LV. évfolyam 63. (15330.) sz.

2003. rcius 17., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Méltósággal ünnepelt Marosvásárhely magyarsága

Ismét együtt a Székely Vértanúk emlékmûvénél

Mózes Edith

Szombat délután három órakor kezdôdött a március 15-i központi ünnepség a Székely Vértanúk emlékmûvénél. A közönség gyülekezése, illetve a székelyruhás lovasok bevonulása alatt a mezôcsávási fúvószenekar katonadalokat játszott, majd Györffy András, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színmûvésze adta elô Petôfi Sándor Nemzeti dal címû költeményét. A beszédek között a színmûvészeti hallgató Bodolai Balázs vezette mûsorban népdalbetétek, szavalatok színesítették az ünnepséget Tóth Katalin, illetve a III. éves színis Bokor Barna tolmácsolásában. Közremûködött a mezôcsávási fúvószenekar és a Nagy István Ifjúsági Kórus, a Vártemplom Evangelium kórusa és az alsóvárosi református vegyes kar Csíky Ágnes és Kovács András vezényletével. Az ünnepi mûsort koszorúzás követte. Adrian Nastase kormányfô üzenetét Burkhardt Árpád alispán olvasta fel, Medgyessy Péter magyar miniszterelnök köszöntôjét Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete tolmácsolta.

Március 15-e azért csodálatos ünnep, mert a történelmi pillanat, amelyet ilyenkor felidézünk, éppen errôl szól: az együttlétrôl. Arról, hogy egy reményben, egy akaratban, egy küzdelemben élt akkor minden magyar, és együtt volt az egész nemzet, hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök. Emlékeztetett azonban, hogy nem elég a múltat felidézni, nem elég ünnepelni, de tanulni is kell abból, amire emlékezünk.

Ma ismét esélyes a magyar nemzet a tényleges együttlétre, hangsúlyozta a továbbiakban, úgy, hogy ez a szomszéd népekkel sem fordít szembe minket, velük is békét ígér. Az egységesülô Európában eltûnnek a határok, mondta. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ez megvalósuljon. Félre kell tenni a gyanakvást, el kell felejteni a kishitûséget: küzdeni kell azért, hogy ismét együtt legyen a magyar nemzet! És nem akárhogyan, hanem úgy, hogy megmaradjon a szülôföldjén. Ehhez viszont több bizalom, több hit, több összefogás kell mindannyiunktól. (Markó Béla ünnepi beszédét mellékelten közöljük.)

Nem szabad megengedni, hogy a magyarországi politikai indulatok behatoljanak az erdélyi magyarság soraiba!

Kovács László beszédének kezdetén gyengére sikeredett, de mégis ünneprontó füttyögések és bekiáltások hangzottak el, különféle transzparensek is megjelentek, de a magyar külügyminiszter higgadt, komoly szavait a hallgatóság elsöprô többsége tapssal jutalmazta.

A külügyminiszter örömének adott hangot, hogy Marosvásárhelyen, a legnagyobb határon túli magyar közösséggel, az erdélyi magyarsággal ünnepelhet. A magyar kormány nevében kívánta, hogy az ünnep felemelô pillanatai segítsék az erdélyi magyarságot magyarsága megôrzésében, hogy tovább növelje súlyát a romániai közéletben. Bár az elmúlt ezer év mostohán bánt a magyarsággal, mondta Kovács László, számos tanulság levonható ebbôl. A múlt ismerete nélkül nincs jövô, de a múlt ismeretében a jövôre kell koncentrálni, az európai felzárkózás esélyeire támaszkodni. Ebben a folyamatban elengedhetetlen a szomszédokkal való kiegyezés. Ennek felismerése segít abban, hogy energiáink ne vesszenek kárba, mondta.

A magyar szocialisták és koalíciós partnerük a kormányprogramban megfogalmazták a nemzet európai keretekben történô újraegyesítését. Ennek érdekében az Európai Unióval és a NATO-val, az USA-val és Nyugat- Európával és a szomszédos államokkal mûködnek együtt. Szoros kötelék köti ôket ugyanakkor az RMDSZ-hez, a történelmi egyházakhoz, a civil társadalomhoz, és ezért jött, mondta, Marosvásárhelyre.

Megköszönte azoknak a fáradozásait, akik a nehéz idôkben is tették a dolgukat, hangsúlyozva, hogy a magyarság ezeréves története során a magyar függetlenség és Erdély szorosan összekapcsolódott. 1848-ban a forradalom Pestrôl indult, de a szabadságharc már itt, Erdélyben ért véget, az 1849-et követô legbarbárabb megtorlás is ide kapcsolódik.

A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a kormány tartja magát az elvhez, hogy a határon túli magyarokat érintô kérdéseket mindig velük egyeztetve hozza meg. A támogatások a magyarság egészét hivatottak segíteni olyan célok megvalósításáért, amelyeket saját maguk határoznak meg. Biztosította a hallgatóságot, hogy Magyarország az EU-csatlakozás után sem változtat politikáján. Azon leszek, hogy a romániai magyarság kapcsolata az anyaországgal Románia 2007. évi EU-csatlakozása pillanatáig se váljon nehezebbé. Nem a politikai küzdelem eszközeként akarjuk felhasználni a határon túli magyarságot, jelentette ki, hanem velük együtt akarjuk megteremteni közös jövônket. Hangsúlyozta a Románia és Magyarország közötti bizalom megerôsödésének fontosságát, az RMDSZ szerepét, növekvô politikai súlyát, amely elôsegíti a két ország közötti párbeszédet. Biztosította a hallgatóságot, hogy a magyar kormány támogatja az RMDSZ politikáját, mert ennek köszönhetô, hogy a romániai magyarság elfogadottsága erôsödött, tekintélye nôtt. Higgadt, értelmes párbeszédre van szükség a kedvezménytörvény mindenki számára elfogadható módosításához is. Meggyôzôdését fejezte ki, hogy a törvény csak akkor szolgálhatja a magyarság érdekeit, ha alkalmazását a szomszédos államok is tudomásul veszik. A kedvezmények köre nem szûkül a módosítással, megmarad az eredeti célja: a magyarság szülôföldjén gyarapodjon, megôrizhesse kultúráját, gyarapíthassa jövôjét.

Végül kijelentette: nem lehet cél a széthúzás! Nem szabad megengedni, hogy a magyarországi politikai indulatok behatoljanak ide, az erdélyi magyarság soraiba. Nem szabad megengedni a gyûlölködés elhatalmasodását. Az RMDSZ feladata, hogy folyamatosan meg tudjon újulni, hogy meg tudja szólítani azokat a magyarokat is, akik ilyen vagy olyan okok miatt nem lettek az RMDSZ tagjai, vagy tagjai, de pillanatnyilag elégedetlenek. Értelmes vitához, érdekegyeztetéshez, összefogáshoz kívánt erôt, türelmet kitartást és böcsességet.

Kívánok önöknek méltó és reményteljes ünnepet!

Adrian Nastase miniszterelnök üzenetében kijelentette: 1848 márciusa a közép-európai népek tavaszának eljövetelét jelképezi. Meghatározó pillanata ez a modern korba való belépésünknek, önmagunkra ébredésünknek és önazonosságunk tudatosításának. Akkor ez egy út kezdete volt, hangsúlyozta. Ha ma visszatekintünk, megállapíthatjuk, hogy sok politikai és társadalmi célunk az akkor megnyitott út folytatását jelenti. Az 1848-as forradalom indította el közeledésünket Európa nyugati részéhez, amit most igyekszünk az intézmények szintjén gyakorlatba ültetni. Felülemelkedve minden nézetkülönbségen és a múlt egyoldalú értelmezésén, az 1848-as forradalmi célkitûzések számunkra kiindulópontot jelentettek, és jelentenek ma is a közös jövô építéséhez.

Az általa képviselt kormány, olvashattuk a miniszterelnök üzenetében, következetesen igyekezett közeledni a magyar közösséghez. Ennek képviseletében, az RMDSZ-ben rendkívül komoly és pragmatikus szövetségesre talált. Ma elmondhatjuk, mind belföldön, mind pedig a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok tekintetében, elhárultak a legnehezebb akadályok a kölcsönös bizalom és megértés útjából. Románia kormányának határozott szándéka, hogy tiszteletben tartja a kormányprogramban az etnikumközi kapcsolatok terén tett kötelezettség- vállalásait. Kijelentette, hogy az eddigi intézkedéseket ugyanolyan következetességgel fogják továbbvinni, hiszen ez a természetes útja a közös célok elérésének. Nastase végül reményteljes és méltó ünnepet kívánva megköszönte a romániai magyarságnak és az RMDSZ-nek a sajátos gondjaik megoldásában tanúsított következetességét és kitartását.

Ünneplésünk nemcsak a ’48-as eszméknek szól

Medgyessy Péter magyar kormányfô üzenetében hangsúlyozta: A ’48-as márciusi ifjak ránk hagyott öröksége történelmünk és kultúránk révén egy nemzetté kovácsolt bennünket, és megtanított arra is, hogy más nemzetekkel békében, megértésben, egymás javát és felemelkedését segítve kell élnünk.

Az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc emlékezete évrôl évre új erôt ad a magyaroknak ahhoz, hogy emelt fôvel tekintsenek saját jövôjükre, éljenek akár Magyarországon, akár valamely szomszédos állam területén vagy még távolabb, a Kárpát-medencén kívül. Ahogyan 1848. március 15-e a csatlakozás aktusa volt az akkori Európa leghaladóbb törekvéseihez, ez a jövô ma, Magyarország európai uniós csatlakozása küszöbén nem jelent mást, mint teljes jogú európai polgárrá válni - magyarként. A magyarság történelmének talán legígéretesebb kihívása elôtt állunk, jelentette ki Medgyessy Péter: helyt állni és magyarságunk értékei révén gazdagítani azt a közös Európát, amellyel most azonos értékrendünk alapján végre megadatik az egyesülés esélye.

Ünneplésünk nemcsak a ’48-as eszméknek szól, hanem a napjaink értékôrzô és - teremtô küzdelmét megvívó, az anyaországban, vagy a határokon túl élô magyaroknak és a velük egy hazában élô történelmi-kulturális közösségben velük osztozó embertársainknak is, akikkel együtt remélünk és teremtünk meg egy boldogabb jövôt. E közös reményünkben kérem minden határon túl élô magyar bizakodását és támogatását ahhoz, hogy egy új, kibôvült Európa magyar honpolgáraiként 1848 hozzánk szóló üzenetébôl együttesen merítsünk erôt és mutassunk példát a jövô nemzedékeinek, zárta üzenetét a magyar kormányfô.

Figyeljenek kicsit jobban ránk

kérte a magyar kormánytól Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. A nemzetrôl, a magyar nemzet történelmérôl beszélve hangsúlyozta: mi, romániai magyarok, nem vagyunk büszkék arra, hogy a legnagyobb kisebbség vagyunk, hiszen nem szabad akaratunkból váltunk azzá, de igenis büszkék vagyunk arra, hogy egységünket mindeddig meg tudtuk tartani. Hitét fejezte ki, hogy ez az egység ezután is megmarad.

A magyar kormányt arra kérte a továbbiakban, hogy hallgassa meg, mit kérünk, ne európai raportôrök mondják meg, mi jó nekünk. Figyeljenek kicsit jobban ránk, ajánlotta a magyar kormány figyelmébe az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. Mert, mint mondta, mi el tudjuk dönteni, miért kell Marosvásárhelynek Kossuth Lajos utca, vagy miért kellenek olyan szobrok, amelyek másoknak esetleg nem tetszenek.

Végül megköszönte a marosvásárhelyieknek, hogy bebizonyították, méltóképpen tudnak ünnepelni. Adja isten, hogy még sok boldog magyar ünnepünk legyen, mondta Kelemen Atilla.

Markó Béla ünnepi beszéde

Tisztelt marosvásárhelyiek!

Magyarok mindenhonnan!

Tisztelt ünneplô közönség!

Az ünnep legfôbb célja az együttlét: ünnepelni nem tudunk egymagunkban, csak közösen. Együtt a családdal, a faluval, a várossal, az országgal, a nemzettel vagy akár az egész emberiséggel, vagyis azzal a kisebb vagy nagyobb közösséggel, amelyhez tartozunk. Március 15-e azért csodálatos ünnep, mert a történelmi pillanat, amelyet ilyenkor felidézünk, éppen errôl szól: az együttlétrôl. Arról, hogy egy reményben, egy akaratban, egy küzdelemben élt akkor minden magyar, és együtt volt az egész nemzet.

Nem elég a múltat felidézni.

Nem elég a múltat ünnepelni.

Nem elég a múlt nagyjai elôtt tisztelegni!

Tanulni is kell abból, amire emlékezünk. Hiszen ha valaki a történelemkönyvet fellapozza, láthatja, hogy akkor sem értett mindenki mindenkivel egyet. Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc vagy Petôfi Sándor: megannyi különvéleményt, megannyi sajátos szempontot, megannyi vitát jelentett mindez. De megannyi alázatot is! Alázatot a nemzet közös ügye iránt, a szabadság, egyenlôség és testvériség eszménye iránt. Azok az emberek képesek voltak félretenni minden egyéni érdeket azért, hogy utódaik szabadok lehessenek. Nagyszerû ember volt Kossuth Lajos, nagyszerû ember volt Széchenyi István is, Deák Ferenc is, Petôfi Sándor is, de náluknál is milliószorosan nagyszerûbb volt az, akiért áldozatot vállaltak: a magyar nemzet.

Ez a dolgok helyes értékrendje. Ezt kellene ma nekünk is újra megtanulnunk, és végre ahhoz a magyar politikai hagyományhoz kellene visszanyúlnunk, amelyet a reformkor és az 1848-as forradalom jelent. El kell felejtenünk a huszadik század kudarcos magyar politikáját, és vissza kell térnünk a márciusi ifjakhoz!

Ma ismét esélyes a magyar nemzet a tényleges együttlétre. Ráadásul úgy, hogy ez a szomszéd népekkel sem fordít szembe minket, velük is békét ígér. Az egységesülô Európában eltûnnek a határok. Még néhány év, és van esély arra, hogy Románia és Magyarország között eltûnjön a határ. Nemrég még hihetetlennek tûnt volna, amit mondok: magyarok és magyarok között nem lesz határ! Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ez megvalósuljon. Félre kell tenni a gyanakvást, el kell felejteni a kishitûséget: küzdeni kell azért, hogy ismét együtt legyen a magyar nemzet! És nem akárhogyan, hanem úgy, hogy megmaradjon a szülôföldjén. Ehhez viszont több bizalom, több hit, több összefogás kell mindannyiunktól. Mert az egyetlen elérhetô megoldás ma számunkra valóban az Európai Unió, de nem mindegy, hogyan lépünk be oda. Fel kell készülnünk nekünk erdélyi magyaroknak is a csatlakozásra, és azt is tudnunk kell, hogy ezen az úton nehézségek is várnak ránk.

Egy leszegényített Erdélyben élünk, ez a mi szülôföldünk, ezt kell felemelnünk, ezt kell igazi otthonunkká tennünk. Nagy feladat ez, és nagy felelôsség. Csak együtt tudunk eleget tenni neki, és ehhez szükségünk van minden egyes társunkra, minden magyarra itt, Romániában. Aki ma innen elmegy, aki ma a szülôföldjét elhagyja, az minket is gyengít, a mi közös esélyeinket is csökkenti.

Innen ma elmenni nem szabad, mert ez a föld a miénk is, és mi nem mondhatunk le errôl a földrôl. 1848-as eleink, Gábor Áronék vagy akár a székely vértanúk erre senkit fel nem hatalmaztak, lemondani a közös erdélyi otthonról senkinek sincsen joga.

Keresnünk kell a politikai eszközöket ahhoz, hogy Erdélyt felemeljük, és ehhez minél nagyobb befolyásra kell szert tennünk a romániai politikai életben. Olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy nélkülünk ne hozhasson fontos döntéseket sem a román kormány, sem a román parlament. Akik azt hirdetik, hogy ez nem számít, azok nem értik, hogy amennyiben lesz egységes érdekképviseleti szervezetünk, lesz erônk is, és ha lesz erônk, akkor lesz autópálya Bukarest, Brassó, Segesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest nyomvonalán. Ha egységesek leszünk, lesz magyar egyetemünk is. Ha széthúzunk, ha nem értjük meg, hogy sokfélék vagyunk, de csak együtt van itt jövônk, akkor nem lesz erônk az ellenünk irányuló szándékokat megállítani. Ezzel vessen számot mindenki, aki azt hiszi, hogy itt az ideje politikai egységünket megbontani, egymást baloldaliakra és jobboldaliakra felosztani. Vannak pillanatok, amikor ennek nincsen helye. Milyen oldali volt Kossuth Lajos? Hát Petôfi Sándor? Magyaroldaliak voltak! Jó lenne ezt ismét megtanulni tôlük.

Magyarországtól is ezt várjuk, úgy segítsen nekünk eljutni a határok nélküli Európába, hogy ne tegyen különbséget magyar és magyar között. Mint ahogy Európához is van egy kérésünk: ne sajnálja tôlünk a státustörvényt, ne sajnálja az itteni magyar gyermekektôl azt a pénzt, amit a magyar állam ad nekik. Sokan élnek itt nálunk szegénységben, sokaknak van szükségük támogatásra, ne vitassák el tôlünk, ha valaki segíteni akar, inkább segítsenek ôk is.

Arra kérjük a magyar kormányt, hogy tartsa fenn továbbra is a törvény által biztosított kedvezmények körét, mert ezek szerintünk hozzáilleszthetôk az európai uniós követelményekhez.

Tisztelt ünneplô közönség!

Mi együtt indultunk el egy úton ezelôtt tizenhárom esztendôvel. Együtt reménykedtünk, aztán együtt csalódtunk nagyon hamar, együtt éltük meg itt, Marosvásárhelyen 1990 márciusát, együtt kezdtünk bizakodni újból, együtt tiltakoztunk, amikor bemázolták a kétnyelvû feliratokat, együtt hittünk abban, hogy lesz ez még másképpen is, és tettünk is azért, hogy másképpen legyen, együtt küzdöttünk a Bolyai Farkas középiskoláért, együtt voltunk jóban és rosszban, mindig csak együtt. És nemhiába! Mert amit elértünk, így értük el, és továbbmenni is együtt kell nekünk.

Ha ezt meg tudjuk érteni, akkor leszünk méltók a márciusi ifjakhoz, és csakis akkor tudjuk ezt a közösséget itt, Marosvásárhelyen, itt, Erdélyben megtartani!

Boldog ünnepet kívánok minden magyarnak és mindenkinek, aki velünk ünnepel ma szerte a világon.

A romániai magyarság kivívta magának az ünneplés jogát

(m)

Szombat délelôtt, a koszorúzási ünnepségek elôtt, a szövetségi elnöki hivatalban fogadta Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kovács Lászlót, a Magyar Köztársaság külügyminiszterét, a Magyar Szocialista Párt elnökét. A találkozót követôen rövid sajtótájékoztatón ismertették a megbeszélések részleteit.

Markó Béla elmondta, a magyar külügyminiszter az RMDSZ meghívására jött Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a március 15-i ünnepségeken. Markó szerint ennek a jelenlétnek fontos üzenete, hogy 2003. március 15-én, teljesen nyilvánosan együtt ünnepelhetik Erdélyben, a magyar kormány külügyminiszterével azt a március 15- ét, amelyet egyébként már évek óta üzenetben köszönti a román, illetve a magyar miniszterelnök. Ez a természetes, hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy nem mindig volt így. Ezért fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a romániai magyarság kivívta magának azt a jogot, hogy a saját ünnepét méltó körülmények között ünnepelhesse.

Tájékoztatta a jelenlevôket, hogy rövid megbeszélést folytattak a külügyminiszterrel, illetve a magyar küldöttséggel, amelyen többek között arról tárgyaltak, hogy a kedvezménytörvény módosítása lassan véglegessé válik, remélhetôleg kialakul az a változat, amelyet a magyar kormány, a szomszédos országok kormányai, illetve az ott élô magyar közösségek, de az Európai Unió is elfogadhat. Reményét fejezte ki, hogy ez a kérdés mielôbb nyugvópontra kerül.

Következetesség, realitásérzék, bölcsesség

Kovács László kijelentette: több okból is nagy örömmel fogadta el az RMDSZ és Markó Béla meghívását. Elsô ok, hogy március 15. mindenkinek - aki magyarnak vallja magát - ünnepe, bárhol éljen a világban. A második, hogy a romániai magyarság a legnagyobb magyar közösség Magyarország határain kívül. Ezért számára megtiszteltetés, ha együtt ünnepelhet velük. A harmadik, hogy nagyra becsüli azt a politikát, amelyet az RMDSZ évek óta folytat, amelyre a következetesség, a realitásérzék és a bölcsesség egyaránt jellemzô, és amely jelentôs, korábban soha nem tapasztalható eredményeket hozott a romániai magyarság számára. Az RMDSZ úgy szolgálja a romániai magyarság érdekeit, hogy nem a román többséggel szemben lép fel, hanem azzal egyetértésben, olyan felelôs politikai erôként, amely egész Románia felemelkedését ugyanúgy fontosnak tartja, amely a stabilitás híve, a nyugalom, a béke, a gazdasági felemelkedés híve és Románia euroatlanti integrációjának a támogatója. Ezzel a politikával az RMDSZ nagy tekintélyt vívott ki az erdélyi magyarság körében, egész Romániában, Magyarországon és Európában, illetve a világban, mondta Kovács László.

Arra a felvetésre, hogy egyesek megzavarni szándékoznak a postaréti ünnepséget, Kovács László kifejtette: A demokrácia lényege, hogy mindenki szabadon kifejezheti a véleményét. Ha valaki elégedetlen a magyar kormány politikájával, jogában áll ezt kifejezésre juttatni. Azt gondolom, hogy az európai politikai kultúrának vannak azért íratlan szabályai. Én például, ha tiltakoznék valami ellen, nem a nemzeti ünnepet választanám ennek a kifejezésére. De hát ez ízlés és kultúra kérdése.

A március 14-i. kolozsvári rendezvény kapcsán kijelentette: Tôkés Lászlót tisztelem, mint a legújabb kori romániai történelem egyik fontos személyiségét, akinek fontos szerepe volt 1989 decemberében a rendszerváltás elindításában, tisztelem, mint egyházi vezetôt. Ami politkai kezdeményezéseit illeti, annak megítélésére nem én vagyok hivatott, hanem az erdélyi magyarság, hiszen az ô sorsukat érinti minden, amit tesz. Az a szervezet, amelynek a véleménye számomra igazán fontos, a legitim Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Neki van arra erkölcsi alapja is, éppen a sikeres tevékenysége okán, hogy minden kezdeményezést, ami a romániai magyarok helyzetére vonatkozik, megítéljen.

Erdély Tavasza 1848

(nagy a.)

Ezzel a címmel tartottak történelmi vetélkedôt szombaton délelôtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Öt erdélyi líceum középiskolás diákjai mérhették össze a magyar szabadságharcra vonatkozó tudásukat.

- A vetélkedô célja az 1848-as események színtereirôl érkezett csapatokkal újrajátszani a 155 évvel ezelôtti történteket - mutatott rá köszöntô beszédében Bodolai Balázs, a rendezvény házigazdája. Dáné Károly, az RMDSZ megyei szervezetének oktatásügyi alelnöke az RMDSZ elnöksége nevében üdvözölte a jelenlevôket.

Korabeli öltözékbe, népviseletbe, határôr-egyenruhába, vagy egyszerûen jelenkori ruhákba öltözött középiskolások foglaltak helyet az emelvényen. A versenyzôk bemutatkozása során ismerhette meg a nézôközönség a háromtagú csapatok nevét is. Az aradi Csíky Gergely Elméleti Líceum az Éltetô szabadság, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen a Rézágyú, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes a Gábor Áron segédjei, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas a Török János nevet választotta, míg a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum diákjai megmaradtak iskolájuk neve mellett.

Az alapos ismereteket és tudást igénylô kérdések mellett ügyességi próbák tették színesebbé a megmérettetést. Arcképcsarnok készült az 1848-49-es erdélyi eseményekben szerepet játszó személyiségekrôl, valamint kokárdát kellett készíteni nem egészen két perc alatt. Ez nem mindenkinek sikerült, s volt olyan csapat is, amely fordítva készítette. Az öttagú zsûrinek - Makkai Kinga, Nagy Olga magyartanárok, Hajdú Zoltán történelemtanár, Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat színmûvésze, Dávid Gyula irodalomtörténész, a zsûri elnöke -, szigorúan pontozta az elméleti kérdésekre érkezett válaszokat. Elsô helyezettek a sepsiszentgyörgyi fiatalo lettek (35 pont), alig másfél pont különbséggel ôket követte a vásárhelyi Bolyai líceum három diákja (Bartha Zoltán, Demeter Enikô és Sugó Enikô) alkotta csapat, harmadikok a kézdivásárhelyiek lettek. Valamennyi résztvevôt könyvcsomagokkal és emléklappal jutalmazták. Kedei Orsolyát a Nemzeti dal elszavalásáért a zsûri különdíjban részesítette.

A vetélkedô ideje alatt a héjjasfalvi fiatalok rezesbandája alkalomhoz illô dalokat, valamint a színmûvészeti egyetem hallgatói A költô visszatér címû rockoperából adtak elô részleteket.

Tisztelgés a forradalom és szabadságharc nagyjainak emlékhelyeinél

(antalfi)

Az 1848-49-es szabadságharcra emlékezô március 15- i ünnepi rendezvények Marosvásárhelyen a Bem- emléktáblánál kezdôdtek szombaton délben. A marosvásárhelyi RMDSZ szervezésében lezajlott ünnepségen az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mintegy 200-an vettek részt.

Ünnepi beszédében Dávid Csaba, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke hangsúlyozta: erdélyi magyarságunk boldogulásának egyik alapvetô feltétele a nemzeti múlt ismerete és megôrzése, nemzeti önazonosságunk ápolása. "Magyarnak lenni Erdélyben annyit jelent, hogy helytállni, küzdeni és gyôzni! Hitünk, reményeink, álmaink itt, ezen a földön váljanak valóra! Mert itt magyarnak lenni egyszeri és megismételhetetlen lehetôség, amellyel élni kell. "

Borbély László képviselô, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy Bernády György, a városépítô polgármester hite és mûve a legtartósabb összekötô híd, a legbiztosabb kapocs a XIX. század zseniális forradalmárai, Petôfiék, Kossuth és Széchenyi nemzedéke, és a XXI. századi jelenünk és terveink között, amikor új utat építünk az Európai Unió felé. "Ma is, ebben a gyorsan változó világban, a modernizáció, a versenyképes erdélyi társadalom kiépítése, kialakulása a tét. Ôrizzük meg hagyományainkat és készüljünk az unióra, Európával! 1848 márciusának legfôbb tanulsága éppen az, hogy csak az erdélyi hagyományokat értékesítve léphetünk be az Unióba, a modern Európába".

Az ünnepség további részében még felszólalt Bíró Botond a MADISZ és Seres Zoltán az MMDSZ részérôl, fellépett Tóth Katalin népdalénekes, Tordai Edit vajdaszentiványi iskolás Wass Albert Emlékezés egy régi márciusra címû költeményét szavalta, a héjjasfalvi Zeyk Domokos fúvószeneker 48-as katonadalokat játszott. A rendezvény koszorúzással zárult.

Az ünnepségsorozat a Maros megyei EMKE szervezésében Petôfi Sándor szobránál folytatódott 13 órától, ahol több százan gyûltek össze ünnepelni.

Még az ünnepség kezdése elôtt, a Polgári Mozgalom Kezdeményezô Köre aláírással Márciusi igazak és nem igazak címmel röplapokat osztogattak.

Kilyén Ilka színmûvésznô szavalatait követôen Csató Béla római katolikus fôesperes a szabadságról, testvériségrôl, egyenlôségrôl osztotta meg gondolatait az ünneplôkkel, utalva bibliai történésekre. "Évek óta azt látom, hogy próbálják abroncsba fogni az ún. romániai szétesô magyarságot. És évek óta ijedten nézem, hogy semmiféle acélabroncs nem elégséges. Ha csak abronccsal akarnak minket összefogni, akkor egészen biztos, hogy az abroncs elpattan. Soha senki, semmiféle politikai erôvel, sem észérvekkel, sem erôszakkal, sem szép szóval semmiféle eredményt nem tudott elérni, ha az nem fakad a lélekbôl. A szabadsággal a mindenható Úristen díszítette fel homlokunkat és terhelte meg a vállunkat. Úgy hordozzuk a szabadságot, hogy vegyük vállunkra annak felelôsségét is. A testvériséggel a mindenható Úristen áldott meg bennünket. Úgy legyünk egymásnak testvérei, hogy mindig, mindenütt mindenkinek a szolgálatába álljunk, aki reánk szorul, hivatásunk szerint. És végül egyenlôség. Hol a mérce? A mércét a mindenható Úristen a végtelenbe helyezte". A mûvészi elôadásokat követôen az ünnepség a megemlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult Petôfi Sándor szobránál.

Fôhajtás Fehéregyházán

Lokodi Imre

Kovács László a Magyar Köztársaság külügyminisztere és kísérete, Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete, az RMDSZ Maros megyei vezetôsége szombat délelôtt 11 órakor érkezett Fehéregyházára. A külügyminiszter erdélyi útjáról, kormányának üzenetérôl elmondta a Népújságnak: "Fontos, hogy a megemlékezés is szolgálja az erdélyi magyarságot abban, hogy megôrizze nemzeti önazonosságát. A magyar kormány pedig támogatja abban, hogy az erdélyi magyarság megmaradjon szülôföldjén, itt boldoguljanak, ahol születtek, ahol élnek, ahol az ôseik is éltek. Azt gondolom, hogy ez a mindenkori magyar kormány feladata, és mi ennek e feladatnak a legnagyobb mértékben eleget kívánunk, és eleget is fogunk tenni."

A fehéregyházi síkon elesett honvédek múzeumkerti obeliszkjénél Beneffy Sándor református lelkész ünnepi fohászát követôen Kovács László, a Magyar Köztársaság külügyminisztere mondott ünnepi beszédet.

"Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy március 15-én a magyarság nemzeti ünnepén nem csak lélekben ünnepelhetek együtt az erdélyi magyarsággal, a legnagyobb magyar közösséggel a határon kívül, hanem itt lehetek. Itt lehetek és önökkel együtt hajthatok fejet a márciusi ifjak, a szabadságharc honvédjei elôtt, Petôfi Sándor emléke elôtt. Bennünket, magyarokat nem kényeztetett el a történelem. Mégis fennmaradtunk. Fennmaradtunk, és ezt annak köszönhetjük, hogy volt bennünk mindig nyitottság az adott kor leghaladóbb értékeinek, eszméinek átvételére és követésére. Így van ez most is a 21. század küszöbén, amikor már más jelenti az elôrelépést, a haladást: az egységes Európa igenlése, az integráció, a csatlakozás az Európai Unióhoz. Ma ugyanis ez jelenti az elôrelépést és nem a nemzeti elzárkózás. Ahogy mélységesen igaz volt Petôfi dalának az a sora, hogy "rabok legyünk vagy szabadok", annyira hamis az a Petôfi szellemét is megcsúfoló megközelítés, amely most az Európai Unió küszöbén álló Magyarországon úgy hangzik bizonyos körök részérôl, hogy tagok legyünk vagy szabadok… Én azt gondolom, erre a kérdésre egyetlen tisztességes válasz van, amely megfelel Magyarország érdekeinek, az egész magyar nemzet érdekeinek, ami úgy szól: tagok legyünk és szabadok, mert ma a nemzeti elzárkózás börtöne nem lehet megoldás a jelenlegi problémákra.

Eredményt nem a gyors roham, nem a hangzatos szólamok kínálnak, nem az üres ígéretek, nem a hamis illúziók keltése, csak a következetes, kitartó munka, a türelem, és az a nyugalom és bölcsesség, ahogy az RMDSZ itt Romániában az itt élô magyarság érdekében politizál. És ezt ígéri önöknek a jelenlegi magyar kormány is. A segítség se hangzatos jelszavakban kell megnyilvánuljon. Megvalósítható célokat kell kitûzzön. Ez a támogatás átlátható kell legyen mindenki számára, és demokratikus módon azoknak a céloknak a megvalósítására kell hogy irányuljon, amelyeket önök igényelnek, amelyeket az erdélyi magyarság legitim, hiteles képviselôje, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tart.

Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselô, az RMDSZ megyei elnöke: Nekünk, romániai magyaroknak az egység a legfôbb erônk. És bárki, aki ide viszályt akar importálni, úgy érzem, bûnt követ el. Ezért is köszönjük a külügyminiszter úr szavait, amivel a kormányának ígéretét hozza nekünk, hogy a kedvezménytörvény, az egyetem, és más támogatásokat tovább is élvezni fogjuk. Ha az Európai Unió határai megnyílnak számunkra, mindig határok nélkül tudunk majd hazatérni városainkba és falvainkba, elköltözni nem kell, a hátország megmarad.

Az ünnepi beszédeket követôen a Magyar Népköztársaság nevében Kovács László és Íjgyártó István koszorúzott, továbbá az RMDSZ Maros megyei vezetôsége, a szebeni és a szászmedgyesi RMDSZ, a fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület, más civil szervezetek és magánszemélyek.

Mircea Geoana-Kovács László találkozó

Közösen az észak- erdélyi autópályáért

(mózes)

Szombaton a román-magyar kapcsolatokra jellemzô "szimbolikus politikai gesztusok" sorozata folytatásának nevezte Mircea Geoana külügyminiszter a magyar külügyi tárca vezetôjével, Kovács Lászlóval folytatott megbeszéléseket.

A két miniszter közös sajtótájékoztatóján a magyar nemzeti ünneprôl szólva, Geoana kijelentette, hogy március 15. fontos esemény a románok emlékezetében is. Az, hogy ezen a napon Marosvásárhelyen, az 1990-es tragikus események színhelyén találkoznak mutatja, hogy mekkora utat tettünk meg az együttmûködés terén. A két ország vezetôi bölcsességgel, bátorsággal modellértékû kapcsolatot építettek ki Románia és Magyarország között.

A találkozón a miniszterek érintették a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatok fontos kérdéseit, s megállapodtak, hogy áprilisban összehívják a kormányközi bizottságokat, hogy közös nevezôre jussanak a már túl sok ideje elhúzódó kedvezménytörvény módosításában. Ugyancsak áprilisban, Athénben, az EU-csatlakozás aláírásakor, Adrian Nastase és Medgyessy Péter közös levelet tesz az Európai Unió asztalára, a Budapest-Bukarest autópálya finanszírozása érdekében. A román külügyminiszter szerint Magyarország uniós integrációja Románia számára is kitûnô, mert, minden elôzetes félelmet, gyanakvást cáfolva, Magyarországban hazánk egyik leglojálisabb támogatójára talált. A két miniszter tárgyalt a belgrádi helyzetrôl, hogy a Nyugat-Balkánon nincs stabilitás, a szervezett bûnözés megfertôzte a térséget, ezért erôsíteni fogják a határokon átnyúló szervezett bûnözés elleni együttmûködést. E célból közös látogatást terveznek Belgrádba, ahol az ottani külügyi tárca vezetôjével vitatják meg ezeket a kérdéseket. Végül pedig az iraki helyzetrôl tárgyaltak.

Lépésrôl lépésre haladunk a bizalmatlanság feloldásában, mondta egyebek között Kovács László, hozzátéve, hogy reméli, a kedvezménytörvény ügye hamarosan nem lesz a fô pontja a kétoldalú tárgyalásoknak. Vannak más kérdések is napirenden, például az erdélyi magyar állami egyetem, a csíkszeredai fôkonzulátus vagy a beruházási szigorítások ügye, de ezekben a kérdésekben is elôrehaladás mutatkozik. Végül hozzátette, hogy Mircea Geoana azért jött Vásárhelyre, hogy a magyarok nemzeti ünnepén részt vegyen a magyar nagykövetség által szervezett fogadáson.

A sajtótájékoztatón a Népújság azt kérdezte a magyar külügyminisztertôl, hogyan viszonyul Magyarország a román kormány sürgetô fellépéséhez, amely szerint gyorsítani akarja az észak-erdélyi autópálya építését.

Kovács László: Ez egy közös sürgetés, mind a ketten sürgôsnek tartjuk. A két miniszterelnök is beszélt errôl. Akkor született az az ötlet, hogy készüljön egy közös levél, amellyel az EU-hoz forduljunk, mert jó, ha az Európai Unió is ad pénzügyi segítséget. Ezt a közös levelet kívánja a két miniszterelnök április 16-án Romano Prodinak átadni.

Mircea Geoana: Ki szeretném egészíteni azzal, hogy Nastase és Medgyessy miniszterelnökök legutóbbi találkozóján arról tárgyaltak, hogy nemzeti és nemzetközi pénzforrásokat kell keresni a Budapest- Bukarest autópálya finanszírozására, amelynek lenne egy mellékága is, az európai 4-es "tronszon" mellett. A két kormány ehhez a kiegészítô szakaszhoz keresi a pénzforrásokat.

Csendôr- és tûzoltókatonák eskütétele

(nagy a.)

Háromszáz csendôr- és tûzoltókatona ünnepélyes eskütételét tartották szombaton a Területi Csendôrparancsnokság marosvásárhelyi székhelyén. A rendezvényen részt vettek a helyi és a megyei önkormányzat, a rendôrség, a tûzoltóság, a polgárôrség, a polgári védelem, a Román Hírszerzô Szolgálat, a katonaság képviselôi, politikusok, háborús veteránok, illetve a sorkatonák szülei, testvérei, rokonai.

A rendezvényt Bonteanu Marius ezredes, megyei csendôrparancsnok nyitotta meg, ezután vallásos szertartás következett. Az ezredes a katonai eskü jelentôségérôl beszélt, kiemelve: feladatuk a honpolgárok, valamint a magán- és közvagyon védelme. Az eseményen jelen levô belügyminiszteri tanácsos felszólalásában aláhúzta: a katonák kötelessége a törvények és a katonai szabályok tiszteletben tartása, így válhatnak a társadalom számára hasznos személyekké. A tanácsos külön kihangsúlyozta a belügyminisztérium átszervezését célzó 2001-2004-es kormányprogram fontosságát.

Zárómomentumként a himnusz elhangzása után az egységek énekelve vonultak fel.

Tisztújtás a Spiru Haret szakszervezetnél

(a.)

Szombaton tisztújító gyûlést tartott a Maros Megyei Spiru Haret tanügyi szakszervezet. A napirenden szerepelt az elmúlt négy év tevékenységi beszámolója, alapszabályzati módosítások, az ellenôrzô bizottság beszámolója, a vezetôség megválasztása.

A 122 küldött valamint 30, a megyei szervezeteket és az országos vezetôségi bizottságot képviselô meghívott részvételével megtartott konferencián a szakmai kérdések - különösképpen a 6 éves korú kötelezô iskolakezdés - mellett a tanügyisek bérezésével kapcsolatos problémákat is megvitattak. A Maros megyei Spiru Haret szakszervezet élére, újabb 4 évre, egyhangúlag visszaválasztották az egyetlen jelöltként indult Sacarea Ioant.

A Spiru Haret támogatja a Sanitas március 21-i tiltakozó megmozdulásait - nyilatkozta lapunknak a régi-új elnök, aki hozzátette: a szakszervezet képviselteti magát a fôvárosban sorra kerülô tüntetéseken.

Felvételizôk figyelmébe!

Az elmúlt évek során az egyetemi képzés iránt érdeklôdô fiatalok körében népszerûnek bizonyult a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen felvehetô néprajz szak. Ezért a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék értesíti a felvételi vizsgára készülô diákokat, hogy a 2003/2004-es tanévtôl kezdve a néprajz szakos képzés mind A, mind B szakként felvehetô. Mint A szak, a néprajz társítható magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv mellékszakokkal. B szakként pedig felvehetô a magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, református és római katolikus vallásoktatói A szakok mellé. A vizsgakövetelmények mind az A, mind a B szakosodás esetében azonosak, a képzés idôtartama szintén azonos. A felkészülésben a tanszék tagjai által írott, az Erdélyi Tankönyvtanács kiadásában megjelent Magyar népi kultúra címû tankönyv és szöveggyûjtemény (1999, 2000) használható. E könyvekbôl utánnyomás készült, ezért még megvásárolhatók a Kriza János Néprajzi Társaság székházában (Kolozsvár, Croitorilor utca 15. sz., tel. 0264/432593). Ugyanitt ingyenesen igényelhetô a tankönyvek használatára, a várható tételtípusokra vonatkozó terjedelmesebb tájékoztató. E tájékoztató anyag elektronikus postán is beszerezhetô, a kriza@mail.dntcj.ro címen. Egyúttal értesítjük az érdeklôdôket, hogy megjelent a 2003-as felvételi vizsgákra (szakok, követelmények, feltételek, idôpontok) vonatkozó egyetemi tájékoztató, amely a BBTE fôépületének portáján (Kogalniceanu utca 1. sz.) szerezhetô be. E tájékoztatóból derül ki az az újdonság is, hogy az ôsztôl elôször távoktatás formájában is felvehetô mind a magyar nyelv és irodalom, mind a néprajz szak.

Sport +4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Kosárlabda A-osztály

A harmadik negyedben dôlt el

BC Mures Marosvásárhely - BCM Pitesti 84-75 (23-22, 20-18, 29-16, 12-19)

Kár, hogy az ünnep miatt a szokásosnál 3-400 nézôvel kevesebben foglaltak helyet a ligeti sportcsarnokban, hisz ezen a találkozón végre megtört az a pechsorozat, amely a bajnokság kezdete óta ült a marosvásárhelyi együttesen. Szinte minden eddigi találkozón ugyanis vagy halványan játszott a csapat (a gyengébb képességû csapatok ellen így is nyerni tudott), vagy nagyon jól, ám eme utóbbi esetben kivétel nélkül mindig elveszítette a mérkôzést. Ezúttal viszont egy nagyon kellemetlen ellenféllel szemben kiváló teljesítményt láthattunk, s most a megérdemelt gyôzelem sem maradt el. Prjimától már eddig is megszoktuk, hogy palánk alatt nehéz elvenni tôle a labdát, szombaton azonban szinte verhetetlen volt a lepattanóknál. Plotnyikov átlagos teljesítményt nyújtott, ám részérôl ez is a mezôny átlaga fölé emelkedik, Feleki pontos és bátor játékkal hálálta meg a csapatkapitányi tisztséget, Brustur irányítása ezúttal biztonságot kölcsönzött a csapatnak, míg Trif különösen a védekezésben tüntette ki magát. Szó se róla, voltak hibák is, egyesek igencsak bosszantóak, mint amikor az ellentámadást indító passz a "címzett" Trif hátáról pattant a pályán kívülre, ám mintha a számuk lecsökkent volna, s a játékban korábban szinte minden találkozón tapasztalt hullámvölgyek ezúttal nem jelentkeztek. Meggondolkoztató azonban, hogy a mérkôzés folyamán mindössze két cserét hajtott végre Szása Sesztopal, a házigazdák edzôje, s mindkettôt kényszerbôl, Feleki és Brustur öt személyi hiba miatti kipontozódása következtében. Épp ennyire "rövid" lenne a házigazdák cserepadja? Az valóban igaz, hogy a pályára küldött kezdôcsapat tagjainak játéka nem indokolta lehívásukat, ám mindössze öt emberre támaszkodni az egész mérkôzés során igencsak kockázatosnak tûnik. Elsôként például elkerülhetetlen, hogy a végére elfáradjanak a játékosok, mint ahogy meg is történt (lásd a negyedik negyed eredményét), másodjára pedig az is elkerülhetetlen, hogy egyesek kipontozódjanak - mint ahogy meg is történt. Azt is figyelembe kell venni, hogy a folyamatosan tartaléknak maradók kiesnek a játékból, elkedvetlenedhetnek, vagy - ellenkezôleg - amikor mégis esélyt kapnak, begörcsölhetnek a túlzott bizonyításvágytól. Ezúttal Prjima több mint 13 percet húzott ki négy személyi hibával a pályán, noha a nagykönyv szerinti taktika ilyen esetben cserét követel meg, hogy a kezdôember az utolsó öt-hat percre térhessen vissza. Vajon tudatos kockázatvállalás volt ez, vagy kényszer? - Eme utóbbi esetben viszont szomorú következtetés vonható le a marosvásárhelyi csapat játékosanyagára vonatkozóan.

Szünetig kiegyensúlyozott volt a mérkôzés, bár többnyire a BC Mures vezetett, de nagyobb elônyre nem sikerült szert tennie. Mindkét csapat agresszíven védekezett, a házigazdák azonban jobban megtalálták az utat az ellenfél kosara alá. Hogy mégsem tudtak elhúzni, annak elôbb Caprarescu pontos hárompontos dobásai voltak az okai, majd pedig Bogavac betörései ellen találták meg késôre az ellenszert. A találkozó tulajdonképpen a harmadik harmadban dôlt el, amikor a BC Mures védekezésének minôsége olyan szintre emelkedett, amilyennek mindig is lennie kellene, s fôleg ellentámadásokból sikerült 16 pontos elônyt felépíteni.

A negyedik negyedben láthatóan elfáradt a hazai gárda, a dobások pontossága egyre több kívánnivalót hagyott maga után, de a védelemben továbbra is az utolsó csepp energiáig küzdött. Eközben a támadásban a BC Mures szándékosan lassította az iramot, kijátszotta a maximális támadóidôt, s noha ennek kevés dobott pont volt az eredménye, túloldalt sem dobtak túl sok pontot a szintén fáradtnak tûnô vendégjátékosok, pedig ôk a teljes 12 fôs keretet megjátszatták a 40 perc folyamán.

Pontszerzôk: Prjima 25, Plotnyikov 20, Trif 17 (1), Feleki 10 (2), Brustur 8 (1), Czinka 4, illetve Bogavac 23 (1), Caprarescu 20 (2), Andronescu 8 (2), Runceanu 6, Dornescu 6, Ilics 5, Stroescu 3 (1), Dmitrijevics 2, Nanescu 2. Vezették - "testvériesen" megosztva a hibákat a csapatok között - Marian Oprea (Brassó) és Anton Cutov (Tulcea).

A forduló további eredményei: Dinamo - CST Alexandria 117-56; Rapid - West Petrom Arad 72-92; Cimentul Fieni - CSU Ploiesti 0-20; Poli Iasi - Rompetrol Bukarest 73-113 (korábban lejátszották); Romradiatoare Brassó - CSU Nagyszeben 85-66; Elba Temesvár - Carbochim Kolozsvár 111-91. Elmaradt mérkôzésen: Cimentul Fieni - CST Alexandria 60-70.

Szerdán, március 19-én a 22. forduló következik, melynek keretében a BC Mures Bukarestbe látogat, ahol a Rompetrol ellen játszik. Jövô szombaton ismét hazai pályán láthatjuk a marosvásárhelyi együttest, az ellenfél a nagyszebeni CSU lesz. Ahhoz, hogy sikerüljön teljesíteni az elsô nyolc közé kerülés célkitûzését, bravúros szereplésre van szükség a maradék öt fordulóban.

Mozogj az egészségért!

A kormány elfogadta a Mozogj az egészségért programot, melyet a sportminisztérium, az oktatásügyi minisztérium és az egészségügyi minisztérium javaslatainak összegzésével állítottak össze. A program elôírásai szerint a sportminisztérium, valamint a központi és helyi hatóságok tulajdonában lévô sportlétesítményeket heti három alkalommal, minimum két órára a nagyközönség rendelkezésére kell bocsátani, a teljesítménysportnak fenntartott idôpontokon kívül. Az úszómedencék tulajdonosai kötelesek ingyenes úszótanfolyamokat szervezni óvodások számára, illetve csökkentett díjszabással idôsebbeknek.

Minden tanintézetben iskolai és egyetemi sportegyesületet hoznak létre, melyeknek tevékenységét az iskolás és egyetemi sport föderációja irányítására bízzák. Javasolják az óvodákban és az elemi iskolákban a reggeli torna bevezetését, illetve a tanintézmények sportlétesítményeinek javítását, felszereléssel való jobb ellátást.

Több városban - Marosvásárhelyt is beleértve - újra létrehozzák a korábban megszüntetett sportorvosi poliklinikákat.

A helyi közigazgatási szervek kötelessége, hogy a lakótelepek szabad térségein egyszerû sportpályákat alakítsanak ki.

A program kidolgozását az tette szükségessé, hogy az utóbbi években a lakosság egészségi állapotának romlását lehetett észlelni, hatszorosára nôtt a túlsúlyosok aránya, megkettôzôdött a szív- és érrendszeri bántalomban szenvedôk száma. A tanintézményekben a sporttevékenység rendkívül lecsökkent, csupán a tanulók 3%-a sportol rendszeresen. Noha az orvosi ellenôrzés kötelezô, a sportorvosi hálózat összezsugorodott, számos sportorvosi rendelô ellátottsága nem kielégítô.

Ökölvívás

Hat marosvásárhelyi jutott az országos döntôbe

Nagybányán, a belföldi ökölvívás egyik fellegvárában szervezték meg az ifjúsági és kisifjúsági országos ökölvívó bajnokság zónadöntôjét, 12 megye legjobb öklözôi részvételével. A verseny tétje az országos döntôbe való jutás volt, hisz a négy zóna két-két versenyzôt küldhet a döntôre minden súlycsoportban.

Marosvásárhelyrôl két egyesület a CS Armata és a Ring Box képviseltette magát a versenyen, s nem kevesebb, mint hat öklözô vívta ki a döntôn való részvétel jogát, saját kategóriájában az elsô hely megszerzése révén.

A kisifjúsági országos bajnokságon, amelyet Mangalián szerveznek április 7-13. között a CS Armata három képviselôje lesz jelen: Moldovan Virgil (70 kg), Szilágyi István (75 kg) és Kuti Csaba (80 kg), míg az ifjúsági döntôn, amelynek Ploiesti ad otthont június folyamán, Puti Florin (51 kg) és Opris Daniel (54 kg) mindketten a Ring Box képviseletében, valamint Pásztor Róbert (69 kg) a CS Armata versenyzôje vesz részt.

Teke

Mindkét ifjúsági csapat döntôbe jutott

Három ifjúsági csapatbajnoki tornának adott otthont a hétvégén a marosvásárhelyi Elektromaros tekepálya. A lányoknál szombaton a 3., míg vasárnap a 4. fordulót szervezték, utóbbit egy héttel korábban a tervezettnél, a jövô héten ugyanis az ifjúsági tekézôket is magába foglaló marosvásárhelyi együttes Bajnokok Ligája mérkôzésen vesz részt. Mindkét fordulóban a Romgaz-Elektromaros együttese bizonyult a legjobbnak, szombaton 2842, vasárnap 2847 fával, megelôzvén a Somvetra Szamosújvárt, amely 2768, majd 2835 fát teljesített. A 3. helyen a Gaz Metan Medgyes végzett 2748, illetve 2756 fával, míg az Akarat Székelyudvarhely 2278 és 2298 fás eredményt ért el. Az összetettben, a gyengébb kezdés után a csoportban a Romgaz-Elektromaros végzett az élen 28 ponttal, Szamosújvár elôtt, amely 26 pontot gyûjtött. Ez a két csapat jutott az országos döntôbe, amelyet Marosvásárhelyen szerveznek április 22-23-án.

Ugyancsak Marosvásárhelyen rendezték szombaton a fiúk csapatbajnokságának 7. fordulóját. A fordulót az Elektromaros nyerte 2988 fával, a Foresta Talmács a 2. helyre szorult 2952 fás teljesítménnyel, a Rulmentul Brassó pedig 3. lett 2623 fával. A Kézdivásárhelyi SE nem jelent meg a tornán. Az összetettben az Elektromaros átvette a vezetést 22 ponttal, Talmácsnak 21, a Rulmentulnak 18, Kézdivásárhelynek 7 pontja van. Az utolsó fordulót egy hét múlva Brassóban szervezik, ám annak eredményeitôl függetlenül az Elektromaros és a Foresta Talmács már bejutottak az országos döntôbe, amelyet Fieni-ben rendeznek, április 22-23-án.

Sakk

Az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi ISK szervezte a Március 8. kupát hétfordulós svájci rendszerben. A rangsort nemek és korosztály szerint állították össze, a legjobbaknak az alábbiak bizonyultak: 15 éves lányok: Ilyés Klára 5 p (Sáromberke), 14 éves lányok: Ilyés Magdolna (Sáromberke), 8 éves lányok: 1. Onoc Iuliana 3,5 p (6-os sz. ált. iskola). 2. Man Cristiana 2,5 p (10-es sz. ált. isk.; Gyermekek Háza). 3. Brustur Delia 2 p (10-es sz. ált. isk.; Gyermekek Háza). 12 éves fiúk: 1. Raica Cristian 7 p (ISK). 2. Maftei Raul 5,5 p (ISK). 3. Velcherean Sergiu 4 p (Gyermekek Háza), 10 éves fiúk: Grebenisan Nicu Vlad 4,5 p (ISK), 8 éves fiúk: 1. Kocsis Sándor 4 p (ISK). 2. Flueraru Vlad 2,5 p (6-os sz. ált. isk.). 3. Teut Arthur 2,5 p (Gyermekek Háza).

Röplabda

Befejezôdött a B-osztály is

A marosvásáhelyi CS Armata Vescovi részvétele nélkül - amely az utolsó két fordulóban állt - befejezôdött a B-osztályos férfi röplabda-bajnokság. A marosvásárhelyi csapat végül a 4. helyen végzett, míg a feljutásért az Elcond Zilah és az Explorari Nagybánya harcolhat.

A szakszövetség szándékai szerint a következô idénytôl módosulna a lebonyolítási rendszer mind a férfi, mind a nôi bajnokságban. Az elsô körben az A-osztályban is két hatos csoportot alakítanának ki, s egy oda-vissza kör után az elsô négy-négy alkotná az A1 osztály nyolcas mezônyét, míg a maradék két-két csapat a B-osztály elsô hat-hat együttesével az A2 osztály nyolc-nyolccsapatos két csoportját. Ami tulajdonképpen nem jelent mást, mint a legfelsô bajnoki szint nyolccsapatosra való redukálását. A tervek szerint az alapszakasz után az elsô négy jutna a rájátszásba, amelynek változna a lebonyolítási rendszere: minden együttes egy-egy tornán látná vendégül ellenfeleiet. Végsô döntést április 7-én hoznak a klubok küldöttjei.

Alább a férfi B-osztály végsô rangsora látható.

Minifoci

A Napoli nyerte a gernyeszegi bajnokságot

A Napoli névre keresztelt helybéli csapat nyerte a Gernyeszegen 14 héten át zajlott kispályás labdarúgó-bajnokságot, melyen a gernyeszegi sportkedvelôkön kívül szászrégeni, sárpataki és erdôszengyeli együttesek is részt vettek. A 715 gól közül 72-t a bajnokcsapat szerzett, azaz az összes találatok 10%-át. A bajnokcsapat kerete az alábbi: Nicolae Petan, Marius Pop, Bálint István, Marcel Vaida, Gólya János, Gólya Zoltán, Adrian Oltean, Berekméri János, Berekméri András, Claudiu Hader, Berekméri Barna, Ovidiu Haba. A legjobbakat kupákkal és oklevelekkel jutalmazták. A legfegyelmezettebb csapat címet a Liverpool érdemelte ki, a legidôsebb játékosként Berekméri Jánost (46 éves, Napoli), a legfiatalabbként pedig Septimiu Silvast (14 éves, Liverpool) tüntették ki.

A Progresul a Tudor I bajnoka

A Tudor I bajnokság a Progresul sima gyôzelmével végzôdött, a Ioan Boaru irányította együttes 34 pontot szerzett a lehetséges 36-ból. A bajnokcsapatnak az alábbi keret állt a rendelkezésére: Moldován Levente, Emil Borsa, Olimpiu Bordean, Marius Ungur, Valentin Macinica, Cornel Serban, Radu Auras, Lucian Gaspar, Sárosi József, Adrian Moldovan, Cristian Câmpean, Ovidiu Salcudean, Petru Luca, Tiberiu Moldovan, Dan Meruta, Fodor Levente, Claudiu Florea, Ovidiu Dragan.

Nôi kispályás labdarúgó iskolás bajnokság

Országos premierként, a Traian Vuia iskolacsoportban osztályok közötti labdarúgó-bajnokság zajlik lányokból álló csapatok számára. A 14 csapatot felsorakoztató bajnokság egyre nagyobb népszerûségnek örvend, s más iskolákban is felkeltette az érdeklôdést, így nincs kizárva, hogy hamarosan iskolák közötti bajnokságra is sor kerül. Közismert, hogy (a nagypályás labdarúgással ellentétben, amely egyre jobban hanyatlik) a minifoci rendkívül népszerû Marosvásárhelyen és környékén, ezt az Intermuresnek az országos teremlabdarúgó-bajnokságon elért második helye is igazolja.

Elôbb a feltételeket kellene biztosítani

Interjú Szatmári Tiborral, a megyei labdarúgó- egyesület elnökével

- Elnök úr, mennyire volt sikeres a 2002-es év a Maros megyei labdarúgás szempontjából?

- A 2002-es év vegyes eredményeket hozott. A szebb napokat is megért marosvásárhelyi ASA búcsút intett a B- osztálynak, örvendetes viszont, hogy a szászrégeni Avântulnak sikerült C-osztályos helyhez jutnia.

- Milyen pozitív változásra vár 2003-ban az elôzô évekhez képest?

- Elég pesszimista beállítottságú vagyok, de nem csak ezért nem látok sok pozitív változásra lehetôséget az elôttünk álló évben. A régi nagy vállalatok nagy része 1989 után tönkrement, s mivel a sportegyesületek 90%-a szakszervezeti struktúra volt, innen kezdôdött a megye sportjának hanyatlása. Amíg ismét nem lesznek erôs vállalatok és olyan gazdasági élet a megyében és Marosvásárhelyen, amely a sporttevékenységhez is erôs anyagi hátteret biztosítson, addig nem tudok pozitív változásokban reménykedni.

- Az idôjárási viszonyok miatt a labdarúgópályák minôsége nem a legjobb. Mennyire fogja ez befolyásolni a játékot?

- A pályák legnagyobb része valóban siralmas állapotban van. A hótakaró késôi olvadása fellazította a talajt, de nem csak a játéktérrôl szeretnék beszélni. A legnagyobb baj, hogy a klubvezetôk 90%-a semmit sem tett azért, hogy a havat eltakarítsák, így a föld annyira át van itatva, hogy már nem képes több vizet magába inni. Hiába halasztódott el szinte minden bajnoki szinten az idénykezdet, a pályák minôségével ugyanazok a problémák. De nem csak ez a baj. A ligeti stadion, amelynek lelátóin egykor tízezrek szurkoltak, maholnap összeomlik, úgy tûnik senkinek sem érdeke rendbehozni. Ha esik az esô, a játékvezetôk öltözôjében ernyôvel kell ülni. A WC-kagylót, a csapokat leszerelték, ellopták, fûtési lehetôség nincs. Hihetetlen állapotok uralkodnak, nem is tudom, hogyan lehet ilyen körülmények között itt mérkôzést rendezni. A pályát a tulajdonos, a Muresul sportklub több egyesületnek is kiadja, így a játékfelület minôsége leromlott. Marosvásárhelyen ôskori állapotok uralkodnak a sportlétesítményeken. Hiába van törvény, kormányhatározat arra, hogy a sportpályákat a helyi tanácsok ingyen átvehetik, semmi elôrelépést nem lehet ezen a téren észlelni.

- Már van olyan csapat a D-osztályban, megyei bajnokságban, amely az anyagi támogatás hiánya miatt visszalépett a tavaszi idénykezdet elôtt. Mennyire befolyásolja ez a bajnokság lebonyolítását? Ha esetleg mások is visszalépnek, mi lesz az eljárás?

- A D-osztályból a szászrégeni Dalin bejelentette, hogy visszalép. Ennél a csapatnál a játékosok többet követeltek, mint amennyire lehetôség volt, így a vezetôség kénytelen volt visszalépni a bajnokságból. A kevés csapatból fakadó hátrányt úgy próbáljuk megoldani, hogy a bajnokságban play-off, play-out rendszert vezettünk be, így minden csapat legkevesebb 22 mérkôzést játszik, mint ahogy a szövetség megköveteli. A megyei bajnokságot, földrajzi kritériumok szerint két 11 csapatos csoportra osztottuk. Most várjuk, hogy jöjjenek az évi láttamozásokra, hisz eddig mindössze két együttes jelent meg. Sajnos ezzel a nemtörôdömséggel minden évben számolnunk kell. Ott, ahol a polgármesteri hivatalok a törvény által megengedett kis összegbôl nem segítik a sportot, nagy gondok adódnak.

- Mennyire vannak a játékvezetôk felkészülve az elôzô évekhez képest?

- A megyei bírói testület átalakulóban van, olyan szempontból, hogy sok játékvezetôtôl kellett megválnunk, mert túllépték a megengedett korhatárt. Vannak azonban a fiatalok között is tehetséges bírók, egyesek felkerültek a C- osztályos keretbe. Hetente van elméleti felkészítô, s az erônléti edzéseket is rendszeresen végzik.

- Észleltek-e bundázást az elmúlt évben megyei szinten, s ha igen, milyen eljáráshoz folyamodtak?

- Egy bundázás megállapításához bizonyítékok szükségesek. Voltak esetek, amikor egyes csapatok vezetôi megpróbálták megkörnyékezni az ellenfél egyes játékosait, a játékvezetôket, de konkrét bizonyítékaink soha sem voltak.

- Ha azt mondjuk, hogy válsághelyzetben van a sport, jelesen a labdarúgás a megyében, azzal nem mondunk újat. A jövôre tekintve a túlélésen túl azonban fontos lenne a fiatalok felkarolása. Ön szerint ezt hogyan lehet megvalósítani?

- A labdarúgást valóban kisiskolás, középiskolás szinten kellene kezdeni, tehetségkutató versenyeket kellene szervezni. A különbözô klubok ifjúsági csapatainál dolgozó edzôk felelôssége, hogy a legtehetségesebbeket kiválogassák. Csak az a baj, hogy senki sem gondolt arra, hogy milyen anyagi háttérbôl lehet ezt megoldani. Hiába állítják a profi liga vezetôi, hogy a külföldre eladott játékosok árából 10%-ot az ifjúsági központok támogatására fordítanak, mert még egyetlen klub sem látott ebbôl egy vasat sem. A sportminisztérium nemrégiben azt ígérte, hogy 3 milliárd lejre vásárolnak sportfelszerelést, labdákat, s kiosztják ezeket azoknak a kluboknak, ahol gyermekcsapatokkal foglalkoznak. A szülôk sajnos nem fizetik ki (egyeseknek nincs mibôl) a kluboknak a kiszállási költségeket, a felszerelés árát stb. elôbb pedig a feltételeket kellene biztosítani, hisz amíg ez nincs megoldva, semmilyen sportágban nem fogunk tudni elôrelépni. Különösen Marosvásárhely, mintha meg volna babonázva, hiszen itt senki nem támogatja a sportot!

- Összegzésül mégis mit vár elnök úr 2003-ban a megye labdarúgásától?

- Szeretném, ha az öt C-osztályos csapat közül egy kiharcolná a feljutást a B-osztályba, hiszen egy ilyen nagyságú és ekkora labdarúgó hagyományokkal rendelkezô megyében illik lennie legalább egy másodosztályú csapatnak. Szeretném ugyanakkor, ha a D-osztály bajnoka bejutna a C- osztályba, s helyt is állna ott, s szeretném, ha azok közül az ifjúsági csapatok közül, amelyek az országos bajnokságban szerepelnek, legalább egy legkevesebb a negyeddöntôkig jutna. Végül pedig - semmiképpen sem utolsósorban - szeretném, ha végre kerülnének olyan szív-lélek emberek, akik felkarolnák a hanyatlásnak indult megyei sportéletet. Hiszem, hogy ez a megye, ez a város többet érdemel.

- Látom, még szeretne mondani valamit...

- Igen, meg szeretném dicsérni az Intermures teremlabdarúgó csapat minden tagját, akik az elsô alkalommal megrendezett országos bajnokságon döntôbe jutottak. Így legalább kispályás labdarúgásban lesz ismét A-osztályos csapatunk.

· Czimbalmos Ferenc-Attila

Tenisz a ballonban

Fura létesítmény magasodik az ôsz óta a Sziget utcában, közvetlenül a Gaz Metan labdarúgópályája szomszédságában. Az óriásléggömbre emlékeztetô szerkezetrôl rengeteg találgatás forog közszájon, de igaza annak van, aki úgy tudja, teniszpályák húzódnak meg a félgömb alakú sátorlap alatt. A létesítmény tulajdonosa a gázkútfúró vállalat, ennek igazgatója, Vasile Aron mondja róla:

- Városunkban premiernek számító létesítményrôl van szó, sokak számára meglepetés erejével hatott. A léggömbszerû tetô alatt két salakos borítású teniszpálya található, amelyeket a legnagyobb tél idején is zavartalanul lehet használni. A berendezés felállításával nagy lendületet kaphat a teniszsport Marosvásárhelyen, hisz korábban lehetetlen volt ôsztôl tavaszig salakon teniszezni.

A sátor és a felállításához nélkülözhetetlen kompresszorállomás Csehországból származik, de a technológia amerikai eredetû. Kezdetben ideiglenes raktárépületek céljára szolgált, utóbb jöttek rá, hogy sportra is lehet használni. A mûködése roppant egyszerû: a kompresszorok segítségével meleg levegôt pumpálnak a sátor belsejébe, amely felfúvódik. A beltér hômérséklete tetszôleges értékre beállítható. Felállítására, kitavaszodáskor pedig leszerelésére elég néhány óra, csupán a kis kompresszorállomás marad meg állandó épületként. Ha a tetôt leengedik - például ha a "mennyezeten" végigfutó neonégôk egyikét ki kell cserélni -, mindössze 30 percre van szükség, hogy ismét álljon a sátor. A tetô alatt két szabályos méretû teniszpálya húzódik meg, a szükséges kifutási területtel. A földgázzal üzemelô kompresszoroknak a pályák használata közben természetesen folyamatosan kell mûködnie, ezért az igénylôknek óránkénti 5-8 dolláros pályabérleti díjat kell fizetniük, ami a fôvárosban kért összeg töredékének számít.

A sátor - amelyet minden télen újra fel lehet állítani - minimális gondozást igényel, s 70 ezer dollárba került (2,3 milliárd lej), ami egy állandó sportcsarnok árának töredéke. A létesítményben - amelyet Fodor Attila teniszedzô, több teniszezô pályafutásának elindítója gondoz - a jövôben lehetôség nyílik akár nemzetközi versenyek szervezésére is.

A-osztály, 18. forduló

Megnyílik az út a követôk elôtt?

Nem tudta értékesíteni a hazai pálya elônyét a Rapid a brassóiak ellen, így a második tavaszi forduló után is gyôzelem nélkül maradt a bajnokság éllovasa. Ha így folytatják, megnyílhat az út a követôk elôtt, ám úgy tûnik nem a Dinamótól kell félnie leginkább Mircea Rednic legénységének, hisz a rajt elôtt még bajnoki ambíciókat dédelgetô piros-fehérek a második vereségüket is elszenvedték. Kirobbanó formában játszik viszont Walter Zenga legénysége, a National, az elsô két tavaszi fordulóban nem kevesebb, mint tízszer zörgette meg az ellenfele hálóját. Nagy a tülekedés a kiesés övezetében, ahol - a korábbi évek gyakorlatától eltérôen - egyetlen csapat sincs még, amely végérvényesen leszakadt volna a mezônytôl, mi több, a 7-8. helytôl lefelé bárki veszélybe kerülhet.

A forduló eredményei: Ceahlaul - Astra 2-1; FCM Bákó - Dinamo 3-1; FC Arges - Poli AEK 5-1; Rapid - FC Brassó 1-1; Gloria - Otelul 1-0; National - Sportul Stud. 5-1; UTA - Farul. A Steaua - Univ. Craiova mérkôzést lapzárta után játszották.

A következô forduló (2003. március 22.) mûsora: Ceahlaul - Dinamo; Astra - Univ. Craiova; FCM Bákó - Poli AEK; Steaua - FC Brassó; FC Arges - Otelul; Rapid - Sportul Stud.; Gloria - Farul; National - UTA.

C-osztály, 16. forduló

Nagydisznód visszalépett

Kellemetlen hírrel indult a C-osztályos labdarúgó-bajnokság tavaszi sorozata a 7. csoportban: a nagydisznódi Textila bejelentette: nem tudja vállalni a további részvétellel járó kiadásokat, ezért visszavonul a bajnokságból. Ez különösen a marosvásárhelyi Gaz Metan számára rossz hír, mert ôsszel veszített Nagydisznódon, s minden esélye elveszett arra, hogy ellenfelei is hasonlóan járjanak. Ami rossz a Gaz Metannak, jó hír viszont a CS Armatának, mert így egy vetélytárssal kevesebb a kiesés elleni harcban. Egyébként az elsô fordulóban mindkét együttes "ráduplázott" a fenti megállapításra, az Armata a nagyon jónak tartott Nitramonia ellen szerzett gyôzelmet, míg a Gaz Metan számára a feljutási álmok ismét nagyon távolinak tûnnek veresége következtében. Mindez annak ellenére, hogy Nyárádtô "besegített" a második helyen álló Sepsiszentgyörgy legyôzésével. Ugyancsak jónak értékelhetô eredményt ért el egy másik Maros megyei csapat, az Avântul 2002 Szászrégen a Viktóriavárosban szerzett döntetlennel, míg a dicsôszentmártoni Chimica megszabadult a sáros pályán való szerepléstôl, hisz ellenfele pontosan a visszalépett Textila lett volna.

A forduló eredményei: CS Armata - Nitramonia 2-1; Precizia - Torpedo 2-0; Budvár - FC Predeál 0-1; Chimica - Textila 3-0 (hivatalból); FC AMSO - Gaz Metan 2-1; Viromet - Avântul 2002 1-1; Nyárádtô - Sepsiszentgyörgy 1-0; Energia - Romradiatoare 1-0.

A következô forduló (2003. március 22.) mûsora: Nitramonia - Precizia; Torpedo - Budvár; FC Predeál - Chimica; Textila - FC AMSO (0-3, hivatalból); Gaz Metan - Viromet; Avântul 2002 - Nyárádtô; Sepsiszentgyörgy - Energia; Romradiatoare - CS Armata.

Atlétika

Nem sok babér termett Birminghamben

Nem sok babér termett a román és a magyar atlétika számára a birminghami fedettpályás atlétika világbajnokságon. Ez akkor is kijelenthetô, ha a döntôk jelentôs részét lapzárta idején vagy után rendezték az angol városban.

A legjobb eredményt a magyar delegáció számára Dobos Gábor szerezte, aki a 60 méteres síkfutás döntôjében az 5. helyen végzett. A nagy sztárok hiányában Románia csapata sem remekel, szombatig Bogdan Tarus távolugrásban teljesített 6. helye számított a legkiemelkedôbb eredménynek.

Az elsô két nap hozott néhány izgalmas csatát, s néhány kiváló eredményt is. Feltétlenül említést érdemel Ashia Hansen 15 méter fölötti teljesítménye nôi hármasugrásban, de a férfitávol- és magasugrásban is világbajnoksághoz méltó eredmények születtek. A férfi távolugrásban és súlylökésben is az utolsó sorozat és egy-két centiméter döntött. Volt néhány nagy meglepetés is, a legnagyobb szenzáció talán az, hogy Stacy Dragila nem jutott a nôi rúdugrás döntôjébe.

Világbajnokok: férfi súlylökés: Manuel Martinez (Spanyolország) 21,24 m; rúdugrás: Tim Lobinger (Németország) 580 cm; távolugrás: Dwight Philips (USA) 829 cm; magasugrás: Stefan Holm (Svédország) 235 cm; 200 m: Marlon Devonish (Nagy-Britannia) 20,62 mp; 1500 m: Driss Maazouzi (Franciaország) 3:42,59 p; 60 m: Justin Gatlin (USA) 6,46 mp. Nôi 60 m: Zsanna Blok (Ukrajna) 7,04 mp; ötpróba: Carolina Klüft (Svédország) 4933 pont; 200 m: Michelle Collins (USA) 22,18 mp; hármasugrás: Ashia Hansen (Nagy-Britannia) 15,01 m; 3000 m: Berhane Adere (Etiópia) 8:40,25 p; súlylökés: Irina Korzsanyenko (Oroszország) 20,55 m.

C-osztály

A sár a házigazdák mellé szegôdött

Unirea Nyárádtô - Oltul Sepsiszentgyörgy 1-0 (1- 0)

A tavaszi visszavágók elsô fordulójában Nyárádtôn a sepsiszentgyörgyi Oltul kísérelt meg pontot szerezni, de a sáros, kiterjedt területeken vízzel borított pálya a hazaiaknak kedvezett. Mindössze 20 percig lehetett úgy ahogy focizni a felázott talajon, aztán a mérkôzés iszapbirkózássá változott.

Ilyen körülmények között a találkozó szegényes volt kapujelenetekben, mindkét együttes megpróbálta a labdát távol tartani saját kapujától. Az elsô lehetôséget a vendégek hagyták ki a 34. percben, amikor Flavius Moldovan, Nyárádtô kapusa kivételes reflexszel hárította a volt A-osztályos játékos, Ivan éles szögbôl leadott erôs lövését. A hazaiak szintén nem akartak adósok maradni, s a 38. percben Cucuta fejel kicsivel a kapu mellé egy szögletbôl beívelt labdát.

A találkozó közvetlenül a szünet után dôlt el, amikor az elsô nyárádtôi támadás során egy kavarodásban Craciun elé került a labda, s erôs lövése nyomán a vizes labda megcsúszott Medesan kapus kesztyûjén, s a hálóban kötött ki. A gól után a vendégek próbálkoztak többet, de a tizenhatoson belüli mocsarat is kihasználva Nyárádtô védelme sikeresen verte vissza a támadásokat, s amikor mégis sikerült gólhelyzetbe kerülniük, akkor Moldovan bizonyult két alkalommal is verhetetlennek, a 82. percben pedig a gólszerzô Craciun mentett a gólvonalról.

Nyárádtô: Moldovan - Szabó, Bokor, Zagon, Turcu, Craciun (87. Ungur), Cucuta (72. Câmpean), Bucur, Boitos Sorin, Nagy Zoltán, Petrov.

Oltul: Medesan - Bene, Cazangiu, Gáll, Suciu, Pap (62. Ghita), Kulcsár (71. Szôcs), Rusandru, Mocanu (80. Orbán), Hadnagy, Ivan.

Vezették: Pop Rares (Kolozsvár) - Fântâna Cornel (Torda), Moldovan Dan (Aranyosgyéres).

· Gh. Botezan

C-osztály

Új csapattal, fontos gyôzelem

CS Armata - Nitramonia Fogaras 2-1 (0-1)

A ligeti stadion felázott gyepje mindössze egy félidôt bírt ki a CS Armata - Nitramonia Fogaras találkozón, a második játékrészben egyre nehezebben sikerült megôrizni rajta az egyensúlyt. Ez a fiatalabb marosvásárhelyi játékosoknak kedvezett, akiknek nem csupán kiegyenlíteniük sikerült az elveszített elsô félidô után, de a gyôztes gólt is megszerezték.

A CS Armata némileg megújult csapattal lépett pályára az ôszhöz képest. Aranyosgyéresrôl leigazolták Tapasztót a kapus posztra, a Poli Iasi-tól Raileanu jött át Marosvásárhelyre, míg Nagybányáról hazatért Kovács és Porav. Ha hozzáfûzzük a Nyárádtôrôl érkezett Pop Dobrint is, kiderül hogy a kezdô tizenegyben öt új játékos kapott helyet. Ilyen körülmények között a kiesés elkerülésének reményével vágott neki a csapat az új idénynek. Rendkívül fontos volt ezért a gyôzelem megszerzése az elsô meccsen, s gyengébb elsô félidôt követôen ez sikerült is Vaidean (65. perc) és Oláh (76.perc) góljaival.

CS Armata: Tapasztó - Târnaveanu (Mihály), Pop (Vaidean), Raileanu, Fodor, Kovács, Ötvös (Nistor), Porav, Vancea, Oláh, Pop Dobrin.

Marad, vagy távozik Bölöni?

A portugál sajtóban az elmúlt napokban megjelent információk szerint a lisszaboni Sporting vezetôi a régi megállapodás június 30-i lejárta után nem kötnek újabb szerzôdést Bölöni Lászlóval, a csapat marosvásárhelyi származású vezetôedzôjével. A hírek azután röppentek fel, hogy a csapat vereséget szenvedett a portugál kupában a másodosztályú Navaltól, s elveszítette esélyét, hogy megvédje a tavaly megszerzett trófeát. Miután a tavalyi bajnok az idei bajnoki sorozatban is csak a 3. helyen áll, a szurkolók és vezetôség számára ez "elégtelen" teljesítményt jelent. Ha Bölöni - felfelé buktatási manôverként - nem fogadja el a klub egyik szervezôi állását, a nyártól valószínûleg visszatér Franciaországba, ahol családja jelenleg is lakik.

- Egyetlen vágyam, mint olyan edzônek, aki többet gondolkodik a jelenben, mint a jövôben, ha a Sporting játékosai, edzôi, vezetôi továbbra is összetartók lennének. A második hely megszerzésének lehetôsége még nem veszett el. Elismerem és megértem azt, hogy pszichésen hullámvölgybe került a csapat, hiszen egy másodosztályú együttestôl szenvedtünk szégyenteljes vereséget, de folytatnunk kell a menetelést. Nem tudom, hogy hol fogom majd megünnepelni az 51. születésnapomat - összegzett Bölöni, aki épp e nyilatkozat napján töltötte be az 50. évét.

· (czimbalmos)

Sílövészet

Célfotó sem döntött az üldözéses nôi döntôben

A nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban szombaton megkezdôdtek az idény utolsó télisport- világbajnokságának versenyei. A sílövôk szombaton a rövid távú versenyben, majd vasárnap az üldözéses viadalon indultak. Románia egyetlen képviselôje, a csíkszeredai Tófalvi Éva az általa nemigen kedvelt 7,5 km-es távon a 60. helyen végzett, amivel éppen elcsípte az utolsó induló helyet az üldözésesben. Csodák természetesen nincsenek, így is azonban nem kevesebb, mint a 43. helyig lépett elôre. Számára a legfontosabb - s mindeddig a legeredményesebb - a 15 km-es táv, amelyet szerdán rendeznek meg.

A versenyek egyébként váratlan eredményeket és izgalmakat hoztak. Miután a norvég sztár Ole- Einar Björndalen sprintben meggyôzô elônnyel nyert, az üldözésesben teljesen elkészült az erejével, s csak a 8. helyen futott be. Az élen folyamatosan változott a helyzet, míg végül a német Ricco Gross megelôzte az utolsó lövés után még vezetô norvég Halvar Hanevoldot.

Még izgalmasabb volt a nôi verseny. A sprintet hatalmas meglepetésre a francia Sylvie Becaert nyerte, az üldözéses során azonban a világkupa- elsôségért párharcban álló német Martina Glagow és a francia Sandrine Bailly került az élre. A célban még a célfotó sem választotta el a két versenyzôt egymástól, de Glagow vb-aranya mellett megerôsítette vk-elsôségét.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

VESZEK antik bútort, festményt, órát, érckályhát, ezüst- és más tárgyakat. Tel. 130-947, 0744-159-190. (52736)

MOBILTELEFON-segédantennák eladók gyenge jel - térerô erôsítéséhez. Tel. 0740-556-322. (53169)

ELADÓ egy garnitúra mobexpertes irodai bútor székekkel. Tel. 316-866, mobil: 0721-041-893. (54026)

ELADÓ 20 ár terület a Vácmányon, a papírok rendben. Tel. 255-180 vagy 0744-393-598, délután. (53906)

VESZEK 2105-2107-es Ladát alkatrésznek. Tel. 0740-061- 148. (54085)

ELADÓ kalapácsmalom. 500 kg/óra, 7,5 kW, csöveskukorica-cséplô gép, 1.000 kg/óra, 2,2 kW. Tel. 0723-209-037. (54018)

ELADÓ 1992-es kiadású 1300-as Lada Samara motor 35.000 km-ben. Ára: 15 millió lej. Tel. 0744-505-434. (54076)

BÔRFARAGÓGÉP eladó. Tel. 0267/361-319. (se.)

LAKÁS

ELADÓ sokhasználatú magánház és telek. Tel. 218-074, 210-037. (53928)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 136-711, 0745-325-018. (54089)

ELADÓ Maros megyében, Szováta-fürdôn családi házak, beltelkek, professzionális Hitachi videokamera tartólábakkal, EM 25 Roland típusú orgona, sokféle régiség. Tel. 0740-688-737, 0265/570-480. (54109)

MINDENFÉLE

SZOBAFESTÉST, mázolást vállalunk. Tel. 0744-988-740. (53984)

EGÉSZSÉGÜGYI felszerelések zománcozása, kád, kagyló stb., különbözô színekben is. Tel. 124-731. (53890)

HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk a kliens lakásán garanciával. Tel. 0744-795-141. (53801)

SEBESTYÉN ÉVA, Héjja Szilárd, Sneider Gusztáv vagy Kiss János telefonhívását várom: Kósa Ferenc. Tel. 0267/314-727, Sepsiszentgyörgy. (se.)

MEGEMLÉKEZÉS

Csak az tudja, mi az igazi fájdalom, akinek édesapját fedi a sírhalom. Virágot viszünk néma sírodra, de sajnos, ezzel nem hozhatunk vissza. Megállunk némán sírod mellett, zokogva áldjuk fájó emlékedet. Szomorú szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, 2002. március 17-re, amikor az ákosfalvi GÁLL SÁMUEL jóságos, szeretô szíve utolsót dobbant. Fájó emlékét egy életen át megôrzi összetört szívû leánya, Irénke, veje, Anti, unokái, Zsuzsa és Attila. (53956)

Szomorú az út, melyen hozzád járunk, de még szomorúbb, hogy csak néma sírodra találunk. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Csak mi vihetünk virágot a drága sírhantra, de ezzel téged vissza nem hozhatunk soha. Mert ott van a béke és a nyugalom, pihen a lelked és nincs fájdalom. Soha el nem múló fájdalommal emlékezem 2003. március 17-én szeretett férjemre, az ákosfalvi GÁLL SÁMUELRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét örökre megôrzöm. Bánatos felesége, Vilma. Nyugodj békében. (53955)

Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk március 17-én az ákosfalvi születésû GÁLL SÁMUELRE halálának elsô évfordulóján. Szeretet és jóság volt minden egyes lépted, áldott a föld, mely befogadott téged. Emlékét ôrzi fia, Jóska, menye, Ica, unokái, Levente, Enikô és Dalma. (53954)

Fájó szívvel emlékezünk március 17-én a búzásbesenyôi MÁRTON JÓZSEFRE (Jáni) halálának elsô évfordulóján. Sírja fölött ôrködik a mi szeretetünk. Emlékét ôrzi felesége, három leánya, két veje és nyolc unokája. A jó Isten adjon neki csendes nyugodalmat. (53964)

Megállunk némán sírod mellett, könnyes szemmel áldjuk emlékedet. Fájó szívvel emlékezünk március 17-én TASNÁDI ANTALRA halálának 10. évfordulóján. Áldott emléke szívünkben mindig élni fog. Szerettei. (53827)

Fájó szívvel emlékezünk március 17-én a szeretett feleségre, édesanyára és nagymamára, VERES ESZTERRE halálának 7. évfordulóján. Akik szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Férje, gyerekei és unokái. (53805)

Három év telt el azóta, hogy elhagytál minket és örök nyugalomra tértél. Ahogy telnek az évek, jövünk rá, hogy milyen nagyon hiányzol. Lelk