|
LV. évfolyam 49. (15316.) sz |
2003. február 28., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Szaddam Huszein palotáját akarjuk felépíteni Marosvásárhelyen? - tette fel a kérdést a Marosvásárhelyi Tanács tegnap tartott február havi ülésén Spielmann Mihály RMDSZ- képviselô, annak a tervnek a kapcsán, amelyet az aluljáró befejezésének jogát elnyert kolozsvári Matrix Transilvania cég készített az útkeresztezôdésben elképzelt épületrôl. A Sora Shopping Center élelmiszer- nagyáruház terve az RMDSZ-tanácsosok egyöntetû nemtetszését váltotta ki, akik arra hivatkoztak, hogy stílusát tekintve az épület nem illeszkedik bele sem a marosvásárhelyi, sem az erdélyi építészeti hagyományokba.
A vita során Vlas Florin illetve Porutiu Mihai tanácsosok az övezeti városrendezési terv megszavazása mellett foglaltak állást, abból kiindulva, hogy mennyire nehezen talált a város vállalkozót arra, hogy az a Vásárhely szégyenfoltjának számító abbamaradt építkezést befejezze. Véleményükhöz csatlakozott Kovács Angela városi fôépítész is, aki azzal érvelt a tanácsosoknak, hogy egy ilyen tervet nem a hozzá nem értô személyek, hanem olyan fontos fórumok, mint a Mûvelôdési Minisztérium és az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság is kedvezôen kell elbíráljon.
Marosvásárhely nem egy eldugott kicsi falu, amelynek fentrôl kell megmondani, hogy mi a jó neki. Ez az épület nem illeszkedik bele a város hangulatába, és marosvásárhelyi tanácsosokként, ha évek múltán már nem is töltjük be ezt a funkciót, mindenkor miénk marad a felelôsség, hogy miképpen alakítottuk a város arculatát - érvelt Molnár Gábor.
S bár az RMDSZ-tanácsosok egyöntetû ellenvéleménye dacára a határozattervezet megkapta a szükséges számú szavazatot, hosszas vita után elfogadták Törzsök Sándor javaslatát, miszerint az építkezési engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció benyújtását megelôzôen, a tervrôl szavazzon a tanács városrendészeti bizottsága, amelynek nem volt alkalma véleményt nyilvánítani.
Bár hosszas vita elôzte meg, végül is elhalasztották a döntést a Köztársaság téri parkban vagy annak környékére tervezett görög katolikus templom, illetve Ferenc-rendi szociális központ tervét illetôen, és hasonlóképpen jártak el a tanács szolgálati lakásainak kiosztására kidolgozott határozattervezettel is. Az ülésen módosították a város zöldövezeteinek védelmében hozott 1999-es határozattervezetet, s mielôtt még a napirendre tértek volna, élénk párbeszéd alakult ki a tanácsosok illetve a városi rendôrség parancsnokhelyettese valamint a közlekedési osztály vezetôje között. Az ülésen hozott egyéb határozatokra visszatérünk.
Az alkotmánymódosító bizottság tegnapi ülésén véglegesítette az új alkotmánytervezet szövegét. Varga Attila, a bizottság tagja a nemzeti kisebbségeket hangsúlyosan érintô kérdésekrôl - így a kisebbségek anyanyelvének a helyi közigazgatásban, a dekoncentrált minisztériumi alárendeltségû intézményekben valamint az igazságszolgáltatásban való használatáról - tájékoztatott. A nemzeti kisebbségeknek a helyi közigazgatás keretén belüli anyanyelvhasználata kapcsán Varga Attila kifejtette, hogy azt az alkotmány 119. cikkelyének 2. bekezdése szabályozza. Ennek értelmében azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozók jelentôs arányban vannak jelen, biztosítani kell az anyanyelv használatát szóban és írásban a helyi közigazgatási hatóságokkal, azaz az önkormányzatok képviselôivel, valamint a dekon-centrált minisztériumi alárendeltségû intézmények, például a tanfelügyelôségek, rendôrségek, mûvelôdési igazgatóságok, mezôgazdasági igazgatóságok képviselôivel való kapcsolatban. A nemzeti kisebbségek anyanyelvének az igazságszolgáltatásban való használatát a 127/2. cikkely szabályozza. Ez kimondja: "A nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgároknak joguk van a bíróság elôtt anyanyelvüket használni, a törvényes keretek között." Varga Attila ehhez hozzáfûzte, hogy az anyanyelv használata alkotmányos elv, ennek részleteit kell kibontania egy organikus jogszabálynak, pontosabban a bíróságok megszervezésérôl és mûködésérôl szóló törvénynek.
Varga Attila megfogalmazta, hogy az alkotmánymódosító bizottság által véglegesített szöveg a képviselôk vagy szenátorok egynegyedének kezdeményezésére válik törvénytervezetté, amelyet a két ház külön-külön fog megvitatni, várhatóan elôbb a képviselôház, majd a szenátus. Az RMDSZ képviselôje tájékoztatott arról is, hogy a tervezethez módosító javaslatokat lehet megfogalmazni, ezek mindegyikét kétharmados többséggel kell elfogadni. Amennyiben a szenátus és képviselôház által elfogadott változatok egymástól eltérôek, egyeztetô bizottság asztalára kerül a tervezet, ha itt sem születik konszenzus, a két ház együttes ülésén fog sor kerülni az alkotmány véglegesítésére. Varga Attila emlékeztetett arra, hogy a parlament végsô szavazása után az ország lakossága referendum révén adhatja le voksát az új alapjogszabály ellen vagy mellett.
A Maros Megyei Pénzügyi Igazgatóság szakemberei közel két év óta gyûjtik az adatokat egy országos kiterjedésû, gázolajjal való üzérkedéssel gyanúsított cégekbôl álló hálózatról - nyilatkozata tegnap lapunknak Lucian Savu vezérigazgató, aki azonban nem volt hajlandó elárulni neveket az ügyben.
Az ártatlanság vélelmére hivatkozott, hozzátéve, hogy megállapításaikat továbbították az illetékes szervekhez: a gazdasági rendôrséghez, a szervezett bûnözéssel foglalkozó irodához, ezek hatáskörébe tartozik a bûncselekmény elkövetésének bebizonyítása.
Amit elmondott: a kiindulópont az ország déli részén található, a szálak pedig Maros megyében érnek véget. "Bizonyos Maros megyei cégek délen levô kôolajfinomítóktól különbözô vegyi anyagokat, szerves oldószereket vásárolnak, amelyekre nem fizetnek speciális adókat, mint például útadót, különleges fogyasztási adót, luxusadót, majd - elosztó cégeken keresztül - már gázolajat értékesítenek. Egyértelmû: ezeket a vegyi anyagokat lehetetlen gázolajjá alakítani, tehát a gázolajat valahonnan "feketén" vásárolják, és így értékesítik. " - jelentette ki Lucian Savu. A lapunk kérdésére hozzátette: a "föld alatti" hálózatban en-gros és fantomcégek is vannak, a közel két év alatt az államnak okozott kár értéke 15-20 milliárd lej. Savu ugyanakkor határozottan tagadta, hogy az ügylet szereplôi között parlamenti képviselô vagy szenátor is lenne.
Általában egy-egy szervezet, intézmény, hatóság, bizottság, csoportosulás, kör (az elnevezés nem fontos) idônként szemináriumot, konferenciát, tanácskozást, akármit hív össze, amelyen aztán végeérhetetlen, sok esetben unalmas elôadásokat, jelentéseket, programokat, stratégia-tervezeteket lehet/kell végigszenvednie a hallgatóságnak. Aztán a szervezôk oda sem figyelnek a hozzászólásokra. Igaz, hogy alkalomadtán jobb is, ha nem, sôt jobb lenne, ha egyesek nem jelentkeznének szólásra.
Írásom apropója, hogy tegnapelôtt tartotta soros ülését a megyei konzultatív tanács. Ennek a mamuttestületnek a tanácskozásain rendszerint jelen vannak a prefektúra, a megyei tanács vezetôi, igazgatóságai, a decentralizált intézmények vezetôi, a rendôrség, csendôrség, a polgári védelem, a minisztériumok alárendeltségébe tartozó intézmények vezetôi, a megye 97 közigazgatási területének polgármesterei, jegyzôi stb. Ezeken négy-öt, a társadalmi élet különbözô területeire vonatkozó jelentést, programot olvasnak fel, majd a helyhatóságok képviselôi következnek saját területük problémáival.
Az esetek túlnyomó többségében az történik, hogy az órákon át tartó felolvasás kifárasztja a résztvevôket és megfigyelôket egyaránt, s még mielôtt véget érne, veszik a kalapjukat, s távoznak. Aki mégis kibírja, esetenként szakszerû, komoly gondolkodásra valló felszólalásokat is hallhat, de olyanokat is, amelyek azt bizonyítják, hogy a felszólaló polgármester - úgymond - "témán kívül" van, nincs tisztában sem a funkciója biztosította hatáskörökkel, kötelezettségekkel, vagy, ami még rosszabb, visszaél a tisztségével. Láttuk már, amikor egy polgármester alpári módon támadta ki a megyei tanács elnökét, vagy egy másik azon siránkozott (akkor, amikor a kormány különleges alapjából finanszírozták), hogy micsoda pénzügyi megterhelést jelent a hivatalának az iskolatej-program, pedig - érvelt - a gyermekek nem is mind szeretik a tejet...
Nos, a tegnapelôtt annak a jelenségnek lehettünk tanúi, amikor egy polgármester a több mint száztagú testület elôtt - nyílt színen próbált "elintézni" valamit egy barátja számára. Csakhogy nem volt szerencséje, ugyanis az ülésvezetô Ovidiu Natea nyilvánosan sarokba szorította, sôt, mikor az illetô tovább forszírozta a dolgot, megfenyegette, vigyázzon, mit mûvel, mert eddig is "elég hülyeséget" csinált.
Legyinthetnénk, hogy az SZDP dolga megrekcumozni saját embereit. S a prefektus meg is tette, megfelelô eréllyel utasítva rendre a "cseles" polgármestert. Csakhogy nem csupán a kormánypárti polgármesterek körül vannak "bibik". Szép számmal akadnak az RMDSZ berkeiben is. Ezért gondoltam, nem árt megemlíteni, talán felkelti az RMDSZ megyei vezetôinek a figyelmét, s komolyabban megválogatják majd, kiket bíznak meg a helyi közösségek vezetésével.Nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek: helyi kiskirályok vagy a közösségükért valóban felelôsséget érzô tisztségviselôk.
Az Amerikai Egyesült Államok március 10-én elismeri Románia piacgazdaság státusát - közölte csütörtökön Don Evans amerikai kereskedelmi miniszter. Evans nem szólt arról, hogy ez a döntés mit feltételez és milyen hatásai lesznek, csak annyit mondott: az amerikai vezetés határozata Románia gazdasági reformjainak hosszas elemzésére alapul.
- Ezt a kérdést március 10-én vitatjuk meg, és véleményem szerint kedvezô döntés születik majd - mondta Don Evans.
Az amerikai kereskedelmi miniszter csütörtökön találkozott Adrian Nastase kormányfôvel és részt vett a kormány heti ülésén, ahol tájékozódott az utóbbi hónapok gazdasági fejleményeirôl. A miniszterelnök egy, a román-amerikai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó javaslatokat tartalmazó dokumentumot adott át a magasrangú amerikai vendégnek, továbbá jegyzékben tájékoztatta Irak Romániával szemben felhalmozott adósságairól.
"Megbeszélést folytattunk néhány, a Szaddam Husszein utáni korszakra szóló gazdasági és együttmûködési tervezetrôl. Máig nem sikerült elérnünk, hogy Irak visszafizesse adósságát, és megerôsítést kívánunk ezzel kapcsolatban, számolva az iraki politikai változásokkal", jelentette ki a megbeszélés végén Adrian Nastase.
"Nem akartuk kihasználni az amerikai miniszter romániai látogatását, hogy egy ilyen kényes pillanatban megzsaroljuk barátainkat. Kapcsolataink bizalomra épülnek és közöltem barátainkkal, hogy számíthatnak ránk, ahogyan mi is számítunk rájuk", tette hozzá Nastase.
Don Evans elmondta, az USA értékeli a terrorizmus elleni fellépésben és az iraki válságban nyújtott támogatást, továbbá arról biztosította a bukaresti vezetést, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja a román kormány kezdeményezéseit. Mediafax
Mindennapi, jobbára kicsinyes és immár az elemi illemtan határait is átlépô csetepatéink közepette, mondhatni visszhangtalanul sikkadt el a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei elnökségének feltehetôen látványosnak szánt fellépése. Szóban forgó testület, mint lapunk hétfôi számában is olvasható, arra szólítja fel azokat, akik hajlandók rájuk hallgatni, hogy a magyarországi április 12-i népszavazáson szavazzanak NEM-mel az anyaország európai uniós csatlakozásáról.
Az egykori, önmaga árnyékává halványodott szervezet ezúttal olyasmire ragadtatta magát, amivel egyértelmûvé tette: képtelen Magyarország és az egész magyar nemzet valós érdekeinek a megjelenítésére. Felhívásukkal a süllyedés újabb spiráljába keveredtek, s ebben a leépülést korábban is kiváltó erdélyi, mára Kárpát-medencei régió hangadói játsszák a végrehajtó szerepet. Nézeteik nem túlságosan zavarnak, egyebek mellett megférnek a nap alatt. Ami zavar, hogy kijelentik: ôk a magyarországi és a szomszédos államokban élô magyar közösségek képviselôi. Így mindjárt kérdezhetem is, hogy kit és mikor kérdeztek meg, mielôtt az akár ötórás, mint írják, szakértôkkel és közösségi vezetôkkel folytatott vita nyomán eljutottak a már jelzett, "ellenszavazat és tartózkodás nélkül" elfogadott állásfoglalásig. Mi itt, Erdélyben nem szavazunk ugyan április 12-én, de cáfolhatatlanul érdekeltek vagyunk Magyarország európai uniós csatlakozásában. Ezt magyarázni sem kell, hiszen annyira egyértelmû - ráadásul alternatíva nélküli - perspektíva nyílik meg a magyar nemzet elôtt. A "szakértôk meg közösségi vezetôk" most a magyar termôföld védelmében emelnek szót, amely olcsón idegen kezekre kerülhet a belépést követô hét év után. Ahelyett, hogy a dolgok ilyetén alakulását elkerülô megoldásokról "szakértenének", a "pannon Palesztina rémképét" festik fel. Naiv emberek, gyorsan kétségbeesnek, de talán túljutnak az MVSZ-zsákutcán, s felteszik a kérdést: mi történik a magyar termôföld gyümölcseivel az Európai Unióból kimaradó, egyfajta gazdasági, kereskedelmi stb. karanténba jutó Magyarországon? Ami meg a "le-szakított magyar nemzetrészek" sorsát illeti, tisztánlátásuk hasonló fokú. Mit tud értünk tenni az unión kívül rekedô Magyarország? Vagy Románia belépésével majd mi teszünk érettük? A legelképesztôbb idea, amit ez alkalommal eladni igyekeznek, hogy: "a »NEM« gyôzelme megnyitná a lehetôséget" a csatlakozás újratárgyalására. Gondoljuk el, amint a Magyarország kimaradása miatt kétségbeesô EU hanyatt-homlok siet újratárgyalni. Elszomorító állapotok uralkodhatnak az MVSZ-ben, ha már csak ennyire telik. Kíváncsi vagyok, lesz-e tisztesség e "képviseletben" levonni az adódó következtetéseket az "igen" gyôzelme esetén, vagy addig "küzdenek", amíg teljes romhalmazzá teszik a Magyarok Világszövetségét? Addig is elmerenghetnek például "NEM" felhívásuk eléggé feltûnô (sajtó)visszhangtalanságán.
Gyakran olvasni könyvek borítóján: szerkesztette, gondozta, sajtó alá rendezte Nagy Pál. Neve lapunkban is gyakran elôfordul. A nyughatatlan ember természetével jár, irodalmat szervez, ír, recenzál, kiadók alapembere. Van élménye, gazdag belôle. Mezôségi ember, pontosabban: a Mezôségen született, így aztán már érthetô, ha ismerôs, ha közelrôl cseng neki Wass Albert epikai hangvétele, tárgyi ismerete. A Mentor Kiadónál szerkeszti Wass gróf irodalmi hagyatékát. Ez idáig 18 Wass-kötet jelent meg, jó néhány még várható. Nagy Pál munkatársa a budapesti Palatinus Kiadónak, Tamási Áron levelezését, publicisztikáját éppen sajtó alá rendezi.
A Kemény Zsigmond Társaság kedd esti vendége volt a közismert, népszerû szerkesztô, Wass Albert írói munkásságának, sorsának nagyrészt ismeretlen, vagy alig publikált aspektusairól beszélgetett vele Csíky Boldizsár.
Sok és érdekes, a nagy nyilvánosság elôtt jórészt ismeretlen adalékkal szolgált a szerkesztô, olyasmirôl hallott a közönség, amirôl más helyen, más szájból egyre kevesebb az esély. Nagy Pál elmondta, a fiatal arisztokrata alig húszévesen már publikálni kezdett, tagja volt az akkor még Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság néven ismert, két világháború közötti marosvásárhelyi összejöveteleknek. A szerkesztô nem hagyhatta ki az epés, inkább megjegyzést, mint kérdést: vajon hány huszonéves tagja van ma a Kemény Zsigmond Társaságnak? Csíky Boldizsár ismeretlen verses drámát emlegetett, ugyanis zeneszerzôi kérés érkezett Kolozsvárról, aki tudna valamit A teremtô megindul címû Wass-elôadás egykori vásárhelyi bemutatójáról, vagy lényeges irodalomtörténeti adalékkal szolgálhatna, a társaságnál okvetlenül tegye meg. Verses misztérium, segített be némileg a szerkesztô, az egykori mûkedvelô elôadás felvételén feltûnik Gagyi László, Jánosy Zoltán, Marosi Péter, akkor még Molter Péter, mások. Bizonyára lehetnek még élô tanúi az eseménynek. A misztériumjátékról Molter Károly írt egyébként a kolozsvári Ellenzékben, cikkében a szerzô háborúellenes agitációnak tekintette Wass gróf korai próbálkozását.
A Mezôség az író egész életmûvének forrása. Innen hoz nagyepikai elbeszélést a Farkasverem címû remek könyvében például. A regényt olvasván, Wass Albertet Babits Mihály Baumgarten-díjra javasolja (az író a díjat meg is kapja), a Farkasvermet Bánffy Miklós pedig azonnali kiadásra. Akárcsak Makkai Sándor Holt tenger, Nyírô József Néma küzdelem, Sütô András Anyám könnyû álmot ígér címû regényében, a Mezôség kiapadhatatlan téma, bár olyan színtér, amely konfliktusokat takar.
Hogy van ez, megjelenik egy arisztokrata, és elsiratja azt, amit saját kasztja okozott? Innen a rezonancia, amit egyesek románellenességnek neveznek?
Egy bizonyos: a család mezôségi - szentgotthárdi és mezôzáhi - birtokán soha nem volt etnikai konfliktus, a román jobbágyság, béresek a legnagyobb békességben éltek uraikkal. Az, hogy késôbb úgy ír a román parasztról, mint ahogy - román irodalmárok elismerik - A funtineli boszorkány címû regényében írt, ahhoz mérhetô ragaszkodást csak Sadoveanu könyveiben találunk, alaposan megcáfolja Wass gróf románellenességét.
Vagy: az író kitôl kéri vissza a hegyeit? Nem határrevíziós követelés, szimbolikus jelentése van. Bújdosásában valahol a bajor erdôkben a galonyai, ratosnyai erdôkre gondol, tulajdonképpen az emlékeit követeli vissza. Nagy Pál úgy véli, teljesen alaptalan és igazságtalan az a hajsza, amit bizonyos román sajtó a gróf emléke ellen indított. Wass Éva grófnô visszaemlékezése szerint abban az idôben, amikor a honvédség úgymond románokat gyilkolt Gombostelkén és Szentgotthárdon, a gróf nem a mezôségi birtokán, hanem a Maros- völgyi erdôségekben tartózkodott. De hát a gróf birtoka, népszerûsége egy felbujtást megért... Állítja a szerkesztô: Wass Albert a legolvasottabb erdélyi magyar író.
Kilyén Ilka színmûvésznô kevésbé ismert Wass-versekkel és prózai szövegekkel ajándékozta meg közönségét.
Csalás alapos gyanújával indítottak eljárást az 56 éves Zudor Stefan vásárhelyi lakos ellen. A rendôr-felügyelôség értesítése szerint a férfi lakásügynökség-vezetôi minôségben 1998-2003 között több személy iratcsomóját vette át ingatlanközvetítés céljával, s ugyanakkor 1 és 7 millió lej közötti összegeket is kért és kapott, amelyekrôl nem állított ki nyugtát. Ennek ellenére nem tett eleget kötelezettségeinek. Eddig kilenc becsapott személy jelentkezett a rendôrségen.
A rendôrség bûnügyi osztálya felkéri azokat a személyeket, akiket a fent említett férfi hasonló módon becsapott, azonnal jelentkezzenek a bûnügyi osztályon Popa Dorin fôfelügyelônél a 202-474-es telefonszámon, illetve Ganj Gabriel felügyelônél a 202-488-as számon.
A megyei pénzügyi igazgatóság hétfôtôl nagyszabású ellenôrzésekbe kezd a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál. Ellenôrzik ugyanakkor a családorvosokat, gyógyszerészeket, a gyógyszerekre meghatározott keretek túllépésének indokoltságát, az orvosi szolgáltatásokat, egészségügyi programokat. Kérdésünkre, hogy mi haszna van az ellenôrzéseknek, hiszen köztudott dolog, hogy a mind a gyógyszerészek, mind a családorvosok túllépték a szerzôdésekben szereplô keretet, és különben is a pénztár folyamatosan végez ellenôrzéseket, Lucian Savu, a pénzügyi igazgatóság vezetôje elmondta: a pénztár által végzett kontroll egy dolog, a pénzügyisek által végzett ellenôrzés más, utóbbinak célja kideríteni: "hol szivárog el a pénz."
- A gyógyszerészek, családorvosok és nem utolsósorban a lakosság elégedetlensége miatt találtuk indokoltnak az ellenôrzést. A prefektúra és a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetôségével való tárgyalások következtében bízták meg a pénzügyi igazgatóság audit osztályát az ellenôrzések lefolytatásával.
A Maros Megyei Családorvosok Egyesületének tegnapi közgyûlése végül nagy hangzavarba fúlt: a közel 150 orvos nem tudott közös álláspontra helyezkedni a 2003-as keretszerzôdés aláírásával kapcsolatban. A végeredmény: tegyen mindenki saját belátása szerint.
A szervezet elnöke, dr. Vultur Ioan közölte azokat a kitételeket, amelyeket illetôen sikerült megegyezni a pénztár képviselôivel. Ezek között szerepel például a gyógyszerfelírásra vonatkozó pénzkeret irányadó jellege, a munkaidôn kívüli vizsgálatok pontozása mind városi, mind falusi környezetben. Az a tény, hogy a pontszámok értékének módosítása nem jelenti alku tárgyát, és ebbôl nem enged a pénztár, elégedetlenséget váltott ki a családorvosok körében. Mint ahogy az is, hogy a januári és februári jelentéseket az idéni keretszerzôdések és alkalmazási utasítások alapján kell kitölteni. Abban maradtak, hogy a januári, már benyújtott jelentés marad a tavalyi szerzôdésnek megfelelôen, a februárit pedig az immár érvénybe lépett utasításoknak megfelelôen állítják össze.
Az ügyeleti központok létesítése is élénk érdeklôdést váltott ki, ezzel kapcsolatban Brânzaniuc Klára, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetôje tájékoztatta a jelenlevôket.
Mint kiderült, annak ellenére, hogy az elmúlt két
héten eldöntötték, hogy nem írják
alá a szerzôdéseket, amíg követeléseik
nem teljesülnek, mintegy 40 családorvos mégis
megkötötte az egyéni keretszerzôdést az
egészségbiztosítási pénztárral. Ha
pedig nincs egység, akkor az ostor azokon csattan, akik
"rebelliskednek" - vonták le a következtetést az
orvosok.
"Nem lehetünk öngyilkosok, még ha egyes
kollégák alá is írták a halotti
bizonyítványt" - jelentette ki Vultur Ioan, utalva azon
családorvosok helyzetére, akik listáin ezernél
kevesebb páciens szerepel, és akiknek rendelôit a csôd
fenyegeti. A pró és kontra szerzôdés-
aláírással kapcsolatos vélemények
hatására teljes határozatlansággal távoztak a
gyûlés résztvevôi.
Románia Hivatalos Közlönyének február 2-i 66- os számában fôként a nehézgépjármûvek üzemeltetôit érdeklô kormányrendelet jelent meg az 1997. évi 43-as hasonló jogszabály módosításáról és kiegészítésérôl.
Föl szeretnénk hívni a figyelmet a 41. szakasznak egy új bekezdésére, amely szerint az olyan több mint 6 tengelyes jármûegyüttest, amelyiknek súlya meghaladja a rendelet 2-es számú mellékletében szereplô tömeg-határértéket, úgy tekintik, hogy nem tipikus, és a használatát a rendelet 4-es bekezdésében szereplô díjtétellel terhelik.
A 60. szakasz egyszerre három passzussal is bôvült. A "c" ponttal jelölt szövegnek megfelelôen a túlméretes és/vagy túlsúlyos közúti jármûvek engedélyezésére vonatkozó elôírás megszegése 5-10 millió lejjel büntethetô. A "d" betûs bekezdés szerint ha valaki jármûvével nem áll meg a különleges útengedélyeket ellenôrzô személyek jelzésére, 10-tôl 15 millió lejig terjedô pénzbírsággal kell számolnia. Végül annak megtagadása, hogy mérlegre állítsák és/vagy ellenôrizzék a jármû méreteit, 15-20 millió lejébe kerülhet a szabálysértônek ("e" pont).
A közlönyben az a táblázat is megtalálható, amelybôl kitûnik, hogy milyen egy tengelyre esô terheléssel, milyen össztömeggel és milyen hosszú, magas, illetve széles jármûvekkel szabad közlekedni kövezett, korszerûsített, európai besorolású és e kategórián belül kiemelt fontosságú (javított) minôségû utakon. Ezen túlmenôen számos sajátos adat is kiolvasható a mellékletbôl a legkülönbözôbb jellegû, formájú, felépítésû és rendeltetésû jármûvek (vontatók, félpótkocsik és pótkocsik, teherautók, autóbuszok, jármûszerelvények stb.) lehetséges, elfogadható adottságairól. Így eligazítást találni - többek között - arra vonatkozólag, hogy miként kontrollálják a konténerkocsik, a síléceket is szállító autóbuszok, a csuklósbuszok méreteit, a tagolt jármûvek bizonyos részei közötti távolságokat, a jármûvek külsô és belsô fordulósugarait, továbbá milyen más, speciális követelményeket támasztanak egyes vagy minden közúti jármû mûszaki megoldásaival szemben.
Lassítja a magyar-szlovák határátkelôk forgalmát a magyar benzinturizmus - írta a Pozsonyban megjelenô Új Szó. A lap nem elôször ír arról, hogy az átkelôkön sokszor órákig kell várakozni azok miatt, akik a szlovákiainál magasabb magyarországi benzinárak miatt rendszeresen a szomszédos országbeli töltôállomásokhoz járnak tankolni. A tumultus elsôsorban hétvégeken, hétköznap pedig a kora esti órákban okoz bosszuságot, kivált az Esztergom-Párkány, Komárom-Révkomárom és a Vámosszabadi-Medve közti átkelôkön, de másutt is. Az elmúlt hét végén az utóbbi átkelôn többen nem bírták idegekkel, ezért a szembejövô sávban akartak elôrejutni, veszélyeztetve ezzel a közlekedés biztonságát. "Akadtak olyan várakozók is, akik felháborodott szidalmakkal, kisvártatva pedig már ököllel igyekeztek visszaszorítani az agresszív gépkocsivezetôket" - így a lap. Egy magát megnevezni nem kívánó szlovák vámtiszttôl az Új Szó úgy tudja, hogy az ismét megemelt magyarországi üzemanyagárak miatt több gyôri és Gyôr környéki település autósai a határtól alig egy kilométerre lévô szlovákiai benzinkúthoz járnak, miközben a szlovák oldalról sokan Gyôrbe igyekeznek bevásárolni, egyre többen pedig a gyôri mozikba ruccannak át, ezért nem ritkán közlekedési dugók alakulnak ki.
Egy nevének elhallgatását kérô magyar határrendész viszont úgy vélekedett, hogy szombaton azért alakult ki több kilométeres kocsisor, mert a szlovákiai oldalon a déli csúcsforgalom idején csupán egy sávon fogadták a gépkocsikat - írta a szlovákiai magyar napilap.
Irodagép-mûszerész garázsmester
Radnai - egykori Kemény Zsigmond - utcai lakásában ott folytatjuk a beszélgetést Bodó Mihállyal, ahol a múltkor abbahagytuk. Nevezetesen azzal, hogy a háborús idôkben kénytelen volt többször is munkahelyet változtatni. A Ford képviseleti mûhelybôl elôbb a MÁVAUT-hoz került, majd késôbb a Hangyához. Most erre emlékezik.
- A központunk a Jókai és a Szentgyörgy utca sarkán volt kezdetben. Az a meggyesfalvi garázs, kocsimosó és mûhely, amirôl fényképet ôrzök a negyvenes évek elejérôl, még nem volt meg, amikor odamentem. Sem az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek marosvásárhelyi központjának emeletes székháza. Hogy milyen hamar felépült! Pedig nem volt elég betonvas. Teherautók mentek szakadt, kiselejtezett drótkötelekért, hogy azzal helyettesítsük. S a roppant nehézségek dacára két év múlva fölavatták az új épületet. Azt, amelyik a mostani Dózsa György utcában áll, s amelyikben a Népújság szerkesztôsége is mûködik. Ennek az irodaháznak akkor svéd rendszerû padlófûtése volt. Az alagsori kazánházban robbanómotor hajtotta kompresszor és szivattyú gondoskodott a víz forgatásáról. A személyautók a mélygarázsban kaptak helyet. A kicsi Alfa Romeo a Korparich elnöké volt, az Opel Olimpia a titkároké, a Mercedes az igazgatóé, de megfordult ott Dodge meg Skoda is.
Visszatérve a székházra: a bejárat felôl két portáslakást alakítottak ki. A kapusok családostól ott tartózkodtak. Éjjel-nappal volt szolgálat. Nem is fájt a fejünk mindaddig, míg föl nem robbantották a városi villanytelepet. Azután megindították a cukorgyárban a gôzturbina hajtotta generátort. De az örömünk nem tartott soká, mert nagyon nagy baj lett a Mercedes könyvelôgépekkel. Azok ugyanis 220-as feszültségre voltak beállítva, s korábban, tekintettel arra, hogy a városi hálózatból 110 voltos áramot kaptunk, egy transzformátor beiktatásával külön vezetéken táplálták az irodagépeket. A cukorgyárból azonban már 220-as áram jött, s mivel a villanyszerelônk nem iktatta ki idejében az áramátalakító készüléket, a könyvelôgépekbe kétszeres feszültség került. Ettôl borzasztóan felgyorsultak, s még csoda, hogy nem égtek le. Viszont megsérült a finom szerkezetük, és nem akadt, aki megjavítsa ôket. Hát akkor én kezdtem sorra kiszerelni a hibás alkatrészeket, mindenekelôtt a fogaskerekeket. Ahol hiányzott az anyag, hegesztéssel feltöltöttem, megmunkáltam, hôkezeltem, majd visszatettem a helyükre és ment vígan tovább a könyvelés.
Ami a garázsmesteri beosztásommal szorosabban összefügg, el kell mondanom, hogy a meggyesfalvi ipartelepünkön négy darab Opel Blitz teherautó volt. Háromtonnások, 60 lóerôs benzinmotorral. Annak idején a magyar hadsereg nyilvántartotta az összes kocsit. Rendszeres idôközökben föl kellett menni velük a bulevárdi kaszárnyába, ahol a sorba állított autókat megszemlélték. Majd aszerint, hogy újak vagy javítottak, különbözô kategóriákba sorolták ôket. Ahogy a front elvonult, semmi sem maradt belôlük. Csak egy "kibelelt" kocsi, amibe késôbb egy Nagyernyében elhagyott teherautó motorját szereltem be. A motort egy barátomtól vettem meg a Hangyának.
Ugyanebben a közérdekû rovatban, a 2002. november 22-i számban közöltük a román nyelvû Hivatalos Közlönyben (I. rész, 744. szám, 2002. október 11.) megjelent sürgôsségi kormányrendeletet. Megírtuk, hogy megfelelôképpen módosul a végrehajtási szabályzat is, amit a Hivatalos Közlöny 2001. december 21-i száma közölt.
Most, a 6. törvénnyel (román nyelvû Hivatalos Közlöny, 26. szám, 2003. január 20.) jóváhagyják a fentebbi, 127-es számú sürgôsségi kormányrendeletet, de egyúttal módosítják az 1. cikkely elsô bekezdését olyan értelemben, hogy a földosztó bizottságoknak kötelességük írásban, az átvételt igazoló tértivevényes ajánlott levélben közölni a jogosultakkal a birtokba helyezés idôpontját és helyét. A törvényhozó tehát elhatárolja a birtokba helyezés tényét a tulajdonosi jogcím kibocsátásának mûveletétôl. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az értesített személynek joga és lehetôsége van visszautasítani a felkínált földterületet, ha az minôségi, távolsági stb. szempontból nem felel meg az eredeti területnek, és a prefektúrák keretében mûködô megyei földosztó bizottságokhoz fordulni panaszával, ha a községi, városi vagy municípiumi bizottságok döntésével nem ért egyet, ami a visszaadandó földterület helyét, nagyságát stb. illeti. Véleményünk szerint, ha a panasz, a határozat visszautasítása a helyi földosztó bizottsághoz jut, az köteles ezt a megyei földosztó bizottság tudomására hozni, a panasz megoldása érdekében. A megyei bizottság határozata ellen az elégedetlen panaszt tehet az illetékes bíróságnál a megyei bizottság intézkedésének tudomásulvételétôl számított 30 napon belül.
Köztudott, hogy a jelenleg is folyamatban levô és megoldatlan földperek nagy számának okozója az elsô földtörvény azon rendelkezése, amely kimondja, hogy a földterületek tényleges kiadása a dombvidéken szabály szerint (de regula) a régi helyen történik, a síkvidéken pedig a bizottság által megszabott földtáblákban, nem feltétlenül a tulajdon régi helyén, de a kollektív gazdaságok körzetében. Igaz, hogy a késôbbi földtörvények egyike-másika már elismerte az eredeti tulajdonos azon jogát, hogy eredeti, régi területeit kapja vissza, de ez sok esetben már nem volt lehetséges, és érvényesült az az alapelv, amelyik kimondja, hogy a törvényes alapon kiosztott földterületek törvényessége már nem vitatható.
Mellau György
Mindannyiunkat ért vagy érhet súlyos lelki megrázkódtatás. Ez bizony próbára teszi egész szervezetünket, leginkább pszichés teherbíró képességünket. Ha túl nagy a fájdalom, az orvos és a megértô környezet segítsége nélkül súlyosan megbetegedhetünk.
A híradások élén közlekedési halálesetek, tûzesetek, családi tragédiák állnak, s ezeket a híreket bizony még a kívülállóknak sem könnyû feldolgozni. Hát még az érintetteknek!
Mindannyian másképpen reagálunk, ha valamilyen lelki megrázkódtatás ér bennünket. Elôször szinte el sem hisszük, ha velünk, vagy szeretteinkkel, ismerôseinkkel történik a tragédia, majd félelem, bénultság, zavar foghat el bennünket. Vannak, akik ilyenkor azonnal mindent tudni akarnak az eseményekrôl, mások pedig továbbra is elutasítják, nem akarják felfogni a történteket.
Fontos tudnunk, hogy ezek a reakciók, ezek az érzések természetesek, nem szokatlanok, nem rendkívüliek, hanem a lelki megrázkódtatás után jelentkezô stressz váltja ki belôlünk. Szerencsére legtöbben képesek vagyunk túltenni magunkat a traumán, bár többé talán már sohasem leszünk ugyanolyanok, mint amilyenek addig voltunk. De legtöbben belátjuk: ki kell egyezni a sorssal. Mások azonban belebetegszenek a változást követô lelkiállapotukba. Ezt a betegséget, amely fôként az utóbbi idôben vált széles körben ismertté - traumát követô stressz - szindrómának nevezzük.
A tünetegyüttest általában valamilyen megrázó esemény váltja ki: háború, haláleset, baleset, erôszak, nemi erôszak, vagy súlyos sérülés elszenvedése. A betegség megváltoztatja a szervezet vészhelyzetekre adott reakcióját s a beteg képes újra átélni a tragédiát, rémálmok gyötrik, gyors a szívverése, szapora a légzése.
A jellemzô tünetek gyakran azonnal a tragédia után, de elôfordul, hogy hónapok után jelentkeznek: rémképek, alvászavar, étvágytalanság, aggodalom, félelem, ingerlékenység, tartós búskomorság, kimerültség, memóriazavar, érzelmi tompultság, váratlan sírási rohamok. Fokozott aggodalom a hozzátartozók testi épségéért, végül a tragédiára emlékeztetô személyek, helyek kerülése. A betegséget valószínûleg pszichés, fizikai genetikai és szociális tényezôk is alakíthatják és bármely életszakaszban elôfordulhat. A betegek többsége nô és a gyógyuláshoz legalább egy év - néha ennél sokkal több idô - szükséges.
A gyógykezelés: pszichoterápia és gyógyszeres beavatkozás. A legtöbbet a beteg meghallgatásával segíthetünk, hiszen a türelmes figyelem többet ér, mint a sablonos vigasztaló szövegek ismétlése. Fontos, hogy a beteg tudja, érezze: elkeseredése, félelme ilyenkor teljesen indokolt! Ha a beteggel együtt elismerjük, hogy a dolgok most már sohasem lesznek olyanok, mint régen voltak, s hogy vannak események, amelyeket nem befolyásolhatunk, akkor már sokat segítettünk.
Legnehezebb
a gyermek kezelése
Külön kérdés és igen nehéz, szívbemarkoló feladat a traumás stressz- szindrómán átesett gyermek számára nyújtott szakszerû segítség. Ha egy gyermeknél a traumát követôen felébred a korai haláltól való félelem, ha elveszíti érdeklôdését, ha alvászavarral, hasfájással, összpontosítási zavarral küzd, vagy az addig szobatiszta gyermek bepisil, vagy ujját kezdi szopni, akkor feltétlenül orvosi segítségre szorul.
Fontos, hogy a gyermek kérdéseire ôszintén válaszoljunk és ismerjük be, hogy mindenre mi sem tudjuk a választ. Bátorítsuk a gyermeket saját érzelmei kifejezésére és fejezzük ki mi is bátran a reakciónkat.
Amint a múlt heti írásunkban említettük, eljött a farsang vége, illik tôle vidáman elbúcsúzni. Úgy, ahogy ezt teszik Torockón, melynek népe, mint ezt Orbán Balázs lejegyezte: "Más elemek közepette fenntartá nemzetiségét, ôseinek szebb tulajdonait, jó erkölcseit s festôileg szép nemzeti öltözetét." Bár ma már nem viselik a színes-díszes ruhákat, a múzeumban megcsodálhatjuk, és ama farsangtemetési menetben is egy-egy pár az ôsi viseletben vonul. A farsangot szimbolizáló Döme koporsóját érdekes maszkos figurák kísérik (cigányok, bohócok, ördögök, szenesember stb.), legvégén a két vénlány, akiknek nem sikerült férjet fogni a farsang idején. Elöl betyárok pattogtatják az ostorukat, a menet végigvonul a falun, majd a vajornak nevezett fôtéri forrás vizébe dobják és összetörik a koporsót. Az álpap és álkántor a búcsúztatójában elmeséli az eltelt év történéseit is.
Igaz, amit Orbán Balázs ír: "Alig van bérces kis honunkban helység, mely természetrajzi, történelmi, de fôleg népéleti tekintetben annyi érdekeltséget tudna költeni, mint Torockó ". A település nem véletlenül lehet a világörökség része, hisz népi építészete egyedülálló. S mindezek fölött ott magasodik a hegy: "mert valójában minden székely büszke önérzettel tekinthet a Székelykô égremeredô csúcsaira". Érthetô, hogy itt, ahol kétszer kel fel a nap, oly sok regény színhelye lehet (Jókai Mór: Egy az Isten, Gyallai Dmokos: Vaskenyéren, Ignácz Rózsa: Torockói gyász), megverselték Gyulai Pál, Egyed Emese, László Noémi, megfestette tájait Wass Albert és Dóczyné Berde Amál, s sokan írtak szokásairól, életérôl. Jelzésértékû, hogy itt tanult Kriza János unitárius püspök, költô, néprajzkutató. A szomszéd faluban, Torockószentgyörgyön született az utolsó erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel. Ha jut idô, érdemes kimenni, vagy legalább az útról megcsodálni a Toroczkaiak várának romjait, vagy a Székelykôrôl körbetekinteni. Akinek kedve van, tartson velünk, hisz e hét végén oda szervezzük túránkat mi is. Kívánunk vidám farsangbúcsúztatót.
Az EKE marosszéki osztálya nevében
Kerekes Ibolya
A kormány döntést hozott azoknak az egyetemistáknak a támogatására, akik saját magánvállalkozást kívánnak beindítani. A döntés azt követôen született, hogy az egyetemisták szervezeteinek képviselôi tárgyalásokat folytattak az közoktatási minisztérium képviselôivel. A tárgyalások alkalmával derült ki, hogy nagyon sok diák vállalkozna, ha anyagi lehetôségei lennének. A magánvállalkozás beindításához az egyetemisták a következô kedvezményekben részesülnek:
- cégüket ingyenesen jegyzik be a Kereskedelmi Nyilvántartási Hivatalban, díjmentesség az egységesített iroda szolgáltatásainál;
- a cég alapításakor díj- és illetékmentesség a kereskedelmi tevékenység engedélyezésénél;
- díjmentesség a helyi közigazgatási ügyosztályoktól igényelt engedélyek kiváltásánál;
- díjmentesség a cégbejegyzés Hivatalos Közlönyben való közlésénél;
- ingyenes közjegyzôi bélyegilleték.
A kedvezményekben azok az egyetemisták részesülnek, akik rövid vagy hosszú távú, engedélyezett felsôfokú intézményben tanulnak, akik legalább II. évesek és nem töltötték be a 30. életévüket.
A kedvezményeket csak egyszer lehet igénybe venni, egy cég létrehozásakor.
A kormány törvénytervezetet fogadott el a dísznövények és virágok közös piaci elvek szerint történô forgalmazásáról. A jogszabály célja, hogy e területen szakmai csoportosulások jöjjenek létre, amelyek magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosítsanak, továbbá az ágazat fejlôdését az európi normákhoz igazítsák.
A törvény leszögezi, hogy virágkertészeti termék forgalmazása csak a minôségi, beméretezett szabványoknak megfelelôen történhet. Az eladási ajánlatoknak tartalmazniuk kell az árra, a termelésre és a méretekre vonatkozó információkat.
A virágkertészeti termékek egészséges piacának kialakítása érdekében létrehozzák a virágkertészeti piac mûszaki tanácsát, amely a kompetens állami hatóság, a termelôk egyesületének, a kutatóintézeteknek, a kertészeti egyetemek képviselôinek 12 tagjából áll.
A dísznövénnyel és virágkertészeti termékkel kereskedôk - a törvény értelmében - csak mûködési engedéllyel és akkreditációval folytathatják e tevékenységet.
A Megyei Munkaerô-foglalkoztatási és - átképzési Ügynökség marosvásárhelyi, szászrégeni, dicsôszentmártoni és marosludasi kirendelt ügynökségei valamint a segesvári és a szovátai munkapontjai csütörtökön hosszított programmal dolgoznak délután 6 óráig.
A délutáni programot a benyújtott igények alapján vezették be, hogy azok, akiknek a délelôtti órákban nem megfelelô az ügyfélfogadási órarend, délután is megköthessék a biztosítási szerzôdést. Az ügynökség ezután délután is fogadja a tanácsadásra jelentkezô munkát keresôket vagy azokat, akik szakmai átképzést igényelnek - közölte Reghina Farcas, az ügynökség vezérigazgatója.
K. F. nyugdíjas olvasónk ismét feltette a kérdést: mikor számíthatnak a 309-es törvény alkalmazására, mikor kapják meg a volt munkaszolgálatosoknak járó kárpótlást? Olvaink augusztusban adta be a kérést, azóta eltelt hét hónap, s a sok idôs emberhez hasonlóan hiába várta egész télen, hogy anyagi gondjait valamelyest enyhítsék a kevéske kárpótlással. - Addig húzzák az idôt, míg a sok idôs ember meghal, hogy az állam minél kevesebbet kelljen fizessen? - kérdezte elôfizetônk. A kérdést Alina Mesaros jogásznak, a bizottság tagjának, illetve Morent Ilonának, a Megyei Nyugdíjpénztár vezérigazgatójának tettük fel. Válaszukban az áll, hogy a volt munkaszolgálatosok által benyújtott közel tízezer dosszié elbírálása folyamatosan történik. Eddig ezret vizsgáltak át. Sajnos, arra már nem kaptunk választ, hogy a megyében eddig hány volt munkaszolgálatosnak kezdték el a kárpótlás folyósítását.
Rendkívül kiegyensúlyozott találkozót követôen, a marosvásárhelyi Intermures teremlabdarúgó-csapata 2-1 arányú vereséget szenvedett a székelyudvarhelyi SE-tôl az elsô hivatalos országos teremlabdarúgó-bajnokság döntôjében, amelyet a székelyudvarhelyi sportcsarnokban bonyolítottak le csütörtökön kora délután. Némi vigasza a vásárhelyieknek, hogy a döntô torna legjobbb játékosának az Intermures beállósát (ha használható ez a vízilabdából és kosárlabdából átvett megnevezés), Kacsó Endrét jelölte ki a szakmai zsûri, s ugyancsak ô lett 11 góllal, a lugosi Teodorescuval együtt megosztva, a torna gólkirálya. A székelyudvarhelyi döntôre hétfôi sportmellékletünkben bôvebben visszatérünk.
Konfliktuskezelés és kommunikációs készségek
A Fókusz Öko Központ február 28. és március 2-a között konfliktuskezelési és kommunikációs készségeket fejlesztô képzést (tréninget) szervez a marosvásárhelyi Mihai Eminescu mûvelôdési házban. A képzést a Fókusz Öko Központ által irányított vidékfejlesztési programban részt vevô Fehér, Kolozs, Bihar és Maros megyei kistérségek képviselôi számára szervezik.
A Love Plus Rendôrakadémia Marosvásárhelyen
AIDS-ellenes kampányának országos sikere után a Love Plus Rendôrakadémia visszatér Marosvásárhelyre. Március elsején 22 órától a Cuba Libre diszkóban tart szuperbulit, a Class együttes részvételével. A "rendôrök" versenyt szerveznek a védett szex törvényének ismeretébôl, a nyerteseket jutalmazzák.
Hetven évvel ezelôtt jött létre az elsô romániai polgárvédelmi alakulat, melynek feladata a lakosság védelme, a természeti katasztrófák következményeinek elhárítása. A Megyei Polgárvédelmi Felügyelôség ez alkalomból ma 12 órától a prefektúra nagytermében megemlékezô jellegû ünnepélyt szervez.
A takarékpénztárnál kell fizetni
Március elsejétôl a személyazonossági kártya, valamint az ideiglenes személyazonossági kártya kibocsátási ellenértéke (55.000, valamint 6200 lej) a megye takarékpénztárainál fizethetô le, és nem a megyei informatizált lakosság- nyilvántartó osztálynál. A kibocsátott nyugtákkal és a szükséges iratokkal az érdekelt személyek jelentkezzenek az ügyosztálynál az igényelt dokumentumok megszerzése érdekében, tájékoztatott Meghesan Ioan rendôr-fôbiztos, osztályvezetô.
A tudományos kutatás jelene és kilátásai
Február 28-a a Társadalomtudományi Kutatási Intézet napja. Ennek tiszteletére ma 10 órától az intézmény Bolyai utcai székhelyén kerekasztal-beszélgetést tartanak A marosvásárhelyi tudományos kutatás jelene és perspektívái címmel. Meghívottak tanügyi és kutatóintézmények vezetôi, egyetemi tanárok, kutatók, levéltárosok, muzeológusok és könyvtárosok.
Az RMDSZ marosvásárhelyi 12-es körzetében Sántha Tibor városi tanácsos ma délután 6 órától a Zsidó Vértanúk utca 25/B szám alatti gyûlésteremben válaszol az érdeklôdôk kérdéseire.
Szombaton 9 órai kezdettel kerül sor a magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszára. A VII-VIII. osztályosok a 16-os számú általános iskolában, a középiskolai tanulók a mûvészeti iskolában mérik össze tudásukat. A két színhelyen 9.30 órai kezdettel Nagy Pál irodalomkritikus, illetve Sebestyán Mihály történész tart elôadást a magyar szakos tanárok számára.
A Református Mentô Misszió vásárhelyi Mentôöv csoportja március elsején csendes napot tart. Az alsóvárosi református egyházközség templomában (Ludas utca 3. szám) sorra kerülô rendezvény programjában áhítat, csoportos beszélgetések és istentisztelet szerepel.
Nyugdíjasoknak kedvezményesen játszik a Hahota
A Hahota Színtársulat március 2-án, vasárnap este 7 órai kezdettel Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében megismétli az Egy bolond százat csinál címû szilveszteri kabaréját, amelyre a nyugdíjasoknak 50 százalékos árkedvezményt biztosítanak. Jegyeket a Maros megyei Nyugdíjasok Szervezeténél (Bolyai u. 36. szám) lehet vásárolni ma 9-12 óra között. A kezdvezményes jegy ára 25.000 lej. Március 4-én, kedden este 7 órától a társulat a szászrégeni mûvelôdési házban vendégszerepel. Jegyek elôvételben a Kultúrpalota, valamint a mûvelôdési ház jegypénztáránál.
Egészségügyi nevelés és csomagosztás
A Remedium Alapítvány március 2-án újra megszervezi a csókai kultúrotthonban az immár hagyományossá vált, egészségügyi neveléssel egybekötött segélycsomag-kiosztást. Dr. Benedek Imre egyetemi elôadótanár, az alapítvány elnöke mond köszöntôbeszédet, majd dr. Török Réka Népbetegségek napjainkban címmel tart elôadást. A rendezvény élelmiszercsomagok kiosztásával zárul.
A Hargita Megyei Rendôrség ôrizetbe vett hét személyt, akik egy adósság miatt elraboltak és bántalmaztak két felnôttet és egy gyereket - jelenti a Mediafax. A megyei rendôrkapitányság sajtóirodája csütörtökön közölte, hogy egy zetelaki férfi lakásába behatolt hét személy, akik bántalmazni kezdték, majd elrabolták a 62 éves F. B.-t, 55 éves élettársát, J. M.- met, és 13 éves lányunokájukat, B. E.-t. A három személyt ismeretlen helyre vitték egy Ford Transit furgonnal. A zetelaki és székelyudvarhelyi rendôrség, valamint a megyei rendôrség különleges alakulata azonnal az emberrablók nyomába eredt. Az idézett forrás szerint a három személyt megverték a furgonban, majd kitették a gépkocsiból a szomszédos Zeteváralján. A rendôrök itt találtak rájuk és a székelyudvarhelyi kórházba szállították ôket. A tetteseket - hat férfit és egy nôt - néhány óra alatt sikerült kézre keríteni. Hárman közülük farkaslaki, illetve székelyudvarhelyi illetôségûek, négyen héjjasfalviak. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a három zetelaki személyt azért rabolták el, mivel 2002-ben elmulasztottak visszafizetni egy több mint százezer forintos adósságot a farkaslaki D. C.-nek, aki szintén részt vett a rablásban. A hét bûnözô ellen bûntársulás, magánlaksértés, személyes szabadság korlátozása és testi sértés vádjával folyik vizsgálat.
A Dacia áprilisban mutatja be Solenza modelljét
A Dacia Automobile áprilisban bemutatja Dacia Solenza modelljét, amely 5.100 eurós alapáron, négy változatban lesz kapható, áll a pitesti-i cég csütörtöki közleményében. A Solenzát E7J típusú, 1.390 köbcentiméteres, 75 lóerôs Renault motor hajtja majd, JH3 típusú kapcsolószekrénye a Renault Laguna II és Mégane II modellekben is megtalálható. A 4 méter hosszú Dacia Solenza csomagtere 370 literes lesz. Mûszerfala könnyen tisztítható és tartós anyagokból készül, ülései ergonomikusak. A Solenza négy változatban (Confort, Rapsodie, Clima és Scala) kerül piacra. A Scala változat felszereltségéhez centrálzár, elektronikus kipörgésgátló, ködlámpák és légkondicionáló is tartozik. Az új modell kifejlesztése 40 millió euróba került, ebbôl 30 millió az új alkatrészek elôállításához szükséges ipari beruházások értéke. A Renault csoporthoz tartozó pitesti-i cég vezetése szerint az új modell 2003-tól az eladásoknak több mint 50 százalékát képezi. A Solenza modellben a Dacia az exportok fellendítésének lehetôségét is látja. A cég 2007-ig 200.000 darab Dacia Solenza eladását tervezi, ebbôl mintegy 50.000-et külföldön.
Farkasok portyáznak Maroshévíz környékén
A Hargita megyei Maroshévíz környékén több farkast láttak az utóbbi hónapban, az állatok a város széléig is elmerészkedtek, ahol széttéptek két kóbor kutyát. Takács Károly, a maroshévízi Vadász- és Sporthorgász-egyesület vezetôje szerint a város környékén portyázó farkasok vagy sebesültek, vagy legyengültek, ezért falkájuk kirekesztette ôket. Az állatokat ezért gyakran látni a városi szeméttároló közelében, ahol élelem után kutatnak. Takács elmondta, a farkasok nem támadják meg az embert, és eddig erdei állatokra sem vadásztak. Az erdészek szerint a farkasfalkák Sajókeresztúr és Déda térségébe vonultak, ahol gazdagabb zsákmányra találhatnak.
A Standard & Poor's hitelminôsítô csütörtökön BB mínuszról BB-re javította Románia hosszú távú lejadósságainak minôsítését, a hosszú távú devizaadósságok besorolását pedig B pluszról BB mínuszra emelte, áll az S&P közleményében. A hitelminôsítô ugyanakkor megerôsítette a rövid távú lej- és devizaadósságok B osztályzatát, az összes minôsítés kilátása pozitív. "A besorolások javítása a Románia által a gazdasági stabilizáció terén elért sikereket tükrözi; a gazdaság jelentôs növekedést jelez a kivitel és a magánbefektetések növekedése, az inflációs ráta és a kamatlábak csökkenése következtében" - jelentette ki Helena Hessel, az S&P elemzôje. A hitelminôsítô szerint az exportok terén elért sikerek és a román vendégmunkások által hazautalt valutaösszegek jelentôs növekedése lehetôvé tették, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya a 2001-ben regisztrált 2,3 milliárd dolláros szintrôl 2002-ben 1,6 milliárd dollárra csökkenjen. A közlemény szerint a minôsítések pozitív kilátásai azt jelzik, hogy az S&P kedvezô perspektívát lát a romániai gazdaság következô években történô átszervezésére és korszerûsítésére. A hosszú távú minôsítések javulhatnak a következô 12 hónapban, ha folytatódnak a szerkezeti reformok és fennmarad a pénzügyi fegyelem. Az S&P fontosnak tartja, hogy a kormány óvatos bérpolitikát folytasson a költségvetési ágazatban és a veszteséges állami vállalatok esetében.
Kétmillió iraki menekültre számítanak
Háború esetén kétmillió menekülttel kell számolni a legborúlátóbb forgatókönyv szerint - állítják az amerikai kormány egyes tagjai. Andrew Natsios, az amerikai fejlesztési segélyhivatal (USAID) vezetôje, Elliott Abrams, az amerikai elnök rendkívüli megbízottja és a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti fôigazgatója a menekültek ilyen nagy számára csak a legrosszabb esetben számít, a tényleges számadat ennél sokkal alacsonyabb lehet. A két tisztviselô a Fehér Házban egy értekezleten vett részt, amelyen azt mérlegelték, milyen elôkészületeket tegyenek egy Irak elleni katonai beavatkozás esetén keletkezô humanitárius katasztrófa kezelésére. Natsios kijelentette, hogy a legrosszabbakat feltételezô forgatókönyvet vettek alapul, a valós helyzet nem feltétlenül esik egybe ezzel. Az amerikaiak az elmúlt hónapokban nagy mennyiségben halmoztak fel különbözô anyagokat, hogy szükség esetén gyorsan segítséget nyújtsanak az iraki lakosságnak. Véleménye szerint Irakot eddig 750 ezer ember hagyta el, 800 ezer azoknak a száma, akik Szaddám Huszein elnök miatt váltak belsô menekültté. Abrams szerint egy katonai intervenció esetén mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a lakóhelyüket elhagyók száma, a lehetô legkisebb mértékû az infrastruktúrában és a közszolgáltatásokban keletkezô kár. A különbözô segélyeket már eljuttatták a térség négy országába, hogy pontosan melyikbe, azt az elnöki tanácsadó nem volt hajlandó elárulni.
Megszakadt a kapcsolat a Pioneer 10 ûrszondával
Az amerikai ûrkutatás hivatal, a NASA ismét elvesztette a kapcsolatot a Pioneer-10 ûrszondával, amely 31 éve, 1972 márciusában indult el útjára. A NASA egyik illetékese közölte, hogy legutóbb február 7- én igyekeztek - eredménytelenül - kapcsolatba lépni vele, miután háromszor is igen gyenge jeleket kaptak az ûreszközrôl, amely immár 12,21 milliárd kilométerre eltávolodott a Földtôl. Egy üzenetváltás vele bolygónkról az utóbbi idôben már meghaladta a 22 és fél órát. A Pioneer 10 teljesítménye minden korábbi elképzelést felülmúlt. Az elsô ember alkotta szerkezet volt, amely átutazott a Mars és Jupiter közötti kisbolygóövezeten, majd a Földtôl átlagosan 750 millió kilométerre lévô óriásbolygót 130 ezer kilométerre közelítette meg. Eközben fényképeket készített a Jupiterrôl, és annak néhány holdjáról, valamint tudományos méréséket juttatott a Földre a Naprendszer legnagyobb bolygójának a környezetérôl. A Pioneer 10 ezt követôen több bolygóval már nem találkozott, és megkezdte kozmikus vándorlását kifelé a Naprendszerbôl. Jelenleg a Naphoz mért sebessége másodpercenként 12,22 kilométer.
A drága édesanyának, anyósnak és nagymamának, IMRE ANNA-MÁRIÁNAK születésnapja alkalmából sok boldogságot, örömet, egészséget, vágyai teljesülését kívánják szerettei: Kristina, Dale és Kinga a messzi távolból. Élj sokáig! (v.)
VENNÉK Daciát, 120-as Skodát, Oltcitot, Ladát. Tel. 218-290. (53253)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (52823)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (50950)
OLCSÓN eladók Mountain Bike biciklik 2.390.000 lejért; német rollerek 390.000 lejért, 18 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (51678)
ELADÓ 81-es évjáratú, magánszemélyre beírt VW Passat 1,6 Diesel gépkocsi megkímélt állapotban. Tel. 0740-980-817. (52873)
ELADÓ lízingben 2002-es kiadású, dízel, metallizált szürke Ford Mondeo 0 km-ben. Tel. 0723- 313-415. (53134)
MOBILTELEFON-segédantennák eladók gyenge jel - térerô erôsítéséhez. Tel. 0740-556-322. (53169)
ELADÓ 1985-ös kiadású 1310-es Dacia alkudható áron. Tel. 144-002. (53164)
VÁSÁROLNÉK részletfizetési lehetôséggel kb. 30-50 m2-es helyiséget varrodának (kis ház stb.). Tel. 130-152. (53212)
ELADÓ 1 ha beépíthetô terület gáz- és villanybevezetési lehetôséggel Cserefalván. Tel. 333-132. (53203)
ELADÓ kerek asztal, porszívó, sôberágyak. Tel. 212-059. (53038)
ELADÓ kft. elônyös áron. Tel. 136-057, 16 óra után. Tel. 721-026-120. (53080)
ELADÓ 1,6 átmérôjû alumínium parabola antenna tartozékokkal. Tel. 335-198. (53090)
ELADÓ hat doboz (18 tabletta) 500 mg-os Sumamed (toxoplazmózis) gyógyszer. Tel. 0740-622-962. (48898)
ELADÓ diófa furníros szobabútor, íróasztal (120/60 cm), tévészekrény, zománcozott fôzôkályha. Tel. 318-692, 12 óra után. (53231)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények garanciával, német importból, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (52696)
ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902. (52796)
ELADÓ U 650-es traktor, 5 tonnás utánfutó, kombinátor, sima henger. Tel. 0740-289-140. (52843)
ELADÓ használt szoba- és konyhabútor. Tel. 127-473. (53078)
79 ÁR telek sürgôsen eladó megfelelô áron Felfaluban (Régen). Tel. 511-492, 0722-984-388. (53111)
ELADÓ két fehér, melaminált, kétajtós konyhaszekrény (1,80 magas); 0,45X0,55; 1,80X0,90- es jó minôségû, bordó gépi gyapjúszônyeg, 2X2 m-es linóleum. Ajándékozok 5 hónapos fekete kandúrt. Tel. 163-978. (43269)
ELADÓ 1230 cm3-es Honda Jazz megkímélt állapotban, 2004-ig mûszaki vizsgával, alkudható áron, 1.300 euróért. Tel. 167-146 vagy 0723-926-337. (53220)
ELADÓ házhely (14x126) Marosvásárhelyen, 6 euró/m2. Tel. 219-312. (53273)
ELADÓ 100 véka csöves kukorica. Marosvásárhely, Bucsin u. 12/14. sz. Tel. 141-409, 15 óra után. (53222)
ELADÓ tévészekrény, hokerdli, kétkerekû szekér, mosógépmotor, nippek, kovácsüllô, éjjeliszekrény, házibor. Tel. 136-832. (53133)
ELADÓ 1998-as, 1600 cm3-es, fehér, öthelyes, négyajtós VW Polo Classic. Tel. 0265/166-388, 16-20 óra között. (53150)
ELADÓ 8,55 ár terület Nyárád- köszvényesen. Tel. 121-812. (53153)
VESZEK legkevesebb 140 cm magas melegítô fémkályhát. Eladó kis teljesítményû kalapácsmalom. Tel. 576-470, Nyárádszereda. (53154)
ELADÓ vitrines szekrény, 4 szék, asztal, fehér konyhabútor. Tel. 135-735. (53159)
ELADÓ parkettaberakásos bejárati levélajtó (1,30X2,20 m) és 1500-as Moszkvics alkatrésznek. Tel. 322-492. (53206)
ELADÓ pianínó, kanapé + két db fotelágy-garnitúra, külön is. Tel. 137-085. (53247)
ELADÓ kitûnô állapotban levô, faragott telefontartó, négyágú csillár, rövid és háromnegyedes, 42-44-es méretû dzsekik, mind olcsón. Tel. 136-136, reggel és este. (53264)
ELADÓ kb 25.000.000 kg széna 20.000.000 lejért Maroshévíz és Gyergyószenmiklós között. (Az ár tartalmazza a szállítás díját is). Tel. 0265/169-561, 8-9 és 18-21 óra között vagy 0744-796-420. (53251)
ELADÓ szépirodalom, lemezek. Tel. 127-725. (53279)
VESZEK színesfém-hulladékot. Tel. 0744-547-355. (53290)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket 1 év garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (53299)
ELADÓ új Samsung DVD. Tel. 249-349. (53308)
ELADÓ használt szobabútor. Tel. 160-472. (53320)
ELADÓ sürgôsen Grundig tévé, LG videó, mindkettô garanciával rendelkezik. Tel. 0722-447-935. (53326)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás a Ion Buteanu utcában, IV. emeleten, 520 millió lejért. Tel. 135- 031. (53079)
KERESEK kiadó lakást hosszú távra, sürgôsen. Tel. 140-001, 0745-929-860. (53105)
NYÁRÁDREMETÉN, a Fô út a 455. sz. alatt, családi ház gazdasági épületekkel, nagy kerttel eladó. Tel. 169-281 vagy 212-464. (53254)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás vagy eladó fodrászüzletnek a Kövesdombon. Tel. 163-519. (53228)
ELADÓ II. emeleti, I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a November 7 negyedben. Közvetítôk kíméljenek! Tel. 211-566, 11-20 óra között. (53238)
ELADÓ ház Somosdon: egy szoba, konyha, nyári konyha, gáz- villany bevezetve, 2.100 m2-es telekkel. Irányár: 125 millió lej. Tel. 213-205, 16 óra után. (53235)
ELADÓ nagy ház a BRD, Continental Hotel környékén, 2 szárnyú, "A" szárny - 6 szoba - földszint, 5 szoba - emelet, 3 helyiség szuterén, "B" szárny: 6 szoba, közös udvar, közepes állapotú, a front a Calarasilorra néz. Alkudható ár. Tel. 124-372. (52882)
SZOVÁTÁN eladó jó állapotban levô 3 szobás lakás gázzal, csempekályhákkal, egy szobabútorral, faragott verandával, virágoskerttel. Ára: 20.000 euró. Tel. 0745-325-030, 570-902. (53072)
KIADÓ bérbe 2 szobás lakás a Tudorban. Tel. 216-354. (53114)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos, kertes ház 15 ár területtel Nyárád-szeredában, a Mezô u. 11. szám alatt. Irányár: 9.000 euró. Érdeklôdni az 576-559-es telefonon. (52970)
ELADÓ négyszobás ház manzárddal, terasszal Gernyeszegen. Tel. 342-170, 0722-990-583. (53123)
ELADÓ magánház: 3 szoba-összkomfort 533 m2- es területtel. Tel. 160-870. (53172)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Kövesdombon, privatizálásra is alkalmas. Tel. 120-817, 165-457. (53183)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Szabadság utcában. Tel. 249-660. (53237)
ELADÓ 3 szobás lakás a Kövesdombon, a Ceahlau utca 2/5. sz. alatt. Tel. 125-323. (53306)
KIADÓ szoba központban diáklánynak. Tel. 160-560. (53323)
ELADÓ magánház Marosvásárhelyen, a Hadsereg tér a 23. sz. alatt, kereskedelmi szempontból kitûnô helyen. Érdeklôdni naponta 16 óra után. (53334)
IZRAELBEN élô 25 éves fiatalember 18-25 év közötti barátnôt keres komoly kapcsolat céljából. Fényképes levelet várok a következô címre: Bartha Árpád Gan-Yavne P.O.B.77, Izrael.
NYUGDÍJAS, 60 év körüli hölgy intelligens, káros szenvedélyektôl mentes barátot keres. Választ a 72-es szobába "Tavaszváró" jeligére várok. (53158)
IMPORT szalagfüggönyök, redônyök bô választéka márciusban leszállított áron! Tel. 0745-683-607. (43281)
KERESEK házvezetônôt (lányt) 40 éves korig. Tel. 0744-572-814, 212-306. (53131)
HÛTÔSZEKRÉNYEKET és fagyasztókat javítunk a kliens lakásán. Garanciát vállalunk. Tel. 0744-795-141. (52755)
FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 167-689. (53059)
FESTÉST, fajanszozást, kômûvesmunkát vállalunk, kitûnô minôség. Tel. 212-531 vagy 0740-210-915. (53225)
TYÚKTOJÁST fogadunk keltetés céljából a maroskeresztúri keltetôben. Tel. 326-875. (53014)
KIADÓ két helyiség irodának, raktárnak. Tel. 126-439. (53089)
IFJÚ GYÖRGY LAJOS, volt nagyernyei lakost, aki 1954. január 12-én született György Lajos és Irma fiaként, beidézik a marosvásárhelyi jegyzôi iroda székhelyére, Retezatului utca 8. szám alá, március 14-én 12 órára, a 4/2003. hagyatéki dosszié letárgyalása végett. A fent említett dossziéban az elhunyt édesanya, György Irma (elhalálozási dátuma: 2002. március 10) hagyatékát tárgyalják le. (52801)
MINÔSÉGI padló-, parkettlerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 0265/257-785, 0722- 669-954. (52629)
KIADÓ modern üzlethelyiség forgalmas helyen. Tel. 0744-102-278. (52287)
BÉRBE adó 35 m2-es helyiség üzletnek vagy irodának. Eladó kozmetikai felszerelés. Tel. 164-075, 10-18 óra között. (53233)
FESTÉST, fali- és padlócsemperakást vállalunk. Tel. 169-798, 0745-415-852. (52868)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket, szalagfüggönyöket és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (52198)
FOGSOROK, fogak kedvezményes áron, professzionális fogfehérítés. Fogorvosi rendelô: Vrancea sétány 14/2. szám. Tel. 255-220. (52236)
TRANSYLVANIA.INFO - erdélyi vonatkozású weblapok: román-magyar szótár, fórum, eseménynaptár, weblapkatalógus. www.transylvania.info (50236)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz 2002-es és már 2003-as legújabb modelleket színes árnyalatban is, nagy választékban és koszorúslány- ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (52010)
VÁLLALUNK kômûvesmunkálatokat, festést, mázolást, fali-, padlócsempe- lerakást. Tel. 137-754. (51830)
ANGOLÓRÁK. Tel. 166-956. www.peterszabo.go.ro. (53218)
SZALAGFÜGGÖNYÖK, redônyök, reluxák készítése elônyös áron. Tel. 511-439, 0745-379-638. (53271)
KÉPESSÉGVIZSGÁRA felkészítek románból és magyarból. Tel. 216-845. (53275)
KÔMÛVESMUNKÁT, festést, fajanszozást vállalunk kedvezményes áron, kitûnô minôséggel. Tel. 130-333. (53221)
RENDELÉSRE hozok bôtermô, ellenálló gyümölcsfákat, szôlôoltványt garanciával. Háznál végzek téli metszést, permetezést szôlôsben, gyümölcsösben Marosvásárhelyen és Régenben. Tel. 511-239. (53112)
KIADÓ Marosvásárhelytôl 12 km-re levô 3 ha földterület megmunkálás végett. Tel. 250- 323, este 8 óra után. (53147)
GYERMEKNEVELÉST vállalok a Kornisán vagy a November 7 negyed körzetében. Tel. 217-651. (53161)
IDÔS néni gondozását vállalom 4 órára a Tudor negyedben vagy környékén. Tel. 145-782. (53166)
BÉRBE veszek áruszállításra alkalmas Papuc Daciát. Ajánlok 80 havi eurót. Tel. 0740- 886-733. (53268)
A MAROSSZENTGYÖRGYI Mezôgazdasági Társulás értesíti tagjait, hogy 2003. március 4-én 10 órai kezdettel tartja 2002-es évi beszámolóját a kultúrotthonban, amelyre meghívja minden tagját. A vezetôtanács. (53300)
ASZTALOSMUNKÁT vállalunk rétegelt fából, ajtót és ablakot készítünk igényesnek, garanciával. Tel. 0722-216-658. (53309)
KAPOSVÁRI idôs nô mellé megbízható gondozónôt keresünk. Lakás teljes ellátással biztosítva. Érdeklôdni Máriánál Budapesten, a 00-36-1-219-03-53, 00-36-26-34-00- 62-es vagy a 00-36-26-540-347-es telefonszámon. (53021)
Kegyelettel emlékezünk dr. LÜDKE WALTERRE halálának 9. évfordulóján. Szerettei. (53147)
Szeretett volna még köztünk élni, de a halál legyôzte, el kellett menni. Arany volt a szíve, munka az élete, Isten elhívta mert szerette. Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték a mezôcsávási TÓTH ÁRPÁDOT halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége, lánya és fia családjaikkal. "Mondá Jézus: aki hisz énbennem, ha meghal is él". (53190)
Kegyelettel és fájó szeretettel emlékezünk február 28-án SZEKERES ERZSÉBETRE halálának 9. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (53071)
Fájdalommal emlékezünk február 26-án drága jó férjemre, SZATMÁRI GYÖRGYRE halálának 4. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, Margit és szerettei. Isten nyugtassa. (53192)
Fájó szívvel emlékezem életem legszomorúbb napján február 28-án drága feleségemre, TOTH ROZÁLIÁRA halálának elsô évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos férje, Sándor. (53236)
Kegyelettel emlékezünk a nemeslelkû, jó testvérre, MARTON JÓZSEF volt gépészre halálának 5. évfordulóján. Akik ismerték és szerették, áldozzanak egy percet az emlékére. Megemlékezô testvérei, Béla, Klára, Zoltán. (53244)
Szomorú az út, melyen hozzád járunk, de még szomorúbb, hogy csak néma sírodra találunk. Megállt a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincsen már. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a nyomáti KOVÁCS ATTILÁRA, aki 28 éves korában február 28-án két éve megpihent. Emlékét ôrzik szülei és két testvére. Nyugodjál békében. (53064)
Szerettél volna még közöttünk élni, de a halál legyôzött és el kellett menni. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el szótlan. Fájó szívvel emlékezünk március 1-jén SZABÓ SÁNDORRA halálának elsô évfordulóján. Pihenj csendesen, nem zavar ott senki, ó milyen borzasztó már csak emlékezni. Bánatos felesége, Margit, leánya, Edit, veje, Péter, unokái: Barna és Elôd. (53063)
Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömet szereztél. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert nagyon szeretett. Szomorú szívvel emlékezünk február 28-án, amikor 3 éve itt hagyta szeretteit a szövérdi BUSTYA PIROSKA. Emlékét örökre megôrzik leánya, Irén, veje, Márton, unokái, Ildikó és Mónika. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (53081)
Szomorú az út, melyen hozzád járunk, de még szomorúbb, amikor sírodhoz érünk. Március 1-jén négy éve, hogy megpihent a nagyon súlyos beteg SERES MIHÁLY. Emlékét ôrzi felesége, leánya, fia, menye, két unokája és 8 testvére. (53092)
Szomorú szívvel emlékezünk február 28- án a marosvásárhelyi VARRÓ SÁMUELRE halálának 10. évfordulóján. Gondoljanak rá kegyelettel. Szerettei. (52760)
Az idô elmúlik, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk lesz szeretett emléked. Fájó szívvel emlékezünk február 28-án szeretett férjemre, BAJKÓ FERENCRE halálának elsô évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Drága emléke örökké élni fog fájó szívünkben. Felesége, Erzsébet, lányai, Rózsi és Zsóka, vejei, János és Gyula, valamint unokái, Adi, Dea és Zsolti. (53297)
Fájdalomtól megtört szívvel emlékezem március 2-án CSOG GÁBOR volt vásárhelyi lakosra, aki búcsú nélkül két éve itt hagyta drága jó feleségét. Emlékét megôrzi bánatos felesége, Juci. (53307)
Fájó szívvel emlékezünk február 28-án a maroskeresztúri id. SZILÁGYI ILONÁRA halálának elsô évfordulóján. Emlékét kegyelettel ôrzik szerettei. (53310)
Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRI ERNÔ életének 70. évében, február 26- án 9.30 órakor csendesen megpihent. Temetése március 1-jén, szombaton 13 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. Nyugodjon békében. Emlékét ôrzi: felesége, fiai, leánya, unokái, testvére és azok családjai. A gyászoló család. (53330)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága édesapa, nagyapa, após, testvér, rokon és jó szomszéd, a göcsi születésû KOVÁCS SÁMUEL 76 éves korában február 26-án hirtelen elhunyt. Temetése február 28-án 14 órakor lesz a családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (53311)
Szívem mély fájdalmával tudatom, hogy szeretett férjem, CSUPÁN GÁBOR életének 90. évében elhunyt. Temetése febr. 28-án 13 órakor lesz a marosszentgyörgyi temetôben. Felesége, Silvia. (53302)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, rokon és jó szomszéd, özv. SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Vitális Anna életének 77. évében csendesen megpihent. Temetése március 1-jén du. 2 órakor lesz a mezôcsávási gyászháztól, református szertartás szerint. Nyugodjon békében. A gyászoló család. (53321)
Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, após, nagytata, testvér, CSIFÓ MIHÁLY életének 56. évében visszaadta lelkét Teremtôjének. Temetése február 28-án du. 2 órakor lesz az erdôszentgyörgyi református temetôben. A bánatos család. (53349)
Örökre sebzett szívvel, lelkileg mélyen megrendülve tudatjuk, hogy a drága jó, szeretett feleség, édesanya, gyermek, testvér, anyós, meny, rokon, jó szomszéd és ismerôs, KELEMEN MATILD- IDA szül. László a kenyérgyár volt dolgozója, életének 50. évében, február 26-án hirtelen elhunyt. Temetése március 1- jén 13 órakor lesz a marosszentgyörgyi temet&oc