LV. évfolyam 225. (15492.) sz

!

2003. szeptember 27., szombat

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Nastase cáfolja a híreszteléseket

A helyhatósági választások után döntenek

Adrian Nastase kormányfô pénteken kijelentette, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) a helyhatósági választások után dönt államfôjelöltje személyérôl, és cáfolta azokat a találgatásokat, miszerint a kérdés szerepelni fog a párt polgármestereinek és helyi választmányának találkozóján.

- Szeretném megcáfolni ezeket a híreszteléseket. Nem lkesz ilyen megbeszélés. Az SZD a helyhatósági választások után állít államfôjelöltet. Most nincs értelme ilyen kérdésekkel foglalkozni - szögezte le a miniszterelnök a prefektusokkal tartott távértekezleten.

Nastase szerint a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt, ellenzékben lévén, "másképp közelíti meg ezt a kérdést", kidolgozzák választási stratégiájukat és "megpróbálják meggyôzni a lakosságot, hogy rendelkeznek a gyôztes megoldással".

- Szerintünk jelenleg fontosabb dolgokra kell összpontosítani - mondta Nastase, és példaként említette az alkotmánymódosító népszavazást, a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás teljesítését, az EU országjelentését, a NATO-szerzôdés ratifikálását és a helyhatósági választásokat.

A SZDP vasárnap tartja helyi választmányának találkozóját, amelyen Ion Iliescu államfô is részt vesz.

(Mediafax)

Nô a minimálbér, de így is minimális

(Mediafax)

Elena Dumitru munkaügyi miniszter pénteken kijelentette, hogy 2004. január 1-jétôl növekedni fog a minimálbér összege, de nem éri el a 100 eurós szintet.

A kormány és a nagy szakszervezeti szövetségek 2002 júniusában arról állapodtak meg, hogy 2003. januártól 2,5 millió lejre, 2004. januártól pedig 100 eurónak megfelelô szintre nô a minimálbér összege.

- A párbeszéd tovább folyik a kormány és a szakszervezetek között. A száz eurós szint 2004-es elérése egy elvi megbeszélés témája volt. A minimálbér összege mindenképpen emelkedni fog a gazdasági növekedés eredményeképpen - mondta a miniszter asszony.

A szakszervezeti szövetségek követelései között szerepel egy, az alkalmazottak számára méltányos, a gazdasági környezetre pedig ösztönzô adórendszer megteremtése, illetve a minimálbér összegének fokozatos növelése a következôképpen: 2004. január 1. - 100 euró, 2005. január 1. - 150 euró, 2006. január 1. - 225 euró és 2007. január 1. 330 euró.

Az Országos Szakszervezeti Tömb, az ALFA Kartell és a Demokratikus Szakszervezetek Szövetsége közös tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, ha követeléseik nem teljesülnek.

A kormány és a szakszervezetek közti tárgyalások október elsején kezdôdnek.

Kisebbségi képviselet a közigazgatásban

Antalfi Imola

A választási törvény módosításának szükségessége, a Nemzeti Kisebbségek Országos Hatóságának létrehozása, a nemzeti kisebbségi törvény kidolgozása - néhány a marosvásárhelyi Bernády Házban tegnap megkezdôdött szemináriumon körvonalazódott elvárások közül.

A Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány által A nemzeti kisebbségek képviselete a helyi és központi közigazgatásban, törvénymódosítási lehetôségek a nemzeti kisebbségek jelenlétére vonatkozóan, a döntéshozatal különbözô intésményeiben címmel szervezett tanácskozásra eljöttek az örmény, az orosz- lipován, az olasz, az ukrán, a rutén, a zsidó és a roma közösségek képviselôi, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, Magyarország bukaresti nagykövetségének, a Pro Európa Liga, a Project on Ethnic Relations szervezetek képviselôi, jelen volt a Maros Megyei Tanács elnöke, Virág György, Zsombori Vilmos, a Hargita Megyei Tanács elnöke.

A szemináriumot megnyitó Borbély László parlamenti képviselô, kuratóriumi elnök beszédében hangsúlyozta: a Bernády alapítvány immár negyedik alkalommal szervezi meg a nemzeti kisebbségek problémáival foglalkozó szemináriumot, melyen a kérdések megvitatása mellett konkrét intézkedések foganatosítására hoznak javaslatokat. Ezúttal a kisebbségeknek a közigazgatásban való képviseletére vonatkozó törvénykezés elemzését, módosítását, javítását tûzték ki célul, a vitákat követôen pedig levonják a következtetéseket.

Márton Árpád parlamenti képviselô a választási törvények rövid ismertetôjét követôen hangsúlyozta, a helyhatósági választási törvény esetében az RMDSZ és az egyéb nemzeti kisebbségek szervezetei között megegyezés született a jogszabály módosításának szükségességét illetôen, olyan értelemben, hogy az 5 százalékos választási küszöb eltörlését támogatják. Ennek célja a szórványban élô kisebbségek képviselôinek biztosítani a lehetôséget - 5 százalék alatti arány esetében is - a helyi tanácsokba való bejutásra. Az 1992-es és 1996-os választásokon nem szerepelt ilyen megszorítás a helyhatósági választások esetében, ezt a kitételt a 2000-es választáskor vezették be.

Heves vitát váltott ki Varujan Pambuccian, az örmény kisebbség képviselôjének felszólalása, aki a szövetségek, alapítványok mûködésére vonatkozó törvény kiegészítô javaslatát ismertette, mely szerint a nemzeti kisebbségeket politikailag képviselô, tehát a választásokon induló szervezeteknek bizonyos kritériumoknak meg kellene felelniük. A felsorolt kritériumokkal kapcsolatosan a Pro Európa Ligát képviselô Haller István hangsúlyozta: a törvény-kiegészítô javaslat megsérti a társulás szabadságát. A parlament tevékenységével kapcsolatosan Varujan Pambuccian, aki mellesleg a nemzeti kisebbségek képviselôházi frakciójának vezetôje, kijelentette: a sajtó által közölt cikkek felszínesek, nem tükrözik hûen a törvényhozó testület tevékenységét. "Míg kezdetben úgy tapasztaltam, hogy a sajtó a szenzációkra, pikantériára vadászik, rájöttem, hogy tulajdonképpen a parlament aláaknázása történik, a cél pedig a diktatúra bevezetése. Nem akármilyené, hanem egy kifinomult diktatúráé, parlamenttel, olyan intézményekkel, amelyek azonban csak mímelik a demokráciát. Nem szabad ebbe a csapdába esnünk". Az örmény képviselô felvetette a Nemzeti Kisebbségek Országos Hatósága létrehozásának, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvény kidolgozásának szükségességét is.

A Hargita megyei tapasztalatokról Zsombori Vilmos tanácselnök számolt be, a továbbiakban felszólalt még a roma és a rutén közösség képviselôje. A tanácskozás ma délelôtt Virág György, Markó Béla és Varga Attila elôadásaival folytatódik.

Aktuális

(bodolai)

"Péter" és "Pál"

A hatályba lépését követô hat hónap során a korrupcióellenes törvény nem vezetett sikerre - állapították meg a Transparency International Romania, a Nyílt Társadalomért Alapítvány és más szervezetek képviselôi. Lakossági vélemények szerint a korrupció általánossá vált Romániában, ami jócskán megnyirbálja az állami intézmények hitelét. Szerepe van az életszínvonal csökkenésében, a szegények elszegényedésében és a gazdagok túlgazdagodásában - állítják a közvélemény-kutatók a legutóbbi felmérések alapján. Amit egyszerû állampolgárként magunk is megállapíthatunk az úgynevezett kis korrupció hálójában vergôdve, ahol köztudott, hogy kisebb-nagyobb figyelmesség olajozza az ügyintézést, s az élet minden területén szívek puhulnak, kiskapuk nyílnak a csúszópénztôl vagy az ajándéktól. A hétköznapok színterein ugyanis továbbra sem vesznek tudomást a korrupcióellenes törvényrôl. De hát minek is vennének, ha a felsôbb páholyokban bámulatos biztonsággal ülnek egyesek, akikrôl sorra kiderült, hogy hazudtak, csaltak, a megtévesztés eszközével vezették félre a közvéleményt, érdemtelenül jutottak tetemes anyagi haszonhoz.

Ott van például az igazságügyi miniszter asszony, akirôl kiderült, hogy Filasi községben a valóságos át tízszereséért (100.000 dollárért) adott el egy ingatlant és földterületet az állami tulajdonban levô Petrom RT-nek. Súlyos vádak hangzottak el Hildegard Puwak integrációs miniszterrôl, akinek fia és férje nevén szereplô cégek jutottak EU-s pénzekhez. Ennél is kényelmetlenebb az a tény, hogy a miniszter asszony nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a 150 ezer eurós összeget még a mandátuma elôtt pályázták meg a családtagok. Az a mentsége is elesett, hogy a külföldi partnert illette meg az összeg nagyobbik része, arról ugyanis kiderült, hogy történetesen a miniszter asszony unokatestvére. Az egészségügyi szaktárca határozottan fellépô miniszterérôl kiderült, hogy a neve alatt kiadott könyvek amerikai, illetve francia kiadványok szöveghû fordításai. Ami nem is lenne baj, hisz valószínû, értékes szakkönyvekrôl van szó, csak éppen az eredeti szerzô nevét is fel kellett volna tüntetni a könyveken. A skandallum kapcsán megszólaló miniszterelnök pedig ahelyett, hogy lemondásra szólítaná fel, azzal védi a plágiummal vádolt Beurant, hogy egészségügyi körök bosszújáról van szó a keménykezû miniszter ellen. A sajtó másik felkapott negatív sztárja a Vásárhelyrôl indult ambiciózus szívsebész szenátor, aki annak érdekében, hogy szenátusi székét és a Fundeni-i Kardiológiai Intézet igazgatói tisztségét is megôrizze, hamis bizonylatokkal akarta igazolni, hogy egyetemi professzori, illetve elsô osztályú tudományos kutatói rangja van, amirôl szemfüles újságírók kiderítették, hogy állítólag az állatorvosi egyetem rektorhelyettesétôl szerezte.

Ezek után mit is várhatunk a mindennapokban, hisz a csaláson, hazugságon fogott miniszterek közül láthatólag egy sem zavartatja magát, hogy tisztségben maradásával a kormány hitele csorbul, és a korrupciós törvény válik nevetségessé. Ilyen példák hallatán pedig miért aggódna a kis korrupcióban érdekelt felek bármelyike? Hisz törvény ide vagy oda, amit szabad Péternek, miért ne lenne szabad Pálnak..?

Igen Európáért!

(antalfi)

Fontos politikai tét az alkotmánymódosító törvény megszavazása - jelentette ki a tegnapi videokonferencián Adrian Nastase román kormányfô. Az alig egyórás videokonferencia egyetlen témája az október 19-i népszavazás volt.

Adrian Nastase hangsúlyozta: a módosított alkotmány hasonló az Uniós csatlakozásra váró országokéhoz, ennek megszavazása egyenlô a román társadalom modernizációjával. A jelszó: Igen Európáért! Felhívást intézett a népszavazáson való részvételre, majd kiemelte a legfôbb módosításokat: a katonai szolgálat kötelezô jellegének megszûnését, a parlamenti képviselôk és szenátorok mentelmi jogának korlátozását, a magántulajdon szavatolását, az állami oktatás ingyenességét.

A népszavazás megszervezésével kapcsolatos elôkészületek már megkezdôdtek - hangsúlyozta, utalva az országos koordinációs bizottság megalakulására. Egyelôre 223 milliárd lejt utalnak ki a 2003-as költségvetési tartalékból, ebbôl nyomtatják ki a 150.000 tájékoztató brosúrát is. Minisztériumokra leosztják a fôbb feladatokat, melyek között a 2000-es választási listák idôszerûsítése szerepel elsô helyen, a választói kártyák kiosztása (eddig mintegy 6,7 millió adtak át), valamint a központi választási iroda felszereltségének biztosítása - a Közigazgatási és Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. A védelmi minisztérium a biztonságról, rendfenntartásról gondoskodik, az Egészségügyi Minisztérium feladata a mozgóurnák eljuttatása a kórházi beutaltakhoz, a választási irodákban szükség esetén a segélynyújtás, a külügyminisztérium a külföldön élô román állampolgárok számára szervezi meg a népszavazást. A megyékben tegnap kijelölték a szavazókörzetek elnökeit. A népszavazás megszervezéséért a megyékben a prefektúrák felelnek.

Adrian Nastase a holnapi,Bukarestben sorra kerülô PSD- tisztségviselôk országos tanácskozására is kitért, cáfolva azokat a sajtóhíreket, melyek szerint itt eldôlhet, kit jelöl a párt a 2004-es elnökválasztásra. Az elmúlt napokban számos lap cikkezett a kormányfô esetleges visszavonulásáról és az államelnöki tisztségre való jelölésérôl. A miniszterelnök kijelentette: a PSD államelnök- jelöltjének nevét csak az önkormányzati választásokat követôen hozzák nyilvánosságra, a vasárnapi tanácskozás napirendjén kizárólag az október 19-i népszavazás szerepel.

Szili Katalin üzenete a Médiahajó résztvevôinek

Közös sorsban közös felelôsség

A magyar Országgyûlés elnöke hivatalos külföldi útja miatt nem tehetett eleget a Médiahajóra való meghívásnak, ezért üzenetben fordult a hajó utasaihoz, a média képvisekôihez és külön a határon túli magyarság reprezentánsaihoz. Szili Katalin üzenetébôl az utóbbiaknak címzett gondolatokat ragadjuk ki.

Nekem, mint az Országgyûlés elnökének, elsôsorban a parlament feladataira kell koncentrálnom. Hisz Európában kevés olyan nemzet akad, amelynek az uniós csatlakozás során annyira összetett feladatokkal kell szembenéznie, mint nekünk magyaroknak. Éppen ezért a Magyar Országgyûlésnek történelmi felelôssége van abban, hogy az anyaország uniós csatlakozása egyben a nemzet integrálódását is elôsegítse, annak elônyeit élvezhessék a határainkon túl élô magyarok, honfitársaink is - kiknek képviselôi értesüléseim szerint ugyancsak a Médiahajó utasai, hadd köszöntsem hát ôket mos külön szeretettel. S kérem, engedjék meg nekem, hogy most néhány szóban hozzájuk szóljak.

A csatlakozás megköveteli, hogy Országgyûlésünk elmélyítse az együttmûködést a jelenlegi, illetve leendô tagállamok parlamentjeivel. Ennek az együttmûködésnek kiemelkedô szereplôi a határainkon túl élô magyarok, mint eddig is, a továbbiakban is készek vagyunk tapasztalatainkat tovább adni a számukra, illetve az ottani többségi nemzethez tartozó kollégáinknak, különösen azokban az országokban, melyek most még nem csatlakozhatnak az Európai unióhoz.

Ha most személyesen is találkoznánk, Önök, akik a határon túlról érkeztek, minden bizonnyal rákérdeznének a kettôs állampolgárság lehetôségére. Ezért hadd térjek ki erre is röviden.

Közös érdekünk, hogy a magyar nemzet határainkon innen és azokon túl élô tagjai között zavartalan és akadálymentes legyen a kapcsolattartás azután is, hogy hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz. Mert a sorsunk közös. De közös a felelôsség is, melyet azért viselünk, hogy a huszadik század tragikus eseményei, az igazságtalan békekötések, az akkori politikai döntéshozók elhibázott vagy kényszerek hatása alatt hozott döntéseinek nyomán kialakult helyzetben a magyarság számára a lehetô legjobb döntést hozzuk.

De kérem engedtessék meg nekem most az is, kedves határaikon túlról érkezett honfitársaim, hogy az Önök felelôsségre is felhívjam a figyelmet. Hogy emlékeztessem Önöket arra, milyen felelôsséggel jár annak az örökségnek a megôrzése, ápolása, sôt gyarapítása, melyet elôdeik, a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, szlavóniai és szlovéniai írók, költôk, mûvészek tudósok hagytak ránk, a tékozló utókorra. Önök nálam is jobban tudják, hogy nemzeti identitásuk megôrzésének szinte az egyetlen módja a magyar hagyományok ápolása. Hogy amikor azt halljuk például, advent, ne csak a karácsonyvárásra, de a Hargitára is gondolhassunk, ha azt halljuk, Andrássyak, ne csak az Andrássy út, vagy Gödöllô, de Krasznahorka büszke vára is eszünkbe jusson, vagy ha például azt halljuk, rózsaméz, ne mindjárt valami új reformtáplálékra gondoljunk, hanem arra, hogy Gion Nándor regénye mennyire lebilincselô olvasmány. Hogy ezek a nevek és fogalmak bennünket is jelentenek.

Ezért lassan nekünk, az anyaországban élôknek is meg kell tanulnunk Önöktôl, hogy csak akkor kerülhetjük el az európaivá asszimilálódást, vagy közkeletûbb kifejezéssel élve a teljes globalizálódást, ha büszkén vállaljuk nemzeti sajátosságainkat és megôrizzük, közkinccsé tesszük értékeinket. Ha magyar öntudattal gazdagított európai felelôsségérzettel dolgozunk tovább közös jövônkért, közös otthonunkért, közös uniónkért.

Sok-sok erôt és kitartást kívánok ehhez valamennyiünknek!

Most már nem sietik el

Románia kivár a ratifikálással

Románia mindaddig nem ratifikálja az amerikai állampolgárokat a Nemzetközi Büntetôbíróság (ICC) eljárásai alól mentesítô egyezményt, amíg az Európai Unió és az Egyesült Államok nem jut kompromisszumos megoldásra az ügyben - közölte a külügyminiszter.

Románia elsôként írt alá kétoldalú megállapodást Washingtonnal arról, hogy nem adja ki az újonnan létrehozott hágai székhelyû büntetôbíróságnak a területén tartózkodó amerikai állampolgárokat. Az ország, amely 2007-ig szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz, azóta szembesült a büntetôbíróságot határozottan támogató EU bírálatával - írta az AP amerikai hírügynökség.

"Románia addig nem fogja ratifikálni a megállapodást, amíg nem születik valamilyen megoldás" - mondta Mircea Geoana újságírók elôtt.

Az ICC - nemzetközi joghézagot pótolva - egyének ellen járhat el, olyan személyek esetében, akiket háborús bûncselekményekkel, népirtással, az emberi jogok tömeges megsértésével vádolnak, saját országuk azonban nem tudja vagy nem akarja felelôsségre vonni ôket.

Szeptemberben az EU hozzájárult ahhoz, hogy mentesíti a perbe fogás alól a szolgálatot teljesítô amerikai katonákat és kormányzati személyiségeket, feltéve, hogy Washington garantálja: az Egyesült Államokban eljárnak a jogsértô amerikai állampolgárok ellen.

Az Egyesült Államok és az EU vitája nehéz választásra kényszeríti az európai országokat: vagy kárt okoznak az unióhoz fûzôdô kapcsolataiknak, vagy az amerikai katonai támogatás elvesztését kockáztatják.

A NATO-csatlakozásra törekvô Macedónia több hónapon át tartó washingtoni nyomás alatt meghajolva éppen csütörtökön határozott úgy - részben a román, albán és bosznia-hercegovinai példát követve - , hogy nem ad ki területén tartózkodó amerikai állampolgárt a hágai székhelyû Nemzetközi Büntetôbíróságnak.

Folytatódott a parlamenti vita

Megszavazták a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát az igazságszolgáltatásban

A június 27-i plenáris ülés a 127. cikkely feletti szavazással kezdôdött. A jogszabály az anyanyelv használatát biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára. A szavazást megelôzôen csakúgy, mint csütörtök délután, a Nagy-Románia Párt képviselôi hevesen tiltakoztak a javaslat ellen, majd ki is vonultak a terembôl. A képviselôház jelentôs többséggel elutasította a módosító ellenjavaslatokat és megszavazta a bizottság által fenntartott változatot.

Az Alkotmány 127. cikkelyének új szövege (nem hivatalos fordításban) a következô:

"Az anyanyelv és tolmács használata az igazságszolgáltatásban

(1) Az igazságszolgáltatási eljárás román nyelven folyik.

(2) A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak jogukban áll a bíróságok elôtt anyanyelvükön kifejezni magukat, a szerves törvény rendelkezései szerint.

(3) A külföldi állampolgároknak és hontalanoknak, akik nem értik vagy nem beszélik a román nyelvet, jogukban áll megismerni a periratokat, a bíróság elôtt felszólalni, záróbeszédeket tartani - tolmács útján. A büntetô perekben ezt a jogot ingyenesen kell biztosítani."

Az eddigi állapotokhoz képest az új alkotmányos rendelkezés fontos elôrelépést jelent az anyanyelv használatának biztosítása terén.

Az alkotmánymódosítás vitája hétfôn 14 órakor folytatódik.

Kicsengetés a Petru Maior Egyetemen

Mózes Edith

745 diák ballagott tegnap a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen. A tanintézet 1960-ban alakult, de mai formáját csak a változások után nyerte el, és még most is erôteljes fejlôdés alatt áll. Szinte minden évben új szakokkal és karokkal bôvül. Idén mérnöki, közgazdasági és közigazgatási, filológia és kollégiumi karok hallgatói fejezték be tanulmányaikat, összesen 24 szakon. Az egyetem rugalmasságára jellemzô, hogy mind nappali, mind látogatás nélküli tagozatok léteznek.

A diákok tegnap délelôtt még egyszer beültek a tantermekbe, ahol szakonként került sor a búcsúztatóra, majd 12 órára mindannyian levonultak a Sportcsarnokba. Itt tartották meg díszbeszédeiket Vasile Bolos rektor után az egyes szakok dékánjai és köszönetüket fejezték ki az évfolyamok képviselôi. A rendezvényt Ovidiu Natea is megtisztelte jelenlétével. Természetesen ez alkalommal sem maradt el a legjobbak díjazása és az egyetem kulcsának az átadása a következô utolsó éves évfolyamnak.

Az egyetem végzôsei között egyébként felmérést készítettek, amelybôl kiderült, hogy amennyiben jelentôs pénzösszeghez jutnának, harmaduk vállalkozást indítana, 40%-uk értékesebb tárgyakat vásárolna belôle, 20%-uk utazásra és a világ megismerésére költené, csupán 7% volna tanácstalan. Ez utóbbiaknak különösképpen jól fogott egyik felszólaló tanácsa, aki elmondta: jobb tévedni és azt megbánni, mint semmit sem csinálni.

A játékparktól… az aranylakodalomig

(nagy a.)

Kecskeméti játszótér a várban

Kicsitôl nagyig bármilyen korú, játszani vágyó személy számára rendezték be a vár udvarának egy sarkát a Marosvásárhely- Kecskemét Baráti Társaság nyolctagú küldöttsége. Józsa Kata, a kecskeméti ifjúsági otthon igazgatója elmondta, magukkal hozták a kecskeméti játékpark néhány kellékét, hogy az itteni fiatalokkal is megszerettessék a népi, ügyességi és logikai játékokat. Gólyalábon járás, hordón lovaglás, célbadobás, logikai táblás játékok, szélforgó- és pipacskészítés, valamint rejtvények fejtése szerepel a mûsorban. A kisebbeket Szirtes Józsefné, a Kecskeméti Vándorbot Báboskör vezetôje és Vass Ábel bábos szórakoztatta. Hétállomásos ügyességi vetélkedôvel kellett megbirkózniuk a résztvevôknek, amelynek sikeres végigjárása után a szervezôk marionettbábukból, mesekönyvekbôl álló ajándékokat adtak át. Vasárnap 11 órától újra várják a szórakozni vágyókat.

Vállalkozók találkozójaEurópa kapujában

(bálint)

Magyarország küszöbön álló EU- csatlakozása, illetve Románia kedvezményezett tagjelölti státusa határozza meg a közeljövôben a Magyarország és Románia közötti üzleti kapcsolatok alakulását.

Ennek jegyében zajlott a Marosvásárhelyi Napokon megjelent és kiállító magyar cégek, valamint a marosvásárhelyi és a környezô vidéken tevékenykedô üzletemberek pénteki találkozója, amelyet Marosvásárhely polgármesteri hivatala és a magyar külkereskedelem fejlesztését támogatni hivatott kormányügynökség, az ITD Hungary szervezett a Kultúrpalotában. Szinte valamennyi felszólaló hangsúlyozta: az elôrevetített európai csatlakozás a közelmúltig elképzelhetetlen lehetôségeket villantott fel a gazdasági életben, amelynek az elsô jelei már az idei év elsô felében láthatóvá kezdtek válni. Gazdasági elemzôk szerint most az ideje befektetni Romániában, s ezt nem csupán a helyi tényezôk, de az ITD Hungary révén a magyar állam is szorgalmazza.

A rendezvény bemutatóval kezdôdött, amelynek a törzsanyagát Dorin Florea pogármester ismertette. A mai városvezetés által szorgalmazott fejlesztési terveket (ipari park a Szabadság utcában, terelôutak építése, a vasút elköltöztetése a Maros partjára, a központ átalakítása, a vár kiépítése, a Poklos-patak befedése és városi szeméttároló, illetve perspektívában egy hulladékégetô létesítése stb.) ismertette a hallgatósággal. A Maros megyei, illetve a magyar iparkamara igazgatóinak felszólalása után Halász János, az ITD Hungary bukaresti irodájának vezetôje arra bátorította a román felet, hogy válasszák bátran üzleti partnereiket a magyar befektetôk közül, míg Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának a tagja arra biztatta a kis- és közepes vállalkozásokat, hogy vetkôzzék le félelmeiket, s használják ki azokat a lehetôségeket, amelyek az európai pályázási lehetôségekben rejlenek.

Az elôadások után a kisteremben kialakított tárgyalóstandoknál lehetôség nyílt közvetlen kapcsolatok létesítésére a potenciális üzleti partnerek között.

Aranylakodalom

(nagy a.)

Huszonkilenc 50. éve házaspárt ünnepeltek a tegnap a megyeszékhelyi Házasságkötô Teremben. A rendezvényt megnyitó Dorin Florea polgármester a házasság fontosságáról beszélt, kiemelve: a teremben helyet foglaló párok életükkel példaképek bármely család, valamint a társadalom számára. Ezt követôen okleveleket, tortát, pezsgôt és virágot nyújtott át az ünnepelteknek.

A legidôsebb pár, a 83 éves Visky Zoltán és Erzsébet 1945. július 21-én fogadott örök hûséget egymásnak. A néhány nap múlva az 58. házassági évfordulójukat ünneplô pár két gyereket nevelt fel, s négy unokájuk van. Visky Erzsébet szerint a jó házasság titka a hit, a szeretet és a megértés mindkét fél részérôl.

Hova menjünk ma és holnap?

Vár, szombat, 10 óra: Játszóház és táncház; Tantárgyversenyeken díjazott diákok kitüntetése; Mászóverseny; 11. óra: Kecskemét meghívja önöket… 17 óra: Könnyûzene: közkedvelt együttesek és énekesek ( Gina & Band, Dancs Annamari, Holograf stb.). Vasárnap, 10 óra: Cigánymeggy (elôadás gyermekeknek); 11 óra: Kecskemét meghívja önöket…; 17 óra: Amatôr folkegyüttesek koncertje; A debreceni Forgórózsa; 24 óra: Tûzijáték.

Ariel bábszínház, szombat, 21 óra: Táncház.

Víkendtelep, szombat, 8 óra: Street Ball-turné; 9 óra: Triatlon; Beach Volley; Lábvolé; 10 óra: Asztalitenisz, Paintball, 11.30-21 óra: Díjazások. Vasárnap, 9 óra: Tenisz; Céllövés; Labdarúgás; Lábvolé. 12-17.30 óra: Díjazások.

Május 1 strand, szombat, 12.30 óra: Az úszóverseny gyôzteseinek díjazása; 18 óra: Vízilabda-emlékturné; 19.30 óra: Díjazás.

Municípiumi stadion, szombat, 8 óra: Nemzetközi gyermek-labdarúgóturné; 11 óra: Nemzetközi labdarúgóturné; 14 óra: Díjazás; 18 óra: Díjazás (gyermekek). Vasárnap, 9 óra: Ifjúsági labdarúgóturné; 17.30 óra: Díjazás.

Szieszta

Szerkesztette Mózes Edith

Mentovich Gyula és a rovásírás

1. A rovásírás-kutatás szakirodalma olyan székelyföldi feliratokról is hírt ad, amelyeknek egykori megléte biztosnak látszik, de idôközben elpusztultak, s a róluk készült rajzok is megsemmisültek vagy lappanganak. Ilyen a középajtai emlék, amelyrôl Benkô József adott hírt elôször egyik, 1795. október 12-én írt levelében. "A Közép-Ajtai vén Templomban találtatott Scithhiai betûkkel kôlt Írást most ugyan nem küldhetem, K. Ajtai házamnál lévén, de elôadandó legelsô alkalmatossággal ki-kiküldeni el nem múlatom mind Enyedre mint Göttingába…" (Benkô József levelezése, Bp. 1988. 358).

Tudunk a nagykászoni római katolikus templom két feliratáról (1935-ben jelezték felbukkanásukat), s a gelencei - szintén római katolikus templom - rovásjeles vakolattöredékérôl (1941-ben írtak róla). A veszteség azért "érzékeny", mivel épp feliratos (epigráfiai) emlékekrôl van szó (Ferenczi Géza - Ferenczi István: Magyar rovásírásos emlékekrôl. Mûvelôdéstörténeti tanulmányok. Buk. 1979. 212).

2. Olosz Katalin könyve (Egy kiállítás emlékképei. Kv. 2003) pályarajzot ad Szabó Sámuelrôl (1829-1905), aki egy ideig a marosvásárhelyi Református Kollégium "rendes tanára" volt. Egyik nagy szervezôje a Marosvásárhelyen megtartott Magyar Orvosok és Természetvizsgálók X. Nagygyûlésének (1864. aug. 27. - szept. 2.). A kongresszusnak "… érdekes színfoltja volt egy nagyszabású termény- és ipartárlat megrendezése." Szabó Sámuel - kiállítási anyagot gyûjtendô - hathetes székelyföldi utazásra vállalkozott, s az útra hét diákját is magával vitte. Köztük volt Mentovich Gyula is, aki naplót vezetett. Olosz Katalin ezt a naplót tette most közkinccsé - igazán tudományos tartással - Székelyföldi útinapló (1864. július - augusztus) címmel. A napló értékét - sok minden más mellett - az is növeli, hogy benne a székely (magyar) rovásírásra vonatkozó "kitételek" is vannak.

3. Íme a július 27-i bejegyzés részlete: "… Nemsokára vágtattunk Atyha felé. Megérkezvén, egyenesen a paphoz, tisztelendô Beteg Imréhez mentünk, kinél a falu felôl és az általa kidolgozandó munka felôl tudakozódtunk. Úgy látszott, nem nagy kedve volt az utóbbihoz, mert mindegyre egyéb tárgyakra vitte a beszéd fonalát. Végre Szabó nyíltan kimondta, hogy neki biz a hun betûk áb(é)céje kell. De semmiképpen sem akarta átadni, avval indokolván saját szándékát, hogy ô bátor azzal a gyengeséggel bírni, hogy az általa feltalált ritkaságokat ô és senki más dolgozza ki, és csakis az ô kezébôl jusson a mások körmei közé. Erre Szabó egy csakis neki, a város általi megbízást nyújtott át a tisztelendônek, mely szerint minden ritka régiség- és ritkaságot hatalmában áll megkeríteni. Erre aztán mindjárt más mollból kezdett beszélni, minek azon kedves eredménye lett, hogy a hun ábécét lemásoltam a Szabó könyvébe."

Nagy kár, hogy a "Szabó könyve" (jegyzetfüzete) még nem került elô, így a rovásírás-kutatás nem ismerheti meg a Beteg Imre- féle ábécé változatát. Az "adalék" így is értékes: jelzi, hogy a 19. század közepe táján még élénk volt a "hun írás" iránti érdeklôdés, s ezt a régi írásfajtát kincsként tartották nyilván, valósággal féltették.

4. Sebestyén Gyula érdekesen számol be arról, hogy Orbán Balázs (1830-1890) "éber figyelemmel" kutatta rovásemlékeinket, és hogy "… a szerencse egyszer mégis rámosolygott: midôn az enlaki feliratot 1864 márczius havában felfedezte" (A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp. 1915).

Mentovich Gyula július 29-én a következô - témánkba vágó - sorokat írta naplójába: "Reggel jókor útnak indultunk, s pár órai kutyagolás után Enlakán voltunk… Meglátogattuk a templomot, hol lerajzoltam egy igen érdekes hun felírást."

Kétségtelennek látszik, hogy mind Orbán Balázs, mind Mentovich Gyula az 1668-ból származó, festett kazettán levô (ma is tanulmányozható) szövegünket találta meg és másolta le. Orbán Balázs a fölfedezésrôl nyomban értesítette a sajtót, a másolat alapján Szabó Károly még ugyanazon évben közölte feloldás-kísérletét. A mindössze négy, négy és fél hónappal késôbb készült Mentovich-másolat azonban "rejtve" maradt, ma sem ismerjük, holott tudománytörténeti értékkel bírna.

A végkövetkeztetés világos: nagyon kicsin múlott, hogy Mentovich Gyula (1847-1903) nem vonult be rovásírás-kutatásunk derék munkásai közé már akkor, 1864-ben, 17 évesen. Nem tudjuk, miért nem foglalkoztatta késôbb alaposabban is a kérdéskör, holott értelmiségi pályát "futott be": jogászként dolgozott különbözô állomáshelyeken. Sejteni véljük - Olosz Katalin róla írt
"szellemi portréja" alapján -, hogy pályafutását "érthetetlen elbizonytalanodások" kísérték, akárcsak tanáráét, a népdal- és balladagyûjtô Szabó Sámuelét.

Ráduly János

Idônyom II.

("Idônyom: (time track) a fogamzástól a jelenig tartó idôköz, amelyre az egyén életének az eseményei sorban, egymás után beíródnak."

L. R. Hubbard: Dianetika -
A szellemi egészség modern tudománya)

A. Ibolya fôkönyvelônô váratlanul megfiatalodott. A 48 éves, testes, nehézkes mozgású nôre egyik napról a másikra rá sem lehetett ismerni. Tíz kilót leadott a súlyából, pedig nem tornázott, nem fogyózott, még legalább étrendet sem változtatott. Vonásai kisimultak, szeme pajkosan csillogott, majd szétfeszítette az életerô. Munkatársai csak bámultak, nem értettek semmit, férje meg, az 55 éves mérnök, komoly gondba esett. Felesége a strandra kívánkozott, társaságba, ki az emberek közé, miután az utóbbi tíz évben teljesen visszavonultan éltek.

Eltelt néhány hónap. A. Ibolya meg egyre csak fiatalodott, meg csinosodott, kolléganôi nagy irigységére és férje nagy megbotránkozására. Teljesen átalakította a frizuráját, meghökkentôen fiatalosan öltözködött. Csak amúgy viharzott az intézet folyosóin, irodáról irodára.

Csak találgatni lehetett, hogy mi történt A. Ibolya fôkönyvelônôvel. A közvélemény egyértelmûen egy új, nagy szerelemrôl suttogott, az öregedô férj meg döbbenten vette tudomásul, hogy életük az összeomlás szélén áll. Vonakodva ugyan, de beszámolt fiának meg lányának, akiknek már saját családjuk volt, azok meg mosolyogva nyugtatták: - A korral jár - bólogattak megértôen. Csakhogy ez a jelenség valami más volt, mint ami a korral jár. A. Ibolya magatartása egyre kislányosabb lett, felületesen, hanyagul dolgozott, egyre nagyobb hibákat követett el, jelentôs anyagi károkat okozott a vállalatnak.

Drámai fordulat következett. A. Ibolya más beosztást kapott, aztán egy másikat, majd szabadságra küldték. Úgy örült neki, mint valami iskolás lány a vakációnak. Szinte ujjongott. A szabadság elnyúlt, ô nem bánta. Az intézet vezetôsége a férj beleegyezésével nyugdíjazta. Ez sem keserítette el. A. Ibolya 51 éves volt, de távolról sem mutatta. Fehér szoknyácskát vett magára, ôszülô haját copfba kötötte. Naphosszat az erdôt meg a mezôt járta, vadvirágokat, gyógynövényeket szedett. A férje óvatos megjegyzésére, hogy akár egy rossz emberrel is találkozhat olyan vad helyeken, A. Ibolya mosolyogva válaszolt: "nem félek én, bízom az emberekben. Egy életet csak így, bízva lehet megkezdeni." Ha meg a férfi este az ágyba szólította, a nô huncutul, mosolyogva fenyegette meg az ujjával: "Nana, csak ne siessük el a dolgot, nehogy mindketten megbánjuk. Majd annak is eljön az ideje."

("Bárki, aki krónikus pszichoszomatikus betegségben szenved, valahol leragadt az idônyomon. Villámkérdéseinkre gyakran kapunk ilyen választ: "hároméves" vagy "tízéves vagyok", noha olyan embereknek tettük fel a kérdést, akik azt hiszik, hogy jó egészségnek örvendenek. A fenti esetben a hölgy tizenhét éves korában ragadt le az idônyomon."

L. R. Hubbard: Dianetika - A szellemi egészség modern tudománya)

Csizmadia Mihály

Mi történt…?

Az 1944. szeptember 26-án, a Kovászna megyei Szárazajtán egy vasgárdista csoport által elkövetett szörnyûségre az idei gyászos évfordulón úgy emlékezünk, hogy részletet közlünk Sütô András Heródes napjai címû, naplójegyzetek formájában írott könyvébôl.

A gyilkosok bevonulásának két változatát mesélik nekem: egyik szerint Középajtáról jöttek vérszomjas fölajzottságban. Ott ugyanis a község román bírója merészen, sôt vakmerôen szállt szembe velük, mondván: "Márpedig magyarokat itt nem fogtok gyilkolni!" Ezt a román embert, akinek a nevét a feledésbôl érdemes lenne kimenteni, a rablóvezér megpofozta, nemzetárulónak nevezte, de a gyilkosságra valóban nem került sor. Bizonyos, hogy a középajtai magyarok megmenekülésének egyéb okai is voltak. Román bírójuk azonban hálás emlékezetünkre méltó.

A második változat úgy szól, hogy a Maniu- gárdisták Sepsiszentgyörgyrôl indultak el. Szállásuk a Mikó kollégium volt; vezérüket, Oltean Gavrilt ott kereste fel Bardóci Tódor. Állítólag a szárazajtai magyarok névsorát és "bûnlajstromát" vitte el neki, mondván: segítsen a megtorlásban. S az ôrnagy segített!

Harminctagúra becsült fegyveres bandájával bevonult Szárazajtára. Maga elé rendelt egy román parasztot, megparancsolta neki, hogy tegye közhírré az elsô számú rendeletét, mely szerint minden 16 éven felüli lakosnak jelentkeznie kell az ô színe elôtt, az iskola udvarán. A községi dobot a háború elvitte volt, így a kikiáltó egy jókora fazéknak a fenekét kondítva híresztelte szerte Oltean parancsát. A falu kihaltnak tûnt. A férfiak nagy része a Székely Hadosztály frontjain harcolt, az otthon maradottak elrejtôztek. Könnyen és hamar megtalálták ôket. Szeptember 25-én estére már összefogdosták a listán szereplô személyeket. Az iskola udvarán parancsba kapták, hogy vetkôzzenek le és feküdjenek hasmánt a földre. Akkor a gárdisták sós vízben áztatott kötéllel verték ôket, míg bele nem fáradtak. Két asszony volt a férfiak között. Egyik a veréstôl elájult. Ott volt az udvaron a kút, veder vizet zúdítottak az arcába. Aztán bezárták ôket az iskolaterembe és a fáskamrába.

Másnap került sor az ítélethirdetésre és a kivégzésre.

Bioritmus (4.)

Amennyiben az elmúlt részben leírtak alapján sikerült kiszámolnia saját bioritmusát egy bizonyos napra, gyakorlás céljából hasznos lenne minél több számítást végezni. Jó, ha a számolásban minél nagyobb gyakorlatra tesz szert, hogy a késôbbiekben fôként a kiértékelésre tudjon koncentrálni.

Az elmúlt részben kiszámított példánk értékei 20, 13 és 10 voltak, vagyis a fizikai érték 20, az érzelmi érték 13 és az intellektuális érték 10. Ezeket az értékeket a megfelelô színekkel megjelenítve (piros, kék és zöld), bioritmuskörünkön azt láthatjuk, hogy a fizikai 20-as érték a "tél" tartományában van, az érzelmi 13-as érték a "nyár" tartományban, az intellektuális 10-es érték pedig szintén a "nyár" tartományban. Ezek szerint a kiszámított napon az illetô személy fizikailag nyugodt volt, érzelmileg erôs érzelmi kisugárzással és intellektuálisan "kreatív, jó kifejezôképességgel" rendelkezett. Részletesebben: amennyiben a fizikai érték a tél "nyugodt" tartományában van, ez alatt a pár nap alatt (pontosabban 5 3/4 napig) meglehetôsen fáradtnak érezzük magunkat, testi teljesítôképességünk nem túl jó. Ha egy sportoló versenye épp ilyenkor van, nem biztos, hogy jó esélyekkel indul.

Az érzelmi érték a "nyárban" erôs kisugárzást jelent, ám vigyázat, ez érvényes mind pozitív, mind negatív értelemben! Ugyanúgy, ahogy ilyenkor könnyebben el tudunk bûvölni valakit, hatni tudunk rá, ha rossz kedvünk van, netalán éppen veszekednénk, azt is ugyanúgy erôsebben sugározzuk környezetünk felé.

Intellektuális értékünk a "nyár" tartományában azt mutatja, hogy szellemileg jó formában vagyunk, jól vág az eszünk, azt, amit megtanultunk, könnyebben vissza tudjuk adni, és ez például egy vizsga esetében igen hasznos lehet. Tanároknál pedig azt jelenti, hogy ilyen napokon jobban el tudják magyarázni, "leadni" diákjaiknak a tananyagot.

Amennyiben ezen sorok olvasása közben maga elôtt tartja az elsô részben leírt és ön által saját használatra elkészített kört a bejegyzésekkel, sokkal könnyebben fogja látni az összefüggéseket.

Az, hogy a három érték melyik negyedben helyezkedik el, az elsô számú kiindulópont, nagyvonalakban tükrözi közérzetünket, kedélyállapotunkat és szellemi formánkat. Nagy jelentôsége van azonban a három vonal egymással bezárt szögének, mondhatni, ez az igazán meghatározó tényezô és sok mindenre magyarázatot ad. Általában kijelenthetjük, hogy ha két érték egymáshoz nagyon közel kerül, szinte nincs is közöttük meghatározható szög, a közösen kifejtett hatásuk erôsödik (például a fizikai és érzelmi görbe együttesen az anyagcseréért felel - ezek közelsége erôs anyagcserét jelez). Amennyiben azonban két érték nagyon távol van egymástól, tehát a közöttük levô szög nagy, közösen kifejtett hatásuk gyenge. Ezek a hatások általában csak néhány órát tartanak, ritka esetben fordulnak elô napokig tartó megterhelések. Lényeges az is, hogy az értékek éppen nem találhatók-e valamelyik "évszakokat" elosztó egyenes vonalon, ezek ugyanis az úgynevezett kritikusabb helyzetek.

Érdekes megjegyezni, hogy az érzelmi (28 napos) görbe "évszakokon" való áthaladása (ha képzeletbeli óránkon a 9-es, 12-es, 3-as és 6-os értékekre gondolunk) éppen születésünk napját adja meg. Ha valaki nem tudja, hogy a hét melyik napján született, a bioritmus érzelmi értékének megfigyelésével fényt deríthet erre.

Vannak olyan helyzetek is, amikor két görbe bizonyos szöget zár be egymással, és a harmadik is egy kedvezôtlen szögállást mutat a másik kettôvel - ilyenkor érdemesebb odafigyelni napi tevékenységünkre. A szögek nagyságánál elmondható, hogy a 0°- os szög erôsítô hatást fejt ki, a 30°-os szög harmonikus, a 90°-os szög kibillentô hatású és a 180°-os szög gyengítô hatású. Amikor két bejelölt érték 30°-os szögben áll egy pólusnál, azaz "évszakátmenet" között, például a tél/tavasz átmenetnél fizikai értékünk 2, szellemi értékünk pedig 30, ezt berajzolva észrevesszük, hogy a két érték "tükrözi" egymást. Ha most értékeinket paralelogrammának meghosszabbítva megkeressük e két érték eredôjét (ami ez esetben a "fej" funkciót jelenti), azt észleljük, hogy az eredô éppen a póluson húzódik. Ilyen esetben lehet erôs fejfájásunk vagy egyéb fájdalmunk, rosszul tudunk koncentrálni, illetve minden olyan téren zavarok léphetnek fel, amely fejünkkel, gondolkodásunkkal kapcsolatos.

Az eredô elkészítése számos esetben magyarázatot adhat. Az eredô hossza jelöli két érték által meghatározott funkció erôsségét illetve gyengeségét: a rövid eredô gyenge funkciót mutat, a hosszú pedig erôset.

Rengeteg érdekes dologra derülhet fény a bioritmus tanulmányozása közben, olyan ez, mintha egy technikai eszköz, például videó újabb és újabb funkcióit fedeznénk fel, próbálgatnánk. Ha emlékszünk bizonyos kritikus dátumokra, esetleg hozzátartozónk halálának napjára, elkészíthetjük a bioritmust és megpróbálhatunk magyarázatot találni.

Mivel azonban a pontos kiértékelés szempontjából a születési pecsét ismerete is rendkívül fontos, a következô részben annak meghatározásáról olvashatnak.

Ciorba Ildikó Melinda

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Simon Virág

Változik az autóbuszok útvonala

Hétfôtôl október 29-ig a Dózsa György utca korszerûsítése miatt megváltozik a 4-es, 16-os és 21-es autóbuszok, valamint a 4-es, 16-os és 44-es számú mikrobuszok útvonala - tájékoztatott a közszállítási társulás vezetôsége. A fent említett járatok a Bega utcában fognak közlekedni. A 18-as és 17-es autóbuszok útvonala változatlan marad.

Vietnami küldöttség megyénkben

A Vízügyi Igazgatóság megyei kirendeltségét kereste fel a napokban a vietnami környezetvédelmi minisztérium küldöttsége. Mint Calin Fokttól, az igazgatóság sajtószóvivôjétôl megtudtuk, a vietnami szakembercsoport meglátogatta a bözödi és zetelaki (Hargita megye) tavakat, és tájékozódott az igazgatóság tevékenységérôl is.

XII. közgazdász-vándorgyûlés Marosvásárhelyen

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság ma és holnap tartja Marosvásárhelyen a hagyományos közgazdász-vándorgyûlést. A téma: Humán errôforrás mint modernizációs tényezô a XXI. század elején. A plenáris ülés elôadói: Szabó Katalin professzor, Bodó Barna elôadótanár (BBTE), Fazekas Károly igazgatóhelyettes, Péter Gábor igazgató, Györfi Ilona igazgató. A délutáni szekcióüléseken a gazdasági szakképzésrôl, a munkaerô- kiválasztásról, a versenyképességrôl, bérezésrôl beszélgetnek a meghívottak. A vándorgyûlés helyszíne: Deus Providebit Tanulmányi Ház.

Forró szívek táncfesztivál

A marossárpataki, a marosszentgyörgyi Forrás és Feketerigó, a besei Reménység, a marosszentkirályi Le romengo Ilyo, a marosvásárhelyi Aven Amentza Romale, a gernyeszegi Nefelejcs és a besztercei cigánytánc- együttesek lépnek fel vasárnap az ötödik alkalommal tartandó Forró Szívek Cigánytánc- fesztiválon. A megyei tanács által rendezett találkozó megnyitójára 16 órakor, a marosszentgyörgyi kultúrotthonban kerül sor.

Tanévnyitó a Petru Maior Egyetemen

A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen szerdán, október 1-jén ünnepélyes keretek között nyitják meg a tanévet. Dr. Vasile Bolos rektor, egyetemi tanár tájékoztatása szerint a nappali tagozaton az ünnepi évnyitót 10 órakor tartják több helyszínen: a mérnöki karon tanuló egyetemistáknak a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, a társadalomtudomány és nyelv szakosoknak a Kultúrpalota nagytermében, a gazdasági és közigazgatási kar diákjainak a Nemzeti Színház elôcsarnokában, míg a kollégiumok hallgatóinak az egyetem dísztermében. A csökkentett óraszámú szakokon tanuló egyetemistákat szerdán 17 órakor a Mihai Eminescu Ifjúsági Házba várják. Csütörtökön, október 2-án a kifüggesztett órarend szerint folyik az oktatás.

Jubileumi ünnepély és bemutató

Ma 18 órakor ünnepli a Gecse utcai református gyülekezet az Evangélium vegyes kar 40 éves jubileumát. A Kistemplomban megrendezendô ünnepségen, az istentisztelet után, a házigazda énekkar mellett fellép a Vártemplom Psalmus kórusa, valamint Pápa város Bárdos Lajos Vegyes Kara. Bemutatásra kerül az Evangélium énekkar által elôadott kórusmûveket tartalmazó CD-lemez és hangkazetta, valamint a Negyven év a református karéneklés szolgálatában címû kiadvány.

Klinikai toxikológia

Szakorvosoknak, asszisztenseknek és egyetemistáknak tartanak klinikai toxikológiai tanfolyamot október 2-4. között Marosvásárhelyen. Az országos Sürgôsségi és Katasztrófa-elhárító Orvosi Társaság és a Rohammentô-szolgálat (SMURD) által szervezett továbbképzôn, a befizetett díj ellenében, szakkönyveket is biztosítanak. Bôvebb felvilágosítást Vass Hajnal nyújt a 0788-112-020-as telefonszámon.

Felújítják a járdákat Marosludason

A Marosludasi Tanács 400 millió lejt utalt ki új járdakövek beszerzésére és elhelyezésére. A munkálatok nagy részét a hivatal szakosztálya végzi. Az elmúlt héten az 1918. December 1. úton a Fenyô és Fecske utca közötti szakaszt fejezték be, hétfôtôl onnan folytatják, tervek szerint idén kész lesz a Vadász, Gyöngyvirág és Szegfû utcákhoz tartozó járda, és hozzáfognak a Jövô negyediekhez is.

Köszöntik az idôseket

A Nyugdíjasok Önsegélyzô Egyesülete és a Nyugdíjasok Szakszervezete örömteli, boldog és hosszú életet kíván szeretteik közében minden nyugdíjasnak és idôs személynek október 1., az idôs személyek napja alkalmából. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szerdán délelôtt a Kultúrpalotában ünnepség keretében köszönti az idôseket.

A nap hírei

Elkelt a BCR egynegyede

Pénteken Bukarestben aláírták a legnagyobb kereskedelmi bank, a Banca Comerciala Româna ( BCR) 25 százalékának eladásáról szóló szerzôdést. A 222 millió dollárért elkelt üzletrész tulajdonsa az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank ( EBRD) illetve az IFC, a Világbank fejlesztési részlege lesz. A tulajdoni váltást november elsô tíz napjában bonyolítják le – közölte Ovidiu Musetescu, az APAPS privatizációs ügynökség vezetôje.

Az államfô nem a plágiumért hibáztatja a minisztert

Mircea Beuran "hibázott, amikor nem tisztázta magát kezdettôl fogva", jelentette ki Ion Iliescu elnök csütörtök este az Otopeni repülôtéren, utalva az egészségügyi miniszter plágium- botrányára.Az államfô nem kívánt nyilatkozni Beuran lemondásának indokoltságáról, azonban hangsúlyozta, hogy továbbra is megbízik a miniszterben.

A fôvárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetése által kinevezett bizotság hétfôn megállapította, hogy a Mircea Beuran egészségügyi miniszter szerkesztésében megjelent orvosi kézikönyv a szerzô és a forrás megjelölése nélkül vett át részleteket egy angol nyelvû szakkönyvbôl.

Lezuhant egy MiG-21-es Kolozs megyében

Lezuhant egy MiG-21 Lancer típusú vadászrepülôgép csütörtök este a Kolozs megyei Aranyosgyéres közelében, a pilótának nem sikerült katapultálnia. A 42 éves Sorin Popa kapitány az aranyoslónai légibázisról szállt fel gyakorlórepülésre, a gép 22.00 óra körül eltûnt az irányítótorony radar- képernyôjérôl. A kiküldött keresôosztagok két óra múlva találták meg a repülôgép lángoló roncsait, amelyek több száz négyszetméteren szóródtak szét egy kukoricásban. A szemtanúk elmondása szerint a földbecsapódás elôtt a repülôgép lángba borult és vastag füstcsíkot húzott maga után. Sorin Popa holttestét mintegy három órás keresés nyomán találták meg, a közelben hevert a pilóta érintetlen ejtôernyôje is. Kolozs megyében idén három légiszerencsétlenség történt.

Az esélyegyenlôség megteremtésének lehetôségei a közigazgatásban

"Történelmi pillanatnak voltunk tanúi a Nemzeti civil alap program létrehozásakor, hiszen ez megoldást nyújt a civil szervezeteknek olyan értelemben, hogy nemcsak különbözô programok megszervezésére, hanem saját mûködésük, fenntartásuk költségeire is pályázhatnak " – hangsúlyozta Kiss Róbert, az Esélyegyenlôségi Kormányhivatal vezetôje a Szekszárdon, a Szekszárd Önkormányzata, a Városi Mentálhigiénés Mûhely és az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségének közös szervezésében zajló Szolgáltató Hivatal Konferencia keretében. A kétnapos konferencián elôadást tart a rendezvény fôvédnöke, Lamperth Mónika belügyminiszter, az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége részérôl pedig Nagy Zsolt, Területi Szervezetekért és Önkormányzatokért Felelôs ügyvezetô alelnök, valamint Kerekes Gábor ügyvezetô alelnök.

George Pruteanu megtalálta a helyét

George Pruteanu pénteken a Nagy-Románia Párt (NRP) tagja lett, miután kilépett a kormánypártból. Corneliu Vadim Tudor, az NRP elnöke sajtótótájékoztatón közölte, hogy Pruteanu benyújtotta tagsági kérelmét, és szerepelni fog a párt parlamenti jelöltlistáján. Pruteanu "jó fogadtatásra talált pártunkban, én pedig nyilvánosan biztosítom, hogy megfelelô helyrôl indul a parlamenti választásokon. A parlamentben erôs karakterû emberekre van szükség, nem gerinctelenekre", fogalmazott CV Tudor. A sajtótájékoztatón jelen levô George Pruteanu elmondta, azért döntött az NRP-tagság mellett, mivel látásmódja hosszú ideje egybeesik a pártéval.

Operáció elôtt állt a pápa

Súlyos bélpanaszai miatt már sürgôs mûtét elvégzését tervezték a napokban II. János Pál pápán. A helyzet súlyosságára való tekintettel a katolikus egyházfô orvosai kedd délután riadóztatták a római Umberto Gemelli kórházat, amely fel is készült a mûtétre – jelentette pénteken a La Stampa címû torinói napilap. A pápa állapota azonban néhány óra múlva annyira javult, hogy az orvosok, akik castelgandolfói nyári rezidenciáján ápolják a római katolikus egyházfôt, végül úgy határoztak, nincs szükség arra, hogy a szentatyát kórházba szállítsák. II. János Pál bélproblémái – amelyekrôl a Vatikán azt követôen számolt be, hogy lemondták a pápa szerdai általános kihallgatását – súlyosabbak annál, mint amit a Vatikán kezdetben közölt – írta a torinói napilap.

Erôs földrengéssorozat Japánban

Három erôs földrengéshullám rázta meg egymás után Japán északi szigetét, Hokkaidót péntek hajnalban, egy ember meghalt, több mint 270 megsebesült, és viszonylag jelentôs anyagi kár is keletkezett. A japán meteorológiai szolgálat közlése szerint az elsô rengés erôssége a Richter-skálán 8 erôsségû volt. Figyelmeztette a térség lakóit a rengések keltette szökôár veszélyére, valamint arra, hogy a következô tíz napban a földmozgások megismétlôdhetnek

A csendes-óceáni Mariana-szigetek északi részén péntek reggel több ezer lakost kitelepítettek cunami veszélye miatt. A Mariana-szigeteki hatóságok rövidesen a hokkaidói földrengés után döntöttek az intézkedésrôl, amelyet három órával késôbb, a veszély elmúltával feloldottak – jelentette az AFP francia hírügynökség.

Nyelvtanulás napja - konferencia

A nyelvi és kulturális sokszínûség tisztelete az Európai Unió egyik sarokpontja, az idegen nyelvek ismerete jó eszköz a rasszizmus és az intolarencia elleni küzdelemhez – hangoztatta Thomas Wiley, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának képviselôje, a nyelvtanulás napja címmel rendezett konferencián pénteken Budapesten. A megbízott köszöntôjében utalt arra, hogy 2004. május 1- jétôl, Magyarország csatlakozásával, a magyar is a közösség hivatalos nyelve lesz, s a hivatalos dokumentumok is elérhetôk lesznek magyarul.

Vizsgálati fogságban a szerb gyanúsított

A svéd fôvárosi bíróság elrendelte pénteken az Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolásával gyanúsított személy két hétre történô vizsgálati fogságba helyezését. Hírügynökségi jelentések szerint a 24 éves gyanúsított, Mihajlo Mihajlovic szerb nemzetiségû, és a rendôrség szerdán vette ôrizetbe azzal a gyanúval, hogy szeptember 10- én ô szúrta le egy stockholmi áruházban Anna Lindhet. A külügyminiszter másnap belehalt sérüléseibe. Göran Nilsson bíró közölte, hogy az ügyészségnek legkésôbb október 10-ig kell vádat emelnie a gyanúsított ellen. Mihajlovic nem elôször kerül összetûzésbe a törvénnyel. Hat évvel ezelôtt megkéselte édesapját, aki túlélte a támadást. Az akkori bírósági eljárásra készített pszichiátriai értékelés szerint Mihajlovic beszámítható, de "nagy szüksége van pszichiátriai és pszichoterápiás kezelésre".

Schwarzenegger a hivatalos republikánus jelölt

Arnold Schwarzenegger színész a Republikánus Párt hivatalos jelöltje a kaliforniai kormányzóválasztáson.

A republikánus képviselôk csütörtöki sacramentói tanácskozásukon 40 igen, 9 nem szavazattal és 5 tartózkodással biztosították támogatásukról a színészt, aki így megkaphatja riválisa, Tom McClintock szenátornak szánt szavazatokat is. A legutóbbi – hétfôn közzétett – közvéleménykutatási adatok szerint Schwarzenegger a második helyen áll – a megkérdezettek 26 százaléka szavazna rá –, Cruz Bustamente demokrata párti kormányzóhelyettes (28 százalék) mögött, míg Tom McClintockra 14 százalék kívánt szavazni. "Úgy ítéltük meg, hogy Arnold jelenleg a legjobb választás a kormányzói posztra " – közölte az AFP francia hírügynökség tudósítójával Linda Boyd, a republikánus párt Los Angeles-i megyei vezetôje.

Meghalt Vincent Humbert

Meghalt pénteken az a magatehetetlen francia fiatalember, akinek az édesanyja mérgezô mennyiségû nyugtatót adott be a héten – jelentette be a boulogne-sur-mer-i ügyészség. Vincent Humbert, a három évvel ezelôtt autóbalesetben megbénult, néma és szinte teljesen vak fiú az anyját kérte meg arra, segítse a halálba. A gyors orvosi beavatkozás ellenére a fiú kómába esett. Humbert asszony – miután az utóbbi fél évben sikertelenül kért segítséget a sajtó útján a dilemma megoldására – szerdán este maga adta be a nagy mennyiségû nyugtatót fiának, majd tettérôl értesítette a orvosokat.

Az édesanyát rövid idôre ôrizetbe vették, majd csütörtökön szabadlábra helyezték, és azonnal kórházba utalták.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 2001-es évjáratú, 1,9 TDI Golf 4, 110 LE, sok extrával. Tel. 0744-253-990. (hn.)

ELADÓ Menaj típusú fôzôkályha. Tel. 213-839, 14-17 óra között. (63839)

ELADÓ 500 kg-os szôlôprés, pléhhajlító, aszinkronmotor. Tel. 0742-856-341. (63880)

ELADÓ Izabella és Cabernet szôlô. Teilor u. 1. sz. Tel. 236-767. (63873)

ELADÓ 1,20 ha szántóföld Tompán (Maros megye), a fôúttól kb. 150 m-re, ahova mezei út vezet. Érdeklôdni a 313-318-as telefonon, Biró. (63714)

VONATJEGY Marosvásárhely - Budapest útvonalra eladó jutányos áron. Érvényes október 1-jéig. Tel. 261-537. (63881)

ELADÓ sürgôsen 7,5 tonnás billenôután-futó nagyon jó állapotban. Ára: 60 millió lej, alkudható. Tel. 0745-606-295. (63770)

EGYÉVES tojótyúkok eladók. Érdeklôdni a 433-408-as vagy a 237-375-ös telefonszámon. (63783)

ELADÓ vendéglôi bútorzat és teljes felszerelés (3 m-es hûtôvitrin, asztalok, székek stb). Tel. 0745-653-441. (63390)

VESZEK forintot. Tel. 260-683. (63214)

ELADÓ boroshordó cserefából 900.000 lejért. Tel. 268-935. (63893)

ELADÓ Székelyvaja határában az "Oldalkút alatt" és a "Kijáró" dûlôben szántóterület. Érdeklôdni Cserefalván a 333-108-as telefonon. (63907)

ELADÓ kombi, fehér, 1991-es kiadású Ford Sierra 2,3 D jó állapotban, központi zárral, riasztóval stb. Ára: 3.400 E. Tel. 260-874, 0744-528-548. (63915)

VENNÉK Daciát. Tel. 218-290. (63921)

ELADÓ kft. az összes tevékenységgel, kivéve az építkezést. Tel. 0744-800-205. (63929)

LAKÁS

A GRIGORESCU U. 4A/6. sz. alatt eladó I. emeleti, 3 szoba- összkomfortos tömbházlakás víz-, gázórával. Tel. 0265/216-485. (63875)

HÁRMASFALUBAN eladó emeletes négyszobás ház 0,24 ha területtel. Érdeklôdni személyesen Hármasfalu, Fô út 391. sz. alatt. (63874)

KIADÓ 2 szobás lakás a November 7 negyedben. Tel. 429-247. (63876)

VESZEK tömbházlakást vagy házat. Tel. 0724- 812-813. (8579110)

PESTEN eladó egy 4x4-es lakrész bútorozva. Ára: 85 millió lej. Tel. 212-912. (63704)

ELADÓ a Kornisa negyedben 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás. Ára: 22.000 euró. Tel. 211-986, 226-280. (63864)

BÉRBE adok hosszú távra épületrészt: öt szoba, öt fürdôszoba, nagy ebédlô. Minden bútorozva. Tel. 249-296. (63862)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás központi fûtéssel a Kornisa környékén. Alkudható ára: 27.000 euró. Tel. 0744-869-547. (63865)

ELADÓK 2 szobás lakrészek a Dombon és a Tudorban. Tel. 216-430. (63761)

KIADÓ 2 szobás, I. osztályú, nem bútorozott tömbházlakás a klinikák környékén diákoknak, egyetemistáknak. 70 euró/hónap + közköltség. A bér 3 hónapra elôre fizetendô. Tel. 0744-393-977. (63563)

ELADÓ 2 szobás, gázfûtéses, csempekályhás tömbházlakás a Mocca környékén. Ára: 640 millió lej. Tel. 268-474. (63836)

VESZEK szoba-konyhás lakást közös udvaron is, vagy kisebb falusi házat a város környékén. Tel. 260-683. (63428)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás az Unic fölötti tömbházban saját hôközponttal. 26.000 euró. Tel. 215-126, 0744-767-710. (63669)

ELCSERÉLNÉM I. osztályú, 3 szobás lakásom 2 szobással, csak a Tudorban. Tel. 244-193. (63562)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, VIII. emeleti (nyolcemeletesben), 2 erkélyes tömbházlakás frissen felújított fürdôvel, elôszoba, konyha, szobák parkettázva. Tel. 255-199, 0742-669-119. (63799)

SZÁSZRÉGEN központjában 3 szobás lakrész (110 m2) eladó. Alkalmas rendelônek, irodának és/vagy lakásnak. Tel. 266-437. (63740)

ELADÓ ház üvegházzal együtt Nyárádszeredában. Érdeklôdni az 576-287-es telefonon. (63753)

ELADÓ 3 szobás, II. emeleti tömbházlakás a Domus környékén. Tel. 0723- 007-111, 0265/266-073. (63818)

ELADÓ 2 szintes családi ház: 4 szoba, konyha, 2 fürdôszoba, garázs, pince. Predeal u. 80. sz. Tel. 0265/255- 829, 0744-395-926. (63905)

ELADÓ Marosvásárhelyen kereskedelmi tevékenységre kiválóan alkalmas 3 szoba- összkomfortos házrész + 320 m2 telek a Dózsa György utcában, I. zóna. Tel. 261-538, 9-15 óra között. (63913)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú lakás az 1848-as úton. Tel. 0740-915-645, 0740-578-426. (63917)

ELVESZETT

A GÖCSI farmról elveszett egy erdei kopó vadászkutya. Becsületes megtalálója vagy nyomravezetôje jutalomban részesül. Tel. 0740-301-932, 0740- 627-266. (63824)

MINDENFÉLE

MATEMATIKA- és romántanárnôt keresek V. és VII.-es kislányaim számára délelôttre a lakásunkon. Tel. 0744-585-593. (63766)

SZIGETELJE régi ablakait, ajtóit eurostreeppel! Tel. 220-620, 0744-804-729. (63470)

AUSTRIAN-HUNGARIAN family is looking for a woman with good English knowledge for housekeeping, children care. Maintenance, 200 Euro monthly. Fam. Prassl, A-8330 Feldbach, Pf. 33, Austria, prassl.gmbh@aon.at (ko.)

KÔMÛVESMUNKÁT, festést, mázolást, cserépforgatást vállalunk, belsô/kinti munkálatokat, anyagot is szállítunk. Tel. 230-333, 0740-212-144. (63860)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-211-318. (63883)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689. (63736)

HÛTÔSZEKRÉNYEKET és fagyasztókat javítunk lakásán. Garancia, gyorsaság és professzionizmus. Tel. 0744-795-141. (63163)

ELADÓ sürgôsen, olcsón autómosoda + emeletes ház + bár. Tel. 0744-572-814, 212-306. (63429)

FESTÉST, fali- és padlócsem-
pe-lerakást, belsô átalakítást válla-lunk. Tel. 269-798, 0745-415-852. (63927)

MEGEMLÉKEZÉS

A múltat felidézve, valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Szeptember 27-én 10 éve távozott el szerettei körébôl a családját szeretô és tisztelô gondos férj, apa, nevelôapa, a nyárádszeredai ROZSA JÁNOS. Ki szerette ôt, áldozzon egy percet emlékének. Nyugodjon békében. Szerettei. (63938)

Könnyes szemmel állunk némán sírod mellett és áldjuk emlékedet. Bennünk élsz, úgy, mint a legszebb nyíló virág, melyet két éve az örök valóságba elvitt, leszakított az ôszi szél szeptember 29-én. A szeretet soha véget nem ér. IZSÁK ILDIKÓ emlékét örök szeretettel ôrzik bánatos szülei, kislánya, Ildikó és a ravai nagymamája. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. (63847)

Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk él drága emléked. Szomorú szívvel emlékezünk drága barátunkra, VASS DOMOSKOSRA tragikus halálának elsô évfordulóján. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. A Fülöp család. (63833)

Fájó szívvel emlékezünk drága barátunkra, VASS DOMOSKOSRA halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi az Adorjáni család. Nyugodjál békében, drága jó barát. (63834)

Fájó szívvel emlékezünk szeptember 27- én a demeterfalvi születésû SIKLÓDI BÉLA volt nyárád-szeredai lakosra, halálának elsô évfordulóján. Emlékét szívünkben ôrizzük. Felesége, gyermekei, testvérei, valamint az egész rokonság. Nyugodjál békében. (63887)

Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és szerették drága jó édesapánkat, id. FEKETE ISTVÁN nyárádgálfalvi lakost, hogy szept. 27- én 25 éve, hogy utolsót dobbant szeretô szíve. Drága emléke szívünkben örökké élni fog. Szerettei. (63837)

Rohan az idô, múlnak az évek, minden szeptember egy fájdalmas búcsúzásra emlékeztet. Szomorú szívvel emlékezünk szeptember 29- én a kendi MAGYAROSI P. JÓZSEFRE halálának évfordulóján. Emlékét ôrzik szerettei. Isten nyugtassa békében. (63859)

A búcsú nélküli elválás mély fájdalmával emlékezünk szeptember 27- én, amikor négy éve a kegyetlen halál elragadta közülünk a drága jó gyermeket, testvért,
AJTAI KRISTÓF ISTVÁNT. Virágot viszünk a sírodra, de szomorú, hogy ezzel nem hozhatunk vissza. Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük, hogy hiába várunk. Emlékét örökre megôrzik szerettei. (63848)

Kegyelettel emlékezünk a szentháromsági FAZAKAS AMÁLIÁRA szül. Péterfi halálának 4. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (63877)

Kegyelettel és fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és szerették a bándi születésû BARANYAI SÁNDORT, a Konzervgyár volt alkalmazottját, hogy szeptember 24-én volt halálának évfordulója. Emlékét ôrzi bánatos felesége, négy unokája, fia, leánya, veje és menye. (63802)

Fájó szívvel emlékezünk nagyon szeretett halottainkra: a szeretett gyermekre, testvérre, a régeni
BORBÉLY ZOLTÁN mérnökre halálának 6., valamint a szeretett férjre, édesapára, testvérre, BORBÉLY
ALBERTRE halálának 23. évfordulóján. Emléküket örökre szívünkbe zárjuk. Szeretteik. (84)

Szívünkben örök fájdalommal emlékezünk szept. 28-án az iszlói id. CSOBA LÁSZLÓRA halálának 10. évfordulóján. Nyugodj békében. (63780)

Szomorú szívvel emlékezünk szept. 27-én id. KOLCSÁR FERENCRE halálának 8. évfordulóján. Emlékét fájdalommal ôrzi felesége, Mariska, három gyermeke és azok családja. (63777)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal és soha el nem múló szomorúsággal tudatjuk, hogy özv. TOPÁN ROZÁLIA szül. Barabás az önfeláldozó édesanya, nagymama, dédnagymama, rokon és szomszéd, hosszú és méltósággal viselt szenvedés után visszaadta lelkét Teremtôjének. Drága halottunk földi maradványait 2003. szept. 29-én du. 1 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetôben. Nem halnak meg soha, akik szívünkben élnek.

A gyászoló család. (63935)

Megrendült szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, nagyapa, dédtata, testvér, após, jó rokon, valamint munkatárs, id. FANCSALI FERENC a Prodcomplex volt dolgozója szept. 25-én, életének 69. évében hosszú szenvedés után csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezzük szept. 27-én 14 órakor a római katolikus temetô alsó kápolnájából. Búcsúzik tôle felesége, Mancika, unokái, Ferike és Szabolcs, unokamenyei, Mirabela és Kinga, dédunokája, Alexandra, valamint menye, Magdi. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (63912)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, özv. SZÁFTA GYÖRGYNÉ szül. Virág Ilona 91. évében csendesen megpihent. Temetése 2003. szept. 29- én 14 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (63916)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós és anyatárs, KIS JOSEFINA szül. Ceaikowski az ITA volt dolgozója

életének 74. évében hirtelen elhunyt. Temetése szept. 27-én 15 órakor lesz a római katolikus temetô alsó kápolnájából. A gyászoló család. (63918)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Ôszinte részvétet, vigasztalódást kívánunk Balázs Éva színmûvésznônek ÉDESAPJA elvesztése alkalmával. Isten nyugtassa, nyugodjék békében. A Kolping Család - Marosszent-györgy. (63911)

Mélyen együtt érzünk Tarr László színmûvész kollégánkkal és osztozunk szeretett FELESÉGE elvesztése miatti fájdalmában. Vigasztalódást kívánunk a gyászoló családnak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége. (-)

A Bodor Péter sor 2. számú tömbházának lakói vigasztalódást kívánnak Vajda Annának testvére, TARR ÉVA halálának alkalmával. (63902)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönet mindazoknak, akik DANIEL IMRE temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (63879)

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, TÖRÖK JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (63910)

Múzsa, 609 . szám

Szerkeszti Nagy Miklós Kund

Kovács András Ferenc

Tyúklétra

Egy tyúklétrán

Fennhéjázón

Állott egy tyúk -

E tényállást

Tyúkper nélkül

Állíthatjuk.

Tyúklétrán a

Fennálló tyúk

Kotkodácsolt:

"Tyúkketrecünk

Tyúkülôje

Rosszkor ácsolt!"

"Kijelentem

Itt fönnállván

A tyúklétrán:

Tyúkászokkal

Súlyosbodik

A tyúklét rám!"

"Tyúkeszemmel,

Tyúkszememmel

Új tényt látok:

Egy nagy, közös

Tyúkólba visz

Tyúklétrán fok!"

"Megismétlem,

Én, a tyúk, ki

Tyúklétrán áll:

Baromfik közt

Nincs jobb hely a

Tyúklétránál!"

"Tyúktetvekkel

Nehezedik

A tyúklét ránk -

Nekünk mégis

Fölfelé tart

A tyúklétránk!"

Tyúklétrán az

Éltojó tyúk

Föntrôl kárpált:

"Nem engedjük

Másnak át a

Pörkölt árpát!"

Össze-vissza

Kotkodácsolt,

Hadart a tyúk:

"Nem engedjük!

Nem tûrhetjük!

Nem tarthatjuk!"

A tyúklétra

Felsô fokán

Állott a tyúk -

S meg is gyôzött

Sok baromfit,

Pállott nyakút,

Hisz már annyi

Tojást hozott

E tyúk létre,

Hogy csak neki

Tojtig kijár

A tyúklétra!

Nagy Attila

Vándor válasz

Mi volnék itt e térben -

Ízek és léha zamatok

Amit éltem és feléltem

Mégis: magamra védtem

Amit oly sokszor véltem

Talán vétve is, értem

Miértünk ama jónak

Mi vérzô hús a sónak -

Aszálynyi csend a szónak

Hull immár a fenyôtoboz

(Jézusfaragó író válogatott novellái)

Manapság nem alaptalanul beszélhetünk a Nyirô- redivivusról. A közel fél évszázados kitaszítottság után 1990 óta sorra jelennek meg könyvei - köztük novelláskötetek is - rangos magyar kiadóknál. Életmûve találkozása a mai olvasóval folyamatosan válik egyre élményszerûbbé: a Hargita tájaira is eljutottak, eljutnak a Jézusfaragó ember, a Kopjafák, a Havasok könyve, a Székelyek újranyomott példányai. Azonban még mindig nem kevés az adósságunk Nyirô József irodalomtörténeti értékelését illetôen. Itt-ott még mindig kísértenek az elmúlt zord idôk során hozzátapadt fenntartások, vádak. Sok félreértést tisztázhatna egy szakszerû, elfogulatlan szellemû Nyirô-monográfia - idézzük a kötet eruditus szerkesztôje-válogatója, az erdélyi irodalom önzetlen és szakavatott tudósa és propag&aacu