Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Tegnap a képviselôház közigazgatási szakbizottséga egyhangúlag Nyárádszereda várossá nyilvánítása mellett szavazott. Makkai Gergely elmondta, hogy a bizottságnak mind a 27 tagja egyöntetûen pozitívan bírálta el a kérelmet, amelyet a múlt év végén a nyárádszeredai tanács kezdeményezésére Kelemen Atilla, Borbély László és Makkai Gergely képviselô terjesztett be.

Tegnap hét ilyen kérést vitattak meg a közigazgatási szakbizottságban, ebbôl kéttôt fogadtak el. Makkai Gergely szerint a képviselôház illetve a szenátus plénumában már nem lesz probléma, mert általában a gyakorlat szerint a szakbizottság döntését elfogadják.. Remélhetôleg még a nyári parlamenti vakáció elôtt várossá nyilvánítják Nyárádszeredát.

Markó Béla az RMDSZ rövid távú tennivalóiról

Az RMDSZ legfontosabb rövid távú feladatait összegezte elsôként Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ e heti sajtóértekezletén. E kérdéskör kapcsán az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy megkülönböztetett fontossággal bírnak a Kongresszus által elfogadott határozatok alkalmazásáról zajló konzultációk. Az elôkészítési folyamat részét képezte a múlt hét végén Marosvásárhelyen lezajlott Platformok Konzultatív Tanácsának megalakulása, amely a Szövetségen belüli pluralizmus bizonyítéka. Markó Béla kitért az ugyancsak a múlt hét végén összeült Területi Elnökök Konzultatív Tanácsára, amelynek fô napirendi pontja a belsô választások elôkészítése volt.

Ezt követôen Markó Béla a 2003. évi RMDSZ- SZDP együttmûködési szerzôdés monitorizálásával kapcsolatos feladatokról szólt. Tájékoztatta a sajtó képviselôit a protokollum alkalmazását felügyelô bizottság kedd esti tanácskozásáról, amelyen mindenekelôtt a rövid határidôn belül megoldásra váró kérdéseket vitatták meg a tárgyaló felek. Az RMDSZ képviselôi - mint ahogy azt már eddig is megfogalmazták - a keddi megbeszélésen is hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet az audiovizuális díjat szabályozó kormányrendelet a jelenlegi formájával. A szövetségi elnök kifejtette, hogy az audiovizuális díj alól mentesíteni kellene a jogi személyeket, valamint az átlagos életszínvonal alatt élô családokat, nyugdíjasokat. Az RMDSZ mindemellett fontosnak tartja az audiovizuális díj csökkentését minden más társadalmi kategória számára. Az alapítványokra és egyesületekre vonatkozó 2003/37. számú kormányrendeletrôl szólva, Markó Béla ismételten, hangsúlyozta: az RMDSZ egyetért a jogszabály ellen tiltakozó alapítványok, egyesületek képviselôivel, ami egyébként már nyilvánvalóvá vált azáltal, hogy az RMDSZ is - képviselôje révén - aláírta a kormányrendelet ellen szóló nyilatkozatot.

Borbély László képviselô, a képviselôház titkára kiegészítette a szövetségi elnök tájékoztatóját a kormánypárttal kötött protokollum alkalmazásáról, és elmondta, hogy a jövô héten tanácskozásra kerül sor az RMDSZ valamint a Szociáldemokrata Párt szenátusi és képviselôházi frakcióvezetôi, a két ház állandó bizottságainak vezetôi között. Borbély László elmondta, hogy a találkozó célja az RMDSZ és SZDP közötti minél hatékonyabb parlamenti színtû együttmûködés elôkészítése, valamint ennek az együttmûködésnek az intézményesítése. Az RMDSZ képviselôje emlékeztetett arra, hogy az idei protokollum egyik lényeges pontja értelmében a két alakulat képviselôi állandó jelleggel elôzetes konzultációkat fognak folytatni a jogszabálytervezetek kapcsán. Ezt követôen Borbély László kitért a közutakon való közlekedést szabályozó kormányrendelet módosítására kidolgozott RMDSZ indítványra, amely révén a közutakon való szabálytalankodásért kirótt büntetéseket legalább felére kívánják csökkenteni. Ezeket a díjakat ugyanis az európai uniós követelmények függvényében állapították meg, viszont az uniós országokra jellemzô jövedelmekhez képest túl alacsonyak a belföldi fizetések - indokolta Borbély László az RMDSZ indítványát.

Kerekes Károly RMDSZ-képviselô, a képviselôház Munkaügyi és Társadalomvédelmi Bizottságának tagja, a szövetség heti sajtóértekezletén mindenek elôtt hangsúlyozta, hogy a társadalomvédelem, fontos szerepet tölt be az RMDSZ új programjában. Ezt igazolja az a tény is, hogy a Szövetség két képviselôje, dr. Kelemen Atilla és Kerekes Károly indítványt dolgoztak ki a sporttörvénynek az élsportolók védelmét és támogatását szabályozó cikellyének a módosítására . A cikkely eredeti változata értelmében az Olimpiai Játékokon érmet szerzett, valamint a Világbajnokságok és Európai Bajnokságok aranyérmeseit illeti meg életjáradék,

AZ RMDSZ képviselôi fontosnak tartják azt, hogy az Európa Bajnokságok valamint a Világbajnokságok második és harmadik helyezettjei ugyanúgy életjáradékban részesüljenek, mivel ôk is jelentôs mértékben hozzájárultak a román sport nemzetközi elismerésnek növeléséhez. Kerekes Károly hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy ebben az ügyben tárgyalásokat folytattak Georgiu Gingaras ifjúsági és sportminiszterrel, aki egyetértett a módosított indítvánnyal, valamint ígéretet tett arra, hogy támogatatni fogja azt.

Március elsején lép életbe az új munkaügyi törvény. Ennek értelmében megszûnnek a polgári szerzôdések. Mi történik azokkal a személyekkel, akik eddig az idôpontig polgári szerzôdés alapján fejtették ki tevékenységüket? - kérdezte lapunk Carmen Vamanutól, a Területi Munkaügyi Felügyelôség fôfelügyelôjétôl a tegnapi sajtótájékoztatón.

- A 2003. február 5-i 72-es számú Hivatalos Közlönyben megjelent 53-as számú törvény VIII. fejezetének 101. cikkelye értelmében március 1-tôl a fent említett személyekkel részmunkaidôs szerzôdéseket kötnek a munkáltatók, 2,4, illetve 6 órára. Ennek idôtartama nem haladhatja meg a teljes normájú munkaidôt (napi 8 óra), de nem lehet kevesebb heti 10 óránál, azaz napi 2 órás foglalkoztatásnál. Míg a polgári szerzôdést a felek közötti megegyezés alapján kötötték, az új szerzôdés alárendeltségi viszonyt von maga után. A szerzôdéskötôk társadalombiztosítási hozzájárulást kell fizessenek. A törvény szerint jogosultak pihenô- és betegszabadságra, s abban az esetben, ha nyereséges cégnél alkalmazottak, ebédjegyet is kaphatnak. A szerzôdésbe foglalt részmunkaidôket halmozzák, s a nyugdíj kiszámításakor figyelembe veszik. Az új törvény életbe ültetése jogokat teremt az alkalmazott számára - összegzett a fôfelügyelô. Hozzátette: az új törvény által megszabott minimális heti 10 órás munkaidô miatt elôreláthatólag megnô a feketén dolgozók száma. Ennek kiküszöbölésére a Megyei Munkaügyi Felügyelôség ellenôrzô szervvé alakul.

Szó esett a munkakönyvek helyzetérôl is. Carmen Vamanu elmondta, a felügyelôség székhelyén 45.000 munkakönyvet tárolnak, közel 80.000-et pedig a különbözô cégeknél. Az új munkaügyi törvény értelmében 2004 januárjában eltörlik a munkakönyveket. Így eddig a dátumig valamennyi cég köteles bejegyezni az adatokat a munkakönyvekbe. Mi több, a felügyelôségen 4000 személyt tartanak nyilván, , akiknek van munkaszerzôdése, de nincs munkakönyve. Ezeknek is az év végéig munkakönyvet készítenek, amelybe bejegyzik a régiséget. 2004. februárjában pedig minden címzettnek átadják a munkakönyvét.

Hallgatva a kormány fôtitkárának és az egészségügyi minisztérium egyik államtitkárának legutóbbi harcias, ingerült nyilatkozatait, hirtelen nem is tudom: sírni kell-e, vagy nevetni.

Természetesen ismét a pénzrôl van szó, arról a 14 százalékos egészségbiztosításról, amit minden alkalmazott után bezsebel az állam és ami évi 2 milliárd dollárra rúg. De, ami akkor, amikor szükség van rá, mégsincs. Mert elköltötték más célra.

A hírek szerint a Világbank egyik jelentése igazolja azt, amitôl az orvostársadalom tartott akkor, amikor tavaly az egészségbiztosítási pénztárat kormányrendelettel alárendelték az egészségügyi minisztériumnak: beláthatatlanul szövevényes lesz a begyûjtött összegek felhasználása, a kormánynak teljhatalma lesz a pénz kezelését illetôen, ez pedig korrupcióra, az összegek rendeltetésének megváltoztatására ad lehetôséget.

Az állítólagos világbanki jelentés szerint az egészségbiztosítási alapokból irányítottak át pénzt a nyugdíjak és más kiadások fedezésére. A kormány fôtitkárának cinizmusa felháborító: szerinte olyan nem létezik, hogy "biztosítottak pénze". Csak olyan, hogy az állam pénze. Amit a prioritások függvényében osztanak szét. Kedvük szerint - tehetnénk hozzá.

Ezek szerint az egészségügyet nem tekintik prioritásnak.

Nem kell messzire menni, önmagáért beszélô adat, hogy a megyében a kórházak 2002 végére óriási adósságokat halmoztak fel: közel 500 milliárd lejjel tartoznak a gyógyszer-, élemiszer-, egészségügyi felszereléseket forgalmazó cégeknek. Amihez még hozzáadódnak a januári és a februári kiadások. A megyei kórházban krónikusan hiányoznak egyes antibiotikumok, kötszerek, fecskendôk, vegyi reagensek, élelmiszerek. Kit érdekel, hogy a sármási kórházban már két hónapja nem fizették ki a gáz- és villanyszámlákat, a beszállító cégeket? Érdekel-e valakit, hogy odajutottunk: az erdôszentgyörgyi kórház (adóssága 1,1 milliárd lej) hónapok óta az egyházak, a község lakóinak irgalmára szorul, akik krumplit, paszulyt, dzsemet, szalonnát adnak össze, hogy a hat község betegeit ellátó kórház élelmet biztosíthasson a beutaltaknak. (Köszönet nekik!) Hogy a telefonvonalakat két hete kikapcsolták, csak sürgôsségi hívásokat lehet bonyolítani, a mentôautó egy hétig állt, mert nem volt pénz benzinre? Vagy hogy a szovátai kórházban már a vacsorára sem telik?

Újabban kiderült, hogy a "hiányzó" 15.000 milliárd lej mégiscsak megvan, a pénzügyminisztérium különszámlán tartja, kamatoztatja. Az államtitkár szerint azonban nem lehet felhasználni, mert "gondolni kell a jövôre is, ez az alap önsegélyzôként kell müködjön". Majd, ha égetôbb lesz a helyzet, kiutalják.

Ilyen lehet teli kamra mellett éhen halni.

Hogy a Marosvásárhelyi Magányosok Klubja ünnepi együttlétén pótszékekrôl kellett gondoskodniuk a szervezôknek, magáért beszél. A múlt héten az egykori építkezesi-szerelési tröszt hatalmas kantinéttermében ugyanis a klub fennállásának 12. évfordulója alkalmával találkozott a tagság helyi és vidéki szimpatizánsaival. Többek között a Szentgericei Unitárius Egyházközség lelkészével ill. nôszövetségének küldötteivel, a Hahota Színtársulat képviselôivel, Sepsiszentgyörgyrôl a nyugdíjasok Reménység klubja küldötteivel, továbbá a mozgássérültek helybeli Hit és Fény Alapítvány részérôl néhányukkal, beleértve Kolcsár Sándor ny. unitárius esperest és feleségét. Jelenlétüknek nagyon örültek a klubtagok, mivel annak idején ez az egyházközség bocsátotta a "hajléktalanná" vált klub rendelkezésére keddenként tanácstermét. Szintén a meghívottak között volt Nagy László unitárius lelkipásztor, Dan Viorel adventista lelkipásztor és az általuk immár évek óta mûködtetett Reménység telefon-segély- szolgálat egyik "szolgálatosa", továbbá az ünnepséget támogatók, Chertes Ioan, a kantinétterem vezetôje, a Tordai Húsfeldolgozó Üzem, valamint az Evelyn szépségszalon képviselôje, az írott és az elektronikus sajtó.

Mindaz, amit a klub tiszteletbeli elnökeként az ünnepi alkalommal Kopacz Imola pszichológus a klub létezése óta eltelt 12 év történetébôl távirati stílusban felidézett, ami a vendégek (Ráduly Gitta, sepsiszentgyörgyi Reménység, Kovács Manyi szentgericei unitárius nôszövetség, Dan Viorel adventista lelkipásztor és mások) köszöntôjében, és nem utolsósorban a klubtagok által bemutatott tartalmas ünnepi mûsorban elhangzott, a klub létjogosultságát bizonyította. Az egymásra figyelés, az önzetlen egymással törôdés, a szeretet mindvégig összetartó erônek bizonyult. Ezért, ha az ünnepélyen elhangzott Wass Albert: Üzenet haza címû címû verse "A víz szalad, a kô marad" sorának képletes üzenetéhez igazítjuk az elmúlt tizenévét, akár így is hangozhatna: Az idô szalad, a szeretet marad.

Betegségmegelôzô kampányt folytat a bukaresti Élet és Egészség Kiadó, amely elsôsorban természetgyógyászati könyvek megjelentetésére szakosodott. Ezenkívül a betegségmegelôzés, a teákkal való kezelés, a helyes táplálkozásról szóló receptes könyvek, vegetáriánus receptek találhatók a magyar nyelvû kiadványok között. A kiadó könyvterjesztôje a gyereknevelésre vonatkozó tanácsokat, tinédzser- pszichológiai, a szexuális életre vonatkozó irodalmat kínál román nyelven, továbbá kisgyerekeknek szóló vallásos tematikájú könyveket is.

A kampány keretében egy kilenc személybôl álló csapat tagjai kopognak be cégekhez, intézményekhez Marosvásárhelyen és vidéken, ahol házról házra járva kínálják termékeiket, és vérnyomást mérnek. Szerkesztôségünkben Szász Ildikó közegészségügyi asszisztens járt Barabás István könyvterjesztôvel együtt.

A tanácsok mellett a kiadványokat hitelben is odaadják azoknak a vásárlóknak, akik egyszerre nem tudnak fizetni.

Próba-kisérettségit tartottak a marosvásárhelyi 17-es Számú Általános Iskolában. Az eredményeket, amelyek szerint a diákok 51,5 százaléka 7-10-es közötti átlagot ért el, és 75 százalékuk átmenô jegyet szerzett, kifüggesztették az iskola folyosóján és értesítették a szülôket is. A próbavizsga célja az volt, hogy a nyári megmérettetéshez hasonló körülményeket teremtve a nyolcadik osztályos tanulók felmérjék, hogy milyen követelményeknek kell majd eleget tenniük, hol van hiányosság a tudásukban, a tanárok pedig azt, hogy hol kell hangsúlyosabban közbeavatkozniuk.

Todea Alexandru igazgató szerint az eredmények a felkészítés komolyságát tükrözik, hisz az elsô félév során írt felmérôk, valamint a félév végi dolgozatok is a vizsgatételekhez hasonló módon történtek. A próba-kisérettségire pedig úgy állították össze a feladatokat, hogy azok fokozatosan nehezedô kérdésekbôl álljanak, alkalmat nyújtva a gyengébben felkészült diákoknak és a legjobbaknak is, hogy tudásszintjüket bizonyítsák. A hátralevô három hónap során pedig még sok mindent pótolni lehet.

A teendôk megbeszélése érdekében a napokban találkozót tartanak a szülôkkel, amelyen az osztályfônök mellett az igazgatók is részt vesznek. S ha a hiányosságokat sikerül pótolni, a 17- es iskolában reménykednek abban, hogy a tavalyihoz hasonló eredményeket érnek el, amikor két diákot leszámítva, akik nem voltak kezdettôl az iskola diákjai, valamennyi végzôsük sikeresen kisérettségizett, és a város legjobb középiskoláiba nyertek felvételt - vélekedik az igazgató.

A diákok jobb felkészítése érdekében szervezték meg a délutáni programot, amelyeken a tanítónôk foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei ezt igénylik. Ottjártunkkor Bajkó Zsuzsánna és Kozma Rozália ügyelt fel a legkisebbekre, a román tagozaton Cretu Ildikó és Bucur Rozália volt az ügyeletes. A tanítónôk szerint hasznos a három éve bevezetett délutáni foglalkozás, s mivel játékkal, szünetekkel tarkítják, úgy érzik, hogy a gyermekek számára nem jelent megterhelést. A kisiskolá-soknak pedig kialakul a munkastílusa, tanulási ritmusa, önállóbbá válnak, ami a délelôtti tanítás során is érezhetô. Az egyéni foglalkozás a tanítónôk számára is lehetôvé teszi, hogy jobban megismerjék a gyerekeket, s azt is, hogy a tanórákon mire összpontosítsanak.

Az iskola egyik szárnyában óvoda is mûködik, Makkai Ilona és Zabala Maria óvónôk szerint hasznos az
"együttlét", mivel állandó kapcsolatot tartanak a tanítónôkkel. Egyébként véleményük szerint a hatéveseket csak akkor lenne szabad beiskolázni, ha külön osztályban foglalkoznának velük.

Mivel a megyei tanfelügyelôség arra készül, hogy a 17-es iskolát összevonják a mellette levô Sincai szakközépiskolával, Todea Alexandrutól a tantestület véleményérôl érdeklôdtünk.

- Mind a kollégák, mind a szülôk azt szeretnék, ha megmaradna az iskola önállósága, ahol a 37 osztályt kitevô diákságot 56 jól képzett szakember oktatja. A diákok 24 osztályteremben tanulnak, három laboratórium, egy valóban mûködô informatikai terem, sportterem és jól felszerelt könyvtár biztosítja az emberi és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy eredményesek maradjanak a jövôben is. Az oktatás két váltásban történik, s a végzôs osztályok mellett a legjobb átlagot elért két osztály járhat délelôtt iskolába. A szülôk mindig is jelentôs szerepet vállaltak az intézmény felszereltségének bôvítésében, ezért is ragaszkodnak az önállósághoz - hangzott el a beszélgetés során.

Amikor beszélünk vagy írunk, a nyelv meglévô, örökölt szókincsét és kialakult, megszokott frazeológiai kapcsolatait használjuk. E kész, mintegy elôre gyártott nyelvi elemek nélkül szinte lehetetlen volna a folyamatos kifejezés, a társadalmi érvényû közlés. A hagyományos, közkeletû formáktól eltérô egyéni, újszerû kifejezésmód aránylag ritka, s fôként az irodalmi stílusra jellemzô.

Az állandó és szokványos frazeológiai kapcsolatok (klisék, sablonok, frázisok) körében közhelynek tekintjük azokat a szókapcsolatokat, jelzôs szószerkezeteket, kifejezéseket, fordulatokat, elcsépelt képeket, hasonlatokat stb., amelyeket alkalmanként, bizonyos beszédhelyzetben természetes módon kínálkozó utalásul, szállóige- vagy idézésszerûen szoktunk használni. Gyakoriságuk és közismert voltuk folytán elkoptatottá, tartalmatlanná válnak, s ezért a stílus igénytelenségének hangulata fûzôdik hozzájuk.

A közhely fogalmát ugyan különféle szakmunkák árnyalatokban eltérôen értelmezik, de a lényege az, hogy általánosan ismert dolgot, tényt, megállapítást, igazságot fejez ki elcsépelt formában, minden eredetiség, egyéni szemlélet és íz nélkül. Sokszor a nyelv üresjáratának anyaga, töltelékelem, amely a lényegi, tartalmas mondanivalót helyettesíti, gépiesen, hatástalanul; ennélfogva a terjengôsségnek, a pongyolaságnak és semmitmondásnak egyik fô forrása. A közhelyek gyakran irodalmi vagy történelmi eredetûek, mint a szállóigék, de gyakoriságuk vagy éppen halmozásuk - a szállóigékkel ellentétben - erôsen rontja a stílus színvonalát.

A magasabb szintû, választékos, irodalmi, mûvészi stílus mértékével tehát hiba a közhelyek használata, hacsak nincs sajátos szerepük (jellemzés, humor stb.). Máskülönben bizonyos stílusigénnyel nem illik leírni vagy kimondani olyan avult vagy elcsépelt, hatástalanná kopott, minden egyéni bélyeg nélküli kifejezéseket, mint pl.: a távozás hímes mezejére lép (=elmegy); meglátni és megszeretni pillanat mûve volt; torkában dobogott a szíve; ereiben megfagyott a vér; úgy szép az élet, ha zajlik; az ízlések és pofonok különbözôk; arany betûkkel írta be nevét a történelem könyvébe.

A köznyelv szempontjából azonban voltaképp alig is vannak tágabb értelemben vett közhelyek, mert mindennapi beszédünk jóformán ilyenekbôl áll. Pl.: fehér lett, mint a fal; fontolóra vesz valamit; hegyezi a fülét; összerúgják a patkót; tudja, mitôl döglik a légy; derült égbôl a villámcsapás. A közhelyek használatának, terjedésének és hatásának oka, hogy látszólag tetszetôs, kicsiszolódott kifejezésforma, de egyúttal a szellemi igénytelenség, kényelmesség és stílusbeli szegénység forrása.

Támogatás informatikai fejlesztésre

A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium az idén mintegy 200 millió forinttal járul hozzá a határon túli informatikai fejlesztésekhez - közölte Kovács Kálmán, a tárca minisztere az Erdélyi Riport címû hetilapnak adott interjújában.

Az Erdélyi Riport címû hetilap legutóbbi számában megjelent interjúban a magyar informatikai miniszter példaként említette, hogy a határon túli magyar iskolákat is be tudják kapcsolni az oktatási intézményi hálózatba, mivel ebben a rendszerben nem számít, hogy az intézmény telephelye hol található. Mint mondta, a jelenlegi mûsorszórási technológiával, Erdély jelentôs része elérhetô.

Kovács Kálmán kitért arra is, hogy az új kezdeményezésként indult távfoglalkoztatási programot is megpróbálják majd a határon túli magyarokra kiterjeszteni.

A program kísérleti jellegû. A mintegy ezer- ezerötszáz létrehozandó távmunkahely tapasztalatai alapján a munkaügyi tárca egy átfogó jogszabály módosítási csomagot készít elô, hogy alkalmassá tegyék az egész gazdasági rendszert a távmunkában való foglalkoztatási forma befogadására.

- Ha a mostani kísérleti fázison, valamint a törvénymódosításon túljutunk, akkor képesek leszünk a távfoglalkoztatást üzemszerûen beindítani, és ekkor próbáljuk meg kiterjesztését a határon túli magyar munkavállalókra - mondta.

Kovács Kálmán szerint a határon túli magyarok távmunkában történô alkalmazása elsôsorban adózási és jogtechnikai kérdés. Úgy vélte a távmunka a kutatásfejlesztés terén fog a leggyorsabban elterjedni, de az információ technológiához kapcsolódó területeken is sikerre számíthatnak.

- Jelentôs eredményeket érhetünk el a programmal a mozgáskorlátozottak, a fogyatékosok, a kistelepüléseken élôk, sôt a határon túli magyarok foglalkoztatásának megoldásában is - hangsúlyozta.

Terjeszkedik a Rompetrol

Egymilliárd dolláros üzleti forgalom mellett 24 millió dollár veszteséget könyvelt el tavaly a Rompetrol, a második legnagyobb román olajtársaság - jelentette be Dinu Patriciu, a társaság elnöke.

Patriciu hangsúlyozta, hogy 1998 óta elsô alkalommal zárta veszteséggel az évet a Rompetrol, amit elsôsorban az olaj világpiacának konjunkturális nehézségeivel magyarázott. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rompetrol üzleti forgalma tavaly közel 50 százalékkal növekedett. Az idén 30 százalékos bôvüléssel számolnak.

- Két év múlva a Rompetrol lesz a legjelentôsebb szereplô a romániai piacon, mivel az akkorra várható 2 milliárd dolláros üzleti forgalmával megelôzi majd a jelenleg állami tulajdonban lévô Petrom társaságot - jelentette ki.

Dinu Patriciu keményen bírálta a kormányt, amely szerint a Petrom társaságon keresztül mesterségesen alacsony szinten tartja az üzemanyag árát Romániában. Emiatt a román piacon lévô többi társaság is kénytelen nagyon alacsony árréssel dolgozni. Mint mondta, a Rompetrol tavaly 148 millió dollár veszteséget szenvedett el emiatt. A Rompetrol 2002-ben 3,3 millió tonna kôolajat dolgozott fel. A nyersanyag 92 százaléka importból származott. A társaság közel 2,7 millió tonna üzemanyagot forgalmazott, ennek közel 67 százalékát külföldön értékesítette. A társaság elnöke követelte azt is, hogy a 2001-ben megvásárolt Petromidia olajfinomító örökölt állami adósságainak rendezéséhez a kormány nyújtson segítséget a társaságnak, ugyanúgy, ahogy más, komoly adósságot felhalmozott állami vállalatok privatizálásakor tette.

A Petromidia finomítónak 412 millió dollárt kitevô adóssága volt a költségvetéssel szemben. Patriciu szerint az jelenthetne megoldást, ha ezt az adósságot az állam részvényekké alakítaná át. Hozzátette, hogy a Rompetrol társaság jelenleg összesen 417 millió dollárral tartozik a költségvetésnek.

Dinu Patriciu 1998-ban vette meg a Rompetrol többségi részvénycsomagját, s a társaság központját Hollandiába helyezte át. Ezt követôen a társaság megvette a Vega és a Petromidia finomítókat. Tavaly az osztrák OMW csoport megvásárolta a Rompetrol részvényeinek 25,1 százalékát.

Szellemet talált Észak-Karolina állam parlamentjének épületében egy természetfeletti jelenségeket kutató szervezet.

A Szellemkutató Alapítvány, a Ghost Research Foundation tavaly november óta keresgél fejlett technológiával - infravörös videókamerákkal, elektromágneses keresômûszerekkel, hôérzékelô szondákkal - szellemeket az épületben, s immár sikerrôl számolhat be. A szervezet jelentése szerint az épületben cáfolhatatlanul szellem kísért, és mindig a régi tárgyalóterem harmadik sorának harmadik székében ül. Mindennek bizonyítására a kutatók birtokában van több lebegô energiagömböt ábrázoló fénykép és egy suttogást rögzítô magnófelvétel.

Aki még ezután is kétkedne, annak ott vannak a szakértôi tanúvallomások.

- Tudtam, hogy ha egyenesen ránéznék, eltûnne. Egyáltalán nem volt agresszív, ijesztô vagy félelmet keltô - számolt be találkozásáról a szellemmel az egyik kutató, Patty Ann Wilson.

A társulatot a világ egyik legnagyobb paranormális tevékenységeket kutató szervezete hívta a "szellemgyanús" épületbe, hogy kiderítse, a recsegô padlólemezek és nyikorgó ajtók rejtélyére természetfölötti jelenség-e a magyarázat.

- Bár nem mondanám magam szellemekben hívô embernek, azt be kell látnom, hogy a bizonyítékok alapján paranormális jelenséggel állunk szemben - nyilatkozott az AP-nek az épület történésze.

Ez is valami? - kérdezhetné a hír nyomán a kérdésben szakértônek egyáltalán nem számító romániai olvasó. Nálunk egy egész ország tudja, hogy megalakulása óta a bukaresti parlamentben folyamatosan kísért a régi rendszer szelleme.

A Népújság 2003. február 18-i számában Vajda György interjút közölt Gál Barna tanár úrral, az RMDSZ segesvári szervezetének elnökével, megyei tanácsossal, amely Szórványdilemmák címmel jelent meg. Mély szomorúsággal és döbbenettel olvastam az elnök úr válaszait a feltett kérdésekre, amelyek végeredményben összegezik az RMDSZ, annak választmánya és elnöksége tevékenységét, az elért "eredményeket" a legutóbbi tisztújító közgyûlés óta eltelt idôszakban.

A felvázolt kép rendkívül lesújtó, s habár sok igazságot is tartalmaz, egyáltalán nem igaz, hogy a segesvári magyarság Csipkerózsika- álmát alussza, ez kizárólag csak az elnök úr véleménye.

A válaszok hangneme rendkívül borúlátó, egy egész sor próbálkozásról szólnak, amelyek rendre kudarcba fulladtak, kevés városi tanácsosunk van, mert az emberek nem mentek el a választásokra, az RMDSZ-tagok, sôt a választmány tagjai sem jelennek meg azokon a rendezvényeken, amelyeket szerveznek, a magánvállalkozók klubja, az EMKE, az ifjúsági szervezet megszûnt az emberek érdektelensége miatt. Ez valóban így van, csak arról nem esik egy árva szó sem, hogy mindezekért milyen felelôsség hárul elsôsorban az elnök úrra, az elnökségre, a választmány tagjaira. Azért nem lehet mindent az RMDSZ-tagok nyakába varrni! Vajon a vezetési stílusnak semmi köze sincs ahhoz, hogy az elnök úr saját bevallása szerint az eltelt idôszak egész RMDSZ-tevékenysége egy nagy csôdtömeg? Az lep meg a leginkább, hogy az elnök úr nyilatkozatában (aki rendkívül szigorú és igényes, nagyon kemény kritikát fogalmaz meg másokkal szemben) az önkritikának a leghalványabb jelét sem lehet felfedezni.

Még szomorúbb azt látni, hogy az elnök úrnak semmilyen elképzelése nincs a jövôt illetôen. Márpedig hogyan számíthatunk a segesvári magyarság támogatására, ha jelenképünk borúlátó és jövôképünk egyáltalán nem létezik?

Amikor az újságíró a sok negatív válasz hallatán végre megpróbálja pozitív irányba terelni az interjút, s rákérdez a segesvári Gaudeamus Alapítvány megvalósításaira (a kérdésbe sajnálatos hiba csúszott, ti. az új épületszárny megépítését teljes egészében az Apáczai Közalapítvány támogatta), az elnök úr a következô választ adja, idézem szó szerint: "Valóban, 6 évvel ezelôtt együtt hoztuk létre a szórványban levô diákok támogatását felvállaló alapítványt, ma viszont azt kell mondanom, hogy a Gaudeamus Alapítvány kuratóriumával alig vagyunk köszönô viszonyban. Nem tartjuk a kapcsolatot, mert önállósultak, ôk kapják a pénzt, rendezik, nincs szükségük az RMDSZ-re."

Ennél a kijelentésnél többet kell idôznöm, nemcsak azért, mert személyesen is érint, mint az alapítvány elnökét, hanem mert napjainkban, amikor annyira szükségünk van az egységre, különösen szórványvidéken, egy újabb megosztó kijelentés hangzik el az elnök úr szájából: mi, az RMDSZ és ti, a Gaudeamus Alapítvány, akik nem vagyunk képesek egymással kommunikálni. Szerencsére a helyzet a valóságban egyáltalán nem ilyen, ez a rögeszme kizárólag az elnök úr fejében született meg, a baj csak az, hogy állandóan hangoztatja, s ezzel ellenségeket szerezhet az alapítványnak.

Azt hittem, hogy ezt a kérdést régóta sikerült lezárnunk, mivel egy tisztázó találkozóra hívta meg az alapítvány kuratóriuma az elnökséget és a választmány néhány tagját, ahol világosan kifejtettük álláspontjainkat, de úgy látszik, hogy az elnök úr még mindig nem tud megszabadulni ettôl a rögeszméjétôl. Elkeserítô számomra, hogy a sajtón keresztül kell ezt a kérdést vitatni, amit itthon már lezárhattunk volna.

Szóra sem lenne érdemes a fenti idézet, de mivel egy egész sor pontatlanságot, valótlanságot és csúsztatást tartalmaz, kénytelen vagyok részletesebben foglalkozni vele, már csak azért is, hogy a segesvári magyarság világos képet kapjon az egész kérdésrôl, s egyszer s mindenkorra vegyük le napirendrôl a mondvacsinált ellenségeskedést! Világosan meg kell értenie mindenkinek, hogy a segesvári RMDSZ szervezetnek, a Gaudeamus Alapítványnak, a történelmi egyházaknak és minden más magyar intézménynek, szervezetnek egyetlen közös célja van: lehetôségeihez mérten támogatni a magyar közösség önazonosságának megôrzését, az anyanyelvû oktatást és mûvelôdést, a gazdasági fellendülést, a kivándorlás megakadályozását, ami egy rendkívül felelôsségteljes és nehéz munka. Az elnök úr nyilatkozatában nemigen létezik olyan kapaszkodó, amely legalább egy kis biztatást jelentene számunkra.

Mindenekelôtt néhány szóban tisztáznám a segesvári RMDSZ-hez és Gál Barna elnök úrhoz fûzôdô kapcsolatomat, nehogy valaki személyi ellentétként kezelje az egész ügyet.

1989 decemberében alapító tagja és elsô elnöke voltam a szervezetnek és ilyen minôségemben öt hónapig képviseltem az RMDSZ-t a Nemzeti Egységfront bürójában. Az elnökségtôl 1992 elején váltam meg egy gerincmûtét következményeként, de azután is szívügyemnek tekintettem a szervezet színvonalas mûködését, maga az elnök úr is számtalanszor kikérte véleményemet a különbözô problémák megoldásakor, részt vettem még a választási tárgyalásokban is, s azóta is mindig segítségére siettem, ha erre felkértek. Gál Barna elnök úrhoz pedig negyvenéves barátság fûz. (Remélem, ezt ô is így érzi.) Meg kell azonban jegyeznem, amit sohasem róttam fel senkinek, ti. az RMDSZ megalakulásának 10. évfordulóján nem kaptam meghívást az ünnepi rendezvényre, de még egy pár elismerô sort sem!

Akkor nézzük az idézetet!

A segesvári Gaudeamus Alapítványt 1993. szept. 25- én hoztuk létre, elsôsorban a líceumi magyar tagozat volt diákjai és tanárai (tehát nem 6 éve, s az "együtt hoztuk létre", gondolom, csak erre vonatkozhat). Mivel már október elején elnyertük jogi személyiségünket, tehát teljesen önálló alapítvány vagyunk, nem tudom, miért volt szükség az idézetben szereplô önállósulásra és kitôl.

A kezdeti szerény, de nagyon fontos célkitûzések megvalósítása után a kuratórium merész tervet tûzött ki maga elé: egy szórványbentlakás létrehozását, amelyet azután igazi Magyar Házzá fejleszthet. A sorrend nagyon fontos volt, mivel a bentlakás léte alapvetô feltétele volt a két líceumi magyar osztály fenntartásának.

Mivel egy ilyen merész terv megvalósítása csak a segesvári és környékbeli magyarság teljes összefogásával és támogatásával lehetséges, a kuratórium elsôsorban az RMDSZ helyi szervezetével próbált szoros együttmûködést kialakítani, különösen azután, hogy többszöri sikertelen pályázat után az Iskola Alapítvány és annak elnöke, Markó Béla szövetségi elnök személyes támogatásával, valamint az Illyés Közalapítvány hathatós hozzájárulásával sikerült egy minden szempontból megfelelô ingatlant vásárolni. Az épületet már évek óta nem lakták, ezért nagyon rossz állapotban volt, amit önerôbôl kellett alkalmassá tenni a bentlakás beindításához. Itt következett az igazi nagy összefogás ideje, amikor majdnem pénzforrás nélkül, helyi mesteremberek, fôleg diákjaink szülei önzetlen segítségével kellett rendbe tenni az épületet.

Az RMDSZ-szel összefogva gyûjtést szerveztünk e célra, de az utcafelelôsök kis száma miatt a gyûjtés nagy részét diákjaink végezték el, a segesváriak és fehéregyháziak becsületére váljon, hogy nagyon sokan adományoztak, persze, az összegyûjtött összeg, amit még a líceum diákjai vidéki elôadásainak bevételei meg is kétszereztek, rendkívül kevésnek bizonyult. Ezután hét közös tanácskozás jegyzôkönyvei bizonyítják, hogy sehogy sem sikerült komoly támogatást kapnunk az RMDSZ helyi szervezetének egyes vezetôitôl, elsôsorban az elnök úr akadékoskodása miatt. Egyetlen mondatát idézném: "Milyen érvekkel tudjak én mozgósítani egy segesvári mesterembert egy olyan bentlakás építéséhez, amelyben nem a saját gyereke fog lakni?" Mindenki maga ítélje meg az elnök úr szûk látókörû szavait, mivel az illetô mesterember is könnyen belátja, ha nincs bentlakás, akkor nincs két magyar osztály, s akkor az ô gyereke sem tanulhat anyanyelvén. Ez volt a legnehezebb idôszak alapítványunk életében, mivel nagyon nehéz volt olyan támogatót találni, aki nemcsak a szakértelmét és munkáját ajánlja fel, hanem sokszor az anyagot is neki kell biztosítania.

Az "Ôk kapják a pénzt" állításra csak annyit válaszolnék, hogy az elnök úr próbáljon megírni legalább egy- két pályázatot abból a több mint 100 pályázatból, amelyek fölött sokszor éjjeleken át görnyedtünk, s amibôl pénzhez jutottunk. Ölbe tett kézzel ülve nem folynak égi csatornákból pénzek senki számára.

Ami pedig a "köszönô viszonyt" illeti, íme néhány adat. Leszámítva az elnökség két tagját (nyilván az egyik az elnök úr), a többiek s a választmány is kezdettôl fogva a mai napig lelkes támogatói az alapítványnak, egyesek jelentôs adományokkal, mások munkával és szakértelemmel járultak hozzá a sikerekhez. Kitûnô a kapcsolatunk a városi tanácsosokkal.

Szíves elnézését kérem az olvasónak, hogy ennyire részletesen kellett leírnom a történteket, de szeretném, ha mindenki világosan látná a helyzetet, s az RMDSZ és a Gaudeamus Alapítvány szembenállásának hamis képe mindenkorra eltûnne az emberek tudatából.

Az elkövetkezô tisztújító közgyûlésen megválasztott új választmánytól nem lehet csodákat várni, de meggyôzôdésem, hogy ha a választmány, illetve elnökség gyökeresen megváltoztatja vezetési stílusát és szellemét, több feladattal bízza meg a fiatalokat, akkor mozgósítani tudja a segesvári magyarságot minden jó ügy érdekében. Már most ígérhetem a Gaudeamus Alapítvány kuratóriuma nevében, hogy továbbra is szoros kapcsolatot tartunk az RMDSZ vezetôségével, s az együttmûködés sikere ezentúl sem rajtunk fog múlni.

Magáncivódásaim

Ez az írás akár magyarázkodás is lehetne. De nem az. Még ha annak tûnik, akkor sem. Mert a szándékom egészen más. Nem mentegetôzni akarok. Csak egyféle leltárt készítenék csupán. Valamikor évekkel ezelôtt, amikor ennek az újságnak hasábjain szinte heti rendszerességgel jelentek meg "magáncivódásaim" jóérzésû emberek rokonszenve kísérte, amit és ahogy gondoltam. Ember nem élhet illúziók nélkül. Vigasztalt, hogy legalább megmondom, hogy szabad utat engedhetek a bennem lévô panasznak. Vallomást tehettem, hogy milyen magyarnak lenni. Kisebbségi életünknek mindennapjai tele vannak csapdákkal s hozzászoktunk hogyan kerülgessük azokat. Ahogyan lehet, ahogyan engedik. Bizony többnyire úgy, ahogyan hagyják. Hogy sose feledjük, mellettünk mások is élnek s ôk vannak többségben és nekik áll fennebb. De amikor nem veszik észre /vagy nem akarják észrevenni/ közösségünk létezését, formálódását, a lényeg magától is megismerszik. Aki ad méltóságára, az ilyenkor legalább kötôzködik. S nem mondja, hogy minden rendben volna, amikor távolról sem úgy van.

Most, amikor már csak visszapillanthatok válogatott aggodalmaimra, tiszta lelkiismerettel elmondhatom, saját fontosságomat sosem tartottam nélkülözhetetlennek. Nem akartam én mindenbe beleütni az orromat, dehogy akarhattam. Csak sodort a nyugtalanság. Mert emberibb magyart szerettem volna látni magam körül. És ha megírtam valamit, az túlmutatott rajtam. Csak azért tettem, hogy osztozkodjam azokkal, akik tudatosan vállalják önazonosságukat.

Nem tudom, hogy valaki még számon tartja-e, ezeknek az írásoknak jó ideje nyoma veszett. Se szó, se beszéd elhallgattam. Csak azért, mert olyat merészkedtem megtenni, amirôl valamikor magam is szívesen lebeszéltem volna akárkit. Amúgy mentség gyanánt nem mondanék semmit. Ami magánügy, arról minek beszélni… Az életnek vannak kényszerei. Ahogy telnek az évek, az ember megkívánja a csendesebb napokat és szívesen elbujdokol/na/, nyilvánvaló oda, ahol még összeterelheti maradék juhait. Oda, ahol még egybefoghatja családját.

Igaz, ami igaz esendôségem mást nemigen tehetett, ha Kukutyinba készültem zabot hegyezni. Volt elôzménye a dolognak. Rám szólt valaki. Egy kínálkozó replika okán; mert szemére vetettem, nem ildomos szidni azt a szervezetet amelynek elôljárói között, alig néhány hónapja még, haszonnal tündérkedett. A makacs tanító néni megsértôdött, és csalhatatlan igazát bizonyítandó nyilvánosan megüzente nekem, hogy nem vagyok gyanútlan, s ezért jobban tenném, ha írásaimmal együtt eltûnnék balfenéken. Mondanom se kell, nem ijedtem meg. Csak akárkivel nem akartam az indulatok sötét zugába besétálni. Hogyan is magyarázhattam volna meg, ha úgy hozza a sors és a kisebbségi identitásommal már nem rendelkezem, én akkor is erdélyi magyar maradok annak sajátos érzelmeivel együtt és kívülálló sohasem leszek.

Egyszer József Attila a tenger színérôl vitatkozott valakivel, egy versét illetôen. Hogy kék vagy zöld? A költô az utolsó szó jogán csak ennyit mondott: na jól van, legyen zöld, de nem úgy, ahogyan te gondolod. Igy esetleg még "magáncivódhattam" volna tovább, mintegy feleletképpen. De már nem volt hozzá kedvem. Meghúzódtam mentsváramban, a munkahelyemen, ahonnan immár nyugdíjba készülôdtem. Mint egy sok-sok évet ledolgozott civil.

Ide kívánkozik még sok minden. Írásaim rendre magukban hordozták a kockázatokat és mellékhatásokat. Az ellendrukkereket sohasem szívleltem; fôleg azokat, akiknek nem volt más gondjuk, csak utálhassák azokat, akiknek helyén nem lehetnek. Nem hagytam szó nélkül azokat a választott közszolgákat, akik a bizalom fogytán sohasem önmagukban keresték a hibát és csekély hajlandóságot sem mutattak az önvizsgálatra. Szánom-bánom, ha némelyeknél tévedhetek, de ôket ma sem tartom alkalmasnak a magyar feladat elvégzésére. Csöppet sem furcsa, az ilyesmi azóta sincs másképp az RMDSZ-ben és körülötte. Sokan még mindig hiszik, azért nincsenek jó helyen, mert a belsô választások hiánya nem adhatott nekik lehetôséget a megmérettetésre. Ez így ideológiai szósz. Mert mostanáig nem sikerült dûlôre jutni abban, hogy mindenki megnyugtatására hogyan lehetne azt megejteni. Az eszelôs mellébeszélôknek nem sikerül semmi újat mondani. Pedig alászállhattak volna a magaslatokról. Elmehettek volna az RMDSZ-nek egyetlen körzeti összejövetelére, ahol nagy ritkán jelenik meg valaki. Csak úgy, tapasztalásképpen. Mert ugye, a többezres tagsághoz képest húsz-harminc jelenlévô mégsem dönthet akármiben. Fôleg abban nem, hogy tisztségekre kit javasolhatnának és kinek a nevében. Tudálékoskodni természetesen lehet.

Emlékszem, kilencvenben csak úgy szárnyalt bennünk a képzelet. Egy magát, nyelvét védelmezni akaró közösségnek szüksége volt a szervezett önigazolásra. Kellett egy érdekképviseleti szervezet, amelynek meglesz a missziója s amelyben a mûködésnek rendszerét mi alakítjuk majd. Jómagam az ismert színházi rendezôvel hetekig jártam a nyárádmenti falvakat, nem parancsszóra, csak úgy, önkéntesen, hogy biztassuk ismerôseinket a közösségi élet új lehetôségére. Mondanom sem kell, jó volt hinni, ha magunknak vagy másoknak sokat ismételgetjük, hogy bátrak és erôsek vagyunk, akkor meg is erôsödhetünk.

Akkor még elképzelni sem tudtam volna, hogy mi mindent kényszerül látni, tapasztalni késôbb az ember. De hát a politika mezeje nem holmi édenkert, ahol mindenkinek egyformán lehet a gyümölcsbôl szakítani. Vannak rafinált jogosztogatók, akiknek bizony alkalmanként kedvében kell járni. És embere válogatja, kinek hogyan sikerül azt megtenni. Megragadhatatlanul bonyolult dolog az RMDSZ-t úgy igazítani, hogy az mindenkinek elfogadható legyen. Nem vagyunk egyformák. És a szellemi, erkölcsi s ízlésbeli igényesség sem ugyanaz egyikünknél, másikunknál. Ami tulajdonképpen nem tragédia. Aki vitatkozik, annak is lehet igaza. Engem soha nem zavart, amikor az RMDSZ részt követelt magának a közigazgatásban, az önkormányzatokban. Minek intézkedjenek rólunk mások a fejünk felett? Ha az RMDSZ saját fajtájának kenyeret keresett a hivatalokban, ha nyelvi jogokért verekedett ott, ahol gáncsolták elegen az iparkodást, fenemód tetszett a céltudatosság. Másfél millió adófizetônek az állam nem biztosít egy saját magyar nyelvû egyetemet. Nyilvánvaló, számunkra ez továbbra is elfogadhatatlan. És mondjuk is, ha kell, ha nem. Valamit azonban elkülönítünk. Mert ez csak a felsô szint. Mindannyian jártunk általános iskolába. Biztos az RMDSZ-tisztségviselô is. Arról miért nem beszélünk, milyen iskolába járnak ma gyermekeink? Nem holmi kirívó példát említenék. Nincs az az iskola, ahol emeletrôl emeletre a folyosókon nem azok a képek lógnának sûrûn a falon, mint húsz- harminc évvel ezelôtt. Értem én, hogyne érteném tudósoknak, íróknak, híres embereknek a múltból ott a helyük. Csakhogy magyar még véletlenül sincs közöttük. Mintha a mi történelmünknek arra érdemes személyisége nem lenne. S így az egész nem egyéb, mint képmutogató képmutatás. Itt kezdôdnek hát a bajok. Magyar gyermek ne tudjon annyit, mint a másik. Ne ismerje eleit s kíváncsi se legyen rájuk. És büszke se. Ha meg felnô, ne is emlékezzen annyi mindenre. Legyen kevesebb és érezze is már kiskorától. Utóvégre a nemzeteket úgy veszejtik el, hogy legelôször elveszik emlékezetüket. Nyilvánvaló akkor, ha hagyják magukat… Óvodától az egyetemig tanuljanak a gyermekeink magyarul. Ez óhaj, de jog is. Alsó fokon, felsô fokon, mindenütt. De ahol a jogot részrehajlóan értelmezik, ott könnyen elsikkadhat a lényeg. RMDSZ-képviselô nyugtatgat a tévében /mert ô is következtet, amikor muszáj/ csöppet sem zavarja, ha netán rosszat mondanak róla és oda az egyetértés. Ilyen a világ ma. Kiválasztottnak nem jó lenni. Az elitnek sehol nem könnyû, kikezdik, hibáztatják mindenért s elverik a port rajta. Akkor is, ha kell, akkor is, ha nem. Mert az elit sem lehet olyan, hogy mindenki szeresse. És a képviselô úr mintha belenyugodna, tudomásul veszi.

Egyébként a jegyzetíró ezt nem teheti. Mert vigasztalódni így nem lehet. Ezért az utolsó "magán-civódásában" még leírja, akik abból élnek /és jól, ami nem feltétlenül baj/, hogy kisebbségi érdekeket képviselnek ilyen könnyedén és ellenállás nélkül nem adhatják fel, ha a rokonszenv körül valami akadozik. Nem takargatózhat azzal, úgyis mindegy. Legyen ereje szembenézni önmagával és a helyzettel. Hiszen akinek van ereje, annak a bizalommal is sikerül sáfárkodni és a vonzalom nem lesz semmiképpen egyoldalú.

Negyvenöt év a közösség szolgálatában

Besugározta a Mezôséget is, Segesvár, Brassó, Szeben környéke volt az a tájegység, ahol a szászok éltek, az ô világuk is érdekes mûsorok elkészítését eredményezte. A gyimesi és moldvai csángók felfedezése, régi rádiósok elbeszélése szerint, különös élmény volt. A Marosvásárhelyi Rádió hivatásának érezte adáskörzete zenei és irodalmi életének felkarolását, az értékek megôrzését és továbbadását. Számos hanglemez ôrzi neves népdalénekeseink és népi együtteseink nótáit, amelyeket a vásárhelyi stúdióban rögzítettek és az Electrecord hanglemezgyár adott ki. Megemlíthetjük Szélyes Sándor, Tóth Erzsébet, Madaras Gábor nótáit, vagy a Hargita-Vadrózsa székely népi együttesek elôadásait. Az ötvenes évek megpezsdült irodalmi és színházi élete azt bizonyította, hogy van mit tennie a rádiónak. Kiváló írók, publicisták szólaltak meg, köztük Sütô András, Szász János, Beke György, Méhes György, Bodor Pál, Fodor Sándor, Huszár Sándor, Gálfalvi György.

Sokan nem hittek a fülüknek, amikor 1985. január 12- én elnémították a Marosvásárhelyi Rádiót, legkevésbé maguk a szerkesztôk. A szalagtárat az ország leghírhedtebb börtönébe, Jilavára szállították, nagy részük az újrainduláskor került vissza Marosvásárhelyre. A kommunista diktatúra bukásának napján, 1989. december 22-én ismét elkezdte mûsorszórását a Marosvásárhelyi Rádió. Az információszolgáltatás felgyorsítása komoly befektetést igényelt. 2000 novemberében egy korszerû, Nyugat-Európában elterjedt rendszert helyeztek üzembe, az országban elsôként Marosvásárhelyen. Csaknem másfél éve a rádió az Interneten is hallgatható (www.radiomures.ro). A felszerelés fôleg a holland kormánnyal való együttmûködés eredménye. A Millennium-programnak köszönhetôen nem csupán a technikai felszereltség újult meg, hanem a szerkesztôséget és a mûsorrácsot is átszervezték. A ritmussal lépést tartva, a Marosvásárhelyi Rádió fô mûsoridejét a tájékoztatásra szánja. Hétköznapokon délelôtt 11 és 12, délután 4 és 5 óra között a hallgatók a Rádióújságból tájékozódhatnak a nagyvilágban, az országban, különösképpen Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megyében zajló eseményekrôl. 2001. szeptember 20-án a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztôségének adásidejét ultrarövid hullámon sugárzott 2 órás (vasárnap 1 órás) mûsorral bôvítették.

Nos, a jubileumi alkalomból a rádió aligazgatóját, Borbély Melindát kérdezte lapunk munkatársa.

- Hallottuk, meglehetôsen friss a hír, hogy aligazgatói teendôi mellett új feladattal bízták meg.

- Ideiglenesen, vagyis február 1. és március 31. között felelek a romániai kisebbségi adásokért, de nem csak a magyar nyelvûekért, mert köztudott, hogy magyar közszolgálati mûsorszórás létezik 50 órában hetente Marosvásárhelyen, heti 37 órában Kolozsváron, 6 és fél órában hetente Temesvárott és heti 6 óra 20 perc Bukarestben. Tudni kell azt, hogy Temesváron 8 nyelvû, Konstancán 6 nyelvû adás mûködik. Noha az állás bukaresti központú, itt maradok Marosvásárhelyen. Az történt, hogy átalakították a közszolgálati román rádió szerkezeti felépítését, és ebben egy ilyen helyet találtak. Ez a megbízatás nekem azért is egyszerû, mert aradi vagyok, Temesváron végeztem az egyetemet, több nyelven beszélek.

- A szerkesztôgárda viszonylag stabilnak mondható, ám azt hiszem, az adásidôhöz viszonyítva kevesen vannak.

- Így igaz, a legtöbb adásidôvel mi vagyunk legkevesebben. A szerkesztôségnek 16 alkalmazottja van, a heti 50 órához borzasztóan kevés, külsô munkatársakat foglalkoztatunk. Persze, ránk férne egy bôvítés.

- Mi a tapasztalat, a megélénkült kereskedelmi rádiózás befolyásolja a közszolgálati rádiózás hallgatottságát?

- A Metromedia Transilvaniana a holland közszolgálati rádió megbízásából felmérést végzett. A Marosvásárhelyi Rádió, 23 százalékkal a piaci részesedésbôl, elsô helyen van. Természetesen arra kell a Marosvásárhelyi Rádiónak törekednie, hogy megtartsa a közvélemény-kutatás szerint is bizonyított vezetô pozícióját. Ne feledjük, minden konkurencia, nekünk is kell tanulnunk a kereskedelmi rádiózástól, az unalomnak nincs helye.

- Mert nem elég az, hogy magyarul szól a vásárhelyi közszolgálati rádió, hiszen vannak már magyar nyelven is sugárzó kereskedelmi rádiók...

- Értékes, jó mûsort kell készíteni, persze szem elôtt tartva a közszolgálatiságot. Munkámból adódóan nem csak saját magunkat kell hallgatnom, hanem a konkurenciát is. Amikor tehetem, hallgatom a kolozsvári rádió magyar adását; természetesen versenyhelyzetben vagyunk, olyan szempontból is, hogy a kolozsváriakéval egyszerre van a délutáni adásidônk.

- Van-e arról valamiféle felmérésük, hány erdélyi hallgatója van a Marosvásárhelyi Rádiónak?

- Potenciálisan 2 és fél millió, a román, magyar és német hallgatókkal együtt.

*

Holnap délután 4 órától a Kultúrpalota nagytermébôl egyenes adásban közvetítik a 45 éves évfordulóra szervezett elôadást. Fellépnek: a Hargita Állami Székely Népi Együttes, Dancs Annamari, Molnár Tünde orgonamûvész, a Kôvirág együttes, a Tiberius vonósnégyes, Nagy Dorottya színmûvész, mûsorvezetô: Gáspárik Attila.

Az ember saját magán is tapasztalja az idôsödés jeleit. Nem adja meg magát a jeleknek, de tudomásulvételéhez kénytelen hozzájárulni. Avagy belemegy a játékba. Holott még a tegnap is friss, újító eszmék hívévé szegôdve küzdött a régi és rossznak ítélt dolgok ellen. Pártját fogta az elesetteknek, érdekükben akár szószólóvá is magasodott. Más szavakkal szólva, forradalmár volt. Van is egy mondás, politikai pályamodell, amely szerint, ha jól idézem, ha valaki húszéves korában nem forradalmár, harmincéves korában vállalkozó, ötvenéves korában bankár, hatvanévesen milliomos, azt megette a fene. Az elsô feltételnek eleget tettem, a második teljesítése lehetetlen volt, hacsak a szellemi vállalkozásra nem terjesztjük ki a bölcsesség hatályát. (Beszóltak az irányítótoronyból: kivételesen - igen.) A harmadik és negyedik állapotnak, bizonyosan tudom, soha már.

Mégis vannak tünetei annak, hogy hátam megett hagytam a forradalmiságot. Végleg a múlté és még csak nem is tudok nosztalgiával visszarévedezni az izzás állaghalmazára. Híve lettem a polgári megállapodottságnak. A békés létnek és gazdagságnak. Jónak, kényelemnek. A karnyújtásnyira álló és elérhetô jólétnek. Ki is nyújtom érte a karomat… és egyre kevésbé viselem el például az ún. nyomorfilmeket. Azokat az alkotásokat, amelyek arról szólnak, hogy csúnya és toprongyos emberek versenyt nyomorognak, ráadásul ebbôl kultuszt csinálnak a rendezôk. Nem szeretem az olyan filmeket, amelyeknél az anyagi gondok jelentik az állandó fenyegetettséget, a létminimum alatti egzisztenciák a jellemszilárdságot, példaképet. A nincstelenség a mondanivalót. A nyomorromantikát. A balkáni (és nem balkáni) szenny és trivialitás, költôi alpáriság, züllés, ronda beszéd, alkoholizmus, cigányromantika kusturicás realizmusát.

Persze, hogy létezik. Átélem egy szempillantás alatt, rettegem, de azonnal tisztában vagyok az elsô képkockák után, hogy ebbôl nem lesz optimizmus, hogy a balkáni (és nem csak) sárba úgyis belefulladnak a hôsök, könnyek, vér és genny, mocsok és nyomor uralkodik el mindenek fölött. A sugallt üzenet: katarzis majd a másvilágon. Már aki hisz a másvilág ígéretében.

Sokkal inkább szeretem azokat a filmeket, amelyek még ebben a világban a boldogulás útját, módját, sikerét mutatják. Jobb kedvre derítenek. A szellemi pergôtüzeket, vígjátékot, a szép történeteket. Amelyek a jelzôtlen szépségrôl szólnak. Ugyanis a balkanizmust, a mizerokráciát nap mint nap látom. Tapasztalom a koldusok invázióját, a durvaságot és kíméletlen gátlástalanságot. Köszönöm, elegem van belôle.

És azért nem vándorolok ki Optimalandbe, hogy idehaza is láthassak pozitív példákat szép és rokonszenves emberek között. Lehet, hogy amint öregszik az ember, idealistább lesz, mint tizenhat éves korában.

Ne tessék kétségek között hányódva magamra hagyni, mert akkor én is megcsúnyulok, nyomoronc és félsziget leszek. Balkán.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál március 15-én kezdôdô eseménysorozata keretében tizennégy helyszínen csaknem félszáz programmal várják az érdeklôdôket.

Mint a programokat ismertetô szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a március végéig tartó fesztivál - csakúgy, mint az elôzô 17 esztendôben - a "múzsák testvérisége" jegyében zajlik.

Az összmûvészeti seregszemle nyitónapján a hagyományokhoz híven egybekapcsolódnak a nemzeti ünnep és a fesztivál eseményei.

A város fôterén tartandó március 15-i ünnepséget követôen kiállítás nyílik a 70. születésnapját ünneplô Varga Imre Kossuth-díjas szobrászmûvész alkotásaiból, majd a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével köszöntik a nemzeti ünnepet és a fesztivált a Katona József Színházban. A fesztivál alkalmából fellép a Moszkvai Zsidó Féfikar, amely a zsidó vallásos énekek, népdalok mellett a zeneirodalom számos klasszikus és örökzöld darabját is megszólaltatja.

A Kamaraszínházban Illyés Kinga Széchenyi- díjas marosvásárhelyi elôadómûvész Márai Sándor- mûsorát adja elô.

Ha itthon marad, mi lett volna belôle. Ott né, kalorifer-fûrészelô. Ha kimûveli magát, lett volna fölösleges ember; költô. Visszajött pedig, nézték a népek, már ami kevés megmaradt az egykoriakból, mire vitte.

Semmire se jutottak. Mintha idegen bolygóról pottyant volna ide. Pedig Kiscsokoládnak majdnem két hónapig ô volt a vezetôje. Nyolcvankilenc telén, mikor Bukarestben kitört a lagzi, a csokoládiak is szervezôdtek: Primár Nyuszi reszketve ült tanácsot Csütöri Györivel, a mûvelt alkoholista tanárral, akinek a titulusa titkárhelyettes és kultúrigazgató volt; elhúzódtak az elvtársi szeparéba, nemsokára csatlakozott hozzájuk Mircsulika, a körzeti pártinstruktor, akit a nép Csulikának becézett, és alaposan meg- és kihányták a dolgot meg a konyakot, majd rátöltöttek, és kiszemelték a falu új vezetôjét, s megválasztották a forradalmi tanácsot.

Jóska kicsinek született, tudni s mégse, kitôl. Anyja egy merzsemári, ô pedig: milicistaköltemény. Kiscsokoládon a bitangokat a milicistákra kenték, azokat egy ringyó se merte apaságért perelni. Olyan rövidek voltak a karjai, beállt a népi zenekarba, nem érte el a hegedû nyakát. Placsintáru karnagy cigányoktól szerzett neki egy kisebbet, Jóska mindenkinek eldicsekedte: az övé háromnegyedes. Így maradt rajta a Háromnegyed Jóska név, persze jelentésváltozást szenvedve, a méret ugyanis akkor már nem kimondottan zeneszerszámára vonatkozott.

Háromnegyed Jóska ötvenes is volt. Vagyis nem százas. Ha fizettek neki, oroszul szavalt, Rádnájá májá sztáráná!, kiáltotta a csaposlánynak, hogy az majd elolvadt az élvezettôl; mikor pedig a Dváccát trétye ávgusztá kezdetû szongot adta elô, Mircsulika Csulika is elismerôen bólogatott, és azt mondta, ha nem volna ennyire rükverces, a pártszemináriumot is váltig megbírná a gyerek.

Most, hogy kitört a forradalom, németre váltott Jóska. Ájn und cváj, dráj und fír, deklamálta, pioníre hájzen vir. Róte fáne vólvir trágen, und in állen spráhen zágen, ájn und cváj, dráj und fír, pioníre hájzen vir!

Mese nincs, ô lett a helyi megmentési biztos, a fészénés - vékony karjáról minduntalan lecsúszott a trikolór szalag, viszont halált megvetô bátorsággal vigyázta a falut. Jött a hír, terroristák mérgezik a vizet, Krampács Licukával, a tûzoltók kapitányával és a kicsi milicistával három éjjel s három nap ôrizte a patakot. Szerencsére be volt fagyva, úgyhogy ha tettek is vizébe mérget, az elfolyt, emberben-állatban nem esett kár.

Amikor Ángázsáment Gyurika és komája, Suszter Bingyó Landaris le akart számolni az elnyomó hatalommal, és a milícia épülete elé vonult egy megbicskázott zászlóval, hogy majd kiontják a parancsnok vérit, akkor is Háromnegyed Jóska gyôzött. Igaz, hogy a Suszter Bingó Landaris felesége, Ágniska hathatós közremûködésével. A túlméretezett idomú menyecske ugyanis akkora pofont kent le ittas férjének, hogy az mindjárt beesett a sáncba, így a forradalmi cselekvéssor további epizódjait a mentési munkálatok töltötték ki. Mire sikerült kievickélniük a mély sánc havából, Háromnegyed Jóska már meg is szöktette a parancsnokot, és az Hodákig meg sem állt. Valakik látták civilben, 1990 márciusában, Marosvásárhelyen; de lehet, hogy ez csak afféle példabeszéd.

Egy ideig az érdekvédelmi szövetségben is nyüzsgött Háromnegyed Jóska. Segélyszállítmány érkezett. Az elsô veszekedésen még ott volt ô is, melyen a lelkész úr Mikes Kelement idézte: "Itt az áer oly változó, / Amint a nép hazudozó"; azonban egy emberként kapták fel a vizet volt kommunisták és kisemmizettek, s a szállítmányt nyomban átirányították Nagycsokoládra. Na, ott aztán egy hétig világított a sár a finomliszttôl.

Jóska szót értett a sofôrökkel, s úgy eltûnt a faluból, hogy észre nem vették. Dolgozik az idô, jár a kalapácsmalom. Primár Nyuszi bátorságra kapott: megint Gyuszinak, sôt Gyulának hívatta magát. Csütöri Györi ismét esküdözött: holnaptól egy csütöri csepp le nem megy a torkán, és megmaradt helyettesnek, csak most már nem titkár-, hanem polgármester-helyettes a titulusa. Mircsulika Csulika két és fél év múlva bukkant fel a szomszéd megyében: pénzügyi szakértôként keresi verítékes betevôjét egy banknál.

Aztán a napokban, tizenhárom esztendô után, egyszer csak járkál a faluban egy ismeretlen, keresi a régi világot, de nem találja. Semmi sincs a helyén: a kocsma takarékbolt, a szövetkezeti bolt jehovista imaház, a néptanács tejbegyûjtô, a kultúrház polgármesteri hivatal és diszkó, a buszmegálló szabadtéri bordélyház.

Nézik az új kocsmában Háromnegyed Jóskát, s hát egész. Nyakkendôs vállalkozó. Taszítja, ahogy a helyiek szólnak. Új fogalmak, új szömörcék ütik fel a fejüket. Ilieszku s az új szeku, széréí. Deplasszáré, hoppáré. Böszeszku, Nösztászé. Tukasó, békasó. Navétázás, debransálás. Áncváj, policáj. Hasonlataikat sem érti igazán. Régebb azt mondták: "Hogy kötne a beledbe a beton!" Most:"Hozzávágták, mint Kosztán- tinészkuhoz a tintát!" Mi ez.

Ki ráismer: minek jöttél, meddig maradsz. - Nem maradok - mondja rekedten Jóska. - Csak szétnézek, mi a helyzet.

Azzal bevágja magát az autóba, és hess. A Bolhadombról visszatekint. Valamit suttog a szája. - Eladó vagy, Kiscsokolád? Visszajövök, megveszlek.

Elsô hitelét nyújtotta át Maros megyében az amerikai székhelyû, de az egész világot behálózó CHF alapítvány.

Az alapítvány - melyet az amerikai kormány alapjaiból hoztak létre - célja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat, a nem kormányzati szervezeteket, különbözô hátrányos helyzetû csoportokat, természetvédelmi beruházásokat, katasztrófa vagy háború sújtotta területek újjáépítését támogassa. Romániában nyolc éve vannak jelen, az elsô idôszakban csak az ország délnyugati megyéiben fejtették ki tevékenységüket, jelenleg ezt egyre több megyére terjesztik ki. Maros megyében a kereskedelmi és iparkamarával valamint egy nemkormányzati szervezettel alakítottak ki partneri kapcsolatot, s ennek gyümölcse ez az elsô hitel, amelyet egy megyénkbeli cégnek nyújtottak. A hitel haszonélvezôje a DV Company kiskereskedelmi cég.

Bryan Winston, a CHF Romania országos menedzsere, alapítványa rövid ismertetése után elmondta, hogy az utóbbi idôben fordultak egyre inkább a gazdaság, a kis- és mikrovállalkozások támogatása felé. Tevékenységük költségeit részben a kölcsönökre adott kamatból fedezik, részben pedig a tavaly az Egyesült Államok kormányával kötött ötéves szerzôdésben rögzített támogatásból. A kölcsönökre az alapokat az ugyancsak amerikai OPIC (tengerentúli magánbefektetôk közössége) biztosítja. Reményeik szerint néhány éven belül azonban a kamatokból fedezhetik minden kiadásukat. Nem kívánnak versenyezni a bankokkal, de ezzel a tevékenységükkel tulajdonképpen azt végzik, amit egy mûködô bankrendszernek kellene tennie, ám Romániában ilyen még nem igazán alakult ki. Örülnek, hogy segíthetnek a vállalkozókon - mondta -, s remélik, hogy elôsegítik a a makrogazdaságban felfedezhetô pozitív tendenciák megerôsödését.

Míg 2001-ben az ipari termelés 1%-kal nôtt 2000-hez viszonyítva, ugyanez a mutató 5%-os visszaesést mutatott 2002-ben. A jelentés szerint 2002-ben a beruházások értéke 1.945.617,7 millió lej volt; 2001-ben 567 lakást adtak át, vagyis 50-nel kevesebbet, mint egy évvel azelôtt; 2002-ben 25 lakással többet fejeztek be, mint 2000- ben. Az országos vámhivatal adatai alapján a megye gazdasági egységeinek külkereskedelmi tevékenysége 2001-ben 275.790 ezer dollár volt, vagyis 18,7%-kal nôtt, az elôzô évhez képest. Ugyanez a tevékenység 2002-ben 319.949 ezer dollárt tett ki, ami 2000-hez viszonyítva 37,7%-os növekedést mutat. Az import értéke 2001-ben 282.317 ezer dollár volt, 2002-ben 328.005 ezer dollár, ami 31,7%, illetve 53%-kal nagyobb, mint 2000-ben volt. A jelentés részletesen ismerteti a mezôgazdasági területeket, a mezôgazdasági termelés, illetve az állattenyésztés helyzetét, valamint a munkaviszonyban levô lakosságot és a munkanélküliségi ráta adatait is. Eszerint 2001-ben az alkalmazottak száma 3,2%-kal volt kevesebb, mint 2000-ben, ugyanez a mutató 2002 végén 5,6%-os visszaesést mutatott. 2001-ben 15.488 munkanélküli személyt vettek nyilvántartásba, 2002-ben 16.554 munkanélküli volt a megyében, ebbôl 6.256 (37,8%) nô.

A Burkhardt Árpád alprefektus által elôterjesztett fejlesztési tervezet nagy hangsúlyt helyez az üzleti környezet javítására, az egységes irodák mûködésének javítására, az információs hálózat kibôvítésére. Fejezetrôl fejezetre foglalkozik a gazdaság modernizálásával és restrukturálásával, a mezôgazdaság fellendítésével, a turizmussal, környezetvédelemmel, fogyasztóvédelemmel, munkapiaccal. Hangsúlyosan jelenik meg a bérpolitika, a nyugdíjreform, szociális, egészség- és gyermekvédelem, helyet kap a kultúra, nevelés, ifjúságpolitika is.

A megyei kataszteri hivatal terve, hogy az idén a birtoklevelek kiosztását 95%-ban teljesítik. Ez 17.576 tulajdonbizonylatot jelent megyeszinten. A földtörvény alkalmazását Hodákon, Pagocsán, Százkézden befejezték. 33 olyan község van, ahol 100-nál kevesebbet kell még kiosztani, 21-ben 200-nál kevesebbet. Hátul kullog Nyárádmagyarós, Mezôpanit, Erdôszentgyörgy, Ákosfalva, Sárpatak, Nyárádgálfalva, Nagysármás, Nyárádremete.

A Brânzaniuc Klára igazgató jelentésébôl kiderült, hogy a megye lakosságának 51,22%-a falun él. A falvakban 171 orvosi rendelô mûködik. Sok helyen akadozik az orvosi ellátás, például Zágorban és Szengyelben nincs családorvos. Cintoson, Kozmatelkén, Petelén, Bükkösön nem megfelelôek a higiéniai viszonyok. A 297. 023 falusi lakosból 261. 047-nek, vagyis 87,89%-nak volt egészségügyi biztosítása 2002-ben. Az adatok mellett ismertette a családorvosok problémáit, akik fôleg a helyhatóságokkal való viszonyra panaszkodnak, illetve az egészségügyi reform rövid és középtávú terveit.

A kérdések során a polgármesterek saját területeik problémáit vetették fel. Ezek a mezôgazdasági támogatásoktól, az oktatáson át, a falusi infrastruktúra fejlesztésig széles skálát fogtak át. Ezekre Ovidiu Natea prefektus és Virág György, a megyei tanács elnöke válaszolt.

Tegnap rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a megyei a mezôgazdasági igazgatóságon, melyen jelen volt Valeriu Sterin, a mezôgazdasági minisztérium államtitkára is.

Timar Liviu vezérigazgató elmondta, hogy amint az idôjárás megengedi, a termôföldeken rögtön elkezdôdik az ôszrôl elmaradt 30.000 hektár szántása, majd a tavaszi kampány beindítása. Ebben az évben elsô alkalommal jobb körülmények között indulhat a mezôgazdasági munka, amelyet segít az, hogy idejében megjelentek a különbözô állami támogatásokra vonatkozó kormányhatározatok és rendeletek, s folyamatban van ezek gyakorlatba ültetése. Összesen 76 milliárd 629 millió lej támogatást nyújtanak a termelôknek. Január-februárban kifizették az elmaradt tejtámogatást, 36 milliárd lejt, a terményekre 18 milliárd lejt utaltak ki, a szárnyas-, sertéshús-termelôknek 2 milliárd 500 millió lejt. Egyenlítették a mezôgazdasági gépek vásárlására igényelt támogatás összegét is, 4 milliárd 400 millió lej értékben. Az igazgatósághoz eljuttatták a januárra érvényes "tejpénzt", valamint a terménytámogatás összegét, ezek kifizetése már a napokban elkezdôdik. Kifizették a mezôgazdasági összeírásban részt vevô számlálóbiztosok járulékát (8 milliárd 200 millió lej). Az összeírást sikerült határidôre elvégezni, a dokumentumokat minden egyes községbôl február 14-ig letették. Február 2.-18-a között a mezôgazdasági ôsszeírás adatait ellenôrizték 45 gazdaságban és 12 mezôgazdasági egységnél. Az eddigi adatok szerint az összeírás pontos volt, az ellenôrzés során nem találtak eltéréseket. Megyénkben 77.637 gazdálkodó jogosult a 9.951.000 tonna ingyenes mûtrágya-mennyiségre. Eddig 80 polgármesteri hivatal nyújtott be kéréseket, 12 még adós ezekkel. A vegyi kombinát eddig 2408 tonna mûtrágyát szállított le a forgalmazóknak, a gazdálkodók 1500 tonnát már átvehettek.

Valeriu Sterin, a mezôgazdasági minisztérium EU- csatlakozási ügyekkel megbízott államtitkára elmondta, hogy tegnap délután Marosvásárhelyen találkozott a - zömében erdélyi - tejfeldolgozókkal. A megbeszélésen ismertette, hogy a kormány szándéka 2004-tôl Romániában is bevezetni a tejtermelés és minôségi ellenôrzés új rendszerét a tej minôségének javítása érdekében. Az új rendszert addig ki kell dolgozni, ehhez viszont információkra van szükség, fontos, hogy a minisztériumban megismerjék a feldolgozók valós gondjait, problémáit.

Farsang ideje van. Ilyenkor a mókázás a jókedv, a társasági játékok és persze bálok idején helyesnek, jónak tartom visszaemlékezni a régi szokásokra, feleleveníteni szüleink, nagyszüleink szórakozási módját.

Maros megye különösen színes-gazdag összetételû régiója Erdélynek, a Mezôség mocsaras-puszta világától a Nyárád mente és a székelység világáig minden megtalálható.

A farsang jó alkalom volna a generációk közötti közeledésre, hiszen a mai rohanó világ rendre kiközösíti az idôsebb (fôleg falusi) korosztályt szokásaival, hiedelmeivel, koncepcióival együtt, amibôl a feledésbe merülés, a tradíciók megszûnése és az identitászavar állapota következik.

Tapasztalatból tudom, milyen nagy szeretettel, jólesô érzéssel mesélnek öregjeink a régi társasági életrôl, szórakozásról. Oly nagy hódolattal tekintünk nyugat felé, csodálattal sóvárgunk a "modern" kapcsolatzavarok megoldására és elfelejtjük, hogy ezt a "buta" falusi ember egyszerûen, szeretettel, mókás jókedvvel oldotta meg.

A téli idôszak jó alkalom volt arra, hogy összegyûljenek öregek, fiatalok és különbözô alkalmakat teremtsenek a szórakoztató munkára, a hagyomány ápolására, a problémák megoldására. Ilyenek voltak a fonók, a tollfosztók, a kukoricafosztók, amikor a szórakozás és együttes munka volt a fontos.

Nagysármáson a háború után is hosszú ideig "divatban" voltak ezek a téli gyülekezési szokások. Utcánként, falurészenként tartottak fonókat, ahol gyapjú- és kenderfonás mellett a fiatalabb leánykákat kézimunkázni tanították.

Visszaemlékszem, amikor nálunk volt az összejövetel, az asszonysereg a konyhában fosztott, a férfiak a konyha egyik sarkában pipázgattak, borozgattak, elbeszélték a világ dolgait. Mi, gyerekek szigorú felügyelet mellett társasjátékot játszottunk, énekeltünk és persze "füleltünk" a nagyok társalgására. Édesanyám hatalmas tál fánkot sütött, édesapám egy korsó bort hozott.

Csodálatos volt, nem volt tévérabság, pszichés zavarok, sem olyan konfliktus vagy harag, amire ne lett volna megoldás. Ezek a szokások ma már "nem mûködnek", lassan feledésbe is merülnek. Kár érte, mert elidegenedtünk egymástól, s elszakadunk saját gyökereinktôl.

Székely Sándorné, Bolla Rozália, Nagysármás

"Kölcsönkenyér visszajár". Ez a közmondás mindenkire vonatkozik, még az államra is.

A múlt rendszerben az állam úgy fizette a gyermekek után járó, szûkre szabott gyermekpénzt, hogy a gyermektelenektôl levonta a gyermektelenadót. Ez az összeg úgy általában egy iskolaigazgató vezetôi pótlékjának felelt meg. Tôlem soha nem kérdezték meg, hogy adom vagy nem adom, havonta levonták. Egy életen át egyedül cipeltük a terhet, erre soha nem gondoltak, így nem is utalták vissza azt az adót, amit jogtalanul elvettek. Se az államtól, se a társadalomtól nem kaptunk semmi támogatást. Én például addig fizettem, míg letettem a lantot. Azóta is várom, hogy mikor fogják visszafizetni ezt az adósságot. Ez nem jogos kárpótlás, ezt nem azért kell fizessék, mert rászorult vagyok, hanem azért, mert elvették és tartoznak.

Nekem, ha szakad a nyakam, tehetetlenül is fizetni kell az adómat! Ha az ágyhoz kötôdünk, ki kérdi meg tôlünk, hogyan tovább? Most, télen különösen, nem éri a széle a hosszát, kikerül az útra a gyermektelen, de se az államnak, se a felnövekvô embereknek nem jut eszébe, hogy valaha ezek fizették meg a gyermekpénzt. Nincs erôm, a mai árakhoz kevés a nyugdíjam, betevô falat nem marad, hogy a rezsi kifizetése után élni lehessen, kinek jut eszébe - fôleg az államnak, aki az adós -, hogy ez az illetô gyermektelenadót fizetett?

A gyermekteleneket háromszorosan csapták be: elsôsorban azzal, hogy velünk, gyermektelenekkel fizettette az állam a gyermekpénzt. Másodszor becsapta az élet, mert nem adott ezeknek örömöt, bánatot, támaszt. Becsapták azért is, mert a ledolgozott munkát és munkaidôt nem egyformán jutalmazzák. Ígérték, de soha nem egyenlítették igazságosan a nyugdíjakat. Ott, túl a rácson, a másvilágon ha megkapjuk az adósságainkat.

Én, mi, nem kérhetjük Magyarországtól a kiegészített nyugdíjunk háromszorosát, nem lenne ez becsületes, ha ebben az országban dolgoztunk, adóztunk, nem lenne ildomos.

Kevés idônk van már ahhoz, hogy visszafizessék ezeket a tartozásokat. Az életünk végén azért mégis elkezdhetnék, mert a legszegényebb rétegei vagyunk a társadalomnak. Az adó, az életfenntartás nem kevesebb a bottal bicegôknek, az öregeknek, ágyban szenvedôknek.

Ha lenne: ezeknek még gyógyszer is kellene.

Kali Ágnes, Marosvásárhely

Marosvásárhelyen, a Szabadi úti református egyházközség Dr. Juhász András Gyülekezeti Termében a közelmúltban rendeztük meg a Marosvásárhelyi 19-es Sz. Általános Iskolában tanító pedagógus kollégáinkkal - Barta Imola, Sipos Réka tanítónô, valamint Baranyai Erzsébet óvónô - együttmûködve a II. osztályosok Csipike mesemondó versenyének megyei szakaszát. A vetélkedôn közremûködött még Jánosi Szerén és Somlay Melinda tanítónô a helybeli 1-es Sz. Ált. Iskolából, Mátyás Erzsébet tanítónô a Szászrégeni Augustin Maior Állami Gimnáziumból, Méra Ilona tanítónô a Marosvécsi Kemény János Általános Iskolából, a mi iskolánkból Szabó Melinda, Gyéresi Edit, Radu Enikô, Orbán Márta, Simon Zsófia, Balázs Ágota, Kardos Eszter, Székely Sarolta,