LIV. évfolyam 263. (15226.) sz.

2002. november 11., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A visszaszolgáltatásokérta meg kell harcolni

Több mint ezerötszáz ingatlant kérnek vissza az erdélyi magyar egyházak

Több mint ezerötszáz korábban államosított ingatlan visszaszolgáltatását kérvényezik az erdélyi magyar történelmi egyházak - közölte Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

Markó azt követôen nyilatkozott, hogy az RMDSZ vezetôsége tárgyalást folytatott a magyar történelmi egyházak képviselôivel Kolozsváron. A találkozót az tette idôszerûvé, hogy a múlt hét közepén a Hivatalos Közlönyben is megjelentek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény végrehajtási utasításai.

- A visszaszolgáltatás harc lesz minden egyes ingatlanért, és valószínûleg számtalan konfliktust fog eredményezni. Az RMDSZ-nek viszont lesz kellô ereje ahhoz, hogy véghezvigye ezt - hangsúlyozta Markó Béla.

A visszakért ingatlanokra 2003. január 31-ig kell az igénylést leadni. Az egyházak képviselôi úgy ítélik meg, hogy a szûk határidô ellenére képesek lesznek idôben benyújtani a kellô dokumentációt.

Pap Géza, az erdélyi református egyházkerület püspöke szerint azzal sem lesz gond, hogy az ingatlanok telekkönyvi kimutatásai a jelenlegi tulajdonos nevét tüntetik fel. A régebbi okiratok beszerzése ugyan nehézkes lehet, de a törvény módot ad rá, hogy az igénylés benyújtása után utólag is kiegészítsék a dokumentációt.

Adrian Nastase miniszterelnök pénteken a Bukarestben dolgozó külföldi újságírókkal tartott találkozóján elismerte, hogy nehéz folyamat lesz az egykoron jogellenesen elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. A miniszterelnök példaként említette, hogy már sokan jelezték: a megszabott jövô január végi határidô nagyon szoros, s már szóba került, hogy meghosszabbítják azt.

Az Európai Unió 1993 óta sürgeti ajánlásaiban az egyházi tulajdonviszonyok rendezését Romániában. Legutóbb az EU és a román parlament vegyes bizottságának bukaresti ülése után fogadtak el ilyen értelmû ajánlást.

A Mocsáry Lajos Alapítvány jubileumi ünnepsége

Pakó Benedek szászrégeni plébánost is kitüntették

A határon túli magyarok egészségügyi és szociális civil szervezôdéseit támogató Mocsáry Lajos Alapítvány fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget szombaton Budapesten.

Az eseményt megelôzô sajtótájékoztatón Lakner Zoltán tiszteletbeli elnök, a szervezet létrehozója elmondta: az alapítvány célja, hogy a határokon túl élô magyarok kulturális identitásának megerôsítése érdekében gyakorlati segítséget nyújtson helyi segítô programok támogatásával, azok szervezeti hátterének kialakításával.

Utalt rá, hogy krízishelyzetekben a szervezet a határon túli magyaroknak lakóhelyükön nyújt segítséget, valamint szociális munkával, egészségügyi és mentálhigiénés tevékenységgel foglalkozó szakemberek képzését is támogatja.

A legnagyobbrészt állami támogatásból mûködô közhasznú alapítvány az elmúlt tíz évben 800 millió forintot juttatott el határon túli magyar szervezetekhez, az idén 70,7 millió forintból gazdálkodhatott.

Erôss Loránd, a kuratórium elnöke elmondta: az idén Keresztes Árpád és Keresztesné Koloszár Irma hercegszôlôsi tanárok, Makuk János, a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi alelnöke, valamint Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébános, címzetes kanonok veheti át az alapítvány díját.

Pakó Benedek a Felsô-Maros mente szórványmagyarságának szociális gondozásában elért kimagasló eredményeiért részesült az elismerésben.

Vasúti baleset

Szombaton a kora délutáni órákban Marosvásárhelyen halálos balesetet szenvedett egy középkorú nô, amikor figyelmetlenül és szabálytalanul kelt át a vasúton. Szemtanúk elmondása szerint piacról hazaindulóban a Poklos-patak hídja mellett vágott át a töltésen, és nem vette észre a közeledô szerelvényt. A helyszínre érkezô mentôsök nem tudtak már segíteni a szerencsétlenül járt asszonyon.

Ludasok találkozója

Mezey Sarolta

Nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett a marosludasi magyarság, mellyel eredeti ötletet kiviteleztek: baráti, mûvelôdési kapcsolatok kialakításáért meghívták a Kárpát-medencében található két hasonló nevû - a Heves megyei és a vajdasági - település küldöttségét. A meghívásnak örömmel tettek eleget, s így a szervezôk az elmúlt hét végén a mezôségi kisvárost kiemelték a mindennapi szürkeségbôl. Bár tudtak egymás létérôl, elsô alkalommal találkozott a három Ludas.

Andrássy Árpád helyi RMDSZ-elnökben merült fel elôször, hogy felvegye a kapcsolatot a két faluval. A meghívókat elküldték, és mindkét Ludas örömmel fogadta azt. November 7-én mindkét településrôl megérkeztek a vendégek. A tizenkilenc tagú küldöttséget Somlai György, a Heves megyei, és Engi Péter, a délvidéki polgármester vezette.

A marosludasiak úgy állították össze a programot, hogy a vendégek ízelítôt kapjanak a helyi és a Maros megyei történelembôl, megismerjék a mezôségiek értékeit. Az ünnepségsorozat péntek reggel a Magyar Házban vette kezdetét. Itt Szekeres Adél történelemtanár dr. Buday Árpád régész-történészt, a város és a környezô falvak nevezetességeit, a meglévô kastélyok, udvarházak építôit, földbirtokosait ismertette. Délután a vendégek Marosvásárhelyre látogattak, és csodálattal szemlélték Székelyföld egykori fôvárosának nevezetességeit.

Szombaton a mûvelôdési házban ünnepi közgyûlést tartottak, melyre politikai személyiségeket és a város lakosságát hívták meg. A közönség nagy érdeklôdéssel fogadta a Ludasok bemutatkozását. Marosludast Szekeres Adél, míg a másik két települést a polgármesterek mutatták be. A vajdasági Ludason jelenleg 1400-an élnek, a lakosság 90 százaléka magyar, a többi bunyevác és szerb, a Heves megyei település mindössze 880 lelket számlál, a lakosság 6 százaléka roma nemzetiségû. Bár szórványsorsra jutott, mégis Marosludason él a legtöbb magyar, számuk 4500 körül van.

Ünnepi beszédet mondtak még Andrássy Árpád, Kerekes Károly és Toró T. Tibor parlamenti képviselôk, Zay Andrea Heves megyei képviselô, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató és Katona Sándor Andrássy- telepi református lelkész, városi tanácsos. A közgyûlést mûvészi mûsor követte, fellépett a Czirmay Izabella által vezetett református vegyes kar és a Hajdina néptáncegyüttes. Az ünnepi közebéden a vendégek átnyújtották ajándékaikat, a települések zászlait, a magyarországiak bort, a vajdaságiak fokhagymát. Délután a cukorgyár étkezdéjében kosaras bált szerveztek. Tegnap a vendégek ünnepi szentmisén és istentiszteleten vettek részt. A szentmisét Ambrus Vilmos fôesperes celebrálta, az ünnepi istentiszteleten Czirmay Csaba Levente hirdetett igét. A vendégek viszonozták a meghívást. Jövôre Magyarországon találkozik a három Ludas, s fogadja az anyaországról leszakított területeken élô két "mostohagyermeket".

Zárult a könyvvásár

Lokodi Imre

Több mint 5000 látogatója volt

Szombati lapszámunkban ott hagytuk abba, hogy emlékezetes irodalmi est vendége volt két jeles magyar író, Lázár Ervin és Závada Pál. Természetesen a Bernády Központban és a színházban tovább folytak az író- olvasó találkozók, könyvbemutatók, dedikálások, képzômûvészeti kiállítások. A könyvvásár szombat este zárult, a szervezô elmondása szerint a szépirodalmi könyveket keresték túlsúlyban. A vásár könyvére leadott szavazatokat lapzártáig nem számolták meg. A színház elôcsarnokában három nap alatt több mint 5000 ember fordult meg.

A vásárhelyi Simon Endre és a csíkszeredai Antal Imre festészeti kiállítását Nagy Miklós Kund, Kozma Mária és Székedi Ferenc nyitotta meg, illetve bemutatták a Pallas-Akadémia Kiadó Mûterem sorozatában megjelent albumokat, majd Balási András, Markó Béla verses-, Bözödi György, Domokos Géza, Kozma Mária, Marosi Ildikó próza-, memoár- és irodalomtörténeti könyveit méltatta Kovács András Ferenc és Nagy Miklós Kund, a kiadó részérôl Parászka Boróka szerkesztô beszélt. Marosi Barna és Keresztes Géza az ez alkalomra Pestrôl leutazott Anthony Gall ausztráliai építészt, szerzôt és Kós Károlyról írt igényes monográfiáját mutatta be. Talán a vásár egyik legszebb kivitelezésû könyvét vette meg, aki megvette 1 millió 800 ezer lejért…

A Mentor Könyvkiadó Mûvészeti monográfiák sorozatában megjelent Jánosházy György Marx József fotómûvészrôl készült kismonográfiáját és Csepreghy András - Csepreghy Henrik Üdvözlet Marosvásárhelyrôl címû albumát Sebestyén Spielmann Mihály mutatta be. - Tudjuk, nincs Székely Színház, nincs a patinás Marosvásárhely Marx József fényképészete nélkül - mondotta. A monográfia az erdélyi fotómûvészet roppant fontos könyve. Marx József számos méltatója közül Sebestyén Mihály tapintott rá a legjobban a lényegre, amikor a mûvész halálának ötödik évfordulóján rendezett gyûjteményes kiállítás megnyitóján így jellemezte képeit: "Kortalanok, olyan derû árad belôlük, mint a görögség mûvészetébôl. Önmagukban szépek. Önmagukért vannak - valamennyiünk örömére, elemi szükségletére. Vigasznak, biztonságnak, azért, hogy egész egyszerûen jól érezzük magunkat. Olyanok, mint a remekbe szabott verssorok. Ízlése a klasszicitást részesítette elônyben, a harmónia szerint élt és alkotott. Szerette a szimmetriát és a feltétlen szépséget." Marx József hozott riportot eleget arról a világról, amely volt, amely nincs, amely mégis bennünk van. Örökség. A monográfia igényes kiadásának kapcsán feltétlenül megjegyezzük: a Mentor mûvészet-esztétikailag mind meggyôzôbb könyveket ad ki.

Ez érvényes a Csepreghyék albumára is. Helye otthonunkban a legszebb könyvek polcán van, akárcsak Marx József, de hát: fotómûvészet nélkül nem lenne képeslap, környezet nélkül nem lenne fotómûvészet. A Csepreghy szerzôpáros - apa és fia - gyûjtôszenvedélyének köszönhetôen a régi Vásárhely tárul elénk. Nincs, nem volt talán a városnak olyan fala, amelyrôl ne készült volna képeslap, állítja Csepreghy András. A képeslap egy kis csoda. Ezelôtt 30-35 éve jött divatba a gyûjtés, úgyhogy id. Csepreghy csak tizenöt évet van lemaradva, húsz éve gyûjt képeslapot szenvedéllyel. Szép volt a város, amelyet mára jó részben lebontottak. Marosvásárhely képi visszaállítása ma már valóságos kaland. A gyûjtôk szenvedélyükkel az eltûnt város nyomába szegôdtek. Sikerült nekik egy várost összegyûjteni. Mi is azért voltunk ott, az album bemutatóján.

A könyvvásár szombat este 6 órakor zárult. Az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke, a mentor igazgatója, Káli Király István mondta el a Népújságnak: - Az biztos, hogy több, mint 5 ezer látogatója volt a könyvvásárnak, arról pontos adatot mondani nem tudok, hogy mennyi volt a forgalom, mert az elmúlt évekkel ellentétben, az idén nem nyilatkoztak a kereskedôk, de többségükben azt mondták, hogy megérte, jó volt, jönnek jövôben is, azután is, ha lesz vásár. Rajtunk nem múlik, a vásárt megszervezzük, mert Marosvásárhely megérdemli. A város könyvbarátainak, olvasóinak szólt ez a vásár, szinte hôsies tett, ahogy érdekli az embereket ma még a könyv. Nagy elégtételünkre szépirodalmi és gyerekkönyv sokkal több fogyott, mint a tavaly, most már akár a vásárszervezô, a kereskedô, akár a kiadó szemével mondom, nagyon nagy elégtétel nekem ez a vásár. Köszönöm a marosvásárhelyieknek.

Kossuth-est a Szabadság utcában

Korondi Kinga

A Szabadság úti református egyházközség valamint a X. RMDSZ-körzet szervezésében szombaton Kossuth-estre került sor.

Az alig 10 éves templom teljesen megtelt érdeklôdôkkel, akik így együtt élvezhették a mûsor minden pontját. Sajnos dr. Szabó Miklós kutató történésznek, akinek az ünnepi beszédet mondania kellett volna, halaszthatatlan ügyben Budapestre kellett utaznia és beszédét csak írott formában hagyhatta hátra. Ezt végül, a rövid áhítat után Török Gáspár RMDSZ-körzeti elnök olvasta fel.

Kossuth Lajos élete fôbb dátumainak és adatainak ismertetése mellett színes kép alakulhatott ki a jelenlevôkben a megnyerô modorú, kiváló szónoki tehetségû szabadságharcosról. Az érdeklôdés ez alkalommal is bizonyította, nincs Kossuth Lajosnál szeretettebb, népszerûbb magyar történelmi személyiség.

Egyébként a történész hiányáért bôségesen kárpótolt a Vártemplom kórusa (karnagya Kovács András), amely Kossuth-nótákat, versfeldolgozásokat, valamint zsoltárfeldolgozásokat énekelt, szívet és lelket melengetô mûvésziességgel. Verseket mondtak Bartha Zoltán, a Bolyai Farkas Líceum diákja, és Lôrincz Rita, illetve Péter Zsolt, a színmûvészeti egyetem hallgatói. Ez utóbbi kettô egyébként programon kívül még meglepetéssel is szolgált: gitárral kísérve elôadtak egy részletet Páskándi A költô visszatér címû rockoperájából. Az estet Gellért Márta, a X. körzet titkárának szavalata zárta. Az emlékünnepségen egyébként az énekszolgálatot a helyi egyházközség Hozsánna kórusa végezte.

Egyformán értékesek vagyunk

Simon Virág

Megható ünnepség helyszíne volt szombaton délben a Deus Providebit Tanulmányi Ház. A marosvásárhelyi Hit és Fény közösség nyílt napot szervezett, hogy bemutatkozhasson, s tagjait, tevékenységeit megismerhessék az érdeklôdôk.

Az ünnepélyt Kántor Attila református lelkipásztor nyitotta meg, aki azt hangsúlyozta: Isten egyformán szereti az egészséges és sérült embereket, mindenki felé egyformán kinyújtja kezét. A rövid áhítat után a marosvásárhelyi Hit és Fény közösség tagjai szavaltak, énekeltek. A kis mûsor egyaránt meghatotta a családtagokat és azokat is, akik elôször vettek részt hasonló rendezvényen, elôször találkoztak sérült személyekkel. A közösség egészséges tagjai mindenre gondoltak: a versek egy részét kartonlapra írták fel, s felmutatták, hogy mindenki megérthesse. A bemutatkozás elsô része modern tánccal zárult. A gyerekek és fiatalok pomponokkal felszerelkezve bizonyították: az egészséges fiatalokhoz hasonlóan ôk is szeretik a modern zenét, táncot, mulatságot.

Az egybegyûltek megismerhették a Hit és Fény közösség rövid történetét is: a Hit és Fény közösséget 1968-ban hozta létre Jean Vanier és Marie-Hélene Mathieu. Ôk lourdes-i zarándoklatot szerveztek sérült személyeknek és hozzátartozóiknak, lehetôséget teremtve számukra, hogy az egészséges emberekkel közösen imádkozzanak, énekeljenek, dicsérjék Istent. Jelenleg közel 1600 Hit és Fény közösség mûködik. A Hit és Fény közösséghez való tartozás reményt nyújt a fogyatékos személynek, hiszen érezteti vele, hogy helye van a társadalomban és az egyházban; ugyanakkor remény a szülôk számára, segíti ôket, hogy jobban megismerjék gyerekeiket, s a hozzájuk hasonló gyerekeket, hogy felfedezzék gyerekeik rejtett tartalékait, fejlôdôképességét. Romániában jelenleg 13 elfogadott és két alakuló közösség van, a közösségekbôl kettô, a Szeretet és Szív nevû Marosvásárhelyen mûködik (székházuk az Oituzului utca 5. szám alatt van).

- Számunkra, a Hit és Fény közösség tagjai számára az a fontos, hogy egymásra találjunk, s megmutassuk mindenkinek, hogy mi is értékesek vagyunk. Fontos, hogy megismerjük, s elfogadjuk egymást - mondta Pethô Mária, a közösség vezetôje, arra biztatva a jelenlevôket, hogy lépjenek be a közösségbe, ismerjék meg annak tagjait, s lehetôségeik szerint támogassák tevékenységeit.

Az ünnepély szeretetvendégséggel, s a Hit és Fény közösség tagjai által készített ajándékok, képeslapok értékesítésével zárult.

Kós Károlyt nekünk is felfedezte

Bodolai Gyöngyi

Ehhez fogható csodát könyvben ritkán láttam - fogalmazott Király István, a Mentor Könyvkiadó vezetôje a szombat délelôtti hármas könyvbemutató alkalmával, amikor is az ausztráliai születésû Anthony Gall Kós Károly építészeti munkásságáról készült könyvét ajánlotta a közönségnek.

Valóságos remekmû, amely a mesterségbeli tudás legjavát nyújtja, remekül szerkesztett, gyönyörûen komponált könyv - hangzott el a csupa felsôfokon megfogalmazott értékelés Marosi Barnának a könyvhöz méltó bemutató szövegében, amelybôl kitûnt, hogy két mûvészember találkozásának eredménye a vaskos
"monográfia". A sors különös játéka az, ahogy a sváb ôsöktôl származó és ízig-vérig erdélyi polihisztor építômûvészete éppen a távoli Ausztráliából Londonon keresztül Magyarországra érkezô fiatal építészt, grafikus- és festômûvészt bûvölte el, ragadta meg olyan mértékben, hogy nem sajnálva sem idôt, sem fáradságot, Erdélyt többször is bejárta, hogy a nagy építész alkotásait a helyszínen is megnézze, lefényképezze, lerajzolja, lefesse, hogy aztán ez az anyag ebben a - kivitelezésében és tartalmában is - páratlan alkotásban összegezôdjék. A könyv, miközben a magyar és ezen belül az erdélyi azonosságtudat megfogalmazása, egyben szélesre tárt kapu a nagyvilágra is, mivel a kétnyelvû, magyar és angol szöveg révén Kós Károly mûvészetét az egyetemes értékek sorába emeli.

A bemutató során Keresztes Géza építész Kós Károly életmûvének lényeges elemeit foglalta össze, majd gratulált a szerzônek a nagyszerû könyvért.

Anthony Gall, aki gyakorló építészként Erdélyben is tervezett már épületeket Kós Károly építômûvészetébôl ihletôdve, elôször is sajnálkozását fejezte ki, hogy jó barátja, Finna Géza, a marosvásárhelyi Kós Károly Alapítvány egy éve elhunyt vezetôje, aki elôször hívta meg, hogy a Kós Károly-kiállításával a Bernády Házban szerepeljen, s akinek a családja mellett az ajánlás szól, ezen a bemutatón már nem lehetett jelen. A továbbiakban pedig elmondta, hogy nagy teher esett le a válláról azzal, hogy a több kiló papír, rajz, fénykép, ami a Kós Károly tervezte épületekrôl készült, könnyvé vált. Ugyanakkor hozzátette, hogy a könyvet nem tekinti befejezésnek. Bízik abban, hogy Kós Károly mûveit objektív keretek között bemutatva sikerül bizonyítania, hogy a nagy erdélyi építész egyetemes mércével mérve is nagy alkotó volt, s gondokodásmódja - melynek értelmében az építészetet nem lehet elválasztani a környezettôl, az emberektôl, és múltat sem a jövôtôl, hite, hogy a mûvészet mindenkié - népszerûvé, az építészek számára forrásanyaggá válik.

Bár Anthony Gall könyve drága portéka, Marosi Barna szerint a profi mûgyûjtôk nem fogják sajnálni a pénzt, hogy a közel kétmillió lejes nagyszerû alkotást megvásárolják.

Tízéves az EKE marosszéki osztálya

A természetjárás létforma

(vajda)

Szombaton délután a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Központjának Bocskai termében bensôséges rendezvény keretében ünnepelték meg az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztályának 10. évfordulóját, amelyre nemcsak a tagok, túratársak, hanem a természet szépségei iránt érdeklôdôk is eljöttek szép számban.

Bartis Ildikó színmûvész Reményik Sándor-versbe foglalt gondolataival nyitotta meg az ünnepséget, majd Kerekes Ibolya, az EKE országos szervezetének, illetve a marosszéki osztálynak az alapító tagja, a természetjáró mozgalom fáradhatatlan szorgalmazója olvasta fel az alkalomhoz illô beszédét.

A természet szeretete felemel, szebbé, jobbá tesz, megtanít az összetartásra, az emberszeretetre, a segítôkészségre. S miként a természet is mindegyre újraéled, úgy hosszú téli álom után elôször a trianoni határvágás után sikerült újraalakítani az 1891-ben már létezô EKÉ-t. A szervezetet 1948-ban megszüntették, s ennek ellenére 1991-ben lelkes természetbarátok ismét felélesztették e hagyományos mozgalmat. A kolozsvári központtal létesített országos EKE alapításánál 19 marosvásárhelyi túrázó is jelen volt. A marosszéki osztály 1992-ben jött létre, s azóta tagcserékkel, kisebb- nagyobb gondokkal küszködve, de továbbra is összetartja mindazokat, akiknek hobbijuk, életformájuk a természetjárás. A 10. évfordulón olyanokra is emlékeztek, akik már máshol járnak virágos réteken. S néma csenddel adóztak Máthé Borbála, Both Károly, Kiss Ernô, Tuka Éva, Korpos Ernô, Fülöp Sándor, Nagy Ferenc, Halmágyi László és János, Behabet Magda, Rácz T. Zoltán, Csoma István, Fall László, Nemess László, Todea Tamáska túratársak, barátok emlékének.

Szó esett még arról is, hogy a természetjáró mozgalmat a szakszervezetek házában a Nagy Lajos által vezetett szakkör éltette tovább a diktatúra nehéz éveiben. A marosszéki osztályt 29-en alapították, s most közel 150-en tagjai a szervezetnek. A túrák szervezése mellett számos emlékezetes élménybeszámolót tartottak az unitárius egyház tanácstermében, majd késôbb a Fókusz Öko Központ Liliom utcai közösségi termében. Olyan meghívottaik voltak, mint Mályi József, aki az elsô Kárpát-koszorú expedícióról számolt be, érdekes geológai elôadásokat tartott Fülöp Sándor is. Európai útjairól számolt be Halmágyi János. Dr. Szekeres Gerô is itt vetítette le elôször izgalmas diáit a himalájai expedíciójáról, amelyet túratársa, dr. Nagy Sándor saját diáinak a bemutatásával egészített ki. S eljött az a Szendrô Szabolcs is, aki mûlábbal jutott fel 8000 méter magasba. Az EKE marosszéki osztálya tagja az Alter Eco környezetvédô munkacsoportnak, s így próbálnak más szervezetekkel együttmûködve tenni valamit a környezetvédelemért.

Az ünnepség fénypontja Kerekes Péter Pál diáinak a levetítése volt. Ezekrôl, a gyönyörû tájak mellett, a jelenlevôk emlékképeket is láthattak volt túratársakról, felnôttekké cseperedett gyerekekrôl, s megannyi csodálatos helyszínrôl, ahova eljutottak az EKE tagjai.

A vetítést követôen Pánczél Tibor, az EKE marosszéki osztályának elnöke elismerô okleveleket adott át azoknak, akik a szervezeten belül aktívan hozzájárultak a természetjáró mozgalom fellendítéséhez, majd ismertette jövô évi terveit, amelyek közül a legnagyobb kihívást az EKE- vándortábor megszervezése jelenti, hiszen nyáron Ratosnyára, a Maros völgyébe az ország minden sarkából és külföldrôl is több mint 1000 résztvevôre számítanak.

Hagyományt követôen - az EKE elsô komoly fotókiállítását 1933. október 8- án nyitották meg - a Diakóniai központ falait a tagok által készített természetfotó-tárlat színesítette. A rendezvény sikeréhez az otthont adó vártemplomi egyházközség mellett hozzájárult a Solvoplant cég, személyesen Bod Aladár tulajdonos és a marosvásárhelyi Fotóklub is.

Az Iskola Alapítvány szakmai tanácskozása

Helyzetelemzés és távlati elôrejelzések

Bár az erdélyi magyar oktatás jelenleg több lehetôséget biztosít, mint korábban, az erdélyi magyar fiatalok Magyarországon való tanulási szándéka továbbra is töretlen maradt - állapította meg Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szombaton azon a szakmai tanácskozáson, amelyet a szövetség által létrehozott Iskola Alapítvány szervezett Kolozsváron.

Markó hangsúlyozta: alaptalanok azok a vélemények, melyek szerint az 1990-es évek elejéhez képest változatlan a romániai magyar oktatási intézményrendszer helyzete, de az sem felel meg a valóságnak, hogy a magyarságnak már rendelkezésére áll egy kiépített intézményrendszer, csak kellôképpen kell felhasználnia azt.

Szerinte a legjelentôsebb változások a törvényes keret megalkotása terén valósultak meg: a jelenlegi román oktatási törvény hibái ellenére jelentôs elôrelépésnek számít, mivel rövid idôszakra megfelelô keretet biztosít az anyanyelven való oktatásra.

Markó Béla szólt azoknak az erdélyi vidékeknek a helyzetérôl is, ahol a magyarság szórványban él. Itt az iskola nemcsak oktatási intézményt, hanem megtartó erôt is jelent. Ezért különösen fontos, hogy jól kidolgozott stratégiát építsenek ki, amely az óvodától az egyetemig foglalkozik az anyanyelvi oktatással.

A konferencián az anyanyelvi oktatás helyzetelemzésén kívül a romániai magyarság arányának a következô évtizedekben való alakulása is szóba került.

Veres Valér szociológus számításai szerint a következô 30-40 évben a magyarság aránya mintegy 20 százalékkal csökken Románia összlakosságán belül, és ezt egy évtizedekig tartó stagnálás követi majd.

- Számolnunk kell azzal, hogy a jövôben egyre kevesebb lesz a gyerek. A magyar osztályok számának csökkentése tehát elkerülhetetlen - mondta.

Sport+4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Lovaglás: Háromból két esély maradt az olimpiára

Csontig hatoló hidegben rendezték meg péntektôl szombatig a Sziget utcai lóversenypályán Románia elsô kétcsillagos nehézségi fokozatú lovastusa-versenyét. A lovaglóidény befejezôdése utáni verseny megszervezésére a kényszer vitte rá a marosvásárhelyi lovasokat, elsôsorban Viorel Bubaut, aki - miután nem sikerült különbözô szervezési problémák miatt kijutnia két nemzetközi versenyre - csak így biztosíthatta, hogy további két lovával megmaradjanak olimpiai részvételi esélyei (Carnavallal már sikerült korábban összegyûjtenie a szükséges pontszámot). Ennek megfelelôen, a nemzetközi szövetség speciális engedélyével megrendezett versenyen kisszámú mezôny gyûlt össze, csupán az ugyancsak olimpiai kvóta megszerzésében érdekelt belföldi és bolgár lovasok, összesen nyolc páros.

Teanc Vasile és Basarab mindjárt az elején a kizárás sorsára jutott a ló papírjaival adódott gondok miatt, így heten vágtak neki a versenynek. A díjlovaglás után Viorel Bubau állt az élre Alexandruval a bolgár Veneto Tenev (Vigano) és Selistean Claudiu (Trigger Happy) elôtt. Az igazi erôpróba azonban a szombati tereplovaglás volt. Ennek Tenev és Selistean is áldozatául esett, elôbbit kizárták, míg az utóbbi kénytelen volt feladni az ember- és lópróbáló versenyt. Tulajdonképpen ennek a próbának az áldozata volt Viorel Bubau is, aki másik lovával, Helios de la Cere-rel a legjobban szerepelt ugyan ebben a próbában, de a verseny utáni állatorvosi vizsgálaton kizárták, ami azt is jelenti, hogy szertefoszlott a remény, hogy Helios de la Cere-rel olimpiai kvótát szerezhessen.

Ilyen körülmények között a díjugratás elôtt Viorel Bubau és Alexandru állt az élen, Tincu Ioan (Burebista) és Madalina Hentes (Carnaval) elôtt. Az utolsó próbán azonban Viorel Bubau elônye nem bizonyult elegendônek. Alexandru idegesen, nehezen kezelhetôen szerepelt, s az összeszedett 16 büntetôpont a 3. helyre vetette vissza a párost. A versenyt Ioan Tincu (Burebista) nyerte 81,4 ponttal, második Madalina Hentes (Carnaval) 94 ponttal, míg a 3. helyen Viorel Bubau (Alexandru) végzett 96,2 ponttal. Rajtuk kívül még a bolgár Dimo Hrisztov szerzett helyezést, ô a 4. lett 222,8 ponttal.

Így tehát a verseny megszervezésének hatalmas anyagi és egyéb természetú erôfeszítése részlegesen bizonyult eredményesnek, hisz a Bubau-Helios de la Cere páros, amelybe nagy reményeket fektetett a lovas, elveszítette esélyeit, ugyanakkor Alexandru, illetve a román válogatott egy további lovasa, Ioan Tincu megôrizte azokat.

Viorel Bubau egyébként tárgyalásokat folytatott a verseny technikai igazgatói teendôit ellátó Mészáros Gyulával (aki a magyar lovas-szövetség képviseletében volt jelen) arról, hogy az olimpián esetleg Magyarországot képviselje. Bubau elhatározása azok után érlelôdött meg, hogy az idén számos esetben szenvedett hátrányt a belföldi támogatás hiánya miatt. Bubau jelenleg a világ 3. övezetében (amely Magyarországot is magába foglalja) vezeti a ranglistát, az európai rangsorban a 16., míg a világranglistán a 32. helyet foglalja el.

*

Párhuzamosan a kétcsillagos nemzetközi versennyel, megszervezték a díjugrató országos bajnokság döntôjét is. Ezen a dobogóra bukaresti versenyzôk állhattak fel. Arany- és bronzérmes (különbözô lovakkal) Stefan Stoica, ezüstérmes Izabela Selistean lett.

Baseball-ütôs tolerancia

Egy ideje megszokott kórus fogadja Bukarestben a csíkszeredai vagy gyergyószentmiklósi jégkorongozókat. Változatlanul ugyanaz: "Kifele a magyarokkal az országból!" Replikaként a Székelyföldön a "cigányok, cigányok" skandálás dívik. Így - noha nem kellene -, a sportág egyre inkább etnikai háborúskodás színezetét kapja, holott csupán arról van szó, hogy a véletlen folytán a legmagasabb szinten a két bukaresti együttes mellett két - többnyire magyar játékosokból álló - székelyföldi együttes van jelen.

Románia színeiben az évek folyamán számos magyar nemzetiségû sportoló indult a nemzetközi versenyeken, s nagyon sokszor hoztak dicsôséget hazájuk sportjának. Ilyenkor joggal volt büszke rájuk az egész belföldi sportközvélemény, nem csupán a magyar közösség. Érdekes viszont, hogy amikor belföldön, fôleg Bukarestben próbálnak helytállni a magyar ajkú sportolók, akkor mindjárt ellenségnek számítanak, és sajnos, egyre inkább agresszív magatartás áldozatai. Néhány hete az kavart indulatokat, ahogy a kézdivásárhelyi és székely-udvarhelyi asztaliteniszezôket fogadták egy fôvárosi szuperliga- mérkôzésen, amikor a házigazdák vezetôje egész egyszerûen megtiltotta a vendégcsapat tagjainak, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Ez pedig már nem csupán félmûvelt nézôi bekiabálásnak minôsül. Az ügyben az RMDSZ is tiltakozott a szakminiszternél, s a szakszövetség is kivizsgálást ígért (de azért nem túlságosan igyekszik vele).

Ami azonban szombaton történt a Dinamo - Csíkszereda találkozón, az minden határon túltesz. A vendégcsapat két játékosát (tiszta véletlen, hogy az egyik Bucenko, az ukrán "vendégmunkás") baseball-ütôkkel felszerelkezett bûnözôk legkevesebb tízfôs csoportja verte agyba-fôbe, miután kiállításukat követôen, felöltözve, csapatuk padja mögött megálltak. Szeretnénk hinni, hogy a huligánok tetteinek nem etnikai, hanem egész egyszerûen az elkövetôk bunkósága volt az indítéka, az elôzményeket ismervén azonban ez nehezen elképzelhetô. Ha pedig az illetékes szerveknek nem sikerül megakadályozni kemény intézkedésekkel a hasonló incidenseket, nem csupán a jégkorong- bajnokság kerül végveszélybe, de sokkal súlyosabb események is bekövetkezhetnek. Vajon addig is, amíg "csupán" a verbális agresszió folyt, miért kellett tolerálni a szélsôséges megnyilvánulásokat, hiszen világos, hogy elôbb-utóbb számítani lehetett egy hasonló incidensre? Legalább most megtörténik-e az elkövetôk és felbujtóik felelôsségre vonása?

· Szurkoló

Ökölvívás: Palecian Judit november 23-án bokszol

Palecian Juditnak eredetileg szombaton kellett volna megvédenie profi nôi ökölvívó-világbajnoki címét, a mérkôzést azonban egészségügyi gondok miatt két héttel elhalasztották. A romániai és a marosvásárhelyi nôi profi boksz elsô képviselôje és egyben világbajnoka Budapesten lép szorítóba portugál ellenfél ellen, november 23-án, hogy megvédje a tavasszal Németországban megszerzett WIBF-GBU világbajnoki címét. A remélt siker esetén szó esett arról, hogy a következô címmérkôzésnek akár Marosvásárhely is otthont biztosíthat.

Gyeplabda: Böblingenben vendégszerepel az ISK

Böblingenben vendégszerepelt a hétvégén a marosvásárhelyi Iskolás Sportklub gyeplabda szakosztályának ifjúsági csapata. A német város sportiskolájával kialakított baráti kapcsolatoknak köszönhetôen Albertini Zoltán tanítványai a nyolc csapat részvételével szervezett Toto-lotto-kupán vettek részt.

Egy héttel korábban ugyanez a csapat az ifjúsági II bajnokság keretében Székelyudvarhelyen vett részt a bajnokság 3. tornáján, ahol 4-8 arányban maradt alul a házigazda székelyudvarhelyi ISK ellen, 3-2-re legyôzte a bukaresti ISK 2 csapatát, és 5-5-re játszott a bukaresti Antilopával. A 4., befejezô torna elôtt a marosvásárhelyi együttes a 2. helyen áll, amelyet már - függetlenül az ottani eredményektôl - nem veszíthet el.

Sajnos, a sportág válsághelyzetben van az országban, egyre kevesebb klubnak létezik gyeplabda szakosztálya, a szövetség vezetôsége nem áll a helyzet magaslatán. Marosvásárhelyen nincs olyan terem, ahol játszható a gyeplabda, a sportcsarnokba nem engedik be ôket, mert úgy tartják, hogy tönkreteszik a padlót. Ezért nem is rendeznek versenyeket Marosvásárhelyen. Ilyen körülmények között pedig már az ISK gyeplabda szakosztálya megszüntetésének a gondolata is felvetôdött.

Atlétika: Terepfutó megyei bajnokság, 2. szakasz

Szombaton Marosvásárhelyen találkoztak a megyében mûködô iskolás sportklubok atlétika szakosztályainak versenyezôi, a terepfutó megyei bajnokság 2. fordulóján. A gyerek és ifjúsági III korosztályban megszervezett versenyen hét iskola 160 indulója vett részt, a versenyt a marosvásárhelyi 8-as számú általános iskola szervezte. A viadalon az alábbi eredmények születtek.

Egyéni, lányok:

Gyerek II: 1. Bálint Andrea (Segesvár). 2. Samsudean Delia (Mvhely). 3. Baciu Cristina (Segesvár).

Gyerek I: 1. Butnar Andrada (Szászrégen). 2. Strete Nicoleta (Mvhely). 3. Peres Izabella (Mvhely).

Ifjúsági III: 1. Suteu Ioana (Segesvár). 2. Pop Dana (Segesvár). 3. Trif Orsolya (Mvhely).

Egyéni, fiúk:

Gyerek II: 1. Tescula Claudiu (Segesvár). 2. Baba Silviu (Marosludas). 3. Boeriu Petrisor (Mvhely).

Gyerek I: 1. Sabau Alexandru (Dicsôszentmárton). 2. Trif Nicolae (Dicsôszentmárton). 3. Saim Nicolae (Mvhely).

Ifjúsági III: 1. More Jenô (Mvhely). 2. Catana Alexandru (Dicsôszentmárton). 3. Ilie Razvan (Segesvár)

Csapat, lányok:

Gyerek II: 1. Sportlíceum Mvhely. 2. Ion Vladutiu iskola Marosludas.

Gyerek I: 1. 2-es sz. ált. iskola Szászrégen. 2. Sportlíceum Mvhely. 3. M. Viteazu iskola Mvhely.

Ifjúsági III: 1. Zaharia Boiu iskola Segesvár. 2. Sportlíceum Mvhely. 3. M. Viteazul iskola Mvhely.

Csapat, fiúk:

Gyerek II: 1. Ion Vladutiu iskola Marosludas. 2. M. Viteazul iskola Mvhely.

Gyerek I: 1. Traian iskola Dicsôszentmárton. 2. M. Viteazul iskola Mvhely. 3. Traian iskola Dicsôszentmárton.

Ifjúsági III: 1. Zaharia Boiu iskola Segesvár. 2. Traian Iskola Dicsôszentmárton. 3. Mihai Viteazul iskola Mvhely.

Kosárlabda, A-osztály: Janus-arcú BC Mures

BC Mures Marosvásárhely - Poli Carbochim Kolozsvár
80-87 (17-24, 18-32, 19-11, 26-20)

Alighanem a marosvásárhelyi együttes szakvezetése sem tudna választ adni arra a kérdésre, hogy az általuk felkészített csapatnak melyik az igazi arca. Az, amelyet a Dinamo, vagy a Rompetrol ellen mutatott, amikor a bajnoki mezôny legjobb csapatai ellen csupán a balszerencsének köszönhetôen kapott ki, vagy az, amelyet a CSU Ploiesti, vagy most, a Poli Carbochim ellen láthattunk? Vagy akár a szombati mérkôzést tekintve: az elsô félidô szétesô, kritikán aluli játéka, vagy a második játékrész sokkal harcosabb felfogása? Akárhogy is van, a BC Mures sorozatban a 7. mérkôzését veszíti el, s ez sokkal rosszabb teljesítmény, mint amennyit vártunk tôle, vagy amennyire képes lenne, ha bizonyos hibákat nem követne el újra és újra. Ráadásul a mostani vereségre minden mentegetôzés elfogadhatatlan, hisz legyôzhetô ellenfél nyert a sportcsarnokban, s sem rossz játékvezetéssel, sem egyébbel nem magyarázható a kudarc. Egy hónap szünet következik a bajnokságban, ennyi idô áll rendelkezésre a szakvezetésnek, hogy a hibákat, a rossz szereplés okait elemezze, s megpróbálja megmenteni még az idényt. Makacsul hisszük ugyanis, hogy együttesünk ennél sokkal többre képes.

Tulajdonképpen a szombati Kolozsvár elleni találkozót a BC Mures az elsô félidôben, hangsúlyosan a második negyedben veszítette el. A kezdés kaotikus játékot eredményezett, s mintegy három percig egyik csapat sem dobott egyetlen kosarat sem. Ha ekkor a vendégek hibáit kihasználja, akár tetemes elônyt is szerezhetett volna a házigazda együttes, de az általános zûrzavarban elôször a kolozsvári szerb vendégmunkás, Bukovcsics ébredt fel, aki sorozatban négy hárompontossal adta meg az alaphangot, s lassan-lassan elhúztak a kolozsváriak. Plotnyikov nagyon nehezen melegedett be, Radu Horea és Trif kísérletei számtalanszor pattantak le a gyûrûrôl. A katasztrófa azonban a második negyedben vált teljessé, amikor szinte elvesztôdött a házigazda védelem Popa, Dukovcsics és Sebestyén kombinációi között, támadásban pedig többször elveszítette a fejét a vásárhelyi csapat, játékosaink - valószínû, a sikertelen kísérletek miatt is - nem merték elvállalni a dobást, s elementáris technikai fogyatékosságok következtében vesztettek labdát. Egy adott pillanatban 23 pont elônye (31-54) volt a vendégeknek, s ha ökölvívásról lett volna szó, akkor csak a szünetet jelzô szirénahang mentette volna meg a BC Murest a kiütéstôl.

A rémálomnak tûnô második negyed után már csak jobb következhetett, s a második félidôre valamivel határozottabb vásárhelyi gárda jött ki az öltözôbôl. Noha továbbra is követtek el hibákat - elsôsorban Radu Horea és Trif (elôbbit le is cserélték) - különösen Prjima kosár alatti harcosságának köszönhetôen lassan-lassan sikerült lefaragni a hátrányból. Így is az utolsó negyed 13 pont hátránnyal kezdôdött, de ami lehetetlennek tûnt, az a 34. percben kezdett lehetségesnek látszani. Ekkor, a kolozsváriak néhány gyenge perce után sikerült 65-67-re feljönni, s még minden elképzelhetô volt. A nagy tapasztalattal rendelkezô Sebestyén azonban megtörte a vendégek számára a jeget, míg a másik oldalon az egyenlítés lehetôsége két alkalommal is elúszott, egyszer Brustur, egyszer pedig Plotnyikov kísérlete nem "akart" beakadni. A már említett Sebestyén és - ismét - Bukovcsics tapasztalata a végjátékot a Poli Carbochim javára döntötte el, míg a BC Muresnek minden taktikai erôfeszítése kudarcot vallott, elôször azért, mert kimaradtak a kísérletek, másodsorban viszont a vendégek valamennyi szándékosan kiprovokált szabaddobást értékesítettek.

Pontszerzôk, BC Mures: Prjima 24, Trif 16 (3), Plotnyikov 16 (2), Feleki 7 (1), Radu H. (6), Szászgáspár 3 (1), Czinka 3 (1), Uta 2, illetve Dukovcsics 27 (6), Popa Mihai I 19 (1), Sebestyén 16, Saftescu 14 (1), Marin 5 (1), Pintea 4, Chetreanu 2.

Nagyobb tévedések nélkül, kompetensen vezették: Stelian Banica és Câmpeanu Ciprian (Bukarest).

A bajnokságban egy hónapos szünet következik, hogy lehetôséget adjanak Románia válogatottjának, hogy részt vegyen az Európa-bajnokság selejtezôiben. A következô játéknap december 7-én lesz, amikor a BC Mures Temesváron vendégszerepel. Az utolsó idei találkozót a ligeti sportcsarnokban december 14-én szervezik, amikor a Romradiatoare Brassó lesz az ellenfél.

A forduló további eredményei: Romradiatoare - CST Alexandria 93-70; Poli Iasi - Petrom Elba Temesvár elhalasztva; Cimentul Fieni - CSU Nagyszeben 67-70; Rapid - Rompetrol 49-103; Dinamo - BCM Pitesti elhalasztva; West Petrom Arad - CSU Ploiesti elhalasztották.

*

A B-osztály keretében szombaton BC Mures II. - Kézdivásárhelyi SE 100-79 (25-19, 17-19, 26-12, 28-33)

Sakkolimpia: Ezüstérmes a magyar férficsapat

(MTI) A magyar férfiválogatott a második helyen végzett a bledi sakkolimpián, így 22 év után szerzett ismét érmet. A viadalt egypontos elônnyel a címvédô oroszok nyerték.

- Ha a csapatgyôzelmek számát vennék alapul a végelszámolásnál, mi állhatnánk a dobogó legfelsô fokára - mondta az MTI-nek Kállai Gábor, az együttes kapitánya. - Tizenegyszer nyertünk, két döntetlent játszottunk és csak egyszer szenvedtünk vereséget, az oroszok ugyanakkor tízszer gyôztek három döntetlenjük mellett, tôlünk pedig kikaptak. A csapat 2-2,5 ponttal túlteljesítette az elôzetes elvárásokat, az 56 parti közül mindössze egyet veszítettünk el, húszszor nyertünk, ami kiváló teljesítménynek számít.

Az utolsó fordulóban a férfiak Kínát verték 3-1-re, Almási Zoltán és Gyimesi Zoltán szerezte meg a teljes pontot a harmadik és negyedik táblán, Lékó Péter sötéttel, Polgár Judit pedig világossal remizett. Az oroszok 2-2-es döntetlent játszottak Jugoszláviával.

Lékó Péter: - Úgy érzem, mindenben teljesítettük a célkitûzést, éremért jöttünk az olimpiára és maximális teljesítménnyel a második helyen végeztünk. A szenzációs oroszok mögött mindössze egy ponttal maradtunk le. Amikor legyôztük ôket, felmerült a lehetôség, hogy esetleg elsôk is lehetünk, de a következô fordulóban 3,5-0,5-re lelépték Németországot, és ez kijózanító volt. A saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, azt gondoltam, a csapatnak biztos éltáblásra van szüksége, ezért kevesebbet kockáztattam. Kaszparov ellen volt nyerési esélyem, de nem találtam meg a döntô lépést.

Röplabda, B-osztály: Eszközök nélkül a feljutás esélyese ellen

UCSS Temesvár - CS Armata Vescovi Marosvásárhely 3-0 (19, 17, 12)

A csoport legjobbnak tûnô együttese ellen a marosvásárhelyi röplabdázók nem találták meg az ellenszert. Bármivel próbálkoztak, a feljutásra esélyes temesvári együttes mindenre tudott válaszolni, s a vendégek erôfeszítései ellenére viszonylag simán, három játszmát követôen gyôzött.

A CS Armata az Orbán, Adam, Suciu, Coca, Maris, Marginean felállásban játszott, Sângeorzan liberóként, Togan pedig csereként lépett pályára.

A forduló további mérkôzésein Nagybánya idegenben nyert Dés ellen 3-0 arányban, Marosújvár hasonló eredménnyel gyôzött Kolozsváron, míg a Zilah - CSU Nagyvárad eredménye szintén 3-0, de ezúttal a házigazdák javára. Jövô szombaton a ligeti sportcsarnokban: CS Armata Vescovi - Elcond Zilah.

Labdarúgás - Eb-2008: Helyszínkiválasztás

(MTI) Makray Balázs, a 2008-as labdarúgó Európa- bajnokság rendezési jogának elnyerésére irányuló magyar pályázat projektigazgatója úgy véli: a siker szempontjából szinte mindegy, hogy a végrehajtó bizottság milyen úton-módon dönt a helyszínrôl.

- Egyelôre nincsenek favoritok, de abban biztos vagyok, hogy mi nagyon késôn, vagy egyáltalán nem fogunk kiesni - mondta az MTI érdeklôdésére, miután kiderült, hogy a végrehajtó bizottság december 12-i szavazásán abszolút többség kell a gyôzelemhez. - Kandidálásunkat egyértelmûen esélyessé teszi, hogy egyedül indulunk harcba, míg riválisaink nagy része más országgal, vagy országokkal közösen próbálkozik.

Hozzátette: az UEFA berkein belül még nem körvonalazódik, hogy a bizottság tagjai melyik pályázóra adják a voksukat, s hogy kik lehetnek majd a magyar kandidálás hívei.

- Csak a végsô gyôztest hirdetik ki, s valószínûleg soha nem fog nyilvánosságra kerülni, hogy ki melyik jelentkezôt támogatta - jegyezte meg.

Labdarúgás, D-osztály: Gólzáporos gyôzelem

Szovátai Bútor - Mezôméhesi Lendület 7-0 (2-0)

Noha a Bekecsen már csillogott a hóréteg, a szovátai pálya a lehullott csapadékmennyiségtôl függetlenül jó körülmények között várta a találkozót. Ennek köszönhetôen jó mérkôzést láthattunk, melyen elsôsorban a vendéglátók kedvükre kombinálhattak, s számos gólhelyzetet hoztak össze Baietan kapuja elôtt. A vendégek kapusa csapata egyik legjobb embere volt, annak ellenére, hogy hét alkalommal kellett a hálóba nyúlnia a labda után.

A találkozó Szováta totális területi fölényét hozta, így a nagy gólarányú gyôzelem minden tekintetben megérdemelt. A gólokon kívül még legalább tíz remek alkalom adódott, de Császár (6.), Sacelean (17.), Farcas (19. és 24.), Csoma (27., 32. és 39.), Takács (35.), Bruzlea (44.) és ismét Takács (60.) kihagyták a lehetôséget. Sacelean és Brânda a kapufát is eltalálták.

A vendégek elsô lehetôsége a 37. percben volt, ezt Muresan elügyetlenkedte, majd ugyanô maradt eredménytelen a 45. percben. A második félidôben, a 65. percben Nemes helyzete érdemel még említést. Ez azonban kevésnek bizonyult, hisz Szováta hétszer talált a kapuba:

- a 3. percben Sacelean egyéni megoldása révén;

- a 36. percben Farcas fejezett be fejjel egy jobboldali támadást;

- az 53. percben a Gállal kényszerítôzô Sacelean eredményes;

- a 61. percben Császár baloldali akciója hoz újabb gólt;

- a 62. percben kollektív támadás végén Takács nem téveszt célt;

- a 75. percben Brânda használ ki egy kavarodást;

- a 88. percben Csoma kígyózik át az ellenfél véádelmén és állítja be a végeredményt.

A hazai csapatot a kispadról Madaras Zoltán vezette, miután Maksai Mózestôl megvált a vezetôtanács.

Játékvezetôk: Pop Remus, Madarasan Andrei, Iszlai István (mind Marosvásárhely).

Szováta: Jeremiás Cs. - Bruzlea (70. Brânda), Császár, Molnár, Jeremiás A., Takács (81. Pataki), Gáll (63. Auras), Csoma, Farcas, Györgyi, Sacelean (72. Kiss).

Mezôméhes: Baietan - Boca (43. Lazar), Harfas, Varga, Hulpe Mircea, Câmpean, Muresan, Belean (64. Hulpe Marius), Nemes, Dunare, Gut.

Az ifjúságiak mérkôzésén: Szováta - Mezôméhes 3-0 (a vendégek elkéstek).

· Szabó András

A-osztály, 11. Forduló: National redivivus

Több hete tartó "gyengélkedés" után a legjobbkor talált ismét magára a Walter Zenga irányította gárda, a National, amely minden kétséget kizáró gyôzelmet aratott a Steaua stadionban. Az éllovas Rapid elleni hátrányuk ezzel ugyan nem csökkent, hisz a tabellavezetô nehezen ugyan, de kiharcolta a gyôzelmet Piatra Neamton, a házigazdák viszont ismét fényévnyire kerültek eredeti célkitûzésüktôl, a bajnoki címtôl. Pitesti-i vereségével - a Steaua elleni otthoni döntetlent és s kupabeli kudarcot követôen a Gloria kifulladóban van, a Poli AEK viszont feljött a 4. helyre, ami több egyszerû meglepetésnél. Az alsóházban az UTA ismét visszazuhant a sereghajtó pozícióba, miután mindkét közvetlen ellenfelének sikerült megszerezni a gyôzelmet. Az aradiak azonban csupán gólarányuk miatt szorultak lennebb, mint a Bákó, vagy az Astra, így a kiesés elleni harc rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hisz az idén nincs a mezônytôl leszakadt együttes, még mindenki megkapaszkodhat a középmezônyben.

A forduló eredményei: Ceahlaul - Rapid 1-2; FC Arges - Gloria 2-0; Steaua - National 0-2; FCM Bákó - UTA 1-0; Astra - Farul 2-1; Dinamo - Sportul Stud. 3-1; Univ. Craiova - Otelul 2-0; Poli AEK - FC Brassó 2-1.

A következô forduló (2002. november 16.) mûsora: Gloria - Rapid; National - FC Arges; UTA - Steaua; Farul - FCM Bákó; Sportul Stud. - Astra; Otelul - Dinamo; FC Brassó - Univ. Craiova; Poli AEK - Ceahlaul.

C-osztály, 11. Forduló: Sepsiszentgyörgy átvette a vezetést

A forduló rangadóját Szecselevárosban játszották, ahol a csoport két veretlen együttese találkozott. Az éllovas házigazdák azonban nem tudták kihasználni a hazai pálya elônyét, s találkozót megnyerô Sepsiszentgyörgy vette át a tabellavezetô helyet. A csoportot uraló két csapat mögé a viktóriavárosi Viromet is felzárkózott, éppen Marosvásárhelyen, a CS Armata ellen szerzett három pontjának köszönhetôen. A marosvásárhelyi csapat gyorsan "meg is szabadult" az egy héttel korábban idegenben szerzett pontoktól. A szintén a kiesés közelében található Nyárádtô nagy gólarányú vereséget szenvedett, míg a Zernyesten szerzett csupán egyetlen ponttal egyre távolabbra kerül a marosvásárhelyi Gaz Metan az élcsoporttól, s ezzel a feljutás lehetôségétôl. A dicsôszentmártoni Chimica biztosan gyôzött a sereghajtó ellen, míg az ötödik Maros megyei csapat, a szászrégeni Avântul 2002 Fogarason szerzett pontot, ami Tica Varodi csapata számára nem kis fegyverténynek számít. Négy fordulóval az ôszi idény befejezôdése elôtt az öt Maros megyei együttes helyzete összességében elég szürke képet mutat. A legkényesebb helyzetben a
CS Armata van, s amennyiben a tavasszal nem történik valami rendkívüli, gyakorlatilag végleg eltemetôdik a nagy múltú csapat.

A forduló eredményei: CS Armata - Viromet 0-2; FC AMSO - Nyárádtô 4-0; Chimica - Energia 3-0; Budvár - Romradiatoare 2-3; Precizia - Sepiszentgyörgy 1-3; Nitramonia - Avântul 2002 1-1; Torpedo - Gaz Metan 1-1; FC Predeál - Textila 3- 0.

A következô forduló (2002. november 16.) mûsora: Nyárádtô - Viromet; Energia - FC AMSO; Romradiatoare - Chimica; Sepsiszentgyörgy - Budvár; Avântul 2002 - Precizia; Gaz Metan - Nitramonia; Textila - Torpedo; FC Predeál - CS Armata.

D-osztály, 11. Forduló: Befejezôdött a bajnokság elsô köre

A hét végén befejezôdött a D-osztályos labdarúgó-bajnokság elsô köre. Az idei kiírás a visszavágók után - a kevés csapatra való tekintettel - egy rájátszást is tartalmaz, így a bajnokságban még 21 forduló van hátra. Noha eredetileg nem volt szó arról, hogy még az idén megkezdik a visszavágókat, a tavaszi program enyhítéséért nem lenne haszontalan az idén még lejátszani egy-két fordulót. Errôl holnap döntenek a csapatok megbízottjainak találkozóján. Az alapszakasz felénél egyébként nagy a torlódás az élmezônyben, három együttest csupán egy pont választ el egymástól, s mindháromnak deklarált célja, hogy feljusson a C-osztályba. Egyelôre Marosludas áll a legjobban, miután idegenben simán legyôzte a sereghajtó Kerelôt. Szintén sima gyôzelmeket arattak a követôik is, Szováta és Segesvár együttesei, tehát szoros csata ígérkezik a továbbiakban. Az FC Muresul és a Radnóti SK kicsit lemaradt az élbolytól, de esélyeik nem írhatók le teljesen.

A forduló eredményei: Dalin Szászrégen - Segesvár 2-5; Szováta - Mezôméhes 7-0; FC Muresul - Radnóti SK 2-0; Kerelô - Marosludas 0-5; Marosszentanna - Gliga Companies Szászrégen 2-1. Edôszentgyörgy állt.

A következô forduló mûsora: Erdôszentgyörgy - Szováta; Segesvár - FC Muresul; Mezôméhes - Kerelô; Radnóti SK - Marosszentanna; Marosludas - Gliga Companies Szászrégen. A Dalin Szászrégen áll.

C-osztály: Az egyetlen lehetôség a sereghajtó ellen

Chimica Dicsôszentmárton - Energia Földvár 3-0 (2-0)

Csak egyetlen elfogadható lehetôség volt a Chimica számára a sereghajtó ellen, a gyôzelem. Ennek megfelelôen a vendéglátók mindent a támadójátékra tettek fel, a találkozó végéig mezônyfölényben játszottak, s számos helyzetet hagytak ki. A Chimica ezen az mérkôzésen közel annyi gólt rúgott, mint az eddigi tíz forduló alatt, s csak azért nem pontosan annyit, mert két találatát a játékvezetôk érvénytelenítették.

Az elsô félidôben elôbb Dumitru, majd Tepus hagy ki jó lehetôségeket, majd két veszélyes ellentámadást vezetnek a vendégek, de a 10. percben Vitéz 6-7 méterrôl mellé lô. A 17. percben Szôke fejesét a gólvonalról mentik, majd Olteanu 1 méterrôl a kapu mellé fejel. Miután a 20. percben Dicher lemarad egy beadásról, egy perccel késôbb ugyanô szerzi meg a vezetô gólt egy húsz méterrôl leadott pattogó lövéssel. A 25. percben Curticapean a felsô lécet találja el, míg a 32. percben a másik oldalon Gânj lép jól közbe. A 42. percben 2-0 lesz: Cucerzan végez el egy szögletet és Balea fejesét a kapus már csak a hálóba tudja tolni.

A második félidôben folyatódik a Chimica fölénye, de Szôke, és Tepus eredménytelenek, majd Dicher és Olteanu monumentális helyzetet hagynak ki, amikor egymásra várnak, majd 5 méterrôl Olteanu mellé lövi a labdát. A 60. percben mégis 3-0-ra alakul az eredmény: Curticapean kapufáról lepattanó lövését Cosiu küldi a hálóba. A 80. perc kellemetlen közjátéka: Curticapean ütközik az ellenfél kapusával, akit lábtöréssel szállítanak kórházba. A kapuba a csatár Vitéz áll, ugyanis a vendégek már elvégezték a három cserét. Kétszer juttatják a konjunkturális kapus hálójába a maradék tíz percben a házigazdák a labdát, de a játékvezetô egyszer sem adja meg a gólt, elôször les, majd Olteanu kezezése miatt.

Jól vezette Dogaru Ilie (Rm. Vâlcea)

Chimica: Gânj - Cucerzan, Florea (61. T. Moldovan), Szôke, Curticapean, Dumitru, Tepus, Cosiu, Dicher (74. Meghesan), Olteanu, Balea (74. A. Moldovan).

C-osztály: Csak egy pont maradt a háromból

Torpedo Zernyest - Gaz Metan Marosvásárhely 1-1 (0-0)

A házigazdáknak nagy szükségük van a pontokra, hogy kiszabaduljanak a kiesési övezetbôl, a Gaz Metan viszont nem adta fel a lehetôséget, hogy a feljutásra jogot adó helyekért harcoljon. Ispir és Ciula csapata ezért mind a három pont megszerzésére törekedett, de végül kénytelen volt eggyel beérni.

A házigazdák a játék kezdetén megpróbálták durva belemenésekkel megfélemlíteni a vendégeket, de a Gaz Metan játékosai megôrizték hidegvérüket, pontosan védekeztek, s megpróbálták a játékot az ellenfél kapuja irányába tolni. Lassan a vendégek vették át az irányítást, s több gólhelyzetet hoztak össze a házigazdák kapuja elôtt. A kétségbeesetten védekezô Torpedo védelme azonban nem tudott közbeavatkozni az 55. percben, amikor Gagyi megszerezte a Gaz Metan gólját. Amikor már úgy tûnt, hogy a vendégek mindhárom pontot megszerzik, a játékvezetô biztosította hosszabbítási percekben a házigazdáknak sikerült egyenlíteni, Pruteanu góljával.

· Gh. Botezan

C-osztály: Vissza az idegenben szerzett pontokat

CS Armata Marosvásárhely - Viromet Viktóriaváros 0-2 (0-0)

Miután az elmúlt héten megszerezte elsô idegenbeli gyôzelmét, a marosvásárhelyi együttes mindjárt el is veszítette azokat. Igaz, a vendégek masszív csapatot képeznek, nem hiába állnak a csoport 3. helyén.

Az elsô félidô kiegyensúlyozott volt, a fiatal házigazda együttes egyenlô ellenfele volt a vendégeknek, egy idôszakban pedig hazai mezônyfölény uralkodott. A 3. percben akár 1-0 is lehetett volna, de a vendégkapus kivédte a 20 méteres szabadrúgást, majd a kapura törô Vanceát szerelték az utolsó pillanatban. A vendégek a 32. percben hagyták ki a félidô legnagyobb helyzetét, amikor Popa elôl sikerül az utolsó pillanatban tisztázni. A félidô újabb Viromet-helyzettel ér véget, ugyanaz a Popa áll már csak Fülöppel szemben, de nem tudja legyôzni a kapust.

A második félidô kezdetén a vendéglátók hagynak ki egy hatalmas lehetôséget, ezek után azonban elfogy a CS Armata ereje. A vendégek egyre veszélyesebbek, s a 60. percben megszerzik a vezetô gólt. Suciu cselezi magát tisztára a jobb szélen, Cozma elé tálal, aki nem hibáz. A gól után a házigazdák játéka egyre zavarosabbá válik, a játékosok fölösleges cselekbe bonyolódnak, egy ilyen esetet kihasználva Cozma a 72. percben labdát szerez, s berúgja csapata második gólját.

A mérkôzés keserû szájízt hagyott a kevés számú nézôben, köztük a lelátón helyet foglaló Cornel Cacoveanban, akirôl egyre inkább az hírlik, hogy a bajnoki szünetben ismét átveszi a klubelnöki tisztséget.

A találkozót a Ioan Rosu, D. Demetrescu, I. Niculicioiu összetételû brigád vezette, Râmnicu Vâlceáról.

CS Armata: Fülöp - Stoica (76. Nistor), Hodor, Virág, Borca, Târnaveanu, Rosca (17. Tóth), Lôrinczi, Oltean (78. Pâslaru), Ötvös, Vancea.

Viromet: Cuziman - Rucsac, Ignat, Suciu, Onciu, Piplas, Dragomir, Stângu, Bengea (68. Nicola), Cozma (72. Blaj), Popa.

· Gh. Botezan

D-osztály: Egyensúlyozósdi a sártengerben

FC Muresul - Radnóti SK 2-0 (0-0)

Rossz volt nézni a legnagyobb marosvásárhelyi stadionban a feketévé dagasztott sáros gyepen a két együttes abbéli igyekezetét, hogy legalább az egyensúlyukat megôrizzék. A pálya állapota rányomta a bélyegét a játék minôségére is, s az elsô félidôben alig- alig láthattunk igazi focit idézô megmozdulásokat.

A vendégek kezdenek jobban, de a Dicher lerántásáért 17 méterre megítélt szabadrúgást Sâmpalean fölé lövi. Ezek után a kezdeményezés a házigazdáké, ám csupán Varga (16. perc) és Ratiu (29. perc) helyzetei említhetôk meg. A vendégek hosszú ideig semmit sem mutatnak, de 38. percben Rusu mégis kihagyja a találkozó legnagyobb helyzetét. Már Baciut is kicselezi, de öt méterrôl nem találja el az üresen maradt kaput. Két perccel késôbb Bunea kiejti Radu fejesét, a labda végigcsorog a gólvonalon, de senki sem követi.

A második félidôben hosszú ideig rohamoz a Muresul, az elsô említésre érdemes akció az elsô gólt is hozza: a 69. percben Ratiu ad kitûnô labdát Stoicának, aki 18 méterrôl átemeli a kimozduló Bunea fölött. A vendégeknek továbbra sem sikerül semmi, s a 84. percben Varga elcsíp egy Apoltan által elvétett labdát, egyedül vezeti rá, s elgurítja Bunea mellett: 2-0. A találkozó végén a radnótiak támadnak, megpróbálják legalább a becsületgólt megszerezni, de sikertelenül, mert a 87. percben Sâmpalean közeli fejesét Baciu látványos mozdulattal védi. Sôt, a 90. percben a vásárhelyi Szilágyi egy ellentámadás során a kapufát találja el.

Egyetlen kis kakaskodástól eltekintve, mindvégig sportszerû, a mély talajú pálya ellenére "tiszta" találkozó nem okozott gondot a szászrégeni játékvezetôknek (Mates A., Ormenisan D., Molnár B.).

FC Muresul: Baciu - Tegla, Muntean (25. Stoica), But (71. Fehér), Kucsván, Novac, Pintea, Ratiu, Vidámi (56. Szilágyi), Radu (87. Ilea), Varga.

Radnóti SK: Bunea - Moldovan, Sâmpalean, Dicher (60. Ciuca), Apoltan (84. Albu), Fodor, Sabau, Titiu, Szánthó, Roiban, Rusu.

Olimpia - 2012, Budapest: 4600 milliárdba kerülne a rendezés

(MTI) A budapesti olimpia szervezéséhez, lebonyolításához, valamint a szükséges létesítmények felépítéséhez 850 milliárd forintra lenne szükség, ezen felül 3750 milliárdért kell a világ egyik legnagyobb eseményének megrendezése nélkül is tervezett infrastrukturális, túlnyomóan közlekedési fejlesztést végrehajtani a fôvárosban és vidéken. Azaz mai árakon összesen 4600 milliárdba kerülne, hogy 10 év múlva az ötkarikás játékok vendéglátója Budapest legyen.

Az olimpiai költségeket részletezô adatokhoz még szorosan hozzátartozik az is, hogy amennyiben lesz Budapesten 2012-ben olimpia, akkor a "normál" költségvetésnek 720 milliárd forint többletforrásra volna szüksége.

A megvalósíthatósági tanulmány foglalkozik az olimpia tervezett helyszíneivel is: három ötletet említ. Ezek egyike, hogy a fôváros északi részére koncentrálódnának az ötkarikás események, a másik a Duna-menti területekre összpontosítaná a versenyeket, s a Csepel- sziget északi csücskére képzeli az olimpiai falut, a harmadik pedig ennél átfogóbb városmegújítással számol, a versenyzôk elhelyezésére például a mai józsefvárosi pályaudvar környékét véli a legalkalmasabbnak.

Jánosi György sportminiszter reagált elôdje, Deutsch Tamás kedden elhangzott javaslatára, mely szerint a most elkészült tanulmányt teljes egészében nyilvánosságra kellene hozni. Jánosi kijelentette, hogy ami most rendelkezésre áll, még nem végleges, majd ha az lesz, akkor kerülhet sor széles körû megvitatására.

- Remélem, hogy az olimpia nem válik újra pártpolitikai csatározások terepévé, mert ez idegen a sporttól - mondta a miniszter. - Hatvan nap áll rendelkezésünkre, hogy a MOB, a fôvárosi közgyûlés és az érintett tárcák szakértôivel megvitassuk a megvalósíthatósági tanulmányban foglaltakat, majd következhetnek az esetleges pótlások, kiegészítések, átdolgozások. Ezután a közvetlen döntéselôkészítés idôszaka ad lehetôséget a széles körû társadalmi-politikai vélemény- nyilvánításra, a parlamenti bizottságok állásfoglalására. A kormány a végsô döntését jövô júniusra hozhatja meg, de remélem, hogy erre már hamarabb sor kerül.

Mai helyzet, jövôkép

Egy ötkarikás rendezvény olyan, mintha 28 sportág világbajnokságait kellene 16 nap alatt egy helyen lebonyolítani: 600 eseményrôl van szó 30 helyszínen, s 540 ezer egyidejû érdeklôdôre kell számítani.

A 2012-es olimpia esetleges budapesti megrendezésére vonatkozó pályázattal kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, amely a technikai, pénzügyi és logisztikai feltételeket foglalja össze, amolyan végsô konklúzióként megállapítja, hogy a házigazdai szerep realizálható. Ehhez a magyar fôváros és 50 km-es vonzáskörzete megfelelô adottságokkal rendelkezik, a feltétlenül elvégzendô beruházások illeszkednek Budapest városfejlesztési koncepciójához. Ugyanakkor közhely, de igaz: mai állapotában nem tudna egy olimpiának otthont adni.

Egyetlenegy jelenleg is létezô létesítmény sem minôsíthetô olimpiai szempontból alkalmasnak. Szüksége van egy ilyen kiemelkedô eseménynek 1 központi stadionra (a Puskás Ferenc-stadiont 50 milliárdos költséggel javasolja teljes felújításra a tanulmány), 4 labdarúgó-stadionra, 11 (sport)csarnokra, köztük hét olyanra, amelyik 3-10 ezres befogadóképességû, s négy nagyobbra, 14-18 ezer nézô elhelyezésére alkalmasra, valamint 16 más speciális sportlétesítményre. Az olimpiai faluban 16 ezer vendéget kell elhelyezni, a médiafaluban 17 ezer lakóval lehet kalkulálni.

2003 és 2012 között, ahhoz, hogy Budapest olimpiát tudjon rendezni, a meglévô 448-hoz 300 km autópályát, emellett 400 km gyorsforgalmi utat, a jelenlegi 31-hez 25 km metrót, illetve gyorsvasutat kellene építeni, a 13 hídhoz 3 újnak kéne "csatlakoznia".

A lehetséges riválisok

A jelenlegi, még közel sem végleges adatok szerint Budapesttel együtt 11 ország 18 városa "kacérkodik" azzal a gondolattal, hogy a 2012-ben esedékes XXX. nyári olimpiai játékok házigazdája legyen. Íme, a lista:

Egyesült Államok: New York

Németország: Lipcse, Düsseldorf, Stuttgart, Hamburg, vagy Frankfurt - döntés 2003. április 12-én

Nagy-Britannia: Manchester vagy London - döntés januárban

Oroszország: Moszkva

Nigéria: Abuja (korábban Lagos)

India: Újdelhi

Franciaország: Párizs

Spanyolország: Madrid vagy Sevilla

Olaszország: Róma

Brazília: Rio de Janeiro vagy Saõ Paulo

Magyarország: Budapest

Pénzrôl eddig csak Budapest és New York "beszélt": a magyar fôváros 850 milliárdos rendezési büdzsével számol, az amerikai metropolis 2,7 milliárd dollárt (650 milliárd forintot) szán a közvetlen ötkarikás költségekre.

Forma-1 - Az új idény

Jóformán még véget sem ért a 2002-es versenyidény, és máris a jövô évi futamokra készülnek a csapatok, versenyzôk, szurkolók. Még tart a "Ferrari-botrány", a vezetôk továbbra is reformokkal próbálkoznak, hogy ezekbôl mi valósul meg, az még kérdéses, de a "Száguldó Cirkusz" jövôjének technikai kérdéseirôl Londonban már megtartották az elsô tanácskozást. Még nem születtek a versenyt döntôen befolyásoló szabálymódosítások, de mindenképpen érdemes számba venni, hogy milyen változások várhatók 2003-ban az egyes csapatok háza táján.

Kezdjük a londoni döntésekkel:

A legjelentôsebb szabálymódosítás a versenyhétvégék lebonyolításával kapcsolatos. Az eddigi egyórás idômérô edzés helyett egy úgynevezett "superpole" rendszert vezetnek be, amely abból áll, hogy minden pilóta egyedül egyetlen kört tehet meg a pályán, ebbôl áll össze a rajtsorrend.

Ugyanakkor jövôre változik a pontozás rendszere is, az eddigi hat helyett immár az elsô nyolc helyezés ér pontot, a következô sorrendben: 10-8-6-5-4-3-2-1.

Ami a csapatokban várható változásokat illeti, a Ferrari ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: maradnak a pilóták (M. Schumacher és Barrichello) és a tesztpilóták (Badoer és Burti) is. A Williams is marad a tavalyi versenyzôivel (Montoya és R. Schumacher), akárcsak a McLaren (Coulthard és Räikkönen), az osztrák Wurz pedig továbbra is "csak" tesztpilóta lesz a brit csapatnál. A wokingi istálló már november 26-án megkezdi a felkészülést a következô idényre, sôt az új motorral már jó hat hét elônyük van a többiekhez képest. Ez azt is jelenti, hogy Ron Dennis csapata komoly elvárásokkal indul az új évadban.

A kisebb csapatoknál nagyobb mozgás van: a Jordannál a Honda motorokat a Cosworth váltja fel, a brit cég az erôforrásokat Ford néven szállítja majd. Az elsô számú pilóta, Fisichella marad a csapatban, azonban az idén újoncként bemutatkozó japán Szatóval (aki az utolsó futamon, a Japán Nagydíjon szerezte meg elsô pontjait) még nem kötöttek szerzôdést. A további maradását új szponzorok felhajtásához köti Eddie Jordan csapatfônök.

A Renaulttól távozik a fiatal brit Jenson Button, aki jövôre a BAR csapatában folytatja. A maradó olasz Jarno Trulli mellé Alonsót szerzôdtette a francia autógyár csapata.

A Sauber autóból kiszáll a nagy ígéretnek számító brazil Felipe Massa, aki tesztpilótaként marad a kis svájci csapatnál. Heidfeld csapattársa Frentzen lesz. Peter Sauber autóinak erôforrását továbbra is a Ferrari biztosítja.

Valószínû, hogy a Toyota jövôre sem fog tudni komolyabban beleszólni a világbajnoki cím sorsába, azonban a kölni székhelyû csapat nagy álmokat dédelget. Elsô lépésként "megszabadult" mindkét pilótájától, Mika Salo ezzel befejezte Forma 1-es pályafutását, és úgy tûnik, jövôre autó nélkül marad a skót Allen McNish is. Helyükre Olivier Panist máris szerzôdtette a "legfiatalabb" Forma 1-es csapat, a második pilóta személye még bizonytalan, de lehet hogy a tengerentúli CART-sorozat brazil bajnoka, Da Matta ül a Toyotába. A brazil egyelôre még nem döntötte el, hogy távozni akar-e a CART-ból, ahol az eredményei alapján is nagyon jól érzi magát.

Amint már említettük, a BAR csapatában folytatja Button, a csapat másik pilótája pedig marad az egykori világbajnok, kanadai Jacques Villeneuve.

A Jaguarnál egyelôre bizonytalan a két pilóta személye: lehet, hogy marad a tavalyi Irvine-De la Rosa páros, avagy valamelyikük (esetleg mindkettô) helyére más pilótát szerzôdtetnek a zöldek. A legnagyobb esélye Webbernek van, aki szívesen beülne az új Fordba, de hogy ki kerül helyére, az még kérdéses.

A két legkisebb csapatnál, amelyek a legnagyobb anyagi gondokkal szenvednek, komoly változás várható. A szebb napokat is megért Minardi még nem kötött szerzôdést Webberrel, de ha az ausztrál nem kap jobb ajánlatot, akkor Stoddart csapatfônök tárt karokkal várja vissza. Számára a Webber - Verstappen duó lenne a legideálisabb, de nyilatkozata alapján, listáján még húsz pilóta szerepel. Motorcserét is végre kell hajtania a csapatnak, hiszen az Asiatech kivonul a Forma 1-bôl. Valószínû, hogy helyette a Cosworth fog erôforrást szállítani. Az indulása anyagi gondok miatt továbbra is kérdéses, hiszen idén csak úgy tudott versenyben maradni, hogy a megszûnt Prost-istálló televíziós jogdíjait (8 millió dollár) kapta meg, azonban ezt a többi csapat visszaköveteli.

Szintén pilótát cserél az idén mindössze tizenkét versenyen elindulni képes Arrows, ahol marad Bernoldi, azonban Frentzen helyére Bourdais szerzôdik. Egyelôre azonban a legkisebb Forma 1-es csapat még motorszállítót sem talált.

A következô hónapokban még rengeteg változás várható. Ma már azt is tudjuk, hogy nem lesz Belga Nagydíj, így a versenynaptár máris egy futammal szegényebb lett.

· Kósa András

Athén 2004: Elakadt a szemle-bizottság busza

(MTI) Kínos közjáték zavarta meg csütörtökön a 2004-es athéni olimpia elôkészületeit ellenôrzô bizottság helyszíni látogatását: a delegációt szállító busz nem tudott befordulni az új súlyemelôcsarnokhoz, így gyalog kellett megtenni a bejáratig a hátralévô néhány száz métert.

A készülô bekötôút elôtti utolsó kanyar ugyanis túl éles, s a közvilágítás lámpái miatt a nagy jármû nem tudott manôverezni.

Dennis Oswald, a koordinációs bizottság vezetôje meg is kérdezte: ez még eddig nem tûnt fel senkinek?

A szervezôk nem tehettek mást, megígérték, hogy hamarosan átépítik a keresztezôdést.

Tenisz: Kitört a Srichaphan-láz

(MTI) Kitört a Paradorn Srichaphan-láz Thaiföldön, az utóbbi két hétben szenzációsan játszó teniszezô hazájában.

Khon Kaen tartományban, ahonnan a játékos családja származik, az elöljárók 96,5 százalék tisztaságú aranyból készített 51 cm-es, 221 grammos ütôt ajándékoznak neki.

Ezenkívül a Thaiföldi Olimpiai Bizottság azt tervezi, hogy adókedvezményt kér számára a pénzügyminisztériumtól.

Ráadásul Bhumibol Aduljadedzs király is fogadja majd a 23 éves teniszezôt, akit a múlt héten kulturális nagykövetnek neveztek ki.

Srichaphan október 12-én megnyerte a puszani Ázsiai Játékokat, majd 27-én a stockholmi tornán diadalmaskodott, míg a Mester-sorozat utolsó állomásán, Párizsban elôdöntôs volt. Ennek köszönhetôen a 21.-rôl a 16. helyre jött fel a világranglistán.

Labdarúgás - Aranylabda: Ronaldo szerint ô a legnagyobb esélyes

(MTI) Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának klasszisa szerint ô a legesélyesebb arra, hogy idén megnyerje az Aranylabdát.

- A világbajnokságon gyôztem a válogatottal, ráadásul én lettem a gólkirály is, ezért úgy gondolom: öt év után újra engem választanak majd meg a legjobb Európában játszó futballistának - nyilatkozott a brazil csatár a portugál A Bola címû lapnak.

A 26 esztendôs támadó legnagyobb vetélytársai éppen saját csapattársai lehetnek: a várakozások alapján a francia Zinedine Zidane, a portugál Luis Figo, a spanyol Raúl, valamint honfitársa, Roberto Carlos elôzheti meg ôt a szavazáson. Ronaldo esélyeit rontja, hogy már 436 perce gólképtelen.

Kerékpár: Szabolcsi 20 millióba "kerül"

(MTI) A pillanatnyi helyzet szerint Szabolcsi Szilvia és Bodrogi László mellett további három magyar országúti kerékpáros indulhatna a 2004-es athéni olimpián.

A véglegesítésre a 2003. december 31-i világranglista alapján kerül sor. Bor Sándor, a magyar szövetség elnöke a MOB illetékeseivel folytatott csütörtöki tárgyaláson hangsúlyozta, hogy az indulási jog megszerzése rendkívül költséges: Szabolcsi a pekingi kvalifikációs pálya-világbajnokságon csak akkor szerepelhet, ha elôtte a moszkvai, a mexikóvárosi, a fokvárosi és a sydneyi Világ Kupa-futamon elegendô pontot szerez. Legalább 20 millió forint szükséges ahhoz, hogy a BVSC sydneyi ötödik helyezett kerekese minden VK-viadalon ott lehessen.

Bodrogi jelenleg a 35. a világranglistán, s egyedül a 27. helyre hozta fel Magyarországot, így "magával húz" további három országúti versenyzôt. A szövetség úgy tervezi, hogy az ötkarikás indulásra aspirálók a télen közös edzésen vennének részt a Tour de France-on is bemutatkozott klasszissal.

Jégkorong: Rajt a Pannónia Ligában

(MTI) Kedden indul és február 25-ig tart az elsô alkalommal kiírt Pannónia Liga nemzetközi jégkorong- bajnokság.

A Ferencváros, a Progym Gyergyószentmiklós és a Csíkszeredai Sportklub mellett a horvát Mladost és a HK Zágráb, valamint a jugoszláv Crvena zvezda indul.

A csapatok az alapszakaszban kétszer találkoznak egymással. A sorozat a két gyôzelemig tartó döntôvel zárul.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (5812105)

ELADÓ automata mosógép, új sarokkanapé, porszívó. Tel. 256-456, 0740-644-077. (48318)

VESZEK antik bútort, festményeket, férfi svájci karórát, porcelánt, nippeket. Tel. 130-947, 0744-159-190. (47536)

ÜZLETHELYISÉG eladó a November 7-ben. Alkudható ára: 13.000 $. Tel. 211-783, 0744-519-577, 0744-167-967. (48300)

ELADÓ tömbház alatti garázs a Transilvania utca 58. sz. alatt. Tel. 761-228, 18 óra után. (48182)

LAKÁS

ELADÓ I. osztályú garzon vízórával, telefonnal, kábeltévével. Érdeklôdni az 1848-as út 47A/403. szám alatt. Tel. 124-361, délután. (48306)

ELADÓ ház falun. Tel. 218-074, 210-037. (48302)

ELADÓ garzon. Tel. 136-711, 141-441. (48362)

ELADÓ 4 szobás ház a központban, kitûnô állapotban, két kereskedelmi melléképülettel. Ára: 53.000 euró. Tel. 250- 386, 0745-684-173. (48188)

KIADÓ a Moldovei utcában háromszobás, II. emeleti tömbházlakás, benne: önálló hôközpont, víz- és gázóra, telefon, teljes bútorozat, háztartási gépek. Érdeklôdni a 161-777-es telefonszámon 20-22 óra között. (48323)

SÜRGÔSEN eladó 2 szobás, I. osztályú, felújított tömbházlakás a Kornisán. Tel. 250-180 vagy 0788-300-260. (48385)

SÜRGÔSEN veszek garzont vagy 2 szobás tömbházlakást. Tel. 250-180 vagy 0788-300-260. (48385)

MINDENFÉLE

A MEZÔPANITI Tanács árverésen bérbe ad gabonaraktárt Csittszentivánon, betonsilókat Mezôpanitban. Tel. 322-112. (48271)

KÜLFÖLDI munkaközvetítés diplomás szakmunkásoknak: asztalos, kômûves, szakács, darus, pék, CNC-marós, lakatos-hegesztô szakmákban. Tel. 0744-196-083. (48394)

ÁLLÁSLEHETÔSÉG Magyarországon. Középkorú vagy idôsebb asszonyt keresünk háztartás vezetésére, két gyermek (6 éves és 11 hónapos fiúk) mellé. Takarítani, fôzni és gyerekekre kell vigyázni. Tel. 0744-519-607, vagy este 8 óra után 00-36-24-404-496. (48396)

MEGEMLÉKEZÉS

Sokszor állunk sírod mellett, kezünkben virággal, de szívünkben oly nagy fájdalommal. A becsület és a jóság mintaképe voltál, és amilyen kedves, öröm volt veled az élet, most épp olyan keserû nélküled. Elfeledni téged úgysem lehet, míg élünk, velünk lesz fájó, szép emléked. A búcsú nélküli elválás fájó emlékével gondolunk életünk legszomorúbb napjára november 11-én, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta közülünk a drága jó férjet, édesapát, SIMÓ MIHÁLYT (Miska). Bánatos felesége, Erzsike, fia, Attila és mindazok, akik ismerték és szerették. Nyugodj békében, Isten szent kebelén. (48363)

Kegyelettel emlékezünk november 11-én BUTI- KOVÁCS IMRÉRE halálának 10. évfordulóján. Csendes nyugodalmat. Szerettei.

Szomorúan emlékezünk és emlékeztetünk november 11-én a backamadarasi id. MAKKAI ZSIGMONDRA halálának 2. évfordulóján. Emlékét örökre megôrizzük. Szerettei. (48375)

Rövid az út, melyen hozzád járok, de nagy a fájdalom, mikor sírodnál állok. Gondtalan élet nem létezik, az élet és a halál váltakozik. Ami neked csend és nyugalom, az nekem csak könny és fájdalom. Bús temetô csendes susogása, kimegyünk hozzád, csak ez maradt hátra. A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Fájó szívvel emlékezünk az ákosfalvi JÁKOB ILONÁRA, a drága jó édesanyára, aki 6 hete távozott szerettei körébôl. Drága, szép emlékét, míg élünk, megôrizzük. Fájó szívû leánya, Erzsike és férje, fia, Elemér családjával és férje