LV. évfolyam 159. (15426.) sz

2003. július 11., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Bûncselekmény elkövetésével vádolják a Megyei Törvényszék fôkönyvelôjét

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hivatali visszaéléssel, okirathamisítással és csalással vádolja a Maros Megyei Törvényszék fôkönyvelôjét, nyilatkozták igazságszolgáltatási források a Mediafaxnak. Az idézett források szerint Simona Chetan fôkönyvelôt több mint két milliárd lej értékû kár okozásával és nem megérdemelt javak elfogadásával vádolják. A fôkönyvelô nem ismer el egyetlen vádat sem, állítása szerint azok teljes ellentmondásban állnak a törvényszéken végzett ellenôrzések eredményeivel. Sem a belsô audit, sem a számvevôszéki ellenôrzés nem mutatott ki rendellenességet - szögezte le Simona Chetan, aki szerint a Korrupcióellenes Ügyészség "a szekeret fogta a lovak elé", mivel a könyvelôi vizsgálat eredményeinek ismerete nélkül emelt vádat ellene. Ez az egész ügy túl általános. Tudni akarjuk, milyen dokumentumokat hamisítottunk és kit csaptunk be - nyilatkozta Vasile Ghere, a fôkönyvelô védôügyvédje. Hozzátette, a korrupcióellenes ügyészek ellen büntetôjogi feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt.

Adrian Nastase az erdélyi autópályáról

Román-magyar közös lobbi Brüsszelben

Az Erdélyt átszelô autópálya megépítését nevezte Románia egyik legfontosabb, sürgôs beruházásának csütörtökön Adrian Nastase miniszterelnök.

A kormányfô a Bukarestben akkreditált külföldi újságírókkal tartott találkozóján a külföldi beruházásokat illetôen hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a közvetlen külföldi befektetések fôként a zöldmezôs és az infrastrukturális beruházások formájában valósuljanak meg.

Adrian Nastase külön kitért arra, hogy Európában Románia az egyedüli ország, ahol mindössze egyetlen, száz kilométer hosszúságú autópálya létezik. A miniszterelnök szerint elhibázott volt az a korábbi döntés, hogy új autópályákat keleti irányban kezdtek építeni Romániában, azt pedig elfogadhatatlan nevezte, hogy az elmúlt tíz évben mindössze 50-60 kilométernyi pályaszakaszt sikerült megépíteni.

- Románia európai integrációjának fizikai megvalósulásához az kell, hogy nyugati irányban épüljenek autópályák - hangsúlyozta.

Elmondta, már megállapodásokat kötöttek olasz és francia cégekkel a Bukarest-Ploiesti, illetve a Ploiesti- Predeal pályaszakasz megépítésére. Egyelôre keresik a partnert a Predeal-Brassó hegyi szakasz kivitelezésére.

A Brassó-Kolozsvár-Nagyvárad-Bors autópálya megépítésérôl már emlékeztetôt írtak alá az amerikai Bechtel társasággal.

- Az építkezés itt már a jövô év közepén megkezdôdik, ez az autópálya fogja összekötni Bukarestet Budapesttel - jelentette ki a miniszterelnök.

Az Erdélyt átszelô autópálya költségeit a román illetékesek 2,5 milliárd dollárra becsülik. A kormányfô hangsúlyozta, hogy a tervek megvalósításához elsôsorban a nemzetközi pénzügyi intézményekkel kell egyetértésre jutni a beruházási stratégiáról.

- Van olyan nézet, amely az óvatosságot, elsôsorban a költségvetési hiány mérséklésének szempontját helyezi elôtérbe. Ennek az álláspontnak a képviselôi azt tanácsolják, hogy a privatizációs bevételeket is elsôsorban a hiány csökkentésére fordítsuk. Én magam nem ezzel, hanem a bátor fejlesztési politikával értek egyet - szögezte le.

Mihail Tanasescu pénzügyminiszter már korábban közölte, hogy a kormány a jövô évi költségvetési törvényben a költségvetési hiány egy százalékponttal történô növelését tervezi azzal a céllal, hogy forrásokat biztosítsanak a beruházások, elsôsorban az autópályák építésének finanszírozásához.

Adrian Nastase elmondta, hogy errôl a kérdésrôl Ion Iliescu államfôvel együtt hamarosan egyeztetnek majd Mugur Isarescuval, a Román Nemzeti Bank kormányzójával, és ezzel az egyeztetett álláspont alapján kezd majd Románia tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal újabb megállapodás aláírásáról.

Az MTI kérdésére Adrian Nastase hangsúlyozta, hogy a román és a magyar fôvárost összekötô autópálya megépítését illetôen nagyon jó az együttmûködés a magyar kormánnyal, többször is tárgyalt errôl a kérdésrôl Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel.

Elmondta, a tervek szerint a magyar miniszterelnökkel közösen "lobbiznak" majd Brüsszelben az Európai Bizottságnál támogatásért. Emlékeztetett arra, hogy az Erdély átszelô autópálya új terve mellett létezik egy korábbi, szavai szerint "a klasszikus variáns" is, amely Arad-Temesvár-Déva irányban Erdély mellett haladna el.

- Két különbözô finanszírozású tervrôl van szó, mi mindkettôt egyaránt fontosnak tartjuk abból a szempontból, hogy Romániának korszerû összeköttetése legyen Nyugat-Európával - fogalmazott Adrian Nastase.

Ki veszélyezteti a román nyelvet?

Bálint Zsombor

Nem kétséges, hogy az anyanyelvhasználat terén lényeges elôrelépést könyvelhetünk el az utóbbi idôben. Míg az RMDSZ kormányszerepet vállalt, addig csigalassúsággal haladt csak a nemzetiségi jogok kivívása, amióta azonban csak a - sok tekintetben joggal - sokat szidott protokollum köti a magyarság érdekképviseleti szervét a kormánypárthoz, el kell ismernünk, hogy elfogadottá váltak a kétnyelvû helységnévtáblák, szentesítették az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, s az alkotmánymódosítás immár lehetôvé teszi majd ezt az igazságszolgáltatásban is.

No persze, az elmélettôl a gyakorlatig hosszú út vezet, s maga a PSD is inkább a párt külföldi megítélésének kényszere miatt tette ezeket az "engedményeket" a kisebbségeknek. Ezt az is igazolja, hogy a legtöbb erdélyi településen (eltekintve természetesen a tömbmagyar helységektôl), ahol nem találnak folyton kifogásokat, s ahol egyáltalán alkalmazzák már az anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogszabályokat, ott is a minimális elôírásokat tekintik irányadónak, azt biztosítják, amit a törvény éppen megkövetel, s nem azt, amit megengedne.

A jogszabályokban lefektetett jogok maradéktalan érvényesítéséért elsôsorban a többségi nemzetbe sulykolt, nehezen megváltoztatható nacionalista mentalitással kell megküzdeni, ami nem könnyû feladat. Ha a legtöbb európai országban csupán a szélsôséges pártok képviselik a nemzeti kizárólagosságot hirdetô vonalat (ezért nem is foglalkozunk most a PRM vagy a PUNR hajmeresztô eszmefuttatásaival), Romániában még az ún. demokratikus pártoknak sem tisztult le annyira a közgondolkodása, hogy a valóban európai szellemiséget lehetôvé tenné. Hogy a PSD sem kivétel, igazolja, hogy képes fuzionálni a PRM disszidensei alakította politikai formációval, illetve a kommunista párt egyenes utódpártjával, de fôleg az, hogy tagjai között tudhatja Adrian Paunescu szenátort, aki a bekezdés elején említett mentalitás erôsítésében a múltban is, manapság is nagy szerepet vállal. Paunescu, úgy tûnik, egyfajta szelep a PSD kezében, az "engedmények" miatt elégedetlenek szócsöve, akit elô lehet majd rángatni egy esetleges (reményeink szerint lehetetlen) visszatáncolás esetén.

Adrian Paunescu álláspontja amúgy nehezen értelmezhetô. Intellektuálisan lehetetlen. Hogy miért zavarja az egy adott idôben minden médiacsatornában felbukkanó, már a csapból is folyó szenátort, hogy akik könnyebben fejezik ki magukat magyarul, azok ezt a jövôben a bíróság elôtt is megtehetik? Rejtély... Érveivel ugyanis, mely szerint a hivatalosan is felhangzó magyar szó visszaélés és szegregáció, mely a román nyelvet veszélyezteti, nincs mit kezdeni. Irodalmi személyiségként eddig már rájöhetett volna, hogy a román nyelvet nem a magyarok, hanem azok a nemzettársai veszélyeztetik leginkább, akik azt a rádióban és a televízióban naponta kerékbe törik, azonban bevallatlanul inkább az "uralkodó nemzet" státusa elvesztésének félelme munkál benne. Egy biztos: a PSD Országos Tanácsának mostani plénuma elôtt kifejtett álláspontját "az elfogadhatatlan kompromisszumról" a küldöttek lelkesen megtapsolták, ami rengeteget elárul a PSD kétkulacsos nemzetiségi politikájáról, arról, hogy miért kell még ma is a legtöbb helyen lépésrôl lépésre megküzdeni a törvény puszta alkalmazásáért is.

Medgyessy Péter találkozója a partiumi magyarság képviselôivel

Medgyessy Péter ma fogadta az erdélyi Partium magyarságának képviselôit. A találkozón a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partiumi szervezeteinek vezetôi, köztük a román parlament szenátorai és képviselôi, megyei és önkormányzati tisztségviselôi vettek részt - közli a magyar Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája.

A küldöttség tagjai a régió magyarságának helyzetét ismertetve azokról a tervekrôl és elképzelésekrôl szóltak, melyek a Partium gazdasági és társadalmi megerôsödésének esélyeit hivatottak növelni. Nagy jelentôségû eseménynek nevezték, hogy az anyaország miniszterelnöke - kisebbségbe kerülésük óta elôször - hivatalában fogadta a térségben élôk küldötteit, lehetôséget biztosítva számukra közvetlen véleménycserére és együttgondolkodásra.

A megbeszélés során a kormányfô egyetértett azzal, hogy a regionális terveket már az európai uniós tagságra való felkészülés alatt el kell készíteni, illetve meg kell kezdeni azok közös végrehajtását. Közös célként fogalmazódott meg az is, hogy az eddigieknél nagyobb figyelmet kapjon a szórvány- magyarság nyelvi, kulturális és gazdasági helyzete, s boldogulásuk, szülôföldön maradásuk feltételeinek javítása.

A találkozón szóba került a kelet- magyarországi és a partiumi térséget összekötô közutak, vasutak és határátkelôk fejlesztése. Üdvözölték, hogy mind a magyar, mind a román miniszterelnök támogatja az észak-erdélyi autópálya megépítését. Medgyessy Péter elismeréssel szólt a korszerû tejtermelô farmgazdaságok, valamint a hátrányos adottságú Szilágyság mezôgazdasági fejlesztésébôl részt vállaló beruházások ösztönzéséhez kapcsolódó elképzelésekrôl.

A megbeszélésen megvitatták a partiumi régió turisztikai lehetôségeinek jobb kihasználásával kapcsolatos elképzeléseket, különösen a történelmi emlékhelyekre és a gyógyvizekre épülô terveket. A kormányfô felhívta a figyelmet azokra a lehetôségekre, melyek a Corvinus Befektetési Társaságnál, illetve más, a szomszédos országokban történô befektetések és beruházások támogatását segítô intézmények révén rendelkezésre állnak.

A közös magyar kultúrkincs megôrzésének, ápolásának és átörökítésének fontosságát szem elôtt tartva áttekintették a régió jelentôs mûemlékeivel kapcsolatos teendôket és megállapodtak arról, hogy ezekrôl közös középtávú intézkedési terv készül a MÁÉRT illetékes szakbizottsága számára.

Illúziók és valóság

Magyarországról importált közhangulat

- Vitathatatlan eredmények és valós hiányosságok jellemzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség több mint egy évtizedes tevékenységét - hangsúlyozta Takács Csaba, az RMDSZ közelmúltban újraválasztott ügyvezetô elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Takács Csaba 1992 óta irányítja a szövetség kolozsvári ügyvezetô elnökségének munkáját, s az RMDSZ közelmúltban újjáalakult legfelsô vezetô testülete, a Szövetségi Képviselôk Tanácsa újabb négy évre meghosszabbította mandátumát.

A régi-új ügyvezetô elnök az RMDSZ által az elmúlt évtizedben elért legjelentôsebb eredmények közé sorolta a szövetség megerôsödését, a kisebbségi érdekképviselet hazai és nemzetközi szinten való sikeres megjelenítését, az anyanyelvû oktatás bôvítését, a magyar-magyar csúcs kezdeményezését, a vízummentesség kiharcolását, illetve az egyházi ingatlanok és a közbirtokosságok visszaszolgáltatását.

A restitúció volt a legnagyobb eredmény, amiért ügyvezetô elnökként dolgoztam. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása folyamatban van, míg a közbirtokosságok visszaszerzését nemcsak szavatolja a törvény, hanem már 80 százalékban meg is valósult, így kerülhetett vissza magyar tulajdonba több mint 380 ezer hektár föld és erdô - mondta.

A hiányosságok Takács Csaba szerint elsôsorban abból fakadnak, hogy a romániai magyarság a Ceausescu- diktatúra bukását követôen nem jól mérte fel erejét.

Az RMDSZ-nek rá kellett jönnie arra, hogy az illúziók és a valóság között ott van Románia. Az erdélyi magyarság nem vette figyelembe a romániai valóságot, és olyan célokat tûzött ki maga elé, amelyek rövid távon elérhetetlennek bizonyultak - fogalmazott.

A romániai magyarságnak rá kellett ébrednie, hogy a magyar kormánynak sincs eszköze és módja arra, hogy az erdélyi magyarok jogos követeléseit valóra váltsa. Fel kellett ismerni azt is, hogy Magyarország és Európa csak abban az esetben tud segíteni, ha a romániai magyarság saját maga kíván sorsán javítani.

Az illúziókkal le kellett számolni, és fel kellett kutatni azokat az eszközöket, amelyekkel a romániai magyar közösség jogos elvárásai megvalósíthatóak - hangsúlyozta az ügyvezetô elnök, aki szerint az eredmények ellenére sok romániai magyar még mindig nem számolt le az illúziókkal.

Nagy a lemaradás a szemléletváltás terén is. Az ügyvezetô elnök szerint az RMDSZ legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudta elhitetni a közösséggel: érdemes dolgozni, és a szülôföldön maradva is lehet fejlôdni. Emellett akarva-akaratlanul túl sok, a belsô életérôl szóló vitát közvetített a romániai magyarok felé.

Az ügyvezetô elnök úgy vélte, hogy a jövô évben sorra kerülô romániai helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeinek nem a magyar ellenjelöltek lesznek az ellenfelei, hanem az a demagógia, amivel becsapják az embereket.

A székelyudvarhelyieknek például sok mindent ígértek, fôként azt, hogy Budapest fogja majd megoldani a problémáikat. Azt viszont nem tették hozzá, hogy Romániában élnek, és nem lesz légi folyosó Budapesttel - mondta.

Takács Csaba hangsúlyozta: "akár tetszik, akár nem, Romániában kell felvenni a küzdelmet a megélhetésért, itt kell talpon maradni, így van Trianon óta. Ez vonatkozik az egész Székelyföldre. Aggódom miatt, hogy a már elkezdôdött RMDSZ-ellenes kampány során Magyarországról importált közhangulattal fogják becsapni az embereket".

A szabadalmi hivatalok már EU- kompatibilisek

Antalfi Imola

Közös szellemitulajdon-védelem

Kétnapos munkamegbeszélés zajlik elsô ízben Marosvásárhelyen, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatal csúcsvezetése között. A jelen kezdeményezés a két intézmény közötti 12 éve tartó együttmûködés újabb állomása.

- Két olyan intézetet vezetünk, amelyek feladatköre 98 százalékban megegyezik: a találmányi szabadalmak, a védjegybejegyzések, az ipari mintabejegyzések, az új növényfajták bejegyzése lajtromozásával és e bizonylatok kiállításával egyfajta letéteményesei vagyunk a szellemi tulajdon védelmének. Ez nemzetközileg szabályozott törvénycsomag betartását, alkalmazását jelenti. Mindkét hivatal óriási munkát végzett, amikor európai törvényeket nemzeti törvényekké alakított és alkalmazott is - jelentette ki Varga Gábor, a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatal vezérigazgatója.

Az európai integráció folyamatában a szabadalmi hivataloknak az európai szakintézethez, a müncheni székhelyû európai szabadalmi szervezethez kell csatlakozniuk. Varga Gábor a Népújságnak elmondta, hogy mind Románia, mind Magyarország számára az európai integráció ezen a szakterületen már befejezôdött.

- Ami a találmányok fejezetre vonatkozik, Magyarország január 1-tôl, Románia márciustól lépett be az európai szakintézetbe. A gondok mostantól kezdôdnek, hiszen az európai mechanizmusok mûködése kiterjesztôdik az intézményi szakosztályok szintjére, az információk áramlásának villámgyorsan kell történnie. A védjegyek esetében az európai koordinációs intézet az Egységes Piacot Szabályozó Intézet, ahova a Magyar Szabadalmi Hivatal 2004. május 1-jétôl fog tartozni, mi pedig 2007-tôl. A közösségi védjegy és a nemzeti védjegy rendszerek egyeztetése most van folyamatban. Itt még komoly munkára lesz szükség, ezért is fontos a mai tanácskozás.

- Mi a helyzet a védjegyhamisítások kivédésével?

- A védjegyhamisítások terén nincs kompetenciánk, ez a törvényszék illetékessége, amely azonban szükség esetén - és ez egyre gyakrabban fordul elô - kikéri a szabadalmi hivatal szakértôinek véleményét. Nagyon fontos, hogy a jövôben jól felkészült szakértôk dolgozzanak a vámhatóságoknál, a gazdasági rendôrség keretében, fogyasztóvédelmi hivataloknál, nemcsak bukaresti, hanem helyi szinten is, így könnyebben azonosítanák az ilyen eseteket.

- Visszatérve kicsit a találmányokra, eléggé nehézkes a bejegyzésük...

- Ez igaz is meg nem is, mert ha elgondolom, hogy az európai szabadalmi hivatalnál mennyibe kerül és mennyi ideig tart egy találmány bejegyzése, akkor kompatibilisek vagyunk. A törvényes procedúrák határidejének betartása elengedhetetlen, a vizsgálati, kizárási, véleményezési határidôket nem lehet lecsökkenteni. Pénzbe is kerül, de az iparjogvédelem biztosítása költséges, hiszen el kell tartani ezeket az intézményeket. Mi nem kapunk állami támogatást, önfenntartók vagyunk, azonban kedvezményezünk olyan feltalálókat (50-75-90-95%-os költségelhagyást biztosítunk), akik bizonyítják, hogy jövedelmük például a román átlagjövedelem négyszeresénél kisebb.

- Öt éve vezeti a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatalt. Összefoglalná tapasztalatait?

- Sikerült megállítani egy lefele tartó folyamatot. Egyre csökkent a bejegyzések száma, amiben közrejátszott a gazdasági helyzet. Mellesleg kiderült, hogy a bejegyzések fele Bukarestbôl származott. Kemény promóciós tevékenységbe kezdtünk, létrehoztunk 14 iparjogvédelmi központot, Marosvásárhelyen is létezik egy. A bejegyzések száma az utó-bbi években hathatósan megnôtt. Példa: tavaly 1600 szabadalmi igénylési kérvényt nyújtottak be, a kivizsgálás folyamata 3-4 év. A védjegyek bejegyzésére 14.000 igénylés van évente, az ipari forma bejegyzési igénylések száma 1200 évente, ami az elôzô évekhez képest 30 százalékos növekedést jelent.

Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke szerint közel egy évszázados kormányzati szakhivatali múlt emeli ki a két szabadalmi hivatalt a nemzeti közigazgatási rendszerükbôl.

- Az a gondosság és az a mívesség, amivel a román, illetve a magyar szabadalomvédelmi hivatal menedzseli a modern technológiai eredményeket, a kereskedelmi védjegyeket, az ipari formaterveket, összeköt bennünket. Mindkét intézmény megtestesít a nemzeti adminisztrációban egy-egy olyan több száz fôs páratlan kapacitást, amely az ipari gazdasági versenyben fölesküdött köztisztviselôként képes a kormányzati végrehajtó hatalmat okos technológia- politikai döntésekhez segíteni, mert a mi szakértôink nincsenek elkötelezve a gazdasági versengô feleknek, sem a globális és a nemzeti ipar valamelyik oldalának. A nemzetközi csatlakozásunk az európai szervezetekhez egy ritmusban történik, ebben az évben a román és a magyar szabadalmi hivatal az európai szabadalmi egyezmény egyenrangú tagja lett. A román szabadalmi hivatal kapta a PHARE regionális iparjogvédelmi programjában a koordinátori szerepet a 90-es évek elsô harmadától. Tehát a román hivatal bebizonyította, hogy nemzetközileg a közép- európai régiónak az érdekeit jól tudja képviselni. Idéntôl az Európai Szabadalmi Szervezet legszûkebb irányító testületében Magyarország is helyet kapott. A csatlakozás azt jelenti, hogy a Münchenben székelô Európai Szabadalmi Szervezet fogja a külföldi szabadalmi igényeket elbírálni helyettünk, a mi országunkra kiterjedôen is. Eszerint a szabadalmi hatósági munkánk 2-3 év alatt harmadára csappan, de ennek a helyét átveszi a európai szabadalom gondozása: a megsemmisítési eljárások bonyolítása, a nemzeti lajstrom kiegészítése, és igaz, hogy nekünk dolgoznak ott kint, de ezt németül, angolul vagy franciául teszik. Szokatlan helyzet áll elô: a belsô jog nagy részét nem nemzeti nyelven keletkezett dokumentumok fogják többségükben a mi területünkön képviselni, így felvetôdik a kérdés: hogyan fognak a román és magyar kis- és középvállalkozók, akik az idegen nyelveket még nem beszélik megfelelô szinten, a gazdasági versenyben helytállni és az akaratlan bitorlást elkerülni? Nekünk segíteni kell ôket ezt elkerülni. Ez a tevékenység egy hallatlan mûszaki, mondhatni könyvkiadói tevékenységet kíván meg a két nemzeti hivataltól, hogy okos szakmadiplomáciával, részben a monopóliumok tulajdonosainak költségén, lefordíttassuk nemzeti nyelvünkre e szabadalmi igényeket - jelentette ki a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke.

Búcsú dr. Csôgör Lajos professzortól

Prof. dr. Bocskai István

A "nagy öregek" azon nemzedékéhez tartozott, akik létrehozták, fenntartották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet, akik nemzetközi hírnevet szereztek az intézménynek.

A háború befejezése után, 1945-ben egyike volt azoknak, akik az önálló magyar egyetem megalapításáról a hatalommal tárgyaltak, majd a Bolyai Tudományegyetem elsô rektora lett. Jelentôs mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Marosvásárhelyen európai szintû orvosképzés honosodjon meg. Fogorvosképzô iskolát teremtô szándékát megakadályozta az 1949-ben történt bebörtönzése. Koholt vádak alapján hét évre megfosztották szabadságától.

Az 1959-ben bekövetkezett rehabilitációja után az újraindult fogorvosképzésben tanszékvezetô professzorként fejtett ki oktatói és tudományos tevékenységet - egészen nyugdíjazásáig.

Ô volt az az intézetvezetô, aki mélységes humanizmusával, bölcsességével, nyugalmával fegyelmet, ugyanakkor kellemes munkalégkört teremtett - több évtizeden át - azokban a közösségekben, amelyeket irányított.

Ô volt az, aki kezdeményezte a marosvásárhelyi ivóvíz fluorral való dúsítását, ami az 1960-as években nagymértékben hozzájárult gyermekeink fogazata épségének a megôrzéséhez.

Csôgör professzor több évtizede áttelepült Magyarországra. Mégis úgy éreztük, hogy haláláig köztünk maradt. Többszöri látogatásaink során meggyôzôdtünk arról, hogy mindvégig megôrizte teljes szellemi frissességét, jó kedélyét. Úgy éreztük, hogy erôt ad az itthoni munkához, küzdelmeinkhez.

Örökké fiatal szíve 99 éven át Erdélyért dobogott.

Isten adjon örök nyugodalmat Neked, Lajos bácsi!

Népszerûek a kézmûves- szakmák

kk

Tegnap ünnepélyes keretek közt került sor a Stúdium Oktatási Központ elsô végzôs tanfolyamainak diplomaosztójára. A Stúdium Kft. a Magyar Iparszövetség Oktatási Központja (MIOK) támogatásával szervez 2002 szeptemberétôl felnôttképzést lakberendezô, virágkötô, illetve frissítô (kondicionáló) masszôr szakmákban.

A MIOK több mint 25 éve foglalkozik felnôttképzéssel, valamint vizsgáztatással, és most tanáraik a székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi telephelyeken is oktatnak. A Stúdium által szervezett kurzusok elvégzése után a hallgatók a MIOK Magyarországon elismert okleveleit vehetik át, amelyeket a Magyarország és Románia közötti kétoldali egyezmény alapján itt is elfogadják. A bizonyítványokról elegendô egy hitelesített fordítást készíteni, tudtuk meg Berekméri Diánától, a Stúdium kft. ügyvezetô igazgatójától.

Az elsô tanfolyam diplomaosztóján a résztvevôk megtudhatták, hogy jövôre is indítanak tanfolyamokat, sôt új szakokkal bôvül az oktatás: lesz pincér-, szakács- és ABC- eladóképzés is. A tanfolyamok egy részére elegendô a 8 elvégzett osztály, de például a lakberendezôi szakon csak érettségizetteket fogadnak. A képzések hetente két alkalommal 4-5 órában folynak, és különös figyelmet fordítanak arra, hogy ne csak az elméleti ismereteket sajátítsák el a résztvevôk, hanem gyakorlati tudásuk is gyarapodjon. Ennek megfelelôen szakonként változik ugyan, de legalább fele, esetenként a lehallgatott órák kétharmada gyakorlati képzés.

Berekméri Diána egyébként elmondta, meggyôzôdése, hogy a 34 frissen végzett hallgató hamarosan saját vállalkozást indít vagy szakképzésének megfelelô munkahelyen helyezkedik el.

Tanügyi hírek

(m. s.)

Ma függesztik ki a középiskolákba bejutottak listáját

Nagy izgalom elôzte meg a nyolcadikot végzett tanulók kilencedik osztályba való besorolását. A Tanügyminisztérium honlapján már a tegnap közölték azokat a listákat, amelyek a kilencedik osztályosoknak középiskolákba való elosztását tartalmazza. Mivel nagyon nagy volt a "kereslet", a honlaphoz nehezen lehetett hozzáférni. Mint Neagu Nicolae, a tanfelügyelôség gazdasági igazgatója tájékoztatott, a listák kivonatolása tegnap délután és mára virradó éjszaka történt, s a fôvárosban számítógépen összeállított megyénkénti listákat ma függesztik ki valamennyi érdekelt tanintézményben. Kétféle névjegyzék létezik: az egyiket az általános iskolai központokba küldik ki, ezekrôl leolvasható, hogy melyik diák milyen tanintézménybe jutott be; a másikat pedig a középiskolák kapják meg az oda bejutott tanulók névsorával.

Versenyvizsga pedagógusi posztokra

A megyei tanfelügyelôség július 16-án és 17-én 9 órakor szervezi meg a versenyvizsgát a tanügyben levô üres állások betöltésére. Ezt a vizsgát ma a nyelv-, zene- és testnevelô tanárok vizsgáztatása elôzi meg. Megyei szinten a versenyvizsgára 1800-an jelentkeztek. A vizsga után helyben javítják ki a dolgozatokat, az általános osztályzat szerinti, megyei szintû elosztásra és kinevezésre szeptemberben kerül sor.

Igen! Irány Európa! konferencia

A román és a magyar ifjúsági államtitkár is találkozik a Félszigeten

A 2003. július 19-23. közötti idôszakban a marosvásárhelyi Víkendtelepen kerül sor a Félsziget Ifjúsági és Diákfesztiválra. A számos szabadidôs program mellett Igen! Irány Európa! címmel konferenciára kerül sor, amelyen rangos meghívottak vesznek részt.

Figyelembe véve Románia törekvéseit, valamint az Európai Unió bôvítési politikáját, a szervezôk, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség felvállalják a fiatalok EU- integrációval kapcsolatos tájékoztatását. Cél, hogy a fiatalok nyertesei legyenek az integrációs folyamatoknak, végül pedig a csatlakozásnak. A konferencia a kezdete és egyben a biztosítéka lesz a társszervezôk jövôbeni törekvéseinek, célként tekintve a fiatalság felkészítését, tájékoztatását.

Július 20-án, vasárnap délután, tisztségükbe való kijelölésük óta elsô alkalommal találkozik Daciana Sârbu román és Mesterházy Attila magyar ifjúsági államtitkár. A megbeszélés napirendjén együttmûködési lehetôségek feltérképezése szerepel. Az egyeztetés kezdeményezôje a MIÉRT.

A konferencia elsô napján, július 20-án az európai integráció tapasztalatairól Markó Béla RMDSZ-elnök, Vasile Puscas EU-s fôtárgyaló, kirendelt miniszter, Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára, Szabó Vilmos és Baja Ferenc, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárai beszélgetnek. Az elsô nap meghívottjai között szerepel Victor Ponta államtitkár, a Fiatal Szociáldemokraták elnöke is.

Július 21-én délelôtt Mesterházy Attila és Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának elnöke tartanak elôadást Fiatalok az EU-s munkaerôpiacon - magyarországi és romániai tapasztalatok címmel. A romániai munkaerôpiaccal kapcsolatos EU-s elvárásokról Borbély László parlamenti képviselô, ügyvezetô alelnök és Niculescu Tóni ügyvezetô alelnök beszélgetnek.

Július 22-én az EU-s oktatási kérdéskör lesz napirenden. A meghí-vottak között szerepel Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke, Kötô József oktatási ügyvezetô alelnök, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Zilahi László, az Oktatási Minisztérium határon túli fôosztályának vezetôje.

A konferencia utolsó mozzanataként július 23-án Ocsovai Tamás, a GYISM helyettes államtitkára, Kelemen Hunor parlamenti képviselô, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke, Kovács Péter ügyvezetô alelnök, a MIÉRT elnöke, Lokodi Csaba, a KMDSZ elnöke, valamint hazai és külföldi ifjúsági szervezetek képviselôi Ifjúsági együttmûködések, partnerkapcsolatok az EU-ban témakörrôl beszélgetnek.

A konferencia során súlyt helyeznek az EU által definiált alapelvekre. Ezek: a demokrácia intézménye-sítése: egy stabil demokratikus intézményi háttér létrehozására kell törekedni, amely nélkülözhetetlen feltétele az EU-kompatibilitás elérésének. Másik alapelv a mûködôképes piacgazdaság: az integráció szükséges feltétele egy stabil gazdaság létrehozása, amely az integráció után is életképes lesz. A harmadik alapelv pedig a jogharmonizáció megvalósítása: az EU tagállamai által elismert és védett jogok biztosítása és a közösségi jogrendszer adaptálási folyamatának megvalósítása.

A rendezvény programjáról, a helyszínrôl, a sportrendezvényekrôl, a fellépô együttesekrôl és más hasznos információkról a www.felsziget.ro honlapon lehet olvasni.

Nemzetközi ifjúsági alkotótábor Szovátán

A Maros megyei MADISZ-nak 1995-tôl rendszeresen sikerült megszerveznie Szovátán a Nemzetközi Ifjúsági Képzômûvészeti Alkotótábort, melynek induláskor megfogalmazott célja: lehetôséget biztosítani az ifjú képzômûvészek számára, hogy megfelelô szakmai tapasztalattal rendelkezô mûvészek irányítása alatt bôvítsék tudásukat. A tábor teret biztosít eltérô mûvészeti stílusok szembesítésére és a külföldrôl illetve belföldrôl érkezô diákok tapasztalatcseréjére.

A szervezôk az idén a 9. nemzetközi ifjúsági alkotótáborba húsz 16 és 20 év közötti fiatalt hívtak meg az ország minden részérôl, Magyarországról és Vajdaságból. A tábor ideje alatt a résztvevôk változatos kikapcsolódási lehetôségek között válogathatnak: kirándulhatnak a környéken, látogathatják a Medve-tavat.

Nem kell a könyvtár?

Korondi Kinga

Manapság szívesen szidják az "embereket", akik már nem olvasnak és a tévé áldozatává váltak. A kérdés azonban az, hogy valóban az igény szûnt meg a kultúrára vagy valami másban keresendô a hiba?

Mióta a helyi önkormányzatok átvették a megyei könyvtár hatósága alá tartozó vidéki könyvtárakat és a személyzetet, a könyvek sorsa sanyarúbb lett, mint valaha. Nem egy helyen egyszerûen bezárták a könyvtárat. Így legalább nincs vele gond. A könyvek nem kérnek enni. Máshol a hivatal kijelölt egy személyt, akit a könyvtári teendôk ellátásával is megbíztak, de könnyen elképzelhetô, hogy egy alkalmazottra mennyi más feladatot is bíznak. A könyvtárra valahogy egyre kevesebb idô jut. De ahol sikerül fél normát kiszorítani, ott máris vannak eredmények. Elegendô két egymás melletti település esetét megvizsgálni. Egyikben a polgármesteri hivatal egy alkalmazottja alkalmanként látja el a könyvtárosi teendôket. (Tavaly például 40 személy látogatta egész évben. Azaz havonta két-három személy.)

A másikban fél normával egy szakképzett könyvtárost alkalmaztak. A könyvállomány jóformán semmiben sem különbözik a szomszédétól. Utoljára, még a megyei könyvtár alá rendelt idôszakban kaptak néhány kötetet, azóta bôvülés nincs, örülnek, ha a gázszámlára futja. Mégis 8-szor többen, évente mintegy 500-an fordulnak meg a könyvtárban. A könyvtáros elmondja: jót tenne, ha író-olvasó találkozókat és más rendezvényeket szervezhetnének. A község lakóinak egyéb elfoglaltságaik mellett jutna idejük a kultúrára is, de a könyvtárnak még a legegyszerûbb protokollköltségekre sincs pénze. Az író vagy költô bácsinak/néninek magának kellene az utazási és egyéb költségeit állnia. Így aztán ezekre éppen emiatt sor sem kerül. Pedig milyen kevés kellene ahhoz, hogy beinduljon: szemléletváltás és némi jóindulat.

Látható, hogy a legkisebb "be-fektetés" - esetünkben a fél normával alkalmazott könyvtáros - is megtérül, bizonyítva: igény volna a könyvekre, könyvtárakra, könyvtárosokra és egyéb ilyen, úgymond idejétmúlt dolgokra is. Persze, tudom, nem futja a községi utakra sem, nemhogy könyvtárra.

Az "esettanulmány" két véletlenszerûen választott, egymás melletti faluról szól, de gond nélkül általánosítható. Máshol sem elegendô a pénz, máshol is vannak ennél fontosabbnak vélt teendôk. S hogy hol a hiba? Azt hiszem, a tanulságok levonására már nincs szükség. Az önkormányzatok vezetôi, ha akarják, ennyibôl is megértik az üzenetet, ha nem, úgyis hiábavaló.

"Lakodalom van az Istenszékén"

Kerekes Ibolya

Így dalolták az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztályának tagjai fent az Istenszékén.

Graur Gábor alpinista és Sebestyén Laura - osztályunk tagjai - úgy döntöttek, hogy egyik kedvenc túrahelyükön (ahol még télen is sátoroztak), a természet nagy, igaz, szép templomában mondják ki a boldogító igent.

Így aztán az édesanyák, rokonok, barátok, s persze az EKE apraja-nagyja, kétévestôl 77 évesig, felvonult a hegyre. A több mint 60 emberbôl álló násznép lázasan készülôdött a nagy eseményre. Mindenki tette a dolgát: felhúzták a sátrakat, vágták a fát, hordták a vizet, fôzték a gulyást - á la Zoli módra, lévén ô a fôszakács -, összeállították a háromemeletes tortát "szponzorcsokoládéból", amit a napon hevítettek és sátorban tároltak, készítették a díszkaput, lakodalomra csinosították az Asztalt - így hívják a menyegzôre kiválasztott sziklatömböt. Közben egy másik csoport öltöztette a menyasszonyt. Elôkerült a krinolin, a fátyol, a menyasszonyi csokor, minden kellék, ahogy az egy igazi öltöztetéshez szükséges. Még a frizura is káprázatos lett a hegyi virágoktól. Egy dolog hibádzott: a tûsarkú körömcipô helyett bakancs "ékes-kedett" a menyasszony lábán. Igaz, ezt senki sem vette észre, mert eltakarta a ruha. A vôlegény bocskaiban feszített.

S volt minden, mint egy igazi lagziban: rigmusos menyasszonykikérés és -búcsúztatás, a nászmenet virágos tisztáson át vonult a kidíszített lakodalmi helyszínhez, ahol Laura, a boldog ara és Gégé, a bátor vôlegény a pap színe elé járult, mert mint a rigmusban mondta Baka, a vôfély: feljött Marosvásárhely legvagányabb papja - Tamás Endre Ottó, a Ludas utcai református egyházközég segédlelkésze -, s a Gecse utcai templom szép hangú kántora, Farkas Zoltán, hogy az ifjú pár a násznép és a Természet elôtt örök hûséget esküdjön egymásnak.

Ezt követte a hagyományos gulyásparti, a torta megszegése és a közös dalolás. Hogy aztán a tábortûz és a telehold fényénél az ifjú pár elvonuljon a két fáklyával megjelölt nászsátorba. Hegyek, füvek, fák, ágak, haragzöld, azúr menny, szívünk rokonai óvják az ifjú párt, tanítsák jóra, szépre, igaz életre.

Közönségszolgálat

Szerkeszti Mezey Sarolta

Az öröklésrôl (10.)

Az örökségrôl való lemondás az örökösnek az a kifejezett akarata, amikor kijelenti, hogy nem kíván élni az örökösi minôség által felkínált jogaival, vagyis nem kíván örökölni. Ezt közjegyzô elôtt tett írásbeli nyilatkozattal kell kifejezni. Ugyanakkor más helységekben tett hitelesített nyilatkozatban is történhet, amit be kell mutatni az örökösödést letárgyaló közjegyzônél. A lemondó örökös vagyonrésze a többi örököst illeti. Elvben a lemondási nyilatkozat visszavonhatatlan, de bizonyos feltételek között ez megtörténhet. Az elsô feltétel az, hogy a lemondás visszavonása az öröklés elfogadása határidején belül kell történjen. A lemondási nyilatkozat visszavonása nem lehetséges, ha idôközben, a lemondás után a többi jogosult örökös elfogadta az örökséget. A törvényes keretek között történô lemondás visszavonása nem jelenti a teljes örökösi választási lehetôség jogának a visszaszerzését, a visszavonás az örökség egyszerû elfogadásának jogerejével bír. Mindamellett, hogy a lemondó nyilatkozat visszavonása visszaható hatályú, a visszavonás nem okozhat semmilyen kárt harmadik személyeknek, akik idôközben az örökséget alkotó vagyontárgyakra bizonyos jogokat szereztek. Sokszor megtörténik, hogy az örökség tárgyát képezô vagyontárgyak idegenek kezében vannak és nem hajlandók azt kiadni. Ilyen esetekben a bíróságtól kell kérni, hogy kötelezze a vagyontárgyak bírlalóit ezek átadására. Ez örökösi keresettel kérhetô, ami egy dologi jogi kereset. A kereset keretében kérhetô az örökséghez tartozó összes vagyontárgyak átadása vagy csak egy része. A per keretében ugyanakkor vita tárgyát képezi a felek örökösi minôsége, az örökösödési jogcím. Ebben a perben az alperes, az örökösödési vagyontömeg bírlalója tagadhatja a felperes örökösi minôségét.

Az örökösödési jogi jellemzôje az, hogy ez egy dologi kereset, osztható, mert minden örökös saját nevében kérheti a neki járó vagyonrészt, és három év után elévül. Ezzel a keresettel csak az az örökös élhet, aki elfogadta az örökséget a törvényes határidôn belül. A felperes a per keretében örökösi jogcímét hagyatékátadó végzéssel kell igazolja. A hagyatékátadó végzést az örökség megnyíltának helyén mûködô közjegyzô bocsáthatja ki, de csak akkor, ha az örökösök között nincs vita, véleménykülönbség az örökséget illetôen. Ha ilyen fennáll, a hatáskör a közjegyzôtôl áttevôdik a bíróságokhoz, ahol bírói ítélettel döntenek az örökösök közötti vitákról és állapítják meg az örökösöknek járó vagyonrészeket. Elvileg a hagyatékátadó végzést az örökség megnyíltától számított hat hónap elteltével bocsátják ki, de ez kibocsátható hamarabb is, ha az örökösök ismerték, elfogadták az örökséget, nincsenek más örökösök vagy végrendelet és a köteles részt nem éri sérelem.

A kiadott hagyatékátadó végzés megtámadható a bíróságon, lehet kérni annak megsemmisítését. A bírósági megsemmisítésig viszont a hagyatékátadó végzés teljes bizonyító erôvel bír, ami az örökösi minôséget és minden egyes örökösnek járó vagyonrészt illeti. Ha a felperes a per során nem tudta hagyatékátadó végzéssel igazolni örökösi minôségét, ilyenkor a következô helyzet állhat elô: a végrendeleti örökösök a végrendelet felmutatásával igazolhatják örökösi minôségüket, míg a törvényes örökösök születési, házassági bizonyítványokkal tudják igazolni a házastársi vagy rokoni kapcsolatukat az elhunyt örökhagyóval. Ha történetesen ezek az okmányok nem beszerezhetôk, akkor a bírói joggyakorlat szerint bármilyen módon - tanúkkal is - igazolható az örökösi minôség.

Mellau György

A szülô és gyermek közötti kapcsolat (2.)

Gyermekeinkkel akkor foglalkozunk helyesen, ha önzetlenségre tanítjuk ôket.

Törekednünk kell arra, hogy elôttük az erôszak mindig utálatos dolog legyen. A gyermekeknek nem a fejét kell tömni ismeretekkel, hanem a szívüket kell irgalomra, segítésre hangolni - gyermeket csak akkor és csak addig szabad imádkozásra biztatni, amikor és ameddig önkéntesen, szívesen teszi ezt.

A gyermeknevelés egyik legfontosabb eleme a szabadságra, tehát a felelôsségvállalás tudatosítására való nevelés. Minden gyermeknek meg kell tanulnia szüleitôl, hogy meddig terjed a szabadság, és hogy mivel jár, ha ezt túl akarja lépni.

Sajnos a legtöbb szülôt az a gondolat vezérli, hogy tôlük függ gyermekük boldogsága. Kétségtelen, hogy a szülôk magatartása gyermekeikkel szemben nem maradhat hatástalan a gyermek késôbbi életére. Mivel legtöbb helyen mindkét szülô dolgozni jár, s a munkahelyen uralkodó légkört természetesen hazaviszik, ezt szívja magába a család apraja-nagyja.

Ahol pedig nem így van, ott sem lehet hermetikusan elzárkóznia attól a világtól, amelyben ilyen a légkör.

Az nem jó, ha valaki gyermekeit elébe helyezi házastársának. Az is helytelen, ha nem tudunk szót érteni gyermekeinkkel. Ez annak a jele, hogy nem akarunk tanulni tôlük. Sokat kell kérdeznünk gyermekeinket. Mindenkire érvényes állítás az, hogy vagy a gyermek uralkodik a szülôn, vagy a szülô a gyereken. A gyermek iránti szeretetnek nem az az ismertetôjele, hogy valaki szót fogad gyermekének. Arra kell törekednünk, hogy a gyermek hallgasson ránk. Ha nem teszi, mert azt akarja, hogy mi hallgassunk rá, akkor ne mi, hanem ô szenvedje ezt meg.

Az igaz, hogy a gyermek vállalásában, nevelésében minden férji-apai besegítés mellett és ellenére az anya vállalja a nagyobb terhet. Nagyon fontos, hogy ebbe bele ne fáradjanak, hanem derûs, kiegyensúlyozott, kielégült lélekkel tegyék mindezt, hogy a házasság és gyermeknevelés minôsége megüthesse a magasabb szintet. A kisgyerekes anyáknak is szükségük van kikapcsolódásra, sôt igényesebb szellemi életre, szórakozásra.

Ipó Gabriella jogász

Szépségek útja a szomorú történések helyén

Nem véletlen a címválasztás, hisz az ajánlott utat sokan lövészárok-körútnak is nevezik.

Ugyanis a Szerecsen-sziklát a II. világháború idején a visszavonuló német csapatok berobbantották, és fentrôl védték az utat. Ma már szerencsére dús növényzet nôtte be.

A mai túrát Velicsek Éva túratársunk ajánlja. A Szalárd és Palotailva közötti országúton levô motel mellett piros jelzéssel ellátott út vezet fel a kilátóhoz, majd tovább erdei ösvényen s vadvirágos tisztásokon át újra levezet az országútra. Akinek kedve tartja, elmehet a Páfrányosmezôig, avagy beereszkedhet Palotailvára - ezek már nem jelzett utak. Gyönyörû a kilátás a Kelemen-havasokra.

Aki egyedül nem vállalkozik ilyen barangolásra, részt vehet ezen vándortáborunk alkalmával, ahova szeretettel várunk mindenkit. Kedvcsinálónak Kerekes Péter Pál képét közöljük.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében

Kerekes Ibolya

Telekre jogosultak a fiatalok

Életbe lépett az a törvény, amelynek értelmében a 18-35 év közötti fiatalok telekhez juthatnak lakásépítés céljából. A telket a helyi önkormányzatok a lehetôségek függvényében bocsátják a fiatalok rendelkezésére, területe 250 és 500 négyzetméter közötti lehet. Telket azok igényelhetnek, akiknek nincs saját tulajdonú földterületük és lakásuk, szüleiknek pedig az utóbbi tíz évben nem volt 500 négyzetméternél nagyobb beltelkük és 5000 négyzetméternél nagyobb kültelkük. A fiataloknak viszont eleget kell tenniük a banki kölcsön feltételeinek, amely biztosítja a lakásépítés megkezdését egy éven belül.

A telekigénylési kéréseket a helyi tanácsokhoz kell benyújtani.

Könyvelési jelentés - augusztus 8-ig

A kis- és közepes vállalkozások augusztus 8-ig kötelesek letenni a könyvelési jelentéseket, a nagyvállatoknak viszont a határidô augusztus 15. Ezt a kötelezettséget a Pénzügyminisztérium idei 815- ös számú rendelete szögezi le.

A rendelet azokra a vállalatokra is érvényes, amelyek felszámolás alatt állnak, függetlenül az alkalmazott könyvelési szabályzattól.

Év elejétôl a kis- és közepes vállalkozásokra az egyszerûsített, európai elôírásoknak megfelelô könyvelési szabályzat érvényes. A kis- és közepes cégek kategóriájába azok tartoznak, amelyek a következôkbôl legalább két alapfeltételt teljesítenek: üzleti forgalmuk 5 millió euró alatti, a vagyontárgyak értéke 2,5 millió euró alatti és kevesebb, mint 50 alkalmazottjuk van. Ezek az elôírások 2005 végéig érvényesek. A könyvelési jelentés letétele azoknak a kis- és középvállalkozásoknak is kötelezô, amelyek létesülésüktôl 2003. június 30-ig nem fejtettek ki tevékenységet.

A jelentésre vonatkozó útmutatás a Pénzügyminisztérium honlapján olvasható.

Válaszolunk olvasóinknak

Nem az egyedülállók részesülnek kedvezményben

K. A. nagysármási olvasónk és elôfizetônk A kormány beadta a derekát címû hírünk olvastán úgy értelmezte, hogy mint egyedülálló nyugdíjas, ô is mentesülne a rádió- és tévédíj kifizetése alól.

Sajnos, a hír nem így szól. Az rádió- és tévédíj eltörlésében azok az egyedülálló személyek részesülnek, akik szociális segélyre jogosultak, tehát a havi jövedelmük nem éri el a szavatolt minimáljövedelmet. Ha ön a 416-os törvény értelmében a Sármási Polgármesteri Hivataltól szociális segélyben részesül, akkor joga van a tévé- és rádiódíj eltörlésére. Tehát ezért volna jogos a kedvezményre, s nem azért, mert egyedülálló személy. Mint már írtunk róla, újdonság, hogy a rádió- és tévédíj kifizetése alól mentesülnek a mezôgazdasági nyugdíjasok, azaz a téesznyugdíjasok. Hogy ezt a kedvezményt megkapják, mielôbb jelentkezniük kell az Electrica villamossági vállalatnál, hogy a kérvényt benyújtsák.

Még nincs érvényben a 90 napos vízummentességi egyezmény

Több olvasónk arról érdeklôdött, hogy érvénybe lépett-e a román és magyar kormány által április folyamán parafált kétoldalú egyezmény, melynek értelmében a román állampolgárok vízummentesen 30 nap helyett 90 napig tartózkodhatnak Magyarországon és fordítva.

A kérdést Meghesan Ioannak, a megyei Számítógépesített Személynyilvántartó Hivatal vezetôjének továbbítottuk, aki elmondta, hogy semmilyen erre vonatkozó értesítést nem kaptak még. Ahogy a jogszabályt alkalmazni kezdik, közlik a sajtóval.

A takarítás is véd a rák ellen

Egy friss ausztrál-kínai közös tanulmány megállapítása szerint a jó alapos házimunka, mint például egy kiadós porszívózás, portörlés, felmosás is segít megelôzni bizonyos rákfajták, mindenekelôtt a petefészekrák kialakulását.

Mint az International Journal of Cancer (a rákkutatók nemzetközi szakfolyóirata), az ausztráliai Perth, illetve a kínai Hangcsou (Hangzhou) egyetemének munkatársai által végzett vizsgálat eredményeit idézte, még az olyan csekély, sôt gyakran lenézett mozgásforma, mint a ház körüli takarítás is hasznos lehet bizonyos rákfajták megelôzésében. Természetesen itt is érvényes az, hogy minél nehezebb a végzett munka, az eredmény annál jobb.

A Kínában elvégzett, két éven át tartó vizsgálat lényege persze nem maga a takarítás, hanem az, hogy 900 kínai nô életmódjának és egészségi állapotának két éven át tartó megfigyelése egyértelmûvé tette: a fizikai aktivitás - bármilyen formában - hozzájárul a petefészekrák kockázatának csökkentéséhez.

Természetesen annak szinte alig van jelentôsége, ha valaki csak napi 20 percet takarít, ha azonban egy asszony szorgalmasan, három-négy órán át tisztogatja a lakást, az már olyan mennyiségû fizikai aktivitást jelent, hogy jelentôs mértékben növeli a petefészekrákkal szembeni védettséget.

A kutatást végzô csoport vélekedése szerint - bár a vizsgálat során csak a petefészekrák elôfordulási gyakoriságát mérték - a fizikai aktivitás nagy valószínûséggel csökkenti a nôi reproduktív szerveket érintô összes rákfajta - így a méhnyak- és a méhtestrák - elôfordulását is, mivel ezek mindegyike valamilyen módon összefüggésben van a hormonszinttel, illetve annak változásaival. A mellrákkal kapcsolatban egyébként a kutatók már évekkel ezelôtt megállapítottak hasonló összefüggést.

Az okokat illetôen a kutatók hangsúlyozzák: a fizikai aktivitás csökkenti a nôi szervezetben a zsírszövet mennyiségét, mely zsírszövet önmagában is termel bizonyos mennyiségû nôi hormont, azaz ösztrogént. A megemelkedett ösztrogénszint pedig - mint azt korábbi vizsgálatok már megállapították - fokozott kockázati tényezôt jelent a nôi reproduktív szerveket érintô rákos daganatok keletkezése szempontjából. Hasonlóan fontosnak tartják a kutatók azt is, hogy a mozgás jótékony hatással van az immunrendszerre, s ez szintén védelmet nyújt a sejtek rákos elfajulása ellen.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Útjavítás

Radnóton helyi erôbôl kátyúznak. A gépkocsiforgalom szempontjából helyenként teljesen ellehetetlenedett Dózsa György utcával kezdték, majd néhány más fôútvonalon folytatják a munkálatokat. A közeljövôben kavicsot szórnak szét a Horia utcában, valamint a Coreca lakónegyed utcáiban.

Elôkészületek az új tanévre

A napokban fogtak hozzá megyeszékhelyünkön, a kövesdombi 14-es óvodában a tanintézet felújításához. A munkálatok elvégzéséhez szükséges kiadások megtérítéséhez jelentôs mértékben járul hozzá a marosvásárhelyi SURTEC mûszaki-barkács áruház.

Gyerekevangelizáció a Cserealján

Július 14-18-a között a marosvásárhelyi cserealji református egyházközségnél Minden a feje tetejére állt címmel szervezik meg a gyerekevangelizációs hetet. A gyerekeket reggelente 9 órára várják a szervezôk. A foglalkozás délig tart. Elôadók fôiskolai hallgatók, IKE- tagok.

A Mezôség világa a kincses városban

Kolozsváron, a diakóniai központ épületében ma délután 6 órakor adják át rendeltetésének a Bethlen Kata Galériát. Az esemény részeként nyitják meg a megyénkbeli Marosludason élô és alkotó Kiss Ibolya egyéni festészeti kiállítását. A Mezôség világa átfogó címet viselô képanyag kapcsán szól Szekeres Adél helytörténész valamint Viski Béla lelkipásztor, a BBTE adjunktusa. Emlékezetesebbé a galériaavatót ill. a tárlatnyitót Bárdos Réka népdalénekes, valamint Sebesi Karen Attila színmûvész teszi.

Vendégségben Budapesten

Szerdán érkezett haza Budapestrôl a mezôbándi Komlód- Egerházi Néptáncegyüttes a Vendégségben Budapesten jelképes címû találkozóról. A történelmi vetélkedôn - melynek témája II. Rákóczi Ferenc és Deák Ferenc volt - csoportversenyben a mezôbándiak szerezték meg a III. helyet, az egyéni megmérettetésben pedig Szigyártó Szidónia II. helyezéssel tért haza.

Zalaszentgyörgy... Marosszentgyörgyön

Ötvenegyen érkeznek ma este Marosszentgyörgyre a magyarországi Zalaszentgyörgyrôl és környékérôl. Erdélyi útjuk során szombaton, július 12-én este 8 órai kezdettel a községi mûvelôdési otthonban lépnek közönség elé a Gyertyafény gyermekkar tagjai, ünnepi mûsorral fogadja és köszönti a vendégeket a helybeli Jubilate énekes-hangszeres együttes és a Mini Jubilate.

Nyári szünet a Bernády Házban

E hó 15-tôl augusztus 15-éig nyári szüneten a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány, azaz a Bernády Ház munkatársai.

Step by step program, felújítási munkálatok

Kedden érkezett és 17-éig tartózkodik a Szivárvány Alapítvány hidegvölgybeli iskolájában a holland Öt kenyér, két hal alapítvány tíz fiatalból álló csoportja. Martin Padmos pedagógus vezetésével missziós munkát végeznek illetve segítenek be a gyermekekkel az iskola udvarán rendezett nyári tábori munkába. Július 17-én ôket egy másik, szintén tíztagú hollandiai csoport váltja fel, Jan Kasbergen elektronikai mérnökkel a csoport élén, akik felújítási, karbantartási munkát végeznek.

Versenytárgyalás

Ma délelôtt 10 órától, a marosvásárhelyi Mártírváros December 21. Egyesület székhelyén tartanak versenytárgyalást annak az emlékmûnek az elkészítésére, melyet az 1989 decemberében, a forradalmi eseményekben elhunytak emlékére állítanak a Jeddi úti temetôben.

Tûzeset Beresztelkén

Július 10-én, a délutáni órákban Beresztelkére riasztották a szászrégeni tûzoltókat. A Vajdaszentivány utcai Fortisco Kft. épületasztalos mûhelyében keletkezett tûz. Leégett a tetôszerkezet, mintegy 560 négyzetméteren, továbbá 61 köbméter deszka és elôre gyártott elem, ajtók, ablakok semmisültek meg. A tüzet egy felhevült villanymotoron meggyulladt fûrészpor okozta.

próhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Mezôcsávásra SZÉKELY IRÉNNEK 70. születésnapja alkalmával jó erôt, egészséget és hosszú életet kívánnak leányai és azok családja. (59886)

Nyárádtôre MÁTYÁS CSABÁNAK 7. születésnapja alkalmával kívánunk jó egészséget, sok örömet és boldog gyerekkort. Az Isten éltessen nagyon sokáig, kis Csaba! Sok szeretettel Irénke, Gyula, Emese és Csaba To/rontóból. (v.)

Nyárádtôre KÁDÁR ÉVINEK születésnapja alkalmával kívánunk sok boldogságot, jó egészséget és minden elképzelhetô jót. Sok szeretettel a Czakó család Torontóból. (v.)

ADÁSVÉTEL

ARANY ékszert, törtaranyat vásárolok. Mobil: 0745-251-111. (59893)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények és új aragázkályhák. Tel. 269-301. (59493)

ELADÓK használt, here alakú mûanyag formák, járólapok gyártására használhatók. Tel. 0745-600-645. (59840)

ELADÓ nem üzemképes 1010-es traktor, három db U650-es, jó állapotban levô krumpliültetô, IFRON, TIH-445, CP12-es kombájn. Tel. 0745-426-418. (59850)

ELADÓ 1300-as, 1989-es kiadású kombi Dacia kedvezô áron. Tel. 0744-572-889. (59919)

ELADÓK duplafalú új iglu sátrak. Tel. 0744-572-889. (59919)

VÁSÁROLOK használt aragázkályhát. Tel. 242-931, 0744-775-261. (59903)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (59362)

ELADÓ páncélszekrény, Budapestrôl elszállítható. Kiadó tömbházlakás turistáknak. Tel. 0745-478-942. (59909)

ELADÓ elônyös áron 5 doboz Androcur tabletta. Tel. 210-625, 0722-174-127, 17-22 óra között. (59371)

ELADÓ 1993-as kiadású 1310-es kombi Dacia. Tel. 0265/220-703. (59852)

ELADÓ olcsón kombinált és festett szobabútor, konyhabútor, ruhásszekrény, kanapé, kisasztal, fotelek, könyvesszekrény, falifogas és 50, 25, 10 literes boroskorsók. Tel. 226-302. (59905)

ELADÓ kézi szívó-nyomó vízpumpa (kútpumpa). Dezrobirii u. 1. sz. Havadi. Tel. 238-071, 18 óra után. (59960)

ELADÓ unireás kislánynak való 40-42-es egyenruha. Tel. 247-858. (59990)

ELADÓ új szôlôprés és új, 160 l-es bojler. Dózsa György út 226. szám. (59991)

ELADÓ 8,33 ha szántóföld Ákosfalva határában, 6 ha erdô a Vácmányon. Tel. 245- 140, 20 óra után. (59993)

ELADÓ Omnic 0,4 gyógyszer féláron alul. Tel. 237-460. (60036)

ELADÓ 48-as Simson motorettához hengerdugattyúval külsô gumi, szimering és más alkatrészek, kézi köszörû, 60 cm hosszú gyalu. Tel. 239-331. (60057)

ELADÓ piros ribizli. Tel. 263-282. (60066)

ELADÓ 2 használt, kombinált szobabútor, Ileana varrógép, Arctic hûtôszekrény, PAL konyhabútor-elemek. Tel. 267-405, 0745-251-185. (60074)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (6000)

ELADÓK különbözô bútorok, csillárok, függönykarnisok és egyéb háztartási kellékek. Tel. 260-955, 0744-503-757. (59972)

KUKORICÁT vásárolok, függetlenül a mennyiségtôl. A helyszínrôl elszállítom. Tel. 0744-128-852 vagy 20 óra után 570-195. (59558)

ELADÓ 2000-es kiadású kombi VW Golf IV SDI Variant ESP-vel, ASR-rel, ABS-szel. Alkudható ára: 11.000 euró. Tel. 265-965, 0740-345-880. (59913)

HÚSCSIRKE eladó. Szentkirály, Delureni u. 59. szám. Tel. 316-464. (59958)

ELADÓ egy kihúzható fotel kitûnô állapotban. Tel. 222-534. (60111)

ELADÓ fürdôszobai rézkazán teljes felszereléssel, háromégôs gázrezsó, mosogatókagyló, két fotel, egy egyszemélyes sezlon. Tel. 233-823. (60093)

ELADÓ sürgôsen szobabútor-garnitúra, ruhásszekrény, fotelágy, ágykockák, kanapé, konyhabútor, függönykarnis, Nokia tévé, hûtôszekrény, aragáz jutányos áron. Tel. 223-215. (60097)

ELADÓ jó állapotban levô szobabútor, konyhabútor, hûtôszekrény, aragáz és más bútordarabok. Érdeklôdni a 255-191-es vagy a 0744-342-066-os telefonszámon. (60091)

ELADÓ kapagép, kaszagépek, varrógépek, videók, inoxkagylók, szobabiciklik. Tel. 253-528, 0723-833-417. (60124)

MONOPRIL tabletta eladó üzleti ár felében. Tel. 237-052. (60130)

ELADÓ 3 égôs aragázkályha, közepes méretû hûtô, hatkarú faragott csillár, ovális, faragott rámájú tükör, egyszemélyes kanapé, régi festett ebédlôszekrény, négy kárpitozott kerek szék, porszívó jutányos áron. Tel. 227-102. (60131)

VESZEK agancsot, darabokat is. Tel. 268-704. (60135)

ELADÓ Dominator 76 Perkins motorral, 3,6 méteres gabonaasztallal, klímával; Dominator 96 Mercedes motorral, 4 m-es gabonaasztallal, szárhúzós kukoricaadapterrel, klímával; Dominator 100 5,10 méteres gabonaasztallal, Mercedes motorral, napraforgó-adapterrel; Dominator 106 MAN (Raba) motorral, 5,1 m-es gabonaasztallal, szárhúzós kukoricaadapterrel, klímával. Mindegyik kitûnô mûszaki állapotban, frissen behozva az országba. Tel. 0744- 604-685. (ko.)

LAKÁS

ELADÓ jó karban levô ház Nyárádszeredában, a Zorilor u. 7. sz. alatt. Tel. 576-308. (59924)

ELADÓ üzleti tevékenységre vagy magánház építésére alkalmas 500 m2-es telek épületekkel a város központi részében. Tel. 267-705, 213-020. (59945)

ELADÓ 3 szobás, 116 m2-es kertes családi ház 453 m2-es önálló telken, a klinikáknál, csendes környezetben. Ugyanitt bútor eladó. Tel. 216-683, 12-14 és 18-20 óra között. (9561953)

ELADÓ ház a Verii (Nyár) utcában. Tel. 0723-353-280. (59894)

ELADÓ a Rodnei utcában I. emeleti lakrész. Tel. 0740-090-272. (59894)

ELADÓ családi ház az Avram Iancu utcában. Tel. 0788-420-202. (59894)

ELADÓ udvaros, nagy magánház és gájzer. Tel. 235-723. (59813)

ELADÓ 3 szobás, I. emeleti, I. osztályú, vízórás, telefonos, kábeltévés tömbházlakás a Cutezantei utcában, alkudható. Tel. 256-019, 16-20 óra között. (59715)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Pandúrok útja 114. szám alatt. Irányár: 16.500 euró. Tel. 256-743. (59764)

ELADÓ garzon a Brasovului utca 1. sz. alatt (Dacia). Tel. 258- 127, 10-17 óra között. (59766)

ELADÓ 3 szobás, csempekályhás, magasföldszinti, tégla tömbházlakás bútorral is a Mocca környékén. Tel. 260-763, 14-20 óra között. (59974)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, földszinti tégla tömbházlakás a régi Tudor negyedben (2 erkély, pince, mérôórák). Ára: 740 millió lej. Ugyanitt eladó kerek asztal, 2 db fotel jó állapotban. Tel. 243-751. (59978)

ELADÓ elkészítetlen ház Deme- terfalván, nagy kerttel, gyümölcsfákkal, szôlôssel. Tel. 576-538, 0740-138-385. (1)

ELADÓ a Somostetôn, a Posada utcában 1.500 m2-es telek. Tel. 213-020, 8-15 óra között. (60001)

ELADÓ 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás az Argesului utcában (Kornisa). Tel. 0745-092-429. (60002)

ELADÓ egy ház Marosvásárhelyen, egy másik falun és bútorok. Tel. 263-014, 0744-957-839. (60049)

ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a központban. Tel. 266-359. (60090)

ELADÓ ház 20 km-re a várostól, gáz nélkül, 16 ár kerttel, az udvaron kúttal. Tel. 240- 102. (60056)

ELADÓ felújított, 2 szobás, I. osztályú, megnagyobbított konyhás lakrész a Tudor negyedben, III. emeleten. Tel. 306-063, 306-062, 255-066. (60045)

ELADÓ központi fekvésû 2 szobás ház mellékhelyiségekkel, közös udvaron. Tel. 0265/269-496. (59853)

ELADÓ Szováta fürdôtelep központjában az 59-es MARTA villa, Vulturilor utca 49. sz., telekkel együtt. Érdeklôdni a 0265/218-205-ös vagy a 0722-225-106- os telefonon, 8-20 óra között. (59982)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás a Shell benzinkút környékén. Tel. 211-229. (59995)

MAROSVÁSÁRHELYTÔL 10-15 km-es körzetben tanyát (5-10 ha) vásárolnék. Tel. 218-738. (59996)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú lakás. Argesului utca 6/2. sz. 13.500 euró, alkudható. Tel. 260-116. (59637)

ELADÓ 6 szobás magánlakás garázzsal, két konyhával, két fürdôszobával, két elôszobával, két konyhával és két pincével. Tel. 268-288, érdeklôdni lehet július 20-ig. Ára: 165.000 euró. (60038)

ELADÓ 3 szobás, garázsos lakás az 1918. December 1. úton, IV. emeleten, hétemeletes tömbházban. Tel. 0744-231-470. (59967)

ELADÓ I. emeleti, I. osztályú, 4 szobás lakás a Sârguintei utcában. Tel. 240-201. (60053)

ELADÓ magasföldszinti, 3 szobás tömbházlakás a Pandúrok útján. Megfelel lakásnak vagy egyéb tevékenységre. Tel. 257-686, 0744-625-208. (60065)

ELADÓ Mezôcsáváson háromszobás, kétbejáratú, pincés ház 5+9 ár kerttel. Tel. 0745-472-481. (60110)

ELADÓ Kisgörgényben ház 21 ár kerttel és nagy udvarral, villany bevezetve. Érdeklôdni a 242-236-os telefonszámon. (60094)

ELADÓ ház, 0,25 ha kert, 0,65 ha gyümölcsös, melléképületek Kóródszentmártonban. Tel. 214-019. (60095)

KIADÓ nagy kabana Palotailván. Tel. 263-007. (60116)

ELADÓ magasföldszinti 2 szoba-összkomfort a December 1. úton. Közvetítô kizárva. Tel. 253-754. (60122)

ELADÓ 2 szobás lakás a Színház téren. Érdeklôdni a 221-973-as telefonszámon. (60123)

ELADÓ családi ház kerttel Ákosfalván. Érdeklôdni a 333-043-as telefonszámon. (60140)

TÁRSKERESÉS

FÜGGETLEN, negyvennyolc éves vállalkozó feleséget keres komoly, családcentrikus nô személyében. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Galamb" jeligére várok. (59810)

38 ÉVES, komoly, szimpatikus, családcentrikus tanárnô társát keresi értelmiségi férfi személyében. Választ a 72-es szobába "Búzavirág" jeligére várok. (60136)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (59893)

AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 243-294, 0722-945-138, 0745-560-092. (59740)

LAKÁSOK átalakítását, felújítását, padló-, falicsempe lerakását, gipszkartonozást, üvegfalazást, stb. vállalunk. Tel. 0744-796-250. (59904)

KIADÓ betonkeverô. Tel. 237-154. (59851)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (59476)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (59684)

SZÔNYEGMOSÁST VÁLLALUNK. Kitûnô minôség! Tel. 312-999. (59943)

MATEMATIKATANÁR pótérettségire felkészítôt tart. Tel. 213-610. (59963)

ROMÁNBÓL felkészítek pótvizsgára, pótkisérettségire. Tanítok németet. Tel. 261-792. (59969)

TAPASZTALATTAL RENDELKEZÔ IV. éves MOGYE-s (FOK) lány asszisztensi feladatkört vállalna fogászaton. Tel. 0265/260-677, 0745-394-578. (59986)

KERÉKPÁRJAVÍTÁST vállalok, kisebb állításért házhoz kiszállok. Tel. 314- 083. (59987)

KISCICÁK várnak gazdira. Tel. 236-825. (60047)

ENGEDÉLYEZETT szerelô gáz- és központifûtés-szerelést vállal. Tel. 244-880, 0742-070-859. (60060)

FELVÉTELIZÔK figyelmébe! Kötelezô vérvizsgálat gyorsan és olcsón 7-19 óra között a DORA MEDICALS-nál. Viseului utca 3. szám. Tel. 212-971. (60079)

BETEG mellé ápolót alkalmazok. Tel. 0744-350-116. (59973)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô mûanyag redônyt, függôleges szalagfüggönyt és PVC harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (59562)

SZÍNES televízió javítása a kliens lakásán. Tel. 241-631. (59902)

HÛTÔSZEKRÉNYEKET javítunk a kliens lakásán. Garanciát ajánlunk. Gyorsaság és professzionalizmus. Tel. 0744-795-141. (59914)

TÉGLAGARÁZS kiadó az autóbusz- állomás környékén. Aiudului u. 3. Tel. 230-591. (60115)

VÁLLALOM lejelentések (CAS, munkanélküli, egészségügyi) leadását. Tel. 237-052. (60132)

MEGEMLÉKEZÉS

Fiatal életed rövidre volt szabva, virágzó korodban tettünk be a sírba. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy váratlan pillanat megölte szívedet. Könnyes szemmel és megtört szívvel emlékezünk július 11-én, amikor egy éve a 27 éves KOVÁCS JÓZSEF ATTILA szíve megszûnt dobogni és elvesztettük drága, egyetlen gyermekünket. Emlékét örökké szívünkben ôrizzük. Szülei, Hajnika és a rokonok. (60035)

Nem halnak meg soha, kik szívünkben élnek, hiába szállnak, repülnek az évek. Virágot viszünk a sírodra, de szomorú, hogy ezzel nem hozhatunk vissza. Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük, hogy hiába várunk. Szerettél volna még közöttünk élni, de a halál legyôzött, el kellett menni. A búcsú nélküli elválás mély fájdalmával emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és szerették a marosszentkirályi KISKASZA ÁGNEST, hogy ma van halálának 3. évfordulója. Soha nem tudjuk feledni a drága feleséget, édesanyát, anyós és nagymamát. Kérjük a jó Istent, hogy könnyítse a földet és nyugtassa meg lelkedet. (59926)

Szerettem volna még köztetek lenni, de a halál legyôzött, el kellett menni. Szomorú szívvel emlékeztünk július 10-én az ilencfalvi születésû id. KAKASI ANTALRA halálának 7. évfordulóján. Drága emlékét egy életen át szívünkben ôrizzük. Bánatos felesége, fia, leánya és családja. (59931)

Fájdalommal emlékezünk szüleinkre, a székelykeresztúri IPÓ LÁSZLÓ festômûvészre halálának 12. és feleségére, IPÓ IRMUSKÁRA halálának 8. évfordulóján. Emlékük legyen áldott. Szeretteik. (59942)

Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor két éve július 11-én, hogy drága jó fiunk, KOVÁCS ZSOLT eltûnt életünkbôl. Nyugodj békében, Zsalink. Emléked ôrzik szeretteid. (59971)

Fájó szívvel emlékezünk július 11- én KISS KÁROLYNÉRA szül. Király Ágnes halálának 3. évfordulóján. Emlékét ôrzi férje, leánya, Gabika Németországból és koronkai testvérei. (59975)

Fájó szívvel emlékezünk 2003. július 12-én a hármasfalusi BÓKA JÓZSEFRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzik szerettei. Nyugodjon békében. (59983)

Szomorúan emlékezünk 2003. július 11-én KOVÁCS JÓZSEF ATTILÁRA hirtelen halálának elsô évfordulóján. Kérjük mindazokat, akik ismerték és szerették, áldozzanak egy percet az emlékére. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (60003)

Fájó szívvel emlékezünk július 11- én a drága jó férjre, szeretett édesapára, BODOR VILMOSRA halálának 3. évfordulóján. Nyugodjon békében. Szerettei. (60011)

Elváltál tôlünk, mint a hulló falevél, amelyet hiába várunk, vissza soha nem tér. Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Beteg ajkaiddal is értünk imádkoztál, annyira féltettünk, de legyôzött a halál. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Nélküled oly üres és szomorú a ház, még most sem hisszük, hogy többé nem vagy már. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el szótlan. Elfeledni téged nem lehet, csak meg kell szokni élni nélküled. Számunkra te soha nem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz. Szomorú szívvel emlékezünk július 15-én, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni akaró, drága jó férjet, a szeretô édesapát, nagytatát, apóst, a székelyberei születésû TÔKÉS JÓZSEF marosvásárhelyi lakost. Az ôt soha el nem felejtô bánatos felesége, Ilona, öt lánya: Irén, Magdi, Kati, Piri, Ibolya, fia, Béla, unokái, dédunokái, menye és vejei. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Nyugodj békében, drága férjem, drága édesapánk. (60089)

Szerettem volna még köztetek lenni, de a halál legyôzött, el kellett menni. Szomorú szívvel emlékezünk július 14-én a székelyberei születésû TÔKÉS JÓZSEFRE halálának elsô évfordulóján, akit a kegyetlen halál elragadott szerettei körébôl. Emlékét ôrzi felesége, öt leánya, fia és azok családja. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Nyugodjál békében, drága jó édesapám. Irénke. (60058)

A Marosvásárhelyi Középfokú Pénzügyi Szakiskola 1953-ban végzett diákjai 50 éves érettségi találkozójuk alkalmával kegyelettel emlékeznek elhunyt OSZTÁLYFÔNÖKEIKRE, TANÁRAIKRA és OSZTÁLYTÁRSAIKRA. Nyugodjanak békében. (60059)

Csak az az édesanya tudja, mi az igazi szívfájdalom, kinek gyermekét kint a gyászos temetôben fedi egy sötét sírhalom. Örökre megsebzett szívünk mély fájdalmával emlékezünk életünk legszomorúbb napjára július 11- én, a körtvélyfáji ifj. SZÁSZ SÁNDORRA tragikus halálának 11. évfordulóján. Emlékét sírig tartó fájdalommal ôrzi bánatos szívû édesanyja, testvérei, Mátyás és Annamária, rokonai, akik ôt szerették. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (60063)

Fájdalommal emlékezünk szeretett leányunkra, CZAKÓ DALMÁRA, aki már négy éve örökre távozott. Szerettei: a gyászoló szülôk, testvérei, azok gyerekei és nagynénje. Ugyancsak fájdalom tölt el drága szüleink, id. CZAKÓ ALBERT és CZAKÓ ANNA elvesztéséért. Sose fogja ôket elfelejteni fiuk, leányuk, menyük, unokáik és dédunokáik. Nyugodjanak békében. (60068)

Szomorú szívvel emlékezünk július 11- én a bálintfalvi születésû SIMON DOMOKOSRA halálának 10. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzik szerettei. (60078)

Majdnem egyszerre kezdtük azt a bizonyos 30-35 évet. Kedves SZILÁGYI ELLA, becsületes, jó kolléganô és kiváló postai tisztviselônô voltál. Nyugodjál csendesen. Sebestyén Nagy Erzsébet. (60075)

Szívünkben mélységes bánattal, a pótolhatatlan veszteség szomorúságával és soha el nem múló fájdalommal emlékezünk és emlékeztetünk szeretett szüleinkre, az igaz lelkû, életével mindannyiunknak példát mutató, felejthetetlen, drága jó édesanyánkra, BERECZKI EMMA ny. érdemes tanítónôre, aki 8 éve távozott körünkbôl és a legdrágább apára, BERECZKI DÉNESRE, aki már 9 éve itt hagyott bennünket, s akinek nem tudtuk elégszer megköszönni azt, amit tôle kaptunk: útravalót egy életre! Áldott emléküket örök hálával és szeretettel ôrzik gyermekeik: Sanyika, Ildikó, Réka és azok családja. (60092)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa és após, LAKÓ JÁNOS 71 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése július 11-én du. 3 órakor lesz a református temetôben. Nyugodjon békében. Bánatos gyerekei, Jani, Tibi, Mircea, Viorel és családjuk. (60119)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett apa, nagyapa, a marosugrai születésû SZABÓ JÓZSEF 91. évében csendesen megpihent. Temetése július 12-én du. 2 órakor lesz a marosugrai katolikus temetôben. Nyugodjék békében. Lánya, fia és azok családja. (60139)

Megtört szívvel veszek búcsút a drága jó nôvéremtôl, OROSZ MARGITTÓL szül. Simon (Marosszentgyörgy). Jóságáért és fáradtságot nem ismerô munkájáért örökre emlé