Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Kosztolányi Dezsô

Ó, repülô, ki járod az égbolt

pusztáit e hôs, marcona mezben,

fényes szíjakkal, fölfedezôként

s hajadban a csillagok illata érzik:

mondj végre egy szót ennek a fáradt,

kétségbe hullott emberiségnek,

öngyilkosoknak és a hitetlen

költôknek is, kik földre borulnak:

nemcsak rekordról: adj te nagyobb hírt,

nagy hírt, igaz hírt, add ama jó hírt,

mit ôsi népek vettek örülve.

Láttál-e roppant fényt a magasban?

Láttál-e jelt, hogy érdemes élni?

Láttál-e ott fönn néha egy angyalt?

1930

Megint eljött. Az idén is pontosan érkezett a karácsony. Csak nekünk tûnt rövidebbnek az esztendô, mert benne ülünk a pénz-politika-hatalom darálójában. Kizsigerelô táncunk járjuk körbe-körbe. Nem lehet ezt abbahagyni ?!

Karácsony van. Le kellene ülni egy jászol mellé, a barmok közé. Vagy csak egy fenyôillatú szobában bámulni a táncoló gyertyalángot, amely eszünkbe juttatja a sötétséget legyôzô Napot. Számvetést készíteni cselekedeteinkrôl, és hitet meríteni az újrakezdés lehetôségébôl. Mert hinni kell: ha jobbak leszünk, a világ is megváltozhat. A hangyát eltaposó lábunk, az erdôt letaroló karunk, a gyilkos szerkezeteket kiötlô agyunk elhiteti velünk, hogy hatalmasak vagyunk. Pedig az újszülött hatalmasabb nálunk. Romlatlan életerejével a világegyetem legtökéletesebb teremtménye. Engedjük szárnyalni a gondolatot, és ô megtalálja az igaz utat. Ha jó példára lel. Az emberszeretô Názáreti szándékát kellene követni, aki félretéve a faji vagy felekezeti acsarkodásokat, tenni akart az emberért. Önzetlenül. Szánakozva nézem azokat, akik pénzt, paripát, dicsôséget, rangot követelnek tetteik jutalmául. Elfeledik, hogy a jászolban született cselekedeteinek nem ez a tanulsága. Csak az elkorcsosult kései tanítványok akarnak hatalmat vagy terrort kovácsolni a hitbôl. A megértés, az egymás tisztelete mintha kiveszett volna belôlük. Pedig erôszakkal nem lehet, nem szabad hitet terjeszteni vagy békét hirdetni. Sem a bennszülöttek közt, sem a muzulmán arabok földjén. Addig nem lesz béke az olajfák alatt, amíg fegyverrel kell megvédeni.

Karácsony az év legszebb ünnepe. Mert megajándékozhatjuk önmagunkat a szeretet érzésével. És még azért is rendkívüli, mert úgy épült be a keresztény kultúrába, hogy a természeti elemeket bálványozók napimádatát összekapcsolta a bibliai kiválasztott nép örömünnepével.

A fenyôfa körül, énekeinket dalolva merjük elhinni, hogy tudunk egymással békességben élni. És akkor tiszta szívvel várhatjuk, hogy újból eljön.

Markó-Nastase találkozó

Markó Béla szövetségi elnök december 23- án találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel. A megbeszélésen áttekintették az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti megállapodásba foglalt még megoldatlan kérdéseket.

Az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatosan egyetértettek abban, hogy 2004 március végéig a szobrot eredeti formájában felállítsák, és ugyanazon a helyen egy másik, a történelmi múltat idézô emlékmûvet is elhelyezzenek. Ennek az emlékmûnek az elôzetes tervét román mûvészek már elkészítették. Egyelôre nincsen megegyezés a helyszínrôl, az RMDSZ továbbra is ragaszkodik a Tûzoltó térhez, a kormánypárt más helyszínt javasol. A miniszterelnök és az RMDSZ elnöke megállapodtak abban, hogy január elején találkozik a két szervezet küldöttsége Aradon, és megpróbálnak közös álláspontra jutni a helyszínnel kapcsolatosan.

A Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ vezetôsége január második felében közösen elemzi a 2003-as megállapodás teljesítését és akkor döntenek a 2004-es együttmûködésrôl.

Újabb lépés az erdélyi magyar nyelvû televízió ügyében

Az erdélyi magyar nyelvû televízióval kapcsolatosan az érintettekkel történô egyeztetés, a szakmai részletek kidolgozása, a további teendôk meghatározása folyamatosan történik - közölte az MTI-vel a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbségi ügyekért felelôs politikai államtitkára.

"Medgyessy Péter miniszterelnök és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének ôszi megbeszélésén megállapodás született, hogy a magyar kormány segítséget és támogatást nyújt egy Erdélyben mûködô magyar nyelvû televízió létrehozásához" - idézte emlékezetbe Szabó Vilmos.

A politikai államtitkár kitért arra, miszerint a miniszterelnök 2003. december 15-ét jelölte meg a televízió létrehozásához és mûködtetéséhez szükséges koncepció kidolgozásának határidejéül. "A koncepció - az ellentétes híresztelések ellenére - természetesen határidôre elkészült" - írta.

Az év utolsó sajtótájékoztatóját tartotta tegnap a megyei tanácsnál Virág György elnök, Vasluian Ioan és Groza Emil alelnökök, valamint Toganel Ioan fôtitkár. Az elmúlt napokbeli tevékenységük ismertetése, a jókívánságok és a koccintás mellett az intézmény vezetôi ezúttal sem mentesültek az újságírói kérdésektôl.

Virág György kifogásolta, hogy az egyik helyi tévéadó "tendenciózusan" állította be, hogy a megyei tanács alkalmazottai jelentôs összeget kaptak év végi prémiumként, és valósággal "lubickolnak a pénzben". Ugyanakkor azt is sérelmezte, hogy a szóban forgó televízió hírmûsora szerint az intézménynél hétfôn, a déli órákban "fújt a szél", vagyis üresek voltak az irodák. Az elnök szerint hétfôn valóban rövid munkaprogram szerint dolgoztak a közalkalmazottak, mert év végi ünnepségre távoztak, de a csúsztatás abban áll, hogy a filmes délután 6 órakor filmezte a bemutatott képsorokat. "Kíváncsi lennék az említett televíziós csatorna igazgatójának munkaprogramjára, mert kedden délelôtt 4 órán át nem válaszolt a telefonhívásomra" - jegyezte meg Virág György. A prémiumokra térve kifejtette, hogy törvényesen, a kollektív munkaszerzôdés alapján (amit a számvevôszék is láttamozott) juttatott összegekrôl van szó. December 16-án mintegy 32 millió lejt kaptak személyenként (119 alkalmazott) a megyei tanácsnál dolgozók, ebbôl 22 milliót kötelesek ruházkodásra, a többit élelemre költeni. A Népújság kérdésére elmondta, a pénz felhasználását a számlák bemutatásával ellenôrzik, ez december 19-ig megtörtént. "Természetes, hogy az öltözködésre figyelmet kell fordítani, hiszen a megyei tanács rangos intézmény. A közalkalmazottaink fizetése amúgy is nagyon alacsony, átlagosan bruttó 3,5 millió lej. Azért ilyen nagy a prémium, mert nem adtuk ki negyedévenként, mint ahogy lehetett volna, hanem egyszerre az egészet" - jelentette ki az elnök.

A sajtótájékoztató végén kisebbfajta szóváltás támadt a megyei tanács két, PSD-s alelnöke között. Újságírói kérdésre válaszolva Vasluian Ioan, aki mellesleg a megyei PSD alelnöke, közölte, hogy tudomása szerint a szervezet vezetôbizottsága nem hozott döntést arról, hogy Marosvásárhely polgármesterjelöltjeként Dorin Florea jelenlegi városvezetôt támogatják, mint ahogyan Ovidiu Natea prefektus többször is tájékoztatta a sajtó képviselôit. "Nem szoktam hiányozni a végrehajtó bizottság üléseirôl, de nem tudok róla, hogy ilyen döntés született volna. Erre nem létezik bizonyíték." Groza Emil, a megyei PSD titkára viszont ellentmondott, szerinte az ilyen irányú stratégiát elfogadták a vezetôbizottságban, errôl jegyzôkönyvek is vannak. Arra a kérdésre, hogy ismeri-e Florea választási programját, Groza kifejtette: nem ismeri(k) Dorin Florea következô 4 évre szóló programját, ôk "egy személyiséget támogatnak, azt, amit eddig tett a városért". Lapunk kérdésére, hogy személy szerint támogatja-e Floreát, Vasluian Ioan kitért a válasz elôl, hangsúlyozva, ha ilyen határozatot hoz a vezetôbizottság, aláveti magát a döntésnek.

A postai kézbesítés rendjéhez igazodva a mai, kivételesen 20 oldalas karácsonyi lapszámunkat követôen a NÉPÚJSÁG legközelebb december 29-én jelenik meg. Hirdetésfelvétel december 28-án, vasárnap 10.30-14.30 óra között.

Hangulatos, vidám rendezvény keretében nyújtották át szerdán délután az RMDSZ megyei szervezete és a Nagy Olga magyartanárnô által meghirdetett Karácsonyi történet elnevezésû vetélkedô díjait. Az Aquaserv klubtermét megtöltô közönség elôtt hangzott el a 48 fogalmazás kiértékelése, majd a 16-os általános iskola aligazgatójának tanítványai vidám mesejátékkal köszöntötték a nyerteseket, szülôket és nagyszülôket.

A résztvevôk megértették a karácsony üzenetét, s a gyermeki lélekre, gondolkodásra jellemzô fogalmazásokban elsôsorban a valóságra ébredés, de ugyanakkor a hit megôrzésének szükségessége szólalt meg. Az írásokat általában a szomorúság lengte be, bár voltak vidámabb jellegû fogalmazások is. Sokatmondóak a választott jeligék is: Fénysugár, Béke szálljon, Csillagok, Repdesô angyalka, de voltak a témától elrugaszkodott írások is - hangzott el az értékelések során. Az örvendetes mindenképpen az, hogy a marosvásárhelyi iskolák mellett (1, 4, 6, 10, 15, 16 -os, Bolyai, Mûvészeti), a megye több településérôl (Nyárádtô, Erdôszent-györgy, Gyulakuta, Backamadaras, Sárpatak, Segesvár, Mezôcsávás, Marosszentkirály, Marosszentgyögy, Marosszentanna, Gernyeszeg) érkeztek dolgozatok - hangsúlyozta a szervezôk nevében Dósa Fülöp Éva. Az írásokat a Kádár Andrea Noémi, Nagy Erzsébet és Moldován Irén magyar szakos tanárok alkotta zsûri értékelte.

A kilenc legjobb fogalmazást különbözô kategóriákba sorolták. A legszebb fogalmazásért járó díjat az Adventina és Jégvirág jeligéjû írások szerzôi vehették át, Rádai Izabella Segesvárról valamint Kedei Orsolya a marosvásárhelyi 16-os számú iskolából. A zsûri díjazta továbbá az eredetiséget, a választékos szókincset, a legszebb írást, a fantáziát, a rajzokkal illusztrált mesét, valamint a versben megfogalmazott gondolatokat. A nyerteseken kívül minden részvevô kapott egy kis figyelmességet. Akik nem tudtak jelen lenni a díjkiosztáson, az RMDSZ megyei székházában (Braila utca 9. szám) vehetik át a jutalmat.

Az eredményhirdetést követôen a 16-os általános iskola diákjai adták elô Méhes György Szépike és Csúfika címû mesejátékát, sokoldalú tehetségüket, játékos kedvüket bizonyítva. A mesejátékben részt vett Péterffy Katalin matematikatanárnô, s a színpadkép megvalósításában Kedei Pál és Ibolya segített. A karácsonyi hangulatot a vendéglátó iskola diákjai által temészetes anyagokból készített karácsonyi díszekbôl összeállított kiállítás teremtette meg.

A hagyományokhoz híven hétfôn délután szerkesztôségünk legnagyobb irodáját ünneplôbe öltöztettük, hogy méltó módon fogadjuk munkatársaink gyermekeit és a közösségünket minden évben felköszöntô marossszentgyörgyieket. A gyermekkarácsonyra érkezô kicsiket és nagyokat a marosszentgyörgyi Mini Jubilate tagjai énekeikkel köszöntötték. A római katolikus plébánia keretében mûködô csoport ezúttal Baricz Lajos plébános megzenésített, karácsonyi verseit adta elô, Simon Kinga kántor irányításával. A gyerekek közül legbátrabbnak a három és fél éves Levente bizonyult, aki elsônek énekelte el a kis dalát, mindenki nagy örömére és vígságára. A nagyobbak sem maradtak le; volt, aki szavalt, volt, aki énekelt, s a furulya is újra megszólalt. A gyermekkarácsonyt a Mennybôl az angyal eléneklésével és sütizéssel zártuk. Az ünnepre hangolódva térhettünk haza, kicsik és nagyok egyaránt.

Az országos és a megyei útügyi közigazgatóságok diszpécserszolgálatától tájékoztattak, hogy az enyhe havazás miatt országszerte nedvesek, helyenként síkosak az utak. Közlekedési fennakadás a tegnap délig nem volt, ahol szükség volt, csúszásgátló anyagokat szórtak az úttestre. További havazás várható, ezért az ünnepek alatt hosszabb útra készülôk vigyenek magukkal hóláncokat, lapátot. Az utak állapotáról a diszpécserszolgálatoknál tájékozódhatnak az érdeklôdôk a 021-315- 7566-os bukaresti, (országos helyzet), illetve a 0265-260-032-es (megyei helyzet) a marosvásárhelyi telefonszámokon.

A vakáció akkor jó, ha a derekasan elvégzett munka örömével és nevelôink-oktatóink dicséretével a tarsolyunkban megyünk haza. Ha ráadásul karácsonyi szünet elôtt érkezik a szép sikerélmény, akkor elmondhatjuk, hogy elôangyalt játszottunk. Ilyen játéknak lehettek tanúi a szülôk és nagyszülôk egyik iskolában, ahol a kisiskolások, Puskás Enikô- Noémi tanítónô elsôsei Petôfi-versekkel búcsúztatták az évharmadot és az óesztendôt. Januárban ünnepeltük nagy költônk születésének 180. évfordulóját; 2004. június 31-én lesz 155 éve, hogy életét adta a szabadságért a fehéregyházi csatamezôn. Költészete egyike a legélôbbeknek irodalmunkban. Ezért is volt nagyszerû a Füstbe ment terv, az Anyám tyúkja, A tintás üveg, a Befordultam a konyhára..., az Arany Lacinak, a Pató Pál, az Itt van az ôsz, a Feltámadott a tenger, A tél halála szövegeit a legifjabbak ajkáról hallani. Vetélkedô jellegû volt a versdélután, az elsô három díjat Szász Gyopár, Nagy Szende Renáta és Koncz István érdemelte, egyébként pedig minden résztvevô - azaz húsz kisdiák - oklevelet, csokit, Petôfi-arcképet kapott, majd énekszóval fogadta a kedves karácsonyi csomagot. De hogy ezt se felejtsem el, tombolázni is lehetett, úgyhogy végül is mindenki nyert. A szülôk arcán öröm sugárzott, a "privát angyalka" pedig újabb jó pontot írt noteszébe. Ami azt jelenti, hogy a szentesti ajándék még gazdagabb lesz.

Az Országos Restitúciós Bizottság éves mérlege

Az Országos Restitúciós Bizottság ez évi tevékenységét összesítette Markó Attila helyettes államtitkár, a bizottság alelnöke. Értékelése szerint az egyházi ingatlanok visszaadásának az idei év közepén beindult folyamata nem bizonyult lassúbbnak, mint ahogy az elôre látható volt. Ugyanakkor fontos eredményeket sikerült elérni a történelmi egyházak - és egyben a magyarság - szempontjából. Eszerint 2003 második felében 6 bizottsági ülésen 129 ingatlan visszaadásáról született elvi döntés: ebbôl 30 ingatlan a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 11 a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, 38 az Erdélyi Református Püspökség, 8 a Kolozsvári Evangélikus Püspökség, 12 az Unitárius Püspökség, 17 a Királyhágómelléki Református Püspökség és 13 a Temesvári Római Katolikus Püspökség tulajdona. Az elvi döntéssel visszajuttatott ingatlanok több mint egyharmada esetében, 49 ingatlannak az írásos határozata is eljutott az érintettekhez, akik ezek birtokában elindíthatják a telekkönyvezés folyamatát. Mint arról korábban már tájékoztattuk az olvasókat, a visszaadott ingatlanok között olyan kiemelkedô jelentôségû épületek is találhatók, mint a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és Kollégium, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, a székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum, vagy a kolozsvári Metropol épülete.

Hosszú távú együttmûködési megállapodást kötött a határon túli magyarság informatikai programjainak támogatására a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH), valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) - tájékoztatta a MeH sajtóirodája az MTI-t hétfôn.

A közlemény szerint az IHM még az idén 200 millió forinttal támogatja e célok megvalósítását, amit a határon túli magyar célok támogatását szolgáló éves kormányzati pénzügyi keret felett biztosít.

Az együttmûködés a "Nagyváradi célok" címû nyilatkozat nyomán született, amelyet a "Magyarság az Információs Társadalomban" címû konferencián fogadtak el idén ôsszel Nagyváradon. A nyilatkozat kiemelte: "... az info-kommunikáció eszközei, az elektronikus világban való megjelenítés jelentôs mértékben hozzájárulnak a szomszédos államokban és a világ más részein élô magyarság szülôföldön való boldogulásához, fejlôdéséhez, az egymással és az anyaországgal való kapcsolatainak fenntartásához és a magyar kulturális örökséghez való kötôdéséhez".

A hétfôn aláírt együttmûködési megállapodás értelmében Szabó Vilmos, a MeH politikai államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke gondoskodtak arról, hogy a határon túli magyar szervezetekkel kötendô informatikai fejlesztésekre vonatkozó támogatási szerzôdések még idén decemberben megszülessenek. A támogatások az adott országban meghirdetett pályázat útján nyerhetôk el.

A Meh közleménye szerint a kormány elengedhetetlenül fontosnak tartja a határon túli magyarság bekapcsolódását az információs társadalomba. Nagy súlyt fektet az eszközállomány és a szakképzettség folyamatos javítására és ennek révén a kulturális, tudományos, oktatási, kutatási, szakmai és gazdasági kapcsolatok erôsítésére.

A kitûzött célok teljesítésének feltétele, hogy a magyarországi támogatásokon felül építeni lehessen a határon túli magyarság helyi kezdeményezéseire - mutat rá a MeH közleménye.

Kovács László évértékelése

Kovács László külügyminiszter, MSZP- elnök kedden Budapesten, sajtótájékoztatón kijelentette: "Azt várjuk, hogy olyan Európai Unióhoz csatlakozunk, amely demokratikusan, ugyanakkor hatékonyan mûködik és tagállamai egyenrangúak."

A külügyi vezetô az EU-tagság elôtti utolsó évet értékelve fejtette ki álláspontját, és az uniós ügyek mellett szólt a diplomácia, a szomszédságpolitika aktuális kérdéseirôl is.

Kovács László kiemelte, hogy Magyarország az idén aktív megfigyelôként vett részt az EU minden fontos fórumának munkájában, szerepet vállalt az unió új külpolitikai stratégiájának kialakításában, valamint az alkotmányos szerzôdés kidolgozásában is.

Utóbbi kapcsán megjegyezte: magyar szempontból eredményes volt a decemberi brüsszeli EU-csúcs, hiszen minden korábbi magyar törekvés bekerült az alkotmány szövegtervezetébe, így jó esély van arra is, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása is szerepel majd a dokumentum végsô változatában.

A kedvezménytörvény módosításáról szólva Kovács László azt mondta, az megôrzött minden lehetséges támogatási formát, sôt, több területen kiterjesztette azt. Példaként az oktatási- nevelési támogatás bôvítését, az utazási kedvezmények többszöri igénybe vételének lehetôségét említette.

A kettôs állampolgárság témakörében Kovács László arról beszélt, hogy csak arról szól a vita, lehet-e honosítani valakit anélkül, hogy Magyarországra települ.

"Elengedhetetlen dolog tisztázni, milyen állampolgárságról beszélünk. A vajdasági magyarok többsége teljes körû magyar állampolgárságra gondol, az azzal járó kötelezettségek nélkül. Világossá kell tenni azt is, mihez járulnak hozzá az érintett szomszédos országok" - fogalmazott Kovács László.

A külügyminiszter szerint a magyar állampolgárság esetleges kiterjesztésekor az EU álláspontja is kikerülhetetlen, valamint az is, mibe kerül annak bevezetése a magyar költségvetésnek.

Az Academia Catavencu Sajtómonitorizáló Ügynöksége december 20-21-én konferenciát szervezett Piatra-Neamton a választási kampányra vonatkozó magatartási szabályokról. A konferenciára meghívást kaptak a különbözô sajtóorgánumok képviselôi, a parlamenti és nem parlamenti politikai alakulatok szakértôi, az Országos Audiovizuális Tanács, valamint a különbözô sajtószervezetek képviselôi. A kötetlen hangú vita során több fontos és aktuális témáról is szó esett, többek között a kampány valamint az elôkampány sajtóetikai vonzatairól. A konferencia végén elfogadott nyilatkozatba bekerült az RMDSZ által is javasolt kitétel, amely szerint az elkövetkezendô kampányban nem szabad helyet adni a nacionalista, sovén és rasszista témáknak. A dokumentumban ugyanakkor fô helyet foglal el az RMDSZ által a képviselôházban fenntartott javaslat, amely szerint szükséges a kereskedelmi és a kampányreklám elkülönítése. A találkozón külön témaként szerepelt a megfélemlített vagy bántalmazott sajtósok esete, továbbá javaslat született egy internetes oldal létrehozására, amely helyet biztosítana minden sajtóorgánumnak és politikai alakulatnak a közlemények és a sajtóanyagok közlésére.

Deák János, a mezôpaniti iskola igazgatójának pontosítás gyanánt küldött írásához fûzött megjegyzésünkben sajnálatos elírás történt. Pontosítunk: a mezôpaniti tanács 800 millió lejt hagyott jóvá az óvoda építéséhez szükséges dokumentumok elkészítéséhez.

Karácsonykor különösen érzékenyek vagyunk a csodákra. Ez egyrészt az ünnep alapját képezô bibliai történet jellegébôl adódik. Másrészt azok a különleges események, amelyek embertásainkkal vagy talán velünk esnek meg ilyenkor, a mindenkori karácsonyok hangulatát hitelesítik. Hisz csoda maga a születés, rendkívüli vagy egyes vallások szerinti természetes voltában, csoda, ahogy a szeretet kapui ilyenkor mindnyájunkban megnyílnak, s esendôségünk tudatára ébredve oda tudunk fordulni a másik ember felé, hogy vágyait, gondolatait kitaláljuk, s örömet szerezzünk számára. A csodavárás jegyében kerestünk különleges történeteket megyénk vidéki településein, de csak egyszerû, a családdal, hozzátartozókkal kapcsolatos, nagyon is emberi eseményeket jegyezhettünk le.Talán éppen ebben rejlik a szépségük a Hármasfaluból, Szentistvánból gyûjtött karácsonyi üdvözleteknek.

- Kicsi ház, régi porta, a konyhában a tésztasütéshez kimért anyagok az asztalon. A 88 éves Daróczi Erzsébetet 1953-ban nevezték ki a román, a történelem és a földrajz katedrára. Az államosításig külön iskola mûködött Atosfalván, majd a csokfalvi központi iskolába jártak a gyerekek. Régi családi karácsonyok melegséget árasztó emlékével szívében, pedagógustársaival együtt azt a hajdani örömet szerették volna továbbadni tanítványaiknak. Visszaemlékezései szerint újságpapírból ragasztottak stanicliket, majd végigjárták a falut, és összegyûjtötték mindazt, ami a süteménykészítéshez kellett. Amikor egyben volt a nyersanyag, a tanári szoba alkalmi "cukrászlabora- tóriummá" változott, gyúródeszka lett az asztal, s a néptanácsi altiszt tüzelt, hogy a kályhán megfôhessen a szaloncukor, amit a nehezen összeszedett színes papírba csomagoltak. Az újságpapírból ragasztott zacskóba dió, alma, szaloncukor került, s az iskolában megszervezett karácsonyfa-ünnepélyen az óvodástól a nyolcadikos gyerekekig mindenki kapott a szeretetcsomagból. Így tudtunk akkoriban egy kis örömet szerezni a gyerekeknek - szabadkozik a kilencven évei felé járó nyugalmazott pedagógus, elnézésünket kérve, hogy emlékei között csak egy köznapi, de a régi idôk "hôsiességet" idézô történetet talált.

László Endre presbiter, nyugalmazott vájár a bányában töltött karácsonyoknál köt ki, lelkében ezek maradtak meg kitörölhetetlenül a gyermekkori élmények mellett. A föld alatt a szentestén is hallgatni és a dolgozni kellett, s karácsonyfát csak december 30-án díszíthetett egy Zsil-völgyi bányászcsalád.

Havas udvaron, gondosan megsepert ösvény vezet Péter Istvánék házába. A házigazdát éppen diótörés közben találjuk, bár többször szabadkozik, hogy ez a munka nem tartozik kedvelt idôtöltései közé, de rábízták, és muszáj elvégezni. A gyulakuti hôerômû nyugalmazott mestere is a gyerekkori karácsonyestékkel kezdi az emlékezést, amikor is a töltöttliba-aprólék volt a közkedvelt menü.

- A hatvanas években megnôsültem, s megszülettek a gyerekek. Valami különleges élményt szerettem volna szerezni számukra, s így született meg az ötlet: megterveztem és elkészítettem az elsô villamos karácsonyfát. A hôerômûnél összeszedett apró körtékbôl csillagot fûztem a fa tetejére, s a színes körtékbôl készült fényfüzérrel körbevettem a fát. Órákig tartott a felszerelése, de megérte. Amikor a gyerekek meglátták - a fiam két-, a lányom négy és fél éves volt - , valósággal földbe gyökerezett a lábuk, és nem tudtak betelni az ámulattól. A fát addig kellett üzemeltetni, amíg elaludtak, és reggel, ahogy felébredtek, azonnal be kellett kapcsolni az égôket. Visszaemlékszem, hogy tanítónô feleségemre az akkori igazgatója, egyébként jó barátunk, cudarul reátámadt, hogy egy tanerô házában hogyan lehet karácsonyfát díszíteni, amire én kivágtam magam. Ma már elkerültek a gyerekek, négy- öt éve csak magunk vagyunk, így nincs értelme a fényfüzérrel bíbelôdni, s kicsit egyszerûbbek lettek a karácsonyesték - vélekedik Péter István.

Szabó Irén tanítónô szabadkozik, hogy semmi rendkívüli nem jut eszébe, aztán rövid gondolkodás után belekezd e történetbe: - A mi családunk számára szent ünnep volt a karácsony, édesapám sokat adott arra, hogy ebben az érzéskörben nevelkedjünk. A karácsonyfánk mindig hatalmas volt és csillogó, az ajándék szerényebb, egy-egy szép könyv, hanglemez. Egyetlen alkalommal mégis megtörtént, hogy a templomból hazaérve nem várt a fa, holott máskor olyankor már mindig készen volt. (Sokszor gondoltam arra, hogy férfiember létére édesapám hogyan tudta annyi érzékenységgel feldíszíteni.) Bár elég nagyok voltunk már, hogy ne higgyünk a mesében, mégis nagyon rosszul esett. Mint késôbb megtudtam, édesapám, aki mindig nagy gonddal választotta ki a fát, jegenyefenyôt szeretett volna vásárolni, de abban az idôben csak december 30-a körül kezdték forgalmazni. Addig várta, hogy megfelelô fát találjon, amíg karácsony szombatjára még a vörösfenyô is elfogyott. Annyira elkeseredtünk, hogy sírva feküdtünk le, s az ajándék sem tudott megvigasztalni. Édesapám biztatott: ha jók voltunk, reggelre megjön az angyal. A Csendes éj, és a Mennybôl az angyal akkordjaira aludtunk el. Hajnalosan ébredtünk, s amikor kinyitottuk a szemünket, abban a szobában, ahol aludtunk, ott állt a gyönyörû karácsonyfa. Utólag tudtam meg, hogy azon az éjszakán édesapám sem bírt megnyugodni, s a fogcsikorgató hidegben elment és hajnalra zúzmarásan megérkezett egy hosszú tûlevelû fenyôvel, mert a gyermekeinek megígérte, hogy reggelre az angyal elhozza a karácsonyfát. Azóta sok ünnep telt el, s közben két gyermek édesanyja lettem. Bár kinôttek már az angyaljárásból, az évek során férjemmel mi is próbáltuk gonddal és körültekintéssel tartani bennük a hitet, hogy vannak csodák. Én azt hiszem, hogy ebben az elhidegült világban is érdemes úgy nevelni gyermekeinket, hogy higgyenek a csodákban, a szépben, a jóban, mert csak az ilyen csodákkal megtûzdelt karácsonyokon ragyoghat fel igazán a szeretet.

Ezt a ragyogást ôrizte meg Kiss Dénes szentistváni református lelkész is dányáni emlékei között. A Kis-Küküllô mentén fekvô faluban, ahol 1985-89 között hirdette az igét, az ünnep estéjén mindig elvették a villanyt. Az istentisztelet közeledtével a dombon fekvô parókia tornácáról lehetett látni, ahogy a viharlámpával elindultak a templomba a hívek. A sok kis szentjánosbogár a templom elôtt egy nagy fényben egyesült, majd az istentisztelet végeztével magukkal vitték a fényt, ki-ki amerre lakott. A vidéki lelkészek karácsonyába a félelem és a falurombolás esztendeiben Hollandiából érkezett különleges üdvözletek vittek más biztató fényt. Ezeken a lapokon csak az ige helyét tüntették fel. Azt elolvasva - a nép, amely sötétségben jár vala, lát; de nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás vala - távolról érkezô, különös, titkos biztatást érzett a lelkész, azt, hogy valahol valakik gondolnak rá.

Karácsony este higgyük el a hármasfalusi embereknek, hogy így van ma is, ha hiszünk bennük, akkor valóra válnak a csodák, s azt is, hogy bármennyire is magunk vagyunk, valahol valakik mindig gondolnak ránk.

Megállt az ajtó elôtt, elgondolkodott egy pillanatra - bemenjen-e ma este vagy sem. Aztán mégis belépett. Végignézett a szobán. Sötét falak, lehúzott redônyök, hideg rend fogadta. Letette a csomagjait. Az üzletbôl magával cipelt zacskót a konyhaasztalra. Narancs, datolya, édességek. Kivett egy tálat, húsvétról megmaradt, zöld mûfû-féleséggel bélelte ki, közepére gyertyatartót helyezett, körben szépen elrendezte a vásárfiát: a déligyümölcsöt, az édességet. Gyertyát gyújtott, megvacsorált. Utána átment a szobába, a délelôtt vásárolt és a régmúltból megmaradt gyertyákat meggyújtotta. A kis, asztalkára helyezett fa alá kerültek az ajándékok. Hosszú csend ült a szobán, amíg mindet elhelyezte, figyelmesen, szépen, az ajándékozás örömének elmélyült gondosságával, ameddig az utolsó, színes papírba csomagolt mütyür is meglelte helyét az egészben, ameddig minden oldalról a gyertyák sejtelmes fényû karácsonyfája a maga felcsillanó díszeivel, ajándékaival együtt tökéletessé nem vált. Régi lemezt tett fel a lemezjátszóra. Halkan szólt a karácsonyi gospel, amíg kibontotta az ajándékokat. Mindegyik csomagocskáról tudta, mit tartalmaz, hisz ô vette pár nappal azelôtt. Gondolatban hozzárendelte a többieket, azokat, akik messze ugyan, de legbelül mégis vele voltak, azokat, akiknek még vett volna valamit, ha lett volna értelme. Elképzelte, ki mit kapott volna, az elképzeltek örömét, az ajándékozó boldogságát. A fekete énekesnôvel együtt, halkan énekelte a Csendes éjt, röviden imádkozott. A szomszédos lakásokból átszûrôdtek az ünnep hangjai. A csillagszórók sercegése, a gyertyák sejtelmes fénye között nehéz szivar illatos füstje töltötte meg a szobát. Az évtizedes vörösborral telt pohárban lassan mosódtak el az egykori karácsonyok, amikor, gyerekként, angyalcsengetés után, a nagy nappaliban ô osztotta ki a fa alá helyezett ajándékokat. Ágyat vetett, lefeküdt. Kint sárrá lett a hó az ünneplôk, ajándékozók lába alatt, és tudta, ez évben sem fog csengetni a karácsonyi vándor...

Karácsony táján mintha mélyebbrôl bújnának elô az emlékek. Az egykori szép mintha szebbé válna, a bántás mintha jobban fájna.

Elsô karácsonyi emlékeim a székely Mezôség egyik kicsiny falujához, Kövesdhez kapcsolódnak, a szülôi ház leírhatatlan hangulatát idézik. Miután édesapám nagyon korán meghalt, édesanyámmal éltünk egy viszonylag nagy házban, szinte a templom árnyékában. A részletekre nem emlékszem, arra viszont nagyon is tisztán, amikor otthon beléptünk a "középsô házba", ahonnan a lakószobába egy üveges ajtón át lehetett bejutni. Bent égett a tûz, s a félrevett kemencekarika helyén kiáradó táncoló fény sejtelmesen világította meg a szobát. Ebben a fényben már kintrôl látni lehetett az asztalon levô karácsonyfát. Bent rotyogott a töltött káposzta, s illata a frissen felsúrolt, száradó padló illatával vegyült. Hat-, esetleg hét éves lehettem, s szinte hihetetlen: ez a kép, illat, hang olyan hatással volt rám, hogy, ha behunyom a szemem, ma is érezem és hallom. Az ajándékra viszont nem emlékszem. A gyertyákra vagy a csillagszórókra sem. Valószínû, hogy édesanyám, ugyanúgy, mint késôbb, valami jó meleg zoknit, esetleg sálat kötött az ünnepre. A vásárlási láz kicsiny falumat akkor még nagy ívben elkerülte.

A késôbbi idôkbôl is sok szép emlékem van, de már inkább általánosak. Eszembe jutnak a templomi ünnepélyek, s az, hogy unokatestvéremmel minden karácsonykor elmentünk a falu végén lakó nagyanyánkhoz "kántálni", nagy havakban, csikorgó hidegben lelkesen énekelve a Csendes éjt, s utána emlékezem a hideg, ízletes búzában érlelt körtére. Tisztán emlékszem kis húgaim karácsonyi örömére is.

Ez az idillikus világ valójában akkor változott meg, amikor teológus lettem. Egy kicsit talán elôtte is. Az addig gondtalan, felszabadult, józanul örvendezô ünneplést felváltotta a szolgálat felelôssége, feszültsége és öröme. Karácsony táján, úgy gondolom, minden gyakorló lelkész fokozottabban érzi azt, amirôl Jézus a Mt. 11,29-30-ban szól: "Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tôlem, hogy én szelíd és alázatos szívû vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeitekben. Mert az én igám gyönyörûséges és az én terhem könnyû."

Egy lelkészi családon kívül élô ember talán fel sem méri, mit jelent, mint például az idén is ,12 nap alatt tizenhat istentiszteletet tartani. És ez abban az esetben, ha "simán" megy minden. De általában vannak keresztelôk, úrvacsorák, nem ritkán temetések, és nyilván az ünnepélyek. A ráadás: a sok-sok adminisztrációs jellegû munka, jelentések, összesítések. És a szolgálat alkalmait nem soroltam mind fel.

Ha ez így van, feltevôdik a kérdés, hogy akkor miben áll a lelkészi család karácsonyi ünnepi öröme? Isten nagy csodája, hogy ilyen testet, lelket, értelmet igénybe vevô, próbára tevô idôszakban is tud adni gyönyörû örömöket. Lelkészi szolgálatom idején sokszor voltam ilyen megajándékozott. Karácsonyi szép emlékeim között elôkelô helyen áll az elsô légációm, amelynek helyszíne Marosvécs volt. Egy nagyon kedves lelkészcsalád vendége voltam három napon át. Sok mindent kitörölt az idô. Nem emlékszem az elsô prédikációm alapigéjére se, csak halványan sejtem, melyek lehettek azok. Emlékszem az öreg haranglábra, benne az 1526-ból való harangra, a faragott márvány szószék hideg köveire, a kicsiny orgonára a karzaton, de mindezeknél összehasonlíthatatlanul elevenebben, tisztábban, élesebben a lelkészi család három kedves gyermekére, a tiszteletes asszony figyelmességére, s a lelkész szelíden elmondott megjegyzéseire. Szeretetet éreztem a szeretet ünnepén! A befogadó szeretet melegségét. A ragaszkodó szeretet megható élményeivel késôbb a mezôségi szórványokban ajándékozott meg Isten.

Sütô András

Mindenszentek… karácsony… szilveszter hármas hívására évtizedeken át indultunk sietve családias zarándoklatban a szülôfaluba. Kényszerû és álomkergetô szétszóratásból hajdan még sokan indultunk útnak. Ünnepre serkenve sokan is vártak bennünket. Boldogok voltunk. Alig-alig vettük észre szórvány mivoltunkban a szüntelen fogyatkozást.

Mostanában? Mindig megújuló döbbenettel számlálom veszteségeinket.

Valaha volt, mély gyökerû, nagy lombú családunkat - s egészében a szülôfalu magyarságát - halál és exodus úgy megtépázta-ritkította, hogy feltámadáskor bizony nem lesz könnyû dolguk az Úr trombitásainak.

A mindenek útján elmentek szüleim, testvéreim is ketten.

Jóska öcsém sírkövén a fényképet nézem. Huszonéves korában készült felvétel. Lagúnakék szeme szomorkás mosollyal tekint felém az öröklét kicsi ablakából. Mintha azt kérdezné: karácsony szentestjén elmegyünk-e idén is kántálni? Ha meg lehunyom a szemem, a múltba révedve, haldoklásának óráiból hallja lelki fülem az üres téli ég felé küldött szavait: sötét éjszaka volt… farkasoktól féltem… énekeltem… magyar éneket énekeltem… Senkit nem bántottam.

Részeg román legények farkasordító hidegben a hóba leverték, órákon át feküdt a földön… Súlyos tüdôgyulladás okozta halálát.

*

Ama régi téli konfliktus okát-fokát valójában soha nem sikerült sem megfejteni, sem törvény elé vinni. Köztünk Jóska öcsém volt az egyetlen, aki román szomszédunk fiával ortodox családok ablaka alá is elment kántálni. Szép dallamot, tréfás karácsonyi szöveget tanult el a kis Juonéltól. Szentestén, hogy meglepetést szerezzen, titokban átosont hozzá, aztán kezdték a mi tornácunkon kánonban énekelni: Hej, gazduram, ki az ágyból…

A két fiút azután a lámpa fénykörébe ültettem, az éneket lejegyeztem, magyarra fordítottam. Így szólt:

Scoala gazda din patut

si ne da un colacut

ca si ma’ o schi facut

sîta deasa n-o avut

pe când sîta a capatat

covata ni s-o strîcat

s-o sfaghit mama cu tata

ghi ce n-o tomnit covata

gata!

Hej gazduram ki az ágyból

harapjunk abból a kalácsból

jóanyám is sütött volna

sûrû szita ha lett volna

mire sûrû szitát szerzett

a tekenô széjjelesett

karácsonynak szentestjére

veszekedés lett a vége

vége!

- Énekeljetek még! - biztatta akkor anyám a két fiút.

- Imittazúrban maszületett gyermek… - kapta fel a hangját Jóska, ám a román fiú nem tudta követni.

Magam is tanítani kezdtem, az énekfoszlányt szótagolva.

- Hallgasd csak, Juonél! Ím itt az Úr-ban…

- Urbán - jött a válasz pírban, szégyenlôs mosolyban.

Aztán fejét megrázva véget vetett az énektanulásnak. Hallhattam persze: híres-hírhedett a hangunkhoz nincsen öntôformája. Illyés Gyula megírta, miként választja nyelvi hazáját hat hónapos Mariska lánya, kiejtvén nagy nehezen a magyar a betûnek megfelelô hangot, latinok rémét a nyelvtanulásban. Mert azt sajátosan zengô formájában, az ádámcsutka leheletnyi rezzentésével tökéletesen kiejteni a magyaron kívül senki nem tudja. Talán úgy vélte Juonél is, hogy épp az Úr miatt s éppen karácsony estéjén azzal a fura magyar hanggal nem keveredik szégyenbe.

Jóska öcsém már a gyermeki eszmélet reggeli óráiban tanulta el román barátjának anyanyelvét.

Átjött hozzánk Juonél játszani. Néhány igét, jelzôt otthagyott a nyelvünk alatt, mert ügyesen csipegettük a román szavakat, de ô maga semmit nem kapott fel a mieinkbôl. Azon sem csodálkozott, hogy kezdetben csak néztük egymást, port eregettünk a hasunkon, egy idô után pedig már úgy beszéltünk vele az ô nyelvén, mintha édesanyánk vette volna vásárfiaként, cukorfütyülôvel.

***

Magyar szavaink románok ajakán? Ritka, mint a fehér holló. Annál nagyobb örömmel olvasom egy ortodox pap történetét Vetési László Ne csüggedj el kicsiny sereg! címû lebilincselô könyvében, amelynek alcíme: Lelkipásztori barangolások küszködô nyelvi tájakon.

Ebbôl már szórvány- és tömbmagyar egyaránt sejtheti, mirôl szól a mû.

Arról szól közel félezer oldalon, hogy Ady fájdalmas jóslatainak földjén, Kós Károly Kiáltó Szavai után, nagy költôk, apostoli lelkületû papok, jajnokok biblikus siralmai után is az a legszomorúbb a mi életünkben, mikor az "anya" az a nyelv, amelyen hallgatni kell. Mikor nyelvébôl kiesve létének értelmébôl esik ki az ember. Erdély szórványterületein ilyen veszély roppant árnyéka vetül 400.000 magyar közelgô sorsára. Ezt nem elég csak kimondani: Dixi et salvavi animam meam! Ezúttal a Szó már csak szélkergetés! Hangulatfestés! Vetési László munkája pedig: a lélekmentô cselekvések könyve. Református lelkészek, világi magyarok, egyházi gondnokok áldozatos közösségi küzdelmének krónikája. Remeklés a maga mûfajában.

Példázatos barangolásaiból karácsony ünnepkörébe illô történet kívánkozik mondandóm végére. Domnu’ parinte Iosup: a szerzô román lelkésztársa, akivel vegyes faluban és testvéri együttmûködésben szolgált évekig a legnagyobb Magyar Temetôként emlegetett, Holttengernek is nevezett, befelé síró, kifelé közönyös, méla Mezôségen. Eskettek is, temettek is, ünnepeltek, szomorkodtak is együtt, mikor is Josup - midôn ember és helyzet úgy kívánta - magyarul prédikált, búcsúztatta pl. Mezôszilvás utolsóként elhalt magyarját annak anyanyelvén. Josup erôs református közösségben tanulta nyelvünket. Kijavítja hát a szórványmagyar száján elgörbült szavakat, de még énekel is velük, s látván, hogy azok vészesen kezdenek elhallgatni, bizony rájuk szól ekképpen: Inekeljetek, te, mer szégyen nektek, hogy csak a romány pap énekeljen!

Karácsonyi történetét pedig hadd mondja el maga Vetési László.

"A tavaly végre majdnem fehér volt a karácsony… Ilyenkor újra szép a Mezôség. Felejtünk mindent: a hûséges sarat, a dombhullámok unalmasnak tûnô szomorú végtelenségét, a gyötrôdô embert, a küszködô nyelvet… Lejár az ünnep, valahogy hazavergôdünk Kolozsvárra a sikamlós utakon… Fáradtan hullunk az ágyba, de hajnal felé, amikor legédesebb volna az álom, cseng a telefon.

- Sarbatori fericite, és adjon Isten boldog karácsonyi ünnepeket a kolléga úrnak! - mondja valaki a vonal végén szép, tiszta magyarsággal, be sem mutatkozva, de ismerôs hangon, majd hallom újra az ismerôs ének mindkét versszakát:

A Kisjézus megszületett, örvendjünk…

A háttérben az éneket halk nôi hang követi, ketten pedig fuvolán és hegedûn kísérik, majd végül nem marad el a szokásos rigmus sem:

Adjon Isten sokakat,

Sok karácsony napokat,

Tölthessük el békével,

Lelkünk üdvösségével.

Drága Iosup, kedves mezôségi ortodox lelkész barátom, aki nyelvünket, kultúránkat és hitünket ismered, tiszteled és szereted. Köszönöm neked és családodnak életem legszebb karácsonyi köszöntôjét. (1997)"

*

Ha Jóska öcsém élne, elmesélném neki a csodaként olvasott történetet Iosup pópáról, akinek példája halottakat nem vigasztalhat, de vigasz lehet az élôknek, az emberség örökmécseseként jelzi maga is, hogy talán kilépünk végleg a történelmi éjszakából.

Kovács András Ferenc

Ejha, itt van, itt karácsony!

Jön, benéz kopott farácson,

s fényesedni kezd a pajta!

Már elég a gyáva gyászból,

tündökölhet árva jászol -

Isten is, ha úgy akarja.

Szalma közt fölsír a gyermek,

anyja tûnt mosolyba ernyed,

csügg az édesapja rajta.

Csordapásztorok csudálják,

ráteríti egy subáját -

s gyûlnek is köré karajba…

Ejha, csöpp az Üdvözítô!

Jaj, hogy áld meg, üdvözít ô

minden embert, bármi fajta!

S hogy ne légyen álma bánat -

bárányt hoznak s pálmaágat,

mit kezök mezôn szakajta…

Három perzsa bölcs királyul

érkezik, s elébe járul,

hogy palásttal bétakarja!

Gáspár, Menyhárt s Boldizsár is

térdre hull hódolni máris -

Isten is, ha úgy akarja.

Ejha, itt van, itt karácsony!

Égi csillag gyúl parázson,

s fényt ragyog, szór szét a pajta!

Láng Zsolt

Az S-bahn alatti Ulrichban ritkán szoktam vásárolni, most nem ecsetelem, miért. Ha ecsetelném, akkor abban még Latinovits Zoltán, a színészkirály is benne volna, mégpedig ahogyan az Utazás a koponyám körül címû filmben a dübörgô vonatszerelvények köröznek befáslizott feje körül.

Ritkán, holott nagyon gazdag a választék, fôképp teákból és cukormentes befôttekbôl, a gyümölcsök pedig itt a legfrissebbek. Ráadásul fenyôillatú fény csorog a falakról, a mennyezet csillámló arannyal bevonva, a csokoládé lila piramisai ezernyi árnyalatban villódznak (a piramis árnyalatoldalai). Megnyílt egy égi erszény, ömlik a mirha, a tömjén és az arany, mintha az angyalsereg e pokolian dübörgô üzletben vert volna tábort.

Mellettem öreg nénike csipegeti a szôlôt, megdézsmálja a fürtöket, bekap egy-egy szemet. Ijedten néz rám, észrevettem-e. Tapintatosan továbblépek, ne zavarjam. A gránátalma-kupacok mögül lesek vissza. Berlinben nem sok szegényt látni, kinézetre ô sem ágrólszakadt. Nénike, ilyen szó nincs is a németben, és az öreg helyett is azt mondják, idôs. Öltözete választékosan szürke, cipôje finom, alig kopott. Inkább csak a testtartásában van valami szegényes.

Az egyik eladó persze kiszúrta. Figyeli ôrhelyérôl. Micsoda alak! Nô, de durva és sötét az arca. Soha nem volt szép! Hároméves korában, amikor pedig a legszebbek a gyerekek, ôt direkt a napköziben felejtették a szülei. Árvaházban nôtt fel. Az árvaházban összetévesztették a kutyával, két napig a kutyaházban lakott.

Kiszúrta az anyókát, le nem veszi róla a szemét. Íme, a karácsonykor is tevékenykedô gonosz! Még bennem is megfagy a vér, és hirtelen kapkodva nézek körül, nem állok-e illegálisan ott, ahol épp állok. Minimum üvöltözni fog, hiszen halkan képtelen megszólalni.

Az anyóka is megérzi magán a tekintetét. Nem is kell megfordulnia, a hátát égeti, mint a forró szurok. Ijedten megindul kifelé, apró, egészen apró és bizonytalan léptekkel. Ekkor a boszorka, a Böse Hexe feltépi fülkéje üvegajtaját, szélvészként söpör a nénike után. Közbe kellene lépni, mondom magamban, meg kellene fogni a karját, jól megszorítani, hogy megkéküljön. Persze, csak állok ott. Ezt nem fogom elmesélni a gyerekeimnek, gondolom.

Talán többen is a jelenetet figyelik, elnémul a bolt. Minden megdermed, mintha fagyott szurokba fulladt volna. Mi következik? A vasorrú utoléri az anyókát az ajtó elôtt. Nem láttam, hogyan csinálta, nem vettem észre semmit, de mire odaér, a kezében van egy nejlonzacskó, és a zacskóban a legnagyobb, a legérettebb szôlôfürt. Mindenféle szabályzatot áthágva odanyomja az anyóka szatyrába, aztán ugyanolyan vészjóslóan, ahogy jött, visszaszáguld kuckójába.

Jánosházy György

Azok a régi, víg karácsonyesték!

Mikor leszállt a hószagú sötét,

mohó gyermekszemek csillogva lesték

kulcslyukon át a díszes fák tövét.

Ványadt nyugdíjasként jön most a karácsony:

náthásan, fázva és szegényesen.

Hitvány leves fô csak síró parázson,

nem jut naponta jobb ebédre sem.

Kisemmizett már mindenféle rendszer,

hideg kályhával és üres kredenccel

nézünk a fagyos, böjtös tél elébe.

Kántálhatunk majd száz szent éneket -

de fánk alá ajándékok helyébe

nem rakhatunk mást, csak emlékeket.

(1997)

Nagy Attila

Isten báránya, kisfiam,

Égi mezôkön merre jársz?

Lankadni látszik friss inam.

Segíts, ha néha rám találsz.

Egy napot éltél idelent,

Asszonyból kimetszett lélek.

Árnyékká fásult idegent

Nap szele érint -: ének,

Ha nincs hová, ha nincs miért.

Jövel, ha nem még, újra.

Kenje föl arcunk semmiért

A hajnal rózsaujja.

2003. dec. 14.

Bölöni Domokos

- El ne tévelyedj, süldô!… Megsepred az udvart, hasítasz fát, megrakod a kemence alját a konyhában és a pitvarban, beteszed a sót a juhoknak, a kutyát ma nem eresztjük el.

Ha az ember kinô az iskoláskorból, szeretne mindjárt nagy lenni. Fél lábbal már idegenben jártam, idehaza mégis csak efféle növendék malac titulus járt a családunkban.

Tegnap eltûnt egyik téglás galambom. A téglás gatyás kakas. Bejártam az udvart, a kertet, átfésültem a házunk táját, véres tollak, húscafatok után kutatva, de nem találtam semmit. Az elsô pár galambfiókát öt éve kaptam Picula Licától, egy pakk dohányért. Cigarettát is lehetett kapni a boltban, errefelé nem áll könnyû helyen a pénz, ha petróleum kell, az két tojás, ha Nácionál, az egy tojás, télen pedig nem tojnak a tyúkok. A dohányt nagyapámtól "kölcsönöztem", valahányszor odabenn rákezdi nagyanyám, az öreg csendesen kioldalog a pitvarból, és dohányt vág az istállóban. A gerendák között tartja, de megfigyeltem, hogy a csûrfia oldalába is dug belôle. Kostök zacskóban tárolja a felvágott dohányt, amit pedig elrejteget, azt kis csepûtarisznyákba gyömöszöli. A por szépen megszállta a csepût, színe eggyé vált a deszkák és gerendák szürkésbarnájával, de én megjegyeztem minden rejteket. A galambokat egy hétig dugdostam a pajtahíján, a kakasülôn, közben szép csendben kalickafélét fabrikáltam, tolóajtót is szerkesztettem rá, ott szoktattam új lakásukhoz madaraimat, aztán egy vasárnap észrevétlenül kilopóztam a templomból, hazasiettem, és felszereltem a kalitkát a csûr diófa felôli bütüjére, amely az udvarunkból nem látszik.

Így is kaptam néhány taslit, de a galambjaim maradhattak, olyan magasan a macska sem fért hozzájuk, nemhogy az öreg.

Egyszer ô is tanúja volt, amint héja ragadja el a repülni tanuló fiókákat, azóta nem bosszankodott miattuk, pedig egész nap ott prézsmitáltak a csûr meg a ház tetején, no, immár van pöröstársad, vetette oda nannyónak, azok olyan falugyûlést rendeztek, hasunkat fogtuk a nevetéstôl.

Egy-egy pár akáckarót mesterelt papó a csûrre, keresztbe, s a közükbe rossz törökbúzaszedô kosarat, aztán vártuk, hogy rakna fészket a gólya. Ahol gólya kelepel, ott az áldás vele kel. Ott nem hordja el a kiscsibét, kisrucát a kánya, nem cseni ki a tyúkok alól a tojást a szarka, ott egér sincs, azt is elkapja a gólya.

A faluban szinte minden ügyesebb gyermek tartott galambot. Legtöbb galambja azonban Buzdugán Ferencnek volt, akit emiatt csak Burukk Feri bának csúfoltak. Háza és csûre ereszét körös-körül többemeletnyi magas galambbug-város övezte, de még az ólakra is jutott. Amikor már minden helyet betöltöttek, a kútágasra is kalickát szerelt, majd az istállót is ellepték madarai.

Burukk Feri báról azt beszélték, katona volt, nem akármilyen rangban, vele kicsit s jót. Félt tôle az elöljáró is, pedig pisztolyt hordott a derekán. Az úgy feszített, mint kanvarjú a barázdában.

Feri bá hátizsákkal járta a várost. Mehetett, nem sírt otthon senki. Feleségét elkergette, egy utcával arrább talált másik emberre. Furcsa, szôrös szájú fehérnép volt, kicsi, hegyes, mintha mindig sírni akarna. Savószeme izgatottan repdesett, szeplôi mérgesen villogtak, kutatóan fürkészte, hogy vajon ki akarja megtámadni. Azt hitte, mindenki ellene van, ebbe aztán bele is bolondult egy kicsit. Kiskoromban egyszer köszöntem neki. Katicának hívták, de Kajicának mondták, mert selypített. Kipökött, és megvetôen azt mondta: - Nôôjön naajot aajájnak a jüle!

Hazaérkezésekor rendszerint monopolt ivott a boltban Burukk Ferenc. Olyankor meg szokták kérdezni a butábbak: - Milyen élet van városon, Feri bá?

Feri bá kimutatott az ajtón. Odalátszott a háza, a csûre, a galambkolónia. - Olyan, mint ott, a galamboké, fiam. Tiszta kolhoz. Egymás hegyén-hátán laknak, s hogy ne veszekedjenek, egyik mindig kívül van. Normázik. Az ételt pedig úgy kapják, kondérból. A kantinban.

Ennél többet nem lehetett kivenni belôle.

Nem is állt be a kolhozba, a kollektívába. Nem várta, hogy pincézzék, verjék, botolják, önként adta oda a földjeit, jószágait, no hálából valami papírmunkát sóztak rá, két hétig sem csinálta. Azt akarják: hazudjak, dohogta, hogy aztán tömlöcbe dugjanak.

Hatalmas rajokban röpdöstek galambjai a falu felett, és nem unták meg soha.

Pár éve ott ereszkedtem le a dombról, megtekintettem a suvadást, amely egészen friss. Az idézte elô, hogy egykor kiirtották a házakat is védô akácost, és kiváló nemes szôlôt telepítettek a helyére kemény pénzzel. Mire azonban termôre fordult volna, a parasztok szinte egy szálig városra szöktek. A védelem nélkül maradt domb pár évig árválkodott, aztán csendben pusztulni kezdett. Elôbb a betonkarók tûntek el, aztán a tôkéket vágták ki s hordták szét tüzelônek, míg csak a csupasz föld meredt a könyörtelen világra. Felszántották, de nem volt benne haszon. Megtört benne valami, mint a Kapusi Márton bikájában: amikor bevitték a közösbe, nem akarta meghágni a szocialista marhákat; Márton nagy verést kapott ezért a magyarázatáért… A színe egyre sárgásabb, vörhenyesebb lett, elunta kukoricát teremni minden áldott esztendôben, meghasadt benne a lélek. Két és fél méter széles hasadék, már ágaskodott benne az akác, itt is, ott is cseperedôben, lesz erdô ismét, csak az nem lesz, aki lássa, gondoltam bánatosan. S nézném a Burukk Ferenc bá házát - hát nincsen sehol. Sárgáll a Kapus, mint valami arab terasz a Közel-Keleten. Libák fosták tele az elgazosodott, kerítés nélkül maradt egykori bennvalót.

Hasonlóképpen jártam, amikor felgyalogoltam röptetômhöz, a Botos erdeje alá.

Innen be tudtam fogni tekintetemmel a látóhatárt, az Ördögágyát, a Pétervéget, a Veresfogadót meg a Bonyhadombot, odább a Kis meg a Nagy Pétervéget, az Agyaglyukakat, ahol egy ember a meglódult hegy alatt lelte halálát, a Maksa és a Nemesek oldalát, a Vár útját, az Oldalalattot, a Rez torkát, a Gál oldalát, a Nagyrétet és a Küsrétet, a Sóskutat, Hosszúlábot, a Szentkirálygödrét, a Disznólegelôt, a Függôt és a Mákföldet. Úgy jártattam tekintetem körbe, mintha minden, de minden csakis és csakis az enyém volna.

Itt fenn a hely, ahol röptettem és ahol porkáztunk, most nevetségesen kicsire zsugorodva szorong. Hogy is lehetett itt csaptatni a porkát? (Ez bicskával fából faragott golyó volt, melyet botokkal kezeltünk, hogy beguruljon a kijelölt lyukak egyikébe.) Hogy lehetett itt kipróbálni az elsô igazi futballt? (Bezzeg kilikasztotta az elsô kökénybokor.) Hogy tudtunk itt akkorákat lódítani, hogy még a tinók, melyeket legeltettünk, azok is közelebb húzódtak a tûzhöz? A Botos felôl most is ugyanaz az alattomos huzat küldi meg-megújuló sóhajait, süt a nap és borzongok.

Szedek zsebnyi csipkebogyót, aztán vissza a családhoz. Egyik része alul, másik része felül vigyázkodik, a fölsôk az avart seprik a sírokról, a gyertyákat minduntalan elfújja a meg- megújuló rohamokban támadó szél. Az alulsók… Odébbsétálok. Valahol itt bukkantam rá a galambomra…

Azt képzeltem: a galamb olyan, mint a sólyom, fellódítom a magasba, aztán lehoz onnan valamit. Burukk Feri bá nem foglalkozott effélével, etetni sem láttam soha, azt szokta mondani, csak annyit vesznek vissza madarai a kollektív gabonából, amennyivel a közös tartozik ôneki. Reggeliben felhágott a létrán, benyúlt, kihúzta a kövér fiókát, aztán a párját, lejött velük, kitekerte a nyakukat, elvágta, kieresztette a vért, következett a forrázás, tollatlanítás, erre alig volt szükség, aztán kibelezte, elôkészítette a húst meg a levesnek valót, és kész.

Mindig kövér, dunsztos volt, mert két dologra nagyon figyelt, a galambjaira és a szilvafáira. Mikor egyszer vonatra ült meglátogatni odaát élô öccsét, elkapták a vámosok két üveg kisüstivel. Ezt minek hozta? Hát egyiket az öcsémnek, a másikat meg magamnak. Csak az egyiket viheti át! Igen? Mennyi idôm van rá? Semennyi. Kérnek egy pohárkával? Szolgálatban nem iszunk. No, akkor Isten éltesse a vámos urakat!

Addig se vette el a szájától, míg ki nem ürült az üveg.

Olvastam, hogy elviszik a galambot ezer kilométerre, aztán elengedik, és hazatalál. Szerettem volna, ha az enyémek is elszállnak messzire, aztán gyûrûvel a lábukon érkeznek vissza, valami ismeretlen nyelven írt üzenettel, amit a tiszteletes úr sem tud megfejteni, és azt mondja fejcsóválva: ez már igen, fiam, ha nagy leszel, hozzád adom mind a három lányomat!

Én mind a hármat szerettem, csak éppen nem álltak szóba velem.

Most ez a téglás gatyás kakas, ez nincsen sehol.

- Csendérbika, nehogy eltekeregj valahová, az udvar olyan legyen, mint a tükör, vizet is vigyél a konyhába, és teli kell hordani az üstöt a szapulókatlan alatt, gyújts bé. Harangkondításra ünneplôt ölteni akarok…

A téglás galambomat azért sem hagyom. Tegnap engedtem el a Botos alól, huss, fel, és ma sehol.

Ha kimegyek a Pusztán, a felhagyott teleken, kijutok az Akácosba, ott szépen elôre a Kripta oldalánál - beomlott az is, ott fehérlik az urasá-gék csontja a kövek közt… A szürkebarátok sora alatt végig, aztán keresztül a Bangar bokrain, a temetô kapujáig… Jaj, istenem, jaj, istenem, el ne hagyj, nekem csak a gala…

…mbom de kellene!

A Botos alatt megélénkült a szél. A Röptetô csendes, ki járna ilyenkor, a felnôttek mosakodnak és borotválkoznak és készülnek a kántálásra, az asszonyok most dugdossák titokban a karácsonyfák alá a papundékli-dobozba szerkesztett ajándékokat, ezüstdiót, almát, sálat, kesztyût, sapkát, gumicsizmát, Majakovszkij könyvét (Mi a jó és mi a rossz?)

- Ha kondul a harang, az már a szenteste, megszületett az Úrjézus szent teste, akkor már kinek-kinek illik otthonában lenni, félek.

Föltündököl az Akasztott ember fája irányából egy nagy fényes kosár, körbeforog lassan és szórja a fényt. És a karimáján galambdúcok tündökölnek, ki-be száll a sok vidám madár, mondikálnak cefetül, hogy rezeg a levegô, a kosárban pedig Burukk Feri bá ül mélán, mintha merô véletlenségbôl került volna oda, különben dehogy van, nincs köze világhoz, faluhoz, emberhez, karácsonyhoz. Valahová messze tekint, biztosan látja a haranglábi Megfigyelôt vagy a Medgyes irányában rejtekezô Magyar mezôt, a negyvennyolcas huszárok titkos helyét, ahonnan szûk
alagutakon lehet lejárni a történelembe.

- Nesze a galambod! - mondja fakó hangján.

Azzal lehajítja a téglás gatyás kakast. - Nem kell olyan szekérre ülni - hallom még -, amelyik nem veszen fel.

Ott maradtam a sötétben, kezemben a madártetemmel. Bicskámat védekezôleg nyitottam ki, ha valaki… akkor én belé… de igyenest… És addig vakartam a földet, míg eltemettem szegényt.

Tompán kong a harang, reszketve tapogatózom lefelé. A nagy fényes kosár eltûnt, csak a szívem kalapálása mutatja, hogy volt valami. A Vótbíró Józsiék kapujában rám kattan két erôs marok. - Gyere csak, úrfi, most lesz kapsz.

Próbálok szabadulni, vaskézzel fognak. Nem tudom, ki lehet. A hangját elváltoztatta, az biztos. Nyöszörgök, de nem ellenkezem. Beperdít az udvarra, feltaszít a tornácra, minden merô setét. Valami forró folyik le a nadrágomon, istók, hát most pisilem össze magam.

Rázendít a dalárda. "Krisztus urunknak áldott születésén / Angyali verset mondjunk szent ünnepén…/ Mely Betlehemnek mezejében régen / Zengett ekképpen: "

Velük éneklem én is. Most már mindegy. Valahogy megszáradok. Nem hallom a hangomat. Mikor vége az éneknek, aki felvonszolt, érdesen a fülembe súg.

- A béköszöntôt…

- Mi van vele? - kérdezek vissza rosszat sejtve.

- Mondani kellene. Neked. Mert Ferenc bá meg van halva…

A beköszöntô verset a legöregebb szokta mondani. Pár éve Ferenc bá. Ô ebben élte ki magát. Nem volt két ház, ahol egyformán adta volna elô. És olyan facsarintos jókívánságot biggyesztett a végére, hogy a legfukarabb gazda is tele kancsóval jött elénk.

Most… A galamboskosárra gondoltam. Szóval azért ült fel oda. És idehaza nincs már olyan felnôtt, aki betéve tudná a karácsonyi köszöntôt?… Én is azért magoltam be, mert öregapám megígérte: ha tanulok, nem gazdasági iskolába ad, hanem kántornak.

Egész héten féldecizel a boltban, aztán vasár- és ünnepnapokon meg temetéskor mulatozol, nevetett. - Nem kell túrnod a földet, mint a felmenôid…

Úgy hát Burukk Ferenc bá szépen fellajtorjázta magát a Galambok Istenéhez.

Reszketô hangon kezdem el, ha belesülnék, van itt elég suhanc, súgni tudnak, csak szószólni nem, hát majd kisegítenek: "Egy ily jeles estének néma csendjében / Angyali örömhang hangzott fel a betlehemi mezôben…"

Jól van, csendérbika, súgja öregapám valahonnan hátulról. Szinte beleszövöm, hogy "Jól van, csendérbika!", de még idejében észbe kapok. Mondom tovább, kántortanító írhatta, imitt-amott avítt, régies, korszerûsítenem kell majd. De most így a szép, ilyen sete-sután, ahogy a sok-sok továbbmásoló s - mesélô lekoptatta.

Nyílik az ajtó, a dalárda máris tódul befelé. Nekem tûz-víz, folytatnom kell a rigmust, akár figyelnek, akár nem. Akkor léphetek be, ha külön megköszönik, és szíves szóval beinvitálnak.

Ez az én éjszakám! Kihúzom magam, és megfeszülök.

Érzem, amint nônek a szárnyaim.

A keresztény világ a karácsonyi ünnepkörben Jézus Krisztus születését ünnepli.

Csak sejtjük ezen a napon Istennek az ember után epekedô szerelmét. Azt az isteni vágyat, mely olyan teljes egységet akart építeni Isten és ember között, hogy Jézus Krisztusban az istenség és emberség elválaszthatatlanul örökre egyesült.

Az Istenemberben így lett - idôbeli és emberfia - az Isten, és így lett - örök életû és megistenülô - az ember.

Immár ez zúg a világtörténelmen át. E méltóság kibontakoztatása a Krisztusban élôk személyes életfeladata.

Ezáltal alakul életük és alakítják a történelmet; mondhatjuk hivatásszerûen is. E gondolatok jegyében kívánok minden embertestvéremnek áldott karácsonyt és boldog új évet.

Csató Béla római katólikus fôesperes-plébános

A szívbe zárt, nagyon ismert és mégis mindig újat hozó karácsonyi örömhírnek van egy kedves emberi mozzanata. Isten dicsôségét és a világ békességét szertezengô szózat után az angyalok mennybe mennek, a csodalátó pásztorok pedig ott maradnak a földön. Ekkor egymásra néznek ott a sötétben és egyikük megszólal: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amirôl üzent nekünk az Úr" (Lk 2,15).

Ettôl a megszólalástól szimpatikussá, kedvessé lesznek a névtelen pásztorok. Bölcs döntés volt akkor elindulni, menni Betlehem felé, és megkeresni, megnézni Jézust. A világ keresztyénei ezeket a szimpatikus pásztorokat követik, ilyenkor, télidôben elindulnak a templomok felé, megnézni "hogyan is történt mindaz", ami visszaadta a világ életkedvét.

A pásztorokkal együtt érkezve, megállunk a betlehemi csoda fényében, s felismerjük a királlyá álmodott keleti bölcsek arcát. Templomfényekben és karácsonyfák csillagszóróinak apró fényjátékában felismerjük egymás arcát, egy estére a hontalanság is elmúlik, mert a betlehemi Jézus mellett mindenki otthon van. Ezen az estén mindnyájan úgy érezzük, "üzent nekünk az Úr".

Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor

Karácsony ez évben is éppen úgy jött el, mint a megelôzô években. A kis fenyôket kivágták, mert jó üzlet árusításuk, a boltokat megtöltötték drágábbnál drágább áruval, a postások még inkább megterheltek a sok levélkihordással, a gyermekek örülnek a vakációnak, a karácsonyfának és az ajándékoknak. A gyermekek öröme a szülôket is örömmel tölti el. Minden keresztény embert megérint az ünnep. Legalábbis úgy tesz, mintha jelentene valamit számára. A karácsony több ennél a külsô készülésnél és megérkezésnél. Vidéken, a szabadban nyájuk mellett ôrködô pásztoroknak megjelent az Úr angyala és körülragyogta ôket az Úr dicsôsége. A pásztorok hittek az örömüzenetben és elindultak Betlehembe, hogy a jászolbölcsô mellett tisztességet tegyenek a gyermeknek, aki "az egész népnek öröme lesz". Azóta mindennap hív minket is az Isten. Elküldi követeit, mint a pásztorokhoz. Hív annak követésére, aki számunkra út, igazság és élet, akinek terhe könnyû és igája gyönyörûséges. Kihez, hány emberhez jut el ez az üzenet? Egy évben egyszer, karácsonykor, talán sokhoz. De sajnos rövid, csak háromnapos ez az ünnep!

A Gyermek ez évben is megszületik nekünk, hogy örömünk legyen. Engedjük, hogy bennünk éljen, növekedjen és úgy vezessen, hogy minden napi cselekedeteink után körülragyoghasson az Úr dicsôsége. Így legyen áldott és békés minden ember karácsonya.

Nagy László unitárius lelkész

Minek a sok ajándék, az áruktól roskadozó polcok, ha nincs mivel megvásárolni? Minek a sok utazási, élvezeti lehetôség, ha már nincs egészség, minek a zsigereinket támadó reklámok csábítása, amikor a közköltségre sem futja a kevéske nyugdíjból vagy a munkanélküli- segélybôl?… Sorjáznak az életünket keserítô kérdések, kilátástalanságot, nyomort és reményvesztettséget sugallnak még az ünnepi hangulatban is.

Talán épp ezért van értelme annak, hogy elölrôl kezdjük az egyházi évet és télvíz idején újra észbe kapjunk: valójában minden okunk megvan az ünneplésre. Nemcsak a kellékek - fenyôillat, hó, ajándékok, betlehemes játékok -, hanem a "fôszereplô" miatt is, mert hiszen Ô az "újszülött". Még akkor is, ha
"lejézuskázzuk". Benne fedte fel Isten igazi önmagát. A betlehemi "sajtótájékoztatón" nem voltak sokan: angyalok, pásztorok, meglepett szülôk. De a hír bejelentetett: "nagy örömet mondok nektek, megszületett a világ Megváltója!" Vagyis eddigi vágyaitokat is felülmúló módon megközelített titeket az Isten. Emberi testbe öltözött, felértékelve az emberi életet.

Örülj annak, hogy annyira értékes vagy, hogy még Isten is emberré lett érted. Kapj észbe és igazíts életeden, mert nem szégyen hinni, remélni és szeretni.

Készítsd fel magad erre az örömre: csendesedj el, keresd a találkozást, szerezz örömet annak, akivel élsz, fényesítsd ki ne csak a cipôdet, hanem a lelkedet is, tépd össze az életedet nyomasztó közöny bilincseit, vedd észre, hogy már most szeretett és megajándékozott lény vagy. Légy hálás ezért!

Sebestyén Péter, római katolikus plébános

Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be ôt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. (Jn 1: 11-12.) Jézus, akinek születésnapját ünnepeljük, nem egy napra jött közénk. Óhaja, hogy fogadjuk be életünkbe. Saját életét akarja megosztani velünk. Bûnökkel terhelt emberi természetünket átformálja az Ô isteni jellemére. Csak Vele tudjuk bejárni a remény és szeretet dimenzióit.

Zavaros hangok korszakát éljük. A bizonytalanság és kétség árnyai nônek. Kiábrándult világunknak ma is, mint 2000 évvel ezelôtt, Jézusra van szüksége. Új világrendet csak Krisztus befogadásával lehet teremteni.

A betlehemi csöppség a világmindenséget betöltô szeretetté nôtt. Ha a "fogadóházakban" nincs hely számára, mi biztosítsunk helyet szívünkben és családunkban. Ô az áldás, a békesség, az öröm és a szeretet forrása.

Karácsony üzenete: Megviselt emberek, fogadjátok be a mindent megoldó "SZERETETET"!

Gyéresi József adventista lelkipásztor

A karácsony esti ünnepélyre készülve Túrmezei Erzsébetnek egy karácsonyi jelenete került a kezembe. Hetek óta igyekeztem valami olyan darabot keresni a gyerekeknek, ami egy kis varázst, meleget lop a karácsony hangulatából a gyülekezet és a szereplôk szívébe, és amit most találtam, az egészen más. Megdöbbentem, hiszen ez arról szól, hogy egy riporter végigkérdez egy háziasszonyt, egy magányost, egy áruházban dolgozót, egy ajándékvásárlót, pár gyereket arról, hogy miért örülnek a karácsonynak. Válaszukban pedig teljesen másról beszélnek, mint amirôl a karácsony szól. Arról, hogy végre együtt lesz a család, vagy ilyenkor egy kicsit kedvesebbek az emberek, vagy mert végre itt a vakáció és lehet sízni. És olyan is volt, aki nem ért rá örülni, mert a háztartás labirintusában próbált eligazodni, vagy mert ismét szembe kellett néznie az örökös pénztelenséggel.

Errôl szól a karácsony? Ilyenné változtattuk Jézus születésnapját? Vagy tényleg ez van körülöttünk, csak nem akarunk szembenézni a valósággal? Hol vannak a pásztorok, az angyalok, a kicsi Jézus?

Szomorú lenne ez a történet, ha a végén a riporter ne bátorkodna oda egy vak emberhez is, akinek - talán mert a szeme elôtt sötét a világ - a lelkében nagy fényesség van. Ô az egyedüli, aki a lényegre tapint: Jézus világosságának, szeretetének örülök, mert nélküle sötét lenne az utam.

Megtanuljuk-e a szerepet a gyerekekkel? Azt hiszem, igen. Látnunk kell magunkat így is, szembe kell néznünk önmagunkkal, hadd piruljon el arcunk, ha arra a vak emberre gondolunk és melegedjék a szívünk, ha a gyerekek elkezdik énekelni az ismerôs éneket: Dicsôség mennyben az Istennek...

Papp Noémi

- hangzott el akkor ott az angyalok híradása, amely ma is érvényes. Jézus Krisztus Isten szeretetének foglalata, aki "úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda" (Jn. 3,16). A szeretô Atya önmagát ajándékozta a világnak egyszülött Fiában, de igazából majd nagypénteken teljesedik be szándéka, amikor Jézus bûneinkért meghal a kereszten. Ezért a megváltásban a születés (karácsony), a halál (nagypéntek) és a feltámadás (húsvét) szorosan összetartozik.

Jézus Krisztusban a Megváltó jött el közénk, a betlehemi kisdedben már látnunk kell a Megfeszítettet, hisz halála által lett Megváltónk, "hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn. 3,16).

Karácsony így az ember istenivé válásának kezdete is. Amennyiben befogadjuk. "Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be" (Jn. 1,11). Vajon mi, Isten népe, különbözô egyházakhoz tartozó megváltottak készen állunk-e arra, hogy idén is befogadjuk ôt? Újjászületünk mi is a szeretetben? Ha igen, akkor szólhat ajkunkról az örömének, akkor van értelme a külsôséges ünneplésnek, az ajándékozásnak, mert a szívünk mélyén már megtörtént az Istennel való találkozás: Isten megszületett bennünk és mi újjászülettünk Istenben.

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok minden "jóakaratú embernek"!

Baricz Lajos, római katolikus plébános

Túl az Óperencián

Derûvel, vidámsággal és jó hangulattal búcsúztatja az óesztendôt és köszönti 2004-et a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A december 31- én, szerda este 7 órakor bemutatandó Túl az Óperencián címû zenés kabaré kellemes idôtöltést ígér. A Súrlott grádics emlékei alcímmel bemutatásra kerülô vidám jelenetek, sanzonok és slágerek elôadói Berekméri Katus, Biluska Annamária, Gyôrffy András, Kárp György, Kilyén László, Makra Lajos, Nagy Dorottya, Sebestyén Aba, Szabadi Nóra és Zayzon Zsolt. A mûsort összeállította: Kilyén László. Zenei munkatárs: Orbán András m. v. Közremûködik: Koszorús Kálmán. Színpadkép: Szabó Annamária. A mûvészeti irányítást Kilyén László és Sebestyén Aba végezték, tanácsadó Kovács Levente. Az elôadás a Kinart Mûvészeti Ügynökség közremûködésével kerül bemutatásra. A zenés kabaréra január 2-án, pénteken 19 órától is jegyet lehet váltani.

KZST-est

A Kemény Zsigmond Társaság december 30-án, kedden délután 6 órakor a Kultúrpalota kistermében tartja évzáró összejövetelét. Vendégek: dr. Bustya Dezsô református lelkipásztor, aki A keleti egyház kiemelkedô alakjai címmel tart elôadást és Kálmán Enikô festômûvész, aki az ikonmûvészet szimbolikájáról értekezik.

Magyarnóta-est

Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete magyarnóta-estet szervez december 26-án, pénteken 18 órai kezdettel a Kultúrpalota nagytermében. A belépés ingyenes. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak együtt ünnepelni az RMDSZ születésnapját.

Szilveszteri Hahota-kabaré

A Hahota színtársulat december 28-án, vasárnap este 7 órától Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében bemutatja: Pardon, tévedtünk! címû szilveszteri kabaré- elôadását. December 27-én, szombaton este 7 órától a nyárádszeredai mûvelôdési otthonban tartanak bemutató- elôzetest. Fellépnek: Puskás Gyôzô, Csergôffy László, Székely M. Éva, Szabó Mária, Székely Ferenc, Cseke Péter, Kelemen Barna, Cseke Erzsébet. Zene: Hajdú Jenô, Boczog Szabolcs. Jegyek a Kultúrpalota, illetve a nyárádszeredai mûvelôdési ház jegypénztáránál kaphatók.

Kész röhej...

A marosvásárhelyi cserealji római katolikus plébánián egy éve mûködô Madártej Ifjúsági Színtársulat december 26- án, karácsony másodnapján 19 órai kezdettel a cserealji templom tanácstermében bemutatja a Kész röhej... címû kabaré-elôadását, amellyel december 27-én 18 órától a maros- szentgyörgyi plébánia hittantermében is fellépnek. A következô elôadást Deményházán tartják, januárban.

Karácsonyi táncház

Szombaton este 19 órától karácsonyi táncházat szervez a Folk Center Alapítvány. Meghívott Fodor Sándor Neti. Muzsikál Moldován István és zenekara valamint az Öves együttes. Helyszín: Forradalom utca 8. szám.

Kína

Kínát bemutató könyveket láthatnak a marosvásárhelyi Teleki Tékába betérôk.

Karácsonyi ajándékok

A marosvásárhelyi unitárius egyházközség tanácstermében a Berecz család díszítômûvészeti alkotásaiból, gyöngybôl, ékszerekbôl, ötvösmunkákból, festett porcelánból álló karácsonyi kiállítása látható.

Fotofinisch

címmel látható fényképkiállítás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház fotográfusa, Bartha László képeibôl az Azomures galériában. A kiállítás színházi pillanatokat megörökítô képeket tár a nyilvánosság elé. Az érdeklôdôk december 31-ig tekinthetik meg a tárlatot.

Nemzetközi Fotómûvészeti Biennálé

A Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben a Marosvásárhelyi Fotóklub által szervezett Nemzetközi Fotómûvészeti Biennálé tekinthetô meg.

Mezômadarason készült
alkotások

A II. mezômadarasi alkotótáborban részt vett mûvészek alkotásaiból összeállított tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Dr. Juhász András Gyülekezeti Központ. A tárlatot év végéig lehet megtekinteni.

Irány Európa!

címmel kiállítás látható a vidrátszegi repülôtér halljában. A nemzetközi hírû román karikaturista, Stefan Popa Popa’s és a marosvásárhelyi Boros Tety állította ki karikatúráit, ugyanott az Ariel ifjúsági színház alkotói által készített maszkok és bábok is megtekinthetôk.

A marosvásárhelyi Mûvész moziban december 26- január 1. között a S.W.A.T. címû akciófilmet tûzték mûsorra. Kezdési idôpontok: 13, 15.30, 18, 20.30 óra. December 31-én zárva, január elsején 18 és 20.30 órától vetítenek. Hétvégén a 23 órától kezdôdô, valamint hétfôn minden elôadásra olcsóbb jegyet lehet váltani. Az Ifjúsági filmszínházban a Csalók címû filmet vetítik naponta 14.30, 17 és 19.30 órától. Kedvezményes árú jegy a hétvégi 22 órás és a keddi elôadásokra váltható. December 31-én zárva, január elsején pedig 17 é