LIV. évfolyam 267. (15230.) sz.

2002. november 15., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Vasárnap ül össze a MÁÉRT

Bôvítéssel számol

(MTI) - A kedvezménytörvény módosításának tervezetét is napirendjére tûzi a hét végén Budapesten ülésezô Magyar Állandó Értekezlet (Máért).

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelôs politikai államtitkára az MTI érdeklôdésére elmondta: a Máért, a kormány tervezete mellett, a határon túli szervezetek kérésére foglalkozik a leendô magyar EU-csatlakozás nyomán Ukrajnát és Jugoszláviát érintô vízumkényszer kérdésével is.

- A kormány a lehetô legszélesebb körben figyelembe veszi majd a kedvezménytörvény módosításának kidolgozásakor a Máért ezzel kapcsolatos ajánlását - hangsúlyozta Szabó Vilmos.

Hozzátette: a tervezetrôl már eddig is széles körû egyeztetést folytattak, részben a Máért, részben pedig a parlamenti pártok szakértôi.

Közlése szerint a hét végi Máért- tanácskozáson napirendre kerülô tervezet, a jogtechnikai jellegû módosításokon túl, tartalmazza a külföldi munkavállalás különösen Románia viszonylatában fontos problémáját, illetve az oktatási, nevelési támogatás kérdését, amellyel kapcsolatban korábban Szlovákia jelezte ellenvetéseit.

Az oktatási, nevelési támogatást illetôen a módosító javaslat bôvítéssel számol, mely szerint a határon túl minden egyes magyar nyelvû oktatásban részesülô gyermek után járna a támogatás.

A módosító javaslat érinti az információs irodák problémakörét is, azaz egyértelmûvé teszi, hogy az irodák kizárólag információs feladatokat látnak el, a magyar igazolványok igénylése pedig a konzulátusokon lehetséges.

- A magyar igazolvány szerepelni fog a törvényben, de a kedvezmények és támogatások nyújtásának gyakorlatát kétoldalú megállapodásokkal is lehet majd szabályozni - jegyezte meg Szabó Vilmos.

Hozzátette: a kedvezménytörvény módosításával okafogyottá válik és érvényét veszti az Orbán-Nastase megállapodás.

- Amellett, hogy a kedvezménytörvény módosítása a parlamenti pártok konszenzusán és a Máért támogatásán kell hogy alapuljon, nyilvánvaló, hogy maga a törvény elfogadható kell legyen például a román fél számára is - figyelmeztetett a politikai államtitkár.

A törvénymódosító javaslatot várhatóan december elején beterjeszti a kormány a parlamentnek, s a politikai államtitkár szerint van esély arra, hogy még akár ebben az évben elfogadja azt az országgyûlés egy kivételes és sürgôs eljárás során.

Az RMDSZ Iliescunál

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerint rövid idôn, két-három héten belül döntést kell hozni a választások idôpontjának kérdésében - jelentette ki Markó Béla, a szövetség elnöke, miután Ion Iliescu konzultált az RMDSZ vezetôivel.

Az államfô Románia NATO- és EU- csatlakozásának ügyében, valamint a legfontosabb aktuális belpolitikai kérdésekrôl kezdett szerdán konzultációsorozatot a parlamenti pártokkal. A konzultációk témakörét azonban jelentôsen befolyásolta az, hogy a kormányon lévô Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetése a hét elején úgy foglalt állást: a 2004-ben esedékes törvényhozási választásokat egy évvel korábban kellene megrendezni.

- Az RMDSZ bármikor készen áll a választásokra, de mostanáig nem hallott meggyôzô érvet a választások elôrehozásának szükségességérôl - szögezte le Markó.

A találkozón Ion Iliescu elmondta: azt tanácsolta a kormánypártnak, hogy az elôrehozott választások kérdésérôl folytasson konzultációkat a többi parlamenti párttal. Markó szerint ezeket a konzultációkat mihamarabb meg kellene tartani, felesleges a túlságosan hosszas puhatolódzás az ügyben.

Az RMDSZ elnöke szerint az ellenzéki pártok nem lennének képesek a választások idô elôtti megtartásának megakadályozására, de úgy vélte, nem kellene az elôrehozás mellett dönteni, ha a parlamenti pártok többsége ellenzi azt.

Az eddigi nyilatkozatok alapján az elôrehozott választások gondolatát a PSD mellett csak a Nagy- Románia Párt támogatja fenntartások nélkül. A Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt ellenzi azt, így ismét az a helyzet állhat elô, hogy az RMDSZ-nek fontos szerepe lesz abban, merre billenjen el a mérleg.

Az államfôvel folytatott konzultáción az RMDSZ képviselôi ismételten felvetették azt a problémát, hogy a romániai magyar kisebbségnek bizonyos intézményekben - így a rendôrség, a titkosszolgálatok, a hadsereg soraiban, illetve a külügyminisztériumban - nincs képviselete. Markó szerint erre a kérdésre konkrét megoldást kellene találni.

Az RMDSZ arról biztosította Ion Iliescut, hogy kész hozzájárulni Románia európai és euroatlanti integrációjának sikeres befejezéséhez.

Bizottsági útiterv Bulgáriának és Romániának

Saját teljesítmény szerint

Az Európai Bizottság szerdán részletes csatlakozási útitervet javasolt az EU-bôvítés elsô körébôl kimaradó Bulgáriának és Romániának, kezdeményezve egyúttal a nekik folyósítandó elôcsatlakozási támogatások fokozatos és jelentôs mértékû növelését is.

Gyakorlatilag a tavaly decemberben tartott laekeni EU-csúcs óta lehetett számítani arra, hogy e két ország nem kerül be a bôvítés 2004-re várt elsô hullámába. E várakozás azonban csak a bizottság idei országjelentéseinek közzétételével, majd az abban foglalt értékeléseknek és javaslatoknak az októberi brüsszeli csúcson történt megerôsítésével vált hivatalossá.

A bizottság a maga részérôl az idei jelentésekben sem tûzött ki céldátumot, hanem úgy fogalmazott, hogy támogatni fogja Bulgária és Románia 2007-es csatlakozásra irányuló törekvéseit. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jelentésekben foglalt elemzések alapján még a decemberi koppenhágai csúcs elôtt részletes útitervet terjeszt elô a két ország felkészülésének orientálására és megkönnyítésére.

A szerdán bejelentett programok ennek megfelelôen a 2007-re várt csatlakozásig terjedô idôszakot fogják át, és részletesen felsorolják, milyen lépéseket kell tennie addig a két országnak a tagságra való felkészülésben. Fenntartják a csatlakozási folyamat egyik legfontosabb alapelvét, a tagjelöltek saját teljesítményük szerinti elbírálásának a követelményét, és egyikük esetében sem szabnak meg új ismérveket vagy követelményeket az eddigieken túl.

Az útitervek mindkét ország esetében különleges hangsúlyt helyeznek az uniós joganyag átvételéhez és végrehajtásához, valamint a gazdasági reformokhoz szükséges közigazgatási és igazságszolgáltatási képességek fejlesztésére.

Mindennek elôsegítése érdekében a bizottság javasolja, hogy az unió az elsô csatlakozások várt idôpontjától, 2004- tôl jelentôs mértékben növelje a Bulgáriának és Romániának nyújtott elôcsatlakozási támogatásokat. A programok szerint ezek összege 2004-ben 20, 2005-ben 30, 2006-ban pedig 40 százalékkal haladná meg a 2001-2003 közötti idôszakban nekik folyósított támogatások átlagát. Ennek azonban az lenne a feltétele, hogy a két ország megtegye az útitervekben szükségesnek tartott elôrehaladást, továbbá számottevô mértékben javítsa az alapok kezelésének és felhasználásának pénzügyi, intézményi és más feltételeit.

Bulgária és Románia már most is egy sor uniós bizottságban és intézményben képviselteti magát megfigyelôként. A bizottság azt javasolja, hogy a csatlakozási szerzôdés aláírása után e két ország ugyanolyan elbánásban részesüljön, mint a többi tárgyaló tagjelölt. Vagyis lehetôséget kell kapniuk arra, hogy - ahol ez egyáltalán jogilag kivitelezhetô - megfigyelôként továbbra is képviseltethessék magukat a közösségi intézmények bizottsági rendszerében, illetve a különféle közösségi hivatalokban.

Játék az elôválasztásokkal

Mózes Edith

Tegnapelôtt majdnem hivatalosnak is tekinthetô módon jelentette be a közigazgatási miniszter, hogy jövôre elôrehozott parlamenti választásokat tartanak. Kezdôdött a szóbeszéddel, aztán mind többen "szóbeszéltek", míg végül a kormányfô meg egyéb "fôk" is szóbeszédbe elegyedtek a témában.

Ha vennénk a fáradságot, érdekes metszetét tárhatnánk fel a politikai játszadozásnak. De nem vesszük. Valójában a kezdetben tesztelésként elindított gondolat mára alaposabb fontolgatás tárgyává vált, s pártról pártra a pillanatnyilag látható esélyek szerint fogadják kedvezôen, semlegesen, avagy elutasítóan az elôválasztások ötletét.

A kormánypárt számára nyilvánvalóan elônnyel járna, hiszen a pillanatnyi közmegítélés szerint magasan vezetik az elfogadottsági listát, s ami ezzel együtt jár, a mainál erôsebb parlamenti képviseletet, biztosabb kormányzati stabilitást hozhatna. Az ellenzéki pártoknál ugyanez negatív vetületben. A Demokrata Párt minden eddiginél zûrzavarosabb helyzetben van, a liberálisok még nem igazán tudták összeszedni magukat, a hajdani vezetô Parasztpárt pedig nem tudott visszatérni a felejtésbôl. A nagyromániások hite szerint nekik jól jönne. Nastaseéknak ellenkezôleg. Ha le nem szorítják a C.V.Tudor pártjának támogatottságát, s halványan szerepel a demokratikusnak mondott ellenzék, furcsa parlamenti képlet jöhet össze.

Ami az RMDSZ-t illeti, nincs oka tartani az elôrehozott választásoktól. Szavazóbázisa fogyóban bár, de stabil. Annyi kockázatot mégis hordoz számukra is az ügy, hogy lényegesen változhat a kormányzattal való viszonya, hiszen egy erôs szociáldemokrata többségnek immár nem lesz szüksége az RMDSZ-honatyák szavazataira. Ami az RMDSZ tárgyalási pozícióját gyengítheti. Ugyanakkor hozzágondolhatjuk, hogy az SZDP-nek továbbra is érdeke kiegyensúlyozott, harmonikus és külföldön is mutatós kapcsolatokat fenntartani az RMDSZ- szel.

A döntés, hogy lesz-e elôrehozott választás vagy sem, a jövô heti NATO-csúcs utánra várható. Románia új helyzetbe kerül, amikor a NATO-alkalmasság mellett új kihívás elé néz: alig ötéves tervnyi idô alatt kell felkészülnie az európai uniós csatlakozásra. Ez erôltetett menet lesz, s annak, aki felvállalja, képesnek kell lennie mindarra, amit a folyamat megkövetel. Nem elég majd szalonképesnek látszani, hanem képessé is kell válni az európai közösségbe való teljesebb integrációra.

Az SZDP dilemmáját én inkább abban látom, hogy miként teszi magát alkalmassá az erôltetett menetre. Megszabadul-e azoktól a - sok tekintetben kétes megítélésû és szemléletû - csopor- tosulásaitól, amelyek egyértelmûen koloncként nehezítik az eredményesebb, dinamikusabb haladást. A politikai játszma tovább tart...

Hazudik a naptár?

(nagy a.)

Nyári medencét adnak át

A hét végére befejezik a víkendtelepi medence felújítási munkálatait - nyilatkozta lapunknak Fóris Péter, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának szakfelügyelôje, építôtelep-vezetô. Az 50x30 méter méretû és 1,80 méter mély fürdômedencét a munkálatok során olasz csempével borították. Ugyanakkor már a nyáron üzemelt a medence köré felszerelt hat zuhanyozó, a medencébe lépcsôket építettek és korszerû víztisztító berendezéssel látták el.

A szakfelügyelô tájékoztatása szerint a munkálatok befejeztével a medencét tavaszig konzerválják. Ennek értelmében a medencében 80 centis vízréteg marad a tél idején is, s ebbe 20 méterenként tíz centi vastag és 40 cm széles habszivacsot helyeznek, melynek célja, hogy a víz fagyásának esetén a csempe ne károsodjon. A habszivacsból 30 centit merítenek a vízbe, 10 a felszínen marad. A medencén körbe mûanyag rácsot vontak. A szakfelügyelô elmondása szerint a munkálatok összértéke 4,1 milliárd lej.

Jövôre halasztották a víz újraáramoltatásának próbáját, a tervek szerint a medencében levô vízmennyiség 10 százalékát ezzel a módszerrel naponta cserélik le. A munkálatok átvételét 2003 márciusára tervezik.

Toxikológiai szeminárium Marosvásárhelyen

(antalfi)

Tegnap kezdôdött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az a háromnapos toxikológiai szeminárium, amelyen a helyi SMURD és a megyei kórház orvosai mellett amerikai orvosok is részt vesznek. A szervezôk a Romániai Sürgôsségi Orvostani Társaság valamint a New York-i Egyetem, a Bellevue kórház toxikológiai központja, közösen a bukaresti Carol Davila Egyetem toxikológiai klinikájával, az Országos Gyógyszerészeti és Toxikológiai Társasággal, a Harvard Egyetemmel, a MOGYE-val, a Maros Megyei Kórházzal, a SMURD-dal és a megyei tûzoltóalakulattal. A szemináriumot elsôsorban sürgôsségi orvosoknak és szakorvosoknak rendezik, amely egyúttal egy, a jövôben rendszerességgel sorra kerülô intenzív méregtani tanfolyam megnyitóját is jelenti. Jövô héten a szervezôk bejelentése szerint toxikológiai szakkönyv bemutatójára kerül sor.

Marosvásárhelyen, a megyei kórházban, a SMURD keretében 2001-tôl már mûködik egy toxikológiai tájékoztatási központ, hasonlót 2003-ban nyitnak Bukarestben, melynek célja az orvosoknak információt nyújtani a méreganyagokról, diagnosztizálási módszerekrôl valamint terápiás lehetôségekrôl. A SMURD és a New York-i Egyetem, a Bellevue kórház között 1999 óta létezik együttmûködés, a szakembercserék keretében több mint 40 amerikai orvos tartózkodott 3-4 hetes idôszakokra Marosvásárhelyen, míg a megyeközpontból 5 orvos dolgozhatott egy hónapig a new york-i toxikológiai központban. A kapcsolatok bôvülnek, más amerikai intézmények is bekapcsolódnak a közös programokba, úgymint a Harvard Egyetem vagy a Washington állambeli egyetem, 2002-tôl pedig michigani és chicagói ovosok is érkeznek a marosvásárhelyi megyei kórházba.

Hétvégi sport

Labdarúgás

A C-osztályos bajnokságban szombaton 11 órától a 12. forduló mérkôzései következnek. Maros megye öt együttese közül három látja el ezen a játéknapon a házigazda feladatkörét. Közülük a legjobb helyen áll a marosvásárhelyi Gaz Metan, amelynek a fogarasi Nitramonia lesz az ellenfele. A szászrégeni Avântul 2002 pályájára a hosszú ideig éllovas szecselevárosi Precizia látogat, míg a nyárádtôi Unirea vendége a viktóriavárosi Viromet lesz. A marosvásárhelyi CS Armata Predeálon próbál ismét kinti ponto(ka)t szerezni, a dicsôszentmártoni Chimica pedig Brassóban, a Romradiatoare ellen próbál szerencsét.

A megye labdarúgásában a megyei bajnokságban rendeznek hivatalos találkozókat, sorrendben a 10. forduló mérkôzéseit. Az északi csoport programja: szombaton 14 órától: Görgényszentimre - Holtmaros; Marossárpatak - Marosoroszfalu. Vasárnap 12 órától: Görgényoroszfalu - Marosvécs; Déda - Görgénysóakna; Hodák - Lövér (Görgényszentimrén). Sáromberke szabadnapos. A déli csoportban szombaton 14 órától: Mezôbánd - Mezôzáh; Jövô 2002 Dicsôszentmárton - Csatófalva (Sticla pálya). Vasárnap 12 órától: Náznánfalva - Lobogó Dicsôszentmárton (Marosszentkirályon); Szentgerice - Nagysármás; Harasztkerék - Magyar- királyfalva. Marosgezse áll.

A Szászrégen körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 14 órától (11. forduló): Füleháza - Alsóidecs; Dédabisztra - Soropháza; Kisfülpös - Maroslaka; Oroszi - Köhér; Libán-falva - Alsóidecs; Dedrádszéplak - Bátos.

Röplabda

A nôi A-osztályos bajnokságban, egy hét szünet után a 7. forduló mérkôzései következnek. A marosvásárhelyi CSU Gaz a CSM Pitesti együttesét fogadja szombaton 10.30 órától a ligeti sportcsarnokban, egy olyan találkozón, amely könnyen döntônek bizonyulhat a végsô elszámolásnál az elsô nyolc közé kerülésért vívott harcban. Szerdán, november 20-án újabb fordulóra kerül sor, ekkor a marosvásárhelyi együttes a bajnokcsapat otthonában, Piatra Neamton vendégszerepel.

Szombaton a nôi mérkôzés után, 12 órától, ugyancsak a sportcsarnokban, a férfi B- osztály keretében a marosvásárhelyi CS Armata Vescovi ellenfele az Elcond Zilah lesz.

Teke

Az országos csapatbajnokság keretében szombaton a marosvásárhelyi nôi együttes, a Romgaz-Elektromaros a Conpet Ploiesti-nél, míg az Elektromaros férficsapata Talmácson, a Forestánál vendégszerepel.

Kosárlabda

A férfi B-osztályos bajnokságban a BC Mures II Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel.

Jaj de jó ... tömbházlakónak lenni!

(ai)

Három hétig nem volt fûtés a fél lakásban. A tömbház egyik szárnyának lakói (már akik még nem melegednek autonóm módon) fagyoskodtak saját lakásukban, panaszkodtak, csúnyákat gondoltak, miközben találgatták, mi lehet a hideg fûtôtestek titka, és mennyit kell majd "le-köhögniük" közköltség címén azért a fûtésért, amit nem is kaptak. Eközben mindenféle rémhírek keringtek: el attól, hogy valaki leállította a melegítést, egészen odáig, hogy a hômennyiségmérô óra beszerelésekor követtek el valamilyen hibát, aminek következtében a visszatérô csôrendszer eldugult. És egyéb történetek is járták. Tény, hogy három hétig keresték a bibit. Az Energomur részérôl idônként kijött valaki, szemrevételezte a dolgokat és... elment. Állítólag a hôszolgáltató szakembereinek zsúfolt programja miatt kellett várni a csodára. Bezzeg, a saját külön bejáratú hôközponttal rendelkezô szomszédaim lakásában kellemes meleg volt, míg minket már másodszor kapott el az influenza vagy tudom is én milyen hûlés, és a villanymelegítô nonstop üzemelt. Aztán - egy egyszerû pakoláscserének köszönhetôen? - bekövetkezett a meglepetés: egyik napról a másikra bemelegedtek a fûtôtestek, a lakásban kellemes langyos lett a levegô.

Azért megfogadom, jövôre (vagy ki tudja, mikor, de egyszer egészen biztosan) én is saját hôközpontot szereltetek, elkerülendô az efféle kellemetlenségeket. Mert jól szeretném érezni magam lakásomban. Tudom, ez nem olyan egyszerû. Mert az apró kis bosszúságok sokszor igencsak idegôrlôek tudnak lenni. Mert tömbházlakónak lenni jelenti azt is, hogy hajnalonként például több részletben alszunk. Már hat óra elôtt a hátratolató gépkocsik maximális hangerôvel jeleznek, legédesebb álmunk máris elszállt. Ekkor indulnak ugyanis munkába egyesek, de hogy miért kell ezt az élményt másoknak is átélni, nem tudom. Kicsit késôbb liftajtó-csapkodás, lakásban focizó vagy versenyt futó gyerekek, a gépkocsimotort bemelegítô autóvezetôk következnek. Ismerôs, nemde? Napközben autóriasztók verik fel a nyugalmat, amit tetéz, hogy a környék lurkói már kitapasztalták, melyik kocsi mire érzékeny és elôszeretettel "provokálják" ezeket. De elég, ha egy nagyobb kamion eldörög mellettük és máris rákezdenek. Gazdáik mintha süketek lennének... Vagy hétvégenként, reggel, amikor pedig kissé többet aludna a heti munkától fáradt ember, fúrógép visít bele a csendbe. Kellemetlen, amikor fürödni kellene, de a meleg csapból is hideg víz folyik. Vagy egyáltalán nincs víz. Vagy a szomszéd az erkélyünkre rázza a szônyegét.

Persze tudom, mindenhol vannak gondok és nem lehet tökéletes összhangot teremteni. Úgy lehet, szomszédom éppen rám bosszús, amiért tûsarkú cipôben (igaz, hogy csak nagy ritkán fordul elô) végigvonulok a lakáson. Hogy jó-e tömbházlakónak lenni? Egyszer hátha sikerül magánházat vásárolnom...

NATO-bôvítés

Hét ország megerôsítve

Egy héttel a NATO prágai csúcsértekezlete elôtt a szövetség brüsszeli székhelyén egy illetékes forrás megerôsítette, hogy hét kelet-európai ország kap meghívást a NATO-ba.

A nem hivatalos formában régóta köztudott tényt, amelyet a világsajtó nagy lapjai hetek óta szellôztettek, a mértékadó forrás szerdán név nélkül nyilatkozva megerôsítette. Eszerint a prágai csúcsértekezleten meghívást kap a NATO-ba Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Szlovákia, Bulgária és Románia. A meghívás hivatalos formában csak a csúcstalálkozón hangzik el.

Ez az EU-hoz hasonlóan nagycsoportos bôvítés lényegében eldôlt akkor, amikor George Bush amerikai elnök kifejezte a kívánságát, hogy a következô bôvítés nagyarányú legyen. Az európai szövetségesek többségének nem volt határozott véleménye, a három legutóbb felvett ország, köztük Magyarország pedig támogatta szomszédai és a baltiak felvételét. Törökország szintén helyeselte a két balkáni ország meghívását.

Kétségek csak idônként merültek fel, mint az elmúlt napokban is, amikor amerikai kormányzati körökbôl kiszivárgott, hogy a Pentagon nem tart elég felkészültnek néhány kiszemelt országot. Korábban pedig kételyek merültek fel ugyanott, hogy Románia közéletében túl nagy szerepet játszanak az egykori Securitate, az állambiztonsági szolgálat munkatársai. Ezek a híresztelések nem bizonyultak megalapozatlannak, de a politikai megfontolások végül Washingtonban is felülkerekedtek.

A prágai csúcs elôtt NATO-illetékesek azt hangsúlyozzák Brüsszelben, hogy a meghívások egyrészt politikai döntést tükröznek, másrészt a meghívandó országok nagyot haladtak, mióta részt vesznek a tagságra felkészítô programban, és még meghívásuk után is folytatják a felkészülést. Mivel a csatlakozási szerzôdés aláírására csak tavasszal kerül sor, s utána következik a tagállamokban a parlamenti megerôsítés folyamata, a szövetségnek bôven van ideje a meghívás után is leállítani a taggá válást bármelyik ország esetében, amennyiben komoly problémák merülnének föl.

Hétfôn indulnak Irakba az elsô ellenôrök

Hétfôn indul Bagdadba az ENSZ fegyverzetellenôreinek és leszerelési szakértôinek elsô csoportja - jelentette be szerdán Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) azt követôen, hogy Irak ENSZ- képviselôje útján elôzôleg tájékoztatta Kofi Annan ENSZ-fôtitkárt a BT 1441. számú határozatának elfogadásáról. - A helyzet semmit sem változott. Repülôgépeinket - mintegy megelôlegezve az iraki döntést - már korábban elôkészítettük a november 18-i indulásra - jelentette ki Melissa Fleming, a NAÜ szóvivôje. Az iraki fegyverzetellenôrzést a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az ENSZ iraki fegyverzetellenôrzési bizottságával (UNMOVIC) karöltve végzi. Az ellenôrök elsô csoportjának élén Bagdadba érkezik jövô hétfôn Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenôreinek vezetôje és Mohamed el-Baradei, a NAÜ vezérigazgatója - mondta Melissa Fleming. Az elsô szakértôi csoport megérkezését követôen hét-tíz nappal megkezdôdhet a fegyverzetek átfogó ellenôrzése - tette hozzá a szóvivô. A NAÜ szóvivôje november 8-án, közvetlenül a BT-döntést követôen már bejelentette, hogy november 18-án leszerelési és nukleáris szakértôk egy csoportja Bagdadba érkezik, részben korlátozott ellenôrzési feladatokkal, részben pedig a késôbbi ellenôrzés feltételeinek megteremtése céljából.

Bérkövetelô köztisztviselôk

Általános sztrájkkal fenyegetôznek

A közhivatalnokok héfôn meghatározatlan idôre általános sztrájkba kezdenek béreik összegének növelését követelve, jelentette ki csütörtökön Vasile Marica, a Romániai Köztisztviselôk Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

A köztisztviselôk október 24-én tiltakozó felvonulást rendeztek a fôváros utcáin és követelték, hogy a kormány az országos átlagbér összegére (3,9 millió lejre) emelje béreiket. Miután bérköveteléseik a november 6- án tartott figyelmeztetô sztrájk után sem rendezôdtek, a tiltakozók úgy döntöttek, hogy beszüntetik munkájukat. Marica elmondta, a szakszervezeti vezetôk szerda este találkoztak a kormány képviselôivel, akik csupán "kitérô javaslatokat" ajánlottak. "Megkértük ôket, hogy javaslataikat a szakszervezeti tagoknak is mutassák be a pénteki rendkívüli tanácskozáson, és ha az emberek elfogadják azokat, akkor lefújjuk a sztrájkot, ha pedig nem, akkor beszüntetjük a munkát", fûzte hozzá a szakszervezeti vezetô.

Ha a kormányzati javaslatok nem felelnek meg a tisztviselôk elvárásainak, a közhivatalokban hétfôn 8.00 órától leáll a munka. Vasile Marica szerint a tiltakozás megbéníthatja az egészségbiztosítási pénztárak, a polgármesteri hivatalok és helyi tanácsok, a statisztikai hivatalok és gyerekvédelmi igazgatóságok tevékenységét.

Fellebbez az Erdély- Bánság Liga

Elutasította szerdán a Bukaresti Bíróság az Erdély-Bánság Liga pártként való bejegyzését. Az indoklást egy héten belül, írásban juttatják el a liga székhelyére. Jakabffy Attila, a Liga fôtitkára jogtalannak nevezte a román igazságszolgáltatás ítéletét. Véleménye szerint a döntés - amely ellen fellebbezni fognak - politikai nyomás alatt született. Sabin Gherman, a szervezet Brüsszelben tartózkodó elnöke bejelentette: jelezni fogja az Európai Parlamentnél a romániai igazságszolgáltatás politikum általi befolyásolásának újabb esetét. Az Erdély-Bánság Liga párttá alakulását ez év március 23-án jelentették be Sabin Gherman mozgalmának kolozsvári kongresszusán. Gherman mozgalma 1998-ban indult a kolozsvári újságíró elhíresült, "Elegem volt Romániából" címû röpiratával, s a pártalapítási kísérlet elôtt a Pro Transilvania Alapítvány támogatásával próbált kibontakozni. Az Erdély-Bánság Liga programja szerint Romániát hét autonóm független régióra kellene felosztani. Gherman mozgalmával párhuzamosan egy román-magyar értelmiségi csoport is vállalta az erdélyi regionalizmus képviseletét. A Budapesten élô erdélyi politológus, Molnár Gusztáv és a Marosvásárhelyen élô író, Alexandru Cistelecan vezette csoportosulás 2000-tôl Provincia címmel román és magyar nyelven megjelenô havilapot ad ki, amely fórumot biztosít az erdélyiség kérdésével kapcsolatos vitáknak.

A Ragadozó

Szûcs József

(MTI-Press) Megkeresi és követi a célt, majd kiveti bombáját a pilóta nélküli hadirepülôgépek legújabb változata.

A jemeni Marib tartomány egyik országútján haladt dzsipjével ez év november 4-én az al-Kaida szervezet egyik csoportja, amikor rakétatalálat semmisítette meg jármûvüket és a benne utazókat. (E csoport vezetôje szervezte meg 2001-ben az adeni kikötôben horgonyzó amerikai romboló elleni merényletet. Akkor egy felfújható és robbanóanyaggal megtömött motorcsónakkal rontottak a hajónak és a merénylet során nemcsak az öngyilkos végrehajtók, hanem amerikai tengerészek is életüket vesztették.)

A CIA azóta is kereste a szervezôket, s amikor Jemenben nyomukra akadtak, RQ-1B Predator (ragadozó) típusú UCAV-okat (unmanned combat air vehicle=pilóta nélküli támadó légjármû) küldtek a nyomukba, s így tudták megsemmisíteni a terrorista csoportot. Ez a gép a kis motorral és légcsavarral hajtott 1A felderítô változat "harcolóvá" fejlesztése. A fél teniszpályányi helyen elférô Predatorokat egy biztonságos terembôl irányíthatja a "pilótájuk" rádiós távvezérléssel, mint a nagy repülômodelleket. A kis repülôszerkezeten két tévékamera is van. Az egyik a gépecske elôtti tereprôl sugároz vissza képet a kezelô képernyôjére, a másik meg a kis gép mûszerfaláról. Azok alapján adja ki a megfelelô irányítási rádióparancsokat a kezelô. Ha a kis gép alacsonyan és tagolt terep felett repül, a látottakat elôbb mûholdra sugározza fel, s azokat a kezelô onnan kapja.

A továbbfejlesztett harcoló változaton annyira sikerült csökkenteni az irányító és tévézô elektronikák súlyát, hogy már elbír egy körülbelül 40 kg súlyú AGM-114 Hellfire típusú (Air to ground missile = levegôbôl földre kilôhetô, Pokoltüze) irányítható rakétát. Ez hat kilométerre juttathatja el 10 kilogrammnyi páncéltörô töltetét. Nos, ilyen kereste meg és pusztította el az al-Kaida csoportot.

A haditechnika történetében elôször történt ilyesmi távirányítású célkeresô és megsemmisítô repülôszerkezettel. A már évek óta használatos, cirkálórakétának nevezett robotgépek ugyanis csak elôre beprogramozott célokat képesek megsemmisíteni - a helyüket változtatókat felkeresni és elpusztítani nem.

Már bevetésre készek a nagyobb és sugárhajtómûves, még többre képes Grumman RQ-4A típusú Global Hawk (globális vadászsólyom) UAV-ok is.

A parlament elfogadta a jövô évi költségvetést

Mózes Edith

Az RMDSZ felkészülten, idejében tárgyalt

Szerdán a parlament plénuma 274 igen, 107 ellenszavazattal elfogadta a 2003. évre szóló költségvetést. Ez azt jelenti - a rendszerváltást követô elsô évtized szokásától eltérôen -, hogy november 15- én, vagyis másfél hónappal az év vége elôtt van költségvetése Romániának. Az SZDP és az RMDSZ a költségvetés mellett, a Demokrata Párt, a liberálisok és a nagyromániások ellene szvaztak. A bizottság harmincvalahány módosító javaslatot fogadott el, ennek több mint a felét az RMDSZ nyújtotta be. A részletekrôl Borbély László képviselôvel beszélgettünk.

- Mit jelent ez a szavazás?

- Azt, hogy a másod- és harmadrangú fôhitelezôk, a megyei tanácsok, helyi tanácsok, intézmények már tudják, hogy milyen pénzzel rendelkeznek jövôre, s december végéig megszavazzák a saját költségvetésüket. Tehát január 1-jén a helyi tanács tudja, mennyi pénzzel gazdálkodhat. Az RMDSZ már a nyáron, júliusban megkezdte a tárgyalásokat a pénzügyminisztériummal, kialakítottuk a költségvetési koncepciót. Elsô alkalommal jelenik meg a programokra alapozott költségvetés. Gyakorlatilag minden minisztériumnál le van bontva programokra, ami azt jelenti, hogy követni lehet a prioritásokat két- három éves kivetítésben. Elsô év, amikor markánsan jelenik ez meg a költségvetésben.

- De még mindig a szegénységet osztották el.

- Persze, a költségvetés alapvetô kérdése továbbra is a szegénység, vagyis nagyon szûkre szabott költségvetés. De csak Magyarországot említeném, ahol a költségvetési hiány majdnem 8% volt, ehhez képest Románia deficitje 3%. Ez azt jelenti, hogy a nadrágszíjat meg kell húzni, mert szemben Magyarországgal, akinek olyan gazdasága volt, hogy már ’93-94-ben másként tudott tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, mi még mindig ott tartunk, hogy ha nem vesszük figyelembe a pénzintézet diktálását, sok forrástól elesünk. Mivel Románia nem tette meg idejében azokat a lépéseket, amelyek most egészen más hátteret biztosítanának, mivel sok bizonytalansági tényezô van, az IMF sokkal keményebben fogja kezelni a költségvetési tényezôket, hogy Romániában ne szabaduljon el a pokol. Tehát ezekben a keretekben kellett gondolkodni.

- Miért szavazta meg az RMDSZ, mit értek el?

- Elôször is évek óta harcoltunk a helyi autonómiáért. Ez azt jelenti, hogy több pénz maradjon a helyi tanácsoknál, ezzel gazdálkodhassanak, s beinduljon a decentralizációs folyamat, de ne úgy, hogy a hatásköröket pénzügyi háttér nélkül növeljék, ahogy például a tanügyben történt. Az egyik, amit az RMDSZ elért, hogy 0,5%-kal több kerül vissza a jövedelmi adó visszaosztásából. A másik pedig az, hogy a kormány 90 milliárd lejt négy erdélyi megyének - Bihar, Szatmár, Hargita és Kovászna - visszaoszt, mert azokkal eddig elég mostohán bántak.

Ezenkívül az RMDSZ javaslatára 200 milliárd lejt kap a tanügy-minisztérium az iskolák javítására. Az egészségügyben is jó néhány kórház felújítására több pénzt kaptunk, kb. 27- 28 milliárd lejt. Ebbôl 7 milliárdot Maros megye kapott. Ugyancsak Maros megyét érinti a nyárádszeredai gyûjtôgát, amelyre eredetileg 30 milliárd lejt utaltak volna ki, 80 millárdot kapott a tavaly, és most pluszban tízmilliárdot. És nem hagyhatjuk ki a számunkra fájdalmas problémát, a nemzeti színházat. Hosszú hónapok vitája volt, hogy kihez tartozzon, ki feleljen érte. Elértük, hogy a szerdai kormányülésen a kormány 3 milliárd lejt utalt ki pluszban erre az évre a színháznak, és jövôre, az eredeti 12 milliárd lej mellé még hatmilliárdot kap. Ugyancsak eredmény, hogy az infrastruktúrát érintô beruházásokról külön tárgyaltunk Mitrea miniszterrel, s Maros megyében 11 tornatermet fognak építeni, az útalap a megyénél marad, nem a minisztérium osztja vissza, és a rehabilitációs vízprogramba Maros megye mellé sikerült bevenni Szi- lágy és Kovászna megyét. Ami a jövô zenéje, de írásos ígéret van rá, hogy jövôre a jövedelemadó 1%-át karitatív célokra használhatják, mint arra is, hogy a bányailleték 20%-a a megyénél marad. Ez fontos Hargita és Kovászna megyének.

Nem egy látványos költségvetés, nem oldja meg a helyi közösségek, a nemzetgazdaság gondjait sem, de úgy gondolom, hogy az RMDSZ jól tárgyalt, felkészülten és idejében kezdte el a tárgyalásokat, és ennek eredményeként sikerült pluszpénzeket szereznie az erdélyi megyéknek. Lassan, lépésrôl lépésre megerôsödnek helyi tanácsaink is, és 2004-ben sokkal nagyobb tétje lesz az önkormányzati választásoknak.

A Standard and Poor’s felértékelte a BCR-t

Az amerikai Standard and Poor's hitelminôsítô szerdán "B"-re javította, "B mínusz"- ról, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) hosszú lejáratú adósosztályzatát. Ezt a bank pénzügyi helyzetének javulásával, a román tôkepiacon betöltött vezetô helyével, jó tôkemegfelelésével és likviditásával, hatékony irányításával és az állam erôs feltételezett támogatásával indokolták.

A román hosszú lejáratú szuverén devizaadósság besorolása "B plusz" a Standard and Poor'snál, pozitív kilátással. A szuverén osztályzatot április 19-én javította az amerikai intézet, "B"-rôl. Az új osztályzat is a spekulációs fokozat alján van, de pozitív kilátása arra utal, hogy további javítás lehetséges.

A bank osztályzatának nagyobb javítását korlátozza a még mindig szegényes gazdasági környezet és a bank eszközeinek minôségi problémái - írták a minôsítô intézet elemzôi.

A BCR a legnagyobb román kereskedelmi bank, a kereskedelmi bankok összesített mérleg fôösszegének 32,1 százalékával, az ügyfélkölcsönök 28,6 százalékával és az ügyfélbetétek 33,3 százalékával ez év közepén - tették hozzá az elemzôk.

A kormány október 21-én új pályázatot írt ki a BCR magánosítására.

A BCR többségére kiírt elôzô pályázatra szeptemberben csak a francia Eulia pénzintézet, valamint a Bank Austria Creditanstalt és az OTP Bank konzorciuma adott be szándéknyilatkozatot. Jó hónapnyi tétovázás után a kormány úgy döntött, hogy az összes jelentkezôt elutasítja és új pályázatot írnak ki. A hivatalos indoklás szerint egyetlen pályázó sem felelt meg a román törvények által támasztott követelményeknek.

Romániát az IMF-fel kötött megállapodás kötelezi arra, hogy a bank 51,8 százalékát stratégiai befektetônek, 10 százalékát a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) és a Világbanknak, 8 százalékát a BCR alkalmazottainak adja el.

A legutóbbi döntés szerint a legnagyobb román kereskedelmi bank privatizációját 2003. július végéig kell befejezni. Ez a harmadik határidô azóta, hogy Bukarestben bejelentették a BCR magánosítását. Korábban még február volt a határidô az IMF-fel kötött megállapodás alapján.

- Nem kizárt, hogy az OTP Bank Rt. a konkrét feltételek ismeretében ismét kinyilvánítja vételi szándékát a BCR-re - mondta Wolf László, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek októberben.

Megegyezés a csángóperben

Peren kívüli megegyezéssel zárult az a per Romániában, amelyet a Bákó megyei tanfelügyelôség indított a Szeret-Klézse Alapítvány ellen a csángó gyerekek számára indított magyar nyelvû foglalkozások miatt.

A tanfelügyelôség tavaly decemberben kérte a Szeret- Klézse Alapítvány betiltását a bíróságtól, mert az - álláspontja szerint - törvénytelenül tartott délutáni magyarórákat a klézsei csángó gyermekeknek.

A pert a tanfelügyelôség elsô fokon elveszítette. Fellebbezett, majd peren kívüli megállapodást javasolt: a békesség fejében egyedül azt kérte, hogy ne kelljen kifizetnie a 14 millió lejt kitevô perköltségeket.

Az ajánlatot az alapítvány elfogadta, így a Bákó megyei bíróság szerdán tudomásul vette a felek megállapodását és elutasította a felperes keresetét.

Az alapítvány és a Romániai Csángómagyar Szövetség azt követôen indított tavaly szeptemberben magánházaknál magyar nyelvû foglalkozásokat, hogy a Bákó megyei tanfelügyelôség ismételten megakadályozta a magyar nyelv tanítását az állami általános iskolában.

Az érvényben lévô törvények szerint a Romániában élô nemzetiségek anyanyelvét tanítani kell az általános iskolában, ha azt megfelelô számú szülô kéri. A csángómagyarok lakta moldvai településeken a helyi tan-felügyelôség ezt rendre megtagadta, az oktatási minisztérium pedig "tehetetlennek" bizonyult helyi képviselôinek akaratával szemben.

A helyzet azt követôen változott meg, hogy a kormányon lévô Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlamenti együttmûködésrôl kötött megállapodás keretében megegyezett a csángóföldi magyar oktatás megoldásáról. Ezt követôen a Bákó megyei tanfelügyelôség már nem látta akadályát annak, hogy idén szeptembertôl két településen megkezdôdhessen a magyar nyelv tanítása az általános iskolában.

Méhésztalálkozó

Szakismeret-terjesztô szimpózium Marosvásárhelyen

(kilyén)

A Maros megyei Méhészegyesület (Apicola) és a német-román érdekeltségû, mézfelvásárló, -ellenôrzô, és - értékesítô Filomera Kft. szervezésében tegnap tudományosnak is nevezhetô szimpózium zajlott a Szakszervezetek házában. Dogar Dorin, a Maros megyei Méhészegyesület alelnöke megnyitóbeszédében bemutatta a Filomera cég németországi képviselôjét, Siegfried Wyhmeistert, és a hazai képviselôket, Silviu Ganeát és Köteles Tibort. A vállalkozást Fogarason jegyezték be, országos hálózat, az ország mindenik megyéjébôl felvásárolja a mézet. Két raktárt és ellenôrzô laboratóriumot, gyakorlatilag feldolgozó egységet nyitottak Ciucorován (Tulcea megye) és Bürgezden (Szilágy megye). Siegfried Wyhmeister kijelentette, hogy a nagyszámú érdeklôdô bizonyította: a romániai méztermelés nem elhanyagolható EU- viszonylatban sem. Csakhogy az EU-tagállamokban forgalmazott méznek nem szabad szintetikus anyagokat tartalmaznia. A méhek különbözô betegségei elleni védelemben, a méz kezelésében tiltott a szintetikus termékek, antibiotikumok használata. Az elmúlt években, sajnos, nagy mennyiségû - romániai méhészek által termelt - mézet kellett visszautasítani a laboratóriumi vizsgálatok után. "Egyébként a romániai méz megállja helyét az európai uniós országokban. A figyelmes hallgató ellentmondást fedezhet fel elôadásomban, mert antibiotikum alapú gyógyszermaradványok lelhetôk fel a mézben, ezzel szemben a román méz keresett. Nos, a mi célunk az, hogy végigjárva az országot, hívjuk fel a méhészek figyelmét, hogy ne alkalmazzanak az egészségvédelemben antibiotikumokat. A megoldás egyszerû: a méhész figyeljen az egészségvédelmi termék összetevôire, akár az állami, akár a feketepiacról szerezte be a terméket. Segítségére lehet a körzeti állatorvos is, akitôl érdemes szakvéleményt kérni, mielôtt a mézet laboratóriumba küldi" - mondotta Siegfried Wyhmeister.

A tapasztalatcserévé sikeredett rendezvényen befejezésképpen az elôadók a jelenlévôk számos kérdésére válaszoltak.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

A rágcsálók elleni védekezésrôl

A rágcsálók nagymérvû elszaporodásáról érkeztek lakossági bejelentések, amelyet a Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei igazoltak.

A rágcsálók - az ember környezetében élô fajok - részben különféle fertôzô betegségek terjesztésében játszanak szerepet, részben gazdasági károkat okoznak. Általuk terjesztett legfontosabb betegségek a következôk: a pestis, leptospirosis, trichinellosis, murin tífusz (rágcsáló kiütéses tífusz) patkányharapási láz, vírusos hemorrhágiás láz. Egyéb betegségek: a nyúlpestis (tulárémia), a lépfene (anthrax), takonykór (malléusz), a brucellosis. Különféle enterális betegségek, mint a salmonellosis, hastífusz, paratífusz, vérhas kórokozóinak terjesztésében is szerepet játszanak.

Igen jelentôs kártételük elsôsorban a tárolt élelmiszerek (liszt, kenyér, cukor) és a termények (burgonya, gabona) fogyasztásából adódik, de az élelmiszerek szennyezésével és rágásukkal okozott kár még nagyobb méretû. A beton és a kemény fém kivételével az alumíniumot, rezet, fát és a bôrt is megrágják. Az épületek és a közmûvek állagában fészkelésükkel okozhatnak kár, a gátakat is megrongálhatják.

Hazánkban a vándorpatkány (szürke patkány), házi patkány (fekete patkány) és a házi egér fordul elô.

Mindenevôk, de általában a gabonaféléket részesítik elônyben. Táplálékszükségletük napi 50-100 g. Gyors alapanyagcseréjük, illetve fogaik koptatása miatt állandóan rágniuk kell. Sokféle élelmiszert végigkóstolnak, de csak a számukra megfelelôt fogyasztják el, romlott, penészes élelmet nem esznek. Az éhezést és szomjúságot rosszul tûrik.

- A vándorpatkány a nedves, sötét, hûvös környezetet kedveli. Nagyon szapora. A nôstény 6-8 alkalommal kölykezhet, egy alkalommal 7-8 utódot hoz világra. Élettartama 1-2 év. Fejlett a hallása, szaglása és tapintása.

A rágcsálók jelenlétére különbözô nyomokból, jelekbôl következtethetünk: ürülék, lábnyom, rágásnyom, búvóhely, élô példányok jelenléte.

A rágcsálók irtását elsôsorban vegyi módszerekkel végzik, de esetenként fizikai, mechanikai (csapda) és biológiai eljárások is szükségesek. Elpusztításukra a rágcsálóirtó szereket alkalmazzák gyomorméregként, esetlegesen mérgezett csalétek és kiegészítésként porozószer formájában, néha gázosító szerek is alkalmazhatók. A felhasználható és a kereskedelemben található készítményeket az Egészségügyi Minisztérium engedélyezi, melyek nem azonosak a mezôgazdaságban használt rágcsálóirtókkal. Ezek a készítmények növényvédelmi szaküzletekben és állatgyógyszertárakban kaphatók.

A véralvadásgátlók két csoportra oszthatók:

a) elsô generációs hatóanyagok, hatásukat csak folyamatos, egymást követô, 3-4 alkalommal történô elfogyasztásuk után fejtik ki (chumatet- ralil, chlorphacinone stb.)

b) második generációs hatóanya-gok - már egy alkalommal történô fogyasztásuk után ölô hatást biztosítanak (flocoumaphen, brodiphacum, diphetialone, bromadiolone).

Mindenik csalétnek van egy kereskedelmi elnevezése a megfelelô hatóanyaggal, és kiszerelési formájuk is változatos (dercés, granulátum, impregnált búza, tasakolt pép, paraffinos korongok, kockák stb.) Egyszeri fogyasztásra elhullást okoznak a következôk: a Baraki, Deratin, Dife 25, Klerat, Lanirat, Maxirat G, Ratac, Ratigigs G, Ratinex LC, Ratitox, Shobatac, Soritox, Storm, Varat. Többszöri fogyasztásra elhullást elôidézô készítmények: Macustox, Racumin B, Ratilan, Ratinex, Redentin 75, Rozitox, Tiberat.

A csalétkeket a fészkek mellé, vonulási útjaikra, pincékbe kell helyezni. Minden esetben használjunk kesztyût.

A mérgezések megelôzése érdekében az alábbiak betartása kötelezô:

- az etetôhelyeket olyan területen alakítsuk ki, ahol gyerekek, illetve háziállatok nem férhetnek hozzá;

- az elhullott rágcsálókat össze kell gyûjteni és el kell égetni;

- jól látható figyelmeztetô feliratot kell elhelyezni;

- a maradék csalétket gyûjtsük össze.

Az élelmiszer-elôállító, -feldolgo- zó helyeken, a közlekedési utakra a mechanikus és a ragasztós csapdákat használhatjuk.

A rágcsálóirtásra vonatkozó jogszabályt a román nyelvû Hivatalos Közlöny 1997. július 3-i száma tartalmazza. Az Egészségügyi Minisztérium 536-os számú rendelete 52. paragrafusa alapján a rovartala-nítást évente négy alkalommal, a rágcsálóirtást évente két alkalommal kell elvégezni. A 146-os paragrafus értelmében a település önkormányzatai, a polgármesteri hivatalok, a kereskedelmi társaságok, az épületek tulajdonosai, a lakótársulások kötelesek a rovarok és rágcsálók irtásáról gondoskodni. A nagyobb akciók megszervezését, technikai összehangolását és ellenôrzését a Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei biztosítják.

A rovartalanítást és rágcsálómentesítést erre a tevékenységre szakosodott, engedéllyel rendelkezô személyek, cégek végezhetik.

Ráckövy Ildikó biológus

Novemberi havazás

"Nemsokára lehullt a hó. A szarvasok lehúzódtak az aljba, ahol több volt a nyárfa és az éger, a medvéket pedig elnyelte a Dószul Fulgeruj odvas sziklarengetege. Csak az ôzek maradtak a helyükön szomorú hûséggel, és a behavazott plájokon magányos hiúzok vadásztak.

Sok hétig havazott, szinte egyfolytában. Mikor újra elôbújt a nap, az erdô olyan volt, mint egy elvarázsolt tündérpalota. Vakító oszlopok, csipkés mintájú ívek, tündöklô, különös virágok, puha barlangok mindenfele. A patakok szívverése valahonnan mélyrôl jött, a föld alól, és alig hallatszott a puha pihékbe ágyazott csöndben". Ilyen Wass Albert megírta hangulatú tájban, hófehérben tette meg a múlt héten népes csapatunk a jubileumi túrát. S bár a napsütés elmaradt, s a szép kilátást is hófelhôk takarták, jó volt a találkozás a téllel, az elsô hóval. Mert tagadhatatlan, nem csak a gyerekeket, hanem minden természetszeretô felnôttet is megragad az elsô hó varázsa.

Érdemes kiruccanni a Maros völgyébe, felbandukolni valamelyik Göde vagy az Ilva, Szalárd, Funtinel patakok völgyében, találkozni a téllel: figyelni a friss hóban kanyargó nyomokat, hallgatni a deres levelek zizegését, s esetleg már a síléceket is meg lehet sétáltatni.

Kerekes Péter-Pál fotójával kívánunk szép túrát a fehér tájban. Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében

Kerekes Ibolya

Válaszolunk olvasóinknak

Az Osztrák Megbékélési Alaphoz kell fordulni

Nagy Ernô, mezômadarasi olvasónk tette fel a kérdést, jár-e édesapjának kárpótlás, ha amerikai fogolyként Ausztriában tartották fogságban?

A kárpótlás ügyében az Osztrák Megbékélési Alaphoz kell fordulni, amely a kárpótlási kérések benyújtási határidejét 2003. szeptember 27-ig hosszabbítottak meg. Az osztrákok csak kényszermunkásoknak és rabszolgamunkásoknak nyújtanak kártérítést, azoknak, akiket osztrák területen dolgoztattak, illetve azoknak, akiket koncentrációs táborokhoz hasonló fogházakban rabszolgamunkára kényszerítettek. Nem jogosultak juttatásra azok a személyek, akik a mauthauseni vagy a dachaui táborokban vagy ezek melléktáboraiban tartottak fogva, még abban az esetben sem, ha azok a mai Ausztria területén találhatók. Ezek a személyek egy németországi alapítványtól kapnak kárpótlást.

Olvasónknak azt tanácsoljuk, hogy a következô címre írjanak: Osztrák Megbékélési Alap - Österreichischer Versöhnungsfonds, Postfach 44, A-1011 Wien. A levelet valószínûleg magyar nyelven is meg lehet fogalmazni. Fordulhatnak a bukaresti osztrák nagykövetséghez is.

Munkanélküli-segélyt nem utalnak bankkártyára

T. D. olvasónk kérdezte, igényelheti-e, hogy a munkanélküli-segélyét bankkártyára utalják?

Jóllehet szó volt arról, hogy a munkanélküliek bankkártyán is átvehetik a munkanélküliségi-segélyt, a Maros Megyei Munkaerô-foglalkoztatási és átképzési Ügynökség még nem alkalmazza ezt a kifizetési módszert.

Annyit számláznak, amennyit fogyasztottak

A tél közeledtével egyre több olvasónk érdeklôdött: idén hogyan fog történni a gáz számlázása, lévén, hogy tavaly télen elégedetlenséget és felháborodást szült a vélt fogyasztás elôre történô számlázása.

Olivia Moldovan, a Distrigaz Maros megyei fiókegységének fôkönyvelôje a kérdésre válaszolva elmondta, hogy idén nem alkalmazzák a feltételezett fogyasztásra számított (prezumciós) számlázást. Amennyit mutat az óra, annyi kerül a számlára. Ami az órák leolvasását illeti, a fôkönyvelô tájékoztatott, hogy novemberben ez a hónap végén történik meg. Decemberben, az ünnepek miatt, valószínûleg lesz némi eltolódás, amit idôben közölnek a sajtóval.

Jövô héten kezdik el a kérések elbírálását

Maros megyében több mint tízezer, 1950-1961 között munkaszolgálatot teljesítô idôs személy igényelte a kárpótlást, azonban az ügyintézés nagyon elhúzódott. A Megyei Nyugdíjpénztár mindeddig a jogszabály hiányosságai miatt nehézségekbe ütközött a benyújtott kérések elbírását illetôen, lévén, hogy az alkalmazási normák késve jelentek meg, s ezek sem tartalmazzák a kényszermunka-alakulatok listáját. A kérések elbírálásához szükséges pontos lista közzététele érdekében Kerekes Károly parlamenti képviselô a Munkaügyi Minisztériumhoz fordult, de sajnos, a minisztérium nem adott kedvezô választ. A minisztérium az Országos Nyugdíjpénztárra hárítja a feladatot, hogy ez az intézmény kérje fel az Országos Levéltárat, hogy a Munkaszolgálati Fôigazgatóság (DGSM) dokumentumai alapján állítsák össze a listát.

Morent Ilona, a nyugdíjpénztár vezérigazgatója tájékoztatott, hogy ettôl eltekintve, jövô héten a bizottság megkezdi a kérések elbírálását.

Módosították az etnikai üldözöttek törvényét

Kerekes Károly parlamenti képviselô tájékoztatta lapunkat, hogy módosult az 586-os számú, az etnikai üldözöttekre vonatkozó törvény. A törvénymódosítást a november 7-i román nyelvû Hivatalos Közlöny teszi közzé. Ennek értelmében a kérések benyújtási határidejét 2002. december 31-ére határozták meg, holott a kárpótlási jogok biztosítására vonatkozó törvényekben nem "szokás" határidôt szabni.

A törvénymódosítás kiegészíti a jogosultak körét a kitelepítettekre, kiutasítottakra és menekültekre, beleértve azokat is, akik a bécsi döntés után Dél-Erdélybôl Észak- Erdélybe menekültek.

Ingyenes tanácsadás

A Munkaerô-foglalkoztatási és - átképzési Ügynökség ingyenes tanácsadással, tájékoztatással és közvetítéssel áll a munkát keresôk rendelkezésére. Azok a munkanélküliek, akik segélyben részesülnek, kötelesek részt venni a munkaközvetítéseken, azonban azoknak is biztosított ez a szolgáltatás, akik nincsenek nyilvántartásban. A munkanélküliek a 163-760-as telefonszámon érdeklôdhetnek. Ügyfélfogadás 8.30-16.30 óra között az ügynökség Iuliu Maniu utca 2. szám alatti székházának 4-es számú termében.

Cukorrépatermelôk figyelmébe

Minden híreszteléssel ellentétben, a cukkorépa- termelô gazdák idén mégiscsak megkapják leszállított cukorrépa kilogrammjáért járó 250 lejes állami támogatást. A cukorrépa-termelési támogatást azok a termelôk igényelhetik, akik a cukorrépa-feldolgozó gyárakkal elôzetes szerzôdést kötöttek. A gazdák a község területén mûködô gazdasági szakemberekkel minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot. Az állami támogatás igénylésének jogalapja az idei 210-es számú kormányhatározat - tájékoztatott Náznán Jenô, a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság vezérigazgató-helyettese.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

A zene varázsa

Újabb németországi turnéra indul november 19- én a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara. Ezúttal is Franz Lamprecht karmesternek köszönhetôen, aki több mint tíz éve a filharmónia hûséges barátja. Ott- tartózkodásuk idején - november 26-ig - Hildenben, Wuppertalban és Düsseldorfban hangversenyeznek más-más mûsorral. A zene varázsa címmel Mozart, Brahms, Lehár, Moszkovszkij, Schrammel, Ziehrer és más szerzôk mûveibôl indulók, nyitányok, táncok hangzanak el, második fellépésük alkalmával operett- és operaáriák ottani énekszólisták közremûködésével, végül szimfonikus hangversenyük mûsorán Liszt Ferenc elsô zongoraversenye, valamint Mendelssohn második szimfóniája szerepel.

Diákvetélkedô

Ma délután 5 órától a Bolyai Farkas líceum dísztermében rendeznek diákvetélkedôt Bolyai-témakörben.

Sporttörténeti elôadás

A Református Kollégium - Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre az egykori Marosvásárhelyi Sportegyesületrôl szóló sporttörténeti elôadásra várja az érdeklôdôket november 18-án, hétfôn délután 5 órától a Bolyai Farkas líceum amfiteátrumába.

Országos tudományos ülésszak

A román gazdaság és társadalom a harmadik évezredben átfogó címmel, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem gazdaságtudományi és közigazgatási kara rendezésében kerül sor november 15. és 16-án országos tudományos ülésszakra. A tudományos ülésszakon öt különbözô tagozaton hangzanak el - menedzsment és piackutatás, pénzügy- könyvelés, jog- és közigazgatástudomány, közgazdasági informatika, gazdaság- szociológia - elôterjesztések. A tudományos jellegû rendezvényen tizenöt egyetemi központból valamint különbözô vállalatok és intézmények részérôl érkezô tanárok, kutatók közremûködéseként az érdeklôdôk 224 elôadást hallgathatnak meg.

Közgyûlés

Hétfôn, november 18-án délután 6 órától az RMDSZ 12-es körzete tartja közgyûlését a római katolikus kápolna gyûléstermében. Napirenden: elnöki beszámoló, a körzet választmányának bôvítése, különfélék.

A munkahelyek felét sem töltötték be

A megyei Munkaerô-elosztó Ügynökség négy állásbörzét szervezett az idén. A végsô összesítés alapján elmondható, hogy ezeken 213 cég vett részt és 1986 munkahelyet ajánlott fel. A börzéken 3536-an fordultak meg, ám közülük csak 853-an kötöttek végül szerzôdést a munkáltatóval.

Haladék a családi vállalkozásoknak

Még nem jelentek meg az alkalmazási elôírások a hétnél több alkalmazottat foglalkoztató családi vállalkozásokra vonatkozó rendeletre, mely elôírja, hogy ezek november 1-je után át kell alakuljanak káeftékké. A szóban forgó elôírás legalább 700 ilyen családi vállakozásnál tevékenykedô személyt érint, amelyek így munka nélkül maradhatnak, de Carmen Vamanu fôfelügyelô szerint számos családi vállalkozás már elkezdte az elôkészületeket a cégalapításra.

Elôvigyázatlanul kelt át

November 13-án este fél 7 körül Régenben, a Gyümölcsfák - Pomilor - és a Gyümölcsös - Livezilor - utca keresztezôdésénél SJ-3288-03/01 rendszámú személygépkocsijával a marosvásárhelyi illetôségû, 22 esztendôs Baruch László Áron súlyosan megsebesítette az úttesten tilosban, elôvigyázatlanul áthaladó 52 éves régeni C.M.-et.

Halálos kimenetelûnek bizonyult

A nagy sebesség miatt, illetve, mert nem alkalmazkodtak az útviszonyokhoz, november 14-én hajnalban 5 óra tájt a Balavásár községhez tartozó Kenden frontálisan ütközött egymással két gépkocsi. A balesetet a Kolozs megyei havasnagyfalusi - Marisel - 23 éves Maris Teodor okozta, mert áthajtott a szembejövô forgalmi sávra, s összeütközött a szabályosan közlekedô, 50 esztendôs P.L. által vezetett személygépkocsival. A személygépkocsi vezetôje a baleset áldozata lett.

A nap hírei

Jóváhagyták a 2003-as költségvetést

A román parlament szerdán jóváhagyta a jövô évi költségvetésrôl szóló törvényt: a 2003-as büdzsé deficitcsökkentô, a GDP 2,65 százalékának megfelelô költségvetési hiányt irányoz elô. A konszolidált költségvetést - amely tartalmazza az államháztartást, a társadalombiztosítás költségveté- sét, a helyi költségvetéseket, valamint a költségvetésen kívüli állami alapokat - a Nemzetközi Valutaalappal egyeztetve 3 százalékos GDP- arányos hiányra állították be idénre. A jövô évi költségvetés 14 százalékos éves inflációt és 5,2 százalékos gazdasági növekedést irányoz elô. Az idei inflációs elôirányzat 22 százalék, a gazdasági növekedésre pedig 4,5 százalékot várnak a tavalyi 5,3 százalék után. A költségvetési törvényt, életbe lépéséhez, az államfônek, Ion Iliescunak még alá kell írnia.

37 külföldit utasítottak ki Csehországból

Összesen 37 külföldi állampolgárt - többségükben ukránokat - utasított ki kedden és szerdán Csehországból az idegenrendészet a Prágában és környékén megtartott széleskörû ellenôrzés eredményeként. Barbora Kudlácková, az idegenrendészet prágai szóvivôje közölte, hogy a razziára a jövô heti NATO-csúccsal kapcsolatos biztonsági intézkedések keretében került sor. A külföldiek hivatalos engedély nélkül tartózkodtak Csehországban. A hatóságok ugyanakkor megszigorították a Csehországba beutazó külföldiek ellenôrzését is a határátkelôhelyeken. A határôrök mintegy 2500 nevet tartalmazó listát kaptak azon személyekrôl, akik jelenléte Csehországban nem kívánatos. Klára Krejcí, az idegenrendészet országos szóvivôje közölte, hogy a neveket nem hozzák nyilvánosságra. Megerôsítette, hogy a szlovák és a német határon már eddig is néhány tucat személytôl megtagadták a beutazást, de a rájuk vonatkozó pontos adatokat sem kívánják nyilvánosságra hozni - mondta Krejcí. A NATO november 21-22-én sorra kerülô csúcstalálkozójára 46 ország vezetô politikusait várják a cseh fôvárosba. Prágai diplomáciai források szerint Magyarországot Medgyessy Péter kormányfô, Kovács László külügyminiszter és Juhász Ferenc védelmi miniszter fogja képviselni a tanácskozáson.

Elrabolták a Nemzetközi Vöröskereszt két sofôrjét

Csecsenföldön ismeretlen fegyveresek elrabolták a Nemzetközi Vöröskereszt két gépkocsivezetôjét. Mindketten helyi alkalmazottak. A hírt csütörtökön reggel jelentette be a Vöröskereszt moszkvai szóvivôje. A kaukázusi orosz köztársaságokból való gépkocsivezetôket fegyveresek rabolták el szerdán este Groznij közelében, Pobegyinszkoje és Goragorszkij települések között. A gépkocsivezetôk - Alekszandr Panov és Musza Szatusijev - a Nemzetközi Vöröskereszt három gépkocsiból álló, a szomszédos Ingusföldrôl Csecsenföldre visszatérô segélykonvojával utaztak. A szervezet illetékese közölte, hogy a sofôröket elrabló fegyveresek személyazonosságát egyelôre nem tudták megállapítani.

Tíz évre nô a kötelezô oktatás idôtartama

A 2003-2004-es tanévtôl kezdôdôen pedig hatéves korban kötelezôvé válik az iskolakezdés, közölte Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón. A 2003 nyarán a nyolcadik osztályt végzô diákok a képességvizsga eredményeitôl függôen líceumban, szakközépiskolában, vagy inasiskolában folytatnak legalább kétéves tanulmányokat, 16. életévük betöltéséig, tette hozzá a miniszter asszony. Románia egyike azon kevés európai országoknak, amelyekben a kötelezô oktatás rövidebb, az elsô osztály pedig hétéves korban kezdôdik, mondta Andronescu.

Módosul a politikai pártok törvénye

A képviselôház jogi bizottsága az államfô kérésére csütörtökön jóváhagyta a politikai pártokról szóló törvénytervezetet módosító javaslatokat, és 50.000-rôl 25.000-re csökkentette a pártalakításhoz szükséges személyek számát. A testület ugyanakkor azt is jóváhagyta, hogy a pártok alapító tagjai 21 helyett 15 megyébôl származzanak, nyilatkozta a Mediafaxnak Székely Ervin RMDSZ-képviselô, az alsóház jogi bizottságának tagja. Az elfogadott módosításokat a következôkben a képviselôház plénuma is megvitatja. A politikai pártokról szóló törvénytervezetet a képviselôház és a szenátus is elfogadta, azonban az államfô kihirdetés elôtt visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek.

Lezárul a politikai harc

2003-ban veszélybe kerül Románia unió csatlakozási folyamata, ha nem írnak ki elôrehozott választásokat, jelentette ki Vasile Voiculescu, a Román Humanista Párt (PUR) elnöke csütörtökön, a Ion Iliescu államfôvel folytatott konzultációk után. Voiculescu szerint a választások megszokott négyéves ciklus szerinti megrendezése már 2003 elején elôválasztási kampányt indítana el, ezt pedig két évig terméketlen politikai viták követnék. Az RHP elnöke úgy véli, az elôrehozott választásokkal a politikai harc 2003 májusában vagy júniusában lezárulna, a kormány pedig hozzákezdhet Románia nemzeti érdekének, az Európai Unióhoz történô csatlakozás megvalósításához.Voiculescu megjegyezte azonban, hogy az elôrehozott választások nem kedveznének az RHP-nak, mivel a párt területi szervezeteinek megerôsödésre van szüksége. Hozzátette, az EU koppenhágai csúcstalálkozója után Iliescu elnök újabb konzultációkat folytat a politikai pártokkal.

Aprohírdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Dózsa György községbe DÁVID MIHÁLYNAK nyugdíjba vonulása és feleségének, ERZSÉBETNEK névnapja alkalmából sok örömet, boldogságot kíván keresztanyja, komája és keresztfia, Lacika. (48646)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ emeletes ágy. Tel. 163-770, 0745-303-875. (48643)

ELADÓ másoló, számítógép, bútorok, nagy tükör, karnisok, konyhamérleg. Tel. 217-942, 0740-899-099. (48633)

ELADÓK bármilyen rendszerhez video- megfigyelôkamerák és kellékeik. Tel. 0745-660-922. (46763)

FESTMÉNYEKET, antik bútort, mindenféle antik tárgyat vásárolok. Tel. 255-012, 0744-295-147. (48030)

ELADÓ felnôttpelenka elônyös áron. Tel. 125-069 vagy 0744-645-345, 10-21 óra között. (47907)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények 14 hónap garanciával. Német import. Tel. 169-301. (48501)

ELADÓ tömbház alatti garázs a Transilvania utca 58. sz. alatt. Tel. 761-228, 18 óra után. (48182)

ELADÓ alkudható áron jó állapotban levô kétszemélyes kanapé, két fotel, kerek asztal. Tel. 140-239. (48508)

ELADÓ automata mosógép, új sarokkanapé, porszívó. Tel. 256-456, 0740-644-077. (48318)

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (5812105)

ELADÓ szánkó, biciklik, gázkonvektorok, inoxkagylók. Tel. 0265/212-369. (48422)

VESZEK tavalyi szemes kukoricát. Tel. 215-521, 16 óra után, 0722-404-679. (48452)

ELADÓ raktárban levô, svéd és német importból származó hengerelt parketta - több mint 60 féle modell. Tel. 0744-640-875, 0723-241-033. (48556)

ELADÓ 1994-es gyártmányú kombi Opel Astra 1,6, 2001-ben beíratva, egyedüli tulajdonostól. Tel. 131-201. (48536)

TAVALYI szemes kukorica eladó. Tel. 0265/761-222, 0745-260-927. (48526)

ELADÓ vércukorszintmérô 100-150 tesztlappal. Tel. 0265/162-458, 0744-348-087. (48521)

ELADÓ garázsolt, 1310-es kombi Dacia nagyon jó, üzemképes állapotban, 1 db 100 l-es üzemanyagtartály, 2 db 200 l-es vashordó, áramtöltô, többféle szerszám, alkatrészek Daciához és Barkashoz, gázas falimelegítô. Tel. 161-573. (48360)

ELADÓ csehszlovák légpuska. Tel. 122-776. (48436)

ELADÓK ajtók, WC-kagyló, fürdôszobai polc. Tel. 210-352. (48438)

ELADÓ 1981-es évjáratú, 1900 cm3-es Citroën ax régi rendszámmal. Ára: 500 dollár, alkudható. Megtekinthetô a Marasesti tér 4. szám alatt, Marosvásárhelyen. (48445)

ELADÓ 1310-es Dacia. Tel. 576-330. (48473)

ELADÓ kalapácsmalom, melegítô érckályha. Tel. 576-470. (48506)

ELADÓ 1984-es kiadású 1310-es Dacia. Tel. 161- 193. (48513)

ELADÓ szobamelegítô kályha (zománcozott, samottozott). Irányár: 1.700.000 lej, alkudható. Eladók külföldi gyógyszerek 2004-es lejárattal magas vérnyomás, fájdalom, depresszió ellen. Tel. 214-630. (48523)

ELADÓ föld a Vácmányon. Tel. 143-612. (45527)

ELADÓ tavalyi és idéni csöves kukorica és 600-as Fiat. Rózsa köz 10. szám. Tel. 218-169. (48541)

ELADÓ kanapé és két fotel (Volga). Tel. 161-128. (48549)

UDVARFALVÁN eladók a következô földterületek: 5 ha 74 ár; 3 ár; 57 ár; 50 ár; 1 ha 62 ár; 1 ha erdô és 28 ár beltelek. Tel. 161-574. (48465)

ELADÓK gyógyszerek: Cavinton, Zyprexa, Zinnat, Chinotal, Betaloc (50 mg), Zocor, Remitec, Ceclor. Tel. 167-144. (48593)

ELADÓ íróasztal (100/55 cm), cseh gyártmányú pickup 450.000 lejért. Tel. 132-556, érdeklôdni 10-20 óra között. (48603)

ELADÓ U445-ös traktor új rendszámmal. Cím: Bözöd 62. szám. (48601)

ELADÓ 1980-as, fehér Skoda 120 L kitûnô állapotban, 11 millió lejért. Tel. 132-139. (48624)

SÜRGÔSEN eladó 5 ár beltelek. Tel. 130-092. (48614)

VÁSÁROLOK telket a Jeddi út környékén. Tel. 0723-376-668, 0265/141-725. (48594)

ELADÓ zománcozott asztali kályha. Tel. 213-926, 18 órától. (48632)

ELADÓ antik zongoraszék, fából készült új gyerekjátékok, hanglemezek, kézi körfûrész. Tel. 160-694. (48630)

VESZEK garázst vagy garázsállást a November 7 környékén. Tel. 211-402, 0744-708-062. (48647)

SZÓJABAB eladó Miklós Gyula agrármérnöknél, Balavásáron. Tel. 0723- 227-369 vagy 763-943. (48650)

LAKÁS

ELADÓ ház Szabédon. Érdeklôdni a 310. szám alatt. (48478)

KÖZPONTI ingatlan eladó. Tel. 167-705. (48186)

ELADÓ 3 szobás magánház udvarral, kerttel. Összterület 533 m2. Tel. 160-870. (48172)

KIADÓ magánház komoly cégnek hosszú távra. Tel. 249-259. (48098)

ELADÓ ház (földszint + emelet) központi fûtéssel, a Papiu u. 6. sz. alatt. Ára: 75.000 dollár, alkudható. Tel. 0723-524-713. (47895)

KIADÓ 2 szobás, bútorozott tömbházlakás diáklánynak a Kornisán. Tel. 141-926. (48503)

ELADÓ nagy kertes ház melléképületekkel Ákosfalván, a 76. szám alatt. Ára: 20.000 USD. Tel. 256-743 vagy 333-183. (48431)

ELADÓ hétvégi ház Buzaházán. Tel. 311-547. (48485)

KIADÓ I. emeleti, bútorozott garzon vízórával, telefonnal a Kövesdombon. Tel. 167-632. (48551)

ELADÓ 2 szobás lakás a Kárpátok sétányon és bútorok. Tel. 217-634. (48578)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás Nyárádszeredában. Tel. 576-423. (48326)

ELADÓ I. osztályú garzon a Kárpátok sétányon, VII. emeleten. Tel. 161-608. (48458)

KIADÓ 2 szoba-összkomfortos tömbházlakás a Budai negyedben. Tel. 167-405, 0745-251-185, 0744-681-212. (48532)

KIADÓ a központban egyszoba-összkomfortos, bútorozott magánlakás. Tel. 142-080. (48591)

ELADÓ 2 szobás, II. osztályú lakás a Kövesdombon. Tel. 0744-124-225, 0745-625-322. (48605)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás magánlakás konyhával, fürdôszobával, 15 ár kerttel. Körtvélyfája 93. szám. Tel. 256- 341, 343-243. (48499)

SÜRGÔSEN eladó 3 szoba-összkomfortos, I. emeleti, II. osztályú lakás a Dacia üzlet mellett. Tel. 126-358, mobil: 0723-626-457. Ára: 360 millió lej. (48500)

ELADÓ garzon a Dacia környékén. Irányár: 8.000 USD. Tel. 0722-690-158. (48502)

VÁSÁROLOK 3 szobás, I. osztályú tömbházlakást. Tel. 133-494, 0745-315-328. (48565)

KIADÓ 140 m2-es helyiség - 3 szoba-összkomfort - magánházban cégnek, irodának, lerakatnak. Köztársaság tér 48. szám. Érdeklôdni a 0744-175-192-es vagy a 311-347-es telefonszámon, 16-22 óra között. (48645)

ELADÓ a központban I. osztályú, IV. emeleti 2 szobás lakás (parketta, nemzetközi telefon, kábeltévé, víz-, gázóra) külön hôközponttal. Tel. 141-451, 10-18 óra között. (48644)

KIADÓ külön bejáratú szoba-, konyha a központban. Tel. 250-137, 17 óra után. (48656)

ELADÓ I. osztályú, V. emeleti garzon vízórával a Brasovului utca 1. sz. alatt. Tel. 217-111. (48658)

TÁRSKERESÉS

35 és 51 éves hölgyek keresik komoly, természetkedvelô, intelligens úriemberek ismeretségét barátság, esetleg házasság céljából. Levelüket várjuk a "Kék szem" valamint az "Amarilisz" jeligére a szerkesztôség 72-es szobájába. (48462)

MINDENFÉLE

SZÜLÉS elôtti és utáni torna orvosi felügyelet alatt a Szent György orvosi központban. Cím: Tudor Vladimirescu utca 21A szám (Kultúrpalota mellett). Tel. 165- 112. (48599)

EGYETEMISTA lány V-VIII. osztályos gyerekeknek angol és német nyelvet tanít. Tel. 212-376. (48599)

VÁSÁRHELYI rockegyüttes próbahelyet bérelne. Tel. 0740-084-088. (48600)

VÁLLALUNK vakolást, festést, mázolást és fali-, padlócsempe-lerakást. Tel. 137-754. (5811877)

MINÔSÉGI parkett-, padlócsiszolás, - lakkozás, -lerakás. Tel. 0265/257-785, 0722-669-954. (46376)

VÁLLALOK ágynemû- és paplanvarrást. Tel. 215-461. (48173)

TAPASZTALATTAL rendelkezve, sikeresen felkészítek román irodalomból és nyelvtanból bármilyen szinten. Ár: 40-50.000 lej/óra. Tel. 129-309, 17 óra után vagy 0740-158-486. (47836)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 0744-620-373. (47417)

SZILVESZTERRE helyiséget bérelnék a hegyekben. Tel. 0722-520-408. (48511)

VÁLLALUNK vakolást, padlástér- beépítést, festést, mázolást, járólap- és falicsempe-ragasztást garanciával. Tel. 0745-814-789. (48530)

GYEREKGONDOZÁST vállalok. Tel. 214-873. (48533)

KISCICÁKAT ajándékozok szeretô gazdinak. Tel. 136-825. (48583)

MATEMATIKÁBÓL V-VIII.-os diákokat felkészítek. Tel. 146-236. (48567)

FELKÉSZÍTEK biológiából. Tel. 160- 352. (48585)

KÜLSÔ mûanyag redônyöket, PVC harmonikaajtót készítünk. Tel. 218-321, 0744-121-714. (47911)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 167-689. (48425)

HÛTÔK, fagyasztók javítása lakásán. Garanciát vállalunk. Tel. 0744-795-141. (48456)

MATEMATIKA-oktatás olcsón, egyetemi végzettséggel. Tel. 217-657. (48634)

AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (48628)

KIADÓ garzon a Kövesdombon. Eladó régi típusú aragázkályha. Tel. 122-753. (48651)

KIADÓ 24 m2-es üzlethelyiség az Unirii negyedben (Tisza utca). Tel. 210-393, 0744-547-268. (48655)

BÉRELNÉK garázst a Pandúrok útja 70-72. sz. alatt vagy a Bánát utca környékén. Tel. 255-934, 0722-375-691. (48659)

BÔSÉGES választékban importredônyök, szalagfüggönyök és reluxák akciós áron. Tel. 0745-683-607. (48553)

MEGEMLÉKEZÉS

Úgy voltál jó, ahogy voltál, csak még lennél, csak még volnál. Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, november 18-ra, amikor négy éve búcsú nélkül hagyott itt drága gyermekünk, TAKÁCS TÜNDE. Emlékét ôrzik bánatos szülei és testvére, Jancsika-Béluska. (48598)

Egy éve már megpihent egy szeretô szív, lehanyatlott két ölelô kar, nem vár minket a jóságos szíve soha többé már, de van egy közös, szent vigaszunk: a lélek él és találkozunk. Mert csak az hal meg, akit elfelednek, és örökké él, akit igazán szeretnek. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, apósra, szeretô nagyapára, dédnagyapára, a koronkai FÜLÖP JÁNOSRA, aki november 13-án egy éve, hogy itt hagyott bennünket. Akik ismerték és szerették, kérjük, áldozzanak egy percet emlékére. Emléke szívünkben mindig élni fog. Gyászoló szerettei. (48587)

Szívünk mély fájdalmával emlékezünk a szövérdi SZÁSZ MARGITRA szül. Szövérfi, aki hét éve távozott szerettei körébôl. Emlékét ôrzi férje, leánya, veje, unokái, Kati és Pista. (48652)

Lassan megtanulunk élni nél-küled, de feledni soha nem tudunk. Három éve szûnt meg dobogni szeretô szíve drága