Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A sajtó hajlamos a tények nagyvonalú kezelésére. A válogatás kényszerûségében - hiszen a hírözön óhatatlanul túlterheli a médiát - a fontossági megfontolások könnyen fellazulnak, mi több, érdemi mozzanatok sikkadnak el.

Mondok egyet. Az RMDSZ bôven tálalt kongresszusával párhuzamba hozott Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyûlése kapcsán majd senkinek nem ütött szeget a fejébe egy furcsaság: miféle egyházi közgyûlés az, ahol szerte Erdélybôl reformátusok, katolikusok, unitáriusok, horribile dictu, ateisták mondanak, írnak, tesznek közzé politikai állásfoglalásokat?

Az indulatoktól átitatott légkörben nagyon nehéz, de próbáljunk meg gondolkozni. Nem a politikai állásfoglalásokon, hiszen a nehezen behatárolható véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet, lehet élni vele, s a média sajátos súlyozásban föl is kínálja az érdeklôdô olvasónak. Hadd válogasson kedve, esze, esetleg pillanatnyi indulati állapota szerint. Szóval azon próbáljunk meg elgondolkozni, hogy ezt a nyilvánvalóan nyomásgyakorlásként ellenkongresszusnak szánt rendezvényt miért kellett egyházkerületi közgyûlésként hirdetni, amikor minden gond nélkül összetoborozhattak volna bármilyen címen politikai fórumot: senki meg nem akadályozta volna. Azokat sem a részvételben, akik egyébként sûrûn ingáztak az RMDSZ és a Láncos templom között. A közgyûlés "álca" ugyanis önmagában gyanúba keverô. Tudomásom szerint szó sem esett az egyházkerület belsô, soros ügyeirôl. Ellenben joggal rosszallhatnák az effajta - minek is nevezzem? - egyveleget azok, akik szeretik az egyértelmûséget. Amit olykor a tényekrôl, események tényleges súlyáról szívesen megfeledkezôk burkolnak ködbe.

"Teszik, de nem tudják", tartja a mondás, mert egyenesen azt próbálják a szánkba rágni, hogy "Az RMDSZ szerepében az egyház". Melyik egyház? A királyhágómelléki református egyház? Mit szól hozzá az erdélyi egyházkerület, ha hozzászól, mert ugyan nem ismerem a belsô szabályzatát, de aligha szólhat általános, az egész magyarságot érintô politikai állásfoglalásokról. S mi van a katolikusokkal? Tempfli József katolikus püspök az RMDSZ-kongresszus emelvényérôl tôle szokatlan határozottsággal és egyértelmûen tette le a garast. Ha úgy tetszik, az "RMDSZ szerepében".

Tudom, persze, hogy a lelkes elhivatottság hevében ilyen "apró" kitüremléseken el sem lehet bíbelôdni. Elôbukkanhatnak viszont menet közben, mert jelzett állásfoglalásokból az derül ki, hogy ami volt, a "közgyûlés", még csak a kezdete valaminek.

Rokonszenvesebb lett volna tehát, ha nem egyházi köntösben, közgyûlés gyanánt, hanem amúgy egyenesen, magyarosan próbálnak meg külön zászlót bontani. Hogy tényleg megkülönböztethetôvé váljanak. Vagy túl sok volt a navétázó?

Egyébként semmi bajom a politikai sokszínûséggel, s minden ellenkezô híreszteléssel szemben, a polgári körökkel sem. Aki dolgozni akar, csak tegye! Ha "bajom" van, akkor a koherenciával, tehát az elvek, szándékok harmóniájával, meg a hiteles alternatívával, tehát az utak és eszközök körülírásával van. Ezek a "deficitek" késztetik távolságtartásra azokat, akik a mindennapokban azzal foglalatoskodnak, hogy reális kérdésekre keresnek helyes válaszokat. Ôk vannak DÖNTÔ többségben. Hatásosan lefestheti valaki, hogy valamely hegycsúcson milyen páratlan a kilátás, de ha fel akar vinni oda, több kell hozzá, mint a fantáziadús képzelet. Például néhány válasz a felmerülô hogyanokra. Indulatok nyugtával, az önépítkezés során ugyanis csupa ilyennel találják magukat szemben. S megválaszolásuk elkerülhetetlen a közképviselet akár módszeres, akár "tisztítótûz- szerû" átalakításában.

Az elmúlt napokban terjedelmi korlátainkon belül igyekeztünk az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusának minden érdemi mozzanatáról tudósítani. Alábbi összeállításunkban néhány olyan jeles megszólalás szerkesztett változatát adjuk közre, amelyek a felvetések témáján túl, világos gondolatvezetésükkel joggal tarthatnak számot az olvasó érdeklôdésére. További adalékként pedig néhány kongresszusi gondolatsziporkával "fûszerezzük" a fajsúlyos megszólalásokat, nevek nélkül - az esetleges sajtópereket elkerülendô.

Megkülönböztetett izgalommal jöttem el az RMDSZ- kongresszusra. Tíz éve már, hogy visszavonultam a politikai életbôl. Ez alatt az idô alatt igyekeztem jobban megérteni önmagamat, az embereket, akikkel találkoztam. Nem az foglalkoztatott, hogy vége az RMDSZ-nek, hozzászoktam ehhez. Ezt a marosvásárhelyi II. kongresszus óta sokszor elmondták, leírták, vita tárgyát képezte. Legfeljebb az foglalkoztatott, hogy most már a hangok vehemensebbé váltak.

Végighallgattam a tegnapi nap tartalmas vitáit, és általában ezt a gazdag elsô napját a kongresszusnak. Tudom, hogy a második és a harmadik nap is tartalmas lesz. Ezek a napok a választásé, a döntéseké. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy parabola, amely engem már diákkoromtól foglalkoztat. Ez a gordiuszi csomónak a története. Mindig meg voltam gyôzôdve, hogy az egyetemes kultúrtörténetnek nincs ennél kegyetlenebb és ostobább tanítása, mint az, ahogy Nagy Sándor a gordiuszi csomót elvágta. Mert, gondoltam én, a hiszékeny, minél nehezebbek a problémák, minél fenyegetôbb a csomó, annál nagyobb kitartással, türelemmel és hozzáértéssel kell bogozgassa addig, amíg a végére ér. Nem az a megoldás, hogy fogja a kardját és kettévágja. Utólag meg kellett értenem, hogy ha már ez a tanmese ilyen élénken végigkíséri az emberiség történetét, akkor abban kell lennie valaminek. Azt jelenti, hogy erre a megoldásra is szükség van, vagy szükség lehet.

Nos, barátaim, tulajdonképpen az a hozzászólásomnak a célja, hogy elmondjam, ami következik. De elôtte nem kell, azt hiszem, senkinek bizonygassam, hogy soha nem voltam radikális. Elmondták rólam, én is elmondtam önmagamról, hogy a mérsékelt, óvatos, megfontolt politikának, társadalmi cselekvésnek vagyok a híve. Lett is bajom ebbôl éppen elég. De most, mikor eljött nagyon sok fontos döntésnek a napja, amikor sokan az RMDSZ tagjai közül, s amennyire én Háromszéken tapasztalni tudom, úgy érzik, hogy ezt már így tovább nem lehet, akkor a következô üzenetet szeretném közvetíteni: sok mindent, talán mindent meg lehet tenni. Egyet csinálni nem szabad: elodázni döntéseket. Megtörténhet, adná isten, legyen úgy, hogy mindenkiben lesz elég nyugalom, türelem, kitartás, hogy azt a csomót szálazza, bogozgassa, amíg a feladatát teljesíti.

Megtörténhet az is, barátaim, nincs mit tenni, végsô esetben, végsô szükségben ahhoz a kardhoz kell nyúlni. Ezért én felkérek mindenkit, hogy felelôsségének a tudatában döntsön úgy, hogy az javára legyen a mi nemzeti közösségünknek és az RMDSZ-nek, és szolgálja az ô lelki békéjét.

* Másképp látszanak a dolgok lentrôl és fentrôl, és azt a lentet is figyelembe kell venni.

* Az RMDSZ járuljon hozzá a sebek begyógyításához.

* Nem az irigység az egyetlen boldogság.

* Mindenkit arra kell használni, amire való.

* Sokkal könnyebb az asztalt verni, mint megteríteni.

* Én keresztény vagyok, optimista és normális.

* Minél több hölgytársunk legyen jelen a szervezetünkben, hogy minél normálisabb legyen a szervezet.

* Vagy lesz kompromisszum, vagy nem lesz aki képviseljen.

*A buszért az tett a legtöbbet, akirôl most azt mondjuk, a buszon sem ült.

* Meg kell gondolni, amit most vállalunk.

* Erre is van néhány cédulám, mert a demokráciát be szeretném tartani.

* Annyi szó esett a tegnap a gyarapodásról, hogy én mára öt hónapos terhes vagyok.

*Akik szeretik a püspökfalatot, jó étvágyat kívánok, de vigyázat, csont van benne!

* Az egység megmaradjon még akkor is, ha a püspökfalatban csont van.

* nemcsak kételkedünk, hanem bosszúért is kiáltunk.

* Én nem fogom kitalálni sem a meleg vizet, sem a spanyolviaszt.

* Nekik az úristennel direkt kellett elszámolni.

* Döntsön szíve indulata szerint, ne döntsön a fejével.

* Ezzel az RMDSZ pluralizmusa nôtt, és ez jó.

* Bizonyos jogkörök átruházásáról van szó, nem arról van szó, hogy másról.

1460 nap van addig, amíg ez az ország bekerül az Európai Unióba. Egy feltétellel. Hogy vannak, akik ebben az országban tesznek is ezért. Mi meg azért vagyunk itt, hogy meghatározzuk, mi mit akarunk ezzel kapcsolatban tenni. Nem csak utazunk, vagy még kevésbé bliccelünk egy vonaton, amely tart valahová, hanem tevékeny résztvevôi akarunk lenni egy folyamatnak. Ha megkérdeznek, hogy min gondolkoztunk, amikor a javaslatokat összegyûjtöttük, hogy milyen alapelvek mentén próbáltuk a javaslatokat összeállítani, akkor azt mondom, ez volt az egyik dolog. A másik dolog az, amibôl kiindultunk, amit mindannyian tudunk, de ki kell mondani: rosszul élünk mi, magyarok, s rosszul él az egész ország. Valamit ezzel kapcsolatosan is kell tennünk. A harmadik, ami elhangzott itt nem egyszer, nem kétszer, hogy fogyunk. Ez ellen is kell tenni valamit. Az ifjúságot ki kell emelni a hétköznapi problémák körébôl, s az ifjúság problémáját az RMDSZ egyik legfontosabb problémájává kell tenni.

Tehát 1460 nap van hátra. Sok ez vagy kevés? Ha kiszámoljuk, hogy 3000 nap körül telt el, mióta együtt dolgozunk, akkor bizony elég kevés. De nézzük meg, hogy a világ, amely sokat változott tizenhárom esztendô alatt, hogyan változott és hogyan reagáltunk mi ezekre a változásokra. És szögezzük le itt mindenekelôtt, hogy mi nem változott meg. Azok az értékek nem változtak meg, amelyekért tizenhárom évvel ezelôtt elindítottuk ezt a szervezetet, azok az alapelvek nem változtak meg, amelyekrôl az elmúlt évtizedben beigazolódott, hogy helyesek. Tehát, ha önök megnézik a programmódosító bizottság által kidolgozott javaslatokat, láthatják, hogy az alapelvek fejezetben semmi lényegi változás nincs, de stilisztikailag van, és jogi szempontból is van. Egységesíteni kellett a terminológiát, ami úgy hangzik, hogy KÖZJOGILAG SZAVATOLT. Az autonómiáról beszélünk. A mi jogainknak meg kell teremteni az intézményesített alapját, és ennek az intézményalapnak csak akkor van értelme, ha szavatolja a közhasznot. Mi így értelmezzük az autonómiát. Mi fel akarjuk építeni az autonómiát, mi egy mûködô autonómiát akarunk. És ezen nem változtatunk egy jottányit sem.

Úgy vélem, jelenleg három elvi jellegû kérdés az, amivel kapcsolatban a legtöbb vita, a legtöbb nézetkülönbség létezik az RMDSZ-en belül. Ez a három kérdés az autonómia, az egység illetve a szervezet jellege.

Az autonómia a szövetség programjának egyik legfontosabb sarkalatos eleme. Kétségtelen, hogy a szövetségen belül a legélesebb eszmei, konceptuális vitát, illetve konfliktushelyzetet az autonómiáról vallott eltérô felfogások, eltérô percepció és értelmezések okozták.

A közösségi cselekvés képessége

Ha lecsupaszítjuk a kérdést és megpróbáljuk nagyon egyszerûen, egyszersmind a maga természetességében ôszintén megközelíteni, akkor én azt mondhatom, hogy az én és még sokak felfogásában az autonómia nem jelent mást, mint a nemzeti közösség számára biztosított intézményesített hatásköröket, mely lehetôséget ad a nemzeti önazonosság kérdéseiben az önálló döntésre, és amit az állam törvény által elismer és garantál.

Ha ezt az tartalmi megfogalmazást igaznak fogadjuk el, akkor értelemszerûen következik, hogy az autonómia alapvetôen a közösségi cselekvés képességét jelenti. Az autonómia létének feltétele olyan intézményi háttér létrehozása, amit csak kitartó, következetes politikai cselekvéssel, politikai párbeszéddel lehet fenntartani. Az autonómia nem emberjogi kérdés elsôsorban, hanem államszervezési. Az autonómiát nem követelni kell, hanem meg kell teremteni. Az autonómia nem jár nekünk, hanem létre kell hozzuk, az autonómiát nem adják, hanem elismerik.

Ha képesek vagyunk racionálisan értelmezni autonómia-törekvéseinket, és nem valamiféle érzelmi elvágyódás avagy hatalomszerzési ürügy szintjén kezelni, akkor látnunk kell, hogy az RMDSZ jelenlegi politikája a lehetséges és helyes utat választotta, mikor folyamatos politikai párbeszéddel, aktív politikai részvétellel igyekszik minél több olyan intézményt és hatáskört létrehozni, megszerezni, mely fokozatosan alakítja ki az autonómiára jellemzô környezetet.

Az, hogy az RMDSZ 1996 és 2000 között kormányon volt, hogy jelenleg a kormányt támogatja, nem önmagáért való célok, nem öncél, hanem eszközök, instrumentumok, jogosítványok, hatáskörök és intézmények létrehozása érdekében.

Lehet és kell is arról vitatkozni, hogy ki hagyta el, milyen és melyik politika adta fel az autonómiát.

Az a politika, mely állami magyar iskolákat hoz létre, vagy az, amely a követelések hevétôl képtelen cselekedni? A politika, mely kiharcolta, hogy törvény biztosítsa az anyanyelv használatát (igaz, egyelôre csak a helyi közigazgatásban, de következik a küzdelem az igazságszolgáltatás elôtti anyanyelvhasználat elismerésére is), vagy az, amely nyílt levelekben, nyilatkozatokban pocsékolja a jobb sorsra érdemes energiáját? Az a politika, mely meggyôzte politikai partnereit a felekezeti oktatás alkotmányos elfogadásáról, vagy az a politika, mely megpróbálja szembeállítani a történelmi magyar egyházakat a magyar nemzeti közösség érdekvédelmi és képviseleti szervezetével? Az a politika, mely jelentôs, több tízezer hektárnyi erdôvagyon visszaadását biztosítja a magyar közösség számára, vagy az, mely mikor ez megvan és a magyar közösség örülni, netán ünnepelni merészel, akkor fanyalogva sikerpropagandát emleget? Az a politika, mely valós sikerekrôl is beszámol, hogy reményt adjon a nehézségek elviselésére, vagy az, mely apokaliptikus víziókkal a reménytelenség és kilátástalanság eltúlzott állapotát vázolja? Az a politika, mely megpróbál egy viszonylagos önállóságot és egyensúlyt teremteni Bukarest és Budapest között, vagy az a politika, mely Budapest irányába egyoldalúan és elfogultan pártos, Bukarestben pedig csak a bíróság címét ismeri?

Következtetés: mítosztalanítani kell autonómia-törekvéseinket.

A cselekvést lebénító modellek, koncepciók keresése helyett a helyzethez és környezethez is igazodó, azt befolyásolni, megváltoztatni képes, tudatos, következetes és önálló cselekvésre van szükség.

A jelenlegi és mindenkori politikai elit felelôssége a magyar közösség irányába olyan, a kisebbségi léthez kötôdô feltételek megteremtése, ami a mai generációnak, idôseknek, középkorúaknak és fôként fiataloknak teremti meg a szülôföldön való maradás választását.

Nem ér semmit az a politikai koncepció, mely megvalósíthatatlan, vagy olyan távoli jövôbe helyezi a megvalósítás esélyét, hogy értelmét veszti esetleg azáltal, hogy nem lesz kinek szóljon, nem lesz, akik azzal éljenek.

A nyilatkozatok, a kinyilatkoztatások, a hamis, a téves vagy megalapozatlan koncepciók nem igazán szolgálják a magyarság érdekeit.

Természetesen lehet olyan retorikát használni, ami esetleg népszerû a szélesebb közvélemény körében, valójában hamar leleplezôdik tartalmatlansága és silány populizmusa.

Az autonómia fejezi ki az RMDSZ-en belüli kötelezô minimális politikai konszenzust, eszmei közös nevezôt, ugyanakkor az autonómia megteremtésére vonatkozó elképzelések osztják meg leginkább az RMDSZ belsô társadalmát.

Ezt a paradoxont csak akkor oldhatjuk fel, ha autonómiához való viszonyunkat nem annyira a szavakhoz, hanem sokkal inkább tetteinkhez mérjük.

Egység és sokszínûség

Az RMDSZ másik paradoxona az, hogy a szövetségen belül egyidejûleg kell fenntartani az egységet és az eszmei, ideológiai, érték- és érdekalapú sokszínûséget.

Az egységre való hivatkozás sokszor és sokaknak demagógiának tûnt, tûnik, tartalom nélküli haszontalan frázisnak. Bármilyen szándékkal is használjuk, jelentése és jelentôsége lényegesen nagyobb, és túlmutat szokásos szóhasználatánál.

Az egység szerintem nem csupán eszköz, hanem olyan közösségi, közösségmegtartó érték, mely helyenként akár célként is tételezhetô.

Az egység a szövetség szervezetének és mûködésének, az érdekképviseletnek az elvi alapja, ugyanis ez adja meg, ez biztosítja a mindennapi politikai cselekvés belsô koherenciáját. Következésképpen az egység elismerése, fenntartása, tiszteletben tartása politikai kötelezettsége minden tagnak, platformnak, szervezeten belüli politikai vagy civil csoportosulásnak. Az egység fenntartásának a képessége lényegében a politikai felelôsség, a közösséget szolgáló reálpolitikai tisztánlátás mércéje. Való igaz, hogy ez nem más, mint kényszer, de tudatosan vállalt, a közösség érdekeinek alárendelt, az eredményes politikai tevékenység által megkövetelt kényszerûség.

Az egység hiánya hatékonytalanná, eredménytelenné teheti a szövetséget, és ily módon képtelenné válhat céljai elérésére. Az egység viszont koherenssé teheti a cselekvést, fel- és megoldhatja a belsô felszültséget vagy konfliktust.

Az egység kérdése mindig egyben a politikai felelôsség kérdése is.

Párt vagy szövetség

Végül említem azt a sokat vitatott kérdést, mely az RMDSZ létezésének jellegére utal, nevezetesen a leginkább a párt és/vagy szövetség fogalmakban jut kifejezésre.

Kétségtelen, hogy az RMDSZ-en belül két alapvetô tevékenység illetve funkció különböztethetô meg, ez pedig a politikai cselekvés és az érdekvédelem. A politikai cselekvés a parlament illetve az önkormányzatok szintjén zajlik, vagyis lényegében a hatalmi struktúrák keretében. A közösségi érdekvédelem nagyobb részben a civil társadalmi struktúrák szintjén valósul meg. A politikai cselekvést, tevékenységet óhatatlanul, de egyben természetszerûleg egy viszonylag szûkebb, de felhatalmazott, legitimitással bíró politikai elit valósítja meg, és döntéshozatali mechanizmusaira pártszerûség jellemzô.

Közösségi érdekvédelmet részben a már említett politikai elit, jelentôsebb részben a civil társadalom, az önszervezôdô civil szervezetek valósítanak meg. Döntéshozatali mechanizmusaira egy szélesebb körû, a civil önszervezôdés elvei és szabályai a jellemzôk. Bármelyik tevékenység, funkció egyoldalú eltúlzása súlyos hiba. Hiba azt mondani, hogy csak a politikai tevékenység a fontos, tévedés azt állítani, hogy az RMDSZ-nek párttá kell alakulnia, és hamis az a vád, hogy az RMDSZ pártosodik. Mint ahogy hiba az is, ha azt állítjuk, hogy nincsen szükség a parlamenti képviseletre, esetleg az önkormányzati tevékenységre és csak az önerôbôl történô érdekvédelem és közösségi önkormányzat a cél. Az elsô esetben lényegét és értelmét, célját veszítené a szövetség, öncélúvá válhat, a második esetben eszköztelenné és hatékonytalanná tenné magát az érdekvédelmet. E két tevékenység szembeállítása, esetleg egymás elleni kijátszása súlyos felelôtlenség. Mindkettôre szükség van és kölcsönösen ki kell egészítsék egymást, ami nemcsak a mûködésben, de a szervezeti struktúrában is érzékelhetô módon meg kell jelenjen.

Talán túlzás nélkül állítható, hogy e három kérdéssel kapcsolatos, akár program, akár alapszabályzatot érintô bármely döntése a kongresszusnak mintegy közjogi jellegû aktus szintjére emelkedik, hiszen nemcsak a szövetségre, de az egész romániai magyarságra hatással lehet.

Ilyen értelmezésben pedig a részvételt, a vitát, az elemzést, az értékelést, a meghozandó döntések felelôsségét ezen közjogi jelleg perspektívájába kell helyezni, ehhez lehet és kell mérni.

Kovács László magyar külügyminiszter hétfôn a Magyar Rádió Reggeli Krónikájában a kedvezménytörvény módosított szövegével kapcsolatban is kifejtette, hogy megítélése szerint két célnak kell érvényesülni: segíteni kell a határon túli magyarságot abban, hogy a szülôföldjén maradjon, és ott boldoguljon, másrészt abban, hogy megôrizze a magyarságát, a kultúráját, a nyelvét.

A külügyminiszter szerint a mostani módosított változat teljes összhangban van az európai uniós joggal, sôt 2007 után, amikor Románia is az Európai Unió tagja lesz, szintén érvényesíthetô lenne.

Kovács László bírálta Németh Zsoltot, aki a Fidesz képviselôjeként az RMDSZ kongresszusán a hét végén "a kedvezménytörvény ügyével riogatta" a küldötteket, s "egy hazai vitáról félrevezetô módon szólt".

A külügyi tárca vezetôje szerint a Velencei Bizottság a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban az Európa Tanács normáit kéri számon Magyarországtól, az ET viszont sokkal lazább szervezet, mint az Európai Unió; az Európa Tanácsnak nincs közös joganyaga, hanem csak közös állásfoglalásokat fogalmaz meg.

- Mi nem a Velencei Bizott-sághoz akarunk csatlakozni, ha- nem az Európai Unióhoz - tette hozzá.

Kovács László összehasonlította a kedvezménytörvény új tervezetét azokkal a szerzôdésekkel, amelyeket Németország és Dánia, illetve Ausztria és Olaszország kötött a kisebbségek támogatására.

A külügyminiszter elmondta: ezek az országok nem személyekhez juttatják el az oktatási-nevelési támogatást, hanem intézményekhez és civil szervezetekhez.

- Ez a megfogalmazás szerepel a mostani módosított változatban - mutatott rá Kovács László.

Hozzátette: ez viszont nem zárja ki, hogy ezt a támogatást az adott iskola, vagy szülôi munkaközösség felossza a jogosultak között.

El kell már végre dönteni közigazgatási, építészeti, városrendezési szempontok szerint, milyen irányba haladjon Marosvásárhely - mondta Dorin Florea polgármester a szokásos heti sajtótájékoztatón, amelynek központi témája ezúttal is az általános városrendezési terv volt.

Térképek elôtt kérte fel a polgármester Kovács Angelát, a város fôépítészét, hogy minél érthetôbben magyarázza meg az újságíróknak a hosszú távú elképzeléseket. A szakemberek négy fontosabb célkitûzése: a város bekapcsolódása az országos és a kontinentális szállítási hálózatba, komplex nagyvárosi településsé fejlesztése, a nehézipari jelleg megváltoztatása kereskedelmi, pénzügyi, kulturális és oktatási vonások erôsítésével, végül pedig az életszínvonal emelésével összefüggésben megfelelô lakások, zöldövezetek, különbözô szolgáltatások biztosítása.

Fantázia és valóság

A polgármester kifejtette, "az fantázia, hogy Marosvásárhelyt érinti majd valamilyen autópálya, s ehhez hasonlóan a tervezett Marosvásárhely - Segesvár vasútvonal", A város kell rendezze a kommunikációs hálózatot. Ezért szorgalmazza a körgyûrû megépítését, illetve az általános városrendezési tervbe foglalt vasútállomás elköltöztetését. Ennek kivitelezését szerinte leginkább a egyes minisztériumok akadályozzák, mert ha a területi gondokat rendezhetnék, akkor a pénz is kikerülhet.

Bár nem kevés kell - tudtuk meg Kovács Angelától -, hiszen két hidat kell építeni. A városrendezési terv szerint az új állomást Maros-szentkirály és a Maros közötti területre költöztetnék, ide helyeznék át a távolsági autóbuszállomást is, s itt egy új városrész megépítését tervezik. A vasút mentén egy autóutat is építenének, ahol a teherforgalommal megkerülnék a központot. Továbbra is a polgármesteri hivatal szándékában áll folytatni a Segesvári utat a Kövesdomb és vegyi kombinát szakaszon. A forgalom tehermentesítéséért továbbra se mondtak le a fôtér átrendezésérôl. Az idén a hivatal hozzákezdene az átalakításhoz, miszerint a fôtér egyik sávját egyirányúsítanák, a másikat meg teraszokkal, sétányokkal építenék be, míg a visszafelé út a volt Iskola és Ballada utcán haladna.

Villanegyed a Hidegvölgy felett

Marosvásárhely olyan elônytelen földrajzi helyzetben van, hogy nem lehet a várost kiterjeszteni, hiszen a dombokra nem lehet megfelelôen építkezni. A másik akadály pedig a földterületek tulajdonhelyzete. A város belsejében sok olyan terület van, ahova lehetne építkezni, azonban ez magánkézben van, s a tulajdonosok nem akarnak lemondani az urbanizáció érdekében - hallhattuk a sajtótájékoztatón a fôépítészt. Ezért nagyon nehéz új, megfelelô beépíthetô területet találni. Mégis, a városépítôk ambíciós elképzelést mutattak be. Már a tavasszal hozzálátnak a Kövesdomb és a Tudor negyed közötti domboldal beépítéséhez, ahol a város tulajdonában levô 47 hektáron, 300-500 négyzetméteres parcellákon 400 villa típusú épületbôl, illetve néhány kétemeletes tömbházlakásból álló lakótelepet húznak fel. Ennek az érdekessége, hogy amfiteátrumszerû utcái lesznek, amelynek központjába üzleteket, parkot s egy mesterséges tavat is elképzeltek. Az úthálózatot az országos útügynökség támogatásával - mintegy 260 milliárd lejbôl - építenék ki, a lakásokat az országos lakásügynökség, valamint a tulajdonosok beruházásaiból készítenék el. Az infrastruktúrát pedig az érintett vállalatok saját befektetésként fejlesztenék ki az övezetben.

A Népújság arra volt kíváncsi, ha ilyen tetszetôs negyedet terveznek, akkor hogyan rendezik a Hidegvölgyet, hiszen egy putrine-gyed nem talál egy ilyen korszerû környezethez?

- Mi kezdeményeztünk egy házépítési programot a Hidegvölgyben, ez nem igazán valósult meg, hiszen csak négy család jelentkezett. Az orvosi rendelôt sem úgy építették meg, ahogy mi akartuk. Én a két kezemmel mutatom majd meg a cigányoknak, milyen házat kell építeniük, s mindegyiket oda teszem, kövessen engem! Munkával nevelem, civilizálom majd meg ôket! - hallhattuk a polgármester válaszát, miután azt is elárulta, hogy fákkal és sövénnyel ülteti majd körbe a negyedet, hogy elhatárolja a tervezett lakónegyedtôl.

Arra a kérdésre, hogy ki fogja majd eldönteni, milyen irányba fejlôdik a város, a polgármester azt válaszolta, ezt nem a hivatal és a helyi tanács határozza el, talán egy társadalomkutatókból, pszichológusokból, építészekbôl álló tanácsadó csoport mondhat errôl véleményt. Az viszont tény, hogy a lakosság apad, s ezt a jelenséget még az RMDSZ sem tudja megállítani. S ha már elmennek a magyarok, akkor helyükbe jöhetnek az amerikaiak, mert ha kell, NATO-bázist építünk, csakhogy fellendítsük a város gazdasági társadalmi életét! - vonta le sajátos következtetéseit az általános városrendészeti tervrôl a polgármester.

Bukarestbe indul ma Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke és Vasluian Ioan alelnök, hogy több minisztérium vezetôjével tárgyaljanak a megye gondjairól. Elsôsorban Miron Mitrea szállításügyi- és Octav Cosmânca közigazgatási miniszterrel szeretnének találkozni. A cél: pénzt szerezni a megyének.

A helyzet tarthatatlan - vonhatjuk le a következtetést a tegnapi megyei tanácsi sajtóértekezleten elhangzottak alapján. Ha csak az egészségügyi intézményekre gondolunk, ismeretes, hogy február 1- jétôl a Maros megyei és a municípiumi igazgatóságokat összevonták, a kórházak épületei pedig immár a megyei tanács vagyonaként szerepelnek. A személyzet bérén kívül a kórházak mûködtetése teljes mértékben a megyei önkormányzatot terheli. Virág György becslése szerint e költségek valószínûleg meghaladják a 100 milliárd lejt. A központi büdzsébôl azonban egy lejt sem utaltak ki, a megye múlt év végén jóváhagyott költségvetésében pedig szintén nem különítettek el pénzt erre a célra. "Ha egy lift meghibásodik a megyei kórházban, nincs mibôl megjavíttassuk" - hangzott el. "Ha valaki azt hiszi, hogy e tevékenységeknek, épületeknek a helyi közigazgatások nyakába varrásával megoldódnak a problémák, nem tudja, mit beszél. A folyamatot ugyan természetesnek tartom és támogatom, de az átruházott intézmények mûködtetésének mechanizmusát is meg kell teremteni" - nyilatkozta Virág György.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak minôsítette, hogy a speciális útalapból Maros megyének 2003-ra csupán 30 milliárd lejt utaltak ki. Ez az összeg mindössze a tavalyi adósságokat fedezi. Azok a cégek, amelyek 2002-ben út- és hídjavításokat végeztek, mégpedig Mitrea szállításügyi miniszter rendeletére, nem kapták meg pénzüket, és peres úton szándékozzák behajtani a tanácstól. Tavaly a jóváhagyott 70 milliárd lej helyett 38 milliárdot kapott a megye a speciális útalapból, idén 110 milliárdot igényelt. - Azért fogunk kardoskodni, hogy megkapjuk a kért összeget - jelentette ki az elnök, hozzátéve: Mitrea miniszterrel nemcsak az útjavításokról, hanem tornatermek, lakások építésérôl, vízellátásról, községi utak kövezésérôl is tárgyalni fog.

A küldöttség kérni fogja továbbá Cozmânca minisztertôl a megyei tanácsi alkalmazottak bérének növelését, a vízügyi és környezetvédelmi miniszternek felveti a ratosnyai és nyárád-völgyi vízgyûjtô gátak, a Radnótnál valamint Nyárádtônél a Maroson átívelô hidak befejezésének problémáját, a városokon kívüli terelôutak, állomások modernizálási lehetôségeinek problémáit, a keskeny vágányú vasutak ügyét (Szováta és a Mezôség fele). "Nem hiszem, hogy látványos sikereket érnénk el Bukarestben, de erkölcsi kötelességünk, hogy mindent megtegyünk a gondok megoldása érdekében. Többször vádoltak, hogy nem voltunk eléggé rámenôsek, de a törvényt tiszteletben tartva járhatunk csak el" - jelentette ki Virág György. Az elnök a parlamenti képviselôk és szenátorok támogatásában bízik, a miniszterekkel való megbeszélésre ugyanis elkíséri Frunda György szenátor és Kelemen Atilla képviselô.

A hangverseny napján (2003. január 30-án) a Marosvásárhelyi Rádióban még úgy fogalmaztam: talán megfejthetjük, megsejthetjük, mi a titka annak az egyéni lebilincselô erônek, amely hihetetlen természetességgel társul Vízi Ferenc elôadásaiban. S akkor még ôszintén hittem, ez sikerülni fog, ennek kell következnie.

Kevéssel elôtte, a január 14-i zongoraesten, Beethoven opus 2-es C-dúr szonátájában helyenként még ízlelgette a hangszer lehetôségeit, máshol, temperamentumának engedve, felfogóképességeinket meghaladó sebességgel terítette elénk a zenei folyamat eseményeit. Ami legjobban megfogott, valósággal kíváncsivá tett, az egyfajta másság, egy ismeretlen személyesség volt. A január 21-én elhangzott két szonáta (opus 27, Esz-dúr és a Pathetique) már egy leszûrt, lépésrôl lépésre felderíthetô rendszert, egy egységes felfogást tükrözött. Ez alkalommal rezervált vallomás, rendkívül jó érzékkel megvalósított építkezés társult figyelemre méltó precizitással, s mindezt belengte a szerzô, a zenemû iránti alázat lehelete.

De mi történt Mozart d-moll Zongoraversenyében? Itt minden felborult. Hirtelen egy olyan szférában találtuk magunkat, mely magasztos és mégis egyszerû, természetes és ugyanakkor emberfeletti, itt van és mégis megfoghatatlan. A feszültségektôl telített levegô, a szelíd hangú panaszok, küzdelmes robbanó nekifeszülések, szellemes tromfok, a felülkerekedô optimizmus megnyilvánulásai … Kell-e vagy szabad-e ezek után boncolgatni, ízekre szedni a megvalósítás különbözô összetevôit? A mindent átsugárzó tisztaság, s a tudat, hogy mindez megismételhetetlen, végül esést is jelenthetett volna. De ennek a lehetôségét is kizárták a ráadások, amelyek Schumann meghittségével, Liszt sziporkázóan elragadó nosztalgiájával, illetve Chopin mûvészetének illatával újabb ajtókat nyitogattak, mintha felénk kacsintva suttognák: érdemes tovább menni, ezt is, azt is megismerni.

Tegnaptól tele medencével várja a marosvásárhelyi uszoda a versenyre készülô sportoló-kat. Az ideiglenes munkálatok befejeztével a hét végétôl a nagyközönség is látogathatja az uszodát, amelyet újra bezárnak majd nyáron, amíg a víkendtelep nyitva tart.

A nyári idôszak alatt elvégzik a fôjavítást.

Január 28-án Székelyhodos községben indult felnôttképzés. A helybeli iskola egyik osztálytermében 25 fiatalasszony kezdte meg tanulmányait az RMGE által szervezett Ezüstkalászos tanfolyamon. A tíz héten át tartó elôadásokon (minden kedden 13- 18 óra között) a hallgatók bôvíthetik növény-, zöldség-, gyümölcstermesztéssel kapcsolatos ismereteiket. A részt vevô hallgatók a baromfi- és sertéstartás, a sütés-fôzés-kézimunka fortélyait is elsajátíthatják. Két napon át a falusi vendégfogadás lehetôségei, a vendégfogadó házak kialakítása és azok hivatalos bejegyzése témával ismerkedhetnek. Az elôadásokat jól képzett szakemberek tartják.

A tanfolyam indítása alkalmából dr. Tamás Lajos egyetemi tanár szólt a jelenlévôkhöz, miután számos kérdés hangzott el, bizonyítva a jelenlévôk érdeklôdését. Az ismeretellenôrzésre, vizsgára márciusban kerül sor. Ez alkalommal az asszonyok versenyezhetnek az általuk készített finomságokkal. A legjobbak díjakat vehetnek át.

Nous iron tous au cinéma címmel rendszeres franciafilm- vetítés kezdôdik az Ifjúsági moziban. Az elsô, szerdán, február 5-én 17 órakor sorra kerülô vetítésen Cedric Klapisch 2002-es komédiáját, a L'Auberge Espagnole címû filmet láthatják az érdeklôdôk. A 2002-es Karlovy Vary-i fesztiválon versenyprogramba beválasztott filmben a fôszerepekben Romain Duris, Judith Godreche és Cécile de France játszik. A filmsorozat elsô darabját feliratos változatban vetítik. Ezt követôen minden hónap elsô szerdáján 17 órától újabb francia filmek kerülnek sorra, ám ezek már felirat nélkül.

A 2003-as érettségi vizsga elôkészítése érdekében a szakminisztérium, az Országos Felmérô és Vizsgabizottság a tanfelügyelôségekkel közösen, február és március folyamán két próbaérettségit szervez.

Az elsôt február 24-28. között tartják gazdaságtanból, logikából, hittanból, világirodalomból, németbôl, könyvelésbôl, ökológia és temészet- védelembôl, sportelméletbôl hat megyében és Bukarest municípiumban.

A második próbavizsgát április 7-12 között szervezik a románok történelmébôl, Románia földrajzából, filozófiából, pszichológiából, matematikából, üzemi gazdaságtanból, franciából és mûszaki felmérések tantárgyakból hét megyében és Bukarest municípium-ban. A szakminisztérium közleményében kijelölt megyék között Maros nem szerepel.

Minden próbavizsga után a tételeket az oktatásügyi minisztérium weboldalán teszik közzé MEC, www.edu.ro címen, ahonnan bármely iskola felhasználhatja hasonló próbavizsgák megszervezésére. Az érettségihez szükséges többi információt (minden tantárgyból és minden további szakból) a közeljövôben közlik.

A többi tantárgyból (román, valamint anyanyelv és irodalom, illetve a mûszaki rajz kivételével) tesztkérdések alapján tartanak próbavizsgát minden tanfelügyelôség keretében a második félév során - olvasható a Nevelés- és Kutatásügyi Minisztérium közleményében.

Ötvenhárom milliárd lej. Ennyit ér az a lottószelvény, amelyen a vasárnapi húzás nyerôszámait jegyezte be a szerencsés kezû játékos. Plusz egy háromszobás lakás, ha a rekordnyeremény nem lenne elég egy házikóhoz. Románia lakosai - és nem csak! - számára mesés összeg, ami némileg magyarázza, hogy miért taposták le egymást a szerencsepróbálók az elmúlt héten a lottóirodákban, s hogy miért volt a vasárnap esti húzás az egyik legnépszerûbb mûsor a televízióban. Ehhez képest valóban "elenyészô jelentôségû" az erdélyi magyarság végleges (?) kettészakadását eredményezô RMDSZ-kongresszus, a közös magyar-román fellépés a Budapest- Bukarest autópálya ügyében, vagy - küljebb tekintve - a Columbia katasztrófája, illetve az Irak ellen készülô, elkerülhetetlennek látszó háború.

No persze, csupán a nyertes számára, mert a többieknek azért mégiscsak fontos dolgok történtek Szatmárnémetiben, Texasban vagy a világpolitika boszorkánykonyháiban.

Ha közelebbre tekintünk, a szatmári kongresszus és a Tôkés László-féle "ellenkongresszus" mindenképpen sorsfordulatot jelentenek életünkben. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a "kint is vagyok, bent is vagyok" politikájából a második rész ezután teljesen lekopik, kérdés, hogy milyen károsodással. És ha a másfél év múlva sorra kerülô helyhatósági választásokon nem is fenyeget még igazi veszély (nagyon kevéssé valószínû, hogy a megosztottság a polgármesteri, illetve helyi tanácsosi harcban is megnyilvánul ott, ahol a magyarság vegyesen, vagy szórványban él, a székelyföldi településeken pedig már korábban is megvolt), az erdélyi magyarság számára az elsô igazi megmérettetés a parlamenti választásokon következik be. Ha addig nem sikerül ismét egységbe kovácsolódni, könnyen elképzelhetô, hogy parlamenti képviselet nélkül maradunk - várható katasztrofális következményekkel. Ki vállalja az elmúlt hétvégi szatmárnémeti szereplôk közül akkor majd ezért a felelôsséget?

Ha pedig a világot nézzük, akkor sem telt eseménytelenül a hétvége. George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök éppen Irakról tanácskoztak, amikor a Columbia ûrsikló, hétfônyi legénységgel a fedélzetén, felrobbant a légkör felsô rétegeiben. Csupán az ûrkutatást érintô esemény? Aligha! Különös jelentôsége lehet annak, hogy az egyik áldozat izraeli volt, s ismét biztosíthatja azt a szolidaritást, amely Bush elnök háborús elképzeléseit táplálja. Egy esetleges Irak elleni háború pedig egész biztosan kihat majd mindennapjainkra, kisebb vagy nagyobb, ma még kiszámíthatatlan mértékben.

No persze, mindezek nem annyira fontosak, ha valaki ötvenhárom milliárd lejt vághat zsebre. Csak nekünk - a nem nyertes többieknek - tûnhetnek lényegesnek.

Az Irak elleni háború esetén a hadmûveleteket bevezetô légi csapások elsô 48 órájában 3000 nagy találati pontosságú bomba és rakéta zúdul az ellenséges célpontokra, hogy megtörjék a hadsereg harci kedvét, szétzilálják sorait, és elszigeteljék a bagdadi vezetést a külvilágtól.

Ez a bomba- és rakétamennyiség a The New York Times vasárnapi számának értesülése szerint tízszer annyi lesz, mint az 1991-es öbölháború elsô két napjában. A polgári áldozatok elkerülése végett sokkal nagyobb arányban alkalmazzák majd a mindenféle idôjárási viszonyok között alkalmazható mûholdvezérlésû bombákat, amelyekbôl a térségben már hétezret halmoztak fel a több mint 3000, az öbölháborúban is alkalmazott lézervezérlésû bombán kívül. Ez utóbbiak találati pontosságát kedvezôtlenül befolyásolhatja a rossz idôjárás.

Az elsôdleges célpontok az iraki légvédelmi és távközlési létesítmények, politikai és katonai vezetési központok, vegyi és biológiai fegyverek feltételezett célba juttató berendezései lesznek. A haditerven dolgozó Pentagon a lap szerint azt reméli, hogy a rendkívüli erejû és pontosságú légi csapások sokkoló hatására a gyorsan demoralizálódó iraki katonák megadják magukat, vagy dezertálnak, Szaddám Huszein iraki elnök rezsimje pedig gyorsan összeomolhat, ha Bagdadot elvágják az ország többi részétôl. Az amerikai harci gépek által Dél-Irakban leszórt röplapok már hónapok óta dezertálásra buzdítják a katonákat.

A légi hadjáratot a Perzsa-öböl térségének számos bázisáról, illetve a repülôgép-hordozókról felszállva közel 500 támadó gép, köztük a denevérszárnyú B-2-es lopakodók hajtják végre radarzavaró és más jellegû támogató repülôgépek közremûködésével. A hadihajók mintegy 700 Tomahawk típusú manôverezô robotrepülôgépet indítanak az iraki célpontok ellen.

A légi kampányt egy hétnél is rövidebbre tervezik. A bombázások kezdetével csaknem egy idôben, legfeljebb egy-két nappal késôbb meginduló szárazföldi mûveleteket két hadosztály, valamint egy kibôvített tengerészgyalogos expedíciós erô hajtja végre két irányból, Kuvaitból és Törökországból. Fontos szerepet szánnak a különleges mûveleti erôknek, amelyek repülôtereket foglalnak el az ország belsejében, lehetôvé téve, hogy amerikai szállító gépek kockázatos küldetésben páncélozott harcjármûveket juttassanak az iraki hadsereg védelmi vonalai mögé. A különleges erôk feladata lesz a kôolajmezôk villámgyors megszállása, hogy megakadályozzák felgyújtásukat.

A II. világháborús antifasiszta szövetség és a mai nemzetközi terrorellenes koalíció között vont párhuzamot Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Volgográdban, a sztálingrádi szovjet gyôzelem 60. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédében.

""Ma, amikor a szélsôség és a terrorizmus üti fel a fejét a világban, különösen fontos az egység" - mondta az államfô. Szavai szerint a terroristák, akárcsak annak idején a nácik, gyakran beszélnek felszabadító misszióról, de a valóságban csak önmaguknak adnak szabad kezet. Az orosz elnök arra figyelmeztette a terroristákat, azokat, akikben "ma is megvan a hódítás ösztöne", hogy emlékezzenek a második világháború tanulságaira. A politikus megfogalmazása szerint kevés nép van a világon, amelyik annyira tudná, mit jelent a háború, mint az orosz, ezért Oroszország tiszteletben tartja más nemzetek jogát a szuverenitásra, a függetlenségre és a szabad fejlôdésre.

Az elnök megemlékezett Németországról is, hangsúlyozva, hogy az emberek millióinak közös szenvedése mára megbékélést és barátságot szült. "Továbbra is mindent megteszünk kapcsolataink elmélyítéséért, ezzel tartozunk a sztálingrádi csata valamennyi halottjának" - mondta.

A volgográdi megemlékezésen több tízezer ember, köztük a 60 évvel ezelôtti csata számos résztvevôje jelent meg. Az elnökkel folytatott beszélgetéseik során több veterán köszönetet mondott Putyinnak, amiért "visszaadta Oroszországnak a haza és a hazafiság szavak értelmét". A volgográdi helyôrség katonái díszszemlével emlékeztek a 60 évvel ezelôtti eseményekre. Az orosz kormány döntése alapján a jubileum alkalmából a sztálingrádi csata veteránjai fejenként 1500 rubel - mintegy 12 ezer forint - a hátországi dolgozók 1000 rubeles támogatást kaptak.

A II. világháború sorsdöntô csatája 135 napon át, 1942 szeptemberétôl 1943. február 2-ig dúlt a Volga-parti városban. Ez volt a német hadsereg egyik legsúlyosabb veresége: a csata során a keleti fronton harcolók mintegy negyede, másfél millió katona esett el, tûnt el, sebesült meg, vagy került fogságba. A város szinte teljesen elpusztult az ütközetben, a lakóépületek 85 százaléka megsemmisült.

A mai Volgográd jelképévé vált a sztálingrádi csata 1960-as években elkészült mementója, a haza emlékmûvének nevezett Mamajev kurgan: egy 81 méter magas, 27 méter hosszú kardot tartó nôalak.

(MTI-Panoráma) Bár még nem bizonyított, valószínû, hogy a szombaton felrobbant Columbia amerikai ûrrepülôgép sorsa már az indításkor megpecsételôdött.

A repülésirányítók a start után két nappal már tisztában voltak azzal, hogy az ûrsikló baloldali szárnyával a fô üzemanyagtartályáról egy levált habtömítés ütközött, és emiatt megrongálódhatott néhány hôálló csempe. Ezt a sérülést a mérnökök végül is nem minôsítették kockázati tényezônek, mert már korábban is elôfordult ilyesmi, és a repülés gond nélkül zajlott le, ezért aztán a továbbiakban nem is foglalkoztak vele.

Az AP amerikai hírügynökség elemzésében kitér arra: nem kísérelték meg, hogy felmérjék a kár mértékét. Így nem vizsgálták földi telepítésû nagy felbontású teleszkópokkal, illetve erre megfelelô mûholdakkal az ütközés helyét, és nem utasították a Föld körül keringô Nemzetközi Ûrállomás legénységét sem arra, hogy amikor a két ûreszköz "látótávolságba" kerül egymáshoz, kameráikat a Columbia bal szárnyára szegezzék.

Az ûrrepülôgép legénysége az orr-részbôl nem láthat el a sikló másik végén, és alján lévô területre.

Ám ha mégis felmérték volna a kár mértékét, azaz megbizonyosodtak volna arról, hogy a Columbia ebben az állapotban nehezen tudná magát a visszatéréskor átverekedni a sûrû légkörön, még mindig marad a kérdés: mit lehetett volna tenni az ûrhajósok életének megmentéséért.

Az egyik lehetséges változat az lett volna, hogy maguk a Columbia ûrhajósai javítják ki a hibát. Csakhogy erre sem tartalék hôálló csempéjük, sem megfelelô szerszámaik nem voltak. A sérülés különben is nehezen megközelíthetô helyen keletkezett. A legénység két tagja, Michael Anderson és David Brown ugyan kiképzést kapott egyszerûbb külsô szerelési munkákra, mint például egy beszorult antenna kiszabadítására, de arra, hogy ilyen messzire elmerészkedjék az utaskabintól, az valószínûleg öngyilkos ûrsétával ért volna fel.

A kikötés a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS) sem jöhetett szóba, hiszen a Föld körül keringô bázis magasabb pályán keringet, mint a Columbia, amelynek nem volt annyi üzemanyaga, hogy a mintegy 100 kilométerrel magasabb pályára tornássza fel magát. De ha el is érte volna a ISS-t, nem tudott volna vele összekapcsolódni, mert nem látták el azzal a dokkológyûrûvel, amely a kikötéshez szükséges, tekintve, hogy nem tervezték a két ûreszköz randevúját.

Az egyik legnagyobb eséllyel kecsegtetô megoldás az lehetett volna, hogy másik ûrsiklót küldenek a bajba jutottak kimentésére. Erre most az Atlantis lett volna a legalkalmasabb, mert már javában zajlott felkészítése márciusra kitûzött startjára.

Amibôl most már nem lesz semmi.

Egy-egy ûrsikló felkészítése egy újabb repülésre ugyan négy hónapot is igénybe vehet, ám ezt a folyamatot fel lehet gyorsítani, de annak árán, hogy számos ellenôrzô mérést, tesztet kiiktatnak a felkészítési programból. Ez viszont újabb baleseti kockázatokat jelentett volna, és ebben az esetben ráadásul az is dilemmát jelenthetett volna, hogy az Atlantis irányításához minimálisan szükséges két fôs legénységet is kitegyék-e az életveszélynek.

Végül a Columbiát érô hôterhelésen enyhítettek volna azzal, hogy a légkörbe érkezéskor csökkentik az ûrsikló belépési szögét, ám ez sem lett volna biztos megoldás, mert a Columbia ebben az esetben túl nagy sebességgel ért volna földet.

Pénteken a marosvécsi kastélyba kaptunk meghívót arra a megbeszélésre, amelyet a Kemény család tagjai az intézet vezetôjével és az ott dolgozókkal folytattak. Mivel már véget ért a találkozó, s az igazgató nem óhajtott a lapunkban kifejtett véleményéhez valamit is hozzátenni, a vendégeket kértük meg arra, hogy beszámoljanak jövetelük céljáról.

Amint elsôsorban Kemény Miklós (Kemény János fia), valamint az unokák közül Kemény Endre és Nagy Zoltán, illetve Nagy Géza elmondta, azért utaztak Marosvécsre, hogy a sajtóban megjelent írások és annyi támadás után tisztázzák a család álláspontját. Ezért kérték meg az intézet igazgatóját, hogy a megbeszélésre hívja össze a részlegvezetôket is.

- Határozottan visszautasítottuk azokat a támadásokat, amelyek az utóbbi idôben Kerekes Károly képviselôt és rajta keresztül a Kemény családot érték - fejtette ki ezúttal is Kemény Miklós. - A megbeszélésen személyesen biztosítottam a megjelenteket, hogy abban az esetben, ha számunkra kedvezô döntés születik a kastélyról, sem az alkalmazottakat, sem a gondozottakat nincs szándékunkban kitenni az utcára, s miattunk nem szûnik meg a kórház addig, amíg a román állam (esetleg külföldi támogatással) nem biztosít egy másik kórházat illetve munkahelyet. Számunkra elsôsorban a tulajdonjog a lényeg, hogy a Kemény család történelmi örökségét visszakapjuk.

Az a nyilatkozatunk, hogy szándékunkban áll a kastélyban egy alkotótábort létrehozni, tulajdonképpen egy távlati terv abban az esetben, ha emberséges módon megoldódik az intézet helyzete. Ha másképpen cselekednénk, akkor nem volnánk méltók az édesapám szellemiségéhez, aki a marosvécsieknek és a környékbelieknek igyekezett a segítségére lenni.

Ha az intézet vezetôjével egyetértünk mindezekben a dolgokban, akkor nem tudom, mirôl is vitatkozunk tulajdonképpen - hangsúlyozták az örökösök, akik egyben köszönetet mondtak azoknak a vécsi lakosoknak, akik nem adtak hitelt a rágalomhadjáratnak, és bíztak abban, hogy szándékaik tisztességesek.

Kifejtették továbbá, hogy örülnek annak, hogy a régi börtönszerû intézmény megváltozott, ami az ott végzett munka eredményét igazolja. Jólesô érzés számukra a nyitottság is, ami most az intézményt jellemzi.

- Felmerült az a kérdés is, hogy elôttünk egy bizottság járt itt, akik Marosvécsen egy korszerû otthont építenének a gyerekeknek. Ebben a kérdésben is nyitottak vagyunk, s a kerten túl visszakapott területet száz évre szimbolikus összegért hajlandók lennénk bérbe adni vagy elcserélni más területtel.

A megbeszélésen feltették a kérdést, hogy ha visszakapjuk a kastélyt, akkor mi lesz a külföldi segítséggel elkészült épületeknek a sorsa, amirôl az a véleményünk, hogy ha megfelelnek a kórházi követelményeknek, akkor addig, amíg nem lesz más lehetôség, természetesen az intézet használja továbbra is azokat.

Végül megfogalmaztuk azt a kérésünket is, hogy ha a jövôben valami probléma felmerül, írjanak nekünk, válaszolunk, eljövünk, hogy tisztázzuk azt. Szeretnénk ugyanis elôzetesen is jó gazdái lenni ennek a várnak és jóakarói az intézménynek - hangsúlyozta Kemény Miklós.

Alig érkeztek meg az elsô téli fogyasztási számlák, máris kiújult a sok éve ismétlôdô probléma, hiszen a helyi költségvetési pénzekbôl mûködô oktatási intézmények fogyasztása meghaladja a polgármesteri hivatal által elvártat. Ezért a múlt hét végén Marosvásárhelyre tanácskozásra hívták össze az igazgatókat.

A megbeszélésen jelen levô Dorin Florea hangsúlyozta: a találkozó célja nem az, hogy nyilvánosan megróják az igazgatókat, hanem hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjanak.

A polgármesteri hivatal képviselôi felháborítónak találták, hogy egyes iskolákban a vakáció ideje alatt a telefon- és vízszámla meghaladta az iskolaidôben tapasztaltat. Ez azt jelenti szerintük, hogy a csapokat nem zárták el rendesen és hogy magáncélokra használták az intézmény telefonját. A hivatal ajánlata éppen az ilyen esetek elkerülése érdekében az, hogy szabjanak meg egy összeget minden gyerekre és annyit biztosítsanak az iskoláknak a fogyasztás kiegyenlítésére. Ha túlhaladják a keretösszeget, akkor saját forrásaikból térítsék meg, ha nem, akkor a megmaradó összeget beruházhatják saját belátásuk szerint. Az iskolaigazgatók azonban nem lelkesedtek az ötletért, hiszen, mint mondták, vannak olyan iskolák, ahol önhibájukon kívül nagyok a fûtésszámlák, nem a gyerekek számától függ ugyanis, hogy milyen magasak és tágasak a kifûtendô osztálytermek. Ezért kompromisszumos megoldásként a felek abban egyeztek meg, hogy hamarosan találkoznak a hivatal képviselôi az oktatási intézmények képviselôivel és közösen állapítják meg a havonként egy gyerekre jutó fogyasztást. Jelenleg az óvodákban egy gyerekre havonta 201.000 lej költség jut, az általános iskolákban 74.000, míg a középiskolákban 193.000 lej. A számlák természetesen komolyabb beruházásokkal jelentôsen csökkenthetôk, elegendô saját hôközpontot, energiatakarékos égôket szereltetni az iskolákba, de ez sajnos mind pénzbe kerül. A hivatal a túlszámlázás elkerülése végett 39 oktatási intézményben megoldotta az egyéni fogyasztásmérést.

Tegnap délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében tartották a Bolyai Farkas Líceum és a Református Kollégium végzôs diákjai számára a felnôtté válás ünnepét, a szalagavatót. Az idei nagykorúsításnak hét bolyais és egy kollégiumi végzôs osztály volt részese.

A maturandusokat Bálint István igazgató, Székely Emese, a Kollégium igazgatója, valamint Haller Béla, a XII. E osztályfônöke köszöntötte. A végzôsök gondolatait Tódor Soó Ágnes, a XI.-esekét Benke Zsuzsanna tolmácsolta. Magasztos szavak, biztatások hangzottak el, melyet útravalónak szántak a jelképesen felnôtté vált ifjúság számára.

Bálint István igazgató hangsúlyozta, ezzel az ünnepséggel indít a Bolyai Napok rendezvénysorozata, s hogy ez egyben a végzôs évfolyam elôbúcsúztatója. Tisztességadás az iskolának, a tanároknak, akik oktattak, neveltek. A kitûzô, a kék szalag szimbólumok, de az iskolai évek, a tudás örökkévalók. Ezután következik a nosztalgia, az útkeresés idôszaka, csak arra vigyázzanak, hogy olyan utat válasszanak, amit szeretnek.

"Nagy itt a torlódás az új évezred bejáratánál: mint a jégzajláskor egymásra csúszó jégtáblák, együtt vannak elmúlt korok, régen volt emberek üzenetei, és a maiak, amelyek hol megerôsítik, hol tagadják ôket, hol meg játszadoznak velük, posztmodern játékos kedvvel… és itt vagytok ti, immár jó ideje ámuldozva ezen a kuszaságon, és nincs könnyû dolgotok: olyan ez, mintha egymás mögé állított, festett üvegablakokon átsütô fényben kellene az egymást átfedô képekbôl megismernetek a világot. Talán azért is olyan nehéz ez, mert minden, ami régen két véglet volt, most tôszomszédságba került. Elég kézbe vennünk a tévé távirányítóját, és végiglépkednünk egyetlen szombat este szemünk elôtt pergô képein ahhoz, hogy végleg ne értsünk semmit… Ki mondja meg nekünk, hányféle értékrend mûködik egyszerre a világban és mikor melyik érvényes? És most, amikor nektek gyúlnak a fények, csak azt kívánhatjuk, legyen ez a nap a lassított képek elsô képsora, következzenek végtelen hosszúságú napok, amelyekben helye van az értelmes, kitartó munkának, az egymásra és önmagunkra figyelésnek" - hangzott Haller Béla beszéde.

A Pro Európa Ligát 2003-ban is támogatja a németországi Heinrich Böll Alapítvány, amely az elmúlt tíz évben folyamatosan segítette a szervezetet - hangzott el az elmúlt héten megtartott sajtótájékoztató során, amelyen a Liga ez évre vonatkozó terveit ismertették.

Az Interkulturális Központ munkájáról szóló beszámolóban Laura Ardelean elmondta, hogy minôségileg jobb szervezésben az idén sem maradnak el a hagyományos rendezvények. Megtartják a Tolerancia Hetét, májusban a liga futóversenyét, szeptemberben fiatalok újabb csoportja kezdheti el a felkészülést a vonatkozó Demokrácia Kollégiumában, megszervezik a roma vezetôk iskoláját, és az Altera megjelenés elôtt álló számában a regionalizmus témáját járják körül.

A liga emberjogi irodája az általános emberi jogok betartásának követése mellett az idén két tematikára helyezi a hangsúlyt. Az egyházi vagyon, és ezen belül a görögkeleti egyház vagyonának visszaszolgáltatását elôsegítendô, Balázsfalván egy irodát nyitnak, és fokozott figyelmet szentelnek a roma közösségek jogainak betartására.

Haller István, az iroda vezetôjének beszámolója szerint a liga állást foglal a büntetô törvénykönyv módosítását illetôen. A tervezetet, amely a szabad véleménynyilvánítás jogát korlátozza, összeegyeztethetetlennek tartják az Európai Emberjogi Bizottság elôírásaival, továbbá az Emberjogi Bíróság döntéseivel, és véleményük szerint azoknak a román állampolgároknak, akiket sértésért és rágalmazásért elítélnek majd, nyert ügyük lesz Strasbourgban. A rágalmazásért ugyanis valamennyi országban polgári úton indítanak eljárást, és nem bûnügyként kezelik.

Az állam ellen elkövetett bûncselekmények között szerepel a nemzet elleni sértés bûntette azok részérôl, akik a nemzet elismert hôseirôl tesznek bíráló megjegyzéseket. Kérdés, hogy kik ezek a hôsök, és a történelmi személyiségekrôl például a történészek sem írhatnak újabb tanulmányokat, amelyek esetleg kétségbe vonják a róluk eddig kialakult véleményt? - tette fel a kérdést Haller István. Nem biztosított az ártatlanság vélelme és a kiskorúak védelme sem megfelelô - fogalmazta meg a további kifogásokat az emberjogi iroda vezetôje.

A liga sikeresen lépett fel a politikai pártokra vonatkozó törvény egyes elôírásai ellen, amelyek az egyesülési szabadságot korlátozzák, és kifogásolja azt az elôírást is, amelynek értelmében csak azok a kisebbségek alakíthatnak szervezetet, amelyek már száz éve ezen a területen élnek, és fel is sorolja ezeket a kisebbségeket. Ha az említett jogok korlátozására vonatkozóan nem sikerül belföldön eredményt elérniük, külföldi partnereket keresnek a jogorvoslat érdekében - hangsúlyozta Smaranda Enache, a liga társelnöke.

Január 24-én, pénteken a Ion Creanga utca 7. szám alatti tömbház kaputelefonján a Szász családhoz csengetett be egy fiatalember. A ház asszonya kaput és ajtót nyitott, mert a jól öltözött, megnyerô fiatalember a Prima tévé képviselôjének adta ki magát. Miután a "képviselô" bebocsáttatást nyert, bemutatkozott - különben kitûzôt is viselt -, elmondta, hogy Petrescu Sorinnak hívják, és azért jött, hogy mint hûséges Prima-tévé nézôket a marosvásárhelyi Szakszervezetek Háza titkárságára hívja vasárnap 12 órára. Ugyanis az ott megjelenteknek a tévéadások kapcsán kérdéseket fognak feltenni, s a helyesen válaszolóknak minden helyes válaszra egymillió lejt fizetnek ki, helyben. Továbbá a "versenyzôk" között értékes háztartási cikkeket sorsolnak ki. De, s itt jön a lényeg: a részt vevô versenyzônek 263.000 lej részvételi díjat kell kifizetni helyben. Közben felvilágosította Szász Editet, aki kereskedô és némi érzéke van a "pénzes" ügyletekhez, hogy azért épp Marosvásárhelyen szervezi a Prima ezt az akciót, mert eddig csak a déli megyék nézôi részesültek "kegyeikben" és csak ôk kaptak tévét, porszívót, hûtôszekrényt stb. S ez az etnikainak is mondható megkülönböztetés nem egészséges sem a nézôk, sem a tévé presztízse számára.

Tény, hogy a hölgy elôvette a 263.000 lejt, és odaadta a "tévésnek", amiért az egy 30-40 ezer lejt érô kávéskészletet kapott ajándékba. Ezzel nem ér véget a történet. A fiatalember távozása után a hölgy férje társaságában felkereste azt a bizonyos titkárságot a Szakszervezetek Házában, ahol közölték velük: nem az elsôk, akik jelentkeznek, nem az elsôk, akiket átvertek, pénzt vettek el tôlük, pedig ott semmiféle Prima-vetélkedô nem lesz.

- Ma reggel esküdni mertem volna, hogy velem nem fordulhat elô ilyesmi, engem nem lehet becsapni, én nem vagyok hiszékeny, s mégis besétáltam a csapdába. Nem figyeltem fel, hogy az általa mutogatott nyomtatványok, fénymásolt irományok tanulatlan emberre vallanak - mondta Szász Edit.

S hogy mindezek ismeretében más ne járjon pórul, jó lesz körültekintôbben megnézni, kinek nyitunk ajtót.

Lapunkban már jeleztük, hogy Kovács Levente rendezô pályázata nyerte el a Tompa Miklós Társulat mûvészeti igazgatói tisztségének betöltésére szervezett versenyvizsga zsûrijének tetszését, ô irányíthatja ezután Thália marosvásárhelyi magyar társulatának tevékenységét. Kinevezése február elsejétôl szól. A beiktató társulati ülés szombaton le is zajlott, az új igazgató elkezdheti társulatépítô, színházerôsítô elképzelései megvalósítását. Ezeket próbáljuk részletezni a továbbiakban.

- Nehéz pillanatban vállalta a megmérettetést. Ezt tulajdonképpen már egypárszor elmondhattam igazgatóváltásokkor. Úgy tûnik, hogy a színház mindig nehéz pillanatban van.

- Valóban így van. Ha a színházról nem mondhatjuk, hogy válságban van, akkor talán nem is létezik. A színház létének egyik fô jellemzôje a válság. Ez van évezredek óta, bármelyik korszakot nézzük.

- Ezen, persze, el lehet filozofálgatni, kedélyeskedhetünk is körülötte, de mégis eléggé aggasztó, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál mindegyre anyagi és más jellegû gondok vannak. Talán a legnagyobb baj az, hogy valóban úgy tûnik, sok ember eltávolodott a színháztól.

- Ez egy olyan jelenség, amellyel nagyobb léptékben is lehetne foglalkozni, szociológiailag, pszichológiailag és mindenféle más vonatkozásban. De a magunk háza táján maradva, való igaz, hogy Marosvásárhelyen is fájóan érzékelhetô, hogy a színházlátogató közönség igen jelentôs része eltávozott, kivándorolt. Ha visszagondolok, volt 28 barátom, ennyinek kellett bérletet illetve vendégjátékra jegyet szereznem, és ebbôl maradtak hárman, ez valószínûleg minden léptéken így alakult. A közönség ilyen mértékben ezen a reális úton is jelentôsen apadt. A másik ok pedig az, hogy az embereket sok minden vonzza másfelé, a színháztól ellentétes irányba. A másfajta szórakozás, az élet mindennapi gondjainak a leküzdése egyeseket eltávolít tôlünk. Külön kategória az, amit maga a színház rontott el. De a színháznak mindenképp egy olyan helyzetben kell újrafogalmaznia önmagát, ami sokkal nehezebb, mint bizonyos szempontból ezelôtt 15-20 évvel. Most az ideológiai kötöttségektôl megszabadult ugyan, de egész más béklyók veszik körül a színházat.

- Ez az újrafogalmazás tényleg olyan lehetôség, hogy reménykedni lehet a kedvezô változásokban?

- Természetesen, hiszen minden technikai csoda vagy minden egyéb különleges lehetôség dacára a közvetlen emberi élmény az, ami az emberi kapcsolatok realitásán alapul, mindig izgalmasabb lehet. Ha a színház megtalálja ezek között a Szküllák és Kharübdiszek között azt a sajátos lehetôséget, hogy a maga módján szóljon a nézôkhöz, akkor ez megvalósul. Persze nem történik egyik napról a másikra. Sok kísérletezés, próbálkozás jellemzi, néha tévút is. De én hiszem, hogy a színház olyan dolog az emberiség életében, ami nem pusztul ki. Most egy keresési periódusban vagyunk, ezt az utat végig kell járni.

- Mielôtt eldöntötte, hogy pályázik, majd kidolgozta a pályázatot, gondolom, reálisan felmérte, hogy milyen esélyek vannak az elôrelépésre. Mirôl lehet elindulni, mire lehet alapozni?

- Alapozni egyrészt arra lehet, ami tradíció. Én hiszek abban, hogy a marosvásárhelyi színház falai között maradt valamilyenfajta hagyomány, valamilyen szellemi erôtér, amibôl táplálkozni lehet. Hiszem azt, hogy a közönség maradék részében maradt még érdeklôdési mag, amit újra lehet csíráztatni. És hiszem azt, hogy a színész generációknak, a mûvészeknek, mindazoknak, akik itt dolgoznak, van és lesz olyan mondanivalójuk, ami találkozik a közönség elvárásaival. De a mondanivalók többirányúak lehetnek. Lehetnek olyan felvetések, amelyek a világ dolgairól érvényesen, izgalmasan szólnak, és lehetnek olyan dolgok, amelyek az embereket kikapcsolódásra késztetik, szórakoztatják, elvonják a figyelmüket a nehezebb dolgokról, gondokról. A színház ezeken a területeken elég széles sávon keresheti meg a nézôket. Azt gondolom, hogy egy ilyen városnak, mint Marosvásárhely, nem szabad a színház egyik vonalára sem letapadnia. Nem lehet csak réteg igényû, csak elmélyülten, filozofikusan és szociológusan gondolkodó színházat csinálni, és nem szabad csak a szórakoztatásra építô színházat szorgalmazni. Meg kell találni azokat az arányokat, amelyek a közönség legszélesebb spektrumát érdeklik, a gyerekdarabtól az abszurd színmûvekig. Mindenen keresztül el kell juttassuk hozzájuk az igényes színházat, kabarén, zenés vígjátékon, igényes magyar és világirodalmi drámákon és vígjátékokon át a kísérleti színházig. Az én tervezetemben ez a spektrum vázlatokban és szándékokban fel van tüntetve. Van mögötte tárgyalási alap is bizonyos vendégmûvészekkel, illetve a színház mûvészeivel. Valószínû, hogy az elsô- második évad arról szól, hogy ezeket az arányokat végigtapogassuk, hogy kitapasztaljuk, mibôl mennyi szükséges, és hol, mikor kell. Szeretnék azon a helyzeten túllépni, ami az utóbbi idôben kialakult. A színészek foglalkoztatottságának aránytalanságaira gondolok, melyek miatt a színészeken színházon belül bizonyos fajta letargia, elkeseredettség, bizonytalanság uralkodik. Ez az anyagi helyzet tisztázatlanságával is párosult. Én azt tapasztaltam 40 év alatt, hogy a színész, ha feladatot kap, megújul, meggyógyul az influenzából, a szamárköhögésbôl, akármibôl, társadalmi és személyes letargiájából, és dolgozik. Szeretnék mindenkinek munkát biztosítani, ami nem minden esetben jelent nagy színpadi szerepet, de a színház tevékenységében sok olyasmit is szeretnék megvalósítani, ami a színészeknek kihívás, állandóan foglalkoztatja és készenlétben tartja ôket.

- Ez az eddigieknél több bemutatót feltételez, azt viszont akadályozzák az anyagiak. Ez egyfajta 22-es csapdája.

- Is-is. Én már évek óta hangoztatom, akkor is, amikor még nem akartam színházigazgató lenni, hogy a színháznak olyan erôtartalékai vannak az épületen belül, amik nincsenek kellôképpen kihasználva. A színház nincs teljesen saját vagyonának a tudatában. Ezeknek a dolgoknak a felhasználása, alakítása révén is lehetséges elôadásokat létrehozni. Mindig azt kell megnézni, hogy mi a dolog igénye és mi ennek az igénynek a módozata. Nyilvánvaló, hogy ha például egy operettet akarunk megcsinálni, azt nem tehetjük két hokedlivel és három ronggyal. Tehát vannak dolgok, amelyek látványigényt is jelentenek, és vannak dolgok, amelyeket kis munkával elfogadhatóvá lehet tenni. Egy ekkora színházban bútorokból, más kellékekbôl van elég tartalék. Ezen a téren is nagyon sok a kihasználatlanság. A vállalkozói szellem, a színház társulása más intézményekkel, akár alvállalkozókkal, akár más mûvelôdési intézményekkel, koprodukciók létrehozása, szponzorok által körülvett támogatások biztosítása révén még mindig olyan lehetôségeket rejt magában, ami kihasználatlan. Nem tartok attól, hogy ha esetleg több bemutató lesz, akkor ez olyan költségtöbbletet fog jelenteni, amit a színház nem tud elôteremteni. Bízom abban, hogy megtaláljuk az útját, hogy ez a mennyiségi többlet minôségi változást is eredményezzen.

- A társulat elég kiegyensúlyozott ahhoz, hogy ezt a kétféle spektrumot ki tudja elégíteni?

- Részben, nem teljesen. A társulat további frissítésre szorul, ez nehéz kérdés, de a társulat egy kicsikét monopolhelyzetben van. A régi Székely Színház hagyományához híven a színház és az egyetem érdekeinek és a munkájának összekapcsolása úgy alakulhat, hogy elsôsorban a mi társulatunk részesüljön azokból a tehetségekbôl, akik itt vannak. A színház és az egyetem összekapcsolása a tanárok révén is igen fontos, közös programok révén is megvalósítható, és nem egyik napról a másikra, de betölthetôk a hézagok. Idônként meghívásoktól sem idegenkedem. Nemcsak rendezôk meghívására gondolok, hanem olyan színészekére is, akik a hézag pótlására is alkalmasak. A 35-45 év közötti színésznôi kategóriában a grande dame kategóriában, nagy hiányaink vannak. Az idôsebb színész kategóriában is van egy olyan terület, ahol elfér esetleg egy-két vendégszereplô, ha olyan a darab. Erre is megpróbálok, ha szükség van, lehetôséget keresni. Azonban generációtól függetlenül, a legfiatalabbtól a közel 80 éves Lohinszkyig, nagyon szeretném azokat a színészeket foglalkoztatni, akik itt vannak, és akik közül sokat évek óta ritkán láthatott a közönség. És szeretném, hogy a beépülô fiatalok is megfelelô feladatokat kapjanak. Ezen a téren olyan összhangot kellene teremteni, amely a társulatban rejlô mûvészi tartalékokat maximálisan tudja hasznosítani. Ezek azok az elgondolásaim, amelyek arra is vezettek, hogy megpróbáljam a pályázatot megnyerni, mert úgy éreztem, hogy sokat tudok tenni. A színészek majdnem mindenikét tanárként is ismerem, generációk során dolgoztam velük, és tisztában vagyok a lehetôségeikkel.

- Azt kiemelte, hogy mennyire fontos a hagyományokból a legjobb dolgokat átvenni, de mennyire nyitott a Tompa Miklós Társulat a színházi újdonságra, az újításra?

- Azt hiszem, hogy a színházi újdonságokra is megtaláljuk azokat a fogékony embereket, akik a társulaton belül vannak, példa erre az utóbbi Ionesco- elôadás. Azok a tervek, amik elôttünk állnak, a maguk arányában tartalmaznak hasonló újításokra való lehetôségeket. Én nem csak a fiatalokra gondolok, amikor az újszerû színházi törekvések beszüremkedésére építenék, hiszen tapasztalatom szerint a jó színész életkortól függetlenül hajlamos a kísérletezésre, az új dolgok kipróbálására.

- Az évad közepén már túl vagyunk, örökölt egy bizonyos helyzetet, egy mûsort. Gondolom, a következô szezonban már az ön elképzelései szerint haladnak tovább. De a nyári szünetig hátralevô idôszakban a nézôk konkrétan még mire számíthatnak?

- Én egy bizonyos szempontból letárgyalt, hozzávetôleg véglegesített mûsort örököltem. Ennek egy következô pontja egy már kifüggesztett kétszereplôs Smith-darab, amelyben Nagy István és Szélyes Ferenc fog Ioan Cristian rendezésében a színpadra lépni. Holnap, holnapután érkezik Alexandru Colpaci, aki Marivaux vígjátékát kezdi el próbálni, március közepén indulnak a Sütô András- dráma, az Egy lócsiszár virágvasárnapja próbái, ezzel párhuzamosan egy másik színmû színrevite-lét is szeretnénk megoldani, melyben szintén kevéssé foglalkoztatott színészek kapnának szerepet, most keresek rendezôt hozzá. És Kincses Elemér be akarná fejezni azt a munkát, amit a Dürrenmatt-drámával korábban elkezdett, de bizonyos okok miatt abbamaradt. Tehát az évad végéig négy vagy öt produkció kerül bemutatásra, ami lényeges felgyorsulást és torlódást eredményez. De a júniusi kisvárdai fesztivál elôtti hetekben még el szeretnénk kezdeni legalább két darabot, hogy a szabadság után hamar elô tudjunk velük rukkolni, és szeptember második felében két bemutatóval indíthassuk az új évadot. És akkor már beindul az a fajta mûsor, amelyet én szeretnék megszervezni és összeállítani.

- Sikert kívánok felvázolt tervei megvalósításához. De ide kell illesztenem még egy kérdést. A társulat tagja a színház két markáns személyisége, akik szintén pályáztak az igazgatói tisztségre. Ez a továbbiakban nem lesz egyfajta feszültség forrása?

- Bízom benne, hogy nem. Elvégre mindhárman ugyanazt akarjuk: elôbbre vinni a társulatot. Én a pályázati határidô elôtt egy nappal döntöttem úgy, hogy végül is benevezek a versenyre. Elhatároztam, hogy bárkit választ a zsûri, én támogatom a további munkájában. Hasonlóképpen én is számítok a két színész segítségér