LV. évfolyam 143. (15410.) sz.

2003. június 23., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

Románia mindent megkapott, amit kívánhatott

Az EU szaloniki csúcsértekezletén jelen levô román hivatalosságok szombaton üdvözölték az Európai Tanács Romániára vonatkozó következtetéseit, és úgy vélték, Bukarest mindent megkapott, amit jelen pillanatban kívánhatott.

"Románia nagyon jó jegyet kapott az európai integrációs vizsgán" - fogalmazott Adrian Nastase kormányfô. Hozzátette, az EU szaloniki döntései meghaladják Románia várakozásait. "Hihetetlen, ahogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács képes volt egy mondatban válaszolni minden aggodalmunkra", fûzte hozzá a miniszterelnök. Nastase kifejtette, a csúcsértekezlet zárónyilatkozata leszögezi, hogy az unió bôvítése visszafordíthatatlan és folytonos; a Romániával és Bulgáriával folyó tárgyalások ugyanazon elvek alapján történnek, mint a többi tíz tagjelölt ország esetében, amelyek már aláírták a csatlakozási szerzôdést; a Romániával és Bulgáriával folyó tárgyalások lezárásának határideje 2004 vége, az EU 2007-2013 idôszakra vonatkozó költségvetése pedig számol a két ország 2007. január elsejei csatlakozásával.

"Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban többet kívánhatunk az EU-tól" - fogalmazott Nastase. A kormányfô hangsúlyozta, hogy e célkitûzések megvalósulása a román vezetés lépéseitôl függ, valamint attól, hogy a romániai intézkedések megfelelnek-e az európai követelményeknek. Hozzáfûzte, a szaloniki döntések igazolják a kormányátalakítás fontosságát. A román államfô és a miniszterelnök leszögezte, hogy az EU olasz elnökségének idôszaka, 2003 második féléve döntô fontosságú Románia integrációval kapcsolatos célkitûzésének megvalósítása tekintetében, ami a csatlakozási tárgyalások élénkülését feltételezi, mivel az idei elsô félévben lassult a tárgyalások üteme az iraki konfliktus nyomán kialakult nemzetközi konjunktúra miatt. Nastase elmondta, Románia "rendkívül ambíciózus" célkitûzéseirôl megbeszélést folytatott Silvio Berlusconi olasz kormányfôvel. (Mediafax)

Kisvárdáról érkezett

Zajlik a határon túli magyar színházak 15. fesztiválja Kisvárdán. Thália vásárhelyi küldöttei is színre léptek már. A Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára, Kiss Éva Evelyn pár sort küldött a helyszínôl, Bartha Gergely fotója kíséretében.

"Komoly a feladata a kisvárdai fesztivál zsûrijének, mert naponta több rangos elôadást is kell értékelniük. Fodor Tamás rendezô, a zsûri elnöke, Söptei Andrea színmûvésznô, Schlanger András rendezô, Kézdy György színmûvész és Urbán Balázs kritikus minden nap szakmai tanácskozáson véleményezi az elôzô nap látottakat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának elôadása - Marivaux KÉT NÔ KÖZT - elnyerte a közönség és a szakmabeliek tetszését."

A felvételen a hat színész (baltól) - Örgöd Miklós Levente, Tompa Klára, Sebestyén Aba, Nagy Dorottya, Szélyes Ferenc és Zayzon Zsolt - az elôadás végén köszöni a tapsot.

Szolgálat és diakónia

IV. Katolikus Napok

Korondi Kinga

"Amit a legkisebb testvéretekkel, egyel is tettetek, velem tettétek" mottóval immár negyedszerre került sor a Deus Providebit Tanulmányi Házban a Marosvásárhelyi Katolikus Napokra. Amint a választott szentírási idézet is mutatja, a négynapos rendezvénysorozat központi témája a diakónia és a szolgálat.

A rendezvénysorozat szombaton délelôtt kezdôdött Csató Béla fôesperes köszöntôjével, aki mindjárt az elején leszögezte: a rendezvény nem a széles tömegek megmozdítását célozta, "önmagunknak is kell beszélnünk ezekrôl a témákról, hogy hosszú távon eredménye legyen". Ugyanakkor kifejtette: a jónak létszükséglete a kiáradás. Ezután következett dr. Vencser László egyetemi professzor A diakónia az egyházban címû elôadása, aki hangsúlyozta, hogy Jézus sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ô szolgáljon másoknak. Ilyenképpen a diakónia és szolgálat az egyházban nem önmagáért van, következésképpen nem bezártságot, hanem ellenkezôleg emberek felé történô kiáradást jelent. Dr. Vencser László elôadásában a történeti visszatekintés mellett a szolgálat széles skáláját is ismertette, a szó, a liturgia, illetve a karitatív cselekedet révén megvalósuló diakónia lehetôségeire is kitérve.

Bányász József a gyergyószent-miklósi Szent Erzsébet öregotthon vezetôje regionális Caritas- vezetô szerint a szociális hálót nem foltozgatni kell, hanem alternatívát kell felmutatni. Bemutatta a helyi karitatív hagyományokat és a most mûködô intézményrendszert, amelyek az öregekrôl, fogyatékosokról, gyerekekrôl és más rászorulókról gondoskodnak.

Csató Béla elismerte, hogy az egyházi diakónia még a vajúdás állapotában van, így természetes, hogy "fájdalmakkal" jár.

Szombat délután a szolgáló egyház került az érdeklôdés középpontjába a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen részt vett dr. Márton András, a Caritas egészségügyi részlegének a szervezôje és felelôse, Derzsi András, a székelyudvarhelyi római katolikus esperessség munkatársa, valamint Tulit János, a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat munkatársa. Sajnos, Böjte Csaba ferences szerzetes nem tudott eljönni, így nélküle járták körbe a témához kapcsolódó kérdéseket. Mint kiderült, Maros megyében 400-nál több szervezet foglalkozik - legalábbis papírforma szerint - szociális kérdésekkel. Így aztán már ott helyben megszületett az elhatározás, hogy legalább a mûködô katolikus szervezetek munkáját hangolják össze.

Vasárnap délután a tervek szerint két elôadás is elhangzott a szolgálat, kiszolgáltatottság, alázat támakörben. Elôadók: dr. Albert-Lôrincz Enikô és Elekes András. Ezután került sor az Úrnapi szentmisére és körmenetre.

Ma 18 órától Keresztelô Szent János szolgálata címmel zajló kerekasztal- beszélgetés lesz. Meghívottak: Sebestyén Péter, Gergely István, Oláh Dénes, Bakó Béla OFM és Csató Béla. Szintén ma 19.15- tôl mutatják be Sebestyén Péter Készenlét címû könyvét. A rendezvénysorozat a kedden 18 órától kezdôdô ünnepi szentmisével a Keresztelô Szent János templom búcsújával zárul. Csató Béla a Népújságnak nyilatkozva elmondta: kétségtelen, hogy szükséges a Katolikus Napokat megszervezni, még akkor is, ha nem szólítanak meg vele igen széles tömegeket.

Katasztrofális eredmények a kisérettségin

(bodolai)

Szombat délelôtt kifüggesztették a megyei vizsgáztató központokban a kisérettségi eredményeit. A magyar tagozatok 2355 nyolcadikos tanulójából mindössze 1272-nek sikerült a vizsgája. Igaz, azok közül, akik az iskolai év kezdetén beiratkoztak a nyolcadik osztályba, mindössze 1895-en jelezték részvételi szándékukat a kisérettségin. Ebbôl 1883-an jutottak el a negyedik vizsga végéig. Közülük 1272-en kaptak átmenô jegyet (67,5 százalék), 611 tanulónak pedig nem sikerült a vizsgája (32,4 százalék). A román tagozaton jobb volt az arány, a vizsgára jelentkezett diákoknak ugyanis a 81,76 százaléka érte el az átmenô jegyet valamennyi tantárgyból - tájékoztattak a megyei vizsgaközpontból.

Bár az elmúlt években sem volt rózsás a helyzet, az eredmény ezúttal is megdöbbentô, különösen, ha arra gondolunk, hogy elsôsorban a magyar vidékeken szerepeltek kétségbeejtôen rosszul a diákok. A nyárádszeredai központban 30 diáknak sikerült a vizsgája, 82-en pedig nem érték el az átmenô jegyet; az erdôszentgyörgyi központban szintén 30-an vizsgáztak sikeresen és 55-en teljesítettek ötös alatt valamelyik tantárgyból.

A marosvásárhelyi 2-es számú iskolában vizsgázók körében nagy volt az öröm. A 269 nyolcadikos diákból 26-an nem érték el az átmenô jegyet, hárman a 2-es, 10-en az 1-es, és 14-en a 10-es általános iskola tanulói. A 2-es iskola diákjai közül 31-en értek el kilencesen fölüli átlagot, az 1-esbôl öten, a 10-esbôl kilenc diák került a legjobbak közé.

Ákosfalván, ahol a környezô falvak diákjai vizsgáztak, nagy volt az elkeseredés, a 110 diákból mindössze 36-an tették le sikeresen a vizsgát. Szombat délben felháborodott szülôk és gyerekek vették körbe az iskolát, mivel úgy érezték, hogy szándékos rosszindulat áldozatai. A szülôk kifogásolták, hogy a Nyárádtôrôl érkezett felügyelô tanárok gorombán bántak a gyerekekkel, feszült, stresszes volt végig a légkör, amit csak fokozott az Ákosfalván szokatlan látvány, az iskola bejáratát ôrzô csendôrök jelenléte. Mivel a felügyelôk nem ismerték a magyar nyelvet, a vizsgázó diákok kérdezni sem mertek, nehogy kigúnyolják ôket. Az a panasz is elhangzott, hogy a román tétel felírása után nem magyarázták meg kellôképpen a vizsgázóknak, mit kell tenniük. Gond volt azzal is, hogy a gyermekeknek egy osztályban újra kellett írniuk a dolgozatot. Amint a központból megtudtuk, az a magyar anyanyelvû román szakos tanár, akinek a tételt meg kellett volna magyaráznia, nem ment ki a faluba. A vizsgáztató bizottság elnöknôje, Valeria Chiorean szerint valóban szigorú volt a felügyelet, ahogy azt a szabályok elôírják, a gyerekeknek viszont minden tantárgyból megmagyarázták, hogy mit kell tenniük, és a vizsga közben nem voltak reklamációk.

Az elégedetlenkedôk részérôl az is elhangzott, hogy a tavalyi sokkal jobb eredmények miatt kilátásba helyezett bosszú áldozatai, továbbá az is, hogy lévén az idei utolsó kisérettségi vizsga (jövôtôl évközi tesztek helyettesítik majd), mindenki azt hitte, hogy enyhébb lesz az elbírálás. Nem így történt, az Ákosfalván végzett 14 gyerekbôl 6-nak, a Balavásáron végzett 12 gyerek közül 5-nek, a 9 kendi gyerek közül egynek sem, a 7 koronkaiból 3-nak, a kilenc somosdi gyerek közül egynek sikerült a vizsgája. További eredmények: Karácsonyfalván 13-ból 6 (volt egy nyolcason és két hetesen felüli átlag), Szentdemeteren 4-bôl egy sem, Dózsa György községben mind az ötnek sikerült (ketten hetesen felüli jegyet értek el), Backamadarason 9-bôl 7-nek (volt egy 8,38-as eredmény), Harasztkeréken 6-ból 1-nek, Vajában a 11 megjelentbôl 2-nek sikerült a vizsgája.

Köztudott, hogy a kisérettségi sokkal nehezebb a magyar gyerekek számára, hisz románból és az ország földrajzából vagy történelmébôl ugyanazt a tételt kapják, mint román társaik. Az sem titok, hogy különösen vidéken, nem túl nagy kedvvel tanulnak a gyerekek, a szakos tanárok is sok iskolában hiányoznak, továbbá, hogy az idei vizsgán volt a legszigorúbb a felügyelet. Mindezek ellenére ideje lenne alaposabban elgondolkozni azon, hogy mit kell a jövôben tenni annak érdekében, hogy gyerekeinket ettôl az egész életre szóló kudarcélménytôl megkíméljük.

Aki keres, talál

Ellenôrzés a táblabíróságon

(mózes)

Két napig kutakodtak a Marosvásárhelyi Táblabíróságon az Igazságügy- minisztérium ellenôrei. Az ellenôrzés konklúzióiról Artemie Cordos, a táblabíróság elnöke tájékoztatott.

Köztudott, hogy február óta több alkalommal is végeztek ellenôrzést mind a megyei törvényszéken, mind a táblabíróságon. A múlt héten a minisztérium szakemberei kontrollálták a megyei igazságszolgáltatást. Szárnyra kapott az a hír is, hogy Artemie Cordost, a táblabíróság elnökét leváltják a múlt héten a sajtóban megjelent nyilatkozatai miatt. Mint kiderült, errôl szó sem esett.

Kérdésünkre, hogy találtak-e hibát, Cordos azt válaszolta: aki keres, talál. A bíró is ember, tévedhet. A baj akkor kezdôdik, ha a hibát tudatosan követi el. Egyetlen bíró, Suciu Marius "visszaesô" bûnös, akinél mind a korábbi ellenôrzések során, mind a lagutóbbin komoly hibákat találtak a vádiratok összeállításában például. Egyszer már szankcionálták: hat hónapra 15%-kal visszaminôsítették. Második alkalommal akár tisztségétôl is megfoszthatják.

A kérdésre, hogy megbüntethetik-e azokat a bírákat, akik szolida-rizáltak Andreea Ciucaval, kijelentette, ez nem áll fenn, az inspektorok ilyen értelemben nem nyilatkoztak. A Népújság kérdésére, hogy milyen konklúziókat fogalmaztak meg az inspektorok, A. Cordos elmondta, hogy elégedetlenek voltak a szolgáltatások minôségével, a törvények betartásával, amelyek ártanak az igazságszolgáltatás imázsának. Ezért Ioan Tileát megbízták, hogy egy éven keresztül figyelje a megyei igazságügy mûködését.

Ötven év fotói

(nk)

"Molnár Zoltán ötven év alatt készített fényképei nélkül több ezer pillanattal lenne szegényebb a Végtelen Valóság"... olvasható a marosvásárhelyi fotómûvészt bemutató fényképalbum Banner Zoltán mûvészettörténész szignálta bevezetô kisesszéjében. Akik látták az AFIAP, EFIAP és más nemzetközi szakmai címekkel kitüntetett fotós péntek délután, a Bernády Házban megnyílt jubileumi kiállítását, biztosan egyetértenek a méltatóval. Ezt az értékelô azonosságot fedezhették fel a tárlatnyitón Borbély László és Nagy Miklós Kund beszédeiben is, miközben a felszólalók Molnár Zoltán pályáját, gazdag munkásságát részletezték.

A tetôtéri galériában száz fekete- fehér képet állított ki a tanárként, fotókör-vezetôként is kitûnt fotográfus, a felvételek nagy része nemzetközi zsûrik és a külhoni közönség tetszését is elnyerte, de láthatunk néhány olyan felvételt is, amely most elôször kerül a nézôk elé. Mûfajilag változatos, hagyományôrzôn újkeresô az anyag, s azt bizonyítja, hogy miközben a múló pillanatot kívánta megörökíteni a szerzô, mára már történelemmé változott tényeket, jelenségeket is rögzített. Elég, ha a sportélet eseményeit, különlegességeit bemutató sok fotójára gondolunk. Hol van ma már az egykori ASA-s aranycsapat? Hát a bajnokságra törô vásárhelyi kézilabdacsapatok? A kérdéssorozat hosszan folytatható. Dráma, líra, idill, nosztalgia, humor vegyül a kiállításon. A rendezvény hangulatát mûvészi erôvel fokozta, árnyalta Kilyén Ilka színmûvésznô az Áprily- verssel és a két népdallal. A látottakat pedig tartósan elmélyíti a Mentor Kiadó gondozta szép album, amely ugyancsak ez alkalommal került a mûvészetbarátok elé, félszáz képpel szemléltetve mindazokat az erényeket, amikkel a fotós az általános elismerést kiérdemelte.

Kórustalálkozó Sáromberkén

Bölöni Domokos

Örvendetesen szaporodnak az egyházi jellegû énekes rendezvények. A múltban elfojtott gyülekezeti kórusmozgalom gyorsuló megújulását tapasztaljuk a magyarság körében. Alig van hétvége, hogy valamelyik faluban, városban ne találkoznának a mûkedvelô énekesek. Ilyen összejövetelnek lehettem tanúja szombaton Sáromberkén, a Maros-Mezôségi Egyházmegye református kórusainak Teleki Sámuel nevével fémjelzett találkozóján.

Gyülekezés és felvonulás után ünnepi istentisztelet következett. A tágas templom ezúttal szûknek bizonyult. Az igét az egyházmegye nyugalmazott esperese, Dávid Lajos, a marosvásárhelyi Szabadság utcai gyülekezet lelkésze hirdette. - Ahol ketten-hárman összegyûltök az én nevemben, én is veletek vagyok - hallottuk az igehirdetôt, aki a krisztusi szavak idézésével hívta fel a figyelmet a kis közösségek fölkarolásának szükségességére. Akár a szólamok az énekkarban, a személyes kapcsolatok, kötôdések révén alakulnak ki az igazán tartós szeretetközösségek is, és a különbözôség harmóniája hozza meg igazi egységüket, egységünket. A nagy közösségeknek föl kell emelniük az elárvátlanodott kis gyülekezeteket, a kettôk és hármak csoportjait, hogy ôk is részesüljenek a nagy közösségek szívmelegébôl.

És valóban, kisebb és nagyobb gyülekezetek kórusai hallgatták egymást. A vendégeket Szász Zoltán maros-mezôségi esperes, a Szabadi úti gyülekezet lelkésze üdvözölte, késôbb pedig felavatta az újjáéledt sáromberki kórus zászlaját, és Isten áldását kérte a dalkarra s a gyülekezetre. Közjátékként Nemes Ildikó tanárnô megszólaltatta az ez év májusában felújított nyolc regiszteres orgonát, melyet 1896-ban épített Schneider Károly. Kántora 53 éve immár Kristóf István, az ötletes, hintaszerû fújtató szerkezet "bille-gtetôje" pedig (nomen nem mindig omen) Kántor Imre.

A bensôséges hangverseny a marosvásárhelyi Szabadság utcai gyülekezet Hozsánna kórusának mûsorával kezdôdött, Szász Mária vezényletével, ôket követték a mezôfelei dalosok, karvezetôjük Nagy Irma Ilike, a marosvásárhelyi Szabadi úti gyülekezet Egyetértés és Szeretet kórusa, karvezetô László Amália, a székelykakasdi gyülekezeti dalkar Kállay Csaba lelkész, a sáromberki megújult vegyes kar Nemes Ildikó vezetésével, a marosvásárhelyi felsôvárosi gyülekezet Choral vegyes kara Béres Katalin Tünde vezényletével, majd meghívott vendégként a marosvásárhelyi kistemplomi gyülekezet Csiki Ágnes vezette Evangélium vegyes kara. A repertórium ismeretlen és kevésbé ismert szerzôktôl a nagyok, Beethoven, Bach, Verdi alkotásain át Kodály-mûvekig, a kortárs magyar (s azon belül az erdélyi) szerzôk - Halmos László, Gárdonyi Zsolt, Birtalan József, Petres Csaba, Makkai Gyöngyvér - kórusmûveit foglalta magába. Közös mûként Antonin Dvorak: Égi szent béke, jöjj! címû gyönyörû kórusa hangzott fel, melyet Csiki Ágnes vezényelt. Orgonán kísért Makkay Edit.

A Seprôdi János Kórusszövetség részérôl Szakács Endre és Csiki Ágnes méltatta az eseményt. Bensôséges, magasztos szavakkal beszélt Nagy Géza nyugalmazott lelkész, aki negyven éven át szolgálta hûséggel sáromberki gyülekezetét. - A sáromberki kórusban látom azokat, akik gyermekkorukban is szívvel s lélekkel énekeltek. Énekeseink e sorsüldözött nép lelki irgalmasai, a dal samaritánusai - hallottuk. Egyértelmûen fogalmazódott meg, hogy az énekkarok vezetôi részesüljenek megkülönböztetett tiszteletben, a karvezetôk pedig - ezt Csiki Ágnes emelte ki, akinek, mint tréfásan megjegyezte, négy "gyermeke" van, azaz négy kórust irányít, "jó gyermekek" - akkor is tartsanak ki s tartsák meg a próbát, ha csak "kettôk-hármak" jelennek meg, hiszen a kis közösségektôl vezet az út a nagy harmóniáig.

Sajnos, a helybeliek közül kevesen fértek a templomba. A találkozó hátterét azonban ôk biztosították, a gyülekezeti tagok, vezetôk. Kiváló házigazdáknak bizonyultak, élükön a fiatal lelkésszel, Porkoláb Leventével és kedves feleségével. A gyülekezet szeretetvendégséggel hálálta meg a sok szép dalt. A rendezvényt anyagilag támogatta a Communitas Alapítvány, a Maros-Mezôségi Egyházmegye és természetesen a sáromberki református egyházközösség.

"A közvetítô szerepét vállalom"

Korondi Kinga

Államtitkári látogatás Marosvásárhelyen

Rövid, félhivatalos látogatásra érkezett szombaton dr. Gulyás Kálmán, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Államtitkárságának címzetes államtitkára.

Csegzi Sándor alpolgármestertôl megtudtuk, hogy az államtitkár programja sûrû volt, találkozott Ötvös József református esperessel, Szász Zoltán esperessel, Lakatos Péter református egyházi kuratóriumi elnökkel, Brassai Zsomborral és Kelemen Atillával. Késôbb együtt vettek részt a vártemplomi istentiszteleten. Ezt követôen Nagy László unitárius esperessel és a kuratórium képviselôivel is találkozott Gulyás Kálmán, majd az unitárius istentiszteleten is részt vett, ugyanúgy köszöntve a jelenlevôket, mint a Vártemplomban.

Csató Béla fôesperes is fogadta a magas rangú vendéget. A találkozón Borbély László is részt vett.

A látogatás célja az volt, hogy a helyi közösségek bemutassák terveiket, így megtekintette az államtitkár az épülô kövesdombi unitárius templomot, és a Teréz anya központot.

Gulyás Kálmán kijelentette: - Számomra nagyon fontos a személyes kapcsolatfelvétel, mert noha ismerem Erdélyt - hiszen édesapám margittai születésû, édesanyám pedig Székelyföldön nevelkedett - munkámhoz elengedhetetlen, hogy mélyebben megismerjem az erdélyi egyházak sorsát, szorgalmazzam a párbeszédet. Így válhat híddá, közvetítôvé.

A sajtótájékoztatón többször is elhangzott, hogy a tegnapi látogatás baráti és egyben munkalátogatás, és a hivatalos jelzô csak harmadrangú. Az államtitkár nem politikusi minôségében, hanem közigazgatási szakemberként jött. Sajnálatára a rendelkezésre álló idô alatt nem sikerült csak a történelmi egyházakat meglátogatni és a többi magyar egyházi közösségekre más alkalomal kerül sor.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Európai futballszezon 2002-2003 (1.)

· Egy újabb futballévad végéhez értünk, mostanra már szinte minden európai bajnokságban befejezôdtek a küzdelmek (kivéve természetesen a skandináv államokat, ahol tavaszi- ôszi rendszerben játszanak, így ott még csak a fordulók elsô felénél tartanak). Hagyományainkhoz híven idén is nyomon követjük, hogyan szerepeltek a romániai és magyarországi idegenlégiósok a különbözô nemzeti bajnokságokban, közben pedig néhány szóban kitérünk a csapatok végsô sorrendjére és a legérdekesebb momentumokra is. Kezdjük máris a legerôsebbnek tartott európai küzdelemsorozatokkal:

Anglia (Premier League)

Az idei évben egyetlen magyarországi vagy romániai játékos sem szerepelt a szigetországi bajnokságban, az utolsó mohikán Dan Petrescu is hazaköltözött, és másodedzôi-játékosi szerepben a bukaresti FC Nationalt erôsítette. A Premiership elsôségéért végig az Arsenal és a Manchester United volt versenyben, aztán meglepetésre a kiesést éppen csak elkerülô Leeds United ütötte el Arsène Wenger együttesét az újabb bajnoki aranytól, így Beckhamék vihették haza az aranyérmeket. A Bajnokok Ligájában a két nagyot elkíséri még a Newcastle, amely az Alan Shearer (csatár) és Bobby Robson (edzô) duónak köszönhetôen végig kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott. Szintén BL-szereplô lesz ôsszel a Chelsea együttese, az egykori világklasszisokat összevásároló londoni klub idén végre eredményt is fel tudott mutatni. UEFA-kupa-szereplést érô helyen végzett a Blackburn Rovers és a Liverpool. A Mersey-parti vörösök ennél többre vágytak, azonban tavasszal történetük egyik leggyengébb teljesítményét mutatták. A Southampton együttese is jelen lesz az UEFA-küzdelmekben, mivel kupadöntôt játszott az Arsenallal, és bár 1-0-ra elbukta, a londoniak BL-szereplése miatt nekik is jut terep. Az UEFA fair-play pontrendszerének köszönhetôen pedig a Manchester City is beharcolta magát a második európai kupaselejtezô körébe. Kiesett a Sunderland, a West Bromwich Albion és a West Ham United, helyüket a Portsmouth, a Leicester és a Wolverhampton veszi át jövôre.

Németország (Bundesliga)

A német bajnokságban egész magyar különítmény volt jelen ebben az évadban is. Közülük a legelôkelôbb helyet a Király Gábort és Dárdai Pált soraiban tudó berlini Hertha érte el, ötödikek lettek. Mindkét játékos meghatározó egyénisége volt csapatának, Király még a Bayern elleni 3-6-os vereségért sem volt okolható. Lisztes Krisztián Stuttgartból Brémába költözött, azonban a Werder a hajrában lecsúszott az UEFA-kupa-szereplést lehetôvé tevô helyrôl, éppen Dárdaiék ellenében, a magyar játékirányító azonban feledtetni tudta a brémaiak egykori osztrák sztárját, Andi Herzogot. Ennél sokkal sanyarúbb helyzetbe került Lôw Zsolt, aki csapatában a legtöbb percet játszó volt ebben az évadban, mégis kiesett az Energie Cottbusszal az elsô osztályból. Csapattársa, Sebôk Vilmos csak ôsszel kapott lehetôséget, a tavaszi visszavágókra az utánpótláscsapathoz számûzte edzôje. Jelenlegi hírek szerint a Sturm Grazban folytatja jövôre. Ugyancsak a kis keletnémet csapatnál futballozott ebben a szezonban Laurentiu Reghecampf is, aki Lôwhöz hasonlóan csapata erôssége volt. Reghét azóta erôteljesen csábítja a másodosztályból felkerülô Eintracht Frankfurt. Vasile Miriuta, a cottbusiak egykori irányítója télen a másodosztályban szereplô MSV Duisburgba igazolt, míg Mátyus János már a nyáron Skóciába, a Hibernianhoz távozott. Ioan Viorel Ganea csapatával, a VfB Stuttgarttal meglepetésre elcsípte a második helyet, a román csatár csak cserejátékosként jutott szóhoz, azonban így is a legjobb csereként jelent meg a végsô statisztikákban, kilenc gólt lôtt, mindegyiket akkor, amikor csereként lépett pályára. Felix Magath edzô azonban nem kedveli túlzottan, így könnyen elôfordulhat, hogy még a BL-bemutatkozás elôtt távoznia kell. Annál is inkább megvan erre minden esélye, mert lejárt a szerzôdése, így szabadon igazolható, és máris bejelentkezett érte a Wolfsburg, a Nürnberg, az Ausztria Bécs és a CSZKA Moszkva is. A svábokhoz érkezett viszont a Grazból "kidobott" Szabics Imre.

Dorinel Munteanu nagyon jó tandemet alkotott a Wolfsburg középpályáján Effenberggel, azonban ebben a szezonban már gyakran érezni lehetett, hogy öregszik (35 éves), így ritkán tudta végigjátszani az egész mérkôzést. A "farkasok" akár ingyen is elengednék immár, érdeklôdik utána az Eintracht. Szintén a "Volkswagen-csapatban" kapott helyet Albert Streit, aki Bukarestben látta meg a napvilágot. A 22 éves középpályás egyéves korában került Németországba, azonban még mindig kitûnôen beszéli "apanyelvét" (édesanyja német származású). Az Eintracht Frankfurtból igazolt a zöldekhez.

Télen a Dinamótól került a Hannoverhez Gheorghe Popescu, aki bár továbbra is kemény középhátvédnek számít, kora egyre jobban meglátszik lassú reakcióiban, az ellenfelek gyakran megelôzték. Sokszor kapott elmarasztaló osztályzatot a német sportlapokban, csapata nem újította meg szerzôdését.

A BL-ben a bajnok Bayern München (messze kiemelkedett a mezônybôl), az ezüstérmes VfB Stuttgart és a tavalyi bajnok Borussia Dortmund képviseli a németeket, míg az UEFA-kupában a Hamburger SV, a Hertha BSC Berlin és a kupadöntôs (a kiesés elleni harcba sokszor bekapcsolódó) FC Kaiserslautern. A bajnokság negatív meglepetését a Bayer Leverkusen (tavalyi második) nagyon gyenge szereplése jelentette, mely csak az utolsó fordulóban menekült meg a kieséstôl. A másodosztályt az Energie Cottbus, az FC Nürnberg és az Arminia Bielefeld nem tudta elkerülni, ahonnan az FC Köln, az SC Freiburg és az Eintracht Frankfurt került fel. Bódog Tamás csapata, a Mainz az utolsó utáni percig úgy érezte, hogy az elsô osztályban folytathatja, azonban ekkor a Frankfurt még egy gólt lôtt ellenfelének, így ezzel az egy góllal újra elesett a feljutástól (tavaly hasonlóan az utolsó fordulóban szalasztotta el feljutás lehetôségét). Ennél rosszabb helyzetbe került Catalin Racanel, aki a St. Paulival kiesett a másodosztályból, a román játékos azonban az Eintracht Triernél folytatja (itt is kezdte németországi pályafutását néhány éve). Nem alkotott maradandót Daniel Romero Ciuca az Oberhausennel és Teodor Rus elôbb a Mannheimmal (szintén kiesett), majd tavasszal a Karlsruhéval.

Olaszország (Serie A)

Adrian Mutu az olasz bajnokság legjobb idegenlégiósa címet érdemelte ki, Adrianóval közösen vállukra vették a Parmát és az UEFA-kupáig meneteltek, úgyhogy a fiatal román csatárt csak Vieri tudta megelôzni a góllövôk listáján. Annál is fantasztikusabb ez az értékelés, hogy olyan játékosokat elôzött meg, mint a cseh Nedved, a brazil Rivaldo vagy a portugál Rui Costa. Mindenki kedvence lett (bár feleségétôl a napokban elvált), a klub elnöke, Tanzi, a híres festôhöz, Parmigianóhoz hasonlította, de tehetségét elismerte Alex Ferguson is. Az elsô osztályban még egy román játékos kapott lehetôséget: Patrascu a Piacenzában két mérkôzést végigjátszott a bajnokság végén, azonban ekkor már biztos kiesô volt csapata. Egy fiatal tehetség, Adrian Nalati a Perugia keretében kapott helyet, de még a kispadra sem tudott leülni ebben az idényben. A Juventus, Inter és Milan végig harcban volt a bajnoki aranyért, végül a BL-döntôt éppen a Milan ellen elbukó Lippi-legénység nyerte a bajnokságot. Berlusconi olasz miniszterelnök csapatát pedig a városi rivális Inter is megelôzte, azonban Sevcsenkóék mindenért revanst vettek a BL-ben, ahol az elôdöntôben az Intert búcsúztatták, a döntôben tizenegyesekkel pedig a Juvét küldték padlóra. Igaz, sokat elárul a Milan mostani állapotáról, hogy a három mérkôzésen csak egy gólt lôttek a piros- feketék (hol van már az egykori Rijkaard - Gullit-van Basten trióval felálló piros-fekete gárda?). A három nagy mellett csak a súlyos anyagi gondokkal küzdô Lazio jutott BL-szereplést érô helyre, Mancini csapatának teljesítményét dicséri, hogy az anyagi gondok miatt erôsíteni sem tudtak, sôt a játékosok kénytelenek voltak fizetésük egy részérôl is lemondani. A Parma és az Udinese az UEFA-kupában folytatja, akárcsak a csalódást okozó AS Róma, a Milan ellenében elveszített kupadöntô miatt (itt azonban Rui Costáék hat gólt lôttek a két meccsen).

Kiesett a Torino, a Como, a Piacenza és osztályozóval az Atalanta (a Reggiana menekült meg). Néhányéves másodosztályú tartózkodás után feljutott a Sampdoria Genova csapata, mellette pedig a Siena, a Lecce és az Ancona.

A másodosztályban felemásan szerepeltek a román idegenlégiósok csapatai, míg Paul Codrea (télen a Genoától igazolt Szicíliába, de máris megkereste a Juventus és a Bayer Leverkusen) és Valentin Nastase csapatával, a Palermóval a feljutásért küzdött (utolsó fordulóban a közvetlen vetélytárs, Lecce ellen elszenvedett 3-0-s vereség fosztotta meg Codreáékat az álomtól), addig a Genoa - Adrian Mihalceával és Claudiu Niculescuval - kiesett a másodosztályból.

Franciaország (Ligue 1)

Az Olimpique Lyon újra elhódította a francia bajnokság elsôségét (10 éve nem történt ilyen, hogy az elôzô évi bajnok meg tudja védeni címét), végig szép futballt játszott a bankárváros csapata, azonban a végsô boldogsághoz kellett a remek hajrá is. Második helyen az AS Monaco végzett, ami az elmúlt két szezon katasztrofális szereplése után már-már az aranyéremmel is felért, azonban a hercegség csapata nagyon komoly adósságokat halmozott fel, aminek következménye az lett, hogy a liga kizárta a jövô évi bajnokságból a piros-fehéreket. A döntés ellen még fellebbezni lehet, Rainier monacói herceg pedig bejelentette, hogy bár (a törvények miatt) saját vagyonával nem tudja segíteni a csapatot, de mindent megtesz az egyesület megmentése érdekében. Harmadikként szintén egy déli sztárcsapat, az Olimpique Marseille végzett, ôk már három éve nem voltak ilyen "magasan". Ôk hárman ôsszel a BL- ben bizonyíthatják, hogy a francia futball újra erôsödô ágba került. Az UEFA-kupában a Bordeaux (az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb francia csapata, háromszor lett negyedik az utóbbi négy szezonban), a Sochaux (a Peugeot-csapat számít az idei meglepetésnek, hiszen tôlük senki nem várta ezt a helyezést), a kupagyôztes Auxerre (Guy Roux csapata egy ponttal maradt le a dobogóról is, a kupában pedig a nagy csalódást okozó Paris SG-t gyôzte le) kap helyet, valamint a franciák fair-play pontjainak köszönhetôen a Lens. Kiesett a Troyes, a Sedan és a Le Havre. A Marius Baciut is soraiban tudó OSC Lille az erôs középmezônyben szerepelt végig, az egykori steauás védô pedig csapata alapembere volt. Nem úgy Viorel Moldovan, aki immár csak nagyon ritkán jutott szóhoz Nantes-ban. Az elsô szezonját 2000-ben töltötte Franciaországban, akkor még házi gólkirály volt, idén már csak 15 mérkôzésen kapott lehetôséget, legtöbbször csereként, mindössze négy gólt lôtt. Június 30-án lejár a szerzôdése, biztosan távozni fog, hiszen a klub fiatalítási politikájába nem fér be a 32 éves román játékos. Sowunmi Tamás is egy mérkôzés erejéig szerepet kapott az Ajjacióban, aztán anyagi gondok miatt nem tudott megállapodni a csapattal, és hazatért a Ferencvároshoz.

(Folytatjuk)

Kósa András

D-osztály, rájátszás, 8-9. forduló

Szováta ragaszkodik a veretlenséghez

Kivételes teljesítményt nyújtott a zárás elôtt egy fordulóval behozhatatlan elônnyel vezetô szovátai csapat a rájátszásban, hisz az eddig lejátszott valamennyi (összesen hét) mérkôzését megnyerte. Mi több, az alapszakasszal együtt sem vesztett egyetlen találkozót sem közvetlen vetélytársaival szemben. A sorozat az utolsó kiszálláson, Szászrégenben sem szakadt meg, így nagy az esély arra, hogy száz százalékkal fejezzék be a rájátszást, tekintve, hogy az utolsó mérkôzést saját pályán játsszák az ellen az FC Muresul ellen, amelyet Marosvásárhelyen két hete 4-0-ra gyôztek le. A szovátaiak gyôzelmi esélyét az sem csökkenti, ha a Muresul valóban a legjobb együttessel áll ki szerdán, a vásárhelyiek ugyanis az utóbbi találkozókon - s ez az eredményekben jól látható - az ifjúságiakkal léptek pályára, hogy a fiatalok úgymond "szokják" a D-osztályos légkört. Az utolsó fordulóban egyetlen változás következhet be a rangsorban: ha a Gliga Companies gyôzni tud Marosludason, átveszi Segesvártól a 3. helyet, ellenkezô esetben a 4. marad. Szerdán tehát befejezôdik a bajnokság, de az idény csupán Szováta számára, mert a többiek szombaton kupamérkôzéseket játszanak, s aki döntôbe kívánkozik, annak újabb hétre van elfoglaltsága. A szokatlanul hosszúra nyúlt idény magyarázata, hogy november végén, december elején (noha az idô megengedte volna) a D-osztályos csapatok vezetôi nem akartak játszani. Így viszont szinte végigfutballozhatják a nyarat - többnyire kánikulában...

Eredmények, 8. forduló: Marosludas - FC Muresul 8-0, Gliga Companies - Segesvár 2-1. Szováta állt. 9. forduló: Gliga Companies - Szováta 1-2, Segesvár - Marosludas 4-2. A FC Muresul állt.

Az utolsó forduló mûsora: szerda, június 25., 18 óra: Szováta - FC Muresul; Marosludas - Gliga Companies. Segesvár áll.

D-osztály

A bajnok, az bajnok!

Gliga Companies Szászrégen - Szovátai Bútor 1- 2 (0-1)

Folytatódik Szováta diadalmenete, miután 2-1 arányban jobbnak bizonyult az utóbbi idôben igencsak halvány teljesítményt nyújtó hazai csapattal szemben. A találkozó elsô félidejében nagyon alacsony volt a játék színvonala, kevés kapujelenetet jegyezhettünk le. A mérkôzés nívójára rányomta bélyegét a tét hiánya. A két együttes inkább a két 16-os között kergette a labdát. Elég nagy volt a küzdelem a pályán, és saj-
nos nem hiányoztak durva belemenések sem. A hazaiak nem tudtak igazi veszélyt teremteni Fodor kapuja elôtt, míg Szováta határozottan védekezett, és néhányszor ellentámadásaival pánikot keltett a bizonytalan szászrégeni védelemben.

Az elsô említésre méltó gólhelyzet a vendégek kapuja elôtt adódik a 29. percben, amikor Cismas 17 méterrôl elvégzett szabadrúgása kevéssel kerüli el a kaput. A 34. percben, egy jobboldali szabadrúgást követôen, a vendégek vezetéshez jutnak: Jeremiás András közelrôl talál a hálóba, kihasználva Grama kapuvédô határozatlanságát: 0-1.

A második játékrész nagyon látványos, mindkét kapu elôterében rengeteg helyzet alakul ki. Az 50. percben Csatlós egyedül a kapussal gyengén találja el a labdát, míg a 68. percben Alin Rus egyenlíthetne, ám a középpályás a kapufára bólintja a labdát. A vendégcsapat ráül az eredményre, nem koncentrál kellôképpen, ezzel lehetôséget adva a vendéglátóknak, hogy veszélyes támadásokat vezessenek. Ennek eredményeként a 80. percben a szász-régeniek kiegyenlítenek: Cismas egy lapos lövéssel a hálóba küldi a labdát: 1-1. Ezután a szovátai gárda felébred, s Auras kétszer is közel áll a gólszerzéshez, de intelligens ejtései ellenére nem tudja bevenni a "he- gedûsök" kapuját. Amikor már úgy tûnt, hogy a találkozó döntetlennel ér véget, a hosszabbítás 2. percében Fábián megszerzi a vendégek gyôztes gólját, kihasználva Horváth ajándéklabdáját: 1-2.

A szovátaiak sikere a mutatott játék alapján teljesen megérdemelt, hiszen uralták a játékot taktikai szempontból is. A vendégek vitathatatlan módon megérdemlik a C-osztályban való szereplést, a szurkolók pedig továbbra is boldogan énekelhetik: Hajrá, hajrá Medve-tó, C-divízió!

Gliga Companies: Grama - Luca, Illyés R., Horváth, Moldovan A., Popa, Mircea S., Rusu (72. Bota), Moldovan N., Csatlós, Cismas.

Szováta: Fodor - Török, Bruzlea, Molnár, Jeremiás A. (46. Csoma), Tamási, Gáll (72. Nistor), Takács (81. Fábián), Auras, Györgyi, Lôrinczi.

Játékvezetôk: Bult Claudiu - Mózes Miklós, Maier Marius (mind Marosvásárhely).

· Szabó Antal

Sorsoltak az európai kupákban

Pénteken Zürichben sorsolás útján összeállították a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa selejtezô köreinek párosítását. A BL-ben a bukaresti Rapid egyenesen a második selejtezô körben kezdi, ahol az Anderlecht Brüsszel lesz az ellenfele. Valamivel könnyebb feladat elé néz a magyar bajnok MTK, amelynek ugyancsak a második selejtezô körben, a Glentoran Belfast - HJK Helsinki párharc gyôztesével kell szembenéznie.

Az UEFA-kupában egyetlen selejtezô kört rendeznek, ebben a román és a magyar csapatoknak az alábbi ellenfelek jutottak:

Dinamo Bukarest - Metalurgs Liepaja (litván)

Neman Grodno (fehérorosz) - Steaua

FK Ekranas (litván) - Debreceni VSC

Birkikara (máltai) - Ferencváros

A BL-selejtezôk elsô körét július 16-án és 23-án, a második kört július 30-án és augusztus 6-án játsszák. Az UEFA-kupa selejtezô körét a BL harmadik selejtezô körrel egy idôben, augusztus 14-én és 28-án rendezik. Íme a teljes program:

Bajnokok Ligája, elsô kör:

1.: Pjunik Jereván (örmény) - KR Reykjavík (izlandi)

2.: Serif Tiraspol (moldovai) - Flora Tallinn (észt)

3.: HB Torshavn (feröeri) - FBK Kaunas (litván)

4.: BATE Boriszov (fehérorosz) - Bohemians Dublin (ír)

5.: Vardar Szkopje (mecedón) - Barry Town (walesi)

6.: Grevenmacher (luxemburgi) - FK Leotar (bosnyák)

7.: Glentoran Belfast (északír) - HJK Helsinki (finn)

8.: Sliema Wanderers (máltai) - Skonto Riga (lett)

9.: Omonia Nicosia (ciprusi) - Irtis Pavlodar (kazah)

10.: Dinamo Tbiliszi (grúz) - KF Tirana (albán)

Bajnokok Ligája, második kör:

MTK Budapest - 7. mérkôzés gyôztese

1. mérkôzés gyôztese - CSZKA Szófia (bolgár)

3. mérkôzés gyôztese - Celtic Glasgow (skót)

6. mérkôzés gyôztese - Slavia Prága (cseh)

2. mérkôzés gyôztese - Sahtyor Donyeck (ukrán)

MSK Zsolna (szlovák) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli)

4. mérkôzés gyôztese - Rosenborg Trondheim (norvég)

NK Maribor (szlovén) - Dinamo Zágráb (horvát)

CSZKA Moszkva (orosz) - 5. mérkôzés gyôztese

Rapid - Anderlecht Brüsszel (belga)

Partizan Belgrád (szerb-montenegrói) - Djugaarden IF (svéd)

Wisla Krakkó (lengyel) - 9. mérkôzés gyôztese

FC Koppenhága vagy Bröndby (dán) - 8. mérkôzés gyôztese

10. mérkôzés gyôztese - Grazer AK (osztrák)

UEFA-kupa, selejtezô kör:

FK Ekranas (litván) - Debreceni VSC-Megaforce

Birkirkara FC (máltai) - Ferencváros FC

Levadia Maardu (észt) - NK Varteks (horvát)

KS Vllaznia (albán) - Dundee FC (skót)

AIK Solna (svéd) - Fylkir (izlandi)

FC Santa Coloma (andorrai) - fair-play jogon induló dán csapat

FC Banants (örmény) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli)

Malmö FF (svéd) - Portadown FC (észak-ír)

a dán kupagyôztes - FC Dinamo Minszk (fehérorosz)

NK Zeljeznicar (bosnyák) - Anorthoszisz Famaguszta FC (ciprusi)

FK Viktoria Zizkov (cseh) - FC Zenis Asztana (kazah)

FC Kärnten (osztrák) - Grindavík (izlandi)

Valletta FC (máltai) - Neuchatel Xamax FC (svájci)

FC Dinamo Bukarest - FHK Liepajas Metalurgs (lett)

PFC Litex Lovecs (bolgár) - CSF Zimbru Chisinau (moldáv)

FC Neman Grodno (fehérorosz) - FC Steaua Bukarest

FK Szarajevó (bosnyák) - FK Sartid (szerb)

APOEL Nicosia FC (ciprusi) - Derry City FC (ír)

FC Etzella Ettelbrück (luxemburgi) - NK Kamen Ingrad (horvát)

a dán bronzérmes - FC TVMK Tallinn (észt)

Manchester City FC (angol) - TNS Llansantffraid FC (walesi)

Molde FK (norvég) - KÍ Klaksvík (feröer-szigeteki)

Coleraine FC (észak-ír) - UD Leiria (portugál)

FC Vaduz (liechtensteini) - FC Dnyepr Dnyepropetrovszk (ukrán)

MyPa-47 (finn) - BSC Young Boys (svájci)

FK Ventspils (lett) - Wisla Plock (lengyel)

KS Dinamo Tirana (albán) - Lokeren (belga)

NK Publikum (szlovén) - FK Belasica GC (macedón)

Groclin Grodzisk Wielkopolski (lengyel) - FK Atlantas (litván)

Cwmbran Town FC (walesi) - Makkabi Haifa (izraeli)

Crvena zvezda (szerb-montenegrói) - FC Nistru Otaci (moldáv)

SKM Púchov (szlovák) - FC Sioni Bolnisi (grúz)

FK Cementarnica 55 (macedón) - GKS Katowice (lengyel)

FK Atirau (kazah) - Levszki Szófia (bolgár)

FC Haka (finn) - Hajduk Split (horvát)

FC Torpedo Moszkva (orosz) - SP Domagnano (San Marinó-i)

NSÍ Runavík (feröer-szigeteki) - SFK Lyn (norvég)

a dán ezüstérmes - FC Sirak (örmény)

FC Torpedo Kutaiszi (grúz) - RC Lens (francia)

NK Olimpija Ljubljana (szlovén) - Shelbourne FC (ír)

FC Artmedia Petrzalka (szlovák) - F91 Dudelange (luxemburgi)

Szováta tizennégy év után a C- osztályban

Szerdán délután, a 18 órakor kezdôdô találkozón a szovátai Bútor búcsút mond a Maros megyei D-osztálynak. A csapat a bajnokság végére elérte célját és felsôbb osztályba lépett. A bajnoki címet nagy elônnyel szerezte meg, s jogosan vívta ki a szurkolótábor elismerését, amely szinte minden találkozóra elkísérte a csapatot.

Hogy ezt az eredményt felmutathassa, nagyon sokan álltak a szovátai csapat mellett, a lehetôségekhez mérten támogatták. A csapat körül olyan családias légkör alakult ki, ami nagyon ritka a mai sportban. A közös erôfeszítéssel olyan sportbázis teremtôdött meg, amilyet sok magasabb osztályú csapat is megirigyelhet, a sajtó is kényelmesen végezhette munkáját.

Mindebben természetesen a román-francia vegyes érdekeltségû Mobalex bútorgyártó cég vállalt oroszlánrészt. A Medve-tó sportklub igazgatója, Man Aurel mindenben támogatta a labdarúgócsapatot (is), nagyszerû munkát végzett a sportigazgató Fekete Árpád-Zsombor, sokat lehet köszönni Kovács Csaba mérnök- igazgatónak, Hegyi Mihály alpolgármesternek, Angi István és Kali Zoltán tanácsosoknak, s még ki tudja hány lelkes segítô kéznek. A munka legnehezebb részét jelesre oldotta meg Székely Béla szakosztályelnök és Pemin Ali alelnök, a csapatot támogató gyár szakszervezetének vezetôje. A csapatorvosi teendôket dr. Fekete Sándor látta el szakértelemmel.

A FC Muresul elleni mérkôzés végsô sípszója azt fogja jelenteni, hogy Szováta 14 év után kerül ismét a C-osztályba. A megfigyelô szerepét ellátó Szatmári Tibor, a megyei labdarúgó-egyesület elnöke a találkozó után átnyújtja a bajnoki serleget és elismerô okleveleket.

A kiváló eredményt az alábbi keret teljesítette: Fodor Levente, Jeremiás Csaba - kapusok; Györgyi János csapatkapitány, Tamási Ferenc, Molnár Zoltán, Gáll Ferenc, Csoma I. Ferenc, Jeremiás András, Török István, Takács Levente, Radu Vasile-Auras (a legtöbb gól szerzôje), Császár Károly, Lôrinczi András, Bruzlea Radu, Popescu Claudiu, Nistor Mihai, Fábián Róbert, Farcas Lucian, Sacelean Ciprian és Kinda Róbert - mezônyjátékosok. A csapatot Fodor János vezetôedzô, Madaras Zoltán technikai igazgató és Sólyom Csaba kapusedzô készítette fel.

· Szabó András

Kosárlabda

Van-e még remény?

Rendkívül súlyos helyzetbe jutott a marosvásárhelyi A-osztályos kosárlabdacsapat, a BC Mures, amelynek játékosai (de a klub keretében tevékenykedô adminisztratív személyzet is) február óta nem kapták meg fizetésüket. A csapat támogatására a nemrég befejezett idényben 3 milliárd lejt nyújtó Azomures akkor folyósította a támogatás utolsó részletét, s miután kiegyenlítették a folyó számlákat, a továbbiakban nem maradt pénz a költségekre. A történethez hozzátartozik, hogy a 3 milliárd lejbôl közel 800 millió lej az elôzô évbôl felhalmozott adósságok törlesztésére ment el. A kosárlabdázók balszerencséje, hogy a tavalyi szponzor szakszervezeti konfliktus színtere lett, így a kombinát vezetôsége számára mostanában nyilván nem a sport támogatása képezi az elsô számú prioritást. Ha azonban hamarosan nem kerül megoldás a pénzügyi háttér biztosítására, a város sportrajongói búcsút inthetnek egyik kedvenc sportáguknak. Ami pedig egyszer megszûnt (lásd a többi eltûnt sportágat), azt nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges újraindítani.

Ahol pedig anyagi nehézségek vannak, a konfliktusok is megjelennek. A minap szerkesztôségünkbe látogatott a csapat két kosárlabdázója, Radu Horea és Luca Lucian, akik súlyos vádakat fogalmaztak meg Takács Károly, a klub elnöke, valamint Lorencz Lajos adminisztrátor ellen. Véleményük szerint a pénzt szabálytalanul kezelték, s Takács hazudott nekik februárban, amikor azt mondta, hogy a késôbbiekben is kell kapniuk még támogatást az Azomurestôl. Radu Horea azt is állította, hogy a csapat két fehérorosz idegenlégiósa, Plotnyikov és Prjima kivételezett elbánásban részesült, amikor pedig (a pénz miatt) az idény befejezése elôtt négy fordulóval faképnél hagyták a csapatot, tulajdonképpen az elsô alkalom volt, hogy nem kapták meg a járandóságukat. Radu Horea, aki saját számításai szerint még 80 millió lejt kell kapjon a klubtól, azt is kijelentette: bepereli a klubot és személyesen Takács Károlyt a tartozások miatt. Minderrôl Takács Károlynak az a véleménye, hogy legkevésbé a két fenti játékosnak van erkölcsi alapja, hogy bármit is a klub szemére hányjon. Radu Horea több alkalommal hiányzott az edzésekrôl, s erre gyerekes magyarázattal szolgált, játéka közömbösséget árult el, ami pedig Lucát illeti, játéktudása jóval az A- osztály szintje alatt maradt. Azt ugyan elismeri, hogy négy hónapja elfogyott a pénz, de a hûtlen kezelés vádját határozottan visszautasítja, s kijelentette: a támogatónak minden egyes lejrôl pontosan el tud számolni. Azt sem rejti véka alá, hogy valóban a támogatás folytatásáról beszélt a játékosoknak, ezt azonban elôször is azért tette, hogy tartsa a játékosokban a lelket, hogy be tudják fejezni a bajnokságot, másrészt pedig meg volt gyôzôdve róla, hogy valóban így lesz. A két fehérorosz ugyanakkor kapta meg járandóságát, amikor a csapat többi tagja, ha pedig úgy döntöttek, hogy elmennek, azt nem tudta megakadályozni.

A két játékos azonban szakmai vádakat is megfogalmazott. Véleményük szerint Alekszandr Sesztopal edzôi képességei elmaradnak az elvárásoktól. Sesztopal nem foglalkozott érdemben velük, utasításai zavarosak voltak, a két fehérorosszal folyton külön klikket alkotott, s a csapat összeállításakor szinte kizárólag öt-hat játékosra támaszkodott. Ami Takácsot illeti, szemére vetették, hogy noha nem járt el az edzésekre, mérkôzésenként ô utasította az edzôt, hogy mikor kit cseréljen. Takács Ká-rolynak errôl hom-lokegyenest ellenkezô véleménye van, szerinte Sesztopal edzôként kiváló, a játékosok azonban sok esetben nem követték utasításait, elismeri, hogy beleszólt a cserékbe, ám ezt - úgy véli - csak nyilvánvaló esetekben tette.

Egy szó, mint száz, a vádaskodások súlyos konfliktusokról árulkodnak, amelyeknek azonban egyértelmûen az anyagi nehézségek az okozói. Hogy a játékosok (nem csupán az a kettô, aki a szerkesztôséget felkereste) csalódottak és elégedetlenek, érthetô. Hogy a forrásokat milyen hatékonyan és mi módon használták fel, azt csupán az adományozó, illetve - per esetén - az igazságügyi szervek deríthetik pontosan ki. Elképzelhetô, hogy hatékonyabban is hasznosítható lett volna ugyanaz az összeg, a mai helyzet kialakulása azonban, újabb támogatás híján, amúgy is elkerülhetetlen lett volna. Ami minket illet, nemcsak hogy nem vagyunk hivatottak, hanem nem is kívánunk igazságot tenni ebben a kérdésben. Azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy a csapat az utóbbi kilenc esztendôben szinte kizárólag Takács Károly fáradhatatlan küszködésének köszönhetôen maradt életben. Hogy Takács nem tévedhetetlen, s nem választotta mindig a legszerencsésebb megoldást, ezt ô maga is elismeri, idônként pedig, ha úgy látta jónak, nem habozott a kegyes hazugság eszközéhez is nyúlni. Mindazonáltal - ismerve a sportág sokéves helyzetét - nem kételkedhetünk abban, hogy több pénzt és energiát költött a kosárlabdára, mint amennyit keresett belôle.

- Ha van, aki átveszi a munkát, s ha ez az ára annak, hogy a kilencéves erôfeszítés ne menjen kárba, nem ragaszkodom a klubelnöki tisztséghez - nyilatkozta.

A ma legfontosabb feladata pedig valóban a megoldások keresése, nem a múltba tekintés. A konfliktusokat természetesen kezelni kell, az adósságokat rendezni. A szakmai vádakra vonatkozóan, véleményünk szerint Sesztopal edzô számos esetben valóban nem állt teljesen a helyzet magaslatán, mint ahogy azonban a két játékos teljesítménye sem ütötte a mércét. Ezért az ujjal mutogatás nem megoldás, csupán olaj a tûzre. Radu Horea és Luca már nem kívánnak visszatérni, s a klub vezetése sem óhajtja meghosszabbítani szerzôdésüket, az anyagi vita végére pedig remélhetôleg pont kerül. A nagy kérdés azonban nem ez, hanem egyáltalán a kosárlabda túlélése, mert ha nem sikerül nagyon rövid idôn belül támogatást szerezni, nem csak ôk ketten, hanem a teljes keret kénytelen-kelletlen máshol folytatja, vagy abbahagyja a sportolást. Ez pedig a marosvásárhelyi kosárlabdasport végét jelentené.

Kosárlabdáról, elszorult szívvel

Nehéz manapság olyan sportágat találni Marosvásárhelyen, melyrôl elszoruló szív nélkül lehet írni. A gazdasági nyomor szinte minden szakágat érzékenyen érint, ám míg az egyéni sportágak esetében szinte ingyen is (ez persze nem igaz, hisz sok esetben maguk a sportolók költenek iszonyú összegeket azért a luxusért, hogy hódolhassanak kedvenc tevékenységüknek), legalább minimális szinten életben tartható egy-egy szakág, a csapatsportok elsorvadása szinte kizárólag a pénztelenségre vezethetô vissza. Márpedig ezek azok a sportágak, amelyek közönséget, szurkolókat vonzanak, errôl beszél(né)nek szívesen az ismerôsök a sétatéri padon, avagy egy sör mellett a sarki kiskocsmában. Ezért van az, hogy miután a vízilabda, a jégkorong, a nôi kosárlabda, a férfi kézilabda teljes egészében eltûnt a város sportéletébôl, a férfi röplabda, a nôi kézilabda és - no igen! - a labdarúgás csupán minimális szinten, inkább az emlékekbôl él, nagyon nehéz elfogadni, hogy a fehér holló gyakoriságú A- osztályos csapatok közül ismét a megszûnés közelébe sodródott az egyik legnépszerûbb. Márpedig nagyon úgy tûnik, a BC Mures kosarasait már csupán egy csoda tudja ismét megmenteni a teljes szétszórattatástól, s akkor pedig - a kevesebb közönséget vonzó tekét nem számítva - a nôi röplabda maradna, szégyenszemre, az egyetlen színvonalas együttese a sport egykori fellegvárának. A kosarasok fölött már a tavaly is megkondult a vészharang, akkor az utolsó pillanatban sikerült megoldást találni a gondokra, most azonban sokkal súlyosabb a helyzet, mert a lehetséges támogatási változatok számos esetben zsákutcának bizonyultak, a cilinderben pedig már nem - vagy alig - lapul újabb elôvarázsolható szponzor. A városnak és gazdáinak, a marosvásárhelyi tehetôs vállalkozóknak, a döntéshozó jogkörrel felruházott hivatalnokrétegnek a nagy szégyenére. A focit sikerült
"meggyilkolni" Marosvásárhelyen, következik a kosárlabda? Ha igen, ha nem vagyunk képesek legalább azt a keveset megôrizni, ami a valamikor keservesen felépített struktúrából megmaradt, akkor nagyon szomorúan vagyunk kénytelenek tudomásul venni a tényt, hogy tulajdonképpen nem is érdemeljük meg, hogy legyen hová szombatonként kilátogatni szurkolni.

A 2000-ben megválasztott városvezetésre - szomorú, de ezt igazolta az azóta eltelt három esztendô - sportvonatkozásban nem lehet számítani. Amikor viszont a tavaly Ovidiu Natea - köztudott sportbarát - került a prefektusi székbe, azt reméltük, minden megváltozik. Kinevezése egybeesett az Armata focicsapatának kiesésével a másodosztályból, s már elsô nyilatkozatainak egyike arról szólt, hogy a város labdarúgásának tekintélyét helyre fogják állítani. Szó volt Cornel Cacovean visszahívásáról, a pénzforrások felkutatásáról, a B-osztályos hely visszaszerzésérôl. Az eredmény: az Armata csapata azóta a D-osztályig süllyedt. Hasonló szellemben nyilatkozott a prefektus a kosárlabdacsapatról, a már tavaly végveszélybe került BC Mures megmentésérôl. Hogy a végül megszerzett támogatás kiharcolásában a prefektusnak mekkora volt a szerepe, lehet vitatkozni róla, egyesek szerint sokkal kevesebb, mint amennyit magáénak vall, ám alig egy évvel késôbb ismét ott állunk, ahol a part szakad.

Mi több, azt rebesgetik a városban, hogy Natea, aki a röplabdaszövetség elnöke is egyben, kedvenc sportágán kívül nem lát, nem hall. A CSU Gaz nôi röplabda-együttesébôl bajnoki címért harcoló csapatot kíván faragni, s e cél érdekében minden egyéb feláldozható. Mi tagadás, mi lennénk az elsôk, akik örvendenénk, ha sikerülne az elképzelés, csakhogy: a kétszámjegyû milliárdokban mérhetô röplabdás költségvetés összeszedéséhez olyan cégeket nyert meg - mert a prefektussal nem jó ám ujjat húzni! -, amelyek hagyományosan a kosárlabda támogatói. Még egyszer hangsúlyozzuk: szurkolunk a röplabdázók sikeréért, ám a rájuk szánt összeg töredékével - ami kis odafigyeléssel könnyedén kispórolható - megmenthetô lenne a kosárlabda is, s nem hisszük, hogy bármely sportág feláldozása az ára annak, hogy egy másikban magas szintû eredményeket lehessen felmutatni.

Na persze, a másik magyarázatot, amelyet az utcasarkokon rebesgetnek, ti. hogy a kosárlabda hagyományosan "magyar" sportág, a röplabda pedig hagyományosan "román" sportág városunkban (mintha a sportnak lenne nemzetisége!), nem vagyunk hajlandók sem elhinni, sem elfogadni. Ha ugyanis igaz lenne, s ezért kellene elpusztulnia a kosárlabdacsapatnak, akkor tényleg nagyon beteg társadalomban élünk.

· Szurkoló

Kézilabda

Ismét megújul a Muresul nôi csapata

A tavaly újjáalakult nôi kézilabdacsapat több átalakuláson esett át az elsô év során, ami ahhoz vezetett, hogy a bajnokság kezdetekor használt keretbôl már csak alig maradtak mutatóban néhányan a végére, s a kispadon is folyamatos volt a jövés-menés. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az eredmények elmaradtak a várakozástól, különösen a bajnoki hajrában volt teljes a fejetlenség, amikor mindenki azt játszott, ami éppen eszébe jutott, az ebbôl következô vereségsorozattal.

A vezetôség észlelése szerint a helybéli utánpótlás rendkívül szegényes, így a bajnoki szünetben több fiatal, ifjúsági és junior válogatott játékossal kívánnak erôsíteni, többen máris Marosvásárhelyen végzik az edzésmunkát. A célkitûzés az idén már a Nemzeti Ligába kerülés, ami azonban csak akkor lesz lehetséges, ha biztos anyagi háttér, kompetens szakmai irányítás áll a csapat szolgálatába. Nagy reményeket fûz a vezetôség ahhoz a lassan körvonalazódó lehetôséghez, hogy a klub a városi tanács alárendeltségébe kerül, ami sokkal stabilabb hátteret biztosítana, megnövelné az esetleges támogatók bizalmát.

Megismételvén azt a meggyôzôdést, hogy egy nagyon jól képzett szakemberre van szükség, aki a vezetôedzôi teendôket ellássa, soroljuk fel annak az öt játékosnak a nevét, akiknek a leigazolása folyamatban van: Dodan Alexandra átlövô, ifjúsági válogatott (Braila, szül.: 1981); Ghebea Angelica játékirányító (Galac, szül.: 1984); Moise Nicoleta beállós, junior válogatott (Buzau, szül.: 1984); Marin Cristina beállós (Braila, szül.: 1983), Criclevit Mirabela balszélsô, ifjúsági válogatott (Botosani, szül.: 1984). További öt játékos átigazolásáról folynak a tárgyalások, akikhez társulnak a régi keret megmaradó játékosai: Tóth, Oltean, Lenghel, Ursan, Elisei, Grigore, Constantin, Simó, Soneriu. Többen sajnos objektív vagy szubjektív okból abbahagyták, némi gondok a kapus poszttal vannak, ahol Boldea-Bloj Angela már nehezen viseli az évek súlyát, Naut viszont még nem elég érett a feladatra.

Észrevehetô, hogy az új játékosok között nincsenek helybeliek vagy erdélyiek, ami az utánpótlással végzett munkát minôsíti a romániai kézilabdázás egykori melegágyának számító vidéken. Szomorú! Mint ahogy az is, hogy a legnagyobb marosvásárhelyi ígéret, Teodora Bloj térdsérülés miatt abba a veszélybe került, hogy már zsenge korban kénytelen lehet befejezni jóformán el sem kezdett pályafutását.

Kerékpározás

Lupas Pavel nyerte a szakszövetség kupáját

Csicsáki Tamás a negyedik

Marosvásárhelyen és környékén zajlott péntektôl vasárnapig a román kerékpáros-szakszövetség kupájáért kiírt háromnapos országúti verseny. A versenyen, melynek fontosságát az adta, hogy csak néhány nappal korábban rendezték, mint a kedden rajtoló országos bajnokságot, s ezzel egyfajta bemelegítésnek lehetett tekinteni, az ország 10 klubjának 56 indulója vett részt. A marosvásárhelyi kerekezôk szereplését jónak értékelte Berekméri Csongor, a sportolók edzôje, tekintve egyrészt, hogy a versenyzôk elsôrendû célkitûzése a jövô heti országos bajnokság, másrészt pedig a marosvásárhelyi Muresul talán az egyetlen szakosztály az országban, amelynek nincs állandó szponzora, a szigorúan amatôr kerékpárosok alig 80 millió lejes évi költségvetésbôl kénytelenek gazdálkodni, míg ellenfeleik közül sokan milliárdos nagyságrenddel rendelkeznek.

Az elsô fordulót a Marosvásárhely-Szováta- Marosvásárhely útvonalon rendezték, melynek befutóját egy kilencfôs szökevény csoport sprintje döntötte el a ploiesti-i Ciocan Alexandru javára. A legjobb marosvásárhelyi kerékpáros, Székely József a 4. helyen futott be. A második fordulóban Segesvárig és vissza folyt a küzdelem, ezt az etapot sok szökési kísérlet és felzárkózás színesítette. Ráadásul a befejezés hegymenetben zajlott, a célvonalat a Somostetôn jelölték ki, ami kétszeres erôfeszítést jelentett a versenyzôknek: a kapaszkodón kívül a minôsíthetetlen állapotban lévô úttal is meg kellett birkózniuk. A szakaszt az ország legjobb kerékpárosának tartott Pavel Lupas (Dinamo) nyerte, aki ezzel gyakorlatilag biztosította magának az összetett gyôzelmet is. Csicsáki Tamás (Muresul) a 4., Székely József a 7. helyen érkezett célba. A 3. szakaszt a Pandúrok útján kialakított körpályán rendezték, ezen a gyôzelmet Dan Danila (Dinamo) szerezte meg egy háromfôs sprint végén, a boly öt másodperc késéssel érkezett valamennyi marosvásárhelyivel.

Az összesítésben végül Lupas Pavel bizonyult a legjobbnak, Csicsáki Tamás a 4., Székely József a 6., Páll András a 9. lett. Ôk azok, akik az inkább hegyikerékpáros Mircea Ottó és Novák Ede mellett indulnak az országos bajnokságon is. Az ifjúságiak versenyében Berekméri Csongor nagy reményeket fûz Madaras László és Logigan Lucian szerepléséhez, akik szintén ügyesen helytálltak a felnôttmezônyben is, de akiktôl érmeket vár a korosztályos bajnokságban.

A Muresul klub kerékpáros-szakosztálya megköszöni a Nivapress, az Ungarom és a Nauser Romania kerékpár-szaküzlet támogatását.

Motorkerékpározás

Gagyi Péter ismét nyeregben

Ismét nyeregben érezheti magát Gagyi Péter - mind a szó valódi, mind a képletes értelmében -, a marosvásárhelyi motorsport superbike-bajnoka. Néhány szûk esztendô után, melyekben a sorozatos bukások, mûszaki hibák, balszerencse következtében a korábbi megszokott bajnoki címek elmaradtak, most ismét az országos superbike bajnoki cím legfôbb várományosává lépett elô, de ami még lényegesebb, eredményesen szerepel a Balkán- bajnokságban is. A titok nyitja a vadonatúj Yamaha R1 négyhengeres, komputerizált, 1000 cm3-es, 165 LE-s versenygép, amellyel az idén nekivághatott a bajnokságnak. Mi több, birtokába jutott egy Suzuki GSXR 175 LE-s gép is, ám a versenyzô szerint ez túlságosan erôs a belföldi, ideiglenes helyszíneken kialakított pályákhoz, ezért vezethetetlenné válik. Hogy honnan van a két gép?

- Mindent eladtam, ami eladható volt - közli egyszerûen a versenyzô.

Térjünk azonban vissza a versenyekre. A belföldi bajnokságban eddig két fordulót rendeztek, egyet Karánsebesen, egyet pedig Aradon, a múlt hét végén. A superbike kategóriában Gagyi Péter mindkét versenyt megnyerte, s természetesen vezet az összetettben is. Szintén mindkét versenyen diadalmaskodott Pákai György a 250 cm3-es géposztályban, míg Pop Florian a supersport osztályban, Weisz Sándor pedig a 250 cm3- ben két-két második hellyel az összetettben is 2. helyen áll. Egy ötödik marosvásárhelyi motoros, Laczkó László 125 cm3-ben két alkalommal lett 3. helyezett.

Az utóbbi, aradi verseny egyben Balkán-bajnoki futamnak is számított, így géposztályonként nagy, 25-30 indulós mezôny gyûlt össze. Az elôzô fordulóban, Görögországban Marosvásárhelyrôl csupán Gagyi Péter volt jelen, aki ott a 8. helyen futott be. Ezért Aradon nem akart hinni az órának, amikor kiderült, hogy a második kockából indul. Saját bevallása szerint kicsit megilletôdve versenyzett, ám így is a második helyen ért célba. Utóbb derült ki, hogy a gyôztes bolgár motoros nem vett részt az idômérôn, pontosabban az, aki az idômérô edzésen vett részt, egy esés miatt nem tudott indulni, így gépére más ült fel. Ez szabályellenes, így Gagyi Péter a Balkán-bajnoki futamot is megnyerte, s mert görögországi legyôzôi közül sokan nem jöttek el Aradra, az összetettben átvette a vezetést.

Ha a többiek csupán a belföldi versenyekre szorítkoznak, Gagyi Péter eltökélte, hogy valamennyi Balkán-bajnoki futamon indul. Nem könnyû, hisz még öt verseny van hátra (épp e sorok nyomdába küldésekor a szerbia-montenegró-i Versecen vesz részt a 3. fordulón), s minden kiszállás egyenlô egy anyagi leégéssel. Bevallja, hogy még nincs meg rá az anyagi fedezete, de nem adja fel.

- Feltétlenül írja meg - mondja még búcsúzáskor -, hogy köszönöm a barátoknak és támogatóknak, hogy segítettek és továbbra is segítenek, hogy versenyezhessek, s hogy eredményeket érhessek el. A Balkán-bajnoki futamgyôzelmet pedig Bálinth Zoltánnak, a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt barátom emlékének ajánlom.

A motorsport marosvásárhelyi kedvelôi augusztusban találkozhatnak Gagyi Péterrel és társaival a vidrátszegi gyorsasági futamon.

Asztalitenisz

Az iskolás bajnokság döntôje

A megyei iskolás bajnokságok gyôztesei június 8-9- én Râmnicu-Vâlceában gyûltek össze, hogy eldöntsék, ki az ország legjobb iskolás asztaliteniszezôje. Maros megyét a fiúknál Szántó-Cârpaci Edmond, a Marosludasi Ipari Líceum XI. osztályos tanulója, a lányoknál Siridon Iulia, a dicsôszentmártoni elméleti líceum ugyancsak XI-es diákja képviselte. S nem akárhogyan, hisz a két versenyzô a legeredményesebb megyévé tette Maros megyét, hisz a fiúk valamennyi induló közül a legjobbnak bizonyult, míg a lány az országos második helyet szerezte meg. Mindketten elismerést érdemelnek, mint ahogy tanáraik, Alexandru Cârpaci és Emil Almasan is.

Aktív sakk- és táblajáték- versenyek

A Maris sportegyesület -, a Demokrata Párt támogatásával -, a Marosvásárhelyi Napok keretében, június 24-27. között kilencfordulós aktív sakkversenyt szervez, minden partiban a versenyzôk legfeljebb 30 perc gondolkodási idôvel rendelkeznek. A technikai megbeszélést kedden, június 24-én 17 órától tartják a Rózsák tere 5. szám alatti sakkteremben, amit közvetlenül az elsô két forduló mérkôzései követnek.

Szombaton, június 28-án, ugyancsak a Maris sportegyesület a Grand Szálloda bingotermében délelôtt 10 órától a szakszövetség kupájáért zajló táblajátékversenyt hirdet, amelyre más városokból is érkeznek indulók, a szabályokra pedig a sportág Bukarestbôl érkezô nemzetközi játékvezetôi felügyelnek.

Mindkét versenyen részt vehet bárki, életkortól, nemtôl vagy sportolói minôsítéstôl függetlenül, a szervezôk értékes díjakat biztosítanak, a versenyeken sportolói minôsítést lehet szerezni.

Bôvebb felvilágosítással a 242-429-es vagy 0740- 02-6868-as telefonszámokon szolgálnak, ugyanitt lehet jelezni a részvételi szándékot.

Minifoci szuperkupa a Napok keretében

Június 24-28. között, a Marosvásárhelyi Napok keretében, a víkendtelepen számos sportrendezvényre kerül sor, mint a minifoci-bajnokságok gyôzteseinek kiírt szuperkupa, strandröplabda, streetball és lábtenisz versenyek.

Nagy érdeklôdésre tarthat számot a minifoci- szuperkupa, amelyen - négy csoportba sorolva 12 csapat vesz részt:

A-csoport: Bastia (Sportlí-
ceumi bajnokság), Garofita (Marosszent-király), AF Paizs-Milan (víkendtelepi vasárnapi bajnokság).

B-csoport: Fepa (Meggyesfalva), Pharma Tech (Sportlíceum), Verona (Tudor II)

C-csoport: Viitorul (Kövesdomb), Petrom (Maroskeresztúr), Como (víkendtelep vasárnap)

D-csoport: Muresul Corbet (Tudor II, a címvédô), Progresul (Tudor I), Naturfruct (víkendtelep szombat).

A találkozókat keddtôl szombatig 18 órától rendezik, a döntôre szombaton 20 órától kerül sor.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

OLCSÓN új Mountain Bike biciklik, használt német rollerek. Tel. 212-369. (57513)

VESZEK antik bútort, 1966-ig gyártott motorbiciklit, festményt, órákat, ezüst evôeszközöket, más tárgyakat. Tel. 230-947. (57773)

ELADÓ 1996-os kiadású 1304-es Papuc Dacia kitûnô állapotban. Eladó 1988-as kiadású, 2500 cm3-es, dízel Ford Transit haszonjármû jó állapotban. Eladó Maroskeresztúron építkezésre alkalmas terület. Tel. 326-688, 0745-601-025. (59143)

ELADÓ két rotációs kaszagép traktor után és egy eke. Tel. 0744-606-876, 576-786. (59110)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (57273)

ELADÓ komplett varroda, mosoda farmerkoptatáshoz és -festéshez Magyarországon. Tel. 00-36-30-91-51-211. (59099)

VÁSÁROLOK diófát, cseresznyefát, kôrisfát rönkben, minimum 30 m3 (kamion). Tel. 00-36--30-91- 51-211. (59099)

ELADÓ Claas Dominator 106-os, 5,1 méteres gabonaasztallal, hatsoros kukoricaadapterrel, szárhúzós, szállítókocsival, klímás, kitûnô állapotban, frissen behozva az országba. Tel. 0744-604-685. (ko.)

ELADÓK bontásból származó ajtók, ablakok és egy lebontott csempekályha. Tel. 230-357. (9561812)

LAKÁS

KIADÓ központhoz közeli 2 szobás tömbházlakás. Tel. 0740-095-205. (58925)

ELADÓ a Bicazului utca 5. sz. alatti magánház. Közös udvar egy családdal. Ára: 20.000 euró. Tel. 0265/269-516, 0745-814-506. (59175)

MINDENFÉLE

HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk a kliens lakásán garanciával. Tel. 0744-795-141. (58980)

SZOBAFESTÉST, mázolást vállalok nagyon elônyös áron. Tel. 0745-194-083. (59095)

SZÍNES televíziók javítása a kliens lakásán. Tel. 241-631. (59167)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájdalommal emlékezem szeretett férjemre, DÓSA ZSIGMONDRA halálának 20. évfordulóján. Felesége, Dósa Júlia. (59055)

Az élet kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha. Június 23-án két éve, hogy itt hagyott az én drága jó férjem, KOLCSÁR ISTVÁN és még most sem hiszem, hogy nincs többé, akit szerettem. Mert akit szeretünk, nem hal meg soha, sajgó szívünkben tovább él és érezzük, hogy velünk van. Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük azokat, akik ismerték és szerették, hogy gondoljanak rá kegyelettel. Bánatos szívû felesége, Ilonka, testvérei és rokonai, akik mind szerették. (58871)

"Az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet, a mi Urunk Krisztus Jézusban." (Róma 6,23b) Kegyelettel és fájdalommal a lelkünkben emlékezünk június 23-án SÁNDOR BÉLÁRA halálának elsô évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (58922)

Mély fájdalommal emlékezünk június 23- án KULCSÁR ISTVÁNRA halálának második évfordulóján. Szomorú szívvel gondol rá bánatos testvére, Mária, sógora, Vilmos, unokaöccsei, László és József családjukkal együtt. (59168)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, rokon, özv. NOVÁK RÓZA KATALIN szül. Andrási

életének 84. évében rövid szenvedés után, jún. 21-én elhunyt. Temetése folyó hó 23-án 12 órakor lesz a marosvásárhelyi református cinterembôl. A gyászoló család. (9561814)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, testvér, sógor, keresztapa, közeli és távoli rokon, jó barát és jó szomszéd, SEPSI KÁROLY életének 96. évében visszaadta lelkét teremtôjének. Temetése folyó hó 23-án délután 3 órakor lesz a református temetôben, református szertartás szerint. A gyászoló család. (9561813)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, nevelôapa, nagytata, SZÁNTÓ ÁDÁM mosoni születésû marosvásárhelyi lakos 81. évében rövid szenvedés után megpihent. Temetése június 23-án 14 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Gyászoló szerettei. (9561815)

Copyright © Népújság - 1999