Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Sajtótájékoztatón válaszolt Savu Lucian, a Megyei Közpénzügyi és Pénzügyi Ellenôrzési Igazgatóság igazgatója a múlt héten a helyi sajtóban is megjelent vádakra, melyek szerint a pénzügyi hivatal zaklatná és nyomást gyakorolna azokra a cégekre, amelyeknek vezetôi nem a kormánypárthoz tartoznak. A tegnap, a polgármesteri hivatal protokolltermében megtartott sajtótájékoztatón a példaként felhozott ARCAS Kft. esetét mutatta be Savu Lucian, hangsúlyozva, nem engedheti meg, hogy az általa vezetett intézmény jó hírneve csorbát szenvedjen.

A sajtó képviselôi elôször is megtudhatták, az ellenôrzésre kerülô cégek listáját nem politikai alapon választják ki, hanem forgalmuk, profitjuk és más gazdasági paraméterek alapján. Egyik fontos mutató, amely maga után vonja a pénzügyi ellenôrzést, ha egy cégbe a tulajdonosok jelentôs összegeket utalnak át, ám ennek nincs hatása, aminek alapján a szakemberek pénzmosásra gyanakodhatnak. Az Arcas cég esetében például jelentôs forgalom mellett stabilan csak évi 0,5 százalékos profit mutatható ki, ugyanakkor annak tulajdonosa 10-12 milliárd lejt utalt át a cégbe.

- Mindenki beláthatja, hogy a forgalom, profit és az átutalások nem politikai színezetûek, hanem olyan gazdasági mutatók, amelyek ilyen körülmények közt gyanút keltenek. Ugyanakkor számos olyan ellenzéki politikusnak vannak érdekeltségei megyénkben, akiknek cégeit nem ellenôriztük, mivel azok több száz milliárd lejt fizetnek ki adóként az államnak, így ezekben az esetekben nem merült fel az adócsalás gyanúja - mondta az igazgató válaszként a felhozott vádakra.

Ami a túlzott ellenôrzést és a zaklatást illeti, az igazgató elmondta, tavaly májusban kezdték el a vizsgálatokat az Arcasnál és októberig tartott, amely idôszak alatt 55 napot ténylegesen a cégnél töltöttek az ellenôrök. A vizsgálat azért tartott ilyen sokat és azért szakították meg többször is, mert számos pénzügyi számla valódiságát ellenôrizni kellett és ez mindannyiszor a bukaresti pénzügyôrség közremûködését is maga után vonta. Az ARCAS cég ugyanis olyan számlákat mutatott be, amelyeken nagy összegek kifizetését igazolták, ám az eladóként feltüntetett cég nem létezett. Így a számla hamisnak bizonyult.

- Mindenki mondhatja, hogy átverték - hangsúlyozta Savu -, de ebben az esetben már gyanúsnak tûnt, hogy ez 190 esetben történt meg. Ráadásul minden esetben kiderült, hogy a számlán feltüntetett cég tulajdonképpen nem is létezik. Más hasonló esetekben, amennyiben a cégek bizonyítani tudták, hogy a számlát véletlenül töltötték ki hiányosan és a hiányosságokat késôbb pótolni tudták, a pénzügyôrség ellenôrei is rugalmasan kezelték az ügyet. De itt nem véletlenrôl van szó, hiszen túl sok alkalommal történt meg. Mi a magunk részérôl a pénzügyi oldalát ellenôriztük, ami után értesítettük a rendôrséget, és az vizsgálja a továbbiakban az ügyet. Ugyanakkor ne feledjék, az Arcas Kft. vezetôinek lehetôségük van arra, hogy bizonyítsák: ártatlanok. Persze az ügynek még vannak más furcsának mondható részei is, mert az a három alvállalkozás, amely az ARCAS csoporthoz tartozott, úgy nyilatkozott, hogy ellopták irataikat, ami mondjuk, megtörténhet, bár nem túl valószínû, de a könyvelési iratok pótlása 30 napon belül már a cég kötelessége, és ezekben az esetekben még ez sem történt meg. Így kénytelenek voltunk becsléssel megállapítani, hogy mennyivel tartoznak az államnak. Az ARCAS cég egyébként rosszhiszemûséggel vádol minket, noha korábban 1,77 milliárd lejt fizettünk ki nekik HÉA-visszaigénylésekre. Jóhiszemûségünket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a visszaigénylések 80%-át jóváhagyjuk, igaz, elôtte - legalábbis e téren - ellenôrizzük a cégeket.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a helyi pénzügyôrséget azzal is vádolják, hogy nem megfelelô ellenôrzéseik miatt a cégek elvándorolnak megyénkbôl. A pénzügyôrség vezetôi szerint azonban az elmúlt idôszakban csak a Brau Union és a Paneuro költözött el Bukarestbe, értesüléseik szerint kizárólag gazdasági meggondolásból, ám cserébe számos jelentôs beruházó jelentkezett megyénkben, pl. a Selgros, a CBA, az ipari park beruházói, a LEK és mások. Nem jöttek volna, ha itt nem volna egészséges vállalkozói légkör, mondta az igazgató.

A megfelelô vállalkozói légkör másik bizonysága, hogy a tavaly az államkasszába befolyt összegek (2400 milliárd lej) idénre megduplázódtak és az év végére elérik a 4900 milliárd lejt.

Lucian Savu egyébként kiemelte: eljött annak is az ideje, hogy más stratégiát dolgozzanak ki az ellenôrzések terén, mivel úgy tûnik, hogy kialakult az úgynevezett éjjeli feketegazdaság, ami azt jelenti, hogy a pénzügyi és más ellenôrök munkaidejének lejárta után, kb. délután ötkor kezdôdik el az "élet" egyes vállalkozói rétegek számára, akik arra számítanak, hogy délután és este már nem ellenôrzik ôket. Sorra kerülnek az ilyen típusú vállalkozók is, hangzott el mintegy végkövetkeztetésként, de nem politikai kritériumok, hanem gazdasági paramétereik alapján. Ugyanakkor az igazgatóság jogászai fontolgatják, hogy perbe fogják-e a sajtóban az intézményt felpanaszolókat a pénzügyi igazgatóság hírnevének rombolásáért.

Befejezôdött a BancPost privatizálása - jelentette a Rompres hírügynökség vasárnap. Az APAPS privatizációs ügynökség a BancPost még állami tulajdonban volt 17 százalékát 20 millió euróért eladta a görög EFG Eurobank Ergesiának. Ezzel a görög pénzintézeté a BancPost 36,25 százaléka. A BancPost többi részvénye is magántulajdonba került már korábban: 17 százaléka van a portugál Banco Portugues do Investimentónak, 8,75 százaléka a General Electric Capital Corp.-nak, 6-6 százaléka öt román befektetési alapnak, a maradék 8 százalék pedig az alkalmazottaké. A BancPosté a román piac 4,1 százaléka, és az elsô kilenc hónapban 5,2 millió eurónak megfelelô tiszta nyeresége volt. A Rompres összesítése szerint a román bankok 60 százaléka van már magánkézben. A piac 50 százalékát külföldi bankok szerezték meg fejlesztés vagy felvásárlás révén. Terv szerint jövô júliusig a legnagyobb román kereskedelmi bankot, a 32 százalékos piaci részesedésû Banca Comerciala Românat (BCR) is magánosítják, nemrég meghirdetett új pályázata alapján. Az elsô pályázatból többen visszaléptek, majd a maradék ajánlattevôket - köztük a bajor HypoVereinsbankhoz (HVB) tartozó Bank Austria-Creditanstalt és a magyar OTP konzorciumát - különbözô jogi indokokkal diszkvalifikálta a román kormány.

- Elnök úr, beszéljünk a stílusról…

- Ez valami egészen újnak tûnik.

- Számomra is az újdonság erejével hatott, meg vonzónak is érzem, hogy most már krónikusan sajátosan értelmezi a politikai beszámoló mûfaját a szövetségi képviselôk tanácskozásain. Ennek a klasszikus sémája, ugye, az, hogy az éppen illetékes bennfentesként nyújt betekintést a politikacsinálás aktualitásaiba. Amit ön mûvel, inkább kitekintés, hiszen nem annyira a politika fejleményeirôl szól, mint következményeirôl, kifutási irányairól. Ilyen volt a legutóbbi politikai esszéje az autonómiáról, meg a korábbi, az önállóságra ítéltetésünkrôl. A filozofáló költô kerekedik a politikus fölé? Mi vonzza ehhez a mûfajhoz, a politika merev nyelvezetétôl a metaforák világába? Esetleg körmönfont politikai fogással van dolgunk, amivel ellenfelei láthatóan nehezen boldogulnak?

- Egy kérdésben több kérdés, s mindjárt mondom is, hogy nincs szó semmilyen politikai fifikáról. Tény azonban, hogy amit nem elmondok, hanem felolvasok, vagyis elôzôleg megírok, van egy esszé jellege. Kissé ironikusabban azt is mondhatnám, hogy ki tudja, talán a visszafojtott irodalmi ambícióimat akarom ezáltal kiélni. Valóban - félretéve az iróniát -, ezekben a beszédekben föllelhetô egy- egy metafora és mindenképpen fellelhetô egy nagyon határozott igény, késztetés arra, gondolkodjunk is el arról, amit teszünk. Mi ugyan megfogalmaztuk a céljainkat, s ezek nem változnak, de a helyzet körülöttünk változik. Ezt kiismerni, idôrôl idôre újragondolni a viszonyrendszer átalakulását, nem csak hasznos, hanem szükséges is. Ugyanakkor nem titkolt szándékom, hogy politikai életünkben próbáljunk meg meghonosítani egy bizonyos gondolkodásmódot, beszédmódot, bizonyos színvonalat.

- Valóban túlteng a gondolatiságában is alacsonyröptû megszólalás. Mintha kevesekben lenne késztetés a csiszoltabb vitakultúrára, inkább a nyers adok-kapok csörték a jellemzôek.

- Én azonban azt szeretném, ha nekünk olyan tanácskozásaink lennének, ahol annak, aki megszólal, lámpaláza van. Ahhoz, hogy valakinek lámpaláza legyen, a színvonalas párbeszéd a garanciája. Tehát értelmiségi igénnyel viszonyuljunk ahhoz, amit teszünk, s ne ismételjünk sokszorosan elkoptatott szólamokat, ne demagóg jelszavakkal vívjuk meg a politikai csatákat. Legyünk képesek a saját helyzetünkbôl bár egy pillanatra kitekinteni és nagyobb, akár történelmi, akár kulturális, akár földrajzi vagy politikai összefüggéseiben szemlélni azt, ami velünk történik. Vitakultúrában fölfele kell igazítanunk a mércét.

- Érdeklôdéssel hallgatom, s el is hiszem, hogy az intellektuális igényesség hatásos ellenszere lehet a politikai demagógiának, a populista hatásvadászatnak. Csakhogy, mint aki érdeklôdô tanúja vagyok a testületi tanácskozásoknak, kevés hajlandóságot látok a csiszoltabb érvelésre. Olykor még a szakszerûség is a hangzatos közhelyek ingoványába vész, hát még a némelyeknek fárasztó, emelkedettebb gondolatvezetés!

- Nem állítom, hogy amit az SZKT-ban el szoktam mondani, mindjárt kiváltja az elôbbiekben tárgyalt hatást, de az igényrôl merek beszélni. Az én szempontomból ez ennek az igénynek a megfogalmazása.

- Belátom, annyit máris elért, hogy "hagyományos" ellenfeleit kissé zavarba hozta. Még Katona Ádámba is bennrekedt a szó, s mások például a közkedvelt címkézésben mutatkoztak visszafogottabbnak.

- Szó sincs arról, hogy az SZKT-ban lévôk többsége ne lenne képes a tartalmas megszólalásra. Sokan mûvelt, felkészült, olvasott emberek, sôt írástudók. Ha azonban egymást arra kényszerítjük, hogy alacsony színvonalon folyjék a párbeszéd, akkor hiába fölkészült értelmiségi valaki, kénytelen lesz átvenni a másfajta beszédmodort. Visszatekintve a vitáinkra, kiderülne, hogy rendkívül színvonaltalan és demagóg vitákat folytattunk, sokszor hamis problémafelvetéssel. Mindig azoknak az érdekük belevinni egy testületet, egy közösséget a színvonaltalan vitákba, akik nem képesek egy másik beszédmódot követni.

- Esetleg olcsó szólamokkal próbálják a közfigyelmet magukra terelni.

- Nyilván ez is lehet vonzó kísértés. Megismételném azonban, hogy ezek a kevesek, s szó sincs arról, hogy az RMDSZ elnöke értelmiségi, akikhez meg szól, nem azok. Hasonlóképpen felkészült, mûvelt, olvasott emberek vagyunk, csak rá kell jönnünk arra, hogy ez a mi színvonalunk, hivatásunk így vitázni. Nem tartozik természetesen ebbe a körbe az olyasmirôl órákon át szóló vita, hogy ki a bátor, ki a gyáva, vagy hogy ki áruló és ki nem. Nem mintha az erkölcsi kérdések ne lennének fontosak, azonban ilyen módon, valójában vádaskodva vitázni, maga a színvonaltalanság. Arról kell eszmecserét folytatni, hogy mi a helyünk s mi lesz a helyünk Romániában, Erdélyben, Európában. Amirôl én most a legszívesebben vitatkoznék, hogy vesztesei leszünk-e az európai csatlakozásnak, vagy sikerül elérnünk, hogy nyertesei legyünk. Van bôven mérlegelnivaló.

Mindent egybevetve, az a véleményem, hogy ma minden romániai magyar politikusnak törekednie kell arra, hogy széles látókörû értelmiségi legyen. Nem hiszem, hogy a politika olyan mesterség, amit száz, százötven szavas szókinccsel mûvelni lehet, mint ahogy el kell ismernem, a parlament tele van ilyen emberekkel.

- Az ellenfeleknél maradva, mintha már nem erôltetnék annyira a belsô választásokat, esetleg a szakítás ügyét, legalábbis a harcos propa-gandaízû formában. A Fidesztôl is elhangzott, hogy minden részérdeknél fontosabb az erôs parlamenti érdekképviselet, tehát az egység, az együtt-maradás. Történt valami a háttérben, amirôl nem tudunk?

- Nem tudok ilyesmirôl. Talán, mondjam így, alaposabban megemésztették a helyzetet. Jónak tartom, ha a Fidesz így látja, és jó az, ha a magyarországi pártok idôrôl idôre nyilvánosan is megfogalmazzák azt, amit természetesen a határon túli magyar közösségeknek vitathatatlan érték, hogy politikailag egységesen kell cselekedniük. Ez fontosabb, mint bármilyen magyarországi vagy itteni párt, csoport, platform érdeke.

Másfelôl, azt hiszem, hogy az RMDSZ-ben ma ellenzékinek nevezett csoportosulások tagjai is fontos felismerésre jutottak. Arra, hogy számukra sem az a hasznos, ha vakon követnek valakit, legyen az akár a tiszteletbeli elnök. A bukaresti bírósági üggyel - tudomásom szerint - szinte senki sem értett egyet. Sôt, az is kiderült, hogy ennek az ellenzéknek a tagjai sem tudtak igazán kiállni a tiszteletbeli elnök mellett.

- Közbevetném: az volt a benyomásom, hogy jobbára a távolságtartó hallgatást vállalták.

- Érthetô módon nem akarták elhatárolni magukat, de vállalni sem tudták. Nehéz is lett volna akár politikai, akár erkölcsi tekintetben. Elégtétellel tapasztaltam, hogy a szervezet mostani vezetését, vagy engem élesen bíráló kollégákban is volt annyi józanság, hogy ezt nem tudták elfogadni. Azt hiszem, hogy ez fontos felismerés lehet több szempontból. Nem hiszem, hogy egy szervezetnek úgy kellene léteznie, hogy a kritika nem fogalmazódhat meg. Márpedig, ha megfogalmazódhat, azt jelenti, vannak olyan emberek, akik akár csoportosulásként vállalják a szembenállást a szervezet vezetôivel a demokrácia játékszabályai szerint. Azon azonban érdemes elgondolkozni, hogy jó-e az, ha az ilyen csoportosulást egyesek - s nem kívánok senkit megnevezni - egyfajta színvonaltalan vitára kényszerítik. Az már tényleg maga a színvonaltalanság, hogy a bukaresti bíróságon kell legitimitás-vitát lefolytatni. Egyszerre vígjáték és tragédia.

- Annyit azért írjunk a per kezdeményezôi javára, hogy eléggé mentegetôzve tették. No, de nem tartja különösnek, hogy míg a politikusok inkább tartózkodóak voltak, a református egyházon belül majdhogynem mozgalom indult, s ilyen-olyan testületek fogalmaztak meg egészen meredek ítéleteket az RMDSZ politikájáról. Hova teszi, elnök úr, ezt a szentenciaosztogató buzgalmat? Odafigyelve sem mondhatom, hogy az érveléssel fárasztották volna magukat, vagy elmélyültek volna a kézenfekvô összefüggésekben. Inkább csípôbôl, akarom mondani indulatból "tüzeltek".

- Errôl is érdemes beszélni. De visszatérve arra, hogy mentegetôzve történt a perbe hívás. Persze, mert józan ember tudja, hogy valami nincs rendben. Ha pedig nincs rendben, nem is kell belevágni. Senkinek, a szóban forgó ellenzéknek sem tesz jót, ha nincs színvonalas, tárgyilagos, lényegretörô párbeszéd a valós kérdéseinkrôl. Ehelyett állandóan belekényszerülni személyeskedô vitákba, kamaszos hajtóvadászatokba kollégák ellen, szerintem magát a belsô ellenzéket is tönkreteszi. S ezzel nekik is üzenek. Ha hagyják magukat belerángatni értelmetlen huzakodásokba, éppen az értelmes kritika megfogalmazásában akadályozzák meg ôket.

- Nem következik mindez a szervezet mûködési zavaraiból? Például a szabályzatfelügyelôk nyögvenyelôs állásfoglalásaiból, holott a szabályzatértelmezés a szakszerûség és nem a vélemény mûfaj körébe esik. Ez utóbbit mûvelve teszik platformízûvé a szabályzatértelmezést.

- Vannak funkciózavarok, de személyi problémák is. Tehát arról van szó, hogy ez a belsô ellenzék, amikor már önálló lábra állna, akkor a tiszteletbeli elnök elindít valamit, s ahhoz mások kénytelenek igazodni. Ha ez most nem egészen így történt, úgy értelmezem, hogy van esély értelmes irányba terelni a vitáinkat.

Ami az egyházat illeti, feltétlenül oda kell figyelnünk arra, amit képviselôi mondanak. Viszont nem tudom elhinni, hogy az egyházat szabadna belerángatni a napi politikai küzdelmekbe. Az egyház a mindannyiunké, s arra kell törekednie, hogy a mindannyiunké legyen. Nem állhat jobbra vagy balra. Amikor az RMDSZ-ben platformok között próbál igazságot tenni, politikai irányvonalak között kísérel meg egyikre vagy másikra rámutatni, akkor az egyháznak azok a képviselôi, akik így tesznek, rosszul értelmezik az egyház szerepét. Az egyház a lelki, szellemi, erkölcsi egészségünk ôre. Ennek hitelét kockáztatják, ha az említett, egyértelmûen elfogult módon válnak a politika szereplôjévé. Ennél azért nemesebb a küldetésük.

- Az a legkevésbé sem lehet, hogy ôk maguk keltsenek megosztottságot híveik körében.

- Az egyház valóban nem a pártoskodás, hanem az erkölcsi tekintély helye. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület igazgatótanácsa sûrûn adott ki állásfoglalást, amelyekben elítélnek engem, az RMDSZ vezetését. Én református vagyok, és kérdem, hogy jön ahhoz ez az igazgatótanács, hogy bárkirôl is így ítélkezzen. Gondolom, joggal várhatunk el több bölcsességet. Jól tudom, amikor zajlik körülöttünk az élet, nagyon nehéz megtartóztatnunk magunkat. Az önmegtartóztatás mégis fontos erényünk kellene legyen. Tehát arról van szó, hogy nem lehet az ember felülálló, aki egy erkölcsi magaslatról szemléli az életünket, s ugyanakkor részese a politikai vitáknak. A kettô együtt nem megy. Vitathatatlan erkölcsi tekintélyét vesse latba az egyház, de azoktól a vitáktól tartsa távol magát, hogy ki legyen képviselô, szenátor meg hasonlók.

- A helyenként zûrzavaros viták mellett terjedôben a kishitûség. Elképedve hallgatom a minap, amint a Batthyáneum kapcsán megszólaló egyházi fôméltóság nemes egyszerûséggel kijelenti, hogy úgysem kapják ezt vissza. Mondja ezt két megnyert per után. Mi ez, ha nem a felkínálkozó lemondás? Sokakban meg akkor kezd bolyongani a kishitûség, amikor Románia belépni készül a NATO-ba, Magyarország maholnap EU-tag, tehát javuló esélye van, hogy lehetôségekkel teli, nyitottabb világban éljünk. S akkor jön a fanyalgás az erôgyûjtés helyett. Oldhatók az ilyen önemésztô görcsök?

- Történelmi okaink vannak arra, hogy gyanakvóak, bizalmatlanok legyünk, hogy ne igyunk elôre a medve bôrére. Ilyen szempontból egyetértek mindenkivel, aki óvatosan fogad bármilyen eredményt. De mi éppen arra vállalkoztunk, hogy a történelem menetét valamiképpen megváltoztassuk. A 20. század nagy vesztese a magyarság ebben a térségben. Nem hiszem, hogy el kell fogadnunk, hogy a 21. századnak is mi leszünk a vesztesei. Azt gondolom, hogy lehetünk a nyertesei. A bizalmatlanságot, kishitûséget, gyanakvást hagyjuk a múlt században, s bízzunk legalább egymásban, egymás erejében. S másokkal szemben sem kell feltétlenül tovább éltetni a "hagyományokat". Ahogy bizalmat sem lehet egyértelmûen megelôlegezni, a bizalmatlanságot se elôlegezzük meg.

- Nem egészen három hónap múlva kongresszus. Hogy látja a folyamatosság és megújulás viszonyát? El egészen addig, hogy kevesebben legyenek köz-életünkben, akik a politikából csak a demagógiát tanulták meg eddig, meg a csip-csup haszonszerzést.

- Az RMDSZ nem egy elöregedett szervezet. Politikai értelemben a középnemzedéket jelenti. Kétségtelen, melléjük az eddigieknél sokkal tudatosabban kell behozni a fiatalokat. Alapos programot kell készítsünk közösen a fiatalokkal, esélyt adva, hogy az RMDSZ minden testületében ott legyenek.

- A héten újra összeül a Magyar Állandó Értekezlet. Neuralgikus napirendje a kedvezménytörvény, amelynek módosításáról továbbra sincs összhang a magyarországi parlamenti pártok között. Úgy tûnik, a kormánypártok mindenképpen, s talán az MDF is hosszabb távra nyugvópontra kívánja juttatni a dolgot. A Fideszrôl azt látom, hogy a kedvezménytörvény ügyének vannak még szerintük a belpolitikában hasznosítható tartalékai. Mit tehet ebben a helyzetben egy határon túli magyar szervezet vezetôje, amikor legfeljebb a konszenzus minimumára van kilátás?

- Úgy gondolom, hogy ha még a román-magyar egyetértésért is tudunk tenni, miért ne tudnánk a magyar-magyar egyetértésért? Lehet, marad vitás kérdés, de kettôben, az oktatási támogatás és a munkavállalás ügyében egyetértés körvonalazódik. Az elôbbi esetében egyetértés van, hogy már egy gyerek után járjon az oktatási támogatás. A munkavállalás kérdésében is lehetséges az összhang. Ezt én úgy látom megoldhatónak, hogy maradjon benne a törvényben a munkavállalási rendelkezés, de utalják a kétoldalú megállapodások körébe. Nálunk most is így mûködik.

- Mi az a "48", amibôl Markó Béla nem engedhet?

- Nem hiszem, hogy ennyire kiélezett helyzet állna elô, hiszen olyan szándékról nem tudok magyar részrôl, amely a kedvezménytörvény lényegét érintené. Amit nem tudunk elfogadni: hogy kevesebb támogatást kapjanak a határon túli magyar közösségek, mint amit ez a törvény eredetileg elôírt vagy az alkalmazás során kialakult. Ha több lesz, szívesen fogadjuk.

- Különösen, hogy a dolgok többsége a pénz körül forog. Szó volt a támogatások rendszerének újragondolásáról. Nem sokat hallunk róla, holott a korábbi gyakorlatot a transzparencia hiánya s a túlbürokratizáltság miatt érte elmarasztaló szó. Mire jutottak?

- Valóban lassan haladunk. Az Illyés Alapítvány hónapok óta gyakorlatilag áll, az új kuratórium most lát munkához. Más alapítványoknál sem túl élénk a mozgás. Az elvek tisztázódtak, pozitívum, hogy az erdélyi alkuratórium is nagyobb mértékben lesz részese a döntéseknek. A mûködésre várunk.

- Elnök úr, végül megtudhat-nám, hogy mi lesz a következô, politikai beszámolónak álcázott esszé témája?

- Színes, eseménydús az életünk, így új mondanivalóra is lesz alkalmam.

November 21-22-én fontos dátum Európa és Románia életében. Ekkor tartják Prágában a NATO-csúcsot, és döntik el, kiket hívnak meg az Észak-atlanti Szövetségbe. Remélhetôleg közöttük lesz Románia is, hat más állammal együtt. Néhány írásból álló sorozatunk célja, hogy olvasóink nagyobb betekintést szerezhessenek a szervezet felépítésébe, mûködésébe, és világossá tegyük a NATO és Románia kapcsolatát.

Mi a NATO?

Az Észak-atlanti Szerzôdés Szervezete - angolul North Atlantic Treaty Organization (NATO) - 1949. április 4-én jött létre Washingtonban, amikor 12 ország - Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália és az Amerikai Egyesült Államok - aláírta az Észak-atlanti Szerzôdést, s ezzel megalapította a legjelentôsebb nyugati katonai-politikai szervezetet. 1952-ben csatlakozott hozzá Görögország és Törökország, 1955-ben az NSZK, 1982-ben Spanyolország. Közép-Kelet-Európa országai számára a kommunista rendszerek összeomlása után nyílt meg az út a nyugat- európai integráció felé. 1997-ben, a madridi NATO- csúcson három közép-európai országot, Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot hívtak meg a szervezetbe.

A tömörülés célja, hogy a tagországok bármelyikét ért külsô támadás esetén, együtt lépjenek fel a támadók ellen. Ezért haderôiket egymás kölcsönös támogatásával fejlesztik, és keretet biztosítanak a katonai, politikai, gazdasági és más területeken való együttmûködés fejlesztésére is. A NATO katonai terveket dolgoz ki, kiépíti a szükséges katonai infrastruktúrát, biztosítja a
NATO integrált haderôibe bevont katonai alakulatok harckészültségét, e célból hadgyakorlatokat rendez. Ugyanakkor konzultációkat szervez a tagállamok között, koordinálja biztonság- és katonapolitikájukat, összehangolja álláspontjukat a leszerelési és fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon.

1991 decemberében alakult meg az Észak-atlanti Együttmûködési Tanács, s ugyancsak a NATO hirdette meg 1994. januárjában a Békepartnerségi Programot. (Ezt elsôként Románia írta alá.) Ezek a jelentôs NATO-kezdeményezések utat nyitottak az új, szervezeten kívüli országokkal folytatott együttmûködés kibôvítésére. 1997. május 27-én Oroszország és a NATO történelmi megállapodást kötött jövôbeni kapcsolatuk alapelveirôl. Ezt követôen Portugáliában kezdeményezés történt a
NATO-ukrán Karta létrejöttérôl. Ugyanott alakult meg az Euro-atlanti Partnerségi Tanács, az Észak- atlanti Együttmûködési Tanács utódjaként.

Az Észak-atlanti Tanács

A NATO legfontosabb döntéshozó szerve az Észak- atlanti Tanács. Ez olyan politikai fórum, ahol a tagországok megvitatják a politikai, hadmûveleti és gyakorlati jellegû kérdéseket. Az Észak-atlanti Tanács az egyetlen olyan szerv, amelyet az Észak-atlanti Szerzôdés hozott létre, s amely minden NATO- döntésért felelôsséggel tartozik. Különbözô szinteken ülésezik, amelyeken általában a tagországok nagykövetei, illetve állandó képviselôi, idônként a külügyminiszterek, kormányfôk, államelnökök vesznek részt. Általában kollektív döntést igénylô kérdések megvitatása céljából üléseznek, de bármilyen témát megvitathat. A tanács alá bizottságok tartoznak, amelyek a tagországok képviselôibôl állnak. A bizottságok a politika speciális aspektusait vitatják meg és ajánlásokat tesznek a tanácsnak, segítve a végsô döntés meghozatalában.

A NATO politikai központja Brüsszelben van, ugyanitt található az Észak-atlanti Tanács székhelye. A központ nyújt otthont a 19 tagország nemzeti delegációjának, amelyeket az állandó képviselôk és az állandó katonai képviselôk irányítanak. Közel négyezer ember dolgozik állandó státusban a NATo-nál, közülük több mint 2000 a nemzeti delegációknál, közel ugyanannyi polgári alkalmazott, és megközelítôleg 500 civil és katona is tartozik a nemzetközi katonai apparátus állományába. A brüsszeli NATO-központban a fô tevékenység a folyamatos konzultáció, amely a kölcsönös információ-átadáson és állandó véleménycserén alapul. Ezek általában bizottsági üléseken történnek.

NATO-bizottságok

Bár a NATO legfontosabb döntéshozó szerve az Észak-atlanti Tanács, a politika különbözô területeire szakosodott bizottságok ajánlásokat tesznek a tanácsnak, segítve a végsô döntések meghozatalában.

A Politikai Bizottság rendszeresen ülésezik, és javaslatokat tesz a tanácsnak olyan kérdésekben, amelyek a szövetség egészét érintik.

A Védelmi Tervezô Bizottság a haderôk szintjével kapcsolatos döntésekhez vezetô konzultációs folyamattal foglalkozik. Azzal, hogy a tagállamok miként járulnak hozzá a NATO integrált katonai struktúrájához a következô tervezési idôszakban.

Az Infrastrukturális Bizottság vizsgálja meg azokat az ajánlásokat, amelyeket a NATO-csapatok által használt létesítmények közös finanszírozására tesznek.

A Költségvetési Bizottságok javaslatokat tesznek a tanácsnak a polgári és a katonai költségvetések (amelyekhez minden tagország hozzájárul) gazdaságos menedzselésére.

A Nemzeti Fegyverzeti Igazgatók Konferenciája megvitatja a NATO-csapatok berendezéseinek a beszerzését, valamint a fejlesztések politikai, gazdasági és mûszaki aspektusait.

A Tudományos Bizottság és a Modern Társadalom Kihívásai Bizottság a szövetség tudományos tevékenységét és környezeti programjait érintik.

A Katonai Bizottság

A NATO katonai szerkezetét felügyeli. A szövetségen belüli legmagasabb katonai hatóság az Észak-atlanti Tanács irányítása alá tartozik. A Katonai Bizottság a tagországok vezérkari fônökeibôl áll, akik egyben a szövetség katonai tanácsadói. Ez a bizottság felelôs a fô NATO-parancsnokságok irányításáért is. Két fôparancsnoka van: az Európai Szövetséges Erôk Fôparancsnoka, székhelye Belgiumban (Mons) található, és az Atlanti Szövetséges Erôk Fôparancsnoka - székhelye USA, Virginia állam (Norfolk). Minden fôparancsnok azoknak a tagálla-moknak a csapataiért felel, amelyeket a szövetség rendelkezésére bocsátottak, és felel a parancsnoksága alá tartozó terület védelméért. Mindkét fôparancsnok jelentéseket tesz és ajánlásokat terjeszt a NATO Katonai Bizottsága és politikai hatóságai elé, elôkészítve ezzel a csapataik összetételével, mozgósításával, ellátottságával és a feladataik végrehajtását befolyásoló más kérdésekkel kapcsolatos döntések meghozatalát.

A NATO-t a fôtitkár vezeti. Feladata a konzultációs és döntéshozatali folyamat elôrehaladásának a biztosítása és irányítása. A fôtitkár az Észak-atlanti Tanács és más vezetô bizottságok elnöke, és jelentôs befolyással bír a döntéshozatali folyamatra. Megvitatásra javasolhat témákat, és mint független és pártatlan elnök, pozícióját felhasználhatja arra, hogy a NATO egésze érdekében a vitát a konszenzus felé terelje. Ugyanakkor személy szerint nincs felhatalmazása a NATO nevében politikai döntéseket hozni, csak a tagországok kormányai által meghatározott mértékben tevékenykedik. A fôtitkár a szövetség fô szóvivôje a NATo és más kormányok vagy nemzetközi szervezetek kétoldalú kapcsolatait tekintve, és ugyancsak ô a fô szóvivô a sajtó megfelelô tájékoztatásában.

Egy hét múlva

Bár Dorin Florea bejelentette, hogy november 10-tôl már hozzájuthatnak az érdeklôdôk a megyeszékhelyi városházi kötvényekhez, Gáll Imola gazdasági igazgató szerint erre még egy hetet kell várni. Szükség van ugyanis még egy engedélyre a fôvárosból, amit egy heten belül kaphat meg a polgármesteri hivatal. Tehát valószínû, hogy a Kereskedelmi Banknál, amely elnyerte a forgalmazás jogát, a jövô héttôl lesznek kaphatók a kötvények. A Városháza 20 milliárd lej értékben bocsát ki kötvényeket, amit biztos és jól kamatozó befektetésnek ígérnek. Egy kötvény névértéke egymillió lej, a kamat jelen pillanatban 23-24 százalék,
a kötvényeket négy részletben vásárolja vissza a polgármesteri hivatal (az elsô részletet 2003 májusában), és az ily módon befolyó pénzt a Dózsa György úton elvégzett munkálatok finanszírozására fordítják, ahol egy kilométer útszakasz felújítása Dorin Florea szerint 17 milliárd lejbe került.

A polgármester kijelentette,
hogy az idén befejezik a 8-9 kilométeres útszakaszt, ami véleménye szerint rémálom volt a város számára, s amire az idén 30 milliárd lejt költöttek, a megyeszékhelyünkön járt szállítási miniszter pedig 10 milliárdot ígért. A járdákat viszont csak a jövô évben kövezik ki.

Meglehetôsen diszkréten zajlott a hét végén Bukarestben a páneurópai, az információs társadalom kérdéseivel foglalkozó konferencia, melyen az ENSZ európai gazdasági bizottság (UNECE) tagjai (az összes európai ország, plusz az Egyesült Államok, Kanada és Izrael) arról tanácskoztak, hogy milyen álláspontot képviseljenek a 2003-ban Genfben, illetve második részletben 2007-ben Tuniszban tervezett hasonló témájú világtalálkozón. A sajtó csekély érdeklôdése minden bizonnyal annak tudható be, hogy nem történt semmiféle világrengetô szenzáció az eseményen. Nem dobtak bombát az épületre, de még egy icipici globali-zációellenes tüntetés sem zavarta meg a munkálatokat, "mindössze" annyi történt, hogy elfogadták a Bukaresti Nyilatkozatot, s ez a dokumentum képviseli majd Európa álláspontját a közelgô világtalálkozón.

Nem nehéz megjósolni - az aláírók nemzetközi státusát tekintve, hisz a vezetô gazdasági hatalmak zöme is közöttük van -, hogy ez az álláspont nem akármilyen súllyal esik majd a latba a közelgô világtalálkozón, ahol szintén nem történik majd semmi rendkívüli, "csupán" annyira lehet számítani, hogy a világ alakulását meghatározó döntéseket hoznak.

Ha arra figyelünk, hogy a hétvégi bukaresti tanácskozás, illetve a jövôben induló világtanácskozás témája az információs társadalom, a kijelentés már mindjárt nem tûnik túlzásnak. Közhely, de igaz: nem csupán egyszerûen információs társadalomban élünk, de az információ meg is határozza az élet minden területét.

Románia számára különösen fontos lehet az, amit most, illetve utóbb elhatároznak, hisz olyan témákról esett szó, mint a fejlett és szegény országok közötti "digitális szakadék" csökkentése, s bizony belföl-dön még nagyon nagy a lemaradás a világ színvonalához képest. Még mindig léteznek olyan települések, ahol egy egyszerû telefon is fehér hollónak számít, az internet- hozzáférés ára a potenciális felhasználók zöme számára megfizethetetlen, a kábeltelevíziós szolgáltatás színvonala alacsony, s a mobiltelefon-piac robbanásszerû fejlôdése ellenére a területi lefedettség még elég hiányos, a felhasználók nagy része pedig csupán minimális szinten használja készülékét.

A mostani konferencia megszervezésének elvállalásával a román kormány ráérzett nem csupán a téma fontosságára, de arra is, hogy a Bukarestben megtartott tanácskozás lendületet adhat a belföldi információs piacnak, amely egyértelmûen a jövô gazdasági ágazata. Már csak "annyi" maradt hátra, hogy az elfogadott határozatokat nem csupán világméretben, de belföldön is gyakorlatba ültessék. Igaz, az sem lesz látványos, sajtószenzációnak számító valami. Csupán az életvitelünket, a mindennapjainkat meghatározó "apróság".

Márton-napi jegyzet

Jöttek a székelyek egy emberöltôvel ezelôtt, döcögtek naphosszat, a székelykáli kanyarban esthajnalcsillag alatt lovat abrakoltak, faltak szalonnát, hajnalig a vámházig trappoltak. Idôben, mert kelt a szabó, a kocsigyártó, a vasalóasszony, keltek a barátok, s volt nagy méltatlankodás, ha nem jött meg a szén: a szentgyörgyi csorgónál öntözik már megint? Nem volt rest a kocsigyártó szolga, elosont a kertek felett meglesni a székelyeket. Komorak voltak, a fagy megfaragta a reggeli arcokat, mintha Szervátiusz nagyolta volna ki, kemények és darabosak...

Megyünk, megyünk, csak itattunk, mondták a székelyek, lópokróccal takarták le a csuromvíztôl dögnehéz zsákokat. Hiába, kilóra ment az élet akkor is... Lagné a Szentgyörgy téri fogadójában ugyanúgy hígította a pálinkát, mert a fagyos székely korán betérô szerzet volt. Mire a nap Szent János templomának két tornya közt megállt pillanatnyi imádatra, hajthatott is haza, mert a murokországiak bôséggel rakodtak kifelé. Márton napján övék volt a tér, nedves ujjasra számolták a pénzt a káposztahegyek alatt; ostort csattogtattak a felsôháromszéki legénykék. Ha meg affélét kiabált fel ablakokba apám, a bekecsalji kucsmás parasztfiú: urak, asszonyságok, vegyenek szenet, a városi úrifiú vissza így felelt: kölök, kölök, szökjön ki a szemed.

Nagyanyánk meghagyta urának: a Malom utca felé pillantást se vessen, hozzon gyarmatárut inkább a zsidótól, vagy két köcsögöt a koronditól vegyen, mert a Kökény bivaly felrúgta már megint fejés közben a havason, és vigyen káposztát is okvetlen, mert zöld fejében még eláll darabig, különben is halottak hetében nem jó sózni káposztát, mert mondta valamelyik dédanyám: a halottak hetében elgyúrt káposzta erôsen megnyúlósodik.

A székely dugig töltötte zabostarisznyáját káposztával, legyen ennyi elég; elhajtott Lagnéhoz, a Malom utca felé pillantást se vetett, otthon kifogta elcsigázott lovait, szólt az asszonynak: egyebet nem hoztam, se pénz, se posztó, oldalrúdon száradt a szeneszsák, megvolt a Márton-napi vásár is, gazdasági évet zárt családom, még csak a pásztort kellett kifizetni. Törökbúzát fejteni vékonyan.

Jó kemény káposztával valahol fejbe dobták az ünnepet, úgy látszik, Szent Márton végleg elszenderült. Toursból vissza nem jön biztos. Sabariában emlegeti jó ízzel a magyar. Mátyás király és Bethlen Gábor is falta a káposztát roppant étvággyal.

Bô lakomás köztereink kiürültek lassan. A kapualjban nincs már mondanivaló.

Horgolt rózsa, szôlôlevél, csillag, gránátalma, ír csipke, szalaghorgolás, tuniszi horgolás, neccolt körterítô stb. fogadta szombaton délben a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület székházába lépôket.

Az ezúttal szûknek bizonyuló két termet kellemes kromatikájú akvarellek, dekoratív kerámia dísztárgyak, egyebek teszik otthonossá, meghitté. A belsô teremben látható dr. Bernády- szoborportré pedig sajátos üzenettel bír azok számára, akik ebben a kézimunkamûhelyként is használt helyiségben dolgoznak, megfordulnak.

Az elmúlt hét végén került sor ugyanis annak a változatos mintaképzéssel, különbözô anyagból és a legkülönbözôbb horgolási technikákkal készített mintegy 50-60 csipkét számláló kiállításnak a megnyitására, melyet a Fürge Ujjak, az egykori ún. barna lapok megjelenésének 45. évfordulója alkalmával rendezett az egyesület alelnöke, Szekeres Erzsébet, valamint a kézimunkakör vezetôje, Nagy Katalin ötleteként. A bemutatott kézimunka- gyûjtemény egy részét Nagy Katalin keze munkája alkotja, másik részét a néhai Fülöp Ferencné, az erdôszentgyörgyi református esperes felesége által horgolt szép csipkék. A Fürge Ujjak 1957-ben jelent meg és vált keresetté Erdélyben is, hogy a késôbbiekben aztán már színes oldalain lakásbelsôket, különbözô ruházati cikkeket díszítô kézimunkák, varrottasok, terítôk, függönyök mintagazdag anyagát kínálja, a mindenkori népmûvészet kifogyhatatlan tárházából ihletôdve. A kiállítás megrendezésével a szorgos asszonyok nemcsak a kézügyesség, a kitartó munka, a teremtô képzelet, szépség iránti fogékonyság mellett kívántak hitet tenni, hanem - amint ezt Zsóka asszony mondta - szeretettel emlékezni és méltányolni a becsületesség és hûség jellemezte néhai Fülöp Ferencnére és méltányolni ódon ládafiakból elôkerült kezemunkáit.

A kiállítás két hétig, naponta 12-17 óra között látogatható.

Hiszek a könyvek erejében, amelynek hatására a televízió iránti
"szerelmünk" lehiggad, és a színes doboz fokozatosan elveszíti a fôszerepet életünkben. Akarva-akarat-lanul meggyôzôdésemmé válik, hogy minél idegenebbé, minél zajosabbá, minél nehezebben "emészthetôvé" válik körülöttünk a világ, annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy a tartalmas és jó olvasmány nemcsak a szakmájuknál fogva a könyvhöz kötôdô, hanem az átlagember életében is újra nélkülözhetetlen szórakozási, kikapcsolódási lehetôséggé válik.

Hogy mi okból érlelôdik egyre inkább ez a hit bennem?

Talán azért, mert mind több jó könyv vesz körül, és társaságukban mindinkább kiderül, hogy nem igaz az, hogy mostanában nincs elég idônk olvasni. Mert ha az ember
"belekap" egy érdekes könyvbe, akkor minden egyéb kicsit lényegtelenné válik, és akár az éjszakai alvásból lefaragva, de biztosan kerül idô az olvasásra is. Ha visszatekintek az idei évre, jó érzéssel tölt el, hogy régi mulasztásokat sikerült pótolnom, és enyém lett A gyertyák csonkig égnek, majd Eszterházy Péter Harmonia caelestise következett. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy szuszra sikerült végigolvasni, de azóta is bele-beleolvasok, ízlelgetem, próbálom értelmezni. A Javított kiadást viszont annál hamarabb végigfutottam, s azóta is bujkál a kisördög bennem, hogy az író édesapja valóban ügynök volt-e, vagy csak a legnagyobb, de a magyar társadalom széles rétegeit érintô fikciót fricskázta az orrunk alá. Kundera segítségével a cseh disszidensek sorsán okulva megjártam
Prágát (Nemtudás), aztán a Jadviga párnája bûvölt el, és ma is hihetetlennek tûnik (bár Flaubert Bovarynéjából "megszokhattam" volna), hogy egy férfinak miképpen sikerülhet a nôi lélek ilyen mélységeit feltárnia. És sok más könyv után a napokban fejeztem be a Sorstalanságot, hisz egy Nobel-díjjal frissen kitüntetett szerzôre, akirôl keveset hallottunk korábban, ki ne lenne kíváncsi. Felötlött ugyan bennem is, hogy mi újat mondhat még Kertész Imre a náci koncentrációs táborokról szóló könyvek után, de, ahogy a Sorstalanság 15 éves gyerekhôse kézen fogott, és lépésrôl lépésre az ô naivitásának, jóhiszemûségének szemüvegén át magával vitt a fogság abszurd világába, és meggyôzött arról, hogy a diktatúrában élô embernek a saját énjével is megszakad a kapcsolata, máskülönben nem lehet túlélni a korábbi életében elképzelhetetlen embertelenséget, a könyvet már egyszerûen nem lehetett abbahagyni. Kertész vallomásának elôször is a stílusa, a nyelvezete ragadja magával az embert, és a tartalom ezen keresztül hat sokkal mélyebbre, mint más hasonló témájú írásokban.

A múlt hétvége aktualitása Marosvásárhelyen a könyvvásár volt, amely szerzôkkel való találkozást, a gazdag kínálatban való eligazítást hozott. Hosszú téli esték elôtt pedig jó érzés "feltankolni", kézbe venni, belelapozni az újabb olvasmányokba. Csak egy a baj, hogy sok pénz kell hozzá. Ami sokaknak nincs és talán nem is lesz. Ezért kellene minél több kellemes, kényelmes, korszerû könyvtárra is gondolni, hogy az írott szó nyújtotta élmény visszanyerje régi szerepét az életünkben.

Csángó oktatási konferencia

Tíz településen mintegy ötszáz moldvai csángómagyar gyermek vesz részt magyar anyanyelvi foglalkozáson - hangzott el vasárnap a Szovátán szervezett csángó oktatási konferencián.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett rendezvényen a moldvai csángómagyarok oktatásában szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselôi vettek részt.

A Bákó megyei Klézsén és Pusztinán idén ôsszel indult be a magyar nyelv oktatása az állami, román tannyelvû iskolákban. A két településen tanító pedagógusok eddigi tapasztalataik alapján azt hangsúlyozták, hogy bár volt lemorzsolódás, a gyerekek szívesen látogatják a magyar nyelvórákat.

Elmondták, hogy a magyar nyelv mint tantárgy anyanyelvként szerepel az órarendben és a naplóban, a részvétel az órákon kötelezô mindazok számára, akik év elején kérték bevezetését.

A konferencia résztvevôinek véleménye szerint az immár tíz moldvai településen, mintegy félezer gyermek részvételével zajló anyanyelvi foglalkozásokat, a moldvai iskolákban a magyar nyelv anyanyelvként való tanulását, a moldvai gyermekeknek erdélyi középiskolákban, majd erdélyi és magyarországi egyetemeken való továbbtanulását egységes rendszerbe kell foglalni.

Hangsúlyozták, el kell érni, hogy ne szociális indíttatású legyen a moldvai csángómagyar gyermekek erdélyi és magyarországi taníttatása, hanem a minôségre, a versenyképes tudásra kerüljön a hangsúly.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége több mint egy évtizede küzd a magyar nyelvû oktatás Moldvában való bevezetéséért. Miután hosszú ideig merev elutasításba ütköztek, alternatív megoldásként magánházakban szerveztek magyar nyelvû foglalkozásokat a szövetség munkatársai, illetve más moldvai csángómagyar civil szervezetek munkatársai a csángó falvakban. Az idén már tíz településen járnak a gyermekek a magyar kultúrához való kötôdésüket erôsítô foglalkozásokra.

Az alternatív nyelvtanítás beindítása miatt az MCSMSZ és a Szeret-Klézse Alapítvány törvényen kívül helyezését kérte a Bákó megyei tanfelügyelôség.

- A sepsiszentgyörgyi bíróság a héten másodfokon elutasította a tanfelügyelôség keresetét - tájékoztatta az MTI-t Bartha András, az MCSMSZ elnöke.

Deáky András, a szintén perbe fogott Szeret- Klézse Alapítvány egyik vezetôje elmondta, hogy a bákói tanfelügyelôség peren kívüli megegyezést kért az alapítványtól, miután keresetét elsô fokon elutasították.

A magyarországi finanszírozók - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint az Oktatási Minisztérium - felkérésére az anyanyelvi foglalkozások szakmai és gazdasági felügyeletével a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséget bízták meg. Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke sikeresnek ítélte a programot.

A szervezett bûnözés elleni közös fellépésben az egyik legfontosabb elem az együttmûködôk közötti bizalom - hangsúlyozta Bánfi Ferenc rendôrtábornok, a szervezett bûnözés elleni harcra létrehozott délkelet-európai SECI-központ igazgatóhelyettese hétfôn az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A román fôvárosban felállított SECI- központ két évvel ezelôtt kezdte meg mûködését. A központ feladata az operatív információcsere biztosítása a tagországok nemzeti bûnüldözési szervezetei között. Bánfi tábornok kezdettôl fogva a központ operatív osztályát vezeti, az elsô két évben is tagja volt a központ munkáját irányító háromfôs igazgatóságnak. A múlt héten további két évre megválasztották igazgatóhelyettesnek és az operatív osztály vezetôjének.

Az elsô két év munkáját illetôen a tagállamok és a központtal együttmûködô országok, szervezetek egységes véleménye az volt, hogy a bukaresti központ az elôzetes várakozásokat jócskán meghaladó fejlôdést ért el és ennek megfelelô eredményeket tud felmutatni.

Ez az eredmény annál is figyelemre méltóbb, mivel olyan országok tudtak a semmibôl két év alatt hatékonyan mûködô szervezetet létrehozni, amely országok történelmi tradícióit nem az együttmûködés jellemezte - hangsúlyozta Bánfi tábornok.

Emlékeztetett arra, hogy 2001. január 5-én két összekötô tiszt kezdte a munkát Bukarestben. Ma a SECI- központnak 11 tagállama van, és most született meg a döntés Jugoszlávia felvételérôl.

A tábornok szerint a sikeres indulást az tette lehetôvé, hogy a tagálla-mok megfelelônek találták a központ szakmai elképzeléseit, és azok megvalósításához biztosították a szükséges politikai támogatást.

A tényleges együttmûködéshez valódi akaratra van szükség, ehhez pedig bizalom kell. A szervezett bûnözés ellen indított különbözô nemzetközi programok azért nem tudtak komoly eredményt felmutatni, mert nem tudták megteremteni ezt a bizalmi légkört - hangsúlyozta.

A bizalom jele az is, hogy miközben a tagállamok anyagi hozzájárulása - jelenleg évi 400 ezer dollár - az alapvetô munkafeltételek megteremtéséhez volt elegendô, ezt a költségvetést külsô forrásokból sikerült megduplázni. A donorországok közül az Egyesült Államok támogatja a legnagyobb mértékben a SECI-központot.

A központ mûködése rendkívül költséghatékony. A viszonylag kis költségvetéshez képest egyetlen nemzetközi akció során mintegy 17 millió dollár értékû kábítószert sikerült lefoglalni - említette példaként a tábornok.

A SECI-központ indulásakor kidolgozott stratégiában még nem szerepelt a terrorizmus. Az Egyesült Államok elleni tavalyi terrortámadást követôen a tagállamok azt a megbízatást adták, hogy dolgozzák ki a terrorizmus elleni stratégiát is. A központ ennek keretében alapvetôen a terrorizmus és a szervezett bûnözés közötti kapcsolatokat igyekszik feltárni, illetve a terrorizmushoz kapcsolódó pénzügyi manôvereket - beleértve a pénzmosást is - próbálja azonosítani.

Bánfi tábornok elmondta, hogy a tavaly szeptemberi terrorakciókat követôen elsôként a Délkelet-Európában lévô, az al-Kaida terrorszervezethez kötôdô sejtek és pénzügyi bázisok felderítését segítették. Két olyan ország volt, ahol a SECI munkájának eredményeként konkrét intézkedések és lépések történtek az al-Kaidához tartozó személyekkel kapcsolatban.

A mobiltelefon mégis káros lehet az egészségre: olasz tudósok laboratóriumi kísérleteken vizsgálták az elektromágneses sugárzásnak leukémiás sejtekre gyakorolt hatását és megállapították, hogy 48 órás besugárzás után jelentôsen megnôtt a rákos sejtek száma.

A New Scientist címû brit tudományos folyóirat ismertetése szerint Fiorenzo Marinelli sejtbiológus és munkatársai a bolognai székhelyû Országos Kutatási Tanács laboratóriumában 900 megahertz frekvenciájú és egy milliwatt teljesítményû rádióhullámnak tettek ki leukémiás sejteket. Megfigyeltek egy gént, amely a sejtek önpusztítását idézi elô. Huszonnégy órás besugárzás után ez a gén sokkal nagyobb számú leukémiás sejtben aktivizálódott, mint a sugárzásnak ki nem tett leukémiás sejtek kontrollcsoportjában. Ennek következtében az elsô csoportban húsz százalékkal több sejt halt el, mint a kontrollcsoportban.

Negyvennyolc óra elteltével azonban megfordult a kezdeti trend: a besugárzást túlélt sejtek nagy részében - a jelentés szerint - három másik gén aktivizálódott, amelyek a leukémiás sejtek nagyarányú szaporodását idézték elô. A besugárzás tehát rövid idôre gyengítette a rákos megbetegedést, azután azonban annak erôteljes növekedéséhez vezetett.

Marinelli ennek ellenére óva intett elhamarkodott következtetések levonásától a rádióhullámoknak emberekre gyakorolt hatásáról.

Napjainkban is megoszlik még a tudomány véleménye arról, hogy egészségileg mennyiben viselhetô el a maroktelefon. Míg ugyanis egyes tanulmányok táplálják a gyanút, hogy a maroktelefont rendszeresen használók esetében növekszik a leukémia kockázata, addig számos tudós túlságosan gyengének tartja a maroktelefonok sugárzását ahhoz, hogy sejteket tudjon károsítani - áll az AP jelentésében.

A távhôszolgáltatás kérdése az egyik "legégetôbb" téma minden fûtésidény beindulásakor. A marosvásárhelyi szolgáltató, az Energomur Rt. nem képes szolgáltatásait olyan színvonalon és árban nyújtani, hogy azzal meggyôzhesse a rendszerrôl egyre nagyobb számban leváló fogyasztókat, hogy érdemes megmaradni a "közösben". Az minden szakember számára világos, hogy a jelenlegi rendszert csupán jelentôs befektetések árán lehet olyan szintre fejleszteni, amellyel ismét versenyképessé válhat a vállalat, azonban csupán külsô források bevonásával van lehetôség. Az Energomur "tulajdonosa", a városi tanács ezt a cég magánosításával látja megoldhatónak, az elsô kiírásra azonban nem jelentkezett egy vállalkozó sem. A legutóbbi tanácsülésen újabb kiírást határoztak el, melyben a feladatfüzet jelentôs módosításával próbálják jobb belátásra bírni a potenciális jelentkezôket. A versenykiírásért felelôs bizottság tagját, Kolozsváry Zoltán városi tanácsost kérdeztük a témáról.

- Tanácsos úr, miért van szükség az Energomur privatizációjára?

- Nem a privatizáció elsôdlegesen a fontos, hanem az, hogy egy közszolgáltató ki tudja elégíteni a város lakosságának igényeit. Nos, Marosvásárhelyen megközelítôleg 45 ezer tömbházlakás van. Ezeknek egy része, mintegy 10%-a levált a távhôszolgáltatásról, a többinek azonban biztosítani kell a fûtést. A szolgáltatásnak két oldala van: az egyik a megfelelô biztonság és minôség, a másik pedig az elfogadható ár. Sajnos, ez a kettô nem mindig vág össze, sôt többnyire ellentmondás van közöttük. Azt is tudjuk, hogy a lakosság fizetôképessége nagyon-nagyon a határon van, sôt idônként meg is haladta a határt, így nagyon nehéz feladat áll az elôtt, aki megpróbálja megteremteni a minôségi távhôszolgáltatást. Már a kiindulási alapok is problematikusak. Elôször is létezik egy örökölt, szocialista típusú mûszaki rendszer, amely nagyon sok szempontból elavult. A tömbházak jelentôs részében a fûtési rendszer távol áll az elvárásoktól, hiszen a legfiatalabb tömbházak is tíz-tizenöt évnél idôsebbek, s a vezetékek nem úgy voltak kiképezve, hogy ezek maximális hatásfokkal mûködjenek. Tehát egy nagyon komplex feladatnak kell megfelelni, a szolgáltató problémája, hogy azt a hômennyiséget, amelyet szolgáltatnia kell, gazdaságosan állítsa elô, gazdaságosan szállítsa, biztonságosan és mérhetô módon tudja adni a fogyasztónak. A fogyasztót ugyanis elsôsorban az érdekli, hogy egy olyan szolgáltatást kapjon, amely minôségileg megfelel, s annyit fizessen érte, amennyit elhasznál. Ez az utóbbi nagyon fontos szempont, hisz nem elég biztosítani a szolgáltatást, s aztán mindenki halomra fizessen, hanem kell tudni mérni is, mert ezzel az embereknek megadatik az a lehetôség, hogy gazdálkodjanak, hogy valamennyire befolyásolhassák - ha nem is teljes egészében - a fogyasztás mértékét. Ez ugyanakkor erôsíti a bizalmat is, hisz a fogyasztó tudja, hogy azt fizeti meg, amit ténylegesen elfogyasztott. Összesítve tehát, legalább három tényezô játszik szerepet a szolgáltatásban: a rendszer minôsége, a rendszer menedzselése, valamint a felhasználó lehetôsége, hogy kontrollálja saját fogyasztását. Mi kell ehhez, hogy ezeket a tényezôket biztosíthassuk? Ahhoz, hogy a menedzselést megjavíttassuk, elméletileg nem kell pénz - ez nem egészen igaz, mert ehhez is pénz kell, s téves lenne a sikertelenségeket csak az Energomur vezetôségében dolgozó kollégák nyakába varrni -, de minden egyébhez, a rendszer megjavításához, mûködte-téséhez pénz kell. Ezt a pénzt pedig valahonnan elô kell teremteni. Ráadásul rengeteg pénzrôl van szó, 50-70 millió dollárra van szükség ahhoz, hogy a teljes rendszert korszerûsítsük, amihez hozzájön az, amit mindenkinek a saját lakásában a korszerûsítésbe be kell fektetnie. Honnan lehet ezt a pénzt elôteremteni? A helyi költségvetésbôl belátható idôn belül erre nincs lehetôség. Igénybe lehetne venni külföldi és belföldi forrásokat, belföldi források azonban nemigen vannak, hisz a kormány még azt a fûtéspótlékot sem utalta át a helyi költségvetésnek, amit a törvény elôír. Még kevésbé lehet tehát számítani a központi beruházási alapokra, hisz egyre inkább csak kiemelt beruházásokra különítenek el a központi költségvetésbôl pénzt, ami egy nem centralizált államberendezkedésnél természetes is. Marad az a megoldás, hogy valamilyen külföldi kölcsönt veszünk igénybe, s az elsô lehetôség, ami az átalakulás után megjelent, az a BERD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) által biztosított hitel. Van egy pozitív példa is a BERD-hitellel való gazdálkodásra, az Aquaserv korszerûsítése, hisz mondhatunk bármit a vízszolgáltatásra, de Marosvásárhely az egyik olyan város Romániában, ahol nincs gond az ivóvízzel, ahol egy rossz forrásból is elfogadható minôségû vizet biztosítanak. A hôszolgáltatás modernizálása viszont ennél nagyobb és drágább feladat. A nemzetközi hitelezô azonban általában véve nem szívesen nyújt hitelt - beleértve a BERD-et is -, ha a mûködtetô nem magáncég. Azt mondják, hogy az állam nagyon rossz gazda, s ebben kétségtelenül igazuk is van. Ha tehát a BERD azt a feltételt szabta a kedvezményes hitel nyújtására, hogy magáncég mûködtesse a rendszert, amely szigorúan gazdasági elveket követ, akkor ezt tudomásul kell vennünk. A privatizáció felé tehát két tényezô visz, az egyik az, hogy nincs pénzünk a korszerûsítésre, a másik, hogy egy magánszolgáltató sokkal szigorúbban érdekelt a minél jobb gazdálkodásban. Egy megfelelôen képzett és jó stratégiával rendelkezô magánvállalkozó pedig tudja, hogy léte a szolgáltatás minôségétôl függ, különben elveszíti a piacát. Természetesen a befektetônek, akinek a rendelkezésére bocsátjuk a távhôszolgáltatás jelenlegi infrastruktúráját, vállalnia kell, hogy beruház, részben saját forrásból, részben a BERD-kölcsönbôl, ahhoz, hogy feljavítsa a rendszert, megbízhatóvá, hatékonnyá tegye, s a szolgáltatás árát olyan szinten tartsa, ami még elfogadható. Hosszú távon pedig fejlôdôképes, biztonságos, kényelmes távhôszolgáltatást biztosítson.

- Sarkítva fogalmazva: tehát azért kell privatizálni, mert a magángazda hatékonyabb. Miért kellett azonban eddig várni vele? Ha ugyanis már 1990-ben, vagy egy-két évvel utána privatizálták volna az Energomurt, sokkal olcsóbb, sokkal hatékonyabb lett volna a rendszer korszerûsítése, s a leválás mára nem lenne tömeges jelenség...

- Ez így van, de ne felejtse el, hogy ebben is több tényezô játszik közre. Elôször is kellett egy megfelelô törvényes keret a közszolgáltatók magánosítására. Ha 1990-ben lehetett privatizálni esetleg egy szabómûhelyt, a közszolgáltatást semmiképpen. Másrészt, nem lehet elítélni senkit sem amiatt, hogy 1990 után egy jó ideig - megítélésem szerint olyan 4-5 évig - annyi bizonytalanság létezett arról, hogy mit is, hogyan is kellene csinálni. Most nem csak arról beszélek, hogy a kormányok olyanok voltak, amilyenek, hogy a politikusok olyanok, amilyenek. Ha azonban mindettôl elvonatkoztatunk, és nagyon tárgyilagosak próbálunk maradni, én szeretném látni azt az embert, aki ki meri jelenteni, hogy én igenis, már akkor tudtam, hogy ezt vagy azt, vagy amazt kellett volna csinálni. Nagyon könnyû volt a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet, hiszen csak le kellett rombolni, ami volt, ám sokkal nehezebb átmenni az úgynevezett szocializmusból a - nem is tudom mi felé. A lényeg azonban, hogy most építeni kell. Sajnos az átmenet úgy indult, hogy azt is tönkretettük, amit nem kellett volna, de ki kellene alakítani egy mûködôképes rendszert, s modelljeink nemigen vannak rá. Azt hiszem, természetesnek fogadhatjuk el, hogy a közszolgáltatások magánosítását nem lehetett olyan nagyon siettetni. Én teljes mértékben híve vagyok a privatizációnak, minden szempontból, de közszolgáltatások esetében nem vonatkoztathatunk el bizonyos kérdésektôl. Nagyon vigyázni kell arra, hogy miként privatizálunk, nehogy véletlenül átessünk a ló túlsó oldalára, s pontosan az szenvedjen, aki a szolgáltatás haszonélvezôje. Nem merném tehát azt mondani, hogy amennyiben 1990-ben, az akkori tudásunkkal és információs rendszerünkkel privatizáltunk volna, jobban jártunk volna. Ha mindazt tudtuk volna, amit ma tudunk, akkor természetesen igen, de hát ez is az evolúciós, tanulási folyamat része.

- Az elsô meghirdetésre viszont nem jelentkezett senki...

- Ez így nem egészen pontos. Több jelentkezô is volt, de miután megvásárolták a kiírás feladatfüzetét, tartalmát megismerték, nem vett részt senki a versenytárgyaláson.

- Mi ennek az oka?

- Az okokat két csoportra oszthatnám. Az egyik, amiért mi, a helyiek vagyunk a felelôsök, a másik pedig, ami az általános gazdasági helyzetbôl fakad. A külföldi beruházó (belföldirôl nem lehet beszélni, mert nincs meg a kellô gazdasági háttere) ma még nem nagyon tolong Romániáért, s különösen nem tolong olyan helyen, ahol a befektetés valamilyen állami szerven keresztül valósul meg. Mert igaz ugyan, hogy az állam garanciát jelent bizonyos szempontból, de sokkal erôteljesebben ki van téve a törvénykezés változásának, s a korrupció lehetôsége is jóval nagyobb. Szerencsére az utóbbi idôben ez a makroökonómiai környezet bizonyos fokig javult, még ha nem is akkora mértékben, amennyire szeretnénk. Az okok másik csoportja a helyi tényezôkhöz, a tanácshoz kötôdik, mert egy kicsit talán túl sok biztonságot próbáltunk beépíteni a feltételrendszerbe. Olyan túlszabályozásokat foglaltunk be a feladatfüzetbe, amelyek elriasztották a befektetôket. Túlságosan meghatároztuk a beruházás milyenségét, hogy hogyan és miként mûködjön a szolgáltató, a városi tanácshoz fûzôdô alárendeltséget. Utóbb azonban rájöttünk, hogy ezt nem lehet, hisz a befektetônek bizonyos szabadságot kell biztosítani. Nem lehet elôírni, hogy hány fokon biztosítsa a hôenergiát, hisz szakemberként ezt ô sokkal jobban tudja, hogy itt vagy ott kezdje a beruházást, hanem csupán az általános feltételeket. Reméljük, hogy az új kiírás feladatfüzete ezt kellô mértékben figyelembe veszi. Természetes, hogy azoknak az érdekeire kell elsôsorban figyelni, akik a szolgáltatásban részesülnek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy aki elvállalja a rendszer mûködtetését, az ezt nem emberbaráti szeretetbôl teszi.

- Az új kiírásban eltekintettek egy egész sereg feltételtôl, többek között attól is, hogy az új tulajdonos átvállalja az Energomur felhalmozódott tartozásait...

- Ez volt az egyik legvitatottabb kérdés. Nyilvánvaló, ha én valakinek a nyakába akarok sózni valamit, irtózatosan nagy felhalmozott adósságokkal, akkor annak az lesz a következménye, hogy olyan mértékben meg kell növelnie a jövedelmét, amellyel ezeket a tartozásokat kifizetheti. Sok esetben a tartozások átruházása az új tulajdonosra jó megoldás lehet, más esetben viszont ez nem járható út. Egy közszolgáltatásnál nem jó megoldás, mert nincs meg a biztosíték arra, hogy be tudja hajtani megfelelô mértékben a kintle-vôségeit, s szintén nincs arra biztonsága, hogy a saját tartozásai nem blokkolják egy adott pillanatban a cég mûködését, hisz a gázszolgáltató bármikor elzárhatja a csapot. Ebben a kérdésben tehát a városi tanácsnak is át kell vállalnia bizonyos felelôsséget.

- Ön szerint az új feltételek mellett lesz jelentkezô?

- Azok, akik érdeklôdtek, akikkel kapcsolataink voltak, komoly cégek, szinte bármelyikrôl elmondható, hogy ha jönne, az föltétlenül az elônyünkre szolgálna. Én nagyon remélem - anélkül azonban, hogy túlzottan optimista lennék -, hogy jelentkezik olyan szolgáltató, amely hajlandó felvállalni az Energomurt az új feltételek mellett. Számos tárgyalásunk volt ezen kívül is, jött például ajánlat céghitelre. Ha azonban kölcsönt vesz fel az ember, akkor tudnia kell, hogyan költi el, és mibôl fizeti vissza. Én mindenesetre remélem, hogy ez a második menet több eredményre vezet, mint az elsô, s ne felejtsünk el egy szintén nem megvetendô aspektust sem: azt, hogy ezekkel az elôkészítô mûveletekkel rengeteg tanulmány készült, és sok mindent megtanultunk. Ha nem is vezet konkrét eredményre a távhôszolgáltatás koncesszionálása, akkor is nagyon sok pozitív hatása volt már magának a törekvésnek is. Rengeteget tanult a tanács, sajnos a végrehajtó szerv részérôl kicsit kevésbé átlátható a problémakör, úgy vélem, esetében túlságosan sok szubjektív tényezô játszik szerepet.

- Feltételezve, hogy sikerül megkötni valakivel a szerzôdést, nem léptük-e át azt a határt, amikor az egyre tömegesebbé váló kilépések már visszafordíthatatlan folyamatot indítottak el?

- Errôl a kérdésrôl sokat vitatkoztunk. A kilépések jelensége Romániában sokkal hangsúlyozottabban jelentkezik, mint bárhol máshol a volt szocialista államokban, ahol a részarányuk elhanyagolható. Egyrészt a törvénykezés is olyan, amely nem csupán megengedte, de egy adott pillanatban bátorította is az egyéni hôközpontok beszerelését, aztán visszatáncolt, aztán pedig megint megengedte, másrészt a jelenség jelzi, hogy a szolgáltatásnak a minôsége nem megfelelô. Illuzórikus azt hinni, hogy a fûtés saját hôközponttal kevesebbe kerül. A beszerelés, mûködtetés, karbantartás költségei együtt csak nagyon hosszú távon térülhetnek meg, ha egyáltalán megtérülnek. A pillanatnyi gázszámla lehet kevesebb, de tekintetbe véve a beruházás költségeit, mégsem a költségek nagysága a döntô. Inkább az a kecsegtetô, hogy mindenki egyénileg döntheti el, hogy mikor és mennyit fogyaszt. Oda kell tehát eljutni a központi rendszerrel is, hogy a felhasználó tudja befolyásolni, hogy mit és milyen szinten használ fel, noha egy közösségi rendszerben természetes, hogy vannak bizonyos kötöttségek. Az sem véletlen, hogy pont Romániában van ez a jelentôs számú kilépés, hisz itt volt a legkeményebb kezû diktatúra, s ez egy pszichológiai visszaható jelenség is. Nem véletlen, hogy annyira idegenkedünk mindentôl, ami közös - legyen az mezôgazdasági társulás vagy fûtésrendszer.

- Ön szerint mennyi idô után juthatunk el oda, hogy a központi fûtési rendszerre kapcsolt lakók legalább egy bizonyos szintig tudják szabályozni saját fogyasztásukat?

- Ez függ a lakóktól is. Hômennyiség- mérô órákat már nagyon sok helyütt felszereltek, s felszerelésük továbbra is folyamatban van, a privatizációtól függetlenül. Ha a fogyasztó a saját lakásában is elvégez bizonyos beruházásokat, akkor leszámítva a legkritikusabb periódust, az ôszi-tavaszi átmeneti idôszakot, amikor még nincs, vagy amikor már nincs fûtés, s amit sehol a világon nem lehet teljes mértékben megoldani, a fogyasztását szabályozni tudhat-
ja. Léteznek a fûtôtestekre szerelhetô költségelosztók, s ha a tömbházban van hômennyiség-mérô óra, s kellôképpen értelmes a lakóbizottság, a szabályozás és a költségek elosztása megoldható. Sajnos a legnagyobb akadály a gyorsabb haladásban legtöbbször maguknak a lakóbizottsá- goknak a nagyon gyenge szintje - tisztelet a kivételnek. Visszatérve a kérdésre: ha ma tökéletesen mûködne a rendszer és két éven belül mindenhol felszerelnék a hômennyiség-mérô órákat, akkor is három-öt évet venne igénybe az, hogy az egész simán mûködjön, s az emberek tényleg azt fizessék, amit elhasználnak. Mûszaki, mentalitásbeli és még sok egyéb feltételbôl kiindulva.

- Végül is akkor nem jön túl késôn ez a privatizáció?

- Egy régi mondással felelhetnék: jobb késôbb, mint soha. A kilépések miatt szerintem nincs túl késô, mert igaz ugyan, hogy ezek befolyásolják azt, hogy mennyi a fogyasztás, de ha fokozatosan az a rendszer áll be, ami nyugaton létezik, ahol a nagy fogyasztóknak a gáz és a villamos energia lényegesen olcsóbb, akkor nagyon sokan olyanok, akik felszerelték az egyéni hôközpontot, visszakapcsolódnak majd a rendszerbe, mert olcsóbb lesz, mint az egyéni megoldás. Erre is van példa bôven, s semmi akadálya nincs, csak egy csövet kell bekötni. Még akkor is, ha megvan a saját kazánja, azt legfeljebb használhatja az átmeneti idôszakban. Ez egyáltalán nem fantáziálás, nagyon is elképzelhetô, mert abban a pillanatban, hogy olcsóbb lesz a fûtést ilyen módon megoldani, akkor hibrid rendszert fog alkalmazni.

A Dicsôszentmártoni Magyar Kulturális Napok - a Szent Márton-napi vigasságok - színielôadással indult a mút hét keddjén, szerdán író- olvasó találkozóval, csütörtökön mûvelôdéstörténeti vetélkedôvel folytatódott. Pénteken MAKOSZ-gólyabált rendeztek, rock-koncertre is sor került, szombaton Szent Márton-napi búcsú volt a római katolikus templomban, délután tizedszerre szervezték meg a Kis- küküllômenti borversenyt, ezúttal Küküllôdombón, vasárnap pedig a környék magyar mûkedvelô együttesei és a hajdúszoboszlói mûvészeti iskola tánccsoportja szerepelt a városi mûvelôdési ház színpadán. Énekelt a magyarsárosi unitárius dalárda, balladát mondott Pataki Rozália, közremûködött a küküllôdombói fúvószenekar. A Szent Márton-díjat ezúttal a magyar-sárosi születésû iparmûvész, népmûvelô Bandi Dezsô tanár úr és a küküllôdombói származású Hunyadi László szobrászmûvész vehette át. Az esemény szervezôje a Kis-Küküllô Alapítvány, társrendezô- közremûködô a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség és az Alsó-küküllô Menti Ifjúsági Szervezetek Szövetsége volt. Fényképes tudósításunk a mûvelôdéstörténeti vetélkedôrôl és a borversenyrôl szól.

Mit tudunk jeleseinkrôl?

Hét általános iskolai és öt középiskolás csoport (a dicsôszentmártoni elméleti líceumból) nevezett be a mûvelôdési házban zajló vetélkedôre. Az általános iskolások Dicsôszentmárton, Harangláb, Héderfája, Küküllôdombó, Magyarkirályfalva és Vámosgálfalva iskoláiból érkeztek. A vetélkedô tárgykörét a Kis- Küküllô mente kiemelkedô személyiségei, illetve a térség mûvelôdésével, történelmével kapcsolatba hozható jeles magyarok élete és munkássága szolgáltatta. Íme a nevek: Árva Bethlen Kata, Petrôczi Kata Szidónia, Bethlen Miklós, Bolyai Farkas, Bolyai János, Gyárfás Elemér, Sipos Domokos, Ligeti György, Bordi András, Hunyadi László. A kérdéseket összeállította és a versenyt vezette Szlovácsek Ida tanárnô. A zsûri tagjai: Pataki László, Héjja Etelka, Csonta Réka, Gagyi Zoltán - mindannyian tanárok. A csoportok röviden bemutatták falujuk (városuk) történetét is. A felkészítô tanárok munkája meghozta gyümölcsét, a vetélkedô ünnepséggé vált - közös népdalénekléssel zárult. Íme az eredmények: a gimnáziumi tanulók közül a dombóiak bizonyultak a legjobbaknak (Székely Izabella, Szentgyörgyi Ildikó, Miklós Zoltán Béla, Miklós János Zsigmond), második helyen a vámosgálfalviak végeztek (Dégi Mária, Vásárhelyi Anna-Mária, Keszeg Tímea, Mátyás Erzsébet-Zita), harmadik lett a dombói iskola második csoportja (Péterfi Dénes, Durugy István, Bándi Zoltán Csaba, Hanes Helga).

A dicsôi középiskola diákjai közül a XI. G osztály csapata került ki gyôztesen (Bátori Ildikó, Czirmai Enikô, Nagy Sándor István), második a XII. E osztályé (Kecskés Béla, Kiss Andrea, Bálint Attila) lett, harmadik díjat a XI. F osztály hármasa érdemelt (Máthé Éva Erzsébet, Vásárhelyi Kinga Katalin, Jenei Júlia Kinga).

Ki kell mozdítani holtpontjáról a küküllômenti borászatot!

Küküllôdombón dr. Kakassy Sándor alapítványi elnök és a "borfogadók", Osváth András és munkatársai várták a versenyzôket és
a vendégeket. Mert a verseny lezajlása után hajdúszoboszlói és csepeli vendégeikkel közös vacsorán vett részt a környék értelmisége, no meg a bortermelô gazdák. A borverseny jubilált: tizedikszer rendezték, nagyjából ugyanazzal a részt vevô
"törzsgárdával", de persze csatlakoztak újabb bortermelô gazdák is, köztük számos fiatal, akiket nemcsak a megmérettetés izgalma hozott Küküllôdombóra (a Poliglot nevû étterembe), hanem a tapasztalatszerzés, az eszmecsere vágya és persze az együttlét óhajtása is. És nem is csalatkoztak, mert a zsûri tagjai (Péterfi Sándor, Bolgár Jenô, Szilágyi István, Szabó Márton, Seprôdi József) rövid, magvas értékelôjükhöz mindig szakszerû magyarázatot is fûztek, amelyet érdemes megjegyezni. Péterfi Sándor marosvásárhelyi borszakértô volt a zsûri elnöke. Tôle hallottam például, hogy manapság azokat a szép karcsú borospalackokat már senki sem gyûjti, a vendéglôk egyszerûen kidobják a kukába. Ha az ember szemfüles vagy egyezséget köt valamelyik fôúrral, potomért beszerezheti flaskókészletét, hiszen a bort nem érdemes, nem is szabad éveken át hordóban tárolni, mert elgyávul. Ô maga az utóbbi idôben két-háromezer palackkal tett el, azok hosszú évekig elállnak, de aki pénzzé tenné, az hatvan-hetvenezer lejt is kaphat palackjáért. Persze palackozás elôtt jó derítés kell, alaposan át kell szûrni, ha nem, üledéke keletkezik, és kárba megy a munkánk. Általában kétféle vélekedés kapott hangot a küküllôi bor kapcsán. Seprôdi József, a vámosgálfalvi borház borásza azt vallja, hogy vissza kell térni a régi küküllômenti borkultúra hagyományához. A régiek nem augusztus közepén szüreteltek, mint manapság sok helyütt (attól való félelmükben, hogy tolvajok szüretelik le a drága termést), hanem ilyenkor, november elején. Nem a mennyiségre kell ráhajtani, hanem a minôségre. A borászat hagyománya megszakadt, vissza kell állítani. Aki idelátogat, az arra kíváncsi, ami jellegzetesen idevaló, tehát borból is a kissé savas, karakteres küküllômentit fogja értékelni, ez lehet a térség belépôkártyája az európai piacra. A Küküllô Menti Kistérségi Társulás, ha életre hívják, nem tér ki e gond elôl sem, hangoztatta dr. Kakassy Sándor. A Seprôdiétôl eltér a véleménye Péterfi Sándornak. - Szépek a borok, látszik, hogy van szaktudás. Persze sok a tennivaló is, fôleg a kezelés körül tapasztalható hiba, több bor már nincs a csúcson, vesztett élvezeti értékeibôl, hiszen nem az alkohol az egyedüli kritérium a bor élvezetében. Sok harmonikus, száraz, kellemes, fogyasztásra alkalmas bort ízleltünk - 36 jeligés bort pályáztattak a résztvevôk! -, de a termelôknek be kell látniuk: fahordókban már nem lehet ezeket tartani. Másfelôl pedig: ma a reduktív, gyümölcsízû friss borok divatját éljük, nagygazdaságban ez hatalmas ráfordítást jelent, de magángazdaságokban, apró kis gazdafogásokkal utánozni lehet azokat. Ki engedheti meg magának itt, hogy november elejéig kinn hagyja a hegyben a szôlejét? Itt nem lehet tokaji típusú borokat csinálni. A gazdák nem engedhetik meg maguknak azt a fényûzést, hogy roppant munkaigényes, de kis hozamú, drága és finom borfajtát állítsanak elô, mert akkor tönkremennek. Alkalmazkodni kell a világdivathoz, mondotta. Üde, zöldesfehér borokat kell készíteni, ez megy ma. A reduktív bor a sláger. Az üde, szôlôaromás borból lehet gyorsan pénzt csinálni.

Az est hivatalos vendégei - Frunda György szenátor, Asztalos Ferenc és Kelemen Atilla képviselôk, Náznán Jenô a megyei mezôgazdasági igazgatóság részérôl - közül Kelemen Atának markáns véleménye van. - Mi csináljuk a jó küküllômenti borainkat, mert ez ma itt pénzt érhet. A kibédi hagyma, a küküllôi por, a szebeni szalámi, ezek a mi erdélyi hungarikumaink.

Idén a Vámosgálfalván készült százliteres cserefa hordót - a verseny elsô díját - egy csávási bortermelô, gyerekkori cimborám, a velem
"egyivású" Vass Sándor (Mózsi) Leányka bora nyerte el. Voltaképpen a fia, Vass János nevén szerepel a bor, jeligéjét az unoka, Jancsi adta. - Minden versenyen részt vettem - mondta Vass Sándor. - Díjat kaptam, de aranyérmet még sose nyertem. Ez a csávási hegybôl származó leánykabor, annyit mondhatok róla, hogy amint itt többször is hangoztatták, a fajta minôsége és a kezelés tisztasága a fontos, a tisztaság és megint a tisztaság.

Második a bogácsi borászatból származó nedû lett (A szerelem forrása), a pályáztató Florin Oprea (vezetô vadász) elmondotta: neki a borhoz annyi a köze csak, hogy beneveztette, mert egyébként a borászat, a cég szakembereit illeti a dicsôség, Vasile Chisu szôkefalvi igazgatót és Diti Oprisor pincefônököt Bogácsról.

- Örömmel jövök a borversenyre, mert itt, ebben a térségben mi, románok, magyarok, romák megértjük egymást - jelentette ki Oprea Florin. Harmadik díjat kapott a szôkefalvi Gábor Gyula mérnök (egykori iskolatársam) Viola jeligéjû bora. Dicséretben részesült borok gazdái: Balogh Gyula (Kelementelke), Kertész István (Dicsôszentm&aac