LIV. évfolyam 275. (15238.) sz.

2002. november 25., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Szövetség a haladásért

Amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten

Románia a múlttal való végsô szakítás és az új kezdetének történelmi pillanatát éli át most - jelentette ki Ion Iliescu államfô szombaton az amerikai elnök, George Bush látogatásának alkalmával rendezett bukaresti nagygyûlésen.

A kitartóan szemerkélô esô ellenére több tízezer ember gyûlt össze a bukaresti Forradalom téren, ahol a két államfô rövid beszédet mondott. Mindkét elnök többször emlékeztetett arra, hogy ez volt az a tér, ahonnét 1989. december 21-én a kommunista diktatúra vezetôje elmenekült, amikor a támogatására összehívott nagygyûlés a diktatúra elleni tüntetéssé változott.

- Az amerikai elnök látogatására közvetlenül azután került sor, hogy Romániát felkérték a NATO-hoz való csatlakozásra. Ez a meghívás egyszerre elismerése annak, hogy milyen erôfeszítéseket tett a román nép a demokratikus átalakulás érdekében, valamint annak, hogy Románia a stabilitás tényezôje ebben a térségben - jelentette ki Ion Iliescu.

A román államfô leszögezte, hogy Románia határozottan folytatni fogja a megkezdett utat, az észak-atlanti szövetség szilárd, megbízható partnere kíván lenni. Példaként említette, hogy az új fenyegetés, a nemzetközi terrorizmus elleni harcban tavaly szeptember 11-ét követôen Románia azonnal a terrorizmus elleni világméretû koalíció tagjaként lépett fel.

- Ma Románia számára megvalósul egy álom és egy eszme, s ezért külön köszönet illeti az amerikai elnököt, aki folyamatosan támogatta Romániát - mondta Iliescu.

George Bush, akinek minden mondatát hatalmas üdvrivalgással fogadta a tömeg, örömét fejezte ki, hogy Bukarestben személyesen is bejelentheti: Romániát az északatlanti szövetség felkérte a csatlakozásra, így a leendô új NATO-tagot köszöntheti.

- Nem könnyû a szabadság útja, amit Románia választott, de csak ezt az utat érdemes követni. Románia ezen a történelmi úton a gyûlölet helyett a türelmet, a szomszédos országokkal való romboló rivalizálás helyett a megbékélést, a diktatúra helyett a bölcs és mûködô demokráciát választotta. A meghívással a NATO bizalmat szavazott Romániának - hangoztatta.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy a szövetség ígérete szent, így Románia biztos lehet abban, hogy ha bárki bármikor megtámadná, vagy fenyegetné, az Egyesült Államokat és a NATO-t a maga oldalán tudhatja majd.

- A NATO-nak és a civilizált világnak a szabadság új ellenségeivel kell megküzdenie és gyôzni fogunk - szögezte le az amerikai elnök.

Mint mondta, ma az Irakot vezetô diktátor tömegpusztító fegyverekkel, a terrorizmussal fenntartott kapcsolataival az összes szabad országot fenyegeti.

- Az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a NATO közösen szólította fel Irakot: vagy saját maga szereli le tömegpusztító fegyvereit, vagy pedig az Egyesült Államok vezette koalíció fogja erre kényszeríteni a béke nevében - szögezte le. - Minden szabad népnek szembe kell szállnia a veszéllyel, mindenkinek teljes mértékben eleget kell tennie kötelességének - tette hozzá.

Az amerikai elnök szerint Románia azzal is erôsíti majd a szövetséget, hogy hidat képez az új Oroszországhoz.

- Oroszországnak nincs mit tartania a NATO bôvítésétôl, stabil és békés szomszédai lesznek - mondta. Emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is kifejtette: az Európába teljes mértékben integrálódott Oroszországnak nem lesz többé szüksége "ütközô államokra".

Néhány órás bukaresti látogatása során George Bush megbeszélést folytatott Ion Iliescuval, aki a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia csillaga a lánccal érdemrendet adományozta neki.

Magyar-magyar kapcsolatok

Jó üzenet volt

A Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelô MEH-államtitkár szerint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) legutóbbi ülésén érzékelhetô volt, hogy a magyar pártok belpolitikai vitáikat nem akarják átvinni a határon túli területekre.

- Mindez jó üzenet a szomszédainknak, jó üzenet az Európai Uniónak és jó üzenet volt a prágai NATO-csúcsnak is - tette hozzá Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Különösen kedvezônek nevezte, hogy a kedvezménytörvény módosítása terén széles egyetértésre törekedtek, s ebben partnerek voltak mind az ellenzék, mind a határon túli magyar pártok.

Szabó Vilmos szerint jó esély van arra, hogy a módosított kedvezménytörvényt még ebben az évben a négy parlamenti párt 100 százalékos támogatottsággal fogadja el.

Az államtitkár a költségvetési vitával kapcsolatban elmondta: jövôre a különbözô tárcáknál 8,3-8,4 milliárd forint van a határon túli magyarok támogatására, ami 10-11 százalékos növekedést jelent az idei esztendôhöz képest.

Hangsúlyozta azt is, hogy a Máért most elôször nyilatkozhatott a költségvetésrôl.

- A Máért minden dokumentumot konszenzussal fogadott el, ami a kormánypártok, az ellenzék és a határon túliak közös sikere - tette hozzá.

Szabó Vilmos rendkívül fontosnak nevezte, hogy a határ menti együttmûködés akkor is folytatódjék, ha Magyarország keleti határainál húzódik majd az Európai Unió határa.

Megítélése szerint mindkét ország érdekelt a gazdasági együttmûködésben, s rendkívül fontosak a határ menti infrastrukturális fejlesztések.

Putyin-Bush találkozó

"Legközelebbi barátok"

(MTI) Közös nyilatkozat Irak kérdésében és egyetértés a nemzetközi terrorizmus elleni együttmûködésben - ezek voltak a legfontosabb elemei Vlagyimir Putyin orosz és George W. Bush amerikai elnök pénteki megbeszélésének a Szentpétervár melletti Puskin (régi nevén Carszkoje Szelo) Katalin- palotájában.

Az amerikai elnök a prágai NATO-csúcsról érkezett oroszországi villámlátogatásra, megfigyelôk szerint nem utolsósorban azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa Putyint: a szövetség immár volt szovjet köztársaságokat (Litvániát, Lettországot és Észtországot) is magában foglaló bôvítése nem fenyegeti Moszkva nemzetbiztonsági érdekeit.

A mintegy kétórás eszmecsere után az amerikai elnök az egyik legközelebbi barátjának nevezte az orosz államfôt, és jelezte azt a szándékát, hogy jövôre, a Néva-parti város alapításának 300. évfordulós ünnepségei alkalmából ismét felkeresi Oroszországot.

Bush még Prágában úgy nyilatkozott, hogy a csecsenföldi válság politikai rendezésének szükségességérôl próbálja meggyôzni Putyint, ennek a kérdésnek a megvitatásáról azonban nem szólt a két politikus az eszmecsere után tartott sajtótájékoztatón.

Az említett közös nyilatkozatban Bush és Putyin felszólította Bagdadot: feltétel nélkül teljesítse az ENSZ lefegyverzésre vonatkozó elôírásait, ellenkezô esetben az iraki vezetésnek komoly következményekkel kell szembenéznie. Egy, az Interfax hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó orosz biztonságpolitikai szakértô úgy vélte, hogy a nyilatkozat nem jelent változást Moszkva Irak-politikájában, mivel az éppen az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerepét erôsíti.

A nemzetközi terrorizmus elleni harc kapcsán Bush leszögezte, hogy az Egyesült Államok élen jár a világon ebben a küzdelemben. Mint mondta, a harc addig folytatódik, amíg az összes terroristát meg nem találják. Putyin egyetértett Bush álláspontjával, ugyanakkor felhívta a figyelmet a terroristák pénzügyi forrásainak kérdésére. Az orosz elnök leszögezte: a tavaly szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat végrehajtó 19 terrorista közül 16-ot Szaúd- Arábia támogatott, "amit nem szabad elfelejteni".

Az orosz elnök megismételte azt a moszkvai álláspontot, hogy nem volt szükséges lépés a NATO újabb bôvítése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy tudomásul veszi az ezzel ellentétes amerikai véleményt, és híve az észak-atlanti szövetséggel való orosz együttmûködésnek. Putyin nem zárta ki a kapcsolatok jelentôs elmélyítését sem, amennyiben ez megfelel Oroszország nemzetbiztonsági érdekeinek. Ennek kapcsán Bush leszögezte, hogy a NATO barátjának tartja Oroszországot. Szavai szerint a bôvítés nem rejteget veszélyt Moszkva számára, mert a NATO a béke mellett elkötelezett országokat fogadott be soraiba.

Bush és Putyin nyilatkozatot fogadott el a két ország közötti energetikai együttmûködés fejlesztésérôl is. Orosz és amerikai magánvállalatok október elején a texasi Houstonban tekintették át az együttmûködés lehetôségeit.

Jubileumi színjátszó fesztivál

Korondi Kinga

Immár tizedik alkalommal került sor Erdôszentgyörgyön az amatôr színjátszók fesztiváljára, amelyen ez alkalommal 5 társulat vett részt. Bizonyára akadnak olyanok, akik azt kérdezik magukban, mi szükség van amatôrök színjátszására és ilyen fesztiválok szervezésére, miért nem elegendô a tévé a helyieknek. Számukra talán a legjobb választ éppen a szombat délutáni telt nézôtér tapsoló közönsége adhatta volna meg, amely az olykor suta, máskor kiváló alakítást nyújtó színjátszókkal együtt nevetett és szomorkodott, de végül hibáit elfeledve, csak sikereire emlékezve, önfeledten tapsolt minden fellépônek.

Az elôadások elôtt rövid beszédet mondott Tar András polgármester, valamint a Megyei Alkotások Házának vezetôje, Constantin Cotârlan. Ezt követôen léptek színpadra sorra a színjátszó csoportok. Láthattuk a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc színházi társulatot Tudor Popescu Egy szalmaözvegy utolsó kalandja címû darabjával (rendezô Danaszlin József); a hármasfalui kultúrház társulatát Tomcsa Sándor Fiú vagy lány-nyal illetve a Leánykéréssel (rendezôk Máthé Piroska és Nemes András); a balavásáriak Méhes György Széna vagy szalma c. mûvét vitték színre (rendezô Székely Ella). Újdonságnak számított a Baricz Lajos és Birtalan István által vezetett marosszentgyörgyi Kolping kulturális Alapítvány társulatának jelenléte, akik Békési László Vigyázat, harapós címû mûvét adták elô. A fesztivál kellemes meglepetése pedig a helyiek Rejtô Jenô: Egy görbe éjszaka címû darabjának színvonalas elôadása volt. A rendezô Kovrig Magdolna egyébként, mint korábban is annyiszor, most sem csak a darab kiválasztásából és betanításából vette ki a részét, szíve-lelke volt a rendezvénynek is.

Amint Danaszlin József a gyer-gyószentmiklósiak fellépése elôtt megfogalmazta a mûkedvelés olyan, mint a búzavetés. Senki se mondja, hogy csináld, de aratáskor megvan az elégtétel. A mûkedvelést sem lehet csak önkéntesen csinálni, a kényszer ilyenkor nem segít.

Véget ért az Alter-Native Fesztivál

Látogatói rekord

Lokodi Imre

A szervezôknek, vagyis a MADISZ elnökének, Kis Annamáriának, Sipos Levente fesztiváligazgatónak és Gáspárik Attila mûvészeti igazgatónak szombat estére nem maradt más hátra, mint tisztességgel letudni a fesztiválzárás protokolláris részét. Báron György budapesti filmesztéta, a zsûri elnöke megelégedéssel értékelte a fesztiválszervezôk munkáját, és azt, hogy Marosvásárhely ezúttal is vendégül látta a sok országból érkezett filmeseket. A filmesztéta úgy gondolja, Marosvásárhely ideális színhelye a fesztiválnak, mert sokkultúrájú és soknyelvû város. Tulajdonképpen a film kommunikáció a nyelvek és a kultúrák között. A képek nyelve az egyetlen nyelv, amit mindenki ért gyerekkorától fogva.

A vásárhelyi Alter-Native fesztivál általában olyan filmeknek ad teret, amelyek a mozikból kiszorulnak: rövidfilmeknek, dokumentumfilmeknek, animációs és kísérleti filmeknek. A fiatal filmeseknek a fesztivál tulajdonképpen belépô a filmmûvészet világába, másrészt a filmen belül megjelenítik az olyan fontos mûfajokat, mint a vers, a novella, a riport. A zsûri összesen nyolc díjat osztott ki, ami azt jelenti, hogy meglehetôsen erôs volt a mezôny - közölte Báron György.

De mielôtt a díjakra térnénk, hadd említsük meg: a szervezôk érdemoklevéllel gondoltak azokra, akik eddig is kitartó lelkesedéssel támogatták a fesztivált: post mortem Simó Sándor filmrendezô, egyetemi tanár, Németi Zsolt, a fesztivál egyik alapító tagja, Florin Mihailescu bukaresti egyetemi tanár, Durst György budapesti producer, a Duna Mûhely vezetôje, Vivi Dragan Vasile operatôr, Kürti Zsuzsa, az Alter- Native volt fesztiváligazgatója, Gyôri Csilla - Magyar Filmstúdió, Basa Annamária Magyar Filmunió, Alina Salcudeanu - Országos Filmszövetség, Schnedarek Ervin marosvásárhelyi operatôr és mások.

Most pedig lássuk a díjakat: a Minimum Party megosztott díja - Ulrich Gábor: Idegen test (Magyarország); Cristian Nemescu: Mihai és Cristina - Élettörténetek (Románia); a Román Rádiótársaság díja (5 millió lej) - Heim István: Piroska világa (Magyarország); a DaKino Alapítvány díja (200 USD) - Pieter Eycken: Az Istenek szeretik a csendben szenvedôket (Belgium);a Magyar Filmlaboratórium díja (1000 méter negatív elôhívására) - Birtalan "Kölök" Zsolt: (És egyszerû kap együgyû nevet) (Románia, Marosvásárhely); a legjobb régióbeli magyar film (Duna Mûhely Budapest - gyártási kapacitás) - Lakatos Róbert: Csendország (Románia); a Román Nemzeti Filmintézet díja (500 USD) - Juhász Zsolt, Schilling Sára, Szalay Péter: Csúnya betegség (Magyarország); Simó Sándor-emlékdíj megosztva a legjobb diákfilmnek: Mihai Bauman: A gödör (Románia) és a legjobb elsô filmnek: David Brooks: A tag (USA); és végül az ALTER-NATIVE 10 nagydíja, Marosvásárhely város díja, 500 USD) - Dai Yi (Kína).

- Azt hiszem, hogy a nagykorúsodás felé újabb nagy lépést tettünk - összegzett a Népújságnak Gáspárik Attila -, ami azt jelenti, hogy konszolidálódtak az állapotok, most már nem a véletlen határozza meg, összejön-e a fesztivál, vagy nem. Úgy néz ki, a fesztivál él, a mi feladatunk és felelôsségünk növekedett ezáltal, a minôségre és a paletta szélesítésére kell jobban törekednünk. Szeretném, ha a közeljövôben európai rangot tudnánk kivívni ennek a fesztiválnak, de ahhoz, hogy európai fesztivál legyen, nagyon sokat kell a technikán dolgoznunk, nagyon sokat kell a fesztivál körülményein javítanunk, mindez természetesen pénzkérdés. Azt hiszem, ekkora jelenlétnél, ekkora sikernél könnyebben ki fog nyílni a pénztárca, bár hátrányunk, hogy vidéken vagyunk. Nehezebben tudjuk megszólítani a pénzes tartalékokat, akik általában nem vidéken tartózkodnak, de elônyünk is van, mégpedig az, hogy vidéken nagyon jól lehet rangos eseményt szervezni, ugyanis itt nagyon sok tisztelettudó ember él, akik fegyelmezetten viselkednek.

El nem mondhatom, mit jelent öt napon keresztül legalább ezer emberrôl felelni, minden pillanat tele van veszéllyel, a testi épség, a Kultúrpalota állagának megóvása tekintetében. Hihetetlenül nehéz állapot, de vidéken van tisztelettudás, van egyfajta maturitás. Köszönöm Marosvásárhelynek.

Sipos Levente fesztiváligazgató nyilvánosan is megköszönte azok munkáját, akik anélkül, hogy rivaldafénybe kerültek volna, lehetôvé tették a rendezvény tökéletes lebonyolítását.

A fesztivált támogatták (fôbb szponzorok): Román Kereskedelmi Bank, Illyés Közalapítvány, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Communitas Alapítvány, Tájékoztatási Minisztérium, Mûvelôdési Minisztérium, Ifjúsági- és Sportminisztérium, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Román Nemzeti Filmintézet, Román Rádiótársaság, Maros Megyei Tanács, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, MOL Románia, a Maros Megyei Ifjúsági és Sporthivatal és mások.

Viszontlátásra 2003-ban!

Legégett az erdôlakó sátra

(n.a.)

Nemrég arról tudósítottunk, hogy a vásárhelyi Tudor lakótelepi erdôben, a valamikori számítógépgyár közelében saját kezûleg épített sátorban lakik egy 16 éves fiú. A csütörtökrôl péntekre virradó éjszaka a fából és nejlonból készített "lakás" tüzet fogott. Viorel késô este begyújtott a fazékból rögtönzött "kályhába", majd átment a buszok és maxi-taxik diszpécserszolgálatához. Egyszer csak a fák közül elôvillanó lángokra lettek figyelmesek. Annak ellenére, hogy a várakozó gépkocsivezetôk segítségével percek alatt eloltották a tüzet, sem a sátrat, sem a benne levô ruhákat és paplanokat nem tudták megmenteni, a hontalan minden "vagyona" a lángok martalékává vált.

Félezer munkakeresô a Karrier- napokon

(nagy a.)

Tizenegy vásárhelyi cég mintegy 70 állásajánlatára volt kíváncsi az a közel 600 fiatal, aki ellátogatott az Ifjúsági Házban szombaton megtartott Karrier-napokra.

Peti András, a szervezô Agora iroda programkoordinátora lapunknak nyilatkozva elmondta, az érdeklôdôk alig fele nyújtotta be önéletrajzát az általa kiválasztott cég képviselôinek. A tavaly elsô alkalommal megtartott börzéhez hasonlóan az idén is inkább érdeklôdni, munkaerôpiacot felmérni jöttek a fiatalok, megtudni, milyen feltételeknek kell eleget tenniük, milyen felkészültséggel, ismeretekkel, végzettséggel kell rendelkezniük a munkakeresôknek. Hogy a munkaerôpiacon egyre inkább a magasan képzett személyeket keresik, bizonyítja az a tény is, hogy a szombati börzén állást ajánló cégek követelményei között szerepelt a felsôfokú végzettség (mérnök, közgazdász, informatikus), legalább egy világnyelv ismerete, szövegszerkesztési, internet- és táblázatkezelési ismeretek. Az ajánlott munkahelyek meglehetôsen változatosak voltak: menedzserasszisztens, marketingmenedzser, fôkönyvelô, tervezômérnök, épületgépész- mérnök, menedzsment-tanácsadó, biztosítási ügynök, számítógép-kezelô, kereskedelmi ügynök, eladási ügynök, hálózatkezelô.

A börzére jelentkezô fiataloknak a szervezôk által összeállított kérdôívet kellett kitölteniük. Ezen adatok összegzésekor derült ki, a jelentkezôk 38 százaléka gazdasági, 36%-a informatikai irányultságú cégnél, míg 32 százaléka a sajtóban szeretne dolgozni. Ugyanakkor véleményük szerint az alkalmazás sikertelensége elsôsorban a frissen végzettek tapasztalatlanságának (86%) a rovására írható.

Méhészet

Az oktatás is beruházás

(kilyén)

A Küküllôk Menti Méhészegyesület ez év elején alakult meg 35 taggal, Hármasfaluban. Ma a tagok száma 40, összesen 2500 méhcsaláddal termelik a mézet. A tagok között vannak Nyárád mentiek és marosvásárhelyiek is. Az érdekvédelmi szervezet alapítványi védnökségben mûködik. Szombaton került sor Gyulakután a méhészek harmadik nagyszabású rendezvényére, ahol megbeszélték gondjaikat és döntöttek az okleveles méhésztanfolyam beindításáról.

A Fogyasztási Szövetkezet gyulakutai vendégfogadójában szombaton számos érdeklôdô elôtt tartott elôadást Sztrancsik Zsigmond méhészmester, az Egri Méhész Mûhely Egyesület elnöke, Sándor József és Nagy József egri méhészek.

Nemes András, a méhészegyesület elnöke szerint a rendezvény egyik célja az egységes méhészeti technológia kialakítása volt, amely biztosítaná a minôségi méz és más méhészeti termékek elôállítását, forgalmazását. Ehhez kérték a külföldi szakemberek hozzájárulását.

A szombati találkozó jó alkalom volt arra, hogy a tagok, vendégeikkel együtt, megbeszéljék és megszervezzék a méhésztanfolyam beindítását. Az oktatás elindításában támogatókra is találtak Gáll Ödön, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete udvarhelyszéki területi szervezete titkára, és az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke, Csomós Attila személyében. Együtt megállapodtak abban, hogy a tanfolyam során 171 elméleti és 241 gyakorlati órát tartanak. (Gáll Ödön elmondta, hogy az általuk szervezett három méhésztanfolyamot összesen 90 méhész végezte el, ilyen téren tehát rendelkeznek tapasztalatokkal.) A találkozón továbbá elhatározták, hogy a hallgatók jelentkezési ûrlapjait december 12-ig kitöltik, összesítik, amikor találkoznak a jövendôbeli hallgatók az elôadókkal Hármasfaluban. Gáll Ödön beszélt az oktatási csomagról is. Amint mondotta: - Ez iskola. Tantárgyak vannak, mint méhészeti technológia, állategészségügy, marketing, vagyonkezelés (könyvelés). Elôadunk és kérdezünk, majd jegyeket adunk, a méhészoklevelet ki kell érdemelni. Találkozunk tehát az oktatás beindításának elsô napján, december 12- én.

Sztrancsik Zsigmond is a támogatásáról biztosította a Küküllôk menti méhészeket, elmondta, hogy az egri egyesület is szervezett tanfolyamot, ahol 80 tag tanult, ebbôl 13 méhész asszony hallgatójuk volt. Az oklevelek kiosztását ünnepélyes keretek között szervezték meg, Haár Gina mézkirálynô adta át a hallgatóknak. Az Egri Méhész Mûhely Egyesület elnöke végül kijelentette: Reméljük és kívánjuk, hogy a méhészek által megszerzett tudás a haszonnal való méhészkedés formájában fog érvényesülni.

Népesedési konferencia

(MTI) Az európai integrációt, a nemzeti integrációt és a határon túli magyarok autonómiájának megteremtését tartja Németh Zsolt a legfontosabbnak a szomszédos országokban élô magyar kisebbség helyzetének javulásában. Az Országgyûlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke errôl a Pro Minoritate Alapítvány által a határon túli magyarság népesedési helyzetérôl rendezett konferencián beszélt pénteken Budapesten.

A politikus bírálta a kormányt, amiért a jövô évi költségvetésben mindössze 8,3 milliárd forintot irányzott elô a határon túli magyarság támogatására, szemben az idei 12 milliárd forinttal.

A volt külügyi államtitkár rámutatott arra, hogy az elôzô ciklusban négy év alatt hatszorosára nôtt a határon túli magyar kisebbség költségvetési támogatása.

Ezért reális elvárásnak nevezte azt, hogy 2002- tôl 2006-ig szintén meghatszorozódjon a támogatás mértéke, azaz a ciklus végére elérje a 70-75 milliárd forintot.

Fontosnak nevezte, hogy a mindenkori magyar kormány erôteljesen jelenítse meg Brüsszelben a határon túli magyarok érdekeit. Hangsúlyozta: az alkotmány EU-csatlakozást célzó módosításában tükrözôdnie kell annak, hogy Magyarország továbbra is közösséget vállal a határon túli magyarsággal. Hozzátette: ezért nem megkerülhetô a határon túli magyarokra vonatkozó kibôvített, megerôsített klauzula az alkotmánymódosításban.

A magyarság szülôföldjén való megmaradása érdekében Németh Zsolt szerint döntô a nemzeti kisebbséget érô diszkriminatív intézkedések semlegesítése. A diszkriminációra példaként említette az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának elhúzódását, a közigazgatási beosztást, az oktatási és a nyelvhasználati problémákat.

A képviselô szerint a szülôföldön való megmaradásnak jelentôs elômozdítói lehetnek a magyar nagyvállalatok, pénzintézetek és biztosítók beruházásai a szomszédos országokban.

A kedvezménytörvényrôl szólva Németh Zsolt fontosnak nevezte, hogy a jogszabály módosítása valóban a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén elhatározattak szerint történjen.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Nôi röplabda, A-osztály: Három-null helyett kettô-három

CSU Gaz Marosvásárhely - Dinamo Bukarest 2-3
(-25, 23, 20, -20, -11)

Mint az eredmény is érzékelteti, távolról sem volt sima vagy könnyû mérkôzés, egyik fél számára sem. Ilyen szoros találkozó esetén, amikor a játszmák egy-két ponton múlnak, egy-egy pillanatnyi ihletett megoldás, a szerencse, de a játékvezetô szoros döntései is nem kis szerepet játszanak. Mindezek a tényezôk ezúttal a vendégeknek kedveztek, akik a találkozó során számos esetben hoztak be három-négy pontos hátrányokat, s adott esetben Fortuna segítségére sem panaszkodhattak. Külön meg kell említeni a kolozsvári Paul Culda - Nicolae Calinac játékvezetôi páros ténykedését, akik több esetben döntöttek határozatlanul, habozva, s noha mindkét félnek lehetett panasza döntéseikre, amikor a Dinamónak kedveztek, akkor az a játszmagyôzelmet jelentette a számukra, a fordított esetben viszont a marosvásárhelyi játékosok nem tudták kihasználni a lehetôséget.

Régi röplabdázó-mondás, hogy amennyiben nem tudsz 3-0-ra nyerni, minden esély megvan arra, hogy 2-3-ra vereséget szenvedj, s ez ezúttal a házigazda csapat kárára igazolódott be. Az elsô játszmában ugyanis elég volt két ingyen megítélt labda a vendégeknek, ami végül a hosszabbításban a Dinamo gyôzelmét hozta. Ha ez nincs, akkor talán már három játszma után vége a csatának, így azonban az eredmény teljes mértékben megfordult. Persze, nehéz azt állítani, hogy az a néhány téves játékvezetôi döntés okozta a CSU Gaz vereségét, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy a találkozónak nagyon könnyen lehetett volna más kimenetele is.

A marosvásárhelyi csapat sokkal határozottabban állt ki ellenfelével, mint egy héttel korábban, amikor esélye sem volt a CSM Pitesti ellen. Ezúttal az átvétel valamivel jobban mûködött - számított, hogy visszatért Jurje a libero posztjára -, s a sánc is számos pontot szerzett. A nemzetközi tapasztalattal rendelkezô Cristina Tiut a leigazolása óta elôször csillogtatta meg képességeit, s Turcanuval együtt a legtöbb pontot szerezte. Ami továbbra is gondot okoz, az egy valódi játékirányító hiánya. Ezúttal Lungu az egész találkozó során pályán maradt, de az átvett labdát nem feltétlenül ô játszotta meg. A CSU Gaz egyfajta "többszemélyes játékirányító" taktikát alkalmazott, amelynek megvolt az az elônye, hogy részben megoldotta a támadások elôkészítését, ugyanakkor a valóban látványos és az ellenfelet meglepô megoldások hiányoztak, s számos hibás passz lehetôsége is benne volt a pakliban. Sajnos - s egy ilyen rendkívül szoros találkozón ez talán döntô tényezônek bizonyult - az elfogadhatónál nagyobb százalékban jelentkeztek ki nem kényszerített, sokszor elementáris hibák, mint amilyenek a nyitás rontása, vagy az átvétel elmulasztása egymásra várás miatt.

Mind az öt játszmára szinte ugyanaz volt jellemzô: a két csapat felváltva vezetett, de leginkább a CSU Gaz szerzett többpontos elônyt, ezt azonban a vendégek rendszeresen behozták. Amikor a Dinamónál az Albu-Velicu (a válogatott játékosai)-Muraljova (ukrán idegenlégiós) támadóvonal került a hálóhoz, a sánc és a támadás szinte kifogástalanul mûködött, s Nazarcsuk nyitását nehéz volt megtörni. Az elsô szettben 18-15-rôl jött fel a Dinamo, majd 25-25-ig egyenlô volt a két csapat, a vége azonban a vendégeknek kedvezett. A második játszmában 21-17-rôl egyenlítettek 22- 22-re a dinamósok, ez a szettvég azonban már a CSU Gazé volt. A harmadikban 16-14 után húzott el a CSU Gaz 20- 15-re, s csak kevésen múlt, hogy ismét ne forduljon a kocka. A negyedik játszma elején kicsit kiengedtek a vásárhelyiek, így egy adott pillanatban 8-16 volt az állás. Ebbôl 20-23-ig sikerült lefaragni, de a játszmát már nem lehetett visszafordítani. A döntô szettben 4-1-re vezetett a házigazda csapat, egyenlítés után azonban 6-6-ról 6-9-re alakult, s ez a hátrány végzetesnek bizonyult.

A vereség pedig azt jelenti, hogy - a sokkal jobb teljesítmény dacára - a CSU Gaz rendkívül kényes helyzetbe került a tabellán, s a továbbiakban csak valóban nagyon jó játékkal kerülheti el a 9-12. helyeket, amelyek a rájátszásban a kiesés elleni pályára lépést eredményezik. Az elsô lépés az ennek elkerüléséért vívott harcban a jövô szombaton sorra kerülô brailai mérkôzés a sereghajtó Braiconf ellen, amelyen a gyôzelem gyakorlatilag kötelezôvé vált. Az utolsó mérkôzésre az idén a marosvásárhelyi sportcsarnokban december 14-én kerül sor, amikor a CSU Gaz vendége a RATB együttese lesz.

CSU Gaz: Maierut, Tiut, Lungu, Rucoi, Lazar, Turcanu. Libero: Jurje. Cserék: Hosu, Voda.

Dinamo: Nazarcsuk, Albu, Ivanov, Muraljova, Ivanof, Velicu. Csere: Martin.

Vezették: Culda Paul - Calinic Nicolae (mindketten Kolozsvár).

A forduló további eredményei: Chimia Rm- Vâlcea - CSU Metal Galac 0-3; Oil Terminal Konstanca - RATB elhalasztották; Penicilina Iasi - Braiconf Braila 3-0; Amici Bákó - Unic Piatra Neamt 0-3; Rapid - CSM Pitesti 2-3.

Mi lesz veled, ligeti stadion?

A marosvásárhelyi labdarúgás történetében elôször fordult elô, hogy a város zászlóvivô egyesülete (ha egyáltalán annak lehet nevezni még a CS Armata csapatát) egy hivatalos itthoni találkozóját ne rendezhesse meg a legnagyobb stadionban. A ligeti aréna ugyanis immár végleg használhatatlan állapotba került. Miután a lelátókról lassan eltûntek a padok, fák nôttek ki a betonlapok közül, az öltözôk kriptává változtak a fûtés hiányában, a közvetítôfülkék közvécévé degradálódtak, a valódi egészségügyi helyiségek pedig teljes mértékben használhatatlanná váltak (nem csupán a közönség számára nyitott közvécék, de a csapatok, játékvezetôk öltözôi, zuhanyozói is), immár maga a pálya sem felel meg rendeltetésének. Az intenzív használat (a CS Armatán kívül az FC Muresul és az Olimpia labdarúgói is itt játszottak és edzettek az ôsszel) mellett ennek oka, hogy a karbantartására gyakorlatilag senki sem fordít gondot. A létesítményt adminisztráló Muresul sportklub (nem azonos az FC Muresullal) az anyagi források hiányára panaszkodik, a bérlôk pedig egymásra mutogatnak a játékfelület katasztrofális állapota miatt.

Ha kitekintünk az Erzsébet-ligetbe, kétségbeejtô, már-már szántóföldre emlékeztetô látvány fogad, a legszomorúbb azonban az, hogy semmilyen remény nem mutatkozik a stadion állapotának javulására. Városunk szégyenszemre egy csupán szükséglelátókkal, ideiglenes öltözôkkel ellátott pályán kénytelen fogadni szerdán a Románia-kupa keretében játszott CFR Kolozsvár - FC Brassó mérkôzést, de ezért nyilván nem azok fognak pirulni, akik a kialakult helyzet miatt a felelôsséget viselik.

A stadion felújítása komoly beruházást igényelne, ám a tulajdonosnak se pénze, se közvetlen érdeke (tekintve, hogy nincs labdarúgó szakosztálya) nem fûzôdik ehhez, a bérlôk anyagi forrásaik korlátozottsága mellett pedig nem is fektethetnek be egy olyan létesítménybe, amely nem az övék. A megye és város vezetôségének beavatkozása nélkül tehát a stadion végleg romhalmazzá válhat, ezért felvetôdik a kérdés: reménykedhetünk-e abban, hogy megváltozik a politikai tényezôk hozzáállása, miután az utóbbi idôszakban bûnös érdektelenséget mutattak általában a sport, tételesen pedig a labdarúgás iránt?

Az idén nyáron, a marosvásárhelyi labdarúgás pontosan százéves évfordulóján (1902 pünkösdjének másodnapján játszották az elsô nyilvános labdarúgó-mérkôzést Marosvásárhelyen a Református Kollégium és a Római Katolikus Fôgimnázium csapatai), a város reprezentatív csapata szégyenszemre kiesett a B- osztályból (is). Amikor ennek a kudarcnak az okait kutattuk, kiderült, hogy senki sem érzi magát hibásnak. Vajon ugyanez történik a stadionnal is?

A ligeti pálya létrehozásának 2006-ban lesz a 100. évfordulója. Reménykedhetünk-e abban, hogy legalább akkor méltón ünnepelhessük meg a jubileumot, s netán ennek keretében a stadionnak Bölöni László nevét adományozhatjuk? Erre a kérdésre egyelôre negatív a válasz, mert úgy tûnik, a stadion és a vásárhelyi labdarúgás sorsa a döntéshozó helyzetben levôk közül senkit sem érdekel!

· Szurkoló

Röplabda, B-osztály: Csak egy kiegyensúlyozott játszma

CS Armata Vescovi Marosvásárhely - Radra Marosújvár 3-0 (10, 23, 20)

A Temesváron és az Elcond Zilahtól elszenvedett vereségek után a Marosújvár elleni gyôzelem logikusan következett a két együttes tudáskülönbségébôl fakadóan. Ugyanis, noha egyelôre nincs kellô erô a marosvásárhelyi csapatban ahhoz, hogy a feljutásban reménykedjen, a B-osztályos rangsorban rögtön a vonal alatt helyezkedik el, s a szombati vendégek nem eléggé képzettek ahhoz, hogy ezt megakadályozzák. Ez leginkább az elsô játszmában tûnt fel, amikor a vásárhelyiek összpontosítása még töretlen volt, s csupán tíz pontot engedélyeztek a maros-újvárosiaknak. A legkiegyensúlyozottabbnak a második játszma bizonyult, amikor Marosújvár kihasználta az Armata játékosainak kiengedését, s egy adott pillanatban 23-21-re vezetett. Miután azonban az ismét jobb összpontosításnak köszönhetôen ezt sikerült megfordítani, a harmadik játszma ismét viszonylag simán zajlott, s csupán azért nem volt nagyobb a különbség, mert a második felében a tartalékoknak is játéklehetôséget biztosítottak.

CS Armata Vescovi: Samarghitan, Orbán, Togan, Coca, Adam, Marginean. Libero: Sângeorzan. Cserék: Suciu, Mares, Bardasan.

Radra Marosújvár: David, Trusca, Horja, Baciu, Nicut, Nicoara. Libero: Victoratos. Csere: Cristea.

Ezzel a mérkôzéssel a marosvásárhelyi együttes számára a bajnokság elsô fele befejezôdött, a jövô szombati utolsó fordulóban a CS Armata szabadnapos. Már az idén megkezdôdnek azonban a visszavágók is, december 7-én együttesünk Nagybányán vendégszerepel, míg 14-én a sportcsarnokban a CSU Nando Nagyvárad csapatát fogadja.

Barátságos mérkôzések világszerte

Az utolsó mérkôzéseket játszották idén válogatott szinten, a világbajnokság után most kezdenek kialakulni az új felállások, azonban ez még nem megy teljesen zökkenômentesen, például az olasz csapat továbbra is bukdácsol, mindössze döntetlent ért el Törökországgal, ami könnyen lehet, hogy a "nagy öreg" Trapattoni fejébe fog kerülni. Csak érdekesség, hogy a török gólt az Interben futballozó Emre rúgta, de valószínû, hogy most nem fogják eltanácsolni a csapattól, mint tették a világbajnokság idején a dél-koreai Annal Perugiában. A dél-koreai válogatott éppen a fent említett An góljának is köszönhetôen kétszer is vezetett a világbajnok brazilok ellen, akik csak az utolsó percben 11-esbôl egyenlítettek. Ronaldo újra villogott, elhallgattatva ezzel a kétkedôket, akik nem neki juttatnák az idei Aranylabdát. Argentína két perc alatt döntötte el a világbajnokság másik házigazdája ellen vívott mérkôzést. A francia válogatott Zidane nélkül is könnyedén nyert Jugoszlávia ellen.

A román válogatott selejtezôcsoportbeli ellenfelei jól szerepeltek: Dánia és Norvégia is nyert, Luxemburg pedig döntetlent játszott, ezzel is gyûjtve a Iordanescu fölött gyülekezô felhôket.

A magyar nemzeti tizenegy csoportellenfelei viszont továbbra is ellentmondásos teljesítményt nyújtanak: Lengyelország újra kikapott, a világbajnoki selejtezôk óta nem sikerült komolyabb eredményt elérnie. Svédország azonban ígéretes döntetlent ért el Csehországban, Lettország pedig nehezen nyert San Marino ellen.

Eredmények:

Magyarország - Moldva 1-1 (0-1). Gólok: 54’ Dárdai - 15’ Patula

A magyar válogatott három gyôzelmet, két döntetlent és négy vereséget ért el az idei meccsein. A szerda esti összecsapás küzdelmes mérkôzést hozott, amelyen azonban az elsô percekben elkövetett súlyos védelmi hiba során Dárdai látványos góljával már csak egyenlíteni volt képes.

Románia - Horvátország 0-1 (0-0)

Franciaország - Jugoszlávia 3-0 (1-0)

Japán - Argentína 0-2 (0-0)

Németország - Hollandia 1-3 (1-1)

Dél-Korea - Brazília 2-3 (1-1)

Szlovákia - Ukrajna 1-1 (0-0)

Dánia - Lengyelország 2-0 (1-0)

Görögország - Írország 0-0

Csehország - Svédország 3-3 (2-2)

Ausztria - Norvégia 0-1 (0-0)

Olaszország - Törökország 1-1 (1-1)

Spanyolország - Bulgária 1-0 (1-0)

Portugália - Skócia 2-0 (2-0)

Észtország - Izland 2-0 (0-0)

Macedónia - Izrael 2-3 (0-2)

Luxemburg - Zöldfoki-szigetek 0-0

Nigéria - Jamaica 0-0

Dél-Afrika - Szenegál 1-1

Marokkó - Mali 1-3

Tunézia - Egyiptom 0-0

Honduras - Kolumbia 1-0

Venezuela - Uruguay 1-0

Ecuador - Costa Rica 2-2

Katar - Irak 2-1

· Kósa András

·

Vízilabda: A póló átalakítása futballmintára

(MTI) Három éven belül el kell jutnia oda a vízilabdának, hogy az európai kupaküzdelmeknek ugyanúgy legyenek fôszponzorai, mint a labdarúgásban az már régen megszokott.

Ezt Bodnár Zsigmond jövendölte az MTI érdeklôdésére, miután kis túlzással az ô személyes feladata lett ennek a célkitûzésnek a realizálása, lévén a szombaton alakult Vízilabdaklubok Szövetségének (AWPC) ô lett a marketingért felelôs alelnöke.

- Ôszintén szólva nem lehetett véletlen, hogy rám esett a választás. Nyugodtan mondhatom ugyanis, hogy az egész pólós világ bennünket, magyarokat irigyel: kivételesen kellemes a helyzetünk ugyanis, már ami nyilvánosságot, a sportág jelenlétét illeti a médiában - fogalmazott a sportdiplomatává elôlépett Bodnár.

Az AWPC alakuló ülésén 54 klub képviselôje jelent, meg, de közülük három görög egyesület küldöttje nem írta alá az alapító okiratot. Arra hivatkoztak, hogy késôn kapták meg a szükséges dokumentumokat, de a bennfentesek szerint inkább amolyan belvillongás áll a kívülmaradásuk mögött: Markelosz Szitazerioszt, az Etnikosz Pireusz menedzserét választották az új szervezet elnökévé, s ô nem örvend túlzott népszerûségnek hazájában. Emiatt a BL- címvédô, Kásás Zoltán által dirigált Olimpiakosz Pireusz is kimaradt az alapítók közül.

- A magyarokkal nincs ilyen gond, a Honvéd mellett a Vasas, az FTC és a BVSC is szükségét érezte annak, hogy egy- egy vezetôjének jelenlétével tisztelje meg az alakuló ülést - folytatta Bodnár. - Mellettük az Újpest, az OSC és nôi csapata jóvoltából a Szentes csatlakozhat még az AWPC-hez alapítói jogokkal, amennyiben 90 napon belül elfogadja az alapszabályt és befizeti a kategóriánként változó 100-400 eurós éves tagdíjat. Összesen mintegy 120 klubot regisztráltunk, s máris 51 tagunk van. Érdekesség: két amerikai klubot is felvettünk sorainkba, s az elnökségben helyet kapott egy-egy amerikai és brazil szakember is.

Az AWPC elsôdleges célja, hogy eladhatóvá tegye a vízilabdát. Hamarosan sor kerülhet az európai kupák reformjára, amelynek egyik lényeges célkitûzése, hogy hazai pályán, s lehetôleg a nyári idôszakban, nyitott uszodában és fôleg tévéközvetítés mellett minél többször szálljanak vízbe az eddigi hárommal szemben várhatóan kétféle kupában érdekelt csapatok.

A LEN (Európai Úszó Liga) részérôl egyébként maximálisnak ígérkezik a fogadókészség: a szombati alakuló ülés levezetô elnöke a máltai Berti Muscat volt, s az egyik kisebb francia klubot Alphonse Angella képviselte. Elôbbi a LEN pólós bizottságának titkára, utóbbi az elnöke...

Ökölvívás: Ismét elmaradt Palecian Judit világbajnoki címmérkôzése

Ismét elmaradt a marosvásárhelyi Palecian Judit nôi profi ökölvívó világbajnoki címmérkôzése, amelyet a WIBF-GBU verzió 48 kg- os súlycsoportjának keretében szombaton kellett volna vívnia a portugál Sonia Pereira ellen. A mérkôzést második alkalommal halasztották el, két héttel korábban a portugál lány egészségügyi gondjai miatt, ezúttal azonban a szponzorok visszalépése jelentette a gondot. Az elmúlt kedden ugyanis az öt mérkôzést felölelô gála szponzora bejelentette, hogy a pénzt csak valamikor utólag tudja a rendelkezésre bocsátani. Ilyen körülmények között azonban Gyôry József, a Blue Alligator klub menedzsere, a gála szervezôje, nem tudta elvállalni a rendezést, hisz a portugál lány és a többi vendég útját és elszállásolását nem volt mibôl kifizetnie. A mérkôzésre egyelôre nem tûztek ki új idôpontot, ez a szponzorálás függvénye is, a sportoló és menedzsere reményei szerint még az idén sor kerül rá. Addig is Judit itthon folytatja felkészülését.

C-osztály: Megérdemelt hazai siker

Budvár Székelyudvarhely - Avântul 2002 Szászrégen 2-0 (1-0)

Megszakadt a székely-udvarhelyiek hazai pályán elszenvedett vereségsorozata, miután 2-0-ra legyôzték az ismét gyengén szereplô szászrégeni Avântult.

A mérkôzést a zuhogó esôben közel 200 nézô követte nagy érdeklôdéssel. A nehéz, csúszós pálya ellenére elég jó iramú csatát láthattunk. A találkozót nagy lendülettel kezdi mindkét együttes, a gólhelyzetekre így nem kell túl sokat várni: a 3. és az 5. percekben a házigazdák állnak közel a gólszerzéshez, de Jeremiás és Kandó lövése kevéssel kerüli el a vendégek kapuját. A 8. percben Zsigmond jó helyzetben hosszan vesz át egy labdát és így elszalaszt egy kecsegtetô lehetôséget. Két perccel késôbb Csíki a 16-os közepébôl a szászrégeniek kapuja fölé fejel. A meccs sajnálatos módon eldurvul, rengeteg a kemény, sôt olykor brutális belépô, fôképp hazai részrôl. A vendéglátók szinte mindvégig provokálják ellenfeleiket, sportszerûtlen belemenésekkel próbálják megfélemlíteni a vendégjátékosokat, s ez a "stratégia" végül meghozza gyümölcsét. A játékvezetô ténykedése kritikán aluli, nem lép határozottan közbe, hogy megtorolja a súlyos szabálytalanságokat. Miután a hazaiak néhányszor "megszoron-gatják", kiengedi a kezébôl a mérkôzés fonalát, félve vezeti végig a meccset.

A 22. és a 28. percekben Zsigmond lövéseit Harnagea könnyedén hárítja. A 30.percben Kandó bombáját Moldovan kapuvédô látványos mozdulattal védi, a kiütött labdát pedig Csíki nem találja el. A 33. percben a Budvár megszerzi a vezetést: Csoma használja ki a régeni védelem megingását, betör a jobb szélen, és a 16-os sarkából kilövi a hosszú sarkot:1-0.

A második félidôt jól kezdik a vendéglátók, nagy nyomást gyakorolnak az Avântul kapujára, de Csíki, Chiratcu és Kandó lövései elkerülik a vendégek kapuját. Az udvarhelyiek legnagyobb második félidôbeli helyzete a 60. percben adódik: Kandó erôs lövését Moldovan csak kiütni tudja, s Albert egy remek beívelés után, közvetlen közelrôl fejel a kapura, de a nagy formában védô kapus látványosan megmenti csapatát egy biztosnak tûnô góltól. Az Avântul uralja nagyrészt a középpályát, de hiányzik a kapu elôtti végsô szikra. A találkozó "leül" néhány percre, ám mégis a végére marad a csattanó: miután a 85. percben Truta alig 7-8 méterre a házigazdák kapujától melléfejel, két perccel késôbb az udvarhelyiek kétgólosra növelik elônyüket: egy gyors ellentámadás során Bajkó fejjel értékesít egy bal oldali beadást, beállítva ezzel a mérkôzés végeredményét: 2-0.

A hazaiak gyôzelme a mutatott játék alapján teljesen megérdemelt, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az udvarhelyiek durván, sportszerûtlen módon harcoltak a labdáért. Ez a sportág labdarúgás, és nem "lábrúgás", s sajnos valami ilyesmit láthattunk Székelyudvarhelyen!

Budvár: Harnagea - Nagy, Demény, Jeremiás, Sârbu (33.Csíki II) - Csíki I, Albert, Csoma (90. Major), Miklós - Chiratcu (71. Bajkó), Kandó.

Avântul 2002: Moldovan - Halatiu, Nicoara C. (69. Pascu), D. Razvan - Zagon, Grama, Nagy L. (65. Zehan), Musca, Zsigmond - Ignat C. (38. Ignat Cr.), Truta.

Játékvezetôk: Gabriel Dogaru, ill. I. Andreoiu, M. Iamandi (mind Ploiesti).

· Szabó Antal

C-osztály, 13. Forduló: Meglepetések sorozata

A meglepetések sorozata zajlott szombaton a C-osztályos labdarúgó-bajnokságban. A legnagyobb Viktóriavárosban született, ahol a 3. helyen álló házigazdák a sereghajtótól szenvedtek vereséget. Ugyancsak váratlan - ám számunkra örömöt okozó - eredmény született Szecselevárosban, ahonnan a marosvásárhelyi Gaz Metan pontot rabolt, márpedig a Precizia otthonából ez nemigen "szokás". A sor azonban tovább folytatódik, hisz elszenvedte elsô vereségét az éllovas Sepsiszentgyörgy is, éppen a dicsôszentmártoni Chimicától, s az is - ezúttal kellemetlen - meglepetést okozott, hogy Nagydisznód nem jelent meg (egyelôre ismeretlen okokból) a fogarasi találkozón. Ha mindez nem lett volna elég, megemlíthetjük a marosvásárhelyi találkozó eredményét is, ahol a kitartó esô a nyárádtôi vendégeknek kedvezett, s még jobban elsüllyesztette az immár orrig érô sárba a CS Armata hajóját. A forduló talán egyetlen "normál" eredménye a szászrégeni Avântul veresége Székelyudvarhelyen, noha nyilván errôl a régeniek egész másként vélekednek. A forduló összességében a Gaz Metannak kedvez, amely az elôtte állók botlásait kihasználhatja, míg a CS Armata immár hét pontra szakadt le a biztos megmenekülést jelentô 12., és öt pontra a lehetséges megmenekülést jelentô 13. helytôl. Helyzetét tovább rontaná, amennyiben a most meg nem jelenô Nagydisznód visszalépne, hisz egyetlen idegenbeli gyôzelmét a Szeben megyei kisvárosban szerezte, s ezt ebben az esetben törölnék a táblázatból.

A forduló eredményei: CS Armata - Nyárádtô 0-2; Viromet - Energia 1-2; FC AMSO - Romradiatoare 0-0; Chimica - Sepsiszentgyörgy 1-0; Budvár - Avântul 2002 2- 0; Precizia - Gaz Metan 1-1; Nitramonia - Textila 3-0 (meg nem jelenés); Torpedo - FC Predeál 1-3.

A következô forduló (2002. november 30.) mûsora: Energia - Nyárádtô; Rom- radiatoare - Viromet; Sepsiszentgyörgy - FC AMSO; Avântul 2002 - Chimica; Gaz Metan - Budvár; Textila - Precizia; FC Predeál - Nitramonia; Torpedo - CS Armata.

Balszerencsésnek bizonyult a marosvásárhelyi CS Ar- matának a 13. forduló. A találkozót a Gaz Metan pályán játszották a ligeti stadion használhatatlan állapota miatt, no meg azért is, mert a stadion használati jogának megváltására nincs pénze az egyesületnek.

A találkozón végig kitartó esô zavaró tényezôként befolyásolta a játék minôségét, kevés kapujelenetet láthatott a mintegy 200 nézô, inkább a középpályán folyt a harc. A házigazdák játékában szinte semmilyen elképzelés nem volt felfedezhetô, az idény leggyengébb játékát produkálták Lucian Popa tanítványai. A nyárádtôiek sokkal nagyobb ambícióval, érettséggel játszottak, a támadók, elsôsorban Craciun (akit tavaly néhány forduló után elküldött az Armata akkori vezetôsége) sokszor veszélyeztették Fülöp ka-puját.

A 28. percben, egy támadás során, melyben a teljes vendég csatársor szerepet vállalt, Craciunnak sikerül átemelnie Fülöp fölött a labdát: 0-1. A nézôk úgy vélték, hogy a második félidôben az Armata mindent megtesz a gyôzelem érdekében, ám nem így történt. Folytatódott a piros-kékek konfúz, kilátás nélküli játéka, s csupán két gyenge lövéssel egyáltalán nem hozták veszélybe Barna kapuját. A másik oldalon viszont a 65. percben Bokor használja ki a védelem nagy hibáját, és megszerzi csapatának a 2. gólt. A 87. percben Craciun ismét növelhetné a különbséget, de egyedül a kapussal mellé lô.

CS Armata: Fülöp - Stoica, Pop, Virág, Tóth, Fodor, Oltean, Târnavean, Pâslaru, Lôrinczi, Ötvös. Játszottak még: Popa, Matei, Oláh.

Nyárádtô: Barna - Bokor, Boitos C., Petrov, Turcu, Bucur, Szabó, Ötvös, Craciun, Boitos S., Savu. Játszottak még: Florea, Bordi, Cucuta.

Vezette: Erdélyi István (Nagyvárad).

· Gh. Botezan

C-osztály: Gyôzelemmel felérô pont

Precizia Szecseleváros - Gaz Metan Marosvásárhely 1-1 (1-0)

Gyôzelemmel felérô pontot szerzett a Gaz Metan az ennek a döntetlennek köszönhetôen paradox módon ismét éllovas Precizia otthonában, s egyre komolyabban gondolkodik a feljutás lehetôségében. Florea Ispir, a Gaz Metan edzôje a következôket nyilatkozta a találkozóról:

- Nagyon jó színvonalú mérkôzés volt mindkét együttes részérôl, amely meghaladta a C- osztály szintjét. Nem látszott semmiféle különbség, noha a Gaz Metan idegenben játszott. jól védekeztünk, s ellentámadásaink sokszor hozták veszélybe az ellenfél kapuját. Védelmünk nagy hibáját kihasználva, a 20. percben azonban Nistoroschi révén a Precizia megszerezte a vezetést. A második félidôben mi támadtunk többet, s a 60. percben sikerült kiegyenlíteni. Ekkor Pop értékesített egy 20 méterre megítélt szabadrúgást. Külön ki kell emelnem a pitesti-i Cagheorghis játékvezetô teljesítményét, aki hibátlanul vezette a mérkôzést. A megszerzett pont egy gyôzelemmel ér fel, hiszen az éllovas otthonában szereztük, s ezt csapatomtól ma ünnepelt születésnapomra ajándékként fogom fel.

A Gaz Metan az alábbi felállásban játszott: Siklódi - Kalló, Iencsi, Henter, Blaga, Pop, Borbély, Râtea, Moldovan, Serban, Gagyi. Cserék: Festeu, Viski.

· Gh. Botezan

C-osztály: Négy piros lap, s az éllovas elsô veresége

Chimica Dicsôszentmárton - Oltul Sepsiszentgyörgy 1-0 (1-0)

Elsô vereségét szenvedte el szombaton Dicsôszent- már-tonban az éllovas sep-siszentgyörgi Oltul, miután a Chimica a legjobb ôszi teljesítményét nyújtotta. A rossz idô és kitartó esô ellenére mintegy 4-500 nézô volt kíváncsi a mérkôzésre, közöttük az 50 fônyi vendégszurkoló gárda, amely mindvégig sportszerûen biztatta kedvenceit. Az esô sajnos rányomta a bélyegét a találkozóra, a pálya, fôleg a vége felé, már-már mocsárrá változott, különösen az egyik térfélen, s ez nagyon megnehezítette a játékosok dolgát.

A mérkôzés nagyon idegesen indul, s már az elsô percben tömeges lökdösôdésnek lehetnek tanúi a nézôk, s megszületik az elsô sárga lap, amelyet számos más követ majd. Kemény belemenések követik egymást, s Pop Florin kolozsvári játékvezetô nem tudja kézben tartani a mérkôzést, aminek eredményeképpen a vége felé négy piros lap is elôkerül, Dicher és Pastor, illetve Bokor és Orbán jut a kiállítás sorsára, mellettük pedig Andrásit, a vendégek edzôjét is kiküldi a játékvezetô.

Az elsô helyzet a 10. percben adódik, amikor Moldovan egyedül marad Mátyás kapussal, de a lábába rúgja a labdát, onnan pedig szögletre pattan. A 15. percben megszületik a találkozó egyetlen gólja, szintén Moldovan érdemeként, aki kicselez két hátvédet a jobbszélen, s a cipôje orrával a hosszú sarokba tolja a labdát: 1-0. A 20. percben 2-0 lehetne, de miután a Mátyásról kipattanó labdát Oltean a hálóba küldi, a partjelzô lest ítél. A 28. percben Mátyás szabadítja szögletre Curticapean fejesét, a másik oldalon pedig a 39. percben Orbán elôl ment Gânj. A félidô utolsó helyzete Oltean elôtt adódik, akinek fordulásból leadott lövése Mátyás kezében áll meg.

A második félidôben a vendégek támadnak többet, de egyre nehezebb boldogulni a sáros pályán. A durva belemenések elszaporodnak, s megjelennek a korábban említett piros lapok, ráadásul Orbán esetében csak a 3. sárga után, a játékvezetô ugyanis elnézi a könyvelését. Miután az 56. percben Dicher melléfejel, a 66. percben egy veszélyes ellentámadás végén Gáll lô mellé, ám a partjelzô már lest intett. A 70. percben Bokor szabadrúgását Szôke fejeli ki a felsô sarokból, míg a 75. percben Hadnagy lövése a kapufák találkozásánál csattan.

A mérkôzés így a Chimica gyôzelmével ér véget, s ez elég a hazai szurkolóknak, hogy a vezetôségtôl máris a B-osztályt követeljék.

Chimica: Gânj - Dumitru (69. Fagaras), Szôke, Florea, Cucerzan, Tepus (81. Moldovan A.), Curticapean, Pastor, Oltean (81. Balea), Moldovan T., Dicher.

Sepsiszentgyörgy: Mátyás - Cazangiu, Gáll, Bende, Ghita, Rusandru, Bokor, Szilveszter, Hadnagy, Orbán, Fodor.

Tornász vb: Arattak a férfiak

Hosszú ideig megszokott volt, hogy a román tornászlányok kiváló eredményeket érnek el a nagy nemzetközi versenyeken, az idei szerenkénti világbajnokságon azonban, amelynek debrecen adott otthont, inkább a férfiak arattak. A gyergyószentmiklósi marius Urzica esélyeshez méltó szerepléssel meggyôzôen nyerte a lólengés aranyérmét, míg talajon Marian Dragulescu hódította el a világ bajnoki címet. Hogy a magyarok se maradjanak arany nélkül, Csollány Szilveszter nem maradt adósa a debreceni közönségnek, megszerezte a gyûrû világbajnoki aranyát.

A lányoknál, miután Andreea Raducan pályafutása utolsó versenyén az elôdöntôben leesett a gerendáról, s ezzel elszalasztotta a lehetôséget, hogy a csúcson hagyja abba, a kevésbé ismert csapttársaira maradt a csorba kiköszörülése. Ez két éremmel sikerült. Felemás korláton Ioana Petrovschi gyakorlata ért ezüstöt (ezen a szeren a szinte biztos esélyesnek vélt Szvetlana Horkina kétszer is leesett), míg gerendán Oana Ban állhatott a dobogó második fokára.

Lapzártakor az utolsó szerek zajlottak, a nôi talaj és a férfi nyújtó.

Minifoci

Víkendtelepi szombati bajnokság, 12. forduló: Fradi - Aston Villa 1-6; Inter - Sporting 1-0; Rolex - Aleea 1-2; PSG - Arsenal 1-4; Lazio - Tomys 5-1; Black and White - River Plate 5-2. A Naturfruct állt. Állás: 1. PSG 30 p. 2. Aleea 24 p. 3. Aston Villa, Arsenal 22-22 p.

Víkendtelepi vasárnapi bajnokság, 12. forduló: Dinamo - Torpi 2-3; Juventus - Como 1-4; Barcelona - Brescia 5-3; Ajax Fiat Auto Verona - Roma 3-0; Milan - More B. 3-3. A Liverpool és a Nike álltak. Állás: 1. Juventus 30 p. 2. Como 28 p. 3. Milan 22 p.

Kövesdombi bajnokság, 4. forduló: Cosmos - Viitorul 0-4; Brazilia - Valencia 0-1; Craiova - Juventus 5-0; Pandurii - Como 1-6; C. Sharp - FC Polo 0-2; Vicenza - Boca Juniors 0-0. Az Optimex állt. Állás: 1. Viitorul. 2. Valencia 12-12 p. 3. FC Polo. 4. Brazilia 9-9 p.

Tudor I, az új bajnokságba jutásért vívott osztályozók: Mobex - Inter 8-2; National - Vointa 6-0; Parma - Arsenal 2-4; Carion - Liverpool 0-3; Mobex - Arsenal 0-2; National - Liverpool 8-0. Bejutottak az arsenal és a National.

Tudor II bajnokság, 1. forduló: 21 Entay - Auxerre 6-3; Feyenoord - Milan 6-2; Inter - Ajax 2-0; Otelul - Rapid 5-2; Thalia - Muresul Corbet 1-1; Verona - Real 3-0. A Farello állt.

Meggyesfalvi bajnokság, 2. forduló: Oldboys - Teransportul 1-3; Deportivo - Real 3-6; Stiinta Dammol - Viitorul 2-3; Tico Transaldea - Steaua 5-1. A Dinamo állt. Állás: 1. Real, Transportul 6-6 p.

Maroskeresztúri bajnokság, 10. forduló: Dinamo - Speranta 11-2; Juventus - Ajax 1-2; Telecom - Craiova 9-1; Petrom - Porto félbeszakadt. A Flamengo állt. Állás: 1. Telecom 22 p. 2. Petrom 19 p. 3. Porto 16 p.

Marosszentgyörgyi bajnokság, 2. forduló: Real - Craiova 3-7; Bastia - Reggina 0-9; Milan - Fortuna 5-0. A Parma állt. Állás: 1. Reggina, Milan 6-6 p.

Víkendtelepi oldboys Karácsony kupa, A-csoport: Leeds United - 007 3-2; Eindhoven - Week-end 2-2; B-csoport: Bastia - Astoria 2-1; Como - Monaco 2-1.

9-es iskolai Karácsony kupa: Aston Villa - Fortuna 3-0; Bastia - Inter 4-0; Pharma Tech - Rolex 3-0; Aleea - Lambda 0-1.

· Ioan Paus

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (5812105)

ELADÓ raktárban levô, svéd és német importból származó hengerelt parketta - több mint 60 féle modell. Tel. 0744-640-875, 0723-241-033. (48556)

ELADÓ szánkó, biciklik, gázkonvektorok, inoxkagylók. Tel. 0265/212-369. (48422)

ELADÓ jó állapotban levô 1800 cm3-es kombi Ford Sierra. Tel. 250-182, 12-15 óra között. (48931)

VESZEK antik bútort, festményeket, órákat, érckályhát, bokályt, üveg-, ón-, cinedényeket. Tel. 130-947, 0744-159-190. (47536)

BÚZÁT vásárolunk kis és nagy mennyiségben. Tel. 0722-356-303, 0722-396-107. (49036)

LAKÁS

SÜRGÔSEN veszek magánlakást Marosvásárhely területén. Tel. 250-180 vagy 0788-300- 260. (48939)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás és magánház. Tel. 218-074, 210-037. (48880)

ELADÓ 3 szobás lakás, elsô emelet, erkély nélkül. Hunedoara utca 9. szám. Irányár: 250 millió lej. Érdeklôdni lehet a 0723-590-991-es telefonszámon. (49026)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás. Tel. 136-711, 141-441. (49032)

MINDENFÉLE

VÁLLALUNK vakolást, padlástér- beépítést, festést, mázolást, járólap- és falicsempe-ragasztást garanciával. Tel. 0745-814-789. (48530)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (48938)

SZOBAFESTÉST, mázolást, fali- és padlócsempézést vállalok. Tel. 0744-269-438. (48987)

ELENA vagyok, látóasszony és gyógyító. Cristinával dolgozom együtt, a következô betegségeket gyógyítjuk illetve segítünk: psoriasis, epilepszia, depresszió, az üzleti életbe sikert hozunk, házasságkötés, - felbontás, kigyógyítunk az impotenciából, a fekete mágia varázslatait feloldjuk. Vegye fel a kapcsolatot velünk a 0723-922-031-es vagy a 0723-736-524-es telefonszámon. Minden esetre sürgôsen megoldást találunk: füvekkel, ráolvasással, a fehér mágia eszközeivel. (fizetett hirdetés: 49015)

MARIA vagyok Szigetrôl. Köszönetet mondok DENISA asszonynak, aki feloldozott a rontás alól. Tel. 0744-278-025. (fizetett hirdetés: 49063)

ION vagyok Brassóból. Köszönetet mondok DENISA asszonynak, aki visszaadta a férfiasságomat. Tel. 0744-278- 025. (fizetett hirdetés: 49063)

MEGEMLÉKEZÉS

Elmúltak az évek, hiába várunk. Mosolygós arcodat többé már nem látjuk. Drága gyermekünk, elmentél örökre, örökös bánatot hagytál a szívünkben. Te voltál a napfény és szeretet, téged elfeledni soha nem lehet. Tavaszunk voltál, de örökös lett a tél, elmúlt boldogságunk többé vissza nem tér. Te voltál nekünk a legszebb virágszálunk, ki sem nyíltál, máris elhervadtál. Megszûnt dobogni az a drága kicsi szív, melybôl annyi szeretet s jóság áradt felénk. Szelíd hangod már csak emlék maradt. Tiéd lett a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Életünk legszomorúbb napjára emlékezünk november 25-én, SZÉKELY SZILÁRDKÁRA, halálának 7. évfordulóján, amikor 10 éves korában az élni akaró, drága gyermekünk itt hagyott örökre. Szép emlékét megôrizzük sírig tartó fájdalommal: szülei, testvére, Ervin, Kardos és Székely mamája. Nyugodjál békében, drága jó gyermekünk. (49050)

Fájó szívvel emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, nagytatára, apósra, az élni akaró FARKAS KÁROLYRA, akit ma egy éve, november 25-én ragadott el közülünk a kegyetlen halál, pótolhatatlan ûrt hagyva lelkünkben. Emlékét szívünkben ôrizzük. Bánatos felesége, leányai, fia, unokája és vejei. (49052)

Öt szomorú év tel el, amióta itt hagytál bennünket. Elvitted magaddal a szeretetet, amit pótolni nem lehet. Ahogy telnek az évek, egyre jobban hiányzol, senki és semmi nem pótol téged. Fájó szívvel emlékezünk november 25-ére, amikor a kegyetlen halál elragadta közülünk az élni akaró, drága jó édesanyát, anyóst és nagymamát, ANTAL ROZÁLIÁT. Emlékét ôrzik gyermekei és családjuk, valamint kisunokája, Adrien. Nyugodj békében, drága édesanyánk. (48984)

Búcsúztam volna tôleted, de erôm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal emlékezünk november 25-én a koronkai BARICZ BÁLINTRA, aki egy éve hagyta itt szeretteit. Emlékét ôrzi egy életen át felesége, Ida, fia, Anti. Nyugalma legyen csendes. (49033)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretô feleség, édesanya, nagymama, testvér, rokon, BENKÔ ANNA szül. Borzás életének 65. évében csendesen megpihent. Temetése 2002. nov. 26- án 12 órakor lesz a marosszentgyörgyi új temetôben. Nyugodjon békében. A gyászoló család. (5811583)

Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett, jólelkû testvérünktôl, BENKÔ ANNÁTÓL Nucitól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Testvérei és azok családja. (5811583)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretô férj, drága édesapa, nagyapa, após, testvér, sógor, apatárs, jó rokon és jó szomszéd, id. PÁL SÁNDOR körtvélyfájai lakos, életének 72. évében hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után 2002. november 23-án csendesen megpihent. Temetése november 25-én 13 órakor lesz a körtvélyfájai gyászháztól református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (5811582)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, apatárs, rokon és jó barát, a gyergyó-csomafalvi KIRÁLY IMRE 76 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2002. nov. 25-én 13 órakor lesz a remeteszegi gyászháztól. A gyászoló család. (5811581)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönjük mindazoknak, akik id. SZÁSZ GÁBORT utolsó útjára kísérték és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. (48985)

Copyright © Népújság - 1999