|
LV. évfolyam 147. (15414.) sz. |
2003. június 27., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
Az Andreea Ciuca elleni eljárásban
A jelek szerint a megvesztegetéssel kapcsolatos vádak helyett más útra terelôdik a Megyei Törvényszék volt elnöknôje ellen indított eljárás. Tegnap a Korrupcióellenes Ügyészség megyei székhelyén a Bukarestbôl érkezett Sucan Gheorghe, a PNA részlegvezetô ügyésze védôügyvédei jelenlétében hallgatta ki újra Andreea Ciucát.
Andreea Ciuca szavaiból kiderült, ezúttal arról szeretnének bizonyítékokat gyûjteni, hogy követett-e el pénzügyi jellegû szabálysértéseket amikor, ahogy ô maga fogalmazott: "a siralmas állapotban levô Megyei Törvényszéket egy európai színvonalú intézménnyé alakította át". Jobb lett volna, ha nem tesz semmit, és öt évig pihen a székében - jegyezte meg a rabok egy része a rahovai börtönben - mondotta. Ahogy mind több vád hangzott el ellene, sokan mondták, hogy a végén kimásolják az egész büntetô törvénykönyvet az elsô cikkelytôl egészen a 300.-ig, az emberölést és a kábítószer- kereskedelmet kivéve.
Andreea Ciuca szerint nem felel meg a valóságnak a jelenlegi elnöknô azon kijelentése, hogy ô maga nem tett feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészségen Ciuca ellen. A feljelentés igenis létezik, az elnöknô a megfélemlítés légkörében tartja az alkalmazottakat, akiknek állandóan magyarázó jegyzékeket kell írniuk, ami a nyomozásba való beavatkozást jelent.
Andreea Ciuca kijelentette: azt szeretné végre már elérni, hogy ne gáncsolják a védekezéshez való jogát.
- Egy látványos korrupciós ügybôl ma olyan kérdések megbeszélésére került sor, amelyek a kevésbé hangzatos gazdasági jellegû aspektusra vonatkoznak, iratokat és szakvéleményeket ellenôriztek... Reméljük, hogy rendelkezésünkre bocsátják mindazokat az iratcsomókat, amelyek alapján felépíthetjük a védelmet. Ezt követôen pedig a szakértôk feladata, hogy összevessék az adatokat és a tényeket. A kérdésre, hogy a megváltozott helyzetben a Korrupcióellenes Ügyészség hatáskörébe tartozik-e még az ügy elbírálása, Emil Ostrovski, Ciuca védôügyvédje kijelentette: még egyetlen vád esetében sem hoztak döntést, a kompetencia tehát nem változik.
- Ma azt vettük észre, hogy mind a magatartás, mind a hangnem megváltozott, olyan értelemben, hogy lemondtak a tetten érés és az ügy egyéb szenzációhajhász vonatkozásairól, és egy állóháború bontakozik ki a gazdasági vonatkozásokat illetôen. Mindezeket azonban Ciuca asszony és mi, a védelem is az elsô perctôl kétségbe vontuk, és meggyôzôdésünk, hogy az újabb szakértôi véleményezés ismételten bebizonyítja a vádlott ártatlanságát - folytatta a védôügyvéd.
- Mi a helyzet a Hírszerzô Szolgálat által felvetett gyanúval?
Ostrovski szerint a dossziénak nincsenek határokon átnyúló vonatkozásai, legfennebb megyeközi vonatkozásokról lehet szó, mivel mind az ügyész, mind pedig a védôügyvéd Bukarestbôl utazik ide. Ez pedig csak a jót tesz a városok közötti hagyományos barátságnak - egészítette ki ironikusan a választ.
A kérdésre, hogy végül is mi a vád Andreea Ciuca ellen, a védôügyvéd azt válaszolta, hogy minôsített hivatali visszaélés, valamint a hamisítások különbözô formája, amibôl illene legalább egyet bizonyítani.
- Az amerikaiak szerint, ha egy menedzser hetven százalékban helyes döntéseket hozott, akkor kiváló vezetônek tekinthetô. Itt nálunk fordított a helyzet, azt szeretnék, ha a napban legalább egy foltot találnának, ami elégedetté tenne mindenkit - vélekedett Ostrovski.
Hogy ne legyen egyoldalú a sajtó véleménye, szerettünk volna szóba állni a kivizsgálást végzô ügyésszel is, de korábbi ígérete ellenére kiüzent, hogy "esze ágában sincs nyilatkozni".
Gallup-felmérés a választási esélyekrôl
Az Alapítvány Egy Nyílt Társadalomért megrendelésére a Gallup romániai szervezete 2003. május 5. és május 26-a között Korrupció és egyenlôtlenség címmel felmérést készített, amelynek eredményeit június 26-án tettek közzé. A felmérés alapján, egy esetleges parlamenti választás esetén az SZDP 43 százalékot érne el, a kormánypártot követi az NLP 17 százalékkal, a Nagy-Románia Pártra a választópolgárok 16 százaléka szavazna, a DP a voksolók 11 százalékát nyerné meg, míg az RMDSZ a szavazatok 8 százalékára számíthatna. A Gallup szerint a választók legalább 30 százaléka határozatlan, 13 százaléka pedig azt vallotta, hogy nem megy el szavazni.
Ma délelôtt nyitja meg kapuit a szovátai Medve-tó. A szezon idején naponta 10 és 18 óra között tart nyitva. A korábbi évektôl eltérôen a déli órákban is bent lehet maradni a strandon, de 13 és 15 óra között tilos a tóban fürödni, tájékoztatott Fülöp Nagy János, a fürdôvállalat vezérigazgatója.
- A megújulás jelei már látszanak, a napozófelület egy részét felújítottuk, javul a kiszolgálás és a bár választéka, a két strandi büfé meleg-hideg szendvicsekkel, ropival, édességgel, sörrel, üdítôvel várja a vendégeket tette hozzá Wisky Péter, a Salina Invest vezérigazgatója. A belépôjegy ára felnôtteknek 60 ezer, gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 40 ezer lejbe kerül.
Száz újabb adós cég névjegyzékét közölte minap a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a helyi sajtóban. Ezúttal a lista azokról a társaságokról szól, amelyek többéves tartozást halmoztak fel, és amelyeket a hivatal fináncai egész egyszerûen nem találnak, mert idôközben felszámolták, eladták a vállalkozást, a "patronok" elköltöztek - vagy éppenséggel fantomcégek.
A gazdasági egységek mintegy 10 milliárd lejes adósságának fele írható a fenti cégek immár nem létezô számlájára, ami a jelenlegi nadrágszíjszorítós világban nem kevés pénz a helyi büdzsében. Legalábbis kijönne belôle például a hátrányos helyzetûek gondozóinak járó évi fizetés, ami miatt a polgármester idônként "kirohan".
A szóban forgó, esetenként a fantasztikum világába beillô cégnevek olvastán felmerül a kérdés: hogyan "sikerült" ilyen szép hosszú névsort begyûjtenie a helyi adóhivatalnak? Éveken át elnézték, hogy az adósságok csak nônek, semmi utánajárás, felszólítás, végrehajtás, vagy valamilyen módszerrel való behajtása a tartozásoknak? Egészen mostanáig. Amikor már bottal üthetik a nyomát a pénznek.
Mi lesz akkor, ha mégsem térnek jobb belátásra a listán szereplôk? A választ is megkaptuk az illetékesektôl, röviden összefoglalva a következôképpen hangzik: még egy kicsit kutakodnak, megpróbálnak együttmûködni a rendôrséggel, lakosságnyilvántartó hivatallal, rábukkanni a címekre, ha meg ez sem vezet eredményre, hivatalosan fizetésképtelennek nyilvánítják az adóst. Majd öt éven át "követik" még, hátha felbukkan (mint szürke szamár ...). Aztán, ha semmiképpen sem sikerül ez idô alatt behajtani a pénzt, leíródik a tartozás. Vagyis megússzák az adósok. Ennyi.
Bezzeg nem így a kisemberrel. Adómat napra nyilvántartják, a késedelmi kamatokat hajszálpontosan kiszámolják. Nem "fenyeget" azonban az adósságom leírásának veszélye, mert tudják, hol lakom. S ha nem fizetek, jönnek, és viszik a tévémet, mosógépemet. Kiürítik a lakásomat is, ha kell. De semmiképp nem úszom meg.
A fent említett lista kapcsán érdeklôdtünk a cégnyilvántartó hivatalnál, ahol megerôsítették: vannak cégek, amelyek címet változtatnak, és elmulasztják bejelenteni, ôk pedig "nem monitorizálhatják nap mint nap a harmincezer kereskedelmi társaság életét". Tény, hogy egy kft.-nek a lajstromból való törlése esetén kérik a helyi adóhivatal által kibocsátott bizonylatot az adósságok törlesztésérôl, de "el tudja képzelni, hány fantomcég képviselôje futkos hamis pecsétekkel a zsebében?" - kérdezett vissza az illetékes.
Elképzelni sok mindent lehet, többek között azt, hogy az ilyen szégyenlisták kialakulása megelôzhetô lenne az adóhivatal és a céglajstromozási hivatal, valamint más intézmények közti gyors, hatékony együttmûködéssel, közös adatbázis létrehozásával. Addig is javasoljuk: a szégyenlistán a cégek neve mellett a cégvezetôké is szerepeljen. Hátha nagyobb lesz a hatás.
Szerdán a Nemzeti Liberális Párt országos és megyei vezetôi ugyanabban az órában tartottak sajtótájékoztatót a fôvárosban és a megyei szervezeteknél. Ezen jelentették be, hogy újabb aláírásgyûjtésbe kezdenek a 2000. évi 19-es, a nyugdíjrendszerre vonatkozó törvény módosításáért. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy június elején már elindítottak egy aláírásgyûjtési akciót a kötelezô rádió- tévéilleték eltörlésére.
Ahhoz, hogy ellenzéki pártként saját törvénykezdeményezést tehessenek le a parlament asztalára, minimum 500.000 támogató aláírásra van szükségük. A megyei szervezet elnöke, Schwartz Ladislau, illetve Pop Liviu és Giurgea Teodor alelnökök szerint elsô lépésként a mezôgazdasági nyugdíjasokra gondolnak. Céljuk az említett törvénymódosítással, hogy a mezôgazdasági dolgozók nyugdíját megduplázzák. Ehhez 7000 milliárd lejre lesz szükség évente. A liberálisok szerint nem gond, megtalálták a forrásokat: különbözô "pénzügyi manôverekkel", transzparenciával, a feketegazdaság visszaszorításával.
Az ügyben közleményt is kiadtak (országos szinten), amelyben egyebek mellett kiemelten szerepel a következô: "Az összes nyugdíjas kategóriák számára nagy segítséget jelentene a törvény módosítása, de nem szabad elfelejteni, hogy az életszínvonal reális növekedése nemcsak a nyugdíjrendszer módosításán múlik, hanem a gazdasági fejlôdésen, a privatizáción, az adóreformon, illetve a korrupció visszaszorításán". Vagyis, az évek óta, ellenzéki pártoktól és a hatalomtól egyaránt elcsépelt szólamokat olvashatjuk ebben is.
A Népújság kérdésére, hogy konkrétan mit tesznek a feketegazdaság 10%-os visszaszorítása érdekében, Schwartz Ladislau az adók csökkentését említette.
Az elnök alól "kicsúszott" a tanács
A megyei tanács két liberális tagja, Teodor Giurgea
és Ioan Cotutiu volt
"inkompatibilis". Mindketten a Megyei Útügynél
voltak igazgatótanácsi tagok. A liberális Sorin Lazar, a
Megyei Közpénzügyi Igazgatóság
aligazgatója lemondott a pártban betöltött vezetô
funkciójáról.
Az útügyisek igazgatótanácsában 6-an voltak. Az antikorrupciós törvény miatt öten lemondtak a tagságukról, így Oltean Ioan, az IT elnöke, tanács nélkül maradt. Ô maga is lemondott. T. Giurgeától megtudtuk, hogy a Maros, Bákó és fehér megyei liberális megyei tanácsosok a közigazgatási bíróságon támadják meg a törvényt.
A június 26-i parlamenti plenáris ülésen több olyan módosító indítvány vitájára került sor, amelyekkel a Nagy-Románia Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát kívánták korlátozni. Mint ismeretes, az RMDSZ hathatós közbenjárása nyomán az alkotmánymódosító törvénytervezetet kidolgozó bizottság elfogadta azt a javaslatot, mely biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok jogát ahhoz, hogy az igazságszolgáltatási eljárás keretében anyanyelvükön fejezzék ki magukat. Az elfogadott rendelkezéssel szemben az ellenzéki pártok ezt a jogot eltörölni (NRP) vagy kizárólag tolmács útján való megszólalásra akarták lecsökkenteni. Az RMDSZ álláspontját Varga Attila és Tokay György képviselôk ismertették, akik elmondták: az új büntetô perrendtartásban már biztosított jog az egyik jelentôs oka annak, hogy Európa elismeréssel szól a nemzeti kisebbségek helyzetének romániai rendezésérôl. Rámutattak arra is, hogy az anyanyelv szabad, állam által biztosított használata alapvetô emberi jog, a módosító indítványok elfogadása pedig egyértelmûen jelentôs visszalépést képezne. Egyszersmind határozottan visszautasították azokat a szélsôséges kijelentéseket, melyek értelmében a kisebbségi anyanyelvet kizárólag a magánéletben kellene használni. Több román képviselô is csatlakozott a szélsôséges álláspontok elítéléséhez. Heves vita után a plénum úgy döntött, hogy az anyanyelvhasználatról rendelkezô cikkely szavazását ma délelôttre halasztja.
Verheugen a bôvítésrôl és az euróról
Az Európai Unió új tagállamai ne siessenek a valutaunióhoz való csatlakozással, hanem elôbb emésszék meg a csatlakozást - fejtette ki Bécsben Günter Verheugen, az EU bôvítéssel foglalkozó biztosa.
Verheugen egy német tanácsadó cég zárt körû szimpóziumán beszélt kedden este, s kijelentéseit az osztrák lapok idézték.
Az EU-biztos úgy vélekedett: az EU-nak fizetendô hozzájárulások és a társfinanszírozások, amelyek nélkül nincs uniós támogatás, az elsô években erôsen megterheli majd az új tagállamok költségvetését, s megnehezíti, hogy teljesítsék a maastrichti kritériumoknak a GDP három százalékánál nem magasabb államháztartási hiányra irányuló elôírását, amely szükséges az euró bevezetéséhez.
Verheugen utalt az egykori NDK példájára, ahol a német márka elsietett bevezetése megsemmisítette szinte az egész ipart, s hangsúlyozta, hogy a saját valuta fontos védelmi rendszert jelent a reformállamok számára.
Hangsúlyozta: a bôvítés alapvetôen már lezárult, gazdasági téren a tíz új tagállam integrációja megvalósult, és politikai szempontból is mindegyik helyet foglal már az asztalnál.
Verheugen egyébként egyértelmûbb csatlakozási perspektívát követelt a nyugat- balkáni államok számára, s úgy vélte, a stabilizációt és társulást célzó stratégiáról át kellene térni az "aktív csatlakozás elôtti" politikára. Különösen üdvözölte Horvátország felvételi kérelmét, de azt mondta, csak abban az esetben kerülhet sor a felvételre a tervezett román és bolgár csatlakozással egy idôben, ha e két országban elhúzódik az átalakulási folyamat. Politikai okokból nem fogják várni hagyni Romániát és Bulgáriát. Minden állam akkor csatlakozhat, ha megérik erre.
A politikus kijelentette: ezen túl további felvételeket nem terveznek, de néhány olyan országot, mint Oroszország, Ukrajna, Izrael vagy egyes arab államok, integrálhatnak a belsô piacba, s ezzel ezek az államok egy egymilliárd embert felölelô új gazdasági térség részévé válhatnának.
Illetékesek közlése szerint esetleg befagyasztják az állami cégek által felhalmozott állami adósságokat, azokat, amiket e vállalatok a kommunizmus megdöntése óta halmoztak fel. A kormány ezzel kíván eleget tenni az Európai Unió által kívánt reformoknak, megtenni egy fontos lépést a legkorábban 2007-ben esedékes EU-tagság érdekében.
Mihai Tanasescu pénzügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy a vezetés elemzi a 91, kormány, illetve a közszolgáltató cégek felé egyaránt eladósodott állami vállalat átalakításának folyamatát és mérlegeli azt, hogy a tartozások egy részét befagyasztja, hogy javítson az érintett cégek pénzügyi helyzetén.
A következô hetekben hoznak döntést, ám a befagyasztás aligha jelenti majd azt, hogy a vállalatok mentesülnek a tartozások kifizetésének elmaradása miatti büntetésektôl, vagy azt, hogy az adósságokat azonnal átütemeznék.
A cél az, hogy bátorítsák az átalakulási folyamatot, hogy a vállalatok versenyképesek legyenek. A minisztérium adatai szerint a 91 vállalat adóssága 2,27 milliárd dollárt tett ki 2002 végén. A felhalmozott tartozások - benne az állammal, illetve más cégekkel szemben keletkezett tartozások - nem hivatalos becslések szerint a GDP 40 százalékát teszik ki.
"A terv nem jelent pénzügyi amnesztiát, e cégek nem fognak ajándékban részesülni" - mondta Tanasescu, hozzátéve, hogy a vállalatoknak a jövôben keményebb EU-kritériumokat kell majd teljesíteni ahhoz, hogy állami segítségben részesülhessenek.
Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2007- tôl kizárólag hivatásos katonák alkotják majd a román hadsereget, addig pedig a sorozás mértékét folyamatosan csökkentik.
Pascu leszögezte, nem nyilatkozhat azok nevében, akik önálló sorozási rendszert használnak, mint például a Belügyminisztérium.
- A hadseregben nem lesz többé kötelezô sorkatonai szolgálat, de mi nem beszélhetünk a csendôrség vagy a tûzoltóság nevében, akiknek valószínûleg felül kell vizsgálniuk saját politikájukat - szögezte le Pascu.
Ioan Mircea Pascu elmondta, hogy a kötelezô sorkatonai szolgálat már nem prioritás a román hadsereg számára, ám rámutatott, hogy a hadsereg nem az egyetlen eleme a védelmi struktúrának, más struktúra például a Belügyminisztérium és a hírszerzô szolgálatok.
Pascu szerint a kötelezô sorkatonai szolgá-lat egyedüli haszonélvezôje a Belügymi-nisztérium, amelynek pontosítania kell álláspontját.
(Mediafax)
Az Alternativa 2002 szakszervezet rendkívüli közgyûlését követôen elkezdôdött az aláírásgyûjtés a sztrájk kirobbantása mellett. Maria Dandarau, a szakszervezet elnöke szerint a jóváhagyáshoz szükséges 50 százalék most már megvolna, de a sztrájk mellett levôk száma nem olyan elsöprô, mint az elmúlt alkalommal. Ez szerinte fôként azért van így, mert sokan éppen évi szabadságukat töltik. Mindazonáltal a termelô részlegek dolgozóinak jelentôs része sztrájkot szeretne, ugyanakkor az alkalmazottak egy része, akiket közvetlenül is érintenek a vezetôség utóbbi idôben bevezetett szigorító intézkedései, inkább a kollektív munkaszerzôdés elfogadása mellett van.
A vezetôség azzal fenyegetôzik, hogy - mivel június elsejétôl nincs érvényben a régi kollektív munkaszerzôdés - nem fizeti ki a szabadságok idején esedékes szabadságprémiumot, ami alkalmazottanként 4 millió lej lenne. Ugyanakkor a patronátus azt is kijelentette, hogy az esetleges sztrájk költségeit az ígért 18%-os fizetésemelés rovására fogják törleszteni.
A szakszervezet idôközben felkészül minden lehetôségre, hogy az újabb sztrájkot már sem elsietettnek, sem törvénytelennek ne lehessen minôsíteni - tudtuk meg a szakszervezeti elnöktôl.
Június 26 a nemzeti zászló napja. Ebbôl az alkalomból szervezett ünnepségsorozatot a prefektúra, a megyei tanács, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a vásárhelyi helyôrség.
Délelôtt a nagy katedrálisnál Silviu Negrutiu ortodox pap szentmisét tartott, majd a megyei és helyi önkormányzat képviselôi, háborús veteránok és érdeklôdôk jelenlétében megszentelték a háromszínû zászlót. A katedrális elôtti Avram Iancu szobornál Virgil Pana, a megyei múzeum történelmi szakosztályának vezetôje a nemzeti zászló eredetérôl és történelmi fontosságáról beszélt. J.F. Neugebaur német történész szerint a piros-sárga-kék szín a rómaiak által megszállott Dacia idejébôl származó örökség. Az 1821-es, Tudor Vladimirescu vezette harcban fehér zászlót használtak. Mihai Viteazul seregének zászlaja is fehér színû, de már megjelentek rajta a vörös, sárga és kék rojtok. A modern kor elsô zászlaját Grigore Ghica uralkodó 1834-ben szerezte az Oszmán Birodalomtól. Az 1848- i szabadságharc idején, az ideiglenes kormány 1848. június 14-i (június 26.) rendeletével elfogadták a háromszínû zászlót. Addig Munténia zászlaja kék és sárga, míg Moldováé kék és vörös színû volt. 1866-ban az erdélyi zászló fehér sávját sárgára cserélik. Az 1918-i gyulafehérvári egyesülésen a piros-sárga- kék színû zászló már szimbólumértékû.
Mivel a Megyei Törvényszékkel kapcsolatos botrányok miatt kevés figyelem jutott az igazságszolgáltatás egyéb területeire, viszonylag háttérben maradt, hogy váltás volt az ügyészségi szervek élén is. Május végétôl a Fellebbviteli Bíróság Mellett Mûködô Ügyészség vezetôségének cseréjérôl döntött az Igazságügy-minisztérium. Muresan Ioan volt fôügyész négyéves megbízatása lejárt, kinevezését nem hosszabbították meg, s a vezetô tisztségbe az 1993-96 között ezt a funkciót betöltô Dan Petrut nevezték ki.
Ugyanakkor leköszönt Racolta Ioan volt helyettes fôügyész is, s helyébe Abram Otiliát nevezték ki. Muresan Ioan a Fellebbviteli Bíróság Melletti Ügyészség felügyelô ügyészeként dolgozik tovább, Racolta Ioan a bûnüldözési szolgálat vezetôje lett.
Céljait illetôen az újonnan kinevezett fôügyész kijelentette, hogy a szakemberhiányt (Maros megyében 15, Hargitában 9 ügyészi hely üres) szeretné megoldani, valamint a nyomozáshoz szükséges eszközök, felszerelések hiányán óhajt változtatni annak érdekében, hogy a tett elkövetése és a peres eljárás beindítása között minél rövidebb legyen az idô. Elengedhetetlen fontosságúnak tartja, hogy az ügyészségen is számítógépes hálózat mûködjék, ami az állandó jellegû helyzetismeretet és a folyamatos ellenôrzést teszi lehetôvé.
További elképzelései közé tartozik az ügyészek közötti szorosabb kapcsolat kialakítása, mivel bevallása szerint vannak olyan kollégák, akik nem az érdektelenség miatt nem haladnak egyes ügyek kivizsgálásában, hanem, mert egyszerûen nem tudják, miképpen járhatnának el eredményesen. Dan Petru ezért tartja fontosnak az állandó tanácskérés és tanácsadás lehetôségét az ügyészek között. Jó kapcsolatra törekszik a továbbiakban is a különbözô bûnüldözô szervekkel. Mivel folyamatban van a vidéki csendôrségek felállítása azokban a helységekben is, ahol eddig nem léteztek, a közelmúltban tartott kiképzést arról, hogy a kihágások megállapításakor a vidéki csendôrnek hogyan kell eljárnia.
Kérdésünkre, hogy mi a véleménye az ügyészek hatáskörének az európai szabályokhoz való igazításáról a letartóztatásokat illetôen, a fôügyész elmondta, hogy nincs nagy változás a korábbi állapotokhoz képest. Az ügyészek eddig is öt napra rendelhették el a gyanúsított személyek elôzetes letartóztatásba vételét, s 30 napra szóló letartóztatási parancsot adhattak ki a bûntény elkövetésével megvádolt személyek esetében, ami ellen az érintett a bíróságon emelhetett panaszt. Ezentúl sem lesz nagyobb változás ezen a téren, mivel, ha a bíróságnak is meg kell erôsítenie az ügyész által elrendelt intézkedést, ez az ellenôrizhetôség növekedését és a felelôsség megoszlását jelenti.
A leváltott elnöknô körül kialakult helyzetet kellemetlennek nevezte a fôügyész, mivel kedvezôtlenül befolyásolja a igazságszolgáltatás tekintélyét a megyében. A továbbiakban kifejtette, hogy nem ért egyet bíró kollégáinak magatartásával, akik az utcára vonulva adtak hangot véleményüknek.
A kézzel írott végrendelet magánokiratnak számít, és ennek megfelelô bizonyító erôvel bír. Ha a törvényes örökösök kétségbe vonják az aláírás hitelességét vagy a kézírás eredetét, a végrendeletben megjelölt örökösökre hárul a bizonyítási teher, vagyis ôk kell bizonyítsák, hogy az írás és az aláírás a végrendelkezôtôl származik. Ha viszont a kézírás és az aláírás valódisága nem vitatható, a keltezés, a dátum hitelesnek tekintendô.
A törvényes örökösök, akikkel szemben a végrendeleti örökös bemutatja a végrendeletet, vitathatják annak érvényességét a törvényes bizonyítási eszközök felhasználásával. A hiteles végrendelet az a végrendelet, amit a törvényes rendelkezések alapján a közjegyzô hitelesít. Elônye az, hogy komoly bizonyító erôvel bír, megvéd az eltulajdonítás és a megsemmisítés ellen, és azoknak is a rendelkezésére áll, akik nem tudnak írni és olvasni. Nem biztosítja viszont a végrendelkezés titkosságát, idôt és bizonyos költségeket igényel. Csak közjegyzô vagy ügyvéd készítheti el, a közjegyzô ellenôrzi a végrendelkezô személyazonosságát, majd felolvassa azt a végrendelkezô elôtt. A végrendelkezô a végrendeletet a közjegyzô elôtt írja alá, de ha különbözô okokból ezt nem tudja megtenni, a közjegyzô igazolja ezt a tényt a végrendeletben, amely az aláírást helyettesíti. A közjegyzô végzésben állapítja meg, hogy a hitelesítés lényeges feltételei teljesítve voltak, feltüntetve a közjegyzô megnevezését és aláírását, a dátumot, a végrendelkezô nevét és személyes megjelenését, a végrendelkezô egyetértését, valamint azt, hogy a végrendeletet a közjegyzô elôtt írták alá. A fenti feltételek hiánya a végrendelet teljes semmisségéhez vezet. A közjegyzô hivatali hatáskörén belüli megállapításai csak az okiratok hamissá nyilvánításának során vitathatók, ami viszont a végrendelet tartalmát, a kijelentések ôszinteségét illeti, ezek az általános bizonyítási szabályok alkalmazásával történhetnek. A titkos végrendelet az az örökhagyó által aláírt végrendelet, ami lezárva és lepecsételve a bíróságnál van letéve, megôrzés végett. A gyakorlatban nem sokan élnek ezzel a lehetôséggel. Ez a végrendelet írható saját kezûleg, más által vagy írógépen is, az aláírás viszont csak az örökhagyótól származhat. Ha a végrendelkezô beteg és nem tud elmenni a bíróságra, akkor a kijelölt bíró keresi fel, és az ô jelenlétében történik a végrendelet lezárása és lepecsételése. A bíró jegyzôkönyvben állapítja meg a végrendelkezô megjelenését, a végrendelkezés idôpontját, a végrendelet állapotát, valamint a végrendelkezô nyilatkozatait. Ezt a jegyzôkönyvet írja alá kötelezôen a bíró és a végrendelkezô. Az így elkészített végrendelet a bíróság mellett a végrendelkezônél is megôrizhetô. Minden végrendeleti formának általános jellemzôje az, hogy csak írásban eszközölhetô, és egy végrendeletben két személy nem rendelkezhet egymás javára vagy egy harmadik személy javára. Ha a végrendelet kényszerhelyzet - tûzvész, árvíz stb. - alkalmával semmisül meg vagy egy harmadik személy eltulajdonítja, eldugja stb., a jogi irodalom két helyzetet különböztet meg: 1. ha a fentiek az örökhagyó életében történtek és ô errôl tudott, a végrendelet visszavontnak tekintendô. 2. ha a fentiek a végrendelkezô halála után történtek, vagy életében, de anélkül, hogy az örökhagyó errôl tudomást szerzett volna, úgy ebben az esetben bármilyen bizonyító eszközzel igazolható a végrendelet léte, megsemmisülése, tartalma stb. A végrendelet elkészítésének módjára elôírt szigorú alaki szabályok be nem tartása annak érvénytelenségét jelenti. A bírói joggyakorlat enyhít viszont ezekben az esetekben, amikor is elfogadja, hogy: 1. egy érvénytelen hitelesített vagy titkos végrendelet érvényes lehet mint saját kezûleg elkészített végrendelet. 2. az alaki, formai hibák miatt érvénytelen végrendelet erkölcsi kötelezettségeket ró az örökösökre, és ennek teljesítése nem akadályozható meg. 3. az ilyen végrendeletek is törvényessé válnak, ha az örökösök elfogadják.
Mellau György
Hogyan kell tökéletes kemény tojást fôzni, s miért éppen úgy és nem másként, miért könnyezzük meg a hagymavágást? - ezek is témái egy viszonylag új, de máris egyre népszerûbb tudományágnak, amelynek bevett neve még nincsen, de lényege, hogy a fôzômûvészet fizikai és vegyi rejtelmeit kutatja.
Az új tudomány feltalálójaként Hervé This-Benckhard francia tudóst és hobbiszakácsot tartják számon, aki 1990 óta kutatja e titkokat a párizsi College de France-ban. Az új diszciplína híveinek száma gyorsan nôtt, s 1992-ben Szicíliában már meg is rendezték az elsô nemzetközi molekuláris és fizikai gasztronómiai találkozót.
Osztrák kutatók ezt a térhódítást azzal indokolják, hogy aki ismeri a fôzés közben zajló fizikai és vegyi folyamatokat, az a többinél jobb szakáccsá lesz.
Egy egyszerû példa: már az is tudomány, hogyan lehet tökéletes kemény tojást fôzni. Sok víz kell hozzá, vagy kevés, hideg vagy lobogó vízbe kell tenni a tojást, kell-e a vízhez ecetet tenni vagy sem, és mennyi ideig kell egyáltalán fôzni?
Íme a tudományos válaszok: a tojást lobogó vízbe kell tenni, mert ha hideg vízbe tesszük, a fehérje nem egyenletesen oszlik el a sárgája körül és a (késôbb) felvágott tojás szeleteinek nem a közepén lesz a sárgája - ami nem tragédia ugyan, de mégis szépséghiba. Nem szabad a tojást túl sokáig fôzni, mert ebben az esetben a fehérjébôl kénhidrogén szabadul fel, amely zöldre színezi a sárgája szélét, és kénszaggal "illatosítja" a tojást. Vagyis a tudomány a kémia és fizika ismeretével megmagyarázza azt, amit tapasztalt szakácsok és háziasszonyok tapasztalatból tudnak.
Más: azt mindenki tudja, hogy a zöldséget sós vízben szokás fôzni. De vajon miért? Azért, mert egyrészt a só megemeli a víz forráspontját, ezzel a fôzés hôfokát és gyorsabb lesz a folyamat. Másrészt só hiányában a víz behatolna a növényi sejtekbe, amitôl az ízanyagok a vízbe folynának és a fôtt zöldség vízízû lenne.
Az sem mindegy, milyen színû lesz a lila káposzta, vagy a cékla a fôzés után. Az közismert, hogy a savanyított cékla megôrzi eredeti színét. Az okok megismerésében segít a tudomány: a lila káposzta és a cékla festékanyaga átalakul a ph-érték változásának hatására. Sokan kevéske ecetet, citromsavat, vagy legalább egy savanyú almát tesznek a káposztához. Tudják ugyan, hogy ettôl az étel ízletesebb lesz, s hogy a színe is változik, de nem is sejtik, hogy miért lesz a lila káposzta piros.
Ami a hagymát illeti, a tudománynak nincs jó híre: a hagyma vágásakor két, a sejtekben egymáshoz nem kötôdô anyag szabadul fel, amelyek külön-külön nem ingerlik a nyálkahártyákat, de a levegôben egyesülve megkönnyeztetik a szakácsot. Erre gyógyszer nincs: a tiszta vagy ecetes vízzel való lemosás a közhiedelemmel ellentétben nem segít, csakis annak van hatása, ha a hagymát víz alatt vágjuk - vagy gázálarcban. Ausztriában a fizikai és vegyi gasztronómia egyik ismert képviselôje, Maria Müller, a grazi egyetem növényfiziológiai intézetének professzora jó ideje már tanfolyamokon adja tovább ismereteit: a nyári kurzusok nem csak egyre zsúfoltabbak, hanem mostanra már nem egy ismert mesterszakács is részt vett rajtuk. (MTI)
A kérés mellé igazoló iratok szükségesek
G. A.-né Szovátáról - Mihai Eminescu utca, K/2 tömbház - azt nehezményezte, hogy a helybeli villanyáram-szolgáltató vállalatnál nem fogadták el tôle a rádió- és tévédíj kifizetése alóli felmentésre vonatkozó kérést. Pedig a családfô másodfokú rokkant nyugdíjas. Két kiskorú unokát nevelnek, s anyagi helyzetük nem engedi meg azt a luxust, hogy rádió- és televízió- készülékre költsenek. Mivel a kérést nem fogadták el tôle és a rádió- tévédíjat nem törölték, február, március és április hónapra 120.000, illetve 45.000 lejt kell kifizetnie. Kérdése: miért nem fogadták el kérését az Electricánál?
A feltett kérdést a helyi villanyáram- szolgáltató vállalatnak továbbítottuk, ahol Péterfi Erzsébet tájékoztatott, hogy mindenkitôl, aki igazoló irtokkal támasztotta elô, hogy valamely kedvezményezett kategóriába sorolható, elfogadták a kéréseket, amelyeket a fôvárosi Román Tévétársasághoz továbbítottak.
- G. A. jelentkezzen az igazoló iratokkal, és elfogadjuk a kérését. A tévé- és rádiókészülék hiánya, a jogszabály értelmében, nem mentesít a díjak kifizetése alól.
Igazolvány csak jogi személyeknek
Magánszemélyként nem engedtek be a Selgrosba! Hatvanezer lejt fizettünk három személynek a szállításért, s amikor odaértünk, kiderült, hogy nem mehetünk be - telefonált be olvasónk, s bennünket is felelôsségre vont, hogy miért nem közöljük, milyen feltételekkel, milyen belépôvel lehet bejutni az üzletcsarnokba.
Claudiu Potfalean, a Selgros osztályvezetôje tájékoztatott, hogy magánszemélyeknek nem bocsátanak ki belépôket. Ezeket kizárólag jogi személyek - részvénytársaságok, korlátolt felelôsségû társaságok, családi vállalkozások, közintézmények, pénzügyi intézmények - kaphatják meg, amelyek szétoszthatják alkalmazottaiknak, beosztottjaiknak. Belépôt kaphatnak továbbá azok a tömbházlakók is, akik tulajdonosi társulásoknak tagjai, hiszen a tulajdonosi társulás is jogi személy.
Sz. J. marosvásárhelyi olvasónk arról értesített, hogy dísztáviratot szeretett volna feltenni az 1-es postán, de nem sikerült, mert az ottani alkalmazott kijelentette, hogy dísztávirat már nem létezik. A postáról a Marasti téri telefonpalotába küldték, ahol kinevették. Visszament a postára, hogy kihallgatást kérjen, de a kapus nem engedte be a postafônökhöz.
Iacob Emiliát, a Maros megyei Postahivatal fônökét kérdeztük, létezik-e még a sokunk által ismert és kedvelt üdvözlet, a dísztávirat?
- Nem létezik, mert a Romtelecom felfüggesztette ezt a szolgáltatást, amit a postával közösen mûködtettek. Jelenleg csak belföldre lehet táviratozni, az e-post és e-mandat nevet viselô szolgáltatás igénybevételével. Külföldre csak faxot lehet küldeni, de ez csak a sima szöveget tartalmazza, a külföldi címzett nem egy üdvözletet vesz kézbe.
Ki kell-e fizetni a különbözetet?
Június 15-étôl 610.000 lejre drágult az útlevél kibocsátási díja, amihez hozzáadódik a 315 ezer lejes konzulátusi díj is. Azoknak a személyeknek, akik június 15. elôtt nyújtották be az útlevélkérést az Informatizált Lakosságnyilvántartó Hivatal útlevélosztályára, nem kell árkülönbözetet fizetniük, de akik június 16. után nyújtják be a kéréseket, azoktól már az új díjszabás szerinti nyugtákat kérik. Ha valaki június 15. elôtt fizette be a CEC-hez a díjakat, de nem adta be a kérést az útlevélosztályra, 63 ezer lej különbözetet kell fizetnie, szintén a CEC-nél.
Ügyintézés
Mint már közöltük, a rádió- és tévédíj kifizetése alól mentesülnek a téesz-nyugdíjasok is, azok az idôs személyek, akik a jelenleg érvényben levô 2000. évi 19-es számú társadalombiztosítási törvény alkalmazása elôtt vonultak nyugállományba.
A téesz-nyugdíjasoknak az Electrica áramszolgáltató vállalat Calarasilor (volt Kossuth) utca 13. szám alatti pénztárainál kell jelentkezniük. A megye többi városaiban is elfogadják a kéréseket, ügyfélfogadás 8-13 óra között. A mezôgazdasági nyugdíjasoknak a következô iratokat kell benyújtaniuk: a nyugdíjazási végzés (decizie de pensionare) fénymásolata két példányban, a személyazonossági igazolvány fénymásolata két példányban és két típuskérvény, amelyet ott, a pénztárnál lehet kézhez venni.
Más kedvezményezett kategóriáknak is valamennyi határozat, orvosi igazolás, végzés fénymásolatát két példányban kell mellékelni a kérés mellé.
Túraajánlat
Bár a természetjárók a hétvégeket szívesebben töltik a hegyekben, megpróbálnak részt vállalni a város rendezvényeiben is - persze megfelelô módon.
Egyik ilyen program a Perpetuum Mobile teljesítménytúrája 40 km távon: Vácmány - Nyomáti tetô - Terebics - Somostetô - Maros-part. S egy rövidebb, 20 km-es: Maros-part - Somostetô - Maros- part távon. Ilyenkor jó (és kell) emlékezni a múltra is, hisz a Vácmányról már Orbán Balázs is írt: "Ezen völgyben most, egyetlen fogadót kivéve, semmi emberi lakás nincsen, pedig ott is egy Váczmány nevû falú feküdt régen. A monda szerint ezt is a törökök dúlták fel megmaradt lakói elszéledtek, de a falu fekhelye ma is megtartá a Váczmány nevet, s a hasonnevû heggyel a Váczmány-ág emlékét ôrzi." Reméljük, sokan vállalják a megmérettetést a teljesítménytúrán, de akik csak régi kirándulások emlékét ôrizve szeretnének kicsit nosztalgiázni, péntek s szombat este a Várgaléria ablakában láthatják a diavetítést az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztályának programja keretében (Kerekes Péter Pál diái). Különben szívesen látunk mindenkit a Maros-partra - Ratosnyára -, ahol a nyári vándortábor színhelyét takarítja, rendezi szombaton osztályunk. Minden segítséget elôre köszönünk.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében
Kerekes Ibolya
Július elsején, kedden délután 6 órakor a Bernády Házban évadzáró összejövetelét tartja a Kemény Zsigmond Társaság. A Lyukas óra meghívottjai: Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Farkas Ernô, Killár Katalin, Illyés Kinga, Káli Király István és Csíky Boldizsár.
Erdélyben elsô alkalommal eredeti szereposztásban mutatják be Szörényi Levente és Bródy János István, a király címû rockoperáját. A produkciót az Ezer Székely Leány Napja zárórendezvényeként viszik színre a pünkösdi búcsúk színhelyén, a csíksomlyói Nyeregben. Az elôadásra július 5-én, szombaton este fél kilenc órakor kerül sor. A húsz évvel ezelôtti ôsbemutató szereplôi lépnek az erdélyi közönség elé, Varga Miklós Istvánt, Vikidál Gyula Koppányt, míg Bródy János a regôst játssza.
V. marosszéki népzene- és tánctábor
Július 6-13. között a Folk Center Alapítvány az idén is, immár V. alkalommal megszervezi Jobbágytelkén a népzene- és néptánctábort. Az egyhetes rendezvényen szakoktatók táncokat és népdalokat tanítanak. Az érdekeltek adatközlôktôl tanulhatnak a hagyományokról. Minden este táncház lesz, ahol neves együttesek lépnek fel. Egyetemi oktatók, kutatók tartanak néprajzi, népismereti elôadásokat. Ezenkívül állandó kézmûvesmûhely mûködik majd. Lesz még fotókiállítás és egyéb szórakoztató programok, kirándulás, lovaglási lehetôség és hajnalig tartó folkkocsma.
Egykori diákszínjátszók találkozója
Negyven éve alakult az egykori marosvásárhelyi pedagógiai fôiskola színjátszó csoportja. A Kovács Levente rendezô irányította "majomcsoport" más egyetemisták bevonásával szép hírnévre tett szert, számos országos díjat begyûjtött, sok hívet szerzett a színháznak. Valamikori tagjai az évfordulóra újra összegyûlnek. Találkozójuk ma (június 27.) délután 6 órakor lesz a Bernády Házban.
Ma délután 6 órától Pro patria et
libertate címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a
Kultúrpalota kistermében. Részt
vesznek: Pál-Antal Sándor, Kovács Kiss Gyöngy
és dr. Szabó Miklós.
Kövesdi Kiss Ferencet köszöntik
Szombaton 11 órakor a marosvásárhelyi vártemplomi református egyházközség diakóniai központjának Bocskai termében - Eminescu utca 28. szám - a 90 esztendôs Kövesdi Kiss Ferenc Mezôség- kutatót ünnepli az EMKE Maros megyei szervezete.
Június 30-án, hétfôn este 7 órakor a Vártemplomban Márffy Gabriella kiváló svájci hegedûmûvésznô elôadóestjére várják a zenekedvelôket. Mûsoron J. S. Bach- és Csíky Boldizsár-mûvek. Közremûködik Weszely Tibor és Csíky Boldizsár. Az önkéntes felajánlásokat a Vártemplom mûemlék orgonájának felújítására fordítják.
A Korunk legfrissebb, a vendégmunkásokról szóló írásokat tartalmazó számát a Deus Providebit Ház nagytermében mutatják be július elsején, kedden 18 órától a szerzôk és a szerkesztôk jelenlétében. Az esten jelen lesz Tófalvi Zoltán publicista.
A mezôpaniti Kádár Márton Általános Iskola június 22-28. között kézmûveshetet szervezett diákoknak. Az egyhetes táborban az érdeklôdôk szakoktatók segítségével fafaragást, szövést, gyöngyfûzést és kézi hímzést (írásosvarrást) tanulhatnak. Oktatók: Kelemen Katalin, Akio Hayasi, Borbély Attila, Székely Csaba, Kukács Ágnes, Balogh Ilona és Balogh Emese.
Immár harmadik alkalommal szervezik meg a Vajdaszentiványi Falunapokat. A rendezvényre június 28-29-én kerül sor a kultúrház udvarán. Elsô nap 10 órakor találkozót szerveznek az itt tevékenykedô tanárok, orvosok és asszisztensek számára. Majd délután 5 órától, a hivatalos megnyitó keretében fellépnek a magyarországi akasztói és a pilisszentiványi népi együttesek. A hagyományos bálon cigányzenére mulathatnak hajnalig. Vasárnap ökumenikus istentiszteletet tartanak, majd szórakoztató sportvetélkedôkre kerül sor. A kétnapos rendezvény boszorkányégetéssel zárul.
A Barta Sándor népismereti-faragó önképzôkör 12. évfolyamát látogató fiatalok 5. kiállításán Magdás István, Magdás Levente, Török Szabolcs, Török Bálint, Galambfalvi Zoltán és Papp Levente mutatja be legendákat, népszokásokat, hagyományokat felelevenítô munkáit a marosvásárhelyi unitárius templom Bolyai téri tanácstermében. A tárlat július 4-ig tekinthetô meg, naponta 9-13 óra között. Ma 15-20 óra között is nyitva lesz a kiállítás.
A Bernády György Közmûvelôdési Központban Nemes Kovács Ernô Soli Deo Gloria címû kisplasztika-kiállítását tekinthetik meg az érdeklôdôk.
Szép György festményei a Bernádyban
A Bernády Ház földszinti nagytermében Szép György festményei láthatók. A mûvész egyéni tárlatán tájihletésû modern kompozíciókat és aktokat tekinthetnek meg a látogatók.
Molnár Zoltán ötven éve fotózik. Az évfordulóról egyéni tárlaton emlékeznek meg, kiállítása a Bernády Házban, az emeleti galériában tekinthetô meg.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota kiállítótermében július 6-ig a No-13 elnevézû festészeti kiállítást tekinthetik meg a mûvészetkedvelôk. A címben szereplô szám a részt vevô festôk számára utal. A tárlatot a Képzômûvészek Megyei Szövetsége és a Mûvelôdési Igazgatóság szervezi.
A Várgalériában az idei Marosvásárhelyi Napokon kitüntetett 50 éves marosvásárhelyi Fotóklub tagjainak fotóiból láthatnak kiállítást az érdeklôdôk.
Marosvásárhelyen, a Rózsák tere 16. szám alatti Sissy Galéria Jakab Tibor marosvásárhelyi és Roy Elwood angliai fotómûvész aktfotó- kiállítását látja vendégül. A megnyitó ma 18 órakor lesz. A tárlatot dr. Benedek István és Miholcsa Gyula méltatja.
Újabb kiállítás színhelye lesz a marosvásárhelyi unitárius egyházközség tanácsterme; Székely Miklós egyéni festészeti tárlata július 6-án, vasárnap déli 12 órakor nyílik meg.
A magyar kormány jóváhagyta Magyarország és Románia között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetésérôl létrejött megállapodást - jelentette be a kormányszóvivô a kabinet szerdai ülését követô sajtótájékoztatón, Budapesten. Gál J. Zoltán elmondta: a megállapodás szerint a két állam érvényes úti okmányokkal rendelkezô állampolgárai a nemzetközi utasforgalom számára megnyitott határátkelôhelyeken vízum nélkül utazhatnak be a másik állam területére, és ott kilencven napig tartózkodhatnak. "Ennél hosszabb idejû tartózkodás munkavállalás, egyéb jövedelemszerzô tevékenység, vagy letelepedés céljából továbbra is elôzetesen beszerzett vízum birtokában lehetséges" - tette hozzá Gál J. Zoltán.
Az OECD tavasszal dönt Románia tagságáról
A Gazdasági Együttmûködési és
Fejlesztési Szervezet (OECD) a jövô év tavaszán
dönt Románia tagságáról - közölte
Mihai Tanasescu pénzügyminiszter azt követôen, hogy
szerdán találkozott Herwig Schlogllal, az OECD helyettes
fôtitkárával.
- Szélesíteni kívánjuk az
együttmûködést az adóztatás
területén, a kettôs adóztatás
elkerülése érdekében, továbbá
szeretnénk, ha Románia is részt vehetne az OECD
által a kis- és
középvállalkozásokról, a kereskedelem és
szolgáltatások fejlesztésérôl szervezett
szemináriumokon - mondta Tanasescu. Herwig Schlogl kifejtette, nem adhat
meg pontos idôpontot Románia OECD-hez való
csatlakozása kapcsán, de a felek
együttmûködése hozzájárul majd, hogy a
szervezet tagjai konszenzusra jussanak Románia OECD-
tagságának kérdésében.
Radu herceg magyarországi látogatáson
Kiss Péter, a magyar miniszterelnöki hivatalt vezetô miniszter szerdán találkozott Mihály király vejével, Radu herceggel - közölte a kancelláriaminiszter hivatala. Kiss Péter a találkozón, a tájékoztatás szerint, elmondta: "a herceg magyarországi látogatása lehetôséget ad a konstruktív magyar szándékok kifejezésére, illetve arra, hogy hangsúlyozzuk, hazánk jó viszonyra törekszik Romániával és támogatja az ország uniós csatlakozását". A közleményben foglaltak szerint Magyarország reálisnak tekinti Románia csatlakozását az Európai Unióhoz és üdvözli a román kormány eltökéltségét a tagsági kritériumok maradéktalan teljesítésére. Látogatása során Radu herceg Schmitt Pállal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökével folytatott megbeszélést Magyarország és Románia euroatlanti integrációjáról, valamint az erdélyi magyarság helyzetével kapcsolatos kérdésekrôl - tájékoztatta a Fidesz sajtóirodája az MTI-t. A tárgyaláson az alelnök rámutatott: "a szövetség fontosnak tartja a magyar- román kétoldalú kapcsolatok további fejlesztését minden területen".
Incidens a bukaresti zászlóünnepségen
Az Ôrzô-védô Alakulat (SPP) terrorelhárító alakulatának munkatársai csütörtökön reggel, a nemzeti lobogó ünnepségén (amelyen részt vett Ion Iliescu államfô is) ôrizetbe vettek egy gyanús férfit, aki fémdarabot tartott a kezében. A fôváros rendôrségének közleménye szerint a férfit megbüntették. Rendôrségi források szerint Dumitru Ionescu (56 éves) gyalog távozott a munkahelyérôl csütörtökön reggel az Egyetem felôl a Romana tér felé. A sugárúton, egy újságosbódé mellett talált rá a barnás-vöröses színû fémdarabra, amely mintegy fél kilogrammot nyomott. A férfi arra gondolt, hogy a tárgy rézbôl lehet, és értékesíti majd. Ionescu kihallgatása után a rendôrök megállapították, hogy a férfi nem okozott rend- vagy csendháborítást, emiatt más intézkedést nem foganatosítottak ellene. A katonai ceremónia ideje alatt, az Országos Katonai Központ épülete elôtt a terrorelhárító alakulat szakértôi felfigyeltek egy "gyanúsan" viselkedô férfira, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának Constantin Dobre alezredes, az SPP szóvivôje. Elmondása szerint a nyugtalan férfi a ceremónián részt vevô hivatalos személyeknek, közöttük az államelnöknek fenntartott övezetbe kívánt bejutni. A férfi táskát hordott a vállán, és valamit szorongatott a kezében. Hogy megelôzzenek egy nemkívánatos szituációt, a kommandósok ôrizetbe vették a kezében fémdarabot tartó férfit, és átadták a csendôrségnek.
A hazai ásványvíztermelés idén mintegy 20 százalékkal növekszik a magas hômérsékleti értékek miatt és meghaladja majd az egymilliárd litert, közölte Péter Elek, az Országos Ásványvíz-kitermelô Társaság elnöke. Az utóbbi években az ásványvíz forgalma 15-20 százalékkal növekedett. Péter Elek elmondta, a társaság partnerei 2002-ben 840 millió liter ásványvizet palackoztak, ebbôl 500 milliót a második és harmadik negyedévben, mivel a nyári hónapokban a havi forgalom meghaladja a 100 millió litert. Az export továbbra is alacsony szinten marad, a kivitelbôl származó tavalyi bevételek (mintegy 1,5 millió dollár) az össztermelés 5 százalékát képviselik. Az exportált ásványvízmárkák között van a Perla, az Izvorul Minunilor és a Borszék.
Romániában 892 internet-kávézó mûködik, a legtöbb Bukarestben (188), Konstanca (73) és Szeben (50) megyében, míg Galac és Bákó megyében egyetlen ilyen klub sem mûködik. A Távközlési Minisztérium elôzetes adatai szerint a 30-nál több internet-kávézóval rendelkezô megyék Kolozs (33), Vrancea (32), Mehedinti és Neamt (31). A romániai internet-kávézókban összesen 7. 457 számítógép mûködik.
Súlyos közúti baleset Brassóban
Öt fiatal vesztette életét közlekedési balesetben szerdáról csütörtökre virradóra Brassó kijáratánál, amikor egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy benzinkúttól kiforduló teherautóval, jelenti a Mediafax tudósítója. A közlekedésrendészet munkatársai szerint 3 óra táján egy Volkswagen típusú személygépkocsi - amely minden bizonnyal nagy sebességgel közlekedett - belerohant egy kamionba, amelynek sofôrje azt állította, hogy szabályosan, körültekintôen hajtott rá az országútra. A baleset helyszínére azonnal kiérkezett valamennyi brassói mentôegység. Alkoholos állapotban érkeztek ki az áldozatok barátai, akiket a brassói alvilág tagjaiként ismernek. A rendôrség szerint az utasoknak az összeroncsolódott autóból való mentését rendkívül megnehezítették az ismerôsök erôszakos megnyilvánulásai; a sorozatos fenyegetôzések miatt az egyik asszisztens elájult. A mentési munkálatok több mint két órát vettek igénybe, és az öt fiatal közül négyen ezalatt veszítették életüket. Az ötödik áldozatot, a személygépkocsi vezetôjét négyes fokozatú önkívületi állapotban szállították kórházba, ám az orvosoknak már nem sikerült megmenteniük az életét, és csütörtökön reggel ô is elhunyt.
Iparjogvédelmi tájékoztató a megyei RMDSZ- nél
A szellemi tulajdont ugyanazok a törvények védik, mint a tárgyi tulajdont, figyelmeztette az érdeklôdô vállalkozókat és termelôket Ráskai Mária iparjogvédelmi tanácsos. A szakember az RMDSZ felkérésére tartott tanácsadással egybekötött tájékoztatót szerdán, a megyei szervezet székházában az iparjogvédelemrôl, illetve arról, hogy mit jelent a szerzôi jog, a cégnév és a kereskedelmi jog levédése, beszélt a szabadalmakról, valamint a márkák és a megkülönböztetô jelek bejegyzésérôl. Ráskai Mária elmondta: a vállalkozóknak és a kereskedôknek azért fontos ezt megtenni, mert már most is sok olyan EU-s pályázat jelenik meg, amely levédett márkákra, termékekre, földrajzi helyekre vagy jellegzetességekre vonatkozik, ez vagy kizáró feltétel, vagy pedig az elbírálásnál igen magas pontszámban részesül általa az illetô pályázat. Bejegyzés esetén a termékeknek, márkáknak többszörösére nô az értékük. Felhívta a jelenlevôk figyelmét, hogy csak a hivatalos iparjogvédelmi tanácsosokkal ajánlatos szerzôdést kötni, ellenkezô esetben nem biztos, hogy az eljárás sikeres lesz.
A Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulátusa ezúton értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 2003. július 1-jén, kedden szünetel a kizárólagos vízumkiadás. Az elbírált vízumok kibocsátására 2003. július 3- án, csütörtökön kerül sor.
Lakossági bejelentések nyomán 15.500 darab tojást vontak be az állategészségügyi szervek, a megkárosítottaknak visszaszolgáltatták az áru ellenértékét, az érintett két forgalmazó gazdasági egységet pedig 5-5 millió lejjel büntették a fogyasztóvédôk megyei hivatalának munkatársai. Megállapították, hogy olvashatatlannak bizonyult a tojásokra pecsételt dátum; a feltört tojás sárgája nem vált el tisztán a bûzös, kétes sûrûségû fehérjétôl, raktározásuk illetve forgalmazásuk pedig 22-27, nem a törvény által elôírt maximum 14 Celsius fokon történt.
Június 28-án, szombaton délelôtt a megyeszékhelyen, a Mûkedvelô Képzômûvészek Egyesülete székházának Egyesülés- Unirea termében de. 10 órakor csoportos kiállítás nyílik. 40 népmûvész, különbözô hagyományos népi, kézmûves mesterségekkel foglalkozó alkotó mutatja be mintegy 200 munkáját. Ikonok, kerámia-, nádból, háncsból, szalmából font tárgyak, szôttesek, gobelinek, öntött tárgyak, gyöngydísz, festett porcelán stb. várja az érdeklôdôket. A tárlat anyaga július 13-ig tekinthetô meg.
Díjazott marosvásárhelyi fotósok
A közelmúltban a Békéscsabán megrendezett fotómûvészeti szalonon a Marosvásárhelyi Fotóklub tagjaiként Tamás András elsô díjban, Haragos Zoltán különdíjban részesült. Négy felvételét állították ki Török Gáspárnak, kettôt-kettôt Kerekes Péter Pál, Bálint Zsigmond és Pálosi Ferenc fotómûvésznek, egyet-egyet a Kucsera Jenô, Brassay Károly valamint az Incze István által beküldött munkákból. Az Esch Luxemburg Fotómûvészeti Szalonon pedig Haragos Zoltán és Tamás András egy-egy felvétele látható, míg Szegeden, a Kedvenc állatom címû fotópályázaton Borbély Zoltán negyedik díjat kapott. Kerekes István a színes diapozitíveknek szánt seregszemlén Németországban öt, az AEÁ-ban egy, Olaszországban pedig szintén egy színes diával mutatkozhatott be.
Az RMDSZ marosvásárhelyi 12-es számú körzetében Sántha Tibor városi tanácsos ma délután 6 órától a Zsidó Vértanúk utca 25/B szám alatt található gyûlésteremben válaszol az érdeklôdôk kérdéseire.
Három ember meghalt, két háziállat elpusztult a megye területén a kedden délután hirtelen keletkezett viharban. Dr. Hecser László, a Marosvásárhelyi Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója elmondta, a 67 éves vajdaszentiványi M. Irina háza tornácán állt, mellette volt a kutyája. A villám mindkettôjüket halálra sújtotta. Beresztelkén a 67 éves B. Irma a mezôn tartózkodott, amikor a vihar kitört. Az idôs asszony a nyílt területen nem tudott menekülni a fergeteg elôl, így érte a halálos villámcsapás. A 27 éves H. Ferenc Botorkán volt csordapásztor. Egy méterre állt egy szarvasmarhától, amikor abba villám csapott. Az áramütés a földben sugárzott át a fiatalemberre, s ez okozta a tragédiát.
Súlyos sérültjei vannak a szerdán, június 25-én a megye területén történt két közúti balesetnek. Szászkézden, az E 60-as országúton délelôtt 11 óra körül, a jelzett gyalogátjárón szabályosan átkelô 8 esztendôs G. Pavel-Razvant gázolta el az arra haladó Fiat márkájú haszonjármû. A sérült kisfiút kórházba szállították. A volánnál a 39 éves bukaresti Onofras Victor ült. Néhány órával késôbb Marosbogáton, a fôúton, a hajtási jogosítvánnyal nem rendelkezô, helybeli 30 éves Candea Ioan Volkswagen Golf II típusú személygépkocsijával utazott, uralmát vesztve a kocsi fölött, elôbb egy hídfônek, majd onnan egy kerítésnek csapódott. A baleset nyomán az autó utasa, egy 16 éves lány súlyos testi sérüléseket szenvedett.
Marosvásárhelyre, CSÁSZÁR JÓZSEFNEK és JULIANNÁNAK 50. házassági évfordulójuk alkalmával sok boldogságot és hosszú életet kíván fiuk, menyük és unokájuk, Mónika. (59320)
ELADÓ 1991-ben alapított, aktivitás nélküli kft. Érdeklôdni Marosjárában, a Fô út 266. sz. alatt. Ár: megegyezés alapján. (58529)
ELADÓ a Somostetôn (Posada utca) 1.500 m2-es telek. Tel. 213-020, 8-15 óra között. (58336)
ELADÓ tej- és vízhûtô, 800 l-es, 380 V. Érdeklôdni a 0265/215-562-es telefonszámon, 8-18 óra között. (59214)
ELADÓ kétajtós kis szekrény. Tel. 242-705. (59207)
ELADÓ 6 db 180X100X40-es állítható fémpolc. Tel. 0745-655-229. (59222)
ELADÓ jó állapotban levô Skoda 1000 MB. Tel. 233-137. (59228)
ELADÓ mûködô teraszos bár Marosvásárhelytôl 15 km-re, az E60-as út mellett, Segesvár felé, 7 ár telekkel + 14 ár beépíthetô beltelek. Tel. 314-304. (59247)
ELADÓK használt szoba- és konyhabútorok, Arctic hûtôszekrény, varrógép (Singer, Ileana). Tel. 267-405, 0745-251-185. (59246)
ELADÓ ifjúsági szobabútor. Tel. 0744-217- 226. (59299)
ELADÓ C 4 310-es ipari varrógép 2,9 millió lejért, alkudható. Tel. 0721-785-815. (59301)
ELADÓ 2 db vonatjegy Budapest - Marosvásárhely útvonalra. Érvényes augusztus 2-ig. Tel. 216-132. (59331)
ELADÓ 420X255 cm-es mintás perzsaszônyeg. Érdeklôdni a 223-476-os telefonszámon. (59334)
ELADÓK használt irodabútorok és analog élelmiszeripari mérlegek. Tel. 0744-572-889. (59338)
ELADÓ szép kivitelezésû konyhabútor, vaságy új betéttel, plédek, új lepedôk, 1600 cm3-es VW személygépkocsi, diófa furnéros rekamié. Tel. 210-303. (59310)
ELADÓ 13 éves 1310-es Dacia jó állapotban (második gazdától). Tel. 0265/438-105. (59358)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (59362)
ELADÓ elônyös áron 5 doboz Androcur tabletta. Tel. 210-625, 0722-174-127, 17-22 óra között. (59371)
ELADÓ sürgôsen, olcsón szobabútor és konyhabútor. Tel. 219-214, 0744-592-264. (59373)
ELADÓ a Somostetôn 42 ár beépíthetô belterület. Tel. 262-428. (59368)
ELADÓ fôtéri fekvésû ingatlan borpincével, földszinti üzlethelyiséggel és 5 irodahelyiséggel az emeleten. Az üzlet és az irodák azonnal átvehetôk. Tel. 221-827. (59381)
ELADÓ 140 m2-es kereskedelmi helyiség. Érdeklôdni a 249-648-as telefonon, 17-22 óra között. (59382)
ELADÓ aragázkályha 2 millió lejért, kisebb Arctic hûtô 1,5 millió lejért, 7 fiókos német hûtôláda 4 millió lejért, kéttûágyas 6-os Veritas, 10-es Diamant kötôgép, 1 millió lej/db, Clasic varrógép 1 millió lejért, német varró-eldolgozó ipari varrógép 2 millió lejért. Tel. 333-237, Ákosfalva. (59392)
ELADÓ 1996-os kiadású 1304-es Papuc Dacia kitûnô állapotban. Eladó 1988-as kiadású, 2500 cm3-es, dízel Ford Transit haszonjármû jó állapotban. Eladó Maroskeresztúron építkezésre alkalmas terület. Tel. 326-688, 0745-601-025. (59143)
ELADÓ kaszagép és fejôstehén. Tel. 218-738. (59315)
EGYSZEMÉLYES ágyak (heverôk) ágynemûtartóval 2,2 millió lejtôl, franciaágyak 4,5 millió lejtôl eladók. Tel. 0740-948- 098. (59403)
ELÔNEVELT húscsirkék és naposcsirkék eladók. Szentkirály, Delureni u. 59. Tel. 316-464. (59406)
ELADÓ 1997-es kiadású Dacia Nova kitûnô állapotban. Tel. 0265/232-042, 17-20 óra között. (59413)
ELADÓK új iglu sátrak. Tel. 0744-572-889. (59338)
TOJÓJÉRCÉK eladók. Érdeklôdni a 433-408-as vagy a 0722-315-345-ös telefonszámon. (59339)
ELADÓ tömbház alatti garázs a Gloriei utca 5. sz. alatt. Tel. 0744-511-860. (59216)
ELADÓ két rotációs kaszagép (traktor után) és egy eke. Tel. 0744-606-876, 576-786. (59110)
OLCSÓN új Mountain Bike biciklik, használt német rollerek. Tel. 212-369. (57513)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (57273)
ELADÓ komplett varroda, mosoda farmerkoptatáshoz és -festéshez Magyarországon. Tel. 00-36-30-91-51-211. (59099)
VÁSÁROLOK diófát, cseresznyefát, kôrisfát rönkben, minimum 30 m3 (kamion). Tel. 00-36-30-91-51- 211. (59099)
BÚZÁT, árpát és kukoricát vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722-396-107. (59240)
KÁRPÓTLÁSI jegyek bevonása elôtt utolsó értékesítési lehetôség! Elônyös áron, azonnali kifizetéssel átvesszük, kérésre házhoz megyünk. Tel. 0745-200-046, 0788-318-045. (fu.)
VESZEK szemes kukoricát, csöves kukoricát és búzát. Tel. 0744-196-802. (59432)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôket, automata mosógépeket másodkézbôl, mindent garanciával. Tel. 265-373. (59456)
ELADÓ 2 szobás, földszinti lakrész a Kövesdombon, a Petru Dobra utcában. Tel. 227-914. (59024)
ELADÓ 4 szobás, kertes családi ház külön udvaron, az Avram Iancu utcában. Irányár: 50.000 euró. Érdeklôdni a 0265/261-560-as telefonszámon. (58596)
BÉRBE adok sürgôsen, hosszú távra a vár és a sétány környékén 4 szobás magánházat. Kitûnô cégszékhelynek, irodáknak, raktárnak. Ára: 400 euró + HÉA, alkudható. Tel. 0744-788-998. (58937)
ELADÓ 3 szobás magánház két kamrával, fürdôszobával, garázzsal a Bodoni utca 25B sz. alatt. Összterület: 1.073 m2. Tel. 251-751, 0740-146-362. (58598)
BEÉPÍTHETÔ, közmûvesített központi ingatlan eladó. Tel. 267-705, 213-020. (58335)
ELADÓ 4 szobás, szép kilátással rendelkezô ház Gernyeszegen. Tel. 0722-990-583, 0788-343-075. (59196)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos lakás a Budai negyedben. Tel. 267-405, 0745-251-185. (59246)
ELADÓ 2 szobás lakás a Kövesdombon, a Lamâitei u. 10/18. szám alatt. (59313)
ELADÓ gyönyörû helyen ház Szabédon, a 245. szám alatt, 22 ár kerttel és különálló üzlethelyiséggel. Tel. 427-029, 0744-475-242. (59263)
ELADOM vagy elcserélem egy garzonnal I. emeleti, I. osztályú, egyszobás, földszinti tömbházlakásomat a Rozmarinului utcából. Tel. 227-151. Cím: M. Viteazul u. 14/3. sz. (59268)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás és magánház. Tel. 218-074. (59282)
KIADÓ diákoknak I. osztályú garzon közel az orvosi egyetemhez. Tel. 216-132. (59331)
VESZEK 2-3 szobás magánházat 15-20 km-es körzetben. Valutában fizetek. Tel. 0740-521-408. (59366)
ELADÓ Székelyvajában 3 szobás ház kerttel, gáz, villany bevezetve. Tel. 241-755 vagy 245-805. (59390)
ELADÓ sürgôsen 2 szobás tömbházlakás a Pandúrok útján, felújítva, vízórával, zárt erkéllyel, pincével. Ára: 16.000 euró. Tel. 219-060, 0745-200-107. (59389)
ELADÓ sürgôsen 4 szobás, I. emeleti, 2002-ben szépen felújított tömbházlakás két fürdôszobával, fali- és padlócsempével, vízórával, saját központi fûtéssel, fém bejárati ajtóval a Bucinului utca 1. sz. alatt (a Moldovei u. és az 1918. December 1. út sarkán). Ára: 25.800 euró. Tel. 219-060, 0745- 200-107. (59389)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, földszinti tégla tömbházlakás a régi Tudorban (2 terasz, pince, mérôórák). Ára: 740 millió lej. Tel. 243-751. Közvetítô iroda nélkül. (59370)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás, csempekályhás, magasföldszinti tégla tömbházlakás a Mocca környékén. Tel. 206- 763, 14-20 óra között. (59372)
ELADÓ 1245 m2-es területen levô épület irodának és mûhelynek az Arany János utca 35. szám alatt. Tel. 236-580, 19-22 óra között. (58985)
KIADÓ 2 szobából egy szoba-konyha, elôszoba, fürdô-, kamrahasználattal 1-2 (lehetôleg nôi) személy részére. Tel. 261-546, 267-149, 0721- 169-835. (59179)
ELADÓ a Pandúrok útján I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás III. emeleten. Ára: 16.000 euró. Tel. 0740-061-145, 246-998. (59250)
ELADÓ földszinti garzonlakás. Tel. 224-906. (59404)
ELADÓ ház, kert, gyümölcsös, istálló, legelô, kaszáló, juhok Kóródszent-mártonban vagy elcserélem. Tel. 214-019. (59412)
ELADÓ 2 szobás, parkettes lakás a Hunedoara utcában. Tel. 333-305. (59415)
ELADÓ emeletes ház garázzsal, 8 ár udvarral Maroskeresztúr központjában. Tel. 0740-655-739. (59307)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás az Ady negyedben. Alkudható ára: 230 millió lej. Tel. 0740-128- 069. (59367)
ELADÓ 4 szobás, luxuskomfortú tömbházlakás és garázs a Kornisa környékén. Ára: 32.000 euró. Tel. 0740-210-942. (59437)
KIADÓ hosszú távra 2 szobás tömbházlakás. Tel. 263-587. (59438)
ÜGYNÖK nélkül eladó 2 szobás, földszinti lakás Meggyesfalván. Tel. 224-148. (59439)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a M. Viteazu u. 29. sz. alatt. Érdeklôdni 17 óra után a 221-506-os telefonon, vagy mobil: 0745-539-335. (59449)
ELADÓ sürgôsen 2 szobás, IV. emeleti tömbházlakás a Dacia mellett. Tel. 230-745. (59448)
KIADÓ hosszú távra 2 szobás, bútorozott lakás a Kornisán. Tel. 0745-233-507. (59451)
ELADÓ 8X12 m-es nyaraló Vármezôn, egy nagy nappali, konyha, fürdôszoba + 4 hálószoba az emeleten és 12 ár telek. Tel. 0744-814-890. (69454)
Szombaton, június 14-én elveszett a kövesdombi katolikus templom környékén egy egyéves szürke perzsa macska, Gombóc névre hallgat. Megtalálójának jutalmat ajánlok. Tel. 233-039 vagy 0721-348-730. (59369)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (53603)
AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 243-294, 0722-945-138, 0745-560-092. (58236)
REKLÁMÁRON eladó belsô mûanyag ablakredôny (90.000 lej/m2), szerelése díjmentes. Tel. 231- 534, 21-23 óra között. (57027)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslány-ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (58024)
MINÔSÉGI parkett-, padlólerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 257-785, 0722-669- 954. (58230)
VÁLLALUNK vakolást, festést, gipszkartonozást és falicsempe-lerakást. Tel. 237-754, 0744-908-635. (59229)
PROFESSZIONÁLIS számítógép- javítást, szoftver-installálást vállalok elônyös áron a kliens lakásán. Tel. 0723-784- 783. (59004)
FESTÉST, mázolást, fali- és padlócsemperakást vállalunk. Tel. 269-798, 0745-415-852. (59267)
AJÁNDÉKOZOK 6 hónapos, jó házôrzô kiskutyát és egy fajcicát. Tel. 260-618, 0744-573-699. (59318)
AJÁNDÉKOZOK 10 hetes szobatiszta kiscicákat (sziámi és közönséges faj). Tel. 0265/216-272, naponta 16-21 óra között. (59337)
ÍZÜLETI bántalmak, csontkopás, gyulladásos reuma hatásos gyógyítása. Tel. 262-799. (59355)
KIADÓ üzlethelyiség az Unirii negyedben. Tel. 0745- 417-334. (59364)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (58202)
VÁLLALUNK szobafestést, mázolást garanciával. Tel. 313-289 vagy 0745-512-880. (59402)
FIATAL házaspár idôs személy eltartását vállalja lakás ellenében. Tel. 248-093. (59400)
KIADÓ üzlethelyiség irodának, mûhelynek, raktárnak, laboratóriumnak. Tel. 269-215. (59377)
KIADÓ garázs hosszú távra a Tudor negyedben, a Prieteniei utca 1. sz. alatti tömbházban kedvezményes áron. Tel. 231-058. (59292)
HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0745-278-233. Garancia. (58304)
AUTOMATA mosógépek javítása a kliens lakásán. Tel. 0740-211-318. (59319)
FEDETT Papuc Daciával szállítást vállalok hihetetlen áron. Tel. 219-435, 0745-379-590. (59330)
HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk a kliens lakásán, garanciával. Tel. 0744-795-141. (58980)
SZÍNES televíziók javítása a kliens lakásán. Tel. 241-631. (59167)
FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 222-993, 267-689. (59287)
KIADÓ 80 m2-es raktárhelyiség + 12 m2-es iroda. Tel. 312-898. (59434)
A virágot a sírodról elfújja a szél, de emléked szívünkben örökké él. BÁLINT DÉNES halálának 5. évfordulóján emlékezik felesége és a család minden tagja. Nyugodj békében. (58647)
Nem halnak meg soha, kik szívünkben élnek, hiába rohannak, múlnak el az évek. Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk június 27- én, amikor egy éve eltávozott szerettei körébôl SZÁSZ TIBOR. Szép emlékét ôrzi felesége, leánya, Babika, fia, Csaba Magyarországról, menye, valamint unokái, Zsuzsa, Tímea és Barbika. (59353)
Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élek, velem lesz fájó, szép emléked. Akik ismerték, szerették, valamint élete meghosszabbításában segítették, gondoljanak kegyelettel június 27-én a lukafalvi születésû MÁTYÁS ELEKRE (Alexa) halálának 9. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, Bözsi. (59360)
Szomorú szívvel emlékezünk június 27- én szeretett férjemre, id. GYÖRGY KÁROLYRA halálának negyedik évfordulóján. Bánatos felesége, Mária, édesanyja, gyermekei, unokái, veje, menye. Nyugodjon békében. (59298)
"Ha egy évre tervezel, vess gabonát, ha tíz évre gondolsz elôre, ültess fát! Ha az egész életre gondolsz, taníts és nevelj embereket!" A marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum 1993-ban végzett posztliceális osztályának volt diákjai kegyelettel emlékeznek SOÓ DÉNES, SOÓ KÁLMÁN és MOLNÁR DÉNES volt tanáraikra. Tanításuk, életük példája életre szóló útravalónk, melyet igyekszünk továbbadni a jövô nemzedékeknek. Az 1993-ban végzett posztliceális osztály volt diákjai. (59178)
Imádtad családod, mindenkit szerettél. Tested pihen 10 éve a föld alatt, de mosolygós arcod és szereteted örökre megmarad. Szomorú szívvel emlékezünk a marospéterlaki születésû PÉTER SÁNDOR volt marosvásárhelyi lakosra. Felesége, leánya, veje, unokái, testvérei és az egész rokonság. (59230)
Fájó szívvel emlékezünk KILYÉN SÁNDORNÉ Kiss Juliannára, a drága édesanyára és nagymamára, halálának második évfordulóján. Szerettei. (59479)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, szeretô rokon, sógornô, nagynéni, ismerôs és jó szomszéd, özv. DENOVSZKI ANTALNÉ szül. Tamás Rozália szeretô szíve életének 81. évében folyó hó 25-én éjjel 3 órakor megszûnt dobogni. Temetése június 27-én 14 órakor lesz a katolikus temetô alsó kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Búcsúzik tôle lánya, Ildi, unokája, Sanyika, felesége, Enikô, dédunokája, Sára. (59435)
Szomorú szívvel búcsúzunk drága jó szomszédunktól, a tömbház nagymamájától, TÖRÖK KATALINTÓL. Ôszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Parângului utcai 1-es számú tömbház lakói. (59430)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki a Farkas családnak MIHÁLY barátunk elhunyta alkalmával. A Szálasi és a Bartók családok. (59462)
Ôszinte részvétünk az össze-tartó Török testvéreknek ÉDESANYJUK elvesztése miatt érzett fájdalmukban. A Toma család. (59459)
Drága Piri barátnôm, a jó Isten erôsítsen meg nagy bánatodban, amelyet drága ÉDESANYÁD halála miatt érzel. Ôszintén szeretô barátnôd, Muci. (59459)
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SEBESI KATALIN temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (59317)
Copyright © Népújság - 1999