|
LV. évfolyam 200. (15467.) sz |
2003. augusztus 28., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
A 2003. augusztus 26-i szenátusi alkotmánymódosító vita során az RMDSZ fenntartotta az 1-es, illetve a 148-as cikkelyek kiiktatására, valamint módosítására vonatkozó javaslatait. A szövetség módosító indítványait Frunda György RMDSZ-szenátor tartotta fenn. A szenátor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a román állam nemzetállamként való meghatározása megfelel-e a valóságnak vagy sem, hiszen a román parlamentben több nemzeti kisebbség is képviselve van az RMDSZ-en kívül. A másik fontos kérdés, amelyet ebbôl a szempontból meg kell vizsgálni azt, hogy az alkotmány Romániát nemzetállamként meghatározó cikkelye hogyan befolyásolja az alkotmány más elôírásait.
Románia az EU-integráció útján halad, márpedig a jelenlegi 15 EU-tagállam egyike sem tartja magát nemzetállamnak, az RMDSZ tehát az integráció érdekében, és nem csak a romániai magyar közösségért kéri a nemzetállam fogalmának kiiktatását - hangsúlyozta beszéde során az RMDSZ politikusa. A továbbiakban Frunda György szenátor a magyar irodalom egy hasonlatával élve elmondta: annak idején, a virágok gyûlésén a tulipánt a bazsalikom arra szerette volna rávenni, hogy ugyanúgy illatozzon, mint ô. A tulipán azonban megmakacsolta magát, ezzel magyarázható a történet szerint az, hogy mai napig nincs illata. A szenátor az idézetet magyarázva kifejtette: Romániát a nemzeti sokszínûség jellemzi az itt élô kisebbségeknek köszönhetôen, sajnos, az idôk folyamán sok kisebbségi végleg elhagyta az országot. Kár lenne, hogyha ezek sora tovább gyérülne. Ugyanakkor a fent említett hasonlattal élve a szövetség politikusa arra kérte kollegáit, ismerjék el azt, hogy Romániában különbözô nemzeti közösségek, entitások élnek - és erre büszkék lehetünk - ezért a nemzetállam megnevezés ebben a helyzetben nem helytálló.
Frunda György felszólalását követôen a bizottság elvetette az RMDSZ szenátusi frakciójának azt a módosító javaslatát, amely a román állam nemzetállamként való meghatározásának törlését kéri. A vitát lezáró szavazás eredménye a következô: 109 ellenszavazat, 14 mellette leadott szavazattal, valamint egy tartózkodással a szenátus plénuma elvetette a módosító indítványt. A módosítás mellett leadott 14 szavazatból három a román kollégák részérôl érkezett.
Kétórás sztrájkot hirdetett ma reggelre a Mozdonyvezetôk Országos Szövetsége (MOSZ), tiltakozásképpen amiatt, hogy év végéig mintegy 19000 vasúti alkalmazott elbocsátását tervezi a Román Vasúti Társaság vezetése. Reggel 7-9 óra között egyetlen vonat sem közlekedik, a mozgásban levô szerelvények pedig leállnak az elsô vasúti megállóban - nyilatkozta a központi sajtó képviselôinek a MOSZ elnöke.
A vasutasokat tömörítô szakszervezetek vezetôi szerint a fenti létszámú alkalmazottak elbocsátása merényletet jelentene a vasúti közlekedés biztonságára, az érdekvédelmi szervezetek legtöbb tízezer vasutas elbocsátását tartják elfogadhatónak.
A marosvásárhelyi vasúti kocsiszín szakszervezeti vezetôje, Liviu Haja szerint a sztrájk kirobbantására szervezett szavazáson a tagok 53 százaléka támogatta a tiltakozó megmozdulást. A vasúti szakszervezet vezetôi tegnap ismét tárgyalásokat folytattak a Szállítási Minisztérium képviselôivel, de lapzártáig még nem sikerült megegyezésre jutniuk.
Hogy ne használjunk élesebb kifejezést, nevezzük packázásnak azt, amit a kormány a helyhatóságokkal mûvel a költségvetés-kiigazítás kapcsán. A megyék, önkormányzatok június végére várták a félévi - beharangozott - pluszösszegeket, amit elôször július végére halasztottak az illetékesek, majd a kormányfô bejelentette: az augusztusi utolsó kormányülésen kerítenek sort rá.
Nem arról van szó, hogy támogatnánk a "várjuk, hogy az államkasszából cseppenjen valami pénz" jól ismert magatartást, hiszen nem újdonság: az ország szegény. Egyszerûen arról szól a történet, hogy az elmúlt 13 évben a bizonytalan tervezéssel valósággal rászoktatták a megyéket, községeket a nyári-ôszi "pótlékra", és igen kellemetlen, amikor a számítások nem jönnek be.
A helyzet nagyvonalakban a következô: a városok, községek éves - sok esetben felfújt bevételekre - alapozó költségvetéseiben szereplô elkölthetô összegekbôl a nyár közepére már egy lej sem marad. Mind elköltötték, abban a reményben, hogy jön a "rektifikálás". Pedig a polgármesterek okosabbja már rájöhetett volna az évek során, hogy ez bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Nem lehet számítani a kormány nagylelkûségére, hiszen az igényelt összegek töredékét kapják meg csupán. Világos, hogy az önkormányzatok elsôsorban csak saját erejükre-bevételeikre számíthatnak, a vezetôik élelmességére, hozzáértésére.
Az éremnek a másik oldala: miközben egyes polgármesterek a pénzhiányra panaszkodnak, kitartóan ostromolják a megyei tanácsot újabb és újabb átutalások reményében, saját házuk táján sem rendezték dolgaikat: bevételeiket igen kis arányban hajtották be. Mások rossz menedzserek, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy megoldásokat keressenek. Megint mások ész nélkül (vagy magánérdekek alapján) költekeznek, majd felébrednek, hogy elfogyott a pénz. Ha már itt tartunk, igen érdekes volt a hétfôi, prefektusi utasításra megszervezett polgármester- találkozó. Nincsen semmilyen probléma a tanévkezdés, iskolajavítás kapcsán, a munkálatokat befejeztük, pénz van, víz, gáz bevezetve - hallhattuk a többségtôl. Vajon nekik hogyan sikerült ezt az eredményt hozni? (Vagy csak nem mertek követelôzni, tudva, hogy nem sok értelme van?) Viccesnek is nevezhetô jelenet volt, amikor egyik polgármester eldicsekedte, hogy 3 milliárd lejt költöttek a polgármesteri hivatal felújítására, majd elpanaszolta, hogy nincs mibôl egy hûtôszekrényt vásároljanak az óvodásoknak szánt tej tárolására és határozottan követelte: utaljanak ki erre pénzt. Másik furcsaság egy polgármester részérôl: az iskolának nem tudják biztosítani a tûzifát, miközben dôl a falura az erdô. Vagy: célhoz értek a vízbevezetéssel, de 3 hálózati csatlakozót kellene felszerelni...
A gyakran megmosolyogtató példákat még sorolhatnánk. Nem szándékunk általánosítani, hiszen sok esetben elkötelezett, talpraesett polgármesterek vezetik a települést, a többieknek azonban már fel kellene nôniük a szerephez. Nem csak várni a sült galambot, hanem életképes megoldásokat keresni. Ezért választották ôket, és ezért vállalták a tisztséget. Vagy nem?
Hagyományôrzô rendezvény, amely nemcsak hagyományt ôriz, hanem értéket is teremt, és híd a jövô felé - hangzott el dr. Szécsi Gábor polgármester nyitóbeszédében kedd délután a Kecskemét fôterén felállított színpadon. A Hirös Hét Fesztivál idejére, amelynek elôdje az 1934-ben megszervezett mezôgazdasági seregszemle volt, vásárrá változott testvérvárosunk központja: sokszínû mezôgazdasági és élelmiszeripari kiállítások, tanácskozások, konferenciák, gazdag mûvelôdési program fogadja a város lakói mellett a Kecskemétre érkezô vendégeket is. A látogatók megtekinthetik a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást, az agrárgazdasági szakkiállítást, a II. Kárpát-medencei kézmûveskiállítást és - vásárt, végigsétálhatnak a Bor utcán, ahol az ország leghíresebb bortermelôi kínálják portékáikat, részt vehetnek a híres cukrászdinasztiák bemutatóján, tudományos tanácskozásokon (mint például A mezôgazdasági termelés és termék- elôállítás jövôképe), kiállításmegnyitókon valamint a nagyszínpadon zajló néptánc- és könnyûzenekoncerteken, nótaesten és kabarémûsoron.
A Hirös Napokon szívesen látott vendégek a testvérvárosok küldöttségei. Az idén az angliai Coventryvel kötött kapcsolat 40 éves, az ukrajnai Szimferopollal és az osztrák Dornbirnnel fennálló kapcsolat tízéves évfordulóját ünneplik. Marosvásárhelyt öttagú küldöttség képviseli Fodor Imre alpolgármesterrel az élen.
Dáridó, Lagzi Lajcsi, Fásy mulató, ésatöbbi. Sokaknak ez jut elôször eszébe, amikor magyar (nép)zenérôl hallanak. Noha a régi magyar nóta ezen modernebb (és semmiféle értéket nem képviselô) leszármazottainak igen kevés közük van az eredeti magyar népzenéhez. Amit viszont egyre kevesebben ismernek. Hasonlóan gondolkodhatott Csíky Boldizsár zeneszerzô is, amikor egy ötnapos, bárki számára nyitott népzeneoktató kurzusra hívta meg Almási Istvánt, a kolozsvári folklórintézet fôkutatóját, a hazai népzenekutatás egyik szaktekintélyét. Ôt kérdeztük a Bernády Házban péntekig tartó, mindennap délelôtt 10 órától kezdôdô kurzus létrejöttérôl, céljairól.
- Csíky Boldizsár hívott meg Vásárhelyre. Neki is két gyereke van, mindketten zenészek, közeli tapasztalatokból tudja, hogy mi hiányzik az akadémiai oktatásból. A kolozsvári konzervatóriumban az oktatás román nyelven folyik, és a folklór területén is túlnyomórészt a román népzenét tanítják. A leendô zenészeknek az akadémián nincs sok lehetôségük a magyar népzenét megismerni. Ezért sok emberben föltámadt a hiányérzet, a tenni akarás szándéka. Hiszen egyedül Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen lehet magyar nyelvû tanfolyamokon a magyar népdallal foglalkozni, ott egyéves anyag a magyar népzene és a féléves román folklóranyagot is magyar nyelven sajátítják el a diákok. De ilyen csak Nagyváradon van. Ezért néha igen hiányosak a leendô zenészek magyar népzenei ismeretei, és mi ezt a hiányt igyekszünk pótolni. A népdal ugyanis már nem található meg a maga eredeti környezetében. A hagyományos falusi közösségek felbomlottak, a népzene talaja, mint ahogy a többi néprajzi ág talaja is, megváltozott. Most már falun is tud mindenki írni-olvasni, a szájhagyomány útjának évezredes múltja véget ért. A népzene mindig is változásban volt. De most az élettere változik meg, ráadásul olyan hatások érik a falusi embert is, gondolok itt a rádióra, tévére, amelyek passzívabbá teszik. Régebb a népdalra szükség volt, az emberek egyik önkifejezô eszközének szerepét játszotta, ma már nincs így. Azért van nagy jelentôsége a táncház-mozgalomnak, mert tudatosan vállalja fel a népdal ápolását. Ez nem hagyományôrzés, hanem hagyományápolás, és ez két külön dolog. Az utóbbi pedig jóval nagyobb felelôsség.
Felelôsség, és ezt talán egyre többen átérzik. Hiszen már a második napon megtelt érdeklôdôkkel a Bernády Ház elôadóterme.
Pótfelvételit szervez szeptember 22-23. között a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem. Mint azt Kovács Levente dékántól, a magyar tagozat vezetôjétôl megtudtuk, bábszínész szakon három tandíjmentes és egy tandíjas helyre hirdetnek felvételit, míg színész szakon két tandíjas helyre lehet jelentkezni. Újdonság, hogy két tandíjmentes helyet hirdettek meg roma nemzetiségû leendô diákok számára, az e helyekre jelentkezôk pedig az általuk választott nyelven felvételizhetnek. Beiratkozni szeptember 15-tôl lehet, a felvételi követelményei változatlanok maradtak (vers, próza, mozgás, zenei ismeretek, tánc- és mozgáskészség, improvizáció).
A Befektetôk Országos Védelmi Egyesülete (ANPI) értesíti az érdekelteket, hogy ma, augusztus 28-án 11 órától Nicolaevici Mihai, az egyesület országos elnöke sajtótájékoztatót tart a FNI-károsultak jogrendezésének helyzetérôl. Külön szó lesz az ANPI által a strasbourgi Európai Emberjogi Bizottságnál kezdeményezett perekrôl is. A sajtótájékoztatót a prefektúra épületében tartják, amelyen a helyek függvényében FNI-beruházók is részt vehetnek. Ugyanakkor ma 16-17 óra között Nicolaevici Mihai nyilatkozik az Antena 1 televízió-társaság marosvásárhelyi stúdiójában. 17.30-kor pedig találkozó lesz a FNI-befektetôkkel a Dózsa György utca 9. szám alatti épület III. emeletének 101-es szobájában.
Az Electrica helyi kirendeltsége értesíti a fogyasztókat, hogy augusztus 29-én 8-16 óra között nem lesz villanyáram Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk utcában, 8-20 óra között Marosszentkirályon a Fô utca 140-192., 149-203. szám alatt, valamint a Maros utca 10-76., 31-117. szám alatt.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és az Alapítvány az Ifjúságkutatásért és - képzésért szeptember 8-12. között Marosfôn megszervezi a X. Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetemet, amelyen 120 középiskolás vesz részt. A táborban romániai és magyarországi szakelôadók napi 8-10 órás intenzív oktatási programot tartanak. Elôadás lesz a konfliktuskezelésrôl, a csoportvezetésrôl, a diákönkormányzati életrôl, az ifjúságpolitikáról, a diákjogokról, a civil szervezetek menedzselésérôl, ugyanakkor különbözô csoporttréningekre is sor kerül.
Focitábort szervez 12-14 éves gyerekek számára a Maros megyei MADISZ: naponta 2x2 óra foglalkozás egy hétig a Bolyai líceum tornakertjében. Kezdés szeptember 3- án, részvételi díj 250.000 lej. Iratkozni a MADISZ székhelyén (Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám, második emelet, 81-es iroda), szeptember 2- áig, keddig lehet. Telefon: 268-573
Vannak olyan szavaink is, melyek többfélét jelentenek, de jelentésük közt többé-kevésbé világos összefüggés van. Ilyen például a toll. Ha valaki azt kérdezné: "Miért toll a toll?", azaz miért nevezik az írótollat ugyanúgy, mint a madártollat, valószínûleg igen sokan helyesen tudnának válaszolni rá. Régen ugyanis hegyes végû lúdtollal írtak. Ezt késôbb kiszorította a használatból a jóval tökéletesebb acélszerszám, az új íróeszköz elnevezése azonban a régi maradt. Így alakult ki a toll szó újabb jelentése.
A magyarázat persze nem mindig ilyen egyszerû. Miért lábas a lábas? Hiszen ennek az edénynek van feneke, oldala, füle, csak éppen lába nincsen. De régen, amikor még nyílt tûzhelyen sütöttek-fôztek, az ilyenféle edényeknek bizony volt lábuk: így alattuk jobban lehetett tüzelni. Mikor vaslappal fedett tûzhely váltotta fel a régi kezdetleges berendezést, a lábak lekerültek a fôzôedényekrôl. Elnevezésük azonban megmaradt lábas edénynek, röviden lábasnak vagy lábosnak.
A toll és a lábas példáján kívül egész sor más szavunk tanulságos jelentésfejlôdése is mutatja, hogyan ôrzi a nyelv a technika újabb vívmányainak elnevezésében a régi eszközök emlékét. A sok érdekes múltú szó közül hadd kísérjük végig még egynek a történetét.
A kocsi néven ismert közlekedési eszközt régebben kocsi szekérnek mondták. Egyik népdalunk is kocsi szekeret emleget. Ilyenfajta szekeret ugyanis a Komárom megyei Kocs községben készítettek elôször. S ahogy a tokaji bort röviden tokajinak mondjuk, a híres kocsi szekereket egyszerûen kocsinak nevezték. A tokaji és kocsi jelentésfejlôdése azonban némileg eltérôen alakult. A tokajitól bizony elvárjuk, hogy valóban Tokaj szôlôvesszeirôl származzék. A jó kocsikat azonban ma már nem Kocsról vásárolják, hiszen sokan nem is hallottak errôl a községrôl, s még kevesebben tudják, hogy innen indult a magyar kocsi világhódító útjára. Sok nép még a nevét is átvette tôlünk; németül Kutsche, angolul coach, franciául coche, olaszul cocchio a kocsi neve.
De ne kövessük a kocsit külföldi bolyongásain, hiszen idehaza is érdekes utat tett meg. Ahogy az újabb, tökéletesebb közlekedési eszköz, az autó lassanként kiszorítja - legalábbis a nagyvárosi forgalomból - a lovaskocsit, úgy válik a kocsi szó az autónak egyre inkább használt, jó magyar nevévé. "De szép kocsi!" - kiáltunk fel, ha egy tetszetôs autó suhan el mellettünk.
(MTI) Petôfi Sándor - akinek elsô, Kínában álló szobrát szerdán avatta fel Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Pekingben - nem csupán magyar, hanem bizonyos értelemben kínai költô is: minden verssora olvasható kínai nyelven.
A világon elsôként Kínában jelentették meg 1998-ban a magyar szabadságharc költôjének összes mûvét, az 1950-es években Magyarországon tanult Hsziang Van-seng (Xiang Wansheng) professzor mûfordításában, hat keménykötésû kötetben, összesen 2628 oldalon.
Ezzel Kína lett az egyetlen olyan ország, amelynek a nyelvén - a magyaron kívül - olvasható Petôfi minden leírt sora. Mûveit kínaiul összesen 42 kiadásban, mintegy 250 ezer példányban adták ki. Külön megjelentették a János vitézt és Az apostolt is.
Petôfi Sándor költészete Kínában középiskolai tananyag. A poétát Kínában a világirodalom nagyjai között, Heine, Puskin, Shelley és a kor többi költôóriása mellett tartják számon. Nem is olyan régen még lehetett találkozni olyan kínaiakkal, akik Petôfi nevének hallatán még költeményeibôl is idéztek; a "Szabadság, szerelem" szinte népdal ismertségû az ázsiai országban. Petôfi Sándor munkásságát elsôként Lu Hszün (Lu Xun), a XX. századi kínai irodalom egyik legjelentôsebb személyisége mutatta be a kínai közönségnek 1907-ben. Ekkor megjelent mûvében elemezte a Nemzeti dalt, a Szabadság, szerelem c. verset, valamint részleteket közölt e mûvekbôl. Lu Hszün késôbb a János vitézt is feldolgozta a feudális társadalmi rend kritikájának jegyében.
Petôfi elsô költeménye, amelyrôl teljes kínai fordítás készült, a Nemzeti dal, amelyet Mao Tun (Mao Dun), a híres mûfordító ültetett át kínai nyelvre 1921-ben. A költô azonban akkor vált igazán ismertté a kínai értelmiség körében, amikor Lu Hszün Petôfi- elemzései 1932-ben megjelentek egy országos irodalmi folyóiratban.
Petôfi egyben az egyik legismertebb külföldi költô Kínában. Népszerûségének fô oka, hogy a költô forradalmi témájú versei jól illeszkedtek az 1920-30-as évek félfeudális Kínáját modernizálni akaró fiatal értelmiségiek törekvéseibe, gondolat- és érzelemvilágába. A népköztársaság kikiáltása után Petôfit az új kultúrpolitika forradalmi költôként tartotta számon, s Szabadság, szerelem c. verse középiskolai tananyag lett.
A kettôs állampolgársággal kapcsolatos lehetôségek megvizsgálására konzultációt kezdett Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök neves jogtudósokkal - tájékoztatta az államfô hivatala kedden közleményben az MTI-t.
A közlés szerint "a nemzetközi és az európai jogot, valamint az alkotmányjogot kiválóan ismerô jogtudósok" között van Herczegh Géza, a hágai Nemzetközi Bíróság volt bírája, Zlinszky János volt alkotmánybíró, Király Miklós, az ELTE Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszékének vezetôje, valamint Martonyi János volt külügyminiszter.
Az államfôi hivatal közlése szerint a jogászok felvázolták azokat a kérdéseket, "amelyek alapos feltárása szükséges a megalapozott döntéshez".
"Ezek között szerepel a vonatkozó nemzetközi egyezményekbôl és a nemzetközi szokásjogból eredô kötelezettségek elemzése, az európai közösségi jog vonatkozó szabályainak értelmezése, a csatlakozási szerzôdéssel vállalt kötelezettségeink körének pontos feltárása, valamint a hatályos magyar állampolgársági törvény esetleges módosításának mikéntje" - áll a közleményben.
A hivatal tájékoztatása szerint a vizsgálódás eredményeirôl az államfô tájékoztatni fogja a közvéleményt.
A közlemény szerint a konzultációt azt követôen kezdeményezte Mádl Ferenc, hogy öt vajdasági magyar párt és mozgalom közös levélben fordult hozzá. A levél írói arra kérték a köztársasági elnököt, segítse elô egy olyan döntés meghozatalát, melynek eredményeképpen a vajdasági magyarok közül mindazok, akik igénylik, letelepedési engedély és áttelepülés nélkül megkaphassák a magyar állampolgárságot. A Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom, valamint a Kereszténydemokrata Európa Mozgalom korábban közös levélben kérte Mádl Ferenc köztársasági elnököt, Szili Katalint, az Országgyûlés elnökét és Medgyessy Péter miniszterelnököt, vessék latba befolyásukat annak érdekében, hogy azok, akik ezt igénylik, megkaphassák a kettôs állampolgárságot. Az államfô korábban a kettôs állampolgárság ügyét a magyarság rendkívül fontos kérdésének nevezte.
"Rendkívül fontos kérdése ez Magyarországnak és a határokon túli magyarságnak. Végül is beletorkollik az Európai Unió egységet teremtô, határokat feloldó filozófiájába és politikájába" - hangsúlyozta a kettôs állampolgárság kérdésérôl korábbi nyilatkozatában Mádl Ferenc.
Becslések szerint az idén csaknem 6 millió román vendég látogat el Magyarországra, a tavalyi 5,66 millióval szemben, és várhatóan 10-12 százalékkal emelkedik az eltöltött vendégéjszakák száma - mondta Bíró Gáspár, a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) kolozsvári képviselet-vezetôje keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselet- vezetô elmondta: míg tavaly az átlagos tartózkodási idô két nap volt, addig az idén várhatóan eléri a 2,6 napot. Az elsô félévben a Magyarországra utazó románok száma 6,7 százalékkal nôtt, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 26,2 százalékkal emelkedett az elôzô év azonos idôszakához képest. Romániában nagyon erôs a belföldi turizmus, a lakosság csupán 5 százaléka utazik külföldre - mondta Bíró Gáspár, hozzáfûzve, hogy a romániai turisták kedvelt úticélja Budapest és "óriási a bevásárló-turizmus aránya". Az MT Rt. kolozsvári képviselete az idén 30 millió forintból gazdálkodik, ebbôl a marketingre fordítható összeg 20 millió forint.
Az eddigi csehszlovák, illetve cseh államfôk közül Václav Klaus az elsô olyan, aki hivatalba lépésekor, illetve hivatali idejének elsô fél évében egyetlen kegyelmi kérvényt sem bírált el kedvezôen - írja a szerdai prágai sajtó.
Patr Hájek, az államfô szóvivôje szerint Klaushoz eddig több mint 400 kegyelmi kérvényt nyújtottak be, s ebbôl mintegy kétszázat az elnök már elbírált és elutasított.
Klaus elôdjét, Václav Havelt jó egy évtizeden át élesen bírálta a cseh sajtó, mert túl gyakran adott kegyelmet, s a haszonélvezôk között sokszor közeli ismerôsei is voltak. A februárban megválasztott Klaus viszont már röviddel hivatalba lépése után jelezte, hogy csak rendkívüli esetekben kíván élni a kegyelemadás jogával. Fél évvel megválasztása után eddig még egyetlen esetben sem adott kegyelmet.
A cseh alkotmány szerint a kegyelemadás joga az államfôé, s döntését senki elôtt sem kell megindokolnia. A korábbi cseh vagy csehszlovák államfôk hivatalba lépésükkor mindig adtak kisebb vagy nagyobb mértékû amnesztiát. Havel - akinek elsô amnesztiája 1990 elején nagy vihart kavart, mert a közvélemény szerint állítólag sok bûnözô is idô elôtt szabadlábra került, s a börtönökben lázadások törtek ki - döntéseit rendszeresen véleményeztette az igazságügyi tárcával, olykor ellene döntött, olykor vita nélkül a tárcára hagyta a végsô döntést is. Klaus viszont bejelentette, hogy most minden esetben ô fogja meghozni a végsô döntést.
Az igazságügyi minisztériumban jelenleg mintegy 2500 kegyelmi kérvény fekszik, amelyeket még Havel idejében nyújtottak be. Ezeket a tárca szakértôi véleményezik, majd a miniszter aláírásával kerülnek az államfôi irodába. A végsô döntés az elnöké.
Václav Klaus jelenleg szabadságon van, így bizonyos, hogy az elsô esetleges pozitív kegyelmi döntésre továbbra is várni kell.
Korábban a kisérettségi idején jártunk Ákosfalván, és sok más községhez hasonlóan elkeserítônek találtuk az eredményeket.
Mi történt a nyáron? Hányan próbálkoznak újra a vizsgával? Milyen feltételek, milyen körülmények között tanulnak azok a gyerekek, akik jövôre, bár a kisérettségit eltörölték, rácstesztek alapján nyerhetnek felvételt valamelyik közép- vagy szakközépiskolába? Körutunk során ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Bár az ákosfalvi központban vizsgázott diákok közül 108-nak nem sikerült a kisérettségije, Antal András, a központi iskola igazgatója, az elmúlt héten mindössze 48 dossziét vitt be a tanfelügyelôségre, a többi nyolcadik osztályt végzett tanuló ugyanis nem áll pótvizsgára. - Sokan közülük "elvásnak" valamilyen szakiskolába, de vannak családok, ahol óriási problémát jelent a gyerek taníttatása. Kiadják a sok pénzt, és szakmunkásként sem könnyû munkahelyet találni. Nem is beszélve arról, hogy egy átlag falusi családnak milyen rendkívüli erôfeszítést jelent fôiskolára, egyetemre járatni a gyereket, és az sem biztos, hogy diplomával a kezében el tud majd helyezkedni - vélekedik az igazgató.
A községközpontban végzett 13 nyolcadikos diák közül hatnak sikerült a záróvizsgája, ketten Erdôszentgyörgyön, egy a kolozsvári református kollégiumban, egy az Elektromaros, egy a kémiai, egy diák pedig a mezôgazdasági szakközépiskolában tanul tovább. A Harasztkeréken végzett kilenc tanuló közül mindössze egy tette le sikeresen a kisérettségit, a pótvizsgára pedig nem jelentkezett egy végzôs sem.
- Az Ákosfalván tanuló gyerekek jó képességûek voltak, énekeltek, táncoltak, szavaltak - de sajnos, nem tanultak eleget. Magamban sokat rágódtam, hogy mi lehetett a sikertelenség oka. Tény, hogy sok minden rossz összejött, és kétségtelen, hogy az egyéb okok mellett a gyerekek lazábban vették a vizsgát - vélekedik az igazgató, aki szerint a kisérettségi megszervezése, a bizottságok tagjainak ide-oda utaztatása óriási anyagi kiadást jelentett, az iskolák javítására pedig nincs elég pénz.
A központi iskolához nyolc kisebb tanintézet tartozik.
Ákosfalván 63 gyerek tanul az idén 22-en kezdik az
elsô osztályt, Vajában négytanerôs és
felsô tagozattal mûködik az iskola, ahova 119 gyerek
jár. Harasztkeréken három tanerô tanít az
alsó tagozaton, a felsôn két összevont
osztályban folyik a tanítás. Kisgörgényben 19
gyerekkel egytanerôs, Cserefalván 23 gyerekkel
kéttanerôs, Székelycsókában 12 gyerekkel
egytanerôs, Szentbenedeken 29 gyerekkel kéttanerôs,
Göcsön 21 gyerekkel
két-, Szövérden 15 gyerekkel egytanerôs az elemi
iskola.
Szakemberek dolgában az igazgató szerint viszonylag elfogadható a helyzet, az óvónôk és a tanítók szakképzettek, Ákosfalván angoltanárra várnak, Harasztkeréken viszont csak románból és testnevelésbôl volt szakos tanár, a többi tantárgyból helyettesítôkre, esetleg nyugdíjasokra szorítkoztak, magyartanár pedig még Vajába sem jutott.
A tankönyveket az igazgató szerint augusztus 15-e elôtt megkapták, de nem volt idô kicsomagolni, így nem lehet tudni, hogy hiányzik-e valamelyik.
Ezekben a napokban elsôsorban az iskolaépületek karbantartására összpontosítanak. 17 oktatási egység - kilenc iskola és nyolc óvoda - mûködésének biztosítása nem kis gond az önkormányzat számára. Javításukra 200 millió lejt szántak, 100 millióra pedig számítógépet vásárolnak, az ákosfalvi mellett a vajai és a harasztkeréki iskolának is. Az állami költségvetésbôl 72 millió lejt kaptak hûtôszekrényre, eddig ugyanis egy sem volt, így a gyerekek tej helyett sajtot és kekszet kaptak tízóraira.
A munkálatokat a helyhatóság javítócsoportja végzi. Ottjártunkkor az ákosfalvi iskolában Bukur Balázs karbantartó a kerítést festette. A félreesô falvakban bôven volt még tennivaló. Kisgörgényben, mivel magas volt az épület és nagyon hideg, holland segítséggel álmennyezetet szereltek, és ottjártunkkor folyt a központi fûtés szerelése. Fehérvári Bálint református lelkész elmondta, hogy a holland testvérfalu Nijkerek Alapítványa 2001-ben a templom javítását támogatta, az idén pedig 3000 eurót adományozott az iskola komfortosabbá tételére. Az ott dolgozók reménykedtek abban, hogy kezdésre a nagyon megrongálódott árnyékszék helyett is sikerül újat építeni.
Csókában a régi iskolaépület használhatatlan, de alaposan ráfér a javítás a tanítói lakásra is, ahol az egyetlen osztatlan osztály mûködik.
Szövérden a megcsúszott iskolaépületbôl valószínû, októberben (a tetôjavítást követôen), költözhetnek át a volt szövetkezeti székházba, amelyet erre a célra vásárolt meg a helyi tanács.
Cserefalván Horváth Júlia óvónô kalauzolt, ô ugyanis annak a csoportnak a vezetôje, amely az óvodának, iskolának érkezett holland segély felhasználásáért felel. Az épületbe vizet vezetnek, és illemhelyet alakítanak ki. A kagylókat, vezetékeket a luntereniek hozták (korábban egyébként játékokkal és fénymásolóval segítették az óvodát), az egyház kútjából biztosítják a vizet, a munkálatok elvégzésében a tanács segít, de ahogy ottjártunkkor látszott, sok munka van még hátra. A cementpadlózatot is újra kellene önteni, de erre az óvónô szerint nincs pénz. Cserefalván 15 óvodás, a két összevont elemi osztályban pedig 23 gyerek tanul, a gyereklétszám láthatóan csökken, az óvodások felét már egy helyi tehetôs roma család leszármazottai teszik ki. Bár viszonylag jómodú emberek lakják a falut, az óvónô szerint, aki maga is helyi lakos, nem vállalnak gyereket a szülôk, és néhány tanulót Ákosfalvára, sôt Vásárhelyre járatnak iskolába.
Harasztkeréken 110 az óvodások, iskolások száma - tudjuk meg Molnár Mária román szakos tanárnôtôl. Az alsó tagozaton szakképzett óvónôk, tanítók oktatnak, a felsôn a testnevelés szakos igazgatóval csak ketten szakképzettek, a matematikát egy almérnök tanította, s a nehéz ingázási feltételek miatt nem túl kelendôek az egyéb katedrák.
A tanárnô szerint Harasztkeréken nem volt hagyománya a tanulásnak, s amikor tizenkét évvel ezelôtt lelkész férjével odaköltöztek, nem volt értelmiségi elszármazottja a falunak. Az eltelt évtized alatt jobb lett a mérleg, állatorvos, zenetanár, mérnök, technikus került ki az iskolából. Kérdésünkre, hogy a nyolc gyerek közül, akiknek nem sikerült a kisérettségije, miért nem jelentkezett egy sem a pótvizsgára, Molnár tanárnô elmondja, hogy a faluban azt tartják, ha nem sikerült a vizsga, a gyerek maradjon otthon.
Berecki Ildikó a tavaly végezte a nyolcadik osztályt, a záróvizsgáján azonban nem érte el az átmenô jegyet. Szép arcú, intelligens, magabiztos lány, és határozottan állítja, hogy nem akar tovább tanulni, mert nem kedveli a tanulást. - Csak azt szerettem volna, hogy legyen meg a diplomám, és nagyon rosszul esett, amikor a nálam gyengébbeknek ez sikerült. Aztán lemondtam, pedig sokat biztattak, hogy menjek. Járok a mezôre, fonok - teszi hozzá, majd elárulja, hogy a kereskedelmi szakiskolát elvégezte volna, hogy bárban dolgozhasson, de most már otthon marad.
Kertész Arabella az egyetlen a kilenc közül, aki a harasztkeréki iskolából letette a kisérettségit, mégis el van szontyolódva. Mivel kisgyerek kora óta asztmás és allergiás volt (az utóbbi években javult az állapota), elhatározta, hogy allergológus orvos lesz, és ô is megpróbál másokon segíteni. A 7,56-os általánossal azonban nem sikerült a Bolyai líceum kémia-biológia szakos osztályába bejutnia, és így a Sincai középiskolában kezdi az évet. Jobb eredményre számított a kisérettségin (6,80-as átlagot ért el, 9,25-öt írt magyarból), és a szülôk sem értik, hogy mi történt, hisz végig jeles tanuló volt, és a tanév idején rendszeresen tanult. Úgy érzi, hogy nagyon ellenséges volt a hangulat a kisérettségin, és egyes tantárgyakból a magyarázat hiánya miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna. De ígérete szerint arról a szándékról, hogy orvos legyen, nem tett le, és eltökéltségébôl ítélve hinnünk kell neki.
Az iskolában, ahol tanult, egyébként nincsenek gyermek- és ifjúsági könyvek, nem volt számítógép, és hiányoznak a legfontosabb szemléltetô eszközök.
Körutunk végén, a korszerûségtôl messze álló iskolaépületek, s tanévkezdéssel járó gondok számbavételén túl, elgondolkozhatunk azon, hogy hol tart a városi és vidéki gyerekek közti esélyegyenlôség, s talán arról is, hogy mikor ébred fel a tehetôsebb vidéki települések lakóiban, hogy nem csak szavalni kell a templom és iskola fontosságáról, hanem a faluközösségeknek tenni is kellene valamit. Hogy valóban az övék, a miénk legyen az iskola, s vele együtt a jövô is.
Aki veszi magának a fáradságot és
végigolvassa írásaimat, vajmi keveset talál benne a
Közel-Keletrôl.
Holott mindennap gondolok rá. Mit gondolok, minden nap, minden
hírolvasó egész órában szembesülök
vele. Felrobbantott autóbuszok, futkosó,
kétségbeesett emberek, hajigáló arab suhancok,
nyomor és fanatizmus, telepesek, ultravallásosak és
nagyvilágiak, fehér falú modern házak és
évezredes romok. Biblia és Korán. (Ki Korán
kel, terroristát lát.)
Az antiszemiták és a szélsôjobb - ultrabal szerte a világon, a globalizáció ellen küzdôk mindenütt már régóta védelmükbe vették a terrorizmust. A tehetetlen dühöt, amivel csak pusztítani lehet, szabad. Elvárt minimum. Mindent, ami hightech, civilizáció, munka, öntözéses gazdaság, elôrelépés, tôkebefektetés, építés, üzlet. Egyszóval békés és nem egy helyben járó, konzervatív ósdiság, nyomorromantika, csudált maradiságerény.
Ha a Közel-Keleten valaki, valamely oldal, oldalvíz, - hajtás békét kezdeményez, hisz is abban, hogy megvalósítható, ha elindul egy jótékonynak ígérkezô folyamat az ENSZ, a norvég külügy, az amcsik és orosz kormány, vagy a dán haltenyésztôk részérôl (tetszôleges és egyre fogyó a békét szorgalmazók sora), ha elkezdôdik a közeledés, a tárgyalások során a diplomaták végre egy asztalhoz ülnek (eltekinthetünk az ölelôs és csókos gesztusváltozattól), mindig akad egy erôszakosabb csoport, amely lelô, kinyír, felrobbant, öngyilkos merénylôket toboroz és küld a helyszínre, amely repülôgépet térít el, védtelen utasokat végez ki, ikertornyokat rombol le.
Ugyanis az arab világnak (az iszlám terrorizmusnak) érdeke, hogy a belsô nyomor enyhítésére, az egyes országokban uralkodó terrorisztikus, maradi rendszerek nyomásának eltompítására, lefüggönyözésére, az olajtenger hátán imbolygó nyomoroncok elvakításra - a rendszerek belsô logikájából következôen - az ún. palesztin kérdést lobogtatva, agresszíven hívják fel magukra a közvélemény figyelmét: terrorral tartsák állandó fenyegetés alatt az egész világot, amelyet sem meghaladni, sem meghódítani nem tudnak. Melynek értékeibôl a legmodernebb fegyvereket és a legféktelenebb fényûzést veszik át. Nem a munkaerkölcsöt, nem a szorgalmas építést, nem a faültetést, nem az ivóvízhálózat kiépítését, nem a fanatizmus leszerelését, a racionalizmust.
Tudom, a gyarmatosítás évszázadai lejáratták elôttük az európai értékrendet. Ôk csak most négy-öt évtizede léptek ki az egyenjogúság nagy pályasíkjára. Csak hát nem látjuk, miféle jövôkép és perspektíva lebeghet olyan államok és vallási vezetôk, szent háborúra uszító dzsihád-milicisták elôtt, akik számára az állami terrorizmus, a vízvezetékek robbantása, az ENSZ szerepének megingatása, a palesztinok menekülttáborokban való tartása (lassan hat évtizede), a terrorista kiképzés, az Allah által megígért hetvenhét mennyországi huri a legfôbb jó.
Izrael a palesztinok számára megélhetési forrás. Odajárnak naponta dolgozni a Gázai- övezetbôl vagy Betlehembôl. Ha lezárják a kapukat, ha megépítik a falat, lehet, hogy nagyobb a biztonság, de a kívül rekedô családok éhen halnak. Ha megnyitják, beözönlenek a terroristák (is). A szélsôbal, a gerillák és marxisták. Akik, ha átvennék a hatalmat, rövidesen sivataggá (fegyverraktárrá) tennék a cionizmus eszméibôl építkezô virágzó országot.
Ott (sokoldalúan alulfejlett) szocializmus lenne. S azt arabul - egy a hetvenes években terjedô vicc szerint - úgy mondják, hogy (c)harababura.
Minôségi programfüzet ajánlotta az idéni Bolyai Alkotótábor szervezte szimpóziumot az érdeklôdôk figyelmébe. A kedd délután elméletileg három órától kezdôdô beszélgetés a centrum és periféria, kortárs mûvészet kisebbségben, mûvész- mûvészeti migráció témakörét járta körül, az Itt a távolban mottó jegyében.
Elméletileg háromtól, mert a nem mindennapos téma ellenére várni kellett, míg a nagyérdemû elegendô létszámban tiszteli meg a rendezvényt. De akik ott voltak, érdekes mûvészetfilozófiai beszélgetésnek és parázs vitának lehettek szem- és fültanúi. A meghívottak (Beke László mûvészettörténész, Bíró Béla író, publicista, Sebôk Zoltán esztéta, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi adjunktusok, Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész, Tordai S. Attila szerkesztô, kurátor) közötti eszmecserét Ungvári Zrínyi Imre vezette, aki igyekezett igazi, beszélgetéssel összekötött vitát szítani. A kérdéskörök, fôleg a centrum és periféria problémájának kapcsán a legkülönfélébb megközelítések és vélemények hangzottak el, fölmerült a nemzetiségek helyzete, a centrum mibenléte, a centrum és periféria kölcsönös viszonya, a történelem, a posztmodern és annak végnapjai, a képzômûvészet, a színház, a filozófia, az építészet, sôt a matematika és a fizika is.
Ungvári Zrínyi Imre a centrum nehezen meghatározható voltával indította a beszélgetést. Bíró Béla a centrum és periféria elsôsorban történelmi megközelítésbôl érvényes kölcsönös viszonyának szerepét hangsúlyozta, a folytonos anyagcsere fontosságát: mindig a periféria szüli az újdonságokat, ezeket a centrum bizonyos idô elteltével kanonizálja, és ezzel meg is merevíti. A megmerevített dolgokat pedig újra kell értelmezni, vagy mást kitalálni helyettük, ami újra a periféria dolga lesz. A centrum és periféria, a köztük lévô viszony térben és idôben is értékelhetô. Beke László szerint a két tényezô elsôsorban a mûvészet terén értelmezhetô hasznosan. A periféria csak régió. Ungvári Zrínyi Ildikó elsôsorban a téma történelmi, majd színházi vetületére tért ki. Csegzi Sándor, a rendezvény házigazdája a fizika területérôl közelítette meg a témát, Sebôk Zoltán a memetikai értelmezést, az ajándékozás- elméletet részesítette elônyben és ezzel vitát robbantott ki.
Ezek után pedig mindenrôl szó esett, mi fül- észnek ingere, szeptember 11-étôl a posztmodern feltételezett agóniájáig, a gótikus építészettôl Bolyai matematikájáig, a Balkon címû folyóirattól a képzômûvészeti alkotás színházi szemszögbôl való szemléléséig, és így tovább. Noha a moderátor igyekezete ellenére a beszélgetés egy idô után inkább "saját vélemények kifejtése" jelleget öltött, és a vitázó felek sem tudták meggyôzni egymást, érdekes eszmecsere élményével, használható, új információkkal és enyhe fejfájással lett gazdagabb a tisztelt nagyérdemû.
2003. augusztus 30-án Sáromberkén sor kerül a néprajzi-falutörténeti múzeum ünnepélyes megnyitójára és az ezzel egybekötött, Lokális történelmek címû tudományos konferenciára. A Sáromberki Néprajzi- Falutörténeti Múzeum elôdje a helybéli egyetemisták által 2001. október 20-án létrehozott néprajzi-falutörténeti kiállítás, melynek tárgyegyüttese a helység hagyományos kultúráját, történetét, valamint a Teleki családhoz és az egyház történetéhez kapcsolódó emlékeket volt hivatva szemléltetni. A rendezvény sikere folytán igény merült fel az anyag intézményes formában történô konzerválására és kiállítására. Így született meg a múzeum ötlete, amit az Illyés Közalapítvány, a Sáromberki Református Egyházközség és Zima Ferenc magánvállalkozó hathatós segítségével sikerült kivitelezni. A frissen létesült gyûjteménynek a Sáromberki Református Egyházközség tulajdonát képezô, nemrégiben felújított mûemlék jellegû épület, az 1824-ben emelt egykori felekezeti iskola ad otthont.
Az augusztus 30-i rendezvényen 10 órától elôször a múzeum-megnyitóra kerül sor az intézmény udvarán, a református templom mellett: megnyitóbeszédet dr. Keszeg Vilmos tanszékvezetô egyetemi tanár, dr. Szabó Miklós történész, Nagy Géza nyugalmazott és Porkoláb Levente jelenlegi lelkipásztor, valamint Vajda András és Orbán János, a múzeum szervezôi tartanak.
A 14 órától a Teleki-kastélyban lévô mezôgazdasági szakközépiskola dísztermében zajló Lokális történelmek c. helytörténeti konferencián az elôadások során Viczián István (Budapest), Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely), Szabó Miklós (Marosvásárhely), Berekméri Árpád Róbert (Marosvásárhely) mellett szóhoz jutnak a helytörténet helybéli kutatói (Berekméri István, Orbán János, Nagy Domokos, Vajda András) is.
Sokat látott ember Zimmer Feri, pedig amikor elôször lépte át az országhatárt, még legénytoll sem pelyhedzett az állán. De a szükség nagy úr, az élet nagy tanítómester. Feri elôbb Budapesten próbálkozott, csip-csup munkákból tengette szomorú életét, olykor bizony az aluljáróban hált, míg hozzá nem csapódott egy székely leány. A Nyugatinál találkoztak, Feri hamburgert akart kérni, ki is mondta, de a leány hozzálépett, kosarából kínálta. - Ne edd azt az egészségtelen izémizét - mosolygott. - Kóstold meg az én tepertôs pogácsámat, még odahaza süttem...
Nem viccbôl mondta Eötvös József, hogy a jó asszony olyan, mint a napsugár: semmit sem hoz, és mégis minden gyarapodik.
De Terike hozott pogácsát, Feri megkóstolta, és azóta sülve-fôve együtt vannak. A Terike tepertôs pogácsája olyan, mint a szeretet, soha el nem fogy. És mindig friss. Elôbb valami tanyán húzódtak meg, aztán körbejárták a Balatont, ezt a "gyönyörû nagy pocsolyát" - így nevezte a Gazda, aki lángossal kedveskedett, majd ottmarasztalta ôket éjszakára az ürességtôl kongó panzióban. Nem is mentek haza, csak karácsonyra, de a szilvesztert már ismét ott töltötték Aligán. Lángost sütöttek, felfuttatták a Gazda boltját, aztán Terike pánikszerûen beleesett a Gazdába, az rohamtempóban vált el feleségétôl, összeházasodtak - és két karácsony múltán szét is mentek. Annyi, hogy Terike magyar állampolgár lett, aztán visszatért Ferihez, aki mindvégig hû maradt hozzá, nem keresett új kapcsolatot, dolgozott szerényen és serényen, akkor már konyhafônöki minôségben. Mesterségét tekintve ez a Feri ugyanis képzett szakács volt, Segesváron dolgozott, míg egy ronda ügy miatt távoznia nem kellett. Volt szekus sétáltatta kutyáit a vár alatti korzón. Arra járt egy erzsébetvárosi ember, egy koporsókészítô, és viccesen rászólt az ebekre, azt mondta: Dzsákó bengá! A szekus bizony sokoldalúan képzett szaki volt, értett cigányul, és magára vette a kedélyes kívánságot ("Vigyen el az ördög!") A kutyák nyomorékra marták az asztalost, sokára került haza a kórházból. Feri a vendéglô teraszán lebzselt éppen, s szemtanúja volt a durva támadásnak. Hajlandó volt tanúskodni a törvény elôtt is.
A tárgyalás elôtt két nappal rátörtek, kegyetlenül ellátták a baját, garzonlakását feldúlták, értékesebb tárgyait, pénzét elvitték, és megfenyegették: ha megjelenik a bíróságon, elvágják a nyakát.
Azóta nem járt Segesváron Feri. Lakását átengedte unokaöccsének, és elhúzott messzire. Az asztalos elveszítette a pert, a volt szekust felmentették. Másfél év múlva ugyanott, a korzón, elütötte egy személygépkocsi, szörnyethalt. Van Isten, mondta Feri, mikor elolvasta az unotesó levelét.
Nem keresett új nôt, és jól tette, mert Terike visszatért hozzá. Teljes diszkréció mellett kötöttek frigyet.
A Balaton tele van ZIMMER FREI feliratokkal. A 2003-as esztendô fekete idényt hozott, leapadt a víz, nem jött vendég, Feri már júliusban lelépett. Terike még maradt, de csak amíg átadja a munkát s a felelôsséget üzlettársának. Aztán nyakukba vették a világot, vagyis szépen hazajöttek. Jártak Gyergyóban is, de Terike olyan tájat keresett, ahol bôven terem gyümölcs és nemes szôlô. Erre a Feri fatornyos faluja látszott a legalkalmasabbnak.
A szülôi ház még állt, mögötte az erdô, a dombhajlatban csörgedezô forrás; a csermely - kis patakká szaporodva - ott szalad át az udvaron. A szôlô rég kipusztult, bozót nôtte be az oldalt, potyára süti délelôtt is, délután is az áldott nap. Állt a csûr is, anyagából olyan emeletes házat szerkesztettek, hogy csudájára járt a környék. A falu öregjei nem gyôzik áldani Ferit, hogy immár hazajött. Terepjárójával viszi-hozza ôket a községközpontba, a közeli kisvárosba, ügyintézni vagy orvosi vizsgálatra. Feri a postás és a mentôs is egyszemélyben. A táj tehetôsebbjei bolondnak tartják. Ráragasztották a Zimmer Feri nevet. Ugyanis a felújított emeletes ház felsô traktusát vendégszobákká képeztette ki, és balatoni szokás szerint kiírta egy táblára: ZIMMER FREI. Az érdeklôdô helybelieknek elmagyarázta: szabad, azaz kiadó szobát jelent, vagyis, ahogy "Magyarban" mondják, "zimmer- feri".
Hát ez szépen rajta maradt. De nem bánja. Terike sem, hogy ô meg Zimmer Feriné. Vendég is van; kiderült, hogy az Isten háta mögé is eljön a turista, ha érdemes. Ferinél-Terinél pedig van minden: fôtt kukorica, dinnye, milánói makaróni, lecsó, székelygulyás, kolozsvári káposzta, tárkonyos leves, csülökre fôtt fuszulykaleves, disznóflekken, szalonnás rántotta, aztán gyergyói örmény különlegességek. És saját találmány is, tréfásan úgy hívják egymás között a vendégek: a Terike pizzája. Urasan: "Pizza à lá Teri." De voltaképpen már nem is Terike süt- fôz, hanem a húga és Róza néni a szomszédból. Terike csak irányít, Feri tervez, kóstol és persze beszerez. Terike a Balatonon kitanulta a tetkózás mûvészetét is. Jött egy kis csoport egyetemista a vásárhelyi Fél- szigetre, gyalogosan eregéltek le a völgyön, meglátták Zimmer Feri panzióját, "ITT NEM HALSZ ÉHEN, MERT JÓL FÔZÜNK!", bejöttek. - Nicsak, nem tudna nekem is egy ilyet? - mutatott a Terike karjára az egyik lány. Aznap nem is jutott ideje egyébre. Jópofa volt egy másik csaj, azt mondta, nem nyugszik, amíg mellbimbóira nem tetováltatja a Bibliát. Balra az Ószövetség, jobbra az Újszövetség. Vagy fordítva. Terike erre nem vállalkozik. Tanuljatok lovagolni, ajánlja.
Van ló is, kocsi is, adj esélyt a szerencsédnek, mondja Zimmer Feri. Ha elkezdtél valamit, vidd végbe. Itt az a baj, keseredik neki néha, hogy ebben az országban mindenki megjátssza a hozzáértôt, a profit. De ez a "profiság" többnyire abból áll, hogy az illetô úgy tesz, mintha értené a dolgát, aztán könnyedén, játszva nem csinálja meg, amihez különben halvány fingja.
Az esztendô itt sem csupa virág. Néha inkább csak magának fôz a család, mert hát amúgy is fôzni kellene. De az árnyas szûk völgytorokban a kánikula is üde; újabban minden hétvégén lakodalmat tartanak Zimmer Ferinél. Egy haver, akit a hadseregtôl dobtak ki, mert nem tudott elszámolni a hûznikkel, tûzszerésszé képezte át magát, ô hozza a szereléket. Durranccsal is kedveskedik a násznépnek. A durrancs erôs hanghatású pirotechnikai készítmény, amivel például mulatságokon jól lehet utánozni a kézigránát hangját. Harcászati gyakorlatokon alkalmazzák. Jó nagyot szól, de nem öl meg senkit. A fehérnépeket elôbb halálra rémíti, aztán - hiszen tûzijáték követi - elbûvöli a látvány.
Nemrég tették közzé az erdélyi autósztráda tervezett nyomvonalának rajzát. Zimmer Feri meglobogtatta az újságot. - Terikém! Mindjárt a mobilomba dôlök. Idenézz: megütöttük a fônyereményt!
Az európai autósztráda alig 25 kilométernyire húz el a Zimmer Feri Panziótól.
"Levélféle" és "válaszféle", együtt kerek egész: Csoóri Sándor esztendônyi távlatból is érvényes üzenete Markó Bélához, s mellette a költô-politikus válasza. Mindkettô joggal tarthat számot érdeklôdésünkre. Rólunk szól a levélváltás, a századnyinál hosszabb idôt átívelô, mégis oly kitapinthatóan bennünk élô múlt elevenedik meg, és soraikban jelenünk sajgó dilemmáira, útkereséseire ismerünk.
Kedves Béla! Már régóta szeretnék valamit írni Csucsáról, egészen pontosan a csucsai Boncza- kastélyról, errôl a rejtôzködô, fákkal és nyugtalanító titkokkal körülkerített helyrôl, ahol - utólagosan összeszámolva az évszakokat és a napokat - legalább két teljes esztendeig Ady Endre is élt.
Akárhányszor elautózom a sziklaperemre épült és lombtakarásban magasodó "várkastély" elôtt, újra és újra elszorul a torkom. Elszorul, sôt mintha a szívem is megnagyobbodva azt várná, hogy történjék velem valami. Legyen az a valami csoda, botrány, szentségtörés, legyen az bármi, csak értsem meg végre, hogy miért ér utol itt mindig valamiféle remény nélküli kétségbeesés. Ha valaki azt mondaná, nyitott koporsókkal van tele a kert, az udvar, elhinném neki. Mint ahogy azt is elhinném, ha egy tudós olyasmit bizonyítana be, hogy nagy szellemek életükben mágneses tereket alakítanak ki maguk körül, s ezek a haláluk után is megmaradnak, és aki belép ezekbe a terekbe, mindannyiszor így vagy úgy, de megzavarodik. Fölváltva érezhet mámort, szorongást, kárhozatot. Gyakran még fojtogató bûntudatot is, anélkül, hogy ismerné az okát.
Elméletét a magam élményeivel tudnám leginkább igazolni, mert Csucsa mellett Nagycenk az a másik hely, ahol pillanatok alatt kibillenek megszokott állapotomból. Odaérek a kastély elé, benézek a kovácsoltvas kapun, látom az ablakokat, az ablakok mögötti szobákat, s az egyik szobában azokat a sárga cipôket, amelyek Széchenyi lábán voltak akkor, amikor Döblingben öngyilkos lett. És mindig azt gondolom ilyenkor, hogy az aradi tizenhárom után ô a tizennegyedik vértanú, csakhogy a homlokának szegezett fegyver ravaszát nem a Habsburgok húzták meg, hanem ô maga, az áldozat.
Ennyi épp elég nekem ahhoz, hogy forróság öntsön el, és feszengni kezdjek a bôrömben.
Sokáig csak furcsálltam, hogy miért e két hely kelt bennem megtévesztésig hasonló érzelmeket. Mûkedvelô lélekbúvárként kezdetben azzal próbáltam magyarázni a furcsaságot, hogy mindkét kastély: a nagycenki kastély és az Adyhoz kötôdô csucsai is közvetlenül az út mellett áll, és szinte ellenállhatatlan testi élményként kínálja föl nekünk a történelmet, a történelem absztrakciói nélkül. De elég hamar meg kellett értenem, hogy ez csak amolyan felszíni okoskodás. Az okoknak mélyebbeknek kell lenniük. A következô rejtvényfejtéskor már világossá vált, hogy a helyszíneket a két lángelme közös vonásai rokonították inkább, és nem a hasonló körülmények.
Széchenyi és Ady? Hogyan kerülhetnek így egymás mellé? A legnagyobb magyar a másik "legnagyobbal"? Az arisztokrata reformer az elsô igazán modern forradalmárral? A leggyakorlatiasabb nemzetgazda egy vérbeli lírikussal?
A külsô jegyek és látszatok alapján olyan könnyen el lehetne különíteni egymástól ôket, mintha nem is ugyanannak a népnek, nemzetnek, kultúrának a tagjai volnának. De leereszkedve az ösztönök, az indulatok, a tragikus tudat legmélyebb rétegéig, aligha találnánk két ennyire azonos alkatú és rendeltetéses magyart, mint ôk ketten. Parádés világfiak, hódítók, seregeket doboltatnak össze, miközben nagybetegek és nagy szenvedôk. Egyformán a boldog vakmerôség és a halál rokonai. Németh László fiatalon, kezdô tanulmányíróként ezt írja Adyról: "Ady nemcsak keseregte a magyarságot, hanem alkotta is... A magyar irodalomnak lehetnek nagyobb alakjai, a magyar önismeretnek aligha van mélyebb forrása nála... Ady volt az elsô, aki egybelátta a magyar életet, nevet és méltóságot szerzett sorsunknak..."
Széchenyirôl, ha más szavakkal is, de ugyanezt elmondhatta.
Kedves Béla, most jut eszembe, hogy Nagycenk után még meg kell említenem Párizst is. Azt az eszményi Párizst, amely Ady versei nélkül számunkra nem létezik. Bizonyságul sorolhatjuk a verscímeket: Egy párisi hajnalon, A Gare de l'Est-en, Páris, az én Bakonyom, Este a Bois-ban, A Szajna partján. Vagy azt, amelyet szinte mindnyájan könyv nélkül tudunk:
Párisba tegnap beszökött az Ôsz
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S égtek lelkemben kis rôzse-dalok:
Füstösek furcsák, búsak, bíborak,
Nem idézem végig a verset, és a többit se sorolom, egyszerûen csak szeretném kijelenteni: Párizst, igazán, Ady tette halhatatlanná.
Idézd csak föl magadban, hány nagy verset írt ott a kastélyban. Mindenekelôtt a Csinszkának szóló szerelmes verseket. Vallomásos erôvel tódulnak egymás után: És mégis megvártalak, Az elhagyott kalóz-hajók, Vágtatás a Holdnak, Óh, fajtám, vére, Cifra szûrömmel betakarva. Vagy hogy a legismertebbet említsem:
S a szerelmes verseken kívül itt írta a magyar költészet olyan nagy verseit is, mint amilyen például A Kalota partján, Ember az embertelenségben vagy a Nótázó vén bakák.
Csucsán én elôször 1954. szeptember elsô napjaiban jártam, Bölöni György és Móricz Zsigmond lánya, Móricz Virág társaságában.
Nyilvánosan még sose beszéltem részletesen errôl az élményemrôl. Valószínûleg azért, mert még ma is olyan fölfoghatatlan nekem ez az utazás, mintha nem velem történt volna meg, csupán képzelôdtem vagy olvastam volna róla.
Az utazás elôtt egy évvel "robbantam" be az irodalmi életbe. Néhány csapnivalóan gyönge, de az akkori politikai életet teljesen fölborzoló versemért vállára vett az irodalmi élet. Bemutatásul a Csillag címû folyóirat tizenkét versemet közölte, amire eladdig nem volt példa. Még könyvem se jelent meg, de 1954 tavaszán a Magyar Írószövetség javaslatára József Attila- díjjal jutalmaztak, s ráadásul még azzal is, hogy egy háromtagú íróküldöttség teljes jogú tagjaként Romániába utazhattam.
A lehetôségbe beleszédültem. Különösen akkor, amikor megtudtam, hogy az 1947-es párizsi békeszerzôdés aláírása óta, amelyen a háború gyôztesei Erdélyt ismét Romániához csatolták, a mi küldöttségünk az elsô "fecske", amely a szomszédos "baráti országba" látogat.
Akkortájt még fogalmam se volt semmirôl. Gyerekkoromban, sôt pápai kisdiákként is csak abban reménykedtem, amiben a felnôttek is: ha van igazság a földön, Erdély fele a mienk marad. Sajnos nem maradt. De elvesztésének fájdalma az újjáépítés és a népuralom mindennapos tapsviharában tökéletesen eltompult. Legalábbis Magyarországon. Arról, hogy a párizsi békeszerzôdés második Trianon volt számunkra, nemigen beszélt senki, illetve ha beszéltek is, kizárólag azt hangoztatták, hogy a sebeket a szocializmus finoman be fogja gyógyítani.
Ártatlanságomban vagy inkább tudatlanságomban nekem is úgy tetszett, hogy küldöttségünk ennek a távlatos reménynek az útjait kövezi ki Romániában. Azonban hamarosan kiderült, hogy szó sincs ilyesmirôl, mivelhogy minket nem tárgyalni hívtak a két ország jövôbeli kapcsolatairól, hanem inkább elkábítani vagy elkápráztatni. Beültetni egy balkáni hintaszékbe.
Már az utaztatásunk is ennek a szédítésnek volt az elôjátéka. Ekkortájt még nem olyan sûrûn röpködtek az utasszállító gépek, mint ma, és csak az államilag fontos emberek utaztak rajtuk. A gépek zöme egyébként is kiszolgált katonai gép volt, bombázóknak is beillettek. Szívesen utaztunk volna Bukarestbe hálókocsival mi is, de hogy ne viseljen meg bennünket a hosszú út, vendéglátóink repülôjegyet küldtek. Szállást is a román fôváros legelôkelôbb szállodájában, az Athéné Palace-ban kaptunk. Életem elsô szállodája! Térre nézô szobával! És hogy a káprázat folyamatos maradjon, mindennap más étteremben szerveztek egy-egy híres íróval, költôvel, kritikussal találkozót, halk villacsörgés és késcsörgés kíséretében. Öt ilyen zsúfolt, marcipános nap után pedig levittek minket a tengerpartra, Constantába, közelebbrôl: Mamaiára, egyenesen az egykori királyi üdülôbe, amely csak egy átszállónyi távolságra lehetett a mennyországtól. És hogy ott a tengerparton se érezzük elesettnek és árvának magunkat, velünk jött üdülni az akkori Román Írószövetség elnöke is: Zaharia Stancu költô és regényíró.
Az ô "házigazdai" föladata továbbra is az elôbbi programok folytatása volt: újabb és újabb román írókkal ismerkedtünk és vacsoráztunk.
Bölöni és Móricz Virág gyorsan be tudott illeszkedni az elnök programjába, mondhatnám úgy is, hogy a kiválasztottak nagyvilági helyzetébe. Érzôdött rajtuk, hogy évtizedeken át benne éltek Európában, benne az irodalmi életben, nyelveket beszéltek, sôt még azt is érezni lehetett rajtuk, hogy lángelmék környezetében forgolódtak: Adyéban, Móriczéban, Bartók, Babits, Kosztolányi és Kodály társaságában. Én viszont mint a megfagyott gyermek távoli rokona, csak csetlettem-botladoztam, és okosan hallgattam közöttük. Az eszmecserék többnyire franciául folytak, s így én csak az olyan elhangzó nevekbôl, mint Anatole France, Tristan Tzara, Aragon, Breton, Ehrenburg, Picasso tudtam következtetni arra, hogy épp mirôl is társalognak.
A hetedik napon azonban történt valami Bölönivel. Bizonyára megunta a mindennapi lakodalmat, a rendszeres "leitatást és a leetetést", és olyasmirôl kezdett dödögni, hogy jó és gyönyörû ez a tengerpart, ahol egykor a nagy római költô, Ovidius töltötte örökös számûzetését, de a hátralévô másfél hetünket ô szívesebben töltené szülôföldjén, Erdélyben, például Szilágysomlyón, Nagyváradon, Csucsán, Érmindszenten, ahol Ady halála óta egyszer se járt. Bölöni eltökélt dödögése azonnal fölgyújtotta Móricz Virág képzeletét is: "Nagyon jó, nagyon jó, kedves Gyurka, menjünk Erdélybe, apám épp tizenhárom éve, 1941-ben járt ott, szívesen bejárnám azokat a városokat, falvakat, ahol megfordult. Névrôl még Bözödi Györgyöt is ismerem, ô kísérte apámat a Székelyföldön. És emlékszem még Nagy Imre nevére is, a festôére, akitôl apám el volt ragadtatva. Nemcsak a képeitôl, hanem az esze járásától is."
Én csak füleltem, hallgattam vitorlát bontó mondataikat, meg kell mondanom, elég keserû szájízzel, mert semmi kedvem se volt otthagyni a tengert. De hát én hozzájuk képest nem osztottam és nem szoroztam.
Bölöni addig-addig hajtogatta Erdélyt, amíg vendéglátóink is meghallották. Kitört a vakrémület. A barátinak mondható mosolyok villámgyorsan lehervadtak az arcokról. Rebegni kezdtek a kiszolgáltatott szempillák, jobbra-balra siklani a tanácstalan szemgolyók, hiszen az eredeti meghívásban szó se volt arról, hogy a háromtagú magyar íróküldöttség átmehet Erdélybe is. Ha romániai magyarokkal akarunk találkozni, nem jelent gondot, mivel sok magyar él Bukarestben, és közülük sokan ott lesznek az augusztus 23-i ünnepségen, Románia legnagyobb nemzeti ünnepén, sôt a parlamenti fogadáson is, ahova Gróza Péter, helyesebben Petru Groza miniszterelnök minket is meghívott.
Bölöni nem számított arra, hogy emberi kívánsága diplomáciai bonyodalmat okoz, politikai kalamajkát. Ha sejtette volna, csöndben marad. Végül a magyarul is tökéletesen beszélô Groza oldotta meg a gondot: hozzájárult ahhoz, hogy Ady egyik legközelebbi barátja végiglátogathassa azokat a helyeket, ahol ifjúkorukban éltek vagy valaha találkoztak egymással.
Ady szülôfalujába menet így néztünk be Csucsára is.
Bölöni könyvét, Az igazi Adyt én még az érettségi vizsgára készülve olvastam el. Nagyon tetszett, mondhatnám, elragadott, de amit élôszóval ott mondott el a kisebbik épület elôtt az udvaron Adyról, az még emlékezetesebb maradt. Lent a völgyben jól lehetett látni a Sebes-Köröst, a folyó melletti réteken a sok kis hegyes szénaboglyát, szinte gótikus alakzatok voltak, no meg a balladás síneket, amelyeket naponta látott Ady is. Dohogó, kormos vonatok hozták-vitték szeme láttára az elsô világháborús, nótázó, vén bakákat.
-------------------------------
Apám nemzedéke nótázott ilyen rendületlenül, hôsiesen és szomorúan, amikor Galíciából le a Piave mellé vitte ôket a csattogó katonavonat. A harmincas évek disznótoraiban és lakodalmaiban én is megtanultam tôlük az Ady emlegette nótákat, köztük a legfájdalmasabbat is, amelyet talán még ô is hallhatott.
Ha kimegyek a doberdói harctérre,
föltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám.
Míg bámultam a völgyben a meg-megcsillanó sínpárt, olyasféle zavaros, de magasztos érzés formálódott bennem, mint amilyen a hitetlenkedô Tamásban született meg, amikor belenyúlt Krisztus sebeibe. Valamilyen hatalmas élmény résztvevôje és tanúja voltam egyszerre. Egymás utáni képekben láttam a földúlt, a bortól és a látomásoktól elnehezült Adyt, aki háborúellenes verseket forgat magában, és huszonhárom éves apámat, ahogy fél szemével fölnéz a doberdói égre.
Szerettem volna akkor, ott, Csucsán rövid idôre megzabolázni, sôt megállítani az idôt, hogy a kert fáit, a Körös vizét és a szemközti hegyeket élethûen bármikor fölidézhessem.
Giccses kívánság maradt az egész. Az elém rajzolódó képeken árnyak gázoltak át közönyösen. 1954 szeptemberében egyszerûen tudomásul kellett vennem, hogy az a magaslati udvar, ahol állok, már nem ugyanaz a mágikus erôtér, ahol Ady mellett apám is föltûnt. A fák közti tereket, a Boncza- kastély teraszát, az elbokrosodott sziklaperem éleit másféle árnyak foglalták el. Legmarkánsabb köztük Octavian Goga árnyéka volt, a költôé, Az ember tragédiáját lefordító, nagyszerû román mûvészé, aki, sajnos, az idôk változásával maga is megváltozott. A megértô barátból hódító ellenfél lett, a román szegények és hazafiak költôjébôl elvakult, magyarellenes miniszter, aki valószínû, hogy nemcsak azért vette meg Ady özvegyétôl a kastélyt, mert tetszett neki, és mert volt hozzá elég pénze, hanem azért is, mert a megvételben a nagy történelmi szimbólumot érezte meg: az Ady fölötti és a magyarság fölötti gyôzelem jelképét.
Amit állítok, nem tudom bizonyítani. Lehet tehát rágalom is. De lehet igaz is. Ady és Goga gyorsan elromló viszonyát elemezve inkább az utóbbi igazolásához találnánk freudi és jungi bizonyítékokat.
1912-ben Goga Octaviant - helyesen Octavian Gogát -, az erdélyi román költôt nemzetiségi izgatás vádjával csukatja a szegedi Csillag börtönbe a magyar igazságszolgáltatás. Ady furcsa, meghökkentô, költôi cikkben áll ki román pályatársa mellett. Ô maga épp elesetten, megtépázottan viteti magát a szanatóriumba, amikor Goga, meggyôzôdése tudatában, diadallal vonul be a börtönbe büntetését letölteni. Ady az életerôt, az életakaratot ünnepli Gogában, a maga roncs életében pedig a vereséget emlegeti. Kivételes szimbolista tehetségét ezúttal a politika világán belül érvényesíti. Nem nemzeti eszmékrôl és igazságokról beszél, hanem a létezés elemi erejérôl és igazságáról, amely egy fiatal román értelmiségit lendületesen mozgósíthat, ezzel ellentétben egy fiatal magyart nem, mert a serleges Magyarország inkább csak parádézni tud és emlékbeszédeket mondani a régmúltak fölött, a történelem sürgetô parancsszavaiból azonban nem hall meg semmit.
Ady Gogáról írt cikke nem pillanatnyi költôi szolidaritás csupán, jóval több ennél. A román írótárs melletti kiállása a befullasztott magyar közéletben egyenes meghosszabbítása annak a lírai hitvallásnak, amelyet legalább négy esztendôvel elôbb a Magyar jakobinus dalában megfogalmazott.
A vers hangja az Osztrák-Magyar Monarchia légterének legtisztább hangja. Ady körül nincs igazi politikus, nincs igazi író, filozófus, nincs fôpap, aki nála bátrabban és egyértelmûbben szólalt volna meg akkor.
Gogának ismernie kellett ezt a közös megváltást keresô hangot, és természetesen ismernie kellett magát a verset is, mint ahogy mi is ismertük a szabadságharcunkat ünneplô Heine-verset, a Victor Hugo-verset vagy azokat a lengyel, francia, angol verseket, amelyeket az 1956-os forradalom napjaiban írtak hozzánk, magyarokhoz.
A börtönbôl szabaduló Gogának a múzsái az elsô világháborút elôzô hónapokban már nem Ady följajdulásait közvetítették, hanem a legelfogultabb román nacionalizmusét. S ettôl kezdve már soha többé nem tudott volna viszonzásul olyan sorokat leírni versben, hogy magyar, oláh, szláv bánat mindig egy bánat marad.
Amikor Adyhoz eljutott Goga végleges elvadulásának a híre, vallomásos levélben fordult hozzá. Ahogy rét szól az erdôhöz, patrióta a patriótához. Levele tizedik sorában már ezt kérdezi egykori pártfogoltjától: "Ott leszel-e te is a görög hûségû, fényes, nagy áldomásnál vagy elutazol elôle abba a kis erdélyi faluba, ahol földet túró nagyapád vörösebb Napot látott, mint a mostani? Vagy szívednek- lelkednek teljes nyugalmával indultál el vezértársaiddal, hogy gyilkos szövetséget kössetek a te néped és az én népem ellen? Lant és Parittya illik költônek és királynak... de szabad-e nekem azt gondolnom, hogy költô állhat orgyilkosok közé? Tették és tegyék ezt meg pápák, pátriárkák, császárok és királyok, Machiavellik és zsoldos kisgonoszok. Poéta gyilkolhat, ha szeret, de gyilkosokkal nem cimborál... még fajának szerelméért sem lesz egy másik nemzetfajtának társaságba szegôdött ölôje." A levélben még egy ilyen mondat is elhangzik: "...összeálltok, persze megint Bécs biztatásával, hogy a küzdô magyar radikalizmusnak, nemzetvédelemnek, demokráciának és szabadságharcnak véget vessetek."
Ha költô, ráadásul ha nagy költô ír ilyen tonnás levelet egy másik költônek, Isten figyelmeztetésével is fölér. Kitérni elôle egyetlen esetben lehet csak: ha a megszólított költô kilép a "szentek közösségébôl".
Egy évvel késôbb, 1915 januárjában, Ady tudomásul veszi az "árulást", és utolsó levelét is megírja Gogának, aki - talán még maga se látja világosan -, hogy elindult azon az úton, amelyen késôbb szélsôséges, vad, soviniszta minisztert faraghat belôle a sors. A levél így kezdôdik: "Goga Octávián nevezetû barátommal aligha szoríthatok már és még az életben kezet, holott ez nekem fáj... Megértem én Goga Octáviánt, akit egy kicsit mindig a telített, kótyagos Kisfaludy Károlynak vélek. Megértem esetleg azt is, hogy nációja egy rettenetes nagy kérdést kapott s erre megfejtést az óromantikus Goga Octáviánok adják." És a végleges istenhozzád pedig így hangzik: "Igazán nem jó magyar poétának lenni, de higgye el nekem domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele."
Adyt már a Goga-levelek megírása elôtt foglalkoztatta Erdély elvesztésének a gondolata. Félelme azonban csak az elszakadást sürgetô erdélyi román pártok uszítása nyomán erôsödött meg. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy még jeremiási lázálmaiban se gondolhatott arra, hogy majd egy jövôbeli békeszerzôdésben a Goga Octavianok nemcsak Erdély egy részét kapják meg, mondjuk Dél-Erdélyt, hanem az egész Székelyföldet, Máramarost, a Bánságot és még a Partium nagyobbik részét is.
Nem nehéz elképzelnünk, hogy Gogának Trianon, minden mértéket túlszárnyaló ôrületével együtt is, maga volt a beteljesülés. Holott egy országot kapni csak úgy, történelmestôl, mindenestôl, brutális abszurditás. Végül is Erdély a törökök százötven éve alatt Európa egyik legszínesebb, legizgalmasabb és legmûveltebb országa volt. S hozzá kell tennem: nem a románok jóvoltából.
Mit számított ez Gogának? Semmit. Ha csak morzsányi bûntudat mozdult volna is benne, mondjuk a Magyar jakobinus dalát megíró Ady Endrével szemben, Csucsát nem magának vette volna meg, hanem egy tragikus fájdalom számára. A legyôzöttek emlékmûvéül. Ahogy a halálosan beteg Ady utolsó szívdobbanásai közben megírta Üdvözlet a gyôzônek címû versét.
Fôhajtás helyett Goga inkább a bosszúállást választotta. Ady, a magyarok legnagyobb és legnemzetibb költôje kioktatta ôt? Megtagadta tôle kézfogását? Hát akkor - válaszul! - ô is megmutatja, hol a helye Erdélyben, azaz a kiegészült Romániában Adynak.
Mindez persze az ösztönök mélyvilágában játszódott le. De ha nem ez volna az igazság, Averescu kultuszminisztereként miért épp Csucsára hívja meg Goga a magyarság sarokba szorított vezetôit, hogy paktumkötésre kényszerítse ôket? Valószínû azért, hogy a Trianon utáni történelem keserû piruláit az Ady-versek légkörében nyelesse le velük. A király és a kormányfô is örül Goga kezdeményezésének. 1923-ban még Ady lélegzésére emlékeztek a falak.
Kedves Béla! Ma 2002 augusztusában járunk. Nagyjából tudjuk, mi történt az elmúlt XX. század évtizedeiben velünk. Ismerjük a háborúk okait, a forradalmakét, a diktatúrákét. Ma már azt is látjuk világosan, hogy a "trianoni zárszámadásba" nemcsak a mi bûneink kerültek bele, hanem a felelôtlen, felszínes, mûveletlen békeszerzôké is. Ugyanis a mértéken túli büntetés maga is bûn. Ebbôl a bûnbôl csírázott s fejlôdött ki a második világháború, amelyhez fogható megpróbáltatást még nem élt át az emberiség. Eddig általában az okokból kiindulva jutottunk el az okozatig, a második világháború ôrült paradoxona viszont arra kényszerít minket, hogy az okozatok szörnyû végösszegébôl ismerhetjük meg igazán az eredendô okokat. A százmillió halottból a nyolcvan év elôtti igazságtalanságot, a haláltáborok, a földig lerombolt városok valóságából a békeszerzô politikusok iszonyú kártevését.
Éppen ezért ideje volna a magunk bûnrészessége felôl is másként gondolkodni, mint eddig. Rövid számvetés után annak kellene kiderülnie, hogy a Trianon után összeszámolható román, szerb, cseh és szlovák, ukrán &ea