LV. évfolyam 207. (15474.) sz.

2003. szeptember 5., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Nastase-Markó megbeszélés

A Szabadság- emlékmû ügyének kedvezô megoldásról is tárgyaltak

Adrian Nastase miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. A találkozón áttekintették a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ megállapodásába foglalt célkitûzéseket és a következô idôszak prioritásait. A politikusok az aradi vértanúk emlékét megörökítô Szabadság-szobor köztéri viszaállításáról is tárgyaltak.

Markó az MTI-t tájékoztatva elmondta: tárgyalópartnerével megegyezett abban, hogy az elmúlt idôszakban oly sok vitát kiváltó kérdést a történelmi megbékélés szellemében és az 1948-as forradalom közös eszmeiségének a jegyében kell megközelíteni. Egyetértettek abban, hogy mielôbb ki kell alakítani a megfelelô megoldást. Addig is folytatódnak a Szabadság-szobor köztéri felállításának elôkészületei - mondta Markó Béla.

Alakuló ülést tartott a TKT

Mózes Edith

Legfontosabb feladat a választásokra való felkészülés

Tegnap délben ült össze alakuló ülésre az RMDSZ megyei szervezetének Területi Képviselôk Tanácsa (TKT). A megyei elnök a szervezet nyári tevékenységérôl tartott, mint mondta, "politikai esemény-beszámolót". Ezt követôen a testület megválasztotta az állandó bizottságot. Az egyetlen jelöltként induló Borbély Lászlót két ellenszavazattal újraválasztották. A két alelnök: Benedek István és Péter Ferenc, titkárok: Török Gáspár és Szabó Árpád. A tanácskozás konklúziója, amelyet többen is megfogalmaztak, az volt, hogy az elkövetkezendô idôszak legfontosabb feladata a helyhatósági választásokra való felkészülés.

Kelemen Atilla, a megyei szervezet elnökének beszámolójából megtudtuk, hogy q szervezet háza táján a nyáron is "folyt a mindennapi építkezés", a gondok megoldása, és "az ügyek mentek a maguk mentén". Elmondta, hogy egész nyáron vagy a képviselôi irodában, vagy a székházban dolgozott, máskor pedig a vidéki eseményeken vett részt. Ezek közül kiemelten említette a ratosnyai, gernyeszegi, nyárádszeredai, szász-régeni rendezvényeket, a pókai, nagysármási falunapokat, a Marosvásárhelyi Napokat, amelyeken "az RMDSZ megjelenítette magát".

"Nem a lelkek szaggatásával kell foglalkozni"

Az elnök szerint voltak azonban olyan rendezvények is, amelyeken "egyesek megpróbálták a különben nyugodt RMDSZ-építkezést akadályozni". Példaként a küküllôkirályfalvi esetet említette, amikor a helyi református lelkész a falunap alkalmával nem köszöntötte ôt, illetve Kakassy Sándort. "Egyesek keményen dolgoznak, hogy megbontsák az RMDSZ egységét", jelentette ki, hozzátéve: nem hajlandó eltûrni, hogy ahol ott van az RMDSZ vezetése, átnézzenek rajtuk. Bár az incidenst ellensúlyozta a "kicsi magyarkák" barátságos kézfogása. "Nem a lelkek szaggatásával kell foglalkozni", mondta felemlegetve, hogy azon a bizonyos falunapon a református pap kijelentette: "tudja ô, kire kell hallgatni, mert Patrubány Miklós megmondta, kinek van igaza". Ugyancsak zokon vette a szászrégeni szoboravatási ünnepséget, amelyen ô maga ugyan nem tudott személyesen részt venni, de a megyei ügyvezetô elnök és két alelnök jelen volt. Ennek ellenére az RMDSZ képviselôi nem kaptak szót, viszont András Imre "egy órán át szidta az RMDSZ-t".

Az RMDSZ-nek lesz jó jelöltje

- biztosította a testületet Kelemen Atilla, aki úgy véli, az "általános romániai kontextus alapján mocskos kampány elé nézünk". Ugyanis, mondta, sokan összetévesztik a politikai szabadságot a szabadossággal. Azokra utalva, akik azt hangoztatják, hogy az RMDSZ elkésett a (marosvásárhelyi) polgármesterjelölt-állítással, kijelentette: "a siettetôk csak azt a célt követik, hogy ízekre szedjék az RMDSZ jelöltjét, akirôl kiderül, hogy az apja SS-es volt, az anyja az utcasarkon kereste a kenyerét, egyik nagyapja kulák, a másik kommunista..." De - tette hozzá - az RMDSZ-nek lesz jó jelöltje, az elkövetkezendô idôszak legfontosabb feladata a választásokra való felkészülés, de nem "hûbelebalázs módra, nem kirekesztôsdivel, nem övön aluli ütésekkel".

Bizonytalan a székház sorsa

A polgármester politikai játékának nevezte a megyei szervezet székháza körüli bonyodalmakat. Dilemma számára, jelentette ki, mert az RMDSZ harcolt a legkeményebben a magántulajdon garantálásáért, viszont ebben az esetben nem lehet simán visszaadni az épületet a volt tulajdonosnak. Ez az épület, mondta, szörnyû állapotban volt. Amikor szóba került székházként, ô maga kérdezte meg az akkori elnököt, Kincses Elôdöt, nincs-e igény a házra. Az elnök azt felelte, nincs. Ezek után több mint 2 milliárd lejt fektettek a felújításba, errôl pedig nem mondhat le, "az RMDSZ érdekét kell képviselje, s harcol érte".

A hozzászólások során Szepessy László, az EH igazgatója kijelentette, egyetért a megyei elnökkel abban, hogy az elkövetkezendô idôszak fontos a megyei szervezet számára. A polgármester- választás azonban sikeres csak úgy lehet, ha "tanulunk a 2000-es kudarcból". Rendkívüli TKT összehívását javasolta, amelyen elemezni kell a múlt hibáit és pontos stratégiát kell kidolgozni a kampányra. Felemlegette, hogy vannak olyan polgármesterek, alpolgármesterek, tanácsosok, akik "szégyellik az RMDSZ-t, úgy tesznek, mintha semmi közük sem volna a szervezethez, vagy ami még rosszabb, ellene dolgoznak". Ezekre oda kell figyelni, ne vállaljanak tisztséget az RMDSZ-ben. Iszlay Árpád cáfolta, hogy Szászrégenben András Imre szidta volna az RMDSZ-t, Gál Ábel a Bucsinon szervezett sikeres cserkésztáborról számolt be, megköszönve a támogatásokat, Benedek István, miután elmondta, hogy a polgármester sorozatban nem hajtja végre a tanácsi határozatokat, figyelmeztetett, hogy meg lehet, meg kell nyerni a polgármester-választást, de tanulhatnának a románoktól, hogy a PSD, a PRM és a többi felsorakozik Florea mögé. Így kell tennie a magyarságnak is. Benedek Imre szerint jobban oda kellene figyelni egymásra.

Brassai Zsombor ügyvezetô elnök figyelmeztetett, hogy az utóbbi idôben látványosan csökkent a tagdíjbefizetés, s kérte, hozzák be a lemaradást, mert a kampányhz pénz kell. Kakassy Sándor az erôsödô magyarellenességre figyelmeztetett azzal a dicsôszentmártoni példával, amikor egy cégtulajdonosnak 20 perces határidôvel kellett eltávolítania a magyar feliratot. A jelenségre oda kell figyelni, hangsúlyozta. Végül a régi-új elnök, Borbély László bejelentette, hogy egy hónapon belül rendkívüli TKT-t hívnak össze a választásokra való felkészülésrôl.

Csalással vádolják az iskolaigazgatót

(b.)

Nem kis meglepetés érte a napokban azokat a maroskeresztúri lakosokat, akik felszólítást kaptak, hogy fizessenek, mivel hitelfelvételhez kezességet vállaltak, holott tudomásuk szerint senkinek nem írtak alá ilyen típusú nyilatkozatot. Mint kiderült, a helybeli iskola igazgatónôje vett fel többmilliós összegeket különbözô hitelszövetkezetekbôl és pénzintézetekbôl, és a településrôl több személyt is megjelölt kezesként. Állítólag a kezesek között szerepelnek az iskola személyzete közül is néhányan, s azokon kívül, akik csak most értesültek errôl, olyanok is vannak, akiket az igazgatónô meggyôzött, hogy segítsenek rajta, mert szüksége van a pénzre.

Az érintettek közül egyesek attól tartanak, hogy a hírek szerint a nyomozó szervek el akarják tussolni az ügyet.

A megyei tanfelügyelôségen szerdán megrôsítették, hogy a rendôrségi kivizsgálás alapján valóban úgy tûnik, hogy az igazgatónô a már említett módon folyamodott kétmilliárd lej körüli hitelhez, s amióta az ügy kipattant, nem találják.

Az iskolában - ahol attól félnek, hogy a történtek rosszt fényt vetnek az egész tantestületre, s mindez fokozza azt a folyamatot, hogy különösen a román tagozatról a tehetôsebb családok városi iskolába íratják gyerekeiket -, határozott elutasításra találtunk. Az aligazgató nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Sânpalean Petru, a község polgármestere hallott arról, hogy Cretu Elena állítólag milliárdos kölcsönöket vett fel, és hogy nem találják. Ugyanakkor csodálkozását fejezte ki, hogy miképpen történhet meg, hogy valahol hitelt adjanak olyan módon, hogy a kezes nem is tud róla. Véleménye szerint olyan igazgató kellene az iskola élére, aki nem ingázik, hanem helybeli, és képes arra, hogy fellendítse az intézményt. Beszélgetés közben a tanfelügyelôségtôl éppen a véleményét kérdezték arról, hogy kit javasol a megüresedett funkcióba.

A Megyei Rendôr-felügyelôség sajtóirodájából megerôsítették, hogy folyik a kivizsgálás az igazgatónô ellen, és szó sincs arról, hogy megpróbálnák eltussolni a történteket, sôt a rendôrségi eljárás lezárta után pontos tájékoztatást ígértek.

Somesan Stefan fôtanfelügyelô kérdésünkre elmondta, hogy a Megyei Tanfelügyelôség vezetôtanácsa tegnap délben döntött arról, hogy Cretu Elenát menesztik a tanügybôl, és a maroskeresztúri iskola megüresedett igazgatói állásába ideiglenesen Almasan Mariat nevezték ki.

Aktuális

Nekünk kell feléjük fordulni

Antalfi Imola

Ritka alkalom, amikor egy miniszteri-államtitkári munkalátogatás a hivatalos jellegen túl, emberileg is maradandó benyomást hagy az újságíróban. Luminita Gheorghiu, a Hátrányos Helyzetûek Országos Hatóságának alelnöke közel négy órán át folytatott türelmes párbeszédet a megyei hivatalosságokkal és újságírókkal, mialatt többször hangsúlyozta: nem szándéka megróni vagy büntetni senkit, egyszerûen csak tájékozódni akar a problémákról. A szerdai találkozó elôkészítéséhez egyébként külön hangsúlyozta, hogy elvárja a rokkant személyek gondozásával foglalkozó civil szervezetek részvételét a találkozón. (Más kérdés, hogy hányan jelentek meg.)

A kedves hangnem, az emberi melegséget árasztó, biztató szavak bátorságot öntöttek egyesekbe, akik nyíltan elmondták gondjaikat. Sôt, a megyei tanács fôtitkára olyannyira felbuzdult, hogy egyenesen megkérdôjelezte a három, hátrányos helyzetû személyekkel foglalkozó intézmény (a gyermekjogvédelmi igazgatóság, a szociális ellátás igazgatósága, a regionális felügyelôség) létjogosultságát. Egy is elég lenne ezekbôl. Igaz, hogy a prefektusból visszaminôsült fôtitkár, fôként fôispánsága vége felé, amikor már rebesgették leváltását, kitartóan támadta a fent említett intézmények vezetôit, de akkoriban személyes érdekeknek, aspirációknak tulajdonítottuk az ellenszenvet.

A tisztségét tavasz óta betöltô Luminita Gheorghiu európai gondolatokkal érkezett Marosvásárhelyre. Jogászként ismerôs számára az uniós törvénykezés, tisztában van azzal is, hogy "az egész világon nagy gondoskodással fordulnak az idôs, rokkant személyek felé és mi sem tehetünk másként". "Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, hiszen máról holnapra bárkivel bekövetkezhet a tragédia. Nekünk kell a hátrányos helyzetûek felé fordulnunk."

Sokunk számára üres szólamoknak, kampányfogásnak tûnhetnek e szavak. Bízunk benne, hogy nem (csak) így van. Igazolhatja ezt az is, hogy a sárpataki kórházotthonba ellátogató államtitkár pillanatokon belül utasítást adott a bukaresti illetékeseknek az épület renoválásához szükséges összegek kiutalására. De miért kell ehhez helyszínelés? - kérdezhetnénk joggal. Mert: ez egyelôre így történik Romániában. A mentalitásváltás errôl is szólhatna.

Az államtitkár konkrét javaslatokat is támogat a törvényben elôírt rendelkezések betartása mellett. Ezek között a hátrányos helyzetûeket alkalmazó vállalkozóknak újabb kedvezmények biztosítását, az idôsotthonok orvosmenedzsereinek családorvosi kurzusok szervezését, a személyi gondozóknak a hivatásos pótszülôkhöz hasonló szakképzését, a pszichológus, rehabilitációs szakemberhiány, a szakvéleményezô orvoshiány pótlását (3 éve egyetlen orvos sem választotta a szakvéleményezôi szakosodást), a rokkantsági fokba való besorolás kritériumrendszerének módosítását, a hátrányos helyzetûek ingyenes üdültetési programjának folytatását, e személyek képviselôinek megyei bizottságokban való részvételét és 4a szponzorizálási törvénykezés módosítását úgy, hogy a vállalkozónak megérje egészségügyi célokra "áldozni".

Ha mindezek fele teljesül, már az is nagy elôrelépés.

Másfél év szünet után folytatják az építkezést

A bürokrácia miatt állt a munka?

Vajda György

Néhány napja ismét dolgozgatnak a marosvásárhelyi Somostetôn, a volt szabadtéri színpad mellett megépítendô - ezelôtt négy évvel elkezdett - idôsek otthonán.

Mint ismeretes, a szociális létesítmény megépítését a Somostetôn Fodor Imre akkori polgármester kezdeményezte. Voltak, akik ellenezték, mások azt állították, hogy azért építik oda az öregek otthonát, mivel az Erdô utcában a munkálatokat felvállaló Contranscom Benta cég villanegyedét közmûvesíteni kell, s csak így engedélyezi ez utóbbit a hivatal. Az építkezést meg is kezdték 1999-ben, s miután a központi épületegységet majdnem tetô alá hozták, leálltak a munkálatokkal. Közben polgármesterváltás történt a hivatalban, s az új városvezetô, Dorin Florea nem vállalta fel ennek a létesítménynek a finanszírozását, kijelentve, hogy mások a prioritások. Így gyakorlatilag az elmúlt idôszakban egy tégla sem került fel a falakra. Benta Remus, a Contrascom Benta cég társtulajdonosa lapunknak elmondta, miután beszüntették a munkát, valamilyen megoldást kerestek arra, hogyan fejezzék be az épületet. Kezdetben a haszonélvezô, a polgármesteri hivatal és a cég közötti szerzôdés értelmében az elôbbi 53, míg az utóbbi 47%-os tulajdonnal, használati joggal szerepelt. A polgármesterváltásig a hivatal mintegy 800 millió lejt ruházott be a létesítménybe. Természetesen a terület is a városé. Az építkezési vállalkozó javasolta, hogy változtassák meg az eredeti szerzôdés feltételeit, a vállalkozásban maradjon a polgármesteri hivatal a földterülettel és a beruházott értékkel, a többit vegye át a cég. Másfél évbe került, ameddig megírták a kiegészítô okiratot, s csak ezután tudta a Contrascom Benta cég belefoglalni saját költségvetésébe az idôsek otthonát. Így Benta szerint az idén sikerült 7 milliárd lejt kiszorítani, amivel folytatják az építkezést, s szeretnének még az ôsszel eljutni egy olyan fázisba, hogy télen is dolgozhassanak. Jövôre ugyancsak 7 milliárd lejt szán majd a cég az építkezésre, s remélik, hogy tavasszal már egy része az épületeknek használható lesz. Azt is megtudtuk, hogy a közmûhálózat valóban csak az Erdô utcában levô villákig húzódik, jelenleg folyamatban van az öregotthonig vezetô hálózat tervének az elkészítése. A víz- és lefolyócsatornát pedig külön pénzösszegbôl finanszírozná a cég. A megváltoztatott szerzôdés értelmében a létesítmény többségi tulajdonosa a Contrascom Benta cég, így ô vállalja fel majd a mûködtetést, illetve a bentlakók is hozzájárulnak majd a költségek megtérítéséhez. A tervek szerint 60 férôhelyes lesz a szociális intézmény. A központi épületegységen kívül, ahol konyha, ebédlô, társalgó is lesz, különálló, garzon típusú házak is készülnek. Ezeket szeretnék mielôbb átadni a majdani lakóknak - mondta a Népújságnak Benta Remus vállalkozó.

Medgyessy Péter szeptember végén Bukarestbe utazik

Aláírják a kedvezménytörvény alkalmazásáról szóló
megállapodást

Medgyessy Péter miniszterelnök szeptember 23-án látogat Bukarestbe, errôl állapodott meg román partnerével, Adrian Nastaséval - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivô csütörtökön az MTI érdeklôdésére.

"A magyar delegáció azzal a céllal utazik Bukarestbe, hogy a miniszterelnök aláírja román partnerével a módosított kedvezménytörvény romániai alkalmazását lehetôvé tevô új kétoldalú megállapodást" - erôsítette meg a kormányszóvivô.

A megállapodást júliusban a két külügyminiszter, Kovács László és Mircea Geoana elnökletével ülésezô kormányközi vegyes bizottság dolgozta ki Bukarestben.

Hozzátette: a látogatás elôkészítése hosszabb ideje folyamatban van diplomáciai úton.

A szeptember 23-án Bukarestbe utazó magyar delegációnak a tervek szerint tagja lesz Kovács László külügyminiszter.

EIU-jelentés Romániáról

Még bizonytalanok az üzleti feltételek

A brit The Economist Intelligence Unit (EIU) szakértôi csoport Romániáról szóló új, az elmúlt másfél évet áttekintô jelentésében úgy látja, hogy a bukaresti kormánynak a reformok végrehajtása melletti elhatározottsága növelte a külföldi befektetôk bizalmát az ország iránt, de a jó üzletelés feltételei részben még bizonytalanok.

Vajon az említett eltökéltség megmarad-e a 2004. évi parlamenti választások után is? - teszi fel a kérdést az EIU.

A külföldi befektetôk számára most jött el az idô, hogy ismét felmérjék, milyenek az ország kilátásai, mert sokan ezt a fordulat, azaz 1989. óta egyszer vagy egyszer sem tették meg. Azért teszik meg, mert az ország gazdasági növekedési üteme most a térségben a leggyorsabbak egyike. A kormány pedig szilárdabbnak látszik a rendszerváltás utáni korábbiaknál, azaz a választások elôtti idôszaki hatásoknak nem kell annyira befolyása alá kerülnie, ezt támasztja alá Nastase pártja, azaz a szociáldemokraták és az RMDSZ között nemrég létrejött egy évre szóló megállapodás is.

Az EIU szerint most az a legfontosabb: a kormány nem engedheti meg magának az elkövetkezendô másfél évben azt a luxust, hogy lazítson a reformok ütemén, mert ez kell az ország 2007-re várt uniós csatlakozásához. Szükség van arra, hogy Románia gazdaságát mûködô piacgazdaságnak ismerjék el, amire Bukarest már 2004. novemberében számít a brüsszeli bizottságtól.

Iliescu négyes államfôi találkozón Krakkóban

A regionális együttmûködést erôsítik

Az Európai Unió és a NATO bôvítésérôl, az iraki helyzetrôl és az ENSZ reformjának szükségességérôl tárgyaltak szerdán este Krakkóban Lengyelország, Horvátország, Macedónia és Románia államfôi.

A tárgyalásokat követôen a találkozó házigazdája, Aleksander Kwasniewski úgy nyilatkozott, hogy meggyôzôdése szerint "a megfelelô idôben" mind a négy ország részévé válik az EU-nak. Arról is tájékoztatott, hogy Lengyelország szeptember 18-án írja alá a NATO bôvítésével kapcsolatos valamennyi dokumentumot.

Stipe Mesic horvát, Borisz Trajkovszki macedón és Ion Iliescu román elnök megtekintették a krakkói Jagelló Egyetem Collegium Maius épületét, majd vendéglátójukkal együtt költötték el vacsorájukat. Az államfôk csütörtökön részt vett a XIII. Gazdasági Fórumon Krynicában, amely a kelet-közép- és kelet-európai országok politikusainak, üzletembereinek és újságíróinak egyik legfontosabb találkozója. Idén 35 országból 1300-an jelezték részvételüket a fórumon.

Ion Iliescu csütörtökön este jelen volt a Krynicában rendezett "Román esten", ahol bemutatta Integráció és globalizáció. A román elképzelés címû kötetének lengyel fordítását.

Szándékos gyújtogatásra gyanakszanak

(antalfi)

Csütörtök éjjel kigyúlt a Ziarul de Mures fôszerkesztôje, Cristian Teodorescu családjának tulajdonában levô Volkswagen Jetta márkájú, 1986-os gyártmányú gépkocsi. A jármû Marosvásárhelyen, az Armoniei utca 2. szám alatti tömbház elôtt levô parkolóban gyúlt ki. Az említett újság fôszerkesztôje rendôrségi kivizsgálást kér, mivel nem ért egyet a tûzoltók "gyors és felszínes" vizsgálatának eredményével, mely szerint a villamossági hálózat rövidzárlata okozta a tüzet. Cristian Teodorescu nem volt hajlandó aláírni a jegyzôkönyvet, és követelte, hogy vegyék számításba a kocsi szándékos felgyújtásának lehetôségét. "A Ziarul de Mures fôszerkesztôjeként, a leközölt cikkeimmel számos érdekcsoportot zavartam meg" - áll a rendôrséghez továbbított panaszban.

Módosul a telefonszolgáltatások ára

Az országos távközlési hatóság (ANRC) szeptember 2-án közölte a Romtelecom vezetékes telefonszolgáltatóval, hogy tudomásul vették a szolgáltató szándékát a telefonvonal bérleti díjának és a külfödldi távbeszélgetések díjának módosításáról, illetve arról a szándékról, hogy ezentúl a díjakat euróban fejezzék ki.

A Romtelecom kérése nyomán az ANRC elhatározta, hogy a szolgáltató hálózatán lebonyolított helyi és belföldi távolsági beszélgetések díjszabása nem változik, a külföldi beszélgetések díja átlagosan 17%- kal (egyes esetekben akár 45%-kal) csökken, ugyanakkor a vonalbérleti díj átlagosan 15,35%-kal - azaz 20.060 lejjel a 0, 50 és 100 impulzust tartalmazó esetén, 10.030 lejjel a szociális bérlet esetén - nô. Ugyancsak elfogadták, hogy a szolgáltatások árát a következôkben a szolgáltató euróban fejezze ki.

A törvény értelmében az új díjszabások leghamarabb 2003. október 2-án léphetnek érvénybe.

Kutyakiállítás Marosvásárhelyen

A fôattrakció a kínai meztelen eb

Nagy Annamária

A hagyományokhoz híven szeptember elsô hétvégén szervezi a marosvásárhelyi Nemzetközi Kutyakiállítást a Maros Megyei Ebtenyésztôk Egyesülete.

- Rekordszámú kutyát neveztek be a kiállításra és versenyekre. A létezô 350 kutyafajtából több mint száz képviseli fajtája szépségét, adottságait. Négyszáz példányt neveztek be a nemzetközi kiállításra, s az országos versenyre beiratkozott egyedeké is meghaladja a négyszázat - tájékoztatott Lokodi Csaba Zsolt mérnök, az egyesület alelnöke. Marosvásárhelyen 1970-ben szervezték az elsô kutyakiállítást, nemzetközi szintûvé 1997-ben vált.

A kiállítás két napon át zajlik a várban. A belépti díj felnôtteknek 50.000, gyerekeknek 25.000 lej. Kiállítók jelentkeztek Magyarországról, Belgiumból, Hollandiából, Ausztriából, Szerbiából, Oroszországból, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Bulgáriából. Idén elsô alkalommal szerepelnek a kisinyoviak. A legtöbb kutyát a német juhász és rottweiler fajtákból nevezték be. Az elôzô évekhez képest az idén több ritkaságszámba menô, különleges fajtákat is elhoznak a távoli országokból érkezô gazdik. Egyetlen példány lesz a Jack Russel Terrierbôl, a Perro Gogo Mallorquinbôl, valamint a Szlovákia érkezô japán Shiba fajtából. Az érdeklôdôk megismerhetik a Csehországból hozott két kínai meztelen kutyát (Chinese crested dog hairless) és a három havannai Bichont.

A bírói testületet amerikai, ausztráliai, szlovéniai, oroszországi, magyarországi és hazai bírók alkotják. Elnöke dr. Kelemen Atilla, a Maros Megyei Ebtenyésztôk Egyesületének elnöke, az Országos Kutyaegyesület tiszteletbeli elnöke.

A vár szeptember 6-án, szombaton 10 órakor nyitja meg kapuit a kutyaszeretô látogatók elôtt, amikor is a nemzetközi CACIB-kiállítást tartják. 13.30 óráig tartanak a felvezetések, majd 14 órakor díjazzák valamennyi fellépô fajta legszebb képviselôjét. Délután a fiatal felvezetôket jutalmazzák. Két korcsoportba osztott gyerekek - 8-12 és 12-17 évesek - mutatják be a négylábúkat, bizonyítják kutyaidomítási tudásukat. Ugyancsak délután tartják a specifikus klubkiállítást, amelyre az idén 118 terriert és tacskót neveztek be. Vasárnap az országos CAC-kiállítás zajlik nemzetközi részvétellel, a szombatival megegyezô program szerint. A programban szereplô klubkiállításon az a tíz kutyacsoport - juhászkutyák, ôrzô-védô, terrier, tacskó, szánhúzó, kopó, vizsla, spániel és apport, társasági, agarak - vehet részt, amelyeket nemzetközi szinten elismertek. A bírók ezen kategóriában is kiosztják a legszebb példánynak kijáró díjat.

- Hagyományt akarunk újjáéleszteni azzal, hogy mûvészi alkotással jutalmazzuk a fiatal felvezetôket, tenyészpárokat és -csoportokat, a tíz csoportgyôztes, valamint a legszebb fiatal és felnôtt kutyák gazdáit - nyilatkozta lapunknak az alelnök. A kiállítás két napján 90, szettert ábrázoló szobrocskát nyújtanak át, amelyet a vásárhelyi Szôcs Zoltán szobrászmûvész készített.

Megoldást találtak

A helyi tanács legutóbbi ülésén, Kovács Júlia szaktanfelügyelô javaslatát elfogadva, a tanácsosok megoldást találtak a 20-as számú napközi otthon helyzetére. Az épületet visszakapta a volt tulajdonosa, aki kérte a napközi otthon kiköltöztetését. Amint a szaktanfelügyelô elmondta, tegnap délelôtt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azzal a kéréssel fordult az egykori tulajdonoshoz, adjon 2-3 hónap haladékot. A szóban forgó idô alatt a polgármesteri hivatal rendbe teszi a 11-es iskolát, melyben megfelelô körülményeket tudnak biztosítani az óvodásoknak.

Enyészet lesz a sorsuk?

Járay Fekete Katalin

Harminc éve, 1973-ban fejezték be Marosvásárhelyen a ferencesek egykori templomának és kolostorának lebontásával a Toldalagi-palota valamint az Apolló épülete mögötti téren a 600 személy befogadására alkalmas színház épületét. Így még ugyanabban az esztendôben az egykori Székely Színház - 1946-ban létesült - mûvészei, akik addig a Kultúrpalota nagytermében léptek színpadra, átköltözhettek Thália új templomába, mely egy öt mûépítészbôl - Constantin Savescu, Vladimir Slavu, Mihaela Sava, Aurel Sîrbu és Clarisa Wohl - álló csoport díjnyertes tervei alapján készült. A tér kiképzéséért 1973- ban a csoportot a Romániai Mûépítészek Egyesületének díjával jutalmazták. A színházteret Mac Constantin, Kulcsár Béla, Zagyva László valamint Gavril Sedran szobrai díszítik. Az elôcsarnok falait borító kárpit Aspasia Burduja Omescu, az elôfüggöny hímzése Liliana Dinescu, a színház bejárati ajtaja Hunyadi László szobrászmûvész keze munkáját dicséri. Constantin Savescu, aki a mûépítész csoportot vezette és aki a terv felelôse is volt, ezzel a munkával doktorált mûépítészetbôl. Annyit még e kerek évforduló kapcsán, hogy az 1978 óta Nemzeti Színházként mûködô közmûvelôdési intézmény építkezési munkálatait Kelemen Ferenc és Nagy Gyôzô mérnök irányította. A fôtéri épületekre is jellemzô barokk stílus újszerû értelmezését példázó színház épülete - beleértve tágas, virágágyásokkal díszített lépcsôsorát és az épület bejáratát sok fehér burával megvilágító díszlámpákat, a szökôkutakat, fákat, díszfákat - nemcsak három évtizeddel ezelôtt, ma is megôrzésre, gondozásra lenne méltó. Nemcsak azért, mert Európában az egyetlen két nyelven-tagozattal mûködô hajléka Tháliának, hanem mert az idô amúgy sem halad el fölötte nyomtalanul.

Közönségszolgálat

Szerkesztette: Simon Virág

A vagyonközösségrôl és annak felszámolásáról (5.)

Ami az ingóságok felértékelését illeti, ezt az ajándékozás pillanata határozza meg. Pénzadomány esetén az adomány azon része adandó vissza, amely meghaladja a megajándékozottnak járó örökségrészt. Az ajándékok visszatérítésének, beszámításának fogalmába beletartoznak azok a pénzösszegek is, amelyekkel az örökösök tartoztak az elhalt örökhagyónak. Több örökös esetén, az örökhagyó követelései jog szerint megoszlanak az örökösök között.

A vagyonközösség, a közös tulajdon felszámolása, megosztása megtörténhet közmegegyezéses alapon és bírósági úton.

Ingatlanok esetében viszont kötelezô a hitelesített formában történô megosztás.

A megegyezéses megosztás számtalan elônnyel jár a bírósági megosztással szemben, mert egyszerû, költségmentes és a társtulajdonosok kedvük szerint igényelhetik a közös tulajdonhoz tartozó vagyontárgyakat. Természetesen, a megegyezéses felosztás nem eszközölhetô azokban az esetekben, amikor a törvény kötelezô módon elôírja a vagyonközösség bírói úton történô felszámolását. Kötelezô a bírósági úton történô vagyonmegosztás minden olyan esetben, amikor: 1. a társtulajdonosok közül valamelyik nem ért egyet a megegyezéses felosztással; 2. valamelyik társtulajdonos sem személyesen, sem törvény és képviselô által nincs jelen; 3. ha valamelyik társtulajdonos kiskorú vagy eltiltott és a gyámügyi hatóság nem engedélyezte a megegyezéses megosztást.

A bírósági megosztást egy keresetben kell kérni. A bíróság a megosztási keretek fölött, ha megalapozott, egy elvi elfogadó végzéssel dönt. Ennek keretében megállapítja az örökösök minôségét, a nekik járó tulajdonrészarányt, az elhalttal szemben fennálló adósságaikat és követeléseiket, megalkotja a felosztandó vagyontömeget, elvégzi a kisebbítéseket és a beszámítást.

A természetbeni felosztás egyenlôtlenségét egy bizonyos pénzösszeggel kell ellensúlyozni. Annyi egyenlô táblát, parcellát kell alkotni, ahány örökös van. A bíróság a parcellákat ítéli oda a feleknek, amely történhet sorshúzás útján is. A megítélt értékkülönbözet behajtási határideje három év, mert ez már követelési jogi jelleggel bír. A parcellák átadása viszont nincs kötve a fenti határidôhöz.

A bírói joggyakorlat szerint nem megengedhetô, hogy az egyik tulajdonostárs csak pénzt kapjon és a másik természetben kapja meg a javakat. Ha a természetbeni megosztás nem lehetséges, a bíróság megindokoltan elrendelheti a javak árverésen történô értékesítését.

A megosztás megsemmisíthetô bármely érdekelt személy kérésére, részleges semmisséggel ha valamelyik társtulajdonos törvényes jogai sérelmet szenvedtek. Ilyen okok lehetnek: 1. ha a megosztás megegyezéses alapon történt mindamellett, hogy a törvény elôírja a bírósági megosztást; 2. ha az egyik társtulajdonos cselekvôképtelen és nem tartották be a törvényes elôírásokat; 3. ha a beleegyezés a megosztásba megtévesztés vagy erôszak eredménye.

A megosztás megsemmisítésének eredményeként visszaáll a régi vagyonközösség és újból kezdeményezhetô a közös tulajdon megszüntetése.

Mellau György

A pályakezdés lélektana

A lendület vagy a tapasztalat a nyerô?

Az iskolapadból évente kikerülô fiatalok új világba cseppennek.

A frissen érettségizettek, de tovább nem tanulók zöme meg sem kísérli a munkába állást. "Pihen még a gyerek" - mondják a szülôk, "kifújom magam, majd körülnézek" - hallik az érintettektôl, pedig a kánikula már a múlté, ránk köszönt lassan az ôsz, s a nyaralást felváltják a munkás hétköznapok. A valós helyzet az, hogy a munka nélkül tengôdô fiatalok több mint egyötöde még nem is keresett munkát, tíz százalékuk csak egy év után talált, és zömüknek több hónapra volt szüksége ahhoz, amíg el tudott helyezkedni. Következésképpen manapság a 16-25 év közötti korosztály nem könnyen tud helyet találni a munka világában. A fiatalok körében - a korábbi évekhez képest - nôtt a munkanélküliség, megközelíti a 10 százalékot.

Ugyanakkor érdekes ellentmondás, hogy a reklámoknak éppen ez a korosztály a célcsoportja, rájuk építkeznek, nekik szólnak - már stílusukból is kiolvashatóan - a szövegek és klipek. A marketing szakemberek szerint ôk a legjobb vásárlók, körükben hat legjobban a márkamánia, a drága cuccokat ôk viselik, a lezser, kötetlen életforma a körükbôl indul ki.

Még nem mindenben érett felnôttek

A lélektan kutatásaiban az adoleszcenciának nevezett 16- 24 éves korig tartó ifjú kor pszichés szempontból kevesebb általánosítható tulajdonságokkal rendelkezik, mint az elôzô életszakaszok. Néhány figyelmet érdemlô, többé-kevésbé jellemzô tulajdonság azonban a társadalomba való beilleszkedés, a munka világában való sikeres elhelyezkedés szempontjából egyáltalán nem mellékes! Testi adottságaik és biológiai érettségük alapján már minden felnôtt funkcióra alkalmassá teszik e korosztály tagjait, a lélektan azonban rámutat arra, hogy például önértékelésük, az ambíciók és a reális valóság összeegyeztetésének képessége terén sokaknál nincs meg az összhang.

A fiatalok gyakran elmondják, hogy mindenütt az idôsebb generáció vezet, akik szerintük begyepesedtek, rutinból élnek és megalkuvók, miközben az okosabb, kezdeményezôbb, hozzáértôbb fiatalokat nem engedik érvényesülni. Megkérdezhetjük tôlük: Ha egy mûtét elôtt állnának, melyik doktort választanák? A friss diplomás, akár summa cum laude minôsítéssel végzett orvost, akinek ez lenne az elsô mûtétje, vagy azt az 50 körüli "doktor bácsit", akinek ez volna a sokadik. Legtöbben azt válaszolnák: nem kortársukra, hanem az idôsebbre bíznák magukat!

Jellemzi a korosztályt egyfajta nagyvonalúság is, ami olykor elônyös, de nem mindig hasznos. Már nem mindent tartanak egyformán lényegesnek, de még nincs annyi élettapasztalatuk, hogy felismerjék: a jövôben mi válhat lényegessé. Általában az úgynevezett
"nagy dolgok" izgatják ôket. Nem szeretnek - úgymond - pepecselni, piszmogni, kis dolgokkal foglalkozni. A pontosságot, a rendet kicsinyes dolognak vélik. Nem értik, mit számít a pár perc késés, miért kell rendbe rakni a szerszámokat, elrakni az iratokat, megtartani a határidôket. Emiatt a munkatársak és fônökeik sem néznek jó szemmel rájuk és nehéz lehet a beilleszkedésük is. A munkába állás az élet egyik, döntôen meghatározó sorsfordulója, erre a lépésre mielôbb törekedni kell, mert minél tovább halasztódik, annál nehezebb mind az elhelyezkedés, mind a társadalmi beilleszkedés. Lehet, hogy az elsô munkahely nem hozza meg a kívánt eredményt, de tapasztalatokat ad a felnôtt élethez, az önállósághoz. Elôbb-utóbb be fogják látni, hogy nem a munkahely igazodik a munkavállaló igényeihez, hanem ellenkezôleg. Az alkalmazkodási képesség valójában egy hosszabb folyamat, de meg kell élni, mert a munkában, a felnôtt életben nem mellôzhetô.

Kedvezmény a volt munkaszolgálatosoknak

A képviselôház munkaügyi bizottsága szerdán elfogadta Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor RMDSZ-képviselôk, a volt munkaszolgálatosok törvényéhez benyújtott módosítását - közli a képviselôiroda sajtószolgálata. A 2002. évi 309-es törvény 6. szakaszához benyújtott módosítás értelmében azok, akik 1950 és 1961 között voltak munkaszolgálatban és kérelmezik a törvény által benyújtott juttatást, a jövôben a kérvényezéshez szükséges iratokat ingyen igényelhetik az állami szervektôl.

A legtöbb igazoló kérés egyébként a pitesti-i katonai archívumhoz érkezett, azon munkaszolgálatosok részérôl, akik nem rendelkeznek a munkaszolgálatot igazoló iratokkal vagy katonakönyvükben hiányos a bejegyzés. A parlamenti jóváhagyás után nem csak a 02405-ös pitesti-i katonai oklevéltár, de más állami intézmény sem kérhet térítést, díjat a munkaszolgálati minôséget igazoló irat kiállításáért.

A javaslatot jóvá kell hagynia a képviselôház és a szenátus plénumának.

A Sapard-program kínálta pályázati lehetôségek

A támogatási programot az EU-tagországok hozták létre a csatlakozni kívánó országok számára. A csatlakozási idôszakban az illetô országban beruházások végezhetôk azzal a feltétellel, hogy a beruházónak rendelkeznie kell a felhasználandó összeg 50%-ával. A fennmaradó 50%-ot az Európai Unió térítésmentesen folyósítja a pályázatok elnyerése után.

A következô idôszakban a Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságok keretében mûködô SAPARD-irodákban azok a mezôgazdasági egységek, vállalkozások nyújthatják be pályázataikat, amelyek a tulajdonukban lévô gépparkot, felszereléseket, raktárakat stb. szeretnék felújítani. A gyümölcs- és szôlôtermesztôk számára a SAPARD-program keretében benyújtott pályázatok révén lehetôség adódik a telepítések felújítására, a szôlôhibridek kicserélésére nemes fajtákkal, ide értve a munkálatok költségeit is. A növénytermesztô egységek, vállalkozások pályázatokat nyújthatnak be továbbá az épületek feljavítására, a víz-, energiahálózat felújítására, avagy új épületek (termény-, üzemanyagraktárak, felszerelések tárolására szolgáló színek stb.) építésére. A zöldségtermesztôk is készíthetnek pályázatokat új, fémvázas üvegházak (saját hôközponttal) építése esetén, természetesen a szükséges hálózatok (víz-, gáz-, villany-, csatorna-) kiépítésére is vonatkozik az 50%-os támogatás. Az állattenyésztôk farmjaik fejlesztése esetében (például fejôházak építése, berendezése) folyamodhatnak pályázatokkal EU-támogatáshoz.

A Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóságnál Maria Leahu mérnöknél igényelhetôk a szükséges dokumentációk, amelyek tartalmazzák a támogatás feltételeit, annak folyósítási módját, valamint a pályázat összeállításához szükséges iratokat. Információk szerezhetôk be a pályázatok elkészítésérôl is. Bármennyire szigorúak az EU-támogatás feltételei, érdemes érdeklôdni, ugyanis ha valaki nem rendelkezik a beruházáshoz szükséges összeg felével (50%), az összeget bankhitelbôl lehet fedezni. Errôl a Mezôgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi minisztérium protokollumot írt alá 22 bankkal.

(kilyén)

Élelmiszereink biztonságosak

Mit mutat az "E" kód?

Az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett információk között mind gyakrabban találkozunk az "E"-betûjellel kezdôdô, számokkal folytatódó kóddal. Mit mond ez a jelzések ismerôinek?

Az OÉTI, vagyis az Országos Élelmiszeripari Tudományos Intézet négy évvel ezelôtt dolgozta ki az "E" kódrendszert - mondta dr. Biacs Péter, a magyarországi Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Mit is jelölnek így, mire utal a kód, s meg tudja-e fejteni a betûk, számok értelmét a fogyasztó?

- Nincs semmi titok benne, hiszen a cél éppen az, hogy megtudjuk, mit eszünk, mi mindent tartalmaz a naponta elfogyasztott élelmiszer! Az "E" Európát jelenti, tehát valójában egy 300 milliós piac teszteli az élelmiszereket. Ez nem akadékoskodás, nem is különleges igény, hiszen a fogyasztó biztonságát szolgálja egy olyan korban, amit az élelmiszer-feldolgozás technológiáinak gyors változása is jellemez. Éppen ezért minden élelmiszert el kell látni a csomagolásán egy kóddal és számmal, amely arról ad tájékoztatást: milyen tartósítószert, antioxidánst, színezôanyagot, aromát tartalmaz az adott élelmiszer.

Ezek az anyagok ugyan csak kis mennyiségben szerepelnek az élelmiszerekben, de a hatásuk intenzív, s többnyire a termék eltarthatóságát, vagy ízét, színét, illatát, állagát teszi kedvezôbbé, vonzóbbá.

- Napi átlagban 0,3 gramm kerül a szervezetünkbe ezekbôl az adalékanyagokból, táplálkozásunkkal. Ez olyan elenyészô mennyiség, ami nem ártalmas a szervezetre - nyugtat meg mindenkit a szakember. - Az adalékanyagok pontos mennyisége nincs ugyan a címkén, de annyit jó, ha tudunk: mindig a legnagyobb mennyiségû adalékanyagtól halad a felsorolás a legkisebb mennyiségig.

Ha egymáshoz viszonyítjuk ezeket az anyagokat, az adalékok 45 százaléka az élelmiszer állományának a javítását szolgálja (például keményebbé, vagy éppen rugalmasabbá, gusztusosabbá teszi), 35 százaléka sav vagy só, 20 százaléka pedig különféle aroma vagy antioxidáns. Sokan úgy tartják: jobb ilyesmiket nem fogyasztani. Félelmüket ugyan semmi nem támasztja alá, de ezért is érdemes elolvasni, tanulmányozni az élelmiszereken lévô címkét és olyan élelmiszert választani, ami ízlésünknek, egészségi állapotunknak - és persze bizalmunknak - leginkább megfelel.

Átképzési és továbbképzési tanfolyamok

A Megyei Munkaerô-elosztó és - átképzési Ügynökség augusztus végéig megyeszerte félszáz továbbképzô tanfolyamot szervezett. A felkészítôkön 995 személy vett részt, közülük 461-en munkanélküliek voltak. Legkeresettebbek: eladó, éjjeliôr, fodrász, szabász. Szeptemberben kérések érkeztek eladói, otthoni betegápolói, fodrász, távközlési- szerelô továbbképzôk megszervezésére. Amennyiben a megfelelô létszám összegyûl, szeptember végén megkezdik az oktatást. Fontos hangsúlyozni, hogy munkanélküli személyek számára a továbbképzôk ingyenesek. Az érdeklôdôk az ügynökség Iuliu Maniu utca 2. szám alatti székházában kérhetnek bôvebb felvilágosítást és jelentkezhetnek a képzésre.

Túraajánlat

Bármely évszakban Sztánán

Nem véletlenül adtam e címet, hisz kolozsvári barátaink számára Sztána jelenti azt, amit számunkra Marosvécs: vasúton könnyen elérhetô olyan hely, ahol a természetbarát a környék szépséges ösvényein barangolva emlékezhet irodalmi nagyjainkra is. S most, amikor Kemény János születésének 100. évfordulóján sokan összegyûltek-gyûlnek a Maros-völgyi kastélynál, biztos a nagy mecénás vendégeirôl is szót ejtenek - s persze Kós Károly, a polihisztor, az építô-író- szervezô neve is szóba kerül (idén lenne 120 éves).

Ezért ajánljuk, hogy feltétlen látogassanak el Sztánára, a "Varjúvárhoz", a Kós Károly tervezte lakóházhoz. Ez a ház is gyakran volt találkozók színhelye, s a környék szépségét, etnográfiai értékeit oly sok írónk, költônk említette írásaiban. A tájat pedig mintha most is belengené az "építô szelleme". A település elérhetô a Kolozsvár-Bánffyhunyad útvonalon vasúton. A fent említett ház a vasútállomástól induló ösvényen kb. 10 perc alatt érhetô el. Aki egy hosszabb útra vállalkozik, kb. 2 km-t sétálva, jól kitaposott ösvényen érheti el a falut - érdemes megtekinteni kazettás famennyezetû templomát. A táj szépsége mellett a túrázó esetleg jó adag gombát is zsákmányolhat, s a gyógynövénygyûjtô számára is jó a terep. Kerekes Péter Pálnak a házról készült fotójával kívánunk jó túrázást.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében

Kerekes Ibolya

Egy gramm arany ára 412.644 lej. Az árfolyamot a Román Nemzeti Bank szeptember 4-ére határozta meg.

Hétvégi mûsorkalauz

Szerkeszti: Simon Virág

Színház

A salemi boszorkányok Marosvásárhelyen

Világhírû darabbal, Arthur Miller A salemi boszorkányok címû drámájával vendégszerepel Marosvásárhelyen a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata. Az amerikai történelem közismert fejezetét feldolgozó színmûvet Hubay Miklós fordításában, Kovács Levente átdolgozásában láthatjuk színpadon. A szereposztás: Medgyesfalvi Sándor, Fábián Enikô, Ifj. Kovács Levente, Dobos Imre, Kardos M. Róbert, Meleg Vilmos/Madarász Lóránt, Firtos Edit, Hajdú Géza, Halasi Erzsébet, Ács Tibor, Csatlós Lóránt és Molnos András Csaba. Díszlet- és jelmeztervezô: Florina Bellinda Birea. Zene: Ari Nagy Sándor. A rendezô munkatársa: Dimény Levente. Rendezô: Kovács Levente. Az elôadásra ma (péntek) este 7 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

János vitéz

Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szombaton délután 5 órától és vasárnap 11 órától új elôadással várja a gyerekeket és felnôtteket: az évadnyitó elôadás címe János vitéz, Petôfi Sándor elbeszélô költeményének színpadi változata, Szilágyi Dezsô átdolgozásában. A színház mûsorán már a múltban is szerepelt a János vitéz, akkor a bemutatott darab az azonos címû operett színházi változata volt. Az új változat nemcsak a dramaturgiai vázát építi Petôfi költeményére, hanem igyekszik átmenteni a költemény szellemét, lelkiségét, mondanivalóját is, ügyelve arra, hogy a bábszínházi változatban is ott száguldozzon a költô kivételes képzelete, ott ragyogjon sajátságos, népi ihletésû humora. Az elôadás szereplôi: Balogh Annamária, Bartha Gyöngyvér, Cseke Péter, Gönczy Katalin, Lôrinczi Rozália, Molnár József, Nagy László, Szélyes Andrea, Szôlôsi-Pénzes Szilárd, Zsellér Enikô. Zeneszerzô: Kátai László m. v.; báb- és díszlettervezô: Lovassy László m. v. Az elôadás rendezôje: Demeter Zsuzsa m. v.

Hangverseny

Kamarazene

A Tiberius vonósnégyes és Gracza Attila zongoramûvész (Svédország) tart kamarazeneestet csütörtökön 19 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Mûsoron: J. Brahms c-moll vonósnégyese és Dvorak Á-dúr zongoraötöse.

Rendezvények

Kemény János-centenárium

A száz éve született író emlékére több rendezvényt szervez a hét végén a marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány. Szombaton délelôtt 10 órakor Marosvécsen kerül sor tisztelgô megemlékezésre. A várkertben, Kemény János sírjánál koszorúzás lesz, a mecénás egyéniségét, életmûvét Nagy Miklós Kund, az alapítvány alelnöke idézi fel. Közremûködnek a marosvécsi ifjak, általános iskolások. Délután 6 órakor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében zajlik majd a díszünnepség, ahol Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia illetve az Illyés Közalapítvány elnöke és Sütô András író, a Helikon-Kemény János Alapítvány tiszteletbeli elnöke emlékezik az egykori marosvécsi találkozók házigazdájára. Az esten színpadra lép Dévai Nagy Kamilla budapesti elôadómûvész néhány tanítványával, Molnár Tünde orgonamûvész, felolvasnak a Tompa Miklós Társulat mûvészei, énekel a Psalmus vegyes kar Kovács András vezényletével.

Ez megelôzôen ma 18 órakor a Teleki Tékában Kemény János és az Erdélyi Helikon címmel nyitnak emlékkiállítást.

Szombaton délután 5 órakor, ugyancsak a Kemény János születésnapját köszöntô események sorában kiállítás nyílik a marosvásárhelyi Bernády Mûvelôdési Központban. Hunyadi László szobrászmûvész plakettjeibôl rendeznek egyéni tárlatot. A szobrász a mecénásról és egykori írótársairól, az Erdélyi Helikon írói körérôl készült arcmásait viszi közönség elé a Bernády Ház nagytermében.

Rendhagyó könyv- és képbemutató

Marosvásárhelyrôl elszármazott, külföldön élô orvos, író és festômûvész, dr. Schneider Szálasi Izabella találkozik a közönséggel ma délután 5 órakor a Continental Szálló reggelizôtermében. Az itthon most bemutatkozó orvos-író számos könyv szerzôje, ezúttal A tizenegyedik parancsolat címû regényével, a Világítottunk címû kötetével, valamint néhány versével ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk. Közremûködik Kilyén Ilka színmûvész. A könyvbemutató alkalmából Schneider Izabella festményeibôl is kiállít egypárat.

A magyar tanítóképzô napja

Szombaton délelôtt 10 órakor a volt szászrégeni magyar tanítóképzô, jelenlegi 2-es számú líceum épületén, a magyar tanítóképzô napja alkalmából az 50 éves végzôsök, volt diákok, tanárok megkoszorúzzák a korábban elhelyezett emléktáblát. Ezt rövid kulturális mûsor követi, amelyen fellépnek a helybéli Koós Ferenc cserkészcsapat tagjai, az Öröktûz Ápolói csoport, valamint Szabó Elôd és a Titán együttes. A fôrendezvényt megelôzôen, pénteken 17 órától a volt diákok megkoszorúzzák a református temetôben felállított kopjafát, este pedig a római katolikus plébánián emlékeznek az elhunyt tanárokra, diáktársakra.

Öregek tánca

Huszonegyedik alkalommal szervezik meg vasárnap Marosvásárhelyen az Öregek tánca elnevezésû folklórfesztivált. A résztvevôk felvonulására (népviseletben) 10.30-tól kerül sor a fôtéren, a táncok pedig 11 óra után következnek a nyári színpadon. A megyei tanács és a megyei hagyományôrzô központ által támogatott rendezvényen 15 tánccsoport vesz részt.

Ünnep Székelyvéckén

Kisboldogasszony napja az év legnagyobb ünnepe a székelyvéckeiek számára. A helybéli római katolikus templom búcsúja jó alkalom az elszármazottak találkozójára is. Ezúttal hétfôn 12 órától kerül sor a búcsús szentmisére, melyen a környékbeli katolikus paptestvérek is koncelebrálnak.

Kiállítások

Gyôri fotósok bemutatkozása

Ma (péntek) 18 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban az 1958-ban alakult gyôri fotóklub tagjai 50 válogatott munkával mutatkoznak be a vásárhelyi közönségnek. A szeptember végéig látogatható kiállítás megnyitóján Szabó Béla, a klub alelnöke és Bálint Zsigmond, a MAFOSZ alelnöke köszönti a megjelenteket.

Fiatal képzômûvészek kiállítása

Három ifjú festômûvész, Balázs Imre Barna, Incze Mózes és Varga Melinda tárlata látogatható Marosvásárhelyen, az Eminescu utcai református diakóniai központban.

In memoriam

Nagy-György Ferenc-emlékkiállítás tekinthetô meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban.

Vendég a nagygalériában

Silvia Radu szobrászmûvész alkotásainak adnak helyet a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti kiállítótermei.

Negyedszázad fotói

A marosvásárhelyi Várgalériában Incze István fotómûvész egyéni tárlata látogatható. A mûvész 25 éve tagja a Fotóklubnak, kiállított képeit az elmúlt negyed évszázad legsikerültebb fotóiból válogatta.

Árnyak és fények a Mûvészeti Múzeumban

A Marosvásárhelyi Képtárban, a Kultúrpalota III. emeleti galériájában a Simon Endre és Ioan Sulea festômûvészek által rendezett Árnyak és fények címû tárlat a múzeum alapállományából viszi a nézôk elé a magyar képzômûvészet számos kimagasló egyéniségének munkáit.

Nagy Imre-képtár

A marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca 1. szám alatti Nagy Imre-képtár állandó kiállítása a mûvész által a városnak adományozott, a megyei képtár állományában található festményeket mutatja be. Az érdeklôdôk a kiállított mûveket keddtôl péntekig 9-16, szombaton és vasárnap 9-13 óra között tekinthetik meg.

Molnár Dénes-képtár

Naponta megtekinthetôk Molnár Dénes festményei, színes grafikái és fametszetei a vadasdi Molnár Dénes-képtárban. A Havadtôtôl 3 kilométerre levô településnek a mûvész 2000-ben ajándékozta a bemutatott mûveket. Akik meg szeretnék nézni a kiállítást, tárcsázzák az 585-080-as telefonszámot (Székely család).

*****

Mit láthatunk a mozikban?

A Mûvész moziban szepember 5-11. között a Charlie angyalai - Teljes gázzal címû amerikai filmet tûzték mûsorra. Fôszereplôk: Cameron Diaz, Drew Barrymore, Lucy Liu, Demi Moore. A közkedvelt folytatásos film ötletére épülô mozgalmas komédiában a három szép detektívnek két gyûrût kell visszaszereznie a bukott angyaltól. Vetítési idôpontok: 14, 16.30, 19 és 21.30 órától, az utolsó elôadásokra a nyári színpadon levô szabadtéri moziban kerül sor. Kedvezményes árú jegyet a hétfôi elôadásokra lehet váltani.

Az Ifjúsági filmszínházban naponta 14.30, 17, 19.30 és 22 órától a Több a sokknál címû amerikai vígjátékot vetítik. Fôszereplôk: Steve Martin, Queen Latifah. Egy sikeres ügyvédet szó nélkül ott hagy felesége, s mintha ez nem lenne elég sokk számára, nyakába akaszkodik egy mindenre elszánt volt börtöntöltelék. A keddi elôadásokra olcsóbban lehet jegyet váltani.

A szászrégeni Patria moziban naponta 17, 19 és 22 órától az Álmomban már láttalak címû filmet vetítik. Fôszereplôk: Jennifer Lopez, Ralph Fiennes. A 22 órai elôadásokat kedvezményes áron lehet megtekinteni.

A marosludasi Flacara moziban a Pop Star címû kalandfilmre lehet jegyet váltani. Fôszereplôk: Hilary Duff, Adam Lamberg, Robert Carradine. Vetítési idôpontok: 18 és 20 óra.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Szovátai gyermekekért

Ma délután öt órakor érkezik Szovátára az a hollandiai testvérpár - Jaap és Valk Gert -, akik egy hónappal ezelôtt indultak volt szülôvárosukból, Nieuwegeinbôl Erdélybe. Mintegy 2000 km-t tettek meg kerékpáron, és útközben kilométerenként egy-egy eurót kaptak a támogatóiktól. Az ily módon szerzett pénzösszeggel kívánják támogatni a fürdôvárosban épülô gyermekek házát. Az érkezôket a polgármesteri hivatal épületéig gyermekek kísérik, ahol a város elöljárója köszönti ôket. Ezt követôen indulnak a gyermekek házához, ahol a Stichting Roemeense Kinderhulp hollandiai gyermekvédelmi alapítvány képviseletében adják át illetve helyezik el az általuk hozott emlékplakettet.

UNOSZ-konferencia Kolozsváron

Szombaton, szeptember 6-án délelôtt tíz órakor kezdôdik a kincses városban, az unitárius kollégium dísztermében az Unitárius Nôk Országos Szövetségének konferenciája. Az évente egyszer összehívandó, számvetés jellegû találkozó napirendjén - többek között - értékelô hangzik el a tavaly Oklándon megtartott kongresszus óta eltelt idôszakban a nôszövetség által végzett munkáról, ismertetik a pénzügyi jelentést, majd átadják a nôszövetség vándorabroszát az idei konferencia szervezôinek, a kolozsváriaknak. A Maros-körbôl több mint húszan vesznek részt a rendezvényen.

Jótékonysági hangverseny

Ma este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat által szervezett jótékonysági koncertre. Közremûködik: Kilyén Ilka színmûvész, Mihaela Târu a Tiberius vonósnégyes, Molnár Tünde orgonamûvész.

Pszichodráma - önismereti képzés

A Szamosán Éva és Tôkés Katalin által meghirdertett önismereti csoporttevékenység kezdési idôpontja 2003. szeptember 12., du. 4 óra, a Marasti tér 1. szám alatt. Még lehet jelentkezni a 0265/213-439 vagy a 0740-138-342-es telefonszámon.

Díjkiosztó ünnepség

A Dr. Aszalós János Emlékalapítvány 2003- as jutalmazottjai szeptember 7-én, vasárnap 13 órakor vehetik át kitüntetésüket a marosvásárhelyi IV. Szabadi úti Egyházközség Dr. Juhász András Gyülekezeti Központjában Az ünnepségen meghívottakként vesznek részt az elôzô esztendô díjazottjai is.

Forrásfoglalás a Bekecsen

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület szeptember 6-án és 7-én forrásfoglalást szervez a Bekecs- tetôn. A Nyárád mentiek "szent hegyén" levô forrást a szervezet önkéntes munkával kitakarítja és kiépíti, ugyanakkor márványtáblát is elhelyez. A munkálatokba a helybéliek is besegítenek. A Bökecs leve nevû forrás ünnepélyes avatására vasárnap, 7- én déli 12 órakor kerül sor, melyre a környékbeli falvak lakóit is szeretettel várják.

Zárul az alkotótábor Mezôpaniton

Vasárnap, szeptember 7-én zárul Mezôpanitban az immár ötödik alkalommal megrendezett alkotótábor. A képzômûvészek a helybeli református templomban délután 3 órától tartandó istentiszteleten vesznek részt, melyen Pitó Antal lelkipásztor szolgál.

Továbbra is várják a jelentkezôket

A marosvásárhelyi Népi Egyetemen felnôttek, fiatalok számára szeptember 13-án újrainduló magyar néprajzi-etnográfiai tanfolyamra. Szombaton délelôtt fél tizengytôl szerveznek tájékoztató jellegû összejövetelt a III. évet valamint a régebben végzettek számára az intézmény 1-es termében, az erre a tanévre szóló pályázati felhívásokat ismertetni.

Szüreti bál Mezôbergenyében

Szeptember 6-án rendezik Mezôbergenyében a szüreti bált. Oda eljutni a 13 B-S hétvégi összevont járattal lehet, mely 19.15-kor indul Marosvásárhelyrôl.

Környezetvédelmi tájékoztató

Amint a környezetvédelmi kirendteltségtôl megtudtuk, az augusztus 28-szeptember 3-a közötti idôszakban, a levegô minôségét vizsgálva, a szakemberek egyetlen mutatónál sem észleltek túllépést. A felszíni vizek esetében Csapónál, haladta meg több esetben az ammóniumion, a nitrátion, a nitrition koncentrációja a megengedett szintet.

Tilosban szaladt át az úttesten

Szerdán, szeptember 3-án este a 16-os országúton, Királyfalva községben a Pusztakamarás községi 65 éves S. A. CJ5-XHK rendszámú személygépkocsijával súlyosan megsebesítette a királyfalvi 69 éves Gorea Anát, aki elôvigyázatlanul, tilosban szaladt át az úttesten.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ARANY ékszert, törtaranyat vásárolok. Mobil: 0745-251-111. (59893)

ELADÓ zeneszekrény 1 millió lejért. Tel. 223-017, du. 3 óra után. (62307)

VÁSÁROLOK színesfém hulladékot: alumínium, sárgaréz, vörösréz, bronz, inox, ólom. Tel. 0742-791-878. (62622)

ELADÓK német importból színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôk garanciával. Új aragázkályhák. Tel. 269-301. (62306)

ELADÓ 255 x 420 cm-es, piros mintás perzsaszônyeg. Érdeklôdni a 223-476-os telefonszámon. (62479)

ELADÓK dísznövények, fikusz, 1 bordásfal gyógytornához, falra akasztható ruhafogas tükörrel. Tel. 226-697. (62546)

ELADÓ új 160 l-es bojler és új szôlôprés. Dózsa György u. 226. sz. (62572)

ELADÓ 120 l-es Arctic mélyhûtô, 240 l-es Arctic hûtôszekrény, Ajax porszívó, Sport televízió. Tel. 220-189. (62597)

ELADÓ egyszemélyes új ágy, vitrin, hatszemélyes T-asztal, fotelágy, belsô ajtók tokostól, Practic porszívó, Albalux mosógép, öntvény konyhakagyló szekrényestôl. Tel. 216- 004. (62610)

ELADÓ kis és nagy tételben szilva. Tel. 0740-238- 952, 511-239. (62624)

ELADÓ 1200 m2-es beépíthetô telek a Somostetôn, a Nyár (Verii) utcában. Érdeklôdni 9-10 óra között a 216-514-es telefonszámon. (62614)

ELADÓK 2 és 4 kerekû szekerek, kukoricakas vasból, 4 méteres létra, Arctic fagyasztó. Társat keresek Magyarországra kiköltözéshez. Tel. 260-870. (62653)

ELADÓ 0,87 ha terület Marosszentkirályon. Tel. 316- 211, 8-22 óra között. (62690)

SÜRGÔSEN eladó új Technics CD- lejátszó távirányítóval 3.800.000 lejért, csak igényesnek. Tel. 247-608. (62689)

FELSZÁMOLÁS végett eladók szekrények, kanapé, könyvespolc, aragázkályha, hûtôszekrény, Albalux mosógép, konyhabútor, íróasztal, könyvek, festmények. Tel. 217-071, 0721-506-555. (62576)

ELADÓ egy iskolánál 30 m2-es, teljesen felszerelt szállítható kioszk, mindenféle engedélye rendben. Tel. 0721-417-159. (62464)

ELADÓ román-magyar kft. és importból származó hidegen sajtoló olajprés. Tel. 0744-510- 677. (62460)

ELADÓ gazdagon termô szôlôs (oltott) szôlôsodronyon, gyümölcsös, víkendház (0,35 hektár) Radnóton. Tel. 0742-023-319, 0265/470-362. (62308)

ELADÓ 2.300 tojótyúknak ketrec elônyös áron. Tel. 0742-023-319, 0265/470-362. (62308)

ELADÓ Backamadarason 4,5 ha szántóföld, Singer varrógép, 12-15 literes befôttesüvegek, 7 db 1 literes szódavizes üveg. Tel. 230-102. (62697)

ELADÓ 5 fiókos fagyasztó kitûnô állapotban. Tel. 257-379. (62708)

ELADÓK íróasztalok, könyvespolc, nappali, ifjúsági bútorok. Tel. 213-232. (62731)

VESZEK kalorifereket. Tel. 263-514. (62743)

ELADÓ 2 égôs aragázkályha, pelenkamosógép, gázas fali melegítô, nagy pálma, 50 literes üveg boroskorsó. Tel. 234-780. (62741)

DISZPERZIT beltéri festék eladó. Tel. 433-362. (62534)

ELADÓ kombi, 5 éves, légkondis Skoda Felicia elsô tulajdonostól. Ára: 5.500 euró. Tel. 311-209 vagy 0744-393-337. (9561881)

GYENGE a jel a mobiltelefonján vidéki házában, nyaralójában? GSM- segédantennával felerôsítheti! Tel. 0745-849-929. (62448)

BÚZAKORPA és rizsliszt kapható folyamatosan. Cseresznye u. 1. sz. Tel. 269-669. (62446)

ELADOK vagy bérbe adok fekvô szoláriumgépet. Tel. 0742-780-551. (62537)

ELADÓ autómosoda + bár + emeletes ház. Tel. 0744-572-814, 212-306. (62525)

ELADÓK német minôségû PVC termopán ajtók és ablakok 35-55 euró/m2 áron. Tel. 0744-573-629. (62226)

VESZEK telket Vármezôn. Tel. 0265/576-907. (62481)

ELADÓK színes, fehér-fekete tévék, videó, 500 W-os hangfalak, bécsi zongora. Tel. 232-751, 0740-527- 205. (62604)

ELADÓ sürgôsen, kedvezményes áron natúr hálószobabútor. Tel. 241-778, 0745-510-956. (62518)

ELADÓ 1200-as Lada nagyon jó állapotban, 1840 m2 beltelek az Erdô utcában (26 euró/m2), 2 m3 hársfa rönk. Tel. 216-123. (62611)

ELADÓ cigánytégla Szentháromságon, a 265. szám alatt. (62753)

ELADÓ részletre is bécsi zongora. Tel. 230-317. (62757)

ELADÓ nagyon finom, házi vörös- és fehérbor, autogájzer, kazán és melegítôkályha. Tel. 227-417. (62758)

ELADÓ szôlôprés. Tel. 247-780. (62767)

ELADÓK uszkár kiskutyák. Tel. 266-328. (62780)

ELADÓ szôlôprés, akkumulátortöltô 220/12 V, 150 A. Tel. 225-743. (62773)

SÜRGÔSEN eladó nádfonatos szalongarnitúra: két fotel, kanapé, kis kerek asztal. Tel. 217-071, 0721-506-555. (62765)

ELADÓ 1987-es kiadású Ford Escort 1,6 dízel, az országban elsô tulajdonostól. Ára: 3.500 euró, alkudható. Tel. 215-989 vagy 0742-598-242. (62783)

ELADÓ Marosvásárhelyen építkezésre alkalmas telek. Tel. 232-944. (62789)

ELADÓ jó állapotban lévô bécsi zongora. Tel. 222-264. (62787)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (62782)

LAKÁS

ELADÓ Szabédon a 245. sz. alatti ház 24 ár szôlôs- és gyümölcsöskerttel. (62115)

FIATAL család kiadó lakást keres a városban vagy a környezô falvakban. Tel. 260-701. (62627)

KIADÓ szoba iskolás fiúk, lányok részére magánháznál, közel a központhoz, iskolák közelében. Tel. 233-237. (62628)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos családi ház a klinikák környékén. Bujorului u. 23. sz. Irányár: 45.000 euró. Tel. 212-225. (62629)

ELADÓ ház Nyomáton nagy kerttel. Érdeklôdni Bálintfalva 1. sz. alatt vagy a 333-363-as telefonszámon. (62456)

KIADÓ 2 szoba-összkomfort magánudvaron a központ közelében, irodának, raktárnak vagy lakásnak. Tel. 234-897. (62467)

ELCSERÉLNÉM 4 szobás, nagy pincés tégla tömbházlakásomat a Kövesdombról 2 szobás, pincés tömbházlakással a November 7-be. Tel. 226-697. (62542)

ELADÓ 2 szoba, konyha, fürdô-, elôszobából álló családi ház Gyulakután. Ideális üzletnek vagy raktárhelyiségnek, fôúton, a központban. Tel. 580-294, 0740-071-660. (62566)

BÉRBE adok a Köztársaság téren 2 szobás, bútorozatlan lakást, kitûnô irodának is. Tel. 0740-842-744, 0745-100-372. (62599)

ELADÓ Mezôbergenyében, a 262. sz. alatt központi, 2 szobás téglalakás 1.000 m2 telken (gáz, villany bevezetve). Privatizálásra alkalmas. Ára: 13.500 euró. Tel. 252-577, 0744-229-135. (62618)

KIADÓ bútorozott, 2 szoba-összkomfortos tömbházlakás diákoknak, az orvosi egyetem közelében. Tel. 0722-489-077, 213-965, 18-22 óra között. (62647)

KIADÓ az Állomás téren egy I. osztályú, 2 szobás, bútorozott tömbházlakás. Tel. 236-043. (62680)

KIADÓ szoba 2 diáklánynak a régi Tudorban. Tel. 254-199. (62679)

ELADÓ garzon a Tudorban. Tel. 232-470. (62673)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, I. emeleti tömbházlakás vízórával, telefonnal és kábeltévével, a Cutezantei utcában. Alkudható. Tel. 256-019, 16-20 óra között. (62687)

SÜRGÔSEN eladó II. emeleti garzon a November 7 negyedben, közel az orvosi egyetemhez. Tel. 250-180 vagy 0744-645-348. (62620)

DIÁKLÁNY szobát kaphat. Tel. 223-993. (62233)

KIADÓ 5 szobás, központi fûtéses családi ház külön udvaron, csendes helyen. Tel. 0722- 435-543. (60493)

KIADÓ szoba középiskolás tanulónak. Tel. 245-235. (61902)

ELADÓ központi, felújított, 2 szobás tömbházlakás Marosvásárhelyen, termopán ablakokkal, központi fûtéssel, manzárdépítési lehetôséggel. Ára: 24 ezer euró. Tel. 0745-542-974. (62308)

ELADÓ családi ház Marosszent-györgyön 10 ár telekkel. Tel. 0744-612-653. (62353)

KIADÓ szoba lánynak. Tel. 224-558. (62520)

SÜRGÔSEN eladó hatszobás magánház a Madách u. 1. sz. alatt. Tel. 234-133. (62333)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, III. emeleti tégla tömbházlakás víz- és gázórával, kitûnô állapotban. Tel. 221- 909, 250-676, 0745-622-254. (62681)

ELADÓ garzon Szovátán. Tel. 570-880, 0723-491- 461. (62735)

KÉTSZOBÁS tömbházlakást vásárolnék a város felsô részében. Azonnal fizetek. Érdeklôdni a 214-720-as telefonszámon, 17-21 óra között. (62695)

ELADÓ sürgôsen magasföldszinti, 3 szobás lakrész a Muncii utcában. Tel. 247-800 vagy 0724-880-186. (62736)

2 vagy 3 szobás kiadó lakást keresünk árvaházból kikerült fiatal lányok számára. Tel. 245-884, 18-21 óra között. (62710)

KIADÓ bútorozott tömbházlakás egyetemistáknak, a Tudorban. Tel. 242-449. (62713)

KIADÓ 2 szobás lakás a Tudorban 2 diák részére. Tel. 224-866, 16-20 óra között. (62714)

SÜRGÔSEN eladó Marosszent-györgyön 4 szobás ház, 10 ár összterület. Tel. 214-591. (62730)

ELADÓ 2 szobás magánház 5,56 ár kerttel stb. Marosvásárhely, Március 8 u. 26. sz. Ára: 28 ezer euró. Tel. 0722-178-649, 0740-070-818. (62734)

EGYETEMISTA lány lakótársnôt keres egy kétszobás lakásba. Ár: 30 euró + költségek. Tel. 0745-944-840. (62596)

KORONKÁN eladó a 114. sz. alatti központi fûtéses, kertes ház. Tel. 257-469. (62602)

ELADÓ új, rendezett ház 7 km-re a várostól vagy elcserélem tömbházlakásokkal + különbözet. Tel. 0740-860- 171. (62652)

ELADÓ ház Marospéterlakán, a 126. sz. alatt 1 ha gyümölcsössel. Tel. 269-841. (62638)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 322-155. (62413)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás víz- és gázórával 435 millió lejért. Alkudható. Tel. 0740-128-069. (62512)

ELADÓ emeletes ház dupla garázzsal Marosszentgyörgyön, a Narciselor u. 1152/12. sz. alatt. Irányár: 80 ezer euró. Érdeklôdni a 0745-588- 952 vagy 0744-619-101-es telefonszámon. (62522)

ELADÓ 3 szobás, 2 fürdôszobás tömbházlakás a Pandúrok sétányon. Tel. 0745-634-113. (62676)

KIADÓ szoba, fürdôszoba, konyhahasználattal 1-2 diák (fiú vagy lány) részére. Tel. 246- 619, Dali Irén. (62777)

KIADÓ szoba, konyha, közel a fôtérhez, két tanulólánynak. Tel. 261-962. (62775)

KIADÓ szoba egy diáklánynak a Budai negyedben. Érdeklôdni 10-20 óra között a 269-047-es telefonszámon. Cím: Violetelor u. 5/19. sz. (62769)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 235-371, 0745-073-598. (62779)

SZÉKELYBERÉBEN, a 100. sz. alatt eladó 3 szobás ház melléképülettel és 15 ár kerttel. (62768)

ELADÓ rendezett, I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás az Înfratirii utcában. Tel. 247- 729. (62784)

ELADÓ a Budai negyedben II. osztályú, 3 szobás, III. emeleti tömbházlakás. Tel. 269-883, este. (62781)

ELADÓ a Tudor negyedben földszinti, 3 szobás, 2 fürdôszobás tömbházlakás. Tel. 240-148, délután. (62788)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Savinesti negyedben. Tel. 0745-616-246. (62805)

TÁRSKERESÉS

26/170/62 barna fiú vagyok Magyarországról. Keresek egy 20-25 éves, barna, káros szenvedélyektôl mentes, érettségizett, erdélyi magyar lányt házasság céljából. Fényképes leveleket várok. Cím: Kecskemét 6000, Kölcsey út 14. sz. Magyarország; vagy telefonon este: 00-36-76-707-782. (62623)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (59893)

BÚTORT készítünk rendelésre préselt lemezbôl. Tel. 0740-110-890. (62352)

KIADÓ két helyiség irodának, raktárnak, közel a központhoz. Tel. 226-439. (62632)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (62445)

ELEMI osztályos tanuló tanítását vállalom. Érdeklôdni naponta 14-21 óra között a 0744-394-652-es telefonszámon. (62547)

A KRISZTUS Szeretete egyház nevében szeretettel hívunk minden érdeklôdôt a Kultúrpalota kórustermében tartandó gyülekezeti alkalomra, szombaton 16 órától. (62609)

MAROSVÁSÁRHELY - Budapest I. osztályú vonatjegy eladó II. osztályú áron. Érvényes október 20-ig. Tel. 265-486. (62675)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külsô redônyöket, szalagfüggönyöket, harmonikaajtókat. Tel. 218-321, 0744-121-714. (62539)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (62229)

SZÁMÍTÓGÉP-JAVÍTÁST, szoftvertelepítést vállalok a kliens lakásán, kedvezô áron. Tel. 0723-784-783. (61868)

KISCICÁK gazdira várnak. Tel. 236-825. (62711)

ANGOLÓRÁT tartok minden szinten. Tel. 221-028. (62715)

AJÁNDÉKOZOK szép, jó házôrzô kutyát, és fajkandúrt. Tel. 260- 618, 0744-573-699. (62728)

TOBORZUNK almaszedôket szombat-, vasárnapra, amíg a szedés tart. Tel. 0744-440-252. (62737)

A marosvásárhelyi AGROCONS MURES RT. nyilvános árverésen elad mezôgazdasági eszközöket a vállalat ugrai farmjáról. Az árverés idôpontja: szeptember 10., 10 óra, a farm székhelyén. Az árverés minden szerdán megismétlôdik. Érdeklôdni a 253-101, 458-068-as telefonszámokon. (62738)

ANGOL nyelvórák hatékonyan, modern módszerekkel, www.peterszabo.go.ro. Tel. 266-956. (627409)

FELVESZÜNK bicikliszerelôt. Tel. 0265/212-369. (62506)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689. (62759)

TAPASZTALATTAL rendelkezô fiatal tanár matematikából eredményesen felkészít minden szinten. Tel. 261-214, 0740-056-395. (62793)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-211-318. (62792)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk a drága jó édesanyára, nagymamára, id. SZÔCS MÁRTONNÉRA szül. Bíro Terézia szeptember 7-én, halálának 10. évfordulóján. Emlékét ôrzi fia és menye. Nyugodjon békében. (62601)

Az Úrnak az volt a bölcs rendelése, hogy a te lelkednek lenne hozzá menése, ne bujdosna a szenvedés völgyében, sôt venne részt a menny dicsôségében. Szívemet adtam volna életedért, de a halálnál nincs hely kegyelemért. Szívem sírig tartó fájdalmával emlékezem drága gyermekemre, a nyárádszentbenedeki ifj. BUKSA MÁRTONRA tragikus halálának elsô évfordulóján. Csak a csillagok és a hold tudja a te halálod történetét. Sokat szenvedtél az élet tengerén, nyugodjál békében Isten szent kebelén. Emlékedet ôrzi örökre bánatos édesanyád. (16)

Akik nem szerettek, eldobtak téged. Szívünk adtuk volna érted, de a halál elragadott téged. A te drága szíved pihen, a miénk vérzik, de így, holtan is szeretünk életünk végéig. Négy éve nem látjuk mosolygós arcod, négy éve nem halljuk szelíd hangod. Dolgozni ment el, s nem tért vissza soha, csak amikor úgy hozták koporsóban, meghalva. Szelíd mosolya ajkára fagyott, nekünk fájdalmat okozott. Öreg szülei ôt haza már hiába várják, kedves, szép emlékét szívükbe zárják. Urunk, Jézus, te adj erôt és kegyelmet nekünk, hogy tudjuk vinni csendesen súlyos keresztünk. Szomorúan emlékezünk drága gyermekünkre, a holtmarosi CSATLÓS ATTILÁRA, aki 38 évesen itt hagyott minket. Halálának negyedik évfordulóján emlékeznek rá bánatos szülei, leánya, Katika, testvére, Gyöngyi és családja. Nyugodj békében, drága Attilánk! (2)

Szomorú szívvel emlékezünk szept 6-án a göcsi SÁSVÁRI VIKTORRA halálának 3. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, lá