Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Elôreláthatóan nehezebb lesz hozzájutni az ingyenes és ártámogatott gyógyszerekhez, a kórházi ellátás hozzáférhetôsége a költségvetési keretek függvényében alakul, az ország egészségügyi rendszerének mûködtetésére szánt pénz kevesebb, mint 2002-ben, az elmúlt év során felgyûlt adósságok megnyugtató rendezésére pedig kevés a remény - derült ki mindez a tegnap délelôtt tartott meglehetôsen ingerült hangvételû telekonferencián.

Mindenekelôtt a tervezett újabb
"reform" helyzetét vették számba a rendszer országos illetve megyei vezetôi, s közben két megyei egészségügyi igazgatót is leváltottak.

Az egészségügy átalakítására kidolgozott kormányprogram értelmében csökkenteni kell a költségeket elsôsorban a kórházi ágyhelyek számának lefaragásával, a régi kórházépületek bezárásával s a közegészségügyi igazgatóságokon dolgozó, a szakminiszter szerint túl népesnek ítélt (6300 fôs) személyzet csökkentésével.

12 megye bemutatta már az álláspontját, ami azonban nem felel meg a szaktárca elképzeléseinek - hangsúlyozta Daniela Bartos miniszter asszony, aki szerint el kell választani a krónikus betegeket kezelô kórháza-kat azoktól az intézményektôl, ahol a heveny megbetegedésben szenvedôket ellátják, és létre kell hozni a szociális fektetôket is. A benyújtott javaslatok alapján minden megyét a helyszínen is ellenôriznek, s ha nem találják megfelelônek az átalakításra vonatkozó tervet, a központi szervek javaslatait is érvényesítve zárják le jövô hét végéig a folyamatot. Ezt követôen a biztosítási pénztárak megkötik a kórházakkal a menedzsmentszerzôdést, amelyet az igazgatók mellett a részlegvezetôk is alá kell írjanak. A kórházak finanszírozása országos szinten 60 egységben a meggyógyított betegek száma alapján történik, ami a szakminiszter szerint jobban tükrözi az orvosi tevékenység eredményességét.

Gheorghe Gherghina, a pénzügyminisztérium államtitkára bejelentette, hogy több pénzügyi szabályozást kellett az uniós normáknak megfelelôen módosítani, s a pénzügyi fegyelmet szolgálja az a törvény is, amely szerint bûncselekménynek számít, ha az egészségügyi intézmény gazdasági igazgatója nagyobb kötelezettségeket vállal, mint amennyit a költségvetés lehetôvé tesz számára.

Maros megyében nehezíti a program megvalósítását, hogy egy orvos (Boteanu Alexandru sebészprofesszor), akinek a részlegén a kórházi ágyhelyek számának csökkentését tervezték, beperelte a megyei igazgatóságot, és elsô fokon meg is nyerte a pert. A közegészségügyi igazgatóság körülbelül 800 kórházi hely átszervezését tervezi 12 egységben. A legnagyobb gond a megyei kórházzal van, ahol az elmúlt évben rátértek a meggyógyított esetek szerinti finanszírozásra, azonban mai napig sem kapták meg az erre szükséges teljes összeget. Bár az országos átlaghoz képest a megye jól áll az állandó ügyeletek megszervezésében is, ami 28 helységben mûködik, és hatot létrehoznak a megyeközpontban is, viszont nem elég az erre szánt anyagi fedezet.

Logikus lenne, ha a kórházi helyek számának csökkentésével nône a megmaradó kórházi ágyhelyek fenntartására biztosított összeg - hangzott el többek között a prefektus, valamint a megyei közegészségügyi igazgató hozzászólásában.

A telekonferencián az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ezután az orvosi egyetemek végzettjei számára megyei szinten szervezik meg a rezidensi vizsgát, annak alapján, hogy mennyi szakorvosra lesz szükség.

Tegnap délben Hildegard Puwak integrációs miniszter a megyei tanács és a prefektúra vezetôivel, illetve az ún. decentratlizált intézmények igazgatóival találkozott. Arról az országos joghamonizációs programról beszélt, amely elengedhetetlenül szükséges Románia európai integációjához.

A program alkalmazásáért eddig csak a minisztériumok feleltek, azonban - ugyancsak európai igény - ezentúl a minisztériumok alárendeltségébe tartozó megyei intézmények is részesei lettek az úgynevezett monitorizálási programnak. Ez azt jelenti, hogy negyedévenként jelentést kell küldjenek a prefektúrákon keresztül a szaktárcáknak. Az elsô határidô március 31., a következô május 31., majd augusztus 31. és így tovább.

Nos, a tegnapi munkatalálkozón kiderült, hogy az intézményvezetôk egy része még azt sem igen tudja, mirôl van szó. A miniszter asszony bevezetô szavait követôen következtek volna a kérdések, hozzászólások, ám egy pillanatig néma csend ülte meg a prefektúra gyûléstermét. Hildegard Puwak kérte, mondjanak már valamit, bár igent vagy nemet, hogy valahonnan elindulhassanak, hiszen ez munkamegbeszélés, nem szórakozásból tette meg a fôvárosból az utat. Ekkor egyesek azzal takaróztak, hogy nem kapták még kézhez az "anyagot", vagy hogy csak két napja kapták meg. Végül döcögve, de lassan kialakult egyfajta párbeszéd az integrációs miniszter és a jelen levô direktorok között. A miniszter ezt követôen SAPARD-kérdésekben igyekezett eligazítani a megye polgármestereit, estefelé a diákok képviselôivel találkozott.

A találkozókat figyelve rájöhettünk, hogy valójában hol is tart minálunk az integrációs igyekezet. Egy dolog, amolyan elmélet, amit a miniszter nap mint nap elmond, a valóság és a gyakorlat pedig az, amit a tegnapi találkozók résztvevôinek pillanatnyi hozzáállása mutat. Talán a miniszter is észrevette, hol kell igazítani az irányzékon, hogy ezek az intézmények, a helyhatóságok, s fôleg az integrációs irodák azt tegyék, amiért ténylegesen létrehozták, s ne kényelmes állást és jó fizetést jelentsenek csupán évekre egyeseknek.

Aktuális

A nôk család- és társadalombeli helyzetének meghatározásában jelentôs szerepe van a történelmi hagyományoknak, melyek ezt úgy alakították, hogy nem feltétlenül alsóbbrendû, inkább alárendelt viszonyban van az erôsebb nemhez képest. Ahogy világszerte, úgy Romániában is többségben vannak a nôk, ám a foglalkoztatott munkaerô jóval kisebb részét alkotják. A gazdasági tevékenységben való részvételt nagy mértékben befolyásolja a munkaerô képzettsége. S bár szakmai felkészültség szempontjából a nôk egy szinten állnak a férfiakkal, az elôbbiek mégis nehezebben jutnak vezetô állásokba, magas tisztségekbe.

Országos szinten a nôk a foglalkoztatott munkaerô 45 százalékát teszik ki. Legtöbbjük az egészségügyben, társadalomvédelmi hivatalokban (80%) és a tanügyben (70 %) dolgozik. A rendszerváltás után növekedett a közigazgatásban, üzleti életben, villamos- és hôenergiai ágazatban, pénzügyi szakmákban, ingatlanközvetítésben foglalkoztatott nôk száma. A gazdasági átalakítással járó változások a nôi munkaerô számottevô migrációját eredményezték, például a feldolgozóiparból a mezôgazdaságba, így ez utóbbi vezet a számarányukat tekintve: 2000-ben kétszer annyian dolgoztak itt, mint 1992-ben. Csakhogy azt is rögtön hozzá kell tenni, hogy kevesük fizetett alkalmazott, java részük "családi dolgozó". Legkisebb százalékban a vállalkozói szektort képviselik (a vállalkozók 23,3 %-a nô). Még olyan ágazatokban is kevesen jutnak vezetô állásba, ahol a nôi alkalmazottak száma jóval meghaladja a férfiakét: például az egészségügyben 1,22 százalék, pénzügy, banki, biztosítási tevékenységben 3,88 százalék. A kevésbé vagy gyengébben fizetett állásokban való foglalkoztatásuk, nehezebb hozzáférésük a vezetô pozíciókhoz, a részmunkaidôs alkalmazottak bérezése ellenôrzésének hiánya oda vezet, hogy ma Romániában a nôk átlagbére mintegy 30 százalékkal kisebb a férfiakénál, mindannak dacára, hogy az Alkotmány és a Munkatörvénykönyv egyforma jogokat biztosít a munkához és ugyanazon munkáért ugyanolyan bérezést ír elô.

Eddig a statisztika, az adatok. De ettôl függetlenül, mi, nôk, tudjuk, hogy mind a családban, mind a társadalomban hasznos és értékes, amit teszünk, hogy szépek, kedvesek, szeretetre méltók és nélkülözhetetlenek vagyunk, s ezt ismerik el, egy évben legalább ezen a napon, nyíltan és egyöntetûen a férfiak is. S bárhová alakult is a helyzetünk az emberiség történelme folyamán s bármennyire is a féárfi a teremtés koronája (hej, matriarchátus, régi szép idôk!), maradunk, változatlanul és örökre a virág teremtés koronáján.

Ajogtalanul kisajátított egyházi ingatlanok visszaadásával foglalkozó bizottság megkezdheti a visszaigényelt épületek tulajdonjogának visszaállítását - jelentette ki Markó Attila, a bizottság RMDSZ-es alelnöke csütörtökön az MTI-nek.

Ez azt jelenti - magyarázta -, hogy a különben erôs jogosítványokkal felruházott testületnek nem kell megvárnia valamennyi visszaigénylés megfelelô okmányokkal való alátámasztását, hanem már a kérvények megkezdett titkársági feldolgozása közben a bizottság azonnali hatályú döntést hozhat az ingatlanok tulajdonjogának visszaállításáról, amint egy-egy iratcsomó teljessé válik.

A bizottság magyar alelnöke elmondta: a törvényes határidôig mintegy 7500 visszaigénylési kérvény került a bizottság asztalára, de ez a szám még növekedhet a március 2-ig postázott valamennyi kérvény beérkezésével. "Megítélésünk szerint azonban 8000-nél több kérvény nem lesz" - mondta.

Ami az erdélyi magyar egyházak által összeállított és a bizottsághoz továbbított kérvények számát illeti, az egyelôre teljesen le nem zárt nyilvántartásból kiderült, hogy a visszaigénylések két-háromszázzal meghaladják azt a számot (1500), amire az RMDSZ illetékesei korábban gondoltak. A romániai magyar egyházak ugyanis összesen körülbelül 1750 kérvényt nyújtottak be. A római katolikus egyház részérôl a gyulafehérvári érsekség 400, a nagyváradi püspökség 141, a szatmárnémeti püspökség 150, a temesvári püspökség 134 kérvényt nyújtott be. A reformátusok esetében az erdélyi egyházkerület 609, a királyhágómelléki 205 kérést nyújtott be. A kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség 19, a kolozsvári unitárius püspökség pedig 84 kérvényt juttatott el ingatlanok visszaszolgáltatását intézô bizottsághoz.

A visszaigénylésekrôl döntô bizottság alelnöke külön említette azokat az egyházi szervezeteket, amelyek magyar híveket is számlálnak. Ilyen például a jászvásári római katolikus püspökség (hat kérvénnyel), a nagyváradi premontrei rend 43, a minorita rend pedig 8 kérvényt nyújtott be.

A román köztájékoztatási minisztérium helyettes államtitkári tisztségét is betöltô Markó Attila felhívta rá a figyelmet, hogy a kérvények száma nem egyenlô a visszaigényelt ingatlanok számával. Van rá példa bôven, hogy egyetlen kérvényben több épületet, olykor egész utcasort igényelnek vissza az egyházak. Végül kiemelte: az RMDSZ-nek igen fontos szerepe volt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kivívásában Romániában.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Szociáldemokrata Párt között aláírt együttmûködési megállapodásnak a felsôoktatásra vonatkozó rendelkezéseirôl és ezeknek alkalmazásáról folytatottak megbeszélést tegnap a szövetség vezetôségének tagjai, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar vezetôségének képviselôi Kolozsváron. Az RMDSZ részérôl jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, illetve Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetôségét Kása Zoltán és Néda Árpád prorektorok, Péntek János tanszékvezetô professzor, Szilágyi Pál professzor, valamint Vanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke képviselték.

Érdekes erôpróba zajlik ma Marosvásárhelyen. A Reform Tömörülésként ismert, nem tudni pontosan hova tartozó platform tartja újabb kongresszusát. Amolyan "tiszta vizet önteni a pohárba" összejövetel ez, miután a néhány hónapja tartott kongresszuson - legyünk visszafogottak - legalábbis felemás állapotba ejtették az RT-t. Feltisztítani a "vizet" azonban nem könnyû, hiszen nagy a tét: ki lavírozhatja magát az RMDSZ alternatívájaként elgondolt mozgalom vezetô erejévé? Tágabb kitekintésben ugyanis meglehetôsen bonyolult az RMDSZ "belsô ellenzékének" képlete. Azért "belsô" még mindig, mert a jelentkezô párhuzamos törekvések egyike sem vállaltta még határozattan a különválást. Ha nem sikerül "kívül" gyökeret verni, még mindig lehet mondani, hogy "belül vagyunk".

Pillanatnyilag legalább három karakteres vonulat olvasható ki. Az RT-n belül számon kell tartanunk a Toró T. Tibor vezette ôs RT maroknyi csapatot, amelynek az erejében volt (van) a gyengesége. Vagyis a belsô körbe ritkán engedtek bebocsátást és betekintést mások számára, jobb szerették az "elvi" támogatókat, akiket hangzatos, olykor jól - de ritkán helyesen - is hangzó retorikájukkal tartottak-tartanak maguk mellett. Mihelyt a zártságon lazítottak, s ráadásul kritikus pillanatban (lásd a tavalyi kongresszust), a kellô eréllyel fellépô új pretendensek kihúzták a talajt a "kömény mag" alól. Valójában azóta sem találják, hacsak ma nem lesznek képesek visszaragadni a kezdeményezést Szász Jenôtôl és körétôl (a másik vonulat). A törésvonal: Toró T. Tiborék meg szeretnék ôrizni befolyásukat (és privilégiumaikat) az RMDSZ-en belül, Szász Jenô ezzel szemben mind határozottabban külön útra térne, és Tôkés László (harmadik vonulat) vajdasági mintára elgondolt Nemzeti Önkormányzati Tanácsát (NÖT) látja vonzóbb célnak. Az elmúlt hét végén Baróton tartott "ellenzéki" fórumon - a híradások szerint - Szász Jenô kijelentette, hogy "Alternatívára van szükség, de ez nem merülhet ki a gyalázkodó retorikában…" Mélyen igaza van! Csakhogy az RT-sektôl folyamatosan azt hallottuk eddig, hogy van alternatíva. Így a Szász Jenô-féle "még nincs alternatíva" óhatatlanul ütközik a Toró T. Tibor szerint létezô alternatívával. Hátha ma ebben is dûlôre jutnak. A NÖT-féle alternatívához, csak a rend s a hitelesség kedvéért: a vajdasági változat, vagyis a személyi elvû autonómiát megtestesítô önkormányzat a szerb hatalom áldásával jött létre. Ilyenre pillanatnyilag Romániában aligha számíthatnak a mégoly vonzó képzelôerôvel megáldott kezdeményezôk. Egyéb (kül és bel) buktatókról már nem is beszélve.

Visszatérve a "tiszta vízhez", harmadik vonulatként a Tôkés László vezérletével jelentkezô önkormányzatiság sem lehet igazán az RT kedvére való. Tôkés László vezetôi (laposztó) személyiségét aligha überelheti bárki más, így az RT ellenzéki fôszerepbôl, az eddigi lavírozásaikra gondolva (kint is bent is), könnyen a másodhegedûs szerepébe kényszerülhet, de akár Szász Jenô is lekörözheti ôket. Ô ugyanis nem az a kimondottan programalkotó elme, inkább a pragmatikusok között is beérni látszik a rövidtávfutással, ami Tôkés Lászlónak jelentheti a kényelmesebb változatot. Mellesleg, Szász Jenô rövidtávfutó erélyével hozta mai helyzetébe az RT-t. S folytathatja, a polgári köröknek nevezett képzôdmények hálójába sodorva a Reform Tömörülést, markáns vezetôivel együtt.

Mai mérlegelésük során azt sem tévesztheti szem elôl az RT, hogy a Tôkés László által kezdeményezett mozgalom máris belsô ellentmondásoktól terhes. Eleve meggondolkoztató például, hogy református egyházkerületi emblémát aggattak a mozgalomra, mintha valamely egyház(kerület) vezetôi automatikusan felhatalmazással bírnának a hívek egész seregének politikai képviseletére. Veszélyes téveszme. Akkor is, ha látjuk, hogy buzgó egyházi vezetôk sûrûn kilépnek (a katolikusok jobban belegondolni látszanak) hitéleti szerepükbôl. Ezzel nem lehet nem szembesülni. Pontosabban, hiba lenne nem szembesülniük. Egyébiránt az egyházon belül is elkelne bár egy "belsô választás" például a politikai szerepvállalásról mondhatnának véleményt a hívek, hiszen ez kimondottan a hatalomról szól, míg a természetesnek tekintett közéleti szerep a köz szolgálatáról. Nem mindegy. Akkor sem, ha szívesen mossák egybe többen is, püspököktôl buzgó vidéki lelkészekig.

Megeshet, hogy az iménti helyzetvázlatban jelzett súrlódáspontokról szó sem esik ma, s elmarad az ellentétek kiteregetése. Ha idôközben megszülettek a háttéregyezségek, nyilván semmit sem tesznek közszemlére. Legfeljebb a már megszokott áthárító stílusban megfogant sarkos, határozott állásfoglalásaikat, amelyek - talán elégséges pozitív üzenet híján - többnyire arról szólnak, hogy "mások", a
"csúcsvezetés" miben marasztalható el, s kevésbé saját, hiteles érvekkel megtámogatható szándékaikról. Kiderül, mire jutnak ezúttal.

Magam sajnálnám, ha a követhetô észjárású ôs RT-sek a mozgalmárság ingoványos útjára tévednének. Kellô tisztánlátással találhatnak a maguk számára értelmesebb szerepet az RMDSZ-en belül is, hiszen a józan és nem a l’art pour l’art radikalizmus Markó Béláék éberen tartásában tehetne jó szolgálatot. Katona Ádámra hagyni, könnyelmûség.

Képességvizsga 2003

Újabb változatok egy matekvizsgára. Folytatása a Változatok egy vizsgára címû füzetnek, amely 2000 februárjában jelent meg a Szemfüles füzetek sorozatban - Mánya Béla és Szente Hajnalka tanárok együttmûködésének gyümölcse. A szerzôk magyarul közlik mindazon matematikai feladatokat, amelyeket az oktatási minisztérium állított össze a 2000., 2001., és 2002. években, valamint az általuk készített újabb változatokat is. " Megtörténhet - írják az Elôszóban -, hogy az érettsáégi vizsga mintájára a képességvizsgán is bevezetik a rácsteszt-módszert, ezért mi is összeállítottunk öt hasonló felmérôt. A rácsteszt úgy mûködik, hogy a feledat 4-5 megoldása közül ki kell választani a helyeset. Elônye, hogy azonnal lehet értékelni, hátránya, hogy egyik-másik vizsgázó nem oldja meg a feladatot, hanem csak tippelve jelöli meg a választ." A gyûjteményhez a Szemfüles-terjesztôknél lehet hozzájutni az iskolákban, ára 25.000 lej. (Corvin Kiadó, Déva - 2003)

Jegyzet

A Ramurele utca - ha nem tudnák - szép utcája városunknak. Mit számít, hogy külvárosi fertály. Az efféle terminológiát, mióta nincs polgársága Marosvásárhelynek, nem kell zokon venni. A kezdô tömbházlakóknak csak meleg szívvel tudom ajánlani. Egy-két érv, ha nem sokallnák: közel a Somostetô, friss levegôtôl bódul el az agyunk, reggel szólnak a kakasok, mint falun, meg aztán a TIR-ek sem repesztenek el ott minden félórában, a mentôsziréna garantáltan indokolt eset. És fognak látni kész erotikát!

De most nekem ne legyen búcsújárás, várjanak száraz tavaszig, legfeljebb a nyárig, ha nem lesz megint özönvíz. Egyébként ott özönvíz van télen-nyáron.

Úgy kezdôdött, hogy egy tavalyi derûs napon jöttek szép nagy önürítô autók, állandóan ürítettek, hozták a sódert, szemlátomást odahozták a fél Maros-partot. Lettek nagy kavicshegyek, a kölykök be is repesztettek hamarjában egy-két ablakot. Jöttek aztán a földgyaluk is, nivelláltak feszt, a nagy nivellálásban meg se parittyáztuk az életet.

Namármost: úgy egyengettek a Ramurele utcában, hogy a tócsákkal a februári fagy is alig bírt. Kacsaúsztató lett az Ágacska utcából.

Mert a járdát nem a gyalogosoknak találták ki, ott garázsoltat a megautósodott lakosság, az utcán kell szökdécselni tóparttól tópartig. Hogy nem jutott eszembe: ’sze megtenné a paraszti lelemény, vagyis az a faláb... Szép hosszú szerkezet, öröm lesz nézni, hogy bunkón jön egy egész násznép leányt kérni. Mert balhé tört ki a múltkor is: leánykérôbe jött a násznép, s kérem szépen, ölben vitték ki a menyasszonyt. Kapált a levegôben szegény, visított, körmölt és harapott, a násznagy nem adta föl, vitte az arát át a vízen, kész erotika volt.

Ott hagytuk abba: gyúrták a sódert tavaly, tapodtak napestig, azt hittük, ha nem egyéb, szépen egy NATO-s támaszpontot épít oda nekünk a polgármesteri hivatal. Csak az égi áldásra nem gondoltak éppen. Hiába, a találékonyságból nem egyenlôen oszt az Úr.

Szóval, még az árkot is ôk találják ki szellemi túlórában? Ôk nivelláltak s kész. Persze, azóta a jónép is egyenget: utászt, ördögöt, zsiványt, polgármesteri hivatalt egy szintre hoz feszt. És ha lesz bô csapadék, meglátják, az átkozódás mellett szivattyúzni is kell.

(hozzászólás)

Rendkívüli érdeklôdéssel olvastam László Márton történész által a Népújságban nemrég közölt kétrészes cikket a Szászrégen melletti repülôtér 1944. augusztus 31-i támadásáról, mivel a leírt eseményt én is kutatom. Érdeklôdésemet édesapám visszaemlékezése keltette fel. Ô 15 éves gyermekként szemtanúja volt az amerikai vadászgépek támadásának, illetve a váratlan rajtaütést követô légi harcnak, amely során a "fényes" és a "fekete" vadászgépek összecsaptak Gernyeszeg felett. Édesapám korabeli emlékeit követve kutattam a leírt esemény után. Elôször sikerült azonosítanom a fent említett augusztus végi dátumot, majd az évek során a szereplôket is felfednem. Kutatásaim hasonló eredményre jutottak, mint amelyeket László Márton foglalt össze, néhány apróbb kivételtôl, illetve hiányzó részlettôl eltekintve, amelyekbôl alább közlök egypárat a megtörtént események minél pontosabb vázolása végett.

Valóban, a Szászrégen melletti Mocsár nevû repülôtér - amely akkor Kelet-Magyarország részeként
"baráti" területnek számított a német hadsereg számára - a német légierô (Luftwaffe) egyik gyûjtôpontja volt az 1944. augusztus 23-i váratlan román átállást követôen. Ide húzódott vissza a Kárpátokon túlról visszavonuló repülôegységek egy része (egy másik része a marosvásárhelyi repülôtéren landolt átmenetileg).

A László Márton által hozzávetôlegesen meghatározott "Rudel" harcköteléken - pontosabban a I. Gruppe/Schlachtgeschwader 2.
"Immelmann" ( rövidítve I./SG 2), azaz a híres elsô világháborús német pilóta "ászról", Max Immelmann hadnagyról elkeresztelt 2. csatarepülô-ezred 1. osztálya - kívül további Luftwaffe-alakulatok is tartózkodtak ott, mint pl. a 13 (Pz)/SG 9 kétmotoros Henschel Hs 129 csatagépekkel, "Behelfs Luftpark Baneasa" hárommotoros Junkers Ju 52 szállítógépekkel, valamint további vadász-, bombázó-, szállító- ill. futárgépek. Összesen több mint 100 repülôgép volt összezsúfolva a Szászrégen melletti szükségrepülôtéren, mikor a 15. Amerikai Légi Hadsereghez (15th USAAF) tartozó 52. vadászosztály (52nd Fighter Group) 48 P-51D Mustangja rácsapott a kiszemelt célpontra 1944 utolsó augusztusi napjának délelôttjén.

A László Márton által említett Hofmeister német hadnagyról, akit leszállás közben lôttek le az amerikaiak, a hiányos német dokumentumok a következô szûkszavas leírást adják: "Lt. Friedhelm Hoffmeister, 2./SG 2, Fw 190F-8, W.Nr. 931904, Schwarze F, Luftkampf bei Landung. Ff. verletzt. Bruch 100% in Ungarn, bei Görgény" (vagyis Hoffmeister Friedhelm hadnagy 931904-es gyári számú, fekete ’F’ jelzésû, Focke-Wulf Fw 190F-8 típusú repülôgépét légiharcban lelôtték a magyarországi Görgény falu térségében. A repülôgép totálkáros lett, a pilóta megsebesült). A német archívumban található dokumentumok alapján további veszteségekre is fény derül. Többek között a szerzô által részletesen leírt Fönnekold hadnagy halála is megtalálható: "Lt. Otto Fönnekold, 5./JG 52, Bf 109G-6, W.Nr. 441931, Bauchlandung nach Luftkampf mit P-51. Budak (Ungarn). Bruch 100%." (Vagyis Fönnekold Otto hadnagy 441931 gyári számú Messerschmitt Bf 109G-6-os repülôgépe P- 51-esekkel vívott légi harc után leszállásnál teljesen összetört a magyarországi Budak repülôtéren.) További adatot helyszûke miatt itt nem közlök.

Az amerikaiak támadása igencsak sikeres volt. A bevetést követô légi felderítés a következô német (és magyar?) földön megsemmisített repülôgéprôl tanúskodott: 16 Fw 190, 11 Bf 109, 1 Bf 110, 2 Ju 88, 10 Ju 52, 8 Ju 87, 1 He 111, 2 Hs 126, 1 Fi 156, 4 azonosítatlan kétmotoros és 2 azonosítatlan egymotoros repülôgép. Összesen tehát 58 elpusztított repülôgép. Ehhez hozzáadódnak még a légi harcban lelôtt német vadászgépek. A számottevô sikerért az amerikaiak 4 lelôtt Mustang repülôgéppel
"fizettek". Két pilóta meghalt, kettô fogságba esett, ill. eltûnt (nevük ismert). Egyik Mustang lelövését hivatalosan is Helmut Lipfert százados, osztályparancsnoknak igazoltak, ez volt a 145. légi gyôzelem (érdekes megemlíteni, hogy ugyanaz a Lipfert százados lôtte le késôbb légi harcban a román királyi légierô egyik "ász" pilótáját, a szamosfalvi születésû Traian Dârjan szakaszvezetôt 1945. február 25-én, a szlovákiai Gyetva (Detva) környékén. Dârjan lett a román repülôk utolsó áldozata, aki légi harcban veszítette életét.)

A leírt szászrégeni támadás csak egy mozzanata volt a rendkívül aktív 1944. augusztus 31- ének. A nap folyamán az amerikai vadászkötelék több más célpontot is támadott, melynek során számos további repülôgépeket lôtt le - beleértve egy román Junkers Ju 52-es szállítógépet is, annak ellenére, hogy a románok már több mint egy hete hivatalosan is a szövetségesek táborába tartoztak!

Ezen események részletes leírása remélhetôleg egy elkövetkezô alapos tanulmány, jobb esetben egy könyv része lehet, amely tételesen feltárná és leírná az Erdély felett 1944 nyarán és ôszén vívott légi háborút, román, magyar, német, szovjet, ill. amerikai részvevôkkel. Remélhetôleg több szemtanú, ill. gyûjtô is jelentkezni fog további személyi, ill. tárgyi emlékkel, fôként fényképekkel, amelyek mind elengedhetetlen segítség lehetnek a jelzett könyv elkészítésében. Jelentkezésüket Márton László történész és jómagam is egyaránt várjuk.

Hold-sorozat (4)

Tûz, víz, levegô és föld - ezekrôl az elemekrôl esett szó az elôbbi részben. Nem nehéz színeket is társítani hozzájuk, különösen a tûzhöz és a vízhez: elôbbirôl szinte mindenkinek azonnal a piros szín jut eszébe, a vízrôl pedig nagy valószínûséggel a kék.

Mivel a természetben minden összefügg egymással, nagy segítségünkre van, ha ezt az elvet az élet minden területén szem elôtt tartjuk.

A holdnaptárban a napok leírásánál a növényi részek és a tápanyag minôsége is szerepelnek. Ezek nagyban kapcsolódnak az éppen aktuális napi elemhez. Táplálkozásunkban a gyümölcsöknek és a zöldségeknek egészségünk megôrzése érdekében nagy szerepük van.

A piros, azaz tüzes napok kedvezôen hatnak a gyümölcsök, a termés érésére, ezeket a tápanyag szerint még "fehérjenapoknak" is nevezik. A "fehérjenapokon" különös jelentôsége van a táplálékunkban található fehérjéknek, illetve annak, hogy azt a szervezetünk mennyire tudja feldolgozni, mennyire bírja.

Olyan napokon, amikor a Hold a vizes jegyek egyikében tartózkodik, különösen jól fejlôdnek a növények levelei, melyek szénhidrátokat tartalmaznak. Ezeken a napokon bármilyen változás a szénhidrát-háztartásban az idegrendszerre és a testsúlyra van kihatással.

Amikor a Hold levegôs jegyekben van, különösen a növények virága fejlôdik. Ezek az úgynevezett zsíros, vagy olajos napok. Az, aki egészséges, ezeken a napokon jobban bírja a zsíros és olajos élelmiszereket, mint más minôségû napokon (például fehérje- vagy szénhidrátnapon). Hogyha azonban Ön nem bírja a zsíros és olajos élelmiszereket, jobb, ha ezeken a napokon kihagyja az étrendjébôl.

Vannak napok, amikor egyszer csak füstölt sonkára, vagy sós kiflire támad étvágyunk. Ha ilyenkor belenézünk a hold-naptárba, nagy valószínûséggel éppen "föld" jegyben tartózkodik a Hold. Ezek a "hideg" napok és ha önnek sószegény étrendet kell betartania, jobb, ha ezeken a napokon mellôzi a sófogyasztást, még ha ez nehezére is esne - lévén olyan napról szó, amikor a szervezet különösen kívánja a sót.

(Folytatjuk)

"Bekapcsolódás: olyan pillanat, amikor az ébren lévô, de fáradt vagy lehangolt egyén környezete hasonlít az alvó engramhoz. E pillanatban az engram mûködésbe lép."

(L. R. Hubbard: Dianetika - A szellemi egészség modern tudománya)

G. Lili a balkonon üldögélt a férjével a délutáni napfényben. Lilinek újra elôállt a lábfájása, és most szomorúan, nyöszörögve dörzsölgette mindkét bokáját, mely újra befeketedett és nagyon érzékeny lett.

- Ugye, hogy terjed a feketeség, Iván? - csóválta fejét a nô. - Az egész lábszáram elfeketedett már. És sokkal jobban fáj, mint legutóbb.

G. Iván nem szólt, mit is szólhatott volna. Egyre jobban aggódott a feleségéért, akinek idônként csúnyán elszínezôdött a bokája, és az elszínezôdés mintha valóban terjedt volna. Látta már orvos, volt már befektetve is, marékszámra írtak ki gyógyszereket neki. Néha eltûnt a feketeség, de idônként újra elôállt.

Hirtelen felberregett a csengô és Lili rémülten összerezzent. Elnézést kérô mosollyal nézett a férjére, aki bement a balkonról, hogy kinyissa az elôszobaajtót. A villanyos volt. Iván fejcsóválva fizetett. Egyre nagyobbra nôtt a fizetendô összeg. A fiatalember leolvasta az óra állását, Iván meg az elôkészített papírlapra feljegyezte a villanyos által mondott számot. Kétszer kellett elmondania a sok kilowattot, mert Iván nehezen értette meg. Kint éppen elhúzott egy repülôgép, méghozzá elég alacsonyan és roppant nagy zajjal.

Ebben a pillanatban nagy robaj hallatszott be a balkonról. Iván sápadtan rohant ki. Neje, Lili eszméletlenül hevert a felborult szék mellett. Szerencsére semmiféle sérülés nem látszott a fején vagy arcán.

Estére szokás szerint hazaengedték. Átesett egy sor rutinvizsgálaton: semmi törés, vagy komolyabb zúzódás. Egy-két karcolással megúszta az ájulást.

Lili már mosolyogni próbált az ágyban. Iván kávét készített anyósának, aki szintén nagyon megrémült a Lili újabb rosszulléte miatt és most lánya ágya elôtt ülve csendesen hálálkodott az úrnak, hogy a lánya ennyivel megúszta.

Lili a nyugtatók hatására elaludt, Iván meg anyósa a konyhában beszélgettek csendesen.

- Tudja, Iván, nem könnyû nekünk, nôknek. Nem is gondolja, nekem is mennyi bajom volt, méghozzá éppen akkor, amikor Lilivel voltam terhes. Egy vállalat konyháján dolgoztam. Egy nap szörnyû dolog történt velem. Valami repülôs gyakorlat volt, vagy micsoda, de azok a gépek olyan alacsonyan szálltak, úgy remegett az épület, hogy azt hittük, ránk omlik. A kályháról leesett két fôzôlap, egyenesen a két gumicsizmámba. El tudja képzelni, hogy mit álltam ki? Mindenki csak üvöltött, senki sem tett semmit, a két csizma meg ráégett a két lábamra. Istenem, de szörnyû fájdalom volt.

Kár, hogy G. Iván nem hallott a dianetikáról. Egy auditor segítségével a neje, Lili, napok alatt megszabadult volna ettôl az engramtól, amit az édesanyja révén szerzett, és ami az öntudatlan pillanatokban megjelent fizikai fájdalmat tartalmazta. Ha lecsapolják az öntudatlan pillanatok fájdalmas töltéseit, azok tudatosulnak, és mint hiányzó adatok, bekerülnek a standard memóriabankba.

"Restimuláció: az emlékek reaktiválódása, amit a múltbeli és a jelenlegi körülmények hasonlósága vált ki."

(L. R. Hubbard: Dianetika - A szellemi egészség modern tudománya)

A Nyelv- és Irodalomtudományi közlemények 1997-es második számában jelent meg Benkô Elek: Módszer és gyakorlat a székely rovásírás kutatásában. Válasz Ferenczi Gézának címû terjedelmes írása (a közleményre Kósa Ferenc hívta föl a figyelmemet, itt mondok érte köszönetet). Ebben - többek között - Benkô elbeszéli a rugonfalvi "rovásírás-háború" történetét is (vitáját Ferenczivel), amely arra ösztökélte, hogy újból és újból elkészítse a felirat pontosított rajzát. Ezt írja: 1997-ben "…reflektorfényben celofánra új rajzot készítettem… A vita és a többrendbéli módosítások végül is pontos rajzhoz vezettek."

Cikkünkben - a mellékelt ábrán - ezt a rajzot közöljük. A jelek összeolvasásával elsôként Benkô Elek foglalkozott, feloldását az Erdélyi Múzeum LIII. kötetében (1991. 14. füzet) publikálta. A betûket - nagyon helyesen - jobbról balra haladva értelmezte, s a következô eredményre jutott: IT JEGYI (vagy JEDJI) MIKLOS. Az elsô és utolsó szó megfejtése ma is érvényes, a második szó most módosul a jelek újrarajzolása után.

Magunk is jobbról balra haladunk az olvasattal.

Az elsô betû itt valóban I hangértékû, bár a legtöbb rovásemlékben J-ként szerepel. Eme "felemás" használatról Vásáry István így vélekedett: "Mint az emlékeken végigkísérhetjük, az i és j hangértékek keveredése a késôbbiekben elég nagy volt, egyik jel sem állandósult ebben vagy abban a hangértékben. Az i és j ingadozásával valószínûleg már a latin írás hatását láthatjuk" (A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete. In. Keletkutatás. Bp. 1974).

A második jel minden kétséget kizáróan a T betûvel azonos, így a két elsô írásjegy az IT (=Itt) szót adja. Feliratos rovásemlékeink nem jelölték a mássalhangzók hosszúságát. Eme szó után szóelválasztó jelnek vagy szóköznek kellene következnie, de a felirat "szerzôje" ezeket az egész mondatban mellôzte.

A harmadik jel - szerintünk - mindenképpen D hangértékû, bár a
"keresztvonal" nem metszi a függôleges szárat. Hasonló megépítésû formával a nikolsburgi ábécében (1450), illetve az isztambuli szövegben (1515) is találkozunk az IDéTBeN szóban, annyi különbséggel, hogy a kis ferde mellékvonal a fôszár jobb felén található.

A következô (negyedik), magasan elhelyezett, jobbra dûlô ferde vonalacska több emlékben is az úgynevezett rövid R betûvel azonos. A székelydályai (14. sz.) valamint a bolognai rovásemlék (15. sz. második fele) csak ezt a formájú R betût tartalmazza.

Az ötödik betûnk (kettôs kereszt) félreérthetetlenül a Gy-vel azonos, az ezt követô graféma pedig a megszokott I betût "adja". Ez a jelcsoport tehát a következôképpen mutat: DRGyI. Magunk - hangzóugratást tételezve föl, a DRáGI családnévre (vezetéknévre) gondolunk, amelyben - népnyelvi sajátosságként - a G jésült állapotban (gy) van jelen, akárcsak az énlaki rovásfeliratban a Georgyius szóban. A Drági névre vonatkozó történeti adatokat Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára (Bp. 1993) címû munkájából idézzük: 1492: Dragy (Tamás) (Kolozsmonostor). 1590: Draghj Janosné (Gyalui vártart. II). 1640: Dragi Istuan, Dragi Georgy (i.m.). 1642: Dragi János (i.m.). 1652: Dragi Istvan (i.m.). Az utóbbi adatok közel állnak a vakolatba karcolt felirat keletkezési korához, ugyanis a rovó 1658-ban
"rögzítette" a rovásjegyeket.

A további hat betûvel már könnyebb a dolgunk, eléggé tisztán megépített jelformákkal találkozunk, ezek a következôk: MIKLOS = Miklós. Csak az L betû szenvedett "csorbát", a belsô két mellékvonal lekopott/megkopott, Benkô pontozott vonallal jelzi az egyiknek volt voltát. A betû Ferenczi-emlegette S vagy G mivolta szóba sem jöhet (Miksos? Mikgos?)

A teljes felirat tehát így hangzik: IT DRáGYI MIKLOS. Kisbetûvel az ugratott Á-t jelöljük. "Modern" értelmezésben: Itt (járt) Drágyi Miklós. Megszokott régi megfogalmazás, Berekeresztúron például egymást érik a Hic Fuit-os kezdetû feliratok a református templom tornyában.

Felmerült bennünk egy másik olvasati lehetôség is, a Drági helyett esetleg a Dorogi = Dorogyi névváltozat jöhetne még számításba. Itt azonban a "szerzônek" legalább az elsô O betût jelölnie kellett volna. Különben Kázmér Miklós szótárában a Dorogira vonatkozó történeti adatok 1563-tól 1720-ig "ívelnek".

Mostani olvasatunkat - nyilván - kísérletnek szántuk, semmiképpen sem a "rovásírás- háború" folytatása volt a célunk. Bízunk eredményünk idôállóságában.

Könyvespolc

Ma sem lehet újságírónak ennél fontosabb, pontosabb belsô parancsa, szakmai hitvallása. pedig jóval több mint száz év eltelt, mióta Petelei István ezt a "sarkalatos lapszerkesztôi, publicisztikai elvét" megfogalmazta. Újságírói ars poeticája mellett mindvégig kitartott, és minden bizonnyal ennek is köszönhetô, hogy a napi aktualitásokhoz kötôdô írások, a kérészéletûnek vélt újságcikkek ennyi idô után is értékesek, érdekesek, sok tekintetben idôszerûek.

Fél esztendeje, amikor születése 150. évfordulóján Petelei István életmûve ismét a közfigyelem elôterébe került, méltatói többnyire szépírói erényeit, novellista remekléseit hangsúlyozták. Kevesebb szó esett arról, hogy újságíróként is kiemelkedôt, maradandót alkotott. Most errôl gyôz meg egy máris ritkaságnak számító kiadvány, amely a kötet anyagát válogató, az elôszót író Kozma Dezsônek, illetve a könyvet megjelentetô Magyar-Örmény könyvtárnak köszönhetô. A fenti címmel 2002-ben jelent meg Budapesten 200 számozott példányban. feltételezhetô, hogy Erdélyben az író életének fôbb színhelyein, elsôsorban Marosvásárhelyen és Kolozsváron, nagy kereslete lett volna. Így ennek az ismertetônek inkább hírközlô, mint olvasmányajánló szerepe lehet, de jó tudni, hogy létezik egy ilyen válogatás is.

A Petelei-örökség kiváló ismerôje, a kutatóként, monográfiaszerzôként is jeleskedô kolozsvári egyetemi tanár, Kozma Dezsô ezúttal a kincses városban egy évtizeden át, 1880 ôszétôl 1991-ig újságíróskodó, megannyi írói álnéven - Egy pártoló tag, -g., István, n, - n, -n., (n), Öreg, -p, Polgár, Sz., Sz-g., Szúnyog, T. Tóbiás stb. - jelentkezô P. I. tárcáit, más jellegû cikkeit gyûjtötte egybe és tette hozzáférhetôvé kötetbe foglalva az érdeklôdôk számára. Alaposan dokumentált, átfogó bevezetô tanulmánya nem csak a hírlapíró Petelei munkásságát méri fel, tágabb kitekintésben színes szellemi korrajzot is fölvázol, jelentôs sajtótörténeti adalékokkal is szolgál.

Párhuzamot vonva a szépíró és a publicista tollforgató írásai, ténykedése között, Kozma kiemeli, hogy P. I. azonos mûgonddal, a szépség egyazon áhításával csiszolta novelláinak és hírlapi cikkeinek csipkefinomságú mondatait. A téma pedig mindkét vonatkozásban egy tôrôl fakadt. Petelei bejárta a Székelyföldet.
"Változatosságot elsôsorban az erdélyi barangolások, az erdélyi falvakat, városokat feltérképezô "tekergések" - számos beszámolója felett olvasható kifejezése - jelentettek számára. A hajdani erdélyi kisváros a Maros mente, a gyergyói havasok, a Mezôség, Kalotaszeg és környéke, a polgárosodás útját keresô, akkor 40.000-50.000 lelket számláló Kolozsvár lesz majd írói élményeinek színhelye, ihletô forrása. Mint újságíró és szerkesztô egy évtizeden át kereste-kutatta a vidék, Erdély társadalmi és szellemi felemelkedésének lehetôségeit, szorgalmazta a mûveltség itteni kereteinek, fórumainak megteremtését" - olvasható az Elôszóban.

Petelei neve fôként három laphoz, a Kelethez, majd az azt folytató Kolozsvári Közlönyhöz és a Kolozsvárhoz kapcsolódik. Azok hasábjairól került a kötetbe 44 írás. A válogató két fejezetcím alá csoportosította a cikkeket. Alulírott figyelmét leginkább az Erdély bajai, az Irodalmi szociográfia, A mûvelôdés mûhelyei és a Tudósok, mûvészek mindennapjai címû ciklusok ragadták meg, mindenekelôtt lokálpatrióta mivoltában és szakmai vonzalmai miatt. Mezôségi útijegyzetei, a Kemény Zsigmond Társaságról írt beszámolói, a Bolyaiaknak, Szentgyörgyi Istvánnak szentelt sorai valószínûleg más helybéli olvasók szívét is megdobogtatnák.

"Mûvészlélek, poéta volt" - jellemezte Peteleit egykori szerkesztôtársa, Gyalui farkas. Ironikus, a közért kiálló, harcos újságíró volt, derül ki róla Kozma Dezsô esszéjébôl, és a cikkgyûjteménybôl. Olyan igényes szerkesztôként dolgozott, aki nem ismeri a zsurnalizmus felületességét. igényessége, mûgondja a hírlapírás legjobbjai közé emelte. A kötet arra késztetheti a rövidpróza barátait, hogy Petelei István novellagyûjteményeit is újra elôvegyék.

N. M. K.

Petelei István

Néhány új apróságot tudok a Bolyaiakról, lapunk egyik barátjának szívességébôl. Említettem, hogy Bolyai farkas, az apa soha se tudott alkalmazkodni magyarázataiban a hallgatója szellemi képességeihez. (Beethovenrôl olvastam egyszer, hogy annak a hegedûsnek, aki panaszkodott elôtte, amiért túlságosan nehéz partie-kat ír a hegedûre, azt felelte: "Látom is én a kegyed nyomorult szerszámját, amikor componálok?"). Bolyai ha egy cselédgyermeknek akarta megmagyarázni, hogy hol keressen egy susztert, az ô híres, nagy fekete táblájára rajzolt s végeiken betûkkel ellátott linéákkal magyarázta. ismeretes az a története, hogy az a fráter, akit így oktatott: "nézd ez itt A, itt vagyunk mi, te mész az utcán, a vége itt B, itt leszel te, innen jobbra fordulsz s négy házat elhagyva megtalálod a C által jegyzett pontot, itt kapod a susztert, akit el fogsz hívni." Az a fráter - mondom - ment nyugodtan és elhozta a céhmestert.

Egyszer a felesége vett néhány zsák búzát. beszólt az urához, kérdezve "mennyit kell fizetni az egészért, ha vékájáért ennyit és ennyit adott." Bolyai elkezdett számítani a tábláján. Aztán belebonyolódott a numerusokba, egyebek jutottak eszébe, problémák kandikáltak ki a számok közül, azokat is megoldotta és addig bogozott és foldozgatott, hogy öreg este lett, amikor ismét eszébe jutott a felesége, a búza és az oláh… Akkor ártatlan képpel szólott ki tudtára adandó az érdekelteknek a kívánt numerust. Persze, hogy a búza már akkor a szuszékban volt, az oláh pedig otthon a falujában. Az én forrásom azt is hozzá teszi e történethez, hogy a Bolyai által mondott összeg hibásnak találtatott a konyhán.

A harmadik apróság, amelyik csakugyan elevenen jellemzi Bolyait, a következô:

Tudvalevô, hogy kitûnô muzsikus volt. Öregségében is szívesen játszott a Violán. Egyszer egyik jó barátjának a kis fiát akarta tanítani hegedülni. A gyermek be is állított hóna alatt a zengô szerszámmal.

Bolyai nagy örömmel fogadta: Elvette a hegedûjét, megtapogatta, aztán letette az asztalra és aztán krétát vett a kezébe s a híres nagy tábla elejébe állott.

"Tehát kezdjünk kis öcsém…" És kezdték. A tábla megtelt numerusokkal, képletekkel és azok fontos és lelkiismeretes megoldásával. Az eleven kis fiúcska mind tágabbra nyitotta a szemét csodálkozásában.

"Érted-e kis öcsém?"

Elôbb bólintgatott csendesen a gyermek, aztán igen elszomorodott s csak akkor sóhajtott fel megkönnyebbülve, amikor Bolyai bácsi kinyilatkoztatta, hogy "nó mára a leckének vége" és letörölte a tábláról a numerusokat.

Tudják önök mit magyarázott a tíz éves fiúcskának a táblán?

A hangközök elméletét.

***

A fia János, a híres mathematikus, ki az apja könyvéhez az Appendixet írta, genie kapitány volt, amint ilyen vonult nyugalomba. Izgatott, heves ember volt. Kitûnô vívó, kitûnô hegedûs. Szerette az asszonyokat (nagy szerencséje is volt körülöttük) és a bort. Ismerôsétôl hallottam arról a passiójáról, hogy nyáron hegyes karddal csavargott szobájában és azzal mulatott, hogy a legyeket szurkálta át a falon.

Most, hogy a volapük nyelvvel komoly emberek is kezdenek foglalkozni, érdekes lesz megemlítenünk, hogy Bolyai János is componált egy ilyen általános világnyelvet. Ezen a nyelven sokat írt össze s a marosvásárhelyi collegium könyvtárában egy nagy ládában ôrzik az írásokat. Szörnyû nagy betûk, szörnyû sok szó - de teremtett lélek nem ért belôle egy szót se.

Egyszer valami mathematikai kérdés felett heves vitatkozásba elegyedett az apjával. Nem tudtak megegyezni s Gausst kérték fel levélben bírónak. Gauss az apának adott igazat, amire János leszamarazta mind a kettôjüket. Az apa ingerült volt s visszaadta a címzést.

János egy szót se felelt. Hazament, segédeket keresett és párbajra híta az apját.

Kolozsvári Közlöny, 1886. március 11.

Sz-g.

Tárlat

Pávaszépségû, de nem hivalkodó Orbán Fülöp Irma 33 faliszônyege, amellyel a textilmûvésznô a marosvásárhelyi bernády Házban nyílt gyûjteményes tárlatán meglepte közönségét. A jelzôt a kiállítás egyik legimpozánsabb kárpitja, A páva kínálja fel a jegyzetírónak, az pedig, hogy a bemutatott anyag mentes mindenféle harsogó hivalkodástól, az ihletô forrás tisztaságával, a kiállító mûvészi alázatával, szerénységével, színei visszafogottságával magyarázható. Az alkotó 70. születésnapján úgy érezte, hogy illô ismét megméretkeznie, mûvészete teljességét felmutatnia barátainak, tisztelôinek, akik a tárlatnyitó telt ház tanúsága szerint nagyon sokan vannak. S ha mindenik jelentôs mûvét nem is sikerült összeszednie, hiszen több külföldre került, mégis tükrözni tudja közel fél évszázados munkássága fontosabb állomásait, szakaszait, törekvéseit.

Orbán Fülöp Irma a textilmûvészet munka- és idôigényesség szempontjából legnehezebb mûfaját, a gobelint választotta, nem egy szônyege egy esztendônél is hosszabb ideig készült. Ez is sejteti, hogy az a lírai könnyedség és nôi érzékenység, amely az egész kiállítás sajátja, mekkora munkabírással, kitartással, erôvel társult. S ha már itt tartunk, meg kell említenünk az alkotás ezúttal is megmutatkozott éltetô erejét. A 80-as évek közepén a mûvésznôt súlyos kór támadta meg, már-már úgy nézett ki, hogy végleg búcsúznia kell a szövôszéktôl, de példás akarattal, hittel, alkotói elhivatottsággal és elszántsággal képes volt felülkerekedni a bajon, és a 90-es években meg tudta újítani gobelinmûvészetét.

1958-ban végezte a kolozsvári képzômûvészeti fôiskolát, akkortól lett a vásárhelyi népi együttes díszlet- és kosztümtervezôje. Az évadról évadra elôkészített bemutatók sorozata sok terepezést, kutatómunkát feltételezett, az ország számos tájegységét megismerte. Természetes, hogy ez szônyegeire is döntô hatással volt, népi motívumokat, népéleti mozzanatokat, népviseleti díszítôelemeket épített be kompozícióiba. És a korszak elvárásaira válaszolva a történelmet is felhasználta munkájában. De aztán mindinkább szabadulni igyekezett a merev megkötések béklyóitól, lazított a formákon, nagyobb súlyt helyezett a dekorativitásra, több teret biztosított a fantáziának. Különösen az utóbbi évtizedben született gobelinjei a korábbinál több változatossággal, ötletességgel, játékossággal hívják fel magukra a nézôk figyelmét. Gyapjúból szôtt mikro- és makrokozmosza modernebb hangvételû és optimizmust sugároz, öröm a szemnek és a léleknek is. Jó hír, hogy a mûvésznô újabb tervei kivitelezésén dolgozik. isten éltesse sokáig!

N. M. K.

A lányom fényképezi az udvart, közepén nagy halom homokos kavics, baloldalt hosszan nyúlik az épület, ifjúkorom több sikeres kudarcának színhelye. Visszakapta jogos tulajdonosa, az egyház, csak hát most már nemigen tud mit kezdeni vele. Püspöklátogatáskor itt adtak közebédet, lakodalom azonban alig van, sôt már a tor is igen ritka. Akik készülôdôben voltak, eljött értük a mennyei tükröskocsi.

Fényképezzük életünk maradékát. A sem élni-, sem halnivalót.

A kultúrházként használt felekezeti iskola egyetlen terme egész évben fûtetlen volt. Télidôben, lakodalmak, bálok idején kaláni érckályhát hoztak szekéren, három-négy darabból szerelték össze, s a füstelvezetô sípot kivezették az ablakon. A kályha ontotta aztán a meleget, de a színpad környékén meg lehetett fagyni. Így aztán a mûkedvelôk foga összeverôdött, míg játszottak, mûsor után azonban gyorsan fölhevültek a tánctól, a mulatság rendszerint azzal végzôdött, hogy valaki tüdôgyulladást kapott, esetleg bele is halt.

Az Énekes madárt karácsonyra szerették volna betanulni, de nem sikerült. Pedig jól indult a dolog, augusztus végén fiatal pap érkezett, egy táskával s egy kis bôrönddel, szeptember elején pedig vékonydongájú tanító s az ennivaló szôke tanárnô, akibôl azonnal igazgatót csináltak. Ezek hárman összefogtak, és kezdetben az iskola tanári szobájában, késôbb - mert megszólta ôket a falu - a parókián, majd miután ezért is kárpálódni kezdtek a presbiternék, az egykori községháza irodájában tartották a próbákat, és úgy nézett ki, meg lehet oldani a mûszakilag legnehezebb gondot is: Móka gyôzelmes felemelkedését, diadalát a Gonoszokon, és a kék madár táncát a boldogság tetején.

A kis szôke lelkész meg is hirdette a szószékrôl a premiert, amikor - két héttel az ünnep elôtt - beütött a krach. A Magdót alakító lánynak a valóságban is többen udvaroltak, de az elején zokszó nem volt, fiatal, "nem neki való" legénykét választottak a Móka szerepére, Misit, aki tizedikes diákként a nem túl közeli kisvárosban tanult. Annyira imádta Tamási Áront és írásmûvészetét, hogy szerepét már a második próba után súgó nélkül tudta, Magdó azonban - ez a már-már giccsesen pompázatos piros arcú, búzavirágkék szemû, kicsattanó ajkú szépség - meglehetôsen butácska volt, nehezen olvasott, meg is mondta, hogy csak
"hallásból" képes elsajátítani a mondókáját, és az a fura (de nem ritka) helyzet alakult ki, hogy a Bakk Lukácsot alakító legény (lapátkezû téeszkocsis) hamarabb tanulta meg a lány replikáit, mint a magáét, s így folyton "kotyogott" neki, amiért rettenetesen megorroltak a többi udvarlók, azok is, akik nem kaptak szerepet, de akik fegyelmezetten végigasszisztálták a hosszú és számukra bizonyára unalmas próbákat.

Akkor kavarodott össze minden, amikor Bakk Lukács bejelentette, hogy márpedig ezentúl ô lesz Móka. Nagy csend támadt, sem a pap, sem a tanító, sem a szôke tanárnô nem jutott szóhoz. A legények pedig csendben kihátráltak az irodából.

Csak Móka és Bakk Lukács maradt, nézték a "tanítókat", s mert azok még mindig nem tértek magukhoz, ôk is távoztak.

Magdó bezzeg maradt. De a próbáknak vége szakadt, karácsonyra már nem lehetett színpadra állítani a darabot. A másodnapi bálon aztán összehergeltek a fiatalok, kint valami verekedés is volt, csak onnan tudni, hogy negyednapján Szentmártoni doktornál járt két ifjú, könnyebb sérüléssel.

A lelkész végiglátogatta a sértett feleket, sikerült összehoznia egy találkozást a parókián, de a "régi" szereplôk nem álltak kötélnek többé, sôt Magdó is kilépett, miután vizitálói, mintha összebeszéltek volna, mind elmaradoztak.

Ekkor ugrott be Magdó szerepébe a szôke tanárnô, Bakk Lukács szerepébe egy fiatal házasember, hozta a feleségét is, és komáját-kománéját - végül újraindult minden, de legények és hajadonok nélkül.

Farsangfarkán adták elô a mûvet, az engedélyt úgy szerezték meg, hogy a darab "leírásába" belekevertek egy valahol olvasott idézetet is, ezzel humoros darabnak állítva be az Énekes madárt, szerzôjét pedig (foroghatott a sírjában) humoristának. "A humorista - nyilatkozta egy hetvenöt éves szerzô - ma nem egyszerûen csak humorista, bár az sem csekélység, hanem a szocializmus propagandistája és agitátora, aki a maga módján ugyan, de szintén életünk jobbításán fáradozik."

Ezt nem volt nehéz románra fordítani, a bácsi nevét pedig behelyettesíteni egy román bácsiéval, aki ugyanabban utazik. Így a bemutatóra nem is jött ki senki a párt részérôl, ha balhé van, úgyis jelenti az itteni "alapszervezet", ellenben "odatévedt" az ôrsparancsnok, egy derék (szintén szôke) férfi, s bár nem értette Tamási nyelvét, hûségesen nézte a darabot, le nem vette szemét a szôke tanárnôrôl. A második szünetben félrelibbentette a parányi színpad sárkoszos függönyét, mutatóujjával intett a fehér fersingjéhez kapkodó Magdónak: jöjjön csak le, kedves.

Kikísérte, valamit beszélgettek, nincs tanú. Amál egy percre visszatért, lekérte nagykabátját, és odasúgott a papnak: húzzátok az idôt, mindjárt jövök.

A közönség megsejthetett valamit. A muzsikások rázendítettek, a nézôk ülve maradtak, de mindenki énekelt. Elôbb azt, hogy Ha meghalok, borpincébe temessenek, aztán egy másikat, amelyikben Hideg szél fú, édesanyám, hozza ki a kendôm, utána pedig azt, hogy Nyitva van a százados úr ablaka, barna kislány sírva sétál alatta. Állj meg, kislány, te barna lány egy szóra, én leszek a szíved vigasztalója.

Ezt megismételték, onnan, hogy Állj meg, kislány. Aztán folytatták, egyik-másik idôsebb lélek könnyben úszó szemmel: Nem állok meg a százados úr szavára, nem leszek a százados úr babája. Van már nékem, a századjában egy közlegény, kit nem adnék a százados úr magáér'.

Ennek is megismételték a végét. S még mindég nem jött vissza Amál-Magdó. Pedig csak itt lakik, szemben a kultúrházzal, a Csonka Marikáék tisztaszobájában.

A közlegény elesik a csatába'. Kinek borulsz, barna lány, a vállára? Ha elesik, szálljon áldás a porára, mégsem leszek a százados úr babája.

Ha elesik, szálljon áldás a porára, mégsem leszek a százados úr babája!

Ekkor belépett Amál. Üde volt, mosolygott, hatalmas tapssal fogadták. A lelkész azonban észrevette: szeme sarkában megjelent egy addig nem látott szarkaláb. Máskor vidám tekintetében apró szürke lepkék szálldostak szakadatlanul.

A milicista nem jött vissza. Magdó és Móka viszont egymásra találtak, a közönség nemcsak tapsolt, hanem harsogva éljenezett, a szûnni nem akaró ováció közepette felugrott Kacsó Józsi, az ötvenhatos kántor, és elkezdte: "Ki tudja, merre, merre visz a végzet..."

"Nehogy azt fabuláld - néz rám kissé ferdén a lányom, miközben már a templomot s a három fenyôt fényképezi -, hogy kint a sánc martján holtan feküdt az ôrsparancsnok, szívében tôrrel vagy csak két kötôtûvel..."

"Ja nem. Csakhát, tudod..." "És azt se sejtesd, hogy a rendôr visszajött késôbb, persze részegen, és reggelig mulatott Magdóval, utána pedig feleségül is vette, nemzett neki három szép gyermeket, a nagyfia már kapitány, a kisebbik fia helikopter-pilóta, a lányuk pedig reppet énekel egy bukaresti diszkóban... És hogy nem beszélik anyjuk nyelvét, holott tudhatnák, ugyebár..."

Nem, nem. Persze, nem. A rendôr, ha már itt tartunk, mást vett feleségül, a tanárnô a nyári vakáció után nem jött vissza, azt hiszem, szerették egymást a fiatal pappal, de valami eltörött bennük, a falu pedig milyen, akkor ugyan nagyra értékelték az önfeláldozó gesztust, de a suttogás, a kurvahír erôsebb a tisztességnél, a darab több elôadást nem ért meg, holott be szerették volna járni vele a környéket, a pap a következô télen megnôsült, elvett egy másik tanárnôt, akit elôzô állomáshelyén ismert meg, a gyülekezet külön lakodalmat rendezett itt, ebben az épületben, én is ott voltam, és jól mulattam, satöbbi.

Megyünk a lepusztult utcán lefelé, kifelé. A lányom hallgat, egy szót sem hisz nekem. A határban fölenged egy kicsit, a keskeny réti ösvényen udvariasan félreáll: - Propagandisták, agitátorok, elôre!

Bölöni Domokos

Régecske sejtem,

hogy atomonként kristályosodik

bennem a Galaxis. A suta gomolygás,

melybôl meríttettem, lassan ülepszik, csitul, ellazul.

A feneketlen csalódás ôsködének falán

egymást kergették Hold-árnyékaink,

s mit utolértünk: elillant múltak opál víziója,

harmat a fû hegyén és tükrös hazugságok.

S a varratok lassan beégnek a sebekbe.

Régecske felfogom,

a világnak milyen huzatos zugába érkeztem.

Csitítgatom fel-feltörô vulkánjaim,

éjmélyrôl jön, ami felszínre ér,

s a partokon halomra gyûl a tömérdek salak.

Ne félts s ne büntess: megváltom magam.

Zsigereim kegyeltjeit emelt lélekkel vállalom,

s bár szabadnak születtek, édes keservvel,

kegyetlenül megszenvedett igék.

Régecske rémlik:

egyre tisztábban látok, ha behunyom szemem.

Jó így nekem, magányosan a Tejút kaptatóján,

mikor kerge bolygók közt kódorgok. Nevethetsz ezen.

De külön térképemen saját hegy- völgyeim,

más patakára többé nem engedem az ôzeim.

Kimondom azt is, aminek hangja nincs, csak

színe, íze, illata. Megsúgom, hogy

a soknevû arctalannal együtt fogantunk, s ezt

régecske tudom.

Killár Katalin

"Végtelen sok szeretettel..."

"…Fô, hogy dolgozzanak…" - üzente volt Benedek Elek, és nem is volt más választás az erdélyi tollforgatók elôtt. Nehéz küzdelem folyt minden megjelenésért, az irodalom, a hírlapírás létéért. Hogy miképpen dolgoztak a költôk, az írók, a publicisták, könyvtárnyi könyv, szépirodalom, folyóiratok, napilapok bizonyították. Rengeteg munkát, munkabírást igényelt az olvasók, elôfizetôk, mecénások megnyerése. Mindez nem megy újdonságszámba, de azóta jár az eszemben, hogy egy ilyen rendkívül sok munkát, utánjárást, könyvtári órák százait, levelezést, kutatást, kitartást és nem kevés intuíciót bizonyító kötetet lapozok: Marosi Ildikó újabb irodalomtörténészi teljesítményét, a Bánffy Miklós estéje címû leveleskönyvet és naplótöredéket. Megjelent a Polis Könyvkiadó gondozásában, Kolozsvár 2002.

Leveleskönyv és nem csak, amely, akár a többiek (a Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh Levelesládája 1924-1944), sok könyvészetben szerepel majdan, újabb forrásanyagot jelent közelmúltunk, az erdélyi sors, a második világháborús tragédiák történetéhez. Mert nemcsak az erdélyi arisztokrácia és az irodalom egy nagy formátumú képviselôjének megrendítô, utolsó évei elevenednek meg lapjain, nemcsak szûkebb környezete, hanem haza- és családeszményei, a transzilván szellemiség. Ráébredhetünk immár, ki volt az a Bánffy, aki Kisbán Miklós néven megírta a legfájdalmasabb erdélyi sorstragédiát, aki szembenézett a "darabokra szaggattatol" végkifejletével.

A realitás legalább olyan elrettentô
"utolsó estéjében".

"Erdély Versaliája" megsemmisül, ugyanúgy egy életforma, jogrend és szellemiség is porrá megy.

Bánffy Miklós és leánya, Bánffy Katalin levelezésének színhelye Kolozsvár, Budapest, Casablanca, Tanger; 1944-ben kezdôdik, Bánffy Katalin levelével apjához. Már ez a levél is kordokumentum- értékû. Az 1944 szeptemberi menekülés eseményeit illusztrálja. A zûrzavar, a szirénázások, a rémhírek közepette Bánffy Katalin csak hazagondol: "Úgy szeretnék, úgy szeretnék ott lenni azon a földön, ahová tartozom, hogy ott tudjam Magát közel hozzánk. Sokszor valamit nem tudok, és akkor azt mondom magamban: megyek megkérdezni apától! Csak akkor jut eszembe, hogy Maga nagyon messze van, nagyon messze, és én nem tudok megnyugtatást hallani Magától."

Nehéz évek következnek. A család szétválik, Bánffy Katalin a budapesti Amerikai Katonai Misszió követségi másodtitkárával köt házasságot. Messze kerül apjától, Erdélytôl. Casablanca és Tanger lesznek férjének állomáshelyei. 1947-tôl innen íródnak ezek a nagyon érdekes líraisággal átfûtött levelek: "Tengerparti sétáim folytatom, egyre nagyobb örömmel, mert minden alkalommal valami új kis csodáját fedezem fel a tengernek. Amint írtam volt, a sziklás partrészt szeretem a legjobban. Itt aztán, apálykor, ahol a sziklák üregeiben megmarad a víz, ezernyi élet nyüzsög. Pepita mintájú vízicsigák, amik petéiket a sziklafalra tojják, körülveszik valami kôkemény burokkal, mindegyiket külön-külön, úgyhogy a pici kis pepita házi csigagyerekek ebbôl bújnak ki. Ezekkel a miniatûr fészek-miriádokkal vannak a sziklák beborítva. Aztán a vékony fekete kagylók, amik csoportokban bújnak meg, orrukkal a vizes homokba fúródva, a kis tócsák fenekén."

Az élményszerû, színes képszerû leírások után Bánffy itthonról írott levelei óriási kontrasztként hatnak. Minden esetben válaszol leánya vonzó leírásaira, fiatalkori hasonló élményeit idézi. Ínséges napjainak, magányának, az újabb összeomlásnak közepette elragadtatással köszöni meg és értékeli ezeket a beszámolókat.

Egzotikus szokások, arab ebédek, díszvacsorák, vadászatok leírásai dicsérik Bánffy Katalin tehetségét, leírókészségét.

Egyik válaszlevelében Bánffy (milyen eredeti iskolatörténeti adalék!) 1947-ben a marosvásárhelyi püspöki vizitációról ír, amelyen mint az Erdélyi Református Egyházkerület fôgondnoka vesz részt. A
"vizitáció" fô feladata a Református Kollégium ellenôrzése volt.

"- Órákra jártunk. Én a francia-, a rajz- és az énekórákat vállaltam. Az egyik franciát tanító tanár elég jól tudott, aránylag jó kiejtéssel is beszélt, a másik minden szabályt ismert talán, de a kiejtése szörnyû volt. A szegény kölykök alig tudtak érthetôen beszélni.

A vásárhelyi tartózkodás alatt délben a gyerekekkel ettünk. 10-12 személyes asztaloknál, és nagyon mulatságos volt. Minden asztal megfelelt egy-egy internátusi szobának, hol egy VIII.-os a szobafônök és a többi I-tôl VII-ig különbözô korú gyerekek. A koszt egyszerû, de jóízû."

A Bánffy és leánya közti levelezés utolsója az elszakítottság fájdalma, unokája születésének öröme. "Valami grandiózus a Maga levele! Csodálatos és egyetlen! Azt hiszem, soha ilyen levelet nem írtak!" - írja 1949-ben Budapestrôl leányának Bánffy.

A kötet második részét Báffy feleségének, Várady Arankának naplórészletei teszik valósághû olvasmányélménnyé. A tehetséges, híres színésznô, a Nemzeti Színház örökös tagja, méltó társa férjének, a Nagy Erdélyinek. Naplója korrajz, vázlatos családi krónika, színháztörténet és még mi minden!

1944-tôl, a meneküléstôl 1952-ig, Várady Aranka kivándorlásáig tart. A németek esztelen rombolásai Bonchidán, a kolozsvári színház menekülése, és mégis-mégis többszöri visszatérés Erdélybe. Bonchida hadikórházzá lesz, Budapest pedig ágyúzástól hangos. Az ostrom, az óvóhelyi élet, egy hajdani, gyönyörû metropolis szétdúlása, rablás, rettegés. Borzongató leírások. Mi volt nehezebb - kérdem. Az átélés vagy annak hiteles leírása? Mindenképpen rendkívüli erejû kordokumentum áll elôttünk. A feléledô városban Várady Aranka dolgozni szeretne, meghívják tanárnak a színiakadémiára, de vissza szeretne jutni a Nemzeti Színházhoz. Az új vezetés azonban nem hívja. Elkeseredés, nyomorgás az osztályrésze. Közben Bánffy Kolozsvárt próbálkozik írói munkásságából megélni. Várady Aranka más színházi és mûvészeti élet képét festi errôl az idôszakról, mint amilyenrôl a korabeli sajtóból értesülhetünk. Álságos világ kezdôdött. De öröm a siker a Jegor Bulicsovban, ám ez sem tart soká, megkapja Major igazgató felmondó levelét.

Közben leírja férje kínlódását, betegsége súlyosbodását. Mentôhely a Haynal-klinika, a híres kolozsvári orvosprofesszor segítsége. Az a Haynal professzor, akirôl Illyés Gyula is többször megemlékezik 1973-1974-es Naplójegyzetében. Ebben az idôben Illyés Gyula és felesége, Flóra asszony Haynal professzor páciensei.

Bánffy utolsó napjait, szenvedéseit a Haynal- klinikán igyekeznek enyhíteni, mindent elkövetve. 1950. június 6-án hal meg. A Farkasréti temetôbe temetik. Megrendítô naplósorok: "Ezt a nagy embert, aki híres író, festô, épülettervezô és minden mûvészetek tudója volt, aki oly mûvelt volt, hogy nem tudok másodikat hasonlót, aki ennek az országnak fôispánja volt, fôrendházi tag, képviselô, a nemzeti Színház és Opera kormánybiztosa, külügyminiszter és mit tudom, még mi minden - ezt a nagy embert senki nem volt hajlandó eltemettetni."

A kötet tervezôje, Unipán Helga dicséretesen szép munkát végzett. Kitûnô és nagyon jó nyomdatechnikával készült a képanyag, amely minden adaléknál elevenebben idézi fel Bánffy arcát, környezetét, azt a sok szépséget, ami mind mulandó és pusztuló lett már életében. Mindebbôl mégis a családi képek meghittsége jelenti a megmaradást, a szeretet, a hûség nagy hagyományának maradandóságát.

A jegyzetanyag gazdag és magában is olvasmányélmény.

Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy olyan levelezést és naplót olvastam, amely mielôbb forgatókönyvbe, filmre kívánkozik, még élô szereplôkkel, Bánffy
"arcai"-val, és Várady Aranka dramaturghoz méltó naplószcenáriumaival. Kívánom, bár meglelné producerét és mesteri rendezôjét "Bánffy Miklós estéje".

Rózsa Mária

Have a tea, a cigar, a poem. A nice day

U2 zenél Ferenc Jóska lakomáján.

Ámul a császár: Ilyen nagy lett Ottó? Ily pici a fácán?

Hitler Évának súgja: It’s a beautiful day.

Itt a sárga csillag, de megvédlek én, ne félj.

Néró rímekkel kínlódik, mosolyog a laptop.

Rabszolgák jacuzziban. Cigány, vigyázz, itt mindenki lop.

Malibu, jégverem, viskók. Élelem jegyre.

Horger úr mosolyog: Fiam, viheted még valamire.

Hajómra várok. Szikrázó nap, sima óceán.

Szép a neve: Titanic. Halak, polip lesz a vacsorám.

Recseg a magnó, a mosogatókagyló, a hang,

Bódító varázslat, rúzsízû bódulat.

Józanít a whisky, tested visszhangzó harang.

Zene az ajkadon, nyakadon, a blúzod alatt.

Szabó Péter

Marosvásárhelyrôl indult

Száz éve, 1903. március 1-jén született Marosvásárhelyen Tôkés Anna Kossuth-díjas színésznô, kiváló mûvész.

Kolozsváron járt színiiskolába, és 1923- ban lépett színpadra elôször Temesváron, majd Tordán, Marosvásárhelyen, Aradon. A késôbbi drámai színésznô itt még fôként zenés darabokban, operettekben szerepelt, sokszor csak kóristaként. Gyakran kesergett emiatt, hiszen ô nagy szerepekre vágyott, s egy kétségbeesett pillanatában még öngyilkossági kísérletet is tett, életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg. Meglehet, szánalomból, az aradi színidirektor ezután jelentôs feladatokat adott neki. Így figyelt fel rá az odalátogató nagy hírû pesti színigazgató, Beöthy László, aki felvitte a fôvárosba.

Bárdos Artúr szerzôdtette a fiatal tehetséget, akinek a Renaissance színházbeli 1923-as bemutatkozását a közönség, a szakma és a kritika egyöntetû lelkesedéssel fogadta. Tôkés fellépett a Vígszínházban is: a megbetegedett Makay Margit helyére ugrott be Varja szerepében Csehov Cseresznyéskert címû darabjában. A Nemzeti Színház próbajátékra hívta, színpadára 1925. május 14-én lépett elôször Ibsen Solness építômester címû darabjának Hilda szerepében. (Ódry Árpád kérte fel erre, aki a rendezés mellett a darab fôszerepét is játszotta.) Tôkés hat évet töltött a Nemzetiben, közben feltûnt a Magyar Színházban, megjárta Amerikát, ahol Beregi Oszkár partnereként meghódította a magyar ajkú közönséget.

A Nemzetitôl haraggal vált el 1931-ben, mert az igazgató- fôrendezô Hevesi Sándor kevés feladattal bízta meg. Amikor Tôkés arra kérte Hevesit, hogy minden este színpadon lehessen, mert az ô számára a színház templom, ahol mindennap imádkozni akar, a direktor indulatosan azt felelte: Kérem, imádkozni otthon is lehet! Ezek után Tôkés Anna átszerzôdött a Vígszínházhoz, de visszavágyott a Nemzetibe, ahová csak Hevesi távozása után tért vissza, amikor a fiatal Németh Antal került a társulat élére. 1935-ben végleg a Nemzeti Színház tagja lett, ahol Németh Antal változatos és jobbnál jobb szerepeket adott neki.

Klasszikus és modern darabokban egyaránt fellépett. Jászai Mari mûvészete közvetlen folytatójának tekintették, szoborszerû alakjával, tiszta, mély zengésû hangjával, átélt játékával a drámairodalom szinte valamennyi hôsnôjét megformálta. A közönség Évaként, Elektraként, Irene- ként, Jessicaként, Ophéliaként, Gertrudisként ismerte meg, s alakításaiból teljes emberi- mûvészi portrét kapott. Mindezek közül is kiemelkedett Lady Macbeth alakítása. A színpadon és az életben is királynôi jelenség volt, erôteljes jellemábrázoló tehetsége mellett érvényre jutott szépsége is. Színpadi élete volt a legigazibb valóság, ösztönös zseninek tartották.

A sikerszériát a második világháború törte meg. Budapest ostromát ô is igen nehéz körülmények között vészelte át: családi házát lebombázták, nem volt otthona, ágyrajáró volt, egy ideig garázsban lakott, kölcsönért volt kénytelen folyamodni. A háború után két évig nem foglalkoztatta a Nemzeti Színház, ezalatt a Medgyasszay Színházban és a Pódium kabaréban lépett fel habkönnyû darabokban. Ez nem elégítette ki ambícióit, s csak akkor nyerte vissza lelki nyugalmát, amikor a Nemzetiben folytathatta pályafutását. Bántotta, hogy a filmrendezôk nem kényeztették el szerepekkel - összesen tizenkét filmben forgatott. A színházban viszont vezetô mûvésznek járó feladatokat kapott, s ô mindig alázattal, átlényegülve alakította szerepeit. Minden elôadás elôtt három órával már az öltözôjében volt, mert nem az utcáról akart "bezuhanni" a színpadra. Magánéletében is megtalálta a boldogságot. Társa Porkai Ernô, a Pilvax kávéház üzletvezetôje volt. Házasságra nem léptek, noha többször tervezték.

1962 októberében az Oidipus király elôadásán hirtelen rosszul lett, kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy menthetetlen. Évekig élt még a legnagyobb fájdalmak között, amelyeket csak tetézett a Nemzeti Színház akkori vezetôségének háromsoros értesítése, miszerint nem tartanak igényt további mûvészetére. 63 éves korában, 1966. december 25-én, karácsony napján hunyt el Budapesten.

Baczonyi László

Könyvajánló

Az ókor rejtélyei az i. e. 6000-tôl az i. sz. 600-ig terjedô idôszakban keletkeztek, a történészek mindamellett a Keleten talált elsô írásos feljegyzésektôl (i. e. 3000) a Nyugat-római Birodalom felbomlásáig (476) tartják számon ezt a korszakot. Misztériumok nyomaira jó néhány országban bukkanhatunk. Könyvünk így nemcsak a jelenlegi Törökország távoli részeire, a Nimrud daghoz kalauzolja el az olvasót, ahol istenfejeket csodálhatunk meg a hegyoldalon, hanem például Angliába is: Stonehenge és Averbury kôköreihez, vagy Glastonburybe, a mondabeli Avalon szigetének kapujához. Megismerkedhetünk mindazokkal a vallásokkal és mítoszokkal, amelyek hozzájárultak e szent helyek építéséhez, és segítségükkel bepillanthatunk az ókori misztériumok izgalmas világába.

Térben és idôben óriási távolságot jár be könyvünk, amely arra vállalkozott, hogy szóval és képpel bemutassa ennek a világnak megfejtett és meg nem fejtett rejtélyeit, misztériumait. Mítoszok és vallások szent helyeit keressük fel Dél- Amerikától a dániai hajódombokig, elsüllyedt szárazföldek, ködbe veszô királyságok nyomait kutatjuk Atlantisztól a mondabeli Avalon szigetének kapujáig. A több száz színes kép kitûnôen illusztrálja, magyarázza, dokumentálja mindazt a tudást, hitet és egykori téveszmét, ami ebbôl a több mint hatezer évbôl ránk maradt.

Az amerikai jelenlét terrorista veszélyt hordoz

Az amerikai katonák jelenléte növelte terrorista akciók kockázatát Romániában - állította ki csütörtökön a hírszerzés vezetôje. Radu Timofte a hírszerzô szolgálat (SRI) tevékenységérôl szóló jelentés parlamenti vitájában a többi között kijelentette: "Akár beismerjük, akár nem, a Románia területére is eljutott amerikai katonák magukkal hozzák a terrorizmust, mert bárhova mennek is, a világon mindenütt a nyomukban vannak a terroristák" - mondta Timofte. Hozzátette ugyanakkor: információi szerint Románia területén nem áll fenn támadás veszélye. Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter a hírszerzés vezetôjével egybehangzóan kijelentette: Románia nem fél az amerikai támaszpontok elleni iraki támadástól. Ami a rom&aa