|
LV. évfolyam 129. (15396.) sz. |
2003. június 6., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
Június 5-e a környezetvédelem világnapja tiszteletére a megyei környezetvédelmi hivatal, nemkormányzati szervezetekkel együtt vetélkedôt és különbözô játékokat rendeztek a marosvásárhelyi várban, amelyre több mint 200 tanuló jött el a 7-es, az 5-ös, a 16-os, az 1-es és a 9- es általános iskolákból. A dicséretre méltó kezdeményezést incidens zavarta meg. (Tudósításunk a 2. oldalon)
10 órakor talpalatnyi hely sem volt a várban felállított színpadon, ahova több általános iskola osztályai jöttek el. A gyermekek izgatottan várták, a meghirdetett környezetvédelmi vetélkedôt. A színpad körüli vásznat a környezetvédelmi hivatal, a Fókusz Öko Központ, a Rhododendron és az Örökmozgó Turista Egyesület táblái díszítették. Boca Gabriela és Gál Annamária, a hivatal alkalmazottai a nap jelentôségérôl beszéltek, majd az erre írott himnusz eléneklése után a diákok kitölthették a környezetismereti kérdôíveket. Ezt követôen a vegyipari líceum tanulói a szennyezô anyagokról szóló allegorikus színdarabot mutattak be, majd díjazták az Én városom, az én házam címû rajzversenyre benevezett alkotásokat. A kérdôívek kiértékelése után a gyerekek a várudvaron levô fák fajtáit kellett felismerjék, leírják. A hangulatos rendezvényt egy incidens is megzavarta. A várban felállított játékpark "csodamasináinak" ingyenes használatba vételéért tolongás támadt s a férôhelyek betelte után a kirekedt gyermekeket a park mûködtetôi ütlegelni, rugdosni kezdték, s csak a csendôrök közbelépésével sikerült a konfliktust rendezni - tájékoztatott Gál annamária.
Tegnap sajtótájékoztatón jelentette be Dumitru Dânga, a kisipari szövetkezetek országos szövetségének elnöke, hogy ez év június 27-én a szövetkezetek rendkívüli kongresszusát hívják össze Bukarestbe tiltakozásul az elfogadás elôtt álló szövetkezeti törvénytervezetre. A fórumon minden 20 szövetkezeti tag 1 küldöttel képviselteti magát. Maros megyébôl több mint 200-an utaznak majd Bukarestbe.
A tavaly a Kisvállalkozások Minisztériuma rendeletet adott ki, mely semmilyen tekintetben nem felelt meg az érintettek elvárásainak. A szövetkezetek nyomására félsikerként rendelet helyett törvénytervezet látott napvilágot. Az árnyoldala a történetnek, hogy a törvénytervezet tartalmilag sem a kisipari szövetkezetek érdekeivel, de még az elveivel sem egyezik. Így például rendelkezik arról, hogy jogi személy is a kispari szövetkezet tagjává válhasson, elôírja a szövetkezeti rendszer átszervezését, ami országos szinten 300 milliárd lej költséget róna a szövetkezetekre. Megszüntetné a helyi tömörüléseket, a megyei és országos szervezetet. További gond a törvénytervezettel, hogy az egyes tisztségek betöltôit bünteti és nem azok esetleges tetteit.
- Az állam hívatlan "keresztapaként" rendelkezik a kisipari szövetkezetek vagyonával - állítja Dumitru Dânga. - Az már csak részletkérdés, hogy ezzel egyidejûleg semmit sem tesz annak érdekében, hogy megszüntesse a kisipari szövetkezetekkel szemben szisztematikusan gyakorolt negatív diszkriminációt. Így, noha kötelezettségeink azonosak más kisvállalkozásokéval, és adóügyi szempontból nem biztosítanak kedvezményeket számunkra, vagyis mind a 255 féle adót és illetéket fizetjük mi is, jogaink terén már nem ugyanaz a helyzet. Mi nem igényelhetünk kisvállalkozásokként külföldi támogatásokat, iskoláinkat nem vette át a tanügyminisztérium, a telkeket, amelyen épületeink vannak, nem adják el még pénzért sem nekünk stb. mert mi nem koldulunk! Mi csak azonos jogokat kérünk másokkal!
A felsorolt sérelmek miatt a kongresszus kérni fogja a törvénytervezet elvetését. Ugyanakkor egyes területi szervezetek már jelezték, hogy más tiltakozó akciókat is szerveznek az ügy sikere érdekében. Az országos szervezet már két pert is indított a minisztérium ellen, egyet a hitelvonalakhoz való hozzáférés eltiltása és az esélyegyenlôség megtagadása miatt, egyet pedig az áttekinthetôségre vonatkozó, idén februárban megjelent 2003. évi 52-es törvény alapján azért, mert a szövetkezeteket az ôket érintô törvénytervezet kidolgozásakor nem kérdezték meg.
A kongresszus egyébként arról is dönteni fog, hogy kérjék a miniszter lemondását, sôt a minisztérium megszüntetését, hiszen az megalakulása óta csak bajokat okozott a szövetkezeteknek.
A sajtótájékoztatón egyébként megtudhattuk, hogy az országos és területi szövetségek hiába kérték a dicsôszentmártoni Technolemn szövetkezet ügyészségi kivizsgálását, és a büntetôjogi eljárás elkezdését, ez nem történt meg, annak ellenére, hogy kézzelfogható bizonyítékok léteztek a törvénybe ütközô cselekedetekre - jelentette ki a szövetség elnöke.
Románia és Magyarország kapcsolatait a XXI. századnak megfelelôen kell alakítani - hangoztatta csütörtökön a román kormányfô, bejelentve: pénteken Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel együtt Szatmár megyében felavatja a két szomszédos ország közötti újabb határátkelô állomást.
Adrian Nastase a PSD környezetvédelmi fórumán üdvözölte, hogy a magyar Országgyûlés ratifikálta Románia NATO-csatlakozási jegyzôkönyvét, majd kijelentette: ily módon "szertefoszlanak azoknak a szélsôségeseknek a gyanakvásai és kommentárjai, akik állandóan arról beszéltek, hogy ki tudja miféle erôk, miképpen fogják elragadni Erdélyt" Nastase az erdélyi magyar nemzeti tanács létrehozását célzó fórummozgalmat elindító Tôkés László református püspök akciójára utalva kijelentette: "Tôkés László román állampolgárnak jól meg kell jegyeznie, hogy egyedül Románia alkotmánya és a magyar közösség képviselôit is felölelô román parlament által hozott, s az ország állampolgárainak javát szolgáló törvények szerint fogjuk megítélni az általa vagy az esetleg ôt követôk által elkövetett akciókat".
A tegnap Bukarestben tárgyalt Pál Béla, a magyar Turisztikai Minisztérium államtitkára Dan Matei Agathon román turisztikai miniszterrel. A magyar államtitkár és kísérete a fôvárosbeli hivatalos találkozót követôen Maros, Hargita és Kovászna megyében tett körútja során tegnap Marosvásárheéyen a Bernády Házban találkozott a sajtó képviselôivel. Jelen volt Nicu Radulescu, román turisztikai államtitkár, valéamint házigazdaként Kerekes Gábor, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke.
Románia budapesti turisztikai képviseleti irodájának felavatása új fejezetet nyitott e téren a román-magyar kapcsolatokban - számolt be útjáról Pál Béla államtitkár, majd számadatok felsorolásával folytatta. 2002-ben 5.660.000 látogató érkezett Romániából Magyarországra, ez 16 százalékkal több, mint az elôzô évben. A szállodák elfoglaltsági aránya is 27 százalékkal nôtt. Egyre népszerûbb és több vendég érkezik Magyarországra a rendezvényturizmus miatt, ide értve a különbözô tapasztalatcseréket, szakmai oktatási téren. Mindezek arra a következtetésre juttatták a magyarországi turisztikai minisztériumot, hogy újra kell gondolniuk az 1997-ben megkötött turisztikai megállapodást a két ország között. A két szaktárca elsôsorban a határ menti megyék közötti összefogást támogatná, elôsegítve a szakmai szövetségek, vállalkozók együttmûködését, szakemberek tapasztalatcseréjét, közös kiadványok készítését, turisztikai vásárokon való részvételt. A tárgyaló felek abban is megegyeztek, hogy össze kell hangolni a két ország turisztikai kínálatát, s természetesen Magyarország e téren is segíti majd Romániát az EU-s integrációs törekvésekben. A miniszter hangsúlyozta, legjobban és közvetlenül a turizmus révén közeledhet egymáshoz a két nép kultúrája, a turisták között kötôdnek igazi és ôszinte barátságok, így valóban meg lehet találni a közös utat a béke és a barátság iparágában. Dan Matei Agathon és Pál Béla tárgyaltak az infrastruktúra korszerûsítésének szükségességérôl,ezen belül pedig konkrétan a többször kezdeményezett, de zsákutcába jutó Budapest és Marosvásárhely közötti légijárat beindításáról, amirôl azonban nemzetközi légiegyezménnyel dönthetnek véglegesen. A magyarországi államtitkár kifejtette, reméli, a pártatlan román igazságszolgáltatás kedvezô döntést hoz a szovátai fürdôvállalat privatizációs perében, hiszen a Danubius Rt. vállalkozása követendô, s példaértékû lehet más magyarországi beruházóknak is.
Nicu Radulescu államtitkár a sajtónak elmondta, Románia és Magyarország turisztikai téren számos nemzetközi szervezetben, fórumokon együttmûködik, így nem lesz nehéz megtalálni a közös területeket. A budapesti iroda mindeddig jól mûködik és jelentôsen hozzájárult Románia külföldi megismertetéséhez.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy van-e lehetôsége a különbözô kisrégiós társulásoknak, vagy civil szervezeteknek turisztikai fejlesztési programokkal a magyarországi, illetve romániai minisztériumokhoz pályázni?
Pál Béla elmondta, az ilyen jellegû kezdeményezéseket magyarországon a turisztikai fejlesztési alapból támogatják, azonban 2004 június elsejétôl jelentôs EU-s forrásokat is igénybe vehetnek az erre pályázók. Igaz, mindezek csak hazai és nem határon túliakra vonatkoznak. az államtitkár ugyanakkor kifejezte reményét, hogy 2007 és 2013. között Románia is hozzájuthat ezekhez az alapokhoz. Nicu Radulescu hozzátette, a román turisztikai minisztérium tárgyalt a mezôgazdasági tárcával, hogy a SAPARD-programok kiírásakor augusztustól lehetôség legyen faluturizmus- fejlesztési programokat finanszírozni. Más lehetôség egyelôre nincs.
A sajtótájékoztatót Kerekes Gábor azzal a gondolattal zárta, hogy az RMDSZ több közös területet is javasolt. Többek között a szakmai tapasztalatcserét, a fiatalok csereüdültetését, a faluturizmus fellendítését különösen Maros, Hargita és Kovászna megyére való tekintettel, ahol a lakosság több mint 60 százaléka vidéken él.
Arról, ami a sepsiszentgyörgyi fórumon elhangzott, a sajtójelentésekbôl tájékozódva legalábbis, eléggé homályos képet alkothatunk. A sok rébusz között egyelôre nem világos, csak találgatható, mit tartalmaz az a bizonyos Ábel nevezetû szolidaritási program, aminek elnevezése, szó ami szó, eléggé jól hangzik a székelyföldi atyafiak fülében. Rejtélyes, mi a szervezôk szándéka, mire történik utalás Ábel fedônévvel, hacsak nem Tamási Árontól kérték kölcsön vagy örökbe. Ha igen, akkor nem marad más dolgunk, levesszük a könyvespolcról Tamási Szellemi ôrség címû, publicisztikai írásait tartalmazó kötetét és belelapozunk. Mindjárt azt olvassuk: "Olyan népnél, amely kisebbségi sorsban él, könnyen el tudom képzelni a különbözô világnézetek összefogását; s különösen el itt, Erdélyben, hol a türelmességet és a szellemi mûködés tiszteletét hagyományként emlegetik.(...) S bár tizenhét esztendeje élünk kisebbségi sorsban és élvezhetjük az erdélyi hagyomány áldásait, a különbözô világnézetek összefogásáról, sem gyakorlati, sem elvi értelmezésben, egyáltalán nem beszélhetünk. (...) De szellemi életünk más területein még ezt az elvi célkitûzést sem tapasztalhatjuk. A fogékony ifjúságnál is ez a helyzet: szervezkedésüknél nem a megközelítôleg hasznos példa hatott rájuk, hanem inkább az erdélyi magyar társadalom széthúzását és széttördeltségét tükrözik." Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfûzni. Fogadjuk el, amit a püspök mond, az erdélyi magyar olyan "hitvallásos állapotban" van, amikor feltétlenül szólni kell, s most a megszólalás, az aláírásgyûjtés, a fórumokon való részvétel a cselekvés módja. Tegyenek belátásuk szerint, a cselekvés szabadsága el nem vitatható senkitôl, ám a vélemény szabadságával kétlem, tudna-e valaki, akár nagy-nagy buzgalom árán is Tamási Áron igazánál jobbat, reálisabbat, idôszerûbbet állítani -, amíg a kirekesztés importált módszere folyik. Nem értem, csak érteni vélem a püspök úr különös (vagy valahonnan mégis ismerôs?) észjárását, amikor azt mondja: "nem politikai alternatíva vagyunk, sokkal több annál, mi a nemzet egészét képviseljük."
Namármost. Eltekintve a kis csalódástól, hogy a fórum ez idáig folyamatosan politikai alternatívát emlegetett, mi van akkor, ha eszem ágában sincs a reformmozgalomhoz csatlakozni, mi van akkor, ha távolról sem látom esélyét annak, hogy szolidarizáljak a reformosok eszmeiségével, és nem kívánom, hogy általuk legyek képviselve, nos hát akkor eleve ki vagyok zárva az általuk képviselt nemzet egészébôl? Szerintem túl precíz és behatároltan egyértelmû megfogalmazás ahhoz, hogy a kirekesztés tényétôl nagyvonalúan eltekinthetnénk. Azonban nem tekinthetünk el, sôt még attól sem, hogy a megosztás nyilvánvaló szándékát látjuk abban, hogy "Wass-akarat" kitûzôvel kívánják megjelölni derék reformosaink azokat, akik szimpatizálnak az EPSZ-szel. Jó lenne végre békén hagyni az amúgy is háborgatott írót. Meg aztán, megértünk arra, hogy már mi is, egymás közt, a megkülönböztetés szándékával kokárdázzunk? Ebbôl születhet az óhajtott "nemzet egésze"? Aligha.
Markó Béla szerint Tôkés László és az általa kezdeményezett fórumok résztvevôi nem tudnak "életképes alternatívát" nyújtani az RMDSZ-szel szemben.
A fórumok célja alternatívát kidolgozni az RMDSZ-szel szemben, de szerintem körvonalazódni látszik a kezdeményezés kudarca - fogalmazott csütörtökön, sajtótájékoztatón a szövetségi elnök.
Markó kifejtette, nem tulajdonít nagy jelentôséget a Tôkés László részvételével lezajlott fórumoknak, mivel azoknak "nem nagy a támogatottsága a magyarság körében". Véleménye szerint a fórumokra a "demagóg eszmék" gazdagsága jellemzô. Az RMDSZ elnöke elmondta, bárki bejegyeztethet egy alapítványt vagy egyesületet, de a nemzeti kisebbségi problémák megoldásának útja a román politikai alakulatokkal való együttmûködés és párbeszéd, ahogy az RMDSZ teszi.
Markó nem kívánta kommentálni Valentin Iliescu kormánypárti képviselô kérését, aki indítványozta Tôkés László diplomata-útlevelének bevonását az utóbbi idôben tett kijelentései miatt.
Az RMDSZ-elnök leszögezte, diplomata-útlevelet bizonyos kategóriák kapnak, ezt a jogot pedig senkitôl nem lehet megvonni, ha ebbe a kategóriába tartozik.
Markó Béla "demagógnak" nevezte a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos álláspontját, a Szociáldemokrata Pártot pedig "következetlennek" tartja.
Markó sajtótájékoztatóján azzal indokolta álláspontját, hogy a liberálisok és a demokraták "régóta nem beszélnek a vagyonnyilatkozatok valódi céljáról", arról, hogy az igazságszolgáltatás könnyebben ellenôrizhessen egy tisztségviselôt vagyonával kapcsolatban. Az NLP és a DP "folyton az átláthatóságról beszélnek", tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Markó Béla szerint a korrupcióellenes törvény módosításait meg kellett volna vitatni a parlamentben, nem sürgôsségi kormányrendeletben törvényszintre emelni. "A kormány lépéseit a következetlenség jellemzi", fogalmazott az RMDSZ elnöke. Szerinte a vagyonnyilatkozatok problémáját nem sikerül megoldani.
Románia számára nem elsôrendû fontosságú a Verespatakon tervezett nyíltszíni aranykitermelés, mert igen nagyok a vállalkozás megvalósításának a kockázatai a térségre és a környezetre nézve - jelentette ki Adrian Nastase csütörtökön.
A kormányfô az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) környezetvédôinek fórumán hangoztatta: az illetékes román hatóságokban kell legyen annyi bátorság, hogy kialakítsák és kinyilvánítsák saját álláspontjukat ebben a kérdésben, még ha kiválthatják is azoknak a beruházóknak az elégedetlenségét, akik a verespataki térségben belevágtak bizonyos mûveletekbe még a jelenlegi kormányzati ciklust megelôzôen.
- Hol a román akadémiára, hol a pátriárkátusra, hol a parlament elé küldözgetjük ezt a tervet, ahelyett, hogy egyértelmûen kimondanánk, mit gondolunk róla. Világosan ki kellene mondanunk, hogy ez a terv nem elsôdleges számunkra, mert túlságosan nagyok a kockázatai a térségre és a környezetre nézve - mondta Adrian Nastase, aki figyelmeztette az illetékeseket: - Nem kell automatikusan megszereznünk magunknak a gazdasági gyarmati státust. Persze, hajdan eljöttek ide a rómaiak, hogy ássanak és kitermeljék az aranyat. Most jönnek mások, hogy ugyanazt tegyék. Végül hangsúlyozta: a környezetvédô szervezeteknek és a PSD Nemzeti Ökologista Fórumának is hatékonyabban kellene fellépnie ilyen esetekben.
A fórumon felszólaló Petru Lificiu - akit egyébként a román sajtóvélemények a kormányfô által most elutasított projektet támogatók közé sorolták - felszólalásában azt magyarázta, hogy a verespataki nyíltszíni aranybányászat terve "rendkívül bonyolult terv, amely nagy kockázatokkal jár", s hogy a rá vonatkozó döntést csak a román és a nemzetközi szakértôk véleményének véglegesítése, valamint a vállalkozással kapcsolatos elképzelések nyilvános vitája után hozzák meg az illetékesek.
- Mint a kormányfô mondta, ez a terv most nem prioritás Románia számára - mondta a környezetvédelmi tárca vezetôje, majd kijelentette: a projekttel kapcsolatban szigorúan tiszteletben tartják a törvényeket és az Európai Unió idevágó rendelkezéseit.
A felmérés húsz országban és a palesztin területeken 16 ezer ember megkérdezésével készült májusban, nem sokkal az iraki háború befejezése után. Az intézet tavaly 44 országban végzett felmérést 38 ezres mintán.
Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter, a kutatási program vezetôje aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harcot csorbíthatja az Egyesült Államok elleni növekvô bizalmatlanság.
A felmérésbe bevont nyolc muzulmán ország közül hétben a többség amerikai katonai fenyegetéstôl tart, s ez az arány Indonéziában, Pakisztánban és Törökországban valamivel meghaladja a 70 százalékot. Oroszországban is hasonló aggodalmakat érez a megkérdezettek 71 százaléka.
A felmérés szerint Tony Blair brit miniszterelnök számos országban nagyobb bizalmat gerjeszt, mint George Bush amerikai elnök. A brit kormányfô az Egyesült Államokban is megelôzi az amerikai elnököt. Kanadában és Ausztráliában iránta éreznek a legtöbben bizalmat. Nagy-Britanniában ugyanakkor Kofi Annan ENSZ-fôtitkár iránt a legnagyobb a bizalom, akárcsak Olaszországban és Spanyolországban. George Bush Izraelben a legnépszerûbb, a megkérdezettek 83 százaléka helyezi belé bizalmát.
A világ vezetôi iránt érzett bizalomról nyilatkozva a palesztinok elsô helyre sorolták Oszama bin Ladent, míg Jordániában, Marokkóban és Pakisztánban a második helyet szerezte meg a világ legjobban keresett terroristája.
Az Egyesült Államok megítélése a muzulmán országokon kívül néhány nyugat- európai országban romlott a leginkább. Tavaly nyáron a franciák és a németek több mint 60 százaléka viszonyult kedvezôen az Egyesült Államokhoz. Az iraki háború és az azt megelôzô vita az ENSZ-ben a katonai felhatalmazásról azonban azzal a következménnyel járt, hogy a kedvezô nézeteket vallók aránya Németországban 45, Franciaországban 43 százalékra csökkent. A spanyolok 38 százalékának volt csak kedvezô véleménye májusban az Egyesült Államokról a Pew felmérése szerint.
Oroszországban a tavaly nyári felmérés szerint a megkérdezettek 61 százalékának volt kedvezô képe az Egyesült Államokról, arányuk most 36 százalékra süllyedt.
Az amerikaiak viszonozzák a róluk alkotott rossz véleményt: 60 százalékuk táplál negatív érzelmeket az iraki háborút leginkább ellenzô Franciaországgal szemben, pedig tavaly nyáron 79 százalékuk még kedvezôen nyilatkozott a franciákról.
A húsz országból hétben - Izrael, Nagy-Britannia, Kuvait, Kanada, Nigéria, Ausztrália, és Olaszország - nyilatkozott a megkérdezettek többsége kedvezôen az Egyesült Államokról, noha Amerika támogatottsága itt is csökkent.
"Ez itt a csúcs, és Tanzániában van" - hangsúlyozzák a tanzániaiak. Kenyai szomszédjaik ugyanis a turizmus válságára való tekintettel "áthelyeztek" egy hegységet. Azzal az állítással, hogy a Kilimandzsáró Kenyában található, új reklámstratégiát valósítanak meg és ezzel szinte válságot robbantottak ki a két szomszédos ország között.
Afrika legmagasabb hegysége, a három kialudt vulkánból álló Kilimandzsáró, amelynek csúcsa, a Kibo 5895 méter magas, igazi attrakció tömött pénztárcájú turisták ezrei számára, és megihlette a nagy amerikai írót, Hemingwayt is. (A Kilimandzsáró hava). A csúcs Tanzániában található, a róla kialakult vita azonban mára már miniszteri szintre emelkedett.
- A Kilimandzsáró Tanzániában van és ott is marad. Félreértésrôl van szó. Nairobiban a kenyai turisztikai minisztérium segíteni akar egyes utazási irodáknak, amelyek mentô szalmaszálként kapaszkodnak minden lehetséges reklámtrükkbe, jóllehet határaiktól 50 kilométerre fekvô hegységrôl van szó" - szögezte le egy tanzániai kormányszóvivô.
- A Kilimandzsáró Tanzánia koronája. Afrika legmagasabb hegysége, amelynek csúcsát örökös hó borítja. Mindig is hazafiként gondolok rá - jelentette ki egy tanzániai asszony a BBC rádióadásában. És ezen nincs is mit csodálkozni. Afrika legmagasabb hegysége évente turisták ezreit vonzza, akik akár 930 eurónak megfelelô összeget is hajlandók fizetni azért, hogy feljuthassanak a csúcsra.
A hófedte Kilimandzsárót elsônek egy német misszionárius, Johan Rebmann mászta meg 1848-ban. Honfitársa, Hans Meyer földrajztudós 1889-ben végezte el az elsô tudományos méréseket.
A nemzetközi tudósvilágot azonban nem annyira a hegység földrajzi elhelyezkedése, mint inkább gleccserének fokozatos eltûnése foglalkoztatja. A Kilimandzsáró hajdan 12 négyzetkilométeres gleccserébôl mára mindössze két négyzetkilométernyi maradt fenn. Ohio amerikai állam egyetemének kutatói arra számítanak, hogy a Kilimandzsáró hava legkésôbb 2020-ra áldozatául esik az éghajlat felmelegedésének.
A holnapi hó azonban jelenleg kevéssé érdekli a feldühödött tanzániaiakat. Nem akarják megengedni, hogy szomszédjuk "ellopja" a hegységet.
A határ kenyai oldalán fekvô Amboseli Nemzeti Park lakói számára viszont egyszerûnek tûnik a megoldás. Szerintük ugyanis az, aki felmászik a hegycsúcsra, az fentrôl Kenyát és Tanzániát is látja. A Kilimandzsáró tehát valamiképpen mindkét országé - idézi véleményüket a DPA.
Tegnap délben a marosvásárhelyi ortodox katedrálisban tartott istentisztelettel kezdôdött a nemzeti hôsök és mártírok napi megemlékezés. Ezt követôen a megyei közhivatalok, marosvásárhelyi intézmények elöljárói, valamint a hadsereg és a belügyminisztérium, a háborús veteránok szövetségének képviselôi rövid vallásos szertartás után koszorúkat helyeztek el a román hôsök temetôjében. A rendezvény 16 órakor folytatódott a marosorbói obeliszknél és sírkertben, ahol a hivatalosságok koszorúztak, ezt követôen pedig egy rövid, az alkalomhoz illô elôadáson vettek részt.
Mint már ismertté vált, június elsejétôl a Magisztratúra Legfelsôbb Tanácsának határozata alapján felmentették tisztségébôl Andrea Ciucát, s a Megyei Törvényszék elnöki funkciójába Grosu Floarea volt alelnököt nevezték ki.
- Szakmai igényesség, becsületesség és tisztesség - ezeket kérem a továbbiakban a bírói testülettôl, amelyek véleményem szerint egyszerû és természetes igényt jelentenek, de az igazságszolgáltatás folyamatának rendkívül fontos feltételei. Ezek megvalósítása érdekében fogadtam el egy héttel ezelôtt a megbízatást, abban a reményben, hogy 17 éves bírói és hétéves vezetôi gyakorlatom alapján meg is tudom valósítani. Bár két javaslat volt, valószínû, hogy a szakmában eltöltött régiség miatt esett rám a tanács választása.
Az említett határozat értelmében, a Megyei Törvényszék alelnöki tisztségébe Bulzan Marcela Hargita megyei bírónôt nevezték ki. A május 28-i hatos számú határozat szerint megszûnt a volt törvényszéki elnöknô, Ciuca Andrea ideiglenes áthelyezése a törvényszékre, aki a továbbiakban mint a Fellebbviteli Bíróság bírónôje fog tevékenykedni - tájékoztatott Cordos Artenie, a Fellebbviteli Bíróság elnöke. Kérdésünkre elmondta, hogy véleménye szerint nem politikai döntésrôl van szó.
- Mivel a volt elnöknônek lejárt a mandátuma, és a Fellebbviteli Bíróságon van a munkahelye, ahol nagy szükség van a bírákra, a Legfelsôbb Tanács olyan személyekben gondolkodott, akik a törvényszéken dolgoznak.
Május 26-án arról is döntött a Magisztratúra Legfelsôbb Tanácsának Fegyelmi Bizottsága, hogy a Maros Megyei Törvényszék Bírói testületébôl eltávolítja Suciu Marius bírót, aki ellen a fô kifogás az, hogy 300 dosszié esetében megengedhetetlen késéssel készítette el a megindoklást. A szóban forgó bíró ellen hoztak már egyszer fegyelmi megrovást, ezért került sor a testületbôl való kizárására.
A döntés nem végleges, és Cordos Artenie tájékoztatása szerint az érintett élni fog a fellebbezés jogával.
Kellemes meglepetést jelent, hogy a hetes számú döntés alapján a csíkszeredai bíróság bírájának nevezték ki Szikszai Enikôt - tette hozzá, majd a megyénkre vonatkozó döntések sorát kiegészítette azzal, hogy saját kérésre felmentették tisztségébôl a Maros Megyei Törvényszék felügyelôi megbízatásából Stoica Florin Lascut, a Fellebbviteli Bíróság bíráját.
Vendégünk volt Zala megye közgyûlésének elnöke
A tegnap délelôtt villámlátogatást tett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban Kiss Bódog Zoltán, a Zala megyei közgyûlés elnöke, akit útján felesége és Tolvaj Mária, a zalaegerszegi önkormányzat tagja, kereskedelmi szakértôje kísért el. A vendégeket Dorin Florea polgármester, Fodor Imre alpolgármester, valamint Benedek Imre és Porutiu Mihai helyi tanácsosok fogadták.
A polgármester üdvözlô beszédében elmondta, több téren összeférhetetlenség áll fenn a Maros Megyei Tanács és a hivatala között, így a terelôutat, a repülôteret és a szeméttelepet a városnak kell rendeznie, ezért tartja fontosnak, hogy direkt kapcsolata legyen Zala megyével, ezen belül Marosvásárhely testvérvárosával, Zalaegerszeggel. E felvetésre válaszként Kiss Bódog Zoltán elmondta, náluk sikerült konszenzust teremteni a város és a megye vezetôsége között, ami jelentôsen megnöveli az esélyt arra, hogy sikerrel pályázzanak nemzeti, illetve európai uniós programokra. Zala megyében mûködik egy megyei területfejlesztési tanács, ezenkívül a különbözô pénzügyi források felkutatására, pályázatok megnyerésére létrehozták a megyei önkormányzati fejlesztési Kht.-t. Az elnök felajánlotta, szívesen fogadna Marosvásárhelyrôl, a megyénkbôl kollégákat tapasztalatcserére.
Miután a polgármester elfoglaltságára hivatkozva távozott, Fodor Imre felvázolta mindazokat a területeket, amelyeken Marosvásárhely és Zalaegerszeg már együttmûködik. Ezek között említette a kultúrát, az oktatást, a sportot, de a mezôgazdaságban is vannak már közös érdekeltségek. A tárgyaláson jelen volt Csomos Attila, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének megyei elnöke, akivel Kiss Bódog Zoltán mezôgazdasági szakember a minôségi almafajta termesztésének meghonosításáról beszélt. Megtudhattuk, az EU-nak olyan szigorú követelményei vannak e téren, hogy Magyarországon állami támogatással, jelentôs külföldi tôkebeáramlással is nehezen tudnak megfelelni a termesztôk. A mezôgazdaság mellett szó esett a faluturizmusról és a kistérségek fejlesztésérôl. Zala megye abban lehet partner, hogy a PHARE és az Interreg EU-s programokra pályázhatnának közösen a Maros és a zalai kistérségi társulások. Az e téren elért tapasztalatokat is szívesen megosztanák megyénkbeliekkel - hangzott el a beszélgetésen.
Mivel a vendégek csak kitérôt tettek megyénkben, a zsúfolt programra hivatkozva távoztak, de megígérték, hogy visszatérnek és akkor újra elemzik azokat a konkrét lehetôségeket, amelyekkel a két megye szorosabbra fûzheti kapcsolatait.
A Romániai Fatima Apostolátus szervezésében dr. Fugel Adolf és ft. Papellás István atyák vezetésével a 4 erdélyi egyházmegye 47 tagja május 6-19. között fatimai zarándoklaton vett részt.
Fatimában 1917. május 13-án jelent meg a Szûzanya a három kis pásztornak: Ferencnek, Jácintának és Luciának. Ferenc és Jácinta két év múlva meghaltak, miként a Szûzanya megmondta nekik: "Rövid idô múlva magammal viszlek titeket." Lucia ma is él - 96 éves - a coimbrai karmelita kolostorban.
A jelenés a Cova da Iria völgyében történt, a falutól kb. 3 kilométerre, és folytatódott minden hónap 13-án októberig. Azóta a jelenés helyén 30.000 lakosú város alakult, központjában a jelenési kápolnával, illetve a mellette épült bazilikával és a Térrel.
Zarándokcsoportunk 11-én este érkezett meg. Elszállásolás után szabadok voltunk. Én néhány társammal felfedezôútra indultam. Tíz percnyi sétálás után elénk tárult a Tér - mely nagyobb, mint a római szent Péter tér, és 1,5 millió ember befogadására képes -, a jelenési kápolna és a bazilika. Elôször a jelenési kápolnánál tisztelegtünk. Ez a törpe tölgy törzsét veszi körül, melyen a Szûzanya a jelenés pillanatában állott. Egyszerû kápolna. Föléje építettek egy 200-300 embert befogadó, oszlopokon nyugvó, lefödött részt. Fôhelyen a Szûzanya szobra. Csak másnap, amikor egészen közel kerültem hozzá, fedeztem fel a szobor koronájába illesztve a Szentatya golyóját, mellyel 1981-ben megsebesítették. A golyót 1982. május 13-án, fatimai zarándokútja során hálából ajándékozta a Szûzanyának.
Következô lépés számunkra a bazilika felfedezése volt. Úgy építették 1946-ban, hogy a lépcsôzeten, a bejárat elôtti lefedett részen be lehet a szentmisét mutatni. Csak másnap este és 13-án értettem meg a jelentôségét, amikor 650, illetve 850 pap vonult az oltárhoz 25 püspök vezetésével. A Téren pedig kb. 700.000 illetve 950.000- 1.000.000 zarándok gyûlt össze. Épp ezért a bazilika mérete nem óriási.
Hívô keresztény zarándokként vettem részt az egész úton, de megdobbant a szívem, amikor a négy nagy Mária-tisztelô szent szobra között felfedeztem Szent István királyt. Ha ô itt van, akkor biztos, én is jó helyen járok - gondoltam.
Felfedezôutunk másnap folytatódott. Az egész csoport együtt ment a kápolnához, illetve a bazilikába imádkozni. Már több ezren voltak ott. Minden órában szentmisét mutatnak be - elôjegyzés alapján. Rövid szentségimádás után a rózsafüzért kezdtük imádkozni és elindultunk a vezeklôsáv mellett a keresztút felé. A "vezeklôsáv" a Tér végébôl indul és a kápolna körül ér véget. Nagyon sokan térden állva vagy az oldalukon csúszva teszik meg a 250-300 méternyi távolságot. Mi sétálva mentünk épp ellenkezô irányba, a vezeklôkkel szembe, amíg feltûnt az irányítótábla: Calvaria hungaro. Ezt még néhány alkalommal láttuk, majd megérkeztünk a Magyar keresztútra. A - hazájuktól távol élô (USA, Kanada) - magyarok állították 1962-ben. Ezt a keresztutat járja végig évente 9-9,5 millió zarándok. A vallásos érzéssel ismét társult a nemzeti érzés is - szétszórtságunkban is mindenhol otthon vagyunk. És nem is vagyunk annyira pogányok.
A keresztút végén elénk tárult a Magyarok kápolnája, mely a 15 állomás méltó befejezése. A kápolnát Prokop Péter pap-festô festményei, mozaikjai díszítik: Szent István felajánlja a koronát a Szûzanyának, és más, magyar szenteket ábrázoló képek. Emelkedett lelkiállapotban vagyunk, amikor a mellékhajó Mária-szobrát szemléljük: Mária fején a magyar korona, a gyermek Jézus pedig az Árpád- pajzson/címeren áll. Nem tudom, mi volt meghatóbb: ajkunkról felszálló vallásos-nemzeti énekeink, vagy az elérzékenyüléstôl alápergô könnyeink? Hála, megilletôdöttség és szent büszkeség kerített hatalmába, amiért katolikus és magyar vagyok.
Este és másnap délelôtt hasonlóképpen folyt a szertartás: 9 órakor kezdôdött a rózsafüzér (öt üdvözlégy magyarul is), majd indult a körmenet. Este mindenki kezében gyertya világított. Megkerültük ünnepélyesen a Teret a Mária-szoborral, és felvonultunk a misézôhelyhez. A 92 országból jött zarándoksereget hét nyelven köszöntötték, az evangélium rövid foglalatát és az egyetemes könyörgést is hét nyelven mondták. A hetedik a magyar volt.
A szentmise este csendben fejezôdött be, utána szentségimádás volt, délben pedig a jelenlévôk fehér ruhát lengettek kezükben, és búcsúzásként a fatimai Mária- éneket énekelték. Mint hullámzó fehér tenger vagy mint egymillió röpködô békegalamb Mária körül. Ez élmény kapcsán alig hiszem, hogy valakinek is nem volt kísértése a lelki tisztaságra és szeretetre.
Délután csoportunk döntése alapján találkoztunk Kondor Lajos SVD. atyával, aki Fatima- szakértô, évtizedek óta él itt, és a Ferenc - Jácinta boldoggá (2000. V. 13.), illetve szentté avatásának posztulátora. A találkozó után magyar nyelvû dokumentációt vásárolhattunk: könyveket és videofilmet.
Az idô az élmények közepette mintha gyorsabban telt volna. Elérkezett a búcsúzás reggele. Csoportunk egy magyarországi csoporttal reggel 7 órakor misézett a jelenési kápolnánál, és innen indultunk haza.
Három nap Fatimában nagyon kevés, de mégis nagyon sok. Egy részét le lehet írni, más részét el lehet mondani, de van olyan is, amit csak átélni, majd felidézni lehet.
A 13 napig tartó 9.500 km-es zarándoklatnak természetesen több mozzanata van, amit nem akarok részletezni, de szeretném megemlíteni: Nagykároly - Pádua (Szent Antal és Mandic Szent Lipót sírja /1886-1942/), La Salette (Franciao., 1800 m magasan az Alpokban, ahol 1846-ban jelent meg a Szûzanya Maximin Giraud és Mélanie Calvat pásztorgyermekeknek), Lourdes (1858. febr. 11. Mária megjelent Bernadette Soubirousnak), Santiago de Compostella (Sp.o., Szent Jakab apostol sírja, a középkorban Jeruzsálem és Róma után a legnagyobb zarándokhely), Brága (P., Mária- kegyhely), Fatima. Hazafelé Zaragoza (Sp.o., a legelsô Mária-kegyhely), Monserrat (Barcelona fölött, a katalánok Csíksomlyója), Avignon (ahol a pápák 1305-1376 között székeltek), Velence (Szent Márk ap. sírja).
Csodálatos utazás volt. Szentföldi zarándoklatom után a legtöbb lelki élményt ez az utazás nyújtotta nekem. Istennek legyen hála, hogy részt vehettem és imádkozó emberek százezreivel vallhattam meg hitem.
Isten áldja meg, a Szûzanya oltalmazza úton levô zarándok népét, hogy az örök értékeket úgy fogadjuk magunkba, hogy mindennapi életünk teljesebb, békésebb, emberibb- keresztényibb legyen általa.
- erdélyiek és magyarországiak találkoztak -
Fatima, 2003. V. 13.
Fontos, hogy pontosan legyen meghatározva a közös javak mennyisége, annál is inkább, mert a házasság idején szerzett javak közösek, függetlenül attól, hogy a házastársak közül ki szerezte azokat; a javak közös jellegét igazolni sem kell, ez ellen az alapelv ellen megkötött bármely megegyezés a törvény alapján semmis, a bizonyítási teher arra a házastársra hárul, aki azt állítja, hogy a javak nem közösek. A házastársaknak viszont lehetnek személyes javaik, amelyek nem tartoznak a közös javakhoz. Ilyenek a házasság megkötése elôtt szerzett javak, a házasság idején örökölt javak, a személyes ajándékok (kivétel az, amikor az ajándékozó meghatározza, hogy az ajándék mindkét házastársat illeti), a személyes használati eszközök, a házastárs hivatásának gyakorlására szolgáló eszközök, a jutalomként, prémiumként és kárpótlásként kapott összegek, a tudományos, irodalmi, mûvészeti tevékenységekért, valamint a találmányokért és újításokért kapott összegek, a biztosításból és a házastársnak okozott károkért járó kártérítés. A házastársak által szerzett közös vagyont terhelik a közösen vállalt kötelezettségek, a közös vagyon kezelésére fordított összegek, a házasság mindennapi szükségleteire kért összegek. Ezeknek a szabályoknak a betartásával megállapított közös tulajdon egyenlô arányban illeti meg a házastársakat, így az elhalt házastárs vagyonrésze képezi azt a vagyontömeget, ami az örökösök között elosztásra kerül. Mint elôbb már említettük, a túlélô házastársnak örökrésze mellett még joga van teljes egészében az ingó vagyonra, a háztartáshoz tartozó tárgyakra és az esküvôi ajándékokra. E szabály nem érvényes abban az esetben, ha a túlélô házastárs az I. osztályba tartozó örökösökkel (gyermek, unoka stb.) örököl együtt, mert ebben az esetben ezek a vagyontárgyak is a felosztásra kerülô vagyontömeghez tartoznak. A közös háztartáshoz tartozó ingó vagyon a bírói joggyakorlat szerint a bútorzatból, a használati tárgyakból, és általában a háztartáshoz tartozó összes javakból áll, tehát nem csak azokból, amelyek szükségesek egy háztartáshoz. Meghatározó viszont az, hogy az illetô javak ténylegesen mindkét házastárs szolgálatában álltak. Nem számítanak viszont közös szerzeménynek azok a javak, amelyeket a házastársak tényleges különélésük alatt szereztek, a luxust, fényûzést szolgáló javak, amelyek ritkaságuknál vagy értéküknél fogva nem nevezhetôk háztartási javaknak. Ami az esküvôi ajándékokat illeti, azok, amelyeket kizárólagosan a túlélô házastársak kaptak, az úgynevezett személyes ajándékok szintén nem számítanak közös szerzeménynek. A túlélô házastárs, ha nincs saját különálló lakása, a fentebb felsorolt jogok mellett még legtöbb 1 évig a közös lakásban maradhat, ha ez az elhalt házastárs után az örökösödési vagyontömeghez tartozik és ha az örökhagyó házastárs nem rendelkezett másnak a javára a lakás öröklését illetôen. Ha a lakás nem szükséges teljes egészében a túlélô házastárs számára, akkor az örököstársak kérhetik a lakterület leszûkítését, vagy máshol bocsáthatnak a túlélô házastárs rendelkezésére egy megfelelô lakást. Ez a jog megszûnik, ha a túlélô házastárs új házasságot köt, ha megtörténik a vagyonközösség felszámolása, de legkésôbb 1 éven belül az örökhagyó házastárs halálától számítva. A túlélô házastárs nem adhatja bérbe az így elfoglalt lakterületet és másnak sem engedheti át. A törvényes örökösök és végrendelet hiányában az állam örököl.
Mellau György
A kormány sürgôsségi rendelettel módosította a román állampolgárságról szóló 1991. évi 21-es számú törvényt.
A román állampolgárságot megszerezni kívánó külföldieknek és hontalanoknak legalább nyolc évig állandó lakhellyel kell rendelkezniük Romániában, ha pedig román állampolgárral kötnek házasságot, ez az idôszak öt évre csökken.
A mostanig érvényben lévô szabályozás hét évben szabja meg a várakozási idôszakot. Az idegen állampolgároknak és hontalanoknak nyilatkozniuk kell, hogy nem követtek el a jogrendet és nemzetbiztonságot sértô tetteket.
A jogszabály értelmében a román állampolgárság megszerzésének várakozási ideje felére csökken abban az esetben, ha az igénylô nemzetközi szinten ismert személyiség, vagy 500.000 eurónál nagyobb összeget fektetett be Romániában.
A román állampolgárságukat 1989. december 22. elôtt saját hibájukon kívül elveszítô személyeknek nem kell a státus visszaszerzéséért illetékeket fizetniük.
Az igazságügyi minisztérium az igénylôtôl magyarázatot kérhet kérésének megindoklásával kapcsolatban.
A Munkaügyi Igazgatóság Iuliu Maniu u. 2. szám alatti székházának földszintjén ügyfélfogadó irodát nyitott. Ide azok a személyek fordulhatnak - nyilatkozta Györfi Mária igazgató -, akiknek a gyermek- és családi pótlékkal kapcsolatos kérdéseik vannak, vagy akik elmulasztották átvenni a postától a havi járandóságokat, és ezek utólagos kiadását kell kérjék. Az állami gyermekpótlék jelenleg 210.000 lej, a két vagy több gyerek után járó kiegészítô pótlék 50.000 lej, a pótszülôk által gondozott gyerekek pótléka 500.000 lej.
Az ügyfélfogadó iroda naponta 8.30-16 óra között, csütörtökön viszont 8.30-18 óra között tart nyitva.
Egyre több volt munkaszolgálatos olvasónk türelmetlenkedve érdeklôdik, mikor jutnak hozzá a 309- es törvény által biztosított jogaikhoz, vagy mikor kapnak választ a megyei nyugdíjpénztártól arra vonatkozóan, hogy kéréseiket jóváhagyták vagy sem. Ottjártunkkor, mint futószalag melletti munkás, határozatok ezreit látta el kézjegyével Morent Ilona vezérigazgató, aki kérdésünkre elmondta, hogy eddig a kérések körülbelül felét bírálta el a bizottság, s a határozatok postázását e héten megkezdték, s jövô héten folytatják. A volt munkaszolgálatosoktól ismételten türelmet kérnek, mert óriási volumenû munkát kellett elvégezniük, amihez nem rendelkeztek külön személyzettel.
A mezôgazdasági, a szállításügyi minisztérium, a helyi önkormányzatok és a Romániai Méhészek Társasága közös törvényerejû rendelete elôírja, hogy azok a mezôgazdasági, erdészeti egységek, kisgazdaságok, gazdálkodók, amelyek/akik a növényvédelemben vegyszereket (peszticideket) használnak,valamint a méhcsaládokkal rendelkezô személyek a munkálatok megkezdése elôtt kötelesek olyan intézkedéseket alkalmazni, amelyek célja a méhcsaládok növényvédelmi vegyszerekkel való megmérgezésének megelôzése. Néhány ajánlás a közös rendeletbôl:
- a vegyszeres kezeléseket a mezôgazdasági kultúráknál, a gyümölcsösökben, az erdôkben minél rövidebb idô alatt kell elvégezni; a méhcsaládokat tartó személyeket értesíteni kell a kezelési munkálatok idejérôl, annak érdekében, hogy a kaptárakat bezárják, vagy a családokat elszállítsák; amennyiben a kezelés nem történt meg, a méhészeket tájékoztatni kell az új idôpontról; nagyobb mezôgazdasági parcellákon, a gyümölcsösökben, a csemetekertekben, erdôkben a vegyszereket a Megyei Növényvédelmi Igazgatóság által kiadott írásos figyelmeztetések alapján ajánlatos használni; a repülôvel történô permetezések esetén a Megyei Növényvédelmi Igazgatóság legkevesebb hét nappal azelôtt értesíti a megrendelô egységeket, személyeket az idôpontokról, megnevezve a területeket is; tilos a rovar porozta mezôgazdasági kultúrák, a mézelô fák (akác, hárs) vegyszerezése virágzáskor; kivételes esetekben, nagy szilvadarázs vagy hernyótámadás esetén a peszticidek virágzáskor is kiszórhatók, ám a Megyei Növényvédelmi Igazgatóság elôzetes jóváhagyásával. A növényvédelmi munkálatok elvégzése után a mezôgazdasági egységek dolgozói, a gazdálkodók kötelesek összegyûjteni és megsemmisíteni a maradék anyagokat; a mezôgazdasági egységek vezetôi, a gazdálkodók kötelesek a munkálatok megkezdése elôtt legkevesebb 7 nappal értesíteni a városi, községi önkormányzatokat, a polgármesteri hivatalokat a munkálatok idôpontjáról, megnevezve a területeket, a felhasználandó vegyszereket, a kivitelezés módját (öntözés, permetezés, beporozás), valamint a használt kézi vagy gépi eszközt.
A Maros Sport- és Szabadidôközpontban az idén a következô belépti, öltözô- és csónakkölcsönzési, valamint sportpálya- bérlési díjakat alkalmazzák:
Belépti díj: felnôttek 9.000; felnôttek szombaton és vasárnap 17.000; gyerekek 5.000; gyerekek szombaton és vasárnap 9.000 lej/nap.
Bérlet: felnôttek 325.000; gyerekek, tanulók, nyugdíjasok, forradalmárok 162.000; család 488.000; csoport 170.000 lej/idény.
Öltözô bérleti díja 327.000 lej/idény; kis szekrény bérleti díja 9.000 lej/nap
Sportpálya bérlése: tenisz-, kézilabda-, röplabda-, lábteniszpálya 41.000; minifutballpálya 175.000; éjszaka kivilágított minifutballpálya 350.000; old boys futballpálya (kispálya) 100.000; pingpongháló bérlése 10.000; tollaslabdapálya 20.000 lej/óra.
Csónakkölcsönzés: 4 helyes csónak 40.000; 7 férôhelyes 70.000; vízibicikli 50.000; hattyú típusú vízibicikli 80.000 lej/óra.
Jármûvek parkolási díja: 17.000 lej/nap/hely.
Azon személyek, akik saját tulajdonú csónakkal rendelkeznek, a csónakázómedence használatáért a 2003-as idényben 490.000 lejt kell fizetniük.
A múltkor a Kecskekôig jutottunk el, innen folytatjuk utunkat, Csányi László beszámolója alapján.
Ugyancsak a piros sáv jelzésen haladunk, a Bulz-kô érintésével, a Csáklyakô oldalában a remetei sziklaszorosig - a víz a mészkôben csodálatos szépségû szurdokvölgyet ásott -, érdemes végigmenni a víz mentén, de a gerincúton is haladhatunk. Meglátogathatjuk a szoros mellett a mûemlék templomot s az ortodox apácakolostort, a közeli forrásnak csodatevô hatást tulajdonítanak. Innen egy bal oldali elágazáson a Kisgyógy-szoroshoz jutunk. Visszatérve a piros sáv jelzésre, Bradesti faluba jutunk - itt esetleg kiegészíthetjük élelmiszerkészletünket -, vagy autóbusszal hazatérünk Enyed felé.
Ha az utat folytatni akarjuk, akkor a piros sávon haladva a Szolcsvai búvópatakig megyünk - jó sátorozási lehetôség -, de errôl bôvebben a jövô héten.
Ezeket a turistaösvényeket gyakran bebarangolta Áprily Lajos is (sokszor tanítványaival), ezért az ô versébôl idézünk: "S mégis, ha kék vasárnapot / derít az égburok, / hangos turista-csapatok / veletek indulok." Dósa László a búvópataknál készült fotójával kívánjuk, hogy minél többen induljanak el az ismertetett utakon.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében
Kerekes Ibolya
A képviselôház jóváhagyta a rádió- és televízió-illetékrôl szóló kormányrendeletet
A képviselôház az ülésrôl kivonuló ellenzék nélkül fogadta el csütörtökön a rádió- és televízió-illetékrôl szóló kormányrendeletet. A Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Nagy-Románia Párt képviselôi az ülésterem elhagyásával tiltakoztak Valer Dorneanu házelnök döntése ellen, aki újra szavazásra bocsátotta a jogszabályt. Emil Boc, (DP), Mona Musca (NLP) és Mircea Purceld (NRP) sorra hangsúlyozták, hogy az alsóház elutasította a rendeletet és nem értenek egyet a szavazás megismétlésével. Az ellenzék arra hivatkozott, hogy a ház elutasította a kormányrendeletet, mivel Mona Musca erre vonatkozó indítványát nem egyszerû többséggel utasították el. A képviselôház a kulturális bizottság által javasolt módosításokkal fogadta el a rendeletet. A testület elsô ízben áprilisban elemezte a jogszabály- tervezetet és úgy döntött, hogy a romániai állandó lakhellyel, illetve székhellyel rendelkezô fizikai és jogi személyek illetéket fizetnek az állami rádió és televízió szolgáltatásáért. A kulturális bizottság arról is döntött, hogy az audiovizuális illetéket nem kell fizetniük az egyedülálló, havi szociális segélyre jogosult személyeknek, a közegészségügyi egységeknek, a szociális védelemmel foglalkozó közintézményeknek, a közoktatási, illetve katonai egységeknek a nonprofit egyesületeknek és alapítványoknak, a diplomáciai képviseleteknek, valamint a Román Rádió Társaság és a Román Televízió Társaság egykori és jelenlegi alkalmazottainak. Az ellenzék minden alkalommal bírálta a rendeletet és javasolta, hogy a rádió- és tv- készülékekkel nem rendelkezô személyeknek sem kellene illetéket fizetniük.
Bölöni Lászlót nevezték ki a francia labdarúgó-bajnokságban szereplô Rennes vezetôedzôjévé. A román válogatott volt szövetségi kapitánya - aki játékosként 108-szor lépett pályára a nemzeti együttesben - az elmúlt két szezonban a Sporting Lisboa csapatát irányította. Az elôzô idényben bajnoki címig és kupagyôzelemig vezette a lisszaboni gárdát, amely azonban a vasárnap véget ért pontvadászatban csak a harmadik helyet szerezte meg. Bölöni a bretagne-i együttes kispadján a Paris Saint-Germainhez távozó Vahid Halilhodzicot váltja.
Egyesül a Keresztény Néppárt és a Népi Akció
Egyesül a Népi Fórumot alkotó Népi Akció és a Keresztény Néppárt. Errôl a két alakulat országos tanácsa döntött csütörtökön, Emil Constantinescu és Vasile Lupu vezetésével. A Mediafaxhoz eljuttatott közlemény szerint a két országos tanács közös nyilatkozatot fogadott el, miszerint a Keresztény Néppárt egyesül a Népi Akció politikai mozgalommal, tekintettel a romániai politikai közép és középjobb erôinek nehéz helyzetére, valamint arra, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt a saját hasznára kívánja megszerezni a román társadalom egészét. A fúziót a két politikai párt illetékes fórumai hagyják jóvá, az egyesülési megállapodást július folyamán írják alá. A két politikai alakulat közös kongresszusát 2003 szeptemberében tartják. A fúziós folyamat lezárására és a helyi választások megszervezésére közös testület alakul Emil Constantinescu és Vasile Lupu vezetésével.
Sertéspestis-góc Szatmár megyében
Szatmár megye legnagyobb sertéspestis-gócát fedezték fel ezen a héten Nagykolcs községben. Eugeniu Avram, a szatmár Megyei Állategészségügyi Hivatal aligazgatója elmondta, a laboratóriumi elemzések szerdán megerôsítették, hogy egy nagykolcsi sertéstenyésztô 180 állata pestissel fertôzött. A sertéseket pénteken feláldozzák és elhamvasztják az állategészségügyi hivatal képviselôinek jelenlétében, a tenyésztô pedig kárpótlást kap a Földmûvelésügyi Minisztérium költségvetésébôl. A sertéspestis-járvány miatt még januárban bezárták a Szatmár megyei állatvásárokat. Az állatok beoltását az EU-normák tiltják a határ menti megyékben, a kór elterjedésének egyetlen módszere a gócok elszigetelése és a fertôzött állatok elpusztítása.
Csurka István szerint a XX. század talán legnagyobb igazságtalansága történt a magyarsággal 1920- ban. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Magyar Út Körök Mozgalom elnöke a Trianoni békeszerzôdés aláírásának 83. évfordulója alkalmából tartott szerdai budapesti megemlékezésen a Gesztenyés-kertben nemzeti színû, Árpád-sávos és MIÉP- zászlókat lengetô hallgatóság elôtt beszélt. Csurka István dicsérte a Horthy-korszak "visszaszerzés politikáját", s úgy vélte, hogy ha akkor a politikusoknak sikerült volna megteremteni "a népi, össznemzeti közakaratot, amely meg tudta volna védeni a magyarságot", akkor nem, vagy csak jóval nehezebben kerülhetett volna hatalomra a Rákosi- és a Kádár-rendszer. Mint mondta: az Orbán-kormány "halvány kezdeményezést tett" a kedvezménytörvénnyel a helyzet javítására, de ezt - Csurka István megfogalmazása szerint - szétrúgta "a piszkos MSZP- SZDSZ-hatalom". Bírálta az alapszerzôdéseket, s úgy vélte, hogy aki - mint például Orbán Viktor - Antall József néhai miniszterelnök és politikájának híve, "annak tudnia kell, hogy ezzel az európai és amerikai érdekek elôtti szolgai meghajlást is támogatja".
A Kovászna megyei RMDSZ újból bírálja Horia Grama prefektust
Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke csütörtökön újra bírálta Horia Grama prefektust, szerinte Grama akciói a magyar közösség ellen irányulnak, személyes, vagy egy szûk csoport érdekei miatt. Albert Álmos kifejtette: nagy az elégedetlenség amiatt, hogy a prefektus megakadályozza a helyi tanácsok társulását magánerdészetek létrehozása érdekében, noha a Földmûvelésügyi Minisztérium tájékoztatta a Kovászna megyei prefektúrát, hogy az erdészetek létrehozásához jogi személyiséggel rendelkezô egyesületeket kell létrehozni. A prefektúra eddig a helyi tanácsok húsz, egyesületalapítással kapcsolatos határozatát támadta meg, ezek közül hármat visszavontak, tizenhetet pedig a közigazgatási bíróság elé vittek. A kormánybiztosi hivatal tizennégy esetben ügyet nyert, a döntéseket azonban érvénytelennek nyilvánította a Kovászna Megyei Bíróság, három ügy jelenleg is folyamatban van. Albert Álmos szerint megengedhetetlen, hogy az állam képviselôje ne vegye figyelembe a földmûvelésügyi szaktárca utasítását. Horia Grama a Mediafaxnak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az egyesületek valódi célja más, mint a deklarált célok, azaz közigazgatási struktúrákat kívánnak létrehozni.
2003. június 6-8-a között a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a kolozsvári Pro Image Kft.-vel közösen megszervezi a Nyitott kapuk ünnepét, példázva az áttetszôséget, amely a közintézményeket kell hogy jellemezze az állampolgárokkal való kapcsolatukban. Ennek érdekében a következô program szerint az érdeklôdôk látogatást tehetnek az alábbi intézményeknél: június 6-án, pénteken 10-13 és 18-19 óra között az Ariel Gyermekszínházban, 10-14 óra között a Nemzeti Színházban. Június 7-én, szombaton 9-11 óra között a prefektúrán, 10-14 óra között a polgármesteri hivatalban. Június 8-án, vasárnap 10-13 óra között a megyei múzeumban - tájékoztatott a polgármesteri hivatal szóvivôje, Marius Pascan.
Az EMKE maros megyei szervezete június 7-én, szombaton 10 órától szervezi meg a II. Gyermek- Gyöngykoszorú-találkozót. A marosvásárhelyi vár színpadán népi gyermekjátékokat és -táncokat mutatnak be a város és a megye iskolásai. Ezt követôen kézmûves-foglalkozásokra kerül sor a résztvevôk és az érdeklôdôk számára.
Újabb lehetôség a koronkai gyerekeknek
Az elmúlt hétvégén Mezôpanitban lépett fel a koronkai elemis diákok tánccsoportja. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy a Maros Mûvészegyüttes táncosa, Barabás Levente által felkészített csoportot e hét végére is meghívták. A koronkai gyerekek ugyanazt a mûsort a marosvásárhelyi várban is bemutatják.
Szellemi úton történô gyógyulás
A Bruno Grönig baráti kör találkozót tart vasárnap, 2003. június 8-án 17 órai kezdettel a Grand szálloda Bingo termében. Elôadó Popan Georgeta, a romániai körök vezetôje.
Iskolanapok a 18-as általános iskolában
2003. június 9-én este 7 órától iskolanapi rendezvényt tartanak a marosvásárhelyi 18-as Számú Általános Iskolában. Fellép az iskola Eszterlánc néptáncköre, mely tevékenységének tizedik évfordulóját ünnepli. Szakirányító Pethô Ildikó. Zenél a Cinige zenekar, Sinkó András vezetésével. Meghívottként a Napsugár együttes néhány tagja is táncol.
Idén is lehet jelentkezni a Madisz által szervezett 4 hetes gyümölcsszedôtáborokba. A helyek száma korlátozott. Jelentkezhetnek 18 és 24 év közötti fiatalok a Madisz Dózsa györgy utca 9. szám alatti székhelyén, naponta 9 és 15 óra között.
Ötödször szervezi meg a Doralex Kft. a társaság nevérôl elnevezett horgászversenyt. A szombaton és vasárnap a marosszentkirályi Garofita kereskedelmi és szórakozóközpontban sorra kerülô rendezvényen elsô nap 7 és 12 óra között a felnôttek, második nap 7 és 13 óra közt a gyerekek és a juniorok mérik össze tudásukat. A 16 év alatti versenyzôk ingyenesen vehetnek részt a vetélkedôn, és minden gyerek horgászcikket kap ajándékba.
Az érettségin a helyes választ be kell karikázni
Az idei érettségi vizsga újdonsága, hogy a magyar és román irodalmat kivéve teszkérdések alapján bonyolítják le az írásbelit világirodalomból is, és a helyest választ be kell karikázni. Azok, akik felmentés miatt egy évharmadon át nem látogatták a testnevelésórát, csak minisztériumi engedéllyel jelentkezhetnek érettségire ebbôl a tantárgyból. Az önmásoló tesztlapot minimum három felügyelô tanár és két diák kell aláírja.
Baranya megyei diákok látogatása
Bár vasárnap délután 17 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban tartják Az ország gyöngye, aranya - Maros megye, Baranya vetélkedôt, már kedden elkezdôdött a Baranya megyei diákok és kísérôtanáraik látogatása megyénkben. Kedden Gernyeszeg vendégei voltak, csütörtökön a Székelyföldre kirándultak, pénteken Szovátán látják vendégül ôket, szombaton a marosvásárhelyi várban tekintik meg a II. Gyermek-Gyöngykoszorú-találkozót, vasárnap a megyeközpontban vesznek részt városlátogatáson, majd a délutáni vetélkedôt követôen indulnak haza.
Záró ünnepség Dicsôszentmártonban
Az írott dokumentumok 1278-ban említik elôször Dicsôszentmártont. A Küküllô menti város fennállásának 725 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepség a vasárnapi mûsorral ér véget. A helyi mûvelôdési házban 10.15 órától a város történetérôl készült filmet vetítik. Ezt követôen olvassák fel Románia elnökének, továbbá a képviselôház valamint a szenátus elnökének, a miniszterelnök valamint a kormány üzenetét, majd a polgármester beszéde hangzik el, amit ünnepi mûsor követ.
Bajaiak a Kultúrpalota kistermében
Ma este hét VI-VII. osztályos gimnazista, négy kísérô tanár, valamint az iskolatitkár érkezik mûvészeti szakközépiskolánkba a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolából, viszontlátogatásra-szereplésre. Szombaton délelôtt városnézôbe indulnak, gyakorolnak, délután 5 órai kezdettel pedig a Kultúrpalota kistermében koncerteznek a növendékek. Vasárnap kirándulnak a Gyilkostó-Bucsintetô-Szováta útvonalon. Hétfôn este indulnak haza.
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények 14 hónap garanciával, német importból és új aragázkályhák. Tel. 269-301. (57253)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (57659)
ELADÓ forgó kaszagép, MET permetezôgép (450 l), szénaforgató gereblye és egyéb felszerelések. Tel. 0265/446-168. (58145)
ELADÓ építkezésre alkalmas 947 m2 telek Szovátán, a Faget Szálloda mellett. Tel. 214-238, 17 óra után. (58147)
ELADÓ olcsón diófurnéros szekrénysor. Tel. 265-554. (58182)
ELADÓ a Somostetôn (Posada utca) 1.500 m2-es telek. Tel. 213-020, 8-15 óra között. (58336)
ELADÓ Wartburg 353 2004. szeptemberig érvényes mûszaki vizsgával. Ára: 7,8 millió lej. Tel. 244-220. (58229)
ELADÓ 305×183×15 cm felfújható medence, négyszemélyes cseh sátor, Singer, Dürkopp, Ossapfaff varrógépek, szivacsmatracok, 13 colos négylyukas felnik. Tel. 213-032. (58341)
SÜRGÔSEN eladó 1993-as kiadású, 5 sebességes, kombi, bordó, 1310-es Dacia szervófékkel, jutányos áron. Tel. 220-703. (58300)
ELADÓ kinyitható asztal, 2 diófurnéros ágy éjjeliszekrénnyel, kis barna szekrény, tévészekrény, acélsodrony matraccal, karnis, nagy ládák, hanglemezek, könyvek, dunyha, paplan, bôrkabát, rongyszônyeg, fülhallgató. Tel. 213- 691. (58306)
ELADÓ Marosvásárhelyen 22 ár nagyságú szôlôskert gyümölcsfákkal, építési lehetôséggel. Tel. 216-920. (58313)
ELADÓK antik bútorok. Tel. 216-920. (58313)
OLCSÓN eladók bútorok, négyszemélyes sátor, kézi kötôgép, dupla rádiókazettofon, lemezjátszó, mobiltelefon. Tel. 263-171. (58066)
ELADÓ 7 fiókos mélyhûtô, rózsaszín és kék kagyló, fürdôkád. Tel. 243-823. (58238)
ELADÓ 3 ajtós ruhásszekrény, tükrös fogasszekrény, tükrös toalett, diákíróasztal, autogájzer, 4 db üveges ablak, 4 db függönykarnis, 1 csillár, különbözô autó-, gáz-, villany-, vízszerelési alkatrészek. Tudor Vladimirescu u. 66. Tel. 261-573. (58131)
ELADÓ diófa szobabútor, kanapék, modern könyvszekrény. Tel. 230-458. (58204)
ELADÓ modern bútorgarnitúra. Tel. 213-796. (58220)
ELADÓ két vonatjegy Marosvásárhely - Budapest útvonalon. Tel. 210-037. (58233)
VÁSÁROLNÉK telket Vásárhelyen vagy a Nyárád mentén, esetleg Régenen felül, a Maros mentén. Tel. 0788-233-229 vagy 311-387, 18-20 óra között. (58240)
ELADÓ Claas Dominator kombájn, 5,1 m-es vágóasztallal, hatsoros kukorica- és napraforgó- adapterrel, kitûnô állapotban. Tel. 0744-604-685. (ko.)
ELADÓ fogas szekrénnyel, cipôtartóval kombinálva és egy 1992-es kiadású, 1600 cm3-es Nissan Sunny kifogástalan állapotban. Tel. 262-897. (58285)
ELADÓ 1300-as Lada Samara-motor kitûnô állapotban. Tel. 333-435, 0744-505-434. (58315)
ELADÓ egy szobabútor-garnitúra. Érdeklôdni lehet a 260-762-es telefonszámon, 20 óra után. (58276)
ELADÓ két db kaszagép traktor után, kéttárcsás (1,65 és 1,85). Tel. 0744-606-876. (58149)
ELADÓ 9 ár terület a Somostetôn lakástervvel és építkezési engedéllyel. Tel. 0744-637-503. (58161)
ELADÓ új német vérnyomásmérô, fagyasztószekrény, színes televízió. Tel. 255-178, 0740-344-796. (57938)
BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-356-303, 0722- 396-107. (57919)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (57273)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket, mikrohullámú sütôket. Mindent garanciával. Tel. 265-373, 0744-626-544. (58133)
OLCSÓN új Mountain Bike biciklik, használt német rollerek. Tel. 212-369. (57513)
ELADÓ 1985-ös Opel Ascona Diesel jó állapotban. Ára: 2.000 euró. Tel. 0744-285-818, 266-545. (58154)
ELADÓ U445 DT traktor Székelyabodban, a 138. szám alatt. Tel. 0745-241-328. (58225)
VESZEK öntött kalorifereket. Tel. 263-514, 16-21 óra között. (58343)
ELADÓ malomkô (360 mm), 820-as cséplôgép, kalapácsmalom, szitás kukoricahenger. Tel. 211-270. (58344)
ÚJ HALLÓKÉSZÜLÉK eladó. Tel. 240-039, 17 óra után. (58368)
ELADÓ színes televízió. Érdeklôdni a 224-621-es telefonszámon, 20 óra után. (58361)
VESZEK szemes kukoricát, csöves kukoricát és búzát. Tel. 0744-196-802. (58364)
ELADÓK ipari varrógépek (cikcakk, egyenes és karos). Tel. 264-218, 0721-305-949. (58375)
ELADÓ vonatjegy Marosvásárhely - Budapest útvonalra. Érvényes július 13-ig. Tel. 268-771. (58378)
ELADÓ többelemes piros-fehér színû melaminált konyhabútor sarokkanapéval, asztallal 5,5 millió lejért. ELADÓ két massziv fenyôfa ágy matracokkal, 1 millió lej/db. Tel. 313-921. (58388)
ELADÓ legnagyobb számú pedálos Schunda cimbalom új húrozattal. Rava 147. sz. Irányítószám 547239. (58382)
IGÉNYESNEK eladó haboskôris hálószobabútor szekrénysorral és diófa ebédlôbútor. Érdeklôdni a 261-768-as telefonszámon, Papsai Erzsébet. (58379)
ELADÓ 5 db bejárati ajtó. Tel. 256-180. (58342)
ELADÓ 1986-os kiadású kombi Dacia. Irányár: 24 millió lej. Tel. 243-030, 0740-624-035. (58314)
VÁSÁROLOK színesfémhulladékot. Tel. 0744-547-355. (58392)
ELADÓ a 112-es törvénnyel vásárolt ház, teljesen kifizetve: nagy szoba, konyha, kamra, fürdô-, emeletiráépítési lehetôséggel, továbbá pince, padló, 3,5 ár kert és közös udvar. Szombat délelôtt 9-13 óra között megtekinthetô. Tel. 237-492. (58362)
CSERÉLEK IV/X. emeleti garzont + különbözet a Kárpátok sétányon 2, 3 szobás tömbházlakásra, ugyanabba a negyedbe. Tel. 215-362. (58076)
ELADÓ garzon és 2 szobás tömbházlakás. Tel. 216-430. (58052)
ELADÓ 1 szoba-konyhás, kamrás, fürdôszobás magánház közös udvaron. Tel. 268-941, 8-17 óra között; mobil: 0740-563-703. (57986)
ELADÓ I. osztályú, 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Cutezantei utcában (vízóra, telefon, kábeltévé). Alkudható. Tel. 256-019, 16-20 óra között. (57941)
ELADÓ egyszobás, felújított, központi fekvésû (Szabadság tér ) lakás. Tel. 0744-526- 041. (58077)
BEÉPÍTHETÔ, közmûvesített központi ingatlan eladó. Tel. 267-705, 213-020. (58335)
ELADÓ 2 szobás, konyhás, fürdôszobás lakás Gyulakután E tömbház 6-os lakrész. Tel. 0744-950-150. (58338)
ELADÓ 3 szobás, magasföldszinti, tégla tömbházlakás a Mocca környékén. Ára: 19.500 euró. Tel. 260-763. (58299)
KIADOK 2 szobás, felújított, bútorozott, vízórás tömbházlakást. Tel. 269-475, 10- 22 óra között vagy 0723-449-823. (58320)
ELADÓ a Kövesdombon II. osztályú, feljavított, 2 szobás, földszinti tömbházlakás a Surianu utcában. Tel. 234-392, 0740- 802-900. (58309)
KIADÓ 2 szoba-összkomfort központi zónában, magánudvaron, különálló lakrész, telefonnal. Havi bérleti díj: 100 euró. Tel. 234-897. (58312)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Mihai Viteazul u. 29. sz. alatt. Tel. 221-506 vagy 0745-539-335, 17 óra után. (58316)
KIADÓ bútorozott garzon a Tudorban. Érdeklôdni 19-21 óra között a 222-094-es telefonszámon. (58201)
ELADÓ egyszoba-összkomfortos lakás Budapesten (42 m2). Tel. 0740-512-063. (58072)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás, magasföldszinti tömbházlakás gáz-, vízórával a központhoz közel bútorral vagy anélkül. Tel. 230-458. (58204)
ELADÓ feljavított, 2 szoba-összkomfortos lakrész a klinika környékén, a Faget utca 24. sz. alatt, IV. emelet, 18-as lakrész. Tel. 211-279, 7-13 óra között. (58137)
ELADÓ III. emeleti, I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás az 1918. December 1. úton. Érdeklôdni a 263-561-es telefonon, 8-18 óra között. (58209)
ELADÓ nagy, emeletes ház a T. Vladimirescu u. 131. sz. alatt. Ára: 120.000 euró. Tel. 0722-224-975, 268-696. (58214)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás saját hôközponttal az Unic fölötti tömbházban. Tel. 215-126, 0744-767-710. (58239)
ELADÓ ház Kibéden melléképületekkel. Érdeklôdni lehet 20-22 óra között az 571-664-es telefonszámon. (58282)
ELADÓ a Kövesdombon saját központi fûtéses, IV. emeleti, 2 szoba-összkomfortos tömbházlakás, kb. 15.000 euróért. Tel. 251-927. (58262)
ELADÓ nyaraló Vármezôn egy nagy szobával, konyhával, fürdôvel, 4 hálószobával, terasszal és 12 ár telekkel + 56 ár belterülettel. Tel. 256-771, 0744-814-890. (58277)
KIADÓ tömbházlakás hosszabb idôre. Tel. 219-935. (58286)
ELADÓ 2 szobás, IV. emeleti tömbházlakás, a Pandúrok úton, Villas-2002 tetôszigeteléssel, átalakításokkal, saját központi fûtéssel, bezárt erkéllyel, pincével. Tel. 247-594, 0745-911-339. (58288)
ELADÓ I. emeleti, 2 szobás lakrész a Kárpátok sétányon, bútorok, csillárok. Tel. 260-020. (58294)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Rozmaring u. 12/14. sz. alatt. (57852)
KIADÓ központhoz közeli 2 szobás, bútorozott tömbházlakás. Tel. 0740-095-205. (58186)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, I. emeleti tömbházlakás a Tudorban. Tel. 0744-342-066. (58373)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás a III. emeleten a Rovinari negyedben. Tel. 212-556. (58348)
ELADÓ ház 666 m2 telekkel a Tudor negyedben. Tel. 225- 612. (58392)
Az ÁDÁM&ÉVA társkeresô iroda mindenkinek. Tel. 236-797. (58381)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (53603)
ARCHICAD-TERVEZÔPROGRAMMAL dolgozni tudó személyt keresek. Tel. 0740-147-386, 15 órától. (58237)
AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 243-294, 0722-945-138, 0745-560-092. (58236)
REKLÁMÁRON eladó belsô mûanyag ablakredôny (90.000 lej/m2), szerelése díjmentes. Tel. 231- 534, 21-23 óra között. (57027)
RENDELÉSRE készítünk ajtókat, ablakokat, belsô lépcsôket és bútorokat. Tel. 319-943. (58337)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslány-ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (58024)
BALLAGÁSRA, évzáróra, külföldi ajándékozásra különleges dísztárgyak, egyedi ajándéktárgyak bô választékban a DOMARTNÁL. Tudor Vladimirescu u. 55. sz. (57959)
IDÔS személyek gondozását vállalom lakás ellenében. Anyagi támogatást, esetleg fogyasztás-elmaradás fizetését vállalom. Tel. 0724-396-495. (57991)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (58202)
HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0745-278-233. Garancia. (58304)
GYEREKGONDOZÁST vállalok a nyári vakációban. Tel. 219-581. (58325)
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum 1952/1953-ban érettségizett diákjai 50 éves találkozójukat tartják 2003. június 7-én 9 órakor. Szeretettel várjuk osztálytársainkat. Kegyelettel emlékezünk 21 elhunyt TANÁRUNKRA és ugyanennyi OSZTÁLYTÁRSUNKRA. Emléketeket szívünkben ôrizzük. A szervezôk. (57842)
HÁZVEZETÔNÔT keresek 30 évesig, szállással. Fényépes bemutatkozást kérek. Szalay László H-1121 Budapest, Denevér u. 22. Mobil: 00-36-30-60-06-163. (57997)
TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (58151)
ARANYOS, szobatiszta kiscicák gazdira várnak. Tel. 260- 670. (58170)
KÁRPITOZÁST vállalok lakásán is. Tel. 224-471. (58212)
MEGBÍZHATÓ asszonyt keresünk kislányra vigyázni az Unirii negyedben. Tel. 312-246. (58218)
MINÔSÉGI parkett-, padlólerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 257-785, 0722-669- 954. (58230)
KIADÓ asztalosmûhely, gépek és 3 fázisú áram 100 m2-es területen. Tel. 214-778. (58272)
GYEREKGONDOZÁST vállalok. Tel. 241-956. (58295)
TÉVÉJAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 319-610. (58297)
KERESEK egy méhészsegédet. Tel. 221-392, 0740- 675-247. (58346)
BÉRBE adok helyiséget bármilyen tevékenységre (cukrászlaboratórium, fagylaltlaboratórium, raktár, hûtôkamra). Tel. 0745- 309-965, Marosszentgyörgy. (58134)
ÜZLETHELYISÉGET bérelnék a Színház téren (20-50 m2). Tel. 0722-193-585. (57785)
15 ÓRA után középkorú hölgy bármilyen munkát vállalna, fagylaltárulást is. Egyéb ajánlatokat a 212-556-os telefonszámon várok. (58348)
ÉRTESÍ