LV. évfolyam 162. (15429.) sz

2003. július 15., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Ne csak a brüsszeli jéghegy csúcsát mutassák

A tagjelölt államok közül Románia örvend a legnagyobb támogatásnak az európai uniós integráció terén, ám különbség van a román állampolgárok integrációs ismeretei és a támogatás között - véli Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetôje.

Scheele a hétfôi európai tájékoztatási konferencián kifejtette, hogy a román állampolgárok EU-lelkesedését csillapítani kell, és egyaránt feladata a hatóságoknak és az újságíróknak, hogy hitelesen tájékoztassák a lakosságot a csatlakozás hasznáról és költségeirôl.

Scheele rámutatott: fontos, hogy a román állampolgárok megértsék a történéseket, és ne csak a brüsszeli jéghegy csúcsát lássák, az ISPA-, PHARE- és SAPARD-pályázatokról pedig ne csak véletlenül, botrányok esetén értesüljenek. A diplomata elmondta, Románia sokat nyújthat az Európai Uniónak. Ha 1993-ban valaki azt mondta volna nekem, hogy Románia 2010 elôtt uniós taggá válik, nehezen hittem volna neki. Most azonban konkrét idôpontról beszélünk az ország eljövendô EU-csatlakozását illetôen - szögezte le Scheele.

Scheele emlékeztetett arra, hogy sok még a tennivaló a közigazgatás, az igazságszolgáltatás reformja terén, emellett véglegesíteni kell a gazdasági reformot, mivel szerinte fennáll a veszélye, hogy az Európai Unió mentséggé váljék minden egyes intézkedés meghozatalára. Rendkívül fontos, hogy a román állampolgárok megértsék a változások szükségességét, milyen, Brüsszel által kért
intézkedések szükségesek a csatlakozáshoz, és melyek elengedhetetlenek az ország modernizálása érdekében - hangsúlyozta az európai diplomata.

Az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetôje optimizmusának adott hangot Romániának az EU keretében betöltött szerepét és az unió jövôjét illetôen, és úgy véli, hogy az ország csatlakozása sikeres lesz.

Az elnök visszatér

Bálint Zsombor

Még élénken él a kép, amint az örömmámorban úszó Bukarestben az elnökválasztások gyôztese, Emil Constantinescu elsô gyôzelmi beszédét mondja el az ujjongó tömeg elôtt. Történelmi pillanat, hisz 1989 decembere után elôször kerülhetett szabad választásoknak köszönhetôen jobboldali kormány és elnök a múlt örökségétôl csak nagyon nehezen szabaduló PDSR vezette poszkommunista-nacionalista vezetés helyébe.

Az már más kérdés, hogy felfokozott várakozásunkban csalódnunk kellett. Akkor is, akár a hét esztendôvel korábbi lázas decemberi napokon, azt gondoltuk, hogy végre egy valóban demokratikus vezetéssel, amely ráadásul - horribile dictu! - a magyarok politikai szervezetét is bevonta a kormányzásba, minden gondunk egy csapásra megoldódik. Természetesen nem így lett, s hosszú elemzést kívánna, miért. Emil Constantinescu személye azonban minden negatívum ellenére, mégis úgy maradt meg a köztudatban, mint az elsô igazi européer az ország élén, aki - testôrei kétségbeesésére - a lehetô legnagyobb természetességgel, gyalog indult el körülnézni Marosvásárhely fôterén.

Constantinescura azonban úgy is emlékezünk, mint gyengekezû elnökre, aki nem tudta kézben tartani az amúgy eléggé heterogén kormányát. Persze lehet ezt úgy is értelmezni, hogy ô komolyan gondolta az elnöki hivatal politikai semlegességét, s nem akart (tudott?) beleszólni a kabinet dolgába. Más esetben viszont aktív szerepet játszott Radu Vasile miniszterelnök eltávolításában a kormány élérôl. Akárhogy is értelmezzük, négy év alatt népszerûsége meredeken zuhant, ami azonban nem elsôsorban saját magának, hanem a folyton vitatkozó koalíciós pártok hatalmi pozícióhoz jutott, ám ezzel visszaélô, kisszerû hivatalnokainak köszönhetô.

A még elnöki hivatalt viselô Emil Constantinescu szerencsétlen kijelentése, mely szerint "kiábrándult a politikából" tovább erôsítette azt a meggyôzôdést, hogy számára a nagypolitika a jövôben már nem jelent tétet, s innen már természetesnek hatott a döntés, hogy nem vállalja a biztos bukást jelentô megmérettetést az újabb elnökválasztáson.

Három év után azonban Emil Constantinescu mégis visszatér. Dörzsölt politikusra vallóan, optimális idôben. Elég késôn ahhoz, hogy a potenciális választók "csak a szépre emlékezzenek", de még idôben, hogy a választások elôtt megismertethesse új politikai alakulatát. A Népi Akció nyilván elsôsorban Constantinescu karizmájára épít, s el kell ismerni, hogy Romániának szüksége van egy erôs jobboldali pártra, mert ezt a feladatot (jórészt az elmúlt kormányzati ciklusban kompromittálódott tagjai miatt) a közel egy évtizede még PDSR-kormány élén álló Theodor Stolojan vezette Liberális Párt nem tudja maradéktalanul betölteni. Az új, a jövô felé tekintô Népi Akciónak azonban azzal, hogy elveti a múlt felé fordulást, s fiatal, dinamikus emberekre épít, talán van esélye. Sok múlik azonban azon, hogy a várhatóan megerôsödô politikai alakulat uszályára kik, s milyen szándékkal kapaszkodnak fel. Opportunistákkal ugyanis tele a világ, s akik nem juthattak szóhoz a kormánypártban (hisz véges a puha bársonyszékek száma is), talán az AP-ben próbálnak majd érvényesülni.

Dorin Florea szívesen veszi, de...

Alkotótábor igen, Félsziget nem?

- A víkendtelep nem alkalmas olyan nagyméretû ifjúsági fesztiválok megszervezésére, mint amilyennek a Félsziget ígérkezik - hallhattuk dr. Dorin Florea polgármestertôl heti sajtótájékoztatóján a július 19. és 23 között a Magyar Ifjúsági Értekezlet által megszervezendô rendezvényrôl.

A polgármester az újságíróknak elmondta: nagyon szívesen veszi azt, ha országos fesztiválokat, rendezvényeket szerveznek a városban, csak nem a víkendtelepen. Az a hely nem erre való szerinte. Attól tart, hogy a résztvevôk tönkreteszik mindazt, amit eddig ott felépítettek, kiképeztek. Felajánlotta a szervezôknek táborozóhelynek az OGYE udvarán levô sportpályát, de nem fogadták el. Nem volt jó a vízügyi igazgatóság szigete sem, a lovardára nem mehettek, mert a telek tulajdonosai féltették a területet, mivel nemzetközi versenyre készülnek. Így maradtak amellett, hogy a sátortábor a Maros Cementlapok és a komp közötti szakaszán lesz, míg végül az ASA víkendtelepi bázisának salakos futballpályáján állítják fel a színpadot, ahol az együttesek koncerteznek. Ezzel kapcsolatosan Dorin Florea megjegyezte, a szervezôk nem érdeklôdtek elég alaposan, hiszen a hangfalak és a felszerelések mûködtetéséhez nem lesz megfelelô áramerôsség, a hálózat nem fogja megbírni a terhelést. Természetesen a politikai vitáknak helyt adó sátrakat felállíthatják a víkendtelepen, s sporttevékenységek lebonyolítására is használhatják a fiatalok a telep pályáit. Florea még elmondta: 1500 sátrat akarnak felállítani a Maros partján, s ezeknek se lesz helyük, mi több, aggodalmát fejezte ki, hogy a víz közelsége veszélyes lehet, hiszen ilyenkor felforrt hangulatban könnyen baleset történhet.

Túloztak és félrevezették a hivatalosságokat a szervezôk, míg Csegzi Sándor alpolgármestert is, akin keresztül megkeresték a polgármesteri hivatalt - állítja Dorin Florea. Elôször egy ifjúsági alkotótábor megszervezésére kértek engedélyt, hogy aztán kiderüljön, milyen nagy fesztivál lesz. A fô szervezôvel is csak két nappal ezelôtt találkozott, addig már törvénytelenül teleplakátolták a várost, holott erre is engedélyt kellett volna kérjenek. Azt kérték tôlünk, hogy zárjuk le a víkendtelep fôbejáratát és bocsássuk rendelkezésükre a parkolót is, mi több, a rendezvény idején engedjük át a víkend telep használatát kizárólag a fesztiválozóknak - ezt már nem engedhetik meg - hallhattuk. Dorin Florea azt is kifejtette: az csak mese, hogy miniszterek, államtitkárok, más politikusok jönnek, mert ebben az esetben a protokolleljárás szerint értesíteni kell a prefektust, aki majd szól neki is, hiszen ôt a város képviselôjeként illik meghívni. Egyelôre ilyen jellegû meghívást nem kapott, így végzi majd a dolgát. Egyszóval: alkotótábort szervezhetnek Marosvásárhelyen, de ilyent...

Öt napig Marosvásárhely lesz a magyar ifjúság fôvárosa

Félsziget Fesztivál a Víkendtelepen

Július 19. és 23. között, a marosvásárhelyi Víkendtelepen rendezik meg Erdély legnagyobb ifjúsági és diákfesztiválját, a Félszigetet. A méreteiben és programkínálatában egyedülálló eseményre várhatóan közel 15.000 magyar fiatal érkezik. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) ötnapos rendezvényén számos neves magyarországi és hazai együttes, többek között a Republik, a Bikini, Deák Bill Gyula, a Kispál és a Borz, a Kim Nowak, a Zanzibár a Heaven Street Seven, a Vama Veche, a Sarmalele Reci, és a Voltaj is fellép majd. Az ötnapos koncertsorozat mellett a résztvevôk további számos programra számíthatnak: lesz néptánc- és népzenei elôadás, színielôadás, de sportversenyek és vetélkedôk is gazdagítják a kínálatot.

A szervezôk ugyanakkor Igen! Irány Európa! címmel diák-konferenciát is szerveznek az európai uniós csatlakozásról, a felzárkózás adta lehetôségekrôl és mindazokról az esélyekrôl, amelyek révén az erdélyi magyar ifjúság az uniós csatlakozás nyertesévé válhat. Az ifjúságpolitikai tanácskozás meghívottjaként többek között jelen lesz Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Borbély László ügyvezetô alelnök, dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Frunda György szenátor, Daciana Sârbu román ifjúsági államtitkár, Vasile Puscas a román kormány EU-fôtárgyalója, valamint Victor Ponta államtitkár is.

A Félsziget Fesztiválról további hasznos tudnivalókat a www.felsziget.ro honlapon találhatnak az érdeklôdôk.

A Hargita és Kovászna megyei románok diszkriminációról panaszkodtak a képviselôház elnökének

Valer Dorneanu, a képviselôház elnöke vasárnap, Marosfôn találkozott a Hargita és Kovászna megyei románok képviselôivel, akik ismertették a nemzeti és kulturális identitásuk megôrzésében tapasztalt nehézségeket - jelenti a Mediafax.

A Hargita és Kovászna megyei román közösség képviselôi szerint az iskolák etnikai alapon történô szétválasztása katasztrofális következményekkel járt, elmélyítette a románok és magyarok közti szakadékot és megakadályozta a kommunikációra alapuló együttélés létrejöttét.

Ioan Lacatusu, a Kovászna Megyei Európai Tanulmányok Központjának igazgatója kijelentette, a románokkal szemben "túlzott mértékben alkalmaznak megkülönböztetést", a helyi projektek többsége pedig a magyar közösség javát szolgálja. "A magyar közösség kulturális projektjeinek megvalósítására finanszírozást kap az állami költségvetésbôl, de Budapestrôl és a magyar diaszpórától is, míg a román közösség tervezeteit sorosatosan elutasítják", mondta Lacatusu.

Eugen Popescu, a határon túli románok kormányhivatalának igazgatója kifejtette, "a Hargita és Kovászna megyei helyi média etnicizáló diskurzusának megszûntetésére jó megoldás lenne egy közszolgálati rádió létrehozása a román nyelvet nem ismerô kisebbségi lakosság számára, amely objektív módon, magyar nyelven sugározná az országos hírmûsorokat. Rusz Sándor, az 1,1 százalékos román lakossággal rendelkezô Szentegyháza polgármestere szerint a magyaroknak meg kell oldaniuk a térségbeli románok problémáit, hogy aztán határozottan kérhessék saját jogaikat.

Valer Dorneanu képviselôházi elnök kijelentette, nem ért egyet a iskolák etnikai alapon történô szétválasztásával, de figyelembe vették a magyar közösség anyanyelvû iskolákra való igényét, ez pedig egy európai jog, ami szerepel a Regionális Nyelvek Európai Chartájában. "Radikális megoldásokkal nem tudjuk biztosítani a normális együttélést a magyarokkal és a közös európai integrációt", szögezte le a képviselôház elnöke. Dorneanu felkérte a román civil társadalmat, folytasson párbeszédet a magyar közösséggel egy türelemre és bizalomra alapuló partnerség kialakítása érdekében. Itt több tíz, vagy több száz éves problémák vannak, ezeket nem lehet négy év alatt megoldani, rendezésük hosszabb idôt igényel - tette hozzá Valer Dorneanu.

Mircea Dusa Hargita megyei prefektus szerint "a megye román közösségének más cselekvési módot kell találnia, mivel sorsát kezébe kell vennie".

MVSZ-javaslat az európai alkotmány
kisebbségvédelmi fejezetéhez

(MTI) A leendô európai alkotmányból hiányzó, a kisebbségek jogait védô fejezetet dolgozott ki a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Javaslatát a napokban juttatja el az európai konvent elnökének, a francia államelnöknek, valamint Medgyessy Péternek - mondta a szervezet elnöke hétfôi sajtótájékoztatóján.

Patrubány Miklós kifejtette, javaslatukat azt követôen készítették el, hogy Jacques Chirac francia államfô június 20-án Szalonikiben az EU- csúcson arról biztosította a magyar résztvevôket: támogatna egy kisebbségvédô fejezetet az alkotmányban.

"Az MVSZ ezért július 14-én, a francia nemzeti ünnep napján ismerteti alkotmány- kiegészítô javaslatát" - hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére Patrubány Miklós hozzátette: az MVSZ a magyar kormánytól nem kapott felkérést a javaslat elkészítésére, az elôkészítô munkáról azonban értesítették a miniszterelnököt. Választ eddig még nem kaptak.

"A távszavazással múlt pénteken elfogadott javaslat még nem a végleges, a jövôben a magyarországi pártok mellett a határon túli magyar szervezetek is megkapják, és véleményezhetik" - tette hozzá. Terveik szerint a végsô változat augusztus 18-ára készül el.

Csapó József erdélyi küldött, a javaslat eredeti koncepciójának kidolgozója a tájékoztatón elmondta: az alkotmány- kiegészítés a közösségi önkormányzatot, a helyi különleges státust, valamint a nemzeti alapú területi autonómiát nevezi meg a kisebbségi jogvédelem legfôbb eszközéül.

Patrubány Miklós azzal indokolta a szövetség saját javaslatának kidolgozását, hogy attól tart: a kormány elôterjesztése csak ôszre készül el, s ez már késô lehet az uniós alkotmány kiegészítéséhez.

A PNL cáfolja a rendôrségnek az orvosok
és a pedagógusok korrupciójáról szóló jelentését

A Nemzeti Liberális Párt képviselôi cáfolják az országos rendôrfôkapitánynak az orvosok és pedagógusok korruptságáról szóló jelentését, és úgy vélik, hogy az adatok torz képet mutatnak a két társadalmi csoportról, jelentette ki hétfôi sajtótájékoztatóján Eugen Nicolaescu parlamenti képviselô.

A párt szóvivôje elmondta, hogy a PNL határozottan elítéli Florin Sandu ama szándékát, hogy "elterelje a gyanút azokról a korrupciós esetekrôl, amelyek a rendôrség egyes alkalmazottaival kapcsolatban felmerültek". A liberálisok felkérik a Belügyminisztériumot, hozza nyilvánosságra azoknak az állítólagos korrupciós dossziéknak a számát, amelyeket 2002-ben, valamint az év elsô felében állítottak össze, és amelyeknek gyanúsítottjai orvosok, pedagógusok és a rendôrök. Ugyanakkor kérjük a Belügyminisztériumot, pontosítsa, hány dossziét továbbított ezek közül az ügyészséghez, és hány került tovább a bíróságra - jelentette ki Nicolaescu. A rendôrség adatai szerint - amelyeket múlt szerdán Florin Sandu rendôrfôkapitány ismertetett - a pedagógusok, orvosok, valamint az egészségügy és az oktatásügy más alkalmazottai az elsô helyen szerepelnek a korrupciós esetek elkövetése terén, ôket a közalkalmazottak és a pénzügyi-banki ágazatban dolgozók, a vámtisztviselôk, majd jóval hátrább a rendôrök követik.

A közalkalmazottak szférájában - oktatásügy, egészségügy, sport - roppant elterjedt lett a csúszópénz elfogadása és adása, fôként a különbözô vizsgák, orvosi igazolások, törvényszéki orvostani látlelet vagy gyógyszerek kibocsátása, mûtéti beavatkozások esetén - jelentette ki Florin Sandu fôkvesztor, országos rendôrfôkapitány.

Szaddám I. osztályú és "rövidlejáratú" dublôrei

(MTI-Panoráma) Szaddám Huszeinnek voltak elsô osztályú hasonmásai és voltak "rövidlejáratúak". Az elôbbieket kímélték, gondozták, mintha a korona ékszerei lettek volna, az iraki elnök a nagyobb ceremóniákra tartogatta ôket, néha külföldi delegációkat fogadtatott velük. Milliókat költött plasztikai mûtétjeikre, amelyekhez két- három évente folyamodtak, hogy a hasonlóság tökéletes maradjon. A "rövidlejáratú" alteregók viszont mondhatni "ágyútöltelékek" voltak, akkor vetették be ôket, amikor nagy volt a merényletek valószínûsége.

Mindezt Michael Ramadan mesélte el az Aszaah címû, kéthetenként megjelenô iraki lapban. Ô 19 évig "dolgozott" Szaddám-hasonmásként és csak akkor lépett helyébe egy Mahmúd al-Szakafi nevû, Bakuba kormányzóságból való férfi, amikor ôt az iráni háború idején kitervelt merényletben súlyosan megsebesítették. Ramadan és családja egy ideje már az Egyesült Államokban él.

Interjújában - amelyrôl a Corriere della Sera címû olasz lap megjegyzi, hogy nehéz benne a fantáziát elválasztani a valóságtól - Ramadan kifejtette, hogy szerinte miért nem sikerült még mindig, három hónappal a háború befejezése sem a diktátort kézre keríteni.

"Szaddám hitt a mágia hatalmában és mindenféle varázslatot, boszorkányságot felhasznált ellenségei ellen. Anyjától, Szubától örökölte ezt a hitet. Az asszony az aranyozott elnöki palotákba is magával vitte szülôfalujának paraszti babonáit. Egyszer Szaddám megmutatott nekem egy öreg látnokot, aki azt állította, hogy a markában szorongatott különös sárga kövek sértetlenséget biztosítanak neki. Kérte testôrét, hogy lôjön rá, amit az meg is tett. És az öreg valóban nem sérült meg. Szaddám nevetett és nekem is megparancsolta, hogy lôjek rá, mármint az öregre. Az én golyóm sem tett kárt benne. Ilyen emberek voltak a tanácsadói. Miattuk Szaddám több ezer embert öletett meg, köztük néhány olyant is, aki hû volt a rendszerhez és a Baasz Párthoz. A mágusok megesküdtek, hogy az agyukból kiolvasták az árulás szándékát."

Ramadan elmondása szerint a bagdadi udvar másik potentátja egy bizonyos Mohamed al-Dzsanabi volt, aki azt a feladatot kapta: tanítsa meg a hasonmásoknak, hogyan viselkedjenek igazi Szaddámként. Minden nap órákig gyakoroltatta velük hogyan jár, étkezik, szivarozik, beszél, nevet, haragszik... Ô választotta ki a "hasonmások hasonmását", Jaszim Muhammad Alit. A kerbelai férfi olyan tökéletes volt, hogy még Szaddám fiai, Kuszaj és Udaj sem voltak biztosak abban, ki áll elôttük. "Tudjuk - árulta el az olasz lapnak Ramadan - hogy a legutolsó, január 6-i, a hadsereg napja alkalmából rendezett ünnepségen és tavaly, a Baasz Párt forradalmának évfordulóján, július 17-én Jaszim elnökölt, de ezt senki sem vette észre."

A kérdésre, miszerint nem lehet-e, hogy ma már csak Jaszim létezik, Ramadan így válaszolt: "Tudjuk, hogy Szaddám nemrég súlyosan megbetegedett. Az orvosok nem tudták meggyógyítani. Némelyik szerint nem sok ideje volt hátra. Jaszim helyettesítette a hadsereg csúcsösszejövetelein. De nem tudom, hogy a háború elôtt nem gyógyult-e meg annyira, hogy újra átvegye a vezetést."

A NAP helyreállíthatná az egyensúlyt a politikai életben

Antalfi Imola

Különös helyzet áll fenn!

A hét végén alakuló kongresszusát tartotta a Népi Akció (NAP) elnevezésû párt. A politikai porondon megjelent új alakulat elnökévé a volt államfôt, Emil Constantinescut választották, a párt alelnöki tisztségeiben az 1996-2000 közötti kormányzási idôszakból ismert személyiségek találhatók. A NAP elnöke szerint pártja a "jelenlegi hatalom hiteles alternatívája" kíván lenni, és parlamenti képviselethez szeretne jutni. Az új politikai alakulat létrejöttérôl Markó Bélát, az RMDSZ elnökét kérdeztük.

- Nekünk az volt a véleményünk 2000-ben, a választások után, hogy a jobboldal gyakorlatilag lefedetlen maradt azáltal, hogy a Román Nemzeti Parasztpárt nem jutott be a választásokon, aminek eredményeképpen a politikai skála egyensúlya megbillent: a jobboldalon gyakorlatilag egyetlen parlamenti politikai párt sincsen. A Nagy-Románia Párt egyszerre szélsôjobb és szélsôbal, de errôl nem is érdemes beszélni. A Liberális Párt próbálja meg átvenni ezt a szerepet, ehhez azonban lényegesen át kellene alakulnia. Éppen ezért fontosnak tartunk minden olyan kezdeményezést, amely egy erôs jobboldali politikai erô létrehozására irányul, hiszen jelenleg az a különös helyzet áll fenn, hogy annak az európai pártszövetségnek, amely az európai jobboldalt fogja össze, egyetlenegy olyan romániai tagja van, amely ott van a román parlamentben, és ez az RMDSZ. Ez is bizonyítja, hogy mennyire gyenge a jobboldal Romániában. Ha az Emil Constantinescu által létrehozott pártnak sikerülne ezt a szerepet betöltenie, ez hozzájárulna ahhoz, hogy a román politikai életben helyreálljon az egyensúly. Viszont ezzel kapcsolatban azért vannak bizonyos kételyeim.

- Ezt hogyan érti?

- Miután a Parasztpárt kimaradt a parlamentbôl, végül is azt vártuk volna, hogy szálljanak magukba volt koalíciós partnereink, fogjanak össze és cselekedjenek szolidárisan annak érdekében, hogy létrejöjjön az a bizonyos hiányzó jobboldali politikai erô. Ehelyett újabb és újabb pártalapítási kísérleteket tapasztalunk. Egyelôre csak a megosztottságot látom azon az oldalon. Jó lenne, ha megalakulna egy erôs jobboldali politikai erô, de a közeljövôt illetôen szkeptikus vagyok.

- A politikai mezônyben milyen sávot lát a NAP által lefedhetônek, melyik választóréteget tudhatnák magukének?

- Nyilvánvaló, hogy a NAP azokra a választópolgárokra számíthat, akik a Román Nemzeti Parasztpártra szavaztak, meg azoknak egy részére, akik általában a Demokratikus Konvencióra szavaztak.

- Milyen viszonyulás várható az RMDSZ részérôl az újonnan megalakult párthoz?

- Mi minden demokratikus politikai erôvel igyekszünk jó kapcsolatot kiépíteni. Ezen az alakuló kongresszuson ott volt az RMDSZ képviselôje is.

- Szorosabb együttmûködésrôl is szó lehet?

- Korai még errôl beszélni, annál is inkább, mert, mint mondottam, van egy megosztottság a jobboldalon, és nekünk ehhez a megosztottsághoz nem kellene hozzájárulnunk. Ellenkezôleg, ahhoz kellene hozzájárulni, hogy ez megszûnjön. Tehát ezekhez a kezdeményezésekhez egyelôre óvatosan viszonyulunk.

Ciorbea: a Népi Akciót "frusztrált" emberek alkotják

Victor Ciorbea, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke úgy véli, hogy az Emil Constantinescu vezette Népi Akció Pártját "frusztrált" emberek alkotják, ám bízik abban, hogy ezek az emberek visszatérnek a parasztpártba.

Milyen párt lehet a Népi Akció, amelynek tagjai frusztrált, a parasztpártból kizárt vagy távozott emberek? - tette fel a kérdést hétfôi sajtótájékoztatóján Victor Ciorbea, aki kételkedik a párt jövôjét illetôen.

A parasztpárti politikus véleménye szerint olyan párt létrehozása, amelynek "jelképét senki sem jegyzi meg", "sajnálatos" kétértelmûséget okoz a választópolgárok körében.

Mi arra törekszünk, hogy valódi politikai ellenfelünkkel, vagyis a hatalmon lévô erôkkel harcoljunk - szögezte le Victor Ciorbea.

Ciorbea rámutatott, hogy az egyetlen értelmes megoldás az lenne, ha a kereszténydemokrata elveket valló személyiségek valamennyien "hazatérnének" a Parasztpártba".

Amennyiben haza szeretnének térni, és a Parasztpárt megerôsödésére törekszenek, tárt kapukkal fogadjuk ôket. Lehet olyan megoldásokat találni, amelyekkel mindenki megelégszik - fejtette ki a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke, aki üzenetét nemcsak a Népi Akció képviselôihez, hanem Vasile Lupuhoz, a Keresztény Néppárt elnökéhez is intézte.

Ciorbea azután fejezte ki a kongresszusát a hét végén tartott Népi Akcióval kapcsolatos nemtetszését, miután az új párt vezetôi kifejtették, a Parasztpárt immár a múltat jelképezi. Nem adjuk fel a múltunkat, ám jövônk is van - szögezte le Victor Ciorbea, aki azonban már nem kívánt részletekbe bocsátkozni a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt jövôjét illetôen.

A külföldi egészségügyi termékek forgalmazói felfüggesztették
a szállítást Romániába

A külföldi gyógyszerszállítók felfüggesztették a szállítást a román forgalmazó társaságok felé a kifizetetlen adósságok, valamint a nemzetközi bankok hiteleinek megtagadása miatt, jelentette be hétfôn Ramona Stefan, az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke (AFPM).

Szigorúan a tavalyi évre vonatkoztatok, amikor az AFPM egyetlen lejt sem kapott a kórházaktól, az ebben az idôszakban felhalmozott adósságok értéke eléri a 100 millió eurót. 2003-ra bebiztosítottuk magunkat, és kizárólag azokkal kötöttünk szerzôdést, akik kifizetik a leszállított árut - jelentette ki Stefan. Noha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium vezetôsége úgy nyilatkozott, hogy július végén, vagyis a hónap közepén tartott ellenôrzések után felszabadítanak pénzösszegeket a kilencmilliárd lejre rúgó adósság elsô részletének kifizetésére, mégsem sikerült pontos idôpontot kijelölni annak érdekében, hogy egyesületünk tagjai stratégiát dolgozzanak ki tevékenységük fellendítése céljából - tudatta az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke. Ramona Stefan ismertette, hogy ez a helyzet az utóbbi napokban tovább bonyolódott, hiszen a bankok - és fôleg a külföldi pénzintézetek - többsége visszautasította a román forgalmazók hitelkérését, és döntésüket azzal indokolták, hogy a tartozások kifizetésének sorozatos halogatása nem jelent számukra garanciát.

A probléma lényege az, hogy az adósságok teljes vagy részletekben történô kifizetésének elmaradása az utolsó mentsvárként szolgáló bankhitelek visszautasításával együtt oda vezetett, hogy be kellett fagyasztani a külföldi szállítók számláinak kiegyenlítését, akik válaszképp felfüggesztették az egészségügyi termékek szállítását Romániába, amíg legkevesebb százmillió euró értékben nem törlesztjük az adósságainkat - tájékoztatott Ramona Stefan.

Az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesületének elnöke szerint az egészségügyi forgalmazók és a hatóságok viszonya meglehetôsen feszültté vált, amelyet az a módszer váltott ki, ahogyan a kormány elképzeli az egészségügyi hálózatban felhalmozott tartozások rendezését. Vagyis megközelítôleg két évre visszanyúló, megalapozatlan ígéretek, halogatások sorozata, intézkedések nélküli, befejezetlen ellenôrzések - fogalmazott az egyesület elnöke.

A romániai egészségügyi rendszerben tapasztalható válság azonos az év elején tartó krízissel, amikor az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesülete a felhalmozott adósságok miatt felfüggesztette a termékek forgalmazását az ország valamennyi egészségügyi intézménye felé.

Eugeniu Turlea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója annak idején a tartozások átütemezésérôl döntött, valamint megtiltotta a biztosítási pénztáraknak, hogy szerzôdést kössenek a nem versenyképes forgalmazókkal.

Az Egészségügyi Termékeket Forgalmazók Egyesülete akkoriban leszögezte, hogy az egészségügyi termékeket azután szállítják ismét, miután kifizetik a százmillió euróra rúgó, vagyis a 2002-ben felhalmozott adósságot jelentô összeget. Mediafax)

Kedvezményeket kérnek a hátrányos helyzetûek

(antalfi)

A Maros Megyei Mozgássérültek Egyesülete, a Hifa Egyesület és a Bethlen Alapítvány néhány tagja a múlt héten a prefektúra épülete elé vonult, ahol követeléslistát adott át Ovidiu Natea prefektusnak.

Elsôsorban az ingyenes közszállításra vonatkozó jogok biztosítására szerettek volna garanciákat. Attól tartanak, hogy a helyhatóságok rendeletére a súlyos rokkantsági fokozatba soroltak és gondozóik szeptember 1-jétôl csupán egy 300.000 lejt érô autóbuszbérletet birtokolhatnak, ami egy vonalon való utazást jelent, szemben az érvényben levô rendelkezésekkel, amelyek minden vonalra biztosítják az ingyenes utazást. Felhívták ugyanakkor a prefektus figyelmét arra is, hogy a mozgássérültek közlekedését megnehezíti, hogy legalább a közintézmények nincsenek ellátva feljárókkal. Gondot jelent továbbá, hogy nincsen egy, a hátrányos helyzetûeket kiszolgáló gyógyszertár, a munkalehetôségek korlátozottak, nem rendelkeznek havi 400 ingyenes telefonimpulzussal, úgy mint a nemlátók. Nem vonatkozik rájuk a polgármesteri hivatal által biztosított adókedvezmény abban az esetben, amikor nem a lakástulajdonos a rokkant, hanem a családban gondoznak hátrányos helyzetû személyt.

Ovidiu Natea prefektus ígéretet tett arra, hogy ami a törvények betartását illeti, gondja lesz erre, megoldják a feljárók ügyét is, és helyet biztosítanak egy, a hátrányos helyzetûek egyesületét képviselô személynek a havi rendszerességgel összeülô Társadalmi Párbeszéd Bizottságban.

Tizenegyedszer is...

N.M.K.

Évrôl évre jelentkeztek a kérdôjelek, összejön-e újra a tábor, lesz-e a szervezôknek anyagi ereje, kellô energiája, hogy a mûvésztelepet tovább éltessék. Aztán végül mindig akadt támogató, a jeles meghívottak pedig hûségesen visszatértek, nevet, rangot kölcsönöztek a David Gheorghe és Erzsébet kezdeményezte Armonia - Harmónia tábornak. Legfennebb a helyszín változott némelykor: Marosvásárhely, Marosszentgyörgy, Székelykál, majd ismét Szentgyörgy, de immár az Apollo szálloda. Az idén sincs másképpen. A vendéglátók, a mûgyûjtô David házaspár és fô partnerként a fürdôigazgató Deac Marina, ismét úgy döntöttek, minden nehézség ellenére belevágnak, és tizenegyedszer is elküldik meghívóikat. Idejében elkezdték a szervezést, igyekeztek minél több embert megnyerni ügyüknek és úgy rendezni a dolgokat, hogy mindenki elégedett lehessen, a mûvésztelep minél jobb körülményeket biztosítson az alkotó együttlétre. Ezúttal is népes részvételt vállaltak, a visszajelzések szerint közel negyven festô és grafikus jelenlétére számíthatnak, többen nem is egyedül, hanem párjukkal érkeznek Bukarestbôl, Kolozsvárról, Temesvárról, Nagybányáról, Nagyváradról, Besztercérôl, Iasi-ból, Vácról, a franciaországi Nancyból. És persze ott lesznek a sós fürdô melletti telepen a marosvásárhelyiek is szép számban.

Az ünnepélyes megnyitót szombaton, július 26- án délután fél 6-kor tartják. Minden elô van készítve, a meghívó is már hetekkel ezelôtt eljutott szerkesztôségünkbe az Armonia mûvésztelep eddigi évtizedét tükrözô színvonalas katalógussal együtt. A kéthetes táborozás mindeddig termékenynek, valóban értékteremtônek bizonyult, valószínûleg most is úgy lesz. De errôl majd menet közben beszámolunk.

Albertini marad

(m. s.)

Albertini Zoltán továbbra is a megyei tanfelügyelôség helyettes fôtanfelügyelôje.

A tegnapi tanfelügyelôségi gyûlést követôen Albertini Zoltán közölte lapunkkal, hogy a megbeszélés után újraértékelte döntését, s mivel az általa támasztott feltételeknek eleget tettek, visszavonta felmondását.

Mint szombati lapszámunkban közöltük, a pár hónappal ezelôtt kinevezett megyei fôntanfelügyelô-helyettes szakmai okokra hivatkozva, az érettségiztetô bizottságban betöltött tisztségei törvényességének kétségbe vonásáért még július 7-én benyújtotta felmondását, azonban ezt nem fogadták el és kérték, hogy vonja vissza. Erre azonban csak bizonyos kérdések tisztázása után, a tegnap kerülhetett sor.

Megkezdôdött a beiratkozás a pótérettségire

A pótérettségire való beiratkozás két szakaszban történik. Tegnap kezdôdött és július 18-ig tart a beiratkozás azok számára, akiknek nem sikerült az elsô érettségi vizsgájuk. Azok számára viszont, akik a XII. osztályban pótvizsgára maradtak, s a vizsgáik augusztus 14-15-én vannak, azokat augusztus 16-án várják beiratkozni. A pótérettségi elsô megmérettetése augusztus 18-án lesz, az utolsó vizsgára szeptember 4-én kerül sor.

Mint Albertini Zoltán helyettes fôtanfelügyelô tájékoztatott, a vizsgázók saját opciójuk szerint választhatnak tantárgyat, a pótérettségin csak abból a tantárgyból kell vizsgázni, amibôl nem mentek át.

A pótérettségire körülbelül ezer jelentkezôt várnak.

Vonzóvá vált a makfalvi magánerdészet

kk

Amint arról nemrégiben beszámoltunk, elkezdte munkáját
a Makfalvi Erdô- és Legelôtulajdonosok Egyesülete, és megalakította a makfalvi magánerdészetet. Az egyesület elnöke, Zsigmond Vencel, makfalva polgármestere a lapunknak elmondta, hogy alig vették
át a bélyegzôkalapácsot, máris munkához láttak.

A 8000 hektárnyi erdôt magába foglaló erdôkerületbôl - ehhez tartozik Makfalva a maga 3500 hektárnyi erdejével, de ide csatlakoztak más községek is (38 jogi személy
társult) - mintegy 15.000 köbméter fát termelhetnének ki.

Az adminisztratív eljárás elhúzódása miatt azonban a kibélyegezhetô 15.000 köbméter fa kitermelésére nincs idô a tél beállta elôtt.

A makfalvi erdészet máris vonzóvá vált mások számára is. Újabb községek jelezték, szívesen csatlakoznának a Makfalvi Erdô- és Legelôtulajdonosok Egyesületéhez.

Eurokukázók

(nagy a.)

Évtizedeken keresztül hagyományos hulladéktárolók tarkították a tér egyik szögletét. A szemét mindig kiömlött belôle, a bûzös lé megállíthatatlanul csordogált a pár lépésre levô lefolyóba. Nyáron az állott szemét szaga okozott kellemetlenséget a környéken lakók számára, akik lakásuk szellôztetésekor friss levegô helyett tömény bûzt kaptak. Patkányok és egyéb rágcsálók háborítatlan fészkévé vált a kuka és környéke.

Aztán néhány éve eurokukákra cserélte ezeket a polgármesteri hivatal. Az elején kissé nehezen ment a lakóknak a környezetbarát szeméttárolás alapelveinek alkalmazása, hogy a vödör aljára tapadt szemetet ne a kuka szélének ütve hagyják a földön. De ez is sikerült. A korszerûsítési folyamat pedig tovább folytatódott. Betonplaccot öntöttek, s a hat eurokukát pirosra festett kerítéssel vették körül. Emberi, szinte barátságos környezetet teremtettek a játszótér közelében. Csak egy valamit nem tudtak kiküszöbölni: a kukázókat.

Hétköznap délután, a játszótéren gyerekek szaladgálnak, hintáznak, fociznak önfeledten. A garázsok elôtt gépkocsi- tulajdonosok bütykölik járgányaikat. Két férfi, egy nô és két gyerek jelenik meg. Hatalmas necceket cipelve átcsörtetnek a játszótéren, s a kukák mellett állnak meg. A purdék serényen másznak be a kukákba, s onnan adják ki a nônek az értékesebb tárgyakat. Kenyérdarabok, krumpli, hagyma, murok kerül az ételeszacskóba, a másikba papír- és kartondarabok - ezt a hulladékbegyûjtônél értékesítik. A férfiak a sarokba ülve vizsgálnak valami kapcsolóhoz hasonlót. Bicsok kerül elô, azzal feszegetik, majd a bô negyedórás hiábavaló próbálkozás után mérgesen verik földhöz. Ekkor az egyik purdé örömittasan mutat fel egy fekete pénztárcát. A nô mohón kapja ki kezébôl, s leltározza tartalmát. Lelki szemeim elôtt megjelenik a tulajdonos arca, aki tárcája eltûnésének felfedezésekor kétségbeesetten keresi iratait, pénzét. Ez utóbbit valószínûleg a tolvaj vágta zsebre, a földre hulló iratoknak viszont a nô nem veszi hasznát. Mérgesen hajítja vissza az üres tárcát. A betonplacc szeméttel borítva. A guberálók távozni készülnek. Az egyik gépkocsiját szerelô férfi ekkor lép a kukához, valamit belehajítani. A látvány megdöbbentô, nem hagyhatja szó nélkül. A határozott fellépés ellen nincs tiltakozás, az eurokukázók kénytelen-kelletlen gyûjtik össze szemetüket. Amikor az idegen továbblép, lábukkal lökdösik a kerítésen kívülre az apróbbját. Aztán hátukra veszik a necceket, s távoznak.

Szél kapja fel a papírfecniket, s széthordja a játszótéren. A zöld fû között fehérlik a szemét. A cigányok ténykedésének tagadhatatlan bizonyítéka. Eurokukázók, akik talán soha nem fogják megbecsülni a
mások munkáját.

Álljuk a sarat

Horogra akadtunk

Klósz Bálint

Távol áll tôlem, hogy magam brancsom élô lelkiismeretének kikiáltsam, de a terhelô bizonyítékok, a kíméletlen statisztikák, a légben lebegtetve konzervált evidenciák hatása alatt úgy érzem, kutyakötelességem bocsánatot kérni embertársaimtól amiatt, hogy tanarak-szamarakként, össznépi prosperitásunk utóbbi 14 esztendejében a korrupció listavezetôivé szemtelenkedtük fel magunkat. A "lassú víz partot mos" számító praktikáját tökélyre vive. Elvetemült emberfajta a dászkel, kürtöli világgá az országos rendôrfôkapitány, percrôl percre, napról napra tollasodik, furakodik elôre a társadalmi hierarchiában, szégyenteljes fondorlatok révén abszolút hegemóniára tör. Gáncs nélküli politikusok, megfontolt gazdasági szakemberek, hivatásuknak élô köztisztviselôk, mértékletes pénzügyiek, galamblelkû marconák, szûziesen pironkodó sportkorifeusok holttestén áttiporva.

Végre sikerült megmutatnunk, hogy mi is vagyunk valakik. Kibújtattuk a szeget a zsákból. Jámbor, docilis népnevelôknek álcázva, végtelen türelemmel és megjátszott alázattal, íme, aláástuk sziklaszilárd nemzetgazdaságunk becsületét, közismert szavahihetôségét, pénzügyi stabilitását, megtorpedóztuk áhított integrálódási lehetôségeit, egyszóval fajsúlyos közellenséggé váltunk. Kamunak használtuk csupán vécésnéniket megszégyenítô fizetéseinket, miközben a háttérben, a kulisszák mögött mohón lapátoltuk feneketlen zsákokba a mindenféle, fajta "csúszós" valutákat, hadd kerekedjen ki belôlük a kacsalábakra, áramvonalas Mercedesekre, világ körüli barangolásokra való. Tömbházbeli szorongásainkkal, a közszállítás lehurbolt dobozaiban egy lábon megvívott könyökcsatáinkkal, a konzumlisták szemrevételezésekor arcunkra merevedô rezignációval csak színt játsztunk, port hintettünk embertársaink szemébe, miközben bankbetéteink duzzadtak szemlátomást, mint a Pioneer törökbúzán nagy alkalmakra hizlalt süldô.

Folklórbeli multikultura-litásunknak köszönhetôen tudatában voltunk annak, hogy "ulciorul nu merge prea des la apa" és azt is realizáltuk, hogy "a jegenyék sem nônek az égig", így hát lebukásunk, leleplezésünk senkit nem ért váratlanul. Nagy kövek gördültek le mindannyiunk szívérôl. Megbélyegezve bár, de törve nem, szeptember idusán megkezdhetjük a vezeklést. Mi, a régiek, bevett szokás szerint kemény önkritikát gyakorolva, az idôben észre térített novíciusok meg "az itt a pálya, itt a tér" makulátlan ígéretével.

Jólesô érzés, hogy felnyitották szemeinket, hogy tisztába tettek. Mégiscsak megnyugtató érzés becsületesen bezsebelni havi 80-120 eurót, mint a zavarosban halászva kikönyökölni a decens megélhetést. Elvégre az EU-ba tartó ifjúságot bízták a kezünkre. És ilyen esetekben az eszköz szentesíti a célt. És nem fordítva, ahogy azt mi naiv bûnösséggel elképzeltük.

Mennyben lakozó Uram, hálát adok neked, hogy Florin Sandu vezérapostol felnyitotta szemeinket, megtérített! Neki és neked megesküszünk: nem tévelygünk el többé a nyájtól. Pionír becsületszavunkra!

Több mint ezer magyar pedagógus és egyetemi adjunktus
a Bolyai Nyári Akadémián

Több mint ezer romániai, szlovákiai, horvátországi, ukrajnai és magyarországi magyar pedagógus és egyetemi adjunktus vesz részt a Csíkszeredában hétfôn megkezdôdött 11. Bolyai Nyári Akadémián a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében - jelenti a Mediafax tudósítója.

A Csíkszeredában, Szovátán, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Brassóban zajló munkálatok 26 csoportban zajlanak. Szabados Tamás, a magyar oktatásügyi minisztérium államtitkára a megnyitón elmondta, hogy a budapesti kormány prioritásnak tekinti a határon túli magyar oktatás támogatását, mivel az anyanyelvi oktatás jelenti az identitás megôrzését. Az államtitkár arról tájékoztatta a pedagógusokat, hogy a kedvezménytörvény módosítása révén 14 ezer forintos támogatásban részesülhetnek szakkönyvek vásárlása céljából. A 21. század elején át kell gondolnunk, mit kell tennünk a tanügyben annak érdekében, hogy a tanulók olyan oktatásban részesüljenek, amelynek segítségével megfelelhetnek a jelenkor kihívásainak - nyilatkozta Szabados Tamás. Kacsó Gabriella, a Nevelési és Kutatásügyi Minisztérium kisebbségi fôosztályának munkatársa úgy értékelte, hogy tízéves fennállása során a Bolyai Nyári Akadémia bebizonyította jelentôségét.

Megy ez magától is

B.D.

Unalmak az égi csatornákon. Uborkaszezonban bizony alig van mit rémgyártani. Sportesemények, nem túl fontosak. Ha mondjuk, ütközéses roncsautóverseny volna. Vagy véres pitbullbajnokság. Egye fene, kakasviadal. Öngyilkosság, verekedés, vízbefúlás. A borzalomvadászok is vakációznak. Azt sem tudjuk meg, ki dugott a tejessel. Hát van locsi-fecsi, paplanhancúr, pajkosan körbebeszéljük magunkat. Nincs igazi tét, a választások itt is, ott is csak jóval ezután. Mégis, minden napnak van alkalmi hozadéka, a sznob divat kivillantja barna bájait, játszanak metafizikai abszurdot, szeleburdi vígjátékot, nyájas kommerszet az ország szabadtéri színpadán. Alkalmi botrányok pukkannak itt-ott, látni játszi entellektüell karlengetést könyökbôl, nyájas kampányüzenetek mégis sisteregnek. A sajtó, ez a kedves postagalamb, viszi-hozza a politika embereinek erotikus jókívánságait. Mûsorvezetôk adrenalinmosolya. Az egyik feszeng, görcsikél, teljes mellbevetéssel s remegô hangon olvassa a súgógéprôl az elôre megcsinált felvezetôt, máris vizes a picikéje. Mellette domborodik a Nagy Meghívott krédója. Mögötte láthatatlanul olvasható tábla: "KLIENTÚRAÉPÍTÉS NAPONTA 0 - 24 ÓRA KÖZÖTT"…Jönnek csali trükkök szakmányban. Másik mûsorban Elegáns Örökifjú próbál oldott és természetes lenni, amibôl aztán az lesz, hogy angyalian félrebeszél, felrúgja az alapvetô nyelvtani szabályokat, elveszti a fonalat, elfelejti a mondat elejét, majd riadtan vigyorogva vágja ki magát egy graffitivel. ("Önök nem fogják elhinni nekem, de létezik az élôlényeknek olyan társadalma, közössége, ahol valóban a legjobbak irányítanak. Sajnos, ezt egyelôre csak a páviánoknál tapasztalhatjuk.")

Van jó tévémanó is. Mindenekelôtt úgy tud nézni, hogy azt hinnéd, ô a Randy Morrison, minden kacsintásában legalább két-három bibliai többletjelentés bujkál, de az is lehet, hogy csak elfojtott felebaráti vonzalmait leplezi ügyesen. Megszólal, és az övé vagy. Belehabarodsz. Oly derûsen mond limonádét, mintha egészen új, sosem hallott viccet mesélne, szíve körül rappelnek a palimadarak, angyalok, de lehet, hogy direkt a Jóisten tiszteli meg egy bájos sms-sel.

Már nem tudsz figyelni igazán, holott azért kattintottál oda, izé, a román demokrácia súlyos hibái és látványos kudarcai vajon anomáliák-e, vagy a rendszer sajátosságai. Sajátos anomáliák?

Hogy namá meg. Miért nem hiszünk mi az új demokrácia "eszményeiben", miért tartjuk a felkapaszkodott "elit" képmutatásának azokat. És miért utáljuk, miközben vadul irigyeljük - a tôkés gazdaságot. Miért nem hihetô, hogy valaki itt is meggazdagodhat tisztességes módon. S hoppá csak. Vajon mikor vezetnek forradalomhoz a népet víz alá nyomó burzsoá-menedzseri osztályuralom túlkapásai, mivelhogy sem ennek, sem a zsákmányoló-harácsoló büro(klepto)kráciának nincs alternatívája. És ugyan biza mit eredményez a káosznak és a tekintélyelvûségnek ez a specifikus újromán kombinációja.

Szóval nyáron is volna, ami érdekelne. Miért visz a fônöki lift megint s megint (a saját képességeiknél magasabb pozíciókba) bizonyos személyeket, miért szabadítják erre az okos és zseniális népre újra meg újra a tehetségtelenség és a kisebbségi érzet pszichózisát. Miért érvényes csaknem kivétel nélkül a térség posztkomancs országaira az, hogy mint latrok a nyitott ablakon a hálószobába, surrannak be gátlástalan politikusok, választási ciklusonként szerre hágják a ház szépasszonyát, suttyomban pedig elhordanak minden értéket, attól függôen, ki mire szakosodott. ("Mikor két hétig lôtték Udinét, vajon Udi úr azalatt hol volt s mit csinált?!")

Volna kérdés. A vitázó partnerek azonban inkább azt mutogatják, hogyan kellett volna verekedniük öklözôinknek az ázsiai vébén: elhajlások, fejkörzések, blokkolások, lábtánc, gyors nekimenések. Olyan ez a tévényár, mint a futball. Folyton beszélnek róla, holott igazában semmi sem történik - ha pedig ismét kikapunk valakitôl, azt illik jó mélyre hantolni. Lám csak, a felvételi meg az érettségi körüli botrányok is milyen hamar elültek. Románia krémje és alvilága egyaránt a tengeren üdül. Ott sem minden oké, de mégis. Ôszig semminek értelme nincsen. Hogy is mondják csak? "A pillanat nem kedvezô."

De hallottam ennél találóbbat is: "Ha teszed a dolgod, megy az magától is."

Nyugodtak lehetünk hát, mondta valaki a minap. Akárcsak a buddhista - mikor (ô is) évi rendes szabadságát tölti.

Vásárhelyi nyári komédiázás

Ünnepi bemutató

A hét végén lezajlott mikházi és nyárádremetei elôbemutatókat követôen 2003. július 16-án, szerdán este 9 órától kerül sor a Bolyai Farkas Líceum belsô udvarán az Egynapi királyság és Kocsonya Mihály házassága címû komédiák marosvásárhelyi ünnepélyes bemutatójára. A vásári komédiázás és az iskolai színjátszás legjobb hagyományait felelevenítô szabadtéri nyári játék létrehozói a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának mûvészei: Fülöp Bea, Henn János, Kárp György, Kilyén László, László Csaba, Nagy Dorottya, Sebestyén Aba, Szélyes Andrea, Szélyes Ferenc és Zayzon Zsolt. Rendezôk: Kovács Levente és Szélyes Ferenc. A komédia ugyanitt július 17-én is mûsoron lesz. Rossz idô esetén az elôadások színhelye a Színmûvészeti Egyetem Stúdió terme.

Jegyek elôvételben hétfôtôl a Nemzeti Színház jegypénztárában (10-13 és 17- 19 óráig), valamint elôadás elôtt a helyszínen kaphatók.

A Vásárhelyi nyári komédiázás záró elôadására július 19-én, szombaton este 9 órától a vármezôi kultúrotthonban kerül sor.

A Vásárhelyi nyári komédiázás létrehozatalában az alkotókat jeles támogatók segítették: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram - Budapest, a Maros Megyei Tanács, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Nyárádremetei Polgármesteri Hivatal, a Bor Háza - Vámos-gálfalva, Medicinart, Colorantul, Farrel, Aquaserv, Primacom, Comimpexal - Marosvásárhely. A program haszonélvezôi, azaz a közönség nevében is, ezúton is köszönjük támogatásukat.Kiss Éva-Evelyn
irodalmi titkár

Remete az iskolában

Nagy Botond

Dr. Birtók Kovács Ferenc: Nyárádremete monográfiája

Vásárhelyt megszégyenítô tömeg tolongott a könyvbemutató helyszínén, a nyárádremetei iskola egyik osztálytermében. Pedig a monográfia nem tartozik a nagy gyakorisággal írt mûvek közé. A falumonográfia pedig különösen nem. Ez érthetô is valamennyire, hisz temérdek munkával, utánajárással jár, precizitást igényel és kényelmesedô korunkban ezek a (jó monográfiához nélkülözhetetlen) kritériumok nem egy lehetséges szerzôt elriasztanak, és a szép- (vagy nem szép-) irodalom nyugodtabb vizeire terelik. De akadnak olyanok is, akik szeretnének adni valamit szülôföldjüknek, szülôfalujuknak. És mindezt nem a hangoskodás és a látványos kinyilatkoztatások, hanem a csendes és biztos munka útján, melynek gyümölcse maradandóbb minden egyébnél. Dr. Birtók Kovács Ferenc az utóbbiak sorába tartozik. Nyárádremete szülötte, a remetei iskola volt tanára hét év kemény munkájával és kis csapatának segítségével gyûjtötte össze szülôfaluja monográfiájának anyagát.

Könyvét Hegyi Mária tanár- és írónô mutatta be, bevezetôt Lakó Árpád, a nyárádremetei iskola igazgatója mondott. Méltatták olvasmányos stílusát, közvetlenségét. Ne engem éltessenek - mondta a szerzô -, hanem azokat, akik segítettek abban, hogy a könyv meglegyen. A monográfia ötlete dr. Kakucs Lajostól származik. A Németországban élô történész szintén Nyárádremete szülötte, ô kérte meg a falubelieket az adatgyûjtésre. A szerzô külön megköszönte Kiss Judit tanárnônek a kutatómunkát, a gyulafehérvári könyvtárból szerzett értékes anyagokat, a szponzoroknak az anyagi és Remete népének a szellemi támogatást. A könyvet Bíró János szerkesztette, kiadását a csíkszeredai Státus Kiadó vállalta. A könyv óriási siker. Háromszáz darabot nyomtak belôle, ebbôl több mint százötven még a bemutató elôtt elkelt, köszönhetôen a remetei plébános által indított népszerûsítésnek is, mely szerint a könyvbôl minden remetei család asztalára kell jutnia. Jó volt látni a falubeliek és hazatérôk arcát a dedikáláskor, és jó volt látni a könyv írójának, e végtelenül szerény embernek az örömét, hogy még életében sikerült kiadatnia mûvét. Mert a szerzô nyolcvanöt éves.

Magyar levelek

Felemás helyzet

Pakot Fülöp, Gyöngyös

Mostanában sokat gondolok Nobel-díjasainkra. Azokra, akik soha nem szégyellték magyar származásukat, annak ellenére, hogy csak választott hazájukban adatott meg nekik a lehetôség és a legmagasabb elismerés. Tudását mindenki másutt kamatoztatta, és nem azért, mert így hozta a sors, hanem, mert jókor, jó helyen lehettek, dolgozhattak és tehetségüket az égvilágon semmi sem korlátozhatta a világ boldogabbik felén. Nem véletlen hát, hogy egyetlen magyar Nobel-díjas sem él ma Magyarországon. (Egyébként talán nem is lenne az.)

Még Kertész Imre sem. Akinek a Sorstalanság címû regénye valósággal megbabonázta a svéd akadémia irodalomértôit. Na végre. Szó, ami szó, a magyar irodalom ezerkilencszázegy óta várja ezt a csodát. Hogy nagyjai közül valakit olvasson és megbecsüljön immár a világ. De hát kis népeknek a szellemi hátránya szinte behozhatatlan. Csak arra gondoljunk, hogy ott fönn északon még a nagy Tolsztoj Leót sem olvasgatták és értékelték elegen ahhoz, hogy oda ítélhessék neki Alfred Nobel pénzét. Pedig, ha valaki megérdemelte…

Csakhogy minek hasonlítgassunk. Kertész Imre kivétel. És ez így van jól. Ide írom, mert tudom, hogy sokan vannak, akik tisztességgel örülnek és helyeslik a magyar irodalom egyetlen Nobel-díját, és vannak olyanok, akiknél bizonyos megfontolásból nem tisztulhat az érzelem, és fanyalognak s húzogatják a szájukat. De nem ítélkezem. Mert azoknak sem értem érveit, akik csak maguknak kisajátítanák az írót és annak minden gondolatát. A középiskolás könyvtépôkre viszont hiába nem vesztegetem a szót, még akkor sem, ha csak néhányan tették meg, hogy az ingyen osztogatott Sorstalanságot elhajigálták az utcán. A könyvpusztítás nagyon szomorú cselekedet, és az az ideológia (legyen annak színe barna vagy vörös), amelynek nevében ilyesmire vetemedtek valaha, nem térhet vissza soha.

Annyi bizonyos, hogy a világ sem törôdött bele könnyen, hogy egy magyar író egyetlen regénye ekkora elismeréssel indulhat hódító útjára. Még 2001-ben a Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy ír a mai magyar irodalomról, mintha Kertész Imrérôl soha nem hallottak volna. Pedig akkor már német kiadók jelentették meg könyveit. Csak Eörsi István, Konrád György, Nádas Péter és Esterházy Péter szerepel a névsorban; ôket és néhány könyvüket tartják említésre méltónak. Más nincs. Nekik ennyi is elég. A New York Times jónevû publicistája már tovább megy. Ô megírja: "egy jóformán ismeretlen író" Nobel-díja nem mentes a politikától. Kifogásait sajna az sem oldja, amikor a hivatkozik Gunnar Bergre, a díjakat odaítélô bizottság tagjára, aki szerint nem az esztétikai teljesítményt értékelték, hanem sokkal inkább valamiféle politikai üzenet fogalmazódott meg ennek a magyar írónak a megjelölésével.

Ennyi hát a nagy talány. Annak, aki netán csodálkozott, hogy miért pont Kertész Imre és miért a Sorstalanság juthatott olümposzi magaslatokra. De vajon kinek mit jelent(het) az üzenet. Ez volna mindenképpen a nagy kérdés. Nyilvánvaló, azoknak is, akik jobb híján lekicsinyelték a szóban forgó regényt (sokan úgy, hogy nem is olvasták) miközben a szerzônek a magyar nemzet iránti hûségét kevesellték.

Kertész Imre ma Németországban él. Mert szellemileg, lelkileg elviselhetetlen volt neki a múlt rendszere, amibe majdnem belepusztult. Aki olvasta az Élet és irodalom 47. évfolyamának 22. számában Rádai Eszter interjúját, valamelyest tisztábban láthatja az okokat és annak következményeit.

"A Sorstalanságot a Kádár-rendszer alatt írtam - vallja az író -, aki a hetvenes évek Magyarországán élt, annak azonnal észre kell venni, hogy aki ezt a könyvet írta, ismeri a jelent és gyûlöli. Egy alkalmazkodási folyamatot írtam le ugyanis, amely minden elemében a magyar történelem 1956 utáni korszakára emlékeztetett."

"Ez az 1956 után szerzett élmény magának fontosabb, aktuálisabb és fájdalmasabb volt, mint a lágerélmény?" - kérdezi a riporternô.

"Igen - jön a válasz. - Igen. Mert ettôl fuldokoltam, naponta ettôl undorodtam, ebben ébredtem fel rab módjára, tehát írni a jelenrôl akartam. (…) Rossz úton jár, aki a Sorstalanságot csak holokauszt-regénynek fogja fel."

Kertész Imre így értelmezi saját mûvét. És nem holmi nüánszokra helyezi a hangsúlyt. Kimond valamit, amin megint fennakadnak, meglehet, alkalmi tisztelôi is. A meglepetés hangja nem is várat sokat magára. Az Élet és Irodalomnak egy késôbbi számában olvasói levélben megjelenik a számonkérés, tele érzelmi töltéssel.

"Kertész Imre És-interjújában azt nyilatkozta, hogy a Sorstalanságot voltaképpen a Kádár-rendszerrôl írta. A könyv szerzôjének állítása annyira bizarr, hogy vitatkozni se igazán lehet vele. A Kádár-kornak és Auschwitz felcserélhetôségének lebegtetését, mi tagadás, nem Kertész Imrétôl vártam. Egyébként, ha komolyan gondolja, amit mondott, akkor - mivel teljes mértékben félreértették mûvét - önérzetesen vissza kellett volna utasítania a Nobel-díjat." Aláírás: Vári György. Akárki. És ez a lényeg. Mert annál keserûbb íze a csalódásnak, ha akárki olvasó megírhatja bugyuta sorait.

Kertész Imre megkapta hát az intôt. Szavait veszélyes terepre hurcolják. Hogy Stockholmban, díjának átvételekor is elmondta lesújtó véleményét mindenféle diktatúrákról, az nem számit. Ott megtehette. Persze, itt is. Csak éppen akadhat, aki nem hagyja szó nélkül. S hamar rendreutasítja. Ha az író, aki saját könyvérôl máshogyan beszél, annak annyi. Kijár neki a frász. Kiiratkozhat a magyar irodalomból legfeljebb. Így aztán eljuthatunk oda, hogy az egyetlen Nobel-díjas magyar íróról hallgatni nem jó, de nem jó lelkesedni sem érte.

A helyzet felemás. Én mégis mostanában többet gondolok Kertész Imrére. És Nobel- díjasainkra. Számon tarthatjuk ôket. Mindenképpen.

Dicsôszentmártoni oldal

Szerkeszteti Simon Virág

Új lendülettel folytatják

Közel egy hónapja Ovidiu Chindris mérnök, volt tanácsos tölti be az alpolgármesteri tisztséget Dicsôszent-mártonban. A kormánypárt képviselôje a Kanadába kitelepedett Dan Inocentiu Blajantól vette át a feladatokat. Az új alpolgármester a költségvetés- kiegészítésként kapott 4,6 milliárd lej elköltésérôl, a tanintézmények rendbetételérôl, az útjavításokról és sikertelen pályázatokról számolt be.

Az útjavításra fektetünk nagy hangsúlyt

- A megyei tanácstól költségvetés- kiegészítésként kapott pénzösszeget fôként útjavításra fordítjuk - nyilatkozta Ovidiu Chindris, aki a Bicapánál dolgozott mérnökként, s 2000 óta városi tanácsos.

- Elsôsorban a Carbid Fox társaság és a téglagyár közötti megyei útszakaszt szeretnénk felújítani, ugyanakkor terveink szerint a Balázsfalva felé vezetô útszakaszt is sikerül új aszfaltburkolattal bevonni. A kiegészítésbôl törlesztenünk kell egy tavaly elvégzett munkálatot is: a Kis-Küküllô hídjának javítását. Az útjavításnál maradva elmondhatom, hogy az elmúlt héten fejeztük be a Hadsereg utca felújítását, s ezen a héten folytatjuk a Köztársaság, Soimilor, Iskola és Rózsák utcákkal. A befektetések kapcsán szólnunk kell az Országos Lakásügynökség azon tervérôl is, hogy Dicsôszentmártonban tömbházlakást építene fiatalok számára. A szakemberek jelenleg mérik fel a polgármesteri hivatal által lehetséges helyként megjelölt területeket, s elôreláthatólag még idén hozzáfognak a munkálatokhoz.

Új hôközpont, általános fertôtlenítés

Az új iskolai évre készülve, a helyi tanács 300 millió lejt szavazott meg a tanintézmények fertôtlenítésére, a szükséges javítások elvégzésére. Az iskolák, óvodák vezetôi összesítették a szükséges munkálatokat, s ezen jegyzék alapján terveztük be a meszelést, a szigetelést. A napokban a versenytárgyaláson kiválasztott és megbízott cég felszereli az Avram Iancu Gimnázium egyéni hôközpontját. A tanintézmény egy részében régi fûtôtestek vannak, a másikban csempekályhával fûtenek. Tervek szerint az egyéni hôközpont felszerelésével egy idôben kicserélik a csempekályhákat is, s ahol szükséges, új fûtôtesteket is tesznek.

Pályázatok

Szeretnénk a fél évszázados városi vízvezeték-rendszer 30 százalékát kicserélni. Összeállítottuk a pályázatot, a SAMTID program keretében igényelve támogatást. A vízüzemnél elvégeztük a szükséges javításokat, felújításokat, azonban a vezetékcserét helyi pénzalapból nem tudjuk megoldani. Sajnálatos tényként említem, hogy hat pályázatot nyújtottunk be, PHARE-alapból igényelve támogatást, azonban egyet sem fogadtak el. Holott szakemberek által kidolgozott tervekrôl volt szó, amelyek a városi kórház felújítását, városrendészeti átalakításokat tartalmaztak. Figyelemmel kísérjük a pályázati lehetôségeket, s amennyiben lehetôségünk adódik, újra támogatást igényelünk - összegzett az alpolgármester.

Elsôsegélynyújtó egység

Az élet mentése és a beteg állapotának stabilizálása - ez lesz a feladatuk a helyi rohammentô- szolgálati egység alkalmazottainak. Az augusztus 15- tôl beinduló elsôsegély-nyújtó egységben négy tûzoltó és négy gépkocsivezetô fogja ellátni a feladatokat. A részletekrôl Pântea Adrian alezredes, a helyi tûzoltó-parancsnokság vezetôje tájékoztatott.

- A leendô alkalmazottakat jelenleg Marosvásárhelyen, a rohammentô-szolgálatnál vannak továbbképzésen. Augusztus elején megkapjuk a korszerûen felszerelt mentôautót, s elôreláthatólag augusztus 15-tôl kezdjük a tulajdonképpeni munkát. Feladatunk az lesz, hogy kiszálljunk a helyszínre, elsôsegélyt nyújtsunk a rászorulónak, s a városi kórházba vagy Marosvásárhelyre szállítsuk a beteget. Fô célunk az életmentés. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy Dicsôszentmártonban is mûködjön egy ilyen egység, hiszen innen el tudjuk látni a környéket, Balavásárt, Balázsfalvát, s Fehér megye településeinek egy részét is beleértve. Dicséretre méltó, hogy a város vezetôsége felkarolta a kezdeményezést, s a gépkocsivezetôk fizetését is a helyhatóság biztosítja. Azt még elmondhatom, hogy tevékenységünket a megyeszékhelyi Központosított Diszpécserszolgálat ügyeletesei fogják összehangolni, hiszen minden sürgôsségi hívás oda érkezik - tájékoztatott az alezredes.

Beteltek a helyek

Nagy sürgés-forgás volt az elméleti líceumban. Az érettségizett diákok eredményeikrôl, az óvási lehetôségekrôl érdeklôdtek, a titkárságon jegyzékeket készítettek, igazolásokat állítottak ki, s közben feleltek a telefonon érdeklôdô szülôknek.

A titkárságról megtudtuk, hogy az elméleti líceum és a vegyipari iskolaközpont végzôsei közül 292-en iratkoztak be az érettségire, 288-an jelentek meg, 237-en vizsgáztak sikeresen. Scheitz Endre aligazgató tájékoztatása szerint a két magyar osztályban 36 diák végzett s jelentkezett az érettségire, de 17-en nem érték el az átmenô jegyet. Mint elmondta, volt egy végzôs, aki minden tantárgyból megkapta az 5-ös jegyet, azonban az általánosa 5,73 volt. Az aligazgató szerint várható, hogy pár héten belül megjelenik egy kormányhatározat, amely szabályozza a pótérettségi lefolyását, s választ ad az elsô megpróbáltatások során felmerült kérdésekre is.

A líceum vezetôje kérdésünkre elmondta, hogy két magyar kilencedik osztályt indítottak a tanintézményben, 30-30 hellyel, s minden hely betelt. A felmérésekbôl kiderült, hogy Dicsôszentmártonban és a környezô településeken 180 magyar diák végzett. A jó tanulók nagy többsége marosvásárhelyi, nagyegyedi, székelyudvarhelyi líceumokba jelentkezett, szép számban jelöltek be román tannyelvû osztályokat is. Ennek ellenére teljes létszámmal indulhat az elméleti líceumban két osztály, s a Constantin Brâncusi Szakiskolában egy magyar tannyelvû osztály. Az elméleti líceum humán osztályára az utolsó bejutónak 6,06-os átlaga volt.

100 rendszeres olvasó

A Magyar Házban mûködô könyvtárnak 750 bejegyezett olvasója van, rendszeresen azonban csak 100-an forgatják a polcokon levô, közel 9 ezer példányt. A kis raktárhelyiségben újabb 8000 - Magyarországról, helyi adományokból származó - könyv várja, hogy bekerüljön a körforgásba.

- Legtöbb a szépirodalmi könyv, de vannak orvosi szakkönyvek, történelmi eseményeket taglaló, útleírásokat tartalmazó könyveink is. Hiányzanak a pedagógiai és pszichológiai témákat feldolgozó példatárak - számol be Rencz András könyvtáros, a Magyar Ház gondnoka.

- Sajnos, az olvasók ellustultak, még a tanárok, tanítók, az értelmiségiek is, s inkább a tévét választják. A magyartanárokkal szoktam egyeztetni, hogy házi olvasmányként olyan könyveket kérjenek, amelyekkel szolgálhatunk. A szokásos házi olvasmányok nagy része megvan, azonban a gyerekek csak a vakáció vége felé érdeklôdnek a könyvek iránt. Jelenleg naponta 1-2 olvasó keresi fel könyvtárunkat, ahol hétfôn és szerdán 10- 14, kedden és csütörtökön 15-18, pénteken 10- 12 óra között fogadjuk az érdeklôdôket. Délutáni programot is beiktattam, mert sokan arra hivatkoztak, hogy nem tudják visszahozni a könyveket, mert délelôtt dolgoznak.

Negatív példaként említem, hogy sok felnôtt olvasónk hónapok, évek óta nem hozta vissza a kikölcsönzött példányokat. Megszorító intézkedésként tervezem, hogy a helyi tévéadásban leközlöm azok névsorát, akik nem juttatták vissza a könyvtár tulajdonában levô példányokat - számolt be a könyvtáros.

Vox populi

Augusztus közepétôl Dicsôszentmártonban is beindul a megyeszékhelyi rohammentô-szolgálat kihelyezett egysége. Az elsôsegélynyújtást, betegszállítást biztosító sürgôsségi egység a helyi tûzoltó-parancsnokság keretében fog mûködni. Fontos-e, hogy Dicsôszentmártonban is SMURD-egység tevékenykedjen? - kérdeztük a helyiektôl.

Suplacea Cristina: Többször láttam, hallottam, hogy Marosvásárhelyrôl is idejében ideért s életet mentett a rohammentô-szolgálat mentôkocsija, ügyeletesei. Fontos számunkra, hogy itt, helyben is legyen egy egység, hiszen akkor még gyorsabban, hatékonyabban tudnak segíteni a bajbajutottakon. Itt, a strandon már évek óta nem volt szükségünk mentôautóra, de úgy gondolom, hogy baleset, fulladás esetén nagy segítséget nyújtanának.

Szôke Sándor: Dicséretre méltó kezdeményezés, mert sok betegnek megmentheti az életét a gyors beavatkozás. Családomnak egyelôre nem volt szüksége mentôre, ennek ellenére úgy vélem, hogy fontos egy helyi egység beindítása.

Kocsis Piroska: Szükség van megfelelô, gyors beavatkozásra egy-egy baleset, természeti csapás, tûz esetén. Helyesnek tartom, hogy Dicsôszentmártonban is beindul a rohammentô-szolgálat, hiszen segítségére lesz a helyi mentôsöknek, s elsôsorban a lakóknak.

Farkas Erzsébet: Eddig csak jó dolgokat hallottam a rohammentô-szolgálatról, így örvendek, hogy váro-sunkban is lesz egysége. A helyi adó törlesztésekor tájékoztattak arról, hogy az új mentôszolgálat fenntartásához évente 30.000 lejjel kell hozzájárulnunk, ezt szívesen kifizettem.

Pálfi Gyula: Ameddig Vásárhelyrôl érkezett a rohammentô-szolgálat mentôkocsija, addig a betegnek kevesebb volt az esélye. Ha itt helyben lesz egy korszerûen felszerelt mentôautó, akkor hatékonyabban tud-
nak közbelépni, segíteni. Ezt a kezdeményezést támogatjuk, s anyagilag is hozzájárulunk fenntartásához.

Az olvasó írja

Szerkeszti Mezey Sarolta

Tízéves találkozón a kántortanítók

Eltelt 10 év. Több mint 35-en tértünk vissza a "régi iskolánk" udvarára. Akkor kopott padok és székek voltak egy kis emeleti osztályban. Ma még megvan a kis osztály, de mellette több modern és kényelmes osztályterem épült.

2003. június 28-án tartotta az Ökumenikus Kántortanító-képzô Fôiskola I. évfolyama 10 éves találkozóját a Deus Providebit Tanulmányi Központ nagytermében. Ezelôtt 10 évvel a Keresztelô Szent János Plébánia udvarán kaptunk helyet a tanuláshoz. Az 1990 októberében induló képzôre sok jelentkezô volt, de csak 57-en kezdtük el a tanulást, két csoportban. Birtalan tanár úr a Kántortanító-képzô Fôiskola két osztályában egy kórust látott, de kiderült, hogy a fél tucat fiú alig lesz elég egy szólamnak, nemhogy kettônek! Sokan indultunk a két osztályban, de már 1991-ben kezdtek kimaradni, 1993-ban 54-en végeztünk. Sokan nem fogadták el a bizonytalanságban mûködô iskolát, de Varga Erzsébet igazgatónô biztatására a diákok a nehéz idôkben is vállalták az egyik vizsgát a másik után. A tanárainknak köszönetet mondunk még egyszer, hogy bérmentesen vállalták oktatásunkat.

A találkozó elhunyt lelkészeink, tanáraink sírjánál kezdôdött. Az osztályfônöki órán mindenki beszámolt az eltelt idôrôl. Az ökumenikus istentiszteleten az alapító egyházak képviselôi szolgáltak: Fülöp G. Dénes református, Kolcsár Sándor unitárius és Csató Béla katolikus lelkészek. A rövid visszatekintô során Varga Erzsébet akkori ügyvezetô igazgatónô, Nagy Olga tanárnô, Birtalan József tanár úr emlékezett az indulásra. Lestyán Ferenc akkori katolikus plébános úr levelét is felolvasták, majd a jelenlegi fôiskola helyettes ügyvezetô igazgatója, Fodor Sándor tanár úr számolt be a fôiskolában történt változásokról és az utóbbi tíz évben elért eredményekrôl. A hozzászólók között ott volt dr. Tonk Sándor is. Meglepetésként a tanárok és diákok együtt megtanultak egy éneket, Makkay Edith tanárnô zongorán kísért, jómagam vezényeltem, ami életem legnehezebb feladatának bizonyult.

Jó volt újból gyermekké lenni, legalább egy fél órára, megtekintve az Ezerszínû mesemadár címû, a Habakuk bábjátszó csoport által elôadott bábjelenetet. Tánc közben késôn melegedtünk be a régi "diákos", humoros hangulatba.

Bebizonyosodott, hogy a mag jó földbe került, volt tanáraink kollégákká fogadtak, és hangsúlyozták, hogy a kántortanítói hivatás fontos és hasznos kis és nagy közösségek számára egyaránt.

Hálás köszönet még egyszer mindazoknak, akik fáradoztak a fôiskola létrehozásáért, az alapító felekezeteknek az egybehangolt munkájukért, a diáktársaknak, hogy megtisztelték jelenlétükkel elsô találkozónkat.

Béresné Barta Katalin

Harmadszor a MATÁB-ban

A MATÁB mozaikszó, matematika-tábort jelent, de igazán a másik elnevezés mutatja a tábor valódi jellegét. A MAMA-tábor a matek és magyar irodalomra utal. Tizenhárom éve szervezik Brassó környékén, az idén Felsôtömösön volt a sor. Ez a hely éppen olyan, mint ahogyan a mesék színhelyét elképzeljük. Mikor körülnézel, csak a majdnem kétezer méteres hegykoszorúkat és a végtelen erdôrengeteget látod.

Százharminc táborozó diáknak csaknem egynegyede marosvásárhelyi volt. Ezeknek túlnyomó többsége a 7-es és a 13-as számú általános iskola tanulóiból verbuválódott össze, két matematikatanárnô és egy magyartanár - Sebestyén Júlia, Varga Csilla és Simon György - vezetésével.

Hogyan telt a táborban? Erre a kérdésre egyértelmû a válasz. Elég, ha ezt annyival támasztom alá, hogy a mi osztályunkból mindenki volt, aki a tavaly is részt vett a táborban. Miért másabb ez a tábor, mint a többi? Voltak ugyan foglalkozások, amelyek emlékeztetnek a tanórákra, de ezek sokkal színesebbek, érdekesebbek és versenyszerûbbek, mint az iskolában. Még a tanárurazás is elmaradt, csak Csilla néni, Jutka néni és Gyuri bácsi maradt. Mintha egy nagy család lett volna a százvalahány ember. Még a születés- és névnapokat is megünnepeltük minden este.

A délelôtti matek és magyar órákon kívül nagyon sok verseny, kiscsoportos foglalkozás, szórakozás tette felejthetetlenné a délutánokat, az estéket és a késô estéket: cserkészjátékok, szépségversenyek, jelmezbál, táncverseny, diszkó, tábortûz és sok más egyéb. Ezeken mind nyerni lehetett, ami oklevéllel járt. Soroljunk fel egy pár nevet, ôk nyerték el a legjobb helyezéseket: Bajnóczi Tamás, Blága Andrea, Borzás István, Kántor Lajos, Kiss Lilla Beáta, Nagy Zoltán, Sebestyén Ágnes, Sebestyén András. Ha a tavalyi nagyvetélkedô témája Bolyai János volt, az idénin II. Rákóczi Ferenc és a kuruc szabadságharc eseményeivel kapcsolatos nyelvi rejtvényekre kellett választ adnunk. A kirándulások és a hegyi séták jó alkalmat nyújtottak a környék megismerésére. Így jutottunk el egy vonzó turisztikai helyszínre, a Székelyek mezejére. Láttuk Predealt és Szinaját, megcsodáltuk a Peles-kastély híres gyûjteményeit.

Köszönetet mondunk a Mentor Kiadónak, Káli Király Istvánnak és a vásárhelyi szülôknek a versenyekre adott könyvjutalmakért.

A táborozás végén órákba tellett, míg elbúcsúztunk, remélve, hogy jövôre ugyanitt találkozunk. Hazafele az osztályfônökünk azzal "zsarolt", hogy jövôre szigorúbb lesz a táborozók kiválasztása.

Orbán Zsófia és Pálfi Erika,
a 13-as iskola tanulói

Oda a gyógyszerünk

Megöregedtem, életem folyamán annyi hazugságot kellett elnyelnem a kommunista érában, hogy még mindig fáj tôle gyomrom. Tizenhárom év telt el a szomorú emlékû diktatúra és a négyelemis suszter halála után. Mindenki azt remélte, hogy most aztán..., de sajnos, hovatovább jobban érezzük reményeink foszladozását. Ahelyett, hogy napról napra javulnának életkörülményeink, minden rosszabb és rosszabb lesz. Az árak csillagászati méreteket öltenek, a nyugdíjunk pedig kegyes 5-6 százalékos emeléssel kullog utánuk. A nyugdíj értéke már oda süllyedt, hogy a 13 évvel ezelôttinek csak egyötöd részét teszi ki. Példaként, ha az én 1989- beli 2300 lejes nyugdíjamat veszem, akkor ez csupán 500 lejnek felelne meg. Tessék jól megfogózni, kétmillió lejt kapok! A differencia csak annyi, hogy kevesebbet tudok belôle vásárolni, mint annak idején 500 lejbôl! És akkor is az volt az érv, hogy nincs alap, kimerült a készlet. De a pártaktivistáknak mindenre telt, még gyógyszerre is. Így van ma is. Hiába megyek a gyógyszertárba, ki van írva, hogy sem kompenzált, sem ingyen receptre nem szolgálnak ki. Hát akkor mi lesz a beteggel? Ki kellene írják a táblára, hogy "Ha beteg vagy, dögölj meg!"

Nekem mint háborús veteránnak minden gyógyszer ingyen járna, de ha nincs, akkor mi van? Ki felel ezért? Gazemberség, korrupció, felelôtlenség, nemtörôdömség! Mert azok, akiktôl mindez függ, el vannak foglalva a kacsalábon forgó paloták építésével és a bársonyszékek minél hosszabb ideig való megôrzésével