LV. évfolyam 15. (15282.) sz.

2003. január 20., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Nyerteseknek kell lennünk

A demokrácia az alternatívák megmérettetése

Mózes Edith

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa utolsó ülése amolyan csendes záró felvonásnak ígérkezett, amely a kongresszusi elôkészületekkel fog foglalkozni. Ezzel szemben, mondhatni, korábbiakra visszatekintve, ritka tartalmas és érdemi vita zajlott a néhány óra alatt. Az elnöki tájékoztatót követôen, a "belsô" ellenzék felvetései szokatlanul éles replikára késztették Markó Bélát. Ugyanakkor szokatlannak mondható már a megjelentek száma is, hiszen, mintegy száz képviselô jelent meg a tanácskozáson.

Markó Béla szövetségi elnök ezúttal rövidre fogott politikai tájékoztatójában az RMDSZ elôtt álló több aktuális feladatra tért ki. A 2003-as évet illetôen úgy vélte, hogy a kormánypárttal kötött egyezség kétéves tapasztalata elegendô, hogy mondhassák, meghozhatja az eredményt az RMDSZ-program teljesítése szempontjából. Elvben támogatandó az együttmûködés, hangsúlyozta, a végsô megállapodás a feltételektôl függ. Csak akkor kötik meg, ha 2003-ban az RMDSZ számára jelentôs problémákat be tudnak vinni. A tulajdonkérdést meg kell oldani, ezért szolidárisnak kell lenni az RMDSZ-en belül, az egyházakkal és a civil szervezetekkel is. Másik megoldandó kérdésnek az oktatási rendszert nevezte, illetve az infrastrukturális problémákat.

Az alkotmánymódosítás is komoly munkát jelent, hangoztatta, hozzátéve, hogy a módosító csomag elkészült. A nemzetállam kifejezés törlése, illetve a törlést tiltó 148-as cikkely kiküszöbölése, a kisebbségek közösségként való elismerése és a nyelvhasználat jogának kiszélesítése nélkül az RMDSZ nem fogadja el az alkotmánymódosítást. Javasolták azt is, hogy az állami és magánoktatás mellett vigyék be a felekezeti oktatást is. Vitatkozni kell, mondta az elnök a választási rendszer kérdésérôl, mert az egyéni választókörzeti választás elônytelen az RMDSZ számára, hiszen a szórványban a magyar szavazatok egy része elvész. A státustörvénnyel kapcsolatosan kijelentette, hogy az RMDSZ nem fogadja el azt a változatot, hogy az Európai Unióban nem lesz érvényes.

Kitért az RMDSZ-en belüli pereskedésekre. Mi tehetségesek vagyunk abban a látszatteremtésben, hogy súlyos bajok szaggatják az RMDSZ-t és abban, hogy hogyan kell vesztessé tenni a nyerô helyzeteket is, jelentette ki Markó. Ma az RMDSZ ha nem is nyerô, de jó helyzetben van, ne üzenjük tehát a magyar közösségnek, hogy vesztesek vagyunk, figyelmeztette a testületet.

A programon kell vitatkozni, nem azon, hogy ki hogyan jut funkcióhoz

Toró Tibor szerint az RMDSZ-program "intézményesíti az egypártrendszert és a diktatúrát", ezért ôk "nem lehetnek szolidárisak" egy ilyen szabályzattal. Szerinte a kulcs a belsô választás, mert "esélyt kell adni" azoknak, akik a szövetségen belül "nem találják a helyüket",különben "az RMDSZ- en kívül keresik a helyüket". Bucur Ildikó szerint az embereknek nem az RMDSZ-szel "van bajuk", a gazdasági-szociális helyzet miatt elégedetlenek. Borbély László elutasította az RT kifogásait, hozzátéve, hogy miért nem vállalják a megmérettetést, Márton Árpád pedig az önkormányzatiság fogalmát magyarázta meg az RT-nek. Katona Ádám üdvözletét küldte "a labanc testvéreknek", Fodor Imre a keresztény felfogás fontosságára figyelmeztetett, kijelentve, hogy vállalni kell a munkát a magyar közösségért az RMDSZ-ben, vagy a civil szervezetekben egyaránt. Iszlay Árpád cáfolta az RT azon állítását, miszerint a magyar közösség eltávolodott az RMDSZ-tôl, példaként a szászrégeni és a Felsô- Maros menti szervezetek mûködését hozta fel. Tekintélyt a magyar közösség elôtt az az RMDSZ- tisztségviselô szerez, aki dolgozik, mondta Iszlay.

Tokay György képviselô kijelentette: a romániai magyarság a politikai osztállyal, nem az RMDSZ- szel elégedetlen. Ahelyett, hogy az európai integrációra való felkészülésre koncentrálnánk, "ülünk a robogó vonaton, s ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogyan lehet a folyamatot felgyorsítani, azon vitatkozunk, ki lyukasztja a jegyet".

Nem szerelem kérdése az RMDSZ-ben való együttlét

Viszontválaszában Markó Béla rendkívül súlyosnak és alapvetôen hamisnak nevezte az RT elnökének, az RMDSZ-beli diktatúráról szóló állítását. Hangsúlyozta, hogy a szövetség a hazai politikai életben, de a térségben is egyedülállóan demokratikus módon jelölte ki a helyhatósági és az országos választásokon induló jelöltjeit. A reform Tömörülés azt állítja, hogy diktatúra van az RMDSZ-ben, mondta, miközben a választásokon egy jelöltje kiesett, s helyette három került be a parlamentbe. Emellett fontos funkciókat töltenek be a szakbizottságokban is. Mint mondta, elfogadja a kritikát, a javaslatokat is, ám a kongresszus dönt arról, hogy azon az úton haladnak-e tovább, amelyen elindultak, vagy azon, amit az RT akar. Ami nem is világos, mert a vehemens, színpadias megszólalások mögött nem igazán látszott az alternatíva. Nem szerelem kérdése az RMDSZ-ben való együttlét, jelentette ki, ez kényszer, de aki ezt vállalta, legyen tudatában, mit vállalt.

Álljunk be a sorba, s dolgozzunk!

Lehet vitatkozni azon, folytatta, hogy a vonat mozog-e vagy a bakterház, lehet az asztalt csapkodva diktatúráról beszélni. A saját válságát az RT azonban ne hárítsa másra, oldja meg a csoporton belül. A XXI. század elején, demokráciában örökös elnököket akarnak kreálni, jelentette ki, hozzátéve, én ezen az úton nem megyek önökkel. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az utóbbi években az RT folyamatosan bírálta az RMDSZ- t, de sem alternatívát, sem programot nem mutattak fel. Bírálataik, politikáik mindig csak személyekrôl és pénzrôl szóltak. Válság van, szögezte le, de nem az RMDSZ-é, hanem az RT-é. Felszólította ôket: ha illúzióik voltak, számoljanak le azzal, álljanak be a sorba, dolgozzanak együtt. Ez a felelôsség. Dolgozzunk felelôsen, ne kiabáljuk, hogy diktatúra van az RMDSZ-ben, tette hozzá.

Valaki elfelejtette kinyitni a szemét?

Toró T. Tibor székelyföldi körútját "csudalátó" körútnak nevezte, kijelentve, hogy Székelyföldön is az erdô, a föld, az ingatlan, az iskola, a gazdaság a probléma. Azt a javaslatát, miszerint minden magyar, lett légyen RMDSZ-tag vagy sem, szavazhasson, érdekesnek nevezte. Mert ha ô elfogadná, mondta Toró "elvbarátja" másnap feljelentené a bíróságon, hogy nem a tagság választotta meg, a másik "elvbarát" pedig megvédené a följelentôt. Ugyanaz az ügyvéd, aki börtönnel fenyegette meg a szövetségi elnököt az alapszabályzat kapcsán. Ki mikor válik az RMDSZ- tagjává, az egy kérdés, de a szervezet tisztségviselôit csak a tagság választhatja meg. Ajánlotta: a sommás ítéletek elôtt gondoljanak bele a dolgok állásába. Mert ha úgy látjuk, hogy sötétség van, annak két oka lehet: az egyik, hogy valóban az van. A másik az, hogy az illetô felébredt, de elfelejtette kinyitni a szemét, zárta szavait Markó Béla szövetségi elnök.

A továbbiakban Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök ismertette a kongresszusi elôkészületek stádiumát. Takács Csaba ügyvezetô elnök elmondta, hogy az RMDSZ elleni per folytatódik, hozzátéve, hogy bár a kockázat megvan rá, ezt a pert nem lehet elveszíteni. Példátlannak minôsítette, hogy a tiszteletbeli elnök politikai kérdés eldöntését a román bíróságra bízta, nem az RMDSZ legmagasabb fórumára.

Kiosztották a LÁTÓ 2002- es díjait

Tizenkettedik alkalommal osztották ki a Látó címû szépirodalmi folyóirat díjait. Szombaton a Közmûvelôdési Palota kistermében Domokos Géza, Gagyi József, Jánk Károly és Nagy Attila részesült az elismerésben. A díj anyagi értéke szerény (ötmillió lej), ám annál több az erkölcsi értéke, irodalmi rangja. Az ünnepséget vezetô, a díjakat átadó Gálfalvi György fôszerkesztô-helyettes azzal vezette be az estet, hogy jólesô érzés volt ugyan tavaly decemberben átvenni a Látónak ítélt Zuboly-díjat Budapesten, ám sokkal jobb az, ha idehaza, Marosvásárhelyen: "mi adhatunk át díjakat". Domokos Gézáról elmondotta: mindig mások könyveiért harcolt, voltaképpen "elmenedzselte" az életét, a diktatúra bukásáig csak altatgatta magában az írót. Aztán 1993 után módja nyílt rá, hogy - nyugodtabb körülmények között - végiggondolja az életét, mintegy elszámoljon önmagával. Azóta öt könyvet tett az olvasó asztalára, és készül a hatodik. (Az Igevár már nem kapható Marosvásárhelyen.) Életem, útjaim, arcaim címû könyvét novemberben mutatták be a Bernády Házban. Kovács András Ferenc szerint jó laudálni Domokos Gézát, hiszen dicséretre méltó ember. A szerkezet második, 'méltó' tagját emelte ki: méltó ember Domokos Géza. Manapság, amikor méltatlanul kevés a méltóság. Egyenes irányú pályája volt. Méltó voltáról akkor adott tanúbizonyságot, amikor embertelen, életellenes idôk zajlottak tájainkon. Mû és ember kapcsolatának ritka összhangja és egyensúlya valósul meg életében-életmûvében. Domokos Géza mûvei megsokszorozódva léteznek - mindenkinél és minden könyvespolcon. Kiadói igazgatóként értelmet, méltóságot és szépséget adott a romániai magyarságnak a legnehezebb idôkben; emlékirat-íróként pedig az erdélyi nagy elôdök legszebb hagyományainak folytatója. Önnön maga felé is könyörtelen és pontos lelkiismereti kérdésnek tekintette, hogy a "magunk revíziója" ne a mások bírálgatásával kezdôdjön. Önvizsgáló szavakat, önkritikát is csak tôle hallottam 1989 után, mondotta Kovács András Ferenc. A kitüntetett a lapban megjelent részlet folytatását olvasta fel a hallgatóságnak.

Gagyi Józsefben nem csalódtam, kezdte méltatását Gálfalvi György. Nagyjából azzá lett, amire számítottam, elsô verseitôl kezdve a decemberi számban megjelent írásáig. Már kolozsvári diákéveiben erôs volt kíváncsisága a valóság iránt, ez párosult aztán azzal a nyugalommal, amely felelôsségtudatról árulkodott; érezzük a megbízhatóságot abban a képben, amelyet kutatási területérôl nyújt. Társakat keresett és talált munkájához Csíkszeredában, ahol a Kommunikációs Antropológiai Munkacsoporttal értek el jelentôs eredményeket. (Hadd jegyezük meg, hogy az egykori fiatal kutatók könyvei egymás után jelennek meg, ôk maguk pedig már egyetemi oktatókként adják tovább tudásukat itt és az anyaországban.)

Gagyi József díjazott dolgozatában azt vizsgálja, hogyan indul el 1949-ben az a nagy kísérlet, amikor a tervhez igazították a valóságot Romániában. - Nem koherens, de talán érdekes sorozatban próbálom ezt most összefogni.

A felolvasott részlet arról gyôzött meg, hogy a korabeli dokumentumok, lapok (a szocialista sajtó) anyagából összeállított szöveg - immár bizony szatíraként hat. A szerzô szeme s keze pedig rááll, mert arról a korról, Juvenalis-szal szólva: nem lehet nem szatírát írni. (Akik viszont akkor éltek s emlékeznek az elsô egyéves terv "vívmányaira", meg arra, ami azután következett - a mai hetvenévesek - valószínûleg nem nosztalgiáznak, s mosolyuk is, ha van, keserû.)

Jánk Károlyról Vida Gábor mondott frappáns laudációt. Az a fajta költô, mondta, akinél a szó, a mondat, egy-egy gesztus pontosan azt jelenti, amit jelent, miközben a költészet mégis más mindannál, amit a szó, a mondat, a gesztus önmagában jelent. A költôben az a csodálatos, hogy nagyon redukált eszközökkel próbál valami belsô egységet létrehozni, újtraalkotni vagy csak felidézni a világból. Hogy végülis fel tudja mutatni, hogy ez a világ nem csak ennyi, hanem annyira tágas, amennyire benne vagyunk. Annyira, hogy a jóisten megengedheti, hogy minden szó, mondat azt jelenthesse, amit jelent.

Jánk Károly készülô verseskötetébôl olvasott fel.

Az ötvenes-hatvanas években az a szóbeszéd járta a marosvásárhelyi orvosokról, hogy több irodalmat tudnak, mint maguk az irodalmárok. Azóta ez a meggyôzôdés elhalványodott, az "utolsó mohikán" talán dr. Dóczy Pál, akivel elmélyülten lehetett szépirodalmi kérdésekrôl beszélgetni, sóhajtotta Gálfalvi. De azért még néhányan vannak közöttünk. Dr. Nagy Attila esetében az az érdekes, hogy nem egy irodalomkedvelô orvosról van szó, hanem egy költôrôl, aki mellesleg éppen orvos. Jámbor és nyugodt ember létére azonban milyen rafinált! A ma harsogásában ô halkan beszél, mert tudja, hogy erre figyelnek rá igazán. Megteremtett csendjét ôrzi költészetében - s ez ma nem is kevés.

Ma este, úgy látszik, mindannyian konzseniálisak vagyunk, nemzedékek fölött, kezdte laudációját Nagy Attiláról Kovács András Ferenc. - Nekem sosem szokott eszembe jutni róla, hogy - orvos. Legfeljebb abban az értelemben, ahogy a költészet gyógyítani tudásáról, a költészet szeretet-képességérôl beszélünk. Nagy Attila lírájának frissessége: a rácsodálkozó pillantás frissessége. Ahogyan megtanulunk a csendbôl erôs sodronyköteleket fonni. Jó ilyen verset olvasni, mert a maradandóságában is múlandó percet örökíti meg. Nagy Attila nagyon sokat tud az emberi jelenségek, a világi jelenségek jegyzetelésérôl. Boldogság, nyitottság, tisztaság kell ehhez - és ez megvan a költôben. Amit kiemel az adott világból - reflexiója maga válik képsorrá. A szavak - különféle olvasatokban - önmagukat jelentik és önmagukat erôsítik. Verseiben nincs redundancia, a láttatni akarás pontossága van; a megmutatás szeretete és öröme hatja át ezeket a verseket.

Nagy Attila A tübingeni asztalos címû, 2002-ben megjelent kötetébôl olvasott fel.

Az államfô ellenzi a regionalizációt

Javításra szorul a közigazgatás

A közigazgatást karcsúsítani kell, továbbá meg kell szüntetni tehetetlenségét és a bürokráciát, jelentette ki Ion Iliescu államfô vasárnap Kolozsváron, ahol találkozott az ország megyéinek prefektusaival és a megyei tanácsok elnökeivel.

"Kompatibilissé kell tenni a hazai struktúrákat az unió struktúráival, a közigazgatás tökéletesítése pedig e cél elérésének egyik alapeleme", szögezte le az államfô. Hangsúlyozta: a kolozsvári találkozón el kell végezni a közigazgatásban meglévô problémák háttérelemzését.

Ion Iliescu szerint a román államot igazgató személyek között "törés" van, amelynek nincs köze a generációs különbségekhez, sokkal inkább a nyugati értékek elfogadásával kapcsolatos.

"Egy részük elfogadta a nyugati értékeket, másik részük még mindig identitásválságban van és nem látja be, hogy meg kell változnia", fogalmazott az államfô.

Iliescu határozottan ellenzi a regionalizációs törekvéseket, szerinte az egységes Európa nem régiókra, hanem nemzetállamokra alapul majd.

"Egy régiókból álló Európai Uniót az állami egység figyelmen kívül hagyásával lehetetlen lenne irányítani, mivel a helyi közösségek az állam konstitutív elemei, az államnak pedig polgárai érdekében kell tevékenykednie", fogalmazott Iliescu. Hangsúlyozta: ez a valódi jelentése az alkotmányban szereplô "nemzetállam" kifejezésnek, amely nem tartalmaz etnikai dominanciával kapcsolatos, vagy nacionalista utalásokat.

Nastase a Szocialista Internacionálé tanácsülésén

Adrian Nastase, az SZDP elnöke részt vesz a Szocialista Internacionálé Tanácsának hétfôn, Rómában megrendezésre kerülô ülésén, valamint a román állam legfontosabb külföldi kulturális intézménye, az Accademia di Romania fennállásának 80 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

A kormányfô kedden hivatalos látogatást tesz Görögországban, ahol Románia uniós csatlakozásáról folytat megbeszélést Konsztantinosz Sztephanopulosz görög államfôvel, Konsztantinosz Szimitisz miniszterelnökkel, valamint Aposztolosz Kaklamanisszal, a görög parlament elnökével.

A 2003 január-július idôszakban Görögország látja el az Európai Unió soros elnöki teendôit.

Életmentô magyar polgármester

Három román ember életét mentette meg néhány napja Esztergom alpolgármestere - írta pénteki számában az Adevarul.

Knapp János a máramarosszigeti Leövey Klára magyar tannyelvû líceum és egy esztergomi gimnázium közötti testvérkapcsolat ügyében járt Romániában, s Máramarosszigetrôl hazafelé tartva, egy meglehetôsen kihalt vidéken egy felborult Daciát vett észre az út menti szakadékban. Az alpolgármester megállt és a szerencsétlenül járt gépkocsihoz leereszkedve látta, hogy a bennrekedt három utas a fagyhalál küszöbére jutott, miután nem tudott kiszabadulni a roncsok közül.

Knapp Jánosnak feszítôvas és kalapács segítségével sikerült kiszabadítania a roncsok közül a három alélt utast, majd értesítette a mentôket.

Orvosi vélemény szerint a Dacia három utasa az elszenvedett balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy semmiképp se lett volna képes kiszabadulni a gépkocsi roncsai közül, s a kinti mínusz 20 Celsius fokos hidegben menthetetlenül megfagyott volna - írta az újság a RomNET hírügynökség jelentését idézve.

Az államfô ellenzi a regionalizációt

Javításra szorul a közigazgatás

A közigazgatást karcsúsítani kell, továbbá meg kell szüntetni tehetetlenségét és a bürokráciát, jelentette ki Ion Iliescu államfô vasárnap Kolozsváron, ahol találkozott az ország megyéinek prefektusaival és a megyei tanácsok elnökeivel.

"Kompatibilissé kell tenni a hazai struktúrákat az unió struktúráival, a közigazgatás tökéletesítése pedig e cél elérésének egyik alapeleme", szögezte le az államfô. Hangsúlyozta: a kolozsvári találkozón el kell végezni a közigazgatásban meglévô problémák háttérelemzését.

Ion Iliescu szerint a román államot igazgató személyek között "törés" van, amelynek nincs köze a generációs különbségekhez, sokkal inkább a nyugati értékek elfogadásával kapcsolatos.

"Egy részük elfogadta a nyugati értékeket, másik részük még mindig identitásválságban van és nem látja be, hogy meg kell változnia", fogalmazott az államfô.

Iliescu határozottan ellenzi a regionalizációs törekvéseket, szerinte az egységes Európa nem régiókra, hanem nemzetállamokra alapul majd.

"Egy régiókból álló Európai Uniót az állami egység figyelmen kívül hagyásával lehetetlen lenne irányítani, mivel a helyi közösségek az állam konstitutív elemei, az államnak pedig polgárai érdekében kell tevékenykednie", fogalmazott Iliescu. Hangsúlyozta: ez a valódi jelentése az alkotmányban szereplô "nemzetállam" kifejezésnek, amely nem tartalmaz etnikai dominanciával kapcsolatos, vagy nacionalista utalásokat.

Vásárhelyi Micimackó

N. M. K.

Ismert színházi körökben az az általános nézet, hogy nehéz a könnyû mûfajként kezelt zenés darabokat színvonalasan, sikeresen színre vinni. Marosvásárhelyen jelen évadban ez kétszer is sikerült. Majdnem ugyanaz az összeszokott együttes (a játszó személyeket leszámítva), a rendezô Kovács Levente, a zeneszerzô Hencz József és a koreográfus Szôke István szakmai hozzáértésének, ötletteljes munkájának köszönhetô, hogy elôbb a Színmûvészeti Egyetem végzôs hallgatóinak elôadásában a Chicago, most pedig a Tompa Miklós Társulat tolmácsolásában a Micimackó szerzett kellemes estét a közönségnek. A két vállalkozás sajátosságaiban nyilván vannak különbségek, az egyik musical, a másik pedig mesejáték, ettôl nem lehet eltekinteni. De bizonyos erények mindkét produkcióban fellelhetôk.

A Kovács Levente átdolgozta Milne-mû azért problematikusabb, mert aligha van olyan nézô, aki valamilyen formában - felnôttek mondta meseként, olvasmányként, hangfelvételként - ne találkozott volna már vele. Mindenki kialakított magában egy képet Micimackóról és társairól s valószínûleg azt szeretné a színpadon viszontlátni. Legerôsebb a Disney-hatás lehet, de melyik az a színész, aki egy rajzfilmfigurával a színen versenyezni képes? (Ezért azok a színmûvészek jártak el helyesen, akik visszafogottabban önmagukból építkezve, a maguk teremtette mesehôst keltették életre. A vásárhelyi elôadásból Malackára (Tompa Klára), Fülesre (Zayzon Zsolt), Micimackóra (Kilyén László), Tigrisre (Nagy Dorottya) emlékezünk majd hosszabban. Egyébként mindenki jól mozog, ez a produkció egyik erôssége, az, hogy mégis kissé eseménytelennek tûnnek a színpadi történések, valószínûleg a mesejáték epikus jellegébôl, a feszültségkeltô mozzanatok hiányából következik. A díszlet (Horváth Ödön) sem inspirálja eléggé nagyobb dinamizmusra a karakteres, illúziókeltô jelmezekbe bújtatott társaságot.

Hencz József zenéje is újra fôszereplô, kellemes, jól énekelhetô és mértéktartó. Kár, hogy nem léptettek elô egy olyan számot a dallamok közül, amelyet a nagy kedvvel játszó, jól éneklô fiatal színészcsapat slágerré tudna tenni. Olyan Hull a hó és hózik-… szerû közkedvelt dalra gondolhatunk, amely hellyel-közzel itt és most is jelen volt, de természetesen ezúttal nem kapott nagyobb hangsúlyt.

Ettôl eltekintve a pénteki bemutatón kicsik, nagyok jól szórakoztak, jogos az elvárás, hogy ne kelljen megint évtizedekig várni egy újabb marosvásárhelyi mesejátékra.

Hangulatos mesedélelôtt

Járay Fekete Katalin

Kedvemre szolgált, ahová készültem. Kisiskolások közé a Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceumba. Ott rendezték meg szombaton délelôtt 10 órától a Csipike mesemondó verseny körzeti szakaszát 15 – zömmel fiúcska – II. osztályos részvételével. E megmérettetés a már lezajlott osztály illetve iskolai szakaszt követte. Szilveszter Júlia tanítónôtôl megtudtuk, az iskolában a "háziakon" kívül a helybeli 4-es, a 9-es sz. ált. iskola valamint az Unirea líceum kisiskolásai bújtak megannyi mesefigura, mesehôs bôrébe, s szóltak ajkukon. Február 22-én, a megyei tanfelügyelôség közremûködéseként a helybeli 8-as Sz. Ált. Iskolában tartják majd a megyei döntôt, melyre e körzetekbeli versenyek elsô három helyezettje nevezhet be. Szombaton reggel tehát, a kis mesemondók édesanya-apa esetleg a nagyszülôk valamelyikével kézen fogva érkeztek a tágas díszterembe. Ünnepiben, esetleg székely népviseletben. Szépen, csinosan. Sorszámot húztak - ki is tûzték -, s néhány gyakorlati útmutást meghallgatva rendre a színpadon elhelyezett varázslatos mesemondószékre ültek, szebbnél szebb magyar népmesével bûvölni-varázsolni el a nagyszámú érdeklôdôt. Szilveszter tanítónô és kollegái - Nagy Edit, Vincze Éva és Gál Burján Rozália hozzáértô, ötletes, mesterségbeli tudásra valló együttmûködésének és a mesemondók felkészültségének köszönhetôen csaknem három órát tölthettünk Meseországban. Közben Nagy Edit tanító néni különbözô nyelvi játékokkal, fejtörôkkel igyekezett oldani a drukkot. Sôt, a III.-osok kis csoportja egy fonólányról szóló jelenetet adott elô. Nem lettünk volna a mûvészeti líceumban, ha két eljövendô elôadómûvész hangszeres játékában nem gyönyörködhettünk volna. A IV.-es Simon Csongor - a szakmai verseny országos szakaszán szerzett elsô díjat -, szakirányító Engel Lajos, Nyágai István tanár zongorakíséretében hegedûn tolmácsolt Händel-szonátát, a szintén IV.-es Totolici Beatrix Kovács Zsuzsa növendékeként Debussy- darabot játszott zongorán. Sôt, népdalokat is tanulhattak a gyerekek. Nem volt hiány süteményben, édességben, finom forró teában sem a szünetben. Mégis a legizgalmasabb pillanatokat az öttagú zsûri által nagysokára és nehezen meghozott eredménylista közzététele jelentette. I. díjjal jutalmazták Kárp Andreát, II. díjat szerzett Farczádi Róbert - mindketten sportiskolások -, a III. díjat Szabó Tamás kapta a 4-es iskolából.

Tiltakozó tüntetésre készülnek a forradalmárok

(nagy a.)

Január 22-én, 12 órától a bukaresti Cotroceni Palota épülete elôtt békés tüntetést tartanak az ország forradalmárai. Ezen akciót kiváltó okokat taglalta a pénteki sajtótájékoztatón Ilcu Vasile Francisc, a Forradalmárok Országos Tömbjének alelnöke.

- A Forradalmárok Országos Tömbje 150 forradalmár egyesületet magába tömörítô szervezet, amelynek tagjai a forradalomban részt vevôk és azok leszármazottjainak 90 százalékát képezi - nyilatkozta Ilcu Vasile. Hozzátette: a résztvevôk békés és civilizált módon a kormány azon törekvése ellen tüntetnek, amellyel az 1989. decemberi eseményeket és ezáltal Románia történelmét próbálja átírni. Ugyanakkor tiltakoznak a forradalmi mozgalom egyes tagjai ellen is, akik saját céljaik elérése érdekében mindvégig akadályokat gördítettek a forradalmár szervezetek egyesítésének útjába, követelve azoknak az egyesületbôl való kiiktatását. Tiltakoznak Emil Puteanu, a forradalmárok problémáival foglalkozó államtitkár kezdeményezte, az 1990. évi 42-es számú törvény módosítását célzó törvénytervezet elfogadása ellen, amelynek értelmében országos szinten mindössze 10.000 forradalmár, leszármazott, ôrizetbe vett személy jogosult forradalmár-igazolványra. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg 18.000 forradalmár- igazolvánnyal rendelkezô személy közül 8000 elvesztené a kitüntetés biztosította elôjogokat. Ilcu elmondása szerint eddig valamennyi, elsô fokú rokonságban levô családtag jogosult ezen igazolványra. A törvénytervezet értelmében azonban a családból mindössze egy személy kaphat forradalmár-leszármazott igazolványt. "A családtagok közötti széthúzást és nézeteltérést eredményezi majd az új törvény" - vonta le a következtetést az Országos Tömb alelnöke. Mi több, a törvénytervezet elfogadása esetén az 1989 decemberi események idején megsebesült, de nem rokkant személyek elvesztik az eddigi jogaikat, melyek közül a legfontosabbak az ingyengyógyszerek biztosítása.

Elektronikus adófizetés - február 1-jétôl

(antalfi)

A 2002. évi 291-es törvény értelmében a municípiumoknak 2003. február 1-ig gyakorlatba kell ültetniük a helyi adók és illetékek elektronikus fizetési rendszerét. A határidôk túllépése esetén 20-150 millió lej közötti bírságot róhatnak ki.

Az e-taxnak elnevezett módszer bevezetését az elmúlt év elején kezdeményezte a kormány, és minden municípiumnak valamint városnak kötelezô módon alkalmaznia kell az új adóbevételezési rendszert.

A szóban forgó törvény ugyanakkor kötelezôvé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy a lakosságot tájékoztassák az elektronikus adófizetés lehetôségérôl. Az e-tax modern szolgáltatás, amely lehetôvé teszi a polgárok gyors hozzájutását az adókkal és illetékekkel kapcsolatos információkhoz, kényelmes és gyakorlatiasabb fizetési mód az adóügyi hivatalokban tapasztalt "hagyományos" sorbanállásnál. Az elektronikus rendszert használva más személyek (pl. szülôk) adói és illetékei is kifizethetôk.

A távközlési minisztérium által kidolgozott rendszert a 2001 decemberében szervezett e-Government kiállításon mutatták be, alkalmazását Adrian Nastase miniszterelnök prioritásnak nevezte.

Február 1-jétôl tehát lehetségessé válik a helyi közigazgatások felelôsségének, a közösség részére nyújtott szolgáltatások javítására tett erôfeszítéseinek kiértékelése - nyilatkozta Dan Nica távközlési miniszter.

A határidô a municípiumok esetében február 1, a városok november 1-ig kell alkalmazzák az elektronikus adófizetést lehetôvé tevô rendszert, a községeket azonban nem kötelezi az említett törvény határidô betartására. Utóbbiak, ha tehetik, szintén bevezethetik az e-taxot.

A 291-es törvény borsos büntetéseket helyez kilátásba a fent említett határidôk túllépése esetében: 20-tól 150 millió lejig terjedô bírsággal sújthatók az önkormányzatok.

A Maros megyei prefektúra közigazgatási bírósága és a prefektus ellenôrzô testülete február 1. után ellenôrzéseket szervez a municípiumokban, a 291-es számú törvényben megjelölt határidôk betartását vizsgálva - nyilatkozta lapunknak Cristian Georgescu, a prefektúra szóvivôje, hozzátéve: a közigazgatási egységeket értesítették a terminusok betartásának szükségességérôl.

Létrehozzák a pénzügyi szabálytalanságok nyilvántartóját

A kormány még 2001-ben határozatot hozott a pénzügyi bûncselekmények és kihágások nyilvántartójának a létrehozásáról, azonban csak a napokban dolgozta ki a végrehajtási utasításokat.

A pénzügyi szabálytalanságok nyilvántartójába (Cazier fiscal) feljegyzik az adófizetô magán- és jogi személyek által elkövetett pénzügyi bûncselekményeket és kihágásokat, azzal a céllal, hogy visszaszorítsák az adócsalásokat, s megerôsítsék a pénzügyi nyilvántartás rendszerét. A nyilvántartó arra is szolgál, hogy kiszûrje a magas pénzügyi kockázatot képezô gazdasági szereplôket, s utat mutasson, hogy mely területen érdemes illetve szükséges pénzügyi ellenôrzéseket végezni. Ugyanakkor bizonyos pénzügyi könnyítések igénylésekor is jó szolgálatot tesz.

A végrehajtási utasítások tartalmazzák, hogy mely, a pénzügyi vagy vámügyi törvények által büntetett cselekedeteket vesznek fel a nyilvántartásba, milyen módon lehet a nyilvántartó kivonatát igényelni, hogyan vezetik a nyilvántartásban szereplô adatokat.

Elkövetésük esetén összesen 34 bûncselekmény és 14 kihágás kerül a vétkes cég pénzügyi nyilvántartásába. A bûncselekmények közül a legfontosabbak: a pénzügyi iratok hiányos vagy hamis adatokkal való kitöltése a pénzügyi szervek félrevezetése céljából, gazdasági tevékenységek be nem jegyzése, az adózandó jövedelmek be nem vallása, kettôs könyvelés vezetése, pénzügyi nyilvántartások, vagy a kasszagépek memóriájának megsemmisítése, fiktív székhely bejelentése, csempészet, veszélyes termékek engedély nélküli átszállítása a határon, pénzalapok gyûjtése, annak tudatában, hogy azt terrorista cselekményekre használják, csôdeljárás alatt álló cég javainak eladása a hitelezôk kárára. A listára néhány kihágás is felkerült, mint például olyan termékek engedély nélküli gyártása, amelyeknél ez engedélyhez kötött, szesz és tömény alkoholtartalmú termékek pénzügyi ellenôrzés nélküli gyártása, az elôírt speciális pénzügyi dokumentumok használatának elmulasztása.

A jogszabály szerint az adófizetô alanyoknak joguk van kérni nyilvántartási igazolványt, amely csupán azt tartalmazza, hogy az illetô jogi személy szerepel-e a nyilvántartásban vagy nem. A kérvényezéskor be kell mutatni a kérvényezô személyazonossági iratát és be kell fizetni a bélyegilletéket is. A nyilvántartott cselekedetekrôl részletes információt csak a bûnüldözô szervek és bíróságok jól megalapozott írásos kérésére bocsátanak ki.

Kötelezô az alapító tagok nyilvántartási igazolványának bemutatása új kereskedelmi társaságok és alapítványok létrehozásakor, illetve szabadúszó-engedély kiváltásakor. Ugyanakkor a törvény csupán egyetlen tiltást fogalmaz meg: tilos létrehozni olyan kereskedelmi társaságot, amelyben az alapító tagok vagy törvényes képviselôik egyike büntetôjogilag elmarasztalt cselekedetet követett el.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Szeretném, hogy soha ne feledkezzenek meg rólunk

Exkluzív interjú Mózsi Évával

· Kevés marosvásárhelyi sportoló dicsekedhet azzal, hogy közel 200-szor szerepelt a válogatottban. Egyikük Mózsi Éva, aki tizenegy év alatt 194 alkalommal játszott Románia nôi kézilabda- válogatottjának mezében, s csak azért nem többször, mert még aktív játékos korában Nyugatra távozott. Országos bajnoki címekkel és kupagyôzelmekkel büszkélkedhet, de a német Lützellinden színeiben európai kupákat is sikerült elhódítania. Egy kiváló sportoló irigylésre méltó pályafutásáról beszélgettünk magával az érintettel.

- Hogy kezdôdött a pályafutásod?

- Gálfalvi Artúr tanítványaként kezdtem a sportiskolában, elég idôs korban, hiszen akkor már 14 éves voltam. Két évvel késôbb kerültem a Muresul csapatába, Kulcsár László keze alá. Az érettségi után Bákóba felvételiztem a testnevelési fôiskolára, azért is, mert akkor abban a városban volt az ország egyik legerôsebb kézilabdacsapata. Hat évig játszottam a bákói Stiinta színeiben.

- Milyen eredményekkel?

- Hat év alatt ötször nyertük meg a belföldi bajnokságot és háromszor a Románia-kupát. Mindezeknek az eredményeknek az elérésében nagy szerepe volt a csapatnál edzôként dolgozó Bartha Jenônek.

- Majd hazakerültél Marosvásárhelyre...

- A Muresul színeiben is sikerült jó eredményeket elérnünk, hiszen 1987-ben másodikok, 1988-ban bajnokok lettünk, s mindkétszer megnyertük a kupát. Alkalmunk volt a nemzetközi kupákban is szerepelni.

- Idôközben pedig társaiddal, Bloj Angelával, Mátéfi Esztivel, Stroia Elenával sûrûn bizonygattátok képességeiteket a válogatott színeiben is...

- Tizenegy éven át, 194-szer szerepeltem a válogatottban. Sajnos, a 200. szereplésig már nem sikerült eljutnom, de sok szép emlékem fûzôdik ezekhez az évekhez. Világbajnokságon is részt vehettem a csapattal, egy 6. és egy 7. helyet értünk el.

- Minek vagy kinek köszönhetôen lett a nyolcvanas évek végére olyan jó csapat a Muresul?

- Miután Bákóból Marosvásárhelyre került, a korszak kétségtelenül legjobb szakembere, Bartha Jenô alapozta meg azt a csapatot. Kiváló edzô volt, s tudott bánni a játékosokkal. Másrészt nagyon jó gárda gyûlt össze, hisz olyan csapattársaim voltak, mint Mátéfi Eszti, aki az 1987-88-as évadban 201-szer talált az ellenfél hálójába, Bloj Angela az ország egyik lejobb kapusa, Bíró Zita, Barbat Adriana, Musat Corina stb. Mind olyan társak, akik mérkôzésrôl mérkôzésre a maximumot nyújtották.

- A 200. válogatottság azért is nem jöhetett össze, mert 1989 elôtt elhagytad az országot, s nem is akárhogyan. Elmeséled röviden a történetet?

- A román válogatottal Hollandiában edzôtáboroztunk. Egész egyszerûen úgy döntöttem, hogy hagyok csapot-papot, a csapattársaimat és a vezetôket, és nem térek velük haza. Még aznap átmentem az akkori Nyugat-Németországba, ahol azóta is lakom, 1995 óta német állampolgárként.

- De a kézilabdázást nem hagytad abba.

- A Lützellinden kínált azonnal szerzôdést. Öt évig játszottam a csapatban az egykori râmnicu- vâlceai Lili Topeával. A német csapattal Bajnokok Ligáját és Kupagyôztesek Európa Kupáját is sikerült nyernünk, többszörös német bajnokok és kupagyôztesek lettünk. A Lützellinden akkor Németország legjobb csapata volt, de a tavaly is a második helyen végeztek a bajnokságban, jelenleg pedig szintén a másodikok. Ott nagyon jól ment a játék, remekül egyeztem a csapattársakkal és a vezetôkkel is.

- Többen voltatok külföldiek?

- Három idegenlégiós játszott a csapatban. Rajtam és Lili Topeán kívül még egy jugoszláv kapus, Dragica Djurics. A bajnokságban az akkori megkötô szabályok miatt csak felváltva játszhattunk, de az európai kupákban akár egyszerre mind a hárman is. 1995-ben aztán megkaptam a német állampolgárságot, de már túl voltam a harmincon (sz. megj: pontosabban 35 éves volt akkor), a pályafutásom vége felé tartottam.

- Dolgoztál, vagy kívánsz dolgozni edzôként?

- Soha nem voltam edzôtípus, ehhez túl nyugodt természetem van. Elméletben talán mindent el tudok mondani a játékosoknak, de nem vagyok egy vezetô típus. Többször is kaptam ajánlatot, de soha nem vállaltam.

- A lányod is kézilabdázik. Ô milyen szinten sportol?

- Egy másodosztályban szereplô csapatban játszik. Jelenleg húszéves, minden adottsága megvan a játékhoz, csak a tapasztalata hiányzik. Remélem, az elsô osztályban is hamarosan bemutatkozik majd.

- Melyik volt sportpályafutásod legszebb emléke?

- Mindenképpen Marosvásárhelyhez fûzôdik, amikor 1988-ban bajnokságot és kupát is nyertünk. Akkor nagyon sokan szurkoltak nekünk, s örültek velünk együtt a szebb napokat is megért ligeti sportcsarnokban.

- Mit üzensz egykori marosvásárhelyi szurkolóidnak?

- Szeretném, ha soha nem feledkeznének meg rólam, rólunk, arról, hogy a Muresul oly sok-sok ember szívét megdobogtatta a mérkôzések során. Nem lehet elfelejteni azt a 3-4000 embert, akik mérkôzésrôl mérkôzésre gyôzelemre buzdítottak. Ugyanakkor szeretném, ha lennének közöttük olyanok, akik felkarolnák jelenleg és a jövôben is a Muresul kézilabdacsapatát.

· Czimbalmos Ferenc-Attila

Kézilabda: Anya és lánya egy csapatban

Muresul Marosvásárhely - Viitorul Medgyes 26-18 (17-11)

A világ sportjában viszonylag gyakran elôfordult már, hogy apa és fiú ugyanabban a csapatban szerepeljen valamely sportágban, de rendkívül ritka, hogy anya és lánya tegye ugyanezt. A marosvásárhelyi Muresulban eme utóbbi esetre van példa. Az anya, Angela Boldea (volt Bloj) - kissé tétova kezdés után - a szombati mérkôzésen a kapuban csillogtatta meg a marosvásárhelyi aranycsapat idejébôl már ismert képességeit, míg lánya, az alig 16 esztendôs Teodora Bloj átlövôként ígérkezik nagy tehetségnek. A rendkívül fiatal játékos kezdôemberként lépett pályára, az idô többségében ott is maradt, lôtt hat bôdületes gólt, s csupán a rutin hiánya miatt nem többet, idônként ugyanis nem a legjobb megoldásokat választotta.

Teodora Bloj szereplése egyébként a generációváltást jelképezi a marosvásárhelyi csapatban. Az ôsszel újraalakult nôi együttes az elsô idôszakban néhány régi névre alapozott, abban a reményben, hogy a fiatalok felnônek hozzájuk. Utóbbiak számára azonban idô elôtt eljött a mélyvízbe vetés ideje. Mára ugyanis csupán a már említett és - sportolóról lévén szó, reméljük elnézi az indiszkréciót - a negyvenen is túllépett Angela Boldea maradt csak a régi gárdából. Adriana Barbat még az ôsszel visszalépett, Bíró Andrea és Maria Avram a bajnoki szünetben vonultak vissza, sérüléseik miatt, míg Liana Costeát fegyelmi okok miatt függesztette fel a klub vezetése. Helyettük csupa fiatal, egyesek még ifjúságiak, játszik a csapatban, s mint ezúttal láthattuk, a múlt szombati nagy gólarányú vereség (talán a kezdés lámpaláza volt az oka) ellenére van remény arra, ha az anyagi hátteret is sikerül megteremteni, hogy ismét jó nôi kézilabdacsapata legyen Marosvásárhelynek.

A Medgyes elleni mérkôzés kellemes találkozó volt, melyrôl az elsô mérkôzésen összeszedett 15 gólos hátrány vette le a tét terhét. A marosvásárhelyi játékosok megpróbáltak gyorsan és eredményesen kombinálni, ami mikor sikerült, mikor nem, ám mindenképpen gyakrabban, mint az ellenfélnek. A találkozó képe alapján érthetetlen a múlt heti vereség, hiszen a Muresul jobb benyomást keltett, mint a vendégek, s a nyolcgólos mostani gyôzelem is ezt igazolja. Külön dicséret illeti Emilia Olteant, hisz az egykori tartalék 12 gólt lôtt, s ki kell emelni Orbán Katalin erôfeszítéseit a számára szokatlan játékirányítói poszton.

A két találkozó összesítése alapján Medgyes 60-53 arányban jut tovább, míg a Muresul számára nem marad más hátra, mint minél jobban elôkészíteni az A-osztály márciusi bajnoki kezdését.

Muresul: Boldea (Naut) - Tóth 4, Oltean 12, Bloj 6, Orbán 1, Simó, Moga 2 (Ciornohuz, Lenghel, Soneriu 1, Dán).

Viitorul Medgyes: Ciobotaru - Bordi 1, Seican 4, Popovici, Jakab 3, Bató 1, Havasi 7 (Chislergan, Sólyom 2, Eula).

Vezették (számtalan hibával): Gombos és Coroian Kolozsvárról.

Teremlabdarúgás: Az Intermures feljebb aspirál

Miután megnyerte a megyei szakaszt a Discovery országos bajnokság keretében, az Intermures (edzô- játékos Kovács János, vezetôk Ioan Moldovan és Rácz Zoltán) megkíséreli, hogy az országos döntôre is kijuthasson. Ehhez azonban a Székelyudvarhelyen megszervezett megyeközi szakasz elsô helyén kell végeznie. A megyeközi fordulót február 4-6. között szervezik meg, nyolc megye (Maros és a házigazda Hargita megyén kívül Máramaros, Beszterce-Naszód, Suceava, Botosani, Neamt és Kovászna) bajnokainak részvételével.

A résztvevôket a helyszínen két négyes csoportba sorsolják, amelyeknek keretében körmérkôzéssel döntik el a sorrendet. A csoport elsô és második helyezettjei keresztben játsszák az elôdöntôket (Az A-csoport gyôztese a B-csoportból a másodikkal és fordítva), a gyôztesek és vesztesek pedig az elsô, illetve a 3. helyért mérkôznek.

Mint említettük, a tornagyôztes részt vehet az országos döntô tornán, de a székelyudvarhelyi turnénak nem ez az egyetlen tétje. A második helyezett is nyer, ugyanis az elsô kettô a hamarosan induló teremlabdarúgó A-osztályban vehet részt, míg a 3. és 4. helyezettek a B-osztályba iratkozhatnak be. A két divíziós bajnokságban való részvételhez a csapatoknak természetesen rendelkezniük kell a sportazonossági igazolvánnyal és a labdarúgó-szövetségi tagsággal is.

Székelyudvarhelyen a szállást, kosztot, illetve a teremhasználati díjat a labdarúgó szövetség fedezi, a résztvevôk csupán az utazási költségeket és a beiratkozási díjat állják. Azok a csapatok azonban, amelyek az A- és B-osztályban kívánnak tevékenykedni, maguk kell elôteremtsék a mûködéshez szükséges alapokat. Az elsô bajnoki idényben az A- és B-osztály mezônyét is 12-12 csapat alkotja majd, a mérkôzéseket 2003. június és december közötti idôszakban, heti fordulókkal bonyolítják le.

A megye legjobb sportolói 2002-ben: Jakab Andrea

Minden idôk második, nôként pedig elsô marosvásárhelyi téli olimpikonja természetesen nem hiányozhatott a legjobbak listájáról. Ha Jakab Andrea Németországban vagy Hollandiában születik, akkor minden bizonnyal még jobb eredményeket érhetett volna el gyorskorcsolyázásban, így azonban pályafutásának csúcsai valóságos csodák ahhoz képest, hogy nem csupán szülôvárosában, de még az országban sem volt megfelelô lehetôsége a felkészülésre. Ilyen körülmények között könnyebben érthetô az a döntése, hogy a tavaly, mindössze 21 évesen, véget vetett pályafutásának, noha nem csupán a sportvezetôk, hanem a sportkedvelôk zöme is még legalább egy-két olimpiát "kinézett belôle".

Sajnos - abból kiindulva, hogy gyakorlati lehetetlenség volt megközelíteni a minden szempontból sokkal jobb feltételek mellett dolgozó nyugati ellenfelei eredményeit - a maximális elvárható eredmény a tisztes olimpiai szereplés lehetett - s ezt országos csúcsok garmadával teljesítette is -, ezért elveszítette a további versenyzés motivációját. Ha anyagilag jobban ösztönzik, még talán folytatta volna, de nehezen várható el valakitôl, hogy feláldozza ifjúsága felét (évi hat hónapig tartózkodott edzôtáborozáson) gyakorlatilag semmiért.

Mindezek ellenére nem zárható ki a visszatérés sem, rövidebb vagy hosszabb szünet után, hisz nyilatkozataiban érezhetô egy kis nosztalgia, s csupán az a kérdés, hogy mennyire erôsödik fel egy idô után benne a jégen siklás vágya. A román gyorskor-csolyasportban pedig egyelôre nincs olyan kiemelkedô versenyzô, akit, ha újrakezdi a munkát, ne gyôzhetne le. A legközelebbi téli olimpia 2006-ban lesz, s addig még nagyon sok minden történhet.

Névjegy

Név: Jakab Andrea

Született: Marosvásárhely, 1981. július 21.

Sportág, klub: Gyorskorcsolya, Muresul Marosvásárhely

Testmagasság/testsúly: 169 cm/58 kg

A 2002-ben elért legjobb eredmények: Részvétel a Salt Lake City-i olimpián, öt országos csúcs; 10. hely a világkupa 3000 méteres számában (2. hely a B-csoportban)

A sportpályafutás legjobb eredményei: Az Európai Ifjúsági Olimpiai Napokon 1997-ben 3. hely 1000 méteren; 2002-ben 2. hely a világkupa B-csoportjában 3000, 5. hely 1500 méteren.

Célkitûzések 2003-ra: -.

Legnagyobb sportolói álom: Eljutni az olimpiára (ez teljesült), az elsô hat között végezni (ez nem).

Kedvenc sportoló, illetve sportolóideál: Johann Olaf Koss, Gunda Niemann.

Kedvenc étel, ital: gyümölcsök és saláták; Campari, Bayliss.

Szabadidôs tevékenységek, hobbi: Utazás, olvasás, bevásárlás.

A sportolói pálya legnagyobb öröme és legnagyobb csalódása: A legnagyobb örömök az 1997-es sundvalli Európai Ifjúsági Olimpiai Napokon megszerzett bronzérem, az olimpiai részvétel, valamint a 2001-es felnôtt Eb 7. helye 5000 méteren. A legnagyobb csalódás a 2001-es ifjúsági vb (nekem az utolsó), mert amikor hazajöttünk az inzelli edzôtáborból az országos bajnokságra, itthon meghûltem, s amikor visszatértünk Németországba, homloküreg-gyulladásom lett. Két hétig feküdtem, s antibiotikummal kezeltek. Abban az évben a felnôtt Eb-n 7. lettem, míg a fenti elôzmények után az ifjúsági vb-n csak a 19.

A pályafutás legmulatságosabb története: 1998 nyarán, miután megnyertem az országos görkorcsolya-bajnokságot, a szövetség úgy döntött, hogy a válogatottal együtt utazzunk el Olaszországba, az ifjúsági görkorcsolya- világbajnokságra. A sportolókat szállító kisbusz azonban nagyon rozoga jármû volt, Magyarországon, a szlovén határ elôtt néhány kilométerrel kihullott a kereke. Menet közben egész egyszerûen azt vettük észre, hogy a kerék megelôz, az út közepén kanyarodik egyet, aztán az út melletti erdôben köt ki. Kiszálltunk az autóból, s a válogatott tagjai nekiálltunk megkeresni a kereket. Kis idô múlva megtaláltuk, valahogy összetákoltuk az autót, majd elmentünk az elsô szervizbe. Természetesen rajtam kívül senki sem tudott magyarul, nekem kellett tolmácsolni az általam nem ismert autóalkatrészek neveit. Jó pénzért végül megcsinálták, de Szlovéniában ismét elveszítettük a híres kereket. Szlovénul persze már nem tudott senki, úgy hogy feldrótoztuk a kereket, úgy mentünk tovább Padova irányába, amely Velencétôl 20 km-re fekszik. Velence mellett ismét kihullott a kerék. Ameddig drótozták, mi, a sportolók a turistákat néztük a sétahajókon. Mire megérkeztünk Padovába, olyan fáradtak voltunk a 32 órás utazástól, hogy az edzô lemondta a tervezett velencei látogatásunkat. SAJNOS!

Viorel Bubau

Míg az év legjobb sportolóinak listáján a legtöbb sportoló, teljesítményének köszönhetôen, kisebb vagy nagyobb mértékû támogatással végzi a tevékenységét (most ne firtassuk, hogy ez az innen-onnan szotyogó támogatás mennyire elég), Viorel Bubau ilyen szempontból kilóg a sorból. Alighanem abban is egyedülálló, hogy miközben olimpiai részvételi ambíciókat dédelget, civilben Marosszentanna polgármestereként tevékenykedik, de leginkább abban, hogy nem csupán egyedül támogatja saját magát egy rendkívül költséges sportágban, a lovaglásban, de anyagilag a román válogatottbeli társai is gyakorlatilag tôle függnek.

Viorel Bubaut lehet kedvelni vagy szidni (politikai ellenfelei meg is teszik), az azonban tény, hogy egyedül neki köszönhetôen lehet még ma is Marosvásárhelyen egyáltalán lovaglósportról beszélni, s az ô szervezômunkája eredményeként láthat a helybéli közönség évente nemzetközi versenyeket. Mindemellett a kelet-európai övezetnek a nemzetközi szövetség által felállított rangsorában elfoglalt elsô helye (s ezt nehéz megkérdôjelezni) elenyészô fontosságú eredménynek tûnik.

Noha meghaladta a 40. életévet, Viorel Bubau az elsô olimpiájára készül. Miután a korábbi esélyek sorban meghiúsultak, Athén gyakorlatilag az utolsó reménye az ötkarikás részvételre, s ehhez még egy sebtében összehozott kétcsillagos nemzetközi verseny megszervezése sem volt a számára akadály, hisz csak így szerezhetett kellô számú pontot a részvételhez. A balszerencse ezúttal sem kerülte el, hisz egyik lovának a részvételi esélyei állatorvosi vizsgálat után foszlottak szét, de további kettô továbbra is versenyben van a részvételt biztosító pontokért.

Hogy Athénban mennyire veheti fel a versenyt a tudományosan táplált, állatgondozók hadával készülô esélyes nyugati lovasokkal, , az még a jövô titka.

Névjegy

Név: Bubau Octavian Viorel

Született: 1961. május 3.

Sportág, klub: lovaglás, Scorillo SK

Testmagasság/testsúly: 170 cm/70 kg

A 2002-ben elért legjobb eredmények: 1. hely a 28 országot magába foglaló kelet- és közép- európai övezet ranglistáján; Balkán-bajnok, országos bajnok, Románia és Bulgária nemzetközi bajnoka; 32. helyezés a világranglistán.

A sportpályafutás legjobb eredményei: többszörös országos és Balkán-bajnok, több nemzetközi verseny gyôztese.

Célkitûzések 2003-ra: az athéni olimpiai részvételhez szükséges szintû versenyzés.

Legnagyobb sportolói álom: az elsô 10 hely egyike az athéni olimpián (vakmerô, de teljesíthetô álom).

Kedvenc sportoló, illetve sportolóideál: Nadia Comaneci.

Kedvenc étel, ital: Az élethez szükséges dolgok, s ha jól lehet élni, akkor miért ne? Minden, ami jó.

Szabadidôs tevékenységek, hobbi: Marosszentanna polgármesteri tisztségét betölteni (viccnek is jó, nemde?).

A sportolói pálya legnagyobb öröme és legnagyobb csalódása: A legnagyobb örömöm, ha partnereim, a lovak egészségesek és jó formában vannak. A legnagyobb csalódás, hogy a román sportot - egyetlen sportágat kivéve - nem támogatják olyan mértékben, mint ahogy azt eredményei alapján megérdemelné. Más szóval, a császárnak nem adják meg azt, ami a császáré. Úgy vélem, hogy Románia legeredményesebb nemzetközi követének azt kellene nyújtani, amit megérdemel.

A pályafutás legmulatságosabb története: A díjazásokon partnerem és egyben barátom, Carnaval okozza a legmulatságosabb pillanatokat. Csôdör lévén, a maga igencsak sajátos módján ünnepel - a közönség legnagyobb mulatságára.

Nôi röplabda, A-osztály: A játszmák kezdete döntött

Oil Terminal Konstanca - CSU Gaz Marosvásárhely 0-3 (-20, -20, -19)

Rendkívül fontos gyôzelmet aratott a marosvásárhelyi nôi röplabdacsapat Konstancán, a helybéli Oil Terminal ellen. A háromjátszmás siker következtében csapatunk továbbra is ôrzi az esélyt, hogy az alapszakasz végén elcsípje a rájátszásra jogot adó 8. helyet.

Mint Florin Turcanu, a CSU Gaz edzôje elmondta, tanítványai játékára a lámpaláz nyomta rá a bélyegét, szerencse azonban, hogy a játszmák elején sikerült 4-5 pont elônyre szert tenni, s a végéig pedig megtartani. Összességében elégedett lehetett a teljesítménnyel, s ez a siker az önbizalomépítéshez is jól jöhet.

A CSU Gaz a következô felállásban játszott: Lungu, Rucoi, Turcanu, Maierut, Voda, Lazar. Libero: Jurje. A csapatban a találkozó során nem volt módosítás.

Az idei év elsô fordulójának kellemetlen meglepetése, hogy a Chimia Rm-Vâlcea csapatának vezetôsége bejelentette, hogy anyagi nehézségek miatt visszalép a bajnokságból. Mivel az elsô felét sikerült befejeznie, ezért a hivatalos tabellán szerepelni fog eddigi eredményeivel. A CSU Gaz számára elônytelen a dolog, mert az elsô fordulóban vereséget szenvedett Rm-Vâlceán.

A forduló eredményei: RATB - Rapid 3-1; Braiconf Braila - CSM Pitesti 1-3; Dinamo - Unic Piatra Neamt elhalasztották; Penicilina Iasi - CSU Galac lapzártakor játszották.

Következô szombaton, január 25-én a CSU Gaz ellenfele a marosvásárhelyi sportcsarnokban a Penicilina Iasi lesz, egy újabb rendkívül fontos találkozón.

Röplabda B-osztály: Az átvétel sántított libero nélkül

Somes Dés - CS Armata Vescovi Marosvásárhely 3-0 (22, 21, 18)

Háromjátszmás vereséget szenvedett a B- osztályos marosvásárhelyi együttes Désen a volt A-osztályos házigazdáktól a bajnokság 10. fordulójának keretében. A vereség ellenére a CS Armata nem játszott alárendelt szerepet, s amennyiben a teljes keret rendelkezésre állt volna, akár gyôzelemmel térhetett volna haza. A liberót játszó Sângeorzan azonban nem tudott elutazni a csapattal, s az erre szakosodott játékos hiányában sántított az átvétel, ami elég volt ahhoz, hogy döntôen befolyásolja a találkozó kimenetelét.

A CS Armata az alábbi felállásban szerepelt Désen: Orbán, Coca, Adam, Marginean, Samarghitan, Togan. Cserék: Bardasan, Suciu és Mares.

A következô szombaton, a 11. forduló keretében, együttesünk a Phoenix Szilágysomlyót fogadja a marosvásárhelyi sportcsarnokban.

A megyei labdarúgó-bajnokság Déli csoportjának ôszi statisztikája

Gólok. A megyei labdarúgó-bajnokság Északi csoportja ôszi idényében összesen 253 gól esett, ebbôl 166 a vendéglátó csapatok nevéhez fûzôdik, 87-et pedig a vendégek szereztek. A legtöbb gól, 28 a 2. fordulóban esett (a házigazdák 18-at, a vendégek 10-et rúgtak), míg a legszegényebb a 9. forduló volt, amikor csak 13 találatot (12+1) jegyezhettünk fel. A házigazdák számára a legjobb forduló az 5. volt, ekkor 21-szer zörgették meg a vendégek hálóját, míg a vendégek a legeredményesebbek a 7. fordulóban voltak 11 góllal. A legkevesebb gólt a házigazdák a 7. fordulóban rúgták (7), míg a vendégek a 9. fordulóban csak egyszer találtak a hálóba. A legeredményesebb csatársora a dicsôszentmártoni Jövô 2002-nek van, 43 góllal (17 otthon+26 idegenben), míg a leggyengébb Mezôbándé 7 góllal (3+4).

Góllövôk. A legeredményesebb játékos az ôsszel a harasztkeréki Nagy László 13 góllal. Tizenegy gólt szerzett Robert Klein (Jövô 2002), tíz gólt Cristian Moldovan (Náznánfalva), kilencet pedig Sandor Musca (Jövô 2002). Nyolcgólosak: Daniel Dobrin (Jövô 2002), Adrian Detesan (Nagysármás); hétgólos: Nagy István (Lobogó Dicsôszentmárton); hatgólosak: Daniel Breda (Jövô 2002) és Béres Daniel (Csatófalva), ötgólosak: Ovidiu Baghiu (Marosgezse), Dan-Gabi Nicoara (Marosgezse), Liviu Pop (Lobogó), Máthé Ferenc (Szentgerice).

Öngólok. Az ôsz folyamán az Északi csoportban négy öngól született. A 4. fordulóban Kálmán Levente (Magyarkirályfalva) Marosgezsének, a 10. fordulóban ugyanô Harasztkeréknek, az 5. fordulóban Florin Bunau (Marosgezse) a Jövô 2002-nek, a 11. fordulóban Nemes János (Mezôbánd) Marosgezsének volt ily módon "eredményes".

Eredmények gyakorisága. Az ôszi idényben összesen 23 féle eredménnyel zárultak a találkozók. A leggyakoribb a 3-0 11-szer. Hat esetben volt 1-0, négyszer 2-1, három-háromszor 3-1, 3-2, 4-1 és 4-3. Csupán két-két alkalommal fordult elô a 0-0, 2-2, 6- 0, 7-0, 8-0 és 8-1, illetve egyszer az 1-1, 2-0, 3-3, 5-1, 5-2, 5-3, 6-1, 6-2, 11-1 és 10-2.

Sárga lapok. Az ôsz során a játékvezetôk 162 sárga lapot osztottak ki, 88-szor a házigazdákat, 74 alkalommal a vendégeket figyelmeztették. A legtöbb esetben Csatófalva (16-szor otthon és 8-szor idegenben) játékosait, a legkevesebbszer a náznánfalviakat és a harasztkerékieket 9-9-szer (2+7, illetve 4+5). A legtöbb sárgát a 2. fordulóban mutatták fel, ekkor 25 alkalommal került elô a lap (15+10), míg a 7. fordulóban ez csak 10-szer (5+5) fordult elô.

Piros lapok. A 4950 lejátszott perc alatt a játékvezetôk 17 alkalommal kényszerültek kiküldeni egy-egy játékost. Ezek közül tízszer hazai, hétszer pedig vendégjátékosnak kellett idô elôtt elhagyni a játékteret. A legtöbb kiállítással Szentgericét sújtották: öt alkalommal (3+2), míg a legfegyelmezettebb csapatok Harasztkerék, Náznánfalva, Jövô 2002 és Nagysármás, amelyeknek nem volt kiállított játékosa.

Büntetések. A piros lapok következtében a vétkes játékosokat különbözô idôszakokra szóló felfüggesztéssel büntették, amely a játékjogtól való összesen 2 évre, illetve és 30 fordulóra szóló eltiltásban nyilvánul meg. A legsúlyosabb büntetést, egy év eltiltást a mezôbándi Gritta Lajos kapta, a szentgericei Lukács Endre és Tamás János hat-hat hónapig kénytelen vesztegelni. Valamennyien a játékvezetô bántalmazásáért. Ugyancsak a Szentgericétôl Nagy József és György Pál 4-4 fordulónyi felfüggesztést kapott, akárcsak Codrut Ghemes (Mezôzáh). Három-három forduló büntetést kapott Claudiu Banu (Csatófalva), Mihai Beldean és Mihai Ghemes (Mezôzáh); két fordulón volt kényszerpihenôn: V. Banu (Csatófalva), míg egy-egy fordulót nem játszhatott: Marius Veltan és Gergely Dániel (mindketten Marosgezse), Gheorghe Brad (Mezôbánd), Puiber Iosif (Lobogó), Daniel Petri (Csatófalva), Kirizsán András (Szentgerice) és Köblös Ferenc (Magyarkirályfalva).

· Ioan Paus

Scolari a 2002-es év legjobb szövetségi kapitánya

A brazil labdarúgó-válogatottat világbajnoki aranyig vezetô és azóta a portugál nemzeti tizenegyhez
"igazoló" Luiz Felipe Scolarit választották az év edzôjének a futball statisztikájával és történetével foglalkozó testület (IFFHS) által felkért szakértôk. A katonás stílusa miatt "Ôrmester"-nek is szólított brazil a pokolból a mennybe jutott 2002-ben, hiszen a világbajnoki selejtezôk kellôs közepén vette át a Selecao irányítását, amikor úgy nézett ki, ô lesz az elsô szövetségi kapitány, aki eléri azt a "világraszóló" eseményt, hogy Brazília nem jut ki a vb-re (köztudott, a legtöbb világbajnoki címmel rendelkezô csapat még soha nem hiányzott errôl a világeseményrôl). 2001. július 1-jén debütált a kispadon, egy Uruguay elleni 0-1-es vereséggel (elsô öt mérkôzésébôl hármat elveszített irányításával a csapat), aztán - szinte napra pontosan - egy évvel késôbb (2002. június 30-án) Jokohamában magasra emelte a világbajnoki serleget. Ez pedig olyan teljesítmény, amelyre eddig még a futball történetében nem volt példa!

Gyorsan tegyük hozzá, hogy elôtte alig volt ismert Scolari neve a világ labdarúgásában, hiszen nem volt nagy játékos és edzôként is mindössze két kiemelkedô eredményt ért el, elôbb a Gremióval nyert Libertadores-kupát 1995-ben, majd ezt ismételte meg a Palmeirasszal. Ebben az az érdekes, hogy a Porto Alegre-i Gremio egy olyan kis csapat, amely elôtte szinte semmit nem nyert. Ráadásul nem is tartották sokra ôket Brazíliában, hiszen a város nagy részét német bevándorlók lakják, így ennek megfelelô "rend-futballt" játszik a csapat, amely a szamba világában elfogadhatatlan. Éppen ezért a Libertadores gyôzelmet követôen hatalmas meglepetést okozott, hogy az egyik legnagyobb paulista klub, a Palmeiras szerzôdtette.

Nem könnyû brazil edzôként a világ legjobbjává válni, hiszen a globalizált világgazdaság legnagyobb vállalatánál dolgozik az ember, kb. 170 millió "kollégája" van (Brazíliában mindenki ért a futballhoz), akik folyamatosan kritizálják. Ezen a padon elbuktak már olyan nevezetességek is, mint Pelé és az újból szövetségi kapitánnyá elôlépett Carlos Alberto Parreira. Említhetjük akár Mario Zagallót is, aki kétszer nyert vb-t játékosként és ugyanennyiszer segítette szakvezetôként és szaktanácsadóként gyôzelemre a Copacabana sztárjait, azonban 1998-ban a párizsi vb döntô elsô sípszava elôtt negyvenezer brazil kifütyülte. Arról már nem is beszélve, hogy mit kapott a szurkolóktól (az országtól) az elveszített finálé után.

Scolari azonban irányítót faragott Ronaldinhóból, rátalált Klebersonra és Gilberto Silvára (hogy csak hármat említsünk az újonnan megtanult brazil nevekbôl) és hathatós segítséget kapott a felépülése után bizonyítani akaró Ronaldótól is, miközben kihagyta a csapatból sokadik fiatalságát élô Romariót. A könnyûnek nem mondható évben a botrány akkor robbant, amikor Pelé kritikájára így vágott vissza: "A jó szakvezetô akkor cselekszik helyesen, ha meghallgatja, amit Pelé mond, aztán mindannak ellenkezôjét teszi", vagy "az élményfutball helyett az eredményfutballra kell váltani." - ez a kijelentés szentséggyalázással ér fel Brazíliában. Azért, ha ôszinték akarunk lenni, nyáron volt élmény is és eredmény is a brazilok futballjában, nemegyszer éppen túl laza védelemmel vádolhattuk a sárga-zöldeket. Egy viszont biztos: a most ötvennégy esztendôs szövetségi kapitány egy hónap alatt beírta nevét a futball nagykönyvébe, aztán egy 0-1-re elveszített Paraguay elleni (minô hasonlóság!) búcsúmérkôzés után felállt a kispadról, hiába marasztalták, és 2003-tól az Eb-re készülô portugálok (európai brazilok?!) edzését vezeti.

Scolari abszolút rekordot állított fel, hiszen a 91 ország szakértôi által végzett szavazáson szerzett 286 pont mindeddig a legtöbb, elôtte a csúcsot 2000-ben Roger Lemerre állította fel 271-gyel.

A táblázat

1. Luiz Felipe Scolari (Brazília) 286 pont

2. Guus Hiddink (Dél-Korea, holland) 179 pont

3. Senol Günes (Törökország) 155 pont

4. Rudolf Völler és Michael Skibbe (Németország 92 pont

5. Bruno Metsu (Szenegál, francia) 79 pont

6. Bruce Arena (Egyesült Államok) 19 pont

7. Sven-Göran Eriksson (Anglia, svéd) 18 pont

8. Philippe Troussier (Japán, francia) 11 pont

9. José Antonio Camacho (Spanyolország) 10 pont

10. Marcelo Bielsa (Argentína) 9 pont

11. Dirk Advocaat (Hollandia) 8 pont

12. Michael McCarthy (Írország) 7 pont

13. Winfried Schäfer (Kamerun, német) 6 pont

14. Javier Aguirre (Mexikó) 5 pont

Giovanni Trapattoni (Olaszország) 5 pont

Abszolút európai túlsúlyt mutat ez a táblázat is, mindössze két dél-amerikai és két észak-amerikai kapott szavazatot a tizenötös listán. Öt olyan szövetségi kapitány van, aki "idegenlégiósként" szerzett hírnevet 2002-ben. Érdekes, hogy a tizenegyedik helyen végzett Advocaat az egyetlen, aki nem szerepelt a vb-n, a szavazás alapján azonban a "narancsosok" játszották a legszebb futballt 2002-ben (ez azonban a vb-részvételhez nem volt elég). Továbbá meglepô, hogy a vb-n gyengélkedô argentin szövetségi kapitány, Bielsa és az ôsszel csúfosan leszerepelt olaszok vezetôje, Trapattoni azért helyet kapott az elsô tizenötben.

Guus Hiddink és Senol Günes a dél-koreai és török válogatott élén szintén történelmet írt 2002-ben a vb- szereplésnek köszönhetôen. Az egykori sztárcsatár, Völler és segítôje, Skibbe pedig közösen foglalja el a negyedik helyet.

Érdekes, hogy a tizenöt elsôbôl 2003 januárjában már csak nyolcan ülnek ugyanazon a padon.

· kósa

Vicente del Bosque a legjobb klubedzô 2002-ben

A Real Madrid edzôje 224 ponttal a tavalyi év legjobb klubedzôjének számít, az 54 éves szakember az elsô spanyol, aki élen végzett ezen a listán. A rangsort a naptári évben elért eredmények alapján állítják össze, amelyben automatikusan helyet kapnak a nemzetközi kupák gyôztes csapatainak edzôi, a Libertadores és az UEFA-kupa döntôseinek a szakvezetôi, a Bajnokok Ligájának elôdöntôiben szereplô együttesek irányítói, valamint a világranglista elsô huszonkét klubjának edzôje. Egy évben egy csapatnak csak egy edzôje kerülhet fel a listára.

Az így kialakult listát a Real Madrid technikai igazgatója vezeti, a "bajszos" spanyol csapata 2002-ben mindent megnyert, ami megnyerhetô klubszinten, így abszolút nem volt meglepô a lista végeredménye. Második helyen az angol bajnok "ágyúsok" francia edzôje, Arsene Wenger végzett, bronzérmes pedig a legpatinásabb angol klubot, a Manchester Unitedet évtizedek óta irányító skót Sir Alex Ferguson, holtversenyben a 2002-es "örök második" (BL-döntôs, német kupadöntôs és Bundesliga második) Bayer Leverkusen fiatal vezetôjével, Klaus Toppmöllerrel. Ötödik a Libertadores-kupa gyôztes és Interkontinentális-kupa döntôs paraguayi Olimpia Asunción argentin edzôje, az egykori válogatott hálóôr, Nery Pumpido.

Tehát az elsô helyeken a legnagyobb labdarúgó nemzetek egy-egy képviselôje szerepel. Talán csak a brazilok és olaszok hiányoznak, a világbajnokokat azonban Scolari szövetségi kapitányok rangsorában elfoglalt elsô helye kárpótolja, a taljánok azonban nem mutattak kiemelkedô eredményt sem klubszinten, sem pedig válogatott szinten 2002-ben, viszont úgy néz ki, hogy 2003-ban már az európai kupákban komoly szerepet vállalnak (a Milan, Roma, Inter és Juventus még talpon van a BL-ben, az UEFA-ban pedig ott van a Lazio). A Serie A edzôirôl azonban azt is el kell mondani, hogy a spanyolok mellett az olaszok vannak legtöbben (négy képviselôvel), illetve a rangsorban szereplô edzôk közül legtöbb az olasz bajnokságban végzi munkáját (öt csapat szakvezetôje került fel a huszonkettes listára).

Csapata ôszi teljesítményének köszönhetôen (a BL elsô körébôl a Liverpoolt kiütve jutott tovább) elôkelô helyre küzdötte fel magát a svájci Christian Gross. Számunkra talán legismeretlenebb a tizedik helyezett Picemi (1977- ben tagja volt a Corinthians együttesének, amely akkor sorra vert mindenkit), aki a brazil Sao Caetano csapatával ért el kiemelkedô eredményt 2002-ben, Libertadores-kupa döntôs lett. Azonban ott van a listán az UEFA-kupa döntônek köszönhetôen a holland van Marwijk, aki mindeddig "ismeretlen" volt és az egyre több kritikával illetett van Gaal is.

A sorrend:

1. Vicente del Bosque (spanyol, Real Madrid) 224 pont

2. Arsène Wenger (francia, Arsenal) 136

3. Sir Alexander Ferguson (skót, Manchester United) 69

Klaus Toppmöller (német, Bayer Leverkusen) 69

5. Nery Pumpido (argentin, Olimpia Asunción) 61

6. Rafael Benítez (spanyol, FC Valencia) 51

7. Marcello Lippi (olasz, Juventus) 32

8. Christian Gross (svájci, FC Basel) 27

9. Héctor Raúl Cúper (argentin, Internazionale) 25

10. Jair Picemi (brazil, Sao Caetano) 21

11. Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund) 20

12. Gerard Houllier (francia, FC Liverpool) 19

13. Ottmar Hitzfeld (német, Bayern München) 18

14. Bert van Marwijk (holland, Feyenoord Rotterdam) 16

15. Javier Irueta (spanyol, Deportivo La Coruña) 15

16. Carlos Ancelotti (olasz, AC Milan) 13

17. Fabio Capello (olasz, AS Roma) 11

18. Luigi Del Negri (olasz, Chievo) 9

19. Rubén Dario Insúa (argentin, San Lorenzo) 7

20. Víctor Fernández (spanyol, Celta Vigo) 6

Manuel Lapuente (mexikói, América Ciudad de México) 6

Louis van Gaal (holland, FC Barcelona) 6

· Kósa András

Labdarúgás: Befejezôdött a Gaz Metan vakációja

Feljutásra esélyes csapatként toborozta össze a játékosait a marosvásárhelyi Gaz Metan együttese. Florea Ispir edzô, Adrian Ciula másodedzô és Székes Károly kapusedzô irányításával az alábbiak állnak a klub rendelkezésére a tavaszi idényben: Babi, Siklódi és Péter kapusok, Iencsi, Borbély, Pop Ilie, Henter, Cecalacean, Ciula és Blaga védôjátékosok, Râtea, Kalló, Moldovan, Borsa, Boros, Cerghizan, Festeu középpályások; Serban, Viski, Vaidean, Gagyi és Gábor (utóbbi hazatért) csatárok. Újdonság a besztercei Gloriától áthozott ifjúsági játékos, Cerghizan, s folynak a megbeszélések a Viromet Viktóriaváros vezetôivel három további játékos átigazolásáról.

A csapat január 29-éig a Sziget utcai pályán végzi az edzésmunkát, majd Szovátán folytatják egy 12 napos edzôtáborozással, s tervbe vettek az ugyancsak a fürdôvárosban tartózkodó együttesekkel néhány barátságos mérkôzést is.

A tavaszi idény rendkívül nehéznek ígérkezik, ugyanakkor nagy sikert is eredményezhet. A B- osztályba minden csoportból az elsô két helyezett jut fel, valamint a nyolc csoport harmadik helyezettjei közül a legjobb eredményeket elért négy együttes. A Gaz Metan elônyére válik, hogy a tavasszal a legtöbb közvetlen ellenfelét hazai pályán fogadja, s akár a 2. hely elcsípése sem tûnik lehetetlen feladatnak, ami biztos feljutást jelent. Az együttesben az optimizmus uralkodik az esélyeket illetôen.

· Gh. Botezan

Dakar 2003: Peterhansel elbukta a végét

A Dakar rali utolsó néhány napján annyira simán ment minden, hogy úgy tûnt, korábbi motoros gyôzelmei után semmi sem akadályozhatja meg a nagy elônnyel vezetô Stéphane Peterhansel gyôzelmét. Szombaton, az utolsó "igazi" szakaszon azonban (vasárnap inkább csak amolyan sétaautózás maradt hátra) autója bal elsô kereke tönkrement, s csupán külsô segítséggel, tetemes idôveszteség árán sikerült rendbehozni. Peterhansel közel három órát veszített az incidens következtében, s ezzel az összetettben a negyedik helyre cúszott vissza. Balszerencséjének a tavalyi gyôztes, Hirosi Maszuoka örülhet, akit immár másodszorra koronáznak a sivatagi autósok királyává. A második helyen Jean-Pierre Fontenay, míg a harmadikon az utolsó elôtti szakaszon gyôzelmet szerzô olasz Miki Biasion végzett.

A magyar indulók közül a Kis Sándor és a Palik László vezette csapatok értek célba, Kis az összetett rangsorban a 48., Palik az 52. helyen zárt.

Valamivel simább volt a motoros verseny, noha nekik még az utolsó napon is vigyázniuk kellett az egymás közötti kis idôeltérések miatt. A gyôzelmet a régóta vezetô Richard Sainct szerezte meg Cyril Despres és a korábbi sokszoros gyôztes Fabrizio Meoni elôtt. Érdekesség, hogy a pódiumot csupa KTM vasparipával száguldó versenyzô foglalta el, míg az autóverseny dobogójára csupa Mitsubishi került.

A kamionok versenyét az idén is az évek óta "uralkodó" Kamaz nyerte, Szergej Csaguinnal a volán mögött.

A hangulatos befutóra az idén nem a szenegáli Dakarban, hanem az egyiptomi Sarm-el-Sejkben került sor, lelkes és sokszínû szurkolók sorfala között, a legtöbb versenyzô pedig dudálva, integetve köszöntötte a tömeget.

Olimpia 2012: Pályázat csak gyôzelmi esély esetén

(MTI) Nagy-Britannia csak akkor pályázzon a 2012-es nyári olimpia rendezési jogára, ha van esélye nyerni.

Ezt Tony Blair miniszterelnök jelentette be szokásos havi nemzetközi sajtótájékoztatóján.

- Nagyszerû lenne, ha otthont adhatnánk a játékoknak. Azonban a jelentkezés elôtt válaszolni kell arra a kérdésre, hogy reálisak-e a gyôzelmi kilátások vagy sem - hangsúlyozta.

A vasárnap közzétett hivatalos kormányzati jelentés reménytelennek ítélte a 2012-es nyári olimpia megrendezésére tervezett londoni pályázatot, mert a fôváros megítélésén több közelmúltbeli fiaskó ejtett csorbát, és a brit sportdiplomácia súlya sem elégséges a kellô számú voks elnyeréséhez.

A sajtó által elôre "megszellôztetett" összesítés szerint 2012-ben jó eséllyel európai város kapja a rendezés jogát, miután 2008-ban Pekingben lesz az olimpia. London azonban a legjobb esetben is csak a "bronzra" számíthat Párizs és Madrid mögött.

A brit kormány január 30-án dönt arról, hogy hivatalosan támogatja-e London pályázatát a 2012-es olimpiára, de Tony Blair már korábban az ügyben illetékes Tessa Jowell kulturális, sajtó- és sportminiszter értésére adta: csak reális kandidálást lenne hajlandó jóváhagyni.

A pályázat elkészítése 13 millió fontba kerülne, a játékok megrendezésére a jelenlegi becslések szerint 5,4 milliárd fontot.

Eddig Budapest, Párizs, New York, Toronto, Rio de Janeiro, Moszkva, Isztambul, az indiai Hyderabad, egy német és egy spanyol város jelezte rendezési szándékát, de további jelentkezésekre lehet számítani. A NOB 2005- ben jelöli ki a helyszínt.

Tenisz - Melbourne: Hétfôtôl negyeddöntôk következnek

Több nyolcaddöntô is hatalmas csatát hozott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Nôi egyesben Justine Henin-Hardenne 3 óra 13 percig tartó összecsapáson 7:5, 5:7, 9:7-re verte az Lindsay Davenportot. Ez volt az elsô sikere az amerikai ellen. A férfiaknál Sebastien Grosjean 3 óra 37 perces összecsapáson 0-2-rôl fordított a spanyol Felix Mantillával szemben.

Továbbjutott a veterán Wayne Ferreira is. Az 1989 óta profi dél-afrikai az örmény Szargisz Szargszjant gyôzte le négy szettben.

Egyformán sima mérkôzésen került a negyeddöntôbe Andre Agassi, Juan Carlos Ferrero, illetve Venus Williams és Virginia Ruano-Pascual. Daniela Hantuchovának csak az elsô játszmában akadtak nehézségei a svájci Patty Schnyder ellen.

A magyar érdekeltségû nôi páros mérkôzésen Mandula Petra és a svájci Emanuelle Gagliardi 7:6, 6:2-re verte a Conchita Martinez-Granados, Gubacsi Zsófia kettôst.

A kiemeltek közül a nyolc közé jutásért vívott mérkôzéseken továbbjutott: férfi egyes: Agassi (amerikai, 2.), Ferrero (spanyol, 4.), Grosjean (francia 12.); nôi egyes: V. Williams (amerikai, 2.), Henin-Hardenne (belga, 5.), Hantuchova (cseh, 7.)

A kiemeltek közül kiesett: nôi egyes: Davenport (amerikai, 9.), Schnyder (svájci, 12.)

Athén 2004: Rogge elégedett az elôkészületekkel

(MTI) Maradéktalanul elégedett a 2004-es athéni olimpia elôkészületeivel Jacques Rogge NOB-elnök.

- Örömmel jelenthetem be, hogy a szervezôk kitûnô munkát végeznek - mondta a belga sportdiplomata, miután az általa vezetett küldöttség kedden helikopterrel végigjárta az összes ötkarikás helyszínt.

Rogge a látogatás elsô napján, hétfôn megbeszélést folytatott Kosztasz Szimitisz kormányfôvel és Zsanna Angelopulosz-Daszkalakival, a szervezôbizottság elnökével. Szerdán is vár rá feladat: ô mutatja be az olimpiai fáklya tervét és találkozik Athén október óta hivatalban lévô elsô nôi fôpolgármesterével, Dora Bakojannival.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

BERCI TATÁNAK 60. születésnapja alkalmából boldogságot, erôt és egészséget kívánnak: felesége, Ibi, gyermekei és azok családjai, unokái, Hunorka, Krisztina és Barbara. Élj sokáig! (51279)

ILLYÉS ALBERTET köszöntjük 60. születésnapján. Testvérei: Gyuszi és Judit, valamint családjaik. (51279)

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (2944858)

ELADÓK ARO-alkatrészek: motor, kapcsolószekrény, 36 családos méhészpavilon forgalomba íratva, U650-es traktor ekével. Tel. 580-305, 17 órától. (51273)

ELADÓ német importból többféle modellû hengerelt parketta. Tel. 0744-640-875. (50905)

VESZEK antik bútort, motorbiciklit, autókat (1900-1966 között), képeket, órákat, ezüst- és más tárgyakat. Tel. 130-947, 0744-159-190. (50412)

LAKÁS

KIADÓ 3 szobás, saját fûtéses, berendezett lakás a régi Tudorban. Tel. 0745-361-440. (51144)

ELADÓ 2 szobás, III. emeleti, külön bejáratú tömbházlakás a Pandúrok útján engedélyezett garázzsal vagy anélkül. Tel. 0744-505-711. (51218)

ELADÓ 3 szobás, földszinti lakás a Tudorban, a Moldovei utca 28/1. sz. alatt. Ára: 16.500 USD. Tel. 212-405, 252-617. (51186)

ELADÓ magánház és telek. Tel. 218-074, 210-037. (51145)

VESZEK 2 szoba-összkomfortot az egyetem, Kornisa felé. Tel. 167-146, 0723-926-337. (51337)

ELADÓ egyszobás lakás könyves- szekrénnyel 235 millió lejért, a November 7-ben, az 1989. December 22. úton, a 32C/14. sz. alatt. Tel. 122-279, 8-20 óra között. (51343)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 136-711, 0745-325-018. (51350)

ELVESZETT

ELVESZETT törpeschnauzer kan kutya. Fényes nyakörvet visel és kezelés alatt áll. Megtalálója jutalomban részesül. Tel. 210-118, 0744-500-648. (51284)

MINDENFÉLE

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (51232)

MEGEMLÉKEZÉS

Minden tél után jön egy tavasz, de a mi szívünkben örökre tél marad. A búcsú nélküli elválás emlékével gondoltunk január 19-ére, amikor 3 éve távozott el szerettei körébôl a nyárádgálfalvi születésû MIKLÓS
MIHÁLY. Emlékét szívünkben örökre megôrizzük. Felesége és leánya, Rózsika. (51341)

Szomorúan emlékezünk BARABÁSI ROZÁLIÁRA halálának elsô évfordulóján. Nyugodjon békében. Lánya, Idus és