|
LV. évfolyam 12. (15279.) sz. |
2003. január 16., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Év elején a közfigyelem kétségtelenül az adókra és illetékekre irányul, fôként a helyi "be- fizetnivalókra". Kinek mennyit, hol, meddig kell kifizetnie, a helyi tanácsok milyen arányban növelték az adóterheket, milyen új rendelkezések léptek életbe az éppen elkezdôdött esztendôben.
A díjszabásokról lapunkban már részletesen írtunk, ám még maradtak tisztázatlan kérdések, amelyeket a helyi tanácsosok figyelmébe ajánlunk. Ezek egyike az országos tévéadók által hisztériáig fokozott "balkon-ügy". A fôvárosiak nekifogtak lemérni az erkélyek felületét, nyilatkozatokat benyújtani az adóügyi hivatalokhoz, hogy a hasznos felülethez hozzászámítható legyen az erkélyként használt néhány négyzetméter.
Marosvásárhelyen nem kell ilyesmiket "elkövetni", a balkonok felületét már évek óta beszámítják az adóba - mint mondják, azért, mert a lakások átadásakor az adásvételi szerzôdésben szereplô hasznos felület tartalmazza a (fedett vagy fedetlen) erkélyek felületét.
A helyzet azonban változott. A 2003-as évi 36. számú kormányrendelet a kiterített beépített felületet veszi alapul az adó kiszámításához. A II. fejezet 4-es bekezdése kimondja: "Nem veendô számításba a padlások felülete, a manzárdok kivételével, valamint a fedetlen lépcsôk és teraszok felülete".
Világos beszéd. A balkonokat ki kell vonni a játékból. Van Maros megyei település, ahol már tavaly kiemelték ezeket az adószámításból, ami arra utal, hogy jogos a felvetés, s a tisztázás igénye is. Marosvásárhelyen marad minden a régiben?
Az ügy valójában csak annyira bonyolult, amennyire azzá teszik. Az adásvételi szerzôdésekben - mint a lakásgazdálkodási hivatal vezetôje megerôsítette - nem csak a hasznos összfelület, hanem a helyiségek felülete külön-külön is szerepel, tehát igen egyszerûen ki lehet venni az adatbázisból ezeket az adatokat.
Az is jogos igénye az adófizetônek, hogy az adót képezô végösszeg mellett a kiszámítás módját is ismerje. Ha az adóügyi hivatal postázza az értesítéseket, ezeken szerepelhetne a felület, az övezet, amelyben a lakás található, az adóztatandó érték, a tanács által jóváhagyott adónövelés. Azaz kapjunk teljes képet arról, mire mennyit fizetünk. Állítólag ezt sem lehet kivitelezni, mert nem engedi meg a számítógépes program. (Vajon mire való az informatikusok hada?) Ha egy ilyen icipici módosítás is meghaladja a polgármesteri hivatal erejét, elképzelhetetlen, hogyan fogja az önkormányzat február 1-jéig mûködôképessé tenni az elektronikus (E-tax) adófizetést, vagy mi lesz az eredménye annak a felmérésnek, amelyben a helyi hatóságok erôfeszítéseit mérik fel a közösségnek nyújtott szolgáltatások javítására.
Tegnap az RMDSZ sajtóértekezletén jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, dr. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselôházi frakciójának elnöke, Varga Attila, a képviselôház emberjogi, egyházügyi és nemzeti kisebbségügyi bizottságának tagja.
A szövetség elnöke a kongresszusi elôkészületekkel kapcsolatban elmondta: mind az alapszabályzat-, mind a programmódosító bizottság befejezte munkálatait, illetve az RMDSZ különbözô fórumaitól beérkezett véleményezések alapján véglegesítették a kongresszus elé terjesztendô javaslatcsomagot.
A kongresszus szervezési kérdéseivel kapcsolatban az elnök kifejtette: reális esély van arra, hogy a kongresszus ideje alatt román-magyar kormányfôi találkozóra kerül sor, hiszen valószínû, hogy mind a román, mind a magyar miniszterelnök meghívottként részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor ismertette a sajtó képviselôivel a január 18- án sorra kerülô Szövetségi Képviselôk Tanácsa ülésének napirendi pontjait, valamint felhívta figyelmüket a január 25-én Kolozsváron tartandó Szövetségi Egyeztetô Tanács ülésére.
A 2003-as protokollummal kapcsolatosan Markó Béla szövetségi elnök elmondta, hogy jelenleg az RMDSZ és az SZDP a 2002-es együttmûködési megállapodás kiértékelésével foglalkozik. Hétfôn, január 20-án összeül a monitorizáló bizottság, hogy a sürgôsebb teendôket megbeszéljék, illetve elôkészítsék a január 23-i ülést, amelyen Adrian Nastase miniszterelnök is részt vesz. A szövetség igyekszik összefoglalni azokat a feltéteket, amelyek alapján tárgyalni fog a kormánypárttal. Ezek között a feltételek között elsôbbség illeti a földek, valamint az erdôk visszaszolgáltatását, illetve az egyházi ingatlanok restitúcióját. A legégetôbb problémát továbbra is a tanügyi kérdések jelentik, amelyeket nem sikerült megoldani a 2002-es protokollumnak. Az RMDSZ kitûzött célja az, hogy a 2003-as év folyamán önálló magyar karokat létesítsen a kolozsvári Babe°-Bolyai Tudományegyetemen. Másrészt pedig szükség van az infrastrukturális és gazdasági fejlesztésre a többnyire magyar lakta vidékeken is - hangsúlyozta Markó Béla.
Az alkotmány módosításáról a szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ álláspontja az, hogy a jelenlegi román alkotmány nem tartalmaz elegendô, kisebbségi jogokat védô cikkelyt, ezt a helyzetet pedig feltétlenül meg kell változtatni. A szövetség kidolgozott egy módosító javaslatcsomagot, amelynek értelmében a Romániát nemzetállamként meghatározó cikkelyt törölni kell, hiszen ez nem eurokonform. Másrészt a nemzeti kisebbségeket közösségeknek kell tekinteni, hiszen a kisebbségek az állam nemzetalkotó elemei. Ugyanakkor Markó Béla hangsúlyozta azt is, hogy helyi közigazgatási törvénynek az anyanyelv-használatot is szabályozó rendelkezéseit bele kell foglalni az alkotmány módosított változatába, hogy törvényes legyen a magyar nyelv használata az állami vagy a kormány által támogatott közintézményekben, és fôleg az igazságszolgáltatásban. Ha az RMDSZ által összeállított javaslatcsomagot nem tartják elfogadhatónak, vagy legalábbis nem észlelhetô egy, a jelenlegi problémákat orvosló folyamat beindulása, a szövetség nem szavazza meg az alkotmány módosítását.
Varga Attila, a képviselôház emberjogi, egyházügyi és nemzeti kisebbségügyi bizottságának tagja mindehhez hozzáfûzte, hogy a 2002-es év végére az alkotmánymódosító Bizottság szinte teljesen befejezte tevékenységét, a már elfogadott alkotmánymódosító javaslatokat pedig véleményezés céljából elküldik a Velencei Bizottságnak
Újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla elmondta: bántaná, ha bárki is megválna a szövetségtôl. Véleménye szerint a szövetség keretén belül minden politikai irányzat lehetôséget kapott a megnyilvánulásra, az RMDSZ-ben pedig eddig is érvényesült a pluralizmus.
Azzal kapcsolatosan, hogy zavarja-e majd a kongresszus folyását a Tôkés László tiszteletbeli elnök által szintén Szatmárnémetiben február 1-jére összehívott egyházkerületi közgyûlése, Markó Béla kifejtette: örül annak, hogy Tôkés László végre visszatért egyházi teendôihez, és olyan dolgokkal foglakozik amelyeket kissé elhanyagolt az utóbbi idôben.
Az RMDSZ nem támogatja az egyéni választókörzetek bevezetését
Az RMDSZ nem ért egyet azzal a javaslattal, amelyet a kormánypárt tett a választói törvény módosítására - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerdai bukaresti sajtóértekezletén.
Adrian Nastase miniszterelnök, a kormányon lévô Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a hét elején ismertette azt a javaslatot, hogy a jelenlegi listás választási rendszer helyett térjenek át az egyéni választókörzetek gyakorlatára. Markó hangsúlyozta, hogy az egyéni választókörzetek bevezetésével a szövetség parlamenti helyeket veszítene, mivel a romániai magyarság majdnem fele szórványban él. Az elnök ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy az RMDSZ a vegyes választási rendszer bevezetését támogassa, mert ebben a rendszerben összegyûjthetôk az egyéni listán elveszített szavazatok.
Adrian Nastase a szenátus tagjainak megválasztására javasolta az egyéni választókörzetek felállítását. A kormányfô szerint módosítani kellene a töredékszavazatok összeszámlálásának eddigi gyakorlatát is. Ennek célszerûségét azzal a példázta, hogy így nem fordulhat majd elô olyan helyzet, amikor az RMDSZ parlamenti képviselethez jut azokban a román megyékben is, ahol elenyészô számban élnek magyarok.
A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ hajlandó tárgyalni bármely más, a szórványszavazatok elvesztését meggátló választási rendszerrôl, esetleg egy vegyes rendszerrôl, amelyben mind uninominális, mind pedig pártprogram-szavazás mûködne.
Varga Attila RMDSZ-képviselô szerint az SZDP uninominális szavazásra, valamint a honatyák számának 20 százalékos csökkentésére vonatkozó javaslata "kissé elsietett". Véleménye szerint "logikus, normális, sôt, elegáns" lett volna, ha az SZDP az indítványozás elôtt tárgyal a többi politikai erôvel.
Az RMDSZ úgy véli, hogy a választási törvény ilyen természetû módosítása jelenleg nem megfelelô és "nem indokolt", mivel a honatyák és a lakosság számának aránya "kiegyensúlyozott", szögezte le Varga.
A miniszterelnök javaslatát a román ellenzéki pártok többségi is elutasította. Ezek a pártok úgy vélik, hogy az egyéni választókörzetek rendszere csupán a kormánypártnak és a szélsôségesen nacionalista Nagy-Románia Pártnak kedvezne.
A választási törvény módosítására a parlament idei elsô ülésszakában kerülhet sor. A kormánypártnak saját törvényhozóit is meg kell még gyôznie, ami nem kis feladat, tekintve, hogy a módosítási csomag a parlamenti képviselôk számának 20 százalékos csökkenését is tartalmazza.
Románia nem rendelkezik az Európai Unió által kiutalt pénzek lekötéséhez szükséges közigazgatási kapacitással, szögezte le Eneko Landaburu, az Európai Bizottság Bôvítési Fôigazgatóságának vezetôje az EUobserver honlapján közölt interjúban.
A brüsszeli diplomata szerint Románia valódi problémája a gyenge közigazgatás, ezt feltétlenül reformálni kell a 2007-es csatlakozás érdekében. "Romániának nem csak az EU- pénzekhez történô jobb hozzáférés érdekében kell rendeznie ezt a problémát, hanem az állam, mint egész megfelelô mûködéséért is", áll az interjúban.
Eneko Landaburu közölte: 2006-ban Románia több mint egymilliárd euró értékben kap elôcsatlakozási támogatást, ezt a jelentôs összeget pedig okosan, hasznos célokra kell elkölteni. Hozzátette, a pénzek folyósításának feltétele megfelelô projektek kidolgozása például a mezôgazdaság, az infrastruktúra- fejlesztés, a környezetvédelem területén. Továbbá az összegek helytelen felhasználása esetén Romániának és az ET-nek "el kell számolnia" az Európai Parlament és a tagállamok elôtt.
A közigazgatási kapacitás megerôsítése mellett Romániának javítania kell a makrogazdasági stabilitáson és garantálnia kell az igazságszolgáltatás függetlenségét. "A végrehajtó hatalom igazságszolgáltatásba történô beavatkozását az Európa Tanács «jelentôs aggodalom-forrásnak» tekinti", áll az EUobserver cikkében.
(Mediafax)
"Használt feleség megkímélt állapotban, két gyerekkel eladó!" - így összegezhetô annak a kaliforniai férfinak a hirdetése, aki árverésre kínálta fel családját.
Steve Young - aki foglalkozását tekintve író - nem szerettei tudta nélkül kezdte árulni ôket az interneten, elôtte konzultált feleségével, Dianával és két gyermekükkel, a 9 éves Kellyvel és a 8 esztendôs Casey-vel. Miután felkerült a hirdetés a világhálóra, perceken belül több mint tízezer vételi ajánlat érkezett, de az 5 millió dolláros kikiáltási árat senki sem adta meg. Hamarosan észbe kapott a hirdetési felületet biztosító cég, és törölte a a családárulást mondván, ellenkezik vállalati politikájával emberek adás- vétele.
- Az utóbbi négy-öt évben már vagy féltucatnyian próbálták eladni magukat, unakaöccsüket, bácsikájukat, feleségüket, anyósukat - mondta a cég szóvivôje. Teljes család aukciójára azonban még nem volt példa.
Az áruló családfô elmondta, hogy az aukció nyertese lényegében csupán plátói családtagságra tenne szert, nem lehetne állandóan Youngékkal, de gyakran elmehetne hozzájuk hétvégékre, kirándulásokra, emellett pedig írói, kertészkedési és fôzési tippeket kapna. A család hajlandó bárhova költözni - tette hozzá.
"A mûvészeteknek, múzeumoknak, jótékonysági ügyeknek lehetnek pártfogói. Én a családomnak akarok patrónust" - idézte az AP a családfôt.
- A beszélgetésre készülve azt latolgattam, hogy vajon mi az, ami a leginkább leköti az idejét, a figyelmét? A kedvezménytörvény, amely eredeti állapotához képest szertefoszlani látszik, mint a hajnali köd, esetleg a kormánypárttal köthetô újabb protokollum lehetséges keretei, és biztosan a hó végi kongresszus, amelyre most a korábbi hangos csatározás után mintha kevesebb publicitással készülnének. Akár ebben a sorrendben tehetünk egy-egy kitérôt.
- Mindez együtt, de külön-külön is benne van a napi történésekben. Idôbeni sürgôsségként nyilvánvalóan a kongresszus elôkészítése a legfontosabb teendô. Négyévente egyedülálló alkalom a számvetésre és tervezésre. Azt gondolom, az egész RMDSZ számára fontos, hogy a számvetés minél hitelesebb legyen, és olyan célokat mutasson fel a kongresszus, amelyek fontosak, egyben meg is valósíthatók.
- Mire véli, hogy az elôzô kongresszusokhoz képest eléggé nagy csend övezi? A bizonytalanság csendje, a "nyugodt erôé", esetleg az érdektelenségé? A megtorpedózására irányuló kísérletek sorra erôtlennek bizonyultak, a mostani lejárató szándékú ellennyilatkoz- gatások is inkább egyfajta ingerültséget, mintsem érdemi felvetéseket hordoznak. Magam úgy érzékelem, hogy a közvéleményt nem igazán foglalkoztatja sem a kongresszus, sem a kongresszus- ellenesség. Milyennek látja a magyar közösség közérzetét?
- Valóban van egy érdekes ellentmondás. Az RMDSZ-en belül voltak nagyon hangos megszólalások a kongresszus ellen. S mint köztudott, ez egészen odáig ment, hogy bukaresti bíróságon perelték be a szervezetet. Ugyanakkor viszont én úgy látom, sem a közvélemény, sem az RMDSZ túlnyomó többsége nem gondolja azt, hogy az RMDSZ jelenlegi politikai vonalvezetésén lényegesen változtatni kellene. Ilyenszerû izgalom valóban nem érzékelhetô. Ez kelthet akár hiányérzetet is egyesekben. Ugyanakkor vissza is kérdezhetek: miért ne dolgozhatnánk végre nyugodtan, jól tisztázott úton haladva? Miért ne juthatnánk el mi is egy olyan helyzetbe, amikor azt mondjuk, hogy az elmúlt években az RMDSZ megtalálta a maga helyét és szerepét, és politikai szempontból ugyanígy az egész romániai magyarság. Meg kell mondanom azonban, hogy bizonyos tekintetben nekem is van hiányérzetem. Éspedig azért, mert a kongresszus a megméretkezés helye is. Ezzel szemben azoknak, akik négy éven át, sôt azelôtt is bírálták az RMDSZ vezetôségét, beleértve az utóbbi két évben elért jelentôs eredményeket is, akik lépten-nyomon megkérdôjelezték azt, amit tettünk és teszünk, azoknak nem csak lehetôségük, hanem kötelességük lett volna alternatívát felmutatni. Ehelyett, abból kiindulva, hogy úgysem tudnak a kongresszuson többségbe kerülni, eleve bedobni a törülközôt - több mint vitatható politikai magatartás. Ezzel tulajdonképpen a közvéleménynek azt a részét is megfosztották az alternatívák összemérésétôl, amely esetleg mellettük áll, s talán szeretné látni, hogy merre kívánnák vinni a romániai magyarságot. S vonatkozik ez a személyi kérdésekre is. Én megtisztelônek is tarthatnám, hogy nem állított senki ellenjelöltet a szövetségi elnöki tisztségre, de tulajdonképpen sajnálom.
- Akár szegénységi bizonyítványnak is tarthatjuk, hogy ennyire leegyszerûsödött a képlet. Igaz, az ezúttal távol maradók korábban sem jeleskedtek "elnökcsinálás" dolgában, inkább sajátos helyzetteremtésként sorra elvetélt rögtönzéseket láthattunk.
- Persze, nem feltétlenül kongresszusokon kell tisztázódniuk az erôviszonyoknak. Politikai alakulatok esetében ezek rendszerint korábban lezajlanak. Mi szövetség vagyunk, s jobban szerettem volna, ha ott ütköznek az alternatívák, ott szembesülnek az eltérô vélemények.
- Nincs hát kihívója, s akik ott lesznek a kongresszuson, vagy legalábbis elégséges többségük legitimnek tekintik a fórumot, így a végkifejlet borítékolható. Mi az, amiben egyetlen jelöltként mégiscsak megmérettetik Markó Béla?
- Azt, hogy néhányan nem jönnek el a kongresszusra, nem a számará-nyok felôl gondolnám el. Azért sajnálom, hogy például a Reform Tömörülés nem küldi el a maga öt küldöttjét, mert ideológiai csoportosulásként, szervezett formában megszólalhattak volna. Tulajdonképpen ez a demokrácia. Ami a megméretkezést illeti, erre a vita is lehetôséget ad, hiszen elnöki beszámoló és más összegzôk hangzanak el. Remélem, hogy mélyreható vita lesz, hiszen az elmúlt négy esztendôben sok fontos fejleményt hagytunk magunk mögött, ezeket értékelni, mérlegelni lehet és kell, egyben alapos, hiteles, átgondolt cselekvési programot kell felmutatnunk. A megmérettetésrôl pedig általában azt gondolom, hogy nem egyszeri alkalom, hanem nap mint nap megtörténik. Ha az embernek van füle hozzá, meg kell hallania a kritikákat. Nos, kritika van, a sajtóban is, a közvéleményben is. Az elôbb az volt a kérdés, hogy milyennek látom a magyar közösség közérzetét. Nem látom túl jónak.
- Azért hoztam szóba, mert furcsa ellentmondást érzékelhetünk. Meg lehet próbálni, mint ahogy meg is kísérelték "sikerpropaganda" jelzôvel elbagatellizálni a jogérvényesítésben elért eredményeket. A nyilvánvalót azonban nem lehet tartósan tagadni, s talán a "sikerpropagandával" manôverezôk kudarcát is ez magyarázza. Mert nehéz kétségbe vonni, hogy az RMDSZ sikeres néhány évet tudhat maga mögött. S nem csak az RMDSZ, hiszen Románia NATO-tagsága, az európai uniós csatlakozás tényleges esélye éppenséggel a közérzet javulását táplálhatná. Amit azonban tapasztalunk, legalábbis ellentmondásos. Mire véljük?
- A közvetlen összefüggés talán akkor mûködhetne, ha az életünket csak a politika töltené ki. Ennek ellenére magam is úgy gondolom, hogy jól kimutatható az ellentmondás a tényleges helyzetünk és annak érzékelése között. Miután a ’90-es évek elsô felében állóháborút folytattunk a romániai magyarság jogaiért, s gyakorlatilag egyetlen lényeges kérdésben sem tudtunk elôrelépni, utána a politikában meglódultak a dolgok. Bôvíteni tudtuk az anyanyelvi oktatást, bevezettük a nyelvhasználatot, jelentôs eredmények mutathatók fel az elállamosított tulajdon visszaszerzésében. Ennek ellenére a romániai magyarság közérzete nem sokkal jobb, mint a ’90-es évek elsô felében, és annyival semmiképpen nem jobb, mint amennyit a jogérvényesítés terén felmutathat az RMDSZ. Nos, úgy gondolom, hogy a jelenségnek vannak politikán kívüli és politikán belüli okai, magyarázatai. Az elôbbiek mindenekelôtt gazdaságiak és szociálisak, azaz a magyaroknak ugyanazt kell elviselniük, mint a társadalom egészének. Esetleg bizonyos tekintetben még többet. Igaz, hogy megünnepelhetjük március 15- ét, nemzeti szimbólumainkat is használhatjuk, és sok más helyzetben nyilvánulhatunk meg magyarként, de emberi körülményeink még mindig nem alakulnak reményeink szerint. Ugyanakkor van összehasonlítási alapunk a magyarországi körülményekkel, amitôl aztán többféle dilemma is támadhat, ami nem a közérzetünk javulásához járul hozzá.
- Hogy lehet ezen változtatni?
- Mindenekelôtt biztonságérzetet nyújtva a fiataloknak. Hogy lesz lehetôségük felkészültségükhöz méltó munkát végezni, érvényesülni, általában mindenkinek, hogy nem maradnak fedél, jövedelem nélkül.
- Egy, a parlamentben alig hétszázalékos politikai szervezet aligha garantálhat ilyesmit hitelt érdemlôen.
- Valóban, de nem is választási ígéretnek szántam, hanem olyan biztatásnak, amelyet minden tisztán látó ember számára garantálhatnak az ország helyzetében, kilátásaiban bekövetkezett változások. A mi dolgunk éppen az, hogy minden pozitív folyamatot segítsünk megerôsödni, s érzékelhetôen a magyarság hasznára is fordítani. Ezért sokat tehetünk Erdélyben, a magyarok lakta vidékeken azzal, ha találékonyan használjuk ki a kínálkozó lehetôségeket, ha okosan élünk a visszaszerzett vagyonnal például.
- Mire gondol a rossz közérzet politikán belüli okaira utalva?
- Lehangoló azt tapasztalni, hogy bár a nagy többség látja a jogérvényesítésben elért eredményeket, ennek ellenére sokan elismerik ugyan, de nem tartják fontosnak, s még kevésbé meghatározónak a romániai magyarság jövôje szempontjából. Azért nem tartják lényegesnek, mert illúziókat táplálnak. Az elmúlt években Magyarországról sok politikus, de néhányan a mi kollégáink közül is demagógiából vagy ilyen-olyan konjunkturális okokból illúziókat ébresztettek. Azt az illúziót, hogy nem az RMDSZ-nek a parlamentben, az önkormányzatokban, a román-magyar kapcsolatok tekintetében, az európai fórumokon végzett munkája által fog a mi helyzetünk megváltozni, hanem vannak más eszközök, amelyeknek a segítségével egyik napról a másikra radikálisan, tehát egy csapásra meg fog változni a helyzetünk. Nagyon örülnék, ha lennének ilyen eszközeink. De körülbelül idáig lehet eljutni ebben a gondolkodásban, mert mihelyt rákérdezünk, kiderül, hogy egyesek illúziókat melengetnek.
-Mi hajlamosít sokakat az illúziók befogadására? Ez talán fontosabb, mint abba belemerülni, hogy mi is motiválja az illúziókeltôket.
- Nehéz megmondani, bár bizonyos mértékben lehet magyarázata az európai történésekben. A 90’-es években Európa egyfolytában mozgásban volt, átalakult, országok tûntek el, országok jöttek létre, határok mozogtak. Csakhogy ha a mozgások mögé nézünk, rossz megoldások egész sorát fogjuk felfedezni, vért és könnyet látunk nagyon sokat. És azt, hogy végül is Európa az etnikai kérdésre mindmáig nem talált megfelelô megoldást. Tehát, akik azt mondják, hogy nem az RMDSZ együttmûködést keresô munkájával kell eredményt elérni, hanem Európát kell ráébreszteni arra, hogy a mi helyzetünkön változtatni kell, azt nem látják, hogy Európa hogyan gondolkodik. Európát valóban rá kell ébreszteni és valóban szükségünk van Európa segítségére, de ezt ellentétbe állítani azzal, hogy nem kell nekünk úgy politizálnunk a román parlamentben, ahogy azt tesszük, az bûnös dolog. Ha most sem ébrednek fel, és sajnos lesznek, akik továbbra sem ébrednek fel, hogy Európa hogyan viszonyul a státustörvényhez, akkor én nem tudom, hogy még milyen indoklással tudnánk bebizonyítani azt, hogy sajnos, nem olyan helyzetben vagyunk, amikor Európa többet akar és többet tesz értünk, mint amennyit mi tenni tudunk magunkért, s ami-hez meg akarjuk nyerni Európa támogatását. Egyszerûbben szólva, sokan azzal hitegetik ezt a közösséget, hogy amit az RMDSZ tesz, az tulajdonképpen csak fájdalomcsillapítás és halogatása egy radikális megoldásnak. Vagyis szerintük, ha nem ezzel a fájdalomcsillapítással élnénk, Európa radikálisan megoldaná a helyzetünket. Egyelôre azonban az a helyzet, hogy a státustörvénnyel kapcsolatban az európai vélekedés nagyon rossz. Erik Jürgens, az Európa Tanács raportôre minden érvelésében a ’90-es évek kisebbségi vitáira emlékeztetett engem, Günter Verheugen bôvítési biztos írásos véleményét ismerem, s ez az Európa Tanácsénál súlyosabban nyom a latban, mert uniós álláspont. Ugyanez a helyzet az EBESZ kisebbségi biztosával, Rolf Ekeussal. Sajnos, ôket is meg kell gyôznünk minden alkalommal az igazunkról.
- Legalábbis zavaros a mai állapot. A tapasztalat azt sugallja, hogy ha a valamiben érdekelt feleket sikerül egyezségre venni, akkor az Európa Tanács és az Európai Unió is szívesen felkarolja a közmegegyezést. Mivel nincs ilyen, ebbôl következik, hogy - mondjam így - most nyakló nélkül tépázzák a státustörvényt. S ezt még tovább bonyolítja, hogy Magyarországnak sincs egyértelmû álláspontja.
- Ez így van, de azt igazolja, hogy ha mi itt ki tudunk alakítani egy gyakorlatot, megfelelô egyezséggel, például a Románia és Magyarország közötti megállapodás révén, akkor azt Európa üdvözölné és támogatná.
- Ettôl most távolabb állunk, mint valaha.
- Román-magyar viszonylatban ezt ki is alakítottuk, s szerintem még tartós is lett volna. A baj az, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokban nem sikerült hasonlót létrehozni. Ezért került ismét európai fórumok elé az egész kérdéskör.
- Magyarországot valójában kényszerpályára terelte a román és a szlovák diplomácia, s ehhez számomra feltûnôen készséges partnernek bizonyultak a fentebb említett européer urak. Mi lesz tovább?
- Meg kell mondjam, hogy ez geopolitikai kérdés is. Megpróbálják Magyarországot lépéshátrányba hozni. Azt az országot, amely eddig valójában állandó lépéselônyben volt, és ha az etnikumokkal, kisebbségekkel szembeni bánásmódról volt szó Európában, az nem Magyarországról, hanem Romániáról, Szlovákiáról, vagy elsôsorban a volt Jugoszláviáról szólt. Most meg mindegyre Magyarországról szól. Ez pedig azért nem kisebbségi kérdés, mert burkolt vetélkedés van a térség országai között a vezetô szerepért.
- A geopolitikai mozgásokban, összefüggésekben a kedvezménytörvény súlya önmagában mondhatni elhanyagolható.
- Ürügy, nem ürügy, valójában ott tartunk, hogy beleszólásunk sincs abba, ami mégiscsak nekünk és rólunk szólna. Hol itt az európai értékelvûség? Hogy hozható nyugvópontra ez az ürüggyé vált ügy, s kivonható-e a geopolitikai vetélkedés szférájából?
- Azt gondolom, hogy magyar részrôl senkinek nem szabad vállalnia a státustörvény tartalmi megcsonkítását. Kérdés, hogy mit értünk ezen. Én a benne foglalt kedvezmények teljes körét értem. Vannak ezek között kisebb vagy nagyobb jelentôségûek. Amirôl le kellett mondani, az a munkavállalás kérdése, amelyet a kétoldalú megállapodások körébe utaltak. Más kedvezményrôl lemondani szerintem megengedhetetlen.
- A munkavállaláson kívül egyebekben Romániában nem merült fel számottevô ellenállás sem az oktatási támogatás, sem a kultúra, a nyelv, a nemzeti identitás megôrzését szolgáló támogatásokkal szemben. Mellesleg megfigyelhetô, hogy Románia csendes diplomáciával, a kérdés átpolitizálása nélkül, szinte magyar mintára építgeti, alakítgatja mind élénkebben kapcsolatait a határon túli román közösségekkel.
- A különbség valóban az, hogy kevesebb hangzatos szólammal és demagógiával körítik, egyébként ugyanolyan erôteljesek, mint a magyar intézkedések. Jobban óvakodnak attól, hogy dobbal verebet fogjanak. De a verebet megfogják, s ebbôl nem ártana nekünk tanulni. Ami a kedvezménytörvényt illeti, megmondom ôszintén, talán sokan nem értenek velem egyet, számomra ennek nem a szimbolikus körítése a fontos, tehát hogy milyen értelmezés társul hozzá, kinyilatkoztatások vannak a törvény körül. Inkább a tartalma a fontos, aminek a csonkításába soha nem tudnánk belemenni. Tényleg meggyôzôdésem, hogy ha Magyarország nekünk támogatást akar nyújtani, akkor nekünk jogunk és okunk is van rá, hogy ezt megkapjuk. Senki ne próbálja nekem azt állítani, hogy magyarnak lenni Romániában nem eredményez sok szempontból hátrányos helyzetet, akár még az anyagiak dolgában is. Keveset beszélünk pl. az oktatás kapcsán, hogy az a gyerek, aki magyarul tanul, naponta egy órával többet ül az iskolában, mint egy román gyerek.
- Ezzel éppenséggel a késôbbi esélyei javulnak, hiszen két nyelv birtoklása hasznos képesség a régióban.
- Valóban, ebbôl a hátrányból elôny lesz, amit a szülônek is, a gyereknek is tudnia kell. Magam is látom Bukarestben, hogy a cégek keresik azokat a fiatalokat, akik nem csak románul vagy angolul, hanem magyarul is tudnak. A nehézséget fölmutatva azt akarom érzékeltetni, hogy megérdemlik a támogatást, hiszen nem csak az idô, hanem az anyagi ráfordítás is nagyobb.
- Biztos sok konkrétum sorolható a támogatás indoklására, a hasznosságát sem kérdôjelezi meg senki. Inkább a "szimbolikus körítésnél" maradnék. Nem az történik, hogy a magyarok többségéhez csak ez a "körítés" jut el, a támogatás, annak haszna kevesebbeket érint, mert, teszem azt, nem érdekeltek. Így marad a lelket melengetô szimbólum, amit én könnyedén, de nem könnyelmûen összekapcsolhatok a korábban érintett illúziókeltéssel, s ezek kicsapódásaként a közérzettel, amit az elnök úr sem tart igazán jónak. Az illúziókat jobbára szimbolikus jegyekkel tûzdelik tele, s él ezzel sûrûn a "belsô ellenzék", de a magyarországi sémára húzott polgári kör- kezdemények, más civil szervezôdések. Ez utóbbiakból mellbe vágó szám, vagy 1450 van szerte Erdélyben. Csupa nemes célt tûznek ki maguk elé, sajnos, alig látható hatékonysággal. Ha igazán élôk és jelenvalók lennének, sokkal mozgalmasabb, élénkebb közéletünk lenne. Nyersen: nem arról van szó, hogy az egész mögött a pénzhez való hozzájutás kis- vagy nagycsoportos igyekezete van?
- Ezeket nem feltétlenül tudom összekapcsolni ilyen módon. Legfeljebb abban az értelemben, hogy nem kell olyan helyzeteket teremteni, amelyben akkor kap valaki támogatást, ha minél hangosabban veri a mellét, hogy mekkora magyar. A magyarságunkat szimbólumokkal is ki kell nyilvánítanunk, de elsôsorban munkával. Azzal, hogy elérhetô célokért dolgozunk. A szimbólumok fontosak mindannyiunknak. Azonban ezt meglovagolni, szembeállítani az ugyan kevésbé látványos munkával, az egész közösségnek tesz rosszat.
- Egyszerûsítsek: a belsô konfliktusoknak, az elvinek látszó ellentéteknek mennyire motivációja a pénz?
- Eléggé szomorúan nézem, hogy most már lassan az RMDSZ-en belül egyik-másik, eddig politikai véleményt is felmutató kollégánk másról sem tud beszélni, mint pénzosztásról, hogy ki osztja a pénzt.
- Ami azt is jelenti, hogy van mit osztani. Ahol meg fóka van, az eszkimósûrû ség is felszökik.
- Az elmúlt években néhányan hozzászoktak ahhoz, hogy melldöngetéssel és politikai hûségnyilatkozatokkal esetleg lehet anyagi támogatást szerezni, például Magyarországról. Most megijedtek, hogy a pénzosztásnak ez a módja megszûnik. Én azt gondolom, arról sokat nincs amit vitatkozni, hogy ki osztja a pénzt. Az erdélyi magyar értelmiségiekbôl kialakított különbözô szaktestületeknek, kuratóriumoknak kell minél nagyobb nyilvánosság mellett a pályázatokat elbírálni.
- Az ellenkezô érvelés szerint a "csúcsvezetés" tart mindent a kezében.
- Mi kiszámítottuk, hogy például a Magyarországról az elmúlt években Erdélybe jutott támogatások körülbelül hét százalékába szólt bele az RMDSZ vezetôsége. S abba sem úgy, hogy mi osztogattunk volna, hanem a kritériumok kialakításával. A hirtelen megsûrûsödött megszólalások inkább egyfajta ijedtséget fejez ki egyesek részérôl, hogy esetleg eldugulnak a nem túlságosan nyilvános csatornák, amelyeken támogatásokhoz jutottak. Mi a nyilvánosság hívei vagyunk, s azt szorgalmazzuk, hogy pályáztatás útján, a megmaradásunk szempontjából valóban fontos célokra jusson támogatás.
- Lassan lekerekítve ezt a beszélgetést, rá kell kérdeznem egy néhány hete elhangzott futó megjegyzésére. Ha jól értettem, azt állította, hogy valamiféle konzervativizmust kellene levetkôznünk, ha meg kívánunk felelni az új kor kihívásainak, a korszellemnek. Mire gondolt?
- Egy kisebbségi közösség óhatatlanul konzervatív. Valójában jogos önvédelem, hogy ragaszkodunk kultúránkhoz, hagyományainkhoz, s megpróbáljuk kivédeni a nemzeti önazonosságunk ellen ható próbálkozásokat, s félünk minden változástól. Bizonyos tekintetben nagyon is természetes, hiszen számunkra 1918 után a történelem azt bizonyította, hogy minden változás általában ellenünk és nem értünk való. Azt gondolom, hogy ez általában jellemzô az európai kisebbségi közösségekre. Feladni a hagyományainkat nem szabad, de félelmünket a változástól le kell vetkôznünk. Ha ugyanis a változásokra pozitívan tudunk válaszolni, oda tudunk rájuk figyelni, s fel tudunk készülni, éppen ezáltal leszünk képesek megôrizni magunkat, ez a megmaradásunk záloga. Ha az uniós csatlakozási folyamatban lemaradunk, akkor felmorzsolódunk.
- Ekörül két gondot is látok. Például nemzedéki különbözôségeket érzékelek. A fiatalok jó része nem sokat törôdik a hagyományokkal, az anyanyelv fontos számukra, de egyebekben legfeljebb a felszínt ha érintik. A közép- vagy idôsebb nemzedékekben jóval erôsebb a ragaszkodás. Tehát egyfajta közösségi tudathasadás állapotába kerülhetünk. Hogyan lehetne a hagyományôrzés és az újra való nyitottság valamiféle szerves, életképes szimbiózisát megteremteni, hogy folyamatosan érzékelhessük, mit kell magunk mögött hagynunk, és mit viszünk a batyunkban Európába?
- Én ezt jó kérdésnek tartom. Tehát, ha olyan elkülönülés áll elô az életünkben, hogy egyesek képviselik a hagyományt, mások meg a modernizációt, akkor baj van. Ez sem nemzedékenként, sem rétegenként nem különülhet el. Amikor modernizációról beszélünk, nem arról van szó, hogy se íze se bûze embereket kell termelnünk. Azt gondolom, hogy nekünk magyarként kell modernnek lenni és európaivá válni. S ez nem képtelenség.
- Ez a törés, szakadás nem abból keletkezett, hogy az önazonosságunkhoz való ragaszkodás szükségszerûen az asszimiláció ellen irányult és irányul, nem pedig önmagáért való értékként fogjuk fel?
- Ez így van. S szerintem az Európai Unió ilyen szempontból is esély. Talán, nem állítom teljes bizonyossággal, talán alkalmunk lesz, hogy ne azt mutassuk fel tüntetôen, hogy miben különbözünk másoktól, hanem egyszerûen azt, hogy kik vagyunk.
- Végül: elnökként, elnökjelöltként, mi adja Markó Bélának a bizonyosságot, hogy jó úton jár?
- Mondhatnám azt, hogy a visszajelzések, hiszen kritikák is vannak. Azt gondolom azonban, hogy a legfôbb eszközöm annak bizonyítására, hogy jó úton haladok, a kétely. Elkötelezettségem mellett sem tartozom az elvakultságra, elfogultságra, netán rajongásra hajlamos emberek közé. Rám sokkal inkább jellemzô, hogy minden pillanatban bennem van a kétely és szembesítem magam ezzel: lehetne-e, kellene-e, jó lenne-e más úton haladni? Hogy például az etnikai kérdésekben milyen megoldások vannak, mit kínál Európa, a geopolitikai helyzet. Másoknak is ezt ajánlom. Ne meneküljünk a saját kételyeink elôl, hanem vállaljuk minél sûrûbben a szembesülést.
A Maros megyei Nyugdíjasok Szakszervezete megvonta tavalyi tevékenységének mérlegét. Mint Hasasiu Ioan elnök tájékoztatott, az 1990-ben alakult szervezet célja a nyugdíjasok érdekképviselete, melynek az elmúlt évben is megpróbáltak eleget tenni. Nem könnyû feladat ez, hiszen a nyugdíjasok ma a társadalom legkiszolgáltatottabb rétege. S hogy jó szervezôi munka folyik itt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szakszervezet az elmúlt év végén több mint 8400 tagot számlált. Jóllehet tisztában vannak azzal, hogy valós szociális támogatást csak az államtól várhatnak, a nyugdíjak lényeges emelésével, mégis, nagy erôfeszítések árán 676 millió lej értékû segélyt - amelybôl 577 millió ruhanemû, 63 millió lej készpénzadomány -, nyújtottak a legelkeseredettebb helyzetbe jutott nyugdíjasoknak. Az anyagi támogatáson kívül a szakszervezet állandó jogi tanácsadásban részesíti a nyugdíjasokat, akik heti rendszerességgel vehetik igénybe ezt a szolgáltatást. Tavaly 1200-an jelentkeztek, kértek felvilágosítást különféle munkaügyi és nyugdíjproblémákban.
A Nyugdíjasok Szakszervezetének Országos Szövetsége tavaly a nyugdíjasok életkörülményeinek javítása érdekében beadványt nyújtott be a kormányhoz. Ezt Maros megye 87 településérôl 29.033 nyugdíjas írta alá, és a nyugdíjak emelését, a nyugdíjkiigazítási rendszer felülvizsgálását és a méltánytalanul kis nyugdíjak átszámítását kérték. Bár a beadványt a megye többi nyugdíjas-szervezete nem támogatta, mégis országos viszonylatban Maros megyébôl érkezett be a legtöbb aláírás. Jóllehet a nyugdíjasok követelései jogosak és elviselhetetlenül nehéz anyagi helyzetük a kormány elôtt nem ismeretlen, a beadványt még csak válaszra sem méltatták.
- Abban reménykedünk, hogy a 2003-as esztendô a nagy meglepetések éve lesz a nyugdíjasok számára, hogy a hatalmon levôk megértik, hogy a nyugdíj nem valamiféle tiszteletbeli juttatás, hanem egy élet munkájáért járó nélkülözhetetlen anyagi szükséglet. Bízunk abban, hogy a teljes munkaidôvel és korhatárral nyugállományba vonulók nyugdíja idén eléri a minimálbér értékét - összegzett Hasasiu Ioan, a Nyugdíjasok Szakszervezetének elnöke.
Januárban késéssel kapják meg az egészségügyi dolgozók a decemberi elszámolást. Ennek oka, hogy a megyei egészségbiztosító pénztárnak nem utalták át a pénzt erre a célra. A megyei kórház gazdasági igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az intézmény idejében benyújtotta a szükséges iratokat, várják a megfelelô összegeket. A megyei egészségbiztosító pénztár gazdasági igazgatója, Rus Anton szerint a társadalombiztosítási rendszer módosítása okozza a gubancot, a 2002/150-es kormányrendelet alapján ugyanis létrehozták az országosan egységes társadalombiztosítási alapot, ebbôl kell havonta visszautalják a megyéknek járó összegeket. Csak ebben a hónapban lesznek ilyen problémák - jelentette ki Rus, hozzátéve, hogy reméli: január 17-ig megkapják - és a kórházaknak továbbítják - a bérek kifizetésére járó összegeket.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület Habakuk bábjátszó csoportja Akarsz-e velem játszani? címmel rendezvénysorozatot szervez a cserealji református templom tanácstermében. Mûsoron: január 17-én, pénteken 16 órától a Mese a rongyoszsákból (Szilágyi Sándor), Elillant a pecsenye (Beberné Gergely Ilona); január 18-án, szombaton 12 órától a Két kis egér pórul jár (dr. Scherr Károlyné); január 19-én, vasárnap 10 órától a Süni és a barackok (Marék Veronika) valamint Kuki és ropogós (Marék Veronika) címû bábjátékok. Minden elôadás után bábkészítô játszóház lesz. A belépés ingyenes.
Tisztelt színházkedvelô, kedves Kádár Botond!
Manapság az a szokás, hogy a bíráló észrevételeket sértôdött elutasítás, agresszív visszavágás fogadja. Mi nagyra értékeljük megjegyzéseit, mert a segítô szándékot, az aggodalmat éreztük ki soraiból. Észrevételei jogosak, mindent megteszünk, hogy orvosoljuk a bajokat. Való igaz, hogy az igényesebbnek szánt színházi törekvéseknek meg kell küzdeniök a közönség megnyeréséért, a korrekt és figyelmes közönségszolgálat létkérdés minden hasonló intézmény fennmaradása és jövôje szempontjából. Örülünk annak, ha az ilyen és az önéhez hasonló megjegyzések figyelmeztetnek arra, hogy nem mindenben teszünk eleget a saját érdekeinket (is!) szolgáló kötelezettségeinknek. Reméljük, továbbra is színház- (és Stúdió-) kedvelô barátunk marad, akinek érdeklôdésére számítva és véleményére kíváncsian maradok tisztelettel híve:
Kovács Levente, a magyar tagozat vezetôje, a Chicago rendezôje
Az elmúlt esztendô utolsó hónapjaiban a hazai román meg a magyarországi napisajtót gyakran foglalkoztatta a szeszes italok egyikének, a pálinkának a neve. Valóságos "nemzetközi viszály" támadt az ügybôl, abból, hogy melyik állam tekintse sajátjának a pálinkát, különösképpen a pálinka nevet. Magyarországi kereskedelmi vállalkozók a magyar pálinka védjegy mellett szálltak síkra. A román illetékesek ezúttal is hivatkozva a név "ôsi román" eredetére, keményen hirdették és hirdetik ma is vélt igazukat. Csakhogy ezúttal megfeledkeztek a román szaktudomány eddigi megállapításairól, nevezetesen a legtekintélyesebb román értelmezô és magyarázó szótárról (Dictionarul explicativ al limbii române, editia 1975). A szótár 645. lapján világosan közli, hogy "cuvîntul palinca în sensul tuica, rachiu deriva din maghiarul »pálinka«." A románság egy része Erdély bizonyos tájain szívesen használja a magyar pálinka nevet a maga sajátos kiejtésében (palinca), ennek azonban semmilyen kapcsolata nincs a román nyelvvel, egyszerû tájnyelvi kölcsönzésrôl van szó.
Mindkét fél megnyugtatására hadd jelezzük, hogy a magyar pálinka szó az 1630-as esztendôk táján jelenik meg a magyarban, mégpedig a szlovák nyelvbôl palenka alakban. Ez a szó a pálit (éget) ige származéka. Azonos képzésû a cseh pálinka jelentéssel. A magyar pálinka meghonosodásában része lehetett annak, hogy a szó eleinte feltehetôleg más alapanyagból készült szeszes italt jelentett, tehát nem mindig az égetett bort. Erre utalnak az 1660-as években közölt adatok is. Szótáraink értelmezése szerint "a cukrot, illetôleg keményítôt tartalmazó anyagból (pl. gabonából, burgonyából, gyümölcsbôl) erjesztett, majd lepárolt erôs szeszes ital a pálinka: szilvapálinka (szilvórium), barackpálinka, meggypálinka, cseresznyepálinka, seprôpálinka, körtepálinka, rozspálinka stb. Az kétségtelen, hogy ezek a pálinkafajták és rokon társaik a magyar italkereskedelmi életben sajátos tekintélyt szereztek maguknak, sôt nemzetközi elismerést is, akár a magyar borok. Ez vonatkozik a pálinka jelenlegi magyar nevére is, függetlenül a néhány századdal ezelôtti kölcsönzésétôl. Mind az említett nemzetközi tekintélye révén, mind sajátos hangzása miatt a pálinka sajátosan magyar italnak tekinthetô. Így él az egész magyar nyelvterületen, s ezért szívesen élnek vele a vegyes vidékeken román polgártársaink is. Ami pedig az ebbôl származó viszályokat illeti, hadd írjuk a komolytalanság rovására.
CORLEONE. Dumitru, azaz Mitica Dragomir, a román futball keresztapukája, aki a "lázadó" Prunea kapuvédôt jó idôre eltiltotta a labdától, 1976-ban három hónapot kapott szerencsejáték ûzéséért - olvassuk a lapokból - s hetet töltött fogdában. De 1988-ban már rendôrkapitány, fôleg csencseléssel védi a rendet. Legnagyobb húzása (Barbulescu ezredessel és Nutu tábornokkal) a "nejlon-zacskó- mûvelet": a kétlejes zacskót öt lejért adták, a jövedelem mai pénzben elérte a félmillió dollárt. Mitica úr azóta sokat fejlôdött, ma dúsgazdag, nagyromániás honapuka. És persze - ô a román Corleone. * FIA KELETKEZETT. A másik Dumitrut, a szerencsétlenül járt lapigazgatót, Tinut (halálába nem tudnak belenyugodni), a sajtó már-már boldoggá avatta. És akkor váratlanul balkéz felôli fia "keletkezett". A srác 17 éves, és részt kér az örökségbôl. Tinu hagyatéka: villa Baneasan (kétszázezer dollár), hétvégi ház Breazan (kb. százezer dollár), az Adevarul részvényeinek 71 százaléka. (A lap üzleti forgalma 2001-ben 7,5 millió dollár volt, nettó nyeresége pedig 717 ezer dollár.) Nem semmi! * MENNYI HULLA! Délután már elkezdôdik a hulla-leltár, este folytatódik, a híradók versengenek, melyik tud több akasztott, felnégyelt, megfojtott, megerôszakolt, szíven szúrt áldozatról beszámolni. Egy riporter a minap gyászhuszároknak nevezte a híradósokat, akik azonnal rohannak, mihelyt valahonnan vérszagot kapnak. Ha így folytatják, 2003 végére nem marad áldozat. Sem tévénézô. Csak a gyilkosok. Meg a "gyászhuszárok". * MERÔ VÉLETLEN. Vidombák is város lesz, hallom a rádióból. Nem véletlenül. Aki a dokumentációt fölterjesztette és az ügyet intézte, az egy bizonyos V. Nan képviselô. Tiszta véletlen, hogy családi villája épp Vidombák szélén magasodik. *
MOSÓTEKNÔ-SZINDRÓMA. A kormány elképeszti az Európai Uniót azzal, hogy egy százmillió eurós, Bukarestnek szánt kölcsönrôl le akar mondani, írják a lapok. Mi jobban tudjuk Basescunál, mi kell a fôvárosnak, hangoztatják a PSD-s városatyák. Errôl nekem a mosóteknô- szindróma jut eszembe. Amikor a háziasszony az automata mosógépre rakja a mosóteknôt, és azon mos, mert meg van gyôzôdve róla, hogy nincs az a gép a világon, amely úgy tisztítana, mint az ô két dolgos keze. Rajta csak, rajta, rajta!
Egyik elôbbi lapszámunkban megírtuk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata bemutatóra készül. Holnap este a társulat kilenc tagja elôadja A. A. Milne Micimackó címû zenés mesejátékát Kovács Levente rendezésében. A társulat adósságot törleszt, régi elvárásnak tesz eleget a Micimackó színrevitelével. Mesejátékkal a vásárhelyi színház eleddig ritkán jeleskedett, van vagy 30 esztendeje, hogy igazi mesejátékot játsztak a nagyszínpadon.
A darab a gyermekirodalom halhatatlan klasszikus alkotása, Milne mûvét Karinthy Frigyes fordította kiválóra, a mester keze alatt a mese valósággal a magyar gyermekirodalom része lett. A Micimackónak világszerte kultusza van, aki nem ismeri, többet megtudhat az Andrészek István teatrológus hallgató szerkesztette mûsorfüzetbôl, aki egyébként a rendezô asszisztense is. Kovács Levente kérdésünkre elmondta, hogy a televízióból ismert, többnyire hollywoodi rajzfilm nem kínálhat a rendezônek ötletet, egyrészt mert a rajzfilm annyira sajátos, hogy utánozni nem lehet, másrészt Hencz József zenéje a filmbelinél sokkal mélyebb, költôibb. A Micimackó Romániában is tavaly volt könyvsiker, második a toplistán, a mesejáték Magyarország-szerte újra színházba csábítja a gyermekközönséget és felnôtteket is, hiszen a darab a 4 évesektôl a 80 évesekig mindenkit megszólít, másrészt olyan emberi tulajdonságokat hoz elôtérbe, amelyek tökéletes megértésére nem mindig elég a gyermeki tapasztalat.
Koreográfus Szôke István m. v., díszlet és jelmeztervezô: Horváth Ödön m.v., aki elsô nagyszínpadi munkáját készíti. Bemutató: péntek este 7 órakor. Januárban játsszák még 19-én kétszer, délelôtt Csorba András-bérlet, este Harag György-bérlet, 22-én este Molter Károly-bérlet, 25-én este Szabó Ernô-bérlet, 26-án Kôszegi Margit-bérlet és 31-én Delly Ferenc- bérlet.
Samu bá meséli: - Elestem. Ez nem az elsô, mert az elsô negyvennégyben volt, de akkor is felkeltem, megúsztam egy láblövéssel, s avval számomra véget is ért a háború. Még nagyon sokszor estem el, úgy is, hogy bôrkabátosok adták a svungot, az ülepem felôl. De mondom, valahogy mindig feltápászkodtam. Most a jégen estem el, mégpedig a saját udvaromon. Disznóvágáskor fagyott oda a víz, s ráhullott a friss hó, én pedig elfelejtettem, hogy alatta mi ólálkodik. Na, a fájós lábam vagy eltörött vagy kificamodott, mindenesetre Vájós Misi megtapogatta, meghúzogatta, de biztosat nem mondott. Zsebrevágta a húszezer lejt, s azt ajánlotta, jöjjek be, hadd röggönyözzék meg. Hát én persze, csakhogy fájt a lábam erôsen, ezért egy suhancnak odaadtam az egészségi könyvecskémet egy fél liter pálinkával, hogy kérjen egy beutaló papírt vagy micsodát a doktorkisasszonytól, ha ott van. De momentán per pillanat megint nem volt ott, ezért csak két nap múlva kaptam kézhez a papírt, viszont akkor már rettenetesen fájt a lábam, jobban mondva itt, a bokám körül. Azt hittem, bokatörés vagy repedés. Mindenesetre a küldönc is kért tízezer lejt. Reggel én fel a buszra, oda-vissza majdnem százezer lej. Fel én a városi buszra is, az mondjuk nem drága, s be a röntgenre, de ott annyian voltak, mint az oroszok. Elkérték a papírjainkat, szerre szólongatták a kuncsaftokat, ülök s sziszegek, mert fájt cefetül, de engem az istennek se akarnak elészólítani. Ahogy ott füstölgök magamban, hát odakerül egy nyelves menyecske, s azt mondja, az nem olyan egyszerû, mert ha nincs valaki ismerôs, aki elétolja a szekeremet, itt elüldögélhetek uzsonnáig is. Hát, mondom, nekem itt az égvilágán senki rokonom nincsen, ismerôsöm is csak ott lenn, a halottmosóban, egy illetô, aki a komámat rendezte, mikor meghalt. Na, ez a fiatalasszony aszondja, adjak oda egy ötvenest, mert intézkedik. S alig telik el fél óra, jön egy kékköpönyeges asszonyság, megmarkolja a karomat, s úgy bényomint a röggönybe, szinte lerogytam. S a kisasszony percek alatt lefényképezte a bokámat, s várakoztam odakint boldogan, hogy adják a negatívot vagy mit, s mehetek másfelé. Mert lett volna még dolgom a piacon is, tudod-e. De csak várok, várok, s hát jô az a kisasszony, azt mondja, nem sikerült a kép, mennék bé még egyszer. Be én, s hát megint lefényképez. De nézett szerelmetesen, hogy belépirosodtam, hallod-e. De mint a bolond, csak pislogtam báván, s megint vártam kint, már a levesnótát elhúzták-forma, megint jô a kisasszony, s hát megint csak nem sikerült a fénykép. Na, a jóistókját, mitévô legyek. Arra jô megint az az asszonyság, a takarítónô, aki bérendezett volt, s csapkodja össze a kezeit, hát maga még mindig itt van, bácsi? Én igen, me' né, a fotó nem akar sikeredni. Jaj, hát arról maga tehet, súgja a fülembe. S megint belépirosodok, de most már a méregtôl. Na de nincs mit tenni, mikor esmég hív a kisasszony, hát neki is odanyújtok egy ötvenest. S mit ád az Úr, a kép azonmód sikerül!
Na de hová menjek vele? Bóklászok erre-arra, keresem valamelyik ajtót, ahol talán foglalkoznának velem, de sehol se gipszeltek, hát megint leültem egy padra, s ölemben a negatívummal szívtam a fogamat. A bokám fájt, a gyomrom korgott, azokon a nagy folyosókon úgy járt a nép, mint a négynyüst, velem senki sem törôdött. Szerencsére odacsapódott megint egy köpönyeges, de ez férfi volt, azt mondja, mutassa csak azt a filmet, öreg. Nézi, nézi, s röhög. Hát mit röhög? Hát azt, hogy a maga lábának nincsen semmi baja. Melyik fáj? Mutatom. Na hát tudja meg, hogy ez a másik lába. Az nem lehet, a jóis..., hiszen én a jobb lábamról húztam le a bakancsot, s éppen az a bokám fáj. Na, erre megkomolyodik, azt mondja, csak vicceltem, öreg. De értek hozzá; ha ad egy deci vodkáravalót, meg is mondom, mi a teendôje. Adok neki is egy tízest, s azt mondja vigyorogva: - Ennek a bokának az égvilágán semmi baja. Itt nem látszik sem törés, sem repedés, legfeljebb egy kis ficam lehet, amit egy belévaló falusi húzogatóember percek alatt meg tud oldani. Avval otthagyott.
Hát mit mondjak. Megjártam fájó lábbal a piacot, vettem két kapát s egy fejszét, bémentem a kocsmába, ittam egy deci pálinkát, ettem mititéjt, aztán kértem egy pohár forralt bort is, felültem megint a buszra, s hazajöttem. Itthon a kapuban vártak az állatszámlálók, azoknak is dugtam valamit a zsebükbe, mert ha mindenfélét megkurkásznak ott nekem, akkor ezek a tolvajok (mert az egész rendváltás csak annyi, hogy egyik tolvaj kilopja magát, s jön a másik, amelyik még nem lakott jól!) úgy bétáblázzák nekem az adóba, hogy a szemem kimered. Na, alig mentek el az állatszámlálók, jött a másik komám, aki a disznót vágta volt, hogy a falugyûlés úgy határozott, éjjeliôrt fogadunk, s annak ennyi meg ennyi lesz a fizetése. Nyúlok a bukszámba megint. S azt mondom: - Te komám, mi lenne, ha fogadnánk valakit, aki a levegôt is ôrzi, hogy el ne vegyék tôlünk még azt is!
Üzentem a komámtól annak a Vájós Misinek, jött is, az úgy meghúzogatta a bokámat, bönköltem, mint a bikabornyú, mikor villázzák. Azt mondja Misi, mikor véget ért a kínzás, hogy na Samu bá, ez is megér magának egy ötvenest. Meg, fiam, meg, nyögtem, de már éreztem, hogy csitul a fájdalmam. S le én a pincébe a kancsóval, s hát nem fáj. Kínálgatom borral, s mikor menne el, nyúlok a pénztárcámba, s hát abban már csak aprópénz maradt. Szégyenszemre át kellett lépjek a szomszédba, kölcsönért. Úgyhogy én egy cseppet sem csodálkozom, hallod-e, ha valaki inkább a kötelet választja, mint ezt a modern világot. Amelyikben mindenért, de mindenért fizetni kell.
A német fôvárosban vasárnap átnyújtották a berlini Állami Könyvtárnak azt az okmányt, amely tanúsítja, hogy az UNESCO döntése alapján Beethoven IX. szimfóniájának eredeti partitúrája a világemlékezet része lett.
Az ünnepi alkalomból a berlini Konzerthausban természetesen el is játszották a zeneirodalom egyik legnagyobb hatású mûvénak tekintett, fenségesen zengô Kilencediket, amely a Schiller szövegére írt Örömódával végzôdik.
A világ emlékezete (Memory of the World) listáján, amely az ENSZ szakosított szervezetének védelmét élvezi, ezzel 69-re bôvült a kulturális javak száma. Németországból a Gutenberg-Biblia, a Goethe-hagyaték és Fritz Lang Metropolis címû filmje már szerepel a lajstromon.
A hírt a döntésrôl már decemberben közzétették. Az örömöt az sem zavarta meg, hogy az ünnepségen rövidnek bizonyuló rosszullét fogta el a német parlament felsôházának (Bundesrat) elnökét, Wolfgang Böhmert. A kézirat fakszimile példányait, mint arról néhány német lap hétfôn beszámolt, olyan hírességek szignálták, mint Völker Schlöndorff filmrendezô, Armin-Mueller Stahl filmszínész, Helmut Jahn sztárépítész. A példányokat elárverezik, a pénzt a kézirat restaurálására fordítják.
A csaknem 200 oldalas eredeti partitúra nagy részét a berlini Állami Könyvtárban (Staatsbibliothek) ôrzik, a könyvtár gyûjteményének egyik legbecsesebb darabja Bach, Mozart és Mendelssohn kéziratai mellett. Két lap - a második tételbôl - Beethoven múzeummá átalakított bonni szülôházában tekinthetô meg, a finálé három lapja a párizsi Nemzeti Könyvtárban (Bibliotheque Nationale).
Beethoven mûvét 1824-ben mutatták be Bécsben, a zeneszerzô a karmester mellett állva ügyelt a taktusra. Az egyre inkább elhatalmasodó süketséggel küzdô Beethoven csak egy idô után vett tudomást a tapsról.
A komponista halála után a partitúra életrajzírójához, Anton Schindlerhez került, aki 1846-ban a berlini Királyi Könyvtárnak (Königliche Bibliothek) adta át, kivonatosan. Az intézmény nyugdíj folyósításával hálálta meg az adományt. A partitúra a múlt század elején egészült ki a Bécsbôl érkezett finálé lapjaival.
1941-ben a kéziratot három részre osztva elrejtették Berlinen kívül. A felbecsülhetetlen értéket megmentették a pusztulástól, de a lapok mégis szétszóródtak a világégésben. A zömét Pomerániából és Tübingenbôl szedték össze 1967-re, s gyûjtötték egybe Nyugat- Berlinben, míg a fennmaradó részt a lengyelek adták át ugyanabban az évben a keletnémet kormánynak. A szimfónia partitúrájának két részre osztottságát a német megosztottság megszûnése oldotta csak fel.
A kelet-európai országokban az ipar termelékenysége négyszer olyan gyorsan nô, mint az Európai Unióban. A tagjelölt államokban változatlanul az ipar a gazdaság motorja, viszont csökkennek a fajlagos bérköltségben eddig mutatkozó elônyök, miközben a termelékenység növekedése még nem fedezi teljes egészében a bérek emelkedését - mutatott rá a BA-CA bank vezetô közgazdásza a bécsi Euromoney konferencián szerdán.
Marianne Kager a bank és a Bécsi Gazdasági Összehasonlító Tanulmányok Intézete (WIIW) által készített tanulmányt idézve elmondta: a közép-kelet-európai térségben az ipar termelékenysége gyors ütemben - 1995 óta évente átlagosan 10 százalékkal - nôtt, s ezzel a növekedés üteme az EU-tagállamokéhoz képest négyszeres volt. Az EU-ban a csatlakozó államok feldolgozó iparából érkezô import aránya már 12 százalékot tesz ki, s ezzel a térség megelôzte Japánt, amelybôl az EU importja 1995-ben 12, 2001-ben 9 százalékot tett ki.
A tagjelölt államokban az ipar kibocsátása az 1992- es mélypont óta részben a szerkezeti átalakítások és a privatizációs törekvések sikerei nyomán közel 40 százalékkal nôtt, miközben a szektorban a foglalkoztatottak közel 40 százalékát építették le. Az átalakulással járó válság által kezdetben különösen sújtott ipar a kilencvenes évek közepe óta a gazdaság legfontosabb motorja. Ugyancsak a tagjelöltek EU-hoz való közeledését jelzi az ipari struktúra átalakulása és az uniós szerkezethez való közeledése.
A legjelentôsebb versenyelônyt a közgazdászok a térség számára változatlanul az alacsony bérköltségben látják, s ez leginkább a csekély termelékenységû, munkaigényes ágazatokban, így a textiliparban mutatkozik meg. Ezt az elônyt azonban középtávon már nem lehet fenntartani és nagyobb termelékenységgel kell kompenzálni - hangsúlyozta Kager.
A gazdasági növekedést a tagjelölt államokban a bérek emelkedése kíséri és ennek ütemét még nem egyenlíti ki teljes mértékben a termelékenység növekedése. Ezért az utóbbi években romlott a tagjelölt országok versenyképessége a munka termelékenységében. A fajlagos bérköltség Magyarország kivételével, ahol 5 százalékkal csökkent, minden más tagjelölt országban nôtt - legcsekélyebb mértékben Szlovákiában 1,5 százalékkal, a legnagyobb mértékben Litvániában 13,8 százalékkal és a tanulmány szerzôi szerint a bérek a következô években tovább emelkednek majd.
Az iparágak között a fejlôdésben jelentôs eltérések mutatkoznak: a termelékenység átlagon felüli mértékben nôtt szinte minden tagjelölt országban az elektromos-, gépjármû- és bútoriparban, viszont átlagon alul emelkedett az élelmiszer-, textil-, ruházati, bôr- és cipôiparban, a fa- és papíriparban, valamint a vegyiparban. A termelékenység terén tehát a technológia- intenzív iparágak a nyertesek, míg a gyakran bevett technológiákat alkalmazó hagyományos ágak lemaradóban vannak, és ezért viszonylag sokat veszítettek a költségek terén folyó versenyben.
Ennek megfelelôen a korszerû technológiákat alkalmazó iparágak exportja is gyorsabban fejlôdött, ami a gépjármûvek, a gépjármûtartozékok, irodagépek, televízió- és rádiókészülékek kivitelének gyors növekedésében mutatkozik.
A nagy nyertes az elektronika és a gépjármûipar: e két iparág példája megmutatja, milyen irányba kell haladnia Kelet-Európának a felzárkózási folyamatban, továbbá, hogy miként kell törekedni a termelékenység további növelésére - mondta Kager.
Már látlak, édes ifjúság, ott fogod magad csatakosra izgulni a képernyôd elôtt a Big Brother- ért - minden este, hogy megtudd, ma ki kivel, hogyan, mi módon, hányszor, mivel, mit mondott, mit csinált, hová, mekkorát. Mert neked, arany manipulim, azt mondták, elôre begordonkázták, hogy ez aztán egy valóság-show lesz a javából, ahol a való a világ, meg a lét a tét, vagy tét a lé, amit a végén kapsz, 50 ezer dolcsi, azért, hogy…
Jön, rövidesen köztünk, üvölti az egyik kereskedelmi és szolgáltatási tévé, príma minôség lesz, megállítják a bukaresti járókelôket, akik mind hallottak már a showról, hiába, a külföldiek nyomatják ágyba-fôbe, csak egy hölgy mondja titokzatos mosollyal "várok valakit". Meglehet, éppen a Nagy Testvért, a Big Genyót.
Ami azt illeti, a nagy testvér szindróma ösmerôs: hol Németország, hol a Szovjetunió volt a nagyobb testvér, aki pontosan megmondta, mit kell tennünk, s ha három hónap alatt nem számoltak fel a kistestvérek egy osztályt (földesurak, kulákok, polgárság stb.) akkor a Nagy Bátyó sûrû seggrepacsival jutalmazta a háládatlant. Éppen úgy, mint a mesében. Aztán elnôttük a külföldi Nagy Testvért, s egyre jobban éreztük (újra) a Többségi Testvér keze súlyát, erélyét. Mi kisebbségiek mindenütt, ahol csak éltünk vagy a közéletben meg mertünk nyilvánulni.
Kerestetnek - valóban? látszatra? - vállalkozó kedvû kétnemû fiatalok (ha hermafrodita vagy szadista, külön jutalom jár érte), akik 112 napra bevonulnak egy villába (nem valami blokklakás három szobájába), teljesen elfalazzák ôket, csak a tévé kukkol rajtuk fúrton fúrt. Nem lehet elbújni, mindent a kamerák rögzítenek a csámcsogástól az ürülésig, és az önismeretre szomjas ifjú orrba-szájba kapja.
A cél, hogy összezárva kiutáld sorra valamennyi partnered, hogy egyedül jöhess ki a legvégén és felplankold a mondott 50 milcsit. Mindezt egy olyan korban, amikor az emberek közötti együttélés technikáit kellene elsajátítani, akkor a történetnek arról kell szólnia, hogyan lehet a kényszeregyüttélést (önként vállalt bevonulást) szétcincálni, kizaklatni a gyengébbeket. A szociál-darwinizmus jegyében. Fontos, hogy tanulj, ifjú polgár türelmetlenséget, cselszövést, manipulációt, hogy a közönség szavazza meg (ki) szíved aljas, másokat elpusztító vágyaidat - ô semmit - te, nem gyôzöm hangsúlyozni - 50 ezer dollárt kapsz valamelyik amerikai tévé-nagybácsi jóvoltából.
Mitôl népszerû? Hát attól, hogy kedvedre leselkedhetsz olyan emberek után, mint te, csak ôk bekerültek egy kísérleti ketrecbe, fehéregerek lettek, Algernon sorstársai. És ami a fô, miként ezt T. G. M. mondta a Nap-tévében: olyan embereket nézel veszélytelenül, akiknek nincsenek egzisztenciális gondjai, nem járnak munkába és nem szoronganak, mert ki kellene fizetni a fogyasztói számlákat a hó végén. Ôk nyilvánosan 50 dollárért a napot lopják, a Big Brogyer hülye és körmönfont utasításait kell végrehajtaniuk, zsebkendôjük négy sarkában hordják el a józan eszedet és ítélôképességedet, fél kézzel csavarják le tolerancia-hányadosodat.
Sikerülni fog (?).
USA - a Human Right Watch éves jelentése
- Az emberi jogok támogatásának kinyilvánított politikája ellenére Washington a terrorizmus elleni háborúban elutasítja, hogy az emberi jogi normák kössék meg a kezét - állapítja meg a Human Right Watch emberjogi szervezet az elmúlt évrôl kedden közzétett jelentésében.
A Human Right Watch szerint az Egyesült Államok - noha távol áll attól, hogy a legsúlyosabb jogsértôk közé tartozzon - nemzetközi súlyánál fogva rossz példát mutat a világnak, ha az emberi jogokat alárendeli a terrorizmus elleni harc céljának.
Az Egyesült Államok - utal rá a jelentés - gyakran játszott vezetô szerepet az emberi jogok elômozdításában. Helyébe tavaly az Európai Unió léphetett volna, de túlságosan lefoglalták belsô ügyei, s szerepe inkább csökkent az emberi jogok kérdésében. Így gyakorlatilag felhagyott azzal, hogy a csecsenföldi jogsértések miatt nyomást gyakoroljon Oroszországra.
A 558 oldalas jelentés bevezetôje a tavalyi esztendô kedvezô fejleményei között említi a Nemzetközi Büntetôbíróság (ICC) létrehozását, a 18 éven aluli fiatalok kényszersorozását és háborús bevetését tiltó nemzetközi szerzôdést, Kelet-Timor függetlenségét, az angolai és Sierra Leone-i polgárháború lezárását. Súlyos gondnak nevezi, hogy továbbra is elnyomó diktatúra van hatalmon Burmában, Kínában, Irakban, Észak-Koreában, Szaúd-Arábiában és Vietnamban.
A jelentés hangsúlyozza, hogy a terrorizmus elleni harcban az emberi jogok mellôzése nem csak önmagában helytelen, de ráadásul ellenkezô hatást vált ki: elriasztja a lehetséges szövetségeseket, s olyan gyûlöletet kelthet, amely újratermelheti a terrorizmust. Az amerikai kormány még szavakban is csak ritkán áll ki az emberi jogok mellett egyes országok, így Szaúd-Arábia és Pakisztán esetében, amelyek fontos szerepet játszanak a terrorizmus elleni harcban. Washington csak óvatosan bírálta Oroszországot a katonák csecsenföldi brutalitása, Kínát pedig a muzulmán ujgurok elnyomása miatt. A jelentés szerint Kína tavaly általánosságban is "rendkívül elnyomó politikát" folytatott a terrorizmus elleni globális küzdelem ürügyén.
A jelentés felrója, hogy Washington a genfi konvenciót igazolhatatlanul szûken értelmezve az Afganisztánban és másutt elfogott személyeket önkényes ôrizetben tartja a guantánamói támaszponton, megtagadva tôlük a hadifogoly státusát, amelyet egy bíróság - ha talán az al-Kaida tagjainak nem is - a tálib harcosoknak bizonyosan megítélne. A jelentés "jogi fekete lyuknak" nevezi a guantánamói gyakorlatot.
A Human Right Watch jelentésében nem foglal állást abban a kérdésben, hogy szükséges-e a háború Irak ellen, ugyanakkor aggodalmának ad hangot annak a polgári lakosságra leselkedô veszélyei miatt. Megállapítja, hogy Szaddám Huszein országlásának lesújtó az emberi jogi mérlege, de az Irak ellen kilátásba helyezett háború elsôsorban nem az iraki nép érdekét szolgáló humanitárius intervenció lenne, ezért a támadóknak mindent meg kell tenniük a polgári lakosság megkímélése érdekében.
A jelentés elmarasztalja a fejlett országokat, amiért tovább szigorították a menekültek befogadásának feltételeit, s azért is, hogy túl keveset tettek az AIDS-ben szenvedô afrikaiakért, akik közül az elôrejelzések szerint 55 millióan fognak meghalni 2000 és 2020 között a halálos járvány következtében.
Múlt pénteken ülésezett Párizsban az Európa Tanács jogi és emberjogi bizottsága. A gyûlés napirendjén szerepelt a kedvezménytörvényrôl szóló jelentés. A román küldöttség vezetôje, Gheorghie Prisacaru szenátor bejelentette, hogy sürgôsségi eljárást fog kérni. Ebben az esetben a jelentés csakis elmarasztaló lehetett volna, hiszen a magyar országgyûlésnek még nem sikerült módosítania a törvényt. Ezért is volt fontos ott lenni a bizottság gyûlésén, és úgy érvelni, hogy ne kerüljön napirendre a kérdés, nyilatkozta a Népújságnak Frunda György szenátor, az ET jogi bizottságának alelnöke.
- Igaz a hír, miszerint román kollégái hiányoztak az ülésrôl?
- Különösnek találtam, hogy egyetlen román kollegám sem vett részt a bizottság ülésén, nem tartották fenn kezdeményezésüket a bizottság elôtt. Ez is bizonyítja, egyféleképpen beszélnek idehaza, és sokkal európaibb módon adják elô a dolgokat Párizsban vagy Strasbourgban. Erik Jürgens, a jelentéstevô tájékoztatta a bizottságot, hogy járt Pozsonyban, Bukarestben és Budapesten, és hogy fogadta ôt a román és a szlovák miniszterelnök. Magyarországon "csak" a külügyminiszterrel tárgyalhatott, aki tájékoztatta a kormány szándékáról, hogy miképpen képzelik el a törvény módosítását.
- Erik Jürgens azonban nem tett különbséget a román és a szlovák álláspont között.
- Így van. Ezért hozzászólásomban, miután megköszöntem, hogy Bukarestben tárgyalt az RMDSZ vezetôségével, hozzátettem, remélem, ezek után jobban megérti s elfogadja, hogy miért valljuk mi magunkat romániai magyaroknak. Ugyanis korábban azt kifogásolta a kedvezménytörvényben, hogy a magyar nemzetrôl beszél, mert számára világos volt, hogy "Tabajdi Csaba magyar, Frunda György román". Ezt kikértem magamnak, mert ha a román kormány megengedi, akkor nagy csalódás lenne számomra, ha az Európa Tanács szabná meg nekem, hgy minek tarthatom magam, s minek nem. Mert, ha a Hollandiában letelepedett pakisztáni megkapja a holland állampolgárságot, de nem kell hollandnak vallja magát, tehát, ha ez a jog megadatik egy olyan egyénnek, aki új hazát választott magának, akkor nem lehet kevesebbet adni egy olyan embernek, aki soha nem mozdult el szülôföldjérôl, és nem hibás azért, mert a határok a feje fölött elmozdultak. Hozzátettem: csodálkozom, hogy Jürgens kollegám, aki kiváló alkotmányjogász, ilyen álláspontot képvisel, holott az ET elfogadta a kisebbségi keretegyezményt, amely megengedi, és kötelezi a tagországokat, hogy elfogadják, hogy mindenki megválaszthassa saját nemzetiségét. Zárójelben mondom, hogy ezzel vissza is élnek Európa-szerte. Például Magyarországon ismert politikusok, akik a 90-es évek elején magyar nemzeti pártoknak voltak tagjai, most örménynek vagy románnak nevezik magukat, azért, hogy pénzhez jussanak.
- Itt most azonban arról volt szó, hogy egy közösség vagy annak a képviselôje azon nemzet tagjának vallhassa magát, amelynek szellemében, örökségében, kultúrájában, hagyományában nevelkedett, s amit tovább akar vinni.
- Errôl van szó. Mivel a volt Fidesz-MDF kormány a választások elôtt megszerkesztette a törvénymódosító tervezetet, az új kormány megkapta, közös nevezôre hozta a Velencei Bizottság és Rolf Ekeus kisebbségi fôbiztos észrevételeivel, s bár voltak olyan mendemondák, hogy ez a módosító törvénytervezet kész van, nem létezik. Most dolgozik rajta a magyar kormány. Fontos, hogy egyeztettek a román kormánnyal is. Elvben a két külügyminiszter és a két miniszterelnök is. Ezért kértem Jürgenstôl és informáltam a bizottságot is, hogy nem szabad egy kalapács alá venni Romániát és Szlovákiát. Két különbözô álláspontról van szó. A román álláspont szerint a törvény alkalmazható, ha az a nemzeti identitás megôrzését szolgálja, a szlovák kormány pedig elutasította a törvényt. Hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ híd szerepet játszott a román és a magyar kormány között, mert 2001 decemberében mi voltunk azok, akik a két külügyminiszterrel egyeztettünk, s ott ültünk annál a tárgyalóasztalnál, amelynél Nastase és Orbán Viktor aláírta azt a megegyezést, amely lehetôvé tette a törvény alkalmazását.
-A bizottság ezek szerint "vette a lapot".
- Sikerült megegyezni, hogy nem most, hanem áprilisban fogjuk tárgyalni a törvényt. Addig rezonábilis (az ET ezt a kifejezést használta) idô áll a magyar kormány rendelkezésére. Remélem, hogy megtörténik, és egy kiegyensúlyozott, higgadt jelentés születik, amely biztatni fogja a tagországokat, hogy olyan normákat fogadjanak el, amelyek biztosítják a kisebbségek nemzeti identitásának megôrzését. Ennek máris vannak jelei, mert egy másik napirendi pont egy kisebbségi jogokról szóló ajánlástervezet volt, amelyet Cilevic balti képviselô készített, aki ajánlást ír a kisebbségi jogokról.
- Ha jól értesültem, a jogi bizottság az ön javaslatára fogadta el azt, hogy ezentúl nem beszélnek "modellekrôl".
- Így van. Sok konferencián vettem részt. Ezeken a szervezô ország mindig a saját "modelljét" dicséri. Nem szabad elfeledni, hogy a kisebbségi keretegyezményt három ország - Andorra, Franciaország, Törökország - nem írta alá. A francia a francia modellt tartja a legjobbnak, mert ott mindenki francia. A törökök, akik pár évvel ezelôtt még vasárnaponként helikopterbôl lôtték a kurdokat, akik kurd képviselôket - a parlamentben tett kijelentéseik miatt - börtönbüntetésre ítéltek, azt mondják, az ô modelljük a legjobb. Ezért modellek helyett a minimális standardok elfogadását javasoltam, s ezt a bizottság el is fogadta. Ez biztosítja az identitás megôrzését, az anyanyelv használatát a közélet minden területén (közigazgatás, igazságszolgáltatás, kereskedelem, gazdaság, politika). Tehát a keretegyezmény melléklete lenne, amely alapján a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogok alapján bírósághoz tudjanak fordulni. Románia jó példa másokhoz képest, mert itt elfogadtuk a diszkriminációs törvényt.
Németország és Franciaország azt fogja javasolni, hogy az Európai Unió vezesse be a kettôs elnökség intézményét: az egyik az EU Bizottságának az Európai Parlament által megválasztott elnöke lenne, a másik az EU Tanácsának elnöke - jelentette be Jacques Chirac francia köztársasági elnök.
A párizsi látogatáson tartózkodó Gerhard Schröder német kancellár és a francia köztársasági elnök kedden este az Elysée- palotában tartott, külsôségektôl mentes vacsorán jutott erre a megállapodásra.
A francia fél elfogadta azt a német javaslatot, hogy az EU biztosaiból álló Európai Bizottság (a Brüsszelben ülésezô European Commission, az Európai Unió "kormánya", végrehajtó szerve) elnökét a Strasbourgban ülésezô Európai Parlament válassza meg. Az EU Bizottságának elnökét és 20 tagját korábban a tagországok kormányai közös megegyezéssel s az Európai Parlamenttel történt konzultációval nevezték ki.
A német fél elfogadta azt a francia javaslatot, hogy az Európai Unió Tanácsa elnökét minôsített többséggel válasszák ötévi - vagy megújítható, két és fél évi - idôszakra a jelenlegi, félévenként változó soros elnökség gyakorlata helyett.
A javaslatot szerdán terjesztették az EU intézményi reformján dolgozó Konvent elnöke, Valéry Giscard d'Estaing, továbbá a Tizenötök valamint a belépés elôtt álló tíz tagjelölt állam- és kormányfôi elé. A francia AFP hírügynökség értékelése szerint a kompromisszumos javaslattal érvényesül a francia elképzelés is, amely szeretné megôrizni az állam- és kormányfôk tanácsának súlyát az EU döntéseinek meghozatalában, s a föderalista hangsúlyú német törekvés is, amely a Bizottság s az Európai Parlament szerepének megerôsítését tartja elsôdlegesnek.
(Az Európai Tanács - röviden: Tanács - az EU-tagok állam- és kormányfôibôl álló tanácskozó testület. Az Európai Tanács 1976. júliusi ülésén az állam- és kormányfôk határoztak az Európai Parlament közvetlen és általános választásáról; korábban e képviselôket a nemzeti parlamentek jelölték ki saját tagjaik közül. Az Európai Parlament &