|
LIV. évfolyam 214. (15177.) sz. |
2002. szeptember 14., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Bár az elmúlt héten a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetôje kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy a Municípiumi Kórházigazgatóságot takarékossági okokból költöztetik el a Forradalom utca elején levô, a város egyik legértékesebb épületének számító házból, ahol az utóbbi idôben székelt, amint utólag kiderült, a valóságban nem így áll a helyzet. Az igazgató úr akkor már tudta, hogy a szakminiszter jóváhagyásával összevonják a Városi és Megyei Kórházigazgatóságot és egy adminisztráció fogja irányítani a város területén levô összes egészségügyi egységet.
Át lehet-e fogni ekkora
szerkezetet?
Hogy jó, gazdaságos lesz-e vagy sem ez az intézkedés, amellyel az adminisztratív személyzet számát csökkentik, de ezen túlmenôen klinikavezetôi és valószínû, egészségügyi középkáderi állások is megfognak szûnni, ezt a szakemberek dolga eldönteni. Az is vitatható, hogy a Marosvásárhely területén levô kórházépületek, a közös igazgatóság megyei szintûvé válván, nem a város, hanem a megye tulajdonába kerülnek. Ez a vagyon szempontjából kedvezôtlen, ha azonban a fenntartási költségekre gondolunk, akkor ez esetleg tehermentesíti a várost. Hacsak el nem rendelik a közös részvételt a fenntartásban. Azon is gondolkodni lehet, hogy szükség van-e egy-egy szak esetében a városban szétszórtan levô több klinikára, vagy hasznosabb lenne összevonni, továbbszakosítani azokat, ahogy ez egyes helyeken meg is történt. Felmerül a kérdés, hogy át lehet-e fogni egy mamutigazgatóság keretében ennyi kórház tevékenységét, és finanszírozás szempontjából nem a megyei kórház lesz-e elônyben, a szétszórtan levô kisebb, távolabbi egységek pedig maradnak az évek óta fennálló gondjaikkal, továbbá, hogy a jövôben nem részesül-e kevesebb korszerû felszerelésben a megye, ha csak egy igazgatóság igényli azt. Vagy a közös adminisztráció olyan szintû megtakarítást hoz- e, ami lehetôvé teheti a megyei egészségügy pénzügyi válságának rendezését? És sorolhatnánk tovább a kérdéseket anélkül, hogy kétségbe vonnánk, hogy a megyei kórház nagyobb rangot jelent, mint a városi kórház, de, hogy lesznek vesztesei ennek az átalakításnak, az elsô látásra is kétségtelen.
Az egyesítésrôl klinikavezetôk, mai és volt kórházigazgatók véleményét kérdeztük meg az elmúlt két nap során.
Elfogadhatatlan
az egyenlôtlenség
Dr. Muntean Ioan gyermekgyógyász professzor, a Megyei Orvosi Kollégium elnöke:
- 1964 óta mûködik Vásárhely területén két kórházigazgatóság. A megyésítés következménye volt, hogy az egyik megyei kórházzá vált. Mivel mindkettô klinikai kórház is, tehát olyan intézmény, ahol egyetemi oktatás is folyik, és ugyanabból a forrásból finanszírozzák mindkettôt, nincsen különbség közöttük. Az a tény, hogy az épületek a helyhatóságok tulajdonába kerülnek át, felerôsíti a problémát. Ha az egyik a megye, a másik pedig a város fennhatósága alá kerülne, az egyenlôtlenségekhez vezethetne, ami elfogadhatatlan. Jelenleg is az a helyzet, hogy a városi kórház-igazgatósághoz tartozó egységek - a fertôzô betegségek klinikája, ahol az AIDS-es betegek vannak, a tüdôklinika, a járványkórház, ahol a hepatitises betegeket kezelik -, sajátos jellegüknél fogva a biztosítási pénztártól nagyobb fejadagot kapnak, és ezért van, hogy az erdô alatti gyerekgyógyászaton például jobb a koszt, mint itt nálunk, a megyei kórházban.
Az egyesítés révén kiegyenlítôdne a helyzet, arról nem is beszélve, hogy a megyei kórházat sürgôsségi kórházzá lehetne nyilvánítani, ami a személyzet számára magasabb béreket jelentene. Eddig ezt azért nem lehetett megvalósítani, mert a sürgôsségi kórház szerkezetében kellene szerepeljen a fül-orr-gégészeti valamint a szemészeti klinika is. 1983-ban az akkori egészségügyi vezetôség szorgalmazta ugyan az átalakítást, de a professzorok egy része, akiknek erôs hátterük volt a pártbizottságnál, abból a meggondolásból, hogy több ággyal rendelkezzenek, nem óhajtottak átköltözni a megyei kórházba, s így a büszkeség és a politika döntött.
Ha azonban az átszervezést nem követi a pénzügyi források biztosítása, akkor nehéz megmondani, mi lesz a következmény.
Az igazgatóságoknak
meg kellene szûnni
Dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE rektorhelyettese, a 2-es számú ortopédiai és traumatológiai klinika vezetôje:
- Egyáltalán nem értek egyet az igazgatóság gondolatával. A mi klinikánk a városi igazgatóságtól 1990 óta még egy mûszert sem kapott. Véleményem szerint minden klinikavezetô mellett egy menedzser kellene legyen, aki lebonyolítja és intézi a kórház ügyeit, amelyeket helyben ismernek a legjobban. Egy ilyen csapat tud a leghatékonyabban irányítani, biztosítani az egység mûködéséhez szükséges feltételeket, így lehet profitot termelni, és azt a klinika fejlesztésére fordítani, ahelyett, hogy különbözô helyekrôl kelljen összekönyörögni a támogatást. Tapasztalataim alapján a fejlett országokban is így mûködnek a kórházak, és véleményem szerint az igazgatóságoknak meg kell szûnniük. Lehet, hogy az összevonás az elsô lépés ennek érdekében.
Dr. Dogaru Grigore nefrológus fôorvos, a Városi Kórházigazgatóság vezetôje:
- Hivatalosan nem értesített senki az összevonásról, és nem is kérdezték meg a véleményem. Remélem, jól átgondolták, s valóban a kórházak javát szolgálja - mondotta a fôorvos, aki nem óhajtott bôvebb kommentárt fûzni a történtekhez.
Hogy csökkentsék az ágyak
és a személyzet számát
Dr. Osanu Virgil urológus fôorvos, aki betöltötte mind a minicípiumi, mind pedig a megyei kórház igazgatói tisztségét:
- Az egészségügy reformja során a kórházak átalakítása semmilyen formában nem történt meg, egész pontosan megrekedt a kórházak kapujában, és a szerkezetük változatlanul megmaradt.
Ami az egyesítést illeti, nem új ötletrôl van szó. Mint aki mind a két igazgatóságot vezette, az a véleményem, hogy mindkét intézményben vannak egyetemi káderek, akiket egyformán kell megítélni.
A gond továbbra is az, hogy mai napig sem határozták meg a különbözô klinikák, klinikavezetôk egyéni felelôsségét.
Alapvetô kérdés a kórházak finanszírozási problémájának a megoldása, amit át kell alakítani, különösen, ha arra gondolunk, hogy például itt az urológián is a betegek 95 százaléka más megyei illetôségû, akiknek az ellátási költségeibôl közvetlen módon kellene részesülnünk.
Az a módszer, hogy betegségcsoportok szerint szabják meg a finanszírozást, jobbnak látszik, mint az egy beteg napi kórházi ellátására folyósított összeg.
A két igazgatóság összevonása véleményem szerint abból a meggondolásból történt, hogy csökkentsék az ágyak és az adminisztratív illetve az egészségügyi személyzet számát.
Az egyesítés gondolata bennem is felmerült, azt viszont nem tudom megítélni, hogy az idôpont kedvezô-e a municípiumi kórház-igazgatóságnak, ahol vannak olyan részlegek, amelyeken elôreláthatólag az említett következményekkel kell számolni.
A magánkórházak rendszerét is be kellene vezetni, és azt a vezetési módot, amely a gazdasági, pénzügyi szempontokat is figyelembe veszi.
Természetesen minden átalakítás bonyodalmakat és ellenállást szül. A kórházak problémája pedig különösen bonyolult, de reménykedem, hogy jól átgndolják azt, amit tenni fognak.
Dr. Benedek Imre kardiológus fôorvos, közegészségügyi igazgatóhelyettes, a megyei tanács egészségügyi szakbizottságának elnöke:
- Az egyesítést eldöntötték anélkül, hogy igazgatóként vagy tanácsosként a véleményemet megkérdezték volna. Ha errôl miniszteri határozat létezik, azt szeretném képviselni, hogy az intézkedés az egészségügyi oktatás hasznára váljon. Abban a pillanatban, amikor a határozatot kézbe kapom, valószínû többet tudok majd mondani, amire egyébként RMDSZ-vonalon is megbízást kaptam.
Figyelembe véve, hogy egyetemi központról van szó, ahol jól felszerelt klinikák mûködnek, országosan és tágabb kitekintésben is elismert szakemberekkel, inkább támogattam volna azt a megoldást, hogy a megyei kórházat kibôvítve, átrendezve, egy egészségügyi intézetet hozzunk létre. Az a két-három szak - fül-orr-gégészet, szemészet, szájsebészet -- könnyen behozható lett volna ebbe a szerkezetbe. Egy ilyen intézmény, amelynek mûködési feltételeit minisztériumi alapokból finanszíroznák (Kolozsváron például több is létezik), és amelynek mûködésében az orvosi és gyógyszerészeti egyetem is jól meghatározott szerepet töltene be, alkalmas lenne arra, hogy az országos vagy regionális egészségügyi politikával kapcsolatos terveket kidolgozza, s a kutatás és továbbképzés mellett az európai integrációs programokba is bekapcsolódjék, s ehhez pénzügyi alapokat nyerjen meg. E szerkezet mellett a jól mûködô municípiumi kórházakból létre lehetett volna hozni a megyei kórházat, amely a megyének és a városnak lett volna alárendelve.
A mostani átalakítás eredménye egy túlméretezett szerkezet, amelynek irányítása elôreláthatólag nehézkes lesz.
A hír kapcsán néhány jellegzetes véleményt jegyeztünk le az átalakításról, de a vita nem tekinthetô lezártnak, és e témáról valószínûleg sokat beszélünk még.
Ez már a visszaszámlálás, a készülôdés ideje a maga izgalmaival, talányaival és a bizonyossággal, hogy hûvös hajnalok szekerén megérkezett az ôsz, s ezzel együtt a tanévnyitó napja. Tagadhatatlanul van valami varázsa minden egyes alkalommal ennek a pillanatnak, még akkor is, ha a felnôtt várakozásaiba ezernyi gond vegyül. Különösen azokéba, akiknek most megy óvodába, iskolába a gyermekük, esetleg átlépi az ötödik osztály vagy a középiskola küszöbét, illetve a kisérettségi vagy az érettségi elôtt áll.
Az iskolakezdéssel járó nagy költségeken túl ott a kérdés: vajon milyen lesz az óvó néni, a tanító néni vagy az osztályfônök, kik lesznek a tanárok, és a gyerek hogyan lesz képes eleget tenni a követelményeknek, amelyeket ez a folyton változó romániai iskolarendszer támaszt velük szemben.
Azoknak a követelményeknek, amelyeket a korszerûség, a jövô távlatainak jegyében a mai napig sem sikerült az elvárások szintjéhez igazítani. Maradt tehát ebben a korántsem "elméleti" világban a lexikális tudásra épülô meg-emészhetetlen tananyag, ahelyett, hogy a gyereket megtanítanánk a gyakorlati élet dolgaiban elboldogulni, saját erôinek mozgósítására, kezdeményezô- készségének ösztönzésére. Lehetne reménykeltônek nevezni, hogy jövôre készül az új közoktatási törvény, csakhogy iskolarendszerünkben talán mindenki belefáradt a változásokba, és szeretne valami tartós bizonyosságot. És mégis, minden nehézség ellenére, minden kényelmetlenség ellenére, örülnünk kell annak, hogy nagyszerû gyermekeink vannak, de úgy lenne jó, hogy közülük egyetlenegy se hulljon ki a rostán. Hogy ne legyen olyan diák, aki nem kapja soha kezébe legalább a kisérettségi oklevelet. Ha lemondunk róluk, és rövidesen nem teszünk valamit annak érdekében, hogy a magyar tagozaton tanuló és folyton apadó diákság negyede elôtt ne záruljanak be idônap elôtt a továbbtanulás kapui, akkor lassan fölöslegessé válik egyetemekben gondolkodni. A segítségre ugyanis már az alapoktól szükség lenne, és arra is, hogy senki ne félemlíthesse meg a szülôt, aki azt szeretné, hogy anyanyelvén kezdje az óvodát a gyermeke.
Hétfôn megyénkben 9.465 kisiskolás, és 10.012 gimnazista kezdi el tanulmányait a magyar tagozaton, s ebbôl 2343-an lépik át elôször az iskola küszöbét a tavalyi 2610 diákhoz képest. Az ötödik osztályba lépôk száma is 2624-rôl 2411-re csökkent. Az iskolák készen állnak a kezdésre, s betöltötték az üresen maradt pedagógusi állásokat is, marad hát a jókívánság: kicsik és nagyok, szülôk és pedagógusok, ki-ki a legjobb tudása szerint mérkôzzék meg az elôtte álló feladattal. Hisz minden kezdés egy lehetôség, szeptember 15-e pedig ezért olyan fontos nap az életünkben.
A Világbank 300 millió dollár, magánszektort támogató hitelt hagyott jóvá Romániának.
A Világbank közel 1 milliárd dollár kölcsönt helyezett kilátásba Romániának 2004-ig, aminek elsô része a most megszavazott 300 millió dollár.
Mihai Tanasescu énzügyminiszter szerint a döntés javít Románia általános megítélésén, és növeli a lakosság életszínvonalát.
A 300 millió dolláros kölcsönrôl eredetileg májusban kellett volna szavaznia a Világbanknak, de akkor elmaradt a döntés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által elôírt több reformintézkedés elmaradása miatt.
Románia augusztus végén végül 109 millió dollár kölcsönt kapott az IMF-tôl, amely azonban figyelmeztetett arra, hogy további intézkedésekre van szükség a cégek nyereségességének a növelése érdekében és mérsékelni kell az inflációt. Az IMF követelései között szerepel még a foglalkoztatottak számának a csökkentése az eladósodott állami cégeknél és az energiaszektor átalakítása.
Konfliktushelyzet az Ádám leszármazottak ingatlanigénye körül
A Forradalom utca 1. szám alatt levô ingatlan ügyében tartott tegnap sajtóértekezletet Marosvásárhelyen dr. Kincses Elôd ügyvéd, a Maros megyei RMDSZ volt elnöke. Kincses Elôd képviseli annak a családnak a leszármazottait, akik a Forradalom és a Kossuth utca sarkán levô ingatlant követelik vissza.
Mint az ügyvéd elmondta, a szóban forgó ingatlanra szemet vetett a kormánypárt, az "RMDSZ-beli hûségeseik pedig ezzel az épülettel próbálják megjutalmazni a PSD-t". A Köpeczy- háznak is nevezett több mint 500 négyzetméteres épületben nyolc, kereskedelmi tevékenységre alkalmas helyiség van, ezek bérbeadásából fenn lehet tartani a teljes PSD pártapparátust, vélekedik Kincses, aki szerint az épület kiutalása - ha a kormánypárt él a törvény biztosította jogával és három hónapi használat után 1990-es leltári áron megvásárolja az ingatlant akár a maximális 500.000 lejért - "merényletet" jelent az állami költségvetés ellen. A sarokház ugyanis az ügyvéd becslése szerint mai áron legkevesebb 4 milliárd lejt ér. Kincses hozzátette, míg ô már két székházat is szerzett az RMDSZ számára, Borbély László és a jelenlegi megyei RMDSZ-elnök, a protokollumba foglalt megegyezés alapján a PSD részére szerzik a székhelyet. A szóban forgó ingatlan - hangsúlyozta - Ádám Lajos, marosvásárhelyi zsidó lakos tulajdona volt, aki feleségével együtt a náci haláltáborban vesztette életét. Az épületet, bár az Ádám házaspár gyerekei bejelentették igényüket rá, 1951-ben államosították. Az Ádám család leszármazottai jelenleg Izraelben, Németországban és az Egyesült Államokban élnek, de az ingatlan-visszaszolgáltatásra vonatkozó 10-es törvény alapján visszaigénylési kérelmüket még tavaly májusban benyújtották a polgármesteri hivatalhoz. Ezenkívül, mint ismeretes, az épületben jelenleg a municípiumi kórház vezetése tevékenykedik. 2001. május óta az ingatlant visszakövetelô Ádám család leszármazottai nem kaptak semmiféle választ az illetékesektôl, ellenben a helyi tanácson keresztül idén februárban próbálkozás történt az épület kiutalására a PSD részére. A kísérlet szerencsére nem sikerült - állapította meg Kincses -, a tanács nem hagyta jóvá a határozattervezetet, de a sajtóban az utóbbi idôben megjelenô hírek arra engednek következtetni, hogy a kormánypárt nem mondott le az említett székház megszerzésére irányuló szándékáról. "Ha ez a tervük teljesülne, törvénytelenséget követnének el, és elmondhatjuk, hogy az Ádám család nemcsak a náci és a kommunista rendszerek, hanem a kommunizmusban történt visszaélések jóvátételét hirdetô új hatalom üldözöttjei lennének. Remélem, ha az RMDSZ tudomást szerez arról, hogy a holokauszt egyik áldozatának ingatlanjáról van szó, nem támogatja a PSD követelését" - jelentette ki Kincses Elôd, hozzátéve, hogy az általa képviselt Ádám család ragaszkodik az ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásához és nem egyezik bele abba, hogy kártérítést kapjon. Ha ingatlan-visszaigénylésüket elutasítják, az európai igazságügyi fórumokhoz fordulnak, ami viszont Kincses szerint nem tesz jót Románia imázsának, különösképpen a prágai csúcstalálkozó elôtt.
Kincses Elôd nyilatkozatai kapcsán megkeresésünkre Kelemen Atilla képviselô, a Maros megyei RMDSZ elnöke röviden leszögezte: "Az RMDSZ támogatja a PSD-t abban, hogy mint minden más pártnak, neki is legyen székháza. Teljesen törvényes, és lehetôleg olyan megoldást fogunk keresni, ami senkit sem zavar. Úgy tudom, hogy az Ádám család kárpótlásba is beleegyezne, bár errôl még nincs konkrét adatom. Ôk valószínûleg nem fognak hazajönni, hogy ezt a házat átvegyék. Ha igénylik, akkor kárpótlást kérnek vagy visszaigénylik és eladják majd az ingatlant. Meglehet, hogy Kincses Elôdnek ilyenek az információi, de nem ez az elsô eset, hogy nem jók az információi."
Helyes az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) azon döntése, mellyel visszavonta az OTV televízió mûködési engedélyét, nyilatkozta a MEDIAFAXnak Cornel Nistorescu, az Evenimentul Zilei címû központi napilap igazgatója.
"Végre egy helyes döntést hoznak Romániában", fogalmazott Nistorescu, szerinte ennek a döntésnek már régen meg kellett volna születnie.
Elmondta, az OTV úgy kapott sugárzási engedélyt, hogy nem felelt meg az összes törvényes elôírásnak és a minimális szakmai standardoknak.
Cristian Tudor Popescu, az Adevarul címû központi napilap fôszerkesztôje szerint az OTV mûködési engedélyének megvonása visszatérés a normalitáshoz. "Ez egy szükséges lépés volt, amely véget vet az OTV-bôl áradó szenny és törvénytelenség áradatának. A döntést régebben kellett volna meghozni, de jobb késôn, mint soha", nyilatkozta Popescu a MEDIAFAX-nak.
Nicolae Manolescu irodalomkritikus dícséretre méltónak tartja az Országos Audiovizuális Tanács döntését. "Hála istennek, hogy megtörtént! Nagyobb disznóságot sem a romániai, sem a külföldi médiában nem láttam", fogalmazott Manolescu.
Ioan Oltean, a Demokrata Párt (DP) alelnöke pénteken sajtótájékoztatón kijelentette, hogy pártja "a jelenlegi hatalom túlkapásának tartja" az OTV televízió sugárzási engedélyének megvonását, mellyel a hatalom figyelmezteti a sajtót, hogy aki nem az ô pártján van, az OTV sorsára juthat.
DP-alelnöki minôségében Ioan Oltean kijelentette: az OTV betiltása " durván megsérti az alkotmány 30. paragrafusát, miszerint a gondolatok, vélemények és hiedelmek szóban, képben, vagy más kommunikációs formájában történô kifejezésének szabadsága sértehetetlen".
A DP álláspontja szerint az Országos Audiovizuális Tanács törvényesen is eljárhatott volna az ügyben és betilthatta volna a "Dan Diaconescu în direct" címû mûsort, azonban nem kellett volna megszûntetnie egy országos televízióadót, melynek egyik mûsorában az egyik politikai párt vezetôje a hatalomnak nem tetszô véleményt nyilvánított ki.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnöke pénteken sajtótájékoztatón felolvasta Peter Schieder-nek, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése (ETPK) elnökének címzett nyílt levelét, amelyben közli, hogy lemond ETPK- tagságától, az OTV-vel való szolidaritás jeleként.
Vadim Tudor leszögezte, döntése
"végleges és visszavonhatatlan", az NRP-t pedig
helyettese, Daniel Ionescu képviselô, valamint Ilie Ilascu
szenátor fogja majd képviselni.
Levelében CV Tudor hevesen bírálta az "Iliescu-
Nastase rezsimet" és arra kérte az ETPK elnökét,
hogy
"tegye meg a szükséges lépéseket a
határozat érvénytelenítése
érdekében", amellyel szerinte Romániában
"újra bevezették a cenzúrát".
Örvendetesnek tartjuk, hogy az Audiovizuális Tanács gyorsan és határozottan reagált az OTV adásaiban elhangzó fajgyûlölô, xenofób, antiszemita kijelentésekre és büntetô intézkedést hozott. Az erkölcsi igényesség, a szakmai következetesség megvalósítása régóta belsô gondja a romániai sajtónak, amelynek orvoslása azért nehéz, mert ezzel szimultán módon a sajtószabadság ôrzését is szentnek tekintjük.
Jelen esetben elfogadjuk és támogatjuk az Audiovizuális Tanács döntését, ugyanakkor helyesnek tartanók, ha részletes indoklást is közzé tennének, legalább a CNA hivatalos közlönyében, mivel precedens értékû határozatról van szó.
A Magyar Újságírók Romániai
Egyesületének
Igazgatótanácsa
A kormány legtöbb két hét alatt lezárja és jóváhagyja a Románia Észak-Atlanti Csatlakozása Országos Tervezetének negyedik részét, jelentette ki Adrian Nastase miniszterelnök, aki pénteken találkozott a NATO-tagállamok bukaresti nagyköveteivel.
A kormányfô leszögezte, Romániának jó esélyei vannak arra, hogy a katonai szervezet tagjává váljon, mivel teljesítette a csatlakozási folyamat minden követelményét.
A találkozón szó esett a NATO bôvítésérôl és Románia csatlakozási felkészülésérôl, továbbá a prágai csúcsértekezlet utáni idôszakban esedékes intézkedésekrôl.
"Tudjuk, hogy a Prága utáni folyamat bizonyos rövid távú költségekkel jár, azonban hosszú távon pozitív eredményei is vannak", mondta Nastase. Hozzátette: Románia a NATO felelôsségteljes szövetségesévé kíván válni és hozzájárulni az euro-atlanti térség biztonságának garantálásához. (MEDIAFAX)
Magyar-román szakbizottsági ülés Gyulán
A két országban élô nemzeti kisebbségek helyzetével és a kedvezménytörvény ügyével is foglalkozik a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottsága, amely péntek délután Gyulán, a Magyarországi Román Országos Önkormányzat székházában kezdte meg kétnapos tanácskozását.
Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelôs politikai államtitkára, a magyar delegáció vezetôje az ülés elôtt újságíróknak elmondta, hogy román partnerével, Cristian Diaconescu külügyi államtitkárral értékelik az elôzô ülésen született ajánlásokat.
Hozzátette: a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a tárgyalások alapját az Orbán Viktor és Adrian Nastase által aláírt memorandum kapcsán tisztázatlanul maradt kérdések jelentik, köztük például a munkavállalás ügye. A bizottság elôzô tanácskozásán megfogalmazott ajánlásokkal kapcsolatban Szabó Vilmos jelezte, ezek között van jó néhány olyan, amelyik összefügg a magyarországi román kisebbség és a Romániában élô magyarság helyzetével.
- Ezek átfogják az oktatás, a kultúra ügyét, illetve a politikai és civil szervezetek kérdését - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban meg kell találni azokat a pontokat, amelyek elfogadhatóak lesznek a román fél számára, illetve az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések után bekerülhetnek abba a csomagba, amelyet még a Magyar Állandó Értekezlet is megtárgyal, és a magyar kormányzat ezt követôen készíti elô a kedvezménytörvény módosítását a parlament számára.
Vladimír Meciar háromszoros szlovák exminiszterelnök, az ellenzéki Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS - LS) elnöke a SITA hírügynökség jelentése szerint pénteken Pozsonyban "újságíróra támadt."
Mint a szlovák kereskedelmi hírügynökség jelentette, a JOJ televízió riportere egy Meciar részvételével zajló rádiós kerekasztal stúdiófelvétele elôtt megkérdezte Meciart, vajon honnan származnak a trencsénteplici villájára fordított pénzek. Meciar elôbb nem válaszolt, majd egy hirtelen mozdulattal odafordult a riporterhez és azt mondta: "Ha még egyszer ezt kérdezed, akkorát kapsz, hogy nem térsz észhez."
A jelentés szerint a politikus közben kezet emelt a riporterre, aki az arca elé tartott mikrofonnal próbálta magát megvédeni, de Meciar nem ütött, a riporter pedig közben hátralépett. A JOJ televízió munkatársa késôbb azt nyilatkozta: ô csupán egész Szlovákia nevében szeretett volna választ kapni a kérdésre, de nem tesz feljelentést Vladimír Meciar ellen.
Meciarról a napokban azért írnak kiemelkedôen sokat a lapok, mert hosszas ígérgetés után kedden felfedte, hogyan szerzett negyvenegy millió koronát a trencsénteplici villája felújítására. Meciar korábban azt ígérte, hogy hitelezôje egy héttel a szeptember 20-21-én esedékes országos képviselôválasztás elôtt sajtótájékoztatón mutatkozik majd be. Ezzel szemben az történt, hogy egy Peter Zeigler nevû - cseh származású - német vállalkozó rövid idôre Szlovákiába érkezett, ahol egyetlen újságírónak, a SITA hírügynökség munkatársának elmondta: 1999-ben ô adott kölcsön Meciarnak "41 milliónál nagyobb, százmilliónál kisebb összeget", amiért Meciar hat-hét millió amerikai dollárra becsült vagyonával kezeskedett", a törlesztés pedig 2005-tôl lesz esedékes.
Meciar "hitelének hitelességét" Szlovákiában többen megkérdôjelezték, köztük Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is, aki szerint Meciarnak, mint Leninnek örökké kellene élnie ahhoz, hogy ilyen hatalmas összeget - akár egy miniszterelnöki fizetésbôl is - törleszteni tudjon. Válaszul Meciar azzal bízta meg jogi képviselôjét, hogy tegyen feljelentést Bugár és a kijelentését közlô Novy Cas címû lap ellen. Meciar kétmillió korona kártérítést követel Bugártól és a laptól. Vladimír Meciar nem az elsô alkalommal viselkedett így az újságírókkal szemben. 1999-ben a cseh Prima TV munkatársát durva szitkozódás közepette tettlegesen is megtámadta. Az ügy pikantériája, hogy az inzultus egy temetésen történt.
Szombaton zárul a parajdi sóbányában második ízben megrendezett képzômûvészeti alkotótábor. A Communitas Alapítvány és a Pro Sal - Parajdi Sóbányáért Egyesület által támogatott kéthetes rendezvényen tizenegy Hargita és Maros megyei, illetve magyarországi szobrász- és festômûvész vesz részt, akik a Sóvidék tárgyi és szellemi hagyományainak sajátos elemeit dolgozzák fel alkotásaikban.
Seprôdi Zoltán, a sóbánya vezérigazgatója közölte, az idei rendezvény is szervesen illeszkedik abba a turizmusfejlesztô stratégiába, amely a hagyományos gyógyászati turizmus mellett a látvány és kulturális idegenforgalom fellendítésére irányul.
A balneo-klimatoterápiás kezelés révén a parajdi sóbánya az elmúlt évtizedekben hatalmas belföldi és nemzetközi népszerûségre tett szert, ezt bizonyítja az is, hogy a nyári csúcsidényben átlagban mintegy 20.000-30.000 kül- és belföldi turista fordul meg Parajdon. A bányában zajló kulturális rendezvényektôl a vállalat vezetôi a turistaszezon meghosszabbítását remélik.
Szeptember 13. a Romániai Tûzoltók Napja. Ez alkalommal a marosvásárhelyi Horea Tûzoltócsoport tegnap "Kinyitotta Kapuit", látványos bemutatókat kínálva az érdeklôdôknek.
A Tûzoltóság udvarán felsorakoztatták a különbözô típusú beavatkozások során használt jármûveket, vízi balesetekkor, házak, tetôk égésekor alkalmazott berendezéseket. Pl. két percen belül felfújható sátrat, amelyben - sok sebesült esetén - az orvosok a kíváncsi tekintetektôl elzárva nyújthatnak elsôsegélyt a betegeknek; a 30 m hosszú villamos létrát, amelyet magas épületek, háztetôk oltásakor használnak.
A bemutatók között szerepelt a pneumatikus párnára való ugrás, összeroncsolt autóba szorult személy kiemelése, égô ruházatú ember megmentése, tetôzeti, épület- és nyílt téri tüzek eloltása. Felhívták a figyelmet a tûzoltók speciális öltözetére, amely lehetôvé teszi, hogy nagyon közel férkôzhessenek a tûzforráshoz. Az esemény fénypontja volt, hogy a demonstrációk után a kíváncsi gyerekek - a tûzoltók felügyelete alatt - kényük-kedvük szerint ugrálhattak ki az ablakból a pneumatikus párnára.
A bemutató utáni sajtótájékoztatón az egység parancsnoka, Chiorean Mihai ezredes beszámolt az alakulat 2002. évi tevékenységérôl, gondjairól, reményeirôl.
Nyolc hónap alatt a tûzoltókat 1849 alkalommal hívták ki, ezek között 193 tûzeset szerepel. Legtöbbször a tüzek a nem megfelelô helyen való cigarettázásból, hibás készülékek használata miatt, a felügyelet nélkül hagyott gyerekek játéka során keletkeztek. Maros megyében hat tûzoltóegység van: Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Dicsôszentmártonban, Segesváron, Nagysármáson, valamint Nyárádszeredában. Ezek az egységek általában a rohammentô-szolgálat segítségével látják el a körzetükhöz tartozó falvakat, de más megyébe is kiszállnak, ha közelebb vannak egy helységhez, mint a másik megyei tûzoltóegység. Ugyanez érvényes fordítva is.
Az egyik legnagyobb gondjuk, hogy a jármûvek már túlságosan régiek, az utolsót 1993-ban kapták. Problémát jelent az, hogy különbözô helységekben a tûzoltóságnak ritkán van lehetôsége a víztartályok újratöltésére mindamellett, hogy minden falunak, polgármesternek külön kötelessége ilyen helyzetekre is felkészülni. Továbbá gond van a katonák lábbelijének, valamint nyári és téli ruházatának a biztosításával. De remélik, hogy jövôre megkapják azokat a bakancsokat, amelyeket kimondottan a tûzoltóknak terveztek. Nincsenek gondok az élelmezéssel, és gondoskodnak a katonák szórakozásáról, kikapcsolódásáról is: nemsokára sporttermet avatnak számukra.
Románia osztja a nemzetközi aggodalmat, amelyet az ENSZ biztonsági nyilatkozataival, különösen a tömegpusztító fegyverekrôl szóló dokumentummal szembeni iraki álláspont keltett, és csatlakozik az iraki vezetésnek küldött felhíváshoz, amely a biztonsági nyilatkozatok maradéktalan tiszteletben tartására szólította fel Bagdadot, áll a kormány pénteki közleményében.
A kormány figyelmesen elemezte az Amerikai Egyesült Államok álláspontját a nemzetközi helyzet legjelentôsebb kérdéseivel kapcsolatban, ahogyan azt George Bush elnök szeptember 12-én ismertette az ENSZ közgyûlése elôtt és egyetért azzal, hogy az ENSZ-re és a nemzetközi közösségre felelôsség hárul az államok biztonságát és stabilitását fenyegetô globális veszélyekkel szemben.
A bukaresti kormány felhatalmazta a külügyminisztert, az ENSZ jelenlegi közgyûlésén részt vevô román delegáció vezetôjét arra, hogy ezt az álláspontot szeptember 14-én bemutassa a közgyûlésben. (MEDIAFAX)
2000-ben 8416 mellrákesetet jeleztek Maros megyében, háromezerrel többet, mint 1990-ben. Országos szinten a mellrák a legelterjedtebb a rákos megbetegedések közül, százezer nôbôl 60-nak vannak ilyenszerû problémái. Legnagyobb gond e betegségnél az, hogy általában túl késôn fedezik fel, amikor már nem, vagy csak nehezen lehet segíteni a betegeken.
Az Avon Cosmetics Románia és A Nevelés, Egészség és Mûvelôdés Újjászületéséért Alapítvány augusztus 23-október 2. között országos szintû, szimbolikus elnevezésû, mellrák elleni kampányt indított: Egy egyszerû érintés megmentheti az életed. A kampány célja tudatosítani a nôkben a mellrák idejében való felfedezésének, megelôzésének fontosságát. Megyei szinten az Avon partnere a Kelet- európai Szaporodás-egészségtani Intézet és a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A kampány keretében a helyi rádió- és tévéadók nevelô- tájékoztató mûsorokat sugároznak.
A csütörtöki sajtótájékoztatón David Liana doktornô néhány szót mondott a mellrák elterjedtségérôl, az országos és megyei statisztikákról, valamint a betegség felfedezésének fontosságáról. Monica Medesan, az Avon Cosmetics képviselôje a kampány eseményeirôl beszélt. A csúcspont a jövô keddi utcai felvonulás lesz, amikor a város fôterén információs, konzultációs központokban az Avon képviselôi, meg sebész- és onkológus orvosok tájékoztatják az érdeklôdôket, s a résztvevôknek kis rózsaszín masnikat ajándékoznak
Florina Prundaru orvosnô a Kelet-európai Intézet kampánybeli szerepérôl számolt be, amely 2002 májusától egy ingyenes telefonvonalat biztosított azok számára, akik a mellrákkal és a fogamzásgátlással kapcsolatban érdeklôdnek. A betelefonálók közül legtöbben arról akartak tájékozódni, hogy kihez kell fordulni mellrák gyanúja esetében, valamint melyek a mellrák elsô tünetei. A doktornô hangsúlyozta, hogy ezen a vonalon érdeklôdni lehet, felvilágosítást adnak, nem pedig megoldásokat ajánlanak kinek-kinek a problémájára. Az érdeklôdôket ezután is várják az ingyenes 08008-100-200-as telefonszámon.
Október 2-án, a kampány zárómozzanataként Marosvásárhelyen a Városháza épülete rózsaszín fényben fog fürödni. Minden évben október 2- án az egész világon fontos épületeket világítanak ki.
Friss mészszag, festékszag fogad az erdôszentgyörgyi általános iskolának helyet adó, volt Rhédey-kúria épületében. A javítási munkálatok még javában folynak, de hétfôre, mire az iskola megnyílik, a tanulókat tiszta folyosók, tantermek fogják fogadják.
Bartos Miklós igazgató kérésünkre elmondta, hogy ez a nyár eredményes volt az elvégzett dolgok tekintetében. Annak ellenére, hogy pénzügyi gondjaik voltak, prioritássorrendet állítottak fel, s több újítást, javítást sikerült elvégezniük. Kicserélték az épület összes esôcsatornáját, a patkó alakú folyosót a már meglevô faanyagból beburkolták és újrafedték a kicsi tornatermet (ezt használják az általános iskolások). A legnagyobb munkálat az "iskolapalota" külsejének tatarozása, újraszínezése volt. Az épületet az eredeti halványsárga- fehérre festették, a Bekecs munkacsoport kijavította a homlokzaton levô stukkódíszeket, hûen reprodukálva ezáltal a késôbarokkra jellemzô stílusjegyeket.
Az Erdôszentgyörgyi Általános Iskolában zajlott a nyáron a körzeti képességi vizsga, valamint a pótkisérettségi. Az erdôszentgyörgyi tanulók 66%-a sikeresen vizsgázott.A diákok többsége az ottani líceumban vagy szakiskolában fogja tanulmányait folytatni.
Ami az új tanévet illeti, az igazgató elmondta, hogy a gyerekek meg fogják kapni tanszercsomagjaikat, kifli- és tejadagjaikat. Csak annyi a módosítás, hogy amíg az iskolában megoldódik a tejtermékek megfelelô körülmények között való tárolása, hogy a kifli mellé valószínû nem tejet, hanem olvasztott sajtot fognak adni.
Nincs gond
a gyermek létszámmal
Idén tíz napközi meg óvodai csoportban és 27 osztályban kezdôdik el a tanítás. Az óvodában három román és hét magyar tannyelvû csoport, az alsó tagozaton négy román és nyolc magyar osztály, a felsô tagozaton pedig négy román és tizenegy magyar osztály lesz. - Eddig csak három-három VII. és VIII. osztály volt, most viszont, a nagy létszámú hatodik osztály miatt, négy hetediket kell beindítanunk. Ugyanakkor - belátható idôn belül - az óvodáskorúak száma is növekedni fog, tehát nem lesz gond az utánpótlással - nyilatkozta Bartos igazgató. Gondjaink a káderkérdésnél adódnak. Ezután már csak szakképesített, vagy szakképesítés alatt levô személyeket lehet alkalmazni a tanügyben, így tehát meg kell oldanunk ezt a problémát. Ezenkívül a bözödi iskola gondjai is a nyakunkba szakadtak, mivel ott nincs igazgató. Reméljük, hogy a közeljövôben sikerül mindezekre megoldást találni.
Ha valaki megtudja, szóljon, fogadott tegnap Füzesi Árpád az együttes (még régi székhelyén. Való igaz, a városban elterjedt a hír, hogy költözik a Maros Mûvészegyüttes a Forradalom utcából, csakhogy a tánckarvezetô annyit tudott mondani: mindössze az együttes irodájának utaltak ki egy Hosszú utcai ingatlant, a próbateremrôl, egyéb helyiségekrôl azonban még semmit nem tudni.
Az együttes a jövô heti bemutatójával van elfoglalva, szeptember 20-án este a Nemzeti Színházban mutatják be Kalotaszeg címû zenés-táncos mûsorukat. A zenei összeállítás és koreográfia: Könczei Árpád és Könczei Csongor munkája. A mûsor táncszínház felé hajló, elsô részében autentikus tánckoreográfiákat, a második részében kalotaszegi témás zenés táncmûsort bemutató összeállítás, amely Kalotaszegen is kihalófélben levô, táncházakban és alkalmi mulatságokon még vissza-visszatérô kalotaszegi népzene, néptánc világát mutatja be. Az elôadáson az átpolgáriasult szokás és viselet is tükrözi a mai idôket, nyilván felvillantva a legrégebbi táncrendeket.
Tudjuk, Könczei Árpádnak a kedvenc anyagai közé tartozik Kalotaszeg, a Küküllôk vidéke, valamint a Mezôség, az együttes felkérésére a Küküllô mente táncai után most színpadra állítja a kalotaszegi táncokat is. A különbözô vidékeket átfogóan bemutató mûsorukban eljárják a tájegységre egykoron, s ma is jellemzô román, magyar és cigány táncokat. Minden erdélyi tájegység van néptáncban, népzenében van annyira gazdag, hogy külön-külön érdemes egész estét betöltô mûsort állítani színpadra. Így kerül bemutatásra Kalotaszeg népzenei, néptáncos hagyománya is.
A Maros Mûvészegyüttes magyar tánckarának mûsorai már jó ideje magyarországi pályázatok útján nyernek támogatást, a Kalotaszeg címû mûsoruk jelmezeire, díszleteire 500 ezer forintot a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak, ugyannyit erdélyi turnéra. Támogatás híján a Maros Mûvészegyüttes már évek óta nem tudja felkeresni az erdélyi városokat, falvakat, a megyei tanács mindössze a fizetéseket biztosítja.
Füzesi Árpád elmondta, az esedékes erdélyi és magyarországi turnékat követôen az együttes Távol-Keletre készül, 2003 februárjában két régebbi mûsorukkal Japánba mennek, az utánpótlással, vagyis a Napsugár együttes táncosaival 60 napos szigetországi turnén vesznek részt. Az utaztatásukat egy japán menedzser finanszírozza.
Bensôséges, szép este volt ismét a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. Az öröktevékeny házigazda, Baricz Lajos plébános mutatkozott be újra szerzôként. Rövid idô leforgása alatt immár harmadik verseskönyvét tehette le az olvasók asztalára, s az eseményt igen sokan tisztelték meg jelenlétükkel. A Mária-napon ünnepi díszbe öltöztetett terem ezúttal tényleg szûknek bizonyult, a helybeli érdeklôdôk, tisztelôk mellett ott voltak a Marosvásárhelyrôl és még távolabbról érkezett papkollégák, rokonok, barátok, újságírók és verskedvelôk is.
Az Isten tenyerén címû könyv, melyrôl szerkesztôje, a költô Jancsik Pál azt nyilatkozta, hogy "egy igaz, ôszinte ember vallomásai istenkeresésrôl, Jézus iránti szeretetrôl, Mária-kultuszról, egyházi és hitéletrôl, transzcendens élményekrôl, a maga emberi tépelôdéseirôl", az Istent hûséggel szolgáló lírikus lelke legmélyérôl fakadó szakrális naplóként is felfogható, mondotta az egybegyûlteknek a kötetet és szerkesztôjét méltató Nagy Miklós Kund. A líra, a verselés kényszere látszólag élete felén tört fel ellenállhatatlanul Baricz Lajosból, a könyvbôl viszont kiderül, hogy már egész fiatalon próbálkozott versírással. Az öt ciklusra tagolt, százhúsz költeményt tartalmazó Székelykapu-kiadvány ismertetôje versei születésérôl, hosszas költôi csendjérôl is faggatta az ünnepeltet.
A jelenlevôk aztán a szerzô felolvasásában és Kilyén Ilka színmûvésznô ihletett elôadásában ismerkedhettek meg a kötet több lélekerôsítô, hitelmélyítô versével. A Bartha Ilka-Bartha Lajos hegedûkettôs Bartók-tolmácsolása élményteljesen gazdagította a meghitt találkozást, melyrôl ezúttal sem hiányzott a kitûnô muzikalitású Szántó Árpád, aki Baricz Lajos két új versét is megzenésítette, és átérzéssel elôadta.
A meghitt percekre megható mozzanatként tetézett a meglepetésnek szánt ráadás, a szentgyörgyi kisgyermekek, majd a Hit és Fény Egyesület képviselôinek dala, köszöntôje. Érthetô a szerzô öröme, elégtétele, amihez a számos dedikációkérés is joggal hozzájárulhatott.
Az iskolakezdés alkalmával az Országos Audio- vizuális Tanács a nyárádgálfalvi iskolának ajándékozott két 386-os számítógépet, egy nyomtatót, egy fénymásolót, 2 tévékészüléket és két videolejátszót. A szóban forgó készülékek az OAT leltárából leírt állományból származnak, amelyeknek leltári értéke ugyan nincs már, de jó állapotban vannak, használhatók és piaci értékük meghaladja a 30 millió lejt. A nyárádgálfalvi polgármester, Karácsony Károly kérésére történt adományozás nyomán az iskolában, ahol eddig egyáltalán nem volt számítógép, de még tévékészülék sem, több mint 200 diák számára teremtôdnek meg a feltételek magasabb színvonalú oktatásra. Az adományok egy szerény részét a községhez tartozó adorjáni iskolában helyezik el.
Utca- és parkjavítások korát éljük. Ez tulajdonképpen szóra sem érdemes, adóinkból a hivatalnak többek közt éppen ezt kell csinálnia. Persze, vitatható, hogy milyen fontossági sorrendet állítanak fel a közpénzek felhasználására, és hogy ez mennyiben szolgálja a város javát vagy a városvezetô imázsának az építését, de errôl már többször és többen írtak. Nem folytatom a sort.
Induljunk most abból ki, hogy szükséges az utcajavítás és elengedhetetlen egyes utak szélesítése. Szakemberek hada dönti el, hogy mi a szükséges és mennyi az elégséges. A munkálatokat végzô cégeket, mint tudjuk, versenytárgyalásokon jelölik ki, ezeknek felülbírálása sem célunk most. A szóban forgó cégek pedig szakembereket kérnek fel arra, hogy a tervezési munkálatot elvégezzék. Szakmai tudásuk, remélem, nem vonható kétségbe, de érzelmi hozzáállásuk a város arculatának alakításához mindenképpen megérdemel néhány szót.
Vegyük például az egykori Klastrom, Hunyadi János illetve Kapisztrán János utca környékét, amelyet ma nemes egyszerûséggel mindenki Vitéz Mihály utcájaként tart számon. Marosvásárhely egyik jelentôs, nagy forgalmú utcája: bizonyosan ráférne a tehermentesítés. A néhány hónapja tartó környékbeli felfordulás nyomán éppen ennek az útszakasznak a felújítása a cél. A napokban azonban a munkások hozzáláttak azoknak a fáknak a kivágásához, melyek az ittlakók többségének szívéhez nôttek. A pusztítás eredményeként az úttest jó esetben 50 cm-rel szélesedik. Nemigen tudom belátni, hogy mire elég ez a fél méter. Ennyin, de még a dupláján sem múlhat egy város forgalmának a kérdése. A probléma megoldása ennél több méterrôl szólhatna, így hát tényleg érthetetlen, hogy miért is kell kivágni a fákat. Nem annyira öregek, hogy veszélyesek volnának, gyökereik nem az úttest alatt vannak: ez sem lehet indok. Ellenérv is bôségesen akad: hiányukban romlik a városkép, másodsorban a nagy forgalom zaját és szennyezését sem fogja fel ezentúl semmi. Mindössze annyi történik, hogy a beton még egyszer teret hódít. Sétányainkat betonkockákkal rakják ki, tereinkrôl lassan eltûnnek a fák, a virágok és a zöldövezet, helyüket cement- és betonépítmények veszik át.. Tudom, hogy máshol sem divat zöldövezettel szépíteni a várost, oda jó esetben elegendôk a virágcserepek is, s ha nem, a zászlók majd megoldják a kérdést. Vajon tervezôink számára ez volna a kitûzött cél?
A kerek évforduló hozta a közérdeklôdés homlokterébe, ezekben a napokban életmûvének ismerôi, tisztelôi több erdélyi városban is megemlékeznek róla, fôleg ott - Marosvásárhelyen, Szovátán, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron -, ahova pályája, munkássága szorosabban kötôdött. Kiadónk, az Impress, Gát a lejtôn címmel pár hónappal ezelôtt jelentetett meg válogatást az író novelláiból, leveleibôl. Az anyagot Nagy Pál válogatta, ô írta A novella mestere címû elôszót is, amelybôl most idézünk.
"A Marosvásárhelyen született, sírjában itt pihenô Petelei István (1852. szeptember 13. - 1910. január 5.) sem életében, sem halála után nem tartozott a szélesebb körû népszerûséget élvezô magyar írók rendjébe. Irodalmi levelezésének sajtó alá rendezôje, a jeles irodalomtörténész, Bisztray Gyula írta róla 1977-ben: "(…) az írók írója titulussal tisztelték meg kortársai. De ez a díszítôjelzô, sajnos, végzetévé vált, mert három emberöltô óta sem lett az írók írójából a nagyközönség írója. A kevesek - korszerûtlenül szólva: a kiválasztottak - írója mind a mai napig". Mûveibôl soha nem készült teljes kiadás; rövidprózájának, riportjainak, publicisztikai cikkeinek jelentôs része kallódik még mindig egykori napilapokban, folyóiratokban.
Vannak iránta - bôséggel vannak - törlesztendô tartozásaink.
A rövidpróza mestere volt: a legjobbak közül való a századforduló korabeli magyar irodalomban - olyan pályatársakkal egy sorban, mint Mikszáth Kálmán és Tömörkény István, Gárdonyi Géza és Bródy Sándor. Az akkoriban teret hódító tárcanovella egyik megteremtôje, kiváló mûvelôje. Honunkbeli, ám nem is olyan távoli rokona a nagy oroszoknak: Csehovnak, Turgenyevnek. Olyan író volt, aki kerülte az olcsó hatásvadászatot, nem törekedett mindenáron a közönség kegyeinek megnyerésére. A hozzá oly közelálló Kovács Dezsô írta róla esztendôk múltán az Erdélyi Helikon hasábjain: "Egy olyan típust képviselt, amely majdnem ellentéte volt a kornak, amelyben élnie adatott. Törtetô és lármás nemzedékek közepette maga volt a nyugalom és a csönd."
Vidéken élt huzamosan, javarészt szülôvárosában, Marosvásárhelyt, s olykor a közeli Szovátát kereste fel, ahol kis nyaralója volt. Pályájának legmozgalmasabb évtizedeit Kolozsvárt töltötte. Életének közege a provincia, de szellemében soha nem azonosult vele; érzékeny reflexekkel védekezett kísértései ellen. A vidék volt élményvilágának meghatározó színtere; már indulásakor úgy érezte, ez az ô valódi talaja, ezt kell megírnia.
A róla szóló irodalom meglehetôsen változatos. Elsô helyen érdemel említést Kozma Dezsô Peteleirôl írt kismonográfiája (Egy erdélyi novellista), ami 1969-ben jelent meg, s mint a teljes pályakép megrajzolására irányuló elsô kísérlet, áttekintést nyújt az író életének és munkásságának fôbb szakaszairól, kijelölvén helyét a magyar irodalom történetében. Idôk során több-kevesebb elmélyültséggel és beleérzéssel értékelték ôt a kritikusok és irodalomtörténészek, emlékeztek rá a korabeli pályatársak.
Az utóbbi esztendôk során fôként egy-egy új Petelei-kötet megjelenése nyújtott alkalmat emlékének fölidézésére. Irodalomtörténeti fontosságú kiadói teljesítmény volt 1980-ban leveleinek megjelentetése (Petelei István irodalmi levelezése; sajtó alá rendezte, bevezetôvel és jegyzetekkel látta el Bisztray Gyula; Kriterion, Bukarest, 1980). Ezt megelôzôen - Gyulai Farkas közlése után - több Petelei-levél látott napvilágot különbözô kiadványokban. Kozocsa Sándor az Irodalomtörténeti Közleményekben, Marosi Ildikó A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság Levelesládája címû kötetben publikált Petelei- leveleket.
Rövid ideig Marosvásárhelyre való
visszaköltözése után is szerepet vállalt a
közügyek területén. 1896. március 8-
tól 1897. május 16-ig ô volt a Kemény Zsigmond
Társaság elnöke; ezt a szakaszt nevezi az
irodalomtörténeti emlékezés - teljes joggal -
"Petelei-korszaknak". A Társaság nem
utolsósorban az ô intencióinak megfelelôen, nyomdokain
haladva, tekintette elsôrendû
feladatának a múltbeli hagyományok
ápolását. Kemény Zsigmond, Orbán
Balázs, Benedek Elek és mások mellett
ilyenképpen lehetett Petelei István alakja és
munkássága is a KZST késôbbi, emelkedett
hangulatú emlékidézô rendezvényeinek
tárgya.
Az öregség hajnalán, ötvennyolc éves korában végzett vele a régóta lappangó, gyilkos kór, az idegbaj; a kolozsvári egyetemi klinikán csukta le szemét végérvényesen Petelei István; szülôvárosában, Marosvásárhelyt, a katolikus temetôben helyezték örök nyugalomra. A maga tervezte sírbolt felirata ez: "Lelje fel ott túl mindazt a szépet és jót, amirôl itt életében álmodott".
Ha nem is mondom, azt tudják önök jól a beszélyírók nyomán, hogy karácsony este az agglegények leülnek mogorva ábrázattal az íróasztaluk elé, kihúzogatják a fiókjaikat, kibontogatják a leveleiket, s szertelenül búsulnak. Hogy ugyanis nekik nincsen hitvesük, szaladó gyermekük, hogy ôk nem vásárolhatnak falovat és kéményseprôt, s nem kártyázhatnak döngbe és dióba… Ah, nyomorú élet stb., stb.
Ekkor megjelenik egy szellem, s így szól: "Te, ki elvesztegetted ifjúságodat, nézz ide!" És a képek sokasága vonul el az agglegényi szemek elôtt. A boldog családi élet képei mind. Az agglegény irigységében keserves csuklásba tör ki, majd jótékony folyam ered meg a szemein…
Mindezek után tisztában lehetnek önök, hogy én úgyszintén a fiókjaim elôtt ültem azon az estén. Az ember mit csináljon, ha ez a rendeltetése. Ültem, és képek sokasága vonult el a szemem elôtt. Felsóhajtottam. Ha nem unják, megmutatom az egyiket.
Visszaemlékezem egy áldott jó fiúra, egy víg cimborára, egy szolgálatkész, könnyûvérû, boldog gyerekre.
Sohase láttam búsulni. A bánat átfutott rajta, mint az árnyék. Izmos, egészséges fickó volt - aki nem emlékezett a tegnapra, nem gondolt a holnappal.
Becsületesen, szeretve, könnyen dobta a napokat halomra. Nem kívánt semmit, nem sóhajtott semmi után. Éljen az élet. Bolond, aki búsul, ha akár csak egy tökmag van a zsebében egy ökölnyi gyémánt helyett.
Minden úgy van jól, ahogy van.
Aljegyzô volt a megyénél. Pompásnak találta az állását. Ô különben a bolgár fejedelemséget is pompásnak találta volna.
Huszonöt esztendôs volt, szerelem nem bántotta. Néha így szóltunk hozzá:
- Te Laji, micsoda férjnek való matéria vagy te, milyen engedelmes, jó, csendes fiú! Meg kellene házasodnod!
Gyenge ború szaladt át széles piros arcán:
- Ah, az én csúf képemmel, veres hajammal… néz is rám valaki… - Aztán kacagott.
Egyszer alkonyat felé az országúton csatangoltunk. Kapás asszonyok élén, kik összeölelkezve, nagy énekszóval jöttek haza a mezôrôl, lépkedett egy nyúlánk, karcsú, szép barna leány. Felénk úgy mondják, hogy amennyi leány, az mind egy szép bokréta, melyet a Föld tart a kezében. Ez a leány a gyászvirág volt a bokrétában. Olyan gyenge, olyan kecses, olyan világosság híjával levô. Némely leány fénylik, mint a friss fû vagy a hajnal. Némelyik olyan, mint az alkonyat.
- Ez a Gál Mózsi leánya, Rebi - mondja Laji. - Nézd, be gyönyörû.
Melléje álltunk. Ô a mezôn volt. Az apja küldte ki, hogy a dolgosokra ügyeljen. Ezt igen látszott restelleni. Félig kisasszonyos, félig parasztos volt a ruhája. Kötényével betakarta a kezeit. Kicsi, de barna keze volt, gyönyörû körmökkel, melyek visszafelé hajoltak…
A kapás asszonyokat elöl eresztettük, s lassan ballagtunk a nyomukban. A város végén elváltunk. A leány ott lakott a Kis utcában, ahol az aranyparasztok házai állanak. Szép kis sárga házuk volt, apró, piros rámás ablakokkal.
- Tedd vissza, felebarátom, a szemeidet a tokjukba, mert elveszted! - minthogy igen rámeredt arra a csecsés szûzre.
Laji elpirult, és nem tréfált e tárgy felett. Késôbb így szólott:
- Sohase láttam olyan szépet semmit, mint ez a Rebi. Azt hiszem, az anyámhoz hasonlít. A szeme… a szája…
Néhány nap telt el, ami alatt a fiú csendesebb volt a szokottnál, s hiányosan kefélôzött. Ezalatt kontemplált, és spekulált. Annak utána úgy ragyogott az arca, mint egy katonagomb, és jószagú olajokkal kente be a haját, és égszínkék máslikat kötött, s kis veres bajuszát úgy kisodorta, mint egy peckes tücsök…
Akkorákat nevetni én sohase hallottam. Ez a nagy gyerek úgy rugódozott, úgy zajongott, mint egy pólyásbuba, akit kibontanak a fásli kötelékekbôl. Képzelhetetlen semmiségekért mutogatta a zápfogait nagy kacagásában, mire mi ôrajta kacagtunk, és igen vígak voltunk.
Mély sötét volt egy éjjel. A sétatérrôl mentünk haza nagy társaságban. Szél kerekedett hirtelen, mely a port ölbe fogva megsodorta, s vagdosta a szemeinkbe. Aztán hirtelen esni kezdett. Bevonultunk egy kapu alá. A zápor suhogott. A kis patak az utca szélén megtelt vízzel. Villám nyilallott át a fekete égen.
Laji a vállamra dôlt, s ezt súgta:
Öröme, vigasztalása, büszkesége az volt: "Ô szeret engem…" Mikor más szorongott, ô bátorságot merített belôle.
A zápor elállott, továbbmentünk. A karomba kapaszkodott, s így beszélt:
- Szegény ember lánya, tudod… Egyszerû, kevés igényû. Milyen gyönyörû. Okvetlen olyan kemencét veszek, amelyikben látszik a fahasáb égése. Elejébe ülünk, és én megölelem ôt. Azt hiszem, megbolondulok. Igen házias. Az anyja rászoktatja bezzeg a munkára. Szegény embernek nevelték. No, hát én az vagyok (és kacagott). Annyink ugye hogy van, amibôl megéljünk? Mit mondasz? Lopni tudnék érte. Sokszor gondolkozom, hogy mihez hasonlít. Emlékezem egy képre, ahol a gyermek imádkozik térden állva. Úgy hiszem, éppen olyan. Láttam-e, álmodtam-e azt a képet, azt nem tudom. Sajnálnám, ha nevetnél rajtam. Különben, ha nevetsz is, elmondom. Okvetlenül ki kell kiáltanom azt, hogy szeretem, szeretem, szeretem… Megfulladnék különben. Szeretem, szeretem, és feleségül veszem…
Aztán kifogadott egy kis házat, azt kimeszeltette, vett belé elôször egy kis díványt, két faszéket s egy kakukkos órát, mert ez igen idilli.
Ekkor már tél volt. A kemencét is kifényesítette önkezûleg, de a nyitott szájú kandallót jobb idôkre halasztotta.
Egy délután karon fogta mátkáját, és elhozta a fészekbe, mely az övék lesz. Én vártam reájuk. Pompás kis bujka volt a leányon, s tollas kalap. A slájer divatosan csak az orráig ért, s gyönyörû homlokába lenyirbált fürtök hulltak. Ki volt pirulva, s igen szép volt.
Benyitottak. Ekkor körülnézett, s így szólt:
- Csak ez a két szoba? Törpék…
A fickó egy percig zavartan tekintett rám. Aztán hadarni kezdett:
- Ide még egy dívány jön, mikor módunk lesz hozzá. Olyant szeretnék, amilyent a gernyeszegi kastélyban láttam, hogy virág legyen a tetején. Ugye, édes, szereti a virágot? Aztán egy kanárink lesz. Én csinálom a kalickáját. Volt az anyámnak egy, amelyik a kezünkbôl evett. Igen, az anyámtól maradt egy oleanderünk is. Képem, az nincs a falra, de lesz, édes, lesz…
- De ez az óra csak nem marad itt?
Gúnyosan nevetett, kicsinylôen nézte a kakukkos órát.
- Ez igen jó óra - rebegte a fickó.
- Jó? - és ismét nevetett. Csúnya, sötét volt a képe. A nyelvével nyalogatta piros ajakát, mint egy macska.
A fickó alázatosan kérte, hogy próbálja meg a díványt.
A csúfolkodó hangra elkomolyodott Laji, de mindjárt elfelejtette. Ah! ô nem arra termett, hogy búsuljon, de hogy örvendjen, szeressen, szeressen.
Megfogta a leány szép keskeny kezét, s vágyva nézett fekete szemébe.
E látogatás nagyon szerencsétlenül végzôdött.
- Egy másik órát kell vennem - mondta nekem késôbb. - Az asszonyoknak vannak, tudod, ilyen bogaraik.
Az esküvô napja közeledett. A farsang elsô napjára tûzték ki.
Egy szomorú délután a piacon találtam Lajit… Igen gondolkozó volt.
Felhúzta homlokán a bôrt, s így szólt:
- Az én hibám (magyarázta nagy sokára halkan), én említettem neki valami díványt a gernyeszegi kastélyból, amit ott láttam. Ôneki, tudod, akkor eszébe jutott egy óra, amit viszont a sáromberki kastélyban láthatni. Lábas ingaóra. De hol vegyek én neki lábas ingaórát? Ekkor kedvetlen lett, hogy említettem a szegénységemet, és így szólott: "Hát akkor miért házasodik? Cselédet akar venni?…" Tudod, milyen boldog lennék, ha nem mondta volna! Azonban azt hiszem, elmúlik. Mit gondolsz, lemondhat-e az óráról?
Biztosítottam, hogy le fog mondani.
Laji felderült mindjárt. Jóságos szeme kisugárzott.
- Nagyon szeretem… és ô is szeret, hidd el… igen boldogok leszünk.
A lakodalom elôtt való este vártunk reá, hogy búcsúztassuk el a legényi élettôl. Késôn jött. A mátkájánál volt. Egyikünk felköszöntôt mondott, sok bolondsággal felhabarva. Laji mosolygott rajta. Igen csendes volt különben. Ki csodálná? Egy új élet elôtt…
Mikor elváltunk, ennyit szólt csak:
Legyintett a kezével: igazán mély, bánatos tekintettel nézett meg, s elváltunk.
…Reggelre fôbe lôtte magát. Ah! milyen sárga volt, mint a föld… A kakukkos óra ketyegett feje fölött a kis fészekben…
Könyvajánló
A történész George Duby nemrég közreadott önéletírásában olvasom, hogy a francia középkor írott forrásait már a 18-19. században kiadták nagyjából-egészében, levéltáraik e tekintetben alig rejtenek valami felfedeznivalót. Irigylésre méltó állapot. Avagy siralmas dolog a levéltárosok számára.
Nem így saját közelebbi történelmünk esetében. Nálunk a levéltáros - ha hozzá lehet férni az iratanyaghoz, s akad ember, aki vállalja a rosszul megfizetett hivatásos pornyelést - oly tömérdek soha ki nem adott okmányra, forrásra lel, amelybôl holta napjáig vígan-vakon csemegézhet, s nem merítette ki a múlt mélységesen mély kútját.
Különösen érdemes a közigazgatás-, a gazdaság- és helytörténet terén beleásnunk magunk a betûfövénybe a központi és helyhatósági archívumokban, hiszen az iratanyag változatos, széles, egy-egy témakört tekintve viszonylag bôséges. Fôleg a hivatalok termelte iratok - rendeletek, listák, összeírások, kimutatások, elaborátumok, leiratok, átiratok, kérvények és reájuk tett válaszok - sorjáznak a 17. századtól kezdve végtelen folyóméterekben, ha a teljes egész erdélyi iratanyagot vesszük figyelembe. Lehetnek elveszett forráscsoportok, elpusztult iratok és kisebb levéltári gyûjtemények, amelyek ma lappanganak, bizonyos jelenségeket nem tûztek a régiek tolluk hegyére, egészében véve azonban az erdélyi századok színes átfogó képe lesz megrajzolható, ha a levéltárak kincsei nyomtatásban (virtuális világhálón, elektronikus kiadásban, CD-n is) megjelennek, s a kutatók reájuk támaszkodva kísérletek sorozatával közelítenek az egykori valóság felé, törekednek közelebb férkôzni elôdeink életéhez.
A székely székek forrásanyaga is mind gyakrabban kerül felszínre a szakpublikációkban. Nem csak a Székely Oklevéltár új sorozatára gondolok, de Pál Antal Sándor, Tüdôs Kinga vagy Demény Lajos munkáira, Szabó Miklós, Hermann Gusztáv Mihály és Garda Dezsô feldolgozásaira is. (A sor jóval hosszabb, itt csupán néhány kiragadott újabb példával kívántam állításomat aládúcolni.)
Debrecenben az Erdély-történeti Alapítvány kiadásában egyebek mellett három érdekes forráskötet is napvilágot látott (még 2001-es impresszummal) az 1820-as Cziráky-féle összeírás parasztvallomásaiból. Az elsô kötetben Udvarhely székiek vallanak, a második és harmadik darab viszont már Maros székrôl hoz újabb érdekes és változatos tudnivalókat. A kötetbe felvett vallomások szerint 120 település helyzetérôl faggatták a kérdezôbiztosok a falusbírákat, szabad parasztokat, colonusokat, azaz jobbágyokat és zselléreket. Hangsúlyozzuk: 120 faluban az 1820-ban létezô (feltüntetett/lehetséges) 126 Maros széki helység közül. Megannyi új forrás, adatbázis, kútfô azok számára, akik Szováta vagy Agárd, Marosszentkirály vagy Csejd, Erdôszentgyörgy, esetleg Berekeresztúr, Seprôd, Torboszló, Bazéd, Marosszentanna, Bárdos stb. 1820-as állapotaira kíváncsiak.
Nem valami öncélú adatgyûjtés vagy statisztikákat imádó urak régi bolondériájából születtek a vaskos kötetek annak idején, hanem a 19. század elsô évtize- dében az egész provinciát sújtó aszály és a nyomában fellépô éhínség, elvándorlás, kétségbeesés arra sarkallta a császári hatóságot, hogy még egyszer nekigyürkôzzön az erdélyi úrbéri rendezésnek. Azaz rendezze pontos ismérvek és mércék mentén (az államhaszon és munkaerô-tartalék növelése/megôrzése sem elhanyagolandó szempont!) a jobbágyok és zsellérek kötelezettségeit a földesurakkal szemben. Hogy a magyarországihoz hasonló, viszonylag tisztább, világosabb, mérhetôbb állapotokat teremtsen a mezôgazdságban, a falvak világában a földesúr és a szolganépség között.
1769 óta többször is kísérlet történt a szolgálmányok, kötelezettségek kitisztázására elvi alapon, gyakorlati céllal, de a Gubernium, a kijelölt bizottságok, a földesurak és helyi notabilitások, országgyûlés mindenkor sikerrel álltak ellen Bécs szándékának, a központi akarat megvalósulását bürokratikus eszközök odázták el. Korszerûsítés és átláthatóság, a jobbágyterhek könnyebbítése helyett csak jobban összekuszálták a helyzetet, és sûrûn összefonódó, liános, szinte járhatatlan "ôsvadont" ôrzött meg a "ritkítás" elmaradása, a korszerûbb "erdômérnöki tervek" meghiúsulása. E területen folyton csapdákba tévedtél, s az 1848-as jobbágyfelszabadítást követô idôkben ezek a csapdák rejtett aknáknak bizonyultak, amelyek folyton felrobbantak, véresen komoly összecsapássá fajultak földesurak és parasztok között.
1820-ban a kérdezôbiztosok (Maros szék hivatalnokai)
több mindenre szerettek volna választ nyerni: melyek a falu nem
szabad embereinek kötelezettségei a hely földesuraival szemben
(tekintettel az erdélyi földbirtok töredezett
szerkezetére, az
"egy falu - egy földesuraság" szinte
elképzelhetetlen volt már a 19. század elején), s ha
ezeket valamiféle szerzôdés vagy csupán a
szokásjog szabályozza; mikorról keltek, ha voltak, a
korábbi egyezségek a jobbágyi kötelességek
dolgában; miben állnak a különféle
szolgálatok; melyek volnának egy-egy helység hasznai,
bevételei, könnyebbségei, elônyös
adottságai és miféle terheket rónak a
közösségre az életforma napi gyakorlati
hátrányai, tehertételei; mekkora a jobbágytelek
nagysága, mi tartozik bele, mekkora hasznot hajt
gazdájának; mit és mennyit adnak évente a
földesuraknak a szolgálónépek; hány elhagyott
puszta telek van a faluban, mi az oka a pusztásodásnak;
rákérdeztek az erdôlésre, arra, ha
használhatják a falu lakói az erdôket (ha vannak);
szoktak-e fával, sóval kereskedni; mikor és ki tarthat
korcsmát, boltot a helységben; vannak-e fábrikák a
településen; mi a vásároskörzete az egyes
falvaknak, hova járnak vásárba, boltba, patikába;
milyenek az utak, mekkorák a távolságok, van-e folyó
a közelben és hogyan hasznosítható ereje stb.
A megkérdezettek készséggel válaszolnak. Ahol elégtelen egyikôjük tudása, ott mások kiegészítô vallomásait is belesûrítik az adatfelvételbe. Olyik lap ôrzi még a tájnyelvi sajátosságok maradványait is. A válaszokból nyerhetô kép, ha egyenetlen is, holott kilenc azonos fôkérdésre kell mindenütt feleletet adni, vallani, mégis fontos marad, hiszen 1848 elôtt ez a legfontosabb adatforrás az egyes falvak gazdasági és társadalmi életére nézve, természeti viszonyainak tekintetében. (Pl. a vízügyi szakemberek számára érdekes partvédelmi adalékokkal szolgál.) A szék tisztségviselôi, a falusbírók néhol a korabeli hiteles kontraktusok másolatát is mellékelték a vallomásokhoz.
A kötetet Takács Péter, a debreceni egyetem kutatója rendezte sajtó alá. Ami nem azt jelenti, hogy a mû mentes az apró, néha bosszantó sajtóhibáktól. Egészében véve azonban kapitális és megkerülhetetlen forrása lesz a helytörténetnek. Bár a szakemberek régóta ismerik, szemelgettek is belôle, teljességében azonban csak most látott napvilágot. Az összkiadás végén külön kötetben közlik az összesített eredményeket a jobb rálátás végett. Egyelôre az egyes köteteknek nincsen mutatójuk, a falvak kikeresése az egész tartalomjegyzék átfutásával történik.
Sebestyén Mihály
Fiatal festô, a pályakezdô George Mircea képei láthatók még pár napig a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban. Érdekes bemutatkozás egyetlen témára. A bukaresti mûvészeti egyetem idei végzettje, Horea Pastina besztercei tanítványa a tavasszal rendezte meg elsô egyéni tárlatát Nürnbergben, városunk közönsége után a kolozsvári ismerkedhet meg különös festôi világával. Végignézve buja vegetációjú kertképeit, melyeken virág és gyümölcs gazdag összevisszaságban tölti ki a vászon felületét, sejtelmes csend, békesség, de valamilyen lappangó titok képzetét is keltve a nézôben, inkább olvasmány- vagy filmes élményeink aktivizálódnak, mint valós emlékeink. Liliom és rózsa, írisz és szálvia, szôlô és alma meg birs kínálja színesen magát a szemnek, álmot és realitást harmonikusan egybekavarva, paradicsomi hangulatot kölcsönözve a mûvész által elénk képzelt természetnek. Biztos hallunk még George Mirceáról.
N.M.K.
A közelmúltban a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szervezésében a Kultúrpalota kistermében három amerikai elôadómûvész koncertezett. Maria Opatz-Muni énekszólista - az Ohio állambeli Miami Zenemûvészeti Egyetem adjunktusa, Gremmy- díjas elôadó -, Mary E. M. Harris mélyhegedûs, aki Európa-szerte vendégszerepelt, vezetô szerepet tölt be - többek között - a luxemburgi Echternach Fesztiválzenekarban és az ohiói Columbusban a Pro Musica Kamarazenekarban, valamint Donna Hallen Loewy zongoramûvész, aki gyakran vállal hangszeres kíséretet az Államokban, tanácsadója és társszerzôje a Barry Green szerkesztette A vokális zene belsô játéka címû kézikönyvnek. Kamarahangversenyük ígényes mûsorán több Enescu-mû (Hét dal Clement Marot szövegére) és egy mélyhegedûre és zongorára írt hangversenydarab, a korunk zenéjében új irányzatot képviselô, sok kamaramûvel bíró Sosztakovics mélyhegedûre és zongorára írt, 147-es opust viselô szonátája, S. Paulus: Flowers Near the River címû válogatása, valamint J. S. Brahms két dala - op. 91 - szólalt meg. Karmester hiányában a mûvészi feladatok megoldásában, a hangzás egyöntetûségében az elôadómûvészek csak magukra és egymásra számíthattak.
Ritkán adódik alkalom elôadómûvész- hármast látni a hangversenypódiumon. Énekszólistát, hangszeres elôadót és hangszeres kíséretet biztosító elôadómûvészt. Valamennyien hölgyek és valamennyien fiatalok. Szépek, kedvesek, derûsek.
Nos, mihelyt a hangverseny végén elült a vastaps, az énekest bírtuk szóra elôbb. Kellemes, selymes tónusú mezzoszopránjával maradandó zenei élményt szerzett. Joggal, hiszen - mint kiderült - a mûvésznô gazdag, változatos, színvonalas elôadói karriernek örvend. A mester címet is megszerezte. Repertoárjáról kérdezve válaszolta, számos operarészletet szólaltatott meg az AEÁ-ban, Európában, beleértve a Houston Operát is, melyben fôszerepben lépett hallgatóság elé azon a világbemutatón, melyen John Adams: Nixon Kínában címû operáját mutatták be. Európában pedig a Hansel és Gretel címû operában, Hansel szerepében debütált.
- Hogy adódott alkalom így, együttes fellépésre Marosvásárhelyen? - kérdeztük.
- Mindhárman az Ohio állambeli Miamiban, a zenemûvészeti egyetemen tanítunk. Közös elhatározásunk eredménye, hogy ide utaztunk, a Bákó melletti George Enescu Központba, hogy részt vegyünk a Nemzetközi Enescu-fesztiválon. Tavaly is jártam Marosvásárhelyen, a Cincinnati városi Saint Johns unitárius templom kórusával és egyben a szólistájaként. Örömmel jöttem most is. Ami pedig a fesztivált illeti, Donna az interneten keresett és talált is két olyan Enescu-darabot, melyet együtt adtunk elô Brassóban.
- Ismert és értékelt nálunk is Enescu muzsikája - egészítette ki mûvésztársa szavait Donna Hallen Loewy kísérôtanár és állandó kísérô az Ohio állambeli Cincinnati tenor-konzervatóriumban. - Különlegesnek és hozzáférhetônek találjuk Enescu zenéjét. Komoly munkát, gyakorlást igényelt, míg koncertéretté váltak a darabok - vallott elôkészületeiket illetôen a zongoramûvész. A szerzô mélyhegedûre és zongorára írt koncertzáró darabja Amerikában is eléggé ismert. Ezért is döntöttünk mellette. Örülök egyébként, hogy birtokomban van egy Enescu által aláírt eredeti kotta. Abból is tanultunk.
- Hányadjára vesznek részt ezen a nemzetközi fesztiválon? - fordultunk a továbbiakban Mary E. M. Harris kiváló tanár címet viselô brácsamûvészhez, aki - mint mondotta - tagja az Ohio állambeli Oxford Vonósnégyesnek az oxfordi Miami Egyetemen. Ezt megelôzôen a Dakota Vonósnégyes és a Montreali I Musici fô brácsása, majd a dél-dakotai és Fox Valley-i szimfonikusok és az Új Amerikai Kamarazenekar fôbrácsása.
- Bár elsô alkalommal koncerteztünk Brassóban, reméljük, sikerült emlékezeteset nyújtanunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A táj lenyûgözô, a fesztivál hangulata ösztönzô, ihletô. Komoly együttmûködés elôzte meg részvételünket a fesztiválon. Új darabokkal készültünk, mégis különleges gondot fordítottunk az Enescu-mûvekre, mivel a szerzôrôl elnevezett zenei eseményre érkeztünk.
A mûvésztrió következô "kon- certvárosa" a Cenk alatti volt, illetve az unitárius templom.
Felemás elôadást láthattunk 2002. szeptember 4- én, 5-én, 6-án és 7-én este 10 órai kezdettel a Színpad Kulturális Alapítvány, ill. a marosvásárhelyi önkormányzat szervezésében a marosvásárhelyi várban, Liviu Pancu rendezésében.
1990 márciusa óta gyakori megoldás nemzetiségi kérdést kreálni a Shakespeare-dráma családi viszályából. Az alapötlet a konfliktusnak az etnikai ellentétek síkjára való leegyszerûsítése: Rómeó/Montague-k románok, ill. Júlia/Capuleték magyarok. Az elképzelés kézenfekvô, ám mégsem eredeti. Hasonló koncepcióra épült 1992-ben a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetemen nem kis botrányt kavart Elek Judit magyarországi filmrendezônô vendégrendezése is.
Az elôadás kétnyelvûsége a nézôk legalább felének nyilvánvaló akadályt jelentett. Kétségtelen azonban, hogy ez a kétnyelvûség a színészi játék roppant hatásos, hálás elemévé vált, midôn egy román ajkú színész a maga töredezett magyar nyelvtudásával szólalt meg, ill. fordítva. A kosztümök, a népi ihletésû archaizáló jelmezek színvilága még határozottabban aláhúzta az alapötletet, amely végsô soron nem lett szerencsés megoldás, hiszen érthetôen nem örvend nagy népszerûségnek ez a gondolkodásmód, éppen Marosvásárhelyen.
Maga az elôadás jellege, stílusa, elôadásmódja is kísértetiesen hasonlít Ecker közelmúltbeli németországi, berlini rendezésére, melynek megoldásaiból Pancu bôségesen igyekezett meríteni.
A vár minden egyes alkotóeleme, az utcai világítótest, a macskaköves tér, az utcácskák, járatok, a várfal, a lézengô nézôk, és - mondjuk ki! - maga a színpad is az elôadás szerves részévé tud válni, ám sajnos nem tudhatjuk, az alkotók milyen minôségû t&eacu