|
VI. évfolyam 77. (15647.) sz |
2004. április 2., péntek
|
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Románia ismét bizonyítja, hogy pszeudoharcot folytat a korrupció ellen. Egyet mondunk Európának, mást teszünk idehaza. Mert hogyan lehetne minôsíteni a képviselôház minapi döntését, mely szerint a 2003-ban megjelent korrupció elleni törvény összeférhetetlenségre vonatkozó elôírásai miatt a kereskedelmi, az önálló ügyvitelû vállalatok igazgatótanácsaiból, közgyûlésébôl tavaly júniusban visszavont köztisztviselôk inkompatibilitása megszûnne?
Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó döntésekre lassan már rá sem lehet csodálkozni, a sorban ez a legújabb. Érthetetlen ezek után, hogy miért kellett a tavaly akkora cécót rendezni a korrupció elleni harc címén, eltávolítva az összeférhetetlennek titulált személyeket a vezetôtanácsokból, ha egy év sem telik bele, és máris visszarendezik az akkori állapotokat. Mellesleg az akkor lemondott személyek között számos jó szakember is található, akik hozzáértô munkát fejtettek ki, és akik helyett igen nehéz volt újakat találni. A kereskedelmi és önálló ügyvitelû vállalatok igazgatótanácsai hónapokon át nem tudtak megfelelôen dolgozni, hiszen elhúzódott az új tagok kinevezése. Arról nem is beszélve, hogy nem egy önkormányzati képviselô kényszerült arra, hogy a tanácsokból kilépjen, helyettük szintén újak kerültek a közigazgatásba.
Az ellenzék szerint a fenti intézkedés mögött tulajdonképpen a kormánypárt azon szándéka lelhetô fel, hogy magas rangú köztisztviselôinek újra biztosítsa a korrupció elleni törvény megjelenése elôtti privilégiumokat. Vagyis érdekek, érdekcsoportok nyomására történt a korrupcióellenes törvénymódosítás, az ellenzék figyelmének lankadása közepette sikerült a képviselôház jogi bizottságának becsempésznie a vonatkozó szöveget.
Hogy kik, milyen érdekek szerint cselekedtek ezúttal, lehet tehát sejteni. Annál fontosabb azonban a fenti törvénymódosítás Európának szóló üzenete: Nastase kormánya még mindig nem veszi komolyan a korrupció felszámolását, hiábavalóknak tûnnek a sorozatos figyelmeztetések. Nem látványos, populista intézkedésekre van szükség, gondoljunk helyi PSD-s kiskirályok nagy visszhangot keltô leváltása (akik "áldozatvállalásukért" viszontszolgáltatást bizonyára kapnak majd!), egy- két rendôr csapdába ejtésére, hanem kemény törvényekre, ezek alkalmazására. Amolyan általános tisztogatásra. Igazi gerincességre. Hogy senki ne legyen egyenlôbb a másiknál, a törvény betûje mindenkire egyformán legyen érvényes. És fôleg, hogy Európa elôtt is felemelt fôvel állhassunk!
NATO-külügyminiszteri ülés új tagokkal
Az immár 26 tagúra bôvült NATO külügyminiszterei pénteken Brüsszelben egész napos tanácskozást tartanak: ez lesz az elsô olyan NATO- ülés, amelyen a hét új tagállam is teljes jogú tagként vesz részt.
A katonai szövetség egyébként látványos külsôségek között ünnepli a hét állam, Szlovénia, Románia, Bulgária, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország belépését: a pénteki program azzal kezdôdik, hogy ünnepélyesen felvonják az új tagok lobogóit a NATO brüsszeli székhelyén, majd ülést tart a szervezet vezetô testülete, az Észak-atlanti Tanács, ahol az új tagok külügyminiszterei és Jaap de Hoop Scheffer NATO- fôtitkár mond beszédeket.
Ezt követôen látnak neki az érdemi munkának a résztvevôk: bár a brüsszeli összejövetel nem hivatalos jellegû, azaz határozatok - talán egy, a terrorizmus elleni határozottabb fellépésrôl szóló nyilatkozat elfogadásán túl - nem várhatók, a nyilatkozatok szerint bôven lesz megvitatandó kérdés. Mivel a pénteki tanácskozás az utolsó ilyen, magas szintû rendezvény a NATO június végi isztambuli csúcsértekezlete elôtt, a külügyminisztereknek át kell tekinteniük a csúcs témáit, azaz a jelenleg folyó (boszniai, koszovói és afganisztáni) és a jövôben lehetséges (iraki) hadmûveletek kérdéseit, a terrorizmus elleni küzdelem helyzetét és a földközi-tengeri, közel-keleti térséggel kialakított kapcsolatok elmélyítésének lehetôségeit.
A legaktuálisabb téma - a terrorizmus mellett - Koszovó és Afganisztán lesz. A két héttel ezelôtti koszovói etnikai zavargások a NATO-illetékesek szerint az mutatják, hogy a tartományban egyelôre nem lehet folytatni a csapatok csökkentését (az ottani békeerô, a KFOR eredetileg, 1999 nyarán több mint 60 ezer fôbôl állt, ami március elejére 17 ezer fôre csökkent), sôt: az a tény, hogy a KFOR-hoz többek között Boszniából kellett átvezényelni erôsítéseket, azt a tervet is bonyolíthatja, hogy a jövô év elejétôl az Európai Unió vegye át a NATO-tól a boszniai békefenntartás feladatát.
Ion Iliescu államfô és Adrian Nastase miniszterelnök, a szenátus és a képviselôház elnökei részt vesznek a pénteki ceremónián, amelynek keretében az Észak-Atlanti Szövetség és Románia zászlóját felvonják a parlament épületére. A bukaresti ceremóniával egy idôben a NATO brüsszeli központjában a román nemzeti lobogó is árbocra kerül.
A Bukarestben 10.45-kor kezdôdô ünnepi rendezvény után tematikus fotókiállítást nyitnak meg a parlament épületében.
Az államfô hétfôn, a Cotroceni palotában fogadást ad Románia NATO-csatlakozása alkalmából, az eseményre meghívást kapnak az állami intézmények képviselôi, a fôvárosi diplomáciai képviseletek képviselôi, a politikai pártok vezetôi és közéleti személyiségek. A meghívottak listáján szerepelnek a honvédelmi tárca vezetôi és a külügyminiszterek 1990-tôl napjainkig, Emil Constantinescu ex államfô és Mihály király is.
A brüsszeli ceremónián Romániát Ioan Mircea Pascu honvédelmi miniszter és Mircea Geoana külügyminiszter képviseli. Április 2. munkaszüneti nap a kormány csütörtöki döntése értelmében.
Pénteken délután a fôvárosban könnyûzene-koncertet és tzijátékot rendeznek.
A Nemzeti Bank jubileumi érméket bocsát ki, a NATO- ház különbözô rendezvényeket tart.
Várhatóan ôsztôl megkezdheti mûködését az Erdélyi Magyar Televízió, a sugárzás feltételeinek megteremtését is segítô pályázatokat áprilisban írja ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) - közölte a szaktárca vezetôje csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az IHM a magyar nyelvû kultúra határon túli népszerûsítésére, a televízió mûködtetéséhez szükséges technikai feltételek biztosítására 300 millió forint keretösszeggel ír ki pályázatot - mondta Kovács Kálmán.
További 200 millió forintos keretösszeggel hirdetnek pályázatot az uniós csatlakozással kapcsolatos információk terjesztésére, népszerûsítésére.
A miniszter hozzátette, a többi határon túli magyar terület számára is hasonló támogatási formákat terveznek.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról számolt be, hogy a televízió megalapítására létrehozták a Janovics Jenô Alapítványt.
Markó Béla szerint a 300 millió forintból megfelelô eszközöket lehet vásárolni a televízió mûködtetéséhez. Emellett várhatóan több száz millió forintot tesznek majd ki a mûködtetési költségek - tette hozzá.
Az RMDSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, az Erdélyi Magyar Televízió nem a Duna Televízió vagy más televízió ellen jön létre. Mûködtetni is csak úgy lehet majd, ha felhasználják más médiumok tapasztalatait.
"Más a jellege, más a célja egy olyan intézménynek, amely Erdélyben mûködik, amelyet erdélyi értelmiségiek mûködtetnek és amely erdélyiekhez szól, és nyilvánvalóan más a szerepe a Duna Televíziónak, amely összmagyar televízió szándékával jött létre és ezt a szándékot próbálja valóra váltani" - mondta Markó Béla.
A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) az idén 300 millió forintot, a tavalyi keretösszegnél 50 százalékkal többet fordít a határon túli magyarság informatikai támogatására - közölte Kovács Kálmán, a szaktárca vezetôje csütörtökön Budapesten.
Elmondta, hogy a támogatásokat pályázati úton osztják szét, illetve képzésekre eMagyarország táborokra, a Magyarság az Információs Társadalomért Testület támogatására fordítják.
A miniszter közlése szerint tavaly informatikai fejlesztésekre összesen 200 millió forint állt rendelkezésre, amelybôl a romániai magyarság 97 millió forinttal részesült.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, a 97 millió forintból meghirdetett felhívásokra összesen 641 pályázat érkezett, ebbôl informatikai eszköztámogatást 321-en, internet- hozzáférést, illetve -bôvítést 190-en igényeltek, magánszemélyek és oktatási intézmények egyaránt.
Tájékoztatása szerint a pályázatokat az elkövetkezô napokban bírálják el.
Markó Béla jelezte, az említett célokra idén várhatóan 50 százalékkal nagyobb keretösszeget fordítanak majd.
Kovács Kálmán közölte, az idén tervek szerint 11 eMagyarország informatikai tábort szerveznek, táboronként 500 diákkal. Az elképzelések szerint idén Székelyföldön is lesz ilyen rendezvény.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával kétnapos nemzetközi autonómiaügyi értekezlet kezdôdött tegnap Szovátán, amelyen a szervezôk és a meghívottak az autonómia ügyét próbálták taglalni az integráció és a regionalizmus összefüggésében. A rendezvény elsô napján olyan jelentôs európai politikusok és autonómia-szakértôk tartottak elôadást, mint Andreas Gross, az Európa Tanács politikai bizottságának raportôre, Komlóssy József, a svájci SENCE alelnöke, Cristoph Pan, a dél-tiroli Etnikai Csoportok Intézetének elnöke, Ignasi Guardans, az Európai Parlament katalóniai képviselôje, Gunnar Jansson finn képviselô, az ET volt romániai jelentéstevôje. A résztvevôket Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke köszöntötte.
Az autonómiának számunkra nincs életképes alternatívája. Az erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság az autonómia ügyében többé nem alkudhat, jelentette ki megnyitó beszédében egyebek között Tôkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Véleménye szerint a kisebbségi nemzeti önrendelkezés mozgalmát nem lehet megállítani. "Tudatában vagyunk, hogy a közösségi önrendelkezés megvalósítása érdekében nemcsak összmagyar egyetértésre van szükség, hanem a román féllel is meg kell egyeznünk. Bíznunk kell román barátainkban és azokban az ébredezô többségi politikai erôkben, melyek a jól felfogott román és magyar érdekeket nem akarják egymás ellen kijátszani, hanem európai kontextusban együtt látják és érvényesítik ôket".
Tôkés László bírálta a kormánynak az autonómiával szembeni "vehemens elutasító magatartását", kijelentve, hogy "Adrian Nastase miniszterelnök és pártja nacionál-kommunista módszerekkel próbálja megfélemlíteni az ügy híveit és támogatóit". Szerinte "ebbôl a hecckampányból az RMDSZ hivatalosai is jócskán kiveszik a részüket". Bírálta az RMDSZ vezetését, amely "önigazoló sikerpropagandájával és saját érdekeit nemzeti érdekeink elébe helyezô, önigazoló politikai kurzusával az elnyomó román hatalmat és annak kirakatpolitikáját legitimálja".
figyelmeztetett Andreas Gross, elengedhetetlen a közmegegyezés. Véleménye szerint az autonómia a demokráciát erôsíti, tulajdonképpen a hatalom, a szuverenitás megosztását, a hatalom decentralizációját jelenti. Ezzel együtt kiszélesíti a politikai hierarchia alapjait, közelebb hozza a döntést az emberekhez. A politikus szerint bármiféle autonómia-egyezménynek rugalmasnak kell lennie, hiszen változásokkal teli folyamatokról van szó. El kell pontosan határolni a hatalom, a felelôsség és a hatáskörök megosztását a központi hatalom és a helyi szintek között.
Továbbra is szerves része marad, viseli a közös terheket, de az autonómia révén a helyi lakosok életét meghatározó döntések nagy része a közelükben születik, fejtette ki Komlóssy József, svájci szakértô. A tapasztalat szerint, mondta, így ésszerûbb döntések születnek, mert a helybeliek jobban ismerik a helyi problémákat, mint az országos politika távolban élô vezetôi. Ugyanakkor, tette hozzá, a decentrális döntéshozásnak politikai nevelô hatása is van.
A kijelentést Cristoph Pan tette, aki elmondta, hogy Dél- Tirolban 50 év alatt alakult ki a mai helyzet, de nem egyoldalúan, hanem a központi hatalom és a régió közötti párbeszéd és közmegegyezés alapján. Sikeres autonómiamodell, mert lehetôvé tette a kisebbségek számára identitásuk megôrzését, lehetôséget kaptak a szülôföldön való megmaradásra, hogy továbbvigyék kultúrájukat. Ugyanakkor lehetôvé tette, hogy az ország megôrizze területi integrációját. Az osztrák kultúra sem állt meg Ausztria határánál, hanem megôrizhette azt a sokszínûséget, amelyet a dél-tiroliak jelentenek.
az autonómia megvalósítása Katalóniában. Ám amit megvalósítottak, maguk valósították meg, nyilatkozta Ignasi Guardans katalán képviselô. Elmondása szerint Spanyolországban Franco halála után a demokrácia és az autonómia kéz a kézben fejlôdött, és a "kávét mindenkinek" jelszó értelmében a spanyolországi régiók autonómiát kaptak. Azok is, amelyek nem kértek. Mára azonban már senki sem gondol arra, hogy ezeket az autonómiákat megszüntessék.
Gunnar Janssen az EP Aland-szigeti képviselôje a finnországi általános helyzetrôl, az intézmények mûködésérôl szólt. A finn alkotmányt idézte, amely kimondja, hogy mindenki számára egyenlô arányban biztosított az anyanyelvhasználat joga, számarányuktól függetlenül. Ezen kívül Aland-szigetnek különleges jogállást biztosítanak.
A tegnap délutáni program az Autonómia-koncepciók Romániában címmel folytatódott, amelyen a jelenlevô, egyebek mellett, Csapó József, z SZNT elnökének elôadását hallgathatták meg.
Folytatják az aluljáró építését
A tegnap délelôtt bukaresti szakemberek mérték a forgalom sûrûségét a marosvásárhelyi Dózsa György utca, a fôtér, az 1918. December 1. és a Cuza Voda utcák (Gyôzelem tér) keresztezôdésénél. Amint a polgármesteri hivatal közúti forgalommal foglalkozó szakfelügyelôjétôl, Filimon Vasilétôl megtudtuk, két héten belül hozzáfognak az aluljáró folytatásához. Ezért a forgalmat a kereskedelmi bank elôtti útszakaszra, illetve a pénzügyi épület elôtt leágazó sávra terelik majd a megfelelô irányító táblák, illetve villanyrendôr segítségével. A tegnapi mérés alapján állítják majd be a villanyrendôrök mûködésének ritmusát. A munkálatokkal az aluljáró telefonpalota elôtti folyosóját építik majd ki.
Elkészült az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati választási programja - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselô, a szervezet megyei elnöke és marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. A képviselô cáfolta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) marosvásárhelyi szervezetének vezetôje által tett kijelentéseket, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ "nem adta el a polgármesteri széket, teljes komolysággal indulunk el a megmérettetésen".
Bár a választási program tartalmát nem ismertették részletesen, dr. Kelemen Atilla kijelentette: - Jelszavunkat, hogy "érezze magát mindenki otthon Marosvásárhelyen", betartjuk. Nyugodt építkezési periódus kell következzen. Marosvásárhely ismét a tudományok, mûvészetek, virágok, a tisztaság, a sport városává kell váljon, a szó szoros értelmében európai várossá- hangsúlyozta. A választási program véglegesítésére rövid idôn belül sor kerül, miután még a különbözô szakterületeken jártas szakemberekkel konzultálnak. A képviselô úgy véli, nem lesz könnyû elérni, hogy a megyében ismét 526 önkormányzati képviselôje legyen az RMDSZ-nek, hiszen a lakosság számának csökkenése miatt a tanácsososok száma is kevesebb lesz, de arra törekednek, hogy az önkormányzati képviselôk számarányát megtartsák, sôt, javítsák. Jelölteket indítanak ugyanakkor az újonnan megalakult községekben is. A Hivatalos Közlönyben már megjelent Koronka különválása Jedd községtôl, valamint Sóváradé Szovátától, és remélhetôleg hamarosan sikerül elérni Székelybere és Mezômadaras önállósodását is. A "civil szervezetekre" utalva, amelyek "megpróbálnak zavart kelteni és a magyar választókat megtéveszteni", Kelemen Atilla kijelentette, nem igaz, hogy az RMDSZ eladta a polgármesteri széket. - Nagy meglepetéssel olvasom azt is, hogy ezelôtt 4 évvel az RMDSZ eladta volna a polgármesteri széket. Az a kijelentés, hogy mi most nem igazán szeretnénk polgármestert állítani, még köszönôviszonyban sincs az igazsággal. Teljes komolysággal indulunk a megmérettetésen.
Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, városi tanácsos elmondta, hogy a körzetekben folyamatban van a tanácsos-jelöltek állítása.
- Nagy az érdeklôdés a jelöltlisták iránt, a jelöléseknél a minôségi kritériumokat tartják szem elôtt. Hozzátette, fontos, hogy az RMDSZ jelöltje nyerje el a polgármesteri tisztséget, hiszen csak így állítható meg az a folyamat, amelynek eredményeképpen Marosvásárhely az elmúlt 4 évben, a külföldi befektetôk elmaradása miatt (akik a nem megfelelô bánásmód miatt elálltak beruházási szándékaiktól) gazdaságilag visszaesett. Ha Fodor Imre polgármestersége végén a városnak odaítélték az Európai Unió zászlaját, Marosvásárhelynek már meg kellett volna kapnia az EU- plakettet is - nyilatkozta.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Atilla kijelentette, Ráduly Levente városi tanácsos RMDSZ-bôl való kilépését meggondolatlan lépésnek tartja, az RMDSZ azonban ezzel "nem vesztett semmit". Ráduly Levente döntése nem jelentett meglepetést számára, hiszen "tagja azon csoportosulásnak, amely az RMDSZ megosztását kísérelte meg". Hozzátette, nem hiszi, hogy a tanácsos saját belátása szerint döntött így, "valószínûleg a körülmények és bizonyos háttérben álló személyek kényszerítésére cselekedett így". A Népújság kérdésére, hogy mi a városi RMDSZ álláspontja az MPSZ elôválasztások megtartására való felkérésével kapcsolatosan, Kelemen Attila kijelentette: furcsának tartja, hogy beleegyezése nélkül "megversenyeztessék a nevét".
- Lehet, hogy ez egy újítás a politikai szférában, ilyesmirôl még eddig nem hallottam. De mivel mi túlvagyunk egy háromlépcsôs választáson, természetes, hogy ebbe nem tudunk belemenni. Én mindenféleképpen már most szeretném teljesen áthárítani a felelôsséget az egységbontókra, arra az esetre, ha elveszítjük a marosvásárhelyi polgármesteri széket. Dávid Csaba kifejtette, a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet november végén közölte a körzetekkel, hogy jelöljenek polgármester-jelöltet. - Ezeken a nyitott gyûléseken részt lehetett volna venni, meg lehett volna mérettetni. Akkor, amikor a második szakaszban a városi választmányban Kelemen Atillát százszázalékban megszavazták, azok a személyek, akik mellesleg az MPSZ tagjai is, nem emeltek kifogást. A TKT-ban, 1-2 kivétellel, szintén nem kifogásolták Kelemen Atilla jelölését. Az MPSZ által szorgalmazott megmérettetésnek ezek után nincs semmiféle szabályzati vagy jogi alapja.
Szombaton 10-16 óra között lehet meglátogatni az országos lakásügynökségi program keretében a Segesvári út alatt épült magánháznegyed egyik, a napokban elkészült házát. A Proiect Rt. típusterve alapján, a Contranscom Benta építette ingatlan megtekintése révén a lakásépítési programot vagy a jelzálogkölcsönt igénybe vevô potenciális vásárlók és az érdeklôdôk belülrôl is láthatják egy ilyen ház kialakítását. A ház a 18-as Számú Általános Iskola mögött nyíló új földútról közelíthetô meg, ahol táblák igazítják el a látogatókat.
A mostani modellház különlegessége a tetôtér manzárdosítása, amely a dán Velux cég manzárdablakai révén válik lehetségessé. A Velux cég romániai menedzsere, Nick Rasmussen elmondta, hogy Románia viszonylatában a Velux ablakok árai magasnak tûnhetnek, ám a világháborút követôen a hasonlóan szegény Dániában éppen az indította el a céget, hogy a tetôtér beépítésével viszonylag alacsony költséggel lehetett kiterjedt lakóteret nyerni. Úgy vélte, Romániában ma szükség van lakótérre, amit a cég termékei révén olcsóbban lehet megteremteni, mint egy teljesen új felépítés révén.
Mielôtt a nagyközönség elôtt megnyitották volna, a házat a sajtó képviselôi tekinthették meg. A rövid avatóünnepségen Dorin Florea polgármester is megjelent, aki a házavatót kampánycélra használta fel.
Álmos még a tavaszi nap,
földön hordja a fejét,
mint a beteg alvajáró,
ki sem nyitja a szemét.
Ébredj, napunk, március van,
téged vár erdô, mezô,
hogy a fagyos rögök alól
új élet jöjjön elô!
Jó napocska, várlak én is,
testem-lelkem megremeg
az örömtôl, ha megérzem
az éltetô meleget.
Fehér hó födte
délelôtt
a hegygerincen
hanyatt dôlt -
tél lombjain
a nappalok
magányában
magam vagyok
s megyek úttalan
utakon
bódultan
szédülten, vakon -
hózáporok
bordázatán
suhan velem
röpül a szán
s mint csillag
hószín hajnalon:
árnyam a domb
mögé oson.
Fülöp Kálmán
Egy napon, mikor észrevettem, hogy milyenek a fiúk, nagyon megszerettem ôket. A fiúk általában nem szeretnek segíteni a lányoknak, sem takarítani, sem fôzni. Általában a lányok kedvelte filmeket sem szeretik, inkább az ökölvívást, a minifutballt nézik és a verekedôs filmeket. A lányok érzékenyek, szépek, csinosak, ügyesek, és nem szeretik a verekedôs filmeket.
A fiúk nagyon rosszak (egyesek), ôk nem szeretik a lányokat, azt mondják, hogy mi boszorkányok vagyunk. Nem szeretik a kerti munkát sem. De van egy olyan fiú, aki a lányok után néz, és nagyon szereti, ahogyan viselkednek, járnak.
Ilyenek a fiúk, erôsek, kemények, szépek és gyorsak. De azért a lányok szebbek és csinosabbak.
Fehér Noémi-Tímea, IV. o.
Medve és hóvirág
Szemébôl az álmot
kitörli a medve,
pedig még szúnyódni
lenne inkább kedve.
De valami hívja
a barlang elébe,
kicammog hát lassan,
mert még nagyon gyenge.
Szemét a fény sérti,
havas még a világ,
de egy barnás folton
integet egy virág.
Gyere ki, hétalvó,
csomagol a tél már,
ébredj álmaidból,
ne nézz olyan mélán!
Amilyen erôs vagy,
éppen olyan gyáva,
akkor leszel virgonc,
ha érik a málna.
A talpad elkopott,
addig nyalogattad,
vacogva dideregsz,
pedig bundád vastag.
Igazán szánalmas
vagy, amint ott reszketsz,
nyúlszívû medvéhez
illik a vasketrec!
Kercsó Attila
Egy szép nyári reggelen a tiszta vizû tóparton egy jókedvû béka ugrándozott. A virágos rét keskeny ösvényén lassan lépdelt a tó felé a gólya.
Illatos szellô simogatta a sásvirágokat.
Amint szökdécselt, a béka meglátott egy karikát. Alaposan megvizsgálta, aztán felvette. Gondolta: jó lesz valamire. Például karikázni.
Hát ahogy karikázik, karikázik, hirtelen észreveszi a gólyát. Na most mit csináljon? Hogy be ne kapja!
Kieszelte, hogy mikor a gólya be akarja kapni, kitámasztja kelepelôjét a karikával.
No, tátja csôrét a gólya, hogy hamm, bekapja a békát.
De bizony megakadt benne a karika, s béka: zutty!, beugrott a víz közepébe.
Így járt pórul a gólya. A karika úgy megfeszült a kelepelôjén, hogy még tán ma is ott szorítja. Ezért aztán nem is lehet mostanság hallani a hangját.
Mátyás Borbála, IV. o.
A lányok szépek, helyesek. De azért ôk is néha követnek el hibákat. A kisebbek kedvesek, de rosszindulatúak is szoktak lenni. A lányok kövérek is, soványak is. A tanító néni is lány, csak ô már nagy. Az osztályomban a lányok segítôkészek és kedvesek, de egyszer-egyszer ôk is erôszakosak szoktak lenni. Egy lány, osztálytársam, részt vett a Bunyó versenyen. A Nyelvôr csapatban is ott volt két lány, dicséretben részesültek.
A lányok mellett ott vannak a fiúk. Bátrak és erôsek, ôk jól össze szoktak tartani, mint barátok. Az igaz, hogy ôk rosszak szoktak lenni, sok csintalanságot követnek el.
Szerintem a lányok és a fiúk majdnem egyforma viselkedésûek.
Gagyi Botond, IV. o.
Úgy volt, hogy Mátyás király egyszer összeveszett Markalffal, az udvari bolonddal. Markalf el kellett hagyja a királyi palotát. Elment ki a határba, s ott csinált egy kalibát. Fôzött magának, csapfával (rôzsével) tüzelt.
Eltelt pár nap, hát a királyt kezdte bántani, hogy nincsen Markalf, hiányzott neki. Látta, hogy füst van a kalibánál. Odament, s a kaliba ajtaján behajolt. A ló is bedugta a fejét. Azt kérdezte a király:
- Ki van itt?
Markalf azt felelte:
- Másfél ember s egy lófô.
Tetszett a királynak a felelet, s megkérte Markalfot, mondja el, mi az értelme annak, amit mondott. Markalf azt válaszolta:
- Én vagyok az egész ember, aki pedig behajolt, az csak fél ember. Ez a másfél ember. A lófô pedig a ló feje.
Akkor Mátyás király meglátta, hogy valami fô a plattenen. Azt kérdezte:
- Hát a fazékban mi fô?
- Fele menyen, fele jô - felelte Markalf.
A király ennek is kérte a magyarázatját.
- Fuszulykát fôzök - azt mondja -, lobog a víz, s a fuszulykaszemek futkorásznak le és fel.
Aztán a király megbocsátott Markalfnak, úgy, hogy mindjárt visszaköltözött a palotába.
Ezt, amit mondok, kicsi leányka koromban hallottam. Eljött egyszer hozzánk egy szentgericei fuvaros, ott hált nálunk. Reggel, mikor kelünk fel, hát megszólal a kibédi harang.
Azt mondta a szentgericei ember:
- Na, a mi harangunk másként beszél.
- Hát hogy beszél?
Akkor elmondta:
- A szentgericei harang egészen visítva, vékony hangon szól. Azt mondja:
- Nincs pénz! Nincs pénz! Nincs pénz!
Aztán a szomszéd falu harangja mély hangon válaszol:
- Van a bank-ban! Van a bank-ban! Van a bank-ban!
Ráduly János gyûjtése
Hol lakik a szellôcske,
ki a tavaszt hozza,
s akitôl az ágaknak
nagyobb lesz a hossza?
Mikor nyílik a virág,
a kertben s a réten?
Mesés színpompájára
vágyom én már régen.
Jön-e már a sok madár,
a fecske s a gólya?
Várom az eresz alá,
és szállni a tóra.
Hányat alszunk tavaszig?
Én bizony aludnék,
ha ezzel a kikeletnek
segíteni tudnék...
Baricz Lajos
Megyék közti együttmûködés
A megyei tanács március 25-i ülésén jóváhagyta a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével megkötendô együttmûködésre vonatkozó határozatot. A protokollum értelmében gazdasági, társadalmi, valamint a közigazgatás terén tervezik a kétoldalú kapcsolatok kiépítését. Az együttmûködés további lehetséges területei: a két megye helységei és mikrorégiói közti kapcsolatok kialakítása, tapasztalatcsere a kereskedelem, oktatás, tudomány, mûvelôdés, sport és turizmus, valamint az EU-csatlakozással kapcsolatos problémák megoldása terén.
RMDSZ-jelölôgyûlések
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének 13-as körzete április 5-én este 7 órától tartja tanácsosjelölô gyûlését a Zsidó Vértanúk utca 25/B szám alatti gyûlésteremben. A megyei szervezet Braila u. 9. szám alatti székházában április 6-án 17 órától a 4-es körzet tart tanácsosjelölô gyûlést, másnap pedig ugyanezen a helyszínen és idôpontban a 2-es körzet lakóit várják.
Segesvári diákok próbaérettségije
A segesvári 327 tizenkettedikes mintegy 52,59%-a ért el átmenô jegyet a szombaton megrendezett próbaérettségin. A román nyelv és irodalmat választó 64 diák közül csak 14 vizsgázott sikeresen, a matematika eredmények alig valamivel jobbak ennél, hiszen a diákok több mint felét vágták el ebbôl a tantárgyból. A mûvészettörténetbôl, pszichológiából, fizikából, szervetlen kémiából tett próbatételen mindenki sikeresen bizonyított.
Halászati tilalom
Április 12-e és június 10-e között a Mezôgazdasági, Erdôgazdálkodási, Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztérium 2003-as évi 739-es határozata értelmében halászati tilalom lép érvénybe a domb- és síkvidéki vizeken, illetve a Duna-deltában. Csukát ebben az idôszakban sporthorgász-felszereléssel lehet csak fogni.
Vida Gábor a Szkepszis vendége
Április 3-án, szombaton ismét jelentkezik a Szkepszis, a Marosvásárhelyi Rádió közel egyórás, élô adása. Vida Gábor író, a marosvásárhelyi Látó címû szépirodalmi folyóirat szerkesztôje a három órai híreket követô adás vendége. Henn János, a mûsor szerkesztôje Fikció és valóság az irodalomban témakörben beszélget vendégével. A hallgatók a 307-777-es telefonszámon kapcsolódhatnak be a beszélgetésbe.
Márdirosz Ágnes-portré a rádióban
A Marosvásárhelyi Rádió népdalénekeseket bemutató portrémûsora vasárnap du. 5 órától jelentkezik. Az adás vendége Márdirosz Ágnes, a Csíki Játékszín színésznôje.
Evolúció vagy teremtés
Véletlen vagy intelligens design során születünk? Evolúció vagy teremtés? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az a háromnapos rendezvény, amelynek elôadói Harry Standbaugh és Chris Brown az Amerikai Egyesült Államokból. Az elôadásokra április 5-7. között kerül sor az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem épületében: hétfôn 17 órától az egyetem dísztermében, kedden 17 órától az I-es amfiteátrumban, és ugyanitt 7-én 18 órától.
80 éves a segesvári Mircea Eliade Líceum
A segesvári Mircea Eliade Líceum április 19-22. között ünnepli fennállásának nyolcvanadik születésnapját. Az egyhetes rendezvénysorozat keretén belül nyilvánítják a középiskolát nemzeti kollégiummá - tudtuk meg Tóth Tivadartól, a tanintézmény aligazgatójától. Az új sportcsarnokban a segesvári és a bukaresti Mircea Eliade iskolák csapatai kézilabdameccset játszanak. Az esemény a segesvári mûvelôdési házban díjkiosztó ünnepséggel zárul.
Hétvégén Zászpás napok
Április 3-4-én a Kelemen Turista Egyesület rendezi meg az V. Zászpás napokat a nyágrai Schwartz tisztáson, ahová minden természetbarátot szeretettel várnak. Érdeklôdni Bölöni Szabolcsnál a 0745-752-439-es és 243-044-es telefonszámokon lehet.
Húsvéti evangelizációs hét
Adorjáni László nyugalmazott lelkipásztor a marosvásárhelyi felsôvárosi református egyházközségben április 5-10. között húsvéti evangelizációs hetet tart Fájdalmainkat ô hordozta címmel.
Áramszünet
Az Electrica marosvásárhelyi kirendeltségének tájékoztatása szerint hálózati munkálatok miatt szombaton, április 3-án 8-18 óra között Karácsonfalva, Somosd, Fintaháza, Kisteremi, Csibaszentmiklós településeken szünetel az áramszolgáltatás.
PRM- indítvány a Szabadság-szobor ügyében
A Nagy-Románia Párt (PRM) szenátorai a felsôház csütörtöki plenáris ülésén bejelentették, hogy egyszerû indítványt kezdeményeznek "A 40.000 románt meggyilkoló tizenhárom magyar tábornok emlékmûvének nincs mit keresnie Románia területén" címmel. Az indítvány kezdeményezôi kérik a 2004 március 4-i kormányhatározat visszavonását, amely kiegészíti a Kulturális Minisztérium költségvetését az aradi Nagy Egyesülés emlékmûvének elkészítésére és felállítására. Az NRP-szenátorok azt is kérik, hogy a szoborcsoport elkezdett felállítási munkálatait függesszék fel.
Tiriac nem adja el a bankját
Ion Tiriac, a teniszcsillagból lett bankár elutasította az ajánlatokat, és közölte, hogy mégsem adja el 67,5 százalékos többségét a Banca Tiriacból - jelentette a Ziarul Financiar címû gazdasági lap csütörtökön. A Bank Austria Creditanstalt és a görög Piraeus Bank tett ajánlatot korábban, és az osztrák Volksbank is jelezte érdeklôdését. A fôleg fogyasztói hitelekkel foglalkozó Banca Tiriac közepes méretû pénzintézet, a mérlegfôösszege tavaly év végén 499 millió eurónak felelt meg, és 19,4 millió eurónak megfelelô adózott eredményt jelentett tavalyról.
A MOL egyedül akarja megszerezni a Petromot
A MOL olaj-és gázipari vállalat nem a lengyel PKN Orlennel együtt, hanem egymagában kívánja megszerezni a Petrom olajipari céget - fejtette ki Áldott Zoltán, a MOL-csoport stratégiai igazgatója. Bukarestben tartott sajtóértekezleten fejtette ki a román nemzeti olajtársaság privatizálásával kapcsolatban, hogy a MOL " jelenleg a lehetôséggel egyedül kíván élni." Románia június vége felé szeretné eladni a Petromot és várhatóan a jövô héten mintegy hét vállalat adja majd be kötelezô vételi ajánlatát a 1 milliárd dollár körüli értékre becsült román olajipari társaságra. A PKN és a MOL, Kelet-Európa két legnagyobb olajipari vállalata, fuzionálási tervet fontolgat, ám Lengyelország ellenzi az összeolvadást, attól tartva, hogy a MOL domináns szerephez jutna.
Feladta magát Gabriel Bivolaru
Gabriel Bivolaru egykori parlamenti képviselô jelentkezett a rendôrségen a csütörtökre virradó éjszakán, nyilatkozta a Mediafaxnak Dumitru Sorescu országos rendôrparancsnok.Bírósági források szerint Bivolarut letartóztatták és átadták a Börtönök Felügyeletének, hogy letöltse büntetését. Gabriel Bivolarut a Legfelsôbb Bíróság ötéves szabadságvesztésre ítélte a Román Fejlesztési Bank ellen elkövetett közel 50 millió eurós csalás miatt.
Lemondott a brit bevándorlásügyi államminiszter
Lemondott csütörtökön Beverley Hughes brit bevándorlásügyi államminiszter, akire a kelet- európaiak letelepedési kérelmeinek elbírálásában feltárt súlyos szabályszegések miatt már jó ideje erôteljes nyomás nehezedett távozása érdekében. Hughest azzal vádolták az ellenzéken kívül még saját tárcájának alkalmazottai is, hogy a késôbbi bevándorlási statisztikák kozmetikázása végett érdemi ellenôrzés nélkül, ezrével hagyatta jóvá a csatlakozó országokból érkezô munkavállalók letelepedési kérelmeit még az EU-bôvítés elôtt. Nagy-Britannia az egyetlen nagy EU- tagállam, amely - a jóléti rendszer igénybe vételének valamelyes korlátozásával - nyitva hagyta munkaerôpiacát az új tagországokból érkezô munkavállalók elôtt, arra a számításra hivatkozva, hogy a bôvítés után is legfeljebb évi 5-13 ezer fôs bevándorlás várható a nyolc új kelet- európai tagállamból.
Amerikai civileket öltek és gyaláztak meg Fallúdzsában
Amerikai állampolgár volt az a négy civil áldozat, aki az iraki Fallúdzsában vesztette életét szerdán egy lesbôl történt támadás során. Az amerikai külügyminisztérium szóvivôje hitvány és szörnyûséges tettnek minôsítette a fallúdzsai támadást. A Bagdadtól ötven kilométernyire nyugatra fekvô Fallúdzsa egyik fôútján ismeretlen fegyveresek lesbôl támadtak a külföldieket szállító terepjáró gépkocsikra. A támadás után tömeg verôdött össze a két jármû körül, felgyújtották a külföldiek autóit, majd a kiégett gépjármûvekbôl kirángatták az összeégett holttesteket, és végighurcolták azokat a város több utcáján. Az amerikai holttestek meggyalázását bemutatta adásában néhány arab televíziós társaság.
Nem sikerült elfogni Karadzicot
Sikertelenül próbálták csütörtökre virradó éjjel elfogni a NATO katonái Radovan Karadzic boszniai szerb vezetôt Paléban. A boszniai fôváros, Szarajevó közelében fekvô hegyi kisvárosban nem sokkal éjfél után kezdôdött a katonai akció, amelyben a NATO vezetése alatt álló boszniai békefenntartó erôk (SFOR) mintegy negyven amerikai, illetve brit katonája vett részt. A SFOR egyik szóvivôje megerôsítette, hogy a katonák a háborús bûnök vádjával körözött Radovan Karadzic boszniai szerb vezetôt keresték, de nem jártak sikerrel.
Körözött tunéziai volt a madridi merénylôk vezetôje bírósági dokumentumok szerint
Egy, a madridi merényletek ügyében körözött tunéziai férfi volt a március 11- én elkövetett robbantásos merényletek feltételezett elkövetôinek vezetôje a csütörtökön a spanyol fôvárosban kiadott bírósági dokumentumok szerint. Az iratokban a tunéziai Szarhan bin Abdelmadzsid Fakhetet "a merényletek elkövetôinek vezetôjeként és összehangolójaként" nevezik meg. A vonatrobbantásoknak 191 halálos és több mint 1800 sebesült áldozata volt. Szarhan egyike annak a hat személynek, aki ellen Juan del Olmo bíró szerdán nemzetközi elfogatási parancsot adott ki. A többiek mind marokkóiak.
Jeddre FOGARASI KÁROLYNAK 60. születésnapja alkalmából jó egészséget és örömökben gazdag, boldog éveket kíván sok szeretettel felesége, két leánya és szeretett unokái, Norbert és Róbert. Élj sokáig, tatikánk! (71964)
ELADÓ kitûnô állapotban 244 l-es Zanussi hûtôszekrény, 2005 márciusáig garanciában van. Tel. 259-259, 0740-859-684. (71504)
NAPRAFORGÓ-POGÁCSA eladó. Tel. 328-022. (71884)
ELADÓK német, benzines kézikaszák 1,20 - 1,40 m-es vágóasztallal és egy háromtányéros, traktor utáni német körkasza. Tel. 0740-094-639. (71144)
VESZEK régi tárgyakat, ezüstöt, porcelánt, üveget, bútort, festményt. Tel. 251-046, 0740-147-380. (71553)
VESZEK magyar festôk mûveit. Tel. 217-003. (70488)
ELADÓK bontásból származó ajtók, ablakok, 3 db csempekályha, fürdôkád, gájzer, bidé, kagyló, vécékagyló. Tel. 311-447. (71867)
ELADÓ új gázkonvektor, vércukorszintmérô, kinyitható asztal, négy kárpitozott szék, sárhányó biciklire, inox csomagtartó. Tel. 311-324. (71589)
ELADÓ nagyon jó minôségû diófatörzs. Tel. 311-644. (71731)
AUTÓBONTÓ személygépkocsikat vásárol bontásra. Tel. 0745-879-288. (71097)
A BIROTECH KFT. forgalmaz homologált taxiórákat, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (72029)
ELADÓ új, távirányításos Aiwa DVD player, DVD, VCD, DVD-RW, CD, CD-RW, MP3-lejátszó. Ára: 3,5 millió lej. Tel. 0742-836-153. (72034)
KIKÖLTÖZÉS miatt eladók bútorok, különbözô háztartási cikkek, könyvek stb. Veszek jó állapotban lévô utazóbôröndöket. Tel. 213-467, 0745-530-977. (71880)
ELADÓ két fejôstehén. Tel. 326-206, 0740- 667-511. (71939)
ELADÓ 1992-es évjáratú dízel ARO 320 brassói motorral, platós, a duba rész alumínium, jó állapotban. Tel. 253-157, 221-591. (71631)
ELADÓ 1998-as évjáratú Dacia jó állapotban. Tel. 0744-408-830. (71946)
ELADÓ széna Marosjára 71. sz. alatt. Tel. 0745- 364-195. (71885)
ELADÓ Diszperzit festék, fehér kiságy, mózeskosaras babakocsi. Tel. 433-362. (71860)
VESZEK Romexterra-részvényeket. Tel. 0722-388-551. (71766)
NE HAGYJA KI! ELADÓ német importból 7 mm-es, hengerelt, klikkes parketta - 199.000 lej HÉA-val. Tel. 0744-640-875. (71220)
ELADÓ 1997-es évjáratú Fiat Brava, nincs forgalomba íratva. Eladó 125 cm3-es Cross-Enduro Yamaha. Mindkettô kitûnô állapotban. Tel. 0742-477-925. (71580)
ELADÓ jó minôségû enyedi házi bor. Tel. 236-792. (72084)
ELADÓ 6 ár terület Parajdtól 8 km-re, a Bucsin-tetô felé. Tel. 261-982, 0741-924-259. (72056)
ELADÓ 7 ár szôlôs, gyümölcsössel együtt, Panitban. Tel. 316-938. (72055)
ELADÓ hat darab hat hónapos süldô. Dózsa György utca 128. szám. Tel. 252-425. (72044)
ELADÓ sarokkanapé. Tel. 219-169, 0740-094-107. (72036)
ELADÓ 1978-as kiadású fehér Dacia jó állapotban, új rendszámtáblákkal, alkudható áron. Tel. 312-772. (72027)
SÜRGÔSEN eladó 1989-es Dacia (700 euró), kukorica, ültetni való krumpli. Tel. 244-210. (72017)
ELADÓ gyógyszer jutányos áron: Tanakan kapszula, Plendil (2,5 mg-os), Cavinton, Citalopram. Tel. 235-388. (72026)
ELADÓ kukorica nagy tételben. Tel. 214-892. (72015)
ELADÓ árpa, Albalux mosógép, réz permetezôgép. Tel. 247-048. (72020)
ELADÓ jó állapotban levô jégszekrény. Tel. 265-510. (72028)
ELADÓ 3 égôs aragázkályha. Tel. 247- 806. (71890)
ELADÓ kalapácsmalom cirkulával, két boroshordó (110 l - 160 l), két hombár (30-70 véka), kézi fejtôgép, kicsi szekér, két kád (cserefa), egy 30 vékás lisztesláda, üvegkorsók. Tel. 240-443, 0740-042-468. (71869)
ELADÓK 5 éves tuja csemetefák; laposfenyô. Hídvég (Podeni) u. 99. szám. (71879)
ELADÓ 100 anyajuh, 100 bárány. Máthé János, Nyárádszentbenedek 118. szám. (72058)
ELADÓ finom házi bor és gyümölcspálinka. Tel. 227-417. (71922)
JUTÁNYOS áron eladó négyütemû Puch motor, kaszagép 120 cm-es éllel, Philips CD- lejátszó. Tel. 331-052, 0740-622-986. (71924)
KALAPÁCSMALOM eladó. Tel. 240-596. (71956)
ELADÓ 1984-es kiadású 1310-es Dacia jó mûködési állapotban. Tel. 236-632, 0740-028-897. (71940)
ELADÓ ötfiókos Arctic hûtôláda nagyon jó állapotban. Tel. 266-768. (71937)
ELADÓK digitális vérnyomásmérôk, vércukorszintmérôk. Tel. 214-528. (71943)
ELADÓ férfibicikli, konyhabútor, futóperzsa szônyegek. Tel. 245-381. (71926)
ELADÓ nagyon jó állapotban egy 1,80 m széles, 1,60 m magas, 0,65 m átmérôjû fényezett szekrény. Tel. 225-881, 15-21 óra között. (71953)
ELADÓ olcsón íróasztal, konyhaasztal, konyhai sarokkanapé, kovácsoltvasból fogas, könyvespolc, moketta, perzsaszônyeg. Tel. 261-221. (72064)
ELADÓ 2.275 m2-es beltelek, szôlôs és gyümölcsös, építésre alkalmas, az Erdôköz és a Trébely utca között. Tel. 235- 272, 0723-285-980. (72068)
ELADÓK 2-3 személyes új sátrak, esôköpenyek, melegítôkályha, új szövôszék. Tel. 223-725. (72071)
ELADÓ Skoda 120 L jó állapotban. Tel. 235-153, 0741-075-481. (72090)
ELADÓ nôi Singer varrógép. Tel. 245-612. (72091)
ELADÓ 7 fiókos fagyasztó, 240 l-es hûtôszekrény (új modell) kitûnô állapotban. Tel. 266-475. (72092)
ELADÓ Panasonic videokamera, dupla kazettás, Philips digitális rádiókazettofon, egy szett villanymelegítéssel mûködô nôi hajcsavaró. Tel. 245-020. (72109)
ELADÓ erdô Ákosfalván, Backa-madarason. Tel. 265-783. (72106)
ELADÓ Régenben, a beresztelki és besztercei út keresztezôdésénél 1,31 ha gyümölcsös, amely építkezésre is alkalmaz, víz-, gáz-, villanylehetôséggel. Tel. 0265/216-705. (72101)
ELADÓ vagy kiadó garázs a Székely Vértanúk utca 3A szám alatt (November 7). Tel. 217-355. (72100)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás központi zónában. Tel. 0788-339-363. (71808)
ELADÓ Erdôcsinádon ház 57 ár kerttel. Érdeklôdni délelôtt a 267-194-es, délután a 0744-707-702-es telefonszámon. (71861)
ELADÓ Marosszentgyörgyön, a Tófalvi utcában szép kertes ház. Tel. 319-096, este; 0740-075-530. (71882)
ELADÓ garzon a Kárpátok sétányon. Irányár: 17.500 euró. Érdeklôdni a 00-36-20- 48-27-991-es telefonszámon. (71744)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort, elôszoba, nyári konyha, pince, melléképületek, 1421 m2-es telek Marosvásárhelyen. Irányár: 90.000 euró. Tel. 8-17 óra között 0265/266-349, hétfôtôl péntekig vagy 0745-106-990. (71056)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, 2 fürdôszobás, pincés, földszinti lakás a Pomicultorilor utcában. Alkudható ára: 27.000 euró. Tel. 243-471. (71737)
ELADÓ egyszobás, I. emeleti, felújított tömbházlakás a Tudor elején, külön bejárattal, termopán ablakokkal, nagy pincével. Tel. 249- 082, 0745-301-460. (2992498)
ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (70795)
ELCSERÉLNÉM a Budai negyedben lévô 3 szobás lakásomat 4 szobással, vagy vásárolnék 4 szobás tömbházlakást. Tel. 0744-399-051. (70798)
SEGESVÁRON eladó ház kereskedelmi helyiséggel, háromfázisú árammal, központi zónában. Tel. 772-443. (71549)
ELADÓ ház 12,5 ár kerttel. Cím: 1989. December 22. utca 164. sz. Tel. 234-448. (71826)
ELADÓ ház Udvarfalván 16 ár telekkel. Irányár: 45.000 euró. Érdeklôdni 19 óra után a 314-095-ös telefonon. (71930)
ELADÓ ház a Lupeni utcában. Tel. 0745-917-760. (71976)
KIADÓ 3 szobás, bútorozatlan tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 224-470, 0745-073-208. (72080)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 236-711, 0745-325-018, 236-491. (72011)
GARZONLAKÁST bérelnék bebútorozva. Tel. 0744-387-325. (72051)
ELADÓ 2 szobás, II. emeleti, I. osztályú tömbházlakás a Bucinului utcában. Tel. 0265/241-725, 0723-376-668. (72053)
ELADÓ külön bejáratú, 3 szobás, földszinti, II. osztályú tömbházlakás a Kövesdombon, a Godeanu utcában. Tel. 251-862. (72047)
VÁSÁROLOK 2 szobás lakást. Tudor, Unirii kizárva. Tel. 224-547, mobil: 0744-709-477. (72043)
ELADÓ 3. emeleti, jól karbantartott, I. osztályú tömbházlakás a Muncii utcában, alkudható áron. Tel. 0742-017-636. (72072)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás a Kövesdombon 35.900 euróért. Tel. 267-275, este, 0744-523-309. (71763)
ELADÓ garzonlakás Szovátán, az Eminescu negyedben, G1 sz., 3-as ajtó. Külön gáz-, vízóra. Érdeklôdni a 0740-475-800-as telefonszámon. (3)
ELADÓ magánlakás Marosvásárhelyen. Ára: 82.000 euró. Tel. 221-241. (71912)
FÔTÉRI magánházat elcserélek kövesdombi garzonnal. Tel. 237-564. (71852)
ELADÓ 2 szobás ház Sáromberkén, a fôút mellett. Tel. 240-443, 0740-042-468. (71869)
ELADOM 2 szobás, 2 balkonos tömbházlakásom a Tudorban. Tel. 257-946. (71959)
ELADÓ ház Nyárádszeredában, a Plopilor utca 39. sz. alatt: három szoba, konyha, elôszoba, kamra, fürdôszoba - központi fûtés, garázs, kert, 6 ár telek. Tel. 576-056. (71957)
ELADÓ magasföldszinti, 2 szobás lakás a Primariei utcában. Tel. 265-880. (71955)
ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (71931)
ELADÓ 2 szobás, gázas lakás a Mocca mellett. Tel. 262-965. (71929)
ELADÓ sürgôsen I. osztályú, 2 szobás lakás garázzsal, pincével a Tudorban. Ára: 900 millió, alkudható. Tel. 248-335. (71987)
ELADÓK 2 szobás tömbházlakások: Kárpátok sétány, Kövesdomb, régi Tudor. Tel. 218-074, 216-430. (72005)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú, II. emeleti tömbházlakás saját hôközponttal, fajansz, padlócsempe, telefon, kábeltévé, redônyök, rendbe téve, üvegezett balkonnal, reális áron. Nem vagyok ingatlanközvetítô. Tel. 0744-664-481. (72069)
ELADÓ 2 garzon a Cugir utcában, tömbházi saját központi fûtéssel, 325 millió lej. Tel. 263-367, 0788-332-380. (72070)
VESZEK 2 szobás, II. osztályú tömbházlakást a November 7-ben. Tel. 213-694. (72072)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 0265/266-527. (72073)
ELADÓ I. emeleti, II. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a régi Tudorban. Tel. 241-463. (72074)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás lakrész a Kövesdombon, központi helyen - nagy elôszoba, pince, víz- , gáz- és gigakalóriaórák, engedély saját központra, X. emeleten, felette szárítók, tetôszigetelés garanciában. Közvetítô nélkül. Tel. 263-553, mobil: 0740-350-210. (72041)
MAGYARORSZÁGON, Bihar-keresztesen, az E 60-as út mellett 200 m2-es, 5 szobás, szép családi ház eladó. Gáz, garázs, 1139 m2-es park, kert. A tetôtér beépíthetô. Érdeklôdni a 00-36-54-430-288 vagy a 0726-592-066-os telefonszámon. (71967)
ELADÓ ház Ludason, a Crinului utca 30. sz. alatt. Tel. 0740-137-421. (72103)
SÜRGÔSEN eladó 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Dózsa György utcában, reális áron. Tel. 230-936, 0742-816- 192. (72105)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás hosszú távra. Fizetés egy évre elôre. Tel. 0740-800-206. (72118)
ELVESZETT a G-ral Ion Dumitrache (volt Orizontului) utca környékén egy fehér-szürke, kék szemû sziámi macska, melynek kiscicái vannak. Megtalálója jutalomban részesül. Tel. 217-574. (72097)
BUDAPEST környéki, fiatalos, sportos, jó megjelenésû 60-as orvos, rendezett anyagiakkal, komoly kapcsolat reményében megismerkedne csinos, kulturált, kedves, független nôvel 56 éves korig. Fényképes levelet várok "Erdélyi gyökerek" jeligére. Levélcím: 2001 Szentendre, postafiók 182. (fu.)
A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (67542)
VIRÁGÜZLET a Budai negyedben! Bobâlna (volt Kriza János) utca 6A. Nyitva szombaton, vasárnap is. Tel. 0741-078-899. (70492)
TELEVÍZIÓK és monitorok javítása a legrövidebb idô alatt, a legkisebb munkadíjjal, három hónap garanciával. Kérésre javítunk a kliens lakásán, akár falun is. Tel. 0742-822-599, 244-748. (3633137)
TEHÉNGONDOZÓKAT alkalmazunk. Tel. 0744-511-247. (71932)
PARKETTCSISZOLÁST vállalok porszívós csiszológéppel. Tel. 224-855, 241-717. (71774)
INTERFONOKAT szerelünk tömbházakba. Promóciós árak. Tel. 0744-535-369. (71829)
KÖLCSÖNZÖK külföldi, 2004-es modellû, új menyasszonyi ruhákat Erdôszentgyörgyön, a piacnál. Tel. 578-609. (71871)
HÛTÔK, mélyhûtôk javítása engedélyezve, garanciával. Tel. 264-395, 0744-297-433. (69913)
HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (71258)
KÜLFÖLDI TURISTÁKAT vendégül látó szállásadók jelentkezését várom. E-mail: erdely@lap.hu. (71147)
ANYAGI támogatást, gondozást, segítséget ajánlok gyermektelen, idôs személynek (párnak) örökség ellenében. Tel. 0744-660-151. (3633087)
KIADÓ két helyiség irodának, raktárnak, közel a központhoz. Tel. 226-439. (71981)
A KRISZTUS Szeretete egyház nevében szeretettel meghívunk minden érdeklôdôt a Kultúrpalota kórustermében tartandó gyülekezeti alkalomra szombaton 16 órától. (71986)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz márciusban érkezett, 2004-es, legmodernebb, külföldi nyári modelleket különleges kiegészítôkkel: fejdísz, slájer, kesztyû nagy választékban és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, mobil: 0745-762-011. (71989)
GYÓGYMASSZÁST vállalok (test-talp) kedvezô áron. Tel. 262-955, 232-625, 0745-270-444. (72032)
VILLANYSZERELÉST és javítást vállalok engedéllyel. Tel. 240-358, 0745-556-370. (72012)
AJÁNLOK két hónapos szép kiskutyát egészségügyi könyvvel. Tel. 260-618, 0744-573-699. (71962)
ÉPÍTÔIPARI törmeléket adunk feltöltésre. A szállítást biztosítjuk. Bôvebb felvilágosítás a 0744-423-965-ös telefonon. (sz.)
ALKALMAZUNK MUNKAKÖNYVVEL személyzetet (fiúk, lányok) a marosvásárhelyi "Depozitul de calculatoare" üzletbe. 1. ÜZLETFÔNÖKÖT. Követelmények: számítógép-kezelés (hard és szoft ismerete); marosvásárhelyi lakhely; ügykezelési ismeretek, esetleg Neomanager/Berg; legkevesebb egy idegen nyelv ismerete. Küldjenek önéletrajzot a 021/224-02-79- es faxszámra vagy a personal@romsoft.ro e-mail címre. 2. ELADÓKAT. Követelmények: számítógép-kezelés (hard és szoft ismerete); marosvásárhelyi lakhely; ügykezelési ismeretek, esetleg Neomanager/Berg; legkevesebb egy idegen nyelv ismerete. Küldjenek önéletrajzot a 021/224-02-79-es faxszámra vagy a personal@romsoft.ro e-mail címre. 3. KASSZÁST. Követelmények: számítógép-kezelés (Word, Excel); minimum 2 éves tapasztalat; marosvásárhelyi lakhely; legkevesebb egy idegen nyelv ismerete. Küldjenek önéletrajzot a 021/224-02-79-es faxszámra vagy a personal@romsoft.ro e-mail címre. (9705979)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt és szalagfüggönyt. Tel. 218-321, 0744-121-714. (71977)
VÁLLALOM vaskapuk, rácsok készítését, balkonbeépítést (termopán is). Tel. 0745-370-021, 260-364, 0740-687-350. (71543)
VÁLLALUNK szobafestést, mázolást, glettolást, gipszkartonozást. Tel. 0265/227-389. (71950)
FÜRDÔSZOBÁK felújítása, átalakítása, csempeburkolás, kômûvesmunkák, vízszerelés anyagbeszerzéssel, határidôre, garanciával! Tel. 0741-569-948. (71905)
ASZTALOST keresek, aki melaminált PAL-lemezbôl dolgozna. Tel. 247-861, 0744-708-025. (72048)
IDÔS, beteg férfi mellé napi nyolc órára komoly, független asszonyt keresek. Tel. 234-301. (71881)
JÓ FELTÉTELEKET biztosító, komoly, kutyaszeretô gazdinak ajándékozok egy kétéves, német juhász - labrador keverék, nagyon jó házôrzô, kedves, szeretetet igénylô és adó kan kutyát láthatási lehetôséggel. Tel. 0265/222-920. (71888)
IDÔS személyeknek segítek értékesíteni eladó tárgyaikat, szerszámaikat stb. Tel. 263-840, 0745-469-345, 15-20 óra között. (71944)
A SZOVÁTAI Fogyasztási Szövetkezet árverésen eladja Szovátán, a Hosszú utca 81/A szám alatt levô ingatlant 1534 m2 területtel. Az árverés idôpontja: 2004. április 15. Érdeklôdni a szövetkezet székhelyén - Rózsák utca 25. szám - hétfôtôl péntekig, 7-15 óra között. Tel. 570-828 vagy 0744-290- 609. (71968)
KERESÜNK olyan személyt, családot, aki 73 éves férfi gondozását vállalja falun, lakás ellenében. Elônyben állatokhoz értô személyek. Tel. 244-953. (72104)
VÁLLALNÉK heti 2-3 alkalommal mosást és takarítást. Tel. 214-735, 8-10 óra között. (72108)
HARMINCAS lány eladói és virágkötôi gyakorlattal állást keres. Tel. 224- 735, 0745-908-408. (72110)
Fájó szívvel emlékezünk április 2- án, amikor öt éve távozott el szerettei körébôl a szeretett férj, édesapa, nagytata, após, a gernyeszegi KOLCSÁR SÁNDOR. Emlékét szívünkben ôrizzük: felesége, leánya és családja. (72076)
Szomorú szívvel emlékezünk április 2- án a szentgericei születésû id. CSUPOR DEZSÔRE halálának egyéves évfordulóján. Drága emlékét szívünkben ôrizzük mindörökre. Gyermekei, unokái és azok családja. (72050)
Az élet szép volt és vidám, de elrabolt tôlünk a kegyetlen halál. Egy perc alatt elszállt életed, itt hagytál minket, kik téged szerettek. Úgy mentél el tôlünk, hogy búcsút nem mondtál, oly hirtelen jött a kegyetlen halál. Többet nem tehettünk, küzdeni nem lehet, csend ölel át és a szeretet. A búcsú nélküli elválás fájó emlékével emlékezünk életünk legszomorúbb napjára április 2-án, amikor a kegyetlen halál egy éve elragadta az élni akaró, drága férjet, szeretett édesapát, gyermeket, testvért, vôt, sógort, a marosvécsi születésû TOTPÁL MIHÁLYT, 53 éves korában. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét örökre megôrizzük szívünkben. A gyászoló család. (72052)
Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCS N. KÁROLYRA. Április 2-án egy éve, hogy elhunyt. Megemlékezési mise a fatemplomban, szombaton 9 órakor. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szeretô édesanyja, testvére és élettársa. (72039)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk április 2-án a pótolhatatlan, drága jó férjre, édesapára és a legjobb, szeretô, önfeláldozó nagytatára, BERCU VASILE- MIRCEÁRA halálának 4. évfordulóján. Hiányát mindennap érezzük, jóságát, szeretetét, míg élünk, szívünkben ôrizzük. Csak az hal meg, akit elfelednek, de téged soha elfeledni nem lehet. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (72037)
Jóságos szíved pihen a föld alatt, minden érted hullatott könnycsepp nyugtassa álmodat. Hiába szállnak az évek, nem halnak meg azok, akik szívünkben élnek. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk április 2-án a drága édesapára és apósra, BERCU VASILE-MIRCEÁRA, akinek szeretô szíve 4 éve megszûnt dobogni. Hiányát mindennap érezzük, jóságát, szeretetét a szívünkben ôrizzük egy életen át. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Lánya, Melinda, veje, Andor. (72037)
Szomorú szívvel emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és szerették NITULESCU MIKLÓST (Miki), hogy egy éve távozott szerettei körébôl. Emlékét örökre szívünkbe zártuk. Pihenésed legyen békés és csendes. A gyászoló család. (72030)
Szomorúan emlékezünk a nyárádmagyarósi ÁDÁM ALBERTRE halálának második évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Akik ismerték, szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Lánya, Esztike és családja. (71575)
Arca nem mosolyog, keze nem simogat, és szíve már egy éve nem dobog. Nincs testének több fájdalma. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük, hogy hiába várunk. Örökké fájdalommal emlékezünk április 2-ára, a folyfalvi születésû CSIKI JÁNOS halálának elsô évfordulóján. Szép emlékét ôrzi bánatos felesége, két leánya, imádott unokája, édesanyja, anyósa, testvére és veje. Akik ismerték és szerették, áldozzanak egy percet emlékére. Nyugodj békében, drága édesapa. (71714)
Eltelt egy év, mégsem hisszük, hogy akit szerettünk, nincs már közöttünk. Fájdalommal emlékezünk április 3-án a nagyernyei id. GAZDA ANTALRA halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzik szeretô testvérei, Albi, Katica és azok családjai. (71908)
Megállunk némán sírod mellett és könnyes szemmel áldjuk emlékedet. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk április 2- án a nyárádremetei id. FÓRIKA ANTALRA halálának 8. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, három gyermeke és öt unokája. (5)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk április 2-án KOVÁCS NEDELKÓ CAROLRA halálának elsô évfordulóján. Szeretô gyerekei, Baba és Karcsika. (71982)
Megemlékezés TÖVISSI ATTILA halálának 3. évfordulóján. "Pihenj, te drága szív, megszûntél dobogni, szeretô jóságod nem tudjuk feledni. Most is vérzik szívünk, nincs semmi vigasza, elfeledni téged nem akarunk soha." Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emléked szívünkben örökké él! Fiad, Bélus, lányod, Gabi és volt feleséged, Ilonka, valamint apósod és anyósod. (71941)
Emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor 24 éve, április 2-án ragadta el közülünk búcsú nélkül a halál az udvarfalvi ZOLYOMI ERNÔT. Csak az tudja, mi az igazi fájdalom, kinek gyermekét fedi a sírhalom. Emlékét ôrzi bánatos édesanyja, három testvére családjukkal együtt. (71990)
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, értékelték és szerették, hogy FAGYURA JÓZSEF a bôrgyár volt alkalmazottja, 2004. március 21-én, 50 éves korában halálalvásba merült. Temetésére 2004. március 24-én került sor Sopronban, Magyarországon. Kedves emlékét ôrzi szeretô családja (felesége, gyerekei, édesanyja, testvérei és ezek családja), és mindazok, akik szívében szintén továbbra is él. (72031)
Szomorú szívvel értesítjük KEUL EUGEN- ANDREAS (Putyu) barátait, volt kollégáit és mindazokat, akik szerették, hogy március 31-én, 74 éves korában, hosszas, türelemmel viselt szenvedés után, az örök boldogság reményében csendesen megpihent. Temetése április 2-án, pénteken du. 3 órakor lesz a szászrégeni evangélikus temetôben. (72082)
Mély fájdalommal tudatjuk,hogy a szeretett férj, családapa, testvér, nagyapa, rokon és jó barát, a nyárádköszvé-nyesi id. KERESZTES GYÖRGY életének 69. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. április 3-án 14 órakor lesz a családi háztól. A gyászoló család. (72093)
Szomorú és fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a nagyon szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, rokon és kedvelt szomszéd, özv. NÉMA ROZÁLIA szül. Demény életének 86. évében, türelmesen viselt szenvedés után március 31-én megpihent. Temetése április 2- án 14 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben, Jehova tanúi szertartása szerint. A gyászoló család. (72115)
Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem, TÖRÖK ILONA szül. Szilágyi türelemmel viselt szenvedés után, életének 70., boldog házasságának 49. évében 2004. április 1-jén elhunyt. Búcsúztatása április 3- án, szombaton 10.30 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetô cintermében. Temetése 14 órakor a tordaharasztosi református temetôben. Nyugodjék békében. Bánatos férje, Bálint. (72112)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós és nagymama, TÖRÖK ILONA életének 70. évében csendesen megpihent. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Marika, Jenô, Zsuzsa, Csaba. (72112)
Megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor, unokatestvér, jó barát és szomszéd, id. BIDIGA IMRE (a volt OIF volt dolgozója) 76 éves korában, házasságának 49. évében, türelemmel viselt betegségében elhunyt. Temetése 2004. április 3-án 14 órakor lesz a római katolikus temetô felsô kápolnájából, katolikus szertartás szerint. A gyászoló család. (72121)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, após, apatárs, sógor, barát, jó szomszéd, a csittszentiváni születésû GÁLFI SÁNDOR életének 79. évében, rövid szenvedés után csendesen megpihent. Temetése április 3-án du. 2 órakor lesz a családi háztól. Bánatos fia, menye és unokája, Csabika. (72135)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, szeretett édesapa, nagyapa, testvér, sógor, rokon, szomszéd és jó barát,id. KERTÉSZ FERENC pagocsai lakos, 2004. folyó hó 1- jén, 74. évében csendesen megpihent. Drága halottunk temetése 2004. április 3-án 13 órakor lesz a pagocsai református temetôben a családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (72136)
Mély fájdalommal búcsúzunk KERTÉSZ FERENC szeretett sógorunktól. Károly és családja, Ilonka és családja. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (72137)
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, apatárs, sógor, közeli és távoli rokon, szomszéd és barát, a szabédi születésû marosvásárhelyi lakos, BANDÁR FERENCZ a volt Augusztus 23 bútorgyár dolgozója, 73 éves korában hosszas szenvedés után április 1-jén visszaadta lelkét Teremtôjének. Temetése folyó hó 3-án 13 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (-)
Szomorú szívvel tudatom, hogy a szeretett férjem, BANDÁR FERENCZ életének 73., házasságának 45. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Búcsúzik tôle felesége, Ica. (-)
Megtört szívvel tudatom, hogy elhunyt a legdrágább nagyapa, BANDÁR FERENCZ. Búcsúzik tôle unokája, Szabolcs és felesége, Lili. Nyugodjál békében, drága tata. (-)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki Tóth Bálint kollégánknak szeretett ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. A Reumatológiai Klinika munkaközössége. (72098)
Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki Chertes Ioannak és családjának szeretett ÉDESAPJA elhunyta miatt érzett fájdalmukban. Az UJSLM MURES CSDR. (72099)
Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett sógornônktôl, TÖRÖK ILONÁTÓL, és együttérzésünket fejezzük ki gyászoló szeretteinek. Török Sándor és Ilonka. (72112)
A Mezôpaniti Polgármesteri Hivatal ôszinte részvétét fejezi ki Gálfi Sándor alpolgármesternek ÉDESAPJA elhalálozása miatt. A polgármester. (72135)
Copyright © Népújság - 1999