LV. évfolyam 53. (15320.) sz.

2003. rcius 5., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Politikai nyilatkozat a xenofóbia ellen

Figyelmeztetés a gyûlöletkeltés Maros megyei megnyilvánulásaira

Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselôházi frakciója vezetôje politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a Maros megyében egyre gyakoribb szélsôséges megnyilvánulásokra.

A képviselô tegnapi felszólalásában kiemelte, hogy a 2003. év Romániájához szeretne újabb figyelmeztetést intézni. Ahhoz a Romániához, "amely az 1989. évi események után megfogalmazta az igazi demokrácia útja követésének szándékát. Románia akkor annak az útnak a követését tûzte ki célul, amelynek végállomása az Európai Unióba való felzárkózás. A civilizált társadalom teljes jogú tagjai szeretnénk lenni, többszólamú és többnemzetiségû civilizációnkkal az európai kultúra színezéséhez kívánunk hozzájárulni" - mondotta dr. Kelemen Atilla. A továbbiakban hangsúlyozta:

"Maros megyei képviselôként azonban természetesen nem feledkezhetem meg 1990 márciusáról, amikor rossz szándékú erôk Marosvásárhely és az egész Maros megye lakosai közötti békés együttélés ellen merényletet követtek el.

Nem feledkeztünk meg errôl a napról, és meggyôzôdésünk, hogy ez amellett, hogy szomorú történelmi eseményként marad meg emlékezetünkben, soha nem fog megismétlôdni. Szívbôl reméljük, hogy hasonló meggondolatlan események soha többé nem fogják Marosvásárhely csendjét megzavarni.

Ennek ellenére a xenofóbia ismét felütötte a fejét vidékünkön Az elmúlt idôszakban a Maros megyei helységnévtáblák bemocskolásának, meggyalázásának lehetünk ismét tanúi.

Mindhiába vagyunk büszkék a kétnyelvû helységnévtáblák elhelyezését szabályozó 2001/215. számú törvény európai jellegére, ha a mindennapi gyakorlat szomorú igazságról tanúskodik nekünk, és más országból érkezôknek is: nem tartjuk tiszteletben a velünk együtt élô, más nemzetiségûeket.

Tisztelt kollegák, ezúton szeretném mindannyiuk, többségben és kisebbségben élôk figyelmét egyaránt felhívni arra, hogy a kölcsönös tisztelet annak az Európának az alapvetô értéke, ahová mindannyian szeretnénk eljutni, a kétnyelvû helységnévtáblák helyreállítása pedig a felelôs szervek feladata, amelyrôl azonban sajnos egyesek szeretnének megfeledkezni" - áll a Maros megyei képviselô nyilatkozatában.

A Maros megyei Sanitas nem szervez tüntetést

(antalfi)

Az egészségügyi dolgozók szakszervezete, a Sanitas országos vezetôsége március közepén tiltakozó megmozdulásokat szervez a nagyvárosokban. Március 12-én a prefektúrák és a közegészségügyi igazgatóságok elé vonulnak a szakszervezeti tagok, március 21-én a 42 megyei szervezet tagjai Bukarestben, az Alkotmány téren tüntetnek.

A Sanitas vezetése szerint az egészségügy mély és hosszan tartó válságba jutott, egyre gyakrabban sértik meg az egészségügyi dolgozók bérezési jogait, az illetôkesekévek óta nem tesznek semmit a krónikussá vált problémák megoldása érdekében.

A szakszervezet követeli az egészségügy megfelelô finanszírozását, valamint a pénzalapok felhasználásának szigorú ellenôrzését a kórházakban, orvosi rendelôkben, az egészségügyi reform megvalósítása keretében a munkahelyek biztonságát, a béreknek a teljes és idôben való kifizetését, az ágazaton belül a kollektív munkaszerzôdések elôírásainak betartását, ebédjegyek biztosítását, a 13. fizetés 2003 elsô negyedévében való kifizetését, valamint az egészségügyi dolgozók számára sajátos bérezési rendszer kidolgozását.

A Sanitas felhívja az illetékesek figyelmét, hogy a sürgôs intézkedések hiánya maga után vonhatja a sztrájk kirobbantását, közvetlenül március 21. után.

A Népújság kérdésére Emil Giurconiu, a Sanitas Maros megyei elnöke kifejtette: már elôzetesen tárgyalásokat folytattak Ovidiu Natea prefektussal, aki segítséget ígért a problémák megoldására, ezért "morálisan nem tartja helyesnek, hogy tüntetést szervezzenek éppen a prefektúra elôtt". Giurconiu szerint március 12-én a patronátus és a szakszervezet képviselôi ismét találkoznak a prefektussal, abban a reményben, hogy egyes problémákra, például a kórházi ágyak csökkentésére vonatkozó gondokra megoldást találnak.

Látszat és valóság

Kinek használ az RMDSZ megosztása?

Szomorú, hogy ma magyar-magyar viták zajlanak Erdélyben, és ezzel az a látszat teremtôdik, mintha nekünk nem a románokkal lenne vitánk, hanem egymással, adott esetben Magyarországgal - jelentette ki kedden Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az RMDSZ elnöke azt követôen nyilatkozott az MTI-nek, hogy az elmúlt hetekben számos lakossági fórumot szerveztek a Székelyföldön, elsôsorban Kovászna megyében. Ezeken a fórumokon rendkívül hevesen és indulatosan bírálták az RMDSZ vezetôségét, olyan elképzelések fogalmazódtak meg, hogy Tôkés László református püspök, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke vezetésével a székelyföldi magyaroknak új szervezetet kell létrehozniuk.

Nagyon tanulságos, hogy az RMDSZ kongresszusa elôtt hónapokon át a belsô választásokkal kapcsolatban folyt vita, és a jelenlegi vezetéssel szembenálló csoportosulások a választások elmaradása miatt támadták a vezetést. A választásokról hozott kongresszusi döntés után most a tiszteletbeli elnöki poszt megszüntetése az ürügy az RMDSZ megosztására - mondta Markó Béla.

Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökétôl senki nem vette el a lehetôséget, hogy véleményét kifejtse, nyilatkozatokat fogalmazzon. A kongresszus azt az ellentmondást oldotta fel, amely a tiszteletbeli elnöki tiszt és a volt tiszteletbeli elnök éles politikai megnyilatkozásai között feszült. Hozzátette: sokkal nagyobb az ellentmondás, amikor egy püspök, egy egyházi vezetô tesz ilyen nyilatkozatokat.

Az RMDSZ elnökének szavai szerint a spontánnak nevezett, de valójában nagyon is aprólékosan elôkészített fórumokról szóló sajtóbeszámolók nyomán az a benyomás támad, hogy az erdélyi magyarságnak nem a románokkal van vitája.

Egyre inkább az a meggyôzôdésem, hogy a jóhiszemûség a provokációval keveredik - szögezte le Markó, aki szerint nem a romániai magyarság érdeke az, hogy egységes képviselete ne legyen olyan erôs, mint amilyen most, s ha lehetséges, szûnjön meg egysége.

Mint mondta, a románságon belül nagyon sokakat zavar, hogy az RMDSZ ilyen erôre tett szert, hogy hamarosan befejezôdik a tulajdon visszaadása, és most kellene rendezni az egyházi ingatlanok sorsát. Sokakat zavar, hogy Erdélyben lassan-lassan számos helyen elfogadottá válik a kétnyelvûség, az alkotmánymódosítás elôkészítése során elfogadták, hogy a kisebbség anyanyelvének használata alkotmányos lesz a közigazgatásban, a kormánynak alárendelt különbözô intézményekben és az igazságszolgáltatásban.

Mindent megtesznek, hogy megosszanak bennünket. Aggasztónak tartom, hogy ezeken a fórumokon egyre több olyan ember tûnik fel, aki az 1989 elôtti rendszer kiszolgálója volt. Most megpróbálnak zavart kelteni közöttünk, nagyon sokszor ôk a leghangosabbak - fogalmazott.

Markó Béla hangsúlyozta, hogy valóban nagyon sok emberben jogos elégedetlenség gyûlt fel szociális és gazdasági okok miatt.

Ugyanakkor nem tudok eltekinteni attól a gondolattól, hogy tudatos provokációról, megosztási kísérletrôl szó van. Szeretnék mindenkit figyelmeztetni: legyen óvatos, mert sem az RMDSZ-nek, sem az egyházaknak, sem az erdélyi értelmiségnek nem érdeke, hogy most, amikor végre van erônk komoly eredményeket elérni, egymásnak ugorjunk és hagyjuk megosztani ezt a közösséget - jelentette ki.

Robertson nem kertelt

A reformok folytatásától függ a NATO-tagság

Még elkerülhetô egy Irak elleni katonai akció, ha Bagdad tiszteletben tartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441. számú határozatát - jelentette ki hétfôn Bukarestben George Robertson, a NATO fôtitkára.

George Robertson néhány órás villámlátogatást tett a fôvárosban, ahol tárgyalásokat folytatott az államfôvel, a miniszterelnökkel, a külügy- és a védelmi miniszterrel.

- Az Irak elleni katonai invázió egyelôre csak elméleti kérdés, s az is maradhat, ha Szaddám Huszein rezsimje tiszteletben tartja a BT határozatát - szögezte le, miután találkozott Adrian Nastase kormányfôvel.

A NATO fôtitkára szerint a török parlament azért utasítja el, hogy amerikai katonák vonuljanak fel az ország területén, mert tart attól, hogy Törökországnak a NATO tagállamaként "iraki fenyegetéssel kell szembenéznie".

George Robertson megvitatta a román vezetôkkel azt a katonai reformprogramot, amelyet Romániának végre kell hajtania ahhoz, hogy az észak-atlanti szövetség teljes jogú tagja lehessen. Arra hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét: a Románia NATO-csatlakozásáról szóló jegyzôkönyvet valamennyi tagállamnak a reformok végrehajtása alapján kell tanulmányoznia.

- Nem szabad kész ténynek venni azt, hogy a csatlakozási jegyzôkönyvet mindenképpen ratifikálni fogják. A reformokat folytatni kell ahhoz, hogy Románia 2004 májusára valóban a NATO teljes jogú tagja legyen - szögezte le.

Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint a jelenlegi külpolitikai környezetben Németország, Franciaország és Belgium ratifikálná-e Románia csatlakozását, George Robertson azt a meggyôzôdését fejezte ki, hogy az egyetlen kritérium, amelynek teljesülését vizsgálni fogják, az a reformok alakulása lesz Romániában.

A NATO fôtitkára már Bukarestbe érkezésekor azt hangoztatta, hogy Románia jelentôs haladást ért el, de a reformot folytatni kell.

- Azt az üzenetet kell átadnom minden csatlakozásra felkért államnak, hogy ne tekintsék a ratifikálási folyamatot egyszerû formaságnak. A NATO 19 tagállamának mindegyike szigorúan megvizsgálja majd, milyen szuverén döntést hoz majd - fogalmazott George Robertson.

A királynô már nem milliárdos

II. Erzsébet brit uralkodó, aki milliárdosból milliomossá szegényedett, a tavalyi év egyik legnagyobb vesztese a leggazdagabb britek háromszázas listáján, amelyet immár negyedik éve egy Nagy- Britanniában élô svéd nagybefektetô vezet.

A The Mail on Sunday idei összeállítása szerint a királynô vagyona a tavalyi összeállításban szereplô 1,15 milliárd font után az idein már csak 976 millió font (370 milliárd forint). Erzsébet ezzel az elsô húszas lista sereghajtója, és egyben egyetlen olyan tagja, aki nem milliárdos.

Az uralkodó a tavalyi listán még a 15. volt akkori vagyonával, és 2002-ben az elsô húsz mindegyike milliárdos volt.

A királynô személyes vagyonát az udvari befektetések tôzsdei értékvesztése kezdte ki.

A legtöbbet keresô brit rocksztár tavaly Sir Paul McCartney volt, 46 millió font bevétellel. A 60 éves ex-Beatle vagyona 685 millió font, ami a 38. helyre volt elegendô; Sir Paul az elôzô évben a 39. volt 656 millió fonttal. Tavalyi bevételének zöme amerikai és japáni turnéjából eredt; ezek összesen 31 millió fontot hoztak. Egyedül többet keresett, mint a Rolling Stones, amelynek bevétele tavaly 41 millió font volt, ebbôl 22 millió a 40 Licks turnéból folyt be.

A Rolling Stones frontembere, Mick Jagger "értéke" kevesebb mint a harmada volt McCartneyénak: Jagger 200 millió fontos vagyona a 161. helyre volt jó a listán.

Az elsô öt helyezett összesített vagyona megközelíti a 18 milliárd fontot. A lista élén 6,3 milliárd fonttal a svéd Hans Rausing áll, aki 1995-ben alapozta meg vagyonát, 4 milliárd fontért eladva a Tetra Laval családi csomagolóipari vállalkozás ráesô hányadát testvérének. Rausing nagyszerûen kihasználja a nem rezidens keresôkre vonatkozó nagyvonalú brit adótörvényeket, amelyek alapján a külföldieknek, ha deklarálják, hogy valamikor vissza fognak térni hazájukba, nem kell adót fizetniük külföldön keletkezô, és ott is tartott jövedelmük után.

Az elsô öt ötödik helyezettje Bernie Ecclestone, a Forma 1-es vándorcirkusz jogainak birtokosa. A 72 éves autóverseny-guru és 42 éves horvát felesége, Slavica 2,2 milliárd fontot tudhat magáénak.

70 éves a hazai polgári védelem

(nagy a.)

1933. február 28-án II. Károly király a 468-as számú királyi rendelettel elfogadta a légi támadások elleni védelem szabályzatát, ezzel megalapozva a lakosság védelmét szolgáló elsô struktúrákat. Ugyanakkor március elseje a polgári védelem világnapja. A 70 évvel ezelôtti hazai eseményre emlékeztek pénteken a prefektúra nagytermében.

- A polgári védelem szükségként jött létre, melynek alapvetô feladata a polgári lakosság védelmére való felkészülés egy esetleges katasztrófa vagy terrortámadás idején - mutatott rá felszólalásában Jinga Sandu ezredes, a Megyei Polgárvédelmi Felügyelôség parancsnoka. Az elsô írásos emlék, amelyben a polgári lakosság sorsáról esik szó légi támadás esetén, az 1916-i bukaresti rendôrség prefektusának rendelete a tûzvédelmi normákról. Kronológiai sorrendben szemlélve a polgári védelem fejlôdését, kiderül, hogy 1929. október 25-én gyakorlatba ültették a lakosság védelmének megszervezésére vonatkozó rendelkezéseket gázzal való támadás esetén. 1933. február 28-án életbe lép a légi támadások elleni passzív védelem szabályzata. 1952-ben megalakul a Helyi Légvédelem, amely 1978-ban polgári védelemmé alakul, majd 1995 júniusában megjelent a polgári védelemre vonatkozó 106-os számú törvény. 2000-ben a 179-es számú sürgôsségi kormányrendelet értelmében az addig a Nemzetvédelmi Minisztérium alárendeltségben mûködô polgári védelem a Belügyminisztérium alárendeltségébe kerül.

A következôben Virág György megyei tanácselnök Ion Iliescu államelnök, Ovidiu Natea prefektus Adrian Nastase miniszterelnök, míg Dan Eugen Ioan rendôr-fôfelügyelô, a Megyei Rendôr- felügyelôség parancsnok-helyettese Ioan Rus belügyminiszter üzenetét olvasta fel. Zárómomentumként a megye polgári védelmében tevékenységet kifejtô intézményvezetôknek és polgármestereknek évfordulós emlékérmet, kitûzôt és oklevelet nyújtottak át.

Jegyzet

"Hamvazkodjál, hívô lélek!"

Baricz Lajos

A farsangi mókás mulatságok ideje lejárt.

Hamvazószerdával valami új kezdôdik el a kereszténységben: a 40 napos, húsvétig tartó nagyböjti szent idô.

Hamvazószerda (és a nagypéntek) szigorú böjti nap. Ekkor az egyház Krisztus urunk negyvennapos
"nagyböjtjére" gondol. Ezen a napon (és nagypénteken) a keresztény felnôttek nem fogyasztanak hús-zsír dúsította táplálékot, és az egyház kívánsága az is, hogy mennyiségileg is kevesebb táplálékot fogyasszanak hívei. Ez a külsô böjti fegyelem a belsô, lelki Istenre figyelésnek egyik külsô jele. Az írás szerint Jézus is "böjtölt és végül megéhezett" (Mt. 4,3).

Hamvazószerdának lelkileg is sokatmondó szertartása a címben is szereplô "hamvazkodás". A szentmisék végén a pap a hívek fejére kevés hamut hint a "Tartsatok bûnbánatot és higgyetek az evangéliumban" vagy "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel" szöveg kíséretében. A hamut az elôzô évi virágvasárnapi barkák elégetésébôl nyerik, amit a pap az ünnepi szentmise elején áld meg.

A hamvazás szimbolikus cselekedet.

Jónás könyvében Ninive lakói Jónás szavára: "Még negyven nap és Ninive elpusztul!" hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ô is leszállt a trónjáról, levetette palástját és zsákruhába öltözve hamuba ült (Jónás 3,4-6). Ezt akarja jelezni a hamvazkodás is: felszólít a bûnbánatra/megértésre és egyúttal emlékeztet az élet mulandóságára. Erre utal az elsô magyar írásos nyelvemlékünk is: "Íme, por és hamu vagyunk".

Mennyire szükséges meghallanunk hamvazószerda és nagyböjt üzenetét, hogy bûnbánatot tartsunk, megtérjünk és kiengesztelôdjünk Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal. Kivétel nélkül mindenki. Akkor testvért, egyenlô félt lát egyik ember a másikban, egyik nemzet a másikban, egyik vallás a másikban, egyik kultúra a másikban.

Ha hamvazószerdán hamu hull fejünkre - és szívünkre! -, induljunk el a kiengesztelôdés útján és magunk módján legyünk környezetünkben a béke hírnöke és eszköze.

Inkább hulljon hamvazószerdán hamu homlokunkra, mint az erôszak, háború következtében kozmikus hamu az emberiség jeltelen sírhantjára. Ezért énekeljük - és éljünk szerinte -: "Hamvazkodjál, hívô lélek!".

Megyei közbiztonsági stratégiát dolgozott ki a rendôrség

A.I.

Februári ülésén a Maros megyei tanács jóváhagyta 2003-ra a megyei rendôrfelügyelôség által kidolgozott közbiztonsági stratégiát. A rendôrség 2003-at "a polgárok biztonsága évének" nyilvánította.

A stratégia négy fejezetben tartalmaza a célkitûzéseket: az elsô az országos célokat fogalmazza meg, szám szerint 19-et, köztük szerepel a szervezett bûnözés, drogkereskedelem elleni harc, az emberi jogok és a törvényesség tiszteletben tartása a bûnügyi vizsgálat ideje alatt, az erôszakos bûncselekmények számának csökkentése, a pénzalapok hatékony felhasználása.

Helyi szinten a stratégia a rendôrség személyzeti szerkezetének átalakítását, a kapcsolattartó rendôrség létrehozását (feladata a lakosság-közigazgatás-hatóságok, civil szervezetek közötti partnerség kialakítása, közös, vagy a lakosság egyéni problémáinak megoldása érdekében), a közbiztonsági zónák kijelölését tartalmazza.

A jelenleg szektorista néven ismert rendôröket közbiztonsági ôröknek keresztelik át, ezek hatáskörébe tartozik majd minden, közrenddel kapcsolatos probléma megoldása. A falusi rendôrôrsöket az elszigetelt településeken is létrehozzák, megalakítják a zonális rendôrségi központokat, a községi rendôrôrsök összevonásával.

A stratégia hangsúlyt fektet a bûnmegelôzésre, a romák helyzetének javítására, szociális központok létesítésére prostituáltak és koldusok részére, a korrupció elleni harcra.

Az utolsó fejezet a megyei rendôrség anyagi helyzetére is kitér, amibôl kiderül, hogy 2002 december végére 10,6 milliárd lej adósságot halmozott fel a felügyelôség. Ami az épületeket illeti, ezeken egy évtizede nem végezték el az idôszakos karbantartási és javítási munkálatokat, a gépjármûpark is hiányos, az üzemanyag nem elegendô, nem beszélve arról, hogy 140 rendôrre lenne még szüksége a felügyelôségnek a hatékony rendôri munka elvégzésére..

Aluljáró

Nullahárom-nullahárom- nullahárom

(döme)

A farkas nem ette meg a telet, a hideg nem pusztította el a vírusokat: jön az influenza. (Mióta ilyen uras névvel illetik, urbánus központokat, mûvelôdési, intézményeket tüntet ki figyelmével.) Románia nem szorul importra, Magyarországra Szlovákia és Ukrajna felôl lopakodik be, s akárcsak az amerikai repülôk, bejelentetlenül árasztja el a...légutakat. * Gyergyóra ráférne a gyorsított eljárással kiutalt primavéra: Szent-miklóson meleg víz és fûtés nélkül maradtak a tömbházlakók. Napi négy órán át ég a villany. Az ország leghidegebb zónája mégsem vihet vizet Montreálnak: ott tegnap mínusz 43 fokot mértek... Viszont nem vették el sem a villanyt, sem a vizet! * Brazíliában egy futballbíró a vendégcsapat összes játékosának piros lapot mutatott. Bukarestben a román futball-vezérkar két sztárbohóca, "Corleone" (Mitica Dragomir) és "Pinalti" (Gheorghe Stefan) idétlen "szópárbaja" nyújt farsangfarki szórakozást. * Kotro-csényben megvolt a big- big buli: Iliescu mester a számmisztika bûvkörében pompázva ünnepelt: a harmadik évezred harmadik évének harmadik hónapján, annak is harmadik napján rúgta el a 73-at. Külön termekben különbözô társaságok köszöntötték, megjelentek a pártbárók, köztük a hírhedt Ristea Priboi is. Volt rigmus, klapancz és táncikálás. Egy szegény néni titánnak nevezte, ami nem túlzás, hiszen csak félistent jelent. Az elnök úr kiszivárogtatta: serkentôszerek (pl. anabolikus szteroidok) nélkül is tartja kitûnô formáját. Viagra nuku? * Nincs szezon, hogy ne rendeznének valahol szirénás (tévézett) légvédelmi gyakorlatot, biztonságérzetünk stabil, mint a beton. A valóság kiábrándító. Ha bombáznák, a fél Kolozsvár azonnal elpusztulna - nincs elég óvóhely, s ami van, az is elhanyagolt. Ugyanez a helyzet Románia más városaiban és Magyarországon is. A "tartós béke" miatt, lám, senki sem törôdött érdemben a légvédelemmel. Tömbházunkat 43 család lakja, a bejáratnál feketéllik a falon egy A betû (Adapost); de a pincét (s a szeméttárolót) fényes patkányok habitálják. (Irtásuk nem járt sikerrel.) Kit itt bombáznak, le ne menjen, mert összerágják. Akkor már jobb a dicsô romhalál... * "Visszarománosították" Marosvásárhely turisztikai kalauzában a magyar nyelven is odaírt utcaneveket a kiadvány román szerkesztôi. Hurrá. Megmutatták, ki tanyája ez a nyárfás. * A polgármester úr hatalmas bírságokkal sújtaná a zöldövezetet rongáló egyéneket. A bírságolást máris kezdheti...önmagán és a városi tanácson; mert például a Tudor negyedi Olimpia sportpálya köré és a rá telepítendô garázsok miatt a zöldövezet úgyszólván eltûnik a Testvériség - Poklos-patak - Jövô utca Bermuda- háromszögébôl... * Egy moldovai atyafi bepanaszolta a kötélverô céget, mert kudarcba fulladt önfelakasztó akciója; elszakadt vele az istráng. * Marosvásárhelyen megalakult a Lyukas Fogúak és Fogfájósok Érdekvédelmi Szövetsége. Célja elismertetni a parlamenttel, hogy a fogszuvasodás: népbetegség, biztosítsanak tehát anyagi keretet megelôzésére, gyógyítására. Fogászok akkor sem jelentkezhetnek oda, ha csorbák. * Levélbomba helyett - levélkobra. Új divat. Kaliforniában köpködô kobrát küldtek egy úrnak. A "biobomba" kis helyen elfér; mikor felnyitod a borítékot, szembelô mérgével. Nálunk még nem forgalmazzák? * Okostojás unoka: - Hallja-e, papó? Newton Izsák háromszáz évvel ezelôtt megjósolta a világvégét. Most már csak 57 év van hátra, és kámpec! * Mire a kilencvenéves öregember: - Ha én azt megérhetném, fiam!...

Kommentár

Ó, Európa!

Mózes Edith

A múltkor írtunk már a dologról. Az európai integrációért felelôs miniszter videokonferenciát tartott a prefektusoknak és a megyei tanácsok elnökeinek. Téma a SAPARD-program, illetve a program révén pályázható, vissza nem térítendô támogatások, egyéb finanszírozási lehetôségek ismertetése volt. A miniszter asszony a legapróbb részletekre is kitért a program biztosította lehetôségek ecsetelésében, s ugyanolyan részletesen próbálta a megyék helyi notabilitásai fülébe rágni, mit kell tenniük ahhoz, hogy sikeresen megpályázzanak bizonyos pénzösszegeket, akár az utak javítására, akár egyéb, a helyi infrastruktúra kiépítésére, vagy például az élelmiszerek minôségének ellenôrzésére és folytathatnánk a sort.

Az egyik leggyakrabban megpályázott program, az úgynevezett 2/1-es, azaz az infrastruktúrára vonatkozó projekt volt. Erre sokkal több pályázat érkezett a központi SAPARD-irodába, mint ahányat az EU elfogad/elfogadhat. A megyéknek annyit kellett elôzetesen tenniük, hogy a közigazgatási minisztérium által elôírt határidôre elkészítsék a megyék vagyonfelmérését, s a leltárt elküldjék a szaktárcának. Majd pályázhattak. Csakhogy, amint a visszakérdezések során kiderült, sok helyen nem tudták, vagy nem akarták idejében elvégezni ezt a munkát. Aztán, a jó itteni szokáshoz híven úgy gondolták, majd csak megtalálják a kiskaput, s, úgymond, "elintézik" a miniszter asszonnyal. És úgy is tettek. A visszakérdezések során azzal kezdték, hogy hát "doamna ministru", nem lehetne minket is beiktatni a sorba? Igaz, hogy május helyett csak novemberre sikerült azt a fránya vagyonfelmérést összehozni. S nem is akármilyen nehézségek árán. Ezért, megérdemelnék, gondolták és mondták, hogy az ô dossziéikat is becsúsztassák azok közé, amelyek legalább júliusban eljutottak a kormányhoz. Mások pedig azt próbálták volna elérni, hogy a pályázatok elbírálásakor legyenek tekintettel az általuk lakott tartomány, régió, megye helyzetére, akár földrajzi fekvésére, fejlett(len)ségi szintjére, s még tudj' isten mire.

A miniszter asszony egyre ingerültebben ismételgette, hogy a határidô az határidô, a szabály az szabály. Európában komolyan veszik, s aki nem képes betartani, magára vessen. A második felvetés még inkább felbosszantotta, s emelt hangon többször is elmondta, hogy országos programról van szó, nem régiókról, s csakis ezt vehetik és ezt is veszik figyelembe. De azért kár lenne több mint ötszázmillió eurót elveszíteni egy- egy impotens megyei vezetés miatt.

És, akár a videokonferencia folytatása is lehetett volna, amikor az este azt hallom, hogy a déli megyékben több község is megpályázott és megnyert SAPARD-programokat, azonban most ott állnak a megnyert pénzekkel, amit nem kapnak meg, mert a munkálatokat saját költségbôl kellene elkezdeniük. Ez áll az EU szabályozóban. Mint kiderült, a polgármesterek azt hitték, hogy megnyerték a pályázatot, jön a halom pénz, s élnek belôle, mint Marci hevesen. Talán itt-ott kifoltoznak, leköveznek egy-egy utat szemszúrásból. S mikor kiderült, hogy Európában másként mennek a dolgok, azt mondták, inkább nem kell a pénz, mert nekik nem futja a sajátból, még kiegészítônek sem.

Az ember ilyeneket látva-hallva elszomorodik. Miféle mentalitás uralkodik ebben az országban, ahol egyes prefektusok, vagy megyei tanácselnökök sem képesek kilépni a saját kis "cseles" világukból? Mi lesz, mi lehet ilyen körülmények között az országból? Hiszen, ezek szerint nem közeledünk, inkább távolodunk Európától. Mert ott szigorú szabályok uralkodnak, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. "Cselekkel" nem sokra megyünk.

Illúziók és valóság

Romák az együttélés és kiközösítés határán (2.)

Marosvásárhely sem kivétel a fent bemutatottak alól. Itt sem sikerült 13 év alatt erôs, hiteles roma szervezetnek a helyzet javítására szóló életképes javaslatokkal elôállni és azokat következetesen szorgalmazni. Pedig városunkban a többségi civil szervezetek jó néhánya hatékony támogatást nyújtana. Az identitás újjáépítése hosszas folyamat, sajnos a helyzet gyors orvoslást igényel. A hidegvölgyi áldatlan állapotok, az Ady negyedben és sok más, városszerte szétszórt ingatlanban vegetáló roma család helyzete nem mai keletû. A Project on Ethnic Relations 1994-ben kerekasztal-beszélgetések sorozatával próbálta a civil szervezeteket és a hivatalos szerveket a megoldáskeresésre ösztönözni. Ha csak a Hidegvölgy helyzetét vesszük példának, már akkor tiszta képet alkothatott magának mindenki a helyzet bonyolult voltáról. Hiszen az utca, bár a városban van, telekkönyvileg mégis városon kívülinek számít, ezért hivatalosan az ott levô épületek nem rendelkezhetnek építkezési engedéllyel. Ebbôl azonnal következik az ott lakók jogi helyzetének bizonytalansága, hiszen a rendôrség hivatalosan nem ismerhette el lakhelyüket. A vízhiányt, munkanélküliséget és egyebeket már nem is említem. Azóta a helyzet "javult", van két vízforrás az utcában. Pár évvel ezelôtt elkészült egy határozattervezet a beltelkesítésre, de azt nem terjesztették a helyi tanács elé. Ennek ellenére a polgármesteri hivatal állítólag elkészítette az utca rendezési tervét. A tervre szánt költségeket a költségvetésbôl biztosították. A megvalósítását sikeres pályázatoktól teszik függôvé. Egy alapítványnak ingyenes haszonbérbe adnak területet, remélhetôleg ott orvosi rendelô épül. Az évek óta többnyire önkéntes munkával mûködô alapítványi iskolára minden évben hasznos nyûgként tekintenek és több havi bizonytalanság után támogatják az iskolát az évi fenntartásához szükséges költségek egy részével. Mivel a szóban forgó alapítvány nem ért a kulisszák mögötti szálak mozgatásához, a hatóságok, amikor eredményeket kell felmutatni, a vele való együttmûködésre hivatkoznak, amikor azonban távlati terveiket szövik, nem az alapítvány által elért eredményekre építenek. Az okok firtatása nem ezen sorok feladata, ezért eltekintek ettôl. A rendôrség bizonyos esetekben ideiglenes személyi igazolványokat bocsát ki. Egypáran még munkahelyet is találtak maguknak. A polgármesteri hivatalban két roma személy dolgozik, ôk tehetségükhöz mérten segítenek a hozzájuk fordulókon, de nem tudják befolyásolni a hivatal vezetôségét és nem tudni hányszor kérte ki véleményüket a tanácsosok alkotta szociális, tanügyi vagy egészségügyi bizottság, mely más nemkormányzati szervezetek véleményére sem igen kíváncsi, talán csak akkor, ha ezek azonnal megvalósítható megoldásokat javasolnának, hogy a terhet mielôbb lerázhassák.

Az Ady negyedbeli tömbházak valóban a város fertôjét képezik. A helyzet tarthatatlan és most lehetôség van a városkép rendezésére. Ennek érdekében több mint 100 személy utcára kerül, sôt, ha nem találnak maguknak lakást és állást, a városból is kitelepítik ôket. További szinte 100 személy számára a hivatal ideiglenes lakhatási lehetôséget keres, de ôk sem térhetnek vissza a felújított lakásokba, hiszen nincs munkahelyük és így továbbra sem biztosított, hogy fenn tudják tartani a lakást.

A városszerte szétszórt, hasonló körülmények között élô roma családokra nézve is a kilakoltatás az egyedüli, a hivatal által elfogadható megoldás.

A felsoroltakat súlyosbítja a roma lakosság alacsony oktatási szintje. A tanügyminisztérium erôfeszítései ellenére is elenyészô azok száma, akik 10-12 osztályt végeznek és az elemi, illetve gimnáziumi osztályokban is nagy a lemorzsolódás. Ennek okai a nehéz anyagi körülményeken kívül az iskolába járó roma gyerekek hátrányos megkülönböztetése egyes osztálytársak és oktatók részérôl. Ugyanakkor a legtöbb roma gyermek nem jár óvodába, így már hátránnyal kezdi iskolai pályafutását. Az oktatásban való részvétel fontosságát még mindig számos szülô nem ismerte fel. Mindezek gátolják a különbözô, a munkaerô-piacon versenyképes szakmák elsajátítását is, ennek következtében nehéz munkahelyet találniuk. És ezzel bezárulni látszik a kör.

A helyzetre egyszerû és rövidtávú megoldás nem létezik. De lehet rövid-, közép- és hosszú távú megoldásokat találni a különbözô fent említett problémákra. Két sarkalatos kérdés megoldása sürgetô. Ez az oktatás és a jövedelemforrás mihamarabbi biztosítása. A tanfelügyelôség és alapítványok együttmûködése már jónak mondható, ez utóbbiak kitartásának köszönhetô. Sok a tennivaló még az oktatók képzésében, akik nagytöbbsége nem csak rajtuk múló okok miatt képtelenek differenciáltan foglalkozni a már elsô osztályban hátrányos helyzetbôl induló roma gyerekekkel. Ugyanakkor minden oktatónak szüksége lenne az osztályon belüli konfliktusok felismerését és megoldását célzó felkészítésre, ez nem csak a roma gyerekeknek lenne hasznára. Fontos a roma gyerekek osztályközösségekbe való befogadása és ennek elôfeltétele a szükségleteiknek megfelelô óvodai oktatás. Ezen kívül a család által tanulásukban nem támogatott gyerekek számára szükséges a délutáni szervezett tanulási lehetôség biztosítása.

A munkalehetôségek roma személyek számára is hozzáférhetôvé tehetôk oktatással, közvetítéssel, pályázatok útján és ami a legfontosabb az elôítéletek hatékony leküzdésével.

Ha ez a két nagy kérdés rendezése már jó úton halad, párhuzamosan megoldhatók az egészségügyi, jogi és egyéb szociális és kulturális gondok.

(Folytatjuk)

Korech Mária, a PER marosvásárhelyi irodájának vezetôje

Aláírják a folyószerzôdést

Március 12-én, 13 órától a nyárádszeredai kultúrotthon kistermében a Fókusz Öko Központ szervezésében sor kerül a folyószerzôdés megvitatására és aláírására. A környezetvédelmi jellegû tanácskozáson Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ képviselôje az integrált vízgazdálkodás fontosságáról tart elôadást, majd szakemberek a Nyárádmente természeti értékeit mutatják be. Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület program-menedzsere környezetkímélô gazdasági altarnatívaként faluturizmus fejlesztési programot ajánl az érdekelteknek.

Hibaigazítás

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a határon túli magyar könyvek kiadásának támogatására meghirdetett pályázat feltételeinek 3. pontja - a közlô figyelmetlenségébôl - hibásan jelent meg. A pontos szöveg a következô:

3. Minden pályázó mû esetében mellékelni kell: a cégszerû aláírással ellátott ûrlapot, amelynek minden pontját - az egységes megítélés érdekében - az RMKC Chartájában meghatározott szempontok alapján kell kitölteni; nyomdai árajánlatot; rövid tartalmi ismertetôt; közös kiadás esetén a társkiadóval kötött szerzôdést, a benyújtott mûvek szerzôjével/ szerzôivel/ jogutódjával kötött szerzôdést kötni, amelyet szükség esetén a pályáztató számon kérhet. Figyelem! Az ûrlap 3.1-es, 3.2-es, 3.3-as illetve 10.10-es pontjánál az összegeket kérjük EURÓ-ban megadni a Román Nemzeti Bank 2003. január 6-i hivatalos középárfolyamán! (1 EUR = 34.919 lej) Az ûrlap 11.2-es pontja a pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Könyves Céh feladata.

Mezôségi találkozó

(b. gy.)

Szombaton változatos ifjúsági programok színhelye volt Mezôpanit. A református egyház gyülekezeti házában a mezôségi fiatalok számára szerveztek találkozót, az iskolában pedig a Curie Környezetvédelmi Vetélkedô körzeti fordulóját tartották.

Bár eredetileg többnaposra tervezték, a gyülelkezeti házban tartott reménységdajkáló találkozó szombat reggeltôl estig tartott, mivel a szórványvidékrôl szállítási eszközök hiányában nem érkeztek meg a fiatalok - tájékoztatott Pitó Antal református lelkész, a találkozó vendéglátója. Jelen voltak viszont több mint félszázan a Panit környéki településekrôl, Kölpénybôl, Sámsondról, Bergenyébôl, Kövesdrôl Szentiványról…

A reggeli áhítatot követôen Bustya Dezsô nyugalmazott püspökhelyettes tartott elôadást az élet értelmérôl, majd a nyilvános bemutatkozásra került sor. Mindenki elmondta honnan jött, hol tanul, mi a célja, majd a a müvelôdési házban a mezôpaniti hagyományôrzô csoport Leánykérés címû népi táncjátékát tekinthették meg. A közös ebéd után a találkozót megálmodó Kiss Ferenc tartott történelmi áttekintést a Mezôség múltjáról, jelenérôl és a jövôbeli kilátásokról, majd az énektanulást követô záró áhítattal ért véget a találkozó.

Környezetvédôk vetélkedôje

A Mezôpaniti Általános Iskola kilenc éve megszakítás nélkül aktív részvevôje a Curie Környezetvédelmi Emlékversenynek. Az utóbbi három évben rendre három, nyolc illetve kilenc nyertes tanuló jutott tovább a kecskeméti döntôbe, s 2002-tôl a Székely- Mezôség versenyzôi számára körzeti központtá vált. Így szombaton második alkalommal rendezték meg a körzeti fordulót Sáromberke, Maroskeresztúr, Csittszentivány, Mezôbergenye, Mezôpanit III-VIII. osztályosai, valamint ettôl az évtôl a Bolyai Farkas középiskola IX-X.- es tanuló számára is. A vetélkedôn részt vevô 140 tanuló 46 csapatba tömörülve mérte össze a tudását, hogy a korcsoportonkénti egy-egy elsô helyet megszerezze. A paniti részvevôk zöme népviseletbe öltözve töltötte ki a feladatlapot, és végezte el a kísérletet, mivel a vetélkedôrôl egyenesen a mûvelôdési házba mentek, ahol késéssel ugyan, de a mezôségi találkozóra érkezô fiatalokból álló közönség élénk tetszésnyilvánítása mellett énekeltek, szavaltak, majd a Leánykérés címû táncjátékot adták elô.

Az elôadás, amelynek a szombati fellépés tulajdonképpen a nyilvános fôpróbája volt, minden szempontból figyelmet érdemel. Szépen énekeltek, jól táncoltak, irigylésre méltó magabiztossággal mozogtak a színpadon Balás Erzsébet zenetanárnô irányításával a kis és nagyobb diákok is. A verseket Molnár Csilla és Szász Anna, a táncokat Deák János és Deák Júlia tanította, a rigmusokat Pethe Gyulától gyüjtötték, az összeállítás szerzôje Molnárné Bíró Anna. A színpadi mozgást a japán Akio Hayasi, a paniti folklór nagy tisztelôje csiszolta, és besegített a vendégzenészeknek is a jó hangulat megteremtésében.

A szombati rendezvények során a vendégek bepillantást nyerhettek egy aktív nagycsalád életébe, amelyben a diák alig teszi le az írószert, máris a színpadon folytatja a munkát és a szórakozást. Az egyöntetû közönségsikert arató mûsor láttán fogalmazódott meg a mezôségi találkozó szervezôiben, hogy jó lenne a Leánykérôvel a szórványfalvakban is fellépni.

Osztályújságok

Járay Fekete Katalin

Walt Disney World, Sulis ötletek, Háborús év lesz 2003?, Fegyverek, Kvíz, Szibériai tigris, Vers, Viccek, Monda... olvasom a Marosvásárhelyi 8-as Sz. Ált. Iskola VI. F. osztályának Gyémántok címmel ellátott havilapja elsô számának tartalomjegyzékében. Az A4-típusú hatoldalas kis füzet színes felvételeket is tartalmaz. Bemutatkozó számukból csak mintegy 40 példányt nyomtattak és juttattak el tanáraikhoz, osztálytársaikhoz. A kis diáklapot hárman - Kántor Csilla, Kis Noémi és Ruzsa Andrea szerkesztik. A másik tízoldalas kis szellemi termék az iskolában - tehát szintén elsô évfolyam, elsô szám - az Ablak címet kapta , és a VII.-esek osztályújsága. Vita Emese és Kovács Kamilla szerkeszti. Tartalomjegyzékét átfutva, íme néhány címajánlat: Ilyenek vagyunk mi, Ilyennek látjuk Ôket ...,Tudod-e?, Így írunk mi, Aranymondásaink stb. Amint Kántor Csillától, a Gyémántok egyik szerkesztôjétôl megtudtuk, a lap megjelentetését az informatikatanár, Kun László kezdeményezte néhány héttel ezelôtt. Számítógépbe Csilla viszi a szöveget, a korrektúrát IX.-es testvére végzi, és édesapjuk a nyomtatást.

Nos, a közelmúltban megtartott Csipike-versenyen, melyen a "szerkesztô lányokkal" találkoztunk, sikerült szót váltanunk a VII.-es Vita Emesével is. Szerinte azért választották az Ablak címet, mivel képletesen szólva ez az ablak hozzásegíti majd az osztályukat ahhoz, hogy a lapban olvasható írások alapján ôket jobban megismerhessék az iskolatársaik is. Az osztályújsággal - folytatta - rég dédelgetett álom vált valóra. Szerettünk volna olyan újságot szerkeszteni, a melyben mindenki talál érdekeset, figyelemre méltót, amiért érdemes kézbe venni. Várni az újabb szám megjelenését. Szerettünk volna - állította - kellemes meglepetést szerezni tanárainknak, barátainknak és fôként osztályfônöknônknek megköszönni mindazt, amit tesz értünk.

E sorok magukért beszélnek Gratulálunk hát és sok sikeres lapszámot

Mitôl törvénytelen egy törvényszéki határozat?

Kilyén Attila

Történt 2002. augusztus 15-én, hogy az érvényben lévô hazai törvények alapján bejegyezték megyénkben az elsô magán erdészgondnokságot Ratosnyán, amely a helybéli polgármesteri hivatal felügyelete alatt mûködik. A községvezetés a ratosnyai kultúrotthonban elkülönített három szobát, abban tevékenykedik a Cerbul Carpatin önfenntartó erdészeti gondnokság, amelyet 4339 ha erdôvel, 1109 ha legelôvel jegyeztek be. Feljogosították arra is, hogy még 600 hektáros jogi (iskolák, egyházak, közbirtokosságok) és természetes személyek erdôterületein végezze az erre vonatkozó jogszabályozásba foglalt tevékenységeket. A bejegyzés után kiderült, hogy az erdôgondnokság, amelyet másoddikként jegyeztek be az országban, nem veheti át, csupán 1483 hektárt. Függôben maradt 2856 hektár. Emiatt folyik a per az Országos Erdészeti ÖV és a ratosnyai polgármesteri hivatal, illetve az újonnan létrejött erdôgondnokság között. Eddig már hat tárgyalás volt. A Cerbul Carpatin megnyerte a tárgyalásokat, a régeni törvényszék határozatba foglalta, hogy jogosultak a kérdéses 2856 ha jogtulajdonba helyezésére. Az Erdészeti ÖV mindannyiszor fellebbezett. A törvényszéki tárgyalássorozat idôszakában a ratosnyai Cerbul Carpatin erdôgondnokság az Országos Antikorrupciós Ügyészséghez fordult, a törvényszéki iratokkal. Az ügyészség válaszolt miszerint jogosultak a vitatott terület jogtulajdonba helyezésére. Ennek ellenére a következô tárgyalást március 17-re tûzték ki a régeni törvényszéken.

Ezek a történtek. És mi van mögöttük? A helybeliek nagyon nagy nehézségek közepette hozták létre saját erdôgondnokságukat, annak ellenére, hogy az állam "megteremtette a feltételeket" azok megszervezésére. A helybeli tulajdonosok egyetértésével történt minden. Létrejött a gondnokság és íme: több mint két és fél ezer hektárról nem mond le az Erdészeti ÖV. Mi a kifogás? Az, hogy az "akták régiek és nem érvényesek". Nem vagyok jogász, de ezen elcsodálkoztam, mert ez azt érezteti velem, hogy az Erdészeti ÖV nem éppen híve a magán- erdôgondnokságok létrehozásának, holott a kormány egyre hirdeti - mielôbb létre kell hozni azokat, a törvényes feltételek adottak. Igaz, ha 2856 hektár átadása megtörténik, akkor az Erdészeti ÖV hatáskörében alig 10000 hektár marad. Jelentôsen lecsökken a terület, a kitermelés, a profit. A ratosnyai magán erdôgondnokságnak már 6 erdésze, egy legelôfelügyelôje, fôkönyvelôje, 3 mérnöke és két erdészeti brigádosa van. Számítógépet vásároltak, használják azt, a múlt évben a gépkocsit is beszerezték - egyszóval - erôsödnek. Az Erdészeti ÖV-nél nem akarják megérteni, hogy a magánerdészeté a jövô, mert így a községben marad a pénz. A ratosnyai magánerdészet a létrehozása óta eltelt rövid idôszakban, a folyó költségek mellett, 300 millió lejt adott át a helyi költségvetésbe. Végzi az erdôkitermelési, erdôfelújítási, legelôtakarítási munkálatokat. Teljesen átvette az állami erdészet által végzett munkálatokat.

Marad a címben felvetett kérdés: mitôl törvénytelen egy törvényszéki határozat? Egy fórumon parlamenti képviselô válaszolt nyilvánosan a kérdésre, mondván, hogy nem ismer egy olyan jogászt, aki megbízhatóan tudna tájékozódni az érvényben lévô és érvénytelenített törvények, kormányhatározatok és kormányrendeletek tömkelegében. Ez a román törvényhozás rákfenéje. Eddig válasza. Hozzátenném: és egyesek féktelen meggazdagodási vágya.

Állásbörze nôknek

(korondi)

Március 7-én a Helyi Munkaerô-elhelyezési Ügynökség újra állásbörzét szervez a nôknek. A rendezvény megyeszinten több helyszínen zajlik majd, hogy az érdeklôdôk lakóhelyéhez minél közelebb legyen. Így Szászrégenben, Dicsôszentmártonban, Marosludason és Szovátán, az ügynökség székhelyén, Marosvásárhelyen pedig a szakszervezetek házában a II. emeleten a 38-as szobában várják a munkáltatókat és a munkahely- keresôket. Az ügynökségen eddig faipari, kereskedelmi, közélelmezési és könnyûipari cégek jelentkeztek munkahely-ajánlatokkal, de keresnek közép- és felsôfokú végzettséggel rendelkezô hölgyeket is.

A tavalyi hasonló rendezvényen 52 cég képviseltette magát, 618 munkahelyet kínáltak és a börzén részt vevô 1254 személybôl 490-en találtak munkahelyet maguknak. A sikerként elkönyvelt tavalyi börze egyetlen szépséghibája az volt, hogy a 45 év fölötti korosztályból mindössze 8-an találtak állást.

A megyében nyilvántartott munkanélküliek kevesebb mint fele nônemû, azaz a 17901 személybôl 6933. Közülük 493-an 45 év fölöttiek.

Idén a hétvégi, nôknek szervezett állásbörzén kívül április 11- én általános állásbörzére kerül sor, május 9-én a roma munkavállalókat várják, 6-án a fogyatékos személyeket és szeptember 26-án a végzôsöket.

Tavaly a négy hasonló, általános és célcsoportoknak szervezett állásbörzéken 853 személyt alkalmaztak a 3536 jelentkezôbôl. Az ezzel kapcsolatos költségek meghaladták a 17 millió lejt.

Mindentudás Egyeteme

Magyarország az Európai Unióba tart

Magánjog - az egyenrangú kapcsolatok jogi szabályozása

Vékás Lajos elôadása a Mindentudás Egyetemén

Vékás Lajos, jogász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

1963-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1964-tôl az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkatársa, 1984-tôl egyetemi tanár, 1979-tôl 1999-ig tanszékvezetô. Az 1986/87. tanévben a Heidelbergi Egyetem vendégprofesszora. 1990-1993 között az ELTE rektora. 1992-tôl 1997-ig a Collegium Budapest Institute for Advanced Study alapító rektora. 1995 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fô kutatási területe a magánjogi szerzôdés. 1999 óta az új Polgári Törvénykönyv megalkotásán munkálkodó, a Kormány által megbízott Kodifikációs Fôbizottság elnöke.

A magánjogi szabályok a polgárok és társaságaik kapcsolatait rendezik, miközben a polgárt a
"bölcsôtôl a sírig" kísérik: a méhmagzat már jogképes, s a polgár vagyonát halálakor a magánjogi öröklés rendje szerint szerzik meg utódai. Vékás Lajos érdekfeszítô elôadásában arra vállalkozott a Mindentudás Egyetemén, hogy összefoglalja ennek a hatalmas tudásanyagnak a történetét és legfontosabb magyarországi problémáit, különös tekintettel a EU-csatlakozásra.

Magánjog - az önzés bibliája?

A jogszabályok világában jól elkülöníthetôk a magánjog és a közjog elôírásai. A magánjog szabályai a polgárok és szervezeteik (gazdasági társaságaik, egyesületeik, alapítványaik stb.) egymás közötti kapcsolatait rendezik, például az adásvételi, bérleti, tartási és életjáradéki szerzôdéseket. Ezek határozzák meg a szerzôi mûvek (irodalmi, mûvészeti alkotások) védelmét éppúgy, mint a feltalálók szabadalmi védelmét. Ilyen normák rendezik a családi kapcsolatokat, s a vagyon öröklését is a tulajdonos halálakor. A magánjogi szabályozást az jellemzi, hogy a jog az adott kapcsolat résztvevôit egyenjogúként és mellérendeltként kezeli. Mindenekelôtt ez különbözteti meg a közjogtól, azaz az alkotmányjogi, közigazgatási jogi, adójogi, büntetôjogi szabályozástól, hiszen ez utóbbiakban a polgár az állam valamely szervével (egy hatósággal) alárendeltségi viszonyban szerepel.

Jellemzôje a magánjognak az is, hogy nagy szabadságot enged a jogalanyoknak (a polgároknak és szervezeteiknek). Engedi, hogy azok széles körben maguk alakítsák viszonyaikat (pl. szerzôdéses kapcsolataikat), és csak akkor avatkozik be, ha az emberek által választott megoldás abba a társadalmi-gazdasági értékrendbe ütközik, amely a magánjog szabályait mintegy iránytûként vezeti. Ez az értékrend csak néha támaszkodik etikai normákra, általában inkább csak gazdasági (piaci) szempontokat kíván érvényre juttatni. Heine az egyszerû árutermelô társadalom magánjogának klasszikus változatát, a római magánjogot egyenesen az "önzés bibliájának" nevezte. A magánjogban a súlypont inkább az életviszonyok közvetett rendezésén van, ami ahhoz szükséges, hogy az emberek kellô szabadsággal alakíthassák kapcsolataikat, ne kösse ôket gúzsba a jogi normák hálója. A 20. század második fele, a nagy társadalmi megrázkódtatások és a mindenkinek magasabb életszínvonalat biztosító jóléti társadalmak létrejötte óta a magánjogi szabályok ugyanakkor szociálisan érzékenyebbé váltak. Egyoldalú kedvezményekkel védik a "gyengébb felet": a munkavállalót, a bérlôt, a fogyasztót.

Kodifikáció - A Code civiltôl a magyar rendszerváltásig

A kodifikáció egy nagyobb életviszony-csoportra vonatkozó egynemû jogszabályok rendszerbe foglalása, melynek eredményét törvénykönyvnek, kódexnek nevezik. Jövôre lesz 200 éves az elsô és mindmáig legnagyobb hatású magánjogi törvénykönyv, a Napóleon égisze alatt alkotott Code civil (1804), mely túlzás nélkül a polgári társadalom egyik alappillérének tekinthetô. Ez a törvénykönyv volt az elsô, amely abból indult ki, hogy a magánjogi viszonyokban minden polgár egyenlô, eltörölve az elsôszülött öröklési kedvezményét, s más egyenlôtlenségeket a polgárok között. Szabályozásának középpontjába a magántulajdon sérthetetlenségének és a szerzôdés szabadságának elvét helyezte; olyan elveket, amelyek a mai - a szociális piacgazdaságot megvalósító vagy arra törekvô - társadalmi berendezkedésnek is talpkövét jelentik. Napóleon semmiféle jogi elôképzettséggel nem rendelkezett ugyan, de tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott törvénykönyv messze ható társadalmi jelentôségével. Egyik levelében ezt írja bátyjának, Józsefnek, aki 1806 és 1808 között a nápolyi trónon ült:
"Hozd csak be Nápolyban a Code civilt, s a nagybirtok, ami ma nem húz hozzád, rövid pár év alatt bomlásnak indul."

Magyarországon az 1848-as forradalom - a polgári társadalom alapvetô feltételeinek megteremtése érdekében - napirendre tûzte egy magánjogi kódex megalkotását is. Az áprilisi törvények egyike, az 1848. évi XV. törvénycikk elrendelte a Polgári Törvénykönyv elkészítését "az ôsiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján", a szabadságharc bukása azonban megakadályozta e nemes terv megvalósítását.

A kiegyezés utáni gazdasági fellendüléstôl is sarkallva 1900 és 1928 között több átfogó törvénykönyv- tervezet is készült, ezekbôl azonban - elsôsorban politikai okokból - nem lett hatályos kódex. Így állhatott elô az a paradox helyzet, hogy hazánk elsô magánjogi törvénykönyvét 1953 és 1959 között alkották meg, egy olyan korban, amelyben a magánjog társadalmi alapja, a magántulajdon csak a minimumra redukált formában létezett. Nem meglepô ezért, hogy a rendszerváltás utáni mélyreható gazdasági és társadalmi változások, amelyek a magántulajdont és az arra épülô piacgazdaságot helyezték ismét társadalomfejlôdésünk középpontjába, sürgetô igénnyel követelik egy új magánjogi törvénykönyv létrehozását, mely kodifikáció 1998 óta van folyamatban.

Uniós jogalkotás - háromszázmillió jogérvényesítô polgár

A független államok jogalkotási szuverenitással rendelkeznek, azaz egy adott állam a törvényeit saját akarata szerint, önállóan hozza meg. Ez a jogalkotási függetlenség Európában csak azóta nem ennyire természetes, amióta létezik (mai elnevezésével) az Európai Unió. Noha az EU egyelôre nem szövetségi állam, hanem független és alapvetôen szuverén államok önkéntes gazdasági-kulturális szövetsége, a jogalkotás területén mégis saját szerveinek hatáskörébe von bizonyos kérdéseket.

Az EU szervei a tagállamok közötti magánjogi jogegységesítésre két jogi aktust alkalmaznak: az egyik a rendelet, a másik az irányelv. A rendelet automatikusan részévé válik a tagállamok jogrendszerének, tehát abszolút mértékben érvényesülô törvény, amely kiszorítja a tagállamok e téren alkotott korábbi, ellentétes törvényeit. Az irányelvet azonban át kell ültetni a tagállamoknak saját jogrendjükbe ahhoz, hogy ott is érvényesüljön. Ez az átültetési eljárás módot ad arra, hogy az államok saját jogrendszerükhöz illesszék az "idegen" normát. Az átültetést mindenekelôtt az nehezíti, hogy az irányelvek nem alkotnak rendszert. Gyakran elôfordul, például a fogyasztóvédelem területén, hogy egy irányelv egy szabályozási területnek csak bizonyos kérdéseit rendezi. Ezért szokták azzal bírálni a fogyasztóvédelmi irányelveket, hogy "pointilisztikus" a szabályozásuk, azaz a sok kérdésbôl kiválasztanak egy-egy pontot, és csak azokat rendezik, holott a törvényhozás egyik fontos követelménye a rendszeralkotás. Az EU-irányelv "házi feladatokat ad" a nemzeti jogalkotóknak, az irányelv részletszabályait nekik kell szervesen beilleszteniük az ország saját normáinak rendszerébe. Ez a szerves beépítés a jogalkotási mesterség egyik mai próbaköve, már- már mûvészete.

A nemzeti és az uniós jogszabá-lyok konfliktusait a tagállamok igyekeznek elkerülni, így Magyarország is erre törekszik. Ez a folyamat - az ún. jogharmonizáció keretében - már évek óta tart. Magyarország társulási szerzôdése az Európai Unióval és tagállamaival (az ún. Európai Megállapodás) 1994 óta formálisan is arra kötelezi jogalkotó szerveinket, hogy normáinkat az Európai Unió szabályaihoz igazítsák. A jog harmonizációja tehát azt jelenti, hogy az EU- normákkal ellentétes törvényeket módosítani kell, összhangba kell hozni ôket az európai szabályokkal. Ennek a folyamatnak a nagy része már le is zajlott, bár a jogharmonizáció a csatlakozásunkig valószínûleg nem fejezôdik be százszázalékosan. Természetesen egyelôre a legtöbb magánjogi kérdésben nem csorbul Magyarország jogalkotási szuverenitása, de jelentôs területeket mégis lefed majd az uniós jog. Ezekben a kérdésekben a magyar jogalkotó nem dönthet többé függetlenül.

A magánjog körében az EU elsôsorban a vagyonjogot (a szerzôi- és szabadalmi jogot, a társasági- és a versenyjogot, a szerzôdések jogát) kívánja egységesíteni. Nincsenek viszont ilyen törekvések egyelôre a családi kapcsolatok (házasság, a szülô és a gyermek közötti viszony stb.) körében vagy az öröklési jog területén. Az európai jogegységesítés jellegzetes területe a fogyasztóvédelem. A fogyasztó védelme súlyponti kérdés az EU-ban, ezért az 1980-as évektôl kezdve kis, de annál határozottabb lépésekben elvonják az államok szuverenitását e kérdéskörben, és uniós normákat alkotnak.

Egy-egy európai jogszabály megalkotását a tagállamok közötti több éves egyeztetés elôzi meg, amelyen a tagállamok képviseltetik magukat. Ezért teljes jogú EU-tagságunk elnyerése után "szuverénebbek" leszünk, mint jelenleg. Magyarország mostani társult tagsága ugyanis azt jelenti, hogy a normák már kötelezôek ránk nézve, ám a véleményünket még nem érvényesíthetjük azok megalkotásánál. Teljes jogú tagként tehát jobban képviselhetjük majd álláspontunkat, és inkább érvényesíthetjük majd az érdekeinket, mint ma.

Az egységes jog érvényesülését az EU- ban nagyon szellemes és hatékony módszerrel ellenôrzik. A tagállamok polgárainak joguk van arra, hogy az Európai Unió Bíróságához, a luxemburgi bírósághoz forduljanak, ha kárt szenvedtek amiatt, hogy például egy fogyasztóvédelmi irányelvet késôn, vagy hibásan ültetett át saját államuk. Ilyen kártérítési perek elég gyakran elôfordulnak. Példaként utalhatunk arra, hogy az utazási szerzôdésre vonatkozó irányelv átültetésének késedelme miatt több tagállammal szemben kártérítési igényt támasztottak saját polgáraik. Gyakorlatilag háromszázmillió polgár figyeli éberen, hogy az uniós jog átvétele és alkalmazása megtörténik-e. Nyugat-Európában már most is igen fejlett civil szervezeti hálózat mûködik többek között ennek ellenôrzésére, s az állampolgárok segítésére. Az ilyen szervezeteknek nálunk még erôsödniük kell.

Elhangzott a Duna Televízióban 2003. február 17- én.

A nap hírei

Bôvülô külkereskedelem, csökkenô deficit

A román export 36,4 százalékkal volt nagyobb idén januárban, mint tavaly ugyanekkor, az elsô havi import pedig 24,4 százalékkal haladta meg a tavalyit - közölte a bukaresti statisztikai hivatal kedden. A kivitel értéke januárban 1 milliárd 246 millió dollár volt, a behozatalé 1 milliárd 464 millió, így 218 milliós hiány képzôdött, ellentétben a 2002-es év januárjának 264 millió dolláros hiányával. A januári export 24,1 százaléka Olaszországba ment, Németországba 16,9 százalék, a két ország kiemelkedôen a legjelentôsebb exportpiaca volt az országnak. Az importban is Olaszország került az elsô helyre 18,7 százalékos részesedéssel, megelôzve a 14,1 százalékos Németországot és a 13,3 százalékos Oroszországot.

Újabb amerikai katonák Konstancán

Számos amerikai C-130 Hercules típusú szállító repülôgép és helikopter érkezett a hét végén a Konstanca melletti repülôtérre - jelentette be hétfôn Tiberiu Fratila, a védelmi minisztérium szóvivôje. A gépek amerikai katonákat és hadfelszerelést vittek Németországból. A román védelmi minisztérium szóvivôje nem kívánt pontos adatokkal szolgálni a katonai bázisra érkezett amerikai katonák számáról. Sajtóértesülések szerint az amerikai hadsereg illetékesei már megvizsgálták annak lehetôségét, hogy kiképzés céljára igénybe vegyenek a környéken két román lôteret. A bukaresti amerikai nagykövetség hétfôn jelentette be, hogy az ország déli részét a hét végén elborító sûrû köd nehézséget okozott az amerikai légierônek is: szombaton két amerikai helikopter három sikertelen próbálkozás után a katonai repülôtér környékén, a nyílt mezôn szállt le.

Ideiglenesen bezárták Románia bagdadi nagykövetségét

A Külügyminisztérium döntése értelmében ideiglenesen bezárták Románia bagdadi nagykövetségét, a külképviselet diplomáciai személyzete már hétfôn elhagyta Irakot, tájékoztat a Külügyminisztérium által kedden a MEDIAFAX hírügynökséghez eljuttatott közlemény. Az intézkedésnek megelôzô jellege van, és a külügyi tárcának ama tervéhez kapcsolódik, hogy megóvja az Irakban és térségében tartózkodó román állampolgárokat, pontosít a közlemény. A Külügyminisztérium egyben megismételte korábbi felhívását, miszerint a román állampolgárok kerüljék el a Perzsa-öbölbe, illetve a Közel-Keletre történô utazást, míg az ott tartózkodók fontolják meg utazásuk meghosszabbításának elhalasztását, és tegyék meg a kellô lépéseket annak érdekében, hogy a lehetô leghamarabb elhagyják a térséget.

Százmilliárd lej helyi fejlesztési tervekre

A Fejlesztési és Elôrejelzési Minisztérium idén és jövôre százmilliárd lejt utal ki a községi és városi önkormányzatoknak a fejlesztési tervek kidolgozása és megvalósítása céljából, tájékoztat a szaktárca közleménye. Leonard Cazan fejlesztési miniszter szerint a program beindítását az indokolja, hogy a helyi önkormányzatok kevésbé képesek olyan projektek készítésére, amelyek vissza nem térítendô támogatások megszerzését célozzák a versenytárgyalásokon. A programot a kormány keddi ülésén vitatták meg, és erre a célra 328 milliárd lejt különítenek el, ebbôl 100 milliárdot az államkassza fedez, míg a fennmaradó összeget a helyi tanácsok egészítik ki.

Kórházszûkülés Hargita megyében

Mintegy 253 kórházi ágyat szüntetnek meg Hargita megyében, amely az összlétszám 11 százalékát jelenti, jelenti a MEDIAFAX tudósítója. Emellett átszervezés vár a szentegyházi és székelykeresztúri városi kórházakra is, amelyek egészségügyi központokká alakulnak. Dr. Bustya Attila, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetôje szerdán nyújtja be erre vonatkozó javaslatait Daniela Bartos egészségügyi miniszternek. Hargita megyében jelenleg 6,3 kórházi ágy jut ezer lakosra, míg a létszámcsökkenés után öt ágy jut majd ugyanennyi számú lakosra.

Influenzás megbetegedési csúcs Szlovákiában

Szlovákiában már a múlt hét végén jelezték, hogy az idei influenzás megbetegedések száma meghaladta az elmúlt tíz év járványainak mindenkori adatait. Az országos tisztifôorvos hivatalának adatai szerint az ötmilliós országban az elôzô héten 131 ezer új megbetegedést regisztráltak. Országos átlagban minden százezer ember közül 2441 betegedett meg, de egyes régiókban százezer ember közül tizenegyezer esett ágynak, ugyanakkor két személy légúti megbetegedés következtében meg is halt. Hétfôn egy újabb hasonló halálesetrôl érkezett jelentés. Az orvosok valószínûsítik, hogy a vizsgálatok eredményeinek ismeretében bebizonyosodik: az áldozatokat valamelyik influenzavírus vitte el. Ennek ellenére egyelôre nem lehet országos járványról beszélni, mert míg egyes régiókban kevesen, addig más területeken - kivált az ország északi sávjában és a keleti végeken - nagyon sok embert döntött ágyba a betegség. Az ország több kórházában beteglátogatási tilalmat rendeltek el. Sok óvodában és alapiskolában már szünetel a tanítás és néhány középiskolában is elrendelték a kényszerszünetet.

Rekordhideg Montreal és Toronto körzetében

Rekordhideget mértek hétfôn Kanada több részében, miután az enyhe vasárnapot követôen váratlanul egy sarki hideghullám érte el az ország déli vidékeit. Montrealban az északi szelek hatására mínusz 43 Celsius-fokra süllyedt a hômérséklet a helyi környezetvédelmi minisztérium közlése szerint, amelyet az AFP hírügynökség idézett. Elôzô este még egy fokkal fagypont fölött volt a hômérséklet a városban, magasabban a március elején szokásosnál. Fôként a hirtelen nagyarányú csökkenés tette nehezen elviselhetôvé a hideget. A több száz kilométerrel nyugatabbra fekvô Torontóban az északi szelek érkeztével mínusz 37 fokig esett a hômérséklet. Abban a körzetben - az ország gazdasági központjában - azért okozott különösen kellemetlen meglepetést a súlyos hideg, mert Kanada nagy részével ellentétben ott nem szokványosak a kemény fagyok.

165 béke Nobel-díjjelölt

Rekordszámú ajánlás érkezett be az idei béke Nobel-díjra. Összesen 165 közéleti személyiség és szervezet neve szerepel a jelöltek listáján. Az ajánlottak - 140 magánszemély és 25 szervezet - hagyományos titkos listájáról ezúttal is kiszivárgott néhány név, köztük II. János Pál pápa, Bono, a U2 humanitárius akcióiról is ismert énekese, (mindketten már többször voltak jelöltek), Jacques Chirac francia köztársasági elnök, az Európai Unió, valamint Oswaldo Paya kubai ellenzéki jelölése. A francia elnök jelölését az AFP- nek is megerôsítették, azt azonban nem közölték, hogy kik ajánlották ôt és milyen indoklással. Ugyancsak felkerült a listára George Ryan, Illinois állam volt kormányzója, aki államában életfogytiglani börtönbüntetésre változatott 167 halálos ítéletet.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Támogatás a szászrégeni és a ludasi kórházaknak

Ma délben a prefektúra gyûléstermében Naotoshi Sugiuchi, Japán bukaresti nagykövetének jelenlétében aláírnak egy vissza nem térítendô hitelfolyósításról szóló szerzôdést, amelynek keretében a japán kormány a szászrégeni kórháznak 22.552, míg a ludasi kórháznak 52.524 dollár értékben támogatást nyújt orvosi felszerelések, berendezések vásárlására. Az aláírásnál jelen lesznek a két kórház vezetôi, a polgármesteri hivatalok, a prefektúra, az egészségügyi igazgatóság, a megyei kórház, a MOGYE képviselôi.

Kertészeti kiállítás és vásár

Március 8-án, szombaton 9-17 óra között a nyárádszeredai mûvelôdési házban megszervezik az V. mezôgazdasági és kertészeti kiállítást és vásárt, ahol magyarországi cégek, termelôk mutatkoznak be és neves szakemberek tartanak elôadást. A kiállítás célja az erôteljesen fejlôdô és átszervezôdô kelet-európai piacra való bejutás elôsegítése. Szó lesz talajkezelésrôl, vetômagokról gyógynövény-, gomba-, és gyümölcstermesztésrôl, borászatról. A rendezvény házigazdája dr. Györffy Sándor, a Duna TV Gazdakör címû mûsorának szerkesztô- vezetôje. A Duna Televízió is közvetíti majd a rendezvényt.

Jogi tanácsadó

Szerkesztôségünk - Dózsa György utca 9. szám, II. emelet - ma 15 órától jogügyi tanácsadót tart. Az érdekeltek ne feledjék el magukkal hozni elôfizetési szelvényüket, s azzal az üggyel kapcsolatos irataikat, amelyben a szakember véleményét kérik.

Nôk Keresztyén Fóruma

A Nôk Világnapját Marosvásárhelyen a református felekezetû keresztyén nôk pénteken délután 5 órakor ünneplik a Vihar utca 17. szám alatti református templomban.

Elôadás a káposztafélékrôl

A marosvásárhelyi Biokertész Csoport Kertgazdálkodás tanfolyamának keretében március 6-án, csütörtökön délután 5 órától a Fókusz Öko Központ Liliom utca 22. szám alatti termében a káposztafélék termesztésérôl lesz szó. Elôadók: Moldován Csaba és Simon József kertészmérnökök.

A Marosvásárhely-Baja Baráti Társaság találkozója

Március 5-én, 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet termében sor kerül a Marosvásárhely-Baja Baráti Társaság találkozójára, amelyen a társaság vezetôsége beszámol az elmúlt hónapban kifejtett tevékenységekrôl, bemutatja a 2003-as évi programtervezetet, és a tisztségviselôk külön-külön ismertetik terveiket.

Gondolatok férfi-nô kapcsolatról, szerelemrôl, szexualitásról

Ezzel a címmel tart értekezést Varga Péter, a magyarországi Zászlónk katolikus diáklap fôszerkesztôje. Helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szt. Mihály terme. Idôpont: március 8., reggel 9- tôl este 6-ig. A résztvevôk hozzanak magukkal szendvicset.

Anyáknak szóló elôadás

A megyei könyvtár gyermekrészlege március 7- én, pénteken délelôtt 10 órakor Jó anyámnak címmel elôadást szervez, amelyet a 16-os Számú Általános Iskola II. B és VI. C osztályos tanulói mutatnak be. A rendezvényt könyvkiállítás követi. Szervezôk: Pop Zsuzsánna tanítónô és Illyés Claudia könyvtáros.

Választmányi találkozó

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének 8. számú körzete március 6-án, csütörtökön 18 órai kezdettel találkozót szervez a kövesdombi Szent Miklós plébánia tanácstermében. Meghívottak: Csegzi Sándor alpolgármester, dr. Benedek István tanácsos frakcióvezetô, Dávid Csaba tanácsos és Bakos Levente a 8-as közet kapcsolattartó tanácsosa.

RMKT-tanácskozás

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Maros megyei fiókja ma 18 órától tanácskozást tart az idei vándorgyûlés megszervezésével kapcsolatosan.

Nônapi kosaras bál

Március 8-án, délután 4 órai kezdettel a marosvásárhelyi szív- és érrendszeri betegek egyesülete, a Procardia nônapi kosaras bált szervez az egyesület tornatermében, ahova szeretettel várja tagságát hozzátartozóival együtt.

Turistamulatság

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki fiókszervezete március 15-én, szombaton este 7 órától a Matricon Rt. éttermében tartja hagyományos jelmezes bálját. Minden régi és új turistát szeretettel várnak. Jelentkezés a 132- 212-es (Kiss család), vagy a 0740-251-995-ös telefonszámokon, illetve szerdánként este 8 órakor az EKE Liliom utca 22. szám alatti találkozóján.

Fiatal mûvészeket támogatnak

Az Erdélyi Német Gazdasági Klub erdélyi fiatal festôk számára ír ki pályázatot, jelentôs pénzdíjakat ajánlva. Erdélyben (Fehér, Beszterce, Brassó, Kolozs, Kovászna, Hargita, Hunyad, Máramaros, Maros, Szilágy, Szeben) élô mûvészek és képzômûvészet szakon tanuló egyetemisták jelentkezhetnek olaj- és akrilfestményekkel. A munkákat március 17-április 30. között kell eljuttatni a klub szebeni székházába. Bôvebb felvilágosítást a 0269/206-357-es telefonszámon nyújtanak. A legjobb 20 alkotást a nyár folyamán kiállítják egy szebeni galériában.

Francia Tosca

A kolozsvári Francia Kulturális Intézet és a marosvásárhelyi Ifjúsági Mozi együttmûködése eredményeként francia filmvetítésre kerülhet sor Marosvásárhelyen is. A havi egy alkalommal mûsorra tûzött francia filmek sorozatát a L’Auberge Espagnole nyitotta februárban. Március elsô szerdáján (március 5-én, 17 órától) kerül sor a Benoit Jacquot rendezésében készült Tosca címû operafilmre. A 2001-es alkotást a velencei filmfesztiválon is bemutatták (versenyprogramon kívül). Fôszerepben Angela Gheorghiu és Roberto Alagna. Az énekesnô Floria Tosca és a festô Mario Cavaradossi szerelmét elmesélô 1800-ban Rómában zajló közismert történet ez alkalommal franciául kerül bemutatásra, francia felirattal. Áprilisban a nagybányai frankofon dalfesztivál alkalmával, április másodikán vetítik majd az On connait la chanson címû filmet.

Halálos munkabaleset az Elektromarosnál

Hétfôn, egyelôre tisztázatlan körülmények közt elhunyt Ardelean Mircea, az Elektromaros 47 éves alkalmazottja. A Területi Munkaügyi Igazgatóság kivizsgálása nyomán egyelôre csak annyit lehet tudni a balesetrôl, hogy az áldozat munkatársaival együtt a 10 órai szünetben egy nem használt öntômûhelyben rakott tüzet és a tûznél melegedve fogyasztották el ételüket. A szünet után, fél 11 tájban a munkások elhagyták az öntômûhelyt és munkahelyükre mentek, de Ardelean Mircea némi kerülô után visszatért oda. Egy óra múlva Man Ioan, saját bevallása szerint egy üveg ásványvízért ment az öltözônek használt mûhelybe, ahol megtalálta kollegája elszenesedett holttestét. A baleset színhelyén 4 üveg oldószert találtak, de az egyikbôl mintegy 300 ml hiányzott. A szakemberek nem találtak dulakodásra vagy vergôdésre utaló nyomokat, így nem egyértelmû, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság, esetleg baleset történt. A kivizsgálás folytatódik.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

VITÁLIS BLANKÁNAK születésnapja alkalmából sok boldogságot, örömöt, egészséget és vágyai teljesülését kívánjuk. Sok-sok szeretettel Géza, Magdi és Lóránt. Az Isten éltessen! (v.)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 15 ár beltelek (20X75 m). Tel. 0740-021-341, 0744- 281-247. (53440)

ELADÓ 1500-as Lada Samara jó állapotban. Alkudható ára: 50 millió lej. Tel. 0744-505-434. (53427)

ELADÓ U650-es traktor ekével. Tel. 0745-250-114. (53358)

MOBILTELEFON-segédantennák eladók gyenge jel - térerô erôsítéséhez. Tel. 0740-556-322. (53169)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket 1 év garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (53299)

ELADÓ Diesel Papuc 5 és 2 személyes 0 km-ben, Dacia BL 0 km-ben. Tel. 0744-509-181, 167-663. (53418)

ELADUNK tojótyúkokat és húscsirkéket a nyárádtôi volt Avicolánál. Tel. 0745-609-049. (53437)

ELADÓ kft. Érdeklôdni a 333-084-es vagy a 0723- 446-905-ös telefonszámon. (53439)

ELADÓ 20 db anyajuh báránnyal. Tel. 433-414. (53503)

KFT. ELAD sürgôsen két istállót (az egyik termelésnek felszerelve), egy javítómûhelyt (háromfázisú áram, gáz) és egy szénatárolót a hozzá tartozó 1,73 ha területtel Csergeden, Nyárádtô községben. Tel. 218-713, 8-16 óra között. (53511)

LAKÁS

SZOVÁTÁN eladó jó állapotban levô 3 szobás lakás gázzal, csempekályhákkal, egy szobabútorral, faragott verandával, virágoskerttel. Ára: 20.000 euró. Tel. 0745-325-030, 570-902. (53072)

ELADÓ ház kerttel Harcón (Panit község). Érdeklôdni a 322-061-es telefonon, 15 óra után. (53454)

SÜRGÔSEN eladó III. emeleti garzon a Cisnadiei utcában. Irányár: 195 millió lej, alkudható. Tel. 250-180 vagy 0788-300-260. (53466)

ELADÓ ház a központban: 5 szoba, hall, melléképületek, udvar, garázs, saját központi fûtés. Alkalmas alapítványoknak, vendégháznak. Irányár: 110.000 euró. Tel. 250-229. (53451)

ELADÓ sürgôsen magasföldszinti, gázas csempekályhás, egyszoba-összkomfortos tömbházlakás pincével, vízórával, a Mocca mellett. Tel. 167-576, 0744-796-525. (53417)

ELADÓ 2 szobás lakás a Tudorban, a Corinánál. Tel. 256-740. (53442)

ELADUNK kertes magánházat Ernye községben, Sáromberkén, az Állomás utca 129. sz. alatt. Érdeklôdni szombaton, vasárnap és hétfôn. (53424)

KIADÓ hosszú távra 2 szobás, I. osztályú lakrész központi zónában, 90 euróért. Tel. 0723-359-306, 0723-384-569, 165-535. (53436)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM a Raul-Robert Kft. tulajdonában levô, MS-80- AHE rendszámú utánfutó forgalmi engedélyét. Semmisnek nyilvánítom. (53441)

MINDENFÉLE

FESTÉST, fali- és padlócsempe-rakást vállalunk. Tel. 169-798, 0745-415-852. (53305)

DIPLOMÁS svéd- és biomasszázs, tarotkártya, yiking, önismereti tesztek, személyiségfejlesztô meditációs gyakorlatok. Tel. 0722-255-436. (53449)

2003. MÁRCIUS 10-én 10-11 óra között nyilvános árverésen eladásra kerül, Soós - Pop törvényszéki végrehajtók által, a Bolyai utca 28. szám alatti irodában a marosvásárhelyi, Remeteszeg utca 45. szám alatti lakóház 2 szobával, nyárikonyhával, melléképületekkel és a hozzá tartozó területtel. Kikiáltási ár: 280 millió lej. (53414)

BÉRBE adó vagy eladó 480 m2-es kereskedelmi helyiség a cukorgyár mellett. Tel. 0265/254-689, 0744-639-273. (53082)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakás&