LV. évfolyam 185. (15452.) sz.

2003. augusztus 11., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Offenzív politika a határon túli románok támogatására

Saját státustörvény a magyar kedvezménytörvény mintájára

Románia a magyar kedvezménytörvény mintájára saját státustörvényt alkot a határon túli románok kulturális önazonosságának támogatására - jelentette be szombaton Adrian Nastase kormányfô.

A miniszterelnök Mangálián beszélt errôl a határon túli román közösségek képviselôivel megtartott találkozón.

Nastase bejelentette: a határon túli román kisebbségek jogainak kérdésében Romániának ki kell lépnie a védekezési álláspontról, s neki kell látnia "egy európai szellemû offenzív politika kiépítéséhez".

A külföldön élô román kisebbségek jogainak elômozdítását szolgáló struktúrák kialakítása tekintetében a kormányfô "a Magyarország által használt modell" alkalmazásáért szállt síkra. "A magyarországi modell a hatékony, mi értelme volna tehát feltalálni mindenféle más modellt? Az más kérdés, hogy az tetszik-e nekünk vagy sem" - jelentette ki Nastase.

Ezzel kapcsolatban a kormányfô közölte, hogy a közte és a magyar kormányfô között lezajlott telefonbeszélgetés nyomán a határon túli románokkal foglalkozó bukaresti kormányzati hivatal vezetôje tájékozódó megbeszélést folytatott a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) elnökével.

Ami pedig a határon túli románok támogatásának eszközeit illeti, Nastase ezek sorában a korszerû kommunikáció eszközeit, különösen a rádiót és a televíziót jelölte meg, de szorgalmazta a diaszpórában élô román közösségek templomai felépítésének támogatását is.

A mangáliai találkozó résztvevôi a határon túli románok rendszeres évi találkozója alapító tagjának nyilvánították a kormányfôt.

Mádl Ferenc a kettôs állampolgárság kérdésérôl

Elsietett lenne a pozitív döntés megelôlegezése

A kettôs állampolgárság ügye rendkívül fontos kérdése a magyarságnak, amelynek esélyeirôl, lehetôségeirôl és jogi feltételeirôl a politikai elit és a társadalomtudományok képviselôi elôbb- utóbb megnyugtató állásfoglalást alakíthatnak ki - nyilatkozta Mádl Ferenc szombaton az MTI- nek, hozzátéve, hogy elsietett lenne részérôl, ha e problémakörre vonatkozóan bármilyen pozitív döntést megelôlegezne.

A köztársasági elnök annak kapcsán beszélt errôl egy csopaki rendezvényen az MTI-nek, hogy öt vajdasági magyar párt és mozgalom közös levélben fordult pénteken a Magyar Köztársaság közjogi méltóságaihoz - köztük az államfôhöz -, vessék latba tekintélyüket annak érdekében, hogy a magyar kormány, majd a parlament tûzze napirendre a kettôs állampolgárság kérdését.

A levél aláírói azt kérik, módosítsák oly módon az állampolgárságról szóló hatályos törvényt, hogy a vajdasági magyarok is jogosultak legyenek magyar útlevélre, ha erre igényt tartanak.

"Rendkívül fontos kérdése ez Magyarországnak és a határokon túli magyarságnak. Végül is beletorkollik az Európai Unió egységet teremtô, határokat feloldó filozófiájába és politikájába" - hangsúlyozta nyilatkozatában Mádl Ferenc.

Hozzátette: "ám hogy milyen megvalósulási esélyei, lehetôségei és jogi feltételei vannak az egész problémakörnek, errôl a magyar politikai elit s a társadalomtudomány számos képviselôje fog majd elôbb-utóbb kifejteni, illetve kialakítani egy olyan nézetrendszert és állásfoglalást, ami valamiképpen majd megnyugtató lesz".

A köztársasági elnök álláspontja szerint elsietett lenne részérôl, ha egy ilyen pozitív döntést anticipálna, sejtetne, erre célozgatna, s már most támogatna.

"Ugyanis ez egy rendkívül sokoldalú probléma: itt milliókról, a határokon túli magyarok millióinak a jogi és anyagi státusáról van szó. A magyarságnak az anyaországhoz s az állampolgárságuk szerinti országokhoz való viszonya olyan mértékben és olyan nagy számban változna, amely egy rendkívül sokoldalú kérdést jelent. Mindezt elôre nem szeretném kommentálni" - mondta a köztársasági elnök.

A szárazság miatt gyenge a gabonatermés

Kelet- és Közép- Európa importra szorul

Az aszály miatt a hagyományosan gabonaexportôr kelet- és közép-európai országok egy része importra szorul: a térség importja összesen akár 7 millió tonna lehet - az UkrAgroConsult ukrán agrártanácsadó cég szakértôjének becslése szerint.

Oroszország, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Bulgária nem szorul behozatalra, Ukrajna, Lengyelország és Románia viszont búzaimportôr lesz - mondta a szakértô, Szerhij Feofilov hírügynökségeknek pénteken. A térség amerikai és kanadai búzaszállítmányok után néz, mert a hagyományos exportôrök, Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió ugyancsak az aszály következményeivel küzd.

Ukrajna, amely rekord 10,7 millió tonna gabonát - közte 6,5 millió tonna búzát - exportált a 2002/2003-as idényben, most legalább 3,5 millió tonna malmi búza importjára szorul, miután az idôjárás a téli vetésbôl több millió hektárt elpusztított. Az ukrán hazai szükséglet 6,5 millió tonna malmi búza, de Ukrajna legföljebb 3 millió tonnás termésre számíthat. Az ország a múlt héten kötött megállapodást egymillió tonna orosz és 1,2 millió tonna kazah búzahitelrôl, de szakértôk szerint lesz tere még az amerikai és kanadai szállításoknak is.

Romániában augusztus 1-jétôl egyéves tilalmat vezettek be a búzaexportra, mivel a tavalyi 4,4 millió tonna helyett az idén csak 2,6 millió tonnát takarítanak be. Az éves hazai szükséglet 3,6 millió tonna. A kormány már jóváhagyta egymillió tonna malmi búza és búzavetômag vámmentes importját is. Kereskedôk szerint Románia fôként Oroszországból és Magyarországról vásárol, és Franciaországból és Kanadából is importot tervez.

Lengyelország mintegy kétmillió tonna gabonát importálhat ebben az idényben, egy évvel korábban félmillió tonnás behozatalra szorult. Szakértôk szerint a lengyel import valószínûleg az EU-ból érkezik: a kettôs-nulla egyezmény értelmében Lengyelország 520 ezer tonna vámmentes búzát importálhat az EU-ból ebben az idényben. A lengyel statisztikai hivatal szerint a gabonatermés 21,7-22,7 millió tonnára eshet vissza az idén a tavalyi 25 millió tonnáról, de a lengyel gabonakereskedôk és -termelôk kamarája szerint a meglehetôsen jó kukoricatermés - mintegy 2 millió tonna - segíthet a kínálati hiány enyhítésében.

Oroszország, ahol a tavalyi 86,6 millió tonna után legföljebb 70 millió tonnás gabonatermésre számíthatnak, folytatja az exportot, részint a magas európai gabonaárak miatt, részint, hogy megôrizze piaci részesedését. Ugyanakkor elemzôk a hivatalos 70 millió tonnás becslést is túlzónak tartják: a SovEcon agrárszakértôje csak 62-70 milliót vár, mivel a fô déli gabonatermô vidékeken heves esôzések tizedelik a termést.

Agrárelemezôk szerint Bulgária és Csehország valószínûleg eleget tud majd betakarítani a hazai szükségletekhez. Bulgária eddig 2,2-2,3 millió tonna búzatermést vár, míg az éves hazai szükséglet 2,2 millió. Egyes elemzôk szerint Bulgária orosz és argentin búzaimportra szorulhat.

Annak ellenére, hogy Csehországban a tavalyi 3,9 millió tonna után csak 2,7 millió tonnás búzatermést várnak, a cseh hatóságok szerint ez elegendô kell legyen a hazai szükségletek kielégítésére.

Szellemi közösségépítés

(nk)

Makfalván történik évtizedek óta verssel, mûvészettel, alkotó elkötelezettséggel. A harmincöt esztendôvel ezelôtt megalakított helybeli irodalmi színpad a szép szó, a líra varázsával, a képzômûvészeti alkotótábor pedig, amely szintén a néhai Fülöp Dénes tanár kezdeményezésére jött létre, a festmények, szobrok, kerámiák látványával tett sok-sok embert nemzeti kultúránk, a szellem lelkes hívévé a községben. Errôl emlékeztek meg bensôséges ünnepségen vasárnap a makfalvi református templomban és a Wesselényi Miklós Általános Iskolában, a Nagy Pál-alkotótábor hagyományos színhelyén.

A táborzárás, mint mindig, tárlatnyitást jelent, a mûvésztelep résztvevôi ilyenkor mutatják be, mit alkottak az eltelt hét során, milyen élményük lényegült át mûalkotássá. Kíváncsi is rá a falu, és elégtétellel nyugtázza, érdemes volt összefogni, az évrôl évre gazdagodó mûgyûjtemény mindegyre újabb értékes munkákkal gyarapodik. Így volt ez az idén is, a tábor tizenegy résztvevôje mintegy hatvan képet, faragványt, plakettet és más mûfajú mûtárgyat vonultatott fel. De még mielôtt a közönség találkozhatott volna ezekkel, a helyi lelkész, Kiss Károly ünnepi igehirdetésébôl alkothatott teljesebb fogalmat az istenadta tehetség kimûvelése, a mûvészi alkotás jelentôségérôl. A Makfalvi Irodalmi Színpad három és fél évtizedes múltját Fülöp Irén tanárnô elevenítette fel, kiemelve a kezdeti idôszakot, amikor "csak versekkel mondhattuk el mindazt, amit egyébként büntetlenül nem tehettünk volna." A község lakói akkoriban vendégül láthatták az erdélyi magyar irodalom olyan nagy egyéniségeit, mint Kiss Jenô, Kányádi Sándor, Horváth István vagy Bajor Andor. Egykori versmûsoraikból az irodalmi színpad egyik alapítótagja, Dósa Albert adott ízelítôt rövid, megrázó Wass Albert- versösszeállításával.

A kiállításon Zsigmond Vencel polgármester köszöntötte a tábor vendégeit, szervezôit és támogatóit, biztosítva a jelenlevôk népes csapatát, hogy a helyi önkormányzat továbbra is mindent megtesz, hogy a mûvésztelep fennmaradjon, és Fülöp Irén táborvezetô házigazdaként segítôtársaival együtt ezután is sikeresen tevékenykedhessen.

Ezúttal Bálint Zsigmond, Fekete Zsolt, Kántor Zita, Kolumbán Árpád, Maszelka János, Moldován Gyula, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Sándor János, Suba László és Károly Zöld Gyöngyi válaszolt igennel a szervezôk felkérésére. Derûs, színvonalas, változatos tárlat született munkáikból. Alkotásaikat Nagy Miklós Kund méltatta, kiemelve mindenik mûvész törekvéseinek sajátosságait. A festmények, grafikák, fém- ,fa- és kerámiamunkák nyújtotta élményeket lírai ráadás, László János tanár versmondása tette teljesebbé.

Fazekasvásár Korondon

Tizenhat korondi és nagyváradi fazekasmester állította ki termékeit a szombaton és vasárnap huszonhatodik alkalommal megrendezett fazekasvásáron.

Kovács György, a Korondi Polgármesteri Hivatal kulturális elôadója elmondta, a kétnapos esemény keretében sportvetélkedôket, népdal- és táncelôadásokat, szabadtéri diszkót és tûzijátékot rendeztek az érdeklôdôknek.

Katona Mihály polgármester vasárnap reggel aláírta a magyarországi Kiskunfélegyházával kötött testvértelepülési megállapodás megújítását.

A fazekasvásárt a helyi önkormányzat, a Firtos Közmûvelôdési Egyesület, a korondi középiskola és a Pro Musica Alapítvány szervezi meg minden évben. (Mediafax)

Együtt a széplakok

Nagy Annamária

Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Széplakok találkozóját. A rangos rendezvény házigazdája az idén a dedrádszéplaki református egyházközség volt.

Varrottas kézimunkák, égôvörös kardvirágok varázsolták még szebbé a zsúfolásig telt dedrádszéplaki református templomot. A vendéglátók mellett még három település - Küküllôszéplak, a Bihar megyei Berettyószéplak, valamint a magyarországi Fertôszéplak - képviselôi, gyerekek, fiatalok, felnôttek és idôsek kulcsolták imára kezüket az ünnepi istentiszteleten.

+ Valamennyi találkozó után éreztük, hogy lelkünkben erôsödtünk, s nyugtalanságunk egy idôre megszûnt, sikerült elkerülni az ártó, káros pillanatokat - emelte ki prédikációjában Uszkay Huba berettyószéplaki lelkész. A Mózes 5. könyve 4. részébôl felolvasott ige találó és alkalomhoz illô volt, hiszen a Széplak nevû települések lakóiban még jobban megerôsödött az együvé tartozás érzése. Rátoni Csaba a házigazdák nevében köszöntötte a vendégeket, majd Hérics Istvánné, a fertôszéplaki Karitász csoport vezetôje röviden ismertette a megyénktôl 800 kilométerre levô községet. "Meghívással jöttünk, jövô ilyenkor Fertôszéplakon hasonló találkozót szervezünk - tolmácsolta az 1200 lakosú község óhaját. Csepán Levente küküllôszéplaki lelkész az egymáson segítés fontosságáról szólt. Ezután dalok és szavalatok hangzottak el. Nagy sikert aratott a 3 és fél éves Nagy Izabella, aki hibátlanul adta elô a Harangoznak a toronyban címû verset. Valamennyi gyülekezet megajándékozta egymást. Az istentisztelet a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A jelenlevôk a mûvelôdési otthonban dúsan terített asztal mellett folytatták az ismerkedést, kapcsolatépítést, melyhez a jó hangulatot a berettyói Gábriel bábcsoport elôadása biztosította.

Szoboravató a templomkertben

Rákóczi és Mikes

Szoboravató ünnepség zajlott szombaton a szászrégeni plébánián. Jorga Ferenc szászrégeni mûvész két szobrot adományozott az egyháznak, melyeket szintén a templomkertben, Petôfi szobra mellett emeltek talapzatra, de a két szobor ezúttal a Rákóczi-évforduló jegyében fogant. II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen hagyatékát Szászrégen sem feledte el.

Az ünnepi istentisztelet után került sor a szoboravatásra, melynek keretében a helyi római katolikus, református és unitárius egyházi vezetôk átvették és megáldották a Magyarok Világszövetsége által adományozott Rákóczi-zászlót, majd a cserkészcsapat elénekelte a Rákóczi-indulót. Bartha József holtmarosi református lelkész elszavalta saját - Rákóczi szegénylegényeirôl szóló - balladaszerû költeményét. Az adományozó, a 80 éves képzômûvész méltatása következett. A szobrok leleplezését és megáldását követôen Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke és Puskás Bálint szenátor mondott ünnepi beszédet. A szenátor Mikesrôl mint jelképrôl beszélt, a hûség, az áldozatkészség, a kitartás, a hit korunkban is aktuális és követendô jelképérôl, majd képzeletbeli Mikes-levelet olvasott fel. A beszédek után került sor a koszorúzásra, miközben helyi diákok szavalatait hallhatták az egybegyûltek. A kiválasztott versek mind a kuruc világ igézetében fogantak, csakúgy, mint a rendezvény egésze. A magyarországi vendégekkel együtt mindenki átadta magát a ma már legendák korának számító háromszáz évvel ezelôtti századfordulónak, annak hangulatában idézték fel a kuruc-labanc harcok örök igazságtalanságát és hôsiességét, az óriási felelôsséget felvállaló uralkodó és hûséges kísérôje következetességét, hazaszeretetük eszményét, annak a hazaszeretetnek a súlyát, amely képes volt háborút indítani a kor egyik legnagyobb hatalma ellen. És amint azt Pakó Benedek kanonoktól, a rendezvény szervezôjétôl hallhatták az ünneplôk: van még egy üres talapzat a templomkertben, a két nagy bujdosó, Rákóczi, Mikes és a bujdosásra esélyt nem kapó Petôfi mellett. Törekednünk kell, hogy történelmünk, irodalmunk egyik legnagyobb vándora, az éltében is, a halála után is bujdosásra ítéltetett Wass Albert is végre megnyugodhasson a szászrégeni plébánia kertjében. Persze csak a remény marad - majd az idô... A magyar és a székely himnusz segélykérô hangjaival zárult a rendezvény. Hétfôtôl pedig Rákóczi szellemében történelmi tábor kezdôdik Görgényszentimrén.

Unitáriusok egyetemes találkozója

Járay Fekete Katalin

Ötödik alkalommal, Szejkefürdôn! A hazaiak mellett több országból (Anglia, AEÁ, Kanada, Magyar-, Cseh-, Németország, Hollandia stb.) érkeztek idén is meghívottak. A vallásszabadság meghirdetésének 435. esztendejében, a Székelyföld szívében, ahol Orbán Balázs nyugszik, tartást kölcsönöz, rangot a rendezvénynek. Nemkülönben olyan egyházi és világi személyiségek jelenléte, mint Austin Fitzpatrick, az Angliai Unitárius Egyház elnöke és fôtitkára, Jeffrey Teagle, dr. Szabó Árpád, Erdély unitárius püspöke és Kedei Mózes unit. esperes.

Nemzeti zászlókkal, díszlovasok vonultak fel a domboldalra, az almási fúvószenekar szolgáltatta zene ritmusára. Nemzeti imánk elhangzása után Szabó Árpád püspök kezdte az istentiszteletet. A Mindenhatótól ezt kérte: "Úgy tarts meg minket a mában, hogy gondolkodásunkkal, hitünkkel és cselekedeteinkkel tehessük élvezhetôbbé az életet mind magunk, mind unokáink számára!" Jeffrey Fitzpatrick fôtitkár a Pál apostol Galátziabelikhez írt levele 5. részének 22-23. verse alapján szólt, elsôsorban a fiatal, ill. a középnemzedékbeliekhez. Szász Jenô, Székelyudvarhely polgámestere hangsúlyozta: élni akaró nemzeti közösség az erdélyi magyaroké!; Mikó István, az anyaországi unitárius egyház fôgondnoka arra kérte a hallgatóságot, hogy "szolgáljon intésül számunkra nemzetünknek történelme során tapasztalt megosztottsága! Irányadó az Orbán Balázs végrendeletének intelme: "Elsô a nemzet érdekeinek szolgálata!" kell legyen!; Jill Mc. Alliston, az AEÁ Unitárius és Univerzalista Szövetségének elnöke arra figyelmeztetett, hogy "ki kell állni az igazságosságért, a békéért!"; Egyed Judit, a Magyarországi Egyházi Kapcsolatok Államtitkárságának fôtanácsosa szerint "közösségtudatban és hitben erôsödve leszünk képesek hagyományainkat, kultúránkat, értékeinket átmenteni…"; Michael Mates, az AEÁ kolozsvári konzulja azt hangsúlyozta, hogy "az öntudat szabadsága világszerte erôsödik. A vallási és társadalmi szabadság ára - bár sok ellensége! - a készenlét, a vizsgálódás, a szabadság ára olykor háború is lehet...!"

A szolgálatot ünnepi mûsor, majd Orbán Balázs sírjának koszorúzása, és különálló rendezvényként udvarhelyi unitárius vállalkozók találkozója követte.

Zárjuk tudósításunkat J. Teagle fôtitkár egyházi beszédének befejezô részével, melyben a szülôk nemzedékéhez szólt: "Fiaitok és lányaitok sok mindent másként fognak cselekedni, mint ti tettétek. Ne akadályozzátok ôket ebben! Bízzatok a tôletek kapott tanításban!… Szeressétek székely-magyar örökségeteket, anyanyelveteket, mint azonosságotok alapvetô meghatározóit! Anyagias világunkban emlékezzetek Pál apostolnak a lélek gyümölcseivel - szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség és mértékletesség - kapcsolatos szavaira! Így az emberségben felmutatott mások iránti törôdés gyakorlatával fogják fiataljaitok tisztelni azokat is, akik különböznek tôlük."

Tízmillió dolláros izraeli beruházás Borszéken

Izraeli üzletemberek több mint 10 millió dollár értékû projektet indítanak Borszéken, melynek célja egy konferenciatermeket, kaszinót és kezelôközpontot is magában foglaló ötcsillagos szálloda-komplexum felépítése.

A 17.000 négyzetméteren elterülô létesítmény a tervek szerint két éven belül elkészül. A beruházók becslése szerint az új turisztikai egység kétszáz személyt foglalkoztat majd.

Levy Itzhak izraeli üzletember elmondta, másfél évvel ezelôtt az üdülôtelep egyetlen romhalmaz volt, most azonban már láthatók a változás jelei. - Sok pénzt befektettünk és még többet fogunk befektetni, Borszék pedig híresebb lesz, mint valaha, olyan lesz, mint a svájci üdülôtelepek, például St. Moritz - fogalmazott Itzhak.

Schor Armand, iasi-i származású izraeli üzletember kifejtette, Borszék ismét az ország egyik legvonzóbb turisztikai létesítménye lesz.(Mediafax)

Nôtt a Petrom nyeresége

Az idei elsô félévben 1200 milliárd lejes (36,3 millió dolláros) adózás elôtti nyereséget ért el a Petrom SA nemzeti olajtársaság, 27 százalékkal meghaladva a tavalyi azonos idôszak 934 milliárd lejes (28,5 millió dollár) teljesítményét.

A cég forgalma az idôszakban 33,534 ezer milliárd lej volt (1,01 milliárd dollár), 43 millió dollárral több, mint a tavalyi elsô félévben.

Az év közepéig a 14 milliárd lejes (több mint 400 millió dollár) idei beruházási költségkeretbôl 6 milliárd lejt (181 millió dollár) költöttek el.

A jelenleg privatizáció alatt álló Petrom - vezetôinek értékelése szerint - jó pénzügyi eredményeit költségcsökkentô intézkedéseinek és növekvô olajtermék exportjának köszönheti.

Pár napja jelentették be, hogy a kormány három hónappal elhalasztotta, jövô március végére írta elô a Petrom olajtársaság privatizálásának lezárását.

Bukarestben a múlt héten jelentették be, hogy a kormány döntése értelmében a Petrom részvényeinek 34-35 százalékát ajánlják fel megvételre stratégiai befektetônek, és a vásárló ezt követôen tôkeemeléssel jut majd 51 százalékos többségi részesedéshez.

A szakértôk szerint ez a döntés sokkal inkább a nemzetközi olajpiac másodrendû szereplôinek szól, nem az igazán nagy nemzetközi társaságoknak. A szakértôk szerint a nagy stratégiai befektetôk rendelkeznek megfelelô anyagi eszközökkel ahhoz, hogy azonnal megvegyék a Petrom részvényeinek 51 százalékát, és nem szívesen bajlódnak azokkal a komplikációkkal, amelyek rendszerint a tôkeemelést kísérik.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Evezés

Ismételt vb-arany a marosvásárhelyi lányoknak

A tavalyi világbajnoki cím után ismét aranyéremmel térnek haza a szkiniaszi ifjúsági evezôs világbajnokságról a marosvásárhelyi Muresul versenyzôi. Románia 8+1-es hajójában hárman is helyet kaptak Claudia Cesarean, Horea Dragos és Cserháti Adriana tanítványai közül, Barabás Enikô, aki még jövôre is az ifjúsági korosztályban versenyezhet, Daniela Cristea és Simona Morosan, azaz - ha a kormányost is beleszámítjuk - a teljes csapat harmadát adta a Muresul klub. Románia számára ugyancsak aranyérmet nyert a nôi négypárevezôs legénység (fotó), míg a kormányos nélküli nôi négyes bronzéremmel térhet haza. A világbajnoki arany a tavalyi és tavalyelôtti siker megismétlése, szép lassan hozzászokunk, hogy nincs év marosvásárhelyi evezôs világbajnoki cím nélkül.

A versenyt megzavarta az erôs szél, ezért a rendezôk a középfutamokat kiiktatták a programból, a döntôket pedig 2000 helyett csupán 1000 méteres távon szervezték meg. Az is árnyékot vetett a versenyre, hogy Németország csapata testületileg szalmonella-fertôzést kapott, s így nem állhatott rajthoz.

A szkiniaszi diadal után a Muresul evezôseinek következhet a jövô héten az országos bajnokság, ahol újabb sikerekre számíthatunk, ezúttal a klub színeiben, s az idény legfontosabb vizsgáit befejezte a marosvásárhelyi különítmény, hacsak a felnôtt válogatott szakemberei nem tartanak igényt valamelyikükre az olimpiára készülô keret versenyein (a pálya már ismerôs lenne, hisz az ifjúsági vb-t az olimpiai evezôspályán szervezték), esetleg a felnôtt világbajnokságon.

Strandröplabda

Új sportág térképén a város

Marosvásárhely és a strandröplabda mint olimpiai sportág történetükben elôször találkoztak egymással. A tavaly felavatott víkendtelepi strandröplabda-pálya ugyanis elsô alkalommal adott otthont az elmúlt héten hivatalos versenynek, itt szervezték az országos strandröplabda- versenysorozat 5. állomását. A versenyt a megyei röplabda-egyesület a polgármesteri hivatal támogatásával, valamint a BCR és a Georgia Group anyagi segítségével rendezte, a szponzoroknak köszönhetôen 20 millió lejjel jutalmazták a nôk és a férfiak tornáját.

Noha olimpiai sportág, a strandröplabda Romániában még amolyan öszvérsportágnak számít, bár már vannak - kevesen - szigorúan erre szakosodott sportolók is, a versenyek mezônyének zömét a teremben játszott hagyományos röplabdacsapatok játékosai adják, akik nyári felkészülésre használják ezt a lehetôséget. A röplabda két válfaja között azonban lényeges technikai-taktikai különbségek vannak, ezért többnyire a szakosodott csapatok sikerére lehet számítani.

Marosvásárhelyen egyelôre nincs külön strandröplabda szakosztály, így a tornán a CSU Gaz nôi együttesébôl verbuválódott hat páros, iletve az ASA férficsapatából alakult három páros képviselte városunkat. A legjobban a Sanda Lazar-Felicia Jurje alkotta Renania szerepelt, amely az 5. helyen zárt, míg a Benta néven szereplô Cristina Tiut-Maria Dukova páros 8. lett. A férfiak közül egyik marosvásárhelyi csapat sem jutott a legjobbak közé. Az elsô helyeket többnyire a szakosodott együttesek nyerték, a nôknél a konstancai Meli a kolozsvári Knock-out, a nagyváradi Aqua és a temesvári Novatim elôtt lett elsô, míg a férfiaknál a nagyváradi Connect, a galaci Arcada, a kolozsvári Intelvest és a bukaresti Instal Team végzett az elsô négy helyen.

A mérkôzéseket szép számú nézô kísérte figyelemmel, de ez a torna fontos tanulsággal is szolgált arra vonatkozóan, hogy a pályát kicsit túlságosan keskenyre tervezték, talán a jövôben lesz lehetôség helyreigazítani ezt a hiányosságot.

A hónap végén rajtol a teremlabdarúgó-bajnokság is

Augusztus 30-án rajtol a divíziós rendszerû teremlabdarúgó-bajnokság elsô A-osztályos idénye. A 12 csapatot felvonultató mezônyben a marosvásárhelyi Transilvania is jelen lesz, amely az Intermuressel való fuzionálás révén vesz részt a bajnokságban. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a megyei, megyeközi, majd döntô torna formájában megrendezett tavalyi, úttörô bajnokságban az Intermures országos ezüstérmet szerzett. Az új bajnokságot rendszeres heti fordulókkal bonyolítják le, így a marosvásárhelyi közönség is minden második héten élôben szurkolhat a város képviselôjének.

Ökölvívás

Palecian Judit augusztus 30-án védi meg világbajnoki címét

Palecian Judit, a gyôri Blue Alligator magán ökölvívó klub marosvásárhelyi nôi profi világbajnoka hosszas egyeztetések és többszöri halasztás után, végül augusztus 30-án, Ózdon lép szorítóba, hogy megvédje világbajnoki címét. Az egykori kézilabdázó Palecian jelenleg maximális erôbedobással készül a portugál vetélytársa elleni összecsapásra, külön begyakorolt technikai megoldásokkal és mozdulatokkal kívánja meglepni kihívóját. Palecian Judit elmondta, hogy nagyon eltökélten várja a találkozót, mindenre kész annak érdekében, hogy megvédje világbajnoki címét, s reméli, hogy szeptember elején, amikor ismét hazajön, tarsolyában jó hírekkel érkezik.

· (czimbalmos)

Lovaglás

Folytatódik Athén ostroma

- Athén az utolsó esély számomra, hogy a lovaglás egyéb szakágaihoz képest komolyabb fizikai erôfeszítést megkövetelô lovastusában indulhassak az olimpiai játékokon - nyilatkozta a 43. életévében járó Viorel Bubau, akinek ugyanakkor eltökélt szándéka, hogy ezt az esélyt kihasználja.

Ezt a célt szolgálta a múlt héten Marosvásárhelyen szervezett háromcsillagos nemzetközi verseny is, hisz az ötkarikás részvételhez a világ elsô 75 lovasa közé kell verekednie magát, ehhez pedig pontok gyûjtése szükséges a magas szintû nemzetközi viadalokon. A terv részben sikerült, hisz Carnaval nevû lovával a 2. helyen zárta a versenyt, s ezzel 67 pontot gyûjtött, másrészt viszont kevésbé kellemes dolgok is társultak az eseményhez, hisz Helios de la Cere nevû lovát - amelyet a szakemberek jobb képességûnek tartanak, mint az idôsebb Carnavalt - a nemzetközi szövetség megakadályozta, hogy induljon, mert nem teljesítette maradéktalanul a feltételeket. Nos, igaz, hogy a nemzetközi szövetség nem kötelezhetô, hogy kivételes rajtengedélyt adjon, ám a dologban csupán az a meggondolkodtató, hogy miután kijelentették, hogy ebben a tekintetben nem lesznek kivételek, a horvát Pepo Puch The Who nevû lova mégis kivételes rajtengedéllyel indult Marosvásárhelyen. A következmény? Pepo Puch, aki három lóval is versenyezhetett, Bubau közvetlen ellenfeleként sokkal több pontot gyûjtött, így a kelet-európai 3. régióban szinte bizonyosan a ranglista élére kerül, ami automatikus olimpiai részvételre jogosít. Ilyen körülmények között Bubaunak nem marad más, mint a világranglistán az elsô 75 közé kerülés esélye.

"Athén ostromának" következô állomásaként Helios de la Cere "rehabilitálása" következik, ennek érdekében augusztus 15-16-án a németországi Cavertitzben vesznek részt egy CIC*** versenyen (a CCI*** ugyancsak háromcsillagos versenynél valamivel könnyebb viadal, rövidebb tereplovagló pályával), ahol az esetleges olimpiai részvételhez kezdôdik meg a pontgyûjtés. Helios a marosvásárhelyi mellékvágányra terelés következtében már nem vehet részt a szeptemberi Európa-bajnokságon (amely négycsillagos verseny), Carnaval ellenben arra készül. Az írországi Punchtownban rendezett Eb-t szeptember 18-21. között szervezik, erre Bubau és lova már 6-án elindul, hogy a hosszú és nehéz út után kellô idô legyen a pihenésre és készülésre. Hosszú idô után elsô alkalommal vesz részt romániai lovas Európa- bajnokságon, ahol valóban a krémek krémje lesz jelen, ami egyben alkalom az olimpia elôtti összehasonlításra is. Talán a leégéstôl fél Alexandru Iavorovschi, a román lovasszövetség elnöke, aki azt ajánlotta Viorel Bubaunak, hogy hagyja ki az Eb-t, koncentráljon egyéb háromcsillagos versenyekre, a sportoló azonban másként vélekedett, különösen, hogy a szövetség egyetlen fityinggel sem járult hozzá sem a marosvásárhelyi verseny mintegy 2,1 milliárd lejes szervezési költségeihez, sem a 15.000 euróra saccolt Eb-re való kiutazáshoz. Eme utóbbi esetében Viorel Bubau - saját erôfeszítései mellett - további szponzorok támogatását is várja.

Amúgy Viorel Bubau szeretné ezúton is melegen megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a marosvásárhelyi verseny sikeréhez hozzájárultak, szponzorként vagy erkölcsi támogatást nyújtva, valamint a nagyszámú nézônek, akiknek a jelenléte számára sokat jelentett. Ez arra ösztönzi, hogy a jövôben is szervezzen Marosvásárhelyen hasonló viadalokat, már novemberben szó van egy CIC*** versenyrôl (sajnos, kicsi az esély, hogy a nemzetközi szövetség erre engedélyt adjon), s majdnem biztos a jövô áprilisi CCI***, néhány nappal azelôtt, hogy május elsején vonalat húznának, s véglegesítik az olimpiai részvételt eldöntô világranglistát.

Európai futballszezon 2002-2003 (8.)

Egykoron a szovjet sport igazi nagyhatalomnak számított, ezen belül a futball különösen fontos volt a kommunista rezsimnek, hiszen hatalmas tömegeket tudott megmozgatni, így a propaganda számára is rendkívül termékeny terepnek bizonyult. A Szovjetunió felbomlását követôen minden utódállam megrendezte saját nemzeti bajnokságát, azonban a térség klubcsapatai és válogatottjai nem tudtak egyetlen igazán kiemelkedô eredményt sem elérni. Néhány orosz és ukrán együttes verekedte be magát a BL- csoportküzdelmekbe, vagy az UEFA-kupa magasabb szintjére, azonban ezen túl már ôk sem jutottak.

Az elmúlt évben valami elindult az orosz futballban, ami mindenekelôtt az ásványkincsek (olaj és földgáz) eladásából származó hatalmas bevételek futballba való visszaforgatásának köszönhetô. Gondoljunk csak arra, hogy a Chelsea-t is megvásároló orosz üzletember, Roman Abramovics egy éve megvette a CSZKA Moszkva csapatát is. Szintén komoly pénzügyi háttere van a Szpartak Moszkvának és még néhány fôvárosi csapatnak. De nem szabad megfeledkezni az ukrán Dinamó Kijevrôl, amely évrôl évre beküzdi magát a BL- csoportküzdelmekbe, vagy a donyecki Sahtyar, amely rendre neves idegenlégiósokat igazol le. Sôt, immár Moldovában is létezik komoly gazdasági háttérrel rendelkezô - nemzetközi szinten ugyan még nem életképes - csapat, a Sheriff Tiraspol.

Oroszország (PL)

A kontinensnyi ország bajnokságát, az észak- európaiakéhoz hasonlóan, tavaszi-ôszi rendszerben játsszák. Éppen ezért most csak a 2002. évi bajnokság végeredményérôl számolhatunk be, illetve az új idény kezdetérôl.

Néhány román játékos is megfordult az egyre több idegenlégióst csábító bajnokságban, azonban igazán kiemelkedôt egyikük sem tudott mutatni. Jellemzô egyébként, hogy a nem igazán a biztonságáról híres országban alig vannak neves idegenlégiósok. A románok közül legstabilabban Daniel Chirita kap lehetôséget a Zenit Szentpétervár csapatában, azonban "Észak Velencéjének" zászlóvivôje nem tud kiemelkedô eredményt felmutatni még a nemzeti bajnokság szintjén sem, az idén egyetlen érdeme a Liga-kupa döntôjébe való bekerülés. Chirita védôként egy gólt szerzett a 2002-es szezonban. Szintén itt játszott néhány meccs erejéig Zeno Bundea is, aki azonban az Universitatea Craiovához távozott. Nicolae Grigore a távoli Vlagyikavkazban találta meg idegenlégiós számításait, a helyi Alania csapatában futballozik 2001 óta. 2002-ben még itt játszott Cornel Buta is. A csapatot elhagyó befektetési csoport azonban totális káoszba süllyesztette az egykor bajnoki ezüstérmet szerzô futballklubot, így ma már a táblázat második felében vergôdik. Raul Marincau és Norbert Nita az Uralan Eliszta csapatában játszott az elmúlt szezonban. Marincau azonban 2003 elejétôl kölcsönjátékosként az FC Argest erôsítette. Szintén nem tartozott a bajnokság élcsapatai közé az a Szaturn Ramenszkoje, amely Gianni Kiritának adott bemutatkozási lehetôséget 2002-ben.

Az Abramovics kezébe került CSZKA Moszkva komoly erôsítésbe kezdett, többek között megvásárolta Vlad Munteanut is, aki néhány hete már be is mutatkozott új csapatában. De leszerzôdtette a horvát válogatott góllövôjét, Ivica Olicot is, aki tavaly a horvát bajnokság gólkirálya lett. A CSZKA a tavalyi bajnokságot az elôkelô második helyen végezte, így a BL-selejtezô második körében a Vardar Szkopje ellen lépett pályára, de hazai pályán meglepetésre 2-1-re kikapott a macedón bajnoktól, idegenben pedig csak döntetlent ért el, és kiesett.

A bajnokság elsô magyar játékosa a Salzburgban nevet szerzô Sáfár Szabolcs lett, aki nyártól a Szpartak Moszkva kapuját védi. A neves moszkvai egyesületben azonban belsô konfliktusok jelentkeztek, miután a csapat nemcsak elveszítette a bajnokságot, de még a nemzetközi szereplést is csak a kupa elhódítása tette lehetôvé.

Az orosz pontvadászatot némi kivétellel folyamatosan a fôvárosi csapatok küzdelme uralja, így a Lokomotiv, a Szpartak, a Torpedo, a CSZKA és a tavaly meglepetésre a kieséstôl éppen csak megmenekült Dinamó számít igazán esélyesnek. A 2002-es évadot a Lokomotiv Moszkva nyerte a CSZKA elôtt, így ôk indulhatnak a BL-ben. A harmadik helyezett Torpedó Moszkva (itt juthat szerephez Goian) mellett a már említett kupagyôzelemnek köszönhetôen a Szpartak indulhat az UEFA-kupában.

Ukrajna (Visa Liga)

Néhány éve már megszoktuk, hogy Ukrajnában mindig a Dinamó Kijev nyeri a bajnokságot, azonban a legendás Valerij Lobanovszkij halálát követôen a klubon belül káosz alakult ki, így a 2001-2002-es szezont a rivális Sahtyar Donyeck nyerte. Az idei szezonban is úgy tûnt, hogy ôk lesznek a befutók, azonban a Dinamónak sikerült az adott pillanatban kilencpontos hátrányát is ledolgoznia, s a Lobanovszkij-éra utáni elsô aranyérmet szerezték meg Mihajlicsenko fiai. A bajnokcsapatban évek óta meghatározó szerep jut a magyar válogatott szélsôjének, Bodnár Lászlónak, aki azonban a bajnokság második felében többször is konfliktusba került edzôjével, így jelenleg átadólistán van. Bodnár tavaly már csak a mérkôzések felén kapott szerepet, igaz ebben szerepe volt a vakbélmûtétjének is. A két román válogatott, Florin Cernat és Tiberiu Ghioane egyaránt alapembere a csapatnak, mindketten 25-25 mérkôzésen álltak csatasorba (az ukrán bajnokságban 30 fordulót rendeznek). Cernat védekezô középpályásként a gólszerzésben is jeleskedett, hiszen hat alkalommal volt eredményes. Az ezüstérmes Sahtyar Donyeckben is találunk román játékost, Daniel Florea az egyik legjobb középpályásnak számít az ukrán bajnokságban. A BL-ben induló csapathoz a nyáron került Razvan Rat, az irányítást pedig a német Bernd Schuster vette át, de edzôsködött már a csapatnál az olasz Nevio Scala is.

Az UEFA-kupában indul a harmadik és negyedik helyezett (mivel az ukrán kupát szintén a Dinamó Kijev nyerte, éppen a második Sahtyar elleni döntôben): Metalurg Donyeck és a Dnyepr Dnyepropetrovszk. Ez utóbbi csapatban megfordult már Constantin Galdean is.

Az ötödik helyezett Arzenal Kijevben kapott lehetôséget M. Stan. A csapatot a ’90-es évek elején ukrán üzletemberek alapították, azonban angol "testvérével" ellentétben nem sikerült igazán kiemelkedôt alakítania.

Az ukrán futball sem tartozik a tökéletes anyagi fedezettel rendelkezôk közé, hiszen a magyar Nagy Zsoltot is soraiban tudó FC Olekszandrija a következô bajnokságra éppen anyagi problémák miatt nem nevezett.

A bajnokságból kiesett még az a Metalurg Zaporizzsja is, amelynek csapatában Eugen Baston kapott játéklehetôséget.

Moldova

A komoly anyagi háttérrel rendelkezô Sheriff Tiraspol nyerte a szomszédos ("testvéri") köztársaság labdarúgó bajnokságát. A moldáv pontvadászat viszont idén azzal jutott hírnévhez, hogy Európában itt fejezôdött be a legkevesebb csapattal egy nemzeti bajnokság, a sorozatos visszalépéseknek köszönhetôen mindössze hét csapat játszotta végig az idényt.

Egykoron a fôvárosi Zimbrul egyeduralkodónak számított, azonban az elmúlt három évben a sokkal jobb anyagi háttérrel rendelkezô Sheriff vette át a stafétát. Idén már a BL-selejtezôk elsô körén, az észt bajnok Flora Tallinnon is túljutott, a második körben viszont már nehezebb dolga akadt, a donyecki Sahtyar már emészthetetlen falatnak bizonyult.

Jellemzô a moldáv futballra, hogy a góllövôlista elsô négy helyezettjébôl három a Sheriff labdarúgója, a hét csapatból pedig négy chisinaui.

Az UEFA-kupában a Zimbrul Chisinau indul, ahol a bolgár Liteksz Lovecs lesz az elsô ellenfele. Szintén helyet kapott a harmadik helyezett Nistru Otaci is, amely a belgrádi Crvena Zvezda ellen lép pályára.

Az Intertoto-kupában két fordulón is túljutott a negyedik helyen végzett Dacia, amelyet végül a Schalke 04 búcsúztatott.

A bajnokságban rengeteg romániai játékos szerephez jut, szinte alig van csapat, ahol ne játszana román idegenlégiós, ez azonban nem a bajnokság magas színvonalát jelzi, sokkal inkább másodrangú játékosok jutnak a Prut túloldalára. A Sheriff Tiraspol edzôje az egykori román válogatott, Gabi Balint.

Grúzia

A grúz bajnokságot az egykori Szovjetunióban is félelmetesnek számító Dinamó Tbiliszi nyerte, amely azonban mostanra sokat veszített hírnevébôl - gondoljunk csak arra, hogy a BL-selejtezôkbôl az FK Tirana csapata búcsúztatta (3-0, 0-3 volt a két mérkôzés végeredménye, majd 11-esek után 4-2-re maradtak alul a grúzok). Az is sokat elárul a fôvárosi csapat vergôdésérôl, hogy csak két sikertelen idény után tudott újra bajnok lenni, míg elôtte a Torpedo Kutaiszi vihette haza a grúz trófeát.

Természetesen ez a bajnokság sem tartozik Európa élvonalába, azonban az UEFA táblázatán megelôzik a finneket, izlandiakat és íreket is. Az UEFA- kupában idén a második Torpedo Kutaiszi (a francia Lens ellen) és a kupagyôztes, bajnokságban csak ötödik Szioni Bolnisszi szerepelhet, ez utóbbi a szlovák kupagyôztessel, a Púchovval játszik.

Kazahsztán

A szintén tavaszi-ôszi rendszerben megrendezett bajnokságban 12 csapat szerepel, a 2002-es szezont az Irtis Pavlodar nyerte, amelyet az Omonia Nicosia búcsúztatott a BL elsô körébôl. Egyébként Kazahsztán elsô alkalommal vehet részt az UEFA szervezte viadalokon, eddig Ázsiába sorolták a legkeletibb európai államot. Az UEFA-kupában indulhat a második helyezett Atirau, amely a bolgár Levszki ellen lép pályára és a kupagyôztes Zsenisz Asztana, a cseh Victoria Zizkov ellen.

Örményország

Az örmény bajnok Pjunyik Jereván a BL-selejtezô elsô körében kiejtette az izlandi bajnokot, a második körben pedig a bolgár CSZKA Szófia ellen léphetett - sokkal kevesebb sikerrel - pályára.

A balti államok bajnokságai nem ütik meg azt a színvonalat, amely valós tényezôvé tehetné a három kis ország futballját. Fehérorosz-országban pedig a labdarúgást is áthatja a Lukasenko elnök "demok-ratúrája", vagyis a bajnokság olyan zûrzavart mutat, amelynek köszönhetôen sokszor felmerült már, hogy az UEFA kizárja a nemzetközi küzdelmekbôl.

· Kósa András

BL: Brüsszeli rémálom

Röviden összefoglalva a Rapid brüsszeli szereplését: a bukaresti gárda egy elôre elkönyvelt kiesést tett a rémálommá vált visszavágó után a normálisnál nehezebben elviselhetôvé. Mert profi csapat (fôleg, ha támadásra kényszerül) kaphat ellentámadásból gólt, sôt akár rövid idôn belül kettôt is, ám profi csapat, amely idegenben két góllal vezet, s csupán három kapott találat esetén eshet ki, normális körülmények, és kellô összpontosítás esetén nem kaphat két gólt két perc alatt. Ugyanakkor amatôr együttes is találhat egy-egy gólt, sôt akár kettôt is, ha széles védelmi sétányokat enged a támadásra berendezkedett ellenfél védekezése, ám csupán valódi profik képesek a gyakorlatilag háromgólos hátrányt egy félidô alatt ledolgozni. Ez a profizmus pedig nem más, mint az Anderlecht és a Rapid, a nyugati profi futball és a belföldi labdarúgásnak nevezett ingyencirkusz közötti különbség. Amúgy csak Ilyés Róbert remek megmozdulásaiért kár...

A vártnál nehezebben, ám továbbjutott az MTK Hungária a HJK Helsinki elleni pároscsata után. Helsinkiben mindkét együttes egy-egy kapufát lôtt, a házigazdák pedig egy gólt is. A továbbjutáshoz kettôre lett volna szükségük, így az MTK lehet ott a 3. körben, ahol a Celtic Glasgow lesz az ellenfele.

A második kör visszavágóinak eredményei, zárójelben az elsô mérkôzés; a kiemelt csapatok továbbjutottak:

Makkabi Tel-Aviv - MSK Zsolna 1-1 (0-1)

HJK Helsinki - MTK Hungária 1-0 (1-3)

Vardar Szkopje - CSZKA Moszkva 1-1 (2-1)

Omonia Nicosia - Wisla Krakkó 2-2 (2-5)

Slavia Prága - Leotar Trebinje 2-0 (2-1)

CSZKA Szófia - Pjunyik Jereván 1-0 (2-0)

Anderlecht - Rapid Bukarest 3-2 (0-0)

Grazer AK - SK Tirana 2-1 (5-1)

Celtic Glasgow - FK Kaunas 1-0 (4-0)

Dinamo Zágráb - NK Maribor 2-1 (1-1)

Djugaarden IF - Partizan Belgrád 2-2 (1-1)

Rosenborg Trondheim - Bohemians Dublin 4-0 (1-0)

Sliema Wanderers - FC Koppenhága 0-6 (1-4)

Sahtyor Donyeck - Sheriff Tiraspol 2-0 (0-0)

A 3. selejtezô kört augusztus 13-án és 27-én játsszák.

Forma-1 - Montreal:

Jövôre nem lesz Kanadai Nagydíj

(MTI) Jövôre kimarad a Forma-1-es versenynaptárból a montreali futam: a kanadai törvényhozás döntése szerint ugyanis október 1-jétôl tilos a sportrendezvényeken dohánytermékeket reklámozni. Bernie Ecclestone, az autósport elitkategóriájának teljhatalmú ura azonban cáfolja az errôl szóló híreket.

- Még nem dobtam be a törülközôt, ha 2004-ben nem is lesz verseny, bízom abban, hogy 2005-ben már meg tudjuk rendezni a viadalt - fogalmazott Normand Legault, a Grand Prix Canada elnöke. - Montreal 1978 óta szerepel a Forma-1-es mûsorban, fájó lenne, ha örökre eltûnne. Többek között az is megoldás lenne számunkra, ha a csapatok mondanának le a cigaretta-reklámozásról.

Legault szerint rendkívül fontos lenne megmenteni a GP-t, mert a viadal idején több mint 300 ezer látogató érkezik Montrealba.

Ecclestone ugyanakkor a BBC-nek adott nyilatkozatában cáfolta, hogy a tengerentúli futam kimarad a 2004-es naptárból.

- Nem tudom, honnan erednek az errôl szóló hírek, hiszen még nem véglegesítettük a jövô évi programot - mondta.

Ha a kanadai viadal tényleg kimarad a naptárból, akkor a helyére jövôre a Belga Nagydíj kerülhet be: azzal, hogy a helyi parlament a múlt héten elfogadott egy törvényt, amely lehetôvé teszi a helyi dohányreklám tilalom idôszakos felfüggesztését, elhárult a legnagyobb akadály az elôl, hogy Forma-1-es futamot rendezhessenek Spa-Francorchamps-ban.

A Nemzetközi Automobil-szövetség vezérkara tavaly októberben határozott arról, hogy a dohányhirdetések helyi tilalma miatt kiveszi a versenynaptárból a belga GP-t. Ezt követôen, decemberben a képviselôház elutasította azt a törvényjavaslatot, amely lehetôvé tette volna, hogy a tiltást pár napra felfüggesztve 2006-ig mégis a programban maradhasson a spai verseny. A visszatérésnek így az volt a feltétele, hogy e tekintetben új törvény szülessen.

Az Európai Unió 2005 nyarától tiltja a dohánytermékek reklámozását az országokon átnyúló nagy eseményeken, Belgiumban viszont - a zöldek kezdeményezésére - már idén életbe lépett a tilalom. A májusi választásokon azonban módosult a parlament összetétele - éppen a zöldek rovására. A törvénymódosításra így - korántsem váratlanul - végül is sor került.

A múlt heti hockenheimi Német Nagydíjon jelen volt Sege Kubla vallon gazdasági miniszter, aki Ecclestone-tól ígéretet kapott arra, hogy jövôre lesz belga futam. A június végén közzétett programtervezetben augusztus 29-i dátummal szerepel a verseny.

Atlétika

Drechslert megmûtötték, Athénig folytatja

(MTI) Bázelben 90 perces Achilles-ín mûtéten esett át Heike Drechsler, a németek kétszeres olimpiai és világbajnok távolugrónôje.

A 38 éves atléta július 23-án jelentette be, hogy sérülése miatt nem indul az augusztus 23-án kezdôdô párizsi világbajnokságon. Orvosai szerint a mostani beavatkozás sikeres volt, de Drechsler csak négy-hat hónap múlva végezhet újra teljes értékû edzésmunkát.

Ugyanakkor Jörg Neblung, a versenyzô menedzsere bejelentette, hogy a négyszeres Európa-bajnok a jövô évi athéni olimpiáig folytatja pályafutását. A mûtét elôtt ugyanis felmerült, hogy Drechsler többé nem versenyez.

Drechsler elsô világbajnoki aranyérmét 1983-ban szerezte, majd 10 évvel késôbb duplázott, emellett 1991-ben második volt.

Az olimpiákon 1988-ban Szöulban ezüstérmet nyert, 1992-ben Barcelonában azonban már ô diadalmaskodott, majd 2000-ben, Sydneyben is a dobogó legfelsô fokára állhatott fel.

A német atléta nem csak távolugrásban ért el kiváló eredményeket, hiszen 1986-ban 21,71 mp-cel beállította a 200 méteres nôi síkfutás világrekordját.

Motorkerékpározás

A vásárhelyiek hozták a papírformát

Szombaton az idômérô edzéseket, vasárnap pedig a versenyt rendezték az országos gyorsasági motorkerékpár-bajnokság 5. fordulója keretében, a vidrátszegi repülôtér betonján. Az idei futamon a hagyományos géposztályok mellett a super moto kategóriában is rendeztek versenyt, amelynek az a jellegzetessége, hogy a pálya egy része a betonon, a másik része viszont földes területen halad. A tavalyi premier után pedig az idén is megrendezték a Paneuro cég jóvoltából a robogók futamát, melyen újságírók pattantak nyeregbe. Eme utóbbi viadalon a Népújság számára is termett babér, hisz lapunk képviselôje, Bálint Zsombor a 3. helyen végzett.

A komolyabb dolgokra visszatérve, a hosszúra nyúlt versenyen összesen hét futamot szerveztek, a legkisebb géposztályokban a legfiatalabb indulókkal. Sajnos az ifjúságiak mezônye, a sportág magas költségei miatt elég sovány, az ifjúsági I, II és III kategóriákban csupán néhány gép állt rajthoz. Hasonló a helyzet a legerôsebb gépeknél is, a legnépesebb mezôny viszont a 125 cm3-es géposztályban és a super moto kategóriában volt.

A marosvásárhelyi indulók többnyire teljesítették a közönség velük szembeni elvárásait, s noha más városok klubjait képviselik, hozták a papírforma szerinti teljesítményt. A superbike osztályban Gagyi Péter nyerte a futamát, míg a 250 cm3-ben Pákai György szintén elsô lett. A supersport géposztályban Pop Florian a második helyre szorult, az aradi Pascota Ionel mögé.

A bajnokság Aradon folytatódik a 6. futammal, míg a döntôre ismét Vidrátszegen kerül sor szeptember folyamán, amikor nem csupán futamgyôzteseket, hanem országos bajnokokat is avatnak.

Darazsak nyergében

Ha már ír valamirôl az ember, azt nem árt kipróbálni. A sportújságíró is minden bizonnyal szakszerûbben kommentál egy focimeccset, ha életében legalább kettôt rúgott a labdába, kevésbé laikus módon tudósíthat a tekérôl, ha három napig sántított, miután néhányat gurított a tekegolyóval. (Egyszer talán még lovaglással is megpróbálkozhat.) Így alighanem a motorkerékpározásról is másként tud véleményt mondani, ha belülrôl, egy gép nyergébôl is megismerkedik a pályával. Minden bizonnyal erre gondoltak a marosvásárhelyi futam szervezôi, amikor felajánlották az újságíróknak: próbálják ki egy robogó nyergébôl, milyen is az, ha úgy száguldanak végig a repülôtér kifutóján, hogy tövig húzzák a gázt.

Ha pedig az érintett húsz év után ülhet motorkerékpár nyergébe, az akkor is élmény, ha történetesen a tizenéveseknek gyártott gép nem rendelkezik váltóval, s úgy húznak el mellette a kissé erôsebb társai, mintha állna, még akkor is, ha a maximális sebességgel halad. Persze állásról szó sincs, ezt akkor veszi észre az ember, amikor a kanyarokhoz érve, fékezéssel is csak mélyen kisodródva változtathatja az irányt, vagy amikor a meglepôen egyenetlen fel- és leszállópálya alaposan felrázza gyomra tartalmát. Ami pedig a bukósisakot illeti, mindjárt más megvilágításba kerül az "olyan nehéz a fejem" kifejezés is.

A motorkerékpározás nem játék, veszélyes üzem, s különösen akkor kezdi valaki tisztelni igazán az erôsebb géposztályokban indulókat, amikor a kis "darazsakkal" is érzi, könnyen baj lehet abból, ha nem vigyáz. Ez azonban nem ok arra, hogy jövôre - ha ismét megszervezik - ne kóstolja meg újra a versenyzés ízét.

· (bálint)

Harmadszor is kárpáti kalandverseny

Roppant nehéz pályát tûzött ki a harmadszorra megrendezett kárpáti kalandverseny rendezôi gárdája, a marosvásárhelyi Outward Bound ifjúsági alapítvány, valamint az Örökmozgó természetjáró egyesület. A Hargita-hegységet bejáró teljes távot a 36 induló csapat közül csupán 16 teljesítette végig, a többiek vagy feladták, vagy a kizárás sorsára jutottak különbözô okok miatt.

Noha a legjobbaknak is 33 óra 41 percbe került a teljes pálya teljesítése (mindössze tíz percnyi alvással), komolyabb incidens nem történt, csupán egyik csapat nôi tagja bukott csúnyán a kerékpárral, kórházba szállítása után pedig orrtörést állapítottak meg esetében az orvosok.

A legjobbnak az idén a sepsiszentgyörgyi Alpin sport csapat bizonyult, ôk mindössze 49 perccel elôzték meg a második helyezett csíkszeredai Forrest Gump csapatot, illetve négy és fél órával a harmadik helyen beérkezett sepsiszentgyörgyi Iron Teamet. A legjobb marovásárhelyi együttes, a Sands Advertising a tisztes 7. helyen zárt, 44:39 órás összidôvel.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a négytagú (legalább egy nô) csapatoknak 200 km-nél is nagyobb távot kellett bejárniuk kerékpárral, saját építésû tutajjal, hátizsákosan a hegyek között, miközben kanyonozás, barlangkúszás és sziklaereszkedés is volt a programukba iktatva. Mindezt hivatalosan közbeiktatott pihenô nélkül.

Marosvásárhelyi labdarúgók

Szígyártó István

Zsenge gyermekkorát még Segesváron élte le, de a labdarúgást már Marosvásárhelyen szerette meg, s 14 évesen igazolták le elsô alkalommal a néhai Simi bácsi irányította ifjúsági csapatba. Innen került a közismert tehetségcsiszoló Kiss Árpád keze alá, aki a jobbfedezet posztján vetette be.

1956-ban került elôször a megyei bajnokságban játszó felnôttcsapatba, amellyel bejutottak a C- osztályba, amely annak idején a mainál sokkal keményebb színvonalú volt. Aztán 1960-ban az Alimentara csapata egyesült az B-osztályból kiesett Vointával, s osztályozót játszottak ismét a B-osztályba jutásért Aradon, s ezt megnyerve a második vonalba került, ahol Székely Zsozsó, Vass Öcsi, Sikó Árpád, Curtifan Gyula voltak a társai. Rövid idôszak után a másodosztályos IRA kérte át.

Ifiként Románia ifjúsági keretébe is meghívót kapott. Katonai szolgálata alatt a CS Craiovánál játszott a B-osztályban, ahol egy másik marosvásárhelyi, Remes Károly is kollégája volt.

Miután egy ideig a B-osztályos IRA-ban szerepelt, Boda Laci, a vágóhíd csapatának vezetôjének kérlelésére még folytatta három évig, sôt Szovátára is elkerült egy ideig, mielôtt végleg abbahagyta volna az aktív labdarúgást.

Magánéletében az Alimentara vállalat, majd az építkezési tröszt alkalmazottja volt nyugdíjaztatásáig. Két gyereke közül László fiatalon, 39 évesen elhunyt, lánya, Laura- Ildikó két unokával - Tamás és Tímea - ajándékozta meg.

A közönség úgy emlékezik rá, mint egy kellemes, elegáns középpályásra, aki számos gólt is fejelt kitûnô detentájának köszönhetôen.

· Gh. Botezan

A-osztály, 1. forduló

Rajt, néhány meglepetéssel

Miután a bajnokcsapat Rapid azelôtt elbúcsúzott Európától, hogy jobban megismerte volna a BL ízét, újraindult a belföldi pontvadászat is. A legsietôsebb a legmagasabb szintû mezôny volt, a megyénket is érintô C-osztály elôtt közel egy hónappal indult útjára, s mindjárt az elsô játéknap néhány meglepetéssel szolgált. Tekintve azonban, hogy az elején vagyunk, ez tulajdonképpen várható volt, hisz minden évben az elsô fordulókban néhány váratlan eredmény születik, hogy aztán - ahogy lassan alakulgat a sorrend és a pontvagyon - ismét minden a régi kerékvágásba kerüljön, s megkezdôdjön a pontok adásvétele, a kölcsönös elônyökön alapuló hoci-nesze. Addig azonban a bajnoki címért pályára lépô Dinamo elveszítette az elsô mérkôzését, a ploiesti-iek jóvoltából A-osztályban maradt Otelul ismét elindult a lejtôn, míg Jean Padureanu emberei Bákóban kezdték meg a gyûjtést, hisz jól fognak a pontok majd télen.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is néhány találkozóra vasárnap este késôn kerül sor, így ezeknek az eredményérôl nem tudunk beszámolni a hétfôi számban. Ez azonban azzal is jár, hogy nô a közvetített találkozók száma, a focirajongók nagy örömére. Hogy a forduló utáni, három tévécsatornán is egyszerre menô nagy "dumapartikról" ne is beszéljünk. No de azoknak is kell valamivel szórakozniuk, akiknek a sport fogalma kimerül a nemzetközi, illetve legrosszabb esetben A-osztályos labdarúgással...

A forduló eredményei: FC Arges - Dinamo 2-1; Apulum - Poli AEK 0-0; Ceahlaul - Petrolul 4-1; Otelul - Univ. Craiova 0-1; FCM Bákó - Gloria 0-3; FC Nagyvárad - Rapid 1-1. A National - Farul és a Steaua - FC Brassó mérkôzéseket lapzárta után játszották.

A következô forduló (augusztus 16.) mûsora: Univ. Craiova - FCM Bákó; Farul - Otelul; FC Brassó - National; Rapid - Steaua; Dinamo - FC Nagyvárad; Petrolul - FC Arges; Poli AEK - Ceahlaul; Gloria - Apulum.

Szerdán forduló a Románia- kupában

Szerdán rendezik a 3. megyeközi fordulót a labdarúgó Románia-kupában. Összesen három Maros megyei csapat érdekelt még ebben a sorozatban, kettô közülük egymás ellen lép pályára, Dicsôszentmártonban a Chimica a marosvásárhelyi Gaz Metant fogadja. Mivel ugyanez a két együttes a hamarosan kezdôdô C-osztályos bajnokság elsô fordulójában is egymás ellen játszik, a mostani mérkôzés akár bemelegítésnek is tekinthetô. A harmadik megyénkbeli együttes, a szászrégeni Avântul 2002 pályaválasztóként lép pályára, a Somes Gaz Bethlen csapata ellen. A találkozók szerdán délután 17.30 órakor kezdôdnek, döntetlen esetén hosszabbítás (az aranygólszabály érvényes), illetve tizenegyesek döntik el a továbbjutó kilétét. A következô fordulóban immár a B-osztályos csapatok is bekapcsolódnak a sorozatba.

Minifoci

Tudor I bajnokság, 6. forduló: Boca Juniors - Real 4-1; Oldboys - Rimotin Daneuro 2-4; Pandurii - Inter 3-1; Benfica - Roma 5-1; Milan - Arsenal 2-3; Progresul - Juventus 6-3. A Lazio állt. Állás: 1. Progresul 16 p. 2. Lazio 15 p. 3. Boca Juniors 13 p.

Tudor II bajnokság, 7. forduló: Parma - Thalia 3-1; Verona - FC Brassó 3-0; Otelul - Rapid 1-0; Feyenoord - Ajax 1-6; Arsenal - Banat 1-9; Barcelona - Parazitii 1-4. A Milan állt. Állás: 1. Banat, Parazitii 18-18 p. 3. Otelul 16 p.

Maroskeresztúri bajnokság, 7. forduló: Celta Vigo - Porto 2-3; Dinamo - Flamengo 1-2; Ajax - Juventus 6-1. A Chelsea állt. Állás: 1. Porto 16 p. 2. Flamengo 13 p. 3. Ajax 12 p.

Marosszentkirályi Garofita-bajnokság, 3. forduló: Muresul - Barcelona 8-2; Mobitech - Real 2-5; Rapid - Steaua 1-8; Parma - Milan 1-7; Elita - Manchester 8-3; Edmonton - Juventus 4-6. Az Ajax állt. Állás: 1. Muresul, Steaua, Milan, Real 9-9 p.

Marosszentgyörgyi bajnokság, 6. forduló: Inter - Bastia 3-0; Fortuna - Real 1-0; Partizan - Ajax 3-0; Parma - Milan 3-4. Állás: 1. Inter 18 p. 2. Milan 15 p. 3. Fortuna 12 p.

· Ioan Paus

Csúszik a rajt a D-osztályban

A csapatok vezetôi megvétózták a négykörös bajnokságot

Kedden találkoztak az új D-osztályos bajnokságba iratkozott csapatok vezetôi a megyei labdarúgó- egyesület székházában. Összesen tizenegy egyesület jelezte részvételi szándékát, ám egyelôre csupán tíznek a nevezését fogadták el. A marosvásárhelyi Muresulnak, amely a polgármesteri hivatallal bonyolódott be nem fejezett ügyletekbe, tartozásai vannak a segesvári együttes és a megyei egyesület irányába, s mindaddig, amíg ezeket nem rendezi, nem vehet részt a bajnokságban. A mezôny tehát pillanatnyilag a következôképpen néz ki: Tran-Sil Marosvásárhely (volt Marosszentanna), Dealul Mare Segesvár, Radnóti SK, Târnava Erdôszentgyörgy, Sticla Dicsôszent-márton, Muresul Kerelô, Gliga Companies Szászrégen, Muresul Marosludas, Avântul Mezôméhes, Muresul Marosoroszfalu.

Könnyen észrevehetô, hogy a felsorolásból kimaradt a CS Armata neve, amely immár hivatalosan is megerôsítette, hogy a C-osztályban fog indulni. Mivel a Petrolul és az Astra Ploiesti egyesült, így a galaci Otelul nem esik ki az A-osztályból, a megüresedett B- osztályos helyet a legjobb eredményt elérô kiesô Foresta Falticeni foglalja el.

Ugyanígy a C-osztályban, a megüresedett hely a kiesôk között elsô helyen lévô CS Armatáé lesz. Ha pedig mégis meglepetés érné a klub vezetôit (a labdarúgó- szövetségben uralkodó fejetlenség miatt semmi sem zárható ki), akkor is készenlétben van egy tartalék lehetôség hely vásárlására.

Az eredeti elképzelés szerint, tekintve a csapatok kevés számát, a bajnokságot négy körben játszották volna le, ez azonban a gyûlésen részt vevô vezetôk ellenállásába ütközött, akik a túlságosan hosszú bajnokságra és az ezzel járó magas költségekre hivatkozva a tavalyi rendszer megtartása mellett foglaltak állást, azaz két kör után felsô- és alsóházi rájátszás következik majd (utóbbi az idén befejezôdött bajnokságban elmaradt, félô, hogy most sem lesz másként). Ennek megfelelôen arról is döntés született, hogy az eredetileg augusztus 16-ára kitûzött rajtot augusztus 30-ára halasszák, hisz ily módon csökkent a fordulók száma.

Sorsoltak a C-osztályban

A labdarúgó-szövetség bukaresti székházában összeállították a szeptember 5-én rajtoló C-osztályos labdarúgó bajnokság ôszi mûsorát. Az idén ebben az osztályban a találkozókat pénteken délutánonként rendezik, szeptemberben 17, októberben 15, míg novemberben 14 órai kezdettel. Szeptember 5. után a fordulók heti rendszerességgel követik egymást, az utolsó ôszi, azaz sorrendben a 13. (a csoportok az idén 14- 14 csapatból állnak) fordulót november 28-án bonyolítják le.

Mint már hírt adtunk róla, Maros megye valamennyi együttese a 9. csoportba került, s a szakszövetségnél összeállították ennek a csoportnak is a menetrendjét, a végleges és teljes mûsort azonban vonakodunk teljes egészében közreadni, ugyanis bizonyosra vehetô, hogy a csoport összetétele nem lesz azonos a rajt pillanatában. Elôször is, majdnem biztosra lehet venni, hogy a nagyszebeni FC (az FC AMSO utódja) B-osztályos helyet vásárol, másrészt sem Nagydemeter, sem Olasztelek, sem Alsójára nem vállalja az indulással járó költségeket, azonban hogy kinek adják át a helyüket, esetleg mely magasabb osztályú csapatok szatellitjeként vesznek részt a pontvadászaton (Nagydemeter esetében a Gloria Beszterce, Alsójára esetében a kolozsvári U pártfogásáról van szó), az egyelôre a jövô ködébe vész. Olasztelek helyét egyes hírek szerint Brassó, más információk szerint pedig éppen a CS Armata vásárolta meg, ôk azonban biztosan nem indulnak. Az is nyitott kérdés, ha esetleg a CS Armata nem Olasztelek helyén, hanem valamilyen más úton-módon jut C- osztályos helyhez, akkor mely átcsoportosításnak lehetünk még tanúi. A tavalyi év tapasztalata szerint bármi lehetséges...

Hogy mégis nyújtsunk néhány információt, közöljük az öt biztos Maros megyei csapat elsô három fordulóbeli programját, az illô kérdôjelekkel, a többit pedig, amikor többet és biztosat tudunk.

1. forduló (szept. 5.): Balánbánya - Nyárádtô; Nagydemeter - Avântul 2002 Szászrégen (?); Szováta - Somes Gaz Bethlen; Chimica Dicsôszentmárton - Gaz Metan Marosvásárhely.

2. forduló (szept. 12.): Avântul 2002 - Universitatea Nagyszeben; Gaz Metan - Szováta; Nyárádtô - Chimica.

3. forduló: Ariesul Torda - Nyárádtô; Olasztelek - Avântul 2002 (!?); Alsójára - Gaz Metan (?); Szováta - Chimica.

A megyei labdarúgó-bajnokság a számok tükrében

Déli csoport

Gólok. A 110 találkozó során, amelyeket a megyei labdarúgó-bajnokság 2002-2003-as idényében a Déli csoportban játszottak, összesen 462 gól született, melyek közül 316-ot a házigazdák, 146-ot a vendégek szereztek. Másféleképpen felosztva, az ôszi idényben 253 gól esett (174 a házigazdák, 79 a vendégek számláján), míg a tavasszal ez a szám 209-re csökkent (142+67). A legtermékenyebb a 15. forduló volt 37 góllal (22+13), míg a leggólszegényebb a 12., alig 9 (7+2) találattal.

Góllövôk. A Déli csoport legeredményesebb játékosai a 21 gólt szerzô Cristian Moldovan (Náznánfalva) és Nagy László (Harasztkerék) voltak. A további legeredményesebb játékosok: 19 gólos: Robert Klein (Jövô 2002 Dicsôszentmárton); 14 gólos: Daniel Breda, 12 gólos: Musca Sándor, Daniel Dobrin; 11 gólos: Rares Pop (mind Jövô 2002); 10 gólos: Nagy István (Lobogó Dicsôszentmárton); 9 gólos: Daniel Beres (Csatófalva), Dan Gabriel Nicoara (Marosgezse); 8 gólos: Viorel Muresan (Mezôzáh), Doru Beianu (Náznánfalva), Adrian Detesan (Nagysármás).

Öngólok. A 22 forduló során 8 öngólt jegyeztek fel a játékvezetôk. Szerzôik az alábbiak voltak (a fordulók sorrendjében): Kálmán Levente (Magyarkirályfalva) Marosgezsének, Florin Bunau (Marosgezse) a Jövô 2002-nek, Kálmán Levente (Magyarkirályfalva) Harasztkeréknek, Nemes János (Mezôbánd) Marosgezsének, Szatmári Attila (Nagysármás) Náznánfalvának, Marius Veltan (Marosgezse) Harasztkeréknek, Bényi Levente (Magyarkirályfalva) Szentgericének, Dumitru Sava (Mezôbánd) Marosgezsének.

Eredmények gyakorisága. A 110 találkozón összesen 26 különféle eredmény született. A leggyakoribb - sajnos - a 3-0 volt, hiszen sok mérkôzés dôlt el zöld asztalnál, 22 alkalommal. Tizenkétszer volt 1-0 és 2-1, míg öt-öt alkalommal fordult elô a 2-0, 3-1 és 4-1. Négy-négy alkalommal volt 1-1 és 4-3, három-három alkalommal pedig 3-2, 4-2, 5-0 vagy 5-1. Íme a ritkább eredmények elôfordulása is: két-két alkalommal: 0-0, 2-2, 6-0, 8-0 és 8-1; egy-egy alkalommal: 3-3, 4-0, 5-2, 5-3, 6-1, 6-2, 7-0, 10-2 és 11-1.

Sárga lapos figyelmeztetések. A Déli csoportban az idén befejezôdött bajnokságban a játékvezetôk összesen 307 alkalommal vették elô a sárga lapot, melyet 162-szer a házigazdák, 145- ször a vendégek játékosainak mutattak fel. A "legsárgább" a 15. forduló volt, amikor a 28 játékost figyelmeztettek. A legfegyelmezettebbnek a 14. forduló tûnik, amikor csak 8 sárga lapra volt szükség. A legtöbbször, nyolcszor a marosgezsei Ovidiu Baghiu látta meg a sárga lapot, Cornel Dan (Csatófalva) hét, Daniel Beres (Csatófalva) hat figyelmeztetésben részesült, míg 5-5 sárgát kaptak az alábbiak: Moldován Ferenc (Harasztkerék), Filon Bleahu, Claudiu Banu (mindkettô Csatófalva), Szövérfi Csaba (Szent-gerice), István Ferenc (Mezôzáh), Székely Levente (Magyarkirály-falva).

Piros lapok (kiállítások). 32 alkalommal kellett egy-egy játékost leküldjenek idô elôtt a pályáról a játékvezetôk, 14-et az ôszi (házigazdák 9, vendégek 5), 18-at (5+13) a tavaszi idényben. A legtöbb piros lapot, hetet Szentgerice játékosai kapták, ami 15 forduló plusz egy év felfüggesztést eredményezett. Ugyancsak hét piros lapot kapott Marosgezse (10 forduló), míg hat lap "járt" Mezôzáhnak (17 forduló), négy Csatófalvának (hét forduló) és ugyanannyi Mezôbándnak (4 forduló).

· Ioan Paus

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (60000)

VESZEK antik bútort, motorbiciklit, festményeket, órákat, csillárt, porcelánt, kelengyésládát. Tel. 230-947, 0744-159-190. (61588)

LAKÁS

ELADÓ I. osztályú kétszoba- összkomfort kifogástalan állapotban. Tel. 254-480, 17-20 óra között. (61273)

ELADÓ 2 szobás, III. emeleti tömbházlakás a V. Babes utcában (Kornisa). Irányár: 20.000 euró. Tel. 0745-111-872, 0744-678-856. (61268)

ELADÓ lakás Nyárádszeredában 30 ár belterülettel, melléképületekkel. Tel. 0265/576-702, 0740-097-824, 8-22 óra között. (61248)

MEGEMLÉKEZÉS

Eltelt 5 év, és még mindig nem hisszük, hogy akit szerettünk, nincs többé velünk. 1998. augusztus 10- én búcsú nélkül elragadta a kegyetlen halál az élni akaró balavásári TÖRÖK ANNÁT szül. Béres. Dalos kedvû ajka, szelíd szava örökre elnémult. Azóta a temetôt járjuk, egy néma sír mellett zokogva állunk. Emlékét örökre szívünkbe zárjuk. Férje, fia, leánya, veje, kicsi unokája, Hilda. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (61431)

Fájó szívvel emlékezünk augusztus 11- én id. FEHÉR SÁNDORRA halálának második évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi felesége, három gyermeke, hat unokája, négy testvére, a rokonok és az ismerôsök. (61451)

Szemünkben könnyekkel, szívünkben örök fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, augusztus 11-re, amikor két éve a kegyetlen halál elragadta közülünk SIPOS IRÉNT (Begidzsán). Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emlékét ôrzik szerettei: férje, Sipos Sándor, lányai, Magdi, Rózsa és azok családja, Löw Anna, sógornôje és testvére, Begidzsán Márton és családja. (61461)

ELHALÁLOZÁS

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, dolgos kezû édesapa, após, apatárs, nagytata, rokon és ismerôs, PAPP MIHÁLY marosszentkirályi lakos, életének 84. évében hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 11-én du. 2 órakor lesz a marosszentkirályi családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család (1812784)

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. KOMPÓ ILONA szül. Szép Ilona nyug. aneszteziológus orvos augusztus 9-én, életének 71. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 11-én, hétfôn 14 órától lesz a református temetôben, katolikus szertartás szerint. Emléked mindig velünk marad! A gyászoló család (1812785)

Összetört szívvel, fájó lélekkel búcsúzom szeretett nagymamámtól, ZAJZON JOLÁNTÓL. Mónika és Attila. (-)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett édesanya, anyós, nagymama, rokon, szomszéd, barát és ismerôs, özv. ZAJZON JÓZSEFNÉ szül. Takács Jolán életének 77. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2003. aug. 11-én 3 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló leánya és családja. (-)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama és dédmama, özv. KÓNYA LÁSZLÓNÉ szül. Rapp Margit életének 86. évében, türelemmel viselt szenvedés után csendesen megpihent. Temetése augusztus 12- én 13 órakor lesz a nagyenyedi református temetô ravatolozójából. Emléke örök. A gyászoló család. (-)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Ôszinte részvétem anya-társamnak, Simon Editnek szeretett ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. A Fülöp család. (-)

ZAJZON JOLÁNKA elhalálozása alkalmával Simon Jánosnak és Editnek küldjük ôszinte részvétünket a messzi távolból, Kanadából, a Fábiánok: Sada és Lumi. Isten nyugtassa békében Jolánka nénit. (v)

Copyright © Népújság - 1999