LIV. évfolyam 209. (15172.) sz.

2002. szeptember 9., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Markó Béla: Célunk, hogy azokat a döntéseket, amelyek rólunk szólnak, mi hozzuk, azokba, amelyek rólunk is szólnak, beleszóljunk

Mózes Edith

Szombaton, az RMDSZ marosvásárhelyi székházában ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). Napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, a területi elnökök beszámolói, valamint a kedvezménytörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdések szerepeltek. Ugyanakkor megtárgyalták a tulajdon-vissza-szol-gáltatások helyzetét a megyékben, s elôkészítették a Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT) soron következô ülését. A tanácskozás szünetében Markó Béla szövetségi elnök, Winkler Gyula képviselô és Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök tartott sajtótájékoztatót.

Az elnök elmondta, hogy az új parlamenti ülésszak kezdetén elemezték az eltelt idôszak történéseit és felleltározták az elkövetkezendô idôszak feladatait. Fô téma - természetesen - a kormánypárttal, illetve a helyi szervezeteivel kötött protokollum értékelése volt. Markó szerint a mérleg pozitív, véglegesítették a tulajdontörvényeket, alkalmazzák. Hangsúlyozta: a következô idôszak fontos problémája a 2003-as költségvetés elfogadása, s ami még fontosabb, hogy az RMDSZ számára is elfogadható tartalmat kapjon. Ezért már elkészítették javaslatcsomagjukat és megkezdték a tárgyalásokat a pénzügyminisztériummal. A politikusok szerint az RMDSZ javaslatai a költségvetés reformját emelik ki olyan értelemben, hogy a decentralizáció jegyében a helyhatóságok az újabb feladatok mellé megfelelô pénzügyi hátteret is kapjanak.

Az RMDSZ elnöke kiemelten fontosnak nevezte az utcanevek, terek, intézmények elnevezésére vonatkozó sürgôsségi kormányrendeletet, amely tisztázza, hogy nem a prefektus által kinevezett megyei bizottság tiszte a névadás, hanem a helyi tanácsoké. A bizottságnak konzultatív jellege lesz. A megyei protokollumok, jelentette ki, kisebb-nagyobb döccenôkkel ugyan, de mûködnek. Probléma Kolozs és Beszterce-Naszód megyében van. Ezek a problémák egyébként a szeptember 21-i SZKT-ülés egyik napirendi pontját képezik.

Kérdésekre válaszolva Markó Béla reményének adott hangot, miszerint novemberben Prágában Romániát is meghívják a NATO- ba, illetve nem hiszi, hogy Romániának az USA-val nemrég megkötött egyezsége veszélyeztetné vagy késleltetné az ország európai uniós csatlakozását. Határozott igennel válaszolt arra a kérdésre is, hogy helye kellene-e legyen a magyaroknak a decentralizált intézmények, a rendôrség és az igazságszolgáltatás vezetô tisztségeiben. Kijelentette, ez a kitétel benne van az országos protokollumban is, erre szolgál a decentralizálás, demilitarizálás. Nagyon fontos, hogy a döntéseket azok hozzák, akik a legjobban ismerik az illetô közösséget. Azt szeretnénk elérni, mondta, hogy azokat a döntéseket, amelyek rólunk szólnak, mi hozzuk meg, azokba, amelyek rólunk is szólnak, beleszóljunk.

Bruce Jackson a titkosszolgálatok reformjáról

A washingtoni hatóságok szerint a romániai titkosszolgálatok reformja jó irányba halad, az utóbbi idôben számos elôrelépés történt ezen a téren, ám a prágai NATO- csúcs után ezeknek a reformoknak folytatódniuk kell, jelentette ki szombaton Bruce Jackson, az Amerikai Egyesült Államok NATO-fôtárgyalója.

Jackson elmondta, hogy megbeszélést folytatott a romániai titkosszolgálatok vezetôivel, akik benyomása szerint "megértették" az intézmények megreformálásának szükségessége kapcsán megfogalmazott üzenetet. A fôtárgyaló közölte, jövô év tavaszán valószínûleg visszatér Romániába, amikor az illetékesekkel, a sajtó és a civil szféra képviselôivel való találkozóján felméri majd, milyen lépések születtek ez idô alatt.

Ebben az ügyben valószínûleg a NATO- csatlakozásról szóló szerzôdés aláírásakor is folytatódnak a tárgyalások, mivel Jackson szerint az
amerikai tisztségviselôket élénken foglalkoztatja a titkosszolgálatok reformja.

Randy Schenneman, az Amerikai Egyesült Államok NATO- bizottságának tagja úgy vélte, hogy a volt romániai szekusok problémáját nem annyira ezeknek a titkosszolgálatokban való jelenléte jelenti, hanem az, hogy akik a kormányzaton kívül tevékenykednek, olyan információkkal és adatokkal rendelkeznek, amelyek révén kapcsolatban állhatnak a román politikai szférával. - Ez egy szélesebb körû megbeszélés része, mint például a korrupció, az érdekellentétek kérdése, vagy az, hogy a kormány tagjai tevékenységük ideje alatt nem folytathatnak magánjellegû üzleti tevékenységet. Emellett szükség van olyan, az üzleti élet átláthatóságát szolgáló törvényre is, amely révén az állampolgárok betekinthetnek a tisztviselôk jövedelmébe - nyilatkozta Schenneman.

(MEDIAFAX)

Nemzetiségi színházi fesztivál kezdôdött Bukarestben

Elôször tartják Bukarestben a romániai nemzetiségi színházak országos fesztiválját. A szeptember 8-tól 15-ig tartó eseményt a tájékoztatási minisztérium, a bukaresti állami zsidó színház és a bukaresti Európai Kulturális Központ rendezi.

Zsehránszky István, a tájékoztatási minisztérium etnikumközi hivatalának igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az idei fesztivál bukaresti rendezvénysorozatával tíz romániai magyar, két német és egy zsidó együttes elôadásaiból alkothat képet magának a román fôváros színházkedvelô közönsége a romániai nemzetiségi színmûvészeti intézmények produkcióiról és színvonaláról. - Bár görög nyelvû színház nincs Romániában, az idén a fesztivál közönsége láthat egy görög nyelvû elôadást is, amelyet neves bukaresti román színészek alkalmi együttese mutat be. Mellettük bemutatkozik három magyar, illetve német színiakadémiai és fôiskolai stúdió- együttes is - mondta az igazgató. A fesztivál egyik érdekes színfoltjának ígérkezik, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház bemutatja Madách Imre Az ember tragédiája címû drámáját. Madách mûvét elsô alkalommal 1975-ben láthatták Bukarestben, a 27 évvel ezelôtti színháztörténeti premiert azóta nem követte újabb bemutató.

Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója a mostani bemutató kapcsán azt hangsúlyozta az MTI-nek, hogy az együttes, Bocsárdi László mûvészeti vezetôvel az erdélyi hagyományokban gyökerezô korszerû színházat igyekszik megteremteni. Ennek egyik illusztrációja a mostani Madách-produkció. A darab fiatal fôszereplôinek játékában és az elôadás szemléletében a magyarországi színmûvészeti szakemberek közremûködése is érvényesül. A szentgyörgyi Tragédiát a Magyarországról érkezett Árkosi Árpád rendezte, díszleteit Merétei Tamás, jelmezeit pedig Bozóki Mara készítette.

A fesztivál keretében a nemzetiségi színházak vezetôi tanácskozást tartanak. A napirenden a kisebbségi színházak kulturális egyesületének létrehozása szerepel. Ez az egyesület a tervek szerint megteremtené a kisebbségi színházak együttmûködésének szervezeti kereteit.

Romániában elôször 1978-ban Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a romániai nemzetiségi színházak fesztiválját. A két év múlva tartott második seregszemlét hosszú szünet követte, majd 1992-ben próbálták elôször újjáéleszteni a fesztivált. A nehézségeket mutatja, hogy a következô fesztiválra újabb kilenc évet kellett várni, a nemzetiségi színházak negyedik alkalommal tavaly találkoztak Sepsiszentgyörgyön.

A mostani bukaresti bemutatkozás újdonságnak számít abból a szempontból, hogy egységes a tematika: valamennyi színház klasszikus darabot visz színre. Az esemény kapcsolódik az idén tartott Caragiale-évhez is: a fesztivál megnyitásaként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata a nagy román drámaíró Zûrzavaros éjszaka címû mûvével szerepel.

Hálaadás Koronkán

Korondi Kinga

Felújították a 200 éves templomot

Nem véletlen, hogy a koronkai gyülekezet tegnap az ünnepi istentiszteleten a Nehémiás próféta könyvében leírt templomjavítás történetét hallgatta, hiszen a 200 éves templomot éppen azok a hívek töltötték meg zsúfolásig, akik a felújított templom háladó istentiszteletére érkeztek. Ôk voltak azok, akik felismerték az isteni akaratot, amely akkor is észreveszi a nem helyénvaló dolgokat, amikor az emberek már megszokottnak tekintik azokat. Így történt, hogy ezelôtt egy évvel a lelkipásztor és a presbitérium kezdeményezésére hozzáfogtak a templomjavításához. Amint Harangozó György lelkipásztor elmondta, elkezdtek álmodni egy álmot: úgy számították, hogy a szükséges 154 millió lejt három év alatt összegyûjtik, és ebbôl elvégzik a szükséges javításokat, ám kezdeményezésük végül másokat is adakozásra buzdított, és ma már a 692 millió lejt felemésztô nagyjavítás után adhattak hálát. A majd 700 millió lejbôl sikerült a templom falait, kerítését, orgonáját, csillárját stb. felújítani, az óra még nincs kész, de hamarosan az is mûködni fog. A szükséges összeg jelentôs részét, 8000 német márkát és 1660 dollárt a Barátok Határok Nélkül holland szervezet keretében a gramsbergeni és De Krim-i gyülekezetek tagjai adakozták, ugyanakkor nem maradhat említés nélkül maga a gyülekezet sem, amelynek tagjai önzetlenségrôl tettek bizonyságot az elmúlt idôszakban. A hálaadó istentiszteleten az utolsó két hétben adakozók névsora végeérhetetlen, pedig a kétkezi munkát vállalókat fel sem sorolták. A majd egy évig tartó nagy munka alatt Tôkés Benjámin és Bálint mérnökök vezetésével nem csak saját munkacsoportjuk, de a falu önkéntesei is folyamatosan dolgoztak.

Az 1200-as lélekszámú gyülekezet jelentôs ünnepén jelen volt ft. Pap Géza püspök, valamint Ötvös József nt. esperes is, ugyanakkor a holland támogatók jelentôs csoportja. Az istentiszteleten jelen volt továbbá a békés együttélés jeleként Man Gabriel koronkai ortodox pópa is. Az istentisztelet után a felsoroltakon kívül köszöntôbeszédet mondott Nagy Márton, a község polgármestere és iskolaigazgatója, Wellmann Richárd is, ugyanakkor ünnepélyes keretek közt átnyújtották a templomalapító család két kései leszármazottjának, Tholdalagi Zsuzsának és Orsolyának az ajándékát: a vizsolyi biblia reprint kiadását és egy lelkészi reverendát. Az ünnepséget a frissen odakerült Pap István kántor által vezetett kórus énekei és szavalatok zárták.

Az "álomból felébredô" közöség pedig láthatta, hogy álma valóra vált és szája megtelhetett nevetéssel, ugyanakkor lelkében vihette haza a püspöki intést: hogy a kövekbôl készült építmény csak akkor válik templommá, ha azt a gyülekezet élôvé varázsolja, mely református sajátosságként mindig kész a megújulásra.

Magyarország egy napja

N.M.K.

Tés, Táp, Mözs, Kosd, Göd, Sé,Und, Dad, Börcs vagy Szuhogy, Vitnyéd, Koroncó, Bogyiszló,Múcsony, Nagydobsza, Nekézseny,Vanyarc, Kocsola, Héhalom és még hosszasan sorolhatnánk a furcsa egyszótagú vagy többtagú helyneveket Magyarországról, melyeket a Magyar Fotómûvészeti Alkotócsoportok Szövetsége, egyszerûbben a MAFOSZ kezdeményezte fényképészeti akció jóvoltából színes vagy fekete-fehér felvételekrôl is megismerhetnek az érdeklôdôk. A felsoroltaknál nyilván sokkal többet, hiszen a nagyszerû ötlet nyomán rengeteg helységben ragadtak fényképezôgépet és örökítették meg környezetüket az emberek, és nem csak a mifelénk ritkán emlegetett településeken. Tízezer képen rögzítették a millenniumi Magyarország egy napját, abból egy értékes, hatalmas gyûjtemény állt össze, amely egy szép és dokumentum-jellegében is különleges album született, valamint egy, illetve több vonzó kiállítás. Amint Gyôri Lajos, a MAFOSZ elnöke szombaton délután Marosvásárhelyen is elmondta a Várgalériában lezajlott hangulatos tárlatnyitón, olyan vizuális napló ez az anyaországi körkép, amit meghordozhatnak náluk is szerte az országban, de bemutathatnak a határon túli magyarságnak is. Szerencsések a marosvásárhelyiek, mert a vádorkiállítást, amelyen közel száz kép látható, Erdélyben városunk láthatja vendégül, majd a szlovákiaiak és a szlovéniaiak következnek. Ez a helybeli Fotóklub érdeme is, Fodor Imre alpolgármester jelezte is nyitóbeszédében. De a klubot képviselô Bálint Zsigmond fotómûvész is fontosnak tartotta elmondani. Együttmûködésük a MAFOSZ-szal még megannyi érdekes rendezvényt eredményezhet. Akár egy, a mostanihoz hasonló ötletes közös cselekvést is.

Gyôri Lajosék kezdeményezése nagy visszhangra talált, támogatók is álltak melléjük, ezért is sikerülhetett olyan figyelemre méltóvá mindaz, amit a várban magunk is megízlelhettünk. A képek nem mind mûvészfotók, elvégre olyan is küldött be felvételeket a felhívásra, aki csak amatôrként fotózgat olykor kedvtelésbôl, mégis így együtt megragadják a nézôt, aki külön jutalmazza, hogy a hozzá hasonló "névtelenek" láthatók a válogatásban saját foglalatosságaik közepette, és úgy érezhetik, hogy akár maguk is lehetnének a fotók
"hôsei". A tárlat két hétig várja a közönséget, érdemes felkeresni a Várgalériát, és azon se csodálkoznánk, ha a látottak olvasásra, kézikönyvek fellapozására késztetnék a látogatókat, elvégre, ha már több olyan helységnévvel találkozunk, amely felkelti az érdeklôdésünket, utána is nézhetünk, merre van, mit lehet tudni róla és így tovább. Az elegáns album pedig, amely csak kevés szerencsés tulajdona lehet, az ígéretek szerint eljut néhány közgyûjteménybe és ekképpen a marosvásárhelyiek számára is elérhetôvé válik.

Termésünnep Udvarfalván

A prefektúra is, a megyei tanács is bojkottálta

Kilyén Attila

Udvarfalván a Marosszentannai Polgármesteri Hivatal és a Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal által szervezett termékbemutató kiállítással kezdôdött a tegnap az az ünnepi rendezvény, amelyet a kultúrotthon négy évig tartó felújításának a befejezése alkalmából tartottak. A zömében Bubau Viorel polgármester által összeállított programot percrôl percre betartották. Reggel kilenc órakor a polgármester a tanácsosokkal kívánt megbeszélést tartani, amiatt méltatlankodva, hogy meghívókat küldtek mind a prefektúrának, mind a megyei tanácsnak, de egyik képviselôje sem tisztelte meg jelenlétével a települést (a megnyitóünnepség után sem). Viszont szép számban jöttek el a helybéli és környékbeli gazdálkodók és olyan országos érdekeltségû vállalkozások, mint a Paneuro, a Dafcochim, az olaszországi Piaggio.

Az udvarfalviak a tegnap saját ünnepüket ülték. Nem névnapot, nem szenteket és nem más egyebet, hanem saját munkájuk gyümölcsét, ahogy mondta Ráduly György tanácsos és zöldség-, virágtermesztô.

Azoknak mondjuk el röviden, akiket meghívtak és nem jelentek meg, hogy ennek a mezôgazdasági évnek egy nagyon szép eredményfelmutató momentumát szalasztották el. Látni kellett volna, amint Udvarfalva lakosságának 80%-a kiállítja terményeit, rendezett körülmények között, sátrak alatt. A gabonának, a zöldségnek, a keresett dísznövényeknek itt nincs piaca. Mit tehet a Marosszentanna községhez tartozó udvarfalvi gazda? Piacot szervez magának - ezt példázza a tegnapi rendezvény.

Az udvarfalviak nemcsak dolgozni szeretnek, adnak a mûvelôdésre is, amelynek hajlékát négy évvel ezelôtt kezdték el felújítani. Balázs József alpolgármester elmondta, hogy a kultúrotthon javítása végsô soron alapokig való lebontást és mondhatni teljes újjáépítést jelentett, ami kemény megpróbáltatások elé állította a marosszentannai polgármesteri hivatalt és Udvarfalva népét. A helyi tanács a tavaly és az idén összesen közel hárommilliárd lejt fordított az udvarfalvi kultúrotthon teljes újjáépítésére, amibe beleszámolták a polgárok által végzett közmunka értékét is.

A Füzesi Albert által vezetett Napsugár - a Maros táncegyüttes magyar tagozata ifjúsági utánpótlás csoportjának - mûsora adta meg a hangulatot. Ezután Ráduly György tanácsos mutatta be a felújított kultúrotthonnal szembeni téren kiállító gazdál-kodókat.

Viorel Bubau: "Rendhagyó ünnepségnek szántuk ezt a rendezvényt. Azt szeretnénk, ha minden év szeptember 8-án a helybeli termesztôk kiállítanák terményeiket."

Útnak indították az elsô segélyszállítmányt

(antalfi)

Szombaton reggel indult el a marosvásárhelyi várból az elsô segélyszállítmány a Ialomita megyei Facaieni-be. Mint ismeretes, a szóban forgó helységben augusztusban olyan erejû vihar tombolt, amely több lakást tett tönkre. A kormány nagyszabású gyorssegélyt juttatott a károsultaknak. A Maros megyei prefektúra és a helyi PSD adománygyûjtési akciót kezdeményezett a múlt hónap közepén, magánszemélyek, kereskedelmi társaságok, közintézmények, civil szervezetek támogatását kérve építkezési anyag, élelmiszer, ruhanemû és lábbeli gyûjtésére. A felhívásra jelentôs mennyiségû adomány gyûlt össze a várban: több mint 15 tonna cement, mintegy 100 köbméternyi faanyag, több mint 100 tonnányi gabona, két TIR tehergépkocsira való ruhanemû és lábbeli.

A segéyszállítmány többi részét jövô héten juttatják el Facaeni-be - nyilatkozta lapunknak Cristian Georgescu, a prefektúra szóvivôje.

Marosvásárhelyi kutyakiállítás, 2002

(ferenczi)

A szombat-vasárnapi marosvásárhelyi nemzetközi, valamint országos kityakiállítás talán minden idôk legnépesebb, és a kedvezô idôjárás, a szervezés miatt, legkellemesebb rendezvényének sikerült. Hogy nem volt túlzottan nagy tömeg és így hozzáférhetôek voltak mind a ringek, mind a gyepen várakozó kutyák, annak valószínûleg a kissé borsos belépôjegy volt az oka, viszont az ebtenyésztôk felfogása szerint csak az érdemel jó fajállatot, aki áldoz is erre, a kiállításra vonatkoztatva pedig, aki holmi vásári mutatványként nézte volna meg a seregszemlét, az jobb, ha nem ment el. Tény, hogy európai találkozó színhelye volt tegnap-tegnapelôtt a középkori vár udvara, s az ebkedvelôk ritkaszép példányokban gyönyörködhettek. A fénypontot mind az öt verseny esetében az utolsó elbírálás jelentette, ami ugyancsak próbára tette a bírókat, ugyanis szinte lehetetlennek tûnt a rendkívül kiváló négylábúak közül a legkiválóbbat kiválasztani. Csak örömmel állapítható meg, hogy igazán rangos helyet és elismerést vívott ki a minden év szeptember elején tartott Marosvásárhelyi Nemzetközi Kutyakiállítás, s ez elsôsorban a megyei kutyaegyesület vezetôségének, valamint a tenyésztés terén szép sikereket elért egyesületi tagok érdeme.

Iskolatej-próba

Próbaakcióba fognak a kolozsvári Napolact és a dési Sompan cégek, amelyek az elektronikus versenytárgyalás értelmében egy évig szállítanak tejet és kiflit a Kolozs megyei kisdiákoknak, jelenti a Mediafax tudósítója. Vasile Soporan Kolozs megyei prefektus rendelete értelmében a két társaság a megye néhány nehezen megközelíthetô településén kezdi meg a szimulálást, amelynek révén az esetleges rendellenességek már a tanévkezdés elôtt kiderülhetnek. Az akciót Reketón, Révkolostoron és Pusztakamaráson hajtják végre. A dési Sompan által nyújtott 80 grammos kifli 2.513 lejbe kerül majd, míg a Napolact 3.361 lejért szállít egy pohár tejet. Az említett árak nem tartalmazzák az áruforgalmi adót, és illeszkednek a kormány által meghatározott maximális értékbe, amely szerint minden tanuló 7000 lej értékben kaphat tejet és kiflit; a cégek az iskolák kapujáig szállítják az uzsonnát. Kolozs megyében mintegy 28 ezerre rúg azoknak a diákoknak a száma, akik tejet és kiflit kapnak majd, közülük 18 ezren vidéki tanintézményekben tanulnak.

Álügyészt fogott a rendôrség

A bukaresti 11-es számú körzeti rendôrség munkatársai pénteken ôrizetbe vettek egy nôt, aki ügyésznek adta ki magát, és jelentôs pénzösszeg ellenében bírósági segítséget ígért különbözô személyeknek, tájékoztat a fôvárosi rendôrség. Arra hivatkozva, hogy ügyész, és magas beosztású ismerôsei vannak a törvényszéken és az ügyészségen, Mirela Tudorache (33 éves) ebben az évben kétszáz dollárt és hatmillió lejt kért és kapott két bukaresti asszonytól. A pénzösszegek fejében Tudorache azt ígérte a nôknek, hogy számukra kedvezô módon befolyásolja az ellenük indított bûnvádi eljárást. Hogy megtévessze áldozatait, Tudorache névjegykártyát és kitûzôt készíttetett magának, és az ügyészség által használt formanyomtatványokat használt. A Bukarest hatodik kerületében lakó Mirela Tudorachét hivatalos okiratok meghamisításával, csalással, hivatali hatalom jogtalan felhasználásával és befolyással való üzérkedéssel vádolják.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Görkorcsolya

Pályaavató miniszteri ígéretekkel

Giorgiu Gingaras ifjúsági és sportminiszter jelenlétében ünnepélyesen felavatták a Május 1 strandon kialakított aszfaltburkolatú görkorcsolyapályát. Az ünnepségen jelen volt a sportág legidôsebb sportolója, a 90 éves id. Gáll Károly, a hivatalosságok közül pedig Ovidiu Natea prefektus, Burkhardt Árpád alprefektus, Bidiga Tiberiu megyei sportigazgató, illetve Coros Vasile, a pályát birtokló Muresul klub elnöke. A miniszter a pályán szervezett országos görkorcsolya- bajnokság bevezetô momentumaként, Ovidiu Natea prefektussal együtt vágta el a háromszínû avatószalagot, majd rövid üdvözlô beszédében a jelen lévô hivatalosságokhoz, sportvezetôkhöz, és sportolókhoz fordult. Úgy vélte, hogy a város megérdemli ezt a létesítményt. Kiemelte, hogy Románia a világ elsô 10-12 sportnagyhatalma közé tartozik, ám létesítmények szempontjából még nagyon el vagyunk maradva. Ezért úgy gondolta, hogy a most felavatott pálya - noha viszonylag nem került sokba - rendkívül sokat segíthet a hazai korcsolyasporton. Ezt követôen a jövôbe tekintve nem kevesebbet ígért, mint egy gyorskorcsolya mûjégpálya megépítését Marosvásárhelyen.

Visszatérve azonban egyelôre a jelenlegi görkorcsolyapályára, már az avató alatt számos bírálat hangzott el a minôségére vonatkozóan. Igaz, csak a háttérben, és nem a hivatalos beszédek során. Az egyik kifogás a pálya szegélyére vonatkozott, amelyet a helyszínen öntöttek, s nem a legjobb minôségû betonból. Az egyik helyen a vadonatúj szegély máris darabokra töredezetten állt (az avatón!). A másik panasz a kanyarok dôlésszögét kifogásolta, különösen a sportolók panaszkodtak, hogy kisodródnak a kanyarban. Az egyszerû kavicságy (hja, így nem került olyan sokba!) alapozás azonban nem engedte meg a kanyarok jobb magasítását. Harmadsorban kérdés, hogy mennyire bírja ki majd az aszfaltréteg a téli fagyokat, hisz a keverék minôsége iránt is felmerültek bizonyos kételyek.

Minden kifogás ellenére azonban, ez a pálya az egyetlen ilyen jellegû létesítmény az országban, s rendkívül hasznos lehet a téli idény elôkészítése szempontjából. Ezt maga Jakab Andrea, Marosvásárhely egyetlen téli olimpikonja erôsítette meg, aki úgy vélte, hogy a felkészülése így sokkal alaposabb lehet. Mindez annak ellenére, hogy a korcsolyájának görgôi már néhány évesek, nem fognak igazán a kanyarokban, ezért nem is lehet velük maximális teljesítményszinten menni, csupán egy senki által nem kívánt bukás kockáztatásával.

Arany nélkül az országos bajnokságon

- Nagyon jó érzés itthon versenyezni - nyilatkozta Jakab Andrea, gyorskorcsolyázó olimpikonunk, sajnos ez azonban nem párosult eredményességgel is a görkorcsolyázó országos bajnokságon. Versenyzônk valamennyi távon kikapott válogatottbeli társától, Daniela Olteanutól, s meg kellett elégednie a második helyekkel. A vereségnek természetesen van objektív magyarázata is, hisz Andrea nem rendelkezik versenyképes görkorcsolyával, s a kanyarban csúszós, elkopott görgôk miatt nem tudott képességei csúcsán teljesíteni, viszont az is igaz, amit Coros Vasile klubelnök fogalmazott meg elôször, s maga a versenyzô is elismert, hogy a tavalyi idény utáni hosszú kihagyás meglátszik a felkészülésen, magyarán: Jakab Andrea nem volt kellôen felkészülve erre a versenyre.

Nos, ez önmagában talán nem is lenne baj, hisz elsôrendû célkitûzés mégiscsak a téli gyorskorcsolyázó nemzetközi idény, a nagyobb baj, hogy láthatóan kedvetlenül végzi edzéseit a sportoló, miután a mai napig sem kapta meg a tavalyi országos csúcsaiért megígért anyagi juttatást, s ilyen körülmények között nem látja értelmét erôfeszítéseinek.

- Úgyis abbahagyom - jelentette ki ismételten Andrea, az pedig igencsak nagy kár lenne a marosvásárhelyi sport szempontjából. Ha ez bekövetkezik, a felelôsséget az esetleges veszteségért a meggondolatlanul ígérgetô sportvezetôk viselik majd.

A további marosvásárhelyi versenyzôk közül a legjobban Demeter Balázs szerepelt, aki az ifjúsági III. korosztályban 2. helyen végzett 1000 és 1500 méteren, s 4. lett 500-on, így az összetett 2. helyét foglalta el. Ugyanitt Pop Cornel 4. lett. Az ifjúsági I. korosztályban Duka Szilárd 4., Czirjék Levente az 5.-ként zárt, míg a gyerek II. korosztályban Szász Andrea az 5. helyen végzett.

Félidôk a pokolban

Hogy hány kerekedik ki majd belôlük, azt esetleg csak a fortunai fodrászüzletben, tarotkártyából vetítheti elénk a mágus. Az viszont már következmény-mentesen kijelenthetô, hogy Costin Laurean forgatókönyve minden ízében lepipálja a Bacsó Péterét, aki össz-vissz csak két reprízre tudta pályára küldeni munkaszolgálatosait. A kapualjakban operáló valutaüzérbôl makrogazdaságunk papírra számûzött növekedése folytán üzletemberré, pénzemberré avanzsált Bukfenc, országos hálozattá felfejlôdött álmecénás, elôdei példáját követve, imidzsteremtô és bugyellárisgömbölyítô szándékkal, 2001 tavaszán beszállt a labdarúgásba és felvállalta az illusztris inkompetenciák által irányított ASA sportklub finanszírozását. A futballhoz ugyan halvány gôze sem volt, de nagyobb kaliberû pályatársai allûrjeit szorgalmasan lepuskázgatva, elhitette magával és ideig-óráig velünk, a gyógyíthatatlan kelekótyáknak tekintett "mûélvezôkkel", hogy könnyen szerzett milliócskáival feléleszti a klinikai halál állapotában agonizáló sportágat. Holmi okkult manôvereknek köszönhetôen a 2000/2001- es bajnokság végelszámolásánál a csapat még fennakadt a B-divízió nem túl sûrû lyukú rostáján, és természetesen a "nagy menedzser" ezt saját vitathatatlan sikerének könyvelte el. Felvillanyozta hozzáértése, edzôt váltott, elkótyavetyélte legjobb zsukásait, értékbeli pótlásukra rá se rántott, mi több, a következô évadra meghirdette az idôközben rabszolgáivá tett védencei számára "a nagy menetelést". A bajnoki nyitányra ugyan a kocsi elôállt, de gebeértékû, sûrûn lómészárszékra ítélt szakvezetése, kétes értékû játékosállománya, hozzáértéssel nem vádolható fômuftijai kimunkált kakofóniájának eredményeképpen kátyúba merült és benne is ragadt. Csengettek talán örökérvényûen a második vonalnak a két víz között. A nyári uborkaszezonban Humbug Laur még felröppintett néhány galambot: helyet vásárol az elsô osztályban, rebesgette a médiában, késôbb a B osztályos piacot is riogatta, de lepedôosztásnál aztán végre színt vallott: országos minimálbért még hajlandó megszavazni a labdakergetôknek az elemista szintû harmadik osztályban, s akiknek meg nem tetszik, mehetnek amerre látnak. Jobban mondva, amerre ô tereli ôpirinyóságaikat. Ponyvára dobta és eladta az egész csapatot. En gros, en detail. Ami a marosvásárhelyi focit illeti: je m'en fiche, tette hozzá frankofon lezserséggel. Minálunk sincs gyakrabban kutyavásár, mint a Gellérthegy tövében. És egyébként is "biznisz isz biznisz" hangoztatta, anglofil mûveltségét is megcsillogtatandó.

Így aztán "új búzakenyérkor", gyermekkeresztesek vonultak
"zakópróbára" a város képviseletében. Azért a városért keresztre feszülni, amelynek nagyérdemû tanácsi testülete és sportos svádájú polgármestere leragadt a fülek botjának totális lemerevítése szintjén. A veszett fejsze nyele ily módon újra a hadsereg kezébe került. Mérlegelve a szitut, régi, kedves kolleganôm aranyköpése jut minduntalan az eszembe: "háborúban a tankosok, békeidôben a bankosok" tehetnek a legtöbbet embertársaikért. Nálunk, Szkizofréniában, a mondás kényszerûen elôjelet váltott. Megnyugtató pacifista légkörben, az olajágak menedékébôl, elszántan naiv harckocsizók (l. Virgil Lacatus ezredes "mes- terlövész") próbálják menteni a még menthetôt, a látszatot, a széfek címzetesei többre becsülik az otthon zöld füvét az Erzsébet-ligeti stadion gondozatlanul burjánzó gyepénél. Nyugodjék csendesen! - koccintják össze önelégülten fröccsös poharaikat. Lelkiismeretük tiszta, szlogenbe fojtva: nici usturoi n-am mâncat, nici gura nu ne miroase.

Míg Fábri Zoltán stoplis halálraítéltjeit az ellenség lövette halomra, a mieink baráti kezeknek estek örök áldozatul. S akkor mi van? A Citadin juszt is kipiskótázza a Kossuth utcát. Végezetes végig.

Klósz Bálint

Hogyan lehet tönkretenni egy csapatot?

Bordas - Oláh, Bucur, Stoica, Pop, Ötvös, Oltean, Târnavean, Virág, Vancea, Fodor. Ha nem ugrik be a felállásból, hogy mely csapatról van szó, hát eláruljuk: a marosvásárhelyi CS Armata kezdte a fenti tizeneggyel a fogarasi találkozót a C-osztályos bajnokság elsô fordulójában. Hogy bôvebbet is eláruljunk: a fentiek közül csupán Ötvös lépte túl az ifjúsági korosztály határát, a a többiek valamennyien 18 évet meg nem haladó ifjúságiak. A keretben található másik felnôtt, Lôrinczi bordatörés gyanúja miatt nem vállalhatta a játékot, s a második félidôben a másodedzô Pâslaru is kénytelen volt pályára lépni, mert nem volt kit beküldeni.

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy az a priori bajnokesélyesnek kikiáltott Armata súlyos vereséget szenvedett Fogarason, ahol a 3. percben ráadásul a kiállított Stoica nélkül is maradt. Hogy miként jutott ebbe a helyzetbe a csapat, amelynek igencsak kevés az esélye, hogy túl sok
pontot szerezzen az elsô fordulókban? Miután szisztematikusan tönkretette, s a kiesésbe sodorta a csapatot, az együttes egykori fôszponzora, Costin Laurean azzal tette be végleg az ajtót, hogy az átigazolási periódus utolsó napján a vele szerzôdéses viszonyban lévô valamennyi játékost máshová igazoltatta, gyakorlatilag csapat nélkül hagyván az egyesületet.

- Kihirdettem a programot - mondta Fodor János vezetôedzô -, s másnap arra ébredtem, hogy nincs aki végrehajtsa. Ráadásul az átigazolási idôszak lejárt, s nem tudtunk már senkit szerzôdtetni.

Egy utolsó erôfeszítés révén Nagybányáról még sikerült áthozni három játékost: egy kapust, egy csatárt és egy sepregetôt, valamennyien 19-20 évesek. Ôk a 2. fordulótól állhatnak a rendelkezésre, de a keret így is nagyon vékony. A szakvezetés abban reménykedik, hogy - a szövetség ígérete szerint - az 5. forduló után még lesz egy kétnapos lehetôség arra, hogy új játékosokat igazoljanak, s legalább tisztességesen befejezhetik az idei bajnokságot, hisz többrôl már aligha lehet szó.

Egy idôsebb szurkoló meg is jegyezte az eset kapcsán:

- Még egy-két ilyen szponzor, s végleg eltemethetjük a marosvásárhelyi labdarúgást.

Veszélyben a portugál Eb?

A hét végén megkezdôdtek a 2004-ben Portugáliában esedékes Eb-selejtezô sorozat küzdelmei, azonban a rendezôk feje felett egyre sûrûsödnek a gondok. Két év múlva menthetetlenül meg kell rendezni az Eb-döntôt, ám az EU egyik legszegényebb országa egyre súlyosabb gazdasági válságba merült, ráadásul a futballgazdaság a luzitánoknál is komoly visszaesésben van.

2004-ben a sportvilág szeme Athénra és Portugáliára figyel. A görög polisz olimpiát szervez, míg az Ibériai-félsziget kisebbik országában Eb-re készülnek. Azonban mindkét EU- tagállam nehéz gazdasági problémákkal küzd, aminek komoly kihatása van a sportesemények szervezésére is. Portugáliában idén hatalmas árvizek pusztítottak, az ország kevés pénzügyi tartalékát a következmények felszámolására volt kénytelen fordítani. A stadionok építésére az új jobbközép kormány nem vállalja a pluszköltségeket, csak amennyit elôre kiszámolt a leköszönt szociáldemokrata kormány. A számítások azonban tévesnek bizonyultak, ez csak a költségek egynegyedét fedezi, ráadásul az önkormányzatok és a futballklubok jóval kisebb önrészt tudnak bevetni. Athénban a várost évtizedek óta sújtó közlekedési káosz és építkezési lemaradás jelent megoldhatatlannak látszó gondot.

Máskor az ilyen nagy horderejû sportesemények komoly gazdasági konjunktúrát vetítettek elôre. Mindannyiszor csak a megrendezéshez szükséges kezdeti források elôteremtése jelentett gondot, azonban szinte biztos volt az esemény gazdasági nyeresége. Annak idején a magyar olimpia megrendezése körül is a legnagyobb viták a kezdeti pénztôke elôteremtése körül folytak, a nyereségben mindenki egyetértett. A sport csupán ürügy, a hangsúly sokkal inkább a rendezvényhez kapcsolható gazdasági fellendülésen van, építkezésekbe kezdenek és fellendül az idegenforgalom, mindkét esemény komoly vállalkozói és alvállalkozói tömegeket mozgósít, munkahelyek létesülnek, a nemzetgazdaság új lendületet kap. Azonban nyár óta már tudjuk, hogy még a labdarúgó-vb sem minden esetben nyereséges. Ma már Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is bevallja, hogy Magyarország jelenleg nem lenne képes átvenni Portugália helyét.

Portugáliát ráadásul hamarosan kemény gazdasági szankciókkal sújtja az Európai Unió, mert túllépték a külkereskedelmi mérleg maximális háromszázalékos hiányát. Így a közel 550 millió dollárba kerülô építkezések újonnan politikai támadások kereszttüzébe kerültek, hiszen sokak szemében éppen ez a terület számíthat a költségek lefaragására alkalmasnak. És természetesen pluszpénzekrôl szó sem lehet, ráadásul a kormány jobb híján oltja a tüzet: megemelte az áfa mértékét és elzárta a szociális csapokat.

Sport terén a portugál futball nagyon komoly krízisen esik át, de egyelôre még a leszálló ág aljára sem érkezett meg. Nyáron Dél-Koreában a válogatott leszerepelt, az 1989-ben és 1991-ben junior világbajnokságot nyert együttes egyre inkább kiöregedett, és ma már aligha számít esélyesnek egy komolyabb összecsapáson. Klubcsapatok szintjén a BL-történet során elsô ízben nem szerepel portugál klub a csoportküzdelmekben (számunkra is sajnálatos, hogy éppen Bölöni László csapata bukta el a selejtezôket). Ami a hazai bajnokságot illeti, az elmúlt idényben az elsô osztály összvesztesége 91 millió euróra rúgott. És jóllehet a bevételek hatvan százaléka a Benfica, a Porto és a Sporting kincstárába került, még számukra is negatív maradt a végsô mérleg.

A múlt héten az UEFA második embere, Gerhard Aigner meglátogatta Portugáliát, s igyekezett jó képet vágni a gondokhoz. Nem is tehet mást egy sportdiplomata, meg aztán, az európai szövetséget aligha izgatja, hogyan és mibôl lesz Eb, annak lennie kell, márpedig erre a szervezôk minden ígéretet megtettek. Egyszóval Aigner elégedetten szemlélôdött.

- Mindenen rajta tartjuk a szemünket, és ismételten megállapíthattuk, hogy rendben zajlik a stadionépítési program - jelentette ki az UEFA ügyvezetôje. - A szervezôk semmivel sincsenek elkésve, azaz krízisrôl szó sincs.

Eközben egyre nô azoknak a tábora, akik az Eb- rendezés jogának a visszaadását követelik. Neves politikai szakértôk, építészek, gazdasági szakemberek jelennek meg a nyilvánosság elôtt és fejtik ki véleményüket, amelynek konklúziója minden esetben az, hogy nem szabad vállalni az Eb-rendezést, mert az könnyen csôdbe juttathatja az országot. Egyre többen állítják, hogy a klubok, politikusok és építkezési vállalkozók összefonódása taszítja szakadékba Portugália gazdaságát.

Mindez újra felveti a kérdést: hogyan tovább, profi futball? Vajon visszakerül a sportág az ôt megilletô helyre, ahol nem a pénz, hanem a játék a legfontosabb? Coubertin valamikor errôl beszélt, aztán egyre inkább elfeledtük. Az is lehet, hogy soha többé nem lesz már az, ami volt. Akkor viszont merre tovább? Várjuk meg ehhez a 2004-es portugál Eb-t és athéni olimpiát.

Kósa András

Teke

Az új szabályzat szerint indult
a bajnokság

Romgaz-Elektromaros - Metrom Brassó 3249-3095 (5-1)

Már az új szabályzat szerint indult az országos teke csapatbajnokság (nemzetközi téren ezt csak januártól alkalmazzák, a világkupa még a régi szabályzat szerint zajlik), ami azt jelenti, hogy férfiak és nôk egyaránt 4x30 vegyes gurítást végeznek (korábban a férfiak 4x50, a nôk 2x50 gurítással rendelkeztek). A nôknél a 20-szal több gurítás miatt átlagban mintegy 90 ponttal nô a teljesítmény, s a változás abban is befolyásolja az eredményt, hogy a nôk is négy pályán kell helyt álljanak (a korábbi kettô helyett), ezzel az alkalmazkodó képességnek megnô a szerepe. A marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros néhány tagjának máris kisebb nehézséget jelentett a korábban nem megszokott pályán teljesíteni.

A megváltozott szabályok azonban nem változtattak azon, hogy a vásárhelyi csapat továbbra is az ország legjobb együttese, s az egyik bajnoki ellenlábasát is simán, 154 fával gyôzte le. Ebben az sem akadályozta, hogy az egyik legjobbja, Baciu Doina hátfájással küszködött, s emiatt eredménye elmarad a megszokottól. A legjobb Munteanu Daniela volt, 573 fával. Íme a többi eredmény: Martina Emese 539 fa, Barabás Carmen 559 fa, Miklós Katalin 506 fa, Duka Tilda 545 fa, Baciu Doina 527 fa.

A következô fordulóban a vásárhelyi együttes a bukaresti Vointa vendége lesz.

Férfiak: Rulmentul Brassó - Elektromaros Marosvásárhely 3441-3195

Új támogatóval (a Koracell cég vállalta a kiszállások és bírói díjak fedezését, és szállított új felszerelést a csapatnak) vágott az új bajnoki idénynek a férfiegyüttes, melybe Nagyszebenbôl visszatért Szövérfi István és Majos Ferenc, illetve ahol katonasága alatt a talmácsi Cazacu Calin is játszani fog. Mindez azonban nem akadályozta meg az elsô fordulóban a vereséget a tavalyi bajnokság egyik döntôs csapatával szemben. A vásárhelyi pontszerzôk: Szövérfi István 566 fa, Majos Ferenc 504 fa, Seres László 537 fa, Cazacu Calin 571 fa, Orosz István 486 fa, Fekete József 531 fa.

Labdarúgó Eb-selejtezôk

Kiütéses román siker Szarajevóban

Szombaton - a többi európai selejtezô csoporttal egy idôben - a 2. csoportban is megkezdôdtek a küzdelmek.

Románia lehengerelte Szarajevóban a házigazda Bosznia csapatát egy olyan találkozón, amelyen bebizonyosodott, hogy túlzás volt
annyira tartani a bosnyákoktól. Iordanescu legénysége már a 10. percben két góllal vezetett, s
ekkorra gyakorlatilag el is
dôlt a mérkôzés sorsa, Ganea remek gólja a 29. percben már csak a hab volt a tortán. Három- nulláig nagyon jól fociztak a sárga mezesek, s utána is nyilvánvaló volt, hogy sokkal képzettebb labdarúgók az amatôröknek tûnô házigazdáknál, ám már takaréklángra kapcsoltak. Régi betegsége ez a hazai labdarúgásnak, s érthetetlen a televíziós szakkommentátor helyeslése, aki úgy vélte, nem szükséges erôltetni a további góllövést. Még mindig nem számít jó példának Németország, mely ha tízet tud rúgni, akkor tízet rúg, s utána pedig kíméletlenül hajt a tizenegyedikért. No de hát ez a különbség egy jó csapat és egy nagy csapat között.

A találkozó egyetlen román vesztesége Bogdan Stelea sérülése, a kapus egy kirúgás után meghúzódott és kénytelen volt átadni a helyét Vintilának.

Újabb jó hír a román labdarúgóknak, hogy Oslóban a két csoportbeli északi rivális döntetlenre játszott egymással. A dánok kétszer is vezettek, s talán megérdemelték volna a gyôzelmet, ám a norvégok mindkétszer egyenlítettek,
másodszor a játékvezetô által elrendelt negyedik hosszabbítási percben, amikor Carew volt eredményes. A langaléta színes bôrû norvég csatárra jó lesz Iordanescu védelmének is odafigyelnie, hisz természetesen semmi sem dôlt még el az Eb-selejtezô 2. csoportjában.

Eredmények: Bosznia - Románia 0-3; Norvégia - Dánia 2-2. Állás: 1. Románia 3 p. 2-3. Norvégia, Dánia 1-1 p. 4. Luxemburg 0 p. 5. Bosznia 0 p.

Az elsô nap az elsô meglepetések

Néhány meglepô eredmény is született a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezôk szombati nyitó játéknapján. Így például a Magyarországot is magába foglaló 4. csoportban a kiemelt Svédország botlott meg Lettországban, ahol csupán gól nélküli döntetlent volt képes kiharcolni. Nem remekelt a csoport másik vb-résztvevôje, Lengyelország sem, amely 0-0-s félidô után, kínlódva nyert San Marinóban. Magyarország szabadnapos volt, de egy barátságos mérkôzésen, Reykjavikban
2-0-ra legyôzte a házigazda Izland csapatát.

Egy másik hatalmas meglepetés Thorshavnban született, ahol Skócia csak nehezen, a 82. percben tudott egyenlíteni a Feröer-szigetekkel szemben, miután az északiak már 2- 0-ra is vezettek, s nem várt a horvátok hazai döntetlenje Észtország ellen. Nem elhanyagolható szenzáció Bulgária brüsszeli gyôzelme sem. A többi mérkôzésen - eltekintve talán az örmény-ukrán döntetlentôl - a várt eredmények
születtek.

1. csoport

Ciprus - Franciaország 1-2

Szlovénia - Málta 3-0

3. csoport

Ausztria - Moldova 2-0

Hollandia - Fehéroroszország 3-0

4. csoport

San Marino - Lengyelország 0-2

Lettország - Svédország 0-0

5. csoport

Feröer-szigetek - Skócia 2-2

Litvánia - Németország 0-2

6. csoport

Örményország - Ukrajna 2-2

Görögország - Spanyolország 0-2

7. csoport

Törökország - Szlovákia 3-0

8. csoport

Horvátország - Észtország 0-0

Belgium - Bulgária 0-2

9. csoport

Finnország - Wales 0-2

Azerbajdzsán - Olaszország 0-2

10. csoport

Oroszország - Írország 4-2

A Svájc - Grúzia (10. csoport) és a Liechtenstein - Macedónia (7. csoport) mérkôzéseket vasárnap este, lapzárta után játszották.

Gyorsasági motorkerékpározás

Gyôzelmek, kiállások

A vidrátszegi repülôtér betonján szervezték meg szombaton az országos gyorsasági motorkerékpározó bajnokság 4. fordulóját. Noha eredetileg hét fordulóra tervezték az idényt, úgy tûnik, a továbbiakban csupán még egy fordulót szerveznek - errôl a szerdai szövetségi ülésen döntenek -, s ha erre sor kerül, akkor ennek szintén Marosvásárhely ad otthont.

A bajnoki rangsorok a legtöbb géposztályban nagyjából kialakultak már, s ezen a vasárnapi verseny nem sokat változtatott. A marosvásárhelyi motorosok közül a legjobban Pákai György teljesített (igaz, ô továbbra is Steaua-színekben versenyez), aki 250 cm3-ben harmadszor is gyôzött és virtuális bajnok. Ebben a kategóriában Laczkó László a 3. lett. Ugyancsak Pákainak 125 cm3-ben a gépe elöregedése következtében nem megy már annyira jól, a négy fordulóból harmadszor is kénytelen volt feladni motorhiba miatt.

A szupersport osztályban Gagyi Péter megszerezte az idei elsô bajnoki pontjait: a második lett, miután korábban kétszer feladta, egyszer pedig nem indult, superbike-ban pedig kiállni kényszerült. A szupersportban az ISECO versenyzôje, Bokor Csaba a 6. kör után szintén kényszerûségbôl fejezte be a versenyt.

Az ifjúsági II. kategóriában a marosvásárhelyi Csók Károly a 6. helyen zárt, míg a junior I-ben Gyéresi József feladásra kényszerült.

Az egyes géposztályok gyôztesei: Junior III: Vajda Róbert (Arad); junior II: Faragó Róbert (Arad); Junior I: Mihailescu Remus (Bukarest); 50 cm3 nôk: Otilia Panca (Bukarest); 85 cm3: Csorgó Márton (Temesvár); 125 cm3: Pop Claudiu (Arad) (versenyen kívül a magyarországi Juhász Tamás gyôzött); 250 cm3: Pákai György; superbike: Pascota Ionel (Arad); szupersport: Pascota Ionel (Arad).

Kosárlabda

Idegenlégiós edzô és játékosok
a BC Muresben

Két hét a bajnoki idény kezdetéig

Miután gyakorlatilag a tizenkettedik órában sikerült megmenteni a marosvásárhelyi felnôtt férfi kosárlabdacsapatot a feloszlatástól,
Takács Károly, a BC Mures menedzsere máris ellentámadásba lendült, s a nehezen biztosított költségvetést a lehetô legoptimálisabb módon próbálja felhasználni, s a rendelkezésre álló alapokból a legjobb csapatot próbálja összehozni.

Noha a tavalyi bajnokságban szerepeltetett gárda legtöbb tagja fiatal és fejlôdôképes, mindenki elôtt nyilvánvaló volt, hogy a csapatnak az új bajnoki idényben nagyon nehéz dolga lesz, ha nem erôsödik meg egy-két játékossal. Ráadásul az A- osztály mezônyében az idén soha nem látott befektetésekre került sor, három-négy csapat (West Petrom Arad, Dinamo, Rompetrol Bukarest, U Kolozsvár stb.) - marosvásárhelyi szemmel - mesés költségvetésre tett szert, s több külföldi játékossal erôsített. Mivel a vásárhelyi csapatnak a szponzor iránti kötelessége is, hogy a BC Mures a két hét múlva induló idényben a legjobb nyolc közé kerüljön, az erôsítés számára is szükségszerûséggé vált.

A két leginkább lefedetlen posztra (egy szélsô és egy beállós) két fehérorosz játékosban találta meg a klub vezetôsége a megoldást. Andrej Plotnyikov 25 éves, 203 cm magas, szélsôt játszik, Minszkbôl származik. Korábban a legjobb fehérorosz csapatban, a Grodno '93-ban, majd az oroszországi Arsenal Tulában, végül a szlovén Savinski Honsiban játszott, tapasztalata van a Koracs-kupa nemzetközi sorozatában. Társa, Prjima Edvard szintén minszki és beállósként és szélsôként is bevethetô. Ô fiatalabb, 1979-es születésû, 202 cm magas, s több fehérorosz csapatban (köztük a Grodno '93, mellyel a Koracs-kupában is megfordult) játszott.

Mindkettôjüket Alekszandr Sesztopol ajánlotta, akit a marosvásárhelyi csapat mellé edzôként szerzôdtettek. A barátai által Szásának szólított Sesztopol többéves romániai tapasztalattal rendelkezik, a iasi-i csapatban kosárlabdázott. A transznisztriai Tiraszpolból származó szakember a moldvai válogatott kispadjáról igazolt át Marosvásárhelyre, s az ifjúsági szinten már több sikert elkönyvelô Steff Zakariás segédkezik neki.

A csapat most próbálja pótolni a felkészülés kimaradt idôszakát, s a kezdet elôtt két barátságos tornán is részt vesz. Az idén sajnos nem sikerül megszervezni a marosvásárhelyi kupát, ám ezt kiszállásokon játszott találkozókkal pótolják. Sesztopol egyelôre ismerkedik a csapattal, melybe visszatért Radu Horea, aki kisebb sérülésbôl épült fel a múlt héten. Ugyancsak sérült Uta Sebastian is.

Az új vezetôedzô - aki egyéves szerzôdést írt alá, a hosszabbítás lehetôségével - vonakodott attól, hogy megnevezze a csapata kezdô ötösfogatát, annyit elárult, hogy az elsô edzéseken a 15-ös (Trif), a 11-es (Feleki) és a 8-as (Szászgáspár) jó benyomást tettek rá. Ha a két fehérorosz idegenlégióst hozzáadjuk, mindjárt körvonalazódik egy ütôképes csapat, amelyben - az ellenféltôl, a taktikától függôen - természetesen a többiek is jelentôs szerepet játszhatnak.

Az egyik legnagyobb gond pillanatnyilag a kommunikációs nehézség áthidalása, hisz a fehéroroszok nem tudnak románul (magyarul értelemszerûen még úgy sem). Sesztopol, aki maga is töri a nyelvet, végzi a tolmács szerepét. Addig is, amíg a vendégek megtanulnak annyit románul, hogy közvetlenül is értekezzenek csapattársaikkal, angol szavakkal, illetve testbeszéddel próbálnak "szót" érteni.

Sportterem nincs, uszoda - lesz?

Szeptember 15-ére várja a fedett uszoda megnyitását az Iskolás Sportklub vezetôsége, természetesen elsôsorban az úszó szakosztály sportolói, akiknek a nyári hónapokra le kellett mondaniuk a létesítmény használatáról. Az uszoda, hosszas huzavona után úgy tûnik, a polgármesteri hivatal tulajdonába megy át, ami egyrészt régóta várt fejlemény, ugyanakkor izgalmakat is szül azzal kapcsolatosan, hogy miként sikerül az új gazdának biztosítani a mûködés feltételeit.

Mint ismeretes, az uszodát az építtetô egykori építkezési tröszt jogutódjaként a késôbb Seracom névre keresztelt Holding Rt. birtokolta. A privatizálás elôtt álló, állami tulajdonban lévô cég már rég nem az alaptevékenységével, csupán a Rebreanu utcai épületegyüttes kezelésével foglalkozik, abból szerzi jövedelmét is. A magánosítási folyamat felgyorsítását célzó sürgôsségi kormányrendelet elôírásai szerint az ilyen magánosítás elôtt álló cégek esetében a sportlétesítmények ingyenesen a helyi közösségek tulajdonába adhatók át. A magánosítási ügynökséget azonban nehéz volt meggyôzni, hogy az uszoda ebbe a kategóriába tartozik, annál is inkább, mert (egyes sajtóorgánumok befolyását is latba vetô) súlyos érdekharcok folytak a létesítmény tulajdonjogának megszerzéséért, s csupán a városháza, a megyei sportigazgatóság és az Iskolás Sportklub erélyes fellépése (a prefektúra támogatásával) akadályozta meg, hogy az uszodával együtt írják ki privatizációra a céget.

A pillanatnyi helyzet szerint az uszoda ügye megoldódni látszik, ebben az átmeneti idôszakban az ingatlan helyzetével kapcsolatban mégsem teljes a bizonyosság. Korábban az Iskolás Sportklub havi 40 millió lej bért fizetett a használatért, s elkelne a város támogatása abban a formában is, ha ettôl a bérleti díjtól eltekintene.

Nem sikerült viszont átvenni - a már említett érdekharcok következtében - a Seracom többi hasonló jellegû aktívumát, hisz a komplexumhoz sportterem, tekepálya is tartozik. Ez némileg az uszodát is érintheti, hisz Dorin Florea egy adott pillanatban kijelentette, hogy csak egyszerre hajlandó átvenni valamennyi aktívumot, s félô, hogy ennek az uszoda megnyitása esik áldozatul. Másrészt a Seracom kezelésében maradó sportteremtôl ily módon az ISK sportolói elesnek. Albertini Zoltán, az ISK igazgatója elmondta, hogy a termet az asztaliteniszezôk és a birkózók használták volna, a cég 20 millió lej havi használati díjat követelt. Nem is ez lett volna a fô akadály, hanem az, hogy ezért sem meleg vizet, sem téli fûtést nem voltak hajlandóak biztosítani. Mivel télen minimális feltétel lenne a terem fûtése, a megegyezés lehetetlenné vált, s a két szakosztály megfelelô terem nélkül maradt. Különösen fájdalmasan érintette ez az asztaliteniszezôket, akik már néhány hónapja itt dolgoztak, s most kénytelenek ismét egy teljesen alkalmatlan kis terembe visszaköltözni.

A legoptimálisabb talán az lett volna, ha a Seracom komplexumban található valamennyi sportlétesítmény magának a használónak, az ISK-nak, vagy a megyei sportigazgatóságnak a kezelésében marad, ehhez azonban a két intézmény befolyása és lobbizása kevésnek bizonyult.

A sportterem és tekepálya elvesztôdni látszik a marosvásárhelyi sport számára - noha ennek céljaira létesítették az egykori sportszeretô vezérigazgató, Mircea Birau idején. Csak abban reménykedhetünk, hogy a polgármesteri hivatal kezelésében legalább az uszoda betöltheti szerepét, s nem esik a polgármester már megszokott nagyotmondásának és eredeti ötleteinek áldozatául.

Kézilabda A-osztály

Megtizedelve a fôvárosban

Spartac Apa Nova Bukarest -
Muresul Marosvásárhely 33-23

Újjáalakulását követôen elsô hivatalos találkozóján a marosvásárhelyi Muresul nôi kézilabdacsapata tízgólos vereséget szenvedett a fôvárosban a Spartac Apa Nova együttesétôl. A gólkülönbség nagynak tûnik, de talán némi magyarázattal szolgál, hogy a Mecea-Dinu alexandriai játékvezetôi páros 16 perc kiállítást ítélt a Muresul játékosai ellen, míg a vendéglátókat csupán 4 perc büntetéssel sújtották. A vásárhelyi csapatnak ugyanakkor a rendkívül agresszív és ellenséges közönséggel is szembe kellett néznie, amely a vendégegyüttes játékosait mindazegyszerûen testületileg "lebozgorozta" az elsô perctôl az utolsóig.

A vásárhelyi kapuban évek után ismét pályára lépett Boldea (volt Bloj) Angela, akinek hosszú percekig sikerült lelakatolnia a kaput, de a vereséget sem ô, sem a mezônyben 40 év fölött is kitûnôen teljesítô Barbat Adrianának nem sikerült megakadályoznia.

A Muresul az alábbi keretet használta: Boldea és Borja kapusok; Costea 6 gól, Barbat 3, Avram 9, Orbán 3, Tóth 2, Simó, Oltean, Ciornohuz, Soneriu, Moga, Lenghel, Naidin.

Jövô szombaton a csapat bemutatkozik a hazai közönség elôtt is, az ellenfele a HC Suceava lesz.

*

A férfiak A-osztályos bajnoksága elsô fordulójában a bajnoki szünetben több alapemberétôl is megváló Segesvári Kézilabda Klub Szatmárnémetiben 23-17 arányban vereséget szenvedett a helybéli UNIO csapatától.

Kézilabda B-osztály

Idegenben gyôzött Szováta

Tehnoutilaj Székelyudvarhely -
Medve-tó Szováta 12-16 (4-8)

A két, anyagi gondokkal küzdô B-osztályos együttes mérkôzésén a kevesebbet hibázó vendégek gyôztek a nem igazán színvonalas találkozón, melyen meglátszott az idénykezdet, pontosabban az edzések hiánya a bajnoki szünetben. A szovátaiaknál az egykori kapus, Gorea ezúttal a mezônyben bizonyította, hogy megállja a helyét, ugyanakkor Muresan lehúzta saját kapujának rolóját.

Székelyudvarhely: Krall 1 gól - Demeter 1, Mag 2, Kovács, Geréb, Simó 1, Illyés, Páll, Pál 6, Stan, Gál 1.

Szováta: Muresan - Gorea, Kulcsár, Bukaresti 1, Florea 8, Kinda, Szászbíró 1, Fülöp, Popovici, Katona 6.

Játékvezetôk: George Tamasescu - Mihaela Bejinariu (Brassó).

C osztály

A megye elsô rangadóján

Nyárádtôi Unirea -
Avântul 2002 Szászrégen 2-1 (1-1)

A mérkôzés hazai helyzettel kezdôdik: a 3. percben Craciun a 16-os közepébôl a régeniek kapujára küldi a labdát, de a nagyon jól helyezett fejest a régeni kapus bravúrosan hárítja. Az 5. percben egy jól sikerült ellentámadás után a vendégek viszont megszerzik a vezetést: D.Razvan "kiugratja" Zagont, aki egy erôs lövéssel védhetetlenül küldi a labdát a kapu hosszú sarkába: 0-1.

A vendéglátók ezután támadásba lendülnek, de próbálkozásaik nem érnek góllá. A 30. percben az Avântul növelhetné az elônyét, de a 4-es számmal játszó D. Razvan egyedül a kapussal, jócskán a kapu fölé küldi a labdát 10-11 méterrôl. 0-2 helyett a 37. percben 1-1-re módosul az eredmény. Ekkor Cucuta remek beadását Craciun gyönyörû mozdulattal fejeli a kapuba.

A 44. percben, egy "kakaskodás" után Truta Florint, a vendégek játékosát két sárga lap miatt kiállítja a játékvezetô, így a mérkôzés egyensúlya "felborul". Ennek következtében a második játékrészben a vendéglátók átveszik a játék irányítását, s óriási helyzeteket hagynak ki az 55., 64. és 72. percekben. Turcu és Cucuta azonban egy az egyben Moldovan kapuvédôvel sem tudnak túljárni a remekül védô régeni kapus eszén. Ez idô alatt a vendégek inkább csak védekeznek és minden erejükkel próbálják tartani a döntetlent.

A mérkôzés utolsó negyedórájában is a Nyaradtô támad, de kapkodva játszik, és csak egy veszélyes helyzetet alakít ki: a 78. percben Craciun egyedül a kapussal sem eredményes. A vendégek ritkán lepik át a középpályát, támadásaik pedig nem okoznak veszélyt az ellenfélnek. A 80. percben a nyárádtôi Petrov egybôl piros lapot kap a játékvezetôtôl, miután "kedves" szavakat mond neki.

Amikor pedig már úgy tûnt, hogy a vendégek "kihúzzák" a döntetlent, megszületik a hazaiak már nem remélt gyôztes gólja: a 94. percben egy bal oldali szöglet után a régeniek
"röviden" szabadítanak fel, s Bokor János óriási lövése a kapus elôtt megpattan, majd a hálóban köt ki: 2-1. Ez volt a mérkôzés utolsó mozzanata, mert a játékvezetô lefújta a találkozót.

Nyárádtô: Strete - Szabó, Boitos C., PETROV, Turcu - CUCUTA, Craciun, Ötvös, Boitos S. - Savu, Tintesan. Cserék: Florea, Palcu és Bokor János.

Avântul 2002 Szászrégen: Moldovan - Halatiu, Nicoara V., D. Razvan, GRAMA - Zagon, Nagy, ZSIGMOND, Enyedi - ORBÁN, TRUTA. Cserék: C. Ignat és Szekeres.

Játékvezetôk: Chis Ciure 6, ill. Birjac I., Gog R. (mind Zilahról).

Szabó Antal

C-osztály

A vártnál jobb teljesítmény

CS Armata Marosvásárhely - Romradiatoare Brassó 2-1 (0-1)

A vártnál sokkal jobb teljesítményt nyújtott szombaton a marosvásárhelyi CS Armata megtizedelt csapata. Miután szinte a teljes keretet kiárusította a volt szponzor (az együttes mezén sötétkék festékkel fújták le a volt támogató nevét), a rengeteg ifjúságival felálló gárdát biztos vesztesnek lehetett volna vélni a mérkôzés elôtt. Ehhez képest kellemesen csalódott az a 138 nézô (a kezdeti sípszó idején, késôbb még jöttek néhányan), akik kilátogattak a ligeti stadionba. Igaz, Lôrinczi - akinek úgy tûnik, mégsem volt olyan súlyos a sérülése - is vállalta a játékot, s valódi karmesterként irányította fiatal kollégáit, játszott a visszatért, korábban leírt Rosca, s Aurel Pâslaru, a csapat másodedzôje elsô perctôl vállalta a játékot, noha négyéves kihagyása után igencsak megnövekedett pocakkal lépett pályára. Rajtuk kívül csupán Ötvös, s a Nagybányáról az elmúlt héten érkezett sepregetô, Hodor nem volt ifjúsági korú a pályán.

A Lôrinczi-Ötvös-Pâslaru triónak végül sikerült annyira összerázni a csapatot, hogy a szerény képességû ellenféllel szemben a hazai gárda végig uralta a mezônyt, s a brassóiak csupán az alig 16 éves, tapasztalatlan kapus, Bordas monumentális hibája (rálépett a labdára, amikor megpróbált felszabadítani, s az ellenfél egyedül maradt az üres kapuval) következtében tudtak gólt szerezni. A Breamana nevéhez fûzôdô vendégtalálat a 44. percben esett, s a félidôben a brassóiak vonultak az öltözôbe vezetéssel, a játék képét meghazudtolva, hisz gólhelyzetek addig csupán Mihók kapuja elôtt voltak: a 2. percben Pâslaru közeli lövését blokkolta egy hátvéd, a 28. percben Olteanu fejelt fölé lendületbôl egy baloldali beívelést, míg a 40. percben Pâslaru tálalt Lôrinczi elé, akit egy védô elsodort, ám a játékvezetô nem ítélte meg a játékos által követelt büntetôt.

A második félidôben aztán ismét Lôrinczi játszotta a fôszerepet. Az 55. percben ideális passzt adott Hodornak, aki Mihók alatt a hálóba talált, s a 70. percben pedig ugyanô küldte védhetetlenül a felsô sarokba a buktatásáért 25 méterre megítélt szabadrúgást. Eközben a vendégeknek csupán egy komolyabb lehetôségük volt, de Breamana az 58. percben nem tudja kihasználni Bordas újabb megingását.

A vezetést követôen a fiatalok is nekibátorodtak, különösen Vancea és Virág játéka tetszett.

CS Armata: Bordas - Oláh, Hodor, Pop, Rosca (70. Tîrnaveanu), Bucur, Olteanu (59. Virág), Ötvös, Vancea, Lôrinczi, Pâslaru (78. Fodor).

Romradiatoare: Mihók - Dragomir, Fórika, Csíki, Râmb, Marin, Benea (80. Cotoi), Popa, Breamana (74. Florescu), Moga, Maranduca.

Vezették (kissé bátortalanul): Marius Avram - Dan Gabriel, Petcu Marius (valamennyien Temesvárról).

D-osztály

Sok idegesség, két piros lap

Dalin Szászrégen - Szovátai Bútor 1-2 (1-1)

Az abafájai pályán a szászrégeni újonc a tavalyi bajnok szovátai csapatot fogadta. A forró hangulatú találkozó, melyen az ambíciók idônként átlépték a szabályos kereteket, a vendégek gyôzelmével ért véget, miután a játékvezetô öt sárga és két piros lapot mutatott fel.

Az elsô gólt a Dalin szerezte a 15. percben Csiki W. révén, de a vendégek viszonylag hamar, a 25. percben egyenlítenek Pop Florin találatával. A 40. percben Csiki A.-t a kiállítják az ellenfél labda nélküli megrúgása, majd a bíró meglökdösése miatt.

A szünet után egyre inkább eldurvul a találkozó, s ezzel egy idôben csökken a mérkôzés színvonala. A gyôztes szovátai gólt a 70. percben Brenda szerzi meg, majd a 85. percben Csiki M.-et is az öltözôbe küldi a játékvezetô az ellenfél megütéséért. A marosvásárhelyi Teodor - Maier, Lazar triónak rendkívül nehéz mérkôzést kellett levezetnie.

Maksai Mózes, a szovátaiak mestere a találkozó után úgy vélte, hogy csapata megérdemelten nyerte a nagyon nehéz találkozót, azonban a játékvezetéssel mindkét csapat elégedetlen lehet.

Dalin Szászrégen: Dán - Pantea, Rácz, Stoica, Biga, Csiki A., Csiki I. (Gábor), Csiki Cs., Csiki W, Ciorcan, Csiki M.

Szováta: Fodor - Császár (Moldován), Auras (Bruzlea), Molnár, Pop, Tamási, Vasu, Csoma (Moldovan), Farcas (Kiss), Györgyi, Brenda.

Vian Bont

C-osztály, 2. forduló

Körvonalazódnak a favoritok

Két forduló után máris körvonalazódni látsznak a favoritok a C-osztály 7. csoportjának idei bajnokságában. A feljutásra a leginkább esélyesnek a Precizia Szecsele látszik, amely a tavaly csupán hét büntetôpontjának kolonca miatt nem tudott beleszólni az elsô hely sorsába. Ugyancsak a feljutást tûzte ki célul magának a sepsiszentgyörgyi együttes. Sajnos, a Maros megyei csapatok egyike sem tûnik képesnek arra, hogy az idén bajnoki reményekkel kecsegtessen. A CS Armata a sebeit nyalogatva próbál összehozni egy csapatot, amellyel egyáltalán helyt álljon a bajnokságban, a több játékosát ugyancsak elveszített Gaz Metan távol van tavalyelôtti formájától, a dicsôszentmártoni Chimica máris elveszítette az elsô fordulóban idegenben szerzett pontját, míg a volt ASA játékosaival megerôsített szászrégeniek még nem rázódtak össze igazi csapattá.

A forduló eredményei: Precizia - Nitramonia 3-0; Budvár - Torpedo 4-1; Chimica - FC Predeál 2-2; FC AMSO - Textila 1-1; Viromet - Gaz Metan 2-0; Nyárádtô - Avântul 2002 2-1; Energia - Sepsiszentgyörgy 0-1; CS Armata - Romradiatoare 2-1.

A következô forduló (2002. szeptember 14.) mûsora: Precizia - CS Armata; Nitramonia - Budvár; Torpedo - Chimica; FC Predeál - FC AMSO; Textila - Viromet; Gaz Metan - Nyárádtô; Avântul 2002 - Energia; Sepsiszentgyörgy - Romradiatoare.

D-osztály , 2. forduló

Marosszentanna a tabella élén

Úgy tûnik, teljesen megváltozott játékerôt képvisel a marosszentannai együttes az új bajnokságban, hiszen két forduló után két gyôzelemmel a tabella elsô helyét foglalja el. Ugyancsak jól rajtolt a tavalyi bajnok szovátai együttes, amely szintén maximális pontszámot gyûjtött. A bajnoki reményekkel indult FC Maros Erdôszentgyörgyön csak döntetlent tudott elérni, de csatárai hatalmas helyzeteket hagytak ki. Czakó János, a csapat edzôje szankciókat helyezett kilátásba a nem kellôen összpontosító játékosoknak. Segesvárom megszületett a bajnokság elsô nagyarányú eredménye: Segesvár nem kevesebb, mint kilencet rámolt Kerelô kapujába.

A bajnoki idény alig kezdôdött el, s az elmúlt héten máris megváltoztatták a zöld asztalnál az egyik találkozó eredményét. A Marosszentanna - Radnót találkozót 3-0 arányban írták jóvá (a pályán 1-1), mert a vendégek egy jogosulatlan játékost szerepeltettek.

A 2. forduló eredményei: Radnóti SK - Gliga Companies Szászrégen 1-0; Mezôméhes - Marosszentanna 1-3; Segesvár - Kerelô 9-0; Erdôszentgyörgy - FC Maros 2-2; Dalin Szászrégen - Szováta 1-2. Marosludas állt.

A következô forduló (szeptember 14.) mûsora: FC Maros - Dalin Szászrégen; Kerelô - Erdôszentgyörgy; Marosszentanna - Segesvár; Marosludas - Radnóti SK; Gliga Companies Szászrégen - Mezôméhes. Szováta áll.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ raktárban levô, német importból származó, jó teherbírású hengerelt parketta - 40 féle modell -, valamint tölgyfa, bükkfa, akácfa parketta szuper extra minôségben. Tel. 169-628, 0744- 640-875, 0723-241-033. (44660)

ELADÓK elônevelt tojóhibridek. Tel. 0740-926-776. (45165)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 0265/212-369. (41227)

ELADÓK 2000 férôhelyes, 3 szintes tojóketrecek. Tel. 576-915, 0744-797-948. (44985)

ELADÓK elônevelt tojóhibridek. Tel. 0740-926-774. (44986)

ELADÓ angol juhászkutya (bobtail) kölyök. Tel. 00-36- 309-163-806. (45136)

ELADÓ tömbház alatti garázs a Pandúrok útja 1. szám alatt. Tel. 0723-493-573. (45177)

ELADÓK 8 hetes cocker spániel kölykök. Áruk: 1.200.000 lej/db. Tel. 162-331.
(45194)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás, külön bejáratú, VII. emeleti (X emeletesbôl) tömbházlakás nagy elôszobával, zárt erkéllyel, telefonnal, saját hôközponttal, kábeltévével az 1848-as úton (Kövesdomb). Ára: 12.500 USD. Tel. 120-972, 10-20 óra között. (44705)

ELADÓ kétszoba-konyhás ház Nyárádgálfalván melléképülettel. Tel. 0740-857-081. (44907)

ELADÓ a város központi negyedében 450 m2 területû ingatlan kereskedelmi vagy kisipari tevékenységre alkalmas épülettel. Tel. 167-705, naponta 12-18 óra között. (44834)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, földszinti tömbházlakás a Pandúrok útján. Tel. 143- 129. (45189)

ELADÓ 3 szoba a Cutezantei utcában. Tel. 136-711. (45172)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Grivicában és a Budaiban. Tel. 218-074, 0745-339-780. (45190)

KVÁRTÉLYBA felveszek egy iskolás lányt (Kövesdomb). Tel. 165-085. (45202)

ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Pandúrok útján garázzsal vagy anélkül. Tel. 0723-493-573. (45177)

ELADÓ 3 szobás lakás IV. emeleten, Nyárádtôn. Tel. 0744-817-906. (45211)

KIADÓ bútorozott, 2 szobás tömbházlakás a központban (vízóra, kábeltévé, telefon). Tineretului u. 4. sz., I. emelet, 8-as ajtó. Tel. 165-045, 0740-818-224. (45208)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Barabás János névre szóló egészségbiztosító könyvemet. Semmisnek nyilvánítom. (45127)

ELVESZTETTEM Zima Emôke Orsolya névre szóló iskolai igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (45135)

ELVESZETT a Complex Service Kft. névre kibocsátott törzskönyv és adószám. Semmisnek nyilvánítom. (45191)

MINDENFÉLE

BULDOEXKAVÁTORRAL munkát vállalok. Tel. 0740-988-897. (44890)

SZEMÉLYEKET szállítunk a schengeni országokba, hetente, Mercedes Sprinterrel. Tel. 0722-827-650, 0261/743-737. (fu.)

Fiatal gyógypedagógus beszédjavítást, látásnevelést, korrepetálást vállal iskolakezdés után. Tel. 147-881. (45209)

Szállást ajánlok Kolozsváron szállodai feltételekhez hasonlóan. Telefon: 0723-153-981.

MEGEMLÉKEZÉS

"Az élet véges", mondjuk gyakorta, mégis mennyire fáj, ha számunkra pótolhatatlan kedves sírja mellett állunk. Szeptember 9-én egy éve, hogy a lemhényi id. VARGHA ZOLTÁNT utolsó útjára kísértük. Emléked, egyéniséged, jó tulajdonságod révén szívünkben, lelkünk mélyén tovább élsz, drága jó édesapám. Fiad, Zoltán és unokáid, Vargha Zsolt és Attila. (45114)

A szászrégeni magyar tanítóképzô napja alkalmával a részt vevô
öregdiákok kegyelettel gondolnak
elhunyt TANÁRAIKRA és
OSZTÁLYTÁRSAIKRA. (45175)

Jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek, 1999. szeptember 8-án gyönyörû, ôszi napsütéses nap volt, mikor elvesztettelek. Fájó szívvel emlékeztünk szeptember 8-án id. GYÖRGY KÁROLYRA, az Imatex volt dolgozójára, halálának 3. évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emlékét ôrzi felesége, három fia, leánya és családjaik. (5812017)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér, unokatestvér, rokon, anyós, anyatárs, szomszéd és jó barátnô, JÁNOSI KATALIN ERZSÉBET szül. Borbély szeptember 6-án, 69 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2002. szeptember 9-én 13 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. A gyászoló család. (5812014)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama és rokon. özv. KMEN LAJOSNÉ szül. Major Margit türelemmel viselt szenvedés után, 2002. szept. 7-én, 93. évében csendesen megpihent. Temetése 2002. szept. 10-én lesz a katolikus temetô felsô kápolnájából. A gyászoló család. (5812016)

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretô édesanya, nagymama, dédnagymama, jó testvér, rokon és ismerôs özv. LESLEAN RÓZSIKA született Fábián türelemmel viselt szenvedés után folyó év szeptember 8-án csendesen megpihent. Temetése szeptember 10-én, kedden 13 órakor lesz a dicsôszentmártoni temetô ravatalozójából. A gyászoló család. (- )

RÉSZVÉT

Ôszinte együttérzésünket fejezzük ki Jánosi Mária kolléganônknek, szeretett ÉDESANYJA elhunyta miatt érzett fájdalmában. A székelyvajai tantestület. (5812015)

Copyright © Népújság - 1999