|
LV. évfolyam 194. (15461.) sz. |
2003. augusztus 21., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét
. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
A Szociáldemokrata Párt (SZDP) sajtóirodája szerdán tette közzé az IMAS közvélemény- kutatásának eredményeit, miszerint a kormánypárt a szavazatok 47 százalékát szerezné meg a parlamenti választásokon. A második helyen az NLP áll 19,6 százalékkal, majd az NRP (16,3%) következik, a DP (9,4%), az RMDSZ (5%), az RHP (1,3%), a KDNPP (0,9%), egyéb pártok (0,5%). A lakosság leginkább Mircea Geoana külügyminiszterben bízik meg (45,2 %), majd következik Ion Iliescu (41,8%), Adrian Nastase (41,7%), Theodor Stolojan (38,7%), Traian Basescu (35,8%), Mona Musca (26,7%), C.V. Tudor (22,3%), Ioan Mircea Pascu (13,4%), Markó Béla (10,4%), Dan Voiculescu (8,5%), Emil Boc (7,8%). Az intézmények közül az egyház örül a legnagyobb arányú lakossági bizalomnak (91,9%), ezt követi a hadsereg (76%), a média (66,5%), az elnöki hivatal (46,6%), a rendôrség (43,6%), a Román Hírszerzô Szolgálat (43,2%), a polgármesteri hivatalok (43%), az igazságszolgáltatás (35,6%), a kormány (31,4%), utolsó helyen a parlament (25,2%) található. A közvélemény-kutatást augusztus 1. és 7. között végezték 102 településen, 1.253 személy közremûködésével, hibaszórása +/- 2,9%.
(Mediafax)
A Szabadság utca felújítása elmarad
A fôtérrel kapcsolatosan a rendôrség véleményére várnak
A két aszfaltállomás leégése késleltette a munkát
Egy hónapos késésben vannak a megyeközpontunkban tervezett útjavításokkal - jelentette ki tegnap Dan Gliga, a Polgármesteri Hivatal közterület-fenntartó ügyosztályának igazgatója. Az idei év során 63 milliárd lejesre tervezett munkálatok a szentpáli és balavásári aszfaltkeverô állomások leégése miatt tolódtak el. Az igazgató szerint még mindig nem lehet tudni, hogy kik a felelôsek a két tûzesetért.
A nehézségek ellenére befejezôdött a Cuza Voda utca burkolatának felújítása, ami az Elba és a Corvin Mátyás téri munkálatokkal együtt 11,4 milliárd lejbe került (az átadásig a kisebb javítások helyét kijelölték, s nemsokára ezzel is elkészülnek), továbbá a Dózsa György útnak a Poklos-patak és a vasútállomás közötti szakasza, amiért 7,8 milliárd lejt fizet a város. A Marasti utcai munkálatokat 1,4 milliárd lejért végezték el, s négymilliárd lejes "csomagot" jelent a Sáros, a Kogalniceanu, a Posta és a Borsos Tamás utcák burkolatának felújítása, azonban csak az elsô három készül el az idén, mivel a Borsos Tamásban mind az Aquaserv, mind pedig a gázszolgáltató vállalat a vezetékek cseréjére készül. Egyébként a Sáros utca lakói most már megnyugodhatnak, mert tegnap terítették a hordozóréteget (képünkön). Ma vagy holnap a Kogalniceanu utca következik. Ezt követôen terítik le a koptatóréteget, s az igazgató szerint az említett utcák felújítását a hét végére be is fejezik.
A Dózsa György út nemrég elkészült szakaszán maradt még néhány rendezni való kanálisfedél, s a hétköznapi nagy forgalom miatt valószínû, a hét végén festik fel a jelzéseket a kövesdombi keresztezôdésben - pontosított Lucian Liviu mérnök, az ügyosztály tanácsosa.
Bár az idei tervben szerepelt a Szabadság utca felújítása is, mivel az Aquaserv csak október végére ígéri a vízvezetékek cseréjét, továbbá a gázszolgáltató vállalat is bejelentette, hogy hasonló mûveletre készül, a felújítás jövôre marad. Ez okból jelenleg a Citadin dolgozik a kátyúk kijavításán. Hatmilliárd lejes munkálatot jelent a Gát utca régen várt felújítása, ahol az igazgató szerint 23 lefolyóaknát építettek, az alapon is elvégezték a szükséges javításokat, és szegélyköveket raktak. A következô napokban terítik le a hordozóréteget, és remélhetôleg a közeljövôben a városnak ez a legrosszabb állapotban levô útszakasza is "kisimul".
Az aszfaltozási munkálatok nagy részét a bukaresti Thermolit cég végezte, amely Racz Lucian, az ügyosztály aligazgatója szerint hároméves garanciát vállalt, s a jelek szerint ez idô alatt nem is lesz gond a felújított szakaszokkal.
Megtartották a versenytárgyalást a Nicolae Grigorescu (ez is régi gondot jelent) valamint a Székely Vértanúk útjának az emlékmûig történô felújítására, s a napokban döntik el, hogy ki foghat hozzá a Nicolae Balcescu és a Dorobantilor, majd a Banat és Braila utcák újraaszfaltozásához. Az Ágacska utca felújítása jövôre marad, mivel támfalat kell építeni. Javítani fognak a Maros-híd valamint a Segesvári utca burkolatán, s elkezdôdött a Predeal utca javítása is, amit a Radnai követ.
A rendôrség véleményére várnak, hogy beinduljon a Gyôzelem tér, a Rózsák tere, a Bartók Béla és a Liviu Rebreanu utcák felújítása - tájékoztatott Racz Lucian aligazgató. Azt kell ugyanis eldönteni, hogy a fôtér jobb oldalán lezárják és eltereljék-e teljes mértékben a forgalmat, vagy egyik sávon dolgozzanak és a másik ezalatt járható legyen. A szeptember elsejétôl tervezett felújítás idejét az alap minôsége befolyásolja, amire akkor derül fény, ha felgyalulják a jelenlegi aszfaltréteget. Az aligazgató véleménye szerint két hétre le kellene zárni a forgalmat ahhoz, hogy a kívánt ütemben haladni lehessen, s a tervek szerint a járdából is elvennének egy részt parkolónak, ha az alap lehetôvé teszi. A városközpont szóban forgó része a felújításának költsége 13,5 milliárd lej.
Amint Paizs Éva felügyelôtôl megtudtuk, díszkövekkel rakják ki a járdát a Dózsa György út Poklos-patak és Laposnya utca közötti szakaszán és a fôtér jobb oldalán is, s állítólag az Állomás tér elôtti szakasz rendezése nyomán a Bodoni út bal oladalán is elkészül a járda.
Az idénre tervezett munkálatok 85-90 százalékának kivetelezésére megkötötték a versenytárgyalást, s a hivatal a 63-ból 15 milliárd lejt utalt át a kivitelezôknek.
Tegnap délután Budapesten Csató Béla, a marosvásárhelyi Római Katolikus Plébánia fôesperese magas állami kitüntetésben részesült. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök elôterjesztésére - augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozta jeles személyiségeknek az elismerést. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést a fôesperes a Deus Providebit Tanulmányi Központ létrehozásával, az erdélyi magyarság nemzeti és hitbéli önazonosságának megôrzésével érdemelte ki.
Nem tudom, milyen a lelkiállapota azoknak a fiatal és kevésbé fiatal pedagógusoknak, akik a július 16-17-én meghirdetett címzetes (tituláris) állásokra vizsgáztak. Hadd tegyük hozzá, hogy más értelmiségi mesterségekkel szemben, a tanügyben - egy-két szakot kivéve - a vidéki állásokra is akadt még minden évben jelentkezô. Csakhogy a közoktatási minisztériumnak az idén is furcsa ötlete támadt. Míg az elmúlt évben a volt miniszter asszony makacsolta meg magát, és akadályozta meg, hogy az ötös alatti átlagot elért szakképzett óvónôk, tanítók és tanárok legalább egy helyettesítôi álláshoz jussanak, az idén egy ideig az országos számítógépes elhelyezéssel riogatták ôket. De nem a vizsga után, akkor ugyanis tanügyi berkekben a köztisztviselôk zöme szabadságra vonult, hanem, ahogy hallani mostanában, szeptember 12-e körül fogják kinevezni ôket. Tessék tehát idegeskedni, rágni a körmöket, ha van még mit, tölteni mindenfajta anyagi jövedelem nélkül az idôt, hisz a Közoktatási Minisztérium ráér még. Merthogy a jó munkához idô kell... Hadd ne folytassuk az ismert közmondást tovább, és kicsit idôzzünk el azon, hogy miért tolták el a tanárok kinevezését, amit hosszú évek során július végén mindig megejtettek. Elképzelhetô, hogy szeptember 15-tôl, az iskolakezdés napjától kapják meg a kinevezést, s a fél hónapi bérük elspórlása nem kis kiadástól mentesíti a minisztériumot. Persze az is lehet, hogy mindez rosszindulatú feltételezés részünkrôl, és kinevezésük szeptember elsejétôl lesz érvényes. Akkor meg minek kellett húzni az idôt? Ami nem etikus azokkal szemben, akik a remélt állásban bízva két hónapon át nem néztek más kereseti lehetôség után. Az iskolák szempontjából sem jó a halasztás, hisz elsejétôl már teljes gôzzel készíteni kellene az új tanévet, elosztani az órákat, osztályokat, kijelölni az osztályfônököket, Ott, ahol több állás is üresen áll, az új kollégák érkezéséig ki gyôzi majd elvégezni a teendôket? Arról nem is beszélve, hogy a helyettesek kinevezésére csak a címzetes állások elfoglalása után kerülhet sor. És a becsengetésre a jó pedagógusnak, aki természetesen már tudja, hogy milyen osztályokban tanít, készíteni kellene a tantervet, hisz a mostani "curriculum" a tanítók vagy a tankönyv nélkül dolgozó magyartanárok számára többnapos erôfeszítést, munkát jelent. De ki törôdik ezzel? Mire a sokat emlegetett "Európában" már javában tart a tanítás, itt nálunk is elkezdik kinevezni a pedagógusokat. Netalán vigasztaljon az a tény, hogy állítólag lemondtak az országos elhelyezésrôl, és a korábbi évekhez hasonlóan az eredmények függvényében, megyei szinten osztják el a címzetes állásokat? Sajnos, sovány vigaszról van szó azok számára, akik történetesen családfenntartók, vagy a hosszú nyár után esetleg állás nélkül maradnak. S ha minden évben hasonlóan packáznak velük, az egyetemet végzett fiatalok közül sokan meggondolják majd, hogy a jövôben pedagógusi babérokra pályázzanak.
A Marosvásárhelyi Tanács többszöri vita, szakbizottsági konzultáció után elfogadta a városi taxizás rendezésére vonatkozó határozattervezetet. Eszerint versenytárgyalás alapján a jelenleg üzemben levô mintegy 1200 taxiból csak 760 kap majd mûködési engedélyt, szigorú - a határozatban és erre vonatkozó kormányhatározatban rögzített - feltételek betartása mellett. A határozat életbe léptetése azonban még várat magára, mert, mint megtudtuk, a különbözô engedélyeztetô hatóságok, így a Gépkocsi-lajstromozási Hivatal (RAR) és a Román Útügyi Hatóság (Autoritatea Rutiera Româna) még nem dolgozták ki a kormányrendelet alkalmazási módszerét, emiatt nem tudják pontosan, milyen szempontok szerint ellenôrizzék a jármûveket, valamint a gépkocsivezetôket. Csak miután az említett állami hatóságok is felkészülnek a rendelet alkalmazására, érvényesíthetô a tanácsi határozat. Idôközben a Taxisok Kamarája a polgármesteri hivatalhoz fordult azzal a kéréssel, hogy az új feltételek szerint bocsássák ki a mûködési engedélyeket. Ezt azonban nem tehetik meg, mivel megszegnék a határozatban foglaltakat.
- Az engedélyeket november 3-ig kell rendezni, addig várjuk a választ a hatóságoktól is. A polgármesteri hivatal akár holnap is gyakorlatba ültetheti a tanács határozatát, a szakminisztériumtól függ, léphetünk-e elôre az említett ügyben - mondta a Népújságnak Csegzi Sándor, az üggyel foglalkozó alpolgármester.
Közben arról is értesültünk, hogy a Siletina Impex Kft. és a Helyi Közszállítási Rt. a napokban 70 új Renault Clio Simbol személygépkocsit vásárolt, amelyekkel részt vesz majd a versenytárgyaláson. A feltételeknek eleget tevô korszerû jármûveket a Siletina cég saját tôkéjébôl vásá-rolta, s egyelôre ez lesz az egyet-len marosvásárhelyi taxis társaság, amelynek autóit GPS (geopozicionális szatellit) követôrendszerrel is ellátják.
Szeptember 10-én ünnepélyes keretek között adják át a Marosvásárhely néhány buszmegállójában már felállított, s a közeljövôben a többi negyedekben is felszerelésre kerülô elektronikus információs pannókat.
- A megyeszékhelyen 15 forgalomellenôrzô hirdetôtáblát szereltünk a Big Aluminium által készített várakozóhelyekre. Jelenleg a pontos óra, a levegô hômérséklete és az idôszerû naptári adatok olvashatók rajtuk - nyilatkozta lapunknak Claudiu Maior, a Helyi Közszállítási Rt. és a Siletina Kft. Társulás társigazgatója. A hirdetôtáblákat a Fortuna üzlet, a Liliom utcai, a kövesdombi, a fôtéri, a megyei kórház elôtti, a November 7., a Kornisa és az Egyesülés lakónegyedbeli buszmegállókban szerelték fel, két-három napon belül a meggyesfalvi negyed is két elektronikus képernyôvel gazdagodik. Az átadást követôen ezeken a korszerû pannókon feltüntetik az idôre leosztott pontos menetrendet, az útvonalat, amelyen az autóbuszok és a maxi-taxik közlekednek, valamint az esetleges forgalomeltereléseket. A hirdetôtáblák állandó jelleggel mûködnek majd.
A táblák szerelése velencei és németországi mintára történik, de hasonló rendszer mûködik Ploiesti-en is, igaz, ott mindössze a város egynegyedét látták el ilyen korszerû készülékekkel. Az igazgató elmondása szerint a táblákat a bukaresti Radcom Kft.- tôl rendelték, s az biztosítja a szerelést is. A készülékek áráról az igazgató nem nyilatkozott.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság szeptember 26-28-a között szervezi Marosvásárhelyen XII. közgazdász-vándorgyûlését. A téma: Humán erôforrás mint modernizációs tényezô a XXI. század elején. A plenáris ülés elôadói: Szabó katalin professzor asszony, Bodó barna elôadótanár (BBTE), Fazekas Károly igazgatóhelyettes, Péter Gábor igazgató, Györfi Ilona igazgatónô. A rendezvény a délután folyamán szekcióülésekkel folytatódik, melyek témái: gazdasági szakképzés (iskolai és felnôttképzés), munkaerô-szelekció, versenyképesség, bérezés, munkaerô- gazdálkodás, -szabályozás. Tájékoztatás, ill. jelentkezési lapok igényelhetôk szeptember 5-ig a 0264-431-488-as telefoszámon, az RMKT székházában (Pietroasa út 12. szám, Kolozsvár) vagy drótpostán: rmkt@from.ro
A nyelvészeti szakirodalom csak 1878 óta tartja nyilván e tájszót. Elterjedésére vonatkozó adatokat a Magyar tájszótár közöl. Eszerint a múlt század végén már használatos a nyugati (dunántúli és palóc) nyelvjárásokban. Nyilván a felköltözô vidékiek révén terjedt el a fôvárosban is. Emlékezetünk szerint már a 20-as, 30-as években hallhattuk Budapesten, Balassa József 1940- ben fölveszi A magyar nyelv értelmezô szótárába népi jelzéssel.
Két fô jelentése van: 1. szégyell, restell valamit, illetôleg szégyenkezik, restelkedik valaki, valami miatt (például rühelli a dolgot, az esetet. Rühellem, hogy így történt. Rühellte a részeg komáját.); 2. nem szeret, utál valamit; undorodik, húzódozik tôle; nem tetszik neki, nincs ínyére, nem akar megtenni valamit, illetve nem szívesen csinálja. (Rühelli a munkát. Rühelltem az örökös nyafogását.)
A rühell ige nyilvánvalóan a kellemetlen, viszketéssel járó, vakarózásra késztetô bôrbetegséget jelentô rüh fônévnek -ll képzôs származéka. Az -l, illetôleg -ll képzô azt fejezi ki, hogy valaminek vagy valamilyennek tartunk, mondunk, nyilvánítunk, minôsítünk valamit (például helyesel, értékel, kicsinyell, nagyoll, kevesell, sokall, javall). A rühell ige kialakulását ilyenféleképpen magyarázhatjuk: úgy restellünk valamit, mint a rühességet és a vele járó folytonos, kényszerû vakarózást vagy a viszketést csillapítani törekvô nyugtalan fészkelôdést, dörgölôzést.
A rühell tehát népies eredeténél és a hozzá kapcsolódó visszataszító képzeténél fogva nem tekinthetô irodalmi szónak. Ez persze nem jelenti azt, hogy íróink ne használhatnák föl erôteljes, népies zamatát bizalmas-kedélyes stílushatású szövegkörnyezetben. Móricz önéletrajzába például jól odaillik ez a mondat: Rühellették a paraszti sort. Babits már inkább egyéni ötlettel, egy kissé csúfondáros célzással mondja hôsérôl a Jónás könyvében, hogy megszökött az úr küldetése elôl, mivel "rühellé a prófétaságot".
Elmaradhat az aradi Szabadság-emlékmû köztéri felállítása, miután a Mûvelôdésügyi és Kultuszminisztérium nem hagyta jóvá az RMDSZ kezdeményezését.
Razvan Theodorescu tárcavezetô a Mediafaxnak adott nyilatkozatában megerôsítette a döntést és kijelentette, hogy a jóváhagyás megtagadása esztétikai és történelmi okokon alapul. - A köztéri mûemlékekkel foglalkozó országos bizottság július 18-i ülésén egyhangúlag a szoborcsoport elhelyezése ellen szavazott. Az alkotás esztétikai szempontból nem felel meg a köztéri emlékmûvek modern városi környezetbe történô beillesztésével kapcsolatos jelenlegi koncepciónak. A döntésnek másrészt történelmi oka is van: a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletôdött alkotásokat pártolja, támogatja és védi - közölte Theodorescu. Az RMDSZ képviselôi szerint a Mûvelôdésügyi Minisztérium döntése helytelen, mivel ennek alapján "az ország összes régi emlékmûvét le kellene rombolni".
- A bíróságon támadjuk meg ezt az adminisztratív döntést, amelyet számunkra ismeretlen okokból egy hónapig titokban tartottak. Csak tegnap (kedden - szerk. megj.) szereztünk tudomást róla. A miniszter úr úgy érvel, hogy az emlékmû esztétikai szempontból nem felel meg a jelenlegi felfogásnak - ez aberráció. Ebben az esetben az ország összes régi emlékmûvét le kellene rombolni - nyilatkozta a Mediafaxnak Tokay György RMDSZ-képviselô. Tokay szerint egyelôre nem merül fel a kormánypárttal fenntartott kapcsolatok megromlásának kérdése, mivel a döntésre remélhetôleg visszatérnek. - Azt hiszem, helyrehozzák ezt a kínos tévedést, néhány bürokrata nem fogja megrontani az RMDSZ és az SZDP kapcsolatát - fogalmazott a képviselô.
Király Andrást, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét elmondása szerint "sokkolta" a hír, ugyanakkor leszögezte, a szoborcsoport elhelyezésére beindított munkálatokat nem állítják le. - Errôl önkormányzati határozat született, megvan minden szükséges engedély, a minisztériumi döntésrôl senki nem tudott. Szégyen, hogy az egyesült Európa perspektívájában még mindig frusztrációink vannak a százötven évvel korábban történtekkel kapcsolatban. Az emlékmû az aradiaké, történelmük részét képezi, közadakozásból állították fel, újraelhelyezése szintén közadományokból történik - nyilatkozta Király András.
Az Aradi Polgármesteri Hivatal és a prefektúra nem kívánta kommentálni a helyzetet, mivel még nem kapták meg a szaktárca hivatalos értesítését a döntéssel kapcsolatban. Az aradi magyar közösség október 5-re tervezte a Szabadság-emlékmû leleplezését.
Újabb próbálkozás a marosvásárhelyi magyarság megosztására
A Romániai Magyar Szabadelvû Szövetség (RMSZSZ) etnikai szervezetként akar részt venni a jövô évi helyhatósági választásokon és saját polgármes- terjelöltet állít Marosvásárhelyen, a jelöltek személyére vonatkozó javaslatokat azonban nem hozza nyilvánosságra, hogy az RMDSZ ne gyakorolhasson nyomást rájuk, közölte Kiss Kálmán, a szervezet vezetôje.
- Három javaslatunk van a polgármesterjelöltünk személyével kapcsolatban, de csak legtöbb két hónappal a választások elôtt mutatjuk be - mondta szerdán az RMSZSZ elnöke. Hozzátette, nem hozza nyilvánosságra a lehetséges jelöltek nevét, mivel fennáll a lehetôsége annak, hogy az RMDSZ nyomást gyakorol rájuk.
- Az RMDSZ továbbra is bûnbakot keres kudarcaihoz. Ha most neveket mondunk, ezek a személyek két hónap múlva az ország elhagyására kényszerülnek - mondta Kiss Kálmán. A parlamenti választásokon az RMSZSZ bejegyzett politikai pártként vesz részt, a regisztrációhoz szükséges 25.000 támogató aláírásból 20.000 összegyûlt - jelentette ki Kiss. (Mediafax)
Világszerte elítélik a bagdadi merényletet
A bagdadi ENSZ-központnak helyet adó egykori Canal Hotel ellen kedd délután végrehajtott terrortámadásnak 20 halálos áldozata volt, köztük Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-fôtitkár iraki különmegbízottja és Christopher Klein-Beekman, az UNICEF koordinátora. Legalább százra tehetô a sebesültek száma. Az amerikai hadsereg szóvivôje szerint gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak mûködésbe. Az AFP helyszíni jelentése szerint viszont egy teherautót raktak meg robbanóanyaggal. Az épület egyik fala teljesen ledôlt. A robbanás erejére jellemzô, hogy a detonációtól 1,5 kilométerre is betörtek az épületek ablakai.
Kofi Annan ENSZ-fôtitkár megdöbbenésének adott hangot a merénylet hírére. Annan a terrorakciót a gyilkos erôszak önkényének minôsítette.
A Texas állambeli crawfordi birtokán tartózkodó George Bush amerikai elnök elítélte a terrorista merényletet, és kijelentette: "Ezek a gyilkosok nem fogják megszabni Irak jövôjét". Bush megerôsítette, hogy folytatja a harcot a terrorizmus ellen, amíg a tetteseket el nem ítélik.
II. János Pál pápa részvétét fejezte ki az ENSZ-nek és az áldozatok hozzátartozóinak. Egyben felszólította mindazokat, akik az erôszak útját járják, térjenek le a gyûlöletnek errôl az útjáról.
Elítélte a merényletet Brüsszelben a NATO fôtitkár-helyettese. "Olyan barbár cselekedetrôl van szó, amelyet az iraki népet segítô nemzetközi intézmény ellen követtek el" - hangsúlyozta Alessandro Minuto Rizzo. Aljas tettnek nevezte az akciót Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai fôbiztosa, és hangsúlyozta: az EU kitartóan támogatja az ENSZ-nek Irak újjáépítésében vállalt szerepét. Az Európai Unió elnöki tisztét betöltô olasz kormány az EU nevében ítélte el a terrortámadást.
Az Arab Liga közleménye olyan súlyos terrorista bûncselekménynek nevezte a merényletet, amely az ENSZ iraki jelenléte ellen irányul. A szervezet felszólított minden iraki politikai erôt, hogy akadályozzák meg az ilyen akciókat, amelyek nem szolgálják az iraki nép érdekeit.
Az iraki ideiglenes kormányzótanács nevében Ibrahim al-Dzsááfári, a testület elnöke manamai sajtóértekezletén kijelentette: Ezek a cselekmények arra mutatnak, hogy a szabotôrök ártatlan embereket vesznek célba
Londonban Jack Straw brit külügyminiszter úgy vélekedett, hogy ez a támadás Irak, az iraki nép és az egész nemzetközi közösség ellen irányul. Szavai szerint a merényletet olyanok követték el, aki Szaddám Huszein rendszerét támogatták. Ez is igazolja a háború megindítását - hangoztatta a külügyminiszter.
Igor Ivanov orosz külügyminiszter telefonon részvétét fejezte ki Kofi Annan ENSZ- fôtitkárnak, és fontosnak nevezte, hogy biztonságos munkafeltételeket biztosítsanak az ENSZ munkatársai számára.
- Ez a galád támadás nem csak az ENSZ, a nemzetközi közösség, de az iraki nép jövôje ellen is irányult - fogalmazott Joschka Fischer német külügyminiszter is.
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a külhoni magyarok, kérelem alapján, magyar állampolgárságot nyerhessenek - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
A közlemény szerint az MVSZ megalapításának 65. évfordulója alkalmából hétfôn összeült elnökség, Patrubány Miklós elnök javaslatára, ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy haladéktalanul népszavazást kezdeményez a magyar állampolgárság kiterjesztése érdekében.
"Az MVSZ elnöksége azért döntött így, mert az elmúlt hét év alatt a kettôs állampolgárság kérdésében a szervezet kimerítette a politikai érdekérvényesítés minden eszközét" - áll a dokumentumban.
A szervezet tájékoztatása szerint a Szabad Magyarországért Mozgalom, a Jobbik és több civil szervezet jelezte a csatlakozását az aláírásgyûjtéshez, amely azután kezdôdhet el, hogy az Országos Választási Bizottság hitelesíti a népszavazást kezdeményezô aláírásgyûjtô ívet.
A kaliforniai kormányzói posztra pályázó Arnold Schwarzenegger egy színész kollégát hívott kampánystábjába, Az elnök emberei címû sorozatból a Fehér Ház beszédírójaként a tv-nézôk számára is ismert Rob Loweit.
A 39 éves színész már a harmadik híresség a Terminátor választási kampánystábjában, s fô feladata, hogy további prominens támogatókat nyerjen meg a republikánus színekben, de meglehetôsen liberális elvekkel induló volt testépítôbajnok, filmsztár kampányának.
Az immár Guvernátorként emlegetett Schwarzeneggernek sikerült megnyernie szakértôi csapatába a 72 éves Warren Buffett milliárdos nagytôkést és a 82 éves George Schultz volt amerikai külügyminisztert. Az ô feladatuk lesz a "Gazdaságélénkítési Tanács" irányítása és "haditerv" kidolgozása a kaliforniai pénzügyi csôd legyôzésére.
Rob Lowe korábban a demokraták választási kampányát segítette, így például az 1988-as elnökválasztás idején Michael Dukakis demokrata párti elnökjelöltet támogatta, aki végül is alulmaradt az idôsebb George Bushsal szemben. A Los Angeles Times értesülése szerint fôleg Schwarzenegger felesége, Maria Shriver kardoskodott amellett, hogy kérjék fel tanácsadónak Lowe-t. A két családot baráti viszony fûzi egymáshoz.
Lowe olyan mozifilmekkel vált híressé, mint a New Hampshire szálloda vagy az Austin Powers. Az 1980-as évek végén kisebb szexbotrányba keveredett, mivel felbukkant egy videofelvétel, amelyen két fiatal nô, köztük egy kiskorú lány társaságában volt látható meglehetôsen egyértelmû pozícióban. A feljelentést csak úgy úszta meg, hogy teljesített 20 óra szociális munkát.
A mérsékelt republikánusnak számító Arnold Schwarzenegger egyike a 135 jelöltnek, aki az október 7-re elôre hozott választáson pályázik Kalifornia állam kormányzói székére - jegyezte meg a dpa.
A harmadik keresetet nyújtotta be a legfelsôbb igazságügyi fórumokra a Megyei Törvényszék volt elnöke, akit megvesztegetés, befolyással való üzérkedés és pénzügyi visszaélés vádjával tartóztattak le és zártak börtönbe, s aki a Legfelsôbb Bíróság döntése alapján szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádakkal szemben .
A Korrupcióellenes Országos Ügyészség és a Legfelsôbb Bíróság Melletti Ügyészség után ezúttal Románia fôügyészéhez intézett keresetet azzal a kéréssel, hogy rágalmazás miatt indítsanak bûnvádi eljárást Radu Timofte ellen. Mivel elôzô két keresete válasz nélkül maradt, a volt elnöknô lapunk kérdésére kijelentette, hogy ha ezúttal sem kap választ, kénytelen lesz a Strassburgi Emberjogi Bírósághoz fordulni.
- A keresetet a Román Hírszerzô Szolgálat igazgatójának az írott és az elektronikus sajtóban tett nyilatkozataira alapoztam, amelyekben azt állította, hogy kapcsolatban álltam az olasz maffiával és a határokon átívelô bûnözéssel. Holott a Fehér Megyei Törvényszéken levô és egyes újságok által is közölt dokumentumokból (a SRI által lehallgatott telefonbeszélgetések) kiderül, hogy semmilyen kapcsolatom nem volt Riccardi Orlandino és Matei Marian vádlottakkal. Az említett telefonbeszélgetésekben megjelenik viszont olyan köztisztségeket betöltô személyek, sôt bírák neve, akiknek azóta sem tettek fel egyetlen kérdést sem ebben az ügyben. Rólam viszont, abban az idôszakban, amíg a rahovai börtönben voltam, a SRI igazgatója úgy beszélt, mint egy veszélyes bûnözôrôl. Mi több, kijelentette, hogy 2002 februárjától megfigyeltek ... A sok fiktív vád közül, amelyeket ellenem felhoztak, minden mértéket meghaladott az RHSZ igazgatójának az Adevarul lapban közölt azon állítása, hogy az olasz maffián keresztül jutottak el Cuica bíróhoz, aki a szóban forgó hálózat támogatója - mondotta a volt elnöknô, aki szerint a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján a törvényszék korábbi elnöke, Aurel Farcas vádolható az Orlandinóval való kapcsolat miatt.
Radu Timofte sajtónyilatkozatai szerint a bírónô által hazavitt és lemásolt dokumentumok szigorúan titkos jellegûek voltak.
Ezzel kapcsolatosan Andreea Ciuca a következôképpen érvelt: - Ha valóban azok voltak, hogyan kerülhettek egy garázsba, és a titkosszolgálat kit vont kérdôre, kit büntetett meg a dokumentumok nyilvánosságra hozatala miatt? És milyen módon jutottak el a vizsgálatot folytató ügyész dossziéjába, a törvényszék nyilvántartójába, a bûnügyi részleg vezetôjéhez, az írnokok kezébe, a Legfelsôbb Törvényszékre, a Maros megyei Fellebbviteli Bíróságra, a Maros és a Fehér Megyei Törvényszékre, onnan pedig három újságíró kezébe, akik közölték is a dokumentumokat. Ha valóban igaz lenne az a felfújt állítás, miszerint elloptam volna a szóban forgó dokumentumokat, akkor hogyan lennének továbbra is az Orlandino-ügyrôl szóló dossziéban? - tette fel a kérdést a volt elnöknô, aki a határidô lejárta után, válasz hiányában, a nemzetközi fórumoktól reméli, hogy igazságot tesznek ügyében.
Az elektromos készülékek és világítótestek használatakor és mûködtetésekor néhány alapvetô tûzmegelôzési és - oltási szabályt és intézkedést kell tiszteletben tartani. Ezeket a Megyei Tûzoltó- parancsnokság szakembere, Nadasan Teodor mérnök szerkesztôségünkbe eljuttatott átiratban foglalta össze.
Világításra csakis a homologált és jó állapotban levô készülékek használhatók. A hordozható elektromos készülékek banándugóval ellátott, szigetelt vezetékkel mûködtethetôk. A kapcsolótáblákat zárva kell tartani, s tilos gyúlékony anyagokat alattuk vagy bennük tárolni. Évente kell ellenôrizni a világító berendezéseket.
Az elektromos készülékek használatakor tilos:
- meghibásodott, megrongált vagy rögtönzött berendezések és receptorok használata;
- a világítótesteknek egyenesen a táplálóvezetékekre szerelése;
- a kapcsolótáblába bármiféle tárgy bejuttatása;
- az elektromos készülékek javítása és karbantartása erre nem szakosodott és engedélyezett személy által;
- védôrendszerrel el nem látott világítótestek használata olyan helyiségben, ahol gyúlékony, robbanásveszélyes gázak vannak;
- a hordozható lámpáknak védôrács nélküli használata, illetve azoknak rögtönzött vezetékeken keresztül történô táplálása;
- a hôsugárzóknak nem az arra kijelölt illetve tûzveszélyes helyen való használata;
- rögtönzött csatlakozások használata, az áramvezetôknek egyenesen a konnektorba való helyezése;
- a gyúlékony anyagok elektromos motorokra helyezése;
- a berendezés részleges lebontásakor szigetelés nélkül hagyni az áramvezetô végeit;
- a munkaidô lejárta után feszültség alatt hagyni a készülékeket és a berendezéseket;
- hibás, rögtönzött vagy a megengedettnél nagyobb ellenállású védôberendezések használata;
- villamos készülékek, felszerelések és berendezések használata, amelyek nem rendelkeznek a környezetükhöz szükséges védôfokkal, illetve azok védôrendszere meghibásodott;
- az áramvezetôknek és a kábeleknek, az elektromos készülékeknek és berendezéseknek közvetlenül a gyúlékony anyagokon történô szerelése. A fentebb említett vezetôk és kábelek szerelése kizárólag védôcsôben való átfuttatással, míg a többi részeknek nem gyúlékony felületre (beton-, azbesztlapok) helyezésével lehetséges.
Az elektromos készülékek és motorok kizárólag nyílásvédôvel használhatók, biztosítva ezek szellôztetését a túlmelegedés kiküszöbölésére. A villamos készülékek fémtesteit le kell földelni.
Azoknak a külföldieknek, akik részt kívánnak venni az amerikai vízumlottón, ezentúl az interneten keresztül kell jelentkezniük.
Az amerikai külügyminisztérium hétfôn bejelentette, hogy ezentúl nem fogadja el a postán vagy papíron érkezô jelentkezéseket a vízumlottóra, amelyen bevándorlóvízumot nyerhetnek azok a külföldiek, akik ezt családi, illetve üzleti alapon nem kaphatják meg.
Az elektronikus úton való jelentkezés biztosabb is egyes jelentkezôk számára, mintha saját országuk postai szolgálatára bíznák kérelmüket - mondta Kelly Shannon, a külügyminisztérium konzuli ügyek irodájának szóvivôje. A kérvényezôknek a konzuli osztály internetcímén (http://www.travel.state.gov) kell jelentkezniük, és digitális fotót is küldeniük kell magukról.
A szóvivô, akit az AP amerikai hírügynökség idézett, elmondta: a rendszer megkönnyíti a tisztségviselôknek, hogy kiszûrjék a "gyanús jelentkezôket". A költségkímélésen túl bizonyos jelentkezôk elbátortalanításának biztonsági elônyei is vannak, ami nem utolsó szempont, különösen a 2001. szeptember 11-i terrorakciók után. Az elektronikus úton kitöltött és elküldött jelentkezések kevesebbe kerülnek a minisztériumnak, és kizárják azt, hogy a kérelmezô több jelentkezési lapot töltsön ki, ami egyébként tilos - kommentálta az új rendszert a külügyminisztérium.
A vízumlottó programban évente mintegy 6 millióan vesznek részt - közölte a szóvivô. Közülük választják ki azt a 90-100 ezer résztvevôt, akik versenghetnek egymással a mintegy 55 ezer bevándorlási vízumért.
A szociál-liberális humanistáknak nem a polgármester világnézete vagy képességei a fontosak, hanem hogy román nemzetiségû legyen.
A (szociál-liberális) Román Humanista Párt (PUR- sl) elnöke, Dan Voiculescu tegnap Marosvásárhelyen megbeszélésen vett részt a párt 11 erdélyi megyei tagszervezetének képviselôivel. A megbeszélésen a PUR más politikai pártokkal való kapcsolatának alakulása, valamint sajátos erdélyi kérdések kerültek napirendre.
A megbeszélést követô
sajtótájékoztatón Dan Voiculescu elmondta, hogy
értékelték a kormányzó PSD-hez
fûzôdô viszonyuk alakulását, s dönteni
fognak, hogy újabb együttmûködési
megegyezést kössenek-e. Ô személyesen ellene van -
mondta az elnök, de csupán egyetlen szavazattal rendelkezik.
Újságírói kérdésre, hogy
vállalják-e a kormányzati tévedésekért
és megvalósítatlan ígéretekért a
felelôsséget, Voiculescu kifejtette, hogy mindenért, amit
ô és pártja tett, vállalja a
felelôsséget, ám a PSD gondoskodott róla, hogy ne
legyen túlságosan sok ilyen eset. Amúgy a
kormányzati kudarcokért elsôsorban a Nemzetközi
Valutaalapot tette felelôssé, amelynek
"Románia nem az elsô gazdaságpolitikai
kudarca".
A "sajátos erdélyi" kérdések "természetesen" a tömbmagyar vidékeken élô románok "sanyarú sorsára" vonatkoztak, Voiculescu szerint alanyi jogon járna a helyi tanácsokban a kisebbségi sorban élô románoknak képviselet a parlamenti kisebbségi képviseletek analógiájára. Teljesen másként közelíti meg a kérdést ugyanô Marosvásárhely és a hasonló etnikai arányú települések esetében, ahol a PUR szerint a "román pártoknak" közös polgármester- jelöltet kell állítaniuk, miután elôtte közvélemény-kutatással eldöntötték, hogy ki erre a legalkalmasabb személy.
A párt megyei képviselôi elmondták, hogy a tavaszi helyhatósági választásokon legalább 10%-os szavazatarányra számítanak, s ezzel az eredménnyel tudnak majd párbeszédet kezdeményezni más politikai alakulatokkal, az országos választásokon való együttmûködés érdekében. Hogy kivel, az elnök szerint két esély van, hisz "csak nem fogok szövetkezni az RMDSZ-szel vagy a PRM-vel" (az elnök szavai).
A Népújság kérdésére válaszolva, Dan Voiculescu úgy vélekedett, az a tény, hogy az Antena 1 televízióadó a birtokában van, nem befolyásolja politikai pályafutását. - A televíziónak az a szerepe, hogy pénzt, sok pénzt hozzon a konyhára - mondta -, s nem hogy politikai faliújságként hasznosítsam.
A megbeszélés további témáiról szólva, a PUR vezetôi erôs konzervatív beállítottságról tettek tanúbizonyságot, noha a párt nevéhez zárójelben a liberális megjelölés is jár: elmondták, hogy nem értenek egyet azzal, hogy az elemi iskolák elsô osztályától bevezessék a szexuális felvilágosítást.
Kedden este különleges helyszínen a marosvásárhelyi vár hangulatosan berendezett Mészárosok bástyájában megnyílt a harmadik Bolyai képzômûvészeti alkotótábor. A polgármesteri hivatal által támogatott kezdeményezés mást kínál, mint az elôzô években, hiszen elsôsorban olyan kortárs alkotók jöttek el, akik installációkkal, performanszokkal, médiamûvészettel foglalkoznak. Az idén gondolatébresztôbbnek ígérkezik a tábor, a mûhelyfoglalkozások nyitottak, esténként vetítések, szakmai tanácskozások is lesznek.
- Ez a tábor attól is más, mint az elôzôek, hogy az itt készített alkotások nem tárgycentrikusak, és kevésbé kötôdnek Bolyaihoz. Korábban olyan mûvek születtek, amelyek a nagy matematikushoz kapcsolódtak valamiképp, az idén inkább a vizualitást szorgalmazzák a résztvevôk. A Bolyai-eszmeiséget tovább ôrizzük, hogy "a semmibôl más, új világot" teremtô alkotásra serkentjük meghívottainkat, akik marosvásárhelyi, illetve e városból elszármazott képzômûvészek - mondta a megnyitó után a Népújságnak Csegzi Sándor alpolgármester, a tábor kezdeményezôje, szervezôje.
Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa kifejtette: több szempontból izgalmasnak ígérkezik ez a tábor. Itt több nemzedék és több irányzat találkozik, s ez a gondolati interferencia érdekes társításokat, alkotásokat hozhat a felszínre. Egyre csak fogyatkozunk alkotókból, gondolkodókból, s az ilyen lehetôségek, eszmecserék is pótolják részben a veszteségeket. Az esti beszélgetések is érdekes témákat vetnek fel alkotóknak, mûértôknek, laikusoknak egyaránt.
Irsai Zsolt, a tábor mûvészeti vezetôje a periféria és a centrum, valamint a regionalitás gondolatát vetette fel, vetítette ki a képzômûvészek világára. Elmondta, a mûvészetben mindig vita volt, hogy mit neveznek alkotói központnak, kik azok, akik vidéken, perifériákon alkotnak. Valamikor Marosvásárhelyen létezett egy nemzedék, amely azonos plasztikai jelrendszert épített fel. Ez a csapat volt a 70-es, 80-as években a Marosvásárhelyi mûhely (Mamû csoport), amelynek oszlopos tagjai, Elekes Károly, Nagy Árpád-Pika, Krizbai Sándor, Garda Aladár László visszatérnek e táborozásra. A nagy kitelepedési hullámmal sokan elmentek. Követte ôket az új nemzedék, KissPál Szabolcs, Sándor János, Balogh Csaba, Veress Erzsébet is itt lesz egy hétig a Bolyai-táborban, s a névsor még kiegészül a Blokk csoportosulással. Lehet, hogy azoknak, akik valamilyen kézzelfogható alkotás létrehozását várják el e táborban, csalódniuk kell - mondta a képzômûvész. Médiamûvészettel, különbözô vizuális installációkkal próbálkoznak a táborlakók, amelyhez az ecset és a vésô helyett a videofelvevô, képlejátszó, a számítógép segíti majd a gondolatok kifejezését. A szakmai vitákon többek között igyekeznek majd kapcsolatot teremteni a különbözô mûvészeti központok és a periféria között. Ilyen volt a tegnap este a Velencei Biennále anyagának vetítése és az errôl szóló tanácskozás is, amelyet Nagy Árpád-Pika vezetett. Irsai Zsolt Nagy Pál szavait idézte: megmaradásunk érdekében nap mint nap meg kell újulni. Ezzel próbálkozik a III. Bolyai alkotótábor is, amelynek anyagából, mint megtudtuk, a Látó az év végén mellékletet ad ki, illetve CD, valamint filmösszeállítás is készül.
Ma 19 órától KissPál Szabolcs Itt, a távolban címû videopro-jekciója látható. Az ezt követô vitát Irsai Zsolt moderálja. Pénteken, augusztus 22-én 19 órától: AnnaArt 1997 - kortárs mûvészet a Szent Anna tónál címmel lesz szakmai értekezlet, vitaindító és moderátor: Bob József, 20 órától pedig a Vér és méz - Balkáni mûvészet az ezredfordulón téma kerül terítékre, vitaindító és moderátor Bartha József. A rendezvények helyszíne a Mészárosok bástyája. Az említett programokra bárki díjmentesen beléphet.
Színes sokadalom érkezik a szélrózsa több irányából is e hét végén Mezôbándra vendégségbe, az Égtájak fesztiválra. A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervezô Kht. - Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervezô és Szolgáltató Iroda valamint a mezôbándi Komlód-Egerházi Néptáncegyüttes ugyanis augusztus 23-24-én tart mûvészeti fesztivált. A találkozóra olyan széles látókörû, européer magyar és nem magyar fiatalokat hívtak meg a Kárpát- medencébôl, akik - amint Böjthe Zoltán táncmester, a szervezô mezôbándi táncegyüttes koreográfusa a napokban fogalmazott - nyitott szívvel, szemmel, régi dallamokra-ritmusokra szomjaznak, elkötelezettjeiként az ember- és lélekformáló népi kultúrának.
- E sorozatnak elôzményei is adottak - egyrészt a Vendégségben Budapesten határon túli magyar fiatalok találkozójára, másrészt a tavaly a szlovákiai Farnadon megrendezett Vendégségben Farnadon falunapra gondolok. E találkozók megrendezésével lehetôséget, alkalmat szeretnénk nyújtani a mezôbándiaknak és a környékbelieknek arra, ne csak az itteni hagyományôrzô együttesekkel ismerkedhessenek meg, hanem azokkal is, melyek a határon túli magyar fiatalok Budapesten már nyolcadjára megrendezett találkozóján léptek közönség elé. Annál is inkább, mivel sokukhoz közülük bennünket szakmai és baráti kapcsolatok fûznek. Érthetô, hogy ezek szellemében küldtünk meghívót a farnadi, a zentai, a péterrévei, a nagymegyeri stb. együtteseknek is.
Szavaiból tudtuk meg azt is, hogy a Vajdaság, a Felvidék és Erdély sokszínû kultúrájának felmutatásán túl lehetôség nyílik a 22 különbözô településrôl érkezôknek mind az intézményes, mind a személyes találkozásra, ismerkedésre, nemzetiségi különbözôség nélkül. A fesztiválon az egyes települések képviseletében találkoznak egymással polgármesterek, tanácsosok, képviselôk is, kereshetik és találhatják is meg minél több területen az eredményes kapcsolatfelvétel és -tartás lehetôségét. Ápolásuk, erôsítésük szolgálja majd e Vendégségben-sorozat jövôjét is. Az említetteken kívül érkeznek még együttesek Marosvásárhelyrôl (a Maros Mûvészegyüttes mindkét tagozata és a Napsugár együttes), Nagysármásról a román néptáncegyüttes, továbbá Csittszentivánról, Erdôcsinádról, Holtmarosról, Kászonújfaluból, Kolozsvárról, Marosludasról, Magyaróról, Marosszentkirályról, Mezômadarasról, Nagysármásról, Mezôpanitról, Sárpatakról, Szamosújvárról, Vajdaszentiványról és Vicérôl.
Egy ismerôsöm meséli, hogy legkisebbik leánya a három közül, tizennégy éves forma, esküvôre volt hivatalos. Teljesen hivatalos, tudniillik nem a vendégsereg, hanem a násznépesség sorában fordult elô.
A dolgok megértéséhez (?!) azt is jó tudni, hogy ismerôsöm városi ember, következésképpen (logice) gyermekei sem lehetnek mások. Sokat mesélt gyermekeinek a hagyományokról, a népmûvészetrôl, lakásukban szôttes, varrottas, tálas, albumok, népi alkotók remekei. Egyszóval mûvelt tôsgyökerek, az iskola is errôl beszél, magyartanárnô rendszeresen viszi ôket faragászati, hímzô, szövô-fonó, népi mesterségek körbe, kiállításra. Szemléletalakításból az iskola jelesre vizsgázott Avagy megbukott. Döntse el az olvasó.
Szóval ott vagyunk, hogy az ismerôsöm kislánya nyoszolyólánynak híva egy város környéki esküvôre. Elôzôleg templomozás, protestáns/katolikus prédikáció, szertartás, felemelô közösséghez tartozás, pirospozsgás arcú magyarok, menték, sújtás, Bocskai-sapka (amit csak akartok), Ady-hangulat lengi be az életet és a templomot. Utána az ifjú pár dióhéjba kerekedik és a Küküllôn leereszkedik. Holnap legyen a ti vendégetek.
Elôtte azonban még otthon mulatnak. A friss vörös téglás, még vakolatlan, enyhén emeletes házban. Mindenkin konfekciós városi öltöny, hisz a falu gazdag, az emberek elenyészô hányada gürcöl a mezôgazdaságban, nagyobb részük szerencsésnek mondhatja magát, a városban dolgozik, a férfiak híres kômívesek, ácsok, Budapesten és nagy kelet- magyarországi városokban dolgoznak nyáron. (Mint nagyapáik a Monarchiában.) De Rózsika-Evelyn esküvôjére mind hazajöttek. Az otthon édes- bús hívó szava, megtartó édes anya(giak).
Zene. Cigányok (akarom mondani barna népzenészek) húzzák a talpalávalót. De már korszerûsítettebb változatban, jelen van a dob, a cintányér és a trombita (szaxafony) meg a villanyos guitár. Népi, városi, Dupla kávés, hallgató, nóták, Fás(z)y mulató. A közönség fásultan táncikál.
Elvonulnak. Eddegélnek. Valaki bekapcsol egy magnót. Egy gépkocsivezetô, aki a falu büszkesége, hiszen hetente jár seftelni törökbe, sukba, bazárba, orrba-szájba, kézdi-sepsi. Manele.
A társaság egy emberként kerekedik fel. Közfelkiáltás, érzelmi vihar. Mindenki táncol. Megvidámodnak a kedélyek. Felhevül a lég és a kebel. Igazi magyar mulatság. Ettûl ittasul a hagyományôrzô, a falutalálkozó, a népi létezés.
Az Apostolok menekülnek. Magukra húzzák a (mezôségi) rögöt. Vesztükre. A sírásók mindeközben Hadriánt hallgatják, korunk csudamócártját. A nagykorú nép kiskorú bárdját.
Egy hétig tartó alkotótábornak ad otthont a mezôbergenyei református egyház újonnan épült gyülekezeti háza. A táborszervezôk - Ôsz Zoltán nyugalmazott tanár, képzômûvész és Domahidi Béla lelkész - meghívására tizenöt hivatásos és amatôr képzômûvész érkezett a faluba, akik a mezôségi táj és település szépségeinek adnak mûvészi megfogalmazást. A mûhely megszervezését Mezôpanit község helyi tanácsa 15 millió lejjel támogatta.
Az utóbbi idôben, az új gyülekezeti ház felavatása óta hirtelen megpezsült az élet a Marosvásárhelytôl tizenhárom kilométerre levô faluban. Mondogatják a falubeliek, ahhoz, hogy a megszokott hétköznapi szürkeségbôl kitörjenek, a gyülekezetért, a faluközösségért felelôsséget érzô, jó szervezôkészséggel megáldott lelkészre volt szükség. A lelkész most is Ôsz Zoltán nyugalmazott tanár, képzômûvész kezdeményezésének pártjára állt, és biztosította az alkotótábor kereteit, rendelkezésükre bocsátotta az épületet, ahol "svájci" körülmények között alhatnak, étkezhetnek a mûvészek.
A táborban Tunaru Nicolae, az Amatôr Képzômûvészek Egyesületének elnöke, Czirjék Lajos alelnök, Radu Florea, Kulcsár Erzsébet, Hadnagy Gabriella, Fábián Margit, Sabina Purcariu, Merdar Elisabeta, Fekete Pál, továbbá Fekete Zsolt, Incze István Botond, Frunza Mihai, valamint Cristina Petria és Vasile Muresan szakirányítók, hivatásos mûvészek és maga a szervezô, Ôsz Zoltán vesz részt.
Ottjártunkkor az alkotómunka a gyülekezeti ház melletti, volt felekezeti iskolában - jelenleg óvoda - folyt. Három nap telt el, s megszámlálhatatlan sok volt a kép.
Kulcsár Erzsébet, aki az Imádkozó Madonna címû bôrplasztikáján dolgozott (három összefüggô munkája már a fal mellett sorakozott, címük: Imádjuk a nôt!), kérdésünkre elmondta, hogy a tábor csodálatos, kitûnô az ellátás, kedvez az idôjárás, s olyan nagy a munkakedv, hogy a mûvészek ontják a képeket. Ennél jobb már nem lehet! Vasile Muresannak már hét tájképe, két-három csendélete készült el. A tábor legnagyobb elônye, hogy a mûvészek szabadkezet kaptak, s nem szabtak meg számukra egy bizonyos témát.
Sabina Purcariu festô saját munkái mellett a helybeli apróságokkal volt elfoglalva, jó tanácsokkal látta el ôket, aminek eredménye hamarosan meglátszott a rajzlapon. Meglepôen szép akvarellek születtek a 8-10 éves gyerekek: Domahidi Zsuzsa és Kata, Gálfi Attila vagy Málnási Enikô ecsete nyomán. Radu Florea szerint a bergenyei klasszikus mezôségi táj, de mindig van amit felfedezni benne, mindig adódik egy szög, amelyet érdekesnek talál a mûvész. Azért szereti a tábort, mert az otthoni gondok után felszusszanást jelent számára, nyugodtan dolgozhat. Cristina Petria többnyire lovakat ábrázoló olajfestményeken dolgozott. Jó alkalom számára a tábor, hiszen szeptemberben egyéni kiállításra készül.
Ôsz Zoltán szerint az amatôr mûvészek számára megtiszteltetés, hogy a hivatásosak úgymond "leereszkednek" hozzájuk, szakmai tanáccsal, útbaigazítással szolgálnak. Ha elkészül egy kép, megvitatják, mi jó és mi a kivetnivaló benne.
A tábort kiállítás zárja augusztus 24- én, a vasárnap 11 órakor kezdôdô istentisztelet után. A gyülekezet tagjai megtekinthetik az alkotásokat, amelyekbôl körülbelül 30 marad az egyház tulajdonában.
Marosvásárhelyen 1950-60 között épültek a legrégebbi tömbházak, amelyek a szakértôk véleménye szerint még mindig biztonságosabbak, mint az évtizedekkel késôbb építettek. A betonszerkezetû épületek élettartamát 50 évben, a téglaépületekét ennél kevesebb idôben határozza meg a törvénykezés. Pár éven belül aktuálissá válik egyes építmények állagának elemzése. A megyei Építkezési Felügyelôség lépése ebbôl a szempontból is fontos lehet: május 25-i határidôvel kellett a tulajdonosi társulásoknak bemutatniuk a tömbházak állapotára vonatkozó jelentést, az ingatlan mûszaki könyvét. Mindössze egyharmaduk tartotta be a terminust. Az Építkezési Felügyelôség vezetôje szeptembertôl szigorú ellenôrzéseket helyezett kilátásba a társuláselnökök részére.
A tulajdonosi társulások elnökeinek egyik legfôbb gondja, hogy az ingatlanok mûszaki könyve nincsen meg. - Egyszerûen nem létezik, annak idején nem kaptuk meg. Felvettük a kapcsolatot a Locativ lakásgazdálkodási vállalattal és az Építkezési Felügyelôséggel, írásban jeleztük, hogy nincs birtokunkban a könyv, tanácsot kértünk. Beadványunkra semmilyen választ nem kaptunk egyik intézménytôl sem. Kinek a kötelessége ebben segítségünkre lenni? - kérdezi Szabó János, a 190-es tulajdonosi társulás elnöke, aki mintegy 15 éve tölti be ezt (vagy az ennek megfelelô) funkciót. Az ide tartozó 6 tömbház (25 lépcsôházzal) a Tudor negyedbeli Barátság utcában található, 1980-ban adták át. Szabó János szerint különösebb gondok egyelôre nincsenek az épületekkel, a külsô falakkal, sem a tetôvel, nem áll fenn olyan veszély, hogy a tömbház földrengés esetén összeomoljon. Ennek ellenére nem ártana egy szakértôi véleményezés, hiszen huszonhárom év mégiscsak hosszú idô, ezenkívül a lakók többsége módosításokat végzett lakásában, falakat ütött ki.
- Legtöbbjüknek nincsen engedélye, ezt kellene felülvizsgálni. Nem lehet csak úgy, nyakra-fôre falakat kiverni anélkül, hogy megbizonyosodnának arról, hogy nem tartófalról van-e szó. A tulajdonosi társulástól is engedélyt kellett volna kérjenek az érintett lakók, de ezt elmulasztották. Szakértôi véleményre lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy ezek a belsô módosítások mennyiben veszélyeztetik a tömbház épségét, de ez a vizsgálat is elég sok pénzbe kerül. A másik legfôbb gond a belsô szerelések állapota. A vezetékek rozsdásak, lyukasak, toldják-foldják ôket. Ha a hirtelen meghibásodásokat jelezzük az Energomurnak, Aquaservnek, kijönnek, megjavítják, erre nem panaszkodhatom, de a fôvezeték teljes cseréje nagyon sokba kerülne. Szerintem az Energomurnak kellene ezt a munkálatot elvégeznie. Gond van a mérôrendszerrel is. Hômennyiségmérô óra egyelôre csak 5 lépcsôházban van, a hidegvíz-mérô órák pedig különbözô típusúak, mint ahogyan a belsô órák is. Ezért sok esetben nagy a mért vízmennyiség-különbség. Egységesíteni kellene a rendszert. A tömbházak tetôzetét idôszakosan javítjuk, ezzel nincs probléma.
A 32-es tulajdonosi társuláshoz a Brasovului u. 1. és a Plaiului u. 1. szám alatti tömbházak tartoznak. Sütô Ioan elnök szerint a mûszaki könyv bemutatásán kívül közölni kellett az Építkezési Felügyelôséggel a tömbházak homlokzatának, a vezetékhálózatnak, tetônek, lifteknek az állapotát. Ennek a társulásnak sincs meg a mûszaki könyve. - A tömbházakat 36 évvel ezelôtt építették, a mûszaki könyvnek is meg kellene lennie, ha akkoriban átadták. Kerestük már a volt Tervezôintézet (IPJ) irattárában, de azt a választ kaptuk, hogy a 70-es évekbeli árvizek idején a pincéket elöntötte a víz, az archívumot meg kellett semmisítsék. Kértük, hogy készítsenek új technikai könyvet. Lehetséges még, hogy a volt Építkezési Tröszt is rendelkezett ezekkel a dokumentumokkal. Ez a könyvecske olyan fontos, mint az emberek esetében a születési bizonyítvány. Minden egyes módosításnak, amit a tömbházon végeznek, minden elvégzett javítási munkálatnak, kivitelezônek, garanciaidônek szerepelnie kell benne, hogy tudjuk, ki felel e munkálatokért. Az egymást követô adminisztrátoroknak kell a bejegyzéseket elvégezni, mindig továbbadva a könyvet. Természetesen e könyv nélkül "mûködik" egy blokk, de nagyon fontos tudni, hogy mikor, ki, milyen javítást végzett, mennyi idô múlva válik szükségessé az újabb munkálat. A mi tömbházunk például a lakók tudomása szerint már 25 éve nem volt kifestve. Nehezen nyílnak a fémkeretes folyosóablakok, a külsô vakolat lehullóban, a tartófalak mentén repedések vannak mind a 10 emelet magasságában, a lifteknek nemrégiben járt le a garanciaideje, mûködnek, de nem túlságosan biztonságosak. A liftek javítása átlagban 25 millió lejbe kerül, a fôvezetékek cseréje 2,5 milliárd lejbe kerülne. Ez olyan összeg, amit szinte lehetetlen elôteremteni, hiszen nagyon sokan még a közköltséget sem tudják kifizetni.
Paul Diana igazgató, a megyei Építkezési Felügyelôség vezetôje szerint a felszólításokat gyakorlatilag két okból küldték ki a tulajdonosi társulásoknak. Egyrészt, hogy elkerüljék az olyan meglepetéseket, hogy a területcsuszamlások miatt az épület idôvel alapjaiban rongálódjon meg, mint ahogyan történt a Moldovei vagy a Cugir utcai tömbházakkal, másrészt nehogy a leváló vakolat, szigetelés, erkély, beépített üveg balesetet okozzon. Általában szabad szemmel is láthatók a megrongálódások. A felszólításokat a késôbbiekben a helyi tanácsoknak is elküldték, a nagyobb községeknek, ahol tömbházak vannak, mint például Marosszentgyörgy, Nagysármás stb., sôt, a volt állami mezôgazdasági farmok istállóiról is kértek adatokat.
Marosvásárhelyen mintegy 50.000 lakás van, több mint tízezer tömbház a megyében. A május 25-i határidôt nem siettek betartani a társuláselnökök, nagyfokú hanyagságról téve tanúbizonyságot, mindössze egyharmaduk továbbította a kért adatokat a felügyelôségnek.
Paul Diana szerint éppen amiatt, hogy kevés helyzetelemzést kaptak, nem lehet még végleges konklúziókat levonni. Az eddig leadott jelentésekbôl az derül ki, hogy a külsô-belsô vakolat egyaránt meglazult és sok esetben leesett, elcsúfítva az épületeket, hasonlóképpen levált helyenként a szigetelés, a belsô szerelésekkel (víz, fûtési vezetékek) rengeteg a probléma. - Kértük, hogy ha valahol megkezdôdött a vakolat lehullása, kerítsék el a járdát, zöldövezetet, nehogy valaki, fôként gyerek, idôs személy megsérüljön. A megyében ilyen esetünk, hogy súlyosan megsebesüljön valaki, még nem volt, de a Tudorban, a Fortuna üzlettôl nem messze megtörtént, hogy leomlott a szigetelési réteg mintegy 10 négyzetméteres felületen - szerencsére éjszaka, és nem járt arra senki. Hasonló eset volt a December 22. úton levô egyik tömbháznál is.
Truta Petru Remus aligazgató szerint problémát jelentenek a beüvegezett balkonok. A kereteket a tulajdonosok nem festették le idejében, megrozsdásodtak, fennáll a veszély, hogy az üvegszemek könnyedén kiesnek. - Ahol én lakom, már 3 üveglap esett ki, szerencse, hogy senkit nem sebesített meg. Másik gondot a betonlapok jelenthetik, amire oda kell figyelni. Ha egy ilyen leesik, elképzelhetik a következményeket. De ez is a tulajdonosok problémája.
- A tömbházak állapotával kapcsolatban nem általánosíthatunk, külön kell választani ezeket a dolgokat. Ezen épületek meghatározott élettartama 50 év a betonszerkezetû tömbházak esetében, ennél kevesebb idô a téglaszerkezetû épületeké. Mint minden építmény esetében, ezeket is karban kell tartani, folyamatos és idôszakos fôjavítási munkálatokat kell végezni. Mindenik tulajdonos - tulajdonosi társulás saját maga kell odafigyeljen a rendellenességekre, hiszen a felügyelôség szakemberei számára lehetetlen 50.000 lakás esetében megvizsgálni a vezetékrendszert stb. Az elsô lépést a tulajdonosi társulások elnökeinek kell megtenni. Az 50 év letelte után szakvéleményezni kell az építményeket, megvizsgálni: maradhat-e még ahogy van, esetleg közbe kell lépni, konszolidálni. Mint ahogy történt a Moldovei utcai blokkal is, bár itt nem múlt el az 50 év, de az alapzat a talajvíz miatt korábban megrongálódott. Ha nem biztonságos többé az épület, le kell bontani. De mindez, hangsúlyozom, csak a tulajdonosi társulásokon keresztül. Éppen úgy, ahogyan a magánlakás tulajdonosa rendben tartja házát, a tetôt, alapot, vezetékeket, pont így kellene eljárjon a blokklakás tulajdonosa is. Nem várhatják a polgármestertôl, hogy kifestesse, megjavíttassa lakásukat. Ez mentalitás és szervezés kérdése, ugyanakkor pénz kérdése is, elismerem. Ön azt állítja, hogy a lakóknak nincsen pénzük még a közköltség fizetésére sem. Tudja, ki fizeti a számlákat pontos idôben? A nyugdíjasok, akik tulajdonképpen kisjövedelmûek. Aki viszont jó anyagi helyzetben van, sok esetben hanyagságból, nemtörôdömségbôl nem fizet. Ha én tulajdonosi társulás elnöke volnék, mindenkitôl begyûjtenék havi 50.0000-100.000 lejt, fôleg a nyári hónapokban, és részletfizetéssel megegyeznék egy céggel a vezetékcseréket illetôen. Helyettük senki más nem fogja megjavítani a meghibásodásokat - jelentette ki az igazgató.
Marosvásárhelyen 1950-60 körül épültek a legrégebbi tömbházak, ezek még a cseréptetôs, 3 emeletes, manzárdos, csempekályhás lakások, a klinikák környékén, a Mokka körül, a Székely Vértanúk utcában. Az ittlakóknak azonban nem kell megijedniük, furcsamód a legrégebbi tömbházak jobban állnak, mint a késôbb épültek - állítja Paul Diana. Az igazgató a párizsi Eiffel- toronnyal példálózik, amely több mint százéves, kiállításra készült, és a tervek szerint lebontották volna, de ma is áll. Miért? Mert elvégezték a megfelelô karbantartási munkálatokat.
Mindeddig, mivel nem járt le még az 50 év, az Építkezési Felügyelôség nem készített mûszaki elemzéseket. Összeomlás veszélye jelenleg nem fenyeget egyetlen tömbházat sem.
A probléma az igazgató szerint kényes. A felügyelôség feladata nem egyéb, mint büntetni. Például, ha leesett a vakolat, figyelmeztetést küldenek, határidôt adnak a hiba kijavítására. Ha ez nem történik meg, 7,5 milliós bírságot rónak ki. A felügyelôség szakemberei a nyár folyamán igencsak foglaltak voltak a megyében készülô sporttermek miatt, nem volt idejük az ellenôrzésekre. De ami késik, nem múlik alapon augusztus végétôl már bírságolnak. Amit még tehetnek: ha egy tulajdonosi társulás segítséget kér tôlük, például egy megrepedt fallal kapcsolatosan, kiküldik a szakembert, aki megmondja, mit kell tenni. - Ami a belsô módosításokat illeti, ezek engedélyezése, követése a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik. A helytelenül végzett módosítások kockázatokkal járnak, a teljes lakóközösségre kihatással lehetnek. Adott pillanatban beomolhatnak az emeletek, súlyos baleseteket okozva. A mûszaki könyvekrôl annyit, hogy ha ez nincs meg, újat kell készíteni. Vannak, akik elvesztették, különbözô okok miatt. Egyesek az árvíz idején, mások elmulasztották átadni, amikor elköltöztek stb. E könyveket szakértôk véleménye alapján újra lehet készíteni. De meggyôzôdésem, hogy a mûszaki könyv létezik, csak az illetékeseknek nehezükre esik megkeresni a irattárakban. Kényelmesebb azt mondani, hogy nincs - közölte Paul Diana.
Minden tulajdonosi társulási elnök tudatában kellene legyen annak, hogy milyen felelôsséggel jár ez a funkció. Mindenkinek magánügye, hogy lakásában mikor festet vagy javít, a közös részek karbantartása azonban az épület összes lakójára tartozik. Ez, azon túl, hogy mentalitás kérdése, a társulásvezetô ügyességén is múlik, pénzkérdés is. De elôbb-utóbb eljön az idô, amikor áldozni kell erre a célra, ha kellemes és biztonságos körülmények között szeretnének lakni. És ez nemcsak az adminisztrátorok dolga, hanem minden egyes lakó felelôssége.
Gyulakuti erdôtulajdonosok egyik csoportja nevében fordulunk panasszal a szerkesztôséghez.
Míg a polgármesteri hivatal rég megkapta saját erdejét, erdészt is alkalmazott, a fa értékesítésébôl 800-900 millió lej bevételre tett szert, addig mi, gyulakutai erdôtulajdonosok, akik itt is lakunk, nem kaptunk egyetlen szál fát sem, pedig nekünk nagyon kevés a nyugdíjunk, s minden számlát fizetni kell!
Ebben az ügyben számtalanszor voltunk a polgármesternél, de ô hallani sem akart arról, hogy kiméresse saját erdônket. Azt javasolta, hogy lépjünk be a bözödi erdôtársulásba. Hát így lenne a legegyszerûbb, a kiméréssel sok a veszôdés, de kérdezzük mi, hogyan lehet eladni az erdôrészünket, ha társas tagok vagyunk, mert sokan nagyon idôsek vagyunk már, és végleg eladnánk részünket. De ha már beléptünk a társasba, akkor vége az eladásnak, mert évekbe kerül, amíg valahol esetleg kiméri a társas valahol a széleken, ahol nem is volt sajátunk. Hogy adjuk el a másét?! Elegünk van a közösbôl! Igenis, nekünk jogunk van a sajátunkhoz, amihez ragaszkodunk.
A balavásári polgármesteri hivatal most méri az erdôt a tulajdonosoknak, az ákosfalviak már rég kimérték, a szásznádasiak is, csak nálunk, Gyulakután nem akar a polgármester a kiméréssel foglalkozni. Annak ellenére, hogy mindössze 70-80 ha erdô van Gyulakután, nem beszélve arról, hogy ezelôtt 4 évvel, azaz a választási kampányban az RMDSZ helyi vezetôivel a legkomolyabban vállalták, hogy rövidesen megkapjuk az erdônket, na meg a hegyi földjeinket is. Az ígéret szép szó
Ott egye a fene a hegyi földeket, jövôben megint megkapjuk az ígéretet, megint lesz nagy RMDSZ-gyûlésünk, majd jelen lesz Kelemen Atilla, Virág György, hisz megint jönnek a választások. A hegyi földek maradhatnak, úgyis a juhok legelik. Igen, kedves elöljáróink, de az erdô érték, az pénzt rejt magában, azt nem kell szántani és aratni, azt ôseink verejtékezve valahogy megszerezték és arról nem vagyunk hajlandók lemondani.
Megtisztelve éreznénk magunkat, ha polgármesterünk úgy kezelné erdô- és földkérésünket, mintha neki is ezekben tulajdona lenne, vagy legalább úgy, ahogy választáskor megígérte.
László Ida, Tóth Miklós, Gyulakuta, Tóth Kálmán, Marosvásárhely, Kerekes Emma, Balavásár
A század elején húsz gyereke volt a havadi Adorjáni Károlynak és feleségének, a kisadorjáni születésû Eszternek. A húsz gyermekbôl tíz alapított családot, a többiek kisebb korban és az elsô világháborúban elhunytak. A tíz család leszármazottjai közül hetvenen 2003. augusztus 16-án Havadon gyûltek össze rokoni találkozóra.
A református templom elôtt gyûltünk össze, majd a templomba vonultunk istentiszteletre, ahol egyik dédunoka, Balogh Károly nyugalmazott lelkipásztor hirdetett igét.
Áhítat után névsorolvasás volt, a jelenlevôk felállva jelentkeztek. Legtöbben a huszadik gyerek leszármazottjai közül jelentek meg, ô Adorjáni Jozefa volt, Szentdemeterre ment férjhez, ott élt, Isten népes családdal áldotta meg.
Az áhítat után Kiss Csaba havadi lelkipásztor köszöntötte az egybegyûlteket, szomorúan említette, hogy a havadi gyülekezet annyira elapadt, hogy az Adorjáni nemzetség népesebb - még akkor is, ha felénél több távol maradt -, mint a helybeli gyülekezet. Ha több, az Adorjáni családhoz hasonló gyülekezet lenne, akkor ma nem kellene attól tartani, hogy kihalnak a gyülekezetek, elfogy a magyarság.
A gyülekezeti teremben különös élmény volt a rég nem látott rokonokkal találkozni, vagy olyanokkal ismerkedni, akiket még nem ismertünk.
Ebéd után a rokonok a temetôbe mentek, virágot helyeztek el az ôsök sírjára, ahol a Tudom, az én megváltóm él címû hitvalló éneket énekeltük el.
A faluban két Havadon élô unokát - Adorjáni Ellát (özv. Csipán Károlyné) és Adorjáni Emmát (Mihály Gyuláné) - kerestünk fel. Az immár idôs asszonyok és családjaik kürtôs kaláccsal, ízletes havadi gyümölccsel, hûsítôvel kedveskedtek a rokonoknak.
Lélekben, hitben megerôsödve indultunk haza Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, Nyárádszeredába, Marossárpatakra, Nyárádtôre, Sóváradra, Szentdemeterre, Üvegcsûrre, Szászrégenbe, Budapestre, Drezdába, a dunántúli Adorjánházára és más helységekbe.
Úgy határoztunk, hogy ezután minden évben augusztus hó elsô szombatján találkozóra hívjuk a rokonságot. Ehhez Isten segítségét kértük.
Balogh Emese
Két napja tértem haza az anyaorszából. Gondoltam, kissé megsétálom magam Marosvásárhelyen, hisz életem jelentôs részét tette gazdaggá.
Elôzetesen elvállaltam egy idegenvezetést is, hódmezôvásárhelyieknek, gondoltam, nem elég, amit tudok, több ismeretet kellene szerezni az ékes városról.
Több régi marosvásárhelyi épület megcsodálása után elindultam a várba. Közben elpróbáltam magamban, mit mondok majd mint idegenvezetô, hogyan tudom átadni élményeim, és ugyanakkor eszembe jutott, miként ébresztette föl bennünk hatodikosokként Fodor Sándor tanárunk a régi vásárhely iránti szerelmet.
Csak álmélkodtam, képzeletben visszamentem az idôben. De ahogy bennebb léptem a várba, valahogy a múltból a jelenbe estem vissza. A legutóbbi rendezvényekrôl visszamaradt cigarettacsikkek valahogy nem a céhek korát vetítették elém.
A múzeumban magyarul kérdeztem, ismertetô lapot árulnak-e a várról? Mire egy középkorú hölgy válaszolt: nem érti. Nyelvet váltottam, még nem feledtem el románul. Nem volt. Meg kellett elégednem a bástyában berendezett kiállítással.
Tetszett az elém táruló látvány. A hölgy a jegy mellé egy magyar nyelvû fénymásolt papírt is adott, ami már használt volt. Akkor ezt nem vihetem el, majd vissza kell adnom - gondoltam.
Kiderült, a jegyzék a kiállított tárgyak melletti számozásokat értelmezi, azaz azt írja le, melyik számú tárgy micsoda.
Nézem az elsô számú másolt oklevelet, amit ír az ismertetôn, sehogyan sem passzol.
Amikor egy céh által adományozott tányérról olvasok, s közben kanalat látok, összevonom a szemöldököm, és nem röstellem megkérdezni az ügyelô hölgyet: cserélték idôközben a kiállított tárgyakat, azért nem találnak a papíron leírtak a kiállítottakkal?
Bulvárlap olvasgatása közben megszólal: "Pai da, pai da" - hát igen, igen.
Jó, kérek egy román nyelvû ismertetôt is, hátha a kettôbôl kiderítem, mi micsoda.
Nézem, azon is céhtáblát ír a lapon, s közben egy nagy faragott nemesi címert látok. Hát nem semmi, tányér helyett kanál, céhtábla helyett nemesi címer, akkor mi jöhet még?
Természetesen, sok ehhez hasonló elírás.
Hát, igen igen, és tovább olvasott.
Gondolkodtam, 10.000 lej nem sok pénz egy kiállítás megtekintéséhez, de, ha hozom majd a turistacsoportomat, nem engedem, hogy ismertetô kísérôlapot vegyenek kézbe.
Ifj. Béres József
Az utóbbi tíz évben, ha voltam is Magyarországon, mindig személygépkocsival utaztam, nem kellett igénybe vennem az utazási irodákat.
Augusztus 10-én sürgôsen Budapestre kellett utaznom, és - találomra - a Royal utazási irodát választottam. Nem bántam meg.
Mivel hozzá vagyunk szokva, hogy szidjuk a közszállítást, az udvariatlan gépkocsivezetôket, nagyon kellemesen csalódtam már az autóbusz beálltakor.
Korszerû, kívül-belül tiszta, kényelmes ülésekkel, videóval, halk, kellemes zenével ellátott autóbusz állt a cég székhelye elôtt. A gépkocsivezetô és a kísérô - mindketten fiatalok - vasalt, fehér ingben, nyakkendôsen, sötét nadrágban, a legnagyobb udvariassággal fogadtak. A cég képviselôje - fiatal, szép kislány - kedves szavakkal köszöntötte az utasokat, kellemes utat kívánt. Hát ez az út az is volt Budapestig!
Kedves, elôzékeny, figyelmes kiszolgálásban volt
részünk. Igen,
"kiszolgálásban", mert ásványvizet,
kávét szolgáltak fel út közben. És
közben bármilyen kérést,
kívánságot fintor nélkül, a legnagyobb
elôzékenységgel, kedvesen igyekeztek teljesíteni.
A gépkocsivezetô nevét megtudtam: vasárnap, augusztus 10-én délután Szilágyi Béla és kísérô társa vitt Budapestre.
Megható és lélekemelô szentmisén vehettünk részt nemrég a marosvásárhelyi Szabadság utcai Szent Imre plébánián. A hívek és különösen a gyerekek által tisztelt és szeretett Pál atya utolsó vasárnapi szentmiséjét tartotta egyházközségünkben.
Tizenhárom évi fáradságos és eredményes munka után elöljárói úgy döntöttek, hogy Csíksomlyóra helyezik. Döbbenten hallottuk a hírt, és feltettük magunkban a kérdést, vajon most mi lesz az általa alapított árvaházzal, mit fog csinálni a kis Árpika, aki még az oltárhoz is elkísérte, mi lesz a szegénykonyhával?
A gyerekek, a szegények, akiket önzetlenül és tiszta szívbôl szeretett és segített, nem leltári tárgyak, akiket csak úgy át lehet adni - mondta az atya elköszönô beszédében.
Könnyezve és együttérzéssel hallgattuk szavait.
Szeme elôtt cseperedtek fel a kis árva apróságok, mindennap figyelhette fejlôdésüket, és nagy öröme telt bennük. Egy nagy családdá kovácsolta egyházközségünket. Mindenkit jól ismert már lépéseirôl. Mindenkihez volt egy kedves szava, és nagy-nagy türelme meghallgatni örömüket, bánatukat. Soha senkit nem sértett meg, jó volt hallgatni biztató szavait. Lélekben sok családban jelen volt. Mai rohanó világunkban elgondolkoztatóak és példamutatóak fogadalmának szavai: szerénység, tisztaság, engedelmesség.
Drága Pál atya! Ha elöljárói nem ismerték el áldozatos munkáját, mi, hívek nagyon hálásak vagyunk, és soha nem felejtjük el.
Emlékünkben mindig élni fog és kérjük a jó Istent, hogy adjon sok erôt új munkahelyén is, hogy mindig meg tudjon felelni a kihívásoknak és fogadalmát mindig betarthassa.
Köszönjük jóságát, türelmét, a szép miséket, hangversenyeket, mindazt, amit értünk tett. Visszavárjuk!
A hívek
A történés a XVII. század közepéig nyúlik vissza, pontosabban 1644. augusztus 5-éig. Rég volt, de olyan szenzáci&o