LV. évfolyam 131. (15398.) sz

2003. június 9, hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

Zarándokok százezrei Csíksomlyón

Párbeszéddel feloldhatók az ellentétek

Több százezer ember vett részt a hagyományos pünkösdszombati zarándoklaton Csíksomlyón. A nyugati kereszténység egyik legkeletibb bástyájának tartott Mária-kegyhelyen 437. alkalommal tartottak fogadalmi búcsút annak emlékére, hogy a csíki katolikus székelység legyôzte a térítô szándékkal támadó protestáns fejedelem, János Zsigmond hadait.

A kegytemplomhoz hajnaltól érkeztek a keresztaljaknak nevezett zarándokcsoportok. A tömeg innen a déli ünnepi szentmise helyszínére, a két Somlyó hegye közötti nyeregbe vonult. A zarándokokat a kegyhely ôrzôi, a Szent István királyról nevezett erdélyi ferences rendtartomány csíksomlyói rendházának lakói fogadták, üdvözölték.

A kisbazilika jelvényét, a római harci zászlóra emlékeztetô labarumot a csíkszeredai Segítô Mária római katolikus gimnázium diákjai vitték. Az egyházi személyiségeket a körmenetben a szerzetesrendek, lovagrendek jelenlévô képviselôi követték, majd a világi méltóságok.

Köszöntôbeszédében Jakubinyi György, a Szent István által alapított gyulafehérvári római katolikus egyházmegye érseke a búcsún megjelent hívôk sokaságát, az egyházi és világi méltóságokat zarándokként köszöntötte, egyedül Tôkés Lászlót, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökét említette név szerint.

- Azt mondják, hogy az egyház nem politizál. De ez nem jelenti azt, hogy az egyház népének jövôjét avatatlan kezekbe adja - mondta Jakubinyi érsek. Az érsek hangsúlyozta: az egyház mi vagyunk, mindannyian, és kötelességünk az evangélium tanítását megvalósítani a közéletben. Hozzáfûzte: az egyháznak így kötelessége politizálni.

Az ünnepi szentmisét is Jakubinyi György érsek mutatta be. A koncelebráns Tamás József, az erdélyi fôegyházmegye Csíkszeredában székelô segédpüspöke volt. Szentbeszédet P. Bartók Albert ferences szerzetes, hajdani csíksomlyói házfônök mondott.

Az ünnepi szónok beszédében a magyarság hagyományos Mária-tiszteletérôl beszélt, annak gyökereirôl, alapjairól. Kiemelte Mária, Krisztus anyja áldozatos szeretetét fia iránt, példaként állítva napjaink lányai, asszonyai és - tágítva a kört - a nevelôk elé, hangsúlyozva, hogy vállalni kell az életet. Nyomatékkal szólt arról, hogy a fiatalok határozott választ várnak az egyháztól az ôket foglalkoztató kérdésekre.

Kitért arra, hogy "a magyar nemzethez tartozunk, ezt elmondhatjuk és megélhetjük, ebbe nem szólhat bele senki". Kitartásra szólította fel a Moldvában élô csángó-magyarokat, arra, hogy követeljék nyelvi jogaikat. Felhívta a figyelmet a cigánykérdésre, hangsúlyozva, hogy saját értelmiségi rétegük kinevelésében kell segítségükre lenni, de közben tiszteletben kell tartani kulturális másságukat. A közélet szereplôihez intézett üzenettel zárta beszédét a szónok, felkérve ôket, hogy párbeszéd útján hidalják át a társadalmat is megosztó ellentéteket.

- Akinek a lelkében gyûlölet van, az nem jár az Isten útján - hangsúlyozta.

A szertartás közben eleredt zivatar dacára a több százezer zarándok áhítattal követte végig az ünnepi misét. A zarándokok között volt Szabó Vilmos, a magyar miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára, Orbán Viktor volt kormányfô, a Fidesz-MPSZ elnöke, Németh Zsolt országgyûlési képviselô, Alföldi László kolozsvári magyar fôkonzul, valamint az erdélyi és a helyi magyar közélet számos szereplôje. (MTI)

Átadták a Julianus- díjakat

Csíkszeredában péntek este nyújtották át Orbán Viktor volt magyar miniszterelnöknek a Julianus-díjat, amelyet tavaly decemberben ítélték oda neki a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért.

A csíkszeredai Julianus Alapítvány díjkiosztó ünnepségére a helyi Szent Ágoston templomban került sor. A díjkiosztást bevezetô egyházi szolgálatot Tôkés László nagyváradi református püspök Czirják Árpád kolozsvári római katolikus fôesperes érseki helynökkel együtt tartotta. A díjazottról szólva Czirják Árpád érseki helynök a nemzet miniszterelnökének nevezte Orbán Viktort, aki
"visszaadta nekünk a hitet". Laudációjában a fôesperes úgy fogalmazott, hogy az utókor hivatott Orbán Viktort a politikusok közül a nagy magyar államférfiak sorába emelni. A Julianus-díjat átvéve, Orbán Viktor, a julianusi példára utalva, a hazakeresés nyugtalanságáról és annak bizonyosságáról szólt, hogy "létezik, amit keresünk". Hangoztatta: most arra készülünk, hogy az európai egység részévé váljunk, hogy a magyar nemzet újra egyesülhessen. A teljes magyar egység elképzelhetetlen az európai egység nélkül - mondta.

A Ciuca-ügy fejleményei

A védelem a Legfelsôbb Bírósághoz fordult

Vasile Ghere, Andreea Ciuca bírónô ügyvédje kijelentette, panaszt tett a Legfelsôbb Bíróságon az ügyfele nevére kiállított letartóztatási parancs ellen, a testület hétfôn elemzi a folyamodványt.

Az ügyvéd szerint több eljárási hiba történt a bírónô letartóztatását megelôzô tettenérés során. Vasile Ghere szerint alaptalan a bírónô ellen felhozott vád, miszerint Andreea Ciuca 210 millió lej csúszópénzt fogadott el Viorel Tibreatól, ugyanis védence közölte vele, hogy az összeget kölcsönkérte két hónappal ezelôtt.

Míg a marosvásárhelyi bírák pénteki sajtótájékoztatójukon egyhangúlag elôre kitervelt csapdáról beszéltek Andreea Ciuca letartóztatása kapcsán, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szintén pénteken bejelentette, hogy a bírónô feljelentôjétôl cserébe egy kínai kirándulást, valamint egy Volkswagen személygépkocsi, egy telek és egy ingatlan megvásárlására elegendô pénzösszeget kapott - olvasható a Mediafax hírügynökségi anyagában. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a csütörtökrôl péntekre virradó éjszakán tartóztatta le Andreea Ciuca bírónôt, a Maros Megyei Törvényszék volt elnökét. A több korrupciós tettel vádolt bírónôt rajtakapták, amint 210 millió lej csúszópénzt vett át, tájékoztatnak bírósági források. A Korrupcióellenes Ügyészség 30 napra szóló letartóztatási parancsot adott ki Andreea Ciuca ellen, csúszópénz elfogadása és befolyással való visszaélés alapos gyanújával.

Kórustalálkozó Szászrégenben

XII. Zengjen hálaének

Pályázati összegekbôl és a helyi református közösség támogatásával ismét megrendezésre került, immár 12. alkalommal a szászrégeni Zengjen hálaének kórustalálkozó. Ez alkalommal, tekintettel arra, hogy a rendezvény pünkösd ünnepére esett, csak református kórusok képviseltették magukat, szám szerint 17-en.

A 12 éves hagyományra visszatekintô rendezvénynek idôközben változott, alakult az arculata, már három éve a kórustagok a találkozó megnyitásaként Szászrégen fôterérôl indulnak, és felvonulnak egészen a templomig, mintegy hangsúlyozva jelenlétüket, fényt és pompát adva az ünnepségnek. Ugyanakkor ezáltal, ha csak rövid idôre is, de bevonják a városka lakosságát is a közös ünneplésbe, hiszen a kórusok mûsorait nem hallhatták, mert a templom így is kicsinek bizonyult, arra nemigen volt lehetôség, hogy kívülállók is részt vegyenek az eseményen. Hogy a szombati felvonulás nem hiábavaló, azt az is mutatja, hogy szinte megállt az élet arra a rövid idôre, amíg a kórustagok a majd 500 métert végigsétálták a fúvószenekar vezetésével. Az üzletvezetôk abbahagyták munkájukat, a vásárlók is kivonultak az utcára, a járókelôk megálltak, és csodálták a felvonulást. Egyesek tetszésüket még tapssal is kifejezték.

Beérkezve a templomba, Demeter József lelkipásztor megnyitóbeszéde után kezdôdhetett a bemutatkozás. Mindegyik kórus mintegy 10-15 perces rövid mûsort mutathatott be, és a szervezôket dicséri, hogy a 17 kórusnak végül is sikerült mintegy 3-4 óra alatt bemutatkoznia. Nehéz is lett volna ennél hosszabb ideig figyelemmel kísérni a szebbnél szebb, mûvészien elôadott kórusmûveket. Pedig a kórustalálkozó alkalmával igen gondosan odafigyelnek egymásra a kórusok, tudják, hogy ez vagy amaz a kórus rangosabb, lesik, mennyit fejlôdött, milyen repertoárral állt elô, mit lehetne eltanulni tôlük. A karvezetôk szorgalmasan gyûjtötték egymástól a kórusmûvek kottáit. Így érte el a rendezvény legfontosabb célját, hogy a találkozás és az együttlét öröme mellett a tapasztalatcsere is megvalósuljon.

A szászrégeni református egyházközség Liliom vegyes kara, a szászrégeni Szivárvány kórus, az abafáji református egyházközség kórusa, a bonyhai református egyházközség kórusa, a körtvélyfáji egyházközség Cantate Domino kórusa, a magyarrégeni református egyházközség kórusa, a marosfelfalusi református egyházközség nôi kara, a szászrégeni református egyházköz-ség nôszövetségi kórusa, a ma-rosszentgyörgyi református egyházközség Reménység vegyes kara, a marosvásárhelyi Gecse utcai református egyházközség kórusa, a marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség kórusa, a marosvásárhelyi református egyházközség Egyetértés és szeretet kórusa, a marosvásárhelyi Szabadság úti református egyházközség Hozsánna kórusa, a marosvécsi református egyházközség kórusa, a parajdi református egyházközség vegyes kara, a radnótfáji református egyházközség kórusa, valamint a nyárádszeredai Bocskai István nôi dalkör fellépése után Székely József, a Görgényi Egyházmegye esperese zárta a rendezvényt, elmondva: a zene a lelket szebbé teszi, ám az anyanyelven énekelt zene megtartó erô is. Ezért arra kérte a kórusokat, hogy vegyenek részt az augusztus 22-23-án Ópusztaszeren megrendezendô Kárpát-medencei Magyar Kórustalálkozón, ahova 8 ország énekesei mennek majd el. Ugyanakkor kiemelte, a reformátusok közös jellemzôje a zsoltáréneklés, ezért buzdította a kórusokat és vezetôiket, hogy karolják fel a zsoltárfeldolgozások éneklését.

Végül az öt egyházmegyébôl összesereglettek kóruszászlóikra tûzték a helyi református egyház nôszövetségének tagjai által készített díszes, hímzett emlékszalagot, és ki-ki a viszontlátás reményében búcsút vett. A tervek szerint ugyanis jövôre sem marad el a Zengjen hálaének Szász- régenben, sôt már ott elterjedt a résztvevôk közt a hír, hogy szeptember 6-án, ha kisebb keretek közt is, és csak mintegy 8 kórus részvételével, de Bony-hán is szerveznek kórustalálkozót.

A résztvevôknek egyébként Demeter József megígérte, hogy hamarosan mindenhova ellátogatnak és másfél órás videokazettás bemutatót tartanak a szombati rendezvényen készült felvételekrôl.

Gyermek-Gyöngykoszorú
Mezey Sarolta

A Maros megyei EMKE szervezésében szombaton immár második alkalommal került sor a Gyermek-Gyöngykoszorú- találkozóra, amelyre Marosvásárhelyrôl és a megye több településérôl érkeztek a népi hagyományt tisztelô és ápoló csoportok. Pár órára a székelyruhás, táncos, a kézmûvességet kedvelô gyerekeké és az ôket elkísérô szülôké lehetett a vár.

Bár a nagy hôség miatt nem volt telt ház a várudvar színpada elôtt, az árnyékba elhelyezett sörsátrak padjait a sorra érkezô gyerekcsoportok foglalták el. Ugyanis a Nyitott kapuk rendezvénysorozat a középkori várban nem egyéb egy szerényebb sörfesztiválnál. Szerencsére, a sörivók hada délutánra idôzítette a várbeli hûsölést, így a magyar népi kultúra is helyet szoríthatott magának ott, ahol tulajdonképpen a helye és mindenekelôtt elsôbbsége lenne .

A színpadon egymást követték az együttesek. Bár népi gyerekjátékokat kellett bemutatni, sok együttes az egy héttel ezelôtti mezôpaniti néptánctalálkozón bemutatott táncot hozta el. Ami nem baj - fogalmazott Szabó Éva, a Gyöngykoszorú- mozgalom elindítója -, hiszen az a cél, hogy a gyerekek a népi kultúra egészét megszeressék. A Marosvásárhely környéki falvak - Ákosfalva, Koronka, Ernye, Csittszentiván, Székelykövesd, Mezôbergenye mellett a távolabbi falvak is jelentkeztek: Beresztelke, Erdôcsinád, Nagysármás, Marosvécs és Vajdaszentivány. Marosvásárhelyrôl fellépett a Napsugár néptáncegyüttes Tökmag együttese, valamint a 8-as, a 4-es, a 2-es, a 18-as általános iskola, valamint a sportiskola csoportja. Felelevenedtek azok a játékok, amelyeket nagyszüleink játszottak a réten, amelyek pünkösdkor, s általában ünnepnapokon voltak szokásban, s amelyek, ha nem tanuljuk újra ôket, teljesen feledésbe merülnek, s helyüket átveszi a tömbházak körüli állingálás, tökmagköpködés, a trágár beszéd. Mennyire másképp hangzana, ha a játszótér legalább egy-egy sarkából az üvöltözések helyett a Bújj, bújj zöldág, A megy a gyûrû vagy az Aki nem lép egyszerre címû dalocskák hallatszanának, s mennyivel jobb lenne, ha Kinn a bárány, benn a farkast játszanának a gyerekek. Sajnos, nem így történik.

Elôadás közben a színpad melletti sûrû árnyékban kézmûvességre tanították az érdeklôdô gyerekeket. Pál Erika gyékénytárgyak készítésének, Moldován Emese a spárgafonás és körmöcskézés titkaiba vezette be a lányokat, fiúkat. Dabóczi Mária asztalánál bôrostort fontak, Kiss Emôke az agyagozókat, Fazakas Ildi a nemezelôket oktatta, míg Bartha Júlia csoportjánál szép bábok születtek.

Ábrám Noémi (szervezô - EMKE) elmondta, hogy az elsô kultúrpalotai rendezvény után - amely a Szabó házaspár ötlete volt - örülnek annak, hogy a gyerekjátékokat szabadtéren tudták megrendezni. Igazi akkor lett volna, ha egy téren, a szabadban zajlott volna, és nem színpadon. Lényege, hogy visszavigyék a népi gyerekjátékokat a gyerekek életébe, hiszen ezek tartalmas szórakozást, jó idôtöltést, örömet biztosítanak számukra.

A fellépô tizenhét csoport emléklappal, s ami a legfontosabb, vidám arccal, sikerélménnyel távozott.

"Veresscsizma"

Jobban oda kellene figyelni

Bölöni Domokos

Ha egy gyermeknek megadatik az, hogy tíz-tizenkét éves korában a marosvásárhelyi színház deszkáin járja a legényest, azt amíg él, el nem felejti. Hát még ha ismert szakértôk díjazzák teljesítményét! Ez év február 5-én indult, június 7-én, szombaton ért véget a Vándorcsizma-találkozók sorozata. A Nemzeti Színházban 52 döntôs közül kellett kiválogatnia a legtehetségesebb táncolókat az Ötvös Marika, Pethô Ildikó és Molnár József alkotta zsûrinek. Volt tehát verseny, gála és eredményhirdetés. Eljöttek a Kiss Mihály vezette medgyesiek is, öt pár, és kiforrott mûsorral arattak tapsot. Muzsikált a Bekecs zenekar: Kacsó Vilmos, Sinkó András és Marton Szilárd. (Sinkó tanár úr egyenesen a Várból
"szállott alá", miután ott prímásként muzsikált a gyermekek Gyöngykoszorúján.)

- Kitaláltam ezt a játékot, köszönöm, hogy hittetek benne - mondta Veress Kálmán oktató, mûsorvezetô. Márkod, Backamadaras, Szentháromság, Nyárádszentbenedek és Ákosfalva gyermekei, fiataljai neki köszönhetik, hogy nem halt ki apáik-anyáik tánca, hogy a széki táncokat is rutinosan járják - csoportjaik-együtteseik, akár egész estét betöltô mûsorral kereshetik fel egymást, a környék mûvelôdési házait, az anyaországi testvértelepüléseket. 24 kis és nagy táncos részesült dicséretben. A díjazottak pedig, a 12 éven aluliak közül Mészáros Mózes és Bari Dorottya, Csíki Csaba és Nagy Edit, Salamon József és Csíki Csilla, Kovács Csaba és Marton Tímea; a legényes táncban Móréh Zsolt, Józsa László és László Szabolcs tûntek ki, de bátran kiálltak a lányok is, Berecki Tímea, Mayer Éva és Kozák Andrea. A nagyok közül Siklódi Levente, Gombos Katalin, Adorjáni Endre, Siklódi Rozália, Nagy Erika, Szövérfi Márton és Fekete Zsuzsánna neve került a zsûri listájára, illetve Benô Barna, Cseh Örs, Incze Loránd tûnt ki a nyárádmenti és széki legényesben, és persze méltón vetekedett velük Móréh Boglárka, Móréh Tímea, György Csilla és Incze Éva. Az Ezüstcsizma-nagydíjat (egy pár valódi, szegôdött csizmát, amelynek az értéke másfél és kétmillió lej között mozog) a szentbenedeki Benô Barna nyerte kiérlelt táncával. "Kálmán bácsi" pedig (mintegy válaszként arra, amit ma egy hete írtam tudósításom végén) létrehozta a Veress Kálmán-ösztöndíjat; egy fiatal egy éven át ingyenesen részesül
táncoktatásban. Választása a nyárádszentbenedeki Móréh Lajos családjára esett, ahol mindhárom gyermek táncol (a szülôk is fiatalok) - Boglárka, Tímea és Zsolt ragyogóan szerepelt, nem véletlenül kerültek az élre.

Valaki tréfásan elszólta magát mellettem: ez nem is ezüstcsizma, ez, kérem, "veresscsizma". Bármi legyen is, a nyári szünidô után érdemes lesz folytatni a Nyárád mente szundikáló településeinek kulturális élesztését. A márkodi, madarasi, szentháromsági, ákosfalvi szülôk, pedagógusok, a Maros Mûvészegyüttes mellett ügyködô táncosok és szakemberek, a Szabó Évák, Ábrám Noémik, Fazakas Jánosok, Füzesi Albertek, Veress Kálmánok, Sinkó Andrások, Kacsó Vilmosok és társaik munkája, lám - a Gyöngykoszorúk, a többi hasonló rendezvény sikere mutatja - ígéretesen érik. A Vándorcsizmánál maradva azonban fájlalom, hogy kevés a támogató. A Farel Impex Kft., a Gater Kft., az Aur-Argint Kft, az Impress és Mentor kiadók mellett helye van pl. a községi önkormányzatok segítségének is. Micsoda jó "reklám" egy faluvezetésnek, ha a fiatalság nem diszkókban pancsolja el az eszét és erejét, hanem néptáncegyüttesben táncol. Micsoda közösségépítô, -erôsítô ereje van ennek. Továbbmennék: mekkora politikai tôke ez, tanácsos és polgármester uraim. Tessék felkarolni a fiatalok, a lakosság kulturális kezdeményezéseit, mert sokszorosan térül meg - településfejlesztésben, kapcsolatteremtésben, jövôépítésben.

Városünnep Dicsôszentmártonban

(b.)

Több napon át tartó ünnepségsorozat záró momentumaként vasárnap délelôtt a helyi mûvelôdési házban tartottak díszülést a fennállásának 725. évét élô Kis-Küküllô menti város tiszteletére.

A hét folyamán átváltozott a település fôtere. Nap mint nap mûvelôdési rendezvények, elôadások és szabadtéri fesztivál szórakoztatta a városlakókat; a szervezôk szerint több mint tízezren vettek részt a rendezvényeken.

A vasárnapi ünnepségen a Maros megyei képviselôk és szenátorok, a prefektúra és a megyei tanács, a megyei tanfelügyelôség képviselôi mellett jelen volt a testvérváros, Hajdúszoboszló küldöttsége is.

Adrian Nastase kormányfô üzenetét, amely többek között az európai felzárkózáshoz szükséges korszerûsítés igényérôl, valamint a különbözô népek és kultúrák példás együttmûködésérôl szólt, Ovidiu Natea prefektus tolmácsolta.

Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnökének üzenetét, amely szerint a város lakossága túllépett a fôbb gazdasági egységek megszûnése okozta nehézségeken, Ioan Nicolaescu szenátor olvasta fel.

A város történetét, amelyet a mûsor kezdetén a brassói Interfilm által készített képsorokról követhetett a közönség, egészen Dicsôszent-márton jelenéig, Popa Octavian polgármester beszéde mutatta be, amely hosszan kitért a megye egykor második legerôsebb gazdasági központjának számító település ipari, gzadasági életére. A visszatekintésbôl azonban ezúttal is hiányoztak a magyar vonatkozások.

A beszédeket követôen Leontina Pop népdalénekesnô elôadása következett. A mûvelôdési ház elôcsarnokában Sever Suciu naiv mûvész faszobrait állították ki.

Versenyhorgászat Marosszentkirályon

Szöveg és fotó: Kilyén Attila

Három marosvásárhelyi vállalkozó, Vasile Lupu (Prod Contur Valdor Kft.), Dancs Péter (a Goldstar termékek marosvásárhelyi Avat üzletének vezetôje) és Uifalean Marcel (a marosszentkirályi Szegfû- Garofita üdülési komplexum tulajdonosa) immár V. alkalommal szervezte meg. A megmérettetés után a résztvevôk közül a legjobbak öt - öt díjat vettek át. A horgászverseny két napon át zajlott, szombaton a felnôttek, vasárnap a gyerekek álltak a Szegfû üdülési komplexum tó parti standjaiba.

Szombaton reggel hat óra után jelentkeztek a szenvedélyes sporthorgászok. A Doralex-kupákkal is ellátott sport horgászverseny szabályzatába foglalt elôírások alapján az elôválogatás után 13-an (sorrendben: Cîrstea Calin, Echim Severus, Ujica Ionel, Dajbucat Levente, Szabó Zoltán, Rácz Attila, Cîrstea Tamara, Vasile Adrian, Codarcea Vasile, Onita Eugen, György László, Vasile Dorel, Demeter Levente, mindannyian marosvásárhelyiek) kezdték el a horgászatot pontosan 7 órakor. Délután egy órakor a szervezôk a pódiumra elhelyezett mérleghez hívták a versenyzôket. A verseny szabályzatában szerepelt, hogy csak kárászt, hazai, kínai, és tükörpontyot szabad kifogni, az egy kg alatti halakat pedig kötelesek voltak visszadobni a tó vizébe. A mérések után összeállt a díjazottak névsora. Súlyra a legtöbb halat Onita Eugen fogta, így átvehette az I. díjat, a Doralex-kupát és egy Goldstar horgászbotot (1.800.000 lej). II. díj: Cîrstea Calin (Goldstar horgászbot - 1.600.000 lej); III. díj: Echim Severus (Goldstar horgászbot - 1.400.000 lej). A legnagyobb, legsúlyosabb halat Cîrstea Calinnek sikerült kifognia, ezért különdíjat vett át, egy teleszkópos pontyozó merítôhálót (1.010.000 lej). A legeredményesebb horgászhölgyet, Cîrstea Tamarát is külön djazták egy három csapágyas Goldstar fenekezô orsóval (400.000 lej).

A vasárnap délelôtti gyerek-horgászverseny díjazottjai: I. Egyed Barna; II. Oroian Alin; III. Popa Gheorghe. A legnagyobb hal (1,8 kg), Egyed Barna horgára akadt, amiért különdíjban részesült. A kislányok közül a legkisebb, a 4 éves Sava Mirabela Andra több mint fél kg halat vitt a mérleghez, különdíjat vett át. A legfiatalabb fiúcskát, az 5 éves Vorniceasa Vladutot szintén különdíjjal jutalmazták. És elismerô díjat adtak át Sipos Eliezernek, aki mind az öt horgászversenyen részt vett.

Két kellemes hétvégi délelôtt telt el a tó partján. Ami meglepô volt; egyik horgász (néhány gyereken kívül) sem vitt haza halat. A felnôttek talán ezzel bizonyították, hogy szenvedélyes sporthorgászok. Mentalitás- változás a horgászok körében? A hasonló rendezvények ehhez is hozzájárulnak.

Nyitott kapuk a közigazgatási intézményekben

(nagy a.)

Három napon keresztül több közintézmény kapui nyíltak meg az érdeklôdôk elôtt. A június 6-8-a között tartott Nyitott kapuk ünnepe elnevezésû rendezvény célja a közintézmények alkalmazottai és az állampolgárok közötti kapcsolat áttetszôvé tétele.

Pénteken az Ariel gyermekszínházba, valamint a Nemzeti Színházba léphetett be bárki, míg szombaton a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a prefektúra kapui nyíltak meg. Fél órával a nyitás elôtt tíztagú magyarországi csoport lépte át a prefektúra küszöbét, ahol Iacob Ioan közönségszolgálati tanácsadó várta ôket. A kétórás, nem mindennapi esemény ideje alatt közel negyven látogatót fogadtak, köztük Galac megyei kirándulókat, nyugdíjasokat, valamint iskolás korú gyerekeket. Megtekintették a prefektus kabinetjét, ahol szabadnapja ellenére Ovidiu Natea prefektus is jelen volt. Kitárult a gyûlés- és protokollterem, valamint a megyei tanács információs központjának ajtaja is, a külföldrôl és más megyékbôl érkezô vendégek meghallgatták a régi városháza építésének történetét, csodálták architektúráját. Azt is megtudták, hogy a jelenlegi elôcsarnokban 1918-ig a polgármesteri hivatal bálterme volt. Emlékül a házigazda amerikai és román zászlót, valamint a tájékoztatáshoz való jogról szóló szórólapot adott át a prefektúra küszöbét szombaton átlépôknek.

Valamivel kevesebben, alig fél tucatnyian voltak kíváncsiak a polgármesteri hivatal ügyosztályainak mûködésére. Marius Pascan szóvivô szerint ez azzal magyarázható, hogy a hivatal mindvégig nyitott a lakosok elôtt, s a hetente szervezett sajtótájékoztatók is nagyrészben hozzájárulnak az intézmény tevékenységének átetszôvé tételéhez. Naponta több százan lépik át a polgármesteri hivatal küszöbét, a polgármester és alpolgármesterek fogadóóráira is számosan feliratkoznak. Ennek ellenére szombaton négy órán keresztül várták az esetleges látogatókat, valamennyi ügyosztályon volt ügyeletes személyzet. A belépôk betekintést nyerhettek a polgármester, a város fôépítészének irodájába, a tanács- és protokoll-terembe.

Vasárnap a megyei múzeum fogadta a kíváncsiakat.

Szokatlan helyzet az állásbörzén

Minden résztvevô munkalehetôséget kapott

kk

A múlt heti miniállásbörzén, melyet a fogyatékos személyeknek szerveztek, 13 cég összesen 116 munkahelyet ajánlott fel. Rendkívülinek számított azonban, hogy a célcsoport tagjai nem tülekedtek a meghirdetett helyekért. 9 és 12 óra között mindössze 25-en fordultak meg
a börzére kijelölt teremben. Mindannyiuknak felajánlották a próbaidôs munkaszerzôdést, sôt egyiküket helyben alkalmazták.

Reghina Farcas, a Maros Megyei Munkaerô-elosztó Hivatal igazgatónôje szerint ez azzal magyarázható, hogy a munkanélküliekre és a hátrányos helyzetben levôkre vonatkozó törvények alapján már számos fogyatékost
alkalmaztak. Véleménye szerint valósággal keresik ahallás-, mozgás- és más sérülteket. Nem csoda, hiszen ha a munkáltatók végzôs fogyatékost alkalmaznak, 18 hónapig másfél bruttó átlagbérrel egyenlô összegre jogosultak, ha legalább 3 évig foglalkoztatják a szóban forgó egyéneket. Ugyanakkor a 100-nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknek egy évig folyósítanak havonta egy bruttó minimálbérrel egyenértékû összeget, amennyiben a munkaviszonyt két évig fenntartják.

A 100-nál több alkalmazottat foglalkoztató cégek kötelesek 4%-nyi fogyatékos személyzetet alkalmazni, vagy ha nem, minden egyes munkahelyért, amelyre fogyatékos személyeket kellene felvenni, kénytelenek havonta az országos bruttó minimálbérrel egyenértékû összeget kifizetni.

Mindenki elôtt nyitott az Európai Információs Iroda

Leginkább a fiatalok és a nemkormányzati szerveztek
érdeklôdnek

Simon Virág

A megyei tanács keretében, részben Phare- pályázaton nyert támogatásból mûködtetett Európai Információs Irodában csütörtökön délelôtt az Unirea Nemzeti Kollégium diákjait látták vendégül. A tanulók megtudhatták, hogy milyen pályázati, partnerkapcsolati, áthallgatási lehetôségeik vannak, milyen európai uniós támogatásokra pályázhatnak.

A találkozón Doina Tintosan, az Ifjúsági és Sportigazgatóság képviselôje ismertette az igazgatóság programjait, s felajánlotta a szakértôk segítségét az ifjúsági pályázatok összeállításában. A XI.-es diákok - kihasználva az alkalmat - bemutatták a kollégium közképének fellendítésére kidolgozott tervüket. A
diákok egy kis videofilmet szeretnének készíteni, amelyben bemutatják az iskola épületét, a diákok számára biztosított lehetôségeket, megszólaltatnának néhány diákot és közkedvelt tanárt is. Az eredeti ötlet tetszett az ifjúsági és Sportigazgatóság képviselôjének, s támogatásáról biztosította a jelenlevôket.

A közel egy hónapja mûködô Európai Információs Iroda tevékenységérôl, terveirôl Bataga Valer irodavezetô számolt be. Mint elmondta, az irodában dolgozó szakemberek támogatást nyújtanak a pályázatok felkutatásában, megírásában, tájékoztató anyagokat biztosítanak, s adatbázist készítenek, mely a partnerkapcsolatok kiépítésében válik hasznossá. Az iroda munkanapokon 7-15 óra között tart nyitva, eddigi mûködése alatt közel 250 érdeklôdô kereste fel. Tervek szerint továbbra is fognak diákoknak, egyetemistáknak hasonló tájékoztató jellegû rendezvényeket szervezni, ugyanakkor napirenden van a helyi közigazgatási intézmények képviselôinek felvilágosítása is. E cél érdekében az iroda szakemberei június 16-20. között Szovátán, a Teleki Oktatási Központban polgármestereknek és hivatali alkalmazottaknak tartanak felkészítôt. A rendezvényen ismertetik a PHARE és SAPARD programokat és a pályázatírás alapelveit.

Sportmelléklet

Szerkeszti Bálint Zsombor

Labdarúgó Eb-selejtezô

Akkor is három pont, ha nehezen született meg

Románia - Bosznia-Hercegovina 2-0 (0-0)

Pokolian nehéz találkozón jutott túl sikerrel az Anghel Iordanescu vezette legénység. Nem is annyira az ellenfél játéktudása (noha a bosnyákok Koppenhágában igazolták, hogy azért tudnak focizni), még csak nem is a sokáig késélen táncoló kimenetel miatt, hanem annak a már-már elviselhetetlen lelki tehernek a kapcsán, amelyet a hazai közvélemény és sportsajtó helyezett a román válogatott vállára. Ha pedig már maga a szövetségi kapitány is azt találja mondani az összecsapás elôtt, hogy nem csupán a továbbjutás, nem is a válogatott, hanem az egész román labdarúgás jövôje ettôl az egy meccstôl függ, akkor bizony ott a fejekben nincs minden teljesen rendben.

Ilyen elôzmények után már nemigen van miért csodálkozni azon, hogy amit a craiovai stadionban láthattunk, az inkább hasonlított kétségbeesett birkózásra, mint futballra. Nyugati bajnokságokban megedzett profi labdarúgók is hatalmas lámpalázzal játszottak, s hosszú ideig nem találták a zsúfolt bosnyák védelem ellenszerét. Hiányzott a középpályáról egy tisztafej, amely megszûrje az ékek felé irányuló labdákat, a csatárok pedig folyton ottfelejtették magukat támadás után, így a középpályán vendégfölény alakult ki, s ha Lobontnak nincs egy szenzációs közbelépése a 6. percben Grujic ejtésénél, akkor egész biztosan minden másként alakul. A sikeresen megúszott - állítható ez akkor is, ha a sárgamezesek támadtak többet - elsô félidô után nem sok optimizmusra adott okot a második játékrész. Még szerencse, hogy Mutu megvillanása nem hagyott idôt a vendégeknek, hogy ismét játékba lendüljenek, s góljával kissé felszabadította a társaira nehezedô lelki terhet. A mai román válogatottra jellemzô, hogy ezek után védekezni állt be, s a vendégfölény hosszú percekig nyomasztóbb volt, mint bármikor korábban a hazai. Iordanescu sorra cserélte be a védôket a csatárok helyett, s nagy lélegzetet vehetett, amikor az általában lesipuskás gólokra szakosodott Ganea ezúttal egy rá kevésbé jellemzô, látványos megoldással tett pontot a találkozó végére.

A gyôzelem pedig akkor is három pont, ha kínkeservesen született. Ennek örülhet Iordanescu csapata, de a mutatott forma kevés lesz szerdán Oslóban Norvégia ellen.

Labdarúgó Eb-selejtezô, 4. csoport

Hát a lettek hová lettek?

Elszenvedte elsô vereségét a selejtezôsorozatban a meglepôen jól kezdô lett válogatott, amely Budapesten már nem tudta elviselni az esélyesség terhét. Amúgy a lettek a látszat ellenére csupán egyetlen igazán szenzációs eredményt értek el, a lengyelországi gyôzelmet, a többi siker San Marino ellen született, a svédekkel pedig otthon játszottak döntetlenre. A szombati eredmény fényében tehát már egyáltalán nem a balti állam számít a csoport fô esélyesének, hanem a svédek, akik minden bizonnyal nagyon szurkoltak Magyarország sikeréért. Hasonlóan a magyar sikerért szorítottak a lengyelek is, hisz ôk is belekerültek ismét a pakliba. Paradoxon, de az elsôsorban önmagukért játszó magyarok ezzel a sikerrel elsôsorban ellenfeleiken segítettek, hisz a svédek és a lengyelek ellen is elbetlizték hazai találkozóikat, így a jó kezdés és a mostani jó eredmény ellenére elég csekély az esély a továbbjutásra.

A csoport másik találkozóján nem született semmi rendkívüli, a svédek könnyedén jutottak túl a San Marinó-i amatôrökön, a budapesti gyôzelmüket követôen a csoportelsôség várományosává léptek elô. A végkifejlet szempontjából sorsdöntô találkozó következik szerdán, a Svédország - Lengyelország mérkôzés után már sokkal többet fogunk tudni, hisz a gyôztes olyan lépéselônyre tesz szert, amelyet nagyon nehéz lesz behozni. Gelei Imre legénysége egy döntetlenért fog szorítani ezen a találkozón, mert a várt San Marinó-i siker esetén, akár ideiglenesen is, Magyarország a csoport élére kerülhet. Aztán már
"csak" két jó eredményre van szükség Rigában és Varsóban, hogy ismét ott lehessen legalább a pótselejtezôkben.

Eredmények:

Magyarország - Lettország 3-1

Svédország - San Marino 0-6

Következik (június 11., szerda):

Svédország - Lengyelország

San Marino - Magyarország

Labdarúgó Eb-selejtezô, 2. csoport

Továbbra is négyen harcolnak két helyért

Az északi párbajból Dánia került ki gyôztesen, így már nincs vereség nélküli együttes a csoportban. Románia kínkeserves gyôzelmével Bosznia ellen teljesítette azt a feltételt, amely még versenyben tartja, ám roppant nehéz lesz mindkét skandináv csapat otthonában nyernie, ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy ne függjön más eredményektôl az elsô helyért vívott csatában. Ezt a luxust a társai közül csupán Dánia engedheti meg még magának, amelynek szintén elég, ha saját erejében bízik, nem függ mások botlásától, míg Norvégiának már csupán a második helyre elég, ha mindent megnyer, de a dánok ugyanazt teszik. Noha mindkét északi csapatot Szarajevóban fogadja, Bosznia továbbjutási esélyei ugyancsak függnek a többi eredménytôl, ám az esély létezik, s Románia számára nagy segítséget jelenthet, ha a bosnyákok bíznak saját esélyükben, mert elôfordulhat, hogy úgy is csoportelsôk lehetnek, hogy nem nyerik meg mindkét északi kiszállásukat.

No persze, szerdán már sokkal többet fogunk tudni, a norvég-román csata után, amelyben az egyszerû erôfutballt játszó házigazdák egy maroknyi szerteszét muzsikáló szólistával, meg tehetségtôl kínozott kontrással ütköznek meg. Rengeteg függ attól, hogy Iordanescunak mennyire sikerül együttest faragni tehetségesebb játékosokból álló, ám szétesô csapatából.

Ha pedig a dán Alan Simonsennek, a luxemburgiak szövetségi kapitányának sikerül betartani honfitársainak, az csak a hab lesz a sportfogadók tortáján.

Ez azonban akkor is roppant valószínûtlen, ha a derék luxemburgi pincérek és rendôrök egy teljes félideig állták a sarat Koppenhágában.

Eredmények:

Románia - Bosznia-Hercegovina 2-0

Dánia - Norvégia 1-0

Következik (június 11., szerda)

Norvégia - Románia

Luxemburg - Dánia

Labdarúgó Eb-selejtezô

Szabics újabb duplája

Magyarország - Lettország 3-1 (0-1)

Szombaton este a Puskás Ferenc stadionban végre nyerni tudott a magyar válogatott. Az alig 4 ezer nézô elôtt lejátszott mérkôzést megelôzôen nem lehet a nyugalom szigeteként említeni a nemzeti tizenegy fôhadiszállását. A bajnokság utolsó fordulójában történt botrány miatt a hangulat nem volt év végéhez megszokottan feldobott, egy adott pillanatban a rendôrök is megszállták az edzôtábort, hogy kihallgassák a botrányt közelrôl átélô ferencvárosi labdarúgókat. Az egész hetes lelki terrornak köszönhetôen Tököli Attila után a kapus Szûcs Lajos is lemondta a válogatottságot, miközben Király Géza megsérült (valószínû, izomszakadást szenvedett, így négy hetet ki fog hagyni). A két válogatott kapus utolsó pillanatokban történt kiesése nehéz helyzet elé állította Gellei Imre szövetségi kapitányt, aki sem a Hollandiában légióskodó Babost, sem pedig a dán bajnokságot alig elkezdô Rabóczkit nem hívhatta be. Végül két hazai hálóôrre esett a választás: a székesfehérvári Végh Zoltán és az újpesti Vlaszák Gábor csatlakozott a kerethez. Közben a csatárok körében sem ment minden könnyedén, hiszen Fehér Miklós térde megtelt vízzel, így ô sem maradhatott tovább az edzôtáborban (vissza is utazott Portugáliába, hogy ott kezeljék). Ilyen elôjelekkel ráadásul a közönség sem ígérte, hogy megtölti az átalakítások miatt immár csak 28 ezres Puskás Ferenc stadiont, talán soha ilyen kevesen nem voltak még válogatott mérkôzésen.

Nem is indult jól a meccs, az elsô félidôben nagyon görcsösen játszott a csapat, miközben az ellenfél jól megszervezett védelemmel állt fel. Sokat elárul a lett védelemrôl, hogy a magyarok elleni mérkôzés elôtt még gólt sem kaptak ebben a selejtezôsorozatban a lettek, a kapusuk és a középhátvédjük pedig az angol bajnokságban játszik. A védelem erôsségétôl függetlenül bátran kezdett a vendéggárda, és az elsô tíz percben a magyarok csak szaladtak utánuk, több durva szabálytalanságot is elkövetve. Az elsô tíz perc zavara után különösebben veszélyes helyzet egyik kapu elôtt sem alakult ki, többnyire a pálya közepén gyûrték egymást az ellenfelek. Aztán a lettek egyik próbálkozása bejött és szünetben 1-0-s vezetéssel vonultak az öltözôbe. A második félidôre sokkal határozottabb magyar csapat futott ki a gyepre, és az 51. valamint 58. percben Szabics Imre két góljával megfordította a találkozó állását (a fiatal csatár második válogatottságán - csak most volt kezdô - negyedik gólját érte el). Alig három perccel késôbb azonban tíz emberre fogyatkozott a fehérben játszó hazai együttes, Juhár Tamást - durva szabálytalanság miatt - kiállította a német játékvezetô, azonban emberhátrányban is szebb futballt játszott a csapat, mint szünet elôtt. Ennek eredményeképpen néhány perccel a meccs vége elôtt Gera Zoltán biztosította be a gyôzelmet, ezzel megtartva a reményt egy esetleges pótselejtezôt jelentô második helyre.

Bölöni László is jelen volt a mérkôzésen, új csapata, a Rennes számára figyelte Dragóner Attila játékát, akiért a Standard Liége is bejelentkezett. Sajnos, a Fradi védôje az elsô félidô közepén rosszul lett és cserét kért. Jegyezzük meg, addig sem mutatott fényes teljesítményt.

A magyar válogatott szerdán nyerni megy San Marinóba, ha sikerül, akkor még reménykedni lehet az ôszi jó folytatásban.

· Kósa András

C-osztály, 30. forduló

Hosszú betegségnek...

Ami még másfél éve rossz viccnek tûnt volna, ma szomorú valóság. Marosvásárhely egykori büszkesége, az UEFA-kupában húszezer embert is (s csak azért nem többet, mert a lelátók szûknek bizonyultak) a ligetbe csalogató csapata, az AEK Athén legyôzôje, az ASA (újabban, már a végelgyengülés jelei jelentkezése után CS Armata) - nincs többé. A földvári döntetlen következtében kiesett csapat tetszhalottként talán még elfutballozgathat a D-osztályban, de akár megmarad ezen a szinten, akár megszûnik, akár - ami roppant kevéssé valószínû - helyet vásárol az ôsszel a C-osztályban, ez a csapat már nem az a csapat. Mint ahogy Temesváron sem lehet azonosságjelet tenni az egykori Poli és a mai Poli AEK között, úgy bármi is történik Marosvásárhely egykori zászlóvivô egyesületével, a szurkolók szívében élô ASA nincs többé... Requiescat...

A többi Maros megyei csapat közül egyedül Szászrégennek volt tétmérkôzése, s az Avântul 2002 meg is szerezte a bentmaradásához szükséges három pontot. A marosvásárhelyi Gaz Metan a megye legjobban helyezett együttesévé vált, miután legyôzte a dicsôszentmártoni Chimicát, míg Nyárádtô már csak levezetni utazott Brassóba. Az ôsztôl tehát ugyancsak öt Maros megyei csapat lesz a harmadik vonalban, csupán a CS Armata helyet cserél a D-osztály bajnokával, szinte bizonyosan a szovátai Mobilával.

A 7. csoportból egyébként a sepsiszentgyörgyi Oltul és a szecselevárosi Precizia jutott a B-osztályba, az Armata mellett kiesett a visszalépett Nagydisznód és az Energia Földvár. Az ôsztôl, az átszervezés következtében nyolc helyett kilenc csoportban folytatódik a pontvadászat, ám csoportonként csupán 14 együttessel.

A forduló eredményei: Energia - CS Armata 2-2; Romradiatoare - Nyárádtô 3-2; Sepsiszentgyörgy - Viromet 6-0; Avântul 2002 - FC AMSO 3-1; Gaz Metan - Chimica 2-0; Textila - Budvár 0-3 (hivatalból); FC Predeál - Precizia 1-1; Torpedo - Nitramonia 1-0.

· D-osztály, rájátszás, 4-5. forduló

Marosludas
már csak a csodában bízhat

Kirobbanó formában játszik továbbra is Szováta a rájátszásban, szombaton a marosvásárhelyi ligeti stadion agyongyötört gyepén is kiütéssel gyôzött az ellen a csapat ellen, amely egy adott pillanatban a legveszélyesebb ellenfélnek tûnt a feljutásért folyó harcban. Ilyen körülmények között (a rájátszásban Szováta eddig négybôl négyet nyert) már csupán matematikai esélye van arra, hogy elveszítse az elsô helyet, ami a C-osztályos részvételre jogosít. Egész pontosan ehhez arra volna szükség, hogy a marosludasiak minden hátralévô találkozójukat megnyerjék, a szovátaiak pedig mindeniket elveszítsék, ami - ugye? - ellentmond minden valószínûségnek és logikának. Ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy a maradék öt fordulónak nincs tétje, a csapatok azonban kötelesek becsülettel megvívni a találkozókat, még ha csak a kiírás (a bajnokság elismeréséhez szükséges mérkôzésszám teljesítése) érdekében is.

Eredmények, 4. forduló: Szováta - Gliga Companies 2-0; Marosludas - Segesvár 3-2. A FC Muresul állt. 5. forduló: Gliga Companies - Marosludas 0-2; FC Muresul - Szováta 0-4. Segesvár állt.

A következô hét mûsora: szerda, június 11., 18 óra: Segesvár - FC Muresul, Marosludas - Szováta. Segesvár áll. Szombat: június 14., 11 óra: Szováta - Segesvár, FC Muresul - Gliga Companies. Marosludas áll.

Az Olimpia nyerte a székelyudvarhelyi jubileumi labdarúgótornát

A marosvásárhelyi Olimpia 14 éves labdarúgói nyerték a 25. alkalommal megszervezett, székelyudvarhelyi Június 1. kupáért zajló nemzetközi kispályás labdarúgótornát. A tornán tíz együttes vett részt, amelyeket két csoportba osztottak a szervezôk, majd a másik csoportból azonos helyet elfoglaló ellenféllel helyosztót játszottak. Az Olimpia 4-1 arányban gyôzött a Roseal Székelyudvarhely, 2-1 arányban az ISK Csíkszereda, 4-1 arányban Mezôberény (Magyarország) és 3-0 arányban a Budvár Székelyudvarhely ellen, majd a döntôben a gyergyó-szentmiklósi Viitorult verte 2-0-ra. A szintén részt vevô marosvásárhelyi ISK 5-0- ra nyert Székelykeresztúr, ugyancsak 5-0-ra a maroshévízi Gyerekek Háza és 3-0-ra a Budvár II ellen, s 2-1-re kikapott Gyergyószent-miklóstól. A 3. helyért viszont 3-0 arányban fektette két vállra a Budvár csapatát.

A torna legjobb játékosának Saim Viorelt (Olimpia) választották, míg a gólkirály Szabó Zsolt (ISK Marosvásárhely) lett. A gyôztes Olimpia (edzô: ifj. Lungu Constantin) kerete: Togan Cosmin, György Petre, Petelei Bernád, Stoica Aurel Bogdan, Bartók Tibor, Popa Liviu, Néma Levente, Onocan Marius, Faragaian Raul, Saim Viorel, Józsa Ferenc-Gábor, Józsa László, Suciu Ionel, Rus Adrian, László Norbert, Corches Bogdan, Dalalau Dan.

C-osztály

A tragédia zárójelenete

Energia Földvár - CS Armata Marosvásárhely 2-2 (1-1)

A marosvásárhelyi futballrajongók minden reménye egy földvári gyôzelemben rejlett, ami megmentette volna a CS Armata csapatát a kieséstôl. Földváron azonban csak egy döntetlenre futotta, miután a házigazdák két alkalommal is vezettek a találkozó során. Az eredmény következtében a marosvásárhelyi együttes újabb fokkal lejjebb lép a bajnoki ranglétrán. Hihetetlen, de igaz: Bölöni, Hajnal, Fazakas, Nagy Miki (minden bizonnyal forog a sírjában), Ispir, Kanyaró s a többiek UEFA-kupában is megfordult csapata a D- osztályig süllyedt!!

A földváriak mindent elkövettek, hogy megmentsék az azonos megyei zernyestieket, ellentétben Maros megyével, ahol minden együttes csakis magának játszott. Az elsô gólt Chirila szerezte a házigazdáknak a 27. percben, de Pop Dobrin rövidesen egyenlített. Szünet után ismét a házigazdák vették át a vezetést Puscas góljával, a 70. percben Ötvös ismét kiegyenlített, de a gyôztes gólt a kétségbeesetten támadó vendégeknek már nem sikerült megszerezni.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavaszi idényben a CS Armata a csoport legjobbjai közé tartozott, 26 pontot szerzett, a kiesés a katasztrofális ôszi idényben ért meg. A klub vezetôsége hétfôn elemzi a kialakult helyzetet, ahol döntenek a jövôbeni teendôkrôl, egyáltalán az egyesület további sorsáról.

· Gh. Botezan

C-osztály

Minden jó, ha jó a vége...

Avântul 2002 Szászrégen - FC AMSO Nagyszeben 3-1(2-0)

Ahhoz, hogy elkerüljenek minden izgalmat, a házigazdáknak elengedhetetlen volt a három bajnoki pont megszerzése. A szászrégeni együttes különösebb erôfeszítés nélkül
gyôzött, kihasználva a vendégek "nagylel- kûségét".

Elsô felvonás: a hazaiak elszántan kezdik a találkozót, s miután Zsigmond az 1., majd Ignat a 7. percben kecsegtetô helyzeteket hagy ki, a 10. percben megszerzik a vezetést: Cilean egyedül a kapussal, higgadtan küldi a labdát a hálóba: 1-0. Az elsô félidô teljes mértékben a vendéglátóké, esélyt sem adva a zömében fiatal vendégjátékosoknak, hogy igazi gólhelyzethez jussanak. Miután a szászrégeniek rengeteg gólszerzési lehetôséget hagynak ki, a 26. percben megszületik a mérkôzés második találata, ekkor Ignat pontos jobboldali beadását Enyedi fejjel értékesíti: 2-0. A házigazdák továbbra is óriási nyomást gyakorolnak a nagyszebeniek kapujára, ám ennek ellenére a szünetig már több gól nem esik. Ami a vendégek "játékát" illeti - "semmi babám semmi, így kell ennek lenni", ez talán a lepontosabb meghatározása szereplésüknek.

Második felvonás: a fullasztó hôségben tovább folytatódik a "szemet gyönyörködtetô" színjáték. A 63. percben a vendéglátók háromgólosra növelik elônyüket Zsigmond révén, aki egy ravasz lövéssel becsapja a vendégek kapusát: 3-0. Ezek után a már a szebeniek is "szót kapnak", s ennél fogva a találkozó hátralévô részében nekiállnak játszadozni is... Miután a 78., és a 80. percben Szegedi, majd Tudor remek helyzeteket hagynak ki, négy perccel a befejezés elôtt ugyancsak Tudor, közelrôl fejjel értékesíti Coconete jobb oldali beívelését, megszerezvén ezzel a vendégek "be-csületgólját".

Függöny... Vastaps nincs?! Talán majd máskor... Ezzel a gyôzelemmel a szászrégeni csapat a 11. helyen zárta a bajnokságot, így a jövôben is a C-osztályban szerepelhet. Az együttes összteljesítménye a 30 forduló alatt kielégítônek mondható, figyelembe véve, hogy négy év után sikerült be is fejezni egy bajnoki idényt.

Avântul 2002: Pop - Blând, Grama (68. Bancsi), Oprea, Zehan, Halatiu (46. Pascu), Musca, Enyedi, Ignat (46. Truta), Cilean, Zsigmond.

FC AMSO: Ursu - Baltag, Neamtu, Lascu, Szegedi, Coconete, Neghirla, Meres, Gheorghe, Purima, Costea (67. Tudor). Játékvezetôk: Barca Gabriel - Lungu Valerica (mindketten Iasi ), Ivan Marian (Pascani).

· Szabó Antal

D-osztály

Szováta mintha otthon focizott volna

FC Muresul Marosvásárhely - Szovátai Bútor 0-4 (0-2)

Az öreg, emlékezetes csatákat megélt ligeti pályán a mérkôzésre látogató, síppal-dobbal felszerelt szovátai szurkolók egyrészt örültek, másrészt búslakodtak, mikor megtudták a hírt, hogy a marosvásárhelyi CS Armata kiesett a C-osztályból. Vigasz (?), hogy az eredményjelzô tábla az ASA-Dinamo meccsnél "ragadt le", ami ôrzi a reményt, hogy lesz még egyszer Marosvásárhelyen is parádés futball.

Visszatérve a találkozóra, mintegy 60-70 nézô volt jelen a kánikulai hôségben a lehangoló képet nyújtó marosvásárhelyi stadionban. A mérkôzést mindvégig a vendégek irányították, Szováta többször és könnyedén vette be Paizs Levente kapuját. A 24. perc táján Molnár kipattanó lövését Jeremiás András irányította közelrôl az alsó sarokba, majd a 42. percben a sérüléssel bajlódó Fábián fejezett be egy kapu elôtti jelenetet. Újrakezdés után, az 59. percben Auras csavart lövését a kapus nem tudta megfogni, s Farcas tolta a hálóba a labdát, míg a 85. percben Bruzlea fejelte a hosszú sarokba Császár hajszálpontos beadását.

Összegezve a mérkôzést: mindvégig Szováta irányított, mintha otthon focizott volna, s a gólokon kívül tucatnyi lehetôséget is kihagyott, a legérdekesebb közülük a kapus Fodor Levente hosszabbításban, a 93. percben rúgott kapufája.

Az erôsen megfiatalított Muresul csak ritkán tudta egyenlô partnerként felvenni a harcot, két jó helyzete volt, amelyeket nem tudott értékesíteni.

FC Muresul: Paizs - Bogdan Cr. (46. Daraban), Takács, Baciu, Bogdan M., Novac, Sebastian, Bálint, Pantea, But, Fetean (54. Pop).

Szováta: Fodor - Török (71. Kinda), Jeremiás A., Molnár, Bruzlea, Tamási, Gáll, Takács, Császár, Auras (61. Nistor), Fábián (46. Farcas).

Vezették: Somesan Adrian - Adam Mircea, Adam Marius (mind Segesvár).

· Szabó András

·

Labdarúgó Románia-kupa

Múlt szerdán bonyolították le a labdarúgó Románia-kupa megyei szakasza második körének mérkôzéseit. Ebben a körben már a D-osztályos rájátszásból kimaradt csapatok is érdekeltek voltak. A találkozókon az alábbi eredmények születtek:

Náznánfalva - Marosszentanna 1-5

Marosgezse - Mezôménes 2-8

Jövô 2002 Dicsôszentmárton - Kerelô 4-0

Magyarkirályfalva - Radnót 1-6

Marossárpatak - Erdôszentgyörgy 4-0

Görgényszentimre - Marosoroszfalu 1-3

Mezôbánd - Sáromberke 4-3

Déda - Lövér 2-1

A következô fordulót, melybe három D- osztályos és öt megyei bajnokságból érkezô csapat jutott, június 14-én, szerdán 17 órától játsszák, az alábbi párosítás szerint:

Marosoroszfalu - Radnót

Déda - Marosszentanna

Mezôbánd - Mezôméhes

Marossárpatak - Jövô 2002

Kitörhet-e a tekesport
az ördögi körbôl?

A nemzetközi szövetség elnöke
a sportág megreformálására készül

Siegfried Schweikardt személyében a klasszikus kilencbábos teke elsô számú vezetôje, a Nemzetközi Tekeszövetség (FIQ) klasszikus teke szakosztályának (WNBA-NBC) elnöke látogatott Marosvásárhelyre a kisifjúsági világkupa alkalmából. Noha a sportágnak nagy hagyományai vannak a városban, a Romgaz-Elektromaros nôi csapata pedig a világ elitjéhez tartozik, elsô alkalommal rendeztek ilyen horderejû versenyt Marosvásárhelyen, ami egyrészt elismerése az eddigi munkának, másrészt egy új lendület lehetôségét rejti magában abban a városban, ahol még tizenhárom éve négy-öt pálya mûködött, ma azonban csupán egy van használható állapotban, egy pedig építés alatt áll.

Siegfried Schweikardt elmondta: a tekében a kisifjúsági korhatár 17 év (az ifjúságiaké 23 év), ami magasabb, mint a legtöbb sportágban, ugyanakkor ez a legfiatalabb korosztály, amelyben már versenyeket rendeznek. Ez azért van így, mert egyrészt a teke idôsebb korban is magas szinten ûzhetô, másrészt a fizikai terhelés fiatal korban (különösen a hátgerinc megterhelése) ebben a sportágban rendkívül nagy, így a nemzetközi szövetség nem támogatja a korai kezdést.

- Ebben a kérdésben nem hagyhatjuk a döntés jogát az ifjakra, hiszen számukra nincs terhelési határ - összegzett az elnök.

Ez a magyarázat arra is, hogy a kisifjúságiak továbbra is csak 100 gurítást végeznek. Hogy mégis megrendezik ezt a világkupát (no meg kétévenként világbajnokságra is sor kerül), annak az elnök szerint nem elsôsorban a rangsor felállítása - noha természetesen van gyôztes, vannak mérhetô eredmények - a célja, hanem a sport nemzetközi közösségének összejövetele, kapcsolatok, barátságok építése.

Arra a kérdésre, hogy miként tudja ellensúlyozni a klasszikus teke az amerikai hatásra elterjedt tízbábos változat, a bowling agresszív terjedését, Schweikardt elnök elmondta, hogy a FIQ szeptemberi Kuala Lumpur-i kongresszusán döntést készítenek elô az egyes tagszövetségek nagyobb autonómiájáról. Mindeddig a FIQ ugyanis - a nagyobb nemzetközi képviselet és elterjedtség okán - a bowlingot részesítette minden téren elônyben. Az elnök szerint ez az oka annak is, hogy a teke nem került az olimpia mûsorába, a NOB ugyanis elismeri a szövetséget, ám a bowling sportértékét (a tekének ez az Amerikában kifejlôdött változata fizikailag, technikailag sokkal könnyebb, ezért az amatôrök sorában kedveltebb) nem tartja alkalmasnak az olimpiához, ugyanakkor a FIQ a klasszikus teke érdekében mindeddig nem lobbizott kellô mértékben. Schweikardt szerint az nem akadály, hogy a sportág leginkább Európában terjedt el, hisz vannak tagszövetségek például Brazíliában, vagy Namíbiában is, mert más olimpiai sportágak, mint a curling vagy bob elterjedtsége sem nagyobb, éppen fordítva: Németországban - és nem csupán - nagyságrendekkel többen tekéznek, mint ahány curlingjátékos vagy bobozó van.

Minden azon múlik - mondta az elnök - hogy miként sikerül kitörni abból a bûvös körbôl, amit a televíziós közvetítések hiánya jelent. Csak olyan sportágak kerülnek ugyanis a képernyôre, amelyekben sok pénz forog, ugyanakkor csak azokba a sportágakba fektetnek sok pénzt
a tôkeerôs szponzorok, amelyek a képernyôre kerülnek. Ezért próbálják meg érdekesebbé tenni a tekét is. Az elsô lépés a 120 gurításos rendszer bevezetése volt, a késôbbiekben világkupa-sorozat rendezését
tervezik, illetve a k.o.-rendszerû versenyek meghonosítását, ami a
nézôk számára is vonzóbb. Ha pedig megjelennek a sportágban az erôsebb szponzorok, lehetôvé válik a szerényebb anyagi lehetôségekkel rendelkezô országokban is több pálya építése, hisz a teke költséges sportág, egy performáns pálya felépítése és karbantartása jelenleg meghaladja
a legtöbb kelet-európai ország tekézôinek lehetôségeit. Mindez a szeptemberi FIQ-kongresszus után válhat valóra, s ezt tekinti mandátuma legfontosabb kihívásának is -
zárta Siegfried Schweikardt a mondanivalóját.

A világ tekesportjának jövôje találkozott Marosvásárhelyen

Rendkívül jelentôs sporteseménynek adott otthont a hét végén Marosvásárhely. A kadettek (17 évesnél fiatalabb versenyzôk) teke világkupájára a korosztály legjobb fiú és lányversenyzôje látogatott városunkba tíz országból, gyakorlatilag a teke elitjét képezô valamennyi nemzet (talán Jugoszlávia és Csehország kivételek) képviseltette magát. A szabályokból fakadó szûk részvétel biztosította a rendkívül magas színvonalat, ugyanakkor ez olyan családias légkört is biztosított a versenynek, ami a nagyobb létszámú részvételnek örvendô világbajnokságok esetében (ahol a hangulat egészen más) nincs meg. (Csak zárójelben: világbajnokság megszervezésére Marosvásárhely nem alkalmas, ahhoz legkevesebb nyolcsávos, vadonatúj tekepálya kell.)

A résztvevôk egyéniben (2x50 vegyes gurítás) és vegyes párosban (1-1x50 vegyes gurítás) mérték össze erejüket. Pénteken a selejtezôkre került sor, az elsô hat-hat eredmény-nyel jutottak minden versenyszámban a döntôbe, ahol az alábbi sorrendek alakultak ki:

Fiúk: 1. Pârjol Ilie (Románia) 477 fa. 2. Jasensky Jan (Szlovákia) 455 fa. 3. Hainz Martin (Olaszország) 446 fa.

Lányok: 1. Durcekova Katarina (Szlovákia) 448 fa. 2. Corina Füsser (Németország) 441 fa. 3. Daniela Iordan (Románia) 438 fa.

Vegyes páros: 1. Mlivic Leko -Radosevic Tamara (Horvátország) 461 fa. 2. Jasensky - Durkecova (Szlovákia) 451 fa. 3. Járfás
Szilárd - Venter Adrienn (Magyarország) 438 fa.

Az összesített eredmények alapján a nemzetek közötti vetélkedôt Szlovákia nyerte 1354 fával Ausztria (1237 fa) és Románia (905 fa) elôtt. A legjobb egyéni eredményekért járó serleget Pârjol Ilie (477 fa) és Daniela Iordan (480 fa a selejtezôkben) vehették át.

Érdekességként kell megemlítenünk, hogy Szlovénia nôi képviselôje az a Fidel Barbara volt, aki az elmúlt héten a Miroteks Celje versenyzôjeként 575 fát (120 gurításból) ütött Marosvásárhelyen, s ezzel jelentôs mértékben hozzájárult csapata sikeréhez s a házigazdák vereségéhez. Most, egy héttel késôbb, meg sem közelítette ezt az eredményt, a selejtezôben 442, a döntôben 407 fát teljesített, eme utóbbi 120 gurításra átszámítva még az 500 fát sem éri el...

Súlyos gondok a palánk alatt

Régóta ismert, hogy a marosvásárhelyi kosárlabda súlyos anyagi gondokkal küszködik. A város sportjában fontos szerepet betöltô A- osztályos férfiegyüttes már a tavalyi bajnoki évad elôtt a megszûnés szomszédságába sodródott, s csupán az Azomures szponzorként való bevonásával sikerült egy évad erejéig megmenteni a csapatot. Az akkori szponzorálás fejében kapott összeg elég volt a felgyülemlett adósságok zömének kiegyenlítésére, illetve az új idény felvállalására, s úgy tûnt, minden jóra fordul. A pénz azonban már februárban elfogyott,
ami nem csak a sportteljesítményben mutatkozott meg, de súlyos konfliktusokat eredményezett a játékosok és a vezetôség között is.

Nyílt titok volt eddig is, hogy a fizetéseket február óta nem látott kosárlabdázók elégedetlenek a helyzettel,
s hogy a vezetôség kétségbeesett erôfeszítéseket tesz az új idényhez szükséges alapok biztosítására. Ami azonban eddig nem került a nyilvánosság elé, az az, hogy a játékosok nem csupán a fizetések elmaradása miatt zúgolódnak, elégedetlenségük oka sokkal összetettebb, s a klub menedzselési stílusával, de a szakmai irányítás minôségével sincsenek kibékülve. A szerkesztôségünkbe látogatott két játékos, Radu Horea és Luca Lucian rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg, amibôl arra lehet következtetni, hogy bizony nem csupán a pénzforrások elapadása képez komoly gondokat abban a közösségben, amelyrôl azt lehetett feltételezni, hogy szegény, ám mégis összetartó csapatot alkot.

A témára jövô heti mellékletünkben visszatérünk, amikor arra is megpróbálunk választ kapni, hogy ezek után van-e még jövôje a marosvásárhelyi kosárlabdának?

Atlétika

Rúdugró- és középtávfutó- érmek az iskolások országos bajnokságán

Bukarestben május utolsó és június elsô napján rendezték meg az iskolások országos atlétikabajnokságát, amelyen számos Maros megyei iskola versenyzôje is részt vett. Többségük a sportiskolák versenyzôje, ám ezúttal azt az iskolát, líceumot képviselték, amelynek tanulói. Mivel a versenyen nincs sem korhatár (a feltétel, hogy az induló tanuló legyen a nappali tagozaton), sem egyéb részvételi feltétel, az idény egyik legerôsebb mezônyét gyûjti össze, s ez az idén sem volt másként.

A marosvásárhelyi rúdugrók ezúttal is oroszlánrészt vállaltak. A fiúknál Bartos Csongor (Sportlíceum) 460 cm-rel (10 cm-rel egyéni csúcsa alatt) aranyérmet szerzett, míg sokkal fiatalabb kollégája, Sergiu Vel-cherean (Ion Vlasiu líceum) 390 cm- rel a második helyen végzett. Ugyancsak második lett a lányok versenyében Gombár Mónika (Sportlíceum) 320 cm-es eredményével. Az éremkollekciót a segesvári Cristinel Irimia egészítette ki, aki 1500 méteren 3:54,54 perces idôvel aranyérmet nyert, 5000 méteren pedig 14:41,86 perccel második lett.

Magasugrásban Lakatos László (Sportlíceum) és Bota Zsolt (Bolyai líceum) egyaránt 185 cm-ig jutottak, ami a 4-5. helyre volt elég, míg Bardosi Florin (Bolyai líceum) 100 méteres síkfutásban 11,37 mp-es eredménnyel az 5. helyen végzett.

*

Néhány jó eredménnyel zárult a gyerekek országos atlétikabajnokságának zónadöntôje egy hete Medgyesen. A legnagyobb reménység az országos döntô elôtt az ötpróbázó Daniel Borsa nevéhez fûzôdik, aki 2237 pontot teljesített, s az egyes próbákban is a legjobbak között volt. Borsa egyébként a fedettpályás hárompróba országos bajnoki címét szerezte meg márciusban. Íme a többiek eredményei: ojnalabdadobás: Oláh Szabolcs 44,64 m; ötpróba: Péter Sándor 1792 pont; 60 m gát: Andrei Mates 10,6 mp, Forrai Árpád 10,9 mp; 60 m: Forrai Árpád 8,5 mp; rúdugrás: Augustin Marian 280 cm, Soós Tamás 250 cm, Daniel Balog 220 cm, Simon Szilárd, Bándi Norbert mindketten 200 cm; 60 m gát: Alexandra Pol 11,2 mp, Claudia Harpa 11,7 mp, Tarr Emôke 11,7 mp, Szabó Annamária 11,7 mp, Bálint Andrea 11,9 mp, 60 m: Adriana Cândea 9,0 mp; távolugrás: Claudia Harpa 452 cm, Adriana Cândea 428 cm; 1000 m: Peres Izabella 3:21,0 p; rúdugrás: Lucica Meleaca 190 cm, 4x100 m lányok: 60,0 mp, 4x100 m fiúk: 58,2 mp. A legjobbak ott lesznek az országos döntôn Bukarestben.

Úszás

Szép eredmények Gyulafehérváron

A marosvásárhelyi ISK úszószakosztályának legfiatalabb versenyzôi Gyulafehérváron vettek részt a helyi ISK által szervezett megmérettetésen, ahol néhány figyelemre méltó eredményt értek el. Ignat Paula (8 éves) négy elsô, Dumangiu Anca (8 éves) két második és egy harmadik, Fángli Mátyás (8 éves) három elsô és egy második, Ichim Sebastian (7 éves) egy második és egy harmadik, Demény Attila (9 éves) négy elsô, Demény Helga (11 éves) egy elsô, egy második és két harmadik, Berei Róbert (10 éves) egy második és egy harmadik, Koncz Zsuzsa (12 éves) négy elsô, Gâlca Adrian (14 éves) egy második helyet szerzett.

A saját korosztályában elért legértékesebb idôeredményért járó serleget és különdíjat a nyolcévesek között Ignat Paula, a kilencéveseknél Demény Attila, a 11 éveseknél Demény Helga, a 12 éveseknél Koncz Zsuzsa vehette át.

Sakk

Hétvégi versenyek

Június 1-jére a marosvásárhelyi ISK sakkszakosztálya két versenyt rendezett leigazolt és kedvtelésbôl sakkozó gyerekek számára. Az egyik verseny az országos iskolás sakkbajnokság megyei szakaszának számított, ezen az alábbi eredmények születtek.

Fiúk, 1-4. osztály: 1. Kocsis Sándor (ISK). 2. Vargyas Rajmond (Gyerekek Tanulmányi Háza). 3. Precup Bogdan (ISK); lányok, 1-4. osztály: 1. Man Cristiana (Gyerekek Tanulmányi Háza). 2. Precup Miruna (ISK). 3. Sîrbu Andreea (ISK).

Fiúk, 5-8. osztály: 1. Pop Alexandru (Gyermekek Tanulmányi Háza). 2. Diacu Paul (ISK). 3. Törzsök Tamás (ISK); lányok, 5-8. osztály: 1. Chibelean Diana (Mihai Viteazul iskola). 2. Somfelean Maria (ISK). 3. Fagaras Iuliana (ISK).

A másik verseny a leigazolt versenyzôknek szólt, a küzdelem a Június 1.-kupáért folyt. A 10 évesek korosztályában az alábbi sorrend alakult ki: 1. Farcas Ionut. 2. Dorcioman Alexandru. 3. Moldovan Alexandru. 4. Dorcioman Rares (a legfiatalabb játékos, 6 éves); míg a 16 évesek között: 1. Csillag István. 2. Zbârcea Bogdan. 3. Terkál Róbert. Valamennyien az ISK versenyzôi.

Gyermeknapi sport Szászrégenben

A szászrégeni Metalul stadionban június 1-je tiszteletére tíz gyermekcsapat részvételével kispályás labdarúgótornát szervezett a helybéli polgármesteri hivatal és a PSD városi szervezete. A tornán 100-nál is több gyerek vett részt, a korosztályonkénti döntôkben az alábbi eredmények születtek:

1992-93: Avântul 2002 Szászrégen - Gliga Companies 3-0

1990-91: ISK Szászrégen - Ajax Abafája 5-0

1988-89: Avântul 2002 - Ajax 1-2

a 3. helyért: Steluta - Asul de Trefla 1-3

A mérkôzéseket Bagoly Z. és Chertes I. vezette.

A június 1-jei sportrendezvények keretében egy gyerekek számára rendezett terepfutóversenyre is sor került, a résztvevôk okleveleket, kupákat, zászlókat és édességet kaptak jutalmul. A rendezvényt az Oltean Prodlemn, a Paniplast, a Bosforus étterem, a Grafis Art, a Gaudeamus étterem, a Jacon-Tex, az AF Gáll, a Silva pizzéria, a Dacia Rt., a Mely's, a La Gogu pékség, az Ardealul pékség, a Claubis és sokan mások támogatták.

· Vian Bont

Szabadfogású birkózás

Marosvásárhelyen zajlott a kisifjúsági országos döntô

Mihály Csaba az ország legtechnikásabb birkózója korosztályában

A marosvásárhelyi sportcsarnok adott otthont szombaton és vasárnap a kisifjúsági korosztály (17 éves korig) szabadfogású birkózó országos egyéni bajnokság döntôjének. A versenyen 300 fônyi induló volt jelen, akik az ország valamennyi sarkából érkeztek a korosztály ez évi legfontosabb belföldi versenyére. A szervezôk, a román birkózószövetség, a megyei sportigazgatóság és a Muresul klub kiváló munkát végeztek a verseny szponzorai, a Ponderosa, a Benta Group és Pop Marcela segítségével.

Vásárhelyi szempontból, és nem csak, a legkiemelkedôbb teljesítmény a helybéli ISK versenyzôje, ifj. Gyarmati Ferenc tanítványa, a 63 kg-os Mihály Csaba nevéhez fûzôdik, aki már tavaly is bajnok lett ebben a korosztályban, az idén azonban akkora fölénnyel gyôzött, hogy minden ellenfelét tussal verte, a szakemberekbôl álló zsûri pedig az ország legtechnikásabb birkózójának választotta korosztályában. Mihály Csaba a mostani siker után immár a július közepén Szkopjében sorra kerülô korosztályos Európa- bajnokságra készül, ahová a szövetség költségén kiutazó két sportoló egyike lesz.

Nem ô volt azonban az egyetlen, aki Marosvásárhelynek aranyat szerzett. 69 kg-ban a Muresul birkózója, Pop Darius (edzôk: Márton József és ifj. Simon László) is a legmagasabb emelvényre állhatott fel. Szintén dobogós lett Krizsán Csaba (ISK), aki 50 kg- ban harmadik lett, míg a lányok 46 kg-os mezônyében Fekete Katalin (Muresul) ezüstérmet szerzett.

Az elsô hat közé jutottak: 46 kg: Hôgyes Gyula (Muresul) 5. hely; 50 kg: Szilágyi Dénes (ISK Szászrégen) 4. hely; 63 kg: Darosi Cristian (Muresul) 5. hely; 69 kg: Zöld István (ISK Mvhely) 4. hely; lányok 49 kg: Simon Andrea (Muresul) 6. hely.

Íme a gyôztesek névsora:

Fiúk, 42 kg: Lucaci Lucian (CSM Sepsiszentgyörgy); 46 kg: Vetisan Daniel (ISK Zilah); 50 kg: Vetisan Voicu Lucian (ISK Zilah); 54 kg: Bucur George (LC Ialomita Slobozia); 58 kg: Cimponeriu Valentin (ISK Lugos); 63 kg: Mihály Csaba (ISK Marosvásárhely); 69 kg: Pop Darius (Muresul Mvhely); 76 kg: Ötvös Alexandru (ISK 3 Steaua Bukarest); 85 kg: Alistar Catalin (Viitorul Kolozsvár); 100 kg: Stroescu Robert (ISK 3 Steaua).

Lányok, 38 kg: Butunoi Catalina (ISK Vajdahunyad); 40 kg: Pogacean Alina (ISK Déva); 43 kg: Velea Botofei Carmen (CSM Craiova); 46 kg: Radoi Mihaela (ISK Târgoviste); 49 kg: Dobre Estera (ISK Zsombolya); 52 kg: Nederu Emilia (CSM Craiova); 56 kg: Predan Cristina (CSM Craiova); 60 kg: Vasile Alexandra (Banatul Temesvár); 65 kg: Paic Anamaria (ISK Târgoviste); 70 kg: Sadoveanu Mihaela (ISK Târgoviste).

Meghívó

a Székelyudvarhely-Csíkszereda szupermaratonra

A Hargita Megyei Sportigazgatóság június 29-én második alkalommal szervezi meg a Székely-udvarhely- Csíkszereda szuper-maratoni versenyt. Az 52 km-es versenytávot egyéni felnôtt, vagy 35 év fölötti veterán (négy korosztályban) versenyzôk teljesíthetik, illetve 4x13 km-es staféták is benevezhetnek, eme utóbbi versenyszámra ifjúsági csapatokat (20 éves korig) is várnak a rajtnál. Vegyes staféták esetében a csapatot a férfiak között rangsorolják. Részt vehetnek leigazolt vagy amatôr futók, feltétel az érvényes orvosi igazolás felmutatása. Jelentkezni a Hargita Megyei Sportigazgatóságon (Csíkszereda, Hôsök útja 7, telefon/fax: 0266-371772, 371672, mobil: 0740- 244975, e-mail: dtsjhr@topnet.ro) lehet, a szervezôk kérésre biztosítanak szállást Csíkszeredában, illetve szállítást a székelyudvarhelyi rajtig, valamint a staféták váltási helyeire. A versenytáv elsô 300 méterét a staféták valamennyi tagja köteles megtenni.

Labdarúgó Eb-selejtezôk

Összekuszált továbbjutási esélyek

Tizenkilenc Eb-selejtezô mérkôzésre került sor szombaton este Európa-szerte, az ôszi hajrá elôtt az utolsó kétnapos (szerdán is lesznek meccsek) forduló akár a továbbjutás szempontjából is sorsdöntô lehet a legtöbb együttesnek. A nemzeti bajnokságok végén immár az idegenlégiósokat is felszabadulva soraikban tudták a válogatottak (az erôsebb bajnokságok közül már csak a spanyolban maradt még hátra két forduló), így méltán bizakodhatott a szurkoló, hogy látványos, fordulatokban gazdag meccsek elé néz. A szombati mérkôzések azonban szinte semmivel sem hoztak tisztább képet, sôt néhány meglepetés éppen felborította a csoport addigi alakulását. Persze, azért akadnak csapatok, amelyek mostantól már vagy az esélytelenek nyugalmával próbálhatják javítani statisztikájukat, megôrizni nemzeti büszkeségüket, vagy pedig biztos továbbjutottként futhatnak ki még egy utolsó örömfocira, a nyári szabadság elôtt.

1. csoport:

Ta Qali: Málta - Ciprus 1-2

Antalya: Izrael - Szlovénia 0-0

Meglepô, hogy a ciprusiak csak alig tudták legyôzni a csoport másik "szigetlakó" együttesét, a másik mérkôzésen gól nélküli döntetlen született, ami azt jelenti, hogy a már kvázi továbbjutott franciákon és a matematikailag is esélytelen Máltán kívül még mind a három csapatnak van esélye elcsípni a pótselejtezôre jogosító második helyet.

3. csoport:

Chisinau: Moldova - Ausztria 1-0

Minszk: Fehéroroszország - Hollandia 0-2

Moldova megszerezte elsô három pontját, nehéz helyzetbe hozva ezáltal az osztrákokat, akik lecsúszni látszanak a cseh-holland tandem mögött. A hollandok magabiztos minszki gyôzelemmel újra átvették a csoportelsôséget és már csak három pontra vannak a továbbjutást jelentô elsô vagy második hely végleges bebiztosításától.

5. csoport:

Glasgow: Skócia - Németország 1-1

Reykjavík: Izland - Feröer-szigetek 2-1

Berti Vogts legénysége valamit javított az utolsó litvániai vereség után, azonban a skótok továbbra is képtelenek nyerni. Kissé meglepô, hogy Izland csak a hosszabbításban tudta megszerezni szomszédja ellen a három pontot. Ebben a csoportban sem dôlt el semmi, bár a németek nagyon szorgalmasan gyûjtögetik pontjaikat.

6. csoport:

Lviv: Ukrajna - Örményország 4-3

Zaragoza: Spanyolország - Görögország 0-1

A szombati forduló legnagyobb meglepetése az idôrendben utolsó mérkôzésen született. A görög csapat elsô félidôben elért gólja azt jelenti, hogy ebben a csoportban még az elsô helyért is komoly küzdelemre kell számítani. A csoport másik találkozóján, hatalmas küzdelemben a házigazdák utolsó utáni pillanatban lôtt góljukkal 4-3-ra nyertek az örmények ellen, s ez azt is jelenti, hogy a piros-zöldek kiszálltak a továbbjutásért folyó harcból.

7. csoport:

Szkopje: Macedónia - Liechtenstein 3-1

Pozsony: Szlovákia - Törökország 0-1

Törökország belôtte idei elsô gólját! Meglepô, de a tavalyi vb-bronzérmes törökök idén még egyetlen gólt sem tudtak rúgni, mostani gyôzelmükkel azonban újra átvették a vezetést csoportjukban. Szlovákia pedig nagyon komoly hátrányba került ellenfeleivel szemben, ami azt jelenti, hogy török-angol "üzlet" lesz a továbbjutást és pótselejtezôt jelentô egy-egy hely elosztása.

8. csoport:

Szófia: Bulgária - Belgium 2-2

Tallinn: Észtország - Andorra 2-0

A már-már biztos továbbjutónak tûnô Bulgária nem tudta megnyerni utolsó két mérkôzését, így ellenfelei felzárkóztak. Egy esetleges szerdai horvát gyôzelem (az észtek ellen játszanak) azt jelentené, hogy közvetlen veszélybe kerül a bolgárok elsô pozíciója.

9. csoport:

Helsinki: Finnország - Szerbia és Montenegró 3-0

Az elsô félidô felétôl tíz emberrel játszó szerbek összeomlottak, így a finn csapat ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A csoport nagy esélyesének számító Olaszország elôtt pedig megnyílt az út a második hely felé, hiszen elsô helyen továbbra is Mark Hughes csapata, a walesi válogatott áll. Kérdés persze, hogy Trapattoni legénysége mit játszik szerdán Helsinkiben a finnek ellen.

10. csoport:

Dublin: Írország - Albánia 2-1

Bázel: Svájc - Oroszország 2-2

Összesen két percig vezetett az ír válogatott Hans Peter Briegel csapata ellen: az elsô félidôben egy perccel a vezetés megszerzése után már egyenlített is Albánia, majd a lefújás elôtti pillanatokban egy szerencsétlen öngólt vétettek a szkipetárok. Oroszország 0-2-rôl tudott felállni. A továbbjutást illetôen még bármi elôfordulhat ebben a csoportban, bár a svájciak továbbra is lépéselônyben vannak.

Természetesen barátságos mérkôzések sem maradhattak ki a naptárból.

Szerdán:

Olaszország - Észak-Írország 2-0

Anglia - Szerbia és Montenegró 2-1

Pénteken:

Lengyelország - Kazahsztán 3-0

Portugália - Paraguay 0-0

· Kósa András

próhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Drága jó édesanyámnak, ÚJFALVI IRMÁNAK Ernyébe, 56. születésnapja alkalmából kívánunk sok-sok boldogságot, örömöt és egészségben gazdag hosszú életet. Sok-sok szeretettel Ingrid, Jocó és Babi Kölnbôl. Üdvözöljük és pusziljuk az egész családot. (v.)

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (57273)

VÁSÁROLNÉK telket Vásárhelyen vagy a Nyárád mentén, esetleg Régenen felül, a Maros mentén. Tel. 0788-233-229 vagy 18-20 óra között: 311- 387. (58240)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722- 396-107. (57919)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket, mikrohullámú sütôket. Mindent garanciával. Tel. 265-373, 0744-626-544. (58133)

VESZEK antik bútort, festményt, 1966-ig gyártott motorbiciklit, festményt, órákat, ezüst evôeszközt, gyerekjátékot. Tel. 230-947. (57773)

OLCSÓN új Mountain Bike biciklik, használt német rollerek. Tel. 212-369. (57513)

ELADÓ konyhabútor olcsón, jó állapotban. Tel. 220-955. (58409)

ELADÓ S100-as Skoda. Érdeklôdni lehet a 326-875- ös telefonszámon. (58436)

LAKÁS

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Rozmaring u. 12/14. sz. alatt. (57852)

KIADÓ központhoz közeli 2 szobás, bútorozott tömbházlakás. Tel. 0740-095-205. (58186)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 242-254, 0722-404-560. (5458)

MINDENFÉLE

ÜZLETHELYISÉGET bérelnék a Színház téren (20-50 m2). Tel. 0722-193-585. (57785)

MEGEMLÉKEZÉS

"Egy-egy kéz, drága kéz/ Mindegyre elereszt/ Mindennap vereség/ Mindennap új kereszt." (Áprily L.) Fájdalommal emlékezünk június 9-én a drága jó Édesapára, Nagytatára, id. KOZMA JÁNOS nyugalmazott tanárra halálának elsô évfordulóján. Bánatos gyermekei, Jancsi, Ildikó, veje és szeretô unokái, Attila és Sanyika. Emléked maradjon áldott, nyugalmad csendes. (58390)

Bár közülünk eltávoztál, lelkünkben mégis itt vagy velünk, drága édesapánk. Szomorú szívvel, fájó lélekkel emlékezünk június 8-án a gyulakuti id. CSIKI IMRÉRE halálának elsô évfordulóján. Egy gondos, jó férjet, egy szeretô édesapát, unokáiért rajongó nagyapát veszítettünk el. Hiányzik jóra intô szava, szelíd mosolya, tréfás humora. &Ea