Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Holnap kerül sor az aradi Szabadság-szobor ünnepélyes avatására. Ahogy Kossuth Lajos nevezte, "a magyar Golgotán", a "szent világszabadságért" halt tizenhárom tábornok kivégzésének helyén, újra teljes szépségében pompázik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésének emlékét idézô monumentális szoborcsoport.

A XIX. század utolsó évtizedében született remekmûnek hányatott múltja van. A szabadságharc leverése után, bár az Aradon kivégzett tábornokok emléke - minden tiltás ellenére - elevenen élt, gondolni sem lehetett azokban az években egy méltó emlékmû felállítására az 1867-es kiegyezésig. A fiatal szobrászmûvész, Zala György által készített szoborcsoport - Ébredô szabadság, Harckészség, Áldozatkészség, Haldokló lovas - ünnepélyes felavatására 1890. október 6- án került sor az aradi Tûzoltó téren.

Az európai értékû alkotás három évtizedig sem maradhatott a helyén. A Bratianu- kormány utasítására 1925 júliusában a szoboralakokat a víztorony melletti lovardába vitték. Ott hevertek több mint hét évtizeden át.

A jelenkori történelem során többször is szóba került a szoborcsoport helyreállításának lehetôsége, de mindig találtak okot az illetékesek, hogy elutasítsák a magyarság ezen óhaját. A diktatúra éveiben aztán gondolni sem lehetett erre. A rendszerváltás után igaz, hogy rövid ideig kedvezô politikai klíma alakult ki, de fôleg a marosvásárhelyi eseményeket követôen a felerôsödô nacionalista érzelmek és a nacionalista retorika körülményei között nem jöhetett szóba a Szabadság-szobor újbóli felállítása.

Az RMDSZ konokul kitartó erôfeszítéseinek köszönhetôen végre elértük, hogy a romániai magyarság több évtizedes álma valóra válik, és a sokszor leállított, majd újraindított munkálatokat befejezték. A szélsôséges román nacionalista erôk, a Nagy-Románia Párt és a Vatra Româneasca tiltakozása ellenére, a Tûzoltó téren ismét büszkén áll a bronzba öntött szabadság.

Történelmi igazságnak nevezte az RMDSZ elnöke, hogy a Szabadság-szobor közös érték. Mert nincs külön magyar szabadság és román szabadság vagy német szabadság. A szoborcsoport mindannyiunk közös szabadságszobra kell legyen.

Hetvenkilenc esztendeje, 1925 nyarán bontották le, 2004 tavaszán, az európai integráció küszöbén állították helyre. Ami tíz évvel, de még öt-hat esztendôvel ezelôtt is tabutéma volt, reménytelen erôfeszítésnek tûnt, holnap megvalósul. A hatalom, és a nacionalista erôk kivételével a román közvélemény is elfogadta, hogy a Szabadság-szobor közös szimbólum, közös érték. Csodálatos szépségén, szimbolikus jellegén túl ez az üzenete: mindenféle ellentétes próbálkozás ellenére haladunk Európa felé, és ez a haladás visszafordíthatatlan.

Pénteken a segesvári Vár téren Zólyomi Duka Árpád, az Európa Tanács képviselôje a népes, fôleg fiatalokból álló közönség elôtt átnyújtotta az ET díszplakettjét a város polgármesterének. Az európai értékek, a testvérvárosi kapcsolatok megôrzésének és ápolásának elismeréseként Segesvár 1998-ban az Európa Tanács oklevelét, rá egy évre az ET zászlaját kapta. "A díszplakett után a várost már csak egy lépés választja el attól, hogy elnyerje a legrangosabb európai elismerést: az Európa- díjat" - jelentette ki az átadási ünnepségen Dorin Danesan polgármester.

"Segesvár történelme bizonyság arra, hogy érdemes a kitüntetésre. A kommunista rendszer bukása után a város életre lendült, lakóinak pedig sikerült megôrizniük, megbecsülnünk és gazdagítaniuk az évszázados örökséget. Segesvár, Schässburg, Sighisoara «színes» jellegét a magyar, szász és román lakosság közötti harmonikus együttélés adja" - jelentette ki Zólyomi Duka Árpád, az Európa Tanács 45 tagországának 800 milliós lakossága nevében gratulálva a városnak. Hangsúlyozta a testvérvárosi kapcsolatok, Európa különbözô települései közötti tapasztalatcserék fontosságát. "Jelszavunk: európai módon kell gondolkodnunk, de meg kell ôriznünk a nemzeti identitásunkat, nem szabad megfeledkeznünk gyökereinkrôl. A jövô egységes Európájában a városoknak, régióknak egyre erôsebben kell hallatniuk hangjukat" - hangoztatta. Dorin Danesan polgármester szerint történelmi jelentôségû az esemény. "Segesvár 2000- tôl kezdôdôen nagy hangsúlyt fektetett a nemzetközi kapcsolatok létrehozására, partnerségi szerzôdést kötve olyan városokkal, mint Blois (Franciaország), Citta di Castello és Caste Viscardo (Olaszország), Kiskunfélegyháza (Magyarország), Dinkelsbühl (Németország) és Tabor (Csehország), továbbá ápolta a meglévô együttmûködést a svájci Baden és Schaffhausen városokkal, a németországi Neu-Isenburggal. Az Európa-díj elnyeréséért, amelyet egy évben egyetlen európai város kaphat meg, Segesvárnak további erôfeszítéseket kell tennie, felelôsséget kell vállalnia" - mondotta a polgármester. "Segesvár hírneve túllépte az országhatárait, az etnikumközi tolerancia, a jó közigazgatás példaképévé vált - jelentette ki Alexandru Farcas európai integrációs miniszter. Burkhardt Árpád alprefektus Ovidiu Natea fôispán üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva, hogy 1990-ben Marosvásárhely és Segesvár egymással párhuzamosan indult el az Európa felé vezetô úton, az ET díszplakettjét viszont Segesvárnak sikerült megszereznie. Ioan Nicolaescu szenátor reprezentatívnak nevezte a Küküllô menti várost, míg Frunda György RMDSZ-szenátor a tolerancia hagyományát történelmi leckének nevezte nemcsak Segesvár, Maros megye, Románia, hanem az egész régió számára. "Ebben a városban békésen megvan egymás mellett és ôrködik a jövô felett az elsô román polgármester, Aurel Mosora, a rakéta feltalálója Hermann Oberth, a nagy forradalmár, Petôfi Sándor szobra. Büszkeség tölt el, hogy Segesvár az európai városok sorába lépett és kissé szomorú vagyok, hogy megelôzte Marosvásárhelyt. A város vezetése európaibb volt. Köszönöm a segesvári magyarok hozzájárulását ahhoz, hogy Segesvár megtartsa régi hagyományos toleranciáját" - jelentette ki Frunda György.

A testvérvárosok részérôl Kiskunfélegyháza polgármestere, Ficsor József, valamint Marcello Tomasini, Caste Viscardo polgármestere szólalt fel. Dr. Kelemen Atilla RMDSZ parlamenti képviselô szerint Segesvár mindig is Erdély egyik gyöngyszeme volt és az is marad, sôt, ezentúl az európai városok egyik gyöngyszemévé válik. Kérte a város fiataljait, a magyar fiatalokat is, legyenek büszkék, hogy segesváriak, a történelem levegôjében élik mindennapjaikat, kezükben van a város jövôje.

Az ünnepség végén a polgármesteri hivatal emlékérmét nyújtott át néhány olyan személyiségnek, akik tevékenységükkel elôsegítették a testvérvárosi kapcsolatok létesítését, fejlesztését.

Románia idei gazdasági növekedése 4,8 százalékos lesz, 0,7 százalékkal alacsonyabb a kormány által becsült szintnél. A növekedés ütemét lassítják az inflációellenes erôfeszítések, a szigorú adópolitikák és az ipari átszervezés, áll az Economist Intelligence Unit legfrissebb jelentésében.

Az idei kormánypolitikák következtében 2004-ben lassulni fog a lakossági fogyasztás növekedési üteme, amely a brit elemzôk szerint a bruttó nemzeti össztermék 5,4 százalékára csökken a tavalyi 7,1 százalékos szintrôl.

Az EIU átlagosan 5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a 2004-2005 idôszakra, amit a román export 70 százalékát felvevô EU- tagállamok gazdasági fellendülése is támogat.

Az infláció csökkenése a brit szakemberek szerint visszafogottabb ütemben történik, mint az elôzô idôszakban, elsôsorban a választási évben elôálló helyzetek miatt. A bukaresti vezetés a tavalyi 14,1 százalékról az idei év végéig 9 százalékra, 2005-ben pedig 6 százalékra kívánja csökkenteni az inflációt. Az EIU 2004-re 10 százalékos, 2005-re pedig 8 százalékos drágulással számol.

Ma Budapestre látogat Mircea Geoana külügyminiszter, hogy részt vegyen a magyarországi román ortodox napok ünnepségein - jelentették be pénteken Bukarestben.

Budapesti látogatása alkalmával a román diplomácia vezetôje a magyar nemzeti kulturális örökség miniszterével együtt felavatja a Gozsdu- udvar bejáratánál elhelyezett emléktáblát - olvasható a román külügyminisztérium közleményében.

A magyarországi román ortodox napok alkalmával átadja a rendezvénysorozat szervezôinek a kormány üzenetét, amely méltatja a román szellem ápolását Magyarországon. A külügyminiszter találkozik a magyarországi román közösség képviselôivel is.

A Mircea Geoana vezette küldöttségben részt vesz Titus Corlaseanu államtitkár, a határon túli románok hivatalának vezetôje és a külügyminisztérium több szakértôje.

Brüsszelbe érkezett a berlini fal egy darabja: az egykoron Európa megosztottságát jelképezô betonelem az Európai Unió központjában, s azon belül is az Európai Parlament székháza elôtt a kontinens újraegyesítését, az EU bôvülését
jelképezi.

A La Derniere Heure címû belga lap pénteki száma szerint a 2700 kilogrammos betontömböt a berliniek adományozták Brüsszelnek. Egykoron a vasfüggöny egyik leghíresebb helyén, a Potsdamer Platzon állt. Az avató ünnepségen Jacques Simonet, a brüsszeli régió miniszterelnöke úgy fogalmazott: majdnem 15 évvel ezelôtt a berlini fal leomlása reményt teremtett, hogy Európa népei végre megbékélnek egymással. Ez a remény mostanra valósággá vált, s oda vezetett, hogy az Európai Unió immár az Atlanti-óceántól Oroszországig terjed.

A La Derniere Heure nyilvánosságra hozta, hogy Brüsszel, Európa "fôvárosa" milyen rendezvényekkel ünnepli az EU-bôvítést. Az események már május 1., azaz a csatlakozás napja elôtt megkezdôdnek: április 30-án este hôlégballonok szállnak majd fel a brüsszeli európai negyed tôszomszédságában lévô Cinquantenaire- parkból, egy hatalmas, 150 négyzetméteres EU- zászlót emelve magasba.

Másnap ugyanezen a helyszínen az EU 25 országából érkezô mezôgazdasági termelôk mutatják majd be termékeiket, s természetesen kóstolókra, vásárlásra is lehetôség lesz. Folklór-együttesek szórakoztatják az egybegyûlteket, miközben az EU- intézmények (az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács) megnyitják kapuikat az érdeklôdôk elôtt. Este újból a hôlégballonok felszállása zárja az ünnepségeket.

Tegnap sajtótájékoztatón jelentette be Pavel Todoran, a kormánypárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke a városi tanácsosok jelöltlistáját, amelyet csütörtökön állított össze az állandó büró. 1. Vlas Florin, 2. Craciun Florin, 3. Oproiescu Florin, 4. Tintosan Doina, 5. Stefan Ioan, 6. Precup Valentin, 7. Chindea Emil, 8. Sacarea Ioan, 9. Papuc Vasile, 10. Purice Dorel, 11. Calugar Calin, 12. Ciubuca Cornelia. A listán 29 név szerepel.

A kérdésre, hogy hány tanácsosi helyre számítanak, Todoran kijelentette: pesszimista számítások szerint 4-5-re, optimista alapján 7-8 helyre. Ugyanakkor követendô példának nevezte az RMDSZ azon gyakorlatát, hogy elektoros választással véglegesítik a tanácsosi listákat.

Vlas Florin listavezetô reményének adott hangot, hogy a következô tanács komoly gazdasági, szociális, a város fejlesztését érintô, a lakosság életszínvonalát javító kérdésekkel foglalkozik majd, "nem utcanevekrôl vitatkoznak".

Magyarország május 1-jei integrációja az Európai Unióba várhatóan néhány változást eredményez a román-magyar kereskedelmi forgalomban is. Hogy a két országban tevékenykedô partnerek felkészülten várhassák a változásokat, Magyarország kolozsvári fôkonzulátusa Magyarország befektetési és kereskedelem-fejlesztési ügynökségének, az ITD Hungarynak a romániai kirendeltsége, valamint az Agrármarketing Centrum támogatásával gazdadasági fórumot szervezett a kolozsvári Continental Szálloda gyûléstermében.

A nagy érdeklôdést keltô rendezvényen dr. Cseh Áron kolozsvári fôkonzul kifejtette: Románia NATO-integrációja után a két ország immár hivatalosan is szövetségesnek számít, ám a ma is kiterjedt és változatos gazdasági kapcsolatok Románia integrációját követôen válhatnak majd igazán gyümölcsözôvé. Ezután - mondta a fôkonzul - Magyarország, immár az unión belülrôl, még hatékonyabban fogja tudni támogatni Románia EU-integrációját.

Borbély László, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke meggyôzôdésének adott hangot, hogy Románia számára Magyarország lesz a jövôben is az egyik legfontosabb gazdasági partner, s ezzel kapcsolatban kiemelte a hamarosan megépülô észak- erdélyi autópálya szerepét, amelynek a megvalósításáért az RMDSZ oly sokáig lobbizott. Az RMDSZ által négy éve meghirdetett program, a "vízum nélkül Európába" mára úgy hangozhat, hogy "határok nélkül Európába", s ez Románia EU- integrációjával válhat valósággá.

A Magyarország EU-csatlakozásával járó konkrét gazdasági-kereskedelmi változásokról Závoczky Péter és Gérnyi Gábor minisztériumi fôosztályvezetôk értekeztek, az ITD Hungary romániai szerepérôl Halász János, a bukaresti iroda vezetôje beszélt, az Agromarketing Centrum nevében Bencze Katalin szólalt fel, míg Bíró Gáspár, a fôkonzulátus turisztikai részlegének igazgatója Magyarország várja a román turistákat! címmel tartott egy rövid elôadást.

Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje csütörtökön 11 órától a Braila utcai székházban az egyetemi diákszervezetek képviselôivel találkozott. A Marosvásárhelyi Diákszövetség részérôl két orvostanhallgató jelent meg a beszélgetésen, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Mûszaki és Humán Tudományok karának hallgatói önkormányzatát pedig öten képviselték a mechatronika, kertészmérnöki, informatika, számítástechnika és társadalmi kommunikáció szakokról. Kelemen Atilla egy gyümölcsözô együttmûködés reményében hívta meg a diákságot. Az RMDSZ célja, hogy a fiatalokat bevonja tevékenységébe, együttmûködjön a diákság képviselôivel. A tárgyaláson kiderült, hogy a továbbiakban folytatják a konzultációkat, amelyekre az ifjúság képviselôit továbbra is meghívják, elvárják. Az RMDSZ polgármesterjelöltje azt is hangsúlyozta, hogy más, nem formális körülmények között is szívesen elbeszélgetne a fiatalokkal, hiszen az egyik elvük a fiatalítás.

A hallgatók elmondták, hogy az egyetemi diákszövetségek keretén belül nem politizálhatnak ugyan, de ezen kívül részt vehetnének a kampányban.

Az Oktatásügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének április 22-i ülésén arra a következtetésre jutottak, hogy romániai szinten továbbra sem tulajdonítanak kellô fontosságot a pedagógusoknak, sôt megalázzák a tanügyben dolgozókat. Miközben a kormány és a vezetô politikai osztály azt hangsúlyozza, hogy a gazdasági helyzet miatt az oktatásügy büdzséjét folyton csökkenteni kell, más költségvetési ágazatokban sajátos törvényekkel növelték a fizetéseket, ami jelentôs különbségekhez vezetett.

Az OSZSZSZ vezetô kollégiuma úgy értékeli, hogy a tanügyben dolgozók ötszázalékos béremelése egyáltalán nem elégséges az e területen tevékenykedôk szociális problémáinak megoldására. Következésképpen azt kérik a kormánytól és a parlamenttôl, hogy azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat egy speciális jogszabály megalkotásáról, amely már 2004 júniusától rendezné az oktatásügyben dolgozó tan- és kisegítô személyzet bérét és megállapítaná a minimálbérhez viszonyított fizetési együtthatót.

Ha kérésüket nem teljesítik, május 26- án 11.00 és 13.00 óra között figyelmeztetô sztrájkot tartanak, június 2-án pedig nagygyûlésre és tiltakozó felvonulásra kerül sor. Ha ezek a lépések sem vezetnek eredményre, a szakszervezet az év végi vizsgákat fogja bojkottálni - olvasható a föderáció közleményében.

A Megyei Tanfelügyelôség vezetôtanácsának tegnapi határozata alapján szeptembertôl nyolc marosvásárhelyi, valamint két vidéki iskola veszíti el önállóságát. Neagu Nicolae, a tanfelügyelôség adminisztratív igazgatója szerint az intézkedést a gyereklétszám csökkenése, és a normatív támogatásra való áttérés tette szükségessé.

Szeptembertôl egy igazgatóság vezetésével két épületben zajlik az oktatás a marosvásárhelyi 6-os és 7-es, a 12-es és 13-as, a 15-ös és 17-es, valamint a 10-es és 14-es számú általános iskolákban, a görgényi általános iskolát pedig a helybeli iskolaközponttal vonják össze. Kérdésünkre, hogy az elmúlt hetekben folytatott egyeztetés alatt minden tanintézmény egyetértett-e önállóságának feladásával, Neagu Nicolae úgy vélekedett, hogy a megnevezett iskolák kötelezô módon alá kellett vessék magukat ennek az intézkedésnek, egyébként a gyereklétszám csökkenése az intézmény megszûnéséhez vezetett volna. Az igazgató szerint az új vezetôség élére a nagyobb létszámú iskola igazgatója került, az aligazgatói tisztséget a kisebb intézmény vezetôje tölti majd be. Ahol a diákok száma meghaladja az ezret, ott két aligazgató látja el a helyettesi tisztséget. Azokban az iskolákban, ahol óvoda is mûködik, annak vezetôje szintén aligazgatói tisztségbe kerül. Az intézkedés nyomán a kis létszámú osztályokat - indokolt eseteket kivéve, mint például az ôsztôl induló nyolcadik osztályok - összevonják, ami Neagu Nicolae szerint a törvényes keretekhez való igazodást jelent. Mivel ezáltal csökken a katedrák száma is, a megbeszélések során azt tartották szem elôtt, hogy a címzetes tanerôknek biztosítsák az órákat, aki pedig katedra nélkül maradt, az elôáthelyezés során választhat más iskolát.

Az adminisztratív igazgató szerint ezzel a lépéssel megoldhatóvá válik, hogy több gyerek járhasson délelôtt, és az I-IV. osztályos tanulóknak hosszított programot szervezzenek.

Kevés érdekelt a pénteki állásbörzén

Csak a kezdeti órában várakoztak, tolongtak néhányan a Maros Megyei Munkaerôelosztó és - átképzési Ügynökség által a roma nemzetiségûeket célzó, pénteken megszervezett állásbörzén, amelyet a Grand Hotel bingótermében tartottak. Alig másfél óra múlva már csak az ügynökség alkalmazottai várták az oda betévedôt, és egy-két cég képviselôje, illetve munkakeresô remélte, hogy megtalálja a neki megfelelô alkalmazotta(ka)t, munkaadót.

Maros megyében a megyeszékhelyivel párhuzamosan Régenben, Segesváron, Dicsôszentmártonban, és Szovátán folytak a börzék. A felkért kétszázharminc vállalat közül csupán húszan jelezték részvételi szándékukat, 221 munkahelyet ajánlottak fel, ami viszonylag kevés az elôzô alkalmakhoz képest. A segesváriak börzéje bizonyult a legkeresettebbnek, ott ugyanis a meghívott tizenkét vállalkozás közül hatan jelentkeztek, közel száz munkát ajánlva. Azoknak, akik a textiliparban szerettek volna elhelyezkedni, majd nyolcvan munka állt rendelkezésükre, nagyobb számban faipari alkalmazottakat kerestek, illetve elektronistákat. A ludasi munkanélküliek sorsát nem sikerült javítani a mostani börzével, hiszen a felkért negyven cég közül egy sem jelezte a részvételi szándékát. Régenben három cég harminchárom munkahelyajánlatában tizenöt szakképzetlen alkalmazottat keresnek, asztalosokat és varrodai munkásokat. Dicsôszentmártonban a két munkahely közül egy szakképzetlen munkásra vonatkozik. Szovátán tizenhét állás közül tizenöt a faipar területérôl van.

Marosvásárhelyen is viszonylag kevesen ajánlottak álláslehetôséget. Egy bôrdíszmûves cég tulajdonosa, Vékony József Zsolt panaszát fejezte ki a kínálatra, a munkaerôhiányra vonatkozóan. Beszélgetésünkkor a vállalkozó már nyolc személlyel tárgyalt, mindannyiuknak csupán nyolc-tíz osztályuk volt, közülük háromnak van tapasztalata, a korábbiakban cipôfelsôrész gyártással foglalkoztak. A baj okát Vékony abban látja, hogy az emberek nem tudnak váltani. Szerinte idejében fel kell ismerni a képességeket, fejleszteni kell ezeket, sajnos, erre nem figyelnek eléggé az emberek. Sokan a kommunizmus felfogását nem nôtték. Most a pénz abból jön, amit megtermelnek. Sajnálatos ténynek látja, hogy a fiatalok zöme nem szeret dolgozni. A volt MIU Szakközépiskolából sok diák kerül ki errôl a területrôl, de még senkit nem sikerült alkalmaznia. A vállalkozó cégénél szakképesítést is nyújtanak. A jelenlegi állásbörzén hat helyet hirdetett meg, de lenne helye, munkája akár tíznek is. Egy negyvenéves munkanélküli hölgy, bôrdíszmûves tapasztalattal, ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy milyen nehéz munkát találni, a szegény embert mindenhol maximálisan kihasználják a munkaadók, egy- két hónapot dolgoztatják, de nem fizetik meg.

A meggyesfalvi téglagyár képviselôje a nála jelentkezôk között a határozottságot hiányolta, ezért a 13-15 jelentkezô közül csak nyolcat hívott meg a hétfôi megbeszélésre. Itt középfokú végzettségû személyek jelentkeztek, érettségivel, vagy szakiskolával, illetve egy mérnök, legtöbbjük már tapasztalattal rendelkezik.

Az avatóünnepségre 12 órai kezdettel kerül sor a leendô Román-Magyar Megbékélési Park színhelyén, a Tûzoltó téren. Erre az alkalomra az RMDSZ könyvet jelentetett meg. A Szepessy László szerkesztette gazdagon illusztrált kiadvány alapján idézzük fel a hányatott sorsú emlékmû történetét.

Markó Béla

Mifelénk a szobrok sorsa éppen olyan hányatott, mint az embereké. Erdélyi történelmünk tele van kilakoltatott, elûzött, fogva tartott, kerékbe tört vagy felnégyelt emlékmûvekkel. Ha majd a történetüket egyszer valaki megírja, benne lesz abban minden, amit eleink átéltek: remény és kiábrándulás, halál és újjászületés, változás és megmaradás. Üres talapzatok szomorúsága, elhurcolt bronzalakok sikolya, ahogy végighúzzák ôket a kockaköveken, széttört márványfigurák, amelyekbôl szivárog a szürkésfekete kôpor, mint a vér. Aztán megjelennek az új szobrok a régi helyeken, mint amikor új lakó költözik a házba, és hiába térsz haza, mert új képek vannak a régi falakon, és ez már nem a te otthonod.

Nos, éppen errôl van szó most: egy otthon elvesztésének és visszaszerzésének krónikája tulajdonképpen a Szabadság-szobor története. Mi azt írtuk erre a krónikára címként, hogy: kiszabadítottuk. Látszólag pontos ez a cím, hiszen hosszú évek kitartó és sokszor sziszüpho-szinak tûnô küzdelmével tényleg megszabadítottuk fogságából, és újból nyilvános térre helyeztük ezt a remekmívû, monumentális alkotást.

Mégis abban bízom, hogy valójában fordítva van: nem mi szabadítottuk meg a szobrot, hanem ô szabadított meg minket. Azt remélem, hogy megszabadított a pesszimizmusunktól, a kishitûségünktôl, attól a történelmi keserûségtôl, hogy nekünk semmi sem sikerül. A Szabadság-szobor legnagyobb jótéteménye nem az lehet, hogy szépségét szabadon csodálhatjuk, és sugárzásából mi is erôt meríthetünk, hanem az, hogy megszabadít minket az örök kudarcérzéstôl. Erre a szabadulásra van szüksége az erdélyi magyarságnak!

Szabadítsatok meg minket, ti gyönyörûséges szoboralakok, a hitetlenségtôl, a kételytôl, mert íme, erre várunk mindannyian!

Ha sikerült nekünk az, ami eleinknek nem sikerülhetett, visszahozni a tizenhárom vértanú-tábornok emlékmûvét a hosszú halálból, és méltó helyre állítani ismét, miért ne sikerülhetne minden más is, amit célul tûztünk magunk elé?

Nem mi tettünk nagyot a szoborral, hanem ô tett velünk valami hatalmas jót: hitet adott nekünk a jövôben, és megszabadított minket attól az örökös balsejtelemtôl, hogy nem jöhet reánk "víg esztendô".

Mi kiszabadítottuk.

Ô megszabadított.

Köszönet érte!

*Elôszó

Az 1848/49-es magyar szabadságharc elbukott.

1849. augusztus 13-án Görgey serege Világosnál, a cári csapatok elôtt leteszi a fegyvert.

Ötvenöt nap múlva Aradon kivégzik a 13 honvéd tábornokot.

A kivégzések sorrendjében, hajnalban golyó által, a vársáncban:

Kiss Ernô, Schweidel József, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid,

Reggel hat óra után, kötéllel bitófán:

Pöltenberg Ernô, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Leiningen- Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly gróf.

Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között további hét magyar honvéd tábornok, törzstiszt és közlegény veszti életét:

Ormai Auffenberg Norbert ezredes, Kossuth szárnysegéde, Nagy Bálint honvéd tiszt és testvéröccse, Nagy Ákos közhonvéd, Zombory Imre tüzértiszt, Kazinczy Lajos honvéd ezredes (Kazinczy Ferenc fia), Lenkey János honvéd tábornok és Hauch Lajos honvéd alezredes, Bem hadsegéde.

Összesen húszan kerültek hóhérkézre a szabadságharcot követôen a várban: de az "aradi tizenhárom", a babonás borzongást keltô szám rögzült a nemzet emlékezetében.

Milyen tökéletes Kossuth metaforája - "Arad pedig a magyar Golgota".

A vesztôhelyen kivégzett tábornokok emléke minden tiltás ellenére tovább élt, és egyre jobban erôsödött a vágy, hogy méltó emlékmûvet állítsanak a hôsöknek.

De a vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor fölállítására csak az 1867-es kiegyezés után lehetett gondolni. Tiszti (Reiner) Lajos, az Alföld címû napilap szerkesztôje az 1867. június 16-i lapszámban elsôként fogalmazta meg az igényt, hogy emlékoszlopot kellene állítani a vértanúknak.

Az ötletet elfogadta a köztudat, és rövidesen a város tekintélyes polgárai már a kivégzés helyének pontos felkutatását és megjelölését sürgették. Ugyanakkor megfogalmazták annak igényét is, hogy valahol a belvárosban is állítsanak emlékmûvet a mártíroknak.

Barabás Béla (1855-1934) jogász, volt országgyûlési képviselô, majd a Magyar Párt szenátora a bukaresti parlamentben - 1929-ben megjelentetett Emlékirataim címû könyvébôl tudjuk, hogy édesapja volt az elsô, aki egy udvarán kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki Zsigmond- házára, a kivégzés feltételezett helyére. Az ágakra ragasztott cédulákra írták fel a 13 vértanú nevét.

1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet már egy emlékkôvel helyettesítette a tizenháromágú eperfát. 1873-ban a fôtéren felállították Aradi Zsigmond Búsuló Arad címû szobrát.

1881-ben készült el és állították fel az obeliszket a vesztôhelyen, amely sértetlenül ma is a helyén áll.

Közben egy belvárosi szoborcsoport felállítására is gyûjteni kezdtek, és egyre jobban gyarapodott az ereklyemúzeum anyaga.

1877-ben az átszervezett szoborbizottság a Kölcsey Egyesület támogatásával országos pályázatot írt ki. Tagja volt többek között Pulszky Ferenc, a nemzeti múzeum igazgatója, Than Mór festômûvész, Ybl Miklós és Steindl Imre építômûvész.

A beküldött tizennégy pályamû közül Huszár Adolf tervét értékelték a legjobbnak, elnyerte a pályadíjat is, a 250 aranyat. Huszár 1883-ban megkötötte a szerzôdést is, elkészítette a makettet, (az eredeti az aradi múzeum raktárában található), és 1885-ben már mintázta az elsô fôalakot, az Ébredô szabadságot - amikor váratlanul meghalt.

A munkát, egy akkor nagyon fiatal jóhírû, tehetséges szobrászmûvészre, a 27 éves Zala Györgyre bízták.

Zala György elképzelése merészen eltért elôdje tervétôl. Alaposan átdolgozta Huszár Adolf tervét. A fôalaknak a divatos historizmus szellemében nemzeti jelleget adott és a mellékcsoportok (Ébredô szabadság, Harckészség, Áldozatkészség, Haldokló harcos) kompozícióján is sokat változtatott. Schikedanz Albert mûépítésszel a talapzatot is módosította, a tábornokok dombormûveinek elhelyezését is másképp rendezte el.

A Szabadság-szobor költségeit az utolsó krajcárig közadakozásból biztosították. Kisemberek kispénzébôl (össze-sen 14.715 magánszemélytôl) 55.694 forint gyûlt össze, amely még kiegészült a kamatokkal és a város hozzájárulásával. A végösszeg megközelítette a 98.000 forintot. Természetesen számos román lakos is adakozott. A kormány egyetlen forinttal sem járult hozzá a gyûjtéshez.

Az ünnepélyes szoboravatást a szabadságharc bukásának 50. évfordulójára (1889-re) tervezték, de az ünnepségeket el kellett halasztani, mert a mû nem készült el idejében.

A Szabadság-szobor ünnepélyes leleplezésére 1890. október 6-án, országos ünnepségek keretében került sor Aradon. A számos meghívott között az eseményt megtisztelte Munkácsy Mihály, Klapka György tábornok, Komárom várának hôse, Pulszky Ferenc és még nagyon sokan mások. Itt voltak a még életben lévô egykori 48-as honvédek és a mártírtábornokok rokonai.

A minorita templomban tartott megemlékezô gyászmise után a szobor leleplezésére sok ezer ember jelenlétében került sor a Szabadság téren. Zala György adta át a szobrot Arad város polgármesterének Salacz Gyulának. A feljegyzések szerint 288 koszorút helyeztek el a talapzatra. Az európai értékû szoborcsoport csak rövid ideig, 29 évig maradhatott a város ékessége.

A román hadsereg 1919. május 17-én vonult be Aradra.

A hatalomátvétel és a közigazgatás átszervezésének már a kezdeti szakaszában az új adminisztráció elhatározta a Szabadság- szobor, illetve az 1909-ben fölállított Kossuth-szobor eltávolítását.

A Szabadság-szobor regénybe illô huszadik századi kálváriájának ez volt a nyitánya.

A városvezetés 1925-ben teljes szabadkezet kapott a szobrok eltávolítására. A Bratianu-kormány 1925. május 30-i ülésén elfogadta az 1515/925 számú határozatát a szobrok lebontásáról.

Vignali Rafaello nagyváradi szobrász irányította a Szabadság tér szobortalanítását, és 1925 júniusában el is végezték a munkát. A város magyarsága megrendülten, könnyeit visszafojtva követte a sátorponyvával leborított ökrösszekereken vontatott bronzalakokat. A belügyminisztériumi rendelet tárolásukra a Kultúrpalota raktárát irányozta elô, de a hatalmas szobrot nem tudták itt elhelyezni és végül csak a bronzplakettek kerültek ide. A szoboralakokat a víztorony melletti volt lovardába vitték, ide került a Kossuth-szobor is.

A két világháború közti években idônként napirendre került mindkét monumentális alkotás kiadatásának lehetôsége, de még a második világháború után is jó ideig tabu volt a szoborügy, annak ellenére, hogy 1949-ben magas rangú magyar küldöttség érkezett Aradra az október 6-i megemlékezésre.

1956-ban újra felmerült a lehetôsége, hogy helyére kerüljön a szobor. De az aradi román értelmiségiek
"egy csoportja" aláírásgyûjtést kezdeményezett a visszaállítás megakadályozására. Érvelésük a szabadságharc eseményeinek a román történetírás szerinti értelmezésébôl fakadt. A közel fél évszázaddal késôbbi gyûlölködô tiltakozásnak is ez a szemlélet a forrása.

De az aláírásgyûjtés ellenére a szoborügy látszólag haladt elôre. És ekkor bekövetkezett 1956 októbere. A magyar nemzet újabb szabadságharcának vérbefojtását és a szovjet tankokkal kiharcolt restaurációt követôen a kelet-európai diktatúrák "beke- ményítettek".

Késôbb felcsillant még egy halvány remény. A "prágai tavasz" idején, 1968-ban Nicolae Ceausescu találkozóra hívta a magyar értelmiségieket, amikor szóba került újra az aradi szobor. De Ceausescu minden revendikatív jellegû javaslatot mereven elutasított. A Szabadság- és a Kossuth-szobrot közben az elhanyagolt UTA térre vitték, majd amikor ott elkezdôdött az építkezés, a várba szállították, ahol egy kazamata megközelíthetetlen sáncában helyezték el.

Az 1989. decemberi fordulat után rövid ideig úgy tûnt, hogy a szobornak kedvez a politikai légkör.

Az illúziók léggömbje hamar szétpukkadt.

A kérdés akkor került ismét a nagypolitika asztalára, amikor a Szabadság-szobor sorsa megjelent a román-magyar alapszerzôdés mellékajánlásában.

Az elsô lépést a mûemlék kiszabadítása jelentette.

Ennek kedvezett a légkör, amikor az RMDSZ a kormánykoalíció tagjaként újra napirendre tûzte a szoborügyet. A kedvezô fordulathoz hozzájárult a Dávid Ibolya és Valeriu Stoica akkori igazságügyminiszterek közötti jó munkakapcsolat is - hiszen a magyar miniszter asszony szív-ügyének tekintette a Szabadság-szobor visszaállítását.

1999. szeptember 24-én a kormány döntött a Szabadság-szobor átadásáról a Minorita Rendnek, és utána a városi tanácsban sikerült kicsikarni a szobor kiszállításáról és ideiglenes elhelyezésérôl szóló határozatot, amiben döntô szerepük volt az RMDSZ- tanácsosoknak. Október 1-jén rendkívül gondos elôkészületek után a Szabadság-szobrot pár óra alatt kiszállították a várból és elhelyezték a minorita rendház udvarában.

2001-ben a kormányzó Szociáldemokrata Párttal folytatott együttmûködés révén az RMDSZ-nek sikerült megállapodást kötnie a szobor felállításáról, ám a munkálatokat ennek ellenére többször is leállították és elhalasztották. 2002-ben a szobor visszaállításának ügye már konkrétumként került be a kormánypárttal kötött megállapodásba, amit belefoglaltak a kormánypárt helyi és megyei szervezetével kötött protokollumba is.

Arad város tanácsa 2002. november 26-án megszavazta a 346-os számot viselô Határozatát, amelyben jóváhagyta, hogy a Szabadság-szobrot a Tûzoltó téren állítsák fel, és kétmilliárd lejt utalt ki a tér rendezésére. A határozatban az új helyszín kialakításával és az egész munkálat irányításával Sándor István mûépítészt bízták meg.

A várból utólag kiszállított talapzati gránittömbök restaurálására Kocsis Rudolf szobrászmûvészt kérték fel. A bronzalakok restaurálását Kolozsi Tibor, kolozsvári restaurátor-szobrász-mûvész vezetésével egy fiatal mûvészekbôl álló csapat végezte, név szerint: Pokorny Attila, Szilágyi László és Starmüller Géza. A restaurálás szakaszában szakmai konzultánsként segédkezett Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke és kollegája, Osgyányi Vilmos szobrászmûvész. Az ô ötletük nyomán a talapzat 84 gránitkockájának apróbb sérüléseit nem javították ki, hogy a mûalkotás ezzel is érzékeltesse sok évtizedes hányódását.

A Szabadság-szobor visszaállítása lehetetlen lett volna a magyar kormány segítsége nélkül, 2003 júliusában 65 millió forint támogatást hagyott jóvá az aradi szobor restaurálására és felállítására. Az anyaország több megyéjében gyûjtés indult az aradi Szabadság-szobor felállítási költségeire. Hazai és anyaországi civil szervezetek is gyûjtést szerveztek.

A Szabadság-szobor újbóli felállítása idôpontjának közeledtével a nagy "hazafiak" mindent bevetnek, hogy megakadályozzák ezt. Augusztus közepén kiderült, hogy az országos mûemlékbizottság úgymond megtiltotta a szoborcsoport újrafelállítását "esztétikai érvekre" hivatkozva.

De leállítani a munkálatot mégsem tudták.

Miközben drámai hangulatú politikai viták árnyékolták be az aradi szobor jövôjét, a szakemberek befejezték a bronzalakok restaurálását.

2003. október 6-án a megemlékezô ünnepségeken a torzóban maradt Tûzoltó téri talapzat elôtt is fejet hajtott Arad magyarsága, küldöttségek, politikai és civil szervezetek a határ mindkét oldaláról. Az RMDSZ szövetségi elnöke a vesztôhelyen elmondott ünnepi beszédét arra építette fel, hogy a 155 évvel ezelôtt kivégzett tábornokoktól, úgy tûnik, még mindig sokan félnek.

Az aradi RMDSZ-szervezet lépéskényszerében egyoldalúan felfüggesztette a kormányzópárt helyi szervezetével kötött protokollumát.

December 17-én sor került Markó Béla és Adrian Nastase találkozójára, ahol jelentôs elôrelépés történt az ügyben, mert a miniszterelnök elfogadta, hogy az aradi Szabadság-szobrot teljes egészében köztérre helyezzék.

Március elején újabb Nastase-Markó megbeszélés következett, ahol sikerült végül megállapodni a szobor ügyében.

A román kormány március 4-én határozatot fogadott el, amelynek száma 282/2004. A kormányhatározat értelmében az aradi Tûzoltó téren alakítják ki a Megbékélési Parkot, és a már részben elkészített talapzaton áprilisban felállítják a Szabadság-szobrot.

Március 9-én aláírták az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti 2004-es megállapodást, amelynek egyik alapfeltétele volt, hogy az aradi Szabadság-szobrot a Tûzoltó téren kell felállítani.

Ezerkilencszázhuszonöt júniusában bontották le a Szabadság-szobrot.

Hetvenkilenc esztendeje.

Most pedig több nemzedék álma teljesül: korszerûen restaurálva, újra áll a szobor Aradon!

Jánosházy György versei

A tegnapokból semmi sem marad,

mikor esetlen szárnyon tovatûnnek,

mint krétakori hüllô-madarak.

Eszünkbe ötlik egy-egy régi ünnep,

félénk, lopott csók, szép mosolyu lányka,

kamaszábrándok, dôre, céltalan

diákhetvenkedések szalmalángja -

de jaj, a tegnap nagyon messze van:

múlt századokból kellene idéznem

legjobb percét is: elfedi egészen

a vénség fránya mesze, hordaléka.

A tegnap, mint a holnap, már a nemlét.

Még ôskorunk megcsillan néha-néha:

az élet lassan már csak ócska emlék.

Variáció Vajda János témájára

Hol vannak a hajdani lányok?

A virgonc fruskákból már egy sem él.

A makrancos tavaszi lángot

latyakba ölte a mogorva tél.

Megványadt, eltunyult az ihlet,

kedvét lohasztja minden sárhalom,

fejfákra pillantást alig vet,

átbaktat arcukvesztett árnyakon.

Kiégett rönk vagy: ötven év után

pernyéje sem maradt tüzednek;

pár hervadt kép lehetne tanu tán,

de rég lemarta az idô sava.

Tükrödbôl gleccserek üzennek,

szívedben a Mont Blanc örök hava.

Fülöp Kálmán versei

Csalóka csend...

Tûz-tiszta arc.

Rubin lelkében

mély titok.

Pereg könnye

a balga földre

s fent kigyúlnak

a csillagok.

A Megdicsôült

minket sirat -

így alázza meg önmagát.

Még imát rebeg bûneinkért

s kiüríti a telt pohárt...

Rügyezô gallyakból

szavak magánya pattan

s én felduzzasztom

a vizek vétkét

Madarak röptében

Tavaszi virágzások

melódiáját hallgatom

Lelkembôl erdôk

nônek fehér lapokra

cseresznyevirágzás

idején.

Ariadne 2004

Kivételes helyzetben vannak a marosvásárhelyi tárlatlátogatók, évrôl évre felmérhetik, mi történik a hazai textilmûvészetben. Ez még akkor is igaz, ha az Ariadne Erdélyre koncentrál, és elsôsorban a régió alkotóit vonultatja föl. Bukarestre és más Kárpátokon túli mûvészközpontok textileseire is kíváncsiak lehetünk, de a Vásárhelyen minden tavasszal jelentkezô kiállítás közvetve, közvetlenül azt is tükrözi, merre tart az alkotás e vonzó területe az ország más részein és tôlünk távolabb, Európa hangadó államaiban. Az itt bemutatkozó textilmûvészek ugyanis élénken és folyamatosan figyelnek arra is, ami máshol feltûnik, éppen divatos újdonság. Sokszor abból kiindulva látnak hozzá újabb mûveik elkészítéséhez. Anélkül, hogy lemondanának a helyi sajátosságokról, a textilmûvészet honi, erdélyi hagyományairól. A közönség kedveli ezt a tárlatot, mindig sokan keresik fel, amit a szem- és lélekderítô látványon túl az is magyarázhat, hogy a szervezôk adnak a véleményére, voksolhat a számára legtetszetôsebb munkákra. És érdekes módon a közízlés ebben az esetben gyakran egybecsendül a szakma véleményével.

A Kultúrpalotában múlt pénteken nyílt kiállítás, immár a nyolcadik a Nagy Dalma indította rendezvények sorában, szintén népszerûnek látszik, máris elég sokan felkeresték, és töltögetik a szavazólapokat is. Azt nehéz lenne eldönteni, hogy változatosabb, érdekesebb, színvonalasabb-e az elôzôeknél, de a három jelzô mindenképpen találó, ha jellemezni kívánjuk. Sokféle, figyelemre méltó és nívós is. Visszavezet az ôsi gyökerekhez, és magában hordozza a mai világot. A szônyegszövés tradícióit is felmutatja, de a textilszobrászat és az installáció híveinek kísérletezô kedvét is érzékelteti. A megnyitón a szokásos beszédek mellett a jelenlevôk
"lelkiismereti megtisztítását" célzó performance is lezajlott. Egyébként a kiállítók alkotói lelkiismeretével nem lehetett különösebb baj, a jelek szerint mindent elkövettek, hogy képességeik legjobb szintjén képviseljék mûvészetüket. Az más lapra tartozik, hogy a képességek különböznek egymástól, s emiatt nem azonos értékû, helyenként egyenetlen a kiállított anyag, kiváló munkák között semmitmondó, ötlettelen textíliákkal is találkozhatunk. Az ilyesmi kiküszöbölése problematikus, különösen akkor, amikor mint most, korban, érdeklôdésben, indíttatásban igen sokféle az alkotók csapata.

Maradjunk annyiban, hogy ki-ki kedvére válogathat és találhat is szép, tetszetôs mûveket. Aztán, hogy egysíkú kárpit-e az vagy háromdimenziós kompozíció, különbözô matériákat ötvözô építmény vagy finom csipkeköltemény, az egyéni beállítottságtól is függ. A lényeg, hogy van bôven becserkészni való. Ezt kis malíciával is mondhatjuk, mert vannak olyan kiállítási darabok, amelyeknél sem a cím, sem a szerzô neve nem szerepel. Kevés köztük az olyan munka, amelyet a stílusjegyek alapján felismerhetnénk. Miközben a jól ismert kiállítókat, akiknek textíliáira felirat nélkül is tévedhetetlenül rá tudnánk mutatni, megtiszteltek a "cédulával". Ez csak természetes, az említett hiányosság a kiküszöbölendô. Pláne, ha szavazásról is szó van. Ezért igazságtalan is lenne, ha a krónikás most elkezdene neveket is sorolni. De annak feltétlenül örül, hogy a tárlaton látottak alapján kijelentheti, szinte mindenki dolgozik, aki számít, ôk a tárlat biztos pontjai, meghatározó egyéniségei. Külön szerencse, hogy egymástól különbözô, markáns alkotók, akik önmagukhoz hûen alakítják életmûvüket, amely a mûfaj sajátosságaiból adódóan mindig lassabban gyarapodik, mint a festôké, grafikusoké, mégis biztatóan gazdagszik, e közös bemutatkozási alkalmakon is rádöbbentve a nézôket a textilmûvészet változatos pompázatára.

Ötlet- és színkavalkád, jellemeztük a címben a tárlat egészét. Ha a megvalósított ötletek tekintetében nemigen tudnánk közös nevezôrôl beszélni, a kolorit vonatkozásában már megkockáztathatnók, hogy az idén mintha a barna és annak árnyalatai lennének a textilmûvésznôk körében a legkedveltebbek. De persze a természet, a föld és a víz, a szivárvány megannyi színe megcsodálható a kiállítás dekoratív, illetve eszmei fogantatású munkáin, melyeknek nagy többségét vegyes technikával hozták létre a mûvészek. Kissé elôbb a gyengébb nemet említettem. Úgy látszik, továbbra is ôk uralják a terepet. A mostani tárlaton azért két textiles férfi is vállalta a megmérettetést. Vajon bekövetkezik-e valaha e mûvészet elférfiasodása? Nehezen képzelhetô el, hogy azt a rengeteg idôt és energiát, végtelen türelmet és penelopéi kitartást, amelyet a Vásárhelyen most bemutatott textíliák létrehozása is igényelt, a férfi alkotók ilyen célra nagy számban hajlandóak lennének felvállalni. A tárlat szereplôi szerint magától értetôdô, hogy így viszonyuljanak a munkához.

Eredményt csak ily módon lehet elérni. Bizonyára nekik van igazuk.

N.M.K.

Beszélgetés Bocsárdi László Jászai-díjas rendezôvel

Március végén Marosvásárhelyen szerepelt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház együttese. A társulat sikeres elôadásának, Szophoklész Bocsárdi László rendezte nagy visszhangú Antigoné produkciójának a híre megelôzte a vendégjátékot. A bemutatkozás beváltotta a hozzá fûzött reményeket, akik látták, sokáig a hatása alá kerültek. Thália szentgyörgyi csapatának vezéregyénisége, a rendezô Bocsárdi azóta túl van egy újabb elismeréssel fogadott premieren, április elsô napjaiban otthoni színházában vitték színre Brecht Jóembert keresünk címû színmûvét, majd Craiovára utazott, ahol a világjáró helybeli társulattal kezdte meg egy ôszi bemutató elôkészületeit. Kihasználva az egyik legrangosabb romániai színházi kitüntetésre, az UNITER idei rendezôi díjára jelölt Bocsárdi László vásárhelyi jelenlé-tét, az Antigonéból kiindulva, pályája korábbi alakulására, jellegzetességeire is igyekeztem rákérdezni.

- Annyira friss, eleven és erôteljes volt az elôadás, mintha a napokban lett volna a bemutató. Önként adódik a kérdés: meddig él egy produkció anélkül, hogy a rendezô számára bántóan megváltozna?

- Én folyamatosan dolgozom az elôadásokon, a tizedik, huszadik elôadáson is módosítok, ha úgy érzem, szükséges. Számomra csak akkor befejezett egy produkció, ha leveszik mûsorról. Évekig dolgozom rajta, ha tudok, minden elôadást megnézek. Miután legördült a függöny, majdnem mindig megbeszéléseket tartunk, és újragondolunk dolgokat, sokszor lényegi, tartalmi változtatásokig is eljutunk.

- Ezt a színészek ellenvetés nélkül elfogadják?

- Az enyémek igen. Megszokták.

- Ez a válasz már most feltétet egy késôbbre szánt kérdést: elképzeléseidet teljes mértékben csak a saját összeforrott csapatoddal tudod megvalósítani? Vagy ez vendégrendezôként is sikerül?

-Vendégrendezôként nehezebb, mert az ilyesmihez mindig kevés az idô. Részben sikerülhet, persze ez attól is függ, hogy hol és mennyi ideig dolgozik az ember, ahol dolgozik, a színészek mennyire nyitottak, mennyire vannak hozzászokva a különbözô rendezôi nyelvekhez. Ha a színészek ilyen vonatkozásban képlékenyek, akkor a szándékom megvalósulhat. Én igazából nem dolgoztam sok helyen. Kolozsváron és Craiován rendeztem eddig, itt, Vásárhelyen a fôiskolán csináltam egy Pirandellót. Az speciális helyzet volt, a diákok nagyon rámhangolódtak, jól értettük egymást. Izgalmas kaland volt. Azokból a fiatalokból már sokan vannak nálunk a színháznál. Magyarországon is csináltam két nyári produkciót, egy Bánk bánt és egy Titus Andronicust. Én válogattam a színészeket, és többen is szerepeltek az otthoni társulatból. Ugyanakkor együtt dolgozhattam magyarországi színészekkel, akikkel többé- kevésbé megértettük egymást. Fontos, hogy a színész az évek során mennyire válik szabaddá, mennyire képes kibontakozni a szerep adta érzéki térben.

- Gyakran elôfordul, hogy meg kell küzdened a színészekkel, mert nekik más elképzeléseik vannak a szereprôl, a darabról, és nehéz azonos hullámhosszra kerülnötök?

- Én a színészeket figyelembe véve próbálom kitalálni a figurákat. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, alkotó alapállásra ösztönzöm ôket, miközben igyekszem a háttérbe húzódni. Persze, szem elôtt tartva, hogy egy elég erôteljes színpadi nyelvet szeretnék létrehozni. A régebbi színészeim, akikkel több éve együtt dolgozom, ezt tudják. A jelenlétem a térben gyakorlatilag elég ahhoz, hogy kijavítsák magukat és újracsinálják, amit kell. A kommunikáció közöttünk nagyon szabaddá vált. Nem szeretem, amikor rendeznem kell a színészt. Idegenben kénytelen vagyok megtenni, de az igazi munka számomra az, amikor én csak sugallom a dolgokat.

- Teret engedsz az erôteljes színészegyéniségnek, de rendezéseid azt is tanúsítják, hogy nagyon fontos nálad a csapatjáték.

- Igen. Az egymásra figyelés, egymás játékának a leigazolása számomra kulcsfontosságú. A játék meg a fény- és hangváltások leigazolása a színész által történik, és én tudatosan, folyamatosan nevelem ôket erre. A színész legyen tudatában, hogy ami a színpadon történik, azért ô a felelôs, folyamatos partneri viszonyban kell lennie mindennel, ami körülötte a színpadon létezik.

-Az Antigoné esetében is erôteljes a csapatjáték, de az elôadásba mindenik szereplô behoz valami sajátosat az egyéni eszköztárából, játékstílusából is.

Igen. Számomra az az ideális, amikor a tökéletesen mûködô csapatjátékon belül hihetetlenül gazdag személyiségek nyilvánulnak meg. Úgy érzem, ez lenne a tökéletes színház. Vagyis az, amikor két színész pillanatra se téveszthetô össze, mégis érzôdik, hogy egyazon csapatban játszanak. A jó elôadás erôs személyiségek harmonikus csapata.

- Apropó, harmónia. A produkcióidban elôszeretettel léped át a társmûvészetek határait, sokszor használsz olyan elemeket, amelyek nem könnyítik meg az összhang megteremtését, a színészek részérôl pedig külön erôfeszítéseket követelnek. Az Antigonéban például nagyon felértékelôdött a mozgás szerepe, sajátos koreográfiája van az elôadásnak.

- Igen. Ebben is a szabadságot keresem, a színházmûvészet minden általam ismert lehetôségét felhasználom. Nyilván anélkül kell ezt csinálni, hogy esztétikailag szétesne az elôadás. Évek óta keresem a kapcsolatot a táncszínház, a prózai színház, a videó között. A múlt nyári produkció, a Titus Andronicus esetében a színház és a film folyik egymásba. A színház számomra metamorfózis, olyan, mint az élet. Az életben is hol plasztikusak, hol nyersek, hol líraiak, hol humorosak, netalán nevetségesek vagyunk. A valóság rendkívül sokarcú, a színháznak ezt kell tudnia tükrözni.

- Ezért mertél ütköztetni ellenpólusokat az elôadásban? Komikumot is bevittél a tragédiába. Figyeltem a nézôket, bizonyos jeleneteknél volt, aki kuncogott, de visszafojtotta a kuncogását, mert úgy érezte, nem illik egy tragédiához.

- Pontosan erre törekedtem. Az életben nincs olyan ember, aki mindig komor, mogorva lenne, vagy esetleg mindig humorizálna. Az élet teljesség. Azt gondolom, hogy manapság tévedés volna egy tragédiát komorra venni, hiszen nem lehetne elmélyíteni a tragikus pillanatot, ha nem volna meg az ellenpontja. Az ellenpontozás a kulcsa minden mûvészetnek, ezért a humor és a tragikum egymás mellé helyezése számomra a legtermészetesebb dolog. Nem is tudok másképp gondolkozni. Az Antigonénál a humor nem egy tudatos választás eredménye, hanem egyszerûen így gondolkozom a világról.

- A színháznak tehát a teljes életet kell adnia, akkor is, ha csupán egy keskeny szeletet ragad ki belôle?

- Mint minden mûvészet, a színház is a sûrítés lehetôsége. Bizonyos lényegi dolgokra összpontosítja a figyelmet, de ahhoz, hogy a nézô ezt elfogadja, az szükségeltetik, hogy az élet teljességének az érzetét kapja. És itt jön tulajdonképpen a bûvészmutatvány. Egyfajta életszerûség jelenik meg a színpadon, bár ez a szó nem jó, mert a naturalizmus felé vihetne el és az szerintem színházidegen. Én a teatralitásban hiszek. A színház egy sajátos hely és egy sajátos állapot, ami távol áll a hétköznapiságtól. De nem zárja ki a hétköznapiság bizonyos elemeit, melyek ellenpontozzák és élôbbé teszik az eszmei síkot. Ezért az a komplex nyelv, amelyet szerencsés esetben megtalálunk, lehetôvé teszi, hogy nagyonis konkrét dolgokról beszéljünk. Az legyen a nézô érzése, hogy az adott téma kapcsán az egész életrôl szólunk.

- Ezt könnyebb megoldani klasszikus szöveggel? A jelek szerint vonzódsz a klasszikusokhoz.

- Igen. Nagyon szeretem a klasszikusokat, náluk megvan a teljesség lehetôsége. Tisztán tetten érhetô az érték. Azok az értékpillérek, amelyekben én maximálisan hiszek. Ha akarom, a tízparancsolatra leegyszerûsíthetô a dolog. Ez a klasszikus szövegekben számomra pontosan megfogalmazódik. A kortárs darabok nagy részénél ezt nem érzem. Azt, hogy a világ most milyen állapotban van, mindenki tudja. Az viszont már érdekes, hogy a mai állapotok mögött láthatatlanul továbbra is ott léteznek azok az értékek, amelyek mindig is léteztek, amióta ember van. A klasszikus darabokkal dolgozva lehetôvé válik a mai valóságon keresztül bebizonyítani ezeknek az értékeknek a létezését.

- Vannak, akik azt mondják, hogy a klasszikus szerzô és szövege szent és sérthetetlen. Honnan veszi a mai rendezô a jogot és bátorságot, hogy ehhez hozzányúljon, és önkényesen, szabadon bánjon a klasszikus mûvel?

- Én ezekben a megközelítésekben, véleményekben nem hiszek. Hiszek viszont a shakespear-i példában. Ô a történeteket kiindulási pontként használta és a saját szempontjai szerint alakította át, mert számára az volt a legfontosabb, hogy a kortársaival egyfajta párbeszédet folytasson. Számomra is ez a legfontosabb. A klasszikusokat mint segítôtársakat fogom fel, és úgy érzem, elárulnám a színházat, ha egy valaha érvényes formát megpróbálnék reprodukálni.

- Ilyen felfogásban indokolt az is, hogy ne csak húzzon, hanem bele is írjon a szövegbe a rendezô vagy akárki más?

- Nem tudom. Elôre nem szeretnék eldönteni semmit. Én nagyon ritkán tettem hozzá szöveghez. Amennyiben meg tudjuk ôrizni a szöveg szellemiségét, nem tartom kizártnak az idegen szöveg használatának lehetôségét sem. Nem a szövegben hiszek, hanem a szerzô által képviselt lényegben. Azt nem szabad elárulni. A mi feladatunk a szerzôt, a költôt kapcsolatba hozni kortársainkkal. Ehhez megpróbálunk eszközöket találni, ebben áll a mi kreativitásunk.

- Ez a szándék vezérelt Tamási esetében is, például A csoda címû elôadásban?

- Természetesen. Ahhoz, hogy játszani tudjuk Tamásit, elôbb tetten kell érnünk a hozzá való viszonyulásunkat. Azt, hogy én ma mit érzek és gondolok Tamási kapcsán. És ezt le kell fordítanom színházi nyelvre oly módon, hogy a nézô azt érezze, neki íródott a darab.

- Eddigi pályád hûséges embernek mutat. Ragaszkodsz az elveidhez, terveidhez, színházadhoz, csapatodhoz. Sepsiszentgyörgyön sok jelentôs elôadásod volt. Nem csábítottak nagyobb városba, híresebb társulathoz? Meddig maradsz ott?

- Nem szeretek tervezni. Abban hiszek, hogy ne törôdj a holnappal, mert a holnap majd törôdik magával. Megpróbálok nem beleesni a polgári lét csapdájába, ami lehetetlenné teszi, hogy szabad emberként csináljak színházat. Addig maradok Szentgyörgyön, amíg élô, érvényes színházat tudok ott csinálni. Ehhez a feltételek megvannak. Tíz évet éltem Gyergyószentmiklóson, ahol nagyon szép pillanatokat éltünk meg, szép elôadások születtek. Szentgyörgyön ugyanazt érzem, hogy ott otthon vagyok. De lehet, hogy tíz év múlva olyan helyen leszek, amire most nem is gondolok. Semmit sem tartok kizártnak, de ugyanakkor szeretem, ha egy stabil helyzet kialakul, egyfajta folyamatosság van, mert csak ilyenkor születnek igazán fontos dolgok.

- A pályád elejétôl mostanig rendezôként változtál?

- Nem. Valószínû, hogy a tapasztalataim letisztították a színházi látásomat, könnyebben rátalálok eszközökre, mint az elején. Megszabadultam egy kicsit a görcseimtôl is, ma már nyugodtabban, derûsebben dolgozom, de a színházi látásom alapvetôen nem változott. Az elsô pillanattól kezdve ugyanaz, mint most.

- Felismered és elfogadod azt is, ha az, amit létrehozni akartál, kudarc?

- Persze. Van, ami nem sikerül. A kudarc nagyon fontos, mert az ember közelebb kerül ahhoz az állapothoz, amikor már nem fél tôle. Kudarc nélkül elég nehéz fennmaradni. Ha az ember el tudja fogadni a kudarcot mint természetes lépcsôfokot a komolyabb munkák felé, akkor az egy megtermékenyítô dolgot jelenthet.

- Persze úgy képzelem, hogy mindig úgy fogsz neki a munkának, hogy abból sikert kell kihoznod.

- Sosem gondolok arra, hogy siker lesz-e vagy sem. Az utóbbi idôben azt fogalmaztam meg magamnak, hogy ha valamelyik elôadásomon nem rendül meg a közönség, akkor nem értem el a célomat. 1985-ben készítettem az elsô elôadásomat, egy gyerekelôadás volt Gyergyóban, majd az Übü király volt a következô. Emlékszem az Übü király elôadáshoz készített jegyzeteimre. Oldalakon keresztül azt taglaltam, milyen kell legyen a közönség állapota, amikor kijön az elôadásról. Még nem tudtam, hogyan fogom elérni, de tudtam, hogy mit szeretnék. Úgy fogalmaztam, hogy szeretném, ha a humor, ami a darabot szétfeszíti, félig benne maradna a közönségben. Nem tudja kikacagni a dolgot, hiszen állandóan vissza van fordítva az elôadás. Nem meri kikacagni, de ott van benne a kacagás vágya. És ugyanakkor a sírás is kerülgeti. Ilyen összetett állapotban jön ki az elôadásról, ez él tovább benne. Hazaviszi és napokig nyomot hagy a lelkében. Önmagával szeretném szembesíteni a nézôt valahogy, éreznie kell, hogy a sok bajával és lelki zsákutcájával nincs egyedül ebben a világban. Ez egy természetes emberi állapot, és ettôl szép az életünk, hogy ilyen bonyolult.
Ennek felismerése megrendülést hoz, és úgy gondolom, hogy a színház ide kell eljusson. Ezt valamikor katarzisnak nevezték, csak az annak idején megfogalmazott katarzisstruktúra ma már másképp áll össze. Végsô soron mindenik elôadásommal ezt céloztam meg. Az Antigonéval is.

Nagy Miklós Kund

Nagydíjas Günter Grass

A Budapest Nagydíjat egy olyan ember kapja, aki mûveivel nemcsak befolyásolta, hanem meghatározta egy egész nemzedék gondolkodásmódját - mondta Demszky Gábor fôpolgármester csütörtökön, amikor Günter Grass Nobel-díjas német írónak átadta a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének járó kitüntetést.

Demszky Gábor az 1995-ben általa alapított díj átnyújtásakor arról beszélt: Günter Grass nyugtalanít és önvizsgálatra késztet, "Európa lelkiismeretére, a tisztázatlan ügyekre figyelmeztet bennünket".

A laudációt mondó Konrád György Kossuth-díjas író szerint "Günter Grass a bástya", egy ember, aki azonos önmagával, a II. világháború utáni német kultúra oszlopa.

Azt mondta, Günter Grass bátran folytatja a realista regény kalandját, udvarias és tömör, barátságos és beszélgetésre kész ember, aki átlát az intellektuális szélhámosságokon.

Szerinte ô az a német regényíró, aki a külföldi olvasónak elsôként eszébe jut. Aki nemcsak regényíró, de költô és képzômûvész is, akihez a konkrét illik inkább, mint az elvont, a tett inkább, mint az ábrándozás róla - tette hozzá.

"Elkötelezettségem egy polgár elkötelezettsége, nem az íróé, az íróság csak egy foglalkozás" - jelentette ki Günter Grass az ünnepségen.

Günter Grass és Kertész Imre pódiumbeszélgetése

A demokráciát felelôs polgárainak folyamatosan ápolniuk kell - ezt a közös gondolatot fogalmazta meg Günter Grass német és Kertész Imre magyar Nobel-díjas író csütörtökön a XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott pódiumbeszélgetésen.

"A demokrácia akár ki is üresedhet, amelyet minden nap meg kell védeni" - mondta az idei fesztivál díszvendége, Günter Grass, aki a demokráciát nem a terrorizmustól félti, hanem annak saját hanyagságától, például attól, hogy "bizonyos kompetenciákat átengednek a lobbicsoportoknak".

Kertész Imre erre rímelve kijelentette: "a demokrácia olyan, hogy minden nap el kell mondani a leckét, meg kell erôsíteni a konszenzust, ami fárasztó, de hálás munka".

A könyvfesztivál nyitó napján rendezett eszmecserén, a Budapest Kongresszusi Központ érdeklôdôkkel zsúfolt konferenciatermében Günter Grass arról beszélt, csak az ideológiákban léteznek nagy, elérendô társadalmi célok, valójában "nincs végsô, lezárt történet, végsô céllal, (...) ez az én szociáldemokrata álláspontom".

A német író elmondta, hogy tízéves korától a Hitlerjugend tagja volt, és hitt benne a háború végéig.

Amikor a nácizmus rémtettei napvilágra kerültek, "el sem tudtam képzelni, hogy ilyen embertelenség német földrôl is kiindulhat, ennek elfogadása nálam évekig tartott" - mondta.

Meggyôzôdése szerint máig nincs válasz arra, miként történhetett meg ez egy civilizált országban.

Kertész Imre - aki Günter Grassnál két évvel késôbb, 1929-ben született - elmondta, hogy a háború után a remény a szocializmus volt számára, 16 évesen be is lépett a kommunista pártba, amit késôbb megbánt.

A sztálini évek csak azért nem teltek számára teljes depresszióban, mert volt egy baráti kör, ahol a képtelenségeken nevettek.

"Az eszpresszók, kávéházak sajátos légkörében éltem, félni kellett volna, de Auschwitz után úgy éreztem, már nincs mitôl félnem" - mondta Kertész Imre, aki maga is megjárta a koncentrációs táborok poklát.

Szavai szerint a hatvanas-hetvenes években, az egypártrendszer idején utálta a kötelezô konszenzust és a nyomasztó kedélyesség légkörét.

Az 1990-es évek elején, "a felszabadulás után", még úgy érezte, van miért harcolni, "ma pedig ott tartunk, hogy bizonyos körök hamisan idézve szavaimat, nemzetárulónak neveztek ki" - mondta a többnyire Berlinben élô író.

Kertész Imre azt mondta, most polgári békességre vágyna, olyan idôkre, amikor tudni lehet, jövôre ugyanaz lesz mint ma.

Günter Grass szerint is biztonságra van szükség, ugyanakkor megjegyezte: csak katonai eszközökkel nem lehet legyôzni a demokráciákat fenyegetô terrorizmus új nemzedékét, "amelynek a létrejöttéért magunkban kell keresni az okokat".

Lapozó

Székely János boldog volt, mert tökéletes szerepet választott magának, azt tökéletesen játszotta el, és ezáltal kijátszotta üldözôit, zsarnokait. Ha jól játssza, kijátssza! Mottónk lehetett volna nekünk is hajdan, mottónk lehet még majdan. (Markó Béla) * Székely János tételesen is megfogalmazta: az teszi az emberiséggel a legnagyobb jót, aki elveszi tôlük a reményt, s mûveivel következetesen erre törekedett. Illúziótlan gondolkodást hirdetett, mondhatnánk, szántszándékkal kihívta maga ellen a sorsot, már-már tetszelgett a népszerûtlenség dicsfényében, s az axiómáival szembeszegülô közegellenállást saját érvrendszere igazolásául, elégtétellel nyugtázta. (Gálfalvi György) * lyukat ejtettem / a világon / szivárogjon be / a valóság (Simonfy József) * Elérzékenyülve állt saját sírja mellett. Arra lett figyelmes, hogy rengeteg macska van a temetôben, napoznak, vagy vadásznak, mert nyilván egér is van, meg töméntelenül kirajzó bogár, és csodálkozott, hogy nem zavarják ôt, hogy egyáltalán nem érzi terhesnek e közösséget, holott máskor a léggyel sem bírja megosztani magányát.(Láng Zsolt) * Minden mû feledés, minden a föld alatt! / Minden mû töredék - s rázuhogó idôk / titkos férgei közt enyész. (Kovács András Ferenc) * Vonaton találkoztam egyszer egy olaszországi idôs szlovénnel, futballról beszélgettünk és mondta, hogy amikor az olaszok játszottak a jugoszlávokkal, akkor ôk mindig a jugóknak szurkoltak. Amikor meg Szlovéniában olasznak tartják és megdicsérik, hogy milyen szépen beszél szlovénül, vér tolul a fejébe. (Gulyás Miklós) * Áraszd rám békéd szûz terekben, / ki árulód sohase lettem: / nem ékít bár visszhangos érdem, // hírnév nem ôrzi hôsi tettem, / mégsem kell szégyenkezned értem: / emberként, értelemmel éltem. (Jánosházy György) * Íróként rengeteg, nagyapámtól hallott történetet felhasználtam. Mondhatni, belôle éltem. Csak felidéztem a gyermekkoromból hallott történeteket, vagy ha nem ment, kiruccantam nagyapámhoz. (Zsidó Ferenc) * jó volna nélküled / 100 évet s egy szép románcot / s ha akarod elmondani / hogy néked járjuk ezt a táncot (Tamás Tímea) * kérded, hogy hogyan élek? Nem élek, csak írok. / Hogy van-e még szenvedélyem? Versrôl versre sodor / napjaim hordaléka. Didergek, valahol / egy regény útvesztôben. (Bogdán László) * ...minden embernek a két szeme között, a homlokán, a homlokcsont alatt van egy harmadik szeme is, ez a harmadik szem, ha két ember szereti egymást, pókháló-finom, aranyló lövedékeket lövell ki, és bombázza vele a másik ember csakráját. (Tóth Mária) * Kertész Imre nem használ olyan szavakat, amelyek azonnal eligazítanának, milyen hagyományok fontosak számára. Aki olvasta korábbi könyveit, tudja, mi mindent jelent, hányszor gondolta újra például azt a szót: Auschwitz. (Selyem Zsuzsa) * Kertész Imrének felrótták a Sorstalanság némely olvasói, még szakszerûen olvasók is, hogy a fôszereplô beszéde szegényes, inesztétikus, s hogy a feleslegesnek tûnô körülményeskedés, ahelyett hogy leplezné, inkább kiemeli, durvítja, egyenesen kínossá teszi az amúgy is kezdetleges kifejezésmódot. (Szilágyi Júlia) * A legbutább a szôke regény. Mert: - Két szôke regény rohan egymás felé, mi az? Szôke regény tükörrel. (Balázs Imre József) * Fehér, sovány és kékeres marad / a két kezed, csak sok szôlôt egyél, / Combod körtétôl lesz friss és fehér, / Mint nagy hegyek csúcsán a nyári tél. (Kemény Simon «1882 - 1945») * LÁTÓ, 1004/4., április

B.D.

V. Szász István

Kô az este

kô a reggel

kôdalokkal

kôsereggel

gördülô kô

napkorongja

kôkeletrôl

kônyugatra

kô a világ

kô a lélek

kô a kenyér

azzal élek

kô a nappal

kô éjjelem

bazalt a nyár

s kô már telem

Kôzáporral

kôfergeteg

sikolt bennem

kôrengeteg

s múlik az éj

jô a reggel

kôdalokkal

kôsereggel

úgy élek mint

szikla ülve

kövek között

megkövülve

sem holnapnak

sem a mának

vért hullató

kô a bánat

Alszik a csend

néma zörej

hallgatag zaj

az álma

s pihen a lét

éber idô

pénzét a gond

beváltja

Könyvajánló

Én azt hiszem, hogy egy nemzeti közszolgálati televíziónak, az összmagyarság televíziójának - amilyennek a Duna Televízió tartja magát - kutya kötelessége dokumentumfilmekbe, tényriportokba rögzíteni az elcsatolt országrészeken, a rendszerváltás óta lejátszódó társadalmi folyamatokat, jelenségeket. Azonban nem hiszek egy olyan televízióban, amely csak rögzíti, követi az eseményeket, egy olyan televízióban hiszek, amely a progresszív folyamatok menedzselésével beavatkozik a társadalmi viszonyokba, amely kérdez és válaszokat keres a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseire. Kolozsváron a Trianont követô években ötvenezer magyar élt és hétezer román. Ma kétszázötvenezer a románság lélekszáma és ötvenezer magyar maradt. Miért történhetett ez így? Miért fogy vészesen a régió magyar lakossága? Miért nincs önálló magyar egyeteme, fôiskolája, katolikus fôpapja a hatszázezer felvidéki magyarnak? Miért vannak még mindig érvényben a Benes- dekrétumok Márai Sándor, gróf Esterházy és Duray Miklós szülôföldjén? Meddig süllyedhet a szegénységi küszöb Kárpátalján? Ha a vajdasági szerb lehet kettôs állampolgár, akkor a vajdasági magyar miért nem? Hol a hagymakupolás honfoglalás, az ortodoxia székelyföldi terjeszkedésének határa? Miért nem akar errôl tudni az érdekvédelmi szervezet? Mi történik a kínkeservesen visszakapott közbirtokossági földekkel a Székelyföldön? Sorskérdések, melyekre választ kell keresnie a médiának a maga sajátos eszközeivel. Miként fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy mikor lesz már végre az anyaországnak épkézláb nemzetstratégiája a határon túli két és fél milliós magyarság számára.

Kedvenc íróm, Milan Kundera figyelmeztet:

"A nemzeteket úgy likvidálják,

hogy legelôször elveszik az emlékezetüket.

Megsemmisítik könyveiket,

mûveltségüket, történelmüket.

És valaki másféle könyveket ír,

más mûveltséget nyújt, és más

történelmet gondol ki nekik.

A nemzet aztán lassan nem érti

jelenét, és elfelejti múltját."

Herder jóslata nem vált be, Kunderáé is csak papíron maradhat, ha a magyarság ismét benépesíti Erdélyt, és a felnövekvô ifjúságot nem csupán a szakmára, de a társadalmi szerepre, szerepvállalásra is kitanítják.

Részletek a szerzô elôszavából

*

Bár Sümegen születtem, a Vár alatt, "dolgozni csak pontosan, szépen" a marosvásárhelyi Bolyai líceum tanáraitól tanultam. Kolozsvár, a Marianum, nem csak a bölcsészet, de a zsurnalisztika fellegvára volt számomra. Akkoriban az erdélyi magyarság televíziója Bukarestben székelt, de mûsoraink az együvé tartozás hullámhosszán szóltak a székelységrôl, a partiumi magyarságról - míg a diktatúra el nem némította, el nem sötétítette a képernyôt. "Itthon" a Szülôföldem, a Vasárnapi Újság, a Panoráma következett. A könyvben olvasható riportok, beszélgetések már a Duna tévés korszakomból valók.

Csáky Zoltán

Kínkeserves feladat a romániai ortodoxia erdélyi terjeszkedésérôl beszélni. Hiszen legszívesebben azt mondaná az ember: nôjön a szabadságban a hit, éljen jogával az egyház. Még a székely atyafinak is igaza van: inkább templomba, mint kocsmába járjon a nép. A nép viszont a hegyeken túlról jön és települ le az új templomok köré, hogy a színmagyar területekre bevándorolva megteremtse a nemzetállami többséget. Ezt a "honfoglalást" mutatja be a Hagymakupolás honfoglalás. Ráadásul itt vallási szándék és össznemzeti, avagy hatalmi cél egybeesik, úgy találkozik egymással, mint eltérített repülôgép a toronyházzal egy végzetes pillanatban. Évszázados ez a pillanat.

Csiki László

Románia nem vonja ki csapatait Irakból

Románia nem vonja ki csapatait Irakból, de úgy véli, hogy jelentôs politikai erôfeszítésre van szükség a nagyon bonyolult iraki kérdés megoldására, jelentette ki pénteken Berlinben Adrian Nastase miniszterelnök. "Nem hisszük, hogy a katonai erôk kivonása ebben a pillanatban az iraki helyzet rendezését jelentheti. Úgy véljük, hogy a pácienst nem kellene operáció nélkül a mûtôasztalon hagyni" - fogalmazott Nastase. A kormányfô szerint a spanyol kormány csapatkivonással kapcsolatos döntését a választási kampányban tett ígérete váltotta ki.

Romlott az ország fizetési mérlege

Románia fizetési mérlegének hiánya 131 millió euróra nôtt az év elsô két hónapjában, szemben a 2003 azonos idôszakának deficitjével - jelentette be a központi bank pénteken. A kereskedelmi mérleg hiányának a múlt év januári-februári 221 millió euróról 339 millió euróra történt növekedése áll a fizetési mérleg egyenlegének romlása mögött. Románia hitelmegállapodást kíván kötni az idén a Nemzetközi Valutaalappal és ennek érdekében vállalta, hogy az idén a folyó mérleg hiányát a GDP 5,5 százalékra mérsékli. Tavaly a megugró lakossági hitelek, illetve a szárazsággal összefüggô növekvô import következtében a deficit a GDP 5,8 százalékára nôtt, szemben a 2002 évi 3,4 százalékos hiánnyal. A szakértôk kételkednek abban, hogy Románia teljesítheti az idei évre kitûzött 5,5 százalékos nemzeti termék növekedési célt és egyidejûleg képes javítani a folyó fizetési mérleg helyzetén is.

Ôrizetbe vették Csibi Istvánt

Csütörtök este ôrizetbe vették Csibi István csíkszeredai üzletembert és hét feltételezett bûntársát - többségük Csibi cégeinek alkalmazottja - többrendbéli erôszakos bûncselekmény elkövetésének alapos gyanújával. Marius Tache fôfelügyelô, az Országos Rendôrparancsnokság szóvivôje elmondta, a 38 éves csíkszeredai Csibi István, hat Hargita megyei cég társtulajdonosa, valamint 13 másik személy ügyében a rendôrség és a marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság ügyészei folytatnak vizsgálatot emberölési kísérlet, rablás, személyes szabadságtól való megfosztás, közerkölcs elleni vétség és más bûntettek alapos gyanújával. Csibi és hét másik személy ellen elôzetes letartóztatási parancsot ad ki a Hargita Megyei Bíróság.

Összmagyar Egyházi Konferencia alakult

Megalakult az Összmagyar Egyházi Konferencia szervezô bizottsága; a konferencia a Magyar Állandó Értekezlet munkájában kíván részt venni - tájékoztatta az MTI-t a szervezet csütörtökön. Az Összmagyar Egyházi Konferencia szervezô bizottsága elnökéül Láng Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatóját választotta meg - áll a közleményben. A tájékoztatás szerint a konferencia "a Magyar Állandó Értekezlet munkájában kíván részt venni mint az összmagyar egyházakat képviselô hazai, határon túli és nemzetközi világszervezet". A konferencia augusztus 20- án kívánja megtartani alakuló ülését a Parlamentben. A szervezet a közleményében felkéri a magyar kormányzati, egyházi és politikai tényezôket, továbbá a Határon Túli Magyarok Hivatalát, "hogy adjanak meg minden szükséges erkölcsi, tárgyi és anyagi támogatást" az Összmagyar Egyházi Konferencia sikeres és eredményes mûködéséhez.

Májustól Magyarországon ingyenes a múzeumlátogatás

A magyar kormány döntése szerint május elsejétôl ingyenesen látogathatóak az állami fenntartású múzeumok állandó kiállításai; a magyarországi múzeumokat felsoroló internetes oldal adatai szerint a 24 intézményben jelenleg összesen csaknem száz állandó bemutató várja az érdeklôdôket. Az ingyenesség a Bûnügyi és Rendôrség-történeti Múzeumra, a Tûzoltó Múzeumra, a Semmelweis Ignác Orvostörténeti Múzeumra, a Magyar Mezôgazdasági Múzeumra, a Közlekedési Múzeumra, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumra, a Testnevelési és Sportmúzeumra, a Hadtörténeti Múzeumra, a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumra, az Iparmûvészeti Múzeumra és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - Magyar Építészeti Múzeumra vonatkozik. Ugyancsak térítésmentesen látogatható a Kortárs Mûvészeti Múzeum - Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Mûvelôdési Intézet - Magyar Népi Iparmûvészeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Néprajzi Múzeum, az Országos Mûszaki Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Petôfi Irodalmi Múzeum, valamint a Szépmûvészeti Múzeum, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum és a Mezôgazdasági Eszköz- és Gépfejlôdés-történeti Szakmúzeum állandó kiállítása.

Megkezdôdött a Mediawave

Gyôrött, a volt zsinagóga épületébe