|
LV. évfolyam 201. (15467.) sz |
2003. augusztus 29., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Mivel nem tudtak megegyezni a Szállítási Minisztérium vezetôivel, a szakszervezetek ezúttal beváltották a fenyegetôzést. Tegnap két órán át megbénult a vasúti közlekedés országszerte, ami utasok ezreit érintette kellemetlenül, kényszerítve ôket, hogy a veszteglô szerelvényekkel együtt ücsörögjenek a pályaudvarokon. A vasutasok figyelmeztetô sztrájkja okozta anyagi kár pedig a gazdaság minden ágazatát érinti, az összeg sem lehet kevés, bizonyára százmilliárdokra rúg.
Mindez nem számít, amikor több mint 19.000 vasúti alkalmazott munkahelye forog veszélyben. A szakszervezeti vezetôk teszik kötelességüket, szerintük a Nemzetközi Valutaalap nyomására történô tömeges elbocsátások elfogadhatatlanok. Állítják: az intézkedés egyébként sem oldja meg a vasúti közlekedés reformját, úgy mint ahogyan a pár évvel ezelôtti majdnem 30.000 vasutas leépítése sem oldotta meg. A reform azóta is elakadt valahol a 13 éve tartó "átmeneti idôszakban".
A mostani munkakonfliktust, elbocsátásokat sem elôzte meg a megfelelô elôkészítés: a vasúti infrastruktúra korszerûsítése, a szervezési, szakmai problémák rendezése, hanem egyenest a mélybe ugrás következik: kidobják az embereket. A lehetô legkönnyebb módja a kiadások csökkentésének. Egy ideig. Míg az évek óta veszteséges mamutvállalatokat a szociális feszültségektôl tartó kormányok egyike sem merte felszámolni, a Román Vasúti Társasággal (CFR) kapcsolatosan ez a félelem nem érvényes.
A reformnál maradva, a vasúti közlekedésre egyértelmûen ráférne a korszerûsítés. Az elmúlt években azonban csak a vonatjegyek drágultak, az egyszerû ember számára szinte elviselhetetlen mértékben, elriasztva a vonatozástól az utasok nagy részét. Akár arra is gondolhatnánk, hogy valakik valamilyen érdekektôl vezényelve szándékosan akarják csôdbe juttatni a CFR-t. Itt-ott megjelent ugyan egy-egy intercity járat, valamivel nagyobb kényelmet biztosítva az árkülönbséget kifizetô utasnak, de a megszokott módon utazók számára a látvány, a kényelemérzet, a vonatozás élménye évek óta ugyanolyan: lehangoló. Hova csurgott el a sokszoros áremelésekbôl befolyt pénz, ha nem a korszerûsítésre? És még csak a számlák törlesztésére sem, hiszen ezermilliárdokkal adósok a villamossági vállalatnak...
Az egyértelmû, hogy a reform személyzeti átszervezés - vagyis elbocsátások - nélkül nem fog menni, de miért kell mindig a szekeret keríteni a ló elé? Arról is beszélhetnének bôvebben az illetékesek, hogy mi lesz az elbocsátottak további sorsa - anyagilag és szakmailag...
Figyelmeztetô sztrájk a vasútnál
A tegnap 7-9 óra között a Mozdonyvezetôk Országos Szövetsége által meghirdetett figyelmeztetô sztrájk idején az országban egyetlen vonat sem közlekedett, míg az éppen utazók az útba esô elsô állomáson vesztegeltek.
Liviu Haja, a marosvásárhelyi vasúti kocsiszín szakszervezeti vezetôje lapunknak elmondta, a megyeszékhelyi állomáson mintegy 150 személyt érint a leépítés. Közülük 19-en még kárpótlást sem kapnak, ôk pert indítanak a vasúti társaság ellen. A szakszervezeti elnök kifejtette, számukra érthetetlen az átszervezés, hiszen ezt inkább a politikai ígéretek indokolják, mintsem a gyakorlat. A marosvásárhelyi kocsiszín mûhelyeit nemrég újították fel, korszerûsítették, így megfelelô körülmények között lehetne dolgozni, azonban az átszervezés miatt majdhogynem felszámolják egységüket - nyilatkozta Haja.
A sztrájk ideje alatt megyénkben csak két személyvonat szakította meg menetrend szerinti útját: a Szebenbôl Székelykocsárdon át Marosvásárhelyre tartó szerelvény Maroscsapón, míg a Brassóból Marosvásárhelyre tartó csak a kisállomásig jutott el. A vásárhelyi vasúti forgalomirányító központból közölték, más zavart nem okozott megyénkben a reggeli figyelmeztetô sztrájk.
A tartós szárazság következtében kevesebb, mint egyharmadára csökkent a Maros vízhozama. Illetékes szakemberektôl arról érdeklôdtünk, hogy lesznek-e gondok megyénkben az ivóvízellátással.
Keresztes Pál, az Aquaserv mûszaki igazgatója: - A Maros elég nagy folyó ahhoz, hogy ez a szárazság ne jelentsen veszélyt. Most a vízhozam 10 m3 körül van, tehát akadálytalan az ivóvíztermelés. Emlékszem azonban olyan idôszakra is, amikor a Maros vízhozama ennek majdnem fele volt, mégis sikerült elegendô ivóvizet elôállítanunk. Végsô veszély esetén egyébként elôször a melegvíz-szolgáltatást korlátoznánk, ami 20-30%-os vízmegtakarítást jelentene, de erre egyelôre nincs szükség. Az Aquaserv jelenleg naponta mintegy 60.000 köbméter ivóvizet termel, ahogy az év más idôszakaiban is teszi.
Az igazgató egyébként kitért arra is, hogy a Maros vize kimondottan tiszta most. Tôle tudtuk meg azt is, hogy Marosvásárhelyen alternatív vízellátásra nemigen lehet gondolni, hiszen már Bernády György polgármester idejében méréseket végeztek, hogy kútvízzel oldják meg a lakosság vízellátását, de már akkor kiderült, hogy a marosvásárhelyi altalajvizek mennyisége és minôsége nem megfelelô erre a célra. Természetesen segítene és biztonságosabbá, egyenletesebbé válna a folyó vízhozama, ha végre elkészülne a ratosnyai gát. A tervek alapján ugyanis a beruházás céljai közül a legkevésbé fontos, hogy áramot fejlesztene. Emellett azonban árvízvédelmi szempontból jelentôs a gát, és a legfontosabb érv, ami a megépítés mellett szól, hogy a gát elkészülte után szükség esetén bármilyen idôszakban másodpercenként 6 köbméter vízzel tudnák növelni a folyó vízhozamát.
Stefanescu Danut, a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója érdeklôdésünkre elmondta, hogy a vízügyi igazgatóság naponta méri Sárpatakon a Maros vízhozamát. Az utóbbi adatok szerint a folyó vízhozama 10 m3, (a sokévi átlagos hozam 37 m3). Ha tovább csökken a szélsôséges idôjárás miatt a Maros vízhozama, pl. 7 m3 alá, akkor alkalmazni fogják azt a Szárazság- programot, amelyet a vízügyi igazgatóság és a környezetvédelmi ügynökség dolgozott ki. Megjegyzendô, hogy amíg a másodpercenkénti vízhozam nem csökken 7 m3 alá, addig a folyó mentén levô települések vízellátása nem kerül veszélybe. A települések ivóvízellátása csak a kritikus érték, 5 m3 alatt kerül veszélybe. Az igazgató hangsúlyozta, hogy nem kell pánikot kelteni, ugyanis az említett programban szerepel, hogy elsôsorban a marosvásárhelyi kombinát termelését függesztik fel, másodsorban csökkenthetô a radnóti hôerômû vízfogyasztása, ugyanis a hôerômûben mûködik az a rendszer, amely a meleg vizet visszaforgatja, vagyis újra lehûti. Mivel a hôerômû maximális kapacitással mûködik (a cernavodai atomerômû leállítását követôen), a hûtôtornyok vízigénye nyilvánvalóan növekedett.
Ha tovább tart a kánikulai idôjárás, a programban szerepel a gernyeszegi Agroflip egység vízfogyasztásának korlátozása. Stefanescu Danut kiemelte: amennyiben 3-4 héten belül nem hull csapadék a Maros felsô folyása mentén, a Sárpatakon mért vízhozam lecsökkenhet másodpercenként 7 m3-re.
A vízügyi igazgatóság szakembere, Foct Calin elmondta, tegnap másodpercenként 9,75 köbmétert mértek Sárpatakon, ami messze meghaladja például az 1985 júliusában mért 6,77 m3-t. A korábban megkérdezett szakemberek által mondottakat megerôsítve kijelentette: közvetlen veszély sem a Maros mentén, sem más megyebeli folyók mentén nincs. A szárazság megyénkben a mezôgazdasági területeket veszélyezteti komolyan, de a lakosság és gazdasági egységek ellátásában nincs fennakadás. A Kis-Küküllô mentén egyébként veszély esetén a Bözödi- tó jelenthet segítséget, a Nagy-Küküllô mentén pedig - és erre az idén már volt példa - amint gond merült fel a segesvári és medgyesi ivóvízellátásban, a zetelaki tó tartalékaiból növelték a folyó vízhozamát.
Újabb egészségügyi árnövekedés van kilátásban
A Megyei Közegészségügyi Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy fennáll a veszélye az egészségügyi látleletköltségek növekedésének, mivel az Azomures vegyi üzem - amely a hazai röntgenfilm- szükséglet 75 százalékát biztosítja - már nem vesz részt a közegészségügyi Igazgatóság által kiírt versenytárgyaláson.
Brînzaniuc Klára, a Megyei közegészségügyi Igazgatóság vezetôje elmondta: az Azomures már nem érdekelt a Közegészségügyi Igaz-gatóság által a röntgenfilmek beszerzésére kiírt versenytárgyaláson való részvételben, a konkurens cégek pedig megpróbálnak túlzott árakat szabni, jelenti a Mediafax tudósítója. "A közegészségügyi igazgatóság által kiírt versenytárgyaláson az Agfa és Konica társaságok az Azomures árainak háromszorosát jelentették be", nyilatkozta Brînzaniuc Klára.
A közegészségügyi igazgatóság vezetôje felkéri az Egészségügyi és Családügyi Minisztériumot, hogy tegyen lépéseket a helyzet megoldása érdekében, mivel fennáll a veszélye az egészségügyi látleletköltségek növekedésének. Az igazgató szerint a vegyi üzem nem csupán azért nem kíván részt venni az árveréseken, mert közeleg a fényérzékeny anyagokat gyártó részlegének bezárása, hanem mert az ország különbözô egészségügyi intézményei több tízmilliárd lejjel tartoznak az Azomuresnek. A kombinát részvényeseinek közgyûlése április végén határozott a fényérzékeny anyagokat gyártó részleg és a kereskedelmi központ bezárásáról.
Marosvásárhelyen, a Nagy-Románia Párt székházában tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a Befektetôk Érdekeit Védelmezô Országos Egyesület (BÉVOE). A szervezet a FNI-kárvallottak ügyében az Európai Emberjogi Bizottsághoz fordul.
Mihai Nicolaevici, a BÉVOE elnöke két hete járja az országot, Maros megyébe pedig azért látogatott el, mert itt mintegy tízezer FNI-kárvallott van, de az egyesületnek csupán 239-en tagjai. - Ez a szám kevés, szeretnénk meggyôzni azokat, akik elvesztették pénzüket, hogy lépjenek be szervezetünkbe - jelentette ki a közgazdász képzettségû Nicolaevici. Hogy miért éppen a szóban forgó párt székhelyén szervezték meg a sajtótájékoztatót? - Ennek semmi köze a pártálláshoz, hiszen a BÉVOE-nak minden párt körébôl van tagja. Valaki kijelentette, hogy itt egy kulcs, szabad egy szoba, és elfogadtuk az ajánlatot - közölte az elnök.
A továbbiakban megtudtuk, hogy az egyesület, amely Nicolaevici szerint, a többi hasonló érdekképviseletet felvállaló szervezettel ellentétben, az "igazi", 1996-ban jött létre és 8500 tagja van összesen, akiknek egyszer kell csupán lefizetniük a 2000. május 24-i dátumon érvényes befektetett összeg 4 ezrelékét. Ebbôl fedezik a perekkel kapcsolatos kiadásokat. Mihai Nicolaevici élesen bírálta a kormányt, a különbözô - szerinte feladatukat nem teljesítô - intézményeket, a kárvallottak más egyesületeit.
A Népújság kérdéseire, hogy mennyi pénz folyt be az egyesület számlájára, mire költötték, mit tettek eddig, miért állítják, hogy csak az egyesületi tagok kapják meg a kártérítést, ha Strasbourgban megnyerik a pert, és normálisnak tartják-e, hogy az állam az adófizetôk pénzébôl kártérítse a FNI veszteseit, az egyesület elnöke kijelentette: eddig három pert indítottak, mindeniket elvesztették a hazai bíróságokon, 2-300 millió lejt költöttek el eddig a perekre, a folyószámlájukon jelenleg mintegy 700 millió lej van. Hogy kaphat-e kártárítést az a FNI- kárvallott, aki nem tagja a a BÉVOE-nak, Nicolaevici válasza az volt: bár precedenst jelenthet az Emberjogi Bíróság döntése, a hazai bíróságok nem egyformán dolgoznak, nem lehet bízni abban, hogy igazságos döntést hoznak. A 700 millió lejbôl 200 millió kell a strasbourgi perhez, kb. 100 millió a 130.000 oldalt kitevô dokumentáció szállításához. Pedig úgy spórolnak, hogy még ügyvédet sem fogadtak... Ami a közpénzekbôl való kártérítést illeti, az elnök kérdésre kérdéssel válaszolt: normális dolog az, hogy a FNI-sek ne kapják vissza befektett pénzüket? A szolidaritásnak kellene felülkerekednie az emberek körében - jelentette ki.
Nicolaevici cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint nem lehet már beiratkozni az egyesületébe.
A magyar kormány azt szeretné elérni, hogy a vajdasági magyarok által felvetett kettôs állampolgárság kérdését a magyarországi politikai körökben, a kormányoldalon és az ellenzékben egyaránt mindenki egyfajta nemzeti ügyként kezelje, s ezt ne terheljék belpolitikai viták és küzdelmek - jelentette ki csütörtökön Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, miután Szabadkán tárgyalt Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével.
Szabó szerint a megbeszélésen egyetértés volt a kettôs állampolgárság kérdésének kezelését illetôen: rövidesen megkezdôdnek a tárgyalások az öt vajdasági magyar párttal, meghatározzák a majdani megbeszélések menetrendjét és módját, a magyar kormány pedig összehangolja az ezzel kapcsolatos tennivalókat.
Kasza megelégedésének adott hangot afölött, hogy a kormányzat "hajlandóságot mutatott a tárgyalások megkezdésére". A pártelnök szerint a megbeszélések sokszintûek lesznek, a kérdést mindenekelôtt szakmai körökben kell megvitatni, majd ezután kezdôdhetnek a politikai tárgyalások az öt vajdasági magyar párt képviselôivel.
A magyar kormányzat illetékesei kezdetben bizonytalanul vagy talán ellentmondásosan kezelték a kettôs állampolgárság ügyét, ugyanakkor a mostani kormány lesz az elsô, amely komolyan, politikai és szakmai tárgyalásokon fogja megvizsgálni a kérdést - mondta Szabó. Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a kezdeti bizonytalanságok talán abból adódtak, hogy az elsô hírek a sajtón keresztül jutottak el a kormányhoz. Szabó szerint egy-másfél hét után vált egyértelmûvé, hogy foglalkozni kell a vajdasági magyarok kezdeményezésével, s mindhárom közjogi méltóság is ilyen értelmû választ adott a délvidéki pártoknak.
Augusztus 22-24. között harmadik alkalommal rendeztek nemzetiségi fesztivált Segesváron, amelyen 14 romániai kisebbség mutatkozott be. A vár hangulatos utcáin, a sokféle népviseleti ruhába öltözöttek között bolyongva szóba álltunk néhány küldöttség képviselôjével.
Az Interetnikus Oktatási Központ udvarán nagy a sürgés-forgás. Van, aki szállást keres, mások a program után érdeklôdnek. Megtudjuk, a konyhában is különlegességek készülnek. Török lányok igyekeznek, hogy délire elkészítsék sajátos ételeiket. Belépünk, s kíváncsian nézzük, ahogy a padlizsánt megtöltik darált hússal, összeáll a túrós, húspasztás kôttes tészta. Magyarázzák: lesz itt cantik, yarimca, imam bayildi, cacik, ayran és az elmaradhatatlan baklava. Aztán Buracai Minever, a konstancai törökök szervezetének titkárnôje elmondja, vallásuk és nyelvük révén tartják össze közösségüket. A tengerparti városban, egy általános iskola elemista tagozatán két-két török nyelvû osztályba járnak a gyerekek. Külön intenzív órákon tanítják ôket törökül. Majd a medgidiai Kemal Atatürk kollégiumban folytathatják tanulmányaikat. Itt pedagógiai szakosztály és imámképzô is van. Buracai Minever büszkén újságolja: két kétnyelvû - török és román - lapot is kiadnak, a Haksest (Eredeti hang) és a Genc Nesilt (Ifjú nemzedék). Megalakult egy gyerektáncsoport, a Fidanlar, akikkel eljöttek segesvárra. Hagyományôrzô, sajátos tevékenységeiket a román és a török állam is támogatja. Nem aggódnak amiatt, hogy egyre kevesebben lesznek, mind több török üzletember jön Romániába beruházni, ôk is a közösségüket erôsítik.
Ismét elvegyülünk a segesvári bábelben. Közben a szász kolostortemplom elôtt gyönyörû tatár lányok, jóvágású legények táncolnak. Bemutatkozunk a Karasu (Feketevíz) tánccsoport vezetôjének.
- Hogyan élnek Romániában a tatárok? - kérdem Kutlakay Sema asszonytól, aki "rokonként" üdvözöl.
- Kevés pénzbôl, sok munkával. Kitartó utánajárással elérték, hogy 5 évvel ezelôtt tatár óvodát nyithattak medgidián. A líceumban is egy külön tatár nyelvû osztályt kértek. Kutlakay asszony nemcsak a központjuknak számító medgidián járt, hanem a szórványt is felkereste, s így sikerült összeállítania a 25 tagú tánccsoportot. Ruháikat Törökországból kapták.
- Fogyatkoznak-e? - kérdem, s máris mondja: dehogy. Már 4 kétnyelvû csoport indulhatott az óvodában, 4 általános iskolai osztály van, s sokan felvételiztek a Kemal Atatürk kollégiumba. Bemutatja népes családját: lánya (tatár) óvónô, fiai egyetemen vannak. Csak így lehet fennmaradni: sok gyerekkel és értelmesen - mondja. Parlamenti képviselôjük is van, Sali Negeat, rajta keresztül próbálják érvényesíteni jogaikat.
Közben mögöttünk néptáncosok hóráznak. Díszes ruhákban bánsági bolgárok jönnek le a színpadról.
- Kevesen vagyunk - mondja Katarov Matei, a Slavja tánccsoport vezetôje. Temesvár mellett három községben lakunk, összesen kb. 10.000-en. Vannak kétnyelvû helységnévtábláink, még le sem mázolják, mint itt. Ôrizzük a hagyományainkat, gyerekeinket kétnyelvû osztályokba írathatjuk. Az általános iskolában azonban csak egy héten háromszor tanulhatnak a diákok anyanyelvünkön. Ez nem a legjobb, de ennyit tudtunk kiharcolni. Gond az, hogy nincsenek anyanyelvû tanáraink. A képességvizsgán sokan elbuktak. A fiatalabb nemzedék pedig még nem érett oda, többen Bulgáriában tanulnak egyetemen, ôk kint maradnak. Még szerencse, hogy ott a gazdasági élet nem jobb, mint nálunk, mert akkor többen kivándorolnának - vázolja helyzetüket a bánsági bolgárok vezetôje.
Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak az olasz tánccsoport és énekkar. Meglepôdöm, amikor hallom, hogy székhelyük Iasi-ban van.
- Miért ott? - kérdem Manuel Giugulót, az Allegria kamarakórus vezetôjét. - Mert oda költöztek legtöbben. Történetüket nem ismeri, ahhoz túl fiatal. Északolasz tartományokkal van kapcsolatuk, ruhájuk viszont nápolyi népviselet. Olaszországi társszervezet támogatja ôket. Nem történelmi nemzetiség, valamikor a múlt század elején munkát kerestek, s így vándoroltak be, aztán maradtak. A kórus nagy része nem is olasz. De azért összetartanak az olasz kultúra vonzásában. Talán egy kicsit divatként is.
Ismerôs Volga menti dallamok csendülnek fel a színpadon, majd harmonika hangja a tajgát idézi képzeletünkben. Keménykötésû lányok és fiúk járják, majd a közönség tagjait is becsületesen megforgatják. A padok között megtaláljuk a lipovánok parlamenti képviselôjét, Miron Ignát a képviselôház kvesztora is, aki érdeklôdésemre újságolja:
- Nagyon jó barátom Borbély László képviselô. A kisebbségeket érintô közös gondokat megbeszéljük, s ami a magyaroknak és nekünk is jó, azt én is megszavazom. Romániában a deklarált tények és a valóság között van némi különbség. Az egyik gondunk az, hogy a népszámlálás adatai eltérnek az egyházaink nyilvántartásától. Míg hivatalosan 36.000 lipován él Romániában, addig saját adataink szerint létszámunk meghaladja a 100.000-t is. Sajnos iskoláink elsorvadnak. Míg 3-4 általános iskolás osztályt tudunk indítani, addig a líceumi osztályokat meg kellett szüntetnünk. Nincsenek anyanyelven oktató tanáraink.
Alkalmunk adódott szóba állni albán, görög, ruszin és más kisebbségek képviselôivel is. A vélemények megegyeztek: nagyon fontos számukra az anyanyelvû oktatás, a vallás gyakorlása és a népszokások megôrzése. A jogok kivívása terén elértek ugyan kisebb-nagyobb eredményeket, de van még bôven tennivaló. Elmondták, Segesvárra szívesen jönnek, de nem kirakatrendezvényekre van szükség, hanem konkrét eredményekre.
1944. augusztus 31-én 7.40-kor az olaszországi Madna repülôterérôl negyvennyolc P-51-es (Mustang) amerikai vadászrepülôgép szállt fel, az 52. vadászrepülô-osztály (52. Fighter Group) állományából.1 Röviddel a felszállás után négy Mustang technikai okok miatt visszatért támaszpontjára.2
A vadászkötelék feladata az észak-erdélyi - akkor Magyarországhoz tartozó - Szászrégen melletti repülôtéren tartózkodó ellenséges repülôgépek megsemmisítése volt, ezzel is támogatva a balkáni szovjet térnyerést. Itt tartózkodott a Romániából áttelepült német repülôegységek több mint 100 repülôgépe. Közöttük voltak a Schlachtgeschwader 2 "Immel-mann" (rövidítve SG 2), azaz a híres elsô világháborús német "pilóta-ászról", Max Immelmann hadnagyról elnevezett 2. csatarepülô-ezred gépei is, Hans-Ulrich Rudel, a második világháború legeredményesebb csatarepülô ásza és egyben a leginkább kitüntetett német pilóta parancsnoksága alatt. Még itt tartózkodott a III./SG 10 csatarepülô- osztály,3 egymotoros Focke-Wulf Fw 190F/G harci gépekkel, valamint a 14. (Pz.)/SG 94 csatarepülô-század kétmotoros Henschel Hs 129B tankelhárító gépei is.
Az egymotoros harci gépeken kívül további vadász-, bombázó-, szállító-, ill. futárgépek, összesen több mint 100 repülôgép volt összezsúfolva ezen a szükségrepülôtéren, amelyet az augusztus 23-i váratlan román átállás után használt a Romániából visszavonuló Luftwaffe. (Mivel a különbözô források eltérôen tüntetik fel, érdemes tudni, hogy az ún. "régeni" repülôtér tulajdonképpen a Szászrégen, Radnótfája, Görgényoroszfalu és Alsóbölkény közötti Mocsári- erdô egy nagy tisztásán feküdt.)
Felszállás után a 44 amerikai vadászgép elôször 1500 m-en gyülekezett, majd 07.41-kor északkelet felé vette az irányt. Elöl az 5. század5 gépei repültek, ôket követte a 2., ill. a 4. század. A kötelék 4500 m-en alapgázzal átrepülte az Adriát, ex-Jugoszlávián keresztül elérték a Dunát, majd észak felé fordulva ráálltak a Maros vonalára, Marosvásárhely felé véve az irányt. Az idôjárás ködösre változott, de a Maros vonalát követve nemsokára elérték Gernyeszeget, ahol ledobták a póttartályaikat6 és ráfordultak a Szászrégen mellett levô tábori repülôtérre. A támadó gépek szétváltak, a 4. vadászrepülô-század 4200 m-en felülrôl védte az 5. és 2. vadászrepülô-század Mustangjait, amelyek nyugat-keleti irányban alacsonytámadásba kezdtek a repülôgépekkel teli tisztás ellen. Miután az elsô két század alacsonytámadásban végiglôtte a repülôteret és felhúzott, ôket követte az addig a légteret figyelô harmadik század, tovább pusztítva az erdôszélen parkoló repülôgépeket.7
Éppen a fényesen csillogó Mustangok pusztító alacsonytámadása közepette három sötétszürke álcázófestésû8 Fw 190F típusú vadászbombázó készült leszállni a repülôtérre. Rudel alezredes, a kötelék parancsnoka vezette ôket. Az Ojtozi-szorosból tértek vissza, ahol szovjet csapatokat bombáztak és géppuskáztak. Lôszer nélkül és kevés üzemanyaggal igyekeztek vissza kiindulóbázisukra, amikor meglátták a támadó amerikai gépeket. Íme, hogy írja le az elébe táruló jelenetet Rudel önéletrajzában:9 "Gyakorlatilag üzemanyag és lôszer nélkül, alacsonyrepülésben tértem vissza a mi repülôterünkhöz, Szászrégenbe, amikor észrevettem negyven ezüstösen csillogó gépet velem azonos magasságban szemberepülni. Elrobogtunk szorosan egymás mellett. Semmi tévedés, mind amerikai Mustangok. Átszóltam Hofmeisternek: «Azonnal leszállunk.» Futómû ki, fékszárny ki, és mielôtt a Mustang- kötelék visszafordult volna támadni, már rég leszálltam. A kilebegtetéstôl a leszállásig féltem, mert ez az a pillanat, amikor a repülôgép teljesen védtelen és már semmit sem lehet tenni, mint várni, és a leszállást nyugodtan befejezni. Hofmeister hadnagy nem csinálta olyan gyorsan a leszállást, mint én, nem láttam ôt többet. Az én repülôgépem a földet érés utáni gyors gurulásban volt, amikor a kinézve láttam, ahogy a Mustangok támadásra helyezkednek. Az egyikük pontosan az én gépem felé repül. Gyorsan hátrarántom a kabintetôt, biztosan még 50 kilométeres sebességgel gurulok, de kiugrom a földre. Erôsen tapadok a földhöz, rövidesen hallom a Mustangok gépágyúinak dördüléseit, az én gépem ég az elsô átrepülés után, még egy szakaszon továbbgurult. Örültem, hogy már nem vagyok benne."10 Rudel sértetlenül megúszta a támadást, viszont a másik leszálló gép pilótája, Hofmeister hadnagy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy lábát amputálni kellett. 11
A támadók ezután a földön lévô többi repülôgépet vették célba. A repülôtéren nem volt légvédelem, mivel olyan gyorsan kellett végrehajtani Romániából a visszavonulást, hogy a légvédelmi eszközöket már nem tudták elhozni. Az amerikai vadászgépek többször is rácsaptak a védtelenül álló repülôgépekre, sorra lángra lobbantva ôket. Egy Mustang-pilóta 12-szer is végiglôtte a repülôteret minden irányból, jól átfedve a teljes területet.12 Az amerikai pilóták közül kitûnt a 2. század parancsnoka, a koreai származású veterán Fred F. Ohr százados, aki négy Bf 109-est, ill. egy-egy Fw 190-es, ill. azonosítatlan típusú egy- és kétmotoros repülôgépet semmisített meg a földön, vagy a fiatal John E. Cobbey hadnagy a 4. századból, aki alig 100 m-en repülve felgyújtott egy Bf 109G vadászgépet, ill. egy- egy azonosítatlan futár- és szállítógépet.13
Eközben a közeli budaki repülôtéren állomásozó14 II./JG 52 (az 52. vadászrepülô-ezred II. osztálya) riasztást kapott, miszerint szovjet Il-2 Sturmovik csatarepülôgépek tevékenykednek a környéken. Nemsokára hat Messerschmitt Bf-109 G-6-os vadászrepülôgép emelkedett az enyhén ködös, párás levegôbe.15 Helmut Lipfert százados,16 144 légigyôzelmet elért ász, az 569. harci bevetésén vezette ôket. A felszállók között volt a tapasztalt Otto Fönnekold hadnagy is, aki addig 134 ellenséges repülôgépet lôtt le. Rövid idô múlva már a lövéri repülôtér fele közeledtek, amikor 500 méter magasságban meglátták az ellenséges repülôgépek csoportját. Közelebb érve, meglepôdve vették észre, hogy a viszonylag könnyû prédának számító szovjet csatarepülôgépek helyett a sokkal keményebb "falatnak" bizonyuló amerikai vadászrepülôgépek lesznek az ellenfeleik.
Szerdán megnyílt a Transilvania Bank szászrégeni kirendeltsége. A város fôterén fekvô, szépen felújított sarokházban berendezett fiókegység megnyitóünnepségén Robert C. Rekkers vezérigazgató elmondta, fontos nap ez, hiszen a bank a szászrégenivel az 59. egységét nyitotta meg, a másodikat Maros megyében, ahol 1996 óta vannak jelen. Ezzel harmincnégyre emelkedett a kirendeltségek száma, melyek mellett a pénzintézet további húsz ügynökséggel és négy pénzváltó egységgel van jelen az üzleti életben. Az új embléma új formát, új politikát és új kihívásokat jelképez: - Szászrégennek 35000 lakosa van, ötezer cég tevékenykedik a városban és hat bank nyitotta már meg fiókegységeit. Ezért ambíciós projektet dolgoztunk ki, politikánk agresszív és dinamikus, rendkívül jó fekvésével pedig az épület is hozzájárulhat a sikerhez.
A marosvásárhelyi, és most a régeni kirendeltség után jövôben Segesváron nyitnak fiókegységet. Az igazgató hangsúlyozta, szolgáltatásokat magánszemélyeknek és cégeknek is biztosítanak, a bank eddigi tevékenysége során több mint kétszázezer bankkártyát bocsátottak ki, három pénzügyi intézettel mûködnek együtt, és ez újabb hitellehetôségeket jelent.
A vezérigazgató beszéde után rövidfilmen mutatták be a bank eddigi tevékenységét, majd Eugen Craciun, a marosvásárhelyi kirendeltség igazgatója és Traian Marian szászrégeni polgármester beszélt, aki a város támogatásáról biztosította a pénzintézetet, és hangsúlyozta: a banknak presztízse van, az 59 egység a precizitást, hozzáértést jelzi. A beszédek sorát Bogdan Hendli, a régeni fiókegység fiatal igazgatója zárta.
Elhúzódó alkománymódosító szenátusi vita
Augusztus 27-én a szenátus az alkotmánymódosító vita során elfogadta az anyanyelv használatának jogát a közigazgatásban és a dekoncentrált intézményekben, megszorítások nélkül. A módosítás szerint azokban a helységekben ahol az illetô kisebbségek jelentôs arányban jelen vannak használhatják anyanyelvüket a közigazgatási, illetve a dekoncentrált intézményekben, az erre vonatkozó sarkalatos törvény értelmében.
Augusztus 28-án a vita során a szenátorok többek között az anyanyelv használatának jogát tárgyalták az igazságszolgáltatásban. Az RMDSZ-frakció álláspontját Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György, illetve Eckstein- Kovács Péter szenátorok tartották fent. A jelenleg érvényben levô törvények értelmében a romániai kisebbségek az igazságszolgáltatás terén nem bírnak több joggal mint azok a külföldiek, akik nem ismerik Románia hivatalos nyelvét, azaz jogukban áll hivatalos fordítót igénybe venni. Az RMDSZ ennek kiegészítéseként azt kéri, hogy az egyes kisebbségekhez tartozó egyének anyanyelvükön szólalhassanak meg a tárgyalás során. Eckstein- Kovács Péter felszólalása során hivatkozott arra is, hogy Európa több államában ismeretes és törvény által szabályozott az az eljárási mód, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvükön szólalhassanak fel.
Frunda György RMDSZ-szenátor hozzászólásában kifejtette, az anyanyelv használatának joga nem megnehezítené, hanem megkönnyítené a tárgyalás menetét, hiszen a hivatalos elôadók és tolmácsok száma meglehetôsen alacsony, ugyanakkor a hivatalos tolmács csak a büntetôperekben ingyenes, a polgári perekben azonban pénzbe kerül, és ezt nem mindenki engedheti meg magának.
Markó Béla szövetségi elnök kifejtette: az RMDSZ azt a módosító javaslatot támogatja, amelynek értelmében az alkotmány elvileg rögzítené az anyanyelv használatának jogát az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a részletes kérdéseket, valamint az alkalmazást illetôen sarkalatos törvény rendelkezik majd.
Hosszas és ellentmondásos vita után a felsôház úgy határozott, hogy visszaküldi az anyanyelv használatának jogára vonatkozó indítványokat az alkotmánymódosító bizottsághoz újrafogalmazás céljából.
(MTI) Több ezren várták kíváncsian világszerte a "Vörös Bolygó" eljövetelét szerdán, amikor a Mars 60 ezer éve a legjobban közelítette meg a Földet.
A déli félteke elônyben van az égi látványosságban: amíg a bolygó Európában vagy az Egyesült Államokban csak 20- 30 fokkal emelkedik a látóhatár fölé, addig Ausztráliában vagy Argentínában 70 fokkal: vagyis szinte a bámészkodók feje fölött látszik.
Sydneyben a felhôs idô veszélyeztette a tökéletes látványt, de szerda este az ausztrál város fölött szerencsére váratlanul kitisztult az ég, amit ezrek használtak ki a Mars megtekintésére. A bolygó egyre jobban látszott, ahogyan haladt felfelé a horizonton.
Az argentin fôvárosban a szerdai pirkadatkor több százan kémlelték távcsöveken át a Marsot a szokatlan hideg dacára. A jobbfajta teleszkóppal szemlélôdôk azt mondták, hogy kivehetô volt a bolygó fehér sarkvidéki sapkája az egyik oldalon.
A Buenos Aires-i planetáriumban sorra került kíváncsiak egyike azt mondta a AP hírügynökség tudósítójának, hogy a látvány megérte a fáradságot. Egy másik azonban csalódott, mert vörösebb égitestet várt: szerinte a Mars külsôre nem nagyon különbözött a Holdtól.
Dél-Afrikában a johannesburgi csillagvizsgáló Mars-mustrát mutat be. A fokvárosi obszervatórium tanfolyamot tartott a bolygóról az érdeklôdôknek.
A Mars szerdán közép-európai idô szerint 11.51h-kor mindössze 55,76 millió kilométerre volt a Földtôl. "Azokban a percekben a Mars lesz a Hold után a legfényesebb csillag és könnyen felismerhetô vöröses színérôl. Még egyszerû teleszkóppal is meg lehet figyelni a Mars felszínét - mondta a Reutersnek Nick Lomb, a sydneyi obszervatórium kurátora. Aki szabad szemmel nézi, akkorának látja, mint egy közepes méretû holdkrátert.
A csillagászok kiszámították, hogy a Mars hasonló közelségbe valószínûleg Kr. e. 57.617 szeptember 12- én került, akkor a bolygó 55,72 millió kilométerre járt a Földtôl.
Az amerikai Planetárium Társaság augusztus 27- ét a Mars napjának nyilvánította.
A "Vörös Bolygó" - amely nevét a római hadistenrôl kapta - régóta izgatja az emberek fantáziáját. Gyakran szerepelt a klasszikus sci-fi irodalomban is, megihlette Ray Bradburyt a Marsbéli krónikákhoz, és Herbert George Wells-t a Világok harcához. Ez utóbbi mû rádiójáték változata, a marslakók támadásának "élô közvetítése" Orson Welles elôadásában hatalmas pánikot okozott 1938 októberében az Egyesült Államokban.
Továbbra is élnek azok az elméletek, hogy van, vagy legalábbis volt élet a Marson. A NASA által készített legutóbbi felvételek arra utalnak, hogy valamikor voltak folyók a Mars felszínén. Az amerikai ûrkutatási hivatal éppen hétfôn választotta ki a Phoenix ûrszondát a következô Mars- misszióra. A Phoenix várhatóan 2008 végén száll le a rejtélyes bolygón.
A végrendeleti örökösök és a hitelezôk nem kérhetik az ajándékok visszaadását. Ez általános alapelv. Kivétel az az eset, amikor a hitelezô az örökös személyes hitelezôje, ilyen esetben ô kérheti az ajándék betudását az örökösi vagyontömegbe. Ha a hitelezô az örökség hitelezôje, kérheti a visszaadást, de csak akkor, ha az örökség elfogadása leltárkedvezménnyel történt. Az érdekelt harmadik személy, aki kéri az ajándék visszaadását, bármilyen bizonyítékkal igazolhatja az ajándékozás tényét. Az általános szabály szerint minden ajándék, közvetlen vagy közvetett, visszaadandó, amit a betudásra kötelezett örökösök kaptak, kivéve, ha az ajándékozó nem rendelkezett másként. Az ajándékozás módja nem befolyásolja ezt a kötelezettséget. Az ajándékozó mentesítheti e kötelezettség alól a megajándékozottat. Az ajándékozó akaratától függetlenül a jogszabály mentesíti a megajándékozottat a visszaadási kötelezettség alól, ha az ajándék tárgya: élelmezési, eltartási, nevelési költségek, lakodalmi kiadások és a szokásos ajándékok. Ha az ajándék egy termelô vagyontárgy, ez beszámítandó, de a termelt javak nem. Ha az adomány csak a termelt javakra vonatkozik, akkor ezek nem beszámítandók. Kétféle módja van az ajándékok beszámításának: 1. természetben, 2. egyenértékben. Az elsô esetben maga az ajándék kerül vissza a felosztásra kerülô vagyonba, míg a második esetben az ajándék megmarad a megajándékozott tulajdonában és visszatérítésre csak ennek ellenértéke kerül. Az ingatlanok visszatérítése az örökösi vagyontömegbe természetben történik. Visszamenôleg megszûnik a megajándékozott tulajdonjoga, akirôl az a törvényes vélelem, hogy soha nem volt az ingatlan tulajdonosa. Az ingatlan véletlen megsemmisülése esetén a kockázat, a kár terhe az örökösi vagyontömegé. A részleges megsemmisülés esetén csak a megmaradt részt kell visszaadni, ha az ingatlan biztosítva volt, az önkéntes biztosítás esetén a biztosítási jutalék a megajándékozottat illeti, csak kötelezô biztosítás esetén kell a biztosítási jutalékot beadni az örökösi vagyontömegbe. Ilyen esetekben az adományozott az ingatlant az örökség megnyíltának idején levô értékben kell visszaadja az örökösi vagyontömegnek. Az adomány minden tehertôl mentesen kell visszatérjen a vagyontömegbe. Kivételesen, ha az örökség megnyílta elôtt az ajándékozott elidegenítette vagy jelzáloggal terhelte az ingatlant, a természetbeni visszaadás már nem kötelezô. De érvényüket vesztik a haszonélvezeti és a különféle szorgalmi jogok. Ha a megajándékozott örökös az ingatlannal kapcsolatban szükséges és hasznos befektetéseket eszközölt, ezek ellenérté-két visszakövetelheti a többi örököstôl az ingatlanban bekövetkezett értéknövekedés függvényében. Elodázhatja az ingatlan kiadását a költségek behajtásáig. A megajándékozott követelése jog szerint kiegyenlítôdik az ingatlanban okozott károk összegével. Nem kötelezô a kapott ajándékok természetben történô visszaadása, ha az egyenértékben történik; az adományozó ezt kiköti vagy engedélyezi; ha az ingatlan a kedvezményezett örökös hibájából semmisült meg; ha az ingatlan az örökség megnyílta elôtt lett elidegenítve vagy jelzáloggal megterhelve. Minden esetben az egyenérték megállapítása a vagyontárgy az örökség megnyílásának pillanatában fennálló értéknek kell megfeleljen. Az ingó vagyontárgyak visszatérítése mindig egyenértékben történik. Ezzel ellentétesen rendelkezhet az adományozó. Tehát az ingóságok esetében a megajándékozott az ajándék végleges tulajdonosává válik. Ô viseli az ajándék megsemmisülésének kockázatát, de köteles az ellenértékét visszatéríteni.
Mellau György
Kicserélt emberként üdülünk a nyári szabadságunk idején, így aztán még nagyobb a kontraszt a gondtalan napok és a megszokott környezetünkbe való visszatéréssel együtt járó terhelés között. Az így bekövetkezett stresszhelyzetre fel lehet - és fel is kell - készülni egészségünk és a körülöttünk élôkkel való jó viszonyunk megôrzése érdekében.
Az idei nyár alaposan próbára tette szervezetünket. Ám nemcsak a szokatlanul tartós kánikulával, hanem azzal is számolnunk kell, hogy a néhány nyári hónapban rendre felborul a megszokott életrendünk, megváltozik a munkatempónk, s meg kell küzdenünk a munkahelyi belsô "menetrend", elsôsorban a szabadságolások miatti munkatorlódások és nehezedô munkafeltételek stresszhatásaival. Jól tudjuk, nyáron, milyen nehezen lehet ügyes-bajos ügyeinket elintézni.
Azután egyszerre megváltozik minden. Augusztus végén - szeptember elején mindenki visszatér a munkába, ahol több-kevesebb rendetlenséggel, elodázott tennivalóval is szembe találja magát. Ez a "rendetlenség" nemcsak a dolgokban, hanem az emberi lélekben is tetten érhetô. A szabadság idején élvezett kötetlenség helyett ismét fel kell venni a napi munkaritmust, a lazaság helyébe az összefogottságnak, rendszerezettségnek kell lépnie. Az újrakezdés némi stresszel is jár, amit többnyire súlyosbít, hogy elmaradt feladatokkal, félretett munkákkal is szembesül az ember. Olykor konfliktusok is támadnak az egymást helyettesítô munkatársak között, hiszen óhatatlanul belelátunk a másik munkájába. Más hibáját, mulasztását könnyen észrevesszük, s ha ezek pótlása, a hiba helyrehozatala ránk hárul, valószínûleg szóvá is tesszük. Ezt az érintett persze nem veszi jó néven, de azt sem, ha alkalmi helyettesítôje "a szônyeg alá söpörte" a munkát és most minden rázúdul. A ritmusváltás eleve érzékenyebbé, ingerültebbé tesz bennünket, az önuralomra, az önmérsékletre ilyen helyzetben felettébb szükség van. A sértô, tapintatlan megjegyzések, a durvaság, egyes helyzetekben a munkahelyi konfliktusok feloldhatatlan forrásává válhatnak!
Ôsz eleji stresszeinket tetézhetik a családi, magánéletbeli gondjaink. Kivált, ahol iskolába induló gyermekek is vannak. A tanévkezdés bizony megterhelheti a családi büdzsét, s azt is be kell látni, a kicsi és nagy gyermek egyaránt megkülönböztetett figyelmet, empátiát érdemel, ugyanis ô - csakúgy, mint a felnôtt - belép a rendszerezett, szabályozott életbe.
Ha az újabb kihívásokra pozitív lelki beállítottsággal, tudatosan és kellô elôrelátással készülünk fel, számos egyéni és közösségi lelki buktatót kerülhetünk el.
Bagaméri Béla - a romániai barlangászat nagy
öregje - adta ezt a címet könyve egyik fejezetének.
"
Sonkolyoson szálltam le. Mivel régebbi
írások Vársonkolyosként említik,
kérdezôsködni kezdtem a vár után. Kiderült,
hogy a helybéliek csak egy hajdani vadászkastélyról
tudnak a Sebes-Körös kanyarulata felett tornyosuló
sziklatömb tetején." Így kezdôdik a
történet. Majd elmeséli, hogy
szállásadója - Bodea Dumitru nyugdíjas
bányász - mesélt neki egy lyukról, amit a
helybéliek Szelek odújának neveznek, melybôl nagyon
erôs léghuzat jön ki, de oly szûk a rés, hogy
ember oda be nem fér. Aki pedig olyan megszállott
"lyukász", mint idôs barátunk, igenis azon a
repedésen jutott be másnap a barlangba, s felkiáltott:
"Felfedeztem a Szelek barlangját!" Az idôpont: 1957.
április 7-e. S azóta évrôl évre nô a
barlang hossza, ma már közeledik a félszázhoz (km-ben)
a feltérképezett rész is. Az országban
elsôként alakult meg a több klub és sportegyesület
barlangkutatóit egyesítô Amatôr Barlangkutatók
Köre Kolozsváron, 1966-ban.
Az ebbôl a klubból kialakult K.A.B.K. nonprofit szervezet tagjai a múlt héten lezajlott évi táborukban egy óriási munkát indítottak el: házat építenek a barlang bejárata fölé - az alapot már lerakták. Így lesz igazán megoldható a barlang megfelelô védelme, s a látogatások jó szervezése. Hisz a barlang felkerült az óriásbarlangok világranglistájára, és 1964-ben az Országos Természetvédelmi Bizottság védetté nyilvánította. Fontosnak tartjuk, hogy megfelelô kalauzolással minél több érdeklôdôvel ismertessük meg e varázslatos világot, minél többen értsék meg: ezeket a csodálatos értékeket óvni kell! Ezt a munkát segítheti majd az elkészült ház. De addig még hosszú idô sok munkájára lesz szükség. "Betonozás a Szeleknél, jön a beton, csak egy deci." - idézet a lyukászkrónikából. Hát ez is kell, nem mindig olyan kellemes, mint: "Kézzel vájni egy új barlangot / Ebben rejlik az élvezet. / Mit a természet meg nem alkot / Vájja ki most a két kezed!"
Reméljük, a ház elkészül, s talán oly híres lesz, mint a Kerekes Péter Pál fotóján látható fent említett Zichy vadászkastély.
Kerekes Ibolya
B.K. Tudor lakónegyedi olvasónk jelezte: egyéni hôközpontja van, s mivel a szolgáltatónak nincs pénztára a Tudor negyedben, havonta a kövesdombi pénztárhoz kell utaznia. Nyári hónapokban olyan kicsi a fogyasztás ellenértéke, hogy az autóbuszjegy ára szinte többe kerül. Szükség lenne egy pénztárra a Tudor negyedbe is - jegyezte meg.
A Distrigaz közönség-tájékoztató irodájából megtudtuk: folyamatban van a Tudor lakónegyedi pénztár kialakítása. Elôreláthatólag szeptember végén megnyitják a Pandúrok sétányon (a 18-as iskola és az Országos Lakásügynökség által épített tömbházak mellett) levô egységet.
Sz. K. arról érdeklôdött, hogy idén fognak-e még telefonkönyveket osztani, vagy már elfogytak, s nem nyomtatnak többet?
Kérdésére válaszolva Szakács István, a Romtelecom mûszaki igazgatója elmondta: Az idén nyomtatott telefonkönyvek kiosztásakor elsôbbségbet élveztek a kereskedelmi társaságok, cégek, majd azok, akik leginkább igénybe vették a cég szolgáltatásait. Tervek szerint azoknak, akik idén nem jutottak telefonkönyvhöz, jövô tavasszal elsôkként kézbesítenek az új nyomtatványból. Az igazgató azt is elmondta, hogy a raktáron még van néhány példány, s azok a személyek, akiknek szükségük van rá, igényelhetnek a Marasti utcai posta közönségszolgálatánál (díjmentesen).
Támogatás állatvásárlásra, szálláshelyek építésére
A Mezôgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi minisztérium az idei évre határozatot dolgozott ki, melynek alapján az állattenyésztôk állami támogatáshoz juthatnak fejôstehenek szálláshelyeinek építésekor, növendékállatok vásárlásakor. Az állami támogatás célja a tejtermelés fenntartása, a szarvasmarha- állomány minôségi szintjének emelése, a növéndékállomány gyarapítása és az állattenyésztési technológia fejlesztése. A 865. számú határozatba foglalt gyakorlati támogatások: a felvásárolt (nem több mint 20) növendékállat értékének (HÉA-val együtt) 50%-os ártámogatása, de nem több mint 30 millió lej/egyed; a szálláshely költségeinek 50%-os támogatása (HÉA-val együtt), az nem haladhatja meg az 575 millió lejt; az állattenyésztési felszerelések 50%-os támogatása (HÉA-val együtt), a hûtômedence nem haladhatja meg a 90 millió lejt, a fejôberendezés a 30 millió lejt és az itatóberendezés az 5 millió lejt.
Nem mindenki juthat a támogatáshoz. Aki igényli, rendelkeznie kell egy állatra számított legkevesebb 1 ha szántóterülettel vagy kaszálóval vagy legelôvel, akár saját tulajdonában van, akár bérli.
Mi a teendô? A támogatást igénylônek iratcsomót kell benyújtania a megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatósághoz, amelynek tartalmaznia kell: kérvényt; a szálláshely megépítésének gazdasági-mûszaki megvalósíthatósági tervét; a város- vagy községrendészeti bizonylat másolatát; a helyi tanács által kiadott bizonylatot, amely igazolja, hogy az igénylônek földterület van saját tulajdonában vagy használatában; a termelés fenntartására vonatkozó pénzügyi háttért bizonyító okiratok; írásos kötelezettség, amelyben az igénylô vállalja, hogy az állományról és a termelési eredményekrôl pontos nyilvántartást vezet, amelyet bármikor a megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóság rendelkezésére bocsát.
Az iratcsomókat 2003. szeptember 1 - 15. között és október 1 - 15. között lehet beadni a megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságon. A kérvényeket a Mezôgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi minisztériumban megalakított különbizottság hagyja jóvá.
(kilyén)
A Mezôgazdasági Minisztérium megyérôl megyére vándorló tájékoztató központja vasárnap megyénket is érinti. A minisztérium szakemberei 10 órakor Fehéregyházán, majd Dánoson tájékoztatják az érdeklôdôket a legfrissebb központi intézkedésekrôl, az európai uniós normákról, a vidékfejlesztésrôl, a környezetkímélô gazdálkodásról. A tájékoztató elôadásokból és szórólapokról a gazdák megtudhatják, milyen követelményeknek kell megfeleljen a SAPARD-támogatást igénylô pályázat, milyen elônyei vannak a mezôgazdasági társulásoknak. Kérdéseket tehetnek fel az öntözôberendezések beszerzésére, gázolaj- és vetômagvásárlásra nyújtott kormánytámogatásokról.
A vasárnapi tájékoztató kampányon jelen lesznek a Megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság valamint a Szaktanácsadó Hivatal képviselôi is, akik a következô hetekben megyeszerte felvilágosító elôadásokat tartanak az újdonságokról.
A kéz és a láb körmei jelzéseket adnak a vitamin-háztartásról. A körmökön idônként apró, fehér foltok keletkeznek, amelyek A- vitaminhiányt jeleznek. Tudni kell, hogy ez nem pusztán esztétikai probléma, de együtt jár a köröm töredezésével. Ilyenkor ajánlott az A-vitaminolajos bedörzsölés. Kiegészítésül tartózkodjunk minél többet friss levegôn, fogyasszunk bôségesen gyümölcslevet és nyers salátát. Különösen hasznos például a magas víztartalmú kínai kel, a magas C-vitamin tartalmú savanyú káposzta, a reszelt nyers alma és cékla. Két hét alatt a köröm megerôsödik és nem töredezik tovább.
A mûvelôdés napjai Magyarsároson
Az unitárius egyházközség, az RMDSZ helyi szervezete, az ortodox egyházközség és Szászbogács-Magyarsáros önkormányzata szervezésében mûvelôdési napokat tartanak. Ma 18 óráig várják az elszármazottakat, vendégeket, 20 órakor kezdôdik Kilyén Ilka marosvásárhelyi színmûvésznô népdal- és nótamûsora a mûvelôdési házban. Ezt zenés szórakoztató est követi. Szombaton 10 órakor a vendégtelepülések polgármestereinek köszöntôi. 11 órától elôadás a magyarsárosi gázkitermelés történetérôl. Délben önkormányzati tapasztalatcsere, délután a vendég és a helyi mûkedvelô csoportoknak tapsolhat a közönség. Este tábortûz a kultúrotthon elôtti téren. Vasárnap 11 órától istentisztelet az unitárius és az ortodox templomokban. Utána emlékoszlopot lepleznek le az "Elsô Magyarsárosi Kulturális Napok" megörökítésére, és megtekintik a falumúzeumot. 13.30-kor díszoklevelek, emléklapok átadása a mûvelôdési házban; búcsúbeszédek. 14 órakor: Dancs Annamária sepsiszentgyörgyi könnyûzene-énekes koncertje.
Sáromberkén, a helybeli református egyházközség tulajdonát képezô, 1842-ben létesített felekezeti iskola nemrég felújított mûemlék épületében nyitják meg augusztus 30-án, szombaton de. 10 órától a néprajzi-falutörténeti múzeumot. Ezzel egy idôben az érdeklôdôk részt vehetnek a Lokális történelmek címmel megrendezett tudományos konferencián is.
Országos szinten 337000 személyt alkalmaztak az év elsô hat hónapjában. A legtöbb munkaszerzôdést megkötô megyék sorában Maros megye a kilencedik helyet foglalja el Hunyad, Ilfov, Kolozs, Temes, Buzau, Dolj, Iasi és Olt megyék után. Megyénkben az elsô félévben 10.370 személy állt munkába.
Maros megyében idén több mint 5900 végzôs szerepel a tanfelügyelôség nyilvántartásaiban. Közülük sokan már most keresik a munkalehetôségeket. Amint a Megyei Munkaerô-elosztó Ügynökségtôl megtudtuk, számukra idén szeptember 26-án szerveznek állásbörzét. Az idei végzôsöknek szánt állásbörze újdonsága, hogy a szervezésben részt vállal a Megyei Mezôgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Kamara is.
Nem zárják be, csak átszervezik a régeni sörgyárat
A szakszervezetekkel való elôzetes egyeztetést követôen döntés született arról, hogy nem zárják be a szászrégeni sörgyárat, a Brau Union alegységét, ám jelentôs átszervezések következnek és csökkentik a gyár tevékenységét. A döntés alapján a malátaüzem továbbra is mûködni fog, nem szüntetik meg ugyanakkor a raktárat és az eladással foglalkozó részleget sem. Ezek mûködtetéséhez legalább 92 személyre van szükség. A döntésrôl a törvény elôírásai alapján értesítették a helyi munkaerô-elosztó ügynökséget és ezt követôen 20 napon belül a szakszervezet képviselôi javaslatokat tehetnek az elbocsátások feltételeire vonatkozóan.
Augusztus 29-e a magyar fotográfia napja. Marosvásárhelyen ez alkalommal a fotóklub tagjai megkoszorúzzák Marx József, a klub egyik alapító tagja síremlékét, s ugyanaznap a fotóklub Várgalériájában Incze István AFIAP fotómûvész közelmúltban megnyílt tárlatán esik szó a magyar fotográfia napjáról illetve jelentôségérôl.
A Református Kollégium 12 betöltetlen helyére vizsgázni vágyók számára pótfelvételi-felkészítôt tartanak szeptember 1-jén de. 10 órától a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 129-es termében.
Vasárnap, augusztus 31-én a de. 11 órától kezdôdô istentisztelet után búcsúztatja a Szabadság úti református egyházközség nagytiszteletû lelkipásztorát, Dávid Lajost, aki 20 évi hûséges templomépítô szolgálata végeztén vonul nyugalomba.
A Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szeptember 6-án szombaton délután 5 órától illetve 7-én, vasárnap délelôtt 11 órától bemutató elôadásra várja a gyermekeket és felnôtteket. Évadnyitó elôadásukon Petôfi Sándor János Vitéz címû elbeszélô költeményének színpadi változatát Szilágyi Dezsô átdolgozásában láthatjuk.
Péntektôl szombatig a marosvásárhelyi méntelep ad otthont az országos kettesfogathajtó- bajnokság döntô fordulójának. A versenyen a teljes belföldi mezôny jelen lesz, a legjobbak számára nem csupán az országos bajnoki cím megszerzése, de a franciaországi világbajnokság elôkészítése is a cél, ugyanis alapjában véve most dôl el, hogy ki utazhat ki a rangos nemzetközi szeptemberi megmérettetésre. A versenyprogram pénteken 10 órai kezdettel a díjhajtást, szombaton 10 órától a maratonhajtást (az idén a tavalyi héthez képest nyolc terepakadályt helyeztek el a szervezôk), vasárnap 10 órától pedig az akadályhajtást foglalja magában. Pénteken a díjhatást követôen a fogatok felvonulnak Marosvásárhely fôterén.
Szombaton, augusztus 30-án a márkodi ifjúság szüreti bált rendez, melyre a csôszök szeretettel várnak minden szórakozni, táncolni vágyót.
Szatmárnémeti Városi Tanácsának, a Szatmár Megyei Tanácsnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, az Illyés Közalapítványnak, a Communitas Alapítványnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és magáncégeknek a támogatásával augusztus 29- 31-én megrendezésre kerül a "PARTIUMI MAGYAR NAPOK II. - Otthon a szülôföldön" rendezvénysorozat. A Partiumi Magyar Napok fôvédnöke Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A rendezvénysorozat fôvédnöke, Markó Béla szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Varga Attila parlamenti képviselô, az Identitás Alapítvány elnöke.
Hildegard Puwak miniszter leváltását követeli
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Hildegard Puwak integrációs miniszter leváltását, valamint annak kivizsgálását követeli, milyen módon használta fel a tárcavezetô családja az európai pénzalapokat, jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Eugen Nicolaescu parlamenti képviselô, a PNL szóvivôje. - Súlyos korrupciós esetet tárnak fel azok a nemrég kiderült információk, miszerint Hildegard Puwak miniszter férjének és fiának cégei közösségi pénzalapokhoz jutottak - tette hozzá Nicolaescu. A szóvivô közölte, két olyan európai uniós projektrôl van szó, amelyek kapcsán az integrációs miniszter "szégyentelenül hazudott, abban reménykedve, hogy az eset nem kerül a nyilvánosság elé".
Célkeresztben Pascu védelmi miniszter helikoptere
Egy földi rakétakilövô rendszer két alkalommal is célba vette kedden reggel Ioan Mircea Pascu helikopterét, amellyel a védelmi miniszter Basrából Nassyria felé tartott, így a légi jármû kénytelen volt rakétaelhárító lövedékkel válaszolni. A helikopterben tartózkodó Gelaledin Nezir ôrnagy, a vezérkari fônök szóvivôjének nyilatkozata szerint a brit légierôhöz tartozó CH47 légi jármû rádiólokációs zavaróberendezéssel rendelkezett, amely kétszer lépett mûködésbe. A helikopter pilótái "rakétaelhárító intézkedéseket"hoztak, pontosabban hôcsapdának nevezett lövedékeket lôttek ki, hogy a lövedékeket magukra vonzzák. Ezeknek a lövedékeknek a jelkibocsátása erôsebb, mint a helikopteré, ezáltal a földi irányítású légelhárító rakéta a hôcsapda, és nem a helikopter felé veszi az irányt, fejtette ki Nezir.
Határstop az adósoknak Beregszászon
A lakossági közmûtartozások behajtása érdekében Beregszász vezetése arra utasította a közeli határátkelôhely határôreit, hogy ne engedjék ki Ukrajnából azokat, akiknek közmûadósságuk van. A tartozások hatékonyabb behajtását célzó intézkedésrôl a Karpatinfo címû beregszászi internetes hírújság számolt be, saját munkatársainak személyes tapasztalatai alapján. Az újságírók Magyarországra igyekeztek a Beregszászhoz közeli Asztély-Beregsurány határátkelôhelyen át, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az ukrán határôr az útlevélvizsgálattal párhuzamosan egy noteszben is keresgél az utasok neve után. Érdeklôdésükre a katona közölte: a könyvecskét Beregszász város elöljáróságától kapták, abban azoknak a listája található, akiknek lakbérhátralékuk van vagy tartoznak a közmûszolgáltatásokért.
Szeptembertôl folytatódhat a tanítás a kárpátaljai Huszt egyetlen magyar iskolájában, miután a kárpátaljai megyei fellebbviteli bíróság megsemmisítette a huszti városi tanács és bíróság döntését a magyar tanintézetnek egy ukrán középiskolával való összevonásáról. Huszton a második világháború után megszüntették a magyar nyelvû oktatást, de tíz évvel ezelôtt a helyi magyarok összefogásának köszönhetôen sikerült ismét magyar iskolát nyitni. A komoly gondokkal küszködô huszti magyar iskola léte azután került veszélybe, hogy a radikális ukrán nacionalista nézeteket valló Mihajlo Dzsanda lett a kisváros polgármestere. Az elöljáró azzal az indokkal akarta felszámolni a magyar tannyelvû oktatási intézményt, hogy annak anyagi-mûszaki bázisa nem minden tekintetben felel meg az ukrán oktatási törvény elôírásainak. Intézkedései nyomán perek végeláthatatlan sorozata kezdôdött a polgármesteri hivatal és a szülôi közösség között. A huszti magyar iskola ügyét felkarolta mindegyik kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet.
Bôvült az euróövezeti hitel-és pénzellátás
Az euróövezet magánszektorának nyújtott hitelek, részvények értéke 5,3 százalékkal növekedett júliusban a szezonális hatások kizárásával, szemben a júniusi 4,8 százalékos bôvülésessel, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a cégeknek és a lakosságnak nyújtott hitelek bôvülése élénkülést vált ki az euróövezetben. A megfigyelôk a magánszektor élénkülô hitelfelvételi tevékenységét a bizalom jelének tartják, a vállalkozók ugyanis bátrabban fognak bele a befektetésekbe, az egyének pedig vállalják költekezést. Az Európai Központi Bank csütörtökön azt is közölte, hogy a pénzellátás mértéke is történelmi magasságokat közelít.
Kertész és Grass a berlini irodalmi fesztivál "sztárjai"
Kertész Imre és Günter Grass irodalmi Nobel- díjasok nevei fémjelzik az idei, harmadik alkalommal megrendezendô berlini nemzetközi irodalmi fesztivált, amelyre - szeptember 10-tôl 21-ig - 150 szerzôt várnak - jelentették be Berlinben. Ulrich Schreiber, a fesztivál vezetôje "abszolút világsztárokat és most felfedezetteket" harangozott be. Kertész Imre, akit tavaly ôsszel Berlinben ért az irodalmi Nobel-díj neki ítélésének a híre, s aki itt fejezte be legújabb mûvét, a Felszámolást is, szeptember 21-én olvas fel Brecht színházában, a Berliner Ensemble-ban. Felolvasó estje lesz Darvasi Lászlónak, Márton Lászlónak, Parti Nagy Lajosnak, Zilahy Péternek és Szijj Ferencnek is.
NAGY MARGITNAK Erdôcsinádra születésnapja alkalmából kívánunk jó egészséget, boldogságot és örömteli, hosszú életet szerettei körében. Isten éltesse sokáig. Sok szeretettel lánya, Margit, Laci, Dalma és Hunor Vancouverbôl. (v)
ARANY ékszert, törtaranyat vásárolok. Mobil: 0745-251-111. (59893)
BÚZÁT vásárolunk. Tel. 311-179, 0745-658- 585. (61844)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények 14 hónap garanciával, német importból. Ingyenes szállítás a város területén. Új aragázkályhák. Tel. 269-301. (61214)
ELADÓ beépíthetô 1.500 m2 telek a Somostetôn, a Posada utcában. Tel. 213-020, 8-15 óra között hívható. (61245)
SÜRGÔSEN eladó értékes bélyeggyûjtemény (25.000 db), az egész egyben; valamint PII 350 MHz (alaplap 500-as), 128 MB RAM, 4.3 GB HDD, 48XCD-ROM, 4 MB video RAM, Creative Lab hangkártyával, LAN, USB+tartozékok, Siemens 15" digitális monitorral vagy külön, ill. Olympia hordozható írógép újszerû állapotban. Tel. 0745-229-272. (61849)
VESZEK búzát és zabot. Tel. 0744-196-802. (62102)
ELADÓK július 20-án született boxer kölykök, kiváló szülôktôl, egészségügyi könyvvel. 1,5 millió lejért. Tel. 0722-555-118, 0265/306-100. (62171)
ELADÓ fürjtojás kezelésre. Tel. 0745-665- 547, 263-204. (61917)
ELADÓ 100 véka szemes kukorica 15 km-re Marosvásárhelytôl. Tel. 253-184. (62377)
ELADÓ nappali-, ifjúsági bútorok, íróasztalok, könyvespolc. Tel. 213-232. (62368)
ELADÓ 14x6x4 m-es rakottfa épület 4 db rendes és egy garázsajtóval, 3 ablakkal; kb. 22 m3 faanyag, Junkers típusú autógájzer, elektromos sövénynyíró, villanyos kukoricafejtô gép, fürdôkazán tûzszekrénnyel, csaptelep, tusoló, teljesen új. Alkudható árak. Tel. 586-048. (62347)
ELADÓ egy Albalux 9 mosógép. Paplanvarrást vállalok. Tel. 253-136. (62350)
ELADÓ vércukormérô 150 szalaggal és Silimarin, német növényi kivonat-májnak. Tel. 230-815. (62355)
ELADÓ U 650-es traktor új rendszámmal. Tel. 0265/347-050. (62361)
ELADÓK különbözô szekerek, kukoricakas. Társat keresek Magyarországra költözéshez. Tel. 260-870. (62365)
ARCTIC hûtôszekrény eladó. Tel. 217-468. (62366)
ELADÓ íróasztal új állapotban, vaságy, szivacsbetét, sezlon, 25-50 l-es korsók, 6-12 l-es nagy üvegek téli eltevéshez. Tel. 260-765. (62346)
ELADÓ kanapé, 2 db fotel kis asztallal, nagy és kis perzsaszônyegek, buklé futószônyeg, fürdôbe kagyló, mosógép és centrifuga, hûtôszekrény, hûtôláda alkatrésznek. Tel. 237-508. (62331)
OLCSÓN vásárolható, jó bútoraimmal ingyen adom lecserélt ablakom, ajtóm. Tel. 263- 171, este. (62330)
ELADÓ teljesparabola felszerelés, fej-, belegység. Tel. 216-014. (62335)
ELADÓ használt sport babakocsi kitûnô állapotban, valamint két csillár (3 és 5 karos). Tel. 256-869, 243-872, 0745-303-406. (62298)
GARÁZS eladó a Muncii u. 21. számú tömbház alatt (szerelôakna + hideg-, melegvízórák). Irányár 4.500 euró. Tel. 254-583, 0745-839-904. (62240)
ELADÓ jó állapotban levô 5 fiókos hûtôláda. Tel. 256-332. (62210)
ELADÓ Avemar növényi kivonat daganatos betegek részére. Tel. 262-799. (62194)
ELADÓ 3 festmény (tájképek és orgonacsokor), 100 éven felüli Steiner prímhegedû. Vételár megegyezés szerint. Tel. 241-478. (62180)
ELADÓ 1700 cm3-es, 1964-es Opel Rekord, 300 kg-os új utánfutó, Dacia-csomagtartó, teljes parabola- felszerelés Mobra Super 50, új szettel és magasnyomású pumpa Aro-motorhoz (câmpulungi). Tel. 262-099 16-18 óra között. (62164)
ELADÓ szobabútor: kombinált, kétajtós szekrény + vitrin, rekamié típusú kanapé, kihúzható 12 személyes asztal, 4 szék. Ára 5 millió lej; zeneszekrény 1 millió lejért. Tel. 223-017, du. 3 óra után. (62307)
ELADÓ Singer varrógép (szériaszámja F. 4062442) és faragott tölgyfa lambéria. Érdeklôdni du. 6 órától a 262-539-es telefonon. (62310)
ELADÓ a somostetôi Erdô utcában 42 ár belterület. Tel. 262-428. (62326)
MAROSVÁSÁRHELY-PÜSPÖKLADÁNY útvonalra eladó szeptember 4-éig érvényes vonatjegy. Tel. 0724-197-054. (62340)
ELADÓ szeptember 7-éig érvényes vonatjegy Budapestre. Tel. 223-020. (62322)
ELADÓ digitális vérnyomásmérô, fagyasztószekrény, CD- lejátszó. Tel. 255-178, 0740-344-796. (62372)
ELADÓ gazdagon termô szôlôs (oltott) szôlôsodronyon, gyümölcsös, víkendház (0,35 hektár) Radnóton. Tel. 0742-023-319, 0265/470-362. (62308)
ELADÓ 2.300 tojótyúk részére ketrec elônyös áron. Tel. 0742-023-319, 0265/470-362. (62308)
ELADÓ 1998-as, mûködôképes Damas és 1995-ös Hyundai Sonata, full option, nagyon jó állapotban. Elônyös árak. Tel. 265-883, 265-357. (62219)
VESZEK méheket és kaptárakat. Tel. 0745-304-544. (62071)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (60000)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket garanciával. Tel. 265-373, 0744-626-544. (61900)
VÁSÁROLNÉK telket Vármezôn. Tel. 0265/576-907. (62169)
ELADÓ 2 db 60 l-es boroshordó, 1 db 100 l-es alumíniumtepsi. Tel. 269-332. (62316)
OLCSÓN eladók jó házôrzô kiskutyák. Tel. 318-263. (62337)
ELADÓ 1983-as kiadású BMW 320 i. Ára 2.200 euró, alkudható. Tel. 0723-607-365. (62250)
ELADÓK 550-es és 650-es UTB traktorok és kicsi traktor után való billenôutánfutó. Tel. 0745- 580-519, 0745-316-933. (62259)
ELADÓ traktor utánfutó és más mezôgazdasági gépek Németországból. Tel. 062/445-066. 0740-767-271. (62404)
ELADÓ 5-8 ár telek építkezésre, a Negoiului utcában. Érdeklôdni a 243-234-es telefonszámon. (62408)
ELADÓ kinyitható asztal, kisebb szekrény, garnis, dunyha, szivacsmatrac, sodrony. Tel. 213-691. (62421)
ELADÓ jó állapotban orosz porszívó. Érdeklôdni a 268-245-ös telefonon. (62423)
ELADÓ jó állapotban levô bécsi zongora. Tel. 222-264. (62429)
ELADÓ ház Szentgericén, a várostól 18 km-re. Tel. 263-089. (62004)
KIADÓ 5 szobás, központi fûtéses családi ház külön udvaron, csendes helyen. Tel. 0722- 435-543. (60493)
KIADÓ szoba középiskolás tanulónak. Tel. 245-235. (61902)
SZOVÁTÁN emeletes ház: négy szoba, két konyha, két fürdôszoba, két WC, két elôszoba, kazánház, garázs, fáskamra, disznóól eladó. Érdeklôdni este 9 óra után. Tel. 570-615. (62114)
ELADÓ a Budaiban I. osztályú, IX. emeleti, 2 szobás tömbházlakás. Tel. 0745-925-887. (62179)
KIADÓ 2 szobás lakás a Kövesdombon. Tel. 268-607. (1812813)
ELADÓ kétszobás ház és tömbházlakás. Tel. 218-074. (62379)
ELADÓ központi 2 szoba-összkomfortos lakás közös udvaron, jutányos áron. Tel. 0745-371-487. (62357)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás, otthonnak vagy magánvállalkozásnak. Tel. 0744-625-208, 257- 686. (62362)
ELADÓ 2 szobás téglalakás a November 7- ben. Az árban megegyezünk. Tel. 00-36-222-345-19. (62367)
ELADÓ 3 szobás lakás és garázs a Kornisán, egyben vagy külön. Az árban megegyezünk. Tel. 00-36-222-345-19. (62367)
ELADÓ családi ház Marosszentgyörgyön 10 ár telekkel. Tel. 0744-612-653. (62353)
KIADÓ bútorozott tömbházlakás két fiúnak a Tudorban. Tel. 413-393, 0745-879-612. (62342)
KIADÓ 2 szoba, konyha, fürdôszoba. Tel. 222-696, 264-036. (62328)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás, IV/IV emelet, parkettel, vízórával, tetôszigateléssel (2001-ben) a Tudorban. Ára 670 milliólej. Tel. 248-403, 17-22 óra között. (62286)
ELADÓ 2 szobás, magasított földszinti tömbházlakás, diófurneros hálószobabútorral a Kornisán. Tel. 222-847, 19-21 óra között (62257)
ELADÓ 3 szobás, földszinti, kéterkélyes, pincés lakrész a régi Tudorban, alkalmas privatizálásra is. Irányár: 20 ezer euró. Tel. 240-223. (62253)
ELADÓ kétszoba-összkomfortos kertes ház garázzsal, egyedül az udvaron. Tel. 0742-764-066. (62238)
ELADÓ egy szoba, pince közös udvaron, közel a központhoz, privatizálásra alkalmas. Érdeklôdni a Lavandei utca 5. szám alatt vagy a 0745-372-360-as számon 16-18 óra között. (62218)
ELADÓ háromszobás tömbházlakás a November 7-ben. Tel. 216-430. (62118)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 233-323. (62303)
ELADÓ központi, felújított 2 szobás tömbházlakás Marosvásárhelyen, termopán ablakkal, hôközponttal, manzárdépítési lehetôséggel. Ára 24 ezer euró. Tel. 0745-542-974. (62308)
ELADÓ ház Marosszentgyörgyön, fô utcán. Tel. 214-591 17-22 óra között. (62311)
ELADÓ szoba, konyha, fürdôszoba, kamra, mellékhelyiség a November 7-ben. Tel. 213-506. (62317)
KIADÓ 2 szobás lakás a Kornisán kizárólag diákoknak. Tel. 223-020. (62322)
ELADÓ kétszobás lakrész és kis ház beépíthetô telekkel. Tel. 234-953, 0745-623-923. (62327)
ELADÓ: 2 szoba-összkomfort földszinten, mérôórákkal, hôközponttal, kábeltévé, telefon, garázs, csere is érdekel: garzonnal, magánházzal a közeli falvakban; és 1998. szeptemberi Tico 16.000 km-ben. Tel.: 250-396, Mihai Viteazul u. 21/4. (62380)
ELADÓ 3 szobás lakás a Godeanu utcában, új padló- és falicsempével, parkettával a szobákban. Ára: 700 millió lej, alkudható. Tel. 221- 845, 0740-329-037. (62052)
ELADÓ 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás az Argesului utcában (Kornisa) 600 millió lejért. Tel. 0745-092-429. (62126)
ELADÓ 4 szobás, IV. emeleti, pincés tömbházlakás. November 7. negyed, Faget 9/14. Irányár 24 ezer euró. Tel. 0745-216-116. (62187)
KIADÓ hosszú távra 3 szobás, bútorozatlan tömbházlakás a Fortuna mellett. Tel. 0744-802-955. (62209)
KIADÓ a Dózsa György utcában, a Mol közelében egy 300 m2-es és egy 150 m2-es helyiség, ami megfelel raktárnak, mûhelynek (varroda) vagy irodának (központi fûtés és háromfázisú áram). Tel. 0722-383-216. (62293)
ELADÓ ház Szentgericén. Érdeklôdni a 333-333-as telefonon, 144-es belsô, Székely lakás. (62262)
ELADÓ nagy ház Jobbágyfalván, 17 ár telekkel, fôúton. Tel. 263-896, 0740-289-662, 576-734. (62278)
SÜRGÔSEN kiadó garzon hosszú távra (1- 4 évre) orvosnak vagy egyetemistának Bukarestben, az Unirii negyed közelében. Tel. 322-395. (62244)
KIADÓ szoba diáknak (fiúnak vagy lánynak). Tel. 262-898. (62297)
ELADÓ a Parângului utcában (Kövesdomb) I. emeleti, II. osztályú, 3 szobás tégla tömbházlakás, a szobák külön bejáratúak, vízórával, kábeltévével, hôenergia-mérô órával, beépített nagy terasszal, pincével. Tel. 264-332. (62339)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Dombon, a Parângului utcában. Tel. 0745-325-018. (62402)
ELADÓ 2 szobás lakás. Tel. 322-155. (62413)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás a Budai negyedben. Érdeklôdni a Tulipán utca 40. szám alatt. (62442)
SZERETNÉK megismerkedni 27-36 éves komoly hölggyel családalapítás céljából. Én: 41/174/70. Választ a 72-es szobába "Család" jeligére várok. (62069)
58 éves, nyugdíjas hölgy komoly társat keres. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Emi" jeligére várok. (62181)
ELVESZTETTEM cégiratokat és számlatömböket. Megtalálójuk jutalomban részesül. Tel. 0744-589-923. (62441)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (59893)
AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 243-294, 0722-945-138, 0745-560-092. (61301)
MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (61101)
BETEGGONDOZÁST vagy házimunkát vállalok napi 6-8 órára. Érdeklôdni 10-15 óra között a 232-815-ös telefonon. (62073)
SZÁMÍTÓGÉP-JAVÍTÁST, szoftvertelepítést vállalok a kliens lakásán, kedvezô áron. Tel. 0723-784-783. (61868)
VÁLLALOK kômûvesmunkát, csemperakást. Tel. 215-540. (62185)
KIADÓ két helyiség közel a központhoz. Tel. 226-439. (62356)
GONDOZÓNÔT keresünk beteg nô mellé a volt November 7. környékérôl. Tel. 213-305. (62363)
BÚTORT készítünk rendelésre préselt lemezbôl. Tel. 0740-110-890. (62352)
BÉRELNÉK garázst a Savinesti negyedben vagy a közelben. Tel. 237-483, 0740-887-142. (62345)
GONDOZÓNÔT keresünk beteg nô mellé a volt Litoral környékérôl . Tel. 225-317. (62319)
A TRANSMUR Rt., Gát utca 3 szám, tel/fax. 268-259, elônyös áron bérbe ad zootechnikai épületeket (szárnyas-, sertéshizlaldát) a szükséges segédeszközökkel, 244 m2 beépített terület és a hozzá tartozó 4.805 m2 telket, elad elônyös áron mûködôképes, 1987-es évjáratú, forgalomba írt emelôkaros haszonjármûvet. (62263)
BÉRBE ADUNK 10m2 helységet. Érdeklôdni naponta 7-14 óra köz&oum