|
LV. évfolyam 67. (15334.) sz. |
2003. március 21., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
- Megkezdôdött csütörtök hajnalban az amerikai haderô Irak elleni akciója, az Iraki Szabadság hadmûvelet.
- George Bush amerikai elnök négyperces beszédében jelentette be, hogy az amerikai és a brit erôk megkezdték egy széles és összehangolt hadjárat nyitó szakaszát.
- Hat hadihajóról több mint 40 robotrepülôgépet indítottak iraki vezetôk, elsôsorban Szaddám Huszein megsemmisítésére.
- Szaddám Huszein TV-beszédben ellenállásra buzdított - nem tudni élô adás volt-e és valóban ô beszélt.
- Egy névtelenségének megôrzését kérô amerikai tábornok szerint a légitámadások a következô két- három napban korlátozottak maradnak.
- Londoni katonapolitikai szakértôk szerint a csütörtök hajnali katonai akció nem fogja késleltetni a fô hadmûveletet, sôt a válaszcsapások miatt esetleg elôre is hozhatják.
- Irak csütörtök kora délutánig hat Scud- rakétát lôtt ki Kuvait területére - jelentette be a kuvaiti védelmi minisztérium. Irak cáfolta, hogy Scud- rakétákkal rendelkezik.
- Az Irak elleni hadmûvelettel egy idôben katonai akció indult Afganisztán déli részén.
- Az Irak elleni hadmûveletek mielôbbi befejezésére szólított fel Putyin orosz elnök.
- Chirac francia elnök a konfliktus mielôbbi befejezését reméli, és sulyos következményekre figyelmeztet.
- A német kormány megdöbbenésének és aggodalmának adott hangot.
- Kína a hadmûvelet leállítására szólított fel.
- Kosztasz Szimitisz görög kormányfô közölte: az unió soros elnöksége mindent el fog követni, hogy a tizenötök közös álláspontra jussanak Irak ügyében.
- Jack Straw brit külügyminiszter sajtóértekezletén azt mondta: London a francia döntést tartja a jelenlegi problémák okozójának.
- Az iraki válságban nincs helye a semlegességnek, vagy az egyenlô távolság megtartásának a konfliktusban szemben álló felekkel - jelentette ki José María Aznar spanyol miniszterelnök.
- Franciaország nem zárja ki a beavatkozást, beleértve a katonai eszközök felhasználását, amennyiben Bagdad vegyi, biológiai vagy bakteriológiai fegyvert vetne be - mondta a védelmi miniszter.
- Egy polgári személy meghalt és többen megsebesültek az Irak elleni elsô csapások következtében - közölte Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter.
- Csütörtök délben megérkezett Jordániába a menekültek elsô, közel háromszáz fôs csoportja Irakból.
- Irak déli részén lezuhant az amerikai különleges erôk harci helikoptere. A legénységet és a fedélzetén tartózkodó katonákat kimentették, a gépet megsemmisítették.
- A Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége a menekülôk megsegítésére 158 millió dollár segély összegyûjtésére tett közzé felhívást.
- Kofi Annan, az ENSZ fôtitkára csütörtökön felszólította az iraki háborúban érintett valamennyi felet, hogy gondosan tartsák tiszteletben a nemzetközi emberiességi elôírásokat.
- Világszerte százezrek utcára vonulva tiltakoztak az iraki háború ellen. Hatalmas tüntetés volt csütörtökön Athénban, Berlinben, Rómában, Koppenhágában, Svájc több városában.
- Az iraki válság tanulságainak levonására és egységre szólította fel csütörtökön az európai uniós tagállamok vezetôit Romano Prodi.
- Irak megkezdte olajkútjainak felgyújtását - jelentette a Fox News amerikai hírtelevízió csütörtökön. .
- A török parlament csütörtökön engedélyezte, hogy az amerikai hadsereg repülôgépei igénybe vehessék az ország légterét Irak elleni támadások céljára.
A nemzetvédelmi rendszer intézményeinek operatív csoportjai szerda éjjel elkeztdék mûködésüket, a katonai egységeknél azonban nincs riadókészültség, közölte csütörtökön Corina Cretu elnöki szóvivô.
Cretu elmondta, intézkedések történtek a katonai objektumok, lôszerraktárak és a veszélyes anyagokat tároló létesítmények védelmének megerôsítése érdekében.
A Legfelsôbb Védelmi Tanács által közvetlenül a 2001 szeptember 11-i terrortámadás után hozott döntések továbbra is érvényesek. A román vezetés figyelemmel követi az iraki helyzet fejleményeit és minden szükséges lépést megtesznek az ország és a polgárok biztonságának megôrzése érdekében.
A hadsereg egységeiben a megszokott keretek között zajlik a tevékenység, a parlamenti határozat révén a nemzetközi koalíció rendelkezésére bocsátott katonai alakulatok folytatják a felkészülést, tette hozzá a szóvivô.
A belügyminisztérium fokozta a diplomáciai missziók, különösen a NATO- és az EU- tagországok diplomatáinak védelmére irányuló lépéseket. Intézkedések történtek a közrend és a repülôterek biztonságának megôrzése érdekében, fokozódott az ellenôrzés a külföldiek által látogatott helyeken.
Az ország határainál is intézkedtek annak érdekében, hogy a terroristagyanús személyek ne léphessenek Románia területére.
Ion Iliescu államfô hangsúlyozza, hogy Románia nem áll háborúban, csupán teljesíti a nemzetközi terrorizmus visszaszorításával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit, mondta Corina Cretu.
Az iraki háború elhúzódása leállítja Románia térségbeli kereskedelmi tranzakcióit, ez pedig mintegy kétmilliárd dolláros veszteséget eredményezhet, jelentette ki csütörtökön Mihai Ionescu, a Romániai Exportôrök és Importôrök Országos Egyesületének fôtitkára.
"Nem hiszem, hogy rövid háború lesz. Ez Romániát is érinti, mivel megbénulnak a Törökországgal, Szaúd-Arábiával, Egyiptommal, Szíriával és az Arab Emírségekkel fenntartott kereskedelmi kapcsolatok, melyeknek értéke 2002-ben mintegy kétmilliárd dollár volt", mondta Ionescu egy bankágazati kérdésekkel foglalkozó szemináriumon.
A külkereskedelmi egyesület fôtitkára szerint a Szuezi-csatorna lezárása nyomán a távol-keleti országokkal ápolt kereskedelmi kapcsolatok is károsulnak. Hozzátette, 2002-ben Románia egymilliárd dollár értékben kötött kereskedelmi szerzôdéseket Kínával, a Fülöp-szigetekkel és Indonéziával.
A Román Hírszerzô Szolgálat (RHSZ) szerint "kevéssé valószínû", hogy Románia a terrorizmus célpontjává váljék, nyilatkozták titkosszolgálat sajtóirodájának illetékesei a Mediafaxnak pár órával az Irak elleni támadás beindulását követôen.
Az RHSZ "fokozott figyelmet" szentel minden, a nemzetbiztonságot esetleg fenyegetô körülménynek és együttmûködik az állam többi intézményével.
A hírszerzô szolgálat felkészült arra, hogy megtegye "a szükséges intézkedéseket" a román, és az országban tartózkodó külföldi állampolgárok biztonságát fenyegetô akciók megelôzésére, szögezte le a sajtóiroda képviselôje.
A konstancai Mihail Kogalniceanu légibázison állomásozó amerikai katonák küldetése lényegében változatlan, áll a légibázis amerikai sajtóirodájának csütörtöki közleményében.
Az amerikai katonák és pilóták továbbra is fenntartják az USA haderejének Közép-Keletért is felelôs központi parancsnoksága és Európa közötti légihidat.
A katonák készen állnak az Iraq Freedom nevû hadmûvelet támogatására.
A légibázis környékén továbbra is fokozott biztonsági elôírások érvényesek, az amerikai csapatok védelme érdekében elôvigyázatossági lépések történtek. Biztonsági okokból ezek az intézkedések nem hozhatók nyilvánosságra, áll a közleményben.
"Hálásak vagyunk a román hadsereg kitûnô együttmûködéséért és támogatásáért", fogalmaz a közlemény.
(Mediafax)
Az esetleges légi vagy vegyi támadás esetén szükséges óvintézkedésekrôl ülésezett tegnap délelôtt a prefektúra kistermében a Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság. Jelen voltak a megye városainak polgármesterei, a katonaság, rendôrség, csendôrség, polgárôrség képviselôi.
- Állandó ügyeletet létesítettünk a prefektúrán, a Megyei Rendôr- felügyelôségen, a municípiumok és városok polgármesteri hivatalaiban, valamint a polgári védelem parancsnokságán - mutatott rá Ovidiu Natea prefektus. Hozzátette: mindenki számára világosnak kellene lennie, hogy Románia nincs háborúban, ám az esetleges meglepetéseket elkerülendô, hozták létre az állandó ügyeleteket és ültetik gyakorlatba az óvintézkedéseket. Megyénk lakossága biztonságban érezheti magát, hiszen Segesváron és a 6-os Tankdandárnál mûködik egy-egy, a vegyi-bakteriológiai támadás kivédésére szakosodott zászlóalj.
A prefektus elmondta, a múlt év folyamán több olyan felkészítô gyakorlatot tartottak, amelyeknek során azt gyakorolták, mennyire hatásosan léphetnek közbe vegyi, terrorista vagy bakteriológiai támadás esetén. Ugyanezen meggondolásból vezették be a tanintézmények és a zsúfolt piacok csendôr- és polgárôr-járôrökkel való felügyeletét.
Cotoara Vasile rendôr-fôbiztost, a Megyei Rendôr- felügyelôség parancsnokát bízták meg a rendôrség, csendôrség, polgárôrség és polgári védelemi alakulatok tevékenységének összehangolásával.
- A múlt év decemberében a belügyminisztérium szintjén munkatervet készítettek az esetleges iraki háború esetén. E terv alapján a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó valamennyi alakulat saját tervet készített. Ennek értelmében a jelenlegi helyzetben megkettôztük a rendôrökbôl, csendôrökbôl és polgárôrökbôl álló járôrök számát, feladatuk a nagy kockázatot magukban hordozó létesítmények védelme. Fokozott figyelmet fordítunk az Azomures vegyi kombinát és a dicsôszentmártoni Bicapa vegyi üzem védelmére. A napokban a nagyforgalmú üzletek vezetôinek tartunk felkészítôket, amelyeken ismertetjük azokat az intézkedéseket, amelyeket bombariadó esetén kell hozniuk. Ugyanakkor sûrûbbek lesznek a közúti ellenôrzések, szûrôvizsgálatok - nyilatkozta a parancsnok. Hozzáfûzte: a rendôr- felügyelôség összesítése szerint megyénk területén 37 arab, valamint 96 török állampolgár tartózkodik. "Egyikük sem jelent veszélyt az állambiztonság szempontjából" - jelentette ki a rendôr- fôbitos.
Jinga Sandu ezredes, a Megyei Polgárvédelmi Felügyelôség parancsnoka felszólalásában elmondta, az általa vezetett intézmény tevékenysége a megszokott módon folyik. A Népújság kérdésére, hogy a megye lakossága honnan vásárolhat gázmaszkot, az ezredes beismerte, egyik üzletben sem található. A légvédelmi óvóhelyek helyzetét taglalva kiderült, légi támadás esetén a lakosság nem egészen 30 százaléka szállásolható el az erre a célra épített óvóhelyeken. Utasították a polgármestereket, hogy legkésôbb jövô hét csütörtökig tájékoztassák a prefektúrát a hatáskörükbe tartozó községben, városban illetve municípiumban található légvédelmi óvóhelyek helyzetérôl, valamint azokról a helyiségekrôl, amelyek szükség esetén ideiglenes légvédelmi óvóhellyé alakíthatók.
Marosvásárhelyen a Fertôzô Betegségek Klinikáján különítettek el két kórtermet összesen hét ággyal arra az eshetôségre, ha megyeközpontunkban is felüti a fejét az atípusos tüdôgyulladás. Ahogy a klinika vezetôjétôl értesültünk, az egyik kórteremben valóban kezelnek egy beteget interszticiális tüdôgyulladással, ami már felszívódóban van. A marosvásárhelyi üzletember az elmúlt hét végén tért haza Kínából. A repülôgépen, amellyel Bukarestbe érkezett, utazott egy olyan beteg is, aki láthatóan légzési nehézségekkel küzdött. Mivel hallotta az atípusos tüdôgyulladás-járványról szóló híreket, panaszaival a családorvosához fordult, aki beutalta a járványkórházba. A pácienst - a marosvásárhelyi szakemberek mellett - kolozsvári szakorvos is megvizsgálta, s a következô napokban dôl el, hogy járványos tüdôgyulladása vagy légúti fertôzés következtében betegedett meg.
A beteg gyógyulóban van, a kórházban pedig minden intézkedést megtettek elkülönítése és a megfelelô kezelés érdekében.
A prefektúrán tartott sajtótájékoztató során a megye közegészségügyi igazgatója arról biztosította a jelenlevôket, hogy a kórházak megfelelô gyógyszertartalékkal rendelkeznek minden eshetôségre nézve. Kérdésünkre, hogy van- e elegendô élelmiszer-tartaléka a kórházaknak, aaból kiindulva, hogy legutóbb a régeni kórházat is a környezô falvak lakossága segítette ki, azt a választ kaptuk, hogy ez természetes, nehézségek esetén a lakosság segítségére is számíthatnak.
A közegészségügyi igazgató kijelentette, hogy azok a személyek, akik nem jártak az utóbbi tíz nap során a Távol-Keleten, vagy nem kerültek érintkezésbe olyan személyekkel, akik megfordultak ezeken a helyeken, nem kell tartsanak attól, hogy megkapják a járványos betegséget.
Elkezdôdött az iraki háború. Hazai idô szerint tegnap fél öt körül, több mint negyven mûhold-navigációs rendszerrel ellátott cirkáló rakétát lôttek ki a vörös-tengeri támaszpontról Bagdad melletti célpontokra az amerikai és az angol katonai erôk. A parancsot George W. Bush elnök adta ki szerda esti politikai beszédében. A támadás hamarabb megindult, mint ahogy elôzetesen várható volt. Az "alkalmat" az szolgáltatta, hogy amerikai hírszerzô szolgálatok adatai szerint, az elôzetes információkkal ellentétben, miszerint a diktátor elmenekült volna, Szaddám Huszein Bagdadban tartózkodott. Bush elnök kijelentette: nem lehetett ezt az alkalmat elszalasztani. Beszédében hangsúlyozta, hogy a háború kizárólag az iraki rezsim "lefejezésére" irányul. Szaddám Huszein nem tartotta be az USA által kiszabott 48 órás ultimátumot, így "legitim" célponttá vált.
Az amerikai elnök beszédében gyorslejáratú hadjáratról beszélt, a fenyegetés gyors megszüntetésérôl, és biztos gyôzelmet garantált. Nincs félút, csak gyôzelem, jelentette ki, hozzátéve, hagy a hajnali támadás volt az elsô lépése egy átfogó, összehangolt hadjáratnak, amely a terrorizmus elleni nemzetközi hadmûvelet része.
Ha a tegnap hajnali támadás során az iraki diktátor meghalt volna, a háború akár véget is ér, mielôtt elkezdôdik. Azonban, Szaddám Huszein néhány órával az elsô légicsapást követôen, a bagdadi televízióban harcra szólította fel honfitársait a "gonosz" ellen, "megszégyenítô" vereséget jósolva Bush elnöknek. "Fújhat a szél, hullhat az esô, dúlhat a vihar, a reménység csillaga elûzi a gonoszt" - mondta televíziós beszédében az iraki diktátor.
Szakértôk szerint a háború tovább fog tartani, mint az amerikai elnök képzelte. Akár széles körû hadviselés is elképzelhetô. Bush elnök is "többhullámos" háborúról beszélt. Az elsô hullám a cirkáló rakéták bevetése volt. A másodikra is sor kerül, mire ezek a sorok megjelennek, a légierô száll harcba, s ezt követheti a szárazföldi erôk bevetése.
Politikai és katonai elemzôk arról beszélnek, hogy nem csak Szaddám Huszeinrôl van szó, hanem Irak közép-keleti szerepérôl, az olajról, a térség ellenôrzésérôl. Stratégiai szempontból jó hely, és aki "birtokolja", komoly befolyást gyakorolhat a térségre. Az igazi kérdés azonban az, hogy mi lesz a gyôzelem után? Vajon megoldja-e a problémákat, vagy esetleg még többet hoz napvilágra? Egyelôre a következmények beláthatatlanok. Ami bizonyos, hogy a diktátortól meg kell szabadítani az iraki népet, egyben kiiktatva a világot fenyegetô terrorizmus egyik gócpontját.
Az RMDSZ heti sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök megköszönte a sajtó képviselôinek azt, hogy a március 15-i ünnepi megemlékezésekrôl közölt részletes és objektív tájékoztatást. A továbbiakban ismertette a március 22-én Marosvásárhelyen sorra kerülô országos önkormányzati konferencia fontosabb célkitûzéseit.
Rámutatott, hogy az elkövetkezô idôszakban, amikor Romániának megkülönböztetett figyelmet kell szentelnie az EU-s követelményeknek, a helyi és megyei önkormányzatok is nagyobb szerephez jutnak. Ennek megfelelôen az RMDSZ az eddiginél is hangsúlyosabban kíván az önkormányzatok problémáival foglalkozni, ezek tevékenységét támogatni. Ezt szolgálja az e hét végén sorra kerülô önkormányzati fórum is, ahol a régiók fejlesztési reformja, valamint a decentralizáció problémáján kívül a választási törvény módosításával kapcsolatosan is konkrét javaslatokat fognak elôterjeszteni, hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Az korrupcióellenes törvénycsomag körüli szerdai parlamenti vitával kapcsolatosan Markó kifejtette: az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a kormány felelôsséget vállal egy ilyen jellegû és volumenû törvénycsomagért, de a korrupció minél elôbbi orvoslása érdekében nem ellenzi. A szövetségi elnök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a továbbiakban az RMDSZ nem fogja támogatni a hasonló jellegû tervezeteknek felelôsségvállalás révén történô elfogadását.
Seres Dénes RMDSZ-szenátor, a szenátus önkormányzati és területrendezési bizottságának elnöke ismertette a sajtó képviselôivel azokat a kérdésköröket, amelyek az országos önkormányzati tanács konferenciájának napirendjén szerepelnek. A fórum célja az önkormányzati tevékenységet jelentôs mértékben meghatározó problémák megvitatása, az ezek megoldására legalkalmasabb válaszok kidolgozása - mutatott rá Seres Dénes szenátor. A regionalizmus kérdése kapcsán az RMDSZ szenátora elmondta: elsôsorban arra törekszünk, hogy gazdaságilag ne lehessen elmaradott régiókról beszélni, ennek érdekében az RMDSZ javasolja, hogy a jelenleg létezô 8 területi- közigazgatási régió mellé újakat hozzanak létre, figyelembe véve az illetô megyék helyi adottságait és fejlôdési szintjüket. A továbbiakban kifejtette, hogy a szövetség szorgalmazza a polgármesterek és a helyi tanácsosok hatáskörének világos különválasztását, s fontosnak tartja ugyanakkor a polgármestereknek egy fordulóban történô megválasztását, valamint megoldást kíván kidolgozni a polgármesterek és a helyi tanács tagjai közötti gyakori konfliktusok orvoslására. A továbbiakban a szenátor elmondta, hogy kérni fogják a választási küszöb eltörlését, ezáltal ugyanis nagyobb teret lehetne biztosítani a helyhatósági választásokon a független jelölteknek, a kisebb politikai alakulatoknak, illetve a nemzeti kisebbségeket képviselô szervezeteknek.
Puskás Bálint szenátor merésznek nevezte a kormánynak a korrupcióellenes törvénycsomagért való felelôsségvállalását, figyelembe véve, hogy a csomag több területet szabályozó jogszabályt foglal magába. A szövetség képviselôi fontosnak tartották volna, hogy a törvényeknek legalább egy részét a parlamentben vitassák meg, azonban hozzátette, hogy az RMDSZ jelentôs mértékben hozzájárult a törvénycsomag javításához. Kitért azokra a javaslatokra, amelyeket az elôzetes tárgyalások során az RMDSZ képviselôinek nem sikerült elfogadtatniuk, így a kereskedelmi társaságokról szóló 1991. évi 31-es törvény módosítását, az elektronikus módon kezelt információk és közszolgáltatások áttekinthetôségének növelését, az informatikai bûnözés megelôzését és megakadályozását, valamint a cégnyilvántartásra vonatkozó 1990. évi 26-os törvény módosítását.
Puskás Bálint szenátor Markó Béla szövetségi elnökhöz hasonlóan leszögezte, hogy az RMDSZ nem fogja támogatni az ellenzék által elôterjesztett bizalmatlansági indítványt, annál is inkább mivel a szövetég és a kormánypárt között 2003-ra is együttmûködési szerzôdés van érvényben, amely nem teszi lehetôvé a szövetség számára egy bizalmatlansági indítvány elôterjesztését, vagy támogatását.
Terítéken a verespataki aranykitermelés ügye
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérte Adrian Nastase miniszterelnök a Verespatakon tervezett aranykitermelés lehetséges következményeinek feltárására.
A szenátus elnökéhez intézett levelében a miniszterelnök azt is kérte, hogy a bizottságban a törvényhozók mellett kapjanak helyet az illetékes miniszterek, a Román Tudományos Akadémia és a titkosszolgálat képviselôi is.
Kérését a kormányfô azzal indokolta: azt szeretné, ha a bizottság egységes véleményt fogalmazna meg az aranykitermelés politikai, gazdasági és környezetvédelmi következményeirôl.
A levélben a miniszterelnök közölte, hogy a kormány több miniszterét március elején megbízta a verespataki aranybányával kapcsolatos elemzés elkészítésére.
Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke közölte, hogy korábban a szenátus egészségügyi és kulturális bizottsága kivizsgálta a verespataki helyzetet. A két bizottság csak a mûemlékvédelmi kérdésekkel foglalkozott, de egyik sem készített semmiféle jelentést.
A Rosia Montana-Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalkozás 1997-ben szerzett hárommillió dollárért bányászati koncessziót a térégben. A 2001-ben elkészített megvalósíthatósági terv szerint a társaság közel 295 millió dollárt kíván befektetni annak érdekében, hogy kitermeljék a szakemberek szerint itt található 300 tonna arany- és mintegy 1600 tonna ezüstkészletet. A felszíni kitermelésû bánya terve heves tiltakozást váltott ki a környezetvédôk részérôl mind Romániában, mind külföldön. Komoly aggodalmuknak adtak hangot hazai és külföldi tudósok, mivel a kitermeléshez tervezett technológiát - a nagy mennyiségû cián használatát - különösen veszélyesnek tartják. A kormány ígéretet tett arra, hogy a verespataki bánya tervét nemzetközi szakértôkkel is megvitatják.
A bánya megnyitásához el kellene törölni a föld színérôl több térségbeli települést. Eddig az itt élôknek csak kis része adta el házát és földjét a bányatársaságnak. Az erdélyi magyar történelmi egyházak nem akarnak beleegyezni templomaik lebontásába.
A gyulafehérvári ortodox érsek ugyanakkor februárban arról értesítette a kanadai társaságot, hogy beleegyezett az itteni három ortodox temetô mihamarabbi "átköltöztetésébe".
A sertéstenyésztôk tiltakozásai nyomán
Július elsejétôl a jelenlegi 20 százalékról 45 százalékra emelik a sertéshús behozatali vámját - jelentette be a mezôgazdasági minisztérium.
A minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott közleménye hangsúlyozta, hogy a 45 százalékos vám július elsejétôl az év végéig marad érvényben, s azt tervezik, hogy az import sertéshús után fizetendô vám 45 százalék lesz 2004-ben is.
- Ez a vámszínvonal normális piaci körülmények esetén megfelelô védelmet nyújt a hazai tenyésztôknek és kiengyensúlyozott árat biztosít a fogyasztóknak - szögezte le a közlemény. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány közelmúltban hozott döntése alapján 4 ezer lejrôl 7 ezer lejre emelik a sertéshús kilogrammonkénti állami támogatását, ugyanakkor a szubvencióval támogatott hús mennyiségét 120 ezer tonnáról 69 ezer tonnára csökkentik.
A román sertéstenyésztôk országos szövetsége (RCP)azt követelte a román kormánytól, hogy a sertéshús behozatali vámját azonnal emeljék 60 százalékra, az állami szubvenció összegét növeljék kilogrammonként 9 ezer lejre, illetve tegyék lehetôvé a takarmány vámmentes behozatalát.
Az RCP csütörtökön tüntetést szervezett Bukarestben, a kormány épülete elôtt, a román- magyar határon pedig a nagylaki vám lezárására készültek.
Nagyon nem örülünk az intézkedésnek - kommentálta Németh Imre magyar földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten az MTI-nek azt a Románia által bejelentett intézkedést miszerint július 1-jétôl 20-ról 45 százalékra emelik a sertéshús beviteli vámját.
A miniszter elmondta, hogy a magyar szakértôk értékelni fogják, milyen módon diszkriminálja a szóban forgó román intézkedés a magyar mezôgazdaságot.
Leszögezte, hogy csak a WTO, azaz a Világkereskedelmi Szervezet keretében lehet valamilyen nyomást gyakorolni Romániára, hogy elálljon ettôl az intézkedéstôl. - Megtorló intézkedésekkel ellensúlyozni ezt a lépést nem járható út - tette hozzá.
Németh Imre aláhúzta: a magyar agrárkormányzat törekvése az, hogy a közép-kelet-európai térségben is szabadabban áramolhassanak az áruk.
A CEFTA-együttmûködés keretében azonban az utóbbi években e területen problémák voltak.
A miniszter jelezte: ha a térség valamennyi országa már az EU-tagja lenne, ilyen piacvédelmi eszközöket nem lehetne alkalmazni ebben a régióban.
- Az EU-tagság ezt a gondot a közeljövôben több országnál is enyhíteni fogja - vélte.
Tizenkét év alatt alapvetôen megváltozott a média világa: míg 1991-ben a CNN televíziónak jóformán monopóliuma volt az öbölháború és a kapcsolódó események közvetítésére, ma már színre lépett a konkurencia is.
Az Egyesült Államokban létrejött például a Fox News televízió. Ezt a Bush elnökhöz közel álló, szenzációhajhász adót ma már többen nézik Amerikában, mint a CNN mûsorát. Utóbbinak viszont, amelyet 1985-ben alapított Ted Turner milliomos, ma is jobb a tudósítói hálózata.
Persze a Fox ezen a téren sem hagyja magát. Az ausztrál Rupert Murdoch médiabirodalmába tartozó tv- adó például másfél évvel ezelôtt, az afganisztáni háború idején, "elszipkázta" a CNN kabuli tudósítóját.
A két amerikai adó vetélkedé-
se azonban nem vezet szükségszerûen a
vélemények szélesebb skálájához -
figyelmeztetett Francois Heinderyckx, a brüsszeli szabad egyetem
médiaszakértôje. A belga szakember úgy véli,
hogy a CNN a sikeresebb Fox News másolására
kényszerülhet.
A két amerikai tv-állomás ráadásul külföldi riválisokkal is kénytelen megmérkôzni. Utóbbiak közül kiemelésre kívánkozik az 1996-ban - éppen a CNN ellensúlyozására - alapított arab nyelvû Al-Dzsazíra. Ez a katari adó fôként a körözött arab terrorista, Oszama bin-Laden interjúival hívta fel magára a figyelmet.
További újdonság 1991-hez képest, hogy ma már a Közel- és a Közép-Keleten is léteznek olyan internetes honlapok, amelyek tájékoztatást adnak az Irakban és a környezô országokban történô eseményekrôl.
A médiumok a korábbinál elônyösebb helyzetben vannak ahhoz, hogy szembeszálljanak a Pentagon képmonopóliumával. (1991-ben az egész világ az amerikai védelmi minisztérium kép- és filmanyagára volt utalva.) Az egyes újságoknak és tv-adóknak több információs csatorna áll a rendelkezésére, s kellô mennyiségû emberrel és technikával rendelkeznek a helyszínen.
Ráadásul a Nyugat ma kevésbé egységes,
mint 12 évvel ezelôtt volt. A
tömegtájékoztatási eszközök
(elsôsorban az európaiak) nyíltabban vehetnek
igénybe alternatív forrásokat. Másrészt az
amerikai tábornokok nyilatkozatait
nem vennék át ellentmondás vagy kritika
nélkül. Az 1991-es öbölháború "explicit
cenzúrája" nem ismétlôdhet meg -
vélte Heinderyckx.
Az utóbbi évtizedekben Európában és világszerte folyamatosan növekedett az igény, a vegyszermentes táplálkozás iránt. A kutatásban dolgozó szakemberek erre vonatkozóan egyre több bizonyítékot szolgáltatnak. Most már bizonyos: a vegyi anyagok nemcsak a táplálékban fordulnak elô, hanem a talajban, vízben, levegôben. Egyes fejlôdô országokban még ma is ellenôrizetlenül alkalmazzák a vegyszereket. A következmények beláthatatlanok lehetnek. Emiatt is, az ökológiai gazdálkodás fontos szerepet játszik a jó minôségû, egészséges élelmiszerek megteremtésében és a környezet védelmében. Az EU-s országok mezôgazdasági összterületének 4-5%-án (ez az arány évrôl évre nô nem csak a tagországokban, hanem a csatlakozni kívánó országokban is) folytatnak ökológiai mezôgazdálkodást. E téma kapcsán zajlott kétnapos tanácskozás Holtmaroson.
A szimpóziumot a holtmarosi Transsylvania Agrártermelô Egyesület szervezte. Dr. Bocz István, az egyesület elnöke elmondta, nyugodtan minôsíthetjük tudományos szimpóziumnak, hiszen tekintéllyel rendelkezô szakembereket hívtak meg elôadásokat tartani. Köztük volt dr. Solti Gábor, a magyarországi Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért elnöke, dr. Sebôk M. Péter, a Kolozsvári Mezôgazdasági Tudományegyetem tanára, a Román Biogazdálkodók Egyesülete által kiadott Bioterra címû folyóirat szerkesztôbizottsági tagja, Bódis András agrármérnök, az említett kiadvány felelôs szerkesztôje, dr. Razec Iosif mérnök, a Brassói Takarmánytermesztô, Kísérleti és Fejlesztési Állomás tudományos igazgatója és felesége, dr. Razec Maria mérnök, a nevezett intézmény fôkutatója, valamint Aurelia Rachita agrármérnök, a Romániában tevékenykedô Biocontrol Hungaria felügyelôje. A szimpóziumon állattenyésztôk, fôleg a Transsylvania Egyesület tagjai jelentek meg szép számban. Az elôadók részletesen ismertették a biogazdálkodásra való áttérés elônyeit, azokat a tennivalókat, amelyeket - döntés esetén - el kell végezniük. Az elôadások sorozatában meggyôzônek bizonyult dr. Solti Gábor, aki elmondta, hogy 2001 októberében jártak elsô alkalommal Székelyderzsen, ahol a holtmarosihoz hasonló rendezvényen vettek részt. Azóta 212 gazda tért át az ellenôrzött és minôsített biogazdálkodásra mintegy 1100 hektáron, az állattenyésztôk 1115 fejôstehéntôl származó biominôsített tejet értékesítenek. A biominôsített tej literenkénti ára általában 30%-kal magasabb a konvencionális tej áránál.
Az elôadók számos kérdésre válaszoltak, ami újra bizonyította, hogy a Felsô- Maros menti gazdálkodók érdeklôdnek a biogazdálkodás iránt. Mivel a térségben nem alakultak kollektív gazdaságok, a területek nagy része vegyszermentes, ez jelenti a legnagyobb elônyt a biogazdálkodásra való áttérésben. A biotakar-mány elôállítása már egy hektáron történik kísérleti jelleggel. A szakemberekkel tartják a kapcsolatot, és szándékukban áll beindítani egy tanfolyamot a témával kapcsolatosan. A meghívott szakemberek felajánlották segítségüket.
Ma este 7 órakor a színház Tompa Miklós Társulata bemutatja Pierre Carlet de Chamblain Marivaux 18. századi francia szerzô Két nô közt címû színmûvét. A darab se nem szomorú, se nem vígjáték, inkább egyveleg, különösen cizellált, de nagyon jó játék. A színmûvet a romániai származású, Párizsban élô Alexandru Colpacci rendezte. Szabadúszó mûvész. Rendezett Brassóban, Bukarestben, a Nagyváradi Szigligeti Társulattal vitte színre emlékezetesen Mrozek Tangóját. A rendezô tegnap elmondta, a francia szerzônek reneszánsza van, a nyolcvanas évektôl errefelé sok színház felfedezte, játsszák a darabját. Nálunk Jánosházy György fordított sokat a francia szerzôtôl. Román nyelvterületen sem játsszák gyakran.
A színmû olyan játékstílust igényel, amilyennel még nem találkozott a marosvásárhelyi közönség: igen artisztikus látványban és szövegkezelésben. A darab díszleteit-jelmezeit Labancz Klára készítette. A kellemesen hangzó szöveget Kolozsvári Grandpierre Emil fordította, messzemenô mûvészi tehetséggel ültetve át a marivaux-i szövegeket. Szereposztásban: Szélyes Ferenc, Ördög Miklós Levente, Nagy Dorottya, Sebestyén Aba, Zayzon Zsolt és Tompa Klára.
Második világháborúból származó, fel nem robbant gránátot találtak Szászrégenben. Cotoara Vasile rendôrfôbiztos, a Megyei Rendôrfelügyelôség parancsnokának tájékoztatása szerint a régeni 12-es számú farmon az alkalmazottak lebontottak egy épületet, s a törmelékek elhordása után találtak a gránátra. Mivel nem tudták, mit tegyenek a lövedékkel, egyikük a farmvezetô irodai asztalára helyezte, tanácsot kérve. A riasztás eredményeképpen a rendôr-felügyelôség szakosodott alakulatai hatástalanították a robbanószert. A rendôrfôbiztos felhívja a lakosság figyelmét, abban az esetben, ha ehhez hasonló, fel nem robbant második világháborús lövedékeket találnak, semmi szín alatt se nyúljanak hozzájuk, hanem azonnal értesítsék a rendôrséget a szakszerû hatástalanítás érdekében.
Igazi hôsként harcolt. Nem adta fel könnyen. Mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen kiút a vereség, akkor sem tette le a fegyvert. Újrarendezte sorait, tartalékait még gazdaságosabban osztotta be. Tisztaság és hûvösség voltak fontosabb fegyverei. Minden bástyáért tisztességgel megküzdött. Nem csoda hát, ha Mátyás jégtörôje gyerekjátéknak bizonyult.
Az elsô komolyabb vereséget Bálinttól szenvedte el. Ekkor egy hétköznapi arcú ifjú álldogált a buszmegállóban. Mintha a buszt várná. Kezében két csokor hóvirág. Kabátjára feltûzve: 2000 lej. Természetes egyszerûséggel, mintha csak önnön szórakoztatására állna ott, várakozott a vevôkre. Mintha mindig is ezt csinálta volna. A kis virágcsokrokat mindenki megnézte és mosoly lopózott arcukra. A csata sorsát éppen a mosolyok döntötték el.
Aztán hosszú tûzszünet
következett. Néha napsütéssel, de mindig metszô
hideggel. Jégcsapok, köd és hócsillámok
kerültek bevetésre. Úgy tûnt,
megerôsödtek a védelmi pozíciók, amikor egyszer
csak, a forradalom emléknapján a föld alól
bújtak ki szerény egyszerûséggel az
"árulók": újabb hóvirágok.
Alig másfél centi hosszú fehérség, 10
centinél nem hosszabb zöld szár. Kedvesek,
szerények, örömet szereznek, ez tény, de hogy
mitôl tûnnek szépnek, ezt nehéz mondani.
Alig néhány napig virulnak.
Aztán az utolsó, mindent eldöntô csatára készülôdnek a felek. Ez alkalommal fagy és kemény hideg a védôpajzs. Utolsó erejével a tél még egyszer mínusz 12 fokkal rukkol elô. Napközben széllökések közt néhány hópehely-kezdemény is földre hull. Havazásnak azonban ez már nem nevezhetô. A hótakaró lassanként az árnyékosabb sarkokba szorul, de napról napra teret veszít. Korábbi tisztasága is elmúlt. Piszkosszürkén ugyan, de elszántan igyekszik, végül méltósággal, megadóan, de a lehetô leglassabban olvad.
Mára azonban már hivatalosan is elkezdôdött a tavasz. Diplomáciai szempontból a tél elvesztette a csatát. Számára már nem marad más, mint partizánharcot folytatni. Lassanként szorul vissza az erdôkbe, majd a hegyekbe. Augusztusra már csak a magas hegyek északi lejtôin látjuk nyomait. Innen fog ôsz végén újult erôvel elôretörni. De addig még sok van. Addig még örülhetünk a rügyezô fáknak, a hazatérô vándormadaraknak, a napsütésnek: mától tavasz van! Diadalmasan ezer virággal vonulhat be és készítheti elô a terepet a nyárnak.
Érdemes ma egy néhány pillanatra megállni és hagyni, hogy az efölötti öröm feledtesse a mindennapi bosszúságokat és gondokat, amibôl minden bizonnyal most is akad bôven. Próbálják meg, nem fognak csalódni. Talán a rég elfelejtett mosoly is visszatér sokunk ajkára. Még ha rövid idôre is.
Az ajándékozás egy olyan szerzôdés, aminek
alapján az ajándékozó ingyen átruházza
a megajándékozottnak valamely ingó vagy ingatlan
tulajdonjogát. Legfôbb jellemzôje az ingyenesség,
mert az ajándékozó semmilyen ellenértéket nem
kap a megajándékozottól cserébe az
ajándékba adott dologért. A másik
jellegzetesség az, hogy a törvény szigorú formai
feltételekhez szabja ennek megkötését, amelyek a
következôk: a szerzôdés közokirat formában
történô elkészítése; a
megajándékozott elfogadó nyilatkozata, ugyancsak
közokirati, hitelesített formában; az
ajándékozott ingó dolgokról egy
becslésszerû jegyzôkönyv
elkészítése, amely tartalmazza külön-
külön minden egyes dolog leírását és
felbecsült értékét. Ha az
ajándékozás vagy az elfogadás megbízott,
meghatalmazott útján történik, a
meghatalmazásnak közjegyzô által hitelesítettnek
és különlegesnek kell lennie. A felsorolt feltételek
hiánya az ajándékozás teljes
semmisségét vonja maga után. Kivételt
képeznek a fentebbi szabályok alól a közvetett
ajándékozások és a kézi
ajándékok. A közvetett ajándékozások
olyan jogügyletek, amelyekben megjutalmazzák a
kedvezményezettet, de nem ajándékozás
útján, hanem más formában. Ilyen
például egy adósság elengedése,
életjáradék kikötése egy másik
személy részére stb. A kézi ajándék
egy ingó dolog átadása révén
megvalósított ajándékozás. Ez a
legegyszerûbb formája az ajándékozásnak.
Lényeges eleme az ajándékozott dolog átadása,
ami egyúttal átruházza a tulajdonjogot a
megajándékozottra.
Egy másik jellemzôje az ajándékozási szerzôdésnek annak visszavonhatatlansága. Mégis visszavonható a törvény által elôírt három korlátozott esetben, amelyek a következôk: 1. az esetleg megajándékozottra elôírt feladatok nem teljesítése esetén; 2. hálátlanság esetén, vagyis amikor a megajándékozott súlyos vétket követ el az ajándékozóval szemben (életére tör, indokolatlanul megvonja tôle az élelmet, bûncselekményt, kegyetlenséget vagy súlyos sértést követ el vele szemben); 3. gyermek születése az ajándékozás után, de csak abban az esetben, ha ajándékozáskor az ajándékozónak nem volt gyermeke.
Az ajándékozás legfontosabb következménye a tulajdonjog átruházása az ajándékozóról a megajándékozottra, ez az átruházás a meghatározott dolgok esetében a közokirat megkötése és hitelesítése pillanatától lép érvénybe, függetlenül a dolog átadásától. A telekkönyvi betáblázás feltételezi magát a tulajdonjog átruházását az ajándékozóról az ajándékozottra. Az ajándékozó nem felel az ajándékozott dolog elperlése (evictiune) esetén. A házasfelek közötti ajándékozási szerzôdést, az ajándékozó házastárs életében bármikor, külön indoklás és alaki forma mint érvényességi feltétel nélkül visszavonhatja. Az ajándékozó gyermekének születése a szerzôdés visszavonását eredményezi, függetlenül a házasfelek akaratától, tehát az ajándékozási szerzôdésbe ezzel ellentétes rendelkezést sem lehet belefoglalni. Ha a megajándékozott és örökösei a megajándékozó elôtt halnak el, a szerzôdés tárgya visszakerül az ajándékozó tulajdonába, de csakis akkor, ha a szerzôdésben ilyen értelmû kikötés létezik. Az ajándék lehet személyes, ahol csak a házastársak egyike a megajándékozott, a másik nem, és az ajándék nem képez közös vagyont a házastársak között. Kiskorú is szerezhet vagyont ajándékozási szerzôdéssel, de elôzetesen ki kell kérni a gyámhatóság jóváhagyását a jogügylet megkötéséhez, az ajándék elfogadásához és a szerzôdés aláírásához. A szerzôdés csak akkor érvényes, ha közjegyzô által hitelesített szerzôdésbe foglalták.
Mellau György
A legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben következhet be a rettegett "stroke", vagy ahogy a köznyelv mondja: gutaütés, agyvérzés, szélütés. Mit tehetnek az éppen jelenlévôk a nagyobb baj elkerülésére, amíg az orvos megérkezik?
Az infarktus után talán az agyvérzés tünetei okozzák a legnagyobb döbbenetet a beteg hozzátartozói körében. A beszédzavar, tehát az érthetetlen, elkent, dünnyögô beszéd, a szintén gyakori, féloldali bénulás (esetleg eszméletvesztés), a félrehúzott száj, mind-mind ijesztô, fenyegetô, igen súlyos eset benyomását keltik.
Az agyvérzés elnevezés gyûjtô fogalom, hiszen a fenti tünetek esetén nem minden esetben agyi bevérzésrôl van szó. Ma inkább szélütésnek (az angolszász irodalomban stroke-nak) nevezzük mindazokat a kórképeket, amelyek az agyi katasztrófa tüneteit produkálják. Ide tartozik az átmeneti agyi keringészavar, az agyi embólia, az agyi trombózis, természetesen az agyvérzés és végül az agylágyulás is.
A drámai tünetek enyhébb formában, úgynevezett jósló tünetként már korábban is jelentkezhetnek. Tekintettel arra, hogy a szélütés kockázati tényezôi között vezetô helyen a magas vérnyomás áll, a vérnyomáscsökkentô gyógyszereik rendszeres szedését ne hanyagolják el, akik e betegségben szenvednek. Hozzátartozóinkat is figyelmeztessük erre, ha szedniük kell a gyógyszereket. A dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás szintén rizikótényezô. A cukorbetegség egyensúlyban tartása hasonlóan fontos megelôzési lehetôség.
Hirtelen bekövetkezô szélütés esetén a beteget helyezzük teljes nyugalomba. Eszméletvesztés esetén forgassuk stabil oldalfekvô helyzetbe, hogy a nyál, vagy esetleg hányadék félrenyelését megakadályozzuk. A szélütött beteg zavart, nem érti mi történt vele, ezért sokszor fel akar kelni, el akar indulni, ami természetesen nem sikerülhet neki a féloldali bénulás miatt. Ilyenkor végzetes lehet, ha elesik. Nyugtassuk meg a beteget! A beszédzavara, ügyetlensége, bénulása hatalmas lelki teher számára. Ne feledjük: a beteg - jóllehet nem tud beszélni - a mi szavainkat érti. Eltúlzott reakcióink tovább fokozhatják félelmét!
A bénulás a garat, a gége és a nyelôcsô fél oldalára is kiterjed. Emiatt a beteg nem tud nyelni, folyik a nyála, köhög a félrenyelt váladéktól. Töröljük ki a száját és töröljük meg az arcát, állát. Lazítsuk meg ruházatát, vigyázva, nehogy a bénult testfél túlzott mozgatásával újabb kárt (ficam) okozzunk.
Ne itassunk semmit a beteggel! A szájban lévô idegen test eltávolítása azonban nagyon fontos (ételmaradék, mûfogsor). Ne ijedjünk meg, ha azt tapasztaljuk, hogy a szélütött beteg a sérült oldalon a szemhéját nem tudja lecsukni! Ez is a bénulás egyik jele. A kezdetben könnyezô, majd fokozatosan "kiszáradó" szemet nedves ruhával töröljük meg.
Végül a kiérkezô mentôsöknek, orvosnak segítsünk a beteg kíméletes hordágyra emelésében és szállításában.
Felmerülhet a kérdés, fôként azoknál a családoknál, akik rendelkeznek otthoni vérnyomásmérôvel: kiugró magas vérnyomás esetén adjunk-e valamilyen gyógyszert a beteg rendszeresen szedett gyógyszereibôl? Helyesen akkor cselekszünk, ha a gyógyszerezést szakemberre bízzuk.
Március 17-én, a 167-es számú román nyelvû Hivatalos Közlönyben megjelent a kormány 9-es számú február 27-i határozata, amely az anyasági pótlék folyósítását szabályozza. Ennek értelmében a kormány megszabta a a gyermek kétéves koráig a gyermeknevelési pótlék felsô határát. Ez nem lehet több, mint 4.212.000 lej. Ezzel az intézkedéssel azokat érintették kedvezôtlenül, akiknek magas a bérük, és ebbôl kifolyólag magas a társadalombiztosítási hozzájárulásuk is, továbbá azokat, akik kiegészítô társadalombiztosítási szerzôdést kötöttek azért, hogy a gyereknevelés idôszakában magasabb gyereknevelési pótlékban részesüljenek. Ha valaki magas biztosítási összegre kötött szerzôdést, és a jogszabály értelmében magas pótlékra várt, a kormányhatározat megjelenése után "elesik" az említett összegen felüli pénztôl. A biztosításra befizetett megmaradó részét a nyugdíjalapba fogják beszámítani.
Újdonság, hogy a szülés elôtti 6 hónapos hozzájárulás idôszakát 10 hónapra emelték fel.
A Közoktatási Minisztérium sajtóközleményben adta hírül, hogy minden állami felsôfokú oktatási intézmény a nappali tagozaton - beleértve a tandíjköteleseket is - tanuló egyetemistáknak járó utazási igazolványok birtokába jutott. Az utazási igazolvány kedvezményt biztosít a vasúti szállításban és a metrón. Egy igazolvány ára 2142 lej, amelyet az egyetemistáknak kell kifizetniük.
A Közoktatási Minisztérium valamint a Szállításügyi Minisztérium nemrégiben egy rendeletben szögezte le az egyetemistáknak és tanulóknak nyújtott szállítási kedvezmények biztosításának módját. Az új igazolvány három biztonsági elemet tartalmaz: fémszálat, ultraibolya-sugárzásra fluoreszkáló sávot, csupán ultraibolya- sugárzás segítségével látható pecsétet. Az 50%-os kedvezményt biztosító igazolványok csak abban az esetben érvényesek, ha az egyetemisták és tanulók a folyó tanévre érvényes pecséttel ellátott leckekönyvet vagy ellenôrzô könyvecskét is felmutatnak.
Az 50%-os diákkedvezményt másodosztályú személyvonatra alkalmazzák. Gyors és intercity vonatokon, elsô osztályon csak abban az esetben vehetô igénybe a kedvezmény, ha a diák kifizeti a különbözeteket, esetenként a helyjegyet.
A vasúti kedvezményben a Nemzetvédelmi Minisztérium, az Igazságügyminisztérium valamint a Román Hírszerzô Szolgálat oktatási intézményeiben tanulók is részesülnek.
A marosvásárhelyi egyetemekre megérkeztek az igazolványok. Ezek átvételéhez szükséges egy igazolványfotó is.
A Maros Megyei Tanfelügyelôség még semmilyen értesítést nem kapott a minisztériumtól arra vonatkozóan, hogy a tanulók mikor kerülnek az igazolványok birtokába. Tavaly a kedvezményes utazáshoz menetleveleket bocsátottak ki, eddig ezeket használták.
Válaszolunk olvasóinknak
Több olvasónk arról érdeklôdött, mikor számíthatnak arra a támogatásra, amelyet a kedvezménytörvény értelmében a magyar tanulók 2001-2002-es tanévre kellett volna megkapjanak?
A kérdést a marosvásárhelyi információs iroda vezetôjének, Nagy Istvánnak tettük fel, aki arról tájékoztatott, hogy ígéret szerint valószínûleg áprilistól újra folyósítani kezdik az elbírált pályázatokra járó támogatásokat. A pár hónapos szünet annak tulajdonítható, hogy az Illyés alapítvány kuratóriumát felszámolták, az újat még nem iktatták be. Az érdekeltek az új kuratórium beiktatása után számíthatnak arra, hogy újrakezdik a pályázatok elbírálását.
A szovátai Teleki Oktatási Központban mûködô pályázati irodától megtudtuk, hogy eddig körülbelül 15.000 erdélyi pályázatot bíráltak el, ebbôl körülbelül 2000-re folyósították az oktatási támogatást.
Fontos tudni, hogy az oktatási támogatást igénylô szülôknek - telefonon - közölniük kell saját magyar igazolványuk számát. Mindaddig, amíg ez a szám hiányzik, nem bírálhatják el a pályázatot. A TOK telefonszáma: 570-725.
Túraajánlat
E címszó alatt jelenik meg Orbán Balázs
könyvében az a rész, amerre a múltkor utunk vezetett:
Bese-Harcói-tetô, a gerincen át Szentkirályra. Igaz,
akkor még az erdôben hó volt, a kis ültetett fenyves
hegyvidéki táj hangulatát idézte. A márciusi
hó, a fenyô-ágakon megmaradt - ám a Harcó
felôli suvadásos domboldalon sárga szirmok
látványa jelezte: itt a tavasz. Egy szál sárga
virágú kökörcsin és öt szál hunyor
volt a leltár. Mára már sokasodtak e virágok, a
hó is elment, s az erdô ébredezik. A hollók
násztánca, a sok madárhang, a kis apró bogarak mind-
mind arra figyelmeztetnek: kezd-hetjük a tavaszi barangolásokat a
besei erdôben, a Somostetôn, a
"Bodoni-havasokban". Akik az általunk bejárt utat
szeretnék megtenni kerékpáron, vagy a városi
autóbuszok igénybevételével, feltétlen
álljanak meg egy-egy történelmi szempontból
érdekes látvány mellett is. Pl. Harcón és
Szentkirályon a református templomnál - ez utóbbi
egyedülálló a Székelyföldön - román
kori háromsejtû tornyos megoldásával. A templom
már 1239-ben állott, késôbb
átépítették, de Orbán balázs
még régi formájában látta, és
így írt róla: "A szentkirályi régi
egyház mûidomai, s az egésznek
építészeti kombinációja arra utalja a
vizsgálót, hogy ez egy tisztán román
ízlésû egyház, s mint ilyen, egy olyan
építészeti mûemlék, mely minden
kicsinysége s dísztelen kopársága mellett is
tiszteletet érdemel, s az itt nyújtott leírásra
már csak azért is jogosult, mert legalább is 6
század viharját látta maga felett lezajlani
".
Azóta szaporodott a századok száma is - meg kell hallgatni
a legnagyobb székely intelmeit. Vár hát e vidék,
tavaszi virágaival - Kerekes Péter Pál
fotójával kívánunk jó múltba
nézô tavaszi kirándulást váro-sunk
környékén.
Kerekes Ibolya
Az A-osztályos férfi kosárlabda-bajnokság 22. fordulójának keretében, szombaton 11 órai kezdettel, a marosvásárhelyi BC Mures ellenfele a nagyszebeni CSU lesz. A házigazdáknak feltétlenül gyôzniük kell ahhoz, hogy még reménykedhessenek a rájátszásra jogot adó 8. hely megszerzésében.
A C-osztályos bajnokságban szombaton 11 órától a 17. forduló találkozóit szervezik. A marosvásárhelyi Gaz Metan a Sziget utcában a viktóriavárosi Virometet fogadja, míg szászrégenben a helybéli Avântul 2002 ellenfele a nyárádtôi Unirea lesz. A dicsôszentmártoni Chimica Predeálon, a CS Armata Brassóban, a Romradiatoare ellen vendégszerepel.
A D-osztályban a kétszer is elhalasztott 12. forduló találkozóit szervezik szombaton 10 órától (az ifjúsági mérkôzések elôtt): Erdôszent-györgy - Szováta; Segesvár - FC Muresul; Mezôméhes - Kerelô; Radnóti SK - Marosszentanna; Marosludas - Gliga Companies.
A B-osztályos bajnokság 12. fordulójának keretében, Szovátán vasárnap 15 órától: Medve-tó Szováta - Comelf Beszterce.
A marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros nôi együttese szombaton a szlovéniai Celjében a helybéli Miroteks és az osztrák Sonnenhof Somfalva (Schattendorf) csapataival mérkôzik, a nôi Bajnokok Ligája C-csoportja elsô fordulójának keretében.
A férfi A-osztályos kosárlabda-bajnokságban szerdán 22. forduló mérkôzéseit rendezték. A marosvásárhelyi BC Mures Bukarestben 101-88 arányú vereséget szenvedett a Rompetroltól. További eredmények: CST Alexandria - Elba Temesvár 69-91; Carbochim Kolozsvár - Romradiatoare Brassó 81-74; CSU Nagyszeben - Poli Iasi 77-55; BCM Pitesti - Cimentul Fieni 20-0 (Fieni másodjára sem jelent meg); CSU Ploiesti - Rapid 96-78; West Petrom Arad - Dinamo 76-68.
A labdarúgó BL középdöntôinek utolsó fordulójában: A-csoport: Bayer Leverkusen - Internazionale 0-2; Newcastle - Barcelona 0-2.
A csoport végsô állása: 1. Barcelona 16 p. 2. Inter 11 p. 3. Newcastle 7 p. 3. Bayer 0 p.
B-csoport: Roma - Ajax 1-1; Valencia - Arsenal 2-1. A csoport végsô állása: 1. Valencia 9 p. 2. Ajax 8 p. 3. Arsenal 7 p. 4. Roma 5 p.
A csoportok elsô két-két helyezettje bejutott a negyeddöntôkbe.
"Etnikumközi politikai protokollumok - a demokratikus állam felépítésének alkotóelemei" címmel március 20-21. között két napos szeminárium zajlik Predealon a Project on Ethnic Relations (PER) szervezésében. Borbély László, az RMDSZ ügyvezetô elnök helyettese a szeminárium fontosságáról szólva, a párbeszédnek a nemzeti kisebbségeket érintô kérdéseket megoldásában játszott szerepét hangsúlyozta Ezt az álláspontot próbálta elôsegíteni következetesen a Project on Ethnic Relations, a megalakulása óta eltelt 10 esztendô alatt, s a kommunikációnak kíván teret biztosítani ez alkalommal is. A szemináriumon az RMDSZ részérôl jelen lesz Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának elnöke, Kelemen Hunor képviselô, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, Borbély László képviselô, ügyvezetô elnök helyettes.
Ideiglenesen felfüggesztették a vízumkibocsátást
Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége az iraki helyzet miatt csütörtökön ideiglenesen felfüggesztette közönségszolgálati tevékenységeinek nagy részét, így a vízumkibocsátást is, áll a diplomáciai képviselet csütörtöki közleményében. A nagykövetség folytatja tevékenységét bizonyos, egyéb jellegû kérdések megoldása érdekében, a konzulátus pedig továbbra is támogatást biztosít az amerikai állampolgároknak. A diplomáciai képviselet óvatosságból döntött így, és naponta elemzi a helyzetet és a közönségszolgálat folytatásának lehetôségeit, áll a közleményben.
Ünnepség a Magyar Örökség címek átadása alkalmából
Harmincadszor döntött a legjelentôsebb magyar teljesítményeket jutalmazó Magyar Örökség címet adományozó bizottság. Ezúttal a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Lakitelek Népfôiskola Alapítvány, Kosztolányi Dezsô, Korányi Sándor, Petrik Géza, Szervátiusz Jenô és Tibor, valamint Török Erzsébet részesül a megtisztelô kitüntetésben. Az oklevelek ünnepélyes átadására március 22-én, szombaton délelôtt 10 órakor kerül sor a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.
Szervátiusz Jenô centenáriumi emlékkiállítás
Szervátiusz Jenô szobrászmûvész születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt Budapesten, a Vármegye Galériában. Az Erdély Mûvészetéért Alapítvány által szervezett tárlaton az 1983-ban elhunyt mûvész mintegy 40 munkája, köztük a Kômíves Kelemen, a Menasági ballada, valamint a Bartók Béla-mû ihlette Cantata Profana látható. Csoóri Sándor költô a megnyitón azt mondta: Szervátiusz Jenôvel is az történt, ami Németh Lászlóval és Illyés Gyulával. Volt olyan két évtizednyi idôszaka, amikor megnyomorító évtizedek után kitörhetett a rá kényszerített politikai, kisebbségi és mûvészeti illegalitásból. Ez az idôszak elég volt ahhoz, hogy végre megmutathassa magát, szobrait, fia, Szervátiusz Tibor világával együtt. A megnyitón bejelentették, hogy Szervátiusz Tibor édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából létrehozta a Szervátiusz Alapítványt, s a Szervátiusz Jenô- díjat, amelyet minden évben egy, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzômûvésznek ítélnek majd oda.
Csökkenô árak a nemzetközi olajpiacon
Világszerte esésnek indultak az olajárak azt követôen, hogy megindult az amerikai-brit támadás Irak ellen. A New York-i elektronikus kereskedelemben egy óra leforgása alatt 1,16 dollárral három hónapos mélypontra, hordónként 28,72 dollárra esett az olaj ára áprilisi szállításra. Az olajpiac arra számít, hogy a háború rövid ideig fog tartani, s az olajszállításokban nem lesz fennakadás. A londoni piacon a Brent minôségû olaj májusi határidôre 25,90 dollárba kerül, 85 centet esett az ellenségeskedések megkezdése után.
Az OPEC biztosítja az olajellátást
A Kôolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) biztosítja a kínálatot az olajpiacon, és szükség esetén további termelôkapacitásokat állít be, hogy pótolja a kiesô iraki olajexportot. Abdullah al-Attijah katari olajminiszter, az OPEC elnöke közölte: az Irak elleni támadás megkezdése után konzultált az OPEC tagországaival. - E konzultációk eredményeképpen kijelenthetem, hogy az OPEC biztosítja a megfelelô kínálatot - mondta. - Ennek érdekében a tagországok készek szabad kapacitásaikat termelésbe fogni - tette hozzá.
Funar elrendelte a NATO-zászlók levételét
Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere csütörtökön elrendelte a város bejáratainál és a repülôtéren kifüggesztett NATO-zászlók bevonását, mivel szerinte ezáltal elkerülhetôk az esetleges terrortámadások. A döntés egy nappal azt követôen született, hogy Kolozsvár négy bejáratánál, tíz méter magas árbocokra kifüggesztették Románia, a NATO és az Európai Unió zászlóját. Funar csütörtökön, sajtótájékoztatón közölte, hogy a kolozsvári nemzetközi repülôtér bejáratánál csak Románia és az EU zászlói maradnak az árbocon, a NATO- lobogók csak a terrorista-veszély elmúltával kerülnek vissza helyükre.
Tavaly 54 újságíró öltek meg meg
Tavaly 54 újságírót öltek meg a világon, és 176 országban, illetve területen sértették meg a sajtószabadságot - ezt tartalmazza a világ legjelentôsebb sajtóorgánumainak fôszerkesztôit és kiadóit tömörítô International Press Institute (IPI) Bécsben közreadott jelentése. A szervezet értékelése szerint sok államban születtek korlátozó jellegû jogszabályok, amelyek akadályozzák az információ szabad áramlását, sok helyen tartóztattak le újságírókat, és elnyomják a másként gondolkodókat, s mindez a terrorizmus elleni harcra hivatkozva történik. Így például szinte minden európai országban születtek terrorizmusellenes törvények a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények nyomán, s az IPI úgy látja, különösen Kelet- Európában áll nyomás alatt a sajtó. Európában tavaly 11 újságíró vesztette életét, közülük nyolcan Oroszországban.
A múlt év folyamán megyeszerte 1945,6 milliárd lej értékben történtek beruházások, amibôl 933,99 milliárd lejt (48%) építkezésekre, 793,99 milliárd lejt (40,8%) berendezésekre, 160,62 milliárd lejt (8,3%) szállítóeszközökre fordítottak. A megye ipari egységei a beruházások 84,7%-át eszközölték, 6,6% az önkormányzatokat illeti és 2,8% a kereskedelmi egységeket. A beruházások során a szükséges pénz több mint 70%-át a beruházók saját forrásaikból teremtették elô, majdnem 20% banki kölcsönökbôl származott, 2,5% az állami költségvetésbôl, 5,7% a helyi költségvetésekbôl és mindössze 0,2% lakossági megtakarításokból.
A Pro Biciclo-Urbo szervezet a Neuzer Romania kerékpár- és alkatrész-forgalmazóval közösen egynapos, közepes nehézségû kerékpártúrát szervez Marosvásárhely - Remeteszeg - Harcó - Mezômadaras - Bánd - Mezôfele - Bergenye - Náznánfalva - Marosvásárhely útvonalon. Össztávolság kb. 42 km, szintkülönbség kb. 300 méter. A túrához jó mûszaki állapotban levô kerékpárok, megfelelô öltözet, egy napra kalóriadús élelem szükséges. Indulás március 23-án, vasárnap reggel 8.30-kor a Bolyai líceum elôtti parktól, visszaérkezés este. Részletes felvilágosítás Both Károly túravezetônél a 140-439-es telefonszámon az esti órákban. Rossz idô esetén a túra elmarad.
A marosvásárhelyi Hahota színtársulat 2003. március 25-én 18 órától az erdôszentgyörgyi kultúrotthonban bemutatja az Egy bolond százat csinál címû nagysikerû szilveszteri kabaréelôadását. Fellépnek: Puskás Gyôzô bábszínész, a Hahota színtársulat alapítója, Gönczi Katalin bábszínész, Szabó Mária színmûvész, Székely M. Éva színmûvész, Csergôffy László színmûvész, Székely Ferenc színmûvész, Kelemen Barna és Cseke Péter bábszínész. Szakmai tanácsadó B. Fülöp Erzsébet színmûvész. Jegyek elôvételben a kultúrotthon jegypénztáránál kaphatók.
Elkezdôdtek a Szent György-napi elôkészületek
Elkezdôdtek az elôkészületek az erdôszentgyörgyi Szent György Napokra. Az idei rendezvény azért is fontos, mert az önkormányzat abban reménykedik, hogy a várossá válást is e napon ünnepelhetik majd. Az ünnepség április 19-20-án zajlik majd, készül az ünnepi program is, melynek részleteirôl egyelôre nem sokat lehet tudni, de Tar Endre polgármester már felvette a kapcsolatot egy bukaresti céggel, hogy tûzijátékot tartsanak. Nem marad el ugyanakkor a szokásos Szent György-napi mulatság és a kirakodóvásár sem.
A Maros Megyei Mezôgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Kamara nemrégiben tartott közgyûlésén jóváhagyta, hogy az egyenként átütô sikerre nehezen számítható kiállításszervezôk idén közösen próbáljanak meg érvényesülni és 7 kiállítást terveznek erre az évre. Évadnyitóként április elején (10. és 13. között) kerül sor építészeti, szerelési és belsô építészeti kiállításra, nem sokkal ezután, április 17. és 20. között rendezik meg az Auto-moto-bike elnevezésû bemutatót. Május 29-én nyílik meg a Gyártva Maros megyében nevû kiállítás. Idén sem maradhat el a vásár a Vásárhelyi Napokon (június 26-29.). Sok lehetôséget rejt magában az Elsô csengôszó vásár is, melyet szeptember 3. és 7. között szerveznek meg és a bútoripari, bútorkellék-vásár. Az idei év kiállításai a karácsonyi vásárral zárulnak majd (december 18-23.).
A villamossági vállalat szovátai alegysége tájékozatja fogyasztóit, hogy a beütemezett karbantartási munkálatok miatt március 23-án 8 és 18 óra között szünetel az áramszolgáltatás Szovátán a Fô út 163-225., illetve 170. és 214. számai között, az Akác utca 1-23. illetve 2-24. számai, valamint a Restád és a Bükk utcákban. Hasonló okok miatt március 24-én a Fô út 163-225., illetve 170. és 214. számai között, az Akác utca 1-23. illetve 2-24. számai, a Gerle utca 7. és 12. számaitól az utca végéig, valamint a Restád és a Bükk utcákban megszakítják az áramszolgáltatást.
Március 23-án, vasárnap 15 órától tartják a IX. Vándorcsizma tánctalálkozót a márkodi kultúrotthonban. A rendezvény házigazdája ezúttal a Márkod, Kendô, Berekeresztúr, Mája falvak fiataljaiból alakult Aranyos táncegyüttes. Meghívott táncegyüttesek: a szentháromsági Tüzes, az ákosfalvi Forrás, a nyárádszentbene-deki Reménység, valamint a backamadarasi táncos gyerekek. A rendezvény keretében az Aranyos táncosai versenyeznek az Ezüstcsizma vetélkedôre való bejutásért. A verseny után táncházra kerül sor. Zenél a Bekecs zenekar.
A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ környezetnevelési munkacsoportja által szervezett személyiségfejlesztô tréning következô részében, melyre hétfôn, március 24-én 17 órától a szervezet székhelyén (Liliom utca 22. szám) a tevékenységteremben kerül sor, elôadást tartanak, melynek címe Drámapedagógia. Elôadó Kádár Annamária pszichológus.
Tudományos ülésszak a víz világnapján
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum három osztálya Patek Enikô kémiatanárnô vezetésével és a Fókusz Öko Központtal együtt március 22-én, szombaton 13 órától a víz világnapja alkalmából tudományos ülésszakot szervez. A fôbb témakörök közt az ivóvíz, a szennyvíztisztítás, a víz körforgása a természetben és a víz mint egészségügyi és esztétikai szükséglet szerepelnek.
FOGARASI LÁSZLÓNAK Nyárádremetére, 75. születésnapjára egészséget, boldogságot és kitartást kíván leánya, fia és azok családja. (54391)
ELADÓK új típusú színes televíziók. Tel. 127-224, 0745-616-632. (54306)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744- 295-147. (52823)
ELADÓ 40 ár föld Marosvásárhelytôl 4 km-re, alkalmas víkendház építésére. Tel. 132-292. (53819)
ELADÓ 1310-es Dacia nagyon jó állapotban. Tel. 135-153, 15-20 óra között. (54107)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, kombinált hûtôszekrények 14 hónap garanciával, német importból, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (53506)
ELADÓK: hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. Egy év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár utca 15. Tel. 218-314. (53824)
ELADÓ 1992-es évjáratú, 7,5 t-ás, 6,2 m hosszú Iveco Euro Cargo mozgatható ponyvával. Tel. 0744- 511-862, 7-15 óra között. (54016)
ELADÓ új, 160 l-es bojler. Dózsa György utca 226. sz. (54065)
ELADÓ Exelon tabletta jutányos áron. Tel. 319-148. (54062)
ELADÓ 400 m2 terület a Zsidó Vértanúk u. 25A szám alatt (30 euró/m2) és 600 m2 terület az Erdô utcában (30 euró/m2). Tel. 141-185, 0744-829-314. (54013)
ANGOL-MAGYAR, magyar-angol kéziszótárt (Akadémiai Kiadó) és egyéb könyveket és strapabíró (vastagabb kerekû) kerékpárt vásárolok. Tel. 0745-261-095. (54157)
SÜRGÔSEN eladó 1300-as Dacia kitûnô
állapotban, négyszemélyes sátor,
villanyvarrógép, mosógép, író-
gép, sôberágy, sztereó lemezjátszó,
hajszárító, konyhabútor, televízió,
matrac, aragázpalack. Tel. 217-025. (54180)
ELADÓ kihúzható kanapé, plédek, párnák, 50-es, hosszú és rövid férfi bôrkabát, 40 l-es akvárium berendezve, konyhamérleg, villanypárna, duplakazettás rádiókazettofon. Tel. 160-973. (54183)
ELADÓK rottweiler kölykök. Tel. 319-608. (54209)
ELADÓ 60 és 40 ár földterület (törökbúzás kert) Lôrincfalván; Ilencfalván 20 ár (Nagyáltal), 24 ár (Kertmegett). Érdeklôdni a Dózsa György községi tanács titkárságán a 331-112-es vagy a 331-212-es telefonszámon. (54225)
SÜRGÔSEN eladó 1988. decemberi kiadású 1310- es Dacia kitûnô állapotban, 37 millió lejért, nem utolsó ár. Tel. 136-184. (54232)
ELADÓ kombinált szobabútor, íróasztal (75/120/60), tévészekrény (90/80/50), zománcos fôzôkályha, sôberágy, 8+8 ár belterület a szentgyörgyi fürdô közelében. Tel. 318-692, 12 óra után. (54244)
ELADÓ 4 db kárpitozott kemény tölgyfa konyhaszék, olajfestmények jutányos áron. Tel. 141- 750. (54250)
ELADÓ kerek asztal, két fotel. Tel. 120-622. (54256)
ELADÓK kitûnô állapotban levô bútorok, virágok és egyéb háztartási cikkek. Tel. 255- 447, 0745-494-267, 8-22 óra között. (54257)
MÉZFELVÁSÁRLÁS. Tel. 0723-256-975. (53874)
ELADÓ Diesel Papuc, 5 és 2 személyes, 0 km-ben, Dacia BL
0 km-
ben. Tel. 0744-509-181, 167-663. (54144)
ELADÓ szekrény, 80 literes bojler, kétágú létra, 25 literes korsó. Tel. 165-296, 15 órától. (54315)
ELADÓ 12 személyes új, kolozsvári kávéskészlet. Tel. 218-174. (54316)
ELADÓ kazán fürdôszobába, villanyhegesztô, csempézett fôzôkályha, drótháló méhkaptárra, antik bútorok, Simson pedálos motorbicikli. Tel. 135-975 vagy 0745-907-234. (54318)
ELADÓK gyógyszerek: Anafranil (25 mg) és Ludiomil (25 mg) depressziós betegeknek. 50.000 lej/doboz. Tel. 141-261, 254-694. (54324)
ELADÓ házhely (14X126) Marosvásárhelyen, 6 euró/m2. Tel. 219-312. (54328)
ELADÓK sokféle régiségek és hegyi gazdaság. Tel. 550-045. (54327)
ELADÓ vagy bérbe adó 10 ha szántóföld és 10 ha erdôterület Búzásbesenyôben. Tel. 0744-592-801, 0744-511-475. (54274)
ELADÓ terepkerékpár jó állapotban. Tel. 0265/217-355. (54295)
ELADÓ 40 ár földterület, 35 ár kaszáló, 35 ár építkezésre alkalmas belterület fôút mellett, gáz-, villany-, telefonlehetôséggel Székelysárdon. Tel. 162-240 vagy 127-014. (54296)
ELADÓ tévészekrény, hokedli, kétkerekû szekér, háromégôs gázrezsó, házi bor. Tel. 136-832. (54305)
ELADÓ 10-12 m3 tûzifa (gyertyán és tölgy). Tel. 253-184. (54331)
ELADÓ vetôkrumpli. Tel. 428-512, 0745-278-371. (54342)
VESZEK öntött kalorifereket. Tel. 163-514. (54339)
ELADÓ engedélyezett garázs a Pandúrok útja környékén, a Bánát utcában. Ára: 2.000 euró, alkudható. Tel. 0744-505-711. (54311)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Ára: 170.000 lej/kg. Tel. 0745-602-636. (53908)
ELADÓ kalapácsmalom, 500 kg/óra, 7,5 kW, csöveskukorica-cséplô gép, 1.000 kg/óra, 2,2 kW. Tel. 0723-209-037. (54018)
MOBILTELEFON-segédantennák eladók gyenge jel - térerô erôsítéséhez. Tel. 0740-556-322. (53169)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (54207)
ELADÓ szarvaskerep mag. Tel. 166-700. (54259)
BL 55-ÖS importliszt eladó. Tel. 257-742, 0722-356-303. (54271)
BÚZÁT vásárolunk nagy tételben. Tel. 0722- 396-107, 0722-356-303. (54271)
ELADÓ 1986-os évjáratú 1310-es TX Dacia. Tel. 161-150. (54313)
ELADÓ 8,5 tonnás, önürítôs Rába, novemberig érvényes mûszaki vizsgával, biztosítás kifizetve. Irányár: 125 millió lej. Tel. 570-195, 18 óra után. (54170)
ELADÓK kereskedelmi helyiségek, üzlet, iroda, 2 raktár, mosdó, WC, összesen 150 m2. Tel. 0744-573-635. (54161)
ELADÓK bútorok. Arany János u. 4. sz. Tel. 217-946. (54357)
ELADÓ zongora és Adria varrógép. Tel. 141-601, 16 óra után. (54385)
ELADÓ nagy Arctic hûtôszekrény. Tel. 217-159, mobil: 0745-383-241. (54388)
ELADÓ I. osztályú, 2 szoba-összkomfortos lakás az Egyesülés negyedben. Tel. 126-749, 125-881, 17-22 óra között. (54249)
ELADÓ Bándon 2 szoba, ebédlô, fôzôkonyha, elôszoba, fürdôszoba, garázs, két kút, melléképületek, 24 ár telek. Tel. 0740-656-641. (52497)
ELADÓ új ház Koronkán, 2 km-re a várostól, gyönyörû kilátással az erdôre, modern formatervezéssel, amerikai stílusban készült: nappali, ebédlô, konyha, elôszoba, kamra, kis fürdô, terasz; az emeleten 4 hálószoba, fürdô, elôszoba, két terasz, egyben központi fûtéses garázzsal, nagyon igényesnek. Irányár: 39.000 euró. Tel. 257-413, 0745-963-711. (53839)
ELADÓ Marossárpatakon (Glodeni) gazdálkodásra is alkalmas családi téglaház gázzal, villannyal, melléképületekkel (900 m2) és 1200 m2 kerttel. A telekkönyv tisztázott, azonnal beköltözhetô. Irányár: 10.800 euró. Tel. 338-118. (53804)
ELADÓ kertes magánház közös bejárattal, külön udvaron, 620 m2-es területen, az Avram Iancu utcában. Tel. 214-050, 17 órától. (54165)
KIADÓ bútorozott kétszoba-összkomfort. Eladó tévészekrény, íróasztal, kinyitható asztal, magasított egyajtós fehér szekrény, paplan, kicsi szekrény. Tel. 213-691. (54181)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás, magasföldszinti tömbházlakás, gáz- és vízórával, a központhoz közel, bútorral vagy anélkül. Tel. 130-458. (54235)
ELADÓ 3 szobás lakás 2 balkonnal, víz-, gázórával a Moldovei utcában. Tel. 140-497, 258-139. (54239)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 133-275. (54270)
ELADÓ ház Náznánban, az elsô utca jobbra: 2 szoba, konyha, kamra, fürdôszoba, nagy pince, 75 m2, lakható, 7,5 ár földterülettel, víz-, gáz-, villany, beköltözhetô. Ára: 560 millió lej, alkudható. Tel. 0722-817-307. (54141)
KIADÓ I. emeleti, 2 szobás tömbházlakás a központban, a Tineretului u. 4/8. sz. alatt. Tel. 165-045, 0740-818-224. (54208)
ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzon. Tel. 125-667. (54292)
ELADÓ családi ház Erdôszent-györgyön, a Május 1. utca 7. sz. alatt, 12 ár területtel. Érdeklôdni az Állomás utca 3. sz. alatt. Tel. 578- 468. Irányár: 10.000 euró. (54325)
KÖZPONTI fekvésû üres lakrészek kiadók vagy eladók alapítványoknak, üzleteknek nagyon alkalmasak. Tel. 218-303. (54319)
ELADÓ nagy családi ház, 100 m2 beépítve, pincével, kút az udvaron, 719 m2-es telken a megyei kórház közelében. Tel. 216-361. (54329)
ELADÓ családi ház Fintaházán. Érdeklôdni a 316-928-as telefonon vagy a 134-327-es telefonszámon, 15 óra után. (54310)
ELADÓ 2 szobás, I. emeleti, I. osztályú, azonnal elfoglalható tömbházlakás a Fortunánál. Tel. 0788-332-380. (54326)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, központi fûtéses, azonnal elfoglalható tömbházlakás a Brasovului utcában. Tel. 164-965, 0788- 336-267. (54326)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 145-182, 20-22 óra között vagy 252-625, délután. (54278)
KIADÓ 2 szobás lakrész központi zónában. Tel. 072