LV. évfolyam 258. (15525.) sz

2003. november 4., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

A kormányfô védi miniszterét

Adrian Nastase kormányfô hétfôn kijelentette, hogy a Ioan Rus közigazgatási és belügyminiszter ellen indult kampány célja gyanúba keverni a tárcavezetôt.

"Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Ioan Rus miniszter olyan személyek célkeresztjébe került, akik nem képesek konkrét és konstruktív megoldásokat javasolni, és személyi támadások segítségével megpróbálnak utat törni maguknak a politikába", fogalmazott a miniszterelnök.

Nastase szerint a Rus ellen dolgozók elfelejtik a miniszter utóbbi három évben elért "rendkívüli" eredményeit, mint például a rendôrség demilitarizációja, a vízumkényszer megszûnése, a közigazgatási reformok bevezetése.

Mibe kerül a választás?

Pártok és kampánypénzek

A pártok egyenként 40 millió dollárt költenek majd a jövô évi választási kampányra, ennek az összegnek tetemes részét képezik a választási hirdetések - jelentette ki Cristian Pârvulescu, az Asociatia Pro Democratia elnevezésû civil szervezet elnöke.

A politológus a médiaszervezetek találkozóján beszélt errôl. A közép- és kelet-európai országok politikai választásainak folyamatait, illetve a jövô évi választásokat megfigyelô külföldi szakértôk tapasztalataira alapozva Pârvulescu úgy vélekedett: a választási kampány idején a legjelentôsebb pártok egyenként 40 millió dollárt fordítanak önnön reklámozásukra. Emiatt gazdasági szempontból a 2004-es esztendô rendkívül elônyös lesz a sajtó számára.

A találkozón elhangzott: 2000-ben a végül gyôztesnek bizonyult Szociáldemokrata Párt (PSD) 4,5 millió dollárt költött reklámra, a Kereszténydemokrata Parasztpárt csupán a helyi választási kampányok során 2,5 millió dollárt fizetett ki. Az akkori választások nyomán ellenzékbe került liberálisok és demokraták egyenként mintegy 3,5 millió dollárt fordítottak kampánykiadásokra.

Ezek az összegek azonban jóval alulmaradnak a valóságban elköltött összegeknél - mondta Pârvulescu, emlékeztetve a kampányolás "diszkrét módjaira" is. Jövôre emlékeznek meg például a román történelem kiemelkedô személyisége, Stefan cel Mare halálának 500. évfordulójáról. Az ünnepségsorozat sok pénzbe kerül majd a szociáldemokrata kormánynak, a kampány kellôs közepén kezdôdik, és az elsô forduló elôtt ér véget.

Aszfaltozzunk hidegben-sárban

Bálint Zsombor

Az aszfaltozási munkálatok elsôrendû prioritást élveznek Marosvásárhelyen. Szó se róla, a több tíz milliárdot felemésztô útjavítás szükséges a lerobbant városi infrastruktúra rendbetételéhez, csupán arról lehetne egy kicsit vitatkozni, hogy a költségvetési szorítások leosztása ésszerûbben is történhetett volna. Ha azonban már így alakult, s a tanács is beletörôdött, hogy a város költségvetésének legnagyobb százalékát (elhanyagolva számos, nem kevésbé fontos, ám egyáltalán nem látványos tétel finanszírozását) az utakra és járdákra fordítsák, akkor elvárható, hogy legalább olyan minôségi munkálatokat végezzenek a kivitelezôk, amelyek évekig ellenállnak a rongálódásnak, hisz aligha engedhetjük meg magunknak, hogy évente újrakezdjük ugyanazt.

Sajnos az elôzô évek tapasztalata azt mutatja, hogy két-három év után az utak burkolata ismét rongálódni kezd, s ennek a tapasztalatnak a fényében a kivitelezôktôl sokkal hosszabb távú szavatosság várható el. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen körülmények között történik az aszfalt öntése. Épp a napokban hangzott el a médiában a bukaresti munkálatok kapcsán egy kutatói szakvélemény, mely szerint tíz fok alatt és esôben nem végezhetô aszfaltozás, mert azt a burkolat minôsége sínyli meg. Marosvásárhelyen, úgy tûnik, ezt nem veszik figyelembe, vagy itt más elôírások érvényesek. A múlt héten jóval tíz fok alatti hômérsékleten is folytatódott például a Liviu Rebreanu utca aszfaltozása, s többször megfigyelhettük, amint a nedves-sáros idôben sem áll le a munka.

Igaz, az idô szorít, a tél közeledtével egyre nagyobb hideg várható, s a megkezdett utcákat "illik" befejezni. Az azonban rejtély marad (de csak ha nem akarjuk megfejteni a választási év elôtti "útjavítás mindenáron" nyílt titkát), hogy miért kellett erôn felül belefogni a javításokba.

Rengeteg helyen álltak neki - egyszerre - a járda aszfaltjának betonlapokra való cseréléséhez. Tetszetôs megoldás, s - ismét ez a kulcsszó - látványosan változtat a városközpont aspektusán. Ebben az esetben is azonban a minôségi követelmények mintha háttérbe szorultak volna. Az egyenetlenül lerakott lapok billegnek, s ha elmozdultak, utóbb már senki nem törôdik velük. Pedig legalább a Rózsák terén sokkal nagyobb figyelmet vártunk volna el a kivitelezôktôl.

Apropó, Rózsák tere. Biztosan megfigyelték, hogy az útburkolatot és a járdát is kizárólag a délkeleti oldalon újították fel. Az északnyugati oldal arra a központrendezésre (?) marad, amely a polgármester egyik vesszôparipája, ám amelyet a tanácsosok nem támogattak, s amelynek - nemde? - semmi köze nincs a Ballada utca forgalom elôtti megnyitásához. Az utóbbit viszont éppen a múlt héten biztosította támogatásáról a városatyák választott testülete.

COMECE: az alkotmány utaljon a kereszténységre

Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) sürgette az Európai Unió jelenlegi és jövendôbeli tagállamait, hogy az EU jövendô alkotmánya egyértelmûen utaljon a kereszténységre.

"Fontos, hogy az európai alkotmány elismerje azt a szerepet, amelyet a kereszténység az európai integrációs folyamatokban játszott. Történelmi igazságról van szó" - szögezte le kétnapos találkozójuk után tartott pénteki brüsszeli sajtóértekezletén Josef Homeyer hildesheimi püspök, a COMECE elnöke.

Ugyanakkor kiderült, hogy az európai püspökök nem zárják ki más vallások megemlítésének lehetôségét sem. "Az, hogy az alkotmányban utalunk a kereszténységre, nem jelenti azt, hogy abból ki kellene zárnunk más vallási örökségeket, mint például a görög-római, vagy a muzulmán örökséget" - mondta Homeyer püspök.

A COMECE leszögezte: hibás azt állítani, hogy a püspökök Istent akarják belefoglalni az alkotmányba. "Csak annyit kérünk, hogy az alkotmány ismerjen el egy történelmi tényt: nem egy imádságot akarunk belefoglaltatni a dokumentumba" - hangsúlyozta az elnök. "Azért akarjuk a keresztény gyökerek megemlítését, hogy mindez áthagyományozódjék a következô nemzedékeknek. Nem lehet a jövô felé tekinteni úgy, hogy közben nem beszélünk a múltról" - tette hozzá. A püspöki testület egyébként úgy vélte, egy ilyen megoldás semmiképp sem kérdôjelezné meg az állam és az egyház elválasztásának alapelvét.

A muzulmán Törökország esetleges EU- tagságát viszont a COMECE nem nagy lelkesedéssel fogadná - legalábbis erre utalnak a testület egyik tagjának, Adrian van Luyn rotterdami püspöknek a szavai.

"Törökország EU-csatlakozása nagyon kényes kérdés. Törökországnak teljesen más a kultúrája, mint Európának" - mondta a püspök, hozzátéve: nem elég politikai reformokat hozni, hanem azokat valóban végre is kell hajtani. Ráadásul Törökország felvétele szomszédossá tenné az EU-t Iránnal, Irakkal és Szíriával, ami kockázatot jelenthet az európai stabilitásra nézve.

A képviselôház elutasította az NRP kérését

A Képviselôház Állandó Bizottsága hétfôn elutasította a Szilágyi Zsolt parlamenti mandátumának megvonásával kapcsolatos kérelmet, amelyet a Nagy-Románia Párt (NRP) nyújtott be azzal az indoklással, hogy az RMDSZ-képviselô részt vett a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában.

Az NRP képviselôházi frakciója kérte, hogy az alsóház vezetése zárja ki a parlamentbôl Szilágyi Zsolt képviselôt, aki szerintük megszegte a 2002- februárjában letett hûségesküt, amelyben vállalta, hogy védelmezi "Románia szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását".

Tudor Mohora (SZDP), a Képviselôház fôjegyzôje közölte, az Állandó Bizottságban csak az NRP képviselôi támogatták a kérést, az SZDP, az RMDSZ és az NLP ellene szavazott, a DP tartózkodott.

- Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az SZNT megalakulási körülményeinek kivizsgálására felkért intézmények álláspontját - szögezte le Mohora.

Nastase szerint jelenleg nincs szükség kormányátalakításra

Jelenleg nem indokolt a kormány átalakítása, közölte Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke hétfôn, a kormánypárt Állandó Delegációjának ülése után.

A miniszterelnök ezt újságírói kérdésre válaszolva nyilatkozta anélkül, hogy részletesen beszélt volna a kérdésrôl.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Bizottság országjelentésének ismertetése után várható-e kormányátalakítás, Nastase kijelentette, nem fûzhet megjegyzéseket egy olyan jelentéshez, ami még nem jelent meg.

A kormányfô szerint Octav Cozmânca, az SZDP ügyvezetô elnöke nem azt nyilatkozta, hogy kormányátalakítás következik, ahogy a sajtóban megjelent, hanem azt, hogy ha indokolt a kormányátalakítás, a miniszterelnök megteszi a szükséges lépéseket.

Nastase meggyôzôdését fejezte ki az iránt, hogy az EB november 5-i országjelentése kedvezô lesz és körvonalazni fogja a további teendôket. (Mediafax)

Lapvélemény

Nem lesz új együttmûködési megállapodás

Sem a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem érdekelt abban, hogy a jövô évi választások elôtt a mostanihoz hasonló együttmûködési megállapodást kössön egymással, de keresik a módját annak, hogy a jövôben is fennmaradjon a jó viszony - írja hétfôi számában a Curentul.

A magát információs, elemzô és üzleti napilapnak minôsítô újság kommentátora úgy látja: egyik párt választási esélyeinek sem kedvezne, ha a következô esztendôre is ilyen együttmûködési megállapodást írnának alá. Ugyanakkor fenn akarják tartani a jó kapcsolatokat, hogy a választások után esetleg ismét szerzôdésben szentesítsék összefogásukat.

A lap elemzôje tudni véli: a kormánypárt népszerûsége komoly mértékben csökkent Erdélyben. Ez a térség amúgy sem volt a PSD szilárd szavazói bázisa, ott a választók egyik része sokkal inkább rokonszenvez a szélsôséges Nagy-Románia Párttal (PRM), a másik része viszont - amely elutasítja a PRM nacionalista retorikáját - fôleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) által alkotott ellenzéki szövetség felé hajlik. A PSD számára tehát nem lenne elônyös a választási kampányban, ha hivatalosan fennmaradna az RMDSZ- szel az együttmûködés - írja a lap.

A PSD ennek alapján kétféle változatot is kidolgozott az RMDSZ-szel fenntartandó kapcsolatok jövôbeni ápolására. Az elsô szerint a párt a jövô tavaszi helyhatósági választásokig érvényben maradó, "felszínes" megállapodást kötne a magyar politikai szervezettel, az magában foglalná azt a kötelezettséget, hogy a két szervezet kölcsönösen támogatja majd egymást a választások második fordulójában.

A második változat értelmében - a Curentul szerint állítólag ennek van nagyobb realitása - a PSD nem vállalna semmiféle írásbeli kötelezettséget az együttmûködésre, arra számítva, hogy ilyen körülmények között is élvezheti az RMDSZ parlamenti támogatását.

Ebben az esetben egyfajta hallgatólagos alkun alapulna az egyetértés. Egyrészt az RMDSZ számára elônyös lesz, hogy gyorsan megszületnek majd az alkotmánymódosítás alapján meghozandó, a nemzeti kisebbségeknek kedvezô törvények. Ilyen lenne például az a törvény, amely a magyar nyelv használatát engedélyezi az igazságszolgáltatásban. A PSD cserébe a választási ciklus végéig számíthatna a magyarok politikai szervezetének támogatására.

Az RMDSZ-en belül is megoszlanak a vélemények arról, hogy elônyös-e vagy sem a jelen körülmények között új megállapodást kötni a kormánypárttal. A román lap tudni véli: a mostaninak az "alternatívájaként" az RMDSZ fontolóra vehet egy olyan megállapodást, amely csupán néhány konkrét témában helyezne kilátásba együttmûködést, az menet közben egészülne ki, és módosulna a választási ciklus végéig.

Expedíció Noé bárkája nyomában

Alighanem megtalálták Noé bárkájának megkövesedett maraványait Törökországban az Ararát hegyén, állítja honlapján az Ismeretlen Égitest nevû orosz társaság, beszámolva expedíciójának felfedezésérôl.

A kutatók azt a világûrbôl már észlelt és lefényképezett megkövesedett faszerkezetet keresték, amely szerintük megfelel a Noé bárkájáról adott bibliai leírásnak. A Szentírás szerint Noét figyelmeztette az Úr a közelgô özönvízre s hajó építésére szólította fel, ezen aztán a pátriárka biztonságba tudta helyezni családját és a Földet az ô korában benépesítô állatfajok példányait.

Az expedícióról Andrej Poljakov nyelvész és dokumentumfilmes számolt be a társaság honlapján, amelynek tartalmától az ANSA olasz hírügynökség adott hírt. Az Ismeretlen Égitest társaság interjúkat és filmeket készít a Föld rejtélyeirôl.

A török hatóságok külön engedélyt adtak az expedícióra - erre azért volt szükség, mert biztonsági okokból korábban lezárták a kurdok lakta területen megközelíthetô Ararát hegység térségét. A Noé bárkájának tekintett képzôdmény, közölte Poljakov, nem magán az Ararát csúcson található, hanem attól mintegy 30 kilométerre, amit azonban szerinte az magyaráz, hogy maga a Biblia is az Ararát hegyeirôl szól.

Poljakov szerint a megkövesedett faszerkezet mintegy 150 méter hosszú, 25 méter széles és 15 méter magas, hajóra hasonlit. A helyszínen olyan kôdarabokat is találtak, amelyek horgonyul szolgálhattak. Ezekbôl azonban annyi van, írja az expedíció vezetôje, hogy akár egy kis özönvíz-flottilláról is szó lehetett.

Poljakov azt ígérte, hogy még novemberben eljuttatja az orosz tévétársaságoknak az expedícióról szóló képes tudósítást.

A kutató helyi kurd forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a földbe temetett, megkövesedett Noé bárkája kettétört az 1948-as földrengésben és ezért egy része mintegy kétméteres magasságra kiemelkedik a talajból, míg a többit továbbra is föld borítja.

Poljakov szerint azonban további kutatások szükségesek ahhoz, hogy el lehessen dönteni, valóban a bibliai bárkáról van-e szó. Ehhez, írja, új, nagyobb szabású nemzetközi expedíciót kellene szervezni az Ararát hegyeibe.

Még egyszer a marosvásárhelyi tanácsülésrôl

Egyeseknek semmi sem drága

(bodolai)

• Drágul a hôenergia • Romaprogram kormánytámogatással • Nem lesznek garázsok • A pénzrôl kell-e tudniuk az iskolaigazgatóknak? • Ingyenes bérletre jogosult személyek jegyzéke • Utaznak a polgármesterek • 18 tonnás emlékmû

A Ballada utca átalakítására és a törvénytelen építkezésbe kezdett Lukoilnak adott engedély mellett a múlt héten tartott október havi rendes ülésén egy sor egyéb kérdésben hozott határozatot a marosvásárhelyi képviselô-testület.

Még a napirenden szereplô határozattervezetek vitáját megelôzôen Sántha Tibor tanácsos azt vetette fel, hogy a polgármesternek nem tetszô kérdéseket az igazságügyi fórumokon egyszerûen "elfelejtik". Ebbôl kiindulva az RMDSZ- tanácsosok olyan javaslatot terjesztettek be, hogy a rendszeres jogi képviselet érdekében fogadjanak egy ügyvédet, aki képes a tanács és nem csak a polgármesteri hivatal érdekeit megvédeni.

Terjeszkedni szeretne a December 1. úton levô Transilvania Bank, a Romur pedig be szeretné építeni az Ifjúsági Romarta üzlet elôtti oszlopsor közötti helyet, a Színház téri Luxor Juniornál úgyszintén. A vita után, amely arra vonatkozott, hogy érdemes-e egy csupán a tájékoztatás céljából készült elôterjesztésen vitatkozni, a bank igazgatójának adtak szót, aki kifejtette, miért szeretnék négy méterrel kinnebb vinni a bejáratot.

Sürgôsségi sorrendben tárgyalták meg a Volt Politikai Foglyok Egyesületének kérését, miszerint a város készítse el a talapzatát annak a szobornak, amelyet a szocializmus 4631 áldozatának emlékére állítanak. A 18 tonna súlyú, hét méter magas emlékmû a ifjúsági ház és a régi klinika között áll majd. Bár a polgármester szóvá tette, hogy a volt politikai foglyok szervezete késôn adta be a kérést, és nem is lehet tudni, milyen lesz a szobor, miután a szervezet elnöke a fent említett adatokról beszámolt és biztosította a tanácsot, hogy mûvészi értékû alkotásról van szó, a képviselôk igennel szavaztak.

A tanácsosok kiegészítették a városházi kötvények kibocsátásáról szóló határozattervezetet, meghosszabbították a Gát utcában egy 36500 négyzetméteres terület bérbeadására vonatkozóan a szerzôdés érvényességét (egy aszfaltkeverô állomás létesítése céljából), megszavazták, hogy a Jo Club bérbe vegyen egy 450 négyzetméteres területet parkoló kialakítása érdekében.

Vita alakult ki arról, hogy az Ormenisan Calin vezette Consor Rt. milyen feltételek között vehesse újra bérbe azt a 774 négyzetméteres területet, amely egy 1995-tôl abbahagyott épületszerkezet alatt van. A vitát az váltotta ki, hogy a szóban forgó cég az eltelt évek alatt a félbehagyott épülettel kapcsolatosan semmilyen pénzügyi adósságát nem törlesztette a városnak, és hogy utólag milyen formában kellene törlesztenie azt. Dávid Csaba szerint, ha volt képe nyolc évig nem fizetni semmit, akkor a mai értéken kellene visszamenôleg behajtani a tartozást, amit végül is a többség nem szavazott meg.

Bár az elmúlt üléseken felvetôdött, hogy a II-es Számú Belgyógyászati Klinikának nem elsôsorban a külsejét kellene tatarozni, hanem bent, az épületben elkezdetett munkálatok befejezése a sürgôs, továbbá az udvart kellene végre rendezni, és a csütörtöki ülésen a lakásgazdálkodási vállalat vezetôje úgy nyilatkozott, hogy a cégnek maradt meg pénze, megszavazták, hogy a volt Szentgyörgy utcai klinikának mégis a külsejét fogják felújítani.

A helyi tanács közel kétmilliárd lejjel járul hozzá annak a programnak a finanszírozásához, amelynek célja a marosvásárhelyi romák életkörülményeinek javítása. Az összeg másik felét, mivel a tanács programját kedvezôen bírálta el a kormány fôtitkársága, állami pénzekbôl biztosítják.

2,5 milliárddal egészítik ki a tanügyi intézmények fenntartására jóváhagyott 20 milliárd lejt, ebbôl egymilliárdot a Dózsa György úti épületébôl kiköltöztetett 20-as Számú Napközi Otthon új helyiségeinek átalakítására fordítanak, a többit sürgôsebb javításokra kapják egyes iskolák és óvodák. A tervezet kapcsán hosszas szócsatát váltott ki, hogy az oktatási egységek igazgatóinak kell-e tudni, hogy milyen összegeket költ a tanács az épületek karbantartására, felújítására. A munkálatok lebontott értékét egyébként a tanácsosokkal sem közölték, úgy fénymásolva az erre vonatkozó 24 oldalt, hogy a munkálatot végzô cég és a munkadíj ne látsszék. Az viszont - valószínû, a véletlen játéka folytán, mert mindent nem sikerült letakarni - mégis kiderült, hogy egyesek több mint 10 százalékos profittal dolgoztak, amit Dávid Csaba sokallott. Porutiu és Opriscan tanácsosok szerint az igazgatóknak semmi köze, hogy milyen összeget fordítottak az iskolák javítására, mert a tanács adja a pénzt, az igazgatók meg foglalkozzanak a tanügyi dolgokkal. Dorin Florea szerint a vita fölösleges, mivel az igazgatók ismerik az összegeket, hiszen alá kell írják a szerzôdést, és át kell vegyék a munkát, amihez Csegzi Sándor azt tette hozzá, az idén nem tapasztaltak elégedetlenséget az igazgatók részérôl.

Mivel a múlt havi ülésen hozott határozattal kapcsolatosan kiegészítéseket kért a prefektúra, csütörtökön újra egyetértettek azzal, hogy az Energomur 2,4 százalékkal növelje a hôenergia elôállítási árát.

A képviselôk ezúttal sem szavaztak meg egy sor határozattervezetet, amely a különbözô negyedekben tervezett garázsok építésének jóváhagyására vonatkozott, de mint kiderült, a Munka utcában például, meg sem várva a tanács jóváhagyását, 20 garázst építettek fel engedély nélkül.

Ezúttal senki sem támasztott ellenvetést azzal kapcsolatosan, hogy a következô idôszakban utazzanak a polgármesterek, Csegzi Sándor Budapestre, a Oktató Városok Nemzetközi Szövetsége Közép- európai Hálózatának III. találkozójára, Dorin Florea pedig egyes tanácsosokkal Bécsbe, illetve az Európai Városok Milánói Találkozójára. A csütörtöki ülésen szavaztak a fogyatékos személyek listájáról, akik ingyenbérletben részesülnek, valamint arról, hogy a Vajdahunyad utca 11. szám alatt levô tömbházat átadják a lakásügynökségnek a korszerûsítés érdekében, a Sáros utca 3. szám alatti félszuterén helyiséget pedig áruba bocsátják.

Divatok

Nagy Pál

Lehetséges lenne, hogy az én készülékemben van a hiba? Vagy mindezt a mûsorpolitikának köszönhetem?

Mostanság az esti órákban, amikor bekapcsolom a tévét némi kikapcsolódás reményében, és a csatornák sokasága között válogatva keresek valami szépet, valami megnyugtatót, valami hozzám (is) szólót - csupa rémséggel találkozom a képernyôn: emberekkel - férfiakkal és nôkkel -, akik ütik-verik egymást, kegyetlenül rugdosódnak, leginkább pedig veszettül lövöldöznek egymásra valamely utcasarkon, háztetôkön, hálószobákban, minden lehetséges és lehetetlen helyen. Ott van, ugye, a kis karikába elhelyezett 12-es, esetleg 16-os, ami kimondottan arra szolgál, hogy felhívja az esti mesékrôl immáron leszoktatott gyermekek figyelmét: nehogy elmulasszák a soron következô látványt: az agresszivitás, a gyilkolás változatainak hajmeresztô kínálatát.

Arról szólnak ezek a "mûvészi alkotások", hogy miként kell - és lehet - embertársunkat sorozatlövéssel elpusztítani, hasba rúgni, a hetedik emeletrôl kihajítani az utcára - és így tovább. Ekként tanul a gyermek. Hogy aztán, felnôttként, bankrablói vagy közönséges betörôi minôségben jól képzett mestere legyen a szakmának…

Van, köztudottan, mifelénk is valaminô bizottság, tanács, efféle, aminek jól honorált tagjai hivatásszerûen figyelemmel kísérik - gondolom - a különbözô adók mûsorait. Az esti filmeket is. Ôk hogyan vélekednek a képernyôrôl felénk folydogáló minden esti vérözönrôl? Az erôszak intézményesen terjesztett kultuszáról? Az éjszakai álmukból fel-felriadó fiúcskákról, akik lefekvés elôtt végignéztek egy rémfilmet az Antennán? Ha egy ilyen testület tagja lennék, nekem ugyancsak ritkán lennének nyugodt álmaim.

Alkalomszerû tévénézôként bôséggel lehet részünk egyéb - enyhébb - furcsaságokban is. Például a hajak és fejek tekintetében. Ritka élmény manapság olyan államtitkárt, kéményseprôt, szóvivôt, fôpincért, vidéki polgármestert, utcai árust látni a képernyôn megnyilatkozásnak nekiveselkedve, kinek nincs homlokát ékesítô frufruja: gonddal bodorított göndörítménye - épp azon a helyen, ami mögött az értelem fészke lenne sejthetô. A hölgyeknél viszont rendszerint az egyik szem marad takarásban. (Talán igazuk van: félszemmel is elég mocsok látható körülöttünk.) Hogy a fiúgyermekek (és idôsebbek) visszafelé irányba mutató sapkájának esztelen divatját el ne felejtsem megemlíteni.

Mindez persze nem csupán képernyôjelenség: már a nyárádalfalusi kisiskolások is így indulnak el hazulról, s rejtett homlokzattal szónokló öreglegényekkel is találkozhatunk a közélet fórumain. A nagy magyar költô, Szabó Lôrinc egyik versében arra kéri férfitársait, hogy legalább a homlokuktól fölfelé próbáljanak tiszták maradni. Valóban: a látható és tiszta homlok emberi mivoltunk értékmérôje.

Divatok (nagyon remélem: mulandó divatok) bûvöletében próbál eredeti és korszerû lenni az ifjúság. És nem csak a fiatalok arca borotválatlan. Gondozatlan. A harmadik évezred elején mintha barlanglakó ôseink szakállviselete hódítana széles körben: a televízióban, a színpadokon, az egyetemeken, úton és útfélen sikk a dús szôrzettel való kérkedés. (Tiszta szívbôl sajnálom a mindinkább munkanélkülivé kényszerülô borbélyokat, fodrászokat.) És ami ennek az ellenkezôje: a kopaszság iránti bizarr vonzalom…

Hihetetlenül megbolydult, felfordult világban élünk; mintha semmi sem lenne jó és helyénvaló, ami nem rendhagyó. Mintha elavult és kerülendô lenne minden, ami szabályos. Értelmetlen szójátékok tündökölnek az irodalmi lapokban (de nem csak ott), torz figurák népesítik be a játékfilmeket, s a hétköznapi életben is mind többen a rendellenességgel igyekeznek tüntetni. Mind kevesebb a "jóvágású" férfi - és nem csupán a színpadokon…

Végül is tiszta szerencse, hogy egyet-mást ki lehet kapcsolni.

Taxizási engedélyre

Több a hely, mint a kérés

(b. gy.)

Helyes volt a tanács döntése, amikor a vonatkozó törvény alapján 750 engedély kibocsátását tartotta szükségesnek Marosvásárhelyen - hangzott el tegnap a polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón. Amint Filimon Vasile, a városrendezési és közlekedési szolgálat vezetôje beszámolt, a hivatalban alakult szakbizottság az elmúlt hét végén elemezte a taxizási engedély kiváltása érdekében benyújtott dossziékat. Mint kiderült, a kérelmek nem lépték túl a 750-es számot, a cégek 590 engedélyt kértek (a számukra meghatározott 500 helyett), a magánszemélyek számára fenntartott 250 helyre pedig mindössze 106-an nyújtottak be kérelmet. Esetükben a hivatal bejáratánál kifüggesztett jegyzék alapján 29-en kell kiegészítsék a dossziét. Az 50 cég közül, amelyek taxizási engedélyt kértek, négyet visszautasítottak, 26 aktacsomót pedig hiányosnak találtak. A hiányzó dokumentumokat november 10-ig kell benyújtani. Mivel a magánszemélyek jóval kevesebb engedélyt kértek, a fennmaradó helyeket a benyújtott dossziék arányában a cégeknek ítélik oda, de csak egyéves idôtartamra, amikor újra a magántaxisok jelentkezhetnek a helyek betöltésére.

Nyugalmazott katonatisztként a Taxisok Kamarájának elnöki funkcióját betöltô Teodor Viorel szerint az elbírálás a legátláthatóbb módon történt, s az együttmûködést Csegzi Sándor alpolgármester is értékelte. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, olyan taxisok is kaphatnak most engedélyt, akik régebbi kiadású kocsival pályáznak, amelyeket azonban fél év múlva újakra kell cserélniük. Ami a törvény alapján elôírt új taxiórákat illeti, azokat még nem lehet megvásárolni az országban, így a hitelesített régi órákat egy ideig használni lehet. Az engedélyek kibocsátását követôen a sajtótájékoztatót vezetô Marius Pascan szerint maguk a taxisok (akiknek az engedély nagyon sokba kerül) fogják kiszûrni a feketézôket.

Elfogadták a hôenergia termelési árának növelését

A lakosságot nem érinti a rendelkezés

(simon)

A marosvásárhelyi tanácsosok legutóbbi ülésükön fogadták el a hôenergia termelési árának megváltozását. A határozat értelmében a gáz árának növelése miatt az Energomur szolgáltató által elôállított hôenergia termelési ára 1.189.429 lejrôl 1.218.850 lejre növekedett. A gigakalóriánkénti 2,47 százalékos árváltozás tartalmazza a HÉA-t is.

A határozat nyomán bekövetkezett árváltozás érinti-e a távhôrendszerre csatolt lakások tulajdonosait? - kérdeztük Bota Editet, az Energomur közönségszolgálati irodájának vezetôjét.

- Az általunk kiszolgált fogyasztók nem fognak többet fizetni a hôenergiáért. A termelôi ár növelésére a gáz árának emelkedése miatt volt szükség. Hangsúlyoznunk kell, hogy Marosvásárhelyen a hôenergia referenciaára, vagyis az az ár, amelyet a lakossági számlák kiállításakor egységenként veszünk figyelembe, 829.000 lej, Marosszentgyörgy és Nyárádtô esetében 800.000 lej. A termelési ár - ez esetben a megnövekedett érték - és a referenciaár közötti különbséget a polgármesteri hivatalok törlesztik. A tanácsi határozat nem a referenciaárra vonatkozik, így a lakók ebben az idényben ugyanannyit fizetnek a fûtésért, mint a múlt télen - nyilatkozta Bota Edit.

Esôs idôben is lehet aszfaltozni?

(antalfi)

A múlt heti hideg napok és kisebb esôzések ellenére a megyeszékhelyen tovább tart az utak javítása. Tíz fok alatti hômérsékleten és nedves úttesten szabad-e aszfaltozni? - kérdeztük Lungu Floriant, a marosvásárhelyi útjavítási munkálatok háromnegyedét végzô cég, a bukaresti Termolit vezetôjét.

- Valóban, nedves felületet nem szabad aszfaltozni, és ha jól emlékszem a szabvány elôírásaira, 5 fok alatti hômérsékleten sem. Ellenben még ha esik is az esô, az elôkészített felületre az aszfaltszônyeg letevése elôtt sûrített levegôt engedünk, ami kiszárítja a talajt. Fontos, hogy száraz felületre kerüljön az aszfalt és betartsuk a szabványban elôírt hôfokokat: a talajra kerülô aszfaltnak 140-150 fokosnak kell lennie, az úthengerelésnek 130 fokon kell történnie. Egyébként is a cég felel a munkálat minôségéért, úgyhogy nincs ok az aggodalomra - jelentette ki Lungu Florian.

Dan Gliga, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal mûszaki igazgatója megerôsítette a fentieket, hozzátéve, hogy aszfaltozás elôtt a talaj hômérséklete nem lehet kisebb, mint 5 fok. Szerinte sok az új aszfaltozási technológia, amelyekre a hazai szabványok nem térnek ki. Betont például mínusz 20 fokon is lehet önteni, a "hideg" módszerrel történô aszfaltozás már igényesebb munkálat, a kinti hômérséklet nem 8-10 fok felett kell legyen. Az elmúlt napokban nem volt talaj menti fagy, sôt, hétvégén 10-15 fok is volt, így folytatták az utak javítását. Csak akkor állnak le, ha fagy lesz.

Marosvásárhelyen az útjavítási munkálatok 75 százalékát végzô Termolit Kft. mellett még három cég nyerte a versenytárgyalásokat: a Citadinprest, a Betas Kft. és a Cosar Kft. A Liviu Rebreanu utcát a héten befejezik, ezt követôen fognak neki a Balcescu és a Dorobantilor utcáknak. A Banat, a Székely Vértanúk, a Selimbar, a Ciugudeanu és a Braila utcák feljavítására is lezajlott a versenytárgyalás. Ennek ellenére a Braila utca nem valószínû, hogy idén elkészül - jelentette ki Dan Gliga.

Az illetékesek bizonygatják, hogy a munkálatok a hômérséklet és talaj nedvessége ellenére jó minôségûek, mi azonban csak annyit teszünk hozzá: a szakvéleményezés próbája a tavasz lesz.

1,2 milliárd korszerûsítésre

December elsején adják át a kerelôi kibôvített és felújított mûvelôdési otthont. A kultúrház eddig az 1960- as években épült iskola egyik termében mûködött. A polgármesteri hivatal kezdeményezésére a négy tantermes iskolából kiköltöztettek egy osztályt és az óvodát, amelyeknek külön tanintézetet építettek. A munkálatok során kivették a közfalakat, s így létesítették a 24x14 méteres nagytermet, a 4 méteres színpadot, majd raktárt, konyhát és elôteret építettek. A régi óvoda termébe orvosi rendelôt terveztek. A beruházás összértéke 1,2 milliárd lej, amelyet a helyi költségvetésbôl fedeznek.

Miért jobb az import kukorica-vetômag?

A hektáronkénti hozam Romániában a legalacsonyabb

Kilyén Attila

Szegedi kukoricanapot elsô alkalommal 1999-ben szerveztek Nyárádtôn és Nyárádgálfalván. A szegedi hibrideket a következô években már Nyárádszereda, Erdôszentgyörgy, Ludas, Maroslekence határaiban termesztették kísérleti parcellákon. Dr. Széll Endre, a szegedi Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság (GK KHT.) kutatója és tudományos osztályvezetôje az idei napokon is jelen volt Románia több megyéjében, így megyénkben is. Arra kértük, mutassa be a szegedi kutatóintézetet, és értékelje a GK KHT. és a hazai termesztôk közötti kapcsolatot.

- Magyarországon a kukorica a fônövények sorában található - mondotta dr. Széll Endre. - Évente hatalmas területeken termesztenek kukoricát. Ennek a területnek a 3%-án szegedi hibrid termett. Jelentôs termôfelület, ha figyelembe vesszük, hogy az országban több nemzetközi cég - Pioneer, Kiskun, Monsanto stb. - forgalmazza az általuk elôállított hibrideket. A Szegeden elôállított hibridekre felfigyeltek a termesztôk, mert szárazságtûrôek és nagyon jó az alkalmazkodóképességük. A szegedi hibridek egy részét Romániában is minôsítették, így sikerült bejutnunk a román gabonapiacra.

- Mikor alakult a szegedi GK KHT. és hova jutott napjainkban?

- A közhasznú társaság jövôben ünnepli alapításának 80. évfordulóját. Az intézmény munkatársai kezdetben az alföldi tájhoz kapcsolódó kutatási munkát végeztek. Jelenleg országosan érvényesülô kutatási tevékenységgel foglalkoznak, eredményeik a közeljövôben egész Európára kiterjeszthetôk. Sokirányú tevékenységünk közül alapvetô a kukoricanemesítés, a termesztési kísérletek. Az idei év is bizonyította, hogy a fajta megválasztása és a termesztési technológia alkalmazása harmóniában kell legyen. Mert mit ér a legjobb hibrid, ha az elrontott tavaszi talajmûvelés során kiszárad a magágy? A vetômag nem kel ki. A közelmúlt évei bizonyították, hogy hibrideink teljesítménye a versenytársakhoz viszonyítva kedvezôtlen idôjárású években mindig jobb.

- Magyarországon is nagy volt a szárazság, mégis magasabbak a hektárhozamok, mint Romániában.

- Most már ismerem mindkét országban a termesztôk gazdasági körülményeit. Odahaza a termesztôk megfelelô termesztési technológiát alkalmaznak. Jut pénz vegyszerezésre, gyomirtásra, különbözô kezelésekre. Ha termesztésben alkalmazott technológiából kiesik egyetlen láncszem, az megmutatkozik az alacsony hozamokban. Ahogy én látom, Romániában, fôleg itt, Erdélyben, a nagy társulások is pénzgondokkal küszködnek. Egy ilyen aszályos év során a pénzhiány többszörösen megmutatkozik. Szerintem nem a gazdálkodókkal van baj, sem a talajokkal. Az alacsony hozamok oka a szegényes, hiányos termesztési technológia.

- És a kártevôk?

A legveszélyesebb kártevô, az amerikai kukoricabogár 1995-ben jelent meg Magyarország déli részén. Vetômaggal nem terjed. A fô károsító a lárva, amely a kukorica gyökerét rágja. Súlyos esetekben annyira károsítja a növényt, hogy nem hoz termést.

- Az amerikai kukoricabogár néhány éve jelent meg Erdélyben is. Megkérem, ismertesse a kártevô elleni védekezés módozatait.

- A vetésváltás szerepel az elsô helyen. Eredményeink azt bizonyítják, hogy a kukorica 3-4 évi egymás utáni termesztése során a kukoricabogár annyira elszaporodik, hogy komoly kárt okoz. Az idei tapasztalataink szerint a kukoricát nem szabad két évig egymás után termeszteni. A fertôzött területen a vetéssel, illetve a tenyészidôben a kultivátorozással egy menetben végzett talajfertôtlenítéssel elôzhetô meg a gazdasági kár. Állománypermetezéssel a kukoricabogár 70-80%-os hatékonysággal irtható. Ennek szükségessége elsôsorban a kukorica-vetômag termesztésénél jöhet szóba. A cél: megakadályozni, hogy a bogár a bibe rágásával megtermékenyülési hibát okozzon. A permetezés optimális ideje a tojásrakás elôtti idôszak, amely általában július közepe, vége. Elhúzódó rajzás esetén augusztus elsô felében végezhetô permetezés.

- Végezetül: mikor hoztak elôször szegedi kukoricahibridet Romániába?

- Az elsô évben 50 ha-ra elegendô vetômagot hoztunk, a második évben már 600 hektárra, a harmadik évben összesen 22 tonnát hoztunk Maros megyébe. Maros és Beszterce-Naszód megyei gazdálkodók vásárolták fel az említett mennyiséget. Kedvelem a Maros megyei gazdákat, mert értik a szakmájukat, jó a hozzáállásuk, ám a pénznélküliség megakadályozza ôket abban, hogy a hibridek termôképességét teljes egészében kihasználják. Talán egy-két éven belül megerôsödnek a kukoricatermesztôk is.

Tájékoztatás és ellenôrzés

(simon)

Az egészségért

Az Országos Fogyasztóvédô Hatóság és az Oktatási Minisztérium javaslatára novembertôl az I-IV. osztályos diákoknak az élelmiszeripari termékek biztonságáról tartanak elôadásokat. A rendelet értelmében egymillió elemis kisdiák fog az élelmiszerek tárolásáról, szavatosságáról, a címke elolvasásának fontosságáról, általános higiéniai szabályokról tanulni. A fogyasztóvédô hatóság tájékoztató anyagokat, szórólapokat, öntapadós matricákat biztosít annak érdekében, hogy a gyerekek számára vonzóvá, érdekessé tegye az új ismeretek befogadását. Az elôadásokat fogyasztóvédô felügyelôk tartják. Az országos szintû program, a segédanyagok és hasznos tudnivalók megtalálhatók a hatóság erre a célra létrehozott honlapján: www.siguranta-alimentara.ro.

Csak jódozott só forgalmazható

A Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a fogyasztók egészségének megôrzése érdekében októberben 21 kereskedelmi egység által forgalmazott sómintát ellenôrzött. A 2002. évi 568-as számú kormányhatározat alapján 2003. január elsejétôl az üzletek háztartási célra csak jódozott sót forgalmazhatnak. Az elôírás értelmében egy kilogramm sónak 20 mg jódot kell tartalmaznia. A rendelet érvényes a külföldrôl behozott termékekre is. Az ellenôrzések nyomán a felügyelôk hat kereskedelmi egységet találtak, ahol jód nélküli sót árultak, ezek közül megemlíthetô: az idecsi Bratean családi vállalkozás, a nyárádgálfalvi Hildorex Kft., a megyeszékhelyi Muricom Kft. stb.

A jódozott só forgalmazását szabályozó kormányhatározat azt is elôírja, hogy 2003. december 31-tôl az élelmiszeriparban és az állatoknak is csak jódozott sót lehet adni. A kormányhatározatban foglaltak be nem tartása esetén 50-150 millió lejes büntetés róható ki.

Fényjelenség a tudomány napján

Nagy Botond

November harmadika a magyar tudományosság napja. 1823. november 3-án keltezte Bolyai János ama híres mondatát rejtô temesvári levelét apjának, és 1825. november 3-án járult hozzá Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásához. Bolyai és a magyar tudományosság ily módon is egymáshoz kapcsolódik. Ez alkalommal szervezett ünnepi megemlékezést a marosvásárhelyi Református Kollégium - Bolyai Farkas Líceum Öregdiákjainak Baráti Köre a volt Református Kollégium dísztermében. A rendezvény kezdetekor egy perc néma csenddel adóztak a jelenlevôk az elhunyt tanárok és diáktársak emlékének, majd Csegzi Sándor alpolgármester a Bolyaiaknak és más világhírû, magyar származású tudósok (Neumann János, az idén elhunyt Teller Ede) emlékének adózó beszédét, Teller Ede gondolataiból való szemelvényét hallgattuk meg. - Ebben a bizonytalan jelenben ilyen elôdökre gondolva kapjuk a jobb jövôhöz szükséges életerôt - zárta szavait Csegzi Sándor.

Kiss Elemér Bolyai-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a temesvári levél keletkezését, késôbbi sorsát, Bolyai János megkésett hírnevének okait ismertette a hallgatósággal.

Kiss Elemér beszédét áhítat követte, melyen Szabó Tünde Mikeás könyve hatodik részének nyolcadik verse alapján hirdetett igét. A Református Kollégium Csíki Ágnes vezette énekkara két kórusmûvet adott elô.

A rendezvény második részeként Kiss József nyugalmazott tanár Nagy Endre-emlékezését hallgathattuk meg. Az elôadó igen fontosnak tartotta ismertetni Nagy Endre igazgató emberi tartását, becsületét, hitét, szeretô szigorát, küzdeni tudását azokban az idôkben, amikor a kollégium költségén verették le és törették darabokra a megszállók az iskola homlokzati címerét, amikor elnémították a kisharangot, eltüntették a magyar feliratokat, tanárokat és diákokat zaklattak a kollégiumi sapka viseléséért, hûségesküre kényszerítették a tanárokat. Amikor Nagy Endre hadbíróság elé került és Ionescu Bujor új érettségibiztos az iskola összes érettségizô diákját megbuktatta. Nagy Endre igazgató tartása, szervezôkészsége, hite mentette meg a kisebbségi helyzetbe került nagy múltú iskolát. A felszólalást Nagy Béla öregdiák orgonajátéka követte, majd Ágoston Albert idézte Vajda Márton néhai százados, majd kollégiumi zenetanár rokonszenves alakját.

A Bolyai téri Pszeudoszféra emlékmû alkotója, Horváth Sándor is jelen volt az ünnepségen, ô a szobor megvalósításának körülményeirôl mesélt, Mihály István fizikatanár pedig a szobor és a nap helyzetébôl adódó, minden november harmadikai déli 12 órakor létrejövô fényjelenség létrehozásáról, a pozicionálás nehézségeirôl, számításairól számolt be. Ha tiszta az égbolt, minden évben, november harmadikán, délben a nap sugarai megvilágítják a szobor tükreinek segítségével a talapzatra vésett A semmibôl egy új, más világot teremtettem feliratot, Bolyai János híres mondatát. A rendezvény a Pszeudoszféra megkoszorúzásával zárult.

Alter-Native 11.

Mozgóképtündér holnap érkezik

Nagy Botond

Holnap kezdôdik Marosvásárhelyen az Alter-Native 11. Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A város mûvészeti életében kiemelkedô esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatót a fesztiválszervezô marosvásárhelyi Madisz a Café Tutunban. Sipos Levente fesztiváligazgató ismertette a kezdôdô rendezvénysorozat körülményeit, irányultságát, anyagi hátterét, programját.

Az elôzsûri 57 filmet válogatott be a versenyprogramba, ez kilenc és fél órányi tiszta versenyfilmidô, kilenc blokkban. Most nem lesznek többórás, szünet nélküli versenyblokkok - mondta Sipos Levente - szeretnénk a zsûrinek is, közönségnek is szusszanásnyi idôt hagyni a filmek között. A versenyprogramot hagyományos módon kiegészítô rendezvények kísérik, kiállítások, koncertek, nagyjátékfilmek között válogathat a közönség. Az idei fesztivál vendége Lengyelország, lesznek lengyel alkotások, 60-as, 70-es évekbeli román filmek lengyel plakátaiból kiállítást szervezünk a Kultúrpalota kiállítótermében, megtekinthetô lesz hét marosvásárhelyi mûvész közös videoprojekciója, és szakmai beszélgetéseken is csiszolhatja elméjét a kíváncsiskodó. Jövôre Csehországot szeretnénk vendégül látni. A napi programok után pedig a Café Tutun által a várbeli bástyában mûködtetett fesztiválkocsmában mulathatnak az érdeklôdôk. Újdonság, hogy idéntôl a kisteremben is lesz fülhallgatós fordítóberendezés, a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem biztosította számunkra a gépet. Ugyanakkor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is segíti felszerelésekkel a filmhetet, melynek technikai részét a Pro TV biztosítja.

Szerencsére a támogatók rájöttek, hogy megéri segíteni a rendezvényt. A tavalyi, ünnepi tizedik évfordulón sem voltak kirívó pénzügyi gondjaink, az idén pedig hasonló támogatást remélünk. Sok száz millióba kerül a fesztivál. A támogatókra viszont nem panaszkodhatunk. A Román Kereskedelmi Banktól az idén is nagy összeget kaptunk. A román és magyar kultúrminisztérium, a román kormány kisebbségügyi osztálya is nagy összegekkel támogattak. Hagyományos támogatónk, a Communitas Alapítványnak is nagyon sokat köszönhetünk, csakúgy, mint az Illyés Közalapítványnak és a Magyar Mozgókép Közalapítvány, amely idén egy kétszázezer forintos díjat is fölajánlott. Hosszan sorolhatnánk a bôkezû támogatókat. Nekik is köszönhetôen egyre jobb színvonalú lesz a rendezvény, egyre több film érkezik, megjelentünk a nemzetközi fesztiválkatalógusokban, tudnak rólunk, sokan érdeklôdnek interneten - 412 filmmel jelentkeztek az idén. Külön blokkokat szervezünk a más fesztiválokon díjnyertes filmekbôl, a prágai, gyôri, krakkói díjnyertes filmeket is láthatja a közönség, egy film országos szinten a fesztiválon kerül elôször bemutatásra, Flieghauf Benedek szintén bemutatandó játékfilmje jövô évi magyar Oscar- díjjelölt, erdélyi magyar alkotóktól pedig kb. 20 filmet tekinthet meg a nagyérdemû.

8-10.000-re becsülik a szervezôk a látogatók összlétszámát, a jegyár 40.000 lej lesz napjára, a fesztiválbérlet 99.000 lej. A zsûri a programhoz hasonlóan nemzetközi, a mûsortervet pedig még részletesen ismertetjük. Tartalmas egyheti feltöltôdést minden filmkedvelônek!

"Ingyen mi nem dolgozunk"

(nagy a.)

Köztudomású, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal városrendezési tervei között szerepel egy Rovinari utcai tömbház felújítása, szociális lakásokká való átalakítása. A tömbházban jórészt törvényes keretek nélkül lakó, megszámlálhatatlan roma számára a Baneasa utcai épület jelent majd otthont. Ezért ennek felújítása elsôdleges teendô.

Elsô lépés a hivatal szakembereibôl álló küldöttség és a romák képviselôjének terepszemléje. A tervezô magyaráz: legtöbb 100 személy elszállásolására tervezték az épületet, minden komfortot biztosítanak. Elképzeléseik szerint a lakásokat csempekályhák fûtik. A romák képviselôje azonnal válaszol: kétséges, hogy fizetik-e majd a gázszámlát. A fával való fûtés mellett maradnak, mindössze a közös konyhába kerül gáztûzhely. Ez is problémát okoz, hiszen "hosszú sorok alakulnak ki a fôzésre váró asszonyok miatt, s ezt a közös számlát sem biztos, hogy egyenlítik a lakók". Újabb kemény dió. Így inkább a szobákra terelôdik a szó. A hivatal szalagparkettát javasol, a "képviselô" szerint azt tavaszig elégetik a fázós lakók. Ágyakat sem kérnek, csak adják oda a kulcsot, hiszen náluk nem egyedülálló eset, hogy a 2x2 méteres szobában 15-en aludjanak. S ha már itt tartanak, a felügyelôk felkérik a szószólót: számolja össze az Ady negyedi tömbházban törvényesen lakókat. Elsô nekifutásra 296-an tartanak igényt az új lakásra. Arra azonban már elôre kell számítani, hogy a kulcsátadás után az újdonsült lakók száma megkétszerezôdik, a távoli megyékbôl érkezô "rokonoknak" köszönhetôen. Mindez a roma felügyelô szájából hangzik el. Tudja ô mit beszél.

A kivitelezésnél a romák segítségére is szükség van. Az építkezés a legjobb alkalom a 72 órai szociális munka ledolgozására. S ekkor furcsa dolog történik: káprázatosan sokuknak van munkahelye, a fennmaradó néhány férfi pedig napidíjért alkudozik. Aztán mégis akad hét önkéntes, másnapra számuk nullára csökken. Az építkezés azonban folyik, nekik, miattuk. A romák pedig újfent bebizonyították: ôk ingyen semmit sem csinálnak. Még saját maguknak sem.

Vendégségben Budapesten

Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár

Fôvárosi vendégjátékon vett részt a Tompa Miklós Társulat

Budapest Fôváros Önkormányzata és a Fôpolgármesteri Hivatal meghívására fôvárosi vendégjátékon vett részt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata október 26-27-én. A Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi esték program keretében a társulat a Thália Színházban Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok (Rendezô: Cristian Ioan) és Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux: Két nô közt (Rendezô: Alexandre Colpacci) címû darabjait mutatta be a fôvárosi közönségnek.

A Vendégségben Budapesten programot életre hívói azért hozták létre, hogy az anyaország határain kívüli színházaknak lehetôséget teremtsenek szervezett keretek közötti fôvárosi bemutatkozásra. A szervezôk elôválogatás alapján hívják meg a már kedvezô szakmai referenciával bíró produkciókat, így csak igazából rangos, többnyire fesztiválíjas elôadások kerülnek a fôvárosi közönség elé. A program vezetôje - "ura" és
"szürke eminenciása" egy személyben Goldschmied József, a Fôpolgármesteri Hivatal PR irodájának vezetôje, aki már személyes jó barátja a határon kívüli magyar színházak vezetôinek, mûvészeinek. Így van ez a Tompa Miklós Társulat esetében is, hiszen a marosvásárhelyiek évek óta visszatérô résztvevôi a programnak. Nem csoda, hogy már otthonosan mozognak a Thália Színházban a mûvészek és a mûszakiak egyaránt. De már a közönség is hozzászokott ezekhez a vendégszereplésekhez, figyelemmel követi, várja a vendégjátékokat.

A közönség ez alkalommal is nagy számban tisztelte meg jelenlétével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégszereplését, olyannyira, hogy a Thália Régi Stúdióban mûsorra tûzött Rejtélyes viszonyokra az elôadás elôtt egy héttel már nem lehetett jegyet kapni, elôadás elôtt a Két nô közt-re is csak állóhelyet lehetett váltani, az érdeklôdôk azt is megvették. S a színház elôcsarnokában régi vásárhelyi arcokat lehetett látni, de fiatalok is voltak szép számmal, és otthonosan hangzott a székelyes tájszólás is. A fôvárosi színházi szakma képviselôi, kritikusok, színházi közírók is érdeklôdtek az elôadások iránt, így várható, hogy a Színház és a Zsöllye címû szakfolyóiratokban méltató cikkek jelenjenek meg. A végére maradt, de nem kevésbé fontos a kulisszák mögötti találkozások sora, amikor is a Tompa Miklós Társulat kebelérôl elszármazott színészekkel, rendezôkkel, teatrológusokkal, színpadi mûszakiakkal lehetett összeölelkezni, kávézni, sörözni, szót váltani a mûvészsorsról, karrierrôl, családi vonatkozásokról, életkörülményekrôl. Többen csak saját esti fellépésük után jutottak el a Tháliába, az elôadásra már nem értek el, de fontos volt nekik a személyes találkozás, így legalább a büfébe beugrottak, örömöt-gondot megosztani. A közönség vastapsos ünneplése és a vendéglátók gondoskodó figyelme mellett ezek a találkozások is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres, eredményes budapesti vendégjátékot tudhasson maga mögött a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Mindennapos készenlétünk

b.d.

Az immár hivatalosan is várossá nyilvánított Erdôszentgyörgynek - Erdôszentgyörgy városának - elsô rangos mûvelôdési redezvénye múlt szerdán zajlott. Népes közönség jelenlétében mutatták be Sebestyén Péter helybeli római katolikus lelkésznek a kolozsvári Gloria Kiadónál megjelent Készenlétben címû kötetét a mûvelôdési ház kistermében, melynek falait Plájás István marosvásárhelyi fotós Bözödújfaluval kapcsolatos színes képei borították. A találkozót a hetedikes Barabás Andrea gitárjátéka vezette be, egy XIII. századi ismeretlen szerzô Kis prelúdiumával. Majd Kovrig Magdolna magyartanár beszélt igen érzékletesen és nagy empátiával a szerzô gyûjteményes kötetérôl. Készenlétünk mindennapos, hallottuk. - Ez a könyv életem nehéz pillanatában adott erôt a fájdalom elviselésére, a nehézségek áthidalására.

Sebestyén Péter immár tizenegyedik éve lelkész, a templomépítô papok sorába állt; és tollával is jól szolgálja az Urat. Könyve tartalmaz kisesszéket, vallomásokat, alkalmi beszédeket, rádiós megszólalásokat, ünnepi elmélkedéseket, korszerû jegyzeteket, élménybeszámolókat - mûfajilag tehát igencsak változatos. Hangja azonban minden esetben ugyanaz, az elhivatott írástudó ôszinte vallomása életrôl, munkáról, korról, világról, Istenrôl. "Meg-tiszteltetés volt, hogy csíki székelynek születtem - írja Önarcképében -, hogy olyan papjaim és nevelôim voltak, akik hitet és önbizalmat, nagy célokat 'sulykoltak' belém, amelyekért küzdeni érdemes. Ha pedig az üdvösséget tekintem CÉL-nak, akkor egyedül csak azért érdemes…"

Kovrig Magdolna elôadását két fiatal tanárnô, Csonta Réka és Székely Klára (nemrég még a középiskola jeles diákjai, szavalói-színjátszói) felolvasása mélyítette el. - Minden írásomban az üdvösség, Isten akarata felôl szemlélem az életet - vallotta a szerzô, akinek igen határozott a véleménye korunk világjelenségeirôl, például a globalizációról is, melynek "legnagyobb 'mellékhatása', úgy tûnik, az, hogy a dolgok tolakodnak Isten helyére. S minél távolabb sodródik az ember Istentôl, annál hajlamosabb arra, hogy a dolgok fogyasztásával elégítse ki lelki igényeit."

Plájás István szenvedélyes gombász és horgász is. A vidéket járva fedezte fel a Bözödújfalu helyén csillogó víztükröt, a tó környékét, és azonnal megragadta a táj szomorú szépsége. Ez a kiállítás egyfajta törlesztés is, ha úgy tetszik, a hétvégi kiránduló vezeklése. Tárlatát az évek során készült fotóiból állította össze, és kronologikusan tematizálta. A ciklusok önmagukért beszélnek: Volt egy falu, A tó, Rekviem, Sátorverés. A riportszerûség mellett nyilvánvaló a szerzôi szándék: a látvány mûvészi élménnyé lényegítése. Ez növeli az alkotások értékét, amelyek egy része grafikai vagy pikturális hatást kelt, egyik képe (a Periszkópok címû) pedig maga a megtestesült groteszk.

A hangulatos találkozót dedikálás követte.

Telenézô

Mozi a Dunán

B.D.

Nyomorúságainkban egyetlen dolog nyújt vigasztalást, a szórakozás - hangzik egy pascali gondolat - , és mégis ez a mi legnagyobb nyomorúságunk. Mert fôleg ez akadályoz meg bennünket abban, hogy magunkkal foglalkozzunk, és sodor észrevétlenül vesztünkbe. Nélküle unalomban élnénk, de ez az unalom arra ösztönözne bennünket, hogy valami biztosabb, tartalmasabb módját keressük elûzésének. A szórakozás azonban elmulattat, és észrevétlenül vezet a halálba.

Halottak napja után érdemes elgondolkozni rajta. Persze a világ így is megyen, meg amúgy is megyen. Szegény ember vízzel fôz, s úgy vigasztalja magát, ahogy lehet.

Falun járva láttam, hogy az emberek "állítgatják" az antennákat. A vidéken élôk igen jelentôs része nem kábeltévézhet, a magyar lakosság zömmel a Duna Tévé nézôje. A földmûves ember lassan "beszorul" a portára, élettere leszûkül, idejét kitölti a házimunka, baromfik, állatok gondozása. Az otthon itthonná válik. Nagyon sok településen a tévé jelenti egyetlen kapcsolatát a külvilággal. Leginkább a híradót nézi és a mozit. Azért jó mozizni a Dunán (és persze az M2-n), mert nem kell a feliratozás olvasásával rontani a szemet. Néhány filmet ajánlok hát a Duna TVkínálatából. Ma 14.55-tôl látható a Szerencsés Dániel címû alkotás. 1956. november 4. éppúgy gyásznap a magyar történelemben, mint 1949. október 6. Sándor Pál 1982-ben forgatta filmjét: azt a nyomasztó hangulatot érzékelteti, amely 1956 novemberében uralkodott. Senki sem tudta, mit hoz a jövô, illetve néhányan tudhatták, hogy menekülniük kell, mert hosszú börtön vagy éppen az akasztófa vár rájuk. Sándor Pál filmjében a hétköznapi emberek sem lelik helyüket, földönfutókká válnak saját hazájukban. (A címszerepben: Rudolf Péter, mûvésztársai: Margitai Ági, Major Tamás, Garas Dezsô, Kern András.)

Európai Filmakadémia címmel új, hosszú sorozat indult a Duna TV-ben. Az egyetemes filmmûvészet kortárs alkotásai közül mutatja be azokat, amelyek megkapták az Európa Filmdíjat. A sorozat nem képzelhetô el Szabó István-film nélkül. A magyar és egyetemes filmtörténet élô klasszikusának mondható szerzô Édes Anna, drága Böbe címû alkotását nézhetjük meg szerdán 21 órától. A rendszerváltásnak nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is voltak. Szabó István hôsnôi orosztanárok, akik hirtelen fölöslegessé váltak a tantestület számára. Munkájuk vesztén megpróbálnak saját erejükbôl a felszínen maradni, hiszen a társadalom már nem segít.

A film az önfeladásról, az identitás elvesztésérôl szól. Látlelet egy nagyon bizonytalan idôszakról, a korai kilencvenes évek Magyarországáról, melyben sem törvényesen, sem bûn útján nem lehet boldogulni, csak más és más módon elbukni. Szomorú film, de éppen ebben rejlik nagysága.

Ha lejárt, még ne zárjuk el a készüléket. Mert jön a Tálentum: félórás beszélgetés magával Szabó Istvánnal.

Pénteken este kilenc óra elôtt öt perccel vetítik az Én és a gengszter címû harsány humorú filmet. Fôszereplôje Norman Wisdom. Egy lehetetlen kis alak tûnik fel a képernyôn; erôszakos, olykor gonoszkodó, persze ügyetlen is, haragudni mégsem lehet rá, hisz mindent önvédelembôl követ el. Az a világ, amely körülveszi, nálanál is erôszakosabb és gonoszabb. Mindig ki akarják használni, be akarják csapni. Ô persze nem hagyja magát. És mindig gyôz, a leghatalmasabb ellenfelekkel szemben is. Még a hadihajó is kitér kis vitorlása elôl. Az Én és a gengszterben Norman megint kettôs szerepet játszik. Az alapötlet ugyanaz, mint az Én és a tábornok esetében. Itt a fôhôs, akit Pitkinnek hívnak, egy Napolitani nevû félelmetes maffiózóra hasonlít, a megszólalásig. Ebbôl adódnak aztán a vérfagyasztó helyzetek, az egész bonyodalom. Norman Wisdom a hatvanas években érte el népszerûsége csúcspontját. Nem múlt el év egy-egy új filmjének bemutatója nélkül. A hetvenes években aztán kiment divatból. Tett még egy-két kísérletet a visszatérésre, de a humora, úgy tûnik, már nem kell a kortárs amerikai közönségnek. Pedig nemrég, 88 éves kora ellenére is vállalt egy kisebb szerepet a bemutatás elôtt álló Öt kölyök és én címû produkcióban.

Ha szombat, akkor Chaplin a Dunán. A Cirkusz után újabb alkotását láthatjuk ugyanabban az idôpontban, 21.05 órától. Charlie Chaplin szinte egész pályafutása alatt megmaradt némafilmesnek. A harmincas években ugyan maga is átállt a hangosfilmes technikára, de történetei ugyanúgy finom- szentimentálisak maradtak, mint a tízes-huszas években készült filmjei. A Nagyvárosi fények 1931-ben készült. Ebben is csavargót alakít Charlie. Megtetszik neki egy vak virágárus lány. Az félreértésbôl milliomosnak gondolja ôt. Charlie persze koldusszegény. Viszont megmenti egy gazdag ember életét, aki sosem józanodik ki. (Ha mégis, akkor azonnal kidobja Charlie-t, a szegény ördögöt.)

Charlie segíteni próbál a lányon, szándéka azonban a visszájára fordul. Végül csoda történik, a lány váratlanul visszanyeri látását. Elôbb kineveti támogatóját, de aztán rádöbben tévedésére, és jön a boldog befejezés. A sztori így elmesélve megmosolyogtató. De Chaplin a némafilm hagyományát ôrizte s folytatta; nemcsak a történet építkezik régi elemekbôl, a megvalósítás módja még inkább a némafilmet idézi. Chaplin a Nagyvárosi fényekben sikerrel konzerválja a múltat. (Forrás: a Duna TV mûsorelôzetese)

A Biblia nôi szereplôi

(mészely)

Két hónapi komoly anyaggyûjtés áll a Nôk a Bibliában címû elôadás hátterében, amelyet a marosvásárhelyi Belvárosi szerdák rendezvénysorozat részeként hallhattunk.

Többnyire az idôsebb korosztály nôi tagjai érdeklôdtek a téma iránt, amit Gellért Márta a szûk egy óra alatt átfogott. Olyan nôi nevek hangzottak el a Bibliából, amelyeknek az elôadó szerint ma is fontos a szerepük, példaértékûek, amelyeknek a ma emberéhez is "üzenetük" van. Nem kitalált személyek, hús-vér emberek, akik valóban éltek. Az elôadó nem társadalmi helyzetük szerint válogatott, hogy királynôk vagy szegény asszonyok voltak, nem azt vette figyelembe, hogy ezeket a nôket vezetésre szánták vagy megvetett sorssal átkozták-e meg. Az sem volt döntô szempont, hogy boldogan vagy boldogtalanul, férjjel, gyermekkel vagy nélkülük éltek. A meghatározó kérdés: hogyan viszonyultak Istenhez, mennyire voltak türelmesek, segítôkészek embertársaikkal. Nem egyértelmûen pozitív szereplôket említ, hanem olyanokat is, akiket a hatalomvágy, nagyravágyás gôgössé tett, parázna, pogány nôkrôl is beszél. Legtöbbjük viszont olyan értékek hordozója, mint a szelídség, szépség, bölcsesség, alázat, szilárd jellem, önuralom, hûség, céltudat, lendületesség.

A rendezvénysorozat következô elôadásában azt szeretnék körvonalazni, hogy a szociális védôháló milyen jövô elôtt áll, illetve szó esik a pályakezdés nehézségeirôl is, ezért szívesen látják a fiatalokat, végzôsöket is.

Szovátai oldal

Szerkeszti Mózes Edith

Szülôföldön, magyarul

Finisben a 2001-2002-es támogatások kifizetése

A Teleki Oktatási Központban Márton Zoltán igazgatóval beszélgettünk a magyar kedvezménytörvény Szülôföldön, magyarul elnevezésû oktatási támogatások kifizetésérôl.

Az igazgató elmondta, hogy a 2001-2002-es idôszakra 37 ezer pályázat érkezett a központba, ezeket ezres, kétezres csoportokban osztják szét. A 2001-2002. évi pályázók egy gyerek után csupán tankönyv-, tanszertámogatást kapnak, a 20 ezer forint támogatásban csak a két- vagy többgyermekes családok részesültek. Az idei évtôl, azaz 2003- tól jár az egygyermekes családoknak is a 20 ezer forintos támogatás. A pályázati csomagra, tudtuk meg, több mint egymilliárd forintot kaptak. Márton Zoltán szerint jövôre várhatóan 50 ezer fölött lesz a pályázók száma.

Figyeljék a sajtót!

Kérdésünkre elmondta, hogy a pályázati felhívást a sajtóban fogják meghirdetni, ezért a szülôk figyeljék az újságokat. A szórólapokat, értesítôket idén is várhatóan az RMDSZ státusirodák terjesztik majd.

Maros megyébôl 5835, Hargitából 9480, Kovászna megyébôl 4902 igénylés érkezett a 2001-2002-es pályázatokra, tudtunk meg néhány statisztikai adatot. Marosvásárhelyrôl 1307-en igényelték a kedvezménytörvény által biztosított támogatást.

Maros megyében 2390 egygyerekes, 3048 kétgyerekes, 316 háromgyerekes, 49 négygyerekes, 24 ötgyerekes, illetve négy-négy hat-, valamint hétgyerekes család pályázott a támogatásra.

Kérdésünkre, hogy mikorra várható a 2003-as támogatás, megtudtuk, hogy az Illyés Közalapítvány egy-két hónapon belül ígérte a folyósítást.

Mennyibe kerül az ivóvíz?

Folytatódnak a munkálatok az új csatornahálózat kialakítására az Eminescu utca vége és az erdészeti hivatal között. A városi tanács szeptember végi ülésén határozatot fogadott el az ivóvíz, illetve a szennyvíz árának módosításáról. Eszerint az ivóvíz köbmétere 6556 lej (plusz hozzáadott értékadó), a szennyvíz 5933 lejbe (plusz hozzáadott értékadó) kerül ezentúl.

Közösségformálás, önállóságfejlesztés

Idén is "mûködik" az Erdei iskola

A hat éve indult, immár hagyományossá vált úgynevezett Erdei iskolát találtuk "munka közben" a Teleki Oktatási Központban. Az idén Bocskay Eszter tanítónô érkezett ide a 2-es számú általános isloka II/C osztályos tanulóival.

A program kéthetes, a gyerekek ezalatt a központban laknak, és az oktatási programnak megfelelôen, minden foglalkozást megtartanak. Délelôtt tanulnak, délutánonként kirándulnak. Ezek célja a természet-, illetve környezetismeret bôvítése, környezetvédelemre való nevelés.

Évente egy iskola érkezik, nyilatkozta Geréb Éva programtervezô. Az Erdei iskola önköltséges, a tanulás mellett gyöngyfûzést, bábkészítést, kollázskészítést tanulnak a gyerekek. De tanulnak furulyázni is, esténként rajzfilmeket néznek, dramatizálják a meséket.

A legszebb munkákból kiállítást rendeznek.

Megoldották a helyhiányt

Az idén nem fognak fázni a szovátai gyerekek

A 2-es számú általános iskola az idén nyolc tanteremmel bôvült. A 2003 januárjában leégett mûvelôdési otthont felújították és itt alakítottak ki újabb tantermeket. A beruházást a helyi önkormányzat finanszírozta.

A hidegek beállta elôtt beindították a központi fûtést. A szovátai iskolák zöme saját hôközponttal rendelkezik, így nem lesz gond, a gyerekek nem fognak a télen fázni, nyilatkozta Péter Ferenc polgármester. Ahol fával fûtenek, ott beszerezték a megfelelô mennyiségû fûtôanyagot, tudtuk meg a továbbiakban.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idén is beindult a tej- és kifliprogram, ezúttal az óvodákban is.

A nagyobb távolságról - Szakadátról, Illyésmezôrôl, Sóváradról - ingázó gyermekek bérlete árának a felét az iskolák fedezik. Ugyanakkor a nehéz családi körülmények között élô gyermekek továbbra is szociális ösztöndíjat kapnak.

- Van-e gyerek a szovátai iskolákban?

- Az 1-es számú általános iskolában 359, a 2-es számú iskolában 453, a parajdi úton levô 3-as iskolában 61, Alsó-Szakadáton 83, Felsô- Szakadáton 15, Illyésmezôben 33, a Sóváradi Általános Iskolában 195 gyerek tanul. A városi napköziben 100 gyerek van, a 3-as óvodába (Fô út) 93, az 1-esbe (Templom utca) 60, a 2-es számú óvodába (Parajdi út) 65 gyereket írattak be az idén. De van óvoda Illyésmezôn, Sóváradon és Alsó-Szakadáton is. Az elsôben 23, Sóváradon 62, Alsó-Szakadáton 22 óvodás van.

A helyi Diákhitel Alapítvány újból pályázatot hirdetett a szovátai líceumban végzett, nehéz anyagi körülmények között élô egyetemista diákok megsegítésére.

- Hányan kértek ilyen segélyt?

- A dossziék elbírálása folyamatban van.

Szárnyaltak a "Sasok"

Jól szerepelt Szováta az I. Nemzetközi Universum Tae Kwon Do Kupán

Szeptemberben tartották Budapesten az I. Nemzetközi Tae Kwon Do Kupát, öt ország részvételével. A házigazda Magyarország mellett részt vett Románia, Bulgária, Szlovákia és Horvátország. Szovátát Máté Miklós 1 danos mester két tanítványa, a szovátai Sasok tekvandocsapat tagja képviselte, Barabás Lajos-József, 1 danos mester vezetésével. Csapatösszetettben Románia lett az elsô. Egyéniben Katona Gellért (1 dan) ezüstérmet szerzett, Moldovai
Anikó (3 kup) a negyedik helyezést érte el.

A legutóbbi tanácsülésen a városi tanács határozatban pénzalapot különített el a szovátai Sasok felszerelésére. Ugyanakkor határoztak az országos és nemzetközi versenyeken való részvételhez szükséges pénzalapok biztosításáról.

Szociális ankét

A szociális segélyeket a helyi önkormányzat a 416- os törvény alapján juttatja. 2003 január-szeptember között 273 szociális felmérés készült el. Eszerint 100-an jogosultak szociális segélyre.

A polgármester "álma"

A polgármester nagy terveinek egyike egy négyrekeszes halottasház felépítése. A munkálatokat elkezdték. Ha az idô engedi, még az idén tetô alá kerül az építmény. Befejezését és átadását tavaszra tervezik. A mintegy négymilliárd lejes beruházást saját erôbôl állják.

Vox populi

Véleménye szerint a fürdôvállalat privatizációja és az új beruházó megjelenése hozott-e érzékelhetô változást Szováta életébe?

Király Katalin köztisztviselô: Véleményem szerint eléggé látható változások történtek. Ha végignézünk, illetve végignéztünk - mert most már a szezonnak vége - a szovátai vendégeken, látható volt, hogy kevesebb vendég volt ugyan, de akik itt voltak, igényesebb szolgáltatásokat vártak és kaptak. Úgy gondolom, jó volt, hogy privatizálták és felújították a Szováta Szállót, és ha a többit is felújítják, az számunkra is jó lesz, hiszen minél igényesebbek a turisták, annál jobban megmutatkozik ez gazdaságilag is Szovátán.

Vass Sándor kempingtulajdonos: Számomra öröm, mert voltam fenn a szállodában és láttam, hogy tényleg egy szép, európai viszonyokat kínáló szálláshely. Örülünk mi, szovátaiak is, hogy privatizálták, s felújították nemcsak a szállodát, hanem a környezetét is. Sok dolog van még azonban, amit rendbe kellene tenni. Én kempingtulajdonos vagyok, és a privatizáció, gondolom, azzal is jár, hogy több vendég jön majd ide, nagyobb lesz a látogatottsága Szovátának.

Balázs Zsolt autószerelô: Annyi bizonyos, hogy a város színvonalát emelte. Aztán meg jó pár embernek munkahelyet biztosított a privatizáció, a felújítás. Lesz biztos turista is, de azt hiszem, inkább csak a külföldieknek lesz lehetôségük, mert mi bizony nem tudnánk megfizetni ezeket az árakat. Annyit mondhatok, hogy magasabb a színvonal.

Kisfaludy Zoltán gépkocsivezetô: Számunkra, szovátaiak számára egyelôre még nem érezhetô, hogy változás történt volna. Fôleg anyagilag nem. De reméljük, idôvel megnövekedik a turisták száma, s az nekünk is jobb lesz.

Veress Gáspár nyugdíjas tanár: Gondolom, hogy nagyon sokat hozott, mert sokat fejlôdött azóta Szováta. Sokat változott. Ennek a jövôre nézve jelentôsége lehet. Modernebb, szebb lett a város, és reméljük, jövôre megnô a turisták száma is, mert most már minden feltétel megvan. Ideje is volt már, hogy rendbe tegyék, mert elhanyagolt volt. Örülök, hogy sikerült rendbe tenni és magánosítani. Csak aztán az árakat kellene a zsebünkhöz szabják.

Koldusok, szeméthalmok, hajléktalanok

(nagy a.)

Tizenöt, összesen 51,7 millió lejes pénzbírságot róttak ki, valamint 375 személyt igazoltattak a vásárhelyi polgárôrök az októberben tartott razziák és járôrözések során. Csendháborításért 7 jegyzôkönyvet állítottak ki, a büntetések értéke közel 12 millió lej - derül ki a Megyei Polgárôrség jelentésébôl.

A polgármesteri hivatal értesítette a polgárôröket, hogy a Maros folyó partján több sátort emeltek hajléktalan személyek. Az ellenôrzés során kiderült, hogy a szigetet a parttal összekötô gát mellett két személy aludt egy rögtönzött barakkban. A 34 éves L. F. vásárhelyi és H. I. vulcani lakosokat a büntetés kifizetése mellett az építmény lebontására kötelezték. A Víkendhez közeli területen pedig 9 személy egy rögtönzött kalibában húzta meg magát. A négy férfi, három nô és két gyerek a megye több településérôl érkezett a megyeközpontba, s az 1991. évi 61-es számú törvény elôírásainak értelmében fejenként 15 millió lejes büntetéssel sújtották ôket. Arról nem szól a fáma, hogy a hajléktalanok hogyan fogják törleszteni a büntetést.

A polgárôrség jelentése szerint október 12- én reggel 7 órakor a 19 éves G. K. vásárhelyi lakost érték tetten, miközben egy saját készítésû ollóval próbált feltörni egy jármûvet.

Mint ismeretes, a polgárôrség feladatkörébe tartozik a koldulás visszaszorítása is. A vizsgált idôszakban a feketemundérosok 9 személyt vontak felelôsségre koldulásért, közülük négy kiskorú, akiket a kiskorúak központjába utaltak.

Több lakossági bejelentést is orvosoltak. Többen arra panaszkodtak, hogy cigányok kutatnak a szemeteskukákban, s azoknak tartalmát a földön szórják el. A város különbözô lakónegyedeiben a közterületen elhagyott, rendszám nélküli személygépkocsik illetve jármûkarosszériák rontották a környezetet. A csordultig telt, kiürítetlen szemeteskukák, utcai szeméttárolók is mindennapos látvánnyá váltak, míg a lehullott lombokat halmokba rakták, s az utcaszélre helyezték, ahonnan azonban senki sem szállította el.

Empirikusan

Sebestyén Mihály

Eredetileg jóval bokrosabb címet szántam írásomnak, kivédendô minden (ellen)reakciót: Empíriák Marosvásárhely 20. századi mûvelôdési életéhez. Alc