|
LV. évfolyam 99. (15366.) sz. |
2003. május 2., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
Folytatódnak a tárgyalások a szomszédokkal
Az Európa Tanács parlamenti közgyûlése júniusban plenáris ülésen tárgyalja meg a magyar kedvezménytörvény kérdését - közölte Gheorghe Prisacaru szenátor.
A szenátus külügyi bizottságának elnöke, az ET munkájában részt vevô román küldöttség vezetôje sajtónyilatkozatában elmondta, hogy kedden Berlinben ülésezett az ET parlamenti közgyûlésének politikai bizottsága és ezen az ülésen döntöttek a kedvezménytörvény vitájának idôpontjáról, illetve elfogadták a törvényrôl készült jelentést.
A szenátor szerint a bizottság által jóváhagyott jelentés sajnálatosnak tartja, hogy Magyarország a kedvezménytörvényt a szomszédos államokkal történô konzultálás nélkül fogadta el, különösen azért, mert a jogszabályból olyan intézkedések fakadnak, mely intézkedéseket Magyarország területén kívül hajtanak végre.
Prisacaru hangsúlyozta, hogy a jelentés arra kéri a magyar kormányt, hogy folytassa a tárgyalásokat a szomszédos államokkal a kölcsönösen megfelelô megoldások megtalálása érdekében.
A politikus végezetül leszögezte: a bizottság az általa megfogalmazott következtetésekben aggodalmának adott hangot, hogy Magyarország még nem módosította a kedvezménytörvényt.
Újra hallatott magáról a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal
Néhány elkorhadt ablakkeret cseréjének ürügyén diplomáciai incidenst igyekezett provokálni a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a városban mûködô magyar fôkonzulátussal.
A Ziarul Clujeanului címû helyi lap szerdán adott hírt arról, hogy a polgármesteri hivatal ellenôrei helyszíni szemlét akartak végezni a fôkonzulátus területén, arra hivatkozva, hogy nem az elôírásnak megfelelôen cseréltek ki két ablakot az épület második emeletén.
A hivatal szóvivôje elmondta a lapnak, hogy a Kolozsvár fôterén álló épület mûemlék jellegû, ezért megsértették az elôírásokat azzal, hogy az eddigi fakeretes ablakokat korszerû termopan ablakokkal cserélték ki. A szóvivô felpanaszolta, hogy a hivatal helyszínre küldött ellenôreit nem engedték belépni a magyar diplomáciai képviselet területére.
Az épület tulajdonosa, a Kolozsvári Református Egyházkerület az elôírásoknak mindenben megfelelô fakeretes termopan ablakokat szereltetett be a két teljesen elkorhadt keretû ablak helyére. A diplomáciai képviseletek mûködését szabályozó nemzetközi megállapodások értelmében pedig természetes, hogy a polgármesteri hivatal ellenôrei nem léphetnek a magyar fôkonzulátus területére - közölte az MTI-vel Cseh Áron konzul.
A polgármesteri hivatal ezek után 3 millió lej büntetésre ítélte a Kolozsvári Református Egyházkerületet az építési törmelék szakszerûtlen elhelyezése miatt.
Az Egyesült Államok meg akarja büntetni Franciaországot, mert akadályozta az Irakkal szembeni nemzetközi fellépést - ám kérdés, hogy a Washington mellett kezdetektôl kiálló kelet- közép-európai országok kapnak-e valamiféle jutalmat ezen politikájukért?
"Washingtonban most sokan kutatják annak lehetôségét, hogy miként lehetne megsegíteni a velünk együtt haladó országokat" - mondta John Hulsman, egy washingtoni külpolitikai kutatóintézet, a Heritage Society európai ügyekkel foglalkozó elemzôje. A felmerült lehetôségek között szerepel szerinte egyes németországi amerikai katonai támaszpontok áttelepítése Romániába és Bulgáriába (ez utóbbiak - Németországgal ellentétben - támogatták az iraki akciót), valamint az amerikai cégek térségbeli befektetéseinek ösztönzése. A támaszpontok áttelepítése nyilván amerikai beruházásokkal is járna, s ez, továbbá az amerikai katonák és családtagjaik költekezése segítene a román és a bolgár gazdaság helyzetén.
Bár a Fehér Ház mindeddig óvatos volt, s nem beszélt arról, hogy Washington melletti kiállásuk miatt a kelet-közép-európai országok jutalmat kapnának, az nem titok, hogy a Bush-kormányzat hálás ezeknek az államoknak. Colin Powell amerikai külügyminiszter a lett tévének adott hétvégi nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy vajon e köztársaság cégei szerephez juthatnak-e az iraki újjáépítésben, azt válaszolta, hogy e cégek legalábbis kedvezô elbírálásban reménykedhetnek.
Az AP elemzése szerint a kelet-közép-európai országok között van hét olyan állam, amely bizonyosan nyer majd valamit: az amerikai szenátus gyorsan ratifikálni fogja csatlakozásukat a NATO-hoz. Az iraki háború elôtt szakértôk úgy vélték, a washingtoni ratifikálás egy évig is eltarthat - ám törvényhozók szerint ez már csak hetek kérdése. Az észt parlament külügyi bizottságának elnöke, Marko Mikhelson maga is úgy véli: a folyamat felgyorsításában szerepet játszottak az Irak körüli események, hisz Washington melletti kiállásuk nagyon pozitív felhangokat keltett az amerikai fôvárosban.
Mások viszont úgy látják, nem biztos, hogy Kelet- Közép-Európa komolyabb hasznot húz majd Irakkal kapcsolatos Amerika-barát álláspontjából. "Valószínû, hogy több nyitott csatornájuk lesz majd a Fehér Házhoz, mint a franciáknak és a németeknek" - véli Matthew Sherwood, az Economist Intelligence Unit nevû brit kutatóintézet egyik rangidôs elemzôje. "De az összes többi elôny korlátozott jellegû" - tette hozzá. Szerinte nem túl valószínû, hogy a jövôben hasonló szövetség jöjjön létre kulcsfontosságú politikai kérdésekben - különösen azt követôen, hogy a kelet- közép-európai országok csatlakoztak az Európai Unióhoz.
George Bush amerikai elnök közép-európai idô szerint pénteken hajnali 3 órakor jelenti be a Kaliforniai-öbölben tartózkodó Abraham Lincoln repülôgép-hordozó fedélzetén "a nagyobb iraki harci cselekmények befejezését".
Az elnök beszédét szerda délután bejelentô Ari Fleischer fehér házi szóvivô hozzátette: Bush nem nyilvánítja a háború gyôztesének az Egyesült Államokat, és "a beszéd nem jelenti jogi szempontból a két ország közötti hadiállapot végét", mert vannak még ellenállási gócok Irakban, és egyes kulcsfontosságú küldetéseiket még nem teljesítették a koalíciós erôk.
George Bush korábban úgy nyilatkozott, hogy beszéde elôtt konzultálni akar Tommy Franks tábornokkal, a koalíciós erôk parancsnokával. "Franks tábornok kedden azt jelentette az elnöknek, hogy véget értek a nagyobb hadmûveletek, és új szakasz kezdôdött: Irak újjáépítése" - közölte a szóvivô.
Az amerikai megszállással szembeni felkelésre szólítja fel az iraki népet egy Szaddám Huszein elnöknek tu-lajdonított levél, amelyet szerdai számában közölt az Al-Kudsz al-Arabi címû, Londonban megjelenô arab nyelvû lap.
A levél fénymásolatát a Szaddám Huszeinhez közel álló lap a harmadik oldalon közölte. Bár sem az írás, sem az aláírás nem hasonlít azokhoz a más dokumentumokhoz, amelyek a bukott diktátortól származnak, a lap szerint "Szaddámhoz közel álló források megerôsítették a levél eredetiségét". Azt azonban nem részletezték - "biztonsági megfontolásokra" hivatkozva -, miként jutott el hozzájuk a levél.
A felhívás dátuma hétfô, Szaddám Huszein 66. születésnapja. A levélben az iraki elnök figyelmezteti az irakiakat: ne bízzanak azokban, akik megpróbálják egymás ellen kijátszani a szunnitákat és a síitákat, elôttük egyetlen cél lebeghet, "a hitetlen, bûnös, gyáva megszálló kiûzése".
Az Al-Kudsz al-Arabi kedden a korábban ismeretlen, magát Iraki Ellenállás és Felszabadításnak nevezô szervezet levelét közölte, amelyben állították, hogy Szaddám Huszein él, és a következô 72 órában üzenetet intéz az iraki nemzethez - utal rá az AP.
A párizsi Notre Dame székesegyház tôszomszédságában 1582 óta táplálja a vendégeket a La Tour d'Argent (Ezüsttorony) étterem, de csak 1890-ben kezdôdött a beszerzésekrôl tanúskodó üzleti könyvben a kacsák folyamatos számozása. A neves étteremben számos államfô, filmcsillag, kékvérû híresség neve került fel a kacsajegyzékre: például Theodor Roosevelt amerikai elnöknek a 33642. jutott, Hirohito japán császár 1921-ben az 53 211. kacsából kegyeskedett pecsenyézni, Charlie Chaplin 1955-ben kebelezte be a 253 652. kacsa püspökfalatját, Paul McCartney-nak pedig a 692 048. került a tányérjára. II. Erzsébet angol királynô még hercegnô korában írta be magát a konyakos mártással körített kacsapecsenyék történelmébe, de szerepel a kacsajegyzéken Elton John, Nicole Kidman, és a brazil labdarúgócsillag, Ronaldo is.
Az egymilliomodik kacsát az Amerikai Egyesült Államok, illetve Szaúd-Arábia párizsi nagykövetének 140 személyes vacsorájára sütötték meg, 70 szárnyas társaságában került a tányérokra. A vendégek között olyan hírességek kacsáztak, mint a színésznô Claudia Cardinale, az énekes Mireille Mathieu, avagy Jean-Paul Guerlain, a rangos divatház feje. A kaviárból, homárból, szarvasgombából, libamájból összeállított elôételeket Lafitte-Rotschild és Yquem pezsgôvel, a madarakat a legfinomabb bordói borral öblítették le az egybegyûltek. A tûzijátékkal kísért ünnepi alkalom egyúttal búcsúvacsora is volt: Claude Terrail, az étterem 85 esztendôs tulajdonosa, aki 1947-ben vette át apjától az étterem vezetését, e vacsorán jelentette be ünnepélyesen, hogy visszavonul, s átadta a nyársforgatók rendjében betöltött helyét fiának, a 22 éves Andrénak - jelentette a Reuters.
A korrupció kapcsán az utóbbi idôben újra fellángolt vitában ismét a tehetetlenség érzése keríti hatalmába az egyszerû állampolgárt. Tudja, érzi, hogy Michael Guest, az Egyesült Államok nagykövete nem beszél félre, amikor az általánossá vált romániai jelenséget ostorozza, s az amerikai kereskedelmi kamara képviselôje sem azért szól a kérdésrôl, mert éppen nincs jobb dolga. Miután azonban Adrian Nastase miniszterelnök mûfelháborodik a hallottakon, s megnyugtatja a közvéleményt, hogy márpedig a hatóságok igazán minden tôlük telhetôt... - s különben is, kinek valamirôl tudomása van, az mondja meg konkrétan, mire gondol, mert akkor aztán... - széttárja a kezét. Ha ugyanis maga a kormányfô is tehetetlen, aki amúgy nyilvánosan elkötelezte magát a korrupcióellenes harcban, számba vehetô és rejtett bizottságokat, szakosodott ügyészséget és ellenôrzô szerveket állított az (osztály)harc szolgálatába, akkor egész biztosan vége minden reménynek.
Miközben azonban a kormányzati hivatalos korrupcióvadászok éjt nappallá téve, a közpénzeket nem kímélve irtják kíméletlenül - úgy általában - a jelenséget, íme egy egyszerû rejtett felvételes tévériport kideríti, hogy a román gépjármûjegyzék (RAR) bukaresti képviseletében intézményesített csúszópénzbeszedô rendszer mûködik. A központi hatóságok orra elôtt. A riportból elképesztô(nek tûnô) jelenségek derülnek ki, s csak azért nem csodálkozunk túlzottan, mert ilyennel a mindennapok során rendszeresen találkozunk, akár a központi, akár a helyi hivatalok részérôl. Nyílt titok, hogy pénzért gyakorlatilag mindent el lehet intézni, s az is, hogy egyes helyeken kilátástalan helyzetbe kerül az egyszerû ügyfél, ha nem hajlandó "megkenni a kerekeket".
Most azonban, hogy legalább ebben az egy konkrét esetben tetten érték a korruptakat, lesújtott a gépjármûjegyzéket irányító szakminisztérium haragja. A tisztességtelen tisztségviselôket kirúgták az állásukból.
Ezzel akár napirendre is térhetnénk a dolog fölött, hisz - akár a mesékben - a gonosz elnyerte méltó büntetését. Egy gondolat azonban nehezen hagy nyugodni. Vajon miért annyira eredménytelen a korrupció ellen létrehozott nagy létszámú apparátus, miközben két bátor riporter egyetlen nap alatt törvénytelenségek egész sorára derített fényt? Mivel magyarázható, hogy a kormányfô - minden hatalma birtokában - tehetetlennek mutatkozik, ha kezdeményezést várnak tôle, s csak akkor kíméletlen, ha kész helyzet elé állítják?
A választ ki-ki megadhatja magának, Michael Guest - és alighanem mások is - a maguk számára levonták a következtetést. S egyáltalán nem általánosan, vagy elméleti téren, mint ahogy Ion Iliescu államfô próbált meggyôzni a minap, a nagykövet szavaira reflektálva.
(Folytatás április 25-i lapszámunkból)
Az örökség megnyílása megegyezik az örökhagyó halálának pillanatával.
A halál bekövetkeztének idôpontját az elhalálozást igazoló bizonyítvánnyal (certificat de deces) vagy bírói ítélettel lehet igazolni. Ellenkezôje bármilyen módon bizonyítható. Ettôl a pillanattól jönnek létre és számítódnak az öröklésre hivatott személyek jogai, mint: az öröklési képesség, az örökség elfogadásának vagy visszautasításának a lehetôsége, több folyamatos törvény alkalmazásának eldöntése stb. Ahhoz, hogy örökölni tudjon, az örökölni kívánó személy a következô feltételeknek kell megfeleljen: öröklési képességgel kell rendelkezzen, ne legyen méltatlan az öröklésre, hivatott legyen az öröklésre.
Öröklési képességgel minden személy rendelkezik, aki él az örökség megnyíltának pillanatában. A megfogant gyermek létezônek tekintendô, a halva született gyermek viszont nem létezônek.
A méltatlanság mint örökösödési tényezô az örökös öröklési jogának az elvesztését jelenti, mert az örökhagyóval vagy ennek emlékével szemben súlyos vétséget követett el. Ilyen súlyos vétségnek számít: az örökhagyó élete elleni merénylet, az örökhagyóval szembeni súlyos becsületsértés és az örökhagyó meggyilkolásának fel nem jelentése.
Az öröklés elsô nagy osztálya a törvényes öröklés. Itt az örökhagyó a törvény szabályaira bízza halála esetén vagyonának elosztását. A törvény ebben az esetben az örökhagyó rokonait jelöli meg örökösként, függetlenül attól, hogy ezek a házasságból, a házasságon kívüli kapcsolatból vagy örökbefogadásból származnak, a túlélô házastárssal egyetemben. Mind az egyenes ági, mind az oldalági rokonok beletartoznak az örökösök csoportjába. A fenti örökösök hiányában az állam örököl. A törvény az örökösöket több örökösi osztályba sorolja, elônyben részesítve egyeseket, és minden örökösi osztály keretében a rokonsági fok szerint biztosítja az öröklési elsôbbséget. Az egyenes ági rokonság, leszármazás esetében az öröklési képesség a végtelenig terjed, míg az oldalági rokonok esetében az öröklési képesség bezárólag csak a IV. fokig terjed.
Az örökhagyó rokonai a törvény által négy örökösi osztályba vannak sorolva. Az elsô osztályba sorolt örökösök kizárják az öröklésbôl a többi osztályba besorolt örökösöket. A második osztályba besorolt örökösök csak akkor örökölnek, ha nem léteznek az elsô osztályba besorolt örökösök, kizárva ugyanakkor az öröklésbôl a harmadik és negyedik osztályba besorolt örökösöket. A harmadik osztályba besorolt örökösök csak akkor örökölnek, ha nincs az elsô és második osztályba besorolt örökös, kizárva az öröklésbôl a negyedik osztályba sorolt örökösöket. A polgári törvénykönyvben a felsorolt négy örökösi osztály a következô: az I. osztály az elhalt örökhagyó egyenes ági lemenôit tartalmazza (gyermek, unoka, dédunoka stb.); a II. osztály a kivételezett felmenô és oldalágiakat tartalmazza, vagyis a szülôket, az elhalt örökhagyó testvéreit és ezek leszármazottait; a III. osztály a közönséges felmenôágiakat, az elhalt örökhagyó nagyszüleit (nagyapa, nagyanya) és ennek szüleit tartalmazza; a IV. osztály a többi közönséges oldalági rokonokat tartalmazza, a testvérek és ezek leszármazóinak kivételével.
Mellau György
Viselkedés- és pszichoterápiával gyógyítható
Sokan életük minden percét beosztják, s miközben tesznek-vesznek, dolgoznak, vagy éppen kikapcsolódnának, gondolataik a következô feladatokon járnak. Az adott percet emiatt nem élvezhetik. Átvette az idô az uralmat a lelkük felett?
Év elejétôl egészen a végéig rohanunk az idô után és élünk ennek a lótás-futásnak a szorításában: tudatosan éljük meg az idôt. S ez nagy hiba! Különösen az úgynevezett "A"- típusú emberekre jellemzô az örökös küzdelem a határidôkkel, az ambiciózus, erôszakos, törtetô élet. Közben pedig felmegy a vérnyomásuk, nô a pulzusszámuk és bizonyított tény, hogy korábban halnak meg, mint a lezserebb, vagányabb, esetleg könnyelmûbb "B"- típusú kortársuk.
A munka megszállottjai - akik rettegnek idejük elpazarlásától - úgy gondolják, hogy minden haszontalanul, munka, tevékenység nélkül eltöltött idô felesleges, értelmetlen, holott minden azon múlik: milyen a munka minôsége.
Dr. L. Dossey kaliforniai orvos idôbetegségrôl, az idôtôl való félelemrôl beszél és a klausztrofóbiához (bezártságtól való félelemhez) hasonlítja. Bár az idôfóbiában szenvedôk nincsenek valódi veszélyben, mégis úgy érzik, hogy az idô szinte "befalazza" ôket. Ettôl pánikba esnek és pontosan ez gátolja ôket abban, hogy sikeresek legyenek. Pedig az idô általában nem olyan fontos, mint egyesek gondolják. Az idô az ember találmánya - nem mindenek felett fontos és az sem biztos, hogy jobb lenne, ha több lenne belôle. Sôt talán még az a közmondás sem biztosan igaz, hogy "az idô pénz".
Az idôfóbia gyógyszereken kívül pszichoterápiával kezelhetô. Az egyik formája, amikor a beteget arra tanítják, hogy megértse problémájának lényegét, a másik forma pedig a viselkedésterápia, melynek során az élethelyzetekhez igazított cselekvésbôl tanulnak.
A nyugati orvoslás eddig nem sokat törôdött az idô szorításától félô beteggel, más kultúrák azonban már évezredek óta javasolják például a meditációt különbözô félelmeink kezelésére. Mit gondolnak? Az a sok szabadidôs tevékenység, amelyeket az ember kitalált ideje kellemes eltöltésére, milyen közös nevezôre épül? Nos, az ismétlés, a vissza-visszatérô mozzanatok sora, egyetlen dolog ismétlôdése és az azzal járó megelégedettség érzése. A játékok elemeinek monotóniája, a sportban fellelhetô ismétlôdések, a séta kellemesen lassú ritmusa, a zene nyugtató recitativói (ének-beszéd), az éveink során visszatérô örömök és gondok mind-mind azt súgják: semmi sem vész el igazán, a lehetôségek visszaköszönnek.
Mindezek az idegrendszert nyugtató, ellazító tevékenységek megtanítanak bennünket az idô hasznos kihasználására is. Létünk mulandóságának biztos tudata sokakban türelmetlenséget vált ki. Rövid idô alatt szeretnének annyit elérni, mint amennyit elôdeik évszázadok alatt, több generáción keresztül teremtettek meg. Ez nem lenne baj, de közben elhasználódnak, állandóan az idô múlását figyelik s közben elfelejtenek élni, elfelejtenek boldogok lenni.
Megkésve tájékoztatott a posta, hogy május elsejétôl változtak a postai irányítószámok. Az új, hatjegyû irányítószám elsô két száma a postai övezetet, a következô kettô a helységet, míg az utolsó kettô az utcát vagy utcarészt jelöli. Iacob Emilia, a Maros Megyei Posta igazgatója elmondta, hogy az irányítószámokat tartalmazó könyvecskét eljuttatták a megye postahivatalaihoz, ahol tájékozódni lehet belôlük vagy megvásárolhatók. Azok számára, akiknek számítástechnikai hozzáférhetôségük van, CD-t vásárolhatnak, vagy az internetrôl is leolvashatják az irányítószámokat.
Mi történik, ha a feladó nem tünteti fel az új irányítószámot? - kérdeztük a postaigazgatót, aki felvilágosított, hogy a küldemények továbbra is eljutnak a címzetthez, de a postai alkalmazottak minden segítséget megadnak, hogy az új irányítószámot helyesen írják fel a borítékra, csomagra.
A munkaügyi minisztérium 2003. április 10-én rendeletet adott ki, amely szabályozza az 1990. évi 118-as számú törvény elôírásait élvezô politikai üldözöttek, deportáltak, hadifoglyok, etnikai üldözöttek ingyenes szállítására (autóbusz, folyami szállítás) használt jegyek elszámolását. Mindezen kategóriáknak eddig is biztosított volt az ingyenes utazás, azonban csak a vasúti utazás alkalmával tudták érvényesíteni, mivel az autóbuszos személyszállító cégek nem fogadták el a fent megnevezett minôségeket igazoló iratokat, melyek alapján nem tudták elszámolni a jegyek árát.
A munkaügyi minisztérium, illetve az Országos Nyugdíjpénztár utazási szelvényeket bocsát a kedvezményezettek rendelkezésére, amelyeket a pénzbeli juttatásokkal együtt juttatnak el a címzettekhez a postahivata-lok, a CEC által vagy az által a bankegység által, amelynél az illetô bankszámlát nyitott. Az utazási szelvények átvételekor fel kell mutatni a személyazonossági igazolványt és a kedvezményezett minôséget igazoló iratot.
A Háborús Veteránok Szövetségénél április 30-tól minden szerdán és pénteken naponta 9-13 óra között fogadják az érdekelteket a Rózsák tere 2. szám alatti irodában, ahol folytatják az igazolványok láttamozását, a vonat- és buszjegyek kiadását a 2003-as évre.
A tagok adó és egyéb illeték alóli felmentése érdekében a jogosultak jelentkezzenek azokért az igazolványokért, amelyeket a pénzügyi szervekhez kell majd benyújtani. Ha a háborús veteránok betegség vagy egyéb okok miatt nem tudnak személyesen megjelenni, az iratokat a családtagoknak is kibocsátják.
Természetes személyek önálló gazdasági tevékenységet végezhetnek a 2002. évi 507-es számú törvény és a törvény alkalmazásának módszertani szabályait elfogadó 2003. évi 58-as számú kormányrendelet elôírásainak értelmében.
Önálló gazdasági tevékenységet folytató természetes személynek és a családi vállalkozásnak egy-egy engedélyhez van joga, de csakis az engedélyezett tevékenységet folytathatják. A romániai lakhelyû magánszemélyeknek és a családi vállalkozás tagjainak a város polgármestere bocsátja ki az engedélyt.
Az engedély addig az idôpontig érvényes, amíg teljesítik a tevékenység folytatásának feltételeit.
Abban az esetben, ha az engedély kibocsátása után az illetô személy nem teljesíti a kereskedelmi tevékenység folytatásának törvényes feltételeit, az engedély érvényét veszti, az érvénytelenítést az engedélyben megjelölik.
Az engedély kibocsátása érdekében a természetes személy vagy a családi vállalkozás megbízottja a polgármesteri hivatal iktatójában (15-ös terem) a következô iratokat tartalmazó dokumentációt kell letegye:
a) kitöltött típuskérés (a 103-as irodából), amelyet a kérelmezô ír alá, vagy - a családi vállalkozás létesítése esetében - a társulás valamennyi tagja ír alá;
b) a kérelmezô vagy a társulás valamennyi tagjának büntetlenségi bizonyítványa, eredeti példányban;
c) a polgármesteri hivatal jegyzôje által hitelesített másolatok a kérelmezô vagy a társulás összes tagjának személyazonossági igazolványáról;
d) a kérelmezô vagy a társulás összes tagjának egészségi állapotát igazoló orvosi bizonyítvány, amely lehetôvé teszi azon tevékenység folytatását, amelyre az engedély kibocsátását igénylik, eredeti példányban;
e) a polgármesteri hivatal jegyzôje által hitelesített másolatok a kérelmezô vagy a társulás összes tagjának szakképesítését igazoló iratokról, és esetenként az illetékes szervek által kibocsátott speciális engedélyrôl;
f) a polgármesteri hivatal által hitelesített másolatok a kérelmezô vagy a társulás összes tagjának használati jogát bizonyító iratokról azon helyiség/helyiségek fölött, amelyben a fôbb tevékenységet és esetenként a másodlagos tevékenységet folytatják, amelyek az engedélyezés tárgyát képezik;
g) a polgármesteri hivatal jegyzôje által hitelesített másolatok a speciális engedélyrôl;
h) esetenként saját felelôsségre tett nyilatkozat a meghatalmazott intézmények által kibocsátott beleegyezésekre és véleményezésekre, vagy ezen beleegyezések és véleményezések megszervezéséhez szükséges iratok;
i) a kereskedelmi nyilvántartásba és a területi pénzügyi szerveknél való bejegyzési kérés.
Az engedély kibocsátását követô 15 napon belül a gazdasági tevékenységet folytatni szándékozó természetes személyek/családi vállalkozások kötelesek bejegyeztetni magukat a kereskedelmi nyilvántartásba, amely közli a bejegyzést a területi pénzügyi szervekkel, az érvényben levô törvényes szabályozások értelmében.
A Kereskedelmi Nyilvántartási Hivatal egyetlen irodája kibocsátja a bejegyzési igazolványt, amely tartalmazza a bejegyzési kódot, a kérvény iktatását követô 7 napon belül.
Túraajánlat
így szól a barlangász induló refrénje. Kihasználva a hosszú hétvégét, érdemes elutazni Sonkolyosra - barlangászni. A múltkor már szerepelt e téma, e település ajánlatként, de lévén sokak számára kissé ismeretlen világ, szeretnénk felkelteni az érdeklôdést az oly sokunk által kedvelt szenvedély iránt. Aki idegenkedik a kicsit fura világtól, lassanként ismerkedjen vele: például a kiépített, kivilágított Magyar barlangot látogathatja meg - a váradi barlangászok munkáját dicséri. Bent a barlangban a látogató sokat megtudhat a cseppkövek kialakulásáról, a barlangi élôvilágról, volt és a mai lakóiról. A kevesebb igényû természetjárók szállást is kaphatnak a barlang melletti kis házban. Megközelítés: a sonkolyosi állomástól, a Kôrös mentén haladva kiskocsival is járható úton. Érdemes elmenni az Izbândis karsztforráshoz, avagy a folyó mentén (kék jelzésen) egész Kôrösrévig, ott is meglátogatható a barlang. Kerekes Péter Pálnak az említett barlangról, házról készített fotójával kívánunk jó ismerkedést a karszttal.
Kerekes Ibolya
Lovasok az élen, legelöl két sárpataki huszár, Miholcsa József és bajtársa, zeng a mezôcsávási fúvós zenekar, vonulnak csillogón, méltósággal a fiatalok és kevésbé fiatalok. Balla Antal örökifjú léptekkel vezeti a jobbágytelkieket. Tavaly ezernél is többen voltak, idén sincsenek kevesebben. Végigparádézzák a "központot", majd szépen felsorakoznak, ökumenikus istentisztelet következik, ünnepi beszédek, utána tánc a színpadon és a szabadban. Lacikonyha, kürtôs kalács, kolbászkák, sör, bor, danolászó öregek. A X. nemzetközi kárpát-medencei jubileumi Gyöngykoszorú a Tíz év az úton címû fotókiállítással nyitott, amely az eddigi seregszemlék képanyagát mutatja fel a gyülekezeti ház termében. Az istentiszteleten Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész és Szabó Andor mezômadarasi református lelkész szolgál. Ne esztelenül, hanem bölcsen járjatok, idézi Pál apostolt Nagy László. Jobban oda kell figyelnünk egymásra, többet kell törôdnünk népünkkel. Hiszen ahol a fiatalok felöltik a hagyományôrzô ruhát, ahol megôrzik a hagyományokat, ott nincs drogfüggôség, nincs alkoholizmus - ott erôsödik a nemzet. Horváth Arany író évek óta visszatérô vendége és szónoka a találkozóknak. Ezúttal is hitet tett magyarsága, európaisága mellett. A Gyöngykoszorú-találkozók újraindításának ötlete a Szabó házaspártól, Éva asszonytól származott. Szabó György Pál, az EMKE Maros megyei elnökeként szervezte fáradhatatlanul e szép szemléket. Immár "kétszeres nyugdíjasként" mégsem kívülrôl szemléli a mozgalom kibontakozását, lám, eljött Erdôcsinádra, és beszélt a tömeghez. - Ôrizzétek a lángot, a találkozás megtartó erejét - mondotta -, hiszen nemzet-egyház-haza hármassága ôriz meg bennünket magyar kultúránkban.
Lukácsy Szilamér volt "az a fiatal pap", aki tíz éve belevágott a nem kevés szellemi és anyagi áldozattal járó találkozók megszervezésébe. Gondolt merészet és nagyot, mellé állt felesége, a nagytiszteletû asszony, és persze gyülekezete. Az, hogy Erdôcsinád ma nem egy akármiféle, Isten háta mögötti eldugott település, ezeknek az embereknek, aztán az innen elszármazottaknak is köszönhetô, a Füzesi Alberteknek például, s nem utolsósorban az ifjúsági táboroknak, a táncmozgalomnak. Egyre többen keresnek otthont az erdôk karéjában megbúvó kis településen a mûvészemberek körébôl is.
- A Gyöngykoszorú-mozgalom 1991-ben indult, Nyárádszeredában volt az elsô találkozó. Erdôcsinádon 1994 márciusában szerveztek elôször néptánctalálkozót. Azóta hagyomány az, hogy minden évben voltaképp az elsô Gyöngykoszorúra itt kerül sor - mondja dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke. - Egyrészt itt a tavasz, másrészt közel áll a táncmûvészet világnapjához, április 29-éhez. A Gyöngykoszorú elsô rügyeit itt bontogatja. Maros megyében évente általában még öt-hat- hét hasonló seregszemlére kerül sor. Több mint fél száz ilyen találkozót tartottak, abból tízet éppen itt, Erdôcsinádon. A mozgalmat szeretnénk úgy folytatni, hogy évente egyet szervezzünk kimondottan gyermekeknek is. Itt is nagyon sok az egészen fiatal táncos, és volt már hasonló Gyermektánc-Gyöngykoszorú egy éve, télidôben, de mi most nyáron, szabadtéren tartjuk, június 7-én a marosvásárhelyi várban.
Az ifjúsági ház "tetején" tágas teremben rendezték be a népmûvészeti és népviseleti kiállítást. - Már több éve idejárunk alkotótáborba, gyermekeket oktatni - kalauzol Both Gyula. - A kiállítás háromnegyed részét az általam készített munkák teszik ki, varrottasok, népi bútorfestésben és fafaragásban. A mezôségi ruhákat felkérésemre Gergely Mária marosvásárhelyi nyugdíjas szabónô készítette, és így alakult ki ez az 54 darabból álló anyag, amellett van 19 darab, amit úgy hoztak be Maros megye területérôl, népviseletek külön. Három népviseletet hozott a népi együttes, a többit magánszemélyek kölcsönözték.
Egyszerre több "fronton" is zajlik a fesztivál: bent a teremben Fazakas János konferálja be a fellépô csoportokat, szólistákat, újak is jöttek, például kendi és balavásári leányok, vajdahunyadiak, s az anyaországiak száma is évrôl évre növekszik. Kint a fényben szigetek alakulnak, ki-ki fújja a magáét... A "zûrzavar" azonban senkit se bánt, ilyen sokszínû az európai kultúra is. És ha nem akarunk névtelenekként feloldódni benne, meg kell ôriznünk sajátos értékeinket, hagyományainkat.
Május 1. - munkásünnep, majális, Maifest - néphagyomány a szászoknál, a jelentôsége évek múlásával változott, a szokás maradt. Hajdanában felvonultunk, ma csak kivonulunk az erdôbe, mezôre, a város szélére, valahogy természetközelbe. Ki-ki a maga felfogása, kultúrája szerint mulat. Az idei hosszú tél után egybôl beköszönô kánikula kicsalta a zöldbe a marosvásárhelyieket is.
Fel a Somostetôre, ahol már a kora délelôtti órákban vendégeikre vártak a sört és mititejt kínáló bódék, s forgott megállás nélkül a körhinta, lengett a mûhajó. Ma valahogy minden stabilizálódott, mármint az árakban, 10.000 lej egy hintázás, annyiba kerül a mititej, de még az újraindult kisvasút felnôttjegye is egy tízes. S ez utóbbinak volt a legnagyobb sikere az állatkert mellett, ahol az igazi attrakciót a mackótáncoltatás jelentette. Keddtôl vasárnapig 11-18 óra között üzemeltetik a jármûvet az állatkert alkalmazottai. Nem messze a "nagyállomástól" sátrak emelkedtek, mellettük pedig a nap sugarainak örvendô fehér testek s olykor az arrajárók pirultak. S ahogy delelôre járt, a fák árnyékában sem maradt üres hely. Addig már a környékbeli lombokon is a majálisozók végezték az erdôtakarítást. Gallyak ropogtak, s porladtak szénné, hogy rajta ki-ki a maga kispórolta mititejét, csirkéjét, elvétve disznókaraját - megsüsse. A nehéz illatfelhô balkáni ritmusokkal keveredett a levegôben. Sokan csak kiültek, s nézték, mit csinálnak mások. Státusszimbólum: ott voltak a Somostetôn május elsején.
Nyugodt hangulatban vízibiciklik szelték a nemrég feltöltött csónakázó vizét. A törzsvendégek s nem csak kivonultak a helyenként csempéjétôl megkopott vadonatúj fürdômedencék köré. A bátrabbak vízbe is merészkedtek, majd sziszegve csavarodtak törülközôbe. A cemetlapoknál is idénnyitás volt. Igaz, már kevesen jönnek ki május elsején rituálisan fürdôzni. Talán a Gellértet vagy a Csillaghegyit váltják fel nosztalgiából pár napra a lapokkal. A komp körüli partnak még megvan a sármja. Ha nem jut pénz és idô arra, hogy valahol a Maros fentebbi szakaszán verjenek sátrat a majálisozók, hát beérik itt, városközelben is. S aztán ilyenkor a két-három négyzetméternyi jó helyekért igazi honfoglalási küzdelem alakul ki. Incidens nincs ugyan, csak néha a tollaslabda bográcsra vagy rostélyra pottyan. Ezt ilyenkor elnézi mindenki. Munkásszolidaritás... ennyi maradt május elsejébôl.
Kivonultunk.
A C-osztályos bajnokság 24. fordulója keretében, szombaton 11 órától, két Maros megyei csapat lesz pályaválasztó: a szászrégeni Avântul 2002 vendége az FC Predeál, míg a nyárádtôi Unireáé a székely-udvarhelyi Budvár lesz. A marosvásárhelyi CS Armata Nagyszebenbe látogat, míg a Chimica Dicsô-szentmárton Viktóriavárosban a Viromet ellen játszik. A marosvásárhelyi Gaz Metan szabadnapos. Szerdán 17 órától újabb hétközi forduló következik, ennek keretében a Chimica - Nyárádtô megyei rangadóval. Szászrégen Zernyestre, a Gaz Metan Predeálra látogat, míg a CS Armata áll ebben a fordulóban.
A D-osztályos bajnokságban a hét végén a 20. forduló találkozóit szervezik. Pénteken 18 órától Szászrégenben a Metalul pályán: Gliga Companies - FC Muresul; szombaton 11 órától: Mezôméhes - Erdôszentgyörgy; Marosludas - Szováta; Marosszentanna - Kerelô. Radnót és Segesvár állnak.
A megyei bajnokságban a 17. forduló következik az alábbi mûsorral. Északi csoport, szombat 17 óra: Sáromberke - Holtmaros; vasárnap 12 óra: Marosoroszfalu - Görgényszentimre; Görgénysóakna - Marosvécs; Lövér - Görgény-oroszfalu; Hodák - Marossárpatak (Görgényszentimrén). Déli csoport, szombat 17 óra: Mezôzáh - Lobogó Dicsôszentmárton; Csatófalva - Szentgerice; Jövô 2002 Dicsô-szentmárton - Harasztkerék; vasárnap 12 óra: Magyarkirályfalva - Náznánfalva; Marosgezse - Nagysármás.
A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 16 órától: I. csoport: Mezôkirályfalva - Bala; Mezômajos - Galambod; Mezôszabad - Mezôménes; II. csoport: Jedd - Gyulakuta; Egrestô - Kibéd; Cikmántor - Somosd; III. csoport: Malomfalva - Székelysóspatak; Csitt-szentiván - Kiscserged; Mezôfele - Mezôpanit; Mezôkapus - Uraly.
Péntektôl vasárnapig, a Sziget utcai méntelep lóversenypályáján zajlik a díjlovagló és díjugrató Szent György-kupa, melyen az ország legjobb lovasai vesznek részt. Pénteken 10 órától és szombaton 9 órától a díjlovaglást rendezik, pénteken és szombaton 15.30- tól, vasárnap 10 órától az ifjúságiak díjugratása, míg pénteken és szombaton 17.30-tól és vasárnap 12-tôl a felnôttek díjugrató versenye kezdôdik.
Pénteken és szombaton a Liviu Rebreanu utcai fedett uszodában kerül sor az immár hagyományossá vált Marosvásárhely-kupa nemzetközi úszóversenyre, melynek keretében második alkalommal szervezik meg a Tóth-Páll József emlékszámot 200 méteres vegyes úszásban. A versenyek pénteken 14, szombaton 10 órától kezdôdnek.
A férfi A-osztályos bajnokságban, szombaton 11 órakor a Segesvári Kézilabda Klub a lugosiakat fogadja. A B-osztályban a szovátai Medve-tó vasárnap Besztercén vendégszerepel.
Új épületszárnnyal egészül ki a Marosszentgyörgyi I-IX. osztályos Török János Általános Iskola - osztotta meg szemlátomást örömmel a jó hírt velünk is Nagy Csaba iskolaigazgató. A felépítendô új tanodarész tervezôje és kivitelezôje a CONSTRIMPEX Kft., a befektetô pedig a helyi önkormányzat. Három szinten nyolc osztályteremmel bôvül a régi iskola, az alagsorban pedig mûhelyekkel, a tanulók pályaválasztását megkönnyítendô. Elôreláthatólag 2005-ben fejezôdnek be majd az építkezési munkálatok, melyek - pillanatnyilag - 18 milliárd lejt emésztenek fel. A tanács az összeg felét állja, mivel az iskolaigazgató meggyôzô munkájának köszönhetôen valamennyi polgármester, tanácsos belátta, az épületbôvítés halaszthatatlan. Több mint 740 diák tanul huszonegy teremben, melyek közül nyolc valóban megfelelô, szintén nyolc közepes, a többi viszont csak termecske, kis szoba. Sôt, kettôt közülük a folyosóból választottak le, hogy ne kelljen reggel hét órától este nyolcig, három váltásban tanítaniuk. Tekintettel arra, hogy a felsô óvoda épületét az ortodox egyház visszaköveteli, több óvodáscsoport marad terem nélkül. A hatéves gyerekek beiskolázása körül is eléggé nagy a zavar. A roma szülôk, ha iskolaérett, ha nem, hatodik életévüket betöltött gyermeküket iskolába küldik, hogy kaphassák a gyermekpótlékot. Ebben az idôszakban dôl el, hány elsô osztály indul majd a 2003-2004-es iskolai évben, mivel most mérik fel a helyszínen a helyzetet a kollégák. Helyszûkével küzd az informatikalabor is, ahol roppant nehéz azzal a 250 gyerekkel foglalkozni, akik az informatikát választották. Pillanatnyilag hétmilliárd lej az iskolabôvítésre biztosított összeg, ám a jövôre nézve nagyon reménykednek Borbély László parlamenti képviselô segítségében, aki, jóllehet nem marosszentgyörgyi, mégis szívén viseli az iskolaépítés ügyét. A megyei tanács sem zárkózott el a támogatástól. Virág György is segítséget ígért. Ha nem is azonnalit, ám hosszabb távon mindenképpen. Nemkülönben az oktatásügyi miniszter asszony is. S mi több, az iskola holland és belga barátainak is köszönhetôen, amennyiben úgy halad majd minden, mint szeretnék, néhány év múlva remélhetôleg csak kevés osztálynak kell majd délután járnia.
A fuvarozásnak Nyárádremetén nagy hagyománya van. De hát egyébhez mihez is kezdenének, tevôdik fel a kérdés. Mint mindig az idôk folyamán, ma is az erdômunka a fô megélhetés. A kô kézi és igásállattal való kitermelése a Nyárádból és hegyi aknákból már a múlté, ami megmaradt: a szénégetés.
Volt idô, amikor a fél község az erdôkitermelésnél dolgozott, ahogy mondják még ma is, "gürcöltünk télen-nyáron az ifetnél", ám az erdômunkások száma erôsen megcsappant, a kézifûrész az erdôkitermelés múzeumi tárgya lett. Persze, a faipar nem áll meg, az erdei munka a kitermeléssel kezdôdik. A "druzsbások" többnyire egymástól tanulták el a szakmát, de szakképesítésük nincs. Éppen ezért májusban a görgény-szentimrei faipari iskolaközpont tanfolyamot indít Nyárádremetén. Az iskola a fiatalokat a láncfûrész, a TAF-traktor kezelésérôl és általában az erdôkitermelésrôl szakképesíti. Nagy az érdeklôdés, közel 30 fiatalember jelentkezett már a tanfolyamra. Az idôsebbek persze nehezebben értik meg, minek a szakképesítés, amikor a favágás mestersége apáról fiúra szállt. Azt azonban még nem sejtik, hogy eljön az az idô, amikor az erdôbe láncfûrésszel csak szakképesítéssel mehet be valaki. Az idô az erdôben is halad.
A marosvásárhelyi Bay Zoltán Alapítvány május 6-tól angol játszóházat indít óvodás korú gyermekek részére. A hetente megszervezett foglalkozás jó alkalom arra, hogy a gyerekek játékos módszerekkel tanulják az angol nyelvet. A játszóházra keddenként délután 6-7 óra között kerül sor, óvónô: Bálint Beáta Enikô. Jelentkezni a 166-381-es telefonszámon lehet, május 6. után pedig a 169-938-as telefonszámon, kedden és csütörtökön 15-18 óra között. A könyvtár székhelye: Marosvásárhely, Retyezát u. 3. szám.
Kedden délután Hadrévnél, az E60-as úton halálos kimenetelû gépkocsibalesetet szenvedett a 37 éves marosludasi illetôségû Suteu Calin Marcel. Lada típusú autójának bal elsô kereke elrobbant, a gépkocsivezetô pedig elvesztette uralmát a jármû felett és nekiütközött egy híd pillérének. A gépkocsi mindkét utasa, Suteu Calin Marcel vezetô, valamint felesége életét vesztette.
Szerdán este 10 órakor Marosvécs községben a 45 éves Voda Ioan Citroen Xsara gépkocsijával elgázolta az ittas állapotban az úttesten tartózkodó 68 éves K. Mihait, aki megpróbált felállni az útról, de elvesztette egyensúlyát és az autó elé esett. K. Mihai a gázolás következtében elhunyt.
Az idén is megszervezik az Arad-Békéscsaba maratonfutó versenyt. A 103,8 km-es távot a versenyzôk 2 nap alatt teszik meg. Részt vehetnek amatôr futók és profi atléták egyaránt, azzal a feltétellel, hogy rendelkezzenek érvényes orvosi igazolvánnyal.
A futóversennyel párhuzamosan a két város között kerékpár-versenyt is szerveznek. Az ünnepi rajt május 16-án 14 órakor lesz az aradi polgármesteri hivatal elôl. Feliratkozni mindkét versenyszámban május 10-ig lehet az Arad megyei sportigazgatóságon.
A minap levelet hozott a postás. Az utca és házszám jó volt, a címzett ismeretlen. A levélen egyébként a címzésnél egyéb információk közt elkeveredve, meglehetôsen iskolás kézírással Marosvásárhely mellett egy postai irányítószám is szerepelt, meg Görgényüvegcsûr neve. A postai irányítószám vélhetôen ehhez tartozott, Marosvásárhelyt pedig feltételezhetôen Maros megye helyett írta rá nehézkesen valaki. Feladóként egyetlen keresztnév szerepelt. A levelet néhány nap után elvittem a postára, ahol egy kedves hölgy átvette ugyan, de semmi jóval nem biztatott. Pedig legalább annyit megért volna az ügy, hogy a postai irányítószám alapján is kivigyék a levelet.
Közben hallom, változik a postai irányítószámok rendszere. Mindjárt a szólásmondás jut eszembe: ami jó, azt el kell rontani. Van ugyanis egy rendszer, ami végsô soron mûködôképes. Nem mondanám, hogy tökéletes, de sok minden van, amin hamarabb kellett volna javítani. Biztos akad valaki, aki el tudja magyarázni, hogy ez mennyire fontos, hallom is itt-ott, hogy a számítógépes feldolgozást segíti meg miegymás. Lényeg az, hogy utcánként, sôt házszámonként változó hatjegyû számokat vagyunk kénytelenek megtanulni, vagy szükség esetén valahonnan nehézségek árán elôkotorászni. Mondják, hogy - természetesen pénzért - beszerezhetô az irányítószámok listája akár CD-n is. Kíváncsiságból megnéztem a posta honlapját - mellesleg ott ingyen megnézhetôk az új irányítószámok - és azt kellett látnom, hogy az új rendszert a postások munkájának megkönnyítése érdekében vezették be."
Tiszta beszéd. Ilyen elv alapján hamarosan bevezethetnék, hogy mindenki maga vigye el a levelet a címzettnek. Így még bélyeget sem kellene vásárolni. És jelentôsen megnövekedne a kézbesítések biztonsága. Sôt, én még azt is felajánlom, hogy az egyszerûség kedvéért a postások fizetését felveszem és elköltöm. Csak szóljanak, hogy mikor mehetek. Mindezt természetesen munkájuk megkönnyítése érdekében.
Az alapproblémánál maradva, végül mégiscsak számos kényelmetlenséget jelent az új rendszer. Nem csak a már elkészült és így érvényét veszített névjegykártyák jelentenek gondot, azokkal valami csak lenne, hanem például az, hogy a külföldön kitöltendô ûrlapok többsége külön hangsúlyozza, hogy csak négy számjegyet írjon be a kedves kitöltô. Most melyik négyet válasszam a hatból?
Továbbá mi a garancia arra, hogy ezek után a külföldrôl érkezô küldemények - mert levelezésemet éppen a bizonytalanság miatt már régen elektronikusan folytatom - valóban hozzám érkeznek. Visszakerülünk az elôzô helyzetbe. Akármit is írnánk a különbözô üres mezôkbe, a postai küldemények sorsa bizonytalan marad. Ezért azt ajánlom az illetékeseknek, hogy gondolkozzanak el: egyúttal valami máson nem kellene változtatni?
A Marosvásárhelyi Vértranszfúziós Központnál április 28-május 5. között munkaszüneti idôszak van. A május 2-ára programált véradókat kérik, hogy május 5- én jelentkezzenek, amikor is a központ rendes munkaprogram szerint dolgozik.
Több mint tízszeresére nôtt a tagok száma
A nyárádremetei Szarvasmarha-tenyésztôk Egyesülete 2000. május 15-én alakult 25 alapító taggal. Az elmúlt három évben 280-ra növekedett a tagok száma, akik összesen 700 szarvasmarhát tartanak. Ebbôl 430 fejôstehén, az átlagos tejhozam 2700 liter naponta. Az érdekvédelmi szervezet alelnöke, Kiss Mihály szerint örvendetes, hogy a tagság soraiban egyre több a fiatal gazda, a legtöbb állatot ôk tartják.
Kedden közel ötventagú csoport érkezett Maros megyébe az olaszországi Leccébôl, tájékozódás céljából. Az évek óta tartó partnerkapcsolat keretében ezúttal egy leccei gazdasági líceum diákjai látogatnak meg itteni vállalatokat, többek közt az Indlacto kft.-t, az olasz érdekeltségû Electromurest és a szászrégeni hegedûgyárat. Ma délelôtt az olasz tanulók a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen a piacgazdaságra való áttérés módozatairól hallgatnak elôadást, majd turisztikai programon vesznek részt. A diákok - hazatérésük után - tanulmányban dolgozzák fel a gazdasági vonatkozású információikat.
A Caritas Alapítvány gyógyszereibôl látják el a betegeket
A nyárádszeredai egészségügyi központ egy hónapja nem tud gyógyszereket vásárolni. Az év eleje óta mintegy 15 millió lej adósságot halmozott fel, a tavalyi tartozásai a gyógyszerszállítóknak közel 50 millió lejre rúgnak. A betegeket a Caritas Alapítványtól kapott gyógyszerekkel, a lakosság és a jobbágyfalvi, nyárádszeredai tanácsosok által gyûjtött élelmiszerekkel látják el. A polgármesteri hivatal ugyan kiutalt 200 millió lejt a kórház részére, de ezt az összeget csak a fenntartási költségekre fordíthatják.
Június végén hirdetnek eredményt
Amint már beszámoltunk, Marosvásárhely és Koronka határában a Csereerdô alatt épül fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának a székhelye. A zöldmezôs beruházás elsô szakaszában a 7.600 négyzetméter felületû központi épület készül el. A marosvásárhelyi Arhigraf kft.-vel társult magyarországi Team Pannon cég közös tervének a kivitelezésére meghirdetett elôminôsítési pályázaton négy jelentkezô jutott tovább: a csíkszeredai Benzot-Har Rt., amely a magyarországi Baustar Rt-vel, a marosvásárhelyi Socot Rt., amely az Arev-Holding Rt.-vel, az aranyosgyéresi Acsa Rt., amely a Vegyépszerrel, illetve a marosvásárhelyi Izorep Rt., amely a magyarországi Keviep Kft.-vel társult. Eredményt június 21-én hirdetnek, a nyertes cégnek június 25-én kell elkezdeni az építkezést. A háromszintes oktatási és adminisztratív központ átadási határideje 2004. október 1. A Sapientia Alapítvány kuratóriuma az idén 600 millió forintot fordít a munkálatokra.
Tanácskozás a falugondnoki szolgálatról
Május 9-én, pénteken 10-16 óra között a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban a Magyar Mûvelôdési Intézet és az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület Maros megyei szervezete tanácskozást szervez a falugondnoki szolgálat erdélyi alkalmazási lehetôségérôl. Jelenleg mintegy 600 kis faluban mûködik a szolgálat. A megbeszélésre eljön néhány falugazda és önkormányzati képviselô, valamint Kemény Bertalan, a falugazda-rendszer kidolgozója, szellemi atyja.
A marosvásárhelyi Juventus Kiadó és dr. Nagy Irén május 9-én, pénteken délután 6 órakor a Deus Providebit Tanulmányi Házban bemutatja dr. Nagy Levente Rómában tégy úgy címû könyvét. A nemrég elhunyt ismert szakorvos könyvét Szucher Ervin, a kiadó igazgatója és Bakó Zoltán, a kötet szerkesztôje ismerteti. Részleteket olvas fel Kozsik József színmûvész.
Jól szerepeltek a mûvészetisek
A Piatra Neamton nemrégiben megszervezett országos kórusversenyen jól szerepeltek a marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum diákjai: az Armonia kórus elnyerte az elsô díjat. A háromnapos versenyen 44 kórus vett részt, húsz zeneiskola képviseltette magát. A marosvásárhelyiek mûsorában szerepelt két kis a cappella kórusmû, kortárs román szerzôktôl, valamint a nemrég bemutatott Vivaldi Introduzione e Gloria oratóriumából két kórusmû.
Tízéves a Mustármag-Kairos közösség
A Mustármag-Kairos katolikus ifjúsági közösség tízéves évfordulóját ünnepli május 16-án és 17-én. Az elmúlt tíz év tevékenységének az összegzésén kívül a fiatalok a vallási közösség identitásának megerôsítésére keresnek válaszokat. A program 16-án délután 4 órakor kezdôdik és 17-én, szombaton este szentmisével és közös hálaadással zárul. Az érdeklôdôk május 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat a 0265/256-807-es és a 0744-387-175-ös telefonszámokon, vagy a kairos@yahoo.co.uk, ill. a mmagj@freemail.hu elektronikus postacímeken.
Benevezés az atlétika-világnapi rendezvényre
Május 10-11-én, az atlétika-világnap alkalmából az 1986-ban született és fiatalabb ifjúsági atléták Kolozsváron vehetnek részt futó, távolugró és súlylökô versenyszámokban. A jelentkezéseket május 5-ig kell eljuttatni a Kolozs megyei sportigazgatósághoz.
A román állam újabb két pert veszített Strasbourgban
A román állam újabb két ingatlan- visszaszolgáltatással kapcsolatos pert veszített el a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon (EEJB). Az EEJB döntése szerint az egyik ügyben az alperes 5.000 eurós kárpótlást kap, a másik ügyben a román államnak vissza kell szolgáltatnia egy 1979-ben elkobzott ingatlant, vagy 35.000 eurós kárpótlást kell fizetnie a sértett félnek. Az államnak a 187, illetve 5.672 eurós perköltségeket is meg kell térítenie. Az alperesek mindkét esetben bírósági úton igényelték visssza fôvárosi ingatlanjaikat, a visszaszolgáltatásról végleges és fellebbezhetetlen bírósági döntés rendelkezett. Ennek ellenére a Legfelsôbb Bíróság fôügyészi kezdeményezésére felfüggesztette az ítéleteket. Az EEJB szerint a jogerôs ítéletek érvénytelenné nyilvánítása ellenkezik a méltányos igazságszolgáltatás elvével, a Legfelsôbb Bíróság pedig megszegte a sértett felek korrekt perhez való jogát.
II. János Pál pápa Schönberger Jenô máramarosszigeti plébánost, máramarosszigeti kerületi esperest nevezte ki a már egy éve üres szatmári püspöki székbe - jelentette be szerdán a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Az új püspök 1959. június 18-án született. 1985-ben szentelték pappá. Négy évig tanított a gyulafehérvári teológián, 2000-ben Szatmárnémetiben tiszteletbeli fôesperesi címet kapott, majd a Gyulafehérvári Fôegyházmegye szentszéki tanácsosi címmel jutalmazta.
Súlyos földrengés Törökországban
A legfrisebb adatok szerint legalább 84 ember vesztette életét és 390 megsérült a Törökország keleti részén csütörtökön hajnalban történt nagyerejû földrengésben: a mentôalakulatok továbbra is lázasan dolgoznak azon, hogy Bingöl városban kimentsék az összeomlott iskolai kollégium romjai alatt rekedt több mint száz gyermeket. A Richter-skála szerint 6,4 erejû földrengés helyi idô szerint hajnali 3 óra 27 perckor történt, annak epicentruma Bingöl tartomány azonos nevû székhelytôl 17 kilométerre észak-keletre volt. A nagyerejû földmozgást több mint 20 utórezgés követte, köztük a legnagyobb 3,8-as erejû volt. Fejhullah Karaszlan bingöli polgármester az AP hírügynökség szerint elmondta, hogy a földrengés legalább 15 épületet és egy hidat is romba döntött a negyedmilliós város központjában; városszerte látható a természeti csapás pusztító hatása, az utcák pedig megteltek rémült lakosokkal.
Nagy erejû robbanás Tel-Avivban
Egy öngyilkos merénylô akciójában legkevesebb hárman vesztették életüket szerda hajnalban Tel-Aviv tengerparti sétányán egy étterem- sörözôben. A robbanásban hatvanöten megsebesültek. Közülük kettô állapota válságos, haté pedig nagyon súlyos - közölték kórházi források. A rendôrség vizsgálata szerint a merénylô be akart térni a vendéglátóhelyre, de a biztonsági ôr feltehetôen útját állta. Valószínûleg ez gátolta meg a nagyobb tragédiát, hiszen az étterem tele volt emberekkel. A merénylôre több kilogrammnyi robbanó anyag volt erôsítve, és a detonációt követôen tûz ütött ki az étterem épületében, amely az amerikai nagykövetség szomszédságában van.
Román embercsempészek a magyar határon
Két román férfit fogtak el a burgenlandi magyar határon: az illetôket embercsempészettel gyanúsítják, mivel megfigyelték, hogy magyar rendszámú autójukba három illegális határátlépô szállt be. A 18 és 20 éves román férfi a szerbia-montenegrói utasok szerint fejenként ezer eurót kért a fuvarért. A gyanúsítottak beismerô vallomást tettek, s elmondták, hogy már két hónappal ezelôtt is hoztak illegális határátlépôket Magyarországról Ausztriába. Mindkettôt letartóztatták, míg a három illegális határátlépôt visszatoloncolták Magyarországra - közölte a burgenlandi biztonsági igazgatóság.
Lemondott Szabadka magyar polgármestere
Lemondott szabadkai polgármesteri tisztségérôl Ispánovics István. Ispánovics 2001. február 8- án lett az észak-bácskai város polgármestere, miután Kasza József, a VMSZ elnöke - aki majd egy évtizeden át volt a város polgármestere - elfoglalta a köztársasági miniszterelnök-helyettesi posztot. Kasza úgy nyilatkozott, hogy Ispánovics egészségi állapota miatt távozik tisztségébôl. Ispánovics az MTI-nek nyilatkozva ezt nem erôsítette meg, de lemondásának okairól sem kívánt nyilatkozni. Ispánovics polgármesterként a szerb parlament képviselôje is volt.
Újabb két beteg halt meg az atípusos (SARS) tüdôgyulladásban a kanadai Ontario szövetségi tartományban. Az egyik áldozat egy 72 éves, a másik egy 39 éves férfi volt. Ez utóbbi a legfiatalabb beteg, akivel a gyilkos kór végzett az észak-amerikai országban. Kanadában ezzel 23-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. Mindannyian Ontarióban, és ezen belül is Torontóban, vagy annak környékén hunytak el. Kanada az egyetlen Ázsián kívüli ország, ahol a SARS-vírus emberek életét oltotta ki. Hongkongban hét újabb halottja van az atípusos tüdôgyulladásnak (SARS), a fertôzöttek száma tizenhéttel emelkedett - jelentették be a dél-kínai városban.
Fekete-tengeri USA-támaszpont kiürítése
Az Egyesült Államok kivonul a Fekete-tenger bolgár partvidékén lévô szarafovói légitámaszpontjáról. A dpa német hírügynökség szerint 70 amerikai katona távozott szerdán két KC-10 típusú katonai repülôgéppel Bulgáriából a németországi Ramstein amerikai támaszpontra. Bolgár tájékoztatás szerint a jövô hét elejéig mind a 485 amerikai katona elhagyja a fekete-tengeri bázist. Az amerikai légierô az iraki háború idején üzemanyag-szállító repülôgépek állomásoztatására használta a szarafovói repülôteret. Bulgária az Irak elleni amerikai katonai fellépés támogatója volt.
Öngyilkosság az Eiffel-toronyról
Az Eiffel-torony elsô emeletérôl vetette le magát egy ismeretlen férfi Párizsban. Ez az elsô ilyen jellegû öngyilkosság idén a francia fôváros világhírû nevezetességénél. Egyelôre nem tudni, hogy a férfi miért követte el tettét, s nem ismerni személyazonosságát, illetve életkorát sem. Néhány évtizeddel ezelôtt az Eiffel-tornyot még elôszeretettel választották tettük végrehajtására az öngyilkosjelöltek, de 1980 óta a torony összes olyan részén, ahova az egyszerû látogató bejuthat, kerítéseket és vasrácsokat szereltek fel, éppen az ilyen tragédiák megakadályozására, az elkeseredett emberek szándékának megnehezítésére. Úgyhogy ma már ritkák az ilyen tragédiák: átlagban csak 4-5 öngyilkosság történik évente az Eiffel-toronyról - emlékeztet az AFP.
LÔRINCZI MUCIKÁNAK névnapja alkalmával nagyon sok örömet, boldogságot kívánok. Az egy Istenünk áldjon és vezérelje minden lépésedet! (56301)
To MÁTYÁS KRISZTINA in Bad Kissingen. We wish you happy birthday! May all your dreams come true! We wish you a very long and happy life. With love: your parents, your brother, Janika, Évike and your friend, Krisztina-Csilla. (56096)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (54207)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket és mikrohullámú sütôket, mindent garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (56089)
OLCSÓN MTB biciklik, német rollerek kaphatók. Tel. 0265/212-369. (54531)
ELADÓK kaszagépek, áramfejlesztô, láncfûrészek, radiátorok. Tel. 0723-833-417, otthon: 253-528. (56381)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (55922)
ELADÓ Szovátán a Patakmajorban nyaralóhely, valamint házhely a Peco mellett. Irányár: 500 USD/ár. Tel. 763-876. (56319)
ELADÓ 3 ajtós szekrény, fogasszekrény, tükör-toalett, gyerekíróasztal, hûtôszekrény, mosógép, ágynemûtartó, 4 db töltött szék, 4 db üveges duplaablak, 3 db csillár, 4 db függönykarnis, 2 személyes rekamié, 2 db fotel. Tel. 161-573. (56331)
ELADÓ Júlia villanyvarrógép 1 millió lejért, szimpla 800.000 lejért, sarokkanapé 1.200.000 lejért és más bútorok. Tel. 127-650, 124- 226. (56342)
ELADÓ részben lebetonozott, bekerített 360 m2 terület a központban. 10 $/m2. Tel. 169-983, 0740-818-224. (56023)
KÖNYVEKET vásárolok, csak jó állapotban levôket. Tel. 141-567, 0745-469-345. (56317)
HASZNÁLT, de megkímélt bútor Szászrégenben eladó. Tel. 0721-093-689. (hn.)
ELADÓ diófurnéros kombinált szobabútor, zománcozott fôzôkályha, 8+8 ár belterület a marosszentgyörgyi fürdônél. Tel. 318-692. (56403)
ELADÓ sátor, pénztárgép, árazó. Tel. 251-000. (56405)
ELADÓ elônevelt húscsirke. Szentkirály, Delureni u. 59. Tel. 316-464. (56411)
VESZEK lila magnólia facsemetét. Tel. 215-852, 0744-692- 841. (56413)
SÜRGÔSEN eladó, kiadó 184 ha föld Erdôszentgyörgyön, a Gátszegben. Tel. 217-781, este. (56420)
ELADÓ hûtôszekrény, Snaige 122 E fagyasztó, centrifugás mosógép. Tel. 140-453. (56377)
ELADÓ 240 m2 használt, 6 cm vastag, here alakú járólap. 100.000 lej/m2. Tel. 0745-600-645. (56433)
ELADÓ nagy 3 fázisos körfûrész, nagy gyümölcsdaráló, kalapácsmalom, nagy szôlôprés, német söradagoló gép. Tel. 252-181. (56432)
ELADÓ 4 család méh. Tel. 121-697. (56455)
SÜRGÔSEN eladó 2 ajtós ruhásszekrény, Fram hûtô, kihúzható kanapé, Vesta fôzôkályha, nôi kerékpár, Gritzner varrógép, 4 db konyhaszék. Tel. 132-980. (56484)
ELADÓ 5,50 m hosszú, vinklibôl készült keret balkonbeépítéshez és 1300-as Dacia. Tel. 215- 104, 16-18 óra között. (56478)
ELADÓ daganatos betegek részére Avemar gyógyszer. Tel. 136-461. (56475)
ELADÓ Szovátán 37 ár, építésre alkalmas földterület, most olcsón. Tel. 0265/570-683. (56505)
ELADÓ fehér melaminált konyhaszekrény 1,80 x 0,45 x 0,55 m új, gépi, bordó gyapjúszônyeg (1,80 x 0,90 m). Tel. 163-978. (56506)
ELADÓ kertes magánház közös bejárattal, külön udvaron, 620 m2-es területtel az Avram Iancu utcában. Tel. 214-050, 17 órától. (56163)
ELADÓ 1.500 m2 területen fekvô, 3 épületrészbôl álló 7 apartmanos ház pincével, garázzsal a központban. Tel. 169-983, 0740-818-224. (56023)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, I. emeleti tömbházlakás saját hôközponttal, vízórával, pincével, garázzsal a Transilvaniei utcában. Tel. 254-547, 0740-115-543. (56181)
ELADÓ ház Berekeresztúron. Érdeklôdni du. 6 órától a 326-018-as telefonszámon. (56608)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás és garázs pincével. Tel. 210-631, 18-22 óra között. (56293)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a November 7 környékén és a Tudorban. Tel. 254-689, 0744-639-273. (56045)
ELADÓ 3 szobás ház a November 7-ben. Tel. 124- 148. (56283)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Tudor negyedben, az Yvany Company üzlete fölött. Tel. 147-852. (56409)
ELADOK vagy elcserélek I. osztályú, 3 szobás lakást 2 szobással + különbözet az Unirii negyedben, jó állapotban (IV. emeleti IV. emeletesbôl). Ára: 580 millió lej, alkudható. Tel. 0740-874-198. (56445)
ELADÓ a régi Tudorban villaszerû, téglafalú tömbházban I. osztályú, I. emeleti, 3 szobás lakás beépített terasszal, pincével, új amerikai konyha beépített bútorokkal, új padló és falburkolat, egyedi mikroközponti gázfûtés és melegvízórákkal, vízmérô órákkal, új bejárati ajtó. Ára: 37.500 euró. Érdeklôdni 15-19 óra között a 126- 129-es telefonszámon. (56401)
ELADÓ 4 szobás, szép kilátással rendelkezô ház Gernyeszegen. Tel. 0722-990-583. (56404)
ELADÓ 2 szobás magánlakás az Unirii negyedben, megfelel bármilyen tevékenységre és 120- as Skoda új motorral, talon nélkül. Tel. 312-094. (56406)
KIADÓ szoba egy lánynak a November 7-ben. Tel. 218-174. (56419)
KIADÓ szoba a Super üzlet mellett. Tel. 250-232. (56438)
MAGYARDELLÔN, az 56. szám alatt eladó 4 szobás ház fürdôvel, pincével. Tel. 166-318. (56440)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 161-572, 19-22 óra között. (56460)
ELADÓ 620 m2-es kert a Május 1. utcában nyaralóházikóval (belsôség). Tel. 123-114. (56461)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás a November 7-ben (klinikákhoz közel). Irányár: 15.000 euró. Tel. 254-789. (56476)
ELADÓ ház Marosszentgyörgyön, a 76. szám alatt szép, nagy kerttel. (56471)
ELADÓ ház Bándon. Tel. 131-607, 135-458. (56465)
ELADÓ 2 szobás lakrész. Tel. 136-711. (56493)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás a November 7-ben. Érdeklôdni a 0745-216-116-os telefonszámon. (56487)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos kertes ház. Dózsa György u. 196. sz. Tel. 140-018, 16-20 óra között. (56515)
27/180 fiú megismerkedne komoly barátság
céljából 20-26 év közötti lánnyal.
Választ a szerkesztôségbe
"Téged várlak" jeligére várok. (56454)
52 ÉVES férfi egyedülálló hölgy ismeretségét keresi barátság céljából 60 éves korig. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Csinos" jeligére várok. (56468)
ÁPRILIS 28-án Szentkirályról elveszett egy magyar vizsla. Megtalálója vagy nyomravezetôje jutalomban részesül. Tel. 316-312, 0744-572-897. (56415)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (53603)
HÛTÔJAVÍTÁS az ön lakásán is, engedélyezve, garanciával. Tel. 164-395, 0744-297-433. (54192)
VESZEK Gebruder zongorát. Keresek olyan személyt, aki zongorát hangol. Tel. 0745-288-306. (55778)
HÛTÔK javítása lakásán. Ötvös. Hûtô-Szerv. Tel. 163-783, 0745-278-233. Garancia. (54940)
VÁLLALUNK kômûvesmunkát, cserépforgatást, külsô-belsô burkolást minôséggel. Tel. 0745-814-789. (55058)
ANGOL nyelvórák, nyelvklub, tananyagok. Tel. 166-956. www.peterszabo.go.ro. (56245)
AUTOMATA mosógépet javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (56189)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (54964)
VÁLLALUNK festést, mázolást. Tel. 0744- 925-182. (54513)
HA REUMÁS fájdalmaid, ízületi problémáid vannak, hívd a 217-494-es telefonszámot. (56316)
TÉVÉJAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 319-610. (56398)
KERESEK megbízható házvezetônôt 40 éves korig. Tel. 212-306, 0744-572-814. (56416)
FESTÉST, mázolást, csemperakást, belsô átalakítást vállalunk. Tel. 0745-415- 852, 169-798. (56407)
KERESEM JUTKÁT, aki a Dózsa György utca 227. sz. alatt lakott. Tel. 252-181, Biró. (56432)
BÉRBE adó 32 ár földterület a Jeddi úton, a fôút mellett. Tel. 134-074, 19-22 óra között. (56458)
ELVISZEK 2 személyt Ausztriába, Linzig. Indulás vasárnap, május 4-én. Tel. 0740-778-559. (56490)
Fiatal életed rövidre volt szabva, virágzó korodban tettek le a sírba. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy váratlan pillanat megölte szívedet. Könnyes szemmel és meggyötört szívvel emlékezünk május 3-án, amikor egy éve, baleset következtében 20 évesen elveszítettük a drága gyermeket és testvért, a nyárádremetei NYULAS KÁROLYT. Emlékét örökre megôrizzük: bánatos szülei és testvérei, Zoltán, Márta és István, sógora, Árpád. Nyugodjál békében. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. (56444)
Fájó szívvel emlékezünk május 3- án a drága jó férjre, édesapára, ORBÁN GÉZA volt autó-buszsofôrre halálának 2. évfordulóján. Szép emlékét ôrzi felesége, Ida, két fia, Balázs és Sándor és özvegy édesanyja. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (56485)
A múltat felidézve, szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs köztünk már. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, elvitted magaddal a fényt, szeretetet, csak egy sugarat hagytál, az emlékedet. A búcsú nélküli elválás fájó emlékével emlékezünk május 2-án a gernyeszegi GÓLYA MIHÁLYRA halálának 2. évfordulóján. Megtört szívû öreg édesanyja, bátyja és családja, barátnôje, Anikó. Nyugodjál békében. (56222)
A múltat felidézve, szívünk zaklatott és fáj, mert valaki nincs már közöttünk. "Álmomban meglátlak, nézlek apám - ez te vagy, megérintem ruhád szélét, hogy biztos legyek, valóban itt vagy velünk. De rögtön jön az ébredés, az álom megszakad, és marad tovább a fájó emlék, mely mindenütt elkísér." 2002. május 4-én, életének 57. évében az Úr magához szólította hû szolgáját, SZÉP VENCELT, aki 23 éven át a szolokmai, késôbb 17 éven át az erdôszentgyörgyi református egyház kántora volt és mindemellett kovácsa is. Emlékét ôrzik bánatos szívû szerettei: felesége, testvére, gyermekei, unokái, munkatársai és gyülekezete. Emléke legyen áldott. (56399)
Szomorú szívvel emlékezünk május 3- án BALÁZS J. BÉLÁRA halálának 3. évfordulóján. Nyugodj békében, drága Szivikém. Szerettei. (56298)
Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk marad drága szép emléked. Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk HARTMANN ROZÁLIÁRA halálának 4. évfordulóján. Küzdelem és fájdalom volt életed, legyen csendes pihenésed. Emlékét ôrzi férje, leánya, Adél, veje, Árpi, unokája, Zoltán. (56412)
A múltat felidézve, szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel emlékezünk május 2- án BALÁZSI FERENCRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzik bánatos szülei, húga, sógora, két unokahúga. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (56414)
Lelkünkben örök fájdalommal emlékezünk drága szüleinkre, a volt székelykáli id. SZÁSZ FERENCRE, aki 14 éve távozott el és SZÁSZ IDÁRA, aki 5 éve követte. Drága szép emléküket szívünkbe zártuk. Szeretteik. (56422)
Fájó szívvel emlékezünk május 2- án BALÁZSI FERENCRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége és két fia. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (56357)
Szívünkben soha el nem múló fájdalommal emlékezünk május 2-án a drága gyermekre, szeretô szívû testvérre és nagybácsira, a havadi MIHÁLY BERCIRE, aki már 6 éve nincs közöttünk. Bánatos édesanyja, testvére, Éva és Barnika. (56473)
Fájó szívvel emlékezünk MAIER ETELKÁRA halálának 25. évfordulóján. Kegyelettel ôrzi emlékét szeretô férje, két leánya, Mária, Ibi és azok családja. Nyugodjál békében. (56482)
Fájó szívvel emlékezünk és szívünkben tartjuk emlékét a drága gyermeknek és testvérnek, SZABÓ J. EDWARDNAK halálának elsô évfordulóján, május 2-án. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Édesanyja, testvérei, nagymamája, nagynénje és nevelôapja. (56491)
"Az én idôm elôbb lejárt, mint szerettem volna, bocsássatok meg, én nem tehetek róla. Ne sírjatok, többé már nem szenvedek, fájdalmam már csak az, hogy nem lehetek veletek." Szívünk mély fájdalmával emlékezünk 2002. május 5-re, amikor az önfeláldozó, drága testvérem, a nyárádselyei születésû SZÁVULY JULIANNA beteg szíve utolsót dobbant. Kérjük mindazokat, akik szerették, áldozzanak egy percet áldott szép emlékének. Emlékét ôrzi egy életen át testvére, Margit és sógora, Géza. (56492)
Fájó szívvel emlékezem LUKÁCS GIZELLÁRA halálának féléves évfordulóján. Szép emléked szívemben ôrzöm. Barátnôje, Ági. (3)
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, vô, rokon és jó barát, TAKÁCS SÁNDOR életének 51. évében, április 29-én hajnalban csendesen megpihent. Temetése 2003. május 2-án 15 órakor lesz a református temetôben, református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. "Te pedig, Uram, magasságos vagy örökké!" 92. zsoltár. (56441)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, após, sógor, szomszéd, a marosjárai szü- letésû ÖLVEDI ENDRE életének 64. évében, rövid szenvedés után csendesen megpihent. Temetése május 2-án 12 órakor lesz a Jeddi úti temetôben, református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (56466)
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a pótolhatatlan feleség, édesanya, testvér, nagymama, anyós, rokon és jó szomszéd, SIMÓ GÉZÁNÉ szül. Esztegár Ibolya életének 85. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2003. május 2-án 12 órakor lesz a katolikus temetô alsó kápolnájából. A gyászoló család. (56504)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, após, PAKOT DÉNES a Számológépgyár volt dolgozója életének 61. évében április 30- án hirtelen elhunyt. Drága halottunk temetése május 2-án, pénteken 14 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Felesége, leánya, Emese és családja. (56523)
Isten akaratában megnyugodva, fájó szívvel tudatjuk, hogy a forrón szeretett édesanya, nagymama, anyós, anyatárs, jó szomszéd, dr. TIMÁR FERENCZNÉ sz&uu