Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét

. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

A jövô évtôl alkalmazásra kerülô adó- és illeték-csökkentési programot mutat be a Pénzügyminisztérium szeptemberben, közölte Mihai Tanasescu tárcavezetô. A pénzügyminiszter szerint a program három százalékponttal, 49 százalékra csökkenti a társadalombiztosítási hozzájárulás szintjét. Ez a hozzájárulás jelenleg 35% a cégek esetében és 17% az alkalmazottak esetében. Tanasescu elmondta, a szaktárca tervei között szerepel a profitadó csökkentése, valamint az osztalékadó szintjének növelése. A jövô évtôl egy sor termék és szolgáltatás esetében (gyógyszerek, szállodai szolgáltatások, sajtótermékek terjesztése stb.) 19-rôl 9 százalékra csökken az áfa szintje. Az adórendszer módosításait magában foglalja majd az Adótörvénykönyv, amely a tervek szerint 2004. január 1-én lép életbe.

James L. Jones tábornok, az Európai Szövetséges Erôk (SACEUR) fôparancsnoka kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfôn Bukarestbe, Mihail Popescu tábornok román vezérkari fônök meghívására.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Jones tábornok hivatalos megbeszélést folytat Ioan Mircea Pascu honvédelmi miniszterrel, Mihail Popescu vezérkari fônökkel, találkozik Ion Iliescu államfôvel, valamint a kormány és a Külügyminisztérium képviselôivel.

A megbeszélések fô témája a román haderôreform és a NATO-csatlakozásra való felkészülés éves programjának teljesítése. Szó esik továbbá a román részvételrôl a terrorizmus elleni nemzetközi harcban, valamint a román haderô békefenntartó missziókban való részvételérôl is.

James L. Jones tábornok kedd reggel, a Honvédelmi Minisztériumban találkozik a román haderô vezérkarának vezetôivel, a hadsereg fegyvernemeinek és fôosztályainak képviselôivel, és ismerteti a NATO keretén belül tervezett átalakításokat.

(Mediafax)

Aktuális

XXI. századi jármû tévedt a hétvégén az ütött-kopott marosvásárhelyi vasútállomásra. A Siemens cég gyártotta, Kék Nyíl fantázianévre hallgató sínautóbusz úgy elütött a környezettôl, akár egy westernfilmben landoló helikopter. A civilizációt képviselte ott, ahová az megmakacsolta magát, hogy behatoljon.

Ha minden hír igaz, hamarosan menetrendszerû járatokon láthatjuk viszont, Kolozsvár és Nagyszeben irányában, s miközben egyik szemünk nevet ennek hallatán, hisz immár azt hihetjük, mi is a civilizált Nyugat szintjén utazhatunk, a másik sír, mert szorongunk attól, amit a mindennapok gyakorlatának valósága ígér. A Kék Nyíl bevezetése ugyanis tiszteletet sugalló civilizációs ugrást jelent a vasúti szállításban tájainkon, az efféle tisztelet azonban nálunkfelé a diktatúra idején kiment a divatból, s a hagyományos vasúti kocsik a megmondhatói, hogy meddig maradnak épen a berendezési tárgyak, miután használatba adták ôket.

Az mondják, az árak megszûrik az utazóközönséget, én ettôl azonban duplán szomorú leszek. Nyugati színvonalú jármûhöz ugyanis távolról sem társulnak nyugati szintû jövedelmek, ezért - bocsánat, hogy hazabeszélek - elsôsorban az értelmiségnek lesz majdnem hozzáférhetetlen ez az utazás. Másrészt pedig egyáltalán nem garancia a kulturáltságra, ha valaki sok pénzzel rendelkezik. No meg, milyen társadalom az, amelyet "meg kell szûrni", még egy banális vasúti helyváltoztatás idejére is?

Mindez azonban csak egy aspektusa a dolognak. A modern jármû egyik legjelentôsebb elônye, az óránkénti 200 km/h-s sebesség felvételének képessége, értelmét veszíti Romániában, ahol a pályák állapota csak azt a haladási gyorsaságot engedi meg, amilyennel a "normál" vonat is halad, s ezzel éppen a Kék Nyíl melletti egyik legfôbb érv vész kárba.

Ha valaki mindebbôl arra következtetne, hogy a kôbalta mellett érvelek az önismétlô vadászpuskával szemben, téved. Csupán az alapok hiányát teszem szóvá. A Szállításügyi Minisztérium ugyanis a jelek szerint a vonal látványossága miatt döntött a Kék Nyíl megvásárlása és üzembe helyezése mellett. Szerepe nem annyira a szállítás minôségének növelése (noha nyilván ez is valóban nô), mint inkább annak demonstrálása, hogy mennyire "töri magát" a kormány ebben a tekintetben. A pályák nagy sebességekre való alkalmassá tétele, a vasútállomások korszerûsítése, a civilizált utazói magatartás megkövetelése és a rongálások megakadályozása, valamint a folyamatos, rendszeres és minôségi (!) karbantartás ellenben a közvélemény számára nem látványos (tehát nem hoz szavazatokat), viszont rengeteg pénzbe kerül. A Kék Nyíl valóban ésszerû kihasználása pedig éppen ezeknek az alapoknak a megteremtése révén válna lehetôvé.

Bár ne lenne igazam, s a vadonatúj jármû üzemelésének elsô néhány hónapja után is akadály nélkül állíthatók legyenek a székek, mûködjön a légkondicionálás és a fedélzeti számítógép, az illemhelyen pedig ne kelljen bokáig belelépni... Vajon miért nem tudok ennyire optimista lenni?

Tegnap délután Bolyai Farkas sokoldalú tudományos munkásságát összegezô, a fenti címmel megjelent kötet bemutatójára került sor a Bolyai líceum dísztermében. A kiadványt Gazda István tudománytörténész, a Megyei
Tudománytörténeti Intézet igazgatója méltatta.

Nehéz az alku az IMF-fel

A bukaresti vezetés és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselôi nagyrészt megállapodásra jutottak az új szándéknyilatkozat kapcsán, és tovább tárgyalnak az állami alkalmazottak bérének növekedését ellenôrzés alatt tartó intézkedésekrôl - jelenti a Mediafax.

A makrogazdasági mutatók az idei év elsô felében is általában kedvezôen alakultak, erôteljesen növekedett a GDP, és az elôrejelzéseknél nagyobb ütemben csökkent az infláció - áll Neven Mates, az IMF romániai fôtárgyalójának közleményében.

A készenlétihitel-egyezményt negyedik és utolsó alkalommal felülvizsgáló IMF-misszió a problémák között említette az exportok és a folyó fizetési mérleg hiányának növekedését, valamint a termelékenység szintjét meghaladó béremeléseket.

A termelékenység szintje fölé növekedô bérek és a hitelezések kiterjedése a magánszférára nagyobb keresletet eredményezett a magánszektorban és nyomást gyakorol az importra. Ennek eredményeképpen az elôrejelzéseknél nagyobb mértékben nôtt a folyó fizetési mérleg hiánya. Továbbra is problémát jelent a reálbérek erôteljes növekedése által a külsô versenyképességre gyakorolt hatás - áll a közleményben.

A privatizációs folyamat kapcsán az IMF megállapítja, hogy a Privatizációs Hatóság magánosított egy sor nagyvállalatot, a Román Kereskedelmi Bank esetében pedig folynak a tárgyalások, viszont az energetikai vállalatok privatizációja lassabban halad a tervezettnél.

Erôsödik a Richter Rt. a román piacon

A legnagyobb magyar gyógyszergyár, a Richter Gedeon Rt. az elsô félévben 32,6 százalékos növekedést ért el a román piacon - írta hétfôi számában a Ziarul Financiar gazdasági napilap.

A növekedést a piac nehézségei, a komoly fizetési problémák ellenére sikerült elérni, elsôsorban a fogamzásgátló tabletták iránti kereslet erôsödésének köszönhetôen.

A Richter Gedeon társaság tulajdonában van a marosvásárhelyi Armedica gyógyszergyár. Bár sem a társaság, sem az Armedica nem közölte a román piacon elért forgalom nagyságát, a Ziarul Financiar - a Cegedim kutatóintézet adatait idézve - azt írta, hogy az 3,2 millió eurót tett ki.

A Ziarul Financiar szerint a Richter Gedeon Romániában közepes méretû szereplônek számít a gyógyszerforgalmazás piacán, 2,2 százalékos részesedéssel. Ezt a piacot mintegy évi 60 millió eurósra becsülik, és az elmúlt két évben a egészségügyi rendszer anyagi nehézségei jellemezték.

A lap emlékeztetett arra, hogy az állam jelenleg 250 millió euróval tartozik a gyógyszergyártóknak és az importôröknek, akik közül többen már évek óta várnak pénzükre.

A Richter féléves beszámolója szerint a cégnek jelenleg Lengyelországban, Oroszországban és Romániában mûködnek leányvállalatai. A társaság várakozásai szerint ezek az idén még nem hoznak jelentôs javulást a Richter eredményszámaiban.

A közép-kelet-európai országokban a Richter 36,8 millió dollár értékben értékesített, az emelkedés mértéke itt 36,8 százalékos. A régió legnagyobb piacán, Lengyelországban a forgalom 24,7 százalékkal bôvült, 11,7 millió dollár volt az idén az elsô félévben.

A társaság 2003 elsô félévében 172,2 millió dollár export árbevételre tett szert, ami 39 százalékkal haladja meg a 2002 elsô hat hónapi értéket. A legnagyobb, csaknem 58 százalékos forgalombôvülést a fejlett piacokon érte el a cég. Az itt realizált 79,7 millió dolláros árbevétel 46 százaléka az Egyesült Államokból, 29 százaléka az Európai Unió országaiból, 25 százaléka egyéb országokból, köztük Japánból származott.

Románia kérni fogja a szomszédos országokat, hogy a kölcsönösség elve alapján ugyanolyan jogokat biztosítsanak a területükön élô román nemzeti kisebbségnek, mint amilyen jogokat a Romániában élô nemzeti kisebbségek élveznek - jelentette ki Titus Corlatean államtitkár, a Határon Túli Románok Hivatalának (DRC) ve-zetôje.

Az államtitkár közölte, hogy az általa vezetett hivatal a külügyminisztériummal közösen ilyen tartalmú kérést intéz majd a szomszédos országok hasonló hivatalaihoz.

A Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában Titus Corlatean elmondta, hogy az illetékes román hivatalok megvizsgálják: miként lehet a jelenlegi román törvényeket a határon túli románokat védô jogszabályokkal kiegészíteni.

Hangsúlyozta: ez a feladat nagyon alapos vizsgálatot igényel, nehogy ugyanolyan elégedetlenséget okozzon, mint amilyent a magyar kedvezménytörvény keltett a Magyarországgal szomszédos államokban.

A politikus szerint meg kell szüntetni azt az egyenlôtlenséget, amely a kisebbségi kérdés romániai kezelése és a határon túli románok ügyének védelme között tapasztalható. Úgy vélte, Románia eddig nagyobb figyelmet fordított arra, hogy milyen jelzéseket kap külföldrôl a területén élô nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, mint amekkorát a határon túli románok tényleges gondjaira fordított.

- Ha képesek vagyunk arra, hogy a nemzeti kisebbségeknek meghatározott törvényi, kulturális és oktatási szintet biztosítsunk, akkor természetes, hogy az az anyaország, amelynek területén román nemzeti kisebbség él, ugyanilyen politikai és anyagi erôfeszítéseket tegyen az ottani románok érdekében - magyarázta. Az államtitkár példaként említette, hogy Magyarországon olyan törvényeket kell majd elfogadni, amelyek egyrészt lehetôvé teszik a nemzetiségi önkormányzati választások során tapasztalt "etnobiznisz" kiküszöbölését, másrészt a Magyarországon élô románok számára is kedvezô módon biztosítják a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét.

Hozzátette: minden olyan Romániával szomszédos államnak, amely tagja az Európai Tanácsnak, teljes mértékben alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségekre vonatkozó európai szabályokat.

Titus Corlatean szerint Románia szigorúan csak az európai normákat kéri számon. Azt a meggyôzôdését fejezte ki, hogy a kétoldalú jó kapcsolatoknak köszönhetôen, a határon túli románok érdekében kezdett sokkal kezdeményezôbb román politika rövid idôn belül sok kézzel fogható eredménnyel járhat.

Riporterek felelôssége

A szakma neves képviselôinek jelenlétében az Aradi Magyar Sajtó Napján díjazták a harmadik alkalommal megszervezett Simándi Böszörményi Zoltán riportverseny nyerteseit. A Jelen Házban augusztus 2- án tartott kettôs ünnepségen az öt megyében megjelenô Nyugati Jelen fôszerkesztôje, Böszörményi Zoltán adta át az általa felajánlott pénzjutalmat, oklevelet illetve az édesapja emlékét megörökítô plakettet annak a tíz erdélyi újságírónak, akiknek írását a felszáz pályamûbôl a legjobbaknak talált a zsûri.

2001-ben ünnepelték az Alföld megjelenésének 140. évfordulóját, s azóta ez a nap az aradi magyar sajtó ünnepévé vált. A nap jelentôségét Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen fôszerkesztô-helyettese méltatta, majd a 35 éves újságírói pályafutás után nyugalomba vonuló Puskel Péter, akit egész életmûvéért jutalmaztak, tekintette át az aradi sajtó történetét, s olvasott fel az általa összegyûjtött anekdotákból néhányat.

Csakugyan válságba került-e a riport, a szociográfia, s ez a jobb sorsra érdemes újságírói mûfaj ki tud-e lábalni abból a helyzetbôl, amelybe a híradás jellegû újságírás elterjedése miatt került? - tette fel a kérdést Beke György, a Magyarországra kitelepedett neves erdélyi író és közíró, a zsûri elnöke. A mûfaj rangjának visszaállítására két szerencsésen egybeesô eseményt említett. - Ezek egyike a Simándi Böszörményi Zoltán riportverseny - vélekedett a továbbiakban, majd a Nyugati Jelen fôszerkesztôjének mecénási szerepét méltatta.

- Azért volt jó elolvasni az írásokat, mert éreztem a szerzôknek az erdélyi emberek, a magyar valóság és a szakma iránt érzett felelôsségét - vélekedett dr. Bényei József, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, a debreceni újságíró-iskola vezetôje, aki harmadik alkalommal vett részt a pályamûvek elbírálásában. A versenyre beérkezett 48 riport értékelése mellett felhívta a figyelmet a hibákra, hiányosságokra is. A társszervezô romániai magyar újságírószövetség nevében Csép Sándor, a MÚRE elnöke jelentette ki, hogy az erdélyi újságíró- társadalom körében az eltelt évek alatt rangot vívott ki a pályázat.

A Simándi Böszörményi Zoltán riportverseny elsô díját az idén Mózes László, a Háromszék munkatársa nyerte el, a másodikat a szatmárnémeti Sike Lajos, a harmadik díjat pedig az aradi Andó András vehette át. Különdíjjal jutalmazta a zsûri Jánossy Alíz (Gyergyószentmiklós - Szántó György- díj), Bakó Zoltán (Marosvásárhely - Franyó Zoltán-díj), Balta János (Arad - Tóth Árpád-díj), Adamovits Sándor (Marosvásárhely, Ficzay Dénes-díj), Szucher Ervin (Marosvásárhely - Spectator-díj), Szôke Mária (Nagyvárad - Kuncz Aladár-díj) valamint lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi (Jávor Pál-díj) riportját.

Augusztus vége - szeptember eleje között tartják a Nyárádszeredával összenôtt Andrásfalván azt az alkotótábort, amelynek célja tamplomaink kazettás mennyezeteinek megmentése, felújítása. Geczô András lelkész elmondta: hosszú távú stratégiát dolgoznak ki a nyárádszentannai mûemlék templom és a többi erdélyi hajlék kazettáinak megmentésére. A kazettamentô programhoz Mihály Ferenc szovátai régész-restaurátor szaktudására számítanak, aki a szentannai kazetták rehabilitációs tervét már el is készítette. Tehetséges fiatal képzômûvészek korábban is segítettek, hiszen a nyárádremetei nyári tábor rendszeres alkotóiként festették meg az ott épült új református templom kazettáit. Szükséges lesz továbbá a nyárádszentmártoni, kalotaszegi templomok kazettáinak megmentéseis. A mûvészek egy része még fôiskolai, akadémiai hallgatóként kezdte munkáját, mára nagyrészt diplomás emberekként térhetnek vissza. Kiss Ármánd, Jánosi Andrea, Felházi Ágnes, Banta Annamária, Egyed Tibor, Csorján Melitta, Daróczi Tünde, Sárkány Noémi idén is készséggel áll a nemes ügy szolgálatába. - Arra készülünk - tájékoztatott Kiss Ármánd -, hogy a tiszteletes úrral együtt (és persze a rehabilitációs program vázlatával) megkeressük az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségét Kolozsváron, és támogatást kérünk kezdeményezésünkhöz.

Egy közösség ébresztgetése

2002 augusztusában tartották az elsô tánctábort Csáváson. A Duna TV-ben azelôtt is, akkor is, azután is gyakran szerepelt a híres szászcsávási cigánybanda, cigányzenekar. Láthattuk Jámbor Istvánt, Csányi Sándort, Mezei Leventét, Csányi Mátyást, Jámbor Ferencet, a többieket. Láthattunk aztán egy lakodalmat is, a produkció messze állt a szakmaiságtól, inkább érdekességeket keresett abban, hogy muzsikus romák lakodalmaznak Csáváson. A zenekar ekkor már úgyszólván világhírû volt. Csodabogárként mutogatják ôket mindenfelé. Szánthó Csaba, egy magyarországi mérnökember (maga is muzsikus) "fedezte fel" ôket. Jól jártak a zenélô utakkal, megnôtt a keresetük. Marosvásárhelyen is többször felléptek, mindig sikerrel. Magam is kedvelem ôket, hiszen apjukat, nagyapjukat ismertem, egykor (helyettesítô pedagógusként) szembesülhettem gondjaikkal, tudtam: életük akkor lesz jobb, ha a közösség nagy részét kitevô magyarságé is jobb lesz. Szánthó Zoltán, anélkül, hogy szándékában állhatott volna, a muzsikások "promoválásával", a(z elsô) szászcsávási tánctáborral megbolygatta a falu régi rendjét. Maguk a zenészek mondták el a tévében: sosem gondolták volna, mekkora pénzt jelent számukra ez vagy az a turné. (Tessék kizárni innen azt a kajla gyanút, hogy vajon mennyi illette volna ôket, ha minden járandóságuk az európai adózási normák szerint folyik be stb., ez egyrészt rossz vért szülne, másrészt amúgy sem vezet sehová.) Házat vásárolhattak bent, "a magyarok között", másként tekintenek rájuk a helybeliek, felértékelôdött a státusuk, egyik meghívás a másikat érte, máig ott vannak mindenütt, ahol erdélyi muzsikáról van szó, zenéjükkel azonosítják a szászcsávási folklórt, mintha ez a falu ettôl volna igazán híres Európában. Ettôl is híres, tudhatjuk, de arról, amit sorozatunk elôzô két közlésében írtak-írtunk, nem szabad elfeledkezni. Tavaly lapunk augusztus 20-i számában oldalas összeállítást közöltünk a csávási tánctábor zárónapjáról. Nos, azóta semmi sem veszítette érvényét az ott megírtakból. A falu - tánctábor, családi mellékjövedelmek ide, kapcsolatépítések oda - nem ment elôre, a vendégek elhúztak, a falu közepén csak egy, a telet szerencsésen átvészelt konténer árulkodik arról, hogy volt egy kis civilizációs ez-meg-az, de aztán maradt minden a régiben.

Dr. Ábrám Zoltán EMKE-elnök kérésünkre ezeket nyilatkozza: - Általában az EMKE, így annak Maros megyei szervezete is, arra törekszik, hogy minél több településen öntevékeny közmûvelôdési szervezetek alakuljanak és mûködjenek, aktív szerepet vállalva a közösség kulturális életében. Ehhez próbálunk segítséget nyújtani, igencsak korlátozot lehetôségeink szerint.

Nagy örömmel tettünk eleget a szászcsávási Kinizsi István Kör felkérésének, hogy ezentúl EMKE- tagszervezetként mûködne. A megbeszélés jó alkalmat nyújtott a tervek, elképzelések, gondok feltérképezésére. Legsürgetôbb feladatnak bizonyult, hogy legyen "bedolgozó" karnagy a faluban, és ôsztôl újra próbákra gyûljön össze az elmúlt évtizedekben nagy elismerést elért kórus. Körvonalazódott egy téli népfôiskolai jellegû tanfolyam megszervezése. Leginkább az az igény merült fel, hogy legyen székhely, ahol az elôadások megtartásán túl lehetôség nyílna a színjátszóknak próbára, ahol a fiatalság hasznos foglalkozásokon vehetne részt. Az ilyen jellegû önszervezôdésnek, amelybôl elôbb- utóbb teleház jöhetne létre, ma már igencsak keletje van számos országban; helyi összefogással, jó menedzseléssel országunkban is több tucat teleház mûködik immár.

Örvendetes a község polgármeste-rének (és remélhetôleg önkormányzatának is) pozitív hozzáállása a székhelyigény kielégítésére, a támogatásra szoruló, ugyanakkor öngazdálkodó kulturális élet megsegítésére. Jó reménységünket igazolja, hogy a leendô székhelyen létesítendô kézikönyvtár elsô köteteit már a Sánta Huszár, Kinizsi István unokája, és most az EMKE részérôl magunk is, a Kinizsi István Körnek adományozhattuk.

(Folytatjuk)

Notesz

Híre van, hogy mégiscsak lesz - újra lesz! - Kossuth Lajos utca Marosvásárhelyen. A Bulevárdból azonban egyelôre nem lesz Vár sétány - legalábbis a rossz jelek szerint. Továbbra is a háborús bûnös marsall, Ion Antonescu nevét viseli. Hogy mit szól ehhez a törvénytisztelô, józan ész és Európa és az izraeli államfô? Városunk némely xenofób, ultranacionalista illetékese úgy véli: mindez nem számít. A hályogos szemek gyógyíthatatlanok.

Akadnak hályogos szemû kortársaink, akik nem ismerik - illetve: nem hajlandók ismerni - például Matatias Carp könyvét (Holokauszt Romániában. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról - 1940-1944), minek elôszavában a szerzô többek között ezt írta: "Azt akarom, hogy mindenki ismerje meg az igazságot, csakis az igazságot, a teljes igazságot. - Ezért egy pillanatra fel fogom lebbenteni a szemfedôt, mely a több mint 400.000 halottat takarja, s félrevonom a leplet is a rablásról, amely értékben meghaladta az egymilliárd dollárt". Antonescu országvezetése idejében történt mindaz, amirôl Carp hitelesen beszámolt. S bizonyos honfiak szerint Antonescunak szobor is illene-kellene Vásárhelyt. Abban a városban, mely mellesleg soha nem tartozott az ô fennhatósága alá...

Bennem él a remény: ha már nem maradhatott meg Bethlen Gábor utcának a Bulevárd, elôbb-utóbb tán kicserélik azt a feliratot. A legszélsôségesebbek is rádöbbenhetnek: Antonescuval nemigen lehetséges bevonulni az Unióba. Kossuth Lajosra azonban rábólinthatnak a londoni és washingtoni fejesek is; feltehetôleg tudnak egyet-mást hajdani ottlétérôl, szabadságharcos múltjáról. Csak nehogy holmi helyesírási- ferdítési hanyagság áldozata legyen a nagy név, amikor visszakerül a helyére. S a Lajos helyett valami egyéb legyen ott olvasható. Mondjuk ez: Ludovic Kossuth ...

Aggodalmamnak oka van. Élt egykoron Erdélyben egy Dózsa György nevû székely vitéz (éppenséggel Székely-ként is emlegetik a magyar históriában), s lám csak mi történt vele: váratlanul Gheorghe Doja lett belôle. Így beszélnek róla a román nyelvû iskolai könyvek, így írták ki nevét sok esztendôvel ezelôtt Vásárhely leghosszabb utcájának névtáblájára (is). Nap mint nap láthatjuk - változatlanul. Pedig hát Dózsa György a magyar nép történelmének nagy alakja. Emlékét nem égethették meg az urak Temesvárt a tüzes trónon. Megérdemelné azt a tiszteletet, hogy nevét ezeken a tájakon - szülôföldjén - hibátlanul, eredeti alakjában viseljék utcák és terek.

Gondoljuk csak végig: milyen felháborító lenne (okkal), ha a nagy román hazafit, Nicolae Balcescut szándékosan Balcseszku Miklósként szerepeltetnék itt-ott, határokon innen és túl...

A név: maga az ember. Mindnyájunk legdrágább tulajdona. A történelmi nevek ugyanvalóst védelmezô becsülésre, hû megôrzésre méltóak.

Június végén nemzetközi intervencionális kardiológiai tanácskozás színhelye volt a megyei sürgôsségi kórház. A dr. Benedek Imre egyetemi elôadótanár szervezte rendezvényen az ország neves szakemberei mellett budapesti vendég is részt vett. Dr. Keltai Mátyás professzort, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszékének tanárát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem díszoklevelével tüntették ki, mivel az általa mûködtetett Gábor György Alapítvány révén évek óta építi a két egyetem közötti kapcsolatot.

A vendégprofesszortól, aki elôadásában a magyarországi katéteres beavatkozások számának nagymértékû növekedésérôl számolt be, azt kérdeztük, hogy mit is fed az intervencionális kardiológia elnevezés, milyen mûveleteket jelent, és milyen szívbetegségek gyógyítására alkalmazható?

- Az intervencionális kardiológia fogalomkörébe sok minden tartozik. A közös bennük az, hogy mûtéti jellegû beavatkozásokat végezhetünk anélkül, hogy a mellkast feltárnánk, és a szívhez kívülrôl hozzáérnénk. Katéteren keresztül be lehet jutni a szív mind a négy üregébe, ahova elektródákat lehet bevinni, el lehet zárni a kóros összeköttetéseket, ki lehet nyitni a kórosan elzáródott részeket, hamarosan billentyût is lehet beültetni... A legnagyobb számban elôforduló beavatkozás, amit katéterterápiával, intervencionális kardiológiai módszerrel oldunk meg, a koszorúér- angioplasztika (tágítás), ami az ér belülrôl történô megformálását jelenti. Amikor az éren belül szûkület keletkezik, a véráramlás lelassul, ami egy kritikus szintet elérve a mûködést gátolja. A lábon levô érszûkületnél például ez úgy mutatkozik meg, hogy járás közben a szóban forgó végtag nem kap elég vért, ami a lábizomzatban jelentkezô fájdalomhoz vezet. Ennek hatására az ember megáll, s mivel nyugalmi állapotban elég a vér, elmúlik a fájdalom. Ha újra elindul, s megy 300 métert, megint fellép a lábfájdalom, amit latinul claudicatio intermittensnek, azaz idôszakos sántításnak nevezünk. Ezek az emberek szoktak megállni a kirakatok elôtt és nézelôdnek, aztán ha elmúlt a fájdalom, újra megindulnak. Így van ez a szíven belül is, ha a szív erôsen dolgozik, mellkasi fájdalom lép fel a koszorúér-szûkület miatt.

- Mi a teendô ilyenkor?

- Meg lehet oldani a vérellátást mûtéti úton (bypass), úgy, hogy a lábból kivett érrel megkerülik a szûkületet. Az intervencionális kardiológia keretében katétert vezetünk be a szûkületen át, és ott egy ballonnal kitágítjuk, szétnyomjuk a szûkületet okozó anyagot.

- Az átlagemberek körében van egy bizonyos félelem, s emiatt akadnak olyanok, akik nem merik alávetni magukat a katéterezésnek. Mennyire biztonságos ez a mûvelet?

- 25 évvel ezelôtt találták ki a módszert, és azóta igen széles körben terjedt el. Jelenleg évente több mint kétmillió angioplasztika, azaz koszorúér-tágítás történik, sôt lehet, hogy több is, mivel nincsenek egészen pontos világadataink. A technológia nagyon sokat fejlôdött, a beavatkozás következtében történô elhalálozás egy ezrelék. Körülbelül 98-99 százalékos sikeraránnyal végezzük ezeket a beavatkozásokat, száz olyan betegbôl, aki az asztalra fekszik, legalább 98 százalék jobb állapotban kerül le. A tágítást röntgenellenôrzés alatt végezzük, és a koszorúérfestés következtében pontosan látjuk, hogy mit teszünk.

- Ha ennyire eredményes beavatkozásról van szó, miért szükségesek továbbra is a bypass- mûtétek? Vannak olyan esetek, amikor a katéteres eljárást nem lehet elvégezni?

- Egyes anatómiai helyzetekben elvégezhetô a beavatkozás, más helyzetben nem. Ha több lézió, eltérés van, akkor mindig az az elv, hogy teljes vérellátást kell biztosítani minden területnek. Ennek érdekében, ha valakinek öt szûkülete van, akkor mind az ötöt át kell hidalni. A sebész számára minden egyes érszakasz elérhetô. A katéteres terápia számára nem éppen minden. A sebészi technológia is fejlôdött, s a tapasztalatok és összehasonlító tanulmányok alapján tudjuk, hogy melyek azok az anatómiai helyzetek, amelyeket egyik vagy másik (tulajdonképpen egymást kiegészítô) módszerrel kell megoldani.

- A tanácskozáson elhangzott, hogy különbözô központokban különbözô módszereket használnak. Hogyan vélekedik ezekrôl?

- Ha a tágítás során az ér megsérül, beindul a folyamat, amelynek során az ér sejtjei burjánozni kezdenek, és emiatt visszaszûkülhet a tágított érszakasz. Ez az esetek körülbelül 30 százalékában fordul elô, ami az eljárás egyik hátulütôje. Ha a sebészek áthidalják mind az öt szûkületet, tartós lesz az eredmény, de nagyobb a kockázat: felnyitják a mellkast, másfél méter bôrmetszés történik a lábon meg a mellkason, ami után a gyógyulás egy-két hónapot vesz igénybe. A ballon-katéteres tágítást követôen két-három nap múlva munkába állhat az ember. Amióta kitalálták, hogy fémhálóból készült érprotéziseket, azaz stenteket is lehet alkalmazni, megszûnt az a veszély, hogy váratlanul összeessen az ér fala, és hirtelen elzáródjon. Amíg nem volt stent, csak ballonnal tágítottunk, a fenti eset elôfordult néhány százalékban, amióta a stenteket alkalmazzuk, nagyon biztonságos lett a beavatkozás.

Régebb a ballon-angioplasztika esetében biztosítani kellett a sebészeti hátteret. Ma száz esetbôl félszer vagy egyszer fordul elô, hogy mûtéti beavatkozásra van szükség. A stentek másik elônye, hogy az ér újrabeszûkülését 15 százalékra csökkentették. Két-három éve készülnek olyan stentek is, amelyeknek speciális gyógyszerbevonatuk van, ami kioldódik a stentbôl, és megakadályozza a sejtburjánzást. Ezáltal az újrabeszûkülés aránya öt százalék alá csökkent.

Nagyon jó hatékonysággal lehet ezekkel a gyógyszerkibocsátó fémhálókkal dolgozni. Ezért az intervencionális koszorúér- beavatkozás fô iránya a következô: ballon- katéteres tágítás, majd stentbeültetés. Sajnos a gyógyszerkibocsátó stentek háromszor drágábbak, amire nem nagyon van pénz sem Magyarországon, sem Erdélyben. Sôt még a leggazdagabb országokban is ritkán használják, körülbelül harminc százalékban. Az össz- angioplasztikák 80-85 százaléka stentimplantációt is jelent.

A tanácskozáson két egyéb módszerrôl is szó volt, amit kiegészítésképpen alkalmaznak. Egyik a helyi besugárzás, ami tíz évvel ezelôtt kezdôdött, és mára már befejezôdött. Kiderült ugyanis, hogy nem eredményez olyan nagyfokú javulást, hogy érdemes lenne rutinszerûen végezni. Igaz ugyan, hogy az újraszûkülések nagy részét képes megszüntetni, viszont egyéb bajokat tud okozni, mint például a kóros alvadékonyságot. Ezenkívül elég drága és idôigényes is. Néhány helyen próbaképpen kezelnek ezzel a módszerrel is, amit ki lehet próbálni, de nem ez a fô csapásirány.

A másik módszer a lézer. Ez húsz éve létezik, s a szakcég képviselôje a tanácskozáson be is mutatta, hogy többféle lézer van. Minden lézeres sugárforrás- kibocsátásnak más az energiája, és aszerint, hogy milyen energiatartományban dolgozik a készülék, különbözô dolgokra alkalmas. Speciálisan a koszorúér-angioplasztika céljára egy jobb lézert találtak ki, mint ami 10-15 évvel ezelôtt volt. Erre akkor lehet szükség, ha a stentbeültetés után a hálón belül újravisszaszûkülés alakul ki. Ilyen esetben az érfalhoz hozzáfeszülô drótháló lyukain kitüremkedik az újonnan képzôdött vadhús. Ennek az érlumenbe benôtt anyagnak az eltávolítására alkalmasnak tûnik a lézer. A problémát az ára jelenti, amirôl nem volt szó. Drága. Egy körülírt területen viszont, az esetek néhány százalékában jó lenne egy ilyen készülék nálunk is.

- Ha jól értettem, sürgôsségi esetekben folyamodnak a katéterezéshez, annál is inkább, mivel költséges beavatkozásnak számít?

- Általában nem gondolom, hogy drága lenne, mivel az emberi élet pénzben nehezen kifejezhetô...

- Elsôsorban arra gondoltam, hogy az egészségügyi büdzsék biztosította lehetôségekhez képest drága...

- Jelenleg az a helyzet, hogy Romániában az életkor tíz évvel kevesebb, mint Nyugat-Európában, Magyarországon pedig hat évvel. Ez annyit jelent, hogy a 40-50-60 éves emberek meghalnak nagyrészt baleset, daganatos betegség, alkoholizmus, s legfôképpen érbetegségek miatt. Ebbôl kiindulva kell megtennünk mindent. A megelôzésrôl nem nagyon esett szó ezen a szimpóziumon, mert nem ez volt a téma, de rendkívül fontos. Több elôadó foglalkozott azzal, hogy a láb ereiben elôállt elzáródásokat meg lehet szüntetni. Ennek nyomán talán kevésbé fognak szenvedni az érintettek, de egy nappal sem fognak tovább élni. Sajnos az érszûkületes betegeknél általában nem alkalmazzák ugyanazokat a megelôzési eljárásokat, mint a koszorúér-betegeknél. Pedig erre nagy szükség lenne. Ha valakinek a combjában van egy érszûkület, akkor egészen biztos lesz a szívében is, ami infarktushoz, vagy az agyában is, ami bénuláshoz vezethet.

Tehát nem csak a fájdalmat okozó lábérszûkülettel kellene törôdni, hanem a gyógyszeres kezelést is éveken keresztül kellene alkalmazni, hogy ne alakuljon ki a koszorúér, az agyér- betegség, hogy a mozgásképtelenné vált beteget ne kelljen évtizedeken át egy szanatóriumban bénán ápolni, ami megfizethetetlenül drága a társadalomnak.

- Mennyi ideig tart az intervencionális kardiológiai beavatkozás hatása, hogyan befolyásolja az élettartamot?

- Évtizedek óta gyakoroljuk ezeket a módszereket, és egy csomó statisztika készült arról, hogy mennyi ideig élnek a betegek, ha sebészeti vagy intervencionális kardiológiai beavatkozáson esnek át. Végül is az derült ki, hogy különbözô kórképekben más-más az összehasonlítási alap.

Az úgynevezett stabil koszorúér-betegség fennállása esetén csak akkor van baj, amikor erôsen terheli magát az ember. A stabil anginában ha egy ér beteg, nem tudjuk, hogy mit kell csinálni. Nincs halálozási elôny akkor, ha beavatkozást hajtunk végre vagy sem.

Ha két ér beteg, akkor megosztott a dolog, azt mondják, hogy általában koszorúér-angioplasztikát kell végezni, vagy pedig csak gyógyszeres kezelésre van szüksége. Ha három ér betegségérôl van szó vagy katéterezésre vagy sebészeti beavatkozásra van szükség, mivel a gyógyszeres kezelés már nem elegendô. Nincs halálozási elôny, ha viszont sok a tünet, akkor lehet koszorúér- angioplasztikát végezni, de nem muszáj, mert akinek stabil betegsége van, az egy jóindulatú állapotnak tekinthetô. Kivételt jelent a fôtörzsbetegség, amikor sebészeti beavatkozásra van szükség.

Ha instabil tünetek vannak (infarktus, instabil angina), akkor majdnem mindig el kell végezni a katéteres koszorúér- tágítást. Ilyen állapotban ugyanis a mûtét kockázata nagy, a halálozási arány pedig hat-nyolc százalék.

Az infarktusos betegek 40 százaléka meghal, anélkül, hogy orvos látná. Öt százalékuk meghal az elsô orvosi vizsgálat után, de még a kórházba érkezés elôtt. Általában 55 százalékuk éri el a kórházat. Ebbôl az 1960-as években a 30 százalékuk meghalt Magyarországon. Amikor a nyolcvanas években bevezették az ôrzôket, az intenzív osztályon való ápolást, ez 15 százalékra csökkent. A 90-es években a vérrögoldó kezelés bevezetésével ez az arány hét százalékra csökkentette a halálozást. 2000-tôl az infarktusban alkalmazott PTCA-val (Percutan Transluminalis Coronaria Angioplastica) két-három százalékra csökkent a kórházi halálozás aránya - mondotta Keltai professzor.

A szív a teljes kifejlôdés elôtt átmegy az állati törzsfejlôdés összes formáján.

Ki ne emlékezne a kameruni focista, Marc-Vivien Foé minapi tragédiájára: a játékos egy franciaországi válogatott mérkôzésen egyszerûen összeesett, s meghalt. A szíve mondta fel a szolgálatot.

A szív- és érrendszeri betegségek napjaink elsô számú "közellenségei": többen halnak meg miattuk, mint rákban. Pedig a szív egy csodálatos, s nagyon sokat kibíró szervünk: gondoljunk csak bele, egy ember élete során a szíve majdnem 3 milliárdszor húzódik össze. Nem áll meg soha - kivéve a legutolsó alkalmat...

Ez az alig 300 grammos szerv naponta 7200 liter vért mozgat meg, s mindennek ezredmásodperces pontossággal kell mûködnie.

Mint a L'Express címû francia hetilap cikkében olvasható, az embrióban a szívsejtek alakulnak ki elôször, megelôzve még az idegsejteket is. Már a terhesség harmadik hetében felismerhetôk, s a szív teljes kifejlôdése hat hetet vesz igénybe. Ezt a folyamatot legalább húsz gén irányítja. S ami még rendkívülibb: a teljes kifejlôdés elôtt a szív átmegy az állati törzsfejlôdés összes formáján. A legelején még csak egy egyszerû csô, (mint a férgeknél) majd kialakul a két pitvar és egy kamra (mint a hüllôknél) s csak ezt követôen jön létre mind a két pitvar és két kamra (ez a szívtípus elôször a madaraknál figyelhetô meg).

A szívbetegségek általában lassan, fájdalom nélkül, "csendesen" alakulnak ki, nincsenek elôjelek. Ezért fontos a megelôzés, a kockázatok pontos felmérése. Régóta tudott: a dohányzás, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás, a túlsúly és az öröklött családi tényezôk - mind-mind veszélyt jelentenek. "Azonban egy-egy tényezôt nem szabad kiragadni" - mondja Alain Ducardonnet, a francia kardiológusok szövetségének elnöke. "Ha valakinek 160/90-es a vérnyomása, az még önmagában nem nyugtalanító, ha emellett alacsony a koleszterinszintje, nem dohányzik, s apja még 90 évesen is egészséges."

Nemcsak fôzeléknek, salátának, ivólének is hasznosak a zöldségek.

A zöldségek kipréselt leve teljes értékû táplálék. Tele van az ember számára nélkülözhetetlen vitaminnal, nyomelemekkel.

A zöldségeket nemcsak salátának, fôzeléknek, köretnek lehet elkészíteni. Igen finom és egészséges leveket préselhetünk, passzírozhatunk, turmixolhatunk belôlük.

Fejessalátalé: a sötétzöld levelû fajták a legértékesebbek, mert sok bennük a kalcium, a magnézium, a vas, a kálium, a klorofil és az A-, E-vitamin. A salátalétôl dús lesz a hajunk, egészséges a bôrünk. A salátalevet hígítsuk más zöldség levével, mert töményen nagyon erôs az íze.

Sárgarépalé: sokak szerint a zöldséglevek királya. Magas az A provitamin tartalma, amelyet szervezetünk A vitaminná alakít át. Sok benne a B-, C-, E-, D- és a K-vitamin, valamint az ásványi anyag. A lében található kalcium és magnézium nyugtatja és megfelelô szinten tartja a bélfal tónusát. Ezek erôsítik a csontokat és a fogakat is. Elônyös a bôr és a haj számára is. Tisztítja a májat, mivel elôsegíti a pangó epe és a fölösleges zsírok eltávozását a szervezetbôl.

Kerek száz esztendeje találták fel a világ talán legelterjedtebb idegnyugtatóját, a rágógumit.

A két csapat játékosai átszellemült arccal hallgatják országuk himnuszát. A tévékamera premier planban mutatja a fiúk arcát. Szinte mindegyiknek mozog a szája, az arcizma. Nem a mérkôzés elôtti percek feszültségétôl, inkább a feszültségoldásra szolgáló rágógumitól!

Reklámemberek kiszámították, hogy ha az eddig gyártott rágógumit élével egymás mellé helyeznék, akkor több mint 200 millió kilométer hosszú lánc jönne létre. Ez ötszázhúszszorosa a Föld és Hold közötti távolságnak.

Eddig 40 ezer milliárd darab rágót adtak el szerte a világon.

Idén jubileuma van a rágóguminak: 1893 ôszén került elôször piacra. William Wrigley philadelphiai kereskedô nevéhez fûzôdik a gyártása. A derék kereskedô 1891-ben, mint szappanárus érkezett Chicagóba harminc dollárral a zsebében. Vásárlóinak saját készítésû természetes aromákkal ízesített gumit adott ajándékba. Amikor rájött, hogy ez mennyire népszerû, különösen a gyermekek körében, felhagyott a szappanárusítással és kísérletképpen piacra dobta az elsô modern rágógumit. A nagy üzletet a második világháború hozta meg, amikor a kereskedô fia, akinek már gyárai mûködtek, elérte, hogy az amerikai katonáknak napi három "rágót" utaljanak ki. A reklámkampány elérte a célját, az amerikaiak ma már több, mint egymilliárd dollárt költenek rá. A statisztikák szerint az amerikai fiatalok évente átlagban 250 darabot fogyasztanak.

A rágógumit sokan támadták, mondván, hogy fogszuvasodást okoz. Ma az orvostudomány
épp ellenkezô véleményen van. "A cukor nélküli rágó meggátolja a szuvasodást" - állítják a fogorvosok. A rágás során ugyanis a nyálképzôdés fokozódik s ez köztudottan semlegesíti a szájban keletkezô, fogszuvasodást elôidézô savakat.

A rágógumi az egész világon népszerû lett, hosszú ideig a feltaláló, Wrigley nevével fémjelezték márkáját is. Csupán a szocialista országokban ódzkodtak tôle jó ideig, mondván, hogy a rágógumi - akárcsak a Coca-Cola - a kapitalista fiatalok megvetendô ajzószere. Ma már egyedül Szingapúrban tiltják, ahol a hatóságok súlyos pénzbírságot rónak ki a rágógumi terjesztôkre és fogyasztókra.

A villamossági vállalatoktól nyugdíjba vonult személyek 2003. április 1-jétôl évi 1200 kWh- nyi villamos energiát fogyaszthatnak ingyenesen, azaz havi 100 kWh-t háztartási villamosenergia-fogyasztás esetében. Ehhez a nyugdíjasoknak néhány feltételt kell teljesíteniük: 2000. szeptember 30-ig kellett nyugdíjazzák ôket azoktól a vállalatoktól, amelyek az Energetikai Minisztérium, a Renel vagy Conel egységei voltak, és ezekben az egységekben legkevesebb 15 évig dolgoztak. Azok a személyek, akik nukleáris energiatermelô vállalatoknál dolgoztak, akkor is részesülnek a kedvezményben, ha 1998. augusztus 1. elôtt vonultak nyugdíjba. A kedvezményre jogosultak, akik a szociális villanydíjra kötöttek szerzôdést, ezután standard, bérlet nélküli szerzôdésre kell áttérjenek. A fenti kedvezményben részesül az elhunyt jogosult házastársa is az újabb házasságkötéséig, ha az elhunyt férj vagy feleség minimum 20 évet dolgozott e vállalatok egyikénél; az I. és II. fokú rokkantnyugdíjasok és a kollektív elbocsátások alkalmával leépített alkalmazottak, ha teljesítik a fenti feltételeket.

A kormány jóváhagyta a 2003. évi 15-ös számú, a fiataloknak járó lakásépítési támogatásról szóló törvény alkalmazási utasításait. A törvény értelmében 18-35 év közötti fiataloknak jár támogatás, akik 250-500 négyzetméternyi területet igényelhetnek az önkormányzatok magánvagyonát képezô területekbôl.

A lakásépítésre alkalmas szabad területek felleltározását egy 3-5 tagú, tanácsosokból, köztisztviselôkbôl álló bizottság végzi, amelynek a kormányhatározat életbe lépésétôl számított 10 napon belül kell megalakulnia. A területek felleltározására 60 napja van a bizottságnak. Azok a fiatalok, akik építkezés céljából területet igényelnek az önkormányzattól, kérést kell benyújtsanak a helyi tanácsokhoz, amihez mellékelniük kell a születési bizonyítvány, személyi igazolvány másolatát, az igénylô saját felelôsségére tett nyilatkozatát, mely szerint az utóbbi 10 évben nem rendelkezett (és jelenleg sem birtokol) 50 négyzetméteresnél nagyobb területet váro-son és 5000 négyzetméteresnél nagyobb területet falun. A benyújtott dokumentációt elemzi a szóban forgó bizottság, majd a helyi tanács, utóbbi dönthet az igénylô javára vagy elutasíthatja a kérést. A testület határozatát a polgármesternek 15 napon belül gyakorlatba kell ültetnie.

A helységek polgármesterei a prefektuson keresztül 2003. szeptember 1-jétôl kezdôdôen havonta jelentik a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak a 15- ös törvény alkalmazásának menetét. Az említett törvény értelmében a területet ingyenesen adják használatba mindaddig, míg az épület rajta áll. Az ilyen módon telekhez jutott fiatalok a terület kiutalásától számított 1 éven belül kötelesek megkezdeni a lakásépítést. Ha ez nem történik meg, a helyi tanács visszavonhatja a terület használati jogát.

Elgondolkoztató és tanulságos Tófalvi Zoltánnak a Korunk 2003/6. számában megjelent írása, mely Fodor Pál életútjáról, meghurcoltatásáról, bebörtönzésérôl szól. Ô is az ’56-os erdélyiek egyike volt, aki úgy gondolta, hogy a magyar forradalom lehetôséget nyit arra, hogy nálunk is egy demokratikus rendszer jöjjön létre és megnyugtatóan rendezôdjék az erdélyi kérdés.

Elgondolkoztató, hogy miért beszélünk oly keveset az elmúlt évtizedek traumáiról, szenvedéseirôl, tragédiáiról. Vajon hány fiatal tudja, hogy 1956 kapcsán itt nálunk hány embert végeztek ki, hányat küldtek börtönbe, hányat hurcoltak meg? Valóban jót tesz a társadalomnak, a felnövô nemzedéknek a jótékony feledés? Senki sem lihegett bosszúért, az áldozatok vagy azok hozzátartozói nem kértek leszámolást, még kártérítést sem tönkretett életükért, de elszámoltatást igen. Egy rendszer bûneit kellett volna, kellene, amíg nem késô, számba venni és beírni a történelem nagy könyvébe.

A kilencvenes évek elején a sajtó sokat foglalkozott a kérdéssel, interjúk, visszaemlékezések jelentek meg, aztán csend lett. Nem hazai, nem csak erdélyi jelenség ez, egész Európára kiterjed. Magyarázható ez sokak rossz lelkiismeretével, politikai érdekekkel, társadalomlélektani tényezôkkel, például azzal, hogy a rosszra, a gonoszságokra, kis árulásokra és nagy megalkuvásokra nem szívesen emlékezik a társadalom. Csakhogy a kommunizmus bûneinek elhallgatása, a rendszer kozmetizálása mérhetetlen erkölcsi károkat okoz. Ti. a fiatal nemzedékben kialakítja azt a meggyôzôdést, hogy nem érdemes becsületesnek lenni, másokért nem kell küzdeni, a közösség, amelybôl vétettél, nem fontos. Intézd csak kis ügyeidet, alkalmazkodj minden áron, élj jól, a többi - a nemzet, a szülôföld - nem fontos. Felmértük-e, hogy az ilyen mentalitás milyen rombolást végez egy kicsi és amúgy is fogyó társadalomban, mint amilyen az erdélyi magyarság?

Tófalvi Zoltán érdeme, hogy a történész alaposságával és a tényfeltáró újságírás következetességével mutatja be a korszakot és annak szereplôit. Számos írása, rádió- és tévériportja jelent meg e témában, társszerzôje a Magyar ’56 címû köteteknek.

Tanulságos a mintegy harmincoldalas írás, több szempontból is. Fodor Pál az erdélyi kérdés békés megoldását kereste, számára a járható utat a lakosságcsere jelentette volna, hogy ez mennyire volt kivihetô, az más kérdés, a lényeget a hajdani rabtárs, Csiha Kálmán lelkész, püspök fogalmazta meg: "úgy gondolta el, hogy végre mindkét nép közel kerüljön egymáshoz, és barátok lehessenek!" Csakhogy akkor egy székely mérnöknek ilyen kérdésekben nem lehettek önálló elképzelései. Sem ilyen kérdésben, sem másban, sem neki, sem másnak. Az erdélyi kérdés megoldásáról, az együttélés mikéntjérôl mindig a hatalom döntött. Hol külsô hatalmak, hol Bukarest vagy Budapest, sokszor ellentétben, máskor egyetértésben intézkedtek. Ha a regnáló hatalomtól eltérô elképzelése volt valakinek, az megnézhette magát. Valljuk be, ma sincs másképp, tessék megnézni a Sabin Gherman körül kirobbant és szított botrányt, az önálló székely gazdasági régió gondolatát, az önálló magyar egyetem létét vagy bármiféle autonómia felemlegetését kísérô politikai hisztériát. Ha pedig arra gondolok, hogy az EU úgy próbálja megoldani az egész Kelet-Európában jelentkezô hasonló kérdéseket, hogy nem igazán ismeri azok társadalmi, történelmi, etnikai hátterét, ráadásul csak az egyik felet szokta meghallgatni, akkor elmondhatjuk, hogy közös dolgainkban igen sok még a rendeznivaló.

Ugyancsak tanulságos az a mód, ahogyan reagált az itteni eseményekre az akkori magyar vezetés. Kádá- rék szabályosan biztatták az itteni hatalmat a leszámolásra. Amely hatalomnak ilyesmikben amúgy sem kellett biztatás. Ide kívánkozik még egy másik esemény, mintegy zárójelben, hisz más forrásból tudom: 1958 szeptemberében a magyar kormány alázatosan (és gyalázatosan) bocsánatot kért Bukaresttôl egyetlen újságcikk miatt, melyben a szerzô - Pándy Pál irodalomtörténész - arról beszél, hogy az erdélyi magyar irodalom az egész magyar irodalom része, és megemlíti, hogy a nemzetiségi kérdés nem is olyan rendezett, mint ahogy beállítják. No comment!

Van még egy tanulság: Tófalvi Zoltán tanulmányából is kitûnik az, amit már tudunk, hogy közöttünk is voltak janicsárok, gondolok itt a vásárhelyi szeku túlbuzgó magyar nemzetiségû tisztjeire, vagy a kolozsvári magyar nemzetiségû hadbíróra, aki úgy osztogatta a börtönéveket, mint pap az áldást. Ilyesmire sem kellemes emlékezni és emlékeztetni, de szükség van rá, az egész erdélyi magyarság érdekében.

A szerzô egy másik írásában Fodor Pál golgotajárásáról ír. Az erdélyi Golgotát sokan megjárták, rájuk emlékezni nem csak tisztesség dolga, hanem erkölcsi kötelesség is. Ôk és cselekedeteik részei a viharos erdélyi történelemnek, mint ahogy az 1945-1989 közötti szakasz is már azzá vált. Kár, hogy még keveset tudunk róla, még nagyobb kár volna, ha továbbra is homályban maradna!

Hitetlenkedve kapom fel a fejem az újságot olvasva:

"Életbe lépett az a törvény, amelynek értelmében a 18-35 év közötti fiatalok ingyen nyerhetik el 250 és 500 négyzetméter nagyságú területek használati jogát, ha lakásépítésre használják azt ." (Udvarhelyi Híradó)

Né te né - mondom ki hangosan is -, ha nem egyéb, ott fenn tényleg 'jedtét vették a dolognak, megijedtek, hogy "nép", hogy szavazók nélkül maradnak, akikre hivatkozhatnak, akikért "küzdhetnek", s tényleg úgy gondolják, hogy "elérkezett a tettek ideje". Régi rossz szokásomhoz híven csak a fenti kiemelt betûs témamegjelölô szöveget olvastam el, mert az épp elég volt, hogy még hamarabb be akarjam fejezni az újságolvasást, rohanva a jó hírrel barátaimhoz.

Türelmetlenül vártam az eredményt, hány fiatal sorstársam kiált fel: megfordítom a szekerem rúdját, kalákát szervezek, alapot ások, építek, családot alapítok ITTHON, mert végre nem csak biztató, meleg marasztalást kaptam, hanem lehetôséget is az otthon való gyökéreresztésre. S hogy egészen ôszinte legyek, magam is latolgatni kezdtem az esélyeimet: a törvény szabta kritériumoknak eleget teszek, bátorságot, erôt is eleget érzek magamban, hogy nekivágjak a fészeképítésnek. Ha sokat megélt szüleim nem intenek óvatosságra, már aznap elindultam volna olcsó épületanyagot szerezni.

A törvény megszületett, életbe lépett. Egy azok közül a törvények közül, amelyek kidolgozásáért az értünk harcolók, szokásukhoz híven, kemény munkát végeztek. Nem ismerem a törvény eredeti szövegét, de jó lenne tudni, hogy az eredeti megfogalmazás is ható igealakú-e ("nyerhetik el"), s ha igen, törvénynek lehet-e nevezni azt, ami nem a határozott kijelentés igéivel jelzi, hogy végrehajtandó, végrehajtása kötelezô.

Vajon képviselôink, szenátoraink, akiknek többsége ugyanakkor önkormányzati vagy megyei tanácsos is, nem tudták, hogy miként áll a helyzet városukban, megyéjükben a telkeket illetôen, amikor a törvényt megszavazták?

Nem hinném, hogy így lenne, hisz a legélénkebbek, visszhangosabbak épp azok a gyûlések, ahol a város javairól, épületeirôl, területeirôl vitatkoznak. Mégsem akadt egyetlen aranyszájú igazmondó, többségi vagy kisebbségi, kezét a törvény megszavazására emelô képviselô sem, aki megkérdezte volna: kinek akarunk hazudni ezzel a törvénnyel, saját lelkiismeretünket akarjuk becsapni végre nem hajtandó/ható (?) törvények megszavazásával?

Vajon nem így születnek azok a törvények, amelyeknek valós, de ki nem mondott célja kiskapuk nyitása, amelyen a többség és kisebbség kiváltságosai besétálhatnak? Mikor, hol, ki vizsgálja meg, hogy van-e beépíthetô terület, azt ki kapta meg vagy kinek tartogatják?

Esetleg arról lenne szó, hogy politikusaink, tehetôsebbjeink gyerekeinek, unokáinak nyílt meg ez a kiskapu is, mint ahogy az is, amely már korábban ígérte nagy hangon, hogy lakásépítésre nyújt lehetôséget a fiataloknak, s ahogy az idô telt- múlt, a listán szereplô nevek halványultak, tehetôsebb vállalkozók gyermekei pedig suttyomban olcsóbban lakáshoz jutottak..

Ha jól tudom, van nekünk esélyegyenlôségi, nem kevés közpénzt felemésztô minisztériumunk is, sôt érdekvédelmi szervezetünknek is van ilyen feladattal megbízott képviselôje. Mit csinál ô, ha nem azzal van elfoglalva, hogy ezek a tényleg esélyt jelentô törvények betartassanak? Kiszáll-e legalább egy épp ilyen téren megbízott felelôs személy, szaktárcavezetô, államtitkár, képviselô egy olyan kisvárosba, amelynek saját újságjában a törvény megjelenésének közlése után ez következik: "A hivatal érintett szakemberei is tudnak a megjelent rendelkezésrôl, lehetôségrôl, a helyzet viszont az, hogy a város vagyonában nem szerepel jelen pillanatban egyetlen négyzetméter beépíthetô telek sem. A városnak - mondja a sajtóreferens - nincs arra pénze, hogy kültelkeket vásároljon. Lehetôség lenne arra, hogy kültelkeket beltelkekké minôsítsenek, viszont azok közmûvesítésére szintén nincs pénz."

Értem én, értem: ha nincs, hát nincs. De akkor mégis, hogy képzelték el a fiatalok otthon tartását? Fesztiválok, konferenciák, az esélyegyenlôséget nevükben is megfogalmazó alapítványok vannak és sokféle rendezvény sok szervezôvel, elôadóval, kuratóriummal, irodával, autóval és mindennel, amivel illik. Arra van is annyi pénz, amennyi éppen kell a megrendezésükhöz, mûködésükhöz. De mikor, ki fogja megkérdezni az ügyben legilletékesebbeket, az érintett fiatalokat, hogy a fehér asztalos megbeszélések, konferenciák, szobrok és avatók, koncertek árát nem inkább szánnák-e egy-egy telek megvételére, amely után már mondhatnók: itthon maradt egy családvállalló fiatal, gyarapodik az erdélyi magyarság száma 4-gyel, a születendô gyermekeket is belekalkulálva?

Tapasztalva mindenkori kormányunk ehhez hasonló rendelkezéseit, nyugdíj-"emelési" és más, szociális jellegû törvényeinek "jótékony" hatását, továbbá politikusaink szociális érzékenységét, valamint éleslátását és intuícióját, amellyel érzékenyen ráéreznek, sôt elôre megérzik (akárcsak a népszámlálás "meg-döbbentô" eredményét) a bekövetkezô bajokat, továbbá jó reflexüket, amellyel elképesztô gyorsasággal fogalmazzák meg a jelszavak tömörségével a legfontosabb tennivalókat, megértettem szüleim borúlátó szkepticizmusát a jelzett törvénnyel kapcsolatosan.

Most már csak egy dolgot furcsállok: miként lehetséges az, hogy az a kisváros, amely arról híresült el, hogy a döntéshozó RMDSZ-es tanácsosok és a döntés végrehajtásáért felelôs polgármester legfôbb tevékenysége abban merül ki, hogy betartanak egymásnak, ebben a dologban nagy egyetértésben hallgatnak. Mivel magyarázzuk ezt a cinkos némaságot egy olyan városban, ahol az RMDSZ-es tanács és a független polgármester, ha külön-külön is, de a fiatalok otthon tartását nevezték meg mint egyik legsürgôsebb feladatot. A "Hivatal" - amely, gondolom nem csak a polgármesterbôl áll - azt a törvényt, rendelkezést, amely erre lehetôséget adna, így üdvözli: "tudunk a törvényrôl, DE ... (lásd a fenti idézet).

Tisztelt radikális vagy mérsékelt, balos vagy jobbos, kis vagy nagy léptû politikusaink, szolgálatunkért jó fizetést, hatalmat élvezô vezetôink!

Mi, fiatalok már korunknál fogva is szeretünk, tudunk álmodozni. Behunyjuk a szemünket és ott vagyunk a sok harcok árán kiküzdött autonóm tartományban, régióban, de még mindig lakás nélkül, nyomorfizetéssel, jobbára nehezen élô szüleinkkel egy lakásban. Ítéljenek el, kövezzenek meg, ha kimondom: az az autonóm Erdély vagy Székelyföld is a kiváltságosok földje, hazája lesz, mert az is csak egyeseknek, a kiváltságosoknak ad az autonómiával járó újabb esélyeket, még nagyobb hatalmat, s ami ezzel jár.

Nem a most már divattá vált pesszimizmus szólal meg bennem, hanem a tapasztalat, amikor kimondom: a fiatalok kivándorlásának nem a többség és azok hozzánk való viszonyulása az okozója. Régóta együtt élünk velük, tudjuk, mire számíthatunk részükrôl. Mi a saját vezetôinkben csalódunk állandóan. Képmutatásukból van elegünk, amellyel nagy hangon szerveznek és rászerveznek találkozókat, szabadegyetemeket, mennek a milliók és mehetnek, áldoznak szívesen mindkét oldalról a köz pénzébôl, nekik semmibe sem kerül. De ha bármiféle anyagi vonzatú lehetôség úgy merül fel, mint olyan, mely az ô zsebükbe is mehetne, vagy akár egy újabb esély is, amelyet ôk és hozzátartozóik is élvezhetnek, akkor annak a pénznek, esélynek a sorsa már el is van döntve. Talán már mondanom sem kell, olyan közhelyes: nem a köz javára, nem "közprédára".

Ha komolyan vehetô lenne, a következô, egyik külföldi beszélgetôs fórumon indított felhívást propagálnám kortársaim körében: Vezetôink, politikusaink, mondjanak le!

Marosi Ibolya, egy,
az esélyre váró fiatalok közül

(Sz. m.: A fiataloknak járó lakásépítési támogatásról szóló törvény alkalmazási utasításai a 8. oldalon)

Azzal kell kezdenem, hogy a bezzegek, a szerencsésebbek közé tartozom. Életem úgy alakult, hogy középiskolai tanulmányaim végeztével két lehetôség közül választhattam: külföldre megyek, vagy maradok otthon és felvételizek egy olyan oktatási intézménybe, ahol távoktatással/levelezéssel tovább tanulhatok, - amit mindenáron szerettem volna - ugyanakkor el is tartom magam, amit viszont a muszáj diktált. Még egy pluszsanszot kaptam egyéves határidôvel: mindkettôt kipróbálhatom. Otthon maradtam. A munkakereséskor szerzett tapasztalataimat nincs miért részleteznem. Közhelyszámba menne bármilyen hûen, szívfacsaróan próbálnám meg visszaadni a sorozatos visszautasítások, vissza se hívások okozta szorongást. Nem hibáztattam én akkor senkit, tudtam, hogy én még csak ígéret lehetek egy munkahelyen egy jónak tartott középiskolában szerzett, szép jegyekkel díszített érettségi diplomával is. Esélyeimet az se növelte, hogy középszinten beszéltem az angol nyelvet. Hogy ôszinte legyek, olyan munkát szerettem volna, amelyben érvényesíthetem írásban és szóban egyaránt jónak mondott kommunikációs és kapcsolatteremtô képességemet. De úgy látszik, nem engem vártak sajtóreferensnek, vagy a közönséggel való kapcsolattartásért felelôs alkalmazottnak, és semmilyen hasonló munkára, olyannyira nem, hogy bár még egy versenyvizsga erejéig sem tették lehetôvé, hogy bebizonyítsam mit tudok, megcsillogtassam az átlagosnál magasabb szintû általános mûveltségemet is. Nem adtam fel, s így a tapasztalás biztonságával mondhatom: munkát otthon is talál, aki keres.

Én is találtam végül. Nem valami "elegánsat", tehetségemet sem igényelte az a munka, de kenyeret jelentett. Vártam az elsô fizetésem, már latolgattam, hogy milyen maradandót veszek a legelsô fizetésembôl. Én nagyot csalódtam, édesanyám nem. Szó nélkül vette elô kis dugipénzét és kipótolta. Nem kell mondanom, mégse szálltam el az örömtôl. Édesanyámmal beszélgetni, számvetni is csak másnap volt kedvem, amely beszélgetés végkövetkeztetése: nem tudok tanulni is, és el is tartani magam. Édesanyám nyugtatni próbált: "serítsük, fiam, ahogy tudjuk." Nem fogadtam, nem fogadhattam el, hogy az amúgy is kis takarójukat tovább rövidítsem, felmondtam új munkahelyemen és külföldre mentem. Messze, nagyon messze.

És most megint közhelyek kellene következzenek a kolbászról, kerítésrôl és külföldrôl. De én inkább azt tartom, hogy senkinek semmi köze a privát nyomoromhoz, amelyet az a hét év jelentett, amely alatt egyetemet végeztem szociológia, antropológia szakon angol nyelven, közben elvégeztem egy olyan tanfolyamot is, amely feljogosít, hogy bárhol második nyelvként taníthassam az angolt, ugyanakkor franciául közép, spanyol nyelven alapnál többet jelentô szinten tanultam meg írni és beszélni. Esélyeim most már a messzi külföldön se a nullával egyenlôk. S akkor megszólalnak a szirénhangok: ingyen telket kínálnak OTTHON a fiataloknak lakásépítésre, a fiatalokat biztatják az eu-s csatlakozás okán hasznosítható nyelv és egyéb tudás megszerzésére

Olvasván a hazai híreket hol a csábítás, hol a kétely hangjai erôsödnek fel.

A csábítás szirénhangjai így szólnak: diplomát, tudást szereztél külföldön, amelyet most hazavihetsz, állampolgárságodat megtartottad, sôt bejelentett lakcímed is van otthon, minden adva van tehát, hogy otthon vállalj munkát. A luciferi hang pedig így szól: törvény van, ingyentelek nincs. Diploma, képzettség, nyelvek tudása van, versenyvizsga most sincs, kapcsolat, protekció se több, mint bujdosásom elôtt. Ráadásul a már szép állást, karriert befutott kortársaim és fônökeik bármikor az orrom alá dörzsölhetik a számukra mindig elfogadhatónak látszó elutasítást: hûtlen voltál - sziszegnék, ha állásért kopogtatnék, és kihúznák magukat erkölcsi fölényüket fitogtatandó. Olvasom az újságokat, nem találok olyan hirdetést, amely tudásomnak, végzettségemnek megfelelô állást kínál otthon, amely versenyvizsgával elfoglalható. Huszonnyolc éves vagyok, szeretnék családot alapítani. Nekem még most sem mindegy, HOL. Úgy érzem, hiába "üzent értem az otthoni táj", mégsem engem vár. Latolgatom az esély(egyenlôség)emet, segítsetek a döntésben.

Szombaton, augusztus 2-án, Beresztelkén haszonállat- kiállítást tartottak, melynek mottója "Évente egy borjú" volt. Az elmúlt idôszakban lezajlott rendezvényektôl eltérôen Beresztelkén a román tarka fajtájú növendék állatokat, 0,6-18 hónapos tenyészüszôket mutattak be agazdák.

Suba Kálmán állattenyésztô mérnök, az Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatal igazgatója tájékoztatott, hogy 66 tenyészüszôt és egy bikát vonultattak fel a helyi állattenyésztôk. A Beresztelkén és környékén élô tejtermelôk arról híresek, hogy az utóbbi években növendék állataik utódellenôrzött bikáktól származnak. Ez szombaton is látható volt az állatok minôségi- küllemi állapotán, s ami ennél is jelentôsebb, hogy nagy tejhozamúak.

A rendezvényen jelen volt dr. Reman Domokos György mérnök, a Mezôgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztérium keretében mûködô Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Országos Ügynökség vezérigazgatója, dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselô, a képviselôház mezôgazdasági szakbizottságának alelnöke, Timar Liviu mérnök, a meyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság végrehajtó igazgatója, Trasculescu Emilia mérnök, aligazgató, dr. Roman Mircea, a marosszentgyörgyi Semtest - BVN Rt. igazgatója. A kiállítás szakvéleményezôi Suba Kálmán mérnök, és dr. Silvas Emil voltak. A megmérettetés szoros volt, ugyanis szebnél szebb egyedeket hoztak el a gazdák. A bírálóbizottság tíz elsô, második és harmadik díjat osztott ki kategóriánként. A kiállítás nagydíját, az igen értékes kolompot, amelyet a megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadó Központ ajánlott fel, a beresztelki Mózsi Sándor akasztotta állata nyakába. Az állattenyésztôi nagydíjat - ugyancsak kolompot - a beresztelki Farkas Árpád vette át. Ezt a Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság, a Megyei Állatnemesítô és Szaporodásbiológiai Hivatal, a Megyei Szarvasmarha-tenyésztôk Szövetsége ajánlotta fel.

A beresztelki rendezvény fôszervezôje a helyi Szarvasmarha-tenyésztôk Szövetsége és a polgármesteri hivatal volt.

A nevetés jóformán szünet nélküli. A sátor árnyékában, ebédjük elfogyasztása utáni szieszta ideje alatt négyen is vigadnak. Pillanatok alatt befogadnak társaságukba és hiába mondom, hogy csak néhány kérdést szeretnék feltenni, máris hellyel kínálnak. Marasztalnak, hiszen amint rajtuk is látható, jó itt lenni. Téglás Mózes és baráti társasága a vendéglátóm. A Szovátáról, Ádámosról és Bözödrôl összesereglett vidám csapat egymást túllicitálva dicséri a bözödújfalusi tavat, hogy meleg a vize, hogy kellemes a környezete. Egy hét a tengeren legalább 10 millió lejbe kerül és itt milyen jó, mégis 3 milliónál többet nem lehet elkölteni. Pedig nem spórolnak, ételt, italt bôséggel fogyasztanak. Mindazonáltal elismerik, hogy voltak évek, amikor a jelenleginél sokkal többen látogattak a tó partjára. Téglás Mózes még hozzáfûzi: 10 éve jár rendszeresen ide, és olyan is megtörténik, hogy bár hét közben hazamegy, ha valami sürgôs elintéznivalója akad, a horgászbotot ki sem veszi a kocsiból.

Szomszédaik Török Gézáék. Székelyudvarhelyrôl érkeztek péntek éjjelre. A rossz út miatt valahol Székelykeresztúr után leragadtak, de ez már a múlté. Sátraik szombaton már szépen felhúzva állnak, és terveik szerint az egész hétvégét itt töltik. Most elôször látogattak Bözödúj-falura, de szépnek és kellemesnek találták. A víz meleg, csend van és nyugalom. A közelben szórakozóhely is nyílt, esténként el lehet oda is menni. A lányok a vízbôl integetnek, nemigen akaródzik kijönni…

A tó közepén horgászok, a parton pihenni vágyók. A sátrak elôtt a késôn reggelizôk kései ebédjüket készítik. Aki csak arra jár, megkívánja. Bár a sátrakra kiterített nejlonok utalnak még az elmúlt éjszaka esôjére, a nyaralók hangulatán ennek már nyoma sincs.

A bözödújfalusi tóhoz éppen ezért évrôl évre törzsvendégek és új, "kísérletezô" nyaralók érkeznek. Sajnos minden évben megvannak az áldozatok is. Idén már két személy fulladt a tóba. Mivel nem számít hivatalos strandnak, nincs állandó vízimentô-szolgálata. Ennek gondolata jóformán még fel sem merült. Szükség esetén Erdôszentgyörgyrôl hívják a szakembereket, ám az itteni kórház vezetôje, Keresztes Csaba kérdésünkre elmondta, még ha a tó adminisztrációja kérné is, nem volna elegendô a jelenlegi személyzet arra, hogy állandó mentôszolgálatot létesítsenek.

Várat magára a tó környékének modernizálása, következésképpen továbbra is számíthatunk a vadkempingezéshez hasonló körülményekre. Az itt üdülôk vallomása alapján azonban joggal feltételezhetjük, hogy a tó a maga módján kárpótol a szerényebb körülményekért.

Vendégségben Budapesten

A közelmúltban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valamint a budapesti önkormányzat közremûködésével tartották meg Budapesten a határon túli magyar fiatalok találkozóját. A rendezvény, melynek fôvédnöke Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Vendégségben Budapesten jelképes címet viseli. 17 országból közös kultúránkat tisztelô és ápoló 700 magyar fiatal nyújthatta egymás felé kezét. Nyolcadik alkalommal. A találkozón idén is meghívottként mutathatta be mûsorát Erdélybôl a Böjthe Zoltán táncoktató által vezetett mezôbándi Komlód-Egerházi Hagyományôrzô Néptáncegyüttes is. Benyomásaikról, élményeikrôl beszélgettünk a Böjthe házaspárral: Zoltánnal és feleségével, Jutkával.

- Sajátos jelentéssel bír számunkra ez a "határon túli" jelzô. Vajon a találkozón részt vevô fiataloknak is?

- Sokféleként értelmezhetô ez a határon túliság. Tény, hogy otthon érezhette magát Budapesten az a több száz erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, ukrajnai, izraeli, svédországi, németországi stb. illetôségû magyar. Már a találkozó elôtt szinte havonta érkeznek levelek, fényképek, hiszen az évek során barátságok, mély kapcsolatok kötôdtek köztünk, melyek valóban átívelnek a határok fölött. Ebben is látom a találkozó igazi célját. Hisz nem csak táncról, színdarabról, kórusról stb. van szó. A kultúra a maga teljességében mutatkozik itt meg. Hasonló rendezvényeket kellene kezdeményezni máshol is az országban. Úgy nem vitatkoznának egymással annyit nemzetek.

- Ezek szerint élményekkel tele tarsollyal érkeztek haza.

- Olyan emlékekkel - kapcsolódott a beszélgetésbe Zoltán -, melyekrôl évekig mesélhetnénk. A hasznossal kezdeném, mivel a szervezés tudományát illetôen is loptunk el egyet s mást Goldschmidt Józseftôl és stábjától. A nemzetközi ifjúsági gálamûsor, aztán két olyan elôadás, melyet dr. Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója, ill. Mészáros Kálmán, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tartott a Nemzeti emlékezet napja címû rendezvényen, megtekintettük a budai várnegyed történelmi és építészeti emlékeit, a parlamentben dr. Dávid Ibolyával, az országgyûlés alelnökével találkoztunk, Pesten jártunk városnézni Rákóczi és Deák Ferenc nyomában, az Európa-napok alkalmával az uniós, ill. a csatlakozó országokkal kapcsolatos filmeket néztünk meg, a Vidámparkban szórakoztunk, éjszakai sétahajókázni a Dunán...

- Az, hogy ötödször "vendéges-kedhettek" Budapesten a Komlód menti táncosok, jelzi, tiszta forrásból merítenek. Hol, hány alkalommal léptek színre? Milyen mûsorral?

- Volt úgy - válaszolja a táncoktató -, hogy egy nap alatt három vagy négy alkalommal is. A tíz nap alatt 12-13 alkalommal. Különbözô tájegységek táncaival. Mivel néptánc-együttesünk nemcsak hagyományôrzô, mûkedvelô is, más tájegységek táncait is táncolja, Koszorús Krisztina az Európa-napok alkalmával Felsô-Maros menti román népdalokat énekelt. Együttesünk pedig nyárádmenti, sárpataki és mezôbándi táncrendet adott elô a Petôfi Csarnokban, a Vörösmarty téren, a Vajdahunyadvár melletti tavon felállított vízi színpadon, ahol fantasztikus tájban, fantasztikus közönség elôtt arattunk hatalmas sikert. Mint ahogy annak is nagyon örültünk, hogy nemcsak erdélyiek mutattak be erdélyi táncokat, hanem Finnországból, Lettországból, Litvániából, Németországból, Ausztriából stb. érkezô magyar táncosok is. Akik nagyon messze élnek a forrástól.

- A fényképeken is látni, Jutka, mekkora érdeklôdést keltett a mezôbándiak népmûvészeti kiállítása, az ottani népi kismesterségek termékei.

- Sikeres embereknek tekinthetjük magunkat. Olyan támogatóink vannak, olyan értékes emberek álltak mellénk, akiket talán a sors rendelt mellénk. Most a Petôfi Csarnokban, a Kós Károly Kollégiumban, a Pesti Vigadóban és másutt berendezett kiállításainkra gondolok. Ahol a Mezôbándot támogató marosvásárhelyi tanárnônek, Péterfi Erikának és férjének, tavaly pedig Sárosi Évának és férjének köszönhetôen mutathattuk be azokat a tárgyakat, kézimunkákat, melyeket a mi néprajzi tájegységünkrôl gyûjtöttünk. Sajátos színfoltként vittük oda azt a tárgyiasult népi világot, melybe születtünk, melyben élünk és amelyet a magunkénak vallunk. A bemutatott gyönyörû terítôkön, szôtteseken, varrottasokon kívül nagy sikernek örvendtek a Péterfi Zoltán keze nyomát ôrzô faragott tárgyak is.

- Sajátosnak bizonyult a batyusbál. A megannyi konyhamûvészeti remek szemléje a Kós Károly Kollégium éttermében.

- Ezt valójában mi, a résztvevôk kényszerítettük ki - vall a dologról a továbbiakban Zoltán. - Az elsô években gondot okozott, hogy az érkezés napján a vendégeknek felszolgált étkek nem fogytak el. Mivel nálunk volt a hazulról hozott. Valószínû, emiatt gondoltak arra a rendezôk, hogy tartsunk óriási batyusbált. Melyen elkel majd mindaz, amit otthon felcsomagoltunk.

- Tavaly ezüstdíjat szereztek batyusaink. Jobban mondva a szülôk, akik megfôzték-sütötték az ennivalót. Hogy mi került idén batyuba? A legünnepibb étekbôl, a töltött káposztából közel kétezer töltelék! Vágott káposzta, kicsi tejfel, kevéske erdélyi pálinka stb. Rá is járt 17 ország magyarja...

- Szinte úgy várta az ember a batyusbált, akár anyánk fôztjét - egészíti ki férje szavait Jutka. - Hogy ehessen abból a nagyon finom szlovákiai húskészítménybôl például, melynek knézi a neve, és amelyet különlegesen megkészített káposztával tálalnak. Sajátos ízek társultak benne. Minden ország a saját ételét-italát-süte-ményét hozta. "Batyubontá