LV. évfolyam 73. (15340.) sz

2003. rcius 28., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

"Látatlanban és feltétel nélkül"

Makkai János

Tôkés Lászlóból idôrôl idôre fellobban az indulat. Pontos okát, magyarázatát nem találom, hiszen politizálóként az RMDSZ sokadik ostorozásának valamiféle aktuális, vagy annak látszó fejleményhez illene kötôdnie. Mondjuk, a soros "áruláshoz", "lemondáshoz", "megalkuváshoz". Ehelyett királyhágó-melléken újra azt tálalja, amivel eddig is csak a naiv, esetleg sértôdött, az RMDSZ szakadásában fôleg pekuniárisan érdekelt emberek körében számíthat ideig-óráig (amíg bele nem gondolnak) támogatásra. Most arra hív fel, hogy ne támogassák az RMDSZ-t "látatlanban és feltétel nélkül". Alátámasztandó jön az elcsépelt, ködös hivatkozás: az RMDSZ úgymond "önfeladó és nemzeti érdekeinktôl idegen politikai kurzusa, valamint egyházellenes magatartása".

A politikus-püspök újfent nem erôltette meg magát annak magyarázatával, hogy például miben is áll az RMDSZ egyházellenessége. Úgy általában, meg árnyaltabban is, mondjuk, katolikus- ellenessége, református-ellenessége, és így tovább. Tagadni lehet váltig, de elhitetni aligha - még a személyi kultusz bûvöletében élôkkel sem -, hogy például az egyházi vagyonok helyzetének rendezése az RMDSZ kitartó munkája nélkül megoldódna.

Sosem kedveltem igazán a kritérium-embereket. Azokat, akik mindenrôl és mindenkirôl kategorikus imperatívuszokat képesek mondani, az általuk megfellebbezhetetlennek képzelt igazság magaslatáról. Vonzóbb, emberibb lenne a szerénység. S hosszú távon "kifizetôdôbb" is. Kritériumokat ugyanis senki sem szabhat egy közösségnek. Egyszemélyben különösen nem, még az ôszinte prófétai elhivatottság lázában sem. Ezt csak azért hozom szóba, mert valamikor a ’90-es évek elején az alulírottnak adott interjúban Tôkés László - akkoriban igencsak megalapozott, azóta részben idôszerûtlenné vált elégedetlenségeit részletezve - a kérdésre, hogy "mi a teendô?", ismételten azt válaszolta, hogy a próféták dolga a bajra felhívni a figyelmet, és nem az, hogy megoldásokat mondjanak. Sajnos, azóta sem változott ilyen tekintetben. Kinyilatkoztatásokkal teszi egy és oszthatatlan kritériummá ítéleteit (ráadásul egy egész egyházkerület nevében!). prófétaként teheti, politikusként nem. Miért kellene "látatlanban és feltétel nélkül" elfogadni bárkinek a tartósan alapos bizonyítási deficitben szenvedô politikusi állításokat? Ô sem kerülheti el a valóság próbáját, sorról sorra, állításról állításra. A legsúlyosabb "deficitet", a továbbra sem látszó alternatívát hitelesítendô.

Aki az iméntieket azzal próbálja "elintézni", hogy ez az írás amolyan RMDSZ melletti "propaganda", téved. Alulírott jól tudja, hogy az RMDSZ is csak "ember", tele mindenféle nyavalyával. Ezeken azonban nem az segít, aki kitiltja az RMDSZ-t a templomokból, miközben maga a politika ingoványába vonszolja a keresztény hit hajlékait, s a román nacionalizmus üdvrivalgása közepette próbálja derékba törni a magyar közösségi szolidaritást. Ezt politikusként megkísérelheti, prófétaként azonban jobban kellene ôrizkednie a könnyen cáfolható ítéletek csapdáitól. Saját érdekében. Akkor is, ha szervilis jegyzetírók és buzgó alákérdezôk, gondolkodás helyett, sûrûn bólogatnak neki.

Az RMDSZ-tanácsosok kifogásolják a múlt évi költségvetés végrehajtását

Ivóvízdrágítás - ellenvetésekkel

(b.)

Az elmúlt évben a tervezettnél 20 százalékkal kevesebb volt a bevétele a helyi tanácsnak, így bizonyos területeken maga is kevesebbet fizetett, mint ahogy azt a költségvetésben a múlt év elején eltervezték. Mivel az RMDSZ- tanácsosok nem kaptak pontos választ arra, hogy a tanács kinek maradt adósa, úgy döntöttek, hogy ennek a listának a bemutatásáig nem szavazzák meg a múlt évi költségvetés végrehajtására vonatkozó határozattervezetet, ami élénk vitát váltott ki a helyi tanács csütörtökön tartott március havi ülésén.

Adott pillanatban a polgármester megszakította Dávid Csaba ülésvezetôt, mondván, hogy hülyeséget beszél, s nincs szüksége a nagymama meséire, majd amikor arra figyelmeztette, hogy nem ô vezeti az ülést, dühösen elhagyta a termet.

Kolozsvári Zoltán tanácsos, a költségvetési bizottság vezetôje szerint az elmúlt évben a polgármester nem a törvényes elôírások szerint rendelte el a kifizetéseket, hanem a személyi szimpátiák alapján. Emiatt az Aquaservnek 12, az Energomurnak 14, az egyházaknak pedig 1,5 milliárddal maradt adósa a polgármesteri hivatal. Ez nem azért történt, mert nem volt pénz, hanem mert Dorin Flores preferenciálisan elszabotálta a költségvetés végrehajtását - válaszolta kérdésünkre a szakbizottság vezetôje.

Nem kapta meg a szükséges szavazatot a Köztársaság téri parkba tervezett görög katolikus templom övezeti városrendészeti terve

Ezúttal is hosszas vitát váltott ki a görög katolikus egyház azon kérése, hogy a Köztársaság téri parkba templomot építsenek. Mivel Moraru Octavian tanácsos azzal érvelt, hogy ki kellene nézni az ablakon, észrevenni, hogy megjött már a tavasz, és lehet építkezni, Spielmann Mihály úgy válaszolt, hogy valóban ki kellene nézni az ablakon, és feltenni a kérdést, hogy a görög katolikus egyház a két nagy fôtéri katedrálisából legalább az egyiket miért nem igényelte és kapta vissza, ahelyett, hogy új építésére kényszerülne. Mivel az érintett tanácsosok egy része nem óhajtotta azt a változatot, amely szerint a tér mellett levô iskolaépület udvarán építenék fel a templomot, a határozattervezetet végül is nem szavazták meg.

A tanácsosok többek között kedvezôen bírálták el azt a határozattervezetet, amelynek értelmében azoknak a családorvosoknak, akik csak három évre kapták meg haszonkölcsön- szerzôdéssel a köztulajdonban levô rendelôket, két évre meghosszabbítják a szerzôdését.

Bár Morariu Octavian tanácsos azzal érvelt, hogy a PUNR által bérelt székhely rovására akarják bôvíteni a volt a telefonpalotában levô központi ügyelet helyiségeit, a tanácsosok megszavazták, hogy a szóban forgó helyiségek, amelyek a CEC tulajdonát képezték a szükséges eljárásokat követôen átkerüljenek a város tulajdonába.

Bár ezúttal is megfogalmazódtak ellenvetések, a többség egyet értett az Aquaserv kérésével, hogy április 1-jétôl kezdôdôen az ivóvíz köbméterének ára 11.579 lejrôl 13.779 lejre, a szennyvíz djszabása pedig a közméterenkénti 5.518 lejrôl 6.566 lejre emelkedjen.

Holtmaroson eltávolították Wass Albert szobrát

(lokodi)

Szerdán hivatalos személyek keresték fel a holtmarosi református parókiát és a szászrégeni római katolikus plébániát. A belügy-, a mûvelôdési minisztérium és a megyei mûvelôdésügyi felügyelôség emberei a háborús bûnösök kultuszát tiltó kormányrendeletre hivatkozva felszólították Pakó Benedek plébános-kanonokot és a holtmarosi Bartha József lelkészt, hogy haladéktalanul távolítsák el a régeni templomkertben, illetve a holtmarosi parókia udvarán álló Wass Albert-szobrokat,
ellenkezô esetben súlyos pénzbírsággal büntethetôk, azt követôen pedig bûnügyi eljárást indítanak ellenük. Értesülésünket mind a kanonok, mind a holtmarosi lelkész megerôsítette. Bartha József elmondta, tegnap délelôtt eltávolították a szobrot a parókia udvaráról, helyébe zöld fenyôt ültettek. Pakó kanonok rövid haladékot kért, amíg Frunda Györggyel egyeztet. Tekintettel a masszív és keményen rögzített bronztömegre, valószínû, hogy a templomkerti szobrot hamarosan bedeszkázzák.

Az Európai Bizottság a reformok
folytatását kérte Romániától és Bulgáriától

Az Európai Bizottság felkérte Romániát és Bulgáriát, hogy folytassák a közigazgatási, igazságszolgáltatási és gazdasági reformokat az EU-hoz való csatlakozás feltételeinek teljesítése érdekében, adja hírül az AFP hírügynökség.A Bulgáriával és Romániával való csatlakozási partnerségrôl szóló dokumentumban az EB felsorolja mindazokat a lépéseket, amelyeket a két országnak meg kell tennie a következô években. A 2007- es uniós csatlakozással számoló Bulgáriának és Romániának folytatni kell a korrupció elleni harcot.

Az igazságszolgáltatás területén Romániának további erôfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy létrehozza a felügyelt szabadság hatékony rendszerét, és biztosítsa a bírói hatalom teljes függetlenségét, továbbá létrehozzon egy átlátható rendszert a bírók kiválasztására.

Bulgáriának csökkentenie kell a jogi eljárási folyamatok túlságosan hosszú idôtartamát és figyelnie kell az alapvetô jogok tiszteletben tartására a büntetôügyek során. Brüsszel külön hangsúlyozza, hgy Szófia hagyjon fel a tetszôleges letartóztatásokkal és javítson az elmegyógyintézetekben uralkodó körülményeken.

Az Európai Bizottság felkéri a két országot, hogy korszerûsítsék rendôrségeiket és építsék újjá közigazgatási struktúráikat a közösségi alapok hatékony felhasználása érdekében.
"Bulgária jelenleg nem képes szembesülni az uniós versenyhelyzettel és piacokkal", Románia pedig egyelôre nem teljesíti a koppenhágai csúcsértekezleten megállapított gazdasági feltételeket" - szögezi le az EB. Bukarestnek folytatnia kell az infláció csökkentését, a közpénzgazdálkodás rendszerének javítását, az adótörvények egyszerûsítését és a bankágazat privatizációját. (Mediafax)

Puccsot hiúsított meg az Irak elleni támadás?

Iraki katonák fegyveres államcsínyét hiúsította meg az Irak ellen indított amerikai-brit támadás.

Ezt közölte csütörtökön iraki forrásokra hivatkozva az általában jól értesült, Al-Hajat címû, egyszerre több arab országban megjelenô újság.

Az összeesküvôknek megvolt a kész tervük, amelyet ,,korlátozott amerikai segítséget,, igénybe véve a közeljövôben akartak végrehajtani. Többek között lázadást akartak kirobbantani a fegyveres erôknél, és a déli országrészbôl Bagdad ellen vonulni, hogy eltávolítsák a hatalomból Szaddám Huszein elnök rezsimjét.

A terv abban a pillanatban kivitelezhetetlenné vált, hogy meglettek az amerikai bombázások elsô áldozatai. ,,Nagy különbség van az irakiak által végrehajtott felkelés és az amerikai agresszió között" - mondták az Al-Hajat informátorai.

Az Irakot támadó szövetséges erôk az idô javulásával a következô napokban fokozni fogják harci tevékenységüket - közölte a katari székhellyel mûködô amerikai középsô parancsnokság.

A következô három nap idôjárási elôrejelzései szerint tisztább, szárazabb idô várható Irakban. A hét elején heves homokviharok hátráltatták a támadó szárazföldi egységeket.

Az amerikai hadvezetés közben fontos elôkészületeket tett az északi front megnyitására. Csütörtök hajnalban amerikai légideszant alakulat - az olaszországi Vicenzából érkezett 173. légi szállítású dandár mintegy ezer katonája - ereszkedett le ejtôernyôvel Irak északi, kurd ellenôrzés alatt álló területére. Az ejtôernyôsök birtokukba vettek egy repülôteret, hogy elôkészítsék nagy mennyiségû amerikai hadianyag odaszállítását.

Több amerikai katonai szállító repülôgép - szemtanúk szerint körülbelül negyven - szállt le csütörtökön még virradat elôtt az iraki Kurdisztán egy másik repülôterén, Bakradzsóban. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség Amerika-barát emberei készítették elô a leszállópályát.

Irak hatvanezer katonát összpontosított az ország északi részén, az északi irányból várható amerikai-brit támadás visszaverésére - jelentette csütörtökön az abu- dzabi televízió hírére hivatkozva az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség.

Az idôjárás javulásával sikert értek el a szövetségesek a déli fronton is. Intenzív légitámadások után brit ellenôrzés alá vonták a dél-iraki Bászra város helyi rádió- és tévéállomását, és visszaverték iraki páncélosok három bászrai kitörési kísérletét is. Közben a szövetséges légierôk négy hullámban támadták a fôvárost, Bagdadot. Több mint 30 robbanás rázkódtatta meg a várost. A kora délutáni órákban újabb légitámadás érte a fôvárost, hivatalos iraki közlés szerint bomba hullott egy lakótelepre.

NATO-pech

Szerdán írta alá a prágai NATO- csúcstalálkozón meghívott hét ország - közöttük Románia - a csatlakozási jegyzôkönyvet. Amellett, hogy ez amolyan országos öröm, nagy felelôsséget is jelent. Ettôl a pillanattól, úgymond, hivatalossá válik az észak-atlanti szövetséggel szemben vállalt kötelezettségek teljesítése, mindenekelôtt a reformprogramok véglegesítése. Ebbe tartozik a hadsereg és a titkosszolgálatok reformja mellett a gazdasági, a közigazgatási reform és a sokat hajtogatott korrupció elleni harc. A követelmények nagy részének teljesítési határideje 2003. Ez különösen az Országos Korrupcióellenes Ügyészségre (PNA) és az Állami és Titkos Információk Országos Hivatalára (ORNISS) ró nehéz feladatokat. Elôbbinek "látványosan" bôvítenie kell a személyzetét, s javítania az ellátmányán (erre külön alapokat kap). Az ORNISS pedig Románia nemzetbiztonsági hatóságává válik, amely az úgynevezett minôsített információk felett ôrködik. A program értelmében ez az intézmény még az idén mûködôképessé kell váljék.

Ugyancsak a közeljövôben kell átvilágítani azokat, akik NATO-tisztségeket fognak viselni. Szeptemberig jelölik meg azokat a tisztségeket, amelyek az ORNISS által kibocsátandó NATO-biztonsági bizonylatot igényelnek. Ezek mellett Románia azt is vállalta, hogy felkészíti a NATO hasonló szerveivel való együttmûködésre a biztonsági és kémelhárító szolgálatokat. Nekik lesz betekintésük a minôsített információkba.

Romániának, ha teljes jogú NATO-taggá akar válni, maradéktalanul teljesítenie kell a feltételeket. Nem lehet régi szokás szerint "cselezgetni". A nyugat-európai szervezetek nem szeretik a "cseleket". Sem az idôhúzást.

A jelek szerint nem lesz könnyû dolga a kormányfônek és NATO-elkötelezett csapatának. A sürgôs, nem mindenkinek sürgôs. Például, miután tavaly megszületett a minôsített információkról szóló törvény, a parlament nemzetvédelmi, a SRI-t, illeve a SIE-t felügyelô bizottságainak tagjai arról kezdtek vitatkozni, hogy a törvény vonatkozik-e rájuk, ôket is át kell-e világítani, mielôtt bizonyos "titkok" birtokába jutnának. A törvényhozó testület kiadott egy "technikai véleményt", amelyben ajánlást fogalmaz meg, miszerint a képviselôket, szenátorokat át kell világítani, mielôtt a titkos NATO-dokumentumokat a kezükbe adnák. Csakhogy a SRI-bizottság a két kamara jogi bizottságaihoz fordult az ügyben, vétózzák meg a törvényhozó testület, sôt az alkotmánybíróság határozatait. Miféle dolog a "(ki)választottakat" ellenôrzési procedúráknak alávetni? Ezt a furcsa véleményt osztja Ion Stan, a bizottság SZDP-s elnöke is. Csodálkozzunk?

Tehát, jegyzôkönyv ide vagy oda, akadnak szép számmal olyanok, akik a saját fazonukra szabnák a NATO-játékszabályokat. S példálózásunk csak egy parányi szelet a népes akadékoskodók gazdag kelléktárából. Nehéz lesz fejrôl talpra állítani ôket, hogy belássák, nem a NATO lép be Romániába, hanem Románia a NATO-ba. Pech!

Mózes Edith

Megegyezést kötöttek a mentôszolgálatokkal

A sürgôsségi szolgálatoknak az elsô félévre szóló finanszírozásáról írt alá protokollumot az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a szakminisztérium sürgôsségi bizottsága, valamint a Sürgôsségi Szakszervezetek Országos Föderációja március 25-én.

A felek megegyeztek abban, hogy a mentôszolgálatok elsô negyedévi mûködtetésére szánt összeget 41,5 milliárd lejjel egészítik ki, így a szóban forgó szolgálatok 388 milliárd lejbôl gazdálkodhatnak ebben az idôszakban.

A második negyedévre szánt 377 milliárd lejt 11 milliárddal egészítik ki, ami összesen 388 milliárdot jelent. Ehhez hozzáadódik az elmúlt évi hátralék, 43 milliárd lej értékben.

A szóban forgó összegeket a megyei biztosítási pénztárakon keresztül utalják át a szolgálatoknak. A megegyezést kötô felek ugyanakkor vállalják, hogy orvosi, pénzügyi és szervezési szempontból ellenôrizni fogják a mentôszolgálatok tevékenységét a hatékonyság és a kiutalt keretekbe való beilleszkedés érdekében.

A protokollum aláírását követôen a mentôszolgálat szakszervezeti szövetsége vállalta, hogy felfüggeszt mindenfajta tiltakozást a júniusban tartandó következô megbeszélésig - olvasható az országos pénztár sajtóközleményében.

Óvatoságra int a rendôrség

(ms)

Tekintettel arra, hogy Marosvásárhely területén megnôtt a személygépkocsi-feltörések száma, a városi rendôrség kéri a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy bizonyos szabályok betartásával is járuljanak hozzá az ilyenfajta bûncselekmények visszaszorításához. A gépkocsi-tulajdonosok biztosítsák be jármûveiket, rendszeresen zárják az ajtókat, még akkor is, ha rövid idôre - 10-15 percre távoznak - a gépkocsiból, szereljenek riasztóberendezést, ne hagyjanak a gépkocsiban látható helyen nagyobb csomagokat, elektronikus berendezéseket, mobiltelefonokat, pénz- vagy irattárcát, diplomatatáskát.

A marosvásárhelyi rendôrség felkéri a lakosságot, hogy ha parkolókban, a lakónegyedekben vagy zsúfolt helyeken gyanús személyt látnak, jelezzék ezt a rendôrség 955-ös telefonszámán. Ugyanakkor figyelmeztetik azokat, akiknek olcsó és gyanús árut kínálnak, hogy ezek a tárgyak lopásból származhatnak.

A kereskedelmi egységeket figyelmeztetik, vigyázzanak, hol tárolják az eladásból származó pénzt. A pénztárcákat semmi esetben se hagyják az áruszállító gépkocsik utasfülkéjében vagy az áruelosztó cégek személygépkocsijában. A bevételezett összegeket az 1996. évi 18-as számú törvényben megfelelôen kell kezelni. Abban az esetben, ha a pénzt szállító személygépkocsiban észreveszik, hogy gyanús gépkocsi - különbözô órákban és övezetekben - követi ôket, azonnal jelentsék a diszpécserszolgálat (mobilról is) ingyenes 955-ös telefonszámán.

Azok a személyek, akik bankból jelentôsebb pénzösszeget vettek fel, és gépkocsival távoznak, a pénzt ne tartsák szem elôtt. Ha közvetlen a bankból jövet a gépkocsivezetô arra lesz figyelmes, hogy gumidefektje van, ne lásson hozzá a javításhoz addig, amíg a pénzt nem helyezte biztonságba.

A marosvásárhelyi rendôrség közli, hogy gépkocsifeltörés esetén a lakosság a 202-508-as és a 202-555-ös telefonszámot tárcsázza - közölte Cenean Ioan, a városi rendôrség rendôrfôbiztosa.

Tilos forgalmazni és használni az egészségre veszélyes mobiltelefon- készülékeket

(bálint)

Szászmillió lejig terjedô büntetések kiszabását helyezte kilátásba a távközlési és információ- technológiai minisztérium az elôírásoknak nem megfelelô mobiltelefonok forgalmazása esetén. A kormányintézmény által kiadott közlemény leszögezi: az 5 millió romániai mobiltelefon tulajdonosának szavatolni kell azt a biztonságot, hogy a telefonok használatával nem teszi ki magát a megbetegedés veszélyének. A kereskedôk felelôsek azért, hogy minden egyes termék minôségével kapcsolatban korrekt módon tájékoztassák a vásárlókat, akiknek joga ismerni a készülékek sugárzási szintjét, valamint azt, hogy ez mennyiben veszélyezteti az egészségüket.

Tilos forgalmazni és használni az elôírásoknak nem megfelelô készülékeket, s amennyiben a minisztérium keretében mûködô távközlési és információ-technológiai felügyelôség kihágást észlel, joga van 50 millió lejtôl 100 millió lejig terjedô büntetést kiszabni a szabálysértôkre. A nem megfelelônek ítélt készülékeket kivonják a forgalomból.

A minisztérium internetes honlapján megtekinthetô a mobiltelefonok forgalmazására vonatkozó rendelettervezet. Ennek egyik elôírása szerint az értékesítés helyén kötelezô lesz kifüggeszteni a forgalmazott készülékek technikai adatait, a telefon részletes használati utasításait pedig kötelezô román nyelvre fordítani.

A normák szerint a 10MHz-10GHz frekvenciasávban mûködô telefonkészülékek esetében az emberi szervezet által elnyelt fajlagos energia nem haladhatja meg a 0,08 W/kg-ot az egész testre, illetve a 2 W/kg-ot a fejre és a törzsre vonatkozóan.

Ingyenes gyógyszer a nyugdíjasoknak

(antalfi)

Március közepétôl a megye gyógyszertárai - az új keretszerzôdések megkötéséig - nem adnak ki gyógyszereket sem ártámogatott, sem ingyenes receptekre. Ilyen helyzetben nagy segítséget jelent a Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztárának keretében mûködô, Balogh Gyula általános fôorvos által vezetett orvosi rendelô, ahol gyógyszerekhez is hozzájuthat a beteg.

- A Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztárának vezetôtanácsa úgy határozott, hogy csak a tagjainknak adunk ingyenes gyógyszert. A tagok száma meghaladja a 17 ezret. Német segélybôl vásároljuk a gyógyszereket és jelen pillanatban kb. 76 féle orvossággal rendelkezünk.

- Milyen feltételekkel kaphatnak gyógyszert a betegek?

- Tagságot bizonyító tagkönyv szükséges, valamint az egészségügyi könyvecske - ugyanis a megkezdett kezelést nem változtatjuk meg -, esetleg a családorvos által kibocsátott recept. A felírt gyógyszerek közül a meglévôket kiadjuk. Nem biztosítjuk az egész havi gyógyszeradagot, csak legtöbb 20 napra valót. Tavaly novembertôl 1342 emberen segítettünk.

- Említette, hogy német segélybôl vásárolnak. Ki az adományozó?

- Együttmûködünk Templin németországi városka unitárius egyházközségével. Amíg könnyen lehetett, hoztak gyógyszert, az utóbbi idôben azonban a vám- és határátlépéskor gondok voltak, így inkább pénzt adományoztak. Kizárólag gyógyszervásárlás céljára használható fel a bankba letett összeg. A Sanvitával sikerült jó kapcsolatot kialakítani, pontosan leszállítják a megrendelés szerinti gyógyszereket, a hiányzókat a lehetô leggyorsabban beszerzik.

- Milyen típusú orvosságokat lehet itt megtalálni?

- A szívgyógyszereket, vérnyomáscsökkentôket, amelyek fôleg idôs korban szükségesek. Vannak még fájdalomcsillapítók, reuma elleni gyógyszerek, antibiotikumok, utóbbiak kisebb mennyiségben. Emésztôket, vitaminokat nem tartunk.

- Hogyan szervezik meg a kiszolgálást?

- Kiosztunk 15 számot, de utánuk még kiszolgálunk mindenkit.

- Meddig tart még a készlet, hisz hónap végén vagyunk?

- Kifogyóban van a gyógyszerkészletünk, levásároltuk az utolsó 50 millió lejt, ezért csak hétfôn és pénteken adunk ki orvosságot, 9-13 óra között. Hogy a továbbiakban tudjuk-e folytatni a gyógyszerkibocsátást, kétséges, megpróbáltuk ugyanis újra felvenni a kapcsolatot a németországiakkal, de nem válaszoltak. Talán húsvét után.... A jelenlegi készlet kb. április 15-ig elég.

- Ha jól tudom, orvosi vizsgálatra is eljárnak ide a betegek.

- Elég sokan kérnek vizsgálatot. Hétfôn, szerdán, csütörtökön és pénteken 9-13 óra között lehet orvosi vizsgálatra jelentkezni, amely ingyenes. Gyógyszereket nem írunk fel, nincs szerzôdésünk a biztosítóval. Csak fizetéses receptet adhatunk. Együttmûködöm az orvoskollégákkal a beteg érdekében. Ezenkívül EKG-t, vércukorszint-meghatározást, végtag-oszcillometriát és más vizsgálatokat végzünk, ugyancsak díjmentesen.

Közönségszolgálat

Szerkeszti Mezey Sarolta

A helyi adók és illetékek - újabb módosítások

A 2003. január 1-jén életbe lépett a 2002. évi 36-os kormányrendelet módosításáról van szó. Ennek végrehajtási utasítását a 875. számú Hivatalos Közlönyben megjelent 1278. számú kormányhatározattal hagyták jóvá (lásd a 2002. évi 875-ös számú Hivatalos Közlönyt). Az újabb kiegészítéseket és módosításokat a 2003. február 6-i 149-es számú kormányhatározat rögzíti (2003. február 17-i 96-os számú Hivatalos Közlöny).

Csak néhány lényeges módosításról kívánunk szólni. Az épületadó kapcsán azok az adóalanyok, akik osztatlan vagyonközösségben vannak és az épület, az ingatlan csak egy meghatározott részének, egy bizonyos hányadának, 1/2, 1/3, 1/4, 1/5 stb. részének tulajdonosai, ezután az épületadót tulajdonrészükkel arányosan fizetik és nem egyformán, ahogy a módosítás elôtti szövegrészben állt. Tehát az ingatlan terheit a tulajdonosok nem számuk, hanem tulajdonrészük nagysága szerint kötelesek viselni. A fizetés alóli mentességet, fizetési könnyítéseket, átütemezéseket, halasztásokat a helyi tanácstól kell kérni, mivel a helyi adók és illetékek a helyi közigazgatási hatóság/tanács bevételi forrása lett. A helyi tanácsoknak járó közjegyzôi bélyegilleték fizetése alól is lehet felmentést, halasztást, könnyítést kérni a helyi tanácsoktól, s ha ôk ezt írásban megadják, a közokiratot a közjegyzô illeték befizetése nélkül tudja majd megszerkeszteni és hitelesíteni.

Ami a bírósági bélyegilletékeket illeti, a polgári eljárási törvénykönyv 74-81. szakaszai szerint, a bélyegilleték fizetése alóli felmentést, bármilyen könnyítést a peres ügyben eljáró bíróság adja meg, a peres fél, a felperes kérésére, a bemutatott, a jövedelemmel kapcsolatos bizonyítékok alapján, nyilvános tárgyalás mellôzésével, a tanácsteremben hozott végzéssel.

Ami a hagyatéki eljárást illeti, ez 2003-tól hivatalból indul be, mert a tanácstitkárok az örökhagyó halálától számított legtöbb 30 napon belül kötelesek a megfelelô formanyomtatványt kitöltve a közjegyzôhöz eljuttatni. Ha a hagyatéki eljárást 6 hónap alatt örökösi bizonyítvány kiadásával lezárják, az örökösöknek csak a hagyatéki illeték felét, 50%-át kell kifizetniük. A 6 hónapot mindig az örökhagyó elhalálozásától kell számítani, ami különben a hagyaték megnyitásának napja is. Méltányossági szempontból kivételesen e kedvezményt a 2003 elôtti le nem tárgyalt hagyatékokra is kiterjesztette a törvényhozó azzal a megkötéssel, hogy ezekben az esetekben csak 6 hónapig adható meg a kedvezmény, a végrehajtási utasítás hivatalos közlönyi megjelenésétôl, azaz 2002. december 4-tôl számítva. Tehát aki csak fele összegû hagyatéki illetéket akar fizetni, 2003. június 4-ig zárassa le hagyatéki ügyét a területileg illetékes közjegyzôvel. A közjegyzôi illeték ingatlanok esetében azt a tanácsot illeti meg, amelynek területén az ingatlan fekszik. A többi esetekben pedig azt a tanácsot, amelynek területén a közjegyzôi iroda ilyen jellegû szolgáltatásokat nyújt.

A 36-os kormányrendelet és a végrehajtási utasítás kerettörvény, amely adó- és illetékemelési és felmentési hatásköröket utal át a helyi tanácsoknak. Évente egy alkalommal, május hónapig a keretszabályokban szereplô adókat és illetékeket megemelhetik 50%-ig. A közjegyzôi, bírósági bélyegilleték, valamint a birtoklevelekért elkérhetô illeték viszont kivételt képez, ezeknek meghatározása központi hatáskörben marad.

Mellau György

Kicserélik az elöregedett gázhálózatot

Országos viszonylatban a Distrigaz Nord Rt. marosvásárhelyi gázszolgáltató részleg látja el a legtöbb fogyasztót. Idénre a cég széles körû beruházási tervet szeretne megvalósítani. Folytatják a tavaly elkezdett munkálatot, amelynek keretében a Cuza Voda utcában és a belôle nyíló utcákban cserélik ki a vezetékeket. Kész van már a Traian Mosoiu, a Sincai, a Closca, a Ballada utca, következik az Enescu, a Városháza, a Tusnád, Plevnei utca, valamint a Bolgárok tere és a Gyôzelem tér. A munkálatokat a brassói Conmag cég végzi el. Mivel a polgármesteri hivatal idénre tervezi a Szabadság utca burkolatának teljes felújítását, a gázszolgáltató vállalat e munkálat megkezdése elôtt ebben az utcában, a Govora, a Patak, a Harcsa, a Liviu Rebreanu, a Bodor Péter, a Laposnya és az Ojtuz utcában be szeretné fejezni a gázvezetékek cseréjét. A munkálatokra kiírt versenytárgyalást a ploiesti-i Insped nyerte.

Idén befejezik a vezetékcserét a Tudor Vladimirescu utca teljes hosszában - mondta Ilies Danut fômérnök.

Új vezetéket fektetnek le a Kogalniceanu, a Sáros, a Creanga és a Fürdô utcában. Ha a költségvetésbôl futja, kicserélik a vezetékeket a Grigorescu, a Kornisa és a Gát utcában is.

Mivel a marosvásárhelyi részleg Maros megye felének és egész Hargita megyének biztosítja a földgázt, ezekben az övezetekben is biztosítani kell a biztonságos szolgáltatást. A régi gázhálózatot kicserélik Segesváron, a középkori várban található utcákban - Kender, a Szûcsök bástyája, az Ötvösök bástyája, a Kolostor, a Múzeum, a Samuil Micu, az Ácsok, a Torony utcákban valamint a vár központi terén -, továbbá Nagybúnban, Alsóbúnban és Szászdánoson.

Komolyabban veszik az orvosi vizsgálatot

A közutakon való biztonság fontosságára hivatkozva az Egészségügyi Minisztérium felszólította az orvosokat, hogy a gépkocsivezetôi engedély megszerzéséhez szükséges orvosi vizsgálat esetén tanúsítsanak szakmai igényességet. Az Egészségügyi Minisztérium ezáltal szeretné kiküszöbölni az olyan helyzeteket, amelyekben a kibocsátott eredmény nem felel meg a valóságnak, azaz a leendô gépkocsivezetô nem teljesíti az egészségügyi feltételeket, gépkocsivezetésre alkalmatlan. A Bihar megyei rendôrségen 33 ilyen esetet fedeztek fel. Erre a nagyváradi Törvényszéki Orvostani Intézetben derült fény. Az ügyészség bûnügyi eljárást indított hét orvos és három asszisztens ellen szolgálati visszaélés és hamisítás miatt, hiszen a kivizsgálás fényt derített arra, hogy fizetség ellenében orvosi bizonyítványokat adtak ki anélkül, hogy a jelentkezôket megvizsgálták volna - áll a minisztérium közleményében.

Rus Pop Nicolae, a Maros megyei rendôrfelügyelôség szóvivôje szerint Maros megyében eddig ilyen esetre nem derült fény.

Válaszolunk olvasóinknak

Automatikusan felbomlik a szerzôdés

K. I. olvasónk arról érdeklôdött, hogyan bonthatja fel azt a szerzôdést, amit a nyugdíjpénztárral kötött a kétéves idôszakra folyósítandó gyereknevelési juttatásért.

Chiorean Manuela, a nyugdíjpénztár illetékese tájékoztatott, hogy ezek a szerzôdések a március 17-i, sokat vitatott kormányhatározat értelmében automatikusan felbomlottak. Azok a személyek, akiknek március 17-e elôtt már folyósították a gyereknevelési juttatást, továbbra is kapják a havi összeget, viszont azok, akik ezután lettek volna jogosultak a pótlékra, már nem részesülnek benne.

Euróban számolnak, emiatt nôttek a közjegyzôi illetékek

H. R. olvasónk szóvá tette, hogy nagyon magasak lettek a közjegyzôi illetékek. Az ingatlanok értékét eddig lejben becsülték fel, adásvétel esetén a közjegyzôi illetéket erre számolták ki. Amióta minden elszámolás euróban történik, az ingatlanok értékét is euróban szabták meg. Az a kétszobás tömbházlakás például, aminek az értékét eddig 80 millió lejben állapították meg, a mostani értéke 8000 euró, ami durván számolva körülbelül 280 millió lej. Tehát a közjegyzôi illetéket ezután nem 80 millió lejre, hanem 280 millió lejre számolják.

Ugyanígy a falusi házak értékét is euróban szabták meg. Függetlenül attól, hogy a ház téglából, fából, vályogból épült, az értéket a szobák függvényében határozzák meg. Mezôrücsön például az egyszobás ház értékét 1800, a kétszobás ház értékét 3.300, a háromszobás ház értékét 5.500 euróban, míg a négyszobás ház értékét 7000 euróban állapították meg. Hagyatéki tárgyalás esetén ugyanezekkel az értékekkel kell számolni.

Megszûnt a fakultatív társadalombiztosítási szerzôdéskötés lehetôsége

A társadalombiztosítási törvényt módosító kormányhatározat értelmében azok a személyek, akik kötelezô módon biztosítottak (az alkalmazottak), tehát hozzájárulnak a társadalombiztosítási alaphoz, nem köthetnek többé fakultatív, pótbiztosítást az Országos Nyugdíjpénztárral. A fakultatív biztosítás megkötésére csak azok jogosultak, akik nem fizetnek kötelezôen társadalombiztosítást. Ezeknek a személyeknek a nyugdíjalaphoz való hozzájárulásuk nem lehet nagyobb öt átlag bruttó bér 35 százalékánál. A maximális plafon jelenleg 12.183.500 lej.

Nô a hústermelôknek szánt támogatás

A hústermelés növelése érdekében a kormány módosította és kiegészítette a 2002. évi 1556-os kormányhatározatot, amely a hústermelôk állami támogatását szabályozza. A kormány arról döntött, hogy a támogatás értékét az eddigi 4000 lej helyett 7000 lejre emeli kilónként a 90-110 kilogramm közötti sertésegyedek esetében. A leszállított csirkehúsnál a támogatás 3000 lejrôl 4000 lejre nô kilogrammonként.

Az intézkedést azért vezették be, hogy ezáltal az üzemi méretû egységekben csökkentsék a piaci kereslet hiánya miatt megnövekedett tartási költségeket és arra ösztönözzék az egységeket, hogy megtartsák az állományt az optimálás vágási súly elérése után is.

Az üzemi méretû sertés- és szárnyasfarmok vezetôinek kötelességük összeállítani a farm takarmányozási programját, amelybôl kitûnik, hogy biztosított a megfelelô nyersanyagmennyiség és nem lesz fennakadás a koncentrált takarmány elôállításában.

Idôszerû növényvédelmi munkálatok

A tavaszi kultúrák terméshozamát nagy mértékben befolyásolják azok a növényi kórokozók, kártevôk, amelyek a talajban maradnak évrôl évre. Ezek a haszonnövényeket a sarjadás, kikelés idôszakában támadják meg, és komoly károkat okoznak. A növényvédelem ez esetben a vetômagok - vetés elôtti - kezelésére, csávázására alapozódik, amely a legolcsóbb és leghatékonyabb módszer. A növényvédelmi felügyelôség a következô, Romániában hitelesített termékeket ajánlja a csávázásra.

Kukorica - a talajban a sarjadás, kikelés elôtti penész, dohosodás, valamint az üszög és porüszög megelôzése érdekében a következô vegyszerek hatásosak: ALTIRAM 80 PUS - 3kg/tonna; TIRAMET 60 PTS - 3 kg/t; TIRAMET 600 SC - 3 kg/t; TIRADIN 500 SC - 3,5 kg/t.

- a drótférgek és a kukoricabarkó (kukoricaormányos) elleni küzdelemben a következô termékek használata ajánlatos: CARBODAN 35 ST - 28 l/t; COSMOS 250 FS - 5 l/t; CRUISER 350 SF - 9 l/t; DIAFURAN 35 ST - 28 l/t; FURADAN 35 ST - 28 l/t; GAUCHO 600 FS - 6 l/t; SEMAFOR 20 ST - 2 l/t.

Napraforgó - a peronoszpóra megelôzésében hatásos vegyszerek: APRON 35 SD - 4 kg/t; APRON XL 350 ES - 3 kg/t; OSTENAL MT 75 PUS - 4 kg/t; OSTENAL C 75 PUS - 4 kg/t.

- a fehér- és szürkepenészes rothadás megelôzésében ajánlatos a következô termékek használata: BAVISTIN FL - 2 l/t; BAVISTIN 50 WP - 2 kg/t; FUNDAZOL 50 WP - 2 kg/t, SUMILEX 50 FL - 2 l/t. Drótféreg- és levélormányos-támadás esetén ugyanazokat a vegyszereket lehet használni, mint a kukorica esetében.

Szója - a gyökerek barna rothadása megelôzése érdekében a DIVIDEND 030 FS - 1,7 kg/t hatásos; a gyökerek bakteriózisának (minél magasabb számú csomósodás) elôsegítését a NITRAGIN biztosítja - 4 palack elôkészített vegyszert kell felhasználni egy hektárhoz szükséges vetômagmennyiséghez. Ez esetben a vetômagok kezelése közvetlenül a vetôgépbe helyezés elôtt történik, lehetôleg árnyékban, kerülve a napfényt. A kezeléskor az egy hektárhoz szükséges vetômagmennyiséghez 1,5 - 2,5 liter vizet ajánlatos felhasználni.

(kilyén)

Március

"Ó reménységpusztító, torz idô! / Hószél csap rám, ha ablakot nyitok. / A tavasz késve és borzongva jô, / irtózik attól, amit hozni fog." Áprily Lajos a háború idején írt négysorosa jutott eszembe a múlt szombat estén: a csillagok hidegen fénylettek, a kisház megremegett a fagyos szélben, s a rádióban háborúról szóltak a hírek. Ám vasárnap reggel napfényben ragyogott a táj, síléceink alól egy délelôtt alatt kiolvadt a hó, s már csak a Kelemen-havasok gerincén fehérlett. A Göde "barna patakja / napra kacagva / a lomha Marosba csengve siet.", a partok mentén a fûzek vöröses-sárgás-barkás ágai jelzik: elindult a nedvkeringés. Az erdô egy-egy fáján horzsolások árulkodnak arról: itt próbált megszabadulni régi agancsától a szarvasbika. A vadalmafa ágai közt ôsz apó mondikált, kék suhanással szállt fel a szajkó, az azúrban héják kerengtek. Minden figyelmeztetett: a természet ébred, hív, megvigasztal. Akárcsak Áprily másik márciusi verse: "A távoli hegyélek havasok, / de cinke szól már és ez jó idôjel. / Hallod? Pici lakatos-inasok / reszelnek finom acél-reszelôvel." S ha még olyan szerencsében lesz részük, hogy megpillanthatják a hóból feltörô lila-sárga lámpácskákat, mint a Kerekes Péter Pál fotóján, hiszem, reményteli csavargásban lesz részük mindazoknak, akik március utolsó hétvégén elindulnak fel a Maros mentén, a Göde völgyén, avagy a város valamelyik erdejébe. Ehhez kíván erôt, egészséget, kedvet Kerekes Ibolya

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

IV. Kolozsvári Biológus-napok

Az Apáthy István Egyesület és az Öko Stúdium Társaság (EME) közös szervezésében immár negyedik alkalommal rendezik meg március 28-29-én a biológus-napokat. Ez alkalommal fiatal magyar biológusok és ökológusok szólnak munkájukról, eredményeikrôl. A kincses városban megrendezésre kerülô tudományos találkozón a marosvásárhelyi Milvus Madárvédelmi Egyesület képviselôje három, madarakkal kapcsolatos tudományos dolgozatot terjeszt elô.

Balett-táncosok a Nemzeti Színházban

Március 31-én délután hat órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Lia és Carol Kemendi koreográfiájával összeállított mûsorukkal lépnek közönség elé a népszerû Mini-Arabesque Balett-társaság tagjai.

A tanácsos válaszol

Az RMDSZ marosvásárhelyi 12-es számú körzetében Sántha Tibor városi tanácsos ma délután 6 órától a Zsidó Vértanúk utca 25/B szám alatt található gyûlésteremben válaszol az érdeklôdôk kérdéseire.

Megszûnik a Hátrányos Helyzetûek Megyei Felügyelôsége

Az idei 14-es kormányhatározat értelmében 2003. március 31-tôl kezdôdôen megszûnik a Maros Megyei Hátrányos Helyzetûek Felügyelôsége - közölte lapunkkal Dorin Suciu fôfelügyelô. A felügyelôség feladatait (a hátrányos helyzetû személyek jogainak biztosítását, az ezzel kapcsolatos iratkezelést, az állami intézményekbe való beutalást) jövô hónaptól kezdôdôen a Maros Megyei Tanács keretében megalakuló igazgatóság veszi át.

Backamadarason a Vándorcsizma

Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg a Vándorcsizma nevet viselô Nyárád menti ifjúsági néptánctalálkozót. A backamadarasi mûvelôdési otthonban sorra kerülô találkozót négy órai kezdettel táncház követi. A vendéglátókon kívül közremûködik a medgyesi Nefelejcs tánccsoport, az ákosfalvi Forrás, a nyárádszentbenedeki Reménység, a szentháromsági Tüzes valamint a márkodi Aranyos néptánccsoport. Zenél a nyárádszeredai Bekecs zenekar.A rendezvény az Ezüstcsizma táncverseny selejtezô szakasza is, a döntôre május-júniusban kerül sor. Végül névadó ünnepséget is tart a backamadarasi ifjúsági néptánccsoport -tudtuk meg Veress Kálmán fôszervezôtôl.

Áramszünet

A villamossági vállalat szovátai alegysége ezúton értesíti a fogyasztókat, hogy beütemezett karbantartási munkálatok miatt március 29- én reggel 8 és délután 6 óra között Szovátán az alábbi utcákban szünetel az áramszolgáltatás: Akác, a 25-45. és a 36-54. szám között, Hosszú, Ôzike, József Attila, továbbá a Csendes utcában a 1-33/A és a 20-62. szám között, a Hóvirág, a Patak utcában a 15-ös házszámtól az utca végéig, mint ahogy nem lesz villany a Szilváspatak, a Hegy, a Vetés, a Vadász utcákban, valamint Kopacon sem. Hasonló okokból, szintén március 29-én reggel 8 és délután 6 óra között nem lesz áram a hálózatban Sóváradon és Kibéden, illetve Makfalván, a 287-es házszámtól a 366-os számig.

Kemény János-szavalóverseny

Szombaton reggel 9 órától a Marosvásárhelyi l8-as Számú Általános Iskola dísztermében tartják a III. osztályos tanulók számára a Kemény János- szavalóverseny megyei szakaszát. A vetélkedôn az a 36 verskedvelô kis nebuló vesz részt, akik továbbjutottak a körzeti szakaszokon. Szervezôk: a Maros Megyei Tanfelügyelôség, a Kemény János Alapítvány valamint az említett iskola magyar tanítónôi.

Találkozó Marosszentgyörgyön

A Marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében szombaton délután három órától a helybeli valamint a marosszentgyörgyi Hit és Fény közösség tagjai találkoznak. Szintén aznap, ám ezúttal Sepsiszentgyörgyön, a római katolikus plébánián reggel 9 órától tartja országos tanácskozását a Romániai Magyar Hit és Fény Közösség vezetôsége.

Kezdôdnek a mezôgazdasági munkálatok

Az idô felmelegedésével kezdôdnek a tavaszi mezôgazdasági munkálatok a Mezôség déli fekvésû területein. Vetik már a tavaszi búzát, a sörárpát; a gyümölcsösökben vége felé közeledik a fák metszése, míg a szôlôsök 15%- ában végeztek hasonló munkálatokat. Az ôszi búzával és árpával bevetett területeken folyamatban vannak a növényvédelmi intézkedések. Sok tennivaló vár azonban az állattenyésztôkre is, hiszen a megyében a 185.000 ha- nyi legelôterületet kell használatra alkalmassá tenniük.

Tájfutó kupa

A marosvásárhelyi Egyetemi Tájfutó Egyesület március 29-én, szombaton a Somostetôn Márciusi Kupa címen tájfutóversenyt rendez gyerek (1,2 km), nyílt (kb. 2 km), Open technic ( 3 km), és M21 (több mint 6 km) szakaszon. Beiratkozni, érdeklôdni a 0745- 311-157-es telefonszámon, vagy a helyszínen, illetve a germanhome@fx.ro elektronikus postacímen.

A nap hírei

Tartós berendezkedés Konstancán?

Az iraki háború befejezése után is a Konstanca melletti román katonai repülôtéren maradnak az amerikai katonák - jelentette ki Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter. Ugyanakkor azt nem tudta megerôsíteni, hogy a Mihail Kogalniceanu repülôtéren kialakított ideiglenes amerikai támaszpontot állandó amerikai katonai támaszponttá alakítják át. A miniszter szerint errôl a kérdésrôl Bukarest még nem tárgyalt az Egyesült Államokkal, de Mircea Geoana külügyminiszter legutóbbi németországi látogatása során szó volt a katonai támaszpontokról is. Pascu ezzel egy idôben leszögezte: Románia jelenleg nem tervezi azt, hogy egy újabb katonai támaszpontot bocsásson az amerikai hadsereg rendelkezésére az ország területén.

Parlamenti különbizottság a verespataki projekt vizsgálatára

A parlament csütörtöki döntése értelmében különbizottság alakul a verespataki tervezet elemzésére. A testületnek két hónapon belül jelentést kell benyújtania - jelenti a Mediafax. A bizottságban mindegyik parlamenti párt képviselteti magát, elnöke Alexandru Sassu SZDP-képviselô lesz, a két alelnököt az NRP és az NLP delegálja. A testület tagjai között lesz Radu Berceanu DP- képviselô, egykori iparügyi miniszter is, valamint az RMDSZ-es Antal István. A parlamenti döntés szerint a különbizottság célja "egységes álláspontot kialakítani" a Verespatak-ügy "gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti vonatkozásairól". A testület munkálataira meghívást kapnak miniszterek, akadémikusok, a titkosszolgálatok képviselôi és más szakemberek is. A különbizottság létrehozását Adrian Nastase kormányfô kérte a hét elején a parlament vezetésétôl.

Határon átnyúló együttmûködés

A közös infrastruktúra fejlesztésérôl tárgyaltak Nagyváradon a romániai Bihar és a magyarországi Hajdú-Bihar eurorégió együttmûködés keretében a két megye képviselôi - közölték csütörtökön. A magyar küldöttség képviselôi szerint a román és a magyar megye a közeljövôben pályázik a PHARE CBC alapnál egy vállalkozásfejlesztési központ és egy határ menti környezetvédelmi folyosó kialakításának támogatására. Csontos János, az MSZP parlamenti képviselôje elmondta: reméli, hogy egy éven belül megnyílik a Székelyhíd-Létavértes határátkelô. Ez azért fontos, mert tehermentesítené a Bors-Ártánd határátkelôt, ahol Magyarország EU- csatlakozása után várhatóan jelentôsen növekszik majd a forgalom. A képviselô felvetette a hét kilométeres szakaszon megszüntetett Nagyvárad-Debrecen vasútvonal helyreállítását, amely a Kassa- Miskolc-Debrecen európai közlekedési folyosó meghosszabbítása lehetne. A román és a magyar fél legközelebb április közepén találkozik, amikor egyebek között közös integrációs iroda megnyitásáról döntenek.

Erdélyiek Pártja

Erdélyiek Pártja néven terveznek új pártot alapítani Romániában - jelentette be szerdán, kolozsvári sajtóértekezletén Sabin Gherman. Az új párt a kezdeményezôk reményei szerint már indulni fog a jövô évi általános választásokon. Az újabb pártszervezési akcióra azért van szükség, mert az illetékes bíróság február elején jogerôsen elutasította a Sabin Gherman által kezdeményezett Erdély-Bánság Liga pártként történô bejegyzését. A pártalapító elmondta, hogy eddig 17 ezer támogató aláírást gyûjtöttek össze. A támogatók 15 százaléka - valamivel több, mint 2500 ember - magyar nemzetiségû. Az új párt létrehozását támogatja a Provincia nevû román-magyar értelmiségi csoport is. Sabin Gherman a sajtóértekezleten közölte: ígéretet kapott a kormányon lévô Szociáldemokrata Párttól, hogy az támogatni fogja az Erdélyiek Pártja bejegyzését. Az Erdély- Bánság Liga bejegyzésének elutasítása miatt Sabin Gherman februárban jogorvoslatért a strassbourgi nemzetközi bírósághoz fordult. Elmondta: ha az európai fórum a Ligának kedvezô ítéletet hoz, és azt a román hatóságok is kénytelenek lesznek bejegyezni, egyesítik az Erdély- Bánság Ligát az Erdélyiek Pártjával.

Sertéstenyésztôk tiltakoztak a nagylaki határátkelônél

Romániai sertéstenyésztôk tüntettek szerdán a román-magyar határ nagylaki átkelôhelyénél a sertéshús behozatali vámjának azonnali, drasztikus emelését követelve. Az átkelô romániai oldalán mintegy hatvan tenyésztô vonult fel jármûvekkel, mezôgazdasági gépekkel és állatokkal. A tüntetôk másfél órára megbénították az országból kilépô közlekedési sávon a forgalmat. A tüntetést a román sertéstenyésztôk országos szövetségének aradi szervezete rendezte. A szervezet elnöke elmondta, hogy bár a román kormány a közelmúltban úgy döntött, az import sertéshús utáni vámot a jelenlegi 20 százalékról július elsejétôl 45 százalékra felemelik, ez a román sertéstenyésztôkön nem segít: ôk mindenképpen tönkremennek, ha a magasabb vámokat nem alkalmazzák azonnal. A tüntetôk arra figyelmeztettek, hogy a szerdai tiltakozó akció csak "egyszerû bemelegítés" volt arra az esetre, ha nem kapnak kedvezô választ az illetékesektôl a követeléseikre. A román sertéstenyésztôk országos szövetsége a múlt hét csütörtökére jelentette be a nagylaki vám lezárását, de a múlt héten végül csak Bukarestben, a kormány épülete elôtt tüntettek. A szövetség egyebek között azt követelte, hogy a sertéshús esetében a behozatali vámot azonnal emeljék 60 százalékra.

A Shell benzinkutak eladását tervezi

Benzinkútjainak több mint harmadát eladni tervezi a Royal Dutch Shell romániai leányvállalata - közölte a Ziarul Financiar címû gazdasági napilap. A lap értesülései szerint a Shell romániai vetélytársaival tárgyal 28 benzinkút eladásáról. A Ziarul Financiar az üzlet értékét 28 millió dollárra becsülte, abból kiindulva, hogy jelenleg egy üzemanyagtöltô állomás átlagos forgalmi értéke 1 millió dollár. A Shell romániai vezetôi a lap információit sem cáfolni, sem megerôsíteni nem kívánták. A potenciális vevôk között az osztrák OMV-t, a magánkézben lévô Rompetrol olajtársaságot emlegetik, és a lap szerint a Rafo Onesti román olajfinomító is érdeklôdik a benzinkutak iránt. A lap szerint az orosz LukOil csak a teljes Shell hálózat megvételében lenne érdekelt. A magyar Mol és az olasz AGIP érdeklôdését nem keltette fel a vételi lehetôség -írta a Ziarul Financiar. A Shell romániai piaci magatartását évek óta a várakozás jellemzi. A Romániában jelen lévô többi külföldi társasághoz hasonlóan a Shell is arra panaszkodik, hogy a román állam - a legnagyobb piaci szereplôn, az állami tulajdonban lévô Petrom társaságon keresztül - mesterségesen alacsonyan tartja az üzemanyag árát, ami nyereséget lehetetlenné tévô, alacsony árrés alkalmazását kényszeríti a Petrom vetélytársaira is. A külföldi társaságok türelmetlenül várják a Petrom tervezett privatizációját, mert arra számítanak, hogy utána helyreállnak az alapvetô piaci játékszabályok Romániában. A Shell két leányvállalatot alapított Romániában. A Shell Romania üzemanyag- forgalmazással, a Shell Gas Romania cseppfolyósított gáz eladásával foglalkozik. A Shell Romania jelenleg 81 kútból álló hálózatot mûködtet Romániában. Tavaly 113 milliárd lej (3,8 millió dollár) veszteséget könyvelt el 2584 milliárd lej (88,9 millió dollár) üzleti forgalom után. A Shell eddigi romániai beruházásai 210 millió dollárt tesznek ki, ebbôl mintegy 90 millió dollár jutott a Shell Romaniára.

Elôször mérték meg egy fekete lyuk tömegét

Egy kanadai-brit csillagászcsoport elsô ízben mérte meg egy fekete lyuk tömegét - jelentette be szerdán a kanadai országos kutatási tanács. Az infravörös tartományban végzett teleszkópos megfigyelések egy tôlünk 13 milliárd fényévre, az eddig ismert legtávolabbi kvazárra irányultak, amelynek kibocsátott fényerejét vizsgálva megállapították, hogy a kvazár egy, a Föld tömegének az ezermilliárdszorosát meghaladó tömegû fektet lyukat foglal magába. Ez a fekete lyuk akkor jöhetett létre, amikor a világegyetem jelenlegi korának még csak 6 százalékát élte meg - közölte a csoport egyik tagja. A kvazárok a legtávolabbi galaxisok rendkívül nagy fényerejû csillagszerû magjai. A fekete lyukak pedig a téridô olyan speciális tartományai, ahol a gravitációs térerô olyannyira erôssé válik, hogy még a fény sem tud megszökni belôle.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

JUHÁSZ VIKTORNAK (Fiúnak) születésnapja alkalmával kívánunk sikerekben, egészségben és minden jóban gazdag életet. A Fábiánok Kanadából: Sada, Lumi, Norbert és Jonathan. (v.)

Radnótfájára ANTAL SÁNDORNAK 72. születésnapja alkalmából jó egészséget, sok-sok boldog nyugdíjas éveket kíván sok szeretettel felesége, Annus és gyermekei. Isten éltessen sokáig! (33)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 2 db tömbházlakás-ajtó tokostól. Tel. 163-820, 16 órától. (54678)

ELADÓ Kisbodonban 14 ár beltelek. Tel. 161-503, 0745- 505-545. (54628)

ELADÓK kitûnô állapotban levô bútorok, virágok és egyéb háztartási cikkek. Tel. 255-447, 0745-494-267, 8-22 óra között. (54257)

ELADÓK új típusú színes televíziók. Tel. 127-224, 0745-616-632. (54306)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (52823)

ELADÓ felnôttnek pelenka és jó állapotban levô 180 literes Arctic hûtô. Tel. 123-557, délután. (53881)

NÉMET Silymarin Stada eladó. Tel. 130-815. (54446)

ELADÓK: hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. Egy év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár utca 15. Tel. 218-314. (53824)

ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902. (53482)

ELADÓ szétszedhetô gyári garázs. Tel. 318-859. (54420)

ELADÓ 2001-es évjáratú dízel Golf IV 1,9. Tel. 0744-253-990. (hn.)

ELADÓ 2002-es évjáratú Seat Toledo 1,9 TDI, 110 LE, 6.000 km-ben. Tel. 0744-571-289. (hn.)

ELADÓ zab, árpa, kukorica, bor. Tel. 211-668. (54649)

ELADÓ jó minôségû ültetô- és nagy krumpli Szárhegyen (Lazarea). Érdeklôdni a 0744-472-659-es telefonon, Gábor Antalnál. (54625)

ELADÓ 3.680 m2 beltelek a Somostetôn és 1 ha cserefa erdô a kakasdi oldalban. Tel. 216-123. (54646)

SÜRGÔSEN eladó föld a Vácmányon. Tel. 143-612. (54718)

ELADÓ bejárati tömbházlakás- ajtó, sporttévé (fekete-fehér), 3/4-es nôi kerékpár, turistaaragáz, csöves hátizsák, porszívó. Tel. 165-503. (54644)

ELADÓ 14 ár házhely a szászrégeni virágház mögött, víz-, gáz-, villany- lehetôséggel. Tel. 522-842, 520-761. (54484)

ELADÓ Renault 5 TL nagyon jó állapotban- Tel. 217-816. (54520)

ELADÓ több méter új rongyszônyeg. Tel. 142-705. (54518)

ELADÓ Cordarone szívgyógyszer, 60 és 100 literes mûanyag bödön, poantlász függöny, kisasztal, bejárati ajtó (2.050X900), ablak (1.300X800). Tel. 312- 466. (54532)

ELADÓ 2.275 m2 terület, szôlôs és gyümölcsös, építésre alkalmas, az Erdô utcában. 30 euró/m2. Tel. 135-272. (54578)

ELADÓ 130 kg-os sertés, levágva is. 50.000 lej/kg. Tel. 327-054. (54591)

ELADÓ monofázisos hegesztôkészülék abrichter körfûrésszel és dupla dugattyús kézi vízpumpa. Tel. 573-077, 18-21 óra között. (54730)

ELADÓ szívó-nyomó kézi vízpumpa (kútpumpa). Dezrobirii u. 1. sz., Havadi. Tel. 138-071, 18 óra után. (54696)

ELADÓ Albalux 9 mosógép. Tel. 253-136. (54728)

VESZEK színesfém-hulladékot. Tel. 0744-547-355. (54697)

ELADÓ elektromos kézi gyalu, körfûrész, csavarhúzó és villanymotorok. Tel. 160-694. (54705)

ELADÓ jó állapotban levô 140 literes használt hûtô. Ára: 2 millió lej. Tel. 166-968. (54707)

ELADÓ 1 ha beltelek, gáz- és villanybevezetési lehetôséggel Cserefalván. Irányár: 3 millió lej/ár, alkudható. Tel. 333-132, délután. (54701)

ELADÓ 5 tonna lucerna és 2 tonna széna Marosjárában. Tel. 122-469. (54712)

ELADÓK vagy bérbe adók földek Ákosfalván. Tel. 256-306, este. (54714)

ELADÓ karbid és oxigénslag, oxigénpalack, bôrvarró kézigép, 500 kg-ig mérô mérleg, széna, sarjú. Tel. 161-340. (54721)

ELADÓ a Somostetôn 42 ár belterület. Tel. 162-428. (54726)

ELADÓ házhely. Tel. 211-534. (54738)

PLAVIX gyógyszer jutányos áron eladó. Tel. 162-397, este. (54746)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények német importból, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (54748)

HÚS- és vegyes hasznosítású oltott csibék eladók, napos és elônevelt változatban. Tel. 0265/169-861, 0723-534-930. (54754)

ELADÓ porszívó, falióra, kézi perzsa, evôeszközkészlet, székek. Tel. 212-059. (54751)

ELADÓ földterület a Vácmány környékén. Tel. 169-879, 256-459. (54752)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (54207)

BL 55-ÖS importliszt eladó. Tel. 257-742, 0722-356-303. (54271)

BÚZÁT vásárolunk nagy tételben. Tel. 0722-396-107, 0722-356-303. (54271)

OLCSÓN MTB biciklik, német rollerek kaphatók. Tel. 0265/212-369. (54531)

ELADÓ kezelt és szelektált lucernamag. Tel. 319- 848, 162-594, 0740-196-012. (54626)

ELADÓ Diesel Papuc, 5 és 2 személyes, 0 km-ben, Dacia BL 0 km-ben. Tel. 0744-509-181, 167-663. (54144)

ELADÓ U650-es típusú traktor. Tel. 578-912, 578- 669, 580-072. (54645)

ELADÓ 1986-os évjáratú Dacia 1310 TX. Irányár: 20 millió lej. Tel. 161-150. (54729)

ELADÓK rottweiler kiskutyák. Tel. 319-608. (54717)

ELADÓ telekkönyvezett 20 ár a Vácmányon. Tel. 255-180, 0744-393-598. (54768)

ELADÓ lakatos-kovács oxigénhegesztô felszerelés, 100 literes elektromos vízmelegítô, zamak, bronz, alumínium, különféle rúdacélok 55 mm vastagságig, száraz bükkdeszka (28 mm), villanymotorok (380 V). Tel. 169-642. (54769)

ELADÓ kombi, 1994-es kiadású Opel Astra 1,6, beíratva 2001-ben (egyedüli tulajdonos). Tel. 131-201. (54741)

ELADÓ beépíthetô telek az Erdô utca 14 C-D sz. alatt. Tel. 0265/163-282. (54783)

ELADÓ Polski Fiat 126/650 E jó állapotban, üvegszálas fürdôkád. Tel. 250-579. (54815)

ELADÓ GD-3,2, PP-3-30 fagylaltgép, kétkarú, autóemelô, U-650 M, CP 12, EEP 600. Tel. 0745-426-418, 0744-489-636. (88)

ELADÓ építkezésre alkalmas föld az autópiaccal szemben. Tel. 167-819, mobil: 0745-894-998. (54819)

VÁSÁROLNÉK kisebb házhelyet Marosvásárhelyen, esetleg Koronka vagy Jedd bejáratánál. Tel. 131-502. (54821)

ELADÓ 1984-es kiadású 1310-es Dacia. Tel. 135- 153, 12-18 óra között. (54827)

ELADUNK Marosszentannán húscsirkéket (brojler). Tel. 0745-601-324, 0744-237-150. (54832)

LAKÁS

DIÁKLÁNY sürgôsen lakótársat keres (November 7). Tel. 0722-146-218. (54805)

ELADÓ I. osztályú, 3 szobás, önálló központi fûtéssel felszerelt tömbházlakás terasszal, alatta 2 garázzsal Marosvásárhelyen, az Apicultorilor utcában. Tel. 0744-705- 508. (54806)

ELADÓ Bándon 2 szoba, ebédlô, fôzôkonyha, elôszoba, fürdôszoba, garázs, két kút melléképületekkel, 24 ár telek. Tel. 0740-656-641. (52497)

ELADÓ kertes magánház közös bejárattal, külön udvaron, 620 m2-es területen, az Avram Iancu utcában. Tel. 214-050, 17 órától. (54165)

ULTRAKÖZPONTI fekvésû nagy magánház hosszú távra kiadó. Tel. 214-712, üzenetrögzítô. (54381)

ELADÓ 2 szoba-konyhás ház Gernyeszegen. Érdeklôdni Gernyeszegen, a 194. sz. alatt vagy a 141-154-es telefonszámon. (54445)

KIADÓ 2 szobás, bútorozatlan lakás a Kövesdombon. Tel. 124-632. (54623)

KISGÖRGÉNYBEN eladó ház 21 ár kerttel, melléképületekkel. Érdeklôdni Székelyvajában, a 263. sz. alatt, Jáni Jánosnénál. (54619)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a November 7-ben. Tel. 211-312, 217-468. (54572)

ELCSERÉLEM 2 szobás, I. osztályú tömbházlakásomat a November 7 negyedbôl egy 2 szobás, II. osztályú, kövesdombi lakással. Tel. 214-817. (54534)

ELADÓ 3 szobás, földszinti lakás az 1848-as úton, a 26. sz. alatt, kereskedelmi egységnek ajánlott. Tel. 0745-622-240. (54666)

ELADÓ lakrész Régenben: szoba, konyha, elôszoba, pince, garázs az udvaron. Tel. 0265/512-991, 0745-821- 336. (54632)

ELADÓ lakás Mezôfelében. Megfelel két családnak. Tel. 121-241. (54636)

ELCSERÉLEM I. emeleti, 4 szobás lakrészemet garázzsal együtt a Tudorból egy magánlakással vagy két kisebb tömbházlakással, vagy eladom. Tel. 0745-265-759. (54590)

ELADÓ ház melléképületekkel egyhektáros telken (villany, gáz, fürdôszoba). Nagyernye, Állomás utca 455. Tel. 0744-863-222. (54650)

ELADÓ földszinti, felújított, vízórás tömbházlakás a Budai negyedben. Ára: 11.000 euró. Tel. 162-062. (54604)

ELADÓ ház Seprôdön, az 51. szám alatt, gazdasági épületekkel és 16 ár kerttel. (54734)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú magánlakás hôközponttal, víz- és gázórával felszerelve, pincével. Tel. 215-236, 0744- 387-111. (54735)

ELADOK vagy elcserélek kétszobás lakással márkodi (32 km-re a várostól) falusi házat kerttel, 2 ha erdôvel és 10 ha földterülettel. Tel. 145-623, 124- 772. (54753)

KIADÓ 2 szobás, bútorozott, vízórás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 332-476. (54766)

KIADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 0723-359-306, 0723-384-569, 165-535. (54704)

ELADÓ kicsi kertes régi ház 5 ár telekkel. Tel. 135-515, 550-551. Soimilor u. 25. (54796)

ELADÓ 3 szobás, 2 garázsos magánház. Tel. 122-405. (54797)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Cutezantei utcában, magas földszinten, parkettel, padló- és falicsempével, víz- és gázórával, telefonnal és kábeltévével, rendelésre készült elôszoba- és konyhabútorral. Tel. 0745-509-159, 248-976. (54804)

ELADÓ 2 szobás, I. és IV. emeleti tömbházlakás garázzsal vagy anélkül a Pandúrok útján, a kék parknál. Tel. 248-083, 249-434. Nem vagyok közvetítô. (54808)

ELADÓ ház Ernyében, a fôút mellett, a jelenlegi gyógyszertár. Tel. 167-819, mobiltel: 0745-894-998. (54819)

ELADÓ kétszoba-konyhás téglaház 34 ár telekkel, az E60-as nemzetközi út mentén, Székelyvajában. Kereskedelmi célra is megfelelô. Tel. 333-182, 18-22 óra között. (54836)

ELADÓ ház Bándon. Tel. 131-607. (54824)

ELADÓ ház Székelykálban gáz- és vízvezetékkel, mûhely ipari árammal, istálló vízvezetékkel, vagy elcserélem marosvásárhelyivel. Tel. 146-261. (54829)

ELADÓ magánlakás a N. Balcescu u. 7. szám alatt, 1-es lakrész: egy szoba, konyha, fürdôszoba, pince, veranda, külön kert, külön víz-, gáz-, villanyóra, közös használatú udvar, ehhez tartozó 480 m2 terület. Ára: 18.000 euró. Tel. 136- 425. (54834)

TÁRSKERESÉS

VIDÉKI, középvégzettségû gazdálkodó, 170/75, független, 49 éves férfi társat keres esetleges házasság céljából. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Megértés" jeligére várok. (54206)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (53603)

FELSÔFOKÚ végzettséggel felkészítek angolból. Tel. 168-961, 16 órától. (54575)

VÁLLALUNK tetôzést, tetôjavítást és zsaluzást. Tel. 0740-310-238, 0745-263-977. (54807)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, harmonikaajtót és szalagfüggönyt. Tel. 218-321, 0744-121-714. (53512)

KERESEK szakképzetlen építômunkásokat. Tel. 212-306, 0744-572-814. (54737)

VÁLLALUNK kômûvesmunkát, fajanszozást, grésziázást, festést, gipszkartonozást. Tel. 0745-418-382. (53421)

VÁLLALUNK festést, mázolást. Tel. 0744- 925-182. (54513)

GIPSZKARTONOZÁST, belsô felújításokat, kômûvesmunkát vállalunk. Minôség kedvezô áron. Tel. 313-039, 0744-511-433. (54565)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0745-465-583. (54184)

VÁLLALUNK szobafestést, mázolást, tapétázást. Tel. 0721-627-475, 127-389. (54246)

FESTÉST, fali- és padlócsempe-rakást vállalunk alkudható áron. Tel. 169-798, 0745-415-852. (54525)

MINÔSÉGI padló-, parkettlerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 0265/257-785, 0722- 669-954. (52629)

HÛTÔJAVÍTÁS az ön lakásán is, engedélyezve, garanciával. Tel. 164-395, 0744-297-433. (54192)

GYERMEKGONDOZÁST vállalok a Tudor negyedben. Tel. 146- 562. (54288)

BÚTORKÉSZÍTÉST vállalok melaminált bútorlapból, bármilyen típust, megrendelésre, kedvezô áron. Tel. 250-102, 0721-867-894. (54290)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 163-783, 0745-278-233. Garancia. (53411)

A NYÁRÁDKÖSZVÉNYESI közbirtokosság 2003. március 30-án du. 2 óra 30 perckor évi közgyûlést tart a helyi kultúrotthonban. Minden tagot várunk. A vezetôtanács. (54457)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslány-ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (53272)

FESTÉST, mázolást, fali-, padlócsempe- lerakást, kômûvesmunkálatokat vállalunk. Tel. 137-754, 0744-908-635. (54444)

HÛTÔK javítása a kliens lakásán. Garancia. Tel. 0723-877-150, 8-15 óra között. (54467)

BÉRBE adok 20 ár mezôgazdasági területet a város szélén - 1.000.000 lej/év. Tel. 216-608, 0722-304-786. (54539)

KÁRPITOZÁST vállalok lakásán is. Tel. 124-471, 0740-844-979. (54640)

BÉRELNÉK 10 árig kerthelyiséget. Tel. 162- 658. (54551)

ELÔKÖNYVELÉST vállalok. Tel. 161-841. (54594)

AJÁNDÉKOZOK a város területére egy nagyon szép és jó házôrzô egyéves német juhász és labrador-keverék kutyát. Csak kutyaszeretô személynek. Tel. 122-920. (54620)

VARRÁST (bedolgozást), takarítást vállalok. Tel. 257-053. (54700)

KIADÓ két szoba irodának, raktárnak közel a központhoz. Tel. 126-439. (54713)

KERESEM SÁNDOR ANNÁT, aki a székelyudvarhelyi pedagógiai leányiskolában végzett 1953-ban. Hívjál a 133-163-as telefonszámon. Kvacskayné, Gedô T. (54720)

ORVOSTANHALLGATÓ lány felkészítôt tart biológiából felvételizôknek. Tel. 0265/144-315. (54762)

Az AKTÍV KÖZÉLETÉRT, a BORSOS TAMÁS és JOBB JÖVÔ polgári körök elítélik M. Geoana külügyminisztert kijelentése miatt, aki a kolozsvári márciusi fórumot revizionistának nevezte. Kérjük az RMDSZ parlamenti frakcióját, interpellációban tiltakozzon e rágalmazó kijelentés ellen. (54775)

ALMÉRNÖK (havi jövedelemmel rendelkezik) 8 órás munkahelyet keres. Bármilyen ajánlat érdekel. Tel. 313-274. (54378)

HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk a kliens lakásán garanciával. Tel. 0744-795-141. (54780)

MEGEMLÉKEZÉS

Kegyelettel emlékezünk a szeretett édesanyára, anyósra, nagymamára, dédmamára, ÁBRAHÁM KATALINRA halálának évfordulóján. Áldott emléke szívünkben örökre megmarad. Gyermekei és azok családja. (54549)

Szemünk mindig könnyes, ha csak rád gondolunk, csak szép emlékek maradtak, amelyeket soha el nem feledünk. Fájó szívvel emlékezünk árpilis 1- jén a nyárádszentimrei születésû LÉNÁRTH SÁNDOR volt marosvásárhelyi lakosra halálának 2. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Felesége, lánya és a rokonok. (54723)

A múltat felidézve, szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel emlékezünk március 28-án a náznáni KERTÉSZ ERZSÉBETRE halálának 10. évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emlékét ôrzi egy életen át férje, két fia. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (54424)

Fájó szívvel, könnyes szemmel emlékezem március 29-én a szeretô férjre, HANZI ALBERTRE halálának 4. évfordulóján. Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élek, velem lesz fájó emléked. Emlékét ôrzi bánatos felesége, Irénke. (54629)

Soha meg nem szûnô fájdalommal, könnyes szemmel és összetört szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára március 28-án, amikor öt éve, hogy a kegyetlen halál elragadta közülünk a drága gyermeket és testvért, ifj. MEDVÉS ISTVÁNT. Nyugodj békében. Bánatos szülei és testvérei. (54631)

Fájó szívvel emlékezünk március 28-án MEDVÉS ISTVÁNRA halálának 5. évfordulóján. Bánatos felesége, fia, lánya, veje, két unokája. Nyugodj békében. (54698)

Fájó szívvel emlékezem március 28- án a pókai KISS LÁSZLÓRA halálának elsô évfordulóján. Pihenésed legyen áldott, nyugalmad csendes. Júlia. (54641)

Szomorú szívvel emlékezünk szeretett szüleinkre, az erdôcsinádi SZÁSZ D. MÁRIÁRA halálának elsô, valamint SZÁSZ D. MIKLÓSRA halálának 8. évfordulóján. Emlékük legyen áldott, nyugalmuk csendes. Szeretteik. (54658)

Mély fájdalommal emlékezünk halálának évfordulóján, március 30- án, amikor a halál 3 éve elragadta szerettei körébôl a nyárádmagyarósi születésû TÔKÉS IMRÉT. Emlékét ôrzi bánatos felesége, lánya, fia és két unokája. (54677)

Április 2-án van édesapám, LENGYEL GÁBOR (asztalos) halálának 2. évfordulója. Emlékét ôrzi Levente és családja. (54550)

Fekete földet rám hiába szórtatok, a lelkem mégis szabad lett és boldog, ha rám gondoltok, mosolyogjatok, hisz én már Istenhez oly közel vagyok. Nem múlnak el soha, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak és évek. Én már alszom a zúgó fák alatt, ó ne zavard meg édes álmomat. Borulj a síromra halkan, csendesen, ne félj, nekem már úgysem fáj semmi sem. Örökös bánattal emlékezünk életünk kegyetlen napjára, amikor már 8 éve, hogy a szentháromsági születésû TAMÁS LÁZÁR itt hagyta szeretteit. Emlékét megôrzi bánatos felesége, két fia, két menye, valamint három unokája, Merci, Robi és Nóra. (54679)

Fájó szívvel emlékezünk március 28-án, amikor a kegyetlen halál búcsú nélkül elragadta a drága jó feleséget és édesanyát, SZAKÁCS FRANCISKÁT. Szeretettel emlékezik férje, két fia, István és Laci családjukkal, valamint testvére, Erzsébet. (54699)

Szomorúan emlékezünk március 30-án az erdôcsinádi születésû id. FÜZESI IMRÉRE halálának elsô évfordulóján. Nyugodjon békében. Emlékét ôrzik szerettei. (54722)

Fájó szívvel emlékezünk március 28-án a pókai KISS LÁSZLÓRA, aki egy éve távozott szerettei körébôl. Nyugodjon békében. Testvérei és azok családja. (54749)

Mély fájdalommal emlékezünk március 28- án MEZEI JUDITRA szül. Schmejkál halálának harmadik évfordulóján. Aki ismerte, szenteljen egy percet emlékére. Gyászoló szerettei. (54785)

Fájó szívvel emlékeztetjük a rokonokat, ismerôsöket, akik szerették és tisztelték a lôrincfalvi özv. BÁLINT ZSIGMONDNÉT szül. Fábián Erzsébet, hogy 2003. március 28-án van halálának 2. évfordulója. Kegyelettel emlékezünk arra a szomorú napra, jóságát, intô szavait, szeretetét ôrizve lelkünkben. Nyugodjál békében, drága jó dédmama. Szerettei. (54784)

Szomorú szívvel emlékezünk március 28- án, amikor két éve a kegyetlen halál elragadta mellôlünk id. SZÉKELY SÁNDORT. Jóságát, szeretetét, amíg élünk, szívünkben ôrizzük. Fia, Sanyi és családja. (54782)

Fájó szívvel emlékeztetem mindazokat, akik ismerték és szerették drága férjemet, a makfalvi születésû VASS DOMOKOST, hogy március 28-án már hat hónapja, hogy nincs közöttünk. Áldott emléke szívünkben örökké élni fog. Gyászoló családja. (54813)

Fájó szívvel emlékezünk március 28-án id. SZÉKELY SÁNDORRA halálának 2. évfordulóján. Emlékét ôrizzük szívünkben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Lánya, Ella, veje, Levente. (54828)

Megtört szívvel emlékezem szeretett férjemre, HEGEDÛS MÓZESRE halálának 2. évfordulóján. Számomra örökké élô marad. Isten adjon csendes pihenést az anyaföldben. (54843)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. NAGY LEVENTE nyugalmazott szülész-nôgyógyász fôorvos, a Marosvásárhelyi 2-es Számú Szülészeti Klinika volt orvosa, életének 65. évében, méltósággal viselt szenvedés után, 2003. március 25-én Budapesten elhunyt. Temetése 2003. március 31-én, hétfôn délután 2 órakor lesz Magyarországon, az Eger melletti mónosbéli temetôben. A gyászoló család. (54831)

Fájó szívvel búcsúzunk a szeretett, hû baráttól, kollégától, dr. NAGY LEVENTE szülész-nôgyógyász fôorvostól. Balogh Xénia és Gyuszi. (54839)

Köszönve gyermekkorunk szép élményeit s az irántunk való gondoskodást, emlékét örökre szívünkbe zárva búcsúzunk LEVENTE BÁCSITÓL. Xénike és Alice. (54839)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a pótolhatatlan édesanya, nagymama, anyós, rokon és jó szomszéd, a szentdemeteri FEKETE IRMA szül. Fülöpbúcsú nélkül, életének 80. évében, szeretô szíve megszûnt dobogni. Temetése 2003. március 28-án 15 órakor lesz a szentdemeteri temetôben. Búcsúznak tôle bánatos gyermekei és azok családjai. (54823)

Örökre sebzett szívvel, lelkileg mélyen megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, szeretett nagymama, testvér, rokon és jó szomszéd, özv. KÁLMÁN LÁSZLÓNÉ szül. Bán Anna életének 91. évében, türelemmel viselt súlyos betegségben, március 26- án csendesen megpihent. Temetése március 28-án 15 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (54859)

"Nehéz elengedni azokat az áldott kezeket, akikkel jó volt együtt lenni, akik odatartoztak életünkhöz, s akikkel mindent együtt fogadtunk el". Lelkileg összetörve, szívünk mély fájdalmával veszünk végsô búcsút a világ legdrágább nagymamájától, özv. KÁLMÁ