Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

NATO-nap, húsvét, s alig két hét elteltével újabb ünnepre készülhet az ország lakossága. Igaz, a munka nemzetközi napja szombatra esik, ezért nem kell újabb szabad napot
"kiutalni" erre a célra. A kormánypárt azonban nem szalasztja el ezt az alkalmat sem, s a tagadásra épülô propagandával már jó elôre kijelentette, hogy nem fogják politikai választási célokra kisajátítani ezt a napot. Állítólag csak a hagyományokhoz akarnak visszatérni, s a munkásszervezetekkel, szakszervezetekkel közösen szándékoznak május elsejét ünnepelni. A cél a régi munkásünnepségek, a munkásmozgalom történetének felidézése, a munkások egységének építése, a jobb életbe vetett reményük megvalósításának támogatása a szociáldemokrácia jegyében - hangzottak el a hivatalos szóvirágok, amelyeket a kormánypárt alelnöke közvetített a sajtónak. Kérdés, hogy milyen hagyományokhoz akar a kormánypárt visszatérni. A munkásosztály nemzetközi összefogásának ünnepéhez-e, amit a II. Internacionálé határozott el 1889-ben az amerikai munkások iránti szolidaritás jegyében, avagy a két világháború közötti harcos megmozdulásokhoz, amelyeket a kommunista párt vezetett a fasizmus és a tôkés kizsákmányolás ellen, vagy az egykori szocialista munkásünnepekhez, amikor hatalmas tömegek nagygyûléseken, felvonulásokon tettek hitet a munkástestvériség mellett. Fölösleges a kérdés, hisz világos, hogy május elseje sok harcos jelentése közül a legszelídebbet, a szabadtéri mulatságokat választották. Nem véletlenül, hisz az egykori nagy munkásünnep valódi tartalma már régen kiürülôben van. Különösen a rendszerváltáson átesett kelet-európai országokban, ahol a nagy termelôegységek szétdarabolásával és privatizálásával az itt-ott még ôrzött látszatok ellenére, a szakszervezeti mozgalom kihalóban van. Az elmúlt másfél évtized során ugyanis egymás után húzták ki a még megmaradt hatékony érdekvédelmi tömörülések "méregfogát". A nagyüzemekkel együtt a nagyszámú munkásközösségek is eltûntek, s helyettük a munkanélküliek népes tábora marad, vagy a magánosított kis cégeknél foglalkoztatottak görcsös munkahelymegtartó igyekezete, amelyben elfeledkeznek a jogokról, s a nyolcórás munkaidô követelése helyett a pluszjövedelmet hozó túlórákban reménykednek. E folyamatok következtében a hajdani nemzetközi munkásszolidaritás is már régen a múlté. Kinek szól hát a meghívó a május elsejei majálisra? Átalakuló világunkban ezt a változó jelentéssel bíró napot a jelek szerint a vezetô politikai elit minden tagadás ellenére a saját választási céljaira készül felhasználni. Miccsel, flekkennel, sörrel, piknikkel és múltidézô szónoklatokkal. A munkásság jelenével és jövôjével való ôszinte szembenézés helyett.

Ion Iliescu államfô szerdán kijelentette, hogy a román vezetés számára nem merül fel az Irakban szolgálatot teljesítô román katonák hazahívásának kérdése, a koalíciós erôk távozása Irakból anarchiához vezetne a közép-keleti országban.

Az elnök elmondta, a Legfelsôbb Védelmi Tanács csütörtöki ülésén a honvédelmi és a belügyi szaktárca ismerteti az iraki helyzetet, a tanács pedig döntést fogad el az iraki román jelenléttel kapcsolatban.

Iliescu hangsúlyozta, a koalíciós erôk kivonása Irakból "anarchia forrása lenne és nehezen ellenôrizhetô folyamatokat indítana be", ezért jelenleg "nagyon veszélyes" ilyen lépéshez folyamodni.

A Legfelsôbb Védelmi Tanács Iliescu elnök kérésére csütörtökön elemzi az iraki helyzetet, valamint az ott szolgálatot teljesítô román katonák és civilek biztonságáért szükséges intézkedéseket.

A szenátus kedden este elvetette a Nagy-Románia Párt (PRM) által benyújtott határozati javaslatot, amely az aradi Szabadság-emlékmû felállítását elrendelô kormányhatározat érvénytelenítését kérte.

A szélsôségesen nacionalista párt harminckilenc szenátora úgynevezett egyszerû indítvány formájában követelte, hogy a testület nyilvánítsa semmissé a kormány határozatát, amely elrendeli egy - a magyar szabadság- emlékmûnek is otthont adó - megbékélési emlékpark létrehozását az aradi Tûzoltó téren.

A PRM azzal érvelt, hogy a tizenhárom magyar tábornok annak idején negyvenezer románt gyilkoltatott meg. A javaslat benyújtói szerint az aradi lakosságnak népszavazás útján kellene eldöntenie, hogy akar-e egyáltalán megbékélési parkot saját városában. Ha az aradiak többsége nemmel szavaz, akkor a PRM szerint Adrian Nastase miniszterelnök kormánya köteles lenne a "Szabadság hamis emlékmûvének" darabjait átadni a magyar kormánynak. "Ennek az emlékmûnek nincs helye román földön" - olvasható az indítványban.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ egyedül maradt a vitában, mivel a mérsékelt ellenzéket alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) a végszavazásnál a PRM mellé állt. A PSD és az RMDSZ együttes parlamenti többségének köszönhetôen azonban az indítvány nem ment át, hetven szenátor ellene voksolt, negyvenhat mellette szavazott, ketten pedig tartózkodtak.

Markó Béla fontos fejleménynek nevezte a keddi szenátusi vitát és szavazást, mivel - mint fogalmazott - ez volt az utolsó politikai kísérlet arra, hogy megakadályozzák a Szabadság-emlékmû visszaállítását. Hiszen ha a parlamentben sikerült volna keresztülvinni az indítványt, egészen új helyzet állt volna elô. Ez azonban nem következett be, így most már teljes bizonyossággal fel lehet avatni április 25-én az aradi Megbékélési Parkot, le lehet leplezni az aradi vértanúk emlékmûvét.

Az S&P szerint:

Az EU jelenlegi tagállamai a jelek szerint szilárd politikai támogatást nyújtanak Románia és Bulgária 2007-es csatlakozásának - vélekedik a Standard & Poor’s. A pénzügyi minôsítô társaság jelentésében rámutat arra, hogy a csatlakozással kapcsolatos döntést egy olyan idôszakban kell meghozni, amelyben az EU egy sor jelentôs változáson megy át. - Románia és Bulgária 2004-ben lezárhatja a csatlakozási tárgyalásokat. 2005-ben alá kell írni a csatlakozási szerzôdést, a ratifikációs folyamat 2006 során lezárulhat, így 2007-ben lehetséges a csatlakozás - áll az elemzésben.

A Standard & Poor's szerint Bulgária számára reális a 2007-es integráció, míg Románia esélyei egyre nagyobbak a gazdasági növekedés és a reformok gyorsulása következtében. A londoni társaság elemzôi szerint mindkét ország számára lényeges, hogy a lehetô legnagyobb fokú elôrehaladást érjék el a csatlakozási tárgyalásokban és maximális politikai támogatást nyújtsanak ennek a folyamatnak 2004. október vége elôtt, amikor a jelenlegi Európai Bizottság mandátuma lejár.

Folytonos állagmegóvási gondokkal küzd a kibédi Mátyus István általános Iskola vezetôsége, mégis, nemrég komoly újításokat eszközöltek, bôvítették az intézet logisztikai, tanügyi felszereléseit, hamarosan lesz vízvezeték és lesznek kielégítô, civilizált higiéniai feltételek. Ennek dacára az iskola hamarosan elköltözik, már csak egy teljes iskolai generáció, a mostani kilencedikesek végeznek talán a volt katonai épületben. Mi lesz a régi épületek sorsa, melyek azok a felújítások, amelyek esetleg kárba vesznek, hova költözik az iskola? - tettük fel a kérdések sorát Barabási Zsuzsánna igazgatónônek.

- Az iskola épülete 1848-49-ben épült, kaszárnyának. Tulajdonképpen négy épületrôl van szó, amelybôl az egyik az óvoda épülete, ez késôbbi, 1940 körül építették - mondta az igazgatónô. Kilenc tantermünk van, ezek között matematika, magyar- és román nyelv, valamint informatika szaktanterem, a gondot azonban az jelenti, hogy szétszórt épületekrôl van szó, az évenkénti állagmegóvás így igen nehéz, rengeteg pénzt emészt fel - általában csak meszelésre futja. Szerencsére a tanács segít minket, és vannak hollandiai, magyarországi barátaink, akik szintén támogatnak, tôlük kaptunk színes tévét, bútorzatot. Két évvel ezelôtt, a tanfelügyelôséggel közösen írtunk egy pályázatot, és egy éve jött az örömhír: nem egyet nyertünk, hanem kettôt - egy kisebb, húszezer dolláros összegût és egy nagyobbat, iskolaépítésre. Az elôbbibôl bevezetjük a vizet az iskola épületébe és korszerû, vízöblítéses illemhelyeket építünk. Legkésôbb 2008-ig pedig felépül az új iskola 20%-ban tanácsi támogatással. De addig is szeretnénk folytatni a felújításokat, nemrég konvektorokat szereltünk fel. Négy éve van informatika-oktatás az iskolában, a két évvel ezelôtti névadó ünnepség után az Illyés Közalapítványnál nyertünk pályázatot, ebbôl teljesen felújítottuk az infotermet, korszerû gépeket szereztünk be, nyomtatót, és az idéntôl az internetet is bevezettük, igaz, egyelôre csak a tanári szobába. Reményeink szerint igen hamar a szaktanteremben is hozzáférhetôvé válik. A magyar szaktantermet Ráduly János rendezte be, a lánya, Ráduly Judit tanárnô nemrég újította fel. Felújításra került a sportpálya, új kapukat készíttettünk, az osztálytermekben kicseréltük a padokat és új csúszdát is kaptak az óvodások. A könyvtár, magyarországi támogatás nyomán több, szépirodalmi jellegû mûvel bôvült, és az intézet immár 9 hektár visszakapott erdôvel is gazdálkodhat.

Nagyon várjuk, hogy felépüljön az új iskola, a régi épületeket azonban nem akarjuk lebontani. A hátsóból színvonalas tornatermet szeretnénk kialakítani, a mûvelôdési házban levô könyvtárunkat az egyik épületbe beköltöztetni, valamint tájházat, falumúzeumot létrehozni, vendégszobákat berendezni. Persze, ez az épületek állapotától, a szakemberek véleményétôl is függ. De amint a támogatás megérkezik, hozzáfogunk az új iskola építéséhez, hogy korszerû, színvonalas épületben tanulhasson a százhatvanhárom kibédi diák.

Tegnap nevezte ki prefektusi rendelettel Ovidiu Natea Sóvárad polgármesterét és alpolgármesterét, miután az április 7-i Hivatalos Közlönyben önálló közigazgatási egységként jelent meg. Kinevezett polgármester Madaras Árpád könyvelô, alpolgármester Bíró Csaba vállalkozó. A két tisztségviselô a választásokig marad funkcióban. Feladatuk a folyó ügyek intézése mellett a június 6-án sorra kerülô önkormányzati választások elôkészítése, tájékoztatott Péter Ferenc, Szováta polgármestere.

Az írásos jegyzékek szerint Sóvárad a Sóvidék egyik legôsibb települése, már az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel. Itt volt a római idôkben (106-271) a castrum salivum, vagyis a sóôrzés központi hivatala. 1968-ig önálló község volt, 1968 óta Szovátához tartozott. Lakói székely magyarok. 1850-ben 1390, 1910-ben 1946, 1941-ben 1766, 1992-ben 1673 lelket számláltak.

Az EMKE Maros megyei szervezete, Belsô-Erdélyi Alelnöksége és a Romániai Magyar Népfôiskolai Társaság továbbképzést szervez Maros, Beszterce és Szeben megyei közmûvelôk számára április 23- án 10 órától 19 óráig a Vártemplomi Református Egyházközség Bocskai termében. A képzésen elôadások hangzanak el a civil társadalom helyzetérôl, a felnôttoktatás jelenérôl és távlatairól, a pályázati lehetôségekkel kapcsolatos idôszerû tudnivalókról, az Európai Unióhoz való felzárkózásról. A részvétel feltétele a visszajelzés, a jelentkezési lap eljuttatása az alábbi címre: Soc. Culturala EMKE, 540015 Târgu-Mures, str. Gh. Doja, nr.9/99. Érdeklôdni lehet keddtôl-csütörtökig 16-18 óra között a következô telefonszámon: 264735.

szeretettel meghív mindenkit a városavató

és Szent György-napi rendezvényekre.

A rendezvény mûsora:

2004. április 24., szombat

• 10.15 óra - ünnepi megnyitó - kultúrotthon

• 12.45 óra - az emléktábla leleplezése - központi park

• 13.00 óra - kistérségi kiállítás - tornaterem

• 13.00 óra - bonszaj- és festménykiállítás

• 14-15 óra - ebédszünet

• 15.00 óra - D-osztályos bajnoki
futballmérkôzés

• 15.00 óra - környezetvédelmi szimpózium -
Rhédey-palota

• Egész napos kirakóvásár
- Rhédey-palota

• 21.00 óra - kosaras bál - vendégszerepel
a celldömölki Kemenesalja néptáncegyüttes (Magyarország)

• 22.00 óra - írzene-koncert és táncest -
iskolakantin

Április 25., vasárnap

• 11.00 óra - istentiszteletek

• 13.00 óra - ebédszünet

• 15.00 óra - kulturális mûsor - kultúrotthon

• 16.00 óra - bográcsgulyás-fôzés -
Rhédey-palota udvara

• 21.15 óra - tûzijáték (GMT Bukarest)

• 21.30 óra - koncert - Dancs Annamária,
Junior Jocó

Látszólag nincs semmi magyarázni való ezen a szóláson. Aki sok bort önt a garatjába, sok italt ereszt le a torkán, az természetesen ittas lesz, vagy legalábbis becsíp tôle. Ezért jelenti a felöntött a garatra azt, hogy berúgott, részeg lett. Igen ám, a garat szó csak alig több mint száz éve jelenti azt, amit ma értünk rajta - a szájüregnek a gége és a nyelôcsô felé folytatódó része -, a szólást azonban már a XVII. század közepén is a mai jelentésben használták. Az érdekes éppen az, hogy egyik nyelvújítónk ennek a szólásnak az alapján alkotta meg a garat szónak a mai testrész (pharnix) jelentését, s azóta ez a szó a köznyelvben ebben az értelemben használatos.

A garat a régi nyelvben, amikor szólásunk keletkezett, a malom egyik alkatrészét jelentette, azt az alul- felül nyílt, lefelé szûkülô faszekrényt, amelybe a megôrlendô gabonát beletöltik, s amelyen keresztül a gabona a malom ôrlôszerkezetébe jut. Mint malombeli garat, meglehetôsen magasan van, azért a garatba a gabonát beleöntik, hogy onnan lejusson a malomkerekek közé. A szólás alapjául szolgáló szókapcsolat, az eredeti értelmében vett felönt a garatra, eredetileg tehát a molnármesterség szakkifejezése volt, tehát átvitt értelmét azért kaphatta, mert az iszákos ember is olyanféle mozdulattal önti magába az italt, mint a molnár a megôrlendô búzát a garatba, és mert a részeges ember torka is olyan feneketlen, mint az az alul is nyitott malomalkatrész.

Garat szavunk jelentéstörténete - mint már említettük - szorosan összefügg ezzel a szólással.

Húsvét másodnapja után gyakran hangzik el barátaink, ismerôseink részérôl, hogy bizony némelyek keményen felöntöttek a garatra. Az is igaz, hogy sokan megbánják.

Nemrégiben Adrian Paunescu, Grigore Zanc és Ion Solcanu pészédés szenátorok gondoltak egy merészet és nagyot, s törvénytervezetet találtak ki, amely arról szólt, hogy ezentúl minden évben április harmadik péntekét kinevezik sajtónapnak. Ugyanis, mondták a kezdeményezôk, április 8. és 16. fontos dátum, mert éppen 175 éve ezeken a napokon látott napvilágot a Bukaresti Kurír és az Albina Româneasca elsô száma.

A szokástól eltérôen, a parlament nem húzta-halasztotta hónapokig a vitát, a szenátus plénuma a múlt héten el is fogadta a sajtónapról szóló törvénytervezetet. A Román Sajtóklub Tiszteletbeli Tanácsa azonban kampányfogásnak ítélte a törvényt, s úgy gondolta, semmi szükségük az újságíróknak, hogy politikusok fogadásokon "ünnepeljék".

A PSD meglepetésére az államelnök sem írta alá (egyelôre legalábbis) a törvényt. Fenntartásainak adott hangot, és kijelentette: nem akarja, hogy úgy járjunk ezzel, mint viccben az az öregasszony, akit a gyerekek, segíteni akarván, akarata ellenére vezettek át az úton. Ha az újságírók nem akarnak "átmenni az úton", hagyjuk ôket békében, mondta az államfô.

A kormánypárt azonban nem hagyja magát lebeszélni. Mindenképpen sajtónapot akar "ünnepelni", ahogy a székely ember mondaná, "erôszakkal is, ha jól esik!" Egész sor találkozót tervez a mass média képviselôivel, meggyôzendô ôket, hogy hagyják már magukat ünnepelni.

Hogy mennyire kampányfogásnak szánta a politikum, kiderült a képviselôház elnöke, Valer Dorneanu szavaiból, aki azt mondta, hogy kellene egy "hazai" sajtónap is, mert nemzetközi szinten már megemlékeznek a szólásszabadság napjáról. A kormánypárt szóvivôje, Bogdan Niculescu Duvaz is addig magyarázta, hogy ezzel a törvénytervezettel - Isten ments -, nem a sajtó kegyeit keresik, és nem is azért született éppen most, mert nyakig benne vagyunk amúgy félhivatalosan a választási kampányban, amíg mindenki, az is, akinek soha nem fordult volna meg a fejében, hogy errôl szól a mese, rájött: igenis kampányfogás. Magyarán, ilyenkor jó "jóban lenni" a sajtóval. Az a magyarázgatás, hogy a sajtó nemzetközi napja nem az igazi, hiszen akkor nemcsak az újságírók "szólásszabadságát" ünneplik, hanem sokkal tágabb értelemben, az "egyszerû emberek" szólásszabadságát is, ezért szükség van egy napra, amely csakis és kizárólag róluk szól, nagyon is átlátszó.

Ha a kormánypárt és általában a hatalom valódi sajtószabadságot akarna, nem történnének meg azok az atrocitások, amelyek csak az elmúlt évben érték az újságírókat, fôleg azokat, akik az SZDP- "bárók" gyanús ügyleteit próbálták leleplezni. Vagy legalábbis igyekeztek volna elfogni azokat, akik újságírókat bántalmaztak Temesváron, Csíkszeredában vagy Bákóban.

Amíg ezekre az esetekre nem derítenek fényt, nem állítják törvény elé a tetteseket, addig a sajtószabadság csak az Európai Uniónak szóló maszlag marad. Ezt várjuk el a kormányzópárttól, nem azt, hogy választási évben kitaláljanak nekünk egy úgynevezett sajtónapot, amelyen aztán az ünnep ürügyén kampánybeszédeket vághatnak ki. Amíg ezeket a dolgokat nem rendezik, addig ne is próbáljanak saját "örömükre" "átvezetni" bennünket az úton. Megvagyunk ott, ahol eddig, és megelégedünk azzal, hogy a szólásszabadság nemzetközi napja, az "egyszerû emberek" véleményszabadsága mellett, rólunk (is) szól.

Tegnap nevezte ki prefektusi rendelettel Ovidiu Natea Sóvárad polgármesterét és alpolgármesterét, miután az április 7-i Hivatalos Közlönyben önálló közigazgatási egységként jelent meg. Kinevezett polgármester Madaras Árpád könyvelô, alpolgármester Bíró Csaba vállalkozó. A két tisztségviselô a választásokig marad funkcióban. Feladatuk a folyó ügyek intézése mellett a június 6-án sorra kerülô önkormányzati választások elôkészítése, tájékoztatott Péter Ferenc, Szováta polgármestere.

Az írásos jegyzékek szerint Sóvárad a Sóvidék egyik legôsibb települése, már az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel. Itt volt a római idôkben (106-271) a castrum salivum, vagyis a sóôrzés központi hivatala. 1968-ig önálló község volt, 1968 óta Szovátához tartozott. Lakói székely magyarok. 1850-ben 1390, 1910-ben 1946, 1941-ben 1766, 1992-ben 1673 lelket számláltak.

Nem távozik az uniós csatlakozó országokból az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), de csökkenti aktivitását ezekben a gazdaságokban - mondta szerdán Londonban a bank elnöke, aki nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, hogy esélyes jelöltnek tartja-e magát az IMF élére.

Jean Lemierre, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa átalakulásának finanszírozására 13 éve alakult EBRD elsô embere a bank hétvégi londoni éves közgyûlése elôtti tájékoztatóján azt mondta: a pénzintézet a csatlakozás után is "erôteljesen elkötelezett" marad Közép- Európa mellett, ahol fôleg a magánszektorbeli beruházásokat fogja támogatni. Ennek egyik fô formája a helyi bankrendszerek segítése lesz a kis- és középvállalatoknak nyújtandó finanszírozásokban.

A közép-európai csatlakozó térségben az EBRD-jelenlét azonban folyamatosan csökkenni fog, sôt a folyamat már el is indult: három éve a bank 1,6 milliárd euró értékû új finanszírozást folyósított ennek az országcsoportnak, két éve 1,3 milliárd eurót, tavaly már csak 1,1 milliárdot, az idei elképzelések pedig "hozzávetôleg 1 milliárd euróról szólnak" - mondta Lemierre.

A térség vállalati szektorának fejlôdését a bankelnök azzal illusztrálta, hogy az EBRD sorra száll ki a 90-es években végrehajtott itteni fejlesztési célú befektetéseibôl, amelyek eladása a bank profitjának egyik fô forrása.

Az MTI kérdésére, hogy a csatlakozás utáni években várhatóan hogyan oszlik meg az EBRD- finanszírozás az Európai Unióba belépett országok és a bank kevéssé fejlett, keletebbre fekvô tevékenységi területe között, az EBRD elnöke azt mondta: a jelenlegi elképzelés az, hogy a csatlakozó térség a következô öt évben évente hozzávetôleg 1 milliárd euróval részesül a várhatóan 3,9-4 milliárd eurós éves EBRD- finanszírozásból.

Öt év múlva valószínûleg már 1 milliárd euró alatt lesz a közép-európai EU- országoknak adott új éves finanszírozás értéke, de ennek akkori pontos összegét most még nehéz elôrelátni - tette hozzá Lemierre. Kijelentette: a csökkenéssel együtt is jelentôs marad az EBRD-jelenlét ebben a térségben, mert "a befektetôk és a kormányok mellett még az EU is ezt kéri".

Az MTI kérdésére, hogy mi az EBRD álláspontja a magyar eurócsatlakozási céldátum várható 1-2 éves elhalasztásáról, a bankelnök azt mondta, hogy az EBRD egy-egy ország eurócsatlakozási döntéseirôl nem fogalmaz meg véleményt, de általánosságban azt tartja, hogy bármely ország túl korai eurócsatlakozása - amikor a valutaárfolyam és a makrohelyzet még nem eléggé stabil - hibás lépés lenne. - Nem dátumokra, hanem az adott gazdaság konvergenciájára kell összpontosítani - mondta.

Hozzátette ugyanakkor, hogy igen hasznosnak tartja céldátum kijelölését, mert erre lehet építeni gazdaságpolitikai döntéseket.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter nemrégiben Londonban, befektetôknek és elemzôknek tartott ismertetôjében azt mondta, hogy az eredeti, felülvizsgálat alatt álló 2008-as magyar eurócsatlakozási céldátum helyett valószínûleg 2009 vagy 2010 lesz az új céldátum. Lemierre a szerdai londoni tájékoztatón teljesen elzárkózott azoknak a folyamatos találgatásoknak a kommentálásától, hogy ô lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik esélyes vezérigazgató-jelöltje.

Az IMF élérôl március elején mondott le a német Horst Köhler, miután elfogadta a felkérést hazája államfôi posztjának betöltésére. Köhler az EBRD elnöki székében éppen Lemierre elôdje volt.

A Helyi Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége azzal fenyeget, hogy április 26-án általános sztrájkot szervez. Ha a sztrájk meghatározatlan ideig tart, fennáll a veszély, hogy a helyhatósági választásokat nem lehet a kitûzött idôpontban megrendezni.

Valer Suciu szakszervezeti vezetô szerdán egy, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón kijelentette, a helyi közigazgatásban dolgozók hat követelését nem vette figyelembe a Közigazgatási Minisztérium, a Köztisztviselôk Országos Szövetsége és a Romániai Önkormányzatok Szövetsége.

- Reméljük, hogy nem kell meghatározatlan idôre általános sztrájkba lépnünk, mivel ez megbénítaná a helyi közigazgatást. Ebben az esetben fennáll a veszély, hogy a helyhatósági választásokat nem lehet megrendezni a kitûzött idôpontban - mondta Valer Suciu.

A szakszervezetek fôbb követelései: az ágazati kollektív munkaszerzôdés megtárgyalása és aláírása, a bérrendszer- harmonizáció a Közigazgatási Minisztérium keretében, a köztisztviselôk bérezési törvényének kidolgozása, a személyzet továbbképzési lehetôségeinek biztosítása, az emberi jogokat sértô elôírások törlése a törvényekbôl.

Suciu elmondta, ha követeléseiket nem teljesítik, április 16-án 8 és 10 óra között japánsztrájkot, április 19-én pedig kétórás figyelmeztetô sztrájkot tartanak. Az általános sztrájkot április 26-án 8 órakor kezdik.

A környezô országokban élô határon túli magyarok rendszeres tanulmányi támogatására, illetve egyéni szakmai programokra hirdet pályázatot az Oktatási Minisztérium és a Márton Áron Szakkollégium a 2003/2004-es tanév tavaszi szemeszterében - tájékoztatta a szakkollégium központi szolgáltató irodája az MTI-t.

A felhívásra a szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó román, szerbia és montenegrói, szlovák, szlovén, ukrán állampolgárságú, nem államilag finanszírozott képzésben részt vevô, magyar nemzetiségû hallgatók jelentkezését várják - tartalmazza a felhívás.

A támogatással az Oktatási Minisztériuma és a Márton Áron Szakkollégium a szülôföldi értelmiség képzését és utánpótlását szeretné elôsegíteni, illetve azt, hogy a határon túli magyar hallgatók közül minél többen térjenek vissza szülôföldjükre.

A rendszeres tanulmányi támogatás keretében húszezer-negyvenezer forintos segítséget nyújtanak egy-egy hallgatónak szemeszterenként.

A felsôfokú szakképzésben résztvevôk nem részesülhetnek támogatásban. Nem pályázhatnak a magyar állampolgársággal, magyarországi bevándorlási engedéllyel, vagy ezekre irányuló, folyamatban lévô kérelemmel rendelkezô személyek.

A pályázatok személyes beadásának vagy postai beérkezésének határideje: 2004. április 30.

Tudósok újabb arclenyomatot véltek felfedezni a vallástörténetbe torinói lepel néven bevonult, sokak által Krisztus halotti leplének, mások által hamisítványnak tartott szöveten.

A több mint 4 méter hosszú leplen, amelyen valóban jól kivehetô egy férfi arcának és testének lenyomata, a neves londoni kutatóintézet, az Institute of Physics végzett újabb kutatásokat a lepel három évvel ezelôtti részleges restaurációja után.

Az intézet bejelentése szerint a digitális technikával készített felvételek ezúttal a torinói lepel hátoldalán mutattak ki egy halványan kivehetô férfiarc-lenyomatot.

Giulio Fanti, a paduai egyetem professzora, aki tanulmányozta a képeket, a BBC-nek azt mondta: a lepel hátoldalán kivehetô arcmás nem teljesen azonos a már évszázadok óta ismerttel, amely a szövet elején látható.

Fanti professzor cáfolta, hogy az újabb arclenyomat felfedezése a lepel hamisítvány mivoltát erôsítené meg. A tudós szerint éppen ellenkezôleg: ilyen jellegû, csak a szövet felszínes rétegeiben kimutatható lenyomatokat nem lehet hamisítani.

A XVI. század óta Torinóban ôrzött lepel eredete a vallástörténet egyik nagy rejtélye. A textilen egy hozzávetôleg 175 centiméter magas, szakállas férfi arc- és testlenyomata látszik; sokak meggyôzôdése szerint a szövet a keresztrôl leemelt Krisztus halotti leple volt, amelybe az ô arcának és testének körvonalai ivódtak bele.

A 70-es, majd a 80-as években elvégzett szénizotópos radiológiai vizsgálatok azonban a leplet XIII.-XIV. századiként határozták meg, vagyis kizárták ókori eredetét, és ezzel a hamisítvány-teória pártolóinak adtak igazat. Sok szakértô viszont megkérdôjelezi az akkori technológiával végzett kormeghatározás hitelességét.

Elvonult az árhullám

Még mindig a figyelmeztetô szint fölött van a Maros Ludas határában, ahol Radnótot, Kutyfalvát és Marosugrát veszélyezteti. A vízügyisek továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a vízállást. Fokt Calin sajtószóvivô elmondta, az utóbbi 24 órában Dicsôszentmárton környékén 32 liter csapadék hullt egy négyzetméterre, míg Marosvásárhely - Szováta térségében ez a mennyiség 19 liter/négyzetméter. A bôséges csapadékhullás ellenére sem kell tartani attól, hogy a Maros kilép medrébôl.

A vásárhelyi Aquaserv Kht. tájékoztatása szerint az esôzés ellenére is iható és tiszta a vezetékes víz. Sófalvi Szabolcs sajtószóvivô elmondta, a Maros jelenlegi vízhozama 235 köbméter/másodperc, amely a normális hozam tízszeresét jelenti. Ugyanakkor a hét elején százszorosára nôtt a zavarossági fok (4000, a megengedett 40-50 fokkal szemben), a tegnap ez 1000-re csökkent. A következô napokban újabb növekedésre számítanak. A szakemberek véleménye szerint ez semmi szín alatt sem befolyásolja az ivóvíz minôségét, mindössze a víztisztítóknak kell nagyobb erôfeszítéseket tenniük, s nagyobb költségekkel tudják elôállítani az ivóvizet.

Traktorral és szekérrel mentették meg az újszülöttet

Dr. Boeriu Cristian, a megyeszékhely rohammentô- szolgálatának vezetô orvosa kedden este 11 órakor indult Erdôaljára, ahol aznap este egy nô lakásán újszülöttnek adott életet. Az anya erôteljesen vérzett és rosszul érezte magát, ezért hívták a mentôket. A Ford mentôautó azonban nem tudott átjutni a Kocsárd és Erdôalja közötti, sárral borított kaptatón, minduntalan visszacsúszott, s mintegy 8-10 kilométerre a falutól beragadt a sárba. A mentôsök a prefektus segítségét kérték, aki értesítette a csendôrséget és a polgári védelmet. Jinga Sandu ezredes, a Megyei Polgári Védelmi Felügyelôség parancsnoka az intervenciós csoporttal egy másik úton közelítette meg az eldugott tanyát, Marosugrán és Gyulason keresztül jutott a segítségre szorulókhoz. A polgári védelmisek kiskocsiját traktorral húzatták, lovas szekeret is kértek, s így vitték az anyát és az újszülöttet Gyulasra, ahonnan mentôvel szállították ôket a megyei kórházba. A sárba ragadt mentôautót másnap reggel a dicsôszentmártoni tûzoltóknak sikerült kivontatniuk.

Libánfalván egy férfi holttestét hétfôn vetette ki magából a megáradt Görgény pataka. A Marosvásárhelyi Igazságügyi Orvostani Intézet és a rendôrség képviselôi a tegnap a helyszínen jártak a halál pontos okát kideríteni.

A prefektúra közleménye szerint Ratosnyán három gazdaságot (udvarok és kertek) öntött el a víz, ugyanitt egy híd is használhatatlan állapotba került, míg a védôgát 30 méteres szakaszon szakadt át. Sehol a megyében nem károsított lakóházat. Héderfája és Bonyha határában, a Kis-Küküllôn átívelô hidat rongálta meg az ár, a feljárót pedig elsodorta a víz. A két község között 5 kilométeres kerülôvel lehet közlekedni. A helyszínen a kárt a Vízügyi Igazgatóság, a Polgári Védelmi Felügyelôség és a megyei tanács képviselôi mérték fel. A megyében összesen 1455,4 hektár terület került víz alá, amelybôl 725,1 hektár termôföld, 230 ha legelô és 500,3 ha kaszáló.

Radnóton 500 hektár termôföldet borít víz. Cornea Vasile polgármester elmondta, vasárnap reggeltôl szerda reggelig lezárták a Radnót és Maroslekence közötti mintegy 800 méteres megyei utat. Annak ellenére, hogy még a tegnap is 5 centis vízréteg borított egy 30 méteres útszakaszt, újrandult a jármûforgalom. Három napon keresztül Lekencét 30 kilométeres kerülôvel közelíthették meg a jármûvek. Ugyancsak járhatatlanok voltak a Kutyfalva - Marosorosz illetve Kutyfalva - Marosdátos közötti községi utak. Kutyfalván 200 hektár szántót, 100 ha kaszálót és 100 ha legelôt borított el a víz. Marosugrán 300 hektár mezôgazdasági terület, 1 kilométer útszakasz (Dellô és Ugra közötti községi út) került víz alá, valamint egy hidat rongált meg az ár. Marosbogáton 30 hektár termôföld került víz alá.

Vasárnap éjjel 11-kor ért az árhullám Kerelôszentpálra, amikor a Maros vízszintje közel 6 méter volt. A megduzzadt folyó a községközpontot Magyardellôvel összekötô komp sodronyát szakította el, a komp pedig félig a vízbe merült. A világtól elszakadt Dellô 145 fôs lakossága jelenleg mindössze a gyaloghidat veheti igénybe, hogy átjusson a Maroson. A kenyeret és egyéb alapélelmiszereket is gyalog vitték a több kilométer távolságra levô faluba. Jármûvel a Marosvásárhely - Marosbánd úton lehet közlekedni, ami 60 kilométeres kerülôt jelent. Simon István polgármester a tegnap értesítette a prefektúrát, abban a reményben, hogy a kormány sürgôsségi alapokat különít el a komp javítására. A tegnap a községben 95 hektár szántó, 100 hektár legelô és 30 hektár kaszáló volt víz alatt.

Lapozó

A vécsi várkastély báró Kemény János örököseit illeti meg, de a család nem öncélúan, magának akarja azt visszaszerezni, hanem ismét az erdélyi magyar kultúra szolgálatába állítanák. Vissza nem térô történelmi lehetôség! Ennek mindannyian tudatában vagyunk, Kós Károly szavaival élve: "az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak". (Kerekes Károly) * Szerettél Te, jó Krisztusom, / drága véred értem hullott! / Kegyelmed s az áldozásod / hozza nekünk a húsvétot! (Bartha József) * Az ádáz légi harcban, miután két amerikai vadászgépet lelôtt, Fönnekold hadnagy gépét is találat érte, ezért a pilóta visszafordult a megrongálódott géppel a budaki repülôtér felé. Leszállás közben, mielôtt a kerekek földet értek volna, egy Mustang hátulról rövid sorozatot eresztett a sérült gépbe. Egy lövedék átütötte a hátpáncélját, és szíven találta a pilótát, aki holtan roskadt a mûszerfalra. (Bernád Dénes, László Márton) * A turul a magyar legendák szent madara. Ôseink még ázsiai hazájukban tisztelték. Minden valószínûség szerint a turul azonos a sumér zu madárral. Valamennyi ural-altáji néptörzs közös ôsi hite szerint a turul Isten követe volt. (Wass Albert) * A székelyek Attila népének mondják magukat regéikben. (...) A Turán folyóirat szervezte enyedi hun konferencián egy kínai akadémikus beszélt arról, hogy egy kínai császár hun feleségének énekeit kínai írásjegyekkel lejegyezték. (Pakot Benedek) * Ha ködös idôben tekintünk felé, olyan, mint csendes tengeren himbálózó hajó. (Dr. Horváth Erzsébet) * Én annak a hídvégi ref. lelkésznek a lánya vagyok, aki nap mint nap a tábor halottait temette. Az akkori hídvégi asszonyok és szüleimnek az emléke kötelez, hogy leírjam, miként próbáltak az elsô pillanattól az utolsóig enyhíteni a szenvedéseken, segíteni a hozzátartozóikon. (Lôrinczi Ildikó) * A népi hagyomány szerint a régi gazdák számára fontos elôrejelzés volt a Szent György-napi idôjárás. (...) Ha áprilisban kellemes az idô, május rosszra fordul. Vagy ha áprilisban égiháborúk vannak, egész év esôs lesz. (Nemes Jolán) * Horváth Istvánt élete során számtalan támadás érte, halála is tragikus volt, de mindig újraéled költészete, hiszen a nyelvet nem szabad feladni sohasem, mert akkor elvész. Élete és költészete üzenetértékû. (Demetrer Judit) * Te is elmenni akarsz? És amikor megérkezett a válasz, hogy "igen", akkor kimondta a súlyos szavakat: - Te döntesz! De ha most elmész, ebbe a házba soha többé be nem teszed a lábad! (Darvas Ignác) * - Hazamegyek! - dönti el végül, és most már könnyû szívvel lépked tovább. Oda megy, ahol várják, ahol otthon van, ahol minden fûszál az övé, ahol neki kelepelnek a gólyák, neki csiripelnek a madarak. Nehezebb sors vár rá, az igaz, de az embernek csak egy otthona van. (Sárkány Kákonyi Iringó) * Lámpagyújtásra Radnótfáján van, késô este pedig ott áll Marosvécs határában. A sötétség miatt orráig sem lát, de érzi, hogy ott a falu, ott sötétlik a várkastély, és ott vannak az emberek, akik után annyira vágyott. De még ott van valami más is. Ott surran végig a mezôn, bekopogtat a házakba, játszadozik az emberek lelkével. Ott van körülötte a szabadság. (Fábián András Gy.) * SZÁSZRÉGEN ÉS VIDÉKE, 2004. április. A szám négyoldalas március 15-i melléklettel jelent meg.

A kommunista diktatúra idején a közszféra szerepét olyan területekre is kiterjesztették, ahol a piaci erôk is alkalmasak - talán hatékonyabbak is - lettek volna. Ez volt a mindent figyelmen kívül hagyó centralizáció kora. Aztán 1989-et követôen egyszeriben elterjedni látszott az a gazdasági filozófia, amely szerint a közszférának kizárólag olyan funkciókat kell ellátnia, amelyeket a kialakulóban lévô piac nem hajlandó felvállalni. Persze, ehhez hozzátevôdött mindenekelôtt "sajátos demokráciánk" azon jellemzôje is, amely megpróbálta továbbra is centralizáltan kézben tartani a piac számára elérhetô területeket és az ehhez kapcsolódó pénzforrásokat, aztán amikor kiderült, hogy ez a helyzet az állam súlyos eladósodásához vezet, akkor hirtelenjében - az európai nyomás hatására is - a decentralizáció törvényi hátterének a megteremtése lett a román parlament leggyakrabban használt "jelszava".

Valahol itt tartunk most a települési feladatellátás súlyos terhei alatt nyögve, miközben a vállalkozások igen gyakran vádolhatók azzal, hogy az önkormányzati mûködés adta joghézagokkal visszaélve gazdagodnak. Ugyanakkor a magánszféra oldaláról igen gyakran érkezik az a vád, hogy nem tudnak kommunikálni, együttmûködni a települési önkormányzatokkal, polgármesteri hivatalokkal. Hogy kinek van igaza, az valószínû, hogy eseti kérdés.

Ha az önkormányzat mint döntéshozó oldaláról nézzük a dolgokat, akkor alapvetôen három fô szerepvállalási lehetôség képzelhetô el: a piacszabályozó szerep, ami mindenekelôtt azt jelenti, hogy a piaci szereplôkkel együttmûködve, de azok túlkapásait szabályozva mûködik egy önkormányzat. Ilyen a lakáspolitika, illetve a gazdasági hatékonysághoz szükséges feltételek megteremtése. Egy másik szereplehetôség a piacteremtô magatartás, ez olyan terepelôkészítést jelent, amely hosszabb távon megteremti a lehetôséget, hogy a piaci erôk érdekeltté váljanak a tevékenységben. Az alapvetô fontosságú infrastrukturális hálózat fejlesztése, Marosvásárhely esetében például az ipari park beruházásának megfelelô szintû elindítása, amely egy idô után a cégek számára vonzó telephelyet jelentene. A harmadik pedig a nem piaci szerep, amely olyan tevékenységeket ölel fel, amely a város, település egésze szempontjából fontos, azonban a piac szereplôit nem lehet érdekeltté tenni ezek ellátásában. Ez utóbbira klasszikus példa a méltányos társadalompolitika, a szociális ellátás kérdése.

A piacszabályozó szerep esetén nagyon fontos lenne végre felismerni, hogy amikor egy-egy közfeladat ellátása során a városi tanács pályázatot ír ki, akkor az ár mellett kapjon nagyobb hangsúlyt a garanciavállalás, illetve figyelembe kell venni a vállalkozás marosvásárhelyi illetôségét is. Ha a gyôztes cég marosvásárhelyi, akkor az azt is jelenti, hogy nyereségébôl - amely a várostól nyert munkából is ered - adódó közterheket is a város büdzséjébe fizeti, vagyis a település szempontjából sokkal olcsóbbá válik az elvégzett munka. És persze, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy helyi cég helyben végzett munkáért biztosan helyi munkaerôt fog alkalmazni. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor sok esetben mindentôl eltekintve, csak az árat figyelve súlyos terhet rónak a városra a számszerûen kisebb árral dolgozó, máshonnan átmenetileg városunkba érkezô cégek. Ugyanakkor ez a szemlélet nem mehet a minôség és hatékonyság rovására.

Ami pedig az önkormányzat piacteremtô szerepét jelenti, az leginkább az elmúlt tizennégy évben olyan szegényessé vált szabadidô iparnál jelentkezik. Ugyanis ha a közszféra az eddiginél kezdeményezôbb szerepet játszik ezen a területen, amelynek során aktívan beavatkozik a városi szabadidô-élet kedvezôtlen tendenciáinak kezelésébe, akkor hamarosan a vállalkozások is érdekeltté válnak az ebben való részvételben, a tôkebevonás és - mûködtetés terén. De nyugodtan mondhatjuk, hogy a parkolási gondok megoldása is ilyen döntést igényel.

Vagyis a mai nehéz gazdasági helyzetben az önkormányzatok egyetlen alternatívája, ha felismerik az adott területeken leginkább hasznosítható szerepüket és erre konkrét stratégiát alakítanak ki, amely megvalósítása sok esetben könnyítené a városfejlôdés igencsak göröngyös útját.

Tisztelt elnök úr,

tisztelt szenátor urak és hölgyek!

Hogyha ezelôtt tíz évvel tárgyaltunk volna egy ilyen jellegû indítványt Románia Szenátusában, a légkör valószínûleg nagyon feszült lett volna, mindannyiunkat egy olyan történelmi ellentmondás érzése kerítette volna hatalmába, amelyet semmiképpen sem lehet megszüntetni. Azt éreztük volna, hogy mindannyiunkat, románokat és magyarokat olyan mélyen érintettek a történelem tragikus konfliktusai, hogy sohasem fogunk egy táborba tartozni.

Kétségtelenül valamennyien a múlt foglyai lettünk volna.

Mégis, az elmúlt esztendôk alatt kezdtünk megszabadulni ettôl a tragikus örökségtôl, attól a rögeszmétôl, hogy a román-magyar ellentét sohasem múlhat el. Nem állítom azt, hogy máris ugyanúgy látjuk a történelmet, de mindenképpen elindultunk a megbékélés útján.

Elôrehaladtunk, egyetlen súlyos, de ugyanakkor nevetséges kivétellel, amelyet azok képeznek, akik aláírták ezt az indítványt. A hazugságok és gyanúsítgatások labirintusában eltévedt kollégáink egy divatjamúlt és veszélyes nacionalizmust propagálnak.

Mi, a többiek, nem váltunk kevésbé magyarrá vagy kevésbé románná egymáshoz való közeledésünk által, azáltal hogy koalíciót alkottunk vagy együttmûködünk, sôt, ellenkezôleg: volt bátorságunk arra, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, és ezáltal Románia valós érdekeit szolgáljuk: egy normális kapcsolat érdekét, románok és magyarok szolidáris erôfeszítésének érdekét.

A nemzetközi kapcsolatok szintjén érdekünk volt eddig is, és érdekünk lesz ezután is Románia és Magyarország minél jobb együttmûködése.

A ma megvitatott indítvány azt állítja, hogy a 282/2004-es kormányhatározat - amely az aradi Megbékélési Park létrehozására vonatkozó döntést tartalmazza - "nyilvánvaló ellentmondásban van a történelmi realitásokkal és a nemzeti érdekkel".

Nem az idézett kormányhatározat, hanem az Önök érvelése áll, tisztelt aláírók, nyilvánvaló ellentmondásban a történelmi realitásokkal és a nemzeti érdekkel.

Tisztelt szenátor urak!

Senki sem tagadhatja, hogy léteztek történelmünkben olyan pillanatok, amikor elôdeink egymással szemben levô táborokban álltak, és a legfelvilágosultabb elméknek sem sikerült elkerülni ezeket a néha véres konfliktusokat. Senki sem tagadhatja, hogy a két nép kapcsolatát fájdalom és szenvedés terhelte. Nem lennénk ôszinték, hogyha kijelentenénk, hogy ugyanazokkal az érzelmekkel közelítjük meg történelmi személyiségeinket, és ugyanazt a nézetet valljuk, mi, magyarok és románok, például Avram Iancuról és Kossuth Lajosról. De megtanultunk egy rendkívül fontos dolgot az elmúlt esztendôkben: azt, hogy tiszteljük egymást és egymás érzelmeit. Nem kényszeríthetjük felebarátunkat arra, hogy ugyanúgy gondolkozzon és érezzen, mint mi, azt viszont elvárhatjuk tôle, hogy tiszteljen bennünket. Hogyha így járunk el, lassan-lassan változni fog érzelmi viszonyulásunk is.

Így hajtunk fejet mi, romániai magyarok az Önök ünnepein az Önök hôsei elôtt. Így tettek önök is a mi március tizenötödikénk alkalmával, és megtiszteltek minket az elmúlt években miniszterelnöki ünnepi üzenetekkel is.

Ahhoz, hogy a közhangulat így alakult, az is hozzájárult, hogy történelmünk folyamán gyakoribbak voltak a szolidaritásra ösztönzô epizódok és eszmények, mint a bennünket elválasztó konfliktusok.

A 13 tábornok a szabadság, egyenlôség és testvériség közös eszménye által összetartott közösség szimbóluma.

Többségük nem is volt magyar.

Közülük néhányan még csak nem is tudtak magyarul.

Forradalmárok voltak, és a zsarnokság végzett velük Aradon, 1849-ben, október 6-án.

Ha az aláírók között nem lennének történészek is, azt mondanám, hogy tudatlansággal állunk szemben. De nem lehetek jóhiszemû, hiszen bárki bármelyik komoly történelemkönyvbôl tudomást szerezhet az igazságról.

1848-ban és 1849-ben mindkét oldalon voltak áldozatok, de a negyvenezres szám nem több szomorú diverziónál, aminek az a célja, hogy elborzassza azokat, akik az összebékülést kívánják. Gheorghe Baritiu, a forradalmi mozgalom résztvevôje, a Transilvania címû lapban már 1871-ben tisztázta, hogy ez a szám valótlan.

Mi több, a 13 tábornok még csak nem is harcolt Erdélyben, és semmiféle olyan eseménynek nem volt részese, amelyre az indítvány szerzôi utalnak.

Szégyen még olvasni is, hogy ebben a szövegben a forradalmárokat gyilkosoknak és terroristáknak nevezik.

Ezek a tábornokok hôsök voltak, akiket a Habsburg-uralom gyilkolt meg 1849. október 6-án, Aradon.

Szégyen még látni is, hogy meddig lehet elmenni az osztrák birodalmi igazságszolgáltatás elôtti tisztelgésben, a gyûlöletben, jóváhagyva a hóhérkötelet és golyót. "Ezeket a tábornokokat netán demokratikus és pacifista nézeteik miatt ítélték el? Minden bizonnyal: nem! A birodalmi osztrák igazságszolgáltatás akkor megfelelôen tárgyilagos és pontos volt."

Hogy is van ez, tisztelt kollégák?

Én el szoktam olvasni a szöveget, mielôtt aláírnám.

Önök elolvasták-e, mielôtt aláírták volna?

Önök aláírásaikkal a császári ítéleteket hagyták jóvá.

Vagyis Horea és Closca halálos ítéletét.

És közvetve Nicolae Balcescu számûzetését is.

De Avram Iancu megcsalatását és tragikus halálát is.

"Az osztrák császári igazságszolgáltatás pontossága és tárgyilagossága?" Ennek az igazságszolgáltatásnak több ezer legyilkolt forradalmár áldozata várja, hogy Önök bocsánatot kérjenek ezért a szentségtörésért.

Vajon tudják-e, tisztelt kollégák, hogy a magyar forradalom egyik legbátrabb parancsnoka, a pákozdi csata hôse, a román származású Móga János, Moga Ioan, aki csak a véletlennek köszönhette, hogy nem került oda Aradra?

De feltettem magamban, hogy elfogultság nélkül fogok beszélni errôl a kérdésrôl. A Szabadság- szobor ügye bizonyítja azt, hogy milyen nehéz a mentalitásváltást elérni. Ezelôtt néhány hónappal még nem hittük, hogy sikerül közösen elfogadható megoldást találnunk ebben az ügyben.

És mégis rátaláltuk.

A Megbékélés Parkjának eszméje közös teret képez, ahol helye van a Szabadság-szobornak és az 1848-49-es forradalom emlékmûvének is, és amely valójában közös jövônk: a párbeszéd, az együttmûködés és az együttélés fontos szimbólumává válik. El kell fogadnunk azt, hogy közös térben élünk, amely a szolidaritás és nem pedig a nézeteltérések színhelye lesz.

A Megbékélési Park mindannyiunk számára, románok és magyarok számára egyaránt kihívást jelent: merre vesszük az irányt? A megbékélés vagy az egyes emberek, közösségek, szobrok, emlékmûvek, nyelvek közötti értelmetlen hadakozás felé?

A kormány határozata világos, határozott és dicséretes válasz erre a kihívásra. Vagy egyszerûen a normalitás jele ebben a fölöttébb kényes összefüggésben. Mi, akik ezt a döntést támogatjuk, mindenképpen egyetértünk abban, hogy Erdélyben a románoknak és a magyaroknak egyaránt otthon kell érezniük magukat - múltjuk tekintetében is.

Ezzel szemben azok, akik ezt az indítványt elkészítették, nem ismerik sem a valóságot, sem az igazi nemzeti érdeket.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség természetesen az indítvány ellen fog szavazni.

Vásárhelyinek lenni - fogalmazzunk úgy - sajátos tünetegyüttes. A vásárhelyiség - még drasztikusabban - betegség, jó legyen, választékosan kór: valami olyan, mint az öröklött szívbetegség. (Az ember gyanútlanul jár-kel, hepciáskodik, legénykedik, hetvenkedik, két felén égeti élte gyertyáját, s egy nap, derült égbôl villámcsapás, valami szorítást észlel a mellkasában, fájni kezd a ketyere, aminek elvben nem szabadna fájni. Az ember orvoshoz fordul, s a jó doktor megállapítja, "hát örezsem, baj van a verklivel, le kell állni az eddigi hajtással, meg kell az életedet változtatni. Persze, ha még akarsz élni".

Persze, hogy élni akar.

A vásárhelyiség lappanghat, nem túl "manifeszt" érzés. Benne van az ember személyijében, útlevelében, jogsijában, valami igazolványba beírták és passz. Vannak emlékek, de amíg az ember aktív, dolgozik, lohol, hódít-csábít- elcsábul, derekasan állja a piapartikat, szerez, hajt, repeszt, oda se neki. Az álmok, no igen, azoknak nem lehet megálljt parancsolni, legfennebb elfelejteni zuhanyozás- borotválkozás közben.

Az ismerôsöm ott New Brunswickban, háromszor egymás után azt álmodta, hogy otthon van, sétál a vár mellett a "bulevárdon" kézen fogva egy lánnyal, egy régi lánnyal, akivel negyven éve szakított, és amikor a 25-ös szám elé érnek - ott laktak valaha - mindig kiszól az anyja az ablakon, mindig ugyanazon az ablakon, és azt mondja Georgie-kám, gyere vacsorázni. Angolul mondja, ahogy odahaza mindig is beszéltek. És ô visszaszólna bosszúsan, hogy "nem látod, anya, egy lánnyal vagyok", vagy hogy "már régen kész orvos vagyok, ettem a kórházban", de a haragtól heves szívdobogás fogja el, megébred az ágyában, az ô New Brunswicki-i ágyában.

Elôjelekkel üzent a kór. Ha odafigyelt volna a jelzésekre, nem érte volna meglepetésként a találkozás.

A szupermarketban vásárolt. Egy tucat borotvapengét. Ma sem tud megbarátkozni a villanyos borotvával, holott huszonkilenc éve él Kanadában. Befutott, sikeres altatóorvos. Felesége japán, gyerekei réges- régen szívták le az elsô kábítószeres cigi slukkját. Azóta felnôttek, elidegenedtek, elfelejtették azt a hat szót, amit még tôle tanultak magyarul.

Elôtte egy lány állt, olyan tucatlány, átlagcsaj farmerban-pólóban, mint aki az elôbb szaladt át a közeli campusból egy csomag vattáért, kekszért, rágóért.

Felcseng egy maroktelefon. Mindenki magához kap, beletúr a táskájába. Nem az övé. A lányé.

Igen, szia anya. Itt vagyok az önkibe csak egy szukkot veszek.

Magyarul mondja. Vásárhelyiül. Hiszen annak idején a nagymellényû újfoglaló sebészfenomén nevébôl is szójátékot csináltak a klinikán. A dokik lefutottak a nejlonbudiba egy szuk de szukkért.

Lehet te nem is tudod, mi az a szukk. (Így, két ká- val, ahogyan Vásárhelyen ejtik.) A termék távoli és mostoha unokatestvére volt a narancslének, az eurázsiai üdítôitaloknak. Rossz volt, de mást nem kaptál a boltban, csak a tengerparton. Kóla…, ah! Maga a szabadság és a merô üveghegyentúliság.

A férfi odaszólt: - Te vásárhelyi vagy, ugye? - kérdezte. Mit kérdezte, teljes biztonsággal állította.

Aha.

A visszaúton sokat beszélgetnek. A doktor válik. El akarja venni azt a semmi lányt.

Ki érti ezt?

Még az hiányzik, hogy hazaköltözzenek Pestre….!

Alig több mint egy héttel a zene- és koreográfiai olimpia országos szakasza rendezvényeinek lejárta után újabb tantárgyverseny országos döntôjének ad otthont Marosvásárhely. Ezúttal az Alexandru Papiu Ilarian Nemzeti Kollégium és a segesvári Joseph Haltrich Líceum közös szervezésében rendezik meg városunkban a német nyelv és irodalom verseny legmagasabb szintû döntôjét, amelynek megnyitóünnepségére kedd este került sor a Nemzeti Színház nagytermében.

A ceremóniamester szerepét ezúttal is Valentin Marica publicista látta el, köszöntôbeszédet mondott Stefan Somesan fôtanfelügyelô és Burkhárdt Árpád alispán. Utóbbi elmondta, az EU küszöbén talán ez az olimpia a leghasznosabb, hiszen száz évvel ezelôtt a diplomácia nyelve a francia, a gyarmatok világáé az angol, a kereskedelemé a német volt, az Amerikai Egyesült Államokban pedig mindössze egy szavazaton múlt, hogy nem a német lett az ország hivatalos nyelve. Felszólalt még Emil Groza, a Maros Megyei Tanács alelnöke, aki Erdély és Maros megye hírneves, szász nemzetiségû szülötteit ismertette a jelenlevôkkel, majd Silvia Florea, a Tanügyminisztérium fôtanfelügyelôje, a verseny elnöke szólt, aki régiónk egyediségét hangsúlyozta, a több, más-más nemzetiségû náció békés együttélését példaként említette az ország minden tájáról idesereglett versenyzôknek, majd mindenkinek sok sikert és minél több kezdôdô barátságot kívánt.

Az ünnepség második felét színvonalas mûvészi produkciók alkották, fellépett az Arabesque balettánc-együttes, majd Kemendi Lia, az együttes egyik alapítója a Bajadér egy részletének zenéjére táncolt. A Papiu diákjai három német néptánccal szórakoztatták a közönséget, majd német nyelvû szavalatot hallhattunk Cristian Opris tizenegyedik osztályos papius diáktól. A mûsort Kemendi Lia zárta, aki utolsó számában a balettet mai diszkó- tánczenével elegyítette, a megnyitó igen érdekes záróakkordjaként.

Harminchat megyébôl több mint 160 résztvevô érkezett az országos döntôre, a versenyzôk programjában segesvári kirándulás is szerepel, esszétanulmányt is írniuk kell majd az ott látottakból. A verseny szombatig tart, a záróünnepségnek a Kultúrpalota nagyterme ad otthont szombat délután. Az eseményre még visszatérünk.

Ion Caramitru rokonszenves ember. Láttam vele egy interjút, aromán származásáról is beszélt, azt hámoztam ki büszke öntudatából, hogy arománként Bukarestben olyan lehet, mint mondjuk, székelynek lenni a magyarok között Budapesten. Ahogyan a Román Színházi Szövetség díjkiosztó gáláját munkatársaival megszervezte, s fôleg ahogy vezette a hosszú mûsort (alig egyszer-kétszer ismételve önmagát), az rendkívüli teljesítmény. Jópofaságnak vettem azt is, hogy ez ideig a magyarok ("a mi magyarjaink", vagyis a romániaiak) arról híresek (hírhedtek), hogy "el akarják ragadni tôlünk Erdélyt" (vor sa ne ia Ardealul), de lám, mostantól nem az autonómia- követelések miatt kell rettegnie a román közéletnek, hanem mert hoppá, jönnek az erdélyi
"szín"magyarok, és elhappolják az UNITER trófeáit... * Amikor Senkálszky Endre érdemes mûvészt a színpadra szólította, és felcsendült: "Az a szép, az a szép...", összerándult a - szemöldököm. Hajhaj, sóhajtottam, hát igen, még mindig ugyanazok a bukaresti klisék rólunk. Jön a kilencvenéves Mûvész fel a lépcsôn, és a lámaszeme sötétkék. A kis incidenst feledtette a rendkívül meleg ünneplés, a hosszan tartó taps, a Mûvész szavai, természetes eleganciája. Egy kolozsvári magyar úr fogott kezet a bukaresti nagy színésszel, aki valószínûleg semmit sem tud rólunk. Pedig ô is kisebbségi, ha nem dicsekszik is vele.
* Mondták már Markó Bélát domnu Bellának, rendszerint olyanok, akikbôl süt a rosszindulat, latin
"normalitásukat" mintegy orrunk elôtt rongyrázva; elvégre miféle primitív, troglodita faj az, amelyik nem úgy használja nevét, mint a világ összes más normális népe. Közhivatalokban, katonaságnál, törvényszéken derül aztán ki, hogy mi is a
"normális", mert bizony a családnév jár elöl, a keresztnév (utónév) csak after következik... * Amikor aztán Caramitru mester aranyosan lebogdánozta Zsoltot, a Bogdánt, vagyis Bogdán Zsoltot, összerándult a - gyomrom is. * (Tompa Gábort véletlenül se gábortompázzák, de élek a gyanúperrel, hogy a Tompa: keresztnévként él s virágzik képzeletükben.) * Jó volna, ha egyszer s mindenkorra tisztáznák (oké, de kik? és kikkel?) a nevek, neveink dolgát. Angol, francia, német, spanyol, orosz, kínai stb. nyelvterületen azt hiszem, így mondják/írják: Alexander/Sándor Petôfi, Imre Madách. Ha a román hivatalos nyelvben is így jelennénk meg, nem volna nagy baj. (Csúfságból már írták így: Lazlo Tokes, Gyorgy Frunda, Bela Marko.) Az Európai Unióban is hasonló az úzus. De útlevelünkben továbbra is "magyar" rend szerint szerepel a nevünk. Erdélyi román testvéreink java továbbra is szépen mondhatja, hogy Strada Arany János, nem dôl össze a Continental. * Bukarestben azonban még száz év múlva is az lesz a legszebb trükk, hogy ha valakit utálnak, lenéznek, gyûlölnek, akkor "mistóra fogják" - csúfot ûznek mindenekelôtt a nevébôl, a státusából, lesógorozzák/bozgorozzák, - aztán esetleg elnézést kérnek. "Ti minden bolhát elefántnak néztek", mondják. "Félreértitek, nem így gondoltuk." * Hogy megütköznének, ha olvasnák, hogy mi megütköztünk azon, hogy
"azaszépezik" a színészt, aki úgy maradhatott örökifjú, hogy 67 évet töltött a mûvészet iránti legnagyobb alázattal Thália szolgálatában. * Ne mondja nekem senki, hogy ezek piti ügyek. Hogy ez egyfajta román specialitás, afféle kis balkáni ellanyhulás (delasare); nem az. Van persze olyasmi is, hiszen lám csak, Csád nemzeti lobogóját is lekoppintották, oda se kancsítottak a többiek zászlaira (hány ország van a világon?), és most poftim, itt a baj. * A világra a románok éppen olyan "érzékenyek", mint mi ôrájuk. Jut eszembe, mikor valami focicsata elôtt a régi himnuszt roppantotta a bergengóc fúvósbanda, s a meccset is fáinul elvesztettük, micsa' sajtóricsaj támadt. * Ha egy tiszteletre méltó szakmabeli, egy mûvész képtelen kimondani a neved, hanem derûsen "áthasonítja" - baráti körben! -, az nagyjából rendicsek. Gelu Pateanut így szólítottuk Gyalunak. Ilyen alapon Zsolt helyett lehet Bogdán a kitüntetett - mûsor után, a svédasztalnál, vagy a büfében. De közönség elôtt nem komilfó. * Másnap újravételben láthattam volna a gálát - de sajnálattal eltekintettem az örömtôl. * Ettôl függetlenül vastapssal jutalmazom olvasóim nevében is a vitéz erdélyi magyarokat, a Szalma Hajnalkákat, Bogdán Zsoltokat; akik, lám, maholnap "elragadják a Regáttól... Bukarestet..."

Boldog, aki nem dôl be senkinek.

Engedd el magad. Ez Paganini 4. hegedûversenye. Lazíts. Szereted Saint-Saëns 3. szimfóniáját orgonára? A Csipkerózsika prológust, Csajkovszkijtól? A mûteremben Schubert Szerenádját vagy Liszt Szerelmi álmokját hallgatom. Ha intenzíven festek, különösen serkent Mozart Requiemje. Viszont rég nem kívántam a Nürnbergi mesterdalnokok fináléját. Gounod Faustjának ötödik felvonását. Még kevésbé az Aida indulóját.

Ellenben Bach Fúgái segítenek. Ez a depresszió nem a szokványos, amire általában gondol az ember. Ez egy üdítô alámerülés a derûs kételybe. Elmesélem, csak elôbb lehalkítom a muzsikát. Figyelj.

Barátaim ösztökélésére gyûjtöttem össze legjobbnak tartott munkáimat. Régóta noszogatnak, rukkolnék ki végre a Nagy Egyéni Tárlattal. Végül is miért ne? Bár a hatvanig még jó öt évem van, munkáimmal egész galériát tudnék megtölteni...

A mûvelôdési felügyelôség szakértôt kért. Az Ars Nova folyóirat nagy tekintélyû szerkesztôje jött el, Ernest P. Taylor (a továbbiakban: E.P.T.); véleménye szentírás a fôbb berkekben. Repülôjegyét a felügyelôség fizette, szállását, napidíját is. A gép a Dâmbovita partján landolt, onnan külön kocsi hozta városkánkba a neves mûítészt. A New York Szállóban övé lett az egyetlen lakosztály.

A megnyitó elôtt egy órával tekintette meg a munkákat, hosszan idôzött egyik-másik képem elôtt, néha fürkészôn pásztázta arcomat. Rezzenéstelenül álltam savószínû tekintetét, vártam, kérdez valamit: mikortól festek, kik a mestereim, hol állítottam ki mostanáig. A hivatásos tárlatnyitó alaposan felkészül, elôtanulmányokat végez, felkeresi az alkotót mûhelyében, hosszan beszélget vele, kifürkészi titkait, módszereit, azt is megjegyzi, mit eszik, mit iszik, milyen a nôideálja, mikor szeretkezett utoljára.

E.P.T semmit sem kérdezett, mégis röpke negyedóra alatt mindent tudott rólam és mûvészetemrôl. Úgy beszélt a megnyitón, mintha együtt töltöttük volna gyermekkorunkat, kamaszkorunkat, együtt jártunk volna az akadémiára, sôt, mintha ugyanannak a lánynak tettük volna a szépet, csak aztán a nô hozzám jött feleségül. Nagyon meghatódtam, mikor felfejtette festészetem élményrétegeit, hosszan jellemezte balladás világom szokatlan figuráit, és - gondold el - Chagallal is rokonított, némileg.

Nem tudtam, melyik lábamra álljak. Örömömben neki adtam volna az egész Orbai-széket. Miután harmadszor is gratulált, negyedszer is megköszöntem, és hálám jeléül felajánlottam egy festményt. Vigye azt, amelyik legközelebb áll a szívéhez, mondtam remegô hangon.

Kiválasztotta a legszebbet, legnagyobbat. Egy francia turista hétezer eurót ajánlott érte tavaly, nem adtam. E.P.T.-nél jó helyen áll, gondoltam ravaszul; közel a világ nagy galériáihoz. Hiszen a mûkritikusok egyben jeles mûgyûjtôk is.

Ugyanolyan útvonalon távozott. A képet rám bízta. - Majd együtt szilveszterezünk. Hozod a mûvet is. - Elvitt harmincöt színes reprót, megjelenteti ôket Ars Nova legközelebbi számában, tanulmány kíséretében.

Közben csak úgy, mellékesen közölte: az ô szokásos vidéki fellépési díja - ötvenezer HUF. Ha kell, vág nyugtát, de ha eltekintenék, lekötelezném.

Pénzzavaromból kollégáim segítettek ki. Alázattal nyújtottam át a honort.

Megszereztük a szükséges engedélyeket, december 29-én ültünk vonatra feleségemmel. Vittük a hatalmas festményt a mûkritikus úrnak. A vámos persze belekötött. A hivatalos papíron félreérthetô az érték elsô számjegye. A hivatalnok 2-est írt, a vámos 4-est olvasott. Kétségbeesve rimándkodtam: - Uram, festô vagyok, szilveszteri meghívásnak teszek eleget, a kép: ajándék házigazdámnak; nem fizethetek vámot érte, nincs annyi pénzem. Az a szám ott nem négyes, tessék még egyszer megvizsgálni...

Dehogy vizsgálta. Pénzt várt. Végül mogorván legyintett. - Vigyék a fenébe - morogta megvetôen, és továbblépett.

E.P.T kedvesen fogadott. De meghívása van Bécsbe, áh, nagyon sajnálja, szilveszter estéjén nem lehet velünk. Istenem, ez a helyzet. Rokonainknál töltöttük az esztendô utolsó napját. Jól telt.

Aztán haza.

Az Ars Nova jelzést sem adott kiállításomról, egyáltalán arról, hogy a világon vagyok. Nemhogy a repróim hozta volna. Hat hónap múltán ismét kint jártam, megkerestem E.P.T.-t. Ebédre invitált vidéki villájába. A ház zsúfolva mûkincsekkel. Minden felület foglalt. Munkám a harmadik szobában, több más festmény közt élére állítva a fal mellett várja a feltámadást.

A fôszerkesztôje finnyáskodása miatt odázódott a közlés, mentegetôzött E.P.T. Aztán valahogy elmaradt, millió a mûvész, ez érthetô. Hülyén bólogattam; hát persze. És akkor ugye, fölösleges lett volna bármit írni a kiállításról...

Úgy maradtam, mint a szedett fa. Sót vetettem a tûzre, lecsillapodtam; pedig akkora indulat feszült mellkasomban, ha viharrá bôszül, erdôt csavar tövestül.

Szerencsémre van "civil" foglalkozásom is: régi, sérült képeket gyógyítok, freskókat restaurálok. Tengernyi türelmet igénylô, izgalmas munka. Szenvedély.

A mûkritikusoktól izzadok, mint kutya a lóhústól. Kerülöm a szagukat is. Ha néha mégis felfut a vezérhangyám, ha elbôdül bennem a jóakarat - Wolfgang Amadeus Mozart Don Juanját hallgatom.

Alámerülök a derûbe. Boldog, aki nem hisz már senkinek.

Családbarát nyilatkozat Lisszabonban

Március utolsó hétvégéjén Portugália fôvárosában újból találkoztak az európai nagycsaládos szervezetek vezetôi és képviselôi. Lisszabonban, Európa legnyugatibb városában rendezték meg ugyanis az Európai Nagycsaládosok II. Kongresszusát. Az elsô ilyen jellegû konferenciát tavaly szervezték Madridban, a következô kongresszus pedig 2005-ben lesz Budapesten.

A rendezvény fôszervezôje Fernando Castro, a Portugál Nagycsaládosok Szövetségének elnöke országonként egy egyesületvezetôt hívott meg Európa különbözô államaiból a rendkívüli seregszemlére. A meghívásnak 11 ország nagycsaládos vezetôje tett eleget, akik a rendezvény végén aláírták az Európai Nagycsaládosok Szövetségének alapító okmányát. Az új szövetség elnöke a portugál házigazda lett, akinek munkáját alelnökként dr. Márki László, a magyarországi Noe elnöke és titkárként Jose Ramon Losana, a Spanyolországi Nagycsaládos Szövetség vezetôje segíti.

Az aláíró küldöttek, akik Csehországból, Lettországból, Litvániából, Észtországból, Szlovákiából, Hollandiából és Ciprusról érkeztek, szervezeteiken keresztül alapító tagjai lettek az új európai föderációnak. Romániából a Pro Familia Transilvania, magyar nevén az Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület elnökeként nagy örömmel vettem részt az eseményen és tettem rá kézjegyem az alapító okiratra. Természetesen büszkén vállaltam székely-magyar voltomat, amire válaszként a spanyolországi elnök is többször kinyilvánította, hogy ô viszont katalán.

A konferencia elôadói érdekes tanulmányokban elemezték az európai családok és nagycsaládok jelenlegi helyzetét, és többen rávilágítottak arra, hogy Európa népessége fôleg a nyugati részeken vészesen fogy. A vén kontinens nyugati lakói egyre ritkábban élnek klasszikus családokban és a sokgyerek- vállalási kedv is rohamosan csökken arrafelé. Pedig számos civilizált országban komoly anyagi támogatáshoz jutnak a gyerekeket vállalók.

Az összefogásra mégis szükség van, hisz a sokgyerekesek, akik a földrész munkaerô- utánpótlását biztosítják, így is nélkülöznek, fôleg Európa keleti tájain. Az új szövetség munkatársai nemzetközi pályázatokat fognak majd készíteni, amelyek segítségével szép pénzeket lehet lehívni az Európai Uniótól különbözô családbarát tevékenységek támogatására. Reményeim szerint ezekbôl a nemzetközi pályázati eurókból az Erdélyben élô magyar nagycsaládosok is részesülhetnek a közeljövôben.

A kongresszus záróakkordjaként a meghívottak egyhangúlag elfogadták a Lisszaboni Nyilatkozatot, amelyet az Európa Parlament asztalára tesznek le nemsokára szövetségünk frissen megválasztott vezetôi. A nyilatkozat többek között felhívja Európa kormányainak figyelmét arra, hogy a család még mindig a társadalom alapsejtje, egyben a gyermekek felnevelésének legmegfelelôbb helye, és mint létfontosságú kisközösség: konkrét támogatásra szorul.

Az Európai Nagycsaládosok Szövetségének és a Lisszaboni Nyilatkozatnak egyaránt az a célja, hogy támogassa azokat a családokat, akik vállalják a pluszterheket és a gyakran nyomasztó anyagi gondokat, hogy tisztességesen felneveljék társadalmaink majdani dolgozóit, mindenkori fenntartóit. Ezek az összefogók a családok Európáját akarják megvalósítani, amely unióban minden nép gyermeke, aki nagy családba született, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, becsületesen felnevelkedhessen. Nagy divat mostanában az erdélyi magyarság katasztrofális fogyásáról szónokolni. De vajon erdélyi magyar közéletünk jeles szereplôi megtettek-e mindent annak érdekében, hogy a gyermeket vállaló magyar emberek ne éljenek szégyenteljes nélkülözésben nálunkfelé. Mert jó az, ha bizonyos jogokat harcolunk ki nemzeti közösségünk tagjai számára, de vajon lesz, aki ezen jogokkal éljen? Portugál barátaink szép példát mutattak erre, remélem, tájainkon komolyan elgondolkoznak ezen az illetékesek.

Csíki Sándor

Jól rendelték az Istenek, hogy a szegény ember is tudjon mosolyogni - indította Móricz Zsigmond novelláját. Bizony jó, hogy a kisebb-nagyobb napi bosszúságaink közepette, pozitív élményekben is van részünk, amelyek mosolyt tudnak csalni arcunkra. Igaz, nem eget rengetô események ezek, inkább apró dolgok, de ebben az elembertelenedô társadalomban már az is elég, ha emberként kezelnek. Egyik ismerôsömtôl hallottam nemrég, hogy nem szeret nagy áruházakban vásárolni, mert azok személytelenek. Hol vannak már a szép idôk, amikor törzsvevônek számítottunk a lakás közelében levô kis élelmiszerboltban, és az elárusítóval szinte baráti beszélgetést folytathattunk, türelmes felvilágosítást kaptunk az áruk minôségérôl, vagy bizalmas értesülést szerezhettünk arról, hogy mikor érkezik olyan termék, amely esetleg bennünket is érdekel. Örömmel jelenthetem ki, hogy az Egyesülés negyedben van még egy ilyen kis élelmiszerüzlet. Ha nem is éppen olyan ideális, mint amilyent szeretnénk, de mindenképpen olyan, ahova szívesen lépünk be. Mi, a negyed lakói, csak lépcsôs boltként emlegetjük, mert a járdáról csak néhány lépcsô vezet fel az üzlettérbe. Kicsi, néhány négyzetméteres helyiség, amely szinte mindig zsúfolásig tele van, mert amint már említettem, sokan szeretünk itt vásárolni. Elôször is azért, mert minden (esetenként ezer lejekkel) olcsóbb. Másodszor, mert ebben a kicsi üzletben nagy a választék. Harmadszor azért, mert itt nemcsak vevônek, hanem embernek néznek. Kedvesen, románul és magyarul megkérdezik, mit parancsolsz, s türelmesen válaszolnak kérdéseinkre. Búcsúzáskor még egy mosolyt is kapnak a vevôk a köszönés mellé.

Nemrég több mindent vásároltam, az áru már a pulton volt, s én a pénztárcámmal bíbelôdtem. Az eladónô türelmesen várakozott, majd megfogta a szatyromat, s mindent beletett, amíg én a pénzt kikerestem. Aztán látva, hogy csomagjaim nehezek, hogy mindkét kezem foglalt, az ajtóig kísért, s kellemes napot kívánt.

A kedvesség nagyon jólesett, minden jobban ment aznap. Milyen jó lenne gyakrabban részesülni ilyen élményben. Vissza kellene lopni a társadalomba, közösségeinkbe az egymás iránti tiszteletet, a kedvességet, a mosolyt.

Timár Katalin, Marosvásárhely

Istenem, tanítsd meg népedet megfontoltan, higgadtan mérlegelni, érvelni, politizálni. Beleláthatok az ellenfél kártyáiba, ha a sajátjaimban sem tudok eligazodni?

Uram! Nem áldottad meg fajomat politizálási készséggel, facsaros észjárással, megalkuvással, simulékonysággal, képmutatással. (Köszönöm ezt Neked.) Nyersen dobtál a
"világtengerbe". Segíts úszni benne! Hisz mi magyarok vagyunk, azok maradunk. Ne ôröljük fel egymást! Segíts ebben!

Sikereink, tévedéseink közösek. Céljaink, gondjaink is azok. Kivívni, érvényesíteni jogainkat csak egységben lehet. Így (egységben) kell megmozdulni! Emberi kicsinyességnek, önzésnek, elônyhajhászásnak nincs helye. Figyeljünk jobban egymásra! Tiszteljük a másképp gondolkozókat (nem várhatom el, hogy mindenki úgy gondolkozzon, mint én. Persze, ez fordítva is igaz). Tanuljunk hibáinkból, döbbenjünk rá a valóságra! Ismerjük fel a veszélyt!

Figyelmeztetés (van jogom nekem erre?):

- Az RMDSZ-nek: ami van, arról nem állíthatom, hogy nincs. Számolni kell vele.

- Az MPSZ-nek: amit kivívtunk egy évtized alatt (még ha részeredmény is), nem mondhatom, hogy semmis,

Vigyázat! A szónak (állításnak) súlya van. A széthúzás önpusztítás. Megbocsáthatatlan. A politizálás mûvészete: a másképp gondolkozók egymás mellé állítása egy cél érdekében.

Vidékiekül pl. sohasem tudjuk megbocsátani Marosvásárhely magyarságának, hogy (pár szavazat hiánya miatt) nem a mi polgármesterjelöltünk gyôzött az elôzô választáson.

Megoldás: az elôválasztás. Miért szorgalmazzuk? Mert tudnunk kell: ki élvezi a tömeg bizalmát, kire adja szívesen szavazatát. Az elôválasztás(ok) gyôztese - függetlenül, hogy kinek a színeiben indult - mindnyájunk közös jelöltje (az kell legyen!). Egységesen ôt kell támogassuk, ellenszavazatok nélkül.

Most még van idô mérlegelni, megfontoltan, okosan egyezkedni, érvelni, dönteni. Lépni viszont (júniusban) egységesen kell.

Szigeti György, Backamadaras

Ezen pár sort válasznak szánom a miniszterelnök húsvéti jókívánságaira, amit a postaládánkban találtunk.

Tisztelt miniszterelnök úr, úgy illik, hogy válaszoljunk igen figyelmes jókívánságaira. Viszontkívánjuk mindazt a jót, amit ön családjainknak kívánt. Feltételezzük, hogy az ön jókívánságaiban - si cât mai multe împliniri - benne foglaltatik az is, hogy végre a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokat visszaadják a jogos tulajdonosoknak; hogy a megszavazott törvényeket betartják, s nem hoznak ezekkel ellentétes sürgôsségi határozatokat, csakhogy megakadályozhassák az ingatlanok birtokbavételét. Remélem, hogy jókívánságaiban mindez benne foglaltatik.

Ôszinte tisztelettel önnek és családjának

dr. Farkas József és családja, Marosvásárhelyrôl

A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat (RMKDT) helyi szervezete pályázatíró tréninget szervezett a Tudor negyedi tanerôk és diákok számára. Kelemen Márton tartotta az elôadásokat, míg Gál Sándor, a PONT pályázati figyelô havilap szerkesztôje a különbözô alapítványok által nyújtott pályázati lehetôségekrôl tartott bemutatót.

Részt vett huszonegy személy: tizenhárom tanerô, három fiatal a cserealji katolikus egyháztól, egy fiatal a református egyháztól, öt fiatal a Teleki Sámuel cserkészcsapattól.

Gáll Ábel

Mivel 1991-ben a dolgaim igen rosszul alakultak, elhatároztam, hogy elhagyom Romániát. Azok, akik részt sem vettek a "forradalomban", esetleg csak egy kényelmes karosszé