|
LV. évfolyam 43. (15310.) sz. |
2003. február 21., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Soros havi ülését tartotta a tegnap a Megyei Társadalmi Párbeszéd Testülete. A rendezvénynek a prefektúra kisterme adott otthont.
Az ülésvezetô Burkhardt Árpád alprefektus ismertette a prefektus 2003. február 19-i rendeletét, amely a megyei testület idôszerûsítésére vonatkozik. Ennek értelmében a 26 tagú testület elnöke Ovidiu Natea prefektus, alelnökök Virág György megyei tanácselnök és Burkhardt Árpád alprefektus. Tagjai a munkaügyi igazgatóság, a munkaközvetítô hivatal, a munkavédelmi igazgatóság, a megyei nyugdíjpénztár, az egészségbiztosítási pénztár, a tanfelügyelôség, a pénzügyigazgatóság, a közegészségügyi igazgatóság, valamint a szakszervezetek és a patronátusok vezetôi, vállalkozók.
A bizottság feladata biztosítani a kapcsolatot a társadalmi partnerekkel (közigazgatás, patronátusok, szakszervezetek), ami lehetôvé teszi az állandó jellegû kölcsönös tájékoztatást a közigazgatást és a társadalmi partnereket érintô problémákról. Ugyanakkor értesítenie kell a partnereket a törvényhozói kezdeményezésekrôl.
Ovidiu Natea prefektus elmondta, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatóival Bukarestbe utazik, ahol az ország többi prefektusaival közösen ma találkozik Adrian Nastase miniszterelnökkel, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselôjével és az egészségügyi miniszterrel. Ezen a találkozón a prefektus ismerteti a megyei egészségügy helyzetét. "324 milliárd lejt utaltak ki a megyének, ám annak nagy részét a más megyékbôl érkezett és a megyei kórházban kezelt betegekre fordították. Ennek következtében az egészségügyi ellátás 35 százalékkal csökkent" - adott hangot elégedetlenségének a prefektus. Rámutatott: Maros megyében több mint 120 gyógyszertár mûködik, ebbôl közel száz 500, illetve 1620 százalékkal lépte túl az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek kibocsátására megszabott keretet. Abban az esetben, ha bukaresti útja során sikerül pénzt szerezni a megyének, ebbôl elsôsorban ezeket a nagy adósságot felhalmozott gyógyszertárakat fizetik ki. Ugyanakkor megvitatják a városi és municípiumi kórházak helyzetét. A prefektus véleménye szerint a megoldás az ágyak számának csökkentésében van, s ezzel egyenes arányban kell növelni a kórházi tartózkodás díját. Ugyanis számos vidéki kórház a tavalyinál is kisebb díjakkal dolgozik, amelyek még a kórházi személyzet fizetését sem egyenlítik ki. Elfogadhatatlannak ítélte meg azt a tényt, hogy míg a bolgároknál az évi egy fôre esô kórházi kezelésre 150 dollár jut, ez nálunk 75 dollár, amibôl mindössze 8 dollár kerül ki az állami költségvetésbôl.
A bukaresti találkozó eredményeirôl a jövô hétre összehívott rendkívüli testületi ülésen számol be a prefektus.
Az Európai Unió bôvítési folyamata nem zárul le mindaddig, amíg Románia nem válik a közösség tagjává, azonban a 2007-es csatlakozási idôpont érvényben maradása attól függ, hogy a kormány képes lesz-e folytatni a belsô reformokat, jelentette ki csütörtökön Günther Verheugen, az EU bôvítési fôbiztosa.
Verheugen rámutatott: a tagjelölt államok felvétele az Európa Tanács helsinki és koppenhágai értekezletén megfogalmazott elvek szerint történik, és minden tagország számára azonos jogokat, illetve kötelezettségeket feltételez.
A fôbiztos szerint az Európai Bizottság jövôben várhatóan elvégzi a csatlakozási feltételek romániai teljesítettségének végsô elmezését, így 2004 decemberében döntés születhet a csatlakozási tárgyalások lezárásáról.
-Ez a legderûlátóbb forgatókönyv. A probléma az, hogy nem tudjuk, mikor jár le az Európai Bizottság jelenlegi mandátuma - mondta Günther Verheugen.
A bôvítési biztos szerint Romániában az idén kialakulhat a mûködôképes piacgazdaság, a román gazdaság "fejlôdési tendenciája" pozitív.
Adrian Nastase kormányfô és Günther Verheugen a Victoria Palotában találkoztak, ahol elemezték a román csatlakozási folyamat fejleményeit. Az európai diplomata részt vett a heti kormányülésen is, és tájékozódott a gazdasági és közigazgatási reformok felgyorsítására hozott kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban.
A találkozó végén Nastase kijelentette, Románia a jövô év folyamán le kívánja zárni a csatlakozási tárgyalásokat.
A kormányfô utalt Jacques Chirac francia elnök nemrégiben tett kijelentéseire is, aki bírálta a leendô EU-tagok amerikabarát álláspontját. Nastase elmondta, Románia megérti Franciaország csalódását az iraki válság alakulása kapcsán és hozzátette, nem hiszi, hogy a francia államfô erre vonatkozó kijelentéseit túl kellene reagálni.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Románia értékeli az integrációs folyamat során nyújott francia segítséget, azonban Romániának, mint minden más európai országnak jogában áll megvédeni saját külpolitikai érdekeit. Megjegyezte: a Párizs és Washington közti kommunikáció mûködése nem az uniós tagjelöltektôl függ. (Mediafax)
A megyei utakon a lehullott hó ellenére tegnap zavartalan volt a közlekedés. Marosvásárhelyen, különösképpen a mellékutcák, alig vagy egyáltalán nem voltak járhatóak.
Tegnap reggelre mintegy 3-5 centiméteres hó hullott a megyében, ami a megyei és az országos utakon nem okozott gondot. A Téli Parancsnokságtól Szabó Lóránd tájékoztatta lapunkat: a megyei utakon kb. 7 hóeltakarító gép dolgozott, több mint 44 tonna csúszásgátló anyagot szórtak le.
Az Országos Utak ügyeletese szerint fôként a hegyvidékre kellett kivezényelni a gépeket, mintegy 60-at, itt csúszásgátló anyaggal kevert hó borítja az úttestet. Az autósoknak fokozott figyelemmel kell közlekedniük - figyelmeztetnek az illetékesek.
Marosvásárhelyen ellenben a gépkocsivezetôknek sok bosszúságot okozott a közlekedés. Taxisok elmondása szerint "mindenhol" nehezen járhatóak az utak, de fôként a mellékutcákon gyûlt meg a bajuk. Itt nem takarították el a havat, sôt egyes utcák (pl. az eléggé meredek Fenyô utca) teljesen járhatatlanok voltak. Panaszkodtak azonban a Gát, Negoiului utcák állapotára, a Kálvárián nehézkesen zajló közlekedésre, a mellékutcák járhatatlansága miatt a fô utak zsúfoltságára, az útkeresztezôdésekben képzôdött közlekedési dugókra.
A polgármesteri hivatal mûszaki igazgatója, Dan Gliga a Népújság érdeklôdésére kifejtette: három sürgôsségi kategóriába sorolták a 120 utca hótalanítását. Leghamarabb az autóbuszvonalakról távolítják el a havat, ezt követôen a mérsékelten forgalmas utcákról, végül pedig a kevésbé forgalmas mellékutcákról. "Nem olyan egyszerû minden utcáról rögvest eltakarítani, télen külföldön sem takarítják szárazra, aszfaltig az utcákat. Ahogy Basescu is mondta: a tél nem olyan, mint a nyár. Mínusz 18-19 fokban, amennyi ezelôtt két nappal volt, a csúszásgátló anyag is megfagyott, nem lehet könnyen szétszórni. A taxisok pedig ne panaszkodjanak annyit, inkább vegyenek jó gumiabroncsokat! Múltkor egy busz igen, de mellette egy maxi-taxi nem tudott végigmenni az egyik úton, olyan kopott volt a gumiabroncsa".
A furcsa logikájú fejtegetést követôen Dan Gliga kijelentette: mára már a harmadfokú prioritásként nyilvántartott mellékutcákat is járhatóvá teszik.
Lassan degeneráltak leszünk. Azon kapom magam, hogy az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt idei terjedelmes együttmûködési megállapodását böngészve azt keresem, ami nincs benne. Vagyis a pohár üres felét. Így arra jutok, amire ilyenkor egyáltalán jutni lehet, hiszen a kívánságlista határa a csillagos ég.
Aztán más mûveletbe fogok. Találgatni próbálom, hogy mit fognak hiányolni a hiánykutatásban immár krónikus tapasztalattal bírók. Így mindjárt észreveszem, hogy a háromszintû autonómia követelése teljességgel hiányzik. Még csak a tagadása sincs benne. Aztán az 1-es alkotmánycikkely kedvünkre való megváltoztatásának igényét is hiába keresem. Mi több, errôl szó sem volt a protokollumalku során. Könnyen belátom, hogy amit nem visznek a piacra, arról alkudozni sem lehet. Az érem másik oldala persze, hogy aki együttmûködési megállapodásra akar jutni, az nem támaszt pillanatnyilag alkuképtelen feltételeket. Ilyenekkel csak az áll elô, akinek kívánságokat mondani semmibe se kerül, vagy eleve nem az együttmûködésre törekszik.
Nálunk az alaphelyzet az, hogy, a bátor "kurucokkal" ellentétben, a "gyáva, áruló, megalkuvó labancok" a klasszikus politikai egyezségek születésének hagyományos módszertanát követik. Vagyis, betájolják a partner (kényszer-) helyzetét, s ha figyelemre érdemes kereslet mutatkozik, (például parlamenti többség) tûréshatárig srófolják az árat. Feltétel a jóhiszemûség, miszerint fontosabb a bizalomerôsítô kölcsönös megértés, mint a partnert ellenfélként kezelô sarokbaszorítósdi. Ezzel csak egy másik sarokba lehet szorulni. Különösen, ha itt-ott oldódni látszik a korábban könnyedén megelôlegezett bizalmatlanság. Ebben, nem vitás, szerepet játszik az RMDSZ korrektsége, nemkülönben a kormánypártot nagyobb nyitottságra késztetô NATO- és európai uniós csatlakozási esély, valamint a Románia és magyarország közötti kapcsolatok tartósan pozitívnak látszó alakulása. Azért persze nem kell túlértékelni a dolgok állását. A bizalommal nem indokolt bôkezûen bánni, hiszen a miniszterelnöki higgadt politikai tisztánlátás aligha mondható megnyugtatóan általánosnak. Mi több - s ez az együttmûködés el nem hanyagolható gyengéje -, olykor országosan, sûrûn meg helyi szinteken tapasztalhatjuk, hogy sok-sok szociáldemokrata hangadóban PUNR-s vagy egyenesen nagyromániás szív dobog. Emezek az együttmûködést kényszerû kötelességbôl és nem meggyôzôdésbôl mûvelik vagy mímelik, amolyan átmeneti rossznak tekintve. Remélem, a kölcsönös bizalomnak ezt az aspektusát az RMDSZ tárgyalói a miniszterelnök figyelmébe ajánlották. Ha nem egyébért, hát azért, hogy tudja, hogy mi is tudjuk. Sôt. De még inkább azért, hogy a csúcsokon olykor rózsaszínûnek látszó együttmûködés lennebb ne váljon iszapbírkózássá.
Dehát a jogérvényesítés nem diadalmenet. Az idei protokollumban is valójában az, és annyi van, ami, és amennyi megvalósul belôle. Majd kiderül. Elôlegezzük meg. S míg a dologban illetékesek a végrehajtáson fáradoznak, a "kurucok" - nem kockázatos feltételezés - hosszas fejtegetéseibôl megtudhatjuk, hogy még mi minden lehetne a pohár ezúttal is üresen maradt felében. Mely foglalatosság még hasznos is lenne, ha az igények támasztásában élénk fantáziájúaknak sikerülne eljutni odáig, hogy elgondolásaikat miként lehetne a politika piacán forgalmi értékkel felruházni. Ezzel tartósan adósaink, pedig ez a mozzanat az, ami a kibicet megkülönbözteti a politikustól.
RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestben
Csütörtökön került sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség heti sajtóértekezletére, amelyen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor, a SZET elnöke. Markó Béla szövetségi elnök ismertette az elkövetkezô idôszak fontosabb eseményeit, eszerint pénteken a marosvásárhelyi Szövetségi Elnöki Hivatalban az RMDSZ módosított alapszabályzatának értelmében megtartják a Platformok Konzultatív Tanácsának alakuló ülését, szombaton, február 22-én 11 órai kezdettel pedig a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa ülésezik, a Maros megyei RMDSZ szervezet székházában. A TEKT napirendi pontjai között kiemelt helyet foglalnak el a megyei tisztújításokkal, illetve a belsô választások megrendezésével (május 31-i határidôvel) kapcsolatos teendôk.
A továbbiakban az RMDSZ elnöke részletesen ismertette az SZDP-vel aláírt együttmûködési megállapodás tartalmát, külön kitért a megállapodáshoz tartozó két mellékletre is.
Markó Béla rámutatott arra is, hogy a dokumentum összeállításakor rendkívüli hangsúlyt fektettek a romániai magyar kisebbség sajátos problémáira. Ennek értelmében a 2003- as együttmûködés megvalósítandó pontjai között jelentôs helyet foglal el a magyar nemzetiségû szakemberek jelenléte az állami, területi, helyi és kulturális intézményekben, a 2003-2004-es egyetemi év kezdetétôl pedig két új kar, egy humán, illetve egy természettudományi létrehozása a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretén belül, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen a beiskoláztatási szám meghatározása 2003. április 4-i határidôvel, a tulajdonkérdés rendezése, a termôföldek és erdôk visszaszolgáltatásának befejezése, valamint a tulajdonlevelek kiállítása 2003. december 31-i határidôvel, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény életbe léptetése. A megállapodás értelmében a kormány támogatja a felekezeti iskolák további mûködését, valamint új egyházi tanintézmények létrehozását is. Ugyanakkor prioritásként határozták meg az Erdélyen áthaladó autópálya és gyorsforgalmi útrendszer megépítését Bors-Nagyvárad- Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalán.
A kétoldali megállapodás mellékleteirôl szólva Markó Béla elmondta, hogy ezek az erdélyi megyék infrastrukturális fejlesztésével, valamint olyan szociális kérdésekkel foglalkoznak, mint például a termelôszövetkezeti nyugdíjak ügyének megoldása. Ugyanakkor kifejtette, hogy az olyan problémákban, mint a régiófejlesztés, a termôföldek és erdôk visszaszolgáltatása, közösségi javak, valamint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény életbe léptetése, vagy az ifjúságpolitika, mindvégig konzultálni fognak a kormánypárttal.
Kelemen Hunor tájékoztatta a sajtó képviselôit az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó 2003. évi 30-as számú kormányrendelet visszásságairól. Ennek értelmében a képviselô a 2000. évi 26-os számú kormányrendeletet módosító és kiegészítô, az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó 2003. évi 30 számú kormányrendelet kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály olyan intézkedéseket hoz, amelyek szerint valamely egyesület, illetve alapítvány bejegyzéséhez a központi közigazgatás szakminisztériumának vagy szakszervének jóváhagyása szükséges. Egy olyan kiegészítésrôl van szó, mutatott rá Kelemen Hunor, amely mintegy 70 éves visszatérést jelentene a múltba, holott a kormány - programjában és nemzetközi kötelezettségeinek megfelelôen - nem ígért visszatérést a múltba. Ezáltal növekedni fog a bürokrácia, meghosszabbodik a jogi személyiség megszerzésének eljárása és további visszaéléseket, diszkriminációt eredményez, emelte ki az RMDSZ képviselôje. Ugyanakkor arra is kitért, hogy az RMDSZ Kulturális Bizottsága javaslatot terjeszt elô annak érdekében, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) törvényét megváltoztassák, olyan értelemben, hogy az OAT által kiszabott büntetéseket fokozatosan fizesse ki a megbírságolt, a mûködési engedélyt pedig csak bizonyos, jól meghatározott esetben függeszthesse fel a tanács.
A szerda esti ötvenperces megbeszélés konklúziója az volt, hogy a Szociáldemokrata Párt Maros megyei szervezete megfelelôen mûködik, jelentette ki Ovidiu Natea prefektus tegnap sajtótájékoztatón. Igaz, tette hozzá, kissé "meghúzták a fülüket", mert hátralékban vannak a tagdíjbefizetéssel.
A "fülhúzás" nem is volt indokolatlan, derült ki a továbbiakban, mert 435 millió lejjel tartoznak a központi pártkasszának.
A találgatásokat megelôzendô jelentette be, hogy március végén, április elején tisztújítást tart a megyei SZDP, a fiatalítás elve alapján. 2004-re és az azt követô idôszakra versenyképes csapatot akarnak létrehozni. Pártfeladat ugyanis, hogy a szervezet a megyében valóban a román többséget képviselje, s ezt akarják elérni. A kérdésre, hogy jelölteti-e magát a megyei elnöki tisztségre, Ovidiu Natea kitérô választ adott. Ugyanerre a kérdésre, a jelen levô Lucian Savu municípiumi elnök kijelentette, hogy az ôszi konferencián indul a municípiumi szervezet elnökjelöltjeként.
A szerdán aláírt RMDSZ-SZDP protokollum szerinte egy normális együttmûködési folyamat része a legnagyobb kisebbség képviselôivel, és mint mondta, egészen bizonyos, hogy megyei szerzôdés is születik. Ezt azonban, a tavalyinál komolyabb tárgyalások elôzik majd meg, hogy elkerüljék a Bolyai-ügyhöz hasonló helyzeteket.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, kell legyen Marosvásárhelynek állami tévéállomása, és biztos, hogy kétnyelvû lesz, s az is biztos, hogy a vezetôjét pártállásra vagy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, szigorúan szakmai alapon választják ki.
Rendkívüli közgyûlést tartottak a családorvosok
A Maros megyei családorvosok a tegnapi rendkívüli közgyûlésen a 2003-as keretszerzôdések aláírásának elhalasztása mellett döntöttek. A döntést több mint száz orvos, az egészségbiztosítási pénztárral szerzôdéses viszonyban álló családorvosok egyharmada erôsítette meg aláírásával.
A Maros Megyei Családorvosok Egyesületének elnöke, dr. Vultur Ioan röviden felvázolta a két lehetôség következményeit: mi történik, ha a családorvosok aláírják a 2003-as szerzôdéseket, és mi lesz, ha nem. Az elsô eset - a szolgáltatások átcsoportosítása és a pontszámok értékének változása miatt - az 1000-nél kevesebb pácienssel rendelkezô családorvosok rendelôinek csôdbe jutását, a többi kabinet jövedelmének jelentôs csökkenését eredményezné. A megyében 52 olyan családorvos van, akinek listáján ezernél kevesebb személy szerepel. Ha ôk csôdbe jutnak, az gyakorlatilag 50.000 embert érint, akik nem részesülnek családorvosi ellátásban - jelentette ki dr. Vultur Ioan. Hozzátette: nem érti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sietségét, amellyel mielôbb rá akarja venni a családorvosokat a szerzôdések aláírására, mikor pedig az orvosok még hozzá sem jutottak a keretszerzôdés alkalmazási utasításait tartalmazó Hivatalos Közlönyhöz, így nem ismerik összességükben az elôírásokat.
A másik esetben, azokat, akik nem írják alá a szerzôdést, valószínûleg fenyegetések érik majd a pénztár részérôl, kilátásba helyezik számukra a szerzôdéses viszony beszüntetését. Fontos, hogy egységesen lépjenek fel. A sietségre nincs ok, hiszen a családorvosok, a 2002-es szerzôdés kiegészítô irata szerint (amely a tavalyi szerzôdések érvényességét a 2003-as szerzôdés aláírásáig tolja ki) törvényes keretek között dolgoznak. Így a betegeket továbbra is ellátják, sôt Vultur Ioan szerint ártámogatott gyógyszereket is bármiféle korlátozás nélkül felírhatnak, ha indokolt, erre joga van a betegnek. A havi keret bevezetése törvénytelen, követeljük ennek eltörlését - tette hozzá. Addig viszont nem írják alá a 2003-as szerzôdéseket, míg meg nem kapják a szerzôdés-modelleket, ami alapot biztosít számukra a tárgyalásokra.
Véresre verték és pezsgôsüveg-darabbal elvágták a nyakát a Transaldea taxis cég egyik sofôrjének szerda éjjel. Az áldozat megúszta, és nem hagyja annyiban az ügyet.
Szerda éjjel 2 óra körül a Kornisa negyedbeli After Dark bár elôtt összetûzésre került sor a Transaldea egyik taxisa és három egyén között. Utóbbiak taxit szerettek volna hívni, az éppen helyszínen levô, de foglalt I. S. rádión keresztül próbált kocsit kérni, sikertelenül. Akkor éppen nem volt szabad gépkocsi. Válaszán felháborodva a három férfi alaposan helybenhagyta a kocsijából kiszállt vezetôt, testvére, a szintén taxisofôr I. P. szerint "vérbe fagyva hagyták".
Lapunknak I. P. elmondta: testvére fél három körül hívta fel telefonon, de csak annyit tudott mondani, hogy "gyere, mert meghalok". Elôször autóbalesetre gyanakodott, a helyszínen azonban kiderült, hogy testvérét bántalmazták. I. P. szerint testvére késôbb elmesélte, hogy a három férfi megverte, egyikük igazolványt lobogtatott és indulatosan beszélt vele, azt emlegetve, hogy ô tiszt, majd egy pezsgôsüveg-darabbal elvágta nyakát. Az esetet állítólag többen látták. I. P. szerint az áldozatnak sikerült leolvasnia annak a gépkocsinak a rendszámát, amelyikkel az agresszorok távoztak.
Érdeklôdtünk a rendôrségen, de Rus Pop Nicolae szóvivô szerint az ügyben egyelôre senki nem tett feljelentést.
Valahányszor a kaput nyitotta, arra számított, hogy ott találja az ólja elôtt okos tekintetû barátját. Megint tévedett, hiszen az udvar üres volt, a kutyalak elhagyatottan állt, akár a romos végvár. Szégyellte, hogy könny gördült végig az arcán, így hamar letörölte, és belépett otthonába. Vannak még csodák - mondogatta magában, hitte makacsul, hogy viszontláthatja még kedvencüket, hiszen már családtagnak számított. Amióta rejtélyesen nyoma veszett, a családra gyászos hangulat telepedett, Morzsa eltûnéséért egymást hibáztatták. Figyelték a rádiót, meghirdették az újságokban is, de válasz nem érkezett. Esténként, ha odakint ugatást hallottak, mindahányan az ablakhoz rohantak, de a kihalt utcán egy-egy gazdátlan eb tekergett, panaszos hangja felkorbácsolta fájdalmukat. Mindenhol keresték, de mintha a föld nyelte volna el... Egy ismerôssel beszélgetve megtudta, hogy divattá vált a kutyalopás. Rossz arcú suhancok kilesik a nyitva hagyott kapukat, elcsalogatják a négylábút, hogy pénzért visszaadhassák az elérzékenyült gazdinak. Nem rossz vásár a zsarolás, a túszul ejtett kutya újból otthon lehet egy kis váltságdíj fejében. Még a negyedet is megnevezték, ahol, igaz, elôbb meg kell ismerni a górét, szépen beszélni, illedelmesen, aztán elôkerül az állat is, fizetsz és viheted.
Így lett, akár a mesében valóra vált álma, elôkerült Morzsa is. Az elvert kutya még örvendeni sem tudott gazdájának, s ô ölében a kutyával távozott az átkozott öntörvényû területrôl. Otthon nagy volt az öröm, jött a doki is, etették, babusgatták hosszú hónapokon át Morzsát. A kapura duplazár került, a valamikor barátságos kutyus viszont félôs, bizalmatlan maradt...
A kilincselô, üzletek elôtt kunyeráló pimasz, piszkos suhancok üzletbe igyekvô gyerekeket, idôs néniket vesznek körül, kutatják ki zsebeiket, veszik el a kenyérre, kiflire adott pénzt. Ott sétálnak el mellettük fekete ruhások is, akiket nem zavar a látvány. Élni tudni kell, ez itt a jelszó.
Nem újdonság, hogy a Szováta Szállóban felújítási munkák folynak, mondta Fülöp Nagy János, a Szovátai Fürdôvállalat vezérigazgatója, miközben végigjártuk az épületet. Valóban, úgymond teljes gôzzel folynak a felújítási munkálatok.
Az igazgató elmondta, hogy október 8-án adták át a szállodát az építôknek. A csíkszeredai Benzot Har Kft. a fôvállalkozó, az alvállalkozók udvarhelyiek, szovátaiak, marosvásárhelyiek. Ez az a cég, amely a csíkszeredai Fenyô Szállót is felújította.
Úgy érezzük, hangsúlyozta, hogy mindkét fél számára megfelelô árban szerzôdtettük a munkát és látjuk, hogy az elvégzett munka jó minôségû. Azt is el kell mondanom, tette hozzá, hogy a felújítás a grafikonok szerint halad, lemaradások nincsenek. Ez garancia arra, hogy a szerzôdésnek megfelelôen a szálloda fele, az étterem és a portarész április 14-én átadásra kerül. A második rész, ami még három emeletet jelent, június 15-ére kell elkészüljön, de van egy olyan egyezség közöttünk és az építô között, mely szerint, amennyiben lehet, június 15. elôtt azt is átadják. Mert elég kellemetlen egy szállodát úgy üzemeltetni, hogy három emeleten még az építôk bent vannak.
Azért, hogy a felújítási munkák már a 2003-as év szezonjára elkészüljenek, a gyógykezelô felújítását egy másik építôvel, a marosvásárhelyi Markó Kft.-vel szerzôdtük le, folytatta Fülöp Nagy János. Ott, bizonyos okok miatt, körülbelül egy hónapos késésben vannak az építôk. Azonban garanciát vállaltak arra, hogy amennyit lehet, behoznak a késésbôl július 7-éig. Ez az átadási határidô. Remélem, tartják a szavukat, mert ha nem, az idei szezon is elcsúszik - tette hozzá az igazgató. Mint mondta, mióta felhívták a cég figyelmét a késésre, azóta úgy észlelték, hogy jobban megszervezték a munkát, és máris látszik a haladás. Csakhogy hatalmas munka vár rájuk, fôleg minôségi szempontból, mert a Danubius-szabványok szerint igénylik.
A háromcsillagos minôsítésért sok, Romániában újdonságnak számító munka lesz. Az igazgató egyrészt örül, hogy ez az újdonság Szovátán lesz, másfelôl, mint hozzátette, retteg, hogy vajon tényleg háromcsillagos Danubius-minôség jön-e ki.
Gondoljuk hozzá: azért vannak a szerzôdéses feltételek. Másfelôl, aki itt rosszul vizsgázik, aligha számíthat újabb felkérésre. A verseny az verseny!
A szállodán és a kezelôbázison is minôségi felújítást igényelnek, mert úgy szeretnék, ha ez lenne a vezérhajója Szovátának. A három csillag egyelôre jó. Majd ha olyan piacokon lesz híres Szováta és olyan vendégkört vonz oda, hogy fennebb kell srófolni a komfortot, a tulajdonosok megtalálják a pénzforrásokat, hogy a három csillagból négy csillagot hozzanak ki.
Fülöp szerint a visszatérô vendégektôl pozitív jelzéseket kaptak, hogy úgymond, szájról szájra terjesztve a szovátai újdonságokat, az egyszerû emberek, "akik nem politizálnak és nem foglalkoznak olyasmivel, ami nem az ô dolguk", nagyon remélik, várják, mikor lesz egy felújított Szováta, mikor lesz egy felújított gyógykezelô, mikor lesz minôségi változás, mert szeretnék, hogy az üdülôn legalább olyan körülményeket találjanak, mint otthon, különben nincs értelme az üdülésnek.
A kezdôárakról érdeklôdve megtudtuk, hogy ez kényes probléma, de a magyarországi Hévízfürdô minôségét akarják elérni, kezdetben a hévízi árak ötven százalékával. A díjszabások attól is függnek majd, hogy a turista mennyi ideig tartózkodik a szállodában, milyen szolgáltatásokat igényel. - Azt akarjuk kipróbálni, hogy mennyi idô alatt tudjuk visszanyerni azt a romániai klientúrát, amely a jó minôségért jól fizet.
A kérdésre, hogy javult-e a kapcsolatuk a helyhatósággal, Fülöp János kijelentette: egy dolog nem változott: mi egymásra vagyunk utalva. Ezt most mindkét fél belátta. A városatyákkal megegyeztek, hogy közösen terveznek Szovátának jövôt, turizmusfejlesztést. A konkrétumokról február utolsó napjaiban közösen döntenek. Arról is február végén határoznak, hogy mit lehet már az idei idényre megvalósítani.
Körsétánk végén Wisky Péter gazdasági igazgató távlati terveikkel egészítette ki a fentieket. Elsôsorban, természetesen, a turizmus fellendítését említette. Olyasmit, ami nemcsak a Szováta Szállót és a gyógykezelô bázist jelentené, hanem, mint mondta, Szovátát híres fürdôhellyé változtatná. Ehhez azonban, tette hozzá, nemcsak a fürdôvállalatnak, hanem a városnak is erôfeszítéseket kell tennie. Közös célokat kell kitûzni, meg kell találni a megfelelô forrásokat. Elképzelése szerint ki kellene emelni Szovátát az erdélyi fürdôhelyek arculatából, például visszahozni az architektúrába az alpesi motivumokat. Emellett kulturális rendezvényeknek megfelelô nyári színpadot is szeretne, olyan kulturális központot, ahol rangos rendezvényeket szervezhetnének.
Valamikor Marosvásárhely legszebb negyede az Ady volt. A virágágyásokkal díszített utcák közelében a Maros-part valóságos víz menti paradicsom volt. Aztán ahogy a város más övezeteiben épültek korszerûbb, kényelmesebb lakások, aki tehette, elköltözött. A kisebb lakásokat szegényebb emberek, romák foglalták el. A negyed lezüllött. Évekig különös hírben állt a késôbb Rovinari névre keresztelt városrész 24- es és 26-os tömbháza, amelyet a lakók tönkretettek. A polgármesteri hivatal kétéves rehabilitáló programja keretében nemsokára feljavítják a 24-es tömbházat, a lakókat kiköltöztetik.
Két évvel ezelôtt indult be az a program, amelynek célja a volt Ady negyed rehabilitálása - tudtuk meg Csegzi Sándor alpolgármestertôl. - Ennek keretében felmértük a 26-os és a 24-es tömbházban lakók helyzetét, az épület állagát. Egy rendôrôrsöt is létesítettünk a tömbházban, hogy megelôzzük a törvénytelenségeket. Kerestünk megoldásokat a lakók közköltségi adósságának törlesztésére, sajnos nem mindenben sikerült egyezségre jutnunk. Nyilvántartásaink szerint az A- lépcsôházban a 30 lakásból 22-nek érvényes lakásbérleti szerzôdése van, 8-ba pedig törvénytelenül költöztek be. Az épületrôl a tavaly elkészült egy építészeti dokumentáció, amelyet elküldtünk az Országos Lakásügynökséghez (ANL), ezt e hónap elején elfogadták, ami azt jelenti, hogy az épületet átveszi az ANL. Az ügynökség állja a felújítási költségeket. A tervek szerint egy lépcsôházban 20 lakás lesz, 11 garzon és 9 háromszobás. A földszinten raktárhelyiséget képeznek ki gyerekkocsiknak, kerékpároknak, és itt helyezik el a saját hôközpontot. A lakásokba padló-, falicsempét és padlószônyeget, termopán ablakokat és bejárati ajtót helyeznek majd az építôk. A lakófelületeken kívül gondoltak a környék elrendezésére is, ahova parkolókat, játszóteret, zöldövezetet is létesítenek. Mivel az épületet nem kell az alapoktól felhúzni, ezért a számítások szerint olcsóbb lesz, mint egy új tömbház: tervezéssel, engedélyekkel együtt 9,1 milliárd lej, ebbôl az építkezést 7,6 milliárdra tervezték.
Csak az érvényes lakásbérleti szerzôdéssel levôkkel törôdünk
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal az ANL-lel megkötött szerzôdés alapján március folyamán ki kell költöztesse a lakókat, mivel április elsejétôl az építôk megkezdenék a munkálatokat. Bakó Attila, a polgármesteri hivatal lakásügyi igazgatóságának vezetôje elmondta, több lehetôséget is megvizsgáltak. Elôször a lakókat a (Manpel Rt. mögött) Március 8. utcabeli barakkokba tervezték költöztetni, azonban az itt lakók e hírre beadvánnyal fordultak a polgármesteri hivatalhoz, amiben tiltakoztak az ellen, hogy a környékükre cigányokat költöztessenek. Utána felmerült a Hidegvölgy fölött egy barakknegyed építése, ez a terv is meghiúsult, mivel a legújabb elképzelés szerint itt egy villanegyed lesz. Még mindig függôben van - az alpolgármester szerint a legmegvalósíthatóbb megoldás - a Baneasa utcabeli egykori farm (sz. m.: ahol korábban a kutyamenhely mûködött). Tény, hogy a helyi költségvetésbôl elkülönítettek 2 milliárd lejt, amibôl az itt lakóknak szállást kell biztosítani.
- Csak azoknak a sorsáról gondoskodunk, akiknek érvényes lakásbérlési szerzôdésük van. Azokkal, akik törvénytelenül laknak a tömbházban, illetve más helységbeliek, nem foglalkozhatunk. A törvény alapján is csak azok kaphatnak, illetve bérelhetnek állami lakást, akiknek Marosvásárhelyre szóló személyazonossági igazolványuk van, illetve ebben a városban van munkaviszonyuk - mondta Bakó Attila igazgató.
A szociális kérdés nem oldódik meg
A Rovinari negyed 24-es tömbháza A- lépcsôházának felújítása nem pusztán felújítás, az illetékesek tulajdonképpen a város súlyos szociális gondjára keresnek elfogadható megoldást. Csegzi Sándor alpolgármester elmondta, azáltal, hogy az itt lakókat máshova költöztetik, kiemelik egy olyan környezetbôl, amelybôl nehezen lehet kitörni. Az általunk is meglátogatott családok nagy része szociális támogatásokból, gyereksegélybôl él egyik napról a másikra. Akinek nincs jövedelme, az guberál, s ebbôl biztosítja a megélhetést. A házbért fizetôk közül sokan el szeretnének költözni, s azt is felvállalják, hogy fizessék a közköltséget. Csak legyen amire. Mert itt évek óta nincs víz, fûtés, az áramot is illegálisan vezették be. A közszolgáltató cégek az adósságok ellenére szemet hunynak. Lengyel Lázár, a polgármesteri hivatal romaügyekkel foglalkozó referense elmondta, ismerik a helyzetet és megpróbálják ôk is kezelni az ügyet, de valóban, a megoldást az jelentené, ha mindenkit külön lakásokba költöztetnék, ahol külön-külön fogyasztásmérô mûszerekkel látnák el a családokat, hiszen aki akarja, az a minimálbérbôl is, de valahogy kifizetheti a közköltséget. Ami az elmaradásokat illeti, Lengyel Lázárnak az a véleménye, hogy ezeket újra kellene osztani és az új lakásszerzôdés megkötésekor ezeknek a kifizetési módját is rögzítsék a szolgáltatókkal. A romakérdés azonban nem oldódik meg ezáltal, mert ott maradnak még a B-lépcsôházban lakók és a 26-os tömbházban levôk, akiknek a helyzete nem sokban tér el a 24/A-ban lakókétól. (Sz. m.: mint megtudtuk, a 26-os tömbházat nem lehet ANL-programba foglalni, mert az itteni lakások nagy részét megvásárolták a tulajdonosok.) Csegzi Sándor véleménye, hogy a közfogyasztási adósságokat törölni kell, a szolgáltatók veszteségként könyvelhetik el, mivel a nehéz anyagi körülmények között élôktôl lehetetlen behajtani ezeket a pénzösszegeket. A tömbház a feljavítása után új életet kell kezdjen, hiszen a mostani lakók közül senki sem költözhet vissza, mivel nem teljesítik az ANL feltételeit.
A szociális kérdés valóban nem oldódik meg, azonban valami elmozdulni látszik, hiszen amennyiben sikerül a környéket rendbe tenni, a majdani sportbázis és a Maros-holtág mellett fekvô negyed visszanyerheti régi patináját és valóban a város legszebb zónája lehet. Ehhez azonban az is kell, hogy azok, akik ide költöznek, az új tömbházhoz méltó módon gondozzák lakásukat és a környéket egyaránt.
A 2002. évi 184-es sz. sürgôsségi kormányrendelet tartalmazza azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyek az önkényesen elvett ingatlanok - közöttük az egyházi ingatlanok - sorsát igyekeznek rendezni, visszajuttatás vagy kárpótlás formájában.
Ez az elsô ilyen intézkedés, amely elrendeli a végrehajtási utasítás kidolgozását és elfogadását. De igaz, hogy a 2001. július 11-i 379. sz. Hivatalos Közlönyben már megjelent a 614-es kormányhatározattal jóváhagyott végrehajtási utasítás, tehát pontosítani kell, hogy vagy ezt kell módosítani és összhangba hozni a most alkotott jogszabállyal, vagy ennek hatályon kívül helyezése után megjelenik majd egy teljesen új végrehajtási utasítás.
A második intézkedés, amely talán a legfontosabb, a kártalanítás alapját biztosító pénzügyi alapok elôteremtését szolgáló intézkedés, mely szerint a szükséges fedezet a nemzeti társaságok törzstôkéje egy részének erre a célra történô elkülönítésével lesz biztosítva. Ebbôl fizetik vissza azokat a vételárakat is, amelyek bírósági ítélet alapján, egyes bérlôkbôl tulajdonosokká vált személyek adásvételi szerzôdését megsemmisítik, és akiknek így a kifizetett vételárat vissza kell majd adni.
A reális kártalanítás és visszafizetés érdekében jegyzék készül a hivatalos lej/dollár árfolyamról az 1945-1989 idôszakra. A harmadik intézkedés a külföldiek és hontalanok belterületre vonatkozó használati jogát szabályozza. Tudjuk, hogy ezek a belterületek nem juthatnak élôk közötti jogügylettel és örökléssel külföldiek és hontalanok tulajdonába, mert az alkotmány tiltja ezt. Viszont a használati jog megszerzését már nem tiltja, és ha a területet nem terheli eladási tilalom, csupán az állam javára létesített elôvásárlási jog, a terület fölötti használati jogot román állampolgár vagy román jogi személy veheti meg, mely esetben a használati jog tulajdonjoggá változik át, ha az állam nem kíván élni elôvételi jogával. Újra hangsúlyt kap az a körülmény, hogy egyes ingatlanok elidegenítésére kötött jogügyletek semmisek, amennyiben az elidegenítés pillanatában hatályban levô, kötelezô érvényû jogszabályok megsértésével voltak megkötve.
Ellenben az elidegenítési jogügyletek - még a magánosított ingatlanokra vonatkozók is - érvényesek, ha az elidegenítési eljárás pillanatában fennálló érvényes törvények, jogszabályok tiszteletben tartásával kötötték meg. Teljes semmisséggel sújtott az a jogügylet, ide értve a magánosítás keretében történteket is, ha annak tárgya olyan ingatlan, amelyet törvényes jogcím nélkül vettek el, kivéve azokat az eseteket, amikor a jogügyletet jóhiszemûen kötötték meg.
A felügyeleti jogkört a 10-es törvény
végrehajtásának közigazgatási
szakaszában a közigazgatási
hatóság és esetenként a prefektus gyakorolja.
Fontos tudni, hogy a 10-es törvény 22. szakasza szerint a tulajdonjogot és az örökösi minôséget igazoló okmányokat a 10-es törvény hatályba lépésétôl számított 18 havi határidôn belül mint mellékletet kell letenni az értesített hivatalhoz, jogi személyhez stb. Ez a határidô nyer hosszabbítást 30 nappal, azaz 2003. március 14-ig. Méltányos lenne, ha azok a hivatalok, a felhatalmazott közigazgatási hatóság, amelyek megkapták a visszaigénylési vagy kártérítési értesítéseket (notificare), minél hamarabb írásban közölnék a kérelmezôvel, hogy milyen iratokat igényelnek a tulajdonjog bizonyítása, vagy egyéb ténykörülmények igazolása érdekében.
Nehéz elképzelni, hogy az ország legtávolabbi részeibôl a jogosultaknak lehetôségük van arra, hogy ezeket a hivatalokat, helyi tanácsokat, prefektú- rákat, intézményeket, vállalatokat fel tudják keresni az irat-, bizonyítékpótlás érdekében, ezért ez a megkeresés a felsoroltak részérôl teljesen indokolt.
Mellau György
A váratlan rosszullét, az utcai, munkahelyi balesetek kényszerû szemtanúi a döbbenet perceiben nem mindig tudják, mi a teendô. Pedig néhány egyszerû beavatkozás ismerete életmentô lehet az áldozat számára azokban a percekben, amíg a mentôkre kell várni.
Felkavaró, döbbenetes pillanat, amikor a családban, munkahelyen, vagy akár az utcán egy embertársunk hirtelen rosszul lesz: elveszíti az eszméletét, heves mellkasi fájdalom lép fel nála, vagy baleset éri, vérzik, vagy öntudatlanul hánykolódik, rángatózik, esetleg fél oldala megbénul, netán élettelenül, mozdulatlanul fekszik. Ugyancsak megrendítô helyzet a betonkeverô mellett áramütést szenvedett beteg, vagy a vízbe fúlt ember látványa, és szívbe markoló a tehetetlenség érzése, hogy nem tudtuk az illetôt megmenteni.
A tapasztalat viszont az, hogy amikor még lehetne segíteni a bajba jutotton, akkor is többnyire tehetetlen, bámészkodó tömeg, kezét tördelô, síró, jajveszékelô hozzátartozó vagy munkatárs, idegesen ide-oda rohangáló emberek várják tétlenül az orvos, vagy a mentô megérkezését. Mindaddig, amíg a szaksegítség a helyszínre ér, a sérülttel, a beteggel általában nem történik semmi, pedig az elsô pillanatok, az elsô észlelô beavatkozása életmentô lehet. Ehhez azonban az kellene, hogy legyen a közelben valaki, aki az alapvetô elsôsegélynyújtási tennivalókat ismeri és alkalmazni is tudja.
Akinek nincsenek ilyen ismeretei, leghelyesebb, ha nem nyúl a sérült, illetve beteg emberhez. Ilyenkor a kapkodó, ideges, szakszerûtlen beavatkozás többet árt, mint használ!
Mégis, melyek azok a dolgok, amelyeket mindenkinek tudnia kell, s amelyeket a sürgôs beavatkozást igénylô betegeknél kötelezô alkalmazni a segíteni akaróknak?
A beteget elôször észlelô hozzátartozó, munkatárs vagy járókelô mindenekelôtt tájékozódjék, mérje fel a helyzetet.
Mindenekelôtt tisztázzuk: mi történt? Közlekedési, otthoni, munkahelyi baleset (gázolás, elesés, magasból történô lezuhanás, áramütés, vízbefulladás, eszméletvesztés, fájdalom, vérzés stb.). Ha az áldozat nincs olyan állapotban, hogy maga mondja el a baleset történetét, keressünk gyorsan szemtanúkat.
Ezzel összefüggô, ugyancsak alapvetô teendô: meg kell gyôzôdni arról, hogy a beteg eszméleténél van-e vagy sem. Közvetlen kapcsolat felvehetô-e vele? Kérdésekre válaszol-e?
Ide tartozik a legfôbb kérdés eldöntése: a beteg vagy sérült él-e még? Az életjelenségek ismerete és azok vizsgálata bizony alapvetô ismereteket igényel. Sokszor nem is könnyû nagy biztonsággal eldönteni, hogy betegünk él, vagy beállt a klinikai halál. A szív feletti hallgatózás (eszköz nélkül, akár puszta füllel is) a legegyszerûbb és elengedhetetlen módja ennek a valószínûsítésére. A légzés megfigyelése, a perifériás pulzusok tapintása (csuklón, nyaki ereken) nagyon fontos és gyakorlást igénylô feladat.
Mire ezeket a teendôket elvégezzük, bizonyára megérkezik a mentô - amelynek kihívásáról persze nyilván nem feledkeztünk meg -, s gyors, néhány mondatos tájékoztatásukkal utat engedhetünk a szakszerû életmentésnek.
Magyardellôrôl Szilágyi László jelezte, hogy a falunak nagyon rossz a kapcsolata a külvilággal, bár a Romtelecom megígérte, mégsem szereltek köztelefont a faluba. Mentôért, tûzoltókért, sürgôsségi esetben nincs honnan telefonálni, s ennek súlyos következményei lehetnek a lakosságra nézve. Ha valaki telefonálni akar, nincs más választása, ki kell gyalogolnia Szentpálra, ugyanis amióta leszerelték a régi központot, csak két háznál mûködik automata telefon, s ezen nem lehet "mérni" a beszélgetések árát. Így a tulajdonosnak, meg az alkalmi telefonálónak is kellemetlen, mert nem tudni, mennyibe kerül a beszélgetés.
Mikor lesz Magyardellôn köztelefon? - tettük fel a kérdést Szakács Istvánnak, a Romtelecom mûszaki igazgatójának.
- Ahogy a hideg alábbhagy, a Romtelecom Magyardellôn is megkezdi a munkálatokat. Jelenleg nem lehet dolgozni, mert a kábelek szétpattannak. Ahogy enyhül az idô, a faluba nemzetközi automata központot - amely külföldi beszélgetések lebonyolítására is alkalmas lesz - és köztelefont is szerelünk.
Miért nem vagyunk jogosultak távfûtéspótlékra?
Gagyi Erzsébet Szovátáról (Eminescu utca) egy régebbi hírünkre tért ki, melyben közöltük, hogy a kis jövedelmû személyek vagy családok 2002. november 1-2003. március 31. között nagyobb fûtéspótlékra jogosultak. Ha az egy személyre esô nettó jövedelem összege nem haladja meg az 1.563.000 lejt, a távfûtéspótlék összege 980.000 lej. Mivel Szovátán már két éve nem mûködik a távfûtés, nem alkalmazzák ezt a kormányrendeletet. Gagyiék két unokát nevelnek, összjövedelmük 3.710.000 lej, nem sorolták be ôket a távfûtéspótlékra jogosultak közé. A polgármesteri hivatal, mert egyéni hôközpontjuk van, csak 588.000 lejre jogosítja fel ôket. Kérdésük: miért?
A kérdésre Hegyi Mihály, Szováta alpolgármestere felelt.
- A Gagyi család azért nem jogosult a távfûtési pótlékra, ami 980.000 lej lenne, mert nem távhôvel fûtenek. A 416-os törvényt módosító 724-es kormányhatározat értelmében azok a családok, ahol az egy személyre esô jövedelem nem haladja meg az 1.053.000 lejt és gázzal fûtenek, legtöbb 500.000 lej fûtéspótlékra jogosultak. Ha a számla értéke kisebb, mint 500.000 lej, akkor csak ezt az összeget kapják meg.
A nyugdíjasok idén is igényelhetnek gyógykezelési jegyet a megyei nyugdíjpénztár Tudor Vladimirescu utca 60. szám alatti székházában.
A nyugdíjasok mindig a következô hónapra kérhetik a beutaló jegyet. A kérés mellett a nyugdíjszelvényt, az orvosi javaslatot (két példányban) kell benyújtani. A 18 napos gyógykezelési jegy ára a nyugdíj 70 százaléka. A gyógykezelés teljes ára és a nyugdíjas által kifizetett összeg közötti különbözetet a munkaügyi minisztérium állja.
Márciusra szinte minden gyógyüdülôtelepre biztosíthatnak gyógykezelést. A reumás megbetegedésekre Algyógyot, Pucioasát, Május 1. fürdôt, Dél-Eforiát, Félix-fürdôt, Herkules-fürdôt, Mangaliát és Tordát ajánlják, az emésztési bántalmakra Olanesti- et, a szív- és érrendszeri megbetegedésekre Buziást, Kovásznát, Tusnádot, Vatra Dorneit, míg nôgyógyászati kezelésre Amarát, Báznát, Észak-Eforiát, Saturnot, Szovátát. A légzôszervi bántalmak esetén Govorát és Voineasát, a idegbetegségekre Moneasát és Sinaiát ajánlják.
- a mozgópultok és az azokhoz tartozó felületek egységes bérleti díja (26/2001-es határozat) négyzetméterenként havi 10 euró.
- a kioszkok bérleti díja 7 euró/négyzetméter/hó.
- tilos saját tulajdonú mérlegek használata, kivételt képeznek a metrológiailag ellenôrzött elektronikus mérlegek. E szabály megszegése kihágásnak minôsül és 250.000 - 500.000 lej közötti pénzbírsággal sújtható. A büntetés 250.000 - 300.000 lej között mozog abban az esetben, ha a Piacigazgatóság alkalmazottja olyan személynek ad ki mérleget, akinek nincs termelôi igazolványa illetve élelmiszertermék-forgalmazási engedélye.
Túraajánlat
"Odalent a folyón szakadoz már / roppanva a téli palást. / Jöjj le a fûzfa-berekbe, / nézd meg a jégrohanást."
Ezek az Áprily-verssorok lehetnének a mottója Kerekes Péter Pál fotójának s hétvégi ajánlatunknak is. hisz hétfôn - február 24-én - van Mátyás napja, aki a néphagyomány szerint szekercéjével töri a jeget: "Ha van jég, viszi, / Ha nincs, csinál." S lévén, hogy még van jég, hó, sôt a napokban újra pilinkézett, remélhetjük, hogy lassacskán felszabadulnak a vizek a jégpáncél alól, s zenélve elindulnak. Menjünk hát a nyári, avagy téli (hisz a múltkor ezt ajánlottuk) túráink színterére, patakok- folyók mellé, s lessük meg: ébred-e a világa.
S ha közben betévedünk egy-egy vidám társaságba, egy falusi hagyományôrzô mulatságba, az sem baj, hisz farsang idejét éljük, érdekes látni a maszkurákat, táncolni egy jót. Ez már a farsang farka, s közeledik a farsangtemetés - a jövô héten már egy ilyen rendezvényre hívjuk meg az olvasót. Addig is kívánunk jó tavaszvárást vizek mellett, vagy régi korok hangulatát idézô bálokban.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében
Kerekes Ibolya
Kisebb folyó fizetési mérleghiány
Románia folyó fizetési mérleghiánya 1,573 milliárd dollárra csökkent 2002-ben, az elôzô évi 2,223 milliárdról - közölte csütörtökön a központi bank. A deficit csökkenése a külkereskedelmi mérleg kisebb hiányával, valamint a folyó átutalások nagyobb többletével magyarázható. A külkereskedelem hiánya 2002-ben 2,61 milliárd dollárra csökkent, a 2001-es 2,96 milliárdról. A bank közlése szerint a GDP-arányos folyó fizetési mérleghiány 4 százalékra csökkent tavaly, vagyis jóval a célul tûzött 5,5 százalék alatt volt. Románia külföldi adóssága 15,08 milliárd dollár volt 2002 végén.
Lakossági felmérés az életszínvonalról
A lakosság 41,2 százaléka úgy gondolja, hogy a jövô évben is a jelenlegi életszínvonalon él majd, 32 százalék jobb életszínvonalat jósol magának, 15 százalék úgy véli, rosszabbul fog élni, csupán 3,3 százalék gondolja, hogy életszínvonala sokkal magasabb lesz, derül ki az INSOMAR felmérésébôl. Az elôzô év azonos idôszakához viszonyítva a megkérdezettek 48,4 százaléka gondolja, hogy ugyanúgy él, 30,3 százalék rosszabbul, 12,7 százalék pedig jobban és sokkal jobban él. A válaszadók 7 százaléka úgy érzi, jelenleg sokkal rosszabbul él, mint tavaly. A megkérdezettek 40 százaléka szerint Románia gazdasági helyzete az idén változatlan lesz, 33,7 százalékuk szerint enyhe növekedés, 14 százalék szerint pedig enyhe romlás várható. Csupán 1 százalék vélekedik úgy, hogy az idén a gazdaság erôteljesen növekedik, 2,5 százalék pedig erôteljes gazdasági hanyatlást vár.
Újabb színházi bemutató Kolozsváron
Ismét hallatt magáról a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Benjamin Britten-Selmeczi György-Visky András szerzôhármas mûvébôl születô érdekes színpadi elôadás, A vasárnapi iskola, avagy Noé bárkája rendezôje magyarországi vendég, Selmeczi György zeneszerzô. A február 29-én, vasárnap este 7 órakor kezdôdô bemutatón ugyanô vezényli a zenekart. A társulat színészei mellett kolozsvári általános és középiskolás diákok is színre lépnek. A produkció dramaturgja Visky András, koreográfus Könczei Árpád m.v.
Bocsánatkérés magyarellenes viccekért
Bocsánatkérésre kötelezte az illetékes bíróság a Boroskisjenôben megjelenô Informatia Ineului hetilapot magyarellenes viccek közlése miatt. A lapot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete perelte be. Az RMDSZ a diszkrimináció tilalmáról szóló törvényre hivatkozott, mivel ez kimondja: a sajtóban tilos a nemzeteket gyalázó, vagy kigúnyoló írások megjelentetése. A bíróság ugyanakkor elutasította az RMDSZ azon kérését, hogy az Informatia Ineului kiadójának tulajdonosa fizessen egymilliárd lejes kárpótlást a szövetségnek.
A moldvai, illetve a gyimesi csángók népmûvészetének és hagyományainak megismertetése jegyében rendezi meg az idén is a Csángó Fesztivált a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány szombaton a budapesti Petôfi Csarnokban. Az immár hetedik alkalommal meghirdetett esemény fôvédnöke ezúttal is Orbán Viktor volt miniszterelnök - tájékoztatta Szántó Krisztina, az alapítvány sajtófelelôse csütörtökön az MTI-t. Ismertetése szerint a zenés-táncos összejövetel nyitányaként gyimesbükki, gyimesközéploki, klézsei, somoskai, lujzikalagori és külsôrekecsini hagyományôrzôk lépnek a közönség elé.
Súlyos repülôgép-szerencsétlenség történt szerda este Irán délkeleti részén: lezuhant egy Antonov típusú katonai szállító repülôgép, fedélzetén 302 emberrel, s az iráni állami tévé szerint senki sem élte túl a katasztrófát. A gép a pakisztáni határ közelében lévô Záhedán városból tartott a Teherántól mintegy 800 kilométerre lévô Kermánba, és 80 kilométerre a céljától, Sáhdád város közelében járt szerencsétlenül. Egy magát megnevezni nem hajlandó kormányzati illetékes szerint a balesetet valószínûleg a rossz idô okozta. Az AP tudósítása szerint a gépen az iráni Forradalmi Gárda tagjai utaztak.
Határokon átnyúló kulturális díj
Az Ausztria keleti határszélén elterülô Burgenland tartomány kormánya 23 700 euróval dotált mûvészeti díjakat alapított: az Eurégió díjra festészeti alkotásokkal a tartomány, valamint a magyarországi Gyôr-Moson-Sopron és Zala megye alkotó mûvészei pályázhatnak - jelentette be a tartományi kormány kulturális ügyekben illetékes tagja szerdán Kismartonban (Eisenstadt). További, szintén 3500 eurós díjat alapítottak a térség számára a formatervezés területén.
Két alkart és kezet ültettek át egy 41 éves férfi karcsonkjaira az innsbrucki kórházban, s a világon ez az elsô ilyen mûtét - jelentették a csütörtöki bécsi lapok. A 14 órás mûtét elôkészítése több mint egy évig tartott, 25 orvos végezte, s a kedden mûtött beteg állapota stabil, szerdán már meg is kezdték vele az enyhe mozgásterápiát. A beteg vasúti szerelési munkálatok során került a 150 ezer voltos erôsáramú vezetékek közé, s olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy mindkét karját amputálni kellett könyök alatt mintegy 7 centiméterrel.
99 évesen lesíelt a Mont Blanc egyik gleccserén
Keizo Miura japán hegymászó, mint azt elôre bejelentette, sítalpon ünnepelte 99. születésnapját, ötórás utat tett meg a Mont Blanc tömbjéhez tartozó egyik gleccserpályán. A japán férfi családja tagjainak és barátainak kíséretében a Mont Blanc hegyláncához tartozó Aiguille du Midirôl, a Dél Tûje csúcsról indult, 3842 méteres magasságból, ahová drótkötélpálya visz fel. A születésnapos a Vallée blanche - Fehér völgy - gleccserén öt óra alatt ereszkedett a drótkötélpálya Montenvers állomására, 1913 méteres magasságba. A születésnapi sítúrára elkísérte Keizót Miurát 70 éves fia, Juicsiró és unokája, Juta, aki 37 éves. Összesen negyven síelô tartott a 99 éves bajnokkal.
Kovács András Ferenc Palládium-díjas
A marosvásárhelyi költô ma veszi át Budapesten a fôvárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében a Palládium-díjat, amellyel a 2001-ben létrejött Palládium Alapítvány kuratóriuma az elôzô év legkiemelkedôbb szépirodalmi, társadalomtudományi és képzômûvészeti teljesítményét jutalmazza. Kovács András Ferenc Aranyos vitézi órák címû verseskötetével, a Mentor Kiadó kiadványával érdemelte ki az értékes díjat. Ugyancsak díjazott Balla Zsófia költô, Molnár Antal történész és Varga Patrícia Minerva festômûvész. Rugási Gyula bibliakutató különdíjat kap.
Közgyûlést tart az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya
Napirendi pontokban gazdag a szakosztály hét végi marosvásárhelyi közgyûlése. A Vártemplom gótikus termében de. 11 órától tartandó közgyûlésen beszámoló hangzik el az elmúlt év munkájáról, megvitatják a 2003-as esztendô munkatervét, majd a választmányi tagok egyharmadának a felújítására kerül sor.
A Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ környezeti-nevelési munkacsoportja által szervezett személyiségfejlesztô tréningsorozat következô része február 24-én, hétfôn du. öt órától veszi kezdetét a szervezet székhelyén (Liliom utca 22. szám). A tanfolyamon, melyre pedagógusok jelentkezését is várják, Kádár Annamária elôadó a különbözô terápiás irányzatokról beszél.
A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem ezúton értesíti a közönséget, hogy a február 22-én, szombaton este 7 órára meghirdetett elôadás - Goldoni: Legyezô -, technikai okok miatt elmarad. A megváltott jegyek egy késôbbi elôadás alkalmával érvényesek.
Mesemondó kisiskolások a megyei szakaszon
Szombaton reggel kilenc órától Marosvásárhelyen, a 8-as Számú Általános Iskola szervezésében a Szabadi úti református egyházközség gyülekezeti termében tartják a Csipike mesemondó verseny megyei szakaszát. A megmérettetésen a II. osztályosok vesznek részt.
A Máltai Szeretetszolgálat megköszöni
Téli ruhanemû, lábbeli, csizma, kabát, kötött pulóver, pokróc, takaró stb. gyûlt a rászorulók megsegítésére a Marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat lapunkban is közzétett felhívásának köszönhetôen a segélyszolgálat Berek-Livezii utca 1. szám alatti székházában. A segélyszolgálat ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik cselekedtetô megértéssel válaszoltak a felhívásra. Takarókat és meleg ruhadarabokat továbbra is elfogadnak. Telefonszám: 217-799, ill. 133-117.
Közös farsangi ünnepélyt tart február 22- én délután három órától Marosszentgyörgyön, a római katolikus plébánia tanácstermében a marosszentgyörgyi és a marosvásárhelyi Hit és Fény közösség.
A backamadarasi negyvenévesek kosaras bált rendeznek szombaton este hét órától, melyre mindenkit szeretettel várnak a helybeli kultúrotthonba.
A Hahota színtársulat március 2-án, vasárnap este 7 órától Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Egy bolond százat csinál címû nagysikerû szilveszteri kabaré-elôadását tartja. Fellépnek: Puskás Gyôzô bábszínész, a Hahota színtársulat alapítója, Gönczi Katalin bábszínész, Szabó Mária, Székely M. Éva, Csergôffy László, Székely Ferenc színmûvészek, Kelemen Barna és Cseke Péter bábszínész. Szakmai tanácsadó: B. Fülöp Erzsébet színmûvész. Jegyek elôvételben a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.
Vasárnap, február 23-án de. 11 órakor indulnak a maszkurák (iskolások, fiatalok) a falu utcáin, énekelnek, zenélnek, mókáznak, siratják a farsangot, majd a kultúrház elé érve elégetik a telet jelképezô szalmabábut. A mûvelôdési házban mûsorral lépnek fel az iskola elemi és gimnáziumi tagozatának tanulói, és a felnôttek is bemutatják a hagyományos haranglábi néptáncot. A farsangbúcsúztatás álarcosbállal zárul.
Március 1-jén, szombaton délben 12 órakor, megyeszékhelyünkön az unitárius templom tanácstermében nyílik egyéni tárlat. Ezúttal a marosvásárhelyi Péterfi László grafikus lép közönség elé alkotásaival.
Március elsején, tekintettel a közelgô nemzetközi nônapra, délelôtt 11 órától a Mûkedvelô Képzômûvészek Maros Megyei Egyesülete Egyesülés-Unirea kiállítótermében az egyesület nôtagjainak alkotásaiból rendez csoportos tárlatot.
ELADÓ 2001-es évjáratú dízel Golf 27.000 km-ben. Tel. 0744-253-990. (hn.)
ELADÓ 611 m2 terület Szovátán, a Rózsa utcában, a zónának megfelelô áron. Tel. 0212-523-677, 20 óra után. (sz.)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények garanciával, német importból, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (52696)
ELADÓ elsôborjadzó növendékmarha. Érdeklôdni 19 óra után. Tel. 429-290, Mezômadaras. (52743)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0744-295-147. (51567)
ELADÓ elônyös áron régi típusú kombinált szekrénysor és egy jó állapotban lévô tévészekrény. Tel. 219- 427. (52891)
ELADÓ Vesta fôzôkályha 600-as gázégôvel és Singer varrógép. Tel. 0265/214-247. (52885)
VESZEK vasbeton oszlopokat kerítésnek. Tel. 217-278. (52879)
ELADÓ Vesta fôzôkályha. Tel. 0265/216-512. (52877)
ELADÓK kitûnô állapotban Royal Standard, Weltmeister 80 basszuszos harmonikák, Casio elektromos orgona, Vermona erôsítô. Tel. 125-745. (52872)
ELADÓ ötágú csillár, gyári nôi irhabunda, 48-as, tímársági reduktorok. Tel. 163- 542. (52753)
ELADÓ felnôttpelenka. Tel. 123-557. (52687)
ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902. (52796)
ELADÓ 6 személyes porcelán ebédlôkészlet, egy függönytartó, hossza 180 cm. Tel. 213-621. (52817)
ELADÓ U 650-es traktor, 5 tonnás utánfutó, kombinátor, sima henger. Tel. 0740-289-140. (52843)
SÜRGÔSEN eladó U 445-ös, elöl kettôs vontatású, rönkemelô csörlôvel, kapával és ekével ellátott traktor kitûnô állapotban. Ára: 3000 euró. Eladó LEA típusú duplakabinos tehergépkocsi kitûnôen mûködô állapotban. Ára: 80.000.000 lej. Tel. 0744-540-989. (52919)
ELADÓ 35 ár beépíthetô terület gáz, villany és telefon-lehetôséggel Andrásfalván. Tel. 576-906. Érdeklôdni 17-21 óra között. (52811)
VILLANYVARRÓGÉP eladó. Tel. 219-258. (52793)
ELADÓK tojótyúkok, 50 ezer lej darabja. Tel. 312- 150, 0744-201-536. (52905)
ELADÓ színes Blaupunkt televízió. Tel. 134-346. (52917)
ELADÓ 500 kg/h kapacitású kalapácsmalom, kukoricaôrlô gép (1000 kg/h). Tel. 0723-209-037. (52864)
ELADÓ Mobexpert irodai bútor, új Samus aragázkályha olcsón, új Motorola mobiltelefon. Tel. 316-866, 0721-041-893. (52863)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (50950)
BÚZÁT vásárolunk nagy tételben. Tel. 0722-396-107, 0722-356-303. (52328)
OLCSÓN eladók Mountain Bike biciklik 2.390.000 lejért; német rollerek 390.000 lejért, 18 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (52725)
ELADÓ 81-es évjáratú, magánszemélyre beírt VW Passat 1,6 Diesel gépkocsi megkímélt állapotban. Tel. 0740-980-817. (52873)
ELADÓ jó karban levô Carpatin kaszagép. Érdeklôdni: Nyárádmagyarós 34. szám. (52938)
ELADÓ takarmánykukorica. Tel. 764-134. (52964)
ELADÓ 2 Carat Colibri kasszagép kitûnô állapotban és üzletbútorzat. Tel. 141-725, 0740-149- 049. (52963)
VESZEK garzont vagy 2 szobás lakást. Tel. 136-711. (52861)
KIADÓ I osztályú, 2 szobás, bútorozott tömbházlakás a Balcescu negyedben egyetemistáknak. Tel. 167-682. (52896)
KIADÓ garzon hosszú távra a Tudorban. Érdeklôdni a 248-813-as telefonon este 20-22 óra között. (52888)
ELADÓ garzon a Tudorban. Tel. 0721-823-240. (52883)
ELADÓ nagy ház a BRD, Continental Hotel környékén, 2 szárnyú, "A" szárny - 6 szoba földszint, 5 szoba emelet, 3 helyiség szuterén, "B" szárny: 6 szoba, közös udvar, közepes állapotú, a front a Calarasilorra néz. Alkudható ár. Tel. 124-372. (52882)
KIADÓ bútorozott garzon a Republicii utcában és egy szoba a Super mellett. Tel. 144-816, 20-22 óra között. (52906)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a November 7-ben. Tel. 211-312, 217-468. (52704)
ÁRVERÉS útján eladásra kerül 2003. március 3-án a Surianu utca 2. szám alatti 14-es lakrész Marosvásárhelyen. Kikiáltási ár: 190.000.000 lej. Érdeklôdni: tel. 166-910. (52827)
ELADÓ 2 szobás magánház 600 m2 beltelekkel a Gyulafehérvári utcában. Tel. 254-808, 0788-365-838. (52943)
KIADÓ Marosszentgyörgyön, a Fô út 1269. szám alatt 50 m2 + (50 m2) helyiség irodának, lerakatnak vagy egyéb, csendes tevékenységre. Érdeklôdni a 123-916-os telefonon. (52936)
KIADÓ bútorozott kétszoba- összkomfort a Kornisán. Tel. 213-691. (52958)
FOGSOROK, fogak kedvezményes áron, professzionális fogfehérítés. Fogorvosi rendelô: Vrancea sétány 14/2. szám. Tel. 255-220. (52236)
TRANSYLVANIA.INFO - erdélyi vonatkozású weblapok: román-magyar szótár, fórum, eseménynaptár, weblapkatalógus. www.transylvania.info (50236)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz 2002-es és már 2003-as legújabb modelleket színes árnyalatban is, nagy választékban és koszorúslány- ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (52010)
VÁLLALUNK KÔMÛVESMUNKÁ- LATOKAT, festést, mázolást, fali-, padlócsempe- lerakást. Tel. 137-754. (51830)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket, szalagfüggönyöket és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (52198)
ANGOLÓRÁK. Tel. 166-956. www.peterszabo.go.ro. (52766)
SZALAGFÜGGÖNYÖK, redônyök, reluxák, harmonikaajtók készítése elônyös áron. Tel. 511-439, 0745-379-638. (52280)
MINÔSÉGI padló-, parkettlerakás, csiszolás, lakkozás garanciával. Tel. 0265/257-785, 0722- 669-954. (52629)
KIADÓ modern üzlethelyiség forgalmas helyen. Tel. 0744-102-278. (52287)
SZÍNES televíziók javítása a kliens lakásán. Tel. 141-631. (52740)
HÛTÔSZEKRÉNYEKET és fagyasztókat javítunk a kliens lakásán. Garanciát ajánlunk. Tel. 0744-795-141. (52755)
AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (52761)
HÁZVEZETÔNÔT keresek. Tel. 0744-572-814, 212-306. (52734)
DOLGOZZ ÉS TANULJ ANGLIÁBAN! Ha 20 - 27 év
közötti, angolul alapfokon beszélô lány vagy,
angol családok várnak bébiszitternek akár 2
éves szerzôdéssel is. Jelentkezz még ma!
H.A.P.A. LONDON - CIAO EUROPA KFT. CSÍKSZEREDA. Tel. 0266/310-045.
(5166840)
KÔMÛVESMUNKÁT, fajanszozást vállalunk. Tel. 0740-210-915, 212-531, 18 órától. (52730)
BÉRBE adok vagy eladok 250 m2-es kereskedelmi helyiséget. Tel. 0744-796-658. (52738)
KIADÓ különálló szoba csendes tevékenységre. Tel. 141-779. (52798)
KERESEK eladó telket Vármezô, Szováta körzetében. Tel. 0740-881-901. (52920)
KIADÓ: 10 ár szôlôs, 6 ár gyümölcsös és veteményeskert részes vagy fizetéses megmûvelésre a Trébelyben. Érdeklôdni a 215-488-as telefonon naponta 16-20 óra között. (52748)
FAJANSZOZÁST, grésziázást vállalok. Tel. 0740-881-901. (52918)
SZOBAFESTÉST, csemperakást vállalok megfelelô áron. Tel. 125-146. (52886)
KIADÓ szoba lánynak március 1-tôl a Tudor negyedben. Érdeklôdni 15 óra után, tel. 0265/141-097. (52881)
KÁRPITOZÁST vállalok lakásán is. Tel. 124-471, 0740-844-979. (52744)
TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (52902)
KÔMÛVEST alkalmazunk budapesti építkezéshez. Tel. 169-299. (52947)
Szomorúan emlékezünk febr. 21-én a szeretett édesapára, nagyapára, apósra, a marosjárai születésû id. SZATMÁRI KÁROLYRA halálának 15. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyermekei, Magdi, Karcsi, Feri és családjaik. (52899)
Hiába keresünk kicsiny otthonunkban, elszólított Isten a mély, sötét sírba. Szeretnénk még egyszer simogatni kezed, s megköszönni halk szavakkal gondviselésedet. Kijárunk a temetôbe veled beszélgetni, de bárhogy fáj, mégis ott kell téged hagyni. Megszakad a szívünk, hullnak a könnyeink, hisz február 21-én 25 éve tért örök nyugalomra drága jó édesanyánk, a magyarsárosi ZSOLD SÁNDORNÉ szül. Orbán Anna. Pihenj csendesen, nem zavar ott senki, oh, milyen borzasztó már csak emlékezni. Drága szép emlékét szívükben ôrzik: bánatos férje, leányai, fia, vejei, unokái és dédunokái. (52869)
Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk február 21-én, mivel egy éve búcsú nélkül távozott közülünk a jobbágyfalvi születésû legjobb testvér, MOLDOVÁN MIHÁLY (Misi), akinek emlékét örökre megôrzi szeretett testvére, Ella és családja. (52564)
Fájó szívvel emlékezünk a káposztásszentmiklósi ifj. DAROCZI BÁLINTRA halálának 2. évfordulóján. Emlékét ôrzi sógora, Laci és családja, apósa és keresztlánya, Enikô. (52664)
Megállunk némán sírod mellett, könnyes szemmel áldjuk emlékedet. Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, február 21-re. 18 éve ragadta el a halál családja körébôl a drága férjet, édesapát és nagyapát, FÜLÖP JÓZSEFET. Emlékét ôrzi a család egy életen át. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (52797)
Kegyelettel, fájó szívvel emlékezünk február 21-én a csíkfalvi születésû TÖRÖK MIKLÓSRA halálának 20. évfordulóján. Áldott emléke szívünkben mindig élni fog. Szerettei. (52687)
Február 20-án múlt 10 éve, hogy eltûnt szerettei közül a székesi id. ÚJFALVI MÓZES. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (53937)
Február 21-én két éve annak a szomorú napnak, amikor a szeretett férj, a káposztás- szentmiklósi ifj. DAROCZI BÁLINT 48 éves korában eltávozott az élôk sorából. Könnyek csorognak végig az arcunkon, elmentél tôlünk, hiányzol nagyon. Megállt a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Magadba zártad a sors ezernyi baját és búcsú nélkül itt hagytál. Ha rám gondoltok, én is otthon vagyok, emlékem így áldás lesz rajtatok. Sírodról a virágot elfújja a szél, de emléked szívünkben örökké él. Bánatos felesége, édesanyja, fia, leánya és családja, testvére és családja, két sógora és családja, apósa, valamint két drága unokája, Attila és Beáta. Nyugodjál békében, tata! (52664)
Elmúlt egy év, hiába várunk, mosolygós arcodat többé már nem látjuk. Minden zord tél után jön egy virágzó tavasz, de a mi szívünkben örökös tél marad. Te voltál a napfény, szeretet, téged elfeledni sosem lehet. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el szótlan. Mély fájdalommal emlékezünk február 20-ra, amikor elragadta a halál a drága SZÔCS PÉTERT. Szép emlékét ôrzi felesége, Mária és Magyarországon élô testvére. Nyugodj békében. (52925)
Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Szerettél volna még közöttünk élni, de a halál legyôzött, el kellett menni. Összetört szívvel emlékeztünk február 20-án, amikor egy éve, hogy a halál elragadta családja körébôl a drága SZÔCS PÉTERT. Szép emlékét ôrzi nevelt fia, Öcsi, felesége, két unokája, Marika, Csilla és két dédunokája, Szilárd és Bernadett. Nyugodj békében. (52925)
Kegyelettel emlékezünk 1998 febr. 22-ére. A kegyetlen
halál öt éve búcsú nélkül elragadta
a szeretett férjet, édesapát, testvért,
apóst, apatársat, rokont, szomszédot és jó
ismerôst, id.
MÁRTON MIHÁLY volt marosvásárhelyi lakost.
Akik ismerték és szerették, szánjanak egy percet
emlékére. A gyászoló család.
(52745)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj,
drága jó édesapa, nagyapa, após, sógor,
rokon, jó barát, jó
szomszéd, a holtmarosi születésû
ILLYÉS LAJOS (Lulu) életének 75. évében
február 19-én csendesen megpihent. Temetése
február 21-én 14 órakor lesz a magyarrégeni
temetôben református szertartás szerint. Emléke
legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló
család. (52933)
Fájdalommal tudatjuk a rokonokkal és ismerôsökkel, hogy özv. PARAJDI GYÖRGYNÉ szül Ady Irén életének 87. évében február 18-án elhunyt. Temetése február 22-én 12 órakor lesz a református temetôben. Gyászolják: lánya, fia, menye, veje, unokái és dédunokái. (52960)
Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett gyermekem, MÁRKOSI ZSUZSANNA gyógyszerésznô hosszú szenvedés után, február 20-án reggel 5 órakor fáradt szíve megszûnt dobogni. Élt 44 évet. Búcsúztatása a marosvásárhelyi református cinterembôl február 22-én 13 órakor, majd a maroskeresztúri temetôben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjál békében, drága gyermekem. Édesanya. (52987)
Szomorú szívvel tudatom, hogy drága Kicsimami,
MÁRKOSI ZSUZSANNA
gyógyszerésznô február 20-án reggel 5
órakor eltávozott az élôk sorából.
Emléke legyen áldott a drága jó
édesanyámnak, akit a szeretet és jóság
jellemzett. Nyugodj békében. Lánya, Pancsika. (52988)
Szomorú szívvel búcsúzunk drága BABUCITÓL. Soha nem felejtünk. Nagymamája, Öcsi és családja, Dódi és családja. Nyugodj békében. (52989)
Fájdalommal búcsúzunk szeretett volt szomszédunktól, PARAJDI IRÉNTÔL és együtt érzünk a gyászoló családdal. A Panselutelor 4. szám lakói. (52956)
Ôszinte részvétünket és együttérzésünket tolmácsoljuk Szabó Ilonának drága ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. Fazakas Dezsô és családja Örkénybôl. (52955)
Bánatosan búcsúzom drága jó barátnômtôl, MÁRKOSI ZSUZSA gyógyszerésznôtôl. Pihenj csendesen. Barta Mária. (52951)
Együttérzésünket fejezzük ki a Székely családnak Magdi ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. A Ion Buteanu 38-as tömbház lakói. (52950)
Isten kegyelmébôl hála és köszönet
Rózsa Gáspár plébánosnak, Tôkés
doktor úrnak, a falu minden egyes lakójának, akik
tiszta szívvel mellettünk álltak és mindazoknak, akik
drága édesanyánk, az ehedi
BARABÁSI ANNA temetésén részt vettek
és virággal emlékeztek. Márta, Mariska és
családjaik. (52953)
Copyright © Népújság - 1999