|
LV. évfolyam 249. (15516.) sz. |
2003. október 24., péntek |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Az Alkotmánybíróság a parlament csütörtöki együttes ülésén megállapította az alkotmánymódosító törvény elfogadását az október 18-19-én rendezett népszavazáson.
Nicolae Popa, az Alkotmánybíróság elnöke a parlament tagjai és Ion Iliescu államfô elôtt ismertette a testület erre vonatkozó határozatát és egy jelentést a referendum szervezési és lebonyolítási procedúráinak betartásáról. Az Alkotmánybíróság nem regisztrált az elôírásoktól való eltéréseket és választási csalást. A testület elutasította a Nagy-Románia Párt (NRP) két óvását. Az Alkotmánybíróság plénuma megállapította, hogy az alaptörvény módosítására kiírt népszavazás érvényes, és határozatot bocsátott ki a referendum eredményének megerôsítésére.
A megyei tanácstestület tegnap hosszas vita után sem tudott dûlôre jutni az ivóvízhálózat üzemeltetésével kapcsolatos határozattervezet kapcsán. A tervezet szerint a szovátai vízüzemnek ítélték volna a vízhálózat üzemeltetését, ám ezt a napirendi pontot elhalasztották - fôként az RMDSZ- frakció ellentmondásos magatartása miatt.
A határozattervezet halasztását javasolta Balogh József tanácsos és furcsa módon Veress Ádám is, a közszolgáltatási, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szakbizottság elnöke, bár a szakbizottságnak a tervezethez csatolt jelentésében kedvezô elbírálás szerepel. Veress Árpád azért gondolta meg magát, mert a jóváhagyás idôpontjában "nem tudott arról, hogy más cégek is érdeklôdnek az üzemeltetéssel kapcsolatban". Dr. Benedek Imre kérte, hogy hideg fejjel, a törvényes keretet tiszteletben tartva hozzon döntést a testület, és lehetôséget kell adni egy másik cégnek is, hogy versenyezzen, megpályázhassa az üzemeltetést. Benedek Imre hangsúlyozta: nem szakértôként szól hozzá a tervezethez, de kételyei vannak: vajon minden szempontból megközelítették-e a problémát, mert nem mindegy, hogy a közpénzt hogyan használják fel. Jobban át kellene gondolni a tervezetet, az pedig semmi esetre sem a tanácsosok hibája, hogy az érintett falvak lakossága egy darabig még hiába várja az ivóvizet. Pipas Florin kifejtette: értelmetlen a vita, hiszen más cég, mint a szovátai közüzem, labdába sem tud rúgni, nincsenek meg a szükséges licencei, és nem rendelkezik vízzel. Márpedig az kell üzemeltesse a rendszert, akié a víz. Ellenkezô esetben - egy közvetítô bevonásával - az ár megugrik, amit a lakosságnak kell megfizetni majd. A tervezet elfogadását végül elnapolták, amit Vasluian Ioan alelnök " a kormányberuházás megakadályozásának" nevezett.
Az ülés végét követôen a veszekedés Vsaluian alelnök és néhány RMDSZ- tanácsos között a folyosón folytatódott, arról, hogy kinek van és kinek nincs licence. A történekrôl Virág György tanácselnök lapunknak elmondta: - Az RMDSZ frakció véleménye megoszlott. Egy biztos: a vízellátás óriási felelôsség. Szerdán átvételre került a vezetékrendszer, a mûszaki feltételek lehetôvé tették volna, hogy a vízszolgáltatást beindítsuk, és az emberek - mintegy nyolcezer lakos - kérhessék a víz bevezetését lakásaikba. A szovátai vízüzemet a Benta cég mûködteti, ezért van az ellenszenv, amit nem tudok kezelni politikailag. Egyesek olyan céget szerettek volna üzemeltetônek, amely a kivitelezést végezte, de a minimális engedélyekkel sem rendelkezik arra, hogy ezt a szolgáltatást végezze. Más forrás ennek a vidéknek az egészséges ivóvízellátására, mint a szovátai közüzem, nincs. A tervezet 22 szavazatot kapott csupán, a jelen levô 38 tanácsosból 16-an nem szavazták meg. Elvileg ez az RMDSZ-tanácsosi blokkot jelentené, Tôkés András kivételével, aki nem volt jelen. A tanácsosok egy része úgy véli, hogy egy harmadik cég bevitele alávinné az árakat, ami nem így van, hiszen meg kellene vennie a vizet a szovátai vízüzemtôl, aminek az árát a helyi tanács szabja meg. A gond az, hogy három hét vagy 3 hónap múlva sem leszünk okosabbak, addig viszont veszítünk a garanciaperiódusból és az embereknek nincs vizük. Jön a tél, a feltöltött rendszerbôl le kell ereszteni a vizet mindaddig, míg eldôl a szolgáltató kiléte - jelentette ki a tanácselnök.
Tegnap 14.34 órakor Marosvásárhelyen, a Radnai utcában kigyúlt egy 1310-es Dacia személygépkocsi. A tûzoltók 2 perc alatt érkeztek a helyszínre. - A Kövesdomb felé tartottam, amikor pár méterre a Dózsa György utcával való útkeresztezôdéstôl hirtelen sûrû füst gomolygott ki a motorháztetô alól. Megállítottam a motort, fogtam a kézitáskámat, s kiugrottam az autóból - meséli a történtek után még mindig remegô F. E. A tûz félelmetes gyorsasággal terjedt tovább, s nemsokára lángokban állt az egész jármû. A közelben lakók attól rettegtek, hogy az autó felrobban. A hölgyvezetô értesítette a tûzoltókat, akik másodpercek alatt eloltották a lángokat. A tûzben az MS- 11-BWL forgalmi rendszámú személygépkocsi 80 százalékban leégett. A tûzoltók helyszíni vizsgálata szerint a szerencsétlenséget rövidzárlat okozta.
A könnyû meggazdagodás délibábját kínálta, akárcsak a kolozsvári Caritas, ahhoz, hogy késôbb kiderüljön, ezer meg ezer kisember pénzére csakis azért volt szükség, hogy a kiválasztottak, a hatalmi szervekben dolgozó kliensek pénztárcája dagadjon még vastagabbra. Aztán, ahogy a Caritasszal történt, nyaka szakadt a hangzatos Országos (Nemzeti) Befektetési Alap nevet viselô FNI-nek is. Miközben a kivételezettek még a bukás pillanatait követôen is felvehették a betett összegek többszörösét, közel félmillió átlagember, aki egész vagyonát tette kockára az egyszerûnek és biztosnak tûnô (a CEC által garantált) pénzszerzés reményében, mindent elveszített. A pénzekkel együtt pedig titokzatos módon tûnt el a befektetési alap nagy hatalmú elnöknôje is, aki évekkel késôbb annyira megváltozott arccal került elô, hogy sokan ma is állítják, talán csak az alteregójáról van szó.
Tüntetések, perek nyomán a napokban a befektetôk sokasága tört ki féktelen örömujjongásban: a Legfelsôbb Törvényszék érvényesnek nyilvánította az alapnak a CEC-kel kötött jótállási-kezességi szerzôdését, és kötelezte a Banki Aktívákat Értékesítô Hatóságot a befektetôk kártalanítására. Egyébként hasonló határozatot hozott még a nyáron a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság is, kötelezve a BAÉH-t az alaphoz betett 49 milliárd lej kifizetésére. Bár ez a korábbi döntés is végleges volt, a BAÉH mégis fellebbezett, s kérte a határozat végrehajtásának felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy komplex bûnügyrôl van szó. A kártérítésre vonatkozó minapi döntés ellen foglalt állást az Országos Ellenôrzési Hatóság is, amely szerint a FNI nem tekinthetô jogi személyiségnek, s a befektetôk tulajdonképpen üzlettársak, akik nem kérhetnek polgári úton kártérítést, mivel a történtek bûnügyi eljárás tárgyát is képezik egyben.
A kifogásokra decemberben ad választ a Legfelsôbb Törvényszék, de addig is a Banki Aktívákat Értékesítô Hatóságnak fizetnie kellene. De nem teszi, s ráadásul sajtóközleményben is leszögezi, hogy minden törvényes lehetôséget felhasznál annak érdekében, hogy állami pénzekbôl ne kelljen a FNI kárvallottjainak járó összeget törlesztenie. Hogy be fogja tartani az ígértét, abban fölösleges is kételkednünk, s úgy tûnik, még mindig "korai" volt a befektetôk öröme, akik kétségtelenül rossz "lóra" tettek, hisz a kárnak, hitelesnek nyilvánított garanciák, a legfelsôbb szinten hozott döntések ellenére sem kerül meg a gazdája.
Az RMDSZ parlamenti csoportja máris életbe léptette a Szövetségi Képviselôk Tanácsa legutóbbi ülésén elfogadott határozatot, miszerint a szövetség tisztségviselôi nem vehetnek részt olyan szervezôdésekben, amelyek az RMDSZ politikájával ellentétes célokat szolgálnak. Erre alapozva kezdeményezte az RMDSZ parlamenti frakció szerdai ülésén Márton Árpád képviselô, hogy Szilágyi Zsolt képviselôt hívják vissza a parlament európai integrációs bizottságából, mert nem vállalta fel az alkotmánymódosítással kapcsolatos szövetségi álláspontot, sôt, annak a népszavazáson történô elutasítását szorgalmazta. Hasonló okokból nem képviselheti a továbbiakban az RMDSZ-t Pécsi Ferenc az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójában (FUEV). Az idézett döntéseket a parlamenti frakció 20 egyetértô és 8 ellenszavazattal hozta meg.
A képviselôházi és szenátusi frakción együttes ülésén ugyanakkor elemezték az alkotmánymódosító népszavazás konklúzióit. Úgy értékelték, hogy mind az alkotmánymódosítás vitájában, mind az azt követô kampányban eredményes munkát végzett a szövetség. Ezt bizonyítja a magyar választóknak az országos átlagnál magasabb, 57 százalékos részvétele, és az a tény, hogy a magyar többségû településeken az igen szavazatok szintén jóval magasabbak az országos átlagnál (95%), míg a nem szavazatok csupán 4 százalékot tesznek ki.
(MTI) Katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira felvonták a nemzeti lobogót az Országház elôtt, a Kossuth téren csütörtök reggel, az 1956-os forradalom 47., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 14. évfordulóján.
Az ünnepélyes lobogófelvonás elôtt Mádl Ferenc államfô díszszemlét tartott.
Az ünnepségen részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök, Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsôbb Bíróság elnöke, valamint az Országgyûlés és a kormány több tagja.
A legfôbb közjogi méltóságok ezt követôen a Vértanúk terén, Nagy Imre kivégzett miniszterelnök szobránál fôhajtással emlékeztek a forradalom hôseire és mártírjaira.
Szerda este Budapesten, a Nemzeti Színházban tartottak díszelôadást. - Október 23. nem a szembenállás, hanem az összefogás jelképe kell hogy legyen - mondta az ünnepség szónoka, Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere.
Mint mondta, a "láthatatlan raktárak" ma is tele vannak gyûlölettel, pedig "itt az idô, hogy elkezdôdjék a raktárfalak lebontása, a gyûlölködés felszámolása".
A díszelôadáson jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök, valamint több kormánytag és kormánypárti tisztviselô. Ellenzéki vezetôk azonban meghívásuk ellenére nem jelentek meg - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Hivatal.
Hiller István elmondta: "túl nagy a tét, túl nagy a kihívás" ahhoz, hogy Magyarország lehetôségeit "évtizedes, sôt majd fél évszázados sérelmek tegyék semmissé".
Az "apák és nagyapák generációjának" közös felelôsségére hívta fel a figyelmet "a múltért, 1956 pesti srácainak emlékéért - s a jövôért, a köztársaság gyermekeinek eljövendôjéért".
"Ezért tenni kell mindannyiunknak" - mondta.
"Ezt a felelôsséget szem elôtt tartva a magyar demokratikus baloldal új nemzedéke tagjaként ôszintén és illô fôhajtással megkövetem mindazokat, akik életüket és szabadságukat áldozták a forradalom és a megtorlás idején" - mondta a kulturális miniszter ünnepi beszédében.
Hozzátette: illesse kegyelet mindazokat, akik életüket vesztették "egyenruhában vagy civilként, akármelyik oldalon is álltak majd fél évszázaddal ezelôtt".
A méltó megemlékezés "nélkülözhetetlen" egy évvel az ország uniós csatlakozása elôtt - mondta a miniszter, hozzátéve: az ország integrációja "kivételes alkalom és történelmi esély", hiszen a magyar nemzet "együtt Európában remek eredményeket, valós fejlôdést képes elérni".
Közel százra nôtt az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz visszakerülô ingatlanok száma - közölte szerdán Markó Attila, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelô kormánybizottság alelnöke. A testület alelnöke elmondta: a bizottság e heti ülésén újabb 35 egykori egyházi ingatlan visszaadásáról hozott elvi döntést, közülük 25 kerül vissza a magyar történelmi egyházakhoz. Ezáltal 96-ra nôtt a magyar történelmi egyházakhoz visszakerülô ingatlanok száma.
Az e heti döntés nyomán a Temesvári Római Katolikus Püspökség 9, az Erdélyi Református Egyházkerület 12, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pedig 4 ingatlant kap vissza.
Markó Attila emlékeztetett rá, hogy eddig legalábbis az elvi döntések szintjén, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget 23, a katolikus püspökségek közül a nagyváradit 11, a temesvárit pedig 13 ingatlan visszaszolgáltatásáról értesítették. Az Erdélyi Református Egyházkerület eddig 24, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a kolozsvári székhelyû Unitárius Püspökség külön-külön 10- 10 ingatlan visszaszolgáltatásáról szóló döntésrôl értesülhetett, a Kolozsvári Evangélikus Püspökség javára pedig 5 ingatlan visszaszolgáltatásáról hozott elvi döntést a bizottság.
Az elvi döntések meghozatalát követôen a kormánybizottság szakértôi titkársága írásban is rögzíti a határozatot, amelynek kézbesítését követôen az ingatlanok telekkönyvezhetôk.
A romániai magyar történelmi egyházak eddig 30 határozatot kaptak kézhez.
(MTI) Létrejöhet Révkomáromban az önálló magyar egyetem - döntötte el 77 szavazattal a szlovák parlament csütörtökön Pozsonyban, az ellenzék indulatos ellenkezése mellett. Az egyetem elôtt a 150 tagú törvényhozásban 75 biztos szavazattal bíró koalíció képviselôinek egységes igenlô szavazatával, plusz két független honatya támogatásával, az ellenzék 49 ellenszavazata és hat tartózkodás mellett nyílt meg az út.
A csütörtökön megszületett törvény január elsején lép életbe. Optimális körülmények között a háromszáz hallgatót fogadni kész intézmény három - pedagógiai, közgazdasági és református teológiai - karán jövô év szeptemberétôl elkezdôdhet a képzés.
Révkomárom önkormányzata a nyáron megvásárolta a várrendszernek - a megszálló szovjet helyôrség által tönkretett - központi épületét, hogy annak felújítása után otthont kínálhasson az elsô önálló szlovákiai magyar egyetemnek, amelynek az utóbbi nyolcvanöt évben nem volt elôzménye.
A Selye Jánosról elnevezendô egyetem úgy jöhetett létre, hogy tavaly szeptemberben, Mikulás Dzurinda második kormányának megalakulásakor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) az egyetem létrehozásához kötött feltételekkel vállalt kormányzati pozíciót. A választások eredményei nyomán az MKP kormányzati szerepvállalása nélkül a jelenlegi kormányt nem lehetett volna létrehozni.
A kormány akkori programnyilatkozatában egyértelmûen elkötelezte magát az egyetem megalakítása mellett, és 100 millió koronát szánt erre a célra. Az azóta eltelt egy év során többször úgy látszott, hogy az egyetemet - elsôsorban a szakmai akkreditációval kapcsolatosan felmerült körülmények miatt - mégsem sikerül megalakítani. Az akkreditációs bizottság eddig csak a teológiai kar megalakítására mondott igent, a másik két kart csak további szakmai információ beszerzése után készül minôsíteni.
A szlovák ellenzéki erôk rendkívül nagy vehemenciával próbálták akadályozni a törekvést, s errôl a parlament csütörtöki jóváhagyása után sem mondtak le. A Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt, Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a szavazás után azonnal bejelentette: a folyamat visszafordítása érdekében alkotmánybírósághoz fordul.
Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetôje a szavazás után az MTI-nek azt mondta: - Hosszú és keserves folyamat döntô szakaszán vagyunk túl. Hitünk szerint az egyetem haszna, színvonala rácáfol majd minden ellenkezésre, fanyalgásra, és az évek során európai szintû oktatási intézménnyé válik.
Több ezer romániai zsidó meggyilkolásának a körülményeit hivatott tisztázni az a bizottság, amelynek a létrehozását szerdán jelentették be Bukarestben.
A bizottság azt vizsgálja majd: milyen szerepet játszott Románia abban, hogy a II. világháború idején több százezer zsidót gyilkoltak meg az országban. A testület elnöke a romániai születésû, Nobel- békedíjas író, Elie Wiesel lesz - jelentette a Reuters brit hírügynökség.
Jóllehet a náci Németországgal szövetséges Romániában több százezer zsidót öltek meg a II. világháborúban, legutóbb idén nyáron tagadták magas rangú hivatalos személyiségek, hogy a holokauszt megtörtént a balkáni államban. Ilyen tartalmú kijelentéseik felháborodást váltottak ki Izraelben. A diplomáciai bonyodalmakat elsimítandó, a román kormány bizalomerôsítô lépések megtételére tett ígéretet, ezek egyike a most létrehozott bizottság - emlékeztetett a brit hírügynökség.
Tegnap délben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban Sue Goeransson, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) képviselôje, Daraban Ottó, az Aquaserv ÖV vezérigazgatója és Dorin Florea polgármester 7 millió euró összértékû hitelfelvételi, valamint garanciaszerzôdést írt alá. Az ISPA-program keretében az Aquaserv 27,9 millió euró összértékben pályázott és nyert el pénzt, amit a marosvásárhelyi vízüzem, a szennyvíztelep felújítására és a csatornahálózat bôvítésére fordítanak.
Az elôtámogatási szerzôdést még 2002. december 20-án megkötötték, majd 2003. január és szeptember között intenzív tárgyalásokat folytattak a feltételekrôl, így a napokban készült el aláírásra az újabb szerzôdés.
Az ISPA-programonban megnyert 27,9 millió eurónak a 75%- át az EU biztosítja, 25%-ot pedig a helyi közösség. Ez a mintegy 7 millió euró az Aquaserv hozzájárulása a ma aláírt BERD- kölcsönhöz, amelyért a polgármesteri hivatal vállalt kezességet. A tervek szerint 11,2 millió eurót költenek a vízüzem berendezéseinek felújítására. Ide az elképzelések szerint a homokszûrôket ózontisztítókkal cserélik ki, ami jelentôsen javítja az ivóvíz minôségét. 8,5 millió eurót szántak a szennyvíztelep rehabilitációjára. A cég azt szeretné elérni, hogy 2007-ig a szennyvízteleprôl a Marosba kerülô víz minôsége feleljen meg az EU- követelményeknek. Ezenkívül 27 km csatornahálózatot kell lefektetni olyan utcákban, ahol még nincs közmûvesítés. A terv részeként két szivattyúházat is építenek. Erre 5,7 millió eurót irányzott elô az Aquaserv. A hosszú távú (11 év) kölcsönt csak négy év után kezdik visszatéríteni. A szerzôdés aláírását megelôzô sajtótájékoztatón Darabán Otto az Aquaserv ÖV vezérigazgatója elmondta, a cég teljesítményének, korábbi sikeres pályázatainak köszönhetô a nemzetközi pénzintézet bizalma. Céljuk, hogy 2010-re az ivóvíz-gazdálkodás európai szinten mûködjön. A minôségi változásnak azonban ára van. Jelenleg Marosvásárhelyen átlagban 65.000 lejt fizet egy személy havonta az ivóvízhasználatért. Ez más városokhoz viszonyítva drága, azonban a költségekbe belefoglalták a felújítási kiadásokat is. A BERD által megkötött szerzôdés alapján 2004 második félévében 10%-kal növelik majd a vízdíjat, s ugyanezt kell tegyék majd a projekt lejártakor is, valamikor 2006-ban. Hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt az Aquaserv, a cégnek is csökkentenie kell a költségeket, többnyire személyzet- leépítéssel. Kilátásba helyezték, hogy a 497 alkalmazottból a jövô hónapban 120-at elbocsátanak, áthelyeznek. Nagyon megnehezítik a közszolgáltató vállalat pénzügyi helyzetét a kintlevôségek. Jelenleg a fogyasztók 71 milliárd lejjel tartoznak, a listavezetôk a polgármesteri hivatal, a SURM, az Energomur és természetesen egyes lakótársulások.
A Népújság arra volt kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a vízminôségre? Darabán Ottó kifejtette: egészségügyi, környezetvédelmi szempontok szerint fontos a terv kivitelezése. A Maros vize II. kategóriájú. A nyugati államokban ilyen minôségû folyót nem használnak ivóvíz elôállítására. Mivel arra egyelôre nincs kilátás, hogy valamennyire javuljon a nyersvíz, így csak kezeléssel érhetjük el a nyugati szabványokat. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem lesz klórízû a víz és könnyebben tisztítható, ami az ellátás zavarmentességét is jelenti. Ugyanígy, ha a szennyvíztisztító állomásnál megfelelôen kezelik az elhasznált vizet, akkor a Maros város alatti szakaszát kímélik, ami nagyon fontos az ottlakók számára. Mindez persze 2007-ben lesz érezhetô. A tegnap aláírt BERD- kölcsönbôl jövôre kezdik el a felújítási munkálatokat.
A Székely Nemzeti Tanács megalakításában részt vevô RMDSZ-es megyei tanácsosok lemondását követelik a Nemzeti Liberális Párt megyei önkormányzati képviselôi arra hivatkozva, hogy alkotmányellenesen cselekednek és - úgymond - aláaknázzák a román nemzetállamot. Vasile Macarie, szintén liberális párti tanácsos pedig a megyei tanács alelnökét, Groza Emilt szólította fel lemondásra, az elmúlt tanácsülésen tett "sértô" kijelentései miatt.
A tegnapi ülésen Virág György tanácselnök felszólítására a testület egyperces csenddel adózott az 56-os magyar forradalmárok emlékezetének. Ezt követôen Andrássy Árpád tanácsos Tôkés András, Márton Lajos, Fodor Imre és a maga nevében tiltakozott azon atrocitások ellen, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) népszerûsítése miatt érték a karhatalmi szervek részérôl és tiltakozott az alapvetô emberi jogok megsértése ellen. - Elvártam volna, hogy a megyei tanács - mint egy, a demokráciát megtestesítô intézmény - foglaljon állást az ügyben - jelentette ki Andrássy.
Ehelyett a liberálisok állásfoglalása következett, Giurgea Teodor frakcióvezetô politikai nyilatkozatot olvasott fel, amelyben aberránsnak nevezte "az életre kelô új párt", az SZNT statútumában szereplô elôírásokat. Mindenféle magyarázatokat kért arra, hogy hogyan képzelik el "az etnikai alapon szorgalmazott területi autonómiát". A liberálisok szerint az SZNT kezdeményezésével megsértik mind a régi, mind az új alkotmányt, aláaknázzák a román nemzetállamot, amiért követelik: a SZNT-t szorgalmazó megyei tanácsosok nyújtsák be lemondásukat. Victor Suciu is magyarázatot kért arra, hogy mit akarnak a SZNT-vel.
Virág György hangsúlyozta: a szóban forgó RMDSZ-es tanácsosok nem a megyei testület képviseletében, hanem magánszemélyként kezdeményezték az SZNT-t, de ez semmi esetre sem jogosítja fel a rendôri szerveket arra, hogy kényszerkihallgatásnak vessék alá ôket, mert e tanácsosok nem sértették meg az érvényben levô törvényeket. Válaszában Andrássy kimerítô magyarázatot adott az SZNT céljairól.
Még egy lemondáskérés elhangzott a megyei tanács tevékenységi beszámolójakor: Vasile Macarie képviselô nullának nevezte a tanácsosok szervezett módon történô vidéki kiszállásai kapcsán kifejtett tevékenységét. Ilyet csak magánszorgalomból tettek, hiszen a megyei önkormányzat nem biztosítja a lehetôséget a szervezett vidéki kiszállásokra. Heves támadást intézett Groza Emil tanácsi alelnök ellen, amiért utóbbi az elmúlt ülésen kijelentette: nincs mit keressenek a más pártbeliek abban az 50 községben, ahol PSD-s vezetôség van. "Sértô és megbocsáthatatlan" az alelnök kijelentése, hiszen a megyei tanácsos az egész megye érdekeit képviseli, és kötelessége eljutni minden településre - hangsúlyozta Macarie. Amit szervezzen meg a tanács - tette hozzá.
A lemondásokat követelôk végül maradtak kéréseikkel, a heves jeleneteket pedig a napirendi témák vitája követte.
Ezzel a témával tartanak egynapos tanácskozást október 24-én 12 órától Szovátán, a Magisztrátusok Továbbképzô Központjában. A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja tiszteletére a Marosvásárhelyen mûködô Táblabíróság által szervezett rendezvény programjában a következô témák szerepelnek: Az igazságügy szerepe az európai integráció folyamatában; A véleménynyilvánítás szabadsága és a tájékoztatáshoz való jog, ahogy azt Emberi Jogok és az Alapvetô Szabadságjogok Európai Egyezménye szentesíti és a belföldi törvények szabályozzák; A 2001. évi 10-es törvény alkalmazásának elméleti és gyakorlati vetületei a tulajdonhoz való jogot szabályozó európai jogrendszerrel összhangban; Az európai jogrendszer alkalmazása a belföldi joggyakorlatban, valamint ennek összeegyeztethetôsége a hazai joggal a kereskedelmi és a közigazgatási jog területén.
A rendezvényt a Marosvásárhelyen mûködô Fellebbviteli Bíróság körzetébe tartozó bírák részvételével tartják.
Labdarúgás
A C-osztályos bajnokság 8. fordulóját pénteken délután 3 órától bonyolítják le. A Maros megyei csapatok közül három lesz pályaválasztó, a marosvásárhelyi Gaz Metan ellenfele a tordai Ariesul, a dicsôszentmártoni Chimicáé a Minerul Balánbánya lesz, míg a forduló megyei rangadóján a szovátai Mobila a marosvásárhelyi CS Armatát fogadja. A szászrégeni Avântul 2002 az FC Nagyszeben, Nyárádtô a Gloria II Beszterce otthonába látogat.
A D-osztályban szombaton 11 órától játsszák a 9. forduló találkozóit, az alábbi program szerint: Trans-Sil - Gliga Companies (Sziget utca); Segesvár - Muresul; Kerelô - Erdôszentgyörgy; Sticla Dicsôszentmárton - Radnóti SK; Marosoroszfalu - Marosludas. Mezôméhes szabadnapos.
A megyei bajnokság a 8. forduló találkozóit programálja, az alábbi rend szerint. Északi csoport, szombat 15 óra: Sáromberke - Holtmaros; Alsóidecs - Marosvécs; Marossárpatak - Dedrádszéplak; Lövér - Bátos; vasárnap 12 óra: Görgényoroszfalu - Nagysármás; Görgényszentimre - Gör- génysóakna; Déda - Soropháza. Déli csoport, szombat 15 óra: Marosszentanna - Harasztkerék; Mezôbánd - Vámosgálfalva; Nyárádszereda - Mezôfele; Kiscserged - Mezôpanit; vasárnap 12 óra: Csittszentiván - Mezôzáh (Mezôpanitban); Marosgezse - Küküllôdombó; Csatófalva - Náznánfalva.
A falusi bajnokságban: Marosvásárhely körzet, vasárnap 15 óra, 1. csoport: Mezôkapus - Mezômajos; Székelyuraly - Mezôszabad; Galambod - Mezôkirályfalva; Mezôpagocsa - Mezôménes; Mezôbergenye - Uzdiszentgyörgy; 2. csoport: Szentgerice - Jedd; Cikmántor - Koronka; Somosd - Gyulakuta; Székelymoson - Backamadaras; Búzásbesenyô - Harcó; Teremiújfalu - Kibéd. Szászrégen körzet, vasárnap 16 óra: Oroszi - Szentmihály; Maroslaka - Füleháza; Disznajó - Felsôidecs; Tekeújfalu - Abafája.
Teremlabdarúgás
Az A-osztályos bajnokság 9. fordulójában a marosvásárhelyi FC Transilvania vasárnap délután Dévára látogat.
Szombaton és vasárnap, nyolc együttes részvételével, a nyárádtôi sportteremben szervezik meg az 1991-ben született és fiatalabb gyerekek számára fenntartott Oláh György emlékverseny megyei szakaszát. A program mindkét napon reggel 8 órától indul.
Röplabda
Szombaton délelôtt játssza elsô mérkôzését (a 2. forduló keretében) az új A-osztályos bajnokságban a CSU Gaz nôi együttese, amely Bukarestben az IOR Constructorul ellen szerepel. A férfi B-osztályban a CS Armata Vescovi Nagyváradra, a CSU Nando otthonába látogat.
Kézilabda
A nôi A-osztályos bajnokság 7. (utolsó ôszi) fordulója keretében a marosvásárhelyi Muresul Brailán vendégszerepel. A férfi A-osztályban a Segesvári Kézilabda Klub Turnu-Severinbe, a HC Mehedinti otthonába látogat.
Kosárlabda
A férfi B-osztályos bajnokság 2. fordulója keretében a BC Mures Kolozsváron az ISK Viitorul ellen játszik.
Lovaglás
Szombaton és vasárnap rendezik meg a Sziget utcai lóversenypályán Románia lovastusa- bajnokságát. A házigazda Agricola Scorillo 12 párosa mellett nagyszebeni és bukaresti versenyzôket is várnak. A CIC-rendszerû versenyben a díjlovaglást és díjugratást szombaton (9, illetve 15 óra), a tereplovaglást vasárnap 10 órától szervezik.
A 2003. szeptember 24-i 677-es román nyelvû Hivatalos Közlönyben közölték a Belügyminisztériumnak a gépjármûvezetôi jogosítvány megszerzéséhez kiírt vizsga megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó utasításait. A rendelet ma, október 24-én lép életbe.
Az 1996. évi 545-ös számú belügyminiszteri utasítások nagy része változatlan maradt, ám új szabályozások is megjelentek. Ezekrôl tájékoztatott a Megyei Rendôr-felügyelôség sajtóirodája:
A jogosítvány megszerzésére kiírt vizsga helyszínére vonatkozóan az új szabályozásban korlátozták azon kategóriákat, amelyek nem a lakhelyükhöz tartozó felügyelôségen vizsgáznak. Ennek értelmében azok a személyek, akik sikeresen elvégezték a Tb-kategóriájú hajtási jogosítvány megszerzéséhez szükséges felkészítô tanfolyamokat, valamint a sorkatonák, a nemzetvédelmi oktatási rendszer tanulói és egyetemi hallgatói, (ha arra szükség van) azon megyei rendôr- felügyelôségeken vizsgázhatnak, amelynek hatáskörébe tartozik a sofôrtanfolyamot szervezô tanintézet.
A jogosítvány megszerzésére kiírt vizsgára feliratkozók kötelesek okirattal igazolni, hogy elvégezték legkevesebb az elemi iskolát.
A vizsgadossziénak a többi irat mellett tartalmaznia kell a fent említett utasítás 1-es számú függelékében közölt formanyomtatványt.
Az elképzelések szerint a vizsgát elektronikus formában is megszervezik, ez azonban még terv szintjén van.
A kérdôívek javításával megbízott tiszteket a vizsgázók közül véletlenszerûen kiválasztott két személy ügyeli fel. Az ô nevüket, személyi számukat és aláírásukat kell tartalmazniuk az iratcsomóknak.
A A- és az A1-kategóriájú gépjármûvezetôi jogosítvány megszerzéséért kiírt poligonpróba is változott, pontosabban megváltozott a poligon vázlata, valamint megnövelték az elfogadott büntetôpontok számát és a megengedett "idôpazarlást".
(n.a.)
Gyorsan változó világunkban rohamosan változik a hagyományos erkölcs és illem megítélése. A mindinkább uralkodó durvaság és agresszió árulkodó jele annak, hogy új értékek nyomultak az évszázadok óta elismertek helyébe. A pszichológus mégis azt tanácsolja: térjünk vissza a klasszikus magatartási formákhoz.
A címadó kérdésre gyorsan kész lehet a válasz: kultúremberhez illôen és méltóan! Ámde e két nagyon egyszerûnek tûnô fogalomnál érdemes talán kicsit elidôzni. Mégis mit takar a viselkedés fogalma, és mit tartunk kultúremberhez illendônek? A másik ember viselkedésérôl hajlamosak vagyunk gyorsan ítélkezni, véleményt alkotni, legtöbbször azonban felszínesen, egy-egy külsô momentum alapján és általánosítva.
Például ha valaki valamiért magasan tartja a fejét, máris kész az ítélet: "fenn hordja az orrát", beképzelt, gôgös. Aki görnyedten jár, megkaphatja, hogy alázatos, szolgalélek. Az ilyen és hasonló ítélkezések egyfajta naiv viselkedés- szemléletbôl származnak. Ezzel szemben a valóságban az emberi viselkedés, magatartás egyike a legösszetettebb megnyilvánulásainknak, amibe beletartozik a cselekvésünk, intézkedésünk, a teljesítményünk, a verbális és egyéb - gyakran öntudatlan - jelzéseink és még más pszichés jelenségek is. Tehát bonyolultabb dologról van szó, mint hinnénk, s nem véletlen, hogy az emberi viselkedés ma már tudományos kutatás tárgya.
A szociálpszichológia egyik önálló területeként jelenik meg a viselkedés kutatása. Hatvan évvel ezelôtt az amerikai Harvard Egyetemen indult az a tudományos diszciplina, amely a pszichológia eredményeire támaszkodik. Híres magyar tudósok, közöttük: Ferenczi Sándor, Selye János, Szondi Lipót, Bálint Mihály és mások már a múlt század elsô felében folytattak e tárgykörben kutatásokat, foglalkoztak a viselkedés-alakítás fejlesztésével, viselkedésterápiával.
A viselkedés felfogható bizonyos normák rendszereként, melyek az ismeretre, a helyeslésre és a betartásra épülnek. Jelentôs részük íratlan szabályokon nyugszik: mi a helyes és mi nem; mit fogad el a környezet és mit utasít el, ám e szabályok nem állandóak, koronként változók lehetnek. A normák öregszenek, újak jönnek helyükbe, s bár ezek eleinte ellenállásba ütköznek, végül elfogadják ôket, olyannyira, hogy újabb korokban már megcsontosodott elveknek számítanak. Csak egy banális példa: a múlt század elején a szoknya alól legfeljebb a hölgy bokája villanhatott elô, ma csupán "haskötônyi" területet takarnak el, és mára mégis ez az elfogadott.
A társas emberi kapcsolatokban fontos elem, hogy képesek legyünk felmérni viselkedésünk hatását és következményét, ha el akarjuk fogadtatni magunkat a környezetünkkel. A megfelelô viselkedéshez útmutatást ad a családi nevelés, késôbb az iskola, de nem utolsósorban a példaképek. Ôk lehetnek híres, köztiszteletben álló személyek, nagyhatású alkotók, akiknek életmûvét, felfogását a tömegkommunikáció révén ismerhetjük meg. Él azonban mindezek ellentéte is: amikor valakire a negatív példa hat. A deviáns személy az adott társadalom írott és íratlan normáit tudatosan megsérti vagy semmibe veszi. Az ilyen ember szociálisan éretlen, a társadalomba való beilleszkedése kárt szenved, ami számára többnyire hátrányos sorsot ígér.
Az illemszabályok koronként, társadalmanként, nemzetenként, hagyományonként szintén meglehetôsen változók és eltérôek. Az európai kultúrszférákban más a viselkedési norma, mint más földrészeken, vagy bizonyos hagyományok kötöttségében. Ezt olykor még magas állami tisztséget viselôk sem veszik eléggé figyelembe! A kulturált kommunikáció azonban mindenütt elvárható. E téren a közéletben sok még a kívánnivaló, a gorombaságok, modortalanságok a társas érintkezésben, de még a közéleti szereplôk megnyilvánulásaiban sem ritkák, bár kultúremberhez méltatlan viselkedésrôl és magatartásról vallanak. A kulturált viselkedésnek, magatartásnak vannak külsô elemei és belsô mozgatói. Az utóbbiak összefüggnek azzal, hogy tiszteljük a másikban az embert. Ennek kellene kifejezésre jutnia külsô megnyilvánulásainkban. Tegyünk hitet amellett, hogy nem alázzuk meg, nem nézzük le, nem becsméreljük embertársainkat, nem válunk durvává, agresszívvé, brutálissá!
November elsejétôl ismét nagyobb teher nehezedik a lakosságra, körülbelül 4 százalékkal drágul a földgáz - tájékoztatott Radu Petre, a Distrigaz Nord marosvásárhelyi részlegének vezetôje. A földgáz köbméterenkénti ára a mostani 4688 lejrôl 4875 lejre nô (ez az összeg tartalmazza a hozzáadottérték-adót is). A gázórákat Marosvásárhelyen a hónap végén olvassák le, a gáz drágításának idôpontja és az órák leolvasása közötti eltolódás esetén átlagértéket számítanak.
November 3-tól nônek a postai díjszabások, amelyet a Román Posta a májustól szeptemberig terjedô idôszakban jegyzett inflációval magyaráz. Románia területén egy 20 grammig terjedô egyszerû levél postázása 4000 lejbe fog kerülni az eddigi 3000 lejjel szemben. A levelezôlap viteldíja 1500 lejrôl 2000 lejre nô. Az ajánlott levélért 6000 lejt kell fizetni az eddigi 5000 lej helyett. A csomagküldés is drágul, a viteldíj kilogrammonként 4000 lej lesz, 1000 lejjel több mint eddig.
Külföldre az egyszerû levelet 16.000 lejre viszik el, 500 lejjel többért, mint eddig, az ajánlott levelet pedig 56.000 lejért postázzák. Az említett árak tartalmazzák a HÉÁ-t is.
Ügyintézés
A tulajdonosi társulásokkal való társulási szerzôdések megkötéséhez a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal keretében mûködô területfejlesztési igazgatóság köz- és magánvagyon-kezelési osztályához kell benyújtani a szükséges iratokat:
- alapító irat (bírósági végzés, pénzügyi nyilvántartásba vételrôl bizonyítvány);
- a társulás összetétele (utca, tömbház);
- a jármûvek száma (másolat a törzskönyvrôl és a személyazonossági kártyáról);
- meghatalmazott (olvashatóan az elnök neve);
- ajánlatok garázsok, szeméttárolók, zöldövezetek, parkok létesítésére alkalmas területekre;
- névsor.
Válaszolunk olvasóinknak
Az október 16-i lapszámunkban megjelent Romtelecom- közlemény után több olvasónk tette fel a kérdést, hogy a Tudor, a kövesdombi, illetve meggyesfalvi negyedbeli postán miért nem lehet telefonszámlát fizetni, lévén, hogy a Romtelecom közleményében ezek a postahivata-lok nem szerepelnek.
A Romtelecom marketingosztályáról tájékoztattak, hogy valóban, a közleményben nem tesznek említést ezekrôl a postahivatalokról, de szó sincs arról, hogy ezekben a hivatalokban ne lehetne számlát fizetni. A Romtelecom ügyfélfogadó irodái mellett a Gyôzelem téri, Marasti téri mellett, az 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os, 7-es, 8-as és 9-es számú postahivatalokban és a felsorolt bankokban, a Román Kereskedelmi Bankban, a Banc Postnál, Romexterra Bankban és az ABN Amro Bankban lehet számlát fizetni.
T. J. olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, miért nem kapja 23 éves fia a hátrányos helyzetûeknek járó segélyt.
A Hátrányos Helyzetûek Felügyelôségének megyei kirendeltségétôl Muntean Valentina tájékoztatott, hogy a havi kifizetésekkel napirenden vannak. A 4200 felnôttnek és 425 gyereknek idôben utalták át a juttatásokat.
a Turbinaárok mentén a régi városi strand és a vasúti híd között. Visszagondolok a gyermekkoromra, amikor ebben a tiszta betonmedencében úszva igyekeztünk a Ritz-fürdôbe, álmaink vízipara- dicsomába. Akkor a Turbinaárkot mindkét oldalon egy- egy betonsétány övezte, amit a késô délutáni órákban a sporthorgászok népes hada vett birtokába.
Az erre sétálók a turbinapartról betekintést nyerhettek a tenisz- és a labdarúgópályákon folyó rangos mérkôzésekre, de gyönyörködhettek a Liget évszázados fáiban, zöldellô bokraiban, rendezett sétányaiban. Gazdagíthatták élményeiket az áramfejlesztô telep vízcsobogásával vagy a strandolók nyári, örömteli zajával.
Ma lesújtó állapotoknak lehetünk tanúi. A Turbinaárok eliszaposodott, üveggel és más szeméttel telítve, míg a járdákon bokrok, bozótok és burján ékteleníti a környezetet.
A Liget sem a régi. Elhanyagolt sétányok, virággruppok a gazdátlanságról tanúskodnak. Szemlélhetjük a lerobbant állapotban levô futball-, tenisz- és jégkorongpályákat is. A régi ligeti vendéglô és a színkör már az emlékekben sem él.
Jó lenne, ha a "városatyák" felfigyelnének erre az áldatlan állapotra és intézkednének, hogy a Liget és környéke visszakapja azt a rangot, amit hosszú idôn át képviselt a város életében.
Fodos Sándor (S.)
Túraajánlat
A múltkoriban mezôségi túrát ajánlottunk Göcre. Bár akkor elmaradt a templomavatás (e hét végére), reméljük, azok számára, akik megfogadták tanácsunkat, jó volt látni az újjáépített templomot. Ha nem sikerült ellátogatni mostanig arra a vidékre, e héten megtehetik. Érdemes ez alkalommal elmenni Noszolyra avagy Ördöngösfüzesre, ahol kazettás mennyezetû református templom és mezôségi etnográfiai múzeum található. A vállalkozó kedvûek gyalog is átsétálhatnak a tó menti földúton Noszolyról Feketelakra. E tájakon még láthatunk olyan falvakat, tanyákat, épületeket, a vidéki élet olyan képét, amely sokak számára ma már talán ismeretlen. Ilyenkor, az ôszi betakarítás idején tán még gazdagabb, színesebb ez a világ, amint azt Kerekes Péter Pál megörökítette.
Kívánjuk, hogy ne szegje kedvüket a néha esetleg gödrös, sáros út.
Kerekes Ibolya
Baricz Lajos
Nem ôröl már, áll a malom,
elfogyott a búza.
Hogyha nem jár, a tétlenség
kövét összezúzza.
Molnárlegény szabadságon -
elfogyott a búza,
ô sem él többé kalácson;
övét összehúza.
Éhezik a molnár tyúkja,
elfogyott a búza,
éhében a fagyos földet
kaparássza, túrja.
Molnárlegény, szegény molnár
felönt a garatra,
búbánatát ôrli azon,
hogy szívét ne marja.
Fülöp Kálmán
Mami nagyon csalafinta,
mikor sül a palacsinta,
a szomszédba taszigál,
bezárja a régi portát,
ércet rak a lángra, s tésztát
önt az ércre, dudorál.
Perc múlva a drága illat
konyhánk csendjén visszapillant,
s az udvart is belengi.
Miért ez a titkos hûhó?
Mert Pistike nagyon mohó -
az ércet is megeszi.
Medve Mihály éppen ma tölti be a negyedik évét. Nagyon szeretne kapni egy papírsárkányt.
Anyukája málnás tortát készített neki, apukájától két sárga luftballont kapott. Nagyszülei mézes tésztát sütöttek számára.
Mihály sietett ajtót nyitni. Megérkezett Malac Márton, ô egy piros labdát hozott. Mihály búsan nézte a labdát. Nemsokára megérkezett Kutya Károly. Tôle egy kék játékautót kapott. Mihály ennek sem örült nagyon.
Harmadik vendége Katibogár Kata volt. A mackónak az ô ajándéka sem tetszett, pedig nagyon szép kis hajó volt. Piros-kék csíkok voltak rajta.
Mihály felsóhajtott:
- Hát már sohasem lesz papírsárkányom?
- Ne búsulj, gyere ki az udvarra.
Ki is ment. Hát, micsoda meglepetés érte!
Három nagy papírsárkány várta ôt. Egy piros, egy kék és egy piros-kék.
Vendégei így szóltak:
- Ezeket a papírsárkányokat saját kezûleg készítettük. Beleszôttük a szeretetünket.
- Köszönöm, ez a legnagyobb ajándék számomra! - kiáltotta boldogan Mihály.
Kiss Imola Csilla, 10 éves
Fülöp Kálmán
Katicabogár,
de szép volt a nyár,
ablakomon bekukkintott
a víg napsugár.
Katicabogár,
büszke volt a nyár,
termést érlelt,
s minden háznál
tele a hombár.
Katicabogár,
boldog volt a nyár -
Pisti kezet fogott vele,
s azt ígérte, jövôre is
vele cimborál.
Két kibédi népmese
Markalfról szól ez a történet, aki mindenkivel ki tudott tolni. Okosbolond volt, így mondták ezelôtt. Mátyás király udvarában szolgált.
Ez a Markalf egyszer összegyûjtötte a minisztereket. Mondta, hogy né, ha nagyon akarná, ô meg tudná fejni a bakkecskéket. A miniszterek rázogatták a fejüket:
- Azt nem lehet - mondták egymás között.
De Markalf nem tért ki a dolog elôl, s megint mondta, hogy ô képes megfejni a bakkecskéket.
Már a miniszterek is kíváncsiak lettek, hogy mire üt ki a dolog vége. Látni akarták Markalf ügyességét. Azt mondta Markalf:
- Né, adjon mindeniketek egy-egy aranypénzt, amelyiken a királynak a feje rajta van.
A miniszterek a zsebükbe nyúltak, s egy-egy aranypénzt adtak Markalfnak. Akkor Markalf azt mondta:
- Uraim, itt nincs mit teketóriázni, megmondom kereken: ti vagytok a bakkecskék, s én megfejtem a pénzeteket. Így már nekem is van aranypénzem, nem csak nektek.
A felszegi határban az egyik nap összetalálkozott a falu két legokosabb embere. Azon kezdtek vitatkozni, hogy valójában mi ragyog az égen: a Hold-e vagy a Nap?
Azt mondja az egyik:
- Én úgy látom, hogy a Hold ragyog.
Azt feleli a másik:
- Hát hogy ragyogna a Hold, mikor még a reggel feljött a Nap?
Ahogy ott ketten javában vitatkoztak, hát odavetemedett a közelükbe a szomszéd faluból a bíró. A két vitatkozó ember rögtön megkérdezte:
- Igaz-e, hogy most a Hold van az égen?
- Igaz-e, hogy nem a Hold, hanem a Nap ragyog az égen?
Hej, mikor ezt a szomszéd falu bírója meghallotta, hát hirtelen azt sem tudta, hogy mit tudjon felelni. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy egyik vitatkozó felet sem sérti meg. Azt felelte:
- Né, hát honnan tudnám, hogy a Hold vagy a Nap ragyog- e, mikor én nem is vagyok idevalósi.
Ráduly János gyûjtése
A csel
- Fiacskám, huzat van, légy szíves, csapd be az ajtót.
- Azonnal, anyu. "Az elefánt egy kismadár!"
- Miket beszélsz, fiacskám?
- "Az elefánt egy nagyon kis madár!" Na. Visszaülhetek?
- De hát mit csináltál?
- Szót fogadtam neked, anyu. Becsaptam az ajtót.
Ráduly János
A fûzesben, a sásasban
egész éjjel énekel.
Nincs gondja a tovatûnô
hónapokkal, évekkel.
Mért dalol oly lelkesülten?
Hangja mire csalogat?
Ébren akarja tartani
a Holdat, csillagokat.
Nagy a választék
A Temesvári Német Színház két vendégelôadással szerepel szombaton a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. 11 órakor a Pinocchio címû darabot, míg este 7 órakor a Lola Blau címû színmûvet adja elô. A Tompa Miklós Társulat szerdán este 7 órakor a nagyteremben az Édes Anna címû elôadást játssza. A társulat csütörtökön este 7 órakor a szászrégeni mûvelôdési házban Barta Lajos Zsuzsi címû darabjával vendégszerepel.
IX. alkalommal szervezik meg október 30. - november 5. között Marosvásárhelyen a Látványszínházi Fesztivált, melynek keretében magyar, román és francia színházi elôadásokat mutatnak be. Csütörtökön 19 órától a színház nagytermében a Craiovai Nemzeti Színház Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! címû elôadását viszi színre. Október 31-én, pénteken 19 órától a bukaresti I. L. Caragiale Színház az Elveszett levél címû Caragiale-darabbal lép színpadra. A fesztivál további programjára visszatérünk.
Zongoraszonáták és oratórium
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kedden 19 órakor zongoraesttel várja a klasszikus zene kedvelôit. A Kultúrpalota nagytermében Adriana Bora Beethoven zongoraszonátáiból ad elô. Csütörtökön este 7 órától Haydn Teremtés oratóriuma szerepel mûsoron. Vezényel Michael van Bossche (Belgium), fellép: Borsos Edit (szoprán), Szilágyi Zsolt (tenor), Marius Manyov (basszus), a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara, az enghieni oratóriumkórus (Belgium). A 4-es számú hangversenybérlet érvényes.
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozata vasárnap 11 órától a János vitéz címû mesedarabot viszi színre. A román tagozat kedden 10 és 11.30 órától Peti, a tigris címû elôadásával várja a gyerekeket. A felnôttek csütörtökön este 7 órától a Hess címû darabot, pénteken ugyancsak 7 órától A vagina monológjai címû elôadást tekinthetik meg.
Bernády Napok Marosvásárhelyen
A Bernády Napok rendezvényeként ma 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera A bajadér címû operettel vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az elôadás elôtt adják át a Bernády- emlékplakettet, a kitüntetett személyére a díjátadáson derül fény. A szombati rendezvények délelôtt tízkor, a polgármester sírjának megkoszorúzásával kezdôdnek, fél tizenegytôl a Bernády téren lesz szoborkoszorúzás, tizenkét órakor pedig a Bernády-vetélkedô végsô zsûrizésére, a nyertesek díjazására kerül sor a Bernády házban.
Nôk a Bibliában
A Belvárosi szerdák rendezvénysorozat keretében szerdán 18 órakor Gellért Márta Nôk a Bibliában címmel tart elôadást a Deus Providebit Tanulmányi Központban.
A rebellis tudomány
A Deus Providebit Tanulmányi Ház vendégeként dr. Földesi Margit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és dr. Szerencsés Károly, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szombaton délelôtt 10 órától tart elôadást Magyarország 1945- 1956 közötti történetérôl A rebellis tudomány címmel.
Babits Mihály-est
A szovátai Bernády Közmûvelôdési Egylet ma délután 6 órától a polgármesteri hivatal dísztermében Babits Mihály születésének 120. évfordulójára irodalmi estet szervez. A mûsort Vass Júlia és Kovács Katalin tanárnôk állították össze, fellépnek a helybéli líceum versmondói. A belépés díjtalan.
Termésnapi kiállítás Lôrincfalván
Szombaton Lôrincfalván termésnapi kiállítást, vásárt tartanak. A megnyitó 16 órakor lesz, ezt követi a termék- bemutató. 16.45-tôl díjazzák a gyermekrajz- kiállítást, 17.15-tôl a szakemberek kiértékelik a termékkiállítást. Az est szüreti bállal zárul. A szervezôk több hazai és magyarországi személyiség jelenlétére számítanak.
Falutalálkozó Mezômadarason
A mezômadarasi református templom 200. évfordulóját ünneplik vasárnap a hagyományos falutalálkozón. 11 órakor Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdet igét, majd a templomban elhelyezik a mezômadarasi nemes családok címereit. 15 órától képzômûvészeti kiállítást nyitnak meg. A falutalálkozón a helyi tánccsoport mezômadarasi néptáncot mutat be.
56-os megemlékezés Marosludason
Az 1956-os magyar forradalomra emlékezik az RMDSZ marosludasi kerülete ma 16 órakor a Magyar Házban. Vendégeik lesznek Tófalvi Zoltán, az 56-os események kutatója, Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke és Kerekes Károly parlamenti képviselô.
A Háromszék Nyárádszeredában
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Néptáncegyüttes Erdélyország, szép hazám címû elôadásával vasárnap 20 órától a nyárádszeredai kultúrotthonban lép fel. Hétfôn 14 órakor diákoknak is megismétlik a mûsort. Jegyek elôadás elôtt a kultúrotthonban vásárolhatók.
Népi játszóház és gyermektáncház
Újraindul a már jól ismert Gézengúz játszóház a Folk Center Alapítvány szervezésében a következô program szerint: 3-6 éves gyermekeknek kézmûves-foglalkozás: kedden délután 6-7 óra között, táncház: csütörtökön du. 6 órától, 6-10 éveseknek kézmûves-foglalkozás: szerda du. 6- 7.30, táncház: csütörtök du. 7-8 óra között. A kézmûves-foglalkozásokon lehetôség adódik megismerkedni különbözô természetes anyagokkal (gyapjú, agyag, gyékény, szalma, csuhé, bôr, gyöngy stb.), valamint sok érdekes népi gyermekjátékkal. Helyszín: a fôtéri katolikus plébánia udvara.
Fotók és festmények a Bernádyban
Bálint Zsigmond fotókiállításának és Kákonyi Csilla festészeti tárlatának ad helyet a marosvásárhelyi Bernády Közmûvelôdési Központ. A kettôs kiállítás-megnyitóra kedden este 6 órakor kerül sor. Az emeleti galériákban látható fotókat Barabás László mutatja be, míg a földszinten látható festményeket Nagy Miklós Kund méltatja.
Tárlatváltás
A hét végén még megtekinthetô a Nagy Pál festômûvész emlékére nyílt tárlat a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Jövô héten a Mûvészeti Líceum diákjainak éves kiállítását nyitják meg.
A tengerek titokzatos világa
Dombóvári Tibor nemzetközi hírû búvárfotós A tengerek titokzatos világa címû tárlata tekinthetô meg Marosvásárhelyen, a Petôfi téri Azomures Galériában. A tárlaton a koralltengerek élôvilágát ismerhetik meg a látogatók színvonalas víz alatti felvételekrôl.
Festmények
A Maros Megyei Képzômûvészek Egyesületének Unirea kiállítótermében - Marosvásárhely, Köztársaság tér 9. szám - dr. Liviu Stef alkotásai október 31-ig tekinthetôk meg.
Árnyak és fények a Mûvészeti Múzeumban
A Marosvásárhelyi Képtárban, a Kultúrpalota III. emeleti galériájában a Simon Endre és Ioan Sulea festômûvészek által rendezett Árnyak és fények címû tárlat a múzeum alapállományából viszi a nézôk elé a magyar képzômûvészet számos kimagasló egyéniségének munkáit.
Nagy Imre-képtár
A marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca 1. szám alatti Nagy Imre-képtár állandó kiállítása a mûvész által a városnak adományozott, a megyei képtár állományában található festményeket mutatja be. Az érdeklôdôk a kiállított mûveket keddtôl péntekig 9-16, szombaton és vasárnap 9-13 óra között tekinthetik meg.
Molnár Dénes-képtár
Naponta megtekinthetôk Molnár Dénes festményei, színes grafikái és fametszetei a vadasdi Molnár Dénes-képtárban. A Havadtôtôl 3 kilométerre levô településnek a mûvész 2000-ben ajándékozta a bemutatott munkákat. Akik meg szeretnék nézni a kiállítást, tárcsázzák az 585-080-as telefonszámot (Székely család).
A Mûvész moziban október 24-30. között a Bad Boys II.- - Már megint a rossz fiúk címû filmet vetítik 14, 17 és 20 órától. Fôszereplôk: Martin Lawrence és Will Smith. A hétfôi és a hétvégi 23 órai elôadásokra kedvezményes árú jegyet lehet váltani. Az Ifjúsági filmszínházban a Kate és Leopold címû filmet tûzték mûsorra. Fôszereplôk: Meg Ryan és Hugh Jackman. Vetítési idôpontok: 14.30, 17 és 19.30 óra, a keddi elôadásokra kedvezményes jegyet lehet váltani. A szászrégeni Patria moziban naponta 15, 17 és 19 órától a Halálos iramban címû akciófilm van mûsoron. Fôszereplôk: Paul Walker, Tyrese, Eva Mendes. Hétvégén a 22 órai vetítésekre olcsóbbak a jegyek. A marosludasi Flacara moziban a Mi kell a lánynak? címû filmet forgatják. Fôszereplôk: Amanda Bynes, Colin Firth, Kelly Preston. Kezdési idôpontok: 17 és 19 óra.
Két szakaszban nô a minimálbér 2004-ben
A minimálbér két szakaszban nôhet 2004-ben: január 1-jétôl 2,8 millió lejre, július 1- jétôl pedig 3 millió lejre, közölte csütörtökön Adrian Nastase miniszterelnök. A kormányfô Szinaján ismertetett egy intézkedéscsomagot, amelyet a kormány javasolni fog a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak egy 2004-re szóló társadalmi stabilitási megállapodás létrejötte reményében. Az intézkedések célja 2004 elsô félévében két szakaszban lezárni a nyugdíjkiigazítást, a földmûvesnyugdíjak összegének 100 százalékos reális növelését 2001 decemberéhez képest, egy alternatív nyugdíjrendszer kiépülésének támogatása, kiegészítô családi pótlék a többgyerekes családoknak. A kormány javaslatai szerint folytatódik az ingyenes tanszertámogatási program és a vidéki egyetemisták ösztöndíjprogramja, tovább csökken a társadalombiztosítási hozzájárulás szintje és a munkahelyfenntartás költségeinek fokozatos csökkentése, továbbá két szakaszban növekedik az állami alkalmazottak bére. Az intézkedéscsomag egy sor támogatást ír elô a legtöbb 5 hektárnyi területen gazdálkodó mezôgazdasági termelôk, illetve az állattenyésztôk számára is. A javaslatok között szerepel továbbá a garantált minimális jövedelem összegének emelése, valamint az ebédjegyek száma növelésének elemzése is.
A tavaly mintegy 1.800 személy tett egymilliárd lejt meghaladó jövedelembevallást
Közel 1.800 adófizetô tett 2002-ben egymilliárd lejnél nagyobb értékû jövedelembevallást, csak Bukarestben több mint ezer olyan személyt regisztráltak, aki ebbe a jövedelemkategóriába tartozik, tájékoztat a Pénzügyminisztérium. A milliárdos éves jövedelemmel rendelkezôk kategóriájába tartozó 1.088 fôvárosi adófizetô átlagos jövedelme 1,88 milliárd lej, az e mutató szerinti toplista elsô helyén Prahova megye áll 2,23 milliárd lejes átlagjövedelemmel, majd következik Kolozs és Konstanca megye 1,91 milliárd lejjel. Az egymilliárd lejnél nagyobb éves jövedelemmel rendelkezô személyek számát illetôen Bukarest után Kolozs megye következik (69 személy), ezt követi Temes (67), Brassó (62), Bákó (58), Konstanca (41), Galac (31), Arad (27), Arges (26) és Iasi (26) megye. Necolae Plaiasu pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a legmagasasbb jövedelmek fôként közjegyzôi, ügyvédi és könyvvizsgálói tevékenységekbôl származnak. - Utánuk következnek a magánpraxist folytató orvosok, majd az ún. üzletemberek, akik több, négy-ör forrásból szerzik jövedelmüket - tette hozzá az államtitkár.
Fegyvert találtak a Bukarest-New York repülôgépjáraton
A Román Hírszerzô Szolgálat (RHSZ) terroristaellenes csoportja egy revolvert és több töltényt talált a Temesvárt is érintô Bukarest-New York repülôgépjárat egyik utasának csomagjában, egy írógépben. Viorel Alexe felügyelô, a Temes Megyei Határrendészet szóvivôje elmondta, miután az RHSZ-csoport detektorral kimutatta fegyvert a csomagban, elrendelték a poggyász tételes átvizsgálását, melynek eredményeképpen Nicolas Slein román származású amerikai állampolgárnál egy írógépet találtak. A fôfelügyelô szerint az írógépben két sztaniolba csavart csomagot fedeztek fel, bennük egy 38 mm-es Smith&Wesson revolvert, 50 darab 38 mm-es töltényt és egy üres pisztolytárat. A férfi csomagjában egy fegyverkarbantartó készletet is találtak. Alexe felügyelô szerint az amerikai állampolgár állítása szerint nem tudott a csomagjába rejtett fegyverrôl és lôszerrôl. A 68 éves férfit ôrizetbe vették, a vizsgálat folytatódik.
Szerdától magyar nyelvû szinkrontolmácsolás az Európai Parlamentben
Az Európai Unióhoz jövôre csatlakozó országok közül szerdától elsôként Magyarország, Csehország és Lengyelország megfigyelôi kísérhetik figyelemmel anyanyelvükön az Európai Parlament (EP) plenáris üléseit. Pat Cox, az EP elnöke az aznapi ülés kezdetén jelentette be, hogy mûködésbe léptek a három új nyelvre történô szinkrontolmácsolást biztosító fülkék. Az EU történetében elôször fordul elô, hogy e nyelveket a parlamentben gyakorlatilag egyenrangúként kezelik az unió hivatalos nyelveivel. Tabajdi Csaba, az EP munkájában megfigyelôként részt vevô magyar szocialisták küldöttségének vezetôje az MTI-nek elmondta, hogy a magyar, a cseh és a lengyel szinkrontolmácsolás mostantól rendszeressé válik az EP brüsszeli és strasbourgi plenáris ülésein. Fontosabb kérdések tárgyalásakor, illetve ilyenekrôl tartandó szavazások esetén pedig minden alkalommal elérhetô lesz. A plenáris üléseken való felszólalás és szavazás jogára a megfigyelôknek a jövô év május 1-jén esedékes csatlakozásig még várniuk kell. Ugyanez a helyzet a bizottsági ülések anyanyelvükre történô szinkrontolmácsolásával, bár ez Tabajdi Csaba szerint talán még fontosabb is lenne, mert ezeken ôk is felszólalhatnak.
Utoljára száll fel a Concorde
Utoljára száll fel menetrendszerû útra ma a repüléstörténet elsô és a jelek szerint - legalábbis egyelôre - utolsó szuperszonikus utasszállító repülôgépe, a brit-francia fejlesztésû Concorde, amelyet 27 évi szolgálat után a British Airways is kivon a forgalomból. A típust üzemeltetô másik légitársaság, az Air France már májusban leállította a hangnál sebesebb gépek menetrendszerû járatait, de a brit légitársaság mostanáig üzemeltette a maga Concorde-jait. A British Airways a francia légitársasággal együtt áprilisban jelentette be, hogy az idén leállítja a brit cégnél 1976-ban kereskedelmi forgalomba állított típust. A BA akkori közleménye szerint a döntést az érlelte meg, hogy meredeken csökkent a Concorde-ok üzemeltetésének forgalmi bevétele, miközben csaknem ugyanilyen ívben növekedtek az öregedô gépek fenntartásának költségei. Mindemellett a típus közös kifejlesztésében részes francia Aérospatiale utódja, az Airbus közölte, hogy nem vállalja tovább a világon létezô mindössze 12 Concorde egyre gazdaságtalanabb karbantartását.
Odaítélték a századik Goncourt-díjat
A legrangosabb francia irodalmi kitüntetés alapításának századik évfordulóján Jacques-Pierre Amette "La Maitresse de Brecht" (Brecht szeretôje) címû regényének ítélték oda a Goncourt-díjat. A centenáriumi díjazott a Le Point címû hetilap irodalomkritikusa, eddig mintegy harminc mûve jelent meg nyomtatásban, köztük elbeszélések, regények, drámák. Az idei évad legjobb prózai alkotásának nyilvánított regény az Albin Michel kiadó gondozásában került a könyvpiacra. A kitüntetés dicsôségében a kiválasztott mû mindenkori kiadója is részesül.
Az író és alkotása
Szombaton, október 25-én a Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió délutáni adásában, a du. 3 órai kezdettel elhangzó hírmûsort követôen e hét végén is jelentkezik a Szkepszis. Az egy órát betöltô adásidôben író és alkotása témakörben Henn János mûsorvezetô Láng Zsolttal beszélget.
A román hadsereg napja
Szombaton, október 25-én a román hadsereg napja alkalmával a prefektúra délelôtt 10 órától megyeszékhely városközpontjában katonai ünnepségen a Román Katona szobránál koszorúz, 11 órától pedig a román hôsök temetôjében. Délután két órától Marosórbón a hôsök emlékmûvénél helyezik el a kegyelet virágait.
Magyar vándordiákok Hollandiában
A hollandiai KOEH szervezet munkatársa, J.J. Schipaanboord ma, pénteken délután 5 órától Marosvásárhelyen, a Diakóniai Központ (M. Eminescu utca 28. szám) Bocskai termében Magyar vándordiákok Hollandiában a XVI. században címmel értekezik.
Európa a Philothea klubban
A marosvásárhelyi Philothea filmklub - Kossuth utca 2. szám - szombati, október 25-i klubnapján este 7 órától Lars von Trier Európa címû, 1996-ban forgatott filmjét vetítik. Ezzel több hónapon át tartó sorozat indul a rendezô filmjeibôl. A vetítést beszélgetés, vita követi.
Névadó ünnepség
A ma délelôtt 10 órától kezdôdô névadó ünnepségen Romulus Guga nevét veszi fel a Tudor lakónegyedi 18-as általános iskola. Az ünnepi esemény alkalmával, amint az iskola igazgatóságától értesültünk, Romulus Guga utóélete címmel szimpóziumot rendeznek, bemutatják a Margareta Puscas tanárnô Romulus Gugával kapcsolatos emlékei alapján összeállított CD-t, az iskolai szavalóverseny díjazott tanulóinak átadják a Romulus Guga-díjat, Monica Ristea és Dan Glasu színmûvész pedig Guga-versmûsorral lép a hallgatóság elé. Végül a megyei könyvtár igazgatója, Dimitrie Poptamas a R. Guga- kötetekbôl, dokumentumokból rendezett kiállítás anyagáról beszél.
Gyermekklub
Pénteken, október 24-én délelôtt, illetve délután a A Philothea klub szervezésében gyermekklubban tölthetnek néhány, kikapcsolódást biztosító, kellemes órát lazítani vágyó gyermekek. Két korcsoportban, I-IV., ill. V-VIII. osztályos tanulókkal foglalkoznak a klub tagjai, vallástanárok, oktatók. A részvétel díjtalan.
Mazsola-játszóház, táncház
Négy éve mûködik már Szovátán, az 1-es Számú Általános Iskolában a Mazsola játszóház. Szombaton, október 25-én délelôtt fél tíztôl ügyes kezû gyerekek kukoricaháncsból- csuhéból készítenek különbözô használati tárgyakat - tudtuk meg Geréb Évától, a szovátai Teleki Oktatási Központ programszervezôjétôl. Tôle értesültünk arról is, hogy október 25-tôl újraindítják a táncházat, új oktató, Sebe Gyöngyvér irányításával. Szombatonként, havonta két alkalommal délután három órától négyig az elemistákkal, négy órától ötig a gimnazistákkal foglalkozik a táncoktató.
Áramszünet
Az Electrica Rt. áramszolgáltató vállalat marosvásárhelyi fiókja ezúton értesíti a fogyasztókat, hogy október 26-án, vasárnap reggel 8 és déli 12 óra között Szovátán a soron lévô munkálatok miatt a Pacsirta utcában, a Malom, a Kurta, a Rigó, a Május 1-je utcában továbbá a Parajdi úton, a Szilfa utcában, a Juhod, a Bánya, a Rózsák utcában illetve a Nap- villától felfelé haladva a Csillagok a Patakmajor utcában, illetve Illyésmezôn nem lesz áram.
Az AP-FNI tagjainak figyelmébe
Az FNI kárvallottak helyi egyesületének elnöke, Ioan Gheorghita mérnök szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében az egyesületi tagok tudomására hozza, hogy a központo sajtóban a Banki Aktívákat Értékesítô hatóság javára hozott Legfelsôbb Törvényszéki döntés nem vonatkozik az AP-FNI tagokra, ez csak az egyénileg indított eljárásokra érvényes. Az egyesület folyamodványának következô tárgyalása 2003. október 31-ére van kitûzve, s az elnök kéri a tagokat, kövessék a helyi sajtóban az általa aláírt tájékoztatókat.
Daciát nyertek
Az Igen Európáért elnevezésû tombola országos viszonylatban kisorsolt 300 nyereménytárgya közül hatnak a tulajdonosára derült fény tegnap Marosvásárhelyen. Eszerint mintegy 180 millió lej értékû 1310-es típusú Daciát nyert a vásárhelyi Felméri Dávid és Toganel Artenie, a szászrégeni Cioloboc Mircea és Todoran Liviu Dan, a dicsôszentmártoni Cernea Rodica, valamint a Suceava megyei Nastasoi Florin. Az feltehetôen nem befolyásolta a résztvevôk szerencséjét, hogy a meghirdetett prefekturai tanácsterem helyett a Kultúrpalota kistermében zajlott le az esemény.
Súlyos sérülést okozott
Október 22-én délben Ernye községben a 37 esztendôs marosvásárhelyi H. Z. MS-11-HZI rendszámú Opel márkájú személygépkocsijával súlyosan megsebesítette a járdán szabályosan közlekedô 10 éves ernyei N. B.-t. A baleset azért következhetett be, mivel a gépkocsi a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, és miközben egy kanyarban balra kellett térnie, a nedves úttestrôl a járdára szaladt.
Líceumok országos bajnoksága
Vasárnap ünnepélyes keretek között rajtol az Országos Sportügynökség és a Tanügyminisztérium kezdeményezésére szervezett líceumok kosárlabda- és kispályás labdarúgó-bajnoksága. A Maros megyei rajt a ligeti sportcsarnokban, vasárnap 10 órakor lesz, ahol az ünnepélyes avatót követôen egy fiú- és egy lány-kosárlabda-mérkôzés következik a Papiu líceum és a Pedagógiai Líceum csapatai között, majd a Sportlíceum és a Traian Vuia nôi labdarúgócsapatai mérkôznek. Ezzel párhuzamosan a megyeszékhelyen és a többi településen megkezdôdnek a selejtezô mérkôzések. Az új bajnokságba (amelyben a leigazolt sportolók is játékjoggal rendelkeznek) kosárlabdában 24 fiú- és 17 lánycsapat, labdarúgásban 37 fiú- és 16 lánycsapat iratkozott be.
SIPOS ZSOLTNAK és KINGÁNAK házasságkötésük alkalmából nagyon sok boldogságot, jó szerencsét, egyetértést kívánnak szülei, húga, Antónia és Attila. (64833)
ARANY ékszert, törtaranyat vásárolok. Mobil: 0745-251-111. (59893)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. 170.000 lej/kg. Tel. 0745- 602-636. (64868)
ELADÓ 2 kombinált hûtôszekrény és egy hûtô. Tel. 0265/432-165, 0788-328-568, 0722-130-078. (64918)
ELADÓ Panasonic videokamera VHS kis kazettás töltôvel és táskával, ára alkudható; Diamant típusú automata mosógép kitûnô állapotban, 2,5 millió lejért; Philips dupla kazettás rádiókazettofon digitális rádióval 1,2 millió lejért. Tel. 0265/245-020. (64977)
ELADUNK fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (64934)
ELADÓK PVC termopán ablakok és ajtók minden méretben. Német minôség. Áruk: 35-55 euró/m2. Tel. 0744-573-629. (64616)
BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722- 396-107. (64782)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (63646)
ELADÓ olcsón 2001-es, 7 személyes, 1600 cm3-es Opel Zafira Elegance, új Mountain Bike gyerek- és felnôttbiciklik 20 hónapos garanciával, inoxkagylók. Tel. 0744-438-593, 212-369. (64869)
BÁLÁZOTT szalmát vásárolok. Tel. 0723-991-891. (64947)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (63829)
SOMOSTETÔI telek eladó. Tel. 213-020. (64039)
KERESEK megvételre székely kaput a Felsô- Nyárád vagy Küküllô mentérôl. Lehet régi vagy új. Tel. 0265/435-841. (64099)
ELADÓ vadonatúj fekete, hosszú perzsabunda, drapp 3/4-es bunda, barna 3/4-es bunda, hosszú férfi- bôrkabát, egyszemélyes gyapjúpaplan. Tel. 233-823. (64753)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók garanciával, kombinált hûtôk német importból. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (64830)
AZT A GEBRUDER zongorát keresem, amelyiket 1979-ben a remeteszegi Dénes család adott el, vagy hasonlót vásárolok. Tel. 266-709. (64242)
VÁSÁROLOK ezüst evôeszközt, ezüsttárgyat, festményt, porcelánt, dísztárgyat, régi csillárt, lámpát, faliórát. Tel. 251-046, 0740-147-380. (64660)
ELADÓK: hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek. Egy év garancia, ingyenes hazaszállítás. Kós Károly utca 15. Tel. 218-314. (64852)
ELADÓ 21 ár beltelek villany-, gáz- lehetôséggel Udvarfalva központjában, Marosvásárhelytôl 7 km-re. Felosztható 2-3 részre. Tel. 249-205, 19 óra után. (64891)
VESZEK búzát. Tel. 0744-196-802. (64904)
ELADÓ 1995-ös gyártású, T1401-es Papuc Dacia, hátsó része fedett. Részletes tájékoztatás a 311-075-ös telefonszámon vagy Somostetô u. 86. sz. (64945)
ELADÓ ruhásszekrény, íróasztal, hûtôszekrény, fagyasztó, porszívó, szônyegek, könyvek olcsón. Tel. 227-896. (64881)
ELADÓ új kanapé és fürdôszobai szekrény. Tel. 224-471. (64940)
ELADÓ új fehér Dacia Solenza Confort. Tel. 236- 195, délután, 0745-399-325. (64958)
ELADÓ diófa furnéros szobabútor: szekrény, vitrin, asztal, kanapé, tálaló nagyon jó állapotban. Tel. 214-927. (64961)
RÉGI típusú konyhai fôzôkályhát vásárolok, használtat, de mûködôképest. Tel. 0745-261-095. (64965)
JÓ állapotban levô négykarikás aragázkályha eladó. Tel. 215-394. (64973)
ELADÓ magyar Uránia írógép 2 millió lejért. Vállalok gyógymasszázst gyógytornával elfogadható áron. Tel. 236-136, 8-10 és 20-22 óra között. (64986)
ELADÓ 120 l-es fagyasztóláda. Tel. 220-189. (65009)
ELADÓ tavalyi száraz kukorica. Tel. 214-073. (65012)
ELADÓ fali gázmelegítô, dunyha, paplan, párna, szétnyitható asztal. Tel. 213-691. (65019)
ELADÓ sírhely a katolikus temetôben. Tel. 213-691. (65020)
ELADÓ antik vitrin, perzsa, varrógép. Tel. 213- 506. (65027)
ELADÓ zománcozott Calorex melegítôkályha és kétfele nyíló nagy ajtó. Tel. 220-038. (65029)
VESZEK kalorifereket. Tel. 263-514. (65049)
ELADÓ Veronica varrógép. Tel. 267-461. (65046)
ELADÓ U650-es traktor felszereléssel és utánfutó. Tel. 236-580. (65032)
ELADÓ német mûtrágyaszóró 200 euróért. Tel. 0740-457-620. (65055)
ELADÓ 1999-es kiadású Daewoo Damas Deluxe. Ugyanitt férfi-bôrkabát és dzseki. Tel. 215-008. (65071)
ELADÓ 6 vedres boroshordó, 3,5 m-es keményfa pad, kézimunkák, férfiruhák (52-54-es méret). Tel. 222-258. (65072)
ELADÓK óriásschnauzer kölykök egészségügyi könyvvel. Tel. 236-745. (65074)
VESZEK régi fém- és papírpénzt, jelvényeket, képeslapokat. Tel. 233-141. (65080)
ELADUNK nagy mennyiségben murkot Szentpálon. Tel. 458- 348, 0722-565-463. (65082)
ELADÓ kb. 600 kg burgonya takarmánynak. Tel. 245-271. (65083)
ELADÓ csöves muskotálykukorica, sarjú, lucerna és 250 kg-os bikaborjak. Tel. 0742-417-385. (65084)
ELADÓ tavalyi szemes kukorica. Tel. 232-000. (65090)
ELADÓ 2 szobás, fürdôszobás, konyhás falusi ház kis kerttel, udvarral és melléképületekkel. Érdeklôdni: Nagyteremi község 162. szám, Vetési József. (65099)
BACKAMADARASON (Pasareni), a 272. sz. alatt eladó ház (2 szoba, kamra, konyha, pince), villany, gáz, telefon bevezetve, istálló, nagy szénatároló, az épületek téglából, a melléképületek fából, 2.619 m2 belterület és 2.500 m2 külterület a ház közelében. Alkudható ára: 600 millió lej. Érdeklôdni 20 óra után a 0265/242-725-ös vagy a 0721-989-401-es mobilszámon. (65014)
FIATAL házaspár kiadó 2 szobás, lehetôleg üres lakást keres hosszú távra, hozzáférhetô áron. Elônyben Meggyesfalva vagy környéke. Tel. 253-070, 20 óra után vagy 0740-506-436. (65056)
KIADÓ garzon a központban. Orvosi köpenyek eladók. Tel. 268-492. (65054)
VÁSÁROLOK I. emeleti, 2 szobás, déli fekvésû lakrészt csendes környezetben. Tel. 267-705, 17-21 óra között. (64038)
KIADÓ külön bejáratú szoba a központban 1-2 leány részére. Tel. 217-556. (64978)
VESZEK garzont vagy 2 szobás lakást. Tel. 224-466. (64995)
BÉRBE adok 2 szobás tömbházlakást a Kárpátok sétányon. Tel. 218-355, este. (64900)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás lakás. Tel. 0724-812-813. (8579110)
KIADÓ bútorozott garzon a Grand szálló mellett. Tel. 213-691. (65019)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás lakás melléképületekkel, nagy bel- és kültelekkel. Nagyadorján 77. sz. Tel. 586-276. (65051)
SÜRGÔSEN eladó IV. emeleti garzon a Tudorban. Tel. 242-107. (65030)
KIADÓ 42 m2-es helyiség irodának vagy csendes tevékenységre a fôtéren. Tel. 236-580. (65031)
SÜRGÔSEN eladó földszinti, rendezett lakás - pincével a balkon alatt -, beüvegezett erkéllyel a Koós Ferenc utcában, a Kövesdombon. Ára: 650 millió lej, alkudható. Tel. 236-886. (65050)
ELADÓ bútorozott garzon a Kövesdombon. Tel. 232- 771. (64905)
ELADÓ manzárdos ház Udvarfalvá