LV. évfolyam 85. (15352.) sz

2003. április 11., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Tízmillió eurót hívhatnak le a civil szervezetek

A Civil Társadalom Fejlôdéséért Alapítvány munkatársai csütörtökön délelôtt a perfektúra nagy gyûléstermében ismertették az érdeklôdô civil szervezetek képviselôivel a PHARE RO 0104.03 jelzésû, a civil társadalom fejlesztését célzó programját. Az 10.000.000 eurós alapot összesítô támogatási program keretében nonprofit civil szervezetek juthatnak EU-alapokból támogatáshoz.

A program a szóban forgó szervezeteket arra kívánja ösztönözni, hogy partneri viszonyt kezdeményezzenek elsôsorban helyhatóságokkal, közintézményekkel, adott esetben pedig lukratív tevékenységet végzô jogi személyekkel is. Egyes támogatási tételek csakis partneri viszony létrejötte révén használhatók fel.

A program négy fôbb összetevôje az alábbi: magánszemélyeknek szánt tanácsadó irodák létrehozása és fejlesztése; a nemkormányzati szervezetek fejlesztése; polgári nevelés és független média támogatása; szociális, környezetvédelmi és az európai hálózatokhoz való társadalmi hozzáférés.

Az ismertetô keretében minden alpontot részletesen ismertettek, kidomborítván a megpályázható témaköröket, az igényelhetô összeget, a kiválaszhatósági feltételeket, a saját hozzájárulás mértékét, a tervek benyújtásának határidejét.

A program részletei iránt érdeklôdôk a www.fdsc.ro honlapon tájékozódhatnak, illetve a 021- 310.01.77-es telefonszámon (Simona Constantinescu), vagy a civilsociety2001@fdsc.ro e-mail címen kérhetnek bôvebb felvilágosítást.

Porba hullott a Szaddám-rezsim

A hadmûveletek északra helyezôdnek át

Bagdad bevétele után az iraki háború az északi frontra helyezôdik át.

Az ország északi vidékén mind ez ideig a legsúlyosabb bombatámadásokat intézték iraki állások ellen.

Ezt a CNN amerikai hírtelevízió jelentette csütörtök reggel.

A hírtelevízió egyik riportere ezzel egyidejûleg Erbil város vidékérôl arról számolt be, hogy elsô esetben vetettek be itt nagyobb amerikai páncélos alakulatokat. Ezen a területen eddig mindenekelôtt kisebb amerikai különleges egységek tevékenykedtek.

Csütörtök reggel Bagdadból még elszigetelt tûzharcokról érkeztek jelentések. Egészében véve azonban a helyzet viszonylag nyugodt - jelentette a CNN. Az adó egyik riportere az ötmilliós lélekszámú város déli elôvárosain átutazva szörnyû rombolások nyomait látta.

Az al-Dzsazíra arab televízió jelentése szerint továbbra is harcok vannak a fôvárostól 130 kilométernyire délre fekvô Hilla városában.

Ahmed Csalabi, a Washington által támogatott Iraki Nemzeti Kongresszus ellenzéki csoport elnöke honfitársai elôtt elmondott beszédében arról biztosította hallgatóságát, hogy az irakiak választják majd meg saját kormányukat.

Az al-Dzsazíra televízió jelentése szerint a szónok hangot adott annak a sejtésének, hogy Szaddám Huszein diktátor szárnysegédei élén a Bagdad melletti Bakuba kisvárosba menekült.

Lélekben mi is szavazunk

Lokodi Imre

Holnap Magyarország az európai uniós csatlakozásra szavaz. Mintha nagy vágyakozással kisgyermek mondaná: meglátjátok, már csak egyet alszunk, és... Meggyôzôdésem, úgy lesz, miként azt feltételezhetôen önök is gondolják.

Mint látják a fenti képmontázson, három a magyar igazság.

Elsô kék mezôben a rendszerváltás utáni Magyarország, második kék mezôben a további felemelkedés esélye, a harmadik kék mezôben a határon túli magyarság reménykedése lebeg. A mezôk egybeolvadásának ígérete közel: hitünk szerint holnap a nemzet átlép mindenféle történelmi görcsön: modern, életképes, elôre nézô közösség tagja lesz. Ha igennel szavaz az anyaország, új JÖVÔT szavaz magának a nemzet. A magyarság újraegyesítése nem lehet kérdés. Európa határain belül összetartozunk.

Mindent megbeszéltünk már. Kérdésre kérdést, halmoztunk aggodalmaskodást: Európa, mi lesz velünk, ha...? Pró és kontra érvek ütköztek, mert a vélemény szabad. Kell nekünk Európa, másfelôl nem, sôt alternatíva nélkül jön a biztatás: mondjunk nemet az Unióra. Egyet azonban nem beszéltünk meg: mi lenne, ha a csatlakozásból kimaradna Magyarország? A nemzetnek mit ajánl az ellendrukker: sötét víziót, mesés Keletet?

Európán kívül számunkra nincs élet. Holnap lélekben mi is szavazzunk Európára, Magyarország sikerére, mert a történet rólunk is szól!

Lapunk évkönyv- pályázatainak nyertesei

Szerdán délután az unitárius templom tanácstermében, Holbach István közjegyzô jelenlétében és számos nézô (valamennyien a pályázatok résztvevôi) elôtt került sor a lapunk évkönyvdíjainak kisorsolására. Íme, kiknek kedvezett Fortuna:

RÉMES ÁLOM (nagypályázat):

Fôdíj (színes televízió): MIHÁLYDEÁK GYULA, Marosvásárhely, Surianu u. 4/16.; II. díj (hûtôszekrény): SÁNTHA JUDITA DORA, Marosvásárhely, Petru Dobra u. 14/18.; III. díj (korszerû porszívó): VERESS ETELKA, Marosvásárhely, B-dul 1. Dec. 1918., 118/5.; IV-X. díj (egy-egy villamos kávéfôzô): HARGITAY JÓZSEF, Marosvásárhely, B-dul 1. Dec. 1918., 202/17.; SÁROSI GIZELLA, Marosvásárhely, Hunedoara u. 22/10.; CZELLECZ JENÔ, Marosvásárhely, Verii u. 34.; SEBE ZOLTÁN, 3295 Szováta, cart. Petôfi F5/9.; KILYÉN LEVENTE, 4339 Csíkfalva, Garii u. 125., Maros megye; KOLOZSVÁRI GYULA, Marosvásárhely, Kárpátok sétány 29/94; NAGY ANNA, 4333 Nyárádszereda, Nirajului u. 17.; XI-XX. díj (egy-egy Népújság könyvcsomag): KIRÁLY DEZSÔ, Marosvásárhely, Slatina u. 7.; HAJDU ERZSÉBET, Marosvásárhely, Koós Ferenc u. 3/15.; HOMONNAI ISTVÁN, 3700 Nagyvárad, Armatei Române u. 20.; KERTÉSZ ÁGNES, 3295 Szováta, cart. Petôfi bl. C2/10.; KÖBLÖS ANDRÁS, Marosvásárhely, Marasesti tér 10.; BÓDI ILONKA, 3282 Havad (Neaua), Morii u. 3., Maros megye; FAZAKAS TÜNDE, Nyárádszereda, Teilor u. 44/8.; KISS ADALBERT, 3700 Nagyvárad, str. Morii nr. 9., bl. AN9., ap. 20.; HÉJJA ZS. ÉVA, Marosvásárhely, Mihai Viteazu u. 29/16.; AGYAGÁSI KÁLMÁN, Marosvásárhely, Înfratirii u. 34/4.

REJTVÉNY- ÉS KÉRDÉSKAVALKÁD:

I. díj (BMX kerékpár): KOVÁCS LEVENTE, 4222 Borszék, D tömbház, 10-es lakrész, Hargita megye; II- IV. díj (egy-egy fémvázas tollaslabdaütô): SZABÓ TÜNDE, 3238 Magyarsáros (Delenii), 180. sz., Maros megye; PORTIK MARGIT, 4200 Gyergyószentmiklós, M. Eminescu u. 2. sz., Hargita megye; GAGYI ISTVÁN, Marosvásárhely, B-dul 1848. 40/8.; V-VII. díj (egy-egy könyvcsomag): SEBE ZOLTÁN, 3295 Szováta, cart. Petôfi F5/9.; ADORJÁNI BEÁTA, 4327 Mezôpanit 179. sz., Maros megye; BELKOVITS DOROTTYA, Marosvásárhely, Caragiale u. 21.

A marosvásárhelyiek nyereményeit április 14- tôl, 9-13 óra között a szerkesztôségben (II. emelet, 57-es szoba) vehetik át. Kérjük, hozzák magukkal a személyazonossági igazolványukat.

A vidéki nyertesek díjait postázzuk.

Önismereti és személyiségfejlesztô csoporttevékenység

Az Oázis Alapítvány

A marosvásárhelyi Oázis Alapítvány a Iacob Levy Moreno Pszichodráma Társaság égisze alatt önismereti és személyiségfejlesztô csoporttevékenységet indít pszichodráma technikák alkalmazásával humán területen dolgozók számára.

Az önismereti munka segítségével megtanuljuk megismerni és elfogadni önmagunkat, megismerjük viselkedésünk belsô mozgatóerôit, utakat találhatunk a másik ember megközelítésére, társas kapcsolataink alakítására, felfedezhetjük rejtett értékeinket, harmóniát, egyensúlyt teremthetünk önmagunkban és kapcsolatainkban.

Ajánljuk mindazoknak, akik emberekkel foglalkoznak: orvosok, orvostanhallgatók, orvosasszisztensek, pedagógusok, pszichológusok, szociális gondozóknak. A I. L. Moreno Pszichodráma Társaság által biztosított elismervény olyan más terápiás ágazatok elsajátításában is segíthet, amelyek nem kínálnak alkalmat az önismereti munkára.

Csoportvezetôk: Tôkés Katalin és Szamosán Éva pszichodráma-terapeuták.

Jelentkezni lehet 2003. május 1-jéig, tel. 311-675.

Cserélik a gázvezetékeket

(antalfi)

Marosvásárhelyen jelenleg több utcában cserélik a gázvezetékeket, néhány utcában pedig foltozzák az aszfaltburkolatot. Mint a Distrigaz fômérnöke, Ilies Danut kérdésünkre elmondta, a vezetékcsere-munkálatok miatt még mindig le van zárva a Cuza Voda utca Panov és Szabadság utcák közti szakasza, dolgoznak a Vásár utcában is, ezeket holnapig megpróbálják megnyitni a forgalomnak. Ugyancsak le van zárva a Iuliu Maniu utcának a Környezetvédelmi Igazgatóság felôli szakasza, a Gyôzelem tér Cuza Voda felé vezetô kis utcája, a Bolgárok tere részben, a Tudor Vladimirescu utca Predeál vendéglô felôli szakasza. Ez utóbbi esetében jövô hét csütörtökre tervezik a munkálatok befejezését. A tervek szerint áprilisban várhatóan az Ifjúsági, az Enescu és a Kogalniceanu utcákban kezdik el a munkálatokat. A fômérnök szerint a felsorolt utcákban fôjavítást tervez a polgármesteri hivatal, ezért végzik el elôzôleg a vezetékcserét.

A polgármesteri hivatal mûszaki osztályáról kapott tájékoztatás szerint útfoltozási munkálatokat jelenleg a Brasovului, Navodari és Szabadság utcákban végeznek, de ezeket nem zárták el a forgalom elôl. Útelzárásokra csak a teljes burkolat cseréjekor lehet számítani, ami azonban még várat magára, hiszen a fôjavítási munkálatokra kiírt versenytárgyalások csak szerdán kezdôdtek el.

Nem jó az embernek egyedül

Korondi Kinga

A címben szereplô igazság már a teremtéskor megfogalmazódott és azóta sem cáfolták még meg hitelt érdemlôen. Akkor elegáns megoldásként az Úr teremtett társat az elsô embernek, és látta, hogy jó. Azóta sajnos azonban megtörtént többször is, manapság is elôfordul - nem is ritkán -, hogy vannak, akik idôszakosan vagy huzamosabb ideig egyedül kénytelenek tengetni napjaikat. Ezt a tényt felismerve alakult meg városunkban például a magányosok klubja, egyházi közösségek is fel-felvállalják egyedül élô idôs emberek gondjait.

Meglepô, hogy éppen a máskor helyzetfelismerésükrôl híres kereskedôk és termelôk az ebben rejlô lehetôséget nem látják meg. Márpedig az élelmiszerüzletekben nemigen gondolnak azokra, akik nem ipari mennyiségben szeretnének vásárolni. Kezdhetjük mindjárt a kenyérrel. Egyre inkább ritkaságszámba megy, hogy fél kenyeret lehessen vásárolni, félkilósnál kisebb adagot azonban végképp csak kivételes üzletekben lehet. Ha netán szombaton vagy vasárnap fogy el az egyedül élônek a kenyere, ne is számítson semmi jóra. Vehet egy kilós, sôt kétkilós kenyeret. Más választás nincs. Sôt, még az sem biztos, hogy a malomkeréknyi kenyér friss. Aztán a rákövetkezô hét, már sejthetik, hogy fôképp száraz kenyér rágcsálásával, jobb esetben melegszendviccsel és bundáskenyérrel telik el. Míg valahogy el nem fogy a száraz.

Sokféle élelmiszerrôl szó eshetne most, amiket mind lehetne kisebb kiszerelésben is kínálni. Van elég egyedül élô, akadna tehát vevô is rá.

Tudom én, hogy az a menô, ha a vásárló egy termékbôl lehetôleg tonnányit vásárol, de erre nem az egyedül élôk a legjobb célcsoport. Hagyni megromolni azt ételt, különösen a rászorulóknak, nagy luxus volna. Érdemes volna erre is gondolni.

Hallom egyébként a Kossuth rádióban, hogy Nyugaton a kérdés korábban foglalkoztatta a kutatókat - ott vajon miért derülnek hamarabb ki ezek a dolgok? - és eredményeik alapján ma már egész iparág foglalkozik sikeresen azzal, hogy egyszemélyes adagokat forgalmazzon romlandó élelmiszerekbôl. Nyilvánvalóan ott sem emberbaráti szeretetbôl. Hanem, mert nekik valahogy megéri. Kétségtelen, hogy itt is megérné, de senki nem törôdik vele.

Lehet, hogy kizárólag keresztényi megfontolásból? Feltételezve, hogy így nem marad más hátra, mint hogy, aki egyedül van, sürgôsen társat választ. Úgysem jó egyedül lenni. Meg aztán a tavaszi szél is most kezd fújni, vizet árasztani, s a madarak is társat választanak. Ha másért nem, hát takarékosságból. Virágom, virágom...

Megújították a magyar- román
vízummentességi egyezményt

30 helyett 90 napos tartózkodás

Lamperth Mónika magyar és Ioan Rus román belügyminiszter szerdán írta alá azt az új szerzôdést, amely kölcsönösen megszünteti a két ország között a vízumkötelezettséget, illetve a tárcavezetôk megállapodtak a katasztrófák esetén történô együttmûködésrôl és kölcsönös segítségnyújtásról.

Lamperth Mónika az aláírást követôen elmondta: a két ország között 1967 óta hatályban van a kölcsönös vízummentességi megállapodás, most ezt újították meg, aktualizálták és igazították a schengeni feltételekhez.

Ez az unió tagállamaihoz hasonlóan az elsô belépéstôl számított fél éven belül 90 napos vízummentes tartózkodást tesz lehetôvé, a jelenlegi alkalmankénti 30 napos tartózkodással szemben. Lamperth Mónika hangsúlyozta: mind Magyarország, mind Románia tudatában van annak, hogy a katasztrófák súlyos veszélyeket jelentenek a közvetlenül érintett és a környezô országokra nézve egyaránt.

A szerdán aláírt egyezmény jogi keretet biztosít a katasztrófák megelôzése, következményeinek mérséklése és felszámolása érdekében folytatott együttmûködésnek.

A felek megkeresés alapján kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak azon katasztrófák veszélye vagy bekövetkezése esetén, amelyek következményeit a segítséget kérô fél nem képes saját erejébôl elhárítani. Az egyezmény szintén szerdán aláírt jegyzôkönyve a végrehajtás technikai és gyakorlati ismereteit tartalmazza.

A magyar és a román belügyminiszter egyetértett abban, közös megegyezéssel megszüntetik az elavult kishatárforgalmi megállapodást, az eddig csak kishatárforgalmi határátlépésre kijelölt átkelôket megnyitják a nemzetközi forgalom elôtt.

Lamperth Mónika arról is tájékoztatott: várhatóan már a nyár elején megnyitják a vállaji új közúti határátkelôt, majd ezt követôen a létavértesit.

Ioan Rus és Lamperth Mónika áttekintette a két ország belügyi együttmûködését, és folytatásában, illetve kiszélesítésében állapodtak meg. Ennek keretében a magyar szervek tanulmányozni fogják a román rendôrség tavaly indított "civilesítési" programját. A román belügyminiszter elmondta azt is, Lamperth Mónika megerôsítette: Magyarország elkötelezetten támogatja Románia euroatlanti csatlakozását.

A felek egyetértettek az illegális migráció elleni közös fellépés indokoltságában, és szakértôi találkozókat szorgalmaztak a migrációs helyzet, a két ország menekülteljárásának értékelése érdekében.

Markó Béla szemléletváltást sürget

Románia megfelelôen járt el külpolitikai téren azáltal, hogy támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az iraki válságban, de nem beszélhetünk kedvezô irányú lépésekrôl belpolitikai téren: a privatizáció a gazdasági, szociális életet továbbra is az átláthatóság, a következetesség hiánya jellemzi. Kormányrendeletek, sürgôsségi kormányrendeletek sokasága árasztja el a román törvényhozást. Radikális szemléletváltásra lenne szükség e szemlélet kiküszöbölése érdekében - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ heti sajtótájékoztatóján.

A gazdasági fejlesztési régiókról szólva sajnálatosnak tartotta, hogy a Sepsiszentgyörgyön megfogalmazott gazdasági régiók létrehozásának gondolata erôs ellenkezést váltott ki bizonyos körökben. Markó Béla mindemellett tévesnek tartja ennek a kimondottan gazdasági kérdésnek, etnikumközi síkra való terelését. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem kívánja módosítani Románia területi-adminisztratív felosztását. Fontosnak tartja azonban olyan régiók létrehozását, amelyek megfelelô stratégiát tudnak kidolgozni a gazdasági tartalékok kiaknázására, valamint az európai uniós pénzek vonzására. A jelenlegi, mesterséges kritériumok alapján létrehozott régiók erre nem alkalmasak - szögezte le az RMDSZ elnöke. Lényeges e kérdésben a megyék közötti szolidaritás és együttmûködés, de szükséges egy mélyreható vita, dialógus kialakítása e kérdés kapcsán, amely nem egyes megyék, régiók, hanem egész Románia érdekeit szolgálja. A gazdasági fejlesztési régiók kérdése ugyanis az Európai Unióhoz való viszonyunk meghatározó tényezôje - mondotta Markó Béla.

A regionális fejlesztésnek az Unióhoz való csatlakozás folyamatában játszott szerepére mutatott rá Seres Dénes szenátor, a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottságának elnöke is. Megerôsítette: a regionális fejlesztés európai integrációs kérdés, ezért meglepô az ezzel szemben kifejtett ellenkezés. A szenátor hangsúlyozta: nincs rögzített kritérium a gazdasági fejlesztési régiók kialakításában. Ehhez az egyes megyék közötti konzultáció szükséges, a megyék erre irányuló szándéka, majd megegyezése szükséges. Hasonlóképpen kiemelte a régiók jelenlegi számának növelését, véleménye szerint ugyanis több régiónak kell megalakulnia az uniós pénzek megszerzéséhez szükséges projektek összeállításához. Markó Béla szövetségi elnökhöz hasonlóan megerôsítette, hogy szó sincs Románia területi- adminisztratív felosztásának módosításáról, olyan gazdasági fejlesztési régiók megalakulására van szükség, amelyek valós gazdasági fejlôdést biztosíthatnak az ország számára.

Maffialeckék Szicíliában

Az amerikai maffiafônökök Olaszországba küldik embereiket képzésre. Az irodalom és a film ezt már sokszor elmesélte, de azt, hogy maffiózó keresztséget csak Szicíliában lehet kapni, most egy régi veretû, "tiszteletre méltó" olasz, a Cosa Nostra legutóbbi bûnbánója, Antonio Giuffré erôsítette meg.

Giuffré felfedte az FBI-nak, hogy az olasz-amerikai maffiát nagyon erôs szálak kötik Szicíliához. Az óceán túlsó partján élô nagyfônökök nem tagadták meg eredetüket, sôt, rendszeresen hazaküldik tanulni embereiket. Az FBI-nak tudomása volt arról, hogy a Bonnano-klán - a New Yorki maffia öt nagy családjának egyike - elküldte néhány emberét az olasz szigetre, hogy olyan oktatásban részesüljenek, amilyent senki sem adhat meg nekik az Egyesült Államokban, de azt nem tudta, hogy a kapcsolat állandó és széles körû - írja a madridi El País.

Giuffré még ennél is tovább ment, sejttette, hogy az amerikai maffiának szerepe volt Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírók 1992 tavaszán történt meggyilkolásában.

A 2002 áprilisában letartóztatott bûnbánó a Cosa Nostra jelenlegi keresztapjának tartott Bernardo Provenzano jobbkeze volt. A múlt év júniusától mûködik együtt a rendôrséggel. Azóta sok mindent elmondott a maffia belsô életérôl és politikai kapcsolatairól. Januárban például azt, hogy a maffia kapcsolatot épített ki a Silvio Berlusconi olasz kormányfô vezette Forza Italiával. Majd amerikai titkait fedte fel.

Lehet, hogy Corleone, Toto Riina maffiavezér szûkebb pátriája híres lett a Keresztapa címû film nyomán, de Giuffré szerint a legjobb maffiazóna, ahol a "tiszteletre méltó társaság" filozófiája és szabályai érintetlenül fennmaradtak, a sziget nyugati részében lévô Castellamare környéke. Itt született Joe Bonnano, aki a múlt év májusában hunyt el Tucsonban 97 éves korában, és itt a fônökök ügyelnek a régi értékek megóvására.

Giuffré biztos abban, hogy a kapcsolat az óceán két partján élô maffiacsaládok között nem lett gyengébb. A nagy kulturális különbség és az óriási távolság ellenére megmaradt még a "jogok és kötelességek területi felosztása is". Ezek a merev szabályok magyarázzák véleménye szerint az olasz-amerikai kapcsolat érintettségét a Falcone és a Borsellino- gyilkosságokban. Elismeri, hogy az amerikai maffia maga is meg tudta volna szervezni a bírók elleni vérbosszút, a "vendettát", de a Cosa Nostra törvényei szerint a palermói bírókat csak az olasz maffiának volt joga megölni.

Szerencsés ki zenét tanul

Járay Fekete Katalin

Kedden este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében hangversenyezett a Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum IX-XII. osztályos tanulókból álló szimfonikus zenekara. A Román Nemzeti Rádió immár tizedik alkalommal közvetítette élôben a zenekar Szônyi Zoltán által dirigált koncertjét. Az, hogy kerek évfordulót is jelentett ez a hangverseny, több szempontból is bizonyságtételnek számít - jegyeztük meg utóbb Szônyi mesternek.

- Törekedtünk is erre. Mivel a zenei szakosztály évrôl évre felkeresett bennünket közvetítô stábjával. Bár sosem szoktunk elnagyolni semmit, igen komolyan, mondhatni aprólékosan készültünk rá. Szívesen járnak zenekarra a gyerekek. Szeretik a zenét. Lelkesen dolgoznak, nem csak az ilyenszerû fellépések sikeréért. Ezért is segítünk nekik abban, hogy ne csak szeressék, hanem a zene iránti igényt is majdan átszármaztathassák. Annál is inkább, mivel az állami filharmónia nagy szeretettel hív-lát bennünket vendégül a leckehangversenyeken, nevelôhangversenyeken kívül is, zenekarral, szólistákkal, zenekari mûvekkel. Egykori tanárom ezt mondta: annyira szerencsések vagytok, akik zenét tanultok! A zene egy életen át azt nyújtja majd nektek, amit vallásos ember számára a hit.

- Talán ennek is köszönhetô, hogy immár jubileumi volt a kedd esti hangverseny.

- Nagyon örülök, hogy eddig eljutottunk. Reméljük, megérjük a húszadikat is.

- A hangverseny ország-világ fülének szánt mûsorán egy-egy Bach-, C. M. von Weber-, illetve Mozart-versenymû hangzott el, majd egy Haydn- szimfónia. Kézenfekvô a kérdés: helyet kap-e a gyerekek kívánsága is a mûsorban?

- Általában, évente elképzelek egy programot. Ami nem feltétlenül sérthetetlen. Az, hogy idén arra gondoltunk, csak versenymûvek szerepeljenek, és nem így lett, azért történt, mivel a diákok azt kívánták, készítsük elô ezt a szép szimfóniát is. Igazuk volt. Mindenképpen szerettek volna rászolgálni a rádió irántunk tanúsított bizalmára.

- Ön tanít, de zongoramûvészként is gyakran szerepelt külföldön is és 12 éve vezeti az iskolazenekart hozzáértéssel, elkötelezettséggel, a zene, az elôadómûvészet iránt táplált alázattal.

- Nem is tehettem volna másként! Hisz mindazok, akiktôl származom, ugyanezt tették. Óriási energia- bevetéssel, a muzsika valóságos megszállottjaiként. Édesanyám, a neves zongoratanárnô (szerk. megj.: mindenki Sárika nénije!) reggel nyolcra ment és sokszor este 11 óráig is tanított. Hivatástudattal, ügyszeretettel, jótékonyan. Ami pedig a jubileumi mûsort illeti, összeállítása a véletlen mûve is. Tudniillik minden tanév elsô óráján megkérdem, ki tudna most egy versenymûvet eljátszani. Nos, a jelentkezô történetesen a lányom tanítványa volt. A késôbbiekben pedig a feleségem fordult hozzám azzal, hogy tanul nála két olyan gyerek, aki versenymûveket játszik. Különben is - érvelt - az ô növendékeinek sosem volt alkalmuk az általam dirigált zenekarral együtt játszani. Mi tagadás, hatott az érv. Annál is inkább, mivel egy-két év múlva letenni szándékszom a karmesteri pálcát. Így egykor örömmel gondolhatok majd arra, hogy egy spontán módon adódó lehetôségnek köszönhetôen, egy rádiófelvétel alkalmával - közvetett értelemben természetesen -, úm. családi vállalkozásként is vezényelhettem az iskolazenekart. Nagyszerû egyébként ebben az iskolában a zenepedagógus közösség is. Bizonyos értelemben egyedülálló az országban. Az igazgatóság mindent megtesz azért, hogy a diákok (képzômûvészek, zenészek) képzéséhez, szakmai elômeneteléhez szükséges körülményeket megteremtse.

Magiszter – a pedagógusok folyóirata

(mezey)

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai-módszertani Magiszter címû folyóiratát az elmúlt hét végén mutatták be a szovátai Teleki Oktatási Központban.

- A pedagógusszövetség létezésének 12. évében számunkra nagy öröm, hogy - elsôsorban gyakorló pedagógusok számára - megteremtettük a nyomtatott formában való közlés lehetôségét. A Mûhely és Nézôpont rovatok teszik ezt lehetôvé. Az Örökség rovat iskoláink, hagyományaink és elôdeink bemutatását szolgálja. A lap a Könyvespolc, a Hírek, események rovatokban felhívja a figyelmet elsôsorban az új szakirodalomra, életünk fontos mozzanataira, emlékezéseire. Rólunk szól, de mindenkinek, akinek fontos az oktatás, nevelés ügye. Szeressük és terjesszük lapunkat, írjunk e lapba tapasztalatokról, újításokról, mindig a jobbítás szándékával - írja a beköszöntô elôszóban Lászlófy Pál István, a szövetség elnöke.

Az elsô szám gazdag tartalmából kiemelnénk dr. Setényi János Minôség és magyarság - gondolatok az ezredforduló erdélyi magyar oktatásügyérôl címû tanulmányát, amelynek végkövetkeztetése, hogy egy oktatásfejlesztési stratégia kidolgozása és lépésrôl lépésre történô megvalósítása a mainál jobb helyzetbe hozhatja az erdélyi magyar oktatásügyet. Esély van rá, hogy a magyarság összekapcsolódjon a minôséggel - ezáltal versenyképes oktatási kínálatot teremtve a felnövô nemzedékeknek. Most, az ezredfordulót követô évtizedekben már nem a lehetôségek hiánya jelenti a problémát. Paradox módon az oktatásfejlesztés nagy kérdései az oktatáson kívül dôlnek el. Együttmûködésre, kommunikációra, hálózatokban létrejövô partnerségre épülô új világunkban az erdélyi magyar társadalom - különösen pedig annak elitjének - nyitottságra és tanulóképességre van szüksége.

A pedagógusok lapja negyedévenként jelenik meg, fôszerkesztôje Takács Éva. A szerkesztôbizottság tagjai: Lászlófy Pál István, Burus Siklódi Botond, Fodor László, Szabó K. Attila és Székely Gyôzô.

A Magiszter az elsô számban található megrendelôlappal (ezek sokszorosíthatók), esetleg kézzel írott levéllel rendelhetô meg. Cím: RMPSZ, 4100 Miercurea Ciuc, str. Toplita 20. Telefon: 0266/171-377.

Súlyos probléma a kórházak finanszírozása

(antalfi)

Százmilliárdokra van szükség

A megyei tanács legutóbbi ülésén a testület - hosszas vita után - jóváhagyta a megyei közvagyonba átvett egyes ingatlanoknak az egészségügyi egységek kezelésébe való átutalását. Csupán a megyei kórházhoz tartozó épületek legsürgôsebb javítási munkálataira 150 milliárd lej lenne szükséges.

A határozat szerint a megyei kórház, a dicsôszentmártoni városi kórház és a gernyeszegi TBC-megelôzési központ kezelésébe utalják az ezekhez tartozó klinikák épületeit, amelyek a március 10-i protokollumok alapján kerültek át a Maros megyei tanács közvagyonába.

A szavazást hosszas vita elôzte meg, a tanácsosok szünetet is kértek, mielôtt döntést hoztak volna.
Dr. Benedek Imre, az egészségügyi szakbizottság elnöke egyenesen kijelentette: tartózkodni fog a szavazásnál. Hangsúlyozta: a kórházak átvétele azt jelenti, hogy a finanszírozás az új tulajdonosra hárul. Míg Segesváron, Ludason, Dicsôszent-mártonban, Szászrégenben a helyi tanácsok vállalták, hogy hozzájárulnak a költségekhez, Marosvásárhely részérôl nem tapasztalt ilyen irányú szándékot. Márpedig a megyei tanács egyedül nem képes felvállalni a megyei kórházhoz tartozó épületek teljes finanszírozását, köztük pedig van olyan, amelyiknek tetôzete beomlófélben van.

Felmerült a gernyeszegi TBC-megelôzô központ esete, ezzel kapcsolatban Balogh József tanácsos kérdôjelezte meg az ide beutaltak kilétét, amire az intézmény igazgatója replikázott. Grozea Ioan nagyrománia párti képviselô kormányellenes kirohanása következett, aki kijelentette: tömegirtási politika folyik a lakosság többsége ellen, kórházakat számolnak fel, nincsenek gyógyszerek, az új, referenciaárat támogató gyógyszerlista kapcsán pedig megjegyezte, milyen dolog az, hogy a miniszterelnök állapítja meg, kinek melyik orvosságra van szüksége? Giurgea Teodor liberális párti képviselô "pragmatikusan" vetette fel a problémát, feltéve a kérdést: mennyi pénz szükséges a kórházépületek karbantartására, melyek a pénzforrá-sok? Elsô kérdésére Nistor Vasile, a megyei kórház gazdasági igazgatója elmondta: mindenik kórházépület fôjavításra szorul, van, ahol a fûtési rendszer cseréje is szükséges. A megyei és városi kórház- igazgatóságok egyesítése után egy hónappal 80 milliárd lejt kértek javításokra az egészségügyi minisztériumtól, kapni viszont csak kettôt kaptak. A legsürgôsebb javítási munkálatokra legkevesebb 150 milliárd lejre lenne szükség - jelentette ki az igazgató.

Virág György tanácselnök súlyosnak nevezte a helyzetet, hiszen a kórházépületek karbantartására egyetlen lejt sem különített el a megyei tanács az idei költségvetésben, de meggyôzôdését fejezte ki, hogy kerül pénz e célra. "Mi lesz, ha mindenki tartózkodik a szavazástól?" - tette fel a kérdést.

A testület, rövid szünet után, végül megszavazta a határozattervezetet.

Közönségszolgálat

Szerkeszti Mezey Sarolta

A kiegyezési szerzôdésrôl

A kiegyezés olyan szerzôdés, amelynek alapján a felek kölcsönös engedmények nyújtása után megszüntetnek egy már megkezdett pert, vagy megelôzik, elkerülik egy kilátásban levô esetleges per megindítását. A szerzôdés jellemzôje az engedmények kölcsönössége. A kiegyezés lényege, hogy a felek kölcsönösen elismernek bizonyos jogokat és ugyanakkor kölcsönösen lemondanak olyan jogokról, amelyek a perbôl erednek, azzal kapcsolatosak vagy egy jövendô per tárgyát képezhetnék.

Jogvita esetén a per megindítása elôtt ajánlatos írásban közölni a másik féllel követeléseiket, lehetôvé téve így azoknak teljes vagy részleges elismerését és a kiegyezési szerzôdés megkötését, megakadályozva így a peres eljárást. Ezt a közlést késedelembe helyezô jellegûnek (notificare) kell nyilvánítani, mert ennek hiányában a perbe hívott alperesnek jogában áll az elsô tárgyalási határnapon a felperes követeléseit elismerni, amikor is az addigi költségek (ügyvédi honorárium, bélyegilleték stb.) a felperes terhére maradnak. A kiegyezéses szerzôdés, függetlenül annak tárgyi értékétôl, mindig írásba foglalandó. A kiegyezés nem bizonyítható tanúval, tehát a bizonyítás szempontjából megkövetelt az írásba foglalás körülménye. A kiegyezés csak két jogképes személy között köthetô. A kiegyezés tárgyának törvényesnek kell lennie, vagyis nem állhat ellentétben a politikai, gazdasági és társadalmi renddel. Nem lehet például kiegyezést kötni a családi (személyi) állapottal, a személyek jogképességével vagy a szülôi jogokkal kapcsolatos kérdésekben. Ha a peres felek kiegyeztek, a bíróság a pert már nem folytatja le, tudomásul veszi megegyezésüket, és olyan határozatot hoz, amely reprodukálja a kiegyezés szövegét és szentesíti azt. Aktív szerepénél fogva a bíróságnak mégis meg kell vizsgálnia azokat az indokokat, amelyek alapján a kiegyezést megkötötték, nehogy ennek révén nyilvánvaló igazságtalanság érje valamelyik felet, vagy a kiegyezés törvényszegésnek minôsüljön.

A kiegyezésnek megszüntetô hatálya van, mert miután megkötötték, jogerôs bírói határozat erejével bír, mert a felek nem támaszthatnak újabb igényeket a kiegyezésben megszüntetett vagy elismert jogokra vonatkozóan és ugyanakkor kijelentô hatálya is van, mert nem nyújt új jogokat a feleknek, csak elismer és megszilárdít elôzetesen létezô jogokat. Ez a szerzôdésforma hatékony eszköz a folyamatban levô perek megszüntetésére és esetleges, a jövôben megindítandó perek elkerülésére.

Mellau György

Idén is indul elsô osztály diszlexiás gyerekeknek

Azoknak a gyerekeknek, akik tanulási nehézségekkel küszködnek, idén is biztosított a lehetôség arra, hogy speciális oktatásban részesüljenek. A tanulási nehézségek diszlexia (olvasási nehézség), diszgráfia (csúnya és hibás írás) és diszkalkulia (számolási nehézség) miatt jelentkeznek. Sok esetben örökletes, de diszlexiát okozhat vírusos fertôzés, oxigénhiányos állapot terhesség alatt vagy születéskor. A diszlexiával általában együtt jár a diszgráfia és a diszkalkulia is. Ezek a gyerekek átlagos vagy annál jobb intellektusúak, akiknek mégis tanulási nehézségeik vannak.

Romániában 2002-ben alakult meg az elsô és egyetlen egyesület, amely a diszlexia problémakörével foglalkozik. Tagjai a diszlexiás gyerekek szülei és pedagógusok. Marosvásárhelyen már 4 éve foglalkoznak a diszlexiás gyerekekkel, különleges, játékos módszerekkel tanítják ôket. A marosvásárhelyi 12-es Számú Általános Iskolában a negyedik Játékház osztály is beindult, alternatív oktatást kínálva. Ezekben az osztályokban a Meixner módszert alkalmazzák.

A Diszlexiás Gyermekekért Egyesület célja: képviseljék a gyerekek érdekeit, ezeket periodikusan felmérjék, speciális csoportokat és osztályokat hozzanak létre, tanügyi kádereket és logopédusokat képezzenek. Az egyesület telefonszáma: 0740-818-224.

Az adóbevallás határideje: május 15.

Az adóbevallási ívek kitöltésének és benyújtásának megkönnyítésére az idei pénzügyi évtôl kezdôdôen országos szinten bevezették a postai kézbesítési rendszert.

Az adófizetô a lakhelyén megkapja az összjövedelemadó-bevallási és speciális bevallási íveket, a kitöltéshez szükséges tájékoztatót, valamint az elôre kinyomtatott válaszborítékot, amelyen annak a pénzügyi igazgatóságnak a címe szerepel, ahová az adófizetô területileg tartozik. Következésképpen azt ajánlják az adófizetôknek, hogy várjanak, míg megkapják az íveket. Miután ezek megérkeztek és kitöltötték azokat, tegyék a felcímzett borítékba és postázzák. A postaköltséget a pénzügyminisztérium állja.

Abban az esetben, ha egyes adófizetôk 2003. április 30-ig nem kapták meg az adóbevallási íveket, vagy a boríték nem tartalmazott minden speciális nyilatkozathoz szükséges, a 2002. évi valamennyi jövedelemnek megfelelô ívet, akkor ezek az adófizetôk a közpénzügyi igazgatóságtól kell nyomtatványokat igényeljenek. Ezeket vagy postán kell eljuttatni, vagy a pénzügyi intézmény iktatójába kell benyújtani.

Abban az esetben, ha az adófizetô benyújtotta már a nyilatkozatát és azután kapja meg az adóbevallási íveket tartalmazó borítékot, akkor a válaszborítékba csak a 200-as, a globális jövedelem bevallási ívét kell betennie azzal a megjegyzéssel, hogy a bevallást már benyújtotta
("Depus la data de... sub nr...")

Abban az esetben, ha a jövedelemadóra vonatkozó törvény esetében az adófizetô nem köteles adóbevallási ívet benyújtani, akkor a felcímzett borítékban szintén csak a 200-as nyomtatványt kell postáznia azzal a megjegyzéssel, hogy nem köteles összjövedelmi adóbevallást tenni.

Az adóbevallási ívek postázását március 10-én kezdték el, az ívek benyújtási határideje május 15. - közölte a pénzügyminisztérium.

Munkanélküli-segély bankkártyán is

Az Országos Munkaerô-átképzési és - elosztó Ügynökség valamint a Kereskedelmi Bank közötti megállapodás alapján a munkanélküliek dönthetnek úgy, hogy a nekik járó segélyt hagyományos módon postán kézbesítsék, de folyamodhatnak modernebb fizetôeszközökhöz is: kérhetik, hogy a pénzt kártyán vehessék ki automatákból vagy a bankban megnyitott számlájukra kerüljön.

"A most bevezetett kifizetési módozatok bevezetésével sokuk kérésének tettünk eleget" - mondta Ioan Cindrea államtitkár, az országos ügynökség elnöke. Ugyanezek a kifizetési eszközök állnak a különbözô támogatásban részesülôk rendelkezésére is. Amennyiben a segélyben részesülôk a bankkártyán való fizetési módot választják, kiállítanak számukra egy Maestro kártyát. Az ügynökség számára megtakarítást jelent a bankkal való együttmûködés, mivel a postai utalványok igénybevételekor a kezelési költség 2%, míg a banki szolgáltatások esetében ez kevesebb, mint 0,5% - derül ki az ügynökség közleményébôl.

kk

Aqua Foto Natura

Színvonalas természetfotó- kiállítás támogatását vállalta fel az Aquaserv ÖV. A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület és a lapunk kezdeményezésére rendezett Aqua Foto Natura tárlatot a víz és a föld világnapja alkalmából nyitják meg ma 17 órától a Bernády Házban.

A szervezôk szándéka, hogy a természetjárás népszerûsítése mellett a látogatókban elsôsorban tudatosuljon a víz és az ember kapcsolatának fontossága, az, hogy mit jelent számunkra a víz. Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Aquaserv ÖV. a Marosból szivattyúzza ki a szennyezett nyersvizet és nem kis erôfeszítést tesz azért, hogy megfelelô minôségû ivóvizet termeljen és szolgáltasson a lakosságnak. A vízminôség javításáért, a környezetvédelemért az Aquaserv jelenleg egy 28 millió dolláros ISPA-program kivitelezésén dolgozik. Ugyancsak a környezetvédelmi követelményeknek megfelelôen feljavították a vízüzem szûrôberendezését és kapacitását. További tanulmányokat folytatnak újabb, korszerûbb technológiák alkalmazására. Mindemellett az Aquaserv nagy hangsúlyt fektetett a környezeti nevelésre. Így 1998 - 2000 között egy olyan holland víztisztítási programot valósítottak meg, amelynek célja az energiafogyasztás, ezen belül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése volt. Ezzel párhuzamosan 1998 - 2001 között a Pacsirta program keretében a vízhasználatról, az ésszerû vízgazdálkodásról szerveztek I-IV. osztályosoknak több hasznos rendezvényt. A rendezôk azt remélik, hogy a kiállítás is hozzájárul a környezetkímélô szemléletváltáshoz, s bíznak benne, hogy április 11-tôl 30-ig, naponta
9-19 óra között nagyon sokan meglátogatják a tárlatot.

Hétvégi sport

Kosárlabda. Az A-osztályos férfi kosárlabda-bajnokság utolsó fordulójában a marosvásárhelyi BC Mures szombaton Brassóban, a Romradiatoare ellen lép pályára.

Labdarúgás. A C-osztályos bajnokságban szombaton 11 órától a 20. fordulót rendezik. A Maros megyei csapatok közül három rendelkezik pályaválasztói joggal. A CS Armata ellenfele a székelyudvarhelyi Budvár, a dicsôszentmártoni Chimicáé a Precizia Szecseleváros, az Unirea Nyárádtôé az FC Predeál lesz. A marosvásárhelyi Gaz Metan Brassóban, a Romradiatoarénál, míg a szászrégeni Avântul 2002 Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel. Szerdán, április 16-án 17 órától hétközi forduló következik, melynek keretében az Avântul 2002 - CS Armata megyei rangadóra is sor kerül. A Gaz Metan az Oltul Sepsiszentgyörgyöt fogadja a Sziget utcában, míg a Chimica Székelyudvarhelyre, Nyárádtô pedig Fogarasra látogat.

A D-osztályban szombaton 11 órától kezdôdnek a 16. forduló találkozói, az alábbi párosításban: Marosszentanna - Marosludas; Radnóti SK - Kerelô; Mezôméhes - FC Muresul; Szováta - Segesvár. Erdôszentgyörgy és a szászrégeni Gliga Companies szabadnaposak. Szerdán, hétközi fordulóban 17 órától: Szováta - Kerelô; Erdôszentgyörgy - Gliga Companies; Segesvár - Marosludas (Dánoson); Mezôméhes - Radnóti SK. Marosszentanna és az FC Muresul állnak.

A hétvégén a megyei bajnokságban. Északi csoport, szombaton 17 óra: Sáromberke - Marosoroszfalu; vasárnap 12 óra: Görgénysóakna - Görgényszentimre; Lövér - Marosvécs; Hodák - Holtmaros (Görgényszentimrén); Déda - Marossárpatak. Görgényoroszfalu áll. Déli csoport, szombat 17 óra: Mezôzáh - Magyarkirályfalva; Jövô 2002 Dicsôszentmárton - Lobogó Dicsôszentmárton; Mezôbánd - Szentgerice; vasárnap 12 óra: Marosgezse - Náznánfalva; Csatófalva - Nagysármás; Harasztkerék áll.

A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 16 órától: II. csoport: Dózsa György - Gyulakuta; Kibéd - Somosd; Koronka - Cikmántor. Egrestô és Jedd állnak. III. csoport: Marosugra - Csittszentiván; Malomfalva - Mezôpanit; Kiscserged - Uraly; Mezôfele - Mezôkapus. Székelysóspatak áll.

Karate. A Tiger Budo klub a Transilvania kupával díjazott WKC karate sotokan versenyt szervez a marosvásárhelyi sportcsarnokban szombaton 14, vasárnap 10 órai kezdettel.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Informatikáról a Deus Providebit Házban

Kedden, április 15-én délután 6 órától dr. Pethô Attila, a Debreceni Egyetem tanszékvezetô professzora a Sapientia EMTE matematika-informatika tanszékének vendégeként elôadást tart az informatika-oktatásról és -kutatásról. Az elôadás színhelye a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház Szent Mihály terme. A szervezôk szeretettel várják az érdeklôdôket, köztük az egyetem jövendô hallgatóit.

II. Mûszaki TDK

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzata valamint a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség e hét végén megyeszékhelyünkön, a Cuza Voda utca 22. szám alatti Szakszervezetek Mûvelôdési Házának 23-as termében szervezi meg a II. Mûszaki Tudományos Diákköri Konferenciát. A rendezvény, melyen neves magyarországi kutatók értekeznek az anyagkutatásban elért eredményeikrôl, a ma délután 5 órától tartandó ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. 17.40-tôl dr. Gyulai József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Mûszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének vezetôje tart elôadást.

Kisiskolások regemondó versenye

Nyárádremetére várják szombaton, április 12-én délelôtt a harmadik osztályosokat, akik regemondó tehetségüket mérik össze a vetélkedô megyei szakaszán, a helyi mûvelôdési otthonban. Lakó Árpád igazgató tájékoztatása szerint félszáznál is több versenyzôre számítanak Maros megye magyar tagozatos iskoláiból.

Hatalom, intézmények és társadalom

Tudományos ülésszakot tartanak szombaton 14 órától a Színmûvészeti Egyetem Stúdió termének elôcsarnokában. A Színmûvészeti Egyetem és a Sapientia EMTE által szervezett Hatalom, intézmények és társadalom az ötvenes években címû rendezvényen magyarországi és hazai történészek, színháztörténészek, társadalomkutatók, muzeológusok tartanak elôadást.

IV. Zászpás Napok

A Kelemen Egyetemi Turista Klub április 12-én és 13- án, a Görgényi-havasok sziklás csúcsa alatti Schwarz-tisztáson szervezi meg a IV. Zászpás Napokat. Az érdeklôdôk szombaton és vasárnap a marosvásárhelyi nagyállomásról fél nyolckor induló vonattal juthatnak el Gödemesterházára (Stânceni Neagra). Szombaton a túrákat, kirándulásokat kedvelôk tájékozódási versenyen illetve különbözô, más jellegû vetélkedôkön vehetnek részt. Vasárnap közös kirándulásra a Zászpás- csúcsra indulnak. Bôvebb felvilágosítással a 0745-752-439-es telefonszámon Bölöni Szabolcs szervezô szolgál.

Tojásíró, -festô kezek

A közelgô húsvétra készülve a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület virágvasárnap, április 13-án délben 12 órától az egyesület székházába - Rózsák tere 5. szám - tojáskiállítás megnyitására várja az érdeklôdôket. A kiállítás hétfôtôl, április 14- tôl csütörtökig, április 17-ig tekinthetô meg 11-13, 15-17 óra között.

Takarítják a Maros partját

A marosvásárhelyi Ecosport Maros szervezet a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatallal közösen nagytakarít a Hétfák környékén. Akik szívesen részt vennének az akcióban, különbözô kerti szerszámokkal, fejszékkel, csákányokkal felszerelkezve jelentkezzenek április 13- án, vasárnap reggel 9 órakor a tûztoronynál.

Szünetel, illetve módosul a munkarend

Az Electrica áramszolgáltató vállalat marosvásárhelyi kirendeltségétôl értesültünk, hogy hétfôn, április 21- én, valamint április 28-a és május 5-e között szünetel a félfogadás. Az említett idôszakban tehát az egész megye területén a pénztárak zárva lesznek. Szombaton, április 12- én, 19-én, valamint 26-án 8 és 13 óra között tartanak nyitva, a kirendeltség többi hivatalában pedig a megszokott munkarend szerint dolgoznak.

Frontálisan ütközött

Két személy súlyos testi sérülését illetve néhányuk könnyebb sérülését okozta frontális ütközés. Április 9-én reggel a 15-ös országúton, Sáromberkén a 25 esztendôs szászrégeni Simon János Sprint típusú Mercedes haszonjármûvével, miközben az elôtte haladó szekeret kerülte ki, megcsúszva a havas úttesten, frontálisan ütközött az ellenkezô sávon vele szembe érkezô, szabályosan közlekedô MS-06425 rendszámú személygépkocsival, melyben a 30 éves Sz. János gernyeszegi rendôr, valamint a 49 éves Sz. Éva súlyos sérüléseket szenvedett. A kocsi másik három utasa könnyebben sérült.

Azonosították a tettest

Április 2-án a Törvényszék Melletti Ügyészség megoldás végett a Maros Megyei Rendôr-felügyelôségnek adta át az ádámosi Rostas Sorin-Emil dossziéját, aki ellen a lengyelországi Wesolában C. Alexe meggyilkolására tett kísérlet miatt folytatnak bûnügyi nyomozást. Mint kiderült, a tettes az említett helységbeli szállóban vitába keveredett C. Alexával, s konyhakéssel életveszélyesen bántalmazta azt. Rostas Sorin-Emil visszaesô bûnözô, 1993-ban ugyanis már követett el gyilkossági kísérletet, amikor kapával ütlegelte az ádámosi rendôrôrs fônökének fejét. Emiatt hat év börtönbüntetésre ítélték és a marosvásárhelyi Törvényszék Melletti Ügyészség elé terjesztették ügyét, amely gyilkossági kísérlet szándéka miatt 30 napos elôzetes letartóztatásba helyezte a vádlottat. Mind a bûnügyi nyomozást, mind a bûntett tárgyalását, beleértve a vádlott feletti ítélkezést, a román igazságügyi hatóság végzi.

A nap hírei

Kétszáznál több cég az Országos Turisztikai Vásáron

Dan Matei Agathon szakminiszter jelenlétében csütörtökön Bukarestben megnyitotta kapuit az Országos Turisztikai Vásár. "Ez a legfontosabb esemény a füstmentes iparág, a zöldipar, a turisztika számára. Aki ezen a vásáron nincs jelen, az nem létezik az idegenforgalomban. A vásár megszervezése kihívás és visszavágás a nemzetközi helyzetre. A háború és a recesszió ellenére rendeztük sorainkat, és rekordévre számítunk mind a hegyvidéken, mind pedig a tengerparton", fogalmazott Agathon. Az április 10-13. között, a Romexpo kiállítási csarnokban zajló Országos Turisztikai Vásáron idén 230 idegenforgalommal foglalkozó cég vesz részt, de biztosítótársaságok, könyvkiadók, kulturális intzémények is képviseltetik magukat. A 8.500 négyeztméteren zajló rendezvényen egy négyzetméter bérleti díja napi 25 és 80 dollár között változik. A Romexpo Rt. által végzett felmérés szerint a tavalyi vásáron a résztvevôk 76,5 százaléka elérte kitûzött célját, 81,4 százalékuk pedig új üzleti szerzôdéseket kötött.

Bezárás fenyegeti az aradi kórház sugárkezelôjét

A berendezések elavulása miatt bezárhatják az aradi kórház egyetlen sugárkezelési osztályát, amely több ezer daganatos beteget lát el, közölte csütörtökön dr. Radu Murariu, a kórházi osztály vezetôje. A négy sugárterápiás berendezésbôl csupán egy mûködik, az is nagyon régi, és nem képes ellátni a naygszámú beteget. Közel állunk az osztály bezárásához, mivel javításokra nincs pénzünk, hiszen minden gépre legalább nyolcezer eurót kellen költeni" - nyilatkozta a Mediafaxnak Murariu. A sugárkezelési osztály jelenleg csupán hetven pácienst képes fogadni, míg két évvel korábban, amikor mind a négy berendezés mûködôképes volt, több mit háromszáz beteg kaphatott kezelést. Az orvosok attól félnek, hogy az egyetlen mûködô berendezés is meghibásodik, az osztályt pedig bezárják. Az aradi városi kórház vezetése elmondta, pénzt kért az Egészségügyi Minisztériumtól a helyzet rendezésére az összeget azonban máig sem kapták meg. "A készülékek nagyon régiek, ezért megjavítani sem lehet ôket, a sugárkezelési osztály pedig rossz a hatásfokkal mûködik. Nincs pénzünk beruházásokra, hiszen egy új készülék ára 250.000 euró, nekünk pedig 17 milliárd lejes adósságunk van különbözô szolgáltatók felé" - nyilatkozta Teodora Olariu kórházigazgató. Arad megye országos szinten a második helyen áll - a fôváros után - a daganatos megbetegedések számát illetôen, jelenleg több mint 11.000 beteg kap kezelést.

Nagy Zsolt budapesti megbeszélései

Április 11-én Nagy Zsolt, az RMDSZ területi szervezetekért felelôs ügyvezetô alelnöke tárgyalásokat folytat Szabó Vilmossal, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával. A beszélgetés központi témája az aradi Szabadság-szobor restaurálásához szükséges anyagi alapok biztosítása. Ezt követôen az ügyvezetô alelnök Hadnagy Miklóssal, az Illyés Közalapítvány irodaigazgatójával a kedvezménytörvény által a magyar oktatásban részesülô diákok számára biztosított oktatási- nevelési támogatás gyorsabb folyósítása folyósításának lehetôségeirôl tárgyal.

Markó Béla a Moldvai Csángók Szövetségének küldöttségével találkozik

A moldvai csángók küldöttségével találkozik Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke pénteken, április 11-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A küldöttséget Bartha András, a Moldvai Csángók Szövetségének elnöke vezeti. A találkozó során Markó Béla szövetségi elnök a 2003/2004-es tanévre vonatkozó újabb magyar nyelvû iskolai csoportok elindításának lehetôségeirôl, a helyhatósági és országos választások Bákó megyei megszervezésérôl, valamint a csángó gyerekek részére iskolán kívüli oktatási program támogatásáról tárgyal a csángó küldöttség tagjaival.

Márciusban gyorsult a drágulás

Romániában márciusban átlagosan 1,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 17,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban - jelentették a statisztikai hivatalban csütörtökön. Februárban 0,8 százalékos volt a havi és 16,3 százalékos a tizenkét havi infláció Romániában. Tavaly márciusban 0,4 százalékos volt a havi drágulás, és 25,1 százalékos tizenkét hónapra számítva. A kormány az idén 14 százalékos inflációt szeretne elérni, a tavalyi 17,8 százalék után.

Frunda György a szabad foglalkozásokra kivetett adó csökkentését javasolja

Frunda György RMDSZ-szenátor törvényhozási javaslatot terjesztett a felsôház Állandó Bizottsága elé a szabad foglalkozásokat ûzô személyek adófizetési kötelezettségeivel kapcsolatban. Frunda szerint az orvosok, építészmérnökök, ügyvédek, közjegyzôk, könyvelési szakemberek, bírósági végrehajtók és egyéb szabad foglalkozású személyek egyéni vagy társulásos alapon szerzett jövedelmük után "az egy pénzügyi évben szerzett jövedelem 25 százalékával" egyenértékû adót fizessenek. Ez a kvóta jelenleg 40 százalék. Frunda azzal indokolja javaslatát, hogy a szabad foglalkozású személyek megadóztatási rendszere "negatív diszkriminációt eredményez a kereskedelmi társaságok adórendszerével szemben". A kormány nem támogatja az RMDSZ-szenátor kezdeményezését, többek között azzal érvelve, hogy a jelenlegi törvények alapján a szabad foglalkozások esetében alkalmazott adó átlagos hányada a jövedelem 40 százaléka, ennek 25 százalékra csökkentése nyomán az államkassza 290 milliárd lejjel rövidülne meg.

Románia - határról visszafordított személyek

Közel 17 ezer külföldi állampolgártól tagadták meg a Romániába való beutazást idén az év elsô három hónapjában - közölte a román határrendôrség országos parancsnoksága. A be nem engedett külföldiek listáján Magyarország az elsô: az év elsô negyedében 5456 magyar állampolgárt fordítottak vissza a határról. A magyarok után a Moldovai Köztársaság állampolgárai (4206) és a szerb állampolgárok (2773) következnek a sorban. A Romániába történô beutazást a legtöbb külfölditôl azért tagadták meg, mert vagy nem rendelkeztek az önmaguk fenntartásához szükséges jövedelmi forrással, vagy az irataik nem feleltek meg a törvényes elôírásoknak. Az év elsô negyedében közel 950 külföldinek tiltották meg, hogy elhagyja Romániát, közöttük 47 magyar állampolgár volt. Ezeknek a külföldieknek a törvénnyel gyûlt meg a bajuk: hamis vízummal vagy útlevéllel próbálták átlépni a határt, megsértették a vámszabályokat, illetve a schengeni térségben elkövetett bûncselekmények gyanújába keveredtek. A Romániába be nem engedett külföldiek száma az idei elsô negyedévben több mint 3 ezerrel csökkent 2002. hasonló idôszakához viszonyítva.

próhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓK: hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. Egy év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár utca 15. Tel. 218-314. (53824)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (54207)

AJÁNDÉKOZZON húsvétra Bichon-Havanez kiskutyát szeretteinek! Kisméretû, szôrét nem hullató, igaz barát. Most kedvezményes áron. Tel. 214-548, 0745-363-903. (55316)

ELADÓ natúr szekrénysor, natúr tévéasztal, kanapé, két fotel, Goldstar tévé, hûtôszekrény és kályha. Tel. 215-246. (55324)

ELADÓ daganatos betegek részére gyógyszer: Avemar, Tianshi, Emergtinctonic. Marosszentgyörgy 1268. Tel. 123-916. (55332)

ELADÓK japán pincsi kutyakölykök. Tel. 253- 806. (55512)

BÚZAKORPA kapható a Cseresznye utca 1. szám alatti tápboltban. Tel. 169-861, 0722-607-390. (55033)

OLCSÓN MTB biciklik, német rollerek kaphatók. Tel. 0265/212-369. (54531)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket és mikrohullámú sütôket, minden garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (55091)

ELADÓ vagy kiadó 387 m2-es üzlethelyiség a Gh. Marinescu utca 66. szám alatt. Tel. 0745-653-441. (55177)

BÚZÁT vásárolunk nagy tételben. Tel. 0722-396-107, 0722-356-303. (55367)

BL 55-ÖS import magyar lisztet forgalmazunk. Tel. 257-742, 0722- 356-303. (55367)

ELADÓK rottweiler kiskutyák. Tel. 0722-577-240, 319-608. (55349)

ELADÓ sürgôsen kitûnô állapotban levô 16 tonnás, ponyvás utánfutó, elônyös áron és 7,5 tonnás billenô- utánfutó 50 millió lejért. Tel. 0745-606-295. (55392)

ELADÓ 12 ár házhely Iklandon, a fôút mellett. Érdeklôdni a 95-ös házszám alatt lehet, Mihály Sándornál. (55404)

ELADÓK fél disznók levágva, 50.000 lej/kg. Tel. 131-586. (55376)

ELADÓ a gyulakutai szitás malom. Tel. 215-051, du. (54961)

ELADÓK 4 éves tujafa csemeték, 60.000 lej/db és új Monika varrógép. Hídvég u. 99. sz. (55170)

ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902. (55466)

SÜRGÔSEN eladó föld a Vácmányon. Tel. 143-612. (55402)

ELADÓ fekete- és pirosribizli-, valamint szôlôbor. Tel. 125-771. (55467)

ELADÓ jó házi bor Nyárádszeredában, a Zorilor utca 28. szám alatt. (2)

ELADÓ használt mosógép, színes televízió, tégla. Tel. 164-035. (55413)

ELADÓ Backamadarason 22 ár szántóföld, belterületnek is használható, fôút mellett. Tel. 130-102. (55338)

ELADÓ festett konyhabútor, régi típusú duplaágyas hálószobabútor, sezlon, párnák. Tel. 215-426. (55364)

ELADÓ üzleti ár felébe Betaloc Zok és Rytmonorm tabletta. Tel. 137-052. (55419)

ELADÓ házhely (14x126) Marosvásárhelyen. 6 euró/m2. Tel. 219-312. (55443)

ELADÓ olcsón Zocor 20 mg-os gyógyszer. Tel. 525- 469. (15)

VESZEK sürgôsen méheket. Tel. 0265/319-638. (55453)

ELADÓK kihúzható kanapék és fotelek, franciaágyak nagyon elônyös áron. Tel. 0265/161-384, 0740-539-904. (55454)

OLCSÓN ELADÓ vonatjegy Marosvásárhely - Budapest útvonalra. Érvényes június 1-ig. Tel. 166- 364. (55460)

ELADÓ jó állapotban levô fürdôkád (öntvény) és egy kézi meghajtású dróthálófonó gép. Tel. 212-391. (55465)

ELADÓ Albalux 9-es mosógép. Tel. 253-136. (55471)

ELADÓ a Somostetôn 42 ár belterület. Tel. 162-428. (55470)

ELADÓ Betaloc 50 mg-os gyógyszer. Tel. 219-272. (55474)

VESZEK használt aragázkályhát. Tel. 0721- 279-420. (55492)

TELEK eladó Marosszentgyörgyön. Tel. 0745-309-965. (55452)

ELADÓ 13 db juh bárányostól. Tel. 0745- 210-821. (55469)

ELADÓ berendezett virágüzlet. Tel. 0744-538-362. (55500)

ELADÓ 2 porcelánkagyló, hegesztôkészülék (380, 220 V-ig), lugasnak való csövek. Tel. 147-806. (55523)

ELADÓ lószekér, hám, borona, vetôgép, kapálóeke. Maroskeresztúr 501. sz. Tel. 326-380. (55493)

ELADÓ 1985-ös kiadású 1310-es Dacia 30.000 km-ben, elsô tulajdonostól, eredeti festés, antifonálva, új számtáblával. Ára: 34 millió lej, alkudható. Mezôfele 167. sz. (55531)

ELADÓ 1987-es évjáratú, 1600 cm3-es Volvo alkudható áron. Tel. 143-043. (5532)

ELADÓ kaszagép, láncfûrészek, áramfejlesztô, krumplivetô gép. Tel. 253-528, 0723- 833-417. (55333)

ELADÓ fiatal vemhes tehén. Kakasd 181. sz. Tel. 253-179. (55534)

ELADÓ fémvázas hátizsák. Tel. 168- 289. (55537)

ELADÓK sürgôsen asztalosmûhelybe való nagy és kis gépek. Irányár: 1.600 euró. Tel. 0745-429-858. (55554)

LAKÁS

ELADÓ ház Szabédon, a 245. szám alatt, 2400 m2-es kert, gyümölcsfák szôlôvel és egy különálló üzlethelyiséggel. Tel. 254-148, 427-629. (55431)

ELADÓ kereskedelmi tevékenységre alkalmas központi fekvésû ingatlan. Tel. 167-705. (54970)

ELADÓ nyaraló Kisbaconban (Kovászna megye). Tel. 136-189. (54954)

VESZEK garzont vagy 2, 3, 4 szobás tömbházlakást. Azonnal fizetek. Tel. 250-180 vagy 0788-300- 260. (55211)

ELADÓ 2 szoba-konyhás lakás Nyomáton. Tel. 347-224, 347-160. (55312)

ELADÓ kertes magánház közös bejárattal, külön udvaron, 620 m2-es területen, az Avram Iancu utcában. Tel. 214-050, 17 órától. (54165)

ELADÓ 620 m2-es kert nyaralóházikóval a Május 1 szôlôhegyben, kijárat a Tudor negyed felé. Tel. 123-114. (55075)

ELADÓ 3 szobás, II. osztályú, I. emeleti tömbházlakás a Petru Dobra utcában. Tel. 137-247, 215- 452. (55207)

ELADÓ 2 szoba-összkomfortos ház a központban, 2 hûtôszekrény, hétfiókos hûtôláda; 2 színes és egy fehér-fekete tévé, kombinált szobabútor, melegítôkályha, villanyvarrógép, heverô, asztalok, székek. Tel. 161-403. (55457)

VESZEK 2-3 szobás lakrészt haszonélvezettel, életjáradékkal vagy cserélek egyszoba- összkomforttal + különbözet. Tel. 250-929. (55252)

ELADÓ gázfûtéses, 2 szobás, magasföldszinti tömbházlakás felújított fürdôszobával, gáz-, vízórával az egyetem közelében, irodának vagy rendelônek is megfelel. Azonnal beköltözhetô. Tel. 167-333, 9-21 óra között. (55353)

ELADÓ 3 szoba-konyhás, gázas ház melléképületekkel, 30 ár telekkel Marospéterlakán, a Fô út 139. szám alatt. Érdeklôdni a 0745-913-603-as vagy a 0266/171-887-es telefonszámon vagy Jedden, a 40. szám alatt. (55450)

ELADÓ 3 szobás lakás a Rozmarinului utca 12/14. sz. alatt. Érdeklôdni 16 óra után. (55478)

ELADÓ 2 szobás ház 600 m2-es területtel a Gyulafehérvári utcában. Tel. 0788-365-838. (55482)

VESZEK garzont hozzáférhetô áron, közvetítô nélkül. Tel. 145-749, 0788-372-186. (55475)

VESZEK tudori 4 szobás tömbházlakást, esetleg cserélek 2 szobással. Tel. 306-063 vagy 255-066, este. (54995)

ELADÓ központi fekvésû, 3 szobás ház mellékhelyiségekkel, terasz, pince, mûhely, garázs, kert, külön udvaron, terjeszkedési lehetôséggel. Tel. 251-057, 0722-488-076. (55398)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, földszinti lakás a Tudorban és egy szobabútor- garnitúra. Tel. 252-625, 16 óra után. (55385)

SÜRGÔSEN eladó emeletes magánház külön udvaron. Tel. 311-308, 0721-026-131. (55365)

ELADÓ ház Panitban. Érdeklôdni lehet a 405. sz. alatt vagy a 322-096-os telefonszámon. Ára: 160 millió lej. (55396)

ELADÓ magánház a Nyomda utcában: 3 szoba- összkomfort, pince, mosókonyha, garázs, gáz, villany. Érdeklôdni a 166-514-es vagy a 0740-688-252-es telefonszámon. (55518)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás, magasföldszinti tégla tömbházlakás a Mocca környékén. Ára: 20.000 euró. Grivita rosie 31/15. szám, érdeklôni 14-20 óra között. (55501)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 249-610. (55538)

ELADÓ ház újszerû állapotban 2 szoba, konyha, nagy elôszoba, kamra, fürdôszoba- helyiség, pince, új istálló. Ára: 4 millió forint. Nyárádszereda, Szentanna utca 123. sz. Érdeklôdni a helyszínen minden szerdán, május elsejétôl a 00-36-30-58-86-747-es telefonszámon. (55556)

TÁRSKERESÉS

FÜGGETLEN (42/165/64), barna, rendezett körülmények között élô értelmiségi nô 40-45 év közötti, egészséges szemléletû, komoly, hozzáillô társat keres családalapítás céljából. Kalandorok kíméljenek. Cím: 4300 Tg-Mures, CP 237, OP 2. (54848)

36 ÉVES kaliforniai fiú keresi hozzávaló lány társaságát. Tel. 162-955. (55320)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 251-111, mobil: 0745-251-111. (53603)

FESTÉST, mázolást, fali-, padlócsempe- lerakást, kômûvesmunkálatokat vállalunk. Tel. 137-754, 0744-908-635. (54444)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, 2003-as, vadonatúj modelleket színes árnyalatban is, minden méretben és koszorúslány-ruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, 0745-762-011. (54866)

BÁRMILYEN telekelés, beazonosítás. Tel. 0745-081-264. (54981)

VÁLLALUNK kômûvesmunkát, cserépforgatást, külsô-belsô burkolást minôséggel. Tel. 0745-814-789. (55058)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (54964)

HÛTÔJAVÍTÁS az ön lakásán is, engedélyezve, garanciával. Tel. 164-395, 0744-297-433. (54192)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 163-783, 0745-278-233. Garancia. (54940)

PARKETT-, padlólerakás, csiszolás, lakkozás. Garancia. Tel. 257-785, 0722-669-954. (55182)

FESTÉST, fali- és padlócsempe-rakást vállalunk. Tel. 169-798, 0745-415-852. (55173)

KIADÓ két helyiség. Tel. 126-439. (55339)

ELADÓK paplanok, hálózsákok. Készítünk újakat, rendelésre. Tel. 215-980. (55464)

ELADÓ 48 cm3-es motoretta. Francia nyelv tanítását vállalom 8 osztályig. Tel. 144-020, délután. (55318)

KERESSÜK azt a személyt, aki videofelvételt készített a marosvásárhelyi Kistemplomban 2002. március 17-én a Tulipán utcai ifjak konfirmációi ünnepélyérôl. Elôre is hálás köszönettel. Tel. 0742-992-500. (55468)

SZERETNE FOGYNI, hízni vagy csak a szervezetét szeretné felerôsíteni? Érdeklôdjön a 0745- 591-261-es telefonszámon. (55490)

VÁLLALUNK ács-, kômûvesmunká-latokat vagy átalakításokat. Tel. 146-588, mobil: 0740-164-749. (55476)

BUDAPESTEN végzett okleveles természetgyógyász neuro-fizikoterápiás kezeléseket végez, különbözô betegségeket gyógyít, gyógy- és frissítô masszázst végez. Tel. 121-019. (55494)

VÁLLALUNK festést, mázolást. Tel. 0744- 925-182. (54513)

ANGOLÓRÁK, angol nyelvklub-tananyagok. Tel. 166-956. www.peterszabo.go.ro. (55191)

KERESEK szakképzetlen építôipari munkásokat. Tel. 0744-572-814, 212-306. (55335)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 319-610. (55343)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (55377)

A IALOMITEI utcai 5-ös Számú Elméleti Líceum 1973-ban végzett XII. D osztályos diákjai megtartják 30 éves érettségi találkozójukat. A találkozó 2003. május 24- én 10 órai kezdettel lesz a líceumban, majd folytatódik 13 órakor a marosvásárhelyi Sólyom vendéglôben. A jelentkezéseket május 15-én és 16-án várjuk a 125-026-os telefonszámon. A szervezôk. (55496)

KÖZPONTIFÛTÉS és fürdôszobai kellékek szerelését vállalom. Tel. 0740-773-820. (55517)

HERMINA vagyok Szovátáról. Köszönetet mondok ERICA asszonynak, aki varázserejével kigyógyította férjemet az iszákosságból, a házból kiûzte az átkot és jólétet hozott. Bármilyen problémával bizalommal felkereshetik még húsvét elôtt, hogy olyan boldogok legyenek, mint én. Hívják a 0723-875-991-es telefonszámon, most Marosvásárhelyen van. (Fizetett hirdetés: 55319)

KEDVES OLVASÓK! Marosvásárhelyre érkezett SUNITA csodatevô jósnô. Bármilyen problémát megold, ami a következôkkel kapcsolatos: üzleti élet, egészség, családi megértés, csinálmány, átok. Bizalommal hívhatják a 0744-971-673-as vagy a 147-400-as telefonszámon. 100%-os siker. (55459)

Figyelem, nagyon fontos hirdetés! A csodatevô erôkkel bíró MINUNEA asszony az emberek kérésére Maros megyébe érkezett, hogy segítsen nekik a húsvét elôtti idôszakban. Neki vannak a leghatásosabb füvei és varázsigéi, amelyeket egyetlen varázsló sem ismer. A fehér mágiával dolgozik. Nézzük, mit mondtak a mágia hercegnôjét, MINUNEA asszonyt meglátogatók. Catalina vagyok Szászrégenbôl, s ebben az újságban szeretnék köszönetet mondani Minunea asszonynak a segítségért: 2 évvel ezelôtt a férjem elhagyott egy másik nôért. Végigjártam minden kolostort, de eredménytelenül, a kétségbeesés határára jutottam, egészen addig, amíg tudomást szereztem Minunea asszonyról. Egyetlen ülés után a férjem hazajött, bocsánatot kért, mert nem tudta, mi történt vele, és most boldog család vagyunk Minunea asszonynak köszönhetôen. Nevem Anton Marosvásárhelyrôl és örömkönnyek között mondok köszönetet Minunea asszonynak, mert kigyógyította gyerekemet az epilepsziából, amelyre az orvosok nem találtak gyógymódot, de ez az asszony ereje és varázsigéi segítségével visszahozta a boldogságot a házamba. Akinek ilyen jellegû problémái vannak, keressék fel bizalommal ezt a csodatevô asszonyt, s az életük jóra fordul. Hívják a következô telefonszámokat: 0744-938- 029, 0744-238-849. (Fizetett hirdetés)

KIADÓ igényesnek a Revolutiei (volt Lenin) utca 1. sz. alatti üzlethelyiség. Üzletfelület 63,30 m2 + 41,40 m2. Érdeklôdni lehet a 311-427-es telefonszámon 10-12 óra között. (55543)

ROMÁNBÓL és magyarból felkészítek érettségire. Tel. 143-834. (55552)

IONA vagyok Marosvásárhelyrôl. Köszönetet mondok EVA asszonynak, aki kibékített férjemmel és varázserejével az átkot kiûzte házunkból. Bármilyen problémával bizalommal felkereshetik. Tel. 0723-761-735. (Fizetett hirdetés: 55559)

JÓSOLOK kártyából. Tel. 136-797. (55569)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk április 11-én a maroskeresztúri id. LACZKÓ PÉTERRE halálának 10. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, négy fia, menye és három unokája. Nyugodjál csendesen. (55351)

Szomorú szívvel emlékezünk VIDÁM GERTIRE halálának 18. évfordulóján. A gyászoló család. (55479)

Eltelt egy év, mégsem hisszük, hogy akit szerettünk, nincs már közöttünk. Örökre elmentél, soha vissza nem jössz hozzánk, szívünkben fájdalom, bánat és gyász. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy súlyos betegség megölte szívedet, melyben nem volt más, csak jóság és szeretet. Üres és rideg lett nélküled otthonunk, nincs kivel megosszuk örömünk, bánatunk. Szívünkben örök fájdalommal emlékezünk április 9-én özv. TOÁSÓ MÁRIÁRA szül. Bacskó halálának egyéves évfordulóján. Emlékét ôrzi testvére, Irénke, lányai, Betty és Ánda, valamint a Bacskó család. (55498)

A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fájó szívvel, lélekkel emlékezünk április 11-én a hat hete eltávozott marosvásárhelyi születésû TORDAI GYÖRGY volt húsipari dolgozóra. Nyugodj békében, drága György testvérbátyám. Anikó húgod, lányai, Tünde és Annamária. (55497)

Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömet szereztél. Oh, a sír sok mindent elfed, bút, örömöt, fényt, szerelmet, de ki gyermekét szerette, gondját a sír el nem temette. Fájó szívvel emlékezünk április 11-én a pókai születésû BÁN ANNA marosvásárhelyi lakosra, amikor 5 éve, hogy a kegyetlen halál elragadta szerettei körébôl. Emlékét ôrzi férje, fia, három leánya és azok családja. Szép emléke a sírig kísér. (55553)

Fájó szívvel emlékezünk április 11-én a mezôbándi id. SZIGYÁRTÓ SÁNDORRA halálának 4. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi bánatos felesége, leánya, fia, veje, menye és unokái. (55547)

ELHALÁLOZÁS

Megrendült szívvel tudatjuk, hogy a drága jó testvér, nagynéni, KIMPIÁN JOLÁN hosszú szenvedés után, életének 67. évében elhunyt. Temetése folyó hó. 11- én 15 órakor lesz a marosszentgyörgyi református temetôben. A gyászoló család. (55515)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Ôszinte részvétünket fejezzük ki Fazakas Ilonka szomszédunknak ÉDESANYJA elvesztése alkalmából. A Sârguintei utca 14-es lépcsôház lakói. (55516)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunkat, KEREKES ANTALT elkísérték utolsó útjára és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. (55558)

Copyright © Népújság - 1999