LV. évfolyam 181. (15448.) sz.

2003. augusztus 6., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Kisebbségvédelmi ajánlás készül Marosvásárhelyen

(bodolai)

Tizenkét európai országból érkezett félszáz, civil szervezeteket képviselô hallgató vesz részt egy kéthetes tanfolyamon Marosvásárhelyen. A fiatalok a készülô közös Európai Alkotmány számára állítanak össze ajánlást a kisebbségi közösségek védelmérôl. A Dániában mûködô ACC (Egyesület a Közösségi Kollégiumokért) által szervezett rendezvény házigazdája az idén a marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány, helyszíne a Bod Péter Diakóniai Központ. Az Erdélyi Közösségi Kollégium - 2003 elnevezést viselô program bemutatását kedd délelôtt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban tartották.

A vendégeket köszöntô Csegzi Sándor alpolgármester azokat a lépéseket ismertette, amelyeket megyeközpontunk az európai integráció érdekében tett, amely folyamatnak egyik állomása az európai zászló elnyerése - mondotta az alpolgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a vendégül látott fiatalok, akik az intézmény munkájával is megismerkednek, jó hírünket keltik Európában.

Az ACC célja az európai nyilvánosság megrôsítése a közösségi kollégiumi kurzusok módszerével, ami azt jelenti, hogy meghatározott idôben, adott országban a kontinens minden részérôl érkezett fiatalok vitatnak meg egy közös érdeklôdésre számot tartó témát, ami a felnôttképzés speciális módjaként lehetôséget nyújt arra, hogy a részvevôk megállapodjanak abban, ami összeköti ôket, s tudatosodjon bennük az egységen belüli változatosság - fejtette ki John Petersen, a kollégium ügyvezetô igazgatója. A továbbiakban hozzátette, hogy Erdély egy kicsi Európához hasonlítható olyan laboratórium, amelyben a fiatalok felkészülhetnek a jövendô nagyobb közösségben való részvételre.

Európának is vannak problémái a demokráciát illetôen, például azzal kapcsolatosan, hogy ki miképpen vesz részt a kormányzásban - jegyezte meg Kovács Barna programfelelôs, majd a társszervezô házigazda, a Stúdium Alapítvány gazdasági igazgatója, Gergely István szólt arról, hogy az állami magyar felsôoktatásért felelôsséget vállaló alapítványnak ez az elsô nemzetközi jellegû tevékenysége.

A etnikumok közötti 1990-es véres konfliktusoktól, amikor fennállt a polgárháború veszélye, eljutottunk oda, hogy a sokat emlegetett erdélyi tolerancia Marosvásárhelyen is fokozatosan teret nyer - hangzott el Frunda György RDMSZ-szenátor, a rendezvény fômeghívottjának hozzászólásában, aki a továbbiakban a román alkotmány módosításának szükségességérôl beszélt. Kár, hogy az erdélyi kisebbségi közösségek tagjai közül sokan elmentek, s a ma létezô kisebbségeket akkor lehet megtartani, ha a román törvénykezés már az alkotmány szintjén biztosítja számukra az egyenlôséget szavatoló egyéni és kollektív jogokat is - hangsúlyozta Frunda, aki a késôbbiekben kifejtette, hogy szükség van az önálló Bolyai Egyetemre, ami szerves részét képezte az erdélyi magyarság történelmének.

Az Európai Unióban mindnyájan kisebbségek leszünk - vélekedett az RMDSZ-szenátor, aki szerint a nemzeti közösségekre vonatkozó ajánlás is helyet kell kapjon az Európai alkotmányban.

Az útnak két iránya van, folytatta magyar nyelven hozzászólását, amelyben kitért arra, hogy román kollégáink, barátaink, lakótársaink... érdeke, hogy ôk is megértsék a mi nyelvünket, amiképpen a vásárhelyi magyarok is megtanultak románul.

A kéthetes rendezvény gazdag programot ígér, s az elôadók között lesz Hildegard Puwak, az EU- integrációs tárca vezetôje, Paul Philippi a romániai Német Demokrata Fórum részérôl, Ovidiu Pecican, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tanára, Markó Attila államtitkár illetve Eckstein Kovács Péter szenátor is.

Az RMDSZ szívesen tárgyalna a kettôs állampolgárságról

A döntés a magyar kormányon múlik

A Románia Magyar Demokrata Szövetség szívesen tárgyal a határon túli magyaroknak biztosítandó kettôs állampolgárság kérdésérôl, de ebben az ügyben a döntés alapvetôen a magyar kormányon múlik - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

Az RMDSZ elnöke azt követôen nyilatkozott a kolozsvári Szabadságnak, hogy Kovács László magyar külügyminiszter kijelentette: a magyar kormány kész szakértôi tárgyalásokat folytatni a kettôs állampolgárság kiterjesztésérôl a határon túli magyar szervezetekkel, a szomszédos országok kormányaival és az Európai Unióval.

Az RMDSZ álláspontja nem most alakult ki, hanem évekkel ezelôtt. Közismert, hogy annak idején aláírást is gyûjtöttünk az úgynevezett külhoni állampolgárság megszerzése érdekében, amely a kettôs állampolgárságnak lett volna sajátos formája. Azt gondolom, az erdélyi magyarok túlnyomó többsége szívesen venné, ha felajánlanák neki a magyar útlevelet vagy más hasonló lehetôségeket, amelyek a kettôs állampolgársággal járnak. Egy pillanatig sincs kételyem azzal kapcsolatban, hogy a többség örülne ennek, ezért is vetettük fel a kérdést néhány évvel ezelôtt - mondta Markó Béla.

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a külhoni állampolgárságot támogató aláírások gyûjtésekor, 2000-ben, az akkori magyar kormány vezetôi egyértelmûen leszögezték, hogy a kettôs állampolgárság felvetése nem idôszerû.

Tehát nem kaptunk igenlô választ a kérésünkre. Ha az új magyar kormány az EU-val és a szomszédos országokkal képes megfelelô megoldást találni, mi azt jó néven vennénk. Természetesen szívesen részt veszünk a tárgyalásokon is, amennyiben szükséges. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a magyar kormányon múlik. Néhány évvel ezelôtt is így volt, s ez most is így van - mondta.

Markó Béla hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ismeri a legjobban azokat a feltételeket, amelyeket az Európai Unióval errôl a kérdésrôl kialakított. Szerinte erôltetett az a szembeállítás, hogy kollektív, vagy egyéni alapon adjanak kettôs állampolgárságot: azt mindenképpen egyénileg kell kérni, az eldöntendô kérdés az, hogy könnyû feltételekkel, mintegy automatikusan, vagy szigorú kritériumok alapján szerezhetô meg a kettôs állampolgárság.

A kérdést mindenképpen a magyar kormánynak kell megoldania. Az elôzô magyar kormányról igazán nem lehet azt állítani, hogy hasonló igényeket elvben nem támogatott volna, mégis annak idején visszautasító választ kaptunk. Nem vagyok sem optimista, sem pesszimista, csak elmondtam, hogy az üggyel már próbálkoztunk, és mi volt annak az eredménye annál a magyar kormánynál, amelyre nem fogható rá, hogy nem volt érzékeny a nemzeti kérdésekre - szögezte le végezetül az RMDSZ elnöke.

Lopják a kanálisfedôket

(n. a.)

Évek óta, az éjszaka leple alatt, több, Marosszentgyörgy fôutcáján levô kanálisfedô tûnt el. A helyi tanácsosok véleménye szerint azokat a roma lakosság értékesítette a hulladékbegyûjtônél. A hiányzô fedôk pótlása a polgármesteri hivatal feladata, ennek ellenére - a gépjármûvezetôk bosszúságára - mindössze jelzôtáblákkal kerítették körbe a tátongó lyukakat. Ezáltal az erre közlekedôk kénytelenek átmenni a másik sávra. Valóságos gondot okoz a sós fürdô és a postahivatal közötti részen, a kaptató belsô sávján levô lyuk, hiszen télen, a csúszos útón a jármûvezetôk kénytelenek megállni sávváltáskor, s akár baleset is elôfordulhat.

Aktuális

A törvény mindenkire vonatkozik

Antalfi Imola

A törvények, ha világosak, nem adnak alkalmat diszkriminációra, ellenben mindig vannak olyan személyek, akik - a jogszabály megjelenési idôpontja miatt - hátrányos helyzetbe kerülnek.

Legutóbbi ülésén a Marosvásárhelyi Tanács határozatot hozott az adómentességrôl. Az érvényes jogszabály szerint a helyi tanácsok minden év májusában 100 százalékig terjedô adókedvezményt hagyhatnak jóvá a következô évre az épületadó esetében magánszemélyek részére, ha ezek kötelezik magukat, hogy tetô-, teraszjavításokat, külsô vakolást, festést, mázolást, járdafelújítást, tartófal- újjáépítést végeztetnek lakásukon.

A törvény elôírásai eléggé egyértelmûek, ennek ellenére az ülésen Dorin Florea polgármester máris megkísérelte befolyásolni a képviselôket: egyelôre csak azok kaphassanak adómentességet, akik a hivatal által kijelölt utcákban végeztetik el a javítási munkákat, "a jövôre nézve pedig meglátjuk, milyen kedvezményeket adunk" (bezzeg, ha a bevételek növelésérôl szólna a törvény, villámgyorsasággal alkalmaznák). A polgármestert egyik tanácsos figyelmeztette, ne kövessen el diszkriminációt. A törvény ugyanis nem tesz különbséget: minden magánszemélynek, függetlenül attól, hogy a város mely részén lakik, joga van a kedvezményhez, ha teljesíti a törvényben szereplô feltételeket.

Ha a polgármestert követjük, csak azok lesznek "kiváltságosak", akik néhány utcában laknak: a Rózsák terén, a Köztársaság, 1989. December 22., 1918. December 1., Dózsa György, Posta, Esthajnalcsillag, Eminescu, Bucinului, Stefan cel Mare, Görbe, Tolsztoj utcákban, a Rákóczi- lépcsônél. Ezek a prioritásat élvezô utcák. (Tévedés ne essék, a lakók saját költségükön végeztetik a munkálatokat. A polgármester legfeljebb eldicsekszik majd: felújíttatta az épülethomlokzatokat, szépül a város.)

Más tanácsosok amiatt aggódtak, hogy az adómentesség megadása a feje tetejére állítja a költségvetést, mert tömegesen adják be majd az igényléseket. Hogy egyes önkormányzati képviselôk mennyire nem ezen a világon élnek, ebbôl is kiderül. Gyors számítást végezve beláthatták volna, hogy egy közel ezer milliárdos évi költségvetés nem borul fel csak úgy, pár száz lakástulajdonosnak nyújtandó adómentesség okán. Tömeges igénylésekre pedig legmerészebb álmaikban se gondoljanak, hiszen milliárdokat feltételezne a városi épületek jó részének felújítása, amihez képest az adókedvezmény elenyészô segítség. Másik érdekesség: november 1-ig be kell jelenteni a hivatalnak a tervbe vett javításokat, ami egyrészt ésszerû döntés, de nem lehet kizáró jellegû. Mert mi van akkor, ha X decemberben jut pénzhez és januárban dönti el, hogy lakása megszépítésére költi? Ezekre a helyzetekre is kellene találni megoldást.

Talán leginkább a tömbházlakók járnának jól a szóban forgó határozat nyomán, esetükben a jogi személyiségû tulajdonosi társulás végezteti el a javítási munkálatokat, az adómentességet a lakástulajdonosok kapják. Már csak az a kérdés: mennyire lesznek bôkezûek a városatyák, vagyis jövôre hány százalékos lesz a kedvezmény?

James L. Jones folytatta romániai tárgyalásait

A haderô csatlakozási elôkészületeit vizsgálták

A Romániában tartózkodó James L. Jones tábornok, az Európai Szövetséges Erôk (SACEUR) fôparancsnoka kedden, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a NATO türelmetlenül várja Románia részvételét a katonai szövetség tevékenységében.

Jones elmondta, a Mihail Popescu vezérkari fônökkel folytatott megbeszélések fô témája a román haderô keretében történt átalakulások kérdése volt. "Ezek az átalakulások tükrözik a NATO keretében jelenleg történô változásokat is", fogalmazott a tábornok. Hozzáfûzte, bizonyos változások nehezek, de Románia "megértette, hogy a XXI. század katonai követelményei különböznek a múlt századétól".

Mihail Popescu tábornok közölte, a találkozón ismertette a SACEUR parancsnokával a román haderô NATO- csatlakozásra történô felkészülésének helyzetét, valamint a haderôreform stádiumát.

Adócsökkentés a csatlakozásra váró országokban

A csatlakozásra váró kelet-európai országok erôteljesen csökkentik az adókat, kevesebb mint egy évvel a belépés elôtt. Céljuk az, hogy ílymódon csábítsák a nyugati beruházókat.

Az elsô ilyen jellegû lépést június elején a konzervatív-liberális szlovák kormány tette meg. Ennek megfelelôen a Dzurinda-kabinet a vállalkozói adót 2004-tôl 25 százalékról 19 százalékra kívánja csökkenteni. Június közepén a Lengyelországban kormányzó szociáldemokraták is hasonló lépsre szánták el magukat, és az adókulcsot 27 százalékrôl 19 százalékra csökkentették. Június végén azután a csehek is 31-rôl 24 százalékra csökkentették az adókulcsot, amely Magyarországon már 18 százalékos.

Amennyiben a nemzeti parlamentek mindehhez beleegyezésüket adják, az új tagállamokban az adókulcsok messze a jelenlegi tagországokban hatályban lévô adókulcsok alatt maradnak. Az átlagos adókulcs ugyanis a mostani tagországokban 31,7 százalékos.

A cseh pénzügyminisztérium nem csinál titkot abból, hogy hogy az adócsökkentéssel Szlovákia példáját kívánta követni. A két ország az 1993-ban bekövetkezett szétválás óta amúgy is verseng a beruházókért. A kiszámthatatlan pozsonyi helyzet miatt a csehek jóval több beruházót vonzottak. Idôközben azonban egyes elemzôk szerint Szlovákia a térség mintadiákjává vált. S az alacsony adók mellett Szlovákiában kedvezô tényezôt jelentenek a bérköltségek, amelyek 30 százalékkal a cseh bérköltségek alatt maradnak.

Az adókulcs csökkentésének jótékony hatásával a lengyel kormány is tisztában van. Lengyelország mindeddig arról volt híres, hogy a cégekre magas terheket rótt. Ilyen körülmények között a vállalkozói adó csökkentése igen jó jelzés, még akkor is ha csak a gazdasági környezet egy részét érinti - vélekedtek elemzôk.

Az Európai Unióba való belépéssel azonban a szóban forgó országoknak le kell mondaniuk a beruházók vonzásának errôl a jól bevált eszközérôl. A csatlakozási tárgyalásokon az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy mindenfajta adóelônyt fokozatosan meg kell szüntetni. Brüsszel ugyanis azon a véleményen van, hogy mindenfajta kivétel - így a külföldi cégek esetleges adómentessége - egyfajta állami segítséggel ér fel, s mindez akadályozza a szabad versenyt. Amikor viszont EU-tagok lesznek, a kelet-európaiaknak tartózkodniuk kell az adócsökkentéstôl. Noha az unióban még nincs egységes adójog, június elején a tizenöt tagállam megállapodott abban, hogy egyfajta magatartási kódexet léptet életbe, egyfajta adóetikettet, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a versenyt különbözô "adóajádékokkal" ne zavarja meg.

Egy "régi" EU-tag azonban ebben a vonatkozásban is lekörözi az újonnan belépôket. Írországban messze a legalacsonyabb az adókulcs. A vállalatoknak csak 12,5 százalékos adóval kell szembenézniük.

Luxuskocsik tengeri koporsója

László Balázs

A rekorddöntögetô kánikula elôl a belgák is tömegével menekülnek a tengerpartra - Zeebruggében ráadásul új szenzáció vonzza ôket, az elsüllyedt Tricolor teherhajó partra vontatása, ami a világ eddigi legnagyobb ilyen technikai vállalkozása.

Zeebrugge kikötôjébe idén is elsôsorban a monumentális homokszobrászat és tôszomszédságában a jégszobrászat rövidéletû remekmûvei vonzzák a nyaralókat, a hôség elôl felüdülést keresôket. A homokszobrászati tárlat idei témája "Élet a középkori Brugge-ban" amikor a flamand kikötôváros Európa polgárosodásának egyik bölcsôje, a világ elsô tôzsdéjének színhelye volt. A sok nyelvbe bekerült beurs holland szó egy brugge-i kereskedô család nevétôl ered. Aki pedig nem bírja már a kánikulai barangolást a monumentális homokmûremekek között, az mindjárt helyben felfrissülhet, mert egy jókora sátorban a légkondicionálás csodájaként jégszobrokban gyönyörködhet tovább.

Idén váratlanul új szenzáció is akadt a kikötôben: megérkezett az elsüllyedt Tricolor teherhajó elsô roppant darabja. A Tricolor tavaly december 14-én merült el a La Manche csatornába, Dunkerque francia kikötôtôl jó 35 kilométerre. Gyomrában 50 millió euró értékû rakományt vitt a hullámsírba: közel kétezer vadonatúj Volvo gépkocsi, 500 darab Saab, 300 darab BMW. A Tricolor Zeebruggébôl indult, de sohasem érkezett meg az angliai Southamptonba, mert összeütközött a Kariba konténerszállító hajóval és a két tengeri óriás ütközésébôl a Kariba került ki szerencsésebben. A Tricolor elsüllyedt, s jó félév múltán visszatér Zeebruggeba, immár darabokra vágva. Egy belga-holland vállalat szerzôdött arra, hogy végrehajtja a világ eddigi legnagyobb tengeri roncskiemelési mûveletét. A 40 millió eurós vállalkozás elsô mozzanataként a Giant 4 nevû úszódaru ipari gyémánttal keményített roppant láncfûrésze megkezdte a teherhajó felszeletelését. Elsô lépésként levágott belôle egy 3000 tonnás darabot, amit aztán elvontattak Zeebruggébe. A rakparton oldalára fordított roppant vasszörnyeteg felnyílt emeletein feltárultak az egymásra torlódott, szomorú pléhsalátává torzult luxuskocsik. A hatóságok a sajtó útján is felhívták az érdeklôdôk, köztük bontó vállalkozók figyelmét, hogy ne reménykedjenek busás kurkászásban: a kiemelô vállalkozásé az egész tönkrement rakomány, ôk bontják a svéd és német kocsikat, majd a fém mindenestül az öntödékbe kerül ócskavasként.

Mivel az idôjárási körülmények kedvezôek, a rekkenô melegben szinte sima vízen dolgozhatnak a kiemelô daruval, a roncs darabolása máris folyik tovább és hamarosan a belga kikötôbe érkezhet a luxuskocsik hatalmas koporsójának második szelete, október közepére pedig partra kerülhet az utolsó darab is. A kiváncsiskodók százával tódulnak a nem mindennapi látvány közelébe, bár a rendôrök igyekeznek minél távolabb tartani ôket. Ha a sekély tengervízben folyó gigantikus láncfûrészes szeletelésbôl nem is látható semmi, a zeebruggei rakparton tíz napon át lehet nézni a kiemelt hajóvég kirámolását, majd szétdarabolását. A Tricolort a tervek szerint 9 darabban fogják patra vontatni. Kiemelése szinte parancsoló szükség, mert ez a sekély tengerszoros a hajók valóságos tengeri autópályája és a hatalmas roncs állandó veszélyt jelentene a hajóforgalom számára.

Színházi nyári tábor Marosvásárhelyen

Nagy Botond

Michael Mates, az Amerikai Egyesült Államok kolozsvári konzuljának és Virág György megyei tanácselnöknek a jelenlétében tartotta tegnap sajtótájékoztatóját a Színpad Alapítvány. Mint azt Liviu Pancu rendezôtôl megtudtuk, az alapítvány által szervezett Fahrenheit 451 címû, a nyár végén bemutatásra kerülô színházi elôadás szervezése a második szakaszba lépett. Most kezdôdik az alapítvány szervezte, színházi témájú nyári tábor, amelynek keretében elôadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt az elôadásban szereplôk, az érdeklôdôk, a tábor pedig Ray Bradbury elôbb említett darabjának premierjével zárul.

A konzul rövid beszédében a könyvek fontosságát, pótolhatatlanságát hangsúlyozta, ugyanakkor fontosnak tartotta az olvasmányok megértését, nem csak elolvasásukat, és egyben utalt a bemutatandó darabra, melynek témája egy utopisztikus kor hatalmas könyvégetése. Virág György szintén az olvasás fontosságáról, a kultúra értékteremtô szerepérôl beszélt.

Liviu Pancu bevallotta, kilenc éve foglalkoztatja a Fahrenheit megrendezése, amióta Bukarestben leégett az egyetemi könyvtár, Marosvásárhely pedig, multikulturális mivoltának köszönhetôen, egy ilyen elôadás megvalósítására nagyszerû helyszínnek bizonyul. Az elôadásban nemcsak hivatásos színészek és vendégmûvészek szerepelnek majd, hanem tanárok, képzômûvészek, zenészek is, mindez pedig - reményei szerint - sajátos színt kölcsönöz a produkciónak. A Fahrenheit is a várban rendezendô, szabadtéri elôadás lesz, a tavalyi Romeo si Júliához hasonlóan, a szervezôk pedig tájékoztatni fognak munkájukról a továbbiakban is.

Miért büntetik a rendszeresen fizetôket is?

Megszegik a szerzôdést

Simon Virág

Mint már beszámoltunk róla, az Energomur melegvíz- és távfûtés- szolgáltató vállalat 10 hôközpontot zárt be, meleg víz nélkül hagyva több ezer tömbházlakást. A rendszeresen, naprakészen fizetô lakók panaszára keresve a választ, az Energomur sajtóirodájának vezetôjével és a Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal aligazgatójával beszélgettünk.

Az Energomur rendelkezését kifogásolta többek között Szabó János, a 190-es számú tulajdonosi társulás elnöke, aki elmondta: társulásukhoz 399 lakrész tartozik, s minden tulajdonos naprakészen fizette a közköltséget, vagyis az Energomurral szembeni tartozását is. Ennek ellenére hétfôn lezárták az 5-ös kazánházban a gázcsapokat, szabadságra küldték az alkalmazottakat, s meleg víz nélkül hagyták a rendszeresen fizetô lakókat is.

- Tíz éve kértük, hogy a fôvezetékre szereljenek fel három csapot, hogy a lakótársulásokat tudják külön- külön kiszolgálni, s egyéni fogyasztóként kezelni - mondja Szabó János. - A válasz mindig az volt, hogy ez a vállalat számára befektetést jelent, s erre most nincs pénzalap. Holott, ha ezt megtették volna, most a lakótársulásunkhoz tartozók továbbra is részesülhetnének a szolgáltatásban. Jelenleg azonban a jól fizetô 399 családnak is szenvednie kell mások mulasztásáért. Minket ez a megszorító intézkedés mélyen felháborít. Eddig rendszeresen fizettünk, de ezután lehet, hogy a takarékpénztárba fogjuk betenni a pénzt, mert ott nemcsak használják, hanem kamatot is adnak érte - mondja felháborodottan az elnök, akit naponta többen felkeresnek, a melegvíz-szolgáltatás újraindításáról érdeklôdve.

Számunkra is kellemetlen a helyzet

Szabó János panaszára válaszolva Bota Edit, az Energomur sajtóirodájának vezetôje elmondta: a fogyasztók nagyon nagy része nem törlesztette az elfogyasztott meleg víz, hôenergia árát. Az adósságok felhalmozódása miatt a vállalat nem tudta kifizetni a kazánházakban elfogyasztott gáz ellenértékét. A gázszolgáltató vállalat, közösen az Energomurral, azért alkalmazta ezt a megszorító intézkedést, hogy a fogyasztók törlesszék adósságaikat, lehetôleg még a nyári hónapokban.

- Számunkra ez nagyon kellemetlen helyzet, hiszen nem tudjuk betartani a szerzôdésben vállaltakat, s a szolgáltatás megvonása érinti a rendszeresen fizetô fogyasztóinkat is. Sajnálatos módon más megoldást a helyzet rendezésére, a kintlevôségek behajtására nem találtunk - nyilatkozta Bota Edit, hozzátéve, hogy már eredmények is vannak, hiszen a Mihai Viteazul utcai 6-os kazánházhoz tartozó fogyasztók kifizették tartozásaikat, így abban a központban újraindították a szolgáltatást.

Be kell tartani a szerzôdésben vállaltakat

- A hasonló helyzetben levô lakó- és tulajdonosi társulások képviselôi jelentkezzenek a Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál (Jeddi utca 7. szám), s írásos panaszt nyújtsanak be, kifogásolva a szerzôdésben vállalt szolgáltatás megvonását - közölte Cârstea Anica, a hivatal aligazgatója, aki azt is elmondta, hogy a benyújtott reklamációk alapján kivizsgálják az ügyet, s amennyiben a társulások panasza jogos, pénzbírsággal sújthatják a szolgáltatót.

Rákóczi-ünnepség lesz Szászrégenben

Fábián András Gy.

Idén háromszáz éve annak, hogy a magyar nép, II. Rákóczi Ferenc vezetésével, harcba szállt nemzeti függetlensége kivívásáért az elnyomók, a hatalmaskodó, idegen nemzetek ellen. Ünnepi mûsorral és kettôs szoboravatással emlékeznek a szászrégeniek a hét végén erre az eseményre.

A rendezvény augusztus 9-én, szombaton de. 10 órakor kezdôdik a szászrégeni római katolikus templomban, ahol a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetôi találkoznak a helyiekkel.

11 órától ünnepi mûsort tekinthetnek meg a jelenlevôk. Elôadások, kórusmûvek, szavalatok hangzanak el, melyek a szabadságharc emlékét és II. Rákóczi Ferenc történelmi nagyságát idézik fel. Fellép a magyarországi csolnai római katolikus plébánia 45 tagú kórusa.

Déli 12 órától a megemlékezés a római katolikus templomkertben folytatódik, ahol leleplezik II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen szobrait. Mindkét szobor a nemrég 80. születésnapját ünneplô id. Jorga Ferenc munkája. Az ünnepi beszédek elhangzása után szavalatok hangzanak el, fellép a szászrégeni római katolikus egyház ifjúsági kórusa. Ezt követôen a kegyelet koszorúit helyezi el többek között a szászrégeni RMDSZ, a történelmi egyházak, a Kemény János Mûvelôdési Társaság, Magyarország kolozsvári konzulátusa.

A Rákóczi-ünnepség du. 4 órától fórummal folytatódik, melynek témaköre a szabadságharc szelleme, a kereszténydemokrácia és a keresztény szellemû politizálás.

A rendezvényen képviselteti magát a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulátusa, Magyarországról a Rákóczi Szövetség, az RMDSZ.

A szervezôk, a szászrégeni RMDSZ és a szászrégeni római katolikus plébánia szeretettel várja a város és a környék lakosságát az ünnepségre.

Jegyzet

Nesze neked, nyuszika!

(sv)

Kellemetlen meglepetésként ér, amikor újra és újra találkozom olyan helyzetekkel, amikor az amúgy is nehezen élô egyszerû embereket büntetik meg, vonják felelôsségre, s nem vizsgálják meg alaposan a tényeket, a helyzetet.

Ételmérgezés történt. Az állategészségügyi felügyelôk 80 millió lejes összbüntetést róttak ki a szakácsnak és a kultúrotthon vezetôjének. Kétségkívül mindketten hibásak voltak. A szakács, mert felelôtlenül, innen- onnan összehordott alapanyagokból készítette el az ünnepi ebédet. A kultúrotthon vezetôje, mert nem ellenôrizte, hogy a szervezôk rendelkeznek-e megfelelô egészségügyi engedélyekkel az alapanyagokat illetôen, s mert az épület állapota nem volt megfelelô. Egy dologról feledkeztek meg a felügyelôk: megkérdezni, hogy kihez tartozik az abafáji kultúrotthon. Kihez tartozik az a mûvelôdési épület, ahol nincsenek székek, padok, asztalok, ahol nincs konyha és mellékhelyiség, ahol az ünnepi ebédeket az épület mellett levô szabadtéri kályhán fôzik meg, s a vizet a szomszédokból hozzák. Ki adja bérbe ezt az épületet, s ki vonható felelôsségre a kôkorszaki állapotokért?

A válasz, amelyre senki nem kíváncsi: a Szászrégeni Polgármesteri Hivatal, mint az abafáji kultúrotthon tulajdonosa.

Valószínûleg az épület gondnoka okolható az épület körül levô fél méteres fûért, s azért, hogy az elôírások értelmében nem kérte az igazoló iratokat. De az épület állagáért nem vonható felelôsségre, mint ahogy azt sem ô döntötte el, hogy a kultúrházban lehet-e ünnepi ebédeket, keresztelôket tartani.

De ugye mennyire egyszerûbb, kézenfekvôbb megbüntetni a kéznél levô, halkan méltatlankodó, s joggal hibáztatható személyeket, mint alaposabban kivizsgálni a helyzetet, s kiegészíteni a felelôsségre vonható személyek, intézmények jegyzékét.

Nyuszika, van sapkád? Nincs? Akkor adok egyet.

Köszönet nem kell érte.

Hírünk a világsajtóban

Utcagyerekek gyerekei

Löffler Anna

Az utcagyerekek sorsa mindennapos problémának számít az EU-csatlakozás elôtt álló ország számára. Nem olyan régen ezzel a kérdéskörrel foglalkozott a Reuters tudósítója is, amikor néhány interjút készített bukaresti fiatalokkal és segédszervezetek munkatársaival.

Az utcákon élô gyerekek nagy része már igen kicsi korában kerül a hajléktalanok sorsára, illetve sokan közülük már ott is születnek. Mint minden szülô, ôk is jobb életet képzelnek el nekik, de sajnos ez sok esetben megvalósíthatatlan. A kicsik is az utcagyerek-hadsereg tagjaivá válnak, ahol megtanulják a koldulás, lopás és szipózással járó "repülés" technikáit - írja Dina Kyriakiodu. Szüleiken sem segít senki, ugyanis felnôttkorukra sokszor azért nem találnak munkát, mivel nincs állandó lakhelyük.

Nemcsak Románia, de a balkáni országok utcáit 1989-et követôen ellepték a fiatalkorú hajléktalanok. Akik akkoriban kerültek az utcára, mára már felnôttek és saját gyerekeik vannak. Ezt a helyzetet tárta fel a 90-es években a nyugati sajtó és ennek hatására kapták fel a fejüket külföldi segélyszervezetek, akik azonnal a hajléktalan gyerekek segítségére siettek. A nemzetközi nyomás hatására a hatóságok erôfeszítéseket tettek, hogy legalább a kisebb gyerekeknek menedéket találjanak. Azonban a legtöbb kritikát ma is az árvaházak kapcsán kapja a román kormány, nem véletlen, hogy néhány hónapja kormányhatározat írja elô a mega- árvaházak megszüntetését és a gyerekek családi körben való elhelyezését.

Ezt a viszonylagos javulást jezik a rendôrségi kimutatások, amelyek szerint az utcán lévô hajléktalan gyerekek száma csökkent: míg 2000-ben 2500 körülire volt tehetô a számuk, ez két évvel késôbb 1000-el csökkent. Azt viszont senki nem vette figyelembe, hogy a gyerekek közül sokan felnôttek és továbbra is az utcán élnek, mint ahogy ezt Manuela Dinescu, az Állami Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hivatal munkatársa is megjegyezte.

A romániai árvaházak csak tizennyolc éves korukig fogadják be a gyerekeket, az innen kikerülôk közül sokan ezután ismét az utcára kerülnek és legtöbbjüknek semmi kilátása nincs egy jobb életre. Itt jelennek meg a hazai és nemzetközi segélyszervezetek, amelyek a 18 év betöltése után utcára kerülôket próbálják támogatni. A bukaresti Concordia humanitárius szervezet a fôváros külvárosában bérelt lakásokat ezen fiatalok számára. Sok esetben ez jelenti az egyetlen menedéket.

A Reuters tudósítója szerint az utcagyerekek és árvák a legtragikusabb örökségei Ceausescu nagyzási hóbortjának, aki megtiltotta a fogamzásgátlást és abortuszt, hogy növelje Románia lakosságát. Voltak, akik reszkíroztak és vállalták az illegális abortuszt, de sokan a nem kívánt gyereket hatalmas, túlzsúfolt árvaházba gyömöszölték be. 1989 után az elszegényedés és bizonytalanság okozta, hogy sok gyerek az utcára került. Ma közel 50.000 gyerek részesül állami gondozásban, a kisebb gyerekeket örökbe adják, vagy nevelôszülôknél helyezik el.

Ettôl függetlenül a bukaresti északi pályaudvar koszos lépcsôin a mai napig zilált fiatalokat látni, akik szipózással kötik le magukat és egy kis pénz reményében a járókelôket zaklatják. Ez a látvány fogadja a vonattal érkezô külföldieket.

A nonprofit szervezetek szerint sok 18 éven aluli gyerek is náluk keres menedéket, bár intézményeik inkább a felnôtteknek segítenek. Ezt annak tulajdonítják, hogy politikájuk nagyobb mozgásteret biztosít mindenkinek, mindenki akkor jön és megy, amikor akar, nem mint a szigorú szabályok szerint mûködô állami intézményekben. A Concordia Szent Lázár otthonában mindenkinek be kell tartania az elemi szabályokat: ebédidô betartása és a maradékok eltakarítása. "Semmi drog, cigaretta vagy szex a házban" - mondja a centrum vezetôje, Claudia Ciceu. "Az erôszak tiltott és a nagyobb gyerekeknek, meg kell tartaniuk munkahelyüket, amelyet mi találunk nekik."

A hasonló helyzetûek megsegítésére egyre több példát találhatunk. Ilyen Böjte Csaba dévai gyerekotthona, vagy a Csíksomlyón létesített varroda, amelyben azok a fiatalok dolgoznak, akik 18 évesen az utcára kerültek volna. A társadalomból lecsúszó emberek problémája az egész országban észlelhetô. Kinek a feladata ezeknek az orvoslása: az államé, az önkormányzatoké vagy a civil szervezeteké? Netalán mindannyiunké?!

Törvénytelenül fogtak benzinkutak építésébe

(b.)

Valószínûleg sokan tették fel a kérdést, hogy mi épül Marosvásárhely Szentgyörgy felé vezetô kijáratánál, ahol napok alatt kikotorták, elhordták egy jókora darabon a domboldalt, és mély gödröt ástak. A városi tanács múlt heti ülésén kiderült ki, hogy mind az említett helyen, mind pedig a Dózsa György utcában a Lukoil üzemanyagtöltô állomásait építik.

Ennek engedélyezésére határozattervezet is szerepelt az ülés napirendjén, a tanácsosok közül azonban többen is szóvá tették, hogy az építtetôk törvénytelenül jártak el. A szóban forgó orosz cég ugyanis, amelyet a bukaresti Valgab Invest Kft. képvisel, csak a városrendészeti engedély birtokában látott neki az építkezésnek, holott a szóban forgó engedély mindössze arra szolgál, hogy az építtetô beszerezze a szükséges több mint tízfajta engedélyt, amire azonban a bukarestiek fittyet hánytak.

- Valakinek felelnie kell azért, hogy engedély nélkül ilyen méretû építkezésbe fogtak. Más esetekben kis dolgokért is szót emelünk, amelyek semmilyen veszélyt nem jelentenek a környezetre - vélekedett Kolozsvári Zoltán ülésvezetô. Fel kell függeszteni a munkálatokat, amíg az építtetô nem mutatja be a szükséges engedélyeket - mondták többen is, Vlas Florin azért kardoskodott, hogy a területeket vissza kell állítani eredeti állapotukba, ahogy azt a törvény elôírja, míg más tanácsosok szerint már nem lehet csak úgy abbahagyni az építkezést. A domboldalt a beomlás, földcsuszamlás megelôzése érdekében támfallal kell megerôsíteni, miután az építtetô kifizette a törvénytelen eljárásért járó pénzbírságot. Molnár Gábor kijelentette, hogy a végrehajtó testületnek elegendô eszköze van arra, hogy rendet tegyen. Annál is inkább, mivel a tisztességes vállalkozók a sorukra várnak, amíg egyesek törvénytelenül járnak el.

Kovács Angela városi fôépítész szerint a szakfelügyelôség elrendelte a munkálatok felfüggesztését, a tanácsosok pedig azt kérték, hogy a törvény értelmében járó büntetés megfizetése után az építtetô mutassa be a domboldal konszolidálására vonatkozó tervet, és ezek után lehet szó az építkezési engedély kibocsátásáról.

Makfalvi alkotótábor tizennegyedszer

(nk)

Az idén is megtörtént a kapunyitás a makfalvi Nagy Pál mûvésztelepen. A krónikus pénzhiány miatt évrôl évre kérdéses, hogy sikerül-e ismét megszervezni a helységhez illetve tágabban a Kis- Küküllô mentéhez valamilyen módon kapcsolódó képzômûvészek egyhetes találkozóját, de végül is mindeddig összejöttek valahogy a dolgok. Nyilván nem önmaguktól, az örökmozgó fôszervezô, Fülöp Irén tanárnô igyekezete, meggyôzô ereje folytán. Mindig akadtak jó néhányan a községben, akik összefogtak a tábor érdekében, s ha külsô támogatás nehezebben is érkezett, saját erôbôl újra meg újra elküldhették a mûvészeknek a meghívókat, összeállíthatták a táborprogramot, megrendezhették a táborzáró kiállítást. Most is ugyanígy történt, Zsigmond Vencel polgármester is teljes szívvel felvállalta a mûvésztelep fenntartásával járó gondokat, s az eddigi támogatók se maradtak el, annál is inkább, mivel 35 éves a korábban szép hírnévre és tekintélyre szert tett helyi Irodalmi Színpad, errôl az évfordulóról is meg szeretnének emlékezni. Erre vasárnap, augusztus 10- én délelôtt kerül sor, a 11 órakor kezdôdô istentiszteletet követôen, a makfalvi református templomban. A hagyományokhoz igazodva, az ünnepélyes tárlatnyitó ezután zajlik majd a Wesselényi Miklós nevét viselô iskola termeiben. A táborozás helyén, az elemi iskola épületében látható válogatás a tábornak nevet adó festômûvész, Nagy Pál és az állandó tárlattal rendelkezô Kusztos Endre mûveibôl is.

Földvita politikai felhangokkal

Politikai vita alakult ki a Kovászna megyei RMDSZ és a prefektúra között egy állami tulajdonban levô 607 hektáros mezôgazdasági terület miatt, amelyet a kézdivásárhelyi Burgonyatermesztési Kutatóállomás használ.

A Kovászna megyei RMDSZ vezetése régóta kéri a terület felszabadítását, hogy egykori tulajdonosai újra birtokba vehessék. Tamás Sándor parlamenti képviselô a Mediafaxnak kedden elmondta, a kutatóállomás mûködése többé nem indokolt, hiszen vetômagért kevesen jelentkeznek, és rég bezárt a szesz- és keményítôgyár is, amelynek az állomás burgonyát szállított.

A 607 hektáron jó ideje csak termelés folyik, az RMDSZ számára ismeretlen okokból - mondta Tamás Sándor. A képviselô elmondta, a területet visszaigénylik Kézdivásárhely környékén élô egykori tulajdonosai. Horia Grama, Kovászna megyei prefektus, a megyei SZDP alelnöke kijelentette, nem ért egyet az RMDSZ követelésével.

A kutatóállomásnak szüksége van a földre, hogy minôségi vetômagot állítson elô, ezért támogatjuk, hogy a terület állami tulajdonban, a kutatóállomás használatában maradjon - mondta Grama. A prefektus szerint helytelen a Kovászna Megyei Agrárhivatal által készített tanulmány, amely szerint a kutatóállomásnak csak 248 hektárra lenne szüksége tevékenysége folytatására. Nem tudom, ki rendelte ezt a tanulmányt, de nincs tudományos alapja - fogalmazott Horia Grama.

Az amerikai hatóságok kiadták a Bankcoop exelnökét

Az Egyesült Államok kedden kiadta Alexandru Dinulescut, a Bankcoop egykori elnökét, aki nemsokára elkezdi a román igazságszolgáltatás által csúszópénz elfogadása miatt kiszabott tízéves börtönbüntetésének letöltését. Dinulescu rendôri kísérettel érkezett New Yorkból az otopeni-i repülôtérre tegnap 11.30 körül. A Bankcoop exelnöke megérkezése után elmondta, Romániából egy vizsgálat után távozott, melynek során több száz dokumentummal és több tíz személlyel szembesítették, majd közölték vele, nem találtak bûncselekményt, nem léteznek olyan bizonyítékok, amelyek vétkességét támasztanák alá a Bankcoop csôdjével kapcsolatban. - Miután szabadon bocsátottak, közölték, hogy a bûnvádi eljárás megszûnt, tehát ennek tudatában hagytam el az országot - nyilatkozta Alexandru Dinulescu. Gheorghe Chitu fôfelügyelô, a rendôrség körözési szolgálatának vezetôje szerint a román rendôrök New Yorkban vették át Dinulescut amerikai kollégáiktól. Dinulescu Pennsylvania államban rejtôzött, letartóztatása pillanatában mintegy 120 dollár készpénz és néhány személyes tárgy volt nála.

Bolyai világörökség

N.M.K.

Ha a hivatalosan értelmezett Világörökségre gondolunk, egyelôre még kérdôjel illene a cím végére. Marosvásárhelyen azonban van egy Bolyai Kör, amely azon fáradozik, hogy a két tudós hagyatéka, a városban és környékén fellelhetô szellemi és tárgyi emlékek valóban a Világörökség részévé nyilváníttassanak. Ezt hétfô este a Bolyai Farkas kollégium dísztermében hallhattuk Csegzi Sándor alpolgármestertôl, a tavalyi sikeres Bolyai-év helyi fôszervezôjétôl, aki azt is elmondta, hogy hosszú idôbe telhet e cél elérése, de szándékukat ettôl függetlenül kitartóan igyekeznek megvalósítani. Akik tudják, hogy a Bolyaiaknak a megyeszékhelyen, sôt innen távolabb is mennyi lelkes és felkészült híve van, ebben nem is kételkednek. A könyvbemutató is, amely az együttlétre az alkalmat szolgáltatta, ebben a meggyôzôdésünkben erôsíthetett meg. A kánikula ellenére szinte teljesen megtelt a terem, távolabbról is érkeztek érdeklôdôk, az eseményt jelenlétével megtisztelte Prékopa András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és Szente János, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetô professzora is.

A nyolcszáz oldalas, nagyon szép kötet, az Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas címû elegáns könyv Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója irányításával jelent meg, számos kutató dolgozatát gyûjtötte egybe. A szerzôk fáradozását egy-egy tiszteletpéldánnyal honorálták, de mindannyian elégedettek, hogy ez a nagy, összefoglaló kiadvány napvilágot láthatott. Ezzel talán valamit lerótt az utókor a Bolyai Farkassal szembeni adósságából, az ô sokoldalúságában is igen jelentôs munkássága ugyanis mindeddig mintha a megérdemeltnél szerényebb visszhangnak örvendett volna, s a kötet egy keveset ezen a helyzeten is változtathat.

"Egy életmû önmagában megfejthetetlen" - hangsúlyozta a könyvbemutató mûsorát rendkívül szellemesen vezetô tudománytörténész vendég. A Bolyaiak esetében ez a szentencia hatványozottan érvényes, hiszen az apa-fiú kapcsolat nagyon szoros volt, munkásságuk szervesen összeillik. Ezt erôsítik meg a közölt dolgozatok is, amelyek bontogatják a két életmû valós értékelését megnehezítô legendák, regényes Bolyai-ábrázolások falait. Ennek jegyében szólaltatott meg az esten részt vevô szerzôk közül néhányat, akik szintén kiemelték, hogy úgy érzik, a könyv megjelentetése még a tavalyi Bolyai János bicentenárium eseményeihez tartozik.

Oláh Anna, aki a kötet fômunkatársának tekinthetô, negyven éve éppen ebbôl a díszterembôl lépett ki ballagóként az életbe. Késôbb tanára is volt a kollégiumnak, megszállott Bolyai-kutatóvá vált, s ezt a munkáját Magyarországra áttelepedve is fáradhatatlanul folytatta. Bolyai Farkas több mint ötezer oldalnyi, nagyon nehezen olvasható kéziratát leltározta fel. Elsôsorban a tudós kályháiról ír, de nem hagyja itt abba. Mint ahogy Weszely Tibor is jelezte, Bolyai Farkas kapcsán is bôven van még kutatnivaló, éppen azért, mert az ôsi schola egykori professzora polihisztornak tekinthetô. Tófalvi Zoltán szerint ez a könyv tisztelgés az apa emléke elôtt, akinek szemészeti ismereteirôl ôk a már elhunyt dr. Fodor Ferenccel közösen jelentettek meg egy kötetet, amibôl a szerkesztô a mostani kiadványba is beválogatott egy részt. Kiss Elemér, akinek Bolyai János-könyvét övezi nemzetközi elismerés, Bolyai Farkasra vonatkoztatva is elôrejelezte, hogy a matematikai analízisek terén lesz még több kiderítendô dolog. A két nagy elme, Farkas és János külön-külön és közösen is sok olyasmit megoldott, amirôl hagyatékuk teljes felmérése nélkül nem lehet tudomásunk.

Nem kétséges, a Bolyai-kutatás mind több fehér foltot tüntet el a köztudatból. Az évfordulók is jó alkalmul szolgálnak arra, hogy az emberek a tudósokra is felfigyeljenek. Ezt a folyamatot segíti ez a jubileumi kiadás is, amelynek címlapján egy ugyancsak vásárhelyi alkotó mûve, Kolozsvári Puskás Sándor szobrászmûvész Bolyai Farkas-portréja díszeleg, s amelynek íme, a premier jóvoltából immár a helybeliek is örülhettek, mondotta Gazda István.

Egy közösség ébresztgetése

Fogjuk meg, s vigyétek?

Bölöni Domokos

"Az énekkarra vonatkozó elsô feljegyzések 1837-bôl datálódnak. Belle József (1780-1850) tanító, akinek nevéhez az énekkar megszervezése fûzôdik, Székelyudvarhelyen tanult 1790 és 1801 között. 1708-tól haláláig Szászcsáváson tanított. Székelyudvarhelyi tanulóévei alatt sajátíthatta el azt az énekkari technikát, amelyre példát Orbán Zsigmond gyûjteményébôl idéztünk, és taníthatta meg reá falujának kicsinyeit és nagyjait. Halála után fia követte hivatalában és a kórusvezetésben egyaránt. Ily módon lehetôvé vált, hogy a diákos többszólamúság két nemzedéken át gyökeret verjen a faluban. Amikor a csávásiakkal errôl beszélgettem, megtoldották még azzal, hogy a 19. század második felében és századunk elején a református papok is több nemzedéken át egyetlen családból, a Dali családból származtak. Mind jó muzsikusok hírében állottak, így hát úgyszólván intézményesen biztosították a hagyományos harmónia fennmaradását.

A diákos harmónia útja Székelyudvarhelytôl Szászcsávásig pontosan követhetô. Megnevezhetjük azokat, akik fennmaradásáért dolgoztak. Nem csökkenti érdemeiket, ha megállapítjuk: a falu homogén társadalma, hagyományos életformája és rendkívüli éneklôkedve volt a legfôbb megtartó erô. A nép emlékezete még egyszer csodát mûvelt: megôrzött egy több száz éves énekkari gyakorlatot." (Szabó Csaba: A szászcsávási hagyományos harmónia)

A csávásiak egy kis csoportja - az ott élt és ott is nyugvó "Sánta huszár", a negyvennyolcas szabadságharcos, majd küküllôi fôispán Kinizsi István nevét viselô kör tagjai és mások - azt latolgatják, miként lehetne elkerülni azt az áldatlan helyzetet, hogy az egyedülálló csávási harmónia végképp eltûnjön a faluból. Hiszen ha még egyetlen esztendeig nem lesz karéneklés, akkor végképp elidegenül a következô nemzedék ettôl a fajta énekléstôl. Végsô énekmenedékként ugyan megmarad a templom, az istentiszteletek dalos áhítata, de azon túl már nem lesz folytatás...

- Egy év, hogy kórusvezetônk elhalálozott - sóhajtja egyikôjük. - Azóta meghaltunk mi is.

Érkeztünkkor egy vezetô ember azt mondta: szó volt arról, hogy kijár majd Marosvásárhelyrôl Márton Zsolt karnagy, a Nyárádmenti Dalosszövetség alelnöke. De a csávásiak arra sem voltak képesek, hogy összedobják a tanár úr ingázópénzét...

Ingyen pedig, ugye, a Krisztus koporsóját sem...

- A nép el van szegényedve - válaszolja kortársam, Vass Sándor, akivel (rövid ideig) magam is énekeltem a dalárdában. - A dalárda nem tudja megfizetni a kijáró karnagyot, nincs jövedelem, az aszály itt is pusztított.

Csávás minden bizonnyal megérdemel egy karnagyot, akinek fizetését valamelyik kulturális szövetség, alapítvány, akár a nemzeti alap vállalná fel...

Dézsi Zoltán barátunk egykor verseket is írt, aztán benne rekedt a múzsa. Mûvelôdô, érdeklôdô ember, gyanítom, hogy mégsem hagyta abba a rímelkedést... - Irodalmi kör kellene - veti fel. - Önképzôköri jelleggel mûködne. Én korábban foglalkoztam a fiatalokkal, de aztán már nem volt ahol gyülekezzünk.

Szegedi Évike idegen nyelvet tanítana, nehezen talál helyiséget hozzá. - Harminc-harmincöt fiatal van a faluban, akiknek (a bálon kívül, ha van, de az is ritka) igazából nincs ahol összegyûlniük, találkozniuk...

Eszembe jut, hogy régebben, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején még igazi közösségi ház szerepét töltötte be a ma is József Attila nevét viselô kultúrotthon. Esténként a bejárat elôtt ácsorogtak a fiatalok, beszélgettek, az idôsebbek a klubnak nevezett oldalsó helyiségben ülték körül az asztalokat, többnyire kártyázgattak, de nemegyszer "vitafórum" is kialakult, heves szócsaták zajlottak a napi dolgokról... Úgy mondták akkor, hogy "politizálnak" - bár errôl, vagyis a szabad véleménynyilvánításról leszoktatta ôket az ötvenhatos bebörtönzöttek (köztük Keszeg János tanító-karnagy) szomorú példája...

Aztán mindenki bement a nagyterembe, a kóruspróbára. Olyan is volt, hogy Birtalan József zene szakos
"pedás" tanítványai egyetlen estén "lábra állítottak" egy kórusmûvet, azaz külön-külön megtanították a szólamokat, aztán Birtalan József tanár úr és Keszeg tanító úr dirigálásával "összeénekelték"... Kitûnô hallású emberekrôl lévén szó, ez nem is volt nagyon nehéz. Próba után rendszerint elôkerültek a "lámpások", a palack jóféle borok, és az éneklés éjfél utánig is eltartott...

Most a "klubot" fôzôhelynek használják lakodalmak, torok esetére. A terem nem alkalmas kisebb csoportok találkozására.

Ozsváth Irénke színdarabot tanított, 25 szereplôvel. A színházak már nem jönnek ki, mint régente; egyrészt kicsi a színpad, nehéz hurcolkodni a díszletekkel; másrészt arra sincs garancia, hogy telt ház lesz, a már jelzett okok miatt.

Azt felvetik, hogy kántortanítót kellene választania a gyülekezetnek, aki hivatásszerûen foglalkozzék a dalárdával is. Két nap múlva Barabás László néprajztudós, a marosvásárhelyi kántor-tanító képzô igazgatója azt mondja, ô annak idején tett is ajánlatot a lelkésznek, tehetséges fiatalember jött volna Csávásra; csodálkozik, hogy mégsem történt semmi.

Ozsváth Gyula és Méder István Attila szorgalmazzák egy székház létrehozását, ahol mindezeket a tevékenységeket (színjátszók, irodalmi körösök, nyelvtanfolyamosok) le lehessen bonyolítani. Mert most például, a nyár teljében, felújítás folyik mindenfelé, nem lehet bemenni egyetlen iskolai helyiségbe sem. (Mi magunk is a kultúrház színpadán ülünk, mint valami díszpintyek; ugyanis az óvodát, ahol találkozni kívántunk volna, szintén meszelik.) Ez dicséretes, mert megfelelô higiéniai körülmények stb. közepette indulhat az új tanév. De az ôszi hónapokra már ki kellene jelölni a megfelelô helyiségeket. Annál is inkább, mert nagyon hiányzik egy gazdatanfolyam beindítása. Felmerül a nyárádszeredai fôiskola, Jakab Sámuel tanár uram neve mint lehetséges patrónusé.

Bíró József lelkész elmondja: az idén másodszorra szervezett tánctábornak annyi haszna lesz a falura nézve is (a nemzetközi stb. hírverésen túl), hogy ígéretet kaptak a szervezôktôl: mintegy százötvenezer forintnyi adománnyal járulnak hozzá a templom orgonájának a felújításához.

Seprôdi József dicsôszentmártoni borász, a Kinizsi Kör egyik alapító tagja két ötlettel rukkol elô. Fel kell kutatni a "Sánta huszár" családi kriptájának a helyét a hegyoldalban, és az illô kegyelet megadása mellett akár újra is kell temetni a földi maradványokat... A faluturizmus fellendítése érdekében azt javasolja, egyezzenek meg a Kinizsi-kúria jelenlegi tulajdonosával, hátha értelmét látja ô is, hogy a Kinizsi-pince egyik (használaton kívüli) részét átengedje borkóstolók létesítésére. Vállalja, hogy maga szervezi be az elsô külföldi csoportot a pinceavatóra.

Objektív okokból nem lehet jelen a kultúrházat adminisztráló személy, és nincs idehaza az iskolaigazgató sem. Testvérkapcsolat van Dunapataj és Csávás között. És annak akkor van igazán értelme, ha valami hasznot is hajt. A gyenge fizetésû pedagógusok így a nyári szünidôben besegítenek barátaiknak a vendéglátóiparban, összekötvén a hasznosat a kellemessel.

Réti György polgármester összegezi az elhangzottakat. Egyértelmû, hogy a csávási közösséget ki kell mozdítani a holtpontról. Kell egy székház az EMKE-nek, kellene egy korszerû könyvtár (az iskoláknak van ugyan, de állományaik elavultak), jó volna létrehozni egy funkcionális faluházat, ahol minden egy helyen legyen. Óriási gond a közmûvesítés, hiszen egyetlen vékony patakocska csörgedez végig a falun, a Küküllô távol van, tározót sem építhetnek önerôbôl... Szovátától Balázsfalváig, Tövisig gond ez az egész Küküllô mentén. Hát még a dombok közé bújt apró falvacskákban!... Volna egy megoldás, mondja Réti György: közmûvelôdési szempontból Szászcsávást önállósítani lehet, van rá törvényes mód. És akkor kapna kultúrigazgatói státust, egy embert, aki teljes mellbedobással e területnek szentelheti szakértelmét. Ehhez persze közakaratra van szükség, hiszen a polgármester azt teszi, amit az önkormányzat képviselô testülete elhatároz, másrészt pedig éppen ideje volna (a mezôgazdasági munkák dandárjának végén) összehívni egy falugyûlést, tudniillik Csáváson minden középület egyelôre még a közösség tulajdona, tehát a falu dönti el, mit mire használ, mennyit és mire áldoz.

Teljesen kihasználatlanul, üresen áll az egykori téesz egyik emeletes épülete, amelyet magtárnak használtak. Abból egy kis átalakítással príma közösségi házat lehetne létesíteni.

Ötletekben nincs tehát hiány. Dr. Ábrám Zoltán néhány EMKE-kiadványt meg saját köteteit ajándékozza a (majdani) könyvtárnak. Reméli, nem marad ennyiben a csávási közmûvelôdés ügye. Ahol tud - szégyenletesen szûkös anyagi keretei szerint - az EMKE is segít.

Nekem azonban fenntartásaim vannak. Úgy vélem, az "átkosban" kissé elkényeztetett csávási dalárda túl sokat vár a hivatalosságoktól, és éppen abban hiányzik az összefogás, ami a legégetôbb: új karmestert is úgyszólván az égbôl várnak. Az a (megyei) felügyeleti szerv, amely hóna alá nyúlhatna a csávásiaknak, csak akkor lép, ha küldöttség megy Vásárhelyre, ha a nyakas jobbágyutódok
"behódolnak" az új hatalomnak (amely ugyanazt csinálja, mint a másik, csak nyíltabban és agresszívebben); aztán lesz kórusfesztivál, ünnepség, jön a pénz is. Karnagyot is küldenek, és kezdhetik elölrôl tanulni a "prindáriplácskát"...

Nem jó, ha egy vidék felelôs emberei "elmennek egymás mellett". Valahogy úgy érzem, hogy itt a
"Fogjuk meg, s vigyétek!" címû vidám szomorújáték jelenetei köszönnek vissza egy nem túlságosan kedves emlékezetû színházi évadból.

Ébresztô, Szászcsávás!

Mindentudás Egyeteme

Helymeghatározás globálisan: a GPS-rendszer távlatai

Egy fejlôdés állomásai: Stonehenge, iránytû, rádióadó

A GPS felhasználja a geodézia, ûrtechnológia, elektronika, informatika eredményeit

A rendszer szolgáltatásai 1995 óta elérhetôk, és egyre bôvülnek

Pap László elôadása

PAP LÁSZLÓ villamosmérnök

Egyetemi tanár, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Híradástechnikai Tanszékét vezeti, az egyetem rektorhelyettese. Több évtizedre visszatekintô oktatási tevékenységének fôbb témái az elektronikus áramkörök, a korszerû modulációs technikák és áramköreik, valamint a hírközlés elmélete. Elôadásokat tart a Veszprémi Egyetemen, illetve a Klagenfurti Egyetemen is. Több fontos szakmai és tudományos megbízatással rendelkezik, így többek között a Híradástechnikai Tudományos Egyesület alelnöke, a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Távközlési Rendszerek Bizottság elnöke, valamint tagja a MATÁV felügyelô-bizottságának, a Magyar Ûrkutatási Tanácsnak és a Széchenyi Professzori Ösztöndíj Kuratóriumának. 1997-ben Eötvös-, 1999-ben Széchenyi-díjat vehetett át.

Egy objektum helyzetének meghatározása azt jelenti, hogy egy referencia-koordinátarendszerben megadjuk az objektum helyzetét jellemzô pont koordinátáit. A feladat csak akkor értelmezhetô, ha van egy referencia- koordinátarendszer, és vannak ismert helyzetû pontok, amelyekhez a P pont helyét, azaz saját helyzetünket viszonyítani tudjuk - definiálta mindenfajta helymeghatározás alapfeltételeit Pap László a Mindentudás Egyetemén.

Történetünk hajnalán a földrajzi tájékozódáshoz a fontosabb tereptárgyak (sziklák, magasabb fák, folyómedrek) és az égi objektumok (Nap, fényesebb csillagok) megfigyelését használták. A távolságot pedig a lépések leszámlálásával vagy esetleg a sebesség és az út megtételéhez szükséges idô becslésével határozták meg.

A nagy ôsi civilizációk igen magas szintre emelték az égi objektumok (a Nap, a Hold, a fényesebb csillagok és bolygók) mozgásának megfigyelését. Ma biztosak vagyunk abban, hogy például Stonehenge szikláit vagy az egyiptomi piramisokat ilyen célokra is használták. Idôszámításunk elôtt 201-ben Eratoszthenész már képes volt arra, hogy a földrajzi helyek szélességi adatai közötti különbséget megközelítôleg meghatározza a delelô Nap helyzetének megfigyelésével (erre alapozva még a Föld sugarát is megbecsülte).

A középkortól kezdve a helymeghatározáshoz szükséges technológiai fejlesztések igazi motorja a tengeri navigáció volt. A pontos kronométer kifejlesztését az angol kormány az angol flotta 1707-ben bekövetkezett hajótörése után kezdeményezte, és az erre a célra kiírt pályázatot John Harrison nyerte meg egy komplikált, de nagyszerû mérnöki alkotással. A tengeri hajózás elmúlt századaiban a földrajzi szélességet szextánssal, a földrajzi hosszúságot kronométerrel és a Nap delelési idejének megfigyelésével határozták meg. Ezeket a globális mérési adatokat kiegészítették tengerparti jelzôpontok (világítótornyok, sziklák) megfigyelésével és a hajózási sebesség mérésével.

A 20. század elejéig a hagyományos tengeri navigációs eszközök kielégítették a felhasználók igényeit, a légi navigáció azonban új megoldásokat követelt. Bár az iránytûket, magasságmérôket és szextánsokat továbbfejlesztették és új sebességmérô eszközöket is kifejlesztettek, az alapvetô újdonságot a rádiós iránymérés technológiájának bevezetése jelentette. A hagyományos geodéziai technológiák és mérési eszközök a 20. században is alkalmazhatók voltak a legtöbb probléma megoldására, de a globális geodéziai feladatokhoz, például a különbözô földrészek egymáshoz viszonyított mozgásának pontos méréséhez új módszerekre volt szükség.

GPS: az "itt és most" technikája

A mûholdas globális helymeghatározó rendszer (Global Positioning System - GPS) olyan új és korszerû technológia, amely hagyományos feladatokat új eszközökkel old meg. Alapvetô paramétereit 1973-ban az Amerikai Egyesült Államok katonai apparátusa határozta meg. Az elsô mûhold fellövésére 1978-ban került sor, a rendszer szolgáltatásai hivatalosan 1995-ben indultak meg. A GPS rendszer a felhasználó helyzetét távolságmérés alapján határozza meg. A mûködés alapfeltétele az idô igen pontos mérése és a Föld körüli pályán keringô mûholdak helyzetének pontos ismerete, ezért minden mûholdon cézium és rubídium atomórák találhatók, melyek abszolút pontossága eléri a 10-13-10-14 értéket. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen pontosságú óra kb. 300 000 - 3 000 000 év alatt késik vagy siet egyetlen másodpercet. Ennek jelentôségét jól mutatja, hogy ha 10 milliárdod másodpercnyi hibát vétünk az idômérésben, akkor ennek következtében a távolságokat csak három méter hibával tudjuk meghatározni. A technika és technológia fejlôdése éppen a múlt század 80-as, 90-es éveiben tette lehetôvé, hogy e két feltételt egyszerre teljesíteni lehessen.

A GPS rendszerben ismert helyzetû Föld körüli pályákon keringô mûholdak jeleket sugároznak a Föld felszíne felé. A földi vevôkészülék ezeknek a jeleknek a mérési adataiból, illetve az általuk szállított információk feldolgozásából meghatározza a saját helyzetét. A rendszer tehát aktív mûholdakkal és passzív földi vevôkészülékkel mûködik. Mûködéséhez feltétlenül szükséges az, hogy a vevôkészülék antennája és a mûholdak között ne legyen akadály, ez azt jelenti, hogy beltéri helymeghatározásra a GPS rendszer nem alkalmas.

A GPS mûholdak jele adatokat tartalmaz, melyek a vevôkészüléket tájékoztatják a mûhold aktuális helyzetérôl és a mûholdon mérhetô pontos idôrôl. A rendszer minden mûholdja szinkronizáltan mûködik, azaz óráik pontosan össze vannak hangolva, és jeleiket is pontosan azonos idôben küldik a vevô felé, amely a távolságot igen egyszerûen határozza meg. Méri a jel érkezési idejét, és - ismerve a jel startjának idôpontját - a jelterjedési idô kiszámítása után a fénysebesség ismeretében meghatározza a mûhold és a vevôkészülék távolságát.

A rendszer elemei: mûholdak és vezérlôrendszer

A GPS ún. ûrszegmense 24 mûholdból áll, számukat és elrendezésüket úgy választották meg, hogy minél nagyobb legyen annak az esélye, hogy a Föld felszínén egy adott helyen legalább négy mûholdat lehessen "látni" a vevôkészülék antennájával. Egy-egy mûhold 2 tonna súlyú, a napelemek mérete 18 méter, a teljesítményfelvétel 2 kW, a mûhold tervezett élettartama 15 év.

A földi vezérlôrendszer egy központi vezérlôállomásból, monitorállomásokból és földi antennákból áll. Feladata a mûholdak mûködésének folyamatos figyelése, az egyes egységek állapotának ellenôrzése; a mûholdak pályaadatainak folyamatos mérése, a mûholdon tárolt adatok frissítése; a mûhold fedélzeti óráinak szinkronizálása, a pontos idô beállítása; a mûholdon tárolt navigációs üzenettár frissítése, a helymeghatározáshoz szükséges korrekciós adatok (idôjárási adatok, a légkör és az ionoszféra állapotjellemzôi) gyûjtése és továbbítása a mûholdak felé.

Helyzetünk meghatározása - egyszerûen

A GPS rendszer a felhasználó helyzetét - a korábban már illusztrált módon - távolságmérés alapján határozza meg. Ideális esetben, ha a mûholdak és a felhasználói egység (vevôkészülék) órái pontosan együtt járnak, a távolságmérés az alábbi elvre épül: a vevôkészülék a mûholdak által küldött információk alapján ismeri a mûholdak pontos helyzetét és ismeri a jelek elküldésének pontos idôpontját. Mivel a jelek érkezési idôpontját a vevô képes mérni, a fénysebesség ismeretében a mûholdak távolsága pontosan meghatározható. A távolságok kiszámítása (becslése) után a felhasználó helyzetét a mûholdak helyzetét jelölô pontok köré írt gömbök metszéspontjának kiszámításával lehet meghatározni.

A jelkódolás furfangjai

A mûhold által kisugárzott jelek többféle feladatot látnak el: támogatják a távolság mérését, és információkat visznek át a mûholdról a vevôkészülékekbe (pl. a mûhold pályaadatait, a pontos idôt, a távolságmérés korrekciós adatait). A GPS rendszerben kétféle frekvenciájú (vivôfrek-venciájú) jelet használnak: egy 1575,42 MHz-est és egy 1227,60 MHz-est. A két jel pontosan szinkronban van egymással, mindkettô egy közös alapjel felharmonikusa.

Szokásos rádiós jelek alkalmazása esetén ugyanaz a vevô egy idôben két vagy több jelet ugyanabban a frekvenciasávban nem tud venni, mivel a különbözô forrásokból származó jelek zavarják egymást. Ezért lehetett zavarni például a Szabad Európa rádió adásait. Több mûhold jelének egyidejû vétele esetén a GPS rendszer vevôjében is fellépne ez a hatás, ha nem alkalmaznának egy olyan speciális eljárást, amely lehetôvé teszi a különbözô mûholdakról érkezô jelek szétválasztását. Ez az eljárás a kódosztásos többszörös hozzáférés, amelyben az egyes párhuzamosan érkezô jeleket alkalmasan megválasztott kódok különböztetik meg egymástól.

A vevô detektorában ismerjük az egyes mûholdak által alkalmazott kódok mintáit, és egy adott mûhold jelét úgy mérjük, hogy a vevôbe érkezô jelet megszorozzuk az adott mûhold jelének mintájával, és az így kapott szorzatokat összeadjuk. Ezt az eljárást nevezzük korrelációs vételnek. A GPS rendszerben kétféle kódot használnak: a C/A kód a standard helymeghatározó szolgáltatást támogatja, a P(Y) kód pedig a precíz helymeghatározási szolgáltatást.

Ami a pontosságot befolyásolja

Akkor pontos a GPS rendszer helymeghatározása, ha a négy szükséges mûhold közül három a horizont közelében van lényegében egyenletesen elosztva, egy pedig a zenit közelében található. A mûholdak köré rajzolható gömbök ugyanis ekkor metszik egymást a legkedvezôbben.

A GPS rendszer pontosságát befolyásolják emellett a mûholdak pályaadatainak hibái; a hullámterjedés sebességének változása - közismert tény, hogy a fénysebesség függ az aktuális közegtôl, vákuumban más, mint egyéb anyagokban; tudjuk, hogy például a fénytörés jelensége is ezzel hozható kapcsolatba; a GPS rendszerben a fény terjedési sebessége függ az ionoszféra állapotától (a töltött részecskék sûrûségétôl) és a légkörben uralkodó aktuális viszonyoktól (hômérséklet, nyomás, nedvességtartalom, egyéb jelenségek); a többutas hullámterjedés; a GPS vevô környezete (árnyékolás, takarás) és a környezetben érzékelhetô elektromágneses zajok.

A pontosság növelhetô, ha növeljük a földi vezérlô- és monitorállomások számát, ami lehetôvé teszi a pályaadatok pontosságának növelését, a hullámterjedéssel kapcsolatos korrekciós adatok pontosabb meghatározását, az idômérés precízebbé tételét. Növelhetjük a mérési frekvenciák számát is - ez módot ad az ionoszféra által okozott hullámterjedési késleltetés pontos meghatározására. És fontos lehetôség a differenciális helymeghatározási elv alkalmazása, ami a helymeghatározás pontosságát azáltal növeli, hogy a felhasználó pozícióját egy ismert helyzetû referencia-vevôkészülék helyzetéhez viszonyítva határozza meg.

Olcsó és kevésbé pontos, valamint drága és nagyon pontos alkalmazások

Természetjárás, kirándulás közben az egyszerû, hordozható kézi vevôk megkönnyítik a tájékozódást a legvadregényesebb környezetben is.

A GPS rendszer talán legfontosabb alkalmazási területe a jármûvek helyzetének meghatározása, a tengeri, földi és légi navigáció támogatása. Alapvetô szerepet játszik például a gépjármûvek földfelszíni navigációjában: a jármû helyzetének meghatározásában, a dinamikus útválasztásban, a baleseti helyzetek elkerülésében, az automatikus forgalomirányításban, az ellopott jármûvek felderítésében.

További fontos felhasználási területet jelent a tengeri navigáció, a sporthajók és professzionális célú vízi jármûvek irányításának támogatása. Itt a GPS rendszert elsôsorban arra használják, hogy változatos idôjárási viszonyok között, bármely napszakban képes legyen a legénység a hajót a kikötô közelébe irányítani úgy, hogy elkerüljék a veszélyes partszakaszokat és a tengeri baleseteket.

Az olcsóbb szolgáltatások közé tartozik az egyszerû légi navigáció, a repülôgépek helyzetének meghatározása, a repülôterek megközelítésének a támogatása. Az egyszerûbb GPS rendszereket elsôsorban arra lehet használni, hogy a landolás elôkészítését segítsék.

A légi közlekedésben a repülôgépek helyzetének nagy pontosságú meghatározása, az automatikus leszállító rendszerek támogatása már a nagyobb pontosságot igénylô, drágább felhasználási területek közé tartozik. Itt a mérési pontosság mellett igen fontos az, hogy a helymeghatározás megbízható, idôben folytonosan elérhetô és a külsô hatásokra (idôjárás, véletlen hibák, ritka természeti jelenségek) érzéketlen legyen.

Az igényesebb felhasználás körébe tartoznak a geodéziai és térképészeti alkalmazások, a térinformatikai rendszerek létrehozásának támogatása. A GPS rendszer hatékonyan képes segíteni a hagyományos földmérési feladatok megoldását (telekfelmérés, építkezések helyének meghatározása, vonalas építmények helyének kijelölése), a térinformatikai rendszerek adatbázisainak feltöltését és a térképek készítését.

A hagyományos földmérési feladatokon túl egyre nagyobb a gazdasági jelentôsége annak, hogy a különbözô közmûvekrôl, olaj-, gáz-, víz-, villanyvezetékekrôl, távközlési hálózatokról, épületekrôl pontos információkkal rendelkezzünk. Az ilyen nyilvántartások feltöltését hatékonyan segíti a nagy pontosságú GPS rendszerek alkalmazása.

És tovább: lemeztektonika és halrajkövetés

Mindezek mellett a GPS képes a Föld felszínén bekövetkezô lassú változások megfigyelésére, a tektonikus táblák mozgásainak vizsgálatára. A tektonikus táblák mozgásának elemzése lehetôséget biztosít a Föld korai korszakainak megismerésére, de arra is, hogy a földrengések okait jobban megértsük, illetve hogy azokat pontosabban legyünk képesek elôre jelezni. A katasztrófa-elhárítás segítése, a szakszolgálatok (mentôk, tûzoltók, rendôrség) pontosabb informálása, a bevetésirányító rendszer támogatása is fontos lehetôség. Ismeretesek mezôgazdasági alkalmazások a terméshozam növelésére, például a mûtrágya optimális területi elosztásával. A ritka, vadon élô élôlények viselkedési módjának tanulmányozása, az élôterek felmérése terén is segítséget nyújt a globális helymeghatározás, de mutatja a halrajok helyzetének változását is, növelve a halászat hatékonyságát. S végül: a Föld felszínén lezajló természeti jelenségek: árvizek, gleccserek, óceánok, erdôk, vagy az atmoszféra, a mocsarak megfigyelésében is jó szolgálatot tesz a technika legújabb csodája, a GPS.

* Elhangzott 2003. június 23-án a Duna tévében

A nap hírei

Áruszállítás a petei határátkelôn

Csütörtöktôl a petei határátkelôn is mûködik az áruforgalom, miután a magyarországi Csengersimán megnyitottak egy vámterminált, tájékoztat közleményében az Országos Vámhivatal. Az áruforgalom alól kivételt képeznek a növény- és állategészségügyi ellenôrzést igénylô termékek, mivel Csengersimán nincs lehetôség az ellenôrzések elvégzésére, áll a közleményben. A magyarországi áruforgalmi vámterminált szerdán avatták fel, tevékenységét csütörtökön éjfélkor kezdi meg. A határközeli Szatmárnémetin viszont megtiltották a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú teherautók áthaladását a városon.

Lemondott Kolozs megye alprefektusa

Dan Canta, Kolozs megyei alprefektus tisztségébôl való felmentését kérte Ioan Rus belügyi és közigazgatási minisztertôl, áll a prefektúra sajtóirodájának közleményében. Dan Canta személyes okokból, augusztus 15-tôl kíván távozni az alprefektusi tisztségbôl, áll a közleményben. A volt alprefektus nem indokolta távozását, augusztus 1- jétôl pihenôszabadságát tölti.

Delfinhalál a Fekete-tengeren

Két tucat elpusztult delfint találtak az elmúlt napokban Románia fekete-tengeri partjainak északi részén. Az elmúlt 10 napban talált delfinek a strandokon hevertek vagy a part közelében a víz felszínén lebegtek - idézi a Duna-delta környezetvédelmi szervezetének egyik tisztségviselôjét az AP amerikai hírügynökség. Május óta több mint 70 elpusztult delfint észleltek egy 35 kilométeres partszakaszon. Egyelôre nem tudni, hogy mi okozta az állatok halálát. Az utóbbi napokban talált 24 delfin tetemét bukaresti laboratóriumokba szállították annak megállapítása céljából, hogy került-e mérgezô anyag a szervezetükbe.

Robbanás Jakartában: 13 halott, 149 sebesült

Az indonéz vöröskereszt adatai szerint legalább 13-an meghaltak és 149-en megsebesültek a jakartai Marriott Hotel elleni, helyi idô szerint kedd délben elkövetett pokolgépes merényletben. Az indonéz hatóságok a Jemaah Islamiyah szélsôséges muzulmán szervezetet gyanúsítják a terrorakcióval. A külföldi áldozatok között van egy holland állampolgár is: a 49 éves Hans Winkelmolen a PT Rabobank Duta Indonesia, a Rabobank holland szövetkezeti bank indonéziai fiókjának elnöke. Hamzah Haz indonéz alelnök szerint a támadást vélhetôen az indonéziai amerikai érdekek elleni akciónak szánták.

Gyanús pakisztáni New Yorkban

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) négy hónapja New Yorkban letartóztatott egy pakisztánit, akit gyaníthatóan szoros kapcsolatok fûztek a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik fôtervezôjéhez. Az amerikai NBC tévé jelentése szerint a 23 éves Uzair Paracsát abban az importcégben vették ôrizetbe, ahol akkor dolgozott. Az FBI feltételezi, hogy Hálid Sejk Mohameddel állt kapcsolatban. Oszama bin Laden alvezérét márciusban Pakisztánban fogták el. Paracsát csak tanúként vették ôrizetbe, de még ezen a héten vád alá helyezhetik az al-Kaida terrorhálózat támogatásáért.

Illegális munkásszálló Budapesten

Egy illegális budapesti munkásszálló tizenhét, zömmel román állampolgárságú lakóját állították elô hétfôn a VIII. kerületi rendôrök. Mint a BRFK sajtóügyeletese elmondta, a rendôrök állampolgári bejelentés alapján, az önkormányzattal és az Állami Tisztiorvosi és Népegészségügyi Szolgálattal együttmûködve jelentek meg a Bíró Lajos utcai épületben, amelyet egy cég bérelt. Az elôállított személyek illegálisan vállaltak munkát Magyarországon.

Középkori akadémia Esztergomban

Magyarország középkori történetét homloktérbe állító, hatnapos nyári akadémia kezdôdött az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Fôiskolán hétfôn, határon belül és túl élô magyar pedagógusok részvételével. A továbbképzésnek is beillô akadémián elôadás hangzik el egyebek mellett Szent Adalbertrôl, II. Andrásról és az Aranybulláról, Vitéz János esztergomi érsekrôl, Esztergom török uralmáról, valamint a Rákóczi szabadságharcról - tájékoztatta az eseményt szervezô Szent György Lovagrend képviseletében Bárdos István az MTI-t.

Már 151 ételmérgezett ukrajnai beteg

Százötvenegyre emelkedett keddre a nyugat-ukrajnai esküvôi ételmérgezés érintettjeinek száma, köztük 36 a gyerek. A betegek többsége - így az ifjú pár - kórházi közlés szerint enyhén és közepesen súlyos állapotban van, egy hat- és egy hétéves gyermeket intenzív osztályon ápolnak. Az eset szombat este történt Ukrajna nyugati részén, a Vinni