LV. évfolyam 247. (15514.) sz.

2003. október 22., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

A három miniszter lemondása a kormány korruptságának beismerése

Theodor Stolojan és Traian Basescu, az NLP-DP Szövetség társelnökei kijelentették, hogy a három miniszter "lemondása vagy menesztése" azt jelenti, hogy a Nastase- kormány "elsô ízben ismeri el a magas szintû korrupciót".

Stolojan és Basescu hangsúlyozta: a három tárcavezetô lemondását a népszavazás utáni napra idôzítették, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a referendumról. Theodor Stolojan szerint sokkal többen vettek volna részt a népszavazáson, ha azt megelôzi a miniszterek lemondása. A pártszövetség két vezetôje úgy véli, a három miniszter lemondása vagy menesztése a nemsokára elkészülô országjelentés, a médiák, a civil szervezetek, az ellenzék és a közvélemény nyomására történt. - Elérkezett az idô a kormány egészének lemondására, mivel ez a kabinet többé nem képes garanciát nyújtani a korrupcióellenes politikák gyakorlatba ültetése kapcsán - mondta Stolojan.

Traian Basescu, a DP elnöke hangsúlyozta: az a csalás, amellyel Hildegard Puwakot vádolják, "végtelenül eltörpül" amellett, amirôl a DP lebbentette fel a fátylat Miron Mitrea miniszter esetében.

Figyelmeztetô sztrájk a RAR- nál

v. gy.

A tegnap 7-9 óra között figyelmeztetô sztrájkot tartottak az ország összes gépkocsi-lajstromozási hivatalánál (RAR). A Maros megyei egységnél is szünetelt a munka. A RAR 94 szakszervezet tagjai elsôsorban azt követelik, hogy a szállítási és lakásügyi minisztérium igazítsa bérüket a szaktárca kötelékébe tartozó más területen dolgozókéhoz. A kétórás figyelmeztetô sztrájk után várhatóan tárgyalásokat kezd majd a két fél, amennyiben nem érnek el eredményeket, akkor a RAR 94 szakszervezet országos vezetôtanácsa dönti el, hogyan folytatják megmozdulásaikat.

Aktuális

Hiábavaló kozmetika

Antalfi Imola

A hétvégi alkotmánymódosító népszavazás eredményei kiváltotta reakciók, óvások, ellenzéki vádaskodások még jóformán ki sem bontakozhattak, máris újabb szenzáció a láthatáron: három miniszter egy idôben, "önként" történt lemondása. A plagizálásról elhíresült, xeroxminiszternek is becézett Mircea Beuran egészségügyi miniszter (újabban feleségérôl is hasonló hírek terjengenek), az európai uniós pénzalapokból 150.000 eurót férje és fia cégeinek juttató, korrupcióval vádolt Hildegard Puwak integrációs miniszter és a beosztottjai korrupciós ügyei kapcsán kipattant botrányba keveredett Serban Mihailescu kormányfôtitkár végre búcsút mondott tisztségének.

A politikai útvesztôben járatlanoknak is enyhén szólva különösnek tûnhetett a kormányhivatalnokok hirtelen pálfordulása, hiszen még nem feledhették el, amint az egészségügyi miniszter rendteremtô munkájának kitartó folytatását ígéri, vagy amint Puwak asszony eleinte tagadja a vádakat, majd kihívóan, no comment stílusban viselkedik, esze ágában sem lévén megválni tisztségétôl. A népszavazás nehezen, az utolsó száz méteren megszületett eredményei, az ezek nyomán megindult ellenzéki támadások és a kormány gyanúba keveredett minisztereinek lemondása közötti nyilvánvaló összefüggésen, a csalási vádaskodások tompításának szándékán túlmenôen azonban a kormány gesztusa, amellyel bármilyen szép szavak kíséretében is, de megszabadult a kellemetlen embereitôl, jelzés az EU felé: a korrupciót magas szinten is képesek kiirtani. Fontos lépés, hiszen lassan szállóigévé válik "a román társadalom minden rétegében gyökeret vert a korrupció" megállapítás, mind kényelmetlenebbek a különbözô országok diplomáciai képviseleteitôl, vállalkozóitól egyre-másra elhangzó kritikák.

Fontos lépés tehát a hétfôi miniszterváltási fordulat, azonban nem kendôzi el a kormány becsületén, jó hírén esett terjedelmes foltot. Az sem merülhet feledésbe, hogy a heteken át tartó botrányok alatt a kormányfô végig kiállt a vádolt miniszterek mellett, mentegetve tetteiket, különféle magyarázatokkal szolgálva cselekedeteik meg-indoklására. Azt hihetnénk, hogy Adrian Nastase komolyan gondolja "a cél szentesíti az eszközt" mondást. A tények azonban tények maradnak: mindegy, hogy mi miatt lopja el valaki a szellemi tulajdont, befolyását latba vetve juttat nagy összegeket családi vállalkozásának, vagy éppen szemet huny beosztottjai visszaélései fölött. Ezek a magas szinten történt korrupciós esetek nem merülnek feledésbe, bármilyen kozmetikázáson esik is át a kormány.

IGEN -panoráma

Módosítani kellene a népszavazás lebonyolításáról szóló szabályozásokat, az 51 százalékos minimális részvételi arány csökkentésével, jelentette ki Adrian Nastase kormányfô hétfôn este, egy televíziós mûsorban.

A miniszterelnök kifejtette: a következôkben el kell kerülni az olyan helyzeteket, hogy a népszava-zás tárgya iránt közömbös személyeknek lehetôségük legyen távolmaradásukkal szükségessé tenni egy újabb szavazás kiírását és ezzel növelni a kiadásokat is.

- A népszavazásra vonatkozó szabályozásokat esetleg módosítani kellene. Nálunk az 51 százalékos minimális részvételi arány a következôkben nagyon megnehezíti egy referendum megrendezését (...) Más országokban, ahol nem létezik ez a küszöb, úgy közelítik meg a kérdést, hogy a távolmaradókat nem érdekli a népszavazásra bocsátott probléma. Akkor miért kell ezeknek a személyeknek eldönteniük egy referendum eredményét? A közömbösöknek nem kellene meghatározó szerepük legyen egy végsô döntés sorsát illetôen - fogalmazott a miniszterelnök.

A népszavazás kudarca és az alkotmány elutasítása a kormányfô szerint azt eredményezte volna, hogy Románia nem képes lezárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, és ratifikálni sem tudja az észak-atlanti és uniós csatlakozási szerzôdéseket.

Nastase szerint egy általános témájú népszavazáson megfelelô részvételi arányt akkor lehet elérni, ha a referendumot a helyhatósági vagy parlamenti választásokkal egy idôben rendezik.

Maros megyei arányok a népszavazáson

Maros megyében többségükben igennel szavaztak a magyarlakta települések választói az alkotmánymódosító törvény elfogadására kiírt referendumon.

Havadon, Nyárádgálfalván, Backamadarason, Makfalván 1%-ot sem tett ki a nem válaszok aránya, Nyárádmagya-róson, Székelyvéckén, Kibéden, Ákosfalván, Székely-hodoson, Csíkfalván, Gyulakután, Karácsonfalván, Nagyernyében, Nyárádremetén és Gernyeszegen 1 és 5% között volt azok aránya, akik nem értettek egyet az alkotmánymódosító javaslatokkal. A többségükben románok lakta települések közül Héjjasfalván és Mezôsályon szavaztak a legtöbben igennel, itt a voksolók 95,4, illetve 94,5%-a értett egyet a változtatásokkal. Az igennel válaszolók aránya szerint felállított ranglista elsô 20 helyezettje között csak ez a két román helység szerepel, a másik 18-at többségükben magyarok lakják.

A megye városai közül Szászrégenben és Marosvásárhelyen utasították el legtöbben az alkotmánymódosító törvényt, a szavazók 16,3, illetve 15,79%-a voksolt nemmel. Tíz százalék fölött maradt Marosludas, Dicsôszentmárton, Radnót és Segesvár az elutasítások számarányát tekintve, míg a többségében magyarlakta Szovátán és Nyárádszeredában a szavazók 3-4%-a szavazott nemmel, derül ki a felmérésbôl.

A részvételt illetô számadatok: Marosvásárhelyen a szavazati joggal rendelkezô személyek 44,21%-a ment el a referendumra, ehhez képest Szovátán és Nyárádszeredában közel 53%-os volt a részvételi arány. A legtöbben Maros megye városai közül Radnóton nyilvánítottak véleményt, itt a szavazati joggal rendelkezôk 71,28%-a ment el szavazni.

Közlemény

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy értékeli, hogy a sikeres alkotmánymódosító népszavazás egyértelmûen bizonyítja a romániai választópolgárok akaratát a jogállamiság kiteljesítésére, a jogegyenlôség megteremtésére, a demokratikus intézmények reformjára, az ország integrációjának felgyorsítására.

Ugyanakkor a magyarok nagyszámú részvétele a népszavazáson ismét igazolta, hogy nemzeti közösségünk cselekvôen részt kíván venni a romániai társadalom átalakításában, akar és tud változtatni saját helyzetén, és képes döntô módon befolyásolni a reformfolyamatokat.

A mi szavazataink nélkül nem lett volna érvényes a népszavazás, és ezt a tényt senki sem hagyhatja figyelmen kívül a jövôben. Ahhoz, hogy az ország sorsán változtatni lehessen, ezután is szükség van a romániai magyar nemzeti közösség hozzájárulására.

Fontos üzenet a népszavazáson való részvétel és az elsöprô többségû igen szavazat azok felé is, akik távol akarták tartani vagy tagadó szavazatra szólították fel a magyarokat: íme, közösségünk újból kinyilvánította akaratát az egységes politikai fellépésre, és nemet mondott a megosztó szándékokra.

Az alkotmánymódosítás által jobb lett Románia alkotmánya, és lényegesen több jogot biztosít a magyaroknak is.

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik megértették ezt, és a népszavazáson való részvételre mozgósítottak.

Köszönjük azoknak az egyházaknak, egyházfôknek, lelkészeknek, értelmiségieknek, a sajtó munkatársainak, akik kiálltak az alkotmánymódosító népszavazás fontossága mellett.

Köszönjük az RMDSZ területi és helyi szervezeteinek, szenátoroknak, képviselôknek, polgármestereknek, önkormányzati tanácsosoknak, az országos, területi és helyi kampánystáboknak, az országos, megyei és helyi választási irodák tagjainak, az ifjúsági szervezeteknek a tevékeny részvételt a mozgósításban.

Legfôképpen pedig mindannyian a magyar választópolgároknak tartozunk köszönettel, akik megértették az alkotmánymódosítás fontosságát, és felismerték, hogy október 18- án és 19-én saját jövôjükrôl szavaztak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetesen azon fog munkálkodni, hogy most megszerzett új alkotmányos jogainkat az élet minden területén maradéktalanul érvényesíthessük.

2003. október 20.

MARKÓ BÉLA szövetségi elnök,

TAKÁCS CSABA ügyvezetô elnök,

NAGY ZSOLT kampányfônök

Növekvô román fegyverexport

Szerkezeti átrendezés

Az utóbbi három évben lendületes növekedésnek indult a román hadiipar és fegyverexport - vélik bukaresti gazdasági és katonapolitikai megfigyelôk. Az elemzôk emlékeztetnek: a román hadiiparban a korábbi években - különösen 1997 és 2000 között - tapasztalt "funkciózavar és fejetlenség", valamint az ágazat termelésének zuhanásszerû csökkenése után, 2000 óta megfordultak a folyamatok ezen a területen.

Errôl tanúskodnak az adatok is: míg 2001-ben a védelmi ipar termelésének összértéke alig több mint 87 millió dollárt ért el, tavaly ez az érték megközelítette a 118 millió dollárt, ami körülbelül 35 százalékos növekedésnek felel meg. Az idei kilátásokat illetôen az ipari és kereskedelmi minisztérium illetékes szakembereinek az ágazat helyzetérôl készített tanulmánya azzal számol, hogy tovább növekszik a termelés, amelynek értéke 2003-ban várhatóan meghaladja a 152 millió dollárt. Ez 20 százalékkal több, mint az elôzô esztendôben.

Az iparág vezetôi és a szakértôk ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a szerkezeti átalakításon átesett iparág kapacitásának mindössze 18 százalékát kötik le a megrendelések. A szakemberek az arányaiban és termékskálájában alaposan "átszabott" és korszerûsödött iparág jövôbeli növekedési lehetôségeit a fegyverexport szerkezetének átrendezôdésében látják.

Jelenleg a román fegyverexport 36 százaléka az Egyesült Államokba, 18 százaléka Izraelbe, 10 százaléka pedig Indiába és más országokba irányul. Tizenhárom évvel ezelôttig a román hadiipar elsôsorban a "harmadik világ országaiba" exportált fôleg páncélkocsikat, nagy kaliberû ágyúkat és rakétákat, valamint nagy mennyiségû kézifegyvert. Ma az egykori célországok legnagyobb része az ENSZ, az Európai Unió vagy az EBESZ fegyverembargója alá esik.

A NATO-ba betagolódni készülô Románia fegyverexportja a jövôben a regionális és nemzetközi biztonság és stabilitás érdekeit szolgálja. Elsôsorban repüléstechnikai, kommunikációs és IT-termékekhez szükséges részegységeket vagy alkatrészeket állít elô és szállít különbözô nemzetközi együttmûködési formák keretében - mutattak rá az illetékes román szakértôk.

Szerb-magyar egyeztetés a kettôs állampolgárságról

Etnikai alap kizárva

(MTI) A kettôs állampolgárságról október 27-én kezdôdnek az egyeztetések a vajdasági magyar szervezetekkel, ezt követôen nemzetközi szinten is megbeszélések indulnak a Szerbia-Montenegróval e témában kötendô esetleges államközi megállapodás érdekében - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, miután szerb partnerével, Zoran Zivkoviccsal tárgyalt.

Zoran Zivkovic arról beszélt, hogy amennyiben létrejön egy megállapodás Magyarország és Szerbia-Montenegró között a kettôs állampolgárság intézményérôl, akkor az a két ország minden állampolgárára kiterjedne. Utalt arra, hogy hasonló megállapodást már kötött Szerbia-Montenegró Bosznia- Hercegovinával. Hozzáfûzte: Szerbia-Montenegró Horvátországgal is szeretne ilyen egyezményt kötni.

"Az európai civilizáció szempontjából a XXI. században elfogadhatatlan a kettôs állampolgárság megadása etnikai alapon" - fogalmazott egy kérdésre válaszolva a szerb miniszterelnök. A belgrádi politikus "ellent- mondásosnak" nevezte a témát, és úgy vélte, a kettôs állampolgárság elônyére és hátrányára is szolgálhat a kétoldalú kapcsolatoknak.

Medgyessy Péter és Zoran Zivkovic aláírta a két ország közötti vízummegállapodást, valamint a Szerbia-Montenegróban élô magyar és a Magyarországon élô szerb kisebbség jogainak védelmérôl szóló egyezményt. Zoran Zivkovic fontosnak nevezte a magyar és a szerb kisebbség aktív részvételét a két ország közötti együttmûködésben.

A két ország között a vízumalapú utazási rendet november 1-jével vezetik be, tekintettel Magyarország jövô májusi EU- csatlakozására.

Az új rendszer értelmében Magyarország valamennyi szerb-montenegrói állampolgár számára ingyenes vízumot biztosít, ennek fejében Szerbia- Montenegró lehetôvé teszi, hogy a magyar állampolgárok a jövôben is vízum és minden korlátozás nélkül utazhassanak Szerbia- Montenegró területére.

Budapest emellett biztosítja, hogy öt évig érvényes, többszöri beutazásra jogosító vízumot kapjanak azok, akik hivatalos célból vagy családi, rokoni kapcsolatok ápolására utaznak Magyarországra.

"Sikerült megtalálni a megfelelô mértéket" - minôsítette Zoran Zivkovic a vízummegállapodást és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Szerbia nem érvényesíti a reciprocitás elvét Magyarországgal szemben a vízumkényszer bevezetésében.

Béke lesz Észak- Írországban?

(MTI) A fegyveres harc befejezése mellett tett hitet kedden az északír britellenes katolikus nozgalom fô politikai erejének vezetôje, miután a jelek szerint áttörés következett be a hosszú ideje veszteglô tartományi rendezésben.

Gerry Adams, az ulsteri radikális katolikus mozgalom fô politikai pártjának, a Sinn Feinnek az elnöke keddi belfasti nyilatkozatában kijelentette: a párt vezetô szerepet kíván játszani a "mi szigetünkön" dúló konfliktus befejezésében, beleértve "a fizikai erôvel érvényesített republikanizmust"; ez a bevett katolikus szóhasználat a Sinn Fein katonai szárnyának tekintett Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyveres akcióira vonatkozóan.

Az IRA fô vonulata valójában évek óta nem hajtott végre fegyveres támadást brit, illetve észak-írországi London-barát protestáns célpontok ellen, de a köztársasági mozgalom fô sodorvonaláról leszakadt, a rendezési folyamatot elvetô kis csoportok folytatták a merényleteket.

Gerry Adams átütô horderejû - gyakorlatilag a köztársaságiak fegyveres harcának végét hivatalossá tévô - keddi nyilatkozatában ezeket a csoportokat is fegyverletételre szólította fel, csakúgy, mint a protestáns oldal félkatonai szervezeteit.

Adams kijelentette: a köztársasági mozgalom célja változatlanul az ír sziget egyesítése, de ezt a politikai harc eszközeivel "fogja" elérni.

A Sinn Fein vezérének nyilatkozata elôtt a brit kormány hivatalosan bejelentette, hogy a jövô hónap végére kitûzte a tavaszról elhalasztott észak- írországi választásokat, igazolva ezzel az áttörésrôl szóló korábbi értesüléseket.

Galilei és az inkvizíció - a pokoltól félt?

(MTI-Panoráma) Galilei lehet, hogy nem a kínzástól, hanem a pokoltól félt és ezért tagadta meg tételét?

II. János Pál pápa 1992-ben bocsánatot kért, amiért az inkvizíció erôszakkal vette rá Galileo Galileit, hogy vonja vissza tételét, mely szerint a Föld forog a Nap körül. Miután a történészek is úgy vélik, hogy a tudós szabadulásáért, a kínzásoktól félve tagadta meg tudományos felfedezését, az ügy lezártnak tûnt.

Az elmúlt hetekben azonban a vita újra fellángolt. Angelo Amato, a Hit Kongregációjának titkára kijelentette: a katolikus egyház nem félemlítette meg a híres csillagászt és az, amit a történészek a Galilei-per kapcsán összehordtak, nem más, mint "hazug ikonográfia", annak érdekében, hogy a Vatikánt kegyetlen és népbutító színben tüntették fel - írja az El Pais címû spanyol lap.

Az érsek szerint Galilei perbe fogásának ügye a pisai peripatetikus iskola hibájából kezdôdött. Az iskolának semmi köze nem volt a tudományhoz és rossz szemmel nézte Galilei tudományos eredményeit, Róma pedig hagyta magát befolyásolni, de a tudóst nem üldözte, nem félemlítette meg. Galilei nem a Szent Hivataltól, hanem a pokoltól való félelmében tagadta meg felfedezéseit.

Amato állításának alátámasztására emlékeztetett arra, hogy VIII. Orbán pápa személyesen kérte a per lerövidítését, és a kihallgatások között Galilei az egyik magas rangú inkvizítor házában éjszakázhatott.

A fôpap magyarázkodásainak nagy visszhangja volt a katolikus médiában, s nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is. Annál is inkább, mert Francesco Beretta professzor az inkvizíció archivumaiban talált a Galilei-perrel kapcsolatban egy levelet, amelyet Francesco Barberini bíboros, VIII. Orbán pápa unokaöccse adott át 1633. április 22-én a Szent Hivatal biztosának, Vincenzo Maculano Firenzuolának. A levelet a pápa írta és nyugtalanságát fejezte ki az eretnekséggel vádolt Galilei gyenge egészsége miatt.

Angelo Amato szerint "némelyek számára Galilei ma is a szabadság, a modernség, a haladás szinonimája, míg az Egyház a dogmatizmusé, a népbutításé, a stagnálásé. A valóság azonban sokban különbözik ettôl a fantázia-szülte értékeléstôl."

Véletlen egybeesés, hogy éppen a minap jelent meg két történész, a kanadai William R. Shea és a spanyol Mariano Artigas Galilei Rómában: 500 nap krónikája címû könyve, amelyben a szerzôk hosszú kutatómunka után nagy alapossággal és részletességgel írják le, mit csinált Galilei hat római utazása alkalmával. Az elsô 1587-ben volt, 23 éves korában, amikor munkát keresni érkezett a városba, az utolsó 1633. február 13-tól július 6-ig, amikor 69 évesen az inkvizíció elôtt kellett megjelennie "eretneksége" miatt. Az az inkvizíció idézte meg, amelyik 1600-ban hat évi kínzás után máglyára küldte Giordano Brunót (Galilei ezt végigélte és a szörnyûség valósággal "beleégett" emlékezetébe), amely elôl René Descartes Svédországban Krisztina királynônél keresett védelmet, és amely tiltottnak nyilvánította Kopernikusz könyveit is.

Modern rabszolgaság

(simon)

Célcsoport: fiatal lányok

Újsághirdetések, távoli ismerôsök, szórakozóhelyeken dolgozók ajánlanak vonzó fizetéssel járó állásokat Németországban, Olaszországban, Görögországban, Ausztriában. Több száz dolláros bér, egyszerû munka, szakképzettség nem kötelezô - mondogatják, s a hiszékeny fiatalok, többnyire lányok örömmel fogadják el az állást, s legtöbbször útlevél, személyazonossági igazolvány nélkül maradnak, eladják és prostitúcióra kényszerítik ôket.

A leánykereskedelem terjedésének megelôzése érdekében a megyei rendôr-felügyelôség körlevélben hívja fel a szülôk, nagyszülôk, tanárok figyelmét a fiatalokra leselkedô veszélyekre. A rendôrség szakemberei szerint a leánykereskedelem jelentôsen elterjedt Romániában, évente több száz lányt adnak el az országban és a határokon kívül. Az áldozatok legtöbbször újsághirdetésekben ajánlott munkahelyekre jelentkeznek, pincérként, szakácsként, táncos-lányként, egészségügyi asszisztensként, gyermekgondozóként, háztartási alkalmazottként szeretnének dolgozni. Megtörténik, hogy az érintetteket szórakozóhelyeken, diszkókban, iskolákban hálózzák be, divatbemutatókon való részvételt, ingyenes külföldi tanulmányutat kínálva fel.

A leánykereskedôk általában 20-40 év közötti, jól öltözött férfiak vagy nôk

A szakemberek szerint a leánykereskedôk általában 20-40 év közötti, jól öltözött férfiak vagy nôk akik magabiztosan számolnak be az általuk felajánlott külföldi munkahely elônyeirôl. Segítôkészen felajánlják, hogy törlesztik az utazási, közvetítési költségeket, amelyeket a fiatalok akkor fizetnek vissza, amikor lehetôségük lesz. Sikertörténeteket mesélnek olyan fiatalokról, akik külföldön dolgoztak, meggazdagodtak, házat vásároltak. Az esetek többségében a lányokat többször eladják, prostitúcióra kényszerítik, embertelen körülmények között, rabszolgaként dolgoztatják, s amikor munkaképtelenné válnak, donorként értékesítik.

Az óvatosság, körültekintés életet menthet

A rendôrség szakemberei azt ajánlják a külföldi munkára jelentkezô fiataloknak, hogy érdeklôdjenek a munkaügyi hivatalnál az állásajánló cégekrôl, hiszen a hivatalnál nyilvántartják az engedéllyel rendelkezô, megbízható cégeket. Kérjék el olyan személyek telefonszámát, akik már dolgoztak a felajánlott munkahelyeken. Amennyiben elvállalják a munkát, indulás elôtt szerezzék be a román nagykövetségek telefonszámait. Készítsenek fénymásolatot az útlevelükrôl, személyazonossági igazolványaikról, s azokat védett helyen tartsák. Semmilyen körülmények között ne adják oda idegeneknek az útlevelüket, hiszen csak az állam hivatalos képviselôi (rendôrök, vámosok) igényelhetik azokat.

Az óvatosság, körültekintés életet menthet - olvasható a rendôrség körlevelében, amelybôl azt is megtudhatjuk, hogy a leánykereskedelemmel, megbízhatatlan cégekkel kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket a 955-ös telefonszámon fogadják.

Panaszosok a szerkesztôségben

Édesanya kerestetik

Mezey Sarolta

Középtermetû, szép arcú, jól öltözött, huszonegy éves szôke fiú, arcán szomorkás mosollyal, bizonytalankodva tárta fel élete eddig rejtegetett célját: megtalálni édesanyját.

Beresztelkiek szánták meg

Ezerkilencszáznyolcvankettô március 17-én jött világra a marosvásárhelyi Köteles Sámuel utcai régi szülészeten. Nem tudni pontosan, hogy közvetlen születésekor vagy azt követôen hagyta el az édesanyja. Tény, hogy pici korától árvaházban nevelkedett, s a szászrégeni szakiskolában tanulta ki a szabó mesterséget. Tizennyolcadik életéve betöltése után egy beresztelki gazdálkodó és bôrfeldolgozó mûhellyel rendelkezô román család vette magához. Itt fedél, betevô falat és elfogadható fizetség fejében szolgaként dolgozik. Anyagi gondjai nincsenek, azonban nap mint nap erôt vesz rajta az elkeseredettség és zokogni kezd. Egyre csak azt hajtogatja, ôt sem a gólya hozta, s szeretné tudni, ki volt, aki betette be az árvaházba. Egy szászrégeni idôs hölgy, aki a befogadó család ismerôse, megszánta a fiút és megígérte neki, megkeresik az édesanyját.

A fiúval együtt jöttek a szerkesztôségbe, azzal a kéréssel, hogy saját eszközeinkkel segítsünk rajtuk. A hölgy részletesen elmondta eddigi nyomozásának eredményét. Elôször Gyergyóban "kutakodott", ahol az állítólagos apa neve derült ki, s aki innen származó lelkész. Majd egy Maros menti faluban próbálkoztak, ahol az anya kilétére gyanakodtak, s ahol a lelkész szolgált a gyerek születésekor. A hölgy állítja, hogy a fiú édesanyja az a nô, akihez az információi elvezettek.

Mint mesélte, jártak a polgármesteri hivatalban, ahol a titkár kijelentette: tudom, hogy ki az anyád, szakácsnôként dolgozott a papnál, akit éppen a botrány miatt helyeztek el a faluból. A fiú állítólagos lánytestvérérôl is megállapították, hogy nagyon hasonlít rá.

Nem én szültem, nem a gyermekem

- mondta az általunk megkeresett nô. - Értsék meg már végre, és ne mind zaklassanak. Életemben két terhességem volt, két gyereket szültem, mind a kettôt felneveltem, Isten és ember elôtt keresztre tett kézzel megesküszöm, hogy nem én vagyok ennek a fiúnak az édesanyja. Tavaly nyáron megkerestek. Felháborító! A fiamat fiatalon, leszerelés után eltemettem, belehalt a Marosba. Óriási bánatom volt, nem kurvaságon járt az én eszem! Hatvanon felüli asszony vagyok, az elsô férjem meghalt, megjártam az élet iskoláját, senkit sem akarok megbántani, de ez a fiú ne keresse nálam az anyját. Ha gyereket szültem volna, nem dobtam volna el, felneveltem volna. Tisztességes házzal, gazdasággal, munkahellyel rendelkeztem akkor is és most is.

Megkérem szépen, legyen ennek vége, mert nem én adtam életet ennek a fiúnak, s a rám kent mázat nem fogadom el - hangzott a magyarázat.

A nô közel negyvenéves lánya is, a hír hallatán, hogy a faluban jártunk, megkeresett a szerkesztôségben, aki megerôsítette, az ô édesanyja nem szült több gyermeket. Ellenkezô esetben tudna róla.

A faluban megerôsítették, hogy huszonegy éve szóbeszéd tárgya volt egy gyerek születése. Mégsem bizonyosodott be, hogy azonos azzal, aki most az édesanyját keresi. Ha valakinek az elmondottak kapcsán megszólal a lelkiismerete, és szembe tud nézni a múlttal, a fiával, Portik Györgyöt keresse Beresztelkén.

Sajtótájékoztató a Mezôgazdasági Igazgatóságon

Leállították a sertéspestis elleni oltásokat

Kilyén Attila

* elkezdôdött a lóállomány mikrocsipekkel való "beoltása"; * az EU-normák alapján ellenôrzik a tej- és húsfeldolgozó egységeket; * megnevezték a mezôgazdasági biztosítási társaságokat; * a Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal újra szervezhet továbbképzô tanfolyamokat; * az exportra tenyésztett növendék szarvasmarha kilogrammjáért az állam kilogrammonként 4000 lej támogatást nyújt; * a termények betakarítása, ha az idôjárás kedvezô, e héten véget ér; * a Hochland szovátai egysége a múlt héttôl sajttermékeket exportál.

Dr. Rusu Ioan, a Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatója a tegnap bejelentette: szeptember 10-e után a megyében nem végeznek sertéspestis elleni oltásokat. Azok a cégek, természtes személyek, amelyek/akik állományszaporító egyedeket (kocákat) is tartanak, az igazgatóság jóváhagyásával kérhetik az oltás elvégzését; az Állategészségügyi Igazgatóság - szükség szerint - kidolgozhat egy programot a vaddisznók beoltására. Dr. Rusu Ioan elmondta, hogy sertéspestist ezelôtt 8-9 éve jegyeztek megyénkben. E kor elleni oltásokat június-július hónapban végeztek. Az oltás az állatot csupán hat hónapra teszi védetté. A megelôzés érdekében az igazgatóság fokozottan ellenôrzi a piacokat, a vásárlók figyelmét felhívta arra, hogy csak az igazgatóság által jóváhagyott, engedéllyel mûködô piacokon vásároljanak, és a megvásárolt egyed tulajdonosa rendelkezzen állategészségügyi bizonyítvánnyal.

Megyénkben 17.000 lovat tartanak számon. A beteg állatok nyakába mikrocsipeket fecskendeznek be.

A növénytermesztôk, állattenyésztôk az Agras, Alianz airiac, Ardaf, Asirom, Asiban, Generali, Provitas, Astra biztosítótársaságokkal köthetnek biztosítási illetve viszontbiztosítási szerzôdéseket. A biztosítási díj 20%-át az állam fedezi.

Timar Liviu, a Megyei Mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója a kukoricahozamot jónak minôsítette, a szója, cukorrépa hektáronkénti átlagterméseket pedig megfelelônek. Almából eddig 53.600, szôlôbôl pedig 1040 tonát takarítottak be. Az ôszi árpa vetése befejezôdött, nem így a búzáé. Az igazgató szerint a szántást akkor is el lehet végezni, ha az idôjárás nem kedvez a vetéseknek, így az ôszi búza vetését november 1-jéig be lehet fejezni.

A Népújság kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy folyamatban van a hektáronkénti 2 millió lejes állami támogatás kifizetése a polgármesteri hivataloknál (összesen 45 milliárd lej). Július, augusztus hónapra fizetik a tejtámogatást is (26 milliárd lejt). Ezzel párhuzamosan fizetik a tavasszal felhasznált vetômagok ártámogatását (hatmilliárd lej), és a hús állami ártámogatását (összesen hatmilliárd lej).

Magyar néptáncosok figyelmébe

b. d.

A Romániai Magyar Táncszövetség (elnöke András Mihály, titkára Bodi Ildikó) felhívásban fordul az érdekeltekhez. A táncszövetség célkitûzései között szerepel az amatôr néptáncegyüttesek seregszemléjének megszervezése, amely egyben minôségi értékelést ad ezeknek a magas színvonalon mûködô csoportoknak, annak érdekében, hogy támogassa munkájukat, emelje szakmai szintjüket. A minôsítés ösztönzést jelent a magyar néptánckultúrát mûvelô együttesek színpadi bemutatóihoz, feltételt teremt arra, hogy a részt vevô csoportok bekerülhessenek a Kárpát-medence néptánccsoportjainak rangsorolásába.

A néptáncosok számára 1996-ban új minôsítési rendszert dolgozott ki a Martin György Néptáncszövetség, más érdekelt intézményekkel együtt. A minôsítési értékelést biztosító rendezvény: a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada - kiváló lehetôség az anyaországi felnôtt magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc- és hagyományôrzô együttesek részére. Erdélyben a Romániai Magyar Néptáncszövetség, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vállalta a rendezvény megszervezését, a Martin György Néptáncszövetség közremûködésével.

Az idôpont: 2003. december 6-7. (szombat-vasárnap). Színhely: Csíkszereda, a Szakszervezetek Mûvelôdési Háza. Az Országos Bemutató Színpad tehát a székelyföldi magyar néptáncegyüttesek minôsítését szolgáló rendezvény. A szervezôk felkérik az érdekelt csoportokat, hogy minél elôbb jelezzék részvételi szándékukat, legkésôbb november 10-éig. (Telefon: 0266-371-362, mobil: 0744 619227, 0745 364775, e-mail: office@hargitatanc.ro)

Tiszteletbeli elnök

(Járay)

Koncz János, a Marosvásárhelyi Fotóklub tagja keresett fel szerkesztôségünkben. Mint mondotta, a szentantalfai alkotótáborral kapcsolatban írt élménybeszámolóját jött élôszóban úm. kiegészíteni. Nemrég neki köszönhetôen, lapunk levelezôrovatából értesülhettünk arról, hogy Magyarországon, a Nyírség egyik Árpád-kori településén, a szôlôtermô borvidéken, Szentantalfán - idén is sort kerítettek a hagyományos alkotótáborra. Dr. Erdész Károly várpalotai fotómûvész szervezésében képzô- és fotómûvészek, keramikusok vettek részt e nemzetközi táborozáson. Az alkotótáborba a Marosvásárhelyi Fotóklub második alkalommal kapcsolódott be. Beszélgetés közben került elô nagy borítékból egy, a dr. Erdész Károly klubvezetô ill. Szanyi Péter titkár által aláírt, Koncz János nevére kiállított oklevél. A Szentantalfa Képzômûvészeti és Fotótábor szervezôbizottsága ill. dr. Erdész Károly, az Objektív Fotóklub vezetôje a marosvásárhelyi fotómûvészt a tábor tiszteletbeli elnökévé választotta. Kérdésünkre elmondta, a tiszteletbeli elnökség mint cím a tagság által egyszer megválasztott személynek jár, ami pedig e tisztség viselését, gyakorlását illeti, korlátlan idôre szól. A cím jogokat és feladatokat is ró viselôjére. Vagyis: az alkotótábor adott évi költségvetésébôl - lehetôség szerint - a tiszteletbeli elnöknek, aki cselekvô módon kapcsolódik be az alkotótábor munkájába, hisz nemcsak fotóz, hanem tapasztalataival, tanácsaival támogatja fotóstársait, megtérítik a fotótáborral kapcsolatos kiadásait, költségeit. Szintén hatáskörébe tartozik, hogy a fotótábor szervezôihez közvetlen beszélgetés, akár a sajtó igénybevételével a szentantalfai fotótáborral kapcsolatos, különbözô nyomtatott anyagokat elküldje, mint ahogy kiállításra alkalmas kivitelben azokat a fotótáborban készült fotókat is, melyek felhasználásával közös tárlatot rendeznek majd, vagy amelyeket a falu közösségének adományoznak.

Álom az államban

Archívumok üzenete

Klósz Bálint

Biz’isten nincs új a nap alatt. Közhelyek által fölösen impregnált világunkban miért ne lovagolnék meg én is egyet a könnyen bizonyíthatók közül. Magamat önkényesen felkent sporttörténészként hosszú hónapok óta portalanítom szülôvárosom múlt század eleji napi-, hetisajtóját, méltánytalanul elfelejtett goleádorok után kutatva. Van mibôl csemegéznem, hisz a tízes, húszas évek mindössze 30.000-nyi lakost számláló Marovásárhelyén 20-25 hosszabb-rövidebb élettartalmú lap, lapocska szállította az információt a békés-békétlen bürgereknek Bernády-, Hofbauer-, Harsia- majd Dandea-cityben. Habár elsôsorban labdarúgó- mérkôzések tudósításaira vadászok, valójában elkerülhetetlen, hogy az irdatlan betûözönben egy-egy egészen más jellegû irományon is ne akadna meg a szemem. Nyomdai hasábokat jól kitöltô reklámok, szomorújelentések és hymenhírek között bukkantam rá a minap, a Székely Napló 1925-ös kollekciójában egy irodalomtörténetekre nem érdemesített költô és epigramista, Palágyi Lajos (1866-1933) meggondolkoztató hatsorosára, amelyben nemzettársaink gyorsleltárát testálja olvasóira, feltételezhetôen illeszkedést könnyítô szándékkal. Öt évvel a Dubarry asszony kistrianoni kéjlakában megejtett rendreutasításunkat követôen, a talpra állás, az új körülményekhez való alkalmazkodás kínkeserves esztendeiben, a látottak, hallottak, tapasztaltak ismeretében borúlátóan skatulytáz:

"Van ó magyar és új-magyar,

Nemes-magyar és nemtelen,

Van ál-magyar és mûmagyar,

Szemes-magyar és szemtelen." S felsorolását lélekbemarkoló költôi kérdéssel fejeli meg :

" Engem hazám egy gondja mar

Van-e még, aki csak magyar ?"

Nyugodt lelkiismerettel állíthatom: váratlan felfedezésem nem sokkolt. Az olvasóterem falán függô naptáron csak ellenôriztem temporális koordinátáimat. Helyben vagyok, helyben vagyunk - konkluzionáltam gyûszûnyi rezignáció nélkül. Nyolc évtized nyomtalanul szállt el fölöttünk. Már ami mentalitásunkat illeti. A Nagy Kaszás lépte nyomán dôltek ugyan a rendek, de háta mögött újra sarjadt és sarjad a garantált sokszínûség. A poéta által felállított kategóriák kiállták az idôk próbáját. Apró nüánszokban árnyalódtak talán, de alaptartalmukat nem kezdték ki a vasfogak. A Bourbonokhoz hasonlóan semmit nem tanultunk, semmit nem felejtettünk, semmit nem okosodtunk. Csupán az okoskodást vittük tökélyre. Palágyi nyitva hagyott kérdésére továbbra sincs egyértelmû válaszunk. Sem az anyaországban, sem a határokon kívülre szorult közösségeinkben.

Mióta kiszélesedett számomra a látóhatár, üres óráimban sem unatkozom. Vasszorgalommal és dévaj kíváncsisággal osztályozom közelebbi és távolabbi ismeretségi körömet. Rekeszekbe szorítom ôket. Lépcsôházamat már rendbe raktam, családfám teljes terebélye túl van már az átvilágításon, barátaim és ismerôseim is laza glédában várják a telepítést. Köztisztviselôink, közvéleményt formáló vezérkosaink, közérzetünket szervizelô személyiségeink hovatartozását illetôen mintha megállt volna a tudományom. Elkötelezett meg megélhetés-politikusaink, durcás, esetleg naiv mozgalmáraink, délibábkergetésre s talán befogásra felesküdt lófôink tömkelegében nehezebb eligazodnom. Kritériumrendszerem tökéletesítésre szorul. Talán mikrorégiónk legnagyobb és legsikeresebb politikusának, dr. Bernády Györgynek az 1926. évi újévi beszédébôl vett passzus: "Mi úgymond belenyugodtunk a történelmi ítéletbe. Hûséggel, lojalitással teljesítjük kötelességeinket új hazánkkal szemben, de viszont szerzett jogainkat, ôsi kultúránkat, édes anyanyelvünket, hitünket megilletô jogainkat egyesült erôvel a Magyar Egység tömör soraiba követeljük." (Hétfôi Napló, 1926. január 4.) szolgálhat számomra (mindnyájunk számára) szamárvezetôül.

Könyvrôl könyvre

A székely humor a lélek rezdülete

B. D.

- Nincs termékenyebb talaja a népi humornak, mint a Székelyföld - indítja válogatásának elôszavát a szerkesztô Nagy Pál - ; mint ez a természeti kincsekben, emberi értékekben gazdag, pusztító történelmi viharok által gyakorta meglátogatott régió a Kárpátok karéjában, az Olt és a Maros mentén, Hargitán innen - Hargitán túl, ott, ahol a gondûzô- védekezô kedélynek minden idôkben otthont rendelt a sors. Majd Tamásit idézi, aki az Ábel a rengetegben címû regényében így írt: "Valami furcsa, titokzatos szellem talán, mely emberben és tájban egyformán benn van itt. Mely mindig hirtelen csillan fel szóban és levegôben, felhôk egén és szemekben. Jön váratlanul, amikor nem gondolja senki, rezdül egyet, mint a láthatatlan kristály, de mire utána kapnál az értelmeddel, már csak állsz tanácstalanul, és látod, hogy minden új színben és új arculatban veszen körül."

A székely humor a lélek rezdülete, folytatja Nagy Pál, benne egy népi közösség életfilozófiája, szemlélete jut kifejezésre tisztán, számtalan változatban. Történelmi szükségszerûség szülte s a folytonos küzdelemben meggyötörtek védekezô ösztöne, a nehézségekkel szembeni helytállás erkölcsi parancsa tartotta-tartja életben kezdetektôl fogva. Sok évszázados népi tapasztalat élményanyaga sûrûsödik s nyer sajátos megfogalmazást a székely adomákban, anekdotákban, tréfákban. Mert a humor mindenkor, mindenütt a keservek és kínok ellensúlyozására szolgál. Hisz az ember egyik legcsodálatosabb képessége - és fegyvere is - a nevetés.

"A kötet a magyarországi könyvkiadásban egyedülálló" - olvassuk a hátsó borító eligazító szövegének utolsó mondatát. Kitûnô gondolat volt megismertetni az anyaországi kortárs olvasót a székely humornak ezzel a szép csokrával. A pontos eligazítást olyan válogatás követi Kriza János Vadrózsáitól a Barabás Lászlótól lejegyzett alsósófalvi farsangtemetésig, amelyben aztán csaknem háromszáz oldalon át sorjáznak a Tiboldi Márton, Konsza Samu, Imreh Lajos, Vöô Gabriella, Duka János, Horváth István és Bözödi György gyûjtötte tréfás történetek, mesék, anekdoták, tréfás sírfeliratok, táncszók, kajánkodó népdalok. Kedvcsinálónak lássunk egy nem is oly rég keletkezett mini-sztorit, a Duka János gyûjtésébôl. "Amikor csak románul írták ki a helységneveket a Székelyföldön, egy nagygalambfalvi atyafi végighallgat egy vitát, hogy melyik nyelv a legnehezebb, milyen különbségek vannak a leírt és a kiolvasott szavak között. Példálóznak is az illetôk: - Az angol, az egy nehéz nyelv. Leírják, hogy Shakespeare, és úgy olvassák: Sekszpír. - A francia sem könnyebb - válaszol a másik. - Írják, hogy Bordeaux, és olvassák: Bordó. - Az semmi - szól közbe az atyafi. - A legnehezebb nyelv a magyar! Nálunk otthon úgy írják a falu nevét: Porumbeni Mari, a szomszéd faluét: Porumbeni Mici, és úgy olvassuk, hogy: Nagygalambfalva meg Kisgalambfalva." (Így írják, úgy olvassák)

A pompás kiállítású kötet Hargitán innen - Hargitán túl címmel jelent meg a budapesti Palatinus Kiadónál, 2003- as évjelzettel.

Aluljáró

Terítékre kerülünk?

(döme)

Dicsérjen meg titeket Iliescu elnök! Az államfô megvakarta a falvak népének állát, mondván, hogy lám-lám, az ország legöntudatosabb polgárai mégiscsak vidéken élnek. Hiszen ôk elmentek szavazni. A hitvány, lezüllött, munka nélkül maradt, eladósodott új proletariátus pedig? Azt hitte a balga, hogy közönyével megbuktathatja az arrogáns kormányt és annak pártját. Kapott is dekadens fejére zord elnöki barackot. Iliescu elnök úr az utóbbi idôben fokozza bölcsességi megnyilvánulásait. Hetente, néha kétnaponta mond valami ragyogó blôdséget az okos, tehetséges, sôt zseniális román (si nu numáj) népnek... * Három a kormány igaza. Hármas rajokban röpteti minisztereit Nastase miniszterelnök. Puwak nénit és a xeroxminisztert nemrég még elnöki és kormányfôi tekintéllyel pajzsozták a sajtó mocskos, lejárató kampányával szemben, aztán most, hogy itt a szavazási botrány, friss koncként odadobták a média hiénáinak, sakálainak a miniszterváltási cirkuszt. A kormány fôellenôr- minisztere rendet csinál az egészségügyben, máris hadat üzent az "orvosmaffiának". Nem csoda hát, ha a közérdeklôdés középpontjába kerül, hiszen ezt a diót még senkinek sem sikerült feltörnie. * Nyolc és fél kilót nyom a jövô évi költségvetés-tervezet. (Egy honapuka megmérte.) Miközben minden egyéb területen meg kell húzni a nadrágszíjat, a képviselôk, szenátorok és kormánytisztviselôk bére nagyszerûen turbózódik. Negyvenmilliós, harmincmilliós havi fizetésekrôl fecseg a felszín. Mit szól hozzá a mély? * Kit kell lelôni, ha drágul az élet? Hát a muszkát! Putyint megint meg akarták gyilkolni, hallottuk nemrég. Novembertôl nô esélye a patkoltatásra. Egy helyi lap hírül adja, hogy drágul a földgáz. Na és mit gondolnak, ki az oka? Már a címbôl kiderül: "Az oroszok megdrágították a gázunkat!" A FÁK hét százalékkal növelte tarifáit, szól a magyarázat. Aztán a jellemzô poén: " Merci, Putyin uram!" (Recte: Szpászibó; de hát csak vegye észre a fránya muszkája, hogy mi frankón fonákok vagyunk.) * Nem nyalunk több bélyeget. Huszonegy százalékkal drágít a posta is. Eddig háromezer lejes bélyeggel ment el az egyszerû levél, hétfôtôl négyezressel megy, ha megy. A posta monopolhelyzetben van. Annyira jól mûködik, hogy levélbélyeget is csak a hivatalokban kapni. Régebb minden trafikban vásárolhattunk, 55 baniért darabját. Igaz, hogy trafikok sincsenek már. A sok drágítással viszont befürdik a Hivatal. Szerkesztôségünkbe mind gyakrabban hozzák el személyesen megfejtéseiket az olvasók a földszinti postaládáig, a vidékiek pedig ismerôseiktôl, rokonaiktól küldik borítékjaikat. * Pétápét. Divatba jött a román kifejezés (pe tapet: szônyegre, terítékre kerül): bármirôl essék is szó, az újságírói nyelv így "tálalja". Pl.: A tárgyalásokon terítékre került a kisebbségek helyzete is. (Jó, hogy nem maguk a kisebbségek.) Legújabban azt olvasom, hogy "Terítéken az Édes Anna". Finom lehet ! Nem legeslegújabb kori kannibalizmusról van szó pedig, csak jámbor színházi vitáról. Az átkosban a mozgalmi nyelv vadhajtásai ellen hadakoztak a nyelvmûvelôk, most tessék: egyfelôl az anglicizmusok (az "én azt gondolom"-szerû kifejezések), másfelôl (tájainkon) a román sajtóból áradó klisék ellen kell(ene) fölvenni a harcot. Kiknek? Azoknak elsôsorban, akik újságírásra adják a fejüket.

Az Oázis Humán Ökológiai Központban

Az ember a legfontosabb érték

Járay Fekete Katalin

Munkájában új korszakot nyitó ünnepi esemény színhelye volt a közelmúltban az Oázis Alapítvány. Az angliai Susan és Brian Marley, a Swindonban székelô Mission Romania-Románia Misszió tagjai a házigazda Görög Ilona pszichológussal vonták le a leplet az alapítvány újonnan avatandó központjának (Humán Ökológiai Központ, Mission Romania, Swindon) falára helyezett, három nyelven feliratozott plakettrôl. Az angliai misszió elnöke az a Julian Leggett, akit Pro Urbe-díjjal jutalmazott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal.

- A központ elnevezése, a humán ökológia lényege, hogy az ember a legfontosabb érték. Ezért kell tevékenyen bekapcsolódnunk azokba a történésekbe, folyamatokba, melyek mindennapi életünket, sorsunkat befolyásolják - mondta az alapítvány elnöke.

Az Oázis ezentúl hajlékot tud nyújtani sok más szervezetnek is a képzésüket szolgáló, különbözô rendezvények megtartására. Céljuk továbbra is a fiatalok vonzása, érdeklôdésük felkeltése a közösségi problémák iránt. Gyerekeknek és idôseknek programokat kínálnak, hátrányos helyzetûekkel is találkozhatnak, megismerkedhetnek sajátos problémáikkal.

A központban adminisztratív részleg mûködik, ahol tanácsadással szolgálnak és konferenciákat is tarthatnak. Van egy 2000 kötetes dokumentációs könyvtár, ahol szakirodalmat - pszichológia, orvostudomány, menedzsment, természettudomány - kaphat kézhez az érdeklôdô.

A helyi fôiskolák, pl. a Carol Davila Intézet, továbbá a sok-sok helyi csoport/szervezet együttmûködésére számítanak.

Tanácskozás a diákság jövôjérôl

Mészely Réka

Megfelelô-e a tanulók iskolai szakképzése a munkaerôpiacon való beilleszkedéshez?" Ezzel a témakörrel tartottak nemrégiben tanácskozást a Constantin Brâncusi Iskolaközpontban. A rendezvény házigazdájaként Somesan Stefan megyei fôtanfelügyelô köszöntötte a jelenlevôket: a Munkaerô-elosztó és -átképzési Ügynökség vezetôjét, Farcas Reghinát, a munkáltatók és szakszervezetek képviselôit, az iskolacsoportok igazgatóit és néhány diákot.

Farcas Reghina elsôsorban a részt vevô tanulókhoz fordult, tanácsokkal látta el ôket: "Fontos, hogy állandóan pótoljátok ismereteiteket, még akkor is, ha szakmunkásképzôt végeztetek. Az, ami ma aktuális, nem biztos, hogy két év múlva is az lesz. Ezért szükséges a szakmai átképzés, a munkaerôpiaci követelményekhez való alkalmazkodás." Többek kérésére röviden bemutatta a Munkaerô-elosztó és - átképzési Ügynökséget, annak tevékenységét, feladatköreit. Azok segítségére szeretnének lenni, akik állást keresnek, vagy éppen munkahelyet szeretnének cserélni. Létezik néhány program a negyvenöt év fölötti személyek vagy a végzôsök részére, hogy ezzel is segítsenek az érintetteknek a munkaerô-piacon való elhelyezkedésben. A fiatalok sokszor hangoztatják, hogy nem veszik ôket komolyan, hogy mindenhol szakmai tapasztalatot kérnek. Az igazgatónô szerint ez a felfogás téves, hiszen ez a korosztály nagyon is keresett.

A munkaerô-elosztó azoknak is segítségére lehet, akik vállalkozást akarnak indítani, tanácsokat ad a szükséges iratok beszerzéséhez. A Transilvania Kereskedelmi Iskola igazgatójának kérdésére, hogy melyek a legkeresettebb szakmák, a következô válasz érkezett: varrónôkre, asztalosokra, az építôiparban dolgozókra: ácsokra, kômûvesekre van leginkább igény, de az eladói állásajánlat is gyakori.

A tanácskozás alatt felszólalt néhány diák is, akik a szakmaválasztásuk körülményeirôl beszéltek. Legtöbben családi hagyományt követtek. Felvetôdött a fizetés, a pénz, a külföldön való szerencsepróbálás is. A jövôbe vetett bizalom jelen pillanatban csekély.

Üzemképes a jobbágyfalvi gát

-vagy-

Évek óta komplex árvízvédelmi munkálatokat végeznek a Nyárád mentén. A Vécke csatornán 22,4 km-en szabályozták a medret, illetve mintegy 7 km-en a Vécke mellékpatakait. A beruházás 35 milliárd lejbe került. Ugyancsak a Nyárád vízhozamának a szabályozására építették fel a jobbágyfalvi gátat, amely szükség esetén 6 millió köbméter vizet fog fel az árterületen, a vízhozamot pedig a 220 m/másodpercrôl 60 m/másodpercre csökkentheti. Jelenlegi állapotában a gát mûködôképes. Marad a megyei út felôli töltés kiépítése, valamint egyes vízlevezetô árkok kiásása. A jobbágyfalvi gát 49,8 milliárd lej beruházással épült fel, költségvetési forrásokból és BERD- hitelbôl. A következô lépés a Nyárád medrének szabályozása lesz. Errôl most készülnek a tervrajzok, s csak ezután lehet szó finanszírozásról, kivitelezésrôl - tájékoztatott Calin Fokt, a vízügyi igazgatóság szóvivôje.

Jegyzet

Rossz rajzfilm

(nagy a.)

Hétvége. A megszokottnál késôbbi ébredés, jóízû lustálkodás, forró csoki szürcsölése. Hároméves kisfiam egyenesen imádja ezeket a napokat. Amikor együtt a család, s a programban délutáni hosszított séták, játszótéri közös kiruccanások szerepelnek. Csakhogy az idôjárás nem mindig kedvezô. Egyre hidegebb van, s a várva-várt hétvégét zord, esôs és szeles idôjárás rontja el. Így válnak semmivé a szabadtéri programok.

- Tegyél rajzfilmet - kéri a fiam. Cartoont, teszi hozzá, bizonyítva hozzáértését. Tom és Jerry jópofáskodik a képernyôn, a kicsi jóízûen nevet. A konyhában teszek-veszek, amikor a gyerek sírva szalad ki, kezében a távirányítóval.

- Rossz rajzfilm, tegyél mást - szipogja. A tévé képernyôjén groteszk figurák lövöldöznek, ugrálnak, ütik- verik egymást, ahol csak érik. Szombat délelôtti gyerekmûsor a rajzfilmadón. Erôszak, brutalitás, sötét helyek tárulnak a gyerekek elé. A szereplôk arcát düh, bosszúvágy, szenvedés és kegyetlenség teszi még durvábbá, félelmetesebbé. Gyorsan elkapcsolok innen. Hátha találok valami szelídebbet, gyermeknek valót. Amit találok, egyáltalán nem szívderítô: szappanopera, sûrû, pénzpazarlásra buzdító reklámokkal fûszerezve. Ezeken az adókon sem idôzünk túl sokáig. A magyarországi tévéadók egyikén aztán felvillan valami kedves rajzfilm. Sajnos, a gyengéd vonalvezetésû, mosolyra és vidámságra derítô történet hamar véget ér, az ablak elôtti szomorúfûzet pedig még mindig kegyetlenül cibálja szél.

Építôkockákkal, meseolvasással foglaljuk el magunkat, amikor "rajtaütésszerûen" kisüt a nap. A játszótér benépesedik a délelôttjüket a falak között töltött lurkókkal. A kicsik önfeledten játszanak, hintáznak, lapátolják a még nedves homokot. Örvendünk, hogy nem kell otthon ülnünk, s nem kényszerülünk a rossz rajzfilmekre. Csak azt nem értjük, hogy a kábeltévé-társaság a nem kis bérleti díj fejében miért nem figyel oda jobban a nézôközönség igényeire, a szolgáltatások minôségére?

A nap hírei

Fini: Bulgáriát nem kellene Románia megvárására kényszeríteni az uniós csatlakozás folyamatában

Gianfranco Fini olasz kormányfô-helyettes szerint tévedés lenne Bulgáriát várakozásra kényszeríteni az EU-hoz való csatlakozás folyamatában, ha Románia esetében késés tapasztalható, tájékoztat a BTA. "A 2007-es év a két ország csatlakozásának elfogadott idôpontja, Remélem, hogy addig Románia is felkészül a csatlakozásra és mindent megteszünk támogatása érdekében", mondta Fini a bulgáriai látogatása végén rendezett sajtótájékoztatón. Az olasz kormányfô- helyettes szerint Bulgária és Románia megérdemli az EU-tagságot, mivel a két ország a balkáni biztonság és stabilitás támpontja lehet.

Ioan Amarie: a Korrupcióellenes Ügyészség képes úrrá lenni a korrupción

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (PNA) képes úrrá lenni a korrupción Romániában, jelentette ki kedden Ioan Amarie, az intézmény fôügyésze egy nemzetközi szemináriumon, amelyet az EU Korrupcióellenes Hivatala (OLAF) és a kormány Ellenôrzô Testülete szervezett. A korrupció vádjával bíróság elé állított személyek száma megkétszerezôdött a PNA 2002 szeptemberi létrehozása óta. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség politikai hovatartozásra és tisztségre való tekintet nélkül eljárást indít minden olyan személy esetében, aki ellen megfelelô bizonyítékok merülnek fel, mondta Amarie. A klasszikus korrupciós esetek (csúszópénz felajánlása és elfogadása, befolyással való visszaélés, meg nem érdemelt javak elfogadása) mellett a PNA egyéb korrupciós esetekkel is foglalkozik, mint például a pénzmosás, a kábítószer-, fegyver- és embercsempészet. Ioan Amarie reményét fejezte ki az iránt, hoy a Korrupcióellenes Ügyészség legtöbb három héten belül teljes létszámmal (400 alkalmazottal) mûködik majd, mivel jelenleg a posztoknak csak 80 százaléka betöltött.

A kormány cáfolja a miniszteri bérek növekedésérôl szóló sajtóhíreszteléseket

A kormány cáfolja azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a miniszterek és államtitkárok alapfizetése 40 százalékkal növekedne a jövô évtôl. A Mediafaxhoz eljuttatott közlemény szerint a tárcavezetôk és az államtitkárok bére 6 százalékkal emelkedik 2004 január elsejétôl. Az év eleji béremelést 2004 október elsején újabb 6 százalékos növekedés követi majd, áll a közleményben. "A miniszterek és államtitkárok bérezését a 191/2002-es sürgôsségi kormányrendelet szabályozza. A 2004- es költségvetési törvény tervezete szerint az állami alkalmazottak bére 6 százalékkal nô 2004 január elsejétôl, és további 6 százalékkal október elsején. A miniszterek és államtitkárok nem képeznek kivételt az általános szabály alól. Határozottan cáfoljuk a törvényes elôírások minden más értelmezését", áll a kormány közleményében.

A MOL Románia felavatta elsô besztercebányai töltôállomását

A MOL Románia kedden felavatta elsô töltôállomását Besztercebányán, ötvenegyre emelve romániai hálózata egységeinek számát. A benzinkút huszonnégy órás nyitva tartással üzemel. A töltôállomás a MOL Románia hálózat által terített üzemanyagok teljes skáláját kínálja. A Besztercebányán kiadott sajtóközlemény szerint minden Tempo-üzemanyag importból származik, és a román piacon került homologizálásra, ugyanakkor már most megfelelnek a 2005-ben érvénybe lépô európai normáknak mind az összetétel, mind a minôség terén. A MOL Romániának több mint 700 munkatársa van. A cég 1995 óta mûködik, és eddig több mint 90 millió dollárt fektetett be Romániában. Az év végéig más kutak is nyílnak az országban, köztük az a 23 töltôállomás, amelyet a cég nemrégiben vásárolt meg a Shell hálózatától. A MOL Románia a MOL csoport tagja, amely a szlovák partnerével, a Slovnafttal együtt Közép-Európa egyik vezetô integrált olaj- és gázipari cége. A csoport több mint 800 benzinkúttal rendelkezik a térségben.

Áttörés a rák gyógyításában?

Ausztrál kutatók áttörésnek számító új lehetôséget fedeztek fel a rák gyógyítására: kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a daganatok genetikailag módosított vérsejtekkel eredményesen kezelhetôk. A rákbetegségekkel foglalkozó melbourne-i McCallum rákkutató központ hétfôi beszámolója szerint az új módszer lényege abban áll, hogy a beteg szervezetébôl több száz millió fehér vértestet gyûjtenek össze, majd ezeket olyan genetikai eljárásnak vetik alá, amelynek eredményeként képessé válnak a páciens rákbetegségének leküzdésére. A genetikailag módosított vértesteket visszajuttatják a beteg szervezetébe, ahol - a kutatók állítása szerint - a vérsejtek "csaknem száz százaléka" képessé válik a daganat legyôzésére. Ez az arány jelenleg egy ezrelék. Mint az AFP beszámolt róla, az új kezelési módszert egyebek közt az emlô-, a vastagbél-, a hasnyálmirigy- és a tüdôrák gyógyításában lehet majd alkalmazni. Az ausztrál kutatók úgy vélik, hogy ha az egereken végzett kísérletek eredményesnek bizonyulnak, az eljárást két éven belül embereken is alkalmazni lehet majd.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Könyvbemutató

Csütörtökön, október 23-án 17 órakor a Bernády Házban kerül sor Pokorny László Mérgezô növények kézikönyve címû, a Mentor Kiadónál megjelent könyvének bemutatására. A kötetet prof. dr. Csedô Károly méltatja.

Termésnapi kiállítás Lôrincfalván

Október 25-én, szombaton Lôrincfalván termésnapi kiállítást, vásárt tartanak. A megnyitó 16 órakor lesz, ezt követi a termékek bemutatója. 16.45-tôl díjazzák a gyerekrajz-kiállítást, 17.15-tôl a szakemberek kiértékelik a termékkiállítást. Az est szüreti bállal zárul. A szervezôk több hazai és magyarországi személyiség jelenlétére számítanak.

X. Demokrácia Kollégiuma

A Pro Európa Liga október 23-án, csütörtökön 14.30-kor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében ünnepélyesen megnyitja a Demokrácia Kollégiumának X. tanfolyamát, amelyen 25 marosvásárhelyi líceumi tanuló vesz részt. A politikai, társadalmi jellegû tanfolyam 2004 júniusában zárul.

Pályázatok ifjúsági projektekre

A megyei tanfelügyelôség október 31-én 11 órakor a Victor Babes utca 11. szám alatti székhelyén pályázatot hirdet ifjúsági nemkormányzati szervezeteknek. A formanyomtatványokat október 28-án 15.30 óráig lehet átvenni. A következô témájú tervekre igényelhetôk a támogatások: a társadalmi- politikai életben, döntéshozatalban való részvétel, információáramlás, kulturális ifjúsági projektek, oktatás, információ és tanácsadó központok létrehozása, mûködtetése, valamint a fiatalok kreativitását ösztönzô rendezvényekre. Érdeklôdni: 213-269-es telefonszámon.

A hadsereg napja

Október 25-én, a román hadsereg napján megemlékezô rendezvények lesznek megyénkben. Marosvásárhelyen a helyi hivatalosságok 10 órakor megkoszorúzzák a fôtéren levô Ismeretlen Katona szobrát, 11 órakor, rövid istentisztelet után a Hôsôk temetôjében helyezik el a kegyelet koszorúit, majd 14 órától Marosorbón is emlékeznek a második világháború áldozataira.

Korszerûsödô gyümölcsfeldolgozás

Ma délelôtt helyezik üzembe a Bátos községhez tartozó dedrádszéplaki 14-es farm épületében a hûtô- és vákuumcsomagoló berendezést. A tároló kapacitása 5.700 tonna, a beruházás értéke 1.750.000 euró, aminek egy részét SAPARD-programból támogatták. A szakminisztérium képviselôje, a prefektus és más hivatalosságok jelenlétében beindított géppel kiváló minôségben tárolható és csomagolható majd a bátosi alma, így jelentôsen megnövelhetik a kivitelt, ami a gyümölcstermesztô egység gazdasági fellendülését is jelentheti.

Újraindul a néptáncoktatás

Október 25-én, szombaton 15 órától a Szovátai 1-es Számú Általános Iskolában újraindul a Teleki Oktatási Központ által szervezett néptánctanfolyam. Két csoportban, I-IV. és V-VIII. osztályos gyerekek jelentkezését várják, akiknek szombatonként havonta kétszer du. 3 órától 4-ig, illetve 4-tôl 5-ig Sebe Gyöngyvér táncoktató tanítja majd a figurákat.

Déda 610 éves

Október 25-én, szombaton 13 órakor a dédai kultúrotthonban ünneplik a Maros menti település fennállásának 610. évfordulóját. Ez alkalommal történelmi szimpóziumot rendeznek, 13 órától ortodox istentisztelet lesz, majd néptánc, zenemûsor szórakoztatja a falutalálkozóra egybegyûlteket.

Magyar vándordiákok Hollandiában

Október 23-án, csütörtökön a marosvásárhelyi Eminescu utca 28. szám alatti Diakóniai Központ Bocskai termében megtartja évi konferenciáját a hollandiai KOEH szervezet. Másnap, 24- én, pénteken délután 5 órától, ugyanott J.J. Schipaanboord elôadást tart Magyar vándordiákok Hollandiában a XVI. században címmel.

Ökológiai termékek minôsítése

A marosvásárhelyi Biokertész Csoport október 23- i, csütörtöki elôadás-sorozatának meghívottja Dumitru Lucretia mérnök, a Megyei Mezôgazdasági Igazgatóság munkatársa, aki az ökológiai gazdálkodás hivatalos minôsítésérôl, feltételeirôl, valamint az európai uniós követelményekrôl értekezik. A kerekasztal-beszélgetésre a Fókusz Öko Központ Liliom (Crinului) utca 22. szám alatti közösségi termében délután 6 órakor kerül sor.

Áramszünet

A Dél-erdélyi Electrica Rt. marosvásárhelyi fiókja értesíti a fogyasztókat, hogy október 23-án, csütörtökön 8-15 óra között karbantartási munkálatok miatt megszünteti az áramszolgáltatást Marosszentkirályon a következô utcákban: Fô út 142-220. és 149- 207. számok között, Tisztás (Luminisului), a Völgy (Vale) 32-86. és 17-59., a Rasaritului negyedben, a Maros utca 10-119. és 31-81. számok között, a Fûzfa (Salciilor) utcában és Náznánfalva egész területén.

Hamis bombariadó

Október 20-án délután 5 elôtt 10 perccel értesítette a rendôrséget Frâncean Florina, a marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum igazgatója, hogy telefonon jelezték, valaki bombát helyezett el az iskolában. A rendôrök azonnal átkutatták és kiürítették az iskolát, azonban nem találtak semmit. A tanítás emiatt öt és fél hét között szünetelt. A rendôrség nyomozást indított az ügyben.

Az erdélyi falvak életébôl

Október 16-ától Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotómûvész Az erdélyi falvak életébôl címû fotókiállítása tekinthetô meg a magyarországi Komlón. A tárlatot a Baranya megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a Határon Túli Magyarságért Alapítvány által rendezett XII. Határon Túli Magyarok Fesztiválja keretében szervezték. A kiállítás november 8-ig tekinthetô meg.

Méhésztalálkozó

Vasárnap 11 órától a nyárádszeredai kultúrotthon kistermében méhésztalálkozót tartanak a környékbeli termelôk. A szakmai tanácskozás célja - a tapasztalatcserén kívül -, egy térségi érdekképviseleti egyesület létrehozása.

próhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADUNK fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (64934)

ELADÓ 2 db színes Philips tévé jó állapotban, mûanyag dobozzal (2 éves, 36 cm-es és 56 cm-es képernyô-átmérô). Tel. 242-486. (64726)

ELADÓ üzleti polcrendszer, irodai bútorzat, számítógépek. Tel. 267-428, 0722-385-339, 9-16 óra között. (64627)

ELADÓ kihúzható kanapé jutányos áron. Tel. 313-466. (64896)

ELADÓ ruhásszekrény, íróasztal, hûtôszekrény, fagyasztó, porszívó, szônyegek, könyvek olcsón. Tel. 227-896. (64881)

ELADÓK PVC termopán ablakok és ajtók minden méretben. Német minôség. Áruk: 35-55 euró/m2. Tel. 0744-573-629. (64616)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722- 396-107. (64782)

ELADÓ U550-es és U650-es traktor jó állapotban. Tel. 0745-285-053, 0744-910-534. (64783)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (63646)

ELADÓ olcsón 2001-es, 7 személyes, 1600 cm3-es Opel Zafira Elegance, új Mountain Bike gyerek- és felnôttbiciklik 20 hónapos garanciával, inoxkagylók. Tel. 0744-438-593. (64869)

ELADÓ bontásból megmaradt épületfaanyag, asztalos-készítmények, 20X20 cm- es gerendák, deszka, ajtók, ablakok, garázskapu. Érdeklôdni a 219-300-as, 217-509-es vagy a 0722-217-509-es telefonszámon, Marosvásárhely. (64903)

BÁLÁZOTT szalmát vásárolok. Tel. 0723-991-891. (64947)

ELADÓ 1995-ös gyártású, T1401-es Papuc Dacia, hátsó része fedett. Részletes tájékoztatás a 311-075-ös telefonszámon vagy Somostetô u. 86. sz. (64945)

ELADÓK gyógyszerek: Zyprexa, Ednyt, Renitec, Cavinton, Panangin, Nitromint (net), Zocor, Betaloc (zok és sima), Cordaflex, Diaphillin, Zolof, Anafranil. Tel. 267-144. (64957)

ELADÓ hengerfúró gép 1.900 euróért, hajtókaros fúrógép 2.300 euróért és kocsifelálló (rámpa) 600 euróért. Tel. 0261/865-980. (fu.)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 263-711. (64823)

VÁSÁROLOK 2-3 szobás magánházat csendes helyen. Elônyben: Kornisa, törvényszék környéke. Tel. 0742-791-180. (64793)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás lakás. Tel. 0724-812-813. (8579110)

KIADÓ két részbôl álló (17,5+12,5 m2) helyiség központi zónában, kereskedelmi vagy irodai tevékenységre. Érdeklôdni 9-16 óra között a 267-428-as vagy a 0722-385-339-es telefonszámon. (64627)

ELADÓ nagy lakás melléképületekkel, 17 ár telken, Jobbágyfalván, 460 millió lejért. Tel. 263-896, 0740-289-662. (64901)

BÉRBE adok 2 szobás tömbházlakást a Kárpátok sétányon. Tel. 218-355, este. (64900)

ELADÓ magánház kis kerttel, garázzsal kedvezô áron. Tel. 216-430. (64882)

ELADÓ felújított, 2 szobás, III. emeleti tömbházlakás a Kornisnán, hûtôszekrény, üvegszálas fürdôkád. Tel. 0745-661-088. (64922)

ELADÓ III. emeleti, 3 szobás lakás a régi Tudorban. Ára: 22.300 euró. Tel. 266-545, 0744-285-818. (64778)

VÁSÁROLNÉK házat kerttel vagy udvarral. Elônyben: Kornisa, November 7. Tel. 215-126 vagy 0744-775-183. (64857)

ELADÓ manzárdos ház Udvarfalván. Érdeklôdni Udvarfalván, a 152. sz. alatt. Tel. 314-095. (64880)

HÁROMSZOBÁSBÓL kétszobássá alakított lakrész eladó a Savinesti sétányon. Tel. 0265/235-952, 0744-660-320. (64888)

SÜRGÔSEN eladó autómosoda + emeletes lakóház + bár. Tel. 0744-572-814, 0744-599-520. (64897)

ELADÓ 2 szobás ház Nyárádmagya- róson + mellékhelyiségek, 250 m2-es udvar, hidrofor. Gáz nincs. Ára: 100 millió lej, alkudható. Tel. 0721-486-063. (64962)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Nagy István névre szóló szabadfoglalkozású igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (64920)

MINDENFÉLE

JUTÁNYOS áron kaphatók Károli Gáspár-fordítású Bibliák (Új Testamentom). Ára: 12.000 lej. Vásárlóink ajándékba kapnak egy evangéliumi könyvet. Ugyanitt kölcsönvehetôk evangéliumi könyvek. Tel. 219-427, mobil: 0744-629-467. (64923)

ADOK burmai macskákat. Tel. 222-868. (64910)

A GYULAKUTI Polgármesteri Hivatal 2003. november 5-én nyílt árverésen elad 200 méter tûzifát, köves út mellé kitermelve. Bôvebb felvilágosítás a hivatal székhelyén vagy az 580-112-es telefonszámon kapható. (64878)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külsô redônyöket, szalagfüggönyöket, harmonikaajtókat. Tel. 218-321, 0744-121-714. (64054)

KIADÓ apartman az Erdô utcában cégek számára irodahelyiségnek. Érdeklôdni a 216- 997-es telefonszámon, 8-16 óra között, hétköznapokon. (64658)

FESTÉST, fali- és padlócsempe-lerakást vállalunk. Tel. 0740-523-694. (64953)

NONPROFIT alapítvány hosszabb távra bérelne 3 szobás házat külön udvaron. Tel. 0745- 126-326, 0721-423-280. (64960)

KIADÓ üzlethelyiség közel a központhoz. Tel. 217-774, 0745-673-733. (64843)

MEGEMLÉKEZÉS

Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Szerettél volna még köztünk élni, de a halál legyôzött, el kellett menni. Beteg ajkaiddal is értünk imádkoztál, mindig szerettél, és mi is szerettünk téged, de ez a szeretet csak szívünkben van meg. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el, szótlan. Sokat szenvedtél az élet tengerén, nyugodjál békében Isten szent kebelén. Szívünkben egy életen át tartó fájdalommal emlékezünk október 22- én CSÖBI IRÉNKÉRE szül. Gulácsi, aki két éve távozott el szerettei körébôl. Bánatos férje, gyermeke, menye, unokája, testvére és sógornôje. (64924)

Ma hat hete ragadta el hirtelen a kegyetlen halál a drága jó férjet és forrón szeretô édesapánkat, id. BÜKKÖSI JÁNOST, a volt cukorgyár dolgozóját. Emlékét ôrzi beteg felesége, gyermekei, Barni, János és Rózsa. (64913)

Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és szerették GYÉRESI MARGITOT, hogy október 22-én van halálának elsô évfordulója. Szép emlékét megôrizzük, amíg élünk. Fia, Zoli, menye, unokái és dédunokája. (64908)

Október 22-én 10 éve tért örök pihenésre id. DÓSA GYÖRGY. Szeretettel gondolunk rád. Emléked szívünkben megmarad. Anikó és Csilla. (64858)

Október 22-én egy éve kísértük utolsó útjára FARKAS JULIANNÁT, a drága Joli mamát. Hiányzol nekünk, szeretettel gondolunk rád. Emléked ôrizzük: Ani, Csilla. Pihenj békében. (64858)

Ma van egy éve annak a szomorú tragikus balesetnek, amikor az ilencfalvi PAPP PÓLI szül. Berkeszi drága anyai szíve megszûnt dobogni. Édesanyám - legszebb szó a földön, amellyel nem szólíthatlak soha többé. Én arra kérem Istent, hogy nyugalmad legyen csendes, hisz életedben szenvedtél eleget. Sírodon a sok virág elhervad, de az én szívemben emléked örökre megmarad. Emléked ôrzi Ibi családjával és két unokád, Kinga és Csilla. Nyugodjál békében. (64892)

Kegyelettel emlékezünk október 22-én a backamadarasi SZÖVÉRFI ÁRPÁDRA halálának egyéves évfordulóján. Felesége, Erzsébet, leánya, Noémi, testvére, Ernô, sógornôje, Erzsike, öreg szülei. Isten nyugtassa békében. (64539)

Fájó szívvel emlékezünk október 22-én, amikor egy éve a kegyetlen halál elragadta otthonunkból a marosfelfalusi SZABÓ JÓZSEFET. Tudtam, hogy beteg vagy, hogy fáj az életed, láttam, hogy titkolod, nem mondod senkinek. Panaszszó nélkül, befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, sietve elmentél. Pihenj csendesen, nem zavar ott senki, de milyen borzasztó már csak emlékezni. A halál kegyetlen volt, egy szót búcsúzni nem hagyott. Bárhogy is akartál velünk maradni, nem tudtunk rajtad segíteni. Könnyes az út, mely hozzád vezet, Isten ôrködjön pihenésed felett. Bánatos felesége, sógornôi és azok családja, valamint szerettei. (64364)

Minden zord tél után jön egy viruló tavasz, de a mi szívünkben a bánat megmarad. Összetört, fájó szívünkben a remény megfagyott, mikor október 22-én egy éve a kegyetlen halál elragadta szerettei körébôl a drága jó fiút, férjet, édesapát, nagyapát, testvért és rokont, a 62 éves KERESZTESI JENÔT. Azóta sírját könny és virág borítja. Hirtelen távozása gyógyíthatatlan sebet hagyott szívünkben. Nélküle oly üres lett otthonunk. Áldott legyen a föld, melyben örök álmát alussza. Emlékét szívünkben megôrizzük: édesanyja, bánatos felesége, két gyermeke és azok családja. (64926)

Szomorú szívvel gondolunk drága jó édesanyánkra, KISS ANNÁRA halálának elsô és szeretett édesapánkra, KISS ALBERTRE halálának harmadik évfordulóján. Szeretteik. (64966)

Az idô elmúlhat, szállnak az évek, de mi nem feledünk el soha téged. Fájó szívvel emlékezünk október 22-én a szeretett férjre, édesapára, apósra, nagyapára, id. DÓSA GYÖRGYRE halálának 10. évfordulóján. Szép emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (64968)

Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk október 22-én drága jó testvéremre, KERESZTESI JENÔRE halálának 1 éves évfordulóján. Húga Lujzika, valamint gyermekei és azok családjai Kanadából. (v.)

ELHALÁLOZÁS

Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó apa, nagyapa, após, SEBESTYÉN ÁRON 68 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2003. október 22-én 14 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (64927)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér, nagynéni, szomszéd, KISS JUSZTINA Juci mama 73 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése október 22-én 15 órakor lesz a meggyesfalvi temetôben Jehova tanúi szertartása szerint. Gyászoló férje, Karcsi, Réka, Sára, Kinga, Jancsika és Rózsi. (64950)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, testvér, vô, sógor, rokon, szomszéd, jó barát, ZSIGMOND ÁRPÁD a Comodex volt dolgozója, életének 62. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2003. október 22-én 15 órakor lesz a református temetô cintermébôl. A gyászoló család. (64938)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, testvér, nagyapa, sógor, dédnagyapa, rokon és jó szomszéd, VINCZE IMRE 64 éves korában elhunyt. Temetése október 22-én 13 órakor lesz a meggyesfalvi temetôben. A gyászoló család. (64970)

Megrendült szívvel búcsúzunk szeretett sógorunktól, id. BÁLINT KÁROLYTÓL. Kiss Áron és családja. (64984)

Megrendült szívvel veszünk búcsút szeretett sógorunktól, id. BÁLINT KÁROLYTÓL. Abodi András és családja. (64984)

Megrendült szívvel búcsúzom szeretett vejemtôl, id. BÁLINT KÁROLYTÓL. Anyósa. (64984)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a forrón szeretett testvér, nagynéni, keresztanya, sógornô, rokon és jó szomszéd, az alsóbölkényi születésû özv. BARTHA BERTA szül. Menyhárt (Bébi) a fertôzôklinika volt dolgozója, életének 75. évében, rövid, de súlyos szenvedés után megpihent. Temetése október 23-án 13 órakor lesz a marosszentgyörgyi temetôben. Gondviselô szereteted mindig élni fog emlékezetünkben. Nyugodj békében. A gyászoló család. (64996)

Szívem mély fájdalmával búcsúzom szeretett testvéremtôl, BÉBITÔL. Nyugodjál csendesen. Juci és családja. (64996)

Szívem mély fájdalmával búcsúzom szeretett testvéremtôl, BÉBITÔL. Nyugodjál csendesen. Margit és családja. (64996)

Fájó szívvel búcsúzunk drága jó keresztanyánktól, BÉBITÔL. Pihenjél csendesen. Gizike és Ildikó