LIV. évfolyam 217. (15180.) sz.

2002. szeptember 18., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A Megbékélés Keresztje

(lokodi)

Fájdalom, van úgy, hogy a sokat áhított, elérhetetlen messzeségnek tûnô nyugati paradicsom már nincs is állandóan a mesebeli kívánságlistán. Fontos a realitásérzék... Nem három kívánsággal megyünk a tó partjára, nem akarunk kifogni már semmiféle aranyhalat. Némi rezignáltsággal elfogadjuk: nincs más választásunk, itt kell élnünk, úgy ahogy. Persze jobban is szeretnénk... Egzisztenciálisan és szellemileg. Szellemileg és egzisztenciálisan. A kettô nem passzol, a dolgoknak külön-külön, egymás nélkül nincs is sok értelme. Nyugtalanságunkra nem vigasz az, hogy egy emberi élet a történelemben parányi, csekélység, és mindig csak a következô nemzedék lehet az esélyes... Érthetô, mi elôbb szeretnénk mindent. Megélni a békét, jóléti társadalmat, lehetôleg jobbat, mint amiben apáink éltek. Következésképp: nekünk kell helyretenni az egykoron elrontott dolgokat. A helyzet adott, a jelenidejûség termeli ki a jövôt. Ha a gyors okulás, ágaskodás nem is tulajdonságunk, tekintetünket jó, ha mégis Nyugat felé vetjük. Nem kell fürkészni a bonyolult világot, leckét ad most az a régió, amit közönségesen, a dolgok megváltoztathatatlanságával, balkáni hasonlatosságunkra rímelô pejoratív felhanggal Közép-Európának nevez(t)ünk.

Viharos telke volt az is a világnak, világháborúk, lakosságcserék, kitelepítések, nacionál-kommunizmusok mérgezték a légkört. Tudunk a német- francia ellentétekrôl, tudunk a két nagy nemzet megbékélésérôl, bár váltig állították: a kettô közmondásos ellentéte egymáshoz nem férhet idôk végezetéig.

És olvassuk frissen a hírt az újságnak: cseh politikusok részvételével leplezték le a Megbékélés Keresztjét, amely a második világháború után a csehszlovák katonák által meggyilkolt szudétanémeteknek állít emléket. A híranyag önmagáért beszél. A tudósító fogalmazása is igen egyértelmû tovább: a magas rangú részvétel jelzi, hogy bizonyos cseh politikai körök nagy jelentôséget tulajdonítanak az emlékmûnek, amely Csehországban páratlan. Az esemény másként nem értelmezhetô: a hatalom nyilvánosan elismeri és azáltal felejtetni kívánja a múlt vétkeit. Ennyi a hír jelentése, de igen figyelemreméltó. Ami, mint politikai gesztus, elképzelhetetlen volt egy jó évtizede. Ma már békében éli meg a múlt tanulságát gyôzô és legyôzött, elûzô és elûzött. Kétségtelen, a jelen idô, az európai szemlélet vaskosnak, masszívnak vélt történelmi korlátokat söpör félre könnyedén: nincs bûnös nép ezen a világon. Nos, a kérdés azonban még mindig aktuális: mikor lesz Európa térképe folttalan és egész?

Talán ezen a szálon indulva világos és érthetô, miért a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének egyértelmû állásfoglalása OTV-ügyben, miért reagál nemzeti türelmetlenségre higgadtan a mértékadó sajtó.

Elvárások a nemzetközi pénzintézetekkel szemben

Rugalmasabb politika segítene

Románia nagy mennyiségû külföldi befektetést kíván megszerezni, ez azonban a Bretton Woods-i pénzügyi intézmények (a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank - szerk. megj.) politikájának "rugalmassá" tétele révén lehetséges, jelentette ki Mihai Tanasescu pénzügyminiszter.

Tanasescu elmondta, számos olyan magyar, lengyel és cseh üzletember, akik országaik uniós csatlakozása után már nem élveznek bizonyos kedvezményeket, romániai befektetéseket tervez, viszont ugyanolyan kedvezményeket kérnek, mint amilyeneket a szomszédos országok biztosítottak nekik.

Adrian Nastase kormányfô és Mihai Tanasescu pénzügyminiszter hétfôn este, Salzburgban találkozott Jean Lemierre-rel, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével.

Kormányzati források szerint a találkozón megfogalmazódott, hogy a külföldi tôke alacsony szintû romániai jelenlétének oka leginkább az IMF által a kormánynak megszabott kötelezettségek, fôként a költségvetési deficit és az államilag garantált hitelek csökkentésével kapcsolatos elôírások.

A pénzügyminiszter elmondta, az EBRD elnökével folytatott megbeszélésen "nyíltan megfogalmazódtak azok az akadályok, amelyekkel országainkban szembesülnek a befektetôk és amelyeket bizonyos nemzetközi pénzintézetek állítottak fel". Tanasescu hangsúlyozta: szükséges, hogy ezek a pénzintézetek úgy dolgozzák ki politikájukat, hogy az lehetôvé tegye a külföldi tôke nagyobb arányú befogadását az átmeneti idôszakban levô államok számára. Hozzátette, ezt az üzenetet továbbítják az IMF- nek és a Világbanknak is, a két pénzintézet jövo héten, Washingtonban sorra kerülo közös éves értekezletén.

Rendkívüli tanácsülés

Az uszoda a városé lesz

A marosvásárhelyi fedett uszoda, a hozzá tartozó hôközpont és terület átkerül a város tulajdonába a volt Holding, jelenleg SERACOM RT.-tôl. Az uszoda átvételére vonatkozó határozattervezet képezte a tegnap délután tartott rendkívüli tanácsülés egyetlen napirendi pontját.

A határozattervezet kapcsán felmerült, hogy az uszodát úgy érdemes átvenni, ha azt nyereségesen tudja mûködtetni a város, jelentette ki Moraru Octavian, míg Kolozsváry Zoltán tanácsos úgy vélekedett, hogy egy Marosvásárhely számára ennyire fontos intézmény esetében nem a rentabilitást kell a döntô szempontnak
tekinteni, arra kell törekedni, hogy a lehetô leggazdaságosabban, a legkisebb veszteséggel mûködtessék a lakosok kikapcsolódását, a sportolók felkészítését szolgáló létesítményt.

Elhangzott a javaslat, hogy minél hamarabb fel kell mérni az uszoda helyzetét, meg kell állapítani a mûködtetéséhez szükséges azonnali illetve a hosszabb távú munkálatokat addig is, amíg kormányhatározat is szentesíteni fogja az átvételt. Ennek kapcsán merült fel az a kérdés is, hogy érdemes-e a szükséges javításokhoz hozzákezdeni, amíg nem biztos a város abban, hogy a tulajdonába került az uszoda, majd Dorin Florea kijelentette, hogy a Kárpátok sétányon levô strandot is szeretné a város tulajdonában látni. Végül a jelen levô tanácsosok egyhangúlag szavaztak az uszoda átvételérôl, és egy tartózkodás mellett a polgármesteri hivatal és a SERACOM RT. közötti szerzôdés megkötésérôl.

Vendégjáték Egerbôl

Én, Magyarország számûzött kormányzója

A múltnak nagy embere szólal meg a színpadon: Kossuth Lajos. Öregen, kisemmizetten, amerikai számûzetésben sem felejtheti az elvesztett hazát. Akkor, amikor a világ éhesen próbálta belebelezni a kisországokat. Nem véletlen hát az intelem, a féltés, az óvó szándék. "Lehetek én a múltnak embere, de annak a múltnak, amelynek jövônek kell lennie, ha a magyarnak egyáltalán még van jövendôje a Kárpát-medencében". Ezekkel a gondolatokkal viaskodik a távoli remeteségben a feledésre ítélt Kossuth Lajos. Születésének 200. évfordulóján lélekmelegítô visszahallani üzenetét. Persze, ez ma már történelem. S mivel van úgy, hogy a történelem ismétli önmagát, egyáltalán nincs tanulság híján ez a színpadi játék. Akik elôadják, az Egri Harlekin Színház mûvészei. Ismerôsök ôk Marosvásárhely nézôközönségének. 22-én, vasárnap 7.30 órakor viszontláthatják ôket a Nemzeti Színház színpadán.

Egri históriának summája

A vendégszereplés a gyerekeknek is felejthetetlen élményt ígér. Vasárnap délelôtt 10 és 12 órakor kétszer is elôadásra kerül az énekmondó Tinódi Lantos Sebestyénnek históriája Eger várának ostromáról. Ismerôs szereplôkrôl szól a krónika, végvári vitézeknek és a török hódítóknak küzdelmes harcáról. Egy vándorénekes ajkán megelevenedik mindannyiunk legszebb olvasmánya, az Egri csillagok.

Mentsük meg az ózonréteget!

-vagy-

Minden lépés számít

Ezen a címen szervezték meg szeptember 16-án az ózonréteg ENSZ által meghirdetett nemzetközi napját. Mint ismeretes a sztratoszféra ózonrétege megvédi a földet, az élôlényeket az ibolyántúli sugárzástól, jelentôsen meghatározza az idôjárási feltételeket bolygónkon. A múlt század végén a tudósok egyre inkább felfigyeltek olyan rendellenességekre, amelyek az ózon réteg elvékonyodására utaltak. A földet figyelô mûholdaknak sikerült is kimutatni, hogy az északi- és a déli-sarkon a 80-as évek elején ózonlyuk keletkezett. Megállapították, hogy ezt a károsodást olyan vegyületek használata idézte elô, mint a freonok és ezek származékai. Leggyakrabban e vegyi anyagokat a különbözô sprayek, a hûtô- és légkondicionáló berendezések, a tûzoltó készülékek elôállításánál használják. Az elôrejelzések azt bizonyítják, hogy az ózonréteg vékonyodása növeli a B-típusú ibolyántúli sugárzást, ami káros hatással lehet az ökoszisztémára és az emberek egészségére. Az 1985-ben több fejlett ország képviselôi által aláírt Montreali Egyezmény alapján fokozatosan fel kell számolni e káros anyagok használatát 2015-ig, illetve véglegesen 2040-ig. Románia is csatlakozott az egyezményhez, így az ózonrétegre káros anyagokat tartalmazó berendezéseket, cserealkatrészeket csak a környezetvédelmi minisztérium különleges engedélyével lehet használni. A mennyiséget is a minisztérium évente a vegyi anyag összetételének függvényében rendelettel szabályozza, ezt a hivatalos közlönyben is közzéteszik. Úgyszintén az említett berendezések karbantartását, javítását csak az engedélyezett cégek és jól képzett szakemberek végezhetik el. E tevékenységet is szigorúan ellenôrzi a környezetvédelmi hivatal. Az egyezmény alapján született az a hazai elôírás is, miszerint az ózonréteget károsító anyagokat csak látható helyen kifüggesztett, erre figyelmeztetô felirattal lehet szállítani - tájékoztatott Boca Gabriela, a megyei környezetvédelmi kirendeltség engedélyezési osztályvezetôje.

Hivatásos a mûkedvelôk között

b.d.

Idôsek, "szépkorúak" számára nem szerveznek túl sok mûveltségi vetélkedôt Erdélyben, és Magyarországon is keveset, írja Dávid Lajos a Bányavidéki Új Szóban. A Szépkorúak II. nagybányai szavalóversenyét a Teleki Blanka Nyugdíjas Klub szervezte. Az elsô díjat Rüsz Károly kiskendi versmondó nyerte. A versenyen az ôszinteség, az alázat olyan fokával találkozhattunk, mondta a zsûrielnök Banner Zoltán, amilyen hivatásos mûvészeknél is ritkán fordul elô. Rüsz Károly, aki néhány éve a koltói Petôfi-megemlékezéseknek is vissza- visszatérô résztvevôje, Banner szerint "már-már hivatásos a mûkedvelôk között". A koltói fellépést követôen, ahol Szilágyi Domokos Szembôl halál címû, Petôfi fehéregyházi eltûnését idézô megrázó költeményét adta elô a templomban, Szolnokon is részt vett a szépkorúak versmondó vetélkedôjén. Ott a hatvanhat jelentkezô közül a legjobb tizenegyet részesítették elismerésben. Természetesen Rüsz Károlyt is. Mikor terveirôl kérdezem a nyugalmazott egészségügyi dolgozót, felvillanyozva válaszolja: - Három hét múlva, október 11-13. között tartják Debrecenben a dr. Kardos Albert egyetemi tanár, irodalmár emlékére szervezett szavalóversenyt, amelynek védnöke a tanár úr egykori tanítványa, Szabó Magda írónô. Erre készülök.

Sikert!

Kié az erdô?

(vajda)

Furcsa vitának voltam "szenvedô alanya" a napokban a Görgényi-havasokban levô Jód völgyében. Az Örökmozgó Turistaegyesület nevében azzal a szándékkal mentünk fel az erdôk övezte völgyön, hogy megnézzünk egy olyan erdészházat, amelyet valamikor az erdészeti hivatal használt, de már évek óta bezárták, s így ezt is kikezdte az enyészet. Az elképzelés szerint ide az egyesület olyan helyet szeretne majd kiépíteni, ahol különbözô környezetvédelmi, illetve természetjáró táborokat lehetne szervezni elsôsorban fiataloknak, de nem csak. Ez irányú kérésünket eljuttattuk az erdôgazdálkodási igazgatósághoz, ahonnan egyelôre azt a választ kaptuk, hogy hosszú távú bérletrôl szó sem lehet, hiszen ezt a törvény nem engedi, de együttmûködésrôl - amelyet az egyesület sem utasított el - lehet szó. Nos, a terep, illetve az épület szemlélésekor - furcsa véletlen -, a helyszínre érkezett egy személygépkocsi két erdésszel. Alig szálltak ki a gépkocsiból, agresszív hangnemben kérdôre is vontak. A fenti sorokban említett szándékunkról tájékoztattuk ôket, s azt is elárultuk, szeretnénk feljavítani az épületet, mire jött a megdöbbentô reakció. - Hogyan képzeljük azt el, hogy mi, a civil szféra képviselôi állami tulajdonba beruházunk? Hallatlan! Azt sem hitték el nekünk, részünkrôl annyira komoly a szándék, hogy hivatalos kéréssel fordultunk a "felettes szervekhez".

Aztán jött a még erélyesebb fellépés. Egyáltalán mit keresünk az állam erdejében? Mert hogy az erdôkitermelô út bejáratán írja: Drum închis circulatiei publice. (Közforgalom elôl elzárt út.) Mire kifejtettem, több évtizede járom környezetvédôként is az erdôket, s ha már ennyire tiltott a bóklászás, akkor miért tartják úgy a szakemberek, hogy az "erdô az egészség forrása"? Erre az okfejtésre azonban a zöld arany ôre még ingerlékenyebb lett, s azonnal kiparancsolt az erdôbôl. Az esetrôl még csak annyit: nem tudni, milyen gazdája van az állami erdôknek, ha csak úgy hagyják a megépített erdészházakat tönkremenni akkor, amikor egy épület több száz millió lejbe kerül. S ami az 1989 utáni mentalitásváltást illeti, igencsak mérlegelendô az is, ahogy viselkedett az erdész, hiszen civilizáltabb hangnemmel talán sikerült volna közös nevezôt találnunk, elvégre mind a civil, mind az állami félnek valójában hasonlók a céljai. Ilyen hozzáállással hogyan lehet majd új alapokra helyezni az erdôgazdálkodást, a környezetvédelmet, a civilizált természetjárást?

Bátorítás Romániának is

Az Európai Bizottság éves országjelentése tükrözni fogja Románia politikai és gazdasági eredményeit, szögezte le Günter Verheugen, az EU bôvítésügyi fôbiztosa azt követôen, hogy hétfôn este megbeszélést folytatott Adrian Nastase román kormányfôvel.

"Értékeljük a csatlakozási tárgyalások gyorsítása érdekében eddig hozott kormányintézkedéseket és egy bátorító integrációs stratégiát dolgozunk majd ki Románia számára", közölte Verheugen.

A román miniszterelnök és a bôvítésügyi biztos a Salzburgban zajló Európai Gazdasági Fórum keretében találkozott, hogy megbeszélést folytassanak a román integrációs folyamat helyzetérôl, valamint az Európai Bizottság év végén, Koppenhágában megrendezésre kerülô értekezletérôl.

Adrian Nastase hangsúlyozta: fontos, hogy a koppenhágai tanácskozáson megállapítsák Románia uniós csatlakozásának végsô határidejét. A kormányfô szerint erre a 2007-es év lenne a legalkalmasabb.

A Nemzetközi Büntetôbíróság kapcsán Románia és az Egyesült Államok között létrejött megállapodásról szólva Nastase és Verheugen leszögezték: szükséges, hogy Bukarest és Brüsszel hatékonyabban konzultáljanak az ilyen kérdések esetében.

A kormányfô hangsúlyozta: a Nemzetközi Büntetôbíróságról szóló megállapodás "a múlté" és elmondta, Verheugen egyetértett azzal, hogy a probléma "feloldódik" majd az EU és az Egyesült Államok közti kapcsolatokat tisztázó megoldásban.

Románia szolidáris Washingtonnal

Fegyveres támogatás nem lesz

Románia osztja a terrorizmus elleni harcra vonatkozó amerikai véleményeket, realistának tekinti azokat és szolidáris az Irakkal kapcsolatos washingtoni állásponttal. Viszont nem áll módjában fegyveres erôvel részt venni egy esetleges katonai beavatkozásban, de kész a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújtani hozzá - hangoztatta hétfôn a román államfô.

Ion Iliescu táviratot küldött George W. Bushnak, az Egyesült Államok elnökének. Táviratában méltatta az amerikai elnöknek az ENSZ-közgyûlésen elhangzott felszólalásában megfogalmazott álláspontot a bagdadi vezetéssel szemben, a "globális terrorizmus" elleni harc folytatásáról. Iliescu rámutatott: osztja Bush aggodalmát amiatt, hogy a bagdadi vezetés kitartóan visszautasítja a Biztonsági Tanács határozatainak tiszteletben tartását. Ugyanakkor a román államfô "realista megközelítésnek" nevezte az Egyesült Államoknak azt a készségét, hogy sokoldalúan közelítse meg az iraki problémát. Románia egyszersmind szolidáris azokkal az amerikai javaslatokkal, amelyek célja határozott fellépéssel rákényszeríteni Bagdadot a BT- határozatokból rá háruló kötelességeinek teljesítésére, beleértve e kötelességek "konszolidált döntésekkel" történô megújítását - mutatott rá Iliescu.

A román kôolajvidék központjának tekintett Ploiesti városában tett hétfôi látogatása során újságírói kérdésre Iliescu kifejtette: Románia tiszteletben tartja "általános szolidaritási" és partneri kötelezettségeit "a nemzetközi terrorizmus ellen harc nehéz pillanataiban", de nem rendelkezik megfelelô erôkkel ahhoz, hogy egy Irak elleni beavatkozásban fegyveresen is részt vegyen. "Ha sor kerülne a dologra, Romániának nincs megfelelô légiereje ehhez" - magyarázta a román államfô, majd leszögezte: szükség esetén hazája azzal támogatna egy Irak elleni katonai fellépést, "amije van".

Elnöki látogatás Ukrajnában

Ukrán státustörvény

Gheorghi Prisacaru, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kijelentette, értesülései szerint az ukrán parlament magyar mintára jogszabályt készít a szomszédos államokban élô ukránok státusával kapcsolatban.

"Nem tudom, milyen elônyöket kívánnak biztosítani az anyaországon kívül élô ukránok számára, ha azonban ez a gyakorlat folytatódik, arra gondolok, mi történik, ha Németország vagy Oroszország hasonló törvényeket fogad el", fogalmazott Prisacaru.

A szenátor reményét fejezte ki, hogy egy ilyen törvény nem lép életbe, az ukrán parlament pedig figyelembe veszi az Európa Tanács által a magyar jogszabály esetében megfogalmazott ajánlásokat.

"Várjuk, hogy Iliescu elnök ukrajnai látogatása nyomán az ukrán fél érzékenyebbé válik a román kisebbség etnikai és kulturális identitásának megôrzésével kapcsolatos kérdések iránt", mondta Prisacaru. Leszögezte, Románia teljes mértékben megfelel a nemzeti kisebbségekrôl szóló európai dokumentumokban foglalt normáknak és ajánlásoknak, tehát a romániai ukrán kisebbségnek minden lehetséges joga biztosított, beleértve a parlamenti képviseletet is.

Románia és Ukrajna között nincs határvita, a létezô problémák csupán a duna-deltai határszakasz egyértelmûvé tételével kapcsolatosak, amelyeket a szakembereknek kell megoldaniuk gyakorlati és realista módon, jelentette ki Ion Iliescu államfô kedden, az Otopeni repülôtéren, Ukrajnába utazása elôtt.

Az elnök leszögezte, Románia jószomszédsági viszonyt kíván fenntartani Ukrajnával.

Iliescu szerint háromnapos kijevi látogatása pozitív jelzés a kétoldalú kapcsolatok fellendítése tekintetében. Közölte: a látogatása során szó esik majd a krivoj-rogi kohászati kombinátról is, amelynél Románia társberuházó volt.

A román államfô szerint lendületet kell adni a román-ukrán gazdasági kapcsolatoknak.

Ion Iliescu Kijevben találkozik Leonyid Kucsma államfôvel, a Minisztertanács elnökével, valamint az ukrán parlament felsôházának elnökével.

Harry herceg édesanyja nyomdokain

Ujvári Margit

Édesanyja, a néhai Diana hercegnô emlékének életben tartását tekinti a legfontosabb küldetésének Harry herceg, aki vasárnap töltötte be a 18. életévét, és folytatni kívánja Diana jótékonysági munkáját.

- Édesanyámnak mindenkinél több bátorsága volt. Szeretném folytatni azokat a feladatokat, amelyeket nem tudott befejezni. Mindig is ezt akartam csinálni - mondta a hét végén adott interjúiban a nagykorúság küszöbére érkezett herceg.

A hercegnô jótékony célú tevékenységei közül leginkább azokra kíván összpontosítani, amelyek miatt mindig is nagyon büszke volt édesanyjára, "arra, ahogyan képes volt közel kerülni az emberekhez, vagy hogy olyan jótékonysági szervezeteket választott ki, amelyekkel mindenki félt foglalkozni. Olyan témákat karolt fel - mint például az AIDS - amelyeket korábban senki" - hangoztatta.

Harry herceg a nyilvánosság elôtt elismerte, hogy hiba volt annak idején italozni, vadkendert szívni.

- Megtanultam a leckét - mondta, és hozzátette, nagykorúsága sokkal visszafogottabb magatartást kíván.

Harry jelét is adta szándéka valódiságának a hét végén, amikor négy jótékonysági intézményt keresett fel önállóan. A legsebezhetôbb gyermekeket segítô Kid's Company egyik londoni központjában kábítószerélvezôkkel, hajléktalan, bántalmazott gyermekekkel beszélgetett. London fôként pakisztániak lakta Whitechapel negyedének egyik általános iskolájában megismerkedett a harmadik világ országaival foglalkozó Merlin egészségügyi alapítvány munkájával.

A West Ham futballklub stadionjában egy helyi ifjúsági rendezvényen vett részt, és arra is vállalkozott, hogy öltönyben és nyakkendôben tizenegyes rúgásokban megmérkôzzön az egybegyûltekkel. Utolsó látogatása a londoni Great Ormond Street kórházba vezetett, amelynek édesanyja volt az elnöke - annak idején Diana hercegnô nyitotta meg a gyerekosztályt. Harry herceg többek között egy fehérvérûségben szenvedô 11 éves kislánnyal találkozott.

A születésnap emlékére Mario Testino, Diana hercegnô kedvenc fotóriportere készített fényképsorozatot a nagykorúvá vált hercegrôl. A fotózás is jótékony célt szolgált, az újságok, magazinok számára eladott képek bevételei a Merlin alapítvány munkájához járulnak hozzá.

Pezsgôkrémes kifli - pezsgôkrém nélkül

(antalfi)

Ovidiu Natea prefektus és Groza Emil, a megyei tanács alelnöke tegnap azért szervezett sajtóértekezletet, hogy cáfolják azt a hírt, miszerint az elemistákhoz eljuttatott tízórai-csomagban pezsgôkrémmel töltött kifli lett volna. A csomagolás ugyanis ezt hirdette. A megye vezetôi elmondták, hogy a tej-kifli programról szóló kormányrendelet megengedi, hogy egy hónapig még régi típusú csomagolást használjanak, ám a benne levô kifli egyszerû réteskifli volt. A sajtó képviselôinek meggyôzésére a helyszínen kibontották a csomagolást és bemutatták a pékterméket. A jövôre nézve - tették hozzá - hamarosan megoldódik a speciális csomagolás problémája.

A tízóraiosztás elsô napja megyeszinten jó körülmények között, mondhatni mintaszerûen zajlott le - állítják az illetékesek. Az élelmiszercsomagokat hétfôn reggel 9 órára már mindenik iskolában megkapták. Vidékre kekszet és olvasztott sajtot szállítottak, a megyeszékhelyre kiflit és 2 dl-es poharakban tejet. A megyei vezetôk szerint a hónap végén elemzik a programmal kapcsolatosan felmerült gondokat és októbertôl, az igényeknek megfelelôen, akár az útvonalakon is módosíthatnak. Addig is a megye iskoláiban alkalomszerû ellenôrzéseket szervez a megyei tanács és a prefektúra.

Ugyancsak tegnap, a prefektúra elôtt látható volt az az öt módosított, 16 illetve 22 helyes sárga ARO gépkocsi, amelyeket iskolabuszoknak szánnak. A kocsik után tegnap a prefektúrára érkezett Kerelôszentpál, Bonyha, Uzdiszentpéter, Radnót és Jedd polgármestere a gépkocsivezetôkkel együtt, és elszállították a jármûveket. A szentpáli iskolabusszal a somostelkei iskolásokat szállítják Búzásbesenyôre iskolába, a bonyhai busz a dányáni gerekeket, az uzdiszentpéteri busz a dombóiakat, a radnóti a szélkútiakat és a jeddi busz a székelybósi és agárdi gyerekeket szállítja majd. Mint Neagu Nicolae, a tanfelügyelôség igazgatója elmondta, tavaly Maros megye hat iskolabuszt kapott, jövôben pedig újabb öt jármû érkezik a megyébe.

Sajtótájékoztató a Területi Munkaügyi Felügyelôségen

Kérdezni nem szégyen

Korondi Kinga

"Ne dolgozzon senki semmit anélkül, hogy szerzôdést alá ne írt volna, és ha valamit nem tud, ne szégyelljen kérdezôsködni." Ez volt a végkövetkeztetése a Területi Munkaügyi Felügyelôségen tartott tegnapi sajtótájékoztatónak.

A munkavállalók tudatlanságát használják ki

Lapunk egyik munkatársának észrevétele nyomán a felügyelôség korábban kivizsgálta a Zseni ingatlanközvetítôt, melyet Balló Ildikó vezetett és amely azóta már nem mûködik. A többrendbéli ellenôrzések alapján a cégvezetôt letartóztatták, ám az ügy még korántsem zárult le, hiszen amint Carmen Vamanutól megtudtuk, a napokban 21 személy fordult hozzájuk, akik mind a Zseni ingatlanközvetítônél dolgoztak. Mint kiderült, lehetetlen helyzetbe kerültek, mivel munkakönyveik sorsa nem tisztázott, és ezért nem tudnak más munkahelyre sem jelentkezni. A Területi Munkaügyi Felügyelôség tanácsára a szóban forgó személyek bíróságon próbálnak érvényt szerezni jogaiknak. Mivel azonban a cég vezetôje nincs szabadlábon, sokkal nehezebb végrehajtani a bíróság ítéletét, és eddig a végrehajtónak nem is sikerült. Mindazonáltal, ami az érintettek munkakönyvét illeti, a felügyelôség vezetôje elmondta: valamilyen megoldást mindenképpen találnak.

Carmen Vamanu hozzáfûzte:

- Újra és újra bebizonyosodik, hogy az emberek nem tesznek meg mindent biztonságuk érdekében. Azt kell mondanom, hogy a felügyelôség a maga részérôl ha nem is mindent, de nagyon sokat tett a feketemunka és a törvénytelenségek felszámolásáért, de most már a munkavállalók tudatlanságuk miatt kerülnek kellemetlen helyzetbe. Számos panaszunk van most is, mert az egyik nagy élelmiszerüzlet megnyitása elôtt próbaidôsként dolgoztak személyek, de semmilyen szerzôdést nem kötöttek velük és természetesen nem is fizettek munkájukért. Más esetekben szóban elküldték az alkalmazottat és az többet nem jelentkezett a munkahelyén, ám mikor a munkakönyvét kezdte keresni, meglepve tapasztalta, hogy munkaszerzôdését fegyelmi okok miatt felbontották, mivel nem jelentkezett a munkahelyén. A tanácsom tehát az, hogy senki ne dolgozzon, amíg nincs szerzôdése, ne hagyja el a munkahelyét, míg a szerzôdést elôírásszerûen fel nem bontották, és ha bármilyen kérdése van, forduljon hozzánk.

Nem csökken a balesetek száma

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy az elmúlt két hétben 59 céget ellenôriztek a Területi Munkaügyi Felügyelôség felügyelôi, összesen 1138 alkalmazott munkaviszonyát vizsgálták meg és csak 4 személyt találtak, akik szerzôdés nélkül dolgoztak. A Carispo Prodimpex 3 készruhaipari munkást foglalkoztatott szerzôdés nélkül, a Cioca Mihai, kereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozás pedig egy személyt. Mindkét esetben 50 millió lej büntetést róttak ki.

Az ellenôrzéseket követôen a szerzôdés nélkül dolgoztatott személyek esetében a munkáltatókat kötelezik arra, hogy visszamenôleg iktassák a munkakönyvekben a ledolgozott idôt, és hogy kifizessék a fizetések után járó adókat és illetékeket. Így 2002 folyamán 517 személynek sikerült munkakönyvében is megjeleníteni a szerzôdés nélkül ledolgoztatott idôszakot.

Míg tavaly szeptember elsô felében 5 részleges munkaképtelenséget okozó balesetet jegyeztek, idén ugyanabban az idôszakban 6 alkalommal sérültek alkalmazottak. Moga Florea Florin 28 éves vegyész a Carbid Foxnál rossz helyre lépett és leesett. Opris Alexandru (33 éves, a Marco Kft. alkalmazottja) valamint Serban Mircea (52 éves, az Azomures alkalmazottja) elcsúsztak és leestek, ám ez utóbbi rosszabbul jár,t mert eltörte a lábát.

Miközben a szászrégeni Salforest 23 éves dolgozója egy fát munkált meg, annak az ága letörött és a fejére esett. A Mobex 45 éves asztalosa nem elôírásszerûen dolgozott egy gépen és levágta az ujját. Munkabalesetnek minôsül Panga Tudorel Mihai balesete is, ô az Indlacto 24 éves sofôrje, egy tehergépkocsi hátulról elütötte, miközben szabályszerûen közlekedett haszonjármûvével. A szóban forgó fiatalembernek mindkét lába súlyosan megsérült az ütközés közben.

A Területi Munkaügyi Felügyelôség idôközben részt vesz a "Jobb munkakörnyezet - egészség" országos kampányban, melynek következtetéseit a prefektúra nagytermében október 3-án és 17-én mutatják be a szakszervezetek és a cégek vezetôinek.

A latrok új bordélyt keresnek

B.D.

A bôgô tehetségtelenség most nem turkál az agyakban (mint Székely jános írta a Semmi, soha címû versében), hanem kiviszi magát az agorára, a fórumokra, zászlót bontva hirdeti bárgyú szlogenjeit, közben mindent és mindenkit befröcsköl, aki csak "hatókörébe" kerül. Ô az Alfa és az Omega. Az Omega televízió (OTV) ügyeskedô kismestere is ennek a bôgô tehetségtelenségnek a posztcsausiszta inkarnációja: amint bejelenti, hogy márpedig mostan óriási szenzáció következik, sosem látott képek valami hatalmas sikkasztásról, valami borzasztó bûntényrôl, valami elképesztô manipulálásról stb., feszülsz a képernyô elôtt, és aztán jönnek a semmit vagy a már látottakhoz képest semmi újat nem jelentô, semmi friss összefüggésre rá nem vezetô, semmiféle következtetésre nem késztetô, homályos, zagyva képsorok, például a marosvásárhelyi fekete márciusról. Elképesztô a szerkesztô-mûsorvezetô vagy tulajdonos vagy kicsoda tájékozatlansága, mintha nem látta volna Boros Zoltánék meg a marosvásárhelyi tévések éppen tárgyilagosságukban döbbenetes híradásait, Tófalvi Zoltán összeállításait a román fôadón. Persze az ember tudva tudja: nem tájékozatlan a fickó, csak módfelett rafinált, modora a siklóé, nyelve a hajdani török diván turbános-bugyogós diplomatáinak ravaszságát idézi, az a derûs érdeklôdés pedig, amellyel egyaránt képes gazembert és áldozatot, politikai gengsztert és közbûntényes balekot, szekusfôtisztet és csempészvezért fûzni, Oscar-díjas filmek nyájaskodó vallató-hiénáinak a képét juttatja eszünkbe; a fickó rendkívül fölkészült, rendkívül tud - egyszer majd tanítani fogják ôt is -, csak éppen tehetségtelen. Mert a tehetségnek van tisztessége is, az csak igen ritkán szegôdik svihákok szolgálatába.

Mondogatják, be jó, hogy ezt a gyûlöletet keltô adót fölszámolták. Hogy a nagyromániás pártvezér mistokár handabandái véget értek. Hogy már Iliescu mester is kénytelen volt átírni a Hang és Kép Ôreinek, hogy izé. Betelt a pohár. De urak és hölgyek, elvtársnôk és elvtársak, miféle pohár? Hát nem Iliescu és az ô áldásos rezsimje emanálta a fekete márciust? Hogy szeku helyett új szekut csináljanak, csak más néven? Hát nem az ô társasága termelte ki magából a szélsôcsahos szatelitákat, akik máig "egyensúlyban tartják" a diktatúra homályából fényre került társadalmat, amelynek szemét még mindig vakítja a szabadság fénye? A nacionalizmus eszközéhez ki nyúlt elsônek? A funárosok, a vadimosok ma is arra jók, hogy elfedjék a valódi hatalom igazi arcát. Amíg ezeket gyûlöljük, eszünkbe nem jut a kormány politikáját, kapkodó országvezetését, látványosnak szánt szociális gesztusait bírálni. És ha megszüntetnek egy rosszarcú tévéadót, fellélegzünk: na végre. Van isten. De barátaim, jusson az is eszünkbe, hogy ez csupán tüneti kezelés. Olyan, mint mikor bezárja a csendôrség a rossz hírû házat. Eloltják a piros lámpát, a lányok meg szétszóródnak a szélrózsa minden irányába. Tévéadóval Dunát lehet dugni. Kurvák mindenütt kellenek.

Hát a latrokkal mi lesz? A latrok persze szabadon járnak, és új bordély után néznek. A nagycsahos pártelnök épp az azóta bezárt tévében jelezte: nemsokára pártjának, azaz neki: saját tévéje lesz.

Akkor pedig mit értünk el a felrobbantott bordéllyal? A tiltást meg kell elôznie a bírságnak, a törvény elé idézésnek stb. Persze az olyan országban, ahol a törvényhozás részrehajló - hiszen Vadimot például évek óta perlik, az ég is laskás már balhéitól, mégsem fázik rá semmire -, ott ilyen drasztikus intézkedésekhez kénytelen folyamodni a hatalom. Ezek pedig veszélyesek. Mert uraink rákapnak a hatalom ízére. Ezeknek hiába mesélünk, fakadnak ki, legyen már elég a szelídségbôl, korbács kell nekik, nem demokrácia. Innen már csak egy icuri-picuri kis lépés marad az újabb parancsuralomig.

Jaj, de ha az az áldott jó Isten ráküldené villámait a bôgô tehetségtelenekre? A médialatrokra? A szájtépô konjunktúralovagokra? Miért csak azt bünteti, akit szeret?!...

Barátaim, van egy kajla gyanúm. Azt hiszem, tudom már, kicsoda szponzorálja a Sátánt.

EU-s oktatási program a hidegvölgyi roma gyerekeknek

Vajda György

A marosvásárhelyi romák lakta Hidegvölgyben a Szivárvány alapítvány által mûködtetett cigányiskola keretében tegnap délelôtt ünnepélyesen elindították az EU-s PHARE-támogatást élvezô oktatási programot. Az alkalomra eljöttek a prefektúra, a polgármesteri hivatal, a gyermekjogvédô igazgatóság és a tanfelügyelôség képviselôi is.

A megnyert támogatás összértéke 25.907 euró, amibôl a PHARE keretén belül 15.717 eurót állnak, ezt saját alapokból 10.190 euróval kell majd kiegészíteni. A projekt alapján 2003 júniusáig biztosítják 60 óvodás és kisiskolás roma gyerek oktatását, s további 20 olyan gyereknek, akik különbözô okok miatt ott hagyták az iskolát, az elemi oktatást. Ezenkívül a felnôttek számára alfabetizálási tanfolyamot tartanak. Az említett pénzösszeg lehetôséget teremt arra is, hogy egy szociális konyhát hozzanak létre, ahol naponta egyszer meleg ételt biztosíthatnak a 60 gyereknek. Tervben van még egy családnevelô, tanácsadó iroda mûködtetése is. Az említettek megvalósítását 2-2 óvónô és tanítónô, egy roma nyelvtanár, 2 angol nyelvtanár, 1-1 pszichológus, szociális asszisztens, könyvelô, takarító, az US Peace Corps képviselôje, PER-önkéntes, illetve 5 roma diák a pedagógiai líceumból vállalta fel.

Magyari Erzsébet nyugalmazott tanár, a projekt igazgatója lapunknak elmondta, olyan emberek dolgoznak majd e terven, akiknek tapasztalata van a roma gyerekek oktatásában. A Szivárvány alapítványon keresztül évek óta szívügyüknek tekintették ezt a feladatot.

- Nagyon sok megpróbáltatáson, buktatón mentünk át addig, amíg eljutottak ahhoz, hogy iskolaépületet vegyenek, építsenek és felvállalják a gyerekek oktatását. A PHARE- támogatás biztonságot nyújt majd arra, hogy továbblépjünk és más partnereket is bevonjunk elképzeléseink támogatásába - mondta a tanárnô.

A projektet készítôktôl azt is megtudtuk, hogy 64 családot érint majd a szellemi támogatás, s a jövôben arra is tekintettel lesznek, hogy ne csak az óvodásokat és kisiskolásokat gondozzák, hanem szakmai képzést is nyújtsanak. Ezért szeretnék az iskola udvarán levô mellékhelyiségeket megvásárolni a volt tulajdonostól, majd ezek helyébe hosszabb távon korszerû mûhelyeket létesítenének.

Csegzi Sándor alpolgármester lapunknak kifejtette: a polgármesteri hivatal támogatja a különbözô közösségek által kezdeményezett programokat, annál is inkább, mivel a Szivárvány által felkarolt program olyan gondokat szeretne megoldani, amelyekkel a hivatalnak is szembe kell néznie. A város elöljárója elmondta, a roma támogatási program részeként szeretnék rendbe tenni a Hegy utcát is, ahol felparcelláznák a putrinegyedet, hogy az itt letelepedetteknek személyazonossági igazolványt készíttessenek. A Rovinari negyedben pedig a Locativ Rt. felvállalta, hogy a nagyrészt romák által lakott 24. és 26. szám alatti tömbházat felújítja. Továbbá a Hidegvölgyben szeretnének szakmai képzési, átképzési programot beindítani.

A Népújság arra volt kíváncsi, hogy a terveket milyen mértékben támogatják a roma szervezetek. Válaszként sajnos azt hallhattuk, hogy távol maradtak a Szivárványt mûködtetôk tevékenységétôl. Igaz, Turcatu Nicolae személyében jelen volt a prefektúra roma tanácsadója, a roma párt képviselôje, aki elmondta, intézménye keretében megpróbál valamit segíteni. E felajánláshoz társult a tanfelügyelôség képviselôje is, aki kijelentette, megvizsgálják annak a lehetôségét, hogy a tanárokat az oktatási tárca területi képviselete javadalmazza majd.

A beindított program lényegét, célját talán Magyari Erzsébet szavaival foglalhatnánk össze a leginkább. A tanárnô elmondta, azt szeretnék, ha a roma közösség sorából kinevelnék azt a vezetô réteget, amely majd ismerve saját etnikumának gondjait, lelkületét, átvenné azok helyét, akik elindították, felvállalták az oktatási programokat. A roma társadalom szocializálódásának kulcsa a nevelés, enélkül mindenfajta gazdasági erôfeszítés hiábavaló - vonhatjuk le a következtetést a projekt indítása alkalmával tartott rövid eszmecserén elhangzottakból.

Zöldségtartósítás télire

A szervezet fiziológiai egyensúlyát biztosítja

(kilyén)

Augusztus-szeptember a zöldségek télire való elraktározásának, eltevésének idôszaka. Van, aki a zöldségeket nyersen raktározza el pincében, van, aki befôttesüvegekben, és egyre több családban tárolják fagyasztóban a téli idôszakban felhasználandó zöldséget. Vitatható, hogy a három közül melyik a legjobb módszer. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a savanyított, befôttesüvegekbe eltett zöldségek a hideg idôszakban az emberi szervezet fiziológiai egyensúlyának biztosításában nagy szerepet játszanak. Az Udvarfalván megrendezett ôszi terménybemutató alkalmával Ráduly Margit kistermesztô is bemutatta termékeit. A befôttesüvegben tartósított zöldség híve. Az ily módon konzervált zöldség iránt nagy volt az érdeklôdés, talán a kereslet is szeptember második vasárnapján. A fotó elkészítése után Ráduly Margit hozzáértéssel beszélt a télen felhasználandó savanyúságokról és nem csak.

- Nyolcvan ár területen termesztek zöldséget. Azt már régen tudom, hogy a zöldségek vitaminokat, ásványi anyagokat és - divatos szóval - mikroelemeket tartalmaznak, juttatnak az emberi szervezetbe. Így szervezetünk védekezôképességét, betegségekkel szembeni ellenállásunkat növelik. De vannak olyan paprika-készítményeim, amelyek különbözô kúrákra is alkalmasak, például a káros anyagok elhajtása a szervezetbôl. A megfelelô keverékben készített zöldséglé orvosság is lehet.

- Mindennek titka a recept...

- Ez így igaz. A saját gyakorlatomra alapozok és azokra a receptekre, amelyeket a 60-80 éves asszonyoktól és férfiaktól gyûjtöttem. Ismereteim szerint a paradicsomlevet legalább ötféleképpen lehet elkészíteni, nem beszélve a jótékony paprikáról.

- A lében tartósított zöldségek forgalmazása jövedelmezô?

- Azt mondanám, hogy megéri foglalkozni a zöldségek ilyenszerû téli tartósításával. Piacokra járok, és két üzletpartnerem szállítja az általam készített termékeket fôleg karácsony, újév táján. Az udvarfalvi ôszi terménybemutatóra is eljöttem, inkább azzal a céllal, hogy a látogatók ismerjenek meg.

Ráduly Margit számos receptet sorolt, a vegyes zöldségek, az almával ízesített zöldségek, a pirospaprika magokkal együtt való eltevésérôl, hosszú oldalakra lenne szükség felsorolni azokat. Ha valaki netán Margit néni receptjeire kíváncsi, Udvarfalván felkeresheti.

Továbbra is fô cél a megelôzés

Sütô Edith

A mellrák a legelterjedtebb rákos megbetegedés az európai országokban. Az utóbbi évtizedekben rohamosan szaporodott e betegségben szenvedôk száma, s a statisztikák szerint növekvô ez a tendencia.

A mellrák általában a 40-50 évet meghaladó nôknél jelentkezik, de nem zárható ki a fiatalabbak megbetegedése sem. Négy kockázati tényezô befolyásolja a kór megjelenését: öröklés, elôzetes kórtünet, belsô elválasztási, valamint környezeti tényezôk. Tehát nagyobb veszély fenyegeti azokat a nôket, akik családjában (anyai ágon) már jelentkeztek ilyenszerû problémák. Továbbá a korán serdülô, ösztrogénalapú fogamzásgátlókat használó, gyereket nem, vagy késôn szülô nôk is veszélyeztetettek. A magas kalóriatartalmú, túl zsíros ételek is kedveznek a melltájéki daganatképzôdésnek. Ugyanakkor oka lehet a túlzott alkoholfogyasztás, a kóros elhízás (obezitás), a stressz, a sterilitás, a többszöri terhesség-megszakítás.

Fontos a nôk folyamatos önvizsgálata, s az, hogy bármely gyanús jelre jelentkezzenek családorvosuknál. A szimptómák leggyakrabban (az esetek 80 százalékánál) fájdalommentes csomók formájában jelentkeznek a mell tájékán, a mell túlzott keményedése, az emlôbimbók eróziója vagy váladéktermelése, hónalji mirigybántalmak.

Ha valaki ilyenszerû tüneteket fedez fel, legelsô teendôje, hogy családorvosánál jelentkezzen. Ô dönti el, hogy mi a teendô, szakorvoshoz küldi, vagy más kezelést ír fel, mert egy daganat nem jelent feltétlenül rákot. Ha mégis felmerül a gyanú, a családorvos elrendelheti a szakorvosi vizsgálatot, amelyet általában a járóbeteg-rendelôkben (poliklinikákon) végeznek sebészorvosok. Ezt követhetik a bonyolultabb vizsgálatok, pl. a mammográfia, amely alátámaszthatja vagy cáfolhatja a feltételezett diagnózist. A mammográfia szerint sebész, radioterapeuta, kemoterapeuta és kórbonctani orvosok döntenek az alkalmazott kezelésrôl, sebészi beavatkozásról.

A nyáron elkezdôdött, s még most is tartó mellrákellenes kampánynak épp ez volt a célja: tudatosítani az emberekben, hogy milyen fontos egy rákos megbetegedés - nemcsak mellrák - korai felfedezése. Ha egy daganatot idejében észrevesznek, és jelentkeznek is orvosnál, sokkal kisebb annak a veszélye, hogy az elsôdleges daganatos góc sejtjei elsodródjanak, s egy új, másodlagos daganatot alakítsanak ki (metasztázis).

A mellrákellenes kampány kezdeményezôi pozitívan értékelték az eredményt: "Azt hiszem, a kampány elérte kitûzött célját. Sikerült érzékennyé tenni a közvéleményt a mell rákos megbetegedése iránt, és sikerült pénzalapot gyûjteni nevelési és rákmegelôzési programok finanszírozására. Az Avon Cosmetics minden bevételét (a rózsaszín pólók, a külön erre az alkalomra készített szájfestékek eladásából származó pénzeket) e programok megsegítésére fogja felhasználni. Külön köszönettel tartozunk a Kelet-európai Szaporodás- egészségtani Intézetnek, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak, az Onkológiai Klinikának, az I-es és II-es Sebészeti Klinikának, és mindazoknak, akik munkánkban segítettek" - összegzett Monica Medesan, az Avon Cosmetics képviselôje.

Felsôfokú magyar nyelvû távoktatás Nyárádszeredában

Kilyén Attila

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) megalakulása óta nem csak szorgalmazza, hanem tesz is a magyar nyelvû felsôfokú szakképzésért. Felismerték, hogy különösen olyan területen van szükség felsôfokú képzési intézmény létrehozására, ahol a legnagyobb a szakemberhiány. A felmérések kimutatták: kertész szakemberekre van szükség. És miért kertészképzés? Mert annak egyes ágazataiban - pl. zöldségtermesztés - kevés beruházással, rövid idôn belül jövedelmet lehet megvalósítani, a befektetett pénz a leghamarabb térül meg. Nyárádszeredában 1993-ban kezdôdött a kertészszakember-oktatás. Azóta a hat évfolyamon 152 végzôs vette át a mérnöki diplomát, amelyet a romániai szakminisztérium is elismer. Dr. Jakab Sámuelt, a magyarországi Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Nyárádszeredai Levelezô Tagozatának vezetôjét (a SZIE címzetes docense) arra kértük, beszéljen az elôzményekrôl, az indulásról és mutassa be az oktatási intézményt.

A lehetôségek felmérése

- Elsôsorban megfogalmaztuk a célunkat: olyan szakemberek képzése, akik falujukban, lakóhelyükön képesek lesznek farmgazdaságot létrehozni, megszervezni a termelést, az értékesítést és a feldolgozást. Végsô soron az egész folyamat irányítását magukra vállalhatják. A cél megfogalmazása után mértük fel a lehetôségeket, amelyek meglehetôsen korlátozottak voltak. Végül a távoktatás mellett döntöttünk, mert erre volt lehetôség magyarországi egyetemek, fôiskolák segítségével, alapítványi szervezésben. Nyárádszeredát választottuk, mert a Nyárád mentén régi hagyománya van a zöldség- és gyümölcstermesztésnek.

- A konkrét lépésekre mikor került sor?

- 1993 februárjában Kötô József, akkori romániai oktatásügyi államtitkár, dr. Veress Éva közvetítésével, megismertetett Halász Péternével, a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Karának adjunktusával, most a Szent István Egyetem (SZIE) Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelezô Tagozatának vezetôjével. Tájékoztattam elképzelésünkrôl. Ott, helyben elfogadta és a Kertészeti Egyetem Kertészeti Karának címére megírtunk egy szándéknyilatkozatot. A Kertészeti Kar tanácsa az indítványt elfogadta és az egyetem részérôl Halász Péternét bízta meg a távoktatási program szervezésével és irányításával.

Az indulás feltételei

- Nyárádszeredában akkor adottak voltak a feltételek az induláshoz?

- A községközpontban a helyi tanács és a kisipari szövetkezet biztosította az oktatási intézmény létrehozását, a tanítás elsôdleges anyagi lehetôségeit. Idôközben - ami javunkra is vált - megalakult a Bocskai István Alapítvány. Ennek védnökségében szerveztük meg a Kertészeti Konzultációs Központnak nevezett oktatási hátteret Nyárádszeredában. A konzulensek, oktatók felkutatása és kiválasztása volt a legnagyobb gondunk. Az anyaintézet tantárgyfelelôs tanárainak jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy az általunk kiválasztott tanárokat munkatársként fogadják el. Mindez megtörtént, 1993 augusztus elsô napján megtartottuk az elsô felvételi vizsgát az anyaintézet tanárai és az itthoni konzulensek részvételével. Rendhagyó esemény volt, azért is, mert 50 erdélyi diák a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dísztermében meghatódva hallgatta az ünnepi beszédet. A fogadalomtétel után az egyetem rektora és a Kertészeti Kar dékánja az egyetem polgáraivá avatta az ötven fiatalt. Ezzel az egyetem hallgatóivá váltak. Immár nyolc alkalommal került sor hasonló eseményre.

- Az utóbbi négy évben 60-60 kezdô hallgatóval indult az új évfolyam. Divat a távoktatás?

- A földkerekség országaiban alkalmazott, és sikeres, a diákok ezrei szereznek így oklevelet. Miért elônyös? Nincs helyhez kötve, olcsó, nincs szükség infrastrukturális beruházásokra. Sikere a jól kidolgozott oktatási módszerektôl, az ésszerûen összeállított és jól tálalt, elôadott tananyagtól és természetesen a hallgatók érdekeltségétôl is függ. Diákjaink, ha valóban ebbôl akarnak megélni, helyben és idôben megmaradni, tudásukat alkalmazni fogják. Másik nagy elôny: nincs életkorhoz kötve, olyan személyek is tanulhatnak, akiknek ideje nem engedi meg a nappali tagozat látogatását. Nem szégyen 40-50 évesen hallgatónak lenni. Számomra elégtétel, hogy anya vagy apa és fia-lánya egymás mellett ülnek a padban és tanulnak. Egyébként jó tudni, hogy a SZIE három konzultációs központot hozott létre a Kárpát-medencében: Beregszászon, Nyárádszeredában és Zentán.

Az okleveleket honosították

- Milyen tanterv alapján zajlik az oktatás?

- A Szent István Egyetem Kertészettudományi Tanácsa által elfogadott tanterv az irányadó. A tanulmányi idô négy év, s a fôiskolai szintû (BS) kertészmérnöki oklevél megszerzését jelenti. A nálunk végzettek diplomáit különbözeti vizsga nélkül honosították a Bukaresti Agrártudományi Egyetem Kertészeti Kara kertészeti fôiskolai diplomájával. Magyarán: egyenértékûsítették.

- Nyárádszeredában és Budapesten tanítanak?

- Így van. Diákjaink félévenként egy-egy héten át intenzív gyakorlati, laboratóriumi felkészítésen vesznek részt a budapesti anyaintézetben. Itthon, Nyárádszeredában hazai szaktanárok oktatnak, konzultálnak elméleti és gyakorlati tárgyakat, kéthetenként, pénteken, szombaton és vasárnap. A IV. évfolyam látogatói kötelezô módon kéthetes hazai és magyarországi termelési gyakorlaton vesznek részt.

- Hol vizsgáznak a diákok?

- A félévi vizsgákat Nyárád- szeredában tartjuk. A tantárgyfelelôs és konzulens tanár közösen vizsgáztat. A tanulmányi idô a szakdolgozat összeállításával és megvédésével, záróvizsgával végzôdik. A szakdolgozatot semleges szakbíráló és az irányító tanár minôsíti. Komoly megmérettetésrôl van szó, mert a szakdolgozat megvédése és a záróvizsga héttagú bizottság elôtt történik. A bizottság tagjai egyenként minôsítik a szakdolgozat megvédését és a záróvizsgát.

- A szakdolgozatok színvonaláról szólhatunk?

- Miért ne? Az anyaországbeli tanárok sok dolgozatról elmondták, hogy az okleveles mérnöki nappali tagozaton is jó minôsítést kaphattak volna. Néhány szakdolgozatot kiadásra javasoltak.

A tantestület

- Nyárádszeredában a konzultációt jelenleg 36 oktató biztosítja. Közülük 13-nak doktori fokozata van, 7 doktorandus, az utóbbiak közül egyik egyetemi elôadótanár a Babes-Bolyai, illetve a iasi-i egyetemen. Az oktatók sorában találjuk a nyárád-szeredai Szabó Árpád mezôgépész mérnököt és Adorjáni Árpád matematikatanárt. A konzulensek a tananyag háromnegyed részét adják le, a fennmaradó negyedet a budapesti oktatási intézet megbízott tanárai ismertetik hallgatóinkkal, félévenkénti egyszeri ideutazásuk alkalmával. Idônként be nem szervezett elôadókat is meghívunk, akár külföldrôl is. Konzulenscseréket szerveztünk a kárpátaljai Beregszászon és a vajdasági Zentán létrehozott hasonló központokkal.

Gazdasági háttér

- Induláskor egy lejünk sem volt. Most már bebizonyosodott, hiába vártunk volna akár máig, senki sem adományozott volna indulótôkét, amíg nem bizonyítunk. Az elsô 50 hallgató tandíjával gazdálkodtunk, a konzulenseknek jelképes óradíjat adtunk. Aztán a Pro Agricultura Hargitae Alapítványhoz csatlakoztunk, ennek révén sikerült hozzájutnunk a Soros Alapítvány által átutalt pénz egy részéhez. Ezért köszönetemet fejezem ki dr. György Antalnak és dr. Vinczeffy Zsoltnak. A hozzánk jutott pénz biztosította az elsô évfolyam kifutását. A támogatások sorában következett az Illyés Alapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Oktatásügyi Minisztérium.

- Nyárádszeredában a kultúr-otthon nyolc termére van szükségük. Ki fedezi a költségeket?

- A szóban forgó helyiségeket a Bocskai István Alapítvány béreli, azok között van egy 80 és egy 40 férôhelyes elôadóterem. A 7200 kötetet tartalmazó könyvtárunkban olvashatók a legújabb magyar nyelvû kertészeti szakkönyvek, folyóiratok. Informatikai laboratóriummal rendelkezünk. Lassan, de gyûlnek a korszerû oktatástechnikai, szemléltetôeszközök, talajminták, növény- és maggyûjtemények. Néhány szaktárgy esetében rendelkezünk a távoktatási rendszerre kidolgozott jegyzetekkel, audiovizuális anyagokkal. A jegyzet- és tankönyvellátást az anyaintézet biztosítja ingyenesen, a diákoknak év végén a könyveket vissza kell szolgáltatniuk. Az évi kétszeri utazás költségeit az alapítvány fedezi, kivéve a kezdô hallgatók elsô utazását, amely a diákokat terheli. A budapesti tartózkodás kiadásait a SZIE távoktatási tagozata fedezi.

- Mekkora adminisztrációt kíván a Konzultációs Központ?

- Minimálisat. Tagozatvezetônek nevezem magam, rajtam kívül egy bedolgozó könyvelô, egy szakképzett könyvtáros, egy ugyancsak bedolgozó karbantartó és egy titkárnô látja el a tennivalókat.

"Velem született energia"

- Jakab Sámuel 70 éves, 1960 óta talajkutató, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Földrajz Kara magyar tagozatán elôadótanár, a Budapesti Szent István Egyetem címzetes docense, a Nyárádszeredai Konzultációs Központ vezetôje, szakkönyvek szerzôje. Hogyan jut mindenre ideje?

- Még nem fáradtam el, talán egy kis energia született velem együtt. Eljutok mindenhova. Kedden reggel utazom Kolozsvárra, szerdán este vissza Marosvásárhelyre. Pénteken, szombaton, vasárnap Nyárád- szeredában vagyok, és minden kezdôdik elölrôl. Naponta 18 órát dolgozom, a megmaradt hat óra elég pihenésre, alvásra. Nem érzem a fáradtságot. Nincs kertem, víkendházam, habár feleségem, Éva nagyon óhajtja. Különben az én sikereimhez ô hozza a legnagyobb áldozatot. Miért nem fáradok? Talán mert az életem fiatalok között telt el, "rám ragadt" a fiatalság, mondhatnám. Addig dolgozom, amíg egészségem engedi, amíg hasznos vagyok, amíg a diákok elfogadnak. Amint észreveszem, hogy fölösleges vagyok, visszavonulok.

Fejleszteni a kertészeti hagyományokat

- Ha valaki következtetni akar, figyelembe kell vennie, hogy Nyárádszeredában 9 évvel ezelôtt kezdôdött el a magyar nyelvû szakoktatás, az elmúlt évek tele voltak várakozással, kétségekkel, reményekkel, problémákkal, amelyekkel a szervezôk megbirkóztak. Miközben az évfolyamok szaporodtak, növekedtek az anyagi gondok is. A nyárádszeredai oktatók legnagyobb bánata: a Konzultációs Központot zömében nem hazai szervezetek, vállalkozók tartják fenn, ahogy illene, hanem a minimálisnak számító hallgatói tandíjak és külföldi alapítványi támogatások.

- A sok nehézség ellenére megelégedésben, örömökben is volt és van részünk. Végzôs hallgatóink megértették, hogy csak korszerûen, jó minôségû vetô- és ültetôanyaggal lehet jövedelmezôen kertészkedni, versenyképesen piacra termelni, fejleszteni a Nyárád menti kertészeti hagyományokat. Van még sok kimunkálnivaló, de a lényeg, hogy jó úton indultunk el. Mert a 152 végzôs a saját falujában, lakhelyén követendô példaként gazdálkodik. Elégtételünk az, hogy erre sok példánk van Erdély-szerte. Végzett, okleveles hallgatóinkra kezd felfigyelni a szakma. Számos külföldi cég keresi fel ôket, közülük választják ki romániai képviselôiket, irodavezetôiket, forgalmazóikat.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Fizikusnapok Marosvásárhelyen

A Román Fizikai Társaság a Petru Maior és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel közösen szeptember 25. és 29. között fizikusnapokat szervez Marosvásárhelyen. A rendezvényen, amelyet a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, illetve a mûszaki egyetemen tartanak, több mint 300 tudós, fizikus jelenlétére számítanak a szervezôk. A tanácskozáson négy szakterületen - atomfizika, energia, oktatás és biofizika - vitatják majd meg a legújabb kutatások eredményeit.

RTI-támogatás továbbra is?

Szeptember 19-én, csütörtökön az amerikai kormány tanácsadói intézete az RTI kiértékelô gyülést tart Bukarestben, ahol részt vesznek azok az érdekelt ügyfelek, akikkel az amerikaiak sikeresen együttmûködtek. Mivel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ezen intézet segítségével bocsátotta ki a hivatali értékjegyeket és készítették el a turisztikai stratégiát, városunkat Csegzi Sándor alpolgármester, Gáll Imola gazdasági igazgató, Kovács Angela fôépítész és Dana Ijac projektfelelôs képviseli.

Jegyzôavatás Nyárádszeredában

Tegnap délben a prefektúra képviselôinek jelenlétében beiktatták hivatalába Nagy Zsigmondot, Nyárádszereda új jegyzôjét. A titkár, aki korábban az ákosfalvi polgármesteri hivatalban dolgozott, versenyvizsgával foglalhatta el állását. Elôdje, György Sándor vállalkozói engedélyt váltott ki, ami összeegyeztethetetlen volt hivatali állásával.

Felújított utak Szászrégenben

A Szászrégeni Polgármesteri Hivatal saját költségvetésébôl 1,3 milliárd lejt fordított a fontosabb utcák koptatórétegének a felújítására. Új burkolat került többek között a fôtérre, a 15-ös és 16- os megyei utak városi szakaszaira, valamint a Kórház utcába. A napokban hozzáfognak az útjelzésekhez, ezért kérik a gépkocsivezetôket, hogy körültekintéssel hajtsanak. A kivitelezô cég 3 év garanciát vállalt, ezért remélik, hogy a felújított utcákon nem kell már jövôben kátyúzni.

Vendégek: a Bornemissza Péter Társaság elôadói

A Látó Irodalmi Színpadán, a megyeszékhelyi Eminescu (volt Jókai) utca 28. szám alatti Diakóniai Központ Bocskai-termében szeptember 21-én délután 6 órakor a bécsi Bornemissza Páter Társaság elôadóit látják vendégül. Fellépnek: Szépfalusiné Wanner Márta, Antal Ágnes és Antal Imre.

Cigarettacsempészt fogtak

A marosvásárhelyi vámhivatal felügyelôi és a megyei rendôr-felügyelôség gazdasági biztosai szeptember 16-án, egy ellenôrzés alkalmával mintegy 800 millió lej értékben 70 kartondoboz, 34.210 csomag Marlboro és Camel cigarettát találtak eldugva a BG- GH-90 rendszámú holland tehergépkocsi rakterében. A kamionnak a Prodcomplex Rt.-tôl 19.035 euró értékben kézzel kidolgozott üvegtárgyakat kellett szállítania a belga D.V.D. Oberbroekstraat cégnek. Az autót Van den Brink Cornelius 38 éves holland sofôr, a Nederlanden Transport en Logistiek cég alkalmazottja vezette. A cigarattát elkobozták s a gépkocsivezetô ellen csempészés alapos gyanújával indított kivizsgálást a rendôrség.

Román gazdasági napok Hamburgban

Szeptember 10-12. között Toganel Ioan, a megyei tanács jegyzôje, Szalkay József megyei tanácsos és Runcan Petru Stefan, a marosvásárhelyi repülôtér igazgatója részt vettek a román gazdasági napokon Hamburgban. Megyénk képviselôi elsôsorban a térség gazdasági potenciálját ismertették, illetve felvázolták a repülôtér-fejlesztési terveket. Konkrét kapcsolatok kiépítésérôl is szó esett hamburgi és marosvásárhelyi intézmények között, kulturális és gazdasgi téren. Októberben hamburgi szakemberek látogatnak majd a marosvásárhelyi repülôtére, akik támogatják a cargo részleg kiépítésének megvalósíthatósági tanulmányát.

Képzômûvészeti tárlat a szászrégeni RMDSZ-székházban

Vasárnaptól látogatható az a képzômûvészeti tárlat, amely Ôsz Zoltán és Duha László munkáit mutatja be az érdeklôdôknek. Ôsz Zoltánt a Szászrégen és Vidéke címû helyi lap munkatársaként ismerik a városban, többek között a falu világát, illetve a természetet bemutató grafikáit állította ki a pártszékházban. Munkáit Böjte Lídia magyar szakos tanárnô ismertette. Duha László szobrász fafaragászattal foglalkozik, alkotásait elsôsorban magyar népi motívumokkal díszíti. Az alkotót Tunaru Nicolae, a Megyei Képzômûvészeti Szövetség elnöke mutatta be a jelenlevôknek. Az érdeklôdôk szeptember 20-ig, naponta 9 és 17 óra között láthatják a tárlatot.

Rablótámadás

Szeptember 15-én éjjel 1 órakor Déda községben a 21 éves C. G. famunkástól, miután leszállt a vonatról, a vasútállomás közelében a 18 éves Boca Tiberiu Claudiu, valamint a 19 éves Bulus Augustin Suraj és a 17 éves Oprea Marius erôszakkal elvett egy rádiókazettofont és 600.000 lejt. A tetteseket sikerült letartóztatni, az eltulajdonított javakat pedig visszaadták a tulajdonosnak.

Országos körözöttet tartóztattak le

Szeptember 16-án a szászrégeni rendôrség alkalmazottainak sikerült letartóztatni a 30 éves Petrut Mihailt, akit a Vâlcea megyei rendôrség május 31- étôl keresett, mivel minôsített lopás miatti büntetése végrehajtása elôl megszökött. A tolvajt átadták a vâlceai rendôrségnek.

Országos hírek

Elegendô az idei búzatermés

Az étkezésibúza-termés - amely az idén learatott 4,4 millió tonna búza kétharmadát jeleni - elegendô lesz a lakossági fogyasztás biztosítására, jelentette ki Petre Daea földmûvelésügyi államtitkár kedden, sajtótájékoztatón. "Romániának nem kell búzát importálnia az idei szükségletek fedezésére. A 2,9 millió tonnányi étkezési búza elegendô lesz a városi lakosság ellátására és 1,1 millió tonna meg is marad", mondta Daea. A búza minôségi elemzése során a Földmûvelésügyi Minisztérium a városi fogyasztást tartotta szem elôtt, vidéken a mintegy ötmillió magántermelô biztosítja a szükséges búzamennyiséget.

Kelendôbbek a gépkocsik

Az idei év elsô nyolc hónapjában 57.566 gépkocsit adtak el Romániában, 21,8 százalékkal többet, mint 2001 azonos idôszakában, tájékoztat közleményében a Személygépkocsi- gyártók és Importôrök Egyesülete. A legkelendôbb gépkocsitípus továbbra is a Dacia (3.646 darab augusztusban), amelynek piaci részesedése 48,4 százalékos. Az év elsô nyolc hónapjában összesen 27.405 Daciát adtak el, ami az összeladások 47,6 százalékát képviseli. A hazai gyártók közül a Daewoo 1.021 autót forgalmazott augusztusban és 8.228-at a január-augusztus idôszakban Az ARO 58 jármûvet adott el augusztusban, az idei évben pedig összesen 705 gépkocsit. A cégnek augusztusban egy darab ARO 10-est is sikerült eladnia. Az import autómárkák közül továbbra is a Renault Clio a listavezetô 234 eladott gépkocsival (augusztusban), noha az elôzô hónaphoz képest 46,8 százalékos csökkenést regisztráltak.

Nagy Imre Érdemrend

A magyar Országgyûlés kedden 196 igen szavazattal 143 ellenében, 2 tartózkodással módosította a Magyar Köztársaság kitüntetéseirôl szóló törvényt, amellyel megalapította a Nagy Imre Érdemrendet. A kitüntetést - amelybôl magyar állampolgárok számára évente legfeljebb öt adható - a miniszterelnök elôterjesztésére a köztársasági elnök adományozza az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával. Az utóbbi évek legnagyobb szabású magyar rendezvénysorozata kezdôdött kedden Moszkvában: a "Magyarország-2002" elnevezésû nemzeti hét keretében a magyar gazdaság, kultúra, és gasztronómia is bemutatkozik az orosz fôvárosban. A szeptember 24-ig tartó magyar hét a gazdasági kiállítás mellett kulturális és gasztronómiai rendezvényeknek is helyet ad. Szerdán, Koltai Róbert Csocsó, avagy éljen május 1! címû filmjével nyílik meg a magyar filmhét az orosz fôvárosban, ahol koncertet ad az Auer kvartett, és az Ökrös népzenei együttes is.

NATO-gyakorlat Oroszországban

A NATO brüsszeli székhelyén bejelentették, hogy jövô héten Bogorodszk 2002 fedônéven háromnapos katasztrófaelhárítási terepgyakorlatot tartanak Oroszországban a békepartnerségi program keretében. Orosz területen ez lesz az elsô NATO- vonatkozású nemzetközi gyakorlat, amelyet ráadásul a sajtó nyilvánossága elôtt kívánnak bemutatni. A gyakorlat kiinduló helyzete, hogy egy feltételezett terrorista csoport csapást mér egy vegyi gyárra, számos halálos áldozattal és nagyarányú szennyezôdéssel kísérve; Oroszország segélykérésére a szövetségesek segítséget nyújtanak a károk felszámolásában. A terepgyakorlaton 700 orosz és 300 más állampolgárságú személy vesz részt a Moszkvától 70 kilométerre levô Noginszkban, a szükséghelyzetek orosz minisztériumának gyakorló terepén.

Újabb vásárlói bojkott Görögországban

Görögországban két héten belül másodszor kezdôdött vásárlói bojkott, tiltakozásul az euró bevezetése óta emelkedô árak miatt. A héten négy napig a zöldség- és gyümölcskereskedôket bojkottálják a görög vásárlók. A fogyasztói szövetség keddi közlése szerint a bojkott elsô napján máris 70 százalékkal esett vissza a gyümölcs- és zöldségüzletek forgalma, a termelôk és a zöldségpiacok eladása 40-60 százalékkal csökkent Görögországban Görögországban a gyümölcsöt és a zöldséget többnyire utcai árusoknál vásárolják, és e két termék drágulását jelölte meg a kormány az augusztusi 3,5 százalékos 12 havi infláció egyik fô okaként. - Kiterjesztjük a tiltakozást, ha nem csökkennek az árak - mondta fogyasztói szövetség elnöke.

Argentínai busztragédia

Negyvenkilenc halálos áldozatot követelt a vasárnap éjszakai argentínai autóbusz-katasztrófa, a sebesültek száma 27 - közölték a hatóságok helyi idô szerint hétfô délután. A szerencsétlenség úgy történt, hogy egy zsúfolásig tömött busz Catamarca tartományban, Buenos Airestôl mintegy 1000 kilométerre északnyugatra lesodródott a hegyi útról, s egy 30 méter mély szakadékba zuhant. Túlélôk szerint a sofôr a baleset elôtt fékhibára panaszkodott, a hivatalos vizsgálat még zajlik. A buszon összesen 72-en tartózkodtak, hússzal többen a megengedettnél. Az áldozatok zarándokútról visszatérô római katolikus hívek voltak, akik elôzôleg egy közeli szent helyet kerestek fel. A sofôr a túlélôk között van, de nincs kihallgatható állapotban. A busznak nem volt forgalmi engedélye - jelentette a helyi média alapján az AP hírügynökség.

Piramiskutató robot felfedezései egyenes adásban

Tudósok és televíziónézôk szeme láttára fedezett fel egy újabb helyiséget és egy ajtót az a kamerával felszerelt robot, amely kedden hajnalban indult kutatóútra az egyiptomi Kheopsz-piramisban. A régészek egy 4500 évvel ezelôtti csontvázat is bemutattak. A miniatûr kamerát hordozó - 250 ezer dollár értékû - robot két órát töltött az el-gízai piramisban, utána a felvételek aprólékos elemzéséhez láttak a tudósok. A több országban - a National Geographic csatornán is - közvetített, élô televíziós adásban megszólaló vezetô régész, Zahi Havasz nagyon fontos leletnek nevezte a felfedezést.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ Maros megyében, Erdôszentgyörgyön, a 3-as számú állatfarm. Tel. 307-340, 307-341, 0745-377- 732. (45123)

OLCSÓN eladók német rollerek. 400.000 lej/db. Tel. 212-369. (45555)

ELADÓ raktárban levô, német importból származó, jó teherbírású hengerelt parketta - 40 féle modell -, valamint tölgyfa, bükkfa, akácfa parketta szuper extra minôségben. Tel. 169-628, 0744-640-875, 0723-241-033. (44660)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 0265/212-369. (41227)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket 1 év garanciával. Tel. 165-373, 0744-626-544. (45588)

ELADÓ 4 db alig használt Good Year Eagle F1 195/55 R 15 típusú külsô gumi. Tel. 0744-105-144. (45622)

ELADÓ 38 ár terület Körtvélyfája és Petele között. Tel. 137-633. (45618)

ELADÓ tavaszi szép szemes kukorica. Tel. 319-186. (45610)

ELADÓ 1995-ös kiadású 1310 L típusú Dacia 32.000 km-ben, kifogástalan állapotban. Garanciát ajánlok. Tel. 131-704, 17 óra után. (45649)

ELADÓ betontégla. Tel. 0740-373-043. (45659)

ELADÓ szemes muskotálykukorica. Tel. 137-001. (45679)

ELADÓ 1998-as Renault Mégane 1,6 eRT klímaberendezéssel és extrákkal. A HÉA leírható. Tel. 0744-797-656. (45712)

ELADÓ 2 db 1 éves, fali kimenetelû FÉG gázkonvektor - ára: 4 millió lej/db -, kézi csiszológép és parasztbútor. Tel. 0740-342-589. (45714)

LAKÁS

BÉRBE adok hosszú idôre - csak cégek részére - épületrészt: 5 bútorozott szoba, 5 fürdôszoba, ebédlô, udvar. Tel. 249-296, 164- 401. (45519)

ELADÓ 3 szobás lakás a Hunedoara utcában. Ára: 260 millió lej. Tel. 0723-590-991. (45423)

KIADÓ központhoz közeli 2 szobás tömbházlakás. Tel. 0740-095-205. (45383)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás az Unirii negyedben, a Decebal utcában. Tel. 218-166, 0744-692-873. (45603)

ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás + garázs a Parângului utcában. Tel. 165-568. (45603)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás közel az egyetemhez. Tel. 218-074. (45578)

ELADÓ a város központi negyedében 450 m2 területû ingatlan kereskedelmi vagy kisipari tevékenységre alkalmas épülettel. Tel. 167-705, naponta 12-18 óra között. (44834)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 130-268. (45589)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás jó állapotban a Kövesdombon. Tel. 251-707, 0745-859-287. (5812041)

KIADÓ magánházban egy szoba a Pedagógiai Líceum mellett. Tel. 251-005. (45621)

OLCSÓN eladó tömbházlakás a Cutezantei utcában és ház Szabédon. Tel. 124-148. (45625)

ELADÓ garzon a 112-es számú törvény alapján vagy bérbe adó Bukarestben, a központban, a calea Victoriei-on. Tel. 0265/217-219. (45628)

KIADÓ 2 szobás, bútorozott lakás a Kövesdombon. Tel. 160-846. (45635)

ELADÓ Nyárádszentbenedeken 2 szoba, konyha, 17 ár telken (gáz, villany, kút az udvaron). Tel. 142-524. (45637)

ELADÓ II. emeleti garzon vízórával a Koós Ferenc utcában. Tel. 142-524. (45637)

ELADÓ 4 szobás lakás fürdôszobával, konyhával, pincével, manzárddal, udvarral. Maros megye, Bükkös, Nagy utca 121. szám. Tel. 483-299, belsô 32, Covrig család. (45647)

ELADÓ gázas téglaház Szentgericén, a 338. szám alatt. (45655)

ELADÓ 3 szobás, külön bejáratú, I. osztályú tömbházlakás a Tudor I-ben és bútorok. Tel. 144-792. (45658)

KIADÓ 2 szobás tömbházlakás a központban. Tineretului u. 4/8. szám. Tel. 165-045, 16 óra után. (45629)

ELADÓ 3 szobás, IV. emeleti tömbházlakás a Kornisán, kitûnô helyen. Tel. 0744-138-550. (45525)

BÉRBE adok kétszobás magánlakást vállalatoknak a Litoral környékén. Tel. 167-210. (45553)

ELADÓ II. emeleti, I. osztályú, egyszoba- összkomfortos tömb-házlakás a Viitorului utcában. Tel. 166-263. (45699)

ELADÓ 2 szoba-összkomfortos, földszinti lakás a Grivita rosie utcában. Alkudható ára: 250 millió lej. Tel. 136-512, 0745-379-662. (45702)

ELADÓ Hármasfaluban a 39. szám alatti családi ház 17 ár kerttel. Érdeklôdni lehet a 75. szám alatt vagy a 165-309-es telefonszámon, este. (45704)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Török Emese névre szóló iskolai igazolványomat. Érvénytelennek nyilvánítom. (45597)

ELVESZETT Yamaha típusú 48 cm3-es robogó, metálszürke, pirossal kombinálva. A nyomravezetô komoly jutalomban részesül. Tel. 136-479. (45692)

MINDENFÉLE

MAGYARORSZÁGI gazdaságba megbízható állatgondozókat - családot - keresünk, fejôst, traktorost és gulyást. Lakást biztosítunk. Tel. 00- 36-30-20-19-778. (z.)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (45651)

SZEMÉLYEKET szállítunk a schengeni országokba, hetente, Mercedes Sprinterrel. Tel. 0722-827-650, 0261/743- 737. (fu.)

HÛTÔK javítása a kliens lakásán. Garancia. Tel. 0723-877-150, 8-15 óra között. (45171)

BULDOEXKAVÁTORRAL munkát vállalok. Tel. 0740-988- 897. (44890)

SZEMÉLYEKET szállítok Budapest-Ausztria irányába. Indulás szeptember 20-a körül. Tel. 0744-227-955. (45580)

BIOLÓGIÁBÓL felkészítek. Tel. 0740- 527-632. (45593)

ELADÓK háromezer férôhelyes ketrecek tojótyúkoknak, felszerelt asztalosmûhely, vendéglô, lakás, melléképületek. Tel. 0265/576-316, 0740-175-316. (45615)

MEGEMLÉKEZÉS

Jöhet tavasz, a nyár is virágozhat, de az én szívemben a jeges tél itt maradt… Hiába a múló idô, nem enyhül a bánat, így élni le sok évet még, büntetés egy anyának. Ma, szeptember 18-án már 14 éve hordozom e súlyos keresztet, amikor eltemettem egyetlen gyermekemet, SZABÓ ERZSÉBET MAGDÁT, aki 25 évesen elment az örökkévalóságba, itt hagyta e földi világot s a nagy-nagy ürességet a szívemben. Megtört szívû édesanyja s akik még szerették. (45031)

Szívünkben egy életen át tartó fájdalommal emlékezünk szeptember 18-án, amikor egy éve, hogy eltávozott közülünk a marosvásárhelyi születésû TORDAI DÁNIEL (Dani) békéscsabai lakos, az Augusztus 23 bútorgyár volt dolgozója. Emlékét megôrzi Gálfalvi apatárs, Misi és anyatársa, Jolán. Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Szerettél volna még köztünk élni, de a halál gyôzött, el kellett menni. Búcsúzásod egy szomorú pillantásod Anikó lányodra vetve és egy halk sóhaj, úgy mentél el szótlan. Sokat szenvedtél az élet tengerén, nyugodjál békében Isten szent kebelén. (45246)

Szomorú az út, melyen hozzád járunk, de még szomorúbb, hogy csak néma sírodra találunk. Nélküled szomorú, üres a házunk, de most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Akármerre nézünk, te vagy elôttünk, hangodat halljuk és mindig keresünk. Álmunkban látunk, de nélküled ébredünk. Imádtad családod, mindenkit szerettél, boldog voltál, ha örömöt szereztél. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj volt. A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeptember 18-án a göcsi SÁSVÁRI
ALBERTRE (Berci) halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége, gyermekei, Enikô és Levente, valamint édesanyja. Nyugodjál békében. (45609)

Ott, ahol a béke, ott a nyugalom, ott pihen a szív, nincs többé fájdalom. Szomorú szívvel emlékezünk szeptember 18-ra, amikor a kegyetlen halál elragadta közülünk vejünket, valamint sógorunkat, a göcsi SÁSVÁRI
ALBERTET. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Anyósa, apósa, sógornôje &eacu