VI. évfolyam 87. (15657.) sz

2004. április 16., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Zászló

Mózes Edith

Vitás kérdéssé vált a trikolór. Kiderült, hogy Csád Köztársaságnak Romániáéval azonos a nemzeti lobogója: piros, sárga, kék. Zászlószakértôk szerint két országnak nem lehet ugyanolyan zászlója.

Ettôl kissé bepánikolt a hatalom. Ion Iliescu kijelentette: a trikolór a mienk, semmi szín alatt le nem mondunk róla. Az államelnök kifejtette, hogy a mi zászlónk sokkal régebbi, mint a Csád Köztársaságé, ugyanis az afrikai országnak mindössze 1959 óta van azonos nemzeti lobogója. Szerinte meg kell találni a nemzetközi kívánalmaknak megfelelô formulát, de valószínû úgy gondolta, Csádnak kell változtatnia, mert hangsúlyozta, Románia nem szándékszik semmit tenni ez irányban, hiszen "a trikolór a mienk".

Mi váltotta ki éppen most a vitát, holott lassan tizenöt esztendeje egyforma zászlót lobogtatnak Európa keleti részén és egy afrikai országban? Az, hogy

az alkotmánymódosítás során Románia nem tett semmit ebben az ügyben, s szakértôk szerint megoldás lehetett volna, ha a nemzeti lobogóra rányomtatták volna az ország címerét. Mert egy ilyen módosítást külön alkotmányos cikkelyben lehet és kell meghatározni. Ám annak ellenére, hogy a hatalom bizonyára eddig is tudott a zászlóügyrôl, az alkotmány módosítása során megfeledkeztek róla. Vagy remélték, hogy a világ nem veszi észre.

Csakhogy észrevette. Miután az alkotmánymódosításkor nem került napirendre a téma, Csád Köztársaság az Egyesült Nemzetek Jogi Bizottságánál jelentette, az ügyet. A reklamációt követôen a román hatalom sem tekinthette nem létezônek a dolgot. És beszélni kezdtek róla.

Mint ilyenkor szokás mifelénk, mindenki mondja a magáét. Az államfô véleményét fentebb említettem. Még ennél is sokkal "érdekesebb" a képviselôház elnökének, Valer Dorneanunak a véleménye, aki nem érzi "fenyegetônek" a "problémát", és mint mondta, szívesen elvitatkozik Csáddal a zászlóügyrôl, mert, tette hozzá, "Románia pillanatok alatt bizonyítani tudja, hogy sokkal régebbrôl (mint 1959) választotta a piros-sárga-kék trikolórt.

A PUNR alelnöke tegnap sajtótájékoztatón gyerekes problémának nevezte, mert, "történelmi tényekkel" bizonyítható, hogy Romániának évszázadok óta ez a zászlaja. Mint mondta, valaki bizonyára "hátulról böködi" Csádot, hogy cirkuszt csináljon. Egy másik egységpárti politikus a kérdésre, hogy miért nem reklamáltak akkor, amikor Csád ugyanolyan zászlót talált ki magának, azt mondta, biztos nem vették észre, és különben is akkor még a festék minôsége sem volt a mai. Egyébként is, szólt bele egy gyengébben eleresztett kollega, "ki az a Csád, és mit akar most, három nappal a feltámadás után"?

Mindent egybevetve, el lehet bagatellizálni a dolgot, s lehet mondani, hogy a zászló a mienk, de ha már az ENSZ-ig jutott az ügy, kell foglalkozni vele és megoldást kell találni. A mellébeszélés - tapasztalat szerint - nem tesz jót Románia külföldi megítélésének, fôleg most, az EU- csatlakozás küszöbén.

A kampány nem mehet a parlamenti munka kárára

A helyhatósági választási kampány befolyásolni fogja a parlament tevékenységét, mivel a képviselôk és szenátorok egy része több idôt tölt majd kampányolással választási körzetében, jelentette ki csütörtökön Markó Béla.

Az RMDSZ elnöke sajtótájékoztatón elmondta, nem támogatja a kormánypárt néhány képviselôjének javaslatát, miszerint a honatyák fizetetlen szabadságra menjenek a választási kampány idejére, vagy igazoltan hiányozhassanak a parlament üléseirôl. - Ez nem jó megoldás, mivel a szenátorok és képviselôk jelenlétére szükség van a döntéshozatal folyamatában - mondta Markó.

Az RMDSZ elnöke szerint a törvényhozási folyamatot biztosítani kell, hogy lehetséges legyen a Románia uniós csatlakozása érdekében szükséges jogszabályok elfogadása.

Szabó Vilmos és Németh Zsolt a határon túli magyarságról

Nincs egyetértés a politikai szereplôk között

A kedvezménytörvényrôl, az autonómiáról és a kettôs állampolgárságról folytatott vitát Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Németh Zsolt, az Országgyûlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke szerdán egy budapesti fórumon.

Egyik kérdésben sincs egyetértés a politikai élet szereplôi között - mondta Németh Zsolt a közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetésen, amelyet a Magyar Rádió Határok nélkül szerkesztôsége rendezett. Kijelentette: a magyar külügyi vezetôk nem támogatják az autonómiatörekvések különbözô formáit.

A szocialisták által kedvezménytörvénynek nevezett státustörvényt az MSZP is megszavazta, de a kormányváltás elôtt "pártpolitikai céljainak, szociális demagógiának" rendelte alá, majd "durva mértékben megcsonkította", holott nem volt oka a törvény hatályon kívül helyezésének - mondta az ellenzéki képviselô. Szólt arról is: hatástanulmányokra lenne szükség ahhoz, hogy az autonómiatörekvések és a kettôs állampolgárság hogyan illeszthetô össze, és a kettôs állampolgárság hogyan hatna az elvándorlás folyamatára.

Szabó Vilmos kijelentette: a nemzetpolitikának azt kell segítenie, hogy a határon túli magyarság a szülôföldjén boldoguljon. Az államtitkár hozzátette: a magyarság összekapcsolása európai keretek között, a határok megváltoztatása nélkül reális és lehetséges.

Hangsúlyozta, hogy az autonómiát csak a többségi nemzettel egyetértésben lehet megvalósítani.

Szabó Vilmos közölte: a kedvezménytörvényt az Európa Tanács Velencei Bizottsága állásfoglalásából, illetve az európai uniós tagságból következôen kellett megváltoztatni, hiszen az elôzô kormány alatt elfogadott törvény nem maradhatott volna fenn az uniós csatlakozás után.

Mint mondta, a Fidesz a kettôs állampolgársághoz közel álló törvényt kívánt létrehozni a szomszédos államok megkérdezése nélkül, s az MSZP már akkor jelezte, hogy ezt nem tudja akceptálni.

Németh Zsolt felvetésére kifejtette: a rendszerváltás óta megválasztott kormányok mindegyike nemzeti elkötelezettségû volt. Szabó Vilmosnak egyebek mellett ezen kijelentését a közönség bekiabálásokkal szakította félbe.

A képviselôház elvetette a határon túli románok támogatásáról szóló törvénytervezetet

Elutasította a képviselôház a határon túli románok támogatásáról szóló törvénytervezetet. A plénum azt követôen döntött így, hogy a közigazgatási bizottság ellenezte a jogszabályt. A tervezetet hat demokrata és liberális (vagyis ellenzéki) képviselô nyújtotta be.

Egyikük, a demokrata párti Ioan Onisei felszólalásában úgy nyilatkozott: a közigazgatási bizottság jelentése ellentmond azoknak a politikai változásoknak, amelyek világszinten az utóbbi idôben történtek a határon túli nemzeti közösségek támogatásának megítélésében.

A közép- és kelet-európai országoknak a kontinensen betöltött új szerepe a román állam és a határon túli román közösségek kapcsolatrendszerének újragondolását feltételezi - jelentette ki Onisei, hozzáfûzve: ehhez figyelembe kell venni a Velencei Bizottság álláspontját azokról a támogatásokról, amelyeket az egyes államokban élô nemzeti kisebbségek az anyaországuktól kaphatnak. A honatya felhívta képviselôtársai figyelmét arra, hogy a kisebbségek nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megôrzését több nemzetközi dokumentum is elôírja.

Válaszában a közigazgatási bizottság alelnöke, Liviu Radu Bara (aki a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviseli) megindokolta, hogy a testület miért utasította el a törvénytervezetet. Egyebek között azt kifogásolta, hogy a jogszabály a Határon Túli Románok Képviselôinek Tanácsa

Mint mondta, nem világos, hogy e testület hány tagból áll majd, közülük kiket választanak meg, és kik képviselik hivatalból az egyes román közösségeket. Szerinte a tanács megalakítása a jelenlegi alkotmánnyal is ellenkezik, a tervezetet pedig nem a törvényjavaslatok összeállítási szabályainak megfelelôen dolgozták ki. Liviu Radu Bara végezetül emlékeztetett: a határon túli románok támogatásával a miniszterelnöknek alárendelt határon túli románok fôosztálya foglalkozik, így fölösleges hasonló rendeltetésû újabb intézmény létrehozása.

Becsült adatok szerint a Moldovai Köztársaságban 2 800 000, a Dnyeszteren túli területen 250-300 ezer, Ukrajnában 460 ezer, a volt Szovjetunió területén 200 ezer, Szerbiában 40 ezer, Bulgáriában 125 ezer, Albániában ezer, Görögországban és Macedóniában 2 500, Magyarországon 15 ezer, Szlovákiában pedig 10-15 ezer román él.

Verheugen az EU-bôvítésrôl

A vártnál kisebb a lelkesedés

Bár a vártnál kisebb lelkesedés kíséri az Európai Unió kibôvítését, vitathatatlan tény, hogy hatalmas elôrelépésrôl van szó az európai béke, stabilitás, biztonság és jólét terén - állítja Günter Verheugen, az EU bôvítési biztosa abban az interjúban, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a cseh CTK hírügynökség.

"Az utolsó heteket arra kell felhasználnunk, hogy megmagyarázzuk az embereknek: a bôvítést kísérô problémák ugyan reálisak, az aggodalmak megalapozottak, de nincsenek összefüggésben az integrációval. Annak a folyamatnak a következményei, hogy 1989-ben Európában lehullott a vasfüggöny. S nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy akkor milyen boldogok voltunk mindnyájan" - jelentette ki Verheugen.

"Az európaiak szeretik igen gyorsan elfelejteni, hogy mit is értünk el. A bôvítés, amelyre most sor kerül, a II. világháború utáni idôszak legjelentôsebb politikai eseménye. Hozzájárul azon rendkívül hatalmas terület békéjének, stabilitásának és biztonságának a megalapozásához, amely a Balti-tengertôl egészen a Fekete-tengerig terjed.

Jelöltállító közgyûlés Marosvásárhelyen

Április 16-án, pénteken délután 4 órai kezdettel rendezik a Bernády Házban (Horea utca 6.) a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet jelölôgyûlését, amelyen kialakítják a Sszövetség tanácsosi listáját a júniusi önkormányzati választásokra. A tanácskozást a városi választmány állandó bizottságának elnöke, dr. Pokorny László vezeti. Napirendi pontok:

1. A részvevôk mandátumának validálása; 2. A tanácsosjelöltek bemutatkozása; 3. Titkos szavazás a sorrend megállapítására; 4. Különfélék.

A jelölôgyûlés résztvevôi kérdéseket tehetnek fel a városi tanácsosi mandátumra pályázóknak.

Jelöltek a Marosvásárhelyi Tanácsba

Az alábbiakban közöljük (ábécésorrendben) azoknak a személyeknek a listáját, akik tanácsosi mandátumra pályáznak Marosvásárhelyen. A pénteki közgyûlésen ôket rangsorolja a városi közgyûlés.

BAKOS LEVENTE ATTILA - gépészmérnök, közgazdász, utánképzés MA és PhD, a IV., VI., VIII., IX. és a XI. körzet jelöltje

BÁLINT ISTVÁN - tanár, doktorandusz (biológia), igazgató, a IX. körzet jelöltje

BÁRCZI GYÔZÔ - jogász, a IV. és a VIII. körzet jelöltje

DR. BENEDEK ISTVÁN - orvos, klinikavezetô fôorvos, igazgató, az I., II., III., VI., VIII., IX., XI. és XIII. a körzet jelöltje

BEREKMÉRI JÓZSEF - gépészmérnök, a IV. körzet jelöltje

CSEGZI SÁNDOR - PhD, alpolgármester, a II. és a XI. körzet jelöltje

CSATA EDIT - gazdaságtudomány, a VII. és a XII. körzet jelöltje

DÁNÉ KÁROLY - tanár, a III., V., VII., X. és a XI. körzet jelöltje

DÁVID CSABA - hidrotechnikai építészet, az I., II., III., V., VI., VIII., X., XI. és XII. körzet jelöltje

FEKETE ATTILA - jogász, az I., VI., VIII., IX. és a XI. körzet jelöltje

GYÖRFFY ANNAMÁRIA - gépészmérnök, filológus, a IV. körzet jelöltje

KAKASSY BLANKA - pszichológus, a XII. körzet jelöltje

KÁDÁR ANNAMÁRIA - MA, PhD, a VII. körzet jelöltje

KIRSCH ATTILA - gépészmérnök, a III., IV. és VII. körzet jelöltje

DR. KOLOZSVÁRY ZOLTÁN - gépészmérnök, doktorátus, a II. és a XII. körzet jelöltje

KÓSA ANDRÁS - politikai szakértô, MA, a MADISZ jelöltje

LÁZÁR BALÁZS - közgazdász, a VII. körzet jelöltje

MOLNÁR GÁBOR - villamosmérnök, a IX. és a XIII. körzet jelöltje

MOLNÁR TAMÁS LÁSZLÓ - gyógyszerész, a MADISZ jelöltje

MÓZES LEVENTE - közgazdász, a XIII. körzet jelöltje

NEMES PÁL - menedzsment-marketing, a MADISZ jelöltje

SÁNTHA TIBOR - jogász, a III., XII. és XIII. körzet jelöltje

TÖRZSÖK SÁNDOR - építészmérnök, az V., VI., X. és a XIII. körzet jelöltje

Századvégi zsebszalon a Bernádyban

Nagy Botond

Századvégi, mert a múlt (elôtti) századvég, a XIX.-XX. század fordulójának korát felidézô elôadásnak adott helyet a Bernády Ház, és zsebszalon, mert az elhangzó beszédet kevesen hallgatták. A jó hangulatot a családias jelleg azonban elôsegíti, és ez ezúttal sem volt másként. A meghívott elôadó Kozma Dezsô professzor, irodalomtörténész, elôadásának címe A századvégi Kolozsvár.

Markó Enikô házigazda nyitóbeszédét követôen az elôadó szólt a közönséghez. Mint elmondta, kutatási területét az a bizonyos századvég képezi és jó harmincöt évvel ezelôtt készült el egy vaskos kézirat, a doktorátus, amelyben annak idején épp a századvégi Kolozsvárról értekezett, jó volt újraolvasni - Kolozsvár múltjáról sokan írtak, de errôl a korszakról kevesebben. Az elején még nem volt történelmi távlat, amikor pedig már lett volna, igyekeztek inkább nem foglalkozni vele. Ez a korszak képezi Kolozsvár szellemi felemelkedésének korát. Mindenki Budapest-centrikussá válik, az értelmiség jelentôs része ideiglenesen, vagy végleg oda költözik, Kolozsvár ezért szükségét érezte az erdélyi centrumteremtésnek, a város arculatának, épületeinek újjászületése mellett a szellemi újjáteremtôdésnek, amely jóval nehezebbnek bizonyult, mint máshol, Kolozsvár lévén a többi erdélyi városnál arisztokratikusabb. De az újjászületés céljának érdekében jött létre 1872-ben az egyetem, a korabeli Magyarország második egyeteme, négy fakultással, negyven kiváló tanárral, oktatóval - hallhattuk az elôadótól. Aki beszélt a korabeli sajtóról, az Erdélyi Múzeum folyóiratról, amely, talán elsôként a világon tizenkét (!) nyelven publikálta cikkeit, külön Petôfi (Petôfiána)- és Schopenhauer- rovattal, és amelyet az akkor hetvenhét éves polihisztor, Brassai Sámuel és a Petôfi-kutató professzor, Mertz Hugó szerkesztett. De hallhattunk a Petôfi-kultusz eredetérôl, az Irodalmi Figyelô, Kolozsvári Képek, és a Bródy Sándor szerkesztette Reggeli Újság (éjjeli lap, esti, friss események reggel tálalva egy telefon, televízió stb. nélküli korban) címû lapokról, a korai Erdélyi Irodalmi Társaságról, Ady Endre és Gyulai Pál az utókor által félremagyarázott viszonyáról, a "modernek, mint a jövendô klasszikusai" (Ady) korabeli problematikájáról, az irodalomról és így tovább, a századvég, századelô életérôl.

Az elôadás után a közönség sorai közt ülô egykori kolléga, Kajcsa Jenô adomázott Kozma Dezsôvel, majd Markó Enikô zárta a hangulatos zsebszalont. Jöhettek volna többen is...

23.000 lakosra jut egy kapcsolattartórendôr Marosvásárhelyen

(nagy a.)

- Csökkenôben a bûncselekmények száma - mutatott rá Alexa Alexandru rendôrbiztos, a Megyei Rendôr- felügyelôség keretében mûködô közrendészeti szolgálat vezetôje. A tegnapi sajtótájékoztató alkalmával a rendôrbiztos összehasonlító értékelôt tartott a kapcsolattartó rendôrség alakulása elôtti, illetve utáni idôszakban bekövetkezett bûncselekményekrôl.

Mint ismeretes, 2003. június elseje óta létezik a kapcsolattartó rendôrség. Az összegzés szerint 2004. elsô negyedévében a polgárok élete, testi épsége és egészsége ellen 56 bûntettet követtek el (az elôzô év hasonló idôszakában ezeknek száma 96 volt). Számottevôen kevesebb vagyon elleni bûncselekményre derült fény (620 az elôzô évi 905-tel szemben), ebbôl lopás 438 (az elôzô évben 705), míg a személyek szabadsága ellen elkövetett bûncselekmények száma 45 (54) volt. Alexa Alexandru szerint a kapcsolattartó rendôrség meghonosításával a bûncselekmények megelôzésére helyezik a hangsúlyt, s a rendôrök hatékony tevékenységének köszönhetô a bûntettek számának csökkenése. Hozzáfûzték, közintézményekben terjesztik a Vásárhelyért felelô hat kapcsolattartó rendôr (23.000 lakosra jut egy kapcsolattartó rendôr!) nevét, fényképét és hatáskörét tartalmazó szórólapokat. A közeljövôben közvélemény-kutatást végeznek a lakosság körében arról, hogy mennyire elégedettek a munkájukkal. (Megtörténhet, hogy a felmérés során arra is rádöbbennek, hogy a lakosság nagy része nem is tudja, hogy létezik a kapcsolattartó rendôrség, illetve melyik rendôrhöz fordulhat.)

A Népújság kérdésére Alexa rendôrbiztos elmondta, az irodában mindössze 8 és 10 óra között tartózkodnak a rendôrök, "s leginkább terepen lehet találkozni velük". A megyében a kapcsolattartó rendôrök a következô telefonszámokon érhetôk el: Marosvásárhely: 202-392, 202-393; Segesvár. 771-474; Szászrégen. 521-489; Dicsôszentmárton. 446-451; Marosludas. 411-121; Szováta: 570-204; Radnót. 470-611.

Koldusokat bírságoltak

A vásárhelyi polgárôség húsvét elôtt többnapos razziát szervezett, melynek célja a koldulás visszaszorítása. Az ellenôrzések elsô napján tizenkét, 16 és 58 év közötti Maros és Hargita megyei személyt bírságoltak, mivel azok a város területén koldultak. Másnap hárman tértek vissza "kenyérkereseti" helyükre, míg a húsvét elôtti két nap ezek száma újra meghaladta a tízet.

Folytatódik az útkövezés Ernyében

300 millió lejt fordíthatott tavaly a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal a községi utak kövezésére. Az idén is meglehetôsen szûkös költségvetésbôl kell gazdálkodnia, s ahogy az idô megengedi, tovább folytatják az utak járhatóvá tételét. A legrosszabb állapotban a szengyeli út van.

Születésnapi virág a temetôbôl

Czimbalmos Ferenc-Attila

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet - tartja a közmondás. Tavasz van. Kertekben, mezôkön megjelentek a szebbnél szebb virágok, s a virágboltokban is rendkívül gazdag a választék. Születésnap, névnap, keresztelô, eljegyzés, esküvô - mind olyan alkalom, amikor a vendégek virággal is kedveskednek szeretteiknek, hozzátartozóiknak, kollegáknak. Virágot viszünk tanárnak, orvosnak, de virágot helyezünk elhunyt szeretteink sírjára is. Elhelyezzük, de ki tudja, meddig marad ott.

A hónap elején hat szál gyönyörû szegfût vittem a temetôbe, édesapám sírjára. A hant melletti vázába raktam, majd hosszú percekig könnyes szemmel néztem a virágokat, felelevenítve a kellemes élményeket. Lelkileg megnyugodva hagytam el a temetôt. Egy hét múlva megint erre vezetett utam. Már a bejáratnál kellemetlen érzés fogott el. A sírnál a virágoknak hûlt helye, a váza eldôlve. Az eltelt idôszakban vihar, szél nem volt, ami elmozdíthatta volna a vázát. De hol vannak a virágok? A hiányzók helyébe újabb szálakat vásároltam, abban a reményben, hogy azok talán több ideig megmaradnak.

Pár nap múlva autóbuszon utazom. Mögöttem két, vállig érô hajú, alkoholgôzös suhanc trágár szavakkal társalog. Teljesen hidegen hagynak a civilizálatlan megnyilvánulások. Ám egyszer csak figyelmes leszek. Az egyik hangosan ecseteli a hétvégi születésnapi buli emlékeit.
"A pénzem éppen csak piára meg cigire futotta." Mire a társa megkérdi, hogy akkor milyen ajándékkal kedveskedett az ünnepeltnek. A válasz mellbe vág: "Tudod, a temetô közelében lakunk, s amíg lehet onnan ingyen virágot szerezni..."

Hosszú percekig lebénulok a hallottaktól. Megtörténhet, hogy az én virágaimnak, az apám sírjáról ellopott virágoknak is egy gyanútlan személy örvendezett. Talán egy szépen terített születésnapi vagy névnapi asztalra kerültek...

Az RCS & RDS szolgáltatásai

Felújítják a kábeltévés bérleti szerzôdéseket

-demeter-

Amint már hírt adtunk róla, a múlt hónaptól kezdve az Fx Communications kábeltévé- és internetszolgáltatásait az RCS &RDS nyújtja. A bérleti szerzôdések felújításának kapcsán többen is aggályukat fejezték ki a mûsorszórás jövôjével kapcsolatban, ugyanis a szerzôdésben az alapcsomagban 20 program szerepel, a kábeltévén jelenleg vételezhetô adók száma pedig 45. E problémával kapcsolatban kerestük meg Gheorghe Prosteant, az RCS marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatóját, aki kérdésünkre elmondta, szó sincs a sugárzott tévéadások számának csökkentésérôl. A szerzôdés szerinti alapcsomagban feltüntetett szám (20) minimális érték, és csak azokra a bérletfizetôkre vonatkozik (mintegy 2 százalék), akik mûszaki okokból nem tudják vételezni az összes programot. Kihasználva a lapunk munkatársának jelenlétét, az igazgató arra hívta fel a bérletfizetôk figyelmét, hogy lehetôleg május 15-éig újítsák fel szerzôdéseiket a vállalat pénztárainál.

Az RCS több programcsomagot ajánl. Az alapcsomagon kívül (4,9 USD/hó) három másik programcsomag áll a tévénézôk rendelkezésére. Az alapcsomag+ (6,9USD/hó) az alapcsomagot és az HBO adót,az Extra (6,9 USD/hó) az alapcsomagot, a Discovery programcsaládot, az MTV2, az MTV Hits, a Motors és a Spice Platinum adókat tartalmazza. Az Extra+ (8,9 USD/hó) az Extra csomagot és az HBO adót foglalja magába. Ily módon mind a tudományos- és dokumentumfilmek, mind a zene, mind pedig a mûvészfilmek kedvelôi megtalálják a maguk számára megfelelô összeállítást. Persze, nem elhanyagolhatóak az anyagi szempontok sem...

A hálózat modernizálása jelenleg tart, nemsokára bevezetik a "csillaghálózati" rendszert, amely mindenképpen elôrelépést jelent majd. Remélhetôen rövid idôn belül új magyar nyelvû mûsorok is bekerülnek a kínálatba, amely az illetékesek szerint a jövôben tovább bôvül.

Ami az RDS internetszolgáltatását illeti, ez több változatban valósul majd meg. A Dial-Up Link típusú bérlet telefonos csatlakozással történik és több variánsa létezik (3 USD-tól 10 USD-ig). A kártyás internetcsatlakozás (hasonló árkategóriák mellett) egy új alternatíva azok számára, akik "sporlósabban" és mégis hatékonyan szeretnének internetezni.

A "kábelen" keresztül való internetcsatlakozás a mûszakilag legelônyösebb változat, hiszen ezáltal nem nô a telefonszámla, ugyanakkor a leggyorsabb. Akik ezt a megoldást választják, 9-tôl 39 USD-ig terjedô havi bérletek között válogathatnak.

A város szégyenfoltja lett a Színház tér

Mezey Sarolta

Lehangoló és a városvezetésre rossz fényt vetô látvány uralkodik a marosvásárhelyi Színház téren, a Nemzeti Színház épülete körül. Nem csak az idegen látogatókat, de a helybelieket is megdöbbenti a központi tér és az épület lerobbant állaga. Nem elôször tesszük szóvá, hogy a város hajdani mûépítészeti büszkesége és ennek környéke szégyenfolttá avanzsált, azzal egy idôben, hogy a polgármester "grandiózus" fôtér-átalakítást szorgalmaz.

A téren feldúlt betonpadok, málladozó falak, csúnya grafitti-feliratok, összetört, lesüllyedt járdák, hiányos, megrongált márványlépcsôk, a szökôkút tönkretett medencéi, rozsdás, széttört lámpák és kerítésmaradékok éktelenkednek.

- Meddig tart még ez az állapot, mikor kezdik el a javításokat? - tettük fel a kérdést Marius Pascannak, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivôjének.

- Mihelyt az idôjárás megengedi, megkezdjük a munkálatokat, valószínûleg a jövô héten. Eddig az esôs, nedves idô miatt nem foghattunk hozzá a nagyszabású javításokhoz. A nagy rongálások nemcsak a téli idôjárás, kemény fagy miatt keletkeztek, hanem a gördeszkázók, görkorcsolyázók is nagy kárt okoztak. Ôk tehetôk felelôssé például a márványlépcsô tönkretételéért.

A rongálások értékét nehezen lehet felbecsülni, tény, hogy a rendbetételre óriási összegeket kell fordítani.

A polgármesteri hivatal közterületfenntartó igazgatósága 5 milliárd lejt különített el a helyi költségvetésbôl a Színház tér eredeti állapotának visszaállítására, beleértve a szökôkút medencéjét, vízhálózatát és csempézését is.

A szóvivô szerint egy hónapon belül fejezik be a munkálatokat.

Virág- és díszcserje- kiállítás V. alkalommal

Az országban csak Marosvásárhelyen

Kilyén Attila

A Megyei Erdészeti Igazgatóság és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kezdeményezése nyomán került sor az ötödik virág, díszcserje, kerti bútor, kertészeti munkaeszközök, felszerelések kiállítására, amelyet a tegnap, április 15- én délben 12 órakor nyitott meg Dogaru Anton mérnök, a Megyei Erdôgazdálkodási Igazgatóság igazgatója.

A hagyományossá váló bemutatón több cég jelent meg. Az idei nagyobb érdeklôdés bizonyítja, hogy a szép környezet iránti érdeklôdôk, kertbarátok száma növekedett az elmúlt öt év folyamán.

Ebben az évben a kínálat növekedett. A Romsilva 30 hazai fa- és díszcserjét kínál a látogatóknak, de kiállítottak külföldi, idehaza ritkán termesztett, díszcserjefajtát is. A Rózsák terén lévô parkban a kiállító cégek a fából, vesszôbôl, mûanyagból készült kerti bútorokat helyeztek el. A marosvásárhelyi virágkertészet termékei uralják a kiállítást, a szebbnél szebb vágott és cserepes virágokkal. A virágkertészet igazgatója, Muresan Gheorghe elmondta, hogy termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ugyanis az általuk elôállított kerti, vagy szobanövények megállják a helyüket mindenféle szempontból, ezt bizonyította az elsô órákban a nagyszámú vásárlóközönség.

Pirlea Adrian, az Erdészeti Igazgatóság sajtóreferense a Népújság érdeklôdésére elmondta, hogy az erdészekre nagy feladat hárul, mivel a környezetet, a leromlott talajokat, területeket egyre több fenyegetô hatás éri. Az ökológiai egyensúlyt csak a virágokkal, díszcserjékkel, erdôsítéssel tudják helyrehozni. Az általuk kezdeményezett kiállítás célja éppen az, hogy minél több városi és vidéken élô embert vonjanak ebbe a tevékenységbe, akár fûmagot vet, akár virágot vagy fát, netán díszcserjét ültet a tömbháza elé. Bármelyiket teszi, bármilyen kis mennyiségben, hozzájárul az említett egyensúly létrehozásához.

Bizonytalanság az MPSZ-tagsági listák körül

Antalfi Imola

A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Maros megyében mintegy 3200 tagot toborzott. A listákon szereplô nevek számítógépes feldolgozása még folyamatban van. A tagok között állítólag RMDSZ- es tisztségviselô neve is szerepel. Az MSZP marosvásárhelyi elnöke úgy véli, az elôválasztások megszervezése kapcsán sikerül végül is megegyezniük az RMDSZ-szel.

Bizonytalanság lengi körül a tagsági listák összeállítását - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Tôkés András, arra a hírre utalva, miszerint a formanyomtatványok nem megfelelôek, mert lemaradt róluk a pontosítás, hogy az aláírásgyûjtés a 2004-es helyhatósági választásokon való részvétel érdekében történik. Közölte, hogy a 2004-es helyi választásokra vonatkozó 67-es számú törvény elôírásai szerint állították össze a tagságtoborzó listákat. A 7-es cikkely értelmében ezeknek tartalmazniuk kell a szervezet nevét, a tagok családnevét és keresztnevét, születési idôpontját, lakcímét, személyi igazolványuk sorszámát és számát, aláírásukat, valamint a listát összeállító személy családnevét és keresztnevét. - A választási bizottság elé a törvény értelmében a tagsági listákat kell benyújtani, nem pedig a választásokon való részvételt támogatók jegyzékét. Az utolsó percben nem változtathatják meg a formanyomtatvány tartalmát, úgyhogy túl sok zavart nem keltett ez a hír, de bizonytalanságot érzékelünk mind a jegyzékeket összeállítók, mind a tagság részérôl - mondta Tôkés András. Az MPSZ a hét végéig szeretné véglegesíteni a tagsági jegyzékeket, ezek számítógépes feldolgozását, hogy elkerüljék az esetleges rendellenességeket, azt hogy valamely név többször is szerepeljen, és így érvénytelenné váljanak a listák.

Tôkés András szerint legnehezebb a környezô megyékbôl összegyûjteni az aláírásokat, példaként Beszterce megyét említette, ahol paradox módon éppen az RMDSZ segítette az aláírásgyûjtést. - Megegyezés alapján történt így: az MPSZ vállalta, hogy nem állít jelölteket, cserében az RMDSZ segít a tagtoborzásban - jelentette ki. Azt is hozzátette, hogy Maros megyében naponta más-más községben alakulnak meg az MPSZ helyi szervezetei (eddig 12 községben állítottak teljes jelöltlistákat), szerdán délután például Nyárádgálfalván kerül sor az alakuló ülésre. Tôkés szerint a község polgármestere, sôt, a helyi RMDSZ-elnök is aláírta a tagsági listát, amit a Népújság kérdésére az említettek, Karácsony Károly illetve Székely István cáfoltak. - Mindössze a megalakuló ülésen való részvételi jegyzôkönyvet írtam alá - jelentette ki Székely István.

Az MPSZ a megyei tanácsosi jelöltlista véglegesítésére készül, fôként fiatalokat szeretne látni önkormányzati képviselôként. - Nem meghatározó, de a végleges tanácsosi lista összeállításánál számítani fog, hogy a jelöltet javasoló községi szervezet hány tagot tud felmutatni. Számít ugyanakkor a kompetencia, a jelöltek szakmája- közölte Tôkés András. A marosvásárhelyi tanácsosi listát április folyamán állítják össze, de ezeken nem lesz olyan jelölt neve, aki lemaradt az RMDSZ városi tanácsosi jegyzékérôl.

A marosvásárhelyi elôválasztás kapcsán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: meggyôzôdése, hogy május 6-ig megtartják az elôválasztást, csak meg kell találni a megfelelô formát. - Az RMDSZ-re nagy nyomás nehezedik a lakosság részérôl, már három körzet kérte fel arra, hogy tárgyaljon az MPSZ- szel. - Ami Kiss Kálmánt illeti, neki nem sok esélyt ad Tôkés, aki szerint, ha pár száz szavazatot összegyûjt is, annak nem lesz túl nagy jelentôsége. Kiss Kálmánt "politikai zavaró tényezônek" minôsítette, aki Florea alkalmazottja, és azt teszi, amit mondanak neki, amiért megfizetik. Az RMDSZ-bôl való kilépésérôl Tôkés kifejtette, hogy esze ágában sincs kilépni, hisz alapító tagja a szövetségnek. - Az RMDSZ-szel, a tagsággal semmi bajom, csak a csúcsvezetéssel. Ha ki akarnak tenni, csak rajta! - jelentette ki.

Hétvégi sport

Labdarúgás

Pénteken 17 órai kezdettel kerül sor a C- osztályos bajnokság 19. fordulójának találkozóira, melynek marosvásárhelyi szempontból legérdekesebb mérkôzése a CS Armata - Gaz Metan rangadó, a víkendtelepi pályán. A megye többi csapata kivétel nélkül idegenben játszik. A szászrégeni Avântul 2002 Székelyudvarhelyen a Budvárral mérkôzik, a dicsôszentmár-toni Chimica a nagyszebeni Univer-sitatea otthonába látogat, a szovátai Mobila Besztercén, a Gloria II-nél vendégeskedik, míg Nyárádtô Alsójárában játszik.

A D-osztályban szombaton 11 órától játsszák az alapszakasz utolsó fordulóját. Az egyetlen tétmeccset Erdô-szentgyörgyön játsszák, ahol a házigazdák gyôzelem esetén rájátszásba jutnak, minden egyéb eredmény a vendég Mezôméhesnek kedvez. A többi találkozó csupán presztízscsata, az alábbi program szerint: Maros-oroszfalu - Sticla; Marosludas - Ke-relô; Radnót - Segesvár. A Gliga Com-panies és a Trans-Sil szabadnaposak.

A megyei bajnokságban a 19. fordulót játsszák. Északi csoport, szombat 17 óra: Görgénysóakna - Gör-gényoroszfalu; Marossárpatak - Déda; Alsóidecs - Dedrádszéplak; vasárnap 12 óra: Bátos - Sáromberke; Soropháza - Görgényszentimre (Szász-régen, Otelul pálya); Marosvécs - Lövér. Holtmaros áll. Déli csoport, vasárnap 12 óra: Harasztkerék - Mezôzáh; Vámosgálfalva - Csittszentiván; Mezôfele - Marosszentanna; Mezôpa-nit - Mezôbánd; Küküllôdombó - Nyárádszereda; Csatófalva - Kiscser-ged; Marosgezse - Náznánfalva.

A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 16 órától: I. csoport: Mezôpagocsa - Mezômajos; Mezôbergenye - Mezôszabad; Mezôszentmárton - Mezôkirályfalva; Uzdiszentgyörgy - Mezôkapus. II. csoport: Somosd - Cikmántor; Székelymoson - Jedd; Búzásbesenyô - Koronka; Teremiújfalu - Gyulakuta; Harcó - Szentgerice.

Kézilabda

Szombaton 9.30 órától, a ligeti sportcsarnokban a marosvásárhelyi Muresul nôi együttese, az A- osztály keleti csoportjának 11. fordulójában Sepsiszentgyörgy csapatát fogadja. A férfi A- osztályban Segesvár szabadnapos.

Teke

A nôi csapatbajnokság keretében a marosvásárhelyi Romgaz-Elektro-maros a Conpet Ploiesti vendége lesz.

Ökölvívás

Szombaton 13 órától a ligeti sportcsarnokban rendezik az ökölvívó Maros-kupát hét város öklözôinek részvételével.

Mûsorkalauz

Szerkeszti Simon Virág

Hegyek világa -természetfotó- kiállítás

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület, az Aquaserv és a Népújság támogatásával harmadik alkalommal szervezi meg a Fotó Natura természetfotó- kiállítást, amelynek témája a Hegyek világa. A tárlatra 37 szerzô több mint 300 képet küldött be. A zsûri több mint 70 alkotást tartott kiállításra érdemesnek, díjakat négy kategóriában osztottak: állatfotó, ember és természet, makrofotó, illetve tájkép. Érkeztek munkák Németországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Szerbiából, Magyarországról és természetesen Románia több városából. A tárlatmegnyitó a Föld napján, csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Bernády Ház felsô emeleti kiállítótermében lesz.

Színház

A Tompa Miklós Társulat vasárnap este 7 órakor a nagyteremben viszi színre Barta Lajos Zsuzsi címû falusi vígjátékát. A Nyolc nô címû elôadásra szerdán 19 órától lehet jegyet váltani. A kisteremben csütörtökön 19.30 órától a Szétszórtan címû Bánffy Miklós-emlékmûsort tûzték mûsorra.

Stúdió-elôadások

A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának végzôsei kedden 19 órától a Szomorújáték, míg csütörtökön este 7 órától a Vérnász címû elôadással várják a közönséget a Stúdió- teremben. Jegyek elôvételben a Köteles Sámuel utca 6. szám alatti jegypénztárnál.

Ludas Matyi és Haragos úr

Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozata hétfôn 9.30, 11 és 12.30 órától Ludas Matyi kalandjait mutatja be a gyerekeknek. Április 23-án, pénteken 9.30 és 11 órától a Haragos úr a bábszínházban címû elôadással várja a kicsiket s nagyokat.

Hangversenyek

Adriana Bere és Székely Attila Beethoven- zongoraszonátákat ad elô kedden este 7 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Csütörtökön a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus hangversennyel várja a 27-es számú hangversenybérlet tulajdonosait. Vezényel Shinya Ozaki (Japán), zongorán játszik Vizi Ferenc. Mûsoron: G. Enescu 1. román rapszódiája, Bartók Béla 2. zongoraversenye, Csajkovszkij 4. f-moll szimfóniája. Pénteken 13 órától Kovács Zsuzsa tanárnô tart leckehangversenyt a nagyteremben.

A Sebô együttes Marosvásárhelyen

Balassi Bálint születésének 450. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Intézete és a Maros Megyei Tanács meghívására a budapesti Sebô együttes Marosvásárhelyen koncertezik. Az elôadásra április 23-án, pénteken este 7 órakor kerül sor a Kultúrpalota nagytermében A koncert bevételét a majdan fölállítandó Rákóczi-szobor javára ajánlják fel.

Rendezvények

Farkas Árpád a Látó Irodalmi Színpadán

A Látó Irodalmi Színpadán, a színház kistermében szombaton délután 6 órakor a 60 éves Farkas Árpádot köszöntik. A költô verseit Benczédi Eszter, Bodolai Balázs, Bokor Barna, Boldizsár Emôke, ifj. Gyôrffy András, Sorbán Csaba és Tankó Erika, a Színmûvészeti Egyetem IV. éves hallgatói adják elô. A mûsort elôkészítette Balázs Éva színmûvésznô.

Szociális és lelki egészségvédelem

Az erdélyi magyar családok szociális és lelki egészségvédelme a XXI. században címmel szervez elôadássorozatot április 23-24-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Harmónia KLM Lelkigondozó Egyesület. Az erdélyi és magyarországi szakemberek a szülô-gyerek kapcsolatról, a szenvedélybetegségekrôl, a kommunikációról, a család szerepérôl, a válás feldolgozásáról tartanak elôadásokat mindkét nap délelôtt 10 órától. A belépés díjtalan. A részletes programra visszatérünk.

Erdôszentgyörgyi Napok

Erdôszentgyörgy várossá válását is megünneplik a helybéliek az idei Szent György-napi rendezvényeken, április 24-25-én. A polgármesteri hivatal által szervezett rendezvénysorozat április 24- én, szombaton 10.15 órakor kezdôdik a helyi kultúrotthonban. A programban többek között emléktábla-leleplezés, bonszaj- és festménykiállítás, környezetvédelmi kerekasztal-megbeszélés, táncest, ír zene, Dancs Annamari- és Junior Jocó-koncert szerepel.

XI. Erdôcsinádi Néptánctalálkozó

Népmûvészeti és fotókiállítás színesíti az idei, immár XI. alkalommal megszervezett erdôcsinádi néptánc-találkozó programját. A rendezvény, amelyre magyarországi és osztrák néptánccsoportok is jelezték részvételüket, április 24-én, szombaton 10 órakor kezdôdik. Még fogadják a néptánccsoportok jelentkezését a 343-064-es telefonszámon.

Szovátán a Maros Mûvészegyüttes

A Maros Mûvészegyüttes vasárnap este 7 órától Szovátán mutatja be a Kalotaszeg címû kétrészes táncszínházi elôadását. Koreográfus: Könczei Árpád és Könczei Csongor, tánckarvezetô: Füzesi Albert, zenekarvezetô: Moldován Horváth István, énekel: Kásler Magda.

Táncház, játszóházak

A Folk Center Alapítvány hétfôn 20 órától a Forradalom utca 8. szám alatt tartja szokásos táncházát, melyen mezôségi táncokat tanít Ferencz Zsolt. Muzsikál Moldován István és bandája. A 3-6 éves gyerekeket kedden 18 órától, a 6-10 éveseket szerdán délután 6 órától várják ugyanoda játszóházba. Az alapítvány gyermektáncházat csütörtökön délután hat (3-6 éves gyerekeknek), illetve hét órától (6-10 éveseknek) szervez szintén a Forradalom utca 8. szám alatti székházban.

Kiállítások

Ariadné 2004

Nyolcadszor rendezik meg Marosvásárhelyen a textilmûvészek Ariadné nevet viselô közös kiállítását - tájékoztatott a helyi fôszervezô, Nagy Dalma. A mûvésznô, aki maga is kiállító, közel félszáz társával együtt mutatja be újabb munkáit. A marosvásárhelyi alkotók mellett kolozsvári, temesvári, nagyváradi, brassói, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi textilmûvészek illetve képzômûvészetis egyetemi hallgatók állítják ki a Kultúrpalota földszinti galériáiban hagyományos és újító törekvéseket tükrözô textíliáikat. Az eltelt években kialakult szokásrend szerint ma (péntek) délután 6 órakor nyíló tárlaton díjátadó ceremónia is lesz, az Ariadné 2003-as rendezvény legnépszerûbb kiállítói - ez alkalommal heten - vehetik át a közönségdíjakat. Az érdeklôdôk az idei kiállítás munkáira, alkotóira is leadhatják szavazataikat.

Kovács Géza kisplasztikái

Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászmûvész egyéni kisplasztikai kiállításának ad helyet a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti kiállítóterme. Az alkotásokat április 20-ig, hétköznapokon 8-14 óra között lehet megtekinteni.

Díszmagyar ruhák és préselt virágok

Április 23-ig látogatható a marosvásárhelyi unitárius egyházközség tanácstermében (Bolyai u. 13. sz.) Suba Piroska díszmagyar ruháit és Marton Erzsébet préselt virágokból készült figurális képeit bemutató tárlat. Az érdeklôdôket naponta 9-13 óra között várják.

Akvarellek, olajfestmények

Soó Emma festményei láthatók a Református Diakóniai Otthon Bocskai termében.

Képkiállítás Marosszentgyörgyön

Fábián Margit és Kulcsár Erzsébet alkotásaiból nyílik kiállítás hétfôn 18 órától a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. A Tóth István Mûvelôdési Kör által szervezett tárlaton bemutatott mûveket Bárczi András festômûvész és Moldován Irén tanárnô méltatja. Közremûködik a Mini Jubilate, a Kolping család és a Nefelejcs tánccsoport.

A Sóvidék mûvészei

A szovátai Teleki Oktatási Központban a Sóvidék alkotóinak mûveibôl összeállított kiállítás látogatható.

Mit láthatunk a mozikban?

A marosvásárhelyi Mûvész moziban április 16-22. között az Idôvonal címû filmet tûzték mûsorra. Kezdési idôpontok: 13, 15.30, 18, 20.30 óra. Hétvégén a 23 órától kezdôdô, valamint hétfôn minden elôadásra olcsóbb jegyet lehet váltani. Az Ifjúsági filmszínházban a Scooby Doo 2 - Szörnyek póráz nélkül címû filmet vetítik naponta 14.30, 17 és 19.30 órától. Kedvezményes árú jegy a hétvégi 22.30 órai és a keddi elôadásokra váltható. A szászrégeni Patria moziban a Tucatjával olcsóbb címû filmet vetítik naponta 15, 17 és 20 órától. Hétvégén 22 órától és hétfôn minden vetítésre kedvezményes árú jegy vásárolható.

Szerdán sorsolunk!

Gazdára találnak a Népújság- évkönyv díjai, kiderül, kik örülhetnek a három Népújság-kosárnak. A nyilvános sorsolásra a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor április 21-én 18 órai kezdettel.

Külön meglepetés a Népújság- hûségtombola. A szerdai rendezvény egyik résztvevôje 1.000.000 (egymillió) lejt nyer!

Az vehet részt a sorshúzáson, illetve jut a tombolajegyhez, aki belépéskor egy április 20. vagy 21-i, keddi vagy szerdai Népújságot tud felmutatni.

A 2004-es Népújság-évkönyv pályázatainak helyes megfejtôi közül 23-nak kedvezhet a szerencse. Impress-könyvcsomagtól a színes televízióig igen vonzó a nyereménylista.

Sokan pályáznak a három, egyenként 500.000 lej értékû Népújság-kosárra is. Szerdán megtudjuk, ki Fortuna kegyeltje. A sorsolási ceremóniát két tehetséges ifjú zenész, Fehér Csaba és Nagy B. Sándor mûsora színesíti.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

"Nem csak a húszéveseké a világ" - Nyugdíjasokat várnak

A Caritas szervezésében április 20-án, kedden 16.00 órakor elsô alkalommal tartják az Örökzöld Idôsek Klubja legújabb csoportjának elsô összejövetelét. Helyszín: a marosvásárhelyi Teréz Anya Központ (Marasti, volt Vörösmarty utca 13. szám, telefonszám 213-509). A szervezôk szeretettel várnak minden nyugdíjast, aki szívesen bekapcsolódna a klub kulturális, kézmûves, szórakoztató, sport és információs programjaiba, tagja szeretne lenni egy nyugdíjas közösségnek, ahol felfedezheti az idôs évek örömeit.

Belgyógyászati kongresszus Marosvásárhelyen

A tegnap Marosvásárhelyen megkezdôdött az Országos Belgyógyásztársaság által szervezett I. belgyógyászati kongresszus. Április 16- án egész nap a Nemzeti Színházban folynak az elôadások, amelyek során 40 egyetemi tanár, professzor 250 szakdolgozatot mutat be. Szombaton 14 órától kezdôdik a rezidens orvosok továbbképzô tanfolyama. A hazai orvostudományi központok képviselôi mellett magyarországi és olaszországi vendégelôadókat is várnak.

Felújítják a klinikák homlokzatát

Több mint 14 éve nem volt felújítva a marosvásárhelyi fertôzô betegségek klinikájának homlokzata. Ugyancsak rossz állapotba került a városközponthoz közel levô bôr- és nemi kórok gyógyászati klinika külseje, ezért a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elrendelte azok felújítását. Szükséges a homlokzat felújítása, a külsô vakolás, valamint az ablakok és a bejárati ajtók festése. A fertôzô betegségek klinikájánál a feljáró lépcsô ment tönkre, ezt kell újraönteni. A napokban megszervezik a versenytárgyalást a munkálatokat végzô cégek kijelölésére.

Félmilliárd lej az egyesületek tevékenységére

A Marosvásárhelyi Tanács legutóbbi ülésén jóváhagyták az 1998. évi 34-es számú törvény által az arra jogosult egyesületek és alapítványok részére kiutalandó április-decemberi támogatások értékét. Ennek értelmében a kérvényt benyújtó nyolc alapítvány és egyesület között 516 millió lejt osztanak el. A legnagyobb összeget (154,5 millió lej) a Szivárvány Alapítványnak ítéltek meg, 81 milliót az UnitarCoop és a görög katolikus Caritas, 56,7 milliót a Rhema, 54 milliót a RheumCare Alapítvány kap.

Áramszünet

Az Electrica villamossági vállalat vásárhelyi kirendeltsége tájékoztatott, hogy hálózati munkálatok miatt április 17-én, szombaton 7-20 óra között szünetel a villamos energia szolgáltatása Nagycserged, Kiscserged, Búzásbesenyô településeken.

1672 fa és díszcserje

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe tartozó Melegházak, Parkok és Zöldövezetek Igazgatósága a megyeszékhely 40 utcájába tervezett facsemete- ültetést. A tavaly ôsszel és az idén tavasszal ebbôl 26-ban sikerült elvégezni a beütemezett munkálatokat. Az idén tavasszal 1672 fát és díszcserjét ültettek a Cuza Voda, A. Filimon, 1989. December 22., Forradalom, Köztársaság, Bazsalikom, Stefan cel Mare, Arató, Marasti, Sinaia és Kinizsi Pál utcákban. Ezzel párhuzamosan elkezdôdtek a tavaszi munkálatok is: rózsatövek kiásása és visszavágása, a fák és cserjék öntözése, törzseinek lemeszelése, a zöldövezetek gereblyézése.

Állásbörze romáknak

Hét állásbörzét szervez az idén az Országos Munkaközvetítô Hivatal. Április 23- án, pénteken a Megyei Munkaerôelosztó és
-átképzési Ügynökség marosvásárhelyi székhelyén, valamint a városi kirendeltségeknél a romák számára szerveznek állásbörzét. A börze alkalmával az érdeklôdôk személyesen találkozhatnak a munkahelyeket kínáló alkalmazókkal, tudomást szerezhetnek elvárásaikról, az illetô állás betöltéséhez szükséges követelményekrôl.

Segítô tábor szenvedélybetegeknek

A Református Mentômisszió és a Bonus Pastor Alapítvány május 10-21-e között segítô tábort szervez szenvedélybetegeknek, alkohol- és más függôségben szenvedôknek, a marosvásárhelyi Szabadi úti református egyházközség gyülekezeti házában. Jelentkezni és feliratkozni május 5-ig lehet. Felvilágosítás hétfôtôl péntekig 9-14 óra között a 216-317-es telefonszámon, illetve más idôpontban a 316-632-es számon kapható.

Piacokat ellenôriztek

Kétmillió lejes pénzbírságot róttak ki, 2,2 millió lej értékû terméket koboztak el, valamint egy céget bezártak a március végén a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gazdasági tevékenységeket engedélyezô és ellenôrzô szolgálata szakemberei által végzett ellenôrzések során. A Cuza Voda utcai, a Dacia és az 1848-as piacokon mûködô 28 gazdasági egység és mezôgazdasági termelô által kínált tojás, hús, tejtermékek minôségét és szavatossági idejét ellenôrizték.

Sátor a násznépnek

Az Ákosfalva község területén mûködô hét mûvelôdési otthon az utóbbi négy évben új arculatot kapott. A felújított, használható állapotba hozott kultúrházak azonban meglehetôsen kicsiknek bizonyulnak egy- egy esküvô vagy bál alkalmával. Ezért a helybeli polgármesteri hivatal egy szétszerelhetô és könnyen szállítható sátrat vásárolt. A fémszerkezetû ponyvasátor 120 személy befogadására alkalmas, s bármelyik mûvelôdési ház mellett, az udvaron felállítható.

A nap hírei

Az SZDP is a kolozsvári polgármesteri széket szeretné

A kolozsvári polgármesteri tisztség elnyerése az SZDP legfontosabb erdélyi célkitûzése a helyhatósági választásokon, közölte csütörtökön Octav Cozmînca, a kormánypárt ügyvezetô elnöke. - A kolozsvári polgármesteri szék elnyerése rendkívüli ütôkártya a megye, Erdély és az SZDP számára. Célunk a polgármester- választás megnyerése, és azt hiszen, hogy jelöltünk, Vasile Soporan képes erre - fogalmazott Cozmînca. Vasile Soporan, aki meggyôzôdésének adott hangot, hogy megnyeri a kolozsvári polgármester- választást, indoklásul a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeit hozta fel. Kolozs megye prefektusa benyújtotta lemondását, hogy polgármester-jelöltként részt vehessen a helyhatósági választásokon. A prefektusi hatáskört Valentin Cuibus alprefektus veszi át.

A demokraták elektronikus szavazást kérnek

A Demokrata Párt (DP) határozottan kéri a kormánypárttól az elektronikus szavazási rendszer bevezetését a képviselôházban, közölte csütörtökön Emil Boc, a DP alsóházi frakciójának vezetôje. Boc kifejtette, míg a világ szinte minden országában elektronikus szavazással döntenek a parlamentben, Romániában kézfelemeléses vagy golyós szavazás mûködik. A DP azt is követeli, hogy a képviselôház és a szenátus honlapján, illetve a Hivatalos Közlönyben jelenjenek meg a közpénzen külföldre utazó honatyák jelentései. Boc szerint a honatyák külföldi utazásainak 90 százaléka magáncélú, ez pedig közpénzek elpazarolását jelenti.

Azi áradások több mint 150 embert zártak el a külvilágtól

A Hargita megyei Kecsed település több mint 150 lakosát vágta el az áradás - közölte a román környezetvédelmi minisztérium. A heves esôzés okozta áradások következtében sártenger árasztotta el a faluba vezetô utakat, s az ország öt megyéjében összesen több mint ezer hektárnyi termôföld került víz alá. Fehér megyében több tucat ház megrongálódott és hidak szakadtak le, emiatt a megyén áthaladó országos fôútvonalak több szakszán is elakadt a forgalom. A Duna vízhozama csúcsértéket mutatott kedden a Romániába lépô szakasznál, ahol másodpercenként 10 ezer köbméter víz zúdult át, s a vízmagasság 10 centiméterrel meghaladta a szokásos árvízveszély vonalát.

Microsoft-termékek a közigazgatásban

A központi közigazgatási intézmények a Microsoft termékeit használhatják egy 54,5 millió dollár értékû szerzôdés alapján, amelyet a román kormány és az amerikai szoftvercég írt alá. A Microsoft-licencek bérletérôl szóló szerzôdést csütörtökön, a kormány székházában írta alá Eugen Bejenariu, a kormányfôtitkárságot irányító miniszter, valamint Marcus Dekan, a Fujitsu Siemens Computers GmbH Austria társaság alelnöke. Az osztrák cég a Microsoft Ireland Operations Limited európai partnere. Az öt évre szóló szerzôdés 50.000 Microsoft-licenc központi közigazgatásbeli használatáról szól.

Auschwitzban megnyílt az új állandó magyar kiállítás

A magyar holokauszt, több százezer magyar zsidó elhurcolása és elpusztítása kezdetének 60. évfordulóján Magyar Bálint oktatási miniszter az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum 18. blokkjában csütörtök délután ünnepélyesen megnyitotta a Magyar Nemzeti Múzeum új állandó kiállítását. A mintegy 200 vendéget Jerzy Wróblewski, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Magyar Bálint mondta el ünnepi beszédét. A miniszter emlékeztetett: az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba a nácik 1940-45 között több mint 1,3 millió embert deportáltak, akiknek egyharmada 1944 nyarán Magyarországról érkezett 56 nap alatt. Legkevesebb 1,1 millió embert pusztítottak el itt, köztük csaknem 400 ezer magyar zsidót. A holokauszt magyar tragédia, hiszen minden tizedik áldozatát - jóval több mint félmillió magyar zsidót és romát - magyar állampolgárként öltek meg - hangsúlyozta.

Erdô Péter az Apostoli Signatura Legfôbb Bíróságának tagja lett

A katolikus egyház legfelsôbb törvényszékének, az Apostoli Signatura Legfôbb Bíróságának tagjává nevezte ki Erdô Péter bíborost, prímást, esztergom- budapesti érseket a pápa. A vatikáni sajtószolgálat csütörtökön számolt be arról, hogy II. János Pál pápa a külsô fórum ügyeinek legfôbb törvényszéke (Tribunal Supremum Signaturae Apostolicae) új tagjaivá három bíborost nevezett ki: Erdô Péter mellett Antonio María Rouco Varelát és Jean-Louis Taurant. Az Apostoli Signatura feladatköre peres ügyek eldöntésére, közigazgatási bíráskodásra és az egyházi bíróságokkal kapcsolatos igazgatási teendôk ellátására terjed ki.

Bin Laden új felvételen békét ajánl

Oszama bin Laden terroristavezér békét ajánl a muzulmánokat nem támadó európai országoknak, de határozottan kizárta ezt az Egyesült Államokkal azon a neki tulajdonított hangfelvételen, amelyet arab tévéadók sugároztak csütörtökön. Elôször a dubaji központú al-Arabíja, majd a katari székhelyû al-Dzsazíra televízió adásában lejátszott hangfelvételen az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetôje - ha valóban az ô hangja hallható rajta - bosszút esküszik Izrael ellen a Hamász palesztin szélsôséges szervezet alapítójának és vezetôjének, Ahmed Jaszin sejk március 22-i megölése miatt. Egy európai szakértô véleménye szerint vlóban Oszama Bin Laden beszél a hangszalagon. Az üzenet hitelessége mellett szól, hogy az al-Dzsazíra televízió még soha nem sugárzott olyan (terroristáktól kapott) üzenetet, amely ne lett volna valódi.

próhirdetések

ADÁSVÉTEL

AUTÓBONTÓ személygépkocsikat vásárol bontásra. Tel. 0745-879-288. (71097)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (72131)

ELADÓ 1.400 m2 panorámás beltelek az Erdô utcában. Tel. 0744-664-456. (72384)

ELADÓ sürgôsen jó állapotban levô, masszív, magasfényû diófabútor- garnitúra. Tel. 213-351, 0726-482-563. (72354)

ELADÓK csirkék Szentpálon. Tel. 458-348, 0722- 565-463. (72538)

ELADÓK PVC termopán ablakok és ajtók minden méretben - német minôség. Áruk: 35-55 euró/m2. Tel. 446-034, 0744-573-629. (72437)

ELADÓ 20 ár beépíthetô telek Balavásáron, a szovátai út mellett. Tel. 763-720. (72459)

VESZEK régi tárgyakat, ezüstöt, porcelánt, üveget, bútort, festményt. Tel. 251-046, 0740-147-380. (71553)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, kombinált hûtôk, fagyasztók 14 hónap garanciával. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (71617)

ELADÓ 16 tonnás, 1991-es kiadású ponyvás LIAZ teherautó, 2X0,70 méteres hûtôvitrin. Tel. 323-520, hétköznap 7-13 óra között, 0745-300-599. (72304)

ELADÓ szemes kukorica. Tel. 242-545. (72570)

ELADÓ tárcsás kaszagép - 165 cm; vegyszerezô, eke; kukoricaszedô; rendsodró, silózó, kicsi tárcsa. Tel. 314-536. (72571)

ELADÓ 20 család méh. Tel. 241-048. (72560)

ELADÓ hengerfúró honológép 5.000 euróért. Tel. 0261/865-980. (fu.)

ELADUNK Kakasdon elônevelt csirkéket, etetôket és itatókat. Tel. 0744-613-668, 0744-431-222, 0742-788-536. (72553)

A BIROTECH KFT. forgalmaz homologált taxiórákat, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (72029)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (72566)

NAPOS húscsirke eladó az egész szezonban. Cseresznye u. 1. sz. Tel. 269-669. (72257)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722- 396-107. (72351)

NE HAGYJA KI! ELADÓ importból 7 mm-es, hengerelt, klikkes osztrák, 8 mm-es ragasztós parketta - 199.000 lej HÉA-val. Tel. 0744-640-875. (72473)

ELADÓ Nyárádremetén jó állapotban levô tárcsa, eke, 445-ös traktor után való. Tel. 0265/347-219, 0744-228-489. (72496)

ELADÓ 445 DT traktor, 3-as eke, körkasza. Tel. 585-200. (72501)

VESZEK Romexterra-részvényeket. Tel. 0722-388-551. (71766)

ELADUNK 1998-as kiadású Opel Combo személygépkocsit, 1997-es gyártású Ford Transitot. Tel. 0740-073-288, 0744-706-666. (72468)

ELADÓ egy vagon jó minôségû széna, sarjú. Gálfalva 270. sz. Tel. 586-096. (72433)

ELADÓ 1993-as évjáratú, zöld Renault Twingo kitûnô állapotban. Tel. 251-603, 0745-667-892. (72549)

ELADÓ Körtvélyfáján 20 ár házhely a fôút közelében. Gáz és villany elôny, 2,5-3 millió/ár, alkudható. Tel. 227- 279, 343-107. (72598)

ELADÓ szentkép, olajfestmény, filodendron, fikusz. Tel. 311-015. (72579)

ELADÓ lucerna és kenyérbúza Karácsonyfalván. Tel. 332-005. (72585)

ELADÓK német kaszagépek 120-140 cm-es vágóasztallal, jó állapotban. Tel. 0740-094-639. (72597)

ELADÓ Chicco babakocsi extrákkal. Tel. 254-549. (72600)

ELADÓ szemes kukorica és kardvirághagyma nagy tételben. Tel. 267-797. (72607)

ELADÓ két BMW, egy talon, két VW bogár, egy talon, egy Renault 20 LS, talon, 500 m2 kert belsôség, festmények. Tel. 0265/265-033. (72612)

ELADÓ 13 m2-es kioszk az Állomás téren. Víz-, kanalizálás, villany bevezetve. Tel. 254-581, 0745- 356-762. (72613)

ELADÓ kisméretû vasesztergapad. Tel. 260-265. (72615)

MASSZÍV fenyôbôl készült 5 fiókos íróasztal (1500×650×800 cm) eladó. Tel. 251-005. (72624)

ELADÓ 2001-ben gyártott fehér Dacia 1410i. Ára: 100.000.000 lej. Tel. 0745-538-125. (4439873)

ELADÓ Nyárádmagyaróson bontásra alkalmas, 12×6 méteres, téglapajtás gazdasági épület (csûr). Érdeklôdni 20 óra után az 587-073-as vagy a 235-460-as telefonszámon. (4439879)

ELADÓ 6 doboz Tromcardin forte, 2008-ig érvényes. Tel. 570-654. (72575)

ELADÓ 28 ár terület a Segesvári út közelében. Jó termôföld, kiváló befektetés. Tel. 234-915. (72575)

ELADÓ horganyzott és fekete drótháló piaci ár alatt. Tel. 0744-825-366. (72642)

ELADÓK építkezési gépek: homlokrakodó Zettelmeyer 40002zl, 4,5 köbm kanál; homlokrakodó Schope 100 L, 2,0 köbm kanál; gumikerekes forgókotró Atlas 1602, 0,8 köbm kanál; JCB 200LC lánctalpas forgókotró, 22 t, 1,2 köbm kanál; Atlas 1902 lánctalpas forgókotró, 29 t, 1,5 köbm kanál; Caterpillar lánctalpas dózer; O K önjáró földgyalu; HAMM 12 t úthenger valamint különbözô Claas típusú kombájnok: Dominator 76-os, 4,00 m vágóasztal; Dominator 80-as, 3,60 m vágóasztal; Dominator 100-as, 5,10 m vágóasztal; Dominator 106-os, 5,10 m vágóasztal; Dominator 108sl, 5,10 m vágóasztal. Frissen behozva az országba. Tel. 0744-604-685. (ko.)

ELADÓ javítást igénylô VW Golf Diesel. Tel. 0788-038-663. (72644)

ELADÓ Káposztásszentmiklóson 1.500 kg széna, 4,5 tonna búza. Tel. 332-164, 7-9, 19-22 óra között. (72644)

ELADÓ Frigero hûtôszekrény. Tel. 231-296. (72648)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 311-179, 0745-658- 585. (72650)

ÁKOSFALVÁN eladó fedél alatt tárolt vetett takarmány (széna). Tel. 333-055. (72654)

ELADÓ Renuault 16 TL kitûnô állapotban. Tel. 214-548, 0745-363-903. (72656)

ELADÓ automata mosógép, férfibicikli, konyhabútor, kagylók. Tel. 215-461. (72663)

ELADÓ Skoda 120 L jó állapotban. Tel. 235-153. (72665)

LAKÁS

SEGESVÁRON eladó ház kereskedelmi helyiséggel, háromfázisú árammal, központi zónában. Tel. 772-443. (71549)

ELADOM 2 szobás, 2 balkonos tömbházlakásom a Tudorban. Tel. 257-946. (71959)

ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (71931)

ELADÓ I. osztályú, 4 szobás lakás a Kövesdombon (átadás szeptember 15-én). Alkudható ára: 35.900 euró. Tel. 0744-523-309, 267-275, este. (72376)

ELADÓ családi ház Backamadarason: 2 szoba, konyha, 400 tô szôlô, 15 ár belsôség. Tel. 334-100, mobil: 0722-530-816. (72403)

ELADÓ 4 szobás, 2 konyhás, 2 fürdôszobás, garázsos, kertes ház a nagyállomás környékén. Tel. 233-607, 14-18 óra között. (72456)

ELADÓ szép kertes ház Mikházán (Calugareni) melléképületekkel, nagy kerttel, gyümölcsössel. Érdeklôdni lehet a 0265/578-440-es telefonon. (72537)

ELADÓ 2 szoba-összkomfort, elôszoba, nyári konyha, pince, melléképületek, 1421 m2-es telek Marosvásárhelyen. Irányár: 90.000 euró. Tel. 8-17 óra között 0265/266-349, hétfôtôl péntekig vagy 0745-106-990. (71056)

ELADÓ bútorozott garzon a November 7-ben. Tel. 0744-626- 544, 265-373. (72566)

MAGÁNSZEMÉLY vásárol 2 vagy 3 szobás, földszinti lakrészt forgalmas fôúton. Tel. 0722-331-378. (4439871)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 236-711, 0745-325-018, 236-491. (72559)

ELADÓ garzon a November 7-ben. Tel. 218-461, 0740-117-207. (72531)

ELADÓ I. osztályú, mérôórás, földszinti garzon. Cugir u. 4A/20. Tel. 0742-132-200. (72519)

SÜRGÔSEN eladó 44 m2-es, bútorozott lakófelület együtt vagy külön. Baneasa utca 29. sz. Megtekinthetô szombatig, naponta 9-18 óra között. (72565)

ELADÓ családi ház Nyárád- szeredában. Tel. 576-442, 576-091. (72587)

ELADÓ négyszobás, tizedik emeleti lakás a Kövesdombon, a Cosmos mellett; olasz anyaggal fedett. 26 ezer euró. Tel. 0722-218-398. (4439869)

ELADÓ egyszobás, I. osztályú tömbházlakás Szovátán, a Petôfi negyedben. Ára: 13.000 euró, alkudható. Tel. 0723-457-716. (72614)

KIADÓ I. osztályú, 3 szobás, bútorozatlan tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 224-470, 0745-073-208. (72618)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás (Argesului utca, földszint), 20.500 euró. Tel. 0744-663-516, 211- 467. (4439876)

ELADÓ ház a Lupeni utcában. Tel. 0745-917-760. (72627)

ELADÓ falusi ház fürdôszobával, egyéni hôközponttal, garázzsal és mellékhelyiségekkel. Azonnal beköltözhetô. Ára: 18.000 euró. Tel. 313-786. (72635)

ELADÓ központi fûtéses, I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Rovinari negyedben. 750.000.000, alkudható. Tel. 0741-658-336. (72591)

ELADÓ 2 garzon a Cugir utcában. 8.000 euró/db. Tel. 266-727, 0788-332-380. (72667)

ELADÓ vagy elcserélhetô sáromberki 2 szobás magánlakás 34 ár területtel egy I. osztályú, 2-3 szobás tömbházlakással földszinten, esetleg I. emeleten (November 7, Tudor). Tel. 240-443. (72641)

ELADÓ egy 2 szobás tömbházlakás Erdôszentgyörgyön. Tel. 578-228. (72643)

ELADÓ 2 szobás, felújított tömbházlakás a Tudorban. Tel. 242-633, 0744-394-333. (72645)

ELADÓ ház Szabédon: 3 szoba, kamra, konyha. Tel. 427-086. (72649)

TÁRSKERESÔ

KÉT 30 éves üzletember vidám lányokat keres közös vásárhelyi bulikhoz, utazáshoz, szórakozáshoz. SMS: 00-36-20-34-73-463 vagy 00-36-20-33-41-577. (fu.)

MINDENFÉLE

A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (67542)

VIRÁGÜZLET a Budai negyedben! Bobâlna (volt Kriza János) utca 6A. Nyitva szombaton, vasárnap is. Tel. 0741-078-899. (71889)

JUTÁNYOS áron kaphatók Károli Gáspár fordítású Bibliák (Újtestamentum). Ára: 12.000 lej. Vásárlóink ajándékba kapnak egy evangéliumi könyvet. Ugyanitt kölcsönözhetôk evangéliumi könyvek. Tel. 219- 427, mobil: 0744-699-467. (72133)

KÜLFÖLDI TURISTÁKAT vendégül látó szállásadók jelentkezését várom. E-mail: erdely@lap.hu. (71147)

HÛTÔK, mélyhûtôk javítása engedélyezve, garanciával. Tel. 264-395, 0744-297-433. (69913)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (72416)

ANYAGI támogatást, gondozást, segítséget ajánlok gyermektelen, idôs személynek (párnak) örökség ellenében. Tel. 0744-660-151. (72479)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (71258)

A KRISZTUS Szeretete Egyház nevében szeretettel meghívunk minden érdeklôdôt a Kultúrpalota kórustermében tartandó gyülekezeti alkalomra szombaton 16 órától. (72518)

KÁRPITOZÁST vállalok lakásán is. Tel. 224-471. (72527)

LAKÁSFELÚJÍTÁS anyagbeszerzéssel, garanciával! Szobafestés, csempeburkolás, kômûvesmunkák, gipszkartonozás, parkettázás, villanyszerelés, vízszerelés! Tel. 0741-569-948. (72326)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz márciusban érkezett, 2004-es, legmodernebb, külföldi nyári modelleket különleges kiegészítôkkel: fejdísz, slájer, kesztyû nagy választékban és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, mobil: 0745-762-011. (71989)

HATHETES német kurzus indul a Deus Providebit Házban. Ára: 30.000 lej/60 perc. Tel. 216-995, 0740-830-713, 0788-106-235. (72411)

FESTÉST, fali- és padlócsempézést, átalakításokat vállalok. Tel. 269-798, 0745-415-852. (72265)

BÚTORT készítünk rendelésre import préselt lemezbôl. Tel. 0740-110-890. (72374)

VÁLLALOM vaskapuk, rácsok készítését, balkonbeépítést (termopán is). Tel. 0745-370-021, 260-364, 0740-687-350. (71543)

VÁLLALOK ács-, asztalos-, kômûvesmunkát, házépítést, teljes feljavítást. Erdôszentgyörgy, tel. 578-613, mobil: 0721-041-330. (72573)

MÉHÉSZ keres közúti traktorost vándorlásra. Tel. 0265/242-576, 20 óra után és 0744-806-186. (72583)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689 vagy 0740-867-125. (72513)

ANGOL nyelvórák a legérdekesebben, leghatékonyabban gyerekeknek, felnôtteknek. www. peterszabo.go.ro. Tel. 266-956. (72179)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt és szalagfüggönyt. Tel. 218-321, 0744-121-714. (71977)

HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk lakásán. Garancia, gyorsaság és professzionizmus. Tel. 0740-625-817. (72320)

KIADÓ bérbe esküvôkre hûtôautó élelmiszerek és italok hûtésére. Tel. 0744-563-363, 311-506, 0745-251-582. (72377)

VÁLLALUNK lépcsôház-, szobafestést, mázolást. Tel. 225-146. (72628)

NYUGDÍJAS, egészséges volt tanügyi káder gyermekgondozást vállal. Tel. 230-375, 16-22 óra között. (72601)

KIADÓ két helyiség irodának, raktárnak. Tel. 226-439. (72599)

HARMINCAS lány eladói és virágkötôi gyakorlattal állást keres. Tel. 224- 735, 0745-908-408. (72586)

KÜLSÔ-BELSÔ festést és mázolást vállalunk elérhetô áron. Tel. 319-232, 0745-906-988. (72578)

A NAGYERNYEI Polgármesteri Hivatal árverés útján bérbe adja a nagyernyei malmot 2004. április 30-án 10 órától. Tel. 335-096. (72594)

BÉRBE ADÓ kereskedelmi helyiség a Kövesdombon. Tel. 267-210. (72625)

RUHANEMÛT átalakítok. Tel. 250-551, 16-19 óra között. (72630)

KIADÓ 200 m2-es ipari, raktározási, kereskedelmi célra megfelelô helyiség Nyárádszeredában. Tel. 311-179, 0745-658-585. (72650)

GONDOZÓNÔT keresünk sürgôsen beteg mellé. Tel. 240-186. (72651)

KERESEK egy segítséget méhészkedni. Tel. 221-392. (72657)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (72660)

VÁLLALOK ágynemû- és paplanvarrást. Tel. 215-461. (72663)

BACKAMADARAS KÖZSÉGBEN az RMDSZ elôválasztást szervez 2004. április 18-án, a backamadarasi iskolában, valamint a szentgericei kultúrotthonban reggel 8-tól 20 óráig, amelyre szívesen elvárja a község minden lakóját. A vezetôség. (72664)

MEGEMLÉKEZÉS

Panasz nélkül, befelé könnyeztél, búcsúszó nélkül, csendesen elmentél. Akármerre nézünk, csak te vagy elôttünk, hangodat halljuk és mindig keresünk. Fájó szívvel emlékezünk április 16-án, amikor egy éve örök nyugalomra tért a szeretett gyermek, feleség és édesanya, PERES MÁRIA szül. Barta. Emlékét ôrzik szerettei. Nyugodjál békében. (72623)

Fájó szívvel emlékezünk április 16-án, amikor 8 éve távozott el szerettei körébôl a szeretett feleség, édesanya, nagymama, dédnagymama, a ratosnya-jódi NAGY MIKLÓSNÉ, magyarói születésû Incze Katalin. Emlékét szívünkben ôrizzük: bánatos férje, négy gyermeke és azok családjai. Nyugodjon békében. (72626)

Eltelt egy hét, de hiába várunk, mosolygós arcodat többé már nem látjuk. Minden zord tél után jön egy virágzó tavasz, de a szívünkben örökös tél marad. Te voltál a napfény és szeretet, téged elfeledni sosem lehet. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el szótlan. Mély fájdalommal emlékezünk április 8-ára, amikor elragadta a halál a drága jó bátyámat, KÁJZER BÉLA marosvásárhelyi lakost. Szép emlékét ôrzi húga és gyermekei, Móni és Attila. Nyugodj békében, drága jó bátyám. (72633)

Fájó szívvel és kegyelettel emlékezünk a szeretett édesanyára, nagymamára és dédmamára, az udvarfalvi születésû RÁDULY JOLÁNRA halálának elsô évfordulóján. Emlékét szívünkben ôrizzük. Szerettei. (72637)

Megállt a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. A múltba visszanézünk, valami fáj, valakit keresünk, aki nincs közöttünk már. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Szemünkben könnyel, szívünkben örök fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára április 16-án, amikor egy éve búcsú nélkül eltávozott az élni akaró, drága jó férj, édesapa, nagyapa, az erdôcsinádi születésû BIRÓ JÓZSEF. Az Isten ôrizze kegyelmében és lelke nyugodjon békében. Emlékét örökre megôrzi megtört szívû felesége, Ilonka, két gyermeke, Hajni és Attila, unokája, Arnika, anyósa, sógora és családja. Nyugodjon békében. (72515)

Soha el nem múló fájdalommal emlékezem április 17-én, amikor egy éve, hogy itt hagyott a pótolhatatlan, drága jó férjem, a backamadarasi születésû KOVÁCS ISTVÁN. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emléke örökké élni fog szívemben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos felesége, Anikó. (72525)

Az élet szép volt és vidám, de elrabolt tôlünk a kegyetlen halál. Egy perc alatt elszállt életed, itt hagytál minket, kik téged szerettek. Úgy mentél el tôlünk, hogy búcsút nem mondtál, oly hirtelen jött a kegyetlen halál. Többet nem tehetünk, küzdeni nem lehet, csend ölel át és a szeretet. A búcsú nélküli elválás fájó emlékével emlékezünk április 16-án, amikor három éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni akaró férjet, édesapát, nagytatát, a körtvélyfáji SCHWARTZ CONSTANTINT. Emlékét ôrzi felesége, gyermekei és hét unokája. Nyugodj békében, drága tata. (72563)

Szomorúan emlékeztünk április 15-én a káposztásszentmiklósi TOTH IRMÁRA halálának 3. évfordulóján. Emlékét ôrzik leányai: Ella és Ibolya családjukkal együtt, unokái, dédunokája, testvérei, Gyula és Rozália családjukkal, valamint anyatársai. Nyugodj békében, drága édesanyánk. (72564)

Megállunk némán sírod mellett, könnyes szemmel áldjuk drága emlékedet. Úgy ment el tôlünk, hogy búcsút sem mondott, oly hirtelen jött a kegyetlen halál. Fájó szívvel emlékezünk április 16-án, amikor 3 éve búcsú nélkül itt hagyott bennünket a feleség, drága jó édesanya, anyós és nagymama, a nagyteremei születésû KOVÁCS ILONA szül. Takács. Emlékét ôrzi bánatos két gyermeke, veje és kicsi unokája, Szilárd. (4)

A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel emlékezünk április 18- án a marosvásárhelyi, volt Koronka utcai lakosra, MOLNÁR SÁNDORNÉRA szül. Pánczél Rozália halálának 6. évfordulóján. Emlékét ôrzi leánya, veje, három unokája, unokaveje és dédunokája, Hunika. Emléke legyen áldott. Nyugodj csendesen, drága mamikánk. (72658)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága jó édesapa, nagyapa, dédnagyapa, testvér, rokon, barát, jó szomszéd, id. KONCZ JENÔ nyugdíjazott férfifodrász, életének 78. évében, rövid és türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. április 16-án, pénteken 14 órakor lesz Szászrégenben, az evangélikus (szász) temetô kápolnájából. A gyászoló család. (72689)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, legdrágább édesapa, nagyapa, testvér, após, apatárs, sógor, rokon és ismerôs, a nyárádgálfalvi születésû id. DOMÓ DÁNIEL 2004. április 14-én, életének 76. évében, türelemmel viselt szenvedés után megpihent. Temetése április 16-án du. 2 órakor lesz a családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (72616)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették a drága jó édesanyát, anyóst, anyatársat, barátot, szomszédot, SZAKÁLLOS ROZÁLIÁT (Bogárt) hogy 2004. április 14-én, hajnali 4 órakor elhunyt. Halottunkat a református temetô cintermébôl kísérjük utolsó útjára 2004. április 16-án 15 órakor. Emléke legyen áldott és pihenése csendes. Fájdalmas szívvel gyászolja ôt leánya, Márta és veje, Adi. (72639)

Szomorú szívvel búcsúzunk drága édesanyámtól, nagymamától, dédimamától,özv. PITÓ JÁNOSNÉTÓL.

Fia, Pali, Ilonka, unokái: Palika, Enikô és családjuk. Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Megtört szívvel búcsúzunk drága édesanyámtól, nagymamától, özv. PITÓ JÁNOSNÉTÓL.Fia, Zoli és unokái.

Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Szomorú szívvel búcsúzunk drága ANYÓSOMTÓL, NAGYMAMÁTÓL, DÉDIMAMÁTÓL. Menye, Ilonka, unokája, Csaba és családja. Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Szomorú szívvel búcsúzunk drága édesanyámtól, nagymamától, dédimamától, özv. PITÓ JÁNOSNÉTÓL. Leánya, Marika, két unokája, Ati és Levi családjukkal. Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Megtört szívvel búcsúzunk drága édesanyámtól, nagymamától, dédimamától, özv. PITÓ JÁNOSNÉTÓL.Fia, Jancsi, Marika, unokája és családja. Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Megrendült szívvel búcsúzunk drága édesanyámtól, nagymamától, dédimamától, özv. PITÓ JÁNOSNÉTÓL.

Fia, Béla, Éva, unokái és azok családja. Nyugodj békében, drága mama. (72652)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ILYÉS IRÉN a szeretett édesanya, anyós, nagymama elhunyt. Drága halottunk temetése folyó hó 17-én 15 órakor lesz a sáromberki temetôben. A gyászoló család. (72699)

RÉSZVÉTNYILV&Aacu