|
LV. évfolyam 112. (15379.) sz. |
2003. május 17., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
Végetért az RMDSZ-SZDP tanácskozás Brassópojánán
Tárgyszerû, nyílt, hasznos és pragmatikus volt az RMDSZ és a Romániában kormányzó PSD vezetôinek kétnapos tanácskozása a két párt együttmûködésének idôszerû kérdéseirôl - mondta az MTI-nek pénteken Borbély László, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetôi csütörtökön és pénteken a Brassó melletti üdülôtelepen tanácskoztak a két párt közötti együttmûködés idei, fôleg megyei szintû megállapodásairól.
Viorel Hrebenciuc PSD-alelnök értékelése szerint a kétnapos konzultáción "nem annyira etnikai, mint inkább gazdasági jellegû" megbeszélésekre került sor, elsôsorban az erdélyi megyék gazdasági fejlôdésérôl esett szó. A politikus szerint a PSD és az RMDSZ közötti együttmûködés jó hatással van az erdélyi megyék gazdasági fejlôdésére.
Borbély László szerint a tanácskozáson áttekintették a megyei szervezetek közötti idei megállapodások véglegesítésének helyzetét. Mint elmondta, az RMDSZ és a PSD területi szervezeteinek két hónap állt rendelkezésükre a helyi szintû megállapodások tetô alá hozására. Eddig Máramaros, Arad, Beszterce-Naszód és Fehér megyében írták alá a megállapodásokat. Borbély rámutatott: a kétoldalú konzultáción külön hangsúlyt kaptak a megyei infrastrukturális beruházások pénzügyi kérdései és a magyar lakosság megfelelô arányú képviseletének biztosítása a decentralizált állami intézményekben és más helyi szervekben. Mind az RMDSZ, mind a PSD képviselôi a konzultáció során hangoztatták a nacionalista retorika visszaszorításának szükségességét, különös tekintettel arra, hogy a 2004-es esztendô választási év.
Aki elôször teszi meg a Marosvásárhely-Medgyes közötti alig több, mint hatvan kilométernyi útszakaszt, nehezen szánja rá magát, hogy még egyszer arra merészkedjen. A néhol kôkorszakra emlékeztetô Marosvásárhely után a megyei utak ebben az irányban ugyanis szinte járhatatlanok. Vannak szakaszok, ahol akkora kátyúk vannak, hogy ha nagyobb sebességgel belehajt a gépkocsivezetô, akkor egyenesen az autójavítóban köt ki. A csergedi hegyen átmenni pedig olyan érzés, mintha a tenger hullámai dobálnak a jármûvet, már aki hajlandó figyelembe venni a jelzôtáblát és csökkenteni a sebességet, aki nem, az akár fel is borulhat. A legutóbbi nagy árvíz idején megcsúszott hegy tetején elkezdték ugyan az alapozási, felújítási munkálatokat, de úgy tûnik, mintha évek óta ugyanabban a gödörben dolgoznának. Gálfalva, Szôkefalva területén néhol úgy tönkrement az aszfalt, hogy ki sem lehet kerülni a gödröket. Aki Szôkefalva után fellélegezve Dicsôszentmártonba szeretne bejutni, mintha egyenesen pokolra menne. A városban is kátyúsak az utak (bár helyenként dol-goznak), s ha valaki a volt Tehnolemn elôtt elhaladó bekötôúton szeretné kikerülni a várost, jobb, ha nem teszi, mert a hajdani aszfaltút olyan, mintha bombatámadás érte volna. A kátyúk a városból kifele is tovább "boldogítják" a gépkocsivezetôt, a benzinkút környékén, Botorka területén is találni belôlük. A hegytetôn felmarták az aszfaltot, de az elmúlt hét során mégsem mozdult semmi, ahogy Kicserged környékén sem látszik törôdni senki az út egyik oldalán levô kôrakással. Az említett szakaszon egyébként nekifogtak a kátyúzásnak, de csak a nagyobb gödrökbe "hánytak-vetettek" a szó szoros értelmében egy kis aszfaltot, miközben kavicsokkal szóródott tele az úttest. Visszatérve a botorkai hegyre, még egy-egy két kátyúval búcsúzik Maros megye, aztán ahogy átérünk a szomszédos Szeben megyébe, fellélegezhet a gépkocsivezetô, az út kisimul, be lehet kapcsolni akár az ötödik sebességet is.
Ilyen utakkal befektetôket, turistákat vonzani megyénk kisebb településeire, még ha részben betömik is a kátyúkat, egyszerûen lehetetlen. Aki jó kocsival jár, az nagyon meggondolja, hogy ezeket a távolságokat még egyszer megtegye. És az a turista sem jön vissza, aki óvatlanul elmerészkedett a Szászföld irányába. S mit szóljanak azok, akik ezeken a településeken élnek, és kénytelenek nap mint nap gépkocsival járni. A joggal dühös gálfalvi polgármestertôl kapott információ szerint a szóban forgó szakasz javítására még meg sem tartották a versenytárgyalást... A közismert mondás szerint ugyanis a jó munkához idô kell, s a rosszhoz a jelek szerint még több....
Két-három héten belül 28 fiatal család, személy költözhet be a megyeszékhelyi Negoiului utcában az Országos Lakásügynökség támogatásával felépített 1-2 szobás lakásokból álló tömbházba, amelyet a tegnap adtak át hivatalosan. Fodor Imre alpolgármester nyilatkozata szerint a helyi tanács által meghatározott elôírások alapján kiválasztott fiatalok hosszú távon vehetik bérbe azokat. Fodor Imre azt is elmondta, hogy a tömbház alapjait a helyi tanács ügykezelésében levô Locativ Lakásgazdálkodási Vállalat "vetette meg" és az országos ügynökség átvállalta az építkezési költségeket. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a két tömbház városrendészetileg beilleszkedik a környezetbe. A városrendészeti terv szerint ezen a részen csak házat, tömbházat lehet építeni - nyilatkozta az alpolgármester, utalva a földterület tulajdonjoga körül felmerülô vitákra.
Günter Verheugen, az Európai Unió bôvítési fôbiztosa egy Hildegard Puwak integrációs miniszterrel pénteken folytatott megbeszélés keretében megerôsítette, Románia továbbra is számíthat arra, hogy az Európai Bizottság támogatja 2007-es csatlakozását, tájékoztat közleményében az Európai Integráció Minisztériuma. Verheugen leszögezte, Brüsszel a bukaresti vezetéssel közösen erôfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a csatlakozási tárgyalások a Romano Prodi vezette jelenlegi EB-mandátum idején lezáruljanak.
Hildegard Puwak pénteken, Brüsszelben részt vett Verheugen és az Európa jövôjérôl szóló egyezményhez csatlakozni kívánó államok képviselôinek munkareggelijén, ezt követôen pedig az EB székházában találkozott a bôvítési biztossal. A találkozón szó esett a Románia-EU Társulási Tanács hétfôn, Brüsszelben sorra kerülô ülésének napirendjén szereplô kérdésekrôl.
A helyi tanítóképzés 150. évfordulójára emlékeznek a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1622-ben alapított és az ô nevét viselô nagyenyedi kollégiumban Az évforduló alkalmából pénteken levélben köszöntötte a kollégium vezetôségét, tanári karát és közel ezer diákját Szili Katalin, a Magyar Országgyûlés elnöke, valamint Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
Az Országgyûlés elnöke üdvözlô levelében hangsúlyozta: ezután is támogatni fogja a magyar kultúra és nyelv ápolásában nagy szerepet játszó nagyenyedi iskola fejlôdését. Az évfordulós ünnepségek során leleplezik Barcsay Jenô egykori véndiák emlékmûvét. A szombati ünnepi gálamûsor díszvendégei között szerepel többek között Sütô András, Herder- és Kossuth-díjas erdélyi író, a kollégium véndiákja is.
Az iskolában 1853-ban indult be a tanítóképzés. 1998 májusában az oktatási minisztérium határozata alapján a középfokú tanítóképzést fôiskolával cserélték fel, így vált lehetôvé a nagyenyedi kollégiumban mûködô, de szervezetileg a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemhez (BBTE) tartozó Tanítóképzô Fôiskola megnyitása, amely tanítói, óvónôi és az I-IV. osztályban oktató francia tanári diplomát ad végzetteinek.
Ünnepélyes keretek között helyezték el pénteken Nagyváradon a magyar kormány jelentôs anyagi támogatásával létesülô Ady Termálszálló és Kulturális Központ alapkövét. Az új nagyváradi Ady-központ létrehozását a nagyváradi Mecénás Alapítvány és nagyváradi katolikus püspökség kezdeményezte.
Kis Sándor, a Mecénás Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében köszönetet mondott a támogatóknak, a magyar kormány mellett a nagyváradi tanácsnak, amely nagyon szép területet biztosított a központnak a Körös folyó partján. Kis Sándor azt a reményét fejezte ki, hogy a létesítmény ötvözni tudja majd Ady városának egykori hangulatát a XXI. század elvárásaival.
Az ünnepségen jelen volt Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelôs államtitkára. Elmondta, hogy a nagyváradi központ létrehozásának támogatásáról tavaly ôsszel született döntés, decemberben írták alá a megállapodást.
A nagyváradi tanácsot az ünnepségen Gavril Ghilea képviselte, akinek szavai szerint ezzel a létesítménnyel gazdagodni fog a város és az egész ország.
A központ létrehozásához a magyar kormány 320 millió forint támogatást nyújt. A nagyváradi tanács olyan bérleti konstrukcióban adta a telket, hogy a szálló bevételeibôl 20 romániai egyetemista évi 20 millió lej ösztöndíjat kap, ebbôl a keretbôl 10 egyetemistát a városi tanács jelöl ki.
A szállodából, gyógyfürdôbôl, konferenciaterembôl és diákszállóból álló központban helyet kap majd egy Ady múzeum, s a fenntartók elképzelései szerint több helyi civil szervezetnek is itt lesz majd a székhelye.
Az alapkövet Tempfli József nagyváradi katolikus püspök áldotta meg, aki hangsúlyozta: "hiszem, hogy Isten akarata is amögött áll, hogy ez a terv megvalósuljon".
Az ünnepélyes alapkôletételt megelôzôen Tôkés László református püspök külön sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, s tiltakozott "az Ady emléke ellen elkövetett szentséggyalázat miatt", mivel véleménye szerint ennek a központnak nem Nagyváradon, hanem Érdmindszenten, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fennhatósága alatt kellett volna megépülnie.
Iliescu a terrorakció meghiúsításának nyilvánosságra hozataláról
Ion Iliescu államfô pénteken, Buzauban kijelentette hogy a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI-RHSZ) provokáció hatására hozta nyilvánosságra a Románia területén elôkészített terrorista merényletekkel kapcsolatos információit.
Az információk felfedésének okára vonatkozó újságírói kérdésre Iliescu elmondta, "az RHSZ-t egy megjelent híradás provokálta", de nem volt kötelessége nyilvánosságra hozni az említett adatokat. Az államfô kifejtette, a világ egyetlen titkosszolgálatának sem kötelessége megtárgyalni a sajtóval tevékenységét és felfedezéseit.
- Ezeket a dolgokat minden következményükkel együtt kell megítélni. Egy ilyen fokú átláthatóság egy ilyen területen káros lehet mind az országra, mind pedig a titkosszolgálatra nézve - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy nem az RHSZ imidzs- manôverérôl volt-e szó, Iliescu leszögezte: "Itt egy nagyon konkrét dolog van. Valamivel korábban Románia kiutasított néhány iraki diplomatát és állampolgárt egy potenciálisan veszélyes hálózatról szóló információk alapján". Hozzátette: a jelenlegi információk megerôsítették a korábbiakat, Románia iraki partnerei pedig a Bagdadban talált dokumentumok alapján eljöttek és megerôsítették, Románia területén merénylet készült az izraeli nagykövetség és más célpontok ellen.
Az RHSZ csütörtökön bejelentette, hogy egy iraki diplomatákból és titkosügynökökbôl álló negyventagú hálózat gránátvetôs támadásokat tervezett Románia területén levô amerikai és izraeli célpontok ellen. A merényleteket AG-7 típusú aknavetôkkel hajtották volna végre, a fegyvereket az Irak bukaresti nagykövetségén mûködô kémszolgálat vezetôje szállította volna. Az RHSZ az iraki válság elôtt leleplezte a terveket, a koalíciós erôk által Bagdadban talált dokumentumok pedig megerôsítették a terrorista elôkészületeket.
A hamis bankók után kutató berlini rendôrök manapság szívesen mesélik egy bolgár férfi történetét, aki hazájában szabad emberként hagyhatta el a bíróságot. Állítólag meggyôzte a bírót, hogy a nála talált hamisított eurókkal nem becsapni akart valakit, hanem ki akarta tapétáztatni a lakását.
Akár igaz a történet, akár nem, arra jó, hogy a rendôrök köszörüljék a nyelvüket a Balkánon. Mindenesetre nem mindegyik pénzhamisító viseli szívén lakásának "hangulatosabbá" tételét, mert Berlint például ellepik a hamis eurók. A rendôrség az idén áprilisig 1700 hamisítványt vont ki a forgalomból, miközben tavaly egész évben kétezer hamisított bankót foglaltak le.
A szövetségi jegybankot is aggasztja a hamisítványok terjedése. Egykor az euróról azt állították, hogy szinte lehetetlen hamisítani, ma pedig hamisítás szempontjából már-már a márka ideje köszön vissza, amikor is százezer valódi bankjegyre jutott egy hamisítvány.
A bûnelkövetôk leginkább az 50 eurós bankjegyet kedvelik. A berlini rendôrség az elmúlt négy hónapban 900 hamisított 50 euróst foglalt le, 500 darab 100 euróst, a többi 300 más címletek között oszlott meg.
Az 50 eurós jó címlet, a legelterjedtebb bankjegy. Ötven euró már nem kevés pénz, de még nem is sok, a legtöbb pénztárnál gondolkodás nélkül elfogadják. A kétszázas, vagy az ötszázas már inkább gyanút kelt.
Az üzletelôk nem ritkán kis autóval, de sok hamisított pénzzel utaznak be Németországba, s áruházakban, szupermarketekben vásárolnak valami apróságot, hogy megszabadulva a hamis bankjegyektôl minél több kisebb, de valódi címlethez jussanak.
Berlin mellett Bajorország a hamis bankókkal leginkább elárasztott tartomány.
A csalók nem finnyásak, a fémpénzt sem vetik meg. Az olasz rendôrség tavaly egy Milánóhoz közeli volt kolostorban rajtaütött egy mûhelyen, ahol 50 centes érme hamisítására szakosodtak.
A találékony mitológiai krétai királylány mai utódai ismét összegyûltek szerda délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota galériáiban és közös kiállításon tárták közönség elé tavaly óta készült textíliáikat. Több mint félszáz kolozsvári, temesvári, nagyváradi, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi mûvésznô nevezett be a város kulturális életében immár rangos eseménynek számító hagyományos rendezvényre. Tárlatuk ezúttal is színvonalas, elismerésre méltó, elegáns. Joggal tart igényt a közönség figyelmére. Ezt a megnyitó szót kapó szereplôi - Gheorghe Muresan, a Képzômûvészeti Szövetség helyi fiókjának elnöke, Valentin Marica és Nagy Miklós Kund publicisták, valamint Csegzi Sándor alpolgármester - is hangsúlyozták. És évrôl évre megerôsíti a tárlatlátogatók szavazata, amellyel a legkedveltebb alkotások szerzôit tüntetik ki.
Amint a kiállítás fô kezdeményezôje és fáradhatatlan szervezôje, Nagy Dalma textilmûvész elmondta, 2002-ben is sokan voksoltak, a nyertesek nagy része marosvásárhelyi. A rangsor a következôképpen alakult: 1. Kozma Rozália 2. Sajgó Ilona és Huluba Márta (Kolozsvár) 3. Hunyadi Mária, Gliga Maria és György Iringó (Kolozsvár). A pár esztendeje bevezetett közönségszavazást továbbra is meg akarják ôrizni, ezzel is vonzóbbá téve a tárlatlátogatást, tehát az idei textilszalon legnépszerûbb mûveit is ily módon választják ki. Jó tudni, hogy a bejáratnál szavazólapot találnak az érdeklôdôk. A rendezvény értékelésére még visszatérünk.
Kamaradarabokat, szólóhangszerekre írt mûveket tolmácsol két, fejlett játéktudással bíró, nagy hírnévnek örvendô román elôadómûvész. Adrian Petrescu, a kiváló oboista valamint a Craiován élô Mihai Ungureanu zongoramûvész. Az elôbbi a bukaresti George Enescu Filharmónia elsô szólistája, aki könnyûzenét is mûvel, sôt, avatott a népzenében is. Sokoldalú mûvész lévén érthetô, hogy nem csak európai hangversenytermekben koncertezett. Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Egyiptom, az AEÁ zenekedvelôi is megcsodálhatták elôadó- mûvészetét. Olyan neves cégek érdemesítették felvételen ôrizni meg mûvészi produkcióját, mint az amerikai AIX Media Group melynek munkatársai azt a hangversenyt rögzítették, melyen az említett George Enescu filharmóniával közremûködve szólózott például. Angliában komoly és népzenét egyaránt tartalmazó, The Magic of Adrian Petrescu címmel ellátott CD készült, az Electrecord lemeztársaság pedig a nemzetközi könnyûzene- irodalom legnépszerûbb darabjaiból válogatva hozott ki hanglemezt.
Ami pedig a Craiovai Állami Filharmónia mûvészeti igazgatóját, Mihai Ungureanu zongoramûvészt illeti, mûvészi pályája 16 éves korában indult, Liszt Esz-dúr zongoraversenyét tolmácsolva. Az, hogy tanulmányait a bukaresti zeneakadémián Dan Grigore és Ioana Minei osztályában végezte, akár garanciát is jelentett mûvészi karrierjének késôbbi kedvezô alakulására, hiszen 1981- tôl az ország zenei életének cselekvô résztvevôje. Nem csak mûvészi teljesítményét jutalmazták. 1986-ban zenekritikusként kitüntették. Jelentôs nemzetközi bizottságoknak tagja.
Mûvészi tolmácsolásukban hallhatjuk Mozart Oboanégyesének átirataként az F-dúr szonátát, J. N. Hummel: Bevezetés és változatok egy témára, M. Mihailovici (szonatina), Doráti A., F. Kreisler, Dinicu-Heifetz-darabokat továbbá Britten, Paganini, A. Hacsaturján és mások mûveibôl is. Némelyiküket Adrian Petrescu átirata nyomán.
Vasárnap este 7 órától, a nagyteremben a fiatal tehetségek hangversenyére mehetnek el az érdeklôdôk. Hegedûn játszik a IX.-es Vlad Popa (tanára Szônyi Zsuzsa), valamint a XI.-es Roxana Oprea (tanára Valeriu Maior), a XII.-es Szigeti András klarinéton (tanára Székely István), a XI.-es Csizmadia Éva (tanára Szônyi Zsuzsa), a VIII.-os László Cristina zongorán (tanára Kovács Zsuzsanna), a XI.-es Anamaria Baziotis (tanára Carmen Mihaiescu), továbbá két XII. osztályos zongorista, Raluca Sabau és Szôcs Attila, Szônyi Zoltán növendékeként.
Ballagás a Dimitrie Cantemir egyetemen
Zsúfolásig megtöltötték a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermét a Dimitrie Cantemir egyetem gazdaságtudományi karának ballagására összegyûlt szülôk, hozzátartozók, barátok. Az egybegyûlteket Viorel Beju, az egyetem rektora köszöntötte, ô számolt be az 1991-tôl mûködô egyetem rövid történetérôl, a továbi tervekrôl. Kiemelte, hogy immár VIII. alkalommal ballagnak a gazdaságtudományi szak végzôsei, ez alkalommal 110- en. Hangsúlyozta, hogy az évek során a Dimitrie Cantemir egyetemen az oktatás minôségére, a megfelelô szakképzés biztosítására törekedtek. Ugyanakkor felhívta a diákok figyelmét, hogy a sikeres államvizsga után is tanuljanak, képezzék magukat, mert csak így válhatnak jó, értékes szakemberekké: könyvelôkké, menedzserekké, piackutatókká, pénzügyi felügyelôkké.
Vosloban Mircea dékán és Pastor Ioan, a végzôsök által legjobbnak ítélt, s így tiszteletbeli dékánnak kinevezett elôadótanár köszöntése után az évfolyamelsôk köszönték meg szüleiknek a támogatást, tanáraiknak a türelmet, évfolyamtársaiknak a segítséget.
A Marosvásárhelyi Diákliga május 24-én próbafelvételit szervez az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, az orvosi és fogorvosi fakultásokon (román tagozat). Beiratkozni a diákliga N. Grigorescu utca 17/A szám alatt levô I-es bentlakás 18-as szobájában, május 16-tól 22-ig, szombat és vasárnap kivételével, naponta 9-12 és 18-22 óra között lehet. Részvételi díj: 100.000 lej. Szükséges okirat a személyazonossági igazolvány. Bôvebb felvilágosítás a diákliga székhelyén.
Tegnap a patronátus és a szakszervezet képviselôi közötti jogi eljárás során lejárt az elsô tárgyalás, ám ezen csak egy halasztásról született döntés. A szakszervezetiek úgy gondolják, hogy az idô nekik dolgozik, éppen ezért folyamodtak a procedurális lehetôségek kihasználásával a halasztáshoz.
A patronátus képviselôje hiába érvelt, hogy ez napi 600.000 dollár veszteséget jelent, a bíró nem hagyhatta jóvá kérését, mivel az alperesnek nem volt ideje átnézni az iratokat és ez esetben az sem számít, ha tulajdonképpen már korábban ismertek voltak számára.
A tárgyalás után a szakszervezet által megbízott, Cioloboc Emil ügyvéd nyilatkozott, elmondva, hogy minden lehetôségre felkészültek, még arra is, hogy nem hagyják jóvá a halasztást. Így tehát a védelemre is készen álltak, de azért kérték a halasztást, mert úgy gondolják, ezzel véget vetnek a patronátus megfélemlítési stratégiájának.
- A patronátus arra számított, hogy ma illegálisnak minôsítik a sztrájkot, és utána nem kell tovább tárgyalni a béremelésrôl. Az általuk felhozott érvek, miszerint a gyár vesztesége napi 600.000 dollár, csak ott sántít, hogy korábban kijelentették - és errôl jegyzôkönyv is készült -, hogy nem bánják, vesszenek a milliók, akkor sem engednek. A károk felmérését azért kezdeményezték, és az azokra vonatkozó követeléseket is azért fogalmazták meg, hogy ráijesszenek a szakszervezetre. Úgy gondolják, hogy itt ültetvényes négerekkel van dolguk, akik elárusítói fizetésért naponta ilyen körülmények közt hajlandók dolgozni.
Az ügyvéd véleménye szerint a patronátus teljesen passzív magatartást tanúsított a tárgyalások folyamán, hiszen a szakszervezet által végsô megoldásként ajánlott 40%-os béremelést sem fogadta el, noha már most több a vesztesége, mint amennyi a bérek megemelése miatt lett volna.
A szakszervezeti képviselôk ugyanakkor felháborodva tapasztalták, hogy a prefektus többszöri megkeresésükre sem válaszolt, sôt szóvivôje révén értésükre adta, hogy magáncégek konfliktusaiba nem avatkozhat be. Eddig szerintük senki sem tett komolyabb erôfeszítéseket a konfliktus feloldására és a polgármester által kezdeményezett békítô tárgyalásban sem bíznak, melyre egyébként a sztrájk kirobbanása elôtt sor kellett volna kerüljön.
A mai tárgyalások eredményeként a sztrájk hétfôn 12 óráig mindenképpen törvényes, ám a szakszervezeti vezetôk azt is elmondták, nincsenek meggyôzôdve, hogy a bírósági határozat kimondása után, ha az kedvezôtlen lesz, nem robban ki spontán sztrájk, amiért ôk a felelôsséget nem vállalhatják.
Egyébként a szakszervezet elindította az eljárást a részvényesek közgyûlésén meghozott határozat elleni fellebbezésre, melyben a többségi részvényes lényeges hozzájárulásával arról döntöttek, hogy bezárják a Fotóüzemet és a melegházakat.
Május 15-én lejárt az összjövedelmi adóbevallások határideje. Megyénkben a mintegy 70.000 adófizetô 72%-ának, 55.000 személynek az adóbevallása eljutott a pénzügyi igazgatóságra, de amint az igazgatóság szakértôjétôl, Daniela Robutól megtudtuk, még számítanak arra, hogy postán további érvényes, postai bélyegzôvel ellátott nyilatkozatok érkeznek.
Aki eddig nem adta le adóbevallását, ám egy hónapon belül megteszi, 100.000 lej büntetést kell fizessen, a még többet késlekedôk pedig 500.000 lejt és ha adóhátralékuk van, akkor a fizetendô összeg 10%-át is.
A pénzügyi igazgatóság szakemberei, akik az elmúlt napokban valóban derekasan állták a sarat az adóbevallási ívek kitöltésénél nyújtott segítségben, továbbra sem lazíthatnak, hiszen a beérkezett iratok feldolgozása késedelem nélkül el kell kezdôdjön, hogy szeptember 30-ig be tudják fejezni. Csak ezután kezdik el az adókötelezettségekre vonatkozó kiértesítések postázását.
Mint már csütörtöki lapszámunkban tájékoztattunk róla, szerdán délelôtt spontán tiltakozás volt a marosvásárhelyi mentôállomáson. Dr. Ivanici Ioan igazgató lapunk kérdésére elmondta, a mentôállomáson nincs szó munkakonfliktusról, az igaz viszont, hogy az alkalmazottak elégedetlenek, mert a fizetési pótlékokat a teljesítmény függvényében 5-10-15 százalékkal kellett csökkenteni, mindamellett, hogy a hivatalosan megengedett 330 alkalmazott helyett csupán 312-t foglalkoztatnak, s a mentôállomás mûködéséhez szükséges évi 54 milliárd lej helyett csak 37,9 milliárd biztosított.
Az Amerikai Egyesült Államokról megjelent útikönyv második, javított kiadásában Kis Csaba így ír - többek között: "Visszatérünk a Constitution Avenue-hoz, az Ellipse és a Mall találkozásához. Közvetlenül elôttünk magasodik most már a hatalmas obeliszk, George Washington emlékoszlopa. Tetejérôl nyílik a legszebb kilátás az amerikai fôvárosra.
Az emlékmû építése országos adakozásból kezdôdött 1847-ben. A tervezô Robert Mills az obeliszket görögös oszlopcsarnokkal kívánta körülvenni. Hat év alatt 50 méter magasba jutottak az építéssel, ekkor azonban elfogyott a pénz. Az ország feszült politikai helyzetében, a polgárháború küszöbén amúgy sem sokat törôdtek Washington emlékmûvével. Végül a Grant elnök által javasolt állami hozzájárulással 1880-ban folytatták a munkát, s további négy évig tartott, amíg helyére került - 165 m magasságban - a zárókô is. A belsô építkezés még újabb négy évet vett igénybe. Az elsô látogatók 1888 végén juthattak fel a csúcsra (közben magnetofonról rövid elôadást hallunk az emlékmûrôl és George Washingtonról) az akkor gôzgépes liften.
A falak marylandi márványból készültek. A falvastagság az alapoknál 4 méter, az obeliszk tetején viszont már csak 40 centiméter. A kilátóhoz a bátor ember gyalog is feljuthat...
A tetôrôl négy irányba nyílik kilátás. Innen is feltûnik, hogy Washington "földszintes város", a középületektôl, irodaépületektôl és néhány nagyobb bérháztól eltekintve a terület jó részét földszintes, egyemeletes, villaszerû családi házak foglalják el."
Az idézett szöveghez annyit fûzünk hozzá, hogy az Ellipse nem más, mint a Constitution Avenue (Alkotmány sétány) Fehér Ház felôli részén levô, ellipszis alakú úton bejárható park, míg a Mall a Constitution bulevárd túloldalán kelet- nyugati irányba húzódó széles parksáv, amely a Capitoltól (a kongresszus székháza) egészen a Potomac folyóig nyúlik. Ez valóban impozáns, szép, széles sétány; fákkal szegélyezett, füves területein kellemes az idôtöltés. A keresztirányú forgalom egy részét föld alatti aluljárókon vezették át a Mall alatt.
A Népújság olvasói bizonyára nem csodálkoznak azon, hogy az óceánon túli városban már számos közúti aluljárót használnak, miközben a mi megyeszékhelyünkön azt az egyet sem vagyunk képesek befejezni, amelyiket évtizedekkel ezelôtt megterveztettek.
De lám, a nagyon gazdag újvilágban sem valósult meg minden szép elképzelés máról holnapra: a Washington-obeliszk alapkövének letételétôl majdnem egy emberöltôt kellett várni az avatóünnepségre.
A Felhôkarcolók felcímû cikksorozatban sokszor rámutattunk már a sajtóinformációk eltérô voltára. Ez esetben is meg kell jegyeznünk, hogy íme, a Panoráma szerkesztôség nagy útikönyve szerint a Washington-emlékoszlop mintegy 4-5 méterrel alacsonyabb a más forrásmûvekben említettnél. Annyi baj legyen. Nincs kizárva, hogy Kis Csabának és munkatársainak van igaza.
(ajtay)
Úgy tartják, hogy depresszió ellen igen hatásos módszer beiktatni egy átdolgozott vagy egy átmulatott éjszakát. Elôbbit azzal magyarázzák, hogy ilyenkor több fényhez jut az ember. A fényterápia egyébként már jó ideje alkalmazott módszer téli depresszió ellen, ilyenkor a pácienseket erôs fényben úszó helyiségben tartják bizonyos ideig.
Az ünnepségek, mint a karnevál, lakodalmak, nyári napforduló, régi hagyományra tekintenek vissza.
A Hold szerint alkalmas napok: növekvô Hold Kos napokon, vagy csökkenô Hold Oroszlán vagy Vízöntô napokon. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy viszonylag sok ünnepnap esik a téli, karácsony körüli periódusra, amikor különösen hosszúak a "sötét" napok és egészségünk érdekében több fényre van szükségünk.
Mindenki ismeri azt a szólást, hogy "hallgatni arany" és ennek bizonyára sokszor hasznát is lehet venni, mielôtt az ember esetleg olyan meggondolatlan dolgot mondana ki, amit késôbb megbán és amit nem olyan könnyû jóvátenni. A szavak súlya olykor olyan nagy mértékû, hogy jobban fáj, mint egy késsel ejtett seb, mely idôvel begyógyul. Ezért fontos, hogy kimondott szavainkat jól megfontoljuk. Ha így teszünk, érvényes Goethe azon mondása, hogy "Mi értékesebb az aranynál?" "A beszélgetés". A beszélgetésnek, a dialógusnak, egymás meghallgatásának nagy jelentôsége van életünkben. Tárgyalásokra, beszélgetésekre legalkalmasabb napok azok, melyeken a Hold "levegôs" jegyekben tartózkodik.
A Hold szerint esküvôre alkalmas nap az Ikrek jegyében van. Ezen belül is még kedvezôbb, ha növekvô Hold van az esküvô napján az Ikrek jegyében.
A keresztelô jelképezi, hogy az újszülöttet felveszik egy új közösségbe - legyen ez akár vallásos közösség, akár szûkebb értelemben véve a család. Mivel a keresztelô egy új kis élôlény életének kezdetén történik, különösen alkalmas az a nap, amikor a Hold a Kos jegyében tartózkodik, leginkább a növekvô Hold periódusában. A Kos áll ugyanis az állatövi jegyek körének elején.
Olvasás közben egy más személy - a sorok írója - gondolataival foglalkozunk. Az olvasás igen lényeges koncentrációt vagy "összeszedettséget" segítô gyakorlat. Aki túl keveset olvas, könnyen szem elôl veszítheti saját "középpontját", ami végül kiegyensúlyozatlansághoz vezet. Olvasásnak kedvezô napok azok, melyeken a Hold "levegôs" jegyekben tartózkodik.
Az utazást a kezdeményezô Nyilassal hozzák összefüggésbe, ezért is tartják úgy, hogy a Nyilas jegyben született emberek szeretnek utazni.
Utazásra - legyen az pihenô, vagy aktív jellegû - alkalmas napok tehát azok, melyekben a Hold a Nyilas jegyében található.
"Az engram azt mondja: veled maradok, kicsim, amíg beteg vagy. A reaktív elme nem rendelkezik idôérzékkel, és ha a restimuláció bekövetkezik, az engram bekapcsolódik egy szag, egy ismerôs hang stb. hatására (ami persze lehet ugyanazé vagy más személyé is), a reaktív elme túlélést hazudik: "valaki vigyázott rám, amíg beteg voltam, szükségem van valakire, aki vigyáz rám, tehát meg kell betegednem".
(L. R. Hubbard: Dianetika - A szellemi egészség modern tudománya)
A múltkoriban a buszon elgondolkozva bámultam ki az ablakon, amikor a hátam mögött ülô utast hirtelen vad köhögési roham kapta el. Egyre hangosabban köhögött, hörgött, levegô után kapkodott. Néhányan aggódva fordultak feléje, de végül mind elhúzódtak és távolról bámulták ijedt arccal a fuldokló embert.
- Nyissa ki az ajtót középen! - kiáltottam elôre a sofôrnek. - Ez az ember rögtön megfullad. Ki kell vinni a levegôre.
Letámogattam a fuldokló férfit, aki a levegôn kezdett magához térni. A busz közben elment, de szerencsére feltûnt egy taxi. Leállítottam.
- Vigyen minket, kérem, a sürgôsségire - szóltam a sofôrre. - Ez az ember mindjárt megfullad. (Az illetô közben már lényegesen megkönnyebbült, de még mindig sípolva lélegzett.)
A mentôállomás ajtaján támogattam befele, amikor hirtelen ismerôsnek tûnt a két vékony, jellegzetesen szétálló, érdekes füle.
- Te jó isten! Csak nem te vagy az, Sanyi?!
Amaz könnyben úszó szemét rám emelte.
- Lajos ... nahát... régen láttalak...
- Gyere, gyere, majd beszélünk - tuszkoltam befele szelíden.
A szolgálatos orvosnô elhúzta a száját.
- Naponta behozza valaki - magyarázta. - Volt már beutalva is elégszer. Már nem vállalják. Mi ellátjuk, elmegy, holnap újra hozzák. Ez így megy.
R. Sanyika gyermekkorában rengeteget szenvedett a tüdejével. A hosszas kimaradás miatt a negyedik osztályt megismételte. Nagy ritkán meglátogattuk, de az édesanyja még a közelébe sem engedett minket. Három-négy méterrôl beszélgettünk vele. Még ma is csak csíkos pizsamájában tudom felidézni. Szegény édesanyja rengeteget törôdött vele. Fôleg neki köszönhetô, hogy a beteges Sanyika valahogy mégis felcseperedett, és bár felnôttkorában is törékeny maradt, megnôsült és újdonsült feleségét a családi házhoz vitte, ahol már csak öreg édesanyja élt, mivel édesapja már sok éve otthagyta ôket, és egy fiatal nôvel elment.
Sanyika imádta édesanyját. Lehet, hogy azért választott olyan feleséget, aki meglehetôsen emlékeztette az édesanyjára, de a hangja mindenképpen a megtévesztésig.
Aztán a szegény áldozatkész anya meghalt. Sanyit lesújtotta a veszteség, nem volt otthon maradása. Eladták a házat és kiköltöztek Kanadába.
Vártam, amíg Sanyit ellátták a sürgôsségin. Eltelt egy jó óra. Végre megláttam ôt, amint karjára borított kabátjával közeledik, vénájához vattát szorítva.
- Újra beutalnak, Lajos. Befektetnek néhány napra. Itt van a bátyámnak, Andrásnak a telefonszáma, nála lakom. Hívd fel, kérlek, és mondd meg neki, hogy hozzon mindent, ami nekem itt kell. Tudja, hogy mit kell hozni, elégszer tette már.
Felhívtam Andrást, de el is mentem hozzá. Ô magyarázta, hogy ott, Kanadában, a Sanyiék helyzete szörnyen összezavarodott. Hogy mi történt, senki sem tudja, de Sanyi újra megbetegedett, már dolgozni sem volt képes, ráadásul mindennap megverte a feleségét. Iszonyú még hallani is, hogy R. Sanyika megverjen valakit, méghozzá a feleségét. Nem törôdött a kislányával sem. A nô inni kezdett, Sanyi tüdôrákos lett. Még ott sem tudták meggyógyítani. Elválasztották ôket. Sanyika hazajött...
Meghalni jött haza R. Sanyika. Meg is halt találkozásunk után három hétre. Harminckilenc évesen.
"Páciensünk úgy kívánta megoldani a túlélés problémáját, hogy feleségül vett egy lányt, akinek a hangja éppen olyan, mint az anyjáé volt. És most azt kérik tôle, szabaduljon meg a betegségétôl. »Azt már nem! - kiáltja a reaktív elme. A betegség=együttérzés, szegénykém - a mama hangja, és mindez a túlélést szolgálja.« Hát így képzeli el a reaktív elme a túlélést".
(L. R. Hubbard: Dianetika - A szellemi egészség modern tudománya)
Csizmadia Mihály
A címül írt két szó a homoródkarácsonyfalvi rovásszöveg második sorából való. Rovásírásos formájukat ábránk elsô sora mutatja. Az olva-sat jobbról balra történik: SZeKeLYI VéSéK. Mai értelmezésben: székelyei vésték. A kisbetûk az elhagyott, a mellôzött magánhangzókat jelölik.
Mostani cikkünkben nem véletlenül emeltük ki - tüzetesebb tanulmányozás végett - épp ezt a két szót. Néhány sajátos jelenségre kívánjuk fölhívni a szakkutatók, egyben pedig az érdeklôdô olvasók figyelmét.
a) A rovó egyetlen E-É betût sem jelölt a szövegben, egyszer elhagyta az I betût is, kétszer viszont - ugyanezt a betût - jelölte. Honnan ez a felemás megoldás? Az I a hiszend szóból maradt el, tehát a szó belsejében. Megmaradt viszont a neki, illetve a székelyi szavakban. A magyarázat kézenfekvô. Vékony Gábort idézzük, aki az ótürk rovásírásról beszélve így fogalmazott: "... a szó végén mindig kiírják a magánhangzót, s a többi magánhangzó kiírásának vagy elhagyásának is megvannak a törvényszerûségei". (Késô népvándorlás kori rovásfeliratok a Kárpát-medencében. Szombathely, 1987.)
b) Az E-É betûknek a magyarban való "könnyed" elhagyása egyrészt azzal függhet /függhetett össze, hogy nyelvünk eléggé E-zô, azaz gyakran fordul elô szavainkban. Rovásíróink számára a Benedek szó leírása például semmi nehézséget nem okozott: B N D K. A másik dolog, hogy rovásírásunk betûit rendszerint E kezdôbetûvel ejtették ( eB, eC, eT, eTY stb.), így bizonyos helyzetekben teljesen fölösleges volt a kiírásuk. Az énlaki feliratban (1668) az egy szót csak a gy "képviseli". Más magánhangzók ugratása már nem volt ilyen egyértelmû.
c) Tárgyalt rovásemlékünkben a "szerzô" nem használt semmiféle szóelválasztó jelet. Az elsô sorban mintha feltünedezne a szóköz megléte, de javarészt elhanyagolható szinten, a másodikban már nyoma sincs a szóközöknek. A "feloldás" megkésését - sok minden más mellett - talán ez is nehezítette.
d) Emlékünk teljesen más megmódolású két K betûje megbonyolította rovásírásunk eddigi K-ra vonatkozó szabályait. Ábránk második sorában már négyfajta K betût mutatunk be (értelmezésük ezúttal balról jobbra történik).
Az elsô, a Z-hez hasonló betût ábécéink (szinte kivétel nélkül) aK-nak jelölik, azaz mély hangrendû K-nak minôsítik. Ez azt jelenti, hogy a mély hangrendû szavakban ez a típusú K betû "járta" (pl. asztalnak), míg a második, az egyik szögére állított rombuszt már magas hangú eK-ként használták (pl. eke).
Aztán valamiképpen kifinomult az a szabály, hogy az elsô K-t szóvéginek, a másodikat pedig szóközinek kezdték nevezni, holott ez a megoszlásuk már a honfoglalás idején - vagy még azelôtt - megbomlott. Íme a bizonyíték: a 900 körül keletkezett bodrog-alsóbûi (Somogy megye) fúvóka feliratának olvasata: HÓNAK vagy FONAK-FUNAK stb. (számuk egyre gyarapodik), de marad a lényeg: a szó mély hangrendû, mégis magas hangú K szerepel benne, s pontosan a szó végén.
A harmadik és a negyedik fajtájú K betû már a homoródkarácsonyfalvi feliratból való. Mindkettô háromszög alakú, a másodiknak a belsejében szártól szárig futó mellékvonal látható.
Az olvasatban mind a kettô K hangértékû. Társuk megtalálható a 11. századi torjai feliratban, ott a szó olvasata: KáSZON.
Magam úgy látom, hogy az ábrán bemutatott négy K ejtésében valamikor volt/lehetett kiejtésbeli különbség, ezt azonban nyelvünk már "elfelejtette". Az ótürkben öt különféle K betût különböztettek meg: Ki, Ko, Ku, Kö, Kü.
A második sorban bemutatott mind a négy jelforma - alig elkülönülô sajátosságokkal - megtalálható a türk ábécében is, hol azonos, hol eltérô hangértékekben. Ezek szerint a székely (magyar) és az ótürk rovásábécé kapcsolata sokkal szorosabb volt/lehetett, mint ahogy azt eddig gondoltuk.
Ráduly János
- Fél év alatt másodszor vagy Marosvásárhelyen, korábban a Jadviga párnájából, most a Milotából olvastál fel nagy sikerrel. Szívesen állsz közönség elé?
- Igen. Az esten Bodor Ádám azt mondta, hogy biztosan azokat hívják, akik szívesen el is fogadják a meghívást, és kicsit önironikusan is utalt magára, hogy nem nagyon rajong a szereplésekért. Én szeretem az ilyen találkozásokat, meg vagyok hatva, hogy hívtak a könyvfesztiválra, és hogy most is itt lehettem a Magvetô delegációjával. A Holmi folyóiratot, ahol szerkesztô vagyok, elôször 91-ben hívták meg Gálfalvi Gyurkáék akkor jártam itt elsô alkalommal, és ha jól számolom, negyedszer vagyok vásárhelyi pódiumon.
- Úgy tûnik, ihlet a találkozás a közönséggel, noha azt mondottad, egy kicsit borzongva gondolsz arra, hogy a Katona József Színház Kamrájában vár rád érdekes fellépés.
- Az is felolvasás lesz, egész estés. Volt már egy ilyen alkalom. Parti Nagy, Esterházy is többször szerepelt ott, ez már évek óta tartó sorozat a Kamra Színházban, egyszemélyes, egész estés felolvasások ezek. Az én elsô fellépésem annyival volt könnyebb, hogy akkor éppen befejeztem a Milota címû regényemet, és egy kész regénybôl olvashattam föl. Most azért izgulok, mert egy félig se kész könyvbôl fogok részleteket választani, ezt még senki nem látta a feleségemen kívül. Duplán kockázatos dolog, mert én évekig szoktam piszmogni a szövegeimmel, elolvastatom azokat a barátaimmal is, és szeretem késôbb újraolvasni, hogy megbizonyosodjam, az évekkel azelôtt leírt passzusok megállnak-e a lábukon. Vagy kidobja ôket magából a szöveg vagy nem, és nem biztos, hogy mindent sikerült kipróbálni a felolvasásig. De hát most ezt így vállaltam el, tartanom kell magam hozzá.
- Ez is olyan nagylélegzetû munka lesz, mint az elôzô kettô?
- Talán nem lesz olyan hosszú, mint a Milota, de regény lesz. Még nem tartok a felénél, nem igazán tudom bemérni a méretét.
- Ugyanaz a forrásvidéke, mint az elôzôeknek?
- Lesz egy szál, amely odaköt, nem is tudok már onnan szabadulni, nem is akarok. Ahogy a Milotában is rámászik a történet, a szereplôk elmozdulnak a kiinduló és a záró helyszíntôl. Itt talán még inkább. Lesz egy szál, amelyikhez a saját gyerekkoromból próbálom hozzáadni az élményeket. Eléggé evidens, hogy abba a faluba fog vezetni, amelyet az elôzô regényeimben is a szülôfalumról, Tótkomlósról mintáztam meg. Nem szoktam megnevezni, mert a könyvben mégiscsak egy fiktív helység.
- A Jadviga párnája rendkívüli érdeklôdést váltott ki. Ebben valószínûleg az is közrejátszott, hogy film készült belôle. A Milota fogadtatása milyen?
- Én nagyon elégedett vagyok. Nem szoktam eltervezni példányszámot, megelôlegezni kritikai fogadtatást. Azt gondolom, ha az ember nem vár semmi különösebbet, akkor csak kellemesen csalódhat, ha tapasztalja, hogy mégis veszik. A példányszáma nem közelíti meg a Jadvigáét, de ez érthetô, mert ott speciális helyzetek voltak. A film miatt elsôsorban, mert az nagy publicitás. De hát így is elég jó a visszhang. A könyv is szép, elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy amikor az ember ír, nem szabad szempont legyen, hogy manapság olvasnak-e vagy sem, és hányan. Azon sem kell törnie az embernek a fejét, hogy de jó lenne, ha minél nagyobb közönsége lenne, mert ha belopja magát a munka folyamatába ez a szempont, az nem tesz jót.
- Számodra mi fontos, megírni a könyvet?
- Persze, ha ír az ember, ott nincs helye az olvasónak, csak utána. Ha az olvasóra gondolnék, akkor azt kéne találgatni, hogy neki mi tetszik. Ez pedig könnyen tévútra visz.
Vasárnap hajnal óta Jadviga mind szebben és szebben néz reám. Az istentisztelet után családi ünnepi ebédre gyûltünk a régi házba, Mamovkához, s noha nômet most is feszélyezte ugyan Anyám cselédnyanyáit egzecírozó közönségessége, Jadvigám mégis gyakran simogatott meg pillantásával, míg unottan beszélgettünk Keresztapámékkal, s összetekintve bosszankodtunk Erka unokahúgom harsány butaságán. S azután is körbeölelt a feleségem többször az ô drága tekintetével.
Délután vizitre szaladtunk át a homokfutóval Szpevács Tisztelendôékhez,1 mert Jadviga vágyott már nevelôanyjára, kivel a lakodalmon kevés ideje maradt szólni. Mondta is nekem útközben: Annyira bántja, hogy nem kérte meg, legyen neki Judit mama aznap Édesanyja helyett férjhezadó örömanyja! Csak hát tartania kellett Mamovka rosszallásától. A papék s aznapra összesereglett gyermekeik a családjaikkal mind oly szeretve és büszkén néztek miránk, hogy még sohasem éreztem így: bennünket jóakaróink nagyon erôsen és szépen látnak összetartozni.
Este együtt készültünk némán lefekvéshez. Ô vezetett az ágyhoz. Maga mellé fektetett, közel húzódtunk egymáshoz. Fölém hajolva meg-megérintett, mire én vállára tettem a kezemet, ám ô elvonta. Simogatta a hajamat, majd a párnára dôlve fordulva felém, tovább az arcomat. Sokáig, boldogítóan szépen és sokáig, nekem annyit engedve, hogy közben a karján nyugtassam a kezem. Így aludtunk el, úgy hiszem, egyszerre: hogy mindkettônk feje az ô vánkosán.
Hétfôn gyorsan kergettem magamat végig a máskor kedvvel bejárt locsolkodóúton.2
Már Keresztanyáméknál is tûkön ültem, szerencsére legénykompánia jött az Erkához, aki úgy kezdte nekik illegetni magát vihorászva, mintha csiklandoznák, így hamar otthagyhattam ôket. De Kohut Ivkától,3 Zsofka nôvérem hajdani jó barátnéjától már csaknem menekültem. Elôször voltam vele kettesben (az anyja közben kiment) azóta, hogy másfél éve, nem sokkal Zsofka halála után megmondtam neki: ne gondoljon úgy rám, ahogy én sohase gondoltam, mert most már van is választottam. Szegény akkor majdnem sírt. De késôbb kevélyen fordult el tôlem, ha látott az utcán, csakhamar pedig Zsofka volt vôlegényével, Rosza Palival kezdték emlegetni (én se magától Palitól hallottam errôl, aki pedig jó cimborám, de nem bántam a titkolózást, örültem, hogy így esett), s meg is esküdtek alig egy év múlva. Így hát Ivka is pár hó-napos újasszony, most mégis meghôköltem a reám szinte sóváran vetett tekintetétôl.
Valósággal futottam a páromhoz haza, ahol persze ott ültek még ismerôs férfiak (Rosza Pali búcsúzkodott éppen), s újak is érkezvén, ki se akartak fogyni. Ondrisko!, súgta oda Jadvigám, dôljön csak le a hátsó szobában, majd én letagadom magát! Szerettem volna nyomban átölelni kedvességéért.
Elég hosszan alhattam (hisz elôtte jó pár éjszakán át szinte semmit), homályos késô délután volt, mire fölnyitottam a szemem. A házban csend, na, hál’Istennek, elment már az összes locsolóvendég. Kijöttem a pitvorba, s a szobánk ajtajának csipkefüggöny-ablakán át megláttam Jadvigát. Amint az asztalnál ül.
S akkor elôredôl a látómezômbe egy férfialak, és a feleségemhez beszél. Meresztem a szemem, hogy ki lehet, s végre fölismerem: Winkler Franci az! Csak bajuszt növesztett.4 Egészen közel hajolnak egymáshoz, és nagyon halkan beszélhetnek, mert még mormogást se hallok. Franci vörösbort tölt magának. Nem vár kínálásra, már jó ideje ülhet itt.
A lábam a kôhöz ragad szinte. Na de hát nem nevettetem itt ki magam e leselkedéssel! Mindjárt észrevennék az árnyékomat úgyis... Krákogok hát, és benyitok hozzájuk.
Franci fölpattan, elkacagja magát, s beborozva, széles kedéllyel tárja ki karját, átölelve csapkodja a hátam, majd ugratva, szemével csippentve kezd korholni a lustaságomért, "ahelyett, hogy végigöntöznéd máma a szépasszonyokat". És közben Jadvigát nézi, mert ôrá és magára érti. S ezért nem széplányokat mond. S ezért volna jobb neki, ha magam is locsolkodnék még valahol. És Jadviga elárulta neki, hogy odaát alszom, pedig azt ígérte, mindenki elôtt letagad. Ami hagyján, de föl se keltett, mikor Franci megjött. (Nem mintha oly kíváncsi volnék én most a Francira.) Mindez bosszant, de tudom, hogy nôm elôtt mutatnom nem szabad. Ezért hogy Franci tréfáin nem nevetek (Jadviga figyelô tekintetébôl látom, nem tart elég udvariasan jókedélyûnek), azt avval próbálom menteni, hogy "ne haragudjatok, kótyagos még az álomtól a fejem".
De rég láttalak, lefogytál, barátom!, rázogat meg Franci a tarkómat markolva, ahogy leülök. Kicsikét nyúzottnak látszol! S oly hosszan tart így heherészve, hogy már le kell fejtenem magamról a tenyerét. Sose szerettem, ha a nyakamat fogdossák, Mamovkám vezetett így, a tarkómnál fogva mindig az utcán, s én nem mertem kibújni alóla. Ám most azért mosolygok: jól vagyok, Francikám, ne aggódjál értem!
No azért is jöttem, mert... a jegyzôék hoztak át, odacsatlakoztam, mikor meghallottam, hogy készülnek... mert még nem is gratuláltam, néz rám Franci. Hiszen... hát nem épp a lakodalmadkor kellett elutaznom? Pont akkor!
Jadviga ezalatt éppen kifordul, hogy valami süteményt hoz még. A társalgás nem tartott sokáig, csak Franci emlegetett még egy-két rég nem látott vagy frontra került embert, s Jadviga tett úgy, mintha az érdekelné, hogyan szolgál Béni bácsi és Mici néni egészsége. Fölsóhajtottam, mikor Franci végre vette a kalapját, hogy, no, akkor még eléri a hétórási vonatot.
S úgy láttam, feleségem is föllélegzett, ahogy a vendég után betettük a kaput. Szerencsére megálltam kellemetlen megjegyzés nélkül, s elhessentettem a fejembôl Francit, kivel a kontaktus eljegyzésünk óta valahogy meglazult, s ô lekezelô lett velem és nyegle.5
Jadviga fáradtnak látszott, s most ô dôlt le az ágyra. Aludt egy órácskát, de ahogy melléje feküdtem fölébredt, s rögtön az álmából hozott kedvességével nézett rám.
Melyet azután késôbb, már hálóingben, ugyanúgy, mint elôzô éjjel, csak tetézett: simogatta a kezem, átölelte a fejem, tapintgatta arcomat, karomat, mellkasomat, s én magam alig érintettem ôt. Bal kézfejemet két kézzel fogta álla alá, s néha megcsókolgatta, míg én jobb karommal a derekát tartottam átölelve, s így is maradtunk végül.
1 Áttelepültek mint szlovákok 947-ben lakosságcsere során Szlovákiába. Vagyis akkor Szpevács Tisztelendô Úr már nem élt, csak a család.
2 Én nem nagyon szerettem locsolkodni sose. Mert Apussal és fôleg bátyámmal kellett, és a rokonok mindig csak a bátyámra mondták, hogy ügyes szép nagy fiú. Énrám meg hogy nem. És mindig a kevesebbik osztályt találgatták, mikor kérdezték, hogy hányadikba járok. Téged kéne inkább locsolni, álljak az esôre meg ilyenek.
3 Ivka néniéknél (Roszáné) mi gyerekkorunkban sokat játszottunk az ô Pityujával. Úgy hívták, hogy Pityko. Nagyon szeretett minket, és mikor családunknak volt valami haragfélesége férjével, Rosza Pali bácsival, akkor Ivka néni ragaszkodott, hogy a gyerek nem tehet semmirôl és engedett játszani.
4 Olvasva utána mindig bajusszal képzeltem el. Pedig állítólag hogy ez csak rövid ideig volt neki. Megtudtam az ügyvédi irodában. Majd az "álbakteri idôkben" növesztett megint.
5 Nem tudom, hogy hogy nem lehetett sejteni, hogy miért!
A szépség felfedezôje (a "kalifa")
s a szépség birtokosa és haszonélvezôje
- az ezeregy éje tartó varázslat hölgye -
mindegy: házasságon kívül, avagy
belül állapíttatik meg a tarifa.
Kérdés persze, hogy melyik viszonylagosabb:
a (férfi) érték, vagy a (nôi) ár?
- Örülünk, hogy Marosvásárhelyen köszönthetjük Bodor Ádámot. Furcsa, de még soha nem volt marosvásárhelyi irodalmi rendezvény meghívottja.
- Igen, ez így igaz, de kolozsvári rendezvénynek is csak egyszer voltam a vendége, pedig odavaló vagyok. A tavalyelôtt a Babes-Bolyai egyetem filológia kara hívott meg egy kétnapos rendezvényre.
- Külföldön viszont, Európa fontos központjaiban mindegyre ön is ott van rangos irodalmi találkozókon.
- Akkor talán némi magyarázat illenék ide. ’82-ig éltem itt, Erdélyben, addig politikai okok miatt senki sem hívott szívesen. De ismerjük el, közlési problémákkal nem küszködtem, csak egyfolytában éreztették velem, hogy ennek a határán mozgok. Meg- megtûrtek. Annak idején tulajdonképpen a rendszer számára legkellemetlenebb írásaim itt jelentek meg. Sôt, tegyem hozzá, minden írásom megjelent. Semmit nem utasítottak vissza. Ezek a prózák ugyanis beleestek egy olyan övezetbe, ahol úgy nézett ki, hogy senki sem tartozik értük felelôsséggel. Énrajtam kívül. Ez, úgymond, átöröklôdött. Így az erdélyi magyar köztudatba nem vonulhattam be eléggé. És a fordulat után sem hívtak. Más a helyzet a nyugat-európai meghívásokkal. Ott egy ilyen író-olvasó találkozó vagy a meghívott írók bemutatása hasonló rendszerrel mûködik, és az est szerkezete sem különbözik. Ugyanakkor nyíltságában és kitekintésében egészen más. Elôzetes információk nélkül hívnak meg szerzôket, kizárólag az általuk ismert mûvek érdekessége vagy sikere alapján. És a számukra ismeretlen író dönti el, hogy eleget tesz-e a meghívásnak vagy nem. Én utálok szerepelni, a külföld mégis mindig annyira csábított, hogy ilyenkor minden ellenkezést legyûrtem önmagamban, és ezek az alkalmak sikeresek is voltak. Berlinbe, Freiburgba, Párizsba többször is visszahívtak.
- Amikor áttelepült Magyarországra, még ott sem történt meg a rendszerváltás. Budapesten nem voltak olyan gondjai, hogy amit írt, az nem csengett össze a hivatalos kurzussal?
- Az tény, hogy nem csengett össze, de talán ott is ugyanaz történt, mint itthon, az elbeszélések, novellák mindig a tûréshatár mezsgyéjén helyezkedtek el. Amilyen indokkal meg lehetett tûrni, olyan indokkal el is utasíthatták volna ôket. Szerencsémre alighogy áttelepültem, hamarosan József Attila-díjat kaptam, és emiatt a döntés mindig a tûrés oldalára lendült át. Ekképpen ott sem éreztem soha, hogy a közlés lehetôsége veszélyeztetve lett volna. Alapjában véve az író ott is a rendszer alávetettje volt, akárcsak Romániában.
- Általában fölösleges az utólagos feltételezés, az olyanszerû megfogalmazás, hogy mi lett volna, ha... Mégis megkérdezem: vajon hogyha itthon marad, akkor is megszületett volna a nagy siker, a Sinistra körzet?
- Egész biztos, hogy megszületett volna. Feltételezésekbe tényleg kár volna belemerülni, hiszen ez a fordulat után, 92-ben jelent meg. És akkor itt is megjelent volna. El kell mondanom, hogy alig hiszem, hogy az én magyarországi tartózkodásom az életmûvem mennyiségét vagy minôségét befolyásolhatta. Az életem alapvetô nagy élménye az, hogy Erdélyben születtem, többnemzetiségû, drámai környezetben és ez eleve egyszer és mindenkorra eldöntötte a prózaírásom érzelmi hátterét. Tulajdonképpen a távlatait is.
- Több mint húsz éve van Magyarországon. Továbbra is azt írja, amit Erdélyben élt át?
- Természetesen. Ez engem egy életre szólóan ellátott élménnyel, töltéssel, erkölccsel, mindennel, amit az életben kaptam.
- Mikorra várható a következô könyve?
- Ez nehéz kérdés. Amikor az ember elkezd írni, bármi legyen az, az elejét látja, a végét nem. Illetlenség részemrôl errôl nyilatkozni.
- Márciusban kitüntették. Gratulálok a Kossuth- díjhoz. Az írót befolyásolják a díjak?
- Bizonyára igen. Ha idejében megérkeznek, ilyenkor bizonyára kap egy szelet, lendületet. Egy ilyen elismerésnek az anyagi vonatkozása sem mellékes, de én úgy érzem, hogy a díjakat fiatalkorban kellene osztogatni az alkotóknak. Akkor, amikor ténylegesen szükségük van a politika és a hatalom részérôl az elismerésre, elsôsorban pedig az anyagi támogatásra. Idôsebb korban egy állami kitüntetés, más elismerés már aligha képes az alkotókban új erôket mozgósítani.
Két évvel azelôtt, hogy Butin érseket megölték, Kosztin archimandrita elküldte Gábriel Ventuzát a Bogdanski Nyíresbe, hogy alkudjék meg vadmacskabôrre a jehovista remetékkel. Bogdanski Dolinán akkoriban még minden hétvégén Butin érseket várták, a helynökség kamráiban évek óta gyûjtötték számára az ajándékokat. Egy helyiségben például csak azokat a csontfaragványokat tartották, amelyeket a papnövendékek készítettek kézimunkaórán, egy másikban még ott állt egérrágottan az a rengeteg lekváros kalács, amit hétrôl hétre minden péntek éjszaka sütöttek számára, hogy ha szombat reggel sínautóján mégiscsak megérkezik, mindjárt friss süteménnyel kínálják. Periprava vikárius azokban az idôkben, amikor még ébren volt, és a városba Leordina érseket várták, azt tervezte, egy kamrát a nyíresi madarak kitömött példányaival tölt meg. Éveken át folyt az alkudozás, de nem sikerült megegyezni a remetékkel. A Bogdanski Nyíresbe, ahonnan tiszta, szélcsendes éjszakákon a fodrászat udvarán is hallani lehetett a fajdkakasokat, a dolinai papok nem szívesen jártak. Amellett, hogy a magaslatra a szöcskéktôl sistergô réteken át csak egy árkokkal szabdalt vízmosta földút vezetett, odafönn a rideg mészkôszirtek alatt morcos jehovisták laktak. Ha véletlenségbôl tömjénszagú óhitûvel találkoztak, se szó, se beszéd, egyszerûen kiöltötték rá a nyelvüket. Az volt a rögeszméjük, hogy a dolinai pópák egykori ezredesek és káplárok, egytôl egyig a régi hegyivadászok, éppen csak dús szakállt növesztettek, fejükre süveget tettek, és beöltöztek mindenféle papi gúnyába. Márpedig ilyen bizalmatlan emberekkel üzleti ügyekben szinte lehetetlenség elboldogulni. Most pedig mintha megjavultak volna. Miután kitömött mátyásmadarak, szajkók és fajdok ügyében Periprava vikáriust éveken át orránál fogva vezették és számtalanszor kikosarazták, most váratlanul üzentek Kosztin archimandritának: na jó, ha mondjuk vadmacskával is beéri, készek tárgyalni. Úgy ám, lehet szó nagyobb tételekrôl is. Azért így is, üzletelni a remetékkel nem sok jót ígért, Gábriel Ventuza meg sem próbált a megbízás elôl kitérni; ki tudja, ha sikerrel jár, az talán majd elômozdítja az ô személyes ügyét is. Tudvalevôleg apja földi maradványaiért jött Bogdanski Dolinára, és esetleg arra számított, talán elnézôbbek lesznek vele szemben, amikor jóváhagyják a passzust, és megszámítják neki a kihantolás költségeit.
Szûkül az univerzum. Makótól már nincs messze Jeruzsálem, Marosvásárhelytôl Szeged. Mindegyre újabb érdekes fotós egyéniségekkel és a világot a maguk öntörvényû módján tükrözô, értelmezô képeikkel találkozhatunk. Jelenleg még néhány napig a dél-alföldi partnerváros ismert fotográfus képviselôje, Szôke János mûvészetét fedezhetik fel maguknak a vásárhelyiek a Bernády Ház tetôtéri galériáiban. Sokszínû, vonzó, megkapó válogatás, jó szemre, alapos szakmai tudásra, érzékeny, empátiaképes lelkületre, az újdonságokra fogékony személyiségre vall a ciklusokra épülô anyag. Nem csodálkozunk, hogy a több mint félszáz felvételbôl jó néhányat magyarországi és nemzetközi kiállításokon díjaztak.
Akár Erdélyben, netalán az Amerikai Egyesült Államok semmihez se hasonlítható megapolisában, New Yorkban készültek. A minap is, már a megnyitó után, otthonról e-mailezte a kiállító az örvendetes hírt, hogy az országos aktpályázat zsûrije a Quo Vadis címû képét kitüntette. De hasonló elismerés egész más fogantatású fotóját is érte mintegy három évtizedes pályája során. Hirtelenjében az Áhítat címû népi, vallási ihletésû életképét említhetnôk, vagy a Kuroszawa címû jelképes, fantáziadús felvételét, netán teljesen különbözô hangvételû kompozícióját, a kiskapusit, esetleg a temesvárit, a párizsit és így tovább. Nem elszólás a fogalmazás, Szôke János arra is nyitott, ami rendkívülit eseményben, látványban a közvetlen környezet, a mindennapi valóság kínál, de gyakran maga komponál, beállít, a számítógéppel a képbe beavatkozik, hogy mondandója minél beszédesebb, látványteremtése minél rendhagyóbb, hatásosabb legyen. Bensôséges, harmonikus kapcsolatra törekszik a megörökítésre kiválasztott tájjal, jelenséggel, emberrel, élôlénnyel, tárggyal. Fontos számára a hangulat, s ezt nézôinek tovább is tudja adni. Portréi, aktjai élettel telítettek, nem mehet el közömbösen mellettük senki.
Hiábavaló próbálkozás lenne leírni egyet is közülük, a fények és árnyékok ütköztetését, összhangját, a ritmusok, kivágások sajátosságait, a tónusok jellegzetességeit úgyis a szemnek, a szívnek kell érzékelniük. Mint ahogy eleve kudarcra ítélt kísérlet a vendégmûvész kedvenc mûfaja, diaporáma- alkotásainak bemutatása is. Európa-szerte szép sikereket aratott nagyszerû összeállításaival, amelyekben párpercnyi vetített képkölteményeivel, zenei illusztrációival valósággal lenyûgözi közönségét. Egyikben Kiskapus tragédiája, a füstkorom lelkekre is rátelepedô feketesége kelt döbbenetet, a másikban India egzotikusan páratlan szépsége, a hindu nôk kiszolgáltatottsága kelt ámulatot, Hollandia különlegességei ragadnak meg és így tovább.
Hosszasan néztük volna még a diaporámákat. Talán lesz még erre alkalom, a tárlatnak kölcsönzött cím, a Találkozások ilyesmit is sugall.
Nem értem, hová tûnt az érlelôn langyos
tavasz s miként lett nyár ilyen emésztô- hirtelen,
megfontolatlanul. Miért menekül, akár a tiszta értelem.
Agancsos gondok kínzó terhe nyom. Fajom
bomlása közben oszthatatlan állok. Kezét
keresem néhány vergôdô, sorsüldözte társnak,
csak néhánynak, kik szerre fogynak körülem;
kik értik még az egyszerû igét, a jelzôt
tisztelik, s az állítmányt kitartóan alanyhoz illesztik;
és értelmet értelmesre építve haladnak lassan,
nehezen, fájdalmas mozdulással a végtelenben.
A szépség megszállottai, ócska renegátok, látjátok,
még lélegzem, fogjátok a kezem. E mérgezett idôben
még szólok is, ha néha mukkanok: maradjatok velem!
Ebben a hínáros világban egyre fogy a társ
és szaporul az ellen. Fegyelmezetlen sorsok villannak
egymással szemben. A vadász ismét önmagára fogja fegyverét,
a riadt vad majd úgyis saját kölykét tépi szét; és pusztul, szárad,
elgazul a kert, hazug kertészek gyilkos oltókései alatt.
Két part vicsorog egymásra: az érdek és a jellem,
s középütt háborog, hánykolódik eliszapult
medrében a magányos szellem. Megiramodott a rossz
és eltûnt a gát, már nincs sorompó. Rohan az
átok sújtotta kétlábú horda. Dermedten állok.
Nézem és még lélegzem. Nem értem.
Sok mindent szánok-bánok, de ha arra gondolok, a Hetedik pecsét Bergman tizenharmadik filmje, s az elôtte lévô tizenkét munkát nem jegyzi a filmtörténet, csak arra jutok: ehhez képest jól állok. (Sas Tamás filmrendezô-operatôr) * Kedvenc nôi filmem Pedro Almodóvar Mindent anyámról címû alkotása, amelyben Almodóvar egy melankolikus, meleg nôi utópiát teremt, egy elôítéletektôl mentes, önfeláldozásra és segítôkészségre épülô világot hoz létre. (Farkas Zita) * A férfitekintet reprezentációjának mesterpéldáival szembesülünk, mikor Stewart, a férj, felesége idealizáltra festett portréjában önnön tükörképét vizslatva fésülködik, mikor a fényképezôgép objektívján szemléli újdonsült szerzeményét, az esküvôi képhez beállított, riadt szemû Adát, vagy mikor Baines a zongora és Ada szoknyája alá feküdve merül el merengve vágya tárgyának látványában. (Kérchy Anna) * Majd hirtelen, mikor már éppen meg is érinthette volna ôt (képzeletbeli) kezével a sokat megélt illuzionista, a hölgy eltûnik, köddé válik, mintha ott sem lett volna. (Dragon Zoltán) * Ebben a világban a nôk, ha nem is irányítók, de ôk a legfontosabbak és a legérdekesebbek - a férfi itt csak másodhegedûs lehet (vagy transzvesztita). (Vajda Judit) * A végzetes nôk, szépségük és ellenállhatatlan szexualitásuk folytán tipikus példái tehát a férfi (nézô) tekintete számára megkonstruált nôi testnek. (Virginás Andrea) * Enyedi Ildikó egyik legnagyobb erôssége abban nyilvánul meg, ahogyan a film médiuma által kínált lehetôségeket egy rendkívül erôs "szug-gesztió" szolgálatába képes állítani. (Pócsik Andrea) * A rendezôi filmek, legyenek mégoly banális történetek is, a formanyelv átértelmezésére, egyéni színészvezetésre törekszenek, a melodráma azonban a mai napig ragaszkodik a jól bevált recepthez - egy sikeres, karizmatikus színésszel és színésznôvel, egy könnyes szerelmi történettel a siker évtizedek óta garantált... (Hungler Tímea) * Kálmánczhelyi Zoltán, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla kedvesen különc pontok a magyarországi filmgyártás néha igen beszûkültnek tûnô egén. A kilencvenes évek elejétôl gyártják közösen az egyre kifinomultabb, fergeteges, maróan felszabadult poénokkal operáló rövidfilmjeiket. (Kovács Gellért) * Terry Gilliam alkotói makacssága, kísérletezô kedve, úgy tûnik, sehogy sem találja helyét a nagybani termelésre szakosodott amerikai filmes életben, hiszen sem teljesen alkalmazkodni nem tud, a korlátozások miatt pedig átütô erôre sem képes szert tenni. (Papp Sándor Zsigmond) * Perceken keresztül beszélnek tökéletesen értelmetlen hülyeségeket, és közben olyan röhögôgörcsöt produkálnak, ami szép lassan a mozi teljes nézôközönségére átterjed. (Galambos Attila) * Különleges, felkavaró ez a - talán éppen kényelmetlensége miatt - negatív kritikai fogadtatásban részesült film, amely Sas Tamás életmûvében a népszerûnek szánt közönségfilmek után visszatérést jelent a szerzôi filmek világának szerényebb, de kísérletezôbb világához. (Gyenge Zsolt) * És jönnek a pingvinek, és csak jönnek és jönnek... és a hasunkat fogjuk a nevetéstôl, a sok kis Chaplin pincérnek öltözve, de elôtte a vízben delfint játszottak, és elhittük azt is. (Bálint István) * FILMTETT, 32. szám, május, 2003
Egyszer talán a szigetekhez érsz, / az újrakezdett nappalok hajóit / ott megleled, ha nincs, ki visszafordít, / majd én leszek, aki nyomodba néz. (Karácsonyi Zsolt) * Örülök, hogy ilyen jól megy neked a versírás, Mackó - mondta Malacka, és tényleg örült. - Én magam is néha… van úgy, hogy érzek valamit… vagy tudok valamit… vagy úgy érzem, hogy tudok… Csak néha úgy vélem, kár volna ezt… szavakkal elrontani… (Molnár Vilmos) * Kétely, kín, akarat / visszhangozza szavad, / mennyei ceruzád / rajzol, egyre csak rajzol, / tûnô jelekkel karcol, / sok elveszett hazát. (Bogdán László) * Tudod, hogy mirôl írtam mindig? Ha egyáltalán el lehet kapni engem… Én mindig a szomorúságról írtam. Pedig nem akartam. De sajnos, az életemben csupán a szomorúság "jött be". És a magány beletársul a szomorúságba. A szereplôim megközelítését pedig egy villanyfényben zajló futballmeccshez tudnám hasonlítani: végig egyenletes fény hull rájuk, minden irányból. (Mózes Attila - Farkas Wellmann Éva beszélgetése) * barátaim a messzi délvidéken: / hogyha a havas székely hegyekre nézek, / a kôbe vájt piréneuszi fészek, / a hispán ég tûnik megint elébem (Jánosházy György) * Figyelmeztettem, hogy nem szabad játszania a transzcendenciával. Ez már nem az a világ, ami a középkorban volt. Tudja, akkoriban azt látták az emberek, amiben hittek, manapság pedig abban hisznek, amit látnak. Idegességemben azt mondtam neki, hogy akkor már maradjon inkább a szilvórium és a hús bocsánatos bûneinél. (Szakács István Péter) * Vigyétek hírül a kolozsváriaknak! / A tébolyt s a setét bánatot, mi ért. / Ôdöngjenek csak - dicsôségemben laknak. / S eladom ôket egy motorbicikliért. (Király László) * Bár az expresszionista versbeszéd jelenléte 1919-ig egyre hangsúlyosabb a Bartalis-versekben, Kassák és Bartalis "elkerülik egymást". Visszaemlékezéseiben Bartalis így kommentálja élettörténetének ezt a szakaszát: "nem kerestem Kassákkal a kapcsolatot. Boldog voltam, hogy a Nyugatban, abban a rangos folyóiratban jöhetnek verseim. (Balázs Imre József) * Képzelt és élô alakok, összeölelkezve megyünk a fû vízesésein át / a néma oleánderig, az utolsó lelkes virágig. / Illúziókból születtünk s hisztériából élünk. / Érezzük a fák remegését, a halkan visszatérô életnedvet. / Megyünk s csöppet sem haladunk, csak tekintetünk mélyén. (Amadeu Vidal i Bonafont - Jánosházy György fordítása) * Nagyon szeretném a sértôdött ember szánalmas szerepében való jelenéseket elkerülni. Reklamálni sem vagyok hajlandó, hogy mellôznek. A külsô körülmények is a tervezett visszavonulásra késztetnek, éppen ezért e téren az eddiginél következetesebbnek kell lennem. A bukaresti tapasztalataim azt mutatják, hogy a román közvélemény teljesen tájékozatlan, tudatlan, félreinformált és manipulált a nemzetiségi kérdésben. Ebben a közegben csak "hosszú menetelés" vár a kérdés képviselôire és nagy akadályok leküzdése. (Gáll Ernô. Napló - 1990) * Zsidó Ferenc egyes mondatai nem pontos és feszes építmények, de ennek ellenére képei tiszták, néha akár vakítóan élesek, sokszor elkalandozó, elgondolkodtató kavalkádok gazdagítják, és mindig a maguk történetét mesélik. Az író említésre méltó érzékenységet mutat egy elmúlt, de még mindannyiunkban eleven világ iránt, s a különbözô pszeudo-történeti részek tolmácsolásában is jó érzékkel teremti meg a kívánatos atmoszférát, amikor saját lencséjén keresztül azt családregényének furcsa alakzataiban tárja elénk. * Utolsó figyelmeztetés! Ez a történet méla kitaláció! A benne szereplô emberek és állatok a szerzô agyszüleményei. (Hajdú-Farkas Zoltán) * Kiegyensúlyozott szegénység szeretete ijeszti leginkább a világ mostani urait. Egyenlô nekik a pokol irdatlan kínjaival, ezért bármit megtesznek annak megszüntetésére. Hihetetlen összegeket tékozolnak el, titkolóznak, és intézményeket hoznak létre a korcs szegénység csiholására. Összeugrasztják azokat, kikben ott lappang a szemétdomb kakasa. (Domokos Johanna) * Búcsúznék már, de nem könnyû, szakad szemembôl a könnyû. / Ôsz szakállal mennydörögve gyöngyöt szór az ég a rögre. / Szakad az esô a földre, fehér szemfedôvel föd be. / Szakad az esô a földre, belemosódom a ködbe. (Orbán Ottó) * LÁTÓ - 2003. május.
Lám, lám, van kivel nem bánik fukar, irigy
neki nem csupán bölcs, ízes, szárnyaló, hízelgô
pillanatban, mely: valljuk be: igencsak hatásos
hallgatást is az én derék Blacksmith barátomnak,
aki igen-igen nagy tányérnyaló
és ripacs hírében állott vidékszerte; bejárta ô,
fellelhetô udvart, palotát, fôúri rezidenciát,
kis emezért-amazért szívesen ágált, merevítette
egy hérosz, és fogott akkora istenes falsokat az
belejajdult a fül meg a lélek, akkora mûbalhét
fejére legyen mondva) iskolát lehetne elnevezni,
hol semmi sem történik, hiszen színész volt Blacksmith,
aki érti a dolgát: lázas hévben
fel-alá futkorászott, izgult, áthevülve szavalta, törte,
hadarta, sziszegte, izgulta, nyögte
ki végre fájdalmas replikáit, hogy ember legyen a talpán
érteni, s fôként élvezni tudja, de a szakácsnék
a lovászok, akiknek igencsak tetszett a sok kis
Blacksmith aláfeküdt mindig gyáván és derék szolga
módjára a közízlésnek, hát nem
csoda, hát nem komikus fordulat, hogy egy szép napon,
ahogy írva vagyon: eljött hozzá