|
LV. évfolyam 55. (15322.) sz. |
2003. március 7., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Frunda György RMDSZ-szenátor felelôsségre vonását és elítélését követeli Pop Dumitru nagy-romániás szenátor a fôügyészségtôl. Ez derül ki abból a feljelentésbôl, amelyet a fôügyész asztalára tett az említett honatya.
Frunda György a Népújságnak elmondta, hogy a héten kapta meg az értesítést a fôügyészségtôl, hogy feljelentés érkezett ellene, amelyben az áll, hogy az RMDSZ-szenátor megrágalmazta Popot, amikor azt nyilatkozta, hogy bûnügyi eljárás folyik ellene.
A dolog elôzménye, amelyrôl már tájékoztattuk olvasóinkat, hogy néhány héttel ezelôtt a nagyromániás szenátor többedmagával behatolt a közigazgatási palota elôcsarnokába, s letépte a falról az egykori városépítô polgármester, Bernády György arcmását megörökítô dombormûvet. Helyébe egy, a magyarok állítólagos áldozatainak névsorát tartalmazó táblát tett ki. A táblát másnap a prefektus rendeletére eltávolították, s visszahelyezték helyére a bernády-plakettet. Az eseményt követô napon Ovidiu Natea prefektus és Frunda György szenátor közös sajtótájékoztatón ítélte el a nagyromániások akcióját. A prefektus szerint a tettesek törvénytelenséget követtek el és megígérte, hogy a megfelelô szervek elvégzik a nyomozást és megbüntetik a vétkeseket.
Az RMDSZ-szenátor a sajtótájékoztatón kijelentette, valószínû, hogy Pop Dumitru ezzel az akcióval akarja magáról elterelni a közvélemény figyelmét. Ugyanis adócsalás miatt indítottak annak idején ellene bûnügyi eljárást. E miatt a kijelentés miatt jelentette fel a nagyromániás honatya az RMDSZ-szenátort. Frunda György a Népújságnak nyilatkozva elmondta, hogy fenntartja korábbi kijelentését: Popnak volt bûnügyi dossziéja adócsalás miatt, amelyet nem véglegesítettek, mert közben szenátor lett és mentelmi jogot kapott.
Az idén az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 155. évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség március 15-én Marosvásárhelyen rendezi meg az országos, központi megemlékezô ünnepségét.
Az RMDSZ Maros megyei vezetôségével közösen szervezett ünnepségre a hagyományos helyen, a Székely Vértanúk Emlékmûvénél kerül sor.
Az egész napos ünnepségsorozat keretében reggel 9 órakor a Kultúrpalotában Erdély Tavasza - 1848 témájú történelmi-irodalmi vetélkedô lesz.
12 órakor a Bem-emléktáblát, illetve 13 órakor a Petôfi-szobrot koszorúzzuk meg.
15 órakor kezdôdik a Székely Vértanúk Emlékmûvénél a központi ünnepség. Ezt követôen este 19 órakor a Nemzeti Színház nagytermében néptáncelôadás zárja az ünnepi rendezvénysorozatot.
Isten ments, nehogy félreértsék. A
kormánypárt nem akarja ellehetetleníteni a bukaresi
fôpolgármester pártját, csak "beint"
azoknak, akik demokratákból
szociáldemokratákká akarnának vedleni. Ezért
a
hét elején létrehozták a
"szociáldemokrácia
egységéért" elnevezésû
"akcióbrigádot". Az SZDP állandó
bürójának van alárendelve, s ha valaki
odafigyel, láthatja, hogy a hajóskapitánytól
elpártolt, s a hatalom birtokosai mellé átnyergelt
"demokraták" vannak benne: Adrian Severin, a Roman-
kabinet volt reformminisztere, majd külügyminiszter, Alexandru
Athanasiu ex-(hagyományos)szociáldemokrata, illetve a
nemrég átpártolt Alexandru Sassu és Bogdan Niculescu
Duvaz, a Demokrata Párt még a minapig parlamenti
képviselôi és az országos vezetés tagjai. A
volt demokraták mellett ott vannak a pészédé
"kemény legényei", Octav Cozmânca, Viorel
Hrebenciuc és a "kalapácsfiú", Cozmin
Gusa, a párt szóvivôje. A szóvivô vitte a
fentebb említett módon a szót, hogy nem akarják
bántani Basescu pártját, csak kitárták
ölelô karjaikat a keblükre borulni óhajtó
demokraták befogadására, "a legteljesebb
transzparencia jegyében". Ha
rosszhiszemûek lennénk, úgy is
értelmezhetnénk, hogy szégyentelenül kerítik
be azokat a "demokratákat", akik jobban szeretik a
jó húsos koncot, mint az elveket. Hogy ôk maguk is
így gondolták, kiderül a nyilatkozat
folytatásából. A szóvivô szerint "nem
titok, hogy demokrata párti kollégák és más
közéleti személyiségek", akik
"hisznek a szociáldemokrata értékekben" (!?),
hozzájuk akarnak csapódni. Majd kiderül, hogy nem
akárkit fogadnak be a szociáldemokrata klubba. Nem az "utca
emberét" várják tárt karokkal, hanem
"személyiségeket". Azért volt szükség
a sokkcsapat megfelelô szelektálására, akik
megválogatják, kivel állnak szóba, és
"szót tudnak érteni" a
"személyiségekkel". Gusa szerint, miután Sassu
és Duvaz beiratkozott az SZDP-be, a DP több
"személyisége" szinte egymás sarkát
taposta a pészédébe való nagy igyekezetben.
Teszik, bár ôk nem kínálnak nekik semmit, csak
a lehetôséget, hogy "szakmai tudásukat a párt
szolgálatába állítsák". A
nyilatkozat epilógusaként üzente az államfônek,
aki nemrég egy, az SZDP-nél baloldalibb párt
létrejöttének lehetôségérôl
beszélt, hogy "a Szociáldemokrata Pártnál
baloldalibb csak a szocializmus lehet", és nagyon fontos,
hogy Romániában egyetlen, "hiteles hangok" által
képviselt szociáldemokrata áramlat létezzen.
Büszke tehát az SZDP. Ám a kistestvér bekebelezésére irányuló igyekezetében nem veszi észre, hogy a dagadó mamutpártot, fôleg a megyékben, nehéz "kézben tartani". Ez idegesíti a kézi vezérléshez szokott pártelnököt, bizonyítják a sorozatos "tetemre hívások", amelyeken rendre kiderül, hogy a helyi pártvezérek nem ma született bárányok, sokuk nyakig ül korrupciós ügyekben, megszedték magukat, mióta funkcióba kerültek, hiába próbálják tagdíjügyekkel elbagatellizálni a dolgokat, kilóg a lóláb. Lehet, hogy sikerül szétzilálni a Demokrata Pártot, az azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez jó lesz az SZDP- nek.
Az RMDSZ majd csak a parlamenti vitát követôen alakítja ki végleges álláspontját a folyamatban levô alkotmánymódosításról - jelentette be Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ heti sajtóértekezletén.
A sajtótájékoztatón Varga Attila, az alkotmánymódosítási javaslatokat összegezô parlamenti bizottság tagja kifejtette: bár Romániában alkotmányreformra lenne szükség, ehelyett azonban a mostani törvényhozástól az eddigi jelek szerint csak alkotmánymódosításra futja. Az RMDSZ azért támogatja így is az alkotmánymódosítást, mert a változtatások jó irányban alakítják a román alaptörvényt. A módosítások elôrelépést jelentenek a hatalmi ágak alkotmányos szétválasztásában és pontosabb körülhatárolásában, a törvényhozási mechanizmus tökéletesítésében, az emberi jogok biztosításában, a magántulajdonhoz való jog garantálásában, bizonyos kisebbségi nyelvhasználati jogok alkotmányos szentesítésében.
Markó Béla a sajtóértekezleten rámutatott, az RMDSZ nem mond le azokról az alkotmánymódosítási javaslatairól, amelyeket nem sikerült elfogadtatnia az alaptörvény módosítására létrehozott parlamenti bizottságban. A plenáris ülések vitáiban is síkraszáll a romániai nemzeti kisebbségek államalkotó nemzeti közösségekként történô alkotmányos meghatározásáért, Románia nemzetállamként történô meghatározásának felülvizsgálásáért, az államfôi és kormányzati hatáskörök pontosabb meghatározásáért, a parlament szerepének növeléséért. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos végleges álláspontját az RMDSZ csak a plenáris üléseken lezajló viták lezárása után alakítja ki - szögezte le.
Lejárt a visszaigénylések határideje
Március 2-án lejárt az egyházi ingatlanok visszaigénylésének határideje - nyilatkozta Markó Attila helyettes államtitkár, az ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelô bizottságnak az RMDSZ részérôl megbízott tagja. Markó Attila elmondta, hogy a fennebb említett idôpontig több mint 7500 visszaigénylési kérvény került a bizottság asztalára, a legtöbb dosszié - több mint 4000 - azonban a görög katolikus valamint az izraelita egyházközösségek részérôl érkezett. Az RMDSZ képviselôje ezt követôen az erdélyi magyar egyházak által összeállított, és a bizottsághoz továbbított kérvények számát vázolta pontszerûen. Tájékoztatása szerint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 400, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 141, a Szatmári Római Katolikus Püspökség 150, a Temesvári Római Katolikus Püspökség 134, az Erdélyi Református Egyházkerület 609, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 205, a Kolozsvári Evangélikus- Lutheránus Püspökség 19, a Kolozsvári Unitárius Püspökség 84 kérvényt juttatott el ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelô bizottsághoz. A helyettes államtitkár megemlítette azokat a felekezeteket, amelyek magyar híveket is számlálnak: a Jászvásári Római Katolikus Püspökség 6, a Nagyváradi Premontrei Rend 43, a Minorita Rend pedig 8 kérvényt állított össze. Markó Attila hangsúlyozta, hogy számos esetben egy kérvény több ingatlan visszaszerzésére is vonatkozik, tehát a visszaigényelt ingatlanok száma sokkal nagyobb a beérkezett kérvények számánál. Elmondta ugyanakkor, hogy a határidô lezártával a bizottság megkezdi a beérkezett dossziék megvizsgálását. "Fontos, hogy az iratcsomók teljesek, döntésre érettek legyenek. Amennyiben jogi szempontból teljes dossziék állnak a bizottság rendelkezésére, a bizottság tagjai már most megkezdhetik ezek elbírálását" - fogalmazott Markó Attila.
Közvélemény-nyugtató nyilatkozatok
Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter és Radu Timofte, a Román Hírszerzôszolgálat (SRI) igazgatója csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Románia nem tart Irak ama fenyegetôzésétôl, miszerint megtámadja a világ valamennyi amerikai támaszpontját.
Ioan Mircea Pascu úgy értékelte, hogy csupán "médiakampányról van szó". "Mi nem ijedünk meg", hangoztatta Pascu a parlamentben a SRI- mérlegének megvitatása után.
"Semmivel sem teszünk többet annál, mint amit a képviselôház elfogadott, szükség esetén rendelkezünk terroristaellenes intézkedésekkel", fogalmazott Pascu, aki azt ajánlotta a fiataloknak, hogy legyenek nyugodtak, mert "nem következik be világháború, a franciák és a németek pedig nem harcolnak majd az amerikaiakkal".
"Legyünk realisták, és a dolgok majd megoldódnak", tette hozzá Pascu.
"Információink szerint nem áll fenn egy támadás veszélyes Románia területén", jelentette ki Radu Timofte, a Román Hírszerzôszolgálat (SRI) igazgatója.
A világ összes amerikai támaszpontját az a veszély fenyegeti, hogy Irak megtámadja a létesítményeket, beleértve azokat is, amelyeket Bulgária bocsátott az Egyesült Államok rendelkezésére, jelentette ki Irak szófiai nagykövete a Monitor címû lapnak adott interjúban.
"Nem támadunk meg és nem fenyegetünk egyetlen baráti országot sem, de a világ összes amerikai támaszpontját a támadás veszélye fenyegeti részünkrôl", szögezte le Yahia Mahdi nagykövet.
A bolgár parlament az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátotta a Fekete-tenger melletti sarafovoi repülôteret egy esetleges Irak elleni háborúban. (Mediafax)
Adrian Nastase csütörtökön a Pozsonyban tartott Üzletemberek Fórumán elmondta, hogy a legutóbbi kormányülésen fel-kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy elemezze az engedélye- ztetései folyamat egyszerû- sítésének lehetôségeit a romániai üzleti szféra javítása érdekében.
"A kormányüléseken általában arról tárgyalunk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy leegyszerûsítsük az engedélyek beszerzésének procedúráját, ám kiderül, hogy a Pénzügyminisztérium sokkal találékonyabb és gyorsabb nálunk - nyilatkozta Nastase.
A kormányfô elmondta, hogy a román-szlovák kereskedelmi kapcsolatokat ösztönözni kell, és rámutatott, hogy jelenleg a kereskedelmi forgalom a két ország között 200 millió dollárra rúg, amelybôl 35 millió dollárt a romániai export 160 millió dollárt pedig a szlovák import tesz ki.
A miniszterelnök aláhúzta, hogy fontos lenne feléleszteni a szlovák turizmust a Fekete-tenger partján, emellett ösztönözni, hogy szlovákiai cégek vegyék igénybe a román kikötôket, és vegyenek részt a romániai privatizációban.
"Természetes, hogy össze kell hangolnunk külpolitikai törekvéseinket", nyilatkozta Nastase.
(Mediafax)
Ha lesz iraki háború, az legkésôbb április 8-ig elkezdôdik, és hosszú hónapokig fog tartani - állítják thai csillagjósok, méghozzá a legtekintélyesebbek.
Idôpont betájoló prognózisuk legfôképpen azon alapul, hogy a Mars bolygó, amely a háborút jelképezi, április 8-án lesz a legközelebb a Földhöz. Ráadásul 76 ezer éve nem volt ilyen közel egymáshoz a két bolygó - hangsúlyozták. Hozzátették azonban, hogy a háború korábban is elkezdôdhet, például március végén, mert az Uránusz a Vízöntô jegyébe lépett. (Hogy ez miért baj, arra nem tért ki a Reuters.)
Pinyo Phongcharoen, a Thaiföldi Nemzeti Asztrológiai Társaság elnöke szerint az Egyesült Államok megnyeri a háborút, de nem olyan rövid idô alatt, mint amire számít, Szaddám Huszeint az év végén saját emberei fogják megbuktatni, de azt egyelôre nem tudni, meghal-e, vagy túléli a háborút - foglalta össze az elnök az asztrológusok véleményét.
Pinyo elnöknek van némi referenciája: pontosan megjövendölte az 1997-es ázsiai gazdasági válságot. A 2001. szeptember 11-i terrortámadást azonban ô sem látta elôre.
A háború hatásairól elmondta, hogy az egész világot megrázza majd az azt követô gazdasági válság, legfôképpen Irakot, az Egyesült Államokat és a Közel-Keletet. A problémák Thaiföldet is érinteni fogják, gondot jelent majd amagas olajár és az exportcsökkenés. A bolygók állása szerint azonban a több hónapig tartó háborút hosszú békeidôszak követi - jósolja az asztrológus szervezet elnöke.
A tél még mindig havas karmokkal kapaszkodik a fagyott földhöz. Fehér takarón állatnyomok, a hideggel küzdô élet apró jelei. Ilyenkor az erdô kíméletlen: a gyenge elesik, az erôs fennmarad. Mégis van egy hely, ahol a természet rendje némiképp felborul. Mert vannak állatszeretô emberek, akik elhivatottsággal dolgoznak azért, hogy 74 állatfajnak otthont, megfelelô életkörülményeket biztosítsanak. Amikor a hóval borított sétányok felett csend honol, akkor lehet igazán megismerni a marosvásárhelyi állatkertet.
A nagy kapu szélesre tárva, s még a jegypénztárban is van szolgálat, azonban szezonon kívül csupán hétvégeken tévednek errefele az érdeklôdôk. A fôbejárat körüli kifutók üresek, lakói melegbe húzódva várják a tavaszt. A nagymacskák álmosan nyújtózkodva, unottan tekintenek a kíváncsiskodókra, emlôs ôseink szeleburdi példányai viszont ôserdei hangulatot varázsolnak a Majomházba. Nejlon burkolatú pótajtók vigyáznak arra, hogy a makákók igazán otthon érezzék magukat. S miközben a Magyarországról turistazsákban érkezett új család sarokba húzódva pózol, addig a másik új lakó, a huszármajom a faág hegyérôl néz le ránk. A majomkonyhából furcsa hangok szûrôdnek ki. A hátsó ajtón megyünk be, s máris elénk totyog az állatkert sztárja, a tavaly nyáron született oroszlánkölyök és "édesanyja", Azúr, a magyar vizsla. Zordon, mert közben már nevet is adtak neki gondozói, igazi macskaként lapul, s ugrik vélt prédája fele. Majd hagyja magát cirógatni, s aztán odabújik a vizslához, amelynél már jóval nagyobb. Egy kicsit még beszélgetünk, én magyarul szólok hozzá kedves szavakkal, ô huncutul morog vissza, s elgondolom, egy fél év múlva már csak rácson keresztül vállalnám e párbeszédet. Közben megtudjuk, hogy késôbb született testvérei nem érhették meg a tavaszt. A fogságban született állatok örömöt jelentenek, de gondot is ugyanakkor, hiszen nem természetes életkörülmények között jöttek világra, s ilyenkor minden emberi segítség mellett a szelekció szigorúbban végzi dolgát.
A dzsungel pár négyzetméternyi világából ropogó fehér szônyegen megyünk át a pálmaházba. Bagolypár félig nyitott szemû tekintetével kísér végig, s még huhogni sincs kedvük. Tán azon elmélkednek, miért ilyen hosszú idén a tél. Ott bent, az örökzöld között ez fel sem tûnik. Papagájok rikácsoló, színes hada tiltakozik az idegen ellen. Kattan a fényképezôgép, s a madársereg azonnal átül más faágra, cserbenhagyva a lesipuskás fotóst. A pózolással viszont nincsen gond a hüllôknél. Mozdulatlanul ülnek a kövek és a gyökerek között összetekeredve, mintha nem is törôdnének a világ dolgaival. A kajmánfióka az ablaküvegen keresztül beszûrôdô napsugártükörben fürdik, nem zavarja, hogy körülötte kíváncsiskodó teknôcök hancúroznak.
- Van még egy különlegességünk - mondja házigazdánk, idegenvezetônk, dr. Bereczki Boldizsár, az állatkert igazgatója.
S máris elsétálunk a kifutóig, ahol bemutatja az állatkert késô ôsztôl idetelepített új rezidensét, az afrikai gnút. Igazi csoda, hogy a -20 fokos hideget is ilyen jól bírja. Fekete kontinensen legelô ôsei tán sohasem láttak havat, így elképzelhetô, hogy más fajtestvére rég elpusztult volna, de ez a példány most már sok telet kibír - hangoztatja biztatóan az állatorvos.
Továbblépünk, s bekukkintunk a medvékhez. Szó sincs téli álomról. A tavaly született bocsok vígan játszadoznak anyjukkal. S míg mókás figuráikon szórakozunk, Kopacz András zoológus élô "játékmacikkal" közelít felénk. A bocsok szilveszter éjszakáján születtek, édesanyjuk mellett az állatkert személyzete is gondjukat viseli, mi több, azt is megtudjuk, tavaszra olyan helyre kerülnek, ahol gyerekek, felnôttek meg is simogathatják ôket. Már ameddig engedik. Pár hónap múlva nem szívesen pracliznék velük.
Visszakanyarodunk a kijárat felé. De az újdonságok sorolásának még nincs vége. Az igazgató bemutatja az istállóban a jobb idôjárásra várakozó antilopot és zebrát is, s aztán megtudjuk, az egyik szibériai tigris nem bírta ki a marosvásárhelyi csikorgó telet. Bereczki Boldizsár közben elmondja, a gyôri és a nyíregyházi állatkertekkel kötött egyezség alapján több állatfajt hoznak majd Marosvásárhelyre. Remény van arra is, hogy a polgármesteri hivataltól kapott 1 milliárd lejjel az idén tovább folytassák a vízimadár- telelô megépítését, ahova a Duna-delta világából szeretnének egy keveset átmenteni. S hogy szakmai berkekben kedvezô a marosvásárhelyi állatkert megítélése, bizonyítja az is, májusban itt szervezik meg a romániai állatkertek tanácskozását, amelyre több külföldi hasonló intézet képviselôit is meghívják.
Elbúcsúztatták a légi katasztrófa áldozatait
Nem csak a közvetlen munkatársakat, a megye lakosságát is megrázta a marosvásárhelyi rohammentô-szolgálatosok kedd éjszakai szerencsétlensége. Ezt bizonyította a tegnap délelôtti emlékezô szertartás is, amelynek keretében Románia elnöki hivatala "post mortem" kitüntette az elhunyt pilótákat és a mentôszolgálat orvosnôjét, asszisztensét.
Az elhunytakat szállító és kísérô, mintegy 50 gépkocsiból álló menetoszlop szerdán este 8 órakor ért be Marosvásárhelyre. Éjszakára a koporsókat kápolnában helyezték el, majd tegnap reggel 9 órakor a ravatalt ott állították fel, ahova visszavárták a szolgálatukat teljesítôket: a rohammentô-szolgálat helikopter- leszállópályájára. A SMURD-jelvényes lepellel és koszorúkkal borított koporsók mellett díszôrséget álltak a volt kollégák, pilóták, rohammentô-szolgálatosok, valamint a tûzoltók és a csendôrök is. Az áldozatok rokonai, ismerôsei, kollégái mellett eljöttek végsô búcsút venni a megyei kórházban dolgozók és sokan mások. A koszorúk mellé virágcsokrokat, vagy egy egy szál virágot helyeztek el mindazok, akik a térre érkeztek. Nem sokkal a hivatalos szertartás elôtt ortodox papok rövid istentisztelettel búcsúztatták el az elhunytakat. Ezt követôen a prefektus, a megyei tanácselnök és kísérete, valamint a közegészségügyi igazgatóság, a megyei kórház vezetôsége, munkatársai jelenlétében megérkezett Gheorghe Anghelescu elnöki tanácsos, aki a himnusz elhangzása után felolvasta Ion Iliescu államelnök rendeletét, amelynek értelmében az emberéletek mentésében tanúsított áldozatkészségért, humanizmusmért és nagyfokú szakmai tudásért Otilia Diana Monica Cardos orvosnak, Sebastian Nicolae Marian másodpilótának és Cristian-Lucian Stefan-Dragos Huzdup pilótának "post mortem" a Hûségszolgálat országos érdemrend lovagi fokozatát, Ferenczi Csongor Lóránd asszisztensnek pedig a Hûségszolgálat országos érdemkeresztjének III. fokozatát adományozta. A kitüntetéseket Ovidiu Natea prefektustól a hozzátartozók vették át. Ezután a prefektus és Virág György, a megyei tanács elnöke hivataluk nevében koszorúkat helyeztek el a ravatalnál. A katonai zenekar gyászindulójának kíséretében a koporsókat és a koszorúkat külön-külön mentôautóra, illetve tehergépkocsiba helyezték, s a szolgálat helyszínérôl az elhunytakat saját városukba szállították. A pilótákat Radauti-on, illetve Medgyesen, az orvosnôt Nagyváradon, míg az asszisztenst Marosvásárhelyen helyezik örök nyugalomra hivatalos gyászszertartással.
A kórház udvarán lezajlottak után délben, a prefektúra kis gyûléstermében a minisztériumok területi kirendeltségvezetôinek, politikusoknak, a megyei kórház vezetôinek és a megyei közigazgatási egységek elöljáróinak jelenlétében dr. Raed Arafat átvehette az államelnök által még decemberben nekiítélt Hûségszolgálat országos érdemrend lovagi fokozatát. A kitüntetést követôen az orvos elmondta, úgy érzi, az elismerés nem neki jár, hanem az egész munkaközösségének, s ekképp veszi át az érdemrendet az államelnöki hivatal tanácsosától. Ezzel kapcsolatosan utólag dr. Raed Arafat a sajtónak elmondta, a híresztelések ellenére nem utasította el a kitüntetés átvételét, csupán nem tartotta megfelelônek az alkalmat egy gyászszertartást követôen, ettôl eltekintve köszönettel fogadta el az államelnöki elismerést.
Ovidiu Natea prefektus kifejtette, bár az emberi veszteséget nem lehet pótolni, megtesz mindent annak érdekében, hogy a megsemmisült felszereléseket pótolják, s újabb helikoptert bocsássanak a rohammentô-szolgálatosok rendelkezésére. Azt is elmondta, hogy a kormány eldöntötte, 100 millió lejes segélyben részesíti az áldozatok családját.
George Angelescu tanácsos hangsúlyozta, az államelnöki elismerés arra is kötelezi dr. Raed Arafatot, a rohammentôsöket, hogy munkájukat folytassák, hiszen az embereknek szükségük van e szolgálatra. Bevallotta: ritkán tapasztalt nagy összetartásnak, együttérzésnek a tanúja lehetett e megrázó esemény kapcsán, nemcsak itt, Marosvásárhelyen, hanem szerte az országban. Ezért kell az élet szolgálatában mielôbb túllépni e szomorú pillanatokon.
E nehéz percekben együtt érzünk a 2003. március 5-i, Kolozs megyei tragikus balesetben életüket vesztett SMURD rohammentôsök családjaival. Nyugodjanak békében! Ôszinte részvétünk a gyászoló családoknak.
A Maros Megyei Tanács sajnálatát fejezi ki a március 4-rôl 5-re virradó éjjel történt tragikus baleset miatt, amelynek következtében a marosvásárhelyi SMURD Rohammentô-szolgálat négy, életét társainak szentelô embere elhunyt. Ôszinte részvétünk az elhunytak: dr. Monica Cardos orvos, Ferenczi Csongor asszisztens, Marian Nicolae pilóta és Lucian Huzdup másodpilóta gyászoló családjainak.
Odaadó életmentô munkájukért örökre megmaradnak emlékezetünkben.
Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke
A tél még nem fújta ki magát - ezt bizonyítja a tegnapi, hirtelen jött erôs havazás. A közlekedésben, az utakra kirendelt hógépek ellenére, ismét gondok voltak.
Marosvásárhelyen a síkos utak miatt tegnap 40 perces, sôt volt úgy, hogy órás késéssel közlekedtek az autóbuszok. Különösen a 23-as, 18-as, 43-as számú buszoknak voltak nehézségeik - tájékoztatta lapunkat a Közszállítási Vállalat ügyeletese.
A taxiscégek szerint fôként a megyei kórház felé, a Papiu utcán volt nehézkes a forgalom, a csúcsidôszakban pedig a fô útvonalakon a torlódások, forgalmi dugók nehezítették a közlekedést.
A gyalogosokat is sok kellemetlenség érte: síkos járdák, az utcaszéleken a hó és sár keverékébôl összeállt latyaktenger, az el nem hordott kupacok miatt.
Kérdésünkre a Citadin Prest ügyeletese, Cindea Ioan elmondta, hogy már a tegnap reggeltôl kivezényelték a hóeltakarító gépeket és a csúszásgátló anyagot szóró gépkocsikat a városba, a fô utcákra, de a szüntelen havazás megnehezítette a hó eltakarítását. Tegnap az esti órákig 60 tonna csúszásgátló anyagot szórtak le a város területén. Cindea Ioan szerint mindent megtesznek a forgalom megkönnyítése érdekében.
Az Országos Utak és a megyei Téli Parancsnokság ügyeletese szerint a megyében nem voltak különösebb gondok a közlekedésben, a nedves úttest miatt azonban fokozott óvatossággal kell vezetni.
A tegnapi friss, utcai gödröket eltakaró hónak talán csak a szánkózó, csúszkáló gyerekek örültek.
A haszonkölcsön-szerzôdés (contractul de comodat) az az egyoldalú, mindig ingyenes szerzôdés, amely a tulajdonunkban levô ingó vagy ingatlan vagyontárgyunk használati jogának meghatározott idôre történô átengedését teszi lehetôvé, azzal a kötelezettséggel, hogy a haszonkölcsönbe vevô a szerzôdésben kikötött határidô lejártával a vagyontárgyat a haszonkölcsönbe adónak természetben adja vissza. (Polgári Törvénykönyv 1560. szakasz) A szerzôdés mindig ingyenes. nincs bér vagy egyéb ellenjuttatás, tehát adózandó jövedelem sincs. Átengedett ingó vagy ingatlan javak után, függetlenül attól, hogy azt fizikai vagy jogi személy javára tettük, adóbevallást sem kell eszközölnünk, s így mentesülünk a jövedelemadó fizetésétôl is. Ez a körülmény különbözteti meg a bérleti szerzôdéstôl, ahol a használat bér ellenében történik, ami után jövedelemadót kell fizetni. A haszonkölcsön-szerzôdés csakis meghatározott idôre köthetô. Olyan határidôt kell kikötni, aminek letelte után a tárgy változatlan, ugyanolyan állagban legyen visszajuttatható. A joggyakorlat elfogadott nézete szerint a haszonkölcsön-szerzôdés tárgyát ingatlan is képezheti. A szerzôdésben kiköthetô, hogy bizonyos esetekben már a meghatározott határidô lejárta elôtt a haszonkölcsön-bérbe adó visszakérje a vagyontárgyat, ha erre váratlanul szüksége van. Ha ilyen kikötés nem történt, a bíróság a haszonkölcsönbe vevôt a tárgy idô elôtti visszaadására kötelezheti, amennyiben a haszonkölcsönbe adó elôre nem látható és jelentôs szükséget igazol. A Polgári Törvénykönyv a szerzôdés formájával kapcsolatban külön nem rendelkezik, tehát érvényességi szempontból a szerzôdést nem köti semmilyen feltételhez. Tehát megköthetô magánokiratban is, ami elégséges és érvényes. Mindemellett ajánlott a közokirati forma, vagyis a közjegyzô elôtt hitelesített szerzôdés. Ha emellett döntünk, a bélyegilleték kiszámításának alapja az átengedett vagyontárgy felbecsült értéke, a felek bejelentése, értékelése alapján. Ha viszont csak az aláírások hitelesítését kérjük, az illeték fix összegû és jóval olcsóbb. Természetesen mindkét esetben az illetékhez még hozzáadandó a közjegyzôi tiszteletdíj és az igazságügyi bélyeg értéke. A haszonkölcsönbe adó tehát választhat: vagy követi az "olcsó húsnak híg a leve" közmondás tanulságát, vagy nagyobb biztosítékot kíván a jogügylet szempontjából, és akkor a közjegyzôi formát választja. A lízingszerzôdés mellett ez a szerzôdésforma jelenleg közkedveltségnek örvend, mert a kezdô vállalkozók ezzel igazolnak székhelyet, család, rokon vagy baráti kör felhasználásával. De a családorvosok is sokan e szerzôdés segítségével jutottak rendelôjük birtokába, valamint a múltban az alapítványok, társaságok által ajándékozási szerzôdés alapján külföldrôl behozott személygépkocsikra nagyon sok haszonkölcsön- szerzôdést kötöttek, aminek alapján az alapító tag vagy a társaság tagja a jogi személy tulajdonában maradt személygépkocsira használati jogot szerzett.
Mellau György
Nagyon sok, a gázszolgáltatással, a gázárakkal, a gázasok által végzett munkálatokkal kapcsolatos kérdést tettek fel olvasóink. Ezekre Ilies Danut, a Distrigaz Nord Rt. marosvásárhelyi gázelosztó kirendeltségének fômérnöke, illetve Radu Petre mérnök, a marosvásárhelyi részleg vezetôje adott választ.
Azok a tömbházlakók, akik megelégelték a közös fogyasztás közös elszámolását, külön órát - esetenként külön hôközpontot - szereltettek. A tél folyamán szünetelt a "leválás", mert a gázszolgáltató nem zárhatta el a csapokat, viszont márciustól ismét idôszerû lesz az egyéni órák szerelése. Mi a fogyasztó teendôje? - kérdeztük Radu Petre részlegvezetô mérnököt.
- A közös gázvezetékrôl való leválást kérvényezni kell a gázszolgáltató vállalat Gát utcai mûszaki osztályán. A kérés mellé mellékelni kell a telekkönyvi kivonatot, a lakók legalább kétharmadának közjegyzô által hitelesített beleegyezését és ki kell fizetni a 200.000 lejes illetéket. A jóváhagyásra körülbelül egy hetet kell várni. Ezt követôen a fogyasztó egy engedéllyel tervezô céghez kell forduljon, amely összeállít egy dokumentációt, amelyet szintén a gázszolgáltató vállalathoz kell benyújtani engedélyezés végett. Ennek díja: 298.000 lej. A terv alapján szintén egy engedéllyel rendelkezô kivitelezô céghez kell fordulni, amely elvégzi a szerelési munkálatokat. Miután a szerelés megvan, a szerelôcég a gázszolgáltató vállalathoz fordul, hogy ez átvegye a munkálatot. A gázszolgáltató vállalatnak fizetendô átvételi díj 973.000 lej (konyhai aragáz és egyéni hôközpont szerelése esetén).
Miután az átvétel megtörtént, megkötik
a szerzôdést és a gázvállalat ingyenesen
felszereli a gázórát. Eddig a
marosvásárhelyi tömbházlakók 28
százaléka vált le a közös
hálózatról, ami 13.000 lakrészt jelent. Az
egyéni szerzôdések megkötése elônyt
jelent a gázelosztónak, ezért örömmel fogadnak
minden ilyen irányú kérést.
Kivel szereltessünk hôközpontot?
A gázelosztó vállalat szakemberei a következôkre hívják fel a fogyasztók figyelmét: a 397-es számú (2002. szept. 11) sürgôsségi kormányhatározat értelmében hôközpontokat csak az ISCIR, azaz az emelôszerkezetek és nyomás alatt álló szerkezetek mûködését ellenôrzô felügyelôség által enge-délyezett cégek szerelhetnek. Ezek Maros megyei 2003. január 20-i névjegyzéke: a marosvásárhelyi Atti Proiex Kft., az Insta Forest, az Umes Prod, a Floris Serv Com., az Ape Energoterm, az Instaservice, az Energomur Rt., a Rominsta, a Hydroterm kft.-k, továbbá a szászrégeni Eurotherm és Tehnoterm, a dicsôszentmártoni Royal Construct és a szovátai He- Ba Cons. Kft.
Szintén fontos tudnivaló, hogy a tavaly augusztus 30-i kormányhatározat értelmében az egyéni hôközponttal rendelkezôk kötelesek szervizszolgáltatás-szerzôdést kötni engedéllyel rendelkezô céggel. Ugyancsak e kormányhatározat értelmében csak új hôközpontok szerelhetôk fel a lakásokban - tájékoztatott Ilies fômérnök.
(mezey)
Az Egészségügyi és Családügyi Minisztérium által februárban hozott határozat kimondja, hogy azok a betegek vehetnek igénybe külföldi orvosi ellátást, akiket a romániai kórházakban nincs lehetôség meggyógyítani. A szóban forgó betegek egy családorvos nyilvántartásában kell szerepeljenek, és végig kell járják az egészségügyi intézmények országos láncolatát. Ha az egészségi állapotuk ezután sem javul, a családorvos vagy a beteg be kell nyújtsa ahhoz a közegészségügyi igazgatósághoz, amelynek a kerületében lakik, a szükséges dokumentumokat: a kórlapot, a kórházi kibocsátókat, a laborvizsgálatok eredményét. Miután a körzeti egyetemi klinikán elvégezték az alapos kivizsgálásokat, a területi szakkomisszió újra megvizsgálja a beteget, és ajánl-ani fogja azt a külföldi klinikát, ahol lehetséges a gyógykezelés elvégzése. (Területi szakkomisszió Bukarestben, Kolzsváron, Iasi-ban, Craiován, Temesváron és Marosvásárhelyen mûködik.)
Az iratcsomó innen az egészségügyi minisztérium Egészségügyi Ellátási Vezérigazgatóságához kerül, amely a minisztériumi szakbizottságokat kéri fel a dosszié felülvizsgálatára, hogy megállapítsák, valóban szükséges-e a kórházi kezelés vagy sem. Ezeknek a döntését jóváhagyás végett elôterjesztik a minisztérium vezetôségének.
Rendkívüli helyzetekben valamint a kiskorúak esetében a szakkomissziók ajánlást tehetnek arra, hogy a beteget saját költségükön hozzátartozóik kísérjék, kivételt képez, ha a beteg egy év alatti gyermek.
A külföldi kezelési költségeket (beleértve a szállítási költségeket is) az egészségügyi minisztérium biztosítja a megszavazott költségvetés arányában. Hazatértekor a betegeket meg kell vizsgálja a helyi szakkomisszió, hogy megállapítsa a kezelés eredményességét.
Ügyintézés
a tíz évnél régebbi robogókat és motorkerékpárokat - határozott a marosvásárhelyi tanács múlt héten tartott február havi ülésén. Mivel a valóságban a szóban forgó kétkerekû jármûvek közül sok már nem létezik, mivel eladták, szétszedték azokat, a tanács a helyzet rendezésérôl hozott határozatot. Az 1992 elôtt vásárolt, és még mindig az adóhivatal nyilvántartásában szereplô jármûveket a tulajdonosok töröltethetik, ha benyújtanak egy kérést, amelyhez csatolják az adásvételi szerzôdést vagy a szétbontásukat igazoló iratot, illetve ha ezekkel a dokumentumokkal nem rendelkeznek, akkor egy saját felelôsségükre tett és közjegyzô által láttamozott nyilatkozatot, amelyben fel kell tüntetni, hogy a jármû nincs a tulajdonukban, illetve szétszedték vagy tönkrement. Ebben az esetben eltörlik a 2002. december 31-ig felgyûlt késedelmi és büntetô-kamatot. A nyilvántartásból való törlés érdekében viszont naprakészen ki kell fizetni a felgyûlt adót határidô 2003. november 15.
A Maros megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal (OJCA) vidéki központjaiban dolgozó mérnököknek nevét, telefonszámait közöljük, mindannyian a községi polgármesteri hivatalokban érhetôk el. Nemsokára megkezdôdik a tavaszi mezôgazdasági kampány. Számos kérdés merülhet fel, amelyekre az intézmény szakemberei válaszolhatnak.
Atasiei Paulina, Beresztelke, tel: 540-112, Bârsan Marioara, Maroskeresztúr, tel: 326-112, Damoc Rozalia, Kutyfalva, tel: 470-609, Biró Zoltán, Gyulakuta, tel: 168-339; Szabó Mária, Mezôgerebenes, tel: 429- 823, 428-327; Mennyei Sándor, Görgényszentimre, tel: 536-003; Burciu Dorin, Radnót, tel: 470-746; Herta Maria, Marosludas, tel: 411-822; Fábián Attila, Nyárádszereda, tel: 576-177; Covrig Ionel, Marosoroszfalu, tel: 554-112; Oachis Mariana, Szászkézd, tel: 711-621; Moanca Aurel, Nagysármás, tel: 421-855; Oprea Jenica, Marosszentkirály, tel: 130-921; Turdean Valer, Mezôszengyel, tel: 471-297; Opait Doina, Segesvár, tel: 771-280, 773-993; Hancu Elvira, Széplak, tel: 425- 350; Muresan Viorel, Mezôsámsond, tel: 427-201; a dicsôszentmártoni szaktanácsadói hivatal száma: 443-400; Blaszkievics Ádám, Nyárádtô, tel: 328-212; Gusatu Ileana, Marosszentgyörgy, tel: 218-842.
Virágok és fenyôk árusítása: virágok 39.000, cserepes virágok 6000, fenyôk (a piac területén vagy jármûvekbôl) 90.000 lej/m2/nap.
Mérlegkölcsönzés: legtöbb 5 kilót mérô mérlegek 32.000, 10 kilót mérô mérlegek 42.000, 20 kilót mérô mérlegek 55.000, táska típusú mérleg 85.000 lej/db/nap; havi bérlet (a mérlegtôl függetlenül) 715.000 lej.
Mérés elvégzése: 7000 lej/mérés.
Asztalok havi bérleti díja: saját termelésbôl származó mezôgazdasági termékek forgalmazására 190.000, engedélyezett személyeknek 275.000. Élelmiszertermékek forgalmazása: saját termelésbôl 260.000, engedélyezett személyeknek 320.000. Egyebek - beleértve a virágokat - saját termelésbôl 290.000, engedélyezett személyeknek 420.000 lej/hó.
Bármilyen termék árusítása a Hadseregtéren (lej/hó): mozgópultok foglalása 550.000, egyetlen asztal használata 1.050.000, 5 négyzetméternél kisebb hely bérleti díja 2.570.000, 8 négyzetméter alatti helyért 4.200.000, 8 négyzetméternél nagyobb helyért 5.800.000. Külföldi személyeknek: 5 négyzetméternél kisebb helyért 3.200.000, 8 négyzetméter alatti helyért 5.300.000, 8 négyzetméternél nagyobb helyért 7.140.000 lej/hó.
Hirdetések, reklámok díja a felület függvényében 1.428.000 lej/m2/év mind a piac területén, mind a fedett csarnokokban.
Túraajánlat
- mondja a népdal, de mi mertünk végigmenni, s nem
bántuk meg: igazi élmény volt látni Nagy-
Boldogasszonyfalva templomát (Karcfalva és Jenôfalva
összenôtt, és Orbán Balázs idejében
Oltfalva meg Dánfalva településekkel együtt
alkották"A királyhágón inneni rész
legnagyobb egyházközösségét.") A legnagyobb
székely méltán ír csodálattal
templomáról: "Karcfalva felsô
végénél, egy, a Madicsa nevû hegybôl
kiszökellô gyüleg (conglomerat) szikladomb emelkedik fel, ezt
keletrôl az Olt, délrôl a Székaszó pataka
follya körül, fennlapját Nagy-Boldogasszonyfalva
gyönyörûen fekvô temploma koronázza, mely
ódon várfalaival, fénylô magas tornyával e
vidék fénypontját alkotja, különben
építészetileg is figyelmet érdemlô
mûemlék." A 735 m magas szikladombon emelkedô templomot
a XV. században építették gótikus
stílusban, majd az 1796-os átépítéskor
hajója barokk jelleget kapott. A templom legrégebbi része
az 1444 körül épített gótikus szentély,
különösen érdekesek a csúcsíves
bordázat gyámkövei, valamint a nyolcszögû
gótikus keresztelômedence. A 15-16. században
épült kaputorony és várfalak jelzik, hogy az
erôdtemplom védelmi célokat is szolgált -
egyedülálló a nyolc (8) méter magas várfalon
körbefutó gyilokjáró
(vívófolyosó). "Ki nem restell a toronyba
felhágni, megható kilátást élvezend" -
írja
Orbán balázs az elénk táruló
panorámáról. A templom északi oldalán
zöldell a fenyves, bejárat két szépen faragott
székely kapun át vezet. A templom körül a régi
sírkövek emlékeztetnek az építôkre. A
templom mellett indul be a jelzett turistaösvény
Madicsafürdôre (szénsavas borvízforrás). Kerekes
Péter Pál fotójával kívánunk
lélekmelegítô túrát a friss havasi
tájon.
Kerekes Ibolya
Buszsofôrök tisztelgése az elhunyt SMURD-osok emléke elôtt
Az ország tömegközlekedési eszközeinek sofôrjei pénteken égô fényszórókkal közlekednek a kedd este Kolozs megyében elhunyt négy SMURD-életmentô emlékére, nyilatkozta csütörtökön a MEDIAFAX- nak Mircea Ionescu, a Transloc szakszervezet vezetôje. Ionescu elmondta, hogy két évvel ezelôtt a Transloc egyik szakszervezeti vezetôjének (Maksay István a szatmárnémeti Urbantrans-tól) életét a SMURD egysége mentette meg.
Bezárják a veszteséges vállalatokat
Dan Ioan Popescu iparügyi miniszter csütörtökön megbeszélést folytatott a bányászati ágazat szakszervezeteinek képviselôivel a létszámleépítésekrôl, és az elbocsátások után felszabadult munkaerô áthelyezésérôl, az Iparügyi Minisztérium közleménye. A kormány ígéretet tett a Nemzetközi Valutaalapnak arra, hogy a bányászati ágazat társaságai ebben az évben 6000 alkalmazottat bocsátanak el. Az elbocsátott munkások a munkanélküli segély mellett 15-tôl 17 hónapig terjedô fizetésüknek megfelelô végkielégítést kapnak. Az állami vállalatoknak összesen 24000 ezer alkalmazottat kell elbocsátaniuk ebben az évben.
Székelyudvarhelyi referendum a polgármester leváltására
Mircea Dusa, Hargita megyei prefektus csütörtökön a Közigazgatási Minisztériumhoz továbbított egy székelyudvarhelyi népszavazás kiírására vonatkozó javaslatot, amely során a lakosság kifejezheti véleményét Szász Jenô leváltásával kapcsolatban, jelenti a MEDIAFAX tudósítója. Dusa kijelentette, hogy a népszavazást kezdeményezô városi egyesület Szász Jenô elleni vádjai megalapozottak, és az általuk gyûjtött aláírások száma jelentôsen meghaladja a törvény által elôírt számot. "Annak ellenére, hogy néhány aláírás kapcsán gyanú merült fel, ezek száma hozzávetôlegesen kétezerrel meghaladja a kellô határértéket", szögezte le Hargita megye prefektusa. Az aláírók indokai között szerepel a város közútjainak és járdáinak siralmas állapota, a földtörvény késleltetett alkalmazása és a birtoklevelek késedelmes kiosztása. Szász Jenôt emellett azzal vádolják, hogy a lakosságot nem tájékoztatják az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló 10-es számú törvény alkalmazásáról, és hogy a fogyatékos személyek gondozói nem kapják meg idôben javadalmazásukat.
A magyarországi közlekedési kihágásért fizetni kell
Nem utazhatnak be többé Magyarországra azok a román állampolgárok, akik közlekedési kihágást követnek el magyar területen, és 30 napon belül nem fizetik ki a büntetéseket jelentette ki Aradon Pausz Ferenc alezredes, az Országos Rendôr-fôkapitányság közlekedésrendészeti fôosztályának vezetôje. Aradon Pausz Ferenc megbeszélést folytatott Nicolae Avramescuval, a román közlekedésrendészet parancsnokával a közlekedésrendészeti szabályokról tartott szemináriumon. Megbeszéléseik után Pausz Ferenc alezredes elmondta, hogy mindazok számára, akik Magyarországra utaznak, a közlekedésrendészet terén a legnagyobb újdonságnak az számít, hogy bármilyen büntetést 30 napon belül kell kifizetni, ellenkezô esetben az érintett idegen állampolgárokat többé nem engedik beutazni az országba.
Állatpusztulás a Duna-deltában
Több mint négyszáz állat pusztult el az idei szokatlan hideg miatt a Duna-delta vidékén, fôleg az ivóvizek befagyása következtében. Eddigi adatok szerint kereken száz vaddisznó hullott el azok közül, amelyeket Észak-Európából és Szibériából azért szállítottak Romániába, hogy itt kiteleljenek. A táplálékhiány okozta a vesztét kétszáz birkának, ötven tehénnek és ötven lónak is, amelyeket abban a reményben tereltek a Duna- delta térségébe, hogy ott legelôket találnak maguknak.
Több mint százezer igazolványkérés Kárpátalján
A kárpátaljai központi információs iroda a napokban fogadta a magyar- és hozzátartozói igazolványok iránti százezredik kérelmet. A hír kapcsán Gulácsy Géza, a központi információs iroda vezetôje a Beregszászon kiadott Kárpátalja címû hetilap csütörtökön megjelent számának nyilatkozva elmondta: a Kárpát-medencében Erdély után másodikként Kárpátalja lépte át a százezres határt, ami önmagában is jó eredménynek számít. A magyarság lélekszámához viszonyítva azonban nyilvánvaló, hogy Kárpátalján volt a legnagyobb az érdeklôdés a magyar- és hozzátartozói igazolványok iránt, hiszen azt az érintetteknek mintegy 64 százaléka igényelte tette hozzá.
Magyar nyelven is kapható péntektôl a National Geographic magazin, amelynek elôfizetôi példányai a napokban már megérkeztek az olvasókhoz hangzott el a lapot bemutató csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. Az Egyesült Államokban 1885 óta megjelenô lap elsô idegen nyelvû változata nyolc évvel ezelôtt, japánul készült. Azóta beleértve a magyart is 22 nyelven, összesen havi tízmillió példányban jut el az olvasókhoz a magazin, amely az NGS tervei szerint az idén már oroszul és románul is olvasható lesz. A hirdetésektôl függôen 140-160 oldalas lap bolti ára az elsô két hónapban 490, ezt követôen 650 forint lesz.
Újabb hat rakétát semmisítettek meg
Irak csütörtökön újabb hat asz-Szamúd-2 rakétát semmisített meg az ENSZ-ellenôrök felügyelete alatt. A 150 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakéták megsemmisítésének múlt szombati kezdete óta Irak mostanáig összesen 34 asz-Szamúd-2-esét zúzta szét a birtokában lévô mintegy száz darabból a világszervezet fôellenôre, Hans Blix követelésének engedve. A megsemmisítési program keretében az ENSZ elsôsorban a katonai alakulatoknál már rendszerbe állított asz-Szamúd-2 rakétákat szeretné kiiktatni, ezek száma diplomáciai források szerint 73.
Elôadássorozat a IV. Keresztyén Orvosi Találkozón
Tovább folytatódik a Philothea Klub szervezte IV. Keresztyén Orvosi Találkozó, amelynek a Bod Péter Református Diakóniai és Tanulmányi Központ ad otthont. Ma 10 órától a génállományról (elôadó Nádori Gergely budapesti biológus), 11.30-tól a genetikáról (dr. Falus Andrásné), 16.30 órától a klónozásról, majd 17.45-tôl a génmanipulációról (prof. dr. Falus András biológus, a SOTE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet vezetôje) tartanak elôadást. A program az este 8 órakor kezdôdô, Dér András: Kanyaron túl címû, filmjének vetítésével zárul, amely a drogfüggôk életérôl szól.
A Nôk Világimanapját Marosvásárhelyen a református nôk ma délután 5 órától ünneplik a Vihar utca (a Szabadság utcából nyílik) 17. szám alatti református templomban. Az idei imanap programját a libanoni nôk állították össze.
A Pro Európa Liga évi közgyûlése
A Pro Európa Liga március 8-án délelôtt 10 órai kezdettel a marosvásárhelyi Református Diakóniai Központban (Mihai Eminescu utca 28. szám) tartja évi közgyûlését. Bôvebb felvilágosítás a 250-182-es vagy a 250-183-as telefonszámokon.
A Hahota színtársulat március 8-án, szombaton este 7 órától a nyárádremetei mûvelôdési otthonban Egy bolond százat csinál címû szilveszteri kabaré-elôadásval szórakoztatja a helybelieket. Fellépnek: Puskás Gyôzô bábszínész, a Hahota színtársulat alapítója, Gönczi Katalin bábszínész, Szabó Mária, Székely M. Éva, Csergôffy László, Székely Ferenc színmûvészek, Kelemen Barna és Cseke Péter bábszínész.
A marosvásárhelyi kövesdombi Cotton Klubban nônapi bált tartanak ma este 8 órától. A szervezôk élô zenét biztosítanak. Belépô 20.000 lej.
Az RMDSZ marosvásárhelyi 13-as körzetének választmánya szombaton délelôtt 9 órai kezdettel sakkversenyt szervez amatôr sakk-kedvelôk számára. Helyszín: a körzet székháza, a cserealji volt katolikus plébánia. Érdeklôdni a 145- 524-es telefonon.
Az RMDSZ marosvásárhelyi 7-es körzete tisztújító közgyûlést tart. A március 12-én délután 5 órakor a Bernády Közmûvelôdési Központban sorra kerülô rendezvényen a megyei közgyûlésre küldendô jelölteket is megválasztják.
A Maros megyei MADISZ asztalitenisz-versenyt szervez szombaton délelôtt 10.30 órától a cukorgyár víkendtelepi szabadidôházában. Korhatár nincs.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosszéki fiókszervezete március 15-én, szombaton este 7 órától a Matricon Rt. éttermében tartja hagyományos bálját. Minden régi és új turistát elvárnak. A jó hangulat kedvéért jelmezt is lehet ölteni. Jelentkezés a 132-212-es (Kiss család) vagy a 0740/251-995-ös telefonszámon, illetve szerdán este 8 órakor az EKE Liliom utca 22. szám alatti találkozóhelyén.
Várják a benevezéseket a kovásznai tárlatra
Az idén a kovásznai Kôrösi Csoma Sándor-napok keretében tartandó Kapuk tematikájú képzômûvészeti kiállítást április 3-án 17 órakor nyitják a kovásznai képtár épületében. Minden mûvésztôl egy munkát várnak, amelyeket Marosvásárhelyen március 18-19-én Kedei Zoltán mûtermében lehet leadni a várban.
A segesvári tanács elfogadta azt a határozattervezetet, melynek értelmében a 8 és 24 helyes mikrobuszok és minibuszok az ôrzött parkolóhelyeken való állomásozásért óránként 20.000, illetve naponta 250.000 lejt kell fizessenek. A 24-nél több helyes autóbuszok parkolási díja óránként 50.000, illetve naponta 500.000 lej.
Mûszaki Tudományos Diákköri Konferencia
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség idén is megszervezi a Mûszaki Tudományos Diákköri Konferenciát. Az április 11-13-a között beütemezett renvezvényen számítástechnikai, villamosmérnöki és gépészmérnöki dolgozatokat mutatnak be. Jelentkezési határidô: március 17., a dolgozatok beadási határideje március 31-e. Elektronikus formában a www.mtdk.ro címen várják a munkákat. Jelentkezési lap és bôvebb információ az MMDSZ székházában (I-es bentlakás) kapható.
Kárvallottak jelentkezését várják
Rablás bûntette elkövetésének alapos gyanújával vették ôrizetbe azt a négy marosludasi férfit, akik 2002 és 2003 között szülôvárosukban több rablást követtek el. A Megyei Rendôr-felügyelôség tájékoztatása szerint a 27 éves B. Alin Andrei, a 31 éves C. Valer Marinel, a 27 éves Z. Remus és a 31 éves A. Alexa Ioan az italkimérôkben szemelték ki áldozataikat, akiket megvártak az ajtóban, s erôszakkal elvették a náluk levô pénzösszegeket. A rendôrség felkéri azon személyeket, akik a fentebb említett négytagú csoport áldozataivá váltak, hogy jelentkezzenek a ludasi rendôrségen vagy a bûnügyi rendôrség osztályán.
68.600 kiló mûtrágyát adtak át a múlt héten a beresztelki, 2,5 hektárig nem terjedô kisgazdaságok tulajdonosainak, kormánytámogatás nyomán. Beresztelkén 195-en, Nagyfülpösön 136-an és Kisfülpösön 114-en részesültek támogatásban. A 445 személy összesen 550 hektár külterületet mûvel.
GYULAKUTÁRA a drága jó édesapának és nagytatának, FÜLÖP JÁNOSNAK 70. születésnapja alkalmából jó egészséget, sok örömet, hosszú, boldog életet kíván felesége, két lánya, két veje, négy unokája, valamint unokaveje. Élj sokáig, drága jó tata! (66)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (52823)
ELADÓ szívó-nyomó kézi vízpumpa (kútpumpa). Ugyanitt kiadó 20 m2-es szoba raktárhelyiségnek, Dezrobirii u. 1. sz., Havadi. Tel. 138-071, 18 óra után. (53404)
ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902. (53482)
ELADÓ 25 ár erdô és 45 ár szántóföld Jobbágyfalván. Ára: 30 millió lej. Érdeklôdni Marosvásárhelyen, a Dózsa György utca 105. szám alatt. Tel. 0745-804-564. (53498)
ELADÓK olcsón különbözô nagyságú bôr utazóbôröndök, AEG automata mosógép, duplakazettás rádióka- zettofon. Tel. 166-127. (53501)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények 14 hónap garanciával, német importból, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (53506)
VESZEK kalorifereket. Tel. 163-514. (53543)
ELADÓ bejárati vaskapu udvarra, 2 garnitúra szobabútor, ötágú csillár, két csempézett asztal. Tel. 137-508. (53516)
ELADÓ 1983-as kiadású 1310-es Dacia jó állapotban, elsô gazdától. Tel. 125-745. (53513)
CSIRKE eladó a Dózsa György utca 63. sz. alatt. (53525)
ELADÓ házhely (14X126) Marosvásárhelyen. Tel. 219-312. (53545)
ELADÓ szarvaskerepmag. Tel. 131-495, 166-700. (53579)
ELADÓ rekamié, magasított fehér szekrény, fali gázmelegítô, dunyha, paplan. Tel. 213- 691. (53582)
ELADÓ Régenben, a Beresztelke és Beszterce útkeresztezôdésnél 1,31 ha gyümölcsös, amely építkezésre is alkalmaz, víz-, gáz-, villanylehetôséggel. Tel. 0265/216-705. (53583)
ELADÓ 30 véka árpa, 30 véka búza, 2001-es kukorica. Tel. 311-276. (53589)
ELADÓ új, 12 személyes ebédlôkészlet. Tel. 218-174. (53592)
ELADÓ 8 tonna lucerna, szarvaskerep-széna és szarvaskerepmag Bándon. Tel. 428-021, 19 óra után. (53593)
ELADÓ 29 ár szántóföld Sárom- berkén, Balagporontyán, 300.000 lej/ár. Tel. 213-292. (53600)
ELADÓ 7 részbôl álló konyhabútor 2 millió lejért és 686-os számítógép 1,8 millió lejért. Tel. 256-251. (53618)
ELADÓ 17 fejôstehén és vemhes tehén. Tel. 316-031 és 0722-980-525. (53497)
ELADÓ 1500-as Lada Samara jó állapotban. Alkudható ára: 50 millió lej. Tel. 0744-505-434. (53427)
ELADÓ Diesel Papuc 5 és 2 személyes 0 km-ben, Dacia BL 0 km-ben. Tel. 0744-509-181, 167-663. (53418)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket 1 év garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (53299)
MOBILTELEFON-segédantennák eladók gyenge jel - térerô erôsítéséhez. Tel. 0740-556-322. (53169)
ELADÓ 380 W-os benzines motormeghajtású generátor. Tel. 162-298 vagy 316-682. (53645)
ELADÓ 80 l-es bojler, szekrény. Tel. 165-296, 16 órától. (53626)
VESZEK 1300-as Dacia-vázat. Tel. 332-476. (53647)
SÜRGÔSEN eladó 120 l-es Elmec hûtôszekrény és négyfiókos Arctic fagyasztóláda. Tel. 255-379 vagy 0740-843-499. (53661)
ELADÓ magánház: 3 szoba-összkomfort 533 m2- es területtel. Tel. 160-870. (53172)
KIADÓ 2 szobás lakás a November 7-ben. Tel. 311- 645. (53405)
ELADÓ 3 szobás, átalakított tömbházlakás 2 kereskedelmi helyiséggel ellátva a Pandúrok útján. Ára: 25.000 euró, alkudható. Tel. 255-791. (53415)
ELADÓ Bándon 2 szoba, ebédlô, fôzôkonyha, elôszoba, fürdôszoba, garázs, két kút, melléképületekkel, 24 ár telek. Tel. 0740-656-641. (52497)
ELADÓ kétszoba-konyhás magánlakás az Unirii negyedben, bármilyen tevékenységre és Skoda 120 talon nélkül. Tel. 312-094. (53335)
3 SZOBÁS, földszinti lakrészt vásárolok. Készpénzzel fizetek 400 millió lejt. Tel. 169-805. Kivétel a Rovinari és a Meggyesfalvi negyedek. (53485)
KIADÓ garzont keresek a Tudorban. Tel. 162-967, 19-21 óra között. (53493)
ELADÓ kétszobás, II. emeleti tömbházlakás a Budaiban. Tel. 211-255, 166-209. (53496)
ELADÓ lakás Budapesten, a XX. kerületben. Tel. 217- 124. (53519)
ELADÓ ház és 38 ár gyümölcsös, amibôl 3 ár szántóterület. Tel. 167-105, 19 óra után. (53514)
SZOVÁTÁN eladó jó állapotban levô 3 szobás lakás gázzal, csempekályhákkal, egy szobabútorral, faragott verandával, virágoskerttel. Ára: 20.000 euró. Tel. 0745-325-030, 570-902. (53072)
ELADÓ ház a központban: 5 szoba, hall, mellékhelyiségek, udvar, garázs, saját központi fûtés. Alkalmas alapítványoknak, vendégháznak. Irányár: 110.000 euró. Tel. 250-229. (53451)
ELADÓ 2 szobás lakás a Tudorban, a Corinánál. Tel. 256-740. (53442)
KIADÓ egyszoba-összkomfortos magánlakás a központban. Tel. 0745-787-469, 142-080. (53560)
ELCSERÉLEM közös udvaros, kertes, egyszoba- összkomfortos lakásomat kövesdombi lakással vagy eladom. Tel. 250-506, 0744-781-536. (53565)
KIADÓ 2 szobás, bútorozott lakás. Tel. 213-691. (53582)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a November 7-ben. Tel. 211-312, 217-468. (53588)
ELADÓ 3 szobás lakrész a Köves-dombon. Tel. 136-711. (53594)
ELADÓ 3 szobás lakás a II. emeleten, 2 balkon, víz-, gázórával a Moldovei utcában. Tel. 140- 497, 258-139, érdeklôdni 18 óra után. (53595)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Kövesdombon, az 1848-as úton. Tel. 120-410. (53500)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, II. emeleti lakrész bútorral vagy anélkül a N. Balcescu utca 8/30. sz. alatt. Érdeklôdni naponta 11-15 óra között. Közvetítôk kíméljenek. (53520)
ELADUNK kertes magánházat Ernye községben, Sáromberkén, az Állomás utca 129. sz. alatt. Érdeklôdni szombaton, vasárnap és hétfôn. (53424)
KIADÓ hosszú távra 2 szobás, I. osztályú lakrész központi zónában, 90 euróért. Tel. 0723-359-306, 0723-384-569, 165-535. (53436)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, saját központi fûtéses, pincés tömbházlakás a Brasovului utcában. Tel. 0788-336-267. (53544)
KIADÓ hosszú távra 2 szobás, bútorozott, vízórás tömbházlakás a Köves-dombon. Tel. 332-476. (53647)
ELADÓ Ákosfalván 3 szobás, földszinti tömbházlakás, külön gáz, hideg- melegvízóra, kábeltévé, telefon, udvar, garázs. Tel. 333-195, 8-20 óra között. (53675)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos, 230 m2-es magánház a kisállomás környékén. Érdeklôdni a 0745-206-135-ös telefonszámon. (53674)
ELADÓ 2 szobás lakás gazdasági épületekkel 30 ár telken Csittszentivány központjában. Irányár: 450 millió lej. Tel. 163-892. (53678)
JÓKÉPÛ, diplomás magyar üzletember romantikus barátnôt keres 26 éves korig. Utazáshoz, vitorlázáshoz, nagy szerelemhez. SMS: 00-36-20- 512-40-09. E-mail: fireluna@freemail.hu (fu.)
Az ÁDÁM&ÉVA társkeresô szeretettel várja 25-65 év közötti magányosait. Tel. 136-797. (53517)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil 0745-251-111. (53603)
TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (52902)
MINÔSÉGI padló-, parkettlerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 0265/257-785, 0722- 669-954. (52629)
SZALAGFÜGGÖNYÖK, redônyök, reluxák készítése elônyös áron. Tel. 511-439, 0745-379-638. (53271)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi 2003-as vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslány-ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (53272)
HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 163-783, 0745-278-233. Garancia. (53411)
BETEG ember mellé asszonyt keresünk havonta 2-3 napra, fizetés megegyezés alapján. Tel. 132-073. (53480)
KÖZPONTIFÛTÉS- és fürdôszoba-kellékek szerelését vállalom. Tel. 0740-773-820. (53488)
ÚJ MENYASSZONYI ruhákat kölcsönzünk jutányos áron a Béke u. 48. sz. alatt, (a November 7 piac mögött). Tel. 214-533 vagy 0745-910-382. (53504)
KIADÓ két helyiség irodának, raktárnak. Tel. 126-439. (53509)
FESTÉST, fali- és padlócsempe-rakást vállalunk. Tel. 169-798, 0745-415-852. (53305)
HÛTÔKET és fagyasztószekrényeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-017-039. (53581)
JÓSOLOK kártyából! Tel. 136-797. (53590)
VÁLLALOK paplanvarrást jutányos áron. Eladó Albalux 10 mosógép jó állapotban. Tel. 253-136. (53591)
ELCSERÉLEK fából készült kukoricakast gabonára vagy élelemre. Tel. 218-549. (53605)
TANÁRNÔ román és angol nyelvet tanít. Tel. 136-343. (53608)
ANGOLÓRÁK. Tel. 166-956. www.peterszabo.go.ro. (53218)
VÁLLALUNK kômûvesmunkát, fajanszozást, grésziázást, festést, gipszkartonozást. Tel. 0745-418-382. (53421)
BÉRBE adó vagy eladó 480 m2-es kereskedelmi helyiség a cukorgyár mellett. Tel. 0265/254-689, 0744-639-273. (53082)
AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (53374)
KÔMÛVESMUNKÁT, fajanszozást, festést vállalunk, kitûnô minôség. Tel. 0740-210-915, 212-531. (53507)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket, harmonikaajtót és szalagfüggönyöket. Tel. 218-321, 0744-121-714. (53512)
A BACKAMADARASI Polgármesteri Hivatal nyílt árverést hirdet: pékségben használható gépek és felszerelések eladására. Az árverés idôpontja 2003. március 12-én 11 óra; b. két igásló eladására. Az árverés idôpontja 2003. március 12-én 9 óra. Bôvebb felvilágosítás a polgármesteri hivatalnál. (53667)
ÖREG-, beteg-, gyerek gondozását vállalom vagy háztartási munkába besegítek. Tel. 134-268. (53673)
ÖSSZEHÍVÓ. A marosvásárhelyi Muresul Rt. - Gát utca 14. szám - összehívja a részvényesek közgyûlését 2003. március 22-én 8 órára a marosvásárhelyi Aquaserv Klubba a következô napirendi pontokkal: 1. Az igazgatótanács 2002-es évi ügykezelési jelentése. A könyvelési mérleg, a nyereség és veszteség elemzése és jóváhagyása. A cenzori bizottság jelentése a 2002-es pénzügyi évre vonatkozóan. 2. A 2003-as évi jövedelem és költség, valamint a tevékenységi program meghatározása. 3. Az igazgatótanács megválasztása. Amennyiben a közgyûlés nem lesz határozatképes, a következô közgyûlésre 2003. március 29- én kerül sor. Az igazgatótanács. (53587)
IMPORT szalagfüggönyök, redônyök márciusban akciós áron! Tel. 0745-683-607. (53681)
Drága gyermekünkre, GÂRJ ALIN VASILERA emlékezünk. Telnek a napok, múlnak a hónapok, de mi várunk rád, drága Alinkánk. A szobádban a te kedves lényedre emlékeztet minden. Minden téged vár, de te nem jössz haza soha már! Az öregségünket nem akarod enyhíteni varázslatos kacagásoddal! Senki és semmi nem tud minket megnyugtatni. Forrón vágyakozunk utánad, kiapadhatatlan könnyeink áztatják sírhalmodat. Miért mentél el drágaságunk? A házad üres, a sírod hideg, de próbáljuk melengetni határtalan szeretetünkkel, amellyel érted epekedünk. Ha nem léteznének a Miért? kérdések! Ez az élet csak álom és árnyék. Te, 17 évesen az árnyékot és a csendet választottad, nekünk pedig a határtalan fájdalmat. A jó Isten adjon neked békés nyugodalmat, édes kincsünk, Alinka! Édesanyád és Karcsi apu. A megemlékezés vasárnap, március 9-én 11 órakor lesz a nyárádszeredai ortodox templomban, azután a Jeddi úti temetôben. (53578)
A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel emlékezünk március 8-án a szentháromsági születésû SZÁVULY ENDRE marosvásárhelyi lakosra halálának 8. évfordulóján. Emlékét ôrzi édesanyja, testvérei, Sanyi, Misi, Ida és családjaik. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (53531)
Március 9-én emlékezünk a székelyvajai GÁLL FERENC DEZSÔRE halálának elsô évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (53529)
A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel emlékezünk a marosvásárhelyi volt Koronka utcai lakosra, MOLNÁR SÁNDORRA halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi leánya, veje, három unokája, unokaveje és dédunokája, Hunika. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (53530)
Megállunk némán sírod mellett, könnyes szemmel áldjuk emléked. Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, március 10-re. 3 éve ragadta el a halál családja körébôl a drága férjet, édesapát és nagyapát, id. KUN ISTVÁNT. Emlékét ôrzi a család egy életen át. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (53491)
Elmúlt egy év, de hiába keresünk kicsiny otthonunkban, elszólított Isten a mély, sötét sírba. Szeretnénk még egyszer simogatni kezed, s megköszönni halk szavakkal gondviselésedet. Kijárunk a temetôbe veled beszélgetni, de bárhogy fáj, mégis ott kell téged hagyni. Megszakad a szívünk, hullnak a könnyeink, mert március 8-án egy éve tért örök nyugalomra a nyárádszentannai id. KOSZTA PÁL. Pihenj csendesen, nem zavar ott senki. Oh, milyen borzasztó már csak emlékezni. Drága szép emlékét szívükben ôrzik: bánatos felesége három leánya, fia, menye, vejei, valamint öt szeretô unokája. (53255)
"A hold szikrázik fényesen, a felhô szerteszéled - úgy érzem: rád emlékezem mindig, amíg csak élek. 10 év telt el, hogy elmentél tôlünk. Sírt a szemünk és a szívünk, de el nem felejtettünk. Szeretettel emlékezünk és emlékeztetünk minden kedves ismerôst CZIRMAY ICUKÁRA halálának 10. évfordulóján. Nyugalma legyen csendes. Olgi, Gyuri és az unokák, Villô és Elôd. (v.)
Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk március 7-én a nyárád- köszvényesi születésû id. KOVÁCS BOLDIZSÁRRA halálának elsô évfordulóján. Szeretet és jóság volt minden egyes lépted, áldott a föld, mely befogadott téged. Emlékét ôrzi a család egy életen át. (53000)
Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük azokat, akik ismerték PÉCSI DÉNEST, hogy március 7-én már egy éve itt hagyott bennünket. Jóságát, szeretetét örökre megôrzi bánatos felesége, fia, leánya, menye, veje és unokái. (53572)
Szomorú szívvel emlékezünk a drága édesapára, nagyapára, rokonra, id. VIDÁM GYULÁRA halálának 6. évfordulóján. Akik ismerték, akiket szórakoztatott, gondoljanak rá kegyelettel. A gyászoló család. (53574)
Szomorúan emlékezünk március 7-én id. KELEMEN SÁNDORRA halálának hetedik évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (53664)
Könnyekkel telt szemekkel és fájó szívvel búcsúzunk jó barátainktól és munkatársainktól, CSONGORTÓL és MONICÁTÓL kik életüket és fiatalságukat áldozták mások életéért. Betölthetetlen ürességet hagytak szívünkben. Álmotok legyen csendes. Nyugodjatok békében. A marosvásárhelyi megyei kórház ATI klinikájának munkaközössége. (53641)
Fájó szívvel búcsúzunk FERENCZI CSONGORTÓL. Volt osztályfônöke és osztálytársai a Carol Davila egészségügyi technikumból. Nyugodj békében. (53644)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett jó
édesapa, nagytata, dédtata, rokon, ismerôs, BÁLINT
BÉLA
nyugdíjas tornatanár életének 84.
évében rövid szenvedés után csendesen
megpihent. Temetése pénteken, 7-én 12 órakor
lesz a katolikus temetô alsó
kápolnájából. Emlékét ôrzik
gyermekei: Csöpi, Babi, Öcsi, unokái: Csilla,
Enikô, Bíbor és a dédunokák. (53564)
Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. DANCS ÁRPÁDNÉ szül. Nagy Olga életének 91. évében elhunyt. Temetése folyó hó. 8- án du. 1 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (53651)
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós és nagymama, özv. FÜLÖP ZSUZSÁNNA életének 79. évében türelemmel viselt szenvedés után szeretô szíve örökre megszûnt dobogni. Örök nyugalomra helyezzük március 7-én 13 órakor a balavásári református temetôben. Emlékét örökre megôrzi lánya, Manci, veje, Laci és két szeretô unokája. Nyugodjon békében, drága jó édesanyám. (53663)
Megtört szívvel tudatjuk, hogy ôzv. FÜLÖP ZSUZSÁNNA életének 79. évében elhunyt. A szeretett édesanyát, anyóst, nagymamát és dédmamát március 7-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a balavásári református temetôben. Emlékét ôrzi fia, Jóska, menye, Margit, négy unokája és azok családjai. (53663)
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága jó édesapa, testvér, nagyapa, após, sógor, rokon, jó barát, jó szomszéd, a gálfalvi születésû id. GYÖRGY LÁSZLÓ életének 59. évében március 4-én csendesen megpihent. Temetése március 7-én 12 órakor lesz a Jeddi úti temetôben, református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (53670)
Megrendülten tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, anyós, nagymama, gyermek, testvér, rokon, jó szomszéd és ismerôs, FERENCZ MÁRIA szül. Nehéz életének 59. évében hosszas betegség után csendesen megpihent. Temetése március 8-án du. 2 órakor lesz a sáromberki gyászháztól, katolikus szertartás szerint. Nyugodjál békében. A gyászoló család. (53668)
Búcsúzom az örök halhatatlanságból menyeimtôl, sógornôimtôl, sógoraimtól, anyatársaimtól, apatársaimtól, egyetlen nagynénémtôl és annak családjától. 2003. március 4. Levente. (536690)
Szomorú szívvel és mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték id. TRÓZNAI KÁROLYT, a Metalul Szövetkezet volt dolgozóját, hogy életének 77., házasságának 57. évében nemes szíve megszûnt dobogni. Drága halottunk földi maradványait 2003. március 8-án, szombaton 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a csittszentiványi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (53688)
Szomorú, fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, testvér, rokon, jó barát, a SMURD alkalmazottja FERENCZI CSONGOR LORÁND életének 24. évében 2003. március 4-én tragikus körülmények között elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 2003. március 7-én du. 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a marosszentgyörgyi temetô kápolnájából. A gyászoló család. (53685)
Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett unokaöcsénktôl, FERENCZI CSONGITÓL, a SMURD önkéntes asszisztensétôl, aki feladata teljesítése közben tragikus légi baleset áldozata lett. Fájó szívvel búcsúzik id. Lôrincz Bertalan és családja, Lôrincz Mihály és családja, a Bodó család, Marika és családja, Margitka és családja, Bercike és családja, valamint Karcsi. (53689)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, testvér, édesapa, nagyapa, apatárs, sógor és jó ismerôs, id. CSOBOT GÉZA életének 75. évében 2003. március 6-án hosszú szenvedés után csendesen megpihent. Temetése március 8-án délután 2 órakor lesz a római katolikus temetô felsô kápolnájától, római katolikus egyházi szertartás szerint. Nyugodjál békében. Emléked szívünkben örökre megmarad. A gyászoló család. (53697)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki Ferenczi Szabolcs kollégánknak szeretett TESTVÉRE elhunyta alkalmából. A Lanka üzlet munkaközössége. (53658)
Fájó szívvel búcsúzunk szeretett unokatestvérünktôl, FERENCZI CSONGOR LORÁNDTÓL és ôszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Emese, férje, Laci, kislányuk, Beatrice és Zsófi, férje, Mircea, fiuk Roland, Svédországból. (v.)
Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki fônöknônknek, Tamás Anikónak és a gyászoló családnak szeretett ÉDESAPJA elhunyta alkalmából. Isten nyugtassa békében. Az Antop Kft. munkaközössége. (53622)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki Tövisi Jenônek és családjának, testvére, G. KATALIN és fia, ÁBEL elhalálozásuk miatti fájdalmukban. Bognár Mária és fia, András. (53665)
Fájó szívvel búcsúzom legjobb barátomtól, FERENCZI CSONGOR LORÁNDTÓL. Ôszinte részvétem fejezem ki a gyászoló családnak. Emléked szívemben örökre élni fog. Andy. (53680)
Osztozunk CSONGOR elvesztése miatti fájdalmatokban. A Butuza, Kali és Szabó család. (53684)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki kollégáink családjainak, akik a nemes hivatás teljesítése közben, életüket adták mások életének megmentéséért. A 3-as belgyógyászati klinika munkaközössége. (-)
Ôszinte részvétünk Nagy Zsuzsanna jogász kolléganônknek szeretett NAGYMAMJA elhunyta alkalmából. Kollégái az Egészségügyi Biztosítpénztártól. (53698)
A Maros Megyei Munkafelügyelôség teljes munkaközössége ôszinte részvétét fejezi ki és együtt érez azok családjaival, akik életüket feláldozták, hogy mások élhessenek; együtt érzünk a gyászoló SMURD Rohammentô-szolgálat közösségével, amely négy munkatársat és igaz barátot veszített el.
A szavak nem tudják kifejezni fájdalmunkat. Csak abban reménykedhetünk, hogy az a hely, ahova eltávoztak, szebb és jobb, hogy a Miért...? kérdés ne legyen annyira kegyetlen. Nyugodjanak békében. Carmen Vamanu fôfelügyelô