|
LV. évfolyam 77. (15344.) sz. |
2003. április 2., szerda |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A román kormány általában tiszteletben tartja az emberi jogokat, azonban még mindig léteznek bizonyos problémák, többek között a rendôri erôszak túlzott alkalmazásával, a korrupcióval és a tulajdon visszaszolgáltatásával kapcsolatban, áll abban a jelentésben, amelyet az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma készített az emberi jogok világszintû helyzetével - közli a Mediafax.
A romániai rendôrök továbbra is verik a foglyokat és bizonyos jelentések szerint zaklatják a romákat és túlzott mértékben alkalmaznak erôszakot velük szemben.
A kormány több, túlkapásokkal gyanúsított rendôrtiszt ellen indított vizsgálatot, felfüggesztette tisztségükbôl, vagy vádat emelt ellenük. Mégis, a rendôrségi túlkapások kivizsgálása általában elhúzódott, és ritkán vezetett bûnvádi vizsgálathoz, vagy büntetések kiszabásához.
A parlament elfogadta azt a törvényrendszert, amely a polgári jogrend hatáskörébe utalja a rendôrségi túlkapások kivizsgálását, azonban a biztonsági erôk egy része a határôrséggel és a csendôrséggel együtt továbbra is a katonai igazságszolgáltatás jogkörébe tartozik.
A rendôrségi reform bizonyos eredményei ellenére továbbra is jelzések történtek embertelen és megalázó bánásmódról. A fogvatartási körülmények változatlanul szigorúak, a fegyházak zsúfoltsága továbbra is komoly probléma, noha a feltételek kis mértékben javultak.
A hatóságok bizonyos esetekben megszegték a tetszôleges letartóztatást és fogvatartást tiltó elôírásokat, a végrehajtó hatalom pedig folytatta az igazságszolgáltatás befolyásolását, a széles körben elterjedt korrupció is komoly probléma maradt. A kormányzat bizonyos esetekben korlátozta a vélemény és a sajtó szabadságát, a hivatalosan nem elismert vallási közösségek pedig jelezték, hogy a hatóságok diszkriminatív kezelésben részesítik.
Az amerikai külügyminisztérium jelentése egyéb problémákat is jelez, mint például a vallási kisebbségek társadalmi zaklatása, a nôk elleni erôszak és diszkrimináció, valamint a kommunista rezsim által elkobozott javak visszaszolgáltatása. A jelentés említést tesz továbbá az utcagyerekekrôl, a romákkal szemben alkalmazott társadalmi diszkriminációról és erôszakról, illetve a kiskorúak dolgoztatásáról. A jelentés megemlíti a szakszervezeti tevékenységbe történô kormányzati beavatkozást, valamint a nôkereskedelmet, de hozzáteszi, hogy a kormány intézkedéseket hozott e kérdések rendezésére.
Az amerika külügyminisztérium által készített dokumentum szerint Románia alkotmányos demokrácia, kétkamarás és többpártrendszerû parlamenttel. A törvény szerint az igazságszolgáltatási rendszernek függetlennek kell lennie a többi kormányzati ágazattól, mégis, a gyakorlatban, a végrehajtó hatalom befolyást gyakorol az igazságszolgáltatásra.
Az USA külügyminisztériuma évente készít jelentéseket az emberi jogok világszerte történô tiszteletben tartásáról, a dokumentumok a Kongresszus elé kerülnek.
A törvényhozás elutasította a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A hétfôi éjszakába nyújtott vita végén az indítvány ellen 281, mellette 163 törvényhozó szavazott, tartózkodás nem volt.
A parlamenti ellenzéki pártok, mint ismeretes, a korrupció elleni harcot szolgáló törvénycsomag ügyében terjesztettek elô bizalmatlansági indítvány. Az elôterjesztést a Nagy-Románia Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt 173 képviselôje illetve szenátora írta alá.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kormányon lévô Szociáldemokrata Párttal kötött parlamenti együttmûködési megállapodásnak megfelelôen nem támogatta sem a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtását, sem pedig elfogadását.
A kormány a korrupció elleni törvénycsomagot kormányzati felelôsségvállalással terjesztette elô. A házszabályok értelmében ez azt jelenti, hogy a tervezetrôl a parlament nem folytatott vitát. Az ellenzék az ilyen esetben egyetlen lehetséges módszerrel, a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásával próbálta megakadályozni a csomag elfogadását, mivel véleménye szerint az nem a korrupció elleni tényleges fellépését szolgálja.
A vitában felszólaltak a politikai pártok vezetôi. Az RMDSZ álláspontját Puskás Bálint szenátor ismertette, furcsának nevezve a kialakult helyzetet, mivel annak a törvénycsomagnak, amelyért a kormány felelôsséget vállalt, és amelyet az indítvány ellenez, a korrupció visszaszorítása a célja. Az összeférhetetlenségekrôl szóló fejezet sokakat érintett, így érthetetlen, hogy a kormány a saját érdekei ellen cselekedett volna - mutatott rá Puskás Bálint. Ugyanakkor elmondta, hogy az RMDSZ nem kívánja elôsegíteni a felelôsségvállalás intézményével történô visszaélést, s nem ért egyet a törvénycsomag egyes elôírásaival, ugyanakkor a kormánypárttal folytatott elôzetes egyeztetések eredményeképpen az RMDSZ által megfogalmazott javaslatok egy része bekerült a tervezetbe. A szövetség javaslatai alapján a korrupcióellenes intézkedéseknél módosult az a cikkely, amely kimondja: abban az esetben, ha valaki ellen vizsgálatot indítanak, majd a késôbbiekben bebizonyosodik róla, hogy ártatlan, az ügyészségnek kötelessége az illetékest errôl 30 napon belül értesíteni. A közméltóságok és köztisztviselôk összeférhetetlenségeit vizsgáló fejezet elôírja, - szintén az RMDSZ javaslatára - hogy azoknak a helyi tanácsosoknak, akik nem fizetett alkalmazottai a helyi tanácsoknak, lehet magánvállalkozásuk, illetve ez csak abban az esetben összeférhetetlen tanácsosi minôségükkel, ha az illetô cég a helyi tanács alárendeltségébe tartozik. Ezen kívül a helyi tanácsosoknak lehet tulajdonrészük a helyi tanács által létrehozott cégnél, abban az esetben, ha ez a részesedés 10% alatti.
Bár a törvénycsomag nem tökéletes, az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány ellen szavaz, figyelembe véve, hogy a törvénycsomag szükséges és idôszerû elôírásokat tartalmaz a korrupció visszaszorítására - zárta beszédét a szenátor.
Úgy tûnik, célegyenesbe ér a nyárádtôi hulladéktelep ügye. A megyei tanács vezetése tegnap véglegesítette az olasz Vaste Italia céggel megkötendô partneri szerzôdés feltételeit, s erre már csak a tanácsosi testületnek kell április 8-án rábólintania.
Mint ismeretes, a megyei önkormányzat partnerként kíván részt venni az évi 100.000 tonna kapacitású, az európai uniós normáknak is megfelelô, környezetkímélô hulladéktároló létrehozásában. A tervben a megyei tanács mellett Dicsôszentmárton, Ludas, Radnót, Erdôszentgyörgy, Szováta és Nyárádtô jelezte érdekeltségét. Egyelôre, mert minden bizonnyal bôvülhet a lista. A megyei tanács, mivel a német Schuster cég, miután több ízben is halasztást kért, március 22-ig sem jelentkezett ajánlatával, az olaszokkal tárgyalt. A Vaste Italia ajánlata immár nem titok: a cég 14,84 eurót kér a tonnánkénti hulladék kezeléséért, s ezért az árért korszerû, környezetkímélô technológiát ígér.
A konstrukció egyik, pillanatnyilag bizonytalan pontja Marosvásárhely, amely egyelôre nem jelezte társulási szándékát. Különös, hogy még nem vallott színt a polgármester illetve a helyi tanács. A városgazda vonakodása nem titok, a tanács tanácstalanságának okát azonban csak találgatni lehet. Az a furcsa helyzet adódhat, hogy ha az olaszokkal nyélbe ütik a vásárt, beindul a hulladéktelep mûködése, s ebbôl a megyeközpont, alig pár kilométerre Nyárádtôtôl, kimarad. Vagyis kénytelen lesz egymaga gondoskodni a város hulladékgazdálkodásáról. Kérdés, hogy ez a különút mennyibe fog kerülni az adófizetô polgároknak. Másfelôl, ha a marosvásárhelyi tanács mégis úgy dönt, hogy csatlakozik a szóban forgó programhoz, ez azzal az elônnyel járna, hogy a hulladék tonnánkénti ára csökkenne jelentôsen. Ebben az esetben ugyanis az olasz cég hajlandónak mutatkozik engedni az árból, sôt abban is érdekeltnek mutatkozik, hogy a hulladékszállítást is elvégezze, amire az eddigiek szerint újabb versenytárgyalást szerveznének helyi cégeknek.
Közismertek a Virág György megyei tanácselnök és Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere közötti korábbi nézeteltérések, ám mindez, mint a tanácselnök egyik nemrégi sajtótájékoztatóján kifejtette, nem jelent akadályt abban, hogy a megyeközpont is partnerré váljon ebben a város számára is haszonnal kecsegtetô programban. Mindenképpen mihamarabb dûlôre kell vinni a dolgot, hiszen nem babra, pénzre - a mi pénzünkre - megy ki a játék.
Amerikai vadászbombázók keddre virradó éjjel - a szövetségesek szárazföldi alakulatainak támogatása céljából - bombázták az iraki erôk Észak-Irakban kiépített állásait.
A harci repülôk, amelyek a Földközi-tengeren cirkáló Theodore Roosevelt repülôgép- hordozóról indultak bevetésükre, hat hullámban támadták az iraki csapatok megerôsített állásait és az iraki tüzérség ütegeit.
A szövetséges amerikai-brit légierô reggel folytatta támadásait az iraki fôváros ellen. A Reuters brit hírügynökség szerint közép-európai idô szerint 7 óra körül újabb két robbanás rázta meg Bagdad déli külvárosait. A becsapódások elôtt hallani lehetett a szövetséges bombázó repülôgépek zúgását. Érkezésüket azonban légiriadó nem jelezte. Elôzôleg, éjjel újra támadták a Tigris folyó partján található elnöki palotaegyüttest és a Szaddám Huszein idôsebbik fia, Udaj által vezetett Iraki Olimpiai Bizottság épületét. Találat érte a város központjában álló Palestine Hotelt is, amely kigyulladt.
A Pentagon közép-európai idô szerint kedd reggel újabb veszteségmérleget tett közzé, amely szerint az iraki háborúban eddig összesen 43 amerikai katona vesztette életét, 16 katonát pedig eltûntként tartanak számon. A brit védelmi minisztérium reggeli közlése szerint hétfôn "feladata teljesítése közben" életét vesztette egy brit katona Irak déli részén, s ezzel 26-ra nôtt a március 20-án Irak ellen megindított háborúban eddig elesett brit katonák száma.
Az iraki fegyveres erôk szóvivôje ezzel szemben Bagdadban azt közölte, hogy az iraki erôk súlyos veszteségeket okoztak az amerikai-brit támadóknak Bászra dél-iraki város közelében, Nedzsefnél pedig kilôttek hét harckocsit, amelyek teljes személyzete életét vesztette. Egy másik iraki katonai szóvivô televíziós közlése szerint a Fidáíjín Szaddám milícia fegyveresei Nedzsef külvárosaiban összecsaptak amerikai egységekkel, és " kilôttek hét harckocsit, valamint több katonai jármûvet, megölve a bennük tartózkodókat".
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió azt jelentette, hogy a Nedzsefnél harcoló brit elit alakulatoknak kedd reggelig sem sikerült megtörniük az iraki fegyveres erôk ellenállását, így továbbra sem tudtak behatolni a városba.
Násziríja városában és környékén is heves harcok folynak, amelyekben iraki részrôl nemcsak katonák, hanem felfegyverzett polgári személyek és a Baasz Párt aktivistái is részt vesznek - közölte kora délelôtt a bagdadi televízióban az iraki fegyveres erôk képviselôje.
Szaddám Huszein cáfolta családtagjainak menekülését
Szaddám Huszein iraki elnök kedden a bagdadi televízióban beolvasott nyilatkozatában cáfolta, hogy családtagjai külföldre szöktek volna.
Az a híresztelés, amely szerint az elnök családja már elhagyta volna Irakot, a Pentagon által korábban hangoztatott hazugság ismétlése. Az elnök és szûkebb családja tagjainak sorsa ugyanaz, mint a nagy családé, vagyis az iraki népé - szögezte le a televízióban ismertetett nyilatkozat.
Az iraki elnök cáfolatát azt követôen olvasták be a televízióban, hogy a külföldi sajtóban elterjedt hírek szerint Szaddám egyik felesége és lányai állítólag már elmenekültek Irakból.
A Pentagon hétfôi sajtóértekezletén elhangzott: az iraki elnök két fia csak az iraki televízió felvételein volt látható, Szaddám rokonai menekülnek vagy menekülni próbálnak az országból.
Omar molla újabb felhívása a "szent háborúra"
Mohamed Omar molla, az Afganisztánt korábban kormányzó tálibok szellemi vezetôje kedden szent háborúra szólított fel az Irakban harcoló amerikai katonák és az ôket segítô afgánok ellen.
Omar molla, aki feltehetôleg valahol Afganisztán területén rejtôzik, legutóbbi rendeletében párhuzamot vont Afganisztán és Irak között. A felhívás, amelyet hatszáz muzulmán vallási méltóság írt alá, emlékeztette a hívôket kötelességükre: indítsanakszent háborút az Irak és Afganisztán területén tartózkodó nemzetközi erôk ellen.
Amikor nem muzulmánok támadást indítanak egy muzulmán ország ellen, mindenkinek kötelessége harcba szállni az agresszorral - olvasható azokon a röplapokon, amelynek szövegét állítólag Omar mollah fogalmazta. A röplapokon az Afganisztánban legtöbb ember által beszélt pastu nyelven idézetek olvashatók az iszlám szent könyvbôl, a Koránból és Omar molla kifejti a szent háború, a dzsihád lényegét.
(MTI-Panoráma) Az elmúlt évszázadokban a világ kevés fôvárosa, illetve nagyvárosa szenvedett annyit, mint Bagdad. A kegyetlen és brutális hódítók, pusztító tûzvészek, áradások és járványok nem kímélték a várost, amely egykor az arab civilizáció aranykorát testesítette meg.
A Tigris folyó két partján fekvô Bagdadot, amelynek létezésérôl már Hammurápi a babiloni király (Kr.e. 1792-1750) korából is vannak adatok, a VIII. században virágoztatta fel az Abbászidák birodalmának székhelyeként al-Manszúr kalifa. A történelem iróniája, hogy a kalifa éppen a paradicsomra utaló Madínat asz-Szalám - Béke, az üdvösség városa nevet adta a településnek. Más kutatók szerint a név a "beit kadad" örmény szóból ered, ami juhkarámot jelent. Vannak, akik szerint a város neve iraki eredetû: a Bag "Istent" jelent, a Dad pedig "adományt".
A helyre stratégiai helyzete miatt esett a választás, mert a Perzsiát és a Földközi-tenger térségét Anatóliával összekötô útvonalakon fekszik. Az Eufrátesz alig néhány tíz kilométerre folyik, a Tigris és az Eufrátesz közötti távolság itt a legkisebb, a város hajózható úton is elérhetô.
A település, amelyrôl sok szerzô egyenesen azt írta, hogy az Édenkert helyén épült, igen gyorsan a muzulmánok gazdasági, intellektuális és mûvészeti központja lett. Az iszlám világ legjobb építészei, kézmûvesei Kr. u. 762-ben impozáns paloták, "tündérkertek" és csodálatos mecsetek építésébe kezdtek. Felépült al- Manszur híres "kerek városa" Tigris bal partján.
Felvilágosult kalifáinak hála a gazdasági nehézségek, és az északra lévô Szamarával való rivalizálása ellenére Bagdad az akkori világ elsô számú kereskedôvárosa lett és fejlôdése töretlen volt.
Mámún kalifa (813-833) uralkodása alatt nagy lökést kapott a tudomány és a kultúra is, létrehozták a Dar al-Hikmát, a Bölcsesség Házát, amely egyfajta fordítóközpontként mûködött. Tevékenysége révén számos eltûnt görög írás, ha arab változatban is, de máig fennmaradt.
A város kisugárzása akkoriban messze túlterjedt a muzulmán világon - írta Bagdadról készült összeállításában az AFP hírügynökség. Az akkoriban már egymillió lelket számláló Bagdad azonban hanyatlásnak indult az ezredfordulón.
Az Abbászidák egykori virágzó fôvárosának helyzetét a szunnita-síita versengés következtében kialakult bizonytalanság ásta alá. A természet sem volt azonban kegyes a "béke városával": sorozatos tûzvészek pusztították, és a szeszélyes Tigris folyó áradásai is hatalmas károkat okoztak.
Bagdadnak 1258. február 10-én a mongolok adták meg a kegyelemdöfést. A XIV. században csak egy romokban heverô városról tettek említést a krónikák.
Az évszázados török és perzsa rivalizálás idején többször is gazdát cserélt a város. 1638-tól egészen 1917-ig az oszmán birodalom fennhatósága alatt állt, és többé nem tudott igazán magához térni.
1917. március 11-én a brit erôk, amelyeknek derékhadát az indiai csapatok adták, bevonultak Bagdadba. A brit megszállók 1930 júniusáig, egészen az Irak függetlenségét elismerô angol- iraki szerzôdés aláírásáig maradtak.
Az 2003-2004-es tanévre kormányrendeletben szabták meg, hogy hány közoktatási és felsôoktatási helyet finanszíroznak állami alapokból, s a kormány eldöntötte, hogy az iskolai év szeptember 15-én, az egyetemi év pedig október elsején kezdôdik.
Az óvodai oktatás számára 600.000 helyet állapítottak meg, az elemi osztályokban 1.200.000 kisiskolás számára biztosítanak helyet, az V-VIII. osztályokban 1.195.000 diákra számítanak.
A líceumi oktatásban 175.000 helyet finanszíroznak a középiskolák nappali tagozatán, 5.000 diák számára biztosítanak helyet a IX. osztályba az esti illetve a csökkentett programú oktatás keretében, ugyancsak 5.000-ren tanulhatnak az említett oktatási formákban a X. osztályban és 20.000-en a XI.-ben.
A szakmai oktatás elsô évére 140.000 diáknak lesz hely, a posztliceális oktatás keretében pedig 2.230-nak. A mûvészeti oktatás keretében (zene, képzômûvészet, balett), 20.000 helyre felvételizhetnek, a sportlíceumok 20.000 diákot fogadhatnak, és összesen 50.000 diák sporttevékenységének finanszírozását biztosítják.
A speciális oktatás keretében 3.000 óvodás, 30.000 I-VIII. osztályos diák számára lesz hely, szakmát 5.000-en tanulhatnak, a speciális líceumok IX. osztályában a nappali tagozaton 250, az estin 100 diák számára biztosítanak helyet.
Az egyetem elsô évfolyamára 61.220 államilag finanszírozott helyre vesznek fel hallgatókat, a kollégiumi oktatás keretében (technikumok) 16.766 hallgató folytathatja tanulmányait.
A határon túli román nemzetiségû fiatalok, valamint a külföldi fiatalok számára 1.000 helyet biztosítanak az egyetem elôtti oktatásban, és 1.720 helyet a felsôoktatásban (ebbôl 1570 ösztöndíjas hely), valamint 330 ösztöndíjas helyet az egyetem utáni oktatásban.
Az Egyetem Elôtti Oktatás Országos Felmérô és Akkreditáló Bizottsága felhívja a figyelmet arra, hogy a szakminisztérium nem ismeri el azoknak a tanulóknak az oklevelét, akik a szakmai szervek engedélye nélkül mûködtetett iskolákban végzik tanulmányaikat, következésképpen nem vehetnek részt a tanulmányok végét jelentô vizsgákon sem, amelyeket a szakminisztérium szervez. Hasonlóképpen azoknak a tanügyi kádereknek, akik engedély nélkül mûködô iskolákban tanítanak, nem ismerik el az említett idôszakra járó régiséget.
Minden tanintézmény beindításához úgynevezett megbízhatósági engedély szükséges, amely lapján az elsô évben ideiglenesen mûködhet. A második évtôl az Egyetem Elôtti Oktatás Országos Felmérô és Akkreditáló Bizottságának a 2002. évi 858-as kormányrendeletben jóváhagyott keretszerzôdésének elôírásait, továbbá a hasonló megyei bizottságok elôírásait kell betartani. Mindezek értelmében a 2003-04-es tanévtôl kezdôdôen a magániskoláknak nincsen joguk csökkentett programú, illetve távoktatást szervezni.
Ha pedig a szóban forgó iskolák nevet vagy székhelyet akarnak változtatni, errôl kötelesek értesíteni a megyei tanfelügyelôség mellett az országos bizottságot is - olvasható a szakminisztérium közleményében.
Chilf Miklós marosvásárhelyi zeneszerzôre, tanárra és elôadómûvészre emlékeztek az élmúlt héten Marosvásárhelyen, a Mûvészeti Líceum dísztermében. A sikeres hangversenyen elôképzôs, elemista, gimnazista és líceumi tanulók, valamint a Kolozsvári Zeneakadémia két elsôéves hallgatója adott elô a szerzô zongoradarabjaiból és az egyetemes zongorairodalom reprezentatív, Chilf Miklós számára fontos alkotásaiból.
A koncert kapcsán Kovács Zsuzsa zongoratanárnôvel beszélgettünk.
- Debussy: Az elsüllyedt katedrális címû prelûdjének meghallgatásával kezdôdött az est. Arcok, életek, életmûvek süllyednek a felejtés óceánjába, ám egy-egy gesztus, fénykép, tárgy néha elôhívja ôket a mélybôl. Chilf Miklós filigrán Steinweg zongorája, a zongoramûvész-zeneszerô hûséges és dédelgetett társa az elmúlt nyáron a marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum tulajdonába került. Chilf Miklós élete csaknem a teljes XX. századot (1905-1985) felölelte. A Bernády-féle Városi Konzervatórium elvégzése után jó évtizedet töltött Olaszországban, Franciaországban, ahol olyan mesterektôl tanulhatott, mint Curellich, Cortot, Wanda Landowska, Ruggero Gerlin és eközben Európa-szerte koncertezett is. Hazatérve életét, energiáját, alkotó fantáziáját és elôadómûvészetét a koncertezés, különbözô rádiófelvételek készítése, a zeneszerzés és a tanítás között osztotta meg.
- Ezek szerint az emlékhangversenyen jó szolgálatot tett a Marosvásárhelyi Rádió zenei szakosztálya...
Borbély Zoltánnak, a kitûnô zenei szerkesztônek köszönhetôen néhány olyan felvételt hallgathattunk meg, melyeket az évek során Chilf Miklósnak, a szerzônek az elôadásában rögzített még akkoriban hangszalagra. Miközben nemcsak saját szerzeményeit, hanem Debussy-, Rubinstein-mûveket is játszott. Jó volt a fiatalokkal közösen hallgatni ôket. Velük együtt csodálkozni azon, milyen briliáns elôadómûvészek - és nem is kevesen! - végezték itt szerény, mindennapi tanári feladataikat. Mint ahogy jó volt felemlegetni azon tanárok nevét is, akik Chilf Miklós elôdeiként éltek városunkban. Gondolunk most Maleczky Mariskára, László Árpádra, Chován Richárdra, ráeszmélni arra, hogy iskolánk mai színvonala ezen európai rangú mûvészek áldozatos, elhivatott munkájának köszönhetô. Mindezek ellenére, sajnos, kevés fiatal tanár tisztelte meg jelenlétével rendezvényünket.
Romániai magyar filmgyártásról még korai lenne beszélni, azonban vannak jó jelek. Figyelemre méltó jelek. Ha régóta vártunk mondjuk romániai magyar színészekkel készült játékfilmet, akkor hétfôn este láttunk. Elhozták a színmûvészeti egyetemre Gulyás Gyula Fény hull arcodra címû játékfilmjét. 2002-es alkotás, a rendszerváltás után valójában az elsô román-magyar koprodukció. Szinte sejthetô, a film alapanyaga szép magyar novella. Király László novellájából írta a forgatókönyvet Csiki László és Gulyás Gyula. Csiki László Kínai védelem címû forgatókönyvébôl Tompa Gábor forgatott filmet, úgyhogy ha utánanézünk, romániai magyar mûvészéletben van már némi filmes elôzmény.
A novella szép, egyik legszebb gyöngyszeme a kortárs magyar szépprózának. A rendezôt, az elsôsorban dokumentarista Gulyás Gyulát Gáspárik Attila kínálta meg a novellával, s a forgatáshoz ajánlott helyszínt is. Így került a stáb Háromszékre, Királyföldre. Kóborban, Torján és Alsórákoson forgattak. Rekordidô alatt elkészült a film, a költségvetést nyilván szûkre szabta a pénztelenség. Tény: a film elkészült, nemsokára játsszák a romániai mozikban.
Mondtuk, román-magyar koprodukcióban készült az alkotás. A román filmmûvészet olyan tekintélye fényképezte a filmet, mint Constantin Vivi Dragan. A film sötét tónusú, alapvetôen mégis a "képek filmje", vizualitásra koncentrál, sejtelmes, képi metaforákkal él. Mûvészfilm Gulyás Gyula alkotása, hazai helyszínekkel, hazai történettel, mégis megjósolható: a mozik nem fogják telt házzal játszani. Mert olyan ez a mozi.
Nem baj, akinek látnia kellett, az látta hétfôn este, de aki nem, mondtuk, lesz rá még esély. Azonban színészt, rendezôt együtt aligha láthat. Mert hétfôn este itt volt Gulyás Gyula is, itt volt Tompa Klára is, és Váta Lóránd színmûvész, a három fôszereplôbôl kettô. Sajnálattal vettük: Bíró József nem jött el. És itt volt Gáspárik, volt kérdés, volt rá válasz is. Mégpedig olyan is: bár gyönyörû, mégis nehéz mûfaj a film.
Egyszer mindent el kell kezdeni.
A képviselôház plénuma tegnap megszavazta Borbély László, dr. Kelemen Atilla és dr. Makkai Gergely képviselôk által kezdeményezett törvénytervezetet, amely a Maros megyei Nyárádszereda várossá nyilvánításáról szól.
A tárgyalás során Borbély László képviselô tartotta fenn a törvénykezdeményezést. Ismertette, hogy az elsô írásos feljegyzés a városról Losonczi László idejébôl, 1493-ból származik. 1605-ben itt koronázták erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt, továbbá a XVIII. század közepéig Nyárádszereda adminisztratív központként mûködött, illetve a marosszéki királybírók székhelye volt. Ezután a képviselô bemutatta Nyárádszereda mai helyzetét megemlítve a település jelenkori fejlôdésének egyes mozzanatait. Így például azt, hogy 1956-ban létrejött az elméleti líceum, illetve 1966-ban elkezdte termelését a fafeldolgozó gyár. Borbély László elmondta, hogy a létrejövô város Nyárádvölgyén - Szováta fürdô és Marosvásárhely között - helyezkedik el, lakossága 5.832 fô. A képviselô hangsúlyozta, hogy a népszavazáson 98,39%-os volt a részvételi arány.
Mindezek alapján a képviselô kérte a képviselôház közigazgatási szakbizottsága által is egyhangúlag elfogadásra javasolt törvénykezdeményezés megszavazását.
Románia kormánya és az Európai Bizottság meghirdeti a Civil Társadalomért 2001 programját, melynek keretében a nemkormányzati szervezetek Erôforrás- központokat hoznak létre. Az Erôforrás-központok szakemberei tájékoztatják az alapítványokat, nemkormányzati szervezeteket a számukra kiírt pályázatokról, támogatási lehetôségekrôl, továbbképzéseket szerveznek, törvényjavaslatokat állítanak össze a nemkormányzati szervezetek mûködésének elôsegítése érdekében, társkapcsolatokat építenek ki. A központok létrehozására támogatást igényelhetnek a romániai nemkormányzati és nonprofit szervezetek, egyénileg vagy közintézményekkel, más szervezetekkel társulva. A központok létrehozására 10.000-50.000 eurót lehet igényelni, a kiutalandó összeg 90 százalékát vissza nem térítendô kölcsönként biztosítják. Az érdekeltek 2003. május 21-ig nyújthatják be pályázataikat. Bôvebb felvilágosítást Szamcsek Mihaela, a prefektúra európai integrációs osztályának szakfelügyelôje nyújt a 163-211-es marosvásárhelyi telefonszámon.
A Kis-Küküllô menti falvakból mintegy 60 gimnazista vett rész a szombati Szép beszéd versenyen. Közülük sokuk számára már az nagy élmény, hogy kimozdulhatott megszokott környezetébôl, de minden bizonnyal az elhangzott versek, szövegrészletek valamint fogalmazások is hosszú idôre szellemi táplálékuk lehet.
Már a szervezôk maguk sem tudják, hogy hányadik alkalommal szerveik meg az anyanyelv megôrzését célzó vetélkedôt, tény, hogy idén Balavásárt érte a megtiszteltetés, hogy vendégül láthatta a versenyzôket. A megmérettetés ezúttal is két korosztályban, V-VI. valamint VII-VIII. osztályosok közt, versmondásban, prózamondásban és fogalmazásban zajlott. Ez utóbbi kategóriában a kisebbek Varázspálcát kaptam ajándékba címmel, míg a nagyobbak Amikor felébredtem, 80 éves voltam címmel írták meg dolgozataikat.
A felsô Kis-Küküllô mente majd mindegyik községébôl összesereglett versenyzôk - csak a havadi és a székelyvéckei "szép beszédûek" hiányoztak - igen erôs mezônyben versengtek a háromtagú zsûri elôtt. (Zsûritagok: Kozsik József színmûvész, Balázs Tünde segesvári és Fábián Anna Olga erdôszentgyörgyi magyar szakos tanárok.) A verseny szervezôje Szakács Hajnalka balavásári magyar szakos tanár. A nyertesek a támogatók jóvoltából értékes könyvnyereményekkel, egy-egy Fekete Pál szignójával ellátott Ady-plakettel térhettek haza, és minden résztvevô kapott egy emléklapot. A késô délutánig tartó verseny közben természetesen arra is került idô, hogy a térség magyar szakos tanárai kötetlen szakmai tapasztalatcserét tartsanak. Távozáskor pedig mindannyian sajnálták, hogy ilyen hamar elszaladt ez a nap, ugyanakkor elismerték: magasra tették a lécet a balavásári szervezôk és nem lesz könnyû dolga jövôre annak, aki hasonló színvonalú rendezvényt szeretne majd szervezni.
A megyei városrendezési dokumentációkat értékelô mûszaki bizottság 11 helység községgé válását támogatta - jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Virág György, a Maros megyei tanács elnöke. A bizottság ugyanakkor 27 település törlését javasolta a romániai helységek lajstromából.
A mûszaki bizottság tegnap elemezte azon helységek dokumentációit, amelyek szorgalmazzák a kiválást a jelenlegi községekbôl. Azt vizsgálták, hogy teljesítik-e e falvak a 2001. évi 351-es törvény feltételeit, ezt követôen hozta meg a bizottság a döntést. A tanácselnök által felsoroltak szerint 11 helység önállósulna: Fehéregyházából kiválna Nagybún, Bátosból Dedrád, Mezôcsávásból Mezôszabad, Nagy-ernyébôl Sáromberke, Görgény-hodákból Toka, Jeddbôl Koronka, Mezôbándból Mezômadaras, Gör-génybôl Görgényüvegcsûr, Nyárád- magyarósból Márkod, Mezôszen-gyelbôl Keménytelke, Szovátából Sóvárad és Makfalvából Kibéd. Utóbbi esetében már népszavazást is tartottak. Nem kapott "zöld utat" Alsóköhér és Magyarsáros, amelyek nem teljesítik a lakosok számára vonatkozó feltételeket, valamint Mezômadaras, ahol a helyi tanács kedvezôtlen döntést hozott.
Ami a várossá alakulást illeti, Nagysármás, Nyárádszereda és Marosszentgyörgy már szervezett népszavazást, de ilyen irányú szándéka van Mezôbándnak valamint Nyárádtônek is.
A fent említett helységeken kívül a bizottság 27 település törlését javasolta az országos nyilvántartásból, egyrészt amiatt, hogy ezek lakosainak száma megfogyatkozott, másrészt valamely város lakónegyedét képezik. Példaként a Marosvásárhelyhez tartozó Meggyesfalvát, Remeteszeget, vagy a Szováta melletti Szakadátot említhetjük.
Kérdésünkre Virág György elmondta: a bizottság javaslatait eljuttatják a kormányhoz, amely, ha szükséges, elemzi és kiegészíti azokat, valamint elrendeli a referendum idôpontját. A népszavazás eredményét a prefektúra ismét a kormányhoz továbbítja, ha ez kedvezô, akkor kormányhatározat alapján alakítják meg az új községeket.
Megszûnt a hátrányos helyzetûek felügyelôsége
Április 1-jétôl a megyei tanács veszi át a Hátrányos Helyzetûek Megyei Felügyelôségének hatáskörét. Nemrégiben Iasi-ban, a megyei tanácsok gazdasági igazgatói részére megszervezett tanácskozáson felvetôdtek a finanszírozási gondok, amelyek azonban - mint Virág György elmondta - még mindig nem tisztázódtak. A Népújság kérdéseire, hogy továbbra is megkapják-e juttatásaikat a rokkantak gondozói, mikor alakul meg a megyei tanács keretében a szociális osztály és addig is hova fordulhatnak a hátrányos helyzetûek problémáikkal, az elnök kifejtette: a szociális osztály hivatalosan a megyei tanács április 8-i ülése után jön létre. Addig is a Hátrányos Helyzetûek Felügyelôségének eddigi, Victor Babes u. 11. szám alatti székhelyén ideiglenesen megalakult szociális osztályhoz (vezetôje Pop Liviu) fordulhatnak gondjaikkal az érdekeltek. Virág György hangsúlyozta: a finanszírozással kapcsolatos gondok semmiképpen nem jelentik azt, hogy fennakadások lesznek a rokkantak gondozóinak járó juttatások kifizetésében, egyszerûen a pénzelosztási körforgást kell tisztázni a központi költségvetés, az újonnan megalakult Hátrányos Helyzetûek Regionális Hatósága és a megyei tanács szociális osztálya között.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának mûvészei is csatlakoznak az UNITER színházi szövetség felhívására meghirdetett Mûvészek a mûvészekért segélyakcióhoz, mellyel a pályatársakat kívánják segíteni. Ennek keretében tûzte mûsorra a társulat Molnár Ferenc A testôr címû színmûvét. A testôr "atelierdarab", helyzetvígjáték és jellemvígjáték egyszerre, ahol a látszatok, illúziók, manipulációk megmutatásához a legmegfelelôbb közeget, a színházat használja az író, melyben a szerelmi harmónia újrateremtése is megtörténhet. A közönség, pedig évtizedek óta remekül szórakozik a parfüm- és kulisszaszagú történeten.
A szereposztás tagjai: Nagy István, Fodor Piroska, Tatai Sándor, Biluska Annamária, Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente és Székely M. Éva. Díszlet- és jelmeztervezô László-Balizs Ildikó m.v., a rendezô munkatársa: Horváth Beáta. Rendezô: Lohinszky Loránd érdemes mûvész.
Az UNITER felkérésére játszott elôadásra 2003. április 2-án, szerdán este 7 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Ioana Maria Vlas megkerült. Miután három évvel ezelôtt több százezer hiszékeny, a gyors meggazdagodás illúziójával hitegetett embert megkopasztott kb. 300 millió dollárra, egyszerûen - mint a mesében - elnyelte a föld. Olyannyira, hogy három esztendôn át még az Interpol sem akadt a nyomára. Most pedig, a legtermészetesebb módon, senki által nem kényszerítve beállít az országba, mert, úgymond, megszólalt a lelkiismerete.
Nos, miután mintha mi sem történt volna, hazaállított, az illetékes szervek megkezdték a kihallgatásnak nevezett komédiát. Mintha egy bohózat közepébe csöppentünk volna, hallgat(hat)tuk a hölgy vallomását. Mindenekelôtt megtudtuk, hogy annak idején, miközben békésen éldegélt Kolozsváron, késôbbi tettestársa, az idôközben "jegelt" Sorin Ovidiu Vîntu kereste meg, hogy menjen a fôvárosba a Gelsorhoz (ez S.O.V. egyik cége). A nô ment, s azonnal munkához látott. Egy "munkacsoporttal" elkészítette a FNI mûködéséhez szükséges dokumentumokat. A "bolt" beindult, és bizonyára, mert oly ügyesen összeállt a szükséges dokumentáció, Maria Vlas a FNI részvényeinek közel 50 (pontosabban 47,5) százalékát kapta "ajándékba". A vallomásból az is kiderül, hogy a részvénycsomag 20%-át eladta a mezôgazdasági banknak, s az árát a FNI-alapba tette vissza. Tehát tiszta, mint a ma született bárány.
A továbbiakban, amikor a CEC-rôl vallott, kiderült, hogy felvett onnan ugyan nagyobb összegeket, azonban volt egy megbízottja, bizonyos Cristi (!!), aki állítólag felvette a pénz egy részét. Késôbb sem Cristirôl, sem a pénzrôl nem tett említést, ugyanis idônként memóriazavar állt be nála. A kihallgatók pedig szó nélkül tudomásul vették a feledékenységet. Idôközben, hangzik tovább a mese (mielôtt végleg lelépett volna), többször is járt Izraelben, ahol "sok barátja van". A barátokat pedig sûrûn látogatta, s minden alkalommal "csak" tízezer dollár volt a zsebében. És itt jön a legjava. Ugyanis, mint mondta, nemigen emlékszik egyébre, sem hogy mi történt tulajdonképpen a FNI-vel, sem hogy kik voltak a kollégái. Az egyetlen, akit a jelek szerint nem felejtett el, Sorin Ovidiu Vîntu. A meséjébôl ugyanis az derül ki, hogy miután 1999 december és 2000 márciusa között Izraelben szívmûtéten esett át, hazajött, s ekkor Vîntu állítólag azt tanácsolta neki, hogy "két óra alatt tûnjön el". A nô hallgatott az okos szóra, s egy "nejlonpungába" bedobott néhány ruhadarabot, és elkocsikázott Szófiába, onnan repülôvel visszament Izraelbe. Ott pedig nyoma vesztett. A minapig, amikor elôkerült.
Mesélés közben egyre azt hajtogatta, hogy bántja a lelkiismeret, s azért mond el "mindent" kertelés nélkül. Már amire vissza tud emlékezni. Mert csodával határos módon, idônként amnézia vett erôt rajta, s bárhogy is törte a fejét, nem emlékezett semmire. Még arra sem, hogy kik voltak a közvetlen munkatársai! Az egyetlen, akit a jelek szerint még a jótékony amnézia sem tudott kitörölni az emlékezetébôl, az Sorin Ovidiu Vîntu.
A vallomás során - jött, hogy az ember szíve megszakadjon - pontosan emlékezett arra, hogy Izraelben igen szerényen élt. Idônként 200 dollárt kivett a bankautomatából, s tartott ez addig, amíg ellopták a hitelkártyáit, s a bank blokálta a számlát. Hát nem sajnálnivaló? Bizonyára emlékeznek az olvasók arra, hogy a tavaly Romániába jött Vlas állítólagos ügyvédje, egy Yoram Sheftel nevû úriember, aki a román hatóságokkal akart "egyezkedni" a Vlas-ügyben. Az ügyvéd elment, s késôbb kliensét is otthagyta. Most a szegény Maria Vlas ott áll háborgó lelkiismerettel, gombnyomásra mûködô emlékezetkieséssel... ügyvéd nélkül. És nem is áll szándékában ügyvédet fogadni, egyrészt, mert azt állítja, nincs pénze, másrészt pedig "pontosan tudja, mit kell mondania". A "hivatalból" kirendelt ügyvéd, aki mint "nô a nôvel", "emberileg" tárgyalt védencével, kijelentette, hogy sajnálja szegényt, mert egyedül van, csak "valahol vidéken" él az idôs, beteg édesanyja. Az ügyvédi "szolgálata" abban merült ki, hogy vitt neki toalettpapírt, két mûanyag poharat és neszkávét.
Ennyi a sztori. Pedig hazatértekor azt állította, hogy elmondja az igazat a FNI-rôl, mert, ugye, a lelkiismeret... A lelkiismerete, úgy látszik, nem nagyon ösztökéli ôszinte vallomásra, inkább teszi a bolondot, pardon, az amnéziást, s a kihallgató hatóságból, s mellesleg egy egész országból csinál bolondot. Miért is ne, ha hagyják! Közben pedig folynak a spekulációk. Azt találgatták egyesek, hogy vajon miért éppen akkor jött haza, amikor az orosz miniszterelnök Romániába látogatott. Vagy hogy Maria Vlas az orosz érdekekkel szembenálló érdekcsoportok egyik láncszeme, amely csoportok a Vîntu elleni támadással a Petrom iránt érdeklôdô Lukoil cégen akarnak ütni. Ennél is nevetségesebb forgatókönyv, miszerint egyenesen Amerika ellen irányul a dolog.
Sokat lehet beszélni, s lehet összevissza találgatni. Egy
dolog biztos. A FNI sok szegény embert tett
földönfutóvá, akik elhitték, hogy egybôl
meggazdagodnak, ha rábízzák egy-két hónapra a
pénzüket. Az is tény, hogy Maria Vlas volt a FNI
"feje", s kéz a kézben Vîntu, a hatalom cinkos
hallgatása mellett több száz ezer embert játszott ki.
Az is tény, hogy Vlas szökését követôen,
bár a sajtó hónapokon át foglalkozott a
"Vîntu-jelenséggel", az illetékes
hatóságok szemet hunytak a dolog felett, s hagyták futni.
Most pedig megint hülyének néznek minket, el akarják
hitetni, hogy "nem emlékszik" semmire, nem tudja, mi lett a 300
millió dollárral, nem tudja, kik voltak a tettestársai. Mit
lehet tenni, ha egyszer nem emlékszik? A megtévesztettek pedig a
tévéhírek szerint boldogok, mert - mint mondják -
visszajött Vlas, s mi is visszakapjuk a pénzünket.
Az olvasó döntse el, miféle országban élünk. Hiszen naponta mutatnak a tévéhíradókban piti kis zsebtolvajokat, akiket aztán a kamerák elôtt vonnak felelôsségre tetteikért, s mondják a bemondók, hogy pl. öt évtôl 15 évig terjedô börtönbüntetés vár az illetôre. Emlékszem egy másik hírre, amikor egy illetô tyúkot lopott egy faluban, s általános körözést adtak ki ellene, s mikor kézre került, a neve mellett ott díszelgett, hogy "urmarit general". Most pedig a nézôk könnyzacskóit teszik próbára, látjuk a "szegény" szélhámost, akinek az öreg édesanyján kívül senkije sincs... Igaz, még egy rablógyilkosnak is van mamája, mondta Fülig Jimmy. S ha arra gondolunk, hogy szintén semmi nem történt a nagy kôolajtolvajokkal, biztosak lehetünk, hogy rövid szenzáció-periódus után ez az ügy is a jótékony feledés homályába merül. Az emberek pedig keresztet vethetnek a pénzükre. Elfelejtik visszaadni. Hiába, az amnézia...
Az 1993. évi 26-os számú, a polgárôrségek alakulásáról és mûködésérôl szóló törvény értelmében 1994 májusában, amikor a Maros megyei Polgárôrség létrejött, 350 polgárôrt foglalkoztattunk, jelenleg az állomány 600 polgárôrbôl áll - nyilatkozta kérdésünkre Stan Ioan tartalékos ezredes, a polgárôrség parancsnoka, akit az általa vezetett testület tevékenységérôl, valamint a jövôbeli terveirôl kérdeztünk.
- Más intézmények, alakulatok állandó jellegû leépítésrôl beszélnek, önöknél számottevô gyarapodás figyelhetô meg.
- Szerzôdéses alapon biztosítjuk a megyében 78 létesítmény ôrzô-védô szolgálatát, valamint 48 elôfizetôje van a betörés elleni diszpécserszolgálatnak. Ezek közé sorolhatók a gazdasági egységek, közintézmények, magánvállalkozások és számos jólszituált magánszemély. Tehát az igényektôl függôen alakul a létszám. Március 10-én kezdôdött az a tanfolyam, amelyre 45 személy jelentkezett. A felkészítô április 22-én ér véget, s a sikeresen vizsgázók közül 35-öt a Romgaz alkalmaz.
- Miben mérhetô a jelenlétük, tevékenységük?
- Tavaly 1156 pénzbírságot róttunk ki, összesen 1,061 milliárd lej értékben, amelyet a helyi tanács költségvetésébe utaltunk át. A büntetéseket a társadalmi együttélésre, a lakótársulások, családi vállalkozások, piacok, bárok és cukrászdák tevékenységére vonatkozó jogszabályok megszegéséért róttuk ki. 43 esetben beszélhetünk tettenérésrôl, a bûncselekményeket 65 személy követte el. A betörés elleni diszpécserszolgálathoz érkezett riasztások eredményeképpen 455 alkalommal szállt ki a helyszínre az intervenciós csoport.
- Minden ellenkezô igyekezet dacára Marosvásárhely még mindig a koldusok paradicsomának számít. A polgárôrség milyen módon lép fel ennek a jelenségnek a visszaszorításáért?
- A múlt évben koldulás miatt 275 személyt állítottunk elô, s 26 kiskorút adtunk át a kiskorúak központjának. Naponta hat ôrjárat gyûjti össze a koldusokat. A jegyzôkönyvek szerint már tízre nôtt azoknak a koldusoknak a száma, akiket legalább 5-7 alkalommal vontak felelôsségre a polgárôrök. A Máramarosszigetrôl érkezett elhíresült Ardeleanu Vasilét egy hét alatt már ötször vettük ôrizetbe. A színes, figyelmet magára vonó ruhába öltözött férfi karjára dobozokat erôsített, a bankjegy értékének függvényében. Visszatérve a "klasszikus" koldulásra, nem tudjuk visszaszorítani. A tetten ért gyerekeket a kiskorúak intézetébe küldjük, itt megfürdetik, megetetik ôket, aztán szélnek eresztik. A felnôttek a pénzbírságolást követô félórában már újra az úton kéregetnek. Ez társadalmi kérdés, amelynek a koldulás csak a felszíne.
- Több, a vásárhelyi Cuza Voda utcai piacra járó panasszal kereste fel szerkesztôségünket, miszerint szervezett bandák fényes nappal táskájukból kilopták pénzüket, értékesebb holmijaikat. Miért vonták vissza az ôrjáratokat a piac környékérôl?
- A törvény értelmében a polgárôrség feladatköre a piacokon való ôrjáratozás. Szolgáltatásainkért az illetô piacok igazgatósága fizetett. Bô egy éve, hogy új igazgatója van a Piacigazgatóságnak. Hogy megszabaduljon egy kiadástól, visszautasította szolgáltatásainkat. Továbbra is járôrözünk viszont szombaton az ócskapiacon, valamint naponta a város többi piacán. Ilyenkor elsôsorban azt ellenôrizzük, hogy az árusoknak van-e mûködési engedélyük, illetve termelôi igazolványuk. Természetesen közbelépünk a zsebtolvajok lefülelésében. Idén négy személyt vettünk ôrizetbe, akik a volt November 7 negyed piacán próbáltak fosztogatni.
- Hogyan látja, a lakosság mennyire bízik a polgárôrökben?
- Egyre több személy fordul a polgárôrökhöz különbözô helyzetekben. A téli ünnepek alatt rendkívül sok telefonhívást kaptunk, rend- és csendháborítás miatt kérték a segítségünket. Lakossági kérésre léptünk fel a tömbházakban és zsúfolt helyeken keletkezett botrányok megfékezésére. Kijelenthetem, a lakosság igenis bízik a polgárôrökben.
- Ez azt is jelenti, hogy sikerült levetkôzniük a lakosság által korábban szóvá tett visszaéléseket?
- Idén egyetlen panasz sem érkezett a polgárôrök magatartására vonatkozóan. A parancsnokság folyamatosan ellenôrzi a polgárôrök magatartását. Ismeretes, hogy az intézmény mûködésére vonatkozó törvény elôírásainak megszegése miatt az évek során több személyt menesztettünk állásából.
- Nemegyszer hallottunk arról, hogy az idônként nagyon aktív polgárôrökkel jó egyezséget lehet kötni, s a polgármesteri hivatal által megszabott borsos büntetés egy része a polgárôrök zsebébe vándorol. Mi igaz ebbôl?
- A polgárôrséghez egyetlen ilyen jellegû panasz sem érkezett. Szóbeszéd alapján nem indíthatunk vizsgálatot. Jelezni kell és akkor eljárunk az ilyen ügyekben. A mi érdekünk, hogy erôsödjön a bizalom irántunk.
- Milyen a felszereltségük, sikerül-e lépést tartani a feladatokkal?
- A felszereltséget illetôen komoly változások történtek. A meglévô hét személygépkocsi mellé az idén két Daciát vásároltunk, amelyeket a radnóti és a marosludasi csoportoknak juttattunk. 12 Motorola adó-vevô készüléket szereztünk be, amelynek darabonkénti ára 14 millió lej. Ezáltal az adó-vevô állomások száma 56-ra nôtt. A polgárôrök ruházatára a tavaly másfél milliárd lejt költöttünk, az idén ilyen kiadásokra 1,7 milliárd lejt különítettünk el.
- Folyamatban van a közösségi rendôrséggé való átalakulásuk. Hol tartanak?
- A program szerint az idén megtörténik a közösségi rendôrség létrehozása. Vagyis a jelenleg önellátó intézmények a helyi tanácsok alárendeltségébe kerülnek. Elméletileg ezáltal minden municípiumban, városban és községben közösségi rendôrségeket hoznak létre. Pillanatnyilag nagy kérdôjel számomra, hogy a helyi tanácsok hogyan tartják el a szolgálatot, hiszen alig telik szociális segélyezésre, a tanügy, a mûvelôdési intézmények finanszírozására. Biztosan lesz megoldás.
A Pro Európa Liga és az 1989. December 16-22. Temesvári Forradalom Emlékezete Egyesület közös kiállítást szervez. A tárlatnyitóra ma déli 12 órakor kerül sor a Nemzeti Színház elôcsarnokában. A tárlatnyitó keretében filmet mutatnak be az 1989. decemberi forradalomról. A kiállítás április 13-ig tekinthetô meg.
Az 1989. december 16-22. Temesvári Forradalom Emlékezete egyesület 1990. április 26-án alakult az 1989. decemberi forradalom áldozatainak emlékére. 1990 és 1999 között az egyesület emlékkomplexumot hozott létre a Hôsök Temetôjében és 12 emlékmûvet állított az 1989. decemberi forradalom megtorlásainak színhelyein. 1995-ben az egyesület keretében hozták létre az 1989-es decemberi forradalomról szóló dokumentációs, információs és kutatási központot. A 2000. évi 40-es sz. törvény a Forradalom Emlékezetét országos érdekeltségû objektívának nyilvánította. A központ célja olyan operatív köztájékoztatási eszközzé válni, amely pontos információkat közöl a romániai forradalom történetérôl az 1989-es európai események tükrében. Ennek érdekében digitális adatbázist szándékszik létrehozni.
A hétfôi bôséges és kitartó esôzés láttán egyre több újságíró arcáról lohadt le a derû és lelkesedés. Ugyanis a Területi Csendôrparancsnokság április elsejére céllövészeti versenyt hirdetett. A jelentkezôk pedig attól tartottak, hogy éppenséggel az idô járat bolondot velük.
Aztán szép, tiszta reggelre ébredtünk, és tíz órára máris a marosszentgyörgyi lôtéren voltunk. A pocsolyákkal tarkított, meglehetôsen sáros gyakorlótéren már vártak a kék egyenruhások. A gépfegyvereket és céltáblákat is idôben elôkészítették. Az elôzô évek tapasztalatából tudták, a legjobb görcsoldó és kedvcsináló egy pohárka kávé, likôr. Szükség is volt rá, hiszen csípôs szél fújt, s a taktikai megbeszélésre (értsd: ismerkedés a gépfegyverrel) szánt idô alatt megdermedt ujjak nemigen engedelmeskednek a lövéshez készülôdô és természetesen nyerni óhajtó versenyzôk akaratának. Az ital azonban oldotta a hangulatot, s az ujjakat is, de nem ködösítette el a tekinteteket. Ily módon állt rajthoz tíz fiú és ugyanannyi lány. A céltáblákat kezdetben a katonaságnál szokásos száz méter távolságra állították fel, ám a próbalövések eredményének szemrevétele után azokat 25 méterrel hozták közelebb. Még így is több, tollhoz, kismagnóhoz és számítógéphez szokott sajtós számára túl távolinak tûnt, s bizony kapkodhatták a lábukat a közeli erdôben tanyázó nyulak, mókusok és egyéb állatok, de a földbe is csapódott golyó "fûmag" gyanánt. A szebbik nemre való tekintettel a céltáblákat még közelebb hozták, így lényegesen megnövelve az esélyt a találatokra. És ropogtak a fegyverek. Utána pedig a biztonsági okokból mellénk állított csendôrökkel közösen elemeztük a találatokat. A vidámság, viccelôdés ellenére hevesebben kezdett verni a szív, amikor a pontszámokat adták össze. Hiszen a versenyszellem kedvéért a megfigyelôtorony elé állított pódiumra fellépô elsô három helyezett az okleveleken kívül apróbb figyelmességet tartalmazó borítékot is átvehetett. Jelen sorok írója a nem megvetendô harmadik helyet foglalhatta el, s ezáltal a csendôrségi céllövô megmérettetésen "begyûjtött" oklevelek száma kettôre gyarapodott. Gyakorlat teszi a mestert, szól a mondás, s ez teljes mértékben igaz, hiszen évrôl évre jobb eredményeket érnek el a sajtó képviselôi. A tegnapi vetélkedôn az elsô helyezettek: fiúk - Sorin Craciun (TVS); lányok - Petriana Milasan (24 ore muresene).
Az Asirom országos szinten március 31-én sorshúzással választotta ki a szerencsés nyerteseket a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás kapcsán indított nyereményjátékában. A sorshúzáson mindazok részt vettek, akik a meghatározott határidôig egész évre (2003) kifizették a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítást. Az 1 milliárd lejes fôdíjat nem Maros megyei nyerte el, viszont a 40 Dacia Nova gépjármû közül egy egy szabadi fiatalembert, Matei Mariant illeti, aki tegnap ünnepélyes keretek közt vehette át a nyereményt. Matei Marian segéd-mozdonyvezetô, akit az 50.000 Maros megyei résztvevô közül sorsoltak ki. Lazar Maria az átadáskor még elmondta, hogy a második díjként nyerhetô öt darab kétszemélyes fekete-tengeri üdülésbôl a sors iróniájaként kettôt konstancai lakhelyû személyek nyertek el. Megyénkben egyébként még 50 személy részesül különleges jutalomban.
A ludasi Zaharul Rt. számításával ellentétben megyénkben az idén csupán 3647 hektáron termesztenek cukorrépát a magángazdálkodók, mezôgazdasági vállalkozások, állami egységek. A kelementelki Aranykalász mezôgazdasági társulás, amelynek vezetôje Balogh Gyula, már évek óta termeszti az édesgyökeret. A tagság együttesen elismeri, a cukkorrépa termesztése jövedelmezô, de csak tagosított területeken. Idén az Orotva elnevezésû fertályban 20 hektáron vetik el a magvakat. Felvételünk hétfôn készült a társulás udvarán, ahol a 63 éves Drágus Mihály mezôgépész, miután beállította a vetôgépet és kipróbálta, azt feltöltötték a vetômaggal. Indulás elôtt mondta, hogy a 20 hektáron már elôbb elvégezték a magágy elôkészítésének munkálatait, és ha az idôjárás megengedi, két nap alatt talajba húzza a magokat. A nyugdíjas mezôgépész az Aranykalász társulás tagja. Elégedett az osztalékkal, részben ezért, másrészt pedig azért megy dolgozni, mert gyerekkora óta ezt szokta meg, és különben is, 1993 óta dolgozik ugyanazzal a traktorral. Egymáshoz "szoktak".
Poros kisváros Marosvásárhely, ahol semmi figyelemre méltó esemény nem történik, ahol nincsenek sem kulturális események, sem kikapcsolódási lehetôségek - hallottam számtalanszor egyetemistáktól, értelmiségiektôl, életmûvészektôl. Néha igazat adtam nekik. De közben egyre inkább meggyôzôdtem, hogy a közönség vevôkészülékével is gondok vannak.
Vegyük például a péntek délutáni kínálatot: két tárlatnyitó, két új film a moziban.
Az egyik kiállítás-megnyitón ketten jelentek meg s a kiállított tárgyak bemutatására felkért és a tárlat méltatásával megbízott személy. Holott tanárok, diákok számára hasznos tudnivalókat tartalmazó, nyílt órák helyszíneként is értékesíthetô tárlatról volt szó.
Péntek este, mondhatnánk csúcsidôben, hasonló kép fogadott az Ifjúsági filmszínházban. Ketten árválkodtunk, az esti filmvetítésre várva. Szembe velünk a jegyárus és a gépkezelô ült, szomorúan. Éppen ekkora az érdektelenség? - kérdeztük, hogy megszakítsuk a csendet. - Igen. Pedig mától új filmet vetítünk. Az elôzô elôadáson voltak néhányan. Hátha most is jönnek, kicsit várnunk kell. Érdemes, mert jó a film. A Bárányok hallgatásának folytatása, híres színészek játszanak: Anthony Hopkins, Harvey Keitel, Ralph Fiennes. Szomorú, hogy nincs nézô. A fiatalok kocsmába járnak, a középkorúak a tévét nézik. Nincs kinek vetíteni. Marosvásárhelyen már csak két mozi mûködik, s ezt sem tudjuk megtölteni - mondja, már inkább magának, s látszik rajta, bántja, hogy 4-5 nézôért - majdnem hiába - indulnak el a gépek, forog a filmtekercs.
Érdektelenség? Részben. Hiszen számos diák, egyetemista, fiatal és középkorú tanár elsétálhatott volna a kiállításig, véleményt alkothatott volna, s ha tetszett a tárlat, másoknak is elújságolhatta volna. Ha...
Nincstelenség? Részben. Mert valóban sok családban nem telik buszjegyre, mozijegyre. De vannak olyan fiatalok és kevésbé fiatalok - nem kevesen -, akiknek költségvetését nem terheli meg a mozijegy, buszjegy ellenértéke.
Igénytelenség? Részben. Mert egyszerûbb és kényelmesebb a tévé elôtt a különbözô adók kínálata között zongorázva megtalálni a figyelemre méltónak tartott mûsort. S ha egyiket megunjuk, átkapcsolhatunk a másikra, harmadikra, tizedikre.
Nincsenek rendezvények, kikapcsolódási lehetôségek? Vannak, csak meg kell találni, fel kell fedezni ôket, ahelyett, hogy egy pohár sör mellett, vagy a tévé elôtt a poros vidékiességet hoznák fel egyesek a saját érdektelenségük magyarázatára.
Az elmúlt 13 évben a fogyasztási szövetkezeti hálózatban is változások következtek be. Országos szinten megalakult a Centrocoop, amelynek társult tagjai a megyei szinten létrehozott Federalcoop szövetkezetek. A Federalcoop megyei szövetkezetekhez társultak a megyében még mûködô helyi fogyasztási szövetkezetek, amelyek magántulajdonon alapuló jogi személyiségek. A tulajdonukban lévô ingatlanok oszthatatlanok, viszont a tevékenységbôl származó jövedelem a részvények arányában osztható. Minden szövetkezeti tag az évi mérleg zártával osztalékhoz jut.
Megyénkben a fogyasztási szövetkezetek ranglistáján az elsô három helyen szerepel a szovátai, ludasi és vámosgálfalvi szövetkezet. Az utóbbiak hétfôn tartották közgyûlésüket. Mosneag Nicolae 16 éve a Vámosgálfalvi Fogyasztási Szövetkezet elnöke. Annak idején, 1986-ban, 5 községben mûködtettek kereskedelmi, illetve szolgáltatási (fodrászat, asztalosmûhely, cipészmûhely) egységeket, számszerûleg ötöt. A vámosgálfalvi szövetkezet vezetôsége az elmúlt évek során terjeszkedett. Jelentôs beruházásokat végeztek. Ennek nyomán a Vámosgálfalvi Fogyasztási Szövetkezetnek kereskedelmi és szolgáltatási egységei vannak Vámos- gálfalván, Bogácson, Mikefalván, Bonyhán, Küküllôszéplakon, Zágorban. Újabb három egységet nyitottak, két pékséget és egy autójavító mûhelyt Dicsôszentmártonban. Tavaly a bonyhai pékségben felújították a kemencét, néhány épületen általános javításokat végeztek, vízszivattyúkat szereltek. Ugyancsak a múlt évben 26 kasszagépet vásároltak (220 millió lej), így minden egyes egységet elláttak a törvényes elôírásoknak megfelelôen. A beruházások meghozták a várt eredményt. Az elmúlt évben a szövetkezet jövedelme elérte a 17 milliárd lejt, a nettó nyereség pedig a 14 milliót. Mindemellett sikerült nyereségessé tenni a beolvasztott egységeket is.
A vámosgálfalvi szövetkezeti tagok idei céljai között szerepel újabb kereskedelmi és szolgáltatási egységek megnyitása Zágorban, Héderfáján, Bonyhán (építkezési anyagraktár-üzlet), Bogácson (mezôgazdasági szerszámok, felszerelések, gépek raktárüzlete). És ha minden a tervek szerint történik, akkor a Vámosgálfalvi Fogyasztási Szövetkezet központi irodáját elköltöztetik Dicsôszentmártonba.
Az évi közgyûlésen jelen volt Jenei László, a Maros megyei Federalcoop elnöke is, akitôl megkérdeztük: mi történik a megyeszerte látható tönkremenô fogyasztási szövetkezeti épületekkel? Válasza szerint azok csak az egyesüléssel, fuzionálással menthetôk meg. A szövetkezetek mûködési alaptörvénye ezt megengedi. Sôt, azok a szövetkezetek, amelyek az évi legkevesebb 6 milliárd lej jövedelmet nem valósítják meg, kötelesek egyesülni az erôsebb szövetkezetekkel. Ez a jövô - nyilatkozta Jenei László.
A hétvégén öt alkalommal kérte a Horea tûzoltócsoport segítségét a megye lakossága, tájékoztatott a szolgálatos tiszt.
120 négyzetméter tetôzet és két tonna széna égett el abban a tûzben, amely szombaton hajnali fél kettôkor a marossárpataki F. Ferenc tulajdonát képezô szénatárolóban keletkezett. A helyszíni vizsgálatok szerint a lángokat egy azonosítatlan személy által elhajított cigaretta idézte elô. Alig egy órával késôbb a karácsonyfalva 303. szám alatti magánház gyúlt meg a nem megfelelôen hôszigetelt kémény miatt. A tûzben 300 négyzetméter tetôzet, valamint egy szoba bútorzata égett el. Reggel 6 órakor Sáromberkén a K. István tulajdonát képezô anyagraktár fogott tüzet, s égett le teljes egészében. A szerencsétlenséget ezúttal is egy égô cigaretta okozta.
Vasárnap délután a vásárhelyi 1989. December 22. úton levô Liverpool vendéglô teraszának napvédô ponyvája égett el 10 négyzetméter felületen a tömbház felsôbb emeletérôl lehajított égô cigaretta miatt.
Az aragázkályha fölött felejtett fehérnemû gyúlt meg a dicsôszentmártoni Avram Iancu utca 112. szám alatti házban, s vált használhatatlanná az egyik szoba bútorzata.
Magyar egyetemi könyvtár Csíkszeredában
Kedden hivatalosan felavatták a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karainak könyvtárát. Lányi Szabolcs professzor, a romániai magyar magánegyetem csíkszeredai karainak dékánja köszöntô beszédében ünnepnek nevezte az eseményt. Balog László könyvtárigazgató hangsúlyozta, hogy már egy éve mûködik az intézmény, az avatóra a második olvasóterem elkészülte szolgáltatott alkalmat. Mint mondta, az intézmény könyvállománya 25 ezer kötet, az állomány gyarapodását számos hagyaték gazdagította. Ezek között Szent-Györgyi Mária, Jalki István, André Kosztolany és Fábián Ernô hagyatékadományát említette. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédében Erdélyt egy folyamatosan égô Alexandriai könyvtárhoz hasonlította. - Itt az ideje, hogy eloltsuk ezt a tüzet, és sorra nyissuk könyvtárainkat - hangsúlyozta.
Februárban 5,9 százalékkal csökkent a nettó átlagbér
Febuárban 4.451.835 lej volt az országos nettó átlagbér összege, ami 5,9 százalékos csökkenést jelent az elôzô hónaphoz viszonyítva. A Központi Statisztikai Intézet szerint az országos bruttó átlagbér összege 7,1 százalékkal 6.054.129 lejre csökkent. Ennek ellenére bizonyos ágazatokban növekedett a fizetések összege. A legmagasabb béreemeléseket a pénzügyi- és bankszférában regisztrálták, ahol 15 százalékkal 12,7 millió lejre nôtt a nettô átlagbér. 7 százalékkal, 7,8 millió lejes nettó átlagra emelkedett a postai és távközlési ágazatban dolgozók fizetése. A kereskedelemben alkalmazott személyek havi nettó átlagbére 3,6 százalékkal 3,53 millió lejre emelkedett. Jelentôsebb bércsökkenést az állami alkalmazottak esetében regisztráltak: az oktatásban 28,4 százalékkal 4,5 millió lejre csökkent a nettó átlagfizetés, a közigazgatásban dolgozók 25,7 százalékkal alacsonyabb havi bért kaptak (6,01 millió lej). A legalacsonyabb havi nettó átlagbért, 2,56 millió lejt, a fafeldolgozó iparban dolgozók kapták februárban.
Adrian Nastase betiltaná a vadászatot a Duna- deltában
A kormány jogszabályt fogadhat el a Duna-deltai vadászat betiltásáról, az idegenforgalom bátorítása érdekében, közölte kedden Adrian Nastase miniszterelnök. A kormányfô elmondta, a Duna-deltában jelenleg több "nagyon jó" olasz vadász tartózkodik, akik rontják a térség "hangulatát". "Én egy gyors megoldás híve vagyok, mivel ezek a vadászok sajnos sok gondot okoznak. Ahelyett, hogy egy speciális idegenforgalmi tevékenységet indítanánk, amely lehetôvé tenné a Delta szépségeinek nyugodt megtekintését, ezek a vadászok olyan hangulatot teremtenek, amely nem felel meg jövôbeli terveinknek", fogalmazott Nastase. A kormányfô egyben az Országos Vadász és Sporthorgász Egyesület elnöke is.
Tömeges lemondások a kolozsvári KDNPP-ben
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) kolozsvári szervezete vezetésének húsz tagja, köztük Calin Oancea elnök, valamint az ifjúsági és diákszervezetek vezetésének több képviselôje kedden benyújtotta lemondását. Calin Oancea sajtótájékoztatón közölte, hogy a húsz személy lemondása tiltakozás "a párt alapszabályzatának nyílt megszegései" ellen, illetve szolidaritásvállalás a szervezet három vezetôjeével, akiket az elmúlt héten Bogdan Cerghizan, a Kolozs megyei KDNPP elnöke felfüggesztett tisztségükbôl. Oancea szerint a tisztségérôl lemondott húsz személy továbbra is a kolozsvári KDNPP tagja marad. A tiltakozók sérelmezik, hogy Bogdan Cerghizan a szervezet vezetôségét elöregítô politikát folytat, melyrôl úgy vélik, hogy rontja a KDNPP választási esélyeit. Cerghizan a maga során kijelentette, tevékenységük hiánya miatt függesztette fel tisztségébôl Calin Oancea városi elnököt, Vlad Haragus fôtitkárt és Ovidiu Pana városi bizottsági tagot.
A Nemzetközi Vöröskereszt iraki foglyokat látogatott meg
Elsô alkalommal látogattak meg iraki hadifoglyokat a Nemzetközi Vöröskereszt illetékesei hétfôn. A szervezet tizenöt fôs küldöttsége az Umm- Kászr déli kikötôváros közelében lévô táborban kezdte meg az iraki hadifoglyok meglátogatását. A küldöttségnek tagja egy orvos és hat tolmács. Részleteket a látogatásról egyelôre nem közöltek. A svájci székhelyû szervezet szóvivôje kijelentette: egyelôre nem lehet tudni, hogy mikor látogathatnak meg irakiak által fogva tartott amerikai és brit katonákat. Az 1949-ben mindkét fél által aláírt genfi konvenció kötelezi a hadban álló feleket, hogy tegyék lehetôvé a vöröskeresztnek hadifoglyok meglátogatását.
Ülésezett a parlament integrációs bizottsága
Egy év múlva lesz pontosan kiszámítható, hogy milyen hatást gyakorolt az EU-csatlakozási tárgyalásokra az, hogy Románia támogatja az Egyesült Államokat az iraki kérdésben, jelentette ki Vasile Puscas fôtárgyaló kedden, a parlamentben. "Ha azt kívánják, hogy nevezzem meg egyik vagy másik érintett fejezetet, adjanak egy évet", mondta Puscas a parlament európai integrációs bizottságában, ahol csatlakozási kérdésekrôl tárgyaltak. A fôtárgyaló annak alapján mondta ezt, hogy Románia és az EU következô tizenkét hónapban jelentôs költségvetési vonatkozású területekrôl tárgyal. Puscas szerint a román fél és Franciaország között nagyon jó volt az együttmûködés, még azt követôen is, hogy Jacques Chirac francia államfô bírálta Romániát az iraki válsággal kapcsolatos álláspontjáért.
KalandoZoo mûsorok a Duna Televízióban
KalandoZoo címmel új ismeretterjesztô magazinmûsor indul vasárnap a Duna Televízióban, az az adásokhoz családi vetélkedôsorozat kapcsolódik. A Fôvárosi Állat- és Növénykert, a Duna Televízió, valamint a Paco Produkciós Iroda szervezte versengés részleteit kedden ismertették a budapesti állatkertben. Az április 6-án induló KalandoZoo összesen öt részbôl áll: az adásfolyam "fejezetei" - az egyes kontinensek ôshonos állat- és növényvilágát bemutatva - kéthetente követik egymást. Az ismeretterjesztô mûsorok napvilágot látnak videokazettán is, amelyeket a szervezôk gyermekkórházakba és gyermekotthonokba is szeretnének eljuttatni.
Oroszország amerikai pénzt kér az ûrállomás mûködtetéséhez
Az orosz ûrkutatási vezetôje, Jurij Koptyev szerint továbbra sincs megállapodás Moszkva és Washington között arról, hogy a Columbia ûrrepülôgép katasztrófája miatt megváltozott feltételek között mennyi pénzt kapjon Oroszország a Nemzetközi Ûrállomás fenntartásában rá háruló többletkiadások fedezéséhez. A Roszaviakoszmosz vezetôje az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek elmondta: ha Washington nem ad pénzt ahhoz, hogy Oroszország az eddiginél több, a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) utánpótlását biztosítani képes hordozórakétát gyárthasson, úgy leállásra kényszerülhet az egész program, s "naftalinba kerülhet" az ûrállomás. A Columbia visszatérés közben történt február 1-jei felrobbanása után az Egyesült Államok leállította ûrrepülôgépeinek indítását, így az ûrállomás személyzetének ellátását csak a korábbinál több orosz hordozórakéta gyártásával lehetne biztosítani. Ehhez Moszkva Koptyev szerint 50 millió dolláros különtámogatást kér az Egyesült Államoktól és a programban szintén részt vevô Európai Uniótól.
Árveréssel egybekötött kiállítás nyílik szombaton 18 órakor a marosvásárhelyi Vártemplomban. A kiállított és megvásárolható képzômûvészeti alkotások árából koncertorgonát épít a vártemplomi református gyülekezet - tájékoztatott Ötvös József lelkipásztor, a Marosi Református Egyházmegye esperese.
1,5 százalékkal olcsóbb a villanyáram
Április elsejétôl 1,5 százalékkal olcsóbban szolgáltatják a villanyáramot a magánfogyasztóknak és jogi személyeknek. Az országos szakhatóság a dollár árfolyamának megváltozására hivatkozva csökkentette az energia árát. Januárban egy dollár 34.000 lej volt, míg március 28-án a dollár/lej paritás 33.500 lejre csökkent. A szolgáltató legutóbb idén januárban 2,1 százalékkal drágította a villanyáramot.
Tárgyalásokat folytatnak Marosvécsen
Hétfôn a prefektúra és a Kataszteri Hivatal képviselôi, tegnap Domby Károly, a megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetôje látogatott a Marosvécsi Kórházotthonba. A szakemberek a fogyatékos személyeknek otthont adó marosvécsi vár mögötti 5 hektárnyi magánterület elhelyezkedését, minôségét vizsgálták. Mint Pokorny László, a kórházotthon igazgatója elmondta, a szóban forgó területre új otthont építenek a várban ápolt gyermekek részére. A fôispánság és a helyi polgármesteri hivatal képviselôi tárgyalásokat folytatnak a tulajdonosokkal a jelenleg parlagon levô területek megvásárlása érdekében. Az új épületek felépítésével megoldódna az ápoltak és alkalmazottak helyzete, mivel a marosvécsi várat a Kemény család leszármazottjai visszaigényelték.
Dr. Szabó Árpád unitárius püspök szószéki szolgálata nyitja meg szombaton 11 órától a Szentgericén tartandó Tiboldi István-emlékünnepélyt. Az ünnepi köszöntôk után a Kôhalmi Református Egyházközség vegyes kara lép fel, majd a Tiboldi Alapítvány tevékenységérôl, Tiboldi István munkásságáról és Backamadaras községrôl számolnak be a meghívottak. A délutáni ünnepség keretében kihirdetik a Tiboldi-vetélkedô eredményét is. A találkozót a szentgericei üveges tánc zárja.
Élelmiszergyûjtés a radnóti kórháznak
A radnóti kórház vezetôsége felhívással fordult a környékbeli települések lakóihoz, a városban mûködô kereskedelmi egységek tulajdonosaihoz, felkérve ôket, hogy élelmiszer-adományokkal támogassák az intézményt. A kérés nyomán a szélkútiak és marosdégiek zöldséggel, tojással, liszttel járultak hozzá a kórházban ápolt betegek ellátásához. A radnóti kórház továbbra is fogadja az adományokat, érdeklôdni a 470-733-as telefonszámon lehet.
Új foglalkoztatási központ Szászrégenben
A Szászrégeni Polgármesteri Hivatal, a helyi ortodox egyház, a gyermekjogvédelmi igazgatóság egyezséget kötött a második Mária Ház megnyitása érdekében. Tervek szerint a luxemburgi alapítvány támogatásával épülô központban nyitják meg az új gyermekjogvédelmi intézményt, amelyben a szászrégeni és környékbeli szegény, elhagyott gyerekek kapnak helyet. A Mária Ház részben foglalkoztatási központként mûködne, ahol nappal a nehéz körülmények között élô kiskorúak nevelését és ellátását biztosítanák. A központban kapnának helyet a kórházakban elhagyott árva csecsemôk, kisgyerekek is. Elôreláthatólag a Mária Házat májusban avatják fel.
A Mikefalvi Polgármesteri Hivatal 120 millió lejt utalt ki a község területén levô köves utak felújítására. Tervek szerint a szászcsávási, somostelki és haranglábi utak egy részét fogják újrakövezni.
A Marosvásárhelyi Tanács legutóbbi soros ülésén határozattervezet született a Megyei Mozgássérültek Egyesülete által igényelt helyiség bérbeadását illetôen. A tanácsosok jóváhagyták, hogy az egyesület tolószékek, más eszközök tárolására két évig használja a székháza mellett levô 11,21 négyzetméteres helyiséget. A szóban forgó helyiséget eddig elôtérként használta egy másik egyesület.
A gyalogátjáró közelében kelt át az úttesten a 73 éves marosvásárhelyi P. Viorel, amikor elütötte a Helyi Közszállítási Vállalat autóbuszát vezetô 44 éves Catana Vasile. A rendôrség sajtóirodája szerint a gépkocsivezetô nem csökkentette a sebességet a gyalogátjáróhoz közeledve, s emiatt ütötte el, súlyosan megsebesítve a gyalogost.
A Belügyminisztérium és a Megyei Rendôr- felügyelôség versíró versenyt hirdet Alkotó gyerekek címmel. A megmérettetésre legtöbb öt, saját verssel nevezhetnek be 8-16 éves gyerekek, fiatalok. Beküldési határidô: április 18. Cím: IJP, Zefirului utca 1. szám, Marosvásárhely. A legjobb alkotásokat június elsején díjazzák.
A legdrágább TATIKÁNAK születésnapja alkalmával kívánunk egészséget, boldogságot, minden elképzelhetô jót. Nagyon sok szeretettel Judit, Laci, Christo és Bruno. (v.)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektron