LV. évfolyam 221. (15489.) sz

2003. szeptember 23., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Csúsztatásos félrevezetés

Makkai János

Alig néhány nappal az alkotmánymódosítási parlamenti procedúra lezárása után máris akad két politikai szervezôdés, amelyek híveiket NEM-re buzdítják a majd egy hónap múlva sorra kerülô népszavazáson. Az egyik a Nagy- Románia Párt, a másik pedig a Tôkés László nevéhez kötôdô Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményezô Testülete (EMNTKT). A "platform", amelyen találkoznak, természetesen nem azonos. Az elôbbiek, a tárgyhoz ragaszkodva, azért utasítják el az alkotmánymódosítást, ami benne van. Vagyis hogy a módosításokkal megszûnik Románia nemzeti állam jellege - egyéb érveikre oda sem érdemes figyelni. Ezzel szemben Tôkés László és szûk körû társasága a NEM-re azért hív fel, ami nem szerepel az alkotmánymódosításban. Mi ennek az elutasításnak a
"sarkköve"? Egy apró kis csúsztatás, amit Tôkés László szervilis sajtója és sajtósai sem sietnek észrevenni: úgy állítják be, hogy az elkövetkezô népszavazáson az alkotmányra mondhat igent vagy nemet az állampolgár. Innen aztán már lehet könnyedén egyfelôlözni meg másfelô-
lözni, a tárgyilagosságot mímelve, úgymond, politológiailag elemezni a "helyzetet". A megtévesztés bevett módszerei szerint. Sajnálatos.

Sajnálatos, mert Tôkés László és más szóban forgók ezúttal egy sarkalatos kérdésben készülnek megtéveszteni egy egész közösséget. Tôkés László, sajtója kíséretében, csípôbôl politizál, ellenben egy köreikben sûrûn szereplô RMDSZ- képviselô miként másként, mint tudatosan próbálkozik a félrevezetéssel. Tudomásom szerint ugyanis Szilágyi Zsolt képviselô a parlamentben megszavazta az alkotmánymódosításokat. Vehette volna a fáradságot (bátor-ságot?), hogy felvilágosítsa a hosszú nevû testület vezetôjét: nem az alkotmányról lesz (újra) népszavazás, hanem csak a módosításokat tartalmazó kormányhatározatról.

A jelek szerint a képviselô úr nem hívta fel erre a figyelmet, ami több mint sajnálatos. Különösen, hogy éppen ôt választották az EMNTKT soros elnökévé, vagyis neki kell a NEM-kampány élére állnia. Kis magyar szkizofrénia…

A csúsztatásos félrevezetés súlyosabb, mint gondolnánk. A "helyzet" ugyanis az, hogy van egy számunkra néhány, valóban továbbra is elfogadhatatlan kitételt tartalmazó alkotmány, ami most az európai jogharmonizáció keretében kiegészül több, számunkra fontos elôírással. Mondhatni, látványosan bôvülnek az anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogosítványok (amitôl a nagyro-mániásokban a többnemzetiségû állam "rémképe" jön elô), de alkotmányosan (tehát nehezen elmozdíthatóan) szerepel a felekezeti oktatás elismerése. Nos, Tôkés László és másfél száznyi társasága a JAVULÁS elleni szavazásra szólít fel! A feltûnési viszketegségnek s a hiúságnak is határt lehetne szabni. Örüljünk a pohár annyira-amennyire tele felének és ne dôljünk be az üres fele fölött szakadatlan siránkozóknak.

Közösséget vállalni ezzel lehetetlen. Mert a Kezdeményezô Tanács mostani "kezdeményezése" nem csak rossz, hanem egyenesen káros.

Államfôi jóváhagyás az október 19-i
népszavazásra

Ion Iliescu államfô szombaton aláírta az október 19-i alkotmánymódosító népszavazás megrendezésérôl szóló törvényt jóváhagyó határozatot, jelentette be hétfôn Corina Cretu elnöki szóvivô. Iliescu elnök üdvözli, hogy a parlament elfogadta az alkotmánymódosító tervezetet, amelyrôl úgy gondolja, hogy szükséges és hasznos a romániai demokrácia és jogállamiság megerôsítéséért, a NATO-ba és az EU-ba történô integrációért, közölte Corina Cretu sajtótájékoztatón. Az alkotmánymódosításról szóló tervezetet a múlt héten fogadta el a parlament mindkét háza, csak a Nagy-Románia Párt honatyái és George Pruteanu kormánypárti szenátor szavazott ellene.

A Sanitas újrakezdi a tiltakozó akciókat

A Sanitas szakszervezeti szövetség hétfôn újra kollektív munkakonfliktust hirdetett, mivel szerinte az egészségügyi szaktárca és az Országos Egészségbiztosító Pénztár megszegte a júliusban kötött megállapodás elôírásait.

Maria Petcu, a Sanitas vezetôje sajtóközleményében a szakszervezeti szövetség azzal vádolja a két intézményt, hogy nem tartotta tiszteletben a július 8- án kötött megállapodás bérekre, az idei tizenharmadik havi fizetésre, valamint az elbocsátott személyeknek megígért ebédjegyekre és végkielégítésre vonatkozó elôírásait.

A Sanitas Országos Tanácsa szeptember 18-i ülésén úgy döntött, a társadalmi partnerek közti megállapodás ellehetetlenült, és újra kollektív munkakonfliktust hirdetett az egészségügyben, áll a közleményben.

Október 1-3. között japánsztrájkra kerül sor, október 13-án 9 és 11 óra között figyelmeztetô sztrájkot tartanak minden egészségügyi létesítményben.

Október 15-én 7 órakor a Sanitas tagjai általános sztrájkba kezdenek.

Sajtótájékoztató a Városházán

Megbeszélés a távhôszolgáltatásról

Miután az Energosin Szabad Szakszervezet nyilvánosságra hozta, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala 77 milliárd lejjel tartozik az Energomur Rt.-nek, a tegnapi városházi sajtótájékoztatón Dorin Florea bürokráciáról, összevisszaságról beszélt a fûtéstámogatás kapcsán, és véleménye szerint a rászorulók számára fûtéskuponokat kellene osztani, ami megoldaná az állami támogatás kérdését.

Kérdésünkre Dávid Csaba tanácsos, aki szinte minden tanácsülésen kitért a távfûtés gondjaira, kifejtette: mit várhatunk mástól, ha a város azzal a két vállalattal szemben (Energomur, Aquaserv) amelynek az egyetlen tulajdonosa, nem teljesíti kötelezettségeit, és az ezekkel szembeni tartozásokat hanyagolja el a leginkább.

A fenti témához kapcsolódik az Egyesülés negyediek gondja is. A Maros-hídon túl levô városnegyedben a múlt hét közepe óta nincs meleg víz, amit a fotógyár hôköz- pontjában állítanak elô. Az okot a felgyûlt adósságok képezik, amit Dorin Florea szerint egy akkora gyárnak, mint amilyen az Azomures, figyelembe sem kellene venni, annál is inkább, mivel korábban a polgármester elismerését és engedékenységét élvezték. A továbbiakban kijelentette, hogy ma megbeszélést folytat a kombinát vezetôségével arról, hogy a fotópapírgyár bezárása nyomán hogyan lehet az Egyesülés negyed távhôvel és meleg vízzel való ellátását megoldani, mivel a hôenergiát eddig az Energomur, a fotópapírgyár hôközpontjától vásárolta. A gyár megszûntével pedig kérdésessé válik a hôközpont mûködése is.

Sajnos, az Azomures vezetôsé-gének véleményérôl nem számolhatunk be, mivel csak írásos megkeresés nyomán válaszolnak a sajtó kérdéseire.

Dávid Csaba RMDSZ-tanácsos szerint ez a példa is bizonyítja, hogy mennyire sürgôs tennivalók várnak a városvezetésre a kevésbé látványos, de a lakosok számára rendkívül fontos hôenergia-ellátás terén is.

Felújított épület a romáknak

Hárommilliárd lejes kormánytámogatást sikerült szerezni a Baneasa utcában megvásárolt épület átalakítására, ahol három szinten 80 roma személy számára biztosítanak lakást - jelentette be Dorin Florea. A szóban forgó roma családokat egy Rovinari negyedbeli tömbházból költöztetik az egykori szolgálati lakásokba. A tömbház felújítása azért fontos, mivel az utóbbi idôben 90 családot lakoltattak ki Marosvásárhelyen, akik számára ideiglenes szállást kell biztosítani. A Baneasa utcai épület felújításához szükséges többi pénzt helyi alapokból biztosítják - mondotta a polgármester, aki a romák támogatására egyéb pénzeket is szeretne megnyerni.

A jelzôlámpák mûködése is változik

A hét végére ígérte a fôtéren folyó felújítási munkálatok befejezését a polgármester, aki szerint a jelzôlámpák mûködési ideje is megváltozik. A napokban fognak hozzá a Balcescu, Dorobantilor, Március 6, Grigorescu, Harcsa utcák és a Maros-híd felújításához is.

Indulna az RMDSZ színeiben is a választáson

- jelentette ki tegnap Dorin Florea, aki szerint, ha az RMDSZ-tôl ajánlatot kapna arra, hogy az érdekvédelmi szervezet színeiben induljon a polgármesteri szék elnyeréséért, komolyan venné ezt az ajánlatot.

Drágábban szállítanak a taxik

(antalfi)

A marosvásárhelyi taxiscégek nagy része tegnaptól magasabb áron szállítja az utasokat. A drágítás okát az üzemanyag, a cserealkatrészek drágulásával, valamint a taxistörvény elôírásainak alkalmazása miatti kiadásokkal magyarázzák.

A megkérdezett taxiscégek vezetôi egyöntetûen állítják: muszáj volt árat emelni, mert szinte veszteségessé vált a tevékenységük. - Az utolsó drágítást akkor eszközöltük, amikor az üzemanyag literének ára 17.000 lej volt.

Az inflációt, a cserealkatrészek árát figyelembe véve, valamint azt, hogy a taxistörvény értelmében sárgára kell festeni, pénztárgéppel kell felszerelni a kocsikat, ami nagy kiadást jelent, kénytelenek vagyunk növelni a viteldíjat, mind a személy-, mind a teherszállításnál.

El vagyunk adósodva az alkatrész-forgalmazó cégeknek, lassan oda jutottunk volna, hogy nem tudjuk karbantartani a kocsikat - nyilatkozta Chirita Ioan, a Royal taxi adminisztrátora.

Albu Petru, a Cornisa taxi vezetôje szerint mégsem lehet karitatív tevékenység a taxizás. A Cornisa egy évvel ezelôtt drágított utoljára, azóta pedig nôttek az árak. - A taxival való utazás kényelmét nem lehet összehasonlítani a tömegközlekedési eszközök nyújtotta komforttal, akinek pedig pénze van, taxizik - jelentette ki. Nagy Ferenc, a Viva cég adminisztrátora szintén a benzinárakra, a javítások magas költségeire panaszkodott. Hangsúlyozta: tudatában van, hogy a megnövelt árak miatt lesznek, akik lemondanak a taxizásról,
"de azért ingyen mégsem szállíthatunk, a jelenlegi árakkal pedig nem jövünk ki". A Bravo taxi diszpécsere a délelôtti órákban még nem tudta, hogy mikortól lépnek életbe az új árak, a legújabb taxiscég, a Helyi Közszállítási Rt. és a Siletina Társulás által indított Trans-sil gépkocsivezetôi pedig a déli órákban még régi áron szállították az utasokat, de Tatár Béla igazgató biztosított: ez a társaság is emeli a tarifákat.

A taxistársaságok jórészt ugyanolyan mértékben növelték az árakat: az eddigi 5000 lejes indulási ár 6500 lejre módosult, a 6900 lejes kilométerenkénti ár (városban) 8500 lejre nôtt, az állomásozás 1150 lejrôl 1410 lejre emelkedett. A teherszállítást is végzô társaságoknál ennek a szolgáltatásnak az árai is hasonló arányban növekedtek.

Mivel híre kelt, hogy mind az autóbuszok, mind a maxitaxik viteldíját drágítják, Tatár Bélát, a Helyi Közszállítási Rt. igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: nem a társaság, hanem a tanács hatáskörébe tartozik a jegyek árának emelése. Ha októbertôl drágul a gázolaj, a közszállítási vállalat is kénytelen lesz ilyen értelmû határozattervezetet elôterjeszteni a tanácsnak. Addig is a régi árak érvényesek - jelentette ki az igazgató.

A téli idôszakra takarmányhiány
mutatkozik

(kilyén)

A megyében lévô összállatállománynak a téli idôszakban - elôzetes számítások szerint - 590.000 tonna száraz és lédús takarmányra lenne szüksége. A betakarítás még nem ért véget, de már felmérhetô, hogy az aszályos idôjárás miatt csökkent a vetett fûfélék, pillangósvirágúak, a takarmány pázsitfüvek, évelô füvek hozama. A helyzet arra ösztönzi az állattartókat, hogy ne csak a vetett takarmányokat gyûjtsék be, hanem a kaszálókon, a legelôkön lévô tartalékokat is. Az idei száraz év bebizonyította: téves felfogás, hogy a takarmány magától nô, nem kell azzal foglalkozni. Igenis kell! Például nem mindegy, hogy mikor és hogyan kaszálnak. El kell sajátítani a jó siló elkészítésének ismereteit.

A jövedelmezôségre törekvô állattenyésztôk a téli idôszakra felkészülnek, hiszen a jó takarmánykeverékek hatékonyan segítik elô a tej- és hústermelést. A vetett gyepekbôl származó 4 kg zöldtakarmány napi 1 liter jó minôségû tejjel emelheti a fajállat hozamát, és 60 kg zöldtakarmány 1 kg-mal növelheti a húsállat élôsúlyát.

A hét végén is megyeszerte dolgoztak a réteken, kaszálókon is. Sok övezetben - az eddigi évi három kaszálás helyett - sajnos csak kétszer kaszáltak. Emiatt érdemes begyûjteni minden olyan fûfélét, növényt, amely alkalmas takarmánynak illetve silónak. A szakemberek szerint az járt jól, aki csalamádét is termesztett; azzal és a szénával kitelelheti az állatokat.

Közlemény

Brassai Zsombor ügyvezetô elnök

2003. szeptember 26-án, pénteken délután 4 órai kezdettel kerül sor - az RMDSZ Maros megyei szervezetének kezdeményezésére - vállalkozóknak, kiemelten termeléssel foglalkozó cégeknek és egyesületeknek szánt iparjogvédelmi tanácskozásra. A rendezvény célja általános - esetenként részletes - tájékoztatást, ismertetést nyújtani iparjogvédelem terén: cégjegyekrôl, szabadalmakról, márkákról, valamint ipari rajzokról és modellekrôl. A tájékoztatót Ráskai Márta iparjogvédelmi tanácsos tartja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének székházában, Marosvásárhelyen, a Braila utca 9. szám alatt. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk. Részletes tájékoztatást a 262-907-es telefonszámon Galló Jánostól kaphatnak.

Helyesbítés

Szombati lapszámunkban a Szeminárium a nemzeti kisebbségek képviseletérôl a közigazgatásban címû, Borbély László parlamenti képviselôvel készített interjúban sajnálatos elírás történt: az 5 százalékos választási küszöb esetében nem parlamenti, hanem helyhatósági választások a helyes kifejezés. Az olvasók és az érintett elnézését kéri a szerzô.

Falfirkák

(nagy a.)

A színházat mindig szent helynek tartottam. Ahova szép ruhába öltözve mentünk szüleimmel, társammal, s ahonnan elôadás után szellemileg feltöltôdve jöttem ki. Rajongtam a darabokért, színészekért, szerettem az épület architektúráját, berendezését. Soha eszembe se jutott, hogy azokban valamilyen módon kárt tegyek. A mûvészet imádója vagyok.

Talán ezért is ért sokkhatásként, amit a napokban láttam. A színház mellett haladtam el, s a fehér falakon fekete, zöld és piros "fest- ményekre" lettem figyelmes. Piros, kiöltött nyelvû arc csúfolódott az elhaladókkal, s a kacskaringós graf-fitikbôl bárki tudomást szerezhet Zsóka szerelmérôl. Még április 5- én pingálták a szívet Pablo és Zsóka közé. Nevek és gúnynevek sorakoznak a falon, amelyeket valószínûleg a késô esténként a kôpadokon idejüket vesztegetô vagányok fújtak festékes permetszóróval, így próbálva halhatatlanná válni. A feliratok szerint Kelly BMX-en száguld, azt viszont nem tudni, milyen kapcsolat eredményeképpen kerül a Levi neve mellé Ilie. De ugyanolyan összevisszaságban, kívülálló számára érthetetlen és kiismerhetetlen logika alapján szórták a sötét festéket a Pop, Puri, Totyi, Paul, Dugó, Coyote, Renzo, B-Boy alkotói. S hogy e zagyvaság a nyughatatlan, útjukat keresô lelkek fômûve, mi sem bizonyítja jobban, mint a Free Style felirat. Egyetlen padot, faldarabkát sem hagytak "veszendôbe menni" a névtelen "mûvészek". Az utolsó lépcsô tetején, a falon nyomtatott betûkkel köszön el a nézôközönségtôl: CHAO. Ennyi telt tôle.

Míg a falakon belül a valóban értékes mûvészet képviselôi tesznek meg mindent azért, hogy a szép szó és magatartás gyôzedelmeskedjen, addig kinn, feltehetôleg a sötétség védelmében, egy egészen sajátos, szinte fájóan igénytelen kultúra nyújtogatja fojtogató csápjait.

Egy a nemzet, közös a jövô

Fiatalok találkozója Tatán

A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták és az RMDSZ ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elsô ízben szervezett közös magyarországi programot szeptember 19. és 21. között Tatán. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök nagyszerû kezdeményezésnek nevezte a találkozót

A Magyarországi és határon túli fiatalok életlehetôségei címmel megtartott beszélgetésen a magyar miniszterelnök az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége integrációs fôosztálya munkatársának felvetésére kiemelte: meg kell vizsgálni annak lehetôségét, hogy Magyarország a tájékoztató anyagok szerzôi jogának átadásával támogassa Románia integrációs folyamatát. A kormányfô, aki elôzôleg pódiumbeszélgetésen vett részt az RMDSZ elnökével, Markó Bélával, elmondta: különösen aktuálisnak tartja a találkozó mottóját is, amely így szól "Egy a nemzetünk, közös a jövônk", mert - mint mondta - a fesztivál erôsíti az egy nemzethez való tartozás érzését. Hozzátette, hogy azonos kérdések foglalkoztatják a magyar és az erdélyi fiatalokat. Ezek sorában említette többek között a pályakezdést, a lakáshoz jutást, az Európai Unióhoz való csatlakozást. A miniszterelnök közölte: az uniós csatlakozást népszerûsítô anyagokat átadják az erdélyi magyaroknak, és az EU-val kapcsolatos tanfolyamokon határon túli magyarok is részt vehetnek. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a Szövetség támogatja a kettôs állampolgárság megítélésére vonatkozó minden olyan javaslatot, amely elôzetesen megvizsgálja a kezdeményezésnek a határon túli magyarok szülôföldön való megtartó erejét.

Kovács Péter, az RMDSZ-szel együttmûködô ifjúsági szervezeteket tömörítô Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, Borboly Csaba ügyvezetô elnök, Borbély Károly alelnök és Lôrincz Csilla elnökségi tag bemutattak Medgyessy Péternek egy négy pontból álló javaslatcsomagot, amely a romániai magyar fiatalok életlehetôségeinek a javítását célozzák. A javaslat elsô fejezete a határon túli magyar vállalkozókat támogató programokra vonatkozik, amelyek elsôsorban kedvezményes feltételekkel folyósított mikrohitel- támogatásokra vonatkoznak, ugyanakkor kitér a kezdô fiatal vállalkozók infrastrukturális és képzési igényeit biztosító inkubátorházak létrehozására is. A fiatal önkormányzati képviselôjelöltek felkészítése is szerves része a javaslatnak. A MIÉRT bizonyított az RMDSZ belsô választásain, és határozott célja, hogy a jövôben sorra kerülô önkormányzati választásokon 200 fiatalt juttasson tisztségbe. A miniszterelnöknek bemutatott anyag kitér az információs társadalom Erdélyben való megerôsítésére, ugyanis az elkövetkezô évtizedekre ez meghatározhatja a fiatalság boldogulását, életesélyeit. A javaslatcsomag negyedik része a határon túli felnôttképzést támogató programok beindítására vonatkozik. Ebben a tekintetben szükség van a felnôttképzést biztosító intézmények támogatására, szakemberek képzésére, cseréjére, kormányzati támogatással létrejött tananyagok határon túli terjesztésére, a távoktatás elterjesztésének, fejlôdésének támogatására.

A háromnapos rendezvényen több mint ezer fiatal vett részt, a két szervezet tagjai mellett önkormányzati és fiatal parlamenti képviselôk is.

Decemberig megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Várhatóan november végén alakul meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) - jelentették be a szombaton Szilágysomlyón rendezett fórumon.

A több száz tagúra tervezett tanács megalakulását a Székely Nemzeti Tanács létrehozása elôzi majd meg.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot területi alapon hozzák létre, így minden magyarlakta romániai településnek lehet majd képviselôje a testületben.

A szombati találkozót a legutóbbi összejövetelhez képest jóval kisebb érdeklôdés övezte: míg Sepsiszentgyörgyön annak idején hétszáz résztvevô jelent meg, Szilágysomlyón mindössze kétszázan gyûlten össze. Tôkés László keményen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetôségét. Szerinte most azért voltak a szokásosnál kevesebben, mert a szövetség hivatalos vezetése megfélemlítette a mozgalommal szimpatizálókat.

A fórum résztvevôi állásfoglalást fogadtak el, amelyben követelték az aradi Szabadság-szobor haladék és feltétel nélküli visszaállítását a helyi önkormányzat által e célra kijelölt helyen. Ugyanígy követelték a Bolyai Egyetem helyreállítását. A szilágy-somlyói találkozó résztvevôi ezen kívül azt javasolták a romániai magyaroknak: a román alkotmány-módosítással kapcsolatos októberi népszavazáson nemmel szavazzanak.

Tôkés László az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a mostani fórumon az önkormányzati mozgalomnak sikerült elôrelépnie: a kezdeményezô testület kimondta az EMNT decemberig történô megalakulását. A találkozón megfogalmazták a sajátosan partiumi területhez illô önkormányzati formákat. Székelyföld esetében területi autonómiáról beszélünk, a Partiumban egyértelmûen a személyi elvû autonómia érvényesíthetô - mondta a püspök.

Megfogalmazása szerint a román és a magyar sajtó "egyaránt mostohán bánik" a mozgalommal, az RMDSZ pedig "lejárató propagandát" folytat.

Négyezren igényeltek magyarigazolványt

Romániában négyszázezren igényeltek eddig a kedvezménytörvény alapján magyarigazolványt - derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezetô elnöksége által a jogszabállyal kapcsolatban létre hívott központi tájékoztató iroda hétfôi közleményébôl.

2002. januárjától 2003. szeptember 19-ig az országban 400 023 személy igényelt a határon túli magyaroknak nyújtandó kedvezményekrôl szóló törvény alapján magyarigazolványt, csaknem 32 ezer diákigazolványt, 4 628 pedagógusigazolványt és 357 oktatói kártyát.

Érdekes képet nyújtanak a közlemény adatai a magyarigazolványt igénylôkrôl abból a szempontból, hogy ki milyen alapon nyújtotta be kérelmét. Ezek szerint a kérelmezôk több mint 75 százaléka nagykorú és csaknem kétharmaduk (63,35 százalék) valamely egyházhoz tartozás, 26,34 százalékuk RMDSZ-tagsági igazolás, 9,30 százalékuk pedig nyelvtudás, és csupán nem egészen egy százalékuk valamely civil szervezethez való tartozás alapján nyújtotta be igényét magyarigazolványra.

A központi tájékoztató iroda részletekbe menô adataiból az is kiderült, hogy a 2002-es népszámlálás adatai alapján a romániai magyarok 27,89 százaléka igényelt magyarigazolványt, s ez az arány a székelyföldi tájékoztató irodák körzetében volt a legmagasabb, ahol esetenként meghaladta a negyven százalékot. A legalacsonyabb volt az arány a Kárpátokon túli megyékben, ahol az igazolványigénylôk aránya nem érte el a magyar nemzetiségûek hét százalékát sem. A szórványvidéknek számító erdélyi, illetve bánsági megyék közül Szeben és Temes megyében a magyar nemzetiségûeknek 14-15 százaléka igényelte az igazolványt.

A magyarigazolványt igénylô romániaiak megközelítôleg 85 százaléka már rendelkezik is az okmánnyal, a többiek hozzájutása folyamatban van. Viszont a kedvezménytörvény alapján igényelhetô járulékos igazolványok (diákigazolvány, pedagógusigazolvány, oktatói kártya) esetében az átvételt nehezítô technikai akadályokat továbbra sem sikerült elhárítani - mutatott rá az idézett közlemény.

Átfogóbb merényletet terveznek,
mint a szeptember 11-i

Már 1996-ban tervezték az egyesült államokbeli repülôgépes terrorcselekményeket, és az eredeti terv szerint az ország két tengerpartján összesen 10 repülô elrablásával hajtották volna végre azokat - mondta el kihallgatóinak Hálid Sejk Mohamed, a 2001. szeptember 11-i merényletek feltételezett fô irányítója az AP hírügynökség birtokába jutott jegyzôkönyvek tanúsága szerint.

A márciusban Pakisztánban elfogott Mohamed állítólag elmondta, hogy az al-Kaida terrorszervezet vezetôjével, Oszama bin Ladennel már öt évvel a kivitelezés elôtt tárgyalt a tervekrôl, amelyek azonban sokat változtak 2001-es végrehajtásukig. Egy idôben még azt is tervezték, hogy nem csupán az Egyesült Államokban, hanem Délkelet-Ázsiában is rabolnak el, illetve robbantanak fel repülôgépeket az amerikai merényletekkel egy idôben.

2001 szeptemberében végül összesen négy repülôgépet raboltak el, és ezekkel négy fontos épületet vettek célba New Yorkban és Washingtonban. A legsúlyosabb pusztítást a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai ellen intézett repülôgépes akció okozta. A súlyos merényleteknek összesen több mint 3 ezer halálos áldozata volt.

Az AP emlékeztet arra, hogy Mohamed vallomásaiban szándékosan félrevezetô információk is vannak, ezek kiszûrése a kihallgatók egyik fontos feladata. Így vizsgálják azt a kijelentését is, amely szerint az összeesküvés két központi alakja a védelmi minisztérium ellen indított gép két elrablója, Hálid al- Mihdar és Navaf al-Hazmi volt. Mohamed szerint ôk fontosabb szerepet játszottak a tervben, mint az eddig a géprablók vezetôjének tartott Mohammed Atta.

Munkának értelmet, kultúrának pénzt

Nagy Botond

Beszélgetés Markó Enikôvel, a Maros Megyei Mûvelôdési, Egyházügyi és Mûkincsvédelmi Igazgatóság
tanácsosával

Igazgatóságuk sokkal ritkábban hallat magáról a nagy nyilvánosság elôtt, mint egykori elôdje. Ezért a szélesebb olvasótábor szempontjából talán indokolt az általános kérdés: miben áll ennek az intézménynek a szerepe?

- Az igazgatóság elsôsorban a mûvelôdési életet próbálja átfogni Maros megyében, különösképpen az amatôr mûvelôdési tevékenységek, alapítványok, társaságok, egyesületek nyilvántartásával, kapcsolatteremtéssel foglalkozik, valamint azokkal a szervezetekkel, amelyek a mûvelôdést, a kultúrát tartják tevékenységi területük célpontjának. Másodsorban az igazgatóság a Mûvelôdési és Egyházügyi Minisztériumhoz tartozik, tehát az egyházakkal is kapcsolatot kell tartanunk. Én a magyar történelmi egyházakkal próbálok ilyen-olyan formában kapcsolatban lenni, igyekszem rendezvényeiken részt venni.

A mûkincsvédelemmel is foglalkoznak?

- Igen, az igazgatóság a tárgyi szakszerûség, szakértelem szempontjából mindenképpen a mûkincsvédelemre helyezi a hangsúlyt. Az elmúlt évtizedekben az országban a mûkincsvédelem, a mûemlékvédelem nagyon sanyarú helyzetben volt, anyagilag most is abban van, és sajnos jövôbeli jobbulásának még a távlatait sem látjuk. Két részleg foglalkozik ezzel, egyrészt a mûemlékvédelem, amelynek hatáskörébe a megye épületeinek, mûemlékeinek együttese tartozik. Ennek értelmében mindenre, ami Maros megyében épül, vagy városrendészeti szempontból más arculatot nyer, itt kell engedélyt szerezni. Ugyanakkor itt készül az a lajstrom, amely a megyében lévô mûemlékeket tartja számon, a mûemlékek állapotát jegyzi, felújításukat engedélyezi. Ugyancsak ezzel kapcsolatos a mûkincsvédelmi alosztály is, amely a legnagyobb látogatottságú az igazgatóságon. Azok a magánszemélyek, akik külföldre ajándéktárgyként valamilyen mûalkotást szeretnének vinni, esetleg végleg eltávoznak az országból, engedélyért ehhez az osztályhoz kell forduljanak. Bármilyen, nem üzletben vásárolt értéktárgy, festmény, képzômûvészeti alkotás, hangszer, ipari tárgy, dekorációs tárgy, bútor, mind itt nyer engedélyt. Pénteken várják a kollégák a múzeumtól a magánszemélyek jelentkezését. Ugyanakkor értékfelméréssel is foglalkozunk, ha valaki úgy érzi, hogy van egy mûtárgya, festmény, szobor, bármi más, amelynek az értékét fel szeretné becsültetni, ide eljöhet, meg tudják állapítani, hogy körülbelül mekkora a reális értéke. A piaci érték teljesen más dolog, az a kereslet-kínálattól függ. De nem csak magánszemélyekkel foglalkozunk, hanem kereskedelmi társaságokkal is, nagyon sok olyan kiskereskedelmi társaság van, amely bútor, autó, motorkerékpár, vagy más technikai tárgy külföldre való forgalmazásával foglalkozik, azok is hozzánk fordulnak. Rendelkezünk a megye területén lévô templomok, egyházak mûkincsállományát felleltározó lajstrommal is, ha valahol valamit ellopnak, annak a leltári kikeresése is ránk tartozik. Természetesen, a rendôrséggel együttmûködve.

Szó volt az ön hatáskörérôl is.

- Elsôsorban a kisebbségi kultúra megfigyelése tartozik a hatáskörömbe. A megyében számos mûvelôdési alapítvány, társaság, egyesület van, amelyek mûvelôdési jellegû rendezvényeket szerveznek, az én feladatom ezekkel az egyesületekkel, társaságokkal a kapcsolatot tartani, megtudni, hogy milyen rendezvényeket szándékoznak szervezni, megismerni következô évi tervüket, és megpróbálni anyagi támogatást szerezni nekik a Mûvelôdési Minisztérium megfelelô osztályáról, valamint ismertté tenni programjaikat. Másik feladatom pedig az, hogy saját programokat szervezzek. Ezek a programok az igazgatóságon keresztül futnak ugyan, de a saját programjaim. Havonta beszámolok az igazgatóságnak, hogy az elôzô hónapban mit tettem, a következô hónapra melyek az elképzeléseim. Mivel az igazgatóságnak rendkívül kevés a pénze, annyi csupán, amennyit a minisztériumtól kap, pénzzel kevésbé tudunk gazdálkodni. Emiatt amikor minden évben felterjesztjük a minisztérium megfelelô osztályára a következô évi programajánlatokat, akkor annak tartalmaznia kell a szervezô társaságot, a rendezvény pontos, hónapra, napra lebontott idôpontját, valamint azt is, hogy a szervezôk mennyi pénzt igényelnek rá. Sajnos, nem kapják meg a teljes igényelt összeget, még az a program sem, amelyik kap anyagi támogatást, csak az igényelt összeg egy bizonyos százalékát. Sokszor csupán a tény, hogy a Mûvelôdési és Egyházügyi Minisztérium támogat egy programot, sokat számít, és elmondhatom, hogy az elmúlt két évben, amióta itt vagyok, jó néhány rendezvényre sikerült anyagi támogatást szereznem. Hangsúlyozom, nem a színházak, nem a filharmónia, nem a hivatásos képzômûvészeti életnek a felkarolásáról, népszerûsítésérôl van szó, hanem mûvelôdési alapítványok és egyesületek rendezvényeirôl, amelyek hivatalosan sehonnan vagy nagyon kevés helyrôl kapnak anyagi támogatást. Hozzám tartozik ugyanakkor a magyar rendezvényeken kívül a roma mûvelôdési élet ismertetése, bizonyos fokig irányítása is, különbözô hivatalos szerveken, a prefektúra megbízottján és a különbözô egyesületi rendezvényeken keresztül is tartom a kapcsolatot velük.

Hagyományosan szeptemberben kezdôdik az új mûvelôdési évad. Melyek az idei évre szóló tervek?

- Ebben az évben ismét szeretnénk olyan rendezvényeket szervezni, amelyek a Maros megyei, marosvásárhelyi lakosok körében népszerûbbé válhatnának. Ezek közül néhány már hagyománnyal rendelkezik a városban, mi pedig arra törekszünk, hogy olyan programokat támogassunk, amelyek színvonaluknál fogva megérdemlik a figyelmet. Olyan rendezvényekrôl van szó, mint a sáromberki néptánctalálkozó, amely hosszú évek óta megszervezésre kerül, ahova Japánig elmenôen nagyon sok országból összegyûlnek fiatalok és nem fiatalok megismerni a magyar népzenét, a magyar, erdélyi magyar táncokat. Nagyon fontos rendezvénynek tartom, a Folk Center szervezi minden évben. Ôk nem nagy összegben, de folyamatosan kapnak támogatást. Egy másik rangos esemény, amely sajnos, a mai napig nem részesül kellô minisztériumi figyelemben, anyagi segélyben, az a Nemzetközi Könyvvásár, amely novemberben zajlik, és sok-sok vásárhelyi számára várt esemény. Vagy ott van például a nemzetközi hírnévre szert tett Alter- native rövidfilm-fesztivál, amely a tavaly ünnepelte a tizedik évfordulóját. Igaz, a minisztérium kiemelt figyelmét is megszerezte, de ez nem jelent kiemelt anyagi támogatást. Hasonló hagyománnyá szeretnénk tenni a marosvásárhelyi Bolyai János Alkotótábort, amely az idén augusztusban harmadszor került megszervezésre, és amely egyre inkább a konkrét mûvészi alkotáson túlmutató alkotómunka, mûhelymunka, beszélgetések felé terelôdik. A roma folklórmûvészet rendezvényei közül a Forró Szívek Fesztiválját említeném meg, amely mindig igen látványos. Szeretnénk, ha a hagyományon és látványon túl minél inkább megismernék e közösség hétköznapjait és a gondjaikra is valóban ráterelôdne a figyelem.

Véleménye szerint az igazgatóság megfelelôen támogatja a nemzetiségi kultúréletet?

- A Mûvelôdési és Egyházügyi Minisztériumnak eddig volt kisebbségi, nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó igazgatósága, jelenleg ez átalakult és az Európai Integrációs Harmonizáció- és Média- igazgatósággá változott. Az új igazgatóság is, csakúgy, mint az egész minisztérium, a jelentôs történelmi személyiségek, a mûvészeti élet személyiségeinek a felleltározásával is foglalkozik. Odafigyelünk arra, hogy megyei szinten melyek azok a történelmi események, személyiségek, akiknek emlékére ünnepséget szervezünk. Így az idén a Rákóczi-emlékév kapcsán két kisebb rendezvényt tartottam. Az egyik egy színes, Rákóczi-korszakot megidézô zenés, táncos, a Rákóczi korabeli viseletet felelevenítô és a kor költészetét megjelenítô elôadás volt, amely nagy sikert aratott (a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozaton), a másik egy történelmi témájú kerekasztal- beszélgetés, szintén a Rákóczi-korszak utóéletérôl, történelmi tanulságairól.

Mekkora mértékben vett részt az igazgatóság a Marosvásárhelyi Napok szervezésében?

- Elnézést kérek a látszólagos szerénytelenségért, de szeretném, ha az elkövetkezendô Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat szervezésében az igazgatóság és a magam szerepe is megnône. Egyik feladatom eddig is az volt, hogy próbáljam úgy segíteni a szervezeteket, alapítványokat, hogy minél igényesebb mûsorokat állíthassanak össze. Arra törekszünk, hogy ne a dilettantizmus érvényesüljön ezeken a rendezvényeken. Ehhez megpróbálunk szakmai tanácsokat adni. A Marosvásárhelyi Napokkal kapcsolatban úgy érzem, a város magyar lakossága nagyobb részt szeretne szeletelni a mûvelôdést célzó, arra hangsúlyt fektetô rendezvények tortájából. Az EMKE-vel próbálok minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a jó együttmûködés, a minôségi programok reményében, hogy ne csak a sörivás és miccsevés legyen a lényeg. Meglátásom szerint (és azt hiszem, ez sokak véleményével egyezik) a vár nem alkalmas a nagy létszámmal járó rendezvények színteréül. A sörözés helyett vonzó kézmûvesvásárt vagy hasonló jellegû megnyilvánulásokat lehetne ott tartani, amely a vár jellegét is jobban kiemelné. A különbözô rendezvényekre és könnyûzenei koncertekre pedig meg lehetne találni azokat a kisebb-nagyobb helyszíneket, például a nyári színpadot, amelyek alkalmasabbak az ilyen és hasonló célokra. Jövôre mindenképpen hangsúlyosabb magyar jelenlétet szeretnénk. Ugyanakkor a következô évben néhány jelentôs személyiség születésnapjáról is meg kellene emlékezni. Székely János jövôre lenne 75 éves. Rá szeretnénk emlékezni, valamint Balassi Bálintra, Tinódi Lantos Sebestyénre, 450 éves évfordulójukat ünnepelnénk meg. A Helikon költôi leszármazottainak idén szervezett elôször találkozót a Helikon-Kemény János Alapítvány, jövôre segíteni szeretnénk nekik. Idén ôsszel kerül sor elôször a különbözô nemkormányzati szervek vásárára, szeretnénk, ha ez is hagyománnyá válna. Jövôre lesz tízéves a könyvvásár, ezt is meg szeretnénk ünnepelni.

Hány rendezvényre sikerül pénzt szerezni, mekkora a támogatások aránya?

- A tavaly hét rendezvényre sikerült támogatást szereznem, az idén eddig négyre, remélem, az ötödik is sikeres lesz. A négy rendezvény közé tartozott a Mentor Kiadó tízéves fennállásának alkalmából szervezett irodalmi est, ahol a kiadóval együttmûködô szerzôk beszélgettek.

A minisztériumtól az igazgatóság évente általában két-három programra kap támogatást. Talán azért is, mert az egyesületekkel viszonylag jó kapcsolatot sikerült kialakítanom - és remélem, ez a kapcsolat minél gyümölcsözôbb lesz -, sikerült jóval több programra anyagi támogatást szereznem. Ennek nagyon örvendek, ez a célom, ezért vagyok itt, ez a feladatom, és ezt szívesen is teszem. Így látom értelmét a munkámnak, annak, hogy itt vagyok.

Telenézô

Színészparádé

B. D.

SINKOVITS!... Vasárnap felavatták a Nemzet Színészének síremlékét az óbudai temetôben. Igazi és maradandó kincseket hagyott hátra az egész magyarság színésze minden magyarnak, idézik a lapok Kállai Ferencet, akit a nemzeti tévé Riporter kerestetik mûsorában színészkirálynak nevezett az esélyegyenlôség miniszter asszonya, és fejére került egy szépségkirálynô koronája. (Most ketten realizáltunk egy gyönyörû abszurdot, valami effélét mondott Kállai Ferenc a gyönyörû lánynak.) Tele volt a tévé színházzal, színészekkel, uram bocsá', írókkal, sôt drámaírókkal... Sinkovits Imre 75 éves lenne, lehetne. A hit s a hûség tarthatja csak fenn népét nemzetünknek, olvasható a síremléken a Madách Mózesébôl való idézet Kampfl József alkotásán. Ez útmutatóul szolgálhat minden jóérzésû embernek. Számomra a Magyar Dráma idei napja eggyé forrt Sinkovits nevével. Ismét láthattam Keleti Márton 1970-es filmjét, Liszt Ferenc szerepében Sinkovits Imrével. A filmrôl amúgy nincs valami nagy véleményem, belátható: akkor ennyire tellett. De Sinkovits! Van egy képsor, amikor a koronázási mise szerzôjét nem engedik fel a pozsonyi koronázási templomba, mert... nem kapott meghívót. A (magyar) tiszt felismeri, majd személyesen kíséri el - az oldalbejáratig. A zene koronázatlan királya egy oldalajtón surran be meghallgatni mûvét, amely - nem mellesleg - a forradalmat elfojtó ifjú császár s immár magyar apostoli király koronázására tette fel a mûvészi koronát... Liszt-Sinkovits meghallgatja a mûvet, majd ahol jött, el is megy. Odabent még tart a ceremónia, de arra már nem kíváncsi. Feketén, magányosan ereszkedik lefelé a bámészkodókat kordában tartó katonai-rendôri sorfal biztosította széles sávon; és a nép felismeri a magát mindig magyarnak valló zeneszerzôt. És olyan éljenzés tör ki, nagyobb tán, mintha a császári pár lépett volna ki a dómból... Egy kisgyerek az anyja karján megkérdezi, anyukám, ô a magyar király?... Nahát, bármennyire patetikus, romantikus stb., ennek a jelenetnek most sem tudtam ellenállni.

Sinkovits Imre most is könnyeket csalt ki a szemembôl.

Van-e magyar dráma, és ha van, miért nincs? Annyi szép beszéd, annyi hitvallás, annyi állásfoglalás, oly sok szép kezdeményezés, Szép Ernô-jutalmak (Filó Vera, Bereményi Géza, Térey János), Bereményi már ott tart, hogy életmû-díjat kaphat, istenem, telnek az évek, ja, és 229 munka érkezett a Nemzeti Színház tavaly januárban kíírt drámapályázatára, ja, és meg lehet-e élni drámaírásból manapság, kérdezte Lakat T. Károly a Napkeltében (Hubay Miklóstól, Szakonyi Károlytól, Bereményi Gézától, Kertész Ákostól). Nem, nem lehet, mondták azok. De a magyar író akkor is ír, így Kertész, ha egy centet sem kap érte. Hülyeség hát pénzt is adni neki. A Nemzeti pályázatának eredményeit december 15-ig közzéteszik, az elsô díj kétmillió forint, a második ennek fele, a két harmadiké pedig egyenként félmillió forint.

Jut eszembe: a 85 éves Mészöly Dezsô mondja egy interjúban, elsô Shakespeare- fordításáért (1943-ban) ezer pengôt kapott. (Amikor az a sláger járta, hogy havi kétszáz pengô fixszel az ember könnyen viccel...) Egyébiránt pedig alig változott valami a drámai páston. Az írók írnak, a direktorok válogatnak és választanak, inkább az azonnali sikert ígérô darabokat futtatják, a színészek pedig azt játszanak, amit lehet. De - játszanak! (Ragyogóan improvizálnak is, mi vasárnap délután láthattuk a Riporter kerestetik-ben Udvaros Dorottya, Kállai Ferenc, Gálvölgyi János, Kern András és a mûsorvezetô Verebes István show-ját.)

Este pedig Az ember tragédiája a beregszásziak elôadásában a Duna Tévén, az M2-n pedig az Advent a Hargitán, Sütô András kétrészes drámája, Sinkovits Imrével...

Szóval van magyar dráma, vannak drámaírók, és vannak fiatal drámaírók is, drámaírási vetélkedôket is rendeznek satöbbi. A Magyar Dráma Napján elkényeztettek bennünket a mifelénk is látható égi csatornák. Jó volna, ha minden hónapban legalább láthatnánk egy-egy színházi elôadást. Ha ráadásul bemutatót, ôsbemutatót, hát az, mai szóhasználattal, igazi csúcs volna!

Hátrányos megkülönböztetés

A Diszkriminációellenes Országos Tanács (DEOT) támogatási szándékkal megpróbálja azonosítani a Franciaországból hazatoloncolt roma családokat, amelyekrôl francia szervezetek jelentést készítettek, nyilatkozta hétfôn a Mediafaxnak Cristian Jura, a testület elnöke.

Jura szerint a hazatoloncolt ro-
mák helyzetérôl jelentést készítô Medecins du Monde nevû francia szervezet nem szolgált pontos adatokkal a Tanácsnak a diszkrimináció áldozatairól, annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban errôl megállapodás született a két fél között. A DEOT vezetôje elmondta, az érintett személyek eddig egyetlen kérelmet sem nyújtottak be a tanácshoz.

"Egyetlen támogatási kérelmet kaptunk, de megpróbáljuk azonosítani a személyeket és támogatást biztosítunk számukra. Nem rendelkezünk pontos adatokkal, ezért nem ismerjük gondjaikat sem".

A cigányok problémáival foglalkozó Romani-CRISS civil szervezet elnöke, Costel Bercus szerint a francia szervezetek jelentésében vázolt helyzet valós.

- A hazatoloncoltakat semmilyen úton nem támogatják a társadalmi beilleszkedés érdekében. A törvény alapján elveszik útlevelüket, de azután nem segítenek nekik munkahelyet találni, vagy egyszerûen nem kapnak iratokat. Így egy állam foglyaivá válnak - fogalmazott Bercus a MEDIAFAXnak hétfôn adott nyilatkozatában.

Costel Bercus szkeptikusan nyilatkozott arról, hogy a helyzet hamarosan megoldódik-e, szerinte ennek érdekében összehangolt erôfeszítésre van szükség minden állami intézmény részérôl. "A hazatoloncolás után a romák egy ördögi körbe kerülnek. Nagyon nehéz megnevezni a bûnöst, mivel itt kollektív bûnösségrôl, az állam bûnösségérôl van szó", fogalmazott.

A jó szilvaíz feltétele

(kilyén)

Fickó. Nem a csinált bor. Település. Magyaró községhez tartozik, határa tele gyümölcsfákkal. Roskadoznak az ágak a sok gyümölcstôl. A helybeliek mondták is, hogy rengeteg gyümölcs van, három éve ilyen termés nem volt. Fickó kövezett fôutcáján, a 28-as számmal jelzett portánál találkozunk Szász Józseffel, a házigazdával. Az udvaron a család és a szomszédok. Rézüstben - ahogy ôk nevezik: cigányüstben - rotyog a kotyó. Méhek raja kíséretében. Nem zavarnak, az íz érdekli ôket. Az asszonyok már hozzászoktak szilvaízfôzéskor, a méhek meg a finom csemegéhez. Józsi bácsi fia forgatja a hosszú nyelû kavarót. Mindenkinek megvan a feladata, a favágás, a tûz szítása, az üvegek, a cserépfazakak elôkészítése. A tûzô napon nem könyyû szilvaízet fôzni tizenkét órán át. Mondják, miként készül a finom szilvaíz. A besztercei szilvát jól meg kell mosni, kimagolni, és rézüstben megfôzni, közben folyamatosan keverik. Azelôtt az üstöt megtisztítják, kissé bezsírozzák, és az áttört szilvát beleteszik. A tapasztalatok szerint 8 véka tört szilvából 32 liter jó minôségû szilvaíz lesz. Az üvegekbe vagy cserépfazékba töltés után az ízet hagyják, hogy bebôrözzön, aztán lekötik és elteszik. Attól függôen, hogy milyen vastag, évekig is eláll - tartósítószer nélkül. Ha három évnél tovább áll, langyos vízzel hígítják.

Világháló

Néhány nappal elôzte meg az e-guvernare oldalt. Hasonló dobveréssel indult, és ugyanúgy nem volt mûködôképes az elsô napokban. Ma azonban szemrevaló portállá alakult, mondhatni, hiánypótló funkcióval, hiszen olyan segítséget nyújt, amelyet nemigen lehet máshonnan megszerezni. Az ifjúsági minisztérium megszûnését követôen államtitkárság alakult a tanügyi tárca keretében, amelynek aktuális programjait ismertetve az e- tineret.ro hasznos útmutatót ad a szervezetalapítással kapcsolatosan is. Ráadásként a portál azt a lehetôséget is megteremti, hogy a fiatalok közvetlenül értesüljenek az ô életüket érintô döntésekrôl, amelyekkel kapcsolatosan véleményüket is kifejthetik. A weblapon külföldi ösztöndíjakkal kapcsolatos tudnivalókat is találnak az odalátogatók. Hátrány, hogy a szerver idônként nem mûködik megfelelôen, az oldal tartalma ilyenkor nem elérhetô.

Típusnyomtatványok portálja: www.e-guvernare.ro

Egyelôre még nem üzemképes

Közel 3.000 típusnyomtatványt tervez elérhetôvé tenni az interneten a román kommunikációs minisztérium. A kormány nemrégiben rendelkezett arról, hogy az ország 465 közigazgatási hatóságát formanyomtatványaik internetes közzétételére kötelezi. A nagy hírverés ellenére a szolgáltatás még nem üzemképes.

Elsô lépésben 164 ilyen dokumentum letöltési lehetôségét kínálják az adófizetôknek a www.e-guvernare.ro címen, írta jelentésében a Rompres hírügynökség, a szaktárca közleményére hivatkozva. - Ezentúl csak annak kell felkeresni a hivatalt, aki nagyon akarja. Egyben ezzel kizárjuk a köztisztviselôk megvesztegethetôségének lehetôségét, ráadásul az ügyintézés is jelentôsen felgyorsul - fogalmazott Dan Nica tárcavezetô.

A kormány 30 napos idôtartamot szabott meg, amely alatt a minisztériumok, valamint a nekik közvetlenül alárendelt kormányzati szervezetek egy része köteles az általuk használt típusnyomtatványokat regisztráltatni az Országos Elektronikai Rendszerben, amelyet az e-guvernare.ro címrôl lehet majd a tervek szerint elérni. Ugyanettôl az idôponttól kezdôdôen az említett intézmények el kell fogadják a hozzájuk forduló személyektôl az elektronikus formában kitöltött dokumentumokat is.

A kormány egyik fô feladatának tekinti a "papír nélküli" közigazgatás megvalósítását, mivel az Európai Unió a többi között ezt is a csatlakozás feltételeként szabta meg - írta a Rompres, a kommunikációs minisztérium közleményére hivatkozva.

A határozat elfogadása óta eltelt napok még nem hoztak változást a kormányzati portál életébe. Egye-
lôre mozdulatlan a weblap, "hamarosan mûködôképes lesz, térjen vissza késôbb" - ezekkel a szavakkal találja magát szemben az oldal látogatója. A kormány - amúgy dicséretes - kezdeményezése mégsem ezért tûnik hasznavehetetlennek; sokkal inkább azért, mert Romániában az internet használata egyelôre még gyerekcipôben jár - jegyezte meg a véleményt nyilvánító szakértôk többsége.

Internet-értelmezo kisszótár (B)

Forrás: http://home.iae.nl/users/nickl/mikrosz.html

backup - másolat, tartalék - fontos adatok, programok biztonsági okokból készített másolata; a többnyire külön tárolóban ôrzött adatok az eredeti meghibásodása vagy elvesztése esetén használhatók; tapasztalt számítógép- felhasználók rendszeresen készítenek munkájukról másolatot;

banner - reklámszalag (szó szerint = zászló) - az internet weboldalai esetében a banner álló vagy mozgó reklámszalagot jelent;

beta (-version) - beta-változat - szoftver- nyilvánosításnál használt kifejezés: azt jelenti, hogy az illetô szoftver még nem végleges, de próbaüzemre már alkalmas; sok esetben a szoftver fejlesztôi a felhasználók megjegyzéseit, kiegészítéseit várják;

BIOS (Basic Input/Output System) - alapvetô be- és kimeneti rendszer - IBM típusú számítógépeknél (E)PROM memóriába égetett programok a gép beindítására és a tartozékokkal való kapcsolattartásra; bekapcsoláskor a BIOS önmûködôen gondoskodik a központi tár ellenôrzésérôl, az operációs rendszer betöltésérôl, és ellenôrzi a merevlemezzel, egérrel, billentyûzettel, nyomtatóval stb. létrejött kapcsolatot;

bit (Binary Digit) - bináris számjegy - az önállóan kezelhetô információ legkisebb egysége (értéke 0 vagy 1 lehet);

BMP (Bit-Map format) - bittérkép formátum - Microsoft Windows rendszereinél használt bittérkép alapú képkódolása; a Windows grafikus felhasználói felület képeit pl. BMP formátumban tárolják; az ilyen állomány nagy, mert a BMP nem használ tömörítést; elônye, hogy parancsra gyorsan megjelenik, mert nem kell a képet használat elôtt "kibontani", mint pl. a GIF vagy JPEG kódolások esetében;

browser - böngészô, olvasó, lapozó, nézegetô, tallózó program - az internet eddig legfontosabb alkalmazását: a web-információ beszerzését és megjelenítését szolgáló program; legfontosabb képviselôi napjainkban az Internet Explorer, a Netscape Navigator, a Mozilla és az Opera sorozatok;

bug - szoftverhiba, ritkábban: hardverhiba, tréfásan: gubanc (szó szerint: tetû) - új fejlesztésû programoknál a szoftverhibák, és ennek következtében a számítógépek elakadása, "lefagyása" napirenden szoktak lenni; tanácsos régebbi, jól mûködô programokat nem törölni, hanem megvárni, amíg az új változatok legalább nagyjából hibamentesek;

byte - bájt - több (legtöbbször 8) bit-bôl álló digitális egység, mely a számítógép számára egy vagy két értelmes karaktert fejez ki.

Klikk!

- http://www.legislativ.ro - törvénytár belsô keresôvel, újdonságokkal (állandóan frissítve), szerzôdés- minták, törvénykönyvek (pl. Btk., kresz), igazságügyi intézmények elérhetôsége, regisztrálás esetén on- line tanácsadás

- http://mek.oszk.hu - a Magyar Elektronikus Könyvtár új arca - a magyar web egyik legnagyobb múltú vállalkozása - idén júliustól lényegesen megváltozott: jelentôsen bôvült a szolgáltatások köre és külsôségeiben is sokat korszerûsödött az oldal; a régi, jól ismert MEK (1.0) június 30-tól nyugalomba vonult

- http://www.matek.host.sk/index2.php - a honlapon szlovákiai matematikai versenyek feladatai (több mint 1100) találhatóak; továbbá letölthetô matematikai oktatóprogramok is bôvítik a választékot

- http://www.elearningeuropa.info - a portált az Európai Bizottság indította 2003. február elején; a hálózati tanulásról szóló cikkek mellett helyet kapnak az oldalon a bizottság vonatkozó irányelvei és jelentései, az európai e-learning projektek leírásai, gazdag linkgyûjtemény, szószedet, fórumok

Egy elôre bejelentett támadás krónikája

Szerkeszti Farczádi Attila

Elemi csapáshoz hasonlatosak az internetes vírustámadások, vagy észlelni, követni, netán elôre jelezni is lehetséges kialakulásukat?

A CodeRed, Nimda, Kurnyikova vírusok nyomán újabb rosszindulatú számítógépes kód, a Blaster (avagy LoveSan, ismét más néven MSBlaster) "féreg" okozta vihartól hangos az internet - és a média. Ezúttal is több millió fenyegetett géprôl beszélnek, a tényleges áldozatok számát pedig még korai becsülni, a támadás még nem csengett le.

Aki kicsit is követte ezeknek a viharoknak a sorsát, abban biztosan felvetôdött, hogy a kibertéri tornádók tényleg elemicsapás-szerûen, váratlanul keletkeznek, vagy lehet észlelni, követni, netán elôre jelezni kialakulásukat?

Több példával igazolhatóan az utóbbi változat a helytálló.

Nézzük a Blaster kialakulásának krónikáját.

A fogantatás

2003. július 25-én egy Xfocus Security Group nevû kínai hacker csoport honlapján (http://www.xfocus.org/advisories/200307/4.html) publikálta a szakértôk által késôbb a "valaha találtak közül a legszélesebb körben kihasználható" és a Windows legtöbb verzióját érintô biztonsági hibát. A már legalább 6-7 éve létezô, verzióról verzióra átöröklôdött, eddig fel nem fedezett "bug" segítségével távolról korlátlan hozzáférést lehet nyerni Windows operációs rendszert futtató gépekhez - potenciálisan sok millió számítógéphez. A hacker csoport a "felfedezést" több internetes biztonsági listán közzé is teszi, így a Microsoft gyorsan értesül róla.

Emlékeztetôül: 2001 júniusában egy ehhez hasonló (akkor a Microsoft webszerverét érintô) hiba publikálása nyomán, alig egy hónappal késôbb terjedt el az ezt kihasználó CodeRed "féreg".

A fejlôdés

A Microsoft rövid idô alatt kidolgozza és elérhetôvé teszi minden platformra a javítócsomagot (patch, hotfix). Ha egy felhasználónál él (az XP-be már gyárilag beépített) automatikus frissítés funkció, értesítést kap. A Microsoft szervereirôl való letöltés és telepíthetés után a gép védett.

Az eredeti kínai kód (az operációs rendszerek érintett részeinek árnyalatnyi eltérései miatt) csupán néhány Windows verzióval mûködött. Egy amerikai "biztonsági szakértô", arra hivatkozva, hogy nem szereti a tökéletlen munkát, kicsit feljavította, így immár hét Windows változatra volt betörésre alkalmas kód (zsargonban "exploit"). Természetesen ô is közzétette munkája eredményét és a ZDnet nevû internetes szaklapban azzal dicsekedett, hogy akkor volt kénytelen kikapcsolni a gépét, amikor másodpercenként már több százan kísérelték meg letölteni a javított kódot és ettôl otthoni vonala teljesen bedugult.

A biztonsági cégek (pl. Symantec, Network Associates) figyelmeztetéseket bocsátanak ki, a szaksajtó szalagcímekben figyelmeztet a fennálló veszélyre.

A "szeptember 11." után Amerikában létrehozott Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security) internetes támadásokra vonatkozó figyelmeztetést bocsát ki. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy hiba ismertté válását kisvártatva támadáshullám követi.

A végkifejlet

A rendelkezésre álló információk alapján valahol valakik megírták a Blastert, majd - valószínûleg augusztus 11-én - útjára indították.

Az on-line sajtó augusztus 12-én már a támadás hírével van tele, és a védekezni kívánókat a Microsoft megfelelô honlapjaira irányítja. Az óriási roham következtében a Microsoft szerverek részben elérhetetlenné váltak, a letöltés számos esetben nem sikerült aznap, vagy sokszori próbálkozást igényelt és lassan haladt.

A támadás egyenlegét a következô pár nap után lehet megvonni. Általános vélekedés szerint leginkább az otthoni internet-felhasználók forognak veszélyben, mert jellemzôen nincs tûzfaluk, vagy nem jól konfigurált és nem figyelik a javítócsomagokat, de éppen ezek miatt az okok miatt a cégek és a kormányzat egy része sem alhat teljesen nyugodtan.

Az utóélet kezdete

A gyártó cég és a hackerek között elindult a szokásos tyúk-tojás probléma feletti vita. A Microsoft szerint elegendô csak ôt értesíteni, nem pedig rögtön a nagyközönséget, mert lám, itt az eredménye. A hackerek - Blasterbe is becsomagolt - véleménye szerint viszont ideje lenne a profit egy részét biztonságosabb szoftverek kifejlesztésére áldozni. A felhasználóknak (az amerikai alkotmány elsô kiegészítésének szellemében) joguk van tudni az ôket fenyegetô veszélyekrôl, az ilyen információk terjesztése tehát nem korlátozható.

Az elsô tanulságok

A gyártóktól feltétlenül elvárható, hogy (akár a marketing rovására is) több pénzt, idôt és energiát fordítsanak biztonságosabb termékek kifejlesztésére. A szoftverhibák, köztük a biztonsági hibák - tetszik, nem tetszik - a mindennapi realitás részei. Ami igazán kritikus, az a reagálás (javítócsomag kidolgozása, majd annak telepítése) sebessége. A gyártók viszonylag gyorsak, a felhasználók viszont a figyelmeztetések ellenére hónapokkal, néha évekkel el vannak maradva. Az informatika, hálózatok, telekommunikáció függésében élünk. Nem csak az éppen megtámadott cégeket éri kár, hanem mindazokat, akik rájuk építenek, tôlük valamilyen értelemben függnek, tehát az ügyfeleket, partner cégeket is. A kulcsfontosságú szolgáltatóktól az átlagosnál is nagyobb erôfeszítés várható el az informatikai biztonság megteremtésére és folyamatos ellenôrzésére.

Fábián János

Magyarói Népújság

Szerkesztette Simon Virág

A mindennapi teendôk zsákutcájában

· Hamarosan felavatják az Iskolakezdésre befejezték a felújítási munkálatokat a községhez tartozó tanintézetekben, s három hûtôszekrényt is vásároltak a kormányprogram alapján biztosított tejtermékek tárolására

· Szeptember végén új épületbe költözik a polgármesteri hivatal

· Nincs elegendô pénz a szavatolt minimálbér biztosítására

· Egy kilométeres útszakasz felújítására tettek ígéretet az illetékesek

· Folyamatosan fogadják a mezôgazdasági támogatást igénylô helybélieket

·

A kultúrotthonban székelô polgármesteri hivatalban nagy a sürgés-forgás, mindenki az idôszerû gondok leltározásával, megoldásával foglalkozik. A teendôkrôl és tervekrôl Kocsis Adalbert polgármester számolt be.

- A polgármesteri hivatal új épületét önerôbôl építettük, még a megyei tanács sem nyújtott támogatást, hol-ott több ízben ígéretet kaptunk. Két év alatt 1 milliárd 700 millió lejt költöttünk a munkálatokra. Most már majdnem készen vagyunk, megrendeltük a bútorzatot, s elôreláthatólag szeptember végén már az új épületben fogadjuk a község lakóit. A tanintézetekben mindent elôkészítettünk, így a diákok megfelelô körülmények között kezdhették meg az új tanévet. Fickón van egy kis gond, de azt is hamarosan megoldjuk. A továbbiakban rendbe kell tennünk néhány csempekályhát és az idén vásárolt három hûtôszekrény mellé újabb kettôt kell beszereznünk. Az osztálytermek fûtéséhez szükséges fát is beszereztük, így remélhetôleg nem lesznek gondok. Az iskolák szükségleteinek kielégítése mellett napirenden van a mezôgazdasági támogatásokat igénylô személyek útbaigazítása is. Számításaink szerint közel 900-an kellene kérvényt benyújtsanak, az érintettek több mint fele már megtette. Holtmarosra kiszálltak a szakemberek, hogy az ott lakók a helyszínen tudják kitölteni a kérvényt. Munkaidônk alatt folyamatosan fogadjuk a mezôgazdászokat, s biztatjuk, hogy bármilyen kis szántóterületük van, kérjék a támogatást. Jó hír, hogy ígéretet kaptunk a megyei útigazgatóságtól, pár napon belül egy kilométernyi községközponti út felújításához fognak. Az említett szakaszt ’98-ban tették rendbe, akkor sajnos késô ôsszel csupán egy 10 centiméteres aszfaltréteget húztak, ami következô tavaszra már tönkrement. Remélhetôleg most minôségi munkát végeznek. A kis sikerek mellett gondjaink is vannak. Idén a 416-os törvény által biztosított minimáljövedelemre 600 millió lejt kaptunk, ebbôl az év elsô három hónapjában tudtuk biztosítani a szavatolt jövedelmet. Amennyiben nem kapunk kiegészítést, több pénzt nem tudunk adni a rászorulóknak. Idôrôl idôre problémát okoznak a pásztorok is. Az elmúlt napokban egy községbeli gazda megverte a juhászt, mert az a 2,5 hektárnyi területére hajtotta a juhokat, s azok lelegelték a kaszálásra már alkalmassá vált füvet. A bántalmazott személy kórházba került, s 35 napos kezelésre szorul. Mi ki akartuk békíteni a feleket, hogy ne kerüljenek törvényszékre. Kiszálltunk a helyszínre, jegyzôkönyvet készítettünk a kárról, körülbelül 600 kilogrammnyi szénáról van szó, s azt tanácsoltuk a feleknek, hogy békés úton intézzék el a problémát. Békítési szándékunk nem járt sikerrel. Sajnos a távoli megyékbôl jövô juhászok a kibérelt legelôk mellett a szomszédos területekre is beengedik az állatokat, s ez ellen a gazdák jogosan tiltakoznak. Azonban senki nem szolgáltathat igazságot saját magának, a törvényeket tiszteletben kell tartani. A felmerült konfliktus kapcsán megemlítem, hogy községünk 12 százaléka cigány nemzetiségû, de semmiféle nézeteltérés nincs a község lakói között, mindig a más településekrôl érkezôk okoznak gondot.

Megtámadta a gomba az osztályterem falait

Szépen rendbe tett tanintézet fogad Fickón. A tanári szobában Vajda Szabolcs igazgató szabadkozik: nem kínálhat székkel, mert a nagy gyereklétszám miatt székhiány van, s a református egyháztól kölcsönkapott ülôalkalmatosságokon tanulnak a kisdiákok.

- A legtöbb helyen létszámcsökkenéssel küszködnek, de nálunk egyre több gyerek van. Jelenleg 31 óvodás és 27 kisiskolás van, az iskolások részlegesen összevont osztályokban tanulnak. Azt tudom mondani, hogy az 500 lelkes Fickó adja a tanulókat a sokkal nagyobb létszámú magyarói iskolának, ahol a 2003-as tanévtôl két ötödik osztályt indítottak. Tankönyvgondjaink nincsenek, fôként segédeszközökre, székekre és játékokra volna szükségünk. Az iskolának és óvodának otthont adó épület szépen rendbe van téve, sajnálatos módon azonban az egyik osztályterem falait és a szekrényt gomba támadta meg. Hiába szedjük le a falakról, napok múlva újratermelôdik. Reméljük, a polgármesteri hivatal idôben megoldást talál a problémára, hiszen nem egészséges, hogy a gyerekek ilyen helyen tanuljanak.

Demeter Pál (fotónkon) nyugdíjas tanítóként oktatja az elsôsöket és harmadikosokat. Ottjártunkkor a három elsô osztályos kisdiákkal foglalkozott. Abafájáról ingázik Magyaróra vonattal, onnan 10.000 lejért hozza ki a maxi-taxi. 44 évet tanított, s azért nem hagyta abba, mert szereti a gyerekeket, s a pénzre is szüksége van. Türelmesen magyarázza, hogyan kell a vonalakat rajzolni, s figyelmezteti a kicsiket, ha nem tartják be a kellô távolságot.

Fickón egy szakképzetlen tanerô foglalkozik az egyik óvodás csoporttal, a többi óvónô és tanító szakképzett. A szülôkkel való beszélgetés során kiderült, neheztelnek azért, hogy az óvónôk és tanítók nagy többsége csupán egy évig marad a faluban, s így a gyerekeket minden évben ismeretlen személyek fogadják.

Az iskolában a biztos pontot Vajda Szabolcs iskolaigazgató jelenti, aki immár hetedik éve kitart a fickóiak mellett.

Év végéig az átlagfizetés száz euró lesz

1996-ban a volt magyarói mezôgazdasági termelôszövetkezet romos épületeit vásárolta meg a Berecki Zsolt által vezetett RomWood, amely jelenleg már 127 magyarói és környékbeli lakosnak biztosít munkahelyet. Tervek szerint decemberig az alkalmazottaik átlagbére eléri a száz eurót.

A cég magyarói részlegén kerti bútorokat gyártunk olasz, osztrák, holland és magyarországi megrendelôknek - tájékoztat Bugnaru Mihai, az egység vezetôje. - A megrendelések felvállalásakor figyelembe kell vennünk azt is, hogy alkalmazottaink nagy része szakképzetlen. Van asztalos is közöttük, de nagy részük a szászrégeni gyárakban dolgozott vagy nemrég fejezte be tanulmányait. A szakképzetlenek viszonylag gyorsan megtanulják feladatukat, s beilleszkednek. Korszerû gépeink vannak, minôségi munkát végzünk. A fából készült asztalokat, padokat, polcokat, ládákat forgalmazókon keresztül értékesítjük, s mindig megrendelésre készítjük.

Azt szeretnénk, ha saját bemutatóüzletünk lenne legalább Magyarországon, ezáltal megkerülhetnénk a forgalmazókat, nagyobb áron tudnánk értékesíteni a terméket. Ha mi valamit eladunk 7 euróért, a forgalmazókon keresztül a vásárlóhoz már 21 euróért jut el. Ezt szeretnénk kivédeni. Jelenleg teljes kapacitással dolgozunk, megfelelô mennyiségû rendelésünk van, s mint említettem, szeretnénk, ha alkalmazottaink átlagfizetése év végéig elérné a száz eurót - nyilatkozta az egység vezetôje.

Zúgolódik a fickói nép

Szász József a fôúton állított meg bennünket. Elmondta, hogy a Népújságot többen olvassák a faluban, már régen készült felkeresni szerkesztôségünket panaszával. A fickói gazdák nevében beszélt.

- Nézzen körül, az utak mindenfelé tele vannak szeméttel, különösen csomagolóanyagokkal, amelyekben a különbözô süteményeket, édességeket forgalmazzák. Amikor ki- vagy behajtják a csordát, a tehenek feleszik az édes papírt. Emiatt megbetegednek. Tehát valamiképpen meg kellene szervezni a szemét összegyûjtését. Vagy ha erre nincs lehetôség hivatalosan, akkor arra kellene ösztönözni a gazdákat, mindenki takarítson legalább a portája elôtt. Ma is kint jártam a legelôn, az arrafelé vezetô mezei útról is szedtem fel eldobott csomagolóanyagokat. De sajnos nemcsak emiatt. A csordában lévô állatok általában a Fickó patak vizébôl isznak, mert a faluban kevés az iható víz. Vannak olyanok, akik a szomszédból viszik az ivóvizet. Nos, ilyen körülmények közepette a Fickó patakának vizét szennyezi egy helybéli vállalkozó, aki többek között pálinkát is fôz. A moslékot, ahogy mi mondjuk, beleönti a patak vizébe. A tehenek számára is ihatatlanná válik a víz. Az állatorvos bizonyíthatja, hogy ez is az állatok megbetegedésének egyik oka.

- Hol panaszkodtak?

- A polgármesteri hivatalnál, a Sanepidnél. Kiszálltak, megvizsgálták a patak vizét és felhívták Sagau Mihai vállalkozó figyelmét, hogy a maradékot ne öntse a patak vizébe. De csak ennyi. A Sanepid is felszólította a vállalkozót, mégsem történt semmi. Ha soká tart még ez a helyzet, továbblépünk, mert az emberek zúgolódnak.

Idôközben megérkezett Szász Jenô, Józsi bácsi fia, itt él Fickón és községi tanácsos. Elkalauzolt a kertjük végében csordogáló patakhoz. Seprûvel bolygatta fel annak vizét, a köveken valóban látszott a lerakódás. Ezek után elmondta, hogy a községi tanács határozatba foglalta, miszerint a vállalkozónak megtiltották, hogy a pálinkafôzésbôl származó maradékot a patakba öntse. Határozat van, de nem alkalmazzák. Ez ügyben már többször beszélt a polgármesterrel, aki felszólította Sagaut, de eredménytelenül. A patakot továbbra is szennyezi. - szélmalomharc - jegyezte meg.

A kérdésre, hogy a vállalkozó kiskirályként viselkedik-e a faluban, beszélgetôtársaim így válaszoltak: - Nem, nagykirályként a községben.

Ottjártunkkor találkozni szerettünk volna Mihai Sagauval, meghallgatni az ô nyilatkozatát is, de a pálinkafôzdénél azt mondták, hogy abban a pillanatban utazott el Magyaróra, onnan Régenbe, tehát nem elérhetô.

(kilyén)

Vox populi

A kormány hektáronként kétmillió lejjel támogatja az 5 hektárt vagy ennél kisebb területet megmunkáló mezôgazdászokat. Igényelték-e a támogatást, s mennyire fedezi ez a kiadásokat? - kérdeztük a község lakóitól.

Bálint Attila: - Egy hektár szántóterületen dolgozunk. Idén hektáronként a szántás és tárcsázás 3,7 millió lej volt. A kukorica és búzatermés az átlag alatt volt, a burgonya 30 százalékkal kevesebb, mint az elôzô években. Az állam által nyújtott támogatás besegít a költségek fedezésébe. Beadtuk a kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, hiszen jól fog mindenféle segítség.

Szilágyi József: - 88 ár szántóterülettel rendelkezünk, 50-60 ár területet bérelünk. Nagyok a költségeink. Tavasszal mûtrágyát kaptunk. Most ismét kitöltöttük a kérvényt, mert szükségünk van segítségre. Esôvel kellene minket támogatni. A nagy kiadások miatt az elmúlt években sok szántóterületet átalakítottak kaszálóvá. Kimutatások nincsenek, de a község szántóterületei az elmúlt években legalább 15 százalékkal csökkentek. S a folyamat csak most indult el.

Fodor András: - 12 hektárt dolgozok a fiaimmal és szüleimmel. Idén közepes termés volt, a zöldség, de a kalászosok, a kukorica is megsínylette a nagy szárazságot. Hallottam, hogy adnak támogatást, de még nem nyújtottam be kérvényt. Most gyûjtjük be a burgonyát, már szedjük a kukoricát is, nincs idônk a hivatalba járni, nyomtatványokat kitölteni. Mezôgazdasági gépeink vannak, s azokkal dolgozzuk meg a szántóterületeket, ezért kiadásaink kisebbek. Megvagyunk támogatás nélkül is.

Dali Anna: - 37 ár területet dolgozunk meg, kukoricát, zöldséget termesztünk. A kedvezôtlen idôjárás ellenére viszonylag jó termés volt az idén. Tudjuk, hogy a kormány ismét támogatja a mezôgazdaságot, beadtuk a kérvényt is. Tavasszal mûtrágyát kaptunk, azt is felhasználtuk. Minden támogatásra szükségünk van, fedezi a költségek egy részét.

Nagy Jánosné: - Nekünk egy hektár 18 ár területünk van, ebbôl 68 ár szántóterület. Az idén zöldséget, törökbúzát, burgonyát termesztettünk. Az idei termés nagyon gyenge, holott sok pénzt fektettünk be. A kérést a támogatásra beadtuk. Bármilyen kevés pénzt adnak, jól fog, mert fedezi a kiadások egy részét. Ha összeszámoljuk, hogy a szántásra, tárcsázásra, kapálásra, terménybegyûjtésre mennyi pénzt fordítunk, s mennyi a termény értéke, akkor kiderül, hogy a begyûjtött termény éppen hogy fedezi a kiadást. S hol van még a mi munkánk?

Az olvasó írja

Szerkesztette Mezey Sarolta

Fô tantárgy: életre nevelés

Megkezdôdött az új iskolai év. Mint a rendszerváltozás után mindent, ezt is némi bizonytalankodás elôzte meg. Talán így kellene… talán úgy. Sok régi iskolaépület leromlott. Újakra nem telik a költségvetésbôl. Kevés a tanerô. Egyes iskolákat azért akarnak megszüntetni, mert nem felelnek meg korunk higiéniájának. Nincs vezetékes víz, akadozik a fûtés, meg hasonló más gondok adódnak.

Engedjék meg nekem, hogy leírjam, milyen volt az a falusi iskola, amelyben én végeztem - nagyon régen - az elemi harmadik és negyedik osztályát. Az elsô és második osztályt volt szerencsém városi iskolában végezni, de késôbb választanom kellett: internátus vagy falusi iskola. Az utóbbit választottam és nem bántam meg.

Egyetlen teremben zsúfolódtunk össze. Az egyik padsorban a harmadikosok, a másikban a negyedikesek. A kisebbek délután jártak iskolába.

A fûtésrôl mi, gyermekek gondoskodtunk. Mindenki hozott otthonról egy szépen hasított tûzifát. Tanítás elôtt a fiúk gyújtóst hasogattak és tüzet raktak a nagy, rozsdás vaskályhába.

Higiéniai követelmény csak kettô volt. Az elsô az, hogy a tanterembe belépni csak tiszta lábbelivel lehetett. Ez nagy gond volt. Legalább a fôút mellett feküdt volna az a vacak iskola, de el volt dugva egy sáros sikátor végébe. A fiúk ügyessége segített ezen a problémán is. Csinos kis fakéseket faragtak, azzal kaparták le csizmájukról a sarat. Néhány gombért nekünk, kislányoknak is faragtak fakést. Szenvedélyes gombozók voltak.

Higiéniánk második követelménye az volt, hogy tanítás elôtt mindkét praclinkat ki kellett tegyük a padra. A tanító bácsi végigjárta a padsorokat, és akinek maszatos volt a keze vagy fekete a körme, annak tenyerest adott. De kérem… a tûzrakás és cipôpucolás után kinek volt ott tiszta a keze? Így a tanító úr igencsak osztogatta a "borravalót".

Az iskola mellékhelyiségérôl nem is írok. Elég, ha annyit árulok el róla, hogy Bu betûvel kezdôdött és Di betûvel végzôdött.

A szünpercek remekül teltek. Az udvar végében csordogált egy kis csermely. Azt a fiúk rögtön megszállták és onnan locsoltak minket. Mi port, sár- vagy hógolyókat dobáltunk vissza. Mikor mi volt. Szerencsére a szünpercek után nem volt kéz- és körömvizsgálat. Igen ám, de a koszolódás egy intelligensebb fajtája még hátravolt. Szépírásóra következett. Nem tudom, ki lehetett az a balga ember, aki ezt a macskakaparás-órát szépírásnak merte nevezni.

Még ha mi is finom golyóstollakkal írhattunk volna!

Sajnos, mi még tintával és pennával dolgoztunk. Hangsúlyozom, nem írtunk! Dolgoztunk. Ha a tollszár vékony volt, nehéz volt fogni, ha vastag, nehezen tartotta az aprócska gyermekkéz. A tollhegyek többnyire rosszak voltak. Karcoltak, csikorogtak, pacát ejtettek. Buzgón mártogattunk, s még az ujjaink is feketék lettek a tintától.

Bizony ránk fért volna egy alapos kézmosás, de ott helyben!

Sajnos, ez elképzelhetetlen volt a mi iskolánkban… És érdekes, még hírbôl sem ismertük a járványos májgyulladást meg effél&eacut