.LV. évfolyam 163. (15431.) sz

2003. július 16., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Andreea Ciuca négyórás meghallgatáson

Vasile Ghere: Próbáltuk kideríteni, mit akar az ügyészség

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi székhelyén tegnap 4 órán át tartott Andreea Ciuca, a Maros megyei törvényszék volt elnökének újabb kihallgatása. Ciuca szerint semmi új bizonyítékot nem tudott felmutatni az ügyészség, csak a régi vádakat hangoztatták. Vasile Ghere védôügyvéd szerint "négy órán át próbáltuk kideríteni, mit is akar az ügyészség" . A Ciuca-ügyben újabb tanúkat is kihallgattak.

Szappanoperába illô ügy

A kevéssel 10 óra után érkezô Andreea Ciuca a helyszínen tartózkodó újságíróknak az Adevarul országos napilap hétfôi számában megjelent információkkal kapcsolatban nyilatkozott. A szóban forgó lap szerint a börtönbüntetését töltô Riccardi Orlandino (számos, Olaszországban elkövetett bûncselekménnyel is vádolt "üzletember") június 16-án vizsgálóbíráinak kijelentette: fenntartja korábbi állításait Matei Marian SIE-tábornok és Gheorghe Hutanu, a megyei pénzügyôrség fôfelügyelôje ellen, miszerint a két, korrupciós vádakkal gyanúsított személy bizonyos pénzösszeget kért (és kapott) tôle, cserében az ellene zajló bûnvádi eljárás kedvezô irányba való terelése érdekében. A június 16-i jegyzôkönyv szerint Riccardi, aki eddig "attól való félelmében hallgatott, hogy helyzetét súlyosbíthatja", azt állította, hogy Hutanu közölte vele: a 138.500 dollár egy részét Andreea Ciuca kapta volna, hogy befolyásolja a bûnvádi eljárás menetét.

Az OKÜ székhelyén tegnap Andreea Ciuca kijelentette: szappanoperába illô, ahogyan az ügyét kezelik. "Elôször az állítólagos megvesztegetési vádak hangzottak el, megjelentek az álarcos személyek, következtek a kihallgatások, majd különféle, érdekesebbnél érdekesebb bûncselekmények elkövetésével vádoltak. Erre most az Adevarulban megjelenik Riccardi június 16-i
nyilatkozata, aki mellesleg két éve ül börtönben. Kétszer is kértem, hogy írásban bocsássák rendelkezésemre a jegyzôkönyvben szereplô nyilatkozat szövegét, amire azt a választ kaptam, hogy a nyilatkozat Bukarestben található, talán ma (tegnap - szerk. megj.) elolvashatom. Érdekes módon a sajtónak közreadták.

Ami az Orlandinóval való állítólagos kapcsolatomat illeti, ez nem létezô. Se nem kávéztam, se nem pizzáztam Orlandinóval. Két év óta egyetlen nyilatkozatában sem szerepel nevem, sôt, még csak nevem kezdôbetûi sem. Ez azért érdekes, mert Orlandino a lap szerint "fenntartja korábbi állításait" . Nem ismerem sem Orlandinót, sem a környezetéhez tartozó személyeket. Nézzék meg a bíróság irattárában: 7-szer utasították vissza az Orlandino letartóztatásának megszüntetésére irányuló kérelmet" .

Az OKÜ székhelyén, a kihallgatás hosszú órái alatt a sajtó képviselôinek nem engedélyezték az épületbe való bejutást, két csendôr ôrködött a kapu elôtt, azt a parancsot kapva, hogy "senkit ne engedjenek be".

40 percen át kerestek egy borítékot

A kihallgatásról érkezô Andreea Ciuca a Népújságnak nyilatkozva elmondta: ezen a kihallgatáson is ugyanazokat a kérdéseket tették fel a megvesztegetéssel, a hivatali visszaéléssel, csalással, hamisítási vádakkal kapcsolatban. Vagyis a június 5-i, majd a június 12-i jegyzôkönyvben szereplô vádakkal kapcsolatban.

- Elmondtam, hogy nincs mit hozzátennem az elôzô nyilatkozataimhoz. Ennek ellenére közel négy órát tartott a kihallgatás, de az ügyészség semmi új bizonyítékot nem mutatott fel.

- Akkor mégis mirôl "beszélgettek" 4 órán át?

- Érdekes lett volna, ha részt vehettek volna a kihallgatáson. Ugyanazokat a tudott dolgokat ismételték. Újra kértük, hogy pontosítsák: milyen bizonyítékok alapján vádolnak, melyek a dossziénak azok a lapjai, amelyekre utalnak, bocsássák rendelkezésünkre az írott anyagot. Egyelôre várunk. Nem hozták tudomásomra, de észrevettem, hogy még 3 tanú vár kihallgatásra. Ha statisztikát készítek, eddig 8 személyt hallgattak ki, plusz az újabb három személy, ezért egyik ügyvédemnek továbbra is maradnia kellett a kihallgatáson. Az eljárással kapcsolatban csak annyit mondhatok: no comment! Semmilyen egyéb kijelentéssel nem lehet minôsíteni azt, ami történik.

Vasile Ghere védôügyvéd lapunknak megerôsítette az Andreea Ciuca által mondottakat, majd hozzátette: "négy órán át próbáltuk kideríteni, miért hívattak oda. A négy óra alatt semmilyen újabb bizonyítékot nem mutattak fel, 40 percen át kerestek egy borítékot, amit végül nem találtak meg, azt mondták, ha megtalálják, megmutatják. A következô lépést a Korrupcióellenes Ügyészség teszi, ennek kell eldöntenie, mit kezd ezzel az üggyel.

Az ügyészség diszkrét

A Ciuca-ügybena vizsgálatot nem a helyi, hanem az Országos Korrupcióellenes Ügyészség folytatja, személyesen Gheorghe Suhan fôügyész vezeti a kihallgatást. Tegnap délben a Népújság meg szerette volna szólaltatni a fôügyészt, ám határozott elutasításban volt részünk: a kaput ôrzô csendôrrel üzenték: nem nyilatkoznak.

Csegzi Sándor: Dorin Florea blöffölt

Nem változik a program

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a hétfôi sajtótájékoztatón félrevezette a közvéleményt a Félsziget fesztivállal mondottakkal - nyilatkozta lapuknak Csegzi Sándor alpolgármester.

A szervezôk több mint két hónappal ezelôtt kerestek meg, amirôl tájékoztattam Dorin Floreát. Nyilván, akkor még végleges program nem volt. Kezdetben 400-600 sátorhelyet igényeltek, más helységekbôl mintegy 1500-3000 diákra, édeklôdôre számítanak.

Az elsô beszélgetéseken a polgármester elvetette a Víkendtelepen való sátorozási lehetôséget, így került sor a Cementlapok és a komp közötti szakasz kijelölésére, ami tulajdonképpen a vízügyi igazgatóság területe. Felmerült az a lehetôség, hogy a leaszfaltozott pályán tartsák meg a koncerteket, ebbe se egyezett bele Dorin Florea, így aztán az ASA salakos labdarúgópályájára húzzák majd fel azt a sátrat, amiben a Marosvásárhelyi Napokon a hazai cégek állították ki termékeiket. A bejárat problémája is rendezôdik. Az ASA víkendháza melletti kapun csak a fesztiválon résztvevôk léphetnek be jegyeik felmutatásával.

- Most folynak a tárgyalások arról, hogy díjmentesítsük a belépést, azaz a diákoknak ne kelljen külön jegyet váltaniuk a fürdôtelepre. A szervezôk elképzelése szerint azok a marosvásárhelyiek, akik nem váltanak jegyet a táborba, de be szeretnének menni a víkendre, használhatják a November 7 negyed felôli bejáratot.

Ami a közbiztonságot illeti, tegnap délelôtt az alpolgármester és a szervezôk találkoztak a rendfenntartó szervek képviselôivel és megegyeztek, hogy a fesztivál és tábor területén kívül a rendôrség és a csendôrség, valamint polgárôrök teljesítenek szolgálatot, míg a táboron belül a BS Guarding alkalmazottai vigyáznak a rendre. A szervezôk gondoskodnak a tisztaságról is. 20-25 ökológiai WC-t állítanak fel. Az áramhasználat is megoldódik. A szervezôk kérésére az Electrica Rt. marosvásárhelyi kirendeltségének szakemberei különvezetéket húznak ki a színpadig, innen látják majd el a berendezéseket villanyárammal, a közvilágítást is megoldják.

Ami Dorin Florea és más személyiségek jelenlétét illeti, az alpolgármester megmutatta a programot: ebben kiemelt helyen szerepel a város polgármestere különmeghívottként, így nem állíthatja azt, hogy neki senki sem szólt. - Míg a polgármester a várban nem vetette fel az említett gondokat, furcsamód ez a víkenden aggodalmat okoz. Remélem, a szervezôk és a fiatalok bebizonyítják, hogy ezt a nagyon jó kezdeményezést érdemes volt támogatni - mondta a Népújságnak Csegzi Sándor alpolgármester.

Rangos együtteseket várnak

Kovács Péter, a MIÉRT elnöke lapunknak megerôsítette, hogy a 2003. július 19-23. idôszakban sorra kerülô Félsziget Ifjúsági és Diákfesztivál az eredeti tervek szerint lesz megszervezve.

Dorin Florea polgármester mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a rendezvény lebonyolítását, de olyan kifogásokat fogalmaz meg, amelyek nem ellentétesek a szervezôk elképzeléseivel. A rendezvény szervezôi, a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség már két hónappal ezelôtt aláírták a Maros-part tulajdonosával a kempingezésre kiszemelt területre vonatkozó szerzôdést. Florea a színpad felállítására a hadsereg sportklubjának tulajdonában lévô labdarúgópályát ajánlja, amelyet a szervezôk hetekkel ezelôtt lefoglaltak a klub vezetôjénél. A sportpályák használatáról is írásos megegyezést kötöttek, tehát a sportolási lehetôségek is biztosítva vannak. A Víkendtelep medencéi körül nem kerül sor rendezvényre.

A Félszigeten a szórakozás biztosított: öt nap alatt 15 neves együttes lép fel, számos sportrendezvényre, színjátszó fesztiválra, kulturális estekre és más szabadidôs tevékenységekre kerül sor.

Ilyen rangos együttesek még nem léptek fel egy rendezvényen Erdélyben. Szombaton, július 19-én Erdélyben elôször zenél Deák Bill Gyula. Vasárnap a Voltaj és a magyarországi Anima Sound Sistem, míg július 21-én, hétfôn a Sarmalele Reci, a Vama Veche és a Heaven Street Seven lesz színpadon. Zenei szempontból a csúcsot a kedd este jelenti, amikor a Bikini, a Republic és a Zanzibar lép fel. Július 23-án, a záró esten a magyarországi Kimnowak és a Kispál és a Borz szórakoztatják a közönséget. A labdarúgópályán felállított színpad elôtt akár 10.000 ember is elfér, a technikai felszerelés pedig 60.000 wattot biztosít.

A jegyek árát a szervezôk a diákok zsebére szabták: az egyhetes belépô csupán 189.000 lejbe kerül, és a napidíj sem lesz több 69.000 lejnél. A fizetés ellenôrzése, a budapesti Sziget fesztiválhoz hasonlóan, karszalagokkal lesz biztosítva.

Folyamatban van a Maros-part sátorozásra való kialakítása is. Itt biztosítva lesz a tisztálkodás, valamint több sörsátor lesz felállítva. A helyszínen a résztvevôk teljes ellátásukat tudják biztosítani: lehet majd vásárolni roston sült ételeket, kürtôst, lángost és a közelben több kisvendéglô is mûködik.

A Félsziget keretében zajló Igen! Irány Európa! konferenciára számos rangos személyiség jelezte részvéte-lét. A román politikusok közül Vasile Puscas EU-s fôtárgyaló, tárca nélküli miniszter, Daciana Sârbu ifjúsági államtitkár, valamint Victor Ponta államtitkár, a Szociáldemokrata Párt alelnöke lesz jelen. Magyarországról jelezték részvételüket Bársony András, Szabó Vilmos és Mesterházy Attila politikai államtitkárok. Jelen lesz az RMDSZ országos és megyei szintû vezetése is.

Az Egészségügyi Minisztérium válaszol a gyógyszer- forgalmazóknak

A helyzet bonyolódott

A gyógyszer- és egészségügyi szolgáltatások forgalmazói akkor kapják meg tartozásukat, miután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium befejezi a kórházaknál a beszerzésekrôl folytatott ellenôrzését, tájékoztatta a szaktárca a Mediafaxot.

Az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint az Egészségbiztosítási Pénztár és a szaktárca ellenôrei július 4-tôl ellenôrzik a kórházak könyvelését, annak megállapítása végett, hogy milyen összegeket kell kifizetni az egészségbiztosítási alapból a forgalmazó cégek felé felhalmozott tavalyi adósság második részletének kiegyenlítésére. A szaktárca szerint az ellenôrzést pénteken fejezik be.

"Az ellenôrzések befejezése után (...) prioritást élvez azoknak a tartozásoknak a kifizetése, amelyek esetében betartották a közbeszerzési törvény elôírásait. Azokban az esetekben, amelyeknél megalapozatlan költekezések merülnek fel, kielemezzük a helyzetet, és megpróbáljuk megállapítani, ki a felelôs a szerzôdések megkötéséért", szerepel az egészségügyi tárca közleményében.

A külföldi gyógyszerszállítók felfüggesztették a szállítást a román forgalmazó társaságok felé a kifizetetlen adósságok, valamint a nemzetközi bankok hiteleinek megtagadása miatt, jelentette be hétfôn Ramona Stefan, az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke (AFPM).

Ramona Stefan ismertette, hogy ez a helyzet az utóbbi napokban tovább bonyolódott, hiszen a bankok - és fôleg a külföldi pénzintézetek - többsége visszautasította a román forgalmazók hitelkérését, és döntésüket azzal indokolták, hogy a tartozások kifizetésének sorozatos halogatása nem jelent számukra garanciát.

- A probléma lényege az, hogy az adósságok teljes vagy részletekben történô kifizetésének elmaradása az utolsó mentsvárként szolgáló bankhitelek visszautasításával együtt oda vezetett, hogy be kellett fagyasztani a külföldi szállítók számláinak kiegyenlítését, akik válaszképp felfüggesztették az egészségügyi termékek szállítását Romániába, amíg legkevesebb százmillió euró értékben nem törlesztjük az adósságainkat - tájékoztatott Ramona Stefan.

Az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke szerint az egészségügyi forgalmazók és a hatóságok viszonya meglehetôsen feszültté vált, amelyet az a módszer váltott ki, ahogyan a kormány elképzeli az egészségügyi hálózatban felhalmozott tartozások rendezését. "Vagyis megközelítôleg két évre visszanyúló, megalapozatlan ígéretek, halogatások sorozata, intézkedések nélküli, befejezetlen ellenôrzések" - fogalmazott az egyesület elnöke.

- Noha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium vezetôsége úgy nyilatkozott, hogy július végén, vagyis a hónap közepén tartott ellenôrzések után felszabadítanak pénzösszegeket a kilencmilliárd lejre rúgó adósság elsô részletének kifizetésére, mégsem sikerült pontos idôpontot kijelölni annak érdekében, hogy egyesületünk tagjai stratégiát dolgozzanak ki tevékenységük fellendítése céljából - tudatta az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke.

Gyógyszer nélkül az ország?

Vajda György

Nyugdíjas olvasónk telefonált szerkesztôségünkbe. Apróhirdetést szeretne feltenni, de ha túl drága, akkor inkább nem. A díjszabás a hirdetés jellegétôl függ: lakás, adásvétel stb. - mondom. Gyógyszert szeretne eladni, hiszen nagyon megszorult, ha a hirdetés több mint 100.000 lej, akkor azt már nem tudja kifizetni. Az esetet sajnos általánosítani lehet. Elgondoltam, hány nyugdíjas van, akinek választania kell: lemond a betevô falatról, hogy az éltetô gyógyszereket kiváltsa, s ha mégis megmarad valamilyen pasztilla, akkor inkább eladja, hátha több párizsit vehet vacsorára. Szomorú helyzetképe ez a romániai társadalomvédelemnek és egészségügynek. S míg minisztériumoktól a különbözô szakmai érdekvédelmi szervezetekig folyik a véget nem érô vita, az egyezkedés, ami végre rendet teremtene, várat magára. Inkább cseberbôl vederbe, s vissza viszik az ügyet, mert valamelyik érdekelt fél mindegyre hoppon marad. Marakodnak a pénzen, arról azonban egy szó sincs, hogy a betegeknek, az adót és egészségbiztosítást fizetô állampolgároknak hogyan és mikor lesz jobb. Üzletté züllesztették az egészségügyet, s ha bárki fennforgó szájára veszi a "társadalomvédelem" kifejezést, megérdemli, hogy betömjék

A napokban röppent fel egy újabb hír, a külföldi gyógyszergyártók beszüntették a romániai megrendelôknek szánt készítmények szállítását, de még a nemzetközi pénzintézetek sem hiteleznek hazai felvásárló cégeknek adósságaik miatt. Ez már a csôd. A "megoldás" megint csak az egymásra mutogatásban, bûnbak- keresésben merül ki. Arról, hogy valóban miként rendezik majd úgy a problémát, hogy végre ne kelljen hosszú sorokat állni a gyógyszertárak elôtt kompenzált gyógyszerekért, vagy ne kényszerüljön a nyugdíjas végletes választásra, az átszervezett kormány új minisztériuma és fôtisztségviselôje sem tud válaszolni. Kapitális és érdemi megoldás helyett a minisztérium most azt válaszolja a gyógyszerforgalmazóknak, hogy majd akkor jutnak a pénzükhöz, amikor a biztosítási pénztárral együtt befejezik a kórházaknál az ellenôrzést a korábbi beszerzésekrôl. S kiderül, hogy ezzel lúlius 4-e óta foglalatoskodnak. Eddig mivel töltötték az idôt, hiszen a tavalyi tartozásokról van szó?! Megáll az ész! Normális embert elfogná a szégyen ennyi szemérmetlen pancserség láttán.

Alternatíva indigóval?

Mózes Edith

A Duna televízióban vasárnap a nemrég megalakult székelyföldi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) céljairól beszélt Szász Jenô, Székelyudvarhely polgármestere. Egyebek között arról, hogy végre-valahára a romániai magyar nemzeti közösségnek is megadatik az, ami a román társadalom több mint tízéves kiváltsága: a politikai pluralizmus. Azt próbálta magyarázni, hogy az erdélyi magyaroknak is joga van a pluralizmushoz, és ezt az "ajándékot" az MPSZ teszi (kéretlen) az ölébe. Mert hogy valóban nem tartott erre a pluralizmusra igényt az a magyar közösség, amelyet a különbözô "polgárok" meg "szárnyak" állandóan meg akarnak menteni az RMDSZ-tôl, kiderült abból a felmérésbôl, amelyet ugyancsak az említett mûsorban mutattak be. A megkérdezett székelyek - egyetlen kivétellel - egybehangzóan mondták: nem értenek egyet, hogy "megosztják és gyengítik a magyarságot".

Ha jobban megnézzük, mirôl is van szó, arra kell gondolnunk, hogy kicsit megerôltethették volna magukat az udvarhelyi "polgárok", amikor Szász Jenô vezérletével új egyesületet alakítottak. Ugyanis az úgynevezett Magyar Polgári Szövetség kísértetiesen hasonlít a Fidesz-féle új fazonhoz. S már csak azért is megerôltethették volna magukat, mert a polgári körök, fórumok és egyebek, amelyek, úgymond, a romániai magyarság pluralizmusát akarták erôsíteni, eddig is abba a gyanúba keveredtek, hogy a Fidesz erdélyi hasonmásával próbálkoznak köreinkben. Ezt a benyomást erôsítette, hogy a szóban forgó összejöveteleken mondhatni kizárólag fideszes politikusok vagy fideszes agitátorok jelentek meg "útba igazítani" az útkeresôket. Hogy milyen útbaigazításról volt szó, arról már hallhattunk.

Az MPSZ elnöke, Szász Jenô (ki is lehetne más) szövegelése is egy a Fideszével. Például, "demagógia helyett a választás szabadságát kívánja nyújtani a székelyföldi polgároknak", illetve "a pluralizmus nevében alternatívát óhajt felajánlani" (akkor is, ha nem igénylik) ugyanazoknak a székelyföldi polgároknak. Kijelentette, hogy "az alulról szervezôdô szövetség nem kíván az RMDSZ által már elkövetett hibákba esni". Ugyanis az MPSZ-esek egybehangzóan úgy gondolják, hogy "az RMDSZ-nek Bukarestben a választói érdekeit kellene képviselnie, s nem fordítva", hogy "a taktikázó RMDSZ torzulásokat okozott a közéletben" és a többi. Ôk pedig a szövetségükkel elérték, hogy "a székelyföldi magyarok szavazókból végre választókká válnak". Ez, gondolom, azt jelenti, hogy aki az RMDSZ-re adja majd a voksát, az "csak" szavazó, aki rájuk szavaz, abból abban a pillanatban "választó" lesz. Az is érdekes gondolat, miszerint egyelôre csak az MPSZ számára "átlátható Székelyföldre kívánják kiterjeszteni az MPSZ tevékenységét" és középtávú célként a helyhatósági választásokon való megmérettetést tûzték ki.

Nos, merész célkitûzés, mert ugyanabban az adásban azt mondták, hogy egyelôre 120 tagjuk van, ami azt jelenti, hogy azok a bizonyos "átlátható" székelyek, akikbôl mindenáron választókat akarnak csinálni, nem mutatnak különösebb érdeklôdést, akár lelkesedést a Magyar Polgári Szövetség iránt. Ezt a fentebb említett közvélemény-kutatás is megerôsítette. De nem ez a gondunk a polgári szövetséggel. Hanem az, hogy tudva és akarva félrevezetik az erdélyi magyarságot, például amikor azzal vádolják meg az RMDSZ-t, hogy Bukarestben nem az ô érdekeit képviseli. Mi, ha nem igazi érdekképviselet az, hogy kiharcolták (és a "polgárok" vagy a "szárnyak" is tudják, micsoda kemény csatározások eredményeképpen) az anyanyelvû oktatást, elérték, hogy visszaszolgáltatják az emberek földjeit, az egyének és közösségek erdôit, az egyházak elkobzott ingatlanjait. Vagy talán nem látják, hogy országszerte több mint ezer helységnévtáblán megjelenik a magyar elnevezés is, hogy parlamenti képviselôinknek sikerült kivívniuk, hogy a kisebbségek a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban anyanyelvükön szólalhassanak meg? És a lista itt nem ér véget.

Milyen alternatívát mutatnak fel ôk ezzel szemben? Eddig csak annyit "mutatóba", hogy az RMDSZ-t pocskondiázták, miközben sokan közülük élvezik azokat az elônyöket, amelyeket akár egy parlamenti bársonyszék vagy egyéb tisztség jelent, és amely funkciókhoz az RMDSZ révén (listáin) jutottak. Másfajta "alternatívaként" a baszk példát ajánlgatták Sepsiszentgyörgyön, s arra biztatták az erdélyi magyarságot, hasonlóan viszonyuljon a "helyzethez". Nyilvánvalóan ôrizkedtek ezt az
"alternatívát" bôvebben is kifejteni, így marad a gyakran rágalmazásig menô RMDSZ- lejáratás módszere. Vagyis, ôk attól jobbak, hogy a másik rossz. De azért nem túl finnyásak, mert bár a helyhatósági választásokon az RMDSZ ellenében (Székelyföldön ugyan ki más ellenében) állítanak jelölteket, a parlamentbe viszont az RMDSZ- listákon, RMDSZ-jelöltekként szeretnének pályázni.

Igaza volt a szövetségi elnöknek, amikor (ugyanabban az adásban) képmutatásnak nevezte az MPSZ elnökének és társainak szónoklatait, s reményének adott hangot, ahogy az erdélyi magyarságban lesz megfelelô bölcsesség, és nem sétál bele ebbe a csapdába. Különben a Fidesz által sugallt
"alternatívával" annyit érünk el, hogy a "polgári szárny" sem rúg labdába, az RMDSZ pedig veszít, s gyengül a magyarság ereje.

Magyar-szlovák külügyminiszteri
konzultáció a kedvezménytörvényrôl

(MTI) Kovács László magyar és Eduard Kukan szlovák külügyminiszter szombaton Pozsonyban konzultál a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazásáról - jelentette be kedden Budapesten újságíróknak a magyar diplomácia vezetôje.

Kovács László hangsúlyozta, azzal, hogy a parlament elfogadta a kedvezménytörvény módosítását, a jogszabály megfelel az európai elôírásoknak, beleértve az európai uniós normákat is.

"A kedvezménytörvényen nem kívánunk változtatni, készek vagyunk viszont arról tárgyalni a szomszédos országokkal, hogy a kedvezményezettek, magyar és nem magyar nemzetiségû ottani állampolgárok hogyan jutnak hozzá a kedvezményekhez".

Emlékeztetett, Romániával már korábban megállapodtak arról, hogy pénteken lesz egy vegyes bizottsági ülés a két külügyminiszter vezetésével, amelyen a jogszabály alkalmazásáról is tárgyalnak.

Kovács László elmondta, hogy eredetileg a magyar- szlovák konzultációt a jövô hétre tervezték, de tekintettel arra, hogy szlovák partnere hétfôtôl szabadságon lesz, úgy döntöttek, szombaton tartják meg a találkozót.

A hadsereg 1.300 milliárd lejt kaphat
a költségvetés- kiigazításkor

A Védelmi Minisztérium abban reménykedik, hogy a költségvetés-kiigazításkor 1.300 milliárd lejt folyósítanak számára, az összeget pedig Romániának az iraki újjáépítésben és békefenntartásban folytatott tevékenységének költségvetés-fedezésére fordítják.

Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy ezekben a napokban zajlanak az utolsó elôkészületek a román katonák iraki utazására, a felszerelések pedig már úton vannak.

A Védelmi Minisztérium fedezi az utazási költségeket, és a költségvetés- kiigazításkor - a képviselôház döntésének, valamint a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések alapján -, vagyis július végén a hadsereg várhatóan 1.300 milliárd lejt kap.

Pascu elmondta, hogy a pénzösszeg egy részét, vagyis az iraki küldetés költségvetésének mintegy felét a minisztérium költségvetésébôl fedezik, míg a másik részét a költségvetés- kiigazításkor, a tavalyi évhez hasonlóan, amikor a védelmi tárca 1.000 milliárd lejt kapott.

Noha idén több küldetésünk van - az iraki ráadás az afganisztáni küldetéshez képest -, ebben az évben mégsem haladjuk túl a tavaly igényelt pénzösszeget, és meggyôzôdésünk, hogy fedezni tudjuk a költségeket - mutatott rá Pascu.

A miniszter hozzátette, a kiigazításkor kapott valamennyi pénzt az iraki küldetésre fordítják, és a védelmi tárca az egyetlen, amely programok alapján használja fel a költségvetését.

A hadsereg ugyanakkor többlettámogatást is kap, mivel a belga partner visszavonul Koszovóból, míg Romániának az ukrán-luxemburgi-belga kontingensben való részvétele hamarosan befejezôdik. Az oda ütemezett összegeket így az iraki küldetés során használják fel.

Nem jósolok nehézségeket a költségvetés-kiigazításkor, tekintettel arra, hogy Romániának egy olyan kötelezettségérôl van szó, amelyet a parlament is jóváhagyott. Figyelembe kell vennünk, hogy Románia a legnagyobb a NATO-tagjelölt államok között, ezáltal elvárnak bizonyos dolgot tolünk, amely komoly szövetségesi státust nyújt az ország számára - jelentette ki Pascu.

Nastase listát kért az amerikai befektetôk gondjairól

Nem értik a mechanizmust

A Victoria palotában folytatott keddi megbeszélésükön Adrian Nastase miniszterelnök felkérte Samuel Bodman amerikai kereskedelmi miniszterhelyettest, hogy terjesszen listát a kormány elé az amerikai befektetôk Romániában tapasztalt problémáiról, amelyek az elkövetkezô idôszakban sürgôs megoldásra várnak - jelenti a Mediafax.

Tudatában vagyunk annak, hogy az amerikai üzletemberek számos akadállyal szembesülnek, amelyeket szeretnének kiküszöbölni. Megígértem, hogy alaposan kielemezzük ezeket a problémákat a törvényhozás és a közigazgatási döntések szemszögébôl - jelentette ki Nastase.

Az amerikai politikus elmondta, hogy a Victoria palotában folytatott megbeszélésen számos javaslatot tett a román kormányfônek az amerikai befektetôk által Romániában tapasztalt nehézségek kiküszöbölésére vonatkozóan.

Bodman leszögezte, az ezekkel a nehézségekkel kapcsolatban az elmúlt idôszakban tett nyilatkozatai arra vonatkoztak, hogy az elmúlt években több olyan privatizációs projekt létezett, amelyekbe amerikai társaságok szálltak be, ám nem értették pontosan a döntési mechanizmust, az átláthatóság hiányát.

A korrupció visszaszorítását célzó törvényhozás terén 200 éves tapasztalattal rendelkezô ország képviselôjeként nagyon könnyû lenne számomra tanácsokat osztogatni egy olyan országnak, amely csupán 14 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Románia olyan kormányt érdemel, amely átlátható módon foglalkozik ezzel e kérdéssel - jelentette ki Bodman, hozzátéve, hogy az elmúlt 14 esztendô során jelentôs elôrelépés történt ezen a téren, ám elôfordulnak nézetkülönbségek is.

Adrian Nastase és Samuel Bodman a Victoria palotában folytatott megbeszélést Románia és az Egyesült Államok kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésérôl, valamint az amerikai befektetôk romániai szerepvállalásáról.

Az elemzés tárgyává tett projektek között szerepeltek az infrastruktúra, a kis- és középvállalkozások, valamint az energetikai ipar terén tervezett kapcsolatok.

A miniszterelnök szerint az SNP Petrom állami kôolajipari társaság magánosítása lehetôvé teszi a román hatóságok számára az amerikai befektetôk érdeklôdésének felmérését is.

A román-amerikai kereskedelmi kapcsolatok tavaly elérték az 1,1 milliárd dollárt, 33,7 százalékos növekedést mutatva 2001-hez képest. Ez év elsô öt hónapjában a kereskedelmi árucsere 523,8 millió dollárt ért el, amelybôl 273,5 millió dollár az exportot, 250,3 millió dollár pedig az importot képviseli.

2003. május 31-én a cégbíróságon 3.735 amerikai tôkéjû társaságot jegyeztek, 689 millió dolláros befektetéssel, így az Egyesült Államok a negyedik helyet foglalja el a külföldi beruházók romániai toplistáján Hollandia, Németország és Franciaország után.

Könyvpusztulás Irakban

(MTI-Panoráma) Csaknem teljesen elpusztult a bagdadi nemzeti könyvtár és a többi nagyobb iraki gyûjtemény. Több mint egymillió könyvet raboltak el vagy semmisítettek meg - mondja Fernando Baez, aki könyvtártudománnyal foglalkozik és jövôre publikálja A könyvpusztítás története címû munkáját. Baez az UNESCO megbízásából járt Irakban, hogy a helyszínen tájékozódjon.

Jártam Koszovóban, Szarajevóban, Kolumbiában, ahol láttam, hogyan pusztultak el a népkönyvtárak a merényletek során. Los Angelesben voltam, amikor leégett a könyvtár 400 ezer könyvével, de semmi sem készített fel arra a döbbenetre, amivel Bagdadban találkoztam - mondta Baez a madridi El Paísnak adott interjúban

- Szerintem ez a XXI. század elsô nagy könyvpusztulása. A nemzeti könyvtárnak a homlokzata, az ajtai, ablakai kiégtek, összeomlottak a lépcsôk, de nem veszett oda minden könyv. Több ezret megmentettek és ezek most mecsetekben, titkos helyeken vannak elhelyezve. Al-Hak Ali imámnál talán száz is van. Olyan információt kaptam, hogy amíg az amerikaiak ott maradnak, bizonyos szent könyveket nem is adnak vissza.

A venezuelai szakember úgy tudja, hogy sok ezer könyvet elloptak és ezek egy részét utcai árusoknál, a bazárokban mindenki szeme láttára árulják és potom áron kótyavetyélik el. Nem a nemzeti könyvtár volt az egyetlen, amely erre a sorsra jutott. A Makrabat al-Aukaf vallási kutatóközpontban 700 antik kézirat semmisült meg és 500 eltûnt. Az iraki tudományos akadémia könyvállományának 60 százaléka pusztult el, kirabolták a bagdadi egyetem könyvtárát. Baez listája hosszú és az UNESCO gyanítja, hogy Bászra, Erbíl, Kerbela, Nedzsef könyvtárait is hasonló kár érte.

- Kétféle típusú rablás folyt - mondja Baez. - Az egyiket szakértô bandák követték el. Ezek nagy gonddal jártak el, nagy értékû könyvekre koncentráltak. Úgy tudom, hogy azonosítottak már egy csoportot, de profik, nehéz elkapni ôket. Voltak, akik megbízásra dolgoztak és voltak, akik a nemzetközi régiségpiacot ismerve, nagy antikváriusokat kerestek meg a könyvekkel. Néhány hete például több kéziratot ajánlottak fel egy neves New York-i régiségkereskedônek, aki azonnal értesítette errôl a hatóságokat. A másik fajta rablás elkövetôit manipulálták. A bombázások elôtt röpcédulák zúdultak az emberekre, amelyekben polgári engedetlenségre szólítottak fel a Szaddám-rendszer ellen és a szimbólumok megsemmisítését ösztönözték. Az amerikai katonák elsô tette a szobrok ledöntése és a palotákba való behatolás volt. Ez anarchiát eredményezett. Amikor a feltüzelt nép elkezdett fosztogatni, a közrendet nem tudták fenntartani. Ehhez jött még a tíz évi gazdasági blokád, az éhség és a nyomorúság.

Ugyanakkor Szaddám Huszein magángyûjteményébôl 48 ezer kézirat megmenekült: Hájj Dádzsilíja egy raktárában voltak elrejtve.

Mûködési licenchez jutott a posta - egyelôre versenytárs nélkül

Az Országos Távközlési Hatóság (ANRC) a Román Postának az általános közszolgálati szférába tartozó postai szolgáltatások licencét nyújtotta. A dokumentum szerint a posta az alábbi tevékenység elvégzésére kötelezi magát az ország teljes területén: 2 kg-ig terjedô küldemények, 10 kg-ig terjedô csomagok, külföldrôl érkezô, 20 kg-ig terjedô csomagok címzetthez juttatása, bel- és külföldi ajánlott küldemények és bevallott értékû küldemények célba juttatása. A licenc a postai szolgáltatások minôségét is elôírja, így a küldeményeket legfeljebb 4 nap alatt köteles eljuttatni a címzetthez, a jogos reklamációk hányada pedig nem haladhatja meg a 2 ezreléket. Mi több, a postai alkalmazottak viselkedésére sem lehet több panasz, mint az összlétszám 5%-a. A dokumentum kitér arra, hogy a díjszabások kiszámítása a tényleges költségek alapján történhet, elôírja a hivatalok nyitvatartási idejét, sôt arra is kitér, hogy egy-egy ügyfél várakozási ideje nem haladhatja meg az 5 percet.

A licenc tíz évre érvényes, meghosszabbításának egyik feltétele a benne foglaltak teljesítése. A Román Posta eddig az egyetlen társaság, amely ezen a tevékenységi téren licenckérelemmel fordult a távközlési hatósághoz, a lista azonban a továbbiakban is nyitott.

Gyerekevangelizáció a Cserealján

Mezey Sarolta

Játékosan, vidáman

Megyeszerte különbözô idôpontokban szervezik meg a református, evangélikus és katolikus egyházközségekben a gyerekevangelizációs hetet. A programot 1993-ban a hollandiai Koen Alapítvány indította el a marosvásárhelyi Cserealji Református Egyházközségben, Demeter Irén vallástanár közremûködésével. Azóta a gyerekevangelizáció mozgalommá nôtte ki magát. A megyében 64, Erdély-szerte 117 csoport kapcsolódott be, amely több mint 11 ezer gyermek bevonását jelenti.

Még ki se csengettek vakációra jóformán az iskolában, s a gyerekek arról érdeklôdtek, mikor kezdôdik már az evangelizációs hét? Az érdeklôdés azzal magyarázható, hogy az elôzô években kellemes élményt nyújtott számukra az itteni tevékenység, jól érezték magukat a közösségben, ahol az evangelizáció mellett énekre, játszásra, mókázásra is jutott idô és energia.

Az idei gyermekhetet Papp Béni református lelkész és Barát Andrea IV. éves vallástanár- hallgató szervezték meg, ôk irányítják azt a 15 tagú IKE-csoportot, amely a tevékenységek levezetését vállalta. A templom és a tanácsterem megtelt élettel, énekszótól hangos az udvar, a gyermekvilág kellékei - a színes lufik, a girlandok, a bohóc - is elôkerültek.

- A tizenegyedik evangelizáció témájának ötletét egy dalszöveg sora adta, mely így hangzik: Minden a feje tetejére állt. Ezzel azt szeretnénk érzékeltetni, hogy Isten országában más törvények uralkodnak, ott nem az emberi erô és bölcsesség, hanem a hit számít. Ezt próbáljuk a gyerekekkel megértetni bibliai történetek által. Ilyen például a Noé, a Gedeon, Dávid és Góliát, Dániel valamint Pál apostol története. Ezteket játékosan, szemléltetôeszközök segítségével ismertetik a gyerekekkel. A kézimunkához szükséges anyagot jobbára Hollandiából küldték, azonban ezt ki kellett egészíteni. Tegnap például bábozás folyt Bartha Júlia bábkészítô, a Habakuk csoport vezetôjének segítségével. Fontos szerepet kap a zene, többen gitároznak - mondta Barát Andrea.

Az óvodások csoportját Lazsádi Csilla, az elemisták csoportját Szabó Ilona, míg az öt- nyolc osztályosokét Bustya Jutka vezeti. A nevettetésre kész bohóc Sikó Loránd. Mindannyiuk célja, hogy a gyerekeket már zsenge korban bevonják a gyülekezeti életbe, hogy a kellemes élmények által az egyházhoz szívvel-lélekkel kötôdô gyerekekbôl rendszeres vallásórás gyerekek, majd felnôttként hûséges egyháztag váljék.

Aszfaltozzák Nyárádszereda központját

Kép és szöveg: Vajda György

Az esôzések miatt néhány napig szünetelt ugyan Nyárádszereda központjában az aszfaltozási munkálat, azonban a kivitelezôvel, a megyei útügyi igazgatósággal kötött szerzôdés alapján legkésôbb augusztus elsejéig be kell fejezni a mintegy 5000 négyzetméter felület leaszfaltozását. A polgármesteri hivatal a helyi költségvetésbôl erre 1,2 milliárd lejt szánt. A pénzt "nem sajnálják", hiszen ha már városi rangot kapott a település, akkor ehhez méltó fôtere is kell legyen - vallják a községgazdák.

34 csapat a Kárpáti kalandversenyen

Lezárult az Outward Bound Románia és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület által a harmadik alkalommal megszervezett Kárpáti kalandversenyre való beiratkozás. A 120 km-es hegyi kerékpáros szakaszt, a 90 km-es gyalogtúrát, az idén kanyonjárást, barlangászást és rappelt is magába foglaló túlélési versenyre 34 négytagú csapat iratkozott fel. A csapatok tagjai marosvásárhelyi, bukaresti, nagyszebeni, szatmári, buzaui, brassói, zernyesti, Piatra Neamt-i, temesvár, sepsiszentgyörgyi, nagybánzai, csíkszeredai, szovátai, ploiesti-i, szászrégeni, valamint amerikai egyesült államokbeli fiatalok. 15 csapat a korábbi vetélkedôkön is részt vett. Az augusztus 6-10. közötti Carpathian Adventure helyszíne a Hargita- hegység.

Teknôc tábor Ratosnyán

A ratosnyai Jód völgyében táboroznak a Tálentum Alapítvány által oktatott gyerekek. A Teknôc táborban július 24. és 27. között több mint 40 I-IV. osztályos tanuló vesz részt. A kiándulások mellett elsôsorban a környezetismeretre, interaktív játékokra helyezik a hangsúlyt, de lesz rajz-, énekverseny és sok más hasznos, szórakoztató rendezvény is.

Színes játszótér Dicsôszentmártonban

Nemzetiszín hinták, lipinkák, csúszdák fogadják a gyerekeket a volt Fényes vendéglô szomszédságában. A nagyáruház által védett kis parkot a nyár elején tették rendbe a polgármesteri hivatal alkalmazottai. Új járdákat öntöttek, padokat, mûanyag játékokat, szemétkukákat helyeztek el. A polgármesteri hivatal a kis játszótér rendbetételével, felújításával kívánt kedveskedni a központban lakó gyerekeknek, akiknek a házak, tömbházak között nincs játékra, kikapcsolódásra alkalmas helyük.

A félezer éves Mája

(bölöni)

1496-ban még MAIUS, 1567-tôl MAIJA, nem sokkal késôbb MAYA, MAIA, majd 1694-ben Majja, és 1760-tól már leginkább MÁJA. Az elsô lakos állítólag egy Máj nevû ember volt, innen a Mája, Májai, Májfia (kert) elnevezések.

Mája 36 km-re fekszik Marosvásárhely fôterétôl, közigazgatásilag Nyárádmagyarós közéghez tartozik, megközelíthetô Márkod, Csíkfalva és Székelybere felôl. (Az út nem jó.) Északon Buzaházával, északkeleten Márkoddal, keleten Berekeresztúrral, délkeleten Székelyberével határos. Délnyugatra van Jobbágyfalva, nyugatra Csíkfalva, északnyugatra Nyárádszentmárton. A Bekecs alatti kis település alig kétszáz, pontosabban 190 lelket számlál (a névsor alapján). Távolsági buszjárat nincs. A földgáz bevezetése nem sikerült. Egyetlen telefonja van, sokszor az is használhatatlan. Óvodája, osztatlan tagozatú elemi iskolája mûködik, a nagyobb tanulók Márkodba járnak, a középiskolát vagy szakiskolát jobbára Nyárádszeredában végzik el. Református gyülekezetét Szász János berekeresztúri tiszteletes beszolgáló lelkészként istápolja. Az ellátást egy vegyesüzlet biztosítja. Orvosi gondozásban Nyárádmagyaróson vagy Nyárádszeredában részesülhetnek a betegek. A lakosok nagy része földmûveléssel foglalkozik, társas gazdaság nem alakult, a falu elöregedett, "de szorgalmas népe nem adja fel a harcot, és nem számol önköltségi árakat, hanem keményen dolgozva mutatja meg, hogy lesz még ennek a szépen rendezett falunak jövôje, és hogy megél úgy vagy jobban, mint bármelyik erdélyi, élni akaró, szorgalmas lakóiról híres falu".

Mája ünnepre készül. Augusztus 2-án hazajönnek az elszármazottak, emlékeznek múltra, beszélgetnek jelenrôl, jövôrôl. A találkozóra állították össze ez a kis falukönyvet, amelyben megtalálunk mindent, amit errôl a faluról tudni érdemes. És amelyet az idegenbe szakadt májaiak magukkal visznek emlékeztetôül, az itthoniak pedig az imádságos könyv és a biblia mellé helyezhetik. (A félezer éves Mája. Írták Albert Zoltán, ifj. Kovács Ferenc, Nagy Lôrinc, Kovács Erika és Albert Edith, szerkesztette Albert Zoltán. A fedôlapot Donáth-Nagy György készítette. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2003)

Folynak a beiratkozások az EMTE- re

Megkezdôdtek a beiratkozások a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem által a 2003/2004-es tanévre meghirdetett felvételi vizsgákra. Az EMTE Csíkszeredában július 10-22. között, Marosvásárhelyen július 11-18. között, Kolozsvárott pedig július 14-21. között várja a jelentkezôket.

A Sapientia - EMTE Csíkszeredai Karának képzési kínálata idéntôl két újabb szakkal bôvül: a környezetgazdaság illetve társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szakkal. Ily módon július 23-25. között a következô szakokra vizsgázhatnak a jelentkezôk: könyvelés és gazdasági informatika, agrár- és élelmiszeripari gazdaság, általános közgazdaság, környezetgazdaság, élelmiszeripari mérnök, környezetmérnök, alkalmazott szociológia - vidékfejlesztés szakirány, társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok, román nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom. A felvételi vizsga díja 350.000 lej.

A meghirdetett szakok ismertetése, a felvételivel kapcsolatos összes tudnivaló megtalálható a kar honlapján: www.sapientia.siculorum.ro. Érdeklôdni lehet a következô címen: Csíkszereda, Szabadság tér (Piata Liber-tatii) 1. sz. Tel: 0266/317-121, e-mail: sapientia@sapientia.siculorum.ro

Az EMTE változatos képzési lehetôségeket nyújt a továbbtanulni kívánó diákok számára Marosvásárhelyen is. A Mûszaki és Humán Tudományok Karán hét szakra várja a jelentkezôket: pedagógia-szociálpeda- gógia szakirány, informatika, mechatronika, számítástechnika, automatizálás, társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok, valamint kertészet.. A július 21-25. között zajló felvételi vizsga díja 500.000 lej, illetve a pedagógia és a társadalmi kommunikáció szak esetében 600.000 lej. További információk: Marosvásárhely, Rózsák tere 61. Tel: 0265/213-786, e-mail: office@ms.sapientia.ro vagy a www.emte.ro honlapon.

Újabb szakkal bôvül Kolozsvárott is az Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az immár második évfolyamát indító környezetföldrajz - környezettudomány szakirány mellett a kolozsvári Természettudományi és Mûvészeti Kar július 23-25. között felvételit hirdet a fotómûvészet, filmmûvészet, média szakra is. A vizsgadíj összege 450.000 lej. Bôvebb információk a Sapientia - EMTE honlapján: www.emte.ro, vagy Kolozsvár, Mátyás Király utca 4., tel: 0264/439-394, e-mail: felveteli@sapientia.ro.

Az egyetem mindhárom karán a felvételi vizsga magyar nyelven zajlik, de kérésre azon a nyelven is lehet vizsgázni, amelyen a jelentkezô középiskolai tanulmányait végezte.

Friss csapolás

(döme)

Reggeli fél hétkor csatakiáltás: "Réunion!" Értekezlet. Mindenki a Fôterembe siet. Felsorakoznak a rovatok, élükön a káplárokkal, bocs’, a rovatvezetôkkel. Jelentést tesznek a parancsnokságnak. Bemutatják szakterületüknek aznapi kínálatát. Elmondják, mirôl ír(ná)nak a holnapi újságba. Egy-két buzgalmasnak már ott a kész szakcikk a tarsolyában. A kínálat egy részét azonnal kirostálják (hadviselésre alkalmatlannak nyilvánítják), néha a már kész cikkeket is... A parancsokság fedôneve: Impresszum - hadseregparancsnok, fôparancsnokok, helyettesek, tábornokok, ezredesek, ôrnagyok, hadnagyok. I ták dálse. Az Impresszum ezután külön spéci eligazítást tart, azon dôl el a világ (meg a lap s az újságírók) sorsa. Amint vége a hadparancsnoki értekezletnek, ismét felharsan a "Réunion!" És hanyatt-homlok rohan ismét mindenki, teljes hadfelszerelésben, a Fôterembe. Itt azonnal ismertetik a döntést, és aki aznap boldog szerzô lett, az a tördelésig végigkísérheti kézirata sorsát.

Az irományokat alaposan megdolgozzák: üvegfal mögött látható két-három idôsebb hadfi - fôszerkesztôk, mindenik nagy háborús tapasztalattal rendelkezik, fényes gyôzelmekkel dicsekedhet, íráskészségük remek, rendszeresen publikálnak is -, bûvölik a képernyôn lehívott szövegeket…

Amikor egyszer új fôparancsnok jön (egy bôsz hadmirális), óránként harsan a tábori kürt: "Réunion!" Pattogó parancsszavak, mintaszerû végrehajtás, az utolsó "Réunion" pedig abból áll, hogy az aznapi vezércikk szerzôje felolvassa, majd a bajtársak észrevételezik irományát, mintaszerû fegyelmezettséggel és tárgyilagossággal. A szerzô megköszöni a segítséget, és nyomban kijavítja mûvét… I ták dálse. Újfent az üvegfal mögötti stáb nagy öregjei következnek…

Mielôtt az újabb "Réunion!" felhangzott volna, pánikszerûen felébredtem. Éppen fél hét volt, a hegyek mögül kikandikált a nap, egy maxitasis rakoncátlankodó motorját hôbörgette, néhány üdvözült férfi és nô még meglévô munkahelyére sietett, vodkamarta arcú alkoholisták siettek a Halasba, hogy az elsô pohárral véget érjen az éjszakai kín, megszáradjon testükön a veríték, elmúljon kezük remegése, és kezdôdjék az új öntudatlanság... Fecskék cikáztak, verebek és balkáni gerlék spirituáléja zengett, a domboldal alatt kutyák ugatták az állatkert elcsavargott majmát, amely fáról fára ugrált, és nagyokat röhögött rajtuk, egy vásott varjúnak pedig hirtelen megcsördült a mobilja.

- De jó! - ujjongtam. Hiszen ez nem Párizs, ez hálistennek csak Marosvásárhely, Tuborg negyed, Fraternité utca, keresztben a Fütürrel, arrább az Armonie-val… Tombj, Fakó! Hallgasd meg a híreket, adj hálát az Istennek, hogy ismét van borosta a képeden, tedd oda a kávét, vécézz vidáman, borotválkozz dúdolva, reggelizz mértékkel, öltözz komótosan. Vess egy utolsó pillantást a konyhaszekrény vitrinjében lévô alkalmi kis tárlat mûalkotásaira (ó, pár kifizetetlen számla az egész), pusszantsd homlokon még édesen alvó párodat, aztán halkan káromkodva botorkázz le a mindig sötét lépcsôkön (a liftet megint betonba tették derék hajnali tántorgók), élvezd teljes orroddal és tüdôddel a lépcsôház és a szeméttároló komplex bûzesztézisét, aztán csak ballagj végig a Poklos partján, per pedes apostolorum, hiszen bérleted árát sörre váltottad, botor barátocskám, árva rinójú tollnokom.

Vigadj, frászos elme, ez itt nem Párizs, és ez a lap, ahová igyekszel, nem a Le Monde, sem a La Tribune.

Kilenc elôtt néhány perccel kezdôdik az operatív. Addig átnézed az El Diario Popular-t, kedvencedet, melynél istenbizony nincs tervgazdálkodásos hírgazdálkodás, a többi helyi újságot, traccsolhatsz az érkezô kolleginákkal, és kényelmesen megírhatod aznapi kis penzumodat. A reggeli bevetésen, akárcsak azok a fránya francia riporterek, te is elôránthatod a tarsolyodból, íme, tessék. Nem szólnak rád, hogy ne sznobizz már. Naná, hogy nincs üvegfal. Van szerkesztôségi titkár, van korrektúra. Igaz, impresszum is van, de csak ilyen, kisbetûs. Jámbor népi olvasnokok, ismered ôket, nem üvöltenek feküdjöt, nincs békaügetés, nincs száz fekvôtámasz.

Nincs "Réunion!"

Ha mázlid van, dél felé beüti magát valamelyik haver, akit másképp eresztettek el hazulról. És kezdôdik az izgalmas felfedezô túra: hol s merre van friss csapolás!

Szemle

Univerzuma megközelíthetetlen volt...

B.D.

Weszely Tibor megbízható kalauzolásával megismerhetjük a XVIII-XIX. századi Magyarország szellemi klímáját, elmaradottságát, igénytelenségét, majd elszomorító (reménykeltô?) ellentétként a nyugati egyetemek pezsgô szellemi életét, ahol Bolyai Farkas egyenrangú szellemi társa a késôbb óriássá növô barátnak, a matematika egyik fejedelmének, Carl Friedrich Gaussnak. Kettôjük viszonyát, barátságuk alakulását és buktatóit Weszely Tibor tapintatos megértéssel ábrázolja. A takarékosan idézett dokumentumok szinte önmagukat magyarázzák (kár, hogy a források nincsenek jelölve), összegzései szépírókat megszégyenítô empátiával zárnak le olyan kérdéseket, amelyek oly sok félreértésnek váltak forrásaivá. A Göttingából Erdélybe, Marosvásárhelyre visszatérô Bolyai Farkas nyomorúságos életkörülményei Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kiss Miklós sorsát idézik. Weszely Tibor ezt is tárgyilagos józansággal tárja elénk. Mint ahogy azt a folyamatot is, ahogy a két barát között hónapról hónapra, évrôl évre egyre nô az intellektuális távolság. Gauss, mint az asztagrakó, egyre magasabban áll, Bolyai Farkas pedig, hiába küzd ellene, a kicsinyes mindennapok forgatagában egyre inkább elveszti fényét.

Ekkor jelenik meg a színen a zseniális gyermek, az ifjú, a hadmérnöki akadémiát végzett Bolyai János. * Weszely Tibor könyvébôl egyértelmûen kiderül, hogy Bolyai János elismertetésében a magyar tudományosságnak, nekünk, magyaroknak vajmi kevés szerepünk volt. Legfeljebb hátráltattuk s megnehezítettük a külföldi kutatók munkáját. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a múlt század végén a Magyar Tudományos Akadémián egyetlen olyan matematikusunk sem akadt, aki Bolyai János hátrahagyott iratait áttanulmányozva egyetlen érdemleges feljegyzést is talált volna azokban. Bolyai János matematikai univerzuma megközelíthetetlen volt számukra. Az elsô tudományos monográfiát is német kutató, Paul Stackel írta róla. Ez egyik szomorú tanulsága Bolyai János elsô kétszáz évének. * Weszely Tibor Bolyai-könyve kitûnô, olvasása élvezet, tanúsága elgondolkoztató. (Albert Gábor: A Bolyaiak példázata. Olvasónaplómból. Weszely Tibor: Bolyai János, Vince Kiadó, 2002. MAGYAR NAPLÓ, 2003. június)

"A szívünk ide húz vissza"

Járay Fekete Katalin

A közelmúltban szóltunk arról, hogy a Vártemplom Kovács András vezette Psalmus vegyes karának tagjai közösen hallgatták meg a gótikus teremben elsô CD-felvételüket. Mindannyiuk örömére az egykori kórusalapító Birtalan házaspár jelenlétében, hiszen Judit asszony 14 évig dirigálta is az említett kórust. Ekkor bírtuk szóra az új lakhelyén, Tiszaújvárosban végzett munkájáról, a városunkhoz továbbra is fûzôdô érzelmi, szakmai kötelékeirôl.

- Rendkívüli érzés találkozni a Psalmus tagjaival. Élményét még nem igazán dolgozhattam fel. Örülök, hogy alkalmam nyílik most arra is, hogy szeretettel és tisztelettel köszöntsem a kórus korombeli hûséges hallgatóit. Mint ahogy a vártemplomi gyülekezet tagjait is. Nem kis izgalommal néztem végig szólamról szólamra a sok régi kedves dalos arcán. Azokén, akiket tizennégy éven át vezettem, és akikkel együtt dolgozva, összeforrva, jót, rosszat egyaránt viselve, nagyon sok szép mûvet énekeltünk. S ha megszerették az éneklést s a közösséget, mely annyira fontos számomra ma is, kis szerepem nekem is van ebben. Kényszerû elmenetelünkben a Psalmus jelentette számomra a legfájóbb pontot. Ami pedig a CD-t illeti, szívembôl gratulálok hozzá. A kórussal azóta - maholnap három éve - együtt dolgozó kollégánknak, illetve a közösen végzett folyamatos és lelkiismeretes munkájuknak az eredménye.

- Gondolom, több is van, mint az emlékek.

- Hogyan is élhetnék kórus nélkül! Utódkórust hoztam létre Tiszaújvárosban, a református templomban, ahol kezdetben kántorizáltam. Hallottak, valószínûleg tudtak a Marosvásárhelyen végzett munkámról, ezért kért fel Varga István lelkipásztor, alakítsak egyházi kórust. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, ez a város volt Leninváros. Se temploma, se harangja, központjában Lenin- mellszobor. 1994-ben, a fordulat után fogtak templomépítésbe. Azóta ez az erôteljes fallal körülvett, belül tiszta fa kis református templom, a modern, elôbbinél tágasabb római katolikus illetve a szintén nagyon szép görög katolikus templom szolgálja a lakók hitéletét. Szóval örömmel vágtam bele. Sajnos, nem álltak rendelkezésemre ott olyan lehetôségek, mint itt annak idején. Örültem, hogy jöttek énekelni. Semhogy meghallgattam volna, van-e füle vagy nincs, van-e hangja vagy nincs az illetônek. Így hoztam létre egy 28-30 tagú énekkart. Nehezen ment a munka. Nagyon kedvesek voltak, éreztem, szeretettel vesznek körül. Hogy igyekeznek, hogy lelkesek. Csak a szakmai felkészültségnél hibádzott a dolog. Most is akad, akinek nincs hallása. Maradhat, persze... Másfél éve dolgozunk így együtt. Sikerült elég szép repertoárt összehozni. Már tájoltunk is a kórussal, Tiszaújváros mellett, Szederkényben. Többször is. Tavaly, adventkor, meghívásra mentünk Budakeszire. Idôközben odaköltözött ugyanis az a Zákányi Zsolt karnagy, aki egykor a kaposvári kórust vezette, és amelynek tagjaival a Psalmus nemegyszer találkozott. Szóval ô alkotott kis kórust a református egyháznál és beszéltük volt meg az említett budakeszi közös adventi hangversenyt. Orgonán kísértem. Vezényeltem. Ezt a közös fellépést követte egy hasonló tavaszi hangverseny a templomunkban. Ekkor határoztuk el, hagyományossá tesszük közös adventi hangversenyünket. Mindezzel azt szeretném mondani, hogy nagyon nagy szeretettel várjuk Tiszaújvárosba a Psalmus vegyes kart, Kovács András karnaggyal az élén. Templomi szolgálatra. Közös éneklésre. S mihelyt a mi kis kórusunk oda fejlôdik, mi is eljövünk a Vártemplomba. Szívünk bennünket ide húz vissza.

Piacszemle

A szárazság ellenére bôséges a kínálat

Simon Virág

Tegnap igazi vásárnap volt a Cuza Voda utcai piacon. A parkolókban kisebb-nagyobb tehergépkocsikból kínálták a kajszibarackot, uborkát, paradicsomot, az asztalokon alig fért a friss zöldség, tojás, virág. A vásárlók nagy többsége tömött kosárral és vékonyabb pénztárcával távozott.

A nagy szárazság miatt mindenki a zöldség, gyümölcs árának emelkedésére számított. Ennek ellenére tegnap délelôtt a nagypiacon elfogadható áron kínálták az idénygyümölcsöket, a friss veteményt. A mosolygós arcú fiatalasszony Bihar megyébôl hozta a paradicsomot. Fólia alatt termesztette, s közel egy hete próbálja értékesíteni, kilogrammonként 12.000 lejért. Van keletje, mondja, igaz, az árából is le kellett engedni, pár nappal ezelôtt 18.000 lejért is megvették. Hétfôn újabb szállítmányok érkeztek, most több helyen, hasonló minôségût árulnak, s így az árak csökkennek. Nagy volt a kereslet a szintén Várad környékérôl hozott kajszibarack iránt. Míg egy héttel ezelôtt 23-25.000 lejért lehetett érett barackot vásárolni, tegnap 15.000 lejért lehetett hozzájutni a legtöbb helyen. Hasonló leértékelôdésen esett át a görögdinnye. A pár nap elôtti 12-15.000 lejjel szemben tegnap már 7.000 lejért is kínálták kilogrammját kóstolóval. Nincs értéke a dinnyének, mondja az asztalon ülô, a terményre felvigyázó borostás férfi. - A nagy szárazság miatt naponta 4-5 órát öntöztünk, milliókat fizettünk. Most sok az áru, le kell engednünk az árakat, másképp a nyakunkon marad.

Jelentôsen csökkent a savanyúságnak való uborka ára is, a nagy tehergépkocsikból már 6.000 lejért kínálták. Zsákszámra vitték. Veteménybôl ugyancsak bô a választék. Egy kötés murok 8.000 lej, ugyanannyi petrezselyem 10.000 lej. A káposztásszentmiklósi fiatalasszonytól megkérdeztük, milyen az idei termés, vonakodva válaszolt. A szárazság miatt fele sem kelt ki, de ami megmaradt, az szépen fejlôdik.

A házi tojás ára hétrôl hétre emelkedik. Tegnap délelôtt 2.500-3.000 lejért kínálták darabját. - Nem tudom olcsóbban adni, hiszen 70 tyúkból naponta csak 10-12 tojik. Még messze az ôsz - mondja a középkorú férfi, aki a tojás mellett tyúkot is árul, alkudható áron.

Megjelentek a gyógynövényárusok is. Nem árulják el, hogy hol szedték az ezerjófüvet, mentát, cickafarkat, orbáncfüvet, értékesíteni akarják, kötésenként 10.000 lejért. A tejcsarnokban a sajtot 80.000 lejért, az ordát 60.000-ért, míg a túrót 70.000 lejért kínálják.

Az ôstermelôk mellett még mindig jelen vannak a viszonteladók is, akik 6-7 óra között felvásárolják a terményeket, utána nyereséggel adják tovább. A piacigazgatóság tervei között szerepel egy nagybani piac kialakítása, ahol a más megyékbôl jött eladók, amennyiben elônyösnek tartják, egyszerre értékesíthessék terményeiket. Elôreláthatólag az Egyesülés negyedbeli piacon fognak kialakítani erre alkalmas helyet, s azután a többi piacon tilos lesz gépkocsiból, teherautóból árulni a terméket.

Országos és helyi problémák

Mózes Edith

RMDSZ-sajtótájékoztató

Régebbi ígéretüknek tettek eleget az RMDSZ képviselôi tegnapi sajtótájékoztatójukkal. Kelemen Atilla megyei elnök, Borbély László, a TKT elnöke, Virág György, a megyei tanács elnöke, Benedek István, a municípiumi tanács RMDSZ- frakcióvezetôje és Brassai Zsombor megyei ügyvezetô elnök találkozott az újságírókkal a megyei szervezet székházában.

Országos és helyi problémák mellett, természetesen reagáltak a polgármester Félsziget- fesztivállal kapcsolatos nyilatkozataira is. Kelemen Atilla meglepônek nevezte a polgármester Félsziget- fesztivállal kapcsolatos álláspontját, annál inkább, hogy Borbély Lászlóval nem egy alkalommal személyesen beszélt vele a rendezvényrôl. Kelemen Atilla szerint Dorin Florea, ahelyett, hogy felkarolná ezt a színvonalasnak ígérkezô rendezvényt, amely nem sörfesztivál lesz, politikus számára megengedhetetlen stílusban nyilatkozott az eseményrôl.

A képviselô ezután arról tájékoztatott, hogy válságstáb felállítását kérte a mezôgazdasági minisztertôl, az aszály következményeinek kezelésére. A kár az ország lakosságának mintegy a felét érinti, amellett, hogy megsínylette a szalmásgabona, az állattenyésztôk is nehéz helyzetbe kerültek.

Borbély László a sajtó támogatását kérte, hogy népszerûsítsék a belügyminisztérium által kibocsátott felvételi tájékoztatót, hogy minél több magyar fiatal jelentkezzen rendôrnek. A rendôrök jogállásáról szóló törvény lehetôvé teszi, hogy azokban a helységekben, amelyekben a nemzeti kisebbségek részaránya meghaladja a 20%-ot, az illetô nemzeti közösség nyelvét ismerô rendôröket alkalmazzanak.

A megyei tanács visszafogottabb a "rosszízû" reklámok tekintetében

- jelentette ki Virág György. Hangsúlyozta: a mindenkori közigazgatásnak az a dolga, hogy a lehetôségek arányában próbálja megoldani az állampolgárok problémáit. Ezért nem jár külön dicséret, tette hozzá, de nehezményezte, hogy Marosvásárhely polgármestere olyan képet akar kialakítani a város közvéleményében, mintha minden megvalósítás az ô személyes érdeme lenne, minden ötlet tôle származna. Elismerte, hogy a megyei tanács munkáját kevésbé ismeri a közvélemény, mint a polgármesteri hivatalokét. Egyrészt, mert azokkal vannak mindennapi kapcsolatban az emberek, másrészt, mert a megyei tanács visszafogottabb a "rosszízû" reklámok tekintetében. Érdekesnek tartotta a polgármester Víkendtelepért érzett aggódását, amit - mint mondta - nem ért tetten akkor, amikor a középkori várról volt szó.

"Nem néztünk a körme alá"

Benedek István frakcióvezetô "szomorúan vette tudomásul" Florea kirohanását, s felemlegette, hogy a Vásárhelyi Napok Fodor Imre és az RMDSZ ötlete volt, de most is támogatták, bár voltak kifogásaik a szervezés tekintetében. Így aztán sokként érték Florea utóbbi hetekben tett kijelentései, s nem érti a motivációját. Ugyancsak meglepte a minap a számvevôszék adatait közlô újsághír, amely a Dorin Florea által elkövetett szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ha a hír igaz, a tanács is felelôs ezekért, s fôleg, mert nem nézett Floreának a körme alá.

Félmillió dollárral több a vidéki vízellátásra

(antalfi)

Maros megyében a vidéki vízellátási program költségvetését 500.000 dollárral egészítették ki. Az eddigi településeken kívül Görgény-szentimrén és a községhez tartozó falvakban is kiépítik az utcai kúthálózatot.

A vidéki vízellátási program megyei költségvetése 11,8 millió dollár, ezt egészítette ki a szakminisztérium félmillió dollárral. A kivitelezô, a Solel Boneh izraeli cég a tervben szereplô 40 település közül eddig 32-ben fejezte be a munkálatokat. A kivitelezô, a tervezô cégek képviselôi Vasluian Ioan, a megyei tanács alelnöke és Kopacz Miklós aligazgató jelenlétében tárgyaltak a napokban a mûszaki kérdésekrôl, a befejezési határidôkrôl. A vízellátási program nemcsak Görgényszentimrét, hanem a hozzá tartozó falvakat is érinti majd, így lehetôvé válik Görgényüvegcsûr számára is, hogy vízellátó rendszer mûködjön a faluban - jelentette ki a lapunk kérdésére Virág György, a megyei tanács elnöke.

A folyamatban levô munkálatokat a tervben szereplô településeken novemberig befejezik, addig elkészítik a Görgényszentimrére vonatkozó mûszaki dokumentációt is, és nekifognak a vízüzem építésének, amely a tervek szerint 2004-ben kezdené meg mûködését.

Új makrolidgyár Marosvásárhelyen

A gyógyszercég támogatja az Elektromaros Iskolaközpontot

(X)

2001 januárjában a Ljubljanában (Szlovénia) székelô Lek d.d. nemzetközi cég megvásárolta a romániai PharmaTech részvényeinek a 90 százalékát, s fôrészvényessé vált. A PharmaTech céget 1996-ban alapították, s rövid idôn belül a legsikeresebb romániai antibiotikum-gyártók közé tartozott.

A Lek számára a romániai gyógyszergyártó cég megvásárlása a termelési kapacitás növelését, továbbfejlesztését jelentette, valamint egy kiindulópontot a nemzetközi terjeszkedéshez. A PharmaTech 2001-ben egyesült teljes mértékben a Lekkel. A Lek korszerûsítette a felszereléseket és a GMP nemzetközi elôírások alapján átalakította a meglevô termelôegységeket, s eldöntötte, hogy hasonló standardoknak megfelelô új antibiotikumgyárat épít.

2002 végén a Lek csoportot átvette a svájci Novartis csoport, a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója.

A Novartis cégbe való beilleszkedési stratégia alapján a Lek folytatja a makrolidek gyártására szakosodott regionális központ elkészítését. A regionális központban a romániai, a régióbeli és az EU-s országok követelményeinek megfelelô, a makrolidek csoportjába tartozó antibiotikumokat fognak gyártani.

Jelenleg a Lek gyors ütemben folytatja az új termelôegység építését Marosvásárhelyen. A munkálatokat 2004-ben fejezik be. A GMP standardoknak megfelelô, korszerû gyár elkészülése után a Leknek lehetôsége lesz Romániából gyógyszert exportálni nemcsak a környékbeli országokba, hanem az Európai Unióhoz tartozó országokba is. Az új gyár megnyitása lehetôséget teremt szakemberek alkalmazására.

A Lek gyógyszergyár független szakközpont a Sandoz társaság keretében, s a közép-kelet- európai, délkelet-európai és a volt szovjetunióbeli államok piacait látja el termékeivel.

A Lek számára a Sandoz társaságba való beilleszkedés elismerést jelent:

- széles választékú, biztos, hatékony, elérhetô árú gyógyszerek gyártását. A gyógyszerskála bôvítési lehetôségét.

A Lek az egyik regionális makrolidtermelô a régióban. A makrolid az egyike a legfontosabb három antibiotikum-csoportnak. A makrolidek hatékonyak, használatuk biztonságos és egyszerû, éppen ezért a fejlett és fejlôdô országokban a legelterjedtebb antibiotikumok közé tartoznak. A legismertebb antibiotikumok: azitromicin, klarithromicin, eritromicin, mind kiváló fegyverek a légúti fertôzések és atipikus húgyúti megbetegedések ellen.

A Lek újabb gyógyszerek gyártásával szeretné bôvíteni termékskáláját. A jelenlegi antibiotikumok mellett a választék szív-érrendszeri és emésztôszervi betegségek kezelésére, gyógyítására alkalmas gyógyszerekkel fog bôvülni.

A Lek cég feladatának érzi az életminôség javítását is, jelentôs adományokat ajánl fel a gyermekgyógyászati részlegek számára.

A Lek barátságos és felelôsségteljes szomszédként, a fiatal nemzedék fejlôdése érdekében, felújítja egy marosvásárhelyi iskola sportpályáját.

Július 11-én Metod Dragonja, a Lek vezetôtanácsának elnöke találkozott dr. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel. A találkozón terítékre került a Lek csoport befektetése, az új gyógyszergyár, s ennek jótékony hatása a helyi közösség életére. A vezetôtanács elnöke megerôsítette, hogy idén befejezik a gyógyszergyár építését, s 2004 elsô negyedévében megindul a gyártás.

A találkozó alkalmával a Lek elnöke bejelentette a cég azon szándékát, hogy támogatja az Elektromaros Iskolaközpontot. A régi hagyományokkal rendelkezô marosvásárhelyi iskolaközpontot a sportpálya rendbetételével és az épületek külsô tatarozásával támogatják. A tanintézménynek nyújtott segítséggel a Lek bizonyítani akarja, hogy jó és segítôkész szomszéd, fontos számára a gyermekek egészsége és a helyi életben való részvétel.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Marosvásárhelyiek Baján

Július 13-án népes marosvásárhelyi küldöttség képviselte a megyeszékhelyt a testvérváros Baja híres Halászlé- fesztiválján. A polgármesteri hivatal küldöttségéhez társult a Marosvásárhely-Baja Baráti Társaság 20 tagú küldöttsége is. Az ünnepségen való részvétel mellett Csegzi Sándor alpolgármester és Kirsch Attila, a baráti társaság elnöke hivatalos tárgyalásokat is folytattak Baja polgármesterével, az önkormányzat képviselôivel. Megegyeztek abban, hogy ôsszel bajai üzletemberek látogatnak majd Marosvásárhelyre, ezenkívül a megyeszékhelyünkön szervezendô nemzetközi turisztikai konferencián is jelen lesznek a testvérváros érdekelt cégei, irodáinak képviselôi. Kulturális téren pedig közös tárlatot szerveznek majd a testvérvárosok, amely vándorkiállításként eljut minden helységbe.

Hibás a Dózsa utca terve

Mint utólag kiderült, hibás a marosvásárhelyi Dózsa György utca rehabilitációs terve. Dorin Florea polgármester szerint a tervezô elfelejtette feltüntetni a villanyoszlopokat. Így a közvilágítás korszerûsítésére egy utólagos tervet kell készíteni, amit csak a tanács jóváhagyásával lehet majd megvalósítani.

Korszerû üzlet nyílik Segesváron

Ma 12 órakor a volt fajanszgyár éttermébôl leválasztott helyiségben korszerû szupermarket nyílik. A Cesiro Market 270 négyzetméterén több mint 5000 élelmiszer- és nem élelmiszerterméket vásárolhatnak a segesváriak. Az új üzletben 20 alkalmazott dolgozik majd, naponta 6-20 óra között. Az avatóra várják a város elöljáróit is.

15.000 euró ajándék

Radnót belga testvértelepülése, St. Katelijn Oowers 15.000 eurót ajándékoz a városnak. Ebbôl, illetve a helyi költségvetésbôl elkülönített pénzösszeggel, összesen mintegy 860 millió lejjel két automata hôközpontot szerelnek a kórház épületébe, amely július elsejétôl a helyi tanács tulajdona lett. A városi kórház épületében a fektetô mellett - külön szárnyban - óvodát mûködtetnek, ezenkívül itt lesz az irodája a polgármesteri hivatal különleges szociális osztályának is, amelyet PHARE-pályázaton elnyert pénzbôl létesítettek és tartanak majd fenn. Az új társadalomvédelmi ügyosztály két asszisztense a számukra vásárolt személygépkocsival felkeresi és összeírja Radnót idôs, beteg, segítségre szoruló lakosait, akiket gondozásukba vesznek majd.

Nagycsaládosok találkozója

A héten a vajdasági nagycsaládosok egyesületének tagjait látják vendégül nyárádszeredai társaik. Zentáról és Adáról 52 személy jött el a Nyárád mentére, miután korábban Háromszéket keresték fel, ahol hasonló szervezet vendégei voltak. A vajdaságiak két napos ittlétük alatt meglátogatták Marosvásárhely nevezetességeit is. Jövôre pedig a szeredaiakat várják viszontlátogatásra. Az idén nyárádszeredai gyerekek a veszprémi nagycsaládosoknak köszönhetôen a Balatonon nyaralhatnak. Augusztusban a budapestiek látogatnak el Nyárádszeredába.

Nyelvtábor Nagyfülpösön

A nagyfülpösi református egyház által épített és mûködtetett Szivárvány Házban 31, 13-14 éves szászrégeni és környéki gyerek intenzív angol és német nyelvû táborban vehet részt. A táborban Ady István református lelkész lányai és két holland fiatal tanítják az idegen nyelveket. Ezenkívül különbözô vallási és oktató-szórakoztató jellegû csoporttevékenységeket is szerveznek és ellátogatnak a Gyilkos-tóhoz, valamint a Békási-szorosba.

Emlékmû a hôsöknek

Az elsô és második világháborúban elhunyt háborús áldozatoknak készül emlékmû a kerelôszentpáli iskola elôtti köztéren. A kopjafával díszített mûemléket helybeli mesterek készítik, a jelképes támfalra 25 magyar és román falubeli neve kerül fel. A környékbeli községekkel ellentétben Kerelôszentpálon soha nem volt olyan mûemlék, amely az innen származott, de messze földön, a csatatereken elhunyt falubelieknek állít emléket. Az avatóünnepségrôl késôbb döntenek a helyi elöljárók.

Folyószerzôdés és gyakorlati bemutató

Július 17-én, csütörtökön, a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ környezetvédelmi szervezet találkozót szervez a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatalban. A Nyárád menti községek polgármesteri hivatalai, a vízügyi igazgatóság, a környezetvédelmi felügyelôség, civil szervezetek, valamint a helyi közösségek képviselôi jelenlétében bemutatják és megvitatják a véglegesített folyószerzôdést. A találkozó keretében a résztvevôk megtekintik a folyószerzôdésbe foglaltak alapján Székelytompa és Nyárádszereda között létesített mesterséges tavat. A helyszínen bemutatják a német és holland támogatással beszerzett, különleges, ökológiai, 2000 négyzetméter szigetelôanyaggal burkolt partvédelmi munkálatokat is. A projekt támogatói a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány, valamint a hollandiai EMDA Alapítvány.

Tolvajokat fogtak

A Maros Megyei Rendôr-*felügyelôség A vidéki közösségek csendjéért nevû akciója keretében a mezôbándi és kisiklandi ôrs alkalmazottainak sikerült elôállítaniuk a 21 éves Gy. Lajos Dániel, a 18 éves B. Valentin Gheorghe kisiklandi, valamint a 21 éves Sz. Albert, a 19 éves F. Lászlô és a 21 éves Gy.r István mezôbándi lakosokat, akik május és július között Bánd és Ikland község területén 16 alkalommal törtek be élelmiszerüzletekbe, vegyesboltokba, bárokba, ahonnan összesen 70 millió lej értékben elektronikus berendezéseket, ruhát, élelmiszert vittek el. Az ellopott javak 40%-át a rendôröknek sikerült visszaszerezniük. Az öt tettes ellen az ügyészség minôsített lopás alapos gyanújával folytat kivizsgálást.

A nap hírei

A Pentagon elhalasztotta több ezer katona kivonását Irakból

A továbbra is rossz biztonsági helyzet miatt a Pentagon meghatározatlan idôre meghosszabbította több ezer olyan amerikai katona iraki szolgálatát, aki korábban úgy tudta, hogy két hónapon belül hazatérhet - közölték az amerikai hadsereg tisztségviselôi. A CNN hírtelevízió (amerikai idô szerint) hétfôn sugárzott beszámolója szerint a hosszabbítás kilenc ezer katonát érint a harcviselt 3. gyalogos hadosztály két dandárjából, amely 16 500 katonájával a háború megindítása óta döntô szerepet játszott az iraki hadmûveletekben, s eddig 37 katonáját vesztette el a harcokban. Politikai elemzôk a CNN-nek nyilatkozva úgy vélekedtek, hogy a döntés "megsemmisítô" hatást gyakorolhat a csapatok moráljára. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a múlt héten még azt mondta a szenátus egyik bizottságában, hogy az átcsoportosítási tervek szerint a hadosztály 2. dandárját - amely tavaly szeptember óta tartózkodik a Perzsa-öböl térségében - augusztusban vezénylik haza, Georgia állambeli, Fort Stewart-i támaszpontjára. Közlése szerint ezt követte volna a hadosztály januárban Kuvaiton át Irakba 1. dandárjának hazatérése. A 3. gyalogos hadosztály 3. dandárjának hazaszállítása már megkezdôdött.

"Édességtelenítik" New York iskoláit

A New York-i iskolások csaknem fele túlsúlyos és ezért Michael Bloomberg polgármester "édességteleníti" az iskolákat.

Utasítása szerint szeptemberig mindenfajta édességnek el kell tûnnie az 1200 városi iskola automatáiból és büféibôl, s tanévkezdettôl az iskolások csak egészséges ételeket és csekély cukortartalmú italokat fogyaszthatnak az iskolákban. A közelmúltban nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint a New York-i iskolák 1-5. osztályos tanulóinak 43 százaléka túlsúlyos, 24 százalékuk pedig elhízott. Ez utóbbiak nagy többsége latin- amerikai eredetû. Az afrikai származásúaknál minden negyedik, a fehéreknél pedig minden hatodik iskolás elhízott - áll a DPA jelentésében.

Gyilkosságért elítélték a kommunista idôszak két rendôrét

Gyilkosságért fejenként 22 évi börtönbüntetésre &i