Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Partiumi Önkormányzati Konferencia

Elérkezett a számvetés, a kiértékelés ideje - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök a Zilahon megrendezett, a partiumi megyék RMDSZ önkormányzati tisztségviselôit megszólító konferencián tartott politikai tájékoztatójában. Ki kell értékelnünk az elmúlt három év tevékenységét, annak megvalósításait, a közösség számára azonban az a hasznos magatartás, ha hibáinkra is visszatekintünk.

Az RMDSZ kampányban van, az elkövetkezô egy évben azonban a kampány mellett még számos tennivalónk lesz, mint például az aradi Szabadság-szobor ügyének rendezése, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozása, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretén belül a magyar beiskolázási szám meghatározása. A szövetségi elnök kitért az alkotmánymódosítás folyamatára, értékelve azt a változást, amelyen Románia az elmúlt 11 év során ment át, a jelenleg érvényben lévô alkotmány elfogadásától. Kiemelte az anyanyelv használatára vonatkozó rendelkezéseket az önkormányzatokban, de-koncentrált intézményekben és az igazságszolgáltatásban, valamint a felekezeti oktatásra vonatkozó jogot.

A partiumi polgármesterek, önkormányzati képviselôk, valamint szenátorok és parlamenti képviselôk mellett a szeptember 5-6. között zajló konferencián jelen volt és elôadást tartott Persányi Miklós magyarországi környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy Zsolt és Borbély László ügyvezetô alelnökök, dr. Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke, Seres Dénes, Eckstein Kovács Péter és Pete István szenátor, Winkler Gyula parlamenti képviselô, dr. Horváth Gabriella, Magyarország bukaresti nagykövetségének elsô titkára, valamint dr. Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese.

Demeter János, az önkormányzatok tízéves történetét áttekintve, a változásokra hívta fel a figyelmet, illetve hangsúlyozta, hogy ma már másképpen gondolkodunk az önkormányzatokban és mások a lehetôségeink is. Közösen kell megtanulnunk élni ezekkel az új lehetôségekkel, utalt az elôcsatlakozási folyamat során igénybe vehetô pénzalapokra az elôadó.

Persányi Miklós miniszter szakmai értekezletében a környezetvédelem kihívásait, illetve az Európai Unió által támasztott követelmények megfontolását ajánlotta a konferencia résztvevôinek figyelmébe. Románia komoly fejlôdés kezdetén áll, Magyarország készen áll e területen szerzett tapasztalatai átadására, illetve az elkövetkezôkben hangsúlyos szerepet kell kapnia a határvidéken létrejövô együttmûködésnek.

Takács Csaba ügyvezetô elnök a közelgô önkormányzati választások elôkészítésének gyakorlati szempontjairól számolt be. Kiemelve a polgármesterek és önkormányzati képviselôk e folyamatban betöltött szerepét, korrekt, tisztességes, bátor, eredményes munkára biztatta a résztvevôket.

Eckstein Kovács Péter szenátor Európa új alkotmányáról, illetve az Európai Unión belül a kisebbségek helyzetérôl tartott gyakorlati és hasznos információkat tartalmazó elôadást. Borbély László ügyvezetô alelnök az önkormányzatok rendelkezésére álló anyagi forrásokat leltározta, arra ösztönözve a polgármestereket, önkormányzati képviselôket, hogy ne torpanjanak meg a pályázatok megírásától, elôtanulmányok elkészítésétôl, hiszen azok lesznek az elkövetkezô évek nyertesei, akik valamit tesznek önerôbôl. Az Erdélyt átszelô autópálya kapcsán elmondta, hogy szeptember folyamán megtörténik a nyomvonal véglegesítése, jövô év májusában várható a munkálatok elkezdése. 2010-re tehetô az autópálya befejezése.

Horváth Gabriella a magyarországi önkormányzati reform irányait vázolta, a küszöbön lévô európa uniós csatlakozás tükrében.

Az állami tulajdonban lévô vállalatok magánosításából befolyt bevételek egy részét a társadalombiztosítási alap kiegészítésére és a nyugdíjrendszer támogatására fordítják, szerepel a Munkaügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezetben. Az erre a célra fordítandó összeg nagyságát kormányhatározatban állapítják majd meg. A 2000. évi 19-es számú törvény értelmében a társadalombiztosítási alapból minden évben 3 százalékot különítenek el egy ún. sürgôsségi tartalékalapba. Ezt az alapot a társadalombiztosítási alapról szóló törvény elôírásai alapján a társadalombiztosítási szolgáltatások költségeinek fedezésére, valamint más biztosítási költségekre fordítják. A Munkaügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezet lehetôvé teszi az Országos Nyugdíjpénztár számára, hogy a privatizációs bevételekbôl befolyt összegek egy részét az állami kincstárban helyezze letétbe, amely a bankok által megszabott árfolyam alapján kamatozik. A letétbe helyezett pénzösszegeket csupán a törvénytervezet elfogadása után két évvel használhatják fel a társadalombiztosítás finanszírozására.

Otthonában kezdheti a szeptember 15-én kezdôdô tanévet a brassói Áprily Lajos Gimnázium. Erre azt követôen nyílt lehetôség, hogy a magyar iskolával egyazon épületben mûködô román tannyelvû 6-os Számú Általános Iskola tanári kara és szülôi közössége is elfogadta: külön költöznek, és saját iskolájuk elkészültéig ideiglenesen az Áprily Lajos Gimnázium egy másik épületszárnyában maradnak. A román iskola átköltözésével tizenhárom éves vita zárult le a két intézmény között. 1990-ben a brassói magyar közösség kérte: állítsák vissza a már 1837-ben létezô, de a kommunista rendszer idején megszüntetett, illetve brassói román iskolákba beolvasztott önálló gimnáziumát. A minisztériumi jóváhagyás dacára a határozatot nem sikerült kivitelezni, mert a 6-os számú román iskolának nem volt hova költöznie. Az Áprily Lajos Gimnázium önálló intézményként való mûködtetésének helyreállítása a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ közötti együttmûködési megállapodásokban külön tételként szerepel.

A juhállomány az utóbbi években csökkent, a legelôk állapota pedig egyre romlik. Megyénk szinte mindenik övezetében a legelôk leromlottak. A juhtartó gazdák csak imitt-amott áldoznak a területek feljavítására. A juhászok nehéz idényt zártak. A szárazsággal küszködött ember és állat. A termékek értékesítése körül is gondok vannak. Az állategészségügyben, bármennyire megszigorították az értékesítés feltételeit, ma is hiányosságok tapasztalhatók. A termékeket senki sem veszi át például szerzôdés alapján, ezért a felvásárlás esetleges, s mindez annak ellenére, hogy a szaktárca adatai szerint a sajt és túrófélék tonnánkénti belpiaci ára 1000 euróval csökkent.

Aktuális

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új vezetôi hármasának megválasztását követôen, immár a hivatalos aláírásokkal is szentesítve elkezdôdhet a marosvásárhelyi campus építése. Bár nehéz napok elé néz az építést felügyelô kuratórium, dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár, a marosvásárhelyi kar vezetôje, akirôl nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy életét tette fel erre a célra, most már fellélegezhet. Emberfeletti erôfeszítés, rengeteg rosszindulat és gáncsoskodás van mögötte, de az önként vállalt feladatban ugyanakkor segítôtársakra is talált. A magyar kormánytól a HTMH-n keresztül megérkezett a 600 millió forint is, amely az elsô szakasz költségeit fedezi.

A marosvásárhelyi egyetemi központ érdekes tornyos fôépülete, amelyet a a budapesti M-Teampannon Kft. a marosvásárhelyi Arhigraf kft-vel közösen tervezett, a jövô szeptemberre készül el, s október elsejétôl már abban kezdik az egyetemi évet a hallgatók. Legalábbis ezt vállalták a kivetelezést elnyert cégek, a fôvállalkozó csíkszeredai BENZOT-HAR RT., illetve két alvállalkozója, a marosvásárhelyi IZOREP és a kecskeméti Bauspar Kft.-k, akikkel még néhány részletkérdést tisztáznak a napokban. Az építkezést felügyelô kuratórium ugyanakkor számíthat a jövôre ígért újabb 600 milliós támogatásra a magyar kormány részérôl, amellyel mûködô állapotba hozható az épület. A harmadik szakaszra azonban a kuratóriumnak kell elôteremtenie a pénzt, ami biztosítja majd a külsô tereprendezést és világítást, a sportterem és az étkezde felszerelését, egy áramfejlesztôt stb... Hollanda Dénes Duna tévébeli szereplését követôen, a Soproni Orbán Balázs Társaság képviselôje jelentkezett a dékáni hivatalban és a hivatalos formaságok láttán, további támogatást ígért. Kedvezô visszajelzéseket kaptak az Egyesült Államokból is, és gondolkoznak azon, hogy téglajegyek forgalmazásával bevonják Marosvásárhely lakosságát, az erdélyi- és az összmagyarságot is a másfél millió euró összegyûjtéséhez. Ami óriás pénznek tûnik, a dékán szerint azonban, ha 15 millióra lebontjuk, akkor személyenként tíz centet jelent. Egyébként Kató Béla, akit a történelmi egyházak püspökeibôl álló alapító közgyûlés a Sapientia Alapítvány kuratóriumának élére nevezett ki, már az elsô ülésen személyes támogatást ígért Marosvásárhelynek. Megmaradásunk érdekében Erdélynek szüksége van az önálló egyetemre - mondotta és szavait hadd egészítsük ki dr. Tonk Sándornak a 2002-es marosvásárhelyi egyetemi évnyitón mondott szavaival, aki a néhai dán uralkodót idézte: "lehet, hogy szegények vagyunk, de ez nem akadályoz meg abban, hogy okosak legyünk." És talán abban sem, hogy támogassuk a marosvásárhelyi egyetem építésének befejezését.

(MTI) Az Egyesült Államok kemény tárgyalásokra számíthat az Irakkal kapcsolatos újabb biztonsági tanácsi határozat szövegének kialakítása során.

Az amerikaiak által kidolgozott határozattervezet értelmében az ENSZ tagállamai pénzügyi és katonai segítséget nyújtanának Irak háború utáni újjáépítéséhez, ugyanakkor amerikai kézben maradna az arab ország politikai és katonai irányítása.

Franciaország világossá tette: Washingtonnak meg kell osztania az információkat, a felelôsséget és a döntéshozatali jogköröket, ha szabadulni szeretne az iraki békefenntartás terheinek egy része alól. Oroszország, Németország és a BT több más tagja is azon az állásponton van, hogy az ENSZ-nek nagyobb szerepet kellene kapnia Irakban. Moszkva csütörtökön jelezte elsô ízben: megfontolandónak tartja orosz katonák Irakba küldését egy nemzetközi békefenntartó erô részeként - írja politikai körképében az AP amerikai hírügynökség.

Kína ugyancsak a világszervezet nagyobb iraki szerepvállalásának a híve. Az Irak háború utáni újjáépítésének megosztására vonatkozó amerikai terv összhangban van Kína szándékaival - jelentette ki csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivôje.

Az AP birtokába jutott határozattervezet szerint az Irakban állomásozó, jelenleg amerikai irányítás alatt álló egységeket egy egyesített parancsnokság alá tartozó, többnemzetiségû ENSZ-erô váltaná fel. A határozattervezetben a BT arra kérné az iraki kormányzótanácsot: mûködjön együtt a világszervezettel és a Bagdadban dolgozó amerikai illetékesekkel annak érdekében, hogy kialakítsák az új iraki alkotmány tervezetét, és megállapodjanak az Irakban tartandó demokratikus választásokhoz vezetô folyamat menetrendjében. A határozat felkérné az ENSZ tagállamait, hogy segítsenek az iraki rendôri erôk kiképzésében és felszerelésében, továbbá nyújtsanak pénzügyi segítséget Irak újjáépítéséhez. A határozatban felszólítanák az ENSZ iraki képviseletét, hogy "a politikai átmenet felgyorsítása érdekében szorgalmazza nemzeti párbeszéd megindítását". A határozat végül arra hívná fel a régió államait, hogy akadályozzák meg terroristák, illetve a terroristáknak szánt fegyverek és pénzügyi eszközök beáramlását Irakba.

A határozattervezetet felvázoló Colin Powell amerikai külügyminiszter leszögezte: "Az Egyesült Államok továbbra is meghatározó szerepet fog játszani (Irakban), mind politikai, mind katonai téren". Amerikai parancsnok állna a nemzetközi erô élén és Paul Bremer, az iraki polgári közigazgatás amerikai vezetôje maradna a politikai irányítás csúcsán - idézte a külügyminisztert az AP amerikai hírügynökség.

(MTI) A világ legtöbb titkosszolgálata úgy tartja: Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezérének egyetlen lehetséges rejtekhelye mára Pakisztán Afganisztánnal határos, lázadó törzsek lakta, kopár hegyek és tagolt völgyek alkotta északnyugati része - írja az amerikai célpontok elleni, az al-Kaidának tulajdonított merényletek szeptember 11-i évfordulójának közeledtével készült háttéranyagában az AFP, világossá téve: ez a bizonyosság azonban nem elég bin Laden elfogásához.

A terrorizmus ellen indított amerikai hadjárat csaknem két évvel ezelôtti kezdete óta 60 ezer pakisztáni és az Afganisztánban bevetett több mint 10 ezer amerikai katona ugyanazzal a problémával küszködik: az információhiánnyal.

"Egyszer megkérdeztem Oszamát, hogy tud mindig elmenekülni üldözôi elôl" - meséli az AFP tudósítójának Hamid Mir pakisztáni újságíró, aki 1998-2001 között négyszer is találkozott az al-Kaida elsô emberével. "Nagyon egyszerû. Arábiai Lawrence már nem él. Nincs, aki arabul tudna beszélni harcosaimmal, aki szavalná a Korán szövegét, aki együtt tudna imádkozni velünk, aki be tudna férkôzni közénk" - válaszolta neki. Bin Laden Mirt kérte fel arra, hogy írja meg életrajzát.

A terrorizmus elleni hadjárat egy neve elhallgatását kérô magas rangú irányítója szerint az al-Kaida mintegy 500 tagját fogták el eddig Pakisztánban a hadjárat keretében. Vannak közöttük "nagy halak" is, de körülbelül ugyanennyien vannak még szabadon - mondta.

Rahimullah Juszufzai szintén pakisztáni újságíró, aki nagyon közel állt a megdöntött afganisztáni tálib vezetéshez, és jelenleg az afgán határtól 40 kilométerre fekvô Pesavar városban dolgozik, úgy tudja: bin Laden húsznál is kevesebb testôrével együtt állandóan változtatja a helyét a mintegy 2400 kilométer hosszú, csak a térképen létezô pakisztáni-afgán határ mentén. Az amerikai felderítôtechnika kivédésére csupán papírfecniken kommunikál - mondja az újságíró, aki ugyancsak többször találkozott az al-Kaida vezérével 1998 és 2001 szeptembere között. Szerinte az amerikaiak hiába ajánlottak fel 25 millió dollárt a nyomravezetônek, mert a pénz reményében az emberek azt mondják, amit a felajánló hallani akar.

Hamid Mir szerint a pakisztáni-afgán-iráni hármas határ vidéke - amelyet az "ördög háromszögének" neveznek - a csempészek paradicsoma és a hatóságok ellen lázadó törzsek területe. Ezen a területen legutóbb idén márciusban végeztek kiterjedt kutatást bin Laden után, sikertelenül. Júniusban a pakisztáni hadsereg Mohmand város környékét fésülte át, utolsóként a pakisztáni autonóm törzsi területek közül, amelyek kicsúsznak Iszlámábád ellenôrzése alól. Ekkor sem jártak sikerrel. A törzsi erények - így a menekült befogadása - gyakorlása, nem segíti ezen a vidéken az amerikaiakat céljuk elérésében. Bár a pastu Halimzai klán feje azt hangoztatja: "Nem fogadjuk vendégként a terroristákat, azokat, akik fenyegetést jelentenek az emberiségre nézve".

Hamid Mir vár meg bin Laden életrajzának befejezésével. Azt nem hiszi, hogy élve elfogják. "Oszama azt mondta nekem, hogy utolsó csepp véréig harcol, és fegyver fogja kioltani az életét" - idézi.

A közköltség fizetését elmulasztó lakástulajdonosok mellett sok esetben a bérlôk által felhalmozott tartozások miatt megvont közmûszolgáltatások okoznak kellemetlenséget a jól fizetô lakóknak. Természetesnek tûnik, hogy ilyen helyzetben ne a szomszédok, hanem a tulajdonos, azaz a lakást bérbe adó viselje a felelôsséget a bérlô fizetésképtelensége miatt. Mit tesz ilyen esetben az ingatlan tulajdonosa, a marosvásárhelyi Locativ lakásgazdálkodási vállalat, hogyan lehetne elkerülni az ilyen helyzeteket? - tettük fel a kérdést Farcasan Mircea igazgatónak.

- Az ön által említett helyzetek eléggé ritkák, de valóban gondot jelentenek. Mi annyit tettünk, hogy felkértük a tulajdonosi társulások vezetôit: jelezzék a Locativnak azokat az eseteket, amikor a bérlôk elmulasztják kifizetni a közköltséget. A jelenlegi törvénykezés alapján a tulajdonosi társulások perelhetik be a tartozások miatt a lakókat, márpedig a bérlô lakói minôséggel rendelkezik. A társulások által indított perek esetében nem számolnak perköltséget, és ez sem mellékes. A lakásgazdálkodási vállalatot beidézhetik a perben, amely az ítélet alapján a továbbiakban kilakoltatási eljárást kezdeményezhet az eladósodott személy ellen. A társulás ügyvezetôjét azért fizetik a lakók, hogy teljesítse kötelezettségeit, márpedig az adósságok behajtása is egyike a feladatainak. Ilyen peres eseteink voltak.

- Miért nem a Locativ mint ingatlantulajdonos kényszeríti a bérlôjét arra, hogy törlessze adósságait vagy szabaduljon meg tôle? Végül is csak kellene követnie, hogy mi történik a tulajdonával...

- A lakásgazdálkodási vállalatnak nem tartozik hatáskörébe intézkedéseket hozni a közköltség behajtására akkor, amikor a bérlô eleget tesz a vállalattal szembeni szerzôdésbeli kötelezettségeinek, vagyis naprakészen törleszti a lakbért.

- A lakbér kifizetésekor nem lehetne kötelezni a bérlôt, hogy igazolást mutasson fel a társulástól, amellyel bizonyítja, hogy nincsen elmaradása? Elkerülhetôk lennének a késôbbi bonyodalmak.

- Erre nem gondoltunk, de ismétlem, nincs közünk ahhoz, hogy hogyan tesznek eleget a tulajdonosi társulással szembeni kötelezettségeiknek. Annyit teszünk, hogy a bérleti szerzôdés ötéves idôszakonkénti meghosszabbításakor kérünk ilyen igazolást.

- A per lezajlik, az adóst kilakoltatják, de a tartozások maradnak. Ki fizeti meg ezeket? Van úgy, hogy közel százmillió lejt halmoz fel a bérlô. Aztán "csak úgy meglép" a per után?

- Annak, akit kilakoltatunk a nagy adósságok miatt, lefoglaljuk a lakásbeli javait és értékesítjük ezeket. Persze a legtöbb esetben az így szerzett összeg nem fedezi a tartozásokat. Általában az történik, hogy a lakás újrabérbeadásakor az új bérlô átvállalja a tartozásokat.

- Kinek éri meg az ilyen "üzlet"?

- Nagyon sokan vállalják ezt, megéri nekik, mert lesz hol lakniuk.

- Fogékonyak-e a társulásvezetôk a Locativ felszólítására?

- A több száz tulajdonosi társulás közül talán tíz van, amely jelentette az adósságokat. Elsôsorban ezek tehetôk felelôssé, hanyagságuk miatt, amiért odáig fajul a helyzet, hogy százmilliós nagyságrendû tartozás gyûl fel. Két-három hónapi ki nem fizetett közköltség után már jelenteniök kellene a helyzetet és törvényszéki eljárást kellene kezdeményezniük.

- Milyen a finalitásuk e pereknek?

- Jelenleg rengeteg ilyen per van folyamatban, bérlôk, tulajdonosok ellen egyaránt. Legtöbbjüknek még nincs vége. Ezzel kapcsolatban annyit: az adósok nagy része, csak amikor kézhez kapja az idézést, veszi komolyan a problémát, és kifizeti a tartozást, vagy más, kompromisszumos megoldást keres: részletfizetési felosztást kér, esetleg lakáscserébe megy bele, megegyezve az új bérlôvel az adósság törlesztésében. Azért volt néhány eset a kilakoltatásra.

- Hol vannak a legnagyobb gondok?

- A Locativnak körülbelül 2000 bérlôje van, mintegy ezren tömbházlakást bérelnek. A legsúlyosabb problémák a Szorgalom utca 18-20. szám alatti tömbházak lakóival vannak. Százhúsz család lakik itt, a tartozások eléggé nagyok. Súlyos szociális esetekrôl van szó, egyedülálló öregekrôl, betegekrôl, akiket nem lehet kilakoltatni, de akik fizetni sem tudnak. Számukra kell valamilyen megoldást találni, a polgármesteri hivatal, civil szervezetek közremûködésével.

A püspöki konferencia csütörtöki ülésén az egyházfôk kijelölték a Sapientia Alapítvány elnökét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület fôjegyzôje személyében. Az egyházak vezetôi döntést hoztak arra vonatkozóan is, hogy az alapítvány kuratóriuma, eredeti összetételéhez hasonlóan, ismét kilenctagú legyen, azaz dr. Tonk Sándor kuratóriumi elnök megüresedett helyére nem javasoltak új kurátort. Az egyházfôk javaslatot tettek a Sapientia Alapítványnak az egyetem rektorának személyére vonatkozóan: a kuratórium ennek alapján egyhangúan dr. Szilágyi Pál professzort választotta a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (A Sapientia EMTE sajtóirodája)

Bár a szárazság miatt a nyáron jelentôsen csökkent a mezôzáhi haltenyészethez tartozó mezôsályi, 50 hektáron elterjedô tavak vízszintje, nem ez az oka annak, hogy az arra haladót kiszáradt tórészek látványa fogadja. A haltenyészeti rt. vezetôje, Dragus Mircea mérnök kérdésünkre elmondta, mintegy 25 hektárról engedték le a vizet, hogy begyûjtsék a halakat. Július 15. óta 25 tonnányi halat (busát, sügért, fogassüllôt, kárászt, pontyot) értékesítettek Maros, Kolozs és Fehér megyében, kilogrammonkénti 35.000 lejes áron.

Jegyzet

Lassacskán mi is elérkezünk Európa kapujához. Csak várnunk kell türelmesen. Nem kell erôszakoskodnunk, nem kell döngetnünk a tegnap még áthatolhatatlannak vélt falakat. Néhány év múlva mi is tagjai leszünk annak a közösségnek, ahová annyira vágyunk. Hogy a csatlakozás "megvalósítása" nem kizárólag a mi érdemünk lesz, és hogy a "Nagyok" milyen szempontok szerint hozzák meg a döntést, az már szinte mellékes. A jó öreg Európa emlékszik arra, hogy valaha (nem is oly régen) mi is (értem itt egész Kelet- Európát) e nagy közösséghez tartoztunk. A kommunizmus sötét évtizedei és a rendszerváltást követô tizenegynéhány év után az öreg kontinens mintegy igazságot szolgáltat a "megszomorítottak- nak". Remélhetôen mindnyájan felszállhatunk a Nyugat gyorsvonatára, s ez azért már valami...

A csatlakozás útja persze göröngyös, szókészletünk azonban mindinkább bôvül. Egyre többet látunk-hallunk az Európai Unióról, az EU-tagállamok területén alkalmazott jogszabályokról. Új szavak, fogalmak, kifejezések épülnek be nyelvünkbe. Ilyen például az eurokonform kifejezés, ami egyfajta minôsítést jelent. Gyakran használják politikusok, gazdasági szakemberek, környezetvédôk, újságírók, tanárok és sokan mások. A média gyakran számol be arról, hogy egy egyezmény nem jöhetett létre, mert a feltételrendszer nem volt eurokonform, vagy arról, hogy "az új jogszabály minden pontja alkalmazkodik az európai normákhoz, ezért példaértékû."

Jó dolognak tartom, hogy az Unió szívén viseli a jövendôbeli tagországok sorsát. Azt is megértem, hogy betartja és betartatja a szabályokat, hisz az, hogy eurokonform, egy bizonyos szintet, színvonalat is jelent. Nem lehet azonban mindent egy kaptafára húzni, s az "eurokonform" kifejezéssel osztályozni vagy megítélni. Itt több dologra is gondolok, de elsôsorban a kultúrára és a kisebbségpolitikára, nevezetesen arra, ami a kedvezménytörvény körül zajlik. Ha ez így eurokonform, akkor biztosan mi, kisebbségiek nem értünk valamit...

Gyakran hallunk az európai szellemiségrôl, amelynek - szerintem - mi is részesei, alkotói vagyunk. S ha eljutunk a Kánaánba (ha majd minket is befogadnak), szeretnénk, ha megélhetési szintünk, keresetünk is eurokonform lenne. Ez azonban még odébb van...

A hazai és nemzetközi statisztikai adatok szerint Románia egyike Európa legbiztonságosabb országainak, a bûnözési átlag terén ugyanis tavaly százezer lakosonként 1.390 bûncselekményt jegyeztek, szemben a többi állammal, ahol hatszor ennyi bûncselekményt követtek el.

Összehasonlításképp 2002-ben Németországban 6.850 bûncselekmény "jutott" százezer lakosra, Svájcban 4.912, Magyarországon 4.220, Portugáliában 3.595, Görögországban 3.412, Szlovéniában 3.323, Bulgáriában 3.012, míg Horvátországban 1.414. Hogy Románia biztonságos állam, az is bizonyítja, hogy - az Országos Statisztikai Hivatal által Románia nemzetközi idegenforgalma 2003 elsô harmadában készített tanulmány szerint - az év elsô felében több mint 2,27 millió, a tavalyi év hasonló idôszakához képest 15,6 százalékkal több külföldi állampolgár utazott át az országon. A Romániába érkezô külföldiek többsége más európai országból származik (464 ezer az Európai Unió államaiból, ami 2002-höz viszonyítva 12,1 százalékos növekedést mutat).Az Országos Rendôr-fôkapitányság szerint az említett idôszakban 33 külföldi állampolgár ellen követtek el erôszakos bûncselekményt (mindez hozzávetôlegesen egy áldozatot jelent, az országba érkezô százezer turistára, ami sokkal kevesebb az országos átlagnál, és százszor alacsonyabb érték a többi európai államban jegyzett értéknél), ugyanebben az idôszakban pedig 77 külföldi követett el hasonló bûncselekményt Románia területén. Az FBI jelentésén alapuló kimutatás értelmében Romániában alacsonyabb a százezer lakosra esô bûnözési átlag, mint például tavaly az Egyesült Államokban. A bûnözési átlag terén az Egyesült Államok 4.160 bûncselekménnyel rendelkezik, míg Románia 1.390-nel. Az erôszakos bûncselekmények száma: 504 a 72-vel szemben, emberölés: 5,6 a hárommal szemben, rablások: 148,5 a 13-mal szemben, nemi erôszak: 62 a hattal szemben, súlyos testi sértés: 318 az öttel szemben, és vagyon ellen elkövetett bûncselekmény: 3.656 szemben a romániai 525-tel.

A Bounty még ma, több mint 200 évvel a zendülés után is tartogat meglepetéseket. Kiderült, hogy annak a hajónak - a Pandora nevûnek - a raktere, amely a lázadók egy részét fogolyként szállította, egyúttal a zendülôk sírja is lett: a megtalált csontvázak a foglyoké. Közben a londoni hatóságok vizsgálatot folytatnak a Pitcairn-szigeten élô utódok ellen nôk és gyerekek zaklatásáért.

"Ne féljetek - mondta William Bligh, a Bounty parancsnoka embereinek az óceánon hányódó mentôcsónakon - ha sikerül valaha elérnem az angol partokat, elítéltetem ezeket a kalózokat." 1789. április 28-at írtak akkor.

Bligh átka beteljesülni látszik. Ausztráliában régészek vizsgálják azokat a csontvázakat, amelyeket a Pandora börtönrészében találtak. A 24 ágyús fregattot a brit admiralitás küldte a Bounty üldözésére, de a visszaúton 1791. augusztus 29- én zátonyra futott Timor partjainál. A hajóroncsban már régebben is találtak számos ékszert, például Hamilton fedélzeti orvos aranyóráját, a parancsnok borospoharait, egy Atlasz- figurás pecsétet. De a csontvázak sokkal többet mondanak el a mára sem elfelejtett drámáról. A csontok Fletcher Christian, a lázadó elsô tiszt 14 társának maradványai. Ôk voltak azok, akik nem követték vezérüket Pitcairn szigetére, hanem Tahitin maradtak, ahol a bô egy év "vakáció" alatt szinte teljesen asszimilálódtak. Ott fogta el ôket a Pandora legénysége. Tynah, a helyi király megpróbálta lekenyerezni Edwards kapitányt, vendégül látta, bemutatta neki feleségeit, lányait, hogy mentse a lázadókat, de a kapitány hajthatatlan maradt. A lázadókat levitték a raktérbe, miután a kapitány közölte velük, hogy a hadi büntetô törvénykönyv 19. paragrafusa szerint halál vár rájuk. Körülményeiket egy hajdani túlélô írta le: "Férgek lepték el ôket, kezük-lábuk egymáshoz volt láncolva". A halálos ítéletet azonban mégsem a bíróság mondta ki rájuk. Az Endeavour - ma Torres - szorosban Ausztrália és Új-Guinea között a hajó fennakadt a nagy korallzátonyon és elsüllyedt. "A foglyok helyiségét lassan ellepte a víz, de a bezártakkal senki sem törôdött - idézte az egykori túlélôt a Corriere della Sera címû olasz lap. - A fuldoklók segélykiáltásai szörnyûségesek voltak. Aztán elhalkultak, végül csend lett."

De Bligh átka másként is hatni látszik. A brit igazságszolgáltatás most azokra készül lesújtani, akik Pitcairnen telepedtek le. A 12 egyenes ági leszármazottból kilencet azzal vádolnak, hogy zaklatják, megerôszakolják a nôket a szigeten.

Pitcairnt egyébként "a legelszigeteltebb szigetnek" nevezik. Öt perc alatt bejárható kismotoron, autó, villany nincs. Összesen egy darab telefon mûködik rajta. Lakosainak száma 44, és gyakorlatilag minden család "érintett" a vádban. A lázadók már annak idején is fegyverrel szerezték meg Tahitin asszonyaikat - szám szerint kilencet - és azt a 12 felnôtt férfit, akiket magukkal vittek Pitcairnre. A Bountyról készített filmek, különösen az 1962-es Lewis Milestone-alkotás, Marlon Brandóval és Trevor Howarddal a fôszerepben, paradicsomi állapotokat festettek le. Ha a vádak igazak, akkor Pitcairn mégsem az Éden.

"Hazugság minden vád - mondta az új-zélandi lapoknak Glynn Christian, Fletcher leszármazottja. - Az igazság az, hogy kényelmetlenek vagyunk Nagy-Britannia számára. Mások a kulturális értékeink, ezért akarnak eltaposni bennünket."

A nyomozás több asszony feljelentése alapján indult. Hárman visszavonták ugyan vádjaikat, de a gépezet már mûködésbe jött. A tárgyalás egyes hírek szerint Pitcairnen lesz és ez alkalomból mûholdas tv-vel kapcsolják majd össze Londonnal. Problémát jelent azonban, hogy az egyetlen alkalmas, nagyobb helyiség a Hetedik Nap adventista templom, ahol még mindig nyitva áll a szószéknél Adamsnek, annak a tiszteletesnek a Bibliája, aki kordában tudta tartani a XVIII. század végén a szilaj tengerészeket. Az ô tiszteletére kapta a "város" az Adamstown nevet.

Közben a pitcairniek folytatják mindennapi tevékenységüket: méhészkednek, dinnyét termesztenek, halásznak, kis szuveníreket - Bounty-horgonyokat, Bligh-képeket - készítenek az évente néhány alkalommal arra vetôdô hajók utasai számára.

Ami Bligh kapitányt illeti, sok hányattatás után sikerült visszatérnie Angliába és egy másik hajón, a Providence-en hajózott még sokáig. Hat gyermeke született és befutott embernek számított.

Szupererôs, az egyes atomok mozgását is láthatóvá tevô mikroszkóp megépítését tervezik brit tudósok, a leedsi egyetem egy szakértôi csoportjának vezetésével.

Az Európai Maghasadás Forrás elnevezésû berendezés, úgynevezett anyagmikroszkóp, amely lehetôvé teszi az emberi testszöveteket alkotó fehérjemolekulák növekedésének figyelemmel kísérését, csakúgy, mint például egy vonat kerekeiben, illetve egy repülôgépszárnyban lévô parányi fémrészecskék viselkedését a mûködés közben rájuk nehezedô hatalmas nyomás körülményei közepette - mondta Bob Cywinski, a leedsi egyetem professzora.

A berendezés hasonló a Hubble teleszkóphoz, de nem a világûr, hanem az anyag belsô szerkezetének tanulmányozását célozza - tette hozzá Cywinski.

Az elôreláthatólag mintegy egymilliárd angol font (376 milliárd forint) költséggel létesítendô szupermikroszkóp egy kilométer hosszú betonalagútját és a hozzá tartozó neutronvizsgáló laboratóriumot Yorkshire északi részén, egy ma már használaton kívüli II. világháborús repülôtéren építik meg. A berendezés nem egyszerû fényt, hanem neutronok által indukált fénynyalábot használ a parányi struktúrák tanulmányozásához.

A neutronok kiszakítása úgy történik, hogy a protonokat csaknem fénysebességgel egy igen erôs mágnes segítségével a betonalagúton keresztülnyomják. Az alagút végén a protonok hihetetlen erôvel vágódnak neki a fémfelületnek, a neutronok azáltal leszakadnak, és fénynyalábbá formálhatók.

Lord Sainsbury brit tudományos és fejlesztési államtitkár szerint az elsô lépéseket már megtették a szupermikroszkóp kifejlesztése felé, a berendezés megépítése reális közelségbe került.

Korábban is Nagy-Britanniában, az Oxford megyei Rutherford Appleton laboratóriumban mûködött a világ legerôsebb anyagmikroszkópja, jelenleg azonban úgy tûnik, hogy az Egyesült Államok, a Tennessee államban 2006-ban üzembe helyezendô 1,5 megawattos teljesítményû berendezéssel, illetve Japán az ugyanebben az évben használatba kerülô 1 megawattos J- parc nevû óriásmikroszkóppal túlszárnyalja a briteket. Bár a Nagy-Britanniában tervezett szupermikroszkóp fejlesztôi szerint természetesen nem egymás túllicitálásáról, hanem a tudomány fejlôdésének szent céljáról van szó, a britek azért mégiscsak remélik, hogy a yorkshire-i mezôkön sikerül a többinél egy kicsit még nagyobb teljesítményû mikroszkópot kifejleszteniük.

Népi gyógyászat, természetgyógyászat

A gyomor-, máj-, epe- és bélbetegségek után következnek az étvágyjavító módszerek: Elég ritkán lehet étvágytalan felnôttel találkozni, ám annál többet küszködnek, kínlódnak az anyák, nagymamák a rosszul evô gyermekek nevelésével. Falun gyakran tapasztaltam, hogy amikor valakinek ment a hasa, vagy étvágytalan volt, áfonyagyümölcs- és levél teát adtak neki. Ezt sokszor társították szamócalevéllel is. Ezek a gyógynövények felnôttek esetében krónikus vastagbélgyulladásban is jótékonyak. Hosszabb ideig is lehet fogyasztani étkezési teaként. A feketeáfonya-levél a vércukorszintet is csökkenti, fôleg az idôs korú cukorbetegeknek jó. Nem ritka a gyógypálinka sem, szeszbe áfonyát és más gyógynövényeket tesznek. Az étvágyat és emésztést javították még a keserû anyagokat tartalmazó cickafarkból készült gyógyteával-, ürömfûvel, mentával, petrezselyemlevéllel (magas a C-vitamin tartalma), gyógyborral. A borba különféle gyógynövényeket tettek. 2-3 cikk fokhagymát is adtak a betegnek.

Féregûzés: A gyermekeknek körömvirágteát, áfonyát, csipkebogyót, epret, szamócát, citromot, sárgarépát adtak (Bojor). Ma is általános a fokhagyma, amellyel többféle bélférget hajtanak el. "A gyermek ha nem nôtt, sovány volt, s karikás a szeme, gilisztája volt. Fokhagymás kenyeret adtunk neki. Ha csípett is kellett egye! Még fokhagymás ételeket fôztünk, azt ettük." (Karcag, Nagykunság) A fokhagymát tormával is lehet társítani, mindkettô étvágygerjesztô, s az emésztést is elôsegíti. A tökmagot önmagában vagy pépesítve, mézzel, tejjel használják. Ekkor hashajtást is végeznek.

Az emésztôrendszeri betegségek népi gyógyászata utolsó fejezetében hadd említsük meg azokat a gyógynövényeket, amelyeket a székrekedés kezelésére alkalmaztak. "Ha szorulásunk volt, kamillateát ittunk. A babáknak, gyerekeknek is jó. Reggel, éhgyomorra szilvakompótot ettünk, tejet, aludttejet ittunk, vagy egy kanál ricinusolajat vettünk be. Ezek hashajtók, erôsebb bélmozgást váltanak ki." (Makfalva, Kis-Küküllô mente) Zoboralján: "Szappancsapot dugtak a baba lyukacskájába, akkor ment a kaka és a szél is." (Zsére, Felvidék)

Egy kiváló természetgyógyászati módszer a székrekedés megelôzésére, hogyha reggel éhgyomorra egy pohár vízbe egy kiskanál mézet, 1-2 kiskanál almaecetet oldunk fel, és megisszuk.

Szövegidézetek a szerzô gyûjtésébôl.

Forrásanyag: Rácz Gábor-Rácz Kotilla Erzsébet-Laza Aristide: Gyógynövényismeret, Bukarest, 1984; Bojor Ovidiu: Pledoarie pentru viata lunga, Bukarest, 1988, Brassó.

Muica Gheorghe (79 éves) és felesége, Emma (74 éves) által gondozott kertben termett Erdôszentgyörgyön. Ugyanaz a tô, amelyen ez a szép paradicsom termett, még tele van, és úgy tûnik, hogy legalább még egy 80 dkg-os paradicsomot is leszednek a kisebbek mellôl. De vannak más tövek, amelyekrôl 4 kg paradicsomot is szedtek. A termés nemcsak nagy, hanem ízletes, kevés magot tartalmaz. Mivel húsos, fogyasztásra kiváló. Emma néni elmondta, hogy a kékkövön kívül nem használ permetszert és mûtrágyát sem.

A kleptománia: betegség

A tulajdon elleni vétségek tengerében már- már nevetségesen hat, ha valaki azzal védekezik, lopási ügybe keveredve, hogy ô bizony kleptomániás. Pedig megeshet, hogy ezt állapítja meg róla az orvos, a pszichológus is.

Sokan kapták fel a fejüket arra a hírre, hogy kleptomániásnak minôsítettek egy asszonyt, aki sorozatos lopásokat követett el. Létezik-e kleptománia? Van-e kóros lopási késztetés? Ilyen alapon bárki mondhatja magára, hogy kleptomániás és felmentik a felelôsségre vonás alól? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel az említett hír hallatán.

A kleptomániáról eszünkbe jut egy régi magyar filmsiker, a Mágnás Miska, aminek komikus jeleneteiben Gobbi Hilda alakított egy mulatságos öreg grófnét, aki mániákusan
"összecsór" mindent, ami éppen a keze ügyébe kerül. Hajdanán, úri körökben szóbeszéd volt egyesek ilyenfajta lopkodása, amit kleptomániának neveztek. Igaz, a szegények tolvajlására nem alkalmazták ezt a meghatározást.

Mi tehát az igazság? Tény, hogy léteznek egyes személyeknél úgynevezett késztetés- szabályozási zavarok, kóros, kényszeres cselekedetek, amelyek kényszerképzetekkel állnak kapcsolatban. Az ilyen ember, hirtelen valójában arra érez ösztönzést, hogy akár a társadalom által deviánsnak, vagy betegesnek tekinthetô cselekedeteket kövessen el.

Többféle ilyen késztetés ismert. Egy Európában és Amerikában alkalmazott orvosi kézikönyv hatfajta kórképet határoz meg. Ezek közé sorolja a beteges lopási hajlamot is, amit régebben kleptomániának neveztek, de többek között ide tartozik a gyújtogatási szenvedély, a pirománia, vagy éppen a kóborlási szenvedély, a poriománia. Közülük a kóros lopási kényszer jellemzôje, hogy az illetônek semmi szüksége sincs arra a dologra, amit eltulajdonít, de ellenállhatatlan, legyôzhetetlen vágyat érez erre.

Veszélyes függôségben

Az ilyen és hasonló kényszercselekvésektôl szenvedô emberek a legtöbb esetben tudják, hogy esztelen, értelmetlen és beteges a késztetésük, mégis megteszik. Megélik ezek kényszerjellegét, viszont nem tudnak ellenállni. Mindaddig izgatottak, nyugtalanok, amíg a cselekvést véghez nem viszik. Ámde, amint elkövetik az adott tettet, lopnak, vagy éppen gyújtogatnak, csak ideig-óráig nyugszanak meg, a késztetés újból elôtör és arra ösztönzi ôket, hogy meg kell ismételniük a bûnös cselekvést. Ha nem sikerül, egyre nyugtalanabbá, zaklatottabbá válnak, vagyis kényszeres függôségbe kerülnek. A kényszeresség esztelensége rendszerint komoly kárral jár, veszélyes helyzetbe sodorja az érintett személyt, csakúgy, mint a környezetét. Nem szorul magyarázatra, milyen következménnyel jár a kóros lopási hajlam, a gyújtogatási kényszerrôl nem is szólva!

A kényszeres magatartást kiváltó okokat többek között azzal magyarázzák, hogy az illetô menekülni igyekszik az egzakt körülményektôl, a számára kellemetlen valóságtól. A belsô ürességet, vagy hiányzó emberi kapcsolatait, az érzelmi sivárosodást izgalmat hozó ingerekkel próbálja ellensúlyozni. A szenvedélybetegségek esetében - vonatkozik ez a kóros lopási hajlamokkal küzdôkre is - csak akkor lehet segíteni, ha maga az illetô is változtatni akar az életmódján. A szakemberek szerint magatartásterápiával, a pszichológia eszközeivel, mélylélektani módszerekkel elômozdítható a változás. A gyógyulásban fontos szerepe van a segítôkész, megértô családi háttérnek, a környezet segítségének.

Nyolcvan évvel ezelôtt egy nagy visszhangú, irodalomtörténeti jelentôségû antológia látott napvilágot, tizenegy fiatal erdélyi író verseinek, elbeszéléseinek, tanulmányainak kötete, melyet erdélyi mûvészek rajzai illusztráltak. Az 1918 utáni helyzetben ez volt az elsô szervezett magyar írói csoportosulás, azóta is Tizenegyek néven tartja számon ôket a köztudat. Közös fellépésük az összmagyar irodalom szempontjából is meghatározó fontosságú volt, nyolc évtized távlatában is gyakran hivatkoznak rájuk. Balázs Ferenc, Dobai István, Finta Zoltán, Jakab Géza, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Kemény János, Maksay Albert, Mihály László, Szent-Iványi Sándor és Tamási Áron aztán külön-külön a maga útján bontakoztatta ki tehetségét, de együttes jelentkezésük súlyát azóta is mindegyre méltatják az irodalomtörténészek. A napokban a Kriterion Kiadó hasonmás kiadásban jelentette meg ismét a szép kivitelezésû könyvet, Cseke Péter közzétételében pedig külön vaskos kötetben tette hozzáférhetôvé mindazt, amit az antológiáról írtak az elmúlt nyolcvan esztendôben. A Tizenegyek elô- és utóéletét taglaló kötetben olvasható a száz éve született Kemény János antológia-értékelô írása is, amit az egykori közös könyvben versekkel szereplô fiatal író a kiadvány megjelenésének tizedik évfordulójára vetett papírra. A mai olvasók közül valószínûleg kevesen ismerik. A Mecénás születésének centenáriumán illô újraközölni, lényeges dolgokat tudunk meg belôle a helikoni összejövetelek házigazdájának írói indulásáról.

Kemény János

Jó tíz esztendôvel ezelôtt, csodaszép nyugati városban, egy bérház harmadik emeletérôl, korommal, porral megrakódott ablakon keresztül lestem a világváros háború utáni összhangtalan zsibongását, hadigazdagok dölyfét, síberek vásári zsivaját, vénülô emberek táncos kedvét, bénák komor vonulását s a politika bolond táncát, ki csúfosan otthagyván a szakmabelieket, az egyetemi padsorok tetején ropta csábító táncát. Jó tíz esztendôvel ezelôtt, csodaszép nyugati városban, hova azért mentem, hogy pallérozódjam s kitárjam lelkem kapuit a tudás elôtt, összeismerkedtem a haláltáncra perdült világgal.

Hasztalan menekültem a külvárosokba, hívôbb embereket keresvén, hiába nyitogattam csendes városnegyedekben úri házak vasrácsos kapuját. Odakünn a grätchenfrizurák meg zöldszalagos kalapok alatt kihûltek a kék szemek, s a szájak pirosságát elhamvasztották az újan mélyült kemény arcvonalak. Idebenn, hol egykor gáláns testôr-ifjak a német nyelven okulva a magyar nyelvnek csinosítói lettek - most megriadt emberekként számolgatták kevés megmaradt ezüstjeiket, s reszketve böngészték a Presse börzerovatát.

A szállodákban amerikai vigécek igazgyöngyökkel üzérkedtek, az ószeren volt aktív tisztek, sápadt gyermekükre gondolva, ócskaruhákkal kereskedtek, az állomásokon aprópénzért szakmunkások cipelték kíváncsi idegenek poggyászát, míg az utcákon a lovas rendôrök hol fehér lobogókat vivô rojalistáknak vágtak neki kardlapozva, hol tüntetô munkásokkal ütköztek meg. Forgott, lüktetett, zsibongott az élet, csak a tudásba és hivatásba vetett hit esett ki a tántorgó világból.

Hiába akartam pallérozódni itt, hiába akartam messzibe nézôvé lenni, falak, emberfalak, gondolatakadályok, gyûlöletfüggönyök s elesett emberek reménytelensége keresztezték utamat, ahol pedig a láthatárnak kellett volna kitárulnia kutató szemeim elôtt, csupán egy-egy idetévedt otthoni ismerôs jelentette számomra a frissebb levegôt.

Valakinek, ki azért veszi kezébe a vándorbotot, hogy idegen világokban szellemi kincseket szedegessen össze, s szellemkincsek helyett egymásnak rugaszkodó embereket talál egy megbomlott világban, többet jelent ez a csalódásnál: egyensúlyvesztést, megtorpanást, semmibe bámulást. Így álltam ott céltalanul, megüresedett lélekkel, újrakezdéshez semmi kedvvel a szép idegen városban jó tíz esztendôvel ezelôtt. És ebbe a céltalanságba, ebbe az alkonyatba érkezett biztató üzenet a Tizenegyektôl hazulról.

Szabadságon jártam itthon, amikor maguk közé invitáltak tíz ifjú erdélyi magyarok, tizenegyediknek, társnak, hívô írótestvérnek, engem, ki akkor eltelt önképzôköri szereplések s egy korán megbukott lap jogán úgy érezték kedves írótársaim, közéjük tartozhatom.

Nem tudom, mennyiben járultak hozzá kezdetleges verseim a könyvünk sikeréhez, nem tudom, kevés szavú magam mit adtam: tüzet a baráti lelkesültséghez, de tudom azt, hogy nekem az ifjú erdélyi magyarok a bizodalmat adták vissza, és visszavezettek oda, ahonnan kiindultam: az erdélyi magyar faluhoz.

Bennük, a Tizenegyekben láttam elôször felcsillanni a reménységét annak, hogy ebben a világban, annak is egy kicsiny sarkában, ahol elsô pillanatra talán legkevésbé vehetjük észre, talán éppen annak közelsége miatt, itt, közvetlen közelünkben, Erdélyben van meg annak a lehetôsége, hogy világváltozások felett, emberi harcok felett, megtalálhassuk magunk, életünk, vágyaink, hitünk kifejezésének a lehetôségét. A Tizenegyek biztató szaván keresztül jutottam vissza önmagamhoz s magamon keresztül Erdélyhez, hol hegyek közé zárt kicsiny világban, soknyelvû népek hazájában gyúlhat a reménység, hogy: érdemes dolgozni, érdemes veszôdni. És itt, a Tizenegyek vidám optimizmusán keresztül indultam el azon az úton, mely ahhoz a boldog felismeréshez vezetett, hogy egy erdélyi magyar falusi ember szemébôl felém áradó bizalmas tekintet, egy kemény parasztkéz barátságos szorítása többet ér minden egyéb elismerésnél.

Nem lehet feladatom, hogy visszatekintve bírálatot mondjak afelett az irodalmi teljesítmény felett, melyet tíz év távlatában a Tizenegyek antológiája jelent. Nem is azért jöttem el ide a baráti találkozóra. De eljöttem azért, hogy hálás köszönetet mondjak kedves íróbarátaimnak azért a sok melegségért, kedvességért, mellyel tíz évvel ezelôtt megajándékoztak, s megköszönjem azt, hogy az erdélyi faluhoz visszavezetô utamra elhalmoztak hittel teljes, gazdag útravalóval. Mert nekik köszönhetem, tizenegy erdélyi magyaroknak, azt a felismerést, hogy az erdélyi faluban fog eldôlni a jövendô problémája.

Ellenzék, 1934. február 25.

Wass Albert

("Atlantisz harangoz a mélyben…")

Az emlékezés sebeket tép föl. Mély sebeket, melyeket az idô múlása lassan behegesztett valahogy, hantot takart föléjük s most egyszerre csak vérezni kezd újra az emlékezés kése alatt.

Erdély… egy elsüllyedt világ. Mérhetetlenül szép és mélységesen szomorú. S ennek az eltemetett múltnak kicsinyke, de fájdalmasan értékes része: Marosvécs.

Elsô regényem, a Farkasverem megjelenése után, 1936-ban hívtak csak meg elôször Marosvécsre, az Erdélyi Helikon háromnapos találkozójára. Kemény Jánost, akihez rokoni kapcsolat is fûzött, ismertem már jól. Gyakran vadásztunk együtt medvére, vaddisznóra a Galonyában. De ez más volt. Mint az erdélyi magyarság egyik serdülô íróját ért ez a megtiszteltetés. Huszonnyolc éves voltam már akkor, családos ember, és ismertem már majdnem mindenkit, aki ott volt. Bánffy Miklós buzdítására írtam meg elsô regényemet, bár verseim, novelláim már jó tíz éve meg-megjelentek itt-ott: az Ifjú Erdélyben, Pásztortûzben, az Ellenzékben. Ismertem Kós Károlyt, Reményik Sándort, Áprily Lajos tanárom is volt. Tagja voltam már jó ideje a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak, melynek keretében és Szentgyörgyi Mária rendezésében elsô nagyobb
"alkotásomat", A temetô megindul címû, pacifistának bélyegzett, szavaló kórusra készült színjátékomat is elôadták nem kis sikerrel. De ez más volt. Marosvécs az erdélyi magyar irodalom olimpusza volt, ahová csak lábujjhegyen és lélegzetvisszafojtva lehetett belépni.

Ezen az elsô találkozón Tamási Áronnal és Molter Károllyal kerültem egy szobába. Molter Károlyt ismertem már jól, Tamási Áronnal akkor találkoztam elôször. Fél éjszakán keresztül beszélgettünk, tréfáltunk, ismerkedtünk. Áron különösen kedvemre való volt. Évekre szóló meleg barátság szövôdött köztünk.

Ennek az elsô találkozónak az utolsó estjén olvasta föl Dsida Jenô nagyszerûen szép versét, a Magyar Zsoltárt. Összeszoruló szívvel ültünk ott mindannyian a vécsi vár nagy nappali szobájában s megkönnyesedett nagyon a szemünk, amikor Dsida Jenô tiszta, érces hangján fölcsendültek a szavak: "Mérges kígyó legyen eledelünk, ha téged elfeledünk, ó, Jeruzsálem… Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!"

A vers után mély csönd borult a szobára. Kós Károly fölkelt a nagy karosszékbôl, csontos, bajuszos arcán könnyek csorogtak alá, oda lépett Dsida Jenôhöz és megölelte. "Te taknyos - morogta -, te semmirevaló, hogy mertél ilyen szépet írni…!"

Bevallom, könnyes volt az én szemem is, akárcsak valamennyiünké. Néhány évre rá eltemettük Dsida Jenôt. Nagy ûr maradt utána. De nagy ûrt hagyott maga után a csonkahazába átköltözött Áprily Lajos, Makkai, Berde Mária (is). Az ûr lassan növekedett. De már akkor puskapor-szaga volt körülöttünk a világnak s Hitler árnyéka ránehezedett az égboltra.

Észa-Erdély s ezzel együtt Kolozsvár, Marosvécs és a Székelyföld visszatérése a Hazához fölemelte a szívünket mámoros magasságba, de akkor keserû fájdalom gyötört azok miatt, kik a megdarázsosodott románok markában maradtak s elsôként kezdték el a szenvedést. Minden józanul gondolkodó magyar tudta elôre a háború kimenetelét, de voltak közöttünk sokan, Kemény Jánossal és Bánffy Miklóssal az élen, akik reménykedtek abban, hogy a
"mûvelt Nyugat" nem dob oda egy kultúrnépet barbárok prédájává.

Még hat helikoni összejövetelen vettem részt, de az utolsó háromból már hiányzott a lélek egysége, ami annyira jellemzô volt az azelôttiekre. A "transzilvanizmus" vonala megszakadt. A "vécsi olimpusz" magaslatáról elkezdtünk aláereszkedni a politika mocsarába. Klikkek alakultak a felszín alatt, melyeknek a tagjai már nem a három együtt élô nemzet jövôjét igyekeztek menteni, hanem a Dél- Erdélyben történô magyarüldözések hatása alatt megfeledkeztek Erdély évszázados törvényérôl, mely igyekezett tanítani az ott élô népeket, hogy bármilyen nyelven beszéljen is az ember, elsôsorban mégis csak ember, akit Isten-alkotta törvény kötelez emberségre és emberiességre.

A többi már véres történelem, mely elnyelte Marosvécset is és ezzel együtt mindent, ami jó volt, szép volt és igaz. Marosvécs emléke azonban él tovább a lelkekben s talán eljön még egyszer az idô, amikor az elnyomók és üldözôk megértik Erdély nagy titkát és megtanulnak békében élni és igazságosan az elnyomottakkal és üldözöttekkel.

(Florida, 1992 májusában)

Utóhangok a III. Bolyai János Alkotótáborhoz

Beszélgetés Elekes Károly Munkácsy- díjas képzômûvésszel

- Szokványos a kérdés, de tényleg kíváncsi vagyok, hogy furcsa-e neked újra itthon dolgozni?

- Egyáltalán nem furcsa. Igaz, hogy hosszú idô telt el azóta, hogy itt tevékenykedtünk. 84-ben mentem el Magyarországra, sajnálom, hogy nem jártam gyakrabban vissza. Most jött létre az a kapcsolat, ami remélem, most már konkretizálja az elkövetkezendô együttmunkálkodásunkat.

- Itt most bicskák különleges együttesét állítottad ki, szöveg is tartozik hozzá. Mûfajilag nemigen tudom besorolni. Installációnak tekinthetô?

- Ez egy olyan munka, ami nem képzômûvészeti mûalkotás, inkább üzletnek tekinthetô, a címe Jó cselekedet avagy a tiszta üzlet. Arról szól, hogy egy tárgyhalmazt olyan áron próbálok eladni, amilyen áron vásároltam.

- De nem mindegy, hogy hol vásároltad és milyen körülmények között. Lehet, hogy vannak, akik tudják, hogy ha ide, Vásárhelyre dolgozni nem is, de a Székelyföldre vissza-visszajártál.

- Igen, gyakran járok édesanyámhoz Siménfalvára, és a környéket is be szoktam barangolni, és fényképezek. Sôt, más fontosabb munkák is adódtak az utóbbi években. Például a siklódi templom felújítása és egy másik különös építmény a Gyilkos-tónál, egy katolikus kápolna. És kilátásban van Gyergyószentmiklóson is egy másik építkezésünk, ami szintén az egyház patronálásával jön létre, egy templom és egy közösségi ház.

- Ennek a mostani munkának az ötlete szintén egy székely, falusi látogatás alkalmával született.

- Így van, de azért elôzménye van. Gyerekkoromban, ahogy a bemutató szövegben is leírtam, különbözô történeteket hallottam vagy át is éltem Siménfalván és a környezô falvakban, a bicska mitikus sztorijáról van szó. A régi idôk vérmes hangulatai elmúltak ugyan, de ezek a tárgyak megmaradtak a zsebekben. Vannak modernebbek és van szép kacor is, ami már vagy 150 éves. Csodálkozom is, hogy például egy nagyon drága francia bicska eljut egy faluba, nyilván valakinek a gyereke valahol nyugaton dolgozott és ott vette. Olyan falvakról van szó, amelyek gazdaságilag, infrastrukturálisan nagyon elmaradottak. Viszont a hagyományok megôrzésének elônye is lehet turisztikai szempontból, gondolok itt a Nyikó menti falvakra. Ott egy olyan ötletem támadt, hogy ezeket a véres tárgyaknak nevezhetô zsebkincseket fölvásároljam. Egy elsô kísérlet sikerült is. Az elképzelésem az volt, hogy ezt a mûvészet területére át kell helyezni, de eleve áthelyezôdik akkor, amikor egy galériába bekerül. Mert hogy ez nem piacon vagy erre szakosodott üzletben történik.

- Azok közé tartozol, akikre azt szokták mondani, hogy ôs-MAMÛ-s. 84-ben elmentél, akkoriban egy ilyen jellegû munka beillett volna a ti törekvéseitek közé?

- Igen. Akkor is beillett volna. De akkor mással voltunk elfoglalva. Teljesen más volt a kultúrpolitikai szituáció. Gyakorta inkább a természetben dolgoztunk, jelesen a Vizeshalmoknál. Ez egy késôbbi konceptuális jellegû dolog, de meg kell jegyeznem, hogy ez a munka azért is válhat mûalkotássá, mert az itt látható zsebkések ki vannak véve a forgalomból.

- Annak idején azt vallhattad magadról, hogy bizonyos mûvészeti irányzatoknak az elôôrse lehetsz itt Marosvásárhelyen, most meg úgy határozod meg magad, mint utóvéd. Ezt hogyan kell értelmezni?

- Ez az egyén története. Hogy elôször vágja a csapásokat és próbál betörni a még nagyon mozgékony avantgárd irányzatok területére, de ne gyártsunk ehhez valamilyen filozófiát, mert ez a
munka is egy avantgárd valaminek tekinthetô. Akár egy egyszemélyes performance-nak is lehet nevezni. Különben én egyszerûen úgy érzem, hogy elhanyagolható az avantgárd, mert már nincs. Ma már minden lehetséges, és talán épp annak a régi avantgárdnak vagyok az utóvédje.

- És hogyan viszonyulsz a jóval fiatalabb kollégákhoz? Ebben a táborban is többen voltak az ifjabb nemzedékbôl.

- Vannak többen is, akik fôképp intermédiális mûfajokat használnak, én nagyon kíváncsi vagyok ezekre a mûfajokra. Sajnos technikailag kevésbé értek hozzá, de nagyon szeretem. Az a fajta konfliktus, amit mi képviseltünk a nagy öregekkel, például a hargitai festôkkel szemben, ez most nem áll fönt. Sôt a hargitai festôket is megkedveltem utólag.

- És ha a médiamûvészettel foglalkozó fiatalok netalán azt mondják, hogy az általatok mûvelt mûvészet már túlhaladott, ehhez hogy viszonyulsz?

- Úgy érzem, hogy nem tud meghaladott lenni, mert az én korosztályom, legalábbis azok, akik belekóstoltak a 70-es évek avantgárd gondolkodásmódjába, folyton képzik magukat, folyamatos az információszerzés, a legfiatalabb generációkkal is kapcsolatban vagyunk. A másik szinten pedig, egy általunk készített mûalkotás, igaz, hogy más területen, de legalább olyan izgalmas lehet, hiszen még mindig megvan bennünk az a bizonyos újító szándék. Ha a kiállítótérben körülnézel, láthatsz klasszikus festményeket is, amik viszont nagyon hasonlóak az olyan mûvekhez, amelyek számítógépes programmal jöttek létre. A Block-csoport négy festménye ez, egymásról festettek kinagyított arcképeket a fiúk. De ezek nem csupán arcképek, hanem nagyon érdekes kompozíciók, amiket portrénak lehet tekinteni.

Nosztalgiázás Garda Aladár Lászlóval

- Milyen messze van németországi otthonodtól Marosvásárhely?

- Nem mértem. Képzeletben úgy 2000 km, vagy valamivel több, esetleg kevesebb.

- Sok ez a képzeletbeli, valós 2000 km?

- Nagyon sok. Otthonról hazajönni, és itthonról hazamenni komoly erôfeszítés.

- Egész délután tartó performance-oddal egy folyamatot vetítettél ki a falra, rajzok, vonalak, színek, számok, betûk segítségével megelevenítetted az ide-vissza utazást. Merre nehezebb az út, onnan erre vagy innen arra?

- Mondjuk el, hogy a munka még nincs kész, az illusztrált lapjaim sora még nem fejezôdött be. Mint ahogy az út a valóságban sem fejezôdött be. Egyfolytában indulok valamelyik végponttól a másik felé, s onnan vissza. Ezt az utat reálisan is az autómban, és képzeletben még gyakrabban megteszem, oda-vissza, oda- vissza. Nincs még vége.

- Az utadon vannak állomások, amelyek lehetnek helységek, lehetnek emberek.

- Igen. Többnyire emberekrôl van szó, olyan volt vásárhelyiek, mûvészetisek elsôsorban, akik az út jobb és bal oldalán helyezkednek el. Nyilván Budapesten egy nagy bogot kellett volna csinálnom. Ugyanez vonatkozik Vásárhelyre is. Most itt vagyunk. Nem is írom ki a városunk nevét, ebben a pillanatban is együtt vagyunk. De hát ott van Rákosfalvy Zsuzsi, Varga Juli és sorolhatnám így az út mentén mindazokat, akik Vásárhelyrôl származtak el.

- És a MAMÛ? Az csak Budapest?

- Nem. Az Vásárhely. Szerintem a MAMÛ, illetve Vásárhely és Budapest és a szórványban élôk.

- Mindaz, ahol vagytok, éltek?

- Igen. MAMÛ, mi vagyunk.

- Tulajdonképpen a MAMÛ-t te ott, ahol vagy, Kommernben, tudtad folytatni?

- Feltétlenül. Én is részt veszek kiállításokon, gyûléseken, és figyelemmel kísérem, hogy mi történik. Úgy érzem, hogy még mindig ez a szellemi hazám, a szellemi hovatartozásom.

- Ezekben a napokban egy kis filmet is készítettél hirtelenjében a Vizeshalmokról. Ahhoz elég sok nosztalgia kötôdhet.

- Igen, ez egy spontán akció volt és feltétlenül nosztalgia. Annak idején nagyon szerettem ott dolgozni, és teljesen hatalmukba kerítettek most a dombok, amikor annyi év után ismét ott voltam. És nem egyedül voltam ott. Szinte úgy történt, mint rég. El kell mondanom, hogy itt, Marosvásárhelyen volt valami fantasztikus dolog, mert ilyen máshol nincs. Voltak szurkolóink. Jöttek gyerekek, a tutunos társaság, az olgás társaság, mind nekünk drukkoltak. Ha ott valamilyen munkát készítettünk és segítségre volt szükség, akkor beálltak, csinálták. Most is úgy éreztem magam, mint akkoriban. A sportolóknak vannak szurkolóik, a mûvészeknek általában nincsenek. Akkor voltak. Fantasztikus dolog volt. Most megint sikerült embereket mozgósítani, meglelték, megölelték a dombot.

- Nem érdekes az, hogy annak idején mindent mondhattak volna a MAMÛ-rôl, csak azt nem, hogy egy nosztalgiázó társaság. Most meg, íme, itt a nosztalgia.

- Hát én már öreg MAMÛ-s vagyok, nosztalgiázhatom, a fiatalok dolgozzanak. Különben én is dolgozom, nem mindig nosztalgiázom. Ennek a munkának az ötlete is itt született meg. Nagyon sokszor elhangzott a kötôdés Marosvásárhelyhez, tanuljunk meg hazajárni, mondta valaki. Úgy éreztem, hogy ezt valahogy meg kell fogalmazni. Engem mindig foglalkoztat, hogy hogyan felezôdik az én utam. Mindig fele-fele a szakasznak, még meg kell tennem egy felet, hogy ide vagy oda eljussak. Ezt a kínlódást féltôl félig szerettem volna átültetni vonalba.

- És a színek? Arról errefelé élénkülnek vagy fordítva?

- Követted, hogy mi történik, láthatod, itt már keverednek, ahogy megindultam visszafelé. Ha járunk- kelünk, ezek keverednek. Ez az itthon és otthon kérdés valóban érvényes. Én innen hazamegyek és onnan hazajövök. Ez így mûködik. Valahogy az is benne van, amit Lao cétôl tanultunk, hogy az út az élet. Valami ilyesmit próbáltam érzekeltetni. Ezt megéli az ember.

A házigazda, Csegzi Sándor alpolgármester konklúziói

- Az elôzô két táborozás után irányváltás történt, a mûvészetek más területére nyitott a Bolyai Alkotótábor. Ennek kapcsán többfelôlröl is elhangzottak fenntartások. A két hét zárultával a kezdeményezô, a házigazda milyen következtetésekre jutott?

- Fenntartásaim, bárminek nekikezdek, nekem is vannak. Egypár embert azok közül, akik most itt voltak, közelebbrôl is ismertem, és tudtam, hogy a laikusok számára nem könnyen érthetô, nem könnyen megközelíthetô munkákról lesz szó. De pontosan azért kerestük a lehetôséget a táboron belül, hogy sok beszélgetés legyen és sok véleménycsere történjen, mert végül is úgy, ahogy a tudományban, a hozzáértôk a mûvészetben is eljutottak egy olyan pontra, amikor útkeresés elôtt van mindenki. Az útkeresés minden korban megvan, de talán most hangsúlyosabban mutatkozik. Ez kiderült a beszélgetésekbôl is, észlelni lehetett a megfogalmazások, a fogalmak használatának bizonytalanságában, az állító mondat rögtöni tagadásában és így tovább. Ami szerintem jó jel egy ilyen alkotótáborban. Nagyon magasröptû beszélgetések is voltak, lapos beszélgetések is, de a periféria - centrum témakör boncolgatása közben eljutottunk oda, hogy megfogalmazódjon, Marosvásárhelyen esetleg mit kellene tenni azért, hogy több hang tudjon megszólalni a mûvészetek terén, és hogy miképpen lehetne az anyagi támogatás tekintetében is elôbbre jutni. Egy nagyon komplex tábor volt ez, amely egy szûkebb közönségnek szólt.

- Azt hiszem, nem vitás, hogy a vásárhelyi közönség egyelôre jobban ragaszkodik a hagyományos mûvészethez, az új szemlélettôl, a videoinstallációktól, performance-októl még idegenkedik.

- Erre a területre én nem tudok bemenni, nem az én szakmám. Tudom azt, hogy a mindennapjaimhoz hozzátartozik bármilyen gondolatébresztô, bármilyen érzéseket kiváltó tevékenység. Ez adott pillanatban lehet egy virágcsokor, de lehet egy szép mûszaki megnyilvánulás is. És természetesen a mûvészet területén bármilyen megnyilvánulás, ami számomra mond valamit. A mostani rendezvényünkben is benne van a választhatóság, az alternatíva és az egyéni beleélés lehetôsége.

- Személy szerint sikeresnek tartod ezt a rendezvényt?

- Ezt a leghatározottabban merem állítani. Érdekes volt végignézni, ahogy ide jöttek az emberek, egyikben sem volt különösebb alkotói vágy. Egyik sem mondta, hogy na, jöttem, dolgozni akarok. Aztán rövid idô alatt beindult az alkotás, egyik generálta a másikat. A helyszín, az emberi környezet késztetett munkára, inspirált alkotásokat. Több mûvész elhozta a gyerekét, külön élmény volt, hogy sok gyerek forgolódott körülöttünk. Sok gyerek benne is van az alkotásokban. Aki egy kicsit nagyobb érdeklôdéssel járja végig a kiállítást, vagy filmet néz a Mészárosok bástyájában, biztos kap magának valami számára közelállót, valami gondolatébresztô alkotást. Én magam naivan feltettem a kérdést, hogy végül is mi a mûvészet? A mûvészek is hosszasan rágódtak ezen. Most már nem lehet lexikonszerûen meghatározni ezt, nem lehet egyértelmû válaszokat adni az ilyen kérdésekre. Nekem ez is reveláció volt.

- Egyértelmû immár a tábor létjogosultsága. Az még kérdés, hogy milyen lesz jövôre.

- Ezen még gondolkozhatunk. De azt hiszem, nem kell ez tömegmozgalom legyen. A tábor egy bizonyos szférához szól és az biztos, hogy megtalálta magának az értékeket és a feltöltôdéséhez szükséges tényezôket. Abban is biztos vagyok, hogy dokumentált formában ennek a tábornak meglesznek a további nyúlványai, akár videós vagy nyomtatott formában, és erre a táborra még vissza fognak emlékezni mûvészi körökben. Nem merem azt mondani, hogy viszonyítási alap, de nagyon fontos momentuma a marosvásárhelyi múlt és jövô közötti kapcsolat folyamatának, illetve a Marosvásárhelyrôl elszármazott mûvészek és egykori otthonuk erôsödô kapcsolatrendszerének.

A táborvezetô Irsai Zsolt többes szerepben

- Résztvevôként, szervezôként, táborvezetôként is nyilatkozhatnál, mindent egybevetve úgy sikerültek a dolgok, ahogy elképzelted?

- Igen. Fájlalom Krizbai Sándor távollétét, objektív okok miatt nem tudott eljönni. Amúgy minden meghívott vendég megtisztelt. Roppant hálás vagyok. És elmondhatom, hogy összejött az, amire számítottam, amire vártam. Itt voltak azok az alkotók, akik ezelôtt 20 évvel is nagyon fontosak voltak Vásárhely számára. Már- már intézményalapító, alkotó emberekként emlegettük, tartottuk számon ôket. Úgy érzem, hogy ez egy indulás, még akkor is, ha harmadik stációja a Bolyai-Alkotótábornak. Anélkül, hogy megsérteném az elsô két esztendôben itt megfordult mûvészeket, szervezôket, mert igazán maradandót alkottak, az én szemszögembôl ez egy frissítô. Egy új jelrendszer bevezetésén munkálkodtam. Úgy érzem, hogy ez bejött.

- Sokszínû társaság volt itt. Valószínûleg nem gondoltál arra, hogy a viták, eszmecserék folyamán mindig mindenben tökéletes egyetértés lesz a részvevôk között.

- Voltak szervezési bakik.

- Nem erre gondoltam. Inkább arra, hogy noha a táborlakók mûvészeti alapállása rokon vonásokat mutat, a megbeszéléseken olykor mégis ütköztek a vélemények.

- Annak örvendek, hogy nagyon sokféle vélemény konfrontálódott. Akár mûvészeti, akár világképbeli platformok találkoztak, ôszintén terítékre kerültek. De úgy ítélem meg, hogy teljes egészében konstruktív jellege volt a vitáknak, a kerekasztal-beszélgetéseknek. Akár a nyitott részben zajló, akár a mûvészek közti viták, teljes mértékben építô jellegûek voltak.

- A nemzedékek hogy viszonyultak egymáshoz?

- Nagyon érdekes, hogy nincs éles ellentét a nemzedékek közt. A tapasztaltabb és a tapasztalatlanabb, a más irányban munkálkodó mûvészek között tökéletes volt a párbeszéd, az együttmûködés. Nem tapasztaltam generációk közti súrlódást.

- Azért kérdezem, mert például a jóval fiatalabbak másképp képzelik el a mûvészetet, mint mondjuk az ôs MAMÛ-sök.

- Igen. De talán ez volt a tábor sajátossága. Úgy nyitottam a fiatalok felé, hogy meghívtam az ôs MAMÛ-söket is. Szeletekként képzeltem el az emberek válogatását, akarva-akaratlanul egy táborvezetô válogat, a meghívottak listájának összeállítása olyan, mint egy szerkesztési munka. A jelenlét dinamikája, a belsô feszültség konstruktív levezetése talán éppen ebbôl a szerencsés szerkesztésbôl adódik.

- A központ és periféria kérdésében valamilyen konklúzió kirajzolódott?

- Nagyon érdekes beszélgetés volt. Olyan neves személyiségeket láttunk vendégül, mint dr. Beke László mûvészettörténész, Bíró Béla publicista, aki nem csak Erdélyben ismert, a fiatal generációt képviselô Sebôk Zoltán esztéta. Tudjuk, hogy más-más irányt képviselnek, de ez a pozitív konfrontáció nemcsak a tábor, hanem a közönség hasznára is volt. A perifériák és központok, a mûvészmigráció, a kísérleti, kortárs mûvészet a kisebbségben témaköre igen-igen érdekli akár a vásárhelyi, akár a budapesti mûvészeket. Vagy az akárhol élôket. Ez a nyitottság a különbözô fórumok, rendezvények iránt manapság hozzátartozik a vizuális mûvészeti alkotáshoz. Ez a témakör nem egy napi, ez az életünk holnap- holnaputáni kérdése is. Születtek eredmények, de ez nem azt jelenti, hogy lezárultak. A kérdés nyitott és így fogalmazzuk meg a jelent és jövônket.

- Akárhogy nézzük, Vásárhely földrajzilag is, provincia jellegébôl adódóan is periféria, nem?

- Vásárhely bizonyos szemszögbôl provincia, bizonyos szemszögbôl nem. Beke László mûvészettörténész azt mondta, hogy évek óta érdeklôdik Vásárhely iránt, és kívülrôl úgy látja, hogy a romániai kortárs mûvészet Bukarestben, Kolozsváron, Vásárhelyen, Temesváron és Budapesten található. Ezt szeretném hinni. Megerôsít abban a hitben, hogy a Vásárhely - Budapest kapcsolat, akár a MAMÛ-n keresztül, akár a fiatalabb generáció által, létfontosságú Vásárhely számára.

- Lokálpatriótaként jólesik ilyen értékeléseket hallani, viszont zokszóként mondottad, és bizonyára igazad van, hogy a sajtó és ebbôl kifolyólag a közönség kevéssé érdeklôdött a rendezvény iránt.

- Szakmai deformáció, de a valóság az, hogy amikor egy napilapot a kezembe veszek, azt a rovatot keresem, amelyik az iránt érdeklôdik, amit én is mûvelek. Tudom, hogy egy napilap rengeteg más irányba kell lépjen, a városnak, megyének, országnak rengeteg gondja van, rengeteg a társadalmi, politikai problematika, mégis elszomorító, hogy amikor a városunkba érkezik egy olyan személyiség, akit a szó szoros értelmében hetekig vadászunk, mert megerôsít munkánkban, akkor ezt a média figyelmen kívül hagyja. Ha megérkezik egy ilyen személyiség, akkor én elvárom, hogy a sajtó megrohanja. Sajnos nem ez történt, jelentéktelen események, mûvészeti összejövetelek nagyobb teret, figyelmet kapnak, mint egy ilyen nemzetközi rangú megnyilvánulás.

- A saját munkádról beszélve, ezúttal is installációval vagy jelen a tárlaton.

- Igen. Ez egy klasszikus installáció, olyan értelemben klasszikus, hogy nem használ generált képet, nem videoinstalláció, nem projekciós installáció, ez egy materiális munka. Én, franciásan fogalmazva, egy mise en place keretén belül építkezem már évek óta. Rendszerint kétszemélyes terítékeket hozok létre. A teríték számomra nem az evés, hanem inkább a kommunikáció szcénuma. Valamikor négyen alkottuk Kolozsváron az egyetemen azt az alternatív diákcsoportot, amelyik még a 80-as években képes volt felállítani egy saját munkaprogramot. Ismerjük az akkori helyzeteket, nem voltunk megelégedve azzal, amit kínált a fôiskola, és felállítottunk egy alternatív programot, amit követtünk. Ez a csoport nagyon jól mûködött. Azóta szétszóródtunk, ritkán találkozunk, de gyakran kommunikálunk. A Rózsa csoportról van szó. Most már lexikoncímszó. Én ezt a terítéket a négy Rózsa-csoporttag számára készítettem. Sándor János kollégám is egy ilyen négyes kerekû malommal jelentkezett, ezt építette meg a bástya elôtt. Tehát név szerint képzeletben itt ül az asztalnál: KissPál Szabolcs, Sándor János, Balogh Csaba és jómagam.

Nagy Miklós Kund interjúi

Könyvajánló

Böszörményi Gyula

"Ha férfi férfival úgy hál, ahogy asszonnyal hálnak, ölessék meg" - mondja Mózes. Dávid, Izrael legendás királya viszont azáltal szerzi meg a trónt, hogy úgy hagyja magát szeretni, mintha asszony volna. És mégis ô Isten választottja. Igaz, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Böszörményi Gyula regénye a hatalomról szól. Nem az isteni, hanem a földi hatalomról, ami sose lehet senkié. Mert aki megszerzi a hatalmat, mások játékszerévé válik. Akik viszont ôt mozgatják, azok csak rajta keresztül érhetik el, amit akarnak. S miközben mindenki kézben tartani, irányítani akarja a dolgokat, azok lassan, észrevétlenül és feltartóztathatatlanul megtörténnek. Olyan ördögi játszma ez, amit nem lehet uralni, és amibôl nincs kiszállás. Aki a hatalom után nyúl, az pillanatok alatt azon veszi észre magát, hogy dróton rángatott bábu a történelem színpadán. De aki nem száll be a játékba, ugyanolyan tehetetlenül sodródó porszem marad. Bárhogy is döntünk, egy biztos: nem lehetünk önmagunk, nem élhetjük a saját életünket. Csak sodródunk az eseményekkel, ki szolgaként, ki királyként, ki fent, ki lent, de ugyanolyan kiszolgáltatottan mindannyian. Ahogy a híres bölcs, rabbi Akiba mondta:

"Minden kezességre adatik, és háló van kiterjesztve minden élô felett. A bolt nyitva, és a boltos hitelez, a könyv nyitva, és a kéz beír. Aki kölcsönt akar, menjen be, és kölcsönözzön: a behajtók körüljárnak folyton mindennap, és behajtják azt az embertôl tudtával és tudta nélkül, mert van mire támaszkodniuk. Az ítélet pedig igaz ítélet, és minden el van készítve a lakomára."

A regény egy férfiról szól, aki félig nô. Vagy legalábbis a lelke nô. Talán csak a magánéletében szökhet meg, vagy legalábbis azt hiszi, hogy megszökhet. De a sorsát végül nem kerülheti el, hiszen király.

A könyv híven követi a bibliai eseményeket, csak persze sajátos értelmezésben. Már csak azért is, mert Böszörményi Gyula, aki a Kucóval és a Gergô és az álomfogókkal már bizonyított, egy történelmi köntösbe öltöztetett, ízig-vérig mai történetet írt.

Az építkezési vállalkozások nagy része törvénytelenül foglalkoztatja alkalmazottait

Az építkezési vállalkozások legkevesebb 17 százaléka anélkül foglalkoztatja alkalmazottait, hogy betartaná a hatályos törvényeket, s