|
LV. évfolyam 39. (15306.) sz. |
2003. február 17., hétfõ |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Az EPP magyar tagpártjainak megbeszélései
Az Európai Néppárt (EPP) magyar tagpártjai egyetértenek abban, hogy Európa új alkotmányában szerepeltetni kell a kisebbségek ügyét - derült ki pénteken, miután Orbán Viktor volt kormányfô kezdeményezésére a néppárt magyar tagpártjainak (Fidesz, RMDSZ, MDF, MKP, VMSZ) vezetôi megbeszélést folytattak Budapesten.
A tanácskozást követôen Orbán Viktor - aki a néppárt alelnöke - emlékeztetett arra, hogy az európai alkotmányhoz Szájer József parlamenti alelnök - aki a Fidesz képviseletében vesz részt az Európa jövôjével foglalkozó konvent munkájában - adott be módosító javaslatokat, amelyek azt célozzák, hogy az alaptörvény megfelelô súllyal kezelje a magyar kisebbségek ügyét.
A megbeszélésen az európai alkotmányon kívül a kedvezménytörvény ügye is szóba került. Orbán Viktor megfogalmazása szerint a jelenlévôk egyetértettek abban, hogy a kedvezménytörvény eredeti célja megôrzendô és az abban szereplô kedvezmények fontosak. Mint mondta, a törvénymódosításnak elengedhetetlen része, hogy a változtatási javaslatot elôbb- utóbb a MÁÉRT is megvitassa. Markó Béla a kedvezménytörvény kapcsán azt emelte ki: nem szabad szûkíteni a kedvezmények körét. Azt azonban hozzátette, egyetértenek azzal, hogy a jogszabályt az európai vélekedéshez kell igazítani.
Az Irak ellen tervezett háború elutasítására, a béke megôrzése mellett tömegtüntetéseket rendeztek szombaton szerte a világon, milliók tüntettek több mint hatszáz nagyvárosban.
Olyan tüntetésrôl, amelyen incidens történt, csak Görögországból érkezett hír. Athénban a rendôrség az amerikai nagykövetség épülete közelében összecsapott a tüntetôkkel, és könnygázt vetett be ellenük.
A rendezôk várakozásai szerint az ázsiai városokban tartott tüntetések a részvevôk száma alapján összemérhetôk azokkal az óriási demonstrációkkal, amelyeket az 1970-es évek elején tartottak a vietnami háború ellen.
Calcuttában tízezren, Szöulban kétezren, Bangkokban háromezren, más thaiföldi városokban összesen még kilencezren, Jakartában, Újdelhiben, Kasmírban két-kétszázan tüntettek. Tokióban folytatódott az amerikai nagykövetség elôtt egy hónap óta tartott ülôdemonstráció. Kuala Lumpurban a rendôrségi tiltás ellenére kétezren tüntettek az amerikai nagykövetség elôtt, amelynek épületét kétszáz rohamrendôr és vízágyúk vették körül. Pakisztánnak mintegy húsz városában rendeztek háborúellenes tiltakozást.
Ausztráliában Perth-ben, Hobardban, Canberrában rendeztek tüntetést. Vasárnap Brisbane-be, Darwinba, Adelaide-be és Sydneybe terveztek hasonló megmozdulást.
Európa legnagyobb városai közül Londonban több százezren gyûltek össze a tüntetés kezdetére, késôbb már kétmillióan is voltak. Ugyanilyen adatok érvényesek Rómára, s százezrek vonultak fel Párizsban is. Berlinben a szervezôk mintegy százezer részvevôt vártak, a hírügynökségek szerint több tízezren gyûltek össze a város keleti és nyugati végén.
A Bagdadban és más iraki váro-sokban tartott tüntetéseken több tízezer ember vett részt. Ott volt közöttük az a több tucat külföldi a nyugati országokból, aki az irakiakkal való szolidaritásból utazott az arab országba, és szándéka, hogy háború esetén is ott marad.
Nagyon kevesen válaszoltak szombaton Romániában a készülô iraki háború elleni utcai megmozdulásokat szervezôk felhívására. Bukarestben csak néhány tucat ember vett részt a fôváros központjában, az Egyetem téren a különbözô civil szervezetek által rendezett tüntetésen. A tiltakozók szerint a kormány szolgai módon sietett az Egyesült Államok katonai fellépéséhez csatlakozni. Kolozsváron mintegy százan tüntettek a város központjában a PATRIR nevû békeszervezet felhívására.
Három új Mercedes rohammentô-kocsival bôvült a megyei Rohammentô-szolgálat gépparkja. A sürgôsségi mentéshez szükséges legfontosabb készülékekkel felszerelt jármûveket szombaton délben a marosvásárhelyi tûzoltóság udvarán adták át a szovátai, libánfalvi és radnóti kihelyezett alegységeknek, Raed Arafat doktor, helyi hivatalosságok, valamint a szóban forgó települések polgármestereinek jelenlétében.
Amint a Rohammentô-szolgálatnál tartott évi kiértékelô során elhangzott, s a dermesztô hidegben történt átadáson dr. Raed Arafat, a szolgálat vezetôje újból hangsúlyozta, a vidéki alegységek 2002 során kétezer alkalommal nyújtottak elsôsegélyt balesetekben illetve súlyos betegek számára. A közel három éve mûködô libánfalvi, két és fél éve mûködô szovátai és a közel két éve mûködô radnóti szolgálatok munkája mindenképpen eredményesnek bizonyult, és, ami a legfontosabb, egyetlen panasz sem érkezett a tevékenységükkel kapcsolatosan. Arafat doktor óriási elôrelépésnek nevezte, hogy tavalytól Segesváron is mûködik egy alegység, amely roncstalanító felszereléssel is rendelkezik, nemsokára hivatalosan is elkezdi mûködését a régeni szolgálat, s ha sikerül az egész megyét lefedni, akkor valóban európai szintû lesz a sürgôsségi ellátás.
- Ha tizenkét évvel ezelôtt a tûzoltóság nem veszi át a marosvásárhelyi szolgálatot, akkor ma nem léteznénk - hangsúlyozta dr. Raed Arafat, továbbá azt is, hogy a rendszer kiépítésében nagy szerepe volt a tûzoltóság mellett az egészségügyi vezetôség, valamint a helyhatóságok támogatásának.
A Maros megyei helyzetet értékelte Ioan Nicolaescu szenátor, aki kijelentette, hogy továbbra is Arafat doktor mellett áll, sôt könyvet is készül írni róla. Hasonlóképpen vélekedett a szolgálat vezetôjérôl dr. Copotoiu Constantin, a Megyei Kórház igazgatója, aki személyesen járt közben Bukarestben, hogy a kocsik elérjenek Marosvásárhelyre. Brânzaniuc Klára megyei közegészségügyi igazgató szerint a jó együttmûködés révén több kényes problémát is meg lehet oldani.
A mentôszolgálattal való jó egyetértést hangsúlyozta Ovidiu Natea prefektus, aki üdvözölte a polgármestereket, akik a pénzügyi nehézségek ellenére is fenntartják a kihelyezett szolgálatokat, majd átadta a mentôkocsik kulcsát a csoportvezetôknek.
Végül Arafat doktor ismertette a hárommilliárd lejt érô speciális jármûvek felszerelését.
Ahogy Péter Ferenc szovátai polgármester szavaiból kiderült, a rohammentô egység fenntartása havonta 600-700 millió lejébe kerül a polgármesteri hivatalnak, viszont nagy segítséget jelent, hogy a hagyományos mentôszolgálat mellett erre a lehetôségre is számíthatnak.
Amint az elhangzott utalásokból kiderült, nem volt könnyû elérni, hogy a kocsik Maros megyébe kerüljenek, mivel országos szinten még nem mindenki ismeri el a vidéki alegységek fontosságát.
Az olvasót és közönséget szellemi izgalomba hozva, tegnap délben a marosvásárhelyi Diakóniai Ház Bocskai termében Balogh Béla A végsô valóság címû könyve kapcsán tartott elôadást egy új világképrôl, ami a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére próbál választ adni. A magyarországi szerzôt Illyés Kinga színmûvésznô mutatta be a Diakóniai Ház rendezvényei iránt eddig ilyen érdeklôdést még nem tanúsító közönségnek.
A könyv, vagyis A végsô valóság a szerzô szerint olyan mû, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteirôl alkotott feltételezések is. A halál utáni, valamint a születés elôtti élet lehetôsége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerûség.
Balogh Béla magyarországi mérnökember,
erdélyi gyökerekkel. A kolozsvári mûszaki egyetemen
szerzett diplomát és kapott úgy általában
rendkívül kemény materialista nevelést. Xantus
János neves egyetemi tanár beszélt neki sokat többek
közt a materialista világ ôselemeirôl. A
hallgató, a frissen végzett mérnökember
elégedett volt a világgal mindaddig, amíg elkerült
Nagykárolyba, ahol a környezete, a barátságok
meghatározóan befolyásolták
világképének további alakulását.
Furcsa kísérletek és foglalatoskodások
rávezették arra, hogy a gondolat erejével sok mindent meg
lehet mozdítani, sôt rájött arra is, hogy a
marosvásárhelyi kollégának, Deák
Gyulának sok mindent be is lehet bizonyítani.
A szerzô elmondta, számukra egyértelmûvé
vált: a gondolattal komoly energiákat lehet megmozdítani.
Szerzônk Svédországba emigrált, a társadalmi
elzártság miatt mély depresszióban szenvedô
felesége hozta össze egy erdei emberrel, aki mindenféle
füves- és javasasszonyokon túltevô kuruzsló
hírében állt, mellesleg hazánkfia az a bizonyos
Huszár Sándor, aki nem sarlatán, a szerzô
elmondása szerint fizikai és lelki betegségben
szenvedôket gyógyított, akiben szerzônk
megtalálta mesterét és végképp
bebizonyosodott: a materialista világképben hatalmas
ellentmondások vannak.
Elôadását mint energiára, a gondolatra építette, aminek mérésére semmiféle mûszert nem talált fel a civilizált világ. A ma már Magyarországon élô Balogh Béla beszélt még a gondolat és a pozitív dolgok közötti összefüggésekrôl, az ezoterikus tér fogalmáról, az univerzum energiájáról mint értelmes létrôl. Könyve statikai szerkezet, amire még nagyon sok kutatást lehet építeni.
A végsô valóság megjelenésétôl ez ideig 22 ezer példány fogyott el Magyarországon, de a könyv iránt a nyugati világban is roppant nagy az érdeklôdés.
Sikeres kezdeti idôszakot zárt a Kis-Küküllô Térségi Társulás, amely két éve jött létre. A hét végi, Gyulakután tartott tisztújító közgyûlésen visszaválasztották az elnököt és az ügyvezetô elnököt egyaránt, csak az igazgatótanács összetétele változott.
A társulás két évvel ezelôtt jött létre, alakulásánál "bábáskodott" Burkhardt Árpád alprefektus és Virág György, a megyei tanács elnöke is, akik ez alkalommal jelenlétükkel tisztelték meg a közgyûlést. Jelen volt ugyanakkor Makkai Gergely képviselô is. A kétévi tevékenységi beszámolót követôen mindannyian elismerô szavakkal szóltak. Felszólalásában a képviselô elmondta, hogy ennek a térségnek a gondjai hasonlóak más ilyen jellegû társulásokéhoz és jónak látná, ha találkozó jönne létre az egyes régiók között.
- Vannak olyan feladatok, amelyek túlhaladják a kistérségek erejét, és így ezek nem képesek megbirkózni ezekkel a gondokkal. Itt például elkészült a térség fejlesztési stratégiája, de annak megvalósításához már olyan szakemberek kellenek, amelyrôl érdemes régiós szinten elgondolkodni - mondta.
A tervek megvalósítására szerinte akkor van reális esély, ha valóban elkezdünk többszintes intézményrendszerben gondolkodni.
- A kistérség akkor tud eredményeket felmutatni, ha minden polgár magáénak érzi, ha megvan az itt lakókban a "hozzátartozás érzése". A kistérségi társulásnak nem kell helyettesíteni a közigazgatást, sokkal inkább összehangolásról lenne szó, hogy az önkormányzatok mindennapi kérdései a KTT életében tükrözôdjenek. Az a kívánatos, hogy ahelyett, hogy külön-külön ugyanazokkal a kérdésekkel küszködjenek, fogjanak össze, végezzék el együtt, kevesebb energiával, hatékonyabban - nyilatkozta Makkai Gergely a Népújságnak.
Burkhardt Árpád alprefektus elismeréssel szólt a kistérség eddigi munkájáról és hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-kongresszus egyik legfontosabb célkitûzése éppen a térségi fejlesztés volt, amelynek eszközei az ilyen térségi társulások lehetnek.
Virág György, a megyei tanács elnöke jó hírrel örvendeztette meg az egybegyûlteket, elmondván, ígéret van arra, hogy a székelyvéckei útra a központi költségvetési alapokból 5 milliárd lejt utaljanak ki, ugyanakkor a Havad - Rigmány - Nyárádszereda - Hodos útvonalra 3 milliárdot.
A közgyûlésen egyébként a választásokat követôen újabb két évre Máté János balavásári polgármestert bízták meg az elnöki feladatokkal, Borbély Emma maradt az ügyvezetô elnök, az igazgatótanácsi tagok közül pedig Erdôszentgyörgy polgármestere helyett Zsigmond Vencel makfalvi polgármester vállalt tisztséget. Ugyanakkor vezetôségi feladatokat vállalt Mátyus Zoltán makfalvi alpolgármester, valamint Balázs Rómeó szentdemeteri (Balavásár község) tanácsos.
A közgyûlés határozatot fogadott el arra vonatkozóan is, hogy ezután lakosonként 3000 lejjel járulnak hozzá az önkormányzatok a térségi társulás költségeinek fedezéséhez.
Az erdôszentgyörgyi kórház közgyûlés elé tárt támogatási kérését az egyes önkormányzatok tanácsai elé továbbították, de más támogatási kéréseket pozitívan oldottak meg.
Amint a közgyûlésen elhangzott értékelôkbôl is kiderült, korai volna még egy kétéves fától gyümölcsöket várni, mégis örömmel nyugtázhatjuk, hogy a térségi társulás annyira megerôsödött, hogy már most képes a rászorulókon segíteni.
A csütörtökön lezajlott, mintegy hatórás megyei tanácsülésen a kezdeti - a tolmácsgép kapcsán tett - tiltakozó megjegyzéseket követôen a tanácsosok, egy kivételével, mind a 19 napirendi pont esetében pozitív döntést hoztak.
Mint már említettük, a Marosvásárhelyi Repülôtér költségvetése, Stefan Runcan igazgató fizetése és az év végi prémiumok miatt kerekedett hosszan tartó vita, amelyben a megyei tanács két vezetôje, Virág György elnök és Vasluian Ioan alelnök sem voltak egy barikádon. A tanácselnökkel szemben Vasluian indulatosan szónokolt, kifejtve, hogy "túlságosan nagy feneket kerítenek Runcan fizetésének", amit amúgy is kormányhatározat szab meg. Vasluian a tanács által megszabott teljesítmény-követelményekrôl egyenesen kijelentette: nem szavazza meg, mint ahogy a repülôtér igazgatójának jövedelmét (25 millió lej/hó; ha teljesíti a teljesítmény-követel-ményeket, év végén 1-3 hónapi bérrel egyenlô prémiumot kaphat) is soknak tartotta, ahhoz képest, hogy más, önkormányzati alárendeltségbe tartozó gazdasági egységek nem 2,7 milliárd lej jövedelmet termelnek évente, mint a röptér, hanem pl. 8000 milliárdot. A testület végül jóváhagyta mind a repülôtér költségvetését, mind a szerkezeti felépítést, a vezetôség bérét. Hasonlóképpen döntöttek a SURM Vidéki Vízelosztó Rt. esetében is.
A megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmények programjainak jóváhagyott költségvetésébôl említésre méltó például az ipari parkra szánt 214 milliárd lejes összköltségvetés, a számítógép-hálózat bôvítése, amire idén 100 millió lejt költenek, 500 milliót szánnak Koronka, Marosszentgyörgy, Maroskeresztúr, Nyárádtô, valamint a mezôzáhi, disznajói és görgényi virágrezervátumok övezeti városrendezési terveire, 1 milliárd lejt utalnak ki 2003-ban a Nagysármás- Mezôpagocsa közötti fô vízvezeték felújítására. Érdekességképpen említhetô, hogy 2003-ban 870 millió lejt irányoztak elô a megyei tanács garázsának javítására, 30 milliót a dohányzóhelyek kialakítására, a külföldi kapcsolatok ápolására (külföldre való utazások, külföldi delegáció fogadása, protokollalap, ARE tagsági- díj, Centurio-program és Welcomeeurope-bérlet) 1,6 milliárd lejt, a megyei tanács szakembereinek továbbképzésére szánt könyvek, folyóiratok kiadására 26 millió lejt.
Néhány felszólalást követôen a megyei közszállítási szabályzatot is jóváhagyták, azzal a javaslattal, hogy forgalomirányítási szolgálatot hozzanak létre az utazóközönség tájékoztatása érdekében. A szabályzat jóváhagyásától számított egy hónapon belül az útvonalakra kiírt versenytárgyalást is megtartják 2003-ra - ezúttal remélhetôleg simábban zajlik le, mint tavaly történt, amikor a szállítást végzô cégek hosszadalmas vitákat követôen tudtak csak megegyezésre jutni.
A csütörtöki tanácsülésen egyébként megüresedett egy tanácsosi szék: Alexandru Petru Fratean, volt demokrata párti, jelenleg szociáldemokrata önkormányzati képviselô nyújtotta be lemondását, összeférhetetlenségi okokra hivatkozva. Fratean megyei tanácsosi tisztsége inkompatibilis a szállítási minisztérium keretében betöltött vezérigazgatói posztjával. Helyét a Demokrata Párt választási listáján következô személy fogja betölteni.
Tenyérjósok, fakanalat kínáló, egyik percben sápítozó, a másikban táncra perdülô cigányasszonyok, közkedvelt és modern rajzfilmfigurák, állatok, királyok és hercegek töltötték be szombaton délután a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum éttermét. A mesebeli jelmezek a Gecse utcai Kistemplom ifjúsági csoportjának tagjait takarták. Lakatos Péter lelkész és TamásOrsolya segédlelkész elsô alkalommal szervezett hasonló mulatságot a fiataloknak, akiket szüleik, nagyszüleik is elkísértek.
A farsangi mulatság a jelmezek bemutatásával kezdôdött. A többnyire saját kezûleg készített álarcokat viselôk egy rövid jelenetet is elôadtak, bemutatva viseletüket, s az általuk képviselt szereplô jellegzetes tulajdonságait. A sikeres felvonulást táncverseny és tombola követte.
- Másfél éve dolgozunk együtt az ifjúsági bibliaórára járó fiatalokkal, s hosszú ideje tervezzük egy hasonló farsangi bál megszervezését - meséli Tamás Orsolya segédlelkész. - A fiatalok alaposan felkészültek a jelmezek bemutatására, ötletesek az álar-cok, mókásak a jelenetek. A rendezvény elején egy igével köszöntöttük az egybegyûlteket: Örvendezz a te ifjúságodban és vidámítson meg téged a te szíved. Úgy gondolom, hogy a farsangi bál jó alkalom számunkra, hogy még jobban megismerjük egymást, megismerjük a gyerekek szüleit, hozzátartozóit, s közben szórakozzunk, kikapcsolódjunk, együtt örvendezzünk - vélekedik Tamás Orsolya.
A tombola után következett a farsangi bál, amelyen a hagyományos népzene helyett fiatalosabb, modernebb zenére táncoltak fiatalok és idôsek egyaránt.
Kosárlabda, A-osztály
Cimentul Fieni - BC Mures Marosvásárhely 66-93 (16-27, 12- 19, 21-24, 17-23)
Nem okozott nagyobb gondot a gyôzelem megszerzése a târgovistei sportcsarnokban a házigazdának számító Cimentul Fieni ellen, annak ellenére, hogy a hômérséklet talán még a kintinél is alacsonyabb volt. A hideg következtében nehezen lendültek bele a csapatok a játékba, négy perc után csupán 4-2 volt az eredmény, a marosvásárhelyieknek azonban hamarabb és jobban sikerült alkalmazkodni a mostoha körülményekhez - annak ellenére, hogy idegen környezetben játszottak.
Ismét pályára léphetett Prjima, aki bokasérülés miatt hagyta ki az elsô két mérkôzést az idénybôl, a második félidôben azonban, az elônyt látva, a szakvezetés jobbnak látta, ha nem erôlteti tovább a szerepeltetését. Szintén játszhatott a betegségbôl felépült Feleki, aki az elsô negyedben három hárompontossal járult hozzá ahhoz, hogy az együttes megnyugtatónak nevezhetô elônyhöz juthasson. A szakvezetés számára a legnyugtalanítóbb dolgot a szabaddobások rossz százalékkal való értékesítése jelentette: ez mindössze 40%-os arányban sikerült.
A BC Mures pontszerzôi ezen a találkozón az alábbiak voltak: Plotnyikov 32 (2), Trif 17 (1), Feleki 11 (3), Prjima 9, Radu Horea 7, Szászgáspár 4, Uta 4, Brustur 2.
Legközelebb jövô szombaton játszik újabb találkozót az együttesünk, amikor a sereghajtó Rapid látogat Marosvásárhelyre. Noha elvileg a gyôzelem megszerzése ezen a mérkôzésen nem okozhat gondot, Takács Károly, a csapat technikai igazgatója elmondta, hogy nagyon komolyan kell venni a mérkôzést, mert a bajnoki szünetben két idegenlégióssal és egy tehetséges belföldi játékossal erôsített az ellenfél, amely egyébként szombaton megszerezte az elsô gyôzelmét az idényben. Noha a BC Mures jobb csapat, az esetleges könnyelmûségért nagy árat fizethet.
A forduló további eredményei: CST Alexandria - Rompetrol 70-107; BCM Pitesti - CSU Nagyszeben 81-71; CSU Ploiesti - Carbochim Kolozsvár 76-62; West Petrom Arad - Elba Temesvár elhalasztva; Dinamo - Romradiatoare Brassó 100-72; Rapid - Poli Iasi 97-73.
Nôi röplabda, A-osztály
CSM Pitesti - CSU Gaz Marosvásárhely 3-0 (20, 19, 26)
A bajnoki gondoktól megszabadult marosvásárhelyi csapat (bármi történik, nem mozdulhat el a 9. helyrôl) számára az utolsó fordulókban csupán az a célkitûzés, hogy a csapaton belüli hangulaton javítsanak, újabb felállásokat próbáljanak ki, fiatal tehetségeknek adjanak lehetôséget a bizonyításra. No persze, a hangulat javításához elkelne idônként a sikerélmény is, amiben az utóbbi idôben nem sok része volt a csapatnak.
Pitesti-re kevés eséllyel utazott a CSU Gaz, a reális célkitûzés a szoros eredmény elérése lehetett, s ez nagyjából sikerült is. Az elsô két játszmában a házigazdák elfogadható arányban nyertek, a harmadik játszma megnyerésétôl pedig csak egy hajszál választotta el a vendégeket, a meghosszabbított szett azonban ismét a házigazdáknak kedvezett.
A CSU Gaz az alábbi felállásban kezdett: Zamfir, Rucoi, Voda, Turcanu, Ungur, Hosu. Libero: Jurje.
A forduló további eredményei: CSU Metal Galac - RATB 0- 3; Braiconf Braila - Chimia Rm-Vâlcea 3-0 (hivatalból); Dinamo - Oil Terminal Konstanca 3-0; Unic Piatra Neamt - Penicilina Iasi 3-0; Rapid - Amici Bákó 0-3.
Szombaton a CSU Gaz a marosvásárhelyi sportcsarnokban a bajnoki cím védôjét, az Unic Piatra Neamtot fogadja.
Teke
Férfiak: Cimentul Fieni - Elektromaros 3356-3230;
Carpati Sinaia - Elektromaros
3112-3038
Egy kiszállással két idegenbeli találkozót
"oldott meg" a marosvásárhelyi férfi tekecsapat
az országos bajnokságban. Az okok nyilvánvalóan
anyagi természetûek, hiszen ezzel lényeges
megtakarítást tehettek, sajnos azonban egyik
mérkôzésen sem sikerült a gyôzelem. A jobb
teljesítmény az új fieni-i pályán
született, az ottani pontszám Sinaián gyôzelemre is
elég lett volna, a két pálya minôségét
azonban nem lehet összehasonlítani. A marosvásárhelyi
együttes pontszámát az alábbi egyéni
eredmények adják (elsônek a fieni-i,
másodikként a sinaiai eredményt tüntettük fel):
Fekete József 539, 533; Szövérfi István
559, 523; Seres József 529 (Sinaián nem
játszott); Golianu Nicolae 565, 496; Orosz István
523, 509; Topor Péter 243 (két váltás), 377
(három váltás); Albert Levente 272 (két
váltás),
500; Nagy Péter 103 (egy váltás Sinaián).
A Romgaz-Elektromaros nôi együttese ebben a fordulóban szabadnapos volt.
Röplabda, B-osztály
Elcond Zilah - CS Armata Vescovi Marosvásárhely 3-0 (10, 16, 18)
Sima vereséget szenvedett a feljutásért harcoló zilahiak ellen a marosvásárhelyi B-osztályos férfi röplabdacsapat. A vereség várható volt, az arányai azonban kissé eltúlzottnak tûnnek. A magyarázat egyszerû: a vendégek libero nélkül voltak kénytelenek pályára lépni, Sângeorzan ugyanis munkahelyi kötelezettségei miatt nem tudott elutazni a csapattal. A röplabdában kevésbé jártas olvasóinknak pedig hadd mondjuk el, hogy ez olyasmi, mintha egy focicsapat képzett kapus nélkül állna ki a mérkôzésre, a portás szerepét pedig az látná el, aki éppen kéznél van. Ráadásul Samarghitan, a legeredményesebb támadójátékos is hiányzott. Ilyen körülmények között egy jobban képzett ellenféllel szemben nem is lehetett többre várni.
A CSA Vescovi az Orbán, Togan, Coca, Marginean, Suciu, Pop felállásban játszott, Dumitru és Bardasan állt be csereként.
Noha még két forduló hátravan a bajnokságból, a marosvásárhelyi együttes számára az idény befejezôdött. A jövô héten a marosújvári Radra ellen kellett volna játszania, ám a marosújváriak visszaléptek a bajnokságból. Az utolsó játéknapon pedig a CS Armata az eredeti programálás szerint is szabadnapos volt.
Úgy tûnik, eldôlt a két osztályozóra jutó hely sorsa is, Nagybánya és Zilah játszanak a feljutásért. A végsô rangsort azonban csak két hét múlva ismerhetjük meg.
Kosárlabda, B-osztály
BC Mures II - Corona Brassó 88-96 (48-43)
A Gheorghe Marinescu egészségügyi líceum sporttermében, a B-osztályos bajnokság visszavágóinak 3. fordulójában a marosvásárhelyi BC Muresnek a fôleg ifjúsági játékosokból álló második csapata a sokkal tapasztaltabb, az aktív A-osztályos kosárlabdázásból kiöregedett játékosokból álló brassói Coronát fogadta.
Fodor Tibor legénysége a félidôben még vezetett, ám a végére nyolc-pontos vereséget szenvedett, miután a döntônek bizonyuló harmadik negyedben 18-30-ra alakult az eredmény.
A marosvásárhelyiek a Jakab, Hallai, Habor, Moscviciov, Soós felállásban kezdtek, csereként Fodor Tibor is a pályára lépett. A játékvezetést a medgyesi Prisca és a marosvásárhelyi Markovics látták el.
Jövô szombaton a BC Mures II Kézdivásárhelyen a KSE ellen játszik, majd a bajnokság utolsó fordulójában Sepsiszentgyörgy együttesét fogadja.
· C. Albu
Asztali-labdarúgás
Befejezôdött az asztali-labdarúgó megyei bajnokság elsô fordulójának alapszakasza. Mint a tavaly is, a megyei bajnokot hat forduló összesített eredménye után jelölik ki, minden forduló két hónapig zajlik, s valamennyi alapszakaszból és a legjobbak között zajló rájátszásból áll.
Az elsô forduló alapszakasza után Soós János, Simon Ferenc, Incze István, Moldován Károly, Bocskai István és dr. Havas Péter jutottak a rájátszásba, közöttük dôl el a forduló végsô sorrendje.
· Ki tudja, mióta csúszkálgatnak
polgártársaink a Maros befagyott vizén, ha egy korabeli
riporter már 1874-ben így értékelt:
"vasárnap és hétfôn, két egymás
utáni ünnepnapon, a Holtmaros jegén nagy
közönség szaladgált s ugyanakkor
gyönyörködött a tarka sokaság
forgatagában"? Ez a
"tarka sokaság" igényelte késôbb a
"jégsport" szervezett formában való
mûködtetését, hisz a következô
év február 10-én már el is fogadják
egy korcsolyaegylet alapszabályait és megválasztják
az elnököt, id. Schneider József
személyében. Nemsokára (1878) megnyílik egy
pálya, amelyen egyelôre csak
"jégünnepélyeket" szerveznek, melyeken
"százával hullámzott a korcsolya iránt
érdeklôdô közönség". A nyolcvanas
években rendezik az elsô versenyeket, "komoly"
díjakért. Melyek ezek a díjak? Egy óra, egy album,
vagy éppen egy ezüst varrókészlet. Ezek voltak
a kezdetek, aztán jött az a korszak, amelyet id.
Gáll Károly, a marosvásárhelyi
korcsolyasport kiváló versenyzôje majd edzôje neve
fémjelzett. A 91. évében járó egykori
sportemberrel a marosvásárhelyi korcsolyasport
múltjáról beszélgettünk.
- 1912. július 16-án születtem Marosvásárhelyen. A Vágóhíd utcában laktunk, nagyon közel az Erzsébet-ligethez. Ott kezdtem sportolni, rövid ideig teniszeztem, majd 1923-ban korcsolyázni kezdtem az MSE színeiben. 1926-ban versenyeztem elôször. Akkor még nem voltak korcsoportok a korcsolyában.
- Hogyan emlékezik az elsô országos versenyre?
- A nagy fordulatot a pályafutásom elején a Svájcból akkor hazatért, volt országos bajnok, Gárdos Pál jelentette, aki elhívott egy kolozsvári országos versenyre. Ezen a versenyen Gárdos mögött az 500 és az 1500 méteres távokon második, összetettben a 3. helyen végeztem. Aztán 1929-tôl 1949- ig számtalan országos versenyen nyertem elsô helyet az MSE- nek. Az 1934-ben 500 méteren felállított országos csúcsomat (49,2 mp) 1956-ban, azaz 22 évvel késôbb döntötték meg.
- Hol zajlottak akkor a korcsolyaversenyek Marosvásárhelyen?
- Az Erzsébet-ligetben 1924-ben adták át a 333,33 méteres természetes jégpályát (sz. megj.: a mai, használaton kívül álló mûjégpálya helyén). A vizet a turbinaárokból kaptuk, ami télen megfagyott. Amúgy sokat edztünk a víkendtelepen is.
- Honnan szerezték annak idején a korcsolyákat?
- Nyaranként építkezéseken dolgoztam, az így keresett pénzemen vásároltam egy korcsolyát Kolozsváron egy sportcikkeket árusító üzletbôl. Akkor fel sem merült, hogy a klub biztosítsa a felszerelést. Mind a korcsolyát, mind a versenyruhát mi vásároltuk meg. Idôvel, miután az eredményekkel bizonyítottam, aztán a klubtól is kaptam felszerelést. Érdekességként említem meg, hogy 14 évesen egy 42-es korcsolyát kaptam az MSE-tôl, amit csak úgy tudtam hordani, hogy három pár zoknit húztam alá.
- Hogyan készültek abban az idôben a téli szezonra?
- Októberben-novemberben feljártam az MSE ökölvívó termébe, a Teleki-háznál. Ott tartottuk az ôszi felkészítôt: birkóztunk, ökölvívó mérkôzéseket szerveztünk egymás között, súlyokat emeltünk. Már abban az idôben sem volt elég csupán télen edzeni, fontos volt az alapozás is.
- Hogy zajlott akkor egy korcsolyaverseny városunkban?
- Gyönyörû idôk voltak... Ha verseny volt, a ligetben mindig 400-500 nézô volt jelen. Sok esetben katonazenekar muzsikált, álarcosbál kísérte a versenyt. Volt egy nagyszerû öltözônk, ami, ha jól tudom, késôbb leégett, s odaveszett egy csomó felszerelés is. Hosszú, beüvegezett oldalán keresztül is lehetett nézni a korcsolyázókat.
- Mikor kezdett el edzôként dolgozni?
- Önkéntes alapon kezdtem el, amikor korcsolya szakosztályt alapítottam a RATA sportegyesületnél. Néhány esztendôvel késôbb a szakosztály átkerült a Maros sportklubhoz, ahol ma is mûködik. Az önkéntes idôszak után a klub fizetett alkalmazottja lettem, 1952-ben megszereztem a II. fokozatú edzôi képesítést, hat évvel késôbb pedig az I. fokozatot. 1948-tól 1957-ig a Progresulnál és az MTE- nél tevékenykedtem, majd nyugdíjazásomig, 1977-ig a Maros sportklubnál dolgoztam, ahol a fiamnak, ifj. Gáll Károlynak adtam át a stafétabotot.
- Milyen eredményeket értek el tanítványai?
- 38 saját nevelésû tanítványom számtalan országos bajnoki címet szerzett, tíz lány és kilenc fiú pedig különbözô országos keretekbe is bekerült. 34 gyorskorcsolya országos bajnoki cím fûzôdik a nevükhöz, 17-et a lányok, 17-et a fiúk szereztek. Görkorcsolyában a 18 bajnoki cím birtokosa közül 10 lány, 8 pedig fiú. Sportolóim nemzetközi szinten is számos kiváló eredményt értek el.
- Megemlítene néhányat közülük?
- Nem dicsekvésképpen mondom, de nagyon sok jó sportolót kellene megemlítenem, hogy egyikük se sértôdjön meg. A hölgyek közül a kilencszeres országos bajnok Farkas Éva, a '70-es évek egyik legjobb versenyzôje Cardas Liana, Giliga Enikô, Máthé Marika neve említhetô meg, míg a férfiak közül Coros Lászlóé, az egyetlen olyan marosvásárhelyi korcsolyázó, aki téli olimpián vehetett részt (Lake Placid, 1980), s 1979-ben ô volt az elsô román versenyzô, aki az inzelli világbajnokságról jó eredményekkel tért haza; továbbá Cseh Edmond, Bakos Attila, Mayer Sándor. A marosvásárhelyi korcsolyasport egyébként eddig négy olimpiai résztvevôt nevelt ki: Coros László mellett Antal Emese, Madarász Csaba és Jakab Andrea, igaz Antal Emese osztrák, Madarász Csaba pedig magyar színekben szerepelt az olimpián.
- Gyorskorcsolya-bíróként is tevékenykedett. Mikor?
- 1949-tôl tevékenykedtem bíróként is, Romániából elsôként kaptam nemzetközi bírói minôsítést, s 1980-ig vettem részt ilyen minôségben versenyeken. Az 1951-es Univer- siadén rajtbíró és zsûritag voltam.
- Még milyen tisztségeket töltött be?
- A Magyar Autonóm Tartomány idején sporttal foglalkozó szakszervezeti elnök voltam, nyugdíjazásom után pedig a megyei korcsolya- és jégkorong- bizottság elnökeként is dolgoztam egy ideig.
- Hosszú és eredményes pályafutása során rengeteg elismerést is kapott. Kérem, sorolja fel a legfontosabbakat.
- 1938-ban II. Károly király részérôl Signum Laudis díszoklevelet, 1952-ben és 1956-ban sportpályafutásomat dicsérô oklevelet, 1973-ban a pionírmozgalom támogatását elismerô oklevelet, 1968-ban nemzetközi bírói oklevelet, 1975-ben, 1981-ben és 1984-ben az egész sporttevékenységet elismerô oklevelet, 1986-ban bírói díszoklevelet vehettem át. 1981-ben, '82-ben és '83-ban a Daciada szervezéséért kaptam elismerést, 1996-ban az Ifjúsági és Sportminisztérium részérôl érdemes edzôi oklevelet, 1998-ban érdemoklevelet kaptam. A megyei sportigazgatóság 1999-ben érdemoklevéllel tüntetett ki, 2000-ben a Pro XXI. Század Alapítvány az évszázad Maros megyei legjobb sportolói között díjazott. A marosvásárhelyi rádió a Marosvásárhely neves személyisége címet adományozta.
- Mi volt hosszú pályafutásának legmulatságosabb története?
- Az ötvenes-hatvanas években a Román Korcsolyaszövetség akkori, Gamulea nevû fôtitkárával együtt mértük a jeget Tusnádfürdôn. Ô a parton állt, én kb. tíz méterre tôle a tó jegén. Felálltam egy hóbuckára, s ahogy tartottam a mérôzsineget, egyszer csak éreztem, hogy megmozdul alattam a jég, s én a vízbe estem. Kiderült, hogy a hóbucka alatt lék volt. Szerencsére meg tudtam kapaszkodni a könyökömmel, úgy hogy Gamulea valahogy kihúzott egy faág segítségével. Együtt aztán még nagyon sokszor elkacagtuk az esetet.
· Czimbalmos Ferenc-Attila
Az elmúlt év nyarán, miután újból életre kelt az Avântul Szászrégen, a csapat vezetôi nem kevesebb mint 8 játékost igazoltak le az ASA- tól, abban a reményben, hogy egy ütôképes csapat jöjjön létre. Am sajnos, a "katonákba" vetett
bizalmat nem lehetett igazán kamatoztatni. A játékosok teljesítménye korántsem felelt meg az elvárásoknak, és egy kiábrándító ôszi idény után a csapat csupán a 11. helyen zárta a bajnokságot. Ennek következtében az Avântul vezetôtanácsa úgy döntött, hogy lemond öt labdarúgó további szolgálatairól. A "feketelistán" a következô nevek szerepeltek: Flavius Moldovan, Zagon Silviu, Zsigmond Dénes, Cristian Ignat és Orbán Attila. A vezetôk nyilatkozata értelmében a játékosok felületesek voltak a pályán és nem éltek sportolókhoz méltó módon...
Mindez azonban csak részben igaz! Mert mi a helyzet a csapat pénzügyi helyzetével? Talán üres a kassza? Ezekre a "kényes" kérdésekre a válasz még várat magára! Az szinte bizonyos, hogy az egyik nyomós ok, ami a játékosok eltávolításában nagy szerepet játszott, az a pénz hiánya! Mert nyilvánvaló, hogy a szóban forgó játé- kosok szerzôdése nem volt túl alacsony...
Moldovan kapuvédô teljesítménye végig kimagasló volt, míg Zagon és Zsigmond játéka, habár nem tûnt ki, hasznosnak bizonyult. Orbán Attila, a csapat gólkirálya, fegyelmi okokból került ki a csapatból. Az egyedüli, aki az öt közül kritikán alul játszott, az Cristian Ignat volt. Ô legfeljebb egy D-osztályos csapatot tudna "erôsíteni"! Az Avântul helyzetéért pedig minden játékos felelôs, nemcsak az az öt, akiket kirúgtak!
Az Avântul lassan-lassan az ASA nyomdokaiba lép. Tény, hogy a csapat legyengült és a visszavágók során ez majd kiderül. A keret egyelôre tíz napon át Szovátán edzôtáborozott, Suciu Viorel másodedzô elmondta, hogy a felkészüles alatt a fizikai alapozásra fektettek nagyobb hangsúlyt. A szakvezetés kizárólag fiatal focistákat igazolt le: Cilean Ionel az ISK Besztercétôl, Oprea Ioan a Sporting Pitesti-tôl, hárman pedig a régeni ifjúsági csapatból egészítik ki a keretet. A bajnokság kezdéteig a szászrégeniek barátságos mérkôzéseket vívnak. Február 19-én a Gaz Metanhoz látogatnak, majd szombaton, 11 órai kezdettel az Unirea Dés lesz az ellenfél. A mérkôzésre Szászrégenben kerül sor.
Egy szombaton játszott barátságos találkozón Avântul 2002 Szaszregen - Unirea Nyárádtô 1-2. A gólszerzôk Craciun a 60. percben egyedül a kapussal, Ignat Calin a 73. percben, aki fejjel értékesíti Cilean beadását, míg a 86. percben ismét Craciun.
A két együttes a következô összetételben lépett pályára: Avântul 2002: Pop - Halatiu, Nicoara, D. Razvan, Grama, Oprea, Zehan, Enyedi, Nagy, Truta, Ignat Calin. Cserék: Bancsi, Cilean, Pascu és Musca.
Nyárádtô: Barna - Petrov, Turcu, Szabó, Boitos C., Ötvös, Nagy, Boitos S., Tintosan, Bokor, Cucuta. Játszottak még: Moldovan, Zagon, Palcu, Florea, Bordi, Craciun, Savu, Ungur, Câmpean, Mészáros és Jeremiás.
A mérkôzésen jelen voltak a
"számûzöttek" is: Moldovan és Zagon a
vendégeknél szerepelt, míg Zsigmond Dénes
valószínûleg visszatér az ASA-hoz.
· Szabó Antal
Az 1994-es vb elôtt is létezett labdarúgó bajnokság az Egyesült Államokban, és az 1924-25- ös bajnoki évadban Archibald McPherson Stark lôtte a legtöbb gólt, a 44 bajnoki mérkôzésen összesen 67 alkalommal volt eredményes. Csak egy góllal lôtt kevesebbet Deák Ferenc az 1945-46-os bajnokságban (a Szentlôrinci AC színeiben), azonban ô mindezt 34 mérkôzésen érte el. A hatodik helyet is a Ferencváros egykori kiválósága (1948-tól játszott a zöld-fehéreknél) foglalja el, 30 mérkôzésen 59 gólt lôtt. Érdekes, hogy mindkét alkalommal szinte azonos gólátlagot ért el, közel két gólt meccsenként (hol vannak már azok az idôk?). A kilencedik a rangsorban Zsengellér Gyula (Újpest TE), aki 26 bajnokin lôtt 56 gólt.
Egyértelmû, hogy egy ilyen rangsorban a mai kor gólzsákjai nem juthatnak szóhoz, hiszen ma már kevesebb, mint húsz góllal is lehet valaki a legeredményesebb. A negyedik helyen szereplô argentin Scotta van legközelebb a mai korhoz, de ô is közel harminc évvel ezelôtt volt ennyire eredményes. Továbbá érdekes az is, hogy a leggólerôsebbnek az albán Resmja számít, aki 1951-ben több, mint 2,5-es gólátlaggal került fel az ötödik helyre.
1. Archibald McPherson Stark (USA): 1924/25-ben 44 mérkôzésen lôtt 67 gólt
2. Deák Ferenc (Magyarország): 1945/46-ban 34 mérkôzésen lôtt 66 gólt
3. William Ralph Dean (Anglia): 1927/28-as évadban 39 mérkôzésen 60 gólt szerzett
4. Héctor Horace Scotta (Argentína): 1975-ben 57 meccsen 60 gólt lôtt
5. Refik Resmja (Albánia): 1951-ben 23 mérkôzésen 59-szer volt eredményes
6. Deák Ferenc (Magyarország): 1948/49-es bajnoki idényben 30 mérkôzésen 59 gól lôtt
7. Pelé (Brazília/Paulista bajnokság): 1958-ban 38 meccsen játszott és 58 gólt szerzett
8. Josef Bican (Bohémia és Morvaország protektorátusa): 1943/44-ben 23 meccsen 57 gól
9. Zsengellér Gyula (Magyarország): 1938/39 26 mérkôzés 56 gól
10. Frederick Roberts (Észak-Írország): 1930/31-es bajnokság 2 mérkôzésén 55 gól
Ugyanez a rangsor a 2001/2002-es bajnoki évadban így néz ki:
1. Jardel (brazil, Sporting Lisszabon) 42 gól 30 bajnokin (1,4-es gólátlag)
2. Joaquín Botero (bolíviai, Bolívar La Paz) 49 gól 39 mérkôzésen (1,256-os átlag)
3. Castillo (bolíviai, Oriente Petrolero Santa Cruz) 46 gól 38 mérkôzésen (1,211-es átlag)
4. Peter Ijeh (nigériai, Malmö FF) 24 gól 23 meccsen (1,043-as átlag)
5. Abreu (uruguayi, CN Montevideo és CD Cruz Azul) 38 meccsen 38 gól (1-es gólátlag)
Csak ôk öten értek el a meccsenkénti egy gólt, de egyikük sem lépte át az ötvenes határt. Ha pedig a nevesebb bajnokságokra gondolunk, akkor láthatjuk, hogy Wesley Sonck a Genkkel bajnokságot nyert belga gólzsák 0,94-es gólátlaga a legjobb, mögötte van a listán a manchesteri Ruud van Nistelrooy (0,885), az interes Vieri (0,88), az Arsenalos Henry (0,857). A többiek ennél rosszabb arányt értek el.
· Kósa András
Marosvásárhelyi labdarúgók
· Lukács Elek látványos vetôdéseire még sokan emlékeznek az idôsebb generáció tagjai közül. Az egykori kapus Marosvásárhelyen született, kisgyermekként került kapcsolatba a labdarúgással. Ifjúságiként a Dermagant csapatában, a kitûnô pedagógusként ismert, számos fiatal labdarúgót útjára indító Kiss Árpád edzô keze alatt kezdett el focizni. A focival kapcsolatos elsô emléke ma is mosolyt csal az ajkára:
- Az elsô nap mezítláb, minden felszerelés nélkül jelentkeztem a pályánál, s a kapunál nem akartak beengedni, amíg az edzô személyesen nem adott rá engedélyt. Mennyire más volt ez ahhoz képest, hogy ma egy gyerek egy nagy táskával viszi a felszerelést magával...
- Engem is, mint a legtöbb srácot vonzott a labdarúgás. Már az elsô edzéseken az edzô felfedezte, hogy jó reflexekkel rendelkezem, s azt mondta: jó lennél kapusnak. Tizennyolc évig voltam kapus... Az igazi pályafutásom akkor kezdôdött el, amikor a Dermagant A-osztályos felnôttcsapatába kerültem. Fegyelmezett, a pályán sokat "dolgozó" csapat volt, Szôlôsi, Somodi, Csiki, Szálaki, Böjte, Benyovszky, az Incze testvérek, Sinkó, Pálfi és Verzár (a késôbbi asztalitenisz-edzô) játszott abban az idôben ott. Sajnos már csak kevesen vagyunk életben. Délután, munka után végeztük az edzéseket, a sportot valóban kedvtelésbôl, s közönség kedvéért ûztük, amely annak idején megtöltötte a lelátókat.
Katonai szolgálatom idejére Romanba, a helyi cukorgyár Danubiana nevû egyesületébe igazoltam át, ahol nagyon jól éreztem magam, nagy tisztelet vett körül, mintha otthon lettem volna. 1951-ben tértem haza Marosvásárhelyre, a Locomotivához, ahol egy újabb labdarúgó közösség fogadott: Gierling, Vakarcs, Kajlik, Nagy Feri, Crisan és a többiek. Ennél a csapatnál játszottam 1957-ig, majd a szászrégeni Avântul B-osztályos csapatához igazoltam át egy év erejéig. Szülôvárosomba hazatérve, egy rövid ideig az alsóbb osztályú Ciocanulban folytattam, mielôtt végleg búcsút mondtam volna az aktív labdarúgásnak. Jobban szerettem azonban ezt a sportágat, mint hogy végleg eltávolodtam volna a pályától, így játékvezetésre adtam a fejem.
A szabályzat által megengedett legmagasabb életkorig folytattam mint futballbíró, a B-osztályos szintig jutottam el. Ma már közvetlen kapcsolatom nincs a focival, de nem szalasztok el egy mérkôzést sem a televízióban.
· Gh. Botezan
Podgorica: Szerbia-Montenegró - Azerbajdzsán 2-2 (1-0)
Gólok: 32 Mijatovic (11-esbôl), 54 Lazetic - 60 és 78 Gurbanov
A szerdai Eb selejtezô óta új név jelent meg a futballtérképen is, Jugoszlávia helyét immár a Szerbia-Montenegró államszövetség vette át. Érdekesség továbbá, hogy húsz éve nem játszott Podgoricában, Montenegró fôvárosában a válogatott. És nem utolsósorban meg kell említeni, hogy hatalmas meglepetés született, hiszen a három mérkôzés után nulla ponttal álló azeriek éppen most szerezték meg elsô pontjukat, tovább bonyolítva ezzel a csoport állását, amelyben Wales vezet, Olaszország és Szerbia-Montenegró elôtt.
Az egyetlen hivatalos találkozó mellett számos barátságos csatát vívtak világszerte.
Los Angeles: USA - Argentína 0-1 (0-1)
Split: Horvátország - Macedónia 2-2 (1-1)
Államfôknek kijáró tiszteletadás közepette fogadták a világbajnokokat: vörös szônyeg, népviseletben pompázó zenekar és tánccsoport, hatalmas létszámú biztonsági egység, valamint egy kölyök fehér tigris és két elefánt szerepelt a kínai "fogadóbizottságban". Ronaldoék azonban nem tudták megismételni a vb-n elért 4-0-át, igaz a kínaiak csatársora sem fejlôdött semmit.
Tbiliszi: Grúzia - Moldávia 2-2 (0-0)
Antalya: Lettország - Litvánia 2-1 (1-1)
Tel-Aviv: Izrael - Örményország 2-0 (1-0)
Hosszú idô után az elsô nyilvános mérkôzés, amelyet a terror és az állandó palesztin-izraeli összecsapás fenyegette Izraelben játszottak.
Limasszol: Ciprus - Oroszország 0-1 (0-1) (42 Korhov)
Split: Horvátország - Lengyelország 0-0
A magyar válogatott Eb-csoportbeli ellenfeleként a lengyelek fontos döntetlent értek el a horvátok ellen, akik néhány napon belül kétszer is döntetlen játszodtak hazai pályán. Otto Baric kapitánysága alatt még csak Romániát tudták megverni a horvátok.
Tunisz: Tunézia - Svédország 1-0 (0-0)
A magyar csapat másik selejtezôbeli ellenfele, a svédek továbbra sem találnak magukra a vb után, igaz most nagyon tartalékosan álltak ki. A svédek nyolc mérkôzés óta nyeretlenek.
Jól sikerült viszont Roger Lemerre (egykori francia szövetségi kapitány) bemutatkozása az afrikaiak kispadján.
La Valetta: Málta - Kazahsztán 2-2 (1-0)
Annaba: Algéria - Belgium 1-3 (0-2)
Héraklion: Görögország - Norvégia 1-0 (1-0)
Larnaca: Románia - Szlovákia 2-1 (2-1) Gólok: 38 Munteanu és 41 Ganea - 6 Vittek
Hosszú idô után egyenletes játékot mutatott a Iordanescu-legénység és megérdemelten nyert a ciprusi felkészítôn.
Párizs: Marokkó - Szenegál 1-0 (0-0)
Tripoli: Líbia - Kanada 2-4 (1-2)
Kairó: Egyiptom - Dánia 1-4 (1-1)
A románok Eb-selejtezôbeli ellenfele erôdemonstrációt tartott Afrikában, a második félidôben teljes megadásra késztette a házigazdákat.
Abidjan: Elefántcsontpart - Kamerun 3-0
Izmir: Törökország - Ukrajna 0-0
Amszterdam: Hollandia - Argentína 1-0 (0-0) Gól: 87 van Bronckhorst
A szerda esti összecsapások egyik kulcsmérkôzésén a narancssárgák utolsó percekben lôtt góljukkal értek el minimális sikert. Ez a mérkôzés az 1978-as vb döntô óta (akkor az argentinok 2-1-re nyertek) mindig komoly érdeklôdésre tart számot.
Nova Gorica: Szlovénia - Svájc 1-5 (0-3)
A szlovénok sem találnak magukra a vb-szereplés óta.
Saint-Denis: Franciaország - Csehország 0-2 (0-1)
Jacques Santini edzô elsô veresége a franciák kispadján, a csehek rendkívül jó mérkôzést tudhatnak maguk mögött, ilyen játékkal komoly esélyük van akár az újabb Eb döntôre is!
Genova: Olaszország - Portugália 1-0 (0-0)
Scolari bemutatkozása a portugál válogatott élén nem sikerült a legeredményesebben, míg a másik oldalon Trapattoni egy kicsit fellélegezhet, hiszen az ôsz nála sem sikerült fényesen, éppen ezért ez a gyôzelem most nagyon kellett. A mester szellemessége azonban továbbra is a régi, amikor Miccoliról, az elmúlt hetek perugiai sztárjáról kérdezték ezt válaszolta: "Elképesztô a technikai tudása, de ne várjunk tôle sokat, különben összeroppan. Egyébként azért is örülök, hogy itt van velünk, mert végre nem én vagyok a válogatott legalacsonyabb tagja "
Cardiff: Wales - Bosznia-Hercegovina 2-2 (1-1)
Leeds: Anglia - Ausztrália 1-3 (0-2)
Hatalmas meglepetés, a királynô csapatát a királynô csapat gyôzte le. Frank Farina együttese azonban nemcsak a Commonwealth miatt érezte otthon magát Leedsben, de játékosai nagyrésze is Angliában futballozik. A mostani eredményt látva nem véletlen, hogy a szövetségi kapitány Londonban szeretné játszani vb-selejtezô mérkôzéseit, abban bízva, hogy játékosai így inkább vállalják a válogatottságot, hiszen nem kell a Föld másik felére utazniuk. Ráadásul így az ellenfeleket fogja a hosszú út terhelni.
Sven-Göran Eriksson két különbözô csapatot küldött pályára, így két 45 perces meccsnek is értelmezhetô az összecsapás. Érdekesség, hogy bemutatkozott Rooney (Everton), aki a maga 17 évével és 111 napjával minden idôk legfiatalabb angol válogatott játékosa.
Belfast: Észak-Írország - Finnország 0-1 (0-0)
Glasgow, Skócia - Írország 0-2 (0-2)
Berti Vogts kispadja nagyon megingott ezzel a "testvéri" vereséggel.
Palma de Mallorca: Spanyolország - Németország 3-1 (1-1)
Völler 2000 augusztusában éppen a spanyolok ellen mutatkozott be a válogatott kispadján, akkor 4-1-re nyertek a németek hazai pályán, most Raulék visszavágtak.
Inaki Sáez, spanyol szövetségi kapitány érkezése óta a válogatott veretlen.
Quito: Ecuador - Észtország 2-1
Phoenix: Mexikó - Kolumbia 0-0
Lassan megszokjuk, hogy a magyar válogatott év eleji mérkôzése a rossz idôjárási viszonyok miatt félbeszakad, hiszen a tavalyi Macedónia elleni felkészítô után idén a bolgárokkal nem sikerült végigjátszani a 90 percet. A rossz idô és a felázott talaj tehát ismét keresztbe tett Gellei Imre csapatának, azonban így is volt értelme a játéknak, hiszen egyrészt a csapaton látszott a küzdeni akarás, másrészt pedig újra olyan szituációból kapott gólt a válogatott, amely elkerülhetô lett volna.
Larnaca: Bulgária - Magyarország 1-0 (45 perc után félbeszakadt)
· Kósa András
BÚZÁT vásárolunk nagy tételben. Tel. 0722-396-107, 0722-356-303. (52328)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (50950)
OLCSÓN eladók Mountain Bikebiciklik; német rollerek 390.000 lejért, 18 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (51678)
VESZEK antik bútort, festményt, nagyméretû érckályhát, svájci karórát, porcelánt. Tel. 130-947, 0744-159-190. (52391)
ELADÓ 2001-es évjáratú dízel Golf 27.000 km-ben. Tel. 0744-253-990. (hn.)
ELADÓ magánház és tömbházlakás. Tel. 218-074, 210-037. (52515)
KIADÓ 5 szobás, központi fûtéses ház külön udvaron. Tel. 0722-435-543. (51526)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a November 7-ben. Tel. 211-312, 217-468. (52704)
DOLGOZZ ÉS TANULJ ANGLIÁBAN! Ha 20 - 27 év közötti, angolul alapfokon beszélô lány vagy, angol családok várnak bébiszitternek akár 2 éves szerzôdéssel is. Jelentkezz még ma! H.A.P.A. LONDON - CIAO EUROPA KFT. CSÍKSZEREDA. Tel. 0266/310-045. (5166840)
VÁLLALUNK belsô felújítást, kômûves- és szerelési munkákat. Tel. 313-039, 0744-511-433. (52643)
ORVOSNÔKÉNT anatómiából felkészítést vállalok az orvosi egyetemre. Tel. 134- 585, 0745-371-242. (52541)
Fájó szívvel emlékezem életem legszomorúbb napjára február 17-én, drága feleségem, FERENCZ IRMA halálának elsô évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos férje, Árpád. (52378)
Szerettem volna még köztetek élni, de az Úr hívott, el kellett menni. Életem nem volt hosszúra szabva, kétévesen hullottam a sírba. Sírig tartó fájó emlékkel emlékezünk a nyárádandrásfalvi BALÁZS ANDREA KATALINRA, akinek február 17-én két éve zárult le csillogó szeme. Emlékét megôrizzük: bánatos édesanyja, édesapja, testvérei, Attila és Zsolti, a Magos és a Varga nagyszülôk. Nyugodj békében. (52618)
Fájó szívvel emlékezünk február 17-én, amikor 10 éve a kegyetlen halál elragadta közülünk a drága jó férjet, édesapát, nagyapát, testvért és rokont, a nyárádszeredai SZÁSZ GÉZÁT. Emlékét szívünkben ôrizzük. Szerettei. (52622)
Fájdalommal emlékeztetem mindazokat, akik ismerték szeretett édesanyámat, BEKE MÁRIÁT, hogy február 16-án, vasárnap volt halálának elsô évfordulója. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Tilla és családja. (52675)
Február 17-én fájó szívvel emlékezünk ANDRITOIU PISTÁRA, aki 18 évvel ezelôtt elbúcsúzott tôlünk. Felesége, gyerekei és unokái. (52691)
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó, szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor és jó barát, id. KÓNYA ISTVÁN nyugalmazott tanár, muzeológus, a Vártemplom presbitere, életének 78. évében folyó hó. 13- án csendesen megpihent. Temetése 17-én, hétfôn du. 2 órakor lesz a református temetô cintermébôl. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi szeretô felesége, lánya, két fia és unokája. (52698)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, KÓNYA ISTVÁN 77 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése február 17-én du. 2 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló testvére, Kónya András és családja. (52695)
Fájó szívvel búcsúzunk szeretett sógorunktól, id. KÓNYA ISTVÁNTÓL. Nyugodjon békében. A Tollas család. (52698)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú szenvedés során a drága feleség, édesanya, nagymama és dédmama, SZATMÁRI ETELKA szül. Ölvedi február 15-én, életének 69. évében, Marosjárában hirtelen elhunyt. Utolsó útjára február 18-án kísérjük a marosjárai református temetôbe. Emléke legyen áldott és nyugalma csendes. )(9318112)
Fájdalomtól megtört szívvel búcsúzunk a szeretett nagymamától és dédnagymamától, SZATMÁRI ETELKÁTÓL aki életének 69. évében csendesen megpihent.
Mindig szeretettel fognak gondolni rá unokái, Móni és Panna, dédunokája, Alexandra. Nyugodjon csendesen. (9318112)
Megrendült, fájó szívvel búcsúzunk drága jó édesanyánktól, SZATMÁRI ETELKÁTÓL aki életének 69. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett lányai, Irénke és Judit családjukkal. Nyugodjon békében. (9318112)
Szomorú szívvel búcsúzik a drága jó feleségétôl, SZATMÁRI ETELKÁTÓL aki február 15-én, életének 69. évében hirtelen elhunyt, férje, Szatmári Sándor.
Emléke legyen áldott és nyugalma csendes. (9318112)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, anyós, anyatárs, rokon, jó szomszéd, OLINICI AURÉLIA életének 73. évében hirtelen elhunyt. Temetése február 17- én 12 órakor lesz a kôtemplom kápolnájából, ortodox szertartás szerint. A gyászoló család. (9318115)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér és jó barát, BODA GÉZA marosvásárhelyi lakos, az építészeti líceum volt lakatosmestere, életének 77. évében hosszas szenvedés után hirtelen elhunyt február 15-én. Temetése február 18- án, kedden 13 órakor lesz az alsósófalvi családi háztól a református temetôben. Búcsúzik tôle: szeretô felesége, fia, Károly és annak családja, leánya, Júlia és annak családja, testvére, János és annak gyermekei, hat unokája, közeli és távoli rokonai, jó szomszédai, volt munkatársai. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (5166716)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, a márkodi özv. KOVÁCS BERTA életének 78. évében csendesen megpihent. Temetése hétfôn, február 17- én 14 órakor lesz a márkodi családi háztól. A gyászoló család. (-)
Szeretettel búcsúzunk a jó szomszédunktól, KÓNYA ISTVÁNTÓL és együtt érzünk a gyászoló családdal. Nuta és családja. (9318113)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki dr. Bartha Jenô fôorvosnak és családjának ÉDESAPJA elvesztése miatti fájdalmában. Munkatársai a marosszentgyörgyi családorvosi rendelôbôl. (9318117)
Részvétünket fejezzük ki dr. Bartha Jenô fôorvosnak és családjának ÉDESAPJA elhunyta alkalmából. A Maros-szentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács. (9318117)
Copyright © Népújság - 1999