LV. évfolyam 121. (15391.) sz.

2003. május 28., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

Kivonultak az utászok

Szóbeli ígérettel nem elégednek meg

Simon Virág

Ha nem ébredtek fel, eltûnnek útjaink! Megdolgoztunk a pénzünkért! A munkát elvégeztük, fizessetek! - ilyen és ezekhez hasonló feliratú táblákkal vonult ki tegnap a megyei tanács épülete elé a Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóság szakszervezetének közel 200 képviselôje. Az alkalmazottak a 15.162.865.000 lejes, tavalyi adósság törlesztését követelték. Chertes Alexandru szakszervezeti elnök Virág Györggyel, a megyei tanács elnökével folytatott egyeztetô tárgyalás után kijelentette: - Szóbeli ígéretet kaptunk, hogy egy héten belül megkapjuk a pénzünk egy részét. Ezt nem fogadhatjuk el. Szerdán a gépparkban tüntetünk, míg csütörtökön, amennyiben engedélyt kapunk, ismét a megyei tanács épülete elé vonulunk.

Engedélyezett munkálatok kifizetetlenül

Chertes Alexandru szakszervezeti elnök az egyeztetô tárgyalás elôtt elmondta: - A szakminisztérium tavaly jóváhagyta az elvégzett munkálatokat, ám ellenértéküket nem utalta át. Emiatt a megyei tanács jelenleg 12.301.785.000 lejjel adósa az igazgatóságnak, ehhez hozzáadódik a Szovátai Polgármesteri Hivataltól át nem utalt 2.861.080.000 lej. Az adósságok miatt a Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóság nem tudja kifizetni az állammal szembeni kötelezettségeit, nem vehet részt
a versenytárgyalásokon, s hamarosan a fizetéseket sem tudja biztosítani. A versenytárgyalásokról való kitiltás miatt közel 70 milliárd lejnyi munkálatot veszített el az igazgatóság. Mi nem fizetésemelést kérünk, hanem követeljük, hogy adják meg azt a pénzt, amiért megdolgoztunk.

A megmozduláson részt vett Marius Vintila, a Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóságok szakszervezeteit tömörítô szövetség országos elnöke, aki támogatásáról biztosította a helyieket, ugyanakkor elmondta, hogy országszinten hasonló helyzettel küszködnek az utászok, a minisztérium 150 milliárd lejjel tartozik nekik az elvégzett munkálatokért.

Közel 20 milliárd lejjel tartozik a minisztérium

- Hétfôn szóbeli ígéretet kaptunk a Pénzügyminisztériumból, hogy egy héten belül átutalnak 12 milliárd lejt az elmaradásból - felelte Virág György tanácselnök a szakszervezetisek követeléseire. - A megyei tanácsnak 19 milliárd 600 millió lejjel tartozik a minisztérium az engedélyezett s elvégzett munkálatokért. Amennyiben a 12 milliárd lejt átutalják, az útügyi igazgatóság megkapja annak 70 százalékát - nyilatkozta a tanácselnök.

Chertes Alexandru szakszervezeti elnök elégedetlen volt a tárgyalások eredményével, kérte a megyei tanács elnökétôl, hogy írásos nyilatkozatban jelölje meg az idôpontot, amikor az egész összeget törlesztik. Virág György azonban nem vállalkozott ilyen nyilatkozat aláírására, s a szakszervezetisek kérését visszautasította Ovidiu Natea fôispán is.

- Részmegoldásokkal nem elégszünk meg. A tiltakozó megmozdulásokat ma a székházban, csütörtökön újra a város központjában folytatjuk. Amennyiben az érintettek nem törlesztik adósságaikat, végsô megoldásként visszautasítjuk az elvégzett munkálatok átadását - nyilatkozta a Népújságnak Chertes Alexandru.

A polgármester példát akar statuálni

Bûnvádi eljárás volt tisztségviselôk ellen

Korondi Kinga

Az 1995-ben elkezdôdött víkendfelújítás körül már korábban megindult a szóbeszéd, hogy a munkálatok közben nem minden zajlott törvényszerûen. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a kivitelezô MTS Company között peres eljárás kezdôdött, ez mára, meglehetôsen hosszú idô után, a legfelsôbb bíróságra is eljutott. De még mielôtt tárgyalásra sor kerülhetett volna, a fellebbviteli bíróság döntését formai okok miatt semmisnek nyilvánították és az ügyet visszautalták Maros megyébe, újratárgyalás végett. Ennek kapcsán Dorin Florea polgármester, valamint meghívottja, az ügyben megfogadott ügyvéd, Valere Burlacu tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a tényállást.

A sajtótájékoztatón Dorin Florea keményen támadta elôdeit és kijelentette:

- Jöhet majd ide az ország tanulni, hogyan kell a közigazgatásban munkálatokat végeztetni, hogyan kell árverést szervezni és a közpénzeket helyesen kezelni. Ebben a városban a döntéseket eddig érzelmi alapon hozták meg, de ennek véget kell vetni. Ezért már most készítem a Telpark-ügyben is az eljárás elindítását - ígérte a sajtó képviselôinek.

Tény, hogy Dorin Florea a helyi tanács nevében, számos korábbi felelôs beosztásban levô tisztségviselô ellen tett bûnügyi feljelentést. Így a közérdek ellen minôsített formában elkövetett hatalmi visszaélésért Nagy Gyôzô volt polgármester és Calianu Gheorghe alpolgármester, a Közgazdálkodási Igazgatóság egykori igazgatója, Szatmári István és a Víkendtelep egykori igazgatója, Moldovan Ioan ellen. A vád ellenük az, hogy visszamenôleg kötöttek szerzôdést munkálatok elvégzésére árverés szervezése nélkül, túl magas árakon. A szerzôdés több tekintetben támadható, abban nem szerepel a munkálatok pontos megnevezése, a kivitelezés határideje és a fizetendô összeg sem. A szerzôdés iktatása sem szabályszerûen történt, állítja Dorin Florea. Így vált lehetôvé aztán, hogy egyes elvégzett munkálatokat kétszer számlázzanak le és más törvénytelenségek.

Az ügyben szakértôi vizsgálatot végzô Neagoe Eugeniát és Dumitrascu Sergiu Romeót szintén minôsített formában elkövetett hatalmi visszaéléssel és csalással vádolják. Az MTS Company Kft. adminisztrátora, Moga Teodor ellen a vád adócsalás. Ez utóbbi esetben a Maros Megyei Pénzügyôrség fôfelügyelô-helyettese, Gutiu Ionel a Népújságnak nyilatkozva elmondta, valóban kérték tôlük a vizsgálat elindítását még tavaly októberben, és ôk decemberben, miután rendellenességet tapasztaltak a szóban forgó cégnél, az iratcsomót átutalták az ügyészségnek. Ami a cég korábbi felülvizsgálását illeti, a fôfelügyelô-helyettes elmondta, amióta a per folyik a hivatal és a cég közt, csak a legszükségesebbeket vizsgálták meg, hogy ne legyenek részrehajlással vádolhatók. Az iratcsomó kivizsgálása folyamatban van.

Valere Burlacu egyébként kijelentette, hogy az ügyet vizsgálók spekulálhatnak azon is, hogy a szóban forgó adminisztrátor felesége éppen a vádolt polgármester titkárnôje volt, vagy hogy az alpolgármester felesége az illetô cég alkalmazottja volt, ám ezeket félretéve, ennél konkrétabb vádak is megfogalmazhatók. Tény, hogy az MTS Company több mint 30 milliárd lejt követel a polgármesteri hivataltól és ennek nagy része késedelmi díj, az elvégzett munkálatok ellenértéke alig 3 milliárd.

Az ügyben több kérdôjel is felmerül - mondta az ügyvéd -, hiszen méltán felteheti bárki a kérdést, hogy a számvevôszék miért nem vette észre eddig ezeket a rendellenességeket? Az sem érthetô, hogy a szakértelmérôl híres Maros megyei Fellebbviteli bíróság - melynek az elmúlt évben országos szinten példaértékûen kevés döntését nyilvánították semmisnek - hogyan követhetett el egy iratcsomó intézésekor ennyi formai hibát...

A kérdéseken túl azonban a tényállás alapján az MTS cég követeli pénzét, és hiába született bírósági határozat a behajtás felfüggesztésére, a hivatal jogászai még tegnap is azon fáradoztak, hogy megakadályozzák a végrehajtási eljárást. Továbbá a kivizsgálások az érintett személyek ellen elkezdôdnek és vélhetôen másokra is kiterjednek. A megvádoltak bûnösségét viszont egyelôre még semmi sem bizonyítja, és amíg a per le nem zárul, azt sem lehet megmondani, hogy a polgármester valóban megmentette-e a város pénzét vagy sem.

Aktuális

Nincs csöppnyi becsvágy?

Lokodi Imre

Élénk és idôszerû szóbeszéd a politikusok vagyona. Volt vagyonnyilatkozat elég, derültség is elég, ugyan ki hiszi el nekik... Eltitkolt mesés vagyonokról, soha föl nem derített korrupciós ügyekrôl szól a fáma, és egyúttal vannak lesbôl támadó kérdések is: mire költik pénzüket a gazdagok? Ez az a zóna, ahol a vagyon, a pozíció, a gazdagság és a politika összefonódik, ahol egy szûk (?) társadalmi réteg kifürkészhetetlensége beindítja a fantáziát. A nép mindenesetre rutinosan gondolkodik, és általában újgazdagokról beszél. Újgazdagjaink pedig vannak, feltûnôen sokan. Hanem aki ismerôs egy kicsit az úgynevezett polgári hagyományokban, civilizáltabb formában, anélkül, hogy bizonyos zsebekben szégyentelenül vájkálna, úgy közelít a témához: elvárható-e újgazdagjainktól, hogy közéleti célokra forgassák vissza vagyonuk egy részét? Vagy kiszorítja ôket a kormány egy olyan elhivatott kultúrpolitikával, ami menten megfosztaná adakozó kedvüktôl? S ha itt tartunk, ide kívánkozik még: van-e széles középosztály, amely mindig elolvassa a legtöbbet dicsért vagy vitatott húsz regényt, megnéz évente legalább húsz-harminc mûvészfilmet, idônkét operát és színházat is látogat, évente egy- egy külföldi utazással tágítja amúgy beszûkülésre hajlamos elméjét?

Jelentem, jó hírünk nincs. Aztán ami a kormány támogató kedvét illeti, a kérdés bevallottan már önmagában nevetséges, hiszen a kultúra hazai támogatottságának ismeretében ezen legfeljebb csak tréfálkozni lehet.

Úgy tûnik, hogy mifelénk a gazdagság szégyellni való dolog. Megfigyelhetô, hogy ha valaki valamire nagyobb összeget adományoz, azt legszívesebben úgy intézi, hogy neve ne kerüljön a nyilvánosság elé, vagy más okból kerüli ki a köztudatot. Ez a jelenség jelentôsen lebénítja a hazai mecénatúra élénkebb mûködését. Azt gondolom, a sikeres vállalkozók között is több lenne az adakozóbb kedvû, akik a kultúra sanyarú sorsát hatásosan javíthatnák, ha a politikai és gazdasági korrupció miatt nem lenne nálunk szégyellendô a vagyon. Mert olyan a természetünk, azt mondjuk bizonyos adakozóra: adhat, mert eleget lopott. A tehetôsséggel jár az indokolt vagy indokolatlan meggyanúsítás, így aztán a mecénás ilyenszerû megfontolásokból szívesebben "árnyékban" marad. Pedig gazdagabb országokban a mecénások azért is adakoznak, mert saját nevüket szeretnék látni a nyilvánosságban, hiszen nem új felismerés, hogy önmagunkról alkotott képünket arra alapozzuk, hogy mások hogyan látnak minket, vagyis az adakozás mögötti lehetséges motivációk között nemcsak a jószándék, hanem a becsvágy is jelentôs szerepet játszik. Jó lenne egy olyan országban élni, ahol a gyanúsítgatások helyett az önerôbôl és tisztességgel feltörô réteget ünnepelnénk, ahol a jótékonykodás nem szégyen, hanem a büszkeség forrása lehetne. Csakhogy elôbb egy tisztességes társadalmat kellene ünnepelni, ahol a korrupciónak nincs vetve kényelmes, meleg ágy.

RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestben

A kedvezménytörvény igazodott a kétoldalú egyezményekhez

A kedvezménytörvény módosításához kidolgozott tervezet, amelyet az elmúlt hét végén lezajlott VII. MÁÉRT fogadott el, tiszteletben tartja a román és magyar kormányfô által 2001-ben aláírt Memorandumot - fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ tegnapi bukaresti sajtóértekezletén.

Az RMDSZ elnöke mindemellett hangsúlyozta, hogy a Magyarország és a szomszédos államok között létrejött kétoldalú egyezmények alapján, a magyar kormány nem csak a magyar nemzetiségûek számára biztosítja a törvénybe foglalt egyes kedvezményeket, hanem a Magyarországon magyar nyelven, vagy magyar nyelvet tanuló más nemzetiségû diákok számára is. Ezáltal a törvény elveszíti kizárólagos nemzeti jellegét - mondta az RMDSZ elnöke. A szomszédos országokban élô magyarokról szóló törvény módosításának megvitatása mellett, a MÁÉRT résztvevôi hangsúlyt fektettek a határon túli magyar közösségek és Magyarország közötti szoros gazdasági együttmûködés fontosságára is. Medgyessy Péter magyar kormányfô megerôsítette, hogy a román és a magyar kormány szorosan együttmûködik két, Erdélyt érintô autópálya kiépítésében, ehhez a román kormányfôvel közösen próbálják megszerezni a szükséges anyagi támogatást. Továbbá Markó Béla szövetségi elnök, illetve Márton Árpád képviselô kifejtette a sajtó képviselôinek, hogy az RMDSZ nem ért egyet a sürgôsségi kormányrendeletek túlzott mértékû kibocsátásával, tehát azzal a kezdeményezéssel sem, hogy sürgôsségi kormányrendelet által kellene módosítani a korrupcióellenes törvénycsomagot, mivel ezek a törvényhozás természetes folyamatát gátolják.

Sajnálatosnak tartjuk mindemellett azt is, hogy az új alkotmánytervezet nem írja elô a sürgôsségi kormányrendelet korlátozását, meggyôzôdésünk ugyanis, hogy a jelenleg is tapasztalható sürgôsségi kormányrendelet áradat megbénítja a törvényhozás folyamatát - szögezte le az RMDSZ vezetôje.

A Szövetség nem ért egyet azzal a kormánypárti kezdeményezéssel sem, amely az állampolgárok vagyonnyilatkozatát is kötelezôvé tenné. Ez nem volna helyes lépés, csak azok esetében, akik hatást gyakorolnak a közösségi életre - összegzett Markó Béla.

Húzóerô lehet az oktatási-nevelési támogatás

Viszonylag rövid idôn belül várható, hogy elbírálják és kifizetik a kedvezménytörvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatásra tavaly benyújtott pályázatokat - jelentette ki Bálint- Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke.

A HTMH új vezetése tavaly tôle független nehézségekbe ütközött - jelentette ki az elnök. Nem rajta múlt, hogy a pályázatok elbírálásában illetékes Illyés Közalapítvány hónapokon keresztül nem mûködhetett, és az sem, hogy a múlt évi - eredetileg a határon túli magyar diákok oktatási- nevelési támogatására szánt - 1,2 milliárd forintból 900 millió forintot más típusú pályázatokra használtak fel.

- A költségvetés pótolta a hiányt, már közel háromezren megkapták az elmúlt idôszakban ezt a támogatást, s a következô hetekben-hónapokban szeretnénk az összes pályázatot kedvezôen elbírálni, illetve a támogatást az érintettekhez eljuttatni - mondta.

Tavaly Romániából összesen 36 ezer pályázatot nyújtottak be, ebbôl mostanáig mintegy 2300 pályázatra fizették ki a támogatást.

- Miután a törvény jelenlegi rendelkezései szerint azok a szülôk kérhetik a támogatást, akiknek legalább két kiskorú gyermekük vesz részt magyar tannyelvû oktatásban, egy romániai pályázat átlagosan 50 ezer forint támogatást jelent - közölte az MTI-vel Székely István, a kedvezménytörvény végrehajtásában információt nyújtó romániai irodák vezetôje.

A tavalyi romániai pályázatok kifizetéséhez összesen 1,8 milliárd forint szükséges, ebbôl mintegy 115 millió forintot utaltak át, tehát csak Románia esetében közel 1,7 milliárd forint az elmaradás.

A Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén elfogadott módosítások értelmében várható, hogy az oktatási- nevelési támogatást az egy gyermeket magyar nyelven taníttató szülôk is igényelhetik majd.

Nagy F. István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség oktatási kérdésekért felelôs ügyvezetô alelnöke elmondta az MTI-nek, hogy a most befejezéshez közeledô tanévben Romániában összesen 186 218 olyan gyermek tanul magyar nyelven, aki elméletileg jogosult lehet a törvény módosítása után a támogatásra.

Az RMDSZ ügyvezetô alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly Romániában már kimutatható volt az oktatási-nevelési támogatás lehetôségének pozitív hatása. Az RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó illetékesei a korábbi folyamatosan csökkenô trendek, demográfiai mutatók alapján arra számítottak, hogy a 2002/2003- as tanévben mintegy 11 ezer kisgyerek kezdi majd a tanulást az általános iskolában magyar nyelven.

A végleges adatok aztán azt mutatták, hogy tavaly szeptemberben összesen 13 300 elsô osztályos gyermeket írattak be a szülôk magyar tannyelven oktató iskolába.

- Egy ilyen változás csak valamilyen pozitív külsô hatással magyarázható, s a szakemberek szerint ez a pozitív hatás egyértelmûen a kedvezménytörvény ígérete volt - mondta.

A román Helsinki Bizottság perel

Nem kapott tájékoztatást az állampolgárok megfigyelésérôl

Beperelte Románia fôügyészét és a legfôbb ügyészséget a román Helsinki Bizottság emberjogi szervezet (CH-APADOR), miután jogerôs törvényszéki döntés ellenére sem kapott tájékoztatást az ügyészségtôl az állampolgárok megfigyelésével kapcsolatban.

Az emberjogi szervezet azt szeretné egyebek között megtudni, hogy az elmúlt 12 évben a nemzetbiztonsági törvény alapján az ügyészség engedélyével hány telefonbeszélgetést hallgattak le, hány személyrôl készítettek felvételt az országban. Tudni szeretné továbbá, hogy mennyi ideig tartott az ügyészség által jóváhagyott leghosszabb megfigyelés, valamint megfigyelt személyek közül hány állampolgárt állítottak bíróság elé, a megfigyeltek közül hányan tettek panaszt.

A szervezet mindezeket az adatokat éves lebontásban kérte.

A CH-APADOR már tavaly kérte ezeket az adatokat, de akkor az ügyészség elutasította a kérést. Az emberjogi szervezet ezután bírósághoz fordult, s a bíróság kötelezte az ügyészséget az adatszolgáltatásra. A jogerôs bírósági döntés idén áprilisban született meg.

Miután az ügyészség ezt követôen is megtagadta a kért adatokat kiadását, az emberjogi szervezet beperelte az ügyészséget, azt kérve a bíróságtól, hogy állapítsa meg az állami intézmény által elkövetett jogsértést.

Évfordulós SECI-tanácskozás

Eredményes a szervezett bûnözés elleni együttmûködés

Több nagy szabású nemzetközi akciót sikerült az elmúlt évben végrehajtani a délkelet-európai együttmûködés (SECI) keretében létrehozott szervezett bûnözés elleni bukaresti központ közremûködésével - hangzott el a SECI tagállamok bukaresti tanácskozásán.

A fôvárosban a 12 tagállam országos rendôr- fôkapitányai és vámparancsnokainak tanácskozása egybeesett a bukaresti központ létrehozásáról szóló egyezmény aláírásának negyedik évfordulójával.

Bolcsik Zoltán rendôr dandártábornok, a magyar Országos Rendôr-fôkapitányság Bûnügyi Fôigazgatóságának keretén belül mûködô Szervezett Bûnözés Elleni Igazgatóság vezetôje az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a bukaresti központ fôként azért fontos, mert segítségével közvetlen és rendkívül gyors az összeköttetés a SECI tagországokkal, így egyetlen telefonnal perceken belül lehet konkrét ügyekben lépni, az együttmûködés nem húzódik el hosszú ideig. A tábornok elmondta, hogy több nemzetközi kábítószer csempészeti, emberkereskedelmi ügy felderítésében kaptak, illetve adtak a magyar bûnüldözô szervek fontos információkat a SECI központon keresztül.

- Az európai integráció folyamatának felgyorsulása nem csökkenti majd a bukaresti központ jelentôségét, hiszen a szervezett bûnözés az egységes Európában is jelen lesz, másrészt a délkelet-európai térségben a szervezett bûnözés hihetetlen mértékben behálózza a társadalmat és a gazdasági életet - hangsúlyozta az MTI-nek Mihai Razvan Ungureanu, a délkelet-európai stabilitási paktum és a SECI helyettes koordinátora.

Ungureanu szerint az a tény, hogy a SECI tagállamai közül egyre többen az Európai Unió tagjai lesznek egymás kiegészítô kettôs tagságot eredményez a szervezett bûnözés elleni harcban, s az Europol érdekeltségét is növeli abban, hogy szoros együttmûködést alakítson ki a bukaresti központtal. A SECI jelenleg az Europol mellett az Interpollal, a Vámigazgatóságok Nemzetközi Szervezetével és a Közép-európai Kezdeményezés nevû regionális szervezettel folytat tárgyalásokat együttmûködési megállapodások aláírásáról.

Politikai eurovíziós lenullázás

Összeesküvést kiáltott a brit sajtó, amely politikai irányultságtól függetlenül Nagy- Britannia iraki katonai beavatkozásával magyarázta a brit együttes csúfos megalázását a hétvégi rigai eurovíziós dalfesztiválon.

Az idei versenyen Nagy-Britanniát a Jemini nevû énekes duó képviselte. A liverpooli páros, amelyet korábban a leszbikus színpadi mutatványairól elhíresült orosz Tatu lánykettôssel együtt a rigai dalfesztivál egyik lehetséges befutójának tartottak, a brit együttesek eddigi eurovíziós fellépéseinek történetében példátlan módon nulla ponttal az utolsó helyre szorult Cry Baby címû dalával.

Néhány brit szakmai ítész megpróbálkozott ugyan higgadt magyarázatot adni a történtekre, rámutatva, hogy ha egy együttes egy ilyen rettenetes dalt ilyen hamisan ad elô, az talán megérdemli a nemzeti zsûrik döntését, de hangjukat elnyomta az összeesküvés-elmélet híveinek hangos panaszáradata.

A panaszkórusban még a BBC tévé veterán dalfesztivál-kommentátora, Terry Wogan is részt vett. Wogan a rigai katasztrófa után azt mondta, hogy "a szavazásban nagyon sok volt a politika ... Irak után nem is volt sok esélyünk a pontszerzésre".

Az együttes maga is igyekszik ezzel magyarázni a 300 millió tévénézô - köztük 11 millió brit - elôtt elszenvedett kudarcot. Gemma Abbey énekesnô hétfôn a BBC hírtévéjében azt mondta, hogy ha hamisan énekelt, az azért volt, mert végig nem mûködött a saját hangját és a zenét visszasugárzó monitor-hangszóró, vagyis nem tudta rendesen követni saját elôadását. Társa, Chris Cromby szerint "ez akár szabotázzsal is magyarázható".

Ugyancsak politikai indulatokat sejt a két énekes amögött, hogy öltözôjüket a rigai dalverseny alatt ismeretlenek teljesen feldúlták.

A brit lapok statisztikákkal próbálták alátámasztani azt a véleményüket, hogy a pontozás meglehetôsen eltávolodott a tényleges teljesítménytôl, és az egyes országok közötti kölcsönös rokon- vagy ellenszenv dönt a helyezésekrôl.

A Daily Mirror címû baloldali tömeglap kimutatta, hogy például Görögország és Ciprus mindig egymásra szavaz: 1975 óta az elôbbi összesen 157 pontot adott az utóbbinak, az utóbbi pedig 172-t az elôbbinek, miközben mindketten ennek töredékével jutalmazták más országok elôadóit. A lap szerint ugyanígy kiszámolható, hogy a skandináv országok is egymásnak kedveznek a végsô pontosztogatásban.

Még a tekintélyes The Daily Telegraph sem tudta magát távol tartani attól, hogy a pontozás mögött politikai hátsó szándékokat keressen. A legnagyobb brit konzervatív napilap hétfôi száma szerint árulkodó jelekbôl bôségesen akadt Rigában: Görögország és Törökország például eddig rendre nem vett tudomást a másikról a dalfesztiválokon, most azonban az elôbbi hét pontot adott a végsô összesítésben gyôztessé nyilvánított utóbbinak, és az utóbbi is megajándékozta négy ponttal az elôbbit. A lap hozzáteszi: mindez olyan idôszakban történt, amikor a két ország éppen Ciprus ügyében udvarol egymásnak, és Törökország saját EU-csatlakozását igyekszik elômozdítani...

Miénk volt a fiatal óriás, Bogányi Gergely

Dr. Elekes Márta-Adrienne muzikológus

Habár sorozatos erôfeszítéseket téve készültünk rá, a hangverseny igézetében élve, utólag kérdezzük magunktól: május 22-én este tényleg miénk volt a fiatal óriás - Bogányi Gergely? Óriás… - mit takarhat, mit jelenthet e titulus a mûvészetben? A szellem nagyjai, a teljesítmény csúcsai… Nem, nem, itt az óriás felfokozott tulajdonságainak irányítója a hivatástudat, a ki nem teregetett, rejtegetett szerénység. De talán hagyjuk ezt, a több ízben készített és az írott sajtóban, rádióban közzétett beszélgetésekbôl mindenki maga vonja le a következtetéseket.

Inkább vizsgáljuk meg friss élményeink néhány vonatkozását, mely Liszt Esz-dúr zongoraversenyéhez láncolódott. Itt van például az indító gesztus töltete, melyben oroszlánként csap le a szólista. Grandiózus egy megnyilvánulás: a zenekar vérfagyasztó felkiáltásai után bekövetkezô súlyos esés és az ismételten nekilendülô magabiztos szembeszegülés fokozatos fékezô erejével a mozgás fizikai törvényszerûségének élményszerû kivetítôdését adja. Ha eddig valaki valaha is kételkedett volna benne, most meggyôzôdhetett, hogy e zongoraverseny nagylelkûen részesít mindabból, ami a romantika megannyi színe, keserûen boldog arca, illata, íze, vészes kegyetlensége, élettel teli sodrása, s mindezt a zongora megkoronázott királyának tagadhatatlan egyéniségével teszi. Pazar technika, a játék élvezete, egyéni megérzések kifejezôdése olyan fantasztikus természetességgel göngyölítették elénk a zenei folyamatot, hogy mesterkéltségnek és megszokásnak még az árnyéka is messze kerülte az elôadást.

Ráadásaival Bogányi megmutatta, hogyan lehet percek alatt átváltozni: a filigrán, finom rajzolatú sejtések világából a pátosz, a virtuozitás, a szikrázó szellemesség közepébe ugrani és ott tombolni (Chopin nocturne-bôl Liszt-rapszódiába), hogy aztán ismét minden külsô befolyástól elszigetelve (újabb Chopin nocturne kisugárzásával) a bensôség, a zavartalan szemlélôdés szférájába meneküljön. S az átváltozások közt a tapsviharban valamitôl ragyog egy arc, egy lélek…

Újraidézve a zongoraverseny utolsó szakaszának veszedelmes vágtáját, nem állhatom meg egy ártatlan poén nélkül, melynek áldozata most minden komoly rosszalló célzás nélkül a Marosvásárhelyi Filharmónia Szimfonikus Zenekarának dirigense, Shinya Ozaki lesz. Nem "komoly" a dolog, mert elvégre a fôpróbánál sebesebbre sikerült Coda ritmusát a karmester megérezte és sikerült továbbítania a zenekarnak. Csakhogy a lélegzetelállító végsô hajszában egy olyan mosolykeltô helyzet alakult ki, amit egy bizonyos Horovitz- koncertrôl is mesélni szoktak a szemtanúk: a karmester a tempó érdekében kénytelen volt "egyben" ütni az ütemet.

A DP megyei szervezete kiáll Basescu mellett

(mózes)

Összefogásra szólítják fel az SZDP- ellenes erôket

Kemény hangú bírálatok hangzottak el a Demokrata Párt megyei szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján. Amellett, hogy kiálltak Traian Basescu mellett, egész sor törvénytelenséggel és a valóság elferdítéséval vádolták a miniszterelnököt és az általa vezetett pártot. Nem maradt ki a szovátai privatizáció és az RMDSZ-SZDP-protokollum káros hatásának a felemlegetése sem.

A kormánypárt nyilvánvaló sajtókampányt szervez a Demokrata Párt elnöke ellen, azért, hogy egyrészt lejárassa a választók szemében, másfelôl, hogy a párton belül ellenszenvet szítson iránta, jelentette ki Ileana Filipescu megyei elnök tegnap. Ugyanakkor megerôsítette az elnök nyilatkozatát, miszerint Adrian Nastase megzsarolta Traian Basescut, hogy vagy beolvad a DP a Szociáldemokrata Pártba, vagy újra elôszedik a "flotta-dossziét". Az elnök kijelentette: bár a zsarolás tényét tagadta a miniszterelnök hétfô este egy tévéadásban, azt elismerte, hogy tett ajánlatot a két párt összeolvadására. Ezt - tette hozzá - Basescu visszautasította, emiatt indult boszorkányüldözés ellene. Felemlegette, hogy a kormánypárt elnöke szólította fel az embereit, hogy a helyi szervezeteket belülrôl bomlasszák. Ez részben sikerült, mert mindig akadnak árulók is, ám ennek ellenére valós ellenzéki erô marad a Demokrata Párt.

Bejelentette, az a tervük, hogy egyesítsék a PSD-ellenes erôket, parlamenten belül és azon kívül, aminek egyetlen célja a kormánypárt megbuktatása lenne. Hangsúlyozta, hogy ez nem jelent sem választási, sem másfajta egyezséget, csak a közös cél érdekében való összefogást. Ugyanakkor cáfolták azokat a közvélemény- kutatásokat, amelyek szerint a demokraták tíz százalékos népszerûségnek örvendenek a választók körében, bírálták az antikorrupciós törvénycsomagot, amely a "cápákat" nem érinti.

A szovátai privatizációra is kitért az elnök asszony. Véleménye szerint a kormánypárt csúfot ûz a törvénybôl. Mert a Legfelsôbb Bíróság végleges és visszavonhatatlan döntését az Állami Vagyonkezelô Ügynökség nem veszi figyelembe. Ez az RMDSZ-SZDP-protokollum hatása, jelentette ki.

Mûvészeti iskolák II. fesztiválja

Járay F. Katalin

Tegnap délelôtt 10 óra körül a megyeszékhelyen, a Mûkedvelô Képzômûvészek Marosvásárhelyi Egyesületének Unirea kiállítótermében nyílt csoportos képzômûvészeti tárlat. Ezúttal a Mûvészeti Iskolák Napjai címet viselô fesztivál rendezvényeként második alkalommal mutatkoztak be a marosvásárhelyi Mûvészeti Iskola növendékei. A növendékeken kívül részt vettek az iskola ének-zene szakos tanárai, elôadói közül is néhányan, hallgatók, valamint más megyékbôl érkezett meghívottak is. A témalátás-kezelés, alkotási technika, mûfaj tekintetében gazdag anyag felôl Lucia Calinescu osztályvezetô tanárt kérdeztük.

- Válogató munka eredménye az itt látható csaknem hatvan alkotás. Nem beszélve a sok fára, üvegre festett ikonról. Az elôzô, ugyancsak itt megrendezett csoportos kiállításunkon bemutatott képanyag legsikerültebbjei kerületek ezúttal a falra. Akkor valamennyi, a festészet, grafika, ruhatervezés szakon tehetségét fejlesztô növendékünk jelentkezett. Erre az alkalomra viszont néhányan iskolánk egykori abszolvensei közül is kiállítottak munkáikból: Tunaru Nicolae, Czirjék Lajos, Purcariu Sabina. Ami pedig iskolánk meghívottait illeti, Nagybányáról öt, Nagyváradról három, Brailáról egy alkotó jelentkezett. Tény, hogy kapcsolataink az ország különbözô ilyen tanintézeteivel erôsödnek, egyre gyümölcsözôbbekké válnak. Így, tanárként, igazán örömömre szolgál a mûvészi adottságokkal megáldott embertársainkkal dolgozni.

A fesztivál rendezvényei tegnap délután 4 órától a Kultúrpalota nagytermében folytatódtak az iskola zene valamint tánc-koreográfia szakán tanulók ünnepi mûsorával.

Uniós támogatásra számíthatnak a kisebbségi színházak

(nagy a.)

Május 19-22-e között Strasbourgban tartották az Európai Helyi és Regionális Hatalmak konferenciáját. Az Európai Unió szervezte tizedik plenáris ülésen 44 országból több mint 500 küldött vett részt. Romániát öt megyei tanácselnök és hét polgármester képviselte.

Virág György megyei tanácselnök, a romániai küldöttség vezetôje tegnap sajtótájékoztató keretében számolt be az összejövetel céljáról, eredményérôl. Elmondta, a kongresszuson elôkészítették a 2004-ben Budapesten sorra kerülô találkozót, amelyen elfogadják az Európai Helyi és Regionális Hatalmak közigazgatási szervezési chartáját. A tanácskozás programjában szerepelt a május 21- én tartott mûvelôdési és nevelési szakbizottság rendes ülése, ennek a bizottságnak Virág György is tagja. Elmondta, két kezdeményezés keltette fel a figyelmét, amelyeket a megyében életbe lehet ültetni. Eszerint a kisebbségiek nyelvén mûködô színházak támogatást kaphatnak az Európai Uniótól, ha megfelelô pályázatokat nyújtanak be. Ennek feltétele a kisebbségi elôadások bemutatása, ezek alapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház uniós támogatásra jogosultak. Szó esett a kisipar felkarolásáról és ugyancsak uniós alapokból való finanszírozásáról is. A tanácselnök felhívással fordul a kisipari szövetkezetek megyei szövetségéhez, készítsék el a névsort azok támogatására, akik szervezett vagy kevésbé szervezett formában hagyományos mesterségeket Maros megyében tartanak fenn. Ezen tervekkel szándékszik részt venni Virág György az október 15-16-ára tervezett szakbizottsági ülésen.

Átszervezik a helyi tanácsok saját apparátusát

Adrian Nastase miniszterelnök legutolsó videokonferenciáján utasította a megyei tanácselnököket: a hónap végéig mutassák be a megyei tanács saját apparátusának átalakítását tartalmazó tervet. Ugyanezen feladat hárul a megye 97 településének polgármestereire is. Virág György elmondta, a megyei tanács 104 alkalmazott köztisztviselôje közül június elsején 21- tôl vonták meg a köztisztviselôi minôséget, s szerzôdéses munkatársként tevékenykedhetnek tovább az intézményben. A tanácselnök reményét fejezte ki, hogy a 2004 januárjában életbe lépô bértörvény a köztisztviselôk és a munkatársi viszonyban levô személyzet elônyére válik.

2,5 milliárd lejt sikkasztott

Számos károsult Nagysármáson

kk

A gazdasági rendôrség szakemberei vizsgálatot indítottak csalás és sikkasztás vádjával Mihalte Gheorghe Daniel ellen, aki 33 éves és nagysármási illetôségû. A férfi 1992 óta a nagysármási takarékpénztárnál dolgozott, az utóbbi idôben mint a sármási kirendeltség vezetôje. A rendôrség közleménye alapján eddig 24 panaszos jelentkezett, akiknek takarékbetétjei esetében hamisításokat fedeztek fel. Az általános körözés alatt álló férfi már május 21-e óta eltûnt lakhelyérôl.

Az ügyben Patrascu Gheorghe, a Maros Megyei Takarékpénztár igazgatója nyilatkozott lapunknak, elmondva, hogy becsléseik szerint az okozott kár körülbelül a 2,48 milliárd lej. A korábbi görgényoroszfalusi precedenes alapján az igazgató úgy véli, hogy a kárvallotaknak bûnügyi feljelentést kell tenniük, melynek alapján a fôvádlott Mihalte Gheorghe Daniel lesz, ám az is valószínûsíthetô, hogy az ügyészség a kivizsgálások során vádlottként a takarékpénztárat is felelôsségre vonja, hiszen az intézmény égisze alatt tevékenykedett a tettes. Ugyancsak valószínûsíthetô, hogy a takarékpénztárat az eljárás befejeztével legalább részleges kártérítésre kötelezik, de abban reménykednek, hogy ezt a fôvádlott vagyonából teszik majd meg, annál is inkább, mivel a vádlott garanciaként elhelyezett értékei közelrôl sem fedezik az okozott kárt.

Döntött a Hunyadi László Baráti Köre Társaság

Újabb négy díjat osztanak ki

A marosvásárhelyi Hunyadi László Baráti Köre Társaság évrôl évre felméri a záruló színházi évad teljesítményeit és a névadóra emlékeztetô díjjal jutalmazza a Tompa Miklós Társulat két fiatal valamint egy nyugdíjas mûvészét, illetve egy mûszaki munkatársát. A díj pénzjutalommal és a Hunyadi László-emlékéremmel jár. Amint a HLBKT elnöke, Szélyes Ferenc színmûvész által szerkesztôségünkbe eljuttatott közleménybôl kiderül, a társulat titkos szavazással úgy döntött, hogy a 2002/2003-as évadban a fiatal színésznô kategóriában Nagy Dorottya, a fiatal színész kategóriában Zayzon Zsolt, a nyugdíjas színészek között Tarr László, a mûszaki kollégák sorából pedig Abódi Ferenc érdemelte ki a kitüntetést.

A HLBKT ünnepélyes díjkiosztáson adja át az idei nyerteseknek az elismerést. Erre május 30-án, pénteken este 7 órakor kerül sor a Nemzeti Színház nagytermében, a Két nô közt címû Marivaux-vígjáték elôadása kezdete elôtt. Az eseményre minél több színházkedvelôt várnak.

Bajor autócsodák Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyre érkezett a BMW Vip tour. A világhírû német gépkocsigyártó termékeit forgalmazó Automobile Bavaria marosvásárhelyi bemutatótermében három napig a forgalmazónál kapható legtöbb modellt megtekinthetik az érdekeltek, olyanokat is, amelyek egyébként nem láthatók itt mindennap. A bemutató sztárja kétségtelenül a Z4-es kétüléses cabrio sportkocsi, de megtekinthetôk a 300-as, 500-as és 700-as sorozat legreprezentatívabb modelljei, illetve a belföldi utakon ritkaságnak számító Mini Aston is.

Mint a kirendeltség vezetôje, Dorel Frisan elmondta, a mostani bemutatóterem egy jövôbeni komplexum kiindulási pontját jelenti, amelyben márkaszerviz és alkatrész- forgalmazó raktár is helyet kap majd, s ahol a BMW teljes termékcsaládját forgalmazni fogják, beleértve a motorkerékpárokat is.

A BMW egyébként május elején partneri szerzôdést kötött Gheorghe Hagival, melynek értelmében a kiváló volt labdarúgó vállalta, hogy a márka "arcává" válik. Hagira azért esett a választás, mert pályafutása során - akárcsak a BMW - mindig a csúcsteljesítményre tört. Az elhangzott ígéret szerint legközelebb Gheorghe Hagi is jelen lesz Marosvásárhelyen, amikor a bajor márka újabb bemutatóját szervezik.

Gyermeknapi rajzbuli

Nagy rajzbulit rendez június 1-jén, vasárnap, Marosvásárhely fôterén az RMDSZ Maros megyei szervezete.

Kedves gyerekek! Gyertek, rajzoljuk tele a fôtér közepét! Ha a testvéreddel vagy a barátoddal jössz, annál jobban fog sikerülni! Lufikat és krétát a helyszínen kérhettek.

A szülôknek ugyanitt információs stand áll a rendelkezésükre az RMDSZ székházában mûködô státusiroda, illetve az állásbörze-szolgáltatással, a szociális, pszichológiai, jogi és gazdasági tanácsadással kapcsolatos bármilyen kérdésre válaszolnak a szervezet képviselôi.

Felújítják az állomás épületét

Korszerûsítik az 1872-ben épített és több évtizede fel nem javított segesvári vasútállomás épületét. Az elkészült tervek alapján rekonstruálják a korhû homlokzatot, bent a rendeltetésnek megfelelôen korszerûsítik a helyiségeket és a berendezéseket. A munkálatokat a Közmunka-, Szállítás- és Lakásügyi Minisztérium támogatja. A beruházás terv szerinti értéke 2.745.800 euró körül van. A minisztérium jóváhagyta az igényelt pénzösszeget, így hamarosan megszervezik a versenytárgyalást a kivitelezô cég kiválasztására és néhány héten belül elkezdôdhet a munka.

Kós Károlyra emlékeztek Koronkán

(borbély)

A koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola meghívására Szabó László marosvásárhelyi nyugalmazott tanár A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni címmel tartott elôadást Kós Károlyról, az építészrôl, grafikusról, íróról, irodalmi szervezôrôl és közéleti emberrôl. Az iskola szavalócsoportjának tagjai, az ötödik osztályos Márton Emôke és a hatodik osztályos László Sándor Kós Károlyt idézték Benkô Samu Beszélgetések Kós Károllyal címû könyve valamint Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá címû verse alapján. Az elôadáson az iskola tanulói és pedagógusai mellett részt vettek a nyugdíjas tanerôk is, szülôk valamint a falu két lelkipásztora.

Kiegészítés

Korábban beszámoltunk már arról, hogy az idén sikeresen szerepelt megyénk csapata a Nagybányán megszervezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyen, ahol két elsô és két harmadik díjat valamint öt dicsérô oklevelet nyertek a résztvevôk.

A dicséretben részesült tanulók felsorolásából beszámolónkból sajnálatos módon kimaradt a Bolyai Farkas Líceum kilencedik osztályos tanulójának, Szomorú Ildikónak a neve, akit Máthé Mária tanárnô készített fel a vetélkedôre.

Mindentudás Egyeteme

A depresszió testi és lelki
tényezôi szorosan összefonódnak

Ok vagy okozat: az agy biokémiája, lelki hajlam? Minden hetedik magyar felnôtt megismeri a depresszió kínjait

Tringer László elôadása

TRINGER LÁSZLÓ pszichiáter, egyetemi tanár

1939. április 2-án született Gyôrszentmártonban (jelenleg Pannonhalma). 1963-ban szerzett általános orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, majd 1974-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán klinikai pszichológiából kapott oklevelet. 1990-ben a Pázmány Péter R. K. Hittudományi Akadémia levelezô tagozatát végezte el. 1963-tól tagja a Budapesti Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának, 1989-tôl egyetemi tanár. 1992 és 1994 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Oktató Kórházának fôigazgatója és a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztály vezetôje. 1994-tôl a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója (tanszékvezetô egyetemi tanár). A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke 2002-tôl. A WHO Európai Irodájának elmeegészségügyi összekötôje és a közép-európai régió koordinátora. Tudományos érdeklôdésének elôterében a lelki jelenségek, magatartási zavarok és terápiájuk, valamint ezek biológiai, szociális és filozófiai összefüggései állanak. 1979-ben az orvostudományok kandidátusa lesz "A neurózisok motivációs elmélete" címû értekezés alapján. 1964-tôl kezdve oktat neurológiát és pszichiátriát orvostanhallgatók számára. 1999-tôl a Semmelweis Egyetem Szakképzési és Továbbképzési Bizottságának elnöke, 2002-tôl az Etikai Bizottság elnöke.

A depressziós esetek látszólag megszaporodtak az utóbbi idôben. Ennek számos oka van: az orvosok korábban másként, például neurózisnak nevezték a depressziók jelentôs részét; a közvélemény figyelme újabban erôsebben ráirányult erre a betegségre; növekedett az epidemiológiai módszerek érzékenysége is; és nem elhanyagolható a depresszióellenes szerek gyártásában, forgalmazásában érdekelt csoportok marketingtevékenysége sem.

Fontos ellenben az is, hogy a lakosság pszichológiai kultúrájának fejlôdése egyre több személyt tesz képessé arra, hogy lelki problémáit pszichológiai nyelvezetben fogalmazza meg, akik így nem szorulnak arra, hogy szubjektumuk feszültségeit testi betegségként jelenítsék meg.

A depresszió költséges népbetegség - nem csak Magyarországon

Szádóczky Erika és munkatársainak új keletû felmérése szerint Magyarországon a depresszió élettartam-elôfordulása a felnôtt lakosság körében 16,1%. Megbízható vizsgálatok alapján a depresszió gyakorisága (módszerek függvényében) 7-15% körül ingadozik. Az Egyesült Államokban a különbözô felmérések 5-11% közötti értékeket adnak.

Az önkezû halállal kísérletezôk 70%-a, mások szerint 90%-a depressziós. Szomorú tény, hogy a visszatérô depresszióban szenvedôk közel 20%-a elôbb-utóbb öngyilkossággal fejezi be életét. Ennek következtében az Egyesült Államokban az öngyilkosság a halálokok rangsorában a 7. helyen áll.

Bár számos adat szól amellett, hogy a magyar nyelvû kultúrkör melankóliára hajlamos, nem állítható, hogy valamely úgynevezett nemzeti sajátosság és a depresszióban rejlô általános emberi problémák között különleges kapcsolat állna fenn. Kétségtelen, hogy az irodalomban tükrözôdô "nemzeti önkép" gyakran mutat melankolikus, bûntudatos vonásokat. Számos költônk, írónk orvosilag is depressziósnak minôsíthetô (Vajda János, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Vörösmarty Mihály). S valószínûleg nincs még egy ország, amely nemzeti himnuszában nem csak az elkövetett, de a jövendô bûnök miatt is bocsánatért esdekel.

Ugyanakkor Magyarországon az öngyilkossági statisztika az utóbbi évtizedekben örvendetesen változott. Míg a 80-as évek elején a világ szomorú élvonalába tartozott, 1985-óta a statisztika folyamatosan javul, s az eltelt másfél évtized alatt több mint 30%- kal csökkent (jelenleg 29 körül alakul, 100.000 lakosra számítva), s ilyen mértékû csökkenés más országokban nem tapasztalható.

Az Egészségügyi Világszervezet legújabb adatai szerint a modern társadalmakat gazdaságilag leginkább sújtó betegségek listáján az elsô öt betegség mentális természetû. Az elsô helyen áll az egypólusú, a negyediken a kétpólusú (mániás) depresszió. Más megvilágításban: a mentális betegségek az egészségügyi kiadásoknak 15%- át teszik ki, 2010-re ez a szám 20-ra emelkedik.

A depresszió okát és "értelmét" minden korszak másban látja

Már a nagy görög orvos, Hippokratész is ismerte a depressziót, amit melankóliának nevezett, mivel úgy vélte, hogy az a testnedvek arányának megváltozására vezethetô vissza: a fekete epe (melainé kholé) túlsúlyba kerül a többi nedvvel szemben. A melankólia kifejezés volt használatban egészen a 19. század végéig, amikor is a "depressio" kifejezés került elôtérbe. Deprimere annyit jelent, mint "lenyomni". A szó tehát a hangulat nyomottságát fejezi ki.

Kor és kultúra függvényében a depressziós állapotot értelmezték lelki válságként, a hit megrendüléseként, de a szenvedés sújtotta beteg esetleg különleges tisztelet tárgya is lehetett. Az orvostudomány fejlôdésének 19. századi fellendülése óta a depresszió betegség mivolta került elôtérbe. Elôbb a betegség pontos tünettani leírására törekedtek. Kraepelin leírta a psychosis maniaco-depressiva kórképét (amelyet ma bipoláris zavarnak nevezünk). Felismerte, hogy a betegség megjelenésében örökletes tényezôknek is szerepe van. Elsôsorban Freud és követôinek munkássága nyomán részletesen tanulmányozták a depressziók neurotikus formáit, amelyek eredetét korai gyermekkori lelki sérülésekre vezették vissza.

A 20. század második felében egyre több adat halmozódott fel, amelyek szerint a depressziók során zavar keletkezik az idegsejtek közötti információátvitelt biztosító anyagok forgalmában. A kutatások az évezred utolsó évtizedében (amelyet "Az agy évtizedének" nyilvánítottak) különösen nagy lendületet vettek.

Az idegsejtek közötti jelátvitel a szinapszisokban valósul meg. E helyeken az információt speciális anyagok közvetítik, amelyeket neurotransz-mittereknek nevezünk. Depresszió esetén a rendelkezésre álló szerotonin mennyisége kisebb a szükségesnél. Ennek következtében a szerotonin által kiszolgált idegi pályák mûködése megváltozik. Az 50-es évektôl kezdve a neuro-transzmitterek egyensúlyát helyreállító gyógyszerek újabb és újabb változatait állítják elô, és alkalmazzák sikerrel.

A kutatások megerôsítették a depressziók keletkezésére vonatkozó biokémiai elméleteket. Ugyanakkor ma már tudjuk, hogy a depresszió jóval bonyolultabb kérdés, semmint hogy kizárólag egy vagy több hírvivô anyag relatív hiányával lenne magyarázható. Igazából még abban is bizonytalanok vagyunk, hogy okról vagy okozatról, azaz kísérôjelenségrôl van-e szó. A depressziók nagyobb részénél elsôsorban az egyéni lelki hajlam játszik szerepet, amelyet kedvezôtlen életesemények betegséggé súlyosbíthatnak. A személy betegségmentes állapotban is magában hordozza a depresszióra való hajlam magatartási és szubjektív jegyeit.

Tünetek és formák

A depresszió testi (vegetatív) tünete lehet az alvászavar, fáradtság, étvágyzavar (csökkenés vagy ritkábban növekvés), fogyás (vagy hízás). A környezet számára a legkorábbi figyelmeztetô jelek bizonyos magatartási tünetek: lehangoltság, koncentrációzavar, döntésképtelenség, aktivitáscsökkenés, munkaképtelenség, visszahúzódás, bezárkózás, a mozgások meglassulása, görnyedt testtartás, sajátos arckifejezés, öngyilkossági kijelentések, esetleg kísérlet. Jellemzô a betegre az örömképesség és a humorérzék elvesztése. A szubjektív, lelki tünetek okozzák a betegnek a legnagyobb szenvedést: a szomorúság, kedvetlenség, szorongás, félelem, aggodalom, reménytelenség, önleértékelés, önutálat, önvád, bûntudat, ellenségesség-érzés, halálvágy, öngyilkossági fantáziák. Súlyos depressziósok a legbrutálisabb öngyilkossági kísérletet is képesek végrehajtani, csak hogy szenvedéseiktôl megszabaduljanak.

Ezek a tünetek az epizodikus vagy fázikus lefolyási formák esetén idôszakosan jelentkeznek, bizonyos ideig (átlagosan 6 hónapig) tartanak, majd oldódnak, s a beteg visszanyeri teljes egészségét. Az unipoláris formánál a depressziós idôszakokat egészséges életszakaszok követik. A bipoláris forma esetén a depressziós idôszakok között felhangoltsággal, túlzott aktivitással jellemzett állapotok fordulnak elô.

Az idült, hullámzó lefolyású formakörben a személyiségstruktúrához köthetô depressziók (amelyeket ma disztímiás zavarnak, korábbi szóhasználattal neurotikus depressziónak neveznek) teszik ki a depressziók nagyobb részét. E személyek - még jó állapotban is - gyakran terhet jelentenek környezetük számára örökös pesszimizmusukkal, panaszkodásaikkal, azzal, hogy negatívan viszonyulnak mindenhez. A depressziónak ebben a formájában az élet eseményei jelentôs szerepet játszanak. Az állapotot súlyosbíthatják érzelmi veszteségek, lelki traumák.

A depressziós "világszemlélet" sajátos rendszert alkot

A depressziós karakter gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza. A sérülékeny személyiség kialakulását elôsegítheti a szülôk általi nyílt vagy rejtett elutasítás (a túlzott kényeztetés is); a gyermekkori családban uralkodó durva, brutális légkör; a csonka vagy széthullott család; a szülôk súlyosan patológiás személyisége, alkoholizmusa, kábítószer-fogyasztása; súlyos fokú nevelési hibák (például a túlzottan tekintélyelvû vagy a túlzottan engedékeny nevelési stílus).

A depressziós egyén az információkat negatív irányban torzítja. Nagyobb valószínûséggel vesz fel és továbbít negatív értékmozzanatokat tartalmazó jeleket, és választ ennek megfelelô viselkedési alternatívákat.

Az önmagunkkal kapcsolatos beállítódások negatív torzulását negatív önképnek nevezik. Az egyén értéktelennek, különlegesnek, betegnek, új dolgokra képtelennek érzi magát, s általában a másokkal való kapcsolatai is torzulnak. A depressziós a világot is sötét szemüvegen keresztül látja, s jövôképe is reménytelen. Mivel a jövôbe vetítve is negatív eseményeket vár el, a lehetôségek gazdag tárháza sem létezik számára. A jövô elôre megjósolhatóan rossz, a depressziós ezért nem megvalósítja a jövôt, hanem az megtörténik vele.

A valóság ilyen összefüggésekbe kényszerítése olyan gondolkodási mûveleteken keresztül valósul meg, amelyeket összefoglalóan logikai hibáknak nevezünk. Jellegzetes "mûvelet" az ok- okozat felcserélése: "Súlyos beteg vagyok, ezért állandóan gyógyszert kell hordanom magammal. - Súlyos beteg vagyok, hiszen állandóan gyógyszert kell hordanom magammal." Ez a klasszikus "hipochonder logika".

A korszerû gyógykezelés biológiai és pszichoterápiás módszereket együtt alkalmaz

A biológiai gyógymódok között a gyógyszerek kapnak elsôdleges szerepet. Magyarországon minden korszerû antidepresszív készítmény rendelkezésre áll és támogatással rendelhetô. A legújabb szerek - bár drágábbak, mint a régebbiek - csak kevés mellékhatással rendelkeznek. Ennek eredménye, hogy a betegek a gyógyszert jobban tûrik, és szívesebben mûködnek együtt az orvossal. Vagyis a drágább gyógyszerrel való kezelés mégis olcsóbb az adófizetônek: ugyanis a nem kezelt depresszió gazdasági következményei sokkal súlyosabbak. A London School of Economics számításai szerint a nem kezelt depresszió költségei 23-szorosát teszik ki a kezelés költségeinek! A depresszióban alkalmazott gyógyszerek hatása csak lassan, 2-4 hét alatt mutatkozik, addig legfeljebb az esetleges mellékhatások jelentkeznek. Rendkívül fontos ezért a beteg kellô felvilágosítása, nehogy idô elôtt abbahagyja a gyógyszerszedést, arra hivatkozva, hogy nem használ.

A depresszió gyógyszeres kezelésével párhuzamosan a beteggel lelkileg is foglalkozni kell. Mindenekelôtt részletesen felvilágosítani a betegség mibenlétérôl, a kezeléssel kapcsolatos gyakorlati tennivalókról, a várható kilátásokról. Fontos, hogy a betegek fokozatosan megtanulják, miként kell a betegséggel átmenetileg vagy akár egész életében együtt élniük úgy, hogy az életvitelüket csak a lehetô legkisebb mértékben korlátozza. Ezt a sok idôt igénylô információszolgáltatási folyamatot pszichoedukációnak is nevezzük. Ennek folyamatában a hozzátartozók is részt vesznek, megfelelôen alkalmazott felvilágosítással megakadályozható, hogy sok család hulljon szét a depresszió miatt.

A gyógyítás és megelôzés fontos színterei

A gyógyítás sikerének kulcsa mindazonáltal nem annyira a módszerben rejlik, hanem a pszichoterápiás kezelés elérhetôségében és a terapeuta felkészültségében. Mivel az állami egészségügyi szolgálat keretében többnyire tömegrendelés folyik, az idôigényes pszichoterápia a magánrendelôk keretei közé szorul vissza. Ezeket viszont az Egészségpénztár Magyarországon még nem finanszírozza, így a pszichoterápiás kezeléseket csak a tehetôsebb rétegek engedhetik meg maguknak.

A lelkileg egészséges személyiségek kialakulásának elsôdleges "mûhelye" a család. Minden olyan kormányzati intézkedés, amely a családot mint alapvetô egységet támogatja, komoly mentálhigiénés kihatással bír. Jelentôs szerepe van az iskolának is. A több éve akkreditált
"mentálhigiénikus" másoddiploma pedagógusok és más szakemberek százait készíti fel arra, hogy munkahelyükön különös gonddal képviseljék a mentális egészség szempontjait, segítséget nyújtsanak azoknak, akik lelki egészségükben veszélyeztetve vannak.

*Elhangzott a Duna Televízióban 2003. május 12- én

A nap hírei

Bákó megyébe látogat az RMDSZ elnöke

Markó Béla szövetségi elnök ma Bákó megyébe látogat, ahol találkozik a Romániai Csángómagyarok Szövetségének képviselôivel, illetve megbeszélést folytat a bákói prefektúra, valamint a megyei fôtanfelügyelôség vezetôivel. Az RMDSZ elnöke ezt követôen Frumoasara látogat. A szövetségi elnök vezette küldöttség tagjai: Borbély László ügyvezetô elnökhelyettes, Szép Gyula mûvelôdési ügyvezetô alelnök, Asztalos Ferenc és Márton Árpád képviselôk.

Regionális összefogás a turizmus fejlesztésére

A Brassó, Kovászna, Maros és Hargita megyei tanácsok közös regionális turizmus-fejlesztési tervezeteket nyújtanak be a Fejlesztési és Elôrejelzési Minisztérium egyik programja keretében, melynek célja a megyei tanácsok partneri kapcsolatainak ösztönzése regionális fejlesztési projektek megvalósítására. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke a Mediafaxnak elmondta, a megye és a 7-es fejlesztési régió gazdasági fellendítésének egyik prioritása a turizmus, ebben az ágazatban pénzhiány miatt nem történtek jelentôsebb beruházások az utóbbi években. A négy megyei tanács több tervezetet dolgoz ki. Az elsô projekt címe A borvíz útja Maros, Hargita és Kovászna megyében, és olyan, ásványvízforrásaikról híres településekre terjedhet ki, mint Bálványos, Kovászna, Elôpatak, Málnás, Hatolyka, Uzonkafürdô, Tusnád, Parajd, Hargitafürdô, Marosfô, Szováta. A tervek szerint a turisták öt-hat napos körútakon járják be a "borvíz- körútat".

Ünnepélyes határátkelô-avatás lesz

A román és a magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel június 6-án a Csanálos-Vállaj határátkelôt. Az újabb román-magyar határátkelôn egyelôre csak a személyforgalom indul meg. A határátkelô megnyitása évek óta napirenden szerepel a két ország közötti kapcsolatokban. Bár a román kormány is meghozta a szükséges rendeletet, míg Magyarországon elkészültek az építkezésekkel, a román oldalon igen jelentôs lemaradások voltak. A Romániában folytatott építkezési munkálatok április derekán gyorsultak fel, azt követôen, hogy Ioan Rus román és Lamperth Mónika magyar belügyminiszter megállapodott a határátkelô mihamarabbi átadásáról.

Népek Igaza kitüntetés egy szatmárnémeti házaspárnak

Népek Igaza kitüntetést adott át kedden Szatmárnémetiben egy magyar házaspárnak Izrael bukaresti nagykövetsége. Az 1940 és 1945 között az észak-erdélyi Szamosújváron élô Nits Gyula és felesége, Nits Alice a második világháború alatt négy zsidó származású személyt bújtatott mintegy két éven keresztül szamosújvári otthonuk pincéjében. A Nits családnak köszönhette megmenekülését Steurmann György és Kohn Jenô, akik 1943-tól, valamint Kellner Sándor és Kellner Pál, akik 1944-tôl bújtak meg a Nits-házban. Az izraeli állami kitüntetést Steurmann és Kohn 1945- ben, megmenekülésük után tett vallomása alapján ítélték oda. Az idôközben elhunyt Nits Gyulát post mortem avatták a Népek Igazává.

Erôsít az osztrák CA Immo

Az osztrák CA Immobilien Anlagen AG (CA Immo) erôsíti jelenlétét Romániában. A 30 millió eurós Opera Center immár a második nagy beruházása Bukarestben. A Bukarest központjában az Opera közelében lévô hétemeletes Opera Center 11 ezer négyzetméter nettó hasznos alapterülettel és 120 autó befogadására alkalmas parkolóval rendelkezik. Az irodaház elrendezését elsôsorban a nagy irodai alapterületre igény tartó bérlôk számára alakították ki. A CA Immo május 26- iki közgyûlése december 31-ig visszamenô hatállyal elfogadta a fúziót az Immotrust AG-val. A romániai beruházással és az egyesüléssel a CA Immo ingatlanainak a száma 52-re emelkedett. A bérbe adható alapterület így 340 ezer négyzetméterre bôvült 253 ezerrôl.

Kommunista fölény a moldovai helyhatósági választásokon

A kommunista párt megszilárdította pozícióját a vasárnap megrendezett moldovai helyhatósági választásokon: a polgármesteri, illetve helyhatósági posztok 47 százalékára ôk állíthatnak jelölteket a nem hivatalos végeredmény alapján. A 2003-as helyhatósági választásokat a szakértôk annak tesztjeként értékelték, hogy a két éve kormányon lévô kommunisták milyen esélyekkel indulnak majd a 2005-ben esedékes országgyûlési választásokon. A Vladimir Voronin államfô által vezetett Kommunisták Moldovai Pártja már eddig is kényelmes többséget élvezett a parlamentben: a 101 képviselôbôl 70-et ôk delegáltak. A helyhatóságok élén a mostani eredmények szerint szintén tekintélyes számú irányító pozíció kerül a kommunisták kezébe.

Történelmi csúcson az euró a dollárral szemben

Eddigi történetének legmagasabb szintjére emelkedett kedden az euró árfolyama a dollárhoz képest, mivel a tokiói kereskedésben elérte az 1,1885 dollár/eurós szintet. Az eddigi legmagasabb euróárfolyamot az európai közös pénz bevezetése után 3 nappal, 1999. január 4-én jegyezték, 1,1884 dolláros szinttel. A dollár mintegy két hete kezdett el jelentôsen gyengülni az euróhoz képest, azután, hogy John Snow amerikai pénzügyminiszter közvetve jelezte: Washington örülne a dollár hanyatlásának. A gyengébb dollár segítség az amerikai exportôröknek, akik így olcsóbban adhatják termékeiket külföldön. Tokióban hétfôn 1,1814 dollárral zárt az euró. Nôtt a pénz jennel szembeni árfolyama is Japánban, kedden 138,65 jent kellett adni egy euróért a hétfôi 138,08 jen után.

Mátrix - rekordbevétel

A Matrix újratöltve címû amerikai akciófilm minden eddiginél nagyobb bevételi rekordot hozott: az amerikai mozipénztári bevételeket nem számítva összesen 62 országban két hét alatt 113 millió dollárt kasszíroztak a mozik. Arra még eddig nem akadt példa, hogy a bevétel ennyi idô alatt meghaladja a 100 millió dollárt. Brit források szerint egyetlen film közelítette meg ezt a pénzsikert: a Gyûrûk ura hozott 99 millió dollárnak megfelelô bevételt két hét alatt. A BBC úgy tudja, hogy a film megtekintéséért a mozikasszáknál tíz nap alatt a világon, beleértve az Egyesült Államokat is 363 millió dollárnak megfelelô összeget fizettek ki a nézôk, ez esetben a japánokat nem számítva, mivel a szigetországban a film mozis premierje csak június 7- én lesz.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Szászrégeni Napok

A város polgármesteri hivatala a szervezôkkel együtt a városnapok programjának összeállításán dolgozik. Ennek keretében június 3-án 11 órától a helybeli mûvelôdési otthonban a Csimbum bábcsoport Alois Mikulka: Fehér macska hercegnô címû bábjátékával lép színpadra, rendezte Tamás Ibolya. A Népszínház június 6-án 6 órától a diákoknak, míg 7-én 7 órától felnôtteknek ugyanott bemutatja Dosztojevszkij elbeszélése alapján a Láng György által írt Két férfi az ágy alatt címû bohózatot. A színházi elôadások mellett június 5-én 16 órától a városi könyvtárban Kemény János élete és munkássága címmel szerveznek irodalmi vetélkedôt középiskolás diákoknak.

Népdal- és néptáncfesztivál

Harmadik alkalommal szervezik meg Mezôpanitban a kisiskolá-sok hagyományos népdal- és néptánctalálkozóját. A csoportok bejelentkezését reggel 8-9 között várják, a seregszemle 9-9.30 között lesz, majd a megnyitó után, 10-12 óra között mutatkoznak be a gyermekcsoportok. Délutánra a csoportoknak közös programot terveztek a szervezôk.

Nyárádszeredában az Ariel

Június másodikán, hétfôn 11 és 12 órától a nyárádszeredai mûvelôdési otthonban a gyermeknap tiszteletére a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház elôadja A vitéz szûcs címû mesejátékot. Érvényesek a korábban vásárolt bérletek.

Az ébredés dilemmái

Gálfi Bódi Tamás Az ébredés dilemmái címû aforizmakötetét mutatja be Bölöni Domokos, lapunk munkatársa, a marosvásárhelyi unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében, csütörtökön 18.30 órai kezdettel. A szerzô dedikál.

Évadzáró elôadások

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a következô napokban évadzáró elôadásokra várja a közönséget. Május 29-én, csütörtökön este fél 7-tôl a kisteremben Eric- Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok címû darabjával, pénteken, 30-án este 7 órától a nagyteremben Két nô közt címû színjátékával várják a publikumot. Ez alkalommal kerül sor a Hunyadi László Baráti Köre Társaság által odaítélt díjak ünnepélyes átadására is. Május 31- én, szombaton délután 5 órától a Kántorné-bérlet, június 1-jén, vasárnap délelôtt 11 órától a Csorba András-bérlet keretében Sütô András Egy lócsiszár virágvasárnapja címû drámája tekinthetô meg. Június 1-jén, vasárnap délután 5 órától a nagyteremben Milne Micimackó címû mesejátékával várják a gyerekeket, akik a gyermeknap alkalmával ingyen, a felnôttek pedig jutányos áron tekinthetik meg az elôadást. Az elhasználatlan bérletszelvények érvényesek az évadzáró elôadásokra is.

Városi kerékpáros tájékozódási verseny

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület június elsején, vasárnap városi kerékpáros tájékozódási versenyt szervez. A benevezôk a városban kijelölt ellenôrzô pontok érintésével mintegy 30 km-es távot kell megtegyenek, a végén pedig városismereti tesztlapot töltenek ki. Beiratkozás 10 órától a helyszínen, a Nemzeti Színház mögötti parkolóból, egyéni rajtolás kétpercenként 11 órától, majd díjkiosztás 16 órakor a Maros-parton (a komp mellett). A szervezôk férfiak és nôk benevezését várják 14 - 18, 18 - 30 közötti, illetve 30 év fölötti korcsoportban.

Jelentkezni lehet gyümölcsszedô táborokba

A MADISZ marosvásárhelyi szervezete az idén is lehetôséget biztosít 18 - 24 év közötti fiataloknak arra, hogy idénymunkára kijussanak magyarországi gyümölcsszedô táborokba. Érdeklôdni és feliratkozni a MADISZ Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén lehet, vagy a 168-573-as telefonszámon, naponta 9 - 15 óra között.

Rendhagyó KZST-összejövetel

A Kemény Zsigmond Társaság következô összejövetelére 2003. június 6-án, pénteken délután 6 órakor kerül sor a Bernády György mûvelôdési központban. Vendég Turai Kamil vallásfilozófus, a Kecskeméti Tanítóképzô Fôiskola docense. Elôadásának címe: Magas metafizika. Ôsi bölcseletünk.

Útépítés Telekre

A napokban hozzáfognak az Erdôcsinád és Telek közötti 4 km-es falusi útszakasz feljavításához. A munkálatokat a különleges útalapból kapott mintegy 1,5 milliárd lejbôl fedezik. A kivitelezôvel kötött szerzôdés alapján egy hónap alatt járhatóvá teszik az említett utat.

Közúti balesetek

Május 26-án Ádámoson I. S., 32 éves hivatásos gépkocsivezetô AB 02 LPI rendszámú traktorával halálosan elgázolta M. Mihai 48 éves ádámosi kocsist. A fuvaros lova megijedt a gépkocsik zajától és a traktor elé húzta a szekeret. Ugyanaznap este fél kilenc körül a marosvásárhelyi Aurel Filimon utcában K. János- István 44 éves marosvásárhelyi lakos pedálmeghajtásos motorkerékpárjával figyelmetlenül elôzött, majd hátulról beleszaladt az MS 20 TMO rendszámú, szabályosan parkoló Dacia személygépkocsiba. A motorbiciklist súlyos testi sérülésekkel szállították kórházba.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ Claas kombájn 2.20 m-es rázóasztallal, kitûnô állapotban Csíkfalván. Érdeklôdni az 588-169-es telefonszámon lehet. (57573)

ELADÓ mûködôképes topleti kukoricahenger (800 x 250 mm). Érdeklôdni Kissármáson, Turcu Arelnél. Tel. 421-968, reggel és este. (57594)

ELADÓ szemes kukorica. Tel. 123-725. (57759)

OLCSÓN eladó villanykályha (Vera), gyerekágy és Wartburg-alkatrész. Tel. 141-004. (57784)

ELADÓ A Tudás Fája sorozat 1-124. száma, 5 dossziéval. Tel. 0740-685-313. (57824)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (57273)

ELADÓ 2 Forsit 512 kombájn 4 m-es asztallal. Rendelésre hozok TD 308 90 PS traktort, motort és cserealkatrészt, 36 soros szalmásgabona-vetô gépet, 3-4 soros ekét, 8 soros kukoricavetô gépet, szalmavágó- és préselôt, 10 betonoszlopot (5 m, 30 x 30), 24 BCA-lemezt (6 m, 60 x 20), 20 vasoszlopot (4,5 m), és fedélszerkezetet. Tel. 0265/446-168. (57802)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket és mikrohullámú sütôket, mindent garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (57098)

OLCSÓN új Mountain Bike biciklik, használt német rollerek. Tel. 212-369. (57513)

ELADÓK osztrák-német kaszagépek kitûnô állapotban, megfelelô áron. Tel. 0740- 094-639. (57792)

LAKÁS

ELADÓ 3 szobás téglaház kerttel, gyümölcsfákkal Székelycsókában. Érdeklôdni Somosdon, a 332-480-as telefonszámon, 21 óra után. (57735)

ELADÓ 2 szobás, gázfûtéses tömbházlakás az egyetem közelében. Tel. 167-333, 7-10 és 15-22 óra között. (57652)

ELADÓ ház nagy telekkel. Tel. 136-711. (57775)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, külön bejáratú tömbházlakás bútorral, azonnal beköltözhetô. Szabadság u. 109. sz. Tel. 132-143. (57811)

KIADÓ 2 szobás tömbházlakás az Unirii negyedben, havonta 40 euró. Tel. 169-030, 9-15 óra között. (57768)

ELADÓ Szentgericén 3 szobás, pincés, fürdôszobás, kamrás magánház melléképülettel. Összterület: 8 ár. Érdeklôdni Szentgericén, a 255. vagy a 68. sz. alatt. Tel. 333-333, belsô 162A. (57501)

ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás, bármilyen privatizációs tevékenységre alkalmas (rendeltetés megváltoztatva), a Pandúrok útján. Tel. 255-791. (57772)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Rovinari negyedben. Tel. 0740-128-069. (57771)

BÉRBE vennék Nyárádszeredában vagy környékén 1-2 szobás lakást fürdôszobával. Tel. 167-307, 20-23 óra között, mobil: 0744-546-965. (57798)

KIADÓ garzon igényesnek a Kövesdombon. Érdeklôdni délelôtt a 168-708 vagy a 0745-240-591-es telefonszámokon. (57853)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Rozmarin u. 12/14. sz. alatt. (57852)

ELADÓ 3 szobás, II. osztályú, IV. emeleti tömbházlakás a Kövesdombon 458 millió lejért. Tel. 314-284, 0745-418-656. (57864)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Molnár Csongor névre szóló ileforos igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (57565)

ELVESZTETTEM Schefler Loránd névre szóló gyári igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (57761)

SZOMBATON, május 24-én a Transilvania komplexum - Hadsereg tér útvonalon elveszett 20 db férfiöltöny. Megtalálójának jutalmat ajánlok. Tel. 147-110. (57837)

MINDENFÉLE

LENGYELRÔL román illetve magyar nyelvre fordító tolmácsot keresek. Tel. 0744-605-030. (57777)

GYEREKGONDOZÁST vállalok a November 7 és a Kornisa negyed környékén. Tel. 215-532. (57647)

TÉVÉJAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 319-610. (57796)

BÉRBE adok 30 m2-es helyiséget udvarban, csendes tevékenységre. Tel. 125-451. (57800)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (56563)

ÜZLETHELYISÉGET bérelnék a Színház téren (20-50 m2). Tel. 0722-193-585. (57785)

MEGEMLÉKEZÉS

Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk lesz fájó, szép emléked. Örökre elmentél, vissza nem jössz hozzánk, szívünkben fájdalom, bánat és gyász. Fájó szívvel emlékezünk VERES ILONA tanárnôre, akinek ma van halálának 8. évfordulója. Édesapja, Rózsika néni, három testvére és kicsi fia, Attika. (57634)

Örök fájdalommal emlékezünk május 28- án a holtmarosi NAGY JÓZSEFRE (kovács) halálának 4. évfordulóján. Emlékét szívünkben ôrizzük. Békés nyugodalmat. Szerettei. (57676)

Fájó szívvel emlékezünk gyermekünkre, VIDÁMI CSABÁRA, aki május 28-án nyolc éve hirtelen itt hagyott minket. Nyugodj békében, drága Csabánk. Szerettei. (57769)

Bár a sírban fekszel, drága feleségem, TALÁN ROZÁLIA, lelkileg velem vagy, amíg élek. Talán János. (57854)

ELHALÁLOZÁS

Arany volt a szíved, munka és küzdelem az életed. Ajkadra nem jön többé panasz, kezed nem int többé búcsút, nem néz ránk többé szemed. Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagytata, após, testvér, rokon és ismerôs, a mezôbándi id. NAGY LAJOS május 26- án, életének 82. évében csendesen megpihent. Temetése május 28-án lesz a mezôbándi sírkertben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (57848)

családod, mindenkit szerettél. Az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Szerettél volna még közöttünk élni, de eljött az idô és el kellett menni. Beteg ajkaiddal értünk imádkoztál, aranyból volt a szíved, munka az életed. Isten hívott, mert szeretett. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit nem zavarva úgy mentél el szótlan. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama KANDRA MÁRIA 59. évében hosszú szenvedés után örökre megpihent. Temetése május 28-án, szerdán du. 3 órakor lesz a katolikus temetôben. A gyászoló család. (-)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Ôszinte részvétünket fejezzük ki a Dezmasi családnak szeretett ÉDESAPJUK elhunyta alkalmából. A Cugir u. 9. sz. lakói. (57849)

Ôszintén együtt érzünk Fratila Claudiu kollégánkkal szeretett ÉDESAPJA elhunyta okozta mély fájdalmában. Ôszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Comat Mures Rt. munkaközössége. (-)

Ôszinte részvétünket fejezzük ki Nagy Máriának szeretett édesanyja KANDRA MÁRIA elhunyta alkalmával. A 2. sz. gyermekklinika munkaközössége. (-)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, CERNY REINHARDT temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (57850)

Copyright © Népújság - 1999